Upload
others
View
3
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
Kedves Kolléga!A Debreceni Egyetem
Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologiai Tanszéke és a
Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet Népegészségügyi Medicina Tanszéke
tisztelettel meghívja Önt a
2010. június 2–5. között a Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömbben megrendezendő
XV. Debreceni Nephrologiai Napokra.
A 2010-ben jubileumát ünneplőDebreceni Nephrologiai Napok (DNN)
az elmúlt másfél évtized folyamán közkedveltté ésaz ország egyik legrangosabb és leglátogatottabb
konferenciájává fejlődött.A kongresszus sikerét jól példázzák
az elmúlt 14 év számadatai, hiszen a DNN-eneddig összesen 738 előadó 878 előadása hangzott el és a
résztvevők száma meghaladta a 10 ezer főt.
E jubileumi kongresszus alkalmat teremt arra, hogymegköszönjük az orvoskollégák rendszeres részvételét,
lelkes támogatását, javaslatait és a kongresszus– Önökkel közösen kialakított –
oldott, már-már „családias” légkörét.
Az idei továbbképzés szakmai programjának kialakításában isarra törekedtünk, hogy
fontos, friss, jól rendszerezett, gyakorlatias éspreventív szemléletű szakmai ismereteket nyújtsunk Önöknek,
az adott szakterület legtapasztaltabb hazai és külföldi előadóinak tolmácsolásában.
A XV. DNN 20 szekciójának 77 előadásábanaz alábbi főtémákat fogjuk megbeszélni:
Új elméleti ismeretek a nephrologiai gyakorlatbanÚj laboratóriumi diagnosztikai módszerek a nephrologiában
A diabetes mellitus új kihívásai a gyakorlat tükrébenHypertonia a mindennapi orvosi gyakorlatban
Renalis és kardiovaszkuláris kockázatKardiovaszkuláris rizikótényezők és célszerv-károsodások
4-es típusú cardio-renalis syndroma és D-vitamin receptor aktivációA krónikus vesebetegek csontanyagcsere-zavara
Krónikus veseelégtelenség – együtt a vesebetegekértBetegoktatás jelentősége a nephrologiában
Peritoneális dialízis – amit mindenkinek tudnia kellA vesetranszplatáció aktuális gyakorlati kérdései
07.00–09.00 Regisztráció
„Magyar Nephrologiáért Életműdíj” Díjazott: Dr. Szegedi János „Művészetével a Lelkek Gyógyítója Díj”Díjazott: D. Nagy Lajos (Bikini együttes)
09.45–09.55Információk09.55–10.00Technikai szünet
10.00–11.35
Üléselnökök: Balla J., Túri S., Kakuk Gy. és Reusz Gy.10.00–10.201.Túri S.: Familiáris hematuriák genetikai
differenciáldiagnózisa 10.20–10.352.Reusz Gy.: Cystás vesebetegségek diagnosz-
tikája a genetika tükrében10.35–10.503. Mátyus J.: Felnőttkorban felismert hereditaer
nephropathiák 10.50–11.054.Kárpáti I.: Hyperhomocysteinaemia.
Ok vagy okozat? 11.05–11.205.Szabó A.: Miért növekszik a gyakorisága a
diabetesnek és a metabolikus szindrómának 11.20–11.35Megbeszélés
11.35–12.00 SZÜNET
12.00–13.00
Üléselnökök: Paragh Gy. és Páll D. 12.00–12.206.Paragh Gy.: A lipidcsökkentők szerepe a vese-
betegek kezelésében12.20–12.407.Páll D.: Az angiotenzin receptor blokkolók
károsodások befolyásolá-szerepe a célszerv-sában
12.40–13.00Megbeszélés
13.00–14.00 EBÉDSZÜNET
2010. június 2. (szerda) 9.00–16.40
09.00–09.40 MEGNYITÓ (köszöntő, díjátadások)
I. ÚJ ELMÉLETI ISMERETEK A NEPHROLOGIAI GYAKORLATBAN
II. KARDIOVASZKULÁRIS RIZIKÓTÉNYEZŐ K ÉS CÉLSZERV-KÁROSODÁSOK
14.00–15.00
Üléselnökök: Kappelmayer J., Mátyus J. és V. Oláh A.14.00–14.10 8.V. Oláh A., Mátyus J., Fodor B.: Új trendek a
proteinuria vizsgálatában 14.10–14.30 9.Bobek I.: A Neutrophil Gelatinase klinikai
jelentősége 14.30–14.5010.Rékási Zs.: Az automatizált üledékvizsgálat laboratóriumi jelentősége14.50–15.00Megbeszélés
15.00–15.20 SZÜNET
15.20–16.40
Üléselnökök: Winkler G., Halmos T. és Jermendy Gy.15.20–15.3511.Halmos T.: A metabolikus szindróma kon-
cepciójának változása az eltelt két évtizedben 15.35–15.5012.Nagy J.: A metabolikus szindróma nephrolo-
giai vonatkozásai15.50–16.0513.Winkler G.: A vércukorcsökkentő kezelés 2-es
típusú diabetesben az aktuális nemzetköziirányelvek tükrében
16.05–16.2014.Jermendy Gy.: A kardiometabolikus terápiás memória koncepciója
16.20–16.40Megbeszélés
Hajdúszoboszlótól 7 kilométerre a 4. számú főúton (194-es km-kőnél)
Indulás 17.45–18.00 órakor autóbuszokkal a megadott szállodákból és a Dósa nádor térről (ld. Szakmai programokon kívüli rendezvények)
III. ÚJ LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKAI MÓDSZEREK A NEPHROLOGIÁBAN
IV. A DIABETES MELLITUS ÚJ KIHÍVÁSAI A GYAKORLAT TÜKRÉBEN
19.00 Nyitó-parti a Silver Majorban
08.00–09.30
Üléselnökök: Berencsi Gy., Csohán Á. és Fülesdi B. 08.00–08.251.Berencsi Gy.: Új vírusok okozta fertőző
betegségek 08.25–08.502.Csohán Á.: A 2009-es H1N1 járvány
tanulságai és a jövő kilátásai 08.50–09.053.Fülesdi B.: A H1N1 fertőzés klinikai valósága
(esetbemutatások) 09.05–09.154.Iványi B.: H1N1 vírusfertőzésben meghaltak
pathologiai elemzése 09.15–09.30Megbeszélés
09.30–10.00SZÜNET
10.00–11.00
Üléselnökök: Pauliny Zs., Albert K., Árkossy O. és Gergely L.10.00–10.305.Pauliny Zs.: Vírusvakcinákkal kapcsolatos
gyakorlati kérdések 10.30–10.456.Bartha K.: Oltást követő nemkívánatos
események surveillance 10.45–11.00Megbeszélés
11.00–11.30 SZÜNET
11.30–13.00
Üléselnökök: Szekanecz Z., Yehuda Shoenfeld és Trinn Cs.11.30–12.107.Yehuda Shoenfeld: Mosaic of autoimmunity:
infection as a culprit12.10–12.258.Szűcs G.: Autoimmun betegségek és a vese12.25–12.409.Szekanecz Z.: Autoimmun betegségek
korszerű terápiája12.40–13.00Megbeszélés
13.00–14.00EBÉDSZÜNET
2010. június 3. (csütörtök) 8.00–17.10
I. A 2009-ES H1N1 VILÁGJÁRVÁNY EDDIGI TAPASZTALATAI
II. ISMERT ÉS KEVÉSBÉ ISMERT TÉNYEK A VÍRUSVAKCINÁKRÓL
III. AUTOIMMUN BETEGSÉGEK – INFEKTOLÓGIAI VONATKOZÁSOK
14.00–15.20
Üléselnökök: Kertai P., Füzi M. és Szeitzné Dr. Szabó M.14.00–14.1010.Kertai P.: Bevezetés 14.10–14.3011.Füzi M.: A prion betegségek elméleti alapja 14.30–14.4512.Szeitzné Dr. Szabó M.: Prionok és élelmiszer-
biztonság 14.45–15.0513.Csépány T.: A prion betegségek klinikuma 15.05–15.20Megbeszélés
15.20–15.40 SZÜNET
15.40–17.10
Üléselnökök: Iványi B., Nagy J., Kemény É., Mátyus J. és Trinn Cs. Esettanulmányok:15.40–15.5014.Degrell P., Kósa D.: Súlyos nephrosis synd-
roma hypertóniás 49 éves nőbetegnél15.50–16.0015.Kemény É., Szederkényi E.: Vesetranszplan-
táció amyloidosis miatt. Beültetés után 3 hónappal protokoll vesebiopszia, enyhe graft-dysfunctio
16.00–16.1016.Pucsok K., Kovács J.: Fiatal férfi dilatatív cardiomyopathiával, nephritissel
16.10–16.2017.Trinn Cs., Mátyus J., Kovács J.: Biológiai terápiát követően jelentkező vírus-nephritis
16.20–16.3018. Mátyus Zs.: Vírus vakcinától a biológiai terápiát igénylő nephrosisig
16.30–17.10Megbeszélés 8–8 percben
Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferencia Központ, Debrecen, Kassai út 26.
IV. PRIONOK, MINT ÚJFAJTA FEHÉRJETERMÉSZETŰ KÓROKOZÓK
V. VÍRUSOK ÉS VESEBETEGSÉGEK Klinikopathologiai konferencia
19.00 Bikini együttes koncertje
2010. június 4. (péntek) 8.00–17.10
08.00–09.35
Üléselnökök: Radó J., Barna I., Rosivall L. és Sonkodi S. 08.00–08.20 1.Rosivall L.: Hypertonia pathomechanizmusa:
van-e még új a nap alatt?" "08.20–08.40 2. Sonkodi S.: A RAAS-gátlás vérnyomáscsök-
kentéstől független terápiás hatásai08.40–09.00 3. Barna I.: Újdonságok a hypertonia terápiá-
jában09.00–09.20 4. Radó J.: Hypertonia, diuretikum, vízintoxikáció 09.20–09.35 Megbeszélés09.35–10.05 SZÜNET 10.05–11.15
Üléselnökök: Szegedi J., Zakar G. és Szabó A.10.05–10.205. Deák Gy.: A szekunder hyperparathyreosis
modern szemlélete10.20–10.406. Csiky B.: Vaszkuláris kalcifikáció krónikus
veseelégtelenségben10.40–11.007. Ladányi E.: Gyakorlati szempontok a szekun-
der hyperparathyreosis kezelésében11.00–11.15Megbeszélés11.15–11.45 SZÜNET 11.45–13.00
Üléselnökök: Kövesdy Cs. és Nagy J.11.45–12.05 8. Kövesdy Cs.: D-vitamin receptor (VDR) aktivá-
ció és a túlélés epidemiológiája végstádiumú vesebetegekben
12.05–12.25 9. Kiss I.: A D-vitamin receptor (VDR) aktiváció fontossága 4-es típusú CRS esetén: kardiovaszkuláris hatások
12.25–12.4510. Zakar G.: A D-vitamin receptor (VDR) aktiváció fontossága 4-es típusú CRS esetén:renális hatások
12.45–13.00Megbeszélés13.00–14.00EBÉDSZÜNET
I. HYPERTONIA A MINDENNAPI ORVOSI GYAKORLATBAN
II. CKD-MBD: PATOFIZIOLÓGIÁTÓL A SZÖVŐ DMÉNYEKIG
III. 4-ES TÍPUSÚ CARDIO-RENALIS SYNDROMA (CRS) ÉS D-VITAMIN RECEPTOR AKTIVÁCIÓ
(Chronic Kidney Disease-Mineral and Bone Disorder):
14.00–15.00
Üléselnökök: Ladányi E., Polner K. és Zakar G.14.00–14.1511. Kóbor K.: A peritoneális dialízis a gyakorló
orvos szemszögéből14.15–14.3012.Dallos G.:A peritoneális dialízis a transzplan-
táló orvos szemszögéből14.30–14.4513. Zakar G.: A peritoneális dialízis a végstádiumú
veseelégtelenség ellátásának rendszerében14.45–15.00Megbeszélés
15.00–15.20 SZÜNET
15.20–17.10
Üléselnökök: Kulcsár I., Ladányi E., Ujhelyi L. és Török M.15.20–15.3514. Ujhelyi L.: A családorvos és a nephrologus
együttműködése a vesebetegek gondozásában15.35–15.5015. Árkossy O.: Véralvadásgátló kezelés vese-
elégtelenségben és dialízis kezelésnél15.50–16.0516. Szabó L.: Krónikus veseelégtelenséghez
vezető reflux nephropathia16.05–16.2017. Gergely L.: Krónikus veseelégtelen betegek
infekciói – elvek és buktatók16.20–16.3518. Haris Á.: Nephroprotekció predialízis stádi-
umban és a reziduális veseműködés megóvá-sa dializált betegekben
16.35–16.5019. Polner K., Mucsi I.: Veseelégtelen betegek pszicho-szociális problémái
16.50–17.10Megbeszélés
Hunguest Hotel Nagyerdő, Debrecen, Pallagi u. 5.
IV. PERITONEÁLIS DIALÍZIS – AMIT MINDENKINEK TUDNIA KELL
V. KRÓNIKUS VESEELÉGTELENSÉG – EGYÜTT A VESEBETEGEKÉRT!
19.00 Kerti-parti
2010. június 5. (szombat) 8.00–13.45
08.00–08.30 SZAKMAI VERSENY
I. A VESETRANSZPLATÁCIÓ AKTUÁLIS GYAKORLATI KÉRDÉSEI
II. BETEGOKTATÁS JELENTŐ SÉGE A NEPHROLOGIÁBAN
III. RENALIS ÉS KARDIOVASZKULÁRIS KOCKÁZAT: KRÓNIKUS VESEELÉGTELENSÉG ÉS…
12.55–13.45 A XV. DNN ZÁRÓPROGRAMJA
(Elméleti Tömb szemináriumi termeiben)
08.00–09.40
Üléselnökök: Járay J., Langer R., Remport Á. és Fehérvári I.08.00–08.201.Langer R.: Eurotransplant csatlakozás: reális
lehetőség? 08.20–08.352.Asztalos L.: Az élődonoros vesetranszplantáció
aktuális kérdései 08.35–08.503.Fehérvári I.: A kombinált szolid szervátültetés
helye a transzplantációs gyakorlatban 08.50–09.054.Remport Á.: A transzplantációs immunszupp-
resszió mai lehetőségei 09.05–09.205.Toronyi É.: Anaemia és vesetranszplantáció09.20–09.40Megbeszélés 09.40–10.00 SZÜNET 10.00–11.00
Üléselnökök: Szegedi J., Kiss I. és Kulcsár I.10.00–10.156.Kiss I.: Időskor és a vesebeteg gondozás10.15–10.307.Szegedi J.: Betegoktatás jelentősége a nephroló-
giai oktatásban10.30–10.458.Kulcsár I.: A predialízis betegoktatás jelentősége
nemzetközi és hazai tapasztalatok alapján10.45–11.00Megbeszélés11.00–11.20 SZÜNET 11.20–12.55
Üléselnökök: Nagy J. és Kiss I.11.20–11.40 9.Nagy J.: Stroke és krónikus veseelégtelenség11.40–12.0010.Kolossváry E.: Perifériás érbetegség és krónikus ve-
sebetegség: a fokozott kardiovaszkuláriskockázat12.00–12.2011. Kerkovits L.: Krónikus vesebetegség és a COPD:
egy elhanyagolt comorbiditás 12.20–12.4012. Kiss I.: A hypertonia kezelése krónikus és vég-
állapotú veseelégtelenségben12.40–12.55Megbeszélés
Szakmai verseny eredményhirdetése, sorsolás, tanfolyamzáró teszt megírása
2010. június 5. (szombat) 8.15–12.30
NEPHROLOGIAI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZÉS
08.15–08.25 MEGNYITÓ
I. TUMOROK ÉS ETIKA
II. DIALÍZIS ÉS TRANSZPLANTÁCIÓ
III. KARDIO-RENÁLIS ÖSSZEFÜGGÉSEK
Debreceni Egyetem OEC I. sz. Belgyógyászati Klinika tanterme
Zakar Gábor dr. és Vízvári László08.25–08.30 Technikai szünet 08.30–09.35
Üléselnökök: Kulcsár I., Pappné Víg Á. és Árkossy O.08.30–08.40 1.Kántorné Tóth J.: Diabéteszes vesebetegek kezelése
és ápolása a predialízis szakban08.40–08.50 2.Erős F.-né.: Stroke-os dializált betegek ápolásának
sajátos szempontjai08.50–09.00 3.Balla B.: Tumoros betegek a dialízisben:
ápolási probléma és lelki terhelés egyszerre09.00–09.10 4.Juhászné Leskó M.: Tumoros vesebetegek ellátása
a CAPD programban09.10–09.20 5.Csitkovicsné Tóth T.: A dialízis elutasításának,
elhagyásának problémája09.20–09.35 Megbeszélés 09.35–09.50 SZÜNET 09.50–10.55
Üléselnökök: Vízvári L., Szabó L. és Gergely L.09.50–10.00 6.Sebestyén L.: Az AV-fisztulák gomblyuk-punkciós
technikája (buttonhole-technique) 10.00–10.10 7.Lassú A.: Transzplantációra kerülő, krónikusan
dializált betegek nephrologiai ápolása 10.10–10.20 8.Terényi J.: A dializáló nővér szerepe a transzplantációs
várólistára helyezés folyamatában 10.20–10.30 9.Bátor B.-né.: Új ápolási dimenzió a peritoneális
dialízisben: az asszisztált PD 10.30–10.40 10.Gajdos Sz.: A dializált betegek hidráltsági állapotának
vizsgálata, a BCM eredményei10.40–10.55Megbeszélés10.55–11.10 SZÜNET 11.10–12.30
Üléselnökök: Polner K., Török M. és Csiky B. 11.10–11.2011.Bereczki A.: Predializált és dializált betegek hypertóniá-
jának kezelése, ápolási feladatok11.20–11.3012.Kovacsicsné Horváth I.: Krónikus vesebetegek ischaemiás
szívbetegsége: a nephrologiai ápoló szerepe a megelőzésben11.30–11.4013.Tóth A.: A dializált betegek Ca-P anyagcserezavarának
hatása a kardiovaszkuláris rendszerre11.40–11.5014.Pálházi Sz.: Az öröklődő polycystás vesebetegség, mint dialízishez vezető állapot11.50–12.00Megbeszélés, a szekció zárása12.00–12.30Tesztírás 12.55-13.45Csatlakozás az Elméleti Tömbben a XV. DNN záró-
programjához
INFORMÁCIÓKwww.nephrologia.com
A tanfolyam ajánlott:
Akkreditáció
A konferencia és a kiállítás ideje, helye:
A tanfolyam díja
(Internetes regisztrálási lehetőséggel!)
családorvos, belgyógyász, gyermekgyógyász, nephrologus, hypertonologus, diabetologus, aneszteziológus, urológus, rezidens kollégák és Ph.D.-képzésben résztvevők számára.
(az alábbi kreditpontok csak sikeres tesztvizsga után ad-hatók meg)Kötelező szinten tartó: belgyógyász, nephrologus (50 kreditpont)Kötelezően választható: családorvos, rezidens, gyermekgyógyász, anesz-teziológiai és intenzív terápiás, kardiológus, diabetológus, hypertonológus és urológus szakorvos (50 kreditpont)(A regisztrációs anyag kitöltése során jeleznie kell, hogy a fentiek alapján: kötelező szinten tartó vagy kötelezően választható kategóriában és milyen szakterületről jelentkezik. Leigazolása: az oklevél átvétele, később az OFTEX programban ellenőrizhető.)
Orvosszakmai Társaságok által: Magyar Hypertonia Társaság: 16 kreditpont Magyar Diabétesz Társaság: 1 kreditpont (leigazolása az átvett oklevél alapján)
Ph.D-hallgatóknak: az akkreditációs szabályzat megváltozása miatt még nem eldöntöttEgészségügyi szakdolgozóknak: az akkreditációs szabályzat megvál-tozása miatt még nem eldöntött
2010. június 2–5. Debreceni Egyetem OEC Elméleti Tömb
2010. május 17-ig történő jelentkezéssel és befizetéssel:Orvosoknak és kísérőknek: 19 000 Ft+25% Áfa
Határidő után (május 18.–június 1.): 21 000 Ft+25% ÁfaA kongresszus idején (június 2–5.): 24 000 Ft+25% Áfa
Nővéreknek: 14 000 Ft+25% Áfa Határidő után (május 18.–június 1.): 16 000 Ft+25% Áfa
A kongresszus idején (június 2–5.): 19 000 Ft+25% Áfa
A regisztrációs díj befizetése az alábbiakra jogosít: szakmai programok (június 2–5.) szakmai verseny (június 5.) tanfolyamzáró teszt (június 5.) esti kulturális programok (ha ezt jelentkezésekor igényelte) a DNN helyszíneinek térképe kongresszusi táska, névkitűző, ruhatár részvételről szóló oklevél
Díjkedvezmény (speciális csomag) a Debreceni Egyetem OEC dolgozóinak:Orvosoknak és Ph.D.-hallgatóknak5 000 Ft+25% Áfa. Határidő után (május 18.): 7 000 Ft+25% Áfa, a kongresszus idején: 10 000 Ft+25% Áfa. Tartalma: a fenti szolgáltatások. (Az esti programok közül csak a koncertre szóló 1 db térítésmentes belépőjegyet tartalmazza, ha azt jelentkezésekor megigényelte.)
Egészségügyi szakdolgozóknak3 000 Ft+25% Áfa. Határidő után (május 18.): 4 000 Ft+25% Áfa, a kongresszus idején: 5 000 Ft+25% Áfa. (Az esti programok közül csak a koncertre szóló 1 db térítésmentes belépőjegyet tartalmazza, ha azt jelentkezésekor megigényelte.) OrvostanhallgatóknakA szakmai programok látogatása és a szakmai versenyen való részvétel térítésmentes, de egyéb opciót nem tartalmaz.További szolgáltatások (Nyitó-parti, Kerti-parti) igénybevétele a DEOEC-en dolgozóknak is a teljes regisztrációs díj befizetéséhez kötött!
(június 2., 3., 4.), ára: 1950 Ft/fő/nap. Menü: ld. a kongresszus honlapján.
Minden igényt kielégítő szálláslehetőségek állnak a résztvevők rendelkezésére. A részleteket és az árakat a kongresszus honlapján és a regisztrációs lapon tüntettük fel.A kongresszus közelében: Hotel Divinus***** (jelentős tarifális ár csökkentéssel)Postás üdülő*** Hotel Nagyerdő*** Nádix panzió Csendes, természetvédelmi területen, a Nagyerdő közelében: Hotel Park***Belvárosban a főtér közelében: Best Western Kálvin Hotel***Belvárosi Panzió SzállásfoglalásA szállodai helyfoglalásnak az a feltétele, hogy legkésőbb május 17-ig az interneten on-line regisztráljon. A szállodákban 2 vagy 3 ágyas szoba használata esetén kérjük szobatársát/ szobatársait megnevezni. A szállásigényeket a befizetés ideje, ill. az internetes regisztrálás sorrendje alapján tudjuk kielégíteni és komfortfokozatát biztosítani.
A gyors és pontos ügyintézés miatt kizárólag a kongresszus honlapján (www.nephrologia.com) on-line regisztráljon! Amennyiben mégis a papíralapú jelentkezést választaná, a regisztrációs lapot faxon 52/319-781, 52/413-653) vagy a mellékelt borítékban az alábbi címre küldje el!
XV. Debreceni Nephrologiai NapokDebreceni Egyetem OEC Belgyógyászati IntézetI. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologiai Tanszék4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Pf.: 19.
A konferencia teljes részvételi költségét (a tanfolyam díja + szállás + ebéd) kérjük a szervező iroda bankszámlájára átutalni (CITIBANK 10800014-20000006-10061583 – „Club Service” Kft.) a név és a számlaszám megjelölésével a megjegyzés rovatban. Jelentkezése akkor válik érvényessé, ha május 20-ig a befizetett teljes részvételi költség a szervező iroda bankszámláján megjelenik és jelentkezését a szervező iroda visszaigazolta Önnek. Határidő után (május 17.) a regisztrációs díj emelt összegű!
Ebéd
Szállás:
Jelentkezési lehetőségek:
Befizetés:
KONGRESSZUSI ESEMÉNYEKRegisztráció
Oklevél átvétele:
Jubileumi Megnyitó
Tesztírás
Sorsolás
2010. június 2-án 7.00–8.45 között a befizetési bizonylat másolatának leadásával a helyszínen történik (DEOEC Elméleti tömb, Debrecen, Nagyerdei krt. 98.).
A részvételről szóló okleveleket a tanfolyam végén – a kongresszusi táskában elhelyezett információs lap leadásával egyidejűleg – a regisztrációs pultnál vehetik át. Az oklevelek postázását nem vállaljuk, azok csak személyesen vehetők át! Elveszett oklevelet 2 000 Ft térítési pótdíj befizetésével gyártatjuk le és postázzuk el!
Az Ünnepélyes Megnyitóra (8.45–10.00 óra) mindenkit szeretettel várunk, ahol minden aktuális kongresszusi információ is elhangzik. Ez idő alatt a regisztráció szünetel.
Szakmai verseny: június 5. (szombat), 8.00–8.30 óraAz idén nem a tanteremben, hanem a kiállítói terület melletti szemináriumi termekben lesz. Az első helyezettnek a hajdúszoboszlói Hotel Silver egy kétszemélyes, félpanziós wellness-hétvégét ajánl fel. Az első öt helyezett kollégának a Medicina Könyvkiadó Rt. orvosi szakkönyveket ajándékoz. Az ünnepélyes díjátadásra a kongresszus záróprogramjában kerül sor. A nyertesek nevét a Hypertonia és Nephrologia c. újságban közzétesszük. A nyertesek okleveleiket a Magyar Nephrologiai Társaság októberben megrendezendő nagygyűlésén (megnyitó) vehetik át.
Tanfolyamzáró teszt: A tanfolyam végén 20 kérdésből álló tesztet kell megoldani.
Könyvkiadók által felajánlott nyeremények mellett, a hajdúszoboszlói négycsillagos Hotel Silver a kongresszus zárásakor – a szakmai verseny nyerteséhez hasonlóan – egy kétszemélyes félpanziós wellness-hétvégét (péntek déltől vasárnap délig – a szállodával egyeztetett időpontban) sorsol ki a DNN-en regisztrációs díjat fizetett résztvevők között. (A sorsoláson azok vehetnek részt, akik névkártyájukat a regisztrációnál elhelyezett urnába bedobták és a sorsoláskor az előadóteremben tartózkodnak.) http://www.silverhotel.hu/
Kedvezményes könyvvásárlás: A Medicina Könyvkiadó Rt. a kongresszus idején minden könyvéből 20%-os árkedvezményt ad a DNN regisztrált résztvevőinek. http://www.medicina-kiado.hu
2010. június 2. (szerda) 19 órakor http://www.hotelsilver.hu/silver-major/silver-major Hamisítatlan falusi környezet és hangulat várja Önt és kedves családját a Hajdúszoboszló melletti Silver Majorban, amely a négycsillagos haj-dúszoboszlói Hotel Silver tanyája. Hajdúszoboszlótól 7 kilométerre, közvetlenül a 4. számú főút mellett (194-es km-kőnél), 28 szobával, 200 fő befogadására alkalmas csárdával, falumúzeummal, szabadtéri termál- és strandmedencével várja mindazokat, akik a rohanó városi élet forgatagából kívánnak kilépni a csend és a nyugalom világába. A nádtetős épületek, őshonos állatok, valamint kiállított muzeális használati tárgyak mind a korhű tanyasi világ apró részleteibe engednek betekintést a pihenni vágyók számára. Vendégeinknek aktív kikapcsolódást szervezünk vacsorával egybekötve. Fellép a Party-Band. Sztárvendég: a ma már világhírű Rajkó Művészegyüt-tes. Erre az estre laza, sportos ruházatot ajánlunk.
SZAKMAI PROGRAMON KÍVÜLI RENDEZVÉNYEKNyitó-parti a Silver Majorban
A rendezvény helyszínére és vissza, autóbuszokkal szállítjuk vendégeinket. Busz menetrend (Gyülekezés 17.45-kor, indulás 18.00-kor. Visszaindulás 22 órától ¾ óránként)A Divinus Hotel, a Postás Üdülő és a Nádix panzió vendégei részére:
Gyülekezés a Divinus Hotel portája melletti parkolóbanA Nagyerdő Hotel vendégei részére:
Gyülekezés a Nagyerdő Hotel előtti parkolóbanA Park Hotel vendégei részére:
Gyülekezés a szálloda utcafronti parkolójábanA Best Western Kálvin Hotela Belvárosi Panzióvendégei és a debreceni résztvevők részére:
Gyülekezés a Dósa nádor téren
2010. június 3. (csütörtök) 19 órakor Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferencia KözpontDebrecen, Kassai út 26.
2010. június 4. (péntek) 19 órakor Hunguest Hotel Nagyerdő, Pallagi u. 5. Tel.: (52) 410-588Szabadtéri zenés-táncos est, bográcsos vacsora. A zenét a Sun Factory együttes szolgáltatja. Sztárvendég: meglepetés
A részletekről honlapunkon fogjuk tájékoztatni.Az esti rendezvények a teljes regisztrációs díjat fizetett résztvevőknek és az előadóknak térítésmentes. Felhívjuk a figyelmet azonban arra, hogy az esti rendez-vények a teljes regisztrációs díjat fizetetteknek sem jár automatikusan, kizárólag akkor, ha azt előzetesen (a regisztrációs lapon/interneten) a kongresszusi résztvevő megigényelte.
Az esti rendezvényekre csak névkitűzővel és a regisztrációkor átvett – a névkitűző tokjában található – belépőjegyekkel léphetnek be, melyet az idén a szervező iroda hatékonyan ellenőrizni fog. Az esti programokra szóló jegyek vásárlására nincs lehetőség.
A szakmai programon kívüli rendezvényekre a szervezőiroda a műsor-változás jogát fenntartja!
Dr. Kárpáti István és Pápai Zsuzsanna Tel.: (52) 413-653, Fax: 52/319-781, Fax a klinikatelepről: 56105 E-mail: [email protected]
(regisztráció, szállás, étkezés, kulturális programok)„Club Service” Kft. 4024 Debrecen, Kossuth u. 3. I/1. Tel.: 52/522-222, Fax: 52/522-223, 52/522-224, E-mail: [email protected]
,
Jegyellenőrzés a helyszínen, a buszból való kiszálláskor lesz.
Jegyellenőrzés a főbejáratnál lesz.
Jegyellenőrzés a kerthelyiségbe való belépéskor lesz.
Információk az előadóknak és a kiállítóknak:
Információk a konferencia résztvevőinek:
Bikini együttes koncertje
Kerti-parti
A XV. Debreceni Nephrologiai Napok Orvosi szekcióinak előadói, társszerzői és üléselnökei
Albert Katalin Asztalos László Árkossy Ottó Balla József Barna István Bartha Kálmán Berencsi György Bobek Ilona Csépány Tünde Csiky Botond Csohán Ágnes Dallos Gábor Deák György Degrell Péter Fehérvári Imre Fodor Bertalan Fülesdi Béla Füzi Miklós Gergely László Halmos Tamás Haris Ágnes Iványi Béla Járay Jenő Jermendy György Kakuk György Kappelmayer János Kárpáti István Kemény Éva Kerkovits Lóránt Kertai Pál Kiss István Kolossváry Endre Kovács Judit Kóbor Krisztina Kósa Dezider Kövesdy Csaba Kulcsár Imre Ladányi Erzsébet Langer Róbert Mátyus János Mátyus Zsolt Mucsi István Nagy Judit Paragh György Pauliny Zsuzsanna Páll Dénes Polner Kálmán Pucsok Klára Radó János Remport Ádám Reusz György Rékási Zsuzsanna Rosivall László Sonkodi Sándor
Budapest, Szent László Kórház Diaverum Dialízis KözpontDebreceni Egyetem Sebészeti Intézet Transzpl. Osztály
Budapest, Szépvölgyi úti FMC Dialízis KözpontDebreceni Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrol. TanszékBudapest, Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika
Budapest, Orsz. Epidemiológiai Közp. Vírusoltóanyag-ellenőrz. Oszt.Budapest, Országos Epidemiológiai Központ,Virológiai Főosztály
Fővárosi Önkorm. Egyesített Szent István és Szent László KórházDebreceni Egyetem Neurológiai Klinika
Pécsi Tudományegyetem II. sz. Belklinika és Nephr. CentrumBudapest, Országos Epidemiológiai Központ, Járványügyi OsztályBudapest, Semmelweis Egyetem Transzpl. és Seb. KlinikaBudapest, Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati KlinikaPécsi Tudományegyetem II. sz. Belklinika és Nephr. CentrumBudapest, Semmelweis Egyetem Transzpl. és Seb. KlinikaMiskolci Egyetem, Egészségügyi Kar
Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás TanszékBudapest, Semmelweis Egyetem, Orvosi Mikrobiológiai Intézet
Budapest, B. Braun Avitum Nephrologiai HálózatBudapest, Országos Korányi TBC és Pulm. Int. X. Belgyógy.
Budapest, Szent Margit Kórház II. Belosztály, NephrologiaSzegedi Tudományegyetem Pathologia IntézetBudapest, Semmelweis Egyetem Transzpl. és Seb. Klinika
Budapest, Bajcsy-Zs. Kórház, III. sz. Belgyógyászati OsztályDebreceni Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika
Debreceni Egyetem Klinikai Biokémiai és Molekuláris Pat. Int.Debreceni Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrol. Tanszék
Szegedi Tudományegyetem Pathologiai IntézetBp., Szent I. Kh., Belgy. Szakm. Mátrix Int., Nephrol.-Hypert. Profil
Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani IntézetBp., Szent I. Kh., Belgy. Szakm. Mátrix Int., Nephrol.-Hypert. Profil
Bp., Szent Imre Kh., Belgy. Szakm. Mátrix Int., Angiológiai ProfilMiskolc, BAZ Megyei Kórház Pathológiai Osztály
Miskolc, FMC Nephrologiai KözpontZalaegerszeg, Diaverum Dialízis KözpontSalem VA Medical Center, Salem, USA
Szombathely, B. Braun Avitum 6. sz. DialízisközpontMiskolc, FMC Nephrologiai Központ
Budapest, Semmelweis Egyetem Transzpl. és Seb. KlinikaDebreceni Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrol. Tanszék
Miskolc, Megyei Kórház II. sz. BelosztályBudapest, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
Pécsi Tudományegyetem II. sz. Belklinika és Nephrologiai CentrumDebreceni Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika
Budapest, Országos Epidemiológiai KözpontDebreceni Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika
Budapest, Szent Margit Kórház II. Belosztály, NephrologiaDebreceni Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrol. Tanszék
Budapest, Virányos KlinikaBudapest, Semmelweis Egyetem Transzpl. és Seb. KlinikaBudapest, Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika
Pécsi Tudományegyetem Laboratóriumi Medicina IntézetBudapest, Semmelweis Egyetem Kórélettani IntézetSzegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika
Szabó András Szabó László Szegedi János Szederkényi Edit Szeitzné Dr. Szabó Mária Szekanecz Zoltán Szűcs Gabriella Toronyi Éva Török Marietta Trinn Csilla Túri Sándor Ujhelyi László V. Oláh Anna Winkler Gábor Yehuda Shoenfeld Zakar Gábor
A XV. Debreceni Nephrologiai NapokÁpolói Továbbképző szekciók előadói, társszerzői és üléselnökei
Árkossy Ottó dr. Balla Bernadett Bánfi Andrea Bátor Bálintné Bereczki Anikó Császár Ildikó dr. Csiky Botond dr. Csitkovicsné Tóth Tünde Dr. Pappné Víg Ágnes Erős Ferencné Gajdos Szilvia Gergely László dr. Győrfi Gáborné Juhászné Leskó Mónika Kántorné Tóth Judit Kiss Éva dr. Kóbor Krisztina dr. Koncz Árpád Kovacsicsné Horváth Ildikó Kulcsár Imre dr. Lassú Adrienn Magyar Katalin dr. Molnár Márta dr. Nagy Péter dr. Pálházi Szilvia Pálvölgyi Nóra dr. Polner Kálmán dr. Sánta Imréné Schneider Károly Sebestyén Lajos Skovránné Tóth Hedvig Terényi Judit Tóth Annamária Török Marietta dr. Vízvári László Zakar Gábor dr.
Budapest, Semmelweis Egyetem II. sz. GyermekklinikaMiskolc, Gyermekegészségügyi KözpontNyíregyháza, Jósa András Kórház I. sz. Belgyógyászati Osztály
Szegedi Tudományegyetem Sebészeti KlinikaBudapest, Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal
Debreceni Egyetem, Reumatológiai TanszékDebreceni Egyetem, Reumatológiai Tanszék
Budapest, Semmelweis Egyetem Transzpl. és Seb. KlinikaKarcag, Diaverum Dialízis Központ
Debreceni Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrol. TanszékSzegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika
Debreceni Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrol. TanszékDebreceni Egyetem Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai IntézetBudapest, Fővárosi Szent János Kórház II. sz. Belgy. Oszt.
Sheba Medical Center, Tel-Hashomer, Tel-Aviv University Israel Székesfehérvár, B. Braun Avitum 9. sz. Dialízis Központ
Budapest, FMC Szépvölgyi DialízisközpontSzékesfehérvár, B. Braun Avitum 9. Dialízisközpont
Hódmezővásárhely, Diaverum DialízisközpontGyőr, B. Braun Avitum 11. DialízisközpontHódmezővásárhely, Diaverum Dialízisközpont
Hódmezővásárhely, Diaverum DialízisközpontPécs, FMC Nephrologiai Központ
Szombathely, B.Braun Avitum 6. DialízisközpontBudapest, Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet
Baja, Diaverum DialízisközpontBudapest, SE-FMC Dialízisközpont
Budapest, B. Braun Avitum Nephrologiai HálózatMiskolc, FMC Nephrologiai Centrum
Miskolc, FMC Nephrologiai CentrumSzombathely, B.Braun Avitum 6. Dialízisközpont
Szeged, Diaverum DialízisközpontMiskolc, FMC Nephrologiai Centrum
Hódmezővásárhely, Diaverum DialízisközpontSopron, FMC Dialízisközpont
Szombathely, B. Braun Avitum 6. DialízisközpontBudapest, SE Transzplantációs Klinika
Baja, Diaverum DialízisközpontSzigetvár, FMC Dialízisközpont
Eger, FMC DialízisközpontBudapest, B. Braun Avitum 1. Dialízisközpont
Sopron, FMC DialízisközpontBudapest, Szent Margit Kórház, Nephrologiai Osztály
Hódmezővásárhely, Diaverum DialízisközpontGyőr, B. Braun Avitum 11. DialízisközpontBudapest, B. Braun Avitum Nephrologiai Hálózat
Eger, FMC DialízisközpontSzigetvár, FMC Dialízisközpont
Eger, FMC DialízisközpontKarcag, Diaverum Dialízisközpont
Budapest, Egészségügyi Szakképző és Továbbképző IntézetSzékesfehérvár, B. Braun Avitum 9. sz. Dialízis Központ