of 30 /30
Készítette: Arató László, ELTE Radnóti Miklós Műelemzés és módszertani segédanyag Kraszanahorkai László Báró Wenckheim hazatér című regényéhez Tartalom 1.Miért tanítsuk, mikor tanítsuk?..................................1 2. A szerzőről és műveiről.........................................2 3. A Báró Wenckheim hazatér értelmezéséhez – lehetséges megoldások a feladatokhoz.......................................................4 I. Tér és idő, műfaj.............................................4 II. Nézőpont és beszédhelyzet – szólam- és nézőpontváltások – zenei szerkezet........................................................ 5 III. Szereplők és cselekmény.....................................7 IV. Motívumok.................................................. 12 V. Érintkezések, párhuzamok.....................................13 4. Lehetséges feldolgozási változatok.............................15 A tanítási szakasz terve........................................15 5. A regény fogadtatása – szakirodalom...........................18 1.Miért tanítsuk, mikor tanítsuk? A Báró Wencheim hazatér az egyik legjelentősebb, világszerte elismert magyar író kiemelkedő, új és az előzőeknél könnyebben olvasható regénye. Ha a kortárs irodalomból valóban a legfontosabb szerzőket és műveket akarjuk tanítani, ez a könyv szinte magától értetődő választás. Tanítását indokolja és lehetővé teszi, hogy a szó hagyományos értelmében nagyregény, rengeteg emlékezetes karakterrel és izgalmas cselekménnyel. Krimi, szatíra, botránykrónika, társadalomkritika, látomás a mai Magyarországról, különcökkel, korlátolt nyárspolgárokkal, Argentínából hazatérő, akarata ellenére szélhámos szerepű báróval, gyilkossá váló, a társadalomból kivonuló tudóssal, negatív utópiává, egyetemes példázattá váló magyar kisvárossal, bőrdzsekis motoros bandával, fergeteges komikus jelenetekkel. Követhető, fordulatos cselekménnyel és eredeti, különleges elbeszéléstechnikával, szólam- és nézőpontváltásokkal. Huszonegyedik századi elbeszélésmód és hagyományos, lineáris 1

magyartanarok.files.wordpress.com  · Web view2021. 2. 9. · Készítette: Arató László, ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola Készítette: Arató László, ELTE Radnóti Miklós

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Készítette: Arató László, ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola

Műelemzés és módszertani segédanyag Kraszanahorkai László Báró Wenckheim hazatér című regényéhez

Tartalom

1.Miért tanítsuk, mikor tanítsuk?1

2. A szerzőről és műveiről2

3. A Báró Wenckheim hazatér értelmezéséhez – lehetséges megoldások a feladatokhoz4

I.Tér és idő, műfaj4

II.Nézőpont és beszédhelyzet – szólam- és nézőpontváltások – zenei szerkezet5

III.Szereplők és cselekmény7

IV.Motívumok12

V.Érintkezések, párhuzamok13

4. Lehetséges feldolgozási változatok15

A tanítási szakasz terve15

5.A regény fogadtatása – szakirodalom18

1.Miért tanítsuk, mikor tanítsuk?

A Báró Wencheim hazatér az egyik legjelentősebb, világszerte elismert magyar író kiemelkedő, új és az előzőeknél könnyebben olvasható regénye. Ha a kortárs irodalomból valóban a legfontosabb szerzőket és műveket akarjuk tanítani, ez a könyv szinte magától értetődő választás. Tanítását indokolja és lehetővé teszi, hogy a szó hagyományos értelmében nagyregény, rengeteg emlékezetes karakterrel és izgalmas cselekménnyel. Krimi, szatíra, botránykrónika, társadalomkritika, látomás a mai Magyarországról, különcökkel, korlátolt nyárspolgárokkal, Argentínából hazatérő, akarata ellenére szélhámos szerepű báróval, gyilkossá váló, a társadalomból kivonuló tudóssal, negatív utópiává, egyetemes példázattá váló magyar kisvárossal, bőrdzsekis motoros bandával, fergeteges komikus jelenetekkel. Követhető, fordulatos cselekménnyel és eredeti, különleges elbeszéléstechnikával, szólam- és nézőpontváltásokkal. Huszonegyedik századi elbeszélésmód és hagyományos, lineáris cselekményvezetés ötvöződik benne. Egyszerre hagyományos és hipermodern regény. Világa ismeretlen és ismerős, valószerű és fantasztikus, mulatságos és hátborzongató, realisztikus és mitikus.

A szólamváltogató technika miatt – eleinte – nem könnyen olvasható, világképe végtelenül kiábrándító és kiábrándult. Ezért valószínűleg csak az utolsó évfolyamon, a kortárs magyar irodalom témakörében vagy irodalom fakultáción tanítható, bár polifonikussága és „oroszossága” miatt tizenegyedikben Dosztojevszkij mellett is helye lehetne. Ha tanítanánk Gogol A revizor című komédiáját, azzal is kitűnően alkothatna tananyagegységet. Ugyanezen az évfolyamon Móricz kisvárosról szóló regényeivel (pl. az Isten háta mögöttel) is párba lehetne állítani. A 12. évfolyamon Bulgakovval, Kafkával, Garcia Marquezzel, Bodor Ádámmal is „összetanítható”. Remek tematikus egységet alkotna Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiájával.

2. A szerzőről és műveiről

Krasznahorkai László 1954-ben született Gyulán. Az ELTE bölcsészkarán magyar-népművelés szakon szerzett diplomát. Első írásai a Mozgó Világban jelentek meg. Nevét 1985-ben az azonnal hatalmas kritikai sikert arató, sokak által korszakalkotónak tekintett Sátántangó című regénye tette ismertté. 1990-ben töltött először hosszabb időt Kelet-Ázsiában, mongóliai és kínai élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be. Attól kezdve többször visszatért Kínába. 1996-ban, 2000-ben és 2005-ben 6-6 hónapot töltött Japánban, Kiotóban. A Kossuth-díjas (2004) Krasznahorkait mára már joggal nevezhetjük világhírű írónak. „Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Susan Sontag >>az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének<< nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja”. 1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preis-t Az ellenállás melankóliája című regényéért.” (Wikipédia) 2015-ben megkapta az irodalmi Nobel-díj után talán legjelentősebbnek nevezhető elismerést, a Nemzetközi Man Booker-díjat. Többször szárnyra kapott a hír, hogy a Nobel-díj várományosai közé számít. A szintén világhírű Tarr Béla (akit a Guardian című tekinytélyes brit lap a világ legjobb filmrendezőinek listáján a 13. helyre teszi, így a magyar rendező megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodovárt és Spielberget is) 1987 óta szinte kizárólag az ő könyveiből, forgatókönyveiből készítette fesztiválokon győztes filmjeit, pl. a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat, illetve A torínói ló című, a 2011-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri nagydíját, illetve az Ezüst Medve díjat elnyerő alkotását. Ez is nagyban hozzájárult az író világsikeréhez.

Életművéből három könyv különösen fontos a Báró Wenckheim hazatér szempontjából: a Sátántangó (1985), Az ellenállás melankóliája (1989) és a Háború és háború (1999). Mindhárom regénynek alaptémája a világ fölbomlása, pusztulása, illetve a megváltóra való hiábavaló várakozás, a hamis megváltó megváltást nem hozó eljövetele. Várakozás és eljövetel – akárcsak a Báró Wenckheim estében. A Sátántangó Irimiása, az Ellenálás hercege, a Háború Ézsaiása egyaránt afféle hamis megváltók – mint Wenckheim báró. Szorosabb értelemben a Sátántangó és az Ellenállás melankóliája tekinthető előzménynek, ezekre az új regényben tudatosan rá is játszik a szerző – például hasonló szereplők színre léptetésével, vagy azzal, hogy a Báró Wenckheim hazatérben a Tanárt az fenyegeti és többek között az kergeti világgá, hogy tervezett – és számára nemkívánatos – díszpolgárrá választásának ünnepélyét a híres „sátántangó” eljátszása nyitná. Egy Halics nevű szereplő is felbukkan mind a Sátántangóban, mind a Báróban – az utóbbiban Rejtő-utalással „az igazi Halicsként” is emlegetik. A Sátántangó és az Ellenállás is egy – Gyulára emlékeztető – lepukkant és pusztuló alföldi kisvárosban, illetve annak környékén játszódik, bár a város rajza részletesebben csak az új regényben van kidolgozva. A trilógia mindhárom darabja disztópia is, elképzelt, (kelet-európai) világban játszódnak, ha a Báró elődjeinél konkrétabb térben és időben van is elhelyezve.

„E triptichon egyes darabjai […] mintha az elkerülhetetlenül bekövetkezendő összeomlás időben előrehaladó fázisai lennének, s így e hármas kompozíció valamiféle történeti determinizmus célelvűségét sugallja. […] Erre utal a Sátántangó önmagába záruló szerkezete és Az ellenállás… körívszerűen záródó, a kilépés lehetetlenségét sugalló, s a test biológiai bomlásának analízisét bemutató befejezése, de ugyanezt jelzik a művek mottói is, hiszen az idő haladása egyformán függesztődik fel a Sátántangó Kafka-idézetében (>>Akkor inkább úgy vétem el, hogy várom<<) és Az ellenállás melankóliája >>Telik, de nem múlik<<-jában. A Báró Wenckheim… mottója pedig az idő immár végleges törlődésének, a létezésnek az örökkévalóság időtlenségében megvalósuló megszűnésére utal: >>Örökre; tart, ameddig tart<<” (Szabó Gábor). E tekintetben és a hiába való várakozásban mindhárom (mind a négy) regény Beckett Godot-ra várva című darabjára emlékezetet.)

„A Sátántangó magyar vidéken, néhány helység-, kastély- és majornévből kikövetkeztethető módon egy Gyula környéki telepen játszódik. Valaha itt virágzó gazdaság volt, amely azonban összeomlott, s a telepet felszámolták. Csak azok maradtak, akiknek végképp nem volt hová menniük, három gyermektelen házaspár, Schmidték, Kránerék és Halicsék, és három agglegény, a bezárt iskola egykori igazgatója, egy felfüggesztett orvos és Futaki, aki gépész volt. A tanyán a Horgos család él, az özvegy anya (a családfő öngyilkos lett), a két nagylány, akik a nem működő malomban állnak a telep férfilakosságának szolgálatára, a 12—13 éves kamaszfiú és Estike, a félkegyelmű kislány. A közelben él még egy vak tanyás. A telepen kocsma üzemel. A kocsmáros a városban vett házat, felesége be is költözött. Mindenki fél lábbal él itt, a legtöbben el szeretnének menekülni.” (Radnóti Sándor) A telepiek arról értesülnek, hogy a halottnak hitt Irimiás (Petrina nevű kísérőjével) felbukkant („feltámadt”) és eljön hozzájuk. Várakoznak. Irimiás, a szélhámos el is jön, haza is tér, és új életet, felvirágzást ígér. Azután kiderül, hogy az Almásy-kastély (v. ö. azzal, hogy Wenckheim bárót is itt kívánják elszállásolni!), ahova viszi őket, romhalmaz, a „megváltó” pedig rendőrspicli, ügynök, aki szépen beszervezi őket. Egyetlen ember marad az üres telepen, a régen házába zárkózott, különc Doktor (v. ö. Tanár!), aki a regény végén a regényt kezdő mondatokkal elkezdi írni korábbi feljegyzései folytatását, azaz magát a regényt. A regény titokzatos harangozással kezdődik és azzal is ér véget. Csakhogy a befejezésből megtudjuk, honnan jön a titokzatos harangszó, a biblikus metafizikából visszahuppanunk a földre. A zenei szerkesztés és a zenei utalások a Sátántangóban ugyanúgy meghatározóak, mint a Báró Wenckheim hazatérben. Radnóti Sándor 1985-ös felfedező kritikájában így ír a könyvről: „[a]z új magyar próza igen jelentős művel gyarapodott, makulátlan remekművel, melynek jellegzetessége, hogy végre és újra a szó kanonikus, ha tetszik, >>régi<< értelmében: regény. […] A hosszú tanulmány vége felé pedig így összegez: a „részletesebb kifejtéssel azt a meggyőződésemet szerettem volna alátámasztani, hogy a Sátántangó korszakalkotó mű”.

Az ellenállás melankóliájában (1989), amelyből Tarr Béla a Werckmeister harmóniákat (2000) készítette, „[e]gy alföldi kisvárosba, ahol a közbiztonság folyamatosan romlik, vándorcirkusz érkezik. Két fő attrakciója az óriásbálna és a kis termetű herceg [v. ö. Báró!]. Az emberek csodájára járnak a bálnának, de félnek is tőle. Idegenek is jönnek, akik csak a herceget akarják hallgatni. A herceg szónoklataival felizgatja az összeverődött tömeget, amely féktelen pusztításba kezd, és a gyengék és elesettek ellen fordul. A város elöljárói tehetetlenek ebben a helyzetben, a hadsereg segítségét kérik. Szimbolikus és tényleges hatalomátvétel történik, amelyben a régi rend összeomlik és egy új, diktatórikus berendezkedés bontakozik ki. A mű sötét képet fest emberi jelenünkről/ jövőnkről, amiben már nincs helye semmiféle idealizmusnak, és ahol a gyilkosok és áldozatok közötti éles határ gyakran elmosódik.” (Wikipédia)

3. A Báró Wenckheim hazatér értelmezéséhez – lehetséges megoldások a feladatokhoz

A Báró Wenckheim hazatér az „újmagyar fecsegés nagykönyve”, „kisszerűségről szóló nagy mű” (Sipos Balázs). Társadalmi szatíra és humorosan elbeszélt apokalipszis. Szélhámosregény szélhámos nélkül, krimi nyomozás nélkül, negatív utópia, disztópia végtelenül ismerős, realisztikusan kidolgozott dél-alföldi világban. A magyar kisváros regénye az univerzális káoszról és pusztulásról. Pusztulástörténet, amitől egyszerre borzongunk, rémüldözünk és röhögünk. Néhol szentimentális szerelmes regény, ahol azonban a hősszerelmes nem ismeri fel álmai asszonyát. Hagyományos nagyregény teljes világgal és lineáris cselekménnyel, amelynek azonban nincs kitüntetett elbeszélője, ahol az összefüggő eseménysor széttartó szereplői szólamokból bontakozik ki. Kánon (vagy inkább kvodlibet) karmester nélkül (Margócsy István). Sok oldalon átindázó bekezdésmondatokkal, amelyek azonban nem egyívűek, hanem többnyire rövid, követhető, élőbeszédmondatokból épülnek. Regény az Argentínából hazatérő báróról, a címszereplőről, aki azonban az ötszáz oldalas regénynek csak a 85. oldalán lép színre és „a 347. oldalon már mennie kell” (Györffy Miklós), mert meghal, és közben is számos alkalommal mások történetének adja át a helyét: a 267. oldaltól a 325-ig sincs színen. Regény, amelyben a rendezett káosz uralkodik.

I. Tér és idő, műfaj

A regény egy dél-alföldi kisvárosban játszódik, a Kőrös folyó és Békéscsaba közelében, Sarkadtól nem messze, egy városban, ahol két városrészt Kisrománvárosnak, illetve Nagyrománvárosnak hívnak, ahol egy Almásy-kastély áll, ahol a felsorolt paramétereken kívül az épületek elhelyezkedése, az utcanevek (Csókos út, Béke sugárút stb.,), az eleki elágazás stb. is Gyulát, a szerző szülővárosát idézik. A Keletiből Szolnokon át visz ide a vonat. Valóságos város, de mégsem az. Neve sehol nincs leírva, állapotai nem felelnek meg a mai Gyula állapotainak. Például az Almásy-kastély a valóságban nem lepukkant árvaház, hanem pompás idegenforgalmi látványosság. A valóságos Gyulán nem alszanak hajléktalan albánok az utcán. És így tovább. A város egy konkrét, létező település, de ugyanakkor a kelet-európai kisváros (szimbóluma, metonímiája), az egyetemes hanyatlás és pusztulás jelképes tere is.

A Báró Weinckheim cselekménye egyfelől a rendszerváltás utáni Magyarországon játszódik, a 21. század első évtizedeiben. A pontos évszám meghatározott, ugyanakkor ellentmondásos. A motoros banda, a Helyierők tagjai a Való Világ 2-t nézik, amit az RTL televízió a 2003-as évben sugárzott, ugyanakkor a Báró egy éjszaka Buenos Airesben Jorge Mario Bergoglio érsekkel találkozott, akiről a cselekmény jelen idejében már tudja, hogy közben pápává választották. Márpedig az eredetileg a fenti nevet viselő Ferenc pápa 2013-ban lett a katolikus egyház feje. A hazautazó Wenckheim báró a Keletiben menekültekkel találkozik, ami 2015 szeptemberét idézi. Igaz, ez is el van bizonytalanítva: a pályaudvart ellepő „menekültek” leírásuk alapján magyar hajléktalanok is lehetnek, nemzetiségükről nincsen szó. A dátumok ellentmondása szerintem nem hiba, hanem konkretizálás és elbizonytalanítás tudatos ötvözete, az időpont megadása s ugyanakkor kitágítása. A kisváros, ahol a cselekmény játszódik nem a mai Gyula, közállapotai, hanyatlása, felbomlása, pusztulása egy jövőbeli helyszínt vizionál. A regény helyszíne egyszerre egy mai magyar kisváros és egy negatív utópia fiktív tere, múlt, jelen és az elrettentő jövő keveredik a regényidőben. Az idő, ahogy a regény egyik értelmezője mondja egyszerre történelmi és metafizikai idő: a 2000-es, 2010-es évek ideje és az üdvtörténeti apokalipszis ideje. A második eljövetel ideje, amelyben azonban a megváltó helyett egy idült szerencsejátékos jön el. A cselekmény néhány hét alatt zajlik le, de a hanyatlás és pusztulástörténet egyúttal időn kívülinek, örökkön megtörténőnek is érzékelhető. Az idő a regényben két ponton is megdermed, megszakad, átlép, átszakad az apokalipszis lovasainak idejébe. Az apokalipszis lovasai fekete autókonvoj képében jelennek meg. „[M]egállt a korsókban a sörhab, a sörhabban a buborék, mely épp felfelé igyekezett, […] megdermedt, és megfagyott, megállt az élet” […] „támadt egy szünet az elemi tudásban és elemi értelmezésben, hogy kik ezek, és mit akarnak itt, mert volt, aki már akkor látta a konvoj elejét, amikor Békéscsaba felől elérték és átlépték a városhatárt” (177) […] ez a végtelen sok jármű kivétel nélkül közelebb látszott lenni valami földönkívüli sereghez, mint valami autókaravánhoz” (178) „megállt az eső az esőben, a cseppek maradtak, ahol éppen voltak, a levegőben, lejjebb vagy följebb, mindegy, ezernyi és tízezernyi és százezernyi csepp abban a pillanatban ég és föld között”. Az idő a titokzatos konvoj második megjelenésekor is hasonlóképpen áll meg. Az idő megáll és mindenkibe belehasít a félelem (410-413. oldal).

Műfaj

A BWH, mint említettem, társadalmi szatíra a kisszerű, fontoskodó és tehetetlen városi tisztségviselőkről (polgármester, kapitány, könyvtárigazgató, iskolaigazgató, állomásfőnök stb.), a sajtóról, a neonáci (?) motorosokról, a megváltó szerelmet váró vénlányról, a kisstílű szélhámosról (Dante) és egyáltalán a városlakókról. Disztópia vagy negatív utópia egy elképzelt jelen idejű jövőben, jövő idejű jelenben. „[A] bibliai utalásoktól Cervantesen és Turgenyeven át a romantikus-szentimentális regények (Marika és báró románca), a posztapokaliptikus thrillerek, a társadalmi szatíra, a keresés- és megváltástörténetek kifordításai, a pikareszk [kaladorregény] (Dante, a titkár szólama) derengenek át rajta.” (Szabó Gábor) Talán a mítoszregény, a regénymítosz elnevezés is indokolt: a megálló idő, az ismétlődő történetek, az elvarázsolt világ Gabriel Garcia Marquez Száz év magányával, a bibliai parafrázisok és az ördög eljövetelére adott reakciók Bulgakov Mester és Margaritájával is rokonítják a Báró Wenckheimet. A többszólamúság, a Kapitány és főleg az odúlakó Tanár meditációi Dosztojevszkij polifon eszmeregényeit is idézik. A Báró ábrándos, bizonytalan figurája, rejtélyes megjelenése valamelyest Miskin hercegre, A félkegyelmű című regényének főhősére emlékeztet.

II. Nézőpont és beszédhelyzet – szólam- és nézőpontváltások – zenei szerkezet

A BWH-ban nincs mindentudó elbeszélő, minden eseményt különböző szereplők, „beszédgépek” (Sipos Balázs) szólamaiból ismerünk meg. Kívülálló elbeszélő csak a regénytesten kívül álló Figyelmeztetésben szólal meg, illetve egy másik, magát nem impresszárióként stilizáló „mindentudó elbeszélő” mondja el az apokaliptikus autókonvoj érkezését és hatását. Mindenütt másutt szeszélyesen, hol bekezdéseken belül, hol bekezdések kezdetén változó, megszólaló szereplői nézőpontok, szólamok érvényesülnek. A szereplők vagy monologizálnak, hol valakihez beszélnek (pl. Marika Dórihoz, illetve Irénhez, Dóri az apjához, a könyvtárigazgató Nóri nevű beosztottjához, a Kapitány a szakaszvezetőhöz, a Polgármester Dórihoz, a városi elöljárókhoz vagy a dúskeblű vezetőtitkárnőhöz, a motorosok egymáshoz, más szereplők a kocsmai pultoshoz, presszósnőhöz stb.), minden megszólalás, így minden párbeszéd is (szabad) függő beszédben hangzik el. Érdekessége, eleinte talán nehézsége a szólamvezetésnek, hogy a szereplő előbb kezd el beszélni, minthogy megtudjuk, ki is beszél. Az olvasás játékának ez is fontos szabálya, összetevője. A beszélő személyének azonosítása talán azért is késleltetődik, hogy eleinte hangzavarnak hasson, ami azután – átmenetileg – kitisztul: a szövegtengerből, az összehangolatlan kórusból fokozatosan válik ki egy-egy hang. Előbb halljuk meg a hangot, csak azután látjuk meg az énekest. Különösen érdekes ez a nézőpont- és szólamváltogatás az Írt nekem című fejezetben (141-198. oldal), melyben legalább 26 nézőpontváltást, tucatnyi beszélőt figyelhetünk meg. Igaz, több szereplő többször is szóhoz jut. (Ezt a fejezetet ezért a feladatsor alaposan is górcső alá veszi.)

„[I]tt nincs meghatározott elbeszélő, az elbeszélés szituációja nincsen még nagyjából sem körvonalazva: egyes beszédszólamok megjelennek, elmondják (eléneklik?) szólamukat, amely felépítésében nagyon hasonlít az előző vagy következő megszólaló szólamára; mondják a magukét, meghatározott rendben – de anélkül, hogy egy külső rendező elv, egy felérendelt bölcs (mindentudó?) narrátor irányítaná fellépésüket, megjelenésüket és megszólalásukat. Mindenki mondja a magáét, ráadásul úgy, hogy megszólalásuk során egy ideig az sem derül ki, vajon most éppen ki vette át a szólamot. Úgy >>énekelnek<<, természetesen nagyon szépen megkomponáltan, hogy szinte a sok szólam együttese szinte magától kellene, hogy feltegye a kérdést: s ki a karmester, s hol van, honnan vezényel – ha vezényel egyáltalán.” (Margócsy István)

A regényt a radikális belső nézőpont, belső fokalizáció jellemzi, ugyanakkor a sok belső nézőpont egymásmellettisége valamilyen átfogó képet is kialakít a dolgokról, eseményekről.

Zenei szerkezet

Zenére utal már a az is, hogy a regény kiadói adatokat tartalmazó előlapja előtti Figyelmeztetés, intelem muzsikusoknak szól. Az is fontos, hogy ezt nem a karmester – mivel az a regényben nincs! –, hanem egy magát Istenhez hasonlító impresszárió (zenei menedzser-producer) mondja el. Ezután a zenészek, a „beszédgépek” automata üzemmódra kapcsolnak. Az egymást váltogató beszédszólamok is ezt a zeneműszerűséget valósítják meg. A regény egésze egy furcsa kánon. A regényzárlatban a szó szoros értelmében is egy – paradox – kánon szólal meg. „Krasznahorkai László új, minden szempontból nagy és nagyszabású regénye különlegesen érdekes és megrendítő, egyszerre fenséges és ironikus, végtelenül paradox befejezéssel ér véget. Mikor már az egész város (azaz az egész világ) elpusztult, az egyetlen életben maradott félkegyelmű figura egy toronyból nézi a katasztrófa sújtotta területet, s a látványtól megihletve énekre fakad, s az iskolai énekórákról mindenki számára emlékezetes kedves, primitív, de mégis nagyon bonyolult dalt kezdi énekelni: „ég a város, ég a ház is...”. Az ének paradoxitása abban rejlik, hogy egy szólamban nem működik. Formájának lényege az lenne, hogy elvileg más szólamok is bekapcsolódnának a zenébe, s mikor ugyanazt éneklik, mégis többszólamú zene keletkeznék. Csakhogy már nincsen más élő ember messze a vidéken, s ezért hiába szólal meg a narrátor keserű és persze nevetséges utasítása a legutolsó mondatban, mondván: „és most mindenki” – se visszhang, se más szólamok bekapcsolódása nem elképzelhető. A kánon formája kifordul önmagából – a világot elbúcsúztató ének mint önmaga paródiája zeng a nagy pusztulás, a mindent felölelő semmi felett.”

Erre a zeneiségre irányítja a figyelmet a függelék jellegű Kottatár és a kettős fejezetcímek közül a ritmust, dallamot utánzók-előírók: TRRR…–RAM–PAM–PAM–PAM–HMM–RÁRÍRÁ–RÍ–ROM. Meglehet, modorosan.

A regényegész kánonjellegét, karmester és összhangzat nélküli többszólamúságát történet formájában viszi színre a regény egyik tetőpontját jelentő pályaudvari jelenet (a PAM – Eljön, mert azt mondta, hogy eljön című fejezetben). A történet itt a regény egészének elbeszélésmódját, beszédformáját tükrözi, sűríti jelenetté. (Ez a rész a feladatsorban szintén fokozott figyelmet kap.) Az Argentínában élt bárót az argentin elnök (diktátor?) feleségéről, politikai harcostársáról, Evita Perónról szóló rockoperából való dal köszönti. Ezt harsogják az egymáshoz képest is elcsúszott motorkürtök, velük versengve, később elkezdve ezt énekli az asszonykórus, ez a hangzavar folytatódik, amikor a Polgármester, a Kapitány és az Iskolaigazgató is nagyjából egyszerre kezd szónokolni. Teljes a káosz, a szólamok között hiányzik az összhang, itt sincs karmester. Persze a regény szólamvezetése valójában nem ilyen kaotikus, hanem szigorúan megtervezett, rendezett káosz, hisz a káoszt artikulálni nem lehet kaotikusan. A Tánclap című tartalomjegyzék legvégén, azaz a könyv utolsó oldalának alján is zenei kifejezés áll: „Da capo al fine” – újra az elejétől. Paradoxon ez is: ha minden elpusztult, mit lehet újra kezdeni? De lehet, hogy a pusztulás örök folyamat, állandó „apokalipszis most”.

III. Szereplők és cselekmény

A regény nagyregényhez illően rengeteg szereplőt mozgat, illetve szólaltat meg. Méghozzá igen sokféle társadalmi státuszú ember jelenik meg: árvagyerekek, kalauzok, mozdonyvezető, állomásfőnök, szerelő, újságírók, fotósok, hajléktalanok, kocsmáros, arisztokrata, presszósnő, asztalos, polgármester, rendőrkapitány, könyvtárigazgató és beosztottja, iskolaigazgató, főlovász, tudós, az asszonykórusban éneklő parasztasszony, irodai dolgozók, szélhámos, pap, erőszakszervezet vezetője és tagjai stb.. A két főhős a mohakutató tudós Tanár úr és a címszereplő Báró. Ugyanakkor a Báró sem abszolút főszereplő. Mint arról feljebb már szó volt, elég későn jelenik meg a regényben, és a Tanárhoz hasonlóan nem szerepel a regény utolsó harmadában. Ez alighanem azt erősíti, hogy a főszereplő a város maga is lehet. A város arca azonban éppen a két főszereplő hatására mutatkozik meg, az ő figuráik hozzák mozgásba, késztetik megnyilatkozásra a többi szereplőt.

A Báró és a Tanár

A Báró és a Tanár bizonyos szempontból hasonlítanak egymáshoz, miközben természetesen máshonnan jönnek, más a habitusuk, más a gondolkodásmódjuk, más a városban és a cselekményben elfoglalt helyük. Közös bennük, hogy mindketten különcök, mindketten idegenek, mindketten kívül állnak a város társadalmán: a Tanár kivált abból, és a remeteéletet választotta, a Báró pedig külföldön élte le élete javát, kívülről és kivételezett pozícióban lép be a város világába. A tanár módszeresen számolja fel társadalmi kapcsolatait, korábbi életformáját, a Báró nem tudja sajátjaként felismerni, látni szülővárosát, nem tudja felvenni a régen megszakadt szálakat. A Tanár sikertelen (végül sikeres) kivonuló, a Báró sikertelen „bevonuló”. Mindkét figura otthontalan, s mindkettőt valami más izgatja, mint a hétköznapok ügyes-bajos dolgai. Mindketten nagy dolgokról, az élet értelméről gondolkoznak. A Tanár folyton, a Báró főleg a Városerdőn tett végzetes kimenetelű sétája közben. Keresők. Mindkettejüknek a regény kiemelt helyén, a kétharmadánál, az aranymetszéspont körül van egy-egy nagymonológja. A Báró a Városerdőn, a Tanár a bicerei állomáson monologizál. A Báró önmagához, a Tanár a hozzászegődött kóborkutyához, a Kisdöghöz beszél. A Báró inkább érzelmi hazatalálásra áhítozik, a Tanár a tudás fegyverével akar valami pozitívumig, a nagy Igen-ig eljutni. A városlakók számára nemigen van mondanivalójuk. Közös bennük még, hogy egy-egy botrány hősei: a Tanár lánya ellene folytatott egyszemélyes tüntetése, majd a motoros Kiscsillag meggyilkolása, a Báró nagy várakozásokkal kísért hazatérése miatt kerül a közfigyelem középpontjába. Mindketten akaratlanul botrányhősök lesznek, mindketten a sajtó figyelmének fókuszába kerülnek. A Tanár gyilkol, a Bárót meggyilkolják. Mindkettőjük ügyével foglalkozik a Kapitány és a rendőrség.

A Tanár

A regény a Tanárral kezdődik, törvénytelen lányának megjelenésével, aki a sajtó bevonásával akarja róla egész életében megfeledkező apját lehetetlenné tenni, kipellengérezni, megbüntetni. Remek, érdekfeszítő regényindítás, ahogy a remete magányos életét nagy felhajtással megbolygatják, ahogy a szelíd (mohakutató!) Tanár nagy erejű katonai lőfegyverrel a sajtó képviselői, a lánya köré sereglő tömeg közé lő. Az izgalmat tovább fokozza, a regénynek thrillerszerű jelleget ad, hogy a neonáci motoros banda (1944-es nyilas újságokat kap tőlük ajándékba) előbb védelmébe veszi a világhírű mohakutatót, majd miután az önvédelemből a banda egy tagját, Kiscsillagot megöli, hajtóvadászatuk célpontjává lesz. A thriller vagy krimi jellegű szál azzal folytatódik, hogy a Tanár óriási mennyiségű tüzelőanyag kalandos megvásárlása után felgyújtja kalyibáját és a körülötte lévő Csipkebokor nevű területet. Ezzel a mímelt öngyilkossággal megszünteti az ellene folyó rendőrségi nyomozást, a kapitány pedig a motoros szervezet, a Helyierők hajtóvadászatát is leállítja. A törvénytelen lány megjelenése és a gyilkosság így azután végül sikeressé teszi a társdalomból való teljes kivonulás kísérletét. A Tanár életmód- és lakóhelyfelszámolása, a Csipkebokorban való új honfoglalása párhuzamban áll szellemi tevékenységével. Napi két óra gondolatmentesítési gyakorlatát a gondolkodástól való megszabadulás igényével végzi. Mint monológjából megtudjuk, folyamatos szellemi takarítást végez. Logikája némileg ellentmondásosnak tűnik, mivel elvileg hibásnak tarja a tagadások révén való gondolati előrejutást, de a takarítást, a „tisztogatási állandót” nehéz nem tagadásnak látni. A bicerei állomáson arról filozofál, hogy „csupán események vannak” (a 321. oldal utolsó két, illetve a 322. oldal első két sora), illetve, hogy „semmi nincs meg, csak az, ami zajlik, és a zajlásban semmi nincs önmagán kívül” (317. o.). Az emberről is azt állítja, hogy „magunk is események hálózata vagyunk”. Ez a lét- és ismeretelmélet tagadja a világ rendezettségét, hierarchizáltságát, valamilyen átfogó rendezőelv, törvény létét. Ez a filozófia alighanem megfeleltethető a regény poétikájának, annak, hogy csak mellérendelt szólamok, csak folyamatos beszéd van, a mindentudó, mindenható elbeszélő hiányzik. A Tanár szerint az egyetlen állandó a létben, a „Lét Alkotmányának alapja” a félelem. Mindent a „fortélyos félelem igazgat” (József Attila: Hazám), ez hozta létre a civilizációt, a kultúrát, amely azonban alapjaiban hamis (324. o.). Fennkölt és hagymázos eszmefuttatásának az ad komikus színezetet, hogy hallgatósága mindvégig a Kisdög, a hozzászegődött kóborkutya. Ráadásul ez a tény a fejezet és a monológ végén csattanóként kap hangsúlyt. Hogy a Tanár útja hova vezet tovább, azt nem tudjuk: a kisvilágból való szökése sikerült, de később Marika szemével újra látjuk őt Pesten a Parlament előtt, ahol tüntetésen szónokló leányát hallgatja. Hogy ez mit jelent, nem tudjuk, az amúgy a város szempontjából tökéletesen lezárt regénynek ez az egyik tudatosan elvarratlan szála, nyitott mozzanata.

A Báró

A szerencsejátékfüggő báró a maga esendőségében a regény talán legszerethetőbb alakja. Élete kudarc, testileg, lelkileg, szellemileg hanyatlik, s ezt tudja is magáról. Rokonai a dél-amerikai kaszinótulajdonosok bosszúja elől szülővárosába menekítik, de számára ez nem csupán menekülés, hanem valamiféle feltámadás, újrakezdés reményével, a múlt megtalálásának és újraírásának lehetőségével kecsegtető esély is. Azzal a reménnyel érkezik haza, hogy a Mariettának nevezett Marikával való hajdani viszonzatlan szerelme most beteljesül. Idegensége azonban nem szűnik, hanem felerősödik hazatérése után. A túllihegett fogadtatás rettenettel tölti el, a rá irányuló elvárásokhoz semmi köze. A városban számára semmi nem ugyanaz, ami volt. Ifjúkora épületeit, városrészeit, erdejét önmagukkal nem-azonosnak látja. A megváltozott szemlélő révén az is megváltozott, ami valójában nem változott. A múlt folytathatatlan, visszanyerhetetlen, a szakadás végleges. Ennek az élménynek a legtöményebb kifejezése a regény számos nagyszerű jelenete közül az egyik legszebb, amelyben a Báró meglátogatja Marikát, emelkedetten szaval neki az iránta való érzéseiről, de a jelen lévő nőben nem ismeri fel szerelmét, akiről éppen áradozik. Az idő győzött. A jelenet egyszerre abszurd és megrendítő. A kávéfőzés, kortyolgatás, kávéscsészékkel való babrálgatás pótcselekvéseinek finom rajza lélektani remekléssé is teszik a jelenetet. Utóbb, a Báró élete értelmét firtató és öngyilkosságra készülő városerdei monológja során a kávéscsészés jelenet új megvilágításba kerül. Wenckheim hirtelen rádöbben, hogy élete értelme, akihez vissza kell mennie és akitől bocsánatát kell kérnie, nem más, mint beteljesületlen ifjúkori szerelmének tárgya (347). Azaz vagy már az abszurd beszélgetés során is tudta, hogy kivel találkozott, vagy most utólag tisztult fel benne a kép, és most már tudja, hogy nem szerelme anyjával vagy nagynénjével találkozott, hanem magával Mariettával. Majdnem visszazökken a kizökkent idő. Ilyen happy endet azonban a könyv logikája nem engedhet meg, a Bárót, aki már nem akar a sínek közé feküdni, véletlenül elüti egy „Lencse típusú univerzális darus szerelvény”, amellyel részeg vasutasok és szerelők éppen szarvasra vadásznak. A szarvas helyett a bárót vágják három darabba (354).

Báró Wenckheimet a kritikusok Don Quijote alakmásaként értelmezik, bár Karsznahorkai tagadja, hogy ilyesmire gondolt volna. Ez furcsa, mert a szolnoki Dante, a Báró Sancho Panzája Marikát Dulcinea der Tobozónak nevezi a regényben (396.o.). Az álmodozó Báró mellet Dante képviseli a Sancho Panza-i földhözragadtságot. Ennek egyik mókás jele, hogy nem érti, hogy az irodalom szerelmese, hajdani könyvmoly Bárónak a név hallatán nem a Bayern München ilyen nevű focistája, hanem valami középkori olasz költő jut az eszébe. A Báró álmodozó múltban élő, mint Don Quijote, aki szintén idegenül bolyong a való világban és álmai asszonyát, elérhetetlen szerelmét keresi. Wenckheim Béla epekedő szerelmes levelei nagyon is szólhatnának a valódi (pontosabban a Don Quijote által átképzelt) Dulcinea del Tobagónak. Cervantes hőse is inkább a régi könyvekben élt, mint a korabeli valóságban, a fiatal Béla is folyton „furcsa könyveket olvasott” és „mindent tudott Turgenyevről” (144.o). Arról a Turgenyevről, aki – bár ez nincs megemlítve a könyvben – leghíresebb előadását Hamletről és Don Quijotéről tartotta…

A Báró a regényben akaratán kívül azt a szerepet tölti be, mint a magukat másnak kiadó szélhámosok. Mindenki azt várja tőle, hogy milliárdokat adományoz a városnak, hogy felvirágoztatja azt, hogy ő lesz az új Széchenyi. Azután nagyot csalódnak a „szélhámosban”, aki nem volt dúsgazdag, aki után semmi nem maradt, se pénz, se vagyon, se végrendelet. Persze tudjuk, hogy a Báró nem tettette magát másnak, mint, aki, nem ígért senkinek semmit, így hát ennek a szélhámostörténetnek nem egy valódi szélhámos a hőse. Igaz, van olyan is a regényben: Dante, aki pénzszagra gyűlve a Báró titkárának ajánlkozik, a gyanús szerencsejáték-üzletágban keresi kenyerét, korábban pedig valamilyen közös üzletükben átverte a Kaptányt, a városi rendőrkapitányt.

A két kulcsszereplő viselt dolgai mozgásba lendítik az enyésző várost. A szereplőket az egyszerűség végett – a regényszerkezetet hűen követve – talán körökbe rendezhetnénk: a Polgármester köre, a Kapitány köre, Marika köre, a motorosok köre. A sürgölődésben, kapkodásban legtöbbször a Polgármestert halljuk, aki tanácskozásokat hív össze, Dórát, a turisták híján nem működő turisztikai hivatal fiatal alkalmazottját ünneplési különmegbízottá teszi. A csodaváró kisvárosi előkelőségek rajza a szatíra fővonulata. A hanyatló, elszigetelődő (Isten háta mögötti…) város utcáiról el akarják tüntetni a szemetet és a hajléktalanokat. A nagy vendég számára kiürítik az árvaházként működő Almásy-kastélyt, de az lakhatatlan, romos hodály marad, ahol még a Báró ágya sem készül el időre. Tülekednek a pályaudvari fogadtatáson való szereplésért. Bohózatba illik minden rendezvény, amellyel a Polgármester szórakoztatni kívánja az érkezőt („üvöltve-tüsszögő verseny”, „csirkefarhát-hajító verseny” stb.). Fontoskodása és ötlettelensége, önbizalma és pozíciójára való alkalmatlansága, emberek iránti figyelmetlensége komédiába illő figurává teszik. Dórához is (akinek képtelen megjegyezni a keresztnevét), a város elitjéhez is úgy beszél, mintha tudná, mit akar, de megszakadó mondatai, üres formulái (nyelvi jellemzése) leleplezik. A kövér és kopaszodó könyvtárigazgató, akinek körébe legszorosabban a belé szerelemes könyvtárosnő, Nóra tartozik, hamis értelmiségi felsőbbrendűséggel, az olvasók lenézésével beszél kultúrmissziójáról. Magányos életmódjának bizonyos elemei, egyetlen emberi kapcsolatához, Nórához fűződő személytelen, érzelemmentes, főnökösködő viszonya őt is komikussá teszik, ahogy az epekedő, de félénk vénlányt is. A könyvtárigazgató a közügyekről magabiztosan véleményt mondó, de azokat befolyásolni nem tudó, nem akaró, elbújó értelmiségi karikatúrája.

A Kapitány egyfelől tagja a „Polgármester körének”, másfelől saját kliensei is vannak. Beszédeit helyette a latin auktorok könyvei között élő szakaszvezető (egy újabb különc!) írja. A Kapitány cezaromániája pályaudvari köszöntőbeszédéből is kitűnik: a bárótól várt „gyorsasági egységről”, „bevetési időrátáról” szónokol, két helikopterre, négy kétéltű járműre való igényét fogalmazza meg már a vendég érkezésének pillanatában. Ahogy a presszósnő mondja: „erre megy ki ez a játék, le fogják nyúlni a pénzt”, „mindegy, hogy a Kapitány vagy a Polgármester vagy a Tejporgyáros, ezek fogják, én mondom, mondta, és lenyúlják a végén az egészet” (213). (Amúgy az imént idézett mondattöredékben a „mondta” szó komikus, ügyetlenkedő ismétlése szépen példázza a Wenckheim-regény mondatainak komikus, élőbeszédet és irodalmi függőbeszédet egyaránt parodizáló struktúráját.) A Kapitány kisszerűsége és nevetségessége mellett akár félelmetes is lehetne: nemcsak a törvényes rendfenntartók parancsnoka, hanem a szerencsejáték-hálózatot s annak üzletágvezetőjét, a szolnoki Dantét, illetve a neonáci erőszakszervezetet, a Helyierők motorosszövetséget is valamelyest ő irányítja, illetve üzletel és egyeztet velük, parancsol nekik. Ízelítőt kapunk a posztkommunista maffialám provinciális verziójából.

Marika szerelmes hajlamú, vénkisasszony, aki csalódott a férfiakban, akik az életét jelentették. Alakját, szavait saját szólamán kívül részben Dóri, az őt mint öregedő nőt lenéző turistairodai kolléga, részben a talpraesett örök barátnő, Irén nézőpontjából ismerjük meg. Itt is érvényesül, hogy a nézőpontváltások révén (hol Irént halljuk Marikáról, hol Marikát Irénről, Dóra apjának beszél mindenkiről) az alakok plasztikusabbá válnak. Irén szerint Marika ábrándos asszony, így tehát illene a nála egy-két évvel fiatalabb báróhoz, akit négy évtizeddel ezelőtt túl éretlennek, túl „elvontnak” és érzékenyek érzett magához. Marika ugyanúgy élete megváltását várja a Bárótól, ahogy a város. Így mintegy a város szinekdochéja. Igaz, ő érzelmi, míg a város anyagi újjászületést remél megváltója eljövetelétől. Marikában van tartás, talán különb a legtöbb szereplőnél. Aligha véletlen, hogy a Tanár mellett ő a város pusztulásának másik túlélője.

A neonáci motorosok a káoszban a brutális egyértelműségre törnek, férfibajtársiasságban, archaikus értékekben hisznek. A „Tiszta szív és egyenes gerinc” jelszó, az erőkultusz és a vezérelv érvényesülése jellemzi őket. Tömeggyilkos fegyvereket rejtegetnek, vélhetően önkényes rendcsináló műveleteket hajtanak végre. A káosz, a hanyatló világ természetes bomlástermékei, ártalmas ellenmérgei ők. A tanár által önvédelemből megölt Kiscsillag az agyatlan, nyughatatlan, állatias fizikai erő és a csillapíthatatlan agresszivitás megtestesítője. Ugyanakkor, mivel a motorosokat is többnyire belülről, a Vezér nézőpontjából látjuk, nem válnak igazán gyűlöletessé. Hiába tudjuk, hogy 1944-es újságok pirossal aláhúzott sorai mutatják számukra az irányt, nem hallunk tőlük rasszista mondatokat, nem látjuk őket erőszakoskodni. Ahogy Krasznahorkai nem „élesíti be” politikailag- ideológiailag a menekültek ábrázolását, úgy a szélsőjobboldali motorosok szellemi arculata is homályos marad. A regény úgy érinti az aktuálpolitikát, a jelen Magyarországot, hogy nem akar általánosságából, egyetemességéből veszíteni. A rengeteg egyénített mellékszereplőre itt nem juthat tér, de kiemelem a dohogó asztalost, aki a Báró kastélybéli ágyát készíti, majd miután a báró meghal, és az ő munkáját nem fizetik ki, még a csavarokat is kicsavarozza az ágyból. Hasonlóan remek miniportré a főlovászé vagy a benzinkutasé vagy a mozdonyvezetőé, a helyi és a fővárosi fotósé – de még igen hosszan lehetne sorolni.

A regény mindenkiről kedvezőtlen képet fest, de senki ellen nem kelt gyűlöletet az olvasóban, mindenkit a maga esendőségében láttat. Egyszerre érvényesül valamiféle történelemfilozófiai kegyetlenség és valamilyen antropológiai empátia.

Cselekmény

A szereplők felsorolása kapcsán a cselekményből is óhatatlanul sok minden előkerült már, hisz cselekmény és szereplők mindig kölcsönösen feltételezik és teremtik egymást már Arisztotelész szerint is. A regény két cselekményszál, „két rendkívüli háttértörténet” (könyvtárigazgató, 447. o.) váltogatására épül, a Tanár és a Báró történetére, a két botránykrónikára. Ezek kapcsolatára a két szereplő összevetése során, illetve a városvezetés, a Kapitány és a sajtó szerepe kapcsán már esett szó. Az, hogy a két főszereplő nem szerepel a regény utolsó harmadában, jelzi, hogy mindkét történet csak a pusztulás megatörténetének része, a várostörténet összetevője és katalizátora.

A cselekményszerkezetben meghatározó szerepet játszik a kívülről jövő szereplők megjelenése, az érkezés, a várakozás és a szereplő távozása. A regényt a Tanár törvénytelen lányának érkezése, demonstrációja és az arra adott fegyveres válasz indítja. A második nagy érkezés a Báróé, ennek azonban hosszú előkészítése kap döntő szerepet, e szálon a Polgármesternek és körének, illetve Marikának és körének van kulcsszerepe. A regény magját a megváltó eljövetelének komikus-deformált története adja. Az örömhír, az ádventi-nagyheti várakozás, majd a megváltó eljövetele, végül megváltás nélküli baleseti halála, a nagyhét utáni húsvét elmaradása. A gyilkosság és a Báró halálos balesete után a motorosok hajtóvadászata, illetve a Kapitány kettős nyomozása kerül a cselekmény fókuszába, valamint a Báró nem létező vagyonának keresése és nyomainak eltűntetése. A regényzárás pedig a végítélet előjeleivel majd bekövetkezésével foglalkozik.

IV. Motívumok

Motívumnak itt a szűk értelemben vett motívumokon kívül az ismétlődő cselekménymozzanatokat, jeleneteket nevezem. Ilyen a fentebb említett várakozás és eljövetel, ilyenek a sajtó által reflektorfénybe állított botrányok. Ilyenek a városházán, illetve a rendőrkapitányságon zajló, a város tökéletes impotenciáját, a vezetők inkompetenciáját mutató tanácskozások. Részben ilyen a sajtó szerepének ismételt bemutatása. A hírszomjas, szenzációszomjas újságírók működése. Először akkor látjuk az újságírók kínos szenzációéhségét, amikor a Tanár lányának demonstrációjáról tájékoztatnak, ami akkor és azáltal válik igazán komikussá, amikor szerencsétlenségükre nincsenek újabb történések. A stúdióba hívják a lányt, majd később – immár a Báró történetéhez kapcsolódva – Marikát. Tolakodásuk jellegzetes színfoltja a pályaudvari káosznak. Az övék az eseményekről, a nagy fiaskóról beszámoló egyik nézőpont. Korruptságuk és eszközszerepük akkor kerül előtérbe, amikor a város potentátjai átírják a múltat, igyekeznek kitörölni mindent, amit a sajtó megörökített gyászos szerepükből, túláradó lelkesedésükből. A Főszerkesztő pozíciójának megerősítése végett hamisít, töröl, a fotós pedig pénzt csinál az elöljárók megszorult helyzetéből, pénzért semmisíti meg a kínossá vált fényképeket. A Báró érkezését is a Blikk cikkei adják hírül, készítik elő: a sajtó támasztja a hamis reményeket, teljesíthetetlen elvárásokat. A szatíra egyik céltáblája a 21. század mediatizált társadalma. Fontos tárgyi motívumok a ruhadarabok. Ilyen a Tanár lányának a sálja, amely ajakrúzsával együtt hozzájárul fővárosi bombázó – és lázadó – imidzséhez. Ilyen a Tanár vastag kabátja, ami remeteségének kelléke. Ez a sál és ez a kabát visszatér a regény végén: a Parlament előtti tüntetésen ezekről a ruhadarabokról ismeri fel viselőiket Marika. Különösen fontosak a Báró ruhadarabjai: a sárga nagykalap, a sárga cipő és ing. Ezek kiemelik másságát, más világból való voltát. Az egyetlen dolog, ami utána marad, az a Savile Rowról származó hatalmas luxusruhatára. Alighanem jelképes, hogy a ruhákkal a város nem tud mit kezdeni, a hajléktalanoknak adja őket. Csakhogy a hajléktalanok sem tudják őket hordani, mert a hórihorgas Báró ruhái túl nagyok. Aki viselte őket, az is más világba tartozott, nagyobb volt, mint a városlakók. Don Quijote lovagi öltözékét a modern korban nem lehet viselni. Kevésbé fontos, de szintén karakterjellemző az, amilyen gondot Marika fordít az öltözködésére, az ő ruhái is mindig alapos jellemzést kapnak. Marika még korosan is hangsúlyozottan nő, aki nőiségében kíván beteljesülni. Fontosak a pusztulás, a lepusztultság motívumai. A városban mindenütt szemét van, az utcákon gyermekkoldusok és albán hajléktalanok. A gyárak nem működnek, a járdák, középületek elhanyagoltak. A vonatok nem, illetve nem menetrend szerint járnak. A város teherautóinak zöme nem üzemképes. Az őt az állomásra kéretlenül kikísérő Helyierők kapcsán a Tanár lánya az ország általános romlásáról is beszél: „a totális káoszban, amikor már nem működött semmi a fővárosban és a parlamentben és a bíróságokon és a rendőrségeken és a hivatalokban, és sehol az égvilágon nem működött már semmi ebben az országban, mert szétrohadt az egész” (66. o.). Ez a tiráda és A magyarokhoz című későbbi filippika azt jelzi, hogy bár csak a város végső pusztulásáról értesülünk, az ország sem járhat sokkal jobban. Ezt a benyomást erősíti meg a Keleti pályaudvar leírása és a magyar kalauz panasza. Így azt sem tudjuk, hogy a Pestre került túlélők, Dante, Marika, a Tanár és a lány vajon túlélik-e ezt a világot, ezt a katasztrófát. A pusztulás motívumaitól részben megkülönböztethetők a végső pusztulás, a végítélet előjelei. Ezek közé tartozik például az időt megállító fekete autókonvoj, „az apokalipszis lovasai” vagy a külön is figyelmet érdemlő tűzmotívum vagy a regény végén a kiürülő utcák, az elszaporodó titokzatos gyilkosságok vagy az egyiptomi tíz csapást idéző, az utcákat ellepő varangyok. (Igaz, a békák a Jelenések könyvét is idézik: „a hamis próféta szájából három tisztátalan lélek jön ki: olyanok, mint a békák, mert ördögök lelkei ezek”. (Jel. 16, 13-14)

A regényben kulcsmotívum a mindent elpusztító tűz. Először a Keleti felé közeledve a kalauz beszél arról, hogy „égni fog itt minden” (112.), másodszor a Csipkebokrot felégető, a Tanár által gyújtott, hatalmas tűzről esik szó (301-304.o.), a regény végén pedig a város egészét elemésztő apokaliptikus-eszkatologikus tűz (Jel. 9, 17-18.) gyullad ki: „nem egymás után gyulladtak ki a dolgok, hanem pontosan ugyanabban a pillanatban” (499). A Csipkebokor tüze ironikus kifordítása annak a bibliai jelenetnek, amikor Mózesnek lángoló csipkebokor képében jelenik meg az Úr (II. Móz. 3, 1-22). Itt a Csipkebokor megtestesíti egyrészt a tanár szúrós, elvadult természetét, másrészt kigyulladása a várost érő hét csapás, illetve gyilkosság utáni vándorlása nyomán értelmezhető – kicsit túlfeszítetten – úgy is, hogy a Tanár egyfajta Mózes-alteregó, aki azonban szarkasztikus-parodisztikus módon csak önmagát vezeti ki a kisváros Egyiptomából. Ezzel összevág az is, hogy Pesten Marika azt látja, hogy a Tanárnak hatalmas szakálla van.

V. Érintkezések, párhuzamok

A Báró Wenckheim hazatér erős intertextuális teret hoz létre, hív elő maga körül, sok elődműre utal. A szöveg lenyilvánvalóbb utalásai Krasznahorkai korábbi regényeinek olvasói számára ezekhez a regényekhez, főleg a Sátántangóhoz és Az ellenállás melankóliájához, kisebb részben a Háború és háborúhoz kapcsolódnak. Ezekről a párhuzamokról, rájátszásokról A szerzőről és műveiről című részben futólag már esett szó, itt ennek részletezésére a tanítási szituáció realitásait figyelembe véve nem térek ki. A legnyilvánvalóbb, legerősebb intertextuális kapcsolatok a regényt Gogol A revizor című szatirikus vígjátékához és Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiájához kapcsolják. Beckett Godot-ra várva című abszurd drámája is felsejlik a hiábavaló várakozásban és a világvége-hangulatban. A Don Quijote-párhuzamokról a Báró alakja kapcsán, a Biblia szöveghelyeinek felidézéséről a motívumok kapcsán volt már szó. A Báró alighanem felidézi Dosztojevszkij félkegyelműjének Miskin hercegét, a Tanár pedig Dosztojevszkij több regényének filozofáló odúlakóit. Bulgakov mítoszregényéből a biblikusságra és főleg az az ördög moszkvai látogatására adott reakciókra emlékeztet a BWH számos mozzanata. A kisvárosi elmaradottság és kisszerűség témája (Isten háta mögött), valamint a regénybefejező, ítéletmondó tűz (A fáklya, Úri muri, Kivilágos virradatig, Árvácska) Móricz regényeit is felidézheti. A kávéscsészés viszontlátási jelenet pedig, amelyben a Báró nem ismeri fel Marikát, minden bizonnyal Flaubert Érzelmek iskolája című regényét idézi, azt a jelenetet, amelyben a főszereplő Frédéric Moreau a megöregedett Arnoux-néban „nem ismeri már fel” örök plátói szerelmét, és erőltetett, hamis udvariaskodássá válik beszélgetésük. (Igaz, Frédéric nem a szó szoros értelmében nem ismeri föl Arnoux-nét, csak már nem látja benne azt a nőt, akit egy életen keresztül szeretett.)

A revizort és Az öreg hölgy látogatását is kifordítva idézi fel Krasznahorkai regénye. A szatíra éle mindhárom műben a kisvárosi elitet célozza. A revizort is olyasféle városvezetői tanácskozás indítja, mint amilyen a Báró Wenckheim hazatérben előzi meg a Báró érkezését. Mindkét tanácskozás felszínre hozza a város elitjének vétkeit, a siralmas közállapotokat. Közös a nagy megtévesztés mozzanata is, sőt még az is, hogy sem a revizornak, se Wenckheim Bélának nem saját ötlete, hogy másnak adja ki magát, mint ami. Közös a keserű meglepetés („pofára esés”) mozzanata is, amikor Hlesztakovról kiderül, hogy nem is ő a revizor, Wenckheim Béláról pedig kiderül, hogy nem dúsgazdag és a város hiába várta megváltóként, vagyona nem virágoztathatja fel. A különbség, az ironikus kifordítás egyrészt abban áll, hogy míg az orosz város vezetői rettegnek a revizor eljövetelétől, addig a dél-alföldi kisváros elitje megmentőjeként várja a látogatót, másrészt abban, hogy Hlesztakov, az ál-revizor valóban szélhámosként viselkedik, felveszi a neki kínált szerepet, míg báró Wenckheimnek ez esze ágában sincs.

Az öreg hölgy látogatása és a Krasznahorkai-regény között még erősebb a szövegközi játék. Mindkét műben a város idős és dúsgazdagnak vélt polgára tér vissza sok évtizedes külföldi tartózkodás után szülővárosába. Közös a két város elkeserítő helyzete és az is, hogy a hazatérőtől várják minden probléma megoldását, a város fölvirágoztatását. Sok tekintetben hasonlóak a két regény pályaudvari jelenetei is. Transzparens fogadja az érkezőt, üdvözlőbeszéd hangzik el, még az is közös, hogy a vonat megállása körül bonyodalmak vannak. Mindkét történetben a külföldre szakadt hazánkfia-hazánklánya hajdani szerelméhez tér vissza, vele vannak tervei. S innentől a csavar, a kifordítás. A báró férfi, Claire Zachanassian asszony. A magyar regényben a hazatérő szereplő szerelme annak idején viszonzatlan maradt: a Báró Marikának kicsit tetszett ugyan, de negyven évvel ezelőtt nem vette komolyan kitartó udvarlását; a svájci drámában a szerelemnek gyümölcse is lett, akit apja, Ill megtagadott, anyját, Klarát (Claire-t) pedig egy szégyentelen és hamis tanúvallomásokra alapuló perben bemocskolta, ellehetetlenítette. A Báró régi szerelmével végre boldog akar lenni, a milliomosnő viszont megbüntetni akarja hajdani szerelmesét, Illt és annak bűnös városát. Azt követeli, hogy pénzadománya fejében, azért cserébe öljék meg Illt.

„Ezeknek a kifordított műfaj- és szövegfosszíliáknak hol parodisztikus, hol megrendítő kavalkádja mintha egyszerre hatna a regényműfaj és a Krasznahorkai-regény világának közös felszámolásának irányába. Az az elképzelés, amely a műalkotást a Háború és háborúban a metafizikai és nyelvi otthontalansággal szembeni ideiglenes megérkezésként, menedékként, hajlékként szimbolizálhatta a New Yorki-i lakás falait borító, Merz igluit ábrázoló fényképekben, a regény önmegsemmisítő technikáiban visszavonódni látszik. Itt kaphat még egyszer jelentőséget a regényt Cervantes művének parafrázisaként is szemlélő pillantás. Nemcsak abban a már érintett értelemben, hogy Don Quijote figurája mint a regényvilág antropológiájának alaptípusa jelenik meg, hanem a cervantesi regényformát történelmi válságtünetként magyarázó felfogás Krasznahorkai művét illető érvényességében is.” (Szabó Gábor).

4. Lehetséges feldolgozási változatok

Az egyik lehetséges iskolai feldolgozási változatban a regény terjedelmére való tekintettel csak részletekkel dolgozunk. A másik lehetőség a teljes regény elemzési szempontok szerint haladó feldolgozása. A harmadik lehetőség szintén a regényegésszel foglalkozik, azonban a szempontok szerinti elemzést a különböző tanulócsoportok egymással párhuzamosan folytatják.

A tanítási szakasz terve

A-változat

A foglalkozás témája

Tartalom

Célok

Módszerek, eszközök, munkaformák

1. óra

Ráhangolódás

Közelítés a témához, a regényhez

Közelítés az alkotói világhoz

Kreatív megközelítés – a szélhámos és a kivonuló Vagy

Két érdekes részlet a regényből – lövöldözés a kalyibánál / botrány a pályaudvaron

A szereplők, illetve a regény iránti érdeklődés felkeltése

Kiscsoportos és frontális munka

Kreatív írás

Videó – Madonna: Don’t Cry for Me, Argentina

2- 3. óra

Hét regényrészlet értelmezése:

I.A Tanár és a leánya

II. A motorosok

III. A Báró érkezése

IV. A Báró és Marika

V. A Tanár filozofál

VI. Múlteltörlés

VII. A túlélők Pesten

VIII. Apokalipszis és kánon

Elemzési szempontok:

A szereplők rendszere

Nézőpont- és szólamváltások, beszédmódok

Bekezdések és mondatok

Kulcsszavak keresése

Jelenetek, motívumok

Szatirikusság

Tér- és időszerkezet a részletekben

Világkép

Elemzési képesség fejlesztése

A regény csomópontjainak, kulcskérdéseinek

feltárása részletek alapján

Összefoglalók készítése ppt-vel vagy poszteren

Páros, kiscsoportos és frontális munka

Szakértői csoportok érdeklődés szerinti differenciálás alapján

4-6. óra

A csoportmunkák eredményeinek közzététele – a részletek ismertetése és összerakása

Ismertetés:

A szereplők

Nézőpont- és szólamváltások, beszédmódok

Bekezdések és mondatok

Kulcsszavak keresése

Jelenetek, motívumok

Szatirikusság

Tér- és időszerkezet a részletekben

Világkép

Cselekménymozzanatok kibontása a szereplői megszólalásokból

Elbeszéléstechnikai, prózapoétikai sajátosságok feltárása

Kapcsolatok, összefüggések feltárása

Eredmények bemutatása verbális és vizuális eszközökkel

Kiscsoportos munka, szóvivői prezentáció

Poszter: csomagolópapír, filcek

Számítógép, projektor

Megjegyzés: A B- és a C-változatban is felhasználandók az A-változat szövegrészeihez adott feladatok, elemzési szempontok. Például a cselekmény és a szereplők beutatásához célszerű használni az elemzett nyolc részletet és a hozzájuk kapcsolódó kérdéseket, feladatokat.

B-változat

A foglalkozás témája

Tartalom

Célok

Módszerek, eszközök, munkaformák

1. óra

Ráhangolódás

Közelítés a témához, a regényhez

Közelítés az alkotói világhoz

Kreatív megközelítés – a szélhámos és a kivonuló Vagy

Két érdekes részlet a regényből – lövöldözés a kalyibánál / botrány a pályaudvaron

A szereplők, illetve a regény iránti érdeklődés felkeltése

Kiscsoportos és frontális munka

Kreatív írás

Videó – Madonna: Don’t Cry for Me, Argentina

2. óra

I. Tér és idő, műfaj

Konkrét és fiktív tér,

Történelmi és metafizikai idő : a 21. század eleje, az apokalipszis ideje

Tartam, sorrend, gyakoriság

Negatív utópia, szatíra, szerelmesregény, polifon regény stb.

A szövegből a művilág felépítése

Az idő- és térkezelés feltárása

Az idő- és térkezelés értelmezése

Csoportmunka és frontális közzététel, illetve tárlatvezetés

Internet, várostérkép a valóságos térelemek és időpontok azonosításához

Poszter csomagolópapírokon

PPT

3. óra

II. Nézőpontváltások, elbeszélői szólamok, zenei szerkezet

Bekezdés, nézőpontváltás és mondatok viszonya

Szólamok és beszédmód

Radikális mellérendelés, a mindentudó elbeszélő hiánya

Kánon karmester nélkül, egyszólamú kánon a befejezésben

Elbeszéléstechnikai, prózapoétikai sajátosságok feltárása

A nézőpontváltások és szólamváltások azonosítása, a megnevezés-késletetések kezelése

A szólamváltogatás poétikai funkciójának értelmezése

Beszédmódok jellemzése

Csoportmunka és frontális közzététel

Dramatizáló, többszólamú felolvasás

A tartalomjegyzék zenei mozzanatai és a kottatár

4. óra

III. Szereplők és cselekmény

A Tanár és a Báró

Marika és köre

A motorosok

A Polgármester és a Kapitány

Más városvezetők

Dante

A sajtó

A cselekményszálak viszonya

Várakozások

Botránytörténetek

Pusztulástörténet

Túlélők

Cselekménymozzanatok kibontása a szereplői megszólalásokból

Kapcsolatok, összefüggések feltárása

A két cselekményszál kapcsolatának feltárása

A két főszereplő és város viszonyának feltárása

A főszereplők fölötti cselekmény azonosítása, a regény makroszintjének azonosítása

Kiscsoportos munka, szóvivői prezentáció, tárlatvezetés (poszterértelmeztetés)

Poszter: csomagolópapír, filcek – a szereplők rendszerének téképéhez

Számítógép, projektor

5. óra

IV. Párhuzamok, érintkezések

V. Motívumok

Gogol: A revizor

Dürenmatt: Az öreg hölgy látogatása

(Beckett: Godot-ra várva

Cervantes: Don Quijote

Móricz-regények

Dosztojevszkij, Marquez)

Biblikus motívumok

Sátántangó, Az ellenállás melankóliája)

Különcök, botrányok, tanácskozások, sajtó, ruhadarabok, pusztulás, előjelek, tűz

Párhuzamok felismerése

Az intertextualitás szerepének, a kifordításoknak az értelmezése

Motívumgyűjtés

Részletek a elődszövegekből

Internet a párhuzamkereséshez

Videórészletek (Az öreg hölgy látogatása, A revizor, Werckmeister, Sátántangó)

PPT vagy poszter a motívumhálóhoz

6. óra

VI. Értelmezések

A kisváros regénye

Szatira, társadalomrajz

Kánon karmester nélkül

Apokalipszis most

Széttört világ, kiúttalanság, világkép

Margócsy, Bagi Zsolt, Sipos Balázs, Szabó Gábor stb.

Kulcsmondtok kiemelése értekező szövegekből

Alátámasztó részletek keresése állításokhoz

Az értelmezések kritikus feldolgozása

Kritikarészletek

C-változat

A foglalkozás témája

Tartalom

Célok

Módszerek, eszközök, munkaformák

1. óra

Ráhangolódás

Közelítés a témához, a regényhez

Közelítés az alkotói világhoz

Kreatív megközelítés – a szélhámos és a kivonuló Vagy

Két érdekes részlet a regényből – lövöldözés a kalyibánál / botrány a pályaudvaron

A szereplők, illetve a regény iránti érdeklődés felkeltése

Kiscsoportos és frontális munka

Kreatív írás

Videó – Madonna: Don’t Cry for Me, Argentina

2. óra

A feladatok kiosztása

A) Tér és idő, műfaj

B) Nézőpontok és szólamok

C) Szereplők és cselekmény

D) Motívumok

E) Párhuzamok

F) Értelmezések

Lásd az A- és a B-változatban!

Lásd az A- B-változatban!

Lásd az A- és a B-változatban!

3. óra

Csoportmunka az előző órán kiosztott feladatokkal

Lásd az A- a B-változatban!

Lásd az A- és a B-változatban!

Lásd az A és a B-változatban!

4. óra

A csoportmunkák eredményeinek közzététele – beszámolók (az A), B), csoportoké)

Lásd az A- és a B-változatban!

Lásd az A- és a B-változatban!

Lásd az A- és a B-változatban!

5. óra

A csoportmunkák eredményeinek közzététele – beszámolók (az C) D), E) csoportoké)

Lásd az A- és a B-változatban!

Lásd az A- és a B-változatban!

Lásd az A- és a B-változatban!

6. óra

A csoportmunkák eredményeinek közzététele – beszámolók (az F) és G) csoportoké)

Összegzés, reflektálás

Lásd az A- és a B-változatban!

Lásd az A- és a B-változatban!

Összkép kilakítása a regény poétikai sajátosságairól és világképéről

Lásd az A- és a B-változatban!

1. A regény fogadtatása – szakirodalom

Cikkek, kritikák

ALEXOVICS INGRID: A vég siettetői, Irodalmi Jelen, 2017 01. https://www.irodalmijelen.hu/2017-jan-24-1616/veg-siettetoi

ARTZT TÍMEA: Az öregúr látogatása - Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér, Kortárs online, 2017 // 07. 07 http://www.kortarsonline.hu/aktual/irodalom-krasznahorkai.html

BAGI ZSOLT: Szigorú szükségszerűség - Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

2016/37. (09. 15.) http://magyarnarancs.hu/konyv/szigoru-szuksegszeruseg-100816

BAK RÓBERT: Báró Wenckheim hazatér. ekultúra, 2016. szeptember 16. http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-09-16+10%3A00%3A00/krasznahorkai-laszlo-baro-wenckheim-hazater

BAZSÁNYI SÁNDOR: Wenckheimkehr, Tiszatáj online, 2017, 06.18. http://tiszatajonline.hu/?p=106668

ÉS-KVARTETT a Báró Wenckheim hazatérről (Bárány Tibor, Károlyi Csaba, Raácz Péter, Zelei Dávid): -Élet és Irodalom, LXI. évfolyam, 18. szám, 2017. május 5. http://www.es.hu/cikk/2017-05-05//es-kvartett-krasznahorkai-laszlo-baro-wenckheim-hazater-cimu-regenyerol.html

EVELLEI KATA: Godot halálára várva. Art7, 2016. 11. 07. http://art7.hu/irodalom/krasznahorkai-laszlo-baro-wenckheim-hazater/

FORGÁCH KINGA: Szatíra – kánonban elbeszélve. Litera 2016. október 8. http://www.litera.hu/hirek/szatira-kanonban-elbeszelve

GYÖRFFY MIKLÓS: A karmester és muzsikusai (Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér) Jelenkor, 2017. július-augusztus 891-896. o. (Hamarosan interneten is elérhető a szám.)

MARGÓCSY ISTVÁN: Kánon és katasztrófáról. ÉS, LX. évfolyam, 46. szám, 2016. november 18.http://www.es.hu/cikk/2016-11-18/margocsy-istvan/kanon-a-katasztrofarol.html

MÉNESI GÁBOR: Égni fog itt minden. Bárka, 2017/1 http://www.barkaonline.hu/kritika/5672--egni-fog-itt-minden----krasznahorkai-laszlo-uj-regenyer-l

SIPOS BALÁZS: A történelem angyalaiért (Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér) Jelenkor, 2017. július-augusztus 897-903. o.

SZABÓ GÁBOR: Történeteink vége, Műút, 2017 április 8. http://www.muut.hu/?p=24582

SZÁNTAI MÁRK: A remény kívülről jön. SzIF Online, 2017.02.02. http://www.szifonline.hu/?cikk_ID=657

Interjúk a szerzővel, videófelvételek:

A Báró Wenckheim kapcsán

„Nem vagyunk fölkészülve a valóságra” – Kőrizs Imre interjúja Krasznahorkai Lászlóval. Magyar Narancs, 2016/37 2016/37. (09. 15.) http://magyarnarancs.hu/konyv/nem-vagyunk-folkeszulve-a-valosagra-100815

„Szélhámosok vagyunk” – Szegő János interjúja Krasznahorkai Lászlóval. HVG, 2016. 10. 09. http://hvg.hu/kultura/201641__krasznahorkai_laszlo__a_veletlen_szamlajarol_lazadasrol__termeszetes_allapot

Én nagyon megváltoztam – Nagy Gabriella interjúja Krasznahorkai Lászlóval. Litera, 2017. május 21. http://www.litera.hu/hirek/beszelgetes-krasznahorkai-laszloval

„Az a borzasztó helyzet áll elő, hogy semmit sem tudunk a saját valóságunkról” – Valuska László interjúja. Könyves Blog, 2017. május 29.

http://konyves.blog.hu/2017/05/29/krasznahorkai_az_a_borzaszto_helyzet_all_elo_hogy_semmit_sem_tudunk_a_sajat_valosagunkrol

Régebbi nagyinterjú

Nincs már sehol semmi – Keresztury Tibor és Székely Judit interjúja http://www.litera.hu/hirek/nincs-mar-sehol-semmi

Videók

Az egész ország a rosszabbik oldalára fordult. Interjú 2014-ből) https://www.youtube.com/watch?v=2l05s1ubGeg

,,Zsíroskenyér extrákkal" – Kepes Gábor beszélget Krasznahorkai Lászóval – 2015 április

https://www.youtube.com/watch?v=ZYfvOp-6AJU

4