Arató István Útikönyvek

1982. augusztus 31- szeptember 15.

Budapest — Várna — Neszebár — Budapest.

I.

Hogyan kerültünk Bulgáriába? - Mi mindent hallottunk róla előzőleg? - A pro és contra

érvek mérlegelése. - Nem fog rajtunk a lebeszélés. - Meglepetés a jegyváltáskor.

Hogy miért akartunk Bulgáriába elmenni? Csak. Nem jártunk még ott. Miért ne

mennénk el?

Elhatározásunk a családban és barátaink körében általános elképedést váltott ki.

— Bulgáriába mentek? Mi jutott eszetekbe? Nem tudtatok valami okosabbat kitalálni?

Ne menjetek oda. Nem lesz ennek jó vége. Majd megbánjátok. Micsoda képtelen ötlet.

Megmondták azt is, hogy miért. Először is azért, mert Bulgáriában nem lehet ennivalót

kapni, és aki odamegy, annak éheznie kell. Azután meg azért, mert a bolgárok az előre

lefoglalt szobát kiadják a baráti országokból érkező utasok helyett az értékesebb

dolláros embereknek, még ha azok ellenségek is. Aztán a magyar hoppon marad.

Alhat a váróteremben vagy a park-

4

ban. Meg hogy a bolgár tengerpart nem más, mint megsokszorozott Siófok, aminél a

mi számunkra egy fürdőhelyet jobban leszólni nem lehet. De ez még mind semmi.

Bulgáriában nincs európai embernek való WC, csak két talpnak való hely, közben

lyukkal. Hát szóval nem, nem és nem.

Néhány ismerősünk azonban másképpen beszélt. Elsősorban Guszti, aki nemcsak

egész Európát, sőt Afrikának egyrészét is bejárta egyedül, hátizsákkal. Szerinte

Bulgáriánál nincs jobb ország. Ő maga már hétszer járt ott és elmegy még egy párszor.

Ilonka is járt már Bulgáriában, és mégis odamegy idén is. Sőt mi több, három

ismerősét is rábeszélte, hogy vele menjen. Ott lesznek ők is két hétig.

Hát most mi mit szóljunk mindehhez?

Nem demokrácia ez, nem a szótöbbség dönti el, hogy mi az igazság. Annak kell hinni,

aki azt mondja, amit hallani akarunk tőle. Mivel pedig mi el akartunk menni, azoknak

hittünk inkább, akik azt mondták, hogy csak menjünk.

No de hová menjünk? Szófiába? A he-

5

gyekbe? A tengerre? Mindenhová? Bulgária nagy ország. Magyarországnál is

nagyobb. Hamarosan rájöttünk, hogy mindent nem lehet. Aki sokat markol, keveset

fog. Így elhatároztuk, hogy a tengerre fogunk elmenni, de ott igyekszünk minél több

helyre eljutni.

Hát akkor elmegyünk Várnába, megnézünk, amit csak lehet, és Burgaszból jövünk

vissza. A két városba szeptember közepéig Budapestről közvetlen vasúti

összeköttetés van.

A nyári gyerekőrzés miatt augusztus 31. volt az első nap, amikor indulhattunk, és

legkésőbb szeptember 15-én kellett visszajönni az utolsó vonatok egyikével. Ez az idő

elégnek is látszott.

Előkészületül igyekeztünk megtudni egyetmást Bulgáriáról, és ezenközben igen

érdekes dolgokra bukkantunk. Az ország területe 111 000 km2 , közel 18 000 km2 -rel

nagyobb Magyarországnál. Lakosainak száma azonban kevesebb, mintegy 9 millió.

Keleti határa a Fekete tenger, amelynek bolgár partvonala 378 km. Várna 220 000

lakosával Szófia és Plovdiv után az ország harmadik nagyvárosa.

Az ősidőkben az ország területén trákok, illírek, majd később görögök is laktak. Az

i.e.IV.

6

században a makedónok, majd az i.e. II. században a rómaiak hódították meg a mai

Bulgária területét, amely i.sz. 395-ben, a római birodalom felosztásakor Bizánc uralma

alá került. Később szláv törzsek kezdtek beszivárogni a bizánciak birodalmába, majd a

VII. században Aszparuh kán vezetésével megjelentek az ural-altáji eredetű bolgárok,

akik 681-ben alapították meg itt államukat.

Jó régen volt ez. A magyaroknak még híre sincs Európában. Európában két igazi

állam volt: a római és a bizánci birodalom. Mind a kettő eltűnt. Az egységes népű és

egy cár uralma alatt álló Bulgária Európa legrégibb állama.

A bolgárok összeolvadtak az országukban talált szlávokkal és maguk is

elszlávosodtak. Ma ilyen a bolgár nyelv:

7

Aki más szláv nyelvet tud, az ezt nagyobb nehézség nélkül megérti.

A kereszténységet a már nevében is szláv Borisz cár (852-889) idején vették fel a

bolgárok, és közülük került ki a szlávok két nagy apostola: Cirill és Metód, akik

ugyanebben az időben működtek.

Az országot azonban 1014-ben elfoglalták a bizánciak, akiknek uralma 1186-ig tartott.

Bulgária 1394-ig ismét önálló ország volt. Akkor elfoglalták a törökök, akiknek uralma

1878-ig, tehát csaknem ötszáz évig tartott. Az önállóságot a bolgároknak az

1877-1878. évi orosz-török háborút befejező San Stefano-i béke és a berlini

kongresszus hozta meg. Ezt a bolgárok kizárólag az oroszoknak köszönhették, és

máig sem felejtették el. Minden bolgár városban megvannak az akkori orosz tábor-

nokokról elnevezett utcák és különböző emlékművek. Még az akkori orosz cárt, II.

Sándort is tisztelik, aki pedig forradalmár merénylők áldozata lett.

Az oroszok tisztelete ma is hagyomány Bulgáriában. Igyekeznek az oroszokhoz

hasonlítani, amiben csak tudnak. A nyelvük, az írásuk, a pénzük, az egyenruháik, a

bélyegeik, a vonatjaik, a szokásaik és még sok mindenük olyan, mintha ők is oro-

8

szok lennének. Még a fehér-zöld-piros zászlójuk is a fehér-kék-piros cári orosz zászló

mintájára készült.

Az utazás semmiféle előkészületet nem igényelt. Útlevelünk megvolt.

Valutát igényelni nem kellett. Egyszerűen elmentünk a menetjegyirodába és

megváltottuk a jegyet, majd kiváltottunk 320 levát, amiről úgy gondoltuk, hogy elég

lesz, és elég is volt.

A vasúti jegy a fekvőhelyes kocsiban

9

két személynek oda-vissza 1820 Ft-ba került. Egy személy egy útjáért tehát 460 Ft-ot

fizettünk. Ennek értékeléséhez tudni kell, hogy Várna Budapesttől 1227 km, és az út

félóra híján 24 óráig tart. Ha azt vesszük, hogy Kőszegre egy út gyorsvonat második

osztályon egész jeggyel csaknem 200 Ft-ba kerül, akkor láthatjuk, hogy olcsón és

kényelmesen fogunk utazni.

10

A 320 leva 5700 Ft-ba került. A leva nagy pénz. Annyit ér, mint a rubel, mert hogy is

érhetne kevesebbet.

Megjegyzendő, hogy a levát helytelenül nevezzük levának, mert egyesszámban, amint

a fenti képen is látható, lev-nek kell mondani. Ez annyit jelent, mint oroszlán, mert az

érmeken az oroszlános bolgár címer látható. Mi tehát nem 320 levát, hanem 320 lev-et,

jobbanmondva 320 oroszlánt vettünk. No de ez tulajdonképpen mellékes.

II

VÁRNA

Románia a vonatablakból. - A bolgár taxizás rejtelmei. - Csodálatos háziasszonyunk. -

Egy kissé hóbortos királyné nyomában. - Ki volt az a Vladiszlav Varnancsik?

Augusztus 31. kedd

Vonatunk a Keleti Pályaudvarról 6,05-kor indulna. Nincs sok utas. A mi fülkénkben egy

fiatal várnai házaspár. A Tátrából jönnek, és néhány napra Budapesten is megálltak. A

kis gyereküket Várnában hagyták a nagymamánál.

A vonat prágai része késik, ezért mi is másfél órás késéssel indulunk. Ez alatt az idő

alatt rengeteg amerikai cigarettát, csokoládét, rágógumit és hasonló nyugati holmit

raknak be az étkezőkocsiba.

Fél 8 után végre elindulunk. Szép napsütéses

12

nyári idő van. Az előttünk álló út a következező:

13

A határon a szokásos ácsorgás, de nem néznek meg semmit. Hatalmas tábla fogad

bennünket, amelyre kiírták: Üdvözöljük Romániában. Ezt mindenféle nyelven lehet

olvasni, csak magyarul nem. Úgy látszik, magyarok nem járnak errefelé. Magyar felirat

sehol, pedig elég sok magyar szót lehet hallani. Vannak ellenben nagy vörös táblák,

egy bizonyos személyiség aranymondásaival. Ez a fontos, olvassák ezt, románul.

Egész nap Romániában fogunk utazni. A vidék képe egyelőre a határon túl sem

változik. Ugyanaz az Alföld, mint nálunk. Lapos az egész táj. Hatalmas kukoricaföldek.

Az első nagyobb állomás Arad. Még tart a síkság.

A határán túl megélénkült az étkezőkocsi forgalma. No nem mert érkeznek. A nyugati

holmikat vásárolják. Úgy látszik, ez a kis üzlet a magyar étkezőkocsi személyzetének a

kis maszek jövedelme. A kiolvasott magyar újságoknak is nagy keletje lenne. Ezt nem

tudtuk.

Útitársaink a hosszú út unalmát társasjátékkal igyekeznek előzni, amelyről elmondják,

hogy török eredetű. Egy általunk soha nem látott beosztású lapon kis fehér és fekete

köveket tologatnak,

14

felismerhetetlen szabályok szerint. Magyarázgatták, hogyan kell ezt a játékot játszani,

de ettől sem lettünk okosabbak. Képtelenek voltunk rájönni, mit is csinálnak.

Nekünk ilyesféle játék hiányában nem maradt más szórakozásunk, mint az, hogy

néztük, mi más, mint nálunk.

Ilyesmiket figyeltünk meg:

Minden falusi templom teteje ezüstösen csillogó bádoggal van fedve, a torony csúcsán

arany gombbal. A távíróvezetékek szigetelői nem porcelánból, hanem olyan zöld

üvegből vannak, mint nálunk a borospalack. Az országúton a kilométerkövek alul és

felül vörös színűek, és leolvasható róluk a nagyobb városok távolsága. Jó darabig a

7-es út mellett megy a vonat; ez az út a magyar határtól Nagyszebenen át Bukarestbe

vezet. Az út jó minőségű, de a kisebb utak elég gyengék.

A vonat nagyon hosszú, gyorsan megy és ritkán áll meg. A pályát villamosítják.

Egyidőben több helyen dolgoznak rajta. Néhol már megvan a felső vezeték, máshol

csak a tartóoszlopok állnak, megint máshol még azok sem. Az őrházak mellett

embermagasságú vasketrecek, ame-

15

lyekben állva egy ember fér el. Ebbe kell az őrnek kezében zászlóval vigyázzban

beállni, ha jön a vonat. Később ezek a vasketrecek megszűntek.

A pálya a Maros, majd az Olt völgyében halad. Mind a két völgy elég széles, a hegyek

a távolból kéklenek. A völgyekben kaszálók vagy erősen elöregedett gyümölcsösök,

alma és szilva. Sovány tehenek. Magas tetejű szalmakalapban dolgoznak a

szénagyűjtők, a széna állványokon szárad.

A falusi házak kékek vagy zöldek, fehér díszítéssel.

Déva következik, majd Gyulafehérvár. Mi eddig azt hittük, hogy ezek a városok

hegyvidéken vannak, de most láttuk, hogy a Maros széles völgyében fekszik mindkettő.

A gyulafehérvári állomáson csíkos ruhás rabok krampácsolnak. Látszik a város

alacsonyabb épületei mögül kimagasló székesegyház tagolatlan alakja. Következő

megállónk Balázsfalva. A román történelemből ismeretes hely. Van egy Cimpul

Libertatii azaz Szabadságmező nevű állomása is. Meggyes jön, majd Segesvár.

Tudjuk, hogy megnéznivaló helyek, de a vonatból nem sok látszik belőlük.

A hegyek közelednek. A patakokon itt-ott fe-

16

dett fahidak. Sötétedik. Mire Brassóba érünk, egészen beesteledett.

A vonat csak rövid ideig áll, majd befurakodunk a hegyek közé. Átmegyünk a törcsvári

szoroson és átlépjük Magyarország régi határát. A túlsó oldalon Románia egyik

leghíresebb üdülőhelye, Sinaia. Csak a sötét fenyők közül elővillanó lámpafényeket

látjuk belőle. Ezután felkelt a Hold, és valamit megláthattunk a Déli Kárpátokból is.

Készleteinkből megvacsoráztunk, ezután pedig eltettük magunkat holnapra.

Kényelmesek a fekvőhelyek, szorongani sem kell, mert csak négyen vagyunk a

hatszemélyes fülkében.

17

Szeptember 1., szerda

Jó későn ébredtünk fel. Vonatunk tágas síkságon halad. Süt a nap. Meglepődve látjuk,

hogy a felírások mind cirillbetűsek. Útitársainktól megtudjuk, hogy már régen átjöttünk

a határon, észre sem vettük, hogyan. Most már a végállomás, Várna következik.

Csakhamar meg is érkeztünk, a menetrend szerinti 5,35, azaz fél hat helyett valamikor

7 óra tájban. A késést nem bántuk, mert többet aludhattunk.

Útitársaink elláttak még bennünket néhány gyakorlati tudnivalóval, főleg ami a

beszerzésekre és a beszerzési helyekre vonatkozik. Ezután búcsút vettünk egymástól.

Kiszálltunk és először tettük lábunkat Bulgária földjére.

Az állomás a világ végén van. A vágányok nekimennek a tengernek. Néhány vágány

van csak, itt minden vonatnak végállomása van. A peronok nyitottak, sok a pálma,

virág. Minden nagyon emlékeztet Isztambul állomására. Maga az épület nem nagy.

Legkiemelkedőbb része az óratorony, amely azért kell, mert az orosz állomásokon is

van.

Az állomás mögött már a kikötő óriásdarui

18

meredeznek az égnek. Az épületből kilépve poros kis parkba jutunk; ez is lehetne

Isztambulban, ami egyébként már nincs is nagyon messze innen. Kis büfék, falatozók

mindenfelé. Nem biztos, hogy éhen fogunk veszni. Itt reggeliztünk, még pedig burekot.

Ha maszek módon utazunk, akkor minden új helyen azzal kezdjük, hogy Gizi az

állomás

19

közelében marad a kofferokkal, én meg elmegyek szállást keresni. Kivétel

Jugoszlávia; ott én ülök, és Gizi megy. Most a feladat kissé bonyolultabb, mert

nemcsak szállást kell keresni, hanem Ilonkáékat is meg kell találni, akik néhány nappal

előttünk érkeztek ide.

Nem egészen vaktában vágtam neki a városnak, mert tudtam, hogy a Muszala u. 3.

szám alatti Balkanturist irodába kell menni. Az állomástól az Avram Gacev utca

egyenesen odavezet. Könnyű volt megtalálni. Ilonkáék címét pillanatok alatt

megtalálták egy hatalmas könyvben: Július 27 utca 60. Mi is ebben az utcában

kaptunk szállást. Szállásadónk neve Borisz Arnaudov, címe Július 27. utca 39, II.

emelet. A szállásdíjat itt fizetjük. Három napra két személynek 19,80 leva, azaz kb.

320 Ft-nak megfelelő összeg, Ehhez jön 0,99 leva kiszolgálási díj és 0,60 leva bizto-

sítás. Kaptunk erről egy annak rendje és módja szerint kiállított nyugtát, és a városról

térképet, amelyből megtudtuk, hogy a belvárosban, a városközpontban fogunk lakni.

Az irodában beváltottam még egy csekket, és ezzel mindent elintéztem, ami itt

elintézhető volt.

21

22

Ezután megkerestem Ilonkáékat. Könnyen megtaláltam őket. Még a reggelinél ültek.

Ők ma Kamcsijába mennek és az egész napot ott töltik. Mi nem mentünk velük.

Most pedig vissza kellett menni Giziért a parkba, azután meg kellett keresni a

szállásunkat.

A kofferek miatt taxin kell menni. Az állomás előtti téren a taxiállomás.

A taxizás nem úgy megy, mint nálunk, mi ugyanis még fejletlenek vagyunk. Itt a

taxiállomáson van egy üvegfülke, abban ül a diszpécser. Ennél kell jelentkezni és az

úticélt bemondani. Ehhez persze sorbaállás szükségeltetik. A diszpécser beírja az

embert egy hosszú névsor végére. Amikor egy kocsi bejön, megmondja, ki a soros, és

az elmehet a kocsival.

Az emberek türelmesen várnak a hosszú sorban, mert ezzel is hasonlítani akarnak az

oroszokhoz. Mi nagyon kiríttunk a tömegből, külföldi pofánkkal. Egy asszony meg is

sajnált bennünket és azt mondta, hogy majd ő egyszerűbben szerez nekünk taxit. Mit

tett, mit nem, ezt nem tudjuk, de végül is előkanyarodott egy maszek autós, aki

hajlandó volt elvinni ben-

24

nünket a Bulgária születésnapjáról elnevezett utcában lévő szállásunkra.

Kiderült azonban, hogy ebben az utcában 39. szám nincs.

A hivatásos taxis talán otthagyott volna bennünket az utcán. Ez a maszek azonban na-

gyon a szívén viselte a sorsunkat. Azt mondta, ő majd megkeresi a házat. Beszólt

minden házba a környéken. Megszólított rengeteg járókelőt. Arnaudovékat senki nem

ismerte. A végén azután valahogyan mégis csak kiderült, hogy éppen az Amaudovék

háza előtt áll a kocsi, mivelhogy ők nem a 39., hanem a 36. számú házban laknak. A

bolgár nélkül nem tudom, hogyan találtuk volna meg. Jó emberünk a fuvarért és a

keresgélésért annyit kért, amennyit gondolunk adni neki. Adtam két levát, amit nagyon

szépen megköszönt.

Az egész utca és természetesen a ház is, ahol lakni fogunk, a múlt század hangulatát

idézi. Házigazdáink sem sokkal fiatalabbak. A nyugdíjas házaspárból csak az asszony

volt otthon, leánya társaságában, aki azonban máshol lakik és csak látogatóban járt itt.

No, milyen nyelven fogunk beszélni? Há-

25

ziasszonyunk megkérdezi, tudunk-e franciául, és nagyon megörült annak, hogy tudunk,

mert ő nagyon szeret franciául beszélni, csak hát nem igen van rá alkalma.. No majd

velünk lesz.

A lányától megtudtuk, hogy a néni hat nyelven beszél.. Ebből hármat már tudtunk is, a

bolgárt, a franciát, és természetesen az oroszt, amely nyelvet minden bolgár érti és

beszéli. A másik hármat azonban nem tudtuk volna kitalálni, ha a néni nem mondta

volna. Ez ugyanis a görög, a török és az örmény volt. A néni ugyanis Isztambulban

született, ott tanult meg törökül és görögül, no meg még örményül is, mert a

játszótársai örmény kislányok voltak.

Később is sokat beszélgettünk a nénivel. Elmondta, hogy a férjének 110 leva nyugdija

van, neki meg semmi. Ez forintra átszámítva nem látszik nagyon soknak, de a

vásárlóértéke nagyobb, mert itt az árak alacsonyabbak. A házaspárnak a leányukon

kívül, akivel találkoztunk, két fia is van, akik Szófiában élnek. Mind a hárman zenészek,

de nem együttesben játszanak, hanem zenekarban, és nem számokat adnak elő,

hanem műveket, sőt opuszokat, amiből már tudni lehet, hogy miféle zenészek. A leány

a várnai opera zenekara-

26

ban játszik, a fiúk közül pedig az egyik valamikor tagja volt a perzsa sah szimfonikus

zenekarának. A néni meg is látogatta Teheránban. Azt mondta, hogy Teherán akkor

kellemes szép város volt. Ma ezt aligha mondaná.

Miután elhelyezkedtünk, első sétánkra indultunk a városban. Utcánk csendes kis

vidéki utca, kétemeletes, részben kertes házakkal, fasorokkal. Keresztezi a város fő

utcáját, a Lenin utat. A keresztezésben a Szent Miklós templom áll, persze ortodox.

Mellette kis kávéház, a téren árnyas platánfák alatti kerthelyiséggel. A Lenin út széles

sétáló utca, a város üzleti életének központja, állandóan fel- alá hullámzó tömeggel.

Házainak nagy része a múlt században épült, de nem mindig hasonlít az ugyanabból

az időből való budapesti vagy más középeurópai házakra. Inkább keleties jellegű.

Várna főutcája ott vonul végig, ahol valamikor a trákok, majd az őket követő görögök

Odesszosz nevű települése állott. A görög várost a milétosziak az i.e. VI. században

alapították és az i.sz. I. században a rómaiak foglalták el. A bolgárok a VII. században

27

jutottak el idáig. A Lenin úton és az azt keresztező mellékutcák egyrészében is régi

trák és görög épületek maradványai rejtőznek a föld alatt. Feltárásuk nem könnyű, sőt

részben lehetetlen is, mert mai házak épültek föléjük. Amit azonban lehetett, azt

feltárták és bemutatják, többek közt a Lenin úton is. Az ókori épületmaradványok jó-

28

val az utca mai szintje alatt vannak. Ezeket a helyeket vas rácsokkal vették körül. A

mai sétálók itt letekintve láthatják azt, amit a régi Odesszoszból fel lehetett tárni. Olyan

az egész, mintha Aquincum és a Nagykörút összekeveredett volna.

A Lenin út a Szeptember 9. téren ér véget. Ez a tágas, fákkal, virágágyakkal és szö-

29

kőkúttal ékesített tér annak a napnak a nevét viseli, amelynek nálunk április 4. felel

meg. Itt áll a városi színház és opera épülete is, most sajnos még nyári szünetet tart.

Ha mellette elhaladunk, a Dimitar Blagoev útra érünk, ahol a város fő temploma, az

1880 és 1886 között neobizánci stílusban épült sokkupolás Uszpenie Bogorodicsno

(Mária halála) székesegyház emelkedik. Aluljárón át lehet megközelíteni. Belseje az

ortodox templomok szokásos képét mu -

30

tatja: szentképfal, bizánci stílusú arany-ezüst ikonok, ceruzavastagságú hosszú

gyertyák, magas kupola, Pantokrátor.

Közben dél lett. Nagyon meleg lévén, elmentünk a strandra. A Lenin úton

visszasétáltunk a Július 27. utcáig, de itt most nem balra fordultunk, amerre lakunk,

hanem jobbra. Átmentünk az Ekzarh Joszif téren, ahol kórház áll. A kórház falában

lévő forrásból állandóan gyógyvíz csorog, mellette kiírva, hogy milyen betegségek

ellen jó. Nekünk egyik betegségünk sem volt meg, de a víz ízlett, és valahányszor a

téren keresztülmentünk, mindig ittunk belőle.

A rövid Koloni utca egyik üzletében birkatejből készült joghurtot vettünk, és azt a városi

parkban megebédeltük. Az ebédet fagylalttal fejeztük be. Bulgáriában a fagylalt

mértékegysége nem a gombóc, mint nálunk, hanem a metrikus rendszerbe tartozó

gramm. 20 sztotinkáért nem két gombóc, hanem 100 gramm fagylaltot adnak, és azt

mérlegen, ostya nélkül pontosan kimérik egy kis lapáttal.

A park nagyon szép, gondozott, tiszta. Amikor ott üldögéltünk, akkor is söpörtek ben-

ne. Egyik oldalról a Vörös Hadsereg útja, a másik oldalról a tenger határolja. Itt van a

városi strand is. A part végig homokos, de a növényzet teljesen hiányzik. A szükséges

árnyékot színes ernyők szolgáltatják, amelyekért fizetni kell. A víz kellemesen meleg.

A nyár itt szeptember végéig tart, tehát még jól benne vagyunk. A strandon hangszó-

rókból zene szól, de nem bömbölő jeje-zene, hanem halk Mozart és Chopin. El lehetne

ezt képzelni nálunk? A vízben ártalmatlan fehér medúzák.

32

Itt töltöttük az egész délutánt, majd sétát tettünk a parkban. Közepén hősi emlékmű.

Főbejáratát, amelyen kimentünk, nagy félkörívben klasszikus oszlopsor veszi körül. Az

előtte lévő téren csak gyalogos forgalom van, a járművek aluljárón haladnak át a tér

alatt. A tér másik oldalát az Odesszosz szálloda modern épülete foglalja el.

Egy darabig itt szemlélődtünk, majd az óváros szövevényes kis utcácskáin át tértünk

haza. Az utcák érdekes neveket viselnek. A régi bolgár cárok közül Kalojan, Samuil és

Iván Sisman kapott itt utcát. A többi nevezetesség között van exarche, archinamndrita,

püspök, presbiter, sőt még egy orosz gróf is. A San Stefano-i békét is megörökítették

az egyik utca névtábláin. Ez a béke a régi fényében támasztotta volna fel Bulgáriát, de

az európai nagyhatalmak megfúrták, amit az oroszok olyan szépen elrendeztek volna.

Szeptember 2., csütörtök

Hajókirándulás Balcsikba.

Amit ott látni fogunk, az némi történelmi előismereteket igényel, annál is inkább, mert a

zűrzavaros balkáni események között nem

33

mindig ismeri ki magát könnyen a hozzánk hasonló középeurópai ember.

Balcsik Dél-Dobrudzsában van. Ez a terület a már említett San Stefano-i béke alapján

a bolgároké lett, de ebbe az Észak-Dobrudzsát birtokoló románok nem akartak

belenyugodni. A második Balkán-háborúban, amelyben Bulgária vereséget

szenvedett, el is vették a bolgároktól egész Dél-Dobrudzsát. Most persze a bolgárok

kezdték a fogukat fenni Románia ellen, és lesték az alkalmas pillanatot, amikor ezt a

vitás területet a románoktól visszavehetik. Erre 1940-ig kellett várni. Akkor

Romániának összes szomszédai nekimentek; nemcsak a bolgárok, hanem a Szovjet-

unió és természetesen mi is. Mindenki visszavette, amit tudott. A Szovjetunió

Besszarábiát, Magyarország Észak-Erdélyt, Bulgária pedig Dél-Dobrudzsát. A

második világháború után ezt csak Magyarországnak kellett visszacsinálnia, mert a

Szovjetunió megnyerte a háborút, Bulgária pedig jól viselkedett benne. Az a terület

tehát, ahová megyünk, a két világháború között Romániához tartozott.

Reggel autóbusszal kimentünk a kikötőbe, a-mely Bulgária legnagyobb tengeri kapuja.

Az Aszen

34

Jordanov nevű hajó végigvitt bennünket a Fekete tenger egész északi partja mentén,

ahol a Druzsba, Aranyhomok és Albena nevű üdülőhelyeken kötöt-

35

tünk ki. Egyébként az egész part végesvégig egyetlen nagy üdülőhely. Szépen sütött

a nap, és a nyitott fedélzeten üldögéltünk. Várnában még kevesen voltunk, de az

üdülőhelyeken szép számmal jöttek az utasok. Elsősorban úttörők a druzsbai út-

törőtáborból. Maga az út kb. másfél óráig tartott. Balcsik a végállomás, ahol mindenki

kiszállt.

A városka a tengerparton emelkedő fehér sziklák tetején terül el. A bolgár tengerpart

egyik legrégibb települése. I.e. VI. században görögök alapították. Első görög neve,

Krunoi, forrást jelent. Lakói azonban hamarosan áttérhettek a víz helyett egyéb italok

fogyasztására, mert városuk nevét később Dionüszopolisz-ra változtattuk, a jókedvű

görög boristen tiszteletére. A későbbi trák és török időkben nem történt a városkában

semmi neveze-

36

tes esemény. Annál inkább a románok alatt, amikor Mária román királyné

nyaralókastélyt építtetett a várostól kb. 2 km-re délre a tengerparton. Ez Balcsik

legnagyobb idegenforgalmi látványossága. Mi is emiatt jöttünk ide.

Előbb azonban betértünk a kikötőtől nem messze álló dzsámiba, amelyet ma is eredeti

rendeltetésének megfelelően használnak. A hajó rengeteg utasa közül csak mi voltunk

erre kíváncsiak. A dzsámi őre készségesen megmutatott min-

37

dent, amikor cipőnket levetve az imatér ütött-kopott szőnyegére léptünk. Az itteni

mohamedánok elég szegény emberek lehetnek, mert dzsámijuk igen siralmas

állapotban van. Udvarában turbános sírkövek alatt néhány igazhitű pihen.

A szegényes kis dzsámitól teljesen elüt a városka másik török stílusú építménye,

amely Mária királyné nyaralójának egyik dísze. Ennek kifogástalan állapotban lévő

tornya bármely török vagy arab város becsületére válhatnak. Itt azonban Allahot soha

nem dicsérték.

Hogy miért?

Erről a következőket tudtuk meg:

A kastély építtetője és egykori tulajdonosa Viktória angol királynő és II. Sándor orosz

cár unokája volt. Apja Alfréd edinburghi herceg. Mária tehát inkább angol volt, mint

akármi más, bár ezt királyi családok tagjairól nem mindig lehet pontosan tudni.

Mária 1892-ben férjhez ment Ferdinánd román trónörököshöz, aki 1914-ben lépett

trónra és 1927-ben halt meg. Férje halála után Mária elhatározta, hogy visszavonul. A

baj csak az volt, hogy nem volt hová visszavonulnia. Ekkor szemelte ki magának a

balcsiki tengerpartot, az erdő-

38

vel borított tengerpart magas sziklateraszát, ahol olasz építészének tervei szerint épült

fel a húszas évek vége felé a sokkertes, szétszórt pavilonokból és a román népi

építészet stílusát mutató főépületből álló királyi nyaralótelep.

Itt élt ezután a romantikus lelkületű királyné, miután a trónt Károly nevű fia foglalta el.

39

Itt írta meg emlékiratait, amelyek angol ás román nyelven olvashatók. De nem sokáig

élvezhette csendes nyaralóját. 1938-ban halt meg, különös körülmények között. Két fia,

Károly király és Miklós öccse ugyanis egy szép napon a vöröshajú Lupescuné miatt

alaposan összeveszett. Hogy ez a hölgy ki volt, azt annakidején mindenki tudta. A két

fiú nem akárhogyan, polgári egyének módjára veszekedett, hanem igazi úriemberhez

méltóan revolverből lövöldöztek egymásra, kedves mamájuk szeme láttára. Mária szét

akarta választani őket és közbevetette magát, amit elég rosszul tett, mert az egyik

golyó halálra sebezte. Ma sem tudni, melyik fia ölte meg. A fiúknak természetesen a

hajuk szála sem görbült meg.

Máriát a román királyok temetkezési helyén, Curtea de Agres-ben temették el, szívét

azonban kívánsága szerint testéből kivágták és egy kis ércládikóban Balcsikban külön

temették el. A ládikót a románok csak 1940-ben vitték el innen, amikor Balcsikot

átadták a bolgároknak.

Hát ilyen helyre megyünk.

Az autóbusz nem visz egészen a kastélyig. Le kell menni egy darabon a part felé

gyalog.

40

Az utat evőhelyek és turistahülyeségeket árusító bódék szegélyezik.

A kastély és kertje ma a művészeti dolgozók szakszervezeti üdülője, de csekély

belépődíj ellenében mindenki látogathatja.

A kastély kertje a felső bejáratnál egyből Granadára emlékeztet. Csermelyek,

vízesések, tavacskák, díszes medencék, amforák, források és mindenütt virág,

rengeteg virág, a szivárvány minden színében.

Van itt egy óriási kaktuszgyűjtemény is,

41

de nem ám kis cserepekbe ültetett díszkaktuszokból, hanem embermagasságnál

nagyobb, sűrű szövevényt alkotó, inkább őserdőre, mint díszparkra emlékeztető

hatalmas kaktuszokból, a világ minden tájáról. Aligha van Európában még egy ilyen

győjtemény ehhez fogható.

Innen lépcsősoron lehet leereszkedni a

42

partra, ahol a főépület áll, a királyné által tervezett stílusban, amely semmiféle ismert

más stílushoz nem hasonlít.

Előtte terül el az üdülő zárt strandja, amelyről az útikönyv azt írja, hogy ha a nem

beutaltak közül valaki netalán "zártkörű" fürdésre vetemednék itt, aligha hihető, hogy

ez ellen bárki komolyabb akadályt gördítene. Gizi

43

44

ezt kipróbálta, és valóban így is volt. Példáját én nem követtem, mert fényképeztem a

parkban.

Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy az angolnak született és románná lett Mária

királynénak mi az ördögbe kellett a nyaralója mellé még egy török torony is.

Ennek több magyarázata is van, ami a jelen esetben kevesebbet jelent, mintha csak

egy volna, és egyik sem hihetőbb, mint a többi.

Sem a királyné, sem semelyik családtagja nem volt mohamedán. Volt azonban, ahogy

mesélik, egy Hasszán nevű török kertésze, aki egyszer saját élete kockáztatásával

megmentette a királyné legkedvesebb lányát, Ileanát egy hatalmas tengeri viharból. A

királyné ezt azzal hálálta meg, hogy a kertészlegényt szeretőjévé tette, mecsetet

építtetett neki és az egész balcsiki nyaralót reá hagyományozta. Ebből mindössze az a

különös, hogy a kertészlegény miért nem Ileana szeretője lett a királyné helyett, aki

már 50 éven felül volt, mikor az eset megtörtént.

Nem is így volt, mondják mások. Hasszán nem török kertészlegény volt, hanem

gazdag

45

török kereskedő. A tengeri mentés története nem igaz, de az igaz, hogy Hasszán a

királyné szeretője volt. A nyaralót azonban nem örökölte, hanem a királyné halála után

szabályosan megvásárolta, és még ma is boldogan él Isztambulban, ha meg nem halt.

Megint mások szerint ez sem igaz. A különc természetű királyné a keleti misztikának

hódolt a török toronnyal. Ez is egyike volt különös szeszélyeinek, amolyekre nincs

értelmes magyarázat. Akárcsak a félholdas kőtrónusra, amely

46

a királyné kedvenc pihenő helye volt. Állítólag ma is varázsereje van, mert aki beleül,

az szerelmes lesz. Vagy a kis ortodox kápolna, amelyet a királyné szívének jövendő

őrzésére építtetett. A szentképfalat és a kápolna egész berendezését Ciprusból

hozatta. Az angolnak született és románná lett Mária vonzódott az ortodoxiához, és

47

ezt, ha tehette, kifejezésre is juttatta. A kápolna freskóin saját magát és leányát is meg-

festették. A kápolna mellett harangláb; a harangot Bukarestben öntötték és amint

feliratából megtudható, egy román tábornok ajándékozta a királynőnek. A románok ezt

ittfelejtették, amikor elvonultak Balcsikból.

A nyári hőségben igen kellemes volt a hűvös, árnyas parkban sétálgatni, de hát

egyszer ennek is vége lett. Ebédelni mentünk az autóbuszmegállóhoz felfelé vezető

árnyéktalan és poros út mentén álló egyik kis büfébe. Húspogácsát ebédeltünk, sörrel,

rengeteg légy társaságában, utána egy másik bódéban fagylaltoztunk.

Autóbusszal mentünk vissza Várnába, még pedig két részletben. Útközben

megnéztük Albenát is.

Sűrűn jár az autóbusz. Érdektelen országúton megyünk, nem a tengerparton,

útközben semmi látnivaló nincs.

Albenán letértünk az országútról és bekanyarodtunk az erdő szélén lévő nagy

autóbuszállomásra. A tengerből itt még nem látszik semmi.

48

Hogy a vízhez kijussunk, át kell menni egy poros, gondozatlan, rendetlen erdősávon.

Csak az utak vannak benne rendesen megépítve. Mind a tengerpartra vezetnek, ahol

ilyenféle helyre kerültünk:

Hát ez, mi tagadás, nagy Siófok, és semmi más. Éppen csak megnéztük. Fürdésre

nem volt idő. Éppen csak körülnéztünk, és már fordulhattunk is vissza. Ismét teljesen

érdektelen úton tértünk

49

vissza Várnába. Ott elmentünk a városi parkba, és először is megnéztük az akvárium

épülete előtti kis téren a Fekete tenger partvidékét ábrázoló domborművet. A rajta

látható helyek közül eddig Szocsiban jártunk.

-

Az akváriumot is megnéztük. Legjobban a tengeri csikó tetszett, amint teljesen

függőleges helyzetben mozog és kunkori farkával hajtja magát előre.

Itt beszéltük meg a találkozót Ilonkáékkal, és szerencsésen össze is találkoztunk.

Következett az esti program, amelyben ismét találkoztunk a tengeri csikóval. Morszko

Koncse ugyanis a neve annak az előkelő vendéglőnek, ahová vaosorázni mentünk.

Illendően felöltöztünk legmutatósabb öltözékünkbe, már főleg a hölgyek,

50

és ünnepélyesen bevonultunk a süppedő szőnyeges, damaszt abroszos, ezüst

evőeszközös virágos és pálmafás vacsorázóhelyre.

Hölgykoszorúban jelentem meg a vacsorán, akárcsak valami török basa, ha ugyan az

el meri vinni hölgyeit nyilvános vacsorázóhelyre (aminthogy nem meri) . A

hölgykoszorú tagjai a következők voltak:

GIZI (vele kezdjük, mert ő a feleség) ;

ILONKA (családunk barátja, ezért kapja a második helyet) ;

ANNI

ERZSI

MARI betűrendben, amely azonban nem jelent rangsort.

Kaptunk egy kis füzetnek beillő étlapot, amelyen az árak összetevőik szerint

részletezve voltak felsorolva. Pl. a kávé így: kávé ennyi, cukor ennyi, tejszín ennyi,

összesen ennyi meg ennyi.

Hatan kétféle ételt rendeltünk, amit pontosan felírtak, de azután mindenkinek ugyanazt

hozták: gombás marhaszeletet és sopszkát. A sopszka szeletelt paradicsomból,

uborkából, zöldpaprikából és hagymából áll, joghurttal le-

51

öntve és reszelt birkasajttal megszórva. Nem olyan jó, mint a görög saláta. Amikor

ünnepélyesen, ezüst tálcán, szalvétával letakarva meghozták a számlát, akkor láttuk,

hogy a hat egyforma ételért kétféle árat számítottak, úgy, ahogyan rendeltük.

A vacsora befejező részét, amely peche Melba volt, egy másik helyen ettük meg,

teljesen feleslegesen, mert már e nélkül is majdnem szétpukkadtunk.

Szeptember 3., péntek

Délelőtti programunk fő része a tengerészeti múzeum megtekintése volt. A múzeum a

parkban, az akvárium mellett van. Gyalog mentünk oda. Útközben is akadt látnivaló.

Először is a Krum kán utcában megnéztük a Szv. Bogorodica templomot. A török

időben, a XVII. században épült, és ez meg is látszik rajta. A törökök ugyanis pontosan

megszabták, hogy az ebhitű gyaurok épületei milyen magasak lehetnek, és hogy nem

lehetnek magasabbak az igazhivők épitményeinél. Rendes keresztény templom

ezekbe a méretekbe nem fért el. No de volt eszük az ebhitűeknek is. Ha már nem

építhettek felfelé, épí-

52

tettek lefelé. Ez a templom is félig a földbe van ásva. Így a kecske, vagyis a török is jól-

lakott, és a káposzta, vagyis a templom is megmaradt. A ma is használatban lévő

templomot régi ikonjai és szép faragványai miatt érdemes megtekinteni. Ma már

torony is áll mellette.

Nem messze innen hatalmas ásatások folynak.

53

Itt állt ugyanis a görög Odesszosz központja,ahol óriási római épületek maradványait

tárták fel. A sokáig földdel borított épületrészeket a legutób-

bi évek alatt tárták fel és konzerválták. Legjobban a II. században épült római fürdő

romjai maradtak meg. A fürdő teljes épségben meg-

55

maradt csatornarendszere 400 m hosszú. A fürdőcsarnokot és a tornatermeket

márvány borította, Az épületek a IV. században indultak pusztulás-

56

nak, amikor a gótok az egész várost feldúlták. Nekik nem volt szükségük a fürdőre,

amelyet tel-

jesen romba döntöttek. Ahogy azután ilyenkor történni szokott, a márványlapokat

építőanyag-

57

nak használták, a romok közé pedig a város későbbi lakói házakat építettek. A XIII-XIV.

században kis templom is épült a romok közé, de később elpusztult.

Alapfalai a feltárás során előkerültek. Ma a romterületen szabadtári színház működik.

Egyesek szerint a rómaiak idején itt nem für-

58

dő, hanem erődítmény és palota állt, amely 443-ban II. Theodosius császár és Attila

békekötésének színhelye volt.

A rommező területén egy régi bolgár stílusban emelt épület áll, amely jelenleg ikon-

múzeum. Állandóan zárva lévén, nem tudtuk megnézni, de szereztünk egy képet,

amely az itt őrzött egyik ikont ábrázolja. Szent Cirill és Metód látható rajta, Cirill

kezében a szláv betűket feltüntető tekerccsel.

Innen már nem messze van tulajdonképpeni célunk, a haditengerészeti múzeum.

Udvarán ágyúcsövek, tengeri aknák, vasmacskák. A sétány mellett egy szárazra

kivetett

59

60

régi torpedóhajó, amely az 1912. évi Balkán-háborúban elsüllyesztett egy török

hadihajót. Ezzel a megnézni valóknak körülbelül vége is van. Az emeletes épület

belsejében néhány kisebb hajómodellen kívül az orosz és szovjet tengernagyok és

ellentengernagyok életére és tevékenységére vonatkozó régi iratok fotókópiájában

gyönyörködhet az, aki ebben örömét leli.

Mivel mi nem nagyon leltük, itt hamar végeztünk.

Ezután kimentünk a várnai csata emlékparkjába, amely még a város területén, de

annak igencsak a szélén terül el.

Autóbusszal kell menni, meg kell tehát ismerkedni a városi tömegközlekedéssel.

Csak autóbusz van, és csak csuklós Ikarusz. A városi forgalmi központ a Varnenszka

komuna téren van. A jegyet előre meg kell váltani, de nem ám újságárusnál,

presszóban vagy lottóárusnál, hanem erre a célra

61

épített akkurátus üvegkalitkában, amelyre ki van írva : AUTOTRANSZPORT. A jegy

ára egységesen 6 sztotinka. Felszállás után lyukasztani kell, de nem olyan

szerkezettel, mint nálunk, hanem egy dobozalakú kis készülékkel, amely az ablak fö-

lött található. Nem azért, mert ott könnyebben elérhető (ugyanis nem érhető el

könnyebben), hanem azért, mert az oroszoknál is így van.

A 22-es busszal kell menni, amely végigmegy a nyílegyenes Karl Marx sugárúton,

majd jobbra fordul, Vladiszlavovo felé. Ez a hely a nevét a várnai csata egyik

főszereplőjéről, a mi Ulászló királyunkról kapta. Az út Várna egyik modern részén

vezet keresztül, azután kiér a prérire, ahol ki kell szállni. Nem mindjárt tudtuk, hogy hol.

Az emlékpark bejáratát csak némi ütődés után találtuk meg.

A hely neve:

azaz Fegyverbarátság park és múzeum, 1444. év, Várna.

62

A belépőjegyhez kaptunk agy magyar nyelvű ismertetőt az 1444. november 10-én

vívott nevezetes várnai csatáról. A török sereget II. Murád szultán, a magyarokból,

lengyelekből, csehekből, szlovákokból, horvátokból, szerbekből, románokból és

bolgárokból álló egyesített keresztény sereget pedig Hunyadi János vezette, de részt

vett a csatában Ulászló lengyel és magyar király is. Az ismertető a csata előzményeit

kissé szépítve adja elő, ezért amit abban olvashattunk, az néhány megjegyzésre

szorul.

A szépítésre azért volt szükség, mert a csata előzményei között két nagy disznóság

szerepel, és egyiket sem a törökök, hanem a keresztények követték el. Az egyik már

maga az volt, hogy egyáltalában elindultak a törökök ellen. 1443-ban ugyanis tíz éves

bé-

63

két kötöttek, amelyre Ulászló Is, Murád is esküt tett. Még egy év sem telt el, máris meg-

támadták a törököket.(Előfordult ilyesmi máskor is) . Még pedig azért, mert IV. Jenő

pápa, aki nagyban szervezte a keresztes hadjáratot a törökök ellen, meggyőzte

Ulászlót arról, hogy a pogánynak tett eskü semmire sem kötelez, és Ulászló ezt elhitte

neki. Miért is ne hitte volna, hiszen ilyen ügyekben a pápa volt a legfőbb szakértő.

A keresztény sereg nem volt nagy. Mindössze 20 000 emberből állt. De ezt elégnek

tartották, mert arra számítottak, hogy a velenceiek is résztvesznek majd a hadjáratban,

és hadiflottájukkal megakadályozzák a százezres török sereg átkelését a tengeren.

A másik nagy disznóság az volt, hogy a velenceielmek eszük ágában sem volt

háborúskodni a törökökkel, a genovaiak pedig jó pénzért átszállították a törököket a

tengeren.

Így került szembe Várnánál 20 000 keresztény 100 000 törökkel. A számok nem

egészen pontosak. Egyesek szerint a keresztények 16 000-en, a törökök 40 000-en

voltak. Ugyan ki számolta

64

meg őket? De ez nem is fontos. Az mindenesetre látható ezekből a számokból, hogy

Hunyadi ezt a csatát nem nyerhette meg. Az már csak a történészek szépítése, hogy

majdnem megnyerte, meg

65

66

hogy ha Ulászló el nem esik, megnyerhette volna, meg ilyesmik. Az igazság az, hogy

Ulászlónak még a holttestét sem találták meg a csata után, Hunyadi pedig csak nagy

üggyel-bajjal tudott hazamenekülni. Bulgária meg még évszázadokig török uralom

alatt maradt.

Ha belépünk az igen szépen gondozott, tisztán tartott, hatalmas fenyőkkel árnyékolt

parkba, az első két dolog, amit meglátunk, Ulászló és Hunyadi emlékét idézi.

Ulászlónak szép síremléke van. 1935-ben állították fel. Frangja, Szaparev és

Misewsky építészek közös alkotása. Persze csak jelképes síremlék. Ulászló

ismeretlen tömegsírban fekszik.

A latin felirat jelentése: Várnai Ulászló-

67

nak. A bolgárok ugyanis a lengyel Jagelló családból származó Ulászlót, aki csak

másodállásban volt magyar király, egyszerűen a magukénak tekintik és a maguk

nyelvén Vladiszlav Varnencsiknak nevezik. Pedig szegénynek csak annyi köze volt

Várnához, hogy itt fejezte be húszéves korában fiatal életét, hiába és

eredménytelenül.

A bejáratot a bolgár, a lengyel és a régi magyar címer díszíti. Folyosó vezet a belső

térbe, falán bolgár, magyar, lengyel és cseh nyelvű emléktáblák. Bent Ulászló

jelképes sírja, Anton Madejski lengyel szobrász alkotása. Innen balra lépcső vezet

még mélyebbre, egy valamikori trák főember sírjához, akinek nyugvóhelyét az emlék-

68

mű építésekor nem bolygatták meg. így a síremlék még sem egészen üres és nem

csak jelképes.

A síremlékhez vezető út másik oldalán Hunyadi János szobra áll. Petar Mihajlov, Kirill

Szevilov és Liljana Marinova bolgár szobrászok közös műve. Van itt Hunyadinak még

egy másik

69

szobra is, Marius Butoniu román szobrásztól. Ő bizonyosan úgy vélte, hogy saját

honfitársát mintázza meg, hiszen a románok szerint Hu-

nyadi román amber volt, és eredetileg a Jankula vajda nevet viselte.

A síremlék mögött megtaláljuk Ulászló halálának helyét, amelyet a már előbb is látott

három címerrel és emléktáblával jelöltek meg.

70

A bolgár nyelvű felirat magyarul igy szól: "1444. november 10-én itt esett el a keresz-

tény lovagokkal együtt a hitért és Bulgária szabadságáért Jagelló Ulászló lengyel és

magyar király".

A keresztény lovagok és egyszerű harcosok emlékét minden felirat és dísz nélküli,

csak az illető országok mai címerével megjelölt ha-

71

talmas kő szarkofágokkal örökítették meg. Annyi van belőlük, ahány nép harcolt a

várnai csatában. A szarkofágokat a várnai csata 520. évfordulóján, 1964-ben állították

fel.

E hely mögött kis dombon egyszerű emlékmű jelzi a szultán harci álláspontját.

Megmaradt itt a janicsárok által ásott egykori csataárok egyik darabja is.

Az 1964-ben épült múzeumban a várnai csata korát felidéző emléktárgyak és mai

műalkotások láthatók. A kiállított kardok, lándzsák, buzogányok, páncélok,

sodronyingek, zászlók, pajzsok és történelmi okmányok egyrésze a lengyel, ma-

72

gyar, csehszlovák, román és jugoszláv hadtörténeti múzeumok ajándéka. Sok tárgy a

feltárt harcmezőről került a múzeumba.

A múzeumban látható mai műalkotások közül kettőnek a képét sikerült megszerezni.

Az egyik, Georgi Bogdanov bolgár művész alkotása a várnai

73

csatában résztvett keresztény népek fegyverbarátságának allegóriája, a másik pedig

Michal

Boruczynski lengyel festő olajképe a csatáról.

74

Miután mindezt végignéztük, kissé még üldögéltünk a parkban, miközben sötét felhők

kezdtek gyülekezni a fejünk fölött. Mire az autóbuszmegállóhoz értünk, már csöpögött

az eső, a végállomáson pedig már nyári zápor szakadt ránk. Az aluljáróban vártuk meg

a vé-

gét, ezután a székesegyház melletti piacon felszereltük magunkat jobbnál jobb

gyümölcsösei, és a parkban mindezt megettük. Ez volt az ebéd.

Utána hazasétáltunk, majd megnéztük az

75

utcánkban lévő Vazrazsdane múzeumot. A múzeum neve azt jelenti: újjászületés, de

tévedés volna azt gondolni, hogy ez azt jelenti, mint a reneszánsz. Az európai

reneszánsz idején ugyanis a bolgárok a legsötétebb török elnyomás korszakát élték.

Ők a XIX. századot nevezik az újjászületés korszakának, amikor nemzeti öntudatra

ébredtek és függetlenségüket is elérték. A múzeum ennek a kornak az emlékét idézi.

Külföldiek nem nagyon látogatják, a bolgárok annál inkább.

Az épület kis kertben áll. 1860-ban épült, a város első bolgár iskolájának. Figyeljünk.

18 évvel az országnak a török uralom alól való felszabadulása előtt Bulgária harmadik

legnagyobb városában nem volt bolgár iskola. Az épület eredetileg földszintes volt.

Később emeletet húztak rá, és ott templomot rendeztek be. Itt fogadták 1878-ban

ünnepélyesen a bevonuló orosz csapatokat.

76

A múzeumban kiállított régi városképekről megtudtuk, hogy annakidején Várna is

olyan vidéki török város volt, mint a többi. Képéből messze kiemelkedett a sok

félholdas török torony. Ezt a török képet a felszabadulás után tökéletesen eltüntették.

Vannak a városban trák, görög, római, bizánci emlékek, a csaknem ötszáz éves török

időkre azonban, semmi, de semmi nem emlékeztet.

Láttuk a múzeumban az első bolgár iskola egyik tantermét is, amely nem sokban kü-

lönbözött attól, amelybe annakidején mi is jártunk. Láttunk múlt századbeli ruhákat,

fegyvereket, tankönyveket, újságokat és egy kicsi, de szép ikongyűjteményt, amely

részben kárpótolt bennünket azért, hogy az ikon-múzeumot nem láttuk. Ebből való a

túloldali kép, XIX. századbeli mester alkotása.

Ezzel várnai tartózkodásunkat befejeztük. Már csak a csomagolás maradt hátra.

Hajóval fogunk innen elmenni, és mivel a kikötő messze van, megkértük

házigazdáinkat, hogy rendeljenek nekünk reggelre taxit. Azt mondták, hogy ennek

semmi akadálya nincs.

77

78

Mi azonban nem voltunk egészen bizonyosak abban, hogy egy szigorú

tervgazdálkodást folytató országban ilyen egyszerűen lehet-e taxihoz jutni. Eddigi

tapasztalataink ugyanis éppen ennek ellenkezőjéről győztek meg bennünket. De hát

belenyugodtuk abba, amit mondtak nekünk, és jól megérdemelt álomra hajtottuk

fejünket.

III.

NESZEBAR

Műemlékvárosba kerülünk.- A fejlett szocialista kereskedelem előnyei. - Siófoknál

siófokabb helyen járunk. - Rettenetes kalózok karmai közé kerülünk, de megússzuk.

Szeptember 4., szombat

Bármennyire is kételkedünk benne, a taxi a rendelt időre pontosan megjött. 8 órakor

már kint voltunk a kikötőben, és csakhamar megjöttek útitársaink is.

A kikötő neve morszka gara. Hosszú móló nyúlik a tengerbe, északi oldalán

embermagasságnál magasabb védőfallal. Ez arra mutat, hogy a tenger nem mindig

olyan barátságos, mint most. Szépen süt ugyanis a nap és a tenger nyugodt. A móló

végén emeletes kikötőépület, a másik oldalon a yachtklub. Innen egymásután futnak ki

a fehér vitorlások.

A kikötőben egy hatalmas emelődaruval felszerelt mentőhajó és több kisebb

motorhajó áll.

80

A mienk nincs közöttük. Megmondták, hová fog beállni, de egyelőre híre hamva sincs.

De 9 óra előtt 5 perccel pontosan magjött, pillanatok alatt beszálltunk és már mentünk

is.

Jó messzire eltávolodtunk a parttól. Kint a tenger már nem olyan sima, mint

amilyennek a partról láttuk, szárazföldi patkányok módjára. Ragyogó a napsütés, de a

hullámok eléggé dobálnak bennünket. Eléggé, mondjuk mi. A tengerészeknek ez

bizonyára 0 szélerőt jelent.

Szárnyashajón utazunk. Utunk tehát nem igazi hajózás, inkább buszozáshoz hasonlít.

Hajónk szovjet gyártmány. Utas szép számmal van, de azért kis társaságunk jó

helyeket kapott.

A parton több falu látható, de sehol nem állunk meg. Elhagyjuk a tengerbe messze be-

81

nyúló meredek Emine fokot, amely az északi és a déli partszakaszt választja el

egymástól. Eddig az északi szakaszt jártuk, amelynek központja Várna. Most lépünk át

a déli szakaszba, ahol minden út Burgaszba vezet.

Fél 11-kor érkeztünk meg, rekkenő nyári hőségben a déli és talán az egész bolgár

tengerpart legérdekesebb városába, a teljes műemléki védelem alatt álló ódon

hangulatú Neszebárba, amely most egy hétig életünk központja lesz.

A kikötő itt is széles móló, emeletes épülettel. A móló lámpasorai között sétány, ahol

most a hőségben a kutya sem jár.

A mólótól balra terül el a halászkikötő, megszámlálhatatlan sok csónakjával és

bárkájával. A városba meredek lépcső vezet. Ennek te-

tején különös piros-fehér épületrom magasodik, ízelítőként a város különös

hangulatából.

82

Itt nem megyünk turistairodába, Ilonka már járt itt, és írt akkori házigazdáinak szállás

végett. Most Ilonka és én odamegyünk és megnézzük, mi a helyzet. A többiek addig a

kikötőben várnak.

Már az odamenés is érdekes volt, mert a jellegzetes, előreugró emeletű bolgár házak

83

között lépten-nyomon ilyen romokkal találkoztunk. Végigmentünk a városka főutcáján,

ahol az üzletek, a szálloda és a jobb éttermek sorakoznak. Leendő házigazdánk, Ilija

Daminliev a Sismanidova u. 28/a szám alatt lakik. A házat könnyen mag lehet találni,

mert Iván Markov gyógyszerész házával szemben van, és a patikus neve jó nagy

betűkkel ki van írva a házára.

A néni Ilonkát régi ismerősként fogadta.

84

Van hely. Így visszamentünk a társaság többi részéért, és csomagjainkkal bevonultunk

szállásunkra.

A ház a fenti képen láthatóhoz hasonló környezetben áll, de a faburkolatú bolgár házak

közül kirí. Emeletes kőház, amely kis maszek szállodának épült. Lent is, fönt is folyosó

megy végig rajta, és abból nyílnak jobbra és balra a szobák. Földszintes szobákat

kaptunk, mi egy kétágyasat, a hölgyek egy négyágyasat. Ők azonban ezt szűknek

találták.

85

Anna és Erzsi másnap másik szállást kerestek, és nem messze tőlünk hamar találtak

is. A háziak csak az idős házaspárból állnak. A bácsi valamikor maszek pék volt

Neszebárban, és a házán kivül volt egy szép szőlője is. A pékműhelyt és a szőlőt

persze elvették tőle, ő maga pedig pékmesterből előlépett sütőipari vállalati

dolgozónak. Nem biztos, hogy a kenyér ettől megjavult, sőt. De nem is azért

szüntették meg a maszek pékeket, hogy jobb legyen a kenyér, hanem azért, hogy ne

legyenek

86

maszek pékek. Házigazdánk saját állítása szerint valamikor Neszebárban igen

jómódú embernek számított. Ma sem lehet egészen templom egere, hogy ezt a szép

új házat fel tudta épiteni, és nem is kell félteni. Majd a szobakiadásból bejön, ami a

pékműhellyel elveszett, sőt talán még több is.

Elhelyezkedés után ebédelni mentünk egy kis vendéglő kerthelyiségébe, nem messze

tőlünk, ezen a kis téren, szemben a török időkből itt maradt csorgókúttal. Az egyetlen

étel,

amit kapni lehetett, a bulé nevet viselte, és három akkora húsgombocból állt, mint egy

ágyúgolyó. Nem ízlett, és a felét otthagytuk.

Ebéd után a. hölgyek elmentek a strandra. Én sokalltam a hőséget, inkább otthon

maradtam, és csak estefelé néztem körül a városban.

Neszebár régi része a Naposparttól délre, egy 300 m széles és 850 m hosszú,

közepén kissé kiszélesedő félszigeten terül el, amelyet régebben csupán egy keskeny

földnyelv, ma pe-

88

dig széles autóút köt össze az új városrészszel. Ez utóbbihoz csatlakozik a Napospart

üdülőkörzete.

Ezek a térképek a mai óvárost ábrázolják,

89

és megértésükhöz a következő magyarázat szükséges:

1. Görög erődfalak.

2. Az egykori görög erőd bejárata.

3. Bizánci erődfalak.

90

4. A Sztarata Mitropolija templom romjai.

5. Az Eleuszi Szőz Mária templom maradványai.

6. Keresztelő Szent János temploma.

7. A Novata Mitropolija (Szt.István) templom.

8. A Szent Tódor templom.

9. A Szent Paraszkeva templom.

10. Mihály és Gábor főangyalok temploma.

11. Pantokrátor templom.

12. Szent János felszenteletlen temploma.

13. Megváltó-templom.

14. Szélmalom az északi parton.

15. Bogdanov ház.

16. Pavel kapitány háza.

17. Muszkojani ház.

18. Iván Markov háza.

19. Jana Luskova háza.

20-24. Városképileg érdekes utcák és házak.

(A piros pont az Arató házaspár szállása.)

A templomok valamennyien romos állapotban vannak, a névvel megjelölt vagy anélkül

védett házakban pedig ma is laknak.

Ha az utas megnézi a térképet, vagy ha megáll az óváros közepén és széjjelnéz,

elkerülhetetlenül szemébe ötlik, hogy milyen sok volt Neszebárban a templom. A

középkorban Neszebárt a negyven templom városának nevezték. Ezekből romokból

ma is megvan tíz, a többinek teljesen nyoma veszett. A kicsi, de gazdag városban a

sok templomot nem lelki szükségből építették, hanem státusszimbólumnak, ahogy ma

mondanák. A

91

gazdag kereskedők tekintélyéhez hozzátartozott a templomépítés, akárcsak ma a

nyugati kocsi és a luxusnyaraló.

A török időkre csak egy elhanyagolt fürdő és néhány ma is működő csorgókút

emlékeztet. Érdekes, hogy a törökök itt egyetlen egy dzsámit nem építettek, egyetlen

egy bizánci templomot sem alakítottak át mecsetté. A keresztény templomok épitése

pedig akkor is folytatódott, csak a templomok méretei lettek kisebbek.

A templomok mind jellegzetesen vörös-fehér színűek, amit az égetett tégla és a fehér

kő ügyes váltakoztatásával értek el. Ebből igen szép díszítéseket hoztak létre,

amelyekhez később a zöld üveget is felhasználták. Igen leleményesek voltak; nincs a

templomokon két egyforma díszítés.

A múlt század második feléből eredő védett lakóházak száma meghaladja a százat.

Jellegzetes a stílusuk. Valamennyi egyemeletes és az emelet a földszint fölött kissé

kiugrik. A fa-

92

lak kőből épültek, de az emeleti falakat mindig fával burkolták. A

házak homlokzatát fa

oszlopokon nyugvó zárt erkélyek és ablakok teszik változatossá. A

földszinti helyiségekben üzleteket, műhelyeket rendeztek be, a

lakószobák pedig az emeleten kaptak helyet.

A város főterén áll a modern, de a

régi környezetbe jól beleillő

Meszembria szálloda és étterem.

Ennek környékén találhatók a főbb

üz-

93

letek is. A főútvonalon áll az áruház, amelynek a neve Szocsi, hogy ebben is

hasonlítsanak az oroszokhoz. Van itt tejbolt, élelmiszerbolt, cukrászda, több étterem,

zöldség- és gyümölcsbolt, vas- és edénybolt meg a piac. A hozzánk vezető egyik

utcában egy másik gyümölcsbolt.

A boltokat azért kell alaposan megfigyelni, mert étkezés szempontjából egész itteni

tartózkodásunk alatt önellátók leszünk.

A piacot külön is megnéztem. Nem nagy és árukínálata sem valami fényes.

Megfigyeltük, hogy a nap bármelyik időszakában, még késő este is kapható itt méz,

meg a csubrica nevű fűszer. Ez utóbbi őrölt paprika és előttünk ismeretlen egyéb

anyagok keveréke, amelyek különféle vörös, okker, barna és sárga színekben

pompáznak és

94

rétegesen üvegekbe rakva kerülnek a piacra. Jellegzetes szagot árasztanak. Árulnak

még krumplit, őszibarackot és görögdinnyét is, de nem mindig, és általában csak

kisebb mennyiségekben.

A piac mellett halvendéglő, amely azonban nincs mindig nyitva. Halsütők a parton is

vannak. Ezek is csak akkor vannak nyitva, ha van hal, hal pedig csak akkor van, ha

megjön valamelyik halászbárka. Hogy pedig mikor jön, azt csak az idevalósiak tudják.

A nyaralóknak ki kell figyelni. Ez azonban nekünk később is csak részben sikerült.

Mindezeket végignézve eljutottam a félszigetnek a szárazföld felé eső végéhez, ahol

az autóút vezet ki az óvárosból. Régebben itt csak keskeny földnyelv kötötte össze a

két partot, és annak közepét fallal elzárták. A falon kaput nyitottak, amelyet őrtorony

védett. Az erődítések a IX. században, Theopilosz bizánci császár idejében épültek.

Ma már maradványaikban sincsenek meg.

Erődítményekkel védték a várost a félszigetnek a földnyelvhez csatlakozó végén is. Itt

már az ókorban is hatalmas falak oltalmazták a

95

várost az ellenséges támadások ellen, amelyekből volt elég. A görögök által a IV.

században emelt erős falak maradványai még ma is megvannak.

A falak előtti téren van a Napospartra menő autóbuszok végállomása és a

halászbárkák kikötő helye. Innen a part mentén el lehet sétálni a csak néhány percre

lévő nagy kikötőbe, ahol megérkeztünk, onnan pedig a város közepébe és haza.

96

Mire hazaértem, a hölgykoszorú is megérkezett a strandról. A Naposparton voltak.

Erősben hullámzott a tenger, és fekete zászló volt felvonva, ami azt jelenti, hogy a

vízbe menni tilos, aki mégis bemegy, azt azonnal visszaterelik. Szép időben fehér

zászlót tűznek ki. Ilyenkor mindenki fürödhet és beúszhat a strand határát jelző bójákig,

gumimatracon úszkálhat, vizisízhet, vízibiciklizhet. A vörös zászló meg

97

azt jelenti, hogy a jó úszók bemehetnek a vízbe, de a vízisízés, vizibiciklizés,

gumimatracon úszás és minden efféle bohóckodás tilos.

Így hát Giziék sem mehettek a vízbe, és az egész napot a homokban fekve töltötték.

Estefelé még sétáltunk egyet. Beszereztük a nyaralás egyik nélkülözhetetlen kellékét,

az üveg vörösbort. Ezt szobánkban állandóan be-

98

hűtve tartottuk, és aki elment mellette, meghúzta. Amikor kiürült, megvettük az utódját,

majd annak is az utódját, mindaddig, míg itteni tartózkodásunk ideje el nem fogyott.

A fekete zászló ellenére egész nap nyári hőség tombolt. A városban hemzsegtek a

kirándulók. Az utcán mindenféle

szocialista nyelvet lehetett hallani.

Kapitalista nyelvet nem, mert a

nyugatiak ide nem igen jönnek. A nagy

99

nagy élénkség estére sem csillapodott.

Igaz, hogy a turistacsoportok

nagyrésze elment, de előbújtak a

helybeliek. Mindenfelé vidám tár-

saságok üldögéltek a szabadban

felállított asztalok mellett, a fák lombja

közül előcsillanó lámpafényben.

Szombat este volt.

100

Szeptember 5.. vasárnap

Jól aludtunk és verőfényes nyári napra ébredtünk.

Megkezdjük önálló életünket, ami azt jelenti, hogy először is reggelizni kell. Ez két-

féleképpen lehetséges. Van egy reggelizőhely, ahol nescaféból csinált pocsék kávét

lehet kapni. Mi a másik módot választottuk, és a tejboltban vettük meg a reggelit.

101

Az ügy bonyolultabbnak bizonyult, mint ahogyan buta fejünkkel gondoltuk. A tejboltban

ugyanis csak tejet és kenyeret kaptunk, de vajat már nem. Azért el kell menni a Szocsi

áruház alagsorában lévő élelmiszerosztályra. Ott viszont csak vaj van, tej nincs.

Annakidején nekünk az egyetemen azt tanították, hogy minél fejlettebb a társadalom,

annál fejlettebb a munkamegosztás. Így hát megtudtuk, hogy a bolgár társadalom

fejlettebb, mint a mienk, ahol sok mindenfélét lehet egy boltban megvenni. Bár ami

igaz, az igaz, a bolgárok félévvel hamarább kezdték a szocializmust építeni, mint mi,

érthető tehát, hogy nálunknál előbbre jutottak.

De hát végre is megkaptunk mindent, amit akartunk. Otthon megreggeliztünk, azután

pedig mint rendes emberekhez illik, elmentünk templomba, lévén hogy vasárnap van.

Persze csak ortodox templom van, az is csak egy. A mai neszebariak jól megvannak a

negyven templom nélkül. A múlt század első feléből való barokk templomuk külsejét

tekintve akár nálunk is állhatna. Belülről persze az ortodox templomok már ismert

képét mutatja. Sem a templomban, sem a szertartásban semmi érdekeset nem

találtunk.

102

Ezután elmentünk a Napospartra. A forgalmat piros Ikarusz autóbuszok bonyolítják le.

A jegyet előre kell megváltani. 6 sztotinkába, azaz kb. 1 Ft-ba kerül. A járatok

sűrűek, mégis zsúfoltak, legalább is vasárnap délelőtt.

Indulás előtt még elláttuk magunkat mindenféle ennivalóval, nehogy éhenhaljunk a

strandon. A beszerzés nem volt nehéz, mert az élelmiszerboltok vasárnap is nyitva

vannak. Lehet, hogy azért, mert az embernek vasárnap is enni kell, de talán inkább

mert ez az oroszoknál is így van.

A földnyelven átmentünk a túlsó partra, ahol az új városrészen haladtunk át. Itt modem

földszintes, legfeljebb egyemeletes villák állnak, közülük elvétve itt-ott egy toronyház,

mert az a település előkelő rangjának kifejezésére mindenhol szükséges. E városrész

után lakatlan terület, préri következik. Ez azonban nem sokáig tart. Beérünk

103

az üdülőterületre. Előbb csak szórványos, majd egyre több szálloda mellett megyünk

el, majd kisvártatva beérünk a központba, ahol már más nincs is, csak szálloda ás

vendéglő. Itt tett le a busz bennünket.

Szemléltető oktatást kaptunk arról, hogy a Balatont mivé lehetett volna fejleszteni, ha

komolyan vesszük a szocializmust.

104

105

Mert hát mit is láttunk?

Egy 5 km hosszú, de mindössze kb. 500 m széles tengerparti sávot, ahol a negyvenes

évek végéig még semmi sem volt. Ma összefüggő üdülőtelep az egész, Bulgária egyik

legnagyobb tengeri fürdőhelye. 90 kisebb-nagyobb, különféle komfortfokozatú

szálloda sorakozik itt, közöttük olyan, mint a 17 emeletes Burgasz, de az erdő mélyén

faházak és kempingek is vannak azok számára, akik az ilyesmit jobban kedvelik. A

központban minden van, ami az ilyen helyen szükséges; utazási iroda, üzletház, posta,

jegyiroda, sportpályák, játszóterek, még minibusz is.

És mindehhez három megjegyzés.

Az első, hogy az egész területen egyetlen egy maszek épület nincs. Eszükbe sem

jutott, hogy a területet felparcellázzák, drága pénzen eladják és eltűrjék, hogy a

maszekok mindent beépítsenek fantáziátlan épületekkel és sufnikkal.

A másik, hogy egyetlen egy szálloda telke sem ér el a partig, mert a vízpart mindenkié.

Kerítés, meg mindenféle táblák, hogy magánterület, tilos az átjárás, csak beutaltaknak,

tilos a behajtás, ilyesmi nincs.

106

A harmadik megjegyzés, hogy a szállodaárakat nem a dolláros emberek és a nyugatra

disszidált honfitársak pénztárcájához, hanem a bolgár dolgozók zsebéhez mérten

állapították meg.

A vízhez akárhol le lehet menni és az 5 km hosszú parton mindenhol lehet fürödni,de

azért nem mindegy, hogy ki hol megy be a strandra. Van ugyanis olyan bejárat, ahol

fizetni kell, és olyan, ahol nem. A belépődíj 20 szto-

107

tinka, olyan 3 Ft körüli összeg. Ezért azonban a vendég semmi olyant nem kap, amit a

nem fizető is ne kapna meg. A strandon ugyanis a fizető és nem fizető emberek

összekeverednek, a fizetőknek külön fenntartott részük nincs.

Azért valami huncutság mégis van a dologban. Elképedve láttuk, hogy a tíz Siófokkal

is

108

felérő parton egy fia árnyék, annyi sincs. Az erdősávba be lehetne menni, de nem

érdemes, mivel az poros, piszkos, elhanyagolt és árnyék sem nagyon van benne.

Vannak ellenben szép katonás rendbe felállított színes napernyők, és aki az árnyékot

nem nélkülözheti, az ernyő alá fekhet, ámde csak pénzért. No nem sokat kell fizetni.

Ernyőnkint, és nem személyenkint 1 levát, akár az egész napra. Ezt is csak akkor, ha

jön a pénzbeszedő. Igaz, hogy az mindig jön.

A strandon mindenféle szórakoztató eszközök bérelhetők. Van csónak, vízibicikli, sőt

eleven teve is, amelynek a hátára fel lehet ülni. Akinek van a zsebében felesleges 15

leva, az sárkányon felvontathatja magát a levegőbe, motorcsónakkal, jó magasra. A

dolog vége persze mindig az, hogy a páciens a vízbe pottyan. Akkor a motorcsónak

felszedi a vízből és kiviszi a partra; a díjban ez is benne van.

Az ég felhőtlen volt, sütött a nap, de a piros zászló volt fennn. A vízben sok a medúza,

de az ártalmatlan fehér fajtából.

Itt töltöttük az egész napot.

Este pedig felültünk a mikrobuszra, amely-

109

ről azt gondoltuk, hogy majd végigvisz bennünket az egész üdülőtelepen, és a végén

oda visz vissza, ahonnan elindultunk.

Nem egészen így volt. Az üdülőterületnek csak az északi felén mentünk végig, és

útközben szállodán és éttermen kívül egyebet nem

110

láttunk. Mikor ezek mind elfogytak, akkor megállt a menet, és közölték velünk, hogy ki-

szállás.

Az üdülőtelep végén voltunk. Mellettünk kis domb, az út pedig vezet tovább északnak,

Várna felé.

Gyalog felsétáltunk a dombra, amelyen csenevész, ritkás

fenyves díszeleg. Az út eléggé ki volt járva, és mindenféle

hülyeségárus tanyázott benne. Ebből tudtuk, hogy nem az

Isten háta mögött járunk. Valóban úgy is volt. A kis domb

oldalában szélmalmot, mellette pedig vendéglőt találtunk, de

az út még feljebb vezetett. A domb tetején ezt az épületet talál-

tuk, amelynek nemcsak az alakja, hanem a neve is furcsa, mert azt jelenti: Krum kán

sátra. Földszintjén vendéglő, emeletén pedig kilátó van, ahonnan jó messze el lehet

látni a tengerre.

Innen visszasétáltunk a szélmalmos vendéglőhöz. Kis társaságunk két tagja hazatért,

a töb-

111

biek pedig, bennünket is beleértve, itt vacsoráztak.

Mikor a vendéglő teraszán helyet foglaltunk, válogathattunk az üres asztalok között.

Félóra múlva azonban már annyian lettünk, mint ezen a képen. Megjöttek a népi

viseletbe öltözött zenészek, és egészen olyan hangulat kezdett kia-

112

lakulni, mintha szép hazánkban, otthon lennénk, így hát nem is időztünk itt sokáig.

Miután megvacsoráztunk, elindultunk hazafelé.

Ekkor már ilyen volt fentről a kilátás:

Szeptember 6., hétfő

Reggel elsősorban élelmiszerbeszerző útra indultunk. Mindjárt, ahogy kitettük lábun-

kat a házból, láttuk, hogy ma görögdinnyenap van. Valahol a messze távolban egy

ismeretlen valaki elhatározta, hogy a neszebáriak ma gö-

113

rögdinnyét fognak enni, de mind ám, kivétel nélkül. Ezért óriási mennyiségű

görögdinnye érkezett a piacra és az üzletekbe, és az utcán mindenki dinnyét cipelve

sietett hazafelé. Itt láttuk a szocialista kereskedelem egyik csodálatos termékét: olyan

embert, aki egymaga nyolc dinnyét vitt haza a piacról, szatyrokban és mindkét hóna

alatt, akár a mesebeli dinnyefa. Eddig még nem láttunk olyan embert, aki kettőnél több

dinnyét vásárolt. Itt ilyen is van. Mi nem vettünk dinnyét. Majd megbánjátok ti ezt,

gondolta

114

Neszebár csúfolódó kis ördöge, de nem szólt semmit. Mi meg nem tudtuk, hogy itt nem

akkor eszi az ember a dinnyét, amikor akarja, hanem akkor, amikor ezt a róla

jóságosan, atyailag gondoskodó tervhivatali emberek elhatározzák. Jól meg is jártuk

emiatt. No de ezt majd a maga helyén.

Jó, hogy ilyen nagy a társaságunk, mert mindenki azt teheti, amit akar, és még sincs

egyedül. Mert mi lett volna, ha csak ketten vagyunk? Gizi strandra akart menni, én meg

a városban mászkálni. Egyedül maradtunk volna

115

mind a ketten. Így viszont Gizi, Ilonka és Anna elmentek a strandra, ahol nem történt

velük semmi nevezetes esemény, én pedig Marival a város látnivalóit jártam végig.

Így jutottunk el a Keresztelő Szent János templomba, amely aránylag épségben

maradt, és így el lehetett benne helyezni a város történetét bemutató kiállítást.

Amit itt láttunk meg a könyvekben hozzá olvastunk, az röviden így foglalható össze:

116

Neszebárt több mint 3000 évvel ezelőtt a bronzkorszak végén a trákok alapították. Hol

volt ekkor még Róma, Bizánc, Párizs, London meg a többi? A város alapítója Messza

trák vezér volt. Neszebár ókori neve, Messzambria trák nyelven azt jelenti: Messza

városa.

A trák nép eltűnt. Amit tudunk róluk, azt a régészeti leletekből és az ókori görög írók

műveiből tudjuk. Az előbbiek közé tartozik ez

117

az edény az i.e.VI. századból, a vaskorszak kezdetéről.

Xenophon írja, hogy a trákok kék szemű, göndör szakállú emberek voltak, tehát jelleg-

zetes indogermánok. Hérodotosz városokban és falvakban lakó, földművelő és

bányászkodó nagy népnek mondja őket, akik a leghatalmasabbak lehetnének

valamennyi nép között, ha összetartanának vagy jó vezetőjük volna, de nem azok,

mert jól értenek a henyéléshez és a bort sem vetik meg.

Az i.e. VI. században görögök telepedtek meg ezen a vidéken. Ekkor kezdődött a

város első fénykora, amely az i.sz. I. századig, a rómaiak megjelenéséig tartott. A

gazdasági fellendülést az váltotta ki, hogy Neszebár lett a görögök és a trákok közötti

kereskedelem közvetítője. A neszebáriak a trákoknak fegyvert, a görögöknek pedig

gabonát, bőröket és feltehetően rabszolgát is szállítottak, ez utóbbi árucikket

nyilvánvalóan kedvező árfekvése és a külkereskedelmi mérleget javító hatása miatt.

A görög várost a tanács és a népgyűlés igazgatta. A tanács határozatait márványba

vésték és Apolló templomában őrizték. Az egyik

118

ilyen táblán fennmaradt egy barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási

egyezmény szövege, amelyet a neszebariak Szadala trák törzsfővel kötöttek.

Biztosították egymás számára a szabad hajózást, és kimondták, hogy Szadalát a

város színházában állandó díszhely illeti mag. Tehát az i.e. III. században Nesze-

bárnak már színháza is volt. Most nincs. A várost már az i.e. V. században erős fallal

119

vették körül. Ennek az első virágkornak az építészeti emlékei közül csak ennek a

falnak egyes részletei maradtak fenn a félszigetnek a földnyelv felé eső részén.

A város gazdasági erejét mutatja, hogy Neszebár ebben az időben saját pénzt is vert.

Ezek egyikének elő- és hátlapját láthatjuk a következő oldal képein.

Ez a jó világ i.e. 72-ig tartott. Ekkor jelentek meg Marcus Lucullus vezetésével a római-

ak. Messzembria a római birodalom része lett.

121

A fordulatot jól megúszta, mert a rómaiak nem dúlták fel, szemben a szomszédos

Apollóniával, a mai Szozopollal, amely ellenállást tanúsított és ezért a rómaiak a

földdel tették egyenlővé. De végeredményben Meszembria sem járt jól. Egy hatalmas

világbirodalom keleti peremvárosává lett, ahol már nem volt szükség semmiféle

közvetítő kereskedelemre.

A város tehát hanyatlásnak indult, de azért egészen rosszul ekkor sem élhetett.

Legalább is

122

ezt bizonyítja egy itt készült kettős szobor. Dionysost és Silanust ábrázolja, akik

tudvalevőén nem az aszkéta szerzetesi élet hívei voltak.

Változás csak 330 után következett be, amikor a római birodalmat kettéosztották.

Meszembria a keleti résznek jutott. Az eddigi jelentéktelen határváros most a főváros

közvetlen közelébe került és Bizánc előretolt erődítménye lett a vele állandóan

harcban álló bolgárok ellen. A IX. századtól kezdve hol ide, hol oda tartozott, majd

812-ben Krum kán végleg meghódította Bulgária számára. Ekkor kapta mai nevét is.

Megkezdődött a város második fénykora. A bolgár birodalom legjelentősebb városai

közé tartozó Neszebar viszonylagos függetlenségben alakította ki élénk kereskedelmi

kapcsolatait a tőle északabbra fekvő vidékekkel. A XIII. és XIV. században feudális

urak és gazdag kereskedők városa lett, akik lelki üdvösségükre, de inkább vagyonuk

fitogtatására és a többiek lepipálására megépítik a város gyönyörű templomait,

amelyeknek romjait ma is csodálhatjuk. Ekkor fejlődött ki a város ipara is, elsősorban a

fazekasság. Jellegzetes termékei az

123

üvegmázzal bevont cserépedények. Ilyen edények töredékeit nagy számban láttuk a

neszebári múzeumban.

A XV. században Neszebárt Ismét a bizánciak, majd 1453-ban a törökök foglalják el. A

csaknem ötszáz éves török uralom alatt Neszebár bekapcsolódik az oszmán

birodalom gazgasági életébe, de ez már csak árnyéka a régi nagyságnak. Evliya

Celebi, aki mindenhol, tehát itt is járt, azt írja a XVII. századi Ne-

124

szebárról, hogy kis, de teljesen ép és megerősített város, főleg görögök lakják, és fő

termékei a szőlő, a bor, a só és a hal. A fejlett ipari és kereskedő város tehát a kis

agrártelepülések közé süllyedt.

A teljesen ép és megerősített várost azután az 1828-29. évi orosz-török háborúban az

oroszok a szárazföld és a tenger felől rommá lőtték. Ezt a város máig sem heverte ki.

125

126

A török uralom utolsó évtizedeiben a környék bolgár lakosai közül is sokan a városba

települtek, mert ott nagyobb biztonságban érezték magukat. Ekkor alakult ki a mai

Neszebar: összezsúfolt, girbegörbe utcákkal tagolt keleti kisváros. Az egész országgal

együtt 1885-ben szabadult fel a török uralom alól. Az ezt követő időkben gyarapodott a

városkép a bolgár újjászületés stílusjegyeit magukon viselő jellegzetes házakkal. A

meginduló iparosodás azonban Neszebárt elkerülte. Az egykor virágzó feketetengeri

kereskedővárosok szerepét az óriási ütemben fejlődő Várna és Burgasz vette át,

Neszebár pedig megmaradt múzeumvárosnak. A bolgár minisztertanács egész

területét 1956-ban védett műemléknek nyilvánította.

Mire a múzeumban mindezt végignéztük, elérkezett az ebéd és a délutáni kávézás,

majd a minden mediterrán városban kötelező pihenés ideje.

A társaság strandoló része estefelé érkezett haza.

Este ismét a helyi lakosság vette birtokába a várost. A velünk szemben lévő ház er-

127

kélyén fiatalok jelentek meg, akik ott olyan zenét csaptak, amelyre a mi korosztályunk

allergiás. Viszont dicséretükre legyen mondva, hogy este 9-kor véget vetettek a

bömbölésnek.

A helybeliek közül sokan konyhának használják az utcát. Kis házaikban nyilván nem

férnek el. Az utcákon viszont itt is, ott is vörös tüzek lángoltak fel, amelyeken különféle

ételek készültek. Az egyik asszony nagy kondérban paradicsomot főzött be, máshol

padlizsánt vagy halat sütöttek, megint máshol szilvabefőzés folyt. Egész környékünk

óriási sütő és főzőhellyé alakult.

Szeptember 7., kedd

Reggel láttuk, hogy ma szőlőnap van. Ahogy tegnap a görögdinnye, úgy ma a szőlő

árasztotta el az egész várost.

Ilonkáék ma Szozopolba mentek, mi pedig alaposabban megnéztük a város

templomait.

Isztambulon kívül nincs még egy olyan hely a világon, ahol a bizánci

templomépítészetet annyi emléken lehet tanulmányozni, mint itt. De Neszebár

annyiban még Isztambulon is túltesz, hogy itt minden egy gyalog félóra alatt bejár-

128

ható kis területen található. A város templomromjait többször is felkerestük. A most

következő ismertetésben nem azt nézzük, hogy milyen sorrendben kerestük fel őket,

hanem azt, hogy milyen idősek.

Nagyon idősek. A legrégebbi az V,, a legfiatalabb pedig a XVII. században épült. Ez

ezerkétszáz év. A magyar állam nincs ennyi idős. Amikor a legrégebbi neszebári

templomok épültek, a magyarok még valahol az Etelközben találgatták, hogy hova is

menjenek onnan.

A legfiatalabb templom körülbelül százéves lehetett, amikor Wenzel von Bronar

osztrák utazó 1788-ban Neszebárban járt. Ő még harminc, teljesen ép, jó állapotban

lévő templomot talált a városban. Mi történt velük, hogy kétszáz év alatt valamennyi

rombadőlt?

Sok mindenféle, és még csak nem is a legutóbbi kétszáz év alatt. Említettük már az

1828-29. évi orosz-török háborút. De nem lehet mindent ennek a számlájára írni.

Előfordul.t itt az is, hogy a templom alatt a föld beszakadt a tengerbe. No és a

földrengések is megtették a magukét. A legutóbbi 1913-ban volt.

129

Neszebár, azaz Meszembria az V. században lett püspöki székhely, ezért első

templomai ie ekkor épültek. A legrégebbi az Eleuszi Szűz Mária temploma, amely alatt

beszakadt a föld és az épület egyrésze a tengerbe zuhant, ami megmaradt, annak

csak alapfalai láthatók a félsziget északi csúcsán, egy régi szélmalom mellett. A

valamikor 28 m hosszú és 18 m széles bazilikának csak alaprajzát lehet a fal-

maradványokból rekonstruálni. Az egykori főhajó helyén gyom nő és kecskék

legelésznek.

Nem ez lett a sorsa az ugyanebből az időből való püspöki templomnak, amelyet ma

egyszerűen csak Sztarata Mitropolijá-nak, régi székesegyháznak neveznek, eredeti

neve azonban ugyanúgy Szveta Szofija volt, mint nagyobb testvérének Bizáncban.

Ebből ugyanis ma is hatalmas falmaradványok láthatók a város közepén, nem messze

a mi szállásunktól.

A háromhajós bazilika már méreteivel is felkelti a figyelmet. 25 m hosszú és 22 m

széles volt. Nagy méretei részben azzal magyarázhatók, hogy még közelállt az

ókeresztény világhoz, amikor a templom nemcsak istentisz-

130

teletre szolgált, hanem népgyűlésekre is. Eredeti alakjában háromhajós bazilika volt,

naosz-szal, narthexszel és egy félkörös apszissal. A hajókat boltívekkel összekötött

oszlopsorok vá-

131

lasztották el egymástól. Mindebből sok részlet még ma is látható. A főhajónak kettős,

az oldalhajókaak pedig egyszeres fa tetőzete volt.

Az apszis széles lépcsőzete az ókeresztény bazilikák jellemző sajátossága.

A templomot többször átépítették. Volt idő, amikor csak a főhajót használták

templomnak, az oldalhajókat pedig kriptának. A falak kőből és téglából épültek, de az

ezek fehér és vörös színéből kialakított mintázatok még igen egyszerűek. A templomot

ma alkalmi szabadtéri

132

133

színháznak használják. Körülötte több mozaik-padlós helyiség alapjait tárták fel. Ezek

a bazilikához csatlakozó püspöki épületek részei lehettek.

Az időrendben következő templom Keresztelő Szent János nevét viseli és a XI.

században épült. A terméskövekből összerakott dísztelen templom a bizánci

építészetnek azt az átmeneti korszakát képviseli, amikor a bazilikát a ke-

134

resztkupolás típus váltotta fel. A mindössze 14 m hosszú és 10 m széles épület

jellegzetessége a hengeres kupola és a háromkaréjú apszis. Egyszerű homlokzatát a

három ívvel fedett bejáraton kívül csak a középső kapu meghosszabbítását képező

karcsú vakboltív élénkíti. Alaprajzi megoldása megfelel a keresztkupolás szerkezet

követelményeinek. Narthex nincs; a belső teret négy oszlop tagolja három hajóra. A

szentély mindegyik részét szinte külön épületnek lehet tekinteni. Ez a templom maradt

leginkább épségben, ezért lehetett városi múzeumnak berendezni. Hogy a múzeum-

ban mi látható, arról már volt szó.

A korban következő templom a kikötőbe vezető utcában áll és a Novata Mitropolija

azaz Új székesegyház vagy Szent István templom nevet viseli. Újnak csak a régi

püspöki templomhoz viszonyítva lehet nevezni, mert nem későbben, mint a XII.

században épült.

Az útikönyv szerint, amelyben néha hülyeségek is foglaltatnak, a fallal övezett

templom az udvarra nyíló főbejáratával a világtól való elfordulás érdekes építészeti

megnyilvánulása. Ez ostobaság. Az ortodox egyházat — még egyet-

135

len szerzetesrendjét sem — soha nem jellemezte a világtól való elfordulás. Ezen a

helyen a templomot nem is lehetett másképpen tájolni, mert hiszen az ortodox

templom szentélyének mindig kelet felé kell állnia.

A 12 m hosszú és 9,50 m széles háromhajós bazilika két nagy átalakításon ment

keresztül. A XVI. században meghosszabbították a naoszt, a XVIII. században pedig

narthexet építettek

136

a nyugati bejárat elé. Az oszlopokkal elválasztott hajók keleti végükön félkörös

apszisokban záródnak. A középhajó az oldalhajóknál magasabb; keleti és nyugati

homlokzatát oromfalak zárják le. A templom átmenet az eddig ismertetett egyszerű és

a későbbi, szinte barokkos formagazdagságot mutató újabb templomok között.

A keleti homlokzaton először találkozunk a későbbi templomokat gyakran díszítő

üvegmázas sötétzöld csempével.

A templom ma múzeum. Fő nevezetessége, hogy belső falain mintegy 700 m területen

fres-

137

kók maradtak fenn. A legrégebbiek a XIV., a legújabbak a XIX. századból valók.

Közülük itt kettő látható. Az előbbi a csodálatos halfogást, az utóbbi pedig a húsvéti

lábmosást ábrázolja.

Igen szép ikonok is vannak a múzeumban. Az egyik, amelynek a képe a következő

oldalon látható, a templom szentképállványáról való és a XVI. század végéről

származik.

Órákig el lehet itt bámészkodni, és mi ezt meg is tettük. Nem úgy, mint az a szovjet

turistacsoport, amely nem sokkal utánunk özönlött be a múzeumba. Ezek a falak

mentén egyszer nagysietve végigmentek, ügyelve arra, hogy ne sokat nézegessék

138

a sok szentet meg apostolt, majs sürgősen távoztak. Lehet, hogy velük volt a

párttitkárjuk, és ezért nem merték a szentképeket jobban megnézni, de az is meglehet,

hogy nem is akarták.

Korban ezután a félsziget csúcsán álló Szent Tódor templom következik. A XIII. szá-

139

zadban épült. Alacsony, 11 x 4 m alapterületű egyhajós épület, amelynek csak a keleti

és nyugati fala maradt fenn eredeti állapotában. Még nem restaurálták; állandóan

zárva. van. Rajta látható először a későbbi korokra jellemző fehér-vörös mintázat.

A következő templom, a Szent Paraszkeva ismét a központban, a régi püspöki

templom közelé-

140

ben található. A XIII. és XIV. században épült. A 15 m hosszú és 6 m széles egyhajós

templomnak kupolája és harangtornya is volt, de ezek ma már nincsenek meg. A

kupola helyét négy oszlop jelzi. A falakat egyszerű nyeregtető fedi.

A naoszt a narthextől elválasztó falban csigalépcső vezetett a harangtoronyba. A külső

falakat sötétzöld kör- vagy keresztalakú csempéből kirakott minta és fehér-vörös

alakzatok díszítik.

E templom szomszédságában áll Mihály és Gábor főangyalok temploma, amely

ugyanebből az időből való. A 15 x 8 m alapterületű egyhajós templomnak csak a falai

maradtak meg. Ré-

141

gébben ennek is volt kupolája és harangtornya. Ez a templom van az összesek közül a

legrosszabb állapotban. Tetőzete teljesen tönkrement, falai szabadon meredeznek az

égnek, nincs elkerítve, bárki bemehet és firkálhat a falakra és az egész templomot

felveri a gyom.

A város főterén emelkedő Pantokrátor templom a fenti kettővel egyidős, de jóval

nagyobb, és sokkal jobb állapotban maradt meg.

142

A 15 m hosszú és 7 m széles nagy négyszögletes templom nemcsak Neszebárnak,

hanem az egész Balkán-félszigetnek egyik legnevezetesebb középkori emléke.

Csaknem teljes egészében fennmaradt, és szép példája a kupolás, harangtornyos

templomtípusnak. A négyszögletes harangtorony a narthex fölött emelkedik, a hajók

felett pedig nagy hatszögletes torony áll. A belső teret négy oszlop osztotta három

hajóra. Az apszis félköríves. Az épület statikai szilárdságát mi sem mutatja jobban,

mint az, hogy a négy oszlop már nincs meg, mégis áll az egész. Érdemes megfigyelni

a külső falfelületeket is. Egyhangúságukat különböző szélességű, színes kerá-

miadíszekkel szegélyezett vakboltívek és váltakozóan piros és fehér síkok törik meg.

Most pedig a neszebári, de talán az egész Balkán-félszigeti bizánci építészet

csúcsteljesítménye következik.

Templomnak alig nevezhető, mert istentiszteletet soha nem tartottak benne. Ha

tartottak volna, akkor a templomot Szent János templomának nevezték volna. De nem

szentelték fel, és ezért a neve Szent János felszenteletlen temploma.

143

Mér a fekvése is rendkívüli. Nem szűk kis utcákba dugták el, hogy lehetőleg senki ne

vegye észre alacsony, félig a földbe süllyesztett falait. A tengerbe benyúló egyik

hegyfok csúcsán, a tenger felé fordulva áll a napfényben, minden oldalról láthatóan.

Úgy néz a tengerre, mint a bizánciak őseinek, a klasszikus görögöknek a tengert

kutató, dombtetőn emelkedő templomai, mint a görög templomok késői utóda.

144

Titkolnia nem is kellett semmit, mert a XIV. században, Neszebár fénykorában épült.

Igen nagy, 18,50 x 10,25 m alapterületi. Az 1913. évi földrengés erősen megrongálta,

úgy, hogy csak a keleti homlokzata, az apszisok és a nyugati homlokzat egyik része

maradt meg. Teteje megsemmisült. De jelenlegi állapotában is elképzelhetjük, milyen

lehetett valaha, tornyával, kupolájával, teljes fényében és ragyogásában. Belső terét

négy márvány oszlop tagolta három hajóra, és ezek hordták a kupolát is. Különféle

színű anyagainak változatosságát, a kerámiadísszel keretezett kisebb-nagyobb

vakárkádok egymással váltakozó ritmusát, a bizánci építészet díszítő motívumainak

gazdagságát órákig el lehet nézegetni a nélkül, hogy megunná az ember. Érdekes,

hogy a templom díszítéséből a szobrászat is kivette a maga részét, ami pedig a keleti

egyházban ritkaság. A részben mindmáig megmaradt oszlopfőket palmetták,

akantuszlevelek, heraldikus testhelyzetben ábrázolt oroszlánok, griffmadarak és

hasonlók ékesítik. A vörös-fehér minták között pedig a napkorong, a

145

sakktábla, a halszálka, a meander, továbbá keresztek, csillagok és hasonlók

ismerhetők fel. A hagyomány szerint a templomot azért nem

szentelték fel, mert az építkezéskor az egyik mester lezuhant a magasból, összetörte

magát és vérrel szennyezte be a templomot. Ha ez igaz, akkor ez a mester nagyon

szerencsétlen ember lehetett, mert nemcsak hogy halálos üzemi baleset érte, de műve

is befejezetlen építőipari beruházás maradt. De hát megható történetét kétel-

146

kedve kell fogadni. Hiszen tudjuk, hogy a bizánci ortodox főfőtamplomban, a

konstantinápolyi Aja Szófiában micsoda vérengzések mentek végbe, és senki sem volt

ott olyan finnyás, hogy ebből a templom megszentségtelenítésére következtetett volna.

Pedig az a templom fel volt szentelve.

A sziklafok, amelyen Szent János felszenteletlen temploma áll, Neszebár legszebb

helye. Ide gyakran eljöttünk, különösen estefelé, csak azért, hogy itt üldögéljünk és

nézzük a tenger végtelen tükrét.

De most nem lehet megállni, mert egy, vagyis már csak egy templom még hátra van.

Ez pedig a Szent Megváltó temploma a XVII. századból.

Aki nem tudná, azt gondolhatná, hogy ez a kis, 12 x 5.70 m méretű alacsony,dísztelen,

szegényes technikával épült templomocska a legrégebbiek közül való, és nem

származhat a Pantokrátor vagy a Felszenteletlen utáni időből. Pedig a magyarázat

egyszerű. Ez a templom a török időben épült, és a törökök mindenféle korlátozásai

látszanak rajta.

Délután Gizi kiment a strandra. Engem nem

147

vitt rá a lélek, hogy vele menjek. Inkább csak sétálgattam a városban, nézegettem a

rengeteg kirándulócsoportot, - magyarok is voltak közöttük, - és beszereztem a további

iszogatásokhoz szükséges vörösbort, amely a Balkán tüze nevet viselte.

148

Gizi a strandon Annival találkozott, akinek társaival együtt Szozopolban kellett volna

lennie. Csak akartak elmenni, de nem tudtak, mert nem jártak a hajók, nem tudni, miért.

Ebben az országban a menetrend szerinti hajók néha minden magyarázat nélkül

elmaradnak. Nemcsak rossz időben. Ma például egész nap derült volt az idő, bár fújt

egy kis szél. No de nem akkora, hogy attól egy szárnyas hajónak meg kell ijednie.

A strandon a szél elég nagy hullámokat kavart. A fürdés nem lett volna élvezetes, így

hát visszajöttek, és délután a városban sétálgattunk.

Szeptember 8., szerda

Pihenőnap. Nam tudjuk ugyan, hogy mit pihenünk, mivel eddig sem tettünk mást.

149

Sétálgattunk a városban, délután fürödtünk a strandon, este pedig a Meszembria

bárban gyümölcslé mellett mulatoztunk.

A városban délután lázas készülődés folyt a holnapi ünnepre. Szeptember 9 itt

ugyanaz, mint nálunk április 4. Díszítik a házakat, mindent fellobogóznak, a főutca

díszhelyén fából tribünt ácsolnak, elhelyezik a kirakatokban Zsivkov és Dimitrov

életnagyságúnál nagyobb képeit, a kirakatokban pedig paprikából, paradicsomból és

görögdinnyéből kirakják, hogy éljen szeptember 9. Ezért nem lehet dinnyét kapni.

150

Minden üzleten megjelenik a felírás, hogy holnap zárva lesz.

Kicsit fura ünnepre készülnek, amelynek előzményei visszanyúlnak az első

Balkán-háborúig. 1912-13-ban Szerbia, Bulgária, Románia és Görögország már

független állam, de mindegyiknek van

151

még kielégítetlen területi igénye Törökországgal szemben. A megoldás egyszerű.

Törökország Európa beteg embere. Nekimennek, és elveszik tőle, amit akarnak. Az

osztozkodáson azután összevesznek. A románok, szerbek és görögök tehát

nekimennek Bulgáriának, amely szerintük túl sokat markolt a zsákmányból. A második

Balkán-háborút Bulgária elveszti. Természetes, hogy megnyirbálják egy kicsit. A

bolgárok ebbe persze nem nyugosznak bele. Beléptek az első világháborúba a

németek és a monarchia mellett, remélve, hogy ezek fogják a háborút megnyerni, a

többi balkáni ország pedig szövetségeseikkel együtt elveszteni.

A számítás nem vált be. Minden fordítva történt. A bolgárokat megint megverték és

megnyirbálták.

Úgy látták, hogy ezen majd a második világháborúban segíthetnek, ha megint a

németek mellé állnak. Most már talán egyszer nyerni fognak ők is. Ez a politika

részben be is vált; ennek köszönhetik, hogy Dél-Dobrudzsát visszakapták.

Igen ám, de a hagyományos oroszbarátság még nem halt ki Bulgáriában. Az

oroszokkal szemben nem voltak hajlandók harcolni. Így állt elő az a furcsa helyzet,

hogy csak a távoli angolokkal és amerikaiakkal álltak hadiállapotban. Szófiában az

egész háború alatt működött a szovjet követség, 70 km-re a németek balkáni

főhadiszállásától.

Amikor a Vörös Hadsereg megkezdte balkáni hadműveleteit, szüksége volt Bulgária

területére. Igen ám, de hogyan vonuljon be egy vele barátságos viszonyban álló

országba? Egyszerű. 1944. szeptember 5-én hadat izentek Bulgáriának. Ez a háború

négy napig tartott. Bulgáriában ugyanis baloldali fegyveres felkelés tört ki, amely

szeptember 9-ig teljes győzelmet aratott. Ezután a bolgárok beléptek a háborúba a

Szovjetunió oldalán. Ezt ünneplik szeptember 9-én. Felszabadultak.

Szeptember 9., csütörtök

A nagy ünnep miatt a városban nem lehet semmit csinálni. Minden zárva, az utcákon

felvonulások. Megkoszorúznak minden partizán emlékművet. Megtudtuk, hogy az a

Sismanidov, akiről a mi utcánkat elnevezték, szintén partizán volt és emléktáblája van

az egyik házon.

153

Elhatároztuk, hogy elmegyünk Szozopolba. Ugyanolyan az idő,

mint tegnap, de ma járnak a hajók. Reggel 9-kor indultunk szárnyas

hajóval, amely Várnából a déli partvidéken halad végig. Neszebár

után kiköt Burgaszban, és a következő megállója Szozopol.

Ezt a várost is a görögök alapították i.e. 610-ben. Görög neve

Apollónia volt. Egyes ókori szerzők szerint alapítói között volt

Anaximandrosz filozófus is.

Története Neszebáréhoz hasonló, csak kisebb méretekben. Ez a város is a trákok és

görögök közötti közvetítő kereskedelemnek köszönheti felvirágzását. Maga is alapított

távoli gyarmatokat, és háborúkat viselt más görög városállamokkal. Magát Periklészt

is fogadta egyszer, nagy pompával. A nagy athéni azért tette meg a fárasztó utat idáig,

hogy megnyerje Apollónia szövetségét a spártaiak ellen. Nem tudni, hogy

eredménnyel járt-e.

Ezt a görög Apollóniát i.e. 71-ben Marcus Lucullus római légiói a földdel tették

egyenlő-

154

vé, mert megpróbált ellenállni a hódítóknak. A pusztítás olyan jól sikerült, hogy

mindmáig egyetlen egy maradvány, régi lelet sem került elő a görög Apollóniából.

Pedig az ókori írók szerint igen nevezetes palotái, szobrai és más műalkotásai voltak.

Közel három évszázadba került, míg a hajdani fényes Apollónia helyén szerényebb kis

település keletkezett, amely az V. században a viharban jó menedéket nyújtó

biztonságos kikötőjéről a Menedék városa, görögül Szozopolisz nevet kapta. De

nevezhették volna a Száműzetés városának is, mert a bizánci időben a kegyvesztett

és kitelepített udvari méltóságok kényszerlakhelye lett.

A törökök alatt Szozopol végleg elvesztette hajdani ragyogását. Bulgária felszabadu-

lásakor már csak elfelejtett apró halászfalu volt. Festőművészek fedezték fel újra, és

vitték szét hírét képeiken. Olyan jól szétvitték, hogy a hatvanas években egy amerikai

filmvállalat az egész várost meg akarta venni dollárért. Nagyszabású történelmi filmet

forgattak volna, amely a város valódi leégésével fejeződött volna be. Helyébe azután

az amerikaiak olyan üdü-

155

lőtelepet építettek volna, amilyen csak Floridában van. Ám a bolgárok elutasították a

fényes ajánlatot. Az amerikaiak talán még ma is törik a fejüket azon, hogy miért. Így

maradt Szozopol hangulatos kis nyaralóhely.

Amikor a kikötőben lábunkat a város földjére tettük, az első, amit megláttunk, egy

FÉNYKÉPEZNI TILOS feliratú tábla volt. Ha ilyen táblát nem láttunk volna, eszünkbe

sem jutott volna, hogy az álmos kis kikötőben titkos katonai objektumot keressünk. De

mikor a táblát megláttuk, azonnal keresni kezdtük, mit titkolnak. Meg is találtuk. A

kikötővel szemben fekvő kis szigeten áll a haditengerészet tiszti főiskolája, a kikötő

pedig a bolgár hadiflotta bázisa. Az akadémia békés civil épületnek látszik. A

hadiflottát nem láttuk. Tegnap nagy felvonulást tartott a mai ünnep tiszteletére, most

pedig valahol máshol díszeleg. Ezért nem járt tegnap a hajó. Nehogy a kémek közelről

meglássák a hadiflottát. Pedig a Fekete tenger jó nagy, elfértek volna békességben

rajta. De ez csak buta civil beszéd.

A kikötőből emelkedő kis utca vezet a központba. Ezen megy végig minden turista, aki

hajóval érkezik a városba. Következésképpen ennek az utcának mind a két oldalát

csúf bódék szegélyezik, amelyek mindenféle vacakságogokat árulnak. Ezek

semmiféle gyakorlati célra nem használhatók, és csak arra valók, hogy jó pénzért a

turisták nyakába sózzák őket. A nagy ünnep miatt valamennyi bódé zárva volt.

Az egész város össznépi banzáj képét mutatta. A főtéren most ért véget az ünnepség.

A közönség éppen most kezdett elszéledni. Fúvós zenekar is volt, de annak is csak az

elvonulását láttuk.

Szozopol ugyanúgy egy kis félsziget csúcsát

157

foglalja el, mint Neszebár. Előtte két kis sziget; ezek egyikét a tengerészeti főiskola

foglalja el. A félsziget nyakánál nyílik a főtér, ahol az ünnepélyt tartották. Innen le-

het sétára indulni a városba. A séta célja nem lehet más, mint a félsziget csúcsa.

A városképet ugyanolyan stílusú házak jellemzik, mint amilyeneket Neszebárban már

megszoktunk. Műemlék Szozopolban a templomot leszámítva nincs. A templom is

csak félig-meddig templom. Legalább annyira régészeti múzeum is. A nagy ünnepre

való tekintettel zárva volt, de nem valószínű, hogy ezzel sokat vesz-

158

tettünk. A templom külseje után ítélve igen szerény, és aligha mondhat sokat annak,

aki a neszebári templombőségből érkezik ide.

A félsziget csúcsára két párhuzamos utca vezet. Az egyik Apollónia, a másik Cirill és

Metód nevét viseli. Érdekes, hogy ez a két nagy szláv szent nemcsak a valóságban

volt iker, hanem elválaszthatatlanok egymástól az elnevezések és ábrázolások

protokolljában is. A képeken mindig együtt szerepelnek, nincs soha utcájuk külön,

csak mindig egy a kettőnek, és

159

a szófiai egyetem is mindkettőjük nevét viseli.

Bár a város nem egy háza érzékelteti meggyőzően a régmúlt időket, azért Szozopol

mégsem Neszebár. Ezért azonban nem a bolgárok felelősek, hanem Marcus Lucullus.

Pedig a városról a görögök nagy ókori történetírója, Hérodotosz azt írta: Nem tudom,

melyik szebb, Athén vagy Apollónia. Hát ha ma élne és most jönne ide, tudná.

A fokot hamar elértük. Nincsenek itt nagy távolságok. A part sziklás, de fürdésre azért

alkalmas. Sokan fürödtek itt most is. Ezt mi

160

most elhagytuk, pedig rekkenő volt a jó nyári hőség.

Visszafelé más úton jöttünk, a part mentén, ahol kis családi házak sorakoznak egymás

mellett.

Mindegyik előtt szőlőlugas akkora fürtökkel, amelyet egy ember egymagában talán el

161

sem bír. Ha valamikor netalán visszakerülnénk ide, egy ilyen házban lehetne lakni.

Mindegyik ház úgy épült, hogy kiadó szoba is van benne. Ilonka tárgyalásokba is

bocsátkozott egyik-másik háziasszonnyal. Aki strandolni szeret, annak Szozopol jobb

hely, mint Neszebár, mert a strandok mind itt vannak a közelben. Nem kell

autóbuszozni, mint Neszebárban a Napospartra. De nem is lehet, autóbusz ugyanis

nincs.

A lakosság az idegenforgalmon kívül elsősorban halászatból él. Akármerre járunk,

162

163

mindenfelé láttuk kiteregetve száradni a nagy hálókat, és elmentünk egy csónaképitő

műhely előtt is. Ünnep ide, ünnep oda, most is szorgalmasan dolgoztak benne. Jól

meg lehetett figyelni, hogyan hajlítják a csónak oldalához való palánkokat. Az egy

darabból álló lécet pontosan a csónak oldalának megfelelő alakra kell haj-

164

litani. Ehhez a lécet egy hosszú fém csőben gőzölik. Így a léc könnyen hajlíthatóvá

lesz, és ha kihűl, alakját megtartva keményedik meg.

Most már a legjobb akarattal sem találtunk semmit, amit még meg

lehetett volna nézni. így hát visszahajóztunk Neszebárba, ahová a

kora délutáni órákban érkeztünk meg.

Akinek kedve volt, az délután kipótolhatta az elmaradt strandolást,

aki pedig pihenni akart inkább, azt is megtehette. Gizi és Ilonka

voltak a vállalkozó kedvű strandolók.

Este szokott helyünkön, a felszenteletlen templom lépcsőjén

üldögéltünk, és a kikötőben sétáltunk. Érkezett egy fényárban úszó szovjet üdülőhajó,

de a vámhatáron kívül kötött ki, és utasai nem szálltak partra. Legalább is most nem,

mert éppen vacsoráztak. Óriási hangszórók bömbölték német nyelven a programot.

Még mi is értettük, pedig jó messze voltunk a hajótól. Isztambulba mentek és

ugyanezen az úton jönnek majd vissza, feltehetően Jaltáig vagy Odesszáig.

165

Az össznépi mulatság, hehehuja, bömbölés, csinnadratta bumbumbum este sem állt el,

sőt akkor kezdődött igazán. A házunkkal szemben lévő erkélyen is megjelent az

ifjúság a zajládával. Igaz, hogy este 9-kor megint rendesen véget vetettek a

mulatságnak, de azért Ilonka nem tudott tőlük aludni. Mi igen.

Szeptember 10., péntek

Búcsúnap. Nem nekünk, mert mi még maradunk, hanem a többieknek, akik korábban

jöttek, és idejük ma letelt.

Útitársi, baráti, barátnői és hordári minőségben kikísértük a négy hölgyet a hajóállo-

másra. Ma megint jár a hajó. Pontosan magjött. Érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Ilonkáék elhajóztak Burgaszba, ahonnan este indulnak haza.

Egyedül maradtunk tehát. A délelőttöt sétával töltöttük, délután pedig a sokféle szóra-

kozási lehetőség közül a naposparti strandot választottuk. Itt töltöttük a délutánt.

Az árnyas, teraszos Ruszalka cukrászdában uzsonnáztunk. A cukrászda neve csak

bolgárul ilyen csúnya. Magyarul tündérnek vagy sellőnek lehetne mondani, ami

mindjárt másképpen hangzik.

166

Ezután felültünk a neszebári buszra, de csak a Fregatt nevű megállóig mentünk. Még

itt is szállodák között járunk, de néhány lépés után kis erdőben találjuk magunkat,

amely a szállodákat a tengerparttól elválasztja. Mintegy negyedórát kell itt sétálni, míg

eljutunk a Napospart egyik közismert látnivalójához, a kalózhajóhoz.

167

168

Nem tudni, igazi kalózhajó volt-e valamikor, vagy csak vendéglátóipari célokra építet-

ték. Valószínű, hogy az utóbbi változat az igazi. A hajó nem a tenger habjain ring,

hanem a parton áll a homokban, bakokkal megtámasztva. A bolgárok nem

kalózhajónak, hanem fregattnak nevezik. De azért hamisítatlan kalózhajó ez, ha-

lálfejjel és keresztbefektetett lábszárcsontokkal, fekete zászlóval, piros kendővel be-

kötött fejű vad kalózpofákkal. Ez utóbbiakról kiderült, hogy vendéglátóipari dolgozók,

magyarul pincérek, akik rendszeres havi fizetést és prémiumot kapnak, és minden

bizonnyal szakszervezeti tagok is.

A hajót fejenkint 80 sztotinka leguberálásával lehet megnézni, egyébként pedig

vendéglő, este pedig bár is van benne. Az árak nem rablóárak, ami nem egészen

stílusos, de hasznos. Kicsit magasabbak, mint máshol, de nem vágják a földhöz az

embert. Kifizethetők és elviselhetők.

Mivel éppen egy nagy uzsonna volt mögöttünk, nem fogyasztottunk semmit, de az

egész hajót bejártuk. Meglepően nagy helyiségek vannak a belsejében. Most a belső

helyiségek nin-

169

csenek üzemben, de megtekinthetők. Este itt van a bár.

Alaposan megnéztünk mindent, majd a kalózok váltságdíj nélkül szabadon engedtek

bennünket.

Amikor a környéken körülnéztünk, láttuk, hogy a Napospartról egyszerűbben is

idejöhettünk volna, nevezetesen minibusszal, amelynek a végállomása éppen a

fregattnál van, de konflissal is. Konflisok szép számmal vannak. A lovak feneke alatt

pelenka van kifeszítve, és így a potyadék abba és nem a földre hull. Ennek kétféle

haszna is van. Az egyik, hogy az utca tiszta marad. Utcaseprés van ugyan, sőt

utcamosás is, de ezeknek a hatásköre, úgy látszik, nem terjed ki a lovakra. A másik

haszon, hogy a Iócitromok a tulajdonosnak megmaradnak, és tudvalévő, hogy többféle

célra is használhatók.

Más furcsa közlekedési eszközzel is találkoztunk, nevezetesen négykerekű családi

biciklivel. Két felnőtt és két gyerek utazhat rajta. A járgányt a hátulsó ülésen helyet

foglaló papa és mama hajtja, a kis kölykök pedig elől ülnek és vigyorognak. Ilyen

biciklit bérelni lehet. Gyerek hiányában nem próbáltuk ki.

170

Mire Neszebárba visszaértünk, öreg este lett. Még sétáltunk egyet. Most is hangos az

utca és nagy a nyüzsgés. Úgy látszik, több napig is ünnepelnek.

A kikötőből a parton, kissé távolabb és magasabban nagy kivilágítást láttunk. Ezt

felderítettük. Kis uzsonnázóhely van ott a part oldalába építve, a neve Vega. A partról

lépcsőkön lehet felmenni, a főutcából pedig ugyancsak lépcsőkön lemenni. A terasz a

tengerre néz. Az áruválaszték nekünk kissé szokatlan. Van kávé, kóla és mindenféle

rövid ital, de sör és bor nincs.

Szeptember 11., szombat

Reggel házigazdánkat nagy munkában találtuk. Tarhonyát csináltak, aminek a bolgár

neve is valahogy ugyanígy hangzik.

Az alapanyag 1 kg liszt, 1 liter tej, 4 tojás és 125 g vaj összegyúrásából készül. Ebből

kis lepénykéket formálnak, mint a lángosnak. Kissé megszikkasztják, rostán

átdörzsölik, végül pedig a napon megszárítják.

A délelőtti program változatosság kedvéért a Napospart volt, de most nem fürdés,

hanem az üzletek végignézése céljából. Vannak

171

172

üzletek és van bennük áru is, de semmi olyant nem találtunk, amit érdemes lett volna

megvenni.

Délután megnéztük Neszebár modern részét. Átsétáltunk a földnyelven, amelyen

eddig mindig csak autóbusszal robogtunk át.

A földnyelv közepén szélmalom áll,amely még a török időkben épült . Gondosan

helyreállították, és most a város nevezetességei közé tartozik. Alaposan megnéztük,

körüljártuk és lefényképeztük. Hasonló szélmalom áll a túlsó parton is, ahol a földnyelv

végződik. Kis dombon áll, körülötte vendéglő, amelyet

173

csak kívülről néztünk mag. Itt különben sok látnivaló nincs. Idegenforgalomra

berendezett épületek, többszintes lakóházak és családi kertes villák. Átjönni főleg

azért érdemes, mert szép kilátás nyílik innen a félszigetre és a város régi részére.

Amikor visszajöttünk, láttuk, hogy hosszú

174

sor áll a piac melletti zöldségesbolt előtt. A főkereskedelmi tervhatóság úgy határozott,

hogy a neszebáriaknak ma kemény őszibarackot kell enni. Mi is vettünk. A sorbanállás

nem volt kellemetlen, árnyékos fák alatt álltunk, nyugodtan, semmi izgalom,

türelmetlenség vagy tolakodás.

Megláttuk, hogy megérkezett egy halászbárka. Az összes bezárt halkocsmák, halsütő

bódék, halárusok standjai mind megelevenedtek.

Elsétáltunk a halasbódékhoz, ahol már

175

nagyban folyt a sütés. Mindent a vevők szemeláttára végeznek, és a sorbanállás alatt

meg lehet figyelni az egész műveletet. Az apró halakat először kibelezik, de a fejüket

nem vágják le, az ugyanis az evő dolga. Ezután a halakat lisztbe dobják, liszttel jól

meghintik és jól elkeverik, majd alaposan átszitálják, végül pedig forró olajban

megsütik. Ebből vettünk egy kilót. Van, aki hazaviszi, van, aki ott eszi meg a téren.

Enni úgy kell, hogy a fejét és a farkát letépik, a többit bekapják. Akiket mi láttunk a

téren halat enni, azok mind kenyér nélkül ették. A halkocsmában többnyire kenyeret is

esznek és bort is isznak, de ezt magukkal hozzák, mert kapni csak halat lehet. Később

megfigyeltük, hogy a halászbárka érkezését arról lehet legjobban előre megtudni,

hogy a halkocsmában kenyeres emberek gyülekeznek, boros üvegekkel.

A halhoz vörösbort is vettünk, amelynek a neve Medvevér. Vettünk még Trojanszka ra-

kija nevű pálinkát, azután otthon megvacsoráztunk, sült halat, kőkemény barackot és

medvevért. Végül pedig a napot a Vega teraszán fejeztük be.

tv.

Nézegettük a hullámos tengert és emlegettük társaságunk elutazott tagjait.

Hűvös, szeles idő volt. Fürödni ma nem lehetett.

177

Szeptember 12., vasárnap

Nagyon jót reggeliztünk: sült halat ás őszibarackot. Utána átmentünk a Napospartra,

de nem volt érdemes. Erős szél fújt, nagy hullámokat keltett, és a fekete zászló volt

fent. Így hát nem fürödtünk. Helyette inkább a szállodák között sétálgattunk.

Megtaláltuk a magyar Ibusz csoportok szállodáját, amit arról lehetett megismerni, hogy

tele volt magyar nyelvű hirdetményekkel. Az egyikből megtudtuk, hogy szerencsés

honfitársaink, kiknek minden szükségletéről mások gondoskodnak, befizethetnek egy

félnapos neszebári autóbuszkirándulásra is. Ez potom öt levába kerül. Ha

178

azt vesszük, hogy nekünk az autóbusz oda-vissza 12 sztotinka, és hogy a csoport

talán uzsonnát is kap Neszebárban, ami belekerülhet esetleg egy levába is,

mindéképpen láthatjuk, hogy az idegenforgalom az utazási irodának nem is olyan

rossz üzlet.

Az egész napot mediterrán ődöngéssel töltöttük, de nem unatkoztunk egy percig sem.

A kikötőből elment a szovjet üdülőhajó, de jött helyette egy nagy bolgár teherhajó,

amely a Burevesztnik, azaz Viharmadár nevet viselte. Aligha volt méltó a nevére, mert

nem a gyors viharmadárhoz, hanem a lassú teknősbékához hasonlított, annak is

inkább csak a teknőjéhez, amelyet a rozsda tart össze.

Üldögéltünk a Vega teraszán, otthon ebédeltünk kimeríthetetlen halkészletünkből,

megtartottuk a kötelező ebéd utáni pihenőt, majd ismét barangolásnak indultunk a

városban. Nagy örömünkre megláttunk a zöldségesboltban négy szép görögdinnyét.

No az egyiket megvesszük. Beálltunk a hosszú sorba, amelyben mindenki csak a

kőkemény őszibarackot vette. Izgalmas várakozás abban a reményben, hogy nem

fogják

179

elvinni az orrunk elől mind a négy dinnyét. Ha csak hármat, akkor már szerencsénk

van. Volt is. Az előttünk álló hosszú sorból senkinek nem fájt a foga a dinnyére. Mikor

sorra kerültünk, kértük is a legnagyobbat.

Mindent gondoltunk, csak azt nem , amit erre válaszul kaptunk:

— Az a négy dinnye nem eladó. Azok az én dinnyéim, — mondta az eladónő.

Szóval maszek dinnyék. Ezért álltunk a sorban egy jó félórát. Hogy ez a befektetés ne

menjen kárba, vettünk mi is a kemény barackból, pedig volt belőle otthon is jó elég.

Úgy látszik, halból kielégítették az igényeket, mert ott aránylag rövid sor állt, és az

egész part tele volt halevő emberekkel.

A Vega a délutáni pihenő alatt zárva volt, de ötkor kinyitották. Megint beültünk kólát

inni. Amikor azután fizetésre került sor, megint megismerkedtünk az itteni

kereskedelem egyik csodálatos vívmányával. Az addigi gyakorlattól eltérően a

pincérnő a fizetéskor kiállított számunkra egy addig soha nem látott magas szintű

dokumentet. Érdemes idetenni és lefordítani.

180

181

Magyarul: Neszebári Kereskedelmi Vállalat. Üzem: Vega. Kelt 1982. szeptember

12-én. A fogyasztott termék neve: kóla. Mennyisége: 2. Egységár: 0,40. Összesen: ....

betűkkel: .........

Kiállította a .... számú felszolgáló. Aláírás.

Eddig ilyen csodálatos.dokumentet még egyszer sem kaptunk, pedig már innen-onnan

törzsvendégnek számíthatunk a Vegában. Úgy látszik, a tapasztaltabb felszolgálók

egyszerűen mellőzik a bürokráciát, ez a mai pedig talán kezdő, aki ezt nem meri

megtenni. De azért egészen kezdő sem lehet, mert egy pár rovat kitöltését elegánsan

mellőzte, ami miatt az egész dokument érvényessége vitatható.

Ugy.gondoltuk, hogy vasárnap lévén,előkelően fogunk vacsorázni Neszebár legjobb

vendéglőjében, amelynek neve Meszembria. Szép kerthelyisége is van, aránylag

nincsenek is sokan.

Kaptunk egy hosszú étlapot, amelyről nagynehezen kiválasztottuk, hogy mit

szeretnénk enni.

Azután a pincér közölte velünk, hogy csak egyféle étel van. Nézzünk át a szomszéd

asztalhoz, ott már éppen azt eszik. Palacsintatésztában kisütött lapos fasírozott volt,

burgonyával és rizzsel. Ha megfelel, azonnal megkapjuk. Megfelelt. Akkora adagot

kaptunk, hogy alig bírtuk megenni. Kaptunk hozzá még demokratikus német sört.

Vacsora után kisétáltunk a kikötőbe.

182

A legutolsó hajó délután ötkor elmegy. A hatalmas kikötőépületre reggelig semmi

szükség. A nagy pénztár- és várócsarnokot bezárják, a fényeket kioltják és az épület

egész földszinti részét elteszik holnapra. Az emeleten van egy étterem, abban némi

mozgás. Nem sok, mert ki van írva: reggeli fél 8-tól fél 9-ig, ebéd 12-től 2-ig, vacsora

este 6-tól 7-ig. Ez már mind elmúlt. Most már csak szesz kapható; az persze van a nap

minden órájában, akár éjfélkor is. Amint nálunk.

Az épületnek az emeleten, ahol az étterem is található, van egy terasza, amely az

egész épületen körbefut. Itt záróra után is lehet üldögélni, meglepően kevesen veszik

ezt igénybe. Aki este kijön a kikötőbe, az inkább a fényesen kivilágított mólón korzózik.

Fent a teraszon sötét van, de így annál jobban lehet élvezni a távolabbi lámpák fényeit.

Nem csak a kikötőből, hanem a túlsó partról is, ahogy az új Neszebár néhány

toronyházának sziluettje komoran rajzolódik ki az alkonyati égre.

A teraszról, ahol üldögéltünk, ezt a kilátást láttuk:

183

Nagyon érdemes innen végignézni a napnyugtát.

A Nap velünk szemben nyugszik le. Először csak ezüstös csillogás látható a vízen.

Később a Nap színe aranysárgából narancsszínűre, majd sötétvörösre változik. Minél

alacsonyabban jár a Nap, annál vörösebb szint ölt, végül pedig a környező felhőkkel

együtt egészen sötétlila

184

lesz. Este 8 és fél 9 között nyugszik le teljesen. Ekkor már az egész ég és a víz is a vö-

rösnek és a lilának minden árnyalatában játszik. Amikor a Nap végleg lebukik a

látóhatár alá, akkor az egész színjáték hirtelen véget ér és pil-

185

lanatok alatt minden feketébe borul. Ezt néztük végig lefekvés előtt.

Szeptember 13, hétfő

Ma az ismeretlen távoli jótevők úgy határoztak, hogy a neszebáriak ehetnek

görögdinnyét. A városba ezért éjjel hatalmas kamionok és teherautók érkeztek,

dinnyével rogyásig megrakva. Mikor reggel jó későn beálltunk a sorba, már mindenki

vitte haza a dinnyét. Csakhamar mi is.

Ma a változatosság kedvéért kimentünk a Napospartra. Hővös szél fújt és a piros zász-

ló volt fenn. A parttól beljebb azonban most is nyári hőség van.

Ebédre hazajöttünk. Utána én azt csináltam, amit itt mindenki. Visszavonulnak a beár-

nyékolt szobába és a leeresztett redőnyök mögött a hűvösben alusznak. Gizi ezt nem

tudja megszokni, így hát kiment napozni a házunktól nem messze lévő stégre.

Ma különösen nagy volt az idegenforgalom, bár abból eddig sem volt hiány. Újabb és

újabb csoportok jöttek, bár csak néhány órát töltöttek itt. Finnek is jöttek, meg egy nagy

magyar csoport, abban egy nyolcvanéves néni, aki úgy gyalogolt a hőségben, mintha

még húszéves sem lett volna.

187

Este a parton megint nagy sütés-főzés folyt. Ott, ahol Gizi napozott, idevaló fiúk

parázson kagylót sütöttek. Gizit is megkínálták. Gizi szerint a sült kagyló jó étel, olyan,

mint a mandula.

Estefelé átmentünk a velünk szemben lévő Markov házba. Ilonka ugyanis már

tavalyról tudta, hogy ott friss füge kapható. A füge errefelé nem olyan elterjedt, mint

Jugoszláviában, a piacon nem árulják és üzletben sem lehet kapni. Úgy gondoltuk,

viszünk haza a gyerekeknek, azok nem tudják, milyen a friss füge.

A műemléknek számító Markov házba a füge hiányában is érdemes lett volna átmenni.

188

Van egy szőlővel és mindenféle más növényekkel befuttatott udvara, amely kerti

bútorokkal állandó tartózkodásra van berendezve. A hátrább álló ház tágas kapuja

tárva-nyitva áll, és utána mindjárt a lakószobák következnek. Az udvar és a szobák

szinte egybefolynak, közöttük észrevehető határvonal nincs, és a háziak hol az

udvaron, hol a házban tartózkodnak.

Markov bácsi gyógyszerész, a fia mérnök. A nagy rajzasztal a félig kész rajzzal ott állt

az udvaron. A füge-ügyben hamar megegyeztünk. Majd szednek nekünk holnap

reggel frissen.

Este a kikötőben megint végignéztük a napnyugta egész színjátékát.

Szeptember 14, kedd

Ma este indul a vonatunk Burgaszból haza. Este 9-kor kell az ottani állomáson lenni.

Úgy gondoltuk, hogy majd délután hajóval megyünk át.

Reggel megkaptuk a fügét. Elég borsos árat fizettünk érte. Később kiderült, hogy nem

bírja a szállítást, és Budapestre már csak befőzésre alkalmas, de friss fogyasztásra

alkalmatlan állapotban érkezett meg. Érdekes, hogy ezt Gizi is, Ilonka is úgy

magyarázta, hogy Markovék a fügével becsaptak minket. Az eszükbe sem jutott,

189

hogy talán a füge nem bírja ezt a hosszú szállítást a hőségben. Pedig ez már csak

azért is eszükbe juthatott volna, mert nálunk friss füge soha nem kapható.

Ezután Gizinek a stégen napozás, nekem séta a városban következett. Elvetődtem a

kikötőbe és egészen véletlenül bementem a jegypénztárakhoz. Minden zárva, ami

még nem lett volna feltűnő, mert csak minden hajó érkezése előtt fél órával nyitnak. Az

egyik pénztár ablakába azonban ki volt téve egy parányi papirfecni, azon valami bolgár

firkálmány, írott és deformált cirill betűkkel. Az állt rajta, hogy ma sehová semmiféle

hajó nem megy. Pedig szép volt az idő.

Szerencse, hogy sikerült ezt a firkálmányt megfejteni, mert ha például nem sikerült

volna, akkor bizony kiballagtunk volna a kofferokkal a kikötőbe, teljesen feleslegesen.

De így átprogramoztuk magunkat, hiszen Burgaszba minden fél órában megy

autóbusz a Napospartról.

A török kút melletti vendéglőben sült halat ebédeltünk, azután pedig már csak a

délutáni pihenés és a háziaktól való elbúcsúzás következett. Kicseréltük

értéktárgyainkat. A házinéni megkapta mosóporunk maradványát, ami nagy érték,

mert itt hiánycikk. Mi tőle egy saját eltevésű savanyúságot kaptunk, amely

paradicsomból, darált paprikából és különféle főszerekből állt.

Délután 4 óra tájban indultunk az autóbuszhoz, csomagokkal megrakva.

Még egy utolsót pihentünk a főtéren, ezeken a padokon. A főutca most is tele volt

ődöngő nyaralókkal. Azután átmentünk a görög városfalba vágott kijáraton, és ezzel

végleg elhagytuk Neszebárt, amely tíz napig igen kellemes otthonunk volt.

IV

HAZAFELÉ

Úgy utazunk, mint a bolgár köznép, azután úgy, mint az előkelő külföldiek. - Megtudjuk,

miért nem járt a hajó. - Érdekességek a MÁV belügyeiből.

A helyi busszal átmentünk a Napospartra, de most nem a végállomásig, hanem csak

az Eszperantó megállóig. Azt mondták, hogy ott kell átszállni a burgaszi autóbuszra.

Ezt nem egészen jól mondták. Lehet ugyan ott átszállni, de nem kell. Akinek a

miénknél több esze van, az elmegy a neszebári autóbusszal a végállomásig, és ott

száll át. A burgaszi távolsági járatnak is ott van a végállomása, és akinek szerencséje

van, az ott talán még ülőhelyet is kaphat.

Mi ezt nem tudtuk. Átszálltunk az Eszperantónál. Ott is van üvegketrece az

autóbuszvállalatnak, ahol megváltottuk a jegyet Burgaszba.

192

Kisvártatva megjött a busz, annyira zsúfoltan,hogy szerintünk már egy szardíniát sem

tudott volna felvenni. De tévedtünk. Még jónéhányan felkapaszkodtunk, és

mindenkinek sikerült betömedékelni magát a járgányba. Nekünk még az a

kellemesség is kijutott, hgy a kofferokkal. Hogy a csomagteret a közbeeső

állomásokon is ki lehet nyitni, az eszükbe sem jut.

Gyömöckölődve és fél lábon állva hagytuk el kellemes nyaralásunk színhelyét. A

helyzetből adódott, hogy nem nagyon tudtunk a vidékben gyönyörködni. Igaz, hogy

nem is volt min. Az út a tengerparttal párhuzamosan vezet, csak néha távolodik onnan

kissé el. A vidék lapos. A part felé itt is homokdűnék, sás és nád, de itt fürdésre

alkalmas helyek már nincsenek. Az út másik oldalán mezőgazdaság folyik. Többnyire

szőlőket láttunk, de szántóföldeket is. A falvak rendesek, de szegényesek. Az egyetlen

város, amelyen átmentünk, Pomorje, a buszból nézve jel-

193

legtelen kisvárosnak látszott. Sokan leszálltak ott, de még többen fel.

A messzeségből ezután csakhamar feltűntek Burgasz körvonalai, eleinte még csak a

nagy kikötői toronydaruk árnyképével. A városba kis házak és modern lakótelepek

között vezet az út. Azután a házak egyre jobban sűrűsödnek, végigmegyünk egy

partmenti nagy utcán, és megérkeztünk.

Az autóbuszállomás, a vasútállomás és a kikötő igen praktikusan egymás mellett van.

A kikötőt a toronydarukról, az állomás épületét padig az elmaradhatatlan óratoronyról

lehet megismerni. Az állomás előtti kis tér Vaszil Kolarov nevét viseli. Kis park,

csenevész fű, poros fák, rengeteg csúf bódé, ahol mindenfélét, még ennivalót is lehet

kapni.

Burgasz nem olyan nagy múltú város, mint Várna. Igaz, hogy ezt is a trákok alapították,

és ennek a városnak is volt görög, római, bizánci és török korszaka. Abban az időben

azonban a maláriától is gyakran sújtott Burgasz nyomorúságos kis hely volt. Amikor

1885-ben Bulgáriához került, lakosainak száma csak 6500 volt, ami egy fél Kőszegnek

felel meg. Ma 130 000 lakosa

194

van Burgasznak, ami elsősorban a város kedvező közlekedési helyzetének

köszönhető. A viszonylag fiatal város elsősorban mint átutazási vagy elosztóhely

nevezetes, bár egyesek szerint mindene megvan ahhoz, hogy önálló úticél lehessen.

Csak műemlékei nincsenek. Ezért is határoztunk ágy, hogy itt csak átutazunk, és

magát a várost csak futólag nézzük meg.

Ehhez elsősorban el kellett helyezni valahol a csomagokat, ami nem is volt egyszerű

dolog. Az állomás épületében, amely éppen olyan, csak kisebb, mint Várnáé,

csomagmegőrző nincs. Van azért ilyesmi is, amint arra csakhamar rájöttünk, csakhogy

nem az állomáson, hanem mellette egy másik házban. Úgy látszik, ez bolgár szokás.

Várnában is így volt. Kifigyeltük,hogy a csomagmegőrzőnek csak egy ablaka van, de

két külön sor áll hozzá, az egyik oldalon a betevők, a másikon a kivevők. Beálltunk a

betevőkébe. Ahogy ott álldogálunk, észrevesszük ám, hogy csak a másik sor mozog

előre, a mienk egy helyben áll. Hát ez mi? Megvan ám a magyarázata, csak olvasni

kell tudni. Ki van firkálva, hogy fél 4 és fél 6 között, amikor nagy az elutazó forgalom,

csak kiadás van, de beadás nincs. Akik ott áll-

195

nak a betevő sorban, azok ezt vagy nem tudják, vagy mindegy nekik, kivárják, úgyis

megszokták már a sorbaállást, akárcsak a szeretett oroszok.

Mi inkább kiültünk az állomás kis kertjébe, pálmafák árnyékába, és megvártuk, mikor

jön el a mi időnk. Addig saját készleteinkből megvacsoráztunk, bár vendéglő is van az

állomáson. Amikor megjött az ideje, minden sorbaállás nélkül megszabadultunk a

csomagoktól, és rövid sétára indultunk a városban.

Mindjárt az állomástól indul a város nagy reprezentatív főutcája, a Parvi Maj, sok üzlet-

tel, vendéglővel, kávéházzal. Ennek a Dimitrov térig terjedő szakaszán mentünk végig.

Kicsit üldögéltünk a Parizsszka komuna téren, majd a főutcával párhuzamos kisebb

utcákon keresztül visszamentünk a Kolarov térre. Innen a Liljana Dimitrova utcán,

szép vadgesztenyefasorok között vezet az út a városi parkba és a strandra.

A parkba vezető úton itt is áll egy olyan kalózhajó-féle, mint a Naposparton, de nem lát-

tunk benne semmi forgalmat, talán zárva is volt, Maga a park elég gondozott, de nem

olyan szép,

196

és sokkal kisebb, mint a várnai. A park és a strand elhelyezkedése ugyanolyan, mint

Várnában. Benéztünk a strandra is, de késő volt már, csak ilyen képet láttunk:

Már csak a legkitartóbb fürdőzők szivárogtak be a városba. Mi is ezt tettük. Az állomás

előtti kis parkban megettünk még egy virslit, azután kivettük csomagjainkat a

ruhatárból, bevonultunk az állomásra, és megkerestük a vonatunkat.

196

Este 8 óra felé járt ekkor az idő. A vonat indulásáig még van több mint egy óra.

A vonat azonban már bent van, és be is lehet szállni.

Két hosszú gyorsvonat áll az állomáson. Előttünk fél órával indul az egyik Varsóba.

Mellette a mienk, amely kettő kivételével csehszlovák háló- és fekhelyes kocsikból áll.

199

Végállomása Prága. A vonat elején van egy magyar és egy bolgár fekvőhelyes kocsi,

ezeknek a végállomása Budapest. Ezt a két kocsit beviszik Budapesten a Keleti

pályaudvarra. A hosszú vonat többi része Budapesten csak Zugló és Kőbánya-felső

állomásokon áll meg.

A prágai kocsik már csaknem teljesen megteltek hazafelé utazó cseh és szlovák

nyaralókkal, akik két vagy három hét alatt itt jól lebarnulva mennek vissza

hegyes-völgyes és jó

söréről híres hazájukba. A mi jegyünk a Budapest végállomású bolgár kocsiba szól. Ez

a kocsi még zárva van és sötét. Mellette a magyar; ebbe már be lehetne szállni, de

utasa még egy sincs.

— Nem is nagyon lesz, - mondja a kocsi magyar kalauza, akivel beszédbe

elegyedtünk. Hiszen vége van a szezonnak. Ez idén az utolsó előtti vonat Burgaszból

Budapestre és Prágába. Holnap megy az utolsó. Magyar utasok ilyenkor már nem

nagyon szoktak lenni.

Úgy látszik, a csehek vállalkozóbb kedvűek. De ilyenek a lengyelek is, az ő vonatjuk is

ugyancsak megtelt már. Megtudtuk a magyar kalauztól, hogy ő tulajdonképpen nem is

kalauz, hanem valamilyen magasabb rangú vasutas, osztályvezetői beosztásban a

Keleti pályaudvaron. Ilyenkor nyáron maszek alapon beosztást kérhetnek külföldre

járó magyar közvetlen kocsikba. Így került ide a mi magyar emberünk is, aki azért kérte

magát Bulgáriába, mert szereti a birkahúst, amiből itt ugyancsak kiveheti a részét.

Azután meg nyaral a tengerparton, és ezért még fizetnek is neki.

— Mert nem olyan nagy ám a mi fizetésünk, magyarázza. — Nekem például, aki

mégiscsak ve-

201

zető állásban vagyok, havi ötezer. A takarítónőknek meg hatezer. De ezért csak a

kocsikat kötelesek takarítani, ámde a WC-ket már nem, mert azért 600 Ft

egészségügyi pótlék járna, de ezt a pénzszűkében lévő MÁV megfizetni nem tudja.

Ezért olyanok a WC-k a magyar vonatokon, amilyenek.

— Nemcsak azok, mondjuk mi.

— Persze hogy nem. Mert takarító személyzet sincs. A MÁV már csak azokat a

kocsikat tudja rendesen takarítani, amelyek nyugatra mennek.

Lám, lám, gondoljuk. A nyugati kapitalista ellenségnek, annak igen. Annak jár a tiszta

kocsi. A keleti barátainknak már nem. Visszaemlékezünk arra, hogy mikor 20 évvel

ezelőtt Csehszlovákiában jártunk, már akkor feltűnt, hogy ott a vonatok milyen

koszosak. A mieink akkor még a belföldön is tiszták voltak. Mostanáig sikerült ezt az

elmaradásunkat behozni.

— Munkaerő kérdése az egész, — mondja beszélgető partnerünk. — Az pedig ennyi

pénzért nincs. A keleteurópai szocialista országok között már csak kettő van, ahol még

tisztességesen takarítják a vonatokat. Romániában és Lengyelországban. Ott még

kapnak erre embert.

202

Hát ez bizony furcsa agy kicsit. Minél szegényebb az ország, annál tisztábbak a

vonatjai? Beszélgető partnerünk folytatja:

— Lengyelországban egyszer elmentem megnézni, hogyan takarítják a mi kocsijainkat.

El kellett menni a varsói rendező pályaudvarra. Ott álltak a mi kocsijaink a 130.

vágányon, és ez még nem is volt az utolsó.

— No de most majd jobban tud fizetni a MÁV, hiszen alaposan felemelték a

viteldíjakat.

- No igen. Felemelni felemelték, de ebből a MÁV egy fillér hasznot nem lát. Amennyivel

most az utasok többet fizetnek, azt a MAV dotációban eddig is megkapta. A

drágulásnak az lesz az egyetlen eredménye, hogy ezentúl kevesebb lesz az utas.

— Számít erre a MÁV?

— Természetesen. A következő menetrendben már kb. 70 vonatpárral kevesebb

közlekedik majd, mint eddig.

Hát furcsa egy vállalat a MÁV, annyi bizonyos. Nem arra törekszik, hogy a forgalma

minél nagyobb, hanem arra, hogy minél kisebb legyen. Annak örül, ha kevesebb az

utas. Akkor gyorsan fel lehet szedni a síneket is, mint ahogy

203

a MÁV ezt nagy örömmel megteszi, ha csak a legkisebb alkalma is van rá.

Közben megjött a mi kocsink bolgár kalauza is. Kinyitja a kocsit, kivilágítja, és elhelyez

bennünket.

Egyedül vagyunk ketten nemcsak a fülkében, hanem az egész kocsiban is. A kalauztól

megtudjuk, hogy ez egész végig így lesz.

A lengyel vonat közben elment.

Indulás előtt negyedórával azután bezuhan a kocsinkba egy lengyel házaspár.

Varsóba mennek. No de akkor miért ezzel a vonattal és miért nem a valóival?

— Mert arról lemaradtunk, - mondják. Még pedig saját hibánkon kívül, a bolgárok miatt.

— Hogyhogy? — kérdezzük.

— Szozopolban üdültünk. Ma van üdülésünk utolsó napja. Autóbusszal akartunk

Burgaszba jönni, de hát az utolsó percben megtudtuk, hogy az autóbusz ma nem jár.

Ismerős a dolog. No de az autóbusz sem?

Nem bizony. Még pedig azért, mert ma a tengeren hadgyakorlatok folynak. Láttuk is

délelőtt igen messze, kint a tengeren a látóhatár közelében elvonulni az egész bolgár

hadiflottát. Lehetett az valami nyolc hadihajó is. Az apró kis

204

hajók ezüstösen csillogtak kint a messzeségben. Nem látszottak nagyobbnak az én

hajóimnál (Europabeste Schiffmodellsammlung, mint ahogyan Vaclav mondja). A

hadgyakorlat miatt a hadiflotta központjában, Szozopolban ma minden civil szárazföldi

és tengeri forgalmat megszüntettek. Ezért nem tudtunk mi sem hajóval jönni, és azért

tudtak lengyel útitársaink is csak egy későbbi autóbusszal jönni. Persze hogy lekésték

a vonatjukat. Még szerencséjük volt, hogy a jegyükkel ezen a vonaton is elmehettek,

és kaptak fekvőhelyet is. Ők persze nem tudták, hogy miért is ne kaphattak volna még

az utolsó percben is, hiszen üres az egész kocsi.

Közben teljesen besötétedett. Meggyújtották az állomás fényeit, azután vonatunk

másodpercnyi pontossággal elindult.

Harmadszor is megvacsoráztunk, majd eltettük magunkat holnapra.

Szeptember 15., szerda

Jól aludtunk, és mikor felébredtünk, már magasan állt a nap.

— Mi van? - kérdeztük. A menetrend szerint ugyanis már régesrégen Romániában

kellene járni.

205

Talán most is ugyanúgy csúsztunk át a határon, mint mikor jöttünk, úgy, hogy észre

sem vettük?

Majd elválik, gondoltuk. Mindjárt megtudjuk, milyen országban vagyunk, csak

valamiféle feliratot kellene valamin észrevenni. Nem is gondoltuk, hogy ez milyen

nehéz. Figyelni kezdtünk. Az állomások mellett olyan gyorsan robogtunk el, hogy

úgyszólván semmit nem láttuk belőlük. A házakon meg semmiféle felírást nem sikerült

felfedezni. Semmiféle utcatábla, reklám, cégtábla, hirdetmény, semmi.

Azután végre valamelyik villanypóznán megláttunk egy pillanatra egy táblát, valamiféle

számokkal és egy betűvel, de az a betű cirill betű volt.

Szóval még Bulgáriában vagyunk. A határon reggel ötkor kellett volna átmenni, most

meg fél 9 van.

Csak ezután futottunk be a bolgár határállomás, Rusze üvegtetős nagy pályaudvarára.

Jó négyórás késéssel. Pedig este pontosan indultunk. Hogy a vonat eddig mit csinált,

az rejtély.

Pedig a késés nem is volt elég nekik. Még megtetézték jó másfél órával. Ennyi ideig

206

ácsorogtunk ugyanis a bolgár határállomáson. Ez alatt a hosszú idő alatt semmi más

nem történt, mint hogy egy másik vágányra beérkezett ellenvonatunk Budapestről.

Magyar kalauzunk átment oda Budapestről jött kollégáival beszélgetni. Megtudtuk mi

is, hogy Budapesten nagy hőség van, és az is volt az egész idő alatt, amíg mi

Bulgáriában voltunk.

Azután az ellenvonat elment. Mi még nem. Az útleveleket közben lepecsételték, de

minden maradt a régiben. Nem tudtuk az időt másképpen eltölteni, mint hogy a nagy

állomást nézegettük. A feliratokból itt is nagyon nehéz lett volna megtudni, hol vagyunk.

Az állomás nevét ugyan kiírták, de mást már nem. Ilyesmi, hogy

FORGALMI IRODA

VÁRÓTEREM

ÉTTEREM

KIJÁRAT

A VÁGÁNYOKON ÁTJÁRNI TILOS

meg még az a sok minden, ami egy állomáson ki szokott írva lenni, az itt mind hiányzik.

Lehet, hogy a bolgárok kiírás nélkül is tudják mindezt, de az is lehet, hogy nem

érdemes nekik kiírni semmit, mert nem tudnak olvasni.

207

Végre elindultunk, még pedig abban az irányban, ahonnan jöttünk. Keresztülmentünk

Rusze külterületén, azután egy óriási vashídon. A Duna itt már jóval szélesebb, mint

nálunk. Ez a határ. A túlsó parton egy darabig elhanyagolt kukoricaföldek és

szemétdombok között megyünk, drótkerítés , magasfigyelő, nyomsáv, kutyás

határőrök és tiltó táblák társaságában. Románia nem jól mutatkozik be azok előtt, akik

innen lépnek a területére, de ezt szemmelláthatólag nem is tartja szükségesnek.

A gondozatlan prérin azután feltűnik egy igen csicsás határállomás, Giurgiu Nord.

Egymagában szomorkodik a kietlen tájon. A hófehér épület cifra ablakaival, csipkés

tornyaival inkább Csipkerózsika várkastélyára, nem pedig vasútállomásra emlékeztet.

A város főpályaudvarára nem megyünk be.

Nem azon az útvonalon megyünk, amelyen jöttünk. Bukarestet elkerüljük. Egy Videle

nevű érdektelen kis állomáson mellékvágányra tolva a menetrend szerint is egy óránál

többet veszteglünk, ki tudja, miért. De a nagy késésből valamit itt behoztunk.

A tájkép most órákhosszat csak kukoricaföldekből

208

áll és teljesen lapos. Craiova állomásán megállunk. Nagy állomás, ahol nem történik

semmi. Utána megint kukoricaföldek. Később közeledni kezdenek a hegyek. Követ-

kezik egy olyan állomás, amelynek magyar neve is van, pedig soha nem tartozott

Magyarországhoz. Szörénytornya a neve, románul Turnu Severin. Itt is sokáig

álldogálunk.

Most az út legszebb része következik. Átmegyünk a Vaskapun. Elérjük a Duna partját.

A folyó eleinte még jó széles, de később egyre jobban összeszűkül, beszorul a hegyek

közé és szaporodni kezdenek az erőmű távvezetékeinek tartó oszlopai. A hegyek

párában, a víz ezüstösen csillog. Ellenfényben látjuk, mert délután van már. A vasúti

pálya mélyen a hegy oldalába van vágva, a Duna mélyen alattunk folyik, megpillantjuk

a hatalmas duzzasztógátat, amelynek koronáján út vezet a túlsó partja, Jugoszláviába.

Ott a határőrök bódéja, és a nagy román címer. Forgalom úgyszólván semmi. Ezután

Orsova következik, amely valamikor a legdélibb magyar város volt. Megállunk, de a

városból nem látunk semmit. További utunk is hegyek között vezet.

A következő ismertebb hely Herkulesfürdő,

209

210

de ott nem álltunk meg. Szépek a hegyek, de maga a fürdőhely nem látszik.

Azután lassan elfogynak a hegyek. Kiérünk az Alföldre, amely már a mi alföldünk is.

Temesvár, Arad és a határ következik.

Már nagyon sokat behoztunk a késésből. Zugló állomáson a nagy vonatról

lekapcsolják a két budapesti kocsit és beviszik a Keleti pályaudvarra, így érkeztünk

haza.

Ez az utazás kettőnknek az összes közlekedési költségekkel, fagylaltokkal, kólákkal,

kávékkal, dinnye- és halevésekkel együtt belekerült nekünk napi 330 Ft-ba, és így

legolcsóbb utazásaink közé tartozik.

TARTALOMJEGYZÉK

I. Hogyan kerültünk Bulgáriába? ...... 3

Il.Várna.............................................11

Balcsik...................................32

III. Neszebar.....................................79

Szozopol..............................152

IV. Hazafelé....................................193

(1982)