T A K Á C S T I B O R

N Y Í R E G Y H Á Z A L E G N A G Y O B B A D Ó F I Z E T Ő I 1927,1930,1940

Törvényi szabályozás

A helyi elitek kutatásában már évtizedek óta használják a legnagyobb adófize­tők jegyzékeit , és Vörös Károlytól kezdve1 a forráskritika szempontjából is k i ­merí tően vizsgálták a virilis névsorokat. A virilizmus törvényi szabályozásának alakulásával, annak fogadtatásával 2 , mind a törvényhatósági 3 , mind pedig a vá­rosi 4 viril is jegyzékek összeállításában követett gyakorlattal is többen foglalkoz­tak, ezek eredményeinek megismétlése - úgy gondolom - felesleges lenne. A legfontosabb tanulság az, hogy ezen forráscsoport kutatói csak a virilizmusra és az adózásra vonatkozó törvényi előírások által kijelölt terepen mozoghatnak: noha egyes „torzító" tényezőket (pl. adókétszerezés) k i lehet küszöbölni , ám az adórendszerből fakadó aránytalanságok kevésbé korrigáihatók. A legtöbb adót fizetők listájának felhasználása ezért elengedhetetlenül megkövetel i a virilis névjegyzékek összeállításánál követett jogi szabályozás áttekintését.

A virilizmus intézményét - mint ismeretes - az 1871: X V I I I . tc. honosította meg, korszakunkra nézve pedig az e helyébe lépő 1886: X X I I . tc. szabályozta. E törvény 33. §-a szerint a névjegyzék és a sorrend megállapításánál a község te­rületén bírt ingatlanvagyon és az ott élvezett jövedelem után fizetett egyenes ál­lami adót kell beszámítani. A tanárok, tanítók, akadémiai tagok, lapszerkesztők, lelkészek, iparkamarai bel- és kültagok, továbbá a valamilyen egyetemi, főisko­lai oklevéllel rendelkezők adóját kétszeresen számították. A nők, kiskorúak, gyámság vagy gondnokság alatt állók valamint a jogi személyek esetében v i ­szont csak a község területén lévő ingatlanbirtok után fizetett adók számítottak. A különbség oka az volt, hogy - mint azt a törvény indoklása is megfogalmaz-

1 Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1873-1917. Bp., 1979. (a továbbiakban Vörös, 1979.) 9-11.; Lásd még Gyáni Gábor: Hódmezővásárhely legnagyobb adófizetői (1888-1941) Történelmi Szemle, 1977/3-4. 626-627.; Szakái Gyula: Gondolatok a győri gazdasági elit tör­ténetéről 1900 és 1940 között. Győri Tanulmányok, 8. Győr, 1987. 26-27.; Tóvári Judit: Az elit Miskolc város társadalmában 1872-1917. Nyíregyháza, 1997. 128-129.

2 Veliky János: A helyi politikai vezetőréteg és a virilizmus kölcsönviszonya a hajdú városokban a polgári forradalom után. In: A Hajdúsági Múzeum Évkönyve I I . (Szerk. Bencsik János), Haj­dúböszörmény, 1975.108-110.

3 Kosján László: A virilis-jegyzékek elemzésének néhány kérdése. In: Archívum. Supplementum 1993. [Eger, 1993.] (a továbbiakban Kosján, 1993.) 149-162.

4 Gottfried Barna: Nyíregyházi virilisek 1874 és 1912 között. In: Helytörténeti tanulmányok IX. (Szerk. Gyarmathy Zsigmond) Nyíregyháza, 1993. (a továbbiakban Gottfried, 1993.) 141-168.

ta 5 - utóbbiak számára a fekvő vagyon után méltányosságból adták meg a virilis jogot; ők egyébként nem személyesen, hanem megbízottak által képviseltették magukat a képviselőtestületben. (A 34. § intézkedett arról, hogy kiket nem lehet felvenni a névjegyzékbe: szempontunkból az a legfontosabb, hogy azon állami és megyei tisztviselők, akik csak a fizetéseik utáni kereseti adót fizetnek, nem lehettek virilisek.) A törvény tehát a fenti kivételekkel az összes állami egyenes adót beszámítandóvá tette, a gyakorlatban azonban nem mindegyiket, hanem a földadót, a házadót, a kereseti adót, a tőkekamat- és járadékadót valamint az ál­talános jövedelmi pótadót vették számításba. (A nyilvános számadásra kötele­zett vállalatok és egyletek adója mellett kimaradt többek között a nyeremény­adó, szállítási adó, hadmentességi díj, fegyveradó). 6 Az egyenes adók változása­itól eltekintve ezen törvény rendelkezéseinek megfelelően állították össze a leg­több adót fizetők névjegyzékeit 1929-ig. 7

Az 1929:XXX. tc. a megyei (korábban rendezett tanácsú) városok legtöbb­adófizetőivel kapcsolatban több változást is hozott. A 40. § (1) szerint a virilis tagoknak, illetve a nők, kiskorúak, gondnokság alatt állók, nem helyben lakók megbízottainak az adott törvényhatóság területén valamelyik községben községi választójoggal kellett rendelkezniük. Ezen előírás értelmében, amit a 4615/1929. BM.eln. sz. körrendelet egészen nyilvánvalóvá tett, ezután a jogi személyeket nem lehetett felvenni a listára. Változást jelentett az is, hogy a 40. § (2) tételesen is felsorolta, hogy a névjegyzék összeállításánál a község te­rületén előírt földadót, a házadót, az ezek után kivetetett községi pótadót és a község javára eső általános (és alkalmazotti) kereseti adót kell számításba ven­ni . Erre minden bizonnyal azért volt szükség mert a húszas években az egyenes adók rendszere nagy változáson ment át, több adó átalakult illetve megszűnt, ugyanakkor újakat is bevezettek, így célszerű volt a beszámítandó adónemek konkrét felsorolása. Természetesen nem szerepeltek a már korábban megszűnt adófajták (pl. tőkekamat-adó), valamint a jogi személyek által fizetett adók (így a társulati adó), az 1924-ben megszűnt általános jövedelmi pótadóval szemben a jövedelem- és a vagyonadót már nem számították be, ám - mint látni f o g j u k -ez már a közigazgatási reform előtt is gyakorlat volt. Valójában tulajdonképpen csak a községi pótadó beszámítása hozott változást, és mivel ezt csak föld- és házadó után fizették, így az ingatlanvagyonnal rendelkezők bekerülési esélyeit növelte. A reform szűkítette az adókétszerezésre jogosultak körét is, amennyi­ben azt az M T A tagjaira, főiskolai oklevéllel vagy államvizsga-bizonyítvánnyal rendelkezőkre (ideszámítva a tanítói oklevelet is), valamint a vitézekre (illetve

5 Az indoklást idézi A községek önkormányzati igazgatásának összes szabályai. (Összeáll. Kampis János), Bp. 1909. (a továbbiakban Kampis, 1909.) 93.

6 Lásd: M . kir. közigazgatási bíróság 1/1898. sz. döntvénye (Kampis, 1909. 92-94.) Lásd még Gottfried, 1993. 145. O a községi pótadót is felsorolja, ám erre vonatkozó előírást nem talál­tam.

7 A virilizmus törvényi szabályozására nézve lásd még Gottfried, 1993. 141-144. és Kosján, 1993. 149-152. (A két szerző munkájának ezen szakaszai szinte szóról szóra megegyeznek.)

arany vitézségi érem-tulajdonosokra) korlátozta. Ebben jól látszanak a korszak érték-preferenciái, hiszen a lapszerkesztőkkel és a kamarai tagokkal szemben a vitézek bekerülését segítette elő.

Ez a rendszer lényegében 1944-45-ig fennmaradt, ám kisebb módosítások történtek. A z 1933: X V I . tc. 34. §-a a számításba veendő adók közé felvette a község területén kivetett vármegyei pótadót is, ezenkívül a tagsághoz szükséges községi (illetve újdonságként behozott városi törvényhatósági) választójogot nem korlátozta az adott törvényhatóságra. Ugyancsak lehetővé tette, hogy azok a nők, akik az 1929:XXX. tc. 42. §-a értelmében a megyei városokban képvise­lővé választhatók (vagyis 30. életévüket betöltötték és középiskolát végeztek), személyesen is elfoglalhassák viri l is helyüket. Az 1938:IV. tc. 4. §-a megadta az adókétszerezés jogát az igazolt tűzharcosoknak, azaz a Károly-csapatkereszt tulajdonosainak is, ami ismét a rendszerhez lojális helyi elemek súlyának növe­lését célozta a virilisek között. Sokkal nagyobb jelentőségű az 1939:IV. t c , amely a zsidóság jogfosztásának részeként megszüntet te virilis tagságukat. ( A helyi vezetésből való teljes kiszorításukat az 1941:XIX.tc. rendelte el, addig még választottként képviselőtestületi tagok maradhattak.)

A virilis listára való felkerülésben az egyes adófajták különböző kulccsal szerepeltek, amelyek az idők folyamán is változtak, azaz a névjegyzékek alaku­lásában szerepet játszott az adótörvények változása is. Érdemes ezért áttekinteni a virilizmus szempontjából fontos adónemekre vonatkozó törvényeket* A mo­dern egyenesadó-rendszert osztrák mintára 1850-ben vezették be, és ezt lénye­gében fenntartották a kiegyezés utáni törvények is. 1875-ben került sor átfogóbb reformra, az ekkor kialakított rendszer aztán kisebb módosításokkal az 1920-as évekig fennmaradt. 1909-ben a koalíciós kormányzat ugyan kísérletet tett a ma­gyar adórendszer gyökeres átalakítására, ám a munkapárt i kormányok elhalasz­tották ennek életbe léptetését, elemei azonban visszaköszöntek a húszas évek elején törvénybe iktatott változásokban. Az 1920-as évek első felében megalko­tott adóstruktúra a második világháború végéig fennállt.

A földadó tárgya minden gazdaságilag hasznosítható földterület, alanya pe­dig a tényleges birtokos. Alapját nem a tényleges jövedelem, hanem a földnek becsléssel megállapított tiszta hozadéka, a kataszteri tiszta jövedelem képezte. Ezt a kataszteri alapmunkálatok alkalmával a terület, a művelési ág és a minő­ségi osztály alapján állapították meg, az átlagos terméseredmények, az átlagos termésárak és az átlagos termelési költségek segítségével. Az állandó kataszter, mely a korábbi „földadó ideiglen" helyébe lépett, az 1875:VII. tc. alapján 1885-re készült el. A kataszter eredeti aránytalanságai időközben tovább nőttek, ami

s Az áttekintéshez az idézett törvények mellett felhasználtam az 1909. évi adóreformhoz és az egyes törvényekhez fűzött miniszteri indoklásokat illetve a képviselőház és főrendiház pénz­ügyi bizottságainak kapcsolódó jelentéseit (Magyar Törvénytár. 1909. évi törvények, Bp., 1910. 31-270.); a második világháború után a magyar egyenesadó-rendszerről illetve külön a földadóról a pénzügyminisztériumban készített összeállításokat (MOL Z12 73.cs. 378.t. b és f); valamint Takács György: Adók és illetékek lexikona. Bp., én. [1943] c. munkáját.

indokolttá tette annak kiigazítását. Erre az 1909:V.tc. alapján 1909 és 1912 kö­zött került sor, és 1913-tól kezdve ez alapján vetették k i az adót. A földadó ku l ­csa 1884-től 1912-ig a kataszteri tiszta jövedelem 17,1 %-a, ami - a volt határ­őrvidék kivételével - kiegészült a 8,4 %-os földtehermentesítési járulékkal ; a tényleges kulcs tehát 25,5% volt. Az 1909:V.tc. alapján 1913-tól ez egységesen 20 %-ra csökkent, ami tulajdonképpen 1924-ig érvényben maradt. Időközben azonban az infláció miatt előbb, 1920 elejétől 1922 közepéig, a kataszteri tiszta jövede lem tízszeres összege utáni 20% volt a földadó (1920:XXIII . tc. 89. §), majd 1924-ig az 1909-es törvény értelmében kivetett földadó minden koronája 5 kg búza árával volt egyenlő, melyet negyedévenként a budapesti árak alapján állapítottak meg (1922:XXI. t c ) . A z 1924: I V . tc. a) melléklet B) I I . 1. pontja illetve az ez alapján kiadott pénzügyminiszteri rendeletek a kataszteri tiszta j ö ­vedelem 25 %-ában állapította meg az adókulcsot, amelyet aranykoronában megadottnak tekintettek. (Az aranykorona értékét időről-időre a pénzügymi­niszter állapította meg, ami először 17000, majd 1925 júliusában 14 500 papír­korona volt, a csökkentés azonban a földadót nem érintette, mivel azt 1926 vé­géig a kataszteri tiszta jövedelem 17%-kal növelt összege után vetették ki . ) Az 1927:V. tc. 1. § illetve a 100/1927. PM. sz. kiadott hivatalos összeállítás alapján 1927 elejétől a kataszteri tiszta jövede lem pengőértékre átszámított összegének 25 %-a (azaz a koronaérték 29%-a) lett az adó, ami ténylegesen némi, aranyko-ronánkénti 5 filléres, adócsökkentést jelentett. Az 1929:XXIII. tc. 1. §-a által 20 %-ra (az aranykoronában megadott érték 23,2 %-a pengőben) mérsékelt kulccsal szedték azután az adót 1930 januárjától gyakorlatilag a korszak végéig. (1944-re a kulcsot megkétszerezték, ám ez a viril is jegyzékek összeállí tására már nem volt hatással.)

A házadót - a földadóhoz hasonlóan - 1850-ben császári nyílt parancs vezet­te be, majd az ezzel alapelveiben megegyező 1868:XXII. t c szabályozta: ennek lényege, hogy csak a ténylegesen bérbe adott épületek (épületrészek) után szed­tek, a tiszta bérjövedelem után, házbéradót, a többinél a fekvés helyéhez, a tele­pülés lélekszámához, a házban lévő helyiségek számához igazodó házosztály­adót vetettek k i . (Ott, ahol a ténylegesen bérbe adottak az összes helyiségnek legalább a felét kitették, a bérbe nem adottak is a házbéradó alá tartoztak; ese­tükben a kivetés alapja a becsült tiszta haszonérték volt.) A házadó két neme közötti aránytalanságok a házbérek emelkedésével tovább nőttek, 9 így a későb­biekben a törvényhozás igyekezett ezt mérsékelni, egyrészt a házosztályok szá­mának és a házosztály-adó összegének emelésével (1875:XXIII . t c , 1909:VI. t c , 1920:XXIII . t c ) , másrészt a házbéradó csökkentésével (1883:XLVI . t c , 1909:VI. t c ; ez utóbbi egyébként az 1883-tól érvényes három évente való kive­tése helyébe az évi kivetést vezette be). A házosztály-adót tíz osztályban és há-

9 Az 1909:VI.tc. miniszteri indoklása többek között Nyíregyházát is megemlíti, ahol a házbéradó átlagban három-négyszeresen felülmúlja az itt kivetett házosztály-adót. (Magyar Törvénytár. 1909. évi törvénycikkek. Bp., 1910. 57.)

rom fokozatban határozták meg, melynek összegét - mint említettük - 1909-ben és 1920-ban nagy mértékben felemelték. A házbéradó 1883-tól Nyíregyházán (azaz a 15000-nél népesebb településeken) a nyers bevételből a 25 %-os épület­fenntartási költségek címén történő levonások után fennmaradó összeg 20 %-a volt, ami ténylegesen a bruttó jövede lem 15 %-át jelentette. Az 1909:VI. tc. a kulcsot a nyers bérjövedelem 14%-ára csökkentette. A házadót új alapra helyez­te az 1922:XXII. t c , amely a házbéradó alapelvei szerint bevezette az arányos adózást. Az adóalapot a bérbe adott házaknál az utolsó negyedévi illetve a no­vemberi bér egész évre számított összege, míg a többinél a ténylegesen bérbe adottakkal történő összehasonlítás útján megbecsült haszonérték képezte. Ez a rendszer lényegében a korszak végéig fennmaradt, mivel az 1940:XXII.tc. ren­delkezései Nyíregyházát csak a tanyái révén érintette, a legnagyobb adófizetők névjegyzékére pedig egyáltalán nem volt hatással. A házadó kulcsát a vidéki vá­rosokban az 1922:XXII. tc. 11. §, majd a 200/1925. PM. sz. rendelet is 2 0 % -ban határozta meg, amit az 1927:V. t c 18%-ra, az 1929:11. tc. pedig 16%-ra csökkentett; ez a kulcs a korszak végéig hatályban maradt.

A kereseti adó tárgyát az iparból, kereskedelemből, szellemi és általában minden hasznot hajtó foglalkozásból származó jövedelem, vagyis a személyes kereset képezte. A korábbi hasonlóje l legű adófajták rendszerének átalakításával az 1875:XXIX. tc. a kereseti adó négy osztályát hozta létre, amiben egy név alatt tulajdonképpen négy külön adónemet egyesített. A virilizmus szempontjá­ból gyakorlatilag csak a I I I . és a I V . osztályú kereseti adó jöhetet t számításba, mivel a cselédek, segédek, napidíjasok valamint a segéd nélkül dolgozó kézmű -iparosok által fizetett I . , és a föld-, ház- és tőkekamat-adó után kivetett I I . osztá­lyú kereseti adó összege Nyíregyházán legfeljebb 20 illetve 8 K lehetett. Ezzel szemben a I I I . osztályú kereseti adóval a segéddel dolgozó iparosok, gyárosok, kereskedők, haszonbérlők, nem alkalmazottként működő szellemi foglalkozású­ak (pl. ügyvédek) voltak megróva, a kivetés kulcsa pedig igen magas, 1 0 % volt. A I V . osztályú kereseti adót a köz- és magánszolgálatban alkalmazottak fizették, ezt évente a pénzügyminiszter vetette k i . 1909-ben az adóreform kere­tében a koalíciós kormány törvényt hozott az általános kereseti adó bevezetésé­ről, ám a munkapárti kormányok előbb elhalasztották, majd az 1913:VI. tc. ér­te lmében függőben hagyták az életbelépését. (Ezen törvény szerint egyébként az 1912-re kivetett I I I . osztályú adó 1913-ra is érvényben maradt.) A világháború alatt hozott 1916:XXXIII . t c , amennyiben a kereset nem emelkedett vagy csök­kent lényegesen, az 1916-ra kivetett I I I . osztályú kereseti adót a következő há­rom évre is fenntartotta. Hasonló rendelkezést tartalmazott az 1920:XXIII . t c , amely az 1919-re előírt illetve kivetett I I I . osztályú kereseti adót tartotta fent öt­szörös összegében további három évre; emellett az alkalmi foglalkozásúak adó­kulcsát 20%-ra emelte. Az 1922:XXIII . t c , az 1909-es tervezet alapelvei sze­rint, 1923-tól kezdődően bevezette az általános kereseti adót, melynek hozadé­kát teljes egészében a községeknek engedte át. Alapja az adóévet megelőző év­ben elért olyan tiszta jövedelem, amely nem tartozik a föld-, ház- vagy társulati

adó alá. A törvény és a 300/1925. PM. sz. rendelet az általános kereseti adó kul­csát hasznot hajtó foglalkozásoknál és járadékoknál 5 %-ban állapította meg, melyet pénzügyminiszteri engedéllyel 10%-ig lehetett emelni. Nyíregyházán 1935-ig 5 %-os, 1936-tól pedig 6 %-os kulccsal szedték az általános kereseti adó t . 1 0 A szolgálati i l letmények után fizetett alkalmazotti kereseti adó tételei 0,5 %-ról fokozatosan 7,5 %- ig mentek fel, ezt az 1927:V. tc. csak a pengőér­tékben való számításból következően módosította, a tételek lényegileg nem vál­toztak (0,4-7,5 % ) . Ezen törvény, illetve az ez alapján kiadott 300/1927. PM. sz. Kereseti Adó Hivatalos Összeállítás és az ennek végrehajtása tárgyában k i ­adott 30 000/1927. PM. sz. utas í tás" emellett csupán annyit változtatott, hogy a 6 000P (1929-től 10 000 P) alatti általános kereseti adóalapokat a következő évre változatlanul fenn kell tartani. (Természetesen az adózó és a pénzügyi ha­tóságok is kérhetnek felülvizsgálatot.) Ez a szabályozás 1940 végéig fennma­radt. Az 1940:XXII. tc. - noha gyökeresen nem alakította át ezt az a d ó n e m e t -hozott néhány, a témánk szempontjából lényeges változást. így adóbevallási kö­telezettséget állapított meg azok számára is, akiknek az adóalapja az előző évi változatlan fenntartásával lenne megállapítható, ha adóköteles jövede lmük leg­kevesebb 50 %-kal emelkedik, vagy a 10 000 P-t túlhaladja. Ezenkívül a ható­ságoknak joga volt az előző évi adóalap változatlan fenntartásával előírt általá­nos kereseti adót felemelni, ha ez az adóalap az adózó valószínű jövedelménél kisebb.

A tőkekamat- és járulékadó az 1875:XXII. tc.-ben vált alakilag önálló adóvá. Mindazon vagyonforrásokat érintette, amelyek más adóval nem voltak megter­helve; különösen a pénzintézeteknél elhelyezett tőkékből eredő kamatjövedel­meket (1883:VII. t c ) , kölcsönkötvények és záloglevelek kamatait, alapok és alapítványok hozadékát , és általában a járadékok nyers jövedelmét adóztatta. A kulcsa elég magasan, 10 %-ban volt megállapítva. Ez alapján vetették k i a töb­bek között ezt az adónemet is megszüntető 1924:IV. tc. 6. § életbe lépéséig. Az általános jövedelmi pótadót az 1875:XLVII. tc. vezette be, melynek célja az ál­lami pénzügyi helyzetének javítása, az állami bevételek fokozása volt. Ilyen ér­telemben nem jelentett mást, mint a már megadóztatott J ö v e d e l m e k " újabb megterhelését, a különböző adók kulcsainak emelését. Korszakunkra nézve a tételeket az 1883:XLVI. tc. határozta meg: ennek alapján az általános jövedelmi pótadó fejében fizetendő volt a földadó, a házbéradó és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adójának 30 %-a, a házosztály-adó 40 %-a, a I I I . osztályú kereseti adó 10 %-a (600 K adóalapig) illetve 35 %-a (600 K adó­alap felett), a I V . osztályú kereseti adó, a bányaadó, a tőkekamat és já radékadó

A városi képviselőtestület először 1923 októberében állapította meg az adó kulcsát (SZSZBML, V. B. 181. 50.k. Kgyl094/1923, K31955/1923.), majd évről-évre a költségvetésben rögzítették azt. Először az 1936-os költségvetésben szerepelt a 6 %-os kulcs (uo. 74.k. Kgy713/1935., K23668/1935.), ám az 1935-ről szóló polgármesteri jelentés (uo. 75.k.) szerint már 1934-ben (!?) 6 %-kal vetették ki.

1 1 Lásd Kereseti adó. Összeáll. Takács György. Bp., 1929. (a továbbiakban Takács Gy., 1929.)

35 %-a. (Ideiglenes adómentesség esetén a föld- illetve a házbéradó 20 %-a volt a pótadó.) Noha már az 1909-es adóreform el kívánta törölni, csak a húszas évek elején szűnt meg: az 1922-ben megalkotott házadó, kereseti- és társulati adó után már nem vetették k i , teljes egészében pedig az 1924: I V . tc. szüntette meg.

A községi pótadót az 1886:XXII. tc. 129. és 130. §-a szerint a községek k i ­adásaik fedezésére az állami egyenes adók után vethették k i . (Az általános kere­seti adó teljes egészében a községek számára folyt be, így utána, az 1922:XXIII : tc. 47. §-a szerint nem volt kivethető.) Noha már az 1927:V. tc. 43—45. §-ai engedélyezték az 50 %-on felüli pótadót is, Nyíregyházán a költ­ségvetés szerint a húszas években 50 %-os pótadót vetettek k i . Először 1930-ban került sor 15 %-os pótkivetésre, majd a harmincas évek folyamán a kulcs fokozatosan 89 %-ra nőtt, s 1936-tól lényegében a korszak végéig ez maradt ér­vényben. A vármegyei pótadót az 1931:XXVI. tc. nyomán kiadott 1810/1932. M E . sz. rendelet vezette be újból: kimondta, hogy a vármegyei háztartás költ­ségvetési hiányait 1932. január 1-től vármegyei pótadóból kell fedezni. Alapja a földadó, házadó, az 5 %-os kulccsal számított általános kereseti adó, a társulati és a tantiemadó. Ennek a kulcsa, melyet a megyei költségvetésben a törvényha­tósági bizottság állapított meg, Nyíregyházán 18-20 % körül mozgott.

A törvényi előírásokból fakadó aránytalanságok a legtöbb adót fizetők név­jegyzékeinek összeállításánál leginkább abban jelentkeztek, hogy általában az ingatlanbirtokkal rendelkezőket preferálták. A föld- és a házadónak magasabb volt az adókulcsa, 1929-ig a nem helyiek közül csak a birtokosok, ezenkívül a nők és a jog i személyek csak földjük vagy házuk után lehettek virilisek, majd az 1929-es reform által behozott községi pótadót is a föld- és a házadó után vetet­ték k i . Más jellegű problémát jelent, hogy főleg az adótörvények egyes időszak­okban két-három-négy évente, a húszas évek első felében évente, változtak. Mindehhez hozzávehet] ük még a helyi hatáskörben megállapított adókulcsok (általános kereseti adó, községi és vármegyei pótadó) folyamatos változását, többnyire emelkedését is. A vizsgálatoknál figyelembe kell tehát venni, hogy a legnagyobb adózók névjegyzékeinek változásában nemcsak az elit anyagi v i ­szonyainak, lehetőségeinek a változása játszott szerepet, hanem annak „külső", a törvényi előírások változásaiban rejlő, úgymond technikai okai is lehetettek. Mindezen korlátozó tényezők ellenére az eddigi kutatások azt mutatják, hogy a legnagyobb adófizetők rétegében lezajló folyamatok, ha nem is pontosan, szám szerint, inkább csak a tendenciájukat tekintve, de mindenképpen kifejezik az egész helyi elitben zajló mozgásokat. Miként Bárányi Béla Debrecennel kap­csolatban megfogalmazta: „minden rendelkezésre álló forrás közül a város elit­jéről , legfelsőbb társadalmáról legtöbbet éppen a virilista névjegyzékek nyújt­hatnak számunkra. Ezek ugyanis koncentráltan magukban rejtik azokat az álta­lános tendenciákat, szempontokat és sajátosságokat, amelyek egészében a helyi

elitet jel lemzik." 1 2 Fontos tehát kihangsúlyozni, hogy a legnagyobb adófizetők csak „mintegy reprezentálják a város gazdasági és társadalmi elit csoport ját" 1 3 . Á m még ekkor is szem előtt kell tartanunk, hogy a forrás jel legéből , a virilizmus természetéből, valamint az adórendszerből fakadóan „a legnagyobb adózók csoportjának alakulása - még a csoport jel legéből természetszerűleg adódó korlátokon túl is - a maga teljességében és komplex voltában kétségtele­nül csak részben tükrözi a városfejlődés teljességét." 1 4 A helyi elit vizsgálatához tehát elengedhetetlenül szükséges, de nem elégséges a legtöbb adót fizetők név­sorának felhasználása.

Természetesen figyelembe kell venni, hogy a legnagyobb adófizetők listáját különböző kulcsokkal kivetett adófajták alapján állították össze, ám a kérdést úgy is felfoghatjuk, hogy aki nagyobb mértékben járult hozzá a közterhekhez, annak az esélye is nagyobb volt a viri l is tagságra. Ugyanakkor a j egyzékek ez­zel együtt is csak erős fenntartásokkal mutatnak rá az elit anyagi viszonyaira, a vagyoni és jövedelmi szerkezetre. Már említettük, hogy a földadó alapját a ka­taszter i jövedelem képezte: ebből az átlagolással és becsléssel megállapított ösz-szegből a tényleges jövedelemre szintén csak az országos átlagok alapján, becs­léssel lehet következtetni: ezek alapján a valóságos tiszta jövedelem a kataszteri 2,5-3,5-szerese lehetett.1 5 A házadóval kapcsolatban a legnagyobb aránytalan­ságot az jelentette, hogy míg bérbeadás esetén a ház tényleges jövedelemforrást jelentett, addig a bérbe nem adott, a tulajdonos által használt épületeknél ez nem állt fenn. A kereseti adó a tényleges jövedelmet adóztatta, ám itt az adóalap könnyen eltitkolható volta jelentette a problémát: az 1909-es miniszteri indoklás is kiemeli, hogy „az elviselhetetlenül magas adókulcs lerontja a polgári köteles­ségérzetet, adóeltitkolásra ösztönöz és megmételyezi az adóerkölcsöt" . 1 6 Noha az általános kereseti adó kulcsa már jóval kisebb volt, az adóalap (és az adófize-

1 2 Bárányi Béla: Gondolatok az uralkodó elitről, valamint egy helyi elit történetéről, a debreceni virilizmus kapcsán (1870-1930) In: Acta Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae Series Histórica XIV. Magyar Történeti Tanulmányok V. Debrecen, 1972. 63.

1 3 Gyáni Gábor: Hódmezővásárhely társadalma 1920-1941 között. In: Vera (nem csak) a város­ban. Tanulmányok a 65 éves Bácskai Vera tiszteletére. Rendi társadalom - polgári társadalom. Supplementum (Szerk. Á. Varga László) Bp., 1995. 216.

1 4 Vörös Károly, 1979. 166. 1 5 Az 1909-es adóreform miniszteri indoklása (Magyar Törvénytár 1909. 36. és 42.) szerint a

tényleges jövedelem a kataszteri 2-2,5-szeresére tehető; a kettő arányát a húszas évek közepén 1,38-ra, 1938/39-ben 2,55-re, 1940/41-es gazdasági évben pedig 3,2l-re becsülték. (MOL Z12 77.cs. 406.t. Adó-összehasonlítási táblázat: lábjegyzet)

1 6 Magyar Törvénytár 1909. 127. A kereskedők, iparosok, szabadfoglalkozású értelmiségiek stb. „o történelmi múlt és a hazai adóviszonyok kölcsönösen kialakította adómorál mellett nemcsak bocsánatos bűnnek, egyenesen sikernek, hősiességnek tekintették az adócsalást, és annak fo­gadta el a társadalom is", ezáltal „jövedelmüknek egy jelentős, bár meghatározhatatlan részét adómentesen élvezték. Az a hely tehát, amelyet az adóhivatal kijelölt számukra a virilisták adó­nagyság szerinti sorrendjében, csak hozzávetőlegesen tükrözi vagyoni állapotukat, jövedelmü-ketr (Takács Péter: Szempontok a Szabolcs megyei virilisták társadalmi helyzetének elemzé­séhez. In: Alföldi társadalom I . [Szerk. Simon Imre], Békéscsaba, 1990. 62.)

tők) természete nem változott. Kevésbé volt eltitkolható az alkalmazottak kere­seti adója, ám az adóból itt sem lehet feltétlenül a tényleges keresetre következ­tetni: a több munkaadótól kapott járandóságokat ugyanis nem lehetett össze­vonni, azokat a megfelelő tételekkel külön adóztat ták. 1 7 A különböző adóne­mekre különböző mértékben kivetett általános jövedelmi pótadó ez eredeti kü­lönbségeket csak torzította, ami elmondható a községi és a vármegyei pótadóról is. Utóbbiakkal kapcsolatban jelentkezik még egy probléma: mivel kulcsaikat, az általános kereseti adóhoz hasonlóan, helyben határozták meg, így az adó ösz-szege a különböző településeken igen eltérő lehetett; a virilisek által fizetett adók országos összehasonlításakor ezt mindenképpen figyelembe kell venni.

A legnagyobb adózók névjegyzéke, mint forrás alapvetően két szempontból vizsgálható, attól függően, hogy a mire kívánjuk felhasználni. Egyrészt a vir i l is jogcímen a városi képviselőtestület tagjaiként a helyi döntéshozatal jogával fel­ruházottak személyi stabilitása, társadalmi és vagyoni viszonyai kutathatók. Számításba kell venni azokat is, akik adókétszerezéssel kerültek be, valamint azokat is, akik jog i személyek, nők vagy máshol lakók megbízottjaként lettek tagok; ténylegesen ugyanis ők ültek a képviselőtestületben, a tulajdonképpeni jogcímesék csak kinevezhették őket, esetleg visszavonhatták a megbízást. Ez esetben a vizsgálatot célszerű kiterjeszteni a képviselőtestület egészére, tehát a választott tagokra és a hivataluknál fogva tagsággal rendelkezőkre is. A viri l is jegyzékek kutatásának létezik egy másik szempontja is: a virilisek névsorai - a fenti korlátokat figyelembe véve - a település „ leggazdagabb " polgárait tar­talmazták, főleg ami az ingatlanbirtokosokat i l let i . (A nem helyben lakó, ám itt je lentősebb kereseti adót fizető személy, hacsak nem volt itt háza vagy földje, a virilisek között nem jelent meg.) Ebből a szempontból tehát a virilisek a helyi gazdasági elit „reprezentánsai": rajtuk keresztül vizsgálható az elit személyi stabilitása, gazdagsága, illetve - szerencsés esetben - a gazdagságának alapja. Ebből következtetni lehet arra, hogy a városban melyek voltak azok a kereseti források, amelyekből a virilisek közé való bejutáshoz szükséges jövedelem származhatott , illetve mely társadalmi rétegeknek, csoportoknak sikerült ez leg­inkább. Ez igazából csak olyan listák segítségével történhet, amelyek a virilisek összes adóján kívül annak adónemek szerinti bontását is tartalmazza. Jelen dol­gozatban erre próbálok kísérletet tenni Nyíregyháza példáján, mindvégig szem előtt tartva a forrás használhatóságának kérdését, vagyis azt, hogy a legnagyobb adófizetők körének alakulásában milyen szerepe volt a törvényi szabályozásnak, a gazdasági mellett a jog i keretek változásának.

1 7 Takács Gy., 1929. 99-100. Csak egy példa: ha valaki két külön munkaviszonyból 300 illetve 400P havi jövedelmet élvezett, ezek után 3,60 és 5,80, azaz összesen 9,40P adót fizetett egy hónapban; ugyanazon munkaadótól kapott 700P havi jövedelem után viszont az adó összege 16P volt.

A források

A viri l is- és adótörvényeknek a legnagyobb adófizetők listájára gyakorolt hatá­sának, emellett a virilisek vagyoni és jövedelmi szerkezetének vizsgálatához szükséges olyan listák, melyek az adónemek szerinti megoszlást is tartalmaz­zák, Nyíregyházán mindössze három évből - 1927, 1 8 1930 1 9 és 1940 2 0 - marad­tak fent, ezek az 1926-ban, 1928-ban és 1939-ben fizetett adókat tartalmazzák. Talán nem véletlen, hogy éppen ezek a névsorok maradtak meg, hiszen ezek a virilizmusra vonatkozó lényeges változásokkal - az első kettő a közigazgatási reform, a harmadik a zsidók k i z á r á s a - kapcsolatban keletkeztek. Jel lemző, hogy a más évekből fennmaradt, ugyancsak az adóhivatalok által összeállított listákon (pl. 1917 és 1922 között vagy 1944-ben) nem részletezték adónemek szerint ez egyes virilisek összes adóját, minden bizonnyal azért, mert nem tulaj­donítottak neki jelentőséget. Noha az 1927-es lista látszólag messze esik az 1929-es közigazgatási reformtól, ám úgy tűnik, hogy annak „előmunkálataként" készíthették, legalábbis erre enged következtetni, hogy mindössze 99 név szere­pel rajta, pedig ekkor m é g 100 legtöbb adófizető tagja volt a képviselőtestület­nek, a póttagokról nem is beszélve. A lista mégis a reform előtti évek összeállí­tási gyakorlatát tükrözi, mivel az ezen és a végleges listán szereplő személyek adója megegyezett. Ekkor még az 1886:XXII. tc. volt érvényben, ám a névjegy­zék szerint nem az összes egyenes adót vették figyelembe, hiszen ezen mind­össze a földadó, a házadó, az általános kereseti adó és a társulati adó szerepel. (Négy személynél csak a végösszeg van megadva: két földbirtokos esetében ezt az összeget a földadóhoz soroltam, míg két lelkésznél az alkalmazottak kereseti adója valószínűsíthető.) Az 1930-as lista volt az első, amelyet az 1929:XXX. tc. szerint állították össze. A törvény 40. §-a tételesen felsorolja, hogy a legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeállításakor a földadót, a házadót, az ezek után kivetett községi pótadót és az általános kereseti adót - beleértve az alkalmazot­tak kereseti adóját - kell számításba venni. Az 1939:IV.tc. 4. §-a a zsidókat zár­ta k i a virilisek közül; ez az intézkedés már az 1939-ben hivatalban lévő viril is képviselőket is érintette, új névjegyzék felállításában azonban elsőként az 1940-es névsor esetében érvényesült . Ez már természetesen tartalmazta a vármegyei pótadót is, valamint a korábbiakkal szemben külön közölte a házadót és az „adómentes házadót", tudnii l l ik az ideiglenes adómentességben részesülő házak utáni összeget, ami ténylegesen nem került befizetésre, ám a törvény szerint a virilis listák összeállításánál figyelembe kellett venni.

A fenti listák alapján megvizsgálható Nyíregyháza legnagyobb adóinak szerkezete, amiből - az adókulcsok ismeretében - következtetni lehet a legna­gyobb vagyonok és jövedelmek nagyságára és összetevőire is. A vizsgálatnál

1 8 SZSZBML, IV. B. 411. 736. doboz, 4471/1928. 1 9 SZSZBML, V. B. 186. 955. doboz, X I I I . 1927/693. sz.n.

2 0 SZSZBML, V. B. 186. 1217. doboz, I I . 1940/24. 36631/1939.

ugyanakkor figyelembe kell venni több korlátozó tényezőt is; elsőként azt, hogy ezeket a listákat a legnagyobb adók alapján állították össze, ami - a különböző adókulcsok következtében - nem feltétlenül felel meg a legnagyobb vagyonok és jövedelmek listájának. Emellett a különböző jel legű adóalapok a vir i l is név­jegyzékek alapján nehezen vethetők össze, erre a jövedelem- és vagyonadó k i ­vetési lajstromok sokkal alkalmasabbak lennének. Mindezen felül, mint arra már utaltam, az egyes adóalapok nem tükrözik pontosan a virilisek tényleges vagyoni és jövedelmi viszonyait, különösen ami a föld- és a házadót i l let i . Az adott keretek között azonban ezen adatokkal kell dolgozni, így tehát amikor föld- és házjövedelemről illetve keresetről beszélek, akkor a listákon szereplő adóösszegekből kikövetkeztethető névleges föld-, ház- illetve kereseti adóala­pokat értem alatta.

Az első két lista a konszolidáció és pénzügyi stabilizáció időszakának viszo­nyait tükrözi, amikor a korábbi évekhez képest az adók összege emelkedett. A „legteljesebbnek" az 1930-as névsort tekinthetjük, amelyből kis túlzással az egész két világháború közötti időszakra vonatkozó következtetések levonhatók. A másik kettő az átmenetiség több jegyét is hordozza, különösen az 1940. évi lista érvényessége behatárolt. A továbbiakban ezen három névsor segítségével vizsgálom Nyíregyháza viril is elitjét az 1920-as évek közepétől az 1940-es évek legelejéig terjedően.

A listákat igyekeztem egységes szempontok szerinti vizsgálatra alkalmassá tenni. A kétszeres adókat feleztem, és aki közülük egyszeresen nem lett volna tag, figyelmen kívül hagytam. A kétszeres beszámítás ugyanis inkább csak tor­zította, semmint korrigálta a jegyzékeket, hiszen például egy befolyásos, a helyi közvélemény alakításában kulcsszerepet játszó pap, ügyvéd vagy lapszerkesztő szellemi, informális tőkéjét az adókétszerezés nem pontosan fejezte k i . Ugyan­csak kihagytam 1927-ben a jogi személyeket, egyrészt a másik két listával való könnyebb összevethetőség miatt, másrészt mivel cé lom a városi elit vizsgálata, az intézmények (bankok, kereskedelmi és ipari cégek, iskolák, egyházak) jelen­tőségének elsődleges mutatóját pedig nem a virilis tagság jelentette.

1927-ben az egyszeres adóbeszámítással és a jog i személyek figyelmen kívül hagyásával az eredeti 99 fős lista 62 főre olvadt, mivel a 43 kétszeres adóbe­számítással rendelkező közül egyszeresen csak 16 maradt a legnagyobb adózók sorában. Ezáltal - két gazdasági oklevéllel rendelkező földbirtokos valamint egy kereskedelmi kamarai tag kivételével - kizárólag az értelmiség száma csök­kent, 38-ról 14-re: a tizenkét ügyvédből három, a nyolc orvosból kettő, a hat gyógyszerészből pedig csak egy maradt a listán. Töröl tem az intézményeket is, ezek közül három házbirtokosként, egy pedig földbirtokosként szerepelt. Egyér­telműen földadója alapján volt virilis a Máramarosszigeti Református Főiskola, míg szék- és bérházai révén került oda a Takarékpénztár Egyesület és a Nyírvízszabályozó Társulat, mint a város két legnagyobb házbirtokosa, de jelen­tős házadót fizetett a Magyar Altalános Takarékpénztár, a Magyar-Olasz Bank, a Magyar Nemzeti Bank, a Fűszer- és Gyarmatáru Rt valamint a Termény- és

Áruraktár is. Utóbbi mellett csak a Villamossági Rt és a Nyírvidéki Takarék­pénztár lett társulati adója alapján viri l is .

Az 1930-as - eredetileg 84 nevet tartalmazó, ám a fellebbezésekkel 88 fősre bővült - lista a módosítás után 66 tagú lett. Az adókétszerezésre jogosult 34 személyből 12 maradt egyszeresen is a listán: elsősorban az értelmiség száma csökkent (30-ról 10-re); kiesett tizenegy ügyvédből hat, hét orvosból ugyancsak hat, a három gyógyszerész közül viszont egy sem maradt. A z 1940-es listán m é g több kétszeres adóbeszámítással felvett személy szerepelt (81-ből 53), így egyszeresen 47 személy maradt. Noha több tűzharcos és vitéz is kiesett, ám a létszámcsökkenés leginkább ismét csak az értelmiséget, ezen belül is az ügyvé­deket és orvosokat, érintette: a 40 főből 14-en maradtak. Mindhárom évben a kétszeres számítás jogalapját az esetek több mint harmadában az ügyvédi vagy más jog i oklevél jelentette; őket követték az orvosok, mérnökök, lelkészek. A gyógyszerészek 1927-ben, a gazdasági oklevéllel rendelkezők pedig 1927-ben és 1930-ban voltak nagyobb számmal jelen, míg a tanárok valamint (értelem­szerűen) a tűzharcosok és a vitézek csak 1940-ben szerepeltek. Általában a két­szeres adóval szereplőknek 35-37 %-a maradt egyszeres adóbeszámítás szerint is a legnagyobb adózók között.

Adóösszegek, adófajták

1927 és 1930 között a nyíregyházi virilisek által fizetett adók összege lényege­sen - mintegy 50 %-kal - megnőt t . 2 1 Mive l a két lista az 1926-ban és az 1928-ban fizetett egyenes adók alapján készült, nem valószínű, hogy ennek oka kizá­rólag az elit jövedelmi, vagyoni viszonyainak ekkora mértékű javulásában ke­reshető. Az összeg növekedésének más, a virilizmus törvényi szabályozásában kereshető, okai is voltak. Az 1929-es közigazgatási reform után - amint arról már volt szó - a legtöbb adót fizetők névsorának elkészítésekor a községi pót­adót is figyelembe kellett venni, ami az 1930-as listán az összes adó 27 %-át tet­te k i . Pótadó nélkül a növekedés már nem érte el a 10 %-ot sem, ami így is elég szembeötlő, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a házadókulcsok kis mértékben csökkentek is időközben. További változást jelentett az is, hogy míg a közigaz­gatási reformot megelőzően az előírt, de adómentesség miatt ténylegesen be nem fizetett adót a névjegyzék összeállításánál nem vették figyelembe, 2 2 az 1929:XXX. tc. 9. § szerint az ideiglenes adómentesség valamint az adóhátralék a legtöbb-adófizetésen alapuló jogot nem érinti. Az 1930-as listán tehát olyan összegek is megjelentek, legnagyobb részt az ideiglenes adómentesség alá eső házadó révén, amelyek korábban nem szerepeltek listán. (Természetesen előfor-

Az összevetések minden esetben csak egyenlő számú, az első 47 virilis adataira vonatkoznak. Lásd a Közigazgatási Bíróság 1899. évi 21021. sz. határozatát. In: Közigazgatási és elvi határo­zatok egyetemes gyűjteménye, Új folyam I I . Bp., 1906. 155.

dúlhatott az is, hogy az ideiglenes adómentesség pont 1927-ben vagy 1928-ban járt le, így ezért jelent meg a listán 1926-hoz képest.)

1939-re az adó összege megfogyatkozott. A visszaesés mértéke önmagában nem jelentős (1930-hoz képest 11 % ) , ám figyelembe kell venni, hogy ekkor már a vármegyei pótadó is beszámították, és időközben a községi pótadó kulcsa a duplájára emelkedett: ezek együttes aránya meghaladta a jegyzéken szereplő összes adó 48 %-át. Pótadók nélkül számítva tehát 1939-re több mint 36%-kal esett vissza az adók összege. A csökkenésben minden bizonnyal szerepet ját­szott, hogy a virilisek vagyoni és jövedelmi viszonyai még nem heverték k i a gazdasági válság hatásait, ám egyéb tényezők is közrejátszhattak ebben. Most nem elsősorban az adókulcsok kisebb változására gondolok (a házadó kulcsa 2 %-kal, a földadóé 5 %-kal csökkent, a kereseti adóé pedig 1 %-kal nőtt), ha­nem a legfőbb ok kétségtelenül a zsidó tagok kizárásában kereshető. Az 1939:IV. tc. 4. §, illetve a 7790/1939. M E . sz. rendelet alapján már az 1939-es listáról törölték a zsidó tagokat, az egyszeres beszámítás szerint figyelembe ve­hető 38 személyből 14-et, akik a virilisek összes adójának harmadát fizették. A kisebb adóösszeggel helyükre kerülők révén az összes adó 153 0 0 0 P - r ő l 122 000P-re csökkent, és míg korábban a 38. helyen felvett személy 1541 P adóval szerepelt, addig most 1 140 P is elég volt ehhez a helyhez. 2 3 1940-re te­hát nem kis mértékben azért esett vissza a virilisek adója, mert a névsorból „hi­ányoztak" a vagyonos zsidó származású polgárok.

Az 1927-es listán a virilisek nevei mellett a földadó, a házadó és az általános kereseti adó szerepel. A 62 viril is által fizetett adó 101 370,60 K volt; ennek 41 %-a volt földadó, 38 %-a házadó és 18 %-a általános kereseti adó. (A két lelkész nem bontható adója mindössze 3 %-ot tett ki . ) A névsor első harmadára az összes adó kétharmada esett, míg a második és harmadik harmad 19,5 % i l ­letve 13 %-dal részesült. Ezzel szinte pontosan megegyezett a házadó megosz­lása, míg a földadónak 87 %-át a lista felső részében lévők fizették, a kereseti adó nagyobb része viszont a lista alsó szegmenseiben jelent meg: az alsó har­madba tartozó összes adónak több mint a fele volt kereseti adó, és csak 3 %-a földadó. 1930-ban, mint láttuk, az adók több mint negyedét a községi pótadó tette k i , a földadó 12,4 %-ra, a kereseti adó pedig 12 %-ra csökkent, ugyanakkor a házadó 50 %-ra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az adónemek, leginkább a föld- és házadó súlya egymáshoz képest is megváltozott: a pótadót nem számít­va előbbire csak 17, utóbbira pedig 67 % jutott. Az eloszlás némileg egyenlete­sebbé vált, az összes adó 65%-át a felső, 15,5 %-át az alsó harmad fizette. A z egyes adók eloszlása nem változott jelentősen, attól eltekintve, hogy az általá­nos kereseti adó még inkább a lista középső harmadában tömörült. 1940-re a pótadók mellett a földadó súlya is növekedett (18,4 %, pótadók nélkül 35,7 % ) .

SZSZBML, V. B. 181. 80. k. K528/1938, valamint uo. 82. k. K27428/1939. (A közölt számok természetesen az egyszeres adóbeszámítás szerinti kialakult adóösszegre és helyezésre vonat­koznak.)

Legszembetűnőbb a házadó arányának csökkenése (a pótadókat nem számítva 48 % ) , hozzá képest még a kereseti adó súlya is nőtt (pótadók nélkül 17 % ) . Eb­ben mindenféleképpen szerepet játszott, hogy Nyíregyházán a bérbe adott laká­sok nyers bérjövedelme 1932-től 1938-ig folyamatosan csökkent , 2 4 ami n y i l ­vánvalóan érintette a virilisek által birtokolt házakat is. (A bérbe nem adott la­kások nyers haszonértéke, amelynek egy lakásra jutó összege fele volt a nyers házbérjövedelemnek, is csökkenő tendenciát mutat, igaz csak 1935-ig.) A z ösz-szes adó megoszlása nem változott, viszont az adónemek súlya az egyes szeg­mensekben átrendeződött. A földadó még hangsúlyosabban a felső harmadban összpontosult , és hasonló mozgás figyelhető meg a kereseti adóknál. Ezzel szemben a házadó inkább az alsó két harmadban nőtt meg, ahol az összes adók­nak a kétharmada illetve háromnegyede tartozott ide.

A két világháború között a virilisek adójának mintegy 85 %-a az ingatlanbir­tok után fizetett adó volt, az ezek után kivetett községi pótadóval pedig még ezt is meghaladta. A községi pótadó felvételével, majd kulcsának emelésével a j e ­lentékenyebb föld- és háztulajdonnal rendelkezők esélyei a felkerülésre még in­kább megnőttek: 1930-ban 847 P föld- vagy házadó elég volt a felkerüléshez, kereseti adóból viszont ugyanehhez 1 219 P kellett; 1940-ben 565 P ingatlan után fizetett adóval szemben mintegy 1014P kereseti adó volt szükséges. Mindezek ellenére azt tapasztalhatjuk, hogy a kereseti adók aránya tulajdonkép­pen nem változott, mindvégig 15 % körül mozgott. Egymáshoz képest je lentő­sen módosul t viszont a földadó és a házadó összege. 1927-ben a földadó aránya meghaladta a házadóét, 1930-ban viszont az utóbbinak alig negyedét tette k i , majd 1940-re kis mértékben ismét emelkedett, de a házadó súlyát akkor sem ér­te el. Az összes adó kétharmada minden évben a névsorok felső harmadára esett. 1927 és 1930 között valamennyi (különösen a 3-15.) helyezéshez tartozó adó összege emelkedett. 1940-ben egyedül az jelentette a változást, hogy az ép­pen ezeken a helyekhez tartozó összegek csökkentek, növelve a szakadékot az élen állók és a többiek között. Míg a házadó megoszlása megfelelt az összes adóénak (csupán 1940-ben jellemezte inkább a lajstrom második felét), addig az általános kereseti adót inkább a listák közepén, alsó kétharmadában elhelyezke­dők fizették. A földadó nagy része a névsorok elejére esett, ami egyértelműen annak tulajdonítható, hogy a listák élén kiugróan magas összegekkel mindig a Dessewffyek szerepeltek, elsősorban a város határában - Királytelken és kör­nyékén - lévő nagy kiterjedésű birtokaiknak köszönhetően. Nyomasztó vagyoni fölényükre jel lemző, hogy a virilisek összes földadójának 76-81 %-át, a listán megjelent adónak 1927-ben és 1940-ben 33-36 %-át, 1930-ban pedig, amikor csak Dessewffy Emil szerepelt a névsorban, 16,5 %-át ők fizették. (Érthető, hogy utóbbi évben azért esett vissza a földadó aránya, mert csak egy Dessewffy szerepelt a virilisek között.)

Az adatokat lásd: Adóstatisztika I - X I I . (1927-1941) Bp., é.n. [1929-1943.]

Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy az egyes adónemeket különböző adókulccsal számolták. A földadó kulcsát - mint láttuk - 1924-ben a kataszteri tiszta jövede lem 25 %-ában állapították meg, ami 1927-ben növekedett , ugyanis a kataszteri tiszta jövedelem pengőértékre átszámított összege képezte az adó­alapot, és ennek 25%-a (tehát a koronaérték 29 %-a) lett az adó, amit 1930-tól 20 %-ra mérsékeltek. Mindezek alapján az 1927-es és 1930-as listán a földadó 25 %-os kulccsal (az elsőn természetesen korona-, a másodikon pengőértékben számítva), 1940-ben pedig 20 %-kal szerepelt. A házadó kulcsát a vidéki város­okban az 1922:XXII. tc. majd a 200/1925. PM. sz. rendelet is 20 %-ban hatá­rozta meg, amit az 1927:V. tc. 18 %-ra, az 1929:11. tc. pedig 16%-ra csökken­tett. Az 1926-os adatokat tartalmazó első listán tehát 20 %-os, az 1928. évi adók alapján összeállított másodikon 18 %-os, míg a harmadik névsoron 16 %-os házadókulcs szerepel. Az általános kereseti adó kulcsát a városi közgyűlés hatá­rozta meg, ami az első két lajstrom idejében 5 %, 1939-ben azonban már 6 % volt. Az alkalmazottak kereseti adójának kiszámítása külön táblázat segítségé­vel történt, ami ebben az időszakban nem változott.

A z adókulcsok ismeretében a listákon szereplő adóösszegekből visszakövet­keztethetünk a névleges adóalapokra. Az egyszerűség kedvéért - ezek szinoni­m á j a k é n t - használom a „földjövedelem", „házjövedelem" és „kereset" kifeje­zéseket, még egyszer hangsúlyozom azonban, hogy ezek nem tükrözik pontosan a virilisek tényleges vagyoni és jövedelmi viszonyait. A földadóalapot a katasz­teri tiszta jövedelem, és nem a birtokból ténylegesen szerzett bevétel képezte. Ezek különbözőségét hozzávetőlegesen megállapíthatjuk: 1927-ben a mára-marosszigeti református főiskola több mint 1100 holdas birtoka után 3666 K földadót fizetett, ami 14 664K adóalapnak felet meg; az ugyanezt a területet bérlő Klár Sándor kereseti adója ugyanakkor egyszeresen számítva 461 K , ezt 9220 K bevallott tiszta jövedelem után fizette. Még ha feltételezzük is, hogy ezen jövedelme kizárólag a gazdálkodásból származott, a különbség akkor is szembetűnő; tehát nemcsak a magasabb kulcs, hanem a földbirtok „túladóztatá­sa" is eredményezte a földbirtokosok nagy arányú, a tényleges anyagi viszonya­ikat meghaladó részvételét. A listákból az sem derül k i , hogy a házadót a tény­leges házbér, vagy a becsült haszonérték után fizették; utóbbi esetben nyilván­való, hogy a tulajdonos nem háza bérbeadásából élt. A z általános kereseti adó­nál a jövedelmek könnyű letagadhatósága okozza a bizonytalanságot. A z alkal­mazot taknál ez tulajdonképpen lehetetlen, esetükben viszont azért nem lehet pontosan meghatározni az adóalapot, mert az esetleges több alkalmazotti kereset nem adódott össze, hanem az után külön-külön adóztak, így ezek az adatok csak becsült értékeknek tekinthetők. A pótadók a J ö v e d e l m e k " kiszámításánál f i ­gyelmen kívül hagyhatók, mivel kivetésük az egyenes adók után történt.

Az első 47 virilis összjövedelme 718 375 P-ről (az aranykoronáról a pengő­értékre való átszámításnál a hivatalosan megállapított 1,16-os arányt vettem alapul) 1930-ra 831 720 P-re emelkedett, ami jól mutatja, hogy az adóösszegek emelkedése mögött nem csupán a virilisek jövedelmének emelkedése valamint a

pótadó beszámítása állt, hanem a korábban ott nem szereplő ideiglenes adómen­tességet élvező adóalap megjelenése is. 1940-re a jövedelem 568 777 P-re esett vissza, vagyis a húszas évek második felének szintjétől is messze elmaradt. A csökkenés okairól az adók esetében már volt szó. Tanulságos összevetni, hogy az egyes adónemekhez képest hogyan alakult a mögöttük álló adóalapok aránya. A föld- és a házadó magasabb kulcsai miatt a földjövedelem és a házjövedelem súlya kisebb volt, mint ezen adónemeké. A keresetek aránya viszont mintegy 2,5-szer nagyobb volt az adóénál: a három vizsgált évben az első 47 virilis össz­jövedelmének 45, majd 36, végül 37 %-át tette k i a kereset (az alkalmazotti ke­resettel együtt), ami az első két évben a teljes listán 51 illetve 41 %.

Az első 47 virilis adójának és jövedelmének megoszlása

1927 1930 1940 földadó % 44,27 18,00 35,67 földjövedelem % 25,10 10,14 23,33 házadó % 37,86 68,66 48,35 házjövedelem % 26,83 53,72 39,53 kereseti adók % 15,13 13,34 15,99 kereset % 45,23 36,14 37,14

A listák tanúsága szerint a nyíregyházi virilisek döntő részének jövedelme több forrásból származott. Erre utal az a tény, hogy 80-88 %-uk neve mellett legalább két adónem szerepel. Figyelemre méltó, hogy a több adófajtát is fize­tők esetében kizárólag a házadójuk mellé társul földadó és/vagy kereseti adó, ami jelzi a házingatlan jelentőségét a legnagyobb adófizetők közé kerülésben. Míg a húszas évek végén a virilisek 37-38 %-a adózott valamennyi adónemben, addig 1939-ben ez a szám 47 %-ra nőtt. Ez a tény a virilis-elit egyre differenci­áltabbá váló vagyon- és jövedelemszerkezetére enged következtetni.

Az egyes adónemeket fizető virilisek száma

1927 1930 1940 földadót fizet 39 41 38 ebből csak földadót fizet 2 1 1 házadót fizet 55 62 46 ebből csak házadót fizet 4 9 5 általános kereseti adót fizet 40 40 25 ebből csak általános kereseti adót fizet 3 2 0 alkalmazottak kereseti adóját fizet 0 2 3 ebből csak alkalmazottak kereseti adóját fizet 1 " o " ~

ismeretlen 2 0 0

A táblázatból kiderül, hogy a házadót fizetők aránya folyamatosan nőtt (88 %-ról 94, majd 98 %-ra), a kereseti adókat fizetőké viszont fokozatosan csökkent az 1927-es 66 %-ról előbb 63, majd 60 %-ra. (A földadót fizető virilisek aránya előbb 70 %-ról 62 %-ra csökkent, majd 80 % fölé emelkedett.) Tehát az a körülmény, hogy a legtöbb adót fizetőkre vonatkozó törvényi előírá­sok egyre inkább az ingatlanok után fizetett adókat preferálták, abban is meg­nyilvánult, hogy a kereseti adót fizetők száma folyamatosan csökkent, ráadásul a kizárólag ezt az adónemet fizetők az 1940-es listán már egyáltalán nem szere­pelnek.

Természetesen az adófajtáknak az összes adóból való részesedése igen kü­lönböző lehetett az egyes virilisek esetében. 1927-ben 39 földadót fizető vir i l is közül 26 főnél a földadó az összes adónak legfeljebb 13 %-át tette k i , de 22 fő­nél az 5 %-ot, 18-nál pedig az 1 %-ot sem érte el (náluk a földadó nagysága sem volt jelentős, 18 esetben a 10 K-át sem érte el), és mindössze tíz virilisnél adta az összes adó többségét, 9 esetben legkevesebb háromnegyedét . 1930-ban a 41 személyből 33 esetében ezen adónem súlya a 6 %-ot (ebből 26 esetében az 1 %-ot) sem érte el, további négy virilisnél a földadó és a földjövedelem súlya már jelentősebb, 15-26, illetve 14-30 % körül volt, de még így is messze elmaradt más adónemektől. Ezek szerint a földadó mindössze 4 virilisnél jelentette a leg­nagyobb adófajtát. 1940-ben 38 virilis fizetett földadót, aminek az aránya 27 személy esetében 3 % alatt maradt, és csupán hét virilis esetében volt a földadó a legnagyobb, ők a 28-48 %-ot kitevő földadó mellett 42 %-ny i , döntően a földadó után kivetet pótadót fizettek, vagyis a listán megjelent összes jövedel ­müknek 65-100 %-a származott birtokaikból. Természetesen nem szabad f i ­gyelmen kívül hagyni, hogy a földbirtokosok adójának döntő hányadát a Dessewffyek fizették saját birtokuk illetve a hitbizomány után. A z virilis listán megjelent összes adó egyharmadát, 1930-ban, amikor csupán Emi l szerepelt a listán, 14,35 %-át ők fizették, a listán megjelenő földadóból való részesedésük pedig 76-81 % volt.

1927-ben 55 viril is fizetett házadót, azaz mindössze 7 személy nem rendel­kezett Nyíregyházán háztulajdonnal. A házadó 26 személynél volt 50 % felett, további egynél a többséget alkotta. 1930-ban a 62-ből 53 személynél a házadó és az utána fizetett pótadó tette k i a többséget. 1940-ben a 47-ből 46 virilis fize­tett házadót, háromnegyedüknél , 36 személynél a házadó és a ráeső pótadók összege meghaladta a többi adónemét. A házadót fizetők között már nem f i ­gyelhető meg, hogy egy-egy személy vagy család olyan kimagasló helyet tölt­sön be, mint a Dessewffyek a földbirtokosok között. Mindazonáltal házadóját tekintve itt is kiemelkedik három-négy személy: a húszas évek végén Práger Károly, Fisch Hermán, Friedmann Miksa és Erdey Kálmán (majd özvegye), a harmincas évek végén pedig - a listán nem megjelenő tekintélyes zsidó szárma­zású házbirtokosok mellett - özv. Székely Rezsőné, Bertalan Ká lmán és Dudás

Miklós (noha ez utóbbinál valószínűsíthetően a görög katolikus egyház tulajdo­náról van szó).

Az 1927-ben a legnagyobb adózók listáján szereplő 62 személy közül 40 fő fizetett általános kereseti adót, közülük ez az adónem 22 személynél 50 % felett volt, és még egy főnél a legnagyobb összeggel szerepelt. 1928-ban a 40 kereseti adót fizető között az általános kereseti adó már csak 8 személy esetében volt a legnagyobb. Ez a térvesztés 1940-re még nagyobb méreteket öltött. A 25 adófi­zetőből viszont a többi adónemhez viszonyítva mindössze négynek volt a leg­nagyobb a kereseti adója. A z 1927-es névsorban nem szerepel az alkalmazottak kereseti adója, ám 1930-ban is csupán két személy fizette, egyikük neve mellett csak ez az adónem szerepelt, melynek az összege meghaladta a legnagyobb álta­lános kereseti adóét. 1940-ben a három adófizetőből már egyiküknél sem tett k i jelentős összeget ez az adónem, a virilisek között az alkalmazotti kereseti adó semmilyen szerepet nem játszott .

Többször volt már róla szó, hogy az egyes adófajtáknak a legnagyobb adófi­zetők névsorának kialakításában betöltött szerepe nem volt egyforma, és ez idő­ben is változott. Ez az elmozdulás nyilvánvalóvá válik, ha megnézzük, hogy miként alakult annak a legkisebb összegnek a nagysága, amely az egyes adó­nemekből elegendő lett volna a listára való felkerüléshez akkor is, ha a viri l is csak azt az egy adófajtát fizeti. 1927-ben valamennyi adófajtából egyenként m i ­nimum 520 K (603,20 P) kellett a felkerüléshez. A községi pótadó felvételével, majd kulcsának emelésével a föld- és háztulajdonosok esélyei még inkább meg­nőttek: 1930-ban önmagában 847 P föld- vagy házadó elég volt a felkerüléshez (mivel ehhez járult még az ezek után kivetett községi pótadó), kereseti adóból viszont 1219 P kellett; 1940-ben a felkerüléshez 565 P ingatlan után fizetett adóval szemben mintegy 1014 P kereseti adó volt szükséges. (Az ezen összegek felett adózókat egyébként úgy is tekinthetjük, mint a város legnagyobb föld-, ház- és kereseti adófizetőit, hiszen ha valaki csak egyetlen adónemből ezen ösz-szeg felett fizetett, akkor szükségszerűen meg kellett hogy jelenjen a virilisek között.) Ezek a számok a különböző nagyságú teljes listákra érvényesek, ám lé­nyegesen nem változik a helyzet akkor sem, ha ugyanannyi személyt vetünk össze. Ezek szerint a 47. viri l is helyhez 1927-ben 679,09 K (787,75 P) kellett; 1930-ban ugyanehhez csak föld- és házadóból 985,58 P, kereseti adóból viszont 1419,23 P szükségeltetett, amely számok - mint láttuk - 1940-re 565 P-re illet­ve 1014 P-re módosultak. A kereseti adó szerepe tehát folyamatosan csökkent, a jelentősebb ingatlan-, elsősorban persze házbirtokkal nem rendelkező szemé­lyek bekerülési esélyei egyre romlottak.

A kizárólag az adott adónemmel is a listára felkerülök száma

1927 1930 1940 házadó 24 38 25 földadó 9 3 7 általános kereseti adó 14 2 3 alkalmazottak kereseti adója 0 1 0 házadó és kereseti adó 14 19 10 házadó és földadó 1 4 4 földadó és kereseti adó 1 0 0 házadó, földadó és kereseti adó 1 1 1 ismeretlen 2 0 0

A változások egyrészt a személycserékkel, másrészt a listán maradók beso­rolásának változásával magyarázhatók. 1927-hez képest 1930-ra 29 személy ke­rült k i és 33 új személy került be a legnagyobb adózók közé. A kikerülők között valamennyi csoport képviseltette magát, az újak azonban szinte kizárólag a ház­birtokuknak köszönhették a bekerülést. Több, a listán maradó személy esetében az adónemek egymáshoz viszonyított aránya változott meg: a változást legtöbb­jüknél a házadóalap többszörösére emelkedése jelentette, ami a korábban ideig­lenes mentességben részesülő összeg beszámításának köszönhető. (Miklóssy István görög katolikus püspök esetében a változásnak más összetevői voltak, erről lesz még szó.) Noha az 1930 és 1940 között eltelt tíz év - sőt tizenegy, mivel a listákat az 1928-as és 1939-es adatok alapján állították össze - elvileg lehetőséget nyújtott arra, hogy a virilisek vagyonának, jövedelmének szerkezete megváltozzon (mindenesetre nagyobb volt ez a lehetőség, mint 1926 és 1928 között), az 1930 és 1940 közötti változások szinte kizárólag a személycserékkel magyarázhatók (52 személy kiesett, 33 került a helyükre, köztük 5 fő már 1927-ben is virilis volt, ám 1930-ban nem szerepeltek).

Mindhárom évben a házadó szerepe volt a legnagyobb, a virilisek 39, 58 majd 53 %-a csak a listán lévő házadója alapján is bekerült volna. A földadó je­lentősége messze elmaradt ettől, hiszen 1927-ben és 1940-ben mintegy 15 %, 1930-ban pedig kevesebb mint 5 % jutott volna be csak földadóval. Kizárólag általános kereseti adója révén 1927-ben még a listán szereplők több mint ne­gyede lett vir i l is , a másik két évben viszont ez a szám elenyésző lett. Az alkal­mazottak kereseti adója szinte számításba sem jöhetett a város legnagyobb adói között. A többiek számára nem volt elég egyetlen adónem a tagsághoz, hanem abban leginkább a ház- és az általános kereseti adó együttesen játszott közre. A legnagyobb adózóknak 1927-ben majdnem háromnegyedük, de a másik két év­ben is kétharmaduk esetében a listára kerüléshez szükséges összeg akár egyetlen adófajtából is előállt, ám a többieknek is megvolt legfeljebb két adónemből . Meglehetősen kevesen voltak olyanok is, akik több adónem alapján külön-külön is bekerültek volna: 1927-ben négyen, 1930-ban ketten, 1940-ben hárman. Ez

azt jelenti, hogy noha a névjegyzékben szereplők 40-45 %-a két, további 3 7 -47 %-uk mindhárom adófajtát fizette, a bekerülésben döntően csak egyetlen, esetleg két adónem játszott szerepet, a többi inkább csak a listán való helyezés­benjá tszot t közre.

Általában megállapítható, hogy azok, akik házadó és földadó révén kerültek a virilisek közé, inkább a névsorok első felében, első harmadában voltak jelen, míg a keresetükkel felkerülők, illetve még inkább a több adóval bekerülők in­kább a mezőny második felében helyezkedtek el. Ennek illusztrálásaként álljon itt néhány példa: 1927-ben 24 személy került be csupán házadó alapján, közü­lük 19 a lista első felében, 16 az első harmadában volt található. Ezzel szemben az általános kereseti adóval listára kerülő 14 virilisből az első harmadba csak 2, az első felébe is csak 5 személy került. 14 főnek kellett a bekerüléshez mindkét adónem, ezek közül 11 a névsor második felében szerepelt. 1930-ban a 38 ház­adóval felkerültnek a fele található az első harmadban, ám a lista első felébe is több mint kétharmaduk került. Az általános kereseti adóval viszont csak a név­sor legvégére lehetett felkerülni. 1940-ben némileg kiegyenlítettebbé vált az el­oszlás, á m a házadóval bekerültek döntő többsége most is a mezőny első felé­ben összpontosult , míg a ház- és kereseti adóval bekerültek szinte kizárólag a második felében. Ugyanakkor az általános kereseti adóval önmagában már a lis­ta első felébe került a 3 személy. A névsorok felső harmadát tehát minden eset­ben a házadóval felkerülők uralták, arányuk ebben a szegmensben mindig meg­haladta a kétharmadot; a többiek jelenléte inkább az alsóbb fokokon volt hang­súlyosabb. Az ingatlan, mindenekelőtt a házbirtok utáni adó nagy szerepe ezek szerint nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a legtöbben már pusztán ezzel is virilisek lettek volna, hanem abban is, hogy ezzel sokkal előrébb lehetett ju tn i a legnagyobb adózók sorában. Azt is lehet mondani, hogy a nagy házbirtokosok, hasonlóan a legnagyobb földbirtokosokhoz, biztosan virilisek lettek, míg a k i ­sebb háztulajdonosok közül inkább csak azok, akik kereső foglalkozást is foly­tattak, és ez után adóztak. A kereső tevékenységből származó jövede lem önma­gában, megfelelő ingatlantulajdon nélkül, csak az 1929-es reform előtt volt al­kalmas a legnagyobb adózók közé való felkerülésre. 1929 után azonban egy-két kimagaslóan nagy jövedelemmel rendelkező személy tudott pusztán ezzel is viri l is lenni.

A há rom vizsgált lista - mint említettük - nemcsak önmagára a virilisekre vonatkozóan hordoz információkat, hanem azokat, akik egyetlen adónemmel is a listára kerültek volna, úgy is tekinthetjük, mint a város legnagyobb föld-, ház-és kereseti adófizetőit (ismételten hangsúlyozva, hogy 1940-ben a zsidó szár­mazású polgárok nélkül). Az 1927-es lista a város első 9, az 1930-as az első 3, az 1940-es pedig az első 7 legnagyobb földadó fizetőjét tartalmazza. Általában e lmondható , hogy a legnagyobb földadót fizetők egy viszonylag zárt réteget al­kottak, a személyi és családi folytonosság az egész korszakban végigkövethető. Ez nem véletlen, hiszen a nagyobb birtokok szintjén kevés mozgás történt, a v i ­szonylag jelentős adásvételek, tulajdonoscserék inkább a kis- és közép-

birtokokat érintették. Több ezer holdas nagybirtokkal a város határában csak a Dessewffyek rendelkeztek: Emil, majd pedig örökösei kezén 1925-ben majd­nem 7000, 1935-ben 5748 hold terület volt, míg az Aurél nevén szereplő hitbi-zomány területe is 2000 holdnál nagyobb volt. Nagybirtokosnak számított még - m a g a Nyíregyháza város mellett - a máramarosszigeti református főiskola is: j og i személyként 1929 után természetesen már nem lehetett viri l is , az volt v i ­szont a több mint 1100 holdat bérlő Klár Sándor. Középbir tokosnak számított Csengery Kálmán (majd özvegye) és Csengery Mihályné, 475 illetve 428 hol­das birtokkal. Rajtuk kívül még két 200 holdnál nagyobb birtok volt, Bogdán György valamint Kausay Tibor (és felesége) kezén. Az 1925-ben Nyíregyházán 21 száz hold feletti birtokos volt, köztük 15 természetes személy; 1935-ben ez a szám 22 illetve 16. 2 5 1927-ben az első tíz, 1930-ban az első hat, 1940-ben pedig az első kilenc legnagyobb földadót fizető virilis rendelkezett ebben a két évben 100 holdnál nagyobb birtokkal. Ezek szerint több 100 hold feletti birtokos nem került a virilisek közé, vagyis a két világháború között már csak megfelelő nagyságú és jelentős kataszteri tiszta jövedelemmel bíró földbirtokkal lehetett a legtöbb adót fizetők közé kerülni. A város földbirtokosai között tehát meglehe­tősen kicsi volt a „potenciális" virilisek száma, a kisebb birtokosok csak akkor tudtak a legnagyobb adózók közé kerülni , ha jelentős összegű házadót, esetleg kereseti adót is fizettek. Ezek megléte azonban tartós jelenlétet is biztosíthatott: így mind a három listán szerepelt például Szmolár Mihály és Zomborszky János (1940-ben özvegye).

Az 1927-es lista a város 24, az 1930-as 38, az 1940-es pedig 25 legnagyobb házadózóját tartalmazza egészen biztosan. Mive l az azutáni sorszámokon sze­replők házadója sem csökken jelentősen, a vizsgálat keretei némileg kiter­jeszthetők. Minden évben kiemelkedett a házbirtokosok közül három-négy sze­mély, akik a többieknél jóval nagyobb házbirtokkal rendelkezetek. Őket követte a körülbelül tíz-tizenkét főből álló „második vonal", majd a 15-19. sorszámtól kezdve lassan csökken az egymást követő házadófizetők adója. Az é lmezőny és a második vonal is 1940-ben volt a legkisebb, ebben az évben jól látszik a zsidó házbirtokosok „hiánya" a listán. Ha minden évben egyenlő számú, az első 15 legnagyobb házadót fizetőt vesszük vizsgálat alá, megállapítható, hogy az 1926-os és az 1928-as legnagyobb házadózók listája nyolc személy esetében teljesen megegyezik, két esetben pedig a családi folyamatosság áll fenn. Ezen kívül az 1928-as listáról két személy már 1926-ban is a legnagyobb házadót fizetők kö­zött volt, csak nem az első tizenötben. 1939-re már több új ember került az él­csoportba, 12 személy ekkor szerepelt először a város 15 legnagyobb házadózó­ja között, igaz, közülük öten már szerepeltek 1928-ban is a 15. hely után. Ősz-

Magyarország földbirtokosai és földbérlői (gazdacímtár). A 100 kat. holdas és ennél nagyobb földbirtokok és földbérletek az 1925. eleji adatok alapján. Bp., 1925.; Magyarország földbirto­kosai és földbérlői (gazdacímtár). A 100 kat. holdas és ennél nagyobb földbirtokok és földbér­letek az 1935. évi adatok alapján. Bp., 1937.

szességében tehát 1926 és 1928 között nem változott lényegesen a legnagyobb házadófizetők garnitúrája, ami érthető is, hiszen két év alatt nem lehetett nagy a házingatlanok tulajdonos-cseréje. Jellemző, hogy a legnagyobb házadófizetők listájának első öt helyén (igaz, nem teljesen ugyanabban a sorrendben) ebben a két évben ugyanazok álltak: Práger Károly, Erdey Kálmán (illetve özvegye), Fisch Hermán, Friedmann Sélig és Friedmann Miksa. 1939-re már szinte telje­sen kicserélődött a személyi állomány: ezt m é g jobban érzékelteti, hogy az 1927- ben az első tíz legnagyobb házadózó közül hét 1930-ban is ott szerepelt, 1940-ben viszont egy sem, és ebben az évben csak egy olyan házbirtokos volt, aki 1930-ban is jelen volt az első tízben. Ez a nagyobb mértékű cserélődés egy­részt annak volt köszönhető, hogy az eltelt tíz év az ingatlanpiacon is nagyobb mozgásokat hozhatott, másrészt a korábbi listákon szereplő zsidó házbirtokosok kizárásával nem-zsidó új tagok kerültek előtérbe.

A város legnagyobb házadófizetőinek többségét 1927-ben a „magánzók" (25 % ) , a kereskedők (25 % ) és a földbirtokosok (20,8 % ) tették k i ; az első 15-ben viszont a magánzók (5) és a kereskedők (4) mellett az iparosok (3) voltak jelen a legnagyobb számmal. 1930-ban az összes 55 %-a, az első 15 kétharmada „házbir tokos" volt, rajtuk kívül a kereskedők jelenléte volt számottevő (21 % illetve 26,66 % ) . 1940-ben a kereskedők helyére az értelmiségiek és tisztviselők kerültek: az összes 28 %-át alkották, az első 15-ben viszont az iparosokkal és a földbirtokosokkal azonos súllyal szerepeltek (2-2 fő). Megállapítható tehát, hogy a húszas évek végén a tulajdonképpeni házbirtokosok mellett a keres­kedők - é s részben a földbirtokosok - rendelkeztek a legnagyobb háztulaj­donnal, a harmincas évek végén viszont az értelmiség súlya nőtt meg, igaz, ők még ekkor is csak a második vonalában szerepeltek.

A nyíregyházi háztulajdonosok 1931-32 körül elkészített összeírása 2 6 segít­ségével megállapítható, hogy a legnagyobb házadót fizetők tulajdonában lévő házak a város mely részein helyezkedtek el. Ezen a listán az 1926-os és az 1928- as névsorból csak egy-egy személy (Csengery Gyula, illetve özvegye) nem található meg, tehát ezekben az esetekben a kétféle forrás összevethető. 1939 túlságosan messze esik az összeírás idejétől, ráadásul 3 személy azon egy­általán nem szerepel; az összevetés tehát már csak bizonyos fenntartásokkal vé­gezhető el. Mindazonáltal a három évben nem módosult számottevően a város legnagyobb házbirtokosainak tulajdonában lévő házingatlanok eloszlása. A lista élén állók házai szinte kivétel nélkül a város központi terein (Kossuth tér, Bes­senyei tér, Bencs László tér), valamint a közvetlenül határos telkeken helyez­kedtek el, kiegészülve egy-egy szőlőskerti házzal vagy Sóstói úti villával. Ezek voltak a városban a legnagyobb, legtöbbször emeletes házak, amelyekre a köz­ponti fekvés miatt is magas adót vetettek k i . M é g két további terület volt ebből a szempontból jelentős: a Bujtos és az Erkert, ahol a századfordulótól indult meg erőteljesen az építkezés, kitűnő lehetőséget teremtve az építési vállalkozók szá-

SZSZBML, V. B. 192. I I / l . doboz, 2.cs.

mára is. Nem véletlen, hogy szinte kizárólag ők -Pisszer János, i f j . Tóth Pál, Friedmann Sélig - rendelkeztek itt számottevő háztulajdonnal. A részletes ház­adó-kivetési lajstromok hiányában nem lehet megállapítani, hogy a házbirtoko­sok milyen arányban éltek ténylegesen is házaik bérbeadásából. A z mindeneset­re valószínűsíthető, hogy a több házzal bíró személyek azok egy részét bérbe adták. Nyíregyházán is voltak olyan építési vállalkozók, akik házakat bérbeadási vagy eladási szándékkal építettek. Ebbe a „t ípusba" sorolható Friedmann Sélig, Tóth Pál vagy özv. Barzó Mihályné. Természetesen nem fővárosi mértékű ma­gánépítkezések zajlottak, a kisvárosi igények kisvárosi méreteket hoztak létre, így a bérházak nagy része földszintes, esetleg egyemeletes épület volt. A „nagyvárosias", többemeletes bérházak sem hiányoztak a városból, ezek építte­tői azonban nem magánszemélyek, hanem közületek - egyházak, bankok, víz­szabályozó társulatok - voltak; csak ezek rendelkeztek ugyanis az ehhez szük­séges tőkével. A házbirtokosok másik csoportját azok alkották, akik nem vállal­kozásszerűen építkeztek, hanem vásárlás vagy öröklés révén jutottak házingat­lanhoz, s az általuk nem használt házakat bérbe adva hasznosították. A házvá­sárlás esetükben is tudatos befektetés volt: a jelentős kereskedők, kisebb rész­ben iparosok és értelmiségi foglalkozásúak, jövedelmük nagy részét - egyéb le­hetőség h í j á n - házingatlanba fektették. A z előbbiek jellegzetes képviselői Háuffel Lajos és Marschalkó Lajos, utóbbiaké pedig dr. Kovách Elek. O 1927-ben és 1930-ban még mint királyi közjegyző szerepelt, ám a legnagyobb tételt már ekkor is a házadó jelentette, igaz, keresete meghaladta a házadóalapját. 1940-ben, immár nyugdíjba vonulása után, házbirtokosként szerepel, és némi földadón kívül csak a Bessenyei téren lévő emeletes háza után fizetett adó sze­repelt a neve mellett. Jellemző csoportot alkottak azok az - elsősorban özvegy -nők, akik jobbára öröklés útján lettek házbirtokosok, és jelentek meg a legna­gyobb adófizetők között. Tulajdonképpen egyik kategóriába sem sorolhatók a Dessewffyek, akik a királytelki kastélyuk és egyéb külterületi házingatlanaik után fizettek aránylag sok házadót.

Kizárólag az általános kereseti adó alapján 1927-ben még 14, 1930-ban v i ­szont már csak 2, 1940-ben pedig 3 személy került volna a legnagyobb adózók közé. A város legnagyobb keresettel rendelkező polgárai ezek alapján tehát csak a legelső évben vizsgálhatók. 1927-ben a 14 személy mindegyikénél az összes adó több mint a fele a kereseti adóra esett, a kereseti adóalapjuk részesedése pe­dig minimum 83 % volt. Heten voltak kereskedők, ami arra enged következtet­n i , hogy a húszas évek végén kétségkívül a kereskedelmi tevékenység révén le­hetett leginkább nagy keresetre szert tenni. Ezen belül is elsősorban a méteráru­val, ruházati termékekkel , divatáruval való kereskedés volt a legjövedelmezőbb, így a névsorban található Lichtenberg Sándor cipő-, valamint Gaál József és Rotschild Sámuel divatkereskedők, valamennyien a főtéren rendelkezetek üzlet­tel. Ezzel szemben a múlt századi nagy kereskedő-vagyonokat megteremtő, de még a századfordulón is jelentősnek mondható terménykereskedelem végképp elvesztette fontosságát. A fűszerkereskedőket is mindössze egy személy,

Rosenthal Gyula képviselte. Nagy bevételt biztosított a vendéglátóipar is: Papp Lajos, a főtéren lévő Korona bérlője 1926-ban a legtöbb általános kereseti adót fizette a városban, de jelentős összeg után adózott a vasútállomás vendéglőjét üzemeltető Kurcz József is. A bérlőként egyedül a több mint 1000 holdon gaz­dálkodó Klár Sándor szerepelt ebben a sorban, ami egyaránt utalhat a föld ke­vésbé jövedelmező voltára, és a nagyobb bérletek hiányára Nyíregyháza határá­ban. A legtöbb kereseti adót fizetők között szerepelt még egy ügyvéd, egy or­vos, egy gyógyszerész és egy mérnök, ami azt jelzi , hogy az értelmiségi tevé­kenység csak kivételes esetekben érte el a jó l menő kereskedők jövedelmezősé­gét.

A 14 legnagyobb általános kereseti adót fizető személyből 7 csak ebben az évben szerepelt a virilisek között, döntően olyanok, akik egyáltalán nem, vagy csak elenyészően kevés házadót fizettek, így pusztán kereseti adójuk a későbbi­ekben már nem volt elegendő a legnagyobb adózók közé kerüléshez. (A kivételt Rotschild Sámuel jelentette, ő 1927-ben a harmadik legtöbb házadót fizette a fő keresők között.) Ezt alátámasztja, hogy a később is szereplők egyike sem kizá­rólag a kereseti adójuk alapján került fel. Az 1930-as lista alapján a város két legnagyobb kereseti adózója Várallyay Sándor mérnök és Kovács László útépí­tési vállalkozó csak ebben az évben szerepeltek a virilisek között, csakúgy mint 1940-ben Rózsavölgyi László ügyvéd és Hegedűs András húsiparos, Tóth Pál építőmester viszont már 1930-ban is vir i l is volt. Habár az utóbbi két évben csu­pán kettő illetve három legnagyobb kereseti adózó szerepelt a virilisek között, az mindenesetre megállapítható, hogy a kereseti adó illetve a kereső tevékeny­ségekből származó jövedelmek tekintetében nem volt meg az az állandóság, személyi folytonosság, mint az ingatlanbirtokkal kapcsolatban. Az alkalmazot­tak kereseti adója nem játszott számottevő szerepet a legnagyobb adók között, évente két-három vir i l is fizette mindössze, vagyis a Nyíregyházán fizetett al­kalmazotti javadalmazás csak a legritkább esetben tette lehetővé az illető viril is tagságát.

Nyíregyházán tehát elsősorban a házadó alakította a virilisek névsorait . Azok aránya, akiknél a házadó egyedül vagy más adónemekkel együtt közrejátszott a viril is taggá válásban, már 1927-ben is megközelítette a kétharmadot, 1930-ban viszont már 91 %, de m é g 1940-ben is 85 % volt. A földadó az egyes években a listán szereplők ötödének, 12 %-ának, majd több mint a negyedének a felkerülé­sében játszott közre. A kereseti adó súlya ebből a szempontból is egyre kisebb lett, hiszen 1927-ben még a virilisek majdnem felének bekerülésében szerepet játszott, addig a későbbiekben ez az arány 35 %-ra majd 30 %-ra csökkent. Ezen adónem jelentőségének kisebbedését mutatja az is, hogy a kizárólag ingat­lanbirtok után fizetett adóval (azaz házadóval és/vagy földadóval) listára kerü­lők aránya az 1927-es 52 %-ról 68 %-ra majd 72 % fölé nőtt. Ez, mint arról már többször volt szó, az ingatlanok után fizetett adók eleve magasabb kulcsai mel­lett a községi pótadó behozásával, illetve kulcsának emelkedésével magyarázha-

tó, amellett természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni a kereseteknek a válság nyomán bekövetkezett csökkenését sem.

A házbirtok jelentőségét mutatja, hogy nemcsak sokan fizettek utána adót,, hanem egy-egy évben a nagyszámú házadózó viril is legkevesebb 44 %-a csak ez alapján is viri l is lett volna, s majd kétharmaduk (1930-ban viszont 98 %-uk!) bekerülésében szerepet játszott ez az adónem. Ez nem véletlen, hiszen a listán megjelenők, még ha nem is házaik bérbeadásából éltek, többnyire a város köz­pontjában lévő nagyméretű lakóházakkal rendelkeztek. Viszonylag sokan fizet­tek földadót is, ám a felkerülésben ehhez képest jóval kisebb volt a szerepe: a földadózó viriliseknek csak kevesebb mint harmada (1930-ban csak ötöde) ese­tében jött számításba, míg a csupán ez alapján bekerülők száma még kisebb volt. Ennek az lehetett a magyarázata, hogy a város jelentős házbirtokosai, ke­reskedői közül viszonylag sokan rendelkeztek kisebb földbirtokkal, általában szőlővel, gyümölcsössel: az ezek utáni földadó elenyésző volt, ám a tulajdonos virilis tagsága következtében megjelent a névsorokban. Az általános kereseti adó súlya 1926-ban még nem nagyon maradt el a házadóétól: az ezt fizetők majd háromnegyedénél szerepet játszott a taggá válásban, míg több mint egy­harmaduk kizárólag ez alapján is felkerült volna. A másik két évben azonban önállóan már nem volt számottevő, ám a házadóval együtt viszonylag jelentős maradt: a kereseti adót fizető virilisek 55-56 %-ának felkerüléséhez ez az adó­nem is kellett. A harmincas években tehát a város nagy jövedelemmel bíró ke­reskedői, iparosai, ügyvédei stb. csak abban az esetben lehettek virilisek, ha je­lentős ház- (ritkábban földtulajdont birtokoltak.

Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a legnagyobb adózók közötti szereplés nem pusztán az illető vagyoni j ö v e d e l m i viszonyainak a függvénye volt, hanem nagyban hozzájárultak az adórendszerben és a virilizmus törvényi szabályozá­sában rejlő körülmények is. Kétségtelen, hogy a listákon szereplő legnagyobb adózók feltétlenül a város legvagyonosabb, legnagyobb jövedelemmel rendel­kező polgárai közé tartoztak, ám a listákon az összes adó alapján megjelenő sor­rendet nem szabad abszolút értékűnek felfogni. Tisztában kell lennünk egyrészt azzal, hogy a viri l is listákon nem jelentek meg a más adónemek alá vont vagyo­nok és jövedelmek, másrészt hogy a különböző adókulcsok miatt a listákon megjelent adók alapján is igen viszonylagos névsorok jöttek létre. Akkor, ami­kor Nyíregyháza viri l is elitjéről beszélünk, ezeket mindenképpen szem előtt kel l tartani.

Foglalkozási csoportok

Az adófajták arányának és a listákon feltüntetett foglalkozási kategóriák össze­vetéséből egyrészt a nagyobb foglalkozási csoportok jövedelmi és vagyoni szerkezetére következtethetünk, másrészt a viri l is névsorokban alkalmazott fog­lalkozási megjelölések viszonylagos voltát is megmutatja. 1927-ben a kereske-

dők alkották a legnagyobb csoportot, őket az értelmiségiek és a földbirtokosok követték. 1930-ban a házbirtokosok váltak a jel legadó csoporttá, mellettük a ke­reskedők őrizték még meghatározó szerepüket. 1940-re ismét változott a kép, a házbirtokosok mellett, őket megelőzve az értelmiség lett létszámában a legna­gyobb csoport. Jelentősen növelte súlyát a földbirtokos csoport, ezzel szemben megfigyelhető a kereskedők szinte teljes súlytalanná válása.

Foglalkozási csoportok

1927 1930 1940 személy % személy % személy %

földbirtokos 12 19,35 7 10,61 11 23,40 bérlő 1 1,61 1 1,52 0 0 házbirtokos 6 9,68 23 34,85 13 27,66 kereskedő 19 30,65 15 22,73 2 4,26 iparos 10 16,13 10 15,15 7 14,89 értelmiségi 14 22,58 10 15,15 14 29,79 Összesen 62 100 66 100 47 100

Foglalkozási csoportok egyenlő létszámú (47) virilis esetén

1927 1930 1940 személy % személy % személy %

földbirtokos 11 23,40 5 10,64 11 23,40 bérlő 1 2,13 1 2,13 0 0

házbirtokos 5 10,64 17 36,17 13 27,66 kereskedő 14 29,79 11 23,40 2 4,26

iparos 6 12,77 6 12,77 7 14,89 értelmiségi 10 21,28 7 14,89 14 29,79

1927-ben a 12 földbirtokos közül 8 csak földadója alapján is viri l is lett vol­na, további egy személynél ehhez m é g a házadója is szükséges volt. Ez azt je­lenti, hogy három „földbirtokos" esetében a birtok egyáltalán nem játszott sze­repet az illető virilis tagságában: főleg Csengery Gyula és özv. Barzó Mihályné tekinthető ebből a szempontból inkább házbirtokosnak. Ugyanakkor Kausay T i ­bor gazdasági felügyelő a névjegyzék szempontjából sokkal inkább földbirto­kosként je lent meg. 1930-ban a 7 földbirtokosból csak három számára lett volna elég önmagában a bekerüléshez, további kettőnél pedig más adónemekkel együtt. Tehát két másik személy birtoka után fizetett adók nélkül is vir i l is lett volna; főleg Liptay Jenő földadója volt elhanyagolható. 1940-re 11-re nőtt a földbirtokosok száma, amiben szerepet játszott, hogy Dessewffy Emil halálával magánbir toka három fiára szállt, akik valamennyien a legnagyobb adózók közé kerültek, ráadásul Aurél révén a hi tbizomány utáni adó ismét megjelent a listán.

(Dessewffy Aurél 1929-ig, majd 1934-től szerepelt a legnagyobb adófizetők névjegyzékében.) Ebben az évben a földbirtokosoknak a névsorra kerülésében már nagyobb volt a földadó szerepe: a 11-ből 7 személynél önmagában, négy tirpák gazdánál pedig házadóval együtt elég volt a virilis tagsághoz.

A „földbirtokosok" és a földadó némi „távolságának" a legnagyobb adófize­tők névjegyzékén két oka lehetett. Elsősorban a tirpák gazdák esetében figyel­hető meg, hogy az illető főként gazdálkodással foglalkozott, birtoka azonban önmagában nem volt elég a virilis tagsághoz, ahhoz szükség volt a város belte­rületén lévő háztulajdonra is. Ezzel kapcsolatban érdemes kitérni a foglalkozási megjelölés esetlegességére. A módosabb tirpák gazda tipikus képviselője, a he­ly i kisgazda-társadalom egyik vezető személyisége, Szmolár Mihály házadója minden évben két-háromszorosa volt a földadójánál (1930-ban például 251 P föld- és 834 P házadó), mégis minden esetben „kisgazdaként" szerepelt; ezzel szemben a nem kevésbé „tipikus" Zomborszky János 1930-ban házbirtokosként szerepelt, noha 565 P házadó mellett 350 P földadót fizetett. Más esetben olya­nok lettek földbirtokosként felvéve, akik ugyan jelentős birtokkal rendelkeztek, de Nyíregyháza határain kívül. Liptay Jenő 1930-ban ezer pengőt messze meg­haladó házadóval szemben mindössze 5P földadót fizetett, ám minden bizony­nyal a szomszédos Nyírpazonyban elterülő 314 holdas gazdasága után földbir­tokosként nevezték meg. Mindkét esetben arról van szó, hogy a közéletben bir­tokosként, gazdaként ismert, hivatalosan is ilyenként nyilvántartott személyek valójában adójuk nagyobb részét már nem ezen jogcímen fizették, és valószínű­síthetően jövedelmüknek nagyobb részét is házaik bérbeadásából nyerték. (Egy 1931-32 körüli háztulajdonos-összeírás szerint Liptay Jenő nevén kilenc, Szmolár Mihály nevén is több, részben bérbe adott épület vo l t . 2 7 )

1927-ben 6 „magánzó", azaz házbirtokos szerepelt a virilisek között, vala­mennyien szinte csak házadót fizettek, és értelemszerűen csak ezzel is virilisek lettek volna. 1930-ra a házbirtokosként megjelölt személyek száma megnégy­szereződött, ám annyiban nem történt változás, hogy a 23-ból 21-nek a bekerü­léséhez kizárólag a házadó is elég lett volna. (További kettőnek ehhez a házadó is szükségeltetett.) Hasonló volt a helyzet 1940-ben is: mind a 13 házbirtokos a házadóval lett viri l is . Láthattuk ugyanakkor, hogy a házbirtoknak ennél j óva l nagyobb volt a szerepe a listára kerülésben. A három névjegyzék alapján levon­hatjuk azt a következtetést, hogy a legnagyobb adófizetők névjegyzékében csak azokat tüntették fel „házbirtokosként", akik ezen kívül egyáltalán nem, vagy csak elhanyagolható összegű más adófajtát (elsősorban akkor is földadót) fizet­tek, míg azokat, akik akár elenyésző nagyságú kereseti adót is fizettek, aktív foglalkozásának megfelelően sorolták be. Vagyis a város vagyonos kereskedőit , iparosait még akkor is ekképpen tartották számon, ha az üzlettől már jórészt visszavonultak, és a legnagyobb adófizetők között elsősorban már házbir tokos­ként jelentek meg. Itt is találkozhatunk következetlenségekkel, amit az alábbi

SZSZBML, V. B. 192. H/l. doboz, 2.cs.

példák is megmutatnak: 1930-ban Pisszer János építőmester vagy Wirtschafter Ot tó vaskereskedő által fizetett házadó összege messze meghaladta a Palicz Pál által fizetettét, ráadásul az összes adón belüli aránya is nagyobb volt, mint Palicznál, mégis az utóbbit házbirtokosként tüntették fel.

Noha a házadó alapján a virilisek közé kerülők száma minden évben jóval magasabb volt annál, ahányan a foglalkozási rovat szerint is „házbir tokosként" szerepeltek, ez utóbbiak súlyának változása arányaiban jól kifejezi a háztulajdon szerepének változását a legnagyobb adófizetők névsorának kialakulásában. így megfigyelhető, hogy 1927-hez képest 1930-ra a súlyuk növekedett , amit nagy részben a községi pótadó bevezetése, valamint az ideiglenes mentességet élvező házadónak a listán való megjelenése magyarázza, amellett természetesen maga a házadó és még inkább a házadóalap összegének növekedését is tapasztalhat­juk . Az adókulcs csökkenése, a háztulajdon jövedelmezőségének csökkenése, de mindenekelőtt a zsidó házbirtokosok kizárása abban is megmutatkozott, hogy 1939-re a házbirtokosként megjelölt virilisek száma is csökkent.

1927-ben a 19 kereskedőből 7 kizárólag a - vélhetően kereskedelmi tevé­kenysége után fizetett - általános kereseti adóval is virilis lenne, míg további 5-nek ehhez házadó, egynél pedig még földadó is kellett. Ez azt jelenti, hogy 6 „kereskedő" viril is tagságához a kereső tevékenység egyáltalán nem volt szük­séges. (Két személy még kereseti adót sem fizetett.) 1930-ban a kereskedelmi tevékenység önmagában már nem volt elég a legnagyobb adófizetők közé kerü­léshez: a 15 személy közül 7 az általános kereseti adó és házadó révén került fel a listára, 8 személynél pedig a kereseti adó már egyáltalán nem játszott szerepet a virilis tagságukban. 1940-ben a kereskedők szám drasztikusan lecsökkent, aminek okát elsősorban a zsidó virilisek kizárásában találhatjuk. A két személy bekerüléséhez a kereseti és a házadó együttesen járult hozzá. A z adónemek sze­repének változása tehát jelentkezik a kereskedők között: míg az 1929-es köz­igazgatási reform előtt önmagában a kereskedelmi tevékenység, illetve az utána fizetett kereseti adó még sok esetben elég volt ahhoz, hogy a kereskedők a leg­nagyobb adófizetők közé kerüljenek, a reform után azok a kereskedők, akik számottevő háztulajdonnal nem rendelkeztek, nem lehettek virilisek. Feltételez­hető persze, hogy a háztulajdonukra szükséges tőkét kereskedelmi tevékenysé­gükből teremtették elő: a reform tehát az újonnan felállított, gyors sikereket el­könyvelhető kereskedelmi üzletek tulajdonosai számára nehezítette meg a beke­rülést, a több éves, évtizedes üzlettel rendelkező, a kereskedelemből származó tőkét részben házingatlanba fektető, ezáltal a városhoz jobban kötődő szemé­lyek tagságát kevésbé érintette. Némi változás megfigyelhető az egyes kereske­delmi ágak képviseletének változásában is. Talán nem véletlen, hogy azok fog­lalkozása, akiknél nemcsak a házadó, hanem a házadóalap is meghaladta a kere­seti adó alapját, csak általánosan „kereskedőként" lett meghatározva. Rajtuk kí­vül 1927-ben a kereskedők és kereskedő-házbirtokosok között a divatárut és más ruházati terméket forgalmazók alkották a legnagyobb csoportot, de mellet­tük a fűszer-, valamint a bor- és sörkereskedőknek is nagy volt a súlyuk. 1930-

ban viszont a háztartási és berendezési cikkekkel (bútor, vas, üveg) és gépekkel kereskedők határozták meg a réteg arculatát. 1940-ben aztán egy gép- és egy festékkereskedő került a listára.

1927-ben a 10 iparos foglalkozású közül az ugyancsak vélhetően ipari tevé­kenység után fizetett kereseti adó 7 személynél játszott szerepet a virilis tagság­ban, ebből kettőnél kizárólag ez is elég lett volna. Vagyis három iparos ilyen jellegű tevékenysége a viri l is tagság szempontjából elhanyagolható volt, közü­lük Lakner Béla pékmester még csak kereseti adót sem fizetett. 1930-ra az ipa­rosok bekerülésében "csökkent az általános kereseti adó szerepe: a 10-ből most csak 6 személynél játszott közre a bekerülésben, igaz, a kereskedőktől eltérően még maradt olyan ipari vállalkozó (Kovács László), aki ipari tevékenysége utá­ni kereseti adójával lett vir i l is . 1940-re ismét változott a helyzet: a 7 iparos kö ­zül már csak Pisszer János építőmester bekerüléséhez nem volt szükség a kere­seti adóra, ráadásul a 6-ból 2 személy csupán ezen adónemmel is virilis lett vo l ­na. Megállapítható, hogy a zsidó tagok kizárásáig jóval kevesebb iparos került be, mint kereskedő, ráadásul az ipari tevékenységből származó jövedelem már 1929 előtt is jobbára csak a háztulajdonnal együtt volt elegendő a legnagyobb adófizetők közé kerülésben. Az is igaz azonban, hogy 1929 után is akadt egy­két olyan ipari vállalkozó, akik kiugróan magas jövedelmük után adóztak, így pusztán ezáltal is virilisek lettek volna. Nyíregyházán az ipar nem tartozott a nagy vagyonokat teremtő ágazatok közé, az esetleges nagyobb üzemek pedig társasági formában - és általában közületi tulajdonban - működtek. Nem vélet­len tehát, hogy a virilisek között szinte kivétel nélkül a közvetlenül a helyi igé­nyek kielégítésére szolgáló, a helyi vásárlóerő mellett is viszonylag jövedelme­ző vendéglátóipar illetve építőipar és élelmiszeripar voltjelen. így a legnagyobb adófizető iparosok többsége a húszas évek végén a vendéglátóiparból és részben (1930-ban) az építőiparból érkezett, a harmincas évek végén viszont az építő­iparhoz a húsipar zárkózott fel. Jellemző, hogy csupán a - gyaníthatóan az ipari tevékenységéből származó jövedelme után fizetett - általános kereseti adóval is a legnagyobb adózók közé került volna 1927-ben két vendéglős, 1930-ban egy útépítő vállalkozó, 1940-ben pedig egy építész valamint egy hentes és mészá­ros.

Az értelmiségiek száma 1927-ben 14 volt, közülük a szabadfoglalkozásúnak számító 8 személy fizetett általános kereseti adót, ami valamennyiük esetében hozzájárult a bekerülésükhöz, ráadásul négy személy csupán ezzel az adónem­mel is viri l is lett volna. Az alkalmazotti jel legű értelmiséghez 6 személy sorol­ható, ám egyikük neve mellett sem szerepel az alkalmazottak kereseti adója: két lelkész és egy tisztviselő a háza, egy gazdasági felügyelő pedig földje után lett viril is (két másik lelkész adója nincs részletezve). Ebből arra lehet következtet­n i , hogy az alkalmazotti kereseti adót nem számították be a virilisek adójába. (Nem valószínű ugyanis, hogy a jelzett személyek alkalmazotti keresetük után nem fizettek volna ilyen adót.) 1930-ra az értelmiségi csoport létszáma 10-re csökkent, a döntő többséget még inkább a szabadfoglalkozásúak alkották: 9

személy fizetett általános, kettő pedig alkalmazotti kereseti adót (Klekner Kár­oly kórházigazgató-főorvos mindkettőt). Két személy, Váral lyay Sándor mér­nöki tevékenységéből, Miklóssy István görög katolikus püspök pedig lelkészi javadalma után élvezett jövede lme önmagában elég volt a vir i l is tagsághoz. To­vábbi 4 személy kereseti adója a házadóval együtt játszott közre a bekerülésben. 1940-ben az értelmiségi foglalkozású virilisek aránya minden korábbinál maga­sabb lett, ám ebben az évben már csak egy ügyvéd jövede lme volt elég önma­gában is arra, hogy ezáltal viri l is legyen, ugyanakkor 7 személy értelmiségi ke­resete utáni adója nélkül is felkerült volna a listára.

A legnagyobb csoportot az értelmiségen belül 1927-ben a lelkészek (püspö­kök, kanonokok), a másik két évben az ügyvédek alkották, mellettük szerepelt egy-két orvos, gyógyszerész, közjegyző, mérnök, tisztviselő, sőt 1940-ben egy tanár is. A két világháború közötti Nyíregyházán tehát elsősorban a jogász­értelmiségnek, illetve egyes vagyonos szabadfoglalkozásúaknak volt lehetősége a legnagyobb adózók közé kerülni, az alkalmazotti jut tatások ezt nem tették le­hetővé. Rendkívül érdekes ebből a szempontból a lelkészek viri l is tagsága. Az 1929-es reformot megelőzően szinte valamennyi felekezet papja szerepelt a legnagyobb adózók között, ezt követően viszont már kivételnek számítottak. 1927-ben mind Geduly Henrik evangélikus, mind pedig Miklóssy István görög katolikus püspök föld- és házadóval került a virilisek közé, ami nagy valószínű­séggel nem az ő, hanem az egyházuk tulajdona volt, ám a legnagyobb adófize­tők névjegyzékének összeállításánál az ő adójukba számítot ták. 2 8 (Énekes János római katolikus és Ruttkay Gyula görög katolikus kanonok adója a listán nem volt adónemek szerint részletezve.) 1930-ban már csak egyetlen személy, Miklóssy István szerepelt a virilisek között, annak ellenére, hogy Énekes János 1927-es adója most is bőven elég lett volna a bekerüléshez. Miklóssy adóját eb­ben az évben teljes egészében az alkalmazotti kereseti adó tette k i , úgy tűnik te­hát, hogy a korábbi javadalmainak pénzben kifejezett összege után került fel a listára. 1940-ben ismét kizárólag a görög katolikus püspök, most Dudás Miklós szerepelt a virilisek között, neve mellett azonban - jelentéktelen földadó mel­l e t t - j e l e n t ő s nagyságú házadó szerepelt, míg alkalmazotti kereseti adója mesz-sze elmaradt Miklóssy 1930-as összegétől. Látható tehát, hogy a legnagyobb adófizetők névjegyzékének összeállítása során még ugyanazon személy, vagy ugyanazon pozíció esetében is nagyfokú következetlenségek figyelhetők meg.

Jóval hangsúlyosabb az ügyvédek, és általában a jogászság súlya az értelmi­ségen belül, ha az összes oklevele alapján kétszerezett adóval szereplő viril ist vesszük figyelembe. A j o g i oklevéllel rendelkezők aránya 1927-ben 37, 1930-ban 44, 1940-ben pedig 39 %. Az orvosi és gyógyszerész oklevél súlya fokoza-

A M. kir. közigazgatási bíróság 1897. évi 917. sz. határozata értelmében a lelkészek javadalmát képező ingatlanvagyon után fizetett egyenes adót a haszonélvező lelkész javára kell számba venni, tekintet nélkül a telekkönyvi tulajdonosra. (Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye, Új folyam I . Bp., 1900. 164-165.)

tosan csökkent (21-ről 13, illetve 14-ről 3,7 %-ra), a gazdasági oklevéllel bíró­kéhoz hasonlóan, akik a húszas évek végén még több mint 11 %-kal szerepel­tek, ám 1940-ben arányuk a 2 %-ot sem érte el. 1927-ben a 43 kétszerezettből 42, 1930-ban a 34-ből 33, 1940-ben pedig az 53-ból 43 személy esetében vala­milyen oklevél alapján került sor az adó kettőzésére. (Az első két évben egy-egy kamarai tag szerepelt, míg az utóbbi évben a kétszerezések jogalapjának 15 %-a a tűzharcosság, 3,7 %-a pedig a vitézi cím volt.) Ezen kibővített létszámú viri l is értelmiségnek legkevesebb 28 %-át (1930-ban egyharmadát) az ügyvédek tették k i . Második legnagyobb csoportot az orvosok alkották: a húszas évek végén arányuk meghaladta a 21 %-ot, 1940-ben viszont 16%-ra csökkent. 1927-ben a gyógyszerészek (14 % ) , 1940-ben pedig a tanárok (11,6 % ) súlya volt még je­lentős. Az adómegoszlás arra utal, hogy a kétszeres adóbeszámítás elsősorban azoknak az értelmiségi foglalkozású személyeknek kedvezett, akik aránylag je­lentős kereseti adót fizettek, ám nem voltak olyan tehetősek, hogy számottevő háztulajdonuk legyen. (Hiszen azok, akik egyszeresen is virilisek lettek volna, nagyobb házbirtokkal rendelkeztek.) Mindazonáltal a házbirtok jelentőségét -főleg az 1929-es reform után - nem szabad lebecsülni a virilis tagság szem­

pontjából a kétszeres adóbeszámítással rendelkezők esetében sem.

***

A vizsgálat egyik fő tapasztalata az, hogy az 1929-es közigazgatási reform által elrendelt változások nagymértékben megnövelték a házadó arányát a virilisek összes adójában. Noha a házbirtok súlya a legnagyobb adófizetők vagyoni­jövedelmi szerkezetében már 1929 előtt sem volt csekély, a reform nyomán je­lentősége tovább nőtt. Másképpen fogalmazva: míg korábban a je lentősebb házbirtokkal rendelkezők esélyei jóval nagyobbak voltak a bekerülésre, 1929 után az ezzel nem rendelkezők esélyei szinte a nullára csökkentek. Ez még ak­kor is igaz, ha tudjuk, hogy az eltérő adókulcsok miatt ez a nagy különbség az egyes adóalapok összevetésénél már nem jelentkezik. Nemcsak a házadó aránya nőtt meg a listán, hanem a házbirtokosok száma is ugrásszerűen megnőtt a re­form nyomán. Á m éppen itt, a jegyzékek foglalkozási kategóriáival kapcsolat­ban fogalmazhatjuk meg a másik fő tapasztalatot. Ezek szerint a foglalkozási meghatározások csak nagyon nagy vonalakban, hozzávetőlegesen utalnak az i l ­lető vir i l is vagyoni-jövedelmi alapjára. Az elemzett részletes jegyzékek alapján megállapíthatjuk, hogy - legalábbis a két világháború között, de a húszas évek közepétől mindenképpen - a házbirtok szerepe jóval nagyobb a virilisek vagyo­nában, mint azt a „házbirtokosok" száma mutatja. Azaz a kereskedők, iparosok, értelmiségiek, sőt a földbirtokosok egy részének a viril is tagságában a házbirto­kuk nagy (1929 után fő-) szerepet játszott. A húszas-harmincas években tehát nagyon ritka volt Nyíregyházán az olyan kereskedő vagy értelmiségi, amely pusztán a keresete révén virilis lehetett volna. Ezt a nyíregyházi legnagyobb adófizetők további kutatásánál mindenféleképpen figyelembe kell majd venni.