T A K Á C S T I B O R
N Y Í R E G Y H Á Z A L E G N A G Y O B B A D Ó F I Z E T Ő I 1927,1930,1940
Törvényi szabályozás
A helyi elitek kutatásában már évtizedek óta használják a legnagyobb adófizetők jegyzékeit , és Vörös Károlytól kezdve1 a forráskritika szempontjából is k i merí tően vizsgálták a virilis névsorokat. A virilizmus törvényi szabályozásának alakulásával, annak fogadtatásával 2 , mind a törvényhatósági 3 , mind pedig a városi 4 viril is jegyzékek összeállításában követett gyakorlattal is többen foglalkoztak, ezek eredményeinek megismétlése - úgy gondolom - felesleges lenne. A legfontosabb tanulság az, hogy ezen forráscsoport kutatói csak a virilizmusra és az adózásra vonatkozó törvényi előírások által kijelölt terepen mozoghatnak: noha egyes „torzító" tényezőket (pl. adókétszerezés) k i lehet küszöbölni , ám az adórendszerből fakadó aránytalanságok kevésbé korrigáihatók. A legtöbb adót fizetők listájának felhasználása ezért elengedhetetlenül megkövetel i a virilis névjegyzékek összeállításánál követett jogi szabályozás áttekintését.
A virilizmus intézményét - mint ismeretes - az 1871: X V I I I . tc. honosította meg, korszakunkra nézve pedig az e helyébe lépő 1886: X X I I . tc. szabályozta. E törvény 33. §-a szerint a névjegyzék és a sorrend megállapításánál a község területén bírt ingatlanvagyon és az ott élvezett jövedelem után fizetett egyenes állami adót kell beszámítani. A tanárok, tanítók, akadémiai tagok, lapszerkesztők, lelkészek, iparkamarai bel- és kültagok, továbbá a valamilyen egyetemi, főiskolai oklevéllel rendelkezők adóját kétszeresen számították. A nők, kiskorúak, gyámság vagy gondnokság alatt állók valamint a jogi személyek esetében v i szont csak a község területén lévő ingatlanbirtok után fizetett adók számítottak. A különbség oka az volt, hogy - mint azt a törvény indoklása is megfogalmaz-
1 Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1873-1917. Bp., 1979. (a továbbiakban Vörös, 1979.) 9-11.; Lásd még Gyáni Gábor: Hódmezővásárhely legnagyobb adófizetői (1888-1941) Történelmi Szemle, 1977/3-4. 626-627.; Szakái Gyula: Gondolatok a győri gazdasági elit történetéről 1900 és 1940 között. Győri Tanulmányok, 8. Győr, 1987. 26-27.; Tóvári Judit: Az elit Miskolc város társadalmában 1872-1917. Nyíregyháza, 1997. 128-129.
2 Veliky János: A helyi politikai vezetőréteg és a virilizmus kölcsönviszonya a hajdú városokban a polgári forradalom után. In: A Hajdúsági Múzeum Évkönyve I I . (Szerk. Bencsik János), Hajdúböszörmény, 1975.108-110.
3 Kosján László: A virilis-jegyzékek elemzésének néhány kérdése. In: Archívum. Supplementum 1993. [Eger, 1993.] (a továbbiakban Kosján, 1993.) 149-162.
4 Gottfried Barna: Nyíregyházi virilisek 1874 és 1912 között. In: Helytörténeti tanulmányok IX. (Szerk. Gyarmathy Zsigmond) Nyíregyháza, 1993. (a továbbiakban Gottfried, 1993.) 141-168.
ta 5 - utóbbiak számára a fekvő vagyon után méltányosságból adták meg a virilis jogot; ők egyébként nem személyesen, hanem megbízottak által képviseltették magukat a képviselőtestületben. (A 34. § intézkedett arról, hogy kiket nem lehet felvenni a névjegyzékbe: szempontunkból az a legfontosabb, hogy azon állami és megyei tisztviselők, akik csak a fizetéseik utáni kereseti adót fizetnek, nem lehettek virilisek.) A törvény tehát a fenti kivételekkel az összes állami egyenes adót beszámítandóvá tette, a gyakorlatban azonban nem mindegyiket, hanem a földadót, a házadót, a kereseti adót, a tőkekamat- és járadékadót valamint az általános jövedelmi pótadót vették számításba. (A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója mellett kimaradt többek között a nyereményadó, szállítási adó, hadmentességi díj, fegyveradó). 6 Az egyenes adók változásaitól eltekintve ezen törvény rendelkezéseinek megfelelően állították össze a legtöbb adót fizetők névjegyzékeit 1929-ig. 7
Az 1929:XXX. tc. a megyei (korábban rendezett tanácsú) városok legtöbbadófizetőivel kapcsolatban több változást is hozott. A 40. § (1) szerint a virilis tagoknak, illetve a nők, kiskorúak, gondnokság alatt állók, nem helyben lakók megbízottainak az adott törvényhatóság területén valamelyik községben községi választójoggal kellett rendelkezniük. Ezen előírás értelmében, amit a 4615/1929. BM.eln. sz. körrendelet egészen nyilvánvalóvá tett, ezután a jogi személyeket nem lehetett felvenni a listára. Változást jelentett az is, hogy a 40. § (2) tételesen is felsorolta, hogy a névjegyzék összeállításánál a község területén előírt földadót, a házadót, az ezek után kivetetett községi pótadót és a község javára eső általános (és alkalmazotti) kereseti adót kell számításba venni . Erre minden bizonnyal azért volt szükség mert a húszas években az egyenes adók rendszere nagy változáson ment át, több adó átalakult illetve megszűnt, ugyanakkor újakat is bevezettek, így célszerű volt a beszámítandó adónemek konkrét felsorolása. Természetesen nem szerepeltek a már korábban megszűnt adófajták (pl. tőkekamat-adó), valamint a jogi személyek által fizetett adók (így a társulati adó), az 1924-ben megszűnt általános jövedelmi pótadóval szemben a jövedelem- és a vagyonadót már nem számították be, ám - mint látni f o g j u k -ez már a közigazgatási reform előtt is gyakorlat volt. Valójában tulajdonképpen csak a községi pótadó beszámítása hozott változást, és mivel ezt csak föld- és házadó után fizették, így az ingatlanvagyonnal rendelkezők bekerülési esélyeit növelte. A reform szűkítette az adókétszerezésre jogosultak körét is, amennyiben azt az M T A tagjaira, főiskolai oklevéllel vagy államvizsga-bizonyítvánnyal rendelkezőkre (ideszámítva a tanítói oklevelet is), valamint a vitézekre (illetve
5 Az indoklást idézi A községek önkormányzati igazgatásának összes szabályai. (Összeáll. Kampis János), Bp. 1909. (a továbbiakban Kampis, 1909.) 93.
6 Lásd: M . kir. közigazgatási bíróság 1/1898. sz. döntvénye (Kampis, 1909. 92-94.) Lásd még Gottfried, 1993. 145. O a községi pótadót is felsorolja, ám erre vonatkozó előírást nem találtam.
7 A virilizmus törvényi szabályozására nézve lásd még Gottfried, 1993. 141-144. és Kosján, 1993. 149-152. (A két szerző munkájának ezen szakaszai szinte szóról szóra megegyeznek.)
arany vitézségi érem-tulajdonosokra) korlátozta. Ebben jól látszanak a korszak érték-preferenciái, hiszen a lapszerkesztőkkel és a kamarai tagokkal szemben a vitézek bekerülését segítette elő.
Ez a rendszer lényegében 1944-45-ig fennmaradt, ám kisebb módosítások történtek. A z 1933: X V I . tc. 34. §-a a számításba veendő adók közé felvette a község területén kivetett vármegyei pótadót is, ezenkívül a tagsághoz szükséges községi (illetve újdonságként behozott városi törvényhatósági) választójogot nem korlátozta az adott törvényhatóságra. Ugyancsak lehetővé tette, hogy azok a nők, akik az 1929:XXX. tc. 42. §-a értelmében a megyei városokban képviselővé választhatók (vagyis 30. életévüket betöltötték és középiskolát végeztek), személyesen is elfoglalhassák viri l is helyüket. Az 1938:IV. tc. 4. §-a megadta az adókétszerezés jogát az igazolt tűzharcosoknak, azaz a Károly-csapatkereszt tulajdonosainak is, ami ismét a rendszerhez lojális helyi elemek súlyának növelését célozta a virilisek között. Sokkal nagyobb jelentőségű az 1939:IV. t c , amely a zsidóság jogfosztásának részeként megszüntet te virilis tagságukat. ( A helyi vezetésből való teljes kiszorításukat az 1941:XIX.tc. rendelte el, addig még választottként képviselőtestületi tagok maradhattak.)
A virilis listára való felkerülésben az egyes adófajták különböző kulccsal szerepeltek, amelyek az idők folyamán is változtak, azaz a névjegyzékek alakulásában szerepet játszott az adótörvények változása is. Érdemes ezért áttekinteni a virilizmus szempontjából fontos adónemekre vonatkozó törvényeket* A modern egyenesadó-rendszert osztrák mintára 1850-ben vezették be, és ezt lényegében fenntartották a kiegyezés utáni törvények is. 1875-ben került sor átfogóbb reformra, az ekkor kialakított rendszer aztán kisebb módosításokkal az 1920-as évekig fennmaradt. 1909-ben a koalíciós kormányzat ugyan kísérletet tett a magyar adórendszer gyökeres átalakítására, ám a munkapárt i kormányok elhalasztották ennek életbe léptetését, elemei azonban visszaköszöntek a húszas évek elején törvénybe iktatott változásokban. Az 1920-as évek első felében megalkotott adóstruktúra a második világháború végéig fennállt.
A földadó tárgya minden gazdaságilag hasznosítható földterület, alanya pedig a tényleges birtokos. Alapját nem a tényleges jövedelem, hanem a földnek becsléssel megállapított tiszta hozadéka, a kataszteri tiszta jövedelem képezte. Ezt a kataszteri alapmunkálatok alkalmával a terület, a művelési ág és a minőségi osztály alapján állapították meg, az átlagos terméseredmények, az átlagos termésárak és az átlagos termelési költségek segítségével. Az állandó kataszter, mely a korábbi „földadó ideiglen" helyébe lépett, az 1875:VII. tc. alapján 1885-re készült el. A kataszter eredeti aránytalanságai időközben tovább nőttek, ami
s Az áttekintéshez az idézett törvények mellett felhasználtam az 1909. évi adóreformhoz és az egyes törvényekhez fűzött miniszteri indoklásokat illetve a képviselőház és főrendiház pénzügyi bizottságainak kapcsolódó jelentéseit (Magyar Törvénytár. 1909. évi törvények, Bp., 1910. 31-270.); a második világháború után a magyar egyenesadó-rendszerről illetve külön a földadóról a pénzügyminisztériumban készített összeállításokat (MOL Z12 73.cs. 378.t. b és f); valamint Takács György: Adók és illetékek lexikona. Bp., én. [1943] c. munkáját.
indokolttá tette annak kiigazítását. Erre az 1909:V.tc. alapján 1909 és 1912 között került sor, és 1913-tól kezdve ez alapján vetették k i az adót. A földadó ku l csa 1884-től 1912-ig a kataszteri tiszta jövedelem 17,1 %-a, ami - a volt határőrvidék kivételével - kiegészült a 8,4 %-os földtehermentesítési járulékkal ; a tényleges kulcs tehát 25,5% volt. Az 1909:V.tc. alapján 1913-tól ez egységesen 20 %-ra csökkent, ami tulajdonképpen 1924-ig érvényben maradt. Időközben azonban az infláció miatt előbb, 1920 elejétől 1922 közepéig, a kataszteri tiszta jövede lem tízszeres összege utáni 20% volt a földadó (1920:XXIII . tc. 89. §), majd 1924-ig az 1909-es törvény értelmében kivetett földadó minden koronája 5 kg búza árával volt egyenlő, melyet negyedévenként a budapesti árak alapján állapítottak meg (1922:XXI. t c ) . A z 1924: I V . tc. a) melléklet B) I I . 1. pontja illetve az ez alapján kiadott pénzügyminiszteri rendeletek a kataszteri tiszta j ö vedelem 25 %-ában állapította meg az adókulcsot, amelyet aranykoronában megadottnak tekintettek. (Az aranykorona értékét időről-időre a pénzügyminiszter állapította meg, ami először 17000, majd 1925 júliusában 14 500 papírkorona volt, a csökkentés azonban a földadót nem érintette, mivel azt 1926 végéig a kataszteri tiszta jövedelem 17%-kal növelt összege után vetették ki . ) Az 1927:V. tc. 1. § illetve a 100/1927. PM. sz. kiadott hivatalos összeállítás alapján 1927 elejétől a kataszteri tiszta jövede lem pengőértékre átszámított összegének 25 %-a (azaz a koronaérték 29%-a) lett az adó, ami ténylegesen némi, aranyko-ronánkénti 5 filléres, adócsökkentést jelentett. Az 1929:XXIII. tc. 1. §-a által 20 %-ra (az aranykoronában megadott érték 23,2 %-a pengőben) mérsékelt kulccsal szedték azután az adót 1930 januárjától gyakorlatilag a korszak végéig. (1944-re a kulcsot megkétszerezték, ám ez a viril is jegyzékek összeállí tására már nem volt hatással.)
A házadót - a földadóhoz hasonlóan - 1850-ben császári nyílt parancs vezette be, majd az ezzel alapelveiben megegyező 1868:XXII. t c szabályozta: ennek lényege, hogy csak a ténylegesen bérbe adott épületek (épületrészek) után szedtek, a tiszta bérjövedelem után, házbéradót, a többinél a fekvés helyéhez, a település lélekszámához, a házban lévő helyiségek számához igazodó házosztályadót vetettek k i . (Ott, ahol a ténylegesen bérbe adottak az összes helyiségnek legalább a felét kitették, a bérbe nem adottak is a házbéradó alá tartoztak; esetükben a kivetés alapja a becsült tiszta haszonérték volt.) A házadó két neme közötti aránytalanságok a házbérek emelkedésével tovább nőttek, 9 így a későbbiekben a törvényhozás igyekezett ezt mérsékelni, egyrészt a házosztályok számának és a házosztály-adó összegének emelésével (1875:XXIII . t c , 1909:VI. t c , 1920:XXIII . t c ) , másrészt a házbéradó csökkentésével (1883:XLVI . t c , 1909:VI. t c ; ez utóbbi egyébként az 1883-tól érvényes három évente való kivetése helyébe az évi kivetést vezette be). A házosztály-adót tíz osztályban és há-
9 Az 1909:VI.tc. miniszteri indoklása többek között Nyíregyházát is megemlíti, ahol a házbéradó átlagban három-négyszeresen felülmúlja az itt kivetett házosztály-adót. (Magyar Törvénytár. 1909. évi törvénycikkek. Bp., 1910. 57.)
rom fokozatban határozták meg, melynek összegét - mint említettük - 1909-ben és 1920-ban nagy mértékben felemelték. A házbéradó 1883-tól Nyíregyházán (azaz a 15000-nél népesebb településeken) a nyers bevételből a 25 %-os épületfenntartási költségek címén történő levonások után fennmaradó összeg 20 %-a volt, ami ténylegesen a bruttó jövede lem 15 %-át jelentette. Az 1909:VI. tc. a kulcsot a nyers bérjövedelem 14%-ára csökkentette. A házadót új alapra helyezte az 1922:XXII. t c , amely a házbéradó alapelvei szerint bevezette az arányos adózást. Az adóalapot a bérbe adott házaknál az utolsó negyedévi illetve a novemberi bér egész évre számított összege, míg a többinél a ténylegesen bérbe adottakkal történő összehasonlítás útján megbecsült haszonérték képezte. Ez a rendszer lényegében a korszak végéig fennmaradt, mivel az 1940:XXII.tc. rendelkezései Nyíregyházát csak a tanyái révén érintette, a legnagyobb adófizetők névjegyzékére pedig egyáltalán nem volt hatással. A házadó kulcsát a vidéki városokban az 1922:XXII. tc. 11. §, majd a 200/1925. PM. sz. rendelet is 2 0 % -ban határozta meg, amit az 1927:V. t c 18%-ra, az 1929:11. tc. pedig 16%-ra csökkentett; ez a kulcs a korszak végéig hatályban maradt.
A kereseti adó tárgyát az iparból, kereskedelemből, szellemi és általában minden hasznot hajtó foglalkozásból származó jövedelem, vagyis a személyes kereset képezte. A korábbi hasonlóje l legű adófajták rendszerének átalakításával az 1875:XXIX. tc. a kereseti adó négy osztályát hozta létre, amiben egy név alatt tulajdonképpen négy külön adónemet egyesített. A virilizmus szempontjából gyakorlatilag csak a I I I . és a I V . osztályú kereseti adó jöhetet t számításba, mivel a cselédek, segédek, napidíjasok valamint a segéd nélkül dolgozó kézmű -iparosok által fizetett I . , és a föld-, ház- és tőkekamat-adó után kivetett I I . osztályú kereseti adó összege Nyíregyházán legfeljebb 20 illetve 8 K lehetett. Ezzel szemben a I I I . osztályú kereseti adóval a segéddel dolgozó iparosok, gyárosok, kereskedők, haszonbérlők, nem alkalmazottként működő szellemi foglalkozásúak (pl. ügyvédek) voltak megróva, a kivetés kulcsa pedig igen magas, 1 0 % volt. A I V . osztályú kereseti adót a köz- és magánszolgálatban alkalmazottak fizették, ezt évente a pénzügyminiszter vetette k i . 1909-ben az adóreform keretében a koalíciós kormány törvényt hozott az általános kereseti adó bevezetéséről, ám a munkapárti kormányok előbb elhalasztották, majd az 1913:VI. tc. érte lmében függőben hagyták az életbelépését. (Ezen törvény szerint egyébként az 1912-re kivetett I I I . osztályú adó 1913-ra is érvényben maradt.) A világháború alatt hozott 1916:XXXIII . t c , amennyiben a kereset nem emelkedett vagy csökkent lényegesen, az 1916-ra kivetett I I I . osztályú kereseti adót a következő három évre is fenntartotta. Hasonló rendelkezést tartalmazott az 1920:XXIII . t c , amely az 1919-re előírt illetve kivetett I I I . osztályú kereseti adót tartotta fent ötszörös összegében további három évre; emellett az alkalmi foglalkozásúak adókulcsát 20%-ra emelte. Az 1922:XXIII . t c , az 1909-es tervezet alapelvei szerint, 1923-tól kezdődően bevezette az általános kereseti adót, melynek hozadékát teljes egészében a községeknek engedte át. Alapja az adóévet megelőző évben elért olyan tiszta jövedelem, amely nem tartozik a föld-, ház- vagy társulati
adó alá. A törvény és a 300/1925. PM. sz. rendelet az általános kereseti adó kulcsát hasznot hajtó foglalkozásoknál és járadékoknál 5 %-ban állapította meg, melyet pénzügyminiszteri engedéllyel 10%-ig lehetett emelni. Nyíregyházán 1935-ig 5 %-os, 1936-tól pedig 6 %-os kulccsal szedték az általános kereseti adó t . 1 0 A szolgálati i l letmények után fizetett alkalmazotti kereseti adó tételei 0,5 %-ról fokozatosan 7,5 %- ig mentek fel, ezt az 1927:V. tc. csak a pengőértékben való számításból következően módosította, a tételek lényegileg nem változtak (0,4-7,5 % ) . Ezen törvény, illetve az ez alapján kiadott 300/1927. PM. sz. Kereseti Adó Hivatalos Összeállítás és az ennek végrehajtása tárgyában k i adott 30 000/1927. PM. sz. utas í tás" emellett csupán annyit változtatott, hogy a 6 000P (1929-től 10 000 P) alatti általános kereseti adóalapokat a következő évre változatlanul fenn kell tartani. (Természetesen az adózó és a pénzügyi hatóságok is kérhetnek felülvizsgálatot.) Ez a szabályozás 1940 végéig fennmaradt. Az 1940:XXII. tc. - noha gyökeresen nem alakította át ezt az a d ó n e m e t -hozott néhány, a témánk szempontjából lényeges változást. így adóbevallási kötelezettséget állapított meg azok számára is, akiknek az adóalapja az előző évi változatlan fenntartásával lenne megállapítható, ha adóköteles jövede lmük legkevesebb 50 %-kal emelkedik, vagy a 10 000 P-t túlhaladja. Ezenkívül a hatóságoknak joga volt az előző évi adóalap változatlan fenntartásával előírt általános kereseti adót felemelni, ha ez az adóalap az adózó valószínű jövedelménél kisebb.
A tőkekamat- és járulékadó az 1875:XXII. tc.-ben vált alakilag önálló adóvá. Mindazon vagyonforrásokat érintette, amelyek más adóval nem voltak megterhelve; különösen a pénzintézeteknél elhelyezett tőkékből eredő kamatjövedelmeket (1883:VII. t c ) , kölcsönkötvények és záloglevelek kamatait, alapok és alapítványok hozadékát , és általában a járadékok nyers jövedelmét adóztatta. A kulcsa elég magasan, 10 %-ban volt megállapítva. Ez alapján vetették k i a többek között ezt az adónemet is megszüntető 1924:IV. tc. 6. § életbe lépéséig. Az általános jövedelmi pótadót az 1875:XLVII. tc. vezette be, melynek célja az állami pénzügyi helyzetének javítása, az állami bevételek fokozása volt. Ilyen értelemben nem jelentett mást, mint a már megadóztatott J ö v e d e l m e k " újabb megterhelését, a különböző adók kulcsainak emelését. Korszakunkra nézve a tételeket az 1883:XLVI. tc. határozta meg: ennek alapján az általános jövedelmi pótadó fejében fizetendő volt a földadó, a házbéradó és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adójának 30 %-a, a házosztály-adó 40 %-a, a I I I . osztályú kereseti adó 10 %-a (600 K adóalapig) illetve 35 %-a (600 K adóalap felett), a I V . osztályú kereseti adó, a bányaadó, a tőkekamat és já radékadó
A városi képviselőtestület először 1923 októberében állapította meg az adó kulcsát (SZSZBML, V. B. 181. 50.k. Kgyl094/1923, K31955/1923.), majd évről-évre a költségvetésben rögzítették azt. Először az 1936-os költségvetésben szerepelt a 6 %-os kulcs (uo. 74.k. Kgy713/1935., K23668/1935.), ám az 1935-ről szóló polgármesteri jelentés (uo. 75.k.) szerint már 1934-ben (!?) 6 %-kal vetették ki.
1 1 Lásd Kereseti adó. Összeáll. Takács György. Bp., 1929. (a továbbiakban Takács Gy., 1929.)
35 %-a. (Ideiglenes adómentesség esetén a föld- illetve a házbéradó 20 %-a volt a pótadó.) Noha már az 1909-es adóreform el kívánta törölni, csak a húszas évek elején szűnt meg: az 1922-ben megalkotott házadó, kereseti- és társulati adó után már nem vetették k i , teljes egészében pedig az 1924: I V . tc. szüntette meg.
A községi pótadót az 1886:XXII. tc. 129. és 130. §-a szerint a községek k i adásaik fedezésére az állami egyenes adók után vethették k i . (Az általános kereseti adó teljes egészében a községek számára folyt be, így utána, az 1922:XXIII : tc. 47. §-a szerint nem volt kivethető.) Noha már az 1927:V. tc. 43—45. §-ai engedélyezték az 50 %-on felüli pótadót is, Nyíregyházán a költségvetés szerint a húszas években 50 %-os pótadót vetettek k i . Először 1930-ban került sor 15 %-os pótkivetésre, majd a harmincas évek folyamán a kulcs fokozatosan 89 %-ra nőtt, s 1936-tól lényegében a korszak végéig ez maradt érvényben. A vármegyei pótadót az 1931:XXVI. tc. nyomán kiadott 1810/1932. M E . sz. rendelet vezette be újból: kimondta, hogy a vármegyei háztartás költségvetési hiányait 1932. január 1-től vármegyei pótadóból kell fedezni. Alapja a földadó, házadó, az 5 %-os kulccsal számított általános kereseti adó, a társulati és a tantiemadó. Ennek a kulcsa, melyet a megyei költségvetésben a törvényhatósági bizottság állapított meg, Nyíregyházán 18-20 % körül mozgott.
A törvényi előírásokból fakadó aránytalanságok a legtöbb adót fizetők névjegyzékeinek összeállításánál leginkább abban jelentkeztek, hogy általában az ingatlanbirtokkal rendelkezőket preferálták. A föld- és a házadónak magasabb volt az adókulcsa, 1929-ig a nem helyiek közül csak a birtokosok, ezenkívül a nők és a jog i személyek csak földjük vagy házuk után lehettek virilisek, majd az 1929-es reform által behozott községi pótadót is a föld- és a házadó után vetették k i . Más jellegű problémát jelent, hogy főleg az adótörvények egyes időszakokban két-három-négy évente, a húszas évek első felében évente, változtak. Mindehhez hozzávehet] ük még a helyi hatáskörben megállapított adókulcsok (általános kereseti adó, községi és vármegyei pótadó) folyamatos változását, többnyire emelkedését is. A vizsgálatoknál figyelembe kell tehát venni, hogy a legnagyobb adózók névjegyzékeinek változásában nemcsak az elit anyagi v i szonyainak, lehetőségeinek a változása játszott szerepet, hanem annak „külső", a törvényi előírások változásaiban rejlő, úgymond technikai okai is lehetettek. Mindezen korlátozó tényezők ellenére az eddigi kutatások azt mutatják, hogy a legnagyobb adófizetők rétegében lezajló folyamatok, ha nem is pontosan, szám szerint, inkább csak a tendenciájukat tekintve, de mindenképpen kifejezik az egész helyi elitben zajló mozgásokat. Miként Bárányi Béla Debrecennel kapcsolatban megfogalmazta: „minden rendelkezésre álló forrás közül a város elitjéről , legfelsőbb társadalmáról legtöbbet éppen a virilista névjegyzékek nyújthatnak számunkra. Ezek ugyanis koncentráltan magukban rejtik azokat az általános tendenciákat, szempontokat és sajátosságokat, amelyek egészében a helyi
elitet jel lemzik." 1 2 Fontos tehát kihangsúlyozni, hogy a legnagyobb adófizetők csak „mintegy reprezentálják a város gazdasági és társadalmi elit csoport ját" 1 3 . Á m még ekkor is szem előtt kell tartanunk, hogy a forrás jel legéből , a virilizmus természetéből, valamint az adórendszerből fakadóan „a legnagyobb adózók csoportjának alakulása - még a csoport jel legéből természetszerűleg adódó korlátokon túl is - a maga teljességében és komplex voltában kétségtelenül csak részben tükrözi a városfejlődés teljességét." 1 4 A helyi elit vizsgálatához tehát elengedhetetlenül szükséges, de nem elégséges a legtöbb adót fizetők névsorának felhasználása.
Természetesen figyelembe kell venni, hogy a legnagyobb adófizetők listáját különböző kulcsokkal kivetett adófajták alapján állították össze, ám a kérdést úgy is felfoghatjuk, hogy aki nagyobb mértékben járult hozzá a közterhekhez, annak az esélye is nagyobb volt a viri l is tagságra. Ugyanakkor a j egyzékek ezzel együtt is csak erős fenntartásokkal mutatnak rá az elit anyagi viszonyaira, a vagyoni és jövedelmi szerkezetre. Már említettük, hogy a földadó alapját a kataszter i jövedelem képezte: ebből az átlagolással és becsléssel megállapított ösz-szegből a tényleges jövedelemre szintén csak az országos átlagok alapján, becsléssel lehet következtetni: ezek alapján a valóságos tiszta jövedelem a kataszteri 2,5-3,5-szerese lehetett.1 5 A házadóval kapcsolatban a legnagyobb aránytalanságot az jelentette, hogy míg bérbeadás esetén a ház tényleges jövedelemforrást jelentett, addig a bérbe nem adott, a tulajdonos által használt épületeknél ez nem állt fenn. A kereseti adó a tényleges jövedelmet adóztatta, ám itt az adóalap könnyen eltitkolható volta jelentette a problémát: az 1909-es miniszteri indoklás is kiemeli, hogy „az elviselhetetlenül magas adókulcs lerontja a polgári kötelességérzetet, adóeltitkolásra ösztönöz és megmételyezi az adóerkölcsöt" . 1 6 Noha az általános kereseti adó kulcsa már jóval kisebb volt, az adóalap (és az adófize-
1 2 Bárányi Béla: Gondolatok az uralkodó elitről, valamint egy helyi elit történetéről, a debreceni virilizmus kapcsán (1870-1930) In: Acta Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae Series Histórica XIV. Magyar Történeti Tanulmányok V. Debrecen, 1972. 63.
1 3 Gyáni Gábor: Hódmezővásárhely társadalma 1920-1941 között. In: Vera (nem csak) a városban. Tanulmányok a 65 éves Bácskai Vera tiszteletére. Rendi társadalom - polgári társadalom. Supplementum (Szerk. Á. Varga László) Bp., 1995. 216.
1 4 Vörös Károly, 1979. 166. 1 5 Az 1909-es adóreform miniszteri indoklása (Magyar Törvénytár 1909. 36. és 42.) szerint a
tényleges jövedelem a kataszteri 2-2,5-szeresére tehető; a kettő arányát a húszas évek közepén 1,38-ra, 1938/39-ben 2,55-re, 1940/41-es gazdasági évben pedig 3,2l-re becsülték. (MOL Z12 77.cs. 406.t. Adó-összehasonlítási táblázat: lábjegyzet)
1 6 Magyar Törvénytár 1909. 127. A kereskedők, iparosok, szabadfoglalkozású értelmiségiek stb. „o történelmi múlt és a hazai adóviszonyok kölcsönösen kialakította adómorál mellett nemcsak bocsánatos bűnnek, egyenesen sikernek, hősiességnek tekintették az adócsalást, és annak fogadta el a társadalom is", ezáltal „jövedelmüknek egy jelentős, bár meghatározhatatlan részét adómentesen élvezték. Az a hely tehát, amelyet az adóhivatal kijelölt számukra a virilisták adónagyság szerinti sorrendjében, csak hozzávetőlegesen tükrözi vagyoni állapotukat, jövedelmü-ketr (Takács Péter: Szempontok a Szabolcs megyei virilisták társadalmi helyzetének elemzéséhez. In: Alföldi társadalom I . [Szerk. Simon Imre], Békéscsaba, 1990. 62.)
tők) természete nem változott. Kevésbé volt eltitkolható az alkalmazottak kereseti adója, ám az adóból itt sem lehet feltétlenül a tényleges keresetre következtetni: a több munkaadótól kapott járandóságokat ugyanis nem lehetett összevonni, azokat a megfelelő tételekkel külön adóztat ták. 1 7 A különböző adónemekre különböző mértékben kivetett általános jövedelmi pótadó ez eredeti különbségeket csak torzította, ami elmondható a községi és a vármegyei pótadóról is. Utóbbiakkal kapcsolatban jelentkezik még egy probléma: mivel kulcsaikat, az általános kereseti adóhoz hasonlóan, helyben határozták meg, így az adó ösz-szege a különböző településeken igen eltérő lehetett; a virilisek által fizetett adók országos összehasonlításakor ezt mindenképpen figyelembe kell venni.
A legnagyobb adózók névjegyzéke, mint forrás alapvetően két szempontból vizsgálható, attól függően, hogy a mire kívánjuk felhasználni. Egyrészt a vir i l is jogcímen a városi képviselőtestület tagjaiként a helyi döntéshozatal jogával felruházottak személyi stabilitása, társadalmi és vagyoni viszonyai kutathatók. Számításba kell venni azokat is, akik adókétszerezéssel kerültek be, valamint azokat is, akik jog i személyek, nők vagy máshol lakók megbízottjaként lettek tagok; ténylegesen ugyanis ők ültek a képviselőtestületben, a tulajdonképpeni jogcímesék csak kinevezhették őket, esetleg visszavonhatták a megbízást. Ez esetben a vizsgálatot célszerű kiterjeszteni a képviselőtestület egészére, tehát a választott tagokra és a hivataluknál fogva tagsággal rendelkezőkre is. A viri l is jegyzékek kutatásának létezik egy másik szempontja is: a virilisek névsorai - a fenti korlátokat figyelembe véve - a település „ leggazdagabb " polgárait tartalmazták, főleg ami az ingatlanbirtokosokat i l let i . (A nem helyben lakó, ám itt je lentősebb kereseti adót fizető személy, hacsak nem volt itt háza vagy földje, a virilisek között nem jelent meg.) Ebből a szempontból tehát a virilisek a helyi gazdasági elit „reprezentánsai": rajtuk keresztül vizsgálható az elit személyi stabilitása, gazdagsága, illetve - szerencsés esetben - a gazdagságának alapja. Ebből következtetni lehet arra, hogy a városban melyek voltak azok a kereseti források, amelyekből a virilisek közé való bejutáshoz szükséges jövedelem származhatott , illetve mely társadalmi rétegeknek, csoportoknak sikerült ez leginkább. Ez igazából csak olyan listák segítségével történhet, amelyek a virilisek összes adóján kívül annak adónemek szerinti bontását is tartalmazza. Jelen dolgozatban erre próbálok kísérletet tenni Nyíregyháza példáján, mindvégig szem előtt tartva a forrás használhatóságának kérdését, vagyis azt, hogy a legnagyobb adófizetők körének alakulásában milyen szerepe volt a törvényi szabályozásnak, a gazdasági mellett a jog i keretek változásának.
1 7 Takács Gy., 1929. 99-100. Csak egy példa: ha valaki két külön munkaviszonyból 300 illetve 400P havi jövedelmet élvezett, ezek után 3,60 és 5,80, azaz összesen 9,40P adót fizetett egy hónapban; ugyanazon munkaadótól kapott 700P havi jövedelem után viszont az adó összege 16P volt.
A források
A viri l is- és adótörvényeknek a legnagyobb adófizetők listájára gyakorolt hatásának, emellett a virilisek vagyoni és jövedelmi szerkezetének vizsgálatához szükséges olyan listák, melyek az adónemek szerinti megoszlást is tartalmazzák, Nyíregyházán mindössze három évből - 1927, 1 8 1930 1 9 és 1940 2 0 - maradtak fent, ezek az 1926-ban, 1928-ban és 1939-ben fizetett adókat tartalmazzák. Talán nem véletlen, hogy éppen ezek a névsorok maradtak meg, hiszen ezek a virilizmusra vonatkozó lényeges változásokkal - az első kettő a közigazgatási reform, a harmadik a zsidók k i z á r á s a - kapcsolatban keletkeztek. Jel lemző, hogy a más évekből fennmaradt, ugyancsak az adóhivatalok által összeállított listákon (pl. 1917 és 1922 között vagy 1944-ben) nem részletezték adónemek szerint ez egyes virilisek összes adóját, minden bizonnyal azért, mert nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Noha az 1927-es lista látszólag messze esik az 1929-es közigazgatási reformtól, ám úgy tűnik, hogy annak „előmunkálataként" készíthették, legalábbis erre enged következtetni, hogy mindössze 99 név szerepel rajta, pedig ekkor m é g 100 legtöbb adófizető tagja volt a képviselőtestületnek, a póttagokról nem is beszélve. A lista mégis a reform előtti évek összeállítási gyakorlatát tükrözi, mivel az ezen és a végleges listán szereplő személyek adója megegyezett. Ekkor még az 1886:XXII. tc. volt érvényben, ám a névjegyzék szerint nem az összes egyenes adót vették figyelembe, hiszen ezen mindössze a földadó, a házadó, az általános kereseti adó és a társulati adó szerepel. (Négy személynél csak a végösszeg van megadva: két földbirtokos esetében ezt az összeget a földadóhoz soroltam, míg két lelkésznél az alkalmazottak kereseti adója valószínűsíthető.) Az 1930-as lista volt az első, amelyet az 1929:XXX. tc. szerint állították össze. A törvény 40. §-a tételesen felsorolja, hogy a legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeállításakor a földadót, a házadót, az ezek után kivetett községi pótadót és az általános kereseti adót - beleértve az alkalmazottak kereseti adóját - kell számításba venni. Az 1939:IV.tc. 4. §-a a zsidókat zárta k i a virilisek közül; ez az intézkedés már az 1939-ben hivatalban lévő viril is képviselőket is érintette, új névjegyzék felállításában azonban elsőként az 1940-es névsor esetében érvényesült . Ez már természetesen tartalmazta a vármegyei pótadót is, valamint a korábbiakkal szemben külön közölte a házadót és az „adómentes házadót", tudnii l l ik az ideiglenes adómentességben részesülő házak utáni összeget, ami ténylegesen nem került befizetésre, ám a törvény szerint a virilis listák összeállításánál figyelembe kellett venni.
A fenti listák alapján megvizsgálható Nyíregyháza legnagyobb adóinak szerkezete, amiből - az adókulcsok ismeretében - következtetni lehet a legnagyobb vagyonok és jövedelmek nagyságára és összetevőire is. A vizsgálatnál
1 8 SZSZBML, IV. B. 411. 736. doboz, 4471/1928. 1 9 SZSZBML, V. B. 186. 955. doboz, X I I I . 1927/693. sz.n.
2 0 SZSZBML, V. B. 186. 1217. doboz, I I . 1940/24. 36631/1939.
ugyanakkor figyelembe kell venni több korlátozó tényezőt is; elsőként azt, hogy ezeket a listákat a legnagyobb adók alapján állították össze, ami - a különböző adókulcsok következtében - nem feltétlenül felel meg a legnagyobb vagyonok és jövedelmek listájának. Emellett a különböző jel legű adóalapok a vir i l is névjegyzékek alapján nehezen vethetők össze, erre a jövedelem- és vagyonadó k i vetési lajstromok sokkal alkalmasabbak lennének. Mindezen felül, mint arra már utaltam, az egyes adóalapok nem tükrözik pontosan a virilisek tényleges vagyoni és jövedelmi viszonyait, különösen ami a föld- és a házadót i l let i . Az adott keretek között azonban ezen adatokkal kell dolgozni, így tehát amikor föld- és házjövedelemről illetve keresetről beszélek, akkor a listákon szereplő adóösszegekből kikövetkeztethető névleges föld-, ház- illetve kereseti adóalapokat értem alatta.
Az első két lista a konszolidáció és pénzügyi stabilizáció időszakának viszonyait tükrözi, amikor a korábbi évekhez képest az adók összege emelkedett. A „legteljesebbnek" az 1930-as névsort tekinthetjük, amelyből kis túlzással az egész két világháború közötti időszakra vonatkozó következtetések levonhatók. A másik kettő az átmenetiség több jegyét is hordozza, különösen az 1940. évi lista érvényessége behatárolt. A továbbiakban ezen három névsor segítségével vizsgálom Nyíregyháza viril is elitjét az 1920-as évek közepétől az 1940-es évek legelejéig terjedően.
A listákat igyekeztem egységes szempontok szerinti vizsgálatra alkalmassá tenni. A kétszeres adókat feleztem, és aki közülük egyszeresen nem lett volna tag, figyelmen kívül hagytam. A kétszeres beszámítás ugyanis inkább csak torzította, semmint korrigálta a jegyzékeket, hiszen például egy befolyásos, a helyi közvélemény alakításában kulcsszerepet játszó pap, ügyvéd vagy lapszerkesztő szellemi, informális tőkéjét az adókétszerezés nem pontosan fejezte k i . Ugyancsak kihagytam 1927-ben a jogi személyeket, egyrészt a másik két listával való könnyebb összevethetőség miatt, másrészt mivel cé lom a városi elit vizsgálata, az intézmények (bankok, kereskedelmi és ipari cégek, iskolák, egyházak) jelentőségének elsődleges mutatóját pedig nem a virilis tagság jelentette.
1927-ben az egyszeres adóbeszámítással és a jog i személyek figyelmen kívül hagyásával az eredeti 99 fős lista 62 főre olvadt, mivel a 43 kétszeres adóbeszámítással rendelkező közül egyszeresen csak 16 maradt a legnagyobb adózók sorában. Ezáltal - két gazdasági oklevéllel rendelkező földbirtokos valamint egy kereskedelmi kamarai tag kivételével - kizárólag az értelmiség száma csökkent, 38-ról 14-re: a tizenkét ügyvédből három, a nyolc orvosból kettő, a hat gyógyszerészből pedig csak egy maradt a listán. Töröl tem az intézményeket is, ezek közül három házbirtokosként, egy pedig földbirtokosként szerepelt. Egyértelműen földadója alapján volt virilis a Máramarosszigeti Református Főiskola, míg szék- és bérházai révén került oda a Takarékpénztár Egyesület és a Nyírvízszabályozó Társulat, mint a város két legnagyobb házbirtokosa, de jelentős házadót fizetett a Magyar Altalános Takarékpénztár, a Magyar-Olasz Bank, a Magyar Nemzeti Bank, a Fűszer- és Gyarmatáru Rt valamint a Termény- és
Áruraktár is. Utóbbi mellett csak a Villamossági Rt és a Nyírvidéki Takarékpénztár lett társulati adója alapján viri l is .
Az 1930-as - eredetileg 84 nevet tartalmazó, ám a fellebbezésekkel 88 fősre bővült - lista a módosítás után 66 tagú lett. Az adókétszerezésre jogosult 34 személyből 12 maradt egyszeresen is a listán: elsősorban az értelmiség száma csökkent (30-ról 10-re); kiesett tizenegy ügyvédből hat, hét orvosból ugyancsak hat, a három gyógyszerész közül viszont egy sem maradt. A z 1940-es listán m é g több kétszeres adóbeszámítással felvett személy szerepelt (81-ből 53), így egyszeresen 47 személy maradt. Noha több tűzharcos és vitéz is kiesett, ám a létszámcsökkenés leginkább ismét csak az értelmiséget, ezen belül is az ügyvédeket és orvosokat, érintette: a 40 főből 14-en maradtak. Mindhárom évben a kétszeres számítás jogalapját az esetek több mint harmadában az ügyvédi vagy más jog i oklevél jelentette; őket követték az orvosok, mérnökök, lelkészek. A gyógyszerészek 1927-ben, a gazdasági oklevéllel rendelkezők pedig 1927-ben és 1930-ban voltak nagyobb számmal jelen, míg a tanárok valamint (értelemszerűen) a tűzharcosok és a vitézek csak 1940-ben szerepeltek. Általában a kétszeres adóval szereplőknek 35-37 %-a maradt egyszeres adóbeszámítás szerint is a legnagyobb adózók között.
Adóösszegek, adófajták
1927 és 1930 között a nyíregyházi virilisek által fizetett adók összege lényegesen - mintegy 50 %-kal - megnőt t . 2 1 Mive l a két lista az 1926-ban és az 1928-ban fizetett egyenes adók alapján készült, nem valószínű, hogy ennek oka kizárólag az elit jövedelmi, vagyoni viszonyainak ekkora mértékű javulásában kereshető. Az összeg növekedésének más, a virilizmus törvényi szabályozásában kereshető, okai is voltak. Az 1929-es közigazgatási reform után - amint arról már volt szó - a legtöbb adót fizetők névsorának elkészítésekor a községi pótadót is figyelembe kellett venni, ami az 1930-as listán az összes adó 27 %-át tette k i . Pótadó nélkül a növekedés már nem érte el a 10 %-ot sem, ami így is elég szembeötlő, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a házadókulcsok kis mértékben csökkentek is időközben. További változást jelentett az is, hogy míg a közigazgatási reformot megelőzően az előírt, de adómentesség miatt ténylegesen be nem fizetett adót a névjegyzék összeállításánál nem vették figyelembe, 2 2 az 1929:XXX. tc. 9. § szerint az ideiglenes adómentesség valamint az adóhátralék a legtöbb-adófizetésen alapuló jogot nem érinti. Az 1930-as listán tehát olyan összegek is megjelentek, legnagyobb részt az ideiglenes adómentesség alá eső házadó révén, amelyek korábban nem szerepeltek listán. (Természetesen előfor-
Az összevetések minden esetben csak egyenlő számú, az első 47 virilis adataira vonatkoznak. Lásd a Közigazgatási Bíróság 1899. évi 21021. sz. határozatát. In: Közigazgatási és elvi határozatok egyetemes gyűjteménye, Új folyam I I . Bp., 1906. 155.
dúlhatott az is, hogy az ideiglenes adómentesség pont 1927-ben vagy 1928-ban járt le, így ezért jelent meg a listán 1926-hoz képest.)
1939-re az adó összege megfogyatkozott. A visszaesés mértéke önmagában nem jelentős (1930-hoz képest 11 % ) , ám figyelembe kell venni, hogy ekkor már a vármegyei pótadó is beszámították, és időközben a községi pótadó kulcsa a duplájára emelkedett: ezek együttes aránya meghaladta a jegyzéken szereplő összes adó 48 %-át. Pótadók nélkül számítva tehát 1939-re több mint 36%-kal esett vissza az adók összege. A csökkenésben minden bizonnyal szerepet játszott, hogy a virilisek vagyoni és jövedelmi viszonyai még nem heverték k i a gazdasági válság hatásait, ám egyéb tényezők is közrejátszhattak ebben. Most nem elsősorban az adókulcsok kisebb változására gondolok (a házadó kulcsa 2 %-kal, a földadóé 5 %-kal csökkent, a kereseti adóé pedig 1 %-kal nőtt), hanem a legfőbb ok kétségtelenül a zsidó tagok kizárásában kereshető. Az 1939:IV. tc. 4. §, illetve a 7790/1939. M E . sz. rendelet alapján már az 1939-es listáról törölték a zsidó tagokat, az egyszeres beszámítás szerint figyelembe vehető 38 személyből 14-et, akik a virilisek összes adójának harmadát fizették. A kisebb adóösszeggel helyükre kerülők révén az összes adó 153 0 0 0 P - r ő l 122 000P-re csökkent, és míg korábban a 38. helyen felvett személy 1541 P adóval szerepelt, addig most 1 140 P is elég volt ehhez a helyhez. 2 3 1940-re tehát nem kis mértékben azért esett vissza a virilisek adója, mert a névsorból „hiányoztak" a vagyonos zsidó származású polgárok.
Az 1927-es listán a virilisek nevei mellett a földadó, a házadó és az általános kereseti adó szerepel. A 62 viril is által fizetett adó 101 370,60 K volt; ennek 41 %-a volt földadó, 38 %-a házadó és 18 %-a általános kereseti adó. (A két lelkész nem bontható adója mindössze 3 %-ot tett ki . ) A névsor első harmadára az összes adó kétharmada esett, míg a második és harmadik harmad 19,5 % i l letve 13 %-dal részesült. Ezzel szinte pontosan megegyezett a házadó megoszlása, míg a földadónak 87 %-át a lista felső részében lévők fizették, a kereseti adó nagyobb része viszont a lista alsó szegmenseiben jelent meg: az alsó harmadba tartozó összes adónak több mint a fele volt kereseti adó, és csak 3 %-a földadó. 1930-ban, mint láttuk, az adók több mint negyedét a községi pótadó tette k i , a földadó 12,4 %-ra, a kereseti adó pedig 12 %-ra csökkent, ugyanakkor a házadó 50 %-ra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az adónemek, leginkább a föld- és házadó súlya egymáshoz képest is megváltozott: a pótadót nem számítva előbbire csak 17, utóbbira pedig 67 % jutott. Az eloszlás némileg egyenletesebbé vált, az összes adó 65%-át a felső, 15,5 %-át az alsó harmad fizette. A z egyes adók eloszlása nem változott jelentősen, attól eltekintve, hogy az általános kereseti adó még inkább a lista középső harmadában tömörült. 1940-re a pótadók mellett a földadó súlya is növekedett (18,4 %, pótadók nélkül 35,7 % ) .
SZSZBML, V. B. 181. 80. k. K528/1938, valamint uo. 82. k. K27428/1939. (A közölt számok természetesen az egyszeres adóbeszámítás szerinti kialakult adóösszegre és helyezésre vonatkoznak.)
Legszembetűnőbb a házadó arányának csökkenése (a pótadókat nem számítva 48 % ) , hozzá képest még a kereseti adó súlya is nőtt (pótadók nélkül 17 % ) . Ebben mindenféleképpen szerepet játszott, hogy Nyíregyházán a bérbe adott lakások nyers bérjövedelme 1932-től 1938-ig folyamatosan csökkent , 2 4 ami n y i l vánvalóan érintette a virilisek által birtokolt házakat is. (A bérbe nem adott lakások nyers haszonértéke, amelynek egy lakásra jutó összege fele volt a nyers házbérjövedelemnek, is csökkenő tendenciát mutat, igaz csak 1935-ig.) A z ösz-szes adó megoszlása nem változott, viszont az adónemek súlya az egyes szegmensekben átrendeződött. A földadó még hangsúlyosabban a felső harmadban összpontosult , és hasonló mozgás figyelhető meg a kereseti adóknál. Ezzel szemben a házadó inkább az alsó két harmadban nőtt meg, ahol az összes adóknak a kétharmada illetve háromnegyede tartozott ide.
A két világháború között a virilisek adójának mintegy 85 %-a az ingatlanbirtok után fizetett adó volt, az ezek után kivetett községi pótadóval pedig még ezt is meghaladta. A községi pótadó felvételével, majd kulcsának emelésével a j e lentékenyebb föld- és háztulajdonnal rendelkezők esélyei a felkerülésre még inkább megnőttek: 1930-ban 847 P föld- vagy házadó elég volt a felkerüléshez, kereseti adóból viszont ugyanehhez 1 219 P kellett; 1940-ben 565 P ingatlan után fizetett adóval szemben mintegy 1014P kereseti adó volt szükséges. Mindezek ellenére azt tapasztalhatjuk, hogy a kereseti adók aránya tulajdonképpen nem változott, mindvégig 15 % körül mozgott. Egymáshoz képest je lentősen módosul t viszont a földadó és a házadó összege. 1927-ben a földadó aránya meghaladta a házadóét, 1930-ban viszont az utóbbinak alig negyedét tette k i , majd 1940-re kis mértékben ismét emelkedett, de a házadó súlyát akkor sem érte el. Az összes adó kétharmada minden évben a névsorok felső harmadára esett. 1927 és 1930 között valamennyi (különösen a 3-15.) helyezéshez tartozó adó összege emelkedett. 1940-ben egyedül az jelentette a változást, hogy az éppen ezeken a helyekhez tartozó összegek csökkentek, növelve a szakadékot az élen állók és a többiek között. Míg a házadó megoszlása megfelelt az összes adóénak (csupán 1940-ben jellemezte inkább a lajstrom második felét), addig az általános kereseti adót inkább a listák közepén, alsó kétharmadában elhelyezkedők fizették. A földadó nagy része a névsorok elejére esett, ami egyértelműen annak tulajdonítható, hogy a listák élén kiugróan magas összegekkel mindig a Dessewffyek szerepeltek, elsősorban a város határában - Királytelken és környékén - lévő nagy kiterjedésű birtokaiknak köszönhetően. Nyomasztó vagyoni fölényükre jel lemző, hogy a virilisek összes földadójának 76-81 %-át, a listán megjelent adónak 1927-ben és 1940-ben 33-36 %-át, 1930-ban pedig, amikor csak Dessewffy Emil szerepelt a névsorban, 16,5 %-át ők fizették. (Érthető, hogy utóbbi évben azért esett vissza a földadó aránya, mert csak egy Dessewffy szerepelt a virilisek között.)
Az adatokat lásd: Adóstatisztika I - X I I . (1927-1941) Bp., é.n. [1929-1943.]
Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy az egyes adónemeket különböző adókulccsal számolták. A földadó kulcsát - mint láttuk - 1924-ben a kataszteri tiszta jövede lem 25 %-ában állapították meg, ami 1927-ben növekedett , ugyanis a kataszteri tiszta jövedelem pengőértékre átszámított összege képezte az adóalapot, és ennek 25%-a (tehát a koronaérték 29 %-a) lett az adó, amit 1930-tól 20 %-ra mérsékeltek. Mindezek alapján az 1927-es és 1930-as listán a földadó 25 %-os kulccsal (az elsőn természetesen korona-, a másodikon pengőértékben számítva), 1940-ben pedig 20 %-kal szerepelt. A házadó kulcsát a vidéki városokban az 1922:XXII. tc. majd a 200/1925. PM. sz. rendelet is 20 %-ban határozta meg, amit az 1927:V. tc. 18 %-ra, az 1929:11. tc. pedig 16%-ra csökkentett. Az 1926-os adatokat tartalmazó első listán tehát 20 %-os, az 1928. évi adók alapján összeállított másodikon 18 %-os, míg a harmadik névsoron 16 %-os házadókulcs szerepel. Az általános kereseti adó kulcsát a városi közgyűlés határozta meg, ami az első két lajstrom idejében 5 %, 1939-ben azonban már 6 % volt. Az alkalmazottak kereseti adójának kiszámítása külön táblázat segítségével történt, ami ebben az időszakban nem változott.
A z adókulcsok ismeretében a listákon szereplő adóösszegekből visszakövetkeztethetünk a névleges adóalapokra. Az egyszerűség kedvéért - ezek szinonim á j a k é n t - használom a „földjövedelem", „házjövedelem" és „kereset" kifejezéseket, még egyszer hangsúlyozom azonban, hogy ezek nem tükrözik pontosan a virilisek tényleges vagyoni és jövedelmi viszonyait. A földadóalapot a kataszteri tiszta jövedelem, és nem a birtokból ténylegesen szerzett bevétel képezte. Ezek különbözőségét hozzávetőlegesen megállapíthatjuk: 1927-ben a mára-marosszigeti református főiskola több mint 1100 holdas birtoka után 3666 K földadót fizetett, ami 14 664K adóalapnak felet meg; az ugyanezt a területet bérlő Klár Sándor kereseti adója ugyanakkor egyszeresen számítva 461 K , ezt 9220 K bevallott tiszta jövedelem után fizette. Még ha feltételezzük is, hogy ezen jövedelme kizárólag a gazdálkodásból származott, a különbség akkor is szembetűnő; tehát nemcsak a magasabb kulcs, hanem a földbirtok „túladóztatása" is eredményezte a földbirtokosok nagy arányú, a tényleges anyagi viszonyaikat meghaladó részvételét. A listákból az sem derül k i , hogy a házadót a tényleges házbér, vagy a becsült haszonérték után fizették; utóbbi esetben nyilvánvaló, hogy a tulajdonos nem háza bérbeadásából élt. A z általános kereseti adónál a jövedelmek könnyű letagadhatósága okozza a bizonytalanságot. A z alkalmazot taknál ez tulajdonképpen lehetetlen, esetükben viszont azért nem lehet pontosan meghatározni az adóalapot, mert az esetleges több alkalmazotti kereset nem adódott össze, hanem az után külön-külön adóztak, így ezek az adatok csak becsült értékeknek tekinthetők. A pótadók a J ö v e d e l m e k " kiszámításánál f i gyelmen kívül hagyhatók, mivel kivetésük az egyenes adók után történt.
Az első 47 virilis összjövedelme 718 375 P-ről (az aranykoronáról a pengőértékre való átszámításnál a hivatalosan megállapított 1,16-os arányt vettem alapul) 1930-ra 831 720 P-re emelkedett, ami jól mutatja, hogy az adóösszegek emelkedése mögött nem csupán a virilisek jövedelmének emelkedése valamint a
pótadó beszámítása állt, hanem a korábban ott nem szereplő ideiglenes adómentességet élvező adóalap megjelenése is. 1940-re a jövedelem 568 777 P-re esett vissza, vagyis a húszas évek második felének szintjétől is messze elmaradt. A csökkenés okairól az adók esetében már volt szó. Tanulságos összevetni, hogy az egyes adónemekhez képest hogyan alakult a mögöttük álló adóalapok aránya. A föld- és a házadó magasabb kulcsai miatt a földjövedelem és a házjövedelem súlya kisebb volt, mint ezen adónemeké. A keresetek aránya viszont mintegy 2,5-szer nagyobb volt az adóénál: a három vizsgált évben az első 47 virilis összjövedelmének 45, majd 36, végül 37 %-át tette k i a kereset (az alkalmazotti keresettel együtt), ami az első két évben a teljes listán 51 illetve 41 %.
Az első 47 virilis adójának és jövedelmének megoszlása
1927 1930 1940 földadó % 44,27 18,00 35,67 földjövedelem % 25,10 10,14 23,33 házadó % 37,86 68,66 48,35 házjövedelem % 26,83 53,72 39,53 kereseti adók % 15,13 13,34 15,99 kereset % 45,23 36,14 37,14
A listák tanúsága szerint a nyíregyházi virilisek döntő részének jövedelme több forrásból származott. Erre utal az a tény, hogy 80-88 %-uk neve mellett legalább két adónem szerepel. Figyelemre méltó, hogy a több adófajtát is fizetők esetében kizárólag a házadójuk mellé társul földadó és/vagy kereseti adó, ami jelzi a házingatlan jelentőségét a legnagyobb adófizetők közé kerülésben. Míg a húszas évek végén a virilisek 37-38 %-a adózott valamennyi adónemben, addig 1939-ben ez a szám 47 %-ra nőtt. Ez a tény a virilis-elit egyre differenciáltabbá váló vagyon- és jövedelemszerkezetére enged következtetni.
Az egyes adónemeket fizető virilisek száma
1927 1930 1940 földadót fizet 39 41 38 ebből csak földadót fizet 2 1 1 házadót fizet 55 62 46 ebből csak házadót fizet 4 9 5 általános kereseti adót fizet 40 40 25 ebből csak általános kereseti adót fizet 3 2 0 alkalmazottak kereseti adóját fizet 0 2 3 ebből csak alkalmazottak kereseti adóját fizet 1 " o " ~
ismeretlen 2 0 0
A táblázatból kiderül, hogy a házadót fizetők aránya folyamatosan nőtt (88 %-ról 94, majd 98 %-ra), a kereseti adókat fizetőké viszont fokozatosan csökkent az 1927-es 66 %-ról előbb 63, majd 60 %-ra. (A földadót fizető virilisek aránya előbb 70 %-ról 62 %-ra csökkent, majd 80 % fölé emelkedett.) Tehát az a körülmény, hogy a legtöbb adót fizetőkre vonatkozó törvényi előírások egyre inkább az ingatlanok után fizetett adókat preferálták, abban is megnyilvánult, hogy a kereseti adót fizetők száma folyamatosan csökkent, ráadásul a kizárólag ezt az adónemet fizetők az 1940-es listán már egyáltalán nem szerepelnek.
Természetesen az adófajtáknak az összes adóból való részesedése igen különböző lehetett az egyes virilisek esetében. 1927-ben 39 földadót fizető vir i l is közül 26 főnél a földadó az összes adónak legfeljebb 13 %-át tette k i , de 22 főnél az 5 %-ot, 18-nál pedig az 1 %-ot sem érte el (náluk a földadó nagysága sem volt jelentős, 18 esetben a 10 K-át sem érte el), és mindössze tíz virilisnél adta az összes adó többségét, 9 esetben legkevesebb háromnegyedét . 1930-ban a 41 személyből 33 esetében ezen adónem súlya a 6 %-ot (ebből 26 esetében az 1 %-ot) sem érte el, további négy virilisnél a földadó és a földjövedelem súlya már jelentősebb, 15-26, illetve 14-30 % körül volt, de még így is messze elmaradt más adónemektől. Ezek szerint a földadó mindössze 4 virilisnél jelentette a legnagyobb adófajtát. 1940-ben 38 virilis fizetett földadót, aminek az aránya 27 személy esetében 3 % alatt maradt, és csupán hét virilis esetében volt a földadó a legnagyobb, ők a 28-48 %-ot kitevő földadó mellett 42 %-ny i , döntően a földadó után kivetet pótadót fizettek, vagyis a listán megjelent összes jövedel müknek 65-100 %-a származott birtokaikból. Természetesen nem szabad f i gyelmen kívül hagyni, hogy a földbirtokosok adójának döntő hányadát a Dessewffyek fizették saját birtokuk illetve a hitbizomány után. A z virilis listán megjelent összes adó egyharmadát, 1930-ban, amikor csupán Emi l szerepelt a listán, 14,35 %-át ők fizették, a listán megjelenő földadóból való részesedésük pedig 76-81 % volt.
1927-ben 55 viril is fizetett házadót, azaz mindössze 7 személy nem rendelkezett Nyíregyházán háztulajdonnal. A házadó 26 személynél volt 50 % felett, további egynél a többséget alkotta. 1930-ban a 62-ből 53 személynél a házadó és az utána fizetett pótadó tette k i a többséget. 1940-ben a 47-ből 46 virilis fizetett házadót, háromnegyedüknél , 36 személynél a házadó és a ráeső pótadók összege meghaladta a többi adónemét. A házadót fizetők között már nem f i gyelhető meg, hogy egy-egy személy vagy család olyan kimagasló helyet töltsön be, mint a Dessewffyek a földbirtokosok között. Mindazonáltal házadóját tekintve itt is kiemelkedik három-négy személy: a húszas évek végén Práger Károly, Fisch Hermán, Friedmann Miksa és Erdey Kálmán (majd özvegye), a harmincas évek végén pedig - a listán nem megjelenő tekintélyes zsidó származású házbirtokosok mellett - özv. Székely Rezsőné, Bertalan Ká lmán és Dudás
Miklós (noha ez utóbbinál valószínűsíthetően a görög katolikus egyház tulajdonáról van szó).
Az 1927-ben a legnagyobb adózók listáján szereplő 62 személy közül 40 fő fizetett általános kereseti adót, közülük ez az adónem 22 személynél 50 % felett volt, és még egy főnél a legnagyobb összeggel szerepelt. 1928-ban a 40 kereseti adót fizető között az általános kereseti adó már csak 8 személy esetében volt a legnagyobb. Ez a térvesztés 1940-re még nagyobb méreteket öltött. A 25 adófizetőből viszont a többi adónemhez viszonyítva mindössze négynek volt a legnagyobb a kereseti adója. A z 1927-es névsorban nem szerepel az alkalmazottak kereseti adója, ám 1930-ban is csupán két személy fizette, egyikük neve mellett csak ez az adónem szerepelt, melynek az összege meghaladta a legnagyobb általános kereseti adóét. 1940-ben a három adófizetőből már egyiküknél sem tett k i jelentős összeget ez az adónem, a virilisek között az alkalmazotti kereseti adó semmilyen szerepet nem játszott .
Többször volt már róla szó, hogy az egyes adófajtáknak a legnagyobb adófizetők névsorának kialakításában betöltött szerepe nem volt egyforma, és ez időben is változott. Ez az elmozdulás nyilvánvalóvá válik, ha megnézzük, hogy miként alakult annak a legkisebb összegnek a nagysága, amely az egyes adónemekből elegendő lett volna a listára való felkerüléshez akkor is, ha a viri l is csak azt az egy adófajtát fizeti. 1927-ben valamennyi adófajtából egyenként m i nimum 520 K (603,20 P) kellett a felkerüléshez. A községi pótadó felvételével, majd kulcsának emelésével a föld- és háztulajdonosok esélyei még inkább megnőttek: 1930-ban önmagában 847 P föld- vagy házadó elég volt a felkerüléshez (mivel ehhez járult még az ezek után kivetett községi pótadó), kereseti adóból viszont 1219 P kellett; 1940-ben a felkerüléshez 565 P ingatlan után fizetett adóval szemben mintegy 1014 P kereseti adó volt szükséges. (Az ezen összegek felett adózókat egyébként úgy is tekinthetjük, mint a város legnagyobb föld-, ház- és kereseti adófizetőit, hiszen ha valaki csak egyetlen adónemből ezen ösz-szeg felett fizetett, akkor szükségszerűen meg kellett hogy jelenjen a virilisek között.) Ezek a számok a különböző nagyságú teljes listákra érvényesek, ám lényegesen nem változik a helyzet akkor sem, ha ugyanannyi személyt vetünk össze. Ezek szerint a 47. viri l is helyhez 1927-ben 679,09 K (787,75 P) kellett; 1930-ban ugyanehhez csak föld- és házadóból 985,58 P, kereseti adóból viszont 1419,23 P szükségeltetett, amely számok - mint láttuk - 1940-re 565 P-re illetve 1014 P-re módosultak. A kereseti adó szerepe tehát folyamatosan csökkent, a jelentősebb ingatlan-, elsősorban persze házbirtokkal nem rendelkező személyek bekerülési esélyei egyre romlottak.
A kizárólag az adott adónemmel is a listára felkerülök száma
1927 1930 1940 házadó 24 38 25 földadó 9 3 7 általános kereseti adó 14 2 3 alkalmazottak kereseti adója 0 1 0 házadó és kereseti adó 14 19 10 házadó és földadó 1 4 4 földadó és kereseti adó 1 0 0 házadó, földadó és kereseti adó 1 1 1 ismeretlen 2 0 0
A változások egyrészt a személycserékkel, másrészt a listán maradók besorolásának változásával magyarázhatók. 1927-hez képest 1930-ra 29 személy került k i és 33 új személy került be a legnagyobb adózók közé. A kikerülők között valamennyi csoport képviseltette magát, az újak azonban szinte kizárólag a házbirtokuknak köszönhették a bekerülést. Több, a listán maradó személy esetében az adónemek egymáshoz viszonyított aránya változott meg: a változást legtöbbjüknél a házadóalap többszörösére emelkedése jelentette, ami a korábban ideiglenes mentességben részesülő összeg beszámításának köszönhető. (Miklóssy István görög katolikus püspök esetében a változásnak más összetevői voltak, erről lesz még szó.) Noha az 1930 és 1940 között eltelt tíz év - sőt tizenegy, mivel a listákat az 1928-as és 1939-es adatok alapján állították össze - elvileg lehetőséget nyújtott arra, hogy a virilisek vagyonának, jövedelmének szerkezete megváltozzon (mindenesetre nagyobb volt ez a lehetőség, mint 1926 és 1928 között), az 1930 és 1940 közötti változások szinte kizárólag a személycserékkel magyarázhatók (52 személy kiesett, 33 került a helyükre, köztük 5 fő már 1927-ben is virilis volt, ám 1930-ban nem szerepeltek).
Mindhárom évben a házadó szerepe volt a legnagyobb, a virilisek 39, 58 majd 53 %-a csak a listán lévő házadója alapján is bekerült volna. A földadó jelentősége messze elmaradt ettől, hiszen 1927-ben és 1940-ben mintegy 15 %, 1930-ban pedig kevesebb mint 5 % jutott volna be csak földadóval. Kizárólag általános kereseti adója révén 1927-ben még a listán szereplők több mint negyede lett vir i l is , a másik két évben viszont ez a szám elenyésző lett. Az alkalmazottak kereseti adója szinte számításba sem jöhetett a város legnagyobb adói között. A többiek számára nem volt elég egyetlen adónem a tagsághoz, hanem abban leginkább a ház- és az általános kereseti adó együttesen játszott közre. A legnagyobb adózóknak 1927-ben majdnem háromnegyedük, de a másik két évben is kétharmaduk esetében a listára kerüléshez szükséges összeg akár egyetlen adófajtából is előállt, ám a többieknek is megvolt legfeljebb két adónemből . Meglehetősen kevesen voltak olyanok is, akik több adónem alapján külön-külön is bekerültek volna: 1927-ben négyen, 1930-ban ketten, 1940-ben hárman. Ez
azt jelenti, hogy noha a névjegyzékben szereplők 40-45 %-a két, további 3 7 -47 %-uk mindhárom adófajtát fizette, a bekerülésben döntően csak egyetlen, esetleg két adónem játszott szerepet, a többi inkább csak a listán való helyezésbenjá tszot t közre.
Általában megállapítható, hogy azok, akik házadó és földadó révén kerültek a virilisek közé, inkább a névsorok első felében, első harmadában voltak jelen, míg a keresetükkel felkerülők, illetve még inkább a több adóval bekerülők inkább a mezőny második felében helyezkedtek el. Ennek illusztrálásaként álljon itt néhány példa: 1927-ben 24 személy került be csupán házadó alapján, közülük 19 a lista első felében, 16 az első harmadában volt található. Ezzel szemben az általános kereseti adóval listára kerülő 14 virilisből az első harmadba csak 2, az első felébe is csak 5 személy került. 14 főnek kellett a bekerüléshez mindkét adónem, ezek közül 11 a névsor második felében szerepelt. 1930-ban a 38 házadóval felkerültnek a fele található az első harmadban, ám a lista első felébe is több mint kétharmaduk került. Az általános kereseti adóval viszont csak a névsor legvégére lehetett felkerülni. 1940-ben némileg kiegyenlítettebbé vált az eloszlás, á m a házadóval bekerültek döntő többsége most is a mezőny első felében összpontosult , míg a ház- és kereseti adóval bekerültek szinte kizárólag a második felében. Ugyanakkor az általános kereseti adóval önmagában már a lista első felébe került a 3 személy. A névsorok felső harmadát tehát minden esetben a házadóval felkerülők uralták, arányuk ebben a szegmensben mindig meghaladta a kétharmadot; a többiek jelenléte inkább az alsóbb fokokon volt hangsúlyosabb. Az ingatlan, mindenekelőtt a házbirtok utáni adó nagy szerepe ezek szerint nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a legtöbben már pusztán ezzel is virilisek lettek volna, hanem abban is, hogy ezzel sokkal előrébb lehetett ju tn i a legnagyobb adózók sorában. Azt is lehet mondani, hogy a nagy házbirtokosok, hasonlóan a legnagyobb földbirtokosokhoz, biztosan virilisek lettek, míg a k i sebb háztulajdonosok közül inkább csak azok, akik kereső foglalkozást is folytattak, és ez után adóztak. A kereső tevékenységből származó jövede lem önmagában, megfelelő ingatlantulajdon nélkül, csak az 1929-es reform előtt volt alkalmas a legnagyobb adózók közé való felkerülésre. 1929 után azonban egy-két kimagaslóan nagy jövedelemmel rendelkező személy tudott pusztán ezzel is viri l is lenni.
A há rom vizsgált lista - mint említettük - nemcsak önmagára a virilisekre vonatkozóan hordoz információkat, hanem azokat, akik egyetlen adónemmel is a listára kerültek volna, úgy is tekinthetjük, mint a város legnagyobb föld-, ház-és kereseti adófizetőit (ismételten hangsúlyozva, hogy 1940-ben a zsidó származású polgárok nélkül). Az 1927-es lista a város első 9, az 1930-as az első 3, az 1940-es pedig az első 7 legnagyobb földadó fizetőjét tartalmazza. Általában e lmondható , hogy a legnagyobb földadót fizetők egy viszonylag zárt réteget alkottak, a személyi és családi folytonosság az egész korszakban végigkövethető. Ez nem véletlen, hiszen a nagyobb birtokok szintjén kevés mozgás történt, a v i szonylag jelentős adásvételek, tulajdonoscserék inkább a kis- és közép-
birtokokat érintették. Több ezer holdas nagybirtokkal a város határában csak a Dessewffyek rendelkeztek: Emil, majd pedig örökösei kezén 1925-ben majdnem 7000, 1935-ben 5748 hold terület volt, míg az Aurél nevén szereplő hitbi-zomány területe is 2000 holdnál nagyobb volt. Nagybirtokosnak számított még - m a g a Nyíregyháza város mellett - a máramarosszigeti református főiskola is: j og i személyként 1929 után természetesen már nem lehetett viri l is , az volt v i szont a több mint 1100 holdat bérlő Klár Sándor. Középbir tokosnak számított Csengery Kálmán (majd özvegye) és Csengery Mihályné, 475 illetve 428 holdas birtokkal. Rajtuk kívül még két 200 holdnál nagyobb birtok volt, Bogdán György valamint Kausay Tibor (és felesége) kezén. Az 1925-ben Nyíregyházán 21 száz hold feletti birtokos volt, köztük 15 természetes személy; 1935-ben ez a szám 22 illetve 16. 2 5 1927-ben az első tíz, 1930-ban az első hat, 1940-ben pedig az első kilenc legnagyobb földadót fizető virilis rendelkezett ebben a két évben 100 holdnál nagyobb birtokkal. Ezek szerint több 100 hold feletti birtokos nem került a virilisek közé, vagyis a két világháború között már csak megfelelő nagyságú és jelentős kataszteri tiszta jövedelemmel bíró földbirtokkal lehetett a legtöbb adót fizetők közé kerülni. A város földbirtokosai között tehát meglehetősen kicsi volt a „potenciális" virilisek száma, a kisebb birtokosok csak akkor tudtak a legnagyobb adózók közé kerülni , ha jelentős összegű házadót, esetleg kereseti adót is fizettek. Ezek megléte azonban tartós jelenlétet is biztosíthatott: így mind a három listán szerepelt például Szmolár Mihály és Zomborszky János (1940-ben özvegye).
Az 1927-es lista a város 24, az 1930-as 38, az 1940-es pedig 25 legnagyobb házadózóját tartalmazza egészen biztosan. Mive l az azutáni sorszámokon szereplők házadója sem csökken jelentősen, a vizsgálat keretei némileg kiterjeszthetők. Minden évben kiemelkedett a házbirtokosok közül három-négy személy, akik a többieknél jóval nagyobb házbirtokkal rendelkezetek. Őket követte a körülbelül tíz-tizenkét főből álló „második vonal", majd a 15-19. sorszámtól kezdve lassan csökken az egymást követő házadófizetők adója. Az é lmezőny és a második vonal is 1940-ben volt a legkisebb, ebben az évben jól látszik a zsidó házbirtokosok „hiánya" a listán. Ha minden évben egyenlő számú, az első 15 legnagyobb házadót fizetőt vesszük vizsgálat alá, megállapítható, hogy az 1926-os és az 1928-as legnagyobb házadózók listája nyolc személy esetében teljesen megegyezik, két esetben pedig a családi folyamatosság áll fenn. Ezen kívül az 1928-as listáról két személy már 1926-ban is a legnagyobb házadót fizetők között volt, csak nem az első tizenötben. 1939-re már több új ember került az élcsoportba, 12 személy ekkor szerepelt először a város 15 legnagyobb házadózója között, igaz, közülük öten már szerepeltek 1928-ban is a 15. hely után. Ősz-
Magyarország földbirtokosai és földbérlői (gazdacímtár). A 100 kat. holdas és ennél nagyobb földbirtokok és földbérletek az 1925. eleji adatok alapján. Bp., 1925.; Magyarország földbirtokosai és földbérlői (gazdacímtár). A 100 kat. holdas és ennél nagyobb földbirtokok és földbérletek az 1935. évi adatok alapján. Bp., 1937.
szességében tehát 1926 és 1928 között nem változott lényegesen a legnagyobb házadófizetők garnitúrája, ami érthető is, hiszen két év alatt nem lehetett nagy a házingatlanok tulajdonos-cseréje. Jellemző, hogy a legnagyobb házadófizetők listájának első öt helyén (igaz, nem teljesen ugyanabban a sorrendben) ebben a két évben ugyanazok álltak: Práger Károly, Erdey Kálmán (illetve özvegye), Fisch Hermán, Friedmann Sélig és Friedmann Miksa. 1939-re már szinte teljesen kicserélődött a személyi állomány: ezt m é g jobban érzékelteti, hogy az 1927- ben az első tíz legnagyobb házadózó közül hét 1930-ban is ott szerepelt, 1940-ben viszont egy sem, és ebben az évben csak egy olyan házbirtokos volt, aki 1930-ban is jelen volt az első tízben. Ez a nagyobb mértékű cserélődés egyrészt annak volt köszönhető, hogy az eltelt tíz év az ingatlanpiacon is nagyobb mozgásokat hozhatott, másrészt a korábbi listákon szereplő zsidó házbirtokosok kizárásával nem-zsidó új tagok kerültek előtérbe.
A város legnagyobb házadófizetőinek többségét 1927-ben a „magánzók" (25 % ) , a kereskedők (25 % ) és a földbirtokosok (20,8 % ) tették k i ; az első 15-ben viszont a magánzók (5) és a kereskedők (4) mellett az iparosok (3) voltak jelen a legnagyobb számmal. 1930-ban az összes 55 %-a, az első 15 kétharmada „házbir tokos" volt, rajtuk kívül a kereskedők jelenléte volt számottevő (21 % illetve 26,66 % ) . 1940-ben a kereskedők helyére az értelmiségiek és tisztviselők kerültek: az összes 28 %-át alkották, az első 15-ben viszont az iparosokkal és a földbirtokosokkal azonos súllyal szerepeltek (2-2 fő). Megállapítható tehát, hogy a húszas évek végén a tulajdonképpeni házbirtokosok mellett a kereskedők - é s részben a földbirtokosok - rendelkeztek a legnagyobb háztulajdonnal, a harmincas évek végén viszont az értelmiség súlya nőtt meg, igaz, ők még ekkor is csak a második vonalában szerepeltek.
A nyíregyházi háztulajdonosok 1931-32 körül elkészített összeírása 2 6 segítségével megállapítható, hogy a legnagyobb házadót fizetők tulajdonában lévő házak a város mely részein helyezkedtek el. Ezen a listán az 1926-os és az 1928- as névsorból csak egy-egy személy (Csengery Gyula, illetve özvegye) nem található meg, tehát ezekben az esetekben a kétféle forrás összevethető. 1939 túlságosan messze esik az összeírás idejétől, ráadásul 3 személy azon egyáltalán nem szerepel; az összevetés tehát már csak bizonyos fenntartásokkal végezhető el. Mindazonáltal a három évben nem módosult számottevően a város legnagyobb házbirtokosainak tulajdonában lévő házingatlanok eloszlása. A lista élén állók házai szinte kivétel nélkül a város központi terein (Kossuth tér, Bessenyei tér, Bencs László tér), valamint a közvetlenül határos telkeken helyezkedtek el, kiegészülve egy-egy szőlőskerti házzal vagy Sóstói úti villával. Ezek voltak a városban a legnagyobb, legtöbbször emeletes házak, amelyekre a központi fekvés miatt is magas adót vetettek k i . M é g két további terület volt ebből a szempontból jelentős: a Bujtos és az Erkert, ahol a századfordulótól indult meg erőteljesen az építkezés, kitűnő lehetőséget teremtve az építési vállalkozók szá-
SZSZBML, V. B. 192. I I / l . doboz, 2.cs.
mára is. Nem véletlen, hogy szinte kizárólag ők -Pisszer János, i f j . Tóth Pál, Friedmann Sélig - rendelkeztek itt számottevő háztulajdonnal. A részletes házadó-kivetési lajstromok hiányában nem lehet megállapítani, hogy a házbirtokosok milyen arányban éltek ténylegesen is házaik bérbeadásából. A z mindenesetre valószínűsíthető, hogy a több házzal bíró személyek azok egy részét bérbe adták. Nyíregyházán is voltak olyan építési vállalkozók, akik házakat bérbeadási vagy eladási szándékkal építettek. Ebbe a „t ípusba" sorolható Friedmann Sélig, Tóth Pál vagy özv. Barzó Mihályné. Természetesen nem fővárosi mértékű magánépítkezések zajlottak, a kisvárosi igények kisvárosi méreteket hoztak létre, így a bérházak nagy része földszintes, esetleg egyemeletes épület volt. A „nagyvárosias", többemeletes bérházak sem hiányoztak a városból, ezek építtetői azonban nem magánszemélyek, hanem közületek - egyházak, bankok, vízszabályozó társulatok - voltak; csak ezek rendelkeztek ugyanis az ehhez szükséges tőkével. A házbirtokosok másik csoportját azok alkották, akik nem vállalkozásszerűen építkeztek, hanem vásárlás vagy öröklés révén jutottak házingatlanhoz, s az általuk nem használt házakat bérbe adva hasznosították. A házvásárlás esetükben is tudatos befektetés volt: a jelentős kereskedők, kisebb részben iparosok és értelmiségi foglalkozásúak, jövedelmük nagy részét - egyéb lehetőség h í j á n - házingatlanba fektették. A z előbbiek jellegzetes képviselői Háuffel Lajos és Marschalkó Lajos, utóbbiaké pedig dr. Kovách Elek. O 1927-ben és 1930-ban még mint királyi közjegyző szerepelt, ám a legnagyobb tételt már ekkor is a házadó jelentette, igaz, keresete meghaladta a házadóalapját. 1940-ben, immár nyugdíjba vonulása után, házbirtokosként szerepel, és némi földadón kívül csak a Bessenyei téren lévő emeletes háza után fizetett adó szerepelt a neve mellett. Jellemző csoportot alkottak azok az - elsősorban özvegy -nők, akik jobbára öröklés útján lettek házbirtokosok, és jelentek meg a legnagyobb adófizetők között. Tulajdonképpen egyik kategóriába sem sorolhatók a Dessewffyek, akik a királytelki kastélyuk és egyéb külterületi házingatlanaik után fizettek aránylag sok házadót.
Kizárólag az általános kereseti adó alapján 1927-ben még 14, 1930-ban v i szont már csak 2, 1940-ben pedig 3 személy került volna a legnagyobb adózók közé. A város legnagyobb keresettel rendelkező polgárai ezek alapján tehát csak a legelső évben vizsgálhatók. 1927-ben a 14 személy mindegyikénél az összes adó több mint a fele a kereseti adóra esett, a kereseti adóalapjuk részesedése pedig minimum 83 % volt. Heten voltak kereskedők, ami arra enged következtetn i , hogy a húszas évek végén kétségkívül a kereskedelmi tevékenység révén lehetett leginkább nagy keresetre szert tenni. Ezen belül is elsősorban a méteráruval, ruházati termékekkel , divatáruval való kereskedés volt a legjövedelmezőbb, így a névsorban található Lichtenberg Sándor cipő-, valamint Gaál József és Rotschild Sámuel divatkereskedők, valamennyien a főtéren rendelkezetek üzlettel. Ezzel szemben a múlt századi nagy kereskedő-vagyonokat megteremtő, de még a századfordulón is jelentősnek mondható terménykereskedelem végképp elvesztette fontosságát. A fűszerkereskedőket is mindössze egy személy,
Rosenthal Gyula képviselte. Nagy bevételt biztosított a vendéglátóipar is: Papp Lajos, a főtéren lévő Korona bérlője 1926-ban a legtöbb általános kereseti adót fizette a városban, de jelentős összeg után adózott a vasútállomás vendéglőjét üzemeltető Kurcz József is. A bérlőként egyedül a több mint 1000 holdon gazdálkodó Klár Sándor szerepelt ebben a sorban, ami egyaránt utalhat a föld kevésbé jövedelmező voltára, és a nagyobb bérletek hiányára Nyíregyháza határában. A legtöbb kereseti adót fizetők között szerepelt még egy ügyvéd, egy orvos, egy gyógyszerész és egy mérnök, ami azt jelzi , hogy az értelmiségi tevékenység csak kivételes esetekben érte el a jó l menő kereskedők jövedelmezőségét.
A 14 legnagyobb általános kereseti adót fizető személyből 7 csak ebben az évben szerepelt a virilisek között, döntően olyanok, akik egyáltalán nem, vagy csak elenyészően kevés házadót fizettek, így pusztán kereseti adójuk a későbbiekben már nem volt elegendő a legnagyobb adózók közé kerüléshez. (A kivételt Rotschild Sámuel jelentette, ő 1927-ben a harmadik legtöbb házadót fizette a fő keresők között.) Ezt alátámasztja, hogy a később is szereplők egyike sem kizárólag a kereseti adójuk alapján került fel. Az 1930-as lista alapján a város két legnagyobb kereseti adózója Várallyay Sándor mérnök és Kovács László útépítési vállalkozó csak ebben az évben szerepeltek a virilisek között, csakúgy mint 1940-ben Rózsavölgyi László ügyvéd és Hegedűs András húsiparos, Tóth Pál építőmester viszont már 1930-ban is vir i l is volt. Habár az utóbbi két évben csupán kettő illetve három legnagyobb kereseti adózó szerepelt a virilisek között, az mindenesetre megállapítható, hogy a kereseti adó illetve a kereső tevékenységekből származó jövedelmek tekintetében nem volt meg az az állandóság, személyi folytonosság, mint az ingatlanbirtokkal kapcsolatban. Az alkalmazottak kereseti adója nem játszott számottevő szerepet a legnagyobb adók között, évente két-három vir i l is fizette mindössze, vagyis a Nyíregyházán fizetett alkalmazotti javadalmazás csak a legritkább esetben tette lehetővé az illető viril is tagságát.
Nyíregyházán tehát elsősorban a házadó alakította a virilisek névsorait . Azok aránya, akiknél a házadó egyedül vagy más adónemekkel együtt közrejátszott a viril is taggá válásban, már 1927-ben is megközelítette a kétharmadot, 1930-ban viszont már 91 %, de m é g 1940-ben is 85 % volt. A földadó az egyes években a listán szereplők ötödének, 12 %-ának, majd több mint a negyedének a felkerülésében játszott közre. A kereseti adó súlya ebből a szempontból is egyre kisebb lett, hiszen 1927-ben még a virilisek majdnem felének bekerülésében szerepet játszott, addig a későbbiekben ez az arány 35 %-ra majd 30 %-ra csökkent. Ezen adónem jelentőségének kisebbedését mutatja az is, hogy a kizárólag ingatlanbirtok után fizetett adóval (azaz házadóval és/vagy földadóval) listára kerülők aránya az 1927-es 52 %-ról 68 %-ra majd 72 % fölé nőtt. Ez, mint arról már többször volt szó, az ingatlanok után fizetett adók eleve magasabb kulcsai mellett a községi pótadó behozásával, illetve kulcsának emelkedésével magyarázha-
tó, amellett természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni a kereseteknek a válság nyomán bekövetkezett csökkenését sem.
A házbirtok jelentőségét mutatja, hogy nemcsak sokan fizettek utána adót,, hanem egy-egy évben a nagyszámú házadózó viril is legkevesebb 44 %-a csak ez alapján is viri l is lett volna, s majd kétharmaduk (1930-ban viszont 98 %-uk!) bekerülésében szerepet játszott ez az adónem. Ez nem véletlen, hiszen a listán megjelenők, még ha nem is házaik bérbeadásából éltek, többnyire a város központjában lévő nagyméretű lakóházakkal rendelkeztek. Viszonylag sokan fizettek földadót is, ám a felkerülésben ehhez képest jóval kisebb volt a szerepe: a földadózó viriliseknek csak kevesebb mint harmada (1930-ban csak ötöde) esetében jött számításba, míg a csupán ez alapján bekerülők száma még kisebb volt. Ennek az lehetett a magyarázata, hogy a város jelentős házbirtokosai, kereskedői közül viszonylag sokan rendelkeztek kisebb földbirtokkal, általában szőlővel, gyümölcsössel: az ezek utáni földadó elenyésző volt, ám a tulajdonos virilis tagsága következtében megjelent a névsorokban. Az általános kereseti adó súlya 1926-ban még nem nagyon maradt el a házadóétól: az ezt fizetők majd háromnegyedénél szerepet játszott a taggá válásban, míg több mint egyharmaduk kizárólag ez alapján is felkerült volna. A másik két évben azonban önállóan már nem volt számottevő, ám a házadóval együtt viszonylag jelentős maradt: a kereseti adót fizető virilisek 55-56 %-ának felkerüléséhez ez az adónem is kellett. A harmincas években tehát a város nagy jövedelemmel bíró kereskedői, iparosai, ügyvédei stb. csak abban az esetben lehettek virilisek, ha jelentős ház- (ritkábban földtulajdont birtokoltak.
Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a legnagyobb adózók közötti szereplés nem pusztán az illető vagyoni j ö v e d e l m i viszonyainak a függvénye volt, hanem nagyban hozzájárultak az adórendszerben és a virilizmus törvényi szabályozásában rejlő körülmények is. Kétségtelen, hogy a listákon szereplő legnagyobb adózók feltétlenül a város legvagyonosabb, legnagyobb jövedelemmel rendelkező polgárai közé tartoztak, ám a listákon az összes adó alapján megjelenő sorrendet nem szabad abszolút értékűnek felfogni. Tisztában kell lennünk egyrészt azzal, hogy a viri l is listákon nem jelentek meg a más adónemek alá vont vagyonok és jövedelmek, másrészt hogy a különböző adókulcsok miatt a listákon megjelent adók alapján is igen viszonylagos névsorok jöttek létre. Akkor, amikor Nyíregyháza viri l is elitjéről beszélünk, ezeket mindenképpen szem előtt kel l tartani.
Foglalkozási csoportok
Az adófajták arányának és a listákon feltüntetett foglalkozási kategóriák összevetéséből egyrészt a nagyobb foglalkozási csoportok jövedelmi és vagyoni szerkezetére következtethetünk, másrészt a viri l is névsorokban alkalmazott foglalkozási megjelölések viszonylagos voltát is megmutatja. 1927-ben a kereske-
dők alkották a legnagyobb csoportot, őket az értelmiségiek és a földbirtokosok követték. 1930-ban a házbirtokosok váltak a jel legadó csoporttá, mellettük a kereskedők őrizték még meghatározó szerepüket. 1940-re ismét változott a kép, a házbirtokosok mellett, őket megelőzve az értelmiség lett létszámában a legnagyobb csoport. Jelentősen növelte súlyát a földbirtokos csoport, ezzel szemben megfigyelhető a kereskedők szinte teljes súlytalanná válása.
Foglalkozási csoportok
1927 1930 1940 személy % személy % személy %
földbirtokos 12 19,35 7 10,61 11 23,40 bérlő 1 1,61 1 1,52 0 0 házbirtokos 6 9,68 23 34,85 13 27,66 kereskedő 19 30,65 15 22,73 2 4,26 iparos 10 16,13 10 15,15 7 14,89 értelmiségi 14 22,58 10 15,15 14 29,79 Összesen 62 100 66 100 47 100
Foglalkozási csoportok egyenlő létszámú (47) virilis esetén
1927 1930 1940 személy % személy % személy %
földbirtokos 11 23,40 5 10,64 11 23,40 bérlő 1 2,13 1 2,13 0 0
házbirtokos 5 10,64 17 36,17 13 27,66 kereskedő 14 29,79 11 23,40 2 4,26
iparos 6 12,77 6 12,77 7 14,89 értelmiségi 10 21,28 7 14,89 14 29,79
1927-ben a 12 földbirtokos közül 8 csak földadója alapján is viri l is lett volna, további egy személynél ehhez m é g a házadója is szükséges volt. Ez azt jelenti, hogy három „földbirtokos" esetében a birtok egyáltalán nem játszott szerepet az illető virilis tagságában: főleg Csengery Gyula és özv. Barzó Mihályné tekinthető ebből a szempontból inkább házbirtokosnak. Ugyanakkor Kausay T i bor gazdasági felügyelő a névjegyzék szempontjából sokkal inkább földbirtokosként je lent meg. 1930-ban a 7 földbirtokosból csak három számára lett volna elég önmagában a bekerüléshez, további kettőnél pedig más adónemekkel együtt. Tehát két másik személy birtoka után fizetett adók nélkül is vir i l is lett volna; főleg Liptay Jenő földadója volt elhanyagolható. 1940-re 11-re nőtt a földbirtokosok száma, amiben szerepet játszott, hogy Dessewffy Emil halálával magánbir toka három fiára szállt, akik valamennyien a legnagyobb adózók közé kerültek, ráadásul Aurél révén a hi tbizomány utáni adó ismét megjelent a listán.
(Dessewffy Aurél 1929-ig, majd 1934-től szerepelt a legnagyobb adófizetők névjegyzékében.) Ebben az évben a földbirtokosoknak a névsorra kerülésében már nagyobb volt a földadó szerepe: a 11-ből 7 személynél önmagában, négy tirpák gazdánál pedig házadóval együtt elég volt a virilis tagsághoz.
A „földbirtokosok" és a földadó némi „távolságának" a legnagyobb adófizetők névjegyzékén két oka lehetett. Elsősorban a tirpák gazdák esetében figyelhető meg, hogy az illető főként gazdálkodással foglalkozott, birtoka azonban önmagában nem volt elég a virilis tagsághoz, ahhoz szükség volt a város belterületén lévő háztulajdonra is. Ezzel kapcsolatban érdemes kitérni a foglalkozási megjelölés esetlegességére. A módosabb tirpák gazda tipikus képviselője, a hely i kisgazda-társadalom egyik vezető személyisége, Szmolár Mihály házadója minden évben két-háromszorosa volt a földadójánál (1930-ban például 251 P föld- és 834 P házadó), mégis minden esetben „kisgazdaként" szerepelt; ezzel szemben a nem kevésbé „tipikus" Zomborszky János 1930-ban házbirtokosként szerepelt, noha 565 P házadó mellett 350 P földadót fizetett. Más esetben olyanok lettek földbirtokosként felvéve, akik ugyan jelentős birtokkal rendelkeztek, de Nyíregyháza határain kívül. Liptay Jenő 1930-ban ezer pengőt messze meghaladó házadóval szemben mindössze 5P földadót fizetett, ám minden bizonynyal a szomszédos Nyírpazonyban elterülő 314 holdas gazdasága után földbirtokosként nevezték meg. Mindkét esetben arról van szó, hogy a közéletben birtokosként, gazdaként ismert, hivatalosan is ilyenként nyilvántartott személyek valójában adójuk nagyobb részét már nem ezen jogcímen fizették, és valószínűsíthetően jövedelmüknek nagyobb részét is házaik bérbeadásából nyerték. (Egy 1931-32 körüli háztulajdonos-összeírás szerint Liptay Jenő nevén kilenc, Szmolár Mihály nevén is több, részben bérbe adott épület vo l t . 2 7 )
1927-ben 6 „magánzó", azaz házbirtokos szerepelt a virilisek között, valamennyien szinte csak házadót fizettek, és értelemszerűen csak ezzel is virilisek lettek volna. 1930-ra a házbirtokosként megjelölt személyek száma megnégyszereződött, ám annyiban nem történt változás, hogy a 23-ból 21-nek a bekerüléséhez kizárólag a házadó is elég lett volna. (További kettőnek ehhez a házadó is szükségeltetett.) Hasonló volt a helyzet 1940-ben is: mind a 13 házbirtokos a házadóval lett viri l is . Láthattuk ugyanakkor, hogy a házbirtoknak ennél j óva l nagyobb volt a szerepe a listára kerülésben. A három névjegyzék alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy a legnagyobb adófizetők névjegyzékében csak azokat tüntették fel „házbirtokosként", akik ezen kívül egyáltalán nem, vagy csak elhanyagolható összegű más adófajtát (elsősorban akkor is földadót) fizettek, míg azokat, akik akár elenyésző nagyságú kereseti adót is fizettek, aktív foglalkozásának megfelelően sorolták be. Vagyis a város vagyonos kereskedőit , iparosait még akkor is ekképpen tartották számon, ha az üzlettől már jórészt visszavonultak, és a legnagyobb adófizetők között elsősorban már házbir tokosként jelentek meg. Itt is találkozhatunk következetlenségekkel, amit az alábbi
SZSZBML, V. B. 192. H/l. doboz, 2.cs.
példák is megmutatnak: 1930-ban Pisszer János építőmester vagy Wirtschafter Ot tó vaskereskedő által fizetett házadó összege messze meghaladta a Palicz Pál által fizetettét, ráadásul az összes adón belüli aránya is nagyobb volt, mint Palicznál, mégis az utóbbit házbirtokosként tüntették fel.
Noha a házadó alapján a virilisek közé kerülők száma minden évben jóval magasabb volt annál, ahányan a foglalkozási rovat szerint is „házbir tokosként" szerepeltek, ez utóbbiak súlyának változása arányaiban jól kifejezi a háztulajdon szerepének változását a legnagyobb adófizetők névsorának kialakulásában. így megfigyelhető, hogy 1927-hez képest 1930-ra a súlyuk növekedett , amit nagy részben a községi pótadó bevezetése, valamint az ideiglenes mentességet élvező házadónak a listán való megjelenése magyarázza, amellett természetesen maga a házadó és még inkább a házadóalap összegének növekedését is tapasztalhatjuk . Az adókulcs csökkenése, a háztulajdon jövedelmezőségének csökkenése, de mindenekelőtt a zsidó házbirtokosok kizárása abban is megmutatkozott, hogy 1939-re a házbirtokosként megjelölt virilisek száma is csökkent.
1927-ben a 19 kereskedőből 7 kizárólag a - vélhetően kereskedelmi tevékenysége után fizetett - általános kereseti adóval is virilis lenne, míg további 5-nek ehhez házadó, egynél pedig még földadó is kellett. Ez azt jelenti, hogy 6 „kereskedő" viril is tagságához a kereső tevékenység egyáltalán nem volt szükséges. (Két személy még kereseti adót sem fizetett.) 1930-ban a kereskedelmi tevékenység önmagában már nem volt elég a legnagyobb adófizetők közé kerüléshez: a 15 személy közül 7 az általános kereseti adó és házadó révén került fel a listára, 8 személynél pedig a kereseti adó már egyáltalán nem játszott szerepet a virilis tagságukban. 1940-ben a kereskedők szám drasztikusan lecsökkent, aminek okát elsősorban a zsidó virilisek kizárásában találhatjuk. A két személy bekerüléséhez a kereseti és a házadó együttesen járult hozzá. A z adónemek szerepének változása tehát jelentkezik a kereskedők között: míg az 1929-es közigazgatási reform előtt önmagában a kereskedelmi tevékenység, illetve az utána fizetett kereseti adó még sok esetben elég volt ahhoz, hogy a kereskedők a legnagyobb adófizetők közé kerüljenek, a reform után azok a kereskedők, akik számottevő háztulajdonnal nem rendelkeztek, nem lehettek virilisek. Feltételezhető persze, hogy a háztulajdonukra szükséges tőkét kereskedelmi tevékenységükből teremtették elő: a reform tehát az újonnan felállított, gyors sikereket elkönyvelhető kereskedelmi üzletek tulajdonosai számára nehezítette meg a bekerülést, a több éves, évtizedes üzlettel rendelkező, a kereskedelemből származó tőkét részben házingatlanba fektető, ezáltal a városhoz jobban kötődő személyek tagságát kevésbé érintette. Némi változás megfigyelhető az egyes kereskedelmi ágak képviseletének változásában is. Talán nem véletlen, hogy azok foglalkozása, akiknél nemcsak a házadó, hanem a házadóalap is meghaladta a kereseti adó alapját, csak általánosan „kereskedőként" lett meghatározva. Rajtuk kívül 1927-ben a kereskedők és kereskedő-házbirtokosok között a divatárut és más ruházati terméket forgalmazók alkották a legnagyobb csoportot, de mellettük a fűszer-, valamint a bor- és sörkereskedőknek is nagy volt a súlyuk. 1930-
ban viszont a háztartási és berendezési cikkekkel (bútor, vas, üveg) és gépekkel kereskedők határozták meg a réteg arculatát. 1940-ben aztán egy gép- és egy festékkereskedő került a listára.
1927-ben a 10 iparos foglalkozású közül az ugyancsak vélhetően ipari tevékenység után fizetett kereseti adó 7 személynél játszott szerepet a virilis tagságban, ebből kettőnél kizárólag ez is elég lett volna. Vagyis három iparos ilyen jellegű tevékenysége a viri l is tagság szempontjából elhanyagolható volt, közülük Lakner Béla pékmester még csak kereseti adót sem fizetett. 1930-ra az iparosok bekerülésében "csökkent az általános kereseti adó szerepe: a 10-ből most csak 6 személynél játszott közre a bekerülésben, igaz, a kereskedőktől eltérően még maradt olyan ipari vállalkozó (Kovács László), aki ipari tevékenysége utáni kereseti adójával lett vir i l is . 1940-re ismét változott a helyzet: a 7 iparos kö zül már csak Pisszer János építőmester bekerüléséhez nem volt szükség a kereseti adóra, ráadásul a 6-ból 2 személy csupán ezen adónemmel is virilis lett vo l na. Megállapítható, hogy a zsidó tagok kizárásáig jóval kevesebb iparos került be, mint kereskedő, ráadásul az ipari tevékenységből származó jövedelem már 1929 előtt is jobbára csak a háztulajdonnal együtt volt elegendő a legnagyobb adófizetők közé kerülésben. Az is igaz azonban, hogy 1929 után is akadt egykét olyan ipari vállalkozó, akik kiugróan magas jövedelmük után adóztak, így pusztán ezáltal is virilisek lettek volna. Nyíregyházán az ipar nem tartozott a nagy vagyonokat teremtő ágazatok közé, az esetleges nagyobb üzemek pedig társasági formában - és általában közületi tulajdonban - működtek. Nem véletlen tehát, hogy a virilisek között szinte kivétel nélkül a közvetlenül a helyi igények kielégítésére szolgáló, a helyi vásárlóerő mellett is viszonylag jövedelmező vendéglátóipar illetve építőipar és élelmiszeripar voltjelen. így a legnagyobb adófizető iparosok többsége a húszas évek végén a vendéglátóiparból és részben (1930-ban) az építőiparból érkezett, a harmincas évek végén viszont az építőiparhoz a húsipar zárkózott fel. Jellemző, hogy csupán a - gyaníthatóan az ipari tevékenységéből származó jövedelme után fizetett - általános kereseti adóval is a legnagyobb adózók közé került volna 1927-ben két vendéglős, 1930-ban egy útépítő vállalkozó, 1940-ben pedig egy építész valamint egy hentes és mészáros.
Az értelmiségiek száma 1927-ben 14 volt, közülük a szabadfoglalkozásúnak számító 8 személy fizetett általános kereseti adót, ami valamennyiük esetében hozzájárult a bekerülésükhöz, ráadásul négy személy csupán ezzel az adónemmel is viri l is lett volna. Az alkalmazotti jel legű értelmiséghez 6 személy sorolható, ám egyikük neve mellett sem szerepel az alkalmazottak kereseti adója: két lelkész és egy tisztviselő a háza, egy gazdasági felügyelő pedig földje után lett viril is (két másik lelkész adója nincs részletezve). Ebből arra lehet következtetn i , hogy az alkalmazotti kereseti adót nem számították be a virilisek adójába. (Nem valószínű ugyanis, hogy a jelzett személyek alkalmazotti keresetük után nem fizettek volna ilyen adót.) 1930-ra az értelmiségi csoport létszáma 10-re csökkent, a döntő többséget még inkább a szabadfoglalkozásúak alkották: 9
személy fizetett általános, kettő pedig alkalmazotti kereseti adót (Klekner Károly kórházigazgató-főorvos mindkettőt). Két személy, Váral lyay Sándor mérnöki tevékenységéből, Miklóssy István görög katolikus püspök pedig lelkészi javadalma után élvezett jövede lme önmagában elég volt a vir i l is tagsághoz. További 4 személy kereseti adója a házadóval együtt játszott közre a bekerülésben. 1940-ben az értelmiségi foglalkozású virilisek aránya minden korábbinál magasabb lett, ám ebben az évben már csak egy ügyvéd jövede lme volt elég önmagában is arra, hogy ezáltal viri l is legyen, ugyanakkor 7 személy értelmiségi keresete utáni adója nélkül is felkerült volna a listára.
A legnagyobb csoportot az értelmiségen belül 1927-ben a lelkészek (püspökök, kanonokok), a másik két évben az ügyvédek alkották, mellettük szerepelt egy-két orvos, gyógyszerész, közjegyző, mérnök, tisztviselő, sőt 1940-ben egy tanár is. A két világháború közötti Nyíregyházán tehát elsősorban a jogászértelmiségnek, illetve egyes vagyonos szabadfoglalkozásúaknak volt lehetősége a legnagyobb adózók közé kerülni, az alkalmazotti jut tatások ezt nem tették lehetővé. Rendkívül érdekes ebből a szempontból a lelkészek viri l is tagsága. Az 1929-es reformot megelőzően szinte valamennyi felekezet papja szerepelt a legnagyobb adózók között, ezt követően viszont már kivételnek számítottak. 1927-ben mind Geduly Henrik evangélikus, mind pedig Miklóssy István görög katolikus püspök föld- és házadóval került a virilisek közé, ami nagy valószínűséggel nem az ő, hanem az egyházuk tulajdona volt, ám a legnagyobb adófizetők névjegyzékének összeállításánál az ő adójukba számítot ták. 2 8 (Énekes János római katolikus és Ruttkay Gyula görög katolikus kanonok adója a listán nem volt adónemek szerint részletezve.) 1930-ban már csak egyetlen személy, Miklóssy István szerepelt a virilisek között, annak ellenére, hogy Énekes János 1927-es adója most is bőven elég lett volna a bekerüléshez. Miklóssy adóját ebben az évben teljes egészében az alkalmazotti kereseti adó tette k i , úgy tűnik tehát, hogy a korábbi javadalmainak pénzben kifejezett összege után került fel a listára. 1940-ben ismét kizárólag a görög katolikus püspök, most Dudás Miklós szerepelt a virilisek között, neve mellett azonban - jelentéktelen földadó mell e t t - j e l e n t ő s nagyságú házadó szerepelt, míg alkalmazotti kereseti adója mesz-sze elmaradt Miklóssy 1930-as összegétől. Látható tehát, hogy a legnagyobb adófizetők névjegyzékének összeállítása során még ugyanazon személy, vagy ugyanazon pozíció esetében is nagyfokú következetlenségek figyelhetők meg.
Jóval hangsúlyosabb az ügyvédek, és általában a jogászság súlya az értelmiségen belül, ha az összes oklevele alapján kétszerezett adóval szereplő viril ist vesszük figyelembe. A j o g i oklevéllel rendelkezők aránya 1927-ben 37, 1930-ban 44, 1940-ben pedig 39 %. Az orvosi és gyógyszerész oklevél súlya fokoza-
A M. kir. közigazgatási bíróság 1897. évi 917. sz. határozata értelmében a lelkészek javadalmát képező ingatlanvagyon után fizetett egyenes adót a haszonélvező lelkész javára kell számba venni, tekintet nélkül a telekkönyvi tulajdonosra. (Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye, Új folyam I . Bp., 1900. 164-165.)
tosan csökkent (21-ről 13, illetve 14-ről 3,7 %-ra), a gazdasági oklevéllel bírókéhoz hasonlóan, akik a húszas évek végén még több mint 11 %-kal szerepeltek, ám 1940-ben arányuk a 2 %-ot sem érte el. 1927-ben a 43 kétszerezettből 42, 1930-ban a 34-ből 33, 1940-ben pedig az 53-ból 43 személy esetében valamilyen oklevél alapján került sor az adó kettőzésére. (Az első két évben egy-egy kamarai tag szerepelt, míg az utóbbi évben a kétszerezések jogalapjának 15 %-a a tűzharcosság, 3,7 %-a pedig a vitézi cím volt.) Ezen kibővített létszámú viri l is értelmiségnek legkevesebb 28 %-át (1930-ban egyharmadát) az ügyvédek tették k i . Második legnagyobb csoportot az orvosok alkották: a húszas évek végén arányuk meghaladta a 21 %-ot, 1940-ben viszont 16%-ra csökkent. 1927-ben a gyógyszerészek (14 % ) , 1940-ben pedig a tanárok (11,6 % ) súlya volt még jelentős. Az adómegoszlás arra utal, hogy a kétszeres adóbeszámítás elsősorban azoknak az értelmiségi foglalkozású személyeknek kedvezett, akik aránylag jelentős kereseti adót fizettek, ám nem voltak olyan tehetősek, hogy számottevő háztulajdonuk legyen. (Hiszen azok, akik egyszeresen is virilisek lettek volna, nagyobb házbirtokkal rendelkeztek.) Mindazonáltal a házbirtok jelentőségét -főleg az 1929-es reform után - nem szabad lebecsülni a virilis tagság szem
pontjából a kétszeres adóbeszámítással rendelkezők esetében sem.
***
A vizsgálat egyik fő tapasztalata az, hogy az 1929-es közigazgatási reform által elrendelt változások nagymértékben megnövelték a házadó arányát a virilisek összes adójában. Noha a házbirtok súlya a legnagyobb adófizetők vagyonijövedelmi szerkezetében már 1929 előtt sem volt csekély, a reform nyomán jelentősége tovább nőtt. Másképpen fogalmazva: míg korábban a je lentősebb házbirtokkal rendelkezők esélyei jóval nagyobbak voltak a bekerülésre, 1929 után az ezzel nem rendelkezők esélyei szinte a nullára csökkentek. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy az eltérő adókulcsok miatt ez a nagy különbség az egyes adóalapok összevetésénél már nem jelentkezik. Nemcsak a házadó aránya nőtt meg a listán, hanem a házbirtokosok száma is ugrásszerűen megnőtt a reform nyomán. Á m éppen itt, a jegyzékek foglalkozási kategóriáival kapcsolatban fogalmazhatjuk meg a másik fő tapasztalatot. Ezek szerint a foglalkozási meghatározások csak nagyon nagy vonalakban, hozzávetőlegesen utalnak az i l lető vir i l is vagyoni-jövedelmi alapjára. Az elemzett részletes jegyzékek alapján megállapíthatjuk, hogy - legalábbis a két világháború között, de a húszas évek közepétől mindenképpen - a házbirtok szerepe jóval nagyobb a virilisek vagyonában, mint azt a „házbirtokosok" száma mutatja. Azaz a kereskedők, iparosok, értelmiségiek, sőt a földbirtokosok egy részének a viril is tagságában a házbirtokuk nagy (1929 után fő-) szerepet játszott. A húszas-harmincas években tehát nagyon ritka volt Nyíregyházán az olyan kereskedő vagy értelmiségi, amely pusztán a keresete révén virilis lehetett volna. Ezt a nyíregyházi legnagyobb adófizetők további kutatásánál mindenféleképpen figyelembe kell majd venni.