8
DARU TOLL Ingyenes közéleti lap III. évfolyam 1. szám 2013. február-március Alapítva 2011. Püspökladány Kiadja a Jobbik Magyarországért Mozgalom püspökladányi alapszervezet. Felelős kiadó a szervezet elnöke. Megjelenik Püspökladányban. Terjesztés saját terjesztésben. Nyomdai munkák: Oláh István DARUTOLL ingyenes közéleti lap Alapítva 2011. Alapítva 2011. Püspökladány Püspökladány A szerkesztőség elérhetőségei: [email protected] Tel.:30/5913-078 www.jobbikladany.hu Azért írok pár sort a Darutollról, mert a fennállása alatt még nem tettem. Nem voltam biztos benne, hogy az adott körülmények között megélünk-e akár egy évet is. Amikor megfogant az ötlet egy újság megjelentetéséről, amibe szabadon írhatunk anélkül, hogy meg kellene felelni „idegen” szerkesztőknek a legfontosabb szempont az volt, hogy ne valami ellen, hanem valamiért jöjjön létre. A nevét a püspökladányi címermadarunk után kapta. A toll - amelyet valamikor a kalapjukba tűztek a magyarok - az írói tollat, az újságírást szimbolizálja. A megjelenő cikkeket próbáljuk úgy összeállítani, hogy a saját gondolatiságunk, világnézetünk és a városban történt események formálják. A szerzőik díjmentesen írnak. Álnevet azért használnak, mert sajnos a mindenkori hatalom egzisztenciálisan veszélyeztetheti őket és családjaikat, ha nem találja létezésére nézve pozitívnak az írást, ezt már a saját bőrömön éreztem. A terjesztést önerőből biztosítjuk, ez néha döcögős egy- két körzetben, de igyekszünk a nyomdából való kikerülése után időben ’szétszórni’ a lapot. A példányszámot megpróbáljuk majd emelni, viszont az anyagi kereteink szűkösek. A visszajelzések alapján azt tapasztalom, hogy cikkeink célba találnak. Már többször idéztek minket önkormányzati ülésen is, aminek mindig örülünk, ez ugyanis az újságunknak reklámlehetőség. Felvállaltuk, hogy amíg van rá igény, addig folytatni fogjuk a küldetésünket Püspökladány lakosságának ’más irányból megközelített’ tájékoztatása érdekében. Köszönjük, ha velünk tartanak! Dúró Nem valami ellen, hanem valamiért! A Darutoll –Charlie söröző, Petőfi u. 62. –Élelmiszerbolt, Erőss Lajos u. 4. –Honi tejbolt, Bocskai u. 2. közéleti laphoz a következő helyeken juthatnak hozzá, ingyenesen: FOGADÓ ÓRA! Jobbik Püspökladányi Alapszervezete fogadóórát tart (vasárnap), 9 órától a Piacon. Szeretettel várjuk Önöket! A 201 -én 3.03.10 www.jobbikladany .hu

DaruToll

Embed Size (px)

DESCRIPTION

DaruToll 2013. február

Citation preview

Page 1: DaruToll

DARU TOLLIngyenes közéleti lap III. évfolyam 1. szám 2013. február-március

Alapítva 2011. Püspökladány

Kiadja a

Jobbik Magyarországért Mozgalom

püspökladányi alapszervezet.

Felelős kiadó a szervezet elnöke.

Megjelenik Püspökladányban.

Terjesztés saját terjesztésben.

Nyomdai munkák: Oláh István

DARUTOLLingyenes közé l et i l ap

Alapítva 2011.

Alapítva 2011. Püspökladány

Püspökladány A szerkesztőség

elérhetőségei:

[email protected]

Tel.:30/5913-078

www.jobbikladany.hu

Azért írok pár sort a Darutollról,mert a fennállása alatt még nemtettem. Nem voltam biztos benne,hogy az adott körülmények közöttmegélünk-e akár egy évet is.Amikor megfogant az ötlet egyújság megjelentetéséről, amibeszabadon írhatunk anélkül, hogymeg kellene felelni „idegen”szerkesztőknek a legfontosabbszempont az volt, hogy ne valamiellen, hanem valamiért jöjjön létre.An e v é t a p ü s p ö k l a d á n y icímermadarunk után kapta. A toll -amelyet valamikor a kalapjukbatűztek a magyarok - az írói tollat, azú jság í rás t sz imbo l i zá l ja . Amegjelenő cikkeket próbáljuk úgyösszeál l í tani , hogy a sajátgondolatiságunk, világnézetünk ésa városban történt eseményekformálják. A szerzőik díjmentesenírnak. Álnevet azért használnak,mert sajnos a mindenkori hatalomegzisztenciálisan veszélyeztethetiőket és családjaikat, ha nem találjalétezésére nézve pozitívnak azírást, ezt már a saját bőrömönéreztem. A terjesztést önerőbőlbiztosítjuk, ez néha döcögős egy-két körzetben, de igyekszünk anyomdából való kikerülése utánidőben ’szétszórni’ a lapot. Apéldányszámot megpróbáljuk majdemelni, viszont az anyagi kereteinkszűkösek. A visszajelzések alapjánazt tapasztalom, hogy cikkeinkcélba találnak. Már többszöridéztek minket önkormányzatiülésen is, aminek mindig örülünk,ez ugyanis az újságunknakreklámlehetőség. Felvállaltuk, hogyamíg van rá igény, addig folytatnif o g j u k a k ü l d e t é s ü n k e tPüspökladány lakosságának ’mási r á n y b ó l m e g k ö z e l í t e t t ’t á j é k o z t a t á s a é r d e k é b e n .Köszönjük, ha velünk tartanak!

Dúró

Nem valami ellen, hanem valamiért!

A Darutoll

–Charlie söröző, Petőfi u. 62.–Élelmiszerbolt, Erőss Lajos u. 4.

–Honi tejbolt, Bocskai u. 2.

közéleti laphoza következő helyeken

juthatnak hozzá,

ingyenesen:

FOGADÓ ÓRA!Jobbik Püspökladányi

Alapszervezetefogadóórát tart

(vasárnap), 9 órátóla Piacon.Szeretettel várjukÖnöket!

A

201 -én3.03.10

ww

w.job

bik

ladany.h

u

Page 2: DaruToll

2.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2013 . február-márc iu s

“A kommunistánál kártékonyabb ésveszélyesebb embertípust még nemprodukált a történelem. Cinizmusuk,szemtelenségük, hataloméhségük,gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk,ku l túra- és szel lemel lenességükelképzelhetetlen minden más, normális,azaz nem kommunista ember számára. Akommunista nem ismeri a szégyent, azemberi méltóságot, és fogalma sincs arról,amit a keresztény etika így nevez:lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek!Egészséges szellemű európai ember nemlehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrtigénylő hazugság, amit egy kommunistaszemrebbenés nélkül ki ne mondana, haazt a mozgalom érdeke vagy az elvtársakszermélyes boldogulása így kívánja.”

Az orosz író nyolc évet töltött Sztálinbörtöneiben és koncentrációs táborokban.

Alekszandr Szolzsenyicin gondolatai a kommunistákrólA kommunizmus áldozataira emlékezve

2013. február 24. -a Református Templom előkertje, Püspökladány

Színes fej(be)törők

kivilágos virradatig

Mond meg, mi a „színed”, megmondom kivagy! Ha fehér, akkor te nem teszelmagadért, vagy a körülötted lévőkértsemmit. Szép az ártatlanság, de nemhasznos.Ahaszonlesőknek.Ha piros vagy, rossz irányt választottál. Aharc a színen a vérért folyik, nem érdemeseltévelyegni. A zöld szín úgy, ahogy van,liberális, gondoljunk csak a hasonló színűmarihuána levélre, amelynek már alátványa is kiveri a biztosítékot akonzervatív szellemekben. Hogy joggalvagy sem, azt most ne firtassuk.Ha pedig piros-fehér-zöld vagy, azgyanúsan nemzeti trikolor, akkor márinkább a liberálisoké, vagyis a zöldekélegyen a pálya, ők közel sincsenek annyira„veszélyesek”, mint a honi öntudattalrendelkező hármaspártiak. Az a legjobb, hamindenki narancs. Az olyan vidám szín.Barátságos. Szólíthatjuk egymást „KedvesBarátaim!”-nak. A többiek pedig mindmehetnek a nagy fekete lyukba, nincs rájukszükség, felesleges palettái a színpadnak.Ha nem mennek, hát befestjük, leigázzuk,e lá rnya l j uk és leá rnya l j uk őke t .Megnyomjuk a TÖRÖL gombot. Pedig aválasztóknak joguk van választani. Elvilegtúl vagyunk már azokon az időkön, amikorbüntetnek a pártállásod miatt. Gyakorlatilagazonban ha kinyitod a szád, betörik a fejed.Elküldhetnek a munkahelyedről, sőt,ellehetetleníthetik az egész családodat.Álruhás kommunizmus módjára. Igen,tudjuk, az a baj, hogy a magyar nem színreszavaz, hanem eredményre. Vannak még,akik tiszta lappal indulnak, és 2014-ben, aszebb jövő előszobájában talán felkiáltunk:ÉS LŐN VILÁGOSSÁG!

nemecsek -

„Az 1945-ben legyőzött, megalázott,tönkretettés évtizedekig megszállt Magyarországonhozsannákat zengtek a szovjet harcosokról, de a mi katonáinkról és azok helytállásárólvajmi kevés szó esett. Mi csak befelé sírva gyászolhattuk hőseinket. Mindazokat, akikörökre eltűntek, megfagytak a távoli harcmezőn. A túlélők a sírig viselték sebeiket:nagyonsokan megrokkanva, betegen tengették életüketvagy örökhallgatásbaburkolták azátéltborzalmakat. Több tízezren közülük pedig hadifogságban, a gulágon pusztultak el.Csak a gengszterváltás hozta meg azt a csekély vigaszt számukra, hogy a 90-es évektőlmár nyíltanis lehetett rájuk emlékezni. Évtizedeken át – a szocializmus idején – bűnösöknektekintették az életüket áldozó, hősiesen helytálló magyar honvédeket és tiszteket.A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége volt, idegen földön, idegenérdekekért négyszer annyi ember pusztult el, mint a mohácsi csatában.Tisztelettel hajtunk tehát fejet a 70 éve elesettek emléke előtt, és hittel emlékezünk arra aközel ugyanennyi hősre is, akik ezekben a harcokban sebesültek meg, valamint azokra,akik idegen földön estek hadifogságba. Ígérjük, soha nem feledjük őket.”Utóirat: Ha mi nem harcolunk, akkor senki se fog, mert ebből a nemzetből sajnos ki veszett aküzdeni akarás, de ha el is érünk valamit, lehet, hogy azt soha, senki nem fogjanekünkmegköszöni, de attól még csinálni kell a dolgunkat.Annyit tennék hozzá,Hogyegyütt, csakis együtt, mert Gárda nélkül nincs Jobbik Jobbik nélkül nincs Gárda,együtt,csakis együtt vagyunk képesek rá,hogy elhozzuk a nemzet számára a szebb jövőt!Így hátcsak azért is

ADJON AZ ISTEN!

Míg élünk, nem felejtünk!részlet Rigán István 2013. január 19-én,

a doni megemlékezésre írott beszédéből

Page 3: DaruToll

3.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2013 . február-márc iu s

Püspökladány ismét az emlékezés színtere volt, 2013. február 16-án.Városunkból és környékéről gyűltek össze azok a nemzeti érzelmű emberek, akikaz 1945. február 11-én a budai várból kitörő német-magyar honvédekönfeláldozása előtt tisztelegni kívántak. A rendezvényt a II. VilágháborúsEmlékmű előtt tartottuk, szónokaink e helyen foglalták össze a hadműveleteseményeit. Több szervezet zászlaja adta hozzá a hátteret: a megjelentek közöttvoltak az Új Magyar Gárda, a Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület, a HatvannégyVármegye Ifjúsági Mozgalom, az 1956-os Vitézi Lovagrend, a Nemzeti Őrsereg, aJobbik Ifjúsági Tagozat, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Szebb JövőértMagyar Önvédelem és az Új Magyar Gárda képviselő is.Rendezvényünk nyitásaként Majorosné Erdődy Éva, az Új Magyar Gárda tagjaelőadta Sárközi György: Zord idők című versét, majd felolvasta Sándor Lajos, azÚj Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei kapitányának levelét, aki személyesen nemtudott részt venni az eseményen. Körünkben üdvözölhettük Lokodi Ferenc Attilát,a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli erdélyi elnökét,Nagyváradról. A gúnyhatár túloldaláról hozta el hozzánk gondolatait, mert atrianoni gyalázat nem írja felül a közös múltat, a jelent és a szebb jövőt. VégezetülRigán István, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés tagjának történelmi, összefoglalóáttekintését hallgatta meg a közönség. Rendezvényünk zárásaként a szervezetekkoszorúkat helyeztek el az emlékmű előtt. A megemlékezés alatt a magyarrendőrség több egysége vigyázott tagjainkra, melyet ezúton is köszönünk!

Tisztelet az Ősöknek!Jobbik Püspökladány Alapszervezete

Bátrak hazájaKitörés napi megemlékezés

Sárközi Győrgy

Zord idők

Várfalnál erõsebb egyedülvalóság,Vedd körül csöndeddel palotád lakóját,Vedd körül árnyakkal, sürü emlékekkel,Gyötrõdve-tünõdve had ébredjen reggel,

Hogy sebet miért nyert, kardja miért csorbult,Ha maga népe is már ellene fordul?Ha a régi társak idegen pogányokKözött fenekedve rázzák buzogányuk?

Tartson az ellenség vízen és kenyéren,De énhozzám senki ál-szóval ne érjen.A Jedikuláknak nem félek láncától,Inkább a hazug szív hideg füst-lángjától.

Mostan bástyák között magamat megvonom,Elküldöm barátom, szeretõm, rokonom,Majd eljön a perc, hogy hõsen kirohanjak,S gyõzzek a vár alatt, gyõzzek vagy meghaljak.(1941)

Page 4: DaruToll

4.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2013 . február-márc iu s

Nemzeti Bál

2013.

Február 23-án immáron 4. alkalommal rendeztük meg a Nemzeti BáltPüspökladányban, a Korona Hotelben. A hangulat, a zene, az ételek és a jó barátitársaságok mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy kellemes estét töltöttünk elegyütt. Jövőre folytatjuk!

Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatta Magyar K i rá ly i Csendőrségalapításáról szóló 1881. évi III. tc. KirályiSzentesítése február 14-én történtmeg. Ezt a napot vitéz Szinay Bélaa l t á b o r n a g y , a c s e n d ő r s é gfe lügye le tének javas la tá ra , atestületnek a közbiztonság terén 50éven á t e lé r t e redménye inekelismerésérért 1932. december 30-ánH o r t h y M i k l ó s k o r m á n y z óCsendőrnappá nyilvánította. 1933-tólkezdve a csendőrök állomáshelyeikenIstentiszteleteken vettek részt, majd

közös díszebéd következett. Ittmegemlékeztek a csendőrség múltjáróla közbiztonsági szolgálatban, valamintaz ország határainak védelmébenelesett bajtársakról. Nagyobb csendőrállomáshelyeken ünnepélyt rendeztek,ahol a katonai parancsnok, polgárihatóságok és az egyházak isképviseltették magukat. A MagyarK i r á l y i C s e n d ő r s é g u t o l s ócsendőrnapja 1945. február 14-én volt -s o k c s e n d ő r h a d i f o g s á g b a n ,lövészárkokban vagy a megszállószovjet csapatok elleni harcok

közepette élte meg. A II. Világháborútkövetően csak az emigrációbakényszerült csendőrök emlékezhettekmeg e jeles napról. Magyarországon as z o v j e t m i n t á r a k i a l a k í t o t tantidemokratikus szocialista rendszer aMagyar Királyi Csendőrség tagjaitátnevelhetetlennek minősítette, ígykollektív bűnösség elvén börtönbe,illetve internáló táborokba zárták őket.H a z á n k b a n a c s e n d ő r n a p imegemlékezés a XX. század másodikfelében feledésbe merült. 2003-banú j r a é l e d t e k a h a g y o m á n y o k ,megalakult és Gödöllőn bejegyeztetetta Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület.Ennek alegysége vagyunk mi, aPüspökladányban működő tiszteletbelicsendőrőrs, és ezen egyesülettradícióinak szellemében 2013. február14-én megemlékezést szerveztünk aRómai Katolikus templom kertjébentalálható csendőr emlékműnél. Azobeliszken elhelyezett koszorúnpüspökladányi és a környékbelitelepüléseken élt, a Magyar KirályiCsendőrség kötelékében szolgáltszemélyek nevei találhatóak. Aszalagon feltüntetett neveket mindenévben szeretnénk bővíteni. Ehhez akezdeményezéshez kérném azonszemélyek segítségét, akik szeretnék,hogy az emlékezés koszorújánakdíszszalagjára felkerüljön csendőriszolgálatot teljesített felmenőjének aneve.

Tóth Lászlótb. Csendőrőrsparancsnok

Emlékezés a Magyar Királyi Csendőrnapra

Page 5: DaruToll

5.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2013 . február-márc iu s

„Szükségünk van a nemzeti vagyon, azon belül is a termőföldés a vízkészlet alkotmányos védelmére.”„Az alaptörvény a föld, a víz és az erdő esetében is atulajdonjogi, illetve a természeti védelmet is tartalmazzamajd.” „Nem Brüsszelre kell figyelni!”

Orbán Viktor (2011. március 28)

Országgyűlés, név szerinti szavazás, valamikor 2011áprilisában a következőről:

„Belekerüljön-e az új alkotmányba, hogy természetikincseink kizárólag állami-, önkormányzati-, vagy magyar

természetes személy tulajdonát képezhetik?”

Részlet a szavazás lefolytatásáról:Kósa Lajos……NEM! Lázár János……NEM! K ö v é rLászló……NEM! Dr. Semjén Zso l t……NEM!Matolcsy György……NEM! Dr. Navracsics Tibor……NEM! L . S i m o n L á s z l ó … … N E M ! H o f f m a n nRózsa……NEM! Pállfy István…… NEM! OrbánViktor ……NEM!

Osztolykán Ágnes......Nincs jelen! M e s t e r h á z yAttila……Nincs jelen! Dr. Schiffer András……Nincs jelen!Karácsony Gergely …… Nincs jelen!Novák Előd……Igen! Vona Gábor……Igen! V o l n e rJános……Igen! D r. S taud t Gábo r……Igen ! Dú róDóra……Igen! Dr. Gaudi Nagy Tamás…… Igen! M i r k ó c z iÁdám……Igen!

Szégyen és gyalázat! Folytatódik hazánk kiárusítása afülkeforradalmi kétharmad jóvoltából! Ilyenkor érdemeselgondolkodni Wass Albert szavain: „akié a föld, azé azország”.Qui prodest? Kinek az érdeke?

Balzcó Zoltán az Országgyűlés alelnöke:„Kérdezem a Tisztelt Országgyűlést elfogadja-e aT/2627/102. sz. ajánlás 36. pontját?”

Tanár úr

Nehogy feledésbe merüljön!- avagy egy emlékezetes hazaárulás margójára

Aki a magyar szürkét őrziA jelenkori Magyarországon, ha azt mondom, magyar vagyok, azcsak egy kimondott szó. Attól még nem válok azzá. Nem elég, hogya nyelvet beszélem, bár egy idegennek talán elégséges ok a„behatárolásra”. Sok összetevő szükségeltetik a nagyembermasszától való elkülönüléshez. Magyar ember vagyok, tehátnélkülözhetetlen az emberségesség, amit a nagymamám tanúsította család, a rokonok, vagy az utcabeliek iránt. Mama ablakában nemvolt kint a piros-fehér-zöld zászló. Bár ma sokan kiteszik a kocsijuküvege mögé, mégsem tisztelik azt, aki az utcán, rajtuk kívül mozog.Aztán ott vannak a hagyományaink. A magyaros öltözék, amagyaros ételek, a honi kultúránk, ezen belül például az állattartás.Ezektől gazdagszunk, ezektől válunk egyedibbé, jólmegkülönböztethetővé. Ma már küllemben inkább elangolosodunk,és a külföldi mintákat követjük – elhagyva eleink bölcseleteit. Ígyazonban ki viszi majd át a – szerelem helyett a hagyományokat azidő hídján? Ezek az emberek – merthogy vannak ilyenek –csodabogaraknak tűnnek a mindennapokban, az iroda ablakábólfigyelve őket. Baranyai Lajos a hivatásában őrzi a magyarságát. Ezadja hitét, józan és emberséges látásmódját. Úgy ért atermészethez, a jószágokhoz, ahogyan a régi öregek és hozzájukhasonlóan a megjelenése, a viselkedése is teljesen sallangmentes.A jó humorért pedig nem kell a szomszédba mennie. A maiszokásoktól eltérően már 15 évesen elkezdett dolgozni, bojtárkodni.Több tanítója volt és mindegyiktől olyan egyedi technikákat tanult,amelyeket később összegyúrva és a saját ösztöneivel kiegészítvealakította ki a viszonyát a természethez, az általa gondozottállatokhoz. Megismerte és elsajátította a sántázás, a fordítás, aszorítás mikéntjét, de ezeken az eljárásokon kívül még sok egyébfogás van, amelyre egy pásztor embernek szüksége lehet. Míg mi,laikusok, javarészt a néprajzi lexikonokból ismerhetjük meg apásztorélet fortélyait, ő úgy sorolja azokat, mintha az anyatejjelszívta volna magába. És talán valóban ott van, azokban a jó vénájú,magyar ősökben, akik átörökítik ránk, de ma már az átlagembernem tud mit kezdeni velük. A juhászbojtárság után a püspökladányitéeszben helyezkedett el, mint birkapásztor. A keleti részen,kezdetekkor bejárta még Debrecen, Báránd, Bösztörpuszta ésApajpuszta határait, majd volt a Balaton mellett is, utóbb már lovakat

i s b í z t a k r á .Bugacon érte utol a’végzet’, itt a ló és arackajuh mellettm a g y a r s z ü r k emarhacsordát terelta honi pusztában.2009-ben szegődötta Hortobágyra, ésa z ó t a t á r s a i v a lfelváltva őrzik ar á j u k b í z o t tjószágokat. Nem kisfeladat ez, hiszen aszürke gyönyörű,büszke, erős éstermetes, a veleva ló bánásmódedzett, jól felkészültembert kíván, és azsem mindegy hogym i l y e n e k aterelőkutyák. Aztánugye ott van azidőjárás, ami – báréjjeli szállásuk van a hortobágyi pásztoroknak – igencsakmegterhelheti a szervezetet. Baranyai Lajos megállja a helyét amagyar pusztában, immár negyedik éve szeli a 300 tinót számlálócsordával a Hortobágy legelőit. Három segítsége van ilyenkor:Drakula, Vöcsök és Maci kutyák, akiknek a sorsa már kölyökkénteldőlt. Vagy benne van a terelővér az ebben, vagy nincs, ez azonnalkiderül. Jó, ha nem szalad el ijedtében a monstrumoktól, mert adottesetben például, ha bikacsordát kell terelnie, előfordulhat, hogyegy-egy közülük összeverekszik.Apásztorember ilyenkor megvárjaa „vita” végét – két, megvadult szürkeférfi között nem tehetigazságot. Baranyai Lajos, vagy ahogyan sokan hívják, csődörösBaranyai ott viszi tovább a magyar hagyományt, ahol a madár igen,de a ’ma’ embere már jóformán nem is jár. Így lesz ez a jövőben is,reméljük még sokáig, mert a tábortűz mellett ülve páratlan élmény atörténeteit hallgatni.Atöbbi legendát pedig mesélje el a puszta…

vf

Page 6: DaruToll

6.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2013 . február-márc iu s

VITRIOL

Történt mindez valahol, az Óperenciástengeren is túl, a viktoriánus korban, avilágkormány megalakulása előtt, egy ősikultúrával rendelkező nemzet végnapjainakidején.I. Viktor uralkodása alatt, amikorAdvent elsővasárnapján kéz a kézben vinnyogva,hisztériát keltve vonultak Budapest utcáinaz örök rettegők együtt Jeruzsálemért, azembernek az az érzése, hogy egyrenyíltabban összenő, aminek össze kellnőnie.V o n u l n a k M i n d a n n y i a n E g y ü t tJeruzsálemért a Hit Gyülekezetével, aMagyarországi Zsidó Hi tközségekS z ö v e t s é g é v e l , a z É l e t M e n e t eAlapítvánnyal, az Együtt 2014 VálasztóiMozgalommal, Rogánnal és Mesterházyvalnagy egyetértésben.AJobbik ellen.Azzal a senkiházi Mesterházyval, akinemrég rinocérosz vastagságú bőrrel aképén az RMDSZ Leninje meghívásáraKolozsvárra látogatott kampányolni.Kampányolt azoknak, akik 2004. december5-én megtagadták a magyar nemzetet.„Hazaáruló szarházi!”- így fogadták Mátyáskirály városában, majd az Erdélyi MagyarIfjak közleményt adtak ki tiltakozásul, melyeta következő mondattal zártak: „Szeretnénktudatni MesterházyAttilával, párttársaival ésmindenkivel, aki az egységes magyarnemzet ellen bűnt követ el, hogy ezután semlesznek Erdélyben megtűrt személyek.”Aztán Szanyi kapitány olyan kijelentést tesz,hogy zsigeri barmok, akik tiltakozni mertekerdélyi látogatásuk ellen és az erdélyimagyaroknak román az anyanyelvük. Hogyteljes legyen a kórus, a hibbant NéróKomáromban kijelenti, hogy Trianonigazságos volt!Hát itt tartunk! Ezekkel fog össze, hallgatvalibás Gordon 2010-es búcsúbeszédéreViktor és csapata. Összeborulva, egymásülepét nyalva antiszemitizmust, fasizmustkiáltanak.Folyik a szómágia a színfalak előtt, ademagóg hangulatkeltés. Cirkusz kell anépnek, cirkusz kell a világnak. Pusztánazért óbégatnak, mert Gyöngyösi Mártonnevén nevezte a gyereket.Gyöngyösi azt merészelte feszegetni azOrszággyűlésben, hogy ugyan hozzák márnyilvánosságra azt, hogy kik kettős izraeli-magyar állampolgárok a jelenlegi és azelmúlt 20 év kormányaiban, valamint azországgyűlési képviselői közül, mivel –különösen Simon Peresz hírhedt országhódító beszéde után – több mintelgondolkodtató, hogy bizony felmerül anemzetbiztonsági kockázat kérdése az ilyenk é p v i s e l ő k k e l , k o r m á n y t a g o k k a lkapcsolatban. Ha egy apartheid, világhódítóország első embere ki meri jelenteni, hogytöbbek között hazánkat is felvásárolják és aJobbikon kívül valamennyi parlamenti pártMammonország mellett áll ki, képviselőikkéz a kézben vonulnak a hazai zsidókkal

együtt Jeruzsálemért, akkor ez már a vég!Sem Istent, sem embert nem nézveprovokálnak!Mivé lett az ország? Se iparunk, semezőgazdaságunk, se honvédelmünk!Csak a devizahitel és az államadósság!Hová tűntek a nemzeti érdekek? Ittmindenkinek joga van a magyarralszemben? A Magyarország nevűgyarmaton, aki felemeli a szavát az idegenuralom ellen, arra rögtön rásütik azantiszemita bélyeget.

Sehol a vi lágon nem élnek i lyennyugalomban, szinte teljesen kezükben vana sajtó, a média, a bankszféra és a politika.És itt van antiszemitizmus? Nevetséges!Arról viszont nem beszélnek, hogy bizonyAmer i kában van l i s tázás . O t t ap o l i t i k u s o k n a k n e m c s a k a zállampolgársága, hanem vallása és etnikaihovatartozása is nyilvános adat.Nem beszélve Izraelről, ahol, ha egy izraeliállampolgárnak más állampolgársága isvan, akkor őt külföldinek kell tekinteni,valamint kötelező katonai vizsgálatnak kellalávetni. Izraelben most választások voltak.Az apartheid ország parlamentjének, aKnesszetnek van hét új parlamentiképviselője, akik kettős állampolgárok.Felesketésük előtt le kell mondaniuk külföldiállampolgárságukról, egyébként nemlehetnek képviselők!Ott számít a nemzetbiztonsági kockázat,nálunk nem!Nos, kedves olvasó, nevezhetnekbennünke t nác inak , f as i sz tának ,antiszemitának, a következtetés azonbanaz, hogy aki kimondja az igazságot, akiszembe mer szállni a háttérhatalommal, azle kell törölni a Föld színéről! Most is, mintmár több alkalommal bizonyossá vált, hogytombol a bosszú népe!Sajnos a szennycsatornák műsorainfelnevelkedett, a gengszterváltásbabelefáradt, a devizahitel csapdájábanvergődő emberek közül többeknekfogalmuk sincs a valóságról, vagy ha van is,olyan, mint az az antilop melyet kerget azoroszlán és már nincs ereje futni, majdmegáll és várja a véget.

Vonulnak. Vonul az élet menete Zsoltival azélen. Vonulnak képmutatóan a pénzvilágellen. Kell a díszlet! Aztán megszorítanak,nem a pénzvilág nevében, csak úgy.Mégiscsak meg kell felelni gazdáiknak!Akkor miért nem vonulnak, amikor a„norvégok” azt harsogják, hogy: „Öld meg amagyart!”A magyar nem számít, parasztot, gojtmegölni nem bűn! Legfeljebb bemennek párév továbbképzésre, mert az nekik sikk! Hakijönnek, majd ők lesznek a falkavezér!Zsolti is megírta! Állatnak nevezte őket. Node Zsolti! Ne sértegesd az állatokat! Aztán ahibbant Néró táblával a nyakában kiment azutcára tüntetni a rasszizmus ellen. Azthirdeti, hogy ő is közéjük tartozik. Akkormiért nem költözik közéjük? Végleg. Ez amagyar gyűlölő minden eszközt felhasznál,csakhogy visszakerüljön a hatalomba,holott a rácson túl lenne a helyeelvbarátaival együtt.A bértollnokot, Viktor barátját, a forradalmikétharmad Hofiját Navracsics egy jólkoreografált pillanatban ki „akarta” tenni apártból.Flóriánnak és Áládárnak is gesztust kellgyakorolni egy kis műfelháborodásformájában!A szavazók irányába is meg kell nyilvánulni,el kell hitetni velük, hogy nemcsak a„norvég” gyilkosok fontosak számukra,hanem a magyarok is. Ügyes!Persze ez csak verbális védelem. Azőslakosok érdekében semmit sem tesznek,továbbra is gyilkolásznak Viktor kedvencei.Így aztán Zsoltival megíratták a tökös cikketa szilveszteri szigethalmi késelőkről. Ki kellfogni a Jobbik vitorláiból a szelet!Meg is mondta a bértollnok: „Miért írok olyat,amiből garantáltan balhé lesz? (….) Azért,hogy ne a Jobbik tematizálja ezt az egészkérdéskört a maga bornírtságával!”Egyenes beszéd Bayer Zsolt! Tetszik tudnik e d v e s o l v a s ó a z a b a j a„szélsőségesekkel”, hogy mi valóban aprobléma felszámolása érdekében tesszükdolgunkat, nem pedig megvásároltszavazatokért és állami milliárdokért!Aztán a szigethalmi bűntett után pár nappalÓzdon két „norvég” bűnöző brutáliskegyetlenséggel támadt rá egy időstestvérpárra, egyikük nem élte túl atámadást. Kenderesen rendőröket vertekmeg „norvég” bűnözők, mert igazoltatniakarták őket.Szinte minden nap történik valami brutalitásaz országban.2011-ben 142 gy i l kosság tör tén thazánkban, tavaly már 179.Két és fél évvel a „két hét” után továbbrasincs visszatartó erő a brutális bűnözőkkelszemben. Nem is lesz. Időközben akormányzat azon gondolkodik, hogy azországban EU- s projekt keretében„világsátort” építsenek, egy úgynevezettmultifunkcionális kutató- és kulturális

Narancsos-szegfű kék-fehér köntösben

- avagy összenő, aminek össze kell nőnie!

Page 7: DaruToll

7.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2013 . február-márc iu s

központot, amely „társadalmi felzárkózássalés a romák integrációjával” foglalkozik.Utolsó próbálkozásuk Miskolcon dugábadőlt a Jobbik aláírásgyűjtési akciójaeredményeként! Erre lenne pénz! A rendfenntartására annál kevesebb!A középkor óta próbálják őket integrálni.Reménytelen vállalkozás. Érpatakon egyfiatal konyári tanár az ott megrendezettfó rumon „e l í té lő módon” beszé l tbei l leszkedésre képtelen „norvég”tanítványairól. Működésbe lépett anarancsos terrorgépezet, elbocsátották,mert az igazságot ki merte mondani.Vagy mégis lesz rend? A magyarokközbiztonsága érdekében létrejött MagyarGárda és a Szebb Jövőért PolgárőrEgyesület ellehetetlenítése után létrehoztáka Tett és Védelem Alapítványt, magyarralefordítva a Zsidó Gárdát. Ők nyugodtanszervezhetnek saját önvédelmi egységeketMagyarországon. Vajon a mammonhazájában ugyanezt megengednék az ottélő külföldi állampolgároknak?Az alapítvány elnöke, bizonyos BodnárDániel többek között a következőketmondta: „Akár állandó utcai jelenléttelazokon a területeken, ahol a tapasztalatokszerint nagyobb számban fordulnak előilyen atrocitások, demonstrálhatjuk a zsidóközösség összefogását és tenni akarását.Már önmagában ezzel – ha szabad ilyenkifejezést használni – egyfajta elrettentésselélhetünk”. Tehát elrettentéssel élhetnek!E g y e n e s b e s z é d . P e r s z e aBelügyminisztérium hallgat, mint ahogy ah a z á n k f e l e t t j á r ő r ö z ő i z r a e l ikémrepülőgépekről is hallgatnak.Folytatódik hazánk teljes megszállása.Mint ahogy a terror is folytatódik. Így a sportterületén is az van, amit a zsidók akarnak. Atavalyi Magyarország-Izrael barátságoslabdarúgó mérkőzésen a szurkolók egyrésze hátat fordított az izraeli himnusz alatt,szolidaritásul a koncentrációs táborokbazárt palesztin néppel palesztin zászlókat islengettek, sőt még bekiabálások is voltak. Abosszú népe most is lépett.Az európai rasszizmus ellenes mozgalom(FARE), egy bécsi izraelita kör és a SimonWiesenthal Központ feljelentette a magyarszövetséget. Ennek eredményeként azMLSZ pénzbüntetést kapott, valamint arománok elleni március 22-i világbajnokiselejtező mérkőzést zárt kapuk mellett kelllejátszani.Afellebbezést is elutasították.

Persze Jeruzsálemben a Beiter Jerusalemstadionjában a zsidó keménymag mindenkövetkezmény nélkül skandálhatja, hogy„Halál az arabokra!”. Nekik lehet.Az MLSZ, hogy még jobban megalázza amagyar népet – fényesre nyalvaországrablóink ülepét – kitiltotta asporteseményekről az Árpád-sávos címertés a Nagy-Magyarországot ábrázolószimbólumot is. Elképesztő!Ezek szerint új mezt kell tervezni válogatottfutballistáinknak, vagy a meglévőből ki kellvágni a címert!Nagy-Magyarország szimbólum! Szétloptáknemzetünk kétharmadát a mocskos oláhok,tótok, rácok, sőt még az osztrákok is, ésmég mi fogjuk be a pofánkat, nehogymegsértsük érzékenységüket. Hát nem,nem, soha!És Viktor hallgat! Mert a hallgatásbeleegyezés. Így talán a Nagy Testvérmegbocsát! Pedig most kellene a sarkadraállni Viktor! Ehhez azonban gerinc kell!Egyenes gerinc.Aztán újabb megdöbbentő eset történtSzolnokon. A Szolnoki Olaj KK- nak azizraeli Happoel Holon ellen vívottkosárlabda-mérkőzésén kitiltották a magyarés a székely zászlókat a sportcsarnokból,illetőleg a szurkolók saját drapériáikat semvihették be.A nemzetinek nevezett kormány továbbra ishallgat. Mint az a bizonyos a fűben.Bennünket folyamatosan meg lehet alázni!Az oláhok megtilthatják, hogy Székelyföldönkitűzzék a székely zászlót!A gátlástalan román nacionalizmus isméttámadást indított a székelység, azErdélyben élő magyar kisebbség, végsősoron az összmagyarság ellen azzal a nemtitkolt szándékkal, hogy felszámolja,asszimilálja véreinket. Az elcsatoltterületeken élő nemzeti közösségeink élet-halál harcot vívnak a fennmaradásukért,nyelvükért, kultúrájukért. És Viktorkedélyesen vigyorog a bocskoros elnökkel!H á t i t t t a r t u n k . M á r a n e m z e t ibüszkeségünket is lábbal tiporják.Pedig lehetne ez másként is . Agengszterváltás óta eltelt 22 évért akétharmad ugyanúgy felelős, mint atulipános, a szegfűs és a dögkeselyűscsapat. 22 évig folyt a népbutítás, közbenelkótyavetyélték az országot, a háttérbeng a z d a g o d t a k , m i l l i o m o s o k k á ,milliárdosokká váltak. Nem törődve azzal,

hogy a nép éhezik, egyre rosszabbak aközállapotok az élet minden területén. Azátkosban szemtől-szemben láthattuk kik isaz ellenségeink. Ma meg szépen papolva,az álarc mögé bújva, a szómágia mindeneszközét bevetve olyan szépen beszélnek,hogy szinte az ember könnye is kicsordul,de sajnos nem az örömtől.Jó lenne, ha felnyílna az emberek szeme, haráeszmélnének arra, hogy kétharmadostöbbséggel bármit megtehetett volna ez aforradalmi csapat, igazi rendszerváltozástvégrehajtva. Az a csapat mely mára márteljesen behódolt a tomlantosoknak és asorosgyörgyeknek. Rövid idő alatte lvégezhet ték vo lna a törvényekfelülvizsgálatát, megkezdhették volna azelszámoltatást, a nemzeti vagyonszétlopásának felelőseivel kezdve, az 1956-os vérengzések, sortüzek elrendelőinek, azÁVH emberiség ellenes bűntetteinekfeltárásáig, a felelősök megnevezésével.Nem tet ték meg, mert nem erreszerződtették őket kenyéradó gazdáik.Közben kivándorolnak fiataljaink, itt hagyjákhazájukat, mert itthon jövedelem hiányábanhalvány esélyük sincs családalapításra.Elmennek, hogy uzsorahiteleiket ki tudjákfizetni. Elmennek zsoldos katonának,cselédnek, mert itthon éhen halnának. Többmint 500 ezren. Széthullik a család,erodálódik nemzetünk. Csak Kanadábóljönnek vissza kivándorolt „üldözötteink”,ezek szerint ott nem lehet munka nélkülmegélni. Viktor barátainak mindig lesz itthelyük, lesz segílyke, meg ingyen lakás a miadóforint jainkból. Az őslakos megdolgozzon, ha nem itthon, hát valahol avilágban. Ezek után elgondolkodhatunkazon, hogy van-e remény. A világban,hazánkban lezajlódó folyamatok kapcsánnem lehetünk optimisták. Egy azonbanbiz tos: bennünket , magyarokat akilátástalan helyzetek mindig megedzettekés idő rő l - i dő re megszabadu l tunkláncainktól.Ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, nem azidegen-, hanem a nemzeti érdekekképviselete szükséges minden szinten.Nemcsak szavakban, hanem tettekben is!A fenti írás kizárólag a képzeletszüleménye, a valósággal való bármilyenegyezése teljességgel a véletlen műve!?

Tanár úr

E l é r h e t ő s é g e i n k :

w w w . j o b b i k i t . h uTe l . : 3 0 / 7 2 1 - 2 3 5 8

V á r j u kj e l e n t k e z é s e d !

S z e b b j ö v ő t !

A Barikád című újság aktuálisatm e g e l ő z ő s z á m a i h o z(alkalmanként 100 db)

a kedvesolvasóink, ha felhívják akövetkező telefonszámot:

ingyenhozzájuthatnak

06 30/ 591 30 78.

Page 8: DaruToll

Hogyha nem kellek senkinek? Hát majd azördög veszi meg a testem, a vérem, acsontjaim és a lelkemet. Főként a lelkemetadom oda néki. Kéjjel, élvezettel, úgy, hogym i n d e n p o r c i k á m b e l e r e m e g a zadományba. Nincs más út. Próbáltam, denem ment. Egy éve kaptam meg adiplomámat, Édesanyám, Édesapám, abátyám és az ő gyerekei, a nagyszüleim,barátok és barátnők jöttek el azá tadóünnepség re , hogy ta lá rbanláthassanak. Soha életemben nem voltammég ilyen büszke. Magamra. Akkor azthittem, tanítani fogok. Alsósokat, olyangyerekeket, akiknek a szeme épphogykinyílt a világra. Nem így lett. Akörnyékünkön nem volt üres álláshely,messzebb pedig képtelen voltam kifizetni azalbérletet és az egyéb felmerülőket. Aszüleim a legtöbbet adták nekem, amitember kaphat: szeretetet. De diákhitelleljöttem ki az iskola díszes kapuján. Sokadóssággal. Eltelt egy év, az ideiglenesszerződésem az étteremben lejárt, akadtmás kezdő a helyemre. Most pedig itt állokegy megveszekedett fillér nélkül. Egy voltkollégista ismerősömmel futottam össze amúlt héten a könyvesboltban. Ismertem, demégsem. És valójában nem is akartam.Hallottam néhány viselt dolgáról. Hogypénzért bármire hajlandó. Azonban nemszoktam elmenni az ismerősök mellett szónélkül. Hát beszéltünk „párat”. Anna sosemvolt szívbajos, elmondta, még mindig„abból” élt. Jól. Annyira, hogy rendezte atartozását az állam felé, azt a fajtát, amineka törlesztése rám is várt. Soha nemgondoltam és nem is vallottam volna bemagamnak, de az élete legbelül, mélyenbelül lenyűgözött. Idegen, szép tájak,könnyű pénz, luxus, mindezért cserébe

csak néhány óra keserűség naponta. Aztpedig mind ahányszor, amikor belefürdik atengervízbe, elfelejti, lemossa magáról. Acsaládján is tud segíteni. Azok persze azthiszik, önkéntesként dolgozik külföldön,amiért még fizetséget is jól kap. Anna szépvolt és igényes ruhákban járt, de ha aszemébe néztem, éreztem, hogy titkokvannak mögötte. Olyanfajta rejtelmek,amelyeket a szem, bár megmutat, de a lélekmélyen belül eltakar és féltve óv. Éreztem,hogy a beszéde felkavar és feltár előttemegy olyan világot, amilyet egy nő,gyermekként soha nem álmodik magának.Gyerekeket álmodunk, férjet. Hűséget,boldogságot, tisztaságot, szabad életet. DeAnna most felkínálta nekem a másik utat.Talán a végén ez vezet a boldogsághoz?Azt

mondta, menjek ki vele. Megmutatja, mireképes egy nő. Nem mondtam igent. Persze,hogy nem. De nemet sem. Telefonszámotcseréltünk. Miután Annával találkoztam,hazajöttem és egy nagy, sárga csekk várt apostaládában. Nem sokat gondolkoztam.Mindegy, mi vár rám, megyek. De hamegyek, belevetem magam, félreteszem,amit a szülői házban, itthon tanultam. Csaka cél lesz a fontos. A pénz. És az azt követő,nagy eséllyel bekövetkező boldogság!… Azutat gyűrni fogom. És nem lesz visszanézésés megbánás. Miért is lenne? Elvégre mamár a női test csak egy árucikk. Mint akenyér a boltban… Jó falat a vevőnek.Termék a kereslet-kínálat közötti úton…

efem

8.DARUTOLL ingyenes közé l e t i l ap 2013 . február-márc iu s

Eladom magam az ÖRDÖGNEK

Részlet Püspökladány bűnügyi térképéből

forrás police.hu