EU – szakpolitikaTANANYAG

I. AZ EURÓPAI UNIÓ TÖRTÉNETE

1. Az európai integráció története a Maastrichti Szerződésig

1.1. A II. világháborút megelőző integrációs elképzelések

Európa századokon keresztül gyakori és véres háborúk színhelye volt. 1870 és 1945 között Franciaország és Németország háromszor is hadban állt egymással, aminek emberek tömege esett áldozatul. Számos európai vezető osztotta azt a meggyőződésest, hogy az országaik közötti hosszantartó béke biztosításának egyetlen lehetősége a gazdasági és politikai egységesülés.Már a XX. század előtt többekben felvetődött a gondolat az európai integrációról. Ezekről a gondolatokról olvashatunk művészek, filozófusok, tudósok – Dante, Comenius, Erasmus, Kant – műveiben. 1849-ben Victor Hugo már az Európai Egyesült Államok fogalmát használta, mint Európa országai számára

követendő cél. Saint-Simon felfigyelve az iparosodás előretörésére az európai egyesülésnek a gazdasági-társadalmi

feltételeit is vizsgálta. Rámutatott egy átfogó európai szervezet létrehozásának szükségességére.Az intézményesített egység megvalósítására a XX. század első felében több terv is született. Richard Coudenhove Calegri „Páneurópa” című könyve már konkrét javaslatot tett Európa

egységesítésére → „Páneurópai Mozgalom” (1920-as évek) már felvázolta a gazdasági integráció tervét is. Népszövetség – de ez gyenge próbálkozás, mivel nem nyújtott biztosítékot az európai államok békés

egymás mellett élésének és fejlődésének. Nem tudta az európai államok politikailag, gazdaságilag vagy éppen kulturálisan egymáshoz közelebb hozni, ráadásul nem tudta megakadályozni a II. világháborút sem.

Az I. világháborút követően néhány gondolkodó újra eljátszott a politikailag egységes Európa gondolatával. 1929-ben Aristide Briand, Franciaország miniszterelnöke beszédet tartott a Népszövetség gyűlésén, és javasolta az európai nemzetek föderációjának megalakítását a szolidaritás, a gazdasági fejlődés, valamint a politikai és a társadalmi együttműködés jegyében. Néhány kimagasló közgazdász, köztük John Maynard Keynes, támogatta az elképzelést. A Népszövetség kérelmére Briand 1930-ban előterjesztette az "Európai Föderális Unió rendszeréről szóló följegyzéseit". 1931-ben megjelent Edouard Herriot francia politikus "Az Európai Egyesült Államok" c. könyve. A Nagy Gazdasági Válság, a fasizmus térhódítása, majd a második világháború megakadályozta az európai országok közeledésére tett kísérletek kibontakozását

1.2. Az integráció kérdése a II. világháború után

Hamar ráébredtek arra, hogy a kialakulóban lévő kétpólusú világrendszerben, Európa csak úgy növelheti gazdasági és politikai súlyát, ha egyesül. Ezután már a megvalósulás lehetőségein vitatkoztak Nyugat-Európa politikusai: politikai, katonai, gazdasági, mely államok vegyenek részt.

1944 Bretton Wood – Világbank és Nemzetközi Valutalap (GATT) – az USA gazdaságpolitikájának hatása

1945 után sorra alakultak meg az integrációt célul kitűző mozgalmak a nyugat-európai országokban- közös intézményrendszer- föderalizmus

1946 szept. 19. Churchill a zürichi egyetemen már az Európai Egyesült Államokról beszélt

1947. jún. 5. Marshall-terv nyilvánosságra hozzák: célul tűzi ki Európa gazdasági helyreállítását és felemelését. A programban részt vevő országok (20) 1948-ban létrehozták az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetét [Organization for European Economic Cooperation] - európai kereskedelem összehangolása- gazdasági stabilitás és növekedés ösztönzése- Marshall-segély koordinálása

Ezen szervezet megalakulása is jelzi, hogy Európa két fele gazdaságilag eltérő irányban halad.1948 Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT)

1948 megalakul a Benelux Unió: vámunión is túlmutató valódi integrációs tömörödésként jött létre.

1

Ugyanebben az évben jött létre a Nyugati Unió Franciaország, Egyesült Királyság és a Benelux államok részvételével.

1949. május. 5. EURÓPA TANÁCS létrehozása [Council of Europe], melyet inkább regionális nemzetközi szervezetnek lehet tekinteni.- 10 ország hozta létre: Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg,

Norvégia, Olaszország és Svédország- később minden demokratikus berendezkedésű állam csatlakozott hozzá- fő célkitűzések:

plurális demokrácia jogállamiság az emberi jogok védelme az európai kulturális identitás kialakulásának támogatása és fejlesztése társadalmi problémák kezelése

- eddig már közel 170 egyezményt hozott, pl. Emberi Jogok Európai Egyezménye, Európai Szociális Charta- székhelye: Strasbourg- fő szervei: Miniszteri Bizottság, Parlamenti Közgyűlés, Titkárság, Emberi Jogok Európai Bizottsága

1949-re mind problematikusabban jelentkezett a német kérdés megoldása. Az amerikaiak sürgették Nyugat-Németország katonai megerősítését, ugyanakkor a nyugat-európai országok vonakodtak ettől. Az egységes Európai hívei úgy gondolták, hogy céljukat csak akkor tudják elérni, ha Franciaországot és Németországot is magába foglaló szupranacionális intézményekből álló szervezet jön létre.

1949 KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) is megalakult: a kommunista országok sajátos gazdasági integrációs szerve, ugyanis csak árucsere egyezményekre korlátozódott

1949. április 4. létrehozták a szovjet fenyegetéssel szemben a NATO-t [North Atlantic Treaty Organization]- alapító tagok: Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Luxemburg, Norvégia,

Olaszország, Portugália, Egyesült Államok, Kanada- 1999-nem Magyarország is csatlakozott- célkitűzések: politikai és katonai eszközökkel biztosítani a tagállamok védelmét az SZU fegyveres erejével

szemben- 1990 után tisztán védelmi jellegű szervezet, elsősorban a válságkezelésben és békefenntartásban, illetve

Európa egységének biztosításában vállal szerepet

1.3. Az Európai Szén- és Acélközösség megalakulása

A folyamatok azt mutatták, hogy az európai integráció építését a gazdasági együttműködés irányából célszerű megkezdeni.1950. május. 9. Schuman-terv: a francia-német együttműködés biztonsági garanciája, ezt Jean Monnet a francia kormány tervezési részlegének vezetőjével készítették el – az Európai Unió alapköveKoncepciójuk arra építették, hogy a szén és az acélipar központi ellenőrzése révén lehetetlenné válik az önálló háborús készülődés. Ezért a terv a német szén és a francia vasérc közös piacának megteremtését tűzte ki célul, amely számos gazdasági előnnyel is járt. (a 40/50-es évek fordulóján szénből és acélból is jelentős hiány mutatkozott, így a készletek koordinált felhasználása indokolt volt.)

↓1951. ápr. 18. EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉG (Párizs) [European Coal and Steel Community], más néven MONTÁNUNIÓ (rat.: 1952. Júl. 25)- tagok: Franciaország, NSZK, Olaszország, és a három Benelux-állam- intézmények

Főhatóság : tagjait a kormányok jelölték volna ki, de döntéseiket a közösség érdekeinek megfelelően hozták volna, de másképpen alakult

Tanács: szakminiszterekből álló kormányközi testület, jogalkotó és a Főhatóságot felügyeli Közgyűlés: tagállamok parlamentjeinek delegáltjaiból álló konzulatív szerv Bíróság: vitás jogi kérdések kezelése

1.4. Az Európai Védelmi Közösség kudarcától a Római Szerződésig

A sikeres Montánunió után rögtön meg akarták teremteni a politikai integrációt is.1950. dec. Pléven-terv: Európai Védelmi Közösség [European Defence Community]

2

cél: közös európai hadsereg felállása

1954. aug. 30. A francia Nemzetgyűlés leszavazta, tehát Európa még nem állt készen a politikai integrációra

1954. Nyugat-Európai Unió [Western European Union] ESZAK+N.Br. védelmi szervezet, csupán kollektív védelem elvét dekralálta

1955. jún. 1-2. Messina- cél a gazdasági integráció elmélyítése- Paul-Henri Spaak (belga politikus) kidolgozta a vámunióra épülő közös piac megvalósulásának tervét

1957. márc. 25. Róma: EURÓPAI GAZDASÁGI KÖZÖSSÉG és EURÓPAI ATOMENERGIA KÖZÖSSÉG [European Economic Community and European Atomic Energy Community]1958. jan. 1-én léptek hatályba az ún. Római Szerződések- az intézményeknél a modell az ESZAK volt, azzal a különbséggel, hogy a döntéshozatali hatáskörök

tekintetében elmozdulás történt a Főhatóság szerepét ezen szerződések esetén betöltő Bizottságtól a Tanács irányába és ezzel a kormányközi modell domborodott ki.

- fő cél: a közös piac megteremtése vagyis - vámok, mennyiségi korlátozások és az ezekkel azonos intézkedések megszüntetése- vámunió létesítése és közös kereskedelmi politika folytatása a kívülálló országokkal szemben- tőke, munkaerő, áruk, szolgáltatások szabad áramlása- közös mezőgazdasági, közlekedési és versenypolitika- jogharmonizáció

1960. Európai Szabadkereskedelmi Társulat (EFTA)N.Br., Svédország, Norvégia, Dánia, Svájc, Ausztria, Portugália→ ipari vámok csökkentése, de nincs közös külső vámhatár, mg.-re nem vonatkozik

Integrációs formák: Szabadkereskedelmi terület: a terület országain belül a külkereskedelem liberalizált, a kívülállókkal

szemben azonban minden tagállam külön nemzeti vámpolitikát folytat. Vámunió: a terület országain belül a külker. liberalizált, de a kívülállókkal szemben már közös külső

vámokat alkalmaznak és közös kereskedelmi politikát folytatnak. Közös piac: az áruk és a szolgáltatások szabad mozgásán túl a termelési tényezők (a tőke és a

munkaerő) áramlását is liberalizálják. Egységes (belső) piac: a vámokon és a mennyiségi korlátozásokon túl, az áru, a szolgáltatások, a tőke

és a munkaerő szabad áramlását akadályozó „nem vámjellegű” (fizikai, pénzügyi, technikai) korlátokat is felszámolják.

Gazdasági unió: már a gazdaságpolitikák integrációját is megvalósítják, ami a nemzeti gazdaságpolitikák összehangolását, harmonizálását, végcélként, pedig azok közösségi szintű egyesítését jelenti; a gazdasági unió fontos eleme a közös valuta.

Politikai unió: a kormányzat és a törvényhozás fokozatos átvitele közösségi szintre; a folyamat fontos eleme a közös külpolitikák kialakítása és a bel- és igazságügyek közösségi szintre emelése.

1.5. Az EGK első tizenöt éve

→ gyors belső integráció1968 közös külső vámok1962 közös mezőgazdasági politika (agrárprotekcionizmus a Közösségen belül); ez igen nagy előrelépés volt, mivel itt már jövedelem átcsoportosításra is szükség lehetett- 1958-73 között jelentősen megnőtt a tagállamok között a kereskedelem (12%-os évi növekedés, a tagállam összkereskedelmének bő 50%-a volt)- gyors modernizáció és műszaki fejlődés, így a GDP éves növekedése elérte az 5%-ot- 1969/70 a Werner-terv (luxemburgi miniszterelnök) már a monetáris uniót akarta bevezetni, de az olajválság megbuktatta- 1961-ben Nagy-Britannia kér a felvételét, de Franciaország most is és 1967-ben is elutasítja- 1965-től de Gaulle az ún. „üres székek” politikáját folytatta, így akarta a Közösséget a kormányközi együttműködés kizárólagossága felé terelni. Ezt majd a „luxemburgi kompromisszum” (1966. jan. 1.) oldotta csak fel.

3

1.6. Az Egyesülési Szerződés és intézményi hatásai

1965 EGYESÜLÉSI SZERZŐDÉS [Merger Treaty]→ összevonták az ESZAK, EGK és az Euratom eddig párhuzamosan működő szerveit 1967 júliusára

↓EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK [European Communities]

Intézmények: Bíróság, Közgyűlés, Bizottság és TanácsFontos:

- a 3 Közösség továbbra is megőrizte önálló nemzetközi jogalanyiságát- az EK rövidítés az 1992-es Maastrichti Szerződés óta az EGK-ra is vonatkozik- a Közösség és Közösségek fogalmak között sokszor nehéz különbséget tenni, általában az EGK-ra

szokott vonatkozni- az EGK, mint a közös piac működését biztosító általános hatáskörű szerv működik, azon a téren, amire

az ESZAK és az Euratom Szerződés nem tér ki.

1.7. Hatokból Tizenkettek - az EK bővülései

1969 dec. Gaulle lemondott →1970 júliusában megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások az Egyesült Királysággal, Dániával, Írországgal, Norvégiával

1973 jan. 1. Dánia, Írország és Nagy-Britannia az EK tagja lett.

Következmények:- EK világgazdasági súlya jelentősen megnövekedett → az USA az EK-t egyre inkább vetélytársának

tekintette;- az olajválság jelentősen hátráltatta az integrációban való továbblépést;- a britek a mezőgazdasági politika növekvő költségigényei és agrár importőr pozíciójuk miatt a

befizetések lefaragásáért küzdöttek, mivel folyamatos nettó befizetők voltak;- a tagállamok között a gazdasági kapcsolatok egyre szorosabbá váltak és sikeresnek tűnt.

1975 Európai Regionális Fejlesztési Alap

A 80-as évek első felében újabb bővítések adtak új impulzust az integrációnak.- Görögország a katonai junta 1974-es bukását követő demokratizálódási és modernizációs folyamat

következtében 1981-ben csatlakozhatott az EK-hoz.- Portugália és Spanyolország is katonai diktatúrából szabadult fel és sokéves tárgyalások után 1986-ban

válhattak az EK tagjává.

Hatás:- hangsúlyosabban előtérbe került a Közösségen belül a gazdasági és szociális kohézió kérdése;- az EK sokszínű, különböző fejlettségű régiókat magába foglaló szervezetté vált;- megnövekedett földrajzilag és politikailag jelentős integrációs tömbbé alakult.

1.8. Az Egységes Európai Okmány elfogadása – Az egységes piac megvalósítása

- olajválságok, recessziók következtében sokszorosára növekedtek az ún. „nem vámjellegű korlátozások” száma (veszélyeztetheti az eddig elért eredményeket)- az európai versenyképességet csak a deregularizációval lehet csak feléleszteni

↓a Római Szerződést módosítani kell

A piacokat rugalmasabbá kellett tenni és valóban ki kellett, alakítani a közös piacot, mert egyébként tartóssá vált volna a lemaradás az USA-hoz és Japánhoz képest.

1985 Jacques Delors (a Bizottság elnöke – francia) elkészített egy Fehér Könyvet, amely az EK egységes piacának 1992-re megvalósítandó tervét tartalmazta.→ a fizikai, pénzügyi és technikai korlátok felszámolását célozta megEhhez a tagállamoknak a szuverenitásuk újabb részéről kellett lemondani.

4

1986. febr. 18. Luxemburg: EGYSÉGES EURÓPAI OKMÁNY [Single European Act]Tehát az egységes piacot 1992. dec. 31-ig kellett elérni.Az egységes piac következtében óriási mértékben megnőtt a közösségi joganyag, ami megnehezítette az integrációhoz való csatlakozást.

Intézkedések:- a különböző protekcionista jellegű nemzeti előírások, szabványok felszámolása- tőkemozgások korlátozásának megszüntetése- számos szolgáltatási ágazat liberalizálása- kiterjesztették a közgyűlésből 1962-ben Európai Parlamentté átnevezett és 1979 óta közvetlenül

választott képviselőtestület befolyását- szélesítette a Bizottság hatáskörét is- megnövekedett az ún. minőségi többségi szavazás szerepe.

Schengeni Egyezmény aláírása: megszűnik a határellenőrzés és közös vízumpolitikát vezetnek be (1995-től lép csak életbe.

2. A 90-es évek Európai Uniója és a kelet-európai bővítés

2.1. A Közösségekből Unió – A Maastrichti Szerződés

Már az Egységes Okmány elfogadásakor elhatározták, hogy a tagállamok kormányközi konferencia keretében vizsgálják meg a gazdasági és politikai unióra való áttérés lehetőségét.

- gazdasági téren: egységes valuta bevezetése (már a 60-as évek óta napirenden volt)- politikai téren: bonyolultabb volt, a fordulatot a közép-kelet európai politikai változások és a német

egység jelentette↓

1990. dec. 15. mindkét témáról egyszerre kormányközi konferenciát kezdtek

1992. febr. 7. az ún. MAASTRICHTI SZERZŐDÉS aláírása: létrejön az EURÓPAI UNIÓ- elhatározzák az integráció tovább mélyítését: gazdasági és monetáris unióra lépnek, valamint 1999-ig

közös valutát vezetnek be- közös kül- és biztonságpolitika felállítása- közös célok bel- és igazságügy terén: uniós állampolgárság és a munkaerő szabad áramlása

DE! az Európai Unió nem lépett a három korábban létrehozott Közösség helyébe- sajátos, ún. három pilléres szerkezet jött létre

Európai Közösségek Kül- és biztonságpolitika } Európai Unió Bel- és igazságügyi együttműködések

- Intézményi változások:- jelentős mértékben nőtt a Parlament hatásköre- a Tanácsban szélesítették a többségi szavazási eljárás alkalmazását (megválasztott tagok 50% + 1 fő)- beiktatták a szubszidiaritás elvét: csak akkor kell egy ügyben közösségi szinten dönteni, ha nemzeti

szinten nem lehet kielégítő eredményre jutni

2.2. Az EU Maastricht után – A kezdeti nehézségek után eredmények: újabb bővülés és a közös pénz bevezetése

- nehezen ment a szerződés ratifikálása: dánok először elutasítják, a franciáknál csak 1%-os többség és britek ki is maradtakcsak 1993 nov. 1-én lépett hatályba- ’90-es évek elején gazdasági recesszió → megviselte a monetáris rendszert. Nehezítette a pénzügyi unió megvalósítását.- új tagállamok jelentkezek: Ausztria, Finnország, Svédország, Norvégia és a kommunista rendszerből felszabadult közép- és kelet európai államok (csak EFTA tagok csatlakozás volt ekkor reális – Európai Szabadkereskedelmi Társulás 1960: Ausztria, Dánia, Egyesült Királyság, Norvégia, Portugália, Svájc, Svédország; Izland, Finnország, Liechtenstein, de a többség az EU-ba lépés után elhagyta). Félő, ha nem csatlakoznak lemaradnak, elszigetelődnek.

1977 EK+EFTA ipari termékek szabad kereskedelme

5

1992 máj. 2. Európai Gazdasági Térség (EU+EFTA) 17 ország: Ezen térségen belül a 380 millió lakos, árui, szolgáltatásai, tőkéje és dolgozói ugyanolyan szabadon mozoghatnak, mint az egységes piacon. Ezért az EFTA az egységes piachoz fűződő jogszabályok mintegy 80%-át átveszi. Jelentősége csökkent, amikor 3 tagja 1995-ben csatlakozott az EU-hoz.

- 1995. jan. 1. csatlakozik az Unióhoz Ausztria, Finnország és Svédország → ismét erősödik az EU gazdasági és világgazdasági súlya- a Schengeni Egyezmény életbe lép- 1996/1997 szigorú gazdaságpolitikai intézkedések és visszatérő növekedés- így 1999. jan. 1-én útjára lehetett indítani az eurót (Dánia, Egyesült Királyság, Svédország kimarad)

2.3. Amszterdami Szerződés

Az újabb kormányközi konferenciát indokolta:- sokan úgy gondolták, hogy az EU nem megfelelően működik- közép- kelet európai országok csatlakozásával az intézményrendszer átalakítására lesz szükség

1996. márc. Torinóban kezdődtek a tárgyalások, de csak 1997 júliusában, Amszterdamban záródtak le1997. okt. 2. AMSZTERDAMI SZERZŐDÉS

- fontos előrelépések történtek a 2. és a 3. pillér területén (külső- és belső határőrizet, bevándorlás, menekültügy) – Europol, terv az Eurocorps felállítása

- Uniós szintre emelték a foglalkozáspolitikát- Az Európai Parlament döntési jogainak széleskörű kiterjesztése, együttdöntési eljárás bevezetése

De! több kérdés nyitva maradt- keleti bővítés kérdése- intézményrendszer átalakítása

2.4. A Nizzai Szerződés és a bővítés és a mélyítés folyamata az ezredfordulón és napjainkban

Az elkövetkező évek feladatai közt szerepelt az intézményrendszer modernizálása és a keleti bővítés megvalósítása.- a’90-es évek közepére 13 ország jelezte felvételi kérelmét (Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország. Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország) és ezt már a 6 főre tervezett intézményrendszer nehezen bírta el.- 1998. márc. a luxemburgi döntés értelmében Csehországgal. Észtországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal, Szlovéniával és Ciprussal megkezdték a csatlakozási tárgyalásokat- az Unióhoz most az EU fejlettségi átlagánál jóval elmaradtabb országok kívántak csatlakozni, ezért ennek meg kellett oldani a pénzügyi hátterét: 1999. márc. 24-25. berlini csúcstalálkozó – Agenda 2000 költségvetési és reformcsomag└ meghatározta az EU 2000-2006 költségvetését határozta meg, amelybe 2002-től beiktatták az új tagállamok felvételének lehetőségét.- 1999. jún. Köln

- újabb konferencia az ún. amszterdami maradékok rendezésére- Alapvető Jogok Chartájának javaslata

- 1999. dec. Helsinki- újabb 6 tagjelölt esetében határoztak a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről (Bulgária, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia + Törökország)A csatlakozási útiterv szerint (road map) a csatlakozás reális időpontja a legfelkészültebbek esetében 2004 lehet.Cél: ún. európai biztonsági és védelmi politika kiépítése

2000. márc. 23-24. LisszabonA tagállamok gazdaságpolitikájának konkrétabb harmonizálására irányult. Ezeket a feladatokat konkretizálták a következő csúcstalálkozókon (2001 Stockholm, 2002 Barcelona)

2000. dec. 7-10. NIZZAI SZERZŐDÉS továbbvitte a még Egységes Okmánnyal megkezdett folyamatot, vagyis a többségi döntések további

kiterjesztését úgy módosította a tagállamok részvételét a döntéshozatalban, hogy jobban tükröződjenek a népességi

súlyok

6

meghatározza, hogy majd a 27 tagú Unióban, mely országnak hány tagja és milyen súlya lesz a döntésben

megkönnyíti a tagállamok közötti ún. megerősített együttműködés intézményének alkalmazását, amely lehetővé teszi, hogy az integrációban gyorsabban előrehaladni akarók, bizonyos területeken akkor is mélyíthessék az integrációjukat, ha egyesek nem kívánnak részt venni benne.

meghatározták az Unió előtt álló feladatokat: hatáskörök jobb meghatározása és megosztása az Unió eszközrendszerének egyszerűsítése az átláthatóságának, a demokrácia és a hatékonyság fokozása az európai polgárok alkotmánya

az Európai Alapvető Jogok Chartájának elfogadása állampolgárainak alapvető jogait igyekszik egy dokumentumban összefoglalni politikai, állampolgári, gazdasági és szociális jogok közös számbavétele és meghatározása de! nem emelkedett kötelező jogi erőre

döntöttek egy ún. Konvent [Convention] létrehozásáról, amelynek munkájában nemzeti kormányok küldöttjei, de a nemzeti parlamentek képviselői, valamint az uniós intézmények küldöttei is részt vesznek (105 fő)

a tagjelöltek is részt vehetnek nem vétózhatnak meg olyan döntést, amely konszenzust élvez a tagállami delegációk körében egy év után a munkájáról be kell számolnia az Európai Tanácsnak és javaslatot tennie a

kormányközi konferencia számára Feladatok:

- az Európai Unió alapszerződéseinek egységes közérthető jogi keretbe foglalás- az Európai Unió és a tagállamok közötti hatáskörök szabályozása- az állampolgárok közelebb álló, demokratikus, átlátható és még hatékonyabb Unió működési keretének kidolgozása

Nizza után sem oldódtak meg a hatékony, átlátható, demokratikus működést érintő fő problémák, amelyek csak egy átfogóbb reform keretében számolhatók fel + a konszenzusos (egyetértés, összhang) is több területen fennmaradt

2001. jún. 15-16. Göteborg- fenntartható fejlődés (környezetvédelmi dimenzió) stratégia meghatározása- 2002 végéig ratifikálni kell a nizzai szerződést és be kell fejezni a csatlakozási tárgyalásokat

2001. okt. Gent- terrorizmus elleni harcról tárgyalás (2001. szept. 11. New York)

2001. dec. Laeken- megnevezték azt a 10 tagállamot, mely esélyesek a 2004-es csatlakozásokra- Konvent összehívásáról dönt- terrorizmusról és Afganisztánról tárgyalás

2002. jan. 1. forgalomba kerülnek az euro érmék és bankjegyek

2002. febr. Brüsszel: a Konvent alakuló ülése

2002. dec. Koppenhága: lezárulnak a csatlakozási tárgyalások a 10 tagjelölttel

2003. április 16. Athén: a 10 csatlakozásra váró ország közül hazánk aláírja az európai uniós csatlakozási szerződést

2003. jún. 20-21.Thesszaloniki- befejezi munkáját az Európai Konvent- elfogadják az Európai Unió Alkotmányának tervezetét- a Balkán országainak bemutatása- gazdasági integráció továbbfejlesztése

2003. okt. Rómaaz EU alkotmányával és reformjával foglalkozó konferencia

7

2004. máj. 1. 10 új tagállam csatlakozik az Európai Unióhoz2004. jún. 11. megkezdődnek az európai parlamenti választások, már 25 tagállammal

2004. jún. 18. az Alkotmányos Szerződés elfogadása Brüsszelben

2005. jan. 12. az Európai Parlament elsöprő többséggel megszavazta az EU Alkotmányát

2005. febr. 1. Horvátországgal érvénybe lép a Társulási Szerződés

2005- ápr. 25. Bulgária és Románia aláírja a csatlakozási szerződést

2005. május-jún. a franciák és a hollandok elutasítják az Unió alkotmányának ratifikálását

2005. június 16. A brüsszeli EU csúcson az állam- és kormányfők kitolták az Európai Unió Alkotmányos Szerződésének ratifikálására eredetileg megszabott, 2006. novemberi határidőt.

2005. június 29. Az Európai Bíróság megkezdte az első magyar vonatkozású ügy tárgyalását.

2005. október 3. Megkezdődtek Törökország és Horvátország csatlakozási tárgyalásai

2007. január 1. Románia és Bulgária csatlakozik az Európai Unióhoz.

2007. január 1. Szlovénia bevezeti az eurót, és ezzel az euróövezet 13 tagúra bővül.

2007. január 1. A bolgár, a román, és az ír is bekerültek az EU hivatalos nyelvei közé.

II. Az Európai Unió intézményrendszere

1. Az intézményrendszer jellege

- a kormányközi és a nemzetekfeletti jelleg keveredik

- 4 fő szerv: Tanács (kormányközi), Bizottság, Parlament, Bíróság (szupranacionális)

- Tanács: legfőbb döntéshozó, jogalkotó

- Bizottság: javaslattevő, döntés-előkészítő, jogkezdeményező

- Parlament: társdöntéshozó, társjogalkotó, konzulatív és ellenőrző szerv

- Bíróság: ügyel a közösségi jog betartására

- Maastricht óta a Számvevőszék is a fő szervek közé tartozik

2. Az Európai Tanács [European Council]

- nem egyenlő az Európa Tanáccsal (1949)

- az Unió csúcsszerveként működik (2004 után Brüsszelben ülésezik)

- 1974-től működik rendszeresen, évente 2x ülésezik (de Gaulle lemondását követően)

- állam- és kormányfők valamint a Bizottság elnöke vesz részt rajta; az üléseket a tagállamok külügyminiszterei készítik elő

- stratégiai jellegű kérdésekben dönt, általános politikai irányvonalak meghatározása

- szerepe az évek folyamán nőtt, döntései a szektoriális Tanács szintjén fogadják el

- ha folytatódik az Alkotmány ratifikálása önálló intézményi szintre való emelése és állandó elnököt kap, 2 és fél évre és egyszer lehet újra választani, más tisztet közben nem lehet betölteni

8

3. Az Európai Unió Tanácsa/Miniszterek Tanácsa [Council of the European Union]

- tagjai tagállamok kormányainak képviselői, a tagállam dönti el mikor, kit delegál

- a szakminiszterek testületei: ún. szektoriális Tanácsok (15 db)

- a külügyminiszterek tanács az Általános Ügyek Tanácsa (döntés-előkészítő) a politikailag jelentősebb kérdésekkel foglalkozik

- székhely: Brüsszel vagy a soros elnökséget adó ország

- 2500 fős Főtitkárság készíti elő az üléseket, élén a főtitkár (külügyes) jelenleg Javier Solana – spanyol

3.1. A soros elnökség intézménye

- az elnöki tisztséget félévenként tölti be egy tagállam (lásd fólia jövőbeli elnökök)

- összehívja a Tanácsot, ill. elnököl benne és vezeti az ehhez kapcsolódó szerveket

- napirend meghatározása

- az elnökséget betöltő ország kulcsszerepet játszik az Unió külső képviseletében és külpolitikai álláspontjának meghatározásában, ezért igen nagy megtiszteltetés

- közösségi trojka (jelenlegi, leköszönő és jövőbeli soros elnök)

3.2. Felelősségi köre

1. európai törvényalkotás: számos területen közös az Európai Parlamenttel

2. A tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolása

3. Nemzetközi megállapodások megkötése az Unió és egy vagy több állam illetve nemzetközi szervezettel

4. A Parlamenttel közösen elfogadni az Unió költségvetését

5. Az Unió közös Kül- és Biztonságpolitikájának elfogadása

6. A nemzeti bíróságok és rendőri erők közötti együttműködés koordinálása bűnügyekben.

3.3. A COREPER és a tanácsi munkacsoportok - a Tanács munkáját segíti, ill. előkészítő testülete az Általános Képviselők Bizottsága (COREPER – Comité des Representants Permanents)

- feladata egyes kérdésekben az álláspontok közelítése

- a tagállamok kormányai és az Unió intézményei közötti kapcsolattartás

- hetente ülésezik

- speciális szervek: Mezőgazdasági Különbizottság, „113. cikk bizottság”, Politikai és Biztonsági Bizottság, Koordináló Bizottság

- a COREPER munkája ma már annyira kiterjedt, hogy a létszáma már nagyon felduzzadt

- 250 ad hoc jelleggel felállított tanács: aktuális napirend

(- magyar állandó képviselet vezetője Kiss Tibor)

3.4. A Tanács szavazási formái

- egyszerű többséggel csak eljárási, illetve olyan kérdésekben születik döntés, amelyről a Szerződés nem rendelkezik

- érdemi ügyekben minősített többségi szavazás a leggyakoribb – a szavazatokat súlyozni kell, az Egységes Európai Okmány óta

9

- egyhangú (konszenzusos) döntés: egyre inkább háttérbe szorul, de még néhány fontos kérdésről így döntenek (külpolitika, kultúra, adózás) – minden tagállam vétójoggal rendelkezik

- a 15 tagú EU-ban még 87 szavazat oszlott meg a tagállamok között

3.5. A Nizzai Szerződés Tanácsot érintő változásai

- minősített többségi szavazást kívánta előtérbe helyezni

- a szavazatok újraelosztása a nagyobb népességszámú országok javára

- a 15 tagnál 237 szavazat lesz és 169 kell a minősített többséghez, a 27 tagnál 345 szavazat lesz és 255 kell a minősített többséghez (az átmenet kérdése) – 25 tagnál 232

- Magyarország számára 12 szavazatot állapítottak meg (u.a. Belgium, Csehország, Görögország, Portugália)

- emellett szükséges a döntéshez a tagállamok felének a támogatása is

- ún. népességi szűrő: a szavazásnál bármely tagállam kérheti annak az ellenőrzését, hogy a minősített többség, azaz a támogató országok elérik-e az Unió lakosságának 62%-át

3.6. Az Alkotmány hatása a Miniszterek Tanácsának működésére3.6.1. A Tanács státusza 

-az EU törvényalkotó és költségvetésért felelős intézményeként határozza meg (EP-vel együtt) - nyilvánossá tenné üléseinek azon részeit, amelyeken törvényalkotási tervezetről tárgyalnak, vagy szavaznak.

3.6.2. A Tanács formációi-szétbontja az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsát Általános Ügyek Tanácsára és Külügyek Tanácsára. - a Tanács többi formációjáró való döntést, az Európai Tanácsra bízza, hogy minősített többséggel állapítsa meg a Tanács további összetételeit.

3.6.3. Elnökségi rendszer - a tagállamok előre meghatározott hármas csoportokban, 18 hónapon keresztül látnák el. A hármas csoportokon belül valamennyi tanácsi összetétel elnökségét rotációs rendben, hathónapos időszakonként felváltva töltenék be a tagállamok. A csoport többi tagja közös program alapján segítené az elnökséget összes feladata ellátásában. A Külügyek Tanácsa kivételével.  3.6.4 .A szavazási rend- minősített többséggel dönt- az ún. „kettős többség” (tagállamok + népesség többsége) elvére épülne. Eszerint az Európai Bizottság vagy az uniós külügyminiszter javaslata alapján meghozott döntéseknél a tagállamokat képviselő miniszterek közül legalább 15-nek és legalább 55 %-nak a javaslat mellett kellene lennie, és együttesen az Unió népességének legalább 65 %-át kellene képviselnie. Abban az esetben, ha a Tanács nem a Bizottság vagy a külügyminiszter javaslata alapján dönt, a Tanács tagjainak 72 %-a, és az általuk képviselt népesség legalább 65%-a kellene a javaslat elfogadásához.

4. Bizottság [European Commission]

- 27 tagú szervezet, melynek elnevezése vonatkozhat az ún. biztosokból álló kormányhoz hasonlóan működő grémiumra, az ún. biztosok kollégiumára vagy az intézmény egészére

- elődje a Főhatóság- a tagjai közt a feladatokat szakterületenként felosztják, a feladatokhoz hivatali apparátus tartozik- székhely Brüsszel, illetve Luxemburg

3. 1. A Bizottság tagjai

- minden tagállamot egy biztos képvisel

- a tagokat a kormányok közös megállapodással – 5 évre - választják és a Parlament hozzájárulása is szükséges, a leváltást is Parlament intézi (1999-ban volt rá példa)

- a tagok nem a tagállamok küldöttei

- a tálcák jelentősége nem ugyanolyan, ezért komoly viták vannak néha a tagállamok között

- jelenleg José Manuel Durão Barrosa (portugál)

10

4.2. A Bizottság hivatali struktúrája

- a biztosok alá főigazgatóságok és hivatalok rendeződnek

- a 36 szervezeti egység egyenlőtlenül oszlik el

- 20.000 tisztviselő!!

- 3 típusa van a bizottságoknak: konzulatív, ügyviteli, szabályozási

4.3. A Bizottság hatásköre

- a közösségi érdek megfogalmazásának letéteményese

- kezdeményező, javaslattevő szerv

- szűkebb körű döntéshozói jogkör

- a költségvetés kezdeményezője

- ellenőrzi a Szerződés betartását

- jelentések készítése a működésről

- külső képviselet

- beszámolási kötelezettség a Parlament felé

- közösségi politikák és azt ezt támogató pénzek kezelése

4.4. A Nizzai Szerződés hatása a Bizottság működésére - minden tagállamnak egy biztos delegálását engedélyezi- ha a tagállamainak száma eléri a 27-et, a biztosok száma nem növekedhet tovább. Ekkor a Tanácsnak egyhangúlag döntést kell hoznia a biztosok számát illetően, és ennek a számnak mindenképpen kevesebbnek kell lennie 27-nél. - a biztosok nemzetiségét rotációs rendszer segítségével határozzák meg, ami minden tagország számára méltányos elbánást biztosít. - az Elnök hatáskörének növeléséről is, mivel ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a testületet össze lehessen tartani, és hatékony munkára lehessen ösztönözni. Így a Bizottság elnöke dönt többek között a portfoliók elosztásáról, és ő kezdeményezheti egy-egy biztos lemondását is a Bizottság többi tagjának jóváhagyásától függően.  3.5. Az Alkotmány hatása a Bizottság működésére- az „egy ország - egy biztos” elv 2014-ig marad érvényben. Az Alkotmány ugyanis úgy rendelkezik, hogy ettől a dátumtól kezdve a biztosok száma a tagállamok számának 2/3-ára csökkenjen (ideértve a Bizottság elnökét és az EU külügyminiszterét is). - 2014-től a tagokat egyenlően, rotációs alapon választanák meg. A rotációs rendszer rendjéről az Európai Tanács egyhangúlag döntene, és konszenzus alapján joga lenne a biztosok számának megváltoztatására.- az európai külügyminiszteri poszt létrehozásáról is rendelkezik. Az EU külügyminisztere látná el a kül- és biztonságpolitikáért felelős főmegbízott (az ún. Mr. CFSP) és a külkapcsolatokért felelős biztos feladatait, továbbá átvenné a jelenleg, a tanácsi elnökség által ellátott külképviseleti funkciókat is. A közös külügyminiszter ezért mind a Tanácsnak, mind a Bizottságnak felelős lenne (ez utóbbinak egyébként az alelnöki posztját is betöltené). - a közös külügyminisztert az Európai Tanács jelölheti ki, minősített többséggel és a Bizottság elnökével egyetértésben.

5. Parlament [European Parliament]

- az állampolgárok által választott képviselőtestület- a képviselők nemzetközi pártfrakciókba tömörülnek- egyre több hatáskörrel rendelkezik

5.1. A Parlament intézményi szerepének fejlődése

- 1952 a Montánunió Közgyűlése

- 1957 Közgyűlés: tanácsadó, felügyelet

11

- 1962 Európai Parlament: vitafórum

- 1970- től komolyabb szerep

- a szerepe 1979 óta növekedett meg igazán, mióta közvetlenül választják

- 1987 után vált valódi jogalkotóvá (Európai Egység Okmány)

- Maastricht, Amszterdam és Nizza ezt tovább erősítette, de nem nemzeti parlamentként működik

- jóváhagyási jogkör, politikai kezdeményező

5.2. A Parlament választása és politikai összetétele (fólia)

- valódi parlamenti fennállás 1976 óta, a világon egyedülálló

- 1979 óta ötévente választás

- a döntéseknél a képviselők politikai hovatartozása jelentősebb a nemzetinél

- az egyes tagállamokban eltérő feltételekkel zajlik a választás

- egy párthoz minimum két tagállam kell

- 2 legnagyobb párt: Európai Szocialista Párt és Európai Néppárt

5.3. A Parlament tisztségviselői és testületei

- a szakmai viták a szakbizottságokban folynak

- 2 és félévente abszolút többséggel választják meg az elnököt /jelenlegi elnök Hans Gert Pöttering – EU Néppárt - német/

- a mindennapi munka az Elnökök Konferenciáján és a Büró-ban zajlik

Elnökök Konferenciája: az elnök és a munkacsoportok vezetői alkotják; politikai jellegű döntések meghozatala, napirend előkészítése, tagok összetétele, kompetencia viták kezelése, tagállamokkal kapcsolattartás

Büró: az elnök és a 14 alelnök; ülések menedzselése, szervezeti, adminisztratív ügyek

- a questorok felügyelnek a képviselőket közvetlenül érintő ügyviteli és pénzügyi ügyekért

- 20 szakbizottság: elnök + 3 alelnök; politikai csoportosulások itt is; legnagyobb: külügyi, legkisebb halászati; jelentéseket tesznek (fólia)

- ideiglenes és vizsgálóbizottságok is vannak

- a Parlament küldöttségei kapcsolatot tartanak fenn az EU-n kívüli országokkal

5.4. A Parlament munkarendje

- háromközpontú intézmény: Strasbourg (plenáris ülések), Brüsszel (bizottsági ülések), Luxemburg (Főtitkárság) – hatékonyság csökken

- évente 12 plenáris ülés egy hétig, 2 bizottsági hét

- minden képviselő saját nyelvén szólalhat fel

5.5. A Parlament feladata

- a Bizottság kinevezésének jóváhagyása, tevékenységének ellenőrzése

- az Európai Unió költségvetésének elfogadása és a végrehajtás ellenőrzése

- a monetáris politikával, az Európai Központi Bankkal kapcsolatos döntések

- új tagok felvétele, a társulási megállapodások megkötése

- részt vesz a jogalkotási folyamatban ún. együttdöntési eljárások

12

4.6. A Nizzai Szerződés Parlamentet érintő kérdései

- 732 főre való bővítés

- 2004-2009 átmeneti időszak

- Csehország, Magyarország kevesebbet kapott!

4.7. A Európai Unió döntéshozatali eljárása

(1) ún. együttdöntési eljárás: a Parlament a Tanáccsal közösen és egyenrangúan dönthet, mivel a jogszabálytervezet parlamenti elutasítása az eljárás végét jelenti.

(2) ún. együttműködési eljárás: a Parlament módosító javaslatát a Tanács csak egyhangúlag utasíthatja el.

(3) ún. hozzájárulási eljárás: parlamenti vétójogot jelent

(4) ún. konzultációs eljárás: a Tanács csak a Parlament véleményének birtokában hozhat döntést, de a Parlament álláspontja nem kötelezi a Tanácsot.

6. Bíróság [Court of Justice of the European Communities]

6.1. A Bíróság feladata

- székhely: Luxemburg

- biztosítja, hogy a közösségi jogot egységesen értelmezzék és alkalmazzák

- ellenőrzi és biztosítja, hogy az intézmények a Szerződésekben leírtaknak megfelelően járnak el

- nemzetközi szerződésekről, egyezményekről véleményt mond

- fontos szerepet játszik az integráció fejlődésében (a közösségi jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben)

- az ún. közvetlen hatály elve: a természetes és jogi személyek nemzeti bíróságaik előtt hivatkozhatnak a közösségi jogforrásaikra

6.2. A Bíróság összetétele

- 27 bíró – a tagok kormányai közös megegyezéssel választják

- 6 éves időszak, 3 évente a felét kicserélik (újraválasztható)

- elnököt 3 évre választanak maguk közül

- teljes ülés vagy 3-5 tagú kamarák

- 8 főügyész, mindig az adott ügyet foglalja össze és felsorolja az alkalmazható jogszabályokat

- 1989 óta ún. Elsőfokú Bíróság: megerősíti a közösségi jog bírói védelmét, gyorsabb, hatékonyabb ügyintézés, tehermentesítés (27 tagú, 6 évre) → alkalmazotti, kártérítési, versenyjog megsértés, dömping eljárás ellen- A főtanácsnokok részt vesznek a Bíróság munkájában és segítik feladatának ellátását. Feladatuk, hogy a Bíróság elé terjesztett ügyekben pártatlanul és függetlenül eljárva nyilvános tárgyaláson terjesszék elő indítványaikat, kivéve a Bíróság ellenkező döntése esetén, amikor az ügy nem vet fel új jogi kérdést. (8 fő)- jelenlegi elnök Vassilios Skouris - görög

6.3. A Bíróság eljárásai

- kötelezettség teljesítésének elmulasztása miatti eljárás (pl. egy tagállam nem teljesítette a Szerződésben leírtakat)

- törvény semmissé nyilvánítási eljárás (ha rendelkezés esetén hatáskörrel való visszaélés vagy hiány lép fel)

- intézkedés elmulasztás miatti eljárás (intézmények ellen, ha elmulasztják kötelezettségeiket)

13

- kártérítési eljárás (olyan esetben, amit az EU intézményei és alkalmazottai okoznak működük közben)

- fellebbviteli eljárás (Elsőfokú Bíróság döntési ellen)

- előzetes döntéshozatali eljárás (korábbi döntés alkalmazása)

- véleménykérési eljárás (nemzetközi szerződések megkötésénél kikérhetik a Bíróság véleményét)

- írásbeli és szóbeli részből állnak (fólia)

6.4. A Bíróság működése

- a közösségi jog előbbre való a nemzeti jognál;

- tagállamoknak kötelességük kölcsönösen elismerni egymás szabályozását, amennyiben az nem diszkriminatív a többi tagállammal szemben;- az állami bíróságoknak kötelességük figyelmembe venni a közösségi jogot- uniós szabályok védelme;

6.5. A Nizzai Szerződés Bíróságot érintő rendelkezései

- tagállamonként egy bíró és továbbra is 8 ügyész

- 11 bíróból álló nagy kamara

- szakbizottságok felállítása bizonyos területekre

- az Elsőfokú Bíróság általános bírói szervé válik

- az Alapvető Jogok Chartával olyan területek is bekerültek a Bíróság döntési körébe, amik eddig szigorúan csak a tagállamok joga volt.

6.6. Közszolgálati Törvényszék

- új 7 tagú bíróság, mely a közszolgálati ügyekben jár el (2005-től)

- határozatai ellen az Elsőfokú Bíróságon lehet fellebbezni

Közösségi szabadalmi ügyeket tárgyaló bíróság felállítását is tárgyalják.

7. Számvevőszék [European Court of Auditors]

7.1. Összetétele

- 1977-ben hozták létre luxemburgi székhellyel

- a tagok száma megegyezik a tagállamok létszámával (Nizza)

- 6 évre egyhangú döntéssel választják a számvevőket (hozzáértés, függetlenség, teljes munkaidő)

- maguk közül 3 évre választanak elnököt (Hubert Weber)

7.2. Munkája

- ellenőrzi, hogy az adófizetők pénzét megfelelően használják-e fel

- figyeli, hogy a pénzügyek kezelése megfelelően zajlott-e

- minden olyan intézményt, szervezetet, országot ellenőriz, amely részesül az EU költségvetéséből, figyel a szabálytalanságokra

- munkájáról évente jelentést tesz a Parlamentnek (megbízhatósági nyilatkozat)

- tanácsadó, konzulatív szerep

7.3. A Nizzai Szerződés hatása a Számvevőszék működésére

14

- a tagállamok továbbra is egy-egy képviselőt delegálhatnak. A tagokat, akiknek a mandátuma hat évre szól, a Tanács jelöli ki minősített többséggel. - kamarákat hozhat létre bizonyos feladatok ellátására (pl. egy adott jelentés kiértékelésére, véleményezésére vagy megírására). - elnöke egy külön bizottságot hozhat létre, melynek feladata a kooperáció elősegítése a nemzeti hatóságokkal.

8. Gazdasági és Szociális Bizottság [Economic and Social Committee] ECOSAC

8.1. Összetétele

- 1957-ben jött létre, azért hogy különféle gazdasági és szociális érdekcsoportokat bekapcsoljon a közösségi ügyekbe

- 3 csoport: munkaadók, munkavállalók és egyéb érdekvédelmi szervezetek

- 344 tagot minősített többséggel 4 évre választja a Minisztertanács; max 350 fő (Mo: 12 fő)

- a tagokat egyénenként választják és függetlenek (lásd táblázat)

- kétévente elnököt és alelnököt választanak: Büró (24 tagú: 8-8-8); Anne-Marie Sigmund

- székhely: Brüsszel

8.2. Tevékenysége

- cél, hogy a gazdasági és szociális csoportok véleményét az EU döntéshozó szervei megismerjék és döntéseiben figyelembe vegyék

- tanácsadó, konzulatív szerv, de nem kell figyelembe venni

- évente 10 plenáris gyűlés

- 6 szekció - Mezőgazdaság, vidékfejlesztés, környezetvédelem (NAT)- Gazdasági és Monetáris Unió (ECO)- Foglalkoztatáspolitika, szociálpolitika, állampolgárság (SOC)- Külpolitika, külkapcsolatok (REX)- Közös piac, termelés, fogyasztás (INT)- Szállítás, energiapolitika, infrastruktúra, informális társadalom (TEN)

9. Régiók Bizottsága [Committee of the Regions]

9.1. Összetétele

- a Maastrichti Szerződés óta létezik, azzal a céllal, hogy a helyi és regionális szervek is beleszólhassanak a közösség munkájába

- 344 tag, akik demokratikus választás útján kerületek be egy képviselőtestületbe (polgármesterek, önkormányzati, tartományi vezetők)

- egyhangú döntéssel, 4 évre választják

- max. 350 fő (Nizza) – magyarok 12-en

- kétévente elnök és alelnök választás (Peter Straub)

- Büró (56 tagú): elnök, alelnök, politikai csoportok vezetői (nagyobb állam 3 fő, kisebb állam 2 fő)

- székhely: Brüsszel

9.2. Tevékenysége

- konzultálni kell a regionális érdekeket érintő döntésekről

15

- kötelező kikérni a véleményét az oktatás, a kultúra, a közegészségügy, a transzeurópai hálózatok és a gazdasági és szociális kohéziót érintő kérdésekben; foglalkoztatás, szociálpolitika, környezetvédelem, szakképzés, közlekedés

- véleményét határidőre köteles kiadni

- évente 5 plenáris gyűlés, 6 állandó bizottság

9.3. Egyéb hivatalok és szolgálatok Adminisztrációs, humánpolitikai, gazdasági, jogi szolgálat (Directorate for administration, personnel,

finance, legal and registry services) Tanácsadói, intézményközi ügyek és külkapcsolatok igazgatósága (Directorate for consultative work, inter-

institutional and external relations) Intézményközi Kapcsolatok Bizottsága (Commission on inter-institutional affairs) Kapcsolattartás a harmadik világ országaival és az Európa Tanáccsal (Relations with third countries and the

Council of Europe) Protokoll (Protocol) Sajtó és kommunikációs osztály (Division of press and communication) Politikai pártok titkársága (Political Group Secretariats)

10. Európai Beruházási Bank [European Investment Bank]

- 1958-ban létrehozott luxemburgi székhelyű bank célja, hogy tőkeberuházásokkal elősegítse a Közösségek kiegyensúlyozott gazdasági fejlődését

- a tőkét az EU tagállamok arányosan adták- 100 milliárd euroval jelentkezik és 250%-os kölcsönt tud adni- a tőkét nemzetközi tőkepiacokon kötvénykiadásokkal szerzik be (ez a tagállamok megterhelése nélkül

történik)

10.1. Intézményi felépítés

- Kormányzótanács (Board of Governors) pénzügyminiszterek alkotják - meghatározzák a hitelezési politika általános irányelvei- jóváhagyja a mérleget és az éves beszámolót- dönt a tőkeemelésről és kinevezi a bank vezető tisztviselőit

- Igazgatótanács (Board of Directors) (Kormányzótanács nevezi ki)- 28 igazgatóból és 18 póttagból áll, 5 évre- feladata:kölcsönfelvételekről, hitelnyújtásról és garanciavállalásról szóló legfontosabb döntések

meghozatala- Menedzsment Bizottság (Management Committee) (Kormányzótanács nevezi ki)

- 9 tagból áll- felelős a Bank mindennapi ügyeinek vezetésért- kölcsönök felvételéhez javaslattervezet- Igazgatótanács határozatainak végrehajtása

- Számvizsgáló Bizottság (Audit Committee) : bankműveletek végrehajtása és a könyvelés ellenőrzése (3 tagú)

10.2. Feladatai

- kölcsönöket nyújt az Unió gazdaságpolitikájával összhangban lévő beruházásokhoz

- főleg a gazdaságilag elmaradottabb területeket támogatja

- ipart, energiaellátást, környezetvédelmet és az életminőség javítását támogatja

- infrastruktúrafejlesztés; foglalkoztatásösztönző beruházások

- 20 milliárd euro kölcsönt nyújt, melynek 10%-a a fejletlen államokba megy

1994 Európai Beruházási Alap

- kis- és középvállalatok támogatása- befektetési potenciál 2003-ra 3 milliárd euro- kockázati tőke alapoknak a támogatása

16

- tőkebefektetés és garancia

11. A Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank

- Maastrichti Szerződés: Gazdasági és Monetáris Unió programja- ehhez intézményrendszer kiépítése szükséges – 5 milliárd euróval hozták létre- 1994 Európai Monetáris Intézet (átmeneti feladatok ellátása)- 1995. Madrid: 1999-ig ESCB és ECB- 1998 tisztviselők kinevezése- 1998. jún. 1. hivatalosan is megkezdte a működését (Frankfurt)

11.1. Központi Bankok Európai Rendszere

- pénzügyi politika fő intézménye: jegybank és Európai Központi Bank- árstabilitás fenntartása

- monetáris politika meghatározása és fenntartása

- devizaügyletek irányítása

- devizatartalékok megőrzése, ellenőrzése

- fizetési rendszerek zavartalan működésének biztosítása

- ECB biztosítja a feladatok ellátását az ESCB-n belül

- tőkéjét a tagállamok központi bankjai jegyzik

- az intézményekhez csatlakoztak azok a tagállamok is, amelyek a közös valutához nem

- nincs önálló döntéshozatali szerve

11.2. Intézmények

- Kormányzótanács

- valutaunióban részvevő tagállamok jegybankjainak elnökei + az Igazgatótanács tagjai- Tanács és a Bizottság egy tagja is részt vehet az üléseken, szavazati jog nélkül- irányvonalak megjelölése, legfontosabb döntések (euróövezet, monetáris politika)- többségében egyszerű döntés

- Igazgatótanács

- elnök (Jean-Claude Trichet), alelnök és 4 nagytekintélyű pénzügyi szakember- egyhangú döntéssel választják őket 8 évre, függetlenek- végrehajtja a monetáris politikát- Kormányzótanács üléseinek előkészítése- emellett egyéb hatásköröket is kaphat, napi működtetés

- Általános Tanács

- tagok: Igazgatótanács elnöke, alelnöke és a tagállamok központi bankjainak elnökei - a közös valutából kimaradt országok pénzügyeivel foglalkozik- tanácsadó, statisztikai-gyűjtési feladatok, éves jelentés

12. Európai OMBUDSMAN (nem intézmény, hanem egy uniós tisztviselő - P. Nikiforos Diamandouros)

- 1995 első jelölés, mandátuma addig tart, mint a Parlamentnek, 5 évre (Strasbourg)- azok fordulhatnak hozzá (személy, intézmény), akik nem megfelelő bánásmódban részesültek, de kormányokat és helyi és regionális önkormányzatokat nem képvisel- csak akkor lehet hozzá fordulni, ha már egyszer jelezték problémájukat a kifogásolt intézménynek- kivizsgálja a bejelentett panaszokat és megpróbálja orvosolni az ügyet

13. Europol (Európai Rendőrségi hivatal)13.1. Feladata

- kormányközi kormányzati szervezet- tagállamok rendőrségei közt információcsere- együttműködés a szervezett bűnözés elleni fellépésben és megelőzésben

17

- terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem, az illegális bevándorlás, a tiltott radioaktív és nukleáris anyagok csempészése, a lopott autók csempészése, a pénzmosás és az euró hamisítása elleni fellépés

13.2. Alapítása- a Tanács 1995. jún.-ban határozta el a felállítását, hágai székhellyel- 1999. júl.-ban kezdte meg a működését- felváltotta az ideiglenesen működő Europol Kábítószeregységet (Europol Drugs Unit)

13.3. Hivatali szervezete- ügyvezető igazgatóság (tagállamok belügyminisztereiből áll) a döntéshozó szerv- igazgató és 2 helyettesének mandátuma 4 évre szól, és egyszer megújítható- Közös Adatvédelmi Felügyelő Testület- Pénzügyi Ellenőr- Pénzügyi Bizottság- TECS - The Europol Computer System

Igazgatója: Max-Peter Ratzel

Magyarország és az Europol együttműködéséről az 1999. évi LIV. törvény rendelkezik, amely az Európai Unió bűnüldözési információs rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete keretében megvalósuló együttműködésről és információcseréről szól.

14. Európai Konvent

2001. dec.-ben elemezte az Unió elért eredményeit és vizsgálta a fejlődés további lehetőségeit. Ekkor hívták össze a Konventet is. Az intézmény az EU jövőjével foglalkozott és kidolgozta az alkotmánytervezetet.

14.1. Összetétele, munkafolyamatának jellege- 105 tagú testület: a tagállami kormányok egy-egy, a nemzeti parlamentek két-két, az Európai Parlament 16 képviselőjéből és a Bizottság két tagjából állt- tizenhárom tagjelölt a tagállamokkal megegyező képviselettel vett részt- megfigyelő státuszban: Gazdasági és Szociális Bizottság három, az európai szociális partnerek három, a Régiók Bizottsága hat képviselője, valamint az európai ombudsman.- a tagok delegálásuknak megfelelően vettek részt, tehát nem a tagállamukat képviselték- az ülések nyitott jelegűek voltak, mert a tárgyalásokkal párhuzamosan fórumokat is tartottak a fiataloknak és a civilszervezeteknek

14.2 Szervezeti rend- a testület élén a 13 tagú elnökség állt, melynek elnöke V. Giscard d'Estaing, alelnökei, pedig Giuliano Amato és Jean-Luc Dehaene voltak- havonta egyszer vagy kétszer tartott plenáris ülést. A 13 tagú elnökség kéthetente, a 3 tagú “igazgató” elnökség, pedig hetente ülésezett- a munkát a széles feladatkörrel megbízott titkárság segítette- a plenáris ülésen megfogalmazott kérdések megvitatására munkacsoportokat hoztak létre

14.3. A munkafolyamat tagolása, az első szakasz (tájékozó szakasz)- “tájékozódó” szakasz (listening phase) a 2002. július 11-12-i üléssel lezárult- 5 plenáris ülésen elmondhatta mindenki a véleményét- a viták a következő témákat ölelték fel:

az Európai Unió célja és küldetése az uniós és tagállami hatáskörök megosztása döntéshozatali eljárások és a döntéshozatal hatékonyságának javítása az EU intézményrendszerének módosítása a nemzeti parlamentek szerepe az integrációs folyamatban betöltött szerepe bel-és igazságügyi együttműködés továbbfejlesztése az EU külkapcsolati rendszere, közös kül-, biztonság és védelmi politika jövője

14.3.1. Főbb nézetkülönbségek- megoszlott a vélemény arról, hogy jogi, politikai vagy e kettőt kombináló mechanizmusra, esetleg külön e célra létrehozott intézmény(ek)re, illetve ex ante vagy ex post ellenőrzésre van-e szükség- a többség egyetértett azzal, hogy növelni kell a nemzeti parlamentek hatását az integrációra

18

- legtöbb vita az intézményrendszert illetően volt: egyrészt törekvés van új intézmények létrehozására (pl. Kongresszus), másrészt a Tanács elnökségi rendszerének módosítására. A három alapintézmény egyensúlyát a szerepvállalások módosítása is megváltoztathatja.- a közös kül- és biztonságpolitika mélységéről megoszlottak a vélemények

14.3.2. Az érdekképzések fő jellemzőAz érdekek a következő szinteken határolódtak el a témaköröket és a részvevők helyzetét illetően:- kis és nagy tagállamok- nemzetállamok Európája, föderális Európa- szubnacionális szint, tagállami szint

14.4. A Konvent munkájának második (elemző) szakaszaAz előzőek alapján 2002. októberében közzétette a leendő alkotmány tervezetét.

14.5. A Konvent munkájának végső szakasza (javaslattevő/záró) – 2003 első féléve- célja az Alkotmány véglegesítése volt, de a tagállamok az egyetértés hiányát megállapítva voltak kénytelenek felállni a tárgyalóasztal mellől- döntéshozatali eljárásokban alkalmazandó szavazási rendszer ügyén feneklett meg (Lengyelország, Spanyolország)- 2004. okt. 29. Alkotmány aláírása- 2005. júniusában a ratifikációs eljárás felfüggesztése (Franciaország, Hollandia)

15. Európai Közösségi Ügynökségek- jelenleg 17 szakosított Közösségi Ügynökséget működtet a közösségi területen, az "első pillérben" felmerülő technikai, tudományos, vagy menedzsmenttel kapcsolatos feladatok ellátására- másodlagos jogforrások hozták ezeket létre1975:- Szakképzés Fejlesztésének Európai Központját (Cedefop), - Európai Alapítványt az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (EUROFOUND) - 1990-es évek második generációs ügynökségek2004:- Európai Hálózat és Információ Biztonsági Ügynökség (ENISA) - Európai Betegségmegelőző és Ellenőrző Központ (ECDC)

III. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikája

1. A külpolitikai együttműködés az egységesülés szolgálatában (bevezető)

Míg az európai integráció gazdasági szempontból egy sikertörténet, addig a politika porondján nem sikerült még megvalósítani az egységes fellépést. A történeti eseményekhez, a múlthoz való eltérő viszony és a tagállamok ösztönös szuverenitás-védelme áll ennek a hátterében.

Az EU tagországok többsége nemzetállamként több százéves múltra tekint vissza. A nemzetállami lét két legfontosabb kifejeződése az autonóm politizálás kifelé, más államokkal szemben önálló koncepció alkotása, befelé a társadalom irányában, pedig a hatalomgyakorlás befolyásmentessége, a hatalmi berendezkedés önálló kialakítása, amihez nemzeti sajátosságok járulnak. Ehhez járul még az európai nemzetek között feszülő és hagyományosnak tekinthető ellentétek.

A külpolitika önálló alakítására való képesség a már említett szuverenitás lényeges eleme. A tagállamok már megkísérelték az Európai Védelmi Közösség elnevezésű szervezet felállítását, azonban ez a szoros és mély együttműködés akkor, 1954-ben nem tudták, vagy nem akarták megvalósítani. Ekkor ugyanis Európa védelmét a NATO keretében megoldottnak tekintették. Ezért aztán ésszerűbbnek tűnt politikai vonalon kis lépesekben haladni, lassan, apránként építeni ki a lehetséges együttműködést külügyek vonatkozásában. Az Európai Politikai Együttműködés [European Political Cooperation] – amelyet az Egységes Európai Okmány nevesített 1986-ban – úgy és akkor jött létre, ahogy és amikor a tagállamok érdekében állt, tehát 1969 dec. hágai csúcstalálkozón. A csúcstalálkozót követő Davignon-jelentés alapján gyakorlatilag 1970-ben indult az EPC – Európai Politikai Együttműködés (munkarend kialakítása).

Az érdekazonosságot, azonban esetről esetre újból fedezték fel. A 60-as évek végén a közös politizálás érdekében állt a franciáknak, mivel az új elnök (George Pompidou) politikai programját támogatta és alkalmas volt arra is, hogy a brit csatlakozásból fakadó erő-egyensúly változást korrigálja. A németek számára szintén vonzóvá vált a külpolitikai együttműködés, mert alkalmas egyeztető fórumnak tűnt Willy Brandt kancellár által kezdeményezett új keleti politika (Ostpolitik) elfogadásához. Az olaszok lelkesedése földközi-tengeri

19

biztonságpolitikai okoknak volt tulajdonítható. Az újonnan csatlakozó britek a franciákkal és a németekkel együtt ráébredtek, hogy önállóan már nem képesek tényleges világhatalmi pozícióra szert tenni, a közös politizálás és az erők egyesítése azonban ezeket az ábrándokat kompenzálja. A kisebb tagállamok számára, pedig az együttműködés olyan külpolitikai szerepet és súlyt biztosíthat, amilyenről külön-külön nem is álmodhatnának.

Az 1960-as években az együttműködés nem is okozott nehézséget: a Közösség gazdaságilag, kulturálisan de még politikailag is viszonylag homogén, területileg egybefüggő volt. A csatlakozások után, az integráció kiszélesítésével és mélyülésével a külpolitikai integráció megnehezült.

A külső kötelezettségek körében vannak olyanok, amelyek nem befolyásolják különösebben a közös külpolitikát (Dánia az Északi Tanács és a balti államok iránt érdeklődik, Olaszországnak fontos érdekeltségei vannak a Földközi-tenger vidékén és Szlovéniában és Horvátországban is). Vannak azonban olyan tagállamok, amelyek Európán kívül önálló külpolitikát folytatnak, és gyakran nyűgnek tekintik a közös külpolitika kialakításának szükségességét.

A britek számára különleges jelentőségű az atlanti (vagyis NATO és USA) kapcsolat (pl. fenntartotta kapcsolatát az USA-val Líbia bombázásakor, amikor pedig az EK Tanácsa békés megoldást javasolt). Nagy-Britannia ezen túlmenően az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja és fontosak számára a nemzetközösségi kapcsolatai is: a volt gyarmatbirodalommal összefüggésben meglehetősen érzékeny és fokozottabb akciókészségre is kész. Franciaország afrikai és tengerentúli érdekei, valamint BT-tagsága miatt szintén „különleges” európai állam. Az egyesítést követően Németország (mint Európa legnagyobb állama) szintén önálló külpolitikára törekedett és feléledtek kapcsolatai a közép-kelet-európai államokkal. Görögország is hajlamos külön politizálni, különösen a Törökországgal való feszült viszonya és az arab ügyek sajátos görög megítélése miatt (Macedóniát nem ismeri el).

Napjaink történelme az USA Irak elleni háborúja. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyása nélküli katonai akció megítélése is ellenmondásos az EU-tagállamok körében.

A közös külpolitizálásnak hatalmas előnye, de számos buktatója van és a közös álláspont kialakításának a valószínűsége több tényezőtől függ.

- a konkrét külpolitikai probléma hány tagállamot érint és a tagállamoknak mennyiben azonosak az érdekeik;- mekkora az érintett állam súlya az Európai Unión belül;- mekkora a közös akció várható sikere;

2. A politikai együttműködéstől az Európai Unió második pilléréig

- Az Európai Politikai Együttműködés mérlege úgy vonható meg a külpolitikai konfliktusok kezelése szempontjából, hogy a tagállamok általában nem tudtak diplomáciai téren közös nevezőre jutni és nem volt elegendő (katonai) erejük a válság megoldására, az USA, a NATO és az ENSZ bevonására volt szükség. A külpolitikai együttműködés három területen volt igazán sikeres, mégpedig az ENSZ-ben, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezleten és a harmadik államokba akkreditált külképviseletek közötti együttműködésben. A politikai együttműködést (EPC) átkeresztelték közös kül- és biztonságpolitikává (CFSP). Új jelentőséggel ruházták fel: az EU második pilléreként az integráció valóságos dimenziója lett.

A CFSP jogi bázisa, céljai és elveiA közös kül- és biztonságpolitika létrehozását az 1992-ben Maastrichtban aláírt, az Európai Unióról szóló szerződés mondta ki. Az uniós szerződés a közös kül- és biztonságpolitika céljait az alábbiakban foglalta össze:

az Unió függetlenségének, alapvető érdekeinek és közös értékeinek a védelme, az Unió és tagállamai biztonságának erősítése minden területen, az ENSZ Alapokmánya, a Helsinki Záróokmány elvei és a Párizsi Charta céljainak megfelelően a béke

megőrzése és a nemzetközi biztonság erősítése, a nemzetközi együttműködés támogatása, a demokrácia és a jogállamiság fejlesztése és erősítése, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tisztelete.

Maastrichtban jogi kötelezettségként határozták meg, hogy a tagállamok minden eszközzel kötelesek elősegíteni a CFSP megvalósulását, tartózkodnak az Unió közös kül- és biztonságpolitikájának hatékonyságát rontó, érdekeivel ellentétes tevékenységtől. Egyúttal rögzítették, hogy az Unió által követett politika nem befolyásolhatja az egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának sajátosságait.

Ezeket a célkitűzéseket a következő együttműködési formákkal és eszközökkel törekednek elérni a tagállamok:

egyeztetési mechanizmus: a tagállamok rendszeresen tájékoztatják egymást minden általános jelentőségű kül- és biztonságpolitikai kérdésről. Ennek fóruma a Politikai és Biztonsági Bizottság ülései, a CFSP

20

különböző munkacsoportjainak találkozói és az információs megbeszélések. A napi információáramlást a tagállamok külügyminiszterei oldják meg. közös stratégiák: az Amszterdami Szerződés óta átfogó keretét jelentik az Unió egyes térségek, illetve országok irányába folytatott általános tevékenységének. A Tanács javaslatára az Európai Tanács hoz döntést az elfogadásáról. közös akciók: magatartási szabályokat írnak elő a tagállamok számára a közös álláspontok végrehajtása érdekében. A Tanács egyhangú döntéssel meghatározza az akció célját, kereteit, időtartalmát, eszközeit, a végrehajtás eljárási rendjét és feltételrendszerét. közös álláspontok: a Tanács egyhangú döntéssel határozza meg. A tagállamok kötelesek a nemzeti külpolitikájukat összhangba hozni a közös álláspontokkal. Ezek tartalmazzák az EU szankciós intézkedéseit, a nemzetközi békével, biztonsággal, az emberi joggal, leszerelési és fegyverkorlátozási intézkedésekkel kapcsolatos álláspontját. közös nyilatkozatok: az aktuális nemzetközi, regionális kérdésekben az EU nevében az Elnökség rendszeresen közzé tesz politikai nyilatkozatot, de ezek jogi erővel nem rendelkeznek. demarche-ok: azonnali vagy igen rövid határidővel adott közvetlen reakciók valamely politikai eseményre, amelyeket az EU – általában a trojka helyi diplomáciai képviseletének vezetői útján – harmadik államok hatóságaihoz intéz.

Az EU Tanácsa az a fórum, ahol a közös álláspontokat a nemzeti politikák összehangolásával megfogalmazzák, és esetlegesen döntenek közös intézkedések végrehajtásáról. Az EU külpolitikájának általános irányait az (állam- és kormányfőkből álló) Európai Tanács jelöli ki, mindig konszenzus alapján.

1997. Amszterdamban az Európai Tanács és az Unió Tanácsa a korábbinál nagyobb szerepet kapott a CFSP ösztönzésében és a döntések végrehajtásában. A közös stratégiák elfogadását az Európai Tanács hatáskörébe utalták, ahol a döntéshozatalt változatlanul konszenzushoz kötötték. A közös akciókat és közös álláspontokat a Tanács szintjén már minősített többséggel fogadják el. Emellett bevezette a konstruktív tartózkodás intézményét, amely lehetővé teszi közös akciók indítását abban az esetben is, ha néhány tagállam a tartózkodás mellett dönt. A CFSP nemzetközi képviseletének folyamatosságát elősegítendő az Amszterdami Szerződés egyrészt megerősítette a trojka szerepét és egyúttal a Tanács főtitkárát a közös kül- és biztonságpolitika főképviselőjének feladataival bízta meg. A nemzetközi zsargonban Mr. CFSP-nek nevezett tisztség jelentőségét mutatja, hogy az EU első kül- és biztonságpolitikai főképviselője Javier Solana volt NATO főtitkárt nevezték ki. A Szerződés rendelkezett egy a Tanács főtitkárságán belüli tervező, elemző egység felállításáról is. Az ún. Politikatervező és Korai Figyelmeztető Egység feladata a nemzetközi fejlemények és események figyelemmel kísérése, elemzése, értékelése, potenciális válságok esetén figyelmezetés.

A 2000. évi Nizzai Szerződés létrehozta a CFSP állandó testületeként működő Politikai és Biztonsági Bizottságot. Ekkor született döntés szintén az Európai Unió Katonai Bizottságának, valamint az Európai Unió Katonai Törzsének felállításáról. Kimondja, hogy a CFSP hatásköre kiterjed az Unió biztonságát érintő valamennyi kérdésre, beleértve a közös védelempolitika fokozatos megteremtését

A CFSP-nek van objektív korlátja: a tagállamok védelmi és biztonságpolitikájának konkrét jellemzőit nem befolyásolhatja. Így a semleges államok továbbra is megőrzik különleges státusukat, illetve a nukleáris hatalmak saját meghatározott védelmi politikát folytatnak.

„Trojka”: Korábbi jelentése: a Tanács előző, aktuális és következő soros elnökéből állt. Az Amszterdami Szerződés óta a Tanács soros elnökéből, főtitkárából és az Európai Bizottság

külkapcsolatokért felelős tagjából áll.

3. A közös biztonságpolitika születése és jelenlegi működése

A II. világháború után Nyugat-Európa győztes hatalmai regionális szinten akarták megoldani a védelmet, azonban hamar kiderült, hogy ez az USA nélkül megoldhatatlan. Így 1949-ben megalakult az Északatlanti Szerződés Szervezete (NATO). Ezzel a globális biztonságpolitika vette kezdetét, melynek keretében az USA kötelezettséget vállalt arra, hogy a demokratikus berendezkedésű államokat katonailag is megvédi az esetleges szovjet támadása esetén.

A kommunista Észak-Korea Kína és a Szovjetunió segítségével megtámadta Dél-Koreát. Ekkor született meg az Európai Védelmi Közösség és az Európai Hadsereg felállításának francia terve (Pléven). Az ötlet elég merész volt és nem is sikerült keresztülvinni: az angolok mereven elzárkóztak a szuverenitásuk ilyen nagyfokú korlátozása elől és a tárgyalások is elhúzódtak, valamint a nemzetközi helyzet is megváltozott (befejeződött a koreai háború és Sztálin meghalt). A konfliktus 1954-ben oldódott meg, amikor az NSZK-t felvették a NATO-ba és létrehozták a Nyugat-Európai Uniót [Western European Union]. Időközben a két szuperhatalom közt egyensúly alakult ki, a gazdasági élet fellendült és a katonai integráció kérdése háttérbe szorult.

21

A Fouchet-terv: Három évvel az alapvetően gazdasági jellegű Európai Gazdasági Közösség és az Euratom létrehozása után - de Gaulle tábornok kezdeményezésére - ismét előtérbe került az európai politikai együttműködés igénye. A francia Christian Fouchet 1961-62-ben elkészítette a Fouchet-tervként közismertté vált javaslatait. A Fouchet vezette bizottság által szorgalmazott Európai Államok Szövetsége államközi együttműködésen alapuló egységes külpolitika és egyeztetett védelmi politika folytatását tervezte, amely hosszabb távon magába olvasztotta volna az Európai Közösségeket. A francia kezdeményezés végeredményben két okból vallott kudarcot: a nyugat-európai országok többsége meg kívánta óvni az Európai Közösségeket egy túlzottan is államközi jellegű együttműködéstől, s egyúttal helytelenítette a védelmi kapcsolatok lazítását az Egyesült Államokkal és a NATO-val.

Az EK 1969-es hágai csúcsértekezletén a hatok egyetértettek abban, hogy a tagállamok folytassanak különböző szintű külpolitikai egyeztetéseket, s teremtsék meg a külpolitikai együttműködés alapjait. Egy évvel később elfogadták az ún. Davignon-jelentést, amelynek alapján 1970-ben gyakorlatilag kezdetét vette az Európai Politikai Együttműködés (EPE), s ez két évtizeden keresztül a Közösség külpolitikai egyeztetési mechanizmusának szerepét töltötte be. Az EPE keretében megvalósuló külpolitikai együttműködést az Egységes Okmány 1986-ban intézményesítette, s megalakult az EPE Titkársága. Az Egységes Okmánytól a tagállamok külpolitikai együttműködése azonban nem kapott új lendületet. E téren változatlanul az egyhangú döntéshozatalon alapuló kormányközi modell érvényesült.

1980-as évek végén ismét napirendre került az együttműködés európai biztonsági kérdésekben, mert ez is alkalmasnak tűnt az európai integráció fokozására. Az elkövetkező katonai válságok a világban rámutattak arra, hogy a nagyobb tagállamok között fennálló véleménykülönbségek és az eltérő helyzetértékelések csak szorosabb együttműködés keretében oldhatók fel. Elhatározták, hogy uniós szinten folytatják a koordinációt és megkísérlik a WEU-t az EU-ba integrálni. A WEU célját úgy határozták meg, hogy részt vesz humanitárius, békefenntartó és evakuálási missziókban és válságkezelő akciókban.

1998-ben a brit munkáspárti kormány módosította korábbi álláspontját és a NYEU EU-ba illesztését kezdte szorgalmazni, ugyanis a NYEU beolvasztása esetén sem jelent igazi kihívást a NATO közös védelem területén élvezet primátusa, de mégis erősítené Európa világpolitikai súlyát. Ez pedig hozzájárult a régóta napirenden lévő fogalom ún. „európai biztonsági és védelmi identitás” tartalommal való megtöltéséhez. Az új brit megközelítés arra épült, hogy a CFSP már nem lehet sikeres megfelelő súlyú katonai erő nélkül. A brit elképzelések ezért az Unió negyedik pilléreként szándékoztak önálló védelmi politikát kialakítani és szorgalmazták a hadiipar átalakítását is, de nem támogatták állandó európai hadsereg felállítását.

1998. dec. 3-4. Saint Malo: az EU gazdasági súlyához méltó nemzetközi befolyással kell rendelkezni, ezért meg kell valósítani az Amszterdami Szerződés rendelkezéseit és önálló hadműveleti kapacitást kell létrehozni. Emellett fel kell építeni a katonai feladatok végrehajtásához szükséges struktúrát.

A továbblépésre jelentős hatással volt az 1998/99-es koszovói válság, amely megerősített, hogy hangsúlyosabban kell fellépni, határozottabb közös álláspontot kell képviselni az európai biztonságpolitikában. Kiderült, hogy az ezredfordulón nem annyira a kollektív védelem, mint inkább a válságok hatékony kezelése a fő probléma, illetve megoldandó feladat. 1999. jún. 3-4-i kölni ülés: a NYUE megszűntetik és azon feladatait integrálják az Unióba, amelyek alkalmasak a válságkezelésre (ún. petersbergi feladatok: humanitárius és mentési feladatok, békefenntartás, harcoló alakulatok bevetése válságkezelés céljából). A nyilatkozat új jogokkal ruházta fel az EU-t, de nem teremtette meg a közös védelmi politikát. A Kölni Nyilatkozat javasolta, hogy a NATO-kapacitások és –eszközök nélküli EU-műveleteknél a tagállamok multinacionális kapacitásaira lehetne támaszkodni, amelyeket a tagállamok külön erre a célra jelölnek ki.

A közös európai biztonsági- és védelempolitika feladatainak kijelölésére, a szükséges katonai képességek nagyságrendjének meghatározására és legfőképpen az intézményi háttér megalapozására az Európai Tanács 1999. decemberi helsinki ülésén került sor. 2003-ig fel kell állítani a nemzeti, illetve a többnemzeti védelmi eszközökből külön erre a célra a tagállamok által önként felajánlott, mintegy 50-60 ezer főnyi, gyorsan bevethető, 60 napon belül telepíthető és legalább egy éven keresztül fenntartható katonai erőt.

2000. jún. 19-20. feirai csúcs: önkéntes felajánlások révén 2003-ra egy 5000 fős rendőri erőt is fel fognak állítani, amelyet nemzetközi küldetések részeként válságok megelőzésében és válságkezelési műveleteknél fognak bevetni. 1000 rendőrt a tagállamok 30 napon belül képesnek kell lenniük telepíteni.

2000. nov. 13. Marseille-i Nyilatkozat: a tagállamok nem a NYEU egyenes beemelését, hanem tevékenységének felszámolását és párhuzamosan az EU-ban a korábbi NYEU-funkciók magasabb szintű kiépítését fektette le. Az EU-ban elkezdtek kiépülni azok a képességek, intézmények, amelyek megvoltak a NYEU-ban is.

2000. nov. 20-án Brüsszelben ún. képesség-felajánlási konferenciát tartottak, amelyen a tagállamok meghatározták azon katonai alakulataikat, eszközeiket, amelyekkel a gyorsreagálású európai haderőhöz hozzájárulnak.

A 2000. évi nizzai döntéseket követően megalakult az állandó Politikai és Biztonsági Bizottság, az Európai Unió Katonai Bizottsága és az Európai Unió Katonai Törzse. Az első a CFSP egészének operatív irányításáért felelős testületté vált.

22

Politikai és Biztonsági Bizottság [Political and Security Commitee]: nagyköveti szintű testület, amely a Tanács fennhatósága alá tartozik és politika és stratégiai irányítást végez a CFSP és az ESDP teljes területén. Figyelemmel kíséri a nemzetközi fejleményeket, eseményeket, koordinálja a CFSP és az ESDP témakörébe tartozó kérdéseket és folyamatos politikai párbeszédet folytat az Általános Ügyek Tanácsával. Irányítja a Katonai Bizottság munkáját. Ide tartozik a válságkezelő műveletek politikai ellenőrzésének és stratégiai irányításának feladata is. Katonai Bizottság [European Union Military Commitee]: a vezérkari főnökök katonai képviselőiből álló intézmény, mely javaslatokat terjeszt a PSC elé és katonai tanácsadó szervként működik. Irányítja a Katonai Törzsöt. Katonai Törzs [European Union Military Staff]: katonai szakértőkből álló testület, mely a válságkezelő akciók katonai tervezéséért, helyzetelemzéséért, levezetéséért felelős. A petersbergi feladatokat érintő akciókat végrehajtja.

Megegyezés történt a NATO-val, hogy az EU csak akkor folyamodik önálló akciókhoz, ha a NATO nem kíván beavatkozni.

Alapvető egyetértés tapasztalható abban, hogy az európai biztonsági és védelmi feladatok terén a NATO-val való együttműködésre kell törekedni. Az USA iraki háborúja az EU tagállamaiban drámai módon mutatott rá az erőteljes közös biztonságpolitika hiányára.

A háborús események hatására Franciaország, Németország, Belgium és Luxemburg új közös európai haderő létrehozásában egyezett meg 2003. áprilisában. Az új gyorsreagálású haderő a NATO-tól függetlenül, brüsszeli parancsnokságnak alárendelve működne. Az említett négy ország vezetői továbbá javasolták az Európa jövőjével foglalkozó konventnek az európai biztonságpolitikai és védelmi unió bevezetését. Ebben azok a tagállamok vennének részt, amelyek készek arra, hogy a többieknél gyorsabban és messzebbre haladjanak a védelmi együttműködés erősítésében.

IV. AZ EURÓPAI UNIÓ BEL- ÉS IGAZSÁGÜGY POLITIKÁJA

1. Előzmények a 90-es évek elejéig

A bel- és igazságügyi együttműködés kérdése szorosan összefügg a személyek szabad mozgásának jogával, melyről már az Európai Gazdasági Közösséget megalapító 1957-es Római Szerződés is rendelkezik. A gazdasági együttműködés sikereinek hatására megerősödtek az integráció elmélyítésének támogatói. 1967-ben életbe lépett az EGK, az Euratom és a Montánunió egyesüléséről szóló, az Európai Közösségeket (EK) létrehozó szerződés. A hetvenes években a gazdasági válság hatására azonban megtorpant az integrációs folyamat, és csak az 1987-ben életbe lépett Egységes Európai Okmány hozott újabb jelentős fordulatot. A terrorizmus és a szervezett bűnözés határokat nem ismerő terjedése ellen az EK egyes tagállamai nemzeti keretek között nem találtak hatékony ellenszert, ezért a hetvenes évek közepén az EK bel- és igazságügyi miniszterei döntöttek a TREVI együttműködés elindításáról. A TREVI (nemzetközi terrorizmus, radikalizmus, extrémizmus és erőszak) az EK keretein kívüli kormányközi együttműködés volt. A TREVI volt a bel- és igazságügyi együttműködés első szervezett, állandó formája, melyben a tagállamok számára több szinten lehetőség nyílt az egyeztetésre, az információ- és tapasztalatcserére, az együttműködés kialakítására. Az együttműködés fő területe a '70-es években Európa-szerte komoly problémát jelentő nemzetközi terrorizmus elleni hatékony fellépés volt.

Az Egységes Európai Okmány célul tűzte ki 1993-ra az egységes belső piac megteremtését, mely olyan belső határok nélküli térség, ahol az áruk, személyek, szolgáltatások és a tőke szabad mozgása biztosított. A személyek szabad mozgása és a belső határokon az ellenőrzés felszámolása azonban igen kényes kérdés, a tagállamok számára komoly biztonsági kockázattal jár. A biztonsági kockázat növekedésének ellensúlyozására a tagállamok a bel- és igazságügyi együttműködés szorosabbra fűzését szorgalmazták. Az Egységes Európai Okmány bevonta az együttműködés kereteibe a szervezett bűnözés és az illegális migráció elleni küzdelmet is. Felmerült továbbá, hogy a személyek szabad mozgásának megteremtésével párhuzamosan erősíteni kell a külső határellenőrzést, valamint egységes menekült- és bevándorlási politikát kell kialakítani. A feladatok végrehajtására a tagállamok munkacsoportokat alakítottak, melyek továbbra is az EK keretein kívül, kormányközi szinten működtek. Ilyen munkacsoport volt 1986-ban a bevándorlási ad hoc munkacsoport, 1989-ben a Kábítószer-ellenes Európai Bizottság (CELAD) és a vámhatóságok együttműködését elősegítő Kölcsönös Hatósági Segítség Csoport.

2. A bel- és igazságügyi együttműködés létrejötte: a Maastrichti Szerződés harmadik pillére

23

Erről az együttműködésről az EK eredeti Szerződései nem rendelkeztek. A közös piac működtetéséből azonban már levezethető a törekvés, miszerint egyik feltétele a munkaerő szabad, korlátozások nélküli áramlása a tagállamok között. Ez az évek során egyre bővült, ma már az összes személyre vonatkozik és felszámolták az országok közt a fizikai és technikai korlátozásokat. Mindez elképzelhetetlen a bel- és igazságügyi szervek együttműködése, koordinációja, a bel- és igazságügyi jogszabályok közelítése nélkül. Ezt erősítette az a felismerés, hogy a globalizáció korában a tagállamok belső biztonságát egyre jobban veszélyeztető illegális migráció, szervezett bűnözés, terrorizmus jelenségei ellen igazán csak koordinált fellépéssel lehet sikereket elérni.

Mivel ez a terület mélyen érinti a tagállamok nemzeti szuverenitását, ezért nem kívánták a közösségi intézmények hatáskörébe utalni, hanem meghagyták saját fennhatóságuk alatt és csak kormányközi együttműködést határoztak el. Így jött létre az EU harmadik pillére a bel- és igazságügyi együttműködés [Justice and Home Affairs - JHA]

1992. febr. 7-én aláírt Maastrichti Szerződés intézményesítette az európai integráció szintjén. Meghatározták azokat a területeket, amelyeket az együttműködés hatáskörébe soroltak:

(1) menekültügyi politika;(2) tagállamok külső határainak ellenőrzése;(3) bevándorlási politika és harmadik országot állampolgáraival kapcsolatos kérdések;(4) kábítószer elleni küzdelem;(5) nemzetközi csalások elleni küzdelem;(6) igazságügyi együttműködés a polgári jog területén;(7) igazságügyi együttműködés a büntetőjog területén;(8) vámügyi együttműködés;(9) rendőrségi együttműködés a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem és a nemzetközi bűnözés egyéb formái és ezek megelőzése céljából.

A kormányköziségből fakadóan az együttműködés legfőbb szerve a Tanács lett, ahol a tagállamok felelős miniszterei a felsorolt kérdésekben konzultálva és egyeztetve, közös álláspontot alakíthatnak ki, közös intézkedéseket határozhatnak el és egyezményeket fogadhatnak el. Emellett a Tanács állásfoglalásokat, ajánlásokat, véleményeket és következtetéseket is kibocsáthat. A döntések többségét egyhangú döntéssel hozzák. Az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Minisztereinek Tanácsa a tagállamok miniszteri szintű tanácskozó és döntéshozó szerve.

A Miniszterek Tanácsának munkáját az ún. K4 Bizottság (vagy más néven Koordináló Bizottság) segíti, amely a Tanács elé kerülő döntések egyezetésében, kidolgozásában játszott meghatározó szerepet.

A többi közösségi szervnek csökkentett szerepet szántak. A Bizottság javaslattevő szerepével itt is élhet. Az Európai Parlamentet tájékoztatni kell a harmadik pilléres döntésekről, fejleményekről és kérdésfelvetési és szűk konzultációs joggal bír. A Bíróság nem bír kötelező joghatósággal a harmadik pillér keretében folyó tevékenység fölött, de a Tanács felhatalmazhatja állásfoglalásra.

A Maastrichti Szerződés megteremtette a közös vízumpolitika alapjait is. Ezek szerint a Tanács, a Bizottság javaslata alapján, a Parlamenttel konzultálva határozza meg azon harmadik országok körét, amelyek állampolgárai számára a belépés vízumköteles az EU tagállamaiba.

A harmadik pilléres együttműködés hiányosságai A bel- és igazságügyi együttműködés egyes területei megtalálhatók mind az első, mind a harmadik pillér

alatt. A tagállamok külső határainak átlépése, illetve a kábítószer elleni küzdelem például a harmadik pillérbe tartoznak, ugyanakkor azonban az első pillért alkotó EK-Szerződés is tartalmaz rendelkezéseket a vízumpolitika, valamint a kábítószer elleni harc terén. A határvonalak meghúzása jelentős vitákat eredményezett.

További problémát jelentett a közösségi intézmények szerepének kérdése. Annak ellenére, hogy a bel- és igazságügyi együttműködés bekerült az Európai Unió intézményi struktúrájába, a Maastrichti Szerződés alapján a közösségi intézmények szerepe erősen korlátozott maradt, és nem volt megfelelő befolyásuk a tagállamok döntéseire.

A közösségi jogalkotást ellenőrző Európai Bíróság ellenőrzési jogköre ezen a területen minimális maradt. Az Európai Parlament, melynek konzultációs jogkört biztosított a szerződés, csak utólag értesült a döntésekről, így semmilyen befolyása nem volt a folyamatra. Az Európai Bizottság jogalkotási kezdeményezési jogköre csupán hat területre terjedt ki, és megosztott volt a tagállamokkal. A büntetőügyi igazságügyi együttműködés, a rendőrségi együttműködés és a vámhatóságok közti együttműködés kapcsán csak a tagállamoknak volt kezdeményezési jogkörük. A Tanácsban minden döntés meghozatalához egyhangú szavazásra volt szükség, ami gyakran megbénította a döntéshozatalt.

A hiányosságok állandó kritikára ösztönözték az EU intézményeit, melynek eredményeként a Maastrichti Szerződés felülvizsgálatára összehívott kormányközi konferenciát lezáró Amszterdami Szerződés jelentősen megreformálta a bel- és igazságügyi együttműködést.

24

Fontosnak tartották a harmadik országokkal (tagjelöltek) való együttműködés kialakítását is. A folyamat az 1994. évi korfui találkozón indult el. Essen (1994): strukturált párbeszéd. Majd megszületett a „Berlini Nyilatkozat”, amely előirányozta az együttműködést a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények, illetve a szervezett bűnözés terén.

3. A Schengeni Egyezmény és a schengeni acquis

A tagállamok egy részében (megerősítette együttműködés) már Maastricht előtt határozott egyfajta bel- és igazságügyi együttműködésről. Csak Franciaország, Németország, Belgium, Luxemburg és Hollandia írt alá 1985. jún. 14-én a Schengeni Egyezményt. 1990. jún. 14-én kibővítették a Schengeni Végrehajtási Egyezménnyel, amely meghatározta megvalósításának folyamatát. Ennek alapján az Egyezmény 1995-ben lépett életbe.

A Végrehajtási Egyezmény rendelkezik ún. Végrehajtó Bizottság [Executive Commitee] felállításáról, amely az Egyezmény megvalósításának felügyelete mellett, biztosította az Egyezmény végrehajtásához szükséges döntéshozatalt. A Végrehajtó Bizottságba minden részes állam 1-1 képviselőt delegált.

A Schengeni Egyezményt később Olaszország (1991), Portugália és Spanyolország (1991), Görögország (1992), Ausztria (1995), valamint Dánia, Finnország és Svédország (1996) is aláírta és folyamatosan ott is életbe lépett. Az Egyezményből az Egyesült Királyság és Írország maradt ki, míg társult országként Izland és Norvégia csatlakozott.

Az aláírók között megszűnt a belső határellenőrzés, a kontroll a külső határokra került ki, ami a közös vízum-, menekültügyi- és határellenőrzési szabályok elfogadásával járt együtt. A megnövekedett biztonsági kockázatok ellensúlyozására, bizonyos ún. „kompenzációs” intézkedések meghozatalát vonta maga után, ami a rendőri, vámügyi és bírói szervek közötti szorosabb koordinációt igényelt. Ennek érdekében állították fel átfogó információs rendszerként az ún. Schengeni Információs Rendszert [Schengen Information System - SIS], amely a személyek és az ellopott, illetve elveszett tárgyak azonosítására szolgáló adatok gyűjtését segíti. A működését a nemzeti és helyi rendőri, vámügyi és bírói szervek képviselőiből álló hálózat a SIRENE is segíti, amelyet 2001 végétől felváltott az ún. SISNET, amelyből már egy, a bevándorlással kapcsolatos adatokat is tartalmazó árfogó információs rendszer fejlődik ki.

A részes államok a Végrehajtó Bizottság munkája eredményeképpen számos kiegészítő, végrehajtó jellegű intézkedést fogadtak el, amelyek az Egyezménnyel együtt egy átfogó joganyagot hoztak létre, amelyet schengeni acquis-nak nevezetek el, mivel az EK keretein kívül született nem részese az acquis communautairesnek. A következő területeken hoztak rendelkezéseket a részed államok:

- a külső határellenőrzés szabályainak meghatározása;- a repülőtereken és a kikötőkben a schengeni övezet utasainak elkülönítése azoktól, akik az övezeten

kívül értekeznek;- a belépésre és a rövid lejáratú vízumra vonatkozó szabályok feltételeinek harmonizálása;- menekültügyi kérdések;- határőrizeti szervek közötti koordináció;- a fuvarozók, szállítóvállalatok szerepének meghatározása az illegális bevándorlás elleni harcban;- jogi együttműködés erősítése a gyorsabb kiadatási rendszer és a gyorsabb információszolgáltatás

érdekében.

4. Az Amszterdami Szerződés: a harmadik pillér átalakítása, a bel- és igazságügyi együttműködés egy részének közösségiesítése

Olyan rendelkezéseket hozott, amely új alapokra helyezte a bel- és igazságügyi együttműködést. Egyik alapvető célkitűzésként határozta meg a „szabadság, biztonság és igazság” övezetének fokozatos megteremtését, amely a személyek szabad áramlásának biztosításán alapul. A változtatások a következő elemekre épülnek:

- a bel- és igazságügyi kérdések egy részének (menekültügyi és bevándorlási politika, külső és belső határellenőrzés, igazságügyi együttműködés polgári jogi ügyekben) átemelése az első pillérbe;

- a Schengeni Egyezmény és a schengeni acquis beemelése az Európai Unió intézményi keretébe;- a megmaradt harmadik pillér (a rendőrségi és bűnügyi együttműködés) megerősítése és jogforrási

rendjének átalakítása

4.1. Az első pillérbe kerülő bel- és igazságügyi kérdésekKülön címként „Vízum, menekültügyi, bevándorlási és a személyek szabad mozgását érintő egyéb

politikák” illesztette be az EK Szerződésbe. A Szerződés előírt egy ötéves átmeneti időszakot az egységes

25

közösségi jog kidolgozására ezeken a területeken. A Szerződés fokozatosan a Bizottságot teszi meg a fő és kizárólagos kezdeményező szervnek. Fokozatosan vezeti be az Európai Bíróság joghatóságát is. Az Európai Parlament továbbra is csak konzulatív szereppel bír, de az átmeneti periódus végén már bekerülhet az együttdöntési eljárás is. A Tanács döntéshozatalában itt is erősíteni fogják a minősített többségi döntés szerepét.

4.2. A schengeni acquis beemelése az Európai Unió keretébeA közösségi intézményi hatáskörbe kerülés nagyon fontos lépésének tekinthető a határellenőrzés

közösségiesítése. Az életbe lépés után a tagállamok ezt rögtön érvényesítették és a schengeni acquist beemelték az első és a harmadik pillérbe. Így a csatlakozó államoknak, mint uniós joganyagot, el kell fogadniuk.

4.3. Az átalakított harmadik pillér: a rendőrségi és bűnügyi együttműködés [Police and Judicial Cooperation in Criminal Matters - PJCC]Az Amszterdami Szerződés e területeken is hozott előrelépést a szorosabb és eredményesebb

együttműködés érdekében. A szabadság, biztonság és igazság területének megteremtése érdekében a bűnözés elleni küzdelem területén folytatott kooperáció a Szerződés hatására hangsúlyosabb szerepet kap. A prioritási területek közé tartozik a szervezett bűnözés, a terrorizmus, az ember- és gyermekkereskedelem, a kábítószer és fegyverkereskedelem, a csalás és korrupció elleni küzdelem. A Szerződés szorgalmazza a rendőri erők, a vámhatóságok, az igazságszolgáltatási és egyéb hatóságok szorosabb együttműködését.

Europol [European Police Office] INTÉZMÉNYRENDSZER1995. júl. 26-án döntött a Tanács a felállításáról. A testület hágai székhellyel 1999. júl. 1-én kezdte meg a

működését. Az Europol kormányközi alapon működő, a tagállamok hatóságainak, rendőri szerveinek együttműködésére épülő, az együttműködés hatékonyságának javítását célzó, mindenekelőtt információcserét biztosító hivatal. A létrehozásakor nem ruházták fel önálló nyomozati, bűnüldözési joghatósággal, bár az utóbbi időben felmerült ennek a lehetősége. Feladata az információcsere előmozdítása, az információk gyűjtése, elemzése, megőrzése és eljuttatása, az illetékes szervek értesítése, a tagállamok nyomozati tevékenységének támogatása lett. Minden tagállam felállított egy összekötő egységet. Az illetékességébe tartozik a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem, az emberkereskedelem, az illegális bevándorlás, a tiltott radioaktív és nukleáris anyagok csempészése, a pénzmosás és az euró hamísítása elleni fellépés. Létrehoztak még egy Európai Rendőrakadémiát és Rendőrfőnöki egységet is.

Az Amszterdami Szerződés megszüntette a közös intézkedéseket, de meghagyta az egyezményeket, valamint a közös álláspontokat, ezek mellett, pedig bevezette az ún. kerethatározatokat [framework decision] és egyéb határozatok alkalmazását. A 4 jogforrás a következőképpen működik Amszterdam óta:

- közös álláspontok: a Tanács bocsátja ki egyhangú döntéssel, az álláspontok célja, hogy meghatározzák az EU megközelítését, értelmezését, véleményét egy adott kérdésben.

- kerethatározatok: a Tanács fogadja el egyhangúsággal. Az első pillérben alkalmazott irányelvekhez hasonló jogharmonizációt szolgáló jogszabályok, amelyek meghatározzák az elérendő célt, de a nemzeti jogba ültetés formáját és módszerét a tagállamokra bízzák.

- határozatok: a Tanács egyhangúlag fogadja el, nincs közvetlen hatálya. A határozatok végrehajtására irányuló intézkedéseket a Tanács már minősített többséggel is elfogadhatja.

- egyezmények: a tagállamok alkotmányos előírásai alapján lefolytatandó ratifikációhoz között jogforrások. Az Amszterdami Szerződés az egyezmények ratifikálására határidő megszabását írta elő, egy egyezmény akkor léphet hatályba, ha a tagállamok fele ratifikálja. Az egyezményeket a Tanács egyhangúlag fogadja el, de a végrehajtáshoz már kétharmados többség is elegendő.

A K4-es Bizottságot, az Amszterdami Szerződés által módosított cikkszámozás miatt immár 36. Cikk Bizottságnak nevezik. A Parlamenttel most már kötelező konzultálni, de a véleményét továbbra is köteles határidőre kiadni. A Bizottság minden kérdésben megkapta a kezdeményezés jogát. A Bíróságot a születendő jogszabályoknál előzetes értelmezési jogosítvánnyal ruházta fel.

5. A szabadság, biztonság, igazság övezetének kialakítása

Az övezet kiépítésének előkészítése már az Amszterdami Szerződés életbe lépése előtt megkezdődött (1998. júl. a Bizottság kiadott egy közleményt). Ennek alapján fogadta el a Tanács és a Bizottság 1998. dec. 3-án (Bécs) a szabadság, biztonság, igazság övezetének Cselekvési Tervét. A Cselekvési Terv tartalommal töltötte meg az Amszterdami Szerződés célkitűzéseit és a következő öt évre határidőkhöz kötött menetrenddel együtt meghatározta azt az intézkedési prioritási listát mely az övezet kiépítéséhez szükséges. A célkitűzés lényege a személyek szabad mozgásának és biztonságuknak párhuzamosan történő biztosítása. Az övezet egyrészt a schengeni modell alapján a személyek szabad mozgását, másrészt az alapvető jogok védelmét és a

26

diszkrimináció minden formája elleni küzdelmet jelenti. Kiemeli a bűnözés minden formája elleni harcot és az Europol jelentőségét. Az EU-nak azt a célját tükrözi, miszerint minden állampolgárnak biztosítsák az igazsághoz való egyenlő hozzáférést.

A Cselekvési Terv összehangolt intézkedési csomagra épül:- menekültügyben közös standardokra építve egységes eljárást dolgoznak ki, megvalósítják az Eurodac Egyezményt;- bevándorlás területén közös szabályokat fogadnak el a belépésre, tartózkodásra, a visszafordításra, hatékonyabb fellépés az illegális bevándorlókkal szemben, pontosítják a nem tagállamok polgárainak EU-n belüli mozgására vonatkozó szabályokat;- vízumpolitikában szabványvízumot fogadnak el;- polgárjogi, igazságügyi együttműködésben a nemzeti jogok közötti ütközésből adódó kérdéseket kell rendezni, különösen a különböző szerződéses viszonyok terén;- rendőrségi együttműködés terén a hatóságok közötti együttműködés kiterjesztése, az Europol működési képességének erősítése és a bírói szervekkel való kooperációjának megteremtése;- a bűnügyekben a nemzeti hatóságok kölcsönös segítségnyújtása és a kiadatás feltételeinek egyszerűsítése, a döntések és az ítéletek kölcsönös elismerése, büntetőjogi harmonizáció.

1999. okt. 15-16. Tampere rendkívüli ülés: ennek az övezetnek a megteremtése olyan fontos feladat, mint az egységes piac létrehozása volt a maga idején. Ezért a Bizottságot felkérték, hogy alakítson ki egyfajta eredményjelzőt [scoreboard], amely az elkövetkező öt év feladatainak listáját tartalmazva, figyelemmel kíséri az előrehaladást ezen a területen

Itt határozták el az Eurojust felállítását, amely a tagállamok vádhatóságai, vizsgálati szervei, rendőrtisztjei között együttműködést, információcserét ösztönöz. Elő kell, hogy segítse a nemzeti vádhatóságok, vizsgálati és rendőri szervek koordinációját a szervezett bűnözés elleni küzdelemben, támaszkodva az Europol elemzéseire és együttműködve az 1998-ban felállított Európai Bírói Hálózattal.

A 2001. szept. 11.-i terrortámadás az EU belső együttműködésében is új dimenziókat nyitott. A 2001. szept. 21-i brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozón állást foglaltak amellett, hogy minden lehetséges intézkedést meg kell tenni a biztonság fokozása érdekében. Első lépésben arra mutattak rá, hogy végre kell hajtani azokat az egyezményeket, amelyek a terrorizmus visszaszorításában már korábban megszülettek az Unióban. Felállították a Rendőrfőkapitányok Munkacsoportját [Police Chiefs Task Force], szorosabbra fűzték a hírszerzőszolgálatok, a bíróságok és a rendőrségek kapcsolatait.

6. Az Alapvető Jogok Chartája

Az 1999. jún. 3-4-i kölni csúcson elhatározták az Alapvető Jogok Chartájának felállítását. Így az állampolgárok mindennapi életét szorosan érintő rendelkezések tömege jött létre, ugyanis eddig az uniós polgárok alapvető jogait az EU szintjén nem foglalták össze, annak ellenére, hogy az emberi és a szabadságjogok tiszteletben tartása mindig is az uniós felépítmény alapvető fontosságú elemének számított. A Chartát a nizzai csúcson fogadták el. Tulajdonképpen egy politikai deklarációnak tekinthető, mivel a britek és a skandináv országok nem kívánták a Chartát beemelni a Szerződésbe, mivel ez az EU szerepét főként az állampolgári jogok és a szociálpolitika területén tovább erősítette volna a tagállamok szuverenitásával szemben.

Jelentősége, hogy egyetlen dokumentumban foglalta össze a nemzeti és nemzetközi jogban már régóta szereplő, azonban mindeddig széttagolt alapelveket és minden személyes jogot tartalmaz. Nem tesz különbséget az egyes személyek nemzetisége vagy lakóhelye szerint. Inkább az állampolgárság, illetve státusz szerint lehet különbséget találni. Egyszerű és tömör, ezáltal áttekinthetőbb és érthetőbb az állampolgárok számára, aminek jelentősége óriási.

Összesen 54 cikket foglal magába, amelyeknek többsége több forrásból van összeválogatva. A dokumentum gerincét az Európa Tanács Emberi Jogok Konvenciója adja. A Charta hitet tesz amellett, hogy a békés jövő szempontjából közös érdekekre kell felépíteni az Uniót, amelyek az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás.

7. A Nizzai Szerződés harmadik pillért érintő rendelkezései

Két változtatást hozott:- az Eurojust [European Judicial Cooperation Unit] felállítása és az EU Szerződésbe is intézményesítik,

és beillesztik mind a harmadik pillér tevékenységi területeit és feladatait lefektető 29. cikkbe, mind a kifejezetten a bűnügyi igazságszolgáltatási együttműködésről szóló 31. cikkbe (2002. márc. 6-án kezdte meg munkáját)

- a harmadik pillér területén a megerősített együttműködés feltételrendszerét is átalakítják: bármely területen lehetővé teszik, legalább 8 állam támogatása szükséges. A megerősített együttműködés

27

kérelmét a tagállamoknak a Bizottsághoz kell benyújtaniuk, ami ajánlást fogalmaz meg a Tanács felé. Az engedélyezés során kötelező kikérni az Európai Parlament véleményét is, míg korábban csak tájékoztatni kellett a testületet.

2001-ben a Bizottság kezdeményezte az európai főügyész intézményének megteremtését. Laekeni Deklaráció (2001. dec.): az Európai Unió vállaljon nagyobb szerepet az igazságügyi együttműködésben a biztonság fenntartása érdekében (európai letartóztatási parancs – bevezetés 2004. jan.).

Az együttműködést nehezíti, hogy a tagállamok nem tudnak megegyezni a menekült fogalmában. Addig jutottak, hogy minimális garanciákat kell biztosítani a kiutasított menekülteknek. Drámai események hatására (Eurostar, Dover) → Eurodac (ujjlenyomat-adatbázis)

8. A Hágai program

Az EU állam- és kormányfőinek 2004 novemberében megtartott, a tamperei csúcshoz hasonló, a bel- és igazságügyekre koncentráló ülésén megszületett a következő több évre szóló intézkedéscsomag. A Hágai Program nevet viselő dokumentum öt évre (2005-2010) tíz prioritást határoz meg a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megerősítése céljából.  A Hágai Program megvalósítása érdekében az Európai Bizottság és a Tanács Cselekvési Tervet fogadott el, amely tartalmazza a prioritások végrehajtásához szükséges alábbi konkrét intézkedéseket:

 - Közös Európai Menekültügyi Rendszer megteremtése. 2005-től létrejött az ún. Európai Menekültügyi Alap

- Hatékony kitoloncolási és hazatelepítési politika kialakítása- A SIS II működésbe lépése- A külső határvédelem integrált irányítási rendszerének létrehozása, Európai Határőrizeti Ügynökség

felállítása, közösségi határellenőrzési alap létrehozása- A biometrikus azonosítók úti okmányokba, vízumokba és az információs rendszerekbe történő integrálása- Közös vízumirodák létrehozása (2007 áprilisában kezdte meg működését Moldáviában (Kisinyov) a

magyar nagykövetségen a Közös Vízumátvevő- és továbbító Központ Ausztria és Szlovénia részvételével.)

- A terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem- Európai Igazságügyi Térség megteremtése- jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok integrációjának elősegítését

A hágai programhoz csatolták később a 2005-2012-re vonatkozó Európai Kábítószer-stratégiát is. A Tanács felkérésére a Bizottság a tamperei program megvalósításának figyelemmel kíséréséhez hasonlóan a tagállamok által biztosított információk alapján éves jelentésben (scoreboard) foglalja össze a hágai program megvalósítását.A „Szolidaritás és migrációs folyamatok kezelése” elnevezésű keretprogram négy pénzügyi eszközt határoz meg a tagállami programok finanszírozásához: az Európai Integrációs Alapot, az Európai Menekültügyi Alapot, az Európai Visszatérési Alapot és az Európai Külső Határok Alapot. Ezen eszközök elfogadására sor került.Az Európai Unió egyik legújabb varsói székhelyű ügynöksége (2004. okt.) Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökséget a tagállamok közötti operatív szintű együttműködést koordinálja a külső határok kezelésének területén. A FRONTEX [Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökséget] támogatást nyújt a tagállamok részére a nemzeti határőrök kiképzésében, figyelemmel kíséri a külső határok ellenőrzésének és felügyeletének területére irányuló kutatás fejlődését, segíti a tagállamokat a külső határokon felmerülő magas technikai és operatív támogatást igénylő helyzetekben, és biztosítja a tagállamok számára a szükséges támogatást a közös visszatérítési műveletek során.A Hágai Program 2009-ben jár le, így 2010-től új programra van szükség. A 2007 és 2010 között az EU soros elnöki tisztét betöltő tagállamok belügyminiszterei a közös határbiztosítás erősítését sürgetik. A csoporthoz tartozó államok szakminiszterei az elkövetkező időszakban új javaslatokat terjesztenek elő a 2009 utáni, új együttműködési program tartalmára vonatkozóan. Az új program legfőbb célkitűzése az uniós határok biztosítása, egyrészt a nagyobb szabadság, illetve mobilitás biztosítása, de egyidejűleg a határokon átnyúló bűnözés, az illegális bevándorlás visszaszorítása is.

AZ EU REGIONÁLIS POLITIKÁJA

A régió alatt egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi egységet értünk. A régiók létrejöhetnek politikai okok következtében, amikor

28

egy adott állam területén belül, az állami feladatok dekoncentrálására, vagy decentralizálására, a különböző közigazgatási funkciók elosztására földrajzilag elhatárolt területi egységeket - tartomány, megye, járás - alakítanak ki. Gazdasági okok is hozzájárulhatnak a régiók kialakulásához. A kulturális értékek azonossága, azok alkotóelemeinek fenntartása, szintén meghatározója lehet valamely területi egységnek. S végül a fejlesztés, a jövőépítés érdekében is lehatárolhatnak területi egységeket, amelyek a sajátosságaik - pl. általános elmaradottság, ágazati válság, munkanélküliek magas aránya, egyoldalú gazdasági szerkezet stb. - miatt, egységes megújításra szorulnak. Ez a lehatárolás azonban már kötődik a közigazgatási határokhoz

1. A regionális politika igazi intézmények nélkül (1957-75)

Már a Római Szerződésben felmerült a gondolata, de még nem adtak neki intézményes keretet. 1951 Európai Szén- és Acélközösség

1960/70 évektől – termelés modernizálása, racionalizálása - elbocsátott dolgozók átképzése

- átköltözési támogatás - programok új iparágak vonzása érdekében

1962 Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap- közös agrárpolitika eszköze (ugyanis a nyugat-európai mezőgazdaság már nehezen tudott

versenyezni a tengerentúli extenzív mezőgazdasággal- hangsúlyozták az önellátás fontosságát- a mg. dolgozók a választók 20-25%-a- városba áramlás megakadályozása

↓kisparaszti gazdaságok működését állami beavatkozással biztosították

Külkereskedelem:- export szubvencionálása- mozgó importilleték- megállapodások

Garanciaalap: ártámogatásOrientációs Alap: - öntözés fejlesztés- farm-modernizáció- átképzés- árvízvédelem

1980-as évek eleje: kritikák – források pazarlása

Európai Szociális Alap

- foglalkozási átrétegződés támogatása- fiatalok munkához jutását támogatni

1958 Európai Beruházási Bank

- kölcsönöket nyújtott- infrastruktúra-fejlesztés

2. Az ERDF (Európai Regionális Fejlesztési Alap) időszaka (1975-1988)

- 3 további ország (Dánia, Nagy-Britannia, Írország –1973) felvétele és ennek nehézségei- gazdasági-pénzügyi uniót akadályozni fogják a regionális különbségek

↓

1972 Párizs: nagyobb hangsúly a regionális politikára

↓

G. Thomson – bizottság

Támogatást kaptak azon régiók, ahol a GDP az EU-s átlag alatt maradt

29

+ nagy a mezőgazdasági dolgozók aránya

+ min. 20% bányászatban dolgozik

+ tartós munkanélküliség és elvándorlás

900 millió font

De! problémák: baby boom gyermekeiről is kellett gondoskodni

több ágazat is válságban

1974 Európai Regionális Fejlesztési Alap

1975-78 között 540 millió font

- kedvezményes kamatozású kölcsönök- projekt költségek egy részének átvállalása- 1979 ha 5%-os nem kvóta rész

1985-től változás

- kvóták helyett százalékos határok- a kvótán felüli részt közösségi programokra- Integrált Mediterrán Program (régebbi régi tagországok kárpótlása)- közép- és kisvállalatok, turizmus, szolgáltatás támogatása

∑:24, 4 milliárd ECU-t használtak fel 1975-88 között

3. A Strukturális Alapok első reformja (1989-1993)

Változások:

- 1986 tag lett Spanyolország és Portugália (fejletlenek)- 1987 Európai Egység: 4 szabadság megteremtése (1993)

1989. jan. 1.

- Strukturális Alapoknak (EMOG, ESZA, ERFA) jutatott összeg megduplázása és harmonizálták a meglévő alapokat (70-es évek:5%, 80-as évek:10%, 90-es évek 33,3%)

- ún. NUTS rendszer bevezetése- 5 alapelv

koncentráció (pénzeket nem szabad elaprózni, hanem a legszegényebb térségeknek kell juttatni)

programközpontúság (konkrét támogatásokat komplex program alapján) partnerség (együttműködés) addicionalitás (hozzájárulás) szubszidiaritás (csak az kaphat támogatást, ahol az állam nem tudja megoldani)

-5 célkitűzés (objective)

fejletlen régiók támogatása válságba került régiók szerkezetváltása munkanélküliség leküzdése fiatalok munkához jutatása a. mezőgazdasági struktúrák korszerűsítése b. vidéki térségek fejlődése

Emellett meghatározták, mennyi lehet az alapokból nyújtott támogatás mértéke. 1989-93 között 64 milliárd ECU jutott regionális politikai célokra, amelyből 28 milliárdot a 4 legszegényebb ország kapta (Sp.o., Port., Görögo., Íro.)

4. Az Európai unió regionális politikája 1994-2000 között

Változások:

30

- előző periódus 1993-ban lejárt- 1991. maastrichti szerződés: konvergencia kritériumok- 1995-ben Ausztria, Svédország, Finnország belépése

↓

- az alapelvek nem változtak- 1-2. célkitűzés → további területeket is támogattak- 3-4. összevonták → munkanélküliség leküzdése- 4. elősegítették a munkaerő alkalmazkodását az ipari változásokhoz és technikákhoz- 5.a. Halászati Pénzügyi Orientációs Alap- 5.b. nem változott → vidéki területfejlesztés- 6. alacsony népsűrűségű északi területek támogatása

∑: 142,9 milliárd ECU 1994-1999 között

ún. közösségi kezdeményezések

Kulcsfontosságú problémákat jelöltek ki → a megoldási programról az Unió dönt

1993. dec. Kohéziós Alap

- GDP kisebb, mint a közösségi átlag 90%-a- környezetvédelmi beruházások- TEN fejlesztése

További fontos intézmények:

Európai Beruházási Bank: kevésbé fejlett országok projektjeinek kölcsönökkel való finanszírozása

Európai Beruházási Alap: TEN fejlesztése Régiók Bizottsága: meg kell hallgatnia véleményét az oktatás, kultúra, egészségügy,

transzeurópai infrastruktúra, társ.-gazd. kohézió terén

5. Agenda 2000 (1997 nyara)

- a regionális kiadások a tagok GDP-jének max. 0,46%-a- 275 milliárd ECU

Alapelvek → 2 járult hozzá

(1) átláthatóság elve

- terveket közzétenni az EU-i Közösségek Hivatalos Lapjában

- kötelesek jelentést tenni a pénzek felhasználásáról

(2) hatékonyság elve

- pénzügyi ellenőrzés- monitoring (előzetes, közbenső, utó)

célkitűzések

- első célkitűzés nem változott- 2. a gazd.-társ.-i szerkezetváltással küzdő régiók támogatása

gazdasági válság hanyatló mg. halászattól függők problémákkal küzdő városok

- 3. a munkaerőpiac modernizálása gazdasági-társadalmi változások kísérése harc a társadalmi kirekesztése ellen aktív munkaerőpiaci politikák egész életet felölelő oktatási rendszer

Kohéziós Alap: TEN környezetvédelem

Közösségi Kezdeményezés:

31

- határmenti együttműködés- vidékfejlesztése- esélyegyenlőség

Közép-Európa és az Európai Unió

- jelentős összegeket fognak kapni a területfejlesztésre- a támogatás a GDP 4%-át nem haladhatja meg- Agenda 2000 → 7 milliárd ECU főleg az infrastruktúrára- 2002-2006 → 3,6 milliárd ECU → 11,6 milliárd ECU

7. Az EU regionális politikája 2000-2006 között1999 után több tényező miatt is változásokra volt szükség.

- a világgazdaság globalizációja versenyt jelentett- Gazdasági és Monetáris Unió megvalósításához szigorúság kellett- felmerült a keleti bővítés

↓

2000-2006 között 213 milliárd eurót szántak regionális politikára

91,5% Strukturális Alap (1. célkitűzés) → célkitűzések, közösségi kezdeményezések, egyéb lehetőségek

8,5% Kohéziós Alap (környezetvédelem, TEN)

koncentráció: 7 → 3 célkitűzés

(1) célkitűzés: fejlődésben elmaradt régiók támogatása+ Objective 6-ba tartozó régiók

+ külső területek, ahol a GDP a közösségi átlag <, mint 75%-a (Franciaország tengeren túli területei, Azori-szigetek, Madeira, Kanári-szigetek9

∑: a lakosság 22%-a

A kiesettek átmeneti támogatást kaptak.

Speciális programok:

PEACE ír békefolyamatok támogatása

svéd tengerpart alacsony népsűrűségű területe 350 millió eurót kap

(2) célkitűzés: strukturális nehézségekkel küzdő területek társadalmi-gazdasági átalakulásának támogatása

Ide tartoznak az Objective 2 és 5b utódjai. A lakosság 18%-a

a) NUT 3 szintű ipari válsággal küzdő régiók- magas munkanélküliség- iparban foglalkoztatottak arány jelentős DE! csökken

b) NUT 3 szintű mezőgazdasági területek- magas munkanélküliség- alacsony népsűrűség (<100 fő/km2) vagy a mezőgazdaságban nem dolgoznak kevesebben, mint

az uniós átlag kétszerese 1985 után

c) sűrűn lakott városi területek- magas munkanélküliség vagy- szegénység magas vagy- nagy környezeti problémák vagy- magas bűnözési arány vagy- alacsony iskolázottság

Végleges meghatározáshoz 3 tényező:

1. mennyien élnek a fenti régiókban

32

2. mennyi az adott országban az Obj. 1 területeken kívüli részeken a munkanélküliség3. a népesség max 1/3-os csökkenése

A kiesettek átmeneti támogatást kapnak.

(3) célkitűzés: humán erőforrások fejlesztéseObjective 3 és 4 utódja

Feltételek:

- aktív munkaerőpiaci eszközök alkalmazása- munkaerőpiacra való bejutás javítása- képzés javítása- férfiaknak és nőknek azonos esélyek biztosítása

↓

a pénzt a probléma súlyossága szerint osztották el

A támogatás mértéke függ:

- illető célkitűzéstől- a terület elmaradottsági szintjétől- a fejlesztést végrehajtó szervektől

Obj.1. 50-70%-os támogatás

Obj. 2-3. 25-50%-os támogatás

infrastrukturális beruházás: Obj. 1. 50%

Obj. 2. 25%

magánszféra által végrehajtott fejlesztések

Obj 1. 35%

Obj. 2. 15%

2000-2006 közötti időszakra fejlesztési programokat kell készíteni.Objective 1 és 2 → egy NUT2/NUT3 régióra, azok egy csoportjára vagy az ország összes NUT2 régiójára

Objective 3 → teljes országra

Strukturális Alapok – kétfajta eljárás:

(1) háromlépcsős eljárás – Közösségi Támogatási Keret (1998)

(Obj. 1. ha > 1millió eurós támogatás szükséges)

az ország elkészíti a fejlesztési terveket a Bizottság a tervet megvizsgálva eldönti, megfelel-e az Unió regionális politikájának →

támogatási keret a támogatás felhasználása az ún. operatív programmal

(2) egyszerűsített programozás (1993)

(Obj. 2 és 3 és Obj 1. ha <1 millió euró)

Egységes Programozási Dokumentum benyújtása Bizottság dönt a fejlesztési program támogatásáról

Közösségi Kezdeményezések:

A támogatás 100%-os is lehet

INTERREG III- határmenti együttműködések- transznacionális együttműködések- interregionális együttműködések

33

URBAN → fenntartható városi fejlődés- környezetbarát tömegközlekedés- épületek renoválása, városi élet javítása- oktatás és képzés széles körben- hatékonyabb energiafelhasználás

LEADER+ → vidékfejlesztés EQUAL → ADAPT ÉS EMPLOYMENT közösségi támogatás utódja

- foglalkoztatottság- vállalkozókészség- alkalmazkodó képesség- azonos esélyek férfiaknak és nőknek- menedéket keresőkinnovatív kezdeményezések → hatékonyabbá teszi az Obj. 1-3.-ból érkező források felhasználását

technikai segítség: - alapok működésével foglalkozó tanulmányok

- értékelések javításával foglalkozó tanulmányok

- ellenőrzések értékelése számítógépes háttér

Kohéziós Alap 18 milliárd euró 2000-2006 között

- GDP a közösségi átlag <90%-a- költségvetési hiány max. 3%- projekt összeg min. 10 millió euró

↓

45% környezetvédelem

55% közlekedési infrastruktúra

A belépő országokra vonatkozó szabályozások

költségvetés 2006-ra eléri a 39,58 milliárd eurót előtte is támogatni kell őket → reform

1989 PHARE

Eredeti cél Lengyelországba és Magyarországon segíteni a piacgazdaság és a demokrácia kiépítését.

Bővült a támogatottak és a célok köre: segíteni a csatlakozást (1,56 milliárd/év)

- lakosság- GDP- korábbi felhasználás hatékonysága alapján

Magyarország:

30% intézményfejlesztés

- közösségi joganyag átvétele- uniós intézetekben való részvétel- twinning program: nyugati szakértők tanfolyamokat tartanak

70% beruházási célok

- Unió normáihoz illeszkedő infrastruktúra-fejlesztés- közép- és kisvállalatok támogatása- regionális és társadalmi kohézió megteremtése

ISPA (Csatlakozás előtti strukturális politikai intézkedések)

1,04 milliárd euró

34

- környezetvédelem (ivóvízminőség, szennyvízkezelés, levegőszennyezés mérséklése, szilárd hulladékkezelés)

- közlekedési infrastruktúra (Helsinki folyosók – vasút)feltételek:

- min. 5 millió euró- támogatás mértéke: 75%- technikai támogatás mértéke lehet 100 %- Brüsszelben a Bizottság dönt

SAPARD (Speciális csatlakozási program a mezőgazdaság és vidékfejlesztés számára)

520 millió euró – 4 tényező

- mezőgazdasági foglalkoztatottak száma- mezőgazdasági terület nagysága- egy főre jutó GDP összege- ország speciális földrajzi helyzete

↓

15 terület

A regionális politika célkitűzései 2007-2013 közt

A 2007-2013 közötti időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap három új célkitűzést támogat, melyek a konvergencia, a regionális versenyképesség és foglalkoztatás, valamint az európai területi együttműködés.

1. Konvergencia célkitűzésA konvergencia célkitűzés hasonló a 2000-2006-os időszak 1. célkitűzéséhez. Célja a legkevésbé fejlett államok és régiók felzárkózásának elősegítése. A 27 tagállamot számláló Európai Unióban ez a célkitűzés 17 tagállamban 84 régiót érint, melynek összlakossága 154 millió fő. Támogatás mértéke:A konvergencia célkitűzés keretében 251.163 milliárd euró áll rendelkezésre, ami a strukturális alapokból és a Kohéziós Alapból rendelkezésre álló teljes összeg 81,54 százaléka. A konvergencia célkitűzés forrásait a három alap - Európai Regionális Fejlesztési Alap, Európai Szociális Alap, Kohéziós Alap - együttesen biztosítja.Jogosultsági feltételek:A strukturális alapok forrásaira (ERFA, ESZA), azon NUTS 2. szintű régiók jogosultak, ahol a 2000-2002 időszakra vonatkozó adatok alapján az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) nem éri el az uniós átlag 75 százalékát. Ez a célkitűzésre fordítható összes forrás 70,51 százalékát jelenti (177 milliárd euró).Azon régiók (ún. "phasing out" térségek), ahol a GDP az EU bővítéssel járó statisztikai hatás következtében épphogy meghaladja a küszöbértéket, a célkitűzés forrásaiból fokozatosan csökkenő támogatásban részesülnek. E régiók a célkitűzés forrásainak 4,99 százalékára jogosultak (12,5 milliárd euró).A Kohéziós Alap támogatásaira azon tagállamok jogosultak, ahol a 2001-2003 időszakra vonatkozó adatok alapján egy főre eső bruttó nemzeti jövedelem (GNI) nem éri el az uniós átlag 90 százalékát. Ez a célkitűzésben rendelkezésre álló forrás 23,22 százaléka. Azon régiók, ahol a GNI az EU bővítés statisztikai hatásai következtében meghaladja a 90 százalékos küszöbértéket, fokozatosan csökkenő támogatásban részesülnek. A Kohéziós Alapból 15 tagállam részesülhet.

2. Regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzésA regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés célja a konvergencia célkitűzés hatálya alá nem tartozó régiók versenyképességének, vonzerejének erősítése, foglalkoztatási mutatóinak javítása. A célkitűzés keretében 19 tagállam 168 régiója részesülhet támogatásban. Ezek közül 13 tartozik azon régiók közé, ahol a támogatást fokozatosan vezetik be (ún. "phasing-in" területek). Ezek a régiók - a korábbi 1. célkitűzés alá tartozó egykori státuszuknál fogva - különleges pénzügyi juttatásban részesülnek.Támogatás mértéke:A célkitűzés keretében 49,13 milliárd euró áll rendelkezésre, ami a teljes összeg 15.95 százaléka. A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap egyenlő mértékben biztosítja.3. Európai területi együttműködés célkitűzés

35

A célkitűzés a közös helyi és regionális kezdeményezések révén tovább erősíti a határokon átnyúló együttműködést. A célkitűzés a korábbi INTERREG közösségi kezdeményezésen alapul, s az ERFA finanszírozása alá került.Támogatás mértéke:A célkitűzésre az összes támogatás 2,52 százaléka, azaz 7,75 milliárd euró áll rendelkezésre, mely az alábbiak szerint oszlik meg:

Határokon átnyúló együttműködés: 73,86 %Transznacionális együttműködés: 20,95%Interregionális együttműködés: 5,19%

A forrást teljes egészében az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.Jogosultsági feltételek:A Közösség NUTS 3. szintű, valamennyi belső és egyes külső szárazföldi határok mentén fekvő régiója, és a Közösség NUTS 3. szintű, a tengeri határok mentén fekvő, egymástól legfeljebb 150 km távolságra található régiója jogosult a támogatásra.

Magyarország és a régiókAz Európai Unió regionális támogatásai régiók, vagy annál kisebb térségek fejlesztésére irányulnak. A támogatásokban részesülő régiókra az EU egy ún. NUTS rendszert alkalmaz (az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájáról), mely 3 fő kategóriából áll. Kiinduló egység a tagállam meglevő közigazgatási egysége (tartomány, régió, megye, stb.), a további egységek ezen közigazgatási egységek összevonásából vagy felosztásából képezhetők. Magyarország esetében a közigazgatási egységek a megyék (főváros), további egységek a megyék (főváros) összevonásából képzett régiók, illetve a régiók összevonásából képzett nagyrégiók (I. szint).

NUTS I : Nyugat-, Kelet- és Közép-Magyarország (egységek száma: 3) NUTS II : tervezési-statisztikai régió (egységek száma: 7) NUTS III : megye/főváros (egységek száma: 20)

További, az EU regionális politikájában hivatalosított nem alkalmazott egységek a lokális I. és II (LAU I, LAU II), melyek Magyarországon az alábbiak: Lokális I. : statisztikai kistérség (egységek száma: 167) Lokális II. : település (egységek száma: 3145)

Tervezési-Statisztikai RégiókA tervezési-statisztikai régiók kialakításánál alapvetően két szempont játszott szerepet: a régióhatárok feleljenek meg a megyehatároknak, valamint a régiók lakónépessége lehetőleg azonos nagyságrendű legyen. Magyarországon a következő NUTS II szintű régiók jöttek létre Nyugat-Dunántúl: Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye Közép-Dunántúl: Fejér-megye, Komárom-Esztergom megye, Veszprém-megye Dél-Dunántúl: Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye Közép-Magyarország: Budapest és Pest megye Észak-Magyarország: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye Észak-Alföld: Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Dél-Alföld: Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye

V. Az Európai Unió agrár-és vidékfejlesztési politikája

I. Agrárpolitika

A közös agrárpolitika (Common Agricultural Policy: CAP) kiemelt jelentőségére utal az a tény, hogy az integrációs költségvetés közel fele (!) is a mezőgazdaságba irányul.

Az EU, 2000 és 2006 közötti időszakára szóló költségvetése a közös agrárpolitika finanszírozására évente átlag 41-42 milliárd eurónak megfelelő összeget irányozott elő. A finanszírozást szolgáló eszköz az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap. A tagállamok a hozzájárulásaikat országonként meghatározott kulcs szerint fizetik be. Így az EU mezőgazdasága a világ legjobban szabályozott mezőgazdasági piaca. Minden termékre olyan piaci rendtartás vonatkozik, mely elősegíti az árak stabilitását és folyamatos ellátást biztosít. E protekcionista intézkedések révén az EU a világ vezető mezőgazdasági termelője.

Ugyanakkor jelenleg az EU GDP-jének előállításához a mezőgazdaság már csak 1,5%-kal járul hozzá, sőt az aktív keresőknek már csak az 5%-a dolgozik a mezőgazdaságban. Vitathatatlan, hogy az

36

Európai Unió közös agrárpolitikája a jövőben alapvető reformok előtt áll. A közös agrárpolitika jelenlegi helyzete is folyamatos reformok révén alakult ki.

1. A közös agrárpolitika megteremtése és a kezdeti alapelvei

A II. világháború után Nyugat-Európa mezőgazdasága igen komoly problémákkal küzdött. Ellátási gondok voltak és a jövedelmek jelentősen elmaradtak az ipariakhoz képest, így tömeges tönkremenetel veszélye állt fenn. Az EGK alapító országai nem kívánták mezőgazdaságukat a többi gazdasági szektorhoz hasonló feltételek mellett bevinni a létrehozandó közös piacba. Ennek következtében a közösségi szinten megvalósuló CAP a közös piac sajátos, elkülönült területévé vált.1957-es Római Szerződés a Közös Agrárpolitika célkitűzéseit a 39. cikkelyében rögzítette:

a mezőgazdasági termelés és termelékenység növelése; a mezőgazdasági termelésből élők számára megfelelő életszínvonal biztosítása; a mezőgazdasági termékek piacának stabilitása; az élelmiszer-ellátás biztosításának garantálása; a fogyasztók elfogadható áron jussanak élelmiszerhez.

1958-ban fogadták el az akkori tagállamok a közös agrárpolitika működésére szolgáló alapelveket (stresai konferencia):

az egységes piac elve: a tagországok egységes piacot alkotnak, közös árakat és versenyszabályokat vezetnek be, egyeztetik a növény- és állategészségügyi előírásokat, és mindezek révén kialakítják és működtetik a közös piaci rendtartást; a közösségi preferencia elve: az egységes piacon a tagállamok termékei elsőbbséget élveznek az ún. harmadik országból behozott mg. termékekkel szemben. Ezért a hazai termékeket támogatják és erős importvédelmet alkalmaznak. a pénzügyi szolidaritás elve: a tagállamok a közös mg. költségeit megosztják egymás között, ezért egy közös mezőgazdasági pénzügyi alapot hoznak létre (EAGGF).

Az EU közös agrárpolitikája 1962-ben kezdte meg a működését, és ekkor hozták létre az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapot [European Agricultural Guidance and Guarantee Found - EAGGF]. A Garancia Szekció az intervenciós politikáért, vagyis a közös piac mg-i áraiért felelős, míg az Orientációs Szekció az ágazati struktúrpolitika kialakításáért felelős. Az Alap bevételei:

- 16% mezőgazdasági vámok- 36% forgalmi adó- 47% tagországok befizetései.

1967-re létrejött a mezőgazdasági közös piac: egységesítették az agrárszabályozást, az egyes termékekre közös rendtartást vezettek be, felszámolták a nemzeti agrártámogatási rendszereket és kiépítették a külső vámok rendszerét.

A fő termékcsoportok esetében a „zöld” (egységes árak fenntarthatósága érdekében) és a valódi valuta közötti különbséget a pénzügyi kompenzációs összegekből (MCA) fedezték, amit a közösségen belüli és a harmadik országokkal való kereskedelemben alkalmaztak.Támogatások:

termékek 70%-a ártámogatásban részesült, ha a piaci árak egy bizonyos szint alá esnek, vagy más körülmények szükségessé teszik, az intervenciós hatóságok felvásárolnak minden terméket. (búza, rozs, kukorica, rizs, cukor, tejtermékek, marha-, birkahús) a termékek 21%-a csak az unión kívüli, alacsonyabb árú importok előli védelemben részesülnek(gabonafélék kis hányada, minőségi borok, néhány zöldség és gyümölcs, sertéshús, tojás, baromfi) fennmaradt termékekre közvetlen támogatás, az importtermékek árának alacsonyan tartásával(durumbúza, olívaolaj, olajosmagvak, dohány) termés 1%-a általány támogatásban részesül hektáranként vagy előállított termék mennyisége szerint(gyapot, len, kender, komló, selyemhernyó, magok, szárított takarmányok)

Az agrárpolitikával kapcsolatos döntéseket a Miniszterek Tanácsa hozza, ahol az agrárpolitikai döntések minősített többséggel születnek. Jelentős a Bizottság szerepe is, amelynek itt nemcsak döntéskezdeményező, de számos delegált végrehajtó döntéshozó funkciója is van (komitológia).

2. A közös agrárpolitika eredményei és egymást követő reformjai

Az 1970-es évek elejéig a Közösség teljesen önellátóvá vált agrártermékekből, exportőrként a súlya a világkereskedelemben egyre jelentősebb lett. Nőtt a termelés műszaki színvonala, hatékonysága. A közös

37

agrárpolitika szektoronként a termelékenységet 2-4-szeresére fokozta úgy, hogy az emberi munkaerőigény felére-harmadára csökkent.

Az agrárpolitika reformjára vonatkozó első törekvések még az 1960-as évek második felére nyúlnak vissza: 1968-ban született meg az ún. Mansholt-terv, amely a birtoknagyság növelését, illetve a mezőgazdasági termelők számának csökkenését tűzte ki célul. Az elképzelés azonban rendkívül alacsony támogatottságot élvezett, így rövid idő alatt elbukott.

Az 1970-es évektől szükségessé vált az állat- és növény-egészségügyi, állatvédelmi, élelmiszerminőségi, higiéniai előírások egységesítése annak érdekében, hogy a termelés kielégítse a fogyasztói igényeket. Az EGK döntéshozói ezért megfogalmazták a mezőgazdaság strukturális fejlesztési irányelveit. 1972 az első reform éve, amikor is a szerkezetváltás előtérbe került, a gazdákat segítették alkalmazkodni az új piaci helyzethez.

Az 1980-as évek elején jelentkeztek a CAP első problémái. A termelés bővítésére ösztönző szabályozás termékfeleslegek megjelenéséhez vezetett. A CAP finanszírozása az EGK költségvetése legnagyobb tételévé duzzadt. Sor került az első korrekcióra („Irányelvek az európai mezőgazdaságban”), az intézményes árakat befagyasztották és korlátozták az előállítható termékek mennyiségét. Azokat a termelőket, akik vállalták a területük egy részének pihentetését, támogatták. A beavatkozás nem oldotta meg a helyzetet, tovább nehezítette a helyzetet, az újabb mg-i országok (Spanyolország, Portugália) felvétele.

Az 1984-es reform a mg-i termékek és termények feleslegeinek eltűntetését tűzte ki célul : bevezették a „garantált maximális mennyiség” kritériumát, amely megengedi a kvóta túllépését, de ezért adóval kell fizetni.

1985. a Bizottság kiadta a Zöldkönyvet, amelyben kiemelt hangsúlyt kapott a mezőgazdaság és a környezetvédelem kapcsolata

Az 1988-as reform (Delors) szabályozta a közösségi mezőgazdasági kiadások értékét (GDP növekedésének 74%-át nem haladhatja meg).

A CAP legjelentősebb átalakítását 1992-ben hajtották vége (MacSherry-reform). A cél az ár és a jövedelempolitika szétválasztása volt.

- a szántóföldi növénytermesztés és szarvasmarhaszektor esetében jelentősen csökkentették az intézményes árakat;

- kötelezővé tették a területek egy részének ugaroltatását;- a külterjes gazdálkodás többlettámogatásban részesült;- elindították az agrár-környezetvédelmi programot;- támogatták a mg. területeken végzett erdőtelepítéseket és gazdák korai nyugdíjazását.

3. Az Európai Unió közös agrárpolitikájának legfontosabb eszköze

A közös agrárpolitika megvalósítása az ún. „közös piaci szervezetek” [Common Market Organisation] vagy más szóval „közös agrárpiaci rendtartások” révén működik. Lényegében a mezőgazdasági termékekre vonatkozó eszközöket jelenti. Minden olyan termék a szabályozás alá tartozik, amelyet az EU tagországaiban állítottak elő. A közös agrárpolitika keretében nyújtott támogatások döntő részét a mezőgazdasági termelők kapják.

4. A közös piaci rendtartások keretében alkalmazott fontosabb szabályozó eszközök

Külső védelem: A közös mezőgazdasági politika keretében egységes nagykereskedelmi árakat állapítanak meg (küszöbárak). Lefölözésnek nevezik azt, mikor az importőr a közösségi mezőgazdasági alaphoz befizeti az import és exportár különbségét. A lefölözést a Bizottság a világpiaci árak függvényében naponta váltogatta. Az 1994-es WTO (Kereskedelmi Világszervezet) megállapodást követően a külső védelem szerepe csökkent, a piacvédelem csak vámokkal lehetséges, az ún. folyamatosan változtatható mozgó vámok rendszerével.Intézményes árak: Az EU állapítja meg intézményes árakat, amelyeket a piacszabályozó intézkedések alapjául szolgálnak. Az alapár és a referenciaár az EU átlagos termelési költségeit tükrözi, ezek alapján kalkulálják ki a termelési- és exporttámogatásokat. Az intervenciós árat fizeti ki annak a termelőnek, aki termékét a megadott szabályok szerint az államnak ajánlja fel.Exporttámogatás: A magasabb belső piaci és az alacsonyabb világpiaci árak különbségének kiegyenlítését szolgálja. A támogatások egy része normatív termékhez vagy relációhoz kötött, más része a piaci zavarok kezelésére, a termékfeleslegek levezetésére időszakosan kerülnek alkalmazásra. Az elosztás a kivitt mennyiség alapján automatikusan vagy pályázatos rendszerben történik. A WTO megállapodás ezt is korlátozza.Intervenció: Célja a piaci zavarok kezelése. A közösség által finanszírozott felvásárlásokkal átmenetileg jelentős terméket vonnak ki a piacról, amelyek a piaci zavar megszűnését követően értékesítésre kerülnek. Az EU intervenciós árakat hirdet meg, amelyek a belső piaci átlagárak alatt vannak és csak részben fedezik a termelés költségeit. Amennyiben a piaci ár az intervenciós ár alá esik a termelő korlátlanul felajánlhatja gabonáját intervencióra. Ezek hosszú távon hatnak a belső piaci árakra.

38

Termelési támogatások: Bizonyos termékek termelői normatív támogatást kapnak. A kifizetések a területnagyságtól vagy termelési kvótától függnek. E kategóriába sorolható az öntözött területeknek jutatott, a magasabb termelési költségeket kompenzáló támogatások is.A feldolgozás támogatása: Elsősorban a kertészeti termékeknél, illetve a keményítőgyártási célra termelt burgonyánál alkalmazzák. A feldolgozó üzem akkor jut közösségi forrásokhoz, amennyiben vállalja az érintett termék felvásárlását egy minimális szintet meghaladó áron. A támogatott mennyiségekre kvótákat állapítanak meg.Közvetlen termelői kifizetések: Az 1992-es reform keretében vezették be a gabona és a szarvasmarhaszektorban, szerepüket az Agenda 2000 tovább növelte. Céljuk a termelői jövedelem közvetlen, normatív módon történő kiegészítése. A kifizetett összeg a művelt földterület, illetve az állatállomás nagyságától függ.Az önszabályozás ösztönzése: A zöldség-gyümölcs ágazatban a termelői szervezetek létrehozásához, működési költségeihez folyósított támogatás. A támogatás célja annak elérése, hogy a piacszabályozást a termelők által önkéntesen alapított szervezetek végezzék.Közvetlen termeléskorlátozó intézkedések: A kínálat csökkentése érdekében bizonyos termékek előállítását termelési kvótákkal szabályozzák. A büntetést túllépők bírságot kötelesek fizetni.Közvetett termeléskorlátozó intézkedések: A legfontosabb eszköz az 1992-ben bevezetett kötelező ugaroltatás. Közvetett hatása van a kvótákhoz kötött támogatásoknak. A termelést a túlzott üzemi koncentrációt korlátozzák azok a szabályok, amelyek határt szabnak a különböző támogatási címeken egységnyi területre vagy állatlétszámra felvehető támogatásoknak.

A legfontosabb piacrendtartások a gabonafélék, az olajos növények, a fehérjenövények, a cukor, az olívaolaj, a dohány, a bor, a húsmarha, a tej, a juh és a kecske szektorban működnek.

5. Horizontális hatású intézkedések

A közös agrárpolitika szabályozói között a 1970-es évektől jelentek meg az ún. horizontális hatású intézkedések. Ugyanis a belső piac egységes, standard minőségű termékeket követelt meg. Emellett a fogyasztói, egészségügyi, általános gazdasági szempontok csak egységes alkalmazása esetén érvényesek.

állategészségügy, élelmiszerbiztonság: a 90-es évek második felétől meghatározóvá vált a közösségi állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szabályozás. Folyamatosan ellenőrzik az állattartó telepeket, az élelmiszereket előállító üzemeket, e termékek kereskedelmét, forgalmát. Az utóbbi évek botrányai (kergemarhakór, száj- és körömfájás) a közvélemény és a közösségi döntéshozók figyelmét az állategészségügy területére irányították. növényegészségügy: Az EU egységesen szabályozza károkozók terjedésének megakadályozását, a növényvédő szerek alkalmazását, a termelési határértékeket, minőségi követelményeket. Az ellenőrzés alapvetően a termelés, a feladás helyén, illetve az EU külső határain történik. minőségpolitika: A közösség támogatja a speciális minőségű, magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek termelését. Részletes szabályok foglalkoznak a védett termőhelyről származó speciális termékek, a védett földrajzi elnevezések, a tradicionális módszerekkel előállított termékek elismerésére, az elnevezések használatára, a szabályok betartásának ellenőrzésére. agrár-környezetvédelem: 1992-től cél a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő, extenzív termelés ösztönzése, a kedvezőtlen adottságú területeken gazdálkodók segítése és a termékfeleslegek csökkentése. A termelők a tagországok hatóságaival legalább 5 évre szóló szerződést kötnek, vállalva a követelmények betartását. speciális minőségű termékek: A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi eredetének, az előállítás speciális módszereinek az igazolása. A közösségi szabályozás háromféle speciális minőség elismerését teszi lehetővé

- védett termőhelyről származó speciális termék;- védett földrajzi elnevezéssel illethető termék;- garantált tradicionális specialitású megnevezéssel illetett termék.

A Bizottságnak el kell fogadnia a szabályozást. biotermelés: Ma még viszonylag szerény gazdasági jelentőségű területet képeznek a biotermelésre vonatkozó rendelkezések. Az EU folyamatosan erősödő fogyasztói igények kielégítésére, az előállított termékek minőségének garantálása érdekében egyesítette a szabályokat.

Mindezekből következik, hogy a közös mezőgazdasági politika működtetése komoly EU-szintű, illetve tagországi intézményi háttér meglétét feltételezi. A termelők legfontosabb kötelezettsége, hogy betartsák a piacrendtartást, illetve a horizontális szabályozási előírásokat.

39

6. A közös agrárpolitika jelenlegi helyzete és jövője

Az EU 1999. márciusi berlini csúcstalálkozóján került sor a közös agrárpolitika újabb reformjára, amelyet az Agenda 2000 elnevezésű dokumentum tartalmaz. A költségeket 40,5 milliárd eurós költségen akarták megtartani. Ebben újabb célkitűzések jelentek meg:

- az európai családbirtok-szerkezet megőrzése;- vidéki népesség megtartása;- tájjelleg megőrzése;- vidékfejlesztés;

Az Agenda 2000 reform célja az európai mezőgazdaság nemzetközi versenyképességének fokozása, a családi alapokon nyugvó európai mezőgazdasági modell fenntartása, a WTO követelményeknek való megfelelés biztosítása, valamint a bővítésre való felkészítés volt. Az agrárpolitikában a következő változások várhatók:

- a közös piaci rendtartások egyszerűsödése;- tovább ösztönzik a vidékfejlesztést;- fokozatosan csökkenő, direkt segélyezési rendszert léptetnek életbe (marhahús, tejtermék, gabona).

Ma már látható, hogy az Agenda 2000 agrárpolitikai reformja csak részben hozta meg a közös agrárpolitika átalakulását és további reformokra van szükség. Az egyik legnagyobb problémát a kontinentális és a mediterrán mezőgazdaság ellentéte okozza. Emellett a jelenlegi rendszer túltermelésre ösztönöz.

Az Agenda 2000 a fennálló termelési, szerkezeti viszonyokat alapvetően megőrizte és nem biztosította sem az Unió mg-i szektorának felkészítését az EU előtt álló kihívásokra, sem az immár évtizedes problémák kezelését. Inkább felületi kezelést adott és nem orvosolta a közösségi agrárpolitika alapvető bajait. Tehát a tervezettnél kisebb mértékű, de olcsóbb reformot hajtott végre, amely azonban így több veszélyt is rejt magában. Egyrészt nem teljesen felel meg a WTO keretében vállalt kötelezettségeknek. Másrészt a bővítés szempontjából is problémás volt, mivel az új tagállamok esetén hosszú átmenettel számol és nem tervezték a közvetlen kifizetéses rögtöni kiterjesztését.

A közös agrárpolitikával a mezőgazdasági termelők jelentős része sincs megelégedve, ugyanis az európai farmerek anyagi helyzete folyamatosan romlik. A reformok ellenére az EU még mindig átlagot meghaladó költségszinten termel. A termékek külpiaci értékesítése csak exporttámogatással lehetséges. Kérdés, hogy az EU képes lesz-e kihasználni a világpiacon kínálkozó lehetőségeket. Emellett nagy kihívást jelentett a bővítés is.

2003. június 26-án fogadták el a CAP legújabb reformját: Az egységes, a termelés mértékétől független mezőgazdasági támogatás, melyben a tagállamok a

termelés volumenének megőrzése céljából korlátozottan továbbra is köthetik a támogatást a termelés mértékéhez;

A kifizetéseket környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és állatjóléti követelményekhez kötik. A mezőgazdasági területeket jó mezőgazdasági és környezetvédelmi állapotban kel tartani (keresztmegfelelés);

Megerősödött a vidékfejlesztés, amelynek támogatása is nőtt. Új intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy a gazdák megfeleljenek a környezetvédelem, az állatjólét és a minőségi termelés területén felállított EU-követelményeknek;

A nagyobb termelők közvetlen kifizetéseinek csökkentése (moduláció), amely összegeket az új vidékfejlesztési politikára csoportosítottak át;

Pénzügyi fegyelmi mechanizmus vezettek be, hogy tartható legyen a 2013-ig szóló mezőgazdasági költségvetés;

A KAP piacpolitikájának felülvizsgálata; Aszimmetrikus árcsökkentések a tejszektorban: a vaj intervenciós ára négy év alatt 25 százalékkal

csökken, amely az Agenda 2000-ben megfogalmazott célokhoz képest újabb 10 százalékos csökkenést jelent; a sovány tejpor intervenciós ára három év alatt 15 százalékkal csökken, mint azt az Agenda 2000 is tartalmazza;

A cereáliák havi növekményének felére való csökkentése, a jelenlegi intervenciós ár megtartása mellett;

A rizs-, a durumbúza-, a dió-, a burgonyakeményítő-, és a szárított takarmány piacok reformja;A reformot az Európai Bizottság rendeleteken keresztül valósította meg. Az első rendelet a keresztmegfelelés, az ellenőrzés és a moduláció szabályait tartalmazza. A keresztmegfelelés az egyik legfontosabb elem a KAP-reformban, amely az egységes kifizetéseket közegészségügyi, állat-egészségügyi, környezetvédelmi és állatjóléti szabályokhoz, EU-normákhoz és jó mezőgazdasági gyakorlathoz köti. A keresztmegfelelés rendszerének két fő összetevője van: a „kötelező irányítási követelmények” (SMR) és a „jó mezőgazdasági és környezeti feltételek biztosítása” (GAEC). A kötelező irányítási követelmények 19 különböző szabályból állnak, miközben a GAEC esetében egy uniós keret alapján a tagállamoknak kell minimális előírásokat rögzíteni.

40

A második rendelet a reform két kulcselemét, az egységes kifizetést szabályozza, amely megszünteti a támogatás és a termelés mértéke közötti kapcsolatot (kettéválasztás), s lehetővé teszi, hogy a gazdák biztos jövedelemre tegyenek szert, miközben rákényszerülnek, hogy a termelést a piaci és a vásárlói igényekhez közelítsék. A kifizetések csak a keresztmegfelelés teljesülése esetén indíthatók el. A kettéválasztott kifizetések ugyanakkor azt jelentik, hogy a támogatások nagy része a kereskedelemtorzító kategóriából a minimálisan torzító vagy nem torzító kategóriába kerülnek a WTO szabályai szerint. A harmadik rendelet a megmaradó termékspecifikus támogatásokat, illetve azon támogatási elemeket tartalmazza, amelyeket a tagállamok megtarthatnak. Ezek főleg a prémium kategóriájú hústermékekre (marha és bárány) vonatkoznak, amelyeket a termelés és a támogatás szétválasztása a legkritikusabban érintett. A KAP reform egyes elemeit 2004 és 2005 között vezették be, az egységes mezőgazdasági támogatások 2005-től léptek életbe. Egyes tagállamok ugyanakkor időleges felmentést kaptak az egységes kifizetés bevezetésére, nekik legkésőbb 2007-ben kell csatlakozniuk az új rendszerhez. A 2004-ben csatlakozott tagállamoknak, amelyek a közvetlen támogatások SAPS (egységes területalapú kifizetési rendszer) rendszerét alkalmazzák (Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia), eredetileg 2009-től kellene áttérniük a 2003-as reformcsomagban definiált egységes támogatási rendszer (Single Payment Scheme) végrehajtására. A Bizottság legújabb javaslata szerint azonban a 2004-ben csatlakozott tagállamokban 2009 helyett csak egy három éves átmeneti időszak után, 2012 körül kellene teljes körűen alkalmazni a keresztmegfelelés rendszerét, míg az egyszerűsített támogatási rendszer 2010-ig maradhat érvényben.

A KAP legújabb reformja 2008-2009-ben esedékes. A tagországok vezetői a 2007-2013 közötti, hétéves büdzsé 2005-ös elfogadásakor állapodtak meg abban, hogy legkésőbb 2009-ben felülvizsgálatot végeznek, amelynek során várhatóan döntenek egyebek között az agrárkiadások visszafogásáról.

II. Vidékfejlesztési politikája

1. A vidék fogalma

1.1. Kezdetek

A vidéki térségekkel kapcsolatban hosszú ideig élt az a felfogás, hogy ezek a térségeket alapvetően a városi térségek ellentétének lehet tekinteni. Lásd 1995 „Vidéki Térségek Európai Chartája” című dokumentumban (Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése), amely következőképpen fogalmaz: „a vidéki térség olyan szárazföldi vagy partmenti terület, amely kisvárosokat és falvakat foglal magában és a terület legnagyobb részét az alábbi célokra használják:”

- mezőgazdaság, erdészet és halászat;- a vidéken élők gazdasági és kulturális tevékenysége;- nem-városi pihenő és rekreációs tevékenységek;- egyéb célok (pl. lakó körzetek).

1.2. OECD-megközelítés

Az OECD alapvetően két szinten igyekszik elkülöníteni a vidéki területeket. A helyi szinten (NUTS5-települési szint) azon területek, közösségek tekinthetők vidékinek, ahol a népsűrűség kisebb, mint 150 fő/km2. A másik szinten (NUTS3) azt vizsgálják meg, hogy a lakosság hány százaléka él vidéki közösségekbe és eszerint különítenek el típusokat:

- alapvetően rurális térségek: a népesség >50%-a él vidéki közösségben- jellemzően rurális térségek: a népesség 15-50%-a él vidéken- alapvetően városi térségek: a népesség <15%-a és vidéki közösségben

1.3. Uniós értelmezés1997-ben zajlott le egy vizsgálat (CAP 2000: Rural Development Working Document), amelynek

keretében igyekeztek felmérni a vidéki területek kiterjedését. Ennek során alapvetően az OECD módszerét használták, az egyedüli kivételt az jelentette, hogy a vidéki közösségek esetében a népességi határt 100 fő/km 2 –ben határozták meg. Az EU-15-ök közül Svédország és Finnország esetén voltak többségben az alapvetően rurális térségek, míg az ellenkező végletet Belgium, Hollandia és az Egyesült Királyság jelentette.

41

2. A vidékfejlesztés alakulása 2000-ig

2.1. Az 1980-as évek végéig tartó periódus

Az Európai Unióban a vidékfejlesztést hosszú ideig az agrárpolitikával azonosították és legfontosabb céljának az intenzív mezőgazdasági termelés kiterjesztését tekintették. Majd lassú változások következtek be, ami több okra volt visszavezethető. Egyrészt az új tagok belépése és a világgazdasági korszakváltás következtében az unión belül megállt a területi különbségek csökkenése. Másrészt a GATT-tárgyalások előrehaladásával egyre nyilvánvalóbbá vált az uniós mezőgazdaságot fenyegető veszély, miszerint egyes, korábban a mezőgazdaságból élő rétegek életszínvonala csökkenni fog és szükséges számukra más bevételi források megteremtése.

Így az uniós dokumentumokban egyre nagyobb hangsúlyt kapott a „rural preference” (a vidéki területek preferálása), amely olyan komplex vidékfejlesztési megközelítést jelentett, amely a belső erőforrásokra és a helyi közösségekre épül.

2.1. Az 1990-es években megtett lépések

2.1.1. 1989A regionális politikán belül egy új (5b) prioritás megteremtése, amelynek célja a mezőgazdasági területek

komplex fejlesztése és többek között az alábbi beruházásokat támogatta.- alternatív tevékenységek ösztönzése a vidéki területeken;- a szállítási és szakképzési infrastruktúra fejlesztése;- a kisvállalkozók támogatása;- szakképzési támogatás;

2.1.2. A CAP 1992-es reformja- új megközelítési mód kialakítása és elterjesztése;- új kísérő/kiegészítő rendelkezések bevezetése:

- támogatják a gazdák korai nyugdíjba vonulását;- támogatják az erdőtelepítést;- támogatják a környezeti szempontokat figyelembe vevő gazdálkodást.

2.1.3. 1991 – LEADER létrehozása, mint közösségi kezdeményezés- francia mozaikszó: A vidéki gazdaság fejlesztését szolgáló tevékenységek közötti kapcsolatok- 1991-1999 közt kb. 2 milliárd ECU folyósítása az alábbi célokra:

- vidéki innovációk: a helyi lakosság által alkotott innovatív kezdeményezések támogatása;- ismeretek megszerzése: főleg a helyi lakosság képzése annak érdekében, hogy képes legyen felismerni

a térség erős és gyenge pontjait, a lehetőségeket és a veszélyeket;- nemzetközi együttműködés: elősegíteni az akciócsoportok közötti tapasztalatcserét.

A LEADER 1990-es évekbeli működése elsősorban azért tekinthető igazán sikeresnek, mivel a tisztviselők és a politikusok gondolkodásába és a vidékfejlesztés gyakorlatába bevezette az alulról építkezés gondolatát.

2.2. Elméleti előrelépés

1996. nov. Cork konferencia →10 pontból álló deklaráció a vidék előtérbe helyezése: a fenntartható vidékfejlesztésnek minden vidéket érintő uniós program meghatározó elemévé kell válnia. Így a legfontosabb feladatok: elvándorlás megelőzése, a szegénység elleni küzdelem, a munkahely-teremtés, a vidéki életminőség biztosítása, nagyobb egyensúly megteremtése a vidéki és a városi beruházások között. integrált megközelítés: több tudományterületnek közösen kell kidolgoznia és megvalósítaniuk a különböző gazdasági szektorok organikus együttműködését. diverzifikáció: a fejlődés a helyi közösségek és a magánszemélyek kezdeményezésére alapozódjon, másrészt a felhasználható eszközök rendkívül különböző szférákból kerülhetnek ki. fenntarthatóság: biztosítani kell a környezeti, kulturális és a közösségi értékek megőrzését a jövő generáció számára. szubszidiaritás: a vidéki térségek sokszínűsége miatt egyrészt a megoldásoknak helyben a problémákhoz minél közelebb kell megszületniük, másrészt a megoldások során szükséges a különböző szintek összhangja. egyszerűsítés: az uniós szabályok és elvárások egyszerűbbé tétele. programozás: a különböző szintű akciók és programok egységes, koherens rendszerbe foglalása.

42

finanszírozás: a sokszínűség keretében fel kell használni a helyi forrásokat, biztosítani kell a bankszektor növekvő részvételét, és javítani kell a hitelhez jutás feltételeit. menedzsment: nélkülözhetetlen a helyi irányítás kapacitásának, tudásának növelése értékelés és kutatás: elkerülhetetlen a monitoring fejlesztése, mivel az elősegítheti a magánszektor beruházásainak megjelenését.

Emellett a konferencián javaslatot tettek az unió intézményhálózatának és finanszírozási rendszerének átalakítására és egy külön vidékfejlesztési igazgatóság, illetve egy elkülönített költségvetés megteremtésére.

3. A vidékfejlesztés 2000 után

3.1. Új elemek jelentkezése, amelyek tükrözik a vidékfejlesztés megváltozott szerepét- megszületik egy új, csak vidékfejlesztéssel foglalkozó szabályozás: 1257/1999 Miniszterek Tanácsa

rendelet- költségvetésben külön pénz kijelölése vidékfejlesztési célokra

3.2. A fontosabb támogatási lehetőségek – 1257/1999 MT rendelet3.2.1. agrárgazdasági beruházások támogatásaagrárgazdasági beruházások támogatása

- támogatgató célok: a termelési költségek csökkentése, a termelékenység és a minőség javítása- nem támogatható egy beruházás, ha a termelés nem rendelkezik megfelelő értékesítési csatornákkal

3.2.2. fiatal gazdák támogatása: fiatal gazdák támogatása: 40 év alatti, megfelelő szakértelemmel rendelkező gazdák támogatása, akik első alkalommal indítják be

mezőgazdasági vállalkozásukat3.2.3. képzés:képzés:

cél a szakismeret és a szakmai alkalmasság fejlesztése3.2.4.3.2.4. előnyugdíjazáselőnyugdíjazás

- cél: az idősebb gazdálkodók felváltása olyan gazdálkodókkal, akik képesek javítani a rájuk hagyott gazdaságok versenyképességén- ez vonatkozik egyrészt a gazdaság tulajdonosára, illetve alkalmazottjára (csak 55 éven felüliek vehetik igénybe) – egy összegű támogatás vagy 10 évig évente egy meghatározott összeg

3.2.5. kedvezőtlen adottságú vagy környezetvédelmi korlátozásokkal sújtott területekkedvezőtlen adottságú vagy környezetvédelmi korlátozásokkal sújtott területek- kedvezőtlen adottságú területek (pl. magasabb tengerszint feletti magasság, meredek lejtők, É.sz. 62º-tól É-ra lévő területek, alacsony termőképességű és nehezen művelhető földek): a kedvező adottság ellenére fenn kell tartani a termelést és az unió ezt támogatja- mg. termelést csak a környezetvédelmi korlátozások figyelembe vételével lehet folytatni és az unió ezért támogatást nyújt

3.2.6. agrár-környezetvédelem: támogatható beruházások3.2.6. agrár-környezetvédelem: támogatható beruházások- gazdálkodás extenzifikálása- alacsony intenzitású legeltetési rendszerek alkalmazása - mezőgazdasági terület tájjellegének fenntartása

3.2.7.3.2.7. a mezőgazdasági termékek feldolgozása és értékesítésének támogatása, célok:a mezőgazdasági termékek feldolgozása és értékesítésének támogatása, célok:- új technológiák alkalmazása- új termékek megjelenésének javítása- minőség és ellenőrzés javítása- egészségügyi követelmények javítása

3.2.8.3.2.8. erdőgazdálkodás – támogatható célok:erdőgazdálkodás – támogatható célok:- az erdészeti erőforrások megőrzése és javítása- új erdők telepítése

3.2.9.3.2.9. a vidéki térségek alkalmazásának és fejlődésének elősegítése – ez az ún. 33 cikkely, amelyneka vidéki térségek alkalmazásának és fejlődésének elősegítése – ez az ún. 33 cikkely, amelynek keretében 13 intézkedést soroltak fel, például:keretében 13 intézkedést soroltak fel, például:

- a falvak felújítása és fejlesztése- a vidéki örökség megóvása és fenntartása- idegenforgalmi és kézműipari tevékenységek ösztönzése- talajjavítás, tagosítás

A támogatási területek értékeléséről azt mondhatjuk el, hogy nincsenek új célkitűzések.

3.4. A LEADER

A Közösségi Kezdeményezéseken belül továbbra is megmaradt a LEADER (új nevén LEADER+), amely 2000 és 2006 között 2,02 milliárd összeggel rendelkezett. A kedvezményezettjei olyan helyi akciócsoportok

43

lehetnek, amelyek földrajzilag, gazdaságilag és társadalmilag is jól körülhatárolható területeken működnek (10 ezer – 100 ezer fő közt). Elsősorban 3 területen alkalmazható.- a horizontális partnerségen és az alulról jövő kedvezményezéseken alapuló, integrált vidékfejlesztési stratégiák, ennek keretében:

az információtechnológia elterjesztése a vidéki területek lakossága életszínvonalának emelése a helyi termékek hozzáadott értékének növelése a természeti és kulturális erőforrások kihasználása

- adott országok régiói közötti, illetve a transznacionális együttműködések támogatása- az Európai Unió vidéki területei között a kapcsolatok javítása

Az 1290/2005 számú Tanácsi Rendelet által létrehozott egységes pénzügyi eszköz, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) 2007. január 1-jén kezdte meg működését. Az összevont támogatási alap elősegíti a mezőgazdaság és az erdészet versenyképességének növelését, a vidéki környezet és a termőföldek minőségének megőrzését, illetve a vidéki lakosság életminőségének javulását, a vidék gazdasági tevékenységének diverzifikálását. Ezek a 2007-2013 közti időszakra érvényes általános célok besorolhatók a Közös Agrárpolitika (KAP) második pillére, a vidékfejlesztés alá. A vidékfejlesztési politika 2007-től tehát egységes programozási és finanszírozási keretbe illeszkedik, és ezáltal javulhat annak koherenciája és átláthatósága.

2007-2013 közötti időszakra szóló vidékfejlesztési politika - összhangban az új vidékfejlesztési rendeletben meghatározott három tematikus tengellyel tehát a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás versenyképességének növelésében, a környezet és a vidék állapotának fejlesztésében, az életminőség javításában és a vidéki gazdaság diverzifikációjának előmozdításában szeretne eredményeket elérni.

AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁS ÉS SZOCIÁLPOLITIKÁJA

1. A szociálpolitika fejlődése a kilencvenes évekig

A Római Szerződésben már jelentős helyet foglaltak el a szociálpolitikával foglalkozó részek, mégis a területen egy jó évtizeden át nem volt komolyabb közösségi előrehaladás, mivel a tagállamok saját hatáskörben kívánták tartani a szociálpolitikával kapcsolatos jogalkotást. A Szerződés vonatkozó cikkei:

- a foglalkoztatáson, - a munkajogon, - a munkakörülményeken, - a férfiak és nők közötti egyenlő elbánás elvén keresztül, - a szakmai képzésen, a társadalombiztosítási jogon, - a munkáltatók és munkavállalók közötti kollektív alkun -a munkahelyi balesetek megelőzésén át

széles szociálpolitikai területeket foglalt magába. A jogalkotás mégis lassan haladt.Az európai integráció első négy évtizedében a jogalkotás mellett a közösségi szociálpolitika másik fő

eszközét a Közösség által e területeken a tagállamoknak nyújtott támogatások tették ki. Így az Európai Szociális Alap (ESF), a strukturális alapok közül elsőként már 1958-ban megkezdhette tevékenységét. Fő kedvezményezett Németország és Olaszország volt, ami sok feszültséget eredményezett. Kezdetben azonban az Alap nem rendelkezett elegendő forrással és a céljai sem voltak koordinálva, így nem sok eredményt ért el. Ezért 1971-ben megreformálták és a forrásai felhasználását illetően összehangolt kritériumokat fogalmaztak meg. A kedvezményezettek ekkor már magánvállalatok is lehettek. Fő feladata ebben az időszakban a fiatalok munkanélküliségének kezelése, csökkentése volt és a felnőtt lakosság bizonyos rétegeinek a támogatása, de a 70-es évektől egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak a regionális szempontok is.

A 70-es években úgy tűnt lábra áll a közösségi szintű szociálpolitika, miután a tagállamok és ennek lökést adott az első olajárrobbanás, mely jelentős munkanélküliséget eredményezett. Így 1974-ben elfogadták az első szociálpolitikai akcióprogramot. Az akcióprogram azonban inkább általános elveket tartalmazott, bár született néhány irányelv is (a foglalkoztatási helyzet javítása, az élet- és munkakörülmények javítása és a szélesebb körű párbeszéd, a dolgozói döntéshozatali rendszerben való részvétel erősítése). Ezek alapján sikerült egységesíteni például

- a tömeges elbocsátásokra - egyes a vállalati összeolvadások során felmerülő munkajogi kérdésekre vonatkozó szabályozásokat.

A részsikerek ellenére azonban a szociálpolitika a nyolcvanas évekig nem tudott komolyabb eredményeket felmutatni. A liberális, deregulációpárti, valamint az állami, közösségi beavatkozások szerepét hangsúlyozó

44

nézetek folyamatosan ütköztek.A Tanács 1988-ban új alapra helyezte a strukturális politikát a források kibővítésével és az alapok

számára integrált célkitűzések meghatározásával. Felmerült a kérdés, hogy a termelési tényezők szabad áramlása, a szabad versenyre törekvő liberalizáció nem hat-e rombolóan a szociális vívmányokra. A tagállamok úgy gondolták, hogy szociálpolitikai lépésekkel kell ellensúlyozni az Egységes Okmányban lefektetett programot. A háttérben a 2. olajárrobbanás állt.

Így született meg 1989. dec.-ben Strasbourgban a „Dolgozók Alapvető Szociális Jogainak Közösségi Chartája”, az ún. Szociális Charta. A Charta elsősorban azon alapelveket kívánta megfogalmazni, amelyekre az európai munkaerőpiacnak és a munka társadalomban elfoglalt szerepének kell épülnie. A Charta 12 területtel foglalkozik:

szabad mozgás, foglalkoztatás és bérezés, élet- és munkakörülmények javítása, szociális védelem, gyülekezési jog és kollektív alku, szakmai képzés, férfiak és nők közötti egyenlő elbánás és bérezés, a munkavállalók döntésekben való részvétele és informálása, az egészségvédelem és munkahelyi biztonság, gyerekek és kamaszok védelme, idősödő személyek, fogyatékos személyek.

A célok elérése érdekében a Bizottság kidolgozott egy új Szociális Akcióprogramot, amely 47 konkrét intézkedést fogalmazott meg. Ezek 2/3-át sikerült is megvalósítani.

A britek nem kívántak csatlakozni a szociális együttműködéshez (mert szemben állt a kormányuk munkaerőpiacot decentralizáló intézkedéseivel), melynek következtében a többi tizenegy tagállam csupán csatolni tudott a Maastrichti Szerződéshez (1992) egy jegyzőkönyvet az ún. Szociális Egyezményt [Social Agreement]. Az Egyezmény ugyanakkor felhatalmazta az EU tagállamait, hogy jogilag kötelező érvényű jogszabályokat fogadjanak el a szociálpolitika területén, sőt bizonyos kérdésekben minősített többséggel hozzanak döntéseket. A jegyzőkönyvhöz csatolták a Szociálpolitikai Megállapodást, mely konkrét szociálpolitikai rendelkezéseket, eljárási szabályokat tartalmazott, pontosan megfogalmazva a közösségi szociálpolitika kérdéseit. 1994-ben a Szociális Egyezmény alapján meg is született az első közösségi irányelv, amely az európai munkatanácsokra vonatkozott.

1993-ban Jacques Delors Fehér Könyve az aktív szolidaritásra, a munkaerő-intenzív beruházásokra épít, elemei többek között a rugalmas munkaerőpiac és az átfogó foglalkozatási stratégiák voltak.

Az 1993-99 közötti időszakban az ESF a hosszú távú és a fiatalok munkanélkülisége elleni programok és a munkavállalók átképzésének, a változásokhoz történő alkalmazkodásának strukturális célkitűzésinek támogatására koncentrált.

2. Az európai szociális párbeszéd kialakítása

Az együttműködés az alábbi szervezetek közt alakult ki: Európai Szakszervezeti Szövetség Európai Gyáriparosok és Munkáltatók Szervezeteinek Szövetsége Állami Vállalatok Európai Központja

Közöttük folyik a szociális párbeszéd. Az alapot a Római Szerződés118/B cikkelye jelenti.Folyamatos fejlődés, melynek egyik fontos eleme a konzultáció.

tanácsadó bizottságok (állam, munkaadó, munkavállaló)egy-egy témakörre koncentrálnak ágazati közös bizottságok

Véleményükkel segítik a Bizottságot.1970. Foglalkoztatási Állandó Bizottság

- szociális partnerek- Európai Tanács- Európai Bizottság

„koncsertálás”: közös politikaformálást, tehát az adott területre vonatkozó politika megvitatását és közös alakítását, a célok és a prioritások közös meghatározását, valamint a módszerek és az intézkedések együttes kidolgozását jelenti.

1985. Van Dushesse-i találkozó

45

első autonóm szociális párbeszéd- szorosabbra fűzik az együttműködést a szociális partnerek- közös állásfoglalások az alábbi témakörökben születtek

a földrajzi és szakmai mobilitás elősegítése az iskolából a munkába való átmenet az új technológia és a munkaszervezés új formái nők és az átképzés gazdaságpolitika általános vonásai a munkanélküliség elleni küzdelem

1991. Protokoll a szociálpolitikáról Megállapodás a szociálpolitikárólcsatolják a Maastrichti Szerződésbe emelték

- nagyobb szerepet kérnek a szociális jogalkotásban- új minőségi szociális párbeszéd kialakítása

1992. Közös deklaráció a szociális párbeszéd jövőjéértpárbeszéd, konzultáció, tárgyalás rendjét dolgozta kiCél: megállapodások kiadása

- saját mechanizmuson keresztül- kérésre Tanács, Bizottság beemeli a közösségi jogrendbe

1996 újabb széleskörű konzultáció↓1997. Közösségi szintű szociális párbeszéd módosításáról és továbbfejlesztéséről

információáramlás és tájékoztatás erősítése a konzultációs fórumok munkájának hatékonyabbá tétele a konzultációs kérdésekben a „partnerség” erősítése valós tárgyalások és megállapodások európai szinten

3. A foglalkoztatás kérdésének előtérbe kerülése, az Amszterdami Szerződés hatása

A 90-es évekre a munkanélküliség mind nyomasztóbb méreteket öltött az Unió országaiban. A szociálpolitika középpontjába így mindinkább a foglalkoztatás kérdése, a munkanélküliség csökkentése és a munkahelyteremtés feladatai kerültek. Következésképp a Bizottság kezdeményezésére 1995-1997 között újabb szociális akcióprogramot indítottak el, amely már kiemelten a foglalkoztatási helyzet javítását, a munkanélküliség javítását célozta, de jelentősebb hatást nem tudott elérni.

1994. Fehér könyv a növekedésről, a versenyképességről és a foglalkoztatottságról Fehér könyv a szociálpolitikáról

1. a munkaerő-állomány foglalkoztatási lehetőségeinek bővítése és a szakképzési beruházások bővítése;2. a munkaigényes foglalkoztatást fokozó gazdasági növekedés elősegítése rugalmas

munkaszervezéssel, munkahelyteremtő beruházásokat ösztönző bérpolitika kialakításának elősegítése, helyi szintű foglalkoztatási lehetőségek megteremtésének és más foglalkoztatási projekteknek a támogatása;

3. a nem bérjellegű költségek csökkentése, főleg a nem kvalitatív munka erőfelvételének a megkönnyítése

4. a munkaerőpiac hatékonyságának növelése5. a munkanélküliek hátrányosabb csoportjainak ez elhelyezkedését segítő intézkedések meghozatalaEgyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a munkanélküliség az a kérdés, mely az állampolgárokat a

legjobban izgatja. Ezért az 1997-ben aláírt Amszterdami Szerződésben a tagállamok különös figyelmet fordítottak a kérdésre.

A Szerződésben a tagállamok kötelezettséget vállaltak, hogy nemzeti stratégiáikat koordinálják a foglalkoztatás terén, foglalkoztatáspolitikáikat az átfogóbb gazdaságpolitikai céloknak megfelelően átalakítják és a foglalkoztatás előremozdítását közös érdekként kezelik. Ezekre építve a Bizottság javaslata alapján a Tanács minősített többséggel éves foglalkoztatáspolitikai irányvonalakat fogad el, amelyeket a tagállamoknak nemzeti foglalkoztatáspolitikájukban figyelembe kell venniük, majd pedig éves jelentést kell benyújtaniuk azok megvalósításáról.

Emellett az Amszterdami Szerződés a Szociális Egyezmény rendelkezéseit kiterjesztette és beemelte a Szerződésbe. A Szociális Chartát nem sikerül a Szerződés részévé tenni, de hatályos dokumentummá vált, mivel a brit Munkáspárt elfogadta (kormányváltás történt). További szociálpolitikai rendelkezés volt, hogy a nemek közötti egyenlőséget az EK Szerződés kiemelt rangra emelte és azokat a legfontosabb közösségi célkitűzések közé illesztette be.

A feladatok sürgető teljesítése következtében 1997 novemberében a tagállamok vezetői Luxemburgban

46

speciális foglalkoztatási csúcsot is tartottak és úgy döntöttek, hogy már 1998-ra kidolgoznak foglalkoztatáspolitikai irányvonalakat. Ezek négy pillérre épültek:

- a foglalkoztatási képesség javítása (pl. a fiatalok minél gyorsabb és jobb álláshoz juttatását és az ezzel kapcsolatos stratégiákat fogalmazta meg);- vállalkozásösztönzés javítása (a vállalkozásindítás körülményeit egyszerűsíti az adórendszerek vállalkozásbarátabbá tételét célozza);- a vállalkozások és az alkalmazottaik alkalmazkodóképességének fejlesztése (a strukturális, szerkezeti változásokhoz való gyorsabb alkalmazkodási, adaptációs képességre irányul, ezzel kapcsolatos stratégiai lépéseket határoz meg);- az egyenlő esélyek feltételeinek megerősítése (mindenekelőtt- de kiemelten a nők – jobb foglalkoztatási helyzetének javítását célozza meg).

Ezek a pillérek lettek az alapjai az ún. Európai Foglalkoztatási Stratégiának [European Employment Strategy], amely tulajdonképpen a Luxemburgban megkezdett folyamat továbbvitelét, az irányvonalak céljainak teljesítését jelenti. A luxemburgi eredményekhez szorosan hozzátartozik még két fontos kezdeményezés: az egyik az Európai Beruházási Bank külön alapja a kis- és középvállalkozások, az új technológiák, az új iparágak és a transzeurópai hálózatok fejlesztésére. A másik részt az Európai Foglalkoztatási Kedvezményezés, amely kifejezetten a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő képességét szeretné erősíteni, anyagi forrást biztosítva.

Az 1998-as cardiffi csúcsértekezleten az Unió gazdaságában átfogó strukturális reformot és modernizációt próbáltak generálni az innováció képesség és a munka- és egyéb tényezőpiacok hatékonyságának fokozása, valamint a versenyképesség növelése érdekében. Az Amszterdami Szerződés által megindított folyamat következményeként az 1998-as foglalkoztatási irányvonalak sikeresnek értékelve, a tagállamok az 1998. dec.-i bécsi csúcson az 1999-es irányvonalak mellett, döntöttek a munkanélküliség elleni közös fellépés megerősítéséről és egy foglalkoztatási paktum elkészítéséről is. Így az 1999. jún.-i kölni csúcson fogadták el az Európai Foglalkoztatási Paktumot [European Employment Pact], mely a következő 3 pillérre épül:

(1) A gazdaságpolitikai koordináció, valamint a bérfejlesztés, a monetáris és költségvetési politikák egymást támogató, jobb összehangolása a nem inflatorikus gazdasági növekedést szem előtt tartó makrogazdasági párbeszéden keresztül.(2) A foglalkoztathatóság, a vállalkozás, a munkaerőpiaci alkalmazkodás és az egyenlő esélyek javítását célzó koordinált foglalkoztatási stratégia továbbfejlesztése és jobb végrehajtása.(3) A versenyképesség növelését, a munkaerőpiac, valamint az áruk, szolgáltatások és a tőke piacainak hatékonyabbá tételét, modernizációját célzó strukturális reformok megvalósítása.

4. A közösségi foglalkoztatási– és szociálispolitika új irányai

Ez egy olyan közösségi politika, ahol a közösségi tevékenység kiegészíti a tagállamok saját politikáját. Az integráció előrehaladásával, valamint a minden tagállamot egyformán érintő aktuális kihívások megjelenésével és súlyosbodásával párhuzamosan, ugyanakkor egyre nagyobb igény merül fel e területen is mind szorosabb együttműködésre. Ezt igazolja a 2000. márciusi lisszaboni csúcstalálkozón elfogadott gazdasági stratégia magában foglalta a foglalkoztatási és szociálpolitikai célokat is. A célok eléréséhez szükséges a foglalkoztatási szint emelése és hogy a munkaerőt a kihívásoknak megfelelően képezzék. Mindezt a tagállamok úgy próbálják elérni, hogy az ún. szociális modell értékeit (az európai jóléti állam vívmányait) megőrizzék és a versenyképességet ne azok hátrányára növeljék.

A 2000. dec.-i nizzai csúcson a tagállamok a foglalkoztatási- és szociálpolitika kereteit több évre meghatározó ún. Európai Szociális Menetrendet [European Social Agenda] fogadtak el, amely a következő 6 területre koncentrál:

(1) Több és jobb munkahely teremtése;(2) A rugalmasságra és a biztonságra épülő munkakörnyezet elősegítése és kihasználása;(3) A szegénység és a diszkrimináció minden formája elleni küzdelem a társadalmi integráció ösztönzése érdekében;(4) A szociális védelem modernizálása;(5) A nemek közötti egyenlőség előmozdítása;(6) A bővítés és az EU külkapcsolatai szociális dimenziójának megerősítése.Jelentéseket kell készíteni a tagállamoknak.

Az Európai Szociális Alap súlya a 2000-2006-os periódusban bizonyos mértékben hangsúlyosabbá válik, miután a gazdasági és szociális kohézióban egyre nagyobb szerepet kap a munkanélküliség elleni küzdelem. Az ESF feladata ekkor az oktatási, képzési, illetve foglalkoztatási rendszerek és politikák adoptálása, modernizálása, valamint az EQUAL közösségi kezdeményezés (egyenlő esélyek a munkaerőpiacon) finanszírozása.

- foglalkoztatottság

47

- vállalkozóképesség- alkalmazkodás- azonos esélyek- menedéket keresők

A 2000-2006-os időszakban az Európai Szociális Alap öt nagyobb tevékenységi területet támogatott:- munkanélküliség csökkentése;- esélyegyenlőség biztosítása;- élethosszig tartó tanulást segítő programok;- munkaerő számának növelése;- a nők munkaerőpiacra való bejutását.

Az Európai Uniónak a sikeres jövő jegyében folytatandó tevékenységében kiemelt hangsúlyt kap a lisszaboni stratégiában is megfogalmazott fenntartható fejlődés elve. 2001-től az EU ezen szemléletváltás jegyében új összefüggésbe helyezte a szociálpolitikát, miután a 2001. jún.-i göteborgi csúcsra elkészítette fenntartható fejlődési stratégiáját [sustainable development strategy], amely a gazdasági fejlődés, a szociális előrehaladás és a környezetvédelem területeinek összehangolására, hármas egységre épül, közös szempontrendszer és célkitűzések meghatározására épül. A fenntartható fejlődés a szociálpolitika területén 2 kihívást azonosított: a szegénység és a szociális kirekesztettség elleni küzdelemből, valamint az idősödő társadalom gazdasági és szociális következményeiből adódó feladatokat. Erre az EU konkrét célkitűzéseket határozott meg:

- a foglalkoztatási szint 2005-re 65%-ra, 2010-re 70%-ra történő emelését;- a 18-24 éves korosztályban azok számának felére csökkentése, akik nem folytatják képzésüket a középfokú tanulmányok után;- a nemek közötti egyenlőség javítását az álláshoz jutás, a szakképzés, az előremenetel és a munkakörülmények terén;- a szociális kirekesztettség elleni harc hatékonyságának javítását;- a nyugdíjrendszereknek az aktuális helyzetekhez való idomulásának javítását;- az élethosszig tartó tanulás feltételeinek javítását;- a bevándorlási és menekültügyi politikáknak a szociális összefüggések tekintetbe vételének kialakítása.

Ezt a szemléletet vezette tovább az EU 2002. márc. 15-16. barcelonai gazdasági és szociális témakörű csúcstalálkozója is, ahol az Európai Tanács kifejtette, hogy ebben a folyamatban kiemelt szerepet kell tulajdonítani a szociális partnerek befolyásának.

A 2003 tavaszán megrendezett brüsszeli csúcsértekezleten hangsúlyozták „az európai gazdaságot a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává [kell] tenni, képessé arra, hogy több és jobb munkát tudjon adni, valamint nagyobb szociális kohéziót biztosítson, miközben a fenntartható fejlődés pályáján halad”.

Az európai integráció majd fél évszázada alatt fokozatosan alakultak ki a közösségi szociálpolitikát alkotó szakpolitikák, melyek az alábbi területekre terjednek ki:

szociális biztonsági rendszerek koordinációja; egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség megteremtése; az ún. nyitott koordinációs mechanizmus alkalmazása a szociális védelem területén; a társadalmi kihívások kezelése (az elöregedő társadalom okozta kihívások, a szegénység és társadalmi

kirekesztés elleni küzdelem) és a vállalatok társadalmi felelősségvállalása; az európai szociális párbeszéd; személyek szabad mozgása; a közösségi munkajog, valamint a munkahelyi egészség- és biztonságvédelem

kérdése.

5. Napjaink fejleményei: viták és eredmények a Konvent kapcsán

A 2002. februárjában felállított Konvent feladata, hogy alkotmánytervezetet dolgozzon ki, amely megőrzi az alapdokumentumok minden eddigi eredményét, de egyszerűbben egy dokumentumba sűríti a közös érdekeket. Az egyik legfontosabb eredménye, hogy erősen támogatta az Alapvető Jogok Chartájának létrehozását. Ugyanakkor a teljes foglalkoztatás célját nem javasolják az uniós célok közé való bevételre, megmaradt a magas szintű foglalkoztatás célkitűzése. Továbbra is azt támogatják, hogy a szociális kihívások kezelésére a tagországok hivatottak, de az európai szintű beavatkozás mértékének tisztázása fontos lenne.

Annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy az EU miként fogja megőrizni a szociális területeken és a társadalmi jólét kérdésében kivívott eredményeit, miközben szeretne a világ legversenyképesebb gazdasági övezete maradni még nagyon küzdelmes és hosszú folyamat lesz. A közép-kelet-európai államok tagállammá válásával új problémák megjelenése, illetve a régiek hatványozása következhet be.

Az Alkotmányban szemléletváltás figyelhető meg, a magas szintű foglalkoztatás követelményét felváltotta a teljes foglalkoztatás igénye. A szegénység felszámolása, a férfiak és nők egyenlősége, az emberi

48

jogok védelme, a gyermekek jogainak biztosítása, a nemzedékek közti szolidaritás, a környezet védelmével párosuló kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, a szociális piacgazdaság keretei közt érvényesülő tisztességes verseny és a tagállamok közötti szolidaritás határozzák meg az Alkotmányos Szerződésben körülírt európai modell tartalmát.

Az Alkotmányos Szerződésben elismerik a szociális partnerek uniós szintű szerepét, a szociális párbeszéd fontosságát. A biztonságosabb Európa megteremtésének feltételeit is rögzíti. A „Szabadság, biztonság, igazságosság övezetének” kiépítésének az EU legambiciózusabb programja.Az Európai Bizottság 2004 májusában tette közzé az „Esélyegyenlőség és diszkrimináció-mentesség a kibővített Európai Unióban” című Zöld Könyvét, amelyben konzultációra hívta az érintett szervezeteket. Ennek nyomán hirdették meg a „diszkrimináció elleni és esélyegyenlőség mindenki számára” keretstratégiát, mely a jelenleg is működő Esélyegyenlőségi Keretstratégia nyomdokaiba lép a 2007-2013-ig terjedő időszakra. A keretstratégia egyik akciója éppen a figyelemfelhívás és az együttműködés területét emeli ki, amelynek egyik konkrét megvalósítási pontja az Esélyegyenlőség Mindenki Számára Európai Év (2007) megszervezése volt.

Oktatási, szakképzési és ifjúsági politika közösségi szinten

Ez a politika csak a Maastrichti Szerződéssel jelent meg az EU szintjén. Az Amszterdami Szerződés még hangsúlyosabbá tette ezt a politikát. A két szerződés a Közösség feladatául tűzte ki, hogy hozzá kell járulni a tagállamok közötti együttműködés bátorításával a minőségi oktatás fejlesztéséhez és a szakképzési politika végrehajtásához.

A tagállamok megőrzik felelősségüket a tananyag összeállítását és az oktatási rendszer működtetését illetően, továbbá a Közösségnek tiszteletben kell tartania a tagállamok kulturális és nyelvi sokszínűségét . Az intézkedések nem érintik a szabályok, jogrendszerek harmonizációját, így a közösségi politika tulajdonképpen programok, kezdeményezések indítására és a tagállamok együttműködését ösztönző közös célok meghatározására korlátozódik. Az oktatási politika közösségi szintű megjelenésével segíti az egyéb közösségi szintű tevékenységek végrehajtását. Kiemelten támogatja a más tagállamokban való tanulást, a fiatalok mobilitását, amely erősíti a tagállamok polgárainak közösségi összetartozását, az európai egységet, másrészt hozzájárul más közösségi politikák (szociális és foglalkoztatás politika, K+F) céljainak végrehajtásához.

A külföldi munkavállalás szempontjából mégis szükség van egyfajta jogharmonizációra. A Közösség ezért már a kezdetektől megpróbálta érvényesíteni a kölcsönös elismerés elvét, de annak elfogadása nagyon lassan haladt. Végül a diplomák kölcsönös elismerése elvének elfogadása csak 1989-ben sikerült a felsőoktatási diplomák, majd 1992-ben az egyéb szakképesítések területén egy-egy irányelv keretében.

Tehát a kiépült oktatási, szakképzési és ifjúsági politika alapjait a közösségi programok képezik. A programok pályázati rendszerben támogatják a tagállamok közötti intézményközi együttműködést, a személyi és a szakmai kapcsolatok kiépítését.

Socrates program feladata az oktatás területének támogatása. Ösztönzi a diákok külföldi tanulását, mobilitását, a diákok és tanárok utazását, cseréjét, a nyelvek oktatását, az információ és tapasztalatcserét. Leonardo program feladata a szakképzési együttműködés fejlesztése, mindenekelőtt olyan tevékenységek támogatásával, amelyek hozzájárulnak az EU versenyképességének növeléséhez, az információs társadalom kiépítéséhez. Youth for Europe program támogatja az iskolarendszeren kívüli oktatást. 1998-tól a programot kiegészült az EVS [European Voluntary for young people] program, mely segíti a fiatalok önkéntes külföldi munkavállalását.

A 90-es évek végére egyre nagyobb hangsúlyt kapott a foglalkoztatási helyzet javítása és az információs társadalom kiépítésének követelménye. A munkaerőpiaci kihívásokat jobban előtérbe helyező oktatási politikában a jelenlegi és a jövőbeli munkaerő versenyképességének javítására irányuló két új kezdeményezés kiemelt figyelmet kapott:

- élethosszig való tanulás – lifelong learning- elektronikus tanulás – eLearning

Az oktatási politika új céljának kialakításában meghatározó súllyal bírt a 2000. márciusi EU-csúcson lefektetett ún. lisszaboni stratégia, amelynek célja, hogy 2010-ig az EU-t a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává tegyék. A legfontosabb célok:

- 2010-ig a 18-24 év közötti fiatalok körében felére csökkenteni azok számát, akik a középiskola után nem folytatják tanulmányaikat;- az elektronikus tanulást magában foglaló eEurope akcióterv végrehajtása;- az élethosszig tartó oktatás ösztönzése;- európai bizonyítvány kifejlesztése az információs technológia terén;- a diákok, tanárok, oktatók, kutatók mobilitásának ösztönzése;- a foglalkoztatási és oktatási piac szinergiájának javítása.

49

A közösségi program újabb reformját 2000-2006-ra fogalmazták meg, mely 2000-től a programok koncentráltabb célkitűzések, egyszerűbb eljárás, decentralizáltabb kezelés, a programok közötti rugalmasabb és szorosabb kapcsolat, az új technológiák fokozottabb bevonása és az élethosszig való tanulás hangsúlyozása elvei mentén valósult meg.

az új Socrates programban a mobilitás elősegítése, az oktatás színvonalának javítása, az innováció előmozdítása mellett előtérbe került az élethosszig való tanulás. Öt alprogramból és három egyéb tevékenységi körből áll. Az Erasmus alprogram a felsőoktatásra, a Comenius az iskolai oktatásra, a Grundtvig a felsőoktatásra, a Lingua a nyelvtanulásra, a Minerva az információs és kommunikációs technológiák oktatására szolgál. Megfigyelés és újítások az európai oktatási rendszerekben és politikákban Közös akciók más európai programokkal Kiegészítő tevékenységek. A Leonardo program a szakképzés területén a szakismeret fejlesztését (különösen a fiatalok esetében), a folyamatos tanulás, a vállalkozói szellem ösztönzését, az innovációt és a nyelvtanulást helyezi előtérbe.

A Leonardo II a következő öt pályázattípust foglalja magába:  mobilitási projektek

kísérleti projektek tematikus projektek nyelvi készségek fejlesztése nemzetközi hálózatok létrehozása referenciaanyagok kidolgozása  

A programban a szakmai képzésben érintett minden intézmény részt vehet:  szakképző intézmények, beleértve a felsőoktatási intézményeket is;

kutatóintézetek; vállalkozások (főleg kis- és középvállalkozások); szakmai szervezetek (pl. kamarák); szociális partnerek; települési önkormányzatok; non-profit, politikamentes szervezetek.

2000-től Youth néven egyesítették a Youth for European és az EVS programokat, amely szorosabb koherenciát kívánt teremteni az EU ifjúságpolitikai tevékenységében. A program pénzügyi támogatást nyújt csoportos ifjúsági csereprogramokhoz, ifjúsági önkéntes szolgálathoz, helyi ifjúsági kezdeményezésekhez és egyéb fejlesztő programokhoz. Célja, hogy ösztönözze a fiatalokat a különböző kultúrák megismerésére, alapvető értékek tiszteletére, az intolerancia, a rasszizmus, a xenofóbia és az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Kizárólag olyan programokat támogat, amely a fenti célokat nem formális pedagógiai módszereivel kívánja elérni. A felelősök különös figyelmet fordítanak arra, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is bekapcsolódhassanak a programba. A hazánkban az Ifjúság programmal kapcsolatos koordinációs feladatot a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat látja el.

Az EU a volt szocialista országok oktatásának támogatására a 90-es évek eleje óta működteti a Tempus programot, amely a kezdetekben a közép- és kelet - európai országok diákjainak és oktatóinak az EU-országokban való tanulását, cseréjét, az oktatási intézmények fejlesztését segítette. Mára a tevékenységének súlypontja átkerült a volt szovjet tagköztársaságokra, a FÁK-országokra. Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint 2004-től az EU-hoz újonnan csatlakozó országok teljes jogú tagként részt vehetnek a Tempus III-ban, célul tűzi ki: a kultúrák közti egyetértésnek, valamint egymáshoz való közeledésének elősegítését; a felsőoktatási rendszerek fejlesztésének és adaptálásának elősegítését, ezáltal a felsőoktatással szemben jelentkező gazdasági-, kulturális elvárásoknak való hatékonyabb megfelelést, ami magában foglalja:

- a prioritást élvező területeken történő tantervfejlesztések eredményeit- a felsőoktatási rendszerek, szervezetek és a menedzsment reformját- az oktatás, képzés területén végrehajtott fejlesztéseket, melyek a gazdasági reformmal összefüggésben jelentkező magasan képzett szakemberek iránti igény kielégítése érdekében válnak szükségessé- az oktatásnak, és ezáltal a felsőoktatási intézményeknek az állampolgársági ismeretekhez és a demokrácia megerősítéséhez való hozzájárulását

A Bizottság, a Tempus III céljait szem előtt tartva, figyelemmel kíséri a nemek közti esélyegyenlőség biztosítását, és szavatolni kívánja, hogy egyetlen állampolgárt sem érhessen hátrányos megkülönböztetés.

Ha a magyar állampolgárként munkát vállalunk valamelyik EU-tagállamban, uniós munkavállalói, más néven migráns munkavállalói státusra teszünk szert. Az irányelv előírja, hogy a migráns munkavállaló által eltartott tanköteles korú gyermek részére ingyenesen biztosítsa az oktatást a fogadó állam. További fontos jog, hogy a fogadó államnak az érkező gyermekek részére lehetőséget kell teremteni a saját anyanyelvének és

50

kultúrájának tanulására és ápolására. Általános elv, hogy az EU-állampolgárságú diákok a felsőoktatásban való felvétel során és az oktatásban a befogadó ország állampolgáraival azonos elbírálás alá esnek. Az ösztöndíjak és más szociális vagy megélhetési juttatások szociális előnynek minősülnek, amire csak a migráns munkavállalói státussal rendelkezők jogosultak.

Nincs olyan szabályozás, amellyel az Európai Unió egy vagy több nyelvvizsgát hivatalosan az Európai Unió nyelvvizsgájaként elismerne. Az Unióban az oktatási intézmények döntik el, hogy milyen nyelvi követelményeket támasztanak a jelentkezőkkel szemben. A munkavállaláskor általában a nyelvvizsga nem formai követelmény. Sokszor az egynyelvű nyelvvizsgát nevezik meg a cégek általuk elfogadottnak.

Az EU a külső országokkal való oktatási együttműködés céljából független EU ügynökségként felállította az Európai Képzési Alapítványt [European Training Foundation - ETF], amely 1995. jan. 1-én kezdte meg működését Torinóban. A TF feladata a szakoktatási és képzési reformok támogatása a partnerországokban, az EU tapasztalatainak átadása, a Tempus program gyakorlati támogatása, valamint az EU és a partnerországok szakoktatási és képzési együttműködésének javítása.

Fiatalok lendületben (Youth in Action)

Az Európai Bizottság korábbi Ifjúság 2000-2006 programját a 2007-2013-as időszakra a Fiatalok Lendületben Program váltotta fel, melynek elsődleges célja a nem formális nevelési programok támogatása fiatalok számára.A Fiatalok Lendületben öt alprogramból áll:A Fiatalok Európáért program ifjúsági cseréket, kezdeményezéseket és demokráciaprojekteket támogat. Az Európai Önkéntes Szolgálat célja a fiatalok önkéntes társadalmi tevékenységekben való részvételének támogatása Európában és azon kívül. A programban résztvevők korhatárát a korábbi 25-ről 30 évre emelték.A Fiatalok a világban célja a partnerországokkal folytatott projektek, különösen a fiatalok, az ifjúsági munkában részt vevők és az ifjúsági szervezetekben dolgozók cseréjének támogatása, valamint ifjúsági szervezetek közötti partnerségek és hálózatok kialakítása. Az Ifjúságsegítők támogatása alprogram célja az ifjúságpolitika terén európai szinten tevékenykedő testületeket hivatott támogatni, különösen az ifjúsági civil szervezetek működését, hálózatépítését, valamint a projektek fejlesztésében részt vevőknek nyújtott tanácsadást. A program 8 alprogramból áll.Az Ifjúságpolitikai együttműködések alprogram támogatja az ifjúságpolitika-alkotók közötti tapasztalat-cserét, a fiatalok és az ifjúsági ügyekben érintett különböző döntéshozók közötti párbeszédet, az ifjúsági területen létező, és a fiatalokról szóló tudás összefogását és terjesztését, valamint más egyéb nemzetközi szervezetekkel megvalósuló együttműködéseket.

1. A közös közlekedéspolitika [ Common Transport Policy] kiépülése

A Római Szerződés a közlekedéspolitika területén kívánta megvalósítani az egyik legszorosabb együttműködést, mivel az áruk és személyek szabad mozgásának érvényesülése szempontjából alapvető fontosságú politikáról van szó (74. cikkely). A többi közös politikával szemben itt nem olyan erős a Közösség intézményeinek a szerepe. Nem avatkozik be folyamatosan a közlekedéspolitika mindennapi működésébe, szerepe inkább a jogi és politikai keretek meghatározására szorítkozik, a mindennapi irányítás a tagállamok hatáskörében marad. A Római Szerződés előírta, hogy a nemzetközi forgalomra közös szabályokat állítsanak fel, továbbá a szolgáltatások szabad mozgásának függvényében fogadják el azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a más tagállamokon belül is szolgáltató közlekedési vállalatok működését.

A 60-as évek elején a Bizottság kidolgozta a harmonizáció jogalkotási tervét és egy átfogó stratégiát a feladatok megvalósítására (ún. Schaus-memorandum). A lépések elsősorban a fizikai és adminisztratív korlátok lebontására korlátozódott.

- egyenlő elbánás a szállítók és a szolgáltatást igénybe vevők között;- a közlekedési vállalkozások pénzügyi függetlensége;- a szállítók cselekvési szabadságot;- az igénybe vevők választási szabadsága;- a beruházások koordinációja.

A tagállamok közlekedési politikája meglehetősen szabályozott és protekcionista jellegű volt és ezeknek a fenntartásához a tagországok többsége szociálpolitikai vagy egyéb szempontok miatt erősen ragaszkodott is. Másrészt a közlekedési szolgáltatások nélkülözhetetlen előfeltételei más iparágaknak és így az általuk alkalmazott árak befolyásolják az adott állam gazdaságát is. Harmadrészt a különböző közlekedési és szállítási módok egymással is versenyben állnak a megrendelésekért. Negyedrészt bizonyos közlekedési és szállítói szolgáltatókra gyakran közszolgáltató szerep is nehezedik, amit szintén figyelembe kell venni. Így a tervezett közösségi szabályozás kialakítása lassan haladt.

51

Fordulatot az Európai Bíróság 1985-ös ítélete hozott, amelyben az Európai Parlament kezdeményezésére elmarasztalta a Tanácsot a közös közlekedéspolitika kiépítésének elmulasztása miatt. Ez és az Egységes Okmányban meghirdetett egységes piac koncepciója adta meg a szükséges lendületet a közlekedés területén végbemenő jogharmonizációnak. Másrészt a gyorsan fejlődő európai közlekedés által okozott zsúfoltság és környezetszennyezés csökkentése érdekében is szükségessé vált a beavatkozás. 1998-ra a közlekedés minden ágát (közúti vasúti, tengeri, belvízi, légi) liberalizálták, amelynek keretében lehetővé vált a közlekedési vállalatoknak a más tagállamokban korlátozások nélkül történő üzletnyitása és működtetése.

A Bizottság kezdeményező, javaslattevő szervként kidolgozza a közlekedésre vonatkozó jogszabályokat, döntéseket, továbbá felügyeli, kezeli a közös költségvetésből a közlekedéspolitikával kapcsolatos kiadásokat. A Tanács, mint döntéshozó kulcsszerepet játszik a közlekedéspolitika alakításában, kereteinek meghatározásában. A Parlament korábban csak konzultációs joggal bírt, majd az együttműködési eljárás keretében tudta befolyásolni a Tanács döntéseit. Az Amszterdami Szerződés óta az együttdöntési eljárás keretében már társdöntéshozóként szerepel.

2. A közös közlekedéspolitika új célkitűzései

A Maastrichti Szerződés intézményesítette az egységes piac megteremtésével párhuzamosan felmerülő ún. transzeurópai hálózatok fejlesztésének koncepcióját a közlekedés, a telekommunikáció és az energiaellátás területén. A jogharmonizáció mellett mindinkább az infrastrukturális fejlesztésekre került a hangsúly, és a közlekedési politikába beemelték a környezeti szempontok figyelembe vételének szükségességét is, melynek következtében a közlekedési politika sokkal összetettebb lett.

A Bizottság által 1992-ben kiadott Fehér Könyv a közlekedési politikában a globális szempontok figyelembevételét szorgalmazta és a hatékonyság, a biztonság, a szociális alapú jogalkotás, valamint a környezetvédelem kulcsfogalmait helyezte előtérben. Az infrastruktúra terén a magas gazdasági teljesítmény szintjének biztosítása, az életszínvonal növekedésének fenntartása, a szociális szempontok figyelembe vétele, valamint a környezet állapotának megőrzése, javítása kaptak kiemelt hangsúlyt. Az EU közlekedési politikájának meghatározó gyakorlati célja lett, hogy a távolsági közlekedés és a szállítás súlypontját a közutakról egyre inkább a vasutak felé, a helyi közlekedés súlypontját, pedig a magánautóktól a tömegközlekedési eszközök felé tereljék.

Ezek a célok vezérelték a Bizottság által elkészített 1995-2000-es közlekedési akcióprogramot („Méltányos és hatékony árak a közlekedésben” című Zöld Könyv) is. A Zöld Könyv a közlekedési költségeknek az ún. belső és külső költségekre való felosztását javasolta. Az előbbibe azon kiadások tartoznak, amelyeket a közlekedésben résztvevő fizet meg (pl. üzemanyag, gépjármű), míg az utóbbi azon externáliákat foglalja magába, amelynek költségeit döntő mértékben mások állnak (pl. zajártalom, torlódások okozta költségek, levegőszennyezés). A Bizottság úgy gondolta igazságosabb árviszonyokat kell kialakítani, ennek érdekében javasolta, hogy:

- a közlekedés díjait közelíteni kell a közlekedés belső és külső összegéhez;- átlátható árrendszer kialakítása;- a költségeket ott kell megfizetni, ahol felmerülnek;- az infrastruktúra fenntartásának és fejlesztésének költségeit hosszú távon a közlekedést igénybe vevők fizessék meg.

Három területen jelöltek meg végrehajtandó feladatokat:- a minőség javítása integrált közlekedési rendszerek által, amelyek a fejlett technológiára épülnek és

hozzájárulnak a környezeti és biztonsági célkitűzések megvalósításához;- az egységes piac működésének javítása annak érdekében, hogy a közlekedési szolgáltatásoknak javuljon

a hatékonysága, bővüljön a választéka és „felhasználóbaráttabbá” váljon, miközben megőrzik a szociális védelem magas szintjét.

- az EU és a külső országok közti közlekedési kapcsolatok javítása.Az akcióprogram következtében az infrastrukturális fejlesztések mellett folyamatosan megmaradt a

jogharmonizáció, amely a már liberalizált piacon a keretjogszabályokat kiegészítő új jogszabályok kezdeményezésére irányul. Emellett különös hangsúlyt kapott versenyszabályok hatékonyabb érvényesítése is.

1998-ban készítették el „A közlekedési infrastruktúra használatának méltányos használata díjszabása” című Fehér könyvet, mely a Zöld könyvben vitára bocsátott alapvetéseket fejlesztette tovább és 3 jól elkülönített szakaszban látta bevezethetőnek az egységes díjszabási elveket:

- 1998-2000: szakértői bizottság munkája, amely javaslatokat fogalmaz meg arra nézve, hogyan lehet megbecsülni a külső költségeket, és vázlatos ajánlásokat készít;- 2000-2004: új díjszabási rendszer bevezetése a légi és vasúti közlekedésben, a közúti közlekedésben alkalmazott módszerek tökéletesítése;- 2004 után: tanulságok áttekintése és további harmonizáció.

52

A Bizottság erre alapozva dolgozta ki a 2000-2004-es közlekedési akcióprogram, amelynek mottója a „fenntartható mobilitás”. A célkitűzések között hangsúlyozottan szerepel az integrált közlekedési rendszerek felállításának folytatása, a verseny torzításának csökkentése, a szociális feltételek közelítése, a közlekedésbiztonság javítása, a levegőszennyezettség csökkentése különösen a közúti közlekedéssel összefüggésben, valamint a közlekedési kapcsolatok javítása az EU partnereivel.

A 90-es években a Maastrichti Szerződés szellemében már több lépés is született. A legjelentősebb előrehaladás a közúti közlekedés vonatkozásában született meg. Első lépésként 1968-ban bevezették a közösségi engedélyek rendszerét, amelyek számát 1988-tól (egységes ügyviteli dokumentumot vezettek be) évente 40%-kal emelték. Ezzel előkészítették a terepet a nemzetközi árufuvarozás teljes liberalizációja előtt, amely 1993. jan. 1-én lépett életbe. Lassabb előrehaladás volt megfigyelhető a nem honos fuvarozó által végzett belföldi fuvarozás (az ún. kabotázs) esetében, ezt a tevékenységet csak 1998. júl. 1-vel liberalizálták. A mennyiségi korlátozások felszámolásával párhuzamosan a tisztességes verseny biztosítása érdekében az unió egyre nagyobb figyelmet fordított a minőségi követelményekre is (előírták a maximális vezetési időt, a minimális pihenési időt, a gépkocsivezető minimális életkorát, a minimális szakképzési és vizsgakövetelményeket).2001. Fehér Könyv: a közúti szállítás iránt egyre fokozódó igény megfordításAz utak biztonsága (50.000 halott/év): 1984 – megegyezés született a szállító járművek súlyáról és méretéről

A vasúti közlekedés az a terület, ahol leginkább jellemző a nemzeti jelleg, valamint a hagyományos állam-vasút kapcsolat. 1960-as évektől próbálták kiegyenlíteni a versenyt a vasút és egyéb szállítási formák közt. 1996 júl. Strategy for Revitalising the Community’s Railways

- pénzügyi helyzet felülvizsgálata- piaci erők bevonása- közszolgálati szabályozás- nemzeti vasútszabályozások összekapcsolása- elkészítették a nagysebességű vasutak térképét

A közösségi tevékenység a 80-as évekig csak a vasút társaságok pénzügyi átláthatóságára és a legalapvetőbb versenyszabályok tiszteletben tartására irányult. 1981-ben többéves programot dolgoztak ki a következőkre:

- beruházások az infrastruktúra és a vasúti kocsik fejlesztésére;- a közszolgálati kötelezettségvállalás újbóli megvizsgálása; - egy független hatáskörrel bíró nemzetközi vállalat felügyelete alatt bővíteni a kombinált út-vasút

szolgáltatást. A legjelentősebb változás 1991-ben következett be, amikor a Tanács által elfogadott „A Közösség vasútjainak fejlesztése” célul tűzte ki:

- a vasúttársaságok vezetésének és könyvvitelének az államtól történő függetlenedését;- a vasúttársaságok pénzügyi helyzetének megszilárdítását;- a vasúti infrastruktúra és szolgáltatást végző szervezet szétválasztását.

Az irányelvek az elmúlt években csak korlátozottan valósultak meg: az Európai Bizottság 1998-ban kiadott jelentés megállapította, hogy a vasúttársaságok formálisan vagy informálisan továbbra is függnek az államtól és a két szféra szétválasztása csak vontatottan haladt.

Az unión belüli belvízi hajózásban döntő szerepet tölt be a Rajna vízi –útja (nehézipar alapja), amelynek használatát alapvetően az 1868-ban megkötött mannheimi szerződés szabályozta. Ez csak a folyó menti országoknak biztosította a rajnai piachoz történő hozzájutást. 1985-től ezt a jogot más tagállamok számára is lehetővé teszik. Az 1990-es évek során több olyan rendelkezés is született, amely a belvízi hajózás területén szolgálta a belső piac terjedését:

- 1991-ben született meg a kabotázs: tagállamok fuvarozást végezhetnek egy másik tagállam területén is, ha megfelelnek az ott érvényes hajózási, szociális, műszaki stb. feltételeknek;

- 1996-ban rögzítették azokat a minimális feltételeket, amelyek szükségesek 20 m-nél hosszabb teherhajók és 12 főnél több személyt szállító személyhajók vezetésére jogosító oklevél megszerzéséhez;

- 1996-ban lehetővé tették a szabad szerződéskötést.A tengerhajózás a közlekedési rendszer speciális területe és ezért a Római Szerződés is külön kezelte,

kiemelve, hogy speciális módszereket kell alkalmazni. Ennek hátterében több tényező áll, egyrészt a tengeri hajózást nemzetközi egyezmények is szabályozzák, másrészt a tengeri közlekedés nemzetközi, így tárgyalni kell harmadik államokkal is. 1986-től közös intézkedések. 1987-ben rendeletet adtak ki, mely

- rögzítette a versenyszabályokat- fellépett a nem EU-országok agresszív árképzésével szemben- rakományok visszatartása ellen fellép- szolgáltatások szabadsága

1991. kabotázs Ezen a területen csak korlátozott eredmények születtek:

- konzultáció és információgyűjtés a harmadik országok szállításával kapcsolatban;

53

- olyan intézkedések meghozatala, amelyek elősegítik a tagállamok csatlakozását a nemzetközi egyezményekhez;- a biztonság fokozása és a környezetszennyezés megelőzése érdekében megtett lépések.

A légi közlekedés hosszú ideig szintén speciális helyzetben volt, a közösség előírásai csak korlátozottan vonatkoztak rá.1960 Eurocontrol: European Organization for the Safety of Air NavigationEzen a téren alapvetően bilaterális egyezmények léteztek, amelyekben az országok kölcsönösen biztosították a leszállási engedélyt egymás légitársaságai számára. Lassú előrehaladás a 70/80-as években következett be, melynek hátterében a következő dolgok álltak. Egyrészt az USA 1978-ban liberalizálta a belső piacát és ennek következtében az amerikai légitársaságok megerősödtek az európai vetélytársakkal szemben. Másrészt az Európai Bíróság az 1980-as évek közepén több ítéletében is szükségesnek tartotta a légi közlekedés közösségi keretének kialakítását. Így 1988-97 között a légi közlekedést teljesen liberalizálták. Ezzel párhuzamosan a környezetvédelem és biztonság érdekében egyéb lépések is történtek:

- fokozatosan szigorították az uniós repülőtereket használó repülőgépekre vonatkozó környezetvédelmi előírásokat;- 1991-ben harmonizálták a repülőgépek tervezési, gyártási, működtetési és karbantartási szabályait;- 1991-ben rögzítették a repülőgép-vezetésre jogosító igazolványok kölcsönös elfogadásának szabályait.

1999 Egységes Európai Égbolt kialakításának elindítása2004. 4 szabályozás

- szabályozási keret rögzíti a célkitűzéseket- szabályozás a légtérről (használat, szervezet)- szállítás szabályozása- interoperábilis szabályozás

3. A transzeurópai hálózatok programja

A 90-es évek elejére már több fejlesztés megvalósult, azonban a tagállami infrastruktúrák összekapcsolódása több tekintetben nem volt kielégítő. A Maastrichti Szerződésben lefektetett transzeurópai hálózatok [Trans-European Networks - TEN] programja ezért a közlekedés, a távközlés és az energia hálózatának közös fejlesztését, az elszigetelt hálózatok összekapcsolását célozta meg. Magukba foglalják:

- a nemzeti hálózatok egységes, rendszer- és közösségi szemléletű kialakítását és átalakítását;- a jelentős közlekedési csomópontok nagyteljesítményű infrastruktúrával történő összekapcsolását- a különböző szállítási módok közötti optimális munkamegosztást.

A koncepció célja, hogy összekapcsolják egymással a meglévő nemzeti, regionális hálózatokat, kiépítsék a hiányzó vonalakat, szakaszokat, megszüntessék a nemzeti hálózatok közötti szűk keresztmetszeteket és felszámolják a periférikus elszigeteltséget. Ez a program hozzájárul a foglalkoztatási szint javításához, mivel biztosítja a munkaerő mobilitását. Emellett az EU külső érdekeinek és bővítésének megfelelően fontos célkitűzés, hogy kiterjesszék a közösségi hálózatokat Közép- és Kelet-Európa, valamint a mediterrán térség országaira és ezáltal olyan kontinensnyi hálózatok jöjjenek létre, amelyek nagymértékben hozzá tudnak járulni Európa integrációjához. A Szerződés ezen a téren a közösség feladatait az alábbiakban határozta meg:

- kidolgozza azokat az iránymutatásokat, amelyek a hálózatokra vonatkozó intézkedések céljait, elsődleges szempontjait és főbb vonalait érintik;- törekszik a hálózatok összekapcsolt működésének elősegítésére;- különböző formában anyagilag is támogatja a tagállamok beruházásait.

A TEN kialakításának fontosságát tovább növelte az a tény, hogy az Európai Tanács 1993. dec.-ben jóváhagyta Jacques Delors, az Európai Bizottság elnökének nevével fémjelzett „Növekedés, versenyképesség és foglalkoztatás” című Fehér könyvet, amely szerint a rövid és középtávú célok egyike a nagy infrastrukturális projektek beindítása.

A TEN keretében nem került sor a komplex közlekedési folyosók kialakítására, csupán az egyes alágazatokban fogalmazódtak meg irányok. A közlekedés területén az elsődleges célok közé tartozik a közúti szállítási infrastruktúrák összekapcsolása, a transzeurópai méretű nagysebességű vasúthálózat kiépítése, a légi szállítás és a légi irányítási rendszerek egységesítése. A tervek szerint a lefektetett program 2010-re valósul meg összesen mintegy 400 milliárd eurós beruházás eredményeként. Körülbelül 70.000 km vasúti sínpályát, 58.000 km országutat, valamint >250 repülőtér kiépítését, illetve fejlesztését, átalakítását tervezik . A kiadások legnagyobb részét a vasúti közlekedés fejlesztése teszi ki.

Az Európai Tanács 1994. dec. esseni ülésén fogadta el a transzeurópai közlekedési hálózatokra vonatkozó fejlesztések 14 prioritási projektjét, amely 110 milliárdos költséggel fog járni és 2005-ben fejeződne be.

54

A Maastrichti Szerződés rendelkezett a hálózat kiépítésének közösségi hozzájárulásáról is. Az EU kiegészíti a tagállamok állami- és magánberuházásait, támogatja megvalósítási és hatástanulmányok készítésével, valamint a kivitelezéshez kölcsöngaranciák (pl. EIB) nyújtásával és pénzügyi segélyekkel. Emellett létrehozta a Kohéziós Alapot, a 4 legkevésbé fejlett tagállam számára a közlekedési és környezetvédelmi beruházásaik támogatására. Ezen kívül az Európai Beruházási Bank, valamint az Európai Beruházási Alap kedvezményes hitelekkel segíti a tagállamok, illetve az Unión kívüli hálózatok esetében a külső államok beruházásait. Illetve az Európai Regionális Fejlesztési Alap.

Az Európai Unió saját közlekedési rendszerének fejlesztése mellett tisztában van azzal is, hogy a csatlakozni kívánó országok és az újonnan csatlakozottak infrastruktúrája is számos kívánnivalót hagy maga után és e kérdés napirendre került mind az I. (1990-Prága), mind a II. (1994-Kréta) Összeurópai Közlekedési Konferencián. Tényleges lépésre azonban csak az utóbbin került sor, amikor kijelöltek 9 olyan közlekedési folyosót, amelyek a TEN Közép- és kelet-európai folytatásának tekinthetők. 1997-ben, Helsinkiben került sor a III. Összeurópai Konferenciára, amelyen egy tízedik fő folyosót és több kisebb alfolyosót kijelöltek.

Ezzel párhuzamosan az Unió 1996 folyamán célirányosabb vizsgálatokat kezdett a csatlakozni kívánó országokkal kapcsolatosan, és bécsi központtal hozta létre az ún. TINA-titkárságot [Transport Infrastructure Needs Assement – Közlekedési Infrastruktúra Szükségletek Felmérése]. A titkárság 1999. októberére készítette el végső jelentését, amelyben javaslatot tett egy TINA-hálózat kialakítására. A hálózat döntő részét a helsinki folyosók alkotják, és ezt egészítik ki másodlagos fontosságú vonalak. A teljes hálózat 18.683 km közútból, 20.924 km hosszú vasútból, 40 repülőtérből, 20 tengeri és 58 folyami kikötőből, valamint 4.052 km hosszú belvízi hajóútból áll.

4. Galileo

2002. márc. jóváhagyják a 2,5 milliárd €-s műholdprogramot, melyet alapvetően polgári célt szolgál. - 30 műhold, 1 méteres pontosság - hatékonyabb lesz, mint a GPS, de nem lesz olcsó - indítását 2008-ra tervezik (150 ezer munkahely, 11 milliárd € bevétel)

55