THURY ZSUZSA

A P O L L Ó N I A K I S A S S Z O N YV E N D É G E I

REGÉNY

MÓRA FERENC KÖNYVKIADÓBUDAPEST, 1973

I.

Az indulás nem volt a legszerencsésebb. A nagylánylerúgta öccsét a vonat lépcsőjéről, mert megítéléseszerint őt, négy testvér között a legidősebbet illeti afelszállás, valamint az ablak melletti helyfoglalás el-sősége. A rúgást ügyesen és szakszerűen hajtotta vég-re: öccse mellé pattant az első lépcsőre, és bal lábá-nak egy kaszáló mozdulatától a kisfiú a földön volt.

Nem esett nagyot. A karfába kapaszkodva inkábbleereszkedett, elterült. Éktelen jajongására lassítottaka piros sapkás hordárok mögött lépkedő utasok s azutasok kísérői, a kalauz is megjelent, és rohanvástközeledett a család. A gyerek lehunyta a szemét, denem egészen. Hosszú és sötét szempillája mögé rejtet-te elégedettségét - mennyi ember, és milyen óbéga-tás! Egy asszony fel akarta emelni, de megfeszítettea testét - hogyisne, míg mama nem látta fekvő hely-zetben, lerúgottan! Az a bizonyos asszony kétségbe-esett. - Alaposan összetörte magát! - mondta, s egymásik: - Milyen szép kisfiú! Eszményi szép...

A mama ijedtében a szoknyáját sem emelte meg,ahogy szokta, jobb kezével kissé felcsippentve, s ígybukdácsolt, el-elbotolva.

- Mi történt? Deske! Kisfiam! - Bogyó...- Mindig az a lány!A mama kezét tördelte, s akkor ott volt már nagy-

papa is, délceg úriember, oly tekintélyes külsejű, hogya tömeg azon nyomban kissé hátrált, követte egy kis-

5

fiú és szélvészként egy kislány; ez öccse mellé ros-kadt, hegyes térde koccant a peron aszfaltján, fel-váltva hallatott fájdalmas szisszeneteket és drámaisikolyokat. A férfi bosszús volt.

- Ejnye, Júlia, emeld már fel! Micsoda kutyako-média!

- Igen, papa... - de továbbra is a kezét nyomor-gatta.

A nagyobbik fiú, a hátán iskolatáska, egyik kezé-ben fonott kosár, a másikban kalitka hat veszekedet-ten rohangáló fehér egérrel, lábával megérintettefekvő öccsét, és mogorván rászólt:

- Állj fel!A gyerek talpra ugrott, s föl a vonat lépcsőjére.

Az egyik fülke ablakában mozdulatlanul állt a nagy-lány, lebiggyesztett száján megvetés és diadal, sahogy özönlött befelé a család, sietősen elfoglalta ab-lak melletti helyét, - menetirányban.

Heves tülekedés indult az ülésekért, a piros sapkáshordár, mellén réztábla ötös számmal, a gomolygógyerekhad közepette bajoskodva rakott fel töménte-len bőröndöt és batyut a csomagtartóba. Végül a négyRátz testvér közül a legfiatalabb, az iménti jelenetszenvedő hőse, a hatesztendős, Deskének becézett kis-fiú bizonyult legfürgébbnek, s ott ült nővérével szem-közt, lábával, amely nem érte a földet, vidoran kalim-pálva. Farkasszemet néztek, a gyerek édesdeden mo-solyogva, a lány fölvetett fejjel; apró szeplőktől bo-rított fitos orrának rezdülései, némasága, egyenestartása megsemmisíteni volt hivatva a vigyorgó em-berparányt. A drámai kitörést produkáló kislányöccse mellé húzódott, szorosan, mintegy védelmezveújabb merénylet ellen, a nagy fiú büszke mozdulat-lanságba dermedt nővére mellett ült, és jelezve össze-6

tartozásukat, szintén némán. A mamától egy kalap-doboz választotta el. A kalapdoboznak tulajdonkép-pen a csomagtartóban volna a helye, de mama kényesa kalapjaira, s noha azokat hosszú tűvel gondosan adoboz alsó és oldalsó kis párnáihoz tűzte, nem enged-te, hogy „hajigálják” a három finom kalapot. A ne-gyediket fején viselte, ez a dobozban rejlőknél kisebb,praktikus úti kalap volt, szürke szalmafonás, világo-sabb árnyalatú szalagcsokor közepén cseresznyenagyságú fekete bogyók. Üti ruhája is egyszerű volt;könnyű fekete szövetből készült bő, bokáját eltaka-ró szoknya, szürke blúz dús csipkezsabóval, a hosszúujj redői csuklójára hullottak, a. nyakrészbe varrthalcsontok következtében mama akár sírt, akár ne-vetett, mindig magasan hordta a fejét. S ez a fej kicsivolt, elöl sopfba fésült, hátul kontyba tűzött tömén-telen szőke haj keretében, bőrének színe mint az ele-fántcsont, az arcon részleteiben és összhatásában va-lami különleges édesség, s az uralkodó nagy, sötétpillás, szürke szempár, tele tétovasággal, rebbe-nésekkel. A mama vékony alak, dereka karcsú, pasz-szol rá a mondás, hogy tűbe lehetne fűzni, pedig pon-tosan két esztendős időközökben négy gyereket hozottvilágra.

Nagypapa a Pesti Hírlapot olvasta az ajtó mellett,a folyosón megszűnt a gyér jövés-menés, dohogott amozdony, fekete füstpászmák húztak el az ablak előtt.A kalauz trombitájába fújt, egyet zöttyent a hosszúszerelvény, igazán utolsó pillanatban érkeztek. De avonat még állt, a mama gombóccá gyűrt batiszt zseb-kendővel a homlokát törülgette, s lopva a tenyerét is.

- Fáj valamid, Deske?- Mindenem!

A nagylány nem változtatott feszes tartásán, csu-

7

pán lebiggyedő szája és táguló, sajnálatosan szeplősorra vettc tudomásul a választ. A mellette ülő tízévesfiú, barátja és szövetségese, dünnyögött:

- Szélhámos.A mama halkan tovább lamentált:- Az istenért, Bogyó, hogy tehettél ilyent? Azt kell

hinnem, hogy szívtelen, gonosz teremtés vagy. - Amozdony fütyült, zökkenve elindult, s mintha nóga-tásra, kelletlenül lódulna neki a sok vagon, egyik amásik után, kevés számú balatoni nyaralóval az elsőés második osztály, s falusiakkal a harmadosztályúócska kocsik. - Juju, mi van a térdeddel? Oda nézzen,papa, felütötte a térdét! Orvost, papa kérem, szerez-zen orvost!

- Nyugalom, Júlia, ebcsont beforr.A választ rövid kuncogással vette tudomásul a

nagylány, és sértődötten a kisebbik. Sötét szemébenvihar dúlt, cikázó villám sújtott nagyapjára, nővéré-re, mamát is érintette, majd eddig tüntető aggoda-lommal szemlélt térdét eltakarta a szoknyájával.Hosszú és vékony lábszára és karja volt a Juju nevűkislánynak, a gesztusai szélesek és patetikusak, in-kább szeleburdi bakugrások, tekintetében és hangjá-ban drámai hevület, s mert meggyőződése szerintmindig és mindenki őt figyeli, ugyanakkor megtor-panó zavar, sértődöttség. Az összhatás felnőttekremulatságos volt, és olykor elgondolkoztató; a nyolc-esztendős Jujuról azt mondogatták, hogy furcsa kis-lány.

A mama tiszta zsebkendőre csatos üvegből vizetöntött, lemosta lánya térdéről a szivárgó vért, majdbekötözte jelentéktelen sebét.

- Vacak kis karcolás - mormolta a nagyobbik fiú.A lány ezen is megbántódott, hosszú, vékony kar-

8

ját a bátyja orra alatt lengette, a hangja elmélyült.- Az én karcolásom neked vacak. Bezzeg ha Bogyó

megszúrja az ujját, bezzeg az nem vacak!A mama rászólt: - Ne hadonássz, Juju! - És suttog-

va, búsan nagypapának: - Szegény kislányom, olyanesetlen.

Juju meghallotta. Előregörnyedt, a tekintetébenmély keserűség és felvillanó gyűlölet. Máris ellob-bant, és maradt a bánat. Csönd volt a fülkében, álmo-sító dallamot kattogtak a kerekek, hol lassú, hol gyor-suló ütemben. Időnként percekig nyílt pályán veszte-geltek. Illedelmesen üldögélt a négy gyerek, egyfor-ma matrózruhában, sötétkék berakott szoknya a lá-nyokon, sötétkék nadrág a két fiún, nem túl hosszú,éppen fedte a térdüket, s fehér buggyos blúz. A lá-nyok keskeny karimás, selyemszalagos fehér szalma-kalapot viseltek, a fiúk kerek sapkát Fiume felirattal.Nagypapa újságjába temetkezett, a mama arca szen-vedő volt.

A vonat megállt, méghozzá állomásnál. Deske fel-ugrott.

- Hol vagyunk? - Izgatottan topogott. - Bubi-kám, ez falu vagy város? Hogy hívják?

- Olvasd el!- Nem tudom.- Ostoba! Hatéves koromban Verne-könyvet ol-

vastam.- Mi volt a címe?- Keraban, a vasfejű.- Miről szólt?- Hagyj békében!- Érd - olvasta a kislány, és ő is az ablakhoz állt.- Mi?- Érd! - kiáltotta a gyerek fülébe, s az vigyorgott.

9

- Most már érdem.- Nem érd a nevem!Azzal a Juju nevű kislány a lábakon átgázolva ron-

tott ki a folyosóra, mögötte a fiú, onnan hallatszottrohangálásuk; kergették és hátba püfölték egymást ajelszóval: - Nem érd a nevem! - A kislány szaladásközben benézegetett a fülkékbe, hogy az utasok ho-norálják-e ötletességét, ugyanakkor gyanakvás volt aszemében, bizonyára kinevetik hosszú karját, lábát.A mama a melegtől és izgalomtól verejtékes tenye-rével a zsebkendőjét simítgatta, és sírósan súgta:

- Istenem, milyen rosszak! Ez a kislány... az idét-len ugrándozása...

A nagylány is unta már az egy helyben üldögélést,vonzotta a kinti zaj, mama is örökké siránkozik, de acsatlakozáshoz némi átmenetet keresett.. Megmozdí-totta fehér patentharisnyás, immár formásodó lábát.

- Bubi, húzd fel az ablakot.- Beszáll a korom - mondta a mama.A fiú kissé fölemelkedett, a lányról az anyjára,

majd vissza a nővérére nézett: húzza, ne húzza?Bogyó indult kifelé.

- Hová mész?- Ki.A fiú követte.- Vigyázzatok a ruhátokra - szólt utánuk a mamanehogy bepiszkoljátok. És a két kicsire. Istenem,

hogy lármáznak.A fehér egerek halk szöszmötölése, surranása hal-

latszott a fülkében és nagypapa lapozása, a folyosónpedig összetalálkozott a négy gyerek. Szaladtak egyikablaktól a másikig, ez csukott, amaz félig nyitott, ittszebb a kilátás - butaság, a látnivaló mindenütt

10

ugyanaz! - végre megállapodtak a folyosó végén. Azellentét feloldódott, élénk volt a diskurzus.

- Bubikám, miről szól a Keraban, a vasfejű?- Keraban nagyon konok ember, mindig keresztül-

viszi az akaratát. Nem hajlandó hídpénzt fizetni, hátkötelet feszít a folyó fölé, és belekapaszkodva megyát a túlsó partra, de mit tudom én, régen olvastam.

- Én sem fizetek a Margit-hídon.- Az más. Te a tömegbe vegyülsz, és becsapod a

vámosokat, a két krajcárért meg szentjánoskenyeretveszel. Kerabannál ez elvi kérdés.

- Mi az, hogy elvi kérdés?- Az, hogy Keraban talpig becsületes férfiú, te

pedig undok kis szélhámos vagy.- Bubikám...Tagadhatatlan, hogy a kisfiú esengő arca, könnybe

lábadó, sűrű pillás, szürke szeme, majdnem kopaszranyírt kerek feje, s az egész törékenynek tűnő, de iz-mos kis alak megejtő látvány - a két nagyobb testvértbosszantotta, hogy képtelenek ellenállni öccsüknek.Nem úgy a korához képest hórihorgas növésű Jujunevű lány, aki nem is kívánt ellenállni, nyíltan ésszenvedélyesen imádta Deskét. A gyerek, csavaroseszű, hízelgő, tudatosan hódító, éppen ezért fittyethányt Juj ura, és szeretetért ostromolta nagy tudásúbátyját és a büszke Bogyót.

Bubi elléptetett a következő ablakhoz, Juju vadulhadonászva utána.

- Ne bántsd! Örökké szekálod, becsmér led. Mostsír.

- Esze ágában sincs.A másik ablaknál Deske megérintette nővére kezét.- Te nem szeretsz engem - súgta.- Eredj a pokolba!

11

- Tudom... Lerúgtál... - Szeme sarkából leste ahatást. - Ha meghaltam volna, sajnálnál? - Kissémegrántotta a kezét. - Ugye, nem szeretsz?

- Dehogynem! Mit izélsz?Egy úr és egy hölgy közeledett a folyosón, moso-

lyogva néztek a két gyerekre, az úr elmenőben meg-simogatta Bogyó haját. A kislány a kezére csapott.

- Ne nyúljon hozzám! Szemtelen!A hüledező emberpár előtt büszkén léptetett a

test-vérei után, a gyerek vidoran a nyomában, nevetgél-tek, fintorogtak a hölgy és az úr után, azután liba-sorban elvonultak a fülkék előtt.

Mama egyedül, lehúnyt szemmel ült a sarokban,hihetetlenül karcsú dereka egyenes, felvetett fején aszürke kalap. Nagypapa ismerőssel találkozott, át-ment vele a szomszéd szakaszba. A gyerekek itt lassí-tottak.

- Hová, kedves bátyám? - kérdezte az ismerős.- Boglárra - felelte nagypapa. Vastag szivart szí-

vott, szürke öltönyben, magasan zárt mellénnyel ésszéles nyakkendővel elegáns jelenség volt, szürkülőbajusza és haja ellenére fiatalos külsejű, daliás férfiú;- Nyolc hetet szántam a családnak, no, majd meglát-juk.

- Csinosak az unokáid.- A lányom gyermekei - helyesbített nagypapa,

mert a fülkében egy hölgy is tartózkodott, dús idomúdáma, félig lebocsátott fátyla alatt az arca is kellemes,elevenen villogó szempárja állta nagypapa tekintetét.A hölgy egy huszárőrnagyhoz tartozott, s ő volt az,aki eszményi szépnek mondta Deskét.

- Az irodád nem sínyli meg távollétedet?- Nyáron nem szívesen halnak meg az emberek,

kevés a testamentum, a folyó ügyeket meg ellátja a12

praxi. Idestova húsz éve lesz, hogy a Balatonnál jár-tam, a nyarakat tusnádi kis vityillómban töltöm, demost, hogy a lányomnak szüksége van némi támoga-tásra...

A négy gyerek, miután jól elbámészkodott az őr-nagy fényes egyenruháján, odébbállt, de behallatszottnevetgélésük, suttogásuk. Ismét közeledtek, énekszó-val. Azt énekelték:

Katona bácsi tökfejű,elmaradt a többitű...

Libasorban vonultak fel és alá a fülke előtt, egyreharsányabban énekelve.

Aki nem lép egyszerre,nem kap rétest estére.Mert a rétes nagyon jó,katonának nem való...

Mire harmadszor is elhangzott a dal, az őrnagy pirosarca lilába váltott. Nagypapához fordult.

- Tisztelt uram, intse le az unokáit, különben kény-telen leszek önt felelősségre vonni.

- Állok elébe, mélyen tisztelt őrnagy úr, rendel-kezzék velem. Ugyanis két nap alatt szerzett tapasz-talatom szerint a lányom gyermekeire úgy hat a fi-gyelmeztetés, mint a csatakürt: megtáltosodnak tőle.Deske! - szólította legkisebb unokáját. A gyerek ár-tatlan arcán bájos mosoly, megállt a fülke ajtajában.- Mit gondolsz, hajlandók volnának a testvéreid va-lami szép indulót énekelni? Kapsz két krajcárt.

- Elintézem - mondta a fiú. Varázslatos ügyesség-gel nadrágja zsebébe rejtette a két krajcárt, s máris

13

hallatszott a folyosóról lelkendezése. - Az őrnagybácsi! Azt mondja az őrnagy bácsi, hogy nem tudjuka „Fel, fel vitézek”-et!

Az induló dallamára folyt tovább a masírozás. Azőrnagy arca kezdte visszanyerni eredeti színét, a szépasszony is csillapította.

- Hagyja őket, Armand, roppant aranyosak.Entzückend!

Nagypapa felállt, és kissé meghajolt az őrnagyelőtt.

- Doktor Komár Ferenc vagyok. - Az őrnagy isfelállt, a nevét mondta. - Mutass be, kérlek, feleségedőnagyságának. - Megcsókolta az asszony kesztyűskezét, s a házaspárral szemközt foglalt helyet. - Za-varja nagyságos asszonyomat a füstölés?

- Aber was! - legyintett a nő. - Az uram is bagóz,szidom őtet, otthon a bútorok miatt, szeretem a tisz-taság.

A piros képű őrnagy elmondta, hogy linzi állomás-helyén, hadnagy korában ismerte meg a feleségét,idestova húsz éve, s Elisabeth azóta sem tanulta megszép magyar nyelvünket. Az asszony nevetett; nemkell éveket emlegetni, akkoriban ő még copfos kis-lány volt. Bőbeszédű asszonyságnak bizonyult, egyszuszra azt is elmondta, hogy ők Lellére utaznak, kár,örömmel viszontlátta volna a bájos gyerekeket - sfátyla mögül szemét szikráztatta nagypapára. A kisunokák kedves papája otthon maradt? Vagy csaknem..

Ügy van, a veje meghalt, éppen egy esztendeje lesz.Kitűnő, komoly ember volt, nagy praxisú belgyó-gyász, a leányához kissé idős. Annak idején, tizennégyesztendővel ezelőtt, a kolozsvári klinikán működöttmint Purjesz professzor jobbkeze.14

Amikor szegény feleségem gyengélkedni kezdett,Purjesz tanárt hívtam hozzá. Megállapította a diagnó-zist - fehérvérűség, nagyságos asszonyom, a betegpusztulásra van ítélve! - a további kezelést átadtadoktor Rátz Dénesnek, a későbbi vőmnek. Júlia lá-nyom tizennyolc esztendős volt, a férfi negyven. Azilyen leányka ábrándos lelkületű, egy-kettőre lángrakap; a komoly tudósban megtalálta az ideálját, ra-jongott érte, felnézett rá, hiszen méltóztatik érteni...

- Mondja csak, mondja, valóságos román.- Az első gyermek, a leányka még Kolozsvárott

született, azután meghívták a vőmet a budapesti el-ső számú belgyógyászati klinikára. Minden két esz-tendőben egy gyermek, a kis Bogyó után a Bubifiú...

- Mily különös nevek!- A leányom ártatlan szeszélye. A két kislány,

ahogy pötyögtette a szavakat, önmagát nevezte el,a fiúknak az anyjuk adott becéző nevet.

- Mondja csak, kedves doktor...Az ismerős is beleszólt: - Komár barátomnak közjegyzői irodája van Ko-

lozsvárott.- Ah, notár! Sikerült a házasság?- Ahogy vesszük, kedves asszonyom, bizonyos

vo-natkozásban igen. Szép harmóniában éltek, megbe-csülték egymást. A vőm elfoglalt ember volt, klini-ka, kiterjedt magánpraxis, kevés időt szentelhetett a

családjának. A gyermekeit olykor napokig sem látta,Júlia leányom pedig alkalmatlan a gyermeknevelés-re. Az ura mellett maradt az a régi kis felső leányis-kolás, amilyen volt a De Gerandó-intézetben. Boldo-gult vőm, amennyire ritka találkozásainkkor megfi-gyeltem, étkezés közben klinikai esetekkel traktálta a

15

feleségét, a leányomnak pedig az orvostudományhozhalvány dunsztja sincs; ismeri asszonyom ezt a tős-gyökeres magyar kifejezést?

- Menjen már!Nevettek. Az őrnagy piros arcán komótosan

lefelégördült egy-egy verejtékcsepp, bőr szivartárcájátkattantotta nagypapa elé, az viszont az őrnagyot kí-nálta a maga havannájával. Sűrű füstfelhő és kelle-mes dohányillat szállongott, a pompás idomú hölgyújsággal legyezte hevült arcát.

- Ó, szegény asszonyka - mondta. - Én utálokminden betegség, brrr!

- Elhiszem. Kegyed a viruló, a diadalmas egészség.

- Ne kurizálj a feleségemnek.- Ugyan hagyja, Armand! Mondja csak, mondja

tovább.- Az a helyzet, kedves nagyságos asszony, hogy

aleányom a fővárost sem szokta meg. A sok fiáker,hintó, automobil, tülekedés a mi csöndes, patinás vá-rosunk után! A Donát úton van kis házam, apai örök-ség, nagy kert le a Szamosig, ott nőtt fel Júlia. Prí-ma gyümölcs terem arra mifelénk, kedvére elbabrálta virágokkal, baromfival. Ami azt illeti, nekem semvaló Budapest. Tavaly jártam itt először a leányomházassága óta, hogy a vőmmel a tragédia történt.

- Mi baja volt?

Halkan mondta a férfi:- Hiszen szinte tragikomédiát mondtam. Mert

az,meg ne hallja Júlia. Rátz Dénes, a vőm, pedikürözésközben belevágott a jobb lába nagyujjába. Mondom,elfoglalt ember volt, mindig úton, mindig sietősen,oda sem hederített a kis sebre. Két nap múlva meg-halt vérmérgezésben. Egy orvos! Egy nagy tudásúbelgyógyász, asszonyom!16

-Ne mondja! Borzasztóság!- Júlia táviratára felutaztam, egy hétig

intéztemaz ügyeit. - Intett a folyosó felé, ahol nem szűnt,inkább fokozódott a lárma, s a fülke előtt olykor vi-harsebességgel elszáguldott a négy gyerek. - Akkori-ban csöndesek voltak, megilletődöttek, mégis, ugye-bár, az anyjuk egyik ájulásból a másikba, a temetés,sok idegen ember, gyászruha, miegymás. Most má-jusban írta a lányom, hogy Balatonra készülne a gyer-mekeivel, férfi kísérő nélkül azonban nem mer elin-dulni. így felutaztam, és kérem szeretettel, ez a két

nap a lányomnál élményben gazdag volt, tulajdon-képpen most ismerkedtem össze az unokáimmal, drá-ga asszonyom, mondhatom, nem mindennapi élmény.

- Élénkek a gyerekek - mondta az asszony.- Kegyed elnéző.Egy ideig csönd volt a fülkében, a hölgy hevült

ar-cát legyezte az újsággal - június elején ilyen káni-kula! -, a két szivarozó férfi a bodorodó füst szemlé-letébe merült. A hosszú vonat nekilódult, majd élesbődülés közben lassított a mozdony, az egymáshozkoccanó ütközők billentettek egyet a vagonok és az

utasok egyensúlyán. Az őrnagyné megjegyezte, még-iscsak sok, hogy 1910-ben öt óra hosszat kell bum-lizni a Balatonig. Ausztriában sebesebb vonatok szál-lítják a nyaralókat Salzkammergutba és az alpesicsodaszép fekvésű Wörthi tóhoz, amelynek üdítő vi-zéhez képest a Balaton langyos pocsolya, s erre meg-jelent az ajtóban Rátz Bubi.

- Az az osztrák tó a vacak pocsolya. A BalatonKözép-Európa legnagyobb tava, irtózatosan mély tó,ha a néni beleesne, mire rátalálnak, felfalták a halak,és akármilyen vastag a lába, nem tudná körülgyalo-golni.

17

Az osztrák hölgy arcát keresztül-kasul hálózták ákérdőjelek.

- Mit beszélsz, fiúcska?Nagypapa kiáltott:- Most már elég, kölyök!- Miért? Mit mondtam?- Takarodj!A gyerek egykedvűen visszavonult, s az ismét

be-állott csöndben kissé távolabbról érkezett oktatóhangja:

- Olvastam, hogy a föld kezdetben tüzes gömb,volt, azután úgy lehűlt, hogy elborította a jég. Eztnevezik jégkorszaknak, dilivium,.. vagyis diluvi-um... vagyis...

- Mikor volt? - kérdezte Bogyó.- Millió meg millió éve.- Nahát!- És amíg elolvadt, az is millió év. Olvastam,

hogya jégkorszakban már volt Balaton. Nem mindjárt.Halljuk: hány kilométer a Balaton hossza?

- Nem tudom.- Hiszen tegnap tanítottalak!Nagypapa eközben a maga behízelgő s mégis

olyférfias modorában elnézést kért az őrnagynétól - afiúban nem volt bántó szándék. Tücsköt és bogaratösszeolvas, okoskodik, az allegóriát összetéveszti afilagóriával - ezen jót nevetett a szép asszony -, ám-bár kénytelen elismerni, hogy a leánya gyermekei azillendőség és úri viselkedés legelemibb szabályait

semismerik.

- Úgy van - helyeselt az őrnagy. - Rosszak, kér-lek, komiszak. Nézetem szerint katonaiskolában a he-lyük.

13

- Hagyja, Armand. Maga katonaiskolába dugná azegész Monarchia.

- ... Ember sem volt még a földön, vagyis olyanmajomféle, ősembernek hívták, ismételd, amit tanul-tál!

A nagylány biztonságos hadarása:- Millió éve a föld tüzes golyó volt, csak a Bala-

tont borította jég...Nagypapa a fülkében arról beszélt útitársainak,

hogy Júlia leánya ma is félgyászt visel a férje után,kerüli a társaságot, fetisizálja a doktor emlékét. Va-lóban kitűnő ember volt - Purjesz-tanítvány! - demindössze két esztendővel fiatalabb, mint ő, az apó-sa, s a világtól elvonatkoztatott tudós. Márpedig azélet Istentől kapott ajándék, s az ajándékozó rossznéven veszi, ha a megajándékozott közömbösen fél-reteszi, ahelyett, hogy gyönyörűségét lelné benne, ki-élvezné lehetőségeit, egyetértesz velem, őrnagyuram?

A katonatiszt brummogott, az asszony legyezőnekhasznált újságjával könnyedén a férfi kezére csapott.

- Menjen már, maga csúf ember!A fülke ajtajában megjelent Rátz Dénesné.- Elnézést kérek...Nagypapa bemutatta a lányát új ismerőseinek. A

piros képű őrnagy felállt, sarkantyúja halkan pen-gett.

- Papa nem látta Jujut és Deskét?- Az imént itt szaladgáltak.Végigjárta a kocsit, mondta Júlia panaszosan, a

a legtöbb szakasz üres, a két gyerek talán elbújt va-lahol a csomagtartóban, vagy talán átmentek a ve-szélyes ütközőn a túlsó vagonba. Ha papa volna szí-ves megkeresni őket, mielőtt baj történik - a keze

19

s a hangja is remegett, szürke szeme sarkában guru-lásra készen állt a könny. A jó kedélyű osztrák asz-szony vigasztalta, előkerülnek a szökevények, a ked-ves papa fülön fogja őket, no, édesem, mindjárt el-törik a mécs!

Nagypapa kényelmesen sétált a folyosón. Az elsőosztályú kocsiban kevesen utaztak, félárú jeggyelrendelkező, magasabb beosztású állami tisztviselők ésa potyajegyes újságírók; a néhány balatoni nyaralócsalád megtöltötte a második osztályt, a harmadosztá-lyú kocsik hosszú sorát Balaton környéki parasztok,de odáig nem merészkedett a tekintélyes kolozsváriúriember. Megbízta a kalauzt, hogy kutassa fel azunokáit.

- Meglesz, méltóságos uram.A közjegyző ezüst forintost vett elő a mellényzse-

béből.- Fogja, barátom, a fáradságáért.- Köszönöm alássan, méltóságos uram.A cím nem illette meg, s igényt sem tartott rá;

Erdély történelmének legjelesebbjei, a büszke feje-delmek nem voltak-e nagyságos urak? De megszokta,hogy pusztán a külseje és fellépése alázatra készletpincért, szolgát, rendőrt, vasutast, az irodáját több-nyire testamentum-ügyben felkereső parasztot, shiúságát bizsergette, hogy az éppen odaérkező őr-nagyné is tanúja, mily katonás haptákban áll előtte akalauz, majd elsiet megbízatásának teljesítésére.

- Fülledtség van odabent - mondta az őrnagynéaz ember tikkad. Megvannak a kicsikék?

- Rossz pénz nem vész el - legyintett a közjegyző.Megérintette az asszony karját. - Parancsoljon erre,idekint kellemes szellő jár.

20

Kivezette a nyitott peronra, kettőjük után csukó-dott az ajtó. Az asszony negédeskedett.

- Még kiesek itten a korláton át.- Testemmel védem meg!- De nem ugrana utánam, gonosz ember?- Gondolkozás nélkül!Rátz Bubi orrát az ajtó üvegéhez nyomva látta,

hogy nagyapja megcsókolja az osztrák néni csuklóját,a kesztyűje fölött. A gyerek kissé eltátotta a száját.A néni furcsán kacarászik, és nem vonja el a kezét.Apa vénkisasszony nővére, Lujza néni tőlük gyere-kektől megköveteli a kézcsókot, egyenesen az orrukelé tartja májfoltokkal tarkított keze fejét, s ő vissza-fogja a lélegzetét, mert Lujza néninek terpentinsza-ga van. Nagypapát senki sem kényszeríti. A nénicsuklója gömbölyded. Különbség van a két kézcsókközött; vajon mi? Bubinak égett a füle, és elsomfor-dált az ajtótól.

A mama ismét megjelent a folyosón, szaporán jártide meg oda, még egyre a csomagtartókra s az ülé-sek alá nézegetett. Bubi a nővérének magyarázta:

- Keresek egy jó mocsaras helyet, ott vannak nö-vények, amelyek bogarat esznek. Bekapja a bogarat,és összezárni. Ha akarod, velem jöhetsz.

- Jó. Majd fogunk nekik bogarat, beletesszük...- Az nem ugyanaz. A növény maga fogja el a re-

pülő bogarat...A mama elmenőben odaszólt:- Megint butaságokat beszélsz. Kinevetnek az em-

berek, kisfiam.A fiú zavartan elhallgatott, Bogyó éles hangja

azonban utolérte a mamát.- Senki sem nevet!

21

- Istenem, Bogyó, miért feleselsz velem? Milyenborzasztó!

A nyitott peronról befelé tartott az őrnagyné, ar-cán mosoly, kellemes izgalom, erősen befűzött dere-ka fölött pihegő kebel. Röviddel utána megjelentnagypapa, lerítt róla az elégedettség. Mikor gondbaborult lánya elébe toppant, a homlokát ráncolta.

- Nyugalom, Júlia, aggodalomra semmi ok, intéz-kedtem.

A kalauz maga előtt terelte a két gyereket. Micsodalátvány! A mama halkan sikoltott. Két szerecsen. Azarcuk, a nyakuk, a kezük merő korom, a fehér mat-rózblúzon tenyérnyi fekete foltok, tántorognak, aszűk folyosó falához meg egymáshoz csapódnak, s aza merev, együgyű vigyor, dadogás, hadarás!

- Mi lapátoltuk a szenet... a fűtő bácsi megenged-te... ketten... volt még egy bácsi, tízóraizott, sza-lonnát... mi is... törököt ittunk...

- Törökölyt ittunk, törökölyt! - A kislány neveté-se szabályos hihihinek hangzott, s alvajáróként, kétkezét kinyújtva ment a fülke felé. Mögötte tolongotta teljes számú család, a mama minden szava újabbsikoly.

- Törkölyt ittak! Papa, hallja? Törkölyt itattak ve-lük!

Deske átölelte az anyját a térde fölött.- Fűtöttük a mozdonyt a lapáttal... a szénnel.. „- Eredj tőlem! Ne nyúlj hozzám!Éppen ideje volt. A gyerek motyogott:- Ugye nem szeret, mamám? Most, olyan furcsa...

huk!Szalonna és törköly, s hozzá valami kevés, az ott-

honi reggeliből kis kupacban állt a két ülés közöttikeskeny úton, a két nagyobb gyerek menekült, nagy-22

papa Deske fejét fogta, a mama Jujuval szaladt a fo-lyosó végébe. A jókora kavarodásban az őrnagyné ismegjelent igen praktikus tanácsaival, nagypapa is-merősét elküldte a takarítóasszonyért, s az rövidesenjött is vödörrel, felmosóronggyal. Nagypapa mellény-zsebéből elővett egy forintost.

- Fogja, jó asszony, a fáradságáért. - Azzal átsé-tált a szomszéd fülkébe.

A két gyerek kókadtan a sarokba húzódott, arcuk,valamelyest megtisztítva a koromtól, zöld volt, fehérblúzuk maszatos. Bogyó tüntetően úgy ment el kö-zöttük, hogy ne érintse őket, s befogta az orrát. Anagy fiú, odaadó barát és szövetséges, nővére ötleté-től elragadtatva nevetett, s most már ketten jártak-keltek finnyásan kerülgetve testvéreiket, befogottorral. Juju sikoltott:

- Mama, szóljon rájuk! Mindig szekálnak, piszkok!Bogyó álmélkodást színlelt.- Bubi, te látsz rajtam piszkot?- Semmit. Két kis mocskos alakot látok.A hosszú láb előrelendült, bokán találta a bátyját.

Az féllábon ugrált, nyöszörgött, a nagylány villám-gyorsan lekent egy pofont Deskének, azután nyurgahúgának hajába markolt, a valamikor fehér szalma-kalap a földön hevert, s utána repült a hajat leszorí-tó körfésű, tapostak rajta, általános lett a verekedés,a mama is felállt, riadtan és tétován a lábát válto-gatta.

- Üljetek a helyetekre! Csönd legyen! Hálátlan,komisz gyerekek vagytok. Feláldozom értetek a nyu-galmamat, az életemet, és mind kevés... ezt kapomviszonzásul. Mennyit szenvedek, és semmi kímélet...

- Mi nem kértük, hogy feláldozza magát - mor-molta Bogyó.

23

- Mit mondasz?- Semmit.Szorosan, komor arccal álltak egymás mellett. Az

asszony kétségbeesett, magányos volt az ellenségescsapattal szemben. Sírósan kiáltotta:

- Ha ilyen rosszak lesztek, visszamegyünk Pestre.Kifürkészhetetlen intézkedései a sorsnak: térben és

időben összetalálkozik egy kimondott szó és egy attólfüggetlenül elindított cselekvés - a mozdony azonminutumban tolatni kezdett, a szerelvény hátrált,egyre gyorsítva tempóját, s már teljes volt a menet-sebesség. íme, az őrház, amit jó ideje elhagytak, pa-rányi kertjében két kurta inges, bámaszkodó gyerek,s megint a fenyőfák közül kiágaskodó kastélytető, azegyszer már látott tájék. A négy gyerek, egyik a má-sik után visszaült a helyére, fokozódó nyugtalanság,szorongás a négy arcon, a mamáén büszke öröm, mertgyerekeinek megfegyelmezése nem kisebb teljesít-mény, mint egyetlen szavával megváltoztatni évmil-liós pályáját a földgolyónak.

A vonat nyílt pályán megállt, dohogott, a mozdonyaljából gőzoszlopok lövelltek, a kéményből vaskosfüst szállongott, a szomszéd fülkében csiklandósankacarászott az őrnagyné, s amikor nehézkesen ismételőrelendült a szerelvény, mama azt mondta:

- Nem bánom, még az egyszer...Az őrház, ingecskében a két gyerek. A kupéban tel-

jes volt az egyetértés. A két kicsit át kell öltöztetni,mondta a mama, s Bubi az ülésre pattant, leemelte akívánt bőröndöt. A földön gunnyasztó, megtiport ka-lapot széles ívben kihajította az ablakon. Míg a mamakikereste a tiszta blúzokat, berakott szoknyájában sfelsőtestén hátul három gombbal záródó „lejbliben’’állt a kislány, karját hol összezárva a mellén, hol le-24

eresztve, szégyenlősen, mert érzése szerint az utazó-közönség érdeklődésének középpontjába került he-gyes válla, hosszú és sovány karja. Pedig csak Bogyónézte őt, lebiggyedt szájjal, imitt-amott jelentkezőnőiességének öntudatában. A szolgálatkész Bubi azelemózsiás kosarat is leemelte, mama az ülés közepéncsinosan megterített, s megjelent nagypapa is.

- A Balaton!Felbomlott a szép rend, az ablaknál tolongtak, a

mama, kezében sonkás kenyér, sóhajtott:- Istenem, milyen hangosak...

2.A talicskás ember behordta a bőröndöket és kosara-kat,, nagypapa-a mellényzsebéből kifizette járandósá-gát, s a család kissé tanácstalanul tömörült a málhakörül; ijesztő volt a fényes parkett s a hűvös, félho-mályos szoba makulátlan tisztasága, kínos rendje. Demásodpercek múlva feltűnt már a csinos ház úrnője,s mögötte egy ifjú leányzó, sok ropogós szoknyában.

- Rátzék? - Váratlanul,mély és erélyes hangja voltaz apró termetű öreg hölgynek. Talpig feketében, las-sú méltósággal közeledett, csupa ránc szeméhez lor-nyont tartott.

Nagypapa elébe sietett.- Doktor Komár vagyok. - Nyájas mosollyal kezet

csókolt. - Komár Ferenc. A leányom, doktor Rátz

Dénesné, a gyermekei. Utólagos engedelmével betör-tünk, nagyságos asszonyom...

- Kisasszony - mondta az erélyes hang. - CsajágiApollónia, amint ez levelezésünkből kiviláglik.

25

- A leányommal méltóztatott levelezni - mondtanagypapa mulatva.

Az öreg nő könnyed félfordulatot tett.- Hozott isten, kedves. Tied ez a fészekalja fióka?

Mind a négy? Elhiszem, ha mondod, ámbár a gyöngeszememmel bakfisnak néznélek. Látom, a gyerekekjók, illedelmesek; úgy is kell, a berendezés nem arravaló, hogy rongálják.

- Köszönjetek a kisasszonynak.- A gyerekek szólítsanak házinéninek. Teca! - A

lány, bokorugró szoknyái ringtak, suhogtak, előrelé-pett. - Kérésednek eleget tettem - Júlia? Szép, sze-retem a nevedet - tehát kedves Júlia, kérésedre fel-fogadtam Tecát mindenesnek, rendelkezésedre áll.Falubeli, ismerem a szüleit, jóravaló emberek, a leányugrifüles, de tiszta, dolgos, és ha nem túlzottak azigényeitek, a főzést is vállalja. Nos, Teca?

- Igenis, kezit csókolom, ahogy mondani tetszik.- Segíts a nagyságos asszonynak berendezkedni.

Doktor, ön addig megtekinti velem a kertet.- Kész örömmel.Nagypapa karját nyújtotta, a filigrán öreg kisasz-

szony a kezét helyezte rá, a gyerekek elhűlten bámul-tak - menten felcsendül a spinéten egy édes dallam,és nagypapa menüettet táncol Csajági Apollóniával.

Az első szoba utcai, a másik kettő kertre néz, s azoszlopos, keskeny tornác is. Volt egy ablaktalan he-lyiség szürke bádog káddal, vízcsapnak azonbannyoma sem. Teca nemigen értette az aggodalmaskodómamát, a nyaraló uraságok a Balatonban fürdenek,arra való a nagy víz. De a gyerekek, azokat esténkéntle kell csutakolni! Hát majd a mosófazékban melegí-tek akár két kádra valót, tessen nyugodt lenni...Szép, jól felszerelt konyha is tartozott a házhoz, s26

hogy mindent megtekintettek, kezdetét vette az elhe-lyezkedés.

Mama és Bogyó elfoglalja az első, utcai szobát, akét kicsi alszik a mellettük levőben, s a harmadikbannagypapa Bubival. Bőröndök és kosarak zsúfolt tar-talmát osztályozta a mama, az egyik szekrénybe az őtoalettjei és fehérneműje, a másikba a gyerekek hol-mija - vigyázz, Teca fiam, ne fogd marokra! - s aleány szaladt egyik szekrénytől a másikig. Feje föléemelte az egyik szép, puffos ujjú ruhát, hogy ne ér-je a parkettet, s így nem vette észre Deske orvul éshirtelen kinyújtott lábát. Teca a földre huppant, tel-jes súlyával mama ezüstszürke fodros grenadinruhá-jára, visított egy velőtrázót, mama is halkan sikkan-tott. Bubi lovagiasan segítette a lányt tápászkodásá-ban, az pedig öklével fenyegette a másik szoba feléoldalgó gyereket.

- Nagy betyár vagy!Juju az öccse után szaladt. Bogyó a szekrénybe

helyezett fehérneműből kivette egyik hálóingét, s azablak felőli első ágyra telte, majd maga is az ágyratelepedett, ezzel is jelezve, hogy lefoglalta a vélemé-nye szerint előnyösebb fekhelyet, s konokul előre-szegzett állal, harcra készen várta mama megjegyzé-sét a választására. Az észrevétel elmaradt, csupánmama arcán látszott egy keserű rándulás. Bogyó, azablak felőli fekhelynek immár jogos tulajdonosa, in-dult felfedező útjára.

A kicsi, parknak álcázott kertben ősrégi fák, bok-rok között kanyargó keskeny ösvény, vadszőlővel be-futtatott lugas, középen viruló zöld, gondosan nye-sett pázsitos térség és kis gipsz Ámor, nyilát szegez-ve pontosan nagypapa és Csajági Apollónia felé,amint diskurzus közben a pázsit szélén vesztegeltek.

29

Apollónia kisasszony - nagypapa válla magasságátsem érte el - kezében a lornyon kellemes és tartózko-dó mozdulatokkal kísérte a mondanivalót, hangsúlyo-zottabb részeknél pedig megállt a levegőben, mintegya feszültséget jelezve, akárcsak nagy hatású cirkusziprodukciónál, megtorpan a magasban a karmesteripálca. Bogyó ráakadt a testvéreire, akik a bokrok kö-zött settenkedve követték a sétálókat. A kisasszonyazt mondta:

- Szüleim életében egyike volt nyári reziden-ciáinknak ez a pórias kis ház. Apám Sopron megyealispánja volt, a megye első embere, nagy úr, nagygavallér. A nyarat purkersdorfi villánkban töltöttük- atyámért rajongott a bécsi társaság a báli szezontBudapesten, Szép utcai házunkban. Az otthon, a me-leg, a felejthetetlen családi fészek odafönt volt a Lő-vereknél, neobarokk kastély, kedves uram, Le Notre-park, a megye első teniszpályája. Csodaszép őszinapok, rozsdabarna fák, bíborba öltözött bokrok, tűz-piros kardvirág és mélabús dália - a lornyon hirtelenmegszűnt lebegni -, a soproni ősz páratlan a maganemében, ne ellenkezzen, Komár, azt nem szeretem,maguk erdélyiek nevetséges lokálpatrióták. Igen, eza kis lak. Ha megáhította bőrünk a tó vizének simo-gatását, szemünk a balatoni naplemente látványát,ideruccantunk néhány hétre. Két személyzet, kevéskomfort, kellemes változatosság a nagyvilág ricsajaután - így keverte a kisasszony a szalonstílust azutca egyszerű nyelvezetével.

A sétát folytatták a kis pázsit körül, a gyerekekis a bokrok között, s egymást lökdösve hívták fel afigyelmet a házinéni történetének némely, a fülük-nek szokatlan részletére. Bubi fölemelte a kezét, alornyon megállt a levegőben, Bubi intett, s az arany-30

nyelű üveg ismét ütemes mozgással kísérte a beszá-molót; a testvérek fojtottan nevetgéltek.

- íme, a hajdani cselédház. - Egy sor öreg fenyőfamögött bújt meg a csúcsos tetejű fehér épület, négyablaka között ajtó, mesebeli házikó, ellepve vadszőlő-vel. - Nyári otthonom. Körülményeim úgy alakultak,hogy házamat kényszerülök bérbe adni nyaralóknak,magam pedig itt töltöm a száműzetés három hónap-ját.

- Bájos! Elragadó! - mondta nagypapa.- Papperlapap! - intette le a kisasszony. - Magá-

tól értetődik, hogy ha én lakom, nem cselédház, mertegyéniségem rányomja bélyegét. Távol esik a világzajától. Boglár nem a régi. Elözönlik a pesti nyaralók,kereskedőnépség is ideszokik neveletlen, hangos gye-rekekkel. Én gondosan megválogatom a lakóimat,hajcihő, randalírozás nálam nem fordulhat elő. Lép-jen be, Komár doktor.

A gyerekek az ablakoknál ágaskodtak, odabentazonban homály volt, a látást akadályozta a felfutóvadszőlő is, így a ház körül ténferégtek. A törpe parknyesett bokrai és dísznövényei után itt tetszetősebbvolt a kép: néhány gyümölcsfa és veteményeskert aház mögött. Deske, izmos ügyes kölyök, felmászott azegyik barackfára, s utánakúszott hosszú lábával a hű-séges Juju, szökdécselve egyik ágról a másikra, majdmegállapodva; a magasban lendületesen kitárta akarját, arcán zavar és izgalom, mert érzése szerintodalent álmélkodó tömeg figyeli teljesítményét észöld lombok keretezte sudár alakját. Azután reccsent, az ág, a kislány repült kalimpálva lefelé, s az eső-vizes hordóban kötött ki, nyakig merülve a vízbe,üvöltését testvérei ádáz nevetőkórusa kísérte.

Elöl jött a kisasszony, mögötte nagypapa. Mi tör-31

ténik itt? A kislány beleesett a hordóba? Honnan? Abarackfáról!

- Azonnal jöjj ki, gyermek! Komár, segítsen neki!Többé elő ne forduljon. Hallatlan. Itt semmi keresni-valótok. Tisztelt uram, közölje a lányával, hogy ezmagánterület, nem tartozik a bérleményhez.

- Feltétlenül közlöm, kedves kisasszony. Ez egy-szer legyen elnéző, a gyerekek kissé élénkek.

Juju kikeemergett a hordóból, s csuromvizesenkullogott a park felé, nagypapa követte két nagyob-bik unokájával, a kisasszony lornyonját szeme elétartva nézte a barackfa törött ágát. Mellette megszó-lalt egy édes, szelíd hangocska:

- Szegény barackfa, szegény... most, ugye, meg-hal?

Az apró termetű kisasszony lenézett Deskére. Ked-ves kölyök. Bájos gyermekarc, törékeny alak.

- Miért halna meg?- Mindenki meghal - dünnyögte búsan a gyerek.

- A mi papánk is. Házinéni is meghal, úgy sajnálom.A kisasszony szívéig hatolt a hang varázsa.- Miken morfondírozol, fiú? Honnan veszed ezeket

a komor gondolatokat?- Csak fáj lehelte a gyerek -, hogy házinéni nem

szeret minket.- No nézzék! - Csajági Apollónia lornyonja mint

kivont kard szúrta át a levegőt. - Ki hallott ilyet!- Ugye, nem szeret?A gyerek feje éppen a kisasszony kebléig ért,

ahogy magához vonta, hevesen, túláradó érzelemmel.- Kedvellek, édesem. Hogy hívnak?- Deskének.- Komikus név. Eredj játszani, Deske, a szomorú

gondolatokat verd ki a kobakodból,32

A gyerek vidoran elvágtatott. Házinénit meghódí-totta, s ennek előnyeit latolgatta: a hátsó kertbenvannak a gyümölcsfák és a veteményeskert, némiügyeskedéssel fényes aranykrajcárok ajándékozásá-ra is rábírhatja a kisasszonyt. Deske szerette, ha kraj-cárok csörögnek a zsebében, s szerette a krajcárokértvásárolható gyűrűscukrot és szentjánoskenyeret, fü-gét és sült gesztenyét. Deske jó emberismerő volt,éles szemű megfigyelő. A felnőtteket két kategóriábasorolta: voltak könnyű kezű ajándékozók, és voltaknehezen megközelíthetők. Nagypapa az előbbiek közétartozott. Deske ezért kissé lenézte, szívesebben ostro-molta a bevehetetlennek tűnő várakat. Ilyen példáulLujza néni, papa vénkisasszony nővére. Jön váratla-nul és hívatlanul, üres kézzel, karácsonykor, szüle-tésnapokon is csupán jó kívánságait és intelmeit hoz-za. - Legyetek méltók édesapátokhoz,.. Ne felejtsé-tek el, hogy az embernek csak egy apja van.. Vi-gyázzatok anyátokra... - s Lujza néni távozása utánmama gyakran sír, Bubi meg fogadkozik, hogy leg-közelebb kidobja Lujza nénit. Papa koporsóját öt ko-szorús kocsi követte lépésben, a lovak fején feketetollbokréta, mint a cirkuszban; a temetési lovak álta-lában kövérek és öregek, a tüzes fiatal ló esetlegmegbokrosodna egy automobiltól, és elragadná a ha-lottat, és a rengeteg sok koszorú között a legkisebbvolt Lujza nénié. Nemrégiben este állított be papanővére, Bubi szerint mama körül szimatol, hogy mités miért, azt Deske nem értette, Bogyó azonban igen,és a gyerekszobában jó hangosan azt mondta: - Fe-ne egye meg ezt a nőt! - Lujza néni meghallotta, ala-posan leszidta Bogyót, ő meg, ahogy szokta, merőnfarkasszemet nézett vele, előreszegzett állal, mamátezzel mindig felizgatja. Deske életének hat esztende-

33

jéből mindössze a második félidőről őriz emlékeket,ezek között a legdicsőbb, amikor a smucig disznónakismert Lujza néniből hízelgéssel, célzásokkal, ernye-detlen buzgalommal és türelemmel kipréselt nápolyi-ra egy krajcárt. Testvéreit elképesztette az eset, Bu-bi kijelentette: - Nagy ember vagy! - és egy király-nőről mesélt, aki hasonló eszközökkel megpumpolta amagyarokat, mert puskára és ágyúra kellett nekipénz. És ha említené Apollónia kisasszonynak, hogyszíve vágya egy puska?

Juju a tornácon állt, körülötte víztócsa, mama nemengedi be a szobába, félti a kisasszony parkettjét. Sjött is már a mama, kis kartonruhával, s míg vetkőz-tette Jujut, szemrehányással mondta, sóhajtva:

- Ügyetlen vagy, szegénykém. Reggel óta a har-madik tiszta ruhát adom rád.

A kislány kitépte magát az anyja keze közül, s kia-bált, hadonászott hosszú karjával.

- Hát ne tessék! Majd megszárad rajtam! Nem kell!

Bubi is beleszólt:- Úgy van! Megszárad rajta.- Az embert mindenért szekálják - mondta Bogyó.Deske is ott állt csuromvizes nővére mellett, né-

gyen együtt, szemben az anyjukkal, egyetlen gán-csoló szavára összefognak ellene. A mama szó nélkülvisszament a szobába. Az első ágy szélére ült, tehe-tetlenül összekulcsolta a kezét. Mit kell tennie? Mivolna a helyes magatartás velük szemben? Büntetni,de hogyan? Marakodnak, egymásnak esnek, de a leg-kisebb vélt sérelemre szoros egységbe tömörülnek,olykor félelmetesek. Az ágyon Bogyó hálóinge, s et-től elkeseredése ingerültségbe váltott - a hálóingetáttette a másik ágyra.

- Lefoglaltam!34

Bogyó hangja az ajtóból süvített feléje.Sírósan kérdezte az asszony:- Hogy beszélsz velem?- Sehogy. Az az én ágyam.A mama most már sírt.- Legyen a tied. Jegyezd meg magadnak, Bogyó,

egyszer megbánod, hogy rossz voltál az anyádhoz.Ha már nem leszek... ha elmentem apátok után.

Mama mögött csukódott az ajtó. A kislány merőn,konokul előreszegzett állal ezt az ajtót nézte. Mamasír, mamánál könnyen eltörik a mécs, így mondta akövér őrnagyné - Bogyó halkan kuncogott. Kis lel-kifurdalást érzett, talán mégis át kellene engednie azágyat, vagy mama után menni, kiengesztelni; de mégegyre maga előtt látta a könnyed bájjal lépkedő, ma-gas alakot, s ez bosszantotta. Mama tagadhatatlanulszép, prerafaelita angyal a festőművész szerint, akiszámtalan vázlatot készített már mama portréjához,nevetséges, akármilyen szép asszony, öreg, harminc-két éves. Bogyó a száját biggyesztette, majd felug-rott, és Csajági Apollónia kisasszony ferdén lógó zöldtükre előtt ágaskodva vizsgálta kerek kis arcát, s egé-szen lábujjhegyén egyensúlyozva a két parányi dom-borulatot fehér matrózblúza alatt. A látvány kielé-gítő, mindössze a néhány szeplő az orra körül - mesz-sziről is látszik? Hátrált, szemét tágra nyitotta, féliglehúnyta, szempillája sötét, hosszú, felfelé kunko-rodó, a szája kissé duzzadt, vérpiros, a bőre bársony,az iskola körül ácsorgó fiúk szerint legszebb lány aII. A osztályban. A fiúk nem érdeklik, ha megnő,olyan kiváló, idősebb, halk szavú és gyöngéd férjetválaszt, mint annak idején mama, s ahogy ment ki-felé a szobából, pántos, lapos sarkú gyerekcipőjébenaz imént látott könnyed lépteket utánozta.

35

Mama a konyhában tárgyalt Tecával - a tizenhatéves lány ügyesen rakosgatta a szekrény porcelántartóiba a Budapestről hozott cukrot, diót, mákot, fű-szereket, s felelt Rátz Dénesné kérdéseire: húst árul-nak a mészárszékben, a szatócsnál lisztet, zöldségfé-lét, a faluban szárnyast.

- Hát tejet?- Tej, túró, írós vaj, friss tojás van az úrnál.- Az úrnál? Ki az?- Hát az úr, csak úgy mondjuk.- Hol lakik?- Arra kifelé - mutatta a lány, s ahogy bizonyta-

lan messzeségbe lendítette a karját, hullámzott a sokszoknya. - Van félóra járás. Ma az esti fejéshez mu-tatom én az utat, tessék velem küldeni egyik gyere-ket, azután már maguktól odatalálnak, én meg vég-zem a dolgomat.

A ház előtt kétoldalt fákkal szegélyezett út, s a rez-gő falevelek között az ezüst és arany csillámlású Ba-laton. Délután három óra tájt fölkerekedett a család.Csajági kisasszony nagypapára bízta a kabinkulcsot;a kolozsvári úriember a kulcsot két ujján lóbálva lép-tetett a lánya mellett, elöl a négy gyerek hatalmasport kavarva, Bubi görnyedt a fürdőholmival megra-kott táska súlya alatt. - Bírod, kisfiam? - kérdezte amama. - Bírom - dünnyögte a fiú. - Visszafelé üreskézzel jössz, minden a kabinban marad..

Először a két lány lépett ki a fabódéból csinos kék-babos karton fürdőruhában, a karjuk s térdtől a lá-buk csupasz, Juju lángvörösen, mert hosszú végtagjaiminden bizonnyal feltűnést keltenek, mama elegetsóhajtozik miatta. Jó volna menten belegázolni a sze-líden fodrozódó, napsütötte tóba, de várakozni kell,míg valamennyien elkészülnek. A fiúk is megjelentek36

vadonatúj csíkos trikóban, meg kell adni, mama alegszebbet és legfinomabbat vásárolta, ami kaphatóvolt a boltban. Nagypapa térdig és könyökig érő fe-kete trikót viselt, furcsa látvány szivarral a szájában,ahogy szemlét tart a napernyők árnyékában heverőasszonyok felett.

Utolsónak került elő mama, s csöppet sem meglepő,hogy mágnesként vonzotta a pillantásokat, férfiakét,nőkét. Mamán szürke fürdőruha volt, nyakig zárt,körös-körül fekete szegéllyel, térden alul széles fo-dor, szürke harisnya, s ehhez járult a nagy karimásguttapercha kalap, a kezében hosszú nyelű szürkenapernyő - valóságos jelenség, és bájos, szerény,mintha észre sem venné az érdeklődést, tereli magaelőtt négy gyermekét.

Bubi felfújta az ócska párnahuzatból otthon ké-szült hólyagokat, mama a lányok mellére kötötte, shajrá, be a június elején még borzongatóan hideg,sekély vízbe, rohanva, csapkodva, mámorosan. Apartról mosolygó felnőttek szemmel követték a jöve-vényeket, megjegyzések hangzottak: - Szép gyerekek.A nagyobbik lány bájos, pikáns arcocska... A kisfiúelragadó. Hát még a mama!

A bogiári ősnyaralók szívélyes fogadtatásába szép-séghiba csúszott, persze Bogyó, mindig Bogyó! Han-gos és vad mulatozásuk a közelükbe csalt néhánybarátkozni vágyó gyereket. Bogyó körül úszkált egykövérkés, csinos kamasz, s a négy testvér csatájábakapcsolódva játékosan vizet loccsintott Bogyó ar-cába.

- Szemtelen pimasz! - kiáltotta a kislány.A fiú tanácstalanul, zavarodottan elmaradt tőlük,

sietve melléje lépett az anyja.- Hagyd, Laci! Neveletlen kislány.

37

Mama meghallotta. A szeme tüstént elhomályoso-dott, s e fátyolon át nagypapát kereste. Doktor KomárFerenc meglehetősen bő, ujjas fekete trikójában iselegáns, világfias fellépésű, szivarozó úriember aparton élénken társalgott két férfival. - Alkalomad-tán szívesen kaláberezek - mondta nagypapa -, ám-bár mifelénk a preferánsz a kedvelt játék. Ti fővá-rosiak ebben is, másban is elmaradtok Erdély mögött.Leszel szíves bemutatni feleséged őnagyságának... - s nagypapát már körülveszik az asszonyok, ne-vetés, vidám társalgás a parton, a gyerekek távolod-nak, a vízben Bogyó úszómozdulatokat tesz a felfújthólyagon lebegve, Juju féktelenül csapkod hosszúkarjával, Júlia egyedül álldogál, a szeme könnyes, ésösszerezzen, ha víz fröccsen szép fürdőruhájára. Fá-zik, magányos a nagy tóban.

Elöl a négy gyerek botladozott, nagyokat ugrot-tak az egyenetlen, homokos úton, mert azt játszották,hogy ki tud tovább a bágyadó fényt sugárzó napbanézni. Bubi a napéjegyenlőséget magyarázta testvé-reinek, hogy évente kétszer a nappalok és az éjsza-kák egyenlő hosszúságúak.

- Az eszkimóknál is? - kérdezte Bogyó.A Kis csillagászban Bubi olvasta, hogy évente két-

szer, tavasszal és ősszel napéjegyenlőség van az egészföldön, hát miért ne volna az eszkimóknál is, de bi-zonytalankodott, és mama a háta mögött kínlódvamondta:

- Hiszen nem tudod, kisfiam, hát miért beszélszbutaságokat?

Jókor jött Juju kiáltása:- Deske csal! Behunyja a szemét.- Mindig szélhámoskodik.

33

A gyerek, hogy elterelje magáról a figyelmet, siet-ve kapcsolódott a beszélgetésbe.

- Bubikám, Napóleont a napról nevezték el? Mertannyi csatát nyert?

A fiú kelletlenül felelt - mama az imént megszé-gyenítette.

- Á, dehogyis. Amikor megszületett, a mamájanem tudhatta, hogy egyszer majd minden csatát meg-nyer.

- Annál is inkább - szólalt meg hátul nagypapa, -mert nem beszélt magyarul. Ott Korzikában máskéntnevezik a napot.

- Hogyan? - fordult feléje a négy arc.- Ördög tudja.Teca útra készen várta őket, kezében kis, kék má-

zas tejeskanna, sietni kell, mert az úr hét óráig kimé-ri a tejet. Ki menjen Tecával, ez volt a nagy kérdés,egyik gyerek sem volt hajlandó megtenni a hosszú ésunalmas utat. A mama lamentált, a vita elfajult, Bo-gyó feleselt és a vállát vonogatta, Juju elbújt a kert-ben, Bubi nem azért nyaral a Balatonnál, hogy tejethordjon. Nagypapa végül rövid megbeszélést folyta-tott Deskével, s a gyerek, zsebében újabb krajcáro-kat csörgetve, útra kelt Tecával.

A kertben esti sétáját végezte Csajági kisasszony,s oda szólt a tornácon szivarozó nagypapának:

- Szép esténk van, doktor.- Fölséges!- Az imént találkoztam a gyerekekkel, ők is élve-

zik a rózsa illatát, úgy is kell, az élet csodás ajándé-ka a növényzet, a balzsamos levegő, a tündökletes al-konyi égboltozat, utolsó ripők, akinek szíve nem dob-ban meg ennyi szépségtől. Nem láttam a kisfiút.

- Tejért ment a Teca nevű leányzóval.39

- Az úrhoz?- Az úrhoz - hagyta helyben nagypapa, s mikor a

kisasszony talpáig burkolózva rojtos kendőjébe, to-vatűnt a fák között, magában morfondírozott a titok-zatos úr kiléte felől. A visszatérő Deskétől megkér-dezte:

- Megismerkedtél az úrral?- Igen.- Öreg úr?- Neem - mondta elnyújtva és szokatlanul szűk-

szavúan a gyerek.- Milyen?- Hát egy bácsi.Kakaó és vajas kenyér, gyümölcs a gyerekek min-

dennapi vacsorája, és mivel nagypapa kijelentette,hogy szereti a könnyű esti táplálkozást, ő is ezt kap-ta, valamint mama és a konyhában Teca. S végrecsönd volt, jótékony esti csönd, üde levegő, a tinta-kék égen villogó csillagok, szélvédős gyertya mellettüldögélt Júlia az apjával. A gyertya parányi fény-körében szállongott, kerengett a szivarfüst, s elriasz-tott egy-egy bátortalanabb éjjeli lepkét. Az asszonysóhajtott.

- Mi a baj, Júlia?- Semmi, papa. Minden. - Kis csönd után folytat-

ta, a hangjában már sírás bújkált. - Nem vagyok bol-dog. Nehéz az életem.

- No - mondta Komár Ferenc. - Anyagi nehéz-ségek?

- Szó sincs róla, Dénes gondoskodott a családjáról.- Legyintett; mondja tovább? Papa el sem tudja kép-zelni, hogy az anyagin túl is van baj a világon. Demégis, áradt már a régen kikívánkozó mondanivaló.- Ha tudná, papa, milyen magamra maradtam. Négy40

gyerekem van... és olyan kevés az öröm velük. Nemgyönyörködhetem, mint más, boldog anya, a gyere-keimben. Meg ne verjen az Isten érte, de néha félektőlük. Mint az ellenségek...

- No - mondta ismét a pöfékelő úriember.Az asszony csöndesen sírt, suttogott:- Mennyire örültem Bogyónak. Dénes fiút kívánt,

én fohászkodtam magamban, hogy lány legyen, édes,meleg kis jószág, társam és barátnőm, papa tudja,hogy mindenkim Kolozsváron maradt, az egész fiatal-ságom, és Pest idegen volt, ma is az... Elképzeltemegy gyöngéd és bájos fiatal lányt...

- Abban nincs hiba - mondta csillapítóan az apa.- A te Bogyód bájos fruska, idővel gyönyörű nővéfejlődik.

- Néha azt hiszem, hogy gyűlöl. Miért, mondja,papám, mit vétettem neki? Akkor elégedett, ha elle-nem tehet, ha az utamat keresztezheti. Bubi a szövet-ségese. Az a fiú... Dénes eszes, nagy tudású férfivolt, szegény kisfiam nem ütött az apjára. Papa hal-lotta, mennyi badarságot összebeszél, restellem azemberek előtt. Istenem, mit tegyek? A kicsi lányom asuta mozgásával kéz és láb és ideg az egész gyermek.Mi lesz belőlük? Ha egyszer magához szólít az Isten,hogyan számolok be az apjuknak róluk? Deske ki semlátszik a földből, és csupa ravaszság meg önzés. Bor-zasztó, higgye el, hogy így kell beszélnem, hiszen azéletemet áldozom értük.

Komár Ferenc részvéttel hallgatta szeretett Júliá-ját, de a gyermekneveléshez édeskeveset értett. Afelesége annak idején levette válláról ezt a gondot, shalála után Júlia férjhez ment dr. Rátz Déneshez.Hiszen ha csupán pénzről volna szó, kész örömest a

41

tárcájába nyúlna, a lelket marcangoló bánat azonbanidegen terület, ahová nem tudja követni a lányát.Unta kissé a lamentációt. Megsimogatta Júlia tömött,sopfba fésült haját.

- A sírás nem segít, hagyj fel vele, kár a szép sze-medért. Jóvérű gyermekek, megjön majd az eszük.- S ezzel az apai kötelességének eleget tett, lassanfölállt. - Feküdj le, Júlia, álmodj szépeket, én mégjárok egyet.

A vendéglőből cigányzene hangjai szűrődtek, nolám, egészen jól húzza a prímás, ha nem is ér fel akolozsvári Balog Lajcsival - Komár Ferenc látótá-volon túl szaporázta a lépteit, a kakaóvacsora utánmegáhította a hagymás rostélyost. Dudorászott: „Hi-deg szobor vagy, meg sem értenéd... ”

Deske nesztelenül távolodott az ablaktól, mezítláb,kurta hálóingében benyitott nagypapa szobájába,ahol Bubi ágyán kuporgott a két lány esti beszélge-tésre.

- Mama sír - jelentette Deske, s ő is felmászott azágyra. - Minket szapul nagypapának.

- Hallgatóztál - szögezte le Bubi.- Jól tette - mondta Juju.A négy hálóinges kis alak összebújt az ágyon, szo-

katlanul komor arcuk egymáshoz közel, a suttogá-sukban keserűség.

- Én már nem törődöm vele - mondta Bogyó. -Mamának semmi sem tetszik rajtunk. Örökké sír éspanaszkodik, hogy feláldozza magát értünk. Kell isnekem áldozat!

- Sohasem játszik velünk.- Papát gyászolja.- Meddig?

42

- Azt szeretné, ha mi is csak búsulnánk. A neve-tésünk is bosszantja.

- Sajnálom papát, de nagyon öreg volt már.- Ötvenkét éves.- A Teréz körúton - mondta Deske - láttam egy

piros sapkás honvédet, nyolcvanéves, még ismerteBem apót. - Elgondolkozva hozzátette: - Én szeretemmamát.

Csönd volt, azután Bogyó fölvonta a vállát.- Hiszen azért én is...Az asszony nem hallotta a megbeszélést. Hűvös

volta tornácon, mégis maradt. Távol szólt a cigányzene,de tisztán kivehető a dallam, magasban jár a hege-dű hangja, és brummog a nagybőgő, özvegy, négygyermek anyja. Oda vannak a fiatal évek, leélte egyöregedő ember mellett. Tulajdonképpen önmagátgyászolja. Vétkes gondolatok, Isten megveri érte, Fáj-dalmas a cigányzene és andalító, s megint a könnyek.Didergett, indult az első, az utcai szoba felé. Bogyólefoglalta az ablak melletti ágyat. Remélhetőleg al-szik már - kínos és érthetetlen, hogy zavarja a lá-nya jelenléte.

3.

Korán ébredt a ház. Nagypapa a hajnali órákban -hét óra volt, sütött a nap, csiviteltek a madarakhálóingben, dölyfös léptekkel s zajosan nyitott aszomszéd szobába, felriasztva álmából Deskét és Ju-jut. Nagypapa kinyújtott kezében hozta a kalitkát hatfehér egérrel, az asztalra tette, hogy csak úgy csat-tant. Riadtan rohangáltak szerteszét a fehér egerek,

43

az ugyancsak hálóingben besompolygó Bubi felkap-ta és magához szorította a kalitkát.

- Fél éjszaka zörögtek nekem a papírral meg a mo-gyorójukkal - méltatlankodott nagypapa. - Nem tű-rök a szobámban ilyen rusnya férgeket.

- Mindig velem alszanak. Tegnap reggel tettemalájuk friss papírforgácsot - mondta a fiú. - Örültekneki. Játszottak...

- Hát majd itt játszanak. Fertelmes kreatúrák! -Kíváncsian fordult az unokájához. - Tulajdonképpenmiért tartod őket?

- Tanulmányi célból. Tanulmányozom...- Mit?- Az életmódjukat. És a szokásaikat... és min-

dent.- No, ez megint valami hóbort.. Megmondom én

neked a szokásaikat. Elrágcsálnak mindent, amihezhozzáférnek, és jártukban-keltükben kis büdös go-lyókat eregetnek.

A két gyerek kuncogott az ágyban, nagypapa elégvicces ember. Bubi szöget keresett a falon, amelyrefelakaszthatja kalitkáját izgatott egereivel, nagypapapedig méltósággal visszavonult.

A cselédház lakója is szokatlanul korán ébredt,majd dúsan csipkézett reggeli toalettjében megjelentaz ajtó előtt, s lornyonját a szeméhez emelve a bá-rányfelhőkkel tarkított nyári eget, valamint a kertiutat kémlelte. Apollónia kisasszony apró termetébenaránytalanul nagy helyet foglalt el a szépség irántfogékony, forró érzelmektől átfűtött szív, s a sors úgyintézte, hogy szeretetére senki sem tartott igényt. Fia-tal lány korában - csúnyácska volt, kissé torz külse-jű, de vagyonos szülők gyermeke - nem volt hiánykérőkben, a hozományvadászokat azonban elutasítot-ta

ta. A bálványozott huszárkapitány nem viszonoztaérzelmeit, egy tanítónőt vett feleségül, kaució hiányá-ban kilépett a katonaságtól, s ma is Veszprémben élmint nyugalmazott postamester. Az apa halála utánkiderült, hogy adósságok, bankkölcsönök, a birtokra asoproni és a pesti Szép utcai házra írott terhek fel-emésztik az örökséget, mindössze a szerény balaton-boglári házat sikerült megmenteni, ahol azóta szám-űzöttként él a kisasszony. - Az életem kész regény! -mondogatta, ha éppen valakit, arra méltót, beavatottéletkörülményeibe. Így doktor Komár Ferenc kolozs-vári közjegyzőt, mert külsejében, fellépésében, mo-dorában éles tekintete menten felismerte a kifogás-talan úriembert. A lánya is finom jelenség, de butács-ka, nyafka teremtés. Csajági Apollónia szellemi fö-lénye vele szemben vitathatatlan. Ez a magasrendűszellemiség tartotta távol a falu „intelligenciájától”;az asszonyok ostoba libák, beszédtárgyuk a háztartásés a gyerekek, a férfiak bűzlenek a pipadohánytól ésa mértéktelenül fogyasztott balatoni bortól, olvasmá-nyuk a Tolnai Világlapja. A faluban ritkán mutat-kozott - a hosszú főutca vagy porfelhőbe burkolózik,vagy térdig sáros, az ember a hajnalban elvonulógulya és konda elpotyogtatott maradványait kerül-geti - ezen a napon a kisasszony mégis besétált afaluba.

A Deske nevű kisfiú felnézett rá - soha ilyen tisz-ta, ártatlanul ragyogó gyerekszempárt! - és a szere-tetét kérte. A nagy szív dobbanása azon nyombanmintha muzsika volna, a kedves zene azóta is szól,éjszaka is zümmög, s hajnalban ébreszti a kisasszonyt,mert vágyódik a gyerek látása után. Hamarosan rá-talál. Deske a hajdani cselédház körül ólálkodik, s aházinéni nem hivatkozik arra, hogy ez magánterület,

45

nem tartozik a bérleményhez, repeső örömmel üdvöz-li Deskét, és kéz a kézben sétál vele parányi vetemé-nyeskertjének ágyásai között.

- Szereted a hónapos retket? Megengedem, hogyegyél belőle, kivételesen, mert egyébként nem tűröm,hogy a nyaralók rájárjanak.

- Köszönöm szépen, most nem kívánom.- Almát? Finom ez a kis zöld szentiváni.- Köszönöm, házinéni.Deske fitymálva eszegette a korai zöld almát, há-

zinéni kertje tegnap este óta nem vonzotta, az úrnálegészen más látványban volt része, pompás élmény-ben, ezt azonban egyelőre megtartotta magának. Apöttömnyi kisasszonnyal egyéb tervei voltak, óvatosanfogott megfogalmazásához.

- Ezek a verebek meg mindenféle madarak fel-falják házinéni gyümölcsét. Tetszik látni, rászállnaka meggyfára, kicsipegetik, a lukba bemásznak a ku-kacok...

- Ne féltsd a meggyfámat, fiúcska.- Csak azért, hogy házinéni finom meggyet egyen

meg lekvárt is főzzön, és ha beteg, legyen befőttje.- Szép tőled.A kisasszony hangja valósággal megtört: egy em-

beri lény, ha mégoly kicsi, hogy neki is csupán a mel-léig ér, gondol a jólétével, esetleges betegségével. Fi-nom barázdákkal átszántott tenyerébe simult Deskekeze, az érintés átmelegítette. A gyerek bandukoltmellette.

- Én elriogatnám a madarakat - mondta.- Elriogatnád?- Igen. Ha volna egy puskám... csak a levegőbe

lőnék, attól megijednek.Csajági Apollónia nevetett.

46

- Elhessegetnéd őket, azután visszarepülnek.- Dehogyis! Tessék elhinni, hogy én a puskám-

mal... Nagyon búsan dünnyögte: - De hát nincsenpuskám. - A házinéni talán botfülű, még mindig nemérti. - Olyan nagyon szeretnék puskát, annyira sze-retnék... mama nem vesz.

Deskét szólították, a család indult a Balatonhoz,házinéni meg kalapot tett a fejére, kesztyűt húzott,s a faluba sétált. A köszöntéseket fejbólintással vi-szonozta, finnyásan kerülgette a járdán a baromfi el-potyogtatott száradó és friss keletű emésztési produk-tumait, ő soha nem tartana baromfit a háznál. A tófelé tartó idegenekkel is találkozott, kispénzű buda-pesti nyaralók, akik parasztházakban bérelnek nyá-ri lakást, a nők pongyolában vonulnak végig az ut-cán, megbocsáthatatlan slamperáj! és alaposan meg-bámulják a kisasszonyt, fővárosi szatócsnépség, Csa-jági Apollónia keresztülnéz rajtuk. Hosszú séta utánnyitott a nagy vegyeskereskedésbe. Petróleum- ésheringszag, nyitott zsákokban rizs, liszt, bab és borsó,nagy halom süvegcukor, a falon lógó ostorok és ka-szák és kapák, a polcokon fűszer, szappan és dohány,a kereskedőn olajfoltos barna köpeny, s hajlong a kis-asszony előtt: - Mivel szolgálhatok?

- Adjon egy puskát, Keresztes.- Puskát?!- Milyen arcot vág maga, Keresztes? Egy puskát

kértem, gyereknek valót, csinos puska legyen, és neszámítson érte horribilis összeget.

- Értem, kérem.A boltos sokáig keresgélt a raktárban, a falusiak

tiszteletteljes csöndben és türelemmel várakoztakmíg visszatért a puskával.

r Piros? - mondta a kisasszony.47

- Nincs több, mint ez az egy. Megvan tíz éve, hogyeladtam puskát, kérem, nem cikk mifelénk, tessék el-hinni.

Csinos puska, elvégre a gyerek hatesztendős, miértne lehetne piros puskája? A kisasszony fizetett, s is-mét végigvonult a falun, ezúttal teljes fegyverzetben,az emberek a szájukat is eltátották, a liliputi kisasz-szony ezt nem látszott észrevenni. A gyerek örül majda váratlan ajándéknak, elnyeri a szeretetét, rendkívülmelegszívű kisfiú.

Deske megkapta a puskáját, a kisasszony egy futó,kissé nyálas csókot, s a gyerek már szélvészként to-vatűnt. Voltak további tervei a közeljövőre, ezúttalnem a házinéni személyét illetően.

Alkonyattájt Deske megjelent két egyliteres kékmázas tejeskannával és egy szatyorral, mert mamatejfelre, vajra és túróra is adott pénzt.

- Megyek tejért - mondta.- Juju veled megy - határozott mama -, mutatod

az utat, holnap Bubi elkíséri Jujut, azután Bogyó..- Fölösleges - mondta Deske, - egyedül is elbí-

rom.- Kilötyögteted a tejet.- Ne tessék félni, vigyázok. - Indult volna, de Juju

nem fogadhatta el imádott öccse áldozatát, kiragad-ta kezéből az egyik kannát, s elszántan követte. Csu-kodótt utánuk a kapu, és Bogyó azt mondta az öccsé-nek:

- Valami bűzlik.Elhatározta, hogy másnap ő megy tejért az úrhoz.A két gyerek a főutcáról egy mellékútra tért, kes-

keny ösvényen baktattak a major felé. Először a piroscseréptetős lakóház tűnt szembe, földszintes, fehérremeszelt épület nyolc ablakkal, s bent a nagy udva-48

ron még számtalan melléképület. A lakóháznak ud-var felőli oldalán oszlopos tornác volt, a falon szarvas-agancsok és egész sorozat bekeretezett vadászkép,hosszú asztal, székek. A tornác előtt még hosszabbasztal óriás kannákkal, literes és félliteres mérce, töl-csér, mérleg, zöld levélbe csomagolt kerek vaj adagok,vájdlingban túró, mázas fazékban tejföl, kosárban to-jás, ínycsiklandó látvány. Az asztal felé sor kígyózott,néhány falusi és jóval több nyaraló. Idős, fehér mel-les köténybe burkolt, kerek képű asszonyság mérics-kélte, töltötte kannákba és üvegekbe a tejet, s beszéltpillanatnyi szünet nélkül.

- Ne csipegessen, nagyságám, friss a túró, mint aharmat, nem bolti áru ez. A kis Erzsók felépült már,te Julis? Langyos tejjel itasd, attól kap színt. Megjötta férj ura, nagyságám? Hiszen szombatig ne is epe-kedjen, a szombati vonat hozza a pesti urakat - ésígy, egy szuszra, míg varázslatos gyorsasággal töltött,mért.

Mellette pedig ott ült az úr, a titokzatos úr, beszed-te a krajcárokat, hatosokat, visszaadott az ezüstkoro-násból, s időnként szippantott az asztal szélén füs-tölgő cigarettájából. Az úr fiatal, harminc év körüliférfi volt, borotvált, keskeny arcú, a szeme kissé mélygödrű, kék, a tekintete éles, egészében az úr látásá-tól a pesti nagyságák elpirultak, eltikkadtak, s verej-lékes kezükhöz tapadt a rézpénz.

Az istállóépületből újabb két hatalmas kannát ho-zott egy legényke, habzott a frissen fejt lej, mégegyre jöttek a vásárlók, Deskc mindenkit előreenge-dett, s ők ketten megint csak a sor végén várakoztak.A békétlenkedő Jujut oldalba bökte.

- Ráérünk, maradj nyugton.Az udvaron zajlott az élet. A nyitott pincelejáró-

51

ban el-eltűnt a legényke sajtárokkal, kosarakkal, egyidős parasztember két lovat vezetett az istállóba,időnként felbődült egy jóllakott tehén, a nagy, elke-rített baromfiudvaron kárálás, kotkodácsolás, repde-sés és tülekedés, mert fiatal leány, egymás fölött többkurta, keményített kartonszoknya, valami szeletrehasított zöldségfélét vetett elébük, csikorgott a kere-kes kút, a mérlegen koppantak a súlyok, fogytak avásárlók, s utolsónak maradt a két gyerek. A kerekképű asszonyság Deskére mosolygott.

- Ide nézzen az úr, a tegnapi lurkó!Az úr is elmosolyodott.- Adjon isten, öcsi.- Kezét csókolom.Az úr felállt, nagyot nyújtózott.- A magadfajta fiatalember jó estét kíván. Nem

vagyok püspök. A testvérnénéd?- Igen, a testvérem.- Jó estét kívánok - mondta Juju.Az asszony emelte a literes mércét.- Két litert?- Elég lesz másfél - mondta Deske, és mert a nő-

vére szólni akart, könyökével oldalba billentette.Ugyanis a kövér néni tegnap olyan bőven mérte atejet, hogy volt az két és fél liter is, tehát másfél li-ter kiteszi majd a kettőt, és Deske megtakarít kétegész krajcárt.

Az úr azonban varázsló vagy micsoda, átható te-kintetével felmérte a gyereket, kivette az asszonyságkezéből a mércét, és alapos pontossággal kimérte amásfél litert. Deske egyik lábáról a másikra állt, majdmegszólalt:

- Tessék mégis kettőt adni - és sebesen hadarta:

52

- A mama vajat is rendelt, fél kilót, túrót meg tej-fölt.

Az úr dolgára küldte az asszonyságot, Mariska né-ninek szólította, ez furcsa volt, s ő maga méricskélt,számolt.

- Hol laktok?- Csa jági Apollónia házinéninél.- Ahá! Hányan vagytok? - Előjött az asztal mö-

gül, s mert tartása igen egyenes volt, a közepesnélmagasabbnak tűnt; két karját hanyagul a gyerekekvállára helyezte. Deske számolt.

- Négyen vagyunk. Meg a mama meg nagypapameg Teca, ő cseléd nálunk, de csak itt, Bogláron. Tes-sék mondani, megmutathatom a testvéremnek az is-tállót?

- No, előre.Keze még mindig a gyerekek vállán, Juju az olda-

lához simult. Eddig ki sem nyitottá a száját, az is-tállóban már ugrándozott, féktelenül hajigálva kar-ját, lábát, s a békésen kérődző tehenek láttán kiálto-zott:

Jaj de édesek! Ezt a picit megsimogathatom?Hány tehene van az úrnak?

A férfi nevetett.- Ha érdekel, hogy hány tehene van az úrnak, szá-

mold meg.A gyerekek végigjárták az istállót, s jelentették:

harmincegy tehén, három kicsi tehén és egy óriásitehén külön az istálló végén, és a túlsó végén deszká-val elválasztott rekeszekben három ló. Folytonos kér-déseikre az úr magyarázta, hogy az óriás tehén a bi-ka. a kicsinyek üszőborjak, a bikaborjúk a kaposvárivásárra kerülnek. Ez itt hátasló, a másik kettőt a stá-jerba fogják. Mi a stájer? A kasos kocsi, amelyen a

53

környékre és főként a keszthelyi piacra szállítják atejterméket; a lovakat nem kell megközelíteni, mertpuszta játékosságból is hátrarúgnak. Keze ismét agyerekek vállán, kifelé vezette őket az istállóból, sközben beszélt.

- Egészen az elmúlt esztendőig a nénémmel, édes-anyám testvérhúgával laktam a házat. A jó lélek ép-pen újév elsőestéjén meghalt. A betegségéig nagysegítségemre volt a gazdaságban. Szokása volt, hogya falusiaknak azt mondja: az úr így, az úr amúgy.Rajtam ragadt. De a magatokfajta emberkéknek bá-csi vagyok.

- Milyen bácsi? - kérdezte Deske.- Zoltán bácsi.- A papa Dénes volt, amíg élt. A papa nővére Luj-

za néni - mesélte a gyerek, míg lassan közeledtekaz elkerített baromfiudvarhoz -, undok és fösvény.

- Szimatol a mama körül - folytatta Juju. - Mostnagypapa vigyáz mamára. Milyen édes kutya!

Hatalmas, barna-fehér foltos állat volt, láncra köt-ve, s vészesen ugatta az idegeneket. Az úr rászólt:

- Kusti, Diána!- Ez tyúk, amaz a haragos taréjjal kakas, amazok

idei csibék. Há ti perfekt mezőgazdaként akartokvisszamenni Budapestre?

- Persze - mondta Deske. - Itt olyan jó. A gyümöl-csöst is tessék megmutatni a testvéremnek. Tegnapazt hitte Zoltán bácsi, hogy a cseresznyével elrontoma gyomromat. Á, semmi bajom.

- Akár elölről kezdenéd?- Ha meg tetszik kínálni...- A helyedben egyszerűen annyit mondanék: sza-

bad egy kis cseresznyét szedni?Deske egyetlen pillanatig enyhe zavart érzett, de

54

Zoltán bácsi csöppet sem haragos, inkább nagyon iskedves, kíséri őket a távolabbi gyümölcsösbe. Belát-hatatlan nagy kert, töméntelen sok fa, sárguló barac-kok, zöld körte, alma, a cseresznye húzza le az ága-kat, édes illat, zümmögő bogarak. A férfi együtt cse-resznyézett a gyerekekkel, beszélgettek. Juju leesetta barackfáról, bele az esővizes hordóba, házinéni dü-hös volt, mesélte Deske, a kislány hozzátette, teleszájjal, bizalommal, de búsan:

- Mert csupa kéz és láb vagyok, azért olyan eset-len meg ügyetlen.

- Ki mondta?- A mama. Nagyon szomorú miattam. Bogyó szép,

de szemtelen a mamával, és azért is sokat sír.- Bogyó kicsoda?- A testvérünk. Tizenkét éves, és tetszik a fiúknak.

Én soha nem fogok tetszeni egy fiúnak sem.- Honnan gondolod?- Tudom. Mert olyan nevetséges vagyok.Deske nevetett.- Vénkisasszony lesz, mint Lujza néni.- Olyan nem! Inkább haljak meg!A drámai sikoly elvékonyult, hirtelen kicsapott

karjából földre pottyant a cseresznye, azt szedegettevérpiros arccal - Zoltán bácsi és bizonyára az egészudvari népség kaján szemmel őt figyeli.

- Elég - mondta a férfi maradjon valami hol-napra is.

Mentek a hosszú asztalhoz a kannákért, szatyorért,s az úr - a hangja barátságos, mintha két felnőttelbeszélgetne, amint lépeget közöttük, karja lanyhána vállukon - azt mondta:

- Én Dániában végeztem a tanulmányaimat, me-zőgazdasági főiskolán, még édesapám kívánta. Dánia

55

kis ország, északon, Európa térképén csak kicsinypont. De szorgalmas és dolgos emberek lakják, minta-szerűen gazdálkodnak. Ott a falusiak sem tudatlanok;Büszkék a nagy íróikra, hiszen ti is olvastátok An-dersen meséit, ugye?

- Igen, Bubinak megvan! - örvendezett Juju.- No látod. Nagyszerű képzőművészeik vannak

elkapta a gyerekek kérdő pillantását festők ésszobrászok. A koppenhágai múzeumban és a nagyparkban láttam szépséges női szobrokat, Thorwaldsenalkotásai - Thor-wald-sen - tagolta. - Formás, hosz-szú kar, és lábszár és arányos termet, a végtagokugyanis megelőzik a fejlődésben a törzset, s amint anő kiteljesedik, megérik, tökéletes az összhang. Fog-játok a kannákat, és most már uzsgyi, sötétedik.

A kislány értő, tündöklő szemmel nézett föl rá, aférfi intett, és befordult a házba.

- Kedves bácsi - mondta az ösvényen bandukolvaDcske, és zsebéből szedegette elő a nagy szemű, ro-pogós cseresznyét. Juju mindössze annyit felelt:

- Ó!- Nekik nem kell beszélni róla. Ketten jövünk, és

jól bezabálunk. Zoltán bácsinak irtózatosan sok pénzevan, láttad? Csöppet sem fösvény.

- Én borzasztóan szeretem.- Ö is engem - jelentette ki magabiztosan a

gyerek. ’A mama a kertkapuban várakozott, nyugtalansá-

gában a kezét tördelte. Hol voltak? Nyolc óra lesz,ilyenkor már ágyban a helyük, és fel sincs forralvaa tej. Attól félt, hogy eltévedtek vagy valami baj érteőket. Juju a nagyszerű élménytől felajzottan, készültelkotyogni egyet és mást Zoltán bácsiról, akinek irtó-zatosan sok a pénze, és mindenkinél kedvesebb. Deskeazonban rnegelőztc.56

- Rengetegen járnak oda, egy óra, míg sorra kerülaz ember. Holnap korábban indulunk.

- Holnap én megyek tejért - szólalt meg Bogyó.- Messze van.- Nem baj.- Megharap a kutya. Ilyen nagy. - Feje fölé

emel-te a kezét, egyre magasabbra, az ujjait is kinyújtotta.

Bubi megvetően legyintett.- Megint hazudik.- Én? Bubikám...Az esdeklő, könnybe lábadó, tiszta

ragyogáséi, gye-rekszem! Kicsi alak, törékeny. Bubi ellágyult, és ezértharagosan dörmögte:

- Vigyen el az ördög.A konyhában lobogott a tűz, Teca pergett és

forgottle a pincébe a túróval és tejföllel, asztalt terített atornácon, égett a szélvédős gyertya, enyhe levegő-• áramlat a víz szagát hozta, a kerti úton feltűnt CsajágiApollónia kisasszony talpig rojtos kendőbe burkoltalakja. Szíves szavak estek: - A fiúcska megjött atejjel? - Megjött, hogyne, éppen készül a kakaó.

- Túl vagyok a vacsorán - mondta a kisasszonykávé és kétszersült. Nyugodt éjszakai pihenésem ér-dekében tömény étel fogyasztásától tartózkodom.Nem mintha az elhízás veszélye fenyegetne. A Csa-

jági család hölgytagjai, visszamenőleg a Beatrice ki-rálynő közvetlen környezetéhez tartozó Csajági Ro-záliáig, életük során megőrizték slankságukat, az el-hízott nőnél nincs rondább látvány - fejezte be a kis-asszony, az erőteljesebb kifejezéseket is előkelő hang-súllyal, mértékletesen gesztikulálva aranykeretes lor-nyonjával. - Nem látom a fiúcskát...

- Az imént még itt volt - mondta mama.Bubi az asztal alatt megrúgta Deskét, a gyerek

57

déglőben kellemes kompánia, kvaterkázás, cigányze-ne, csinos, ámbár jelentéktelen asszonyok, meg semközelítik a kolozsvári Hunyadi téri színház művész-nőit. Egy egérrel kevesebb. Talpraesett kölyök. Nagy-papa mosolyogva, daliás léptekkel besétált a vendég-lő kerthelyiségébe, az elébe siető főpincértől flekketrendelt, tudomásul vette, hogy a világtól elmaradottbogiári vendéglőben nem tartanak cikakáposztát,jobbra és balra köszöngetett, elégedetten nyugtáz-ta, hogy jöttére némi mozgás keletkezik, felvillannakaz asszonyszemek, vigyorogva hajlong a prímás, ésakárcsak kolozsvári Balog Lajcsi, rákezdi:

Hajlik a jegenye, fodros a levele,hívtalak, vártalak, kértelek, gyere le...

4.

A ló vize egyre melegebb, kitartóan és forrón süti ajúniusi nap, s amikor a fehér hajó a túlsó part felévonul, játékos hullámok fodrozódnak. A hajó minden-nap megújuló szenzáció, középső kereke nagy zajjal

és fröcsköléssel lapátolja a vizet, az utasok integetnek,s a gyerekek vissza. Időnként feltűnik egy evezőscsónak, s távolabb kifeszített vitorla.

Nagypapa úszni tanítja az unokáit, délceg alakjajót mutat a vízben, a napernyők alatt heverésző asz-szonyok - itt a villanegyedben nagypapának már va-lamennyi ismerőse - szeme rajta, tréfásan kiáltoznakfeléje, a vízbe azonban nemigen merészkednek;szép, fodros fürdőruhájukat féltik, gonddal feltornyo-zott frizurájukat, s hogy arcukat lebarnítja a nap.Júliát szívélyesen köszöntik, nagypapa a maga joviá-

59

lis módján közvetíti az ismerkedést, de a lánya - fé-lénk őzike, mondogatják a bogiári ősnyaralók - meg-közelíthetetlen, magányos és bánatos. Harisnyás lá-bával belegázol a vízbe, megy a gyerekei után, hiszenvadak, fékezhetetlenek, képesek mélyen beúszni, pa-pa még biztatja is őket. Lám, Bogyó levetette a felfújthólyagot, úszómozdulatai bájosak, duzzadt, csinosszája megvetéssel lcbiggyed, mert a Laci nevű kövér-kés, szép kamasz nem tágít a közeléből. Juju csapkodmaga körül, kis kölykökkel hancúrozik, lebuktatják,köpködi a vizet, s egymaga nekiront egész csapatgyereknek. Milyen sovány, suta mozgású, istenem!Kár, hogy nem született fiúnak, a félszegsége kevés-bé volna feltűnő, mi lesz vele? Deske orvul, hátulróltámad a lányokra, vizet zúdít a nyakukba, s máristávolodik, önfeledten lubickol, neki semmi része adologban. A nevetése, édes arca mindenkit lefegyve-rez. Deske ravasz és álnok, ki tudja, később mire ve-zet ez, kétségbeejtő gondolat egy anyának, magányos

özvegyasszonynak. A parton nevetés, Bubi ágál azasszonyok között, valami badarsággal traktálja őket- Júlia aggodalmasan figyel.

- ... Kis sziget az óceánban, Tahiti a neve, tetszetthallani róla. Ott is ilyen hajat viselnek a nők, mint anéni, a fülükig levágva, a férfiak meg kontyot. Ha anéni tetováltatná magát, mindenféle szép minták-kal...

Az a bizonyos néni szörnyülködve összecsapja akezét, a többiek nevetnek, nagypapa rászól Bubira:

- Eredj dolgodra, fiú, ne fecsegj zöldségeket.Júlia néhány lépést tett a vízben, szép, szürke

ru-hája térdtől száraz volt, nagy kalapja beárnyékoltagondterhelt arcát. Isten meg ne verje érte, de már-már az az érzése, hogy kissé ütődött a szívének oly

6o

drága fiú. Szelíd lelkében bánat volt, a jövőtől valófélelem, és - milyen vétek! - egyre valóságosabb, im-már szavakban is megfogalmazható szemrehányás,amellyel a megboldogultat illette. S a lappangó,mindeddig elfojtott szemrehányás azért bukkant fel atudat mélyéről éppen itt és most, mert oly andalítóanszép volt a kék ég és a zöldeskék víztükör, a szemköz-ti hegyek, a fehér hajó vidám kirándulókkal, és merta parton csevegő asszonyok legtöbbje a holnapi szom-batot várta, a vonatot, amely a férjeket hozza Bu-dapestről, és ő, Júlia, nem vár senkit. Júlia képes voltmár rendezni, és mint gyötrő lelkifurdalással érezte,mondatokba foglalni múltját. Fellobbanó bakfissze-relem volt az. övé, az érett férfi meg elfogadta. Hibavolt. Csupán annyi időt szakított a felesége részére,hogy az világra hozhassa négy gyermekét. Tudta egy-általán a gyermekek nevét? Törődött velük? Észre-vette, hogy milyen ruhát visel a felesége, vidám vagybánatos? Okozott-e valaha meglepetést karácsonyivagy névnapi ajándékkal? Pénzt adott bőkezűen, szám-

lálatlanul. Dénes soha nem érdeklődött, mi történttávollété ben odahaza. Ha éppen együtt étkezett a csa-bid, a klinikai eseményeket tárgyalta, azt is inkábbmagának, mintha még egyszer összegezné a szimptó-mákat és a vizsgálati eredményeket. Komoly, befeléforduló lénye tiszteletet ébresztett. A gyerekekben is.Fellélegeztek, ha csukódott utána az ajtó. Egyszeri-ben hangos volt a ház, fölverte a fékevesztett rohan-gálás, nevetés, veszekedés és nemegyszer verekedészaja. Nem bírt velük. Sírós hangja elveszett a lármá-ban, s félreállt az útjukból, mert félt, hogy feltaszít-ják. Dénes a kezdet kezdetén elejét vette mindenkételynek és panasznak. A haját simogatta, gyöngé-den és határozottan kijelentette: - A háztartás és a

61

gyerekek nem az én reszortom, hanem a tied, édeskicsikém...

Mindennek vége, oda a fiatalság, harminckét évnagy idő az asszonyi életben. A vízen lebeg, friss,bátor mozdulatokkal előrelendül drága kincse, első-szülötte, a rossz és bájos Bogyó, idestova felnőtt lány,állhatatosan kerülgeti a kissé pufók arcú szép fiú,úgy van, oda a fiatalsága, fáj, összezúzza a bánat.

Júlia lassan lépked a tó simogató vizében, össze-rezzen, ha ruhájára víz fröccsen, s nem veszi észre,hogy a partról mohó férfiszemek követik sudár alak-ját, s tapadnak édes arcára.

Nagypapa hamarosan ráunt unokái oktatására, is-mét az asszonyok gyűrűjében csillogtatta felszínesszellemét. Az egyik férfi azt mondta:

- Gyönyörű a lányod. Miért nem adod férjhez?

- Látod, ez okos beszéd - helyeselt nagypapa.- Vedd el.

A feleség méltatlankodott:- Adok én magának! Az uramat hagyja

békében.- Miért? Maga, kedves nagysád, felszabadul,

ésbennem hűséges lovagra talál.

Doktor Komár és a hűség! Az asszonyok

nevetveegymást túlkiabálták: - Menjen már, maga Don Juan!Mindenkinek csapja a szelet. Nincs is szíve!

A templomban delet harangoztak, igen távolról, kiskihagyásokkal érkezett a csengés-bongás. Júlia meg-kísérelte összeterelni a gyerekeit, de szólítását megsem hallották. Deske és Juju kavicsokat dobált a lá-nyok hátára és arcába, azok sikoltozva menekültek,ők utánuk. Júlia kiment a partra, távol az asszonyokcsoportjától. Félt, hogy megjegyzést hall a gyerekeire- mindjárt az első napon hangzott el: - Hagyd, Laci,neveletlen kislány. - Meglátta Bubit. A homokos62

partsáv mögötti zsombékos területen hasalt, és háromfalusi fiúnak hévvel magyarázott:

- Láttam a vörös hangyákat, ott nyüzsögnek annálbokornál. Amint felkészültek, megindul a háború afeketékkel. El akarják foglalni a föld alatti várat,mert a fekete hangya jobb várat épít... mert ügye-sebb és szorgalmasabb, és mindenfélével fölszereli avárát, ennivalóval és... mindenfélével. A csatában isvitézek, ők győznek, pedig a vörös hangya nagyobb éserősebb. Mindegyik valamit visz a szájában, látjátok,sietnek valamerre, meghatározott irányba, van egyhadvezér, és az kijelöli a hadállásokat. Felállítják azágyúkat és a faltörő kosokat..

A fiúk vigyorogtak, egyik végighúzta tenyerét ahomlokán, a másik azt mondta: - Ez félcédulás! -Júliát megpillantva elszeleltek. Az asszony szűkülőméllében érezte a keserűséget. Kinevetik a fiát. Hiá-ba a szép szó, örökös figyelmeztetés, Bubi kitálalja amaga zagyvaságait, most éppen hangyák nyüzsögneka fejében, szegény gyerek, kinevetik. Sóhajtott.

- Menjünk, Bubi.- Mama - könyörgött a fiú -, végignézem a há-

borút. A feketék..

- Butaság, kisfiam. Öltözz, Teca vár az ebéddel.

Deske a bátyja mellett lépegetett, kissé szaladva,mert Bubi szabadulni akart tőle; szólt is hozzá, vá-laszt azonban nem kapott. Bubi nem bocsátotta meg afehér egér méltatlan halálát - Teca hátsó részének te-kintélyes súlyával agyonnyomta. A nagylány hűsé-ges szövetségesével tartott, s Deske végül is Jujuraszorult. Búsan dünnyögte:

- Te sem szeretsz, tudom.A kislány szinte földöntötte túláradó

érzelmében.- Dehogynem, dehogyisnem, borzasztóan

szeretlek.63

- Jó, jó..,Juju a fülébe súgta:

- Délután lesz a temetés.- Honnan tudod?- Hallottam.

A temetésen kitört a botrány.Ebéd után a két nagyobbik Rátz gyerek a

kertbevonult. Elöl Bogyó a koporsóval - kinyújtott tenye-rén Schicht szappan dobozban a kicsiny halott, mö-götte a gyászmenet, a lehorgasztott fejű Bubi, kezé-ben a kalitka az elhunytnak meglehetősen fesztele-nül viselkedő családjával. Az egyik bokor tövébengödröt ástak, s készültek elhelyezni a koporsót,, amikor Bubi megpillantotta a szertartásra hívatlanul érkező húgát és öccsét. Felbőszítette Deske ájtatos képe és összekulcsolt keze.

- Takarodjatok innen!- Bubikám...Juju izgatottan hadonászott: joguk van a

kertbentartózkodni, Bubi nem parancsol.

- Pukkadj meg! - kiáltozta. - Pukkadjatok meg!Az arcán fürge pofon csattant, Bogyó az öccsénekis lekent egyet, a négy gyerek összegabalyodva hempergett a földön, ide-oda rugdosva a koporsót, rémülten szaladgáltak kalitkájukban a családtagok, s az éktelen lármára megjelent mama, valamint Csajági Apollónia kisasszony, és kiragadta Bogyó kezéből a megtépázott Deskét.

- Hallatlan! - A méltatlankodástól a

kisasszonyhangja egészen elmélyült. - Ilyen ramazuri a hajlé-komban! Nagylány létedre bántalmazod ezt a gyönge gyermeket. Fáj valahol, fiúcska? Egerek! Egy döglött egér!

Bubi visszahelyezte nyugvóhelyére kedves halott-64

ját, a mama könnyekkel a szemében Juju összekar-molt karját vizsgálta, a nagylány kissé távolodott,mintha az egész ügy nem tartozna rá, az arcán meg-átalkodott kifejezés, gúny és megvetés. Deske a házi-néni finom, fonnyadt kezébe kapaszkodott.

- Mindenem fáj - nyöszörögte.- Júlia kedves, mint idősebb tanácsolom: egy

óraszobaáristom a verekedőknek. Ilyet még életem-ben... Az ártatlan fiúcska velem jön.

Deske vidáman baktatott a kisasszony mellett,időnként, inkább parádéból, sántikált, nyöszörgött.Roppant kíváncsi volt házinéni hajlékára, bizonyo-san akad ott érdekes látnivaló, s egynémely tárgynakhasznát veheti.

Két félhomályos szoba, ódon bútorok, a falon öregképek, az asztalon rézkapcsos nagy album, levendula-és naftalinszag, sehol semmi vonzó dolog. Mégis, hatüzetesebben körülnéz az ember! Deske a komódhozlépett - azon is ócska fényképek, színes poharak ésvázák, Herkulesfürdői emlék, Marienbad, Abbáziafeliratokkal, és egy furcsa formájú, sárgás, rovátká-san tekeredő valami.

- Tessék mondani, mi ez?- Kagyló. Tengeri kagyló. Tedd csak a füledhez.Egyhangú zúgás, halk moraj. Deske egyik füléhez

tapasztotta, majd a másikhoz.- Fel kell húzni?Apollónia kisasszony nevetése mintha a

pincébőlérkezne. A kagyló valamikor egy tengerben élő állatlakhelye volt. A búgás a tenger morajlásának vissz-hangja - így magyarázta a kisasszony, s azt is hozzá-tette:

- Kedves szüleimtől kaptam annak idején cirkve-nicai nyaraláskor. Gyermekkori emlék.

65

Deske füléhez szorította a kagylót, az állandó, rej-telmes búgás elragadta, s nőtt, fokozódott benne avágyakozás.

- Ha nekem ilyen kagylóm volna! - mondta epe-kedve.

- Mit csinálnál vele?- Este a fülemhez tenném, hallgatnám. -

Érezte,hogy indokolása nem kielégítő, a kisasszonyt elérzé-kenyülésre kell bírnia, gyorsan folytatta: - Elaltatna.Tetszik tudni, házinéni, sokáig ébren vagyok, ésolyan rossz... Meg álmodok, mindenki bánt álmom-ban, sokszor félek. Ezt úgy szeretem hallgatni.

Vonakodva visszatette helyére a kagylót, indultsántikálva, szegény elagyabugyált fiúcska. A csöppkisasszony vívódása addig tartott, míg a gyerek azajtóig ért.

- Várj!- Igen...- Vidd a kagylót. Neked adom.- De házinéninek gyermekkori emlék.- Vidd, ha mondom.Deske eltűnt a kerti úton, s a kisasszony

még egyre érezte arcán a gyermeki csókot, édes volt és szívet fájdító.

A tó szemközti oldalán a hegyek fölé ereszkedett a nap, s a gyerekek indultak tejért. Ezúttal négyen,

mert Bogyó az őt jellemző eréllyel magához ragadtaaz egyik kannát, s ahol Bogyó volt, ott volt Bubi is,fegyvertársa a két kicsi ellen felmerülő vitás ügyek-ben. A hangulat enyhült, mivel Deske megkapta amagáét, bátyja megbékült vele, s ő boldogan capla-tott az oldalán, kezében a kagyló, s minduntalan feajánlotta Bubinak, hogy hallgassa a tenger morajlá-sát, Juju rimánkodását azonban mereven elutasította.66

A kislányt ez mélyen sértette. A major felé vezetőkeskeny ösvényen szótlanul mögöttük kullogott, míghárom testvére élénk beszélgetésben egymás mellett- Bubi azt magyarázta, hogy összegyűjt néhány tek-nősbékát, és megkéri Tecát, hogy levest főzzön belő-lük, éppen most olvasta, hogy a tengerparton ötven-kilós teknősbékák is vannak, roppant finom eledel -,s Zoltán bácsi, gondolta, kedvesebb lesz Bogyóval, aztcsak úgy mondta a szobrokról, vigasztalásul, és akiktejeskannával jönnek a major felől, mind őt nézik,hogy milyen ügyetlenül ugrálja át a homokbucká-kat, és mennyire nem törődnek vele a testvérei.

A sor végén álltak, az udvarias Deske előretessé-kelte az új jövevényeket, majd amikor kiürült az ud-var, megálltak a hosszú asztal előtt. A kövér asszony-ság nagyot nézett.

- Szerelmes istenem, ehhez mit szól az úr, már né-gyen vannak!

Az úr felállt, karját nyújtóztatta, lábát a földhözütögette, mint aki nem szokta meg a hosszú üldögé-lést.

- Ne ijedezzen, Máriska néni - mondta, - ez a tel-jes társulat. - A gyerekekhez lépett. - Azt

mondtad,öcsi, hogy négyen vagytok?

- Igen.Deske végezte a bemutatást: Bubi, a bátyja,

Bogyó,a nővére. Álltak sorban, mint az orgonasip, a férfi sze-me kényelmesen végigjárt rajtuk. Kedves arcok.Négy kék szempár, mindegyik más, mégis egyfajta,sovány és izmos, szép alkat. A Bogyó nevű lány bá-jos jelenség, kis erdei nimfa, a tekintetében és duzzadtszáján vadság, és lám, tetszeni vágyás, kecses a moz-gása, kissé keresett - vagy csupán most kényeskedik?A fiú szeme értelmes, keskeny arca rövidre nyírt,

67

fölfelé fésült, rendetlen üstökével ezer gyerek közülis magára vonná a figyelmet. A két kicsi már ismerős,a nyakigláb kislány és a szépséges kölyök.- örvendek - mondta. - Gondolom, van becsű-

letes nevetek is!Bogyó vállat vont.- Azt nem szeretjük.- Ha titok, egy mukkot sem szóltam. Mit

rendelta mamátok?

Deske megijedt. Bogyó mindent elront. Máris az úr mellett volt, hadart.

- Öt Boriskának hívják, Jujut, mint mamát, Júliá-nak, engem papa után Dénesnek, Bubi meg Sándor.Volt egy nagypapánk, Rátz Sándor, hát ezért.

Juju azt mondta:- Most is van egy nagypapánk, ahhoz

nem született gyerek.- Szép nevek, Boriska, Sándor.. szóval az

öcsihozzátok is elvitte a cseresznyém hírét?

Bogyó kiáltott:- Tudtam! Cseresznyét zabáit! Mindig

titkolózik,sántikál valamiben.Bubi csöndesítette:

- Nem a cseresznyéért jöttünk, honnan tudtuk volna, hogy a bácsinak van cseresznyéje? Ha meg tetszene mutatni az állatokat, én nagyon szeretem, és olvasni is inkább állatokról szeretek...- Most van az itatás - mondta a férfi -,

más al-kalommal benézünk az istállóba. A cseresznyézéssel jó lesz sietni, mert a

termés holnap megy a keszthelyi piacra.Karja lagymatagon a két fiú vállán, Juju

addig fu-rakodott, míg bátyját félrelökte, és ő állt a férfi mel-lett. Az lenézett rá, elmosolyodott, kezével magához68

vonta a kislányt, s ő szorosan hozzásimult. Lassanballagtak a gyümölcsös felé.

- Tessék mondani, mennyi vizet iszik egy tehén?- Úgy ötven-hatvan litert naponta.- Szerelmes istenem! - kiáltotta Bogyó, ahogy

imént hallotta a kövér asszonyságtól, és megtetszettneki. - Kiisszák a Balatont a bácsi tehenei!

Juju bennfentességével tüntetve mondta:- Zoltán bácsinak saját kútja is van.Mennyi cseresznye, nagy szemű sötét, ropogós.

Deske, pimasz kis szélhámos, nem szólt róla, s az úrnevét is elhallgatta, pedig máris olyan magától érte-tődő, jólesik kimondani: - Zoltán bácsi, szabad fel-mászni a fára? Zoltán bácsi viszi a piacra? Ki szedile? Segíthetünk majd, Zoltán bácsi? - Kötve hiszem,hajnali háromkor kezdjük. - Eljövünk.

A férfi szedte az alsó agakról a gyümölcsöt, és ado-gattá Bogyónak, mert ő nem mászott három testvéreután a fára, majd amikor a férfi a fűre telepedve ci-garettára gyújtott, melléje ült, s lesújtó pillantást ve-tett a fáról menten lesikló Jujura. Azután már minda négyen körülötte voltak, Deske két zsebe tömvecseresznyével, s egyre meghittebb volt a beszélgetés.A gyerekek elmondták, hogy először nyaralnak aBalatonnál, nagypapa is eljött Kolozsvárról, elég jóember, egyszer haragudott Bubi fehér egereire, ami-ket tanulmányozás céljából hozott magával, papa egyéve meghalt, híres orvos volt, nagy tudós, de hát máröreg...

- Mama is öreg - mondta Bogyó.- Ezért mi félárvák vagyunk - folytatta Juju és

rémületesen rosszak, Lujzi néni azt mondja, hogyakasztófán fogjuk végezni, Zoltán bácsi mit gondol?

- Nem látok a jövőbe - felelte a férfi -, de a jó-71

vérű gyerek általában pajkos. Velem is volt eléggondja, baja a szüleimnek.

- Tessék mesélni valami rosszaságot.A férfi messzire fújta a cigarettafüstöt.- Elkószáltam. Négyéves koromban csak Lellére

akartam gyalogolni, búcsúra, nyolceszlendősen márAmerikába. Akkoriban a nagy szegénység elől sokankivándoroltak. Egy pajtásomnak az apja is. Megbe-széltük, hogy utánamegyünk. Székesfehérváron fog-tak el a csendőrök.

- Annak a fiúnak hazajött az apja?Nem jött haza, de pénzt küldött, levelet írt.

- Jó volna levelet kapni Amerikából - mondtaBubi. - Megkezdeném a bélyeggyűjtést.

- Én is szeretnék levelet kapni - csatlakozott Bo-gyó az öccséhez -, mindegy... mondjuk Pécsről.

- Hát te, Júlia?Jujunak szokatlan volt a Júlia, nevetett.- Én Csajágröcsögéről.- Csajági Apollónia Röcsögéről - szólt Deske.Viharzott a nevetés, a férfit is magával ragadta.

S ha már Apollónia kisasszonyról esett szó, Deskeelővette kagylóját, s az úr füléhez tartotta.

- Zoltán bácsi hallotta - kezdte Bubi -, hogy van-nak népek, akik kagylót és csigát esznek? OlvastamCokk kapitányról...

- Kuk - helyesbített a férfi, s mert a gyerek kö-rülnézett, kivel kukucskázik Zoltán bácsi, megma-gyarázta: - Cook kapitány nevét így ejtik ki helye-sen. Mit olvastál?

Lelkesen folytatta a fiú:- Tahiti szigetére ment expedícióval, mindenféle

tudóst is vitt, vitorlás hajóval sok évig utaztak a ten-geren, és ott látta, hogy az asszonyok bottal verik le72

a kövekről a kagylókat, zsákban viszik haza a csa-ládnak. Cokk kapitány...

- Kuk! - kiáltották kórusban a testvérei.- Kuk kapitányt meg a tudósokat azért küldték

olyan messzire, hogy mindenféle rovart és növénytgyűjtsenek, nagyon érdekes erről olvasni, és én isgyűjtöm a növényt meg a rovart, mert azt gondo-lom... arra gondolok...

Zavartan elhallgatott, a férfi barátságosan biztatta:- Nos? Mit gondolsz?- Azt, hogy nálunk nincs kenyérfa és ilyesmi,

óriási denevér, mint arrafelé, csak mindenféle közön-séges bogár, de hát náluk az közönséges, és egy otta-ni tudósnak az én gyűjteményem lenne különleges,vagyis... szóval...

- Mit izélsz - szólt rá Bogyó -, nincs itt a mama.- Hirtelen vadul a férfira támadt. - Zoltán bácsi iskineveti?

- Eszembe sem jut. Inkább nagyon érdekel. Szó-val, Sándor?

- Semmi. Tudom, hogy egészen más és nagyszerűlehet azokon a szigeteken a fókák meg krokodilusokéletét megfigyelni, de az is érdekes, amikor egy légyáll és rakosgatja a lábait, olyan gyors és ügyes, ésnem gabalyodik össze a sok láb...

A férfit fürkészte, valóban nem nevet? Nem neve-tett. Ült a füvön a négy idegen gyerek szoros gyűrű-jében, a cseresznyefa árnyéka messzire nyúlt, s a fér-fi mintha felnőttekkel beszélgetne.

- Gyerekkoromban én is kedvvel olvastam expedí-ciós történeteket, emlékszem, rajongtam BenyovszkyMóricért, az én szememben nem volt nála nagyobbhős. Meghódította a bennszülötteket, Madagaszkárkirálya lett, de én azért csodáltam, mert sziklaszi-

73

lárdan tűrte a testi szenvedést, föld alatti börtönt és aminden porcikájába kapott puskagolyókat - én pedigbevallom nektek, üvöltök, ha a fogam fáj. Cook ka-pitányról is olvastam, elkerülte a figyelmedet, hogyexpedíciójának eredeti célja csillagászati megfigye-lés volt.

- Igazán? Engem mindenféle égitest is nagyon ér-dekel. Zoltán bácsi kiismeri magát a csillagos égen?

- Nagyjából, amennyire a falusi ember...- Egyik este eljövünk - határozott Deske -, és Zol-

tán bácsi mesél...De Bubi még nem merítette ki a tárgyát.- És azt is olvastam valahol, hogy egy kifogott cá-

pa gyomrán lökéseket észleltek, emelkedett megsüllyedt, emelkedett és megint süllyedt. Felvágták agyomrát, és hat egészen kis cápát találtak benne.Egyik halott volt, a többi élt és fickándozott. Nemírták le, hogyan került a gyomrába. Lenyelte? Anagy cápa a kis cápákat?

Bogyó elnevette magát, majd elpirult, és zavará-ban átölelte az öccsét.

- Kikapnál a mamától, hogy butaságokat beszélsz.- Miért? Mit mondtam?- Ne törődj vele.- A mama szégyelli magát miattunk.A négy konok arcon keserűség. A férfi mintha nem

látná, folytatta a beszélgetést a fiúval.- Nem olvastam erről, pedig gyerekkoromban vá-

logatás nélkül faltam a könyveket. Édesapám intett,hogy inkább keveset, de figyelmesen olvassak, és csu-pán azt, amit az értelmem be tud fogadni. Édesapámmegkövetelte a pontosságot. Magelháes útját követtevelem a térképen, de hát nekem unalmas volt meg-jegyezni a csendes-óceáni szigetek és az ott található74

állatok és növények nevét. Az érdeklődésem mohóvolt, száguldott tovább az oldalakon, édesapám pedigmegrótt az olyasfajta kifejezésekért, hogy: valahololvastam meg mindenféle állatról olvastam... A ta-nítása bölcs volt, okos, de néhány esztendővel idő-sebb voltam, mint te, Sándor, mire hasznát vettem.

- Zoltán bácsi ezt azért mondja...- Azért bizony.Felállt, s kelletlenül a gyerekek is.- Bubi nagyon okos - mondta Bogyó. - Én tudom.

Ők is - mutatott lelkesen helyeslő testvéreire pe-dig kicsik. Nem szeretjük a felnőtteket. Velünk min-denkinek baja van, mamának, Lujza néninek...

- Lujza néni zsugori disznó - szólt Deske.- Zoltán bácsi egészen más. - Bubi igyekezett lép-

teit a férfiéhoz igazítani. - Mindennap beszélgetünk.- Amikor csak időm engedi. Ne felejtsétek el, itt

van a gazdaság, akad munka látástól vakulásig. Má-riska néni már türelmetlen.

A kövér asszony megtöltötte a két kannát, a négygyerek búcsúzott, s libasorban vonult kifelé. Énekel-tek.

Trara a posta jő,trara mit hozhat ő,rézsípját messze hallom én,ha fújja a vidám legény...

A férfi nézett utánuk, kezében füstölgött a cigaret-ta. A kövér asszonyság perelt.

- Az úr talán beléjük habarodott, hogy tölti velüka drága időt? Meg az enyémet is pazallja?

Egy ideig nem kapott választ, mind messzebbrőlhallatszott:

75

Úgy tündöklik forgója,a napsugár rezg róla,a posta jő, trara, trara,trara a posta jő.

Elmélázva mondta a férfi:- Én is erre masíroztam gyerekkoromban. - Az

asszonysághoz fordult. - Vén hárpia lehet az anyjuk,akárcsak maga, Máriska néni.

- Menjen már az úr...

5.

A sötétség eloszlóban, a hajnal még szürke színeibenjelentkezett, s Bubi nesztelenül lelépett az ágyáról.Nagypapa diszkrét horkantásokkal első álmát alussza- nagypapa késő éjszaka tér haza, az enyhe bor- ésszivarszag egy percre felébreszti Bubit -, tőle nemkell tartani. A fiú a szomszéd szobában a két kicsitkeltegeti, majd halk koppantással Bogyót. A lánymáris talpon van.

- Hová mész?A mama. Örökké virraszt. Bogyó kurtán felel:- Ki.Ruháját és cipőjét este, óvatosságból, a másik

szo-bában hagyta. Hamarosan elkészülnek, s egyesülterővel a támolygó, lehunyt szemű Deskét gyömöszö-lik nadrágjába, közben egyetlen pisszenés sem esik.

Négy órakor, a nap már elhagyta a látóhatár pe-remét, s lebegve tart egyre feljebb, a Rátz gyerekekmegjelennek a majorban. Ugyanakkor hajtják kifeléa teheneket, körülöttük vészes ugatással rohangálegy bozontos kis fehér kutya, s szabadon van a hatal-

70

más barna-fehér foltos vadászeb is, jó ismerősöknekdukáló ugatással ront a gyerekeknek.

- Kusti, Diána! - mondja Juju, ahogy az úrtólhallotta.

Az udvaron zajló kora reggeli élet máskor érdekesvolna, de most egyenesen a gyümölcsös felé tartottak,nyomukban a kutya, s hol egyikhez, hol másikhozdörgölőzött, Deskét szinte feldöntötte. Ragyogó arccaltoppantak az úr elé.

- Itt vagyunk!- Látom - mondta az szórakozottan. A mázsára

rakosgatott súlyokat.- Láb alatt! - zsörtölődött Mariska néni. - Menje-

tek arrább, gyerekek! Felborítják nekem a kosarakat.

A férfi befejezte a mérést, valamit írt a jegyzet-könyvébe - viheted - mondta a legénykének, azutánfordult a testvérekhez. A négy arcon sértődöttség, za-var, harag, de a nagy borulat menten eloszlott az úrmosolyától s a tekintetétől, amely csupán most tük-rözte a meglepetést.

- Kedves, hogy eljöttetek, jól jön a segítség. Ha-marosan végzünk, de a fák tetején van még elég, hátszaporán, gyerekek.

Bogyó némi vívódás után szintén felmászott azegyik fára, s kúszott egyre följebb. Serényen ment amunka, nagy létrát vittek fától fáig, asszonyok ésingujjas legények töltötték meg a kosarakat, a fiatallegényke, aki máskor az istállóban tevékenykedett,vitte a lemért kosarakat a már befogott stájerhoz, shogy megpillantotta Bogyót a fa tetején, ott megálltés vigyorgott.

- Pimasz! - kiáltotta a kislány. Gyorsan leült egyágra, és összefogta a szoknyáját. - Takarodj innen,

ronda pimasz.77

A lármára vágtatva érkezett Bubi, egyenesen nekia legénykének, Zoltán bácsi és a kövér asszonyság, alegényke harcias mamája, A férfi lefogta az ütni ké-szülő Bubit, az asszonyság lármázott.

- Űrilány létére nem szégyenli magát, efféle csúfszavak a szájából? Miféle bűnt követett el a gyerek?- A fia ellen fordult. - Te meg eredj dolgodra, mígjókedvemben találsz. Az úr idebolondítja őket...

- Elég legyen, Máriska.Az éles, gödrébe kissé mélyen ágyazott kék szem-

pártól, amely nyugtalan éjszakákat okozott a nyaralónagyságáknak, megjuhászodott a felbőszült anya, do-hogva elvonult. Az asszonyok nevetgéltek, tréfáltaka zavartan pislogó legénykével. - Felképeit az úrfi?Kis híján ellátta a bajodat, pedig csak a hasadig ér.Tetszik neked a leányka? Hiszen az arcát éppenség-gel nem is láttad...

Deske ott lebzselt az asszonyok között, egyik kosár-ból is, másikból is szedegette a cseresznyét.

- Nem az arcára kíváncsi - mondta hetykén.A nevetésnek nem volt se vége, se hossza. Lám;

alig hogy kilátszik a földből, és miket tud. Ilyenek apesti gyerekek, korán kinyílik a csipájuk. De nemmind ilyen helyes bogár. A kis arca mint a harmat,és milyen ártatlan, eszem a lelkit... A sok fecsegésidegesítette az urat; a gyerekek valóban rosszkor jöt-tek, hátráltatják a munkát. Rászólt az asszonyokra,hogy szaporábban, lekésik a keszthelyi piacot. Öt óralehetett, amikor felugrott a kosarakkal tetézett stá-jer bakjára, s a kocsis kezéből kivette a gyeplőt. Deskerimánkodott:

- Zoltán bácsi, vigyen engem is. Soha életembennem ültem kocsin.

78

- Nincs hely, látod. Dolgom van a jegyzőnél. No,isten veletek, aludjatok egy jót.

A kocsi kifordult az útra, s a négy gyerek csönd-ben, álmosan poroszkált hazafelé. Zoltán bácsi mint-ha nem örült volna a segítségnek. Szembe jött a kon-da, fölverte a port, egy-egy röffentés hallatszott,mintha magukban morfondíroznának, némelyik disz-nó kivált a zárt menetből, és a járdán szaladt, a gye-rekek kitértek előle, Juju dünnyögött: - Jaj, deédes... - A falusi utca élénk volt, asszonyok átkiál-loztak egymásnak a kerítésen, az aprójószágot etet-ték, az udvart seperték, kopácsolás, fűrészelés, nyi-korgó kút, emberi és állati hangok egyöntetű zaja,a boltok is kinyitottak, a hepehupás úttesten szeke-rek. A villanegyedben mély csönd volt, lehúzott re-dőnyök, alszanak a nyaralók. Kivéve mamát. A kapu-ban várakozott, pongyolában.

- Az istenért, hol voltatok?- Sétáltunk - felelte Bubi.- A majorban!- Ott.Mogorván mentek el mama mellett, s ő utánuk,

panaszkodva.- Sírba visztek a rosszaságotokkal. Azt reméltem,

hogy itt nyugtom lesz, nem kell örökké félnem miat-tatok, meghoztam ezt az áldozatot...

A három nagyobb már eltűnt a lakásban, Deskesündörgött az anyja mellett.

- Azért ugye szeret, mamám?Júlia sóhajtott.- Bár ne szeretnélek annyira.A gyerekek szótlanul levetkőztek, ágyba bújtak,

mi mást tehetett volna, ő is lefeküdt.Nem aludt el. A gyerekei a majorban voltak, sej-

79

tette, amint fölfedezte eltűnésüket. Idegen hatástérez rajtuk már tegnap óta. Este nagy volt közöttükaz egyetértés, sétáltak a kertben, a két nagyobb neműzte el magától a kicsiket, s az érzékeny, sértődősJuju vidám volt, mintha kicserélték volna! Beszélge-tésükből időnként füléig hatolt néhány szó, s egyvisszatérő, meghitten hangzó név: Zoltán bácsi. Aztmondta Zoltán bácsi_És ismét: holnap megkér-dezzük Zoltán bácsitól... Vacsoránál Bubi a hajótö-rött Robinson Crusoe-ról beszélt, s hogy a mai ha-jótörött milyen más eszközöket, fegyvert és élelmetszállíthatna partra a modern gőzhajó roncsáról, mintannak idején Robinson a zátonyra futott árbocosról.Papa kedves egészségükre kívánta a vacsorát, és fel-állt, ő azt mondta Bubinak: - De kisfiam, hiszen sohanem láttál még tengeri hajót! - s ekkor nemcsak Bo-gyó kelt a bátyja védelmére, de mind a hárman bizto-sították Bubit, hogy őket nagyon érdekli, miként szer-vezné meg életét egy modern hajótörött a puszta szi-geten. Milyen lehet az a férfi, akihez ragaszkodnak agyerekei? Kedves, mesélős falusi bácsi? Öreg tanító?

Hajnalban a kertben bolyongott, majd Tecáhozment a konyhába.

- Ismered az urat?A lány bámult.- Ismerem-e? Mióta a világon vagyok. Ismeri min-

denki messze földön itt mifelénk.- Öreg ember?Teca nevetett.- Inkább fiatal. Meg jóképű. Nincs több olyan a

fa-lunkban.

- A felesége...- Az úr legényember. Megvan asszony nélkül, pe-

dig akadna minden ujjára.80

Júlia nem aludt, a szobában ólálkodó, egyre terjedőnapsugárcsíkot nézte, s az abban táncoló porszeme-ket. Fiatal férfi, Teca szerint inkább fiatal. Kackiás,selymes bajuszt képzelt pirospozsgás arcra, bricsesz-nadrág, csizma. Ami szegény Dénesnek nem sikerülttiz esztendő alatt, azt elérte az idegen egyetlen talál-kozással - meghódította a gyerekeit. Elfogta a kese-rűség - hiszen Dénes semmit sem követett el ennekérdekében! Idős volt hozzájuk. S ő megkeseredett mel-lette, a városi lakásban, szabad levegő híján, az ég-boltozatnak egyetlen keskeny szeletével a szűk utcafölött; félt a zajtól, a villamosoktól, a száguldó lovaskocsiktól s az automobiloktól, amelyek váratlanulelőkanyarodnak egy mellékutcából, s egyenesen azember életére törnek. Dénes soha, nyári vasárnapon,iskolai szünetben, egyetlen egyszer sem fogta kézen acsaládját, hogy: Na, gyerekek, kimegyünk a zöldbe,a fűre fekszünk, hegyet mászunk, soha! Dénes az ün-nepnapokat a dolgozószobájában töltötte, és a pissze-

nést sem tűrte, ha szava nem is volt ellene, magatar-tása ékesen beszélt. Dénes nyugalmát kellett őriznieörökös feszültségben. Az éles fiatal hangokat már nemsaját, hanem az ura idegein át érzékelte, s nagy asz-szonyi-gyermeki alázatában neki is sok volt, terhesvolt, ami akár a munkájában, akár rövidre szabottpihenésében zavarta Dénest. A feje is belefájdult, akedve is elment, és már azt sem viselte el, ha a gye-rekek apjuk távollétében kitombolták magukat. Hajelen volt, soha. Respektálták az idegen, komoly bá-csit, Istenem...

Júlia furcsán érezte magát, ahogy éberen, mozaik-kövekből rakosgatta össze asszonyi életét, rövid bog-kári tartózkodása óta nem először; a nap ferde csíkjá-nak sugárzása ellenére körülötte és benne homály,

81

bénító ellenérzés azzal szemben, ami volt, és vágya-kozás valami után, ami nincs és hevíti, elhódítja. Mi-lyen lehet az a fiatal férfi, akihez ragaszkodnak a gye-rekei, milyen lehet?

Az úr pedig lerakta a keszthelyi piacon a kúriaia-kat és Máriska nénit, hajtott tovább a jegyzői hiva-talba. Zárva volt, felzörgette lakásán a jegyzőt. Más-kor szívesen elüldögélt a nagy és hűvös tornácon,most terhére volt a barátságos fogadtatás. - Intézdel, komám, a dolgomat, és már itt sem vagyok. - Ho-vá sietsz? - Cseresznyét hoztunk... - Nem szalad cl.Egy pohárkával csak megiszol velem!

Az asszony ahogy kikelt az ágyból, borzas, karton-pongyolája foltos, majd szétpattan a mellén, a jegyző-né legkisebb gyerekét szoptatja. Az alacsony, hosszúbajszú férfi képe mint a holdvilág, ócska papucsbancsoszog, hátul lóg a nadrágtartó, s innen is, onnan iselőbukkan egy gyerek, mosdatlanok, álmosak, s elbá-mészkodnak a korai vendégen. Az asztalon demizson,jó bora van a jegyzőnek, szalonna és zöld hagyma,

az úr lehajt egy pohár bort, siet. - A porontyomatcsak megnézed? - De meg ám, azért jöttem - mondjamegadással az úr.

A csecsemő arca mint a holdvilág, az ember látnivéli a hosszú, sodrott bajuszt fogatlan szája fölött, azúr lelkendezik: - Pompás kölyök! Mennyi van ebbőla fajtából? - Négy darab. Kettő fiú, kettő csak leány.- No, így tovább, öreg komám...

Felugrik a bakra, a házaspár az utcáig kíséri, ajegyzőné karján a csecsemő, sóvár pillantással néz azúr után.

Négy gyerek, két fiú, két kislány. Az úr halkan fü-työrészett: Trara, a posta jő... A négy arcon levert-ség, libasorban, némán bandukoltak hazafelé. Mind-82

egyik más, egyik a másiktól mégsem elválasztható,kis törzsközösség a maguk zárt világában. Elnyerte abizalmukat, kiolvassa a hórihorgas kislány tündöklőszeméből, sugározza a nagy fiú értelmes arca, a bájosnagylány, a szépséges kis csibész odaadó tekintete.Az úr veszteségnek érezné, ha megszűnne a bizalmaskapcsolat. Türelmetlen volt.

A kövér asszonyság mögött egymásba rakott üreskosarak, s kettő még tetézett, trónol közöttük, és benem áll a szája.

- Ne kofálkodjon, Máriska néni, adja, ahogy viszik,aztán indulás.

- De már én...A keszthelyi boltos lecsap a kosarakra, s ha

már azúrnak mindegy, fizet érte filléreket. Az asszonyságegész úton dohog - ne szóljon bele az úr, máskor ma-radjon odahaza, semmi keresete a piacon... Ne haj-szolja a szegény párákat, megvárja otthon a mun-ka... Az úr fütyörészett.

Hát azért volt a nagy sietség, hogy csónakáznimenjen, fényes délelőtt, dologidőben? A legénykeszalad a két evezővel, az úron keményített fehér ing,

vászoncipő. A kövér, szájjártató asszonyság, régi bú-tordarab a házban, rácsodálkozott, és nem kevésbé avillanegyed ősnyaralóinak hölgyei.

A mama egyedül fürdött. A tűző napon mint a bár-sony a tó vize, Júlia nyakig belemerült s úszott előre,a sekély vízben behajlított térde a homokot súrolta,felállt, néhány lépés után újra lemerült. A négyRátz gyerek a homokban heverészett, aznap nem von-zotta őket a víz. A kicsik elbóbiskoltak, Bubi magya-rázta áhítattal figyelő nővérének, hogy a falubanvesznek lepkefogót, megkezdi a lepkegyűjtést, s hogyhány ezer lepkefajta van, olyan is... valahol...

83

amely bűzt terjeszt, és mérgező anyagot tartalmaz,otthon majd utánanéz, melyik országban található eza bizonyos lepke, mert pontosságra törekszik... Sakkor a nagypapával tereferélő asszonyok egyike aztmondta:

- Oda nézzetek, Básti Zoltán. Egész nyáron nemlátható errefelé, ugyan mi szél hozta?

Az úr. Zoltán bácsi! A négy gyerek vad csatazajjalrontott a vízbe, sebesen gázoltak előre, csapkodva,kiáltozva:

- Zoltán bácsi! Várjon! Jövünk!A férfi bevonta az evezőket. A közelében

kiemel-kedett a vízből egy magas és hihetetlenül karcsú nőialak. Nagy kalap alatt szőke sopf, a kicsi arc édes,komoly és bánatos, hableány, vízitündér, ahogy a köl-tők megénekelték. A szemében riadtság, sebesen indula part felé, a négy viharosan törtető gyerek majd fel-dönti, valamit szól hozzájuk, sietős választ kap, s agyerekek mögött egy daliás idős úr is közeledik, kissélötyögős ujjas fekete trikójában. Nagypapa, a kedé-lyes csevegő, időközben eleget megtudott már az úr-ról: közbecsülésnek örvendő régi família, a

környéklegügyesebb gazdája, tanulmányait Dániában végez-te, tejgazdaságába onnan hozatott modern gépi fel-szerelést, művelt úriember, s így nagypapa sietett is-meretséget kötni vele.

- Zoltán bácsi, beszállhatunk? Értünk tetszett jön-ni?

A férfi csöndesen elmosolyodott. Mi mindent tud agyerek! Azt is, hogy miattuk van itt, hogy megma-gyarázhatatlan módon valamelyest büszke rájuk, ésmár-már boldog, amiért megrohamozzák a csónakját.Felkapaszkodik a négy izmos kis alak, Bogyó félre-sodorja fürge öccsét, s elfoglalja vele szemközt a vé-84

leménye szerint legkívánatosabb helyet, ragyog anégy napsütötte arc.

- Kérjetek engedélyt a mamátoktól - mondja.Akkor már odaért az őszes hajú uraság.- Megadom az engedélyt, kedves öcsém,

máramennyiben elfogadsz anyahelyettesnek. Komár va-gyok, doktor Komár Ferenc.

- Básti Zoltán.- Az úr? - nevetett a joviális közjegyző.- Az úr. - Megfogta az evezőket.- Aztán ha komiszak, hajigáid őket a Balatonba.- Meglesz.Beljebb evezett, ahol mélyült a víz, s mutatta

aszemközti partot: az a Badacsony, a Balaton-vidéklegmagasabb pontja, amott a hegyoldalban KisfaludySándor lakóháza; híres bortermő vidék. A félsziget,amely benyúlik a tóba, Tihany. - A tetején valamivár van? - kérdezte Juju. - Nem vár, hanem réges-régi apátság, alapítása szinte egyidős a pogány ma-gyarság megkereszteltetésével. A honfoglalásról mártanultál, Sándor...

- Én tanultam! - mondta Bogyó, s mint máskor is,fölényének tudatában megvetőn biggyesztette a szá-ját. - Az elemiben semmi ilyesmit nem tanítanak.

- Darálta, de némileg bizonytalanul: - Az ősmagya-rok Oroszországból jöttek, pásztorok voltak, és haj-tották a nyájat mindig máshová... és azután itt volta legjobb legelő... és megválasztották törzsfőnök-nek Árpádot, mert a legvitézebb volt...

- És neki volt a legtöbb marhája - szólt közbe Bu-bi. - Olvastam valahol... talán a Mocsarak királyá-ban...

Deske azt mondta:

85

- Balatonbogláron Zoltán bácsi a törzsfőnök, mertharmincegy tehene van, meg mindene.

Hömpölygőtt a nevetés, a férfi rájuk szólt, hogy fel-borítják a csónakot. Vár, hát az is volt Tihanyban,de kétszáz éve földig lerombolták. Szemközt, a he-gyek eltakarják, a csobánci, szigligeti vár romjaibanmég látható, csupasz, töredezett falak, kő és kő. Be-vonta az evezőket.

Nagyít a hír, ha szárnyra kél;itt valóság több a hírnél:ily szépet nem terme méga magyar vad föld és ég.

- Kisfaludy Sándor költeménye Szigligetről. Ősz-től gimnazista leszel, Sándor, majd... Mondd csak,ki volt az a lány, akivel beszéltetek?

Lány? Nem beszéltek semmiféle lánnyal. A vízben,ahogy jöttetek befelé... Az? A mama volt.

- Úgy!A vén hárpia! Az evezőt hirtelen merítette a

víz-be, Juju kitárta a karját, kiabált: - Jaj de finom ez aspricc! - Deske ráloccsintotta a markába merített vi-zet, s most már valamennyien egymást locsolták, a

férfi nem szólt. A tudós orvos özvegye. Vajon miértment férjhez egy öreg emberhez? Bizonyára a locsi-fecsi nagypapa kívánságára. Talán nem is volt olyanidős, Bogyó az anyját is öregnek látja, a tizenkétévesnek a tizennyolc esztendős is vénség. Mindegy,nem tartozik rá, magánügy. A part felé irányította acsónakot.

- Ugorjatok ki, gyerekek.- Köszönjük, Zoltán bácsi. Este jövünk! Korán!- Jó, jó.

86

A gyerekek jöttek, mindig négyen, s a férfi utóbb,őket megpillantva, pénzkezelést is átadta a bőbeszé-dű asszonyságnak. Karját két gyerek vállára helyez-te - gondosan ügyelve a sorrendre, mert a testvérekezt féltékenyen számon tartották -, s egyre több időttöltött velük. Benéztek az istállóba, Juju már az ajtó-ban kiáltozott: - Jaj de finom szag! - A jámbor te-heneknél jobban érdekelte őket a három ló. Kettőtbefognak a stájerba vagy mezei munkára, a harma-dik, a legszebb, a kanca, Zoltán bácsi hátaslova. - Va-lamikor az őse, még a török hódoltság idején, arab vé-rű lóval keveredett, azért olyan formás, izmos és ke-ménykötésű - magyarázta a gyerekeknek. Mi az,hogy kanca? Pillanatig gondolkozott, azután mondta:- A nőivarú ló kanca, a hímivarú mén vagy csődör -s elégedetten konstatálta, hogy a gyerekek nem kun-cognak, nem lökdösik egymást, mint valami jó kismalacság hallatára. Deske addig rimánkodott, mígmaga elé ültetve körüllovagolta vele az udvart, és ne-hogy valamelyik megrövidüljön, négyszer

kerültemeg az udvart. Mellettük ügetett a legényke, leemel-te a lóról a gyerekeket, különös figyelemmel és füligvörösödve a büszke Bogyót.

Körülülték a fűben, beszélgettek. A gyerekek fe-gyelmezetlenek, időnként semmiségen marakodnak,máskor fékezhetetlen a jókedvük. Csínyján kell bán-ni velük, mert mindegyik sérült. Básti Zoltán, a jógazda tudta, hogy a legnemesebb fajtánál is, legyenaz jószág vagy gyerek, csak szakszerű kezeléssel leheteredményt elérni. A Rátz testvérek nevelése ereden-dően hibás, s tapogatózott a négy lélek sűrű bozót-jában, míg lassan utat talált. A nagylány önző, go-romba és konok, a kicsi lelkesedésében, túláradó ér-zelmeiben mindig jelenlevő a fojtogató tudat, hogy

87

félszegsége, hosszú végtagjainak patetikus mozgásanevetséget és feltűnést kelt. Bubi olthatatlan tudás-szomját valamely láthatatlan erő fékezi, felkelti ben-ne a bizonytalanság és tétovaság érzését. Deske?Eszes és koraérett, ellenállhatatlan, a rontás és rom-lottság kicsiny palántája. Az anya hatása volna? El-ejtett megjegyzéseikből erre kell következtetnie. Azasszonyé, aki felmerült a tó sekély vizéből, mint egytünemény, sugárzóan szőke és szomorú tündéri lény.

A gyerekeket végső soron magányosságuk sodortaoly határtalan bizalommal feléje. Az úrban megvolta kellő ambíció ahhoz, hogy apjától örökölt falusigazdaságát mintagazdasággá fejlessze, ugyanez azambíció táplálta érdeklődését a négy gyerek iránt, smár szerette őket, külön-külön és együtt a furcsa, kó-sza kis társaságot. Az anyjuk szép és rossz asszony.Bizonyára kacér és üresfejű, nem törődik a gyerekei-vel. Látta maga előtt ezüstszürke, fodros fürdőruhá-jában, emlékezetéből kiirthatatlan kép, bosszantottaés zavarta. Mit csinál egész nap az az asszony?

A gye-rekei egyedül csatangolnak, késő este, sötétben úgykell hazazavarni őket.

Mit csinált Júlia? Reggel a család levonult a Bala-tonhoz. Ebéd után egy órát pihenni vágyott, de kí-méletlenül rátört az ellenséges had.

- Mama, adjon pénzt, megyünk tejért.- Korán van...- Sokára kerül ránk a sor.- És előbb sétálunk.- Sétáljatok velem.Bogyó vállat vont, és kereken kimondta:- Az unalmas. - S már csak odakint, a

testvérei-nek: - Hogyisne, azután siránkozik, hogy milyenáldozatot hozot értünk a sétával...88

Mentek négyen együtt, mintha szöknének előle.Nagypapa is, aki késő délutánig pótolta az éjszakaelmulasztott alvást, felcihelődött, s frissen borotválva,rugalmas léptekkel távozott. Júlia egyedül volt, re-ménytelen magányban. Az emberektől félt, a kíván-csi és vidám asszonyoktól; az ősnyaralók egymásnakrégi ismerősei, összeverődtek a tóparton, s kiöltözve,csoportosan meneteltek szombaton a férjeket szállí-tó vonat elé. A két bús magány összetalálkozott aparknak álcázott, bájos öreg kertben, Júlia és Csajá-gi Apollónia kisasszony. Az apró termetű, szigorúöreg hölgy anyás melegséggel vonzódott a szép fiatalnőhöz, s egyre gyakrabban keresték egymás társasá-gát.

A kisasszony nem kutatta Júlia házaséleténekintimitásait, nem kérdezett, de a zárkózott lélek las-sú kibomlását megértő figyelemmel fogadta. Júlia ke-veset beszélt házasságának tizenkét esztendejéről, in-kább, vágyakozva, kolozsvári fiatalságáról. A De Ge-rando-intézetben elvégezte a felső lányiskola hat osz-

tályát, közepes eredménnyel, de a mama sokat kívánttőle, franciaórára járt, zongorázni tanult. A mamaminden útjára elkísérte, tizennyolc éves volt és márasszony, amikor először ment egyedül „keréken a Főtéren”. Sok barátnője volt, s ha összejöttek egyiknél-másiknál, mamával ment, az asszonyok kávéztak azegyik szobában, s ők a másikban játszottak, beszél-gettek. Mama nem engedte olyan összejövetelre, aholfiúk is vannak, mert zálogkiváltással egybekötött já-tékban nem vehetett részt.

Máskor megint a keskeny kerti úton járkálva ko-lozsvári otthonáról mesélt Júlia.

- Nagy, földszintes házunk van a Donát úton, pa-

89

pa most egyedül lakja. A kert lenyúlik a Szamosig.Ha tudnád, Apollónia, mennyire szerettem azt a há-zat. A tágas szobák illatosak - érdekes, most is érzema birsalmaszagot! - a kertben vén fák, nekünk min-dig zsákszámra volt diónk, a kamránkban, akkora,mint egy pesti bérház lakószobája, a polcokon lekvárés dunsztos, mind saját termés, a zamata is más, minta piacon vásárolt gyümölcsé. A kertben voltam énboldog, a virágaimmal meg a veteményesben. Ástam,kapáltam, ültettem és gyomláltam, mint egy napszá-mos. Szép nálunk a nyár, a kertünk alatt kiszélese-dik a Szamos - elhiszed, Apollónia, hogy sohasem fü-rödtem a Szamosban? Mama nem tűrt efféle illet-lenséget. Gyakran eszemben jár a mama, elítélne amostani fürdőruhámért? Gondolod, Apollónia, hogymegbotránkoztatnám a mamát? De hát azóta válto-zott a világ, és nem szeretnék elmaradott asszonylenni, amúgy is... Mindegy már. Mondom, szép ná-lunk a nyár, de a tél is. Mifelénk dermesztő fagyok

vannak, süvít a szél a gyalui havasok felől, az egészvárost vastag hótakaró borítja, s csönd van, olyan jó,békés csönd, a hó elfogja a léptek neszét is. És egy-szerre az ember várja, hogy a csodaszép hótakaró el-olvadjon, várja a tavaszt, a szíve is belefájdul. Min-dig vár valamit...

Apollónia kisasszony azt mondta:- A nyarat most is Kolozsváron tölthetnéd, a

szép,nagy házatokban elférnének a gyerekek is.

Júlia akadozott.- Mama halála óta egyszer voltam otthon, a

kétnagyobbal, a kicsik még a világon sem voltak. Pa-pa... hát ő amolyan agglegényi életre rendezkedettbe... nem való oda gyerek, az uram is sürgette a ha-

90

zajövetelt. Papa azóta Tusnádon vett egy kis nyárilakot, ott tanyázik nyáron a kompániájával.

- A papa kellemes úriember, de megátalkodottszoknyavadász - szögezte le a kisasszony, s nagyobbnyomaték kedvéért magasba lendítette lornyonját.- Az Isten adott neked négy szép, egészséges gyere-ket. Büszke lehetsz rájuk.

- Igen - felelte az asszony -, büszke vagyok a gye-rekeimre. Mindegyikért szívesen adnám az életemet.De... - A kisasszony figyelt, hallgatott, Júlia keser-ves sóhajtással folytatta: - De miért éppen az én gye-rekeim olyan rosszak és neveletlenek? Nem teszekmeg mindent értük?

- Dehogynem, emiatt ne fájjon a fejed. Pajkosak,rosszak, majd kinövik. A fiúcska roppant melegszívű,érzékeny jószág.

- Ó!Azután már a ház úrnőjével együtt

tevékenykedetta kertben. A kis pázsitos térség közepén nyolc rózsa-fa, azt nyesegették, ápolták. Júlia kannában hordta avizet a veteményeskert ágyásaira, a zöldpaprika mel-lé árkot ásott, és elárasztotta vízzel, mert a

papriká-nak sohasem elég, kipirult a munkában és felélénkült,időnként arról is megfeledkezett, hogy a gyerekei is-ten tudja, hol csatangolnak, hiszen csak nem töltenekórákat az úrnál? Az úr egyszerre felbukkant a csó-nakjával, fehér inget viselt, sötét szemöldöke szinteösszeér az orrnyeregnél, a szeme kissé mélyen ül göd-rében és kék, mint a Balaton fölött az alkonyati, sö-tétedő égbolt, az úr tekintetével álmodik az ember.

Két napig zuhogott az eső, vad szél habos tarajúhullámokba gyűrte a tó vizét. Néha, percekre, előtűnta nap, elállt az eső, a gyerekeket nem lehetett a szo-bában tartani. Mezítláb tapostak a puha lucsokban,

91

élvezték, hogy lábujjaik között kibuggyan a feketesár, egymásra rázták a faleveleken csillogó esőcsep-peket, sikoltozás, kergetőzés és menekülés, indián-üvöltés hallatszott a kertben, míg ismét gyülekeztekfölöttük a felhők, s az újabb zuhatag bekergette őketa konyhába. A lakásba vezető utat elállta Teca.

- Behordják nekem a sarat! Tessék lábat mosni,ott a lavór. Ilyen nagy lány, hogy nem restelli mez-télláb...

- Pofa be! - mondta Bogyó.Nagypapa is otthon lézengett, szivarozva és

unat-kozva elsőtől az utolsó sorig elolvasta a Pesti Hírla-pot, megállapította, hogy leánya gyermekei így, hu-zamosabb összezártságban kibírhatatlanul hangosak,s hogy legközelebb meggondolja, mielőtt Júlia hívá-sának eleget tesz. Valamit ki kell találni egyetlen ésszeretett gyermeke életének megoldására, határoztael nagypapa, s ezzel egyelőre be is érte, a könnyelműöregúr bízott a véletlen rendező erejében. Hiányoltaa kellemes asszonyi társaságot, s jobb híján a

napnakegy aránylag csöndes órájában a konyhába látogatott.Teca nemrégen tért vissza a majorból, a kitartó esőmiatt Júlia a lányt küldte tejért, s jóval rövidebb időalatt járta meg az utat, mint a gyerekek. Odakint vi-lágos nappal volt még, a konyhában félhomály.

Mit főzöl, Teca?- Még kérdezi a tekintetes úr? Kakaót nap

mintnap.

- Finom az, te.- Annak finom, aki az otthoni vacsora után

rosté-lyost rendel a vendéglőben, ropogós piros hagymávalmeg fél liter badacsonyit, tudom, amit tudok.

- De ne árulj be a lányomnak, Teca.- Olyan félős a tekintetes úr?

92

Teca térült-fordult a tűzhelynél, ropogott a sokkackiás szoknya, halkan sikkantgatott, nevetgélt, s alátszat kedvéért hessegette a tekintetes úr kezét,amely kedvtelve járt föl-le a leány izmos karján,szélfútta és napégette bőrét simogatta, majd a prusz-lik felé tévedt.

- Csinos, helyes leány vagy, Teca - suttogta a te-kintetes úr. - Van szeretőd?

- Már hogy volna? Édesanyám kiütné a szememet.Tessék békén hagyni - de nem mozdult, ő is sutto-gott.

- Játék, Teca, nem bántalak.Bubi laposra nyomta orrát az üvegablakon, s

kissényitva feledte a száját. Nagypapa velük sohasem ját-szik. Érezte, hogy ami odabent folyik, nem rendes já-ték. így festett nagypapa, mikor a kövér őrnagyné-val állt a vonat peronján. Bubi utálta és irigyeltenagypapát, s vad haragot érzett Teca iránt; valamitiltott és mocskos dolog történik a konyhában, s egy-ben kívánatos. Kíváncsi irigysége borzongást okoz,mintha bogár mászna végig a testén, le a lábáig. Pety-tyes katicabogár? Vagy undorító százlábú?

Égő arccal elsompolygott az ajtótól,

érthetetlenkönnyeit nyeldeste, s indulatosan dünnyögte magaelé: - Büdös dögök... Büdös, ronda dögök.. - Nyo-masztó, hogy bizalmasával, Bogyóval nem beszélheterről, maga sem tudta, miért. Zoltán bácsi! Holnap,ha tüzes ményküt zúdít rá az ég, akkor is kimegy amajorba, mama ne szóljon bele. Mama... Teca...látni sem akarja őket.

A gyerek ledobta magát az ágyára, bámulta amennyezetet. A másik szobában hancúroztak a test-vérei, Teca a tornácon vacsorára terített, nagypapaszivarjának szaga behúzódik a nyitott ablakon. A kert

93

fölött szakadozott felhők úsztak, siettetve az alkonyo-dást. Júlia, a mellén keresztbe kötött kendő, a kerí-tés mentén járkált Apollónia kisasszonnyal, aggodal-masan vizsgálták, hogy a viharos szél mi kárt tett avirágokban, a bokrokat is alaposan megtépázta,mondta Júlia, s ahogy felnézett, egy lovas emberléptetett lassan a ház előtt. Az aprócska úrnő is fel-bukkant a mélyből - Júlia miért akadt el a mondatközepén? A lovas köszönt:

- Kezét csókolom, Apolka - s a másik asszony kö-nyökig nedves földdel pettyezett karját nézte, a sző-ke haj koronán csillogó vízcsöppeket

- Jó estét, Zoltán, szervusz, fiam.Az arab ősöktől származó kanca patája

cuppogott asárban, s máris távolodott. Az öreg kisasszonynak élesszeme volt, figyelmét nem kerülte el, hogy Júlia mégegyre mozdulatlan, és a mondatot sem fejezi be.

- Holnapra kiderül - szólt Apollónia -, a szél végülis elkergeti a felhőket. Két ilyen nap után már áhí-tozom az Isten szabad, kéklő ege után. Az embermintha csuromvíz volna a csontja velejéig. Annakidején Sopronban atyám ilyenkor befűttetett a kan-dallóba. Megismerkedtél már Básti Zoltánnal?

- Nem... A gyerekeim...- Errefelé nemigen látjuk. Viszolyog a

nyaralók-tól, az asszonyok a nyakába csimpaszkodnak, a fe-csegésüket sem állja.

Lassan sétáltak a keskeny, döngölt úton, az esőáz-tatta kavicsok fénylettek lábuk alatt.

- Van rajtad meleg harisnya? Nehogy felfázz, éde-sem. Igen kitűnő fiatalember, érti a dolgát, mint sen-ki a Balaton mentén. Szorgalmas és ambiciózus, elő-fizet külföldi szaklapokra, a környékbeli gazdák hoz-zá fordulnak tanácsért. A beteg jószág gyógyításához94

jobban ért, mint a keszthelyi állatorvos - nagy trotliaz öregúr.

A tornácról Teca kiáltott:- Tessék jönni, asztalon a vacsora!- Azonnal - szólt vissza Júlia, s Apollóniának,

mintegy felhívással a folytatásra: - Igen?- Hogy mondod? Igen... Jól emlékszem a

szülei-re. Básti nem volt príma gazda, itt úgy mondják, af-féle magának való ember volt, naphosszat a torná-con pipázgatott könyvvel a kezében, felőle ellophat-ták a jószág alól a szalmát. Bástiné, az asszony, akku-rátusabb, nélküle elúszott volna a ház, a föld. Meg-mentett a fiának kétszáz hold kaszálót, Zoltán szerzetthozzá százat meg legelőt, de annyi az állata, hogy aközségi rétre is kihajtják. Hozatott egy masinát Dá-niából, azzal köpüli a vajat, és egyéb műveleteketis végez, nem értek hozzá, kedvesem.

- A szülei meghaltak?- Szinte egyszerre. Az öreg Básti szépen

elaludt atornácon. Az asszony rá negyedévre a veszprémi kór-házban, veseműtét után. A temetésre Zoltán megjöttKoppenhágából...

- Tessék jönni- Eredj, Júlia, jó éjszakát.

6.Házinéni a Rátzék érkezése utáni első időben ritkánmutatkozott rezidenciája határán túl, az utcára nyílókertben, inkább az esti órák csöndjében bukkant felsétáló alakja, hogy néhány szívélyes szót váltson adoktorral. Ebédjét a vendéglőből hozta egy pikolófiú,reggelit és vacsorát maga készített; kis háza melletti

95

hűvös veremben tartott vajat, tejet, túrót, amit azúrtól hozatott egy szomszéd parasztleánykával. Étke-zéseit márkás porcelánnal és ezüst étkészlettel terí-tett asztalnál fogyasztotta el. Néhány nap elteltévelmind gyakrabban mutatkozott bérlői területén, áhí-totta a fiúcska látását, s ha éppen magányosan kapta,vitte magával otthonába. Deske hajlandóságának el-nyeréséért bement a faluba, a fiúcska ártatlanul el-ejtett megjegyzéseiből tudta hogy mi az, amit éppenmegkívánt, s az álmélkodó kereskedőnél hol színesüveggolyót, hol bugylibicskát vásárolt. Kapott értefonnyadt, öreg arcára kissé nyálas, sietős csókot,amelyhez a hatesztendős fiúnak alig valamelyest kel-lett felágaskodnia.

Deskét ő maga szoktatta a házához, s hogy szaba-don garázdálkodhat veteményeskertjében, így az el-len sem emelhetett szót, ha jobb mulatság híján minda négy testvér ott nyargalt a háza körül. A kisasszonykerevetén pihenve vagy könyvvel a kezében

gyönyö-rűséggel szűrte ki a hangzavarból azt az egyetlen ma-gas és csengő hangocskát, amely a szívébe lopta ma-gát.

Mit játszanak? Apollónia kisasszony találgatott: apiros puskával lövöldöznek, érthetetlen, egytagú sza-vakat kiáltoznak, a Juju nevű kislány hosszú végtag-jait dobálva hajladozik, forog furcsa mámorban, smikor testvérei odábbállnak, lassan abbahagyja, nagyriadalommal körülnéz, s komikus bakugrásokkal már-is utoléri őket. Máskor pusmognak, megfejthetetlen,hogy miért indulnak el négy irányba, hogyan és micélból kerülnek össze egészen ellenkező irányból,hogy újra szétoszoljanak, rejtély az is, miért jelen-nek meg a kalitkába zárt förtelmes fehér egerekkel,és miféle szertartás zajlik le a földre helyezett kalit-96

ka körül, megannyi rejtelem. A házinéni valósággalmegkönnyebbül, amikor hallja: - Deske a hunyó! -Tehát búj ócskát játszanak. A kisasszony elhagyja les-helyét az ablak függönye mögött, visszatér könyvé-hez - francia szerzők, Georges Ohnet, Musset, Ben-jamin Constant, Voltaire és Anatole France műveitolvassa, ezek állnak közel érzelmes és szarkasztikuslényéhez.

A fiúcska a hunyó. Rohanó léptekkel keresik a jóbúvóhelyeket, azután valamelyik majd kiált: - Lehet!- Jótékony csönd, Csajági Apolka behúnyja a szemét,szundikál. Nemsokára valami zajra riad, igen távolisiránkozás, majd mint a tompa dobpergés, sakálüvöl-tés.

Kivonul házacskája elé, mert kritikus helyzetben isügyel mozdulatainak méltóságára. Szétnéz, a gyere-keknek nyoma sincs, a zaj mintha a föld alól jönne,dobaj, artikulálatlan sikongás és bömbölés. A hunyó averemben!

A kisasszony most fürgébb, mint valaha, máris a ve-

remnél van, felháborodása határtalan - a vásott köly-kök, úgy is mondhatná, hogy elvetemült gonosztevőkaz ártatlan fiúcskát a verembe zárták.

Kiszabadította a síró gyereket, dúlt keblére vonta,és kísérte hajlékába. Míg teát készített, Deske kendő-be bónyálva gunnyasztott a karosszékben, elcsönde-sedve hüppögött, s nemigen felelt a kisasszony hábor-gására. Lelketlenség! Megfagyhatott volna a jéghidegveremben! És mert szívesen vegyített erősebb kife-jezéseket cizellált mondataiba, így kiáltott: - És hafrászt kap a sötétben? - Deske halkan rebegte:

- Nem akartak rosszat. Házinéni ne szóljon a ma-mának.

- Az árulkodás távol áll a természetemtől. De ha

97

megbetegszel, kénytelen leszek édesanyáddal az okotközölni.

- Nem betegszem meg. Nagyon finom teát tetszettfőzni, jó melegem van tőle.

Deske távozott. Miniatűr velencei gondolával. Há-zinéninek egy lidói nyaralásról őrzött ifjúkori emlé-ke. A verem kellemesen hűs volt az odakint tobzódónapsütés után, a túró ízletes. A bezáratás megtorlásavolt bűnének - Bubi legkedvesebb könyvét elcserél-te az egyik szomszéd gyerekkel egy csúzliért. S haházinéni nem jön, Juju amúgy is kiszabadította vol-na, mert Juju, noha elismerte a büntetés jogosságát- mi több, maga Deske is! - képtelen elviselni imá-dott öccse szenvedését. A Rátz gyerekek saját törvé-nyeik szerint bíráskodtak, vitás ügyeiket maguk kö-zött intézték el nemegyszer spártai szigorral. A ve-remeset után a kisasszonynak újabb megrázó élmény-ben volt része.

Kertjének barackfájához kötözve találta a síróDeskét. Alaposan körülhurkolták spárgával, mozdul-

ni sem tudott. Bűne ezúttal is anyagi természetű volt:mama hálószekrény fiókjából kilopta Bogyó fényké-pét, és tíz fillér ellenében kiszolgáltatta a Laci nevűcsinos, kövérkés kamasznak. Bubi ököllel támadt anála fejjel magasabb fiúnak, Bogyó száját lebigy-gyesztve napokig nem fogadta Laci köszönését, Des-ke pedig megkapta, amit érdemelt.

A kisasszony kioldotta kötelékét, zsibbadt karjátdörzsölte. A gyerek motyogott:

- Én voltam a rabszolga... és mert fellázadtam...- Azután búsan hozzátette: - Mit szól hozzá, háziné-ni, engem senki sem szeret.

- Papperlapap! - kiáltotta mély hangján a feliz-gatott kisasszony. - Mi jut eszedbe, gyermek!98

- Tudom én azt...Az idő megérett tapintatos közbelépésre. Ebéd

utánApollónia felkereste barátnőjét, Júliát, talán még nempihent le. Nem. A kerítés mentén húzódó virágágyás-nál foglalatoskodott, s Apollónia jöttére enyhén el-pirult. A kisasszony nem ért rá afölött töprengeni,hogy néhány nap óta a kora délutáni órákban miértlátja Júliát a kerítés közelében, rátért mondanivaló-jára.

- Hol vannak a gyerekek?- Játszanak - felelte Júlia. - A házad mögött,

ne-hogy felébresszék papát. Remélem, nem zavarnak?

- Szó sincs róla, csöndesek. Jól megvannak egy-más között. De a fiúcskával kissé nyersen bánnak,nem gondolod, Júlia? A gyermek érzékeny, túlságo-san a szívére veszi.

Júlia szórakozottan kérdezte:- Melyik gyermek?- Deske, magától értetődik.Az asszony figyelme másfelé terelődött, s ekkor

már Apollónia is hallotta a közeledő lódobogást. Alovas lépésben haladt, kezét sapkájához emelte, smegpillantva a ház úrnőjét, már elmenőben

mondta:- Kezét csókolom, Apolka.- Adj’isten, Zoltán, szervusz.Látomás, mindössze két másodpercig tartott.

Júliamég állt, egyenesen, derekát tűbe lehetne fűzni, ar-cát elefántcsonból faragta a természet, a haja folyé-kony arany - csodás jelenség. Az eszes kisasszonyegyeztette magában Básti Zoltán szokatlan feltűnéséta villasoron, Júlia szenvedélyes kertészkedését a ke-rítés közelében, s nagypapa nyugalmának érdekébena gyerekek száműzetését a hátsó kertbe. Jóleső iz-galmat érzett, mint kedves regényei olvasásakor, s

99

kíváncsiságot is, de neveltetése tiltotta a kérdezős-ködést. Júliába karolt, sétáltak a keskeny, kavicsosúton.

- Múlik az idő, édesem, itt a július, mire észbe ka-punk, vége a nyárnak. Megszoktalak benneteket.Rendes körülmények között nem érintkezem a bér-lőimmel, idegenkedem a pesti bagázstól. Rajtad meg-látszik, hogy vidéken nevelkedtél, Kolozsvár úri vá-ros. Atyámmal 1800-ban jártam ott, Zeykékhez vol-tunk hivatalosak vadászatra. Akkoriban én is jólmegültem a lovat, régen volt. Örülök, hogy Zoltánnéha megfordul a telepen, úgy él magában, mint a re-mete. Télen meglátogat, ritkán, mert a téli hónapok-ban utazgat. Dániában barátai élnek, itt nincs megfe-lelő társasága. Pihenj le, kedves, a gyerekeket majdén kordában tartom.

Júlia, a szív dolgában járatlan négygyermekescsaládanya szentül hitte, hogy gyötrelmes és boldo-gító titkot őriz. Lelke jól megmunkált talaj volt, éretta szerelemre, s egyensúlyát felborította a csónakbanlátott férfi, gyermekeinek szeretett Zoltán

bácsija.Nem volt kackiás, selymes bajusza, sem pirospozsgásarca, s őt áhítatos gyönyörűséggel nézte. Azután egyesős alkonyaikor ellovagolt a házuk előtt. Másnap márvárta, hiába. Csalódott volt, majd felvidult - hiszenaz esti órákban tejet, vajat, túrót mér a majorban.Talán kora délután végzi sétalovaglását, és ismét avillatelepen?

A férfi szótlanul sapkájához emelte kezét, Júliakönnyedén bólintott; nem ismerték egymást. BástiZoltán kerüli a bemutatkozást, és hát a jó ég tudja,miért járkál újabban a telepen. Kétség furdalta, s azmár hasonlított a féltékenységhez, a tóparton megis-mert asszonyok között kereste, ki vonzza Básti Zol-100

tánt. Csinosak, jelentéktelenek. Hát ő, a négygyere-kes özvegy? Különb, mint a többi? Azok legalább vi-dámak, kellemes csevegők, őt árnyékként kíséri agyász, a bánat. Szívesen babrál a növényekkel, vol-taképpen egyetlen szenvedélye, s valóban ért is hoz-zá. Kora délután kerül sor a kerítés menti hosszúágyásra, amelyet most beültetett tarka violapalánták-kal, nincs ebben semmi feltűnő.

Nem csupán Apollónia fedezte fel a zárkózott ésgyermekien naiv Júlia titkát. Szinte ugyanakkorBogyó is.

Az utcájukon napjában többször elkarikázott a Lacinevű szép fiú, aki gavallérosan tíz fillért fizetett Des-kének Bogyó fényképéért, s mindannyiszor éppen azutcai ablak előtt talált némi igazítanivalót kerékpár-ján.

- Szervusz, Bogyó - köszöntötte az ablakban kö-nyöklő kislányt.

- Szervusz.- Hogy vagy?Bogyó vállat vont.- Látod. Jól.- Szervusz.- Szervusz.

Nem Laci volt az egyetlen, akit Bogyó a lombosfákkal szegélyezett, árnyékos utcába vonzott. Má-riska néni fia, a legényke is ott ődöngött, fütyörész-ve, kavicsokat rugdosva maga előtt. A gúnyosan mo-solygó, kevély lányt ő is így üdvözölte:

- Szervusz, Bogyó.- Szervusz. Mit keresel erre?- Semmit.- Majd kapsz Zoltán bácsitól.

Végül is megjelent maga Zoltán bácsi. Nem szólt,103

csupán kezét emelte sapkájához, máris ügetett to-vább, s ezért Bogyó úgy érezte, hogy ez a kettőjükügye, ő is némán bólintott, a kezét lengette, majd sza-ladt a kertbe. Ott találta mamát. Mozdulatlan volt,kicsiny fejét félrehajtva az eltűnt lovas után nézett,s oly lágy, merengő volt az arca. Mama látta Zoltánbácsit? S hogy őt, Bogyót köszöntötte? Zoltán bácsi azövék, vagyis elsősorban az övé, mama törődjön a vi-rágaival.

Ablakában szivarozva észrevette lánya és a lovasközötti némajátékot doktor Komár Ferenc is, akit aszerelem tudományával foglalkozó tanszéken - havolna ilyen - tüstént kinevezhetnének professzornakJúlia négy gyermeket hozott a világra, s tudatlanabba ma született csecsemőnél, a tizenkét esztendős Bo-gyó érettebb; Júlia a múlt században még üvegházinevelést kapott, Bogyó fiúkkal pajtáskodik a husza-dik század szabad szellemében, hiába, 1910-et írunk.Nem kétséges, hogy a közjegyző szerette volna

bol-dognak tudni egyetlen leányát, de a nagyapai szerep-kör sem volt ínyére, s noha Balatonbogláron is meg-találta a maga szórakozását, hiányzott a tusnádi tusz-kulánum és a megszokott kompánia.

Néhány napig leshelyéről figyelte az eseményeket.Nem történik semmi. A lovas időnként megjelenik,néma, mint a sír, Júlia szintén. A fiatalember kísérle-tet sem tesz közeledésre, és nagypapa végre nem kap-hatja el a lova zabláját, hogy: halt! Kedves öcsém,bemutatlak a lányomnak! A vendéglőben, a Balatonpartján nem mutatkozik.

Nagypapa esténként karját nyújtotta házinéninek,kis körsétát tett vele a kertben, s ügyesen a kívántvágányre terelte a beszélgetést. Megtudta, hogy BástiZoltán mindeddig kerülte a pesti nyaralókat, csak

104

újabban mutatkozik a villatelepen. Ideje volna, hogyasszonyt vigyen a házhoz, de nem talál magához va-lót, akivel azonos az érdeklődési köre, megegyeznekaz anyaföld, a növény és az állat, Isten zseniális alko-tása, a természet szeretetében, mondta a kisasszony,majd így folytatta: - Az itteni bugyuta falusi nem il-lik Básti Zoltánhoz.

Apollónia kisasszony azonban alkalmatlan a közve-títésre, elveivel ellenkezik, hogy az utcáról beszólítsaBásti Zoltánt. A fiatal férfinak fogalma sem lehetJúlia hajlandóságáról, a tapasztalt nagypapát is meg-tévesztené a mosolytalan arc, merev tartás, hűvös bó-lintás.

Az öregúr céljának elérésére, jobb híján, legkedve-sebb unokáját, Deskét szemelte ki. Mindenekelőttmegajándékozta két krajcárral, azután beszélgetésbeelegyedett vele. Ma is mennek tejért? Mind a né-gyen? Nem sokallja a bácsi? Barátságos ember?

- Barátságos - mondta Deske. - Minket rettentően szeret.

- Akkor hát bizalmas barátok vagytok. De azértnem kell mindenről fecsegni. - A gyerek egyelőreértetlenül nézett, csupán annyit tudott, hogy a kétkrajcárért bizonyos szolgálatot várnak tőle. - Példáula mamáról. Gyakran beszélgettek a mamáról?

- Á, soha.- Nagyon helyes. Mit mondhatnál róla? Legföl-

jebb, hogy a mama vidéki úri házban nőtt fel, nagykertben. Afféle kisebb gazdaságot vezetett nagy-anyáddal, én nemigen szóltam bele, csinálják, ha aza kedvtelésük. A mama szerelmese volt a növénynek,állatnak, emlékszem egy beteg, anyátlan malacot atejbe mártott ujjával táplált, s fölnevelte. Hát erről

105

ne mesélj az úrnak. Ámbár ha meggondolom, nem ti-tok, igaz?

- Igaz - mondta a gyerek.Deske addig sündörgött az úr körül, míg kettesbenmaradtak. Kezét a tenyerébe csúsztatta, hallgattak.A férfi lenézett a mellette poroszkáló Deskére. Mi-lyen kicsi, a térdéig ér, a keze maszatos és meleg, el-bájoló kölyök, félelmetesen eszes és ravasz szélhámos.A faluban beszélik, hogy Apolkával az egész boltotfelvásároltatja magának. A férfit nem tévesztettemeg az ártatlan arc. Deske mindenből lefölözi a ma-ga hasznát. Amint észrevette, hogy Máriska bővenméri a tejet, fél liter árát megkaparintotta volna ma-gának. A testvérei jóllaktak cseresznyével, Deske azsebeit is megtömte. Máriska fiától elcsalta a szájhar-monikáját. Valamit vár tőle, ugyan mit? Noszogattavolna: - Ki vele, öcsi! - de nem könnyíti meg a dol-gát. Szegény kis kölyök. Ha a keze közé kapná, em-bert faragna belőle.

Deske tudta, hogy nagyapja valamit a szájába rá-

gott, csak azt nem sejtette, hogy miért. A maga fon-dorlatos módján közelítette meg a kérdést.

- Zoltán bácsi szereti az állatokat?- Szeretem.- A disznót is?- Azt is. Inkább feldarabolva a

kamrában.- De nincs disznója.

- Van. Máriska néniék nevelik odaát a cselédház-ban.- Tessék elképzelni, a mama egy szegény

betegkismalacot meggyógyított... hogyan is... az ujjáttejbe mártotta...

- Hol? Budapesten?- Á, nekünk nincs disznónk. A mamáéknak

Ko-106

lozsváron, mi talán meg nem is éltünk, óriási nagykertjük volt, és ott állatok meg minden.

- Úgy!A gyerek pusztán magánszorgalomból hozzátette:- A mama elég kedves asszony.Ismét bebizonyosodott, hogy a

tisztánlátásnak és ajózan ítélőképességnek is megvannak a határai. BástiZoltán megállapította, hogy ezúttal igazságtalan volta gyerekkel. Csacsogott a mamáról, az ő fülének kel-lemes semmiségeket.

Nagypapa kikérdezte Deskét: miről beszélgettek azúrral? A halakról volt szó? Roppant érdekes téma.Hát még? Játszottak, Juju bolondozott, ugrált, azutánsírt, hogy Máriska néni meg a legényke kinevette.Zoltán bácsi megkérdezte, hogy látott-e már csikót.Igen, Juju látott. És a kiscsikó ugrándozása nem ne-vetséges, az emberek mégis megmosolyogják, mertkedves és játékos. Juju is még kiscsikó, nevessenekaz emberek, oda se neki. Juju persze megvigasztaló-dott, imádja Zoltán bácsit, Bogyó pedig pukkasztja,hogy neki titka van Zoltán bácsival.

- De remélem, arról nem beszéltetek az

úrral, hogyszegény mama sehogy sem szokja meg a pesti életetés a fővárosi társaságot?

- Nem hát!- Nagyon okos. Mert hát érdekli-e a bácsit,

hogya mama a természet szeretetében nőtt fel, nézete sze-rint a természet Isten zseniális alkotása, no, ezt hagy-juk... Életeleme a szabad levegő, a pesti bérház bör-tön a mamának. Emlékszem, odahaza mindegy voltneki ha szél fúj, ha eső esik, térdig ér a hó, nem lehe-tett a szobában tartani. Felhúzta a csizmácskáját, éstaposott a hóban a madáretető házacskához, a vadszél sem bírt vele, mert amilyen vékonyka, olyan iz-

107

mos asszony. Hiszen nincs abban semmi, ha éppenefféléről diskurálsz az úrral_Itt van két krajcár,vegyél rajta nápolyit.

Deske pedig, ha szerét ejthette a négyszemköztibeszélgetésnek, szívesen tolmácsolta nagypapa rejtettüzenetét. Észrevette, már hogyne vette volna észre,hogy az úr szívesen hallgatja a mamáról szóló köz-lést. Nagypapa patikamérlegen adagolta a mákonyt,amely hivatva volt állandó enyhe bódulatban tartaniaz urat, s a gyermek felfogóképességét nem terhelimeg, no és szeretett Júliája izgalmas élményben sze-gény életéről oly kevés volt a mondanivaló. Mintha anagyágyút sütötte volna el, amikor a következő hír-adással bízta meg unokáját:

- Érdekes, mama azelőtt lefeküdt ebéd után, Pes-ten is meg Bogláron is, és most soha. Szép violákatültetett a kerítésnél, és nagyon szereti a violát, mertebéd után mindig ott van, Zoltán bácsi talán látta ismamát? Bogyó azt mondja, hogy arra tetszik lovagol-ni.

- Ha éppen arrafelé van dolgom - mondta a férfi:

Az úr mindennapjához tartozott már pillanatnyitalálkozása a szépséges vízitündérrel. Az ismeretségethalogatta, mert az újabb benyomások még nem győz-ték le meggyőződését, amely szerint Rátz Dénesnépuszta számításból felesége lett egy nagy jövedelműidős embernek, gőgös és hidegszívű, rossz anyja négygyermekének. De mindennapjainak kellemes tartozé-ka lett az is, hogy a közlékeny kisfiú szájából elhang-zik a mama neve, pillanatfelvételt vetít a mama éle-téről, s különösen foglalkoztatta, némileg feldúlta alegutóbb csacskán elejtett néhány szó - lehetséges,hogy az ő sétalovaglása és a mama ebéd utáni ker-tészkedése között összefüggés van?103

De a Deskével folytatott rövid beszélgetéseknekvége szakadt. Az esemény talán fordulópontot jelen-tett a kisfiú életében,

A gyerekek hűségesen látogatták a majort, fény-pontja volt ez a napnak, övék volt az egész nagy bi-rodalom. A faluban és a villanegyedben hírhedtekvoltak a Rátz testvérek, hozzájuk hasonló lármás, ve-rekedés, neveletlen csirkefogókat még nem látott Ba-latonboglár - az általános véleményt egyedül az úrnem osztotta. Az alaposan elrontott és elvadult gye-rekeken imitt-amott csiszolni lehet. Kis sikereit elé-gedetten vette tudomásul; valamit lefaragott a hiúBogyó túltengő önbizalmából, a kis vadmacska néhabehúzta körmeit, egyre ritkábban vagdosott vaskosgorombaságokat az emberek fejéhez; némi rendszertteremtett a Bubi fejében zsongó zűrzavarban; Jujufélszegsége lassan oldódott. Az úrhoz közel került anégy gyerek, a velük való foglalkozás szórakoztatta.

Nevelési módszere - ha módszerről egyáltalán szó le-hetett - a türelem volt, megértés és jóindulat, adan-dó alkalommal pedig az erély.

Egyik este a gyerekek már készültek hazafelé. Azúr küldte őket a konyhába - Máriska néni félretettenekik az első beérett paradicsomokat. Három kis alakvágtatott a konyha felé, Deske visszamaradt, s ahogyszokta, kezét az úr tenyerébe csúsztatta. A mamárólnem volt mondanivalója, nagypapa leleményességeolykor csődöt mondott, s ilyenkor a két krajcár is el-maradt, Deske pedig elmondhatatlanul vágyott a boltkirakatában látott türelemjáték után. Parányi egeretaddig kell ide-oda mozgatni az üveglap alatt, míg be-letalál a lukba, és Deskének sok mindene volt, de tü-relemjátéka még soha életében. A maga körülményesmódján, de sietősen kezdett mondókájába, az is nyug-

109

talanította, hogy testvérei közben felfalják az egészparadicsomot. Egy Laci nevű tizenöt éves fiúról be-szélt, aki az ő legjobb barátja. Lacitól megvehetné apréselt képeit, húsz fillért kér érte, neki többe van,azt mondta, baráti ár...

- No és? - kérdezte a férfi.A rideg hang kissé megfélemlítette Deskét,

demeghátrálni már nem tudott, és igazán nagyon kí-vánta a türelemjátékot.

- Azt gondoltam, hogy talán Zoltán bácsi... haéppen sok pénze van... hogy Zoltán bácsi adna ne-kem húsz fillért...

- Parancsolj - mondta az úr, és zsebéből elővettegy húszfillérest.

A gyerek arca felderült a könnyű győzelemtől, se-besen eltüntette a pénzdarabot - köszönöm! - kiál-totta, és szaladt volna a testvérei után.

- Megállj! - szólt rá a férfi.- Igen?- Mondd utánam: alássan köszönöm,

nagyságosúr...

Deske elvigyorodott a tréfán.- Alássan köszönöm, Zoltán bácsi.

- Nagyságos úr! Gyerünk: alássan köszönöm, nagy-ságos úr, a jó Isten fizesse meg, adjon érte ezerany-nyit.

- De miért...- Kéregetőktől elvárom, azért.A gyerek arcán elképedés, zavar és lassan a

fülét isellepő bíbor pirosság. Csatlakozott a testvéreihez, vo-,nultak kifelé kiáltozva: - Jó éjszakát, Zoltán bácsi!Aludjon jól! Holnap jövünk!

Deske mélyen lehorgasztott fejjel mögöttük bandu-

110

kolt, markában a húszfilléres. Egy ideig vívódott, az-után rohanvást indult visszafelé.

- Mindjárt jövök, várjatok!A férfi cigarettázva járkált fel és alá a

tornácon,A gyerek a sötétből toppant elébe.

- Visszahoztam, Zoltán bácsi, nem kell. A préseltkép sem kell... tessék.

Básti Zoltán zsebre tette a húszfillérest, csöndesenmondta:

- No eredj, késő van.Húsz fillér komoly pénz, kis vagyon. Deske

mégisvidáman vágtatott az ösvényen testvérei után, mint-ha szárnyak emelnék a levegőbe, oly könnyű volt.Bubi gyanakvóan kérdezte:

- Mit akartál Zoltán bácsitól?- Semmit. Ottfelejtettem a csúzlimat.Nagypapa két krajcárját is, sajgó szívvel,

vissza-utasította. Bízott saját leleményességében, más útonés módon megszerzi majd a maga krajcárjait. Lacinapok óta alkuszik a gondolájára, de nem kótyave-tyéli el. Lacinak mindig van pénze, ezüstkoronása is,és ha Deskének egyszer ezüstkoronása volna! Ha pén-

zért gondolát ad cserébe, Zoltán bácsi nem szólhathozzá olyan ridegen - Deske elégedett volt magával.

7.A bogiári nyaralótelepen rendkívüli esemény volt aszínésznő érkezése. A nagyvendéglő legszebb emeletiszobájában szállt meg - a fejedelmi lakosztály, mond-ta a vendéglős nagypapának, de nem említette névszerint a fejedelmeket, akik már lakták s egy óramúlva kicsinyek, nagyok a színésznőről beszéltek. A

111

bennfentesek tudták, hány bőröndöt hozott be a tar-goncás ember az állomásról, hogy a színésznő augusz-tus végéig marad, mert az elmúlt szezon nagy drámaiszerepei után az orvos pihenést és kikapcsolódástrendelt, csöndes helyen, távol a nagyvilág zajától.Érdeklődők csoportja vette körül a színésznővel egyvonaton utazó villatulajdonos nejét, aki immáronötödször mesélte, hogy a művésznő csodaszép villanyautomobilon érkezett a Déli Vaspályához, kísérője, atörténelmi nevet viselő nagyúr nem szállt ki, kéz-csókkal búcsúzott a kocsiban, s hogy a színésznő a vo-naton idegesen sírdogált. Közelében tartózkodott aszolgálatkész kalauz, lehúzta, majd felhúzta az abla-kot, a színésznő utasításai szerint limonádét készítettés fekhelyet a külön fülkében, összeszedte a szétszórtdivatlapokat - kész cirkusz! - mondta a villatulaj-donos neje.

A balatonboglári férfiak nagy számban gyülekez-tek ebéd előtti sörözésre a vendéglő kertjének

vénvadgesztenyefái alatt, s a kocsmáros, kiváló üzletem-ber, nem árulta el, hogy a művésznő szobájába ké-rette az ebédet. Délután is szokatlanul nagy volt aforgalom, s a türelem ezúttal megtermetté a magarózsáját.

A szálloda kapuján kilépett a színésznő, s nem néz-ve se jobbra, se balra, az útra fordult sebes léptekkel:Egyesek látni vélték kisírt szemét, mások ellenkező-leg igen vidámnak mondták. - Úgy látszik, a mi kisfalunk megnyerte tetszését - örvendezett egy öreg-úr.

A színésznő, Pártos Angelika fiatal volt, a férfiakszerint huszonnégy éves, maximum huszonöt, a nőkállították, hogy harminchoz van közel. Négy évvelezelőtt tűnt fel, pályafutása úgy ívelt magasba, mint112

a sistergő rakéta. Minden idők legnagyobb tragikája,írták a lapok, a magyar Duse, a magyar Sarah Bern-hard, a magyar Rachel! Egy vidéki lapocska lelkes,fiatal gyakornoka ennél is tovább ment - a magyarmilói Vénusznak nevezte. Pártos Angelika rendkívülitehetsége mellett valóban szép is volt, komor, sötétszépség: éjfekete, nedvesen csillogó szempár, virulószáj, a boglári férfiak megállapítása szerint festéknélkül még szebb, mind színpadra kikészítve, termeté-nek tökéletes arányai jobban érvényesülnek az egy-szerű nyári ruhában, mint a királynői palást alatt.Egyszerű! Az asszonyok bőszen nevettek. Egész va-gyont ér. Szóvá tették, hogy a könnyű batisztruhamerészen kivágott s úgyszólván ujjatlan, a férfiaklehurrogták őket, ez a praktikus viselet júliusi káni-kulában, persze nem minden nő engedheti meg magá-nak, a feleségek ezt kikérték maguknak; s így végülsúlyos belviszályokra került sor a színésznő

bogiáritartózkodásának első napján.

Angelika hosszú, egyenletes, majdnem katonás lép-tekkel menetelt az árnyékos villasoron. Alkonyodott,a naplementével kerekedő enyhe szellő csupasz vál-lán és karján futkosott játékosan. Csinos, kisebb ésnagyobb nyári lakok, baloldalt, a kertek alján, a jám-bor Balaton. A Balaton, és nem az Adria! Lussinpic-colóba készült rövid nyári vakációjára - augusztusvége felé kezdődnek a próbák -, az az undok ember,a csodaszép villany automobil tulajdonosa nem en-gedte. Valóságos Otelló, összepaktált az orvossal. Lus-sinpicollóban találkozna barátokkal, ismerősökkel, ki-rándulások Abbáziába, Cirkvenicába, kaszinó, pezsgősvacsorák - értse meg, kedves, magának pihennie kell- mondta Otelló.

Jó, hát unatkozzunk. A színésznő ment tovább, se-113

besen, mintha kergetnék. Valóban ráfér a pihenés, afejében szerepek és versek, mondogatja magában,mint a mániákus, hol Shakespeare szövegét, hol aSzeptember végént, elég volt a színházból, takarodj,Shakespeare, én feljövök érte a síri világból - rémes,milyen rémes!

A faluban is alaposan megbámulták, a kereskedő aboltajtóban hajlongott: - Kisztihand, művésznő, csó-kolom a kezét. - Micsoda por, egészen kiszáradt atorka, tehénganéj, ugató kutya, az a fekete macskaképes és keresztülszalad az úton, pont előtte! A szí-nésznő keskeny mezei ösvényre fordult, az emberek-ből is elég, míg Bogláron tartózkodik, a száját semnyitja ki.

Alacsony kúria, nyolc ablakkal, nagy udvar, távo-labb gyümölcsös. Torkát belepte a por, talán adnakitt egy pohár tejet. A színésznő betért az udvarra.Hosszú asztal mentén többen álltak köcsöggel, ő ügyetsem vetett rájuk, a fehér kötényes

asszonysághoz lé-pett.

- Nénikém, adjon egy pohár tejet, menten szom-jan halok.

- Edényt tetszett hozni?- Mi a csudának?A nyaraló nagyságák a nevét suttogták,

egyik fel-ajánlotta a kannáját, igyon belőle a művésznő, Ange-lika elhárította, idegesen szólt az asszonyhoz:

- Talán csak van ebben a házban pohár?Valahonnan távolabbról hallatszott egy

férfihang:- Sándor, hozz a konyhából egy poharat.A színésznő mohón ivott - isteni! - mondta

zengőhangján, poharát ismét megtöltette az asszonysággal,mindenki nézte, mosolygott, gyönyörködött a színjá-

114

tékban. Pártos Angelika keze fejével megtörülte aszáját, ez is tetszett, milyen közvetlen!

- Mennyivel tartozok?Az asszonyságnak megeredt a nyelve: a jó

ég tudja,pohárszám eddig nem mérte a tejet, két-három lite-renként viszik itt helyben és messze földre is, az úrmegmondja, hogy mit fizessen a nagysága, mind szét-hordják nekem a fát, ehhez szóljanak asszonyok, si-heder korában sem tett ilyet...

- Jöjjön már az úr! - kiáltotta.Az iménti férfihang hallatszott:- Nem jár érte fizetség, váljék kedves

egészségé-re.

A színésznő a hang irányába fordult. Kedves pa-rasztember, ízes beszédű. Indult feléje. Nagy halomlevágott faág, még zöld és már gyűrött levelekkel, va-lami kaliba ágakból összerakva, egy fiatal férfi ésnégy gyerek. Nem parasztember.

- Maga itt a gazda? - A férfi könnyed meghajlásaután gyorsan folytatta: - Pompás volt a tej, ujjá-születtem, aranyos magától, hogy megkínált, térdigérő porban gázoltam idáig, mondja, miért nem

köve-zik az utcát?

- Azonnal intézkedem - mondta Básti Zoltán.A színésznő nyugtalan pillantása végigjárt a

gyere-keken. Két kislány szorosan a férfi oldalánál, s kétfiú, az egyik roppant értelmesnek látszik, most kisséeltátja a száját, mintegy bűvöletben bámészkodik anénire, aki oly sötét és csillogó, mint a kincsek kin-cse, a fekete gyémánt, viharzó mozdulataitól lengeruhája mint a hullámverés - és egy kisfiú, maga abűbáj.

- Magáé ez a négy gyerek? Hallja, ember, ezekkiállításra készültek? - Váratlanul és szép mozdulat-115

tal térdre omlott Deske előtt, magához ölelte. - Hogyhívnak, gyönyörűség? Imádlak, tudd meg, hogyimádlak! Te drága, szeretsz?

- Imádom a nénit - mondta Deske.Kitört a nevetés. A színésznő talpra ugrott,

zengőhangjának számtalan árnyalata s mozdulatainak szo-katlansága elkápráztatta a gyerekeket.

- Adja nekem. Hagyd itt az apádat. Eljössz velem?

- Tévedés, művésznő - mondta Básti Zoltán mu-latva -, gyermektelen agglegény vagyok. Básti Zol-tán - ismét könnyedén meghajolt. - A gyerekek jóbarátaim.

- Ismer engem? Miben látott? Isteni szépek a ba-rátai. - Bogyót készült magához vonni, de a kislányvadul félreugrott. Angelika összetett kézzel rimánko-dott. - Velem is barátkozzatok. Ide hallgasson, arany-ember, nagyon unalmas maguknál? Van valami élet?Itt mi készül? - Lábával megérintette az ágakat. Bu-bi odaugrott.

- Ne tessék ledönteni. Bungalovot építünk, négyoszlop és csak teteje van, ha volna banánlevél,

iga-zibb lenne, de így is jó, elférünk benne...

- Én is?- Mi öten! - kiáltotta izgatottan Juju. - A

testvé-reim és Zoltán bácsi.

- Engem kizártok? Isten bizony, elbőgöm magam.

Bubi hévvel magyarázott:- A néni Európából jött. Mondjuk, hajótörött.

Majd megbeszéljük, építhetünk egy vendég bungalo-vot.

- Bungaló - mondta az úr.- Egy vendég bungalót. Zoltán bácsi a

törzsfőnök,de én nagyon szeretném...

- Lehet róla szó.116

- Maga a legaranyosabb törzsfőnök az ismeretsé-gemben. Indiánok vagytok? Csónakotok is van?Mondja, Zoltán bácsi, elvisz néha csónakázni? Enneka kislánynak - mutatott Jujura - csillagszeme van.Tüneményes! Adtok máskor is tejet a szomjas néni-nek?- Adunk - mondta Deske.

Bogyó merőn nézte a színésznőt, duzzadt szája le-biggyedt, élesen süvített a hangja:

- Az asztalnál mérik a tejet, mindenki sorba áll érte, és itt csak mi vagyunk.

Angelika nedvesen csillogó szeme, két szikrázó fe-kete gyémánt, egyszerre elborult.- Harapsz is? - kérdezte lágyan. - Nem tesz sem-mit, majd megbarátkozunk. Megyek, mielőtt kidob-tok. Mondja, aranyember, merre is vezet az út a szál-lodába?Bubi máris mellette volt.- Elkísérem a nénit a faluig. Onnan egyenesenlessék menni.

Deske kissé nyálas puszit adott a néninek, Juju ék-telen zavarában pukkedlival kísérletezett, Bogyó vo-nakodva nyújtotta a kezét, és ugrásra készen ellen-őrizte Zoltán bácsi és a vendég búcsúját. Bubi a szí-

nésznő bal oldalára került - ugyan hol tanulta az ud-variaskodást? Bogyó ezért megvetette. Tele keserű-séggel és haraggal mondta:- Ez szerelmes Zoltán bácsiba.

A férfi nevetett.- Csak unatkozik. Ne törődj vele.- Ugye, Zoltán bácsi minket szeret?- Senki mást. A szívem négy kamráját

betöltiegy-egy Rátz gyerek.

A színésznő másnap tizenegy óra tájt megjelent a

117

homokos parton. Együtt volt a villatulajdonosokból éspesti nyaralókból összeverődött megszokott társaság,jobbára asszonyok, a vízben csatározó gyerekek, s tá-volabb, mindenkitől elkülönülve, láthatatlanul RátzDénesné. Aggodalmasan, szüntelenül a gyerekeit fi-gyelte, nem úsznak-e a mély vízbe, hiszen már Deskeis pompás úszó, a víz alá bukik, s ijeszti a lányokat,olykor úgy eltávolodik, hogy kerek feje parányi ponta nagy vízben. Bogyó éles hangjára összerezzen, go-rombáskodik az őt árnyékként követő szép Lacival,azután négyen összefogva marakodnak a ‘többi gye-rekkel - istenem, milyen rosszak, milyen éktelenülhangosak!

A színésznő díszkísérettel érkezett. A vendéglősszemélyesen hozta a fekvőszéket, s a szeszélyes uta-sításoknak megfelelően felállította itt, majd ott, aho-vá a nap süt, mégis ahol árnyékosabb, oda a bokrokaljába, jobb lesz a homokban. A pikolófiú, aki Csajá-gi Apollónia ebédjét szállította házhoz, Angelika für-

dőholmival megtömött táskáját cipelte, s a szállodaszobalánya mint öltöztetőnő volt jelen, a művésznő-vel együtt eltűnt a kabinban.

Az asszonyok egy része lélegzetét is visszafojtotta,mások bosszúsan a nagy hűhó miatt elfogulatlanságotszínlelve csak azért is folytatták a beszélgetést, dekissé bennük rekedt a szó, amikor a szépséges színész-nő kilépett a kabinból, és elhelyezkedett a fekvőszék-ben. Halványsárga fürdőruhája megfeszült hosszúcombján, a dús fodor csupán térdéig ért, de keresztberakott lábán visszahajlott, s kivillant csupasz térde -a színésznő nem viselt harisnyát. Kalapot sem viselt.Mezítláb gázolt a vízbe hosszú, katonás léptekkel,majd nyakig lemerült, s egyenletes csapásokkal mé-

118

lyen beúszott, hátán ringatózva, behunyt szemmelsültette magát a nappal.

- Fel a kezekkel!A színésznő a támadó előtt már ismerős gyors és

könnyed mozdulattal felállt, az Adriában a parttólilyen távolságra bizonyosan cápákkal találkozna, ittmelléig sem ér a víz; körülötte négy nevető kis arc,vészesen csapkodó karok és lábak; fényes fekete ha-jához kapott.

- Ti vagytok? Jó reggelt, szervusz, kis Bubi; ugyete voltál tegnap a lovagom? Könyörüljetek a hajam-nak, bizony isten egy óra, míg feltűzöm. Kibékültélvelem, édesem? - kérdezte Bogyótól, s mert a hevesvállrándítás nem tűnt ellenségesnek, tovább cseve-gett boglári ismerőseivel. - Adj egy vizes puszit, \gyönyörűségem, hogy hívnak? Hát téged, csillagsze-mű?

Bubi udvariasan megkérdezte:- Hogy aludt a néni?- Borzalom, fiúkám, cigányzene, nótázás, le sem

hunytam a szemem.. Mondd, nem a ti bácsitok duhaj-kodik éjszakánként?

- Zoltán bácsi - mondta Juju - soha nem jön a te-lepre.

- Csak néha - titokzatoskodott Bogyó. - De nemazért, hogy duhajkodjon.

- Ússzunk versenyt! - vezényelt Angelika, s már-is előrelendült, frissen és pihenten, mert este tíz órá-ra édesen elaltatta a fejedelmi lakosztályba szűrődőcigányzene, s reggelig aludt moccanatlanul.

Úsztak, beszélgettek, hancúroztak, Bubi távol tar-totta Deskét, aki kifejezetten a néni hajára pályázott,majd bőszen taposva a vizet, vonultak kifelé. Kissé bőfekete trikós, igen vonzó külsejű idős úr jött eléjük.

119

- Engedje meg, művésznő, látom, összeismerkedetta leányom gyermekeivel, doktor Komár Ferenc va-gyok, ha terhére vannak, nyomja őket a víz alá, nemárt nekik. Mert, csókolom a kezét, a lányom gyerme-keivel az elemek sem bírnak, fél kézzel kapják el avillámot, a tűz nem fogja őket, a Balaton hullámai el-iszkolnak a közelükből, méltóztatik majd tapasztalni.Itt kicsit csúszós az iszap, eredj, fiú - hárította el aszolgálatkész Bubit -, szabad, drága művésznő...

Nagypapa könyökénél fogva, noha ez teljességgelfölösleges volt a gazella könnyedségű hölgynél, part-ra segítette Pártos Angelikát, s mert annak nem voltellene kifogása, sőt! továbbra is kellemkedett. Nagy-papa ontotta a szót, a tréfát és a bókot, Angyalkánaknevezte Angelikát, s ő akkorákat nevetett, hogy su-sogva megmozdultak a parti bokrok.

- Hová tűnt a leányom? - nézelődött nagypapa.- Az imént itt volt. Na, legközelebb. Angyalka drága,

mit jut eszébe? - mondta nagypapa, mikor a színész-nő készült visszaereszkedni fekvőszékébe. - Mindenkiigényt tart a hangjára és az igéző mosolyára, elsőbb-ségi jogomhoz természetesen ragaszkodom. Fogd aszéket, fiú - utasította a színésznő közelében lebzse-lő Bubit, s irányította Pártos Angelikát a boglári tár-saság színe-javához.

Ugyan ki emlékezik az előző nap fogadkozására?Boglári tartózkodása alatt ki sem nyitja a száját, ha-tározta cl alig tizenkét órája Angelika, de unatkoznisem lehet a végtelenségig, és mögötte volt már a si-vár, magányos este. Egy karthauzi szerzetes, akit azisteni csoda felold némasági fogadalma alól, nemérezheti azt a kéjt saját hangja hallatára, amit PártosAngelika akkor, a fürdűző társaság középpontjában.Rendes emberek, az a civil közönség, amely megtölti120

a színház nézőterét, s egy igen jóképű, mulatságos,kedvesen kötekedő úriember, az erdélyi közjegyző.Angelika hagyja faképnél Budapestet, mondta, nagyvidéki város, és velejéig romlott, nem való olyan szentasszonynak, mint Angyalka; s mert mindenki tudott aművésznő és a történelmi nevet viselő nagyúr kap-csolatáról, az asszonyok nevetgéltek, szívből és leg-hangosabban maga Angelika. A pestiek nem becsülik,de meg sem értik a színtiszta művészetet, a magyarszínjátszás nemes hagyományait Kolozsvár őrzi. Akolozsvári közönség műértő és mértéktartó, de hálásés ragaszkodó.

- Jöjjön, Angyalka, tárt karokkal várjuk.Az asszonyok lehurrogták: - Magával az

élen!Egy szavát se hidd, Angelika drága, végigkurizálja asomogyi partot! Nem adunk Kolozsvárnak. A Nemze-ti az ország első színháza! - Nagypapa szivarral aszájában, derűsen mosolyogva állta az ostromot, ele-

gáns fürdőköpenyében letelepedett a színésznő mellé,s időnként talált igazítanivalót egy rakoncátlan haj-fürtjén, a válláról lecsúszott kabátkáján. Azután mára zengő női hang uralkodott, a hallgatóság, mint aszomjúhozó, mohón itta a kulisszák mögötti történe-teket, s úgy érezték, meghitt közelségbe kerültek aMiska vagy Jóskaként emlegetett legendás nagy ne-vekkel, közönségből színházi bennfentesek lettek.Angelika közvetlensége mindenkit elbájolt, s a ma-gyar Duse mintha alig akarna megválni tőlük, kellet-lenül kelt ki fekvőszékéből.

- Aranyosak vagytok, de mennem kell. Pá, éde-seim, holnap találkozunk. Isten vele, gonosz ember.- Ez a nagypapának szólt, s ő gálánsan kezet csókoltérte.

A Bubi nevű gyerek menten ott termett, ügyesen121

összecsukta a fekvöszéket, s beállította a szálloda fe-jedelmi vendégekre méretezett kabinjába. Angelikakijövet is ott találta a fiút.

- Hazakísérem a nénit.Kiragadta kezéből az üres táskát, a hosszú,

katonásléptekhez igazodva menetelt mellette, és szórakoztat-ta. A néni szeret horgászni? Bubi nagyon szívesenszerez horgászbotot, csónakkal beeveznek egy csön-des helyre. A Balatonban található fogas meg min-denféle hal, vagyis... nem úgy értette, hogy min-denféle, mert az ember törekedjen pontosságra, és azezernyi halfajtának csak kis hányada él a Balatonban,úgymint a fogas, az a legfinomabb, talán tetszik is-merni, azután harcsa, ponty és csuka, a kárász eléghitvány és szálkás, van compó és sügér, kagyló is jósok fekszik a tóban és a parton, itt mindenféle képetfestenek bele, vagyis Tihany látképét meg a várro-mokat, és mit szól hozzá a néni, a kagylót itt béka-teknőnek nevezik..

- Ne mondd! Ugyan, mit nem mondasz! -

szóltidőnként a fél füllel odafigyelő színésznő.

Kedves gyerek a lovagja, de nemigen érdekelték ahalak. Tűrhető volt a délelőttje, talán elviseli ezt anéhány hetet. Fürdik, nagyokat sétál, lustálkodik. Agyerek felnézett rá, úgy látszik, választ vár. Szórako-zottan mondta:

- Hallatlanul érdekes, Bubikám. - A szálloda előttsietve búcsúzott. - Puszilom a testvéreidet.

Bubi a hazafelé úton csatlakozott a családhoz, ma-ma korholta:

- Mire való ennyit szaladgálni? Kimelegszel, le-fogysz.

- Mama sem kövér - mondta Bogyó.Júlia sóhajtott.

122

- Mindenre tudsz választ. De úgyis hiába beszé-lek...

Deske elvigyorodott.- Bubi szerelmes Angyalkába. Már tegnap

óta sze-relmes.

Bubi rámordult:- Szájon váglak! Mocskos disznó!- Istenem, ne veszekedjetek. Deske, kisfiam,

miértbosszantod? Miféle Angyalka? Hiszen tegnap nem islátta azt a.

- Dehogynem.- Hol?- Természetesen Zoltán bácsinál.Tompa ütés érte Júlia mellét, fájt, a lélegzete

is el-akadt. Kissé hátramaradt, mintha cipőjét gombolná,s e lehajlással igazolja arcának lángolását. Azutánmár hazáig hallgatott, a gyerekek nekivadulva köp-ködtek az árokszéli csalánra, ezért sem szólt, s nagy-papa nem az az ember, aki egykönnyen kizökkennyugalmából - hadd köpködjenek. Elégedetten mo-solygott frissen stuccolt bajusza alatt. Angyalka...Deske talpraesett kölyök, tanulékony, nem véletlen,

hogy leánya gyermekei közül neki a legkedvesebb.

Este a színésznő nagypapa oldalán elnökölt az asz-talfőn, fülébe húzta a cigány, s ő kedvesen és fino-man énekelgetett. Nagypapa eleinte csak belebrum-mogott, azután székely nótákra tanította a cigányt,nagy sikere volt. Szombat lévén, a délutáni vonattalmegérkeztek a férjek, a vendéglőbe feleségestül jöt-tek, a hosszú asztalnál jó hangulat volt, a bogiáriakrégen élveztek ilyen hangulatos estét. Angelika meg-nyerte a szíveket, az általános véleményt összegezteegy bájos fiatalasszony, aki „életében először találko-zott színésznőben ilyen disztingvált úrinővel”,, Úgy

123

is van, ez az igazság, mondták a villatulajdonosok rá-tarti és jómódú nejei, akik Angelikán kívül soha szótnem váltottak még színésznővel.

8.

Pártos Angelika fekvőszékében hevert, kék szaténbólkészült fürdőruhája a sárga szaténnél is sikkesebbvolt, körülötte a rendes társaság, oldalán a közjegy-ző örökégő szivarjával. Behunyta a szemét, jól éreztemagát, enyhén unatkozott. Idegesítő, hogy amintcsönd van, fejében kezdődik a zsongás, szerepénekegy-egy mondata, hatásos jelenetek, amelyeket külö-nösen átélt, verssorok, a Szeptember, végén megérke-zésének napjától valósággal üldözőbe vette, hol ezt,hol azt a szakaszt mondogatja magában, az egész ösz-szekeveredik, az ember megkergül. Szerelmes isten,elfelejtette a Szeptember végént! Mormolta: Mégnyílnak a völgyben a kerti virágok..

Áhítatos közönség: napernyők alatt heverő és ülőalakok, tetőtől talpig fürdőkosztümbe öltözve, nevet-ségesek vagytok, gyerekek, hát nem nézegetitek a pá-rizsi divatlapokat? Ennek ellenére szeretetreméltóak,Angelika tág szíve befogadta őket, s az újdonságnak

is volt varázsa, a társadalomnak ezt a rétegét igen ke-véssé ismerte. Színpadon nőtt fel; apja ügyelő volt vi-déki társulatoknál, az anyja színésznő, szintén vidé-ken, ahová éppen sorsa vetette férjével és kislányá-val; játszotta Hervé operettjeiben Lilit és Denise-t, aBánk bánban Melindát, majd Gertrudist, a Kísérte-tekben Alvingnét, és énekelte Rosinát. Angelika mintszíniakadémiai növendék az iskola közelében lebzselőfiatal arszlánokkal pajtáskodott, a kirobbanó siker,

124

budapesti szerződés első pillanatában pedig megje-lent a nagyúr. A társadalom középrétegével, orvosok,törvényszéki bírák, gyárosok és ügyvédek világávalelőször került össze, s itt is hódított a viruló, szeszé-lyes, jó kedélyű lány.

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt...

Zengett a csellóhang, s a fekete gyémánt szempár-ban könny csillogott.

Oh mondd, ha előbb halok el, tetemimreKönnyezve borítasz-e szemfödelet?...

- Olyan szép ez, gyerekeim, olyan isteni szép, hogymindig elbőgöm magam - mondta Angelika.

A közjegyző kivette kezéből a kis csipke zsebken-dőt, s gyöngéden szárítgatta könnyeit, kezét és karjátsimogatta.

- Szavalóestet kell adnod - mondta az egyik asz-szony. - Mi telepiek minden nyáron rendezünk jóté-kony célú előadást a falu javára, a te fellépésedremegtelne a nagyterem.

- Meglátjuk, gyerekeim, egyelőre pihenek. Szere-titek Arany Jánost? Az Ágnes Asszony, Kiss

József,Verlaine - imádom Verlaine-t - mondta határtala-nul imádom!. - s ekkor már a gyerekek is körülöttevoltak, a kissé kövér, de csinos Laci, a négy Rátz gye-rek és a többiek, egymást követték a költemények, smégis bosszantó, már-már sértő, hogy az a szőke asz-szony ott távolabb, a bokrok védelmében könyvét la-pozza. Angelika a magányos asszonyhoz lépett.

- Kedvesem, téged nem érdekelnek a versek?Júlia összecsukta a könyvét.

125

- Dehogynem. Figyeltem, nagyon szép volt.- Mindig egyedül?

- Itt vannak a gyerekeim, a papa...A közjegyző a maga joviális módján végezte a

be-mutatást, s ott volt a négy gyerek is, kíváncsian, bar-nára égett testükön száradó iszap. A színésznő össze-csapta a kezét.

- A tied ez a négy angyal? Bizony isten, fiatallánynak néztelek. Mondja, gonosz ember, miért rejte-geti ezt a csudaszépséget? Én sem vagyok vastag, dea te derekadat két kézzel átérem; hogy csinálod, ara-nyoskám, négy gyerek után?

Deske oldalba lökte Jujut, Bogyó, mint máskor is,ha hegyes mondásra készült, elbiggyesztette a száját.

- A néni a sok beszédtől meg nevetéstől hízik.

- A mama meg annyit sír - szólt Deske -, hogylefogy tőle.

- Egy ilyen tündérszép mama? Nem kár a kékszemedért? És ezek az édes gyerekek! Legalább a ki-csit nekem adhatnád. Mondd, te bűbáj, akarsz színészlenni?- Persze!

- Nem, nem - tiltakozott a mama, és egészen meg-zavarodott -, mi ehhez nem értünk, és különben is...- Gyerekek! - kiáltotta a színésznő, és egyetlenszéles mozdulattal mind a négyet magához nyalábolta- veletek rendezünk előadást. Mit szóltok hozzá?Gyerekdarabot játszunk, szép mesét, Pestről elkülde-tem, felelek érte, hogy tele lesz a nagyterem!- Nem, kérlek...- Hiszen jótékony célra!- Ez ellen egy szava sincs a lányomnak - mondtakenetteljesen nagypapa. - A szegény árvák megsegí-tése mindig is életének legfőbb célja volt.126

- Árvák vagy szegény özvegyek, bánom is én! -Angelika elemében volt. - Tizenöt évvel ezelőtt Nyír-egyházán a Katolikus Nőegylet rendezésében játszot-tam Hamupipőkét. A királyfi nálam fél fejjel alacso-nyabb kis kölyök volt, mulya szegény, de az alispánfia. Egészen kedves zene - dúdolta, majd lecsapottBogyóra. - Isteni Hamupipőke leszel! Elragadó!

Egyszerre az előtérben volt Laci, aki tíz fillérértmegvásárolta Deskétől a nővére fényképét. Vala-mennyi gyereket félrelökdöste, és Bogyó mellé állt.

- Kérem szépen... én egy fejjel magasabb va-gyok, mint ő...

- Hát én? Néni kérem, én mi leszek? Én mit ját-szok, tessék mondani?

- Csönd! Színházat csak fegyelmezett társulattallehet játszani - mondta szigorúan Angelika. - Min-denki kap szerepet. Most engedjetek, aranyoskák,ebédre halat rendeltem - s kiszabadította magát agyerekek gyűrűjéből, megjátszva a menekülőt, komi-kus ugrásokkal elérte a kabinját. Öltözködés közbenhallgatta a lelkendezést: - Édes teremtés. Páratlan.Ha ő veszi kézbe, különb előadás lesz, mint a tava-lyi, amit az iskola javára rendeztünk...

Hallatlan izgalomban tárgyalták az eseményt agyerekek is. Ki lesz Hamupipőke mostohája? És amostohatestvér? Két mostohatestvére van. Egy, tehülye! Te vagy hülye! Hát a jó tündér? Deske magashangján kiáltozott:

- Én vezetem a királyfi automobilját! A bálba megvissza meg Hamupipőkéhez és mindenhová!

Júlia szédülten hallgatta a hangzavart. Bogyó

nemvett részt benne. Állt fölvetett fejjel, duzzadt szájánmegvető és diadalmas mosoly - Bogyó már a királyfimenyasszonya. És Juju, szegényke, a szemében vad

127

fájdalom, vele senki sem törődik, és biztosan nem kapszerepet a darabban, mert ügyetlen, mindent elronta-na, a színésznő róla tudomást sem vett. Bubi loholPártos Angelika mellett, hévvel magyaráz, Bubi tíz-esztendős és szerelmes.

Júlia barátnőjétől, Apolkától várt tanácsot, mikéntutasíthatná vissza udvarias formában gyermekei rész-vételét a tervezett előadásban, de ezúttal csalódott akisasszonyban. Igen határozott véleményt nyilvání-tott.

- Gyerekes beszéd, Júlia. Ősrégi szokás, hogy anyár folyamán a telepiek összefogásával bizonyos ki-sebb-nagyobb összeget juttatunk a falu kulturálisvagy humánus céljaira. Egyszer én alakítottam Jan-csi és Juliskában a boszorkányt, seprűnyélen lovagol-tam, és mondhatom, nagy kedvvel. A színésznő bizo-nyára érti a dolgát, azért ripacs.

De Apolka ellenére még ellenállt; lassan sétáltak akertben, lehetőleg a kerítés mentén, oda, vissza, odaés vissza. A lombos fákkal szegélyezett út néptelenvolt, olykor egy falusi köszöntötte a kisasszonyt, egygyerek karikázott arra, különben semmi, senki. Júliacsüggedten ment a szobájába. Az ablakban könyökölt

Bogyó, lába a levegőben kalimpált, a mama beléptérea földre huppant.

- Mit nézel, kislányom?- Semmit.Kiszaladt. Mély csönd a házban, igen távolról, a

harmadik szobából horkan tások, papa alszik. Papaudvarol a színésznőnek. Mindenki udvarol a színész-nőnek. Bubi is. A lovas, gyerekeinek barátja, háromnap óta nem mutatkozik. A színésznő miatt, magátólértetődik..

Júlia, mellén keresztbe font karral, nesztelenül és128

gyorsan fel és alá járkált. Egyszerre teljes bizonyos-sággal tudta, hogy Bogyó az ablakban a lovasra vár.Bogyó, szívének oly drága elsőszülöttje idestovanagylány, a boglári hetek alatt sokban változott, rit-kábban verekszik, a járása kényes, ügyel a külsejé-re. Júlia haladtában futó pillantásokat vetett a zöldtükörbe. Egy zöld hajú asszony. Arcbőre is zöld, pe-nészszínű. A gyerekeiért az életét adná, s- ők éppencsak ímmel-ámmal ragaszkodnak hozzá. Nincs senki-je, el kell viselni. Az ebéd utáni sétákat pedig be-szünteti. Nem bánat volt, amit érzett: a tökéletesmegsemmisülés.

Angelika kora reggel tornázott, azután még fürdéselőtt sétált. Igen jó étvágyú fiatal nő létére hízás el-len mozgással védekezett. Útját a major felé vette.A major gazdája érdekes, vonzó férfi. A tekintetétőlmeleg hullám járja át az embert. Angelika napokigvárta, hogy Básti Zoltán keresi a találkozást, mintminden épeszű férfi, akit figyelmére méltat, s hiábavárt. Ezt nem tűrhette, és ha a hegy nem jön Moha-medhez, Mohamed megy a hegyhez, világos! Betért amajorba. Az udvaron nagy volt a nyüzsgés. Szénávalvagy szalmával tetézett szekerek, ember legyen, akia kettőt megkülönbözteti egymástól, isteni csoda,hogy le nem dől az egész rakomány, egy nagy hodályszárnyas ajtaja nyitva, zsákokat is cipelnek, éktelenülugat a hatalmas, barna foltos kutya, hol van a

kövérasszonyság, és ugyan hol tartózkodik a major gazdá-ja?A tornácon tartózkodott, reggeli vagy tízórai mel-lett.

- Adj’ isten! - köszöntötte a színésznő. - Mit eszik?

- Kezét csókolom. - Básti Zoltán előrejött a lép-csőig, onnan nézett le a pompás szépségű nőre, sötét

129

szemöldöke szinte összeért az orrnyereg fölött, a te-kintetében volt valami csúfondárosság. - Aludttejet,de éppen befejeztem, és megyek a dolgomra.

- Hallja, aranyember, maga nem valami udvarias.Ahelyett, hogy megkínálna aludttejjel, amit én imá-dok, és. házi kenyérrel, szerelmes isten, a házi kenyérlesz a végzetem, elhízok, mint a maga sertései.

Az úr mutatta az utat a tornácra.- Parancsoljon, ha megelégszik egy cigarettaszí-

vásnyi idővel. - Vágott a nagy, kerek kenyérből, cse-réptálkát tett Angelika elé és a köcsögöt. Elmoso-lyodott, amikor a leány mohón, harminckét erős, fe-hér fogát villantva nagyot harapott a kenyérből.

- Bizony isten, olyan pompás, hogy elbőgöm ma-gam. Mondja, hová siet?

Az úr fújta a füstöt.- Nálam most van a cséplés, behordás,

boronálta-tom a legelőt...

- Miért?- A föld minőségének megjavítására, kedves mű-

vésznő. A gyomnövényeket is kiirtatom, az ittenigazdák kinevetnek érte.

- Honnan tudja ezt a rengeteg mindent?- Megtanultam Dániában.- Ne mondja! Ott is járt? De maga tudtommal

állattenyésztő, mi a csudának vesződik a földdel?- A növénytermesztés és az állattenyésztés

össze-függ. Növénytermesztés nélkül az állatnak nincs biz-tosítva a kellő mennyiségű növényi táplálék, az ál-

lattenyésztés viszont ellátja a növénytermesztést prí-ma istállótrágyával, méltóztatik érteni?

- A fenét! - mondta a művésznő.- Márpedig ha teszem földbirtokosasszonyt

játszik,nem árt konyítani ehhez is. Megérződik a hangsú-130

lyon... - Készült felállni, Angelika nagyot csapotta karjára.

- Üljön veszteg, szívjon el még egy cigarettát, nelegyen olyan utálatos. És meddig csépelnek, boronái-nak? Ide figyeljen, fiatalúr, megígérte, hogy elviszcsónakázni.

- Én?- Bizony isten, megígérte. Vágjon egy kis karéjt

akenyérből, ez magának kicsi? Vasárnap csak nem dol-goztatja az embereit, lelketlen rabszolgahajcsár? Va-sárnap csónakázunk. Jóllaktam, sajnos.

- Egészségére. De...Angelika befogta a fülét.- Figyelmeztetem, hogy minden további szava

sér-tő. - Szaladás közben visszakiáltott: - Mondták mármagának, aranyember, hogy szép a szeme? Brr! -Megrázkódott, hétmérföldes lépteivel sietett tovább,mintha egy század élén menetelne.

A csónakkiránduláson Angelika vászonköpenyt vi-selt, alatta fürdőruhát, s addig erőszakoskodott, mígBásti Zoltán a telep felé irányította csónakját. Együttvolt a társaság. Nagy csoport állt a bokáig érő vízben,elöl egy csapat gyerek törökülésben, nyakig iszappalbekenve, s mindenkit félretaszigálva a főhelyen RátzBogyó. Nagypapa is ott volt két asszony között, a

szá-jában füstölgő szivar, s a parton a fényképész, lábonálló nagy, dobozforma masinájával, feje eltűnt a feke-te lepel alatt. Júlia úszott, egyre beljebb, talán megsem hallotta a nagypapa hívását. A fényképész fejekibukkant leple alól - szorosabban, könyörgöm! - is-mét eltűnt, csupán felemelt keze látszott, az arcokonmegmerevedett már a mosoly, s egyszerre felborult arend, mert megjelent a csónak Angelikával. Integet-tek, kiáltozva hívták a színésznőt, a régi villatulajdo-

131

nosok közül többen Básti Zoltánt is, ő mutatta krém-színű vászonruháját, sajnos lehetetlen felöltözve víz-be lépnie. A színésznő ledobta köpenyét.

- Várjon meg! Innen el ne moccanjon! - mondta, sa vizet seperve küldte a part felé zengő hangját. -Gyerekeim! Megjött a darab és a kóta, minden!

Szétoszlott a csoport, a fényképész belemekegett ahangzavarba: - De uraim... kedves hölgyeim! -Derékig a tó vizében mozdulatlanul állt Júlia, a férfinéhány lassú csapással melléje irányította csónakját,majd bevonta az evezőket.

- Engedje meg, Básti Zoltán vagyok.Júlia egy lépést tett előre. Jólneveltsége legyőzte

elfogultságát.- Örülök - mondta. - Örülök, hogy alkalmam van

megköszönni... Olyan kedves a gyerekeimmel. Na-gyon szeretik magát.

- A rokonszenv kölcsönös.- Félek, hogy útban vannak. - Júlia egyik kezét a

csónak peremére tette, mintha megkapaszkodna, s aférfi ezt a finom, idegesen remegő kezet nézte. - Nemtudom, mennyi időt töltenek ott a majorban, nekemnem mondják, de már délután elindulnak, és tartoktőle, hogy sokat lábatlankodnak magánál.

- Ha terhemre volnának, nem foglalkoznék velük.

- Magára hallgatnak - mondta búsan az asszony.- Én nem bírok velük. Rosszak, istenem, milyen rosz-

szak!Szinte hátrahőkölt a férfi élesen rendreutasító

hangjától.- Egyik sem gonosztevő. Úgy látszik, asszonyom,

maga elhiteti velük...- Én? Én?! Mindegyikért külön az életemet ad-

nám...132

- Csakhogy erre nincs szükség. - Júlia szemébenmáris megjelent egy könnycsepp, erre gyöngéden el-mosolyodott. - Ilyen érzékeny? Nem akartam meg-bántani. Hívatlanul prókátoroskodom.

- Nem, nem! Hiszen senki sem foglalkozik a gye-rekeimmel.

- És maga?Júlia mélyen lehajtotta a fejét.- Velem unatkoznak. Elkerülnek. A maguk útját

járják, mindig együtt, négyen. Szeretnek egyáltalán?Nem tudom. Semmibe veszik, hogy feláldozom az éle-temet...

- Ez a kötelessége, ha világra hozta őket. A gyerekelfogadja az áldozatot, mint magától értetődőt, miértjárna érte hála? De elnézést, asszonyom, nem vagyokmoralista, sem pedagógus. Közeledik az utasom, akibirtokba vette a csónakomat... - Valami nagyon fáj-dalmasat látott Júlia arcán s abban, ahogy sietve elő-relépett. Kihajolt a csónakból. - Beszélgetünk még,ha nincs ellenére. Sajnálom, hogy csak most ismer-tem meg.

- Néha láttam - suttogta Júlia - a házunk előtt.- Lekötött a mezei munka.- Igen... - Hevesen a vízbe vetette magát, mintha

menekülne Angelika elől.

9.

A színésznő nem unatkozott már. Mint aki idegen vi-zeken hajózott, s egyszerre megnyílik előtte a drágahazai öböl, amely simogatja, élteti, elhódítja, amely-nek vizében kéjesen lubickol; Angelika hazaérkezett,megcsapta a színház balzsamos levegője. Nem az or-

135

szág első színháza, csupán gyerekek, nem is a fővá-ros, hanem kis balatoni fürdőhely, mindegy, színház! Ebéd utánra összehívta társulatát a vendéglő üresnagytermébe; nyáron a kertben terítettek. Sok szülőis eljött, és még semmi nem történt, de már szülők is,gyerekek is féltékenyen méregették egymást: ki kapnagyobb szerepet? Angelika, a rendező, helyet foglaltegy asztalnál, csöndet parancsolt, és felolvasta a da-rabot - mintegy húsz oldal szöveg és néhány ének-szám. - Bájos! Nagyon kedves! - mondták az asszo-nyok, a gyerekek zajongtak, székeket tologattak, An-gelika erélyesen rendet teremtett. - A próbák alattnincs papa, nincs mama - mondta -, csak én vagyok.A rendetlenkedőket kiteszem. - S mert Bubi márisarrébb lódított egy lábatlankodó fiúcskát, így határo-zott: - Bubi, te mellettem dolgozol mint ügyelő. Vanvalami fogalmad a teendőd felől?

- Ügyelek - mondta a fiú.- Szerelmes isten, mennyit kell még tanulnotok!

Gyerekeim, ki vállalja a zongorakíséretet?Egyik asszony, törvényszéki tanácselnök molett

fe-lesége, aki mondatai végére okkal és ok nélkül jóízűnevetéssel tett pontot, a fal mellé tolt öreg pianínó-hoz ült, s hosszúra nőtt tizenkét éves lányát magamellé állította. - Énekeld, Erzsike! - Kikereste a

mostoha két énekszámát, a lány a hangjegybe hajolvaböngészte a szöveget, és énekelt kifogástalanul, erő-sen selypes hangon. A gyerekek nevetgéltek, a ma-mák bosszúsan összesúgtak: Orsolya, a törvényszékibíró leleményes felesége orvul -megszerezte lányánaka mostoha szerepét, Angelika máris feljegyezte Erzsi-ke nevét.

- Kezdd elölről, gyerekem: Itt egy nagy szakaajtómákkal...136

Erzsike énekelt:, ltt egy nagy fakaajtó mákkal.. '- Szakajtó!- Fakajtó.Kitört a nevetés, a hosszú lány elpityeredeti,

Ange-lika kopogott ceruzájával.

- Csönd! Erzsike, te itt maradsz a próbák után, ve-led külön foglalkozom. - írt. - Hamupipőke RátzBogyó, igaz is, kicsim, énekelsz?

- Persze!- És te, Laci?- Hát...- Eredj a zongorához.A fiú mutáló hangján elég keservesen

csúszkált felés alá a hangjegyek birodalmában, Bogyó a szájátbiggyesztve jelezte, hogy a királyfi e tekintetben nemméltó hozzá. Növekvő izgalom közepette megtörténta szereposztás, két túl boldog kislány Bogyó kezétszorongatta - mi leszünk a mostohatestvéreid asértődött mamákat és csalódott csemetéiket Angelikaleszerelte. A gyerekek egy része a királyfi udvartar-tásához tartozik, te, gyönyörűség, mondta Deskének,apród leszel, a többiek a báli közönség, és kivétel nél-kül mindenki kap egy-két mondatot. Észrevette az

elhúzódó, mérhetetlen bánatba borult Jujut.• Nem is tudom, beírtalak, csillagszemű?

Helyeskis szolgáló leszel a mostohánál, van egy aranyosénekszámod.

Holnap ebéd után olvasópróba! A társaság lassanszétoszlott, ki elégedetten, ki csalódottan, de vala-mennyien a nagy esemény igézetében, hiszen amitPártos Angelika előkészít, az komoly színház! A jólvégzett munka tudatában szedte össze iratait a ren-dező, ügyelője segédletével. Ott ácsorogtak még a

137

Rátz gyerekek és Laci, a vőlegény kevély menyasszo-nya mellett. A színésznő hatalmasat nyújtózkodott.

- Ezen is túl vagyunk. Pá, édeseim - most pihenekegy órát. Adj egy puszit, gyönyörű - mondta Deské-nek.

- Mindjárt - felelte a gyerek. - Tessék mondani,mit csinál az apród?

- Szép fehér ruhában ül a királyfi trónusánaklépcsőjén.

- És?- Hamupipőke sleppjét viszi.- Na jó. Tessék lehajolni. - Csókot mázolt a szí-

nésznő arcára, s elvigyorodott. - Bubi is adhat a néni-nek.

Angelika szívből nevetett, belemarkolt Bubi fölfe-lé fésült üstökébe, indult volna, de Bogyó hangjavisszatartotta.

A mama nem akarja, hogy szerepeljünk.- Miért?- Csak.- Holnap majd beszélek a mamával.- Most tessék.Vonszolták magukkal Csajági Apollónia közeli

nyá-ri laka felé. Deske suttogott legjobb barátjával, Laci-val.

- Te leejted a zsebkendődet, én fölemelem, meg-hajolok jó mélyen, átadom, érted, hólyag? Lesz palás-tod? Mondd neki, hogy palást nélkül nem játszol. Én

adom rád, és mindig mondok valamit, tessék, felsé-ges királyfi, ilyeneket, érted?

Bubi betaszította a kertajtót, öten mintegy diadal-menetben kísérték Angelikát, hiába szabadkozott:

- De édeseim, illik így betörni?...Juju végigszáguldott a házon, a kerten, mama itt

138

sincs, ott sincs, s elérkeztek a hajdani cselédházig:Az éktelen üvöltözésre megjelent a házacska küszö-bén Rátz Dénesné és Apollónia kisasszony, szeméhezemelt lornyonjával, ódon csipkével dúsan borított, abiedermeier kort idéző ruhájában. Elhoztuk a nénit!A mamával akar beszélni!

Házinéni egy várúrnő mozdulatával hajlékába tes-sékelte a színésznőt, s az fejét kissé meghajtva lépettbe az alacsony ajtón. A nevét mondta, csevegett. Bá-jos kis otthon. Szereti, sőt csakis az antik bútort sze-reti, a nemes formákat, a tapintását, az illatát. Bie-dermeier, ugyebár, asszonyom?

- Kisasszony - szólt Apolka. - Néhány megmen-tett darab soproni kastélyunkból. Ősrégi bútorok,még nagyatyám atyjának berendezési tárgyai.

Nagyatyám! A színésznő, míg nagy társalgási gya-korlattal folytatta a beszélgetést egyik, majd másiknőhöz intézve a szót, megfigyelte őket. Az elragadógyerekek anyja hűvös és merev, a tartása egyenes,kézmozdulatai mint a madár rebbenése vagy az ágrólleváló libbenő falevél, elkényeztetett, világfájdalmasúriasszony - ez semmi, alkalomadtán könnyűszerrelmegjátssza. A kisasszony már igényesebb feladat:nevetséges és előkelő, tartózkodó és szíves, süteménytkínál, saját készítmény, mert egy idő óta nem tartszemélyzetet, gőgös és áradón melegszívű, a kisfiút

abálványozásig szereti, Angelikát kezdetben kegyed-nek szólítja, majd legyőzötten tegezi - igen, a kisasz-szony problematikusabb feladat, de Angelika ezt ismegoldaná, s kevélyen megállapítja magában, hogyezenkívül, ha sor kerül rá, királynő is, fejedelemasz-szony, istennő.

- Annak idején atyám elvitt Eleonore Duse buda-pesti fellépésére, kilencvenben, talán kilencvenegy-

139

ben. A Kaméliás hölgyet alakította, élmény volt, en-gem kupán vágott - mesélte a kisasszony, szívesenelegyítve népies elemet szépen megmunkált monda-taiba - a bukott nő tragédiája. Úgy hallom, nagy mű-vésznő vagy, Angelika, én már nem látogatom a szín-házat. valamikor atyámnak bérelt operai páholyavolt, de akkor leszed le a garast, ha Duséhoz méltóneljátszod Gautier Margitot.

A színésznő megjegyezte: múlt századbeli úri dá-mának nem tragédia, hanem tragődia; keskeny vona-lú. félig csukott száj: atyámnak bérelt operai páho-lya... - Eljátszom - mondta -, feltétlenül kiharcolom adirektornál, ha a premieren te is ott leszel.

- Ott leszek. De siess vele, kedves.A gyerekek a süteményt majszolták, Deske rop-

pant otthonosan a házinéni lakásának nevezetesebbdísztárgyait mutogatta, a mama ült szálegyenesenhalcsonttal merevített blúzában, s amikor Angelikarátért a gyerekek szereplésére, megadón mondta: - Hiszen már határoztatok. Nincs beleszólásom.

Apollónia magához intette Deskét.- Te mit játszol a színdarabban?

- Én csak apród leszek - felelte a gyerek. - Fehérruhában ülök a trónus lépcsőjén, és nem csináloksemmit. De nem baj - mondta szendén kicsi va-gyok még, ugye azért, Angyalka művésznő?

Ezen még a mama is nevetett; Angelika nevetéseandalító, mint a cselló, zengő, mint az orgona; a gye-

rekek ide-oda dűltek nevettükben - Angyalka mű-vésznő, ezt jól megtanulta nagypapától! A színésznőösszecsókolta a gyereket - gyönyörűm, de aranyosbogár vagy! - s így a legjobb hangulatban fejeződött

140

be látogatása. A testvérek testületileg kísérték a ven-déglőig, Júlia visszatért szobájába.

Apollónia, az apró termetű, erélyes hölgy a meg-szokott rendbe állította a székeket, a süteményes tá-lat visszatette a tálalóba, amely egykor a soproni kas-tély ebédlőjének egyik jelentéktelenebb berendezésitárgya volt, seprűvel lapátra szedte a szőnyegre szórtmorzsát, s mind e tevékenység közben elképzelte, mi-lyen öltözékben foglal majd helyet a trón lépcsőjén aszívének oly kedves fiúcska. A seprűre támaszkodvatöprengett. Kis tollas föveg. Az oldalán cifra kard. Avállára vetve aranysújtásos bársonymentécske. Kardbeszerezhező a boltban, s ha nincs raktáron, Keresz-tes, a boltos hozzassa meg Budapestről. Seprű, sze-métlapát a szőnyegen maradt, a kisasszony komódjá-nak alsó fiókja elé térdelt.

Ócskaságok, évtizedek felgyülemlett emlékei, azegész elmúlt élet összeállítható sok semmiségből. Le-vélborítékban szőke hajfürt, selymes pihe, s a boríté-kon édesanyja írása: „Apolkáé, az 1845-ik esztendőjanuáriusában. ” Fakult nemzetiszínű kokárda - 1848nyarán a kis Apolka mellére tűzte keresztapja, Va-

lentini honvéd százados. Kivarrott tarsoly, benne fo-nalak, megkezdett hímzett terítőcske, Apolka nemszerette a babramunkát. Egy öreg hegedű, húrjanincs. Meghívó a soproni megyebálra. A karton kétteljes oldalán a védnökök és bálanyák névsora, a me-gye mágnásai és liszkai Csajági Pál úr és liszkai Csa-jági Pálné úrasszony. Táncrend, amelyen egyetlenegyszer szerepel a bálványozott huszárkapitány neve,ma nyugalmazott postatiszt Veszprémben, asztmás,zsémbes öregember. Strucctollas legyező, szétnyitvaszinte teljes terjedelmében eltakarja a kisasszonyt,hevült és boldogtalan arcát hűsítette vele a régi me-

143

gyebálon. Egy szál is valóságos bokréta, nem teszsemmit, ollóval levágja a tetejét, annyi éppen elegen-dő a kis fövegre.

A kisasszonyt elragadta a hév, kedvvel látott tervekivitelezéséhez. Most már a nagy almáriumban kuta-tott, használaton kívül helyezett ruhatárában. Zsá-molyra állt s végül székre, hogy leemelje a kívánt ru-hadarabot - meggypiros bársonyruha, mindenkimegcsodálta annak idején a Szép utcai otthonukbanrendezett nagyszabású szilveszteri mulatságon. He-lyenként színét vesztette, az ép darabokból azonbanösszeállítható a kis mente, aranyzsinór is akad a lo-mok között - Csajági Apollónia tüstént ollót ragadott,és a bő szoknyát felszabdalta; a hátulsó rész az ülés-től kopott, avitt, gondtalanul félrehajította az annyiéven át őrzött kedves emléknek rongymaradványait.A gyerekek talán visszatértek már, a meggypiros bár-sonyt amúgy nagyjából a fiúcskára próbálja.

Sietett kincsével a kertbe, s hirtelen megtorpant,mert a bokrok sűrűjéből éppen a nevét hallotta; test-vérei nevetését túlkiabálta a magas hangocska.

- ... A nagyságos Apolka kisasszony szerelmes be-lém. Mindenki szerelmes. Nagypapa és Bubi Angyal-

kába, Bogyó Zoltán bácsiba, Laci Bogyóba. Juju isbelém szerelmes.

- Hát te?- Én Bubiba - mondta a gyerek.- Hülye!- Ti is, mind! - Deske ugrált, kiabált. - Hülyék a

szerelmesek! A nagyságos Csajágröcsögei Apollóniakisasszonyra én csak így ránézek - újabb kitörő ne-vetés és attól már olyan szerelmes, de olyan...- Nagy igyekezettel elmélyítette a hangját. - Hol van

144

a fiúcska? Nem láttam a fiúcskát. Júlia, adj melegharisnyát a fiúcskára, hűvös az...

- Deske! - suttogta rémülten Juju.A bokor megzörrent, s látták a lassú léptekkel tá-

vozó házinénit, a kezéből lelógó piros anyag végigsö-pörte a kavicsos utat. Nagy csönd maradt utána.

Bogyó félrehúzódott, mint akire nem tartozik a do-log, de kedvetlen arcán zavar volt, lábával ide-odasodorta a kavicsokat. Juju kitágult szemmel nézetta kisasszony után, akinek alélt kezéből szinte kihul-lott a piros bársony. Megszólalt:

- Szegény házinéni.- Nem kellett volna kicsúfolni - mondta Bubi.Deske sápadt volt, s hetyke, nagyhangú

kiáltozásaután furcsán hatott hebegése.

- Ti is nevettetek...Igaz. Egymás mögött bandukolva hagyták el a

tetthelyét, közösen vállalva a bűnt, Deske mégis kiközö-sítettnek érezte magát. Megérintette a bátyja kezét.

- Bubikám...- Mit nyavalyogsz? - mordult rá a fiú. - Mindig

jár a szád, hencegsz, hát most mit nyavalyogsz ne-kem?

Deske a könnyeit nyeldeste, és jó volt Juju oltal-mazó karja. Este a majorban is csöndesek voltak, azúr is sietett, mostanában igen elfoglalta a betakarítás- a gyerekek sok új fogalommal ismerkedtek, s eze-ket előszeretettel és fontoskodva szőtték beszélgeté-

sükbe. Júlia pedig hiába várta barátnőjét esti sétára,a kisasszony nem mutatkozott.

Éjszaka vihar volt. A gyakori villámlás mintha ke-resztbe hasította volna a szobát, zengett az ég,mennyköveit egyenesen Csajági Apollónia házára zú-dította, fütyült, rikoltozva száguldott a szél a leszaka-

145

dó esőben, korbácsolta a fákat, bokrokat. Júlia össze-kulcsolt kézzel ült az ágyban, halkan Bogyót szólítot-ta. Nem jött válasz. Pongyolában végigment a szo-bán - a másik ágy üres volt. Benyitott a két kicsi-hez, ott sincs senki. A harmadik szobában akadt rá-juk, Bubi ágyán szorosan összebújva élénken tárgyal-tak valamit, a mama beléptére elhallgattak. Négymozdulatlan kis alak, s az asszony, aki fölösleges,nem kívánatos személy. Állt az ajtóban.

- Szörnyű ez a szünet nélküli mennydörgés -mondta. Senki sem felelt, hozzátette: - Féltem egye-dül. - Ismét várt. - Miről beszélgettek?

- Semmiről - mondta Bogyó.Juju mintha megsajnálta volna a mamát.- Bubi elmagyarázta a villamosságot, és hogy a

házon van villámhárító, hát mama se féljen.- Ó istenem - suttogta az asszony hát ehhez is

értesz, kisfiam? Nagypapa hol van?- A cigánnyal húzatja Angyalkának - felelte Bo-

gyó, s a szobán átcikázó villám fényben látszott anégy nevető arc. - Mindjárt jövök - tette még hozzákissé türelmetlenül, mintegy elbocsátva a mamát.

Reggelre elállt az eső, de hűvös volt, s dühösen, fe-hér habot köpködve háborgott a Balaton. Nagypapaaludta a lumpok nappali álmát, Júlia hosszú ruhájátbal kezével felcsippentve a kert megtépázott virágaitvette szemügyre. Hol marad Apolka? Tegnap óta lát-hatatlan, csak nem beteg? Óvatosan kerülgetve a

víztócsákat s az esőcseppektől felékszerezett bokro-kat, bekopogott a hajdani cselédházba. A kisasszonykarosszékben üldögélt tétlenül. Júlia beszámolt a vi-har pusztításáról, Apollónia közönyösen bólogatott.

- Nincs semmi baj, Apolka?

14G

Semmi, kedves. Őrzöm a szobát, a nedvesség ártnekem.

A gyerekek a tornácon tartózkodtak, egy ideigcsöndben, azután azt játszották, hogy ketten az aszta-lon hasaltak, ketten négykézláb az asztal alatt, s azasztal tetején levőknek el kellett kapni az asztal alat-tiak mindig másutt, váratlan kibukkanó fejét, nyakát,legalábbis a haját. Az így elkapott került azután azasztalra. A játék elfajult, recsegett az öreg asztal, alábdobogásra, egyidőben négy hang üvöltözéséremegjelent az ablakban nagypapa hálóinges alakja.

- Takarodjatok innen! Aludni akarok! - dörögte.Levonultak a kertbe. Egyik fa alatt haladva Juju

megrázta az alacsonyan csüngő ágat, eső zúdult alá.Sikongva vágtattak tovább, most már vadul rázták afatörzseket, csuromvizesen, térdig sárosan, s egy zu-hatag a kertben botanizáló mamát érte. A hajáhozkapott, elengedve felcsippentett ruháját, az éppenegy tócsába hullott, a mama feljajdult.

- Mit csináltok? Istenem, milyen rosszak vagytok,nem bírom, én ebbe tönkremegyek! Szívtelen vagy,Bogyó, mindig te...

- Nem én voltam.- Deske?Deske ekkor már ott sem volt. Tétován lépdelt a

kerti úton, bele a pocsolyákba. Meg-megállt, olykorfütyörészett, de inkább csak fufogó hangokat halla-tott, mert a torkában enyhén fojtogató szorítást ér-

zett. Szokatlan volt bizonytalansága, tévelygett erre,arra, s hosszú kitérő után jutott a vadszőlővel befut-tatott, csúcsos tetejű házikóig. Egészen halkan kopog-tatott. Odabent csönd volt, némi várakozás után le-nyomta a kilincset.

Házinéni mély öblű karosszékben a rendesnél is147

parányibbnak tűnt, mert feje egészen a mellére hor-gadt, kis batyu, mozdulatlan. Házinéni meghalt! Des-ke látott egy fatörzsnek támasztott halott embert Bu-bi valamelyik Verne-könyvében, rémes, milyen ré-mes, házinéni belehalt a bánatba.

Csupán bóbiskolt, és máris felkapta a fejét. A gye-rek jókora sárfoltokat taposva a szőnyegre, rohantbukdácsolva az öreg kisasszonyhoz, szeméből ömlötta könny.

- Házinéni kérem, kérem szépen.,.- Mit kívánsz? - kérdezte csöndesen a

kisasszony.- Én nem akartam... csak tréfáltam... néha bo-

londozok, úgy jön... hogy nevessenek, azért...- Értem.Dcske a sírástól magánkívül dadogta:- Házinéni, szeressen engem... én soha többé,

meg tetszik látni, soha többé- Nincs semmi baj. Menj szépen játszani.A csöpp kisasszony hangja határozott volt és

meg-fellebbezhetetlen, Deske becsukta maga után az ajtót.Egy ideig ténfergett még a ház körül. Éles esze fel-dolgozta a történteket - házinéni nem bocsátott meg.A kis lakot környező néhány gyümölcsfa és vetemé-nyes immár tiltott terület, nem tartozik a bérlemény-hez, mondta első nap házinéni, s ha szóval nem is, er-

kölcsileg kiűzetett a paradicsomból. Az már nemokoskodás, inkább bénító, meghunyászkodáshoz ha-sonló érzés volt Deskében, hogy egyénisége könnyű-szerrel hódít, de a szeretetet el is lehet veszíteni, smíg a nyereséget nagy nemtörődömséggel zsebrevágja az ember, a veszteség fáj, jobban, mint a tüszősmandulagyulladás, amitől tavaly télen szenvedett.Házinéni csak kis öreg nő, elég nevetséges, és mégis,mégis, milyen fájdalom. Zoltán bácsit is elveszítette148

volna, ha akkor nem viszi vissza a húszfillérest, kishíja volt! Most mit tegyen? Ha rablók törnének házi-nénire, és ő megvédené! Veszett kutya támadná megházinénit, és a puskájával lelőné a vadállatot! A falu-si bolt kirakatában indiánfelszerelést látott, egyetlenügyes célzás, és házinéni megvette volna, ez is fáj, demennyire fáj!

Deske sebzett lélekkel ment testvérei társaságábanaz ebéd utáni próbára. Mindenki megkapta a szere-pét, Bogyóé három és fél oldal, a leghosszabb! és kéténekszám. A törvényszéki tanácselnök sovány ésselypes Erzsike leánya irigyen hasonlította össze amaga nem egészen három oldalával. Mamája, a mo-lett Orsolya asszony alkuba bocsátkozott a rendezőAngelikával, de erélyes elutasításban részesült: nema szerep hosszúsága számít, hanem hogy mit formálbelőle a művész.

- Nincs reklamáció, gyerekeim - mondta a színész-nő. - A színház bonyolult gépezet, amelyben a leg-kisebb csavar is fontos alkatrész. - Észrevette a le-verten álldogáló Deskét; a szereplőgárdában azegyetlen, akinek nincs papírlap a kezében, ha mégolynyúlfarknyi szöveggel is. A maga viharzó módján le-térdelt a gyerek elé, úgy ölelte át. - Ó, te kis gyö-

nyörűség, ülsz a trón lépcsőjén, és mindenki tégednéz, neked tapsol, jó lesz?

Deske hangja vékony volt és udvarias.- Jő lesz.A boldog és büszke Bubinál a teljes szövegkönyv,

utasításokkal: ez bejön jobbról, amaz balról, zene,függöny szét, függöny össze. Hatalmas feladat, de ottlesz Angelika is, Bubi szerelmes szívének vigasz éstámogatás.

Kisebb és nagyobb döccenőkkel megindult az olva-

149

sópróba. A majdan galambszárnyon beröppenő gyer-mekről kiderült, hogy még nem ismeri az ábécét, Er-zsike selypegése ellenállhatatlan derültséget keltett,a hosszú leányka sírva borult zongorázó mamája vál-lára. Juju, a kis cselédlány úgy hitte, hogy a jelenle-vők mindegyike kizárólag őt figyeli és bírálja, mér-hetetlen zavarában szinte ordította a szöveget, botla-dozva a sorok között, gépiesen hadonászva. Angelikagyakran kopogott a ceruzájával, majd jót nyújtózkod-va berekesztette a próbát azzal, hogy másnapra min-denki tanulja meg a szerepét. Sok még a tennivaló, akosztümök megbeszélése a mamákkal, a díszletek,ésatöbbi. - Számítok rátok, gyerekeim - búcsúzottAngelika a szereplőktől és kísérőiktől, s irataival fe-jedelmi lakosztályába vonult.

Lenge nyári pongyolában a szállodai szoba kis író-asztalánál levelet írt Budapestre. Hosszú beszámolóvolt a tervezett előadásról, amelyet nyaraló gyere-kekkel rendez, kis, malíciózus portrék az asszonyok-ról, akikkel délelőttjeit tölti a Balaton partján, deszó sem arról, hogy találkozott egy fiatal férfival, akitmeghódítani készül, mindenáron, s egy idősebb úri-emberről, aki huszáros hévvel, cigánymuzsikával,

pezsgős vacsorákkal ostromolja. A levelet nem bízzaa szálloda személyzetére, holnap délfelé a faluba sé-tál, személyesen dobja a budapesti vonat postakocsi-jába, s egy pohár tejet iszik a major érthetetlenül tar-tózkodó gazdájánál. De nincsenek bevehetetlen vá-rak, állapította meg Angelika, s ebben megnyugodott.

E naptól kezdve a bogiári villatelepen kevés szóesett egyébről, mint a Hamupipőke című zenés mese-játék bemutatásáról. A műkedvelő előadások átlagosszintje fölé toronymagasságba emelte Pártos Angeli-

150

ka művészi rangja, az eseménynek híre ment a Bala-ton partján, a közeli és távolabbi fürdőhelyekről isjelentkeztek jegyigénylők, s többen vártak budapestivendégeket. A vendéglős jó előre a kezét dörzsölte.

10.Csöndes délutánok, a gyerekek próbára jártak. Né-hány napig szeles volt az idő, Apollónia kisasszonymegbújt az otthonában. Ha Júlia bekopogtatott, a ré-gi szívélyes barátsággal fogadta, mégis, feltűnő a kis-asszonyon végbement változás. Kicsi, némileg torztermetében volt méltóság, most töpörödött, megtörtöreg nő, hallgatag és mosolytalan - így látta Júlia,de barátnője magatartása visszautasította a kérdezős-ködést.

Júlia magára maradt a lelkét emésztő sok gonddal.Mindenekelőtt a gyerekek. Lassan teljesen elveszítifölöttük az uralmát. Pesten kitombolják magukat agyerekszobában, de ott is szem előtt vannak, nemcsatangolnak egyedül az utcán, Jujut a szobalány kí-séri a Bartos-féle elemi iskolába és vissza, Bogyó Bu-bival megy és jön, de ez a nyár, ez a részegítő nagyszabadság! Kikerülnek a keze alól, erősen érződikrajtuk az idegen hatás...

Az idegen férfié. Júlia magányos óráiban sebes

lép-tekkel fel és alá járkál szobájában. Fekete vagy szür-ke ruhába öltözött magas, törékeny alak, a feje ki-csiny, karját összefonja a mellén, jön-megy nyugha-tatlanul. Pusztán a gyerekei érdekében nem hunyhatszemet bizonyos tények fölött. Ki az a legényke, akitBubi emleget mint a barátját? Nem fontos, alkalma-zott a majorban, remélhetőleg Bubi nem tanul tőle

151

csúf szavakat. A legényke mesélte Bubinak, hogy aszínésznő tejet iszik a gazdájánál. Tejet iszik!

Eddig ismeretlen indulatok martaléka lett a szelídJúlia. A gyerekei a majorban is találkoznak a színész-nővel? A Balaton vizében? A próbákon? És hozzámég a majorban? Zoltán bácsinál?... Básti Zoltán-nál, hajtogatta magában, s végül csak úgy: Zoltánnál,és még szorosabbra fonta mellén a karját, mert oda-bent vergődött a szív. Bolyongása közben meg-meg-állt a ferdén lógó zöld tükör előtt, a vele farkassze-met néző nagy, szürke szempártól kérdezte: - Mivan velem? - Visszamenekült a gyerekeihez, hiszencsak miattatok, drágaságaim - Júliát még úgy nevel-te az édesanyja, hogy a szenvedély tisztátalan érzés,az asszonyi vágyakozás szemérmetlen.

A kis házban pedig Csajági Apollónia vívódott amaga problémájával. A bálványozott huszárkapitányhűtlensége óta nem érte súlyosabb csapás, mint csa-lódása a szeretett gyermekben, aki betört magányoséletébe, rohammal elfoglalta szunnyadó szívét. Szám-talanszor ismételte magában a pimasz csúfolódást, skülönösen sértette büszkén viselt nevének kiforgatá-sa. Azután a napok múlásával az elhangzott szavak

éléből lekopott valamicske, s megint egy kevés, ma-radt a puszta váz, egy élénk eszű gyermek tréfálko-zása. Mire ismét forrón sütött a júliusi nap, Appolló-nia kisasszony arra ébredt, hogy mosolyog magában- Csajágröcsögei... hm... a fiúcskában van humor-érzék. Eszébe jutott a zokogó, vezeklő Deske, s noharútul kihasználta, tudatosan bűvölte, talán mégis ra-gaszkodik házinénijéhez. A kisasszony magához mél-tatlannak ítélte megtorló intézkedéseket foganatosí-tani egy hatéves gyermekkel szemben, megkapja akardot és a mentécskét, de lóvá tenni többé nem152

hagyja magát! - így határozott, mert néma monológ-jaiba is előszeretettel tűzdelt az egyszerű nép hasz-nálta kifejezéseket.

Ezért az első napsütötte békés délutánon ismétmegjelent a bérleményhez tartozó területen, s fiatalbarátnőjével, Júliával helyet foglalt egy dús lombúfa alatt. Júlia szívből örvendezett, el sem engedte akisasszony csöpp, fonnyadt kezét.

- Attól féltem, hogy megbántottunk valamivel, énvagy talán papa... de úgy szeretünk, Apolkám, agyerekeim is...

- Papperlapap! - szólt Apollónia. - Az időjáráserősen hat a kedélyemre, semmi több. Van már vala-mi terved, Júlia kedves, hogy mibe öltözteted Deskéta színielőadásra?

- Tervem? - Júlia elkedvetlenedett. - Őszinténszólva, ezen nem gondolkoztam. Annyira ellenemrevan az egész komédia, boldogult uram sem helyesel-né, ő mindig távol tartott engem a bohémek világá-tól, és...

- Ne folytasd, Júlia. Boldogult urad művelt és fel-világosult úriember létére a bogiári vendéglő nagy-termében tartott jótékony célú gyermekelőadást nemazonosította volna a kulisszák festett világával.

- Igen... de ez a színésznő...- Nekem semmi kifogásom ellene. Kellemes te-

remtés. Nem élek már a nagyvilágban, de hallom, afővárosi elit társaság befogad neves írókat, sőt szí-nészeket is. Az én időmben, ha emlékezetem nemcsal, az egyetlen szalonképes művész Liszt Ferencvolt, a zongorista. Ezerkilencszáztízet írunk,

változika világ, modernizálódik, de tapasztalatom szerint amodernség mindig színvonalcsökkenést jelent.

- Igen...153

Apollónia a fiatal nő arcán valami üdvözölt kifeje-zést látott, s ekkor már ő is hallotta a lódobogást. Akisasszony fülének valamikor legszebb zene volt a ló-dobogás, amely egy daliás huszárkapitány jöttét je-lezte; figyelmét eddig sem kerülte el az összefüggésBásti Zoltán szokatlan sétalovaglásai és az ő kerítésmenti kertészkedésük között, de hogy az utóbbi idő-ben a botanizálás is elmaradt s a lovas is, nem tulaj-donított fontosságot a dolognak.

Básti Zoltán lassított, majd megállt.- Kezüket csókolom. Hogy van, Apolka? Hallom,

gyengélkedett.- Csak az időjárással volt bajom.- Örülök, Apolka. Nekem is rosszkor jött a vi-

har...- Elhiszem. De talán csak nem akarsz velem az

utcán át társalogni? Kölyökkorod óta nyitva előtteda kapum.

A férfi egy támlátlan kerti székre ült, szemközt akét nő; Apollóniával beszélgetett a major dolgairól,időnként a hallgatag fiatal asszonyhoz intézve a szót.Azután a kisasszony felállt, s ekkor körülbelül egymagasságba került az ülő Básti Zoltánnal.

- Deske kosztümjét tárgyaltuk meg Júliával. Vanbizonyos tervem, érdekel a véleményed, Zoltán.Összekészítem a hóbelevancot, várjatok.

A szeméhez illesztett, majd fontosabbnak ítélt ki-jelentéseinél zászlóként magasba emelt lornyonjávalismét a régi volt, elvonulóban méltóságteljes jelen-

ség. Az úr nem várta meg, hogy zavaróvá növekedjenkettőjük között a csönd, máris az asszonyhoz fordult.

- Deske kosztümje?

- Igen, a színdarabban apródot játszik. Azt

hiszem,

154

a fehér matrózruhája megfelel a célnak, nem szívesenöltöztetem maskarába.

- A gyerekek örülnek az előadásnak.- Én nem - mondta mereven Júlia.- Miért?- Csak.A férfi elmosolyodott.- Ezt pontosan úgy mondta, mint Boriska.- Boriska?- Bogyó, ha úgy tetszik. A gyerekek szép nevet

kaptak a keresztségben, kár eltorzítani. De ahogygondolja. A jótékony célú előadás nálunk hagyo-mány, a nyár nagy eseménye. A próbák lekötik agyerekeket. Egyrészt szórakozás, másrészt, asszo-nyom bizonyára maga is tapasztalta, ott fegyelme-zett, pontos munka folyik.

- Honnan tudnám?- Nem kíséri el őket a próbákra?- Eddig eszembe sem jutott. - Júlia nyugtalanul

nézett a férfira. - Miért? Nekik nem fontos...- Talán téved. A gyerek általában örül, ha a fel-

nőttek is foglalkoznak az őt érdeklő kérdésekkel. Ma-gától értetődik, ez csupán az én véleményem, mond-juk, gyéren szerzett tapasztalatom, nem vagyok csa-ládapa. Éppen a maga gyerekeivel érdekes beszélge-téseket folytatok, Sándor gondolkozó kis ember.

- Bubi? - Júlia összekulcsolt kezén az ujjait nyo-morgatta. - Szegény kisfiam képtelen szamárságokathord össze...

Nyersen szólt rá a férfi:- Remélem, ezt nem mondja neki?

Az asszony még jobban kiegyenesedett, sértette arendreutasítás, s a hallottak meg is zavarták.

- Fáj, ha kinevetik az emberek...157

- Csak az ostobák. De elnézést, asszonyom, bele-szólok a legsajátabb magánügyeibe. Mentségemre,megkedveltem a gyerekeit, mindegyik a maga nemé-ben pompás emberpéldány.

Júlia majdnem kimondta: nem bírok velük, olyanrosszak, fékezhetetlenek - de eszébe jutott, hogymúltkori, első találkozásukkor ezt is már ismert nyersmodorában visszautasította a férfi. A gyerekei pom-pás emberpéldányok? Neki a legdrágábbak, mégis, el-vakult anya volna, ha nem látná a hibákat, súlyosfogyatékosságaikat, hiszen vadak, nevelhetetlenek,mit tud róluk ez az idegen? Mintha valamiért felelős-sé tenné, hát honnan is tudná, hogy a fiatalságát, azélet kínálta szép lehetőségeket feláldozza a gyerekei-ért? S ezt is mondta volna, de magán érezte a férfi át-ható pillantását, ettől elgyengült és elbátortalanodott.Búsan mondta:

- Rossz anya vagyok, ugye?Amire várt, az erélyes cáfolat elmaradt.- Bizonyos vonatkozásban - felelte Básti Zoltán.

- Rágyújthatok?- Hogyne.- Talán túlságosan fiatal kamaszodó

gyerekekhez.Sok időt igényelnek, és gondolom, Budapesten élénka társadalmi élet, elfoglalja...

- Engem?! - Júlia összefonta mellén a karját,

fejéthátravetve szívből nevetett. - Ki sem mozdulok aházból. Soha nem szokom meg Pestet. Az én ottho-nom Kolozsvár, a Szamos parti ház és minden utcájaés köve és embere, a levegője...

- Miért nem költözik haza?- Isten tudja. Pesten van a lakásom, ahol

tizenkétéven át éltem az urammal, ott járnak iskolába a gye-rekeim... isten tudja.158

A férfi szeme lassan végigpásztázta fekete-szürkeruháját.

- A férjét gyászolja?- Igen.- Ha jól tudom, letelt a gyászév.- Mégis, megszoktam.- Megint tapintatlanul beleszólok a dolgába, de

nem gondolja, hogy a gyerekeit zavarja ez a mélygyász? Ha a játékban egy fekete ruhás mama veszrészt?

- Velem sohasem játszanak.- És maga velük?Nézte egymást a két oly ellentétes szempár, az

egyik mélyen ágyazva gödrébe, tekintete változó asűrű és sötét szemöldök alatt, a másik szürke, riadtés fényes, mint a selyem, vagy mint a bársony, hafelkívánkoznak a könnyek. Básti Zoltán hirtelen egé-szen feléje fordult, és a kissé vallató hang úgy ellá-gyult, hogy az asszony ismét valami nagy gyöngesé-get érzett, szinte alázatot.

- Végül még megríkatom. Pedig a szándékom ép-pen ellenkező. Szeretném megnevettetni, mint azimént. Jobban illik magához, most is a fülembe cseng.

Apollónia közeledett az ő meggyszínű bársonyával,s valami irdatlanul bozontos tollal. Hajdani báli ru-háját Júlia térdére teregette.

- Ebből kiszabjuk a mentét. Kis, tollas fövegetgondoltam a fiúcskának, te is szólj hozzá, Zoltán.

- Pontosan így képzelek el egy udvari apródot, de

maga jobban tudja, Apolka.- Halljam a véleményedet, Júlia.- É n . . .- Júlia - mondta az úr megfellebbezhetetlenül, s

amegszólításhoz nem kért engedélyt az asszonytól,

159

mintha az magától értetődő volna - gondoskodik akét kislány kosztümjéről. Hát jó munkát kívánok, azén Tónim türelmetlen.

A hátasló a kerítést rugdosta, s halkan nyerített.A két nő a kapuig kísérte a vendéget, s néztek utána,amint poroszkált a major felé.

- Remek ember - mondta Apollónia. - Látom,összebarátkoztatok.

- Igen, valamennyire...- Manapság ritka, hogy valaki, ha úgy adódik,

maga fogja meg az eke szarvát, mégis tetőtől talpigúr marad. Ma már akadnak seftelő úgynevezett úri-emberek is. Azoknak büdös az istálló, csak a pénzneknincs szaga. Patinás, ősrégi nevükkel fedeznek ban-kokat, gyárakat és boltokat. Tudod, mit mondok ne-ked, Júlia kedves? Ha ezt nevezik huszadik század-nak, én köpök rá!.

így hangzott a váratlan befejezés. Hatalmas csata-zajjal megjöttek a gyerekek, Deske messziről ordítot-ta: - Kézit csókolom, házinéni! - de a kisasszony márelvonult. Ekkor kórusban követelték:

- Mama, adjon pénzt, megyünk tejért.Tejföl, túró, vaj, két liter tej. - Kisfiam - mondta

a mama Bubinak -, rád bízom a pénzt, neked van alegtöbb eszed. - Nekem? - A gyerek kábán nézett rá.- Persze! - kiáltozott Deske. - Okosabb, mint Kos-suth Lajos! Tecánál is okosabb! - Hirtelen a kannák-kal, kosárral közeledő, szoknyáit rátartian riszálólányhoz ugrott, s csupasz, vörös karjára dobta a mar-kában szorongatott kis levelibékát, A kannák csöröm-pölve zuhantak a tornác kövére, Teca visítása a fala-kat hasogatta, a halálra szánt béka egy pillanatig ma-ga sem hitt menekülésében, azután fönt termett Tecanyakán, a tarkóján. Az udvarias Bubi a lány segítsé-160

gére sietett, keze elől a béka Teca réklijébe menekült,s ő forgott, kergülten visongva. Deske eltűnt, a kétkislány a földre huppant neveltében, mama is neve-tett, s el is pirult, mert eszébe jutott, hogy ez mennyi-re illik hozzá, megjelent nagypapa álomittasan, bo-rotválatlanul.

- Ne bolondozz, Teca - s a karját paskolva nyug-tatta a lányt -, nem harap az! Vesd le a réklit, ki-ugrik magától.

A lány sírt, de nevetgélt is. - Ördögfióka ez, tessékegyszer már jól ellátni a baját. - Meglesz, Teca fiam.- Nagypapa keze a réklihez tévedt, - No, ugye, nemharap? - A mama idegesen mondta:

- Hagyja csak, papa. Menjetek, gyerekek. Teca,velem jössz a konyhába.

A gyümölcsösben megérett a korai őszibarack, Zol-tán bácsi megmutatta, hogy melyik fáról szedjenek,ő maga a fűbe heveredve cigarettázott. A gyerekekhamar megelégelték a gyümölcsevést, a férfi köré te-lepedlek, s mint máskor is, kis tülekedés folyt a mel-lette levő helyekért. Valamennyien a fűben

hasaltak,az udvarról hallatszott a kannák csörömpölése, amérlegre dobott súlyok koppanása, és Máriska nénihangja, megállíthatatlanul. A legényke az istállóbanfoglalatoskodott, de időnként akadt kérdeznivalója azúrtól, s önfeledten bámulta Bogyót.

- Igaz, hogy királykisasszony leszel? - kérdezte.- Igaz.- Ferenc József feleségül veszi Bogyót -

mondtaDeske.

A nevetést rossz néven vette a legényke.- Tőlem kaphatsz egyet - mondta Deskének, s

lo-holt vissza az istállóba.

Ekkor megindult a beszélgetés királyokról, milyen

161

sorrendben követték egymást az árpádházi királyok,kik voltak az Anjou uralkodók. Bogyó teljesen tudat-lannak bizonyult, csupán a vállát vonogatta, Juju kis-sé zavarosan elmesélte Mátyás király szerelmi regé-nyét Szép Ilonkával, aki sírba hervadt, s mint kide-rült, Deske eddig abban a hitben élt, hogy a világonFerenc József volt az első és egyetlen király. Bubitöbbet tudott a tárgyról.

- Olvastam valamilyen királyról - s máris kijaví-totta -, igen, angol királyról, akinek hat feleségevolt, és egyiket lefejeztette. Mondja, Zoltán bácsi, ak-kor is tisztelni kell a királyt, ha ilyeneket csinál?

- Fogas kérdés - mondta a férfi. - Magadban el-döntheted, fennhangon már kevésbé, mert esetleg té-ged is lefejeztet.

- Ha nem tisztelem, akkor is köteles vagyok hábo-rúba menni, ha küld, lelőnek és meghalok, és ez igaz-ságtalanság olyan királyért, akit nem tisztelek.

- Ezen ne törd a fejed. A huszadik században nemkerülhet sor háborúra. A vitás kérdéseket elintézik adiplomaták, van már telefon és vasút.

A politikai vitának Deske vetett véget.- Vicces lenne, ha a Hamupipőke végén Laci

le-fejeztetné Bogyót. Egy nagy baltával lenyisszantanáa fejét, csak játékból.

- Hülye! - mondta Bogyó.Ekkor már az előadásnál tartottak. Bogyó a

szere-pét mondta, Bubi, az ügyelő egyet lódított Jujun -most te következel! - s a kislány lángoló arccal ha-darta a szövegét, a szeme testvéreiről az udvar felérebbent, bizonyára szünetel az árusítás, mindenki őthallgatja, Máris néni csóválja a fejét, és Zoltán bá-csi...

162

- Nagyon jó leszel, kis Júlia. Hát az éneket tudodmár?

Juju énekelt, cérnavékony hangon, Bogyó gunyoro-san a száját biggyesztette, majd tiszta, csengő gye-rekhangján elénekelte két dalát. Deske pedig hajlon-gott, hetykén járkált, s mintha kalapot emelt volna- ugyan miféle komédiát játszik?

Korábban sötétedett, nemsokára vége a júliusnak,az úr hazaküldte őket, s megígérte, hogy másnap vé-gignézi a próbát, ámbár éppenséggel semmit sem értszínházhoz, mondta.

Teca tálcán hozta a kakaót, vajat és kenyeret, ésnagy ívben kikerülte Deskét. A gyerekek zajosan he-lyezkedtek az asztalnál, és a mindennapos figyelmez-tetés ellenére a mama megjelenése előtt nekiestekvajnak, házi kenyérnek - különös, roppant különös,hogy mama nem teszi szóvá a nagyfokú neveletlensé-get. De nem ez volt az egyetlen meglepetés.

Mama kijött az utcai szobából, végig a tornácon,egy jelenség földet söprő fehér muszlinruhában, de-

rekán, amit Angyalka két kezével átfog, széles kék övBogyó ruhatárából. Mama arcán szégyenkező mosoly,a gyerekek szótlanul meredtek rá, nagypapa aztmondta:

- Ejha! Ezt már szeretem, Júlia.S adódott újabb elgondolkoztató esemény:

mama akét kislánnyal beható megbeszélésre ült össze a kosz-tümjüket illetően; Hamupipőkéé és a kis cselédé nemokoz gondot, habár azok is csinosak, tetszetősek lesz-nek, de Bogyó hosszú báli ruhája, te mit gondolsz,kislányom, grenadinból, tüllből, alatta talán rózsaszínalsószoknya...

Nagypapa kis esti sétájára indult. Világosszürkeöltönyt viselt, fekete, fehér glaszé betétes gombos ci-

163

pőt s puha panama kalapot - káprázatos látvány.Bogyó megjegyezte:

- Angyalka művésznő ma beleszeret nagypapába.

A mama nem utasította rendre, bátortalanul együttnevetett a gyerekekkel, s mert Apollónia kisasszonyalakja feltűnt a kertben, aludni küldte őket. Deskehirtelen fakadt szenvedéllyel átölelte az anyja térdét,s ordított:

- Kezit csókolom, házinéni.- Jó estét, gyerekek - hangzott a tartózkodó

vá-lasz.

Bubi ágyán gyülekeztek, hálóingben, borzongva ahűvösödő estében. Házinéni még egyre haragszik, ál-lapította meg Bubi, mire Deske magabiztosan felelte:- Majd megbocsát. - Azután halkan és el-eltűnődvemamáról folyt a szó, mama valamiképpen más voltma este, papa halála óta először viselt fehér ruhát, éstalán ki lehet jönni mamával.

- Elég kedves volt - szögezte le Juju.Ebben megegyeztek.

11.Az előadást augusztus 15-ére tűzték ki, az idő mostmár sürgetett. A fáradhatatlan Angelika személyesenkereste fel a falusi iskola, tanítóját, akinek a hírekszerint szép az írása, és ügyesen rajzolgat. A tanítóilak tárt-nyitott ajtóval fogadta, három szobában és akonyhában teremtett lélek sem. Az udvarra vissza-térve kiáltott:

- Halló, emberek!

Mint a föld szelleme bukkant elő valahonnan a

164

semmiből egy hat év körüli félmeztelen fiúcska, s há-rom szopogatott ujjával majd szétrepesztette a száját.

- A tanító bácsi kisfia vagy?- Hát maga? - kérdezte a gyerek.További kérdéseire is kérdés volt a válasz,

nehezenérteltek szót, végül is kiderült, hogy a tanító hátul améhesben foglalatoskodik, ott megtalálja a néni. Aztmár nem! Méhek közé nem!

- Eredj, hívd ide apádat.- Miért?Angelika lehajolt a gyerekhez, a hangját

elmélyí-tette.

- Ide hallgass! Ha nem hívod rögtön apádat, elvisza mumus!

A fiúcska iramodott a méhes felé, s kövér fiatalférfival tért vissza, a színésznő kissé hátrált áthatóverejtékszagától. A tanító befelé tessékelte, folytonkiáltozva: - Vali! - s minden Vali után dohogás: -Megint eltekergett. Itthagy csapot, papot, ő csakmegy! Vali! - A tanítóné nem került elő, s Angelikakirukkolt jövetele céljával. A jótékony célú előadásmeghirdetésére plakátok kellenek, amelyeket a telep,a falu s a közeli fürdőhelyeken kifüggesztenek,

azon-kívül a tanítóra hárul a feladat, hogy a bálterem dísz-letét megfesse. A kövér fiatalember izzadt, hápogott.

- De kérem, művésznő, vakáció van, ugyebár, akis kertem, a méhes, tele a két kezem munkával, tet-szik látni ugyebár, az asszony eltekereg...

- Drága direktor úr - hízelgett a színésznő, semmi-be véve a visszautasítást -, maga a falu legintelligen-sebb embere, számítok a közreműködésére. Hallottamhírét, beszélik a faluban, hogy mennyit tesz a kultú-ráért, bár minden magyar tanító ilyen ambiciózusvolna.

165

A tanító motyorgott: hiszen az ember megteszi, amitőle telik, s a roppant megtiszteltetéstől zavartan is-mét bömbölt: - Vali! - majd az ajtóban bámészkodófélmeztelen fiúcskát küldte, hogy keresse meg azanyját.

- Miért? kérdezte a gyerek.- Lódulj, a nyavalya beléd, pardon, művésznő.

Hát miről is volna szó?Sikerült megegyezniük a plakát szövegében s a

bálterem hátsó díszletének rajzában, amely mintegytávlatot ad a teremnek - magának nem kell magya-ráznom, drága direktorkám, néhány táncoló párt oda-pingál a falra, gyertyavilágítást, a vásznat, festéketbeszerzi a boltos, jó munkát, holnapután benézek...

Ez is megvan. Angelika az utcán kiengedte a mel-lébe szorult levegőt. Végeredményben hatalmas mun-kát vállalt magára, s mindent személyesen kell intéz-nie, itt senkinek sincs fogalma a színházról, ezek a jóemberek mintha nem tudnák, hogy az élet egyedüliértelme a színház. Sóhajtozása ellenére elégedett volt.Langyos, szelíd és lágy a Balaton vize, és felséges,amikor haragszik. Kellemes szálloda, vendéglős ésszemélyzet a fejedelmi lakosztály fejedelmi vendégétmegillető hódolattal kezeli. Kedvesek ezek a civilasszonykák, átveszik a szavajárását, utánozzák a já-rását, mozgását és öltözködését, hovatovább mind-

egyik megkurtítja bokáig érő fürdőruháját, s kibúj-tak ernyőik alól, süttetik magukat a nappal. Balaton-boglár feledteti Lussinpiccolót, a Balaton az Adriát,és egy vonzó fiatal férfi a pesti aranyifjúságot.

Pártos Angelika arca és karja bronzbarna, alakjakissé megtelt, büszke párduc, halad a falusi utcán,hosszú léptekkel a major felé, egy pohár hideg tejre

166

szomjazik. Az elágazásnál kicsiny őrszem, hűségesügyelője, Rátz Bubi.

- Hová tetszik menni?- Sétálok, Bubikám,- Elkísérem a nénit a majorba.Lám, a gyerek Ismeri úticélját. Udvariasan a bal

oldalára kerül, s kiragadja n kezében lóbált könnyűkendőt - majd én viszem Bubi homlokán, orrán éscsíkos trikóján sárfoltok. Lelkesen magyaráz.

- A hegyen voltam, egészen fönt, tessék nézni, mittaláltam. - Kődarabot mutatott, körmével kaparta arátapadt homokot. - Jól nézze meg a néni, mit gon-dol, hány éves a leletem?

- Tizenkettő - felelte szórakozottan a színésznő.Bubi nevetett.- Millió éves! Minden százezer év rárakott egy

ré-teget, láthatók a hajszálvékony vonalak, ez a cikcakkpedig az őskori kukac megkövült maradványa, otthonvan mikroszkópom, majd tanulmányozom. Mert azttudja a néni, hogy valamikor csak csúszómászók él-tek vízben és szárazföldön meg mindenféle hüllők,éppen most olvastam, abból lett a majom és a majom-ból az ember, ugye furcsa, hogy a hüllőtől szárma-zunk, a néni is?

- Én? - Angelika összecsapta a kezét. - Mi juteszedbe! Engem a jó Isten a saját képére teremtett.

Bubi legyintett.- Á! Akkor a néninek szakálla volna, pedig csak

akarján van szőr.

Furcsa gyerek. Angelika önkéntelenül a karjára

pillantott - kis pihe, amennyi dukál. Bubi a külön-böző majomfajtákról tartott előadást, csimpánz, go-rilla, orangután, a színésznő esze egészen másutt járt.Szabadulni volna jó a fiútól, de az otthonosan bevo-

167

nul vele a majorba, s szolgálatkészen rohan Zoltánbácsi keresésére. A férfi előkerül, a nyakán nyitotting, teniszcipőt visel és vászonnadrágot, nagy beszél-getésben van a gyerekkel, megállnak, behatóan ta-nulmányozzák a mocskos leletet - a színésznő kiált:

- Adjon isten, fiatal úr, én is itt volnék!- Látom. Kezét csókolom. - Kényelmesen sétál,

karja a fiú vállán. - Tejet parancsol vagy aludttejet?- Mindent.Fölmentek a tornácra, Bubi meglátta barátját, a

le-génykét, s eltűnt vele az istállóban. Angelika mohónevett, ivott, a férfi szótlanul szívta cigarettáját.

- Adjon nekem is egy cigarettát.- Parancsoljon. - Tűzzel is szolgált, majd azt

mondta: - Szívni kell, nem fújni.- Eh, büdös! - Elhajított cigarettájához

odarohanta nagy barna foltos kutya, finom falatot remélve, az-után morogva hátrált. - Mondja, aranyember, ha énnem jönnék, magától sohasem jelentkezne?

- Dehogynem. Éppen mára ígértem a gyerekek-nek, hogy megnézem a próbát. Szabad?

- Magának igen. De a sok csevegő mamát eltaná-csoltam, csak zavarnak. Egyik-másik besurran, végreis vendéglő, nem zárhatom ki a közönséget. Nem bán-nám, ha túl volnék az egészen. Szívesebben csónakáz-nék magával. Vigyen el valahová. A túlsó partra, ha-

jóval. Szöktessen meg, tegyen már valamit!Az asztalra könyökölt, közel a férfihoz, sötét

szem-párja két kápráztató csillag.

- Veszélyes kaland volna - szólt az úr. - Köny-nyen rajta veszthetnék.

- Miért?- Maga csodás szépségű nő. Nagy művész. Hama-168

rosan szeretne túl lenni az egészen, ahogy az imént mondta. elül a vonatra, és meg sem áll Budapestig.- Atyaisten az égben, csak nem kishitű? Mondtákmár magának, hogy a legvonzóbb férfi Magyaror-szágon?- Mondták. Másutt van a hiba. Nekem ez az ottho-nom, a létezésem célja és értelme az, amit itt lát -kezével körbefogta az udvart, a gazdasági épületeket,a gyümölcsöst, és benne volt a távolabb csillogó Bala-ton is. - Az én munkám lassú, nehézkes és verejté-kos, maga egyetlen ívben felröppen a csillagokig. Kí-vánom is, hogy így legyen.- Azt hiszi, naiv ember, hogy ilyen könnyen szaba-dul tőlem? Makacs öszvér vagyok, elérem, amit aka-rok.

- Inkább önző gyermek. Csakhogy én nem vagyokjátékszer.

A színésznő sírósra mélyítette a hangját.- Krisztusom, hiszen én magába szerettem!- Ne bolondozzon, Angelika! - Ez nyersen hang-

zott, de a következő mondat már a szíves házigazdáévolt. - Kóstolja meg a tejfölt. Szeljek a kenyérből?No, egy falatot.

Angelika kanalazta a tejfölt, fokozódó élvezettel,az asztalra nehezedő karjával is nekifeküdt, s kenyér-rel tisztára törülte a tálkát.

- Elhízok, Isten megbüntet a sok vétkemért. Rit-

kábban kell idejönnön, ha már képtelen vagyok el-lenállni a tejtermékeinek meg mindennek.

- Mindig szívesen látom.- Szörnyeteg.Amint indulóban volt, előkerült Bubi, s a

színésznőkendőjét lóbálva baktatott az oldalán. Forrón sütötta nap, Angelika lassan haladt, elgondolkozva, s még

169

a fél fülével sem hallgatott a fiúra. Ezúttal a tehenekszakszerű táplálását és gondozását magyarázta, hogymiként gondoskodnak az állatok téli takarmányáról,nyáron persze legelőre hajtják a teheneket, Zoltánbácsi évente négyszer-ötször kaszákat ja a lóherét, ésképzelje a néni...

Ekkor a színésznő egy nagyot, görcsöset ásított.Bubi nem fejezte be a mondatot, lassan elpirult egé-szen a homlokáig. Angelikának nem hiányzott a mon-dat befejezése, szinte azt sem vette észre, hogy mel-lette a gyerek hosszú lépteihez igazodik, s bántódottszerelmes szívébe hegyes tőr fúródott. Bubi egészena vendéglőig valamiben reménykedett, de csak aztkapta útravalóul:

- Szervusz, Bubikám, délután találkozunk.- Ma nem fürdik a néni?- Dehogynem, máris szaladok.A gyerekek labdával játszottak a Balatonban, s

jó-kora körzetben mindenki elkerülte őket, mert a lab-dát egymás fejéhez, hátához csapkodták, esőt, vihartkavarva. Bubi is részt vett a játékban, de pillanatrasem szabadult a marcangoló emléktől, hogy Angyalkaművésznő a legérdekesebb beszélgetés közben akko-

rát ásított, mint egy víziló. Némileg elterelte figyel-mét bánatáról, hogy mama is belegázolt a vízbe, el-kapta a repülő labdát, s úgy vágta Jujuhoz, hogy akislány sikongva a fenekére pottyant, csak úgy tocs-csant körülötte a víz. Bogyó visszadobta a labdát,mama menekült, a gyerekek utána, Deske iszappalkente be mama karját, és mama nevetett, szép frizu-rája felbomlott, nyakig merült a vízbe, nevetett, egy-re nevetett. A levegő továbbította Angelika hangját,néha foszlányokban, máskor tisztán kivehetően: azÁgnes asszonyt szavalta az őt körülvevő asszonyok-170

nak, s azok lelkesedtek: Csodás volt, Angelika! Nagy-papa, rendszeres látogatója a kolozsvári Hunyadi tériszínház nézőterének és öltözőinek, a színésznő er-nyedten átengedett kezét csókolgatta, s mondta, amimár odahaza is bevált a Desdemonát és Oféliát ala-kító művésznőnél: - Tüneményes orgánum! Hatalmastragikai erő! Angyalka drága, maga a végzet asszo-nya...

Otthon mama Deskére próbálta a piros mentét. Agyerek levetette a falról a zöld tükröt, forgolódottelőtte, s utasította a mamát: bővebb legyen és hosz-szabb. - Tessék beletoldani, úgy szeretem, ha repkedkörülöttem. - Hiszen ülsz benne a trón lépcsőjén! -Esetleg felállok - mondta Deske. - De hát a mentepasszent! - ellenkezett a mama. - Nem kell mente.Olyan legyen, amilyent a királyfi visel. Földig érő.

A gyerekek türelmetlenkedtek, meddig próbálDeske? Végül is otthagyták, amúgy sincs szerepe adarabban, és Pártos Angelika ragaszkodik a pontos-sághoz, egyik tündértől visszavette a szerepét, mertrendszeresen késett a próbáról. Deske iramodott atestvérei után; Júlia még vívódott, azután felvette afehér ruhát Bogyó kék övével, a kezében hosszú nye-lű napernyő, indult a vendéglő felé. Először járt ott,bátortalanul nézelődött a kertben, a nagyterembőlzongoraszó hangzott és ének, édes és bús, egyenesena szívébe markolt - Bogyó volna? Egy szolgálatkészpincér a terembe kalauzolta, s ujját a szájára téve

jelezte, hogy zajtalanul foglaljon helyet az itt-ottrendetlenül álló székek valamelyikén. Bogyó egyedüla dobogón, a pianinónál a törvényszéki tanácselnökjókedélyű felesége, Angelika egy kis asztal mellett,és Bogyó, az ő Bogyója énekel.

171

Én szegény csak sze-en-vcdek,szívem bús, nehéz, beteg,csak sze-en-vedek...

Angelika kopog.- Jól van, ez már megy. Ne felejtsd el, Bogyó,

hogy a hamu fölé hajolsz, ezzel a mozdulattal is ki-fejezed szenvedésedet. A kis cseléd bejön, amint el-hangzik a dal. Mi lesz, Juju?

Bubi az oldalt szorongó szereplők előtt állt, kezé-ben a Hamupipőke teljes szövege. Nagyot taszítottJujun, s a kislány, mint aki se hall, se lát, darálta amondókáját. Többen nevetgéltek, Angelika csendetkért. Júlia görcsösen igyekezett visszafogni idegesnevetését, ez a kislány, hát ilyen ügyetlent, mióta vi-lág a világ! A szíve menten megszakad érte, és gyöt-ri az ellenállhatatlan nevetés.

Valaki melléje ült.- Kezét csókolom, Júlia.Básti Zoltán. Kezet fogtak, a férfi suttogott: -

Örülök, hogy eljött, Hogy tetszik? - Nem tudom... Juju... alig értem... olyan zavarban van... fölös-leges kínzás... nem kellett volna engednem...

- Szó sincs kínzásról. Boldog, hogy szerepelhet.Nagymama korában is fájdalmas emléke lenne, hogykizárták valamiből. így is kedves. Majd belejön.

- Mintha maga nálam jobban ismerné a gyerekei-met - súgta Júlia, és jó volt a közelség, a suttogás.Nem találja furcsának őket? Mindegyik külön, ésegyütt. Talán mert én jól nevelt kislány voltam, sem-

mi különös, olyan... semmilyen, érti?- Nem egészen. Arról szó sincs, hogy semmilyen

volna.

172

- Azon tűnődöm - folytatta az asszony - éjjel ésnappal, hogy mi lesz belőlük. Talán butaság már mostBogyó férjhezmenetelére gondolni, de én is tizen-nyolc éves voltam, és szaladnak az évek. Foglalkoz-tat, mert nehéz lesz. Bogyó csupa tüske, megszúrja,aki a közelébe merészkedik. - Gyorsan beszélt, mint-ha hosszan tartó kényszerű némaság után megszólal-na. - És Bubi, az én nagy gondom. Most kerül gimná-ziumba. Rossz tanuló, egyszerűen tudomásul sem ve-szi, hogy a feladott leckét meg kell tanulni. Teletömia fejét...

- Azzal, ami érdekli - mondta a férfi. - Ne féltse.Talán tudós lesz a fiából, botanikus, entomológus, ré-gész - legrosszabb esetben természetrajzot tanítma jd nebulóknak.

Halkan nevettek. A dobogón a selypegő gonoszmostohával bajoskodott Angelika. - Kedves gyerme-kem - mondta a hosszú leányka. - Kedves! - ismé-telte fáradhatatlanul a színésznő. - A nyelved aligmozduljon, az ajkadat ne zárd össze, nyitottan, így:kedves - zengett Angelika szájából, a lány megigéz-ve nézte ezt a szájat, s mondta egyre tisztábban, vi-dám mamája elragadtatva verdeste a billentyűket.

- Okosan vezesse őket - súgta a férfi. - Mint a ba-rátjuk. Könnyen kezelhetők.

- Könnyen? Ha tudná...- Tudom.Orsolya asszony keringőt játszott, a dobogón

Bogyóláncolt Lacival, csetlettek és botlottak, Angelikamegragadta a fiú karját, repítette - egy lépés előre,kissé felágaskodsz, így fordulsz, de nagy mamlaszvagy! - Azután Bogyót vezette, és viharzó nevetésbefordult a jelenet, amikor elkapta az ott settenkedő

173

Deskét, körülkeringett vele, majd cuppanós csókkalelengedte: - Gyönyörűm, tudod, hogy imádlak!

A próbának vége volt, a négy Rátz gyerek széke-ket felborítva rohant hátra, kiáltozva: - Zoltán bácsi!Mit tetszik szólni? Jól játszottunk? - csak azutánvettek tudomást Júliáról. Egy pillanatig sajgott, nemtovább, mint a gombostűszúrás, gyerekei az idegenférfit veszik körül, azután éppen ez keltett benne va-lami jó érzést. Mosolygott, Juju zilált haját igazgattaa körfésűvel, és azt mondta:

- Hát ti ilyen szépen énekeltek? Eddig észre semvettem.

Angelika közeledett a csoporthoz. Itt van a bájosgyerekek szép és ostobácska mamája. Gőgös asszony,szenvtelen, nincs sava-borsa. Angelika egy papírlap-pal zajosan legyezte az arcát, katonás lépteivel törte-tett előre az összevissza állított székek között.

- Isten hozott, Júlia. Mit szólsz a produkcióhoz?Bogyónak jól megy, de nem ártana, ha otthon is át-vennéd Jujuval.

A kislány nagy, mély szeme ugrált egyikről a má-

sikra, megránduló vállát mintha lefogta volna a férfikeze.

- Nekem nagyon tetszettél, kis Júlia. A mamánakis.

Juju megbújt a keze alatt, szorosan simult az olda-lához. Deske így szólt:

- Nekem is tetszett. Olyan, mint egy bohóc.Nevettek, a színésznő elhajította legyezőnek

hasz-nált papírlapját, Básti Zoltánba karolt.

- De most, maga nagy szakértő, megkínál egy po-hár sörrel. Szomjan halok.

- Én is! Én is! - zúgtak a gyerekek. Júlia szabadkozott: nem jár vendéglőbe. A gyere-

174

kek még sohasem ittak szeszes italt - de már vonszol-ták a kerthelyiségbe. Az úr négy pohár málnaszörpötrendelt - ötöt - mondta Júlia. A sörhöz nagy kosársóskiflit és császárzsömlét tettek az asztalra, a négygyerek egyszerre markolt a kosárba, egymás kezébőlkapkodták ki a süteményt, s már hozta készséges pin-cér az újabb kosarat. - Istenem, milyen neveletlenek!- sóhajtott magában Júlia, de fennhangon egy szótsem szólt, hiszen itt van az úr, majd megtalálja amódját a gyerekek fegyelmezésének. Angelika szinteegyedül társalgóit. Aranyember, mondogatja BástiZoltánnak, lázas és robbanó jókedvében van valamitermészetellenes, kötekedését tűri a férfi, mosolyogés szótlanul szívja a cigarettáját. Mi van kettőjük kö-zött? Júlia vékony ujjait morzsolta, ült némán és me-reven fehér ruhájában. Két kislánya szorosan a férfimellett, s ő mindkettőt magához öleli, a színésznőmeg az asztalra könyököl, egészen eltakarja Jujut,beszél, beszél. Föl kellene állni, elég, hazamegyünk -de képtelen, önkínzó elragadtatással hallgatja a zen-gő hang lejtését és ívelését, milyen szép nő, milyenpompás fiatal nő!

A gyerekek így búcsúztak:- Nemsokára jövünk, Zoltán bácsi! Egy óra

múlvajövünk!

Júlia, mellén összefónt karral, sebesen járkált akert keskeny, kavicsos útjain. Ott ődöngött Bubi is,de kerülte a mamát. A házból beszéd hallatszott, akét kislány a szerepét mondja. Messzebbről Deske or-dítása: - Kezit csókolom, házinéni. - Napjában tízszeris üdvözli a kisasszonyt, de mintha lanyhult volna anagy barátság, vajon mit követett el Deske?

Keveset tud a gyerekeiről. Nem fontos semmi, csakők. Holnap megveszi Bogyó báli ruhájának anyagát,

175

a legszebbet. Meghallgatja Juju szerepét. Holnapralecsillapodik a megbolydult szív.

Nem vette észre Deske eltűnését, s azt sem, hogyegy idő múlva csokor virággal tér vissza. Sárga ku-tyatej volt, kókadt fejű, ahogy a markában szorongat-ta. Szerényen kopogtatott a volt cselédház ajtaján,majd a küszöbről nyújtotta a virágot.

- Házinéninek szedtem. Tessék.A kis öreg hölgy megmozdult karosszékében.- Köszönöm. Tedd le az asztalra.- Hozok neki vizet. Ebbe a szépbe... tessék

mon-dani, emlék? Honnan?

- Karlsbadból.- Az hol van?- Csehországban. Hagyd csak, majd én vízbe

te-szem.

- Nem, én, én, vigyázok rá, ne tessék félni. Ittminden szép, és úgy szeretek házinénihez jönni ésbeszélgetni.

Állt, kezében a fonnyadt kutyatej, másikban aKarlsbad feliratú kék üvegváza, egy lépést közelített,s mert a kisasszony arca szelíd volt, már rohant, fejétaz ölébe rejtette, messzire tartva a vázát, házinéni ru-hájának jó öreg szaga volt. Deske motyogott:

- Tessék megint szeretni engem!- Szeretlek, édesem - mondta csöndesen

Apolló-nia. - Akit a szívembe zárok, az örökre ott marad.

- Akkor hozok vizet.Deske megint otthonosan járkált a kis

lakásban, akék vázába nyomta csokrát, s teljesen megvigaszta-lódva mesélt az előadásról, Angyalka művésznőről,akibe nagypapa is, Bubi is szerelmes, Angyalka megZoltán bácsiba és Bogyó is Zoltán bácsiba, házinéniokvetlenül jöjjön el az előadásra, hogy lássa őt, Des-176

két, játszani, elég szép ruhája lesz, végül elénekelte agonosz mostoha dalát: Itt egy nagy fakajtó mákkal...- a hosszú leányka selypegő hangján, házinéni nevet-tében a könnyeit törülte, azután Deske ajánlotta ma-gát, mennek tejért a majorba.

Egész úton vidám volt, két kezét zsebre vágva nagyhangon hencegett, hogy mennyire szereti őt házinéni,alig várta, hogy kibéküljenek, házinéni most boldog,és bármit kérne tőle, megkapná, jó volna egy igazicsónak - míg Bubi rámordult:

- Piszkos alak vagy, fogd be már a szád.Bubi rosszkedvű volt. Egy bottal csapkodta az

út-széli fű közé tévedt ártatlan és szerény virágokat, ahűséges Bogyónak is kurtán felelgetett, s végül mindelszótlanodva vonultak be a majorba. Bubit nyomasz-totta a délelőtt élménye, szükségét érezte, hogy meg-ossza valakivel, magyarázatot vagy vigaszt kapjon.Zoltán bácsitól nem tágítanak a testvérei. A legény-ke? Kitátaná a száját, röhögne. Angelika nem figyeltrá, iszonyú nagyot ásított... Bubi életében előszörérezte, hogy az ember magányos, a terheket egyedülkell cipelnie, s tetszelgett magának

társtalanságában.Kesernyés hangulatához nem illett, hogy részt ve-gyen testvérei vacsora utáni randalírozásában, világ-fájdalmával elvonult a nagyapjával közösen használtszobába, az ágyra vetette magát.

■ Mi az, fiú, eleredt az orrod vére?- Ne vicceljen, nagypapa.Meddig készülődik nagypapa? A fehér glaszé

beté-tes cipő sámfán, cipőhúzó, cipőgomboló. A tükör előttkefével és fésűvel megdolgozza tömör, őszes haját.Enyhe illatszer, sétapálca, panama kalap. Szédítő ele-gancia, nagypapa szép ember, érdekes, mama egészenmás, mégis hasonlít hozzá.

177

A közjegyző megállt unokája ágya mellett.- Aludd ki a rosszkedvedet. Én még járok egyet.

Nehéz az élet, mi?Bubi a párnába fúrta a fejét.- Nagypapának könnyű.- Már miért volna nekem könnyebb, mint más

emberfiának?A gyerek hirtelen felült, keserűen kilökte

magából:- Nagypapa jól elbeszélget az emberekkel

minden-féléről, és nevetnek rajta akkor is, ha nem érdekes...és nem ásítanak... egy iszonyút... bele az arcába..,

Sírt, öklével a szemét nyomkodta.- No! - Nagypapa meghúzta a nadrágja éles

vasa-lását, az ágy szélére ült. - Ki tette veled ezt a csúfsá-got?

- Angelika - sírta Bubi.- Majd adok én neki!- Nehogy szóljon, nagypapa.- Ha nem akarod... Törüld meg a szemed, fiú,

énmondom neked, hogy búsuljon a ló.

Nagypapa végigsétált a tornácon, néhány percigkellemesen elbeszélgetett a kertben ülő hölgyekkel,majd gáláns kézcsókkal búcsúzott Csajági Apollóniá-tól, megpaskolta a lánya arcát, és szép álmokat kí-vánt. Azután csönd volt, mindenki nyugovóra tért, ki-

aludt a fény a nyaralóknál és a kertvégi csúcsos tete-jű házacskában. Magára maradt a sötétben Júlia anagy kérdéssel - mi van Pártos Angelika és BástiZoltán között? Istenhez fohászkodott, az ujjait mor-zsolgatta, istenem, istenem... Bogyó a két dalát is-mételte magában, s szerette volna kipróbálni a moz-dulatot, ahogy a hamu fölé hajlik, és kifejezi veleszenvedését. A másik szobában Juju sokáig feküdt

178

nyílott szemmel. Zoltán bácsi megdicsérte a játékát,de a többiek kinevették, hallotta! S még egyre halljaa fojtott nevetést. Deske aludta az igazak álmát, azegyetlen, aki jól végezte dolgát - visszahódította aházinénit.

Bubi éber volt. A kertre néző szobát lassan elöntöt-te a holdfény, s különböző ábrákat rajzolt a falra azablak előtti diófa szellő lóbálta levélzete. A falon gá-gogó libák vonulnak... dehogyis, hullámzó tengerdobál kalózhajót. Kincs után kutatnak egy névtelencsendes-óceáni szigeten, amelyet a térkép sem jelöl.A diófa levelei hajladoznak, s most már egy csontvázbordázata vetül a falra, csupán a feje és a nyaka ahatalmas őskori állatnak, egy brontoszaurusz, tíz mé-ter a hossza, tizenkét méter, az ő, Bubi lelete!

Egy ideig izgatott és boldog, lehunyja a szemét,szempillája még könnytől nedves. Sötétben folytatjaa képzelgést. „Brontoszaurusz kr. e. körülbelül 120millió évvel, Rátz Sándor gyűjteményéből. ” Dr. RátzSándor gyűjteményéből. Papa íróasztalán emberi ko-ponya volt. Mama félt tőle. Ágnes asszony a patakban

fehér lepedőjét mossa... Eredj haza, szegény asszony- hogy is van? Oh! Irgalom atyja, ne hagyj el, ésahányszor mondja, mindig másként hangzik, különös,hogyan tudja mindig másként, oh, irgalom...

Bubi arra ébredt, mint máskor is éjszakánként,hogy nagypapa megjött a sétából. De most odakintvirradt, friss hajnali levegő dőlt a szobába, és nagy-papa viselkedésében is volt valami szokatlan, ahogylegényesen hajigálta le ruhadarabjait, s koppanvagombos cipőjét, a szája mintha füttyösre állna. Ész-revette nagyra nyílt szemmel figyelő unokáját, s aztmondta:

179

- Tanuld meg, fiú, hogy nem szabad untatni a nő-ket.

Nyekkent alatta az ágy, sötét lett a szobában. Bubia fejét törte: vajon mivel szórakoztatta nagypapa aszínésznőt?

12.Vajon mivel szórakoztatta nagypapa a színésznőt? Ahajnali ébredéskor kíváncsian, minden mellékgondo-lat nélkül feladta magának a kérdést, s olyanféle kép-zete volt, hogy nagypapa érdekes történeteket meséltAngelikának Kolozsvárról vagy a szabadságharcról- nagypapa apja a piski csatában bal karját vesztet-te, de a hős dalia így is szép menyasszonyt kapott, er-ről nemegyszer nekik is beszélt nagypapa.

A reggel derűsen kezdődött: mama a két lánnyalbement a faluba anyagot vásárolni Bogyó báli ruhá-jához, Apollónia kisasszony elkísérte őket, mert szin-tén fontos beszerezni valója volt a kereskedésben,Deskc a kisasszony veteményeskertjét öntözte ésdézsmálta, s Bubi barangolása közben csigákat talált.

Kisebb és nagyobb csigák, volt, amelyik elbújt a há-zában, másik egész hosszában elnyúlt a fűben, s kétkis szarva mozgott, amint kúszva igyekezett bizonyoscél felé - honnan került elő a sok csiga? Bubi a bok-rok között hasalt, tenyerén egy barátságos fiatal csigasétált, kellemesen hűvös a hasa, kissé nedves tapintá-sú, a teste rovátkás. Kár, hogy otthon hagyta a mik-roszkópját, behatóan tanulmányozhatná a csúszómá-szót. A szeme két gombostűfej, a szarvát behúzza, ki-engedi, miért egyszer így, egyszer úgy? Teca énekel akonyhában, rácsos kapu, rácsos ablak, sej de hamaritten hagylak, Teca kiforgatja a szöveget is, a dalla-

180

mot is, nagy ló ez a Teca, Deskétől fél, mint a tűztől.A karja vörös, és mintha mindig libabőrös volna,nagypapa mégis szívesen paskolgatja, simogatja, ma-mát ez idegesíti.

Bubi letenyerelt a fűbe, a csiga kényelmes lassú-sággal, mint akinek nincs félnivalója, mert élete- so-rán a legkedvezőbb tapasztalatokat szerezte mind azember-, mind az állatvilágban, lesétált a kezéről, s to-vább csúszkált a fűben. Bubinak hőség szállt a fejé-be, a füle égett s a szeme is. Feküdt a hasán, a fűszá-lakat tépdeste. Valami sötét, zűrzavaros semmibőlállt össze a kép és a gondolat, hogy nagypapa talánnéni mesékkel szórakoztatta Angelikát. A karját és anyakát simogatta, ahogy Tecáét. A réklijét érintette.Angelika nem visel réklit, de a szép ruhája elöl dom-borodik...

Fejét a reggeli harmattól még nedves fűbe temet-te, orra megtelt a föld szagával. Az iskolában a fiúkmindenfélét tudnak férfiak és nők dolgáról, és neve-

tik Bubit, mert kiszalad a mellékhelyiségből, aholnégy ajtó van egymás mellett, és a fiúk átkiabálnakegymásnak csúf szavakat, van, aki felírja a falra, ésBubi kerüli a tekintetével a szemét sértő feliratokat.Férfiak nőkkel egy ágyban fekszenek, hazugság, afiúk kitalálják - mégis, lehetséges volna? Nagypapahajnalban jött haza, fütyörészett, milyen rémes,nagypapa ronda dög, és Angelika... ha nagypapa aszabadságharcról mesél, Angelika ásított volna olyaniszonyút, mint az ő arcába...

Egyszerre minden undorító és szennyes, tenyerén acsiga tapadó nyoma, homlokán a nedves föld, ő magafelajzott képzeletével, jó volna ölni, valamit összetör-ni, rémes, milyen iszonyú!Bubi lassan felállt s szétnézett, ha valaki a közelé-

181

be kerül, megüti, nagypapát, Apollónia kisasszonyt!A kertre néző szobába ment; nagypapa lesétált már aBalatonhoz, szájában összegyűlt a nyál, mert nagypa-pa ujjas, kissé bő fürdőtrikóba öltözött alakját láttamaga előtt. Az ágyra dobta magát, meghalni volna jó.Teca énekel a szomszédos konyhában, nem képestisztességesen megtanulni a dallamot? Ők mind a né-gyen kifogástalanul énekelnek, Bogyó a felső lányis-kolában első szoprán, karének órán szólót énekel, för-telem az egész élet.

Teca jött a szobába takarítóeszközeivel, nagypapaágyneműjét az ablakba rakta szellőzni. Teca rengetegszoknyát visel, s valamennyi csak úgy ring, hullám-zik körülötte, a lába vaskos, meztelen.

- Keljen fel, Bubika, takarítok.A gyerek a párnájába mormolta:- Eredj a pokolba.A lány hozzálépett, kíváncsian hajolt fölébe.- Mi baja? Csak nem beteg? Elcsapta a

hasát? Azén fűztömtől ugyan nem.

Bubi felkapta a fejét, ordított:- Nem hallod? Eredj a pokolba!

- Mit gorombáskodik? Maguk mindig kitalálnakvalamit a szegény ember bosszantására. Na, megbo-londult?

Bubi lerántotta a nagy, erős lányt az ágyra. Eszétvesztve ütötte, ahol érte, a karját csípte, harapott, be-lebokszolt Teca hasába, s rugdalta, sírt, kiabált:

- Te dög! Mocskos dög!Teca visított és kapálózott, a támadás

váratlanulérte, s ki hitte volna, hogy a gyereknek ilyen erejevan. Egy-két szoknya a nyakáig repült, hemperegtekaz ágyon, az ajtóban megjelent mama, a két lány és

182

Csajági Apollónia, lornyonja mint kivont kard szúrtaát a levegőt.

- Az istenért, mi ez, Bubikám, kisfiam! Teca!Mamát a rémület a küszöbhöz szögezte, a két

kis-lány elbújt a háta mögött - Bubi megöli Tecát! Azerélyes kisasszony lépett közbe, jót húzott a Bubi er-nyedt kezéből szabaduló Teca fenekére.

- Állsz fel rögtön!A lány sírdogált.- Nem tudom, mi ütött belé. Egyszerre csak

nekemesik, ráncigál...

- Elég! Lódulj a konyhába, végezd a dolgod.Bubi lehunyt szemmel feküdt, mozdulatlanul.

Amama melléje ült, megérintette a kezét.

- Bubikám...A fiú szemét sem nyitotta ki, magánkívül

ordított:- Hagyjanak! Menjenek innen! Utálom, tudja

meg.Mindenkit utálok, ne nyúljon hozzám, menjenek in-nen!

- Jézusmária! - suttogta a mama.. Bubi elhallgatott, mintegy végkimerülésben. Apol-lónia kisasszony halkan intézkedett: állottvizes ruháta homlokára. Néhány csöpp Valérián, máris áthozza

házi patikájából. Hagyják egyedül a fiút, majd meg-nyugszik. - Szegény kis kölyök, vajon mi izgatta fel?- mondta odakint a mamának. A két kislányt küldtejátszani, ne vágjanak olyan keserves arcot, semmi ba-ja Bubinak.

Az egész házat betöltötte a valériáncseppek áthatószaga, csönd volt, Bubi elaludt, suttogták a gyerekeka kertben, s most már Deske is tudta, hogy Bubi majdnem megölte Tecát. A lány kisírt szemmel szol-gálta fel az ebédet, s mikor utána az asszonya egye-

183

dül, összekulcsolt kézzel üldögélt az asztalnál, viharo-san a nyakába borult.

- Én nem vagyok oka, tessék elhinni. Az ágyneműtszellőztettem, hát csak nem tetszik rólam olyat gon-dolni, hogy a Bubikával...

- Mi jut eszedbe, Teca. Játszott... hiszen vadak,tudod te is.

- Igenis - mondta a lány. - Játszott a Bubika.Szombat volt, a Budapestről érkezett

férfikompá-niával nagypapa a vendéglőben ebédelt. Júlia mostrossz néven vette az apjától, hogy amikor szükségvolna rá, nincs sehol. Papára nem lehet számítani, élivilágát a Balatonnál, papa szeretetreméltó, léha em-ber, szegény mama eleget szenvedett mellette, s tu-lajdonképpen jó volna, ha már visszautazna Kolozs-várra. Az életmódja rossz példa a gyerekeknek, ma ishajnalban jött haza - s Júliában fölmerült a gyanú,hogy valami összefüggés van papa viselt dolgai ésBubi idegrohama között, mert az volt, idegroham, is-tenem! De a feltevést menten elhessentette, lehetet-

len, papa úriember, soha kétértelmű szót sem hallot-tak tőle a gyerekek.

Az ablakhoz osont: Bubi alszik. Az ebédet is át-aludta. Sápadt, kicsi az arca, hiszen még egészen kisfiú, tízesztendős az ő Bubikája. Apolka azt mondta,ne ébresszék föl. legjobb, ha kialussza magát, Apolkaerős és okos, egyetlen támasza.

A gyerekek is el-elsurrannak az ablak előtt. Csön-desek, megilletődöttek, nem értik a történteket, hi-szen Bubi szelíd, jó természetű, Deske hetedik esz-tendejében érettebb és furfangosabb nála. Mind a há-rom mint a kezes bárány, szó nélkül követik mamátaz utcai szobába, s hamarosan élénk megbeszélés fo-lyik. Bogyó báli ruhájáról, mindegyik hozzászól, Des-134

ke is, hogy jó bő legyen, tánc közben repkedjen Bo-gyó körül. A mama mértéket vesz, Bogyó forgolódik,s ott állnak, míg mama nagy ollóval és egyet fohász-kodva belevág a szép anyagba.

Később Deske azzal a különös kívánsággal állt elő,hogy mama tanítsa meg őt keringőzni, elég szép tánc,neki tetszik. A két kislány fojtottan nevet, a mamaszabadkozik, de Bogyó már énekli a keringő dallamát,a rémítőn elvékonyodott hangon Juju is, mama lehaj-lik Deskéhez, forognak, keringenek.

így azután lassan eltelik a délután, indulnának amajorba, s Bubi még egyre alszik, legalábbis szoro-san összezárt szemmel fekszik az ágyon. Végül hár-man mennek. Mama mondaná nekik, hogy Bubi dol-gáról ne beszéljenek Zoltán bácsinak, de meggondol-ja, mégsem szól. így mi sem természetesebb, minthogy meg sem várják, míg Zoltán bácsi magától fel-kel az asztaltól - intézze csak, Mariska néni! - egye-nesen elébe állnak iszonyúan titokzatos képpel, és

hurcolják magukkal a gyümölcsösbe. Ott összeül akupaktanács - képzelje, Zoltán bácsi, Bubi majdnemmegölte Tecát! Fojtogatta meg rugdosta és sírt, hogyutál minket, mamát is, és fekszik, talán meg is hal...

- Menjünk sorjában, ebből nem sokat értek -mondta a férfi. - Teca valamivel megharagította?

- Dehogyis! Teca csak ágyazott, és azután bőgött,hogy Bubi rángatta...

- Én hallottam - fontoskodott Deske -, házinénikivallatta, és Bubi beleharapott a nyakába és hogymocskos dög...

- Hallgatóztál! - csapott le rá Bogyó.- Éppen arra jártam, mit izélsz.- Elég, erről nem beszélünk - mondta

erélyesen az

185

úr. - Mesélik, hogy délelőtt a faluban jártatok a ma-mával. Mit vásároltatok?

Bogyónak csodaszép fehér báli ruhája lesz, világos-kék selyem alsószoknyával, a hajában kis koszorú, vi-rágos kartont is vettek Jujunak és bársonyt pruszlik-ra, mama megvarrja házinénivel, és mama mostaná-ban elég kedves... Amikor a gyerekek kelletlenül,mint mindig, hazafelé készülődtek, azt mondta az úr:

- Elkísérlek titeket.A mama nem mutatott meglepetést, amikor

diadal-menetben hozták a tornácra Zoltán bácsit. Elébe sie-tett, szinte szaladt, és ez oly szokatlan volt mamá-nál. Menten belekezdett, hadarva, mintha kötelességevolna beszámolni a dolgok jelenlegi állásáról: papanemrég jött haza, Bubi akkor fölkelt, azóta a kertbenbujkál, szavát sem hallani.

- Megkeresem.- Azután visszajön?- Magától értetődik.- Egész nap nem evett, istenem...- Majd eszik. Vegye elő a varrását, Júlia -

mele-

gen rámosolygott -, hallom, szép ruhák készülnek akislányoknak.

Járkált a sötét kertben, s egy bokor mögül halkhang köszöntötte:

- Jó estét, Zoltán bácsi.- Adjon isten, Sándor. Hideg a föld, nem

ülnénkegy padra?

A gyerek engedelmesen követte.- Hozzád jöttem - szólt a férfi. - Hiányoztál az

együttesből.- Csak úgy mondja, Zoltán bácsi.- Miféle érdek mondatná velem? Ha nem

jössz,

186

több őszibarack marad a fámon. Máriska néni is rek-lamált meg a fia is, az én házam népe megkedvelttiteket.

- Mindegy. Én senkit sem szeretek.- Kár. - A férfi cigarettájának parazsa

időnkéntfeléledt, mintha szentjánosbogár röptében vissza-visszatérne. - Reméltem, hogy a barátságunk tartóslesz.

- Zoltán bácsi más.- Azt állítottad, hogy senkit. Efféle komoly kije-

lentést meggondoltan tesz az ember, téged pedig nema korod, hanem az eszed és a jellemed után ember-számba veszlek.

- A nőket - mormolta a gyerek a nőket utálom.Mind! - kiáltotta izgatottan. - Mocskosak a nők.

- Homályban botorkálunk. Teca tett vagy mondottvalamit, ami...

- Á, Teca! Vele én nem törődök, de utálom. Ö isolyan... minden nő.

- Mire alapítod a véleményedet?- Tudom.- Ha nem akarsz, nem beszélsz róla. De nézz

körül,Sándor, itt a közvetlen környezetedben. Elsősorbanédesanyád. Tiszta, feddhetetlen életű, hófehér, mint

az angyalok. A két lánytestvéred - no ugye, Sándor,nem sorolod „minden nő” közé jó, hűséges barátodat,Boriskát? És a kicsi Júliát? De említhetem a ti házi-néniteket, nála tiszteletreméltóbb, egyenesebb jelle-mű nő kevés akad.

- Igen, de...- Idősebb vagyok, többet láttam az életből,

hiszelnekem? - Szorosan ölelte a fiú vállát, s lassan vere-gette a kezével. - Azt, ami megsebzett, azért érzed

189

mocskosnak, mert az értelmed még nem képes felfog-ni, s jó is, hogy így van. A férfi és a nő kapcsolataemberi dolog, nincs benne semmi természetellenes. Atestileg fejlett, egészséges emberi szervezetnek éppenolyan követelménye, mint az alvás, az olvasás, a tu-dás, amit te szenvedéllyel kívánsz elsajátítani. Soha,érted, soha egyetlen nőt sem neveznék mocskosnakde vannak közöttük szerencsétlenek, akiket szánok.

Nem tudta, helyes irányban tapogatózik-e, mi bo-rította így fel Bubi egyensúlyát, erről a fiú konokulhallgat. Szemérmes és naiv; talán valaki felvilágosí-totta a szexuális életről, otromba módon „disznósá-gokkal” traktálta. A legényke? Nem valószínű, Má-riska néni kordában tartja a fiát, különben is falusigyerek, állatok között nőtt fel, ötesztendős korábankörülbelül mindent tudott a nemek közötti kapcsolat-ról, s ezt tartja az élet természetes rendjének. Laci?Tizenöt esztendős, serken a bajusza, csinos, meglehe-tősen mafla kölyök, Deskével barátkozik, és jámbo-ran tűri Bogyó szeszélyeit. Bubi látott valamit? Mit?

Hol?Felállt, nyújtózkodott.- Alaposan megéheztem. Édesanyád meghívott

va-csorára. Velem tartasz?

Bubi vezettette magát, a tornácon zavaros tekinte-tű, kisírt szemével gyanakodva sorra vette családtag-jait. De minden oly nyugodalmas volt; mama Jujubársonypruszlikját varrta, a két lány mocskos kár-tyával durákot játszott, és egymás kezét csapkodta.Deske lesöpörte magasra rakott építőkockáit.

- A szigligeti várrom! Zoltán bácsi, mikor me-gyünk hajóval oda, ahol várak vannak meg minden?Megígérte! Soha életemben nem láttam török kato-nát.190

- Én sem. - A férfi nevetett. - Tudtommal nemígértem semmiféle hajókirándulást.

- Bubikám, ugye emlékszel?- Szélhámos - dünnyögte a fiú.Előkerült nagypapa, frissen borotválva,

délcegen,esti sétájára öltözve, a maga joviális, kedélyes módjánüdvözölte a vendéget. Teca hatalmas ibrik kakaót ho-zott tálcán, kenyeret, vajat. A közjegyző azt mondta:

- Látod, kedves öcsém, a lányom úgy kezel, mintvalami vén gyereket. Kakaóra fog, mint ötven eszten-deje édesanyám. No, de legalább nem terhelem megéjszakára a gyomromat.

Váratlan volt egész napi szótlansága után Bubidurva, gyűlölködő hangja:

- Nagypapa hazudik. A vendéglőben minden estehúst zabái meg bort iszik, becsapja mamát... megmindenkit.

A közjegyző méltósággal fölemelkedett helyéről.

- Ezt a hangot kikérem magamnak. Júlia, tanítsdmóresre a fiadat, mert ha én veszem kézbe, nem ma-rad ép csontja.

- Ne haragudjon, papa, igazán nem is tudom...- Jó éjt. A viszontlátásra, öcsémuram.Nagypapa elvonult, s egy ideig csönd terjengett

az

asztal fölött. Azután Juju kuncogó hangot hallatott,igyekezett visszafojtani, egészen belevörösödött, vé-gül robbant a nevetése. A gyerekek átvették, zavaro-dottan nevetgélt Bubi, és idegesen, fejét hátrahajtvamama és a vendég is. A szélvédős gyertya körül ker-gült táncot jártak az éjjeli pillék, s a fák mögött föl-felé kapaszkodott a hold. Egy kicsiny, rojtos kendőbebónyált alak jelent meg a tornác előtt.

- Min mulat a társaság?

191

- Kezit csókolom, házinéni! - ordította Deske.Éjszaka ő aludt bent nagypapával, Bubi

átköltözöttJujuhoz, s ezen a renden később sem változtattak.

Augusztus eleje volt, forró nyár, de a nap későbbenkelt, és korábban nyugodott le, az olykor feltámadószél port és már száraz faleveleket is kavart az úton.A Balaton partján az asszonyok emlegették az őszinagytakarítást; három-négy napos felfordulás, padló-sikálás és beeresztés, brunolin- és terpentinszag, po-rolás, a nehéz brokát- és selyemfüggönyök tisztítása,ezüstpucolás - az asszonyok közölték egymássalmódszereiket és tapasztalataikat olyan gondterhelten,mintha nem is takarítóasszonyok végeznék a nehézmunkát, hanem ők maguk, ápolt kezükkel.

Apró, figyelmeztető jelek az ősz közeledtére, sokügyet nem vetettek rá a nyaralók, hiszen az augusz-tus még két nagy eseményt ígért: a jótékony célúelőadást, amellyel, hála Pártos Angelika művésznőközreműködésének, lepipálják valamennyi balatonifürdőhelyet, és hátravan a Szent István-napi

ünnep-ség, a parton tábortüzek gyúlnak, éjszakai csónaká-zás, a kalendárium szerint - jó idő esetén - holdvilág-nál, a telepi társaság utolsó nagy összejövetele, s ez-zel vége is a nyárnak. Augusztus 20-a után legtöbbencsomagolnak, a gyerekeket elő kell készíteni iskolára,a naftalinból kiszedni a téli holmit és még ezernyifontos tennivaló. A targoncás ember ilyenkor meg-keresi a sovány télirevalót, a villákat lezárják - dehol van az még! Délelőtti tűző napsütésben a finomparton fekvőszékek, napernyők, mindenek közép-192

pontjában változatlanul a pesti színésznő, oldalán aderűsen szivarozó, anekdotázó, tipp-topp gavallér ko-lozsvári közjegyző.

Imitt-amott suttogás kél dr. Komár Ferenc és Pár-tos Angelika bensőségesebb kapcsolatáról, de a több-ség alaptalan szóbeszédnek minősíti. A két emberközött első napon kialakult kedves, kötekedő hangmit sem változott, a közjegyző állhatatos hódolójaAngelikának, de bókol és kellemkedik csinos és rútasszonyoknak egyaránt, s Angelika mulatva mondo-gatja a többivel, hogy milyen kedélyes, csélcsap em-ber a kolozsvári Komár doktor. És ha mégis történtközöttük valami? Olyan istenáldotta művészre, mintPártos Angelika, nem vonatkozik az úri társaság szi-gorú és kérlelhetetlen erkölcsi normája, amely sze-rint például a házasságtörés tapintatos formák közöttbocsánatos bűn, de nyílt, botrányos viszonyra nincsfelmentés. Akárcsak a szórványosan előforduló válásiesetekre. Az egyik legszebb bogiári villa tulajdonosa,neves pesti ügyvéd múlt évben elvált a feleségétől.A villát átengedte az asszonynak, aki ott tölti a

nya-rat hatéves kislányával - a fiúcska az apánál ma-radt - teljes elszigeteltségben, az elvált asszonyt ki-közösítette a telepi őslakosság.

S mi volt a való helyzet? Kár kutatni, hogy a vi-harzó temperamentumú Angelika szilárdan állta-e aközjegyző egy élet gyakorlatában szerzett, kifinomultharci technikáját, amely a türelmen alapul, a kellőidőpont bevárásán - ez a módszer magát Napóleontis megadásra késztette az oroszországi hómezőn.Angelika kedvelte a bájos gyerekek nagypapáját, dea szíve másfelé vonzotta, egyre makacsabbul, márfájó vágyakozással. Babonás volt, rossz előjelnek te-kintette, ha életében először kudarcot vall. A tehe-

193

nesz! Az a sült paraszt! - mondogatta magában, éslánggal égett, ha a mélyen ülő szempárba tekintett.Nem megy többé a majorba, fáradjon hozzá az a vad-ember, ha látására vágyik, és már indult is, nagyokatlépkedve, katonásan, és nyájasan viszonozta a falu-siak köszöntését. - Be szép fehérnép! - suttogtákhangosan a már süketecske öregek.

A szerelem szerencsére nem ment az étvágya rová-sára. Básti Zoltánnál alaposan betízóraizott, mohónfelfalt mindent, amit készségesen elébe hordott Má-riska néni, s pompás vadmacska-karmait mutogatta acsöppet sem ijedős úrnak.

- Ide hallgasson, aranyember - mondta -, mitszólna, ha megfojtanám?

- A legszebb halál, amit ember kívánhat magának.

- Dániában tanult füllenteni?- Igen. Ott sokat forgolódtam színészkörökben.- Közönséges rágalom. Mit tud maga a

színészek-ről? Az ideálja a legjobban tejelő tehén. Én meg azostoba fejemmel magába szerettem.

- Legyen esze, Angelika. Mit kezdene a magam-fajta falusival?

- A bőröndömbe zárnám, és vinném magammalPestre.

- Csakhogy kettőn áll a vásár, mondják mifelénk.

A magáénál szebb fejet nemigen láttam, kár, hogyvalóban teletömi ostobasággal. Meséljen, hogy halad-nak a próbák?

Az egyetlen, amivel Angelikát letérítheti a nem kí-vánatos útról. A zengő, a legváltozatosabb árnyala-tokra képes hang lelkesedik - a kis Bogyó mostohasorsában ideális Hamupipőke, és királykisasszonymegdicsőülésében. Jujunak szerencsére kis szerepevan, mert színpad még nem látott két ilyen ballábat!194

A mostohát játszó kislány lassan megtanul beszélni -azután lamentált: a tanító lusta fráter, örökké noszo-gatni kell, barátkozni a trampli feleségével, mindentegyedül intéz, micsoda tehetetlen, tudatlan népség.S végül Angelika szedelőzködött - tudom, türelmet-lenek már a tehenei! - s ment megint dolgavégezet-len, robbanásig telített szívével.

Nem caplatott már mellette, hosszú lépteihez iga-zodva hűséges kísérője, Rátz Bubi, s ha a színésznőegyáltalán észrevette elmaradását, inkább örült neki,mint hiányolta. Helyes gyerek, de unalmas, és semmiszükség rá a majorban. Mint ügyelő jól megállja ahelyét, belökdösi a szereplőket, a mafla Lacit és alámpalázas Jujut. Azt pedig igazán nem figyelte mega színésznő, hogy a kis, bús alak távolról követi, azútmenti árokban botanizálva, lepkéket hajszolva, el-elmaradozva, s mégsem téveszti őt pillanatra semszem elől. Bubi meghasonlott a világgal, nincs szük-sége senkire, ő is közömbös mindenkivel szemben.Szófukar, udvarias, érdektelen, és tetszik magánakvilágfájdalmában. Szeretné azonban, ha családja

többfigyelmet szentelne lelkiállapotának, aggódnának érteés faggatnák, de még legjobb barátja, Bogyó is csu-pán önmagával van elfoglalva. Ritkán kerül sor közösjátékra, hancúrozásra; a délelőtt eltelik a Balatonnál,ebéd után a két kislány még mindig a szerepét ma-golja, mindegyik a maga énekszámát gyakorolja. Ru-hát próbálnak, Deske az öreg kisasszonyt bűvöli, sigen szép kis kardot kapott tőle, Bubi meg indul ma-gányos útjára, hogy messziről kövesse Angelikát, akiilyenkor tejet iszik a majorban. Angelikát sem szere-ti, senkit! Csupán arra vár, hogy a színésznő végreszóvá tegye elmaradását. - Hová tűntél, Bubikám?Ha tudnád, mennyire hiányzol! - S akkor azt felelné:

195

Sajnos, mostanában sok a dolgom. - Különböző vál-tozatait fogalmazta meg a párbeszédnek, közönye va-lósággal lesújtja majd Angelikát.

Egyik nap fával megrakott szekérke állt a kertkapuelé. Alacsony, rozoga tákolmány volt, s az elébe fo-gott kis ló girhes, kócos, akárcsak az öregember, akia bakon ült, majd lekászálódott, s Apollónia kisasz-szony házáig cammogott.

- Vegye meg a tüzelőmet, kisasszony, szép száraz.A kisasszony kereken elutasította.

- Tudja maga, jó ember, hogy egész évi tüzelő-szükségletemet az uradalomnál szerzem be, mégismindig jön a fájával.

- Szép száraz fa - mondta újra az öreg.- Nem kell. Menjen isten hírével.Az öreg morgolódva ment kifelé, dühösen

vakar-gatta mocskos, nyitott inge alatt őszes szőrzetét. Sze-kerénél őgyelgett Deske. Hevesen vonzotta az érde-kes jármű, a bús lovacska, s még a piszkos, károm-kodó öreg ráncos, borostás arca is. A maga elbájolómódján csevegésbe kezdett, érthetetlen dünnyögésvolt a válasz.

- Jó kis ló - mondta újra meg újra Deske. -

Finomszekér. - S mert a rejtett célzás hatástalanul pattantvissza az emberről, egyenesen előállt kívánságával. -Bácsi, vigyen el kocsikázni. - Az öreg a frajlát emle-gette csöppet sem barátságos módon, Deske most márrimánkodott. - Bácsi kérem, vigyen egy kicsit. Énmég soha életemben nem kocsikáztam.

A vén fatolvaj föllépett a szekérke alacsony bak-jára, körülnézegetett, Deskére is vetett egy, neki úgytetszett, biztató pillantást, azután a lovacskát meg-legyintette a botra kötött csomózott madzaggal, ko-cogva elindult. Deske követte.196

- Kérem, kérem, bácsi...- Ugorj mán, mit rísz! Ide ni...Deske fürgén elhelyezkedett az öreg mellett.

Át-ható szaga volt az ülésre helyezett koszlott pokróc-nak s az ember gönceinek. A villák előtt, ebéd utániálmos csöndben poroszkált a ló, de amint elhagytáka telepet, a vénember jót húzott rá ostorával, a frajlaistenit emlegette, meg a „rokonya” istenit. A szekérzörgött, rázkódott, a gyerek megbillent, s az öreg-ember karjába kapaszkodott. Az lerázta magáról, svadul csapkodta a lovacskát. Deske az ülést markolászta, szepegett.

- Köszönöm szépen, most már leszállok.Válasz nem jött, szaladt a kis ló, csúnyán

károm-kodott az ember.

- Bácsi! Engedjen leszállni!Deske ordított volna: - Zoltán bácsi! - De

torkábarekedt a hang. Ide-oda hányódott a keskeny ülésen,a hepehupás út feldobta, visszazöttyent, görcsösen fo-gózkodott mind a két kezével, sírva motyogta:

- Bácsi, hová visz? Tegyen le... engedjen...Az árokból kibukkant egy kis alak, a keze tele

nö-vénnyel, bámészan nézett a rohanó kis szekérre.A bakon mocskos vénember mellett Deske, sír,

vala-mit kiált feléje, de hang nem hallatszik. Deske!

Bubi elhajította növényeit, nekiiramodott, eszeve-szetten ordított:

- Álljon meg! Piszok disznó, álljon meg! Deske!Segítség, hallja, álljon meg!

Az öregember nem csökkentette az iramot, egyetlódított a gyereken, az lezuhant az ülésről, a szekérzörögve, ostorpattogtatás közben szaladt tovább. Des-ke mozdulatlanul hevert a földön. Bubi melléje tér-delt.

197

- Deske! Itt vagyok, ne félj. Megütötted magad?- Leült, ölébe vette a gyerek fejét. A homloka vér-zett, jobb karja aléltan visszahullott, a lábán is zúzó-dás, a haja zilált, izzadtan tapad kerek koponyájához.- Mi történt? Szólj már - kérlelte kétségbeesetten.

- Bubikám - súgta a gyerek -, engem elrabolt abácsi!...

- De hogyan kerültél a szekerére?- Hát... én kértem. Soha életemben nem kocsi-

káztam.Ültek a földön, mind a ketten sírtak, Bubi úgy

érezte, hogy a szánalomnak és aggódásnak ilyen fék-telen rohamát nem lehet elviselni. Talpra segítettenyöszörgő öccsét. - Támaszkodj rám - mondta. -Nagyon fáj? Lassan megyünk, ne félj, hát ne sírj,édes kisfiam, ne sírj...

Az imádott Bubi nem nevezi szélhámosnak, mocs-kos kis alaknak. Átöleli, szinte az ölében cipeli. Deskebotorkált mellette, csupa vérző seb, és boldog, féligeszméletlen, lázasan hadar.

- Bubikám, haragszol? Ugye, én mindig rosszatteszek? Zoltán bácsi húsz fillérjét visszaadtam, ugye,tudod, hogy visszaadtam és házinéni is... én csakpénzébe kerülök... sok pénz... jó, ha csörög a zse-bemben, te haragszol érte, tudom, hogy nem szeretsz,tudom én azt...

- Szeretlek, rettenetesen szeretlek. Jól támasz-kodj rám. Kit szeretnék, ha nem téged? Nemsokáraotthon vagyunk, nagyon fáj?

- Kicsit fáj, Bubikám, ha te nem jössz, elrabol azöregember, és majd én megmentem áz életedet, Bu-bikám, egészen kicsit fáj, de ugye azért játszok aszíndarabban, és meglátod...

A nagy fiú lihegett, verejték folyt végig az arcán,

198

most már mindkét karjával ölelte a tehetetlen Des-két, s beszéltek összevissza, egyszerre ketten. A zon-gorázó Orsolya asszony férje, a törvényszéki tanács-elnök villájának verandájáról megpillantotta a kéttántorgó fiút. Ölbe kapta Deskét, és hazavitte. Tecátszalasztotta a falusi orvosért, s mert a mama behunytszemmel, ájultan ült egy széken, Bogyó áthívta házi-nénit.

Apollónia kisasszony ecetet szagoltatott mamával,de mert továbbra is csak nyöszörgött és az ujjait tör-delte - nemrégen az izgalom Bubival, és most Deske!- erélyesen átvette a ház fölötti uralmat. Gnómszerűalakját meghazudtoló méltósággal fogadta a falusi or-vost, és míg a vizsgálat folyt, mindenkit kiküldött aszobából.

Alapos zúzódás Deske homlokán, a jobb combján,a lábán és a karján, szerencsére csonttörés esete nemforog fenn, mondta az orvos. A hőemelkedés inkábba lelki megrázkódtatás következménye. Borogatástrendelt, nyugalmat, fekvést, Apollónia pedig önhatal-

múlag valériáncseppeket. Szaga elterjedt a lakásban,és mama ásítógörcsöt kapott tőle. Házinéni elfoglaltaa főhelyet Deske ágyánál, személyesen rakta sebeireházi patikájának kenőcsét, és az orvos rendelte boro-gatást. Mamát, mivel sírt, ásítozott, kitessékelte aszobából. Nagypapa benézett egy percre legkedvesebbunokájához, és megajándékozta egy fényes ezüstko-ronással. Később, mikor Deske már roppant elégedet-ten feküdt frissen áthúzott ágyában, vakító fehérhálóingében, bepólyált fejjel, élvezte a nagy hűhótszemélye körül, lábujjhegyen és megilletődve belé-pett a két kislány s mögöttük Bubi. A gyerek mámo-rosan feléje tárta a karját.

- Bubikám!201

- Mi kell? - dünnyögte zavartan a fiú.Mogorvasága, azonban már nem hatolt

Deskére.A bátyja édes kisfiamnak nevezte, sírt miatta, és azölében hurcolta, Bubi szereti és sajnálná, ha meghaltvolna.

- Bubikám - hadarta arra gondoltam, hogyegyütt gyűjtjük a bélyeget és mindent, én majd szer-zek sok bélyeget meg csupa különleges növényt agyűjteményedbe.

- Jó, jó.Deske egyedül maradt házinénivel, és

megbeszéltevele, hogy házinéni réges-régi leveleiről levágják abélyegeket, a szabadságharc idejéből is őriz a kisasz-szony néhány levelet, amelyeket keresztapja, Valen-tini százados küldött szeretett kis Apolkájának. Deskemegkérte, hogy meséljen Valentini századosról, ésházinéni látott-e sok halottat a szabadságharcban?

Júlia, mellén szorosan összezárt karral, fejét föl-vetve és vékony derekát kiegyenesítve sebesen jár-kált fel és alá, oda-vissza az utcai szobában. Azutánnéhány sort írt, és Tecát szólította. A levéllel szalad-jon el a majorba az úrhoz - kötelességem a gyere-keim barátját értesíteni a balesetről -, mondta, ésa lány csodálkozott: miért magyarázkodik az

asszo-nya, és miért pirult el homlokától egészen a nyakáig?Júlia abbahagyta a sírást, s barátnője mellett helyetfoglalt a betegágynál; egyéb tennivaló híján a takarótigazgatta. Deske még mindig a szabadságharcnál tar-tott, és megkérdezte, mama is emlékszik-e a sok ér-dekességre, amit házinéni mesélt. Júlia nevetett.

- De édesem, hiszen én a világon sem voltam ak-kor, 1878-ban születtem.

- Hűha!Teca rontott a szobába.

202

- Nagyságos asszony kérem...Júlia idegesen felugrott.- Várj, Teca, jövök.Egyszóval az úr kiment a földekre, s hogy mikor

jön meg, azt nem lehessen tudni, a színészné is ottvárja a tornácon, nagyban uzsonnázik, a levelet át-vette Máriska néni, és amint megjön az úr...

- Jól van, Teca, köszönöm.A színésznő ott várja a tornácon. Júlia

szellemkéntlebegett át a szobán, oda-vissza. Úgy látszik, ottho-nos a majorban. Bár ne írta volna meg azt a levelet.Angelika a tornácon várja Básti Zoltánt. Bűn, Istenellen való vétek a gyötrődése, Deske, drága kisfia be-tegen fekszik a másik szobában, elrabolta egy öregszekeres...

Visszaült az ágy mellé. Sápadt volt, ujjai nyugtalantáncot jártak ölében, a könyörtelen Apollónia meg-itatott vele néhány csepp Valériánt.

Bogyó egy fatönkön ült a kertben, előtte minthanagy tömeg hamu volna teleöntve mákkal, s ahogyfölébe hajol, kifejezi szenvedését. A kertkapun be-lépett a legényke, s rávigyorgott a lebiggyesztett szá-jú, büszke Bogyóra.

- Levelet hoztam - mondta.- Az úrtól? Add ide.- De nem neked szól.- Hülye! Hát kinek?

- A mamádnak.Bogyó elkedvetlenedett.- Úgy! Hát keresd meg a mamát.A legényke átadta a levelet, megcsodálta Deske

be-pólyált fejét, és érdekes történetet mesélt az éjszakaszületett bikaborjúról, az úr jól nekigyűrkőzött, mígvilágra segítette, jókora állat, már megáll a négylábán. 203

- Mondd meg Zoltán bácsinak, hogy nagyon betegvagyok - üzente Deske.

A mama meg eltűnt a levelével, s bizonyára hosszúírás volt, mert sokára tért vissza. Az állt a levélben:

Júlia kedves, remélem, nem komoly a baj. Ne veszít-se el a fejét. Később, ha nem zavarok, meglátogatoma beteget.

Kézcsókkal Básti Zoltán. ’

Sietett, érthető, a színésznő ott várta a tornácon.Júlia, akinél „könnyen eltörik a mécs”, legszíveseb-ben kisírta volna magát, de egész nap nem adódottalkalom magányos sírdogálásra. Kiderült, -hogy ifjabbRátz Dénes a bogiári nyaralótelep legnépszerűbb tag-ja. Meglátogatta a Hamupipőke teljes társulata, sDeske rövid négyszemközti beszélgetést folytatottlegjobb barátjával, a tizenöt esztendős Lacival.

- A papád és a mamád leveleiről levágod a bélye-get, Itt van egy korona, húsz fillérért selyemcukrotveszel Bubinak, nyolcvan fillért visszahozol, becsü-letszóra, érted, hólyag? A cukor ajándék Bubinak,megmentette az életemet, de ne te add át, majd

én.A kertetekből hozol virágot, mit is, rózsát meg amivan, ajándék házinéninek, én adom át, érted, tökfej?Mondd meg mindenkinek, hogy nagyon beteg va-gyok.

Valóban, Bubi némileg az életmentő szerepét ját-szotta Deske kalandjában, és a fiú megjegyezte ma-gának, hogy a személye háttérbe szorul. Tagjaibanérezte még a nagy erőfeszítést, fáradtan ődöngött akertben. Egyre újabb látogatók nyitották az ajtót, akét kislányt a forgalom s hogy az érdeklődés közép-pontjába került a házuk, rendkívül felizgatta; fogad-204

ták a vendégeket, s kalauzolták a lakásba, Bubi el-bújt előlük. Apollónia kisasszony tiltakozott: Deskelázas, nyugalomra van szüksége, a betegágynál egye-dül ő tartózkodhat, s az ő engedelmével nagy néha amama - Deske azonban számon tartotta a látogató-kat, mindenkinek meg kellett tekinteni bepólyált tag-jait, megróvón emlegette azokat, akik még nem mu-tatkoztak. Hol marad Zoltán bácsi? És Angelika?

Együtt érkeztek. A mama mosolyt erőszakolt azarcára, maga is érezte, hogy kevés sikerrel, felsőtestea szokottnál is merevebb volt, mikor vezette őket abeteghez. Angelika - vajon hogyan csinálja, hogynem hat nevetségesnek - térdre omlott az ágy előtt,Deske kezét csókolgatta.

- Gyönyörűm, életem, hát való ilyen ijedelmetokozni? Nézz rám, tíz évet öregedtem - mondta An-gelika, akinek igen jót tett a balatoni nyaralás, ésvirulóbb volt, mint valaha. - Tudod, hogy imádlak?

- Tudom - felelte a gyerek, és átengedte kezét azáporozó csókoknak. - Ne tessék félni, azért fellépek.

- Ó, de kedves! - Angelika nevetett. - Fellép azapród! Egyetlen szó szerepe sincs, üldögél a trón lép-csőjén!

- Meséld cl, öcsi, hogyan is volt ez a história —mondta az úr.

Deske mesélt, alaposan kiszínezve a történteket. ’A szekeres bácsi eladta volna őt egy híres cirkusznak,nagyon sok pénzt kapott volna érte, azért rabolta el,ő maga mondta, Deske azonban nem kívánt cirkusziművész lenni, és ráparancsolt az öregre, hogy álljonmeg, az istrángot is megfogta, az öreg kapzsi jól akezére csapott, és ha nem jön Bubi...

- Bubi rohant a kocsi után, és kiabált, hogy piszokdisznó és segítség, és Bubitól megijedt a rabló, en-

205

gem ledobott a földre, és el is ájultam, de Bubi azölébe vett, és azt mondta, hogy édes kisfiam, és jóltámaszkodjak rá, és Bubi vitt engem, nehéz voltam,nagyon lihegett, és én majd megajándékozom Bu-bit...

Hol van Bubi? Angelika és Zoltán bácsi keresi.Mama sír. Mit sem tudott Bubi szerepéről, a törvény-széki tanácselnök hozta a karján Deskét... A kétkislány diadalmenetben kísérte a gyereket. Mamaforrón magához szorította.

- Kisfiam... édes jó fiam...Zoltán bácsi azt mondta:- Derék ember vagy, Sándor.És Angelika, ó, Angelika csókokkal árasztotta el

azarcát, a füléig, a nyakáig lángvörös arcát, és már sokis volt, Bubi kiszabadult a karjából, arca visszanyerterégi színét, s valahogy furcsa jókedve kerekedett, á,soha többé nem követi Angelikát, milyen butaságvolt, mégis, egy néni, ugye? Később átjött szép villá-jából a törvényszéki tanácselnök feleségével, Orsolyaasszonnyal és a mostoha szerepét játszó selypes kis-lánnyal, s a komoly férfiú is kezet rázott Bubival, aztmondta, hogy ember a talpán, verandájáról látta, ho-gyan cipeli az öccsét. Bogyó gúnyos fölénnyel bigy-

gyesztette a száját - érdekes, most egyszerre felfe-dezik Bubit? Mama is? Ő, Bogyó volna az egyetlen,aki sohasem kételkedett Bubi kiválóságában?

A kövér Laci meghozta a selyemcukrot, Deske gon-dosan átszámolta a visszajáró pénzt, azután, amikorbetegszobájában együtt volt a család, Zoltán bácsi ésAngelika, ünnepélyesen átadta a jutalmat Bubinakélete megmentéséért. Búcsúzásnál az úr azt mondtaRátz Dénesnének:

-Kérem, Júlia, értesítsen a kisfiú állapotáról. El-206

várom, hogy ha adódik valami probléma, hozzám for-dul. Az édesapja hol van?

- Kaláberezik a vendéglőben - mondta Juju.- úgy!Angelika is indult, dolga van a faluban. A kapun

túl a férfi karjába kapaszkodott, Júlia még hallottaa nevetését. Állt a kertajtóban összekulcsolt kézzel, sfohászkodott magában: Istenem, segíts meg... se-gítsd meg Deskét...

De ezzel már csak helyesbített, mert az elhangzottnevetés után úgy érezte, hogy neki nagyobb szükségevan az isteni pártfogásra, mint Deskének.

Laci csak harmadnap lopott rózsát szülei kertjéből,a késedelemért járó megrovást jámborul tűrte, az-után Deske megajándékozta házinénit a lopott rózsá-val. Aznap felkelt már, a homlokán volt kis kötés,ezzel elégedetlen volt, mégiscsak mutatósabb sűrűnkopogtató vendégek előtt bepólyált feje. A kertbenült, szívesen részt vett volna testvérei játékában, deApollónia kisasszony, a porkoláb nem mozdult mel-lőle. Végső soron Deske nem bánta, mert, mint Juju-nak bevallotta, rettenetesen, borzasztóan szereti házi-nénit. Sok érdekes történetet hallott tőle, például egy

régi megyebálról, ahol Apolka nehéz selyem magyarruhát viselt, a fején pártát - a huszárfőhadnagyotazonban nem említette a kisasszony, tekintettel hall-gatója zsenge korára.

Júlia ezen a napon ismét jelentést küldött a ma-jorba, mivel „kötelessége gyerekei barátját tudósítaniDeske állapotáról”. Szűkszavú, hűvös kis levél volt, segy mondat, hogy az események megviselték az ide-geit, szomorú, levert. Gyorsan járt alá, fel a kertiúton, a visszatérő Teca elé már valósággal szaladt.

Bogyó látta Teca kezében a levelet. Mit írt mama

207

Zoltán bácsinak? És Zoltán bácsi mamának? Miértnem velük üzennek, ha van mit, hiszen naponta ottvannak a majorban. Mama a válaszlevéllel eltűnik aszobában, s mikor Bogyó jó félóra múlva belép, ma-ma előtt még mindig a levél, akkor dugja zsebre, ésolyan különös az arca.

Básti Zoltán ezúttal azt írta:

Júlia kedves, köszönöm az értesítést, de miért a kisséhivatalos hang? Deskének kutya baja, semmi ok szo-morúságra. Szép, fiatal asszony, négy pompás gyerekanyja, hogyan lehet ilyen kishitű? Utóbbi időben szé-pen fejlődött, mesélték a gyerekek, hogy együtt ját-szanak. Örültek a fehér ruhájának. Én is. Legyen vi-dám, Júlia, és erős, céltudatos, döntse el magában,hogy mit kíván az élettől. Este meglátogatom a bete-get.

Estefelé a Rátz testvérekkel együtt érkezett, s rö-viddel utána megjelent Angelika. A kertben ültek,ezúttal nagypapa is otthon tartózkodott, Apollónia sa-ját készítésű süteménnyel kínálta a társaságot. A

szí-nésznő a szélvédős gyertya pislákoló fényében is ra-gyogott, kötekedett nagypapával, aranyembernek ne-vezte Básti Zoltánt, az idős dámát megillető tisztelet-tel szólt Apollóniához és barátsággal a merev Júliá-hoz - milyen elragadó, szikrázó jelenség! Bubi közö-nyösen hallgatta - most kellene egy iszonyút ásítani!- Bogyó csöndben ült mellette. Mama levelezik Zol-tán bácsival, de ha itt van, alig szól hozzá, miért?Idegen a mosolya, halcsonttal merevített nyakán akicsi fej mozdulatlan, mama ideges és szomorú, mi-ért? Bogyó egyszerre úgy érezte, hogy apja és négygyereke társaságában mama árva, és nem is öreg.208

Mi volna, ha valami módon tudtára adná mamának,hogy szereti?

A szobába ment. Áthordta mama ágyneműjét azablak felőli ágyba, hálóingét a takaróra terítette.Közben dúdolt: Én szegény csak sze-en-vedek, csaksze-en-vedek...

A vendégek búcsúztak, nagypapa visszavonult aszobájába, esti toalettjének kiegészítésére. Bogyó öcs-csével járkált a kert sötét, bokrokkal szegélyezettkeskeny útján. Bubi élénken magyarázott:

- Tudod, nemrégen olvastam, hogy tíz-, húszezerévvel ezelőtt nem volt még emberi beszéd, arc- éskézmozdulatokkal fejezték ki magukat. Én ha nézemAngelikát, hogy mindig más az arca, és olyan érdekesa mozgása, arra gondolok, hogy nincs is szüksége be-szédre. Meg arra is, hogy azok az ősemberek keve-sebbet tudtak a világról, mint ma Deske, éppen azértféltek mindentől, a vihartól meg a sötéttől, a náluknagyobb tárgyaktól is, és amitől féltek, annak híze-legtek. Angelika is mindig Zoltán bácsival törődikmeg hozzá beszél, talán fél tőle.

- Dehogyis - mondta Bogyó. - Szerelmes belé.A fiú merő csodálkozás volt.- Honnan tudod?- Látom. Fut utána - tette hozzá fontoskodva. -

Mindennap a majorban uzsonnázik. És ha Zoltán

bácsi is beleszeret, én soha többé nem akarom látni.

- Miért?- Csak.Egyéb irányú sejtelmeit nem említette, de

örökkéfigyelte, anyáskodó, elnéző aggodalommal a mamát,s a színésznőt csodálattal és haraggal, amiért olyanszép és híres, és mert muszáj szeretni, muszáj! A le-velek naponta mentek és jöttek, vajon mit ír mama?

209

Azt írta, akarata ellenére, telve szégyenérzettel:

Kedves, hogy vigasztal és szép, fiatal asszonynak ne-vez. Jelentéktelen teremtés vagyok mondjuk PártosAngelika mellett... és említhetnék még néhány asz-szonyt, csak itt, Bogláron...

Az erre vonatkozó válasz nem volt megnyugtató. '

... Pártos Angelika valóban nemének ritka remekpéldánya. Ne hasonlítsa magát Angelikához. A kiskosztümök elkészültek? Közeledik a nagy nap. Örü-lök, hogy Deske túl van a bajon. Kézcsókkal...

Deske homlokáról is lekerült a kötés, virgoncabbvolt, mint valaha, beteglátogatók már nem jelentkez-tek, de a Csajági-féle nyaralónak állandó vendégemaradt az úr és a színésznő. Básti Zoltán a gyerekek-kel jött a majorból, s utánuk közvetlenül „benézettegy percre az ő gyönyörűségéhez” Angelika. Mamá-nak ilyenkor egész magatartása megváltozott, szótlanvolt, hűvös, a színésznő úgy emlegette, hogy a bájosgyerekek ostobácska mamája. Mama viselkedése csu-pán Bogyónak tűnt fel, mert élénk volt a társalgás,sokat nevettek, az Angelika oldalán szivarozgatónagypapa is csupa mulatságosat mondott - és talán

Zoltán bácsi is észrevette mama hallgatagságát, mertmély szeme olykor, mamát fürkészte; maga elé mo-solygott, mintha kellemesen érintené mama egészengyerekes búsongása - az arca pontosan mint a sértő-dött Jujué. Mindenki örült a színésznőnek. A gyere-kek, otthon magányosak, egymásra utaltak, a bala-toni nyáron barátokra tettek szert, Zoltán bácsi sze-mélyében felnőtt és imádott barátra, a Balatonban és210

a próbák alatt gyerekekkel ismerkedtek, népszerűsé-gük egyre fokozódott a faluban és a telepen, utóbbiidőben mama is más, „elég kedves”, ahogy egymásközött mondták, a gyerekek tehát belekóstoltak a tár-sas életbe, és ízlett nekik. Örültek Angelika jövetelé-nek, mert változatlanul csodálták, Deske ugyan meg-jegyezte, hogy betegsége alatt csupán látogatásávaltisztelte meg, de ajándékkal egyszer sem; élvezte aszínésznő társaságát Csajági Apollónia kisasszony, ésmindenekfölött nagypapa, de még Teca is sűrűn ta-lált tennivalót a közelében.

Augusztus 10-én hűvös, szeles napra ébredtek.Mama szvettert adott a gyerekekre, és a tornácontársasjátékkal szórakoztak. Amerikából jöttünk, mes-terségünk címere, ez volt a játék neve. Ketten meg-beszéltek egy jelenetet, közölték a mondanivaló kez-dőbetűit, azután szöveg nélküli előadásukból ki kel-lett találni a kezdőbetűs szavakat. Bubi és Bogyó ba-latoni halászait tüstént megfejtették, utánuk Deske

ment ki Jujuval, s visszatérve sejtelmesen vigyorog-va jelentették be:

- Mesterségünk címere: A Cs Z B.Megfogta Juju kezét, sóhajtozott, Juju a

nyakábaborult, cuppanós csókot nyomtak egymás arcára, is-mét sóhajtoztak, és fojtottan nevetgéltek. Senki semszólt, Deske lármázott, ugrált.

- Nem találjátok ki? Angelika csókolózik Zoltánbácsival!

- Hülye! - mondta Bogyó.A mama hallgatott, szórakozottan vett részt a

já-tékban. Másnap szemerkélt az eső, szürke volt az ég-bolt, elmaradt a próba. S egyszerre ráeszméltek, hogyaz oly távolinak tűnő előadástól néhány nap választ-ja el őket, nagy, lámpalázas izgalom vett erőt a gye-

211

rekeken. Juju sírt, hogy teljesen elfelejtette a sze-repét, és inkább meghal, mint hogy kilépjen a szín-padra, Bogyó a báli ruháján talált újabb és újabb iga-zítanivalót, Deske viselkedett a legkülönösebben. Né-ha rajtakapták, hogy hajlong, motyog magában, éscsinos kis tollas fövegét emelgeti. Apollónia kisasz-szony pedig székre állt, és almáriumából leemeltehasználaton kívül helyezett toalettjeinek egyik darab-ját, szürke, dúsan csipkézett, nehéz selyemruhát.A gyerekek az eget kémlelték, a vigasztalanul barát-ságtalan mennyboltot, a zordonan háborgó Balatont,a szélfújta fákat. A nedves parti homokban porosz-kálva összetalálkoztak barátaikkal, és tanakodtak:hátha elmarad az előadás? Zuhogó esőben nem jönközönség, és Juju most már azért zokogott, hogy ta-lán nem is lesz előadás. Esténként Bubi ágyán ko-moly beszélgetés folyt arról, hogy nemsokára vége anyárnak, és megint a pesti lakás, magány, Lujza néni.- Utálom Pestet! - mondta Bogyó. Talán soha töb-bé nem látják a majort, a teheneket és a lovakat, alegénykét és Zoltán bácsit. Új élet kezdődik - Deskeiskolába kerül, Bubi gimnáziumba, és mindez kisséijesztő.

Az előadást megelőző reggelen vakító napsütésreébredtek. Érdekes, izgalmas nap következett.

14.

A nyár kellős közepén sem volt olyan élénk a telep,mint azon a napon. Vendégek jöttek hajón a túlsópartról, vonaton Lelléről, Földvárról és Siófokról, úgyszólván minden villának volt szállóvendége, és ezsemmi, mondogatták, a holnapi rumlihoz képest. Más-212

napra még Budapestről is bejelentették magukat, jó-részt a gyermekszereplők nagyszülei és egyéb rokon-ság, a szálloda valamennyi szobáját lefoglalták, akerthelyiség pedig már délelőtt zsúfolt volt, mert ajövevények látni akarták Pártos Angelikát „civilben”.A nagyteremben serény munka folyt: a tanító toho-nya, de meg kell adni, ügyes ember, elkészült a bál-terem nagy, festett vásznával, ezt szögelte faállvány-ra az asztalos; egyik sarokban zsúfolódott a mostohaszobájához összehordott bútor; a függöny felszerelé-se, a világítás - Angelika, a hadvezér, elemében volt.A széksorok kellő elhelyezésének gondja is rá várt,hátul padokat állítottak fel; telt házra számítottak.A jegyeket árusító Orsolya asszony jelentette Angeli-kának, hogy a drága jegyeknek legnagyobb része el-kelt, jó lenne pótszékekről gondoskodni - gondos-kodj, angyalom - mondta Angelika -, azt sem tu-dom, hol áll a fejem.

Az igazi szenzáció délben adódott. Fényes, elegánsvillany automobil állt meg a vendéglő-szálló előtt.Teteje félig nyitva, a hosszú kormánykeréknél libé-riás sofőr, s bent a kocsiban egy úr kockás porkö-penyben, szürke ellenzős sapkával a fején.

Hátrahú-zódott az ülésen, cigarettázott, a sofőr kiszállt, a ven-déglősnél Pártos Angelika művésznő után érdeklő-dött.

- Itt van, hogyne, azonnal - készségeskedett a ven-déglős, és sietett a nagyterembe. - Művésznő, keresik.

- Ki az ördög már megint?A vendéglős suttogott, Angelika arca elborult.- Felvezessem a szobába?- Nem! - Angelika toppantott.Nagy sebbel-lobbal kifelé tartott. Haja zilált volt

a kulisszatologatástól, világos karton tiroli ruhája fes-

213

tékfoltos. Közeledtére az úr kiszállt a kocsiból. A lom-bos fák alatt söröző társaság tanúja volt a jelenetnek,igyekeztek tapintatos közönyt színlelni, de az asszo-nyok nagy részét emésztette a kíváncsiság, és ha abeszélgetést nem is hallották, legalább szemmel kí-sérhették a jövevény és a színésznő mozdulatait. Rö-vid, halk vita, majd lassan sétálgatnak fel és alá azúton, azután a férfinak sikerül valamiről meggyőznieAngelikát. Együtt lépnek a kerthelyiségbe, a vendég-lős a művésznő fenntartott asztalához kíséri az auto-mobilos urat, Angelika felmegy a szobájába, majd át-öltözve visszatér.

Deske, aki a közelükben sündörgött, figyelmét ré-szint a beszélgetésnek, részint a pompás gépkocsinakszentelte. Amikor a pesti úr mégis meggyőzte Angeli-kát, hogy étlen-szomjan nem vághat neki a félnaposútnak, s bevonult vele a kerthelyiségbe, a sofőr is asöntésbe, Deske körüljárta az automobilt egyszer,kétszer, s nőtt, elhatalmasodott benne a vágy: hacsak egyszer megnyomhatná a kormánykerék mellett

a nagy fekete labdát! Ha egy pillanatig, nem tovább,helyet foglalhatna a bőrülésen!

A söntésben elfogyasztott ebédje után kijött azegyenruhás sofőr, fiatal, bajuszos legény, cigarettáragyújtott. Deske megszólalt:

- Szép automobil.- Tetszik, öcsi?- Tetszik. Képzelje, bácsi, még soha életemben

nem ültem automobilon.- Képzeld, mint utas én sem.- Nagyon szép automobil...A sofőr eldobta cigarettáját, a vendéglő

kapujárafüggesztett művészi plakátot nézte.

214

- Persze, gondolhattam, színház... Te is játszol aszíndarabban?

- Igen, nagy szerepet. Budapestről jött a bácsi ez-zel a szép automobillal?

- Onnan.- Én még soha életemben...A fiatalember nagyot nevetett.- Hát aztán mióta élsz te?- Hat éve élek.A sofőr benézett a kertbe.- A süteménynél tartanak. Na, ülj mellém,

elvisz-lek a sarokig.

Deske ekkor megszeppent.- De nem lök le a bácsi?- Ezt hogy értsem?- Engem nemrégen elrabolt egy szekeres, és

mertmegijedt a bátyámtól, lelökött, nagyon beteg voltam.

- Ejha! Ülj fel nyugodtan, nem löklek le.Ahhoz fogható élményben Deskének még nem

voltrésze. Töfögve elindult a boszorkányos masina, ésszédületes tempóban, mintegy harminc kilométeressebességgel száguldott az úton, majd körülményesfordulat után vissza, és pontosan a vendéglő előttmegállt a túlboldog Deskével.

- Köszönöm szépen, bácsi.- Helyes gyerek vagy.Deske kiszállt, és elégedetten állapította meg,

hogyszép számú nézőközönsége volt kocsikázásának,

gye-rekek és néhány falusi szekeres, akik nagy erőfeszí-téssel tartották féken megvadulni kész lovaikat, dea vendéglőből is látták diadalmas automobilozását.A nap hőse volt, különösen amikor a nagy érdeklő-désre való tekintettel széltében és hosszában mesélteaz ellesett párbeszéd töredékeit, hozzáadva egyet és

215

mást a magáéból. „Kezét csókolom, Andzséla... Adj’isten, mi szél sodorta ide?... Két hét óta várok vá-laszt a levelemre... Kellemetlen helyzetbe hoz...Visszaforduljak, Andzséla?... Igen, máris...

Egész napra futotta beszédtárgy az eseményből.Az asszonyok megállapították, hogy Angelika korrek-tül, úrinőhöz méltóan viselkedett, helytelen lett volnaszobájában négyszemközt fogadni a nagyurat, okosancselekedte, hogy visszaküldte oda, ahonnan jött. Azepésebb természetűek kifogásolták a kettesben elfo-gyasztott ebédet, ország-világ szeme láttára, de eze-ket lehurrogták - Angelika magatartása kifogásta-lan volt, a nagyúr kézcsókkal búcsúzott tőle. Vég-eredményben a színésznő amúgy is nagy tekintélyétemelte a váratlan látogatás, a jó kedélyű Orsolya asz-szony pedig férje, a törvényszéki tanácselnök jelen-létében kimondta:

- Irigylésre méltó teremtés ez az Angelika!Deske otthon is számtalan változatban mesélte,

hogy Angelika ezt mondta, az automobilos bácsi aztmondta, míg mama rászólt, hagyja abba, mindany-nyian hallották a történetet. Jó, legyen mama kíván-sága szerint, délután majd Máriska néninek, a

legény-kének és Zoltán bácsinak elmeséli, és a kocsikázást,ami ezúttal baj nélkül zajlott le.

Mama aznap nem írt levelet, s így válasz sem jött,állapította meg Bogyó. A majorból hazajövet Deskeelfecsegte, amit egyik bizalmasától, a legénykétőlhallott, hogy a színésznő délután a majorban hosz-szan tárgyalt Zoltán bácsival. Mama bánatos és, olyszelíd, gyöngéd! Korán ágyba küldte őket, hogy más-nap frissek, pihentek legyenek, ő még sétál házinéni-vel.

Bubi ágyán gyülekeztek. Világos volt az éjszaka,216

borzongatóan hűvös, a gyerekek magukkal hoztákpaplanukat, beleburkolóztak. Bogyó nézte a kertiúton időnként feltűnő két alakot, a kicsiny termetűkisasszony karját mamáéba ölti, és mama egyre be-szél, szokatlanul sokat és hévvel beszél, fehér horgoltkendő van mamán.

Júlia vallott a kisasszonynak. - Talán csodálkozol, Alpolka, hogy négy

gyerekemvan, és nem tudtam, mi a szerelem. Hamar, ó, nagyonhamar kiderült, hogy az uram iránti érzelem egybakfis rajongása volt. Később átalakult. Tiszteltem ésfelnéztem rá, tulajdonképpen ő volt az apám, hiszentudod, papa milyen... Vétettem ellené, mit gondolsz,Apolka? Ugye nem? Négy gyereket hoztam a világ-ra... Nem kívánt többet, mint amit adtam. Aztmondta, hogy örökké fiatal lány maradok, az ő jó,tiszta kislánya. Jó voltam, hogyne, mert Dénesneklehetetlen volt ellentmondani. Nem volt saját akara-tom, önálló gondolatom, vágyam sem, csak a gyere-kek, Dénes, a rendelő, a háztartás. Apolka, kedvesApolkám, hát ilyen a szerelem? Így belemar az em-berbe? Nem tudtam, honnan tudtam volna? Én bele-szerettem Básti Zoltánba, talán előbb, mint

amikorelőször megláttam a Balatonban, és bizonyára ez a tefülednek idegen, meg sem érted.

- Értem, Júlia.- Nem tartozom a szerencsés emberek közé,

Istenmeg ne verjen érte. De látod, szenvedés az osztály-részem. Harminckét éves vagyok, az első férfi, akitszeretek, tiszta szívemből, amíg élek, és ő mást szeret.Féltékeny vagyok. Örülj, Apolka, hogy ezt a kínt nemismered.

- Nem - mondta csöndesen az öreg kisasszonyezt a kínt nem ismerem.

217

Júlia füle most érzéketlen volt, a maga gondja fog-lalkoztatta.

- Néha bizakodtam. Volt valami a tekintetébenmeg a hangjában, és én minden szavát megjegyez-tem, túlzás, hóbort, de nekem fontos volt, a kincsem,amit őriztem magamban, kitöltötte a napjaimat, ésszámoltam is a napokat, elrémülve, hogy fogynak,könyörtelen az idő múlása, visszamegyünk Pestre, ésvége, soha többé...

- De kedvesem - szólt a kisasszony -, miből gon-dolod, hogy Zoltán szerelmes a színésznőbe? Észre-vettem volna. Zoltán nem az az ember, akit megszédítegy csinos ábrázat. Ismerem kölyökkora óta. Mihezkezdene a ripacsnéval? A ruháskosarat vinné utánaa színházba?

Júlia nevetett, azután még azt mondta:- Talán ő is szenved, éppen mert ilyen

reményte-len ügybe bonyolódott.

- Papperlapap! Szamárság, Júlia, végül még tesajnálod Zoltánt? Ha valóban ezt kotyvasztotta ma-gának, egye is meg.

Bogyó mit sem hallott a két sétáló beszélgetéséből,és kivételesen Bubi magyarázatát sem a legutóbbi ol-vasmányában szereplő mammutvadászokról, Bogyó

nem tudta, miről beszél mama házinéninek, de sokatmegsejtett belőle, talán mindent. Szította a nagylel-kű, anyás érzelem, amellyel mintegy lemondott Zol-tán bácsiról mama javára, s a cselekvés vágya. Bubi- a mammut agyaránál és ronda, nagy púpjánál tar-tott - kétségen kívül hatalmas ész, egyetemes tudás!- ha vele beszélné meg a fejében zsongó töméntelentervet és elképzelést, amiben nincs semmi megfog-ható? De Bubi járatlan az élet dolgaiban. És Bogyóúgy érezte, hogy négyen együtt alkotnak törhetetlen213

egészet, noha Juju kis hülye, Deske pedig nagyszájúés hencegő. - A mammutnak iszonyú nagy, gubancosszőrzete volt - rájuk bízhatja-e a titkát? Bogyó vívó-dott, nyugtalansága elérte a felső fokot, félbeszakí-totta a mammutról szóló előadást.

- Valamit mondok - szólt, és hangjának ünne-pélyessége feléje fordította az arcokat.

- Jól? - kérdezte Juju.- Esküdjetek meg, hogy soha senkinek nem

árul-játok el. Deske! Esküdj!

- Esküszöm az életedre...- A magadéra esküdj!- Jó...- Nem vicc - mondta Bogyó komoly titok. Én

tudom, hogy mama szereti Zoltán bácsit.- Persze - hagyta rá Bubi. - Mi is szeretjük.- Bubikám, nem úgy! Mama szerelmes Zoltán

bácsiba.Csönd volt. Juju idegesen visszaszorította

feltörnikészülő kuncogását, torkát fojtogatta az izgalom - amama? Először Bubi szólalt meg.

- Szegény mama. Akkor biztosan szenved - mond-ta a tapasztalt szerelmes.

- Én is azt hiszem. - Most már suttogtak, mint azösszeesküvők. - Féltékeny Angelikára.

- Mindennap a majorban uzsonnázik.- Fut Zoltán bácsi után.

- Andzséla - mondta Deske - az automobilosbácsiba szerelmes.

Tanácskoztak, azután mama beszólt, s míg azelőttsiránkozó, panaszos volt a hangja, utóbbi időben olyellágyuló, mintha gyengeségében a gyerekeire tá-maszkodna.

- Bogyókám, menjünk aludni, ti is, drágaságaim.

219

Mire a mama másnap felkelt, gyerekeit nem találtasem a házban, sem a kertben. Hol járnak korán reg-gel? Az előadásra fáradtak lesznek. A mama nyug-talankodva tekintett az utca felé, mennyi ember, ide-genek, ismeretlenek. Csoportosan vonulnak a Balatonfelé, istennek hála, az idő csodaszép, nyári forró nap-sütés, tiszta kék ég. Átvasalta a kislányok ruháit,Deske fehér matrózruháját, s hogy íme elérkezett anagy nap, félelem szorongatta, hátha kudarcot, valla-nak a gyerekei, Juju belesül a szerepébe, hová men-tek, hol maradnak? Fölkereste Apollóniát, és őt isnagy munkában találta. Akasztón lógott a kiszellőz-tetett, átvasalt szürke selyemruha, dús csipkézete ki-kolmizva, s a kisasszony éppen kertjének őszi virá-gaiból kötött csokrokat - színekben pompázó dáliák,őszirózsa, és üvegszirmú sárga rózsáit is letarolta akisasszony csokrai ékességéül. A két kislánynak ésAngelikának! Teca vigye le a hűvös pincébe, nehogyestig elfonnyadjanak. A gyerekek? Majd előkerülnek.

A testvérek libasorban bemasíroztak a major ka-puján, egyenesen az istállóba, s ott valóban

megtalál-ták az urat az újszülött bikaborjú mellett.

- Sajnálom, barátocskáim, most nem érek rá.- Zoltán bácsi! Fontos!- Történt valami?Igen, nem, hadarták összevissza, de

életbevágóanfontos, és ragadták magukkal a férfit megszokott he-lyükre a gyümölcsösben. A két lány úgy simult azoldalához, mintha fogva tartanák, szemközt a fiúk,Bubi mérhetetlen zavarában a fűszálakat tépdeste, ésvalamit motyogott a gilisztákról, amelyek szárazföl-dön és vízben egyaránt szaporodnak.

- Ezért jöttetek hajnalban?- Dehogyis.

220

Egymást nézegették, s végül Deske, a diplomata,megszólalt:

- Zoltán bácsinak nincs testvére?- Nincs.- Papája, mamája sincs.- Gyereke van Zoltán bácsinak? - kérdezte Juju.Ezen már nevetett a férfi - nincs gyereke. Bogyó

merőn nézett rá.- Hát akkor kit szeret Zoltán bácsi?A férfi a fatörzshöz támaszkodva cigarettára

gyúj-tott. A művelet elég hosszú időt vett igénybe, négykomoly gyerekarc várt a válaszra.

- Például - mondta lassan az úr - szeretek négyfurcsa gyereket, akik ahelyett, hogy a szerepüket ta-nulnák, feltartanak a munkámban.

- Angelika meghagyta - szólt Bogyó -, hogy neis gondoljunk a szerepre. Majd este. Zoltán bácsi sze-reti Angelikát?

Mi van velük? Mikor rukkolnak elő a „fontossal"?- Hogyne, szeretem.- Úgy?A férfi értett már a gyerekek nyelvén.

Elmosolyo-dott.

- Nem úgy. Mint... mondjuk mint a felebaráto-mat.

Megkönnyebbülés az arcokon. Rövid csönd utánDeske kérdezte:

- És Zoltán bácsi szereti a négy furcsa gyerekmamáját?

A férfi a földön elnyomkodta cigarettáját, és ma-gához vonta Jujut.

- Vigyázz, megégeted magad. - Valahová a gyü-

mölcsfákon túl nézett, a gyerekek feje fölött. - Igen,szeretem.

223

- Úgy?Felugrott. -- Menjetek haza, dolgom van. Este találkozunk.

Ég veletek.Sietett, a testvérek hallották fütyörészését, s

ettőljókedvük kerekedett. Libasorba fejlődve vonultak ki-felé, énekelve:

Trara, a posta jó,trara, mit hozhat ő...

Útközben Juju leszögezte:- Nem mondta, hogy mint a felebarátját.Egy szóval sem mondta.

15.Elöl ment nagypapa, a karján Csajági Apollónia kis-asszony szürke selyemben, szeméhez tartott lornyon-ján át figyelte a vendéglő felé tartókat, s szóvá tette,hogy jobbára ünneplőbe öltözött falusiak igyekezneka cél felé.

- Korán van, mélyen tisztelt kisasszonyom, min-ket ugyebár, az est főszereplőit a bájos Angelika egyórával a kezdet előtt vár.

Mögöttük Bubival mama, talpig hófehérben, jobbkezével kissé felcsippenti a lába körül mintegy hullám-zó, redősen leomló könnyű fehérséget, a karján kis

selyemköpeny. Mama hideglelősen reszket, Bubi vál-lára nehezedik. Következik a két lány fehér matróz-ruhában, s a menetet bezárja a ruháskosarat cipelőTeca Deskével, aki szigorúan ellenőrzi, Teca nemgyűri-e az ő mentéjét, s óvatosan bánik-e fövegé-vel.224

Nagypapa három jegyet vásárolt az első sorba, el-helyezte a két hölgyet, ő, mint mondta, odakint el-szív még egy szivart. A színpadot eltakarta az össze-vont függöny, s mögüle hallatszott a zsivaj, gyerek-lábak rohangálása, izgatott mamák zsinata, míg An-gelika mindenkit leparancsolt a színpadról. A teremhátsó padjai már megteltek falusiakkal, fiatalság tá-masztotta a falakat. Lassan gyűlt a közönség, beszél-gető csoportok alakultak, senki sem sietett elfoglalnia helyét, s a sok szép toalett, sötét öltönyök, a cseve-gés hovatovább egy budapesti színház bemutatójáraemlékeztetett, s nem a balatonboglári nyaralók jóté-kony célú gyermekelőadására. Apollónia kisasszonyis nyilván operaházi ünnepi estékre emlékezett, mertremegő és ünnepélyes arccal ült fiatal barátnője mel-lett, a világért sem fordult volna hátra - édesanyjaarra tanította, hogy úrinő nem néz hátra akkor sem,ha mögötte hatalmas robajjal összedől egy ház -, dea közelében csevegőket lornyonjával szemügyre vet-

te, s elégedett volt - elegáns, jó publikum. Időnkénthosszú aranyláncon függő órájára nézett, fél hét, akirályi apród csupán a második felvonás báli jelene-tében szerepel, de a kisasszony szeretett Júliája kétkislányáért is drukkolt, ahogy magát kifejezte.

Nagypapa tért vissza karonfogva Básti Zoltánnal.

- Kedves öcsém, foglald el a helyemet, én kószá-lok, és valahol majd leülök, parancsolj, kérlek.

- Helyes, bátyám, de akkor vedd át az én jegye-met.

- Úgy is jó.Derűsen távozott, dolgát jól végezte, mert noha

Deskével való szövetkezése felbomlott, nem adta fellánya megházasításának tervét, s a maga kellemesmódján igyekezett megnyerni Básti Zoltán hajlandó-

225

ságát. Kószálása a színfalak mögé vezette, Komárdoktornak ismerős világ, s ott forró kézcsókkal üdvö-zölte Pártos Angelikát. A művésznő megköszönte afehér rózsacsokrot - szállodai szobája telis-tele vanvirággal, a jó balatonbogláriak elkényeztetik, de mostmenjen, Komár, útban van. Nagypapa további kószá-lása a vendéglő kerthelyiségébe vezetett, az ott ha-marosan összeverődött kompániával balatonmellékibort fogyasztott s egy pár augsburgit, a nagypapaízlésének legmegfelelőbb kolbászféleséget mustárralés sóskiflivel. A közönség most már özönlött, ismerő-sök és idegenek, a teremben elhangzott az első gong-ütés: Bubi, az ügyelő mozsártörővei jókorát csapottegy rézüstre. A borozó társaság nem sietett, eleget lát-nak még a Hamupipőkéből, nagypapa kedélyes be-szélgetés közben azt is elfelejtette, hogy unokái szere-pelnek a darabban.

Bubi másodszor is rávágott a rézüstre. Az első fel-vonás szereplői háta mögött szorongtak, Angelikamint a lidérc lebegett a színpadon és a kulisszák mö-gött ellenőrző körútján. Juju halálra vállán kapasz-kodott Bubi karjába.

Bubikám, hazamegyek...- Mit izélsz? Elmondod, azzal kész!

- Igen, de én . . .Angelika bevezényelte a színpadra a mostohát,

kétleányát és Bogyót, a törvényszéki tanácselnök fele-sége elfoglalta helyét a pianínónál, és Angelika inté-sére Bubi akkorát csapott az üstre, hogy a zsongó te-rem menten elcsöndesedett.

Hiszen ez színház! Mesebeli szoba, kis tűzhely, régiasztal, magas támlájú, faragott székek, púposra vetettágy, a falon Mária-kép, rokka - honnan szedte összeAngelika? Orsolya asszony keze alatt halkan megszó-226

Ialt a pianínó, s a négy szereplő egy ideig oly moz-dulatlan volt, mint a képeskönyvben. Elhangzott azutolsó taktus, és ők megelevenedtek, kezdődött a já-ték.

A gonosz mostoha és két lánya báli díszben; egyika tükör előtt fésülködik, másik a cipőjét húzza, amostoha egyiket is szépíti, a másikon is igazít vala-mit, állandó mozgásban vannak, s eközben párbeszé-dükből kiderül a nagy újság: a királyfi a városba ér-kezett, tiszteletére bált rendeznek, s az ott megjelentszépek közül választ magának feleséget. A mama kétcsinos leánya egyikét a királyfinak szánja. Az ide-oda repdeső három alak között egy negyedik, a sze-gény mostohagyermek, Hamupipőke. Hozd a legye-zőmet, Hamupipőke! Kösd be a cipőm szalagját, Ha-mupipőke! Ugorj! Szaladj! S a kislány ugrik, szalad,pereg a játék. Végre útra készek. A mostoha levesza tűzhelyről egy szakajtót, a zongorán bevezető ak-kordok, a hosszú kislány énekel, és csodák csodája,selypegése már alig észrevehető, hála Angelikának.

Itt egy nagy sza-kaajtó mákkal,beleöntöm a ha-muba,és ha nincs kiválogatva,

reggelig, te lusta béka,holnap ú-újra kapsz egy zsákkal!

Elvonulnak, Hamupipőke egyedül marad. A tűz-hely mellé ül, a hamu fölé hajlik, mozdulata mérhe-tetlen szenvedést fejez ki, s énekel az édes hangocska:

Én szegény csak sze-en-vedek,csak sze-envedek,Szívem bús, nehéz, beteg...

227

Elhangzott a dal, s Bogyó szemezi a mákot, mert atapsnak nem akar vége szakadni. Júlia egész testébenremeg, az ő Bogyója! A háta mögött suttogás: Ki ezaz édes kislány? Nagyon bájos... Júlia az ujjait nyo-morgatja, Juju következik, istenem, Juju, szegény-kém, s egy kéz megérinti a karját.

- Nyugalom, Júlia kedves, hiszen nem életkérdés,a mi Jujunk marad akkor is, ha gyengén szerepel.

Igaz. Nem életkérdés. Júlia megnyugszik, és abbana pillanatban bependeredik a színpadra Juju, úgy lát-szik, az ügyelő Bubi jókorát taszított rajta. A kislányapró, ugráló léptekkel érkezik, itt-ott nevetés. A ha-mu fölé hajló Hamupipőke elé áll és nevet, kiáltozik,forog, repked körülötte a kis parasztszoknya.

- Te rongyos, hát téged itthon hagytak? Szemezdcsak a mákot, míg mások táncolnak, mulatoznak!Nem te leszel a királyfi felesége, nem bizony!

Valóság? Varázslat? Juju kis táncos mozdulattalbelekezd dalocskájába, az arca nevetős, a hangja tisz-ta, mozdulatai frissek, s mikor befejezi énekét, atapstól egy ideig várnia kell mondókája folytatásával.Közli a bús Hamupipőkével, hogy ő bezzeg ott lesz abálon, barátnőivel az ablakon át kukucskálnak a te-

rembe, Hamupipőke csak szedegesse a mákot, s ahogyjött, apró, szökellő léptekkel távozik, taps kíséreté-ben.

Apollónia szívből nevet. Júlia a szemét törülgeti,megkönnyebbült, s úgy érzi, ha nincs mellette BástiZoltán, Juju belesül a szerepébe. A férfira mosolyog,könnyes szemében hála, s oly büszke, boldog!

Hamupipőke elhalt édesanyjához fohászkodik, sze-retne részt venni a bálon. Megtörténik a csoda: ajtónyílik, s galambok, tündérek raja özönlik a szobába,Angelika bőkezűen osztogatta a szerepeket. Selyem-228

cipő, fehér báli ruha, kis kék alsószoknya, koszorú ahajába, ki ezt hozza, ki amazt, az ámuló Hamupipőkétkörülrepkedik tündérek és galambok, a jótékony An-gelika mindegyiknek adományozott egy mondatot,azután kézen fogva, énekelve lejtenek Bogyó körül,s ő az Angelikától ellesett bámulatos természetesség-gel térdre omlik:

- Drága anyám... köszönöm, drága jó anyám...Zúgott a taps. A függöny összement, s alóla

kilát-szott Bubi cipője, feladatai közé tartozott a függönyhúzogatása. A színpadra felsorakozott a négy szerep-lő; Angelika utasítása szerint külön senki sem jelen-hetett meg a függöny előtt. Bubi meghúzta a zsinórt,és utolsó pillanatban belódította a kis cselédlányt,Jujut, aki se látott, se hallott, szeme tágra nyílt, az-után egyszerre elmosolyodott: megpillantotta az elsősorban mama mellett Zoltán bácsit.

A közönség kitódult levegőt szippantani. Közbenbeesteledett, a kerthelyiséget díszítő lampionok sej-telmes fényében sétáló, csevegő tömeg, a vendéglőkisegítő személyzete hordta a hűsítő italokat. BástiZoltán is kivezette két hölgyét, nagypapa délcegentörtetett feléjük, s messziről harsogta:

- Gratulálok, Júlia, pompás volt, elsőrangú telje-

sítmény!Nagypapa egy-egy percre otthagyta

kompániáját,benézett a terembe, sokat éppen nem látott az elsőfelvonásból, de bírálatát ez kevéssé befolyásolta.Mindenesetre elérte, hogy Júliája körül suttogás tá-madt: A bájos Hamupipőke mamája... és az enni-való kis cselédé... ki ez a szép asszony?... Négygyerek, özvegy... ne mondd! Básti Zoltán úgy álltJúlia előtt, mintha védelmezné vagy éppen félne,hogy elröppen ez a sok fehérség, eloszlik a levegőben,

229

mint egy látomás. Azután elhangzott az első gong-ütés, lassan befelé szivárgott a közönség, és ha Júliá-nak kellemes meglepetést okozott egyik gyermeke,az csupán kezdete volt egy egész meglepetéssoro-zatnak azon az estén.

A bálterem díszletét megtapsolták, a felesége éskisfia közé préselődött tohonya tanítót menten elön-tötte a verejték, fénylő csöppek ülepedtek meg hájasarcán, szuszogott és hápogott izgalmában. Színesenkavargott a kép, Orsolya asszony verte' a pianínó bil-lentyűit, legjobb képessége szerint helyettesítve abáli zenekart. A sétáló, hullámzó apró emberkék ésleánykák ünnepi tömege gongütésre kétoldalt felso-rakozott, Orsolya asszony tust dörömbölt, és megje-lent a királyfi, a szép, kövérkés Laci földig érő pa-lástban, fülig vörösödve, s fél lépéssel mögötte men-tében, tollas föveggel, kicsi kardja markolatát fogva,hetykén az apród, Deske. Milyen szép gyerek! Elra-gadó! Murillo-angyalka! Júlia hallotta maga mögötta suttogást, Apollónia kezét kereste, majd döbbentenmondta:

- Apolkám, te sírsz?!Az öreg kisasszony nem felelt, a bálványozott kis

figurát nézte. S volt mit nézni, maga Angelika is a

színfalak mögött kissé eltátotta a száját. A királyfihelyet foglalt magas, trónussá kiképzett karosszéké-ben, s Deske eléje állt.

- Felséges királyfi, szabad a palástját?A kissé mulya Laci fölemelkedett, Deske lesegí-

tette köpenyét, és intett egy bámészkodó fiúcskának:

- Fogja!A gyermek állt, karján a palásttal, és söpörte

velea padlót. Egy roppant lámpalázas kislány üdvözölte a

230

királyfit, Orsolya asszony keringőt játszott. Isméthallatszott Deske csengő és magabiztos gyerekhangja:

- Felséges királyfi, válasszon magának táncosnőt.

S hozzá hajbókolt, fövegét levette, fölvette, minden

mozdulatát elbűvölt nevetés kísérte. Laci táncolt azegyik mostohatestvérrel, majd két forduló után a má-sikkal, keringtek a párok, a középső ajtó kinyílt, ga-lambok és tündérek hátteréből belibbent báli díszé-ben Hamupipőke. A zene elhalkult, a királyfi a teremközepén állva meredt a csodás jelenségre, a bájosleányzó éppoly lenyűgözötten a királyfira. A báli kö-zönség suttogott: Ki ez? Honnan jött? Mire ismétközbelépett Deske. Hamupipőke elé lépdelt, hajlon-gott, bokázott, karját nyújtotta, mint nagypapa Apol-lónia kisasszonynak esti sétákon, Bogyó arca a vissza-fojtott nevetéstől vérvörösre gyúlt, s a színfalak mö-gül mintha Angelika művésznő isteni kacaja szűrő-dött volna. Deske a királyfihoz vezette Hamupipőkét,s Laci átfogta Bogyó derekát, áhítatos, immár a nyáreleje óta égő szerelemmel.

- Ki vagy, szép ismeretlen?

- Szegény leány vagyok, felséges királyfi, nincsnevem, se otthonom, se hazám.

- Mit bánom én! Áruld el, hol keresselek, hol ta-lálok rád, szépséges leány.

- Ó, királyfi, ne keress, nem vagyok hozzád való.

- A nevedet mondd, a nevedet!A zene abbamaradt, s egy ősz szakállas,

bajuszosfiúcska, a polgármester köszöntötte a királyfit, akiazzal tisztelte meg városuk szép hajadonait, hogyközülük kíván feleséget választani. A báli közönségmegtapsolta a beszédet, a királyfi néhány keresetlenmondatban felelt. Ott termett a mostoha, két leányátvezetve kézen fogva, s dalban beszélte el, hogy leá-

231

nyai házias, jól nevelt, szerény hajadonok, majd akórus zengte ugyanezt a dallamot, egy-egy leánykátelőtérbe tolva, s a nagy tumultusban kisurrant a te-remből Hamupipőke, de ott maradt egyik kis selyem-cipellője. A kinyíló ajtóban galambok és tündérek kí-séretében mintha elszállott volna Bogyó.

Eltűnt! Hol van ő! Hová-á lettél, széép-séges leány!- énekelte Laci mutáló hangján. Deske hozta a cipőt,földig hajolt.

- A szépséges leány cipője, felséges királyfi.Deske önálló ténykedése kis zűrzavart

okozott, át-formálta a jelenetet, Laci nehezen szedte össze ma-gát. Ki volt a szép leány? Senki sem ismeri. Senki!

- Tudjátok meg, az lesz a feleségem, akinek ez acipő a lábára illik!

Akinek e cipőőcske láábára illik - énekelte a kórus,Deske felsegítette a királyfi palástját, és kardját csör-tetve kivonult vele a bókoló báli közönség sorfala kö-zött. Bubi összevonta a függönyt.

Júlia nevetett, fejét hátrahajtva, képtelen voltabbahagyni. Ez a gyerek! Hiszen egyetlen szó szövegé

sem volt. Szerepet kreált magának! Zoltán, mit szólehhez?... Apolka... Szétment a függöny, dübörgőtapsviharban állt a társulat, Angelika utasítására va-lamennyien egyszerre hajoltak meg. A közönség kö-réből valaki előreszaladt, és nagy doboz csokoládétnyújtott fel Deskének. A gyerek megemelte tollas fö-vegét, s lábához cukorka hullott, a kislányoknak vi-rág, hasonló fergeteges sikerű jótékony célú előadás-ra a legöregebb bogiári sem emlékezett.

Következett a rövid harmadik felvonás ismét amostoha szobájában, s a királyfi a sok mesterkedés,női furfang ellenére rátalált a maga mátkájára. A kö-vetelőző kiáltásokra végül megjelent a színpadon232

Pártos Angelika, kézen fogva a verejtékező tanítóvalés Bubival, majd utoljára összement a függöny.

Tarka füzére a lampionoknak, terített asztalok,hangolt a cigány. A kisegítő személyzet pótasztalokatcipelt, s ezeket piros terítővel takarták le a falusiak-nak, a kerthelyiség végében. Néhány társaság már el-helyezkedett, mások csoportosulva gratuláltak a szü-lőknek, s ismerősök, idegenek szorongatták Júlia ke-zét. Nagypapa kitett magáért, elfogódott lánya he-lyett is fogadta a bókokat, egy időben tíz emberrelkedveskedett, tréfált, büszke pater familias övéi kö-rében. Bogyó karja tele virággal, mellette a szerelmesLaci, Juju szorongatta házinéni csokrát, Deskét hív-ták egyik asztaltól a másikhoz, töméntelen csokolá-dét és még több csókot kapott.

Megjelent Angelika, hétmérföldes lépteivel egye-nesen a Rátz családnál termett. Felkapta Deskét.

- Gyönyörűm, bizony Isten elbőgöm magam, olyanennivaló voltál. Ti is, valamennyien, Bogyó, kicsiJuju, csillagszemű, Bubikám, nagyszerűen dolgoztál.

- Angyalka drága - mondta nagypapa -, amit

maga produkált, az egyedülálló, utolérhetetlen.- Valóban - szólt Apollónia kisasszony Angeli-

kám, hálásak vagyunk neked a szép estéért.- Kedves tőled, köszönöm. - A színésznő

gyorsanbeszélt, mozgásának a szokottnál is hevesebb bájameghökkentő volt, valami nagy belső hévtől csillo-gott a mélyfekete szempár, színes lampionok alatt azarca sápadt, sóvár, harminckét fehér foga villogott. -Júlia, büszke lehetsz a gyerekeidre. És maga? - for-dult sebesen Básti Zoltánhoz. - Nincs egy szava sem?

- Nagy művész maga, Angelika - mondta a férfi.- Rendezőnek is kiváló.

A színésznő nevetett.233

- Csakhogy kinyögte! Gyerekeim, ezt megünnepel-jük. Éhes vagyok, szomjan halok. - Karon ragadtaBásti Zoltánt. - Jöjjön, aranyember, ma reggelig ve-lem táncol.

Egyszerre ott állt előttük Bogyó, és nagy meleg-séggel, de igen határozottan mondta:

- Angelika néni, arra ne számítson. Zoltán bácsi amienk. És a mamáé.

Angelika önkéntelenül elengedte a férfi karját, smáris felsorakozott imádott barátja mellett a négygyerek, szorosan, védelmezőn. Básti Zoltán hátra-fordulva Júliára mosolygott.

- Nem tudtam... - Angelika egyetlen pillanatigtehetetlenül állt, de máris összeszedte magát. - Azértvelem is barátkozzatok, drágáim, mert mindjárt el-bőgöm magam.

- Hát hogyne, kedvesem - mondta Apollónia -,nagyon megkedveltünk téged.

Nagypapa a karját nyújtotta.- Szabad, Angyalka drága?Angelika fenntartott asztalánál a vendéglős

szemé-lyesen szolgálta fel a vacsorát.

16.

Másnap délelőtt Angelika megjelent a majorban, alegényke szaladt gazdájáért, aki Mariska nénivel apincében tartózkodott.

- Jó hideg a keze. - A színésznő sápadt volt, sze-me alatt árnyalatnyi sötét karika. - Ne féljen tőlem,letettem a fegyvert, megadtam magam. Kapok egypohár tejet? Azután már itt sem vagyok.

- Édes Angelika - mondta melegen a férfi -, min-234

dig boldog vagyok, ha látom, és büszkén vallom ma-gam barátjának.

Máriska néni nagy tálcával jött, s bőbeszédűen szá-molt be az esti előadásról. A Hamupipőke meséjénekelmondásába is belekezdett, hogy a mostoha rusnyabékának nevezte Bogyókát, és hiába, csak egy anyjavan az embernek, még halálában is segíti az egyszü-lött lányát - eredj dolgodra - ripakodott a legény-kére - mit tátod itt a szád! - akkor az úr is dolgáraküldte a beszédes asszonyságot.

Angelika lehajtott egy pohár tejet, még egyet, kós-tolt a tejfölből, a házi kenyérnek képtelen volt ellen-állni, s búsan falatozott.

- Adjon nekem is egy cigarettát.- Parancsoljon.Angelika az asztalra könyökölt.- Mondja, aranyember, miért nem volt

őszintehozzám? Különösen érzem magam. Mintha kifütyül-tek volna a színházban. Megbuktam. Ha idejében fi-gyelmeztetnek, hogy a szerepet másnak szánták...nem tudom... azt hittem, nehéz emberrel van

dol-gom. - Hevesen kifakadt. - Meg kellett volna mon-dania, hogy szereti azt az asszonyt!

A férfi elmosolyodott.- Isten őrizzen. Angelika. Elrontottam volna a

mulatságát. Az unalom réges-régen elűzte volna Bog-lárról, márpedig a balatoni levegőtől kivirult, olyanszép, friss és harmatos, hogy a lélegzete eláll annak,aki magára néz. - A színésznő legyintett, gyorsanfolytatta. - Beleélte magát egy szerepbe, és pompá-san játszotta, nemes eszközökkel, korrektül. DrágaAngelika, ne képzelje, hogy tragédiát játszott. Jelen-téktelen epizód, felül a vonatra, és elfelejti.

- Ma délután utazom.235

- Végtelenül sajnálom, valamennyien hiányolnifogjuk.

Csönd volt. Angelika utolsó falat kenyerét rág-csálta.

- Igazán szereti Júliát?- Szeretem - felelte csöndesen a férfi. -

Eleinteharagudtam rá, rossz asszonynak, még rosszabb anyá-nak tartottam. Azután egyszerre felbukkant a tó vi-zéből, és most már hajlandó vagyok azt hinni, hogyabban a pillanatban szerettem. Meglátni és megsze-retni egy pillanat műve volt, gondolom, maguknál aszínpadon így mondják.

- Mit képzel! - Angelika felháborodásában az asz-talra csapott. - Nálunk a színpadon így is mondják:

Jaj, hogy szerelmem - sarja gyűlöletnek!Korán láttam meg, későn ismerem meg!Hová ragadtál, szörnyeteg szerelmem?Halálos ellenségem kell szeretnem.

Zengett a csodás hang, hol cselló, hol hegedű, alegényke tátott szájjal megállt a tornác alatt.

- Így is lehet beszélni szerelemről, tisztelt fiatalúr!

Angelika ekkor már állt.

Ne, mégse esküdj! Kedves vagy nekem,de ez az éji frigy nem volna kedves.Oly elhamarkodott, oly hirtelenmint egy villám, mely elcikáz felettünk,mikorra szólanánk... Jó éjszakát!Szerelmünk bimbaját a nyár fuvalmavirággá bontja, majd ha újra látlak.Jó éjt, jó éjt, oly édes álmokat,amily álom ma engem látogat.

236

Azután szenvedéllyel, az orgona regiszterein fut-tatva hangját, mondta Tatjána leveléből:

Tudtam, hogy végre feltalállak;záloga ennek életem;a földi lét őrangyalánakküldött az Isten énnekem...Meg-megjelentél álmaimban,kedves, mint ismeretlen már,szemedben a varázs-sugárelbűvölt, hangod oh mi gyakrancsendült meg lelkem anda mélyén...Nem, ez nem álom volt! - Belépvénrád ismertem és döbbenőszívem titkon súgá: ez ő!

Angelika hirtelen a nyakához kapott, abbahagyta,nevetett.

- Látja, aranyember, ilyen formában is lehet kö-zölni, hogy meglátta és megszerette...

- Gyönyörű volt, Angelika, köszönöm.Kezet fogtak.- Én is köszönöm a finom tízóraikat, hogy

meg-szépítette a nyaramat, és mindent. Isten vele.

A gyerekek Bubi ágyán, saját külön lakosztályábangyülekeztek, ugyanis nagypapának halaszthatatlanul

sürgős dolga akadt Kolozsváron, és Angelikávalegyütt felszállt egy első osztályú kocsiba. Egyelőrebúcsút vett családjától, jövendőbeli vejétől és CsajágiApollónia kisasszonytól, értesítést vár, hogy az eskü-vőt Budapesten vagy a kedves balatonboglári temp-lomban tartják-e meg. A gyerekek jövendő életükről

237

tanakodtak, vissza-visszatérve a tegnapi diadalmasestére. Juju sírdogált, hogy őt mindenki nevette,Bogyó merengő arckifejezése jelezte, hogy csöppetsem közömbös neki királyi vőlegénye, Deske bejelen-tette, hogy Zoltán bácsitól feltétlenül kap egy hátas-lovat. Bubi azt mondta:

- Én nem szólítom papának. Nekem Zoltán bácsimarad.

Így a beszélgetés változatos volt, sokfelé kalando-zott, s egy másik beszélgetés ugyanakkor a kertbenfolyt le, két karosszékben, vadgesztenyefa alatt, oly-kor hangtalanul lepergett egy száraz levél. Júlia szo-rosan összevonta mellén fehér horgolt kendőjét, aférfi cigarettájának parazsa felvillant, kihunyt.

- ... Sándor és Boriska a reggeli vonattal beutaz-nak Keszthelyre, több gyerek megy a faluból. A kétkicsit pártfogásába veszi a tanító, eszes ember, tehet-séges, csak tunya, a feleségét is rosszul választotta.

- Senki sem tudhatja előre - mondta Júlia.- Én tudom. A magam dolgában biztos

vagyok. Ésmaga, Júlia? Nem unatkozik majd itt falun, velem?

- Soha, egyetlen percig sem! Elfelejthetem valaha,hogy magára veszi a négy gyerekem gondját?

- Az enyémek. Éppen úgy az enyémek.Egy kicsiny alak bukkant elő a sötétségből,

rojtoskendője az út kavicsát söpörte.

- Tíz óra - mondta szigorúan -, eredj haza, Zol-tán. Holnap is van nap.

Igaz. Holnap is, holnapután is, rengeteg nap vanmég.

238