31
1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre alig terjedő, lényegében dániai~skandináviai vaskor eleji ősi szállásterületeikről a Kr.e. 5. sz.-tól kezdtek terjeszkedni, eleinte a kelták, és a Kr.e. 8. sz. közepétől a Kárpát-koszorú környékén, a Kárpát- medencében, ill. a Cseh-medence térségében a kelták mellé költöző ‘szkíták rovására. Aztán 8~9 évszázadnyi idő alatt a germán törzsek DK-en eljutottak a Volga-könyökig, DNY-on [ a Gadi∟tan-/( ma ) Gibraltár-szoroson át ] 429-ben ÉNY-Afrikáig. Pl. a “vandalizmus” fogalma ez utóbbi germán törzsszövetség “viselt dolgai” alapján került a korabeli művelt Európa és É- Afrika köztudatába. A pun anyanyelvű numídiai berber Hippói Szt. Ágoston pedig éppenséggel a Rómát 410-ben feldúló germán gótokról írta(!) le, hogy Isten ostorai: * A vtigә∟la/Avitoḫol’/Attilla későbbi hún nagykirály ekkor még mindössze 4~5 éves kisgyermek volt... A belső-ázsiai~ordoszi eredetű, majd évszázadokig Közép-Turánban élő, a IV. sz. közepétől csoportokban, 375-től tömegesen Európába költöző NY-i ( ún. európai ) húnok páratlan tökélyre emelt lovas-íjász harcmodoruknak és logisztikai szervezettségüknek köszönhették katonai sikereiket. [ Egykor a ’szkíták K-i csoportjaival együtt fejlesztették ki ]. A Hún Birodalom központját nagykirályuk: Rugi∟la 428-ban a Kárpát-medencében, a Nagyalföld D-i felében jelölte ki, pár év múlva a húnok az Al-Duna jobb parton a limesen belül kb. 150 km-es biztonsági gyepűelve kiürítésére kötelezték a K-Római Birodalmat, ezzel akaratlanul is megteremtve a lehetőségét a D-szlávok és a proto-bolgárok majdani Balkánra költözésének. A Hún Birodalom jóindulata és fegyveres segítsége évtizedekkel meghosszabbította a halálosan beteg NY-Római Birodalom túlélését: csak Attilla nagykirály halálakor a korábbi hún-vazallus germánok lázadása, a kárpátiai hún államigazgatás összeomlása, ill. a hún központi hadsereg főként turáni népekből álló magjának felmorzsolása után kezdték elözönleni a rajnai és dunai római limesen belüli tartományokat/provinciákat a barbár germán alamann, frank, szvéb törzsek/népek. A Hún Birodalom legnagyobb kiterjedését Attilla 10 évnyi társ-, majd mindössze 9(!) évnyi egyeduralkodása idején érte el, jelesül a nagykirály személyes hadvezéri kvalitásainak, politikai éleslátásának és mély küldetéstudatának köszönhetően. K-en ( a térkép ÉK-i sarkában ) az egykori szállásterületeik égtáj szerinti, és/vagy a közös hadműveletekben a „szárny” felsorakozást színekkel megjelölés alapján „fehér húnok” ↓ ( white huns ) saját törzsszövetségi neve *ḫeptә∟la volt; a heftalita hún törzsszövetség K- Turán, az Altaj, a Szaján, a mai NY-Mongólia és a Góbi-pusztától NY-ra lévő Belső-Ázsia hún öntudatú, többségükben törökös népeit fogta össze, állandó együttműködésben a térképen kakaóbarna színnel ábrázolt NY-i ( = európai és NY-turáni ) Hún Birodalommal. Csakis a NY-

POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

1

POZSONY --- 907.

Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához.

A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre alig terjedő, lényegében

dániai~skandináviai vaskor eleji ősi szállásterületeikről a Kr.e. 5. sz.-tól kezdtek terjeszkedni,

eleinte a kelták, és a Kr.e. 8. sz. közepétől a Kárpát-koszorú környékén, a Kárpát-

medencében, ill. a Cseh-medence térségében a kelták mellé költöző ‘szkíták rovására. Aztán

8~9 évszázadnyi idő alatt a germán törzsek DK-en eljutottak a Volga-könyökig, DNY-on [ a

Gadi∟tan-/( ma ) Gibraltár-szoroson át ] 429-ben ÉNY-Afrikáig. Pl. a “vandalizmus” fogalma

ez utóbbi germán törzsszövetség “viselt dolgai” alapján került a korabeli művelt Európa és É-

Afrika köztudatába. A pun anyanyelvű numídiai berber Hippói Szt. Ágoston pedig

éppenséggel a Rómát 410-ben feldúló germán gótokról írta(!) le, hogy Isten ostorai:

*Avtigә∟la/Avitoḫol’/Attilla későbbi hún nagykirály ekkor még mindössze 4~5 éves

kisgyermek volt...

A belső-ázsiai~ordoszi eredetű, majd évszázadokig Közép-Turánban élő, a IV. sz. közepétől

csoportokban, 375-től tömegesen Európába költöző NY-i ( ún. európai ) húnok páratlan

tökélyre emelt lovas-íjász harcmodoruknak és logisztikai szervezettségüknek köszönhették

katonai sikereiket. [ Egykor a ’szkíták K-i csoportjaival együtt fejlesztették ki ].

A Hún Birodalom központját nagykirályuk: Rugi∟la 428-ban a Kárpát-medencében, a

Nagyalföld D-i felében jelölte ki, pár év múlva a húnok az Al-Duna jobb parton a limesen belül

kb. 150 km-es biztonsági gyepűelve kiürítésére kötelezték a K-Római Birodalmat, ezzel

akaratlanul is megteremtve a lehetőségét a D-szlávok és a proto-bolgárok majdani Balkánra

költözésének. A Hún Birodalom jóindulata és fegyveres segítsége évtizedekkel

meghosszabbította a halálosan beteg NY-Római Birodalom túlélését: csak Attilla nagykirály

halálakor a korábbi hún-vazallus germánok lázadása, a kárpátiai hún államigazgatás

összeomlása, ill. a hún központi hadsereg főként turáni népekből álló magjának

felmorzsolása után kezdték elözönleni a rajnai és dunai római limesen belüli

tartományokat/provinciákat a barbár germán alamann, frank, szvéb törzsek/népek.

A Hún Birodalom legnagyobb kiterjedését Attilla 10 évnyi társ-, majd mindössze 9(!) évnyi

egyeduralkodása idején érte el, jelesül a nagykirály személyes hadvezéri kvalitásainak,

politikai éleslátásának és mély küldetéstudatának köszönhetően.

K-en ( a térkép ÉK-i sarkában ) az egykori szállásterületeik égtáj szerinti, és/vagy a közös

hadműveletekben a „szárny” felsorakozást színekkel megjelölés alapján „fehér húnok” ↓ (

white huns ) saját törzsszövetségi neve *ḫeptә∟la volt; a heftalita hún törzsszövetség K-

Turán, az Altaj, a Szaján, a mai NY-Mongólia és a Góbi-pusztától NY-ra lévő Belső-Ázsia hún

öntudatú, többségükben törökös népeit fogta össze, állandó együttműködésben a térképen

kakaóbarna színnel ábrázolt NY-i ( = európai és NY-turáni ) Hún Birodalommal. Csakis a NY-

Page 2: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

2

iak államigazgatásának 455-re összeomlása, ill. a germán árulások miatti katonai kudarcai

után önállósodtak a heftaliták: a proto-bolgár ( = sajátos törökös ) nyelvű törzsek É-

Pontushoz „áttessékelése” után Turán nagy részén átvéve a főhatalmat, megőrizve és

tovább gazdagítva a hún kultúrát, Heftalita Birodalmukat pedig Perzsia/a mai Irán nagy

részére, továbbá a mai Afganisztánra, végül pedig ÉNY-Indiára is kiterjesztve.

Az európai húnok egyes népcsoportjai is tovább éltek 455 után, számos ekkori vagy későbbi

törzsszövetség és/vagy nép fontos összetevőjévé, esetenként vezető erejévé válva.

Természetesen a húnok nem voltak szentek, ám akik a halála utáni korokban szemrebbenés

nélkül démonizálták Attillát, és húnjaira kentek minden barbár germán rémtettet, korábban

a leghűségesebb(nek látszó) szövetségeseik voltak, akik az államéletről és a hadsereg-

szervezésről minden értékeset éppenséggel hún uraiktól tanultak: a germán frankok, főként

a történelem-hamisításban is kiemelkedő királyuk-császáruk, “Nagy” Károly, és az őt követők.

( „A Rómáig nyomuló és az Örök Város falai alól visszahőkölő Attilla” e gyalázat egyik

csúcsterméke: valójában Attilla nagykirály és hadserege legközelebb légvonalban kb.

300~350 km-re volt Rómától, Nagy Szent Leó pápa - miután a korábbi adományokból

összegyűlt váltságdíjért kiváltotta a hadifoglyokat - hazautazott, a béketárgyalásokon nem

ő, hanem Róma közigazgatásának „nem egyházi” vezető tisztségviselői vettek részt ).

Page 3: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

3

Mind a NY-i, mind ( amíg szállásterületeik Közép- és D-Turánban is voltak ) a heftalita -

főként klf. törökös nyelvű szervező, lovas kultúrájú/„íjfeszítő” népek alapította - hún állam

kiemelten fontos szövetségese volt Ázsia és Európa határán É-Turán~D-Urál ősi, »nem

törökös, nem indogermán, nem „nettó finnugor” nyelvű« népessége: az ott évezredek óta

élelemtermelő, a ’szkíta vaskor elejétől egyúttal lovas kultúrájú/„íjfeszítő” magyar őseink.

A szövetséges avar és perzsa hadsereg 626-os konstantinápolyi ostroma sikertelen volt, az

568-as kárpátiai központú államalapítása óta legyőzhetetlennek tartott avar uralkodó ház:

Baján kagán ( † 602 ) és leszármazottainak dinasztiája presztízs-veszteségét, ill. hadserege

vérveszteségét az ún. korai Avar Birodalom Közép-Volgától~Dontól az Elbáig élő

vazallusainak/adófizetőinek néhány népcsoportja elszakadási kísérletre igyekezett

felhasználni. [ K-en pedig: miután 632-ben meghalt Mohamed próféta, a fanatikus muszlim

arabok/szaracénok/ 637~642 között megdöntötték a perzsák Szászánida Birodalmát,

egyúttal Iránt és D-Turánt is megszállva ].

Egy Szamo nevű pogány frank kereskedő és katonai kísérete egyetlen(!) nemzedéknyi időre

létező, külső hatalomnak nem adózó törzsszövetségi kereskedelmi uniót szervezett a Majna

forrásvidéke ( DK-Thüringia )~Cseh-erdő~Thaya-/Dyje-folyó forrásvidéke~Szudéták ( Szilézia )

közti területen, a Cseh-medence ÉNY-i szegélyén a Pisztrángos-/(kelta)Agara-/(germán)Eger-

/(cseh)Oḫře-folyó menti mai Kadaň melletti, az egykori kelta földvárból kialakított Vogaszt-

vár/Wogasti’s-burg/(mai cseh) ‘Úhošt’ központtal, amelyet Szamo a 631-es frank támadás

elől is megvédett. Ekkor csatlakoztak hozzá az Elba-menti szláv szorbok, Dervan törzsfő

vezetésével, és ekkortól terjesztette ki Szamo a szövetségi kapcsolatát a K-alpesi

szlávok/karantánok, így a vendek/szlovénok/(D-i) tótok olyan területeire is, ahol nem éltek

nagyobb avar néptömegek. Szamo minden szövetségkötését az illető törzs elitjéből származó

Page 4: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

4

nővel kötött házassággal is igyekezett megszilárdítani, ám a törzsek érdekkülönbségei, így

rivalizálásai okán a szervezet egyszerűen szétesett az ő halálakor: 658-ban. A kísérletnek

szinte semmilyen régészeti nyoma nincs: sem az államiság csíráját jelző valamiféle igazgatási

szervezetük vagy közös hadseregük nem volt, sem saját pénzt nem verettek, sőt, még közös

nevük/önmegnevezésük sem volt, stb.

A 626-os konstantinápolyi avar katonai kudarc belpolitikai következményeként 630~’31-ben

az Avar Kaganátus belső területein is zavargások törtek ki az 558-ban Kárpátiában és

környékén hont [vissza]foglaló több gyökerű, több kulturális hagyományú, vlsz. még nem is

egyazon nyelvű avarok, jelesül a Mandzsúriától a K-Szajánig terjedő térségből származó,

főként a mongolid nagyrasszhoz tartozó csoportjaik, és az Altaj~Tuva~( mai ) NY-

Mongólia~Dzsungária~K-Tien-shan környéki, főként az europid nagyrasszhoz tartozó

csoportjaik között. Baján kagán államszervező dinasztiájának ekkor élt tagjai úrrá lettek a

helyzeten, és a kagáni székhelyet is a Duna-Tisza közére helyezték át. A kagáni dinasztiát adó

nemzetség/gens vlsz. az avar állam újraszervezésében részt vevő egyik tagja - talán Baján-

unoka - volt az a kb. 60~70 éves korában elhunyt, bajkalid típusú mongolid küllemjellegű

vezér, akinek ( a Kunszentmiklóshoz tartozó ) Kunbábonyban feltárt kora avar kor végi - a

VII. sz. középső harmadában létesült - sírjába aranylemezekkel díszített fakoporsóban,

aranylemezekkel díszített szemfödél alá helyezték földi maradványait, sírmellékletei között

pl. olyan avar ötvösművészeti remekekkel, mint az alábbi ékkő-berakásos aranyveretek,

amelyek az egyik övét díszítették:

A 670/680-as évektől ( = a kárpátiai középső avar kor kezdete ) Turán, a D-Urál, Cisz-

Kaukázia és a Volgától NY-ra lévő K-Európa felől érkező új népekkel feltöltődött,

újjászerveződött államú avar közösség igen rövid idő alatt visszaszerezte a Dnyeszter felső

szakaszától, a K-i Kárpátoktól és az Oltköztől/Vaskaputól NY-ra az Elbáig húzódó

hegemóniáját. Szamo kísérletének az emléke sem maradt fenn az újkori cseh [ majd (É-i)

tót/szlovák ], ill. (D-i) tót/szlovén nacionalizmust megelőzően.

Page 5: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

5

A birodalom-gyarapítás = imperializmus összes tisztességes és piszkos eszközét felhasználó

germán-frankok a 722-re kereszténnyé lett germán bajorokat a Frank Birodalom részévé =

adófizetőjévé akarták tenni. A bajor herceg viszont a század közepétől egyre függetlenebb

politikát kezdett folytatni, szövetségest találva mind a kárpátiai avarokban, mind az É-itáliai

germán longobárdokban. Frank nyomásra azonban a bajor herceg 781-ben a hűségesküjét

megújította, elismerve frank vazallusi mivoltát. A kárpátiai avarok és a germán-frank

nagyhatalom szomszédokká lettek: 788-ban Karintia frank kormányzósággá lett. ( Amiként

794-ben Bajorföld is: a frankok lemondatták a trónról a vazallus bajor herceget ).

Az Avar Birodalom ország-alkotó népei, népcsoportjai békésen vették tudomásul, hogy D-i és

NY-i határaikat nem csak a kereskedők, hanem keresztény hittérítők is átlépik, és az utóbbiak

is szabadon mozogtak az emberek között, noha missziós munkájukhoz szervezeti segítséget

épp úgy nem kaptak, mint a más vallású, pl. az iszlámot hirdető muszlim kereskedők; vagyis

mint minden keleti, lovas kultúrájú nép, az avar szövetséget alkotók is toleránsak voltak

vallási eszmekör dolgában. Keresztény-üldözés tehát nem létezett e tájon ekkoriban.

Ezekben az évtizedekben az avarok egyetlenegy hadjáratot sem vezettek NY-ra. Karintia

germán-frank annexiója után megszűnt az avarok és a Nyugat közti több évtizedes csend és

béke, a frankok határ”kiigazító” követelésekkel léptek fel, az avar gyepű közelében

előfordultak határvillongások, egy-két kisebb határincidens is. Vagyis az avarok még ekkor

sem szolgáltattak semmiféle okot vagy ürügyet egy NY-ról induló invázióhoz, főként nem a

germán-frank propaganda-szöveg béli „a keresztény-üldöző húnok elleni hadjárathoz”.

Az Avar Birodalom vezetői közti VIII. sz. végi rivalizálást és belviszályt kihasználva, a Bécsi- és

a Kárpát-medence NY-i szegélye ( így az egész Alpokalja ) NY-i határvédelmével megbízott

avar vezető: a tudun ( = türk-avar: alkirály ) árulása és a frankokhoz átállása révén a germán-

frankok mind az ’Adria É-i öble felől, mind Karintia és a mai Stájerország felől, mind a Duna

mentén lefelé haladva súlyos csapásokat mértek a VIII. sz. utolsó éveiben az - idő közben

belső ellenségei többségét legyőző, ám idő híján a honvédelmet újjászervezni még nem képes

- új avar fő uralkodó: a kagán katonaságára. 803/804-ben az oltközi és Vaskapu tágabb

környéki határvédelmet iránytó keresztény(!) avar kapagan-kán és részben még pogány

vezérkara a még el nem szlávosodott és pogány proto-bolgárok invázója elől menekülve a

frankoknál kért védelmet. A proto-bolgárok hamarosan megszállták D-Erdélyt ( az arany- és

sóbányák megszerzésére ), a Temesközt a Maros-vidékkel, Bácskát és a Szerémséget. A

Kárpátok övezte központú, 235~238 éves múltú Avar Birodalom államigazgatása széthullott.

A germán-frankok és a bajorok az egykori Római Birodalomhoz tartozó Pannóniát szállták

meg, mivel itt túlélte a népvándorlás évszázadait a kitűnő kövezett úthálózat, és egyéb

műszaki infrastruktúra, sőt, még a gyümölcs- és szőlőtermelési kertkultúra egy része is.

Minden, a mai Bajorországtól K-re, és a Közép-Duna Dunakanyar feletti szakaszától D-re eső

frank fennhatóságú terület, így az Avar Birodalomból kihasított NY-i területek is a Frank,

majd a Keleti Frank Birodalom K-i területeivé lettek, így azok gyűjtőneve is „a Kelet”/„Oriens”

lett 803-tól: a frank-vazallus Bajorföld alá rendelt önálló kormányzóságként ( prefektúrának

Page 6: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

6

nevezték ), a prefektúrán belüli tartomány-/provincia-tagolással. Oriens tehát eredetileg

Bajorország K-i szegélyétől a Kárpát-medencei Nagyalföld dunai határáig terjedt ki, magába

foglalva a mai teljes Ausztriát, a Kisalföld Duna jobb parti részeit, az egész Dunántúlt és a

Dráva-Száva közét, ide értve a Száva É-Balkán felőli, azaz jobb parti vízgyűjtőterületét is.

Az Avar Birodalom Duna és Száva-vidék közötti korábbi területét a germán megszállók az

első évtizedekben 3 vagy 4 közigazgatási és 3 egyházkormányzati/missziós részre osztották:

1) a Frank, majd a Keleti Frank Királyság Bajor Hercegségéhez közvetlenül hozzácsatolt

határtartomány lett az avar kori, ez időben is avarnak vagy húnnak mondott népesség lakta

Bécsi-medence és az Alpokalja Kőszegtől É-ra eső fele = Avar határőrgrófság (

Avaria/Awarenmark/Hun(a)land ), ezt kiegészítve a Rábáig, vagyis az avar kori népesség lakta

jobb parti Kisalföld-részből a Lajta-zug, a Szigetköz, a Mosoni-róna, a Hanság, a Tóköz és a

Rábaköz is oda tartozott: bajor és frank katonai kolóniákat is telepítve a térségbe, egyúttal a

passaui püspökség missziós területévé téve. 2/a) A Marcal völgyében és attól NY-ra a Bakony

É-i felében, továbbá a Duna Győr-Dunakanyar szakaszától a Mezőföldön és ÉK-Somogyon át

a Sárközig É- és K-Dunántúl avar kori népessége a frank vazallussá lett helyi, fejedelemnek

titulált vezetők irányítása alá került, 2/b) a Dunántúl többi részén - amelyet utóbb

pannóniai ducatus-nak ( hercegségnek ), vagy comitatus-nak ( grófságnak ) neveztek - ,

szintén helyi, frank vazallussá lett vezetők képviselték a frank hatalmat, ám az eredeti avar

kori „nem-szláv” lakosság közé helyenként a frankok kisebb NY-i D-szláv: vend/szlovén/( D-i )

tót csoportokat is telepítettek Karintiából. A Rábától K-re és D-re eső teljes Dunántúl közös

neve a tágabb értelemben vett Felső Pannóniai őrgrófság/Pannonia superior lett, és

kezdetben is, a Szt. Cirill~Szt. Metód epizód után is teljes egészében a salzburgi érsekség

missziós területévé lett. 3) A Dráva-Száva közének NY-i fele az aquileiai patriarchátus

hittérítő hatáskörébe került, a többnyire D-szláv, jelesül vend/szlovén/( D-i ) tót lakosságú,

ám a Dráva és az ÉNY-balkáni/Dinári-hegyek között jelentős avar népcsoportok túlélését is

biztosító térséget Alsó Pannóniának/Pannonia inferior-nak nevezték; [ a Dráva-Száva

közének K-i fele, főként a Szerémség a frankokkal rivális K-balkáni~al-dunai középhatalom: a

proto-bolgárok fennhatósága alá tartozott a 820-as évek elejétől-közepétől, beleértve

Sirmium ( Szávaszentdemeter/(Di)Mitrovica ) egyházi központot is ].

A frank megszállást követő negyed század múltán, 829-ben mindezt átszervezték a germán-

frankok: a 2 Pannóniát összevonták, és ekkortól csakis ezt nevezték Oriens-nek, a korábbi

vazallus fejedelemségeket megszüntették, helyettük az idő közben a betelepítésekkel

kialakult új nyelvhasználati tömböknek megfelelő 4 grófságot alakítottak ki, az

egyházszervezeten belül pedig a Rábától NY-ra és É-ra eső rész lett Pannonia superior/Felső-

Pannónia, minden más pedig Pannonia inferior/Alsó-Pannónia.

A Közép-Balkán É-i részének főfolyója: a *Brog∟n(osz)/Marg(us) = Nagy-Morava alsó

szakasza és a tőle NY-ra lévő Kolubara és Jerez vízgyűjtőterületének térségében [ = az Árpád-

kortól az oszmán-török invázióig magyar fennhatóságú Barancsi, Nándorfehérvári és Macsói

Page 7: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

7

bánság területén ] élt a közép-avar kortól kezdve a keresztény, Bizánc-kapcsolatai közepette

is el-szlávosodó, végül el-délszlávosodott marót népcsoport, amelynek dinasztiája és népének

egy része - az Avar Birodalom központi államigazgatásának szétzilálódása után, a bolgár

katonai expanzió elől - É-ra költözött; főként az általunk jól ismert Morvaföldre, ahol

megszervezte az akkor még megkereszteletlen NY-i szlávok államkezdeményét. Ezek az É-on

államkezdemény-szervezők a D-i hazájukat megszálló proto-bolgárokkal kötött alku révén

egykori, a Drina torkolatáig terjedő D-i szállásterületeik nagy részét is megtarthatták, de új É-

i szállásterületeik a frank érdekszférába estek, így a germán-frankok felé is adózniuk kellett.

E morvák a germán-frank vazallusok között - bár követeket évekkel korábban is küldtek a

frankokhoz - a 820-as évek közepétől kezdtek „érdemi tényezőnek” számítani. 1. ismert és

elismert vezetőjük I. Mojmír volt, aki a frankok hallgatólagos beleegyezésével - behatolva a

Duna bal parti Kisalföld-részre és a Felvidék NY-i részébe - 833-ban Nyitra térségéből elűzte

a szintén frank-vazallus szláv Pribinát, és a Zsitvától NY-ra eső Felvidéket + Kisalföld-részt a

morvaföldi központú, ma leggyakrabban Morva Fejedelemség megnevezésű

államkezdeményhez csatolta, Nyitrára pedig részterület-uralkodóként a családtagjait nevezte

ki. ( A visszaemlékező* későbbi bizánci iratokban az államkezdemény neve Ó-Morávia:

Μεγάλη Μοραβία ), *ezt a valójában „régi, ó” jelentésű, ám a mai szlovák nacionalisták által

torzított, mert „Nagy”-nak fordított jelzőt egyetlenegy kortárs feljegyzés sem használta: sem

a korabeli görög, sem a latin, sem a germán, sem a szláv nyelvű. Vagyis közelmúltbeli szlovák

nacionalista kitaláció a „Nagy”-Morvaország/Moravia „Magna”/„Veľká” Morava/„Groß”-

Mähren. [ Turáni - pl. magyar vagy török nyelvű - népek földrajzi névadó szokása, hogy

amikor egy szállásterületről ( akár egy településről/községből is ) a túlszaporodott népesség

elköltözik, az új szállásterületre ( így akár az új községre is ) átszármaztatják a régi otthon

nevét, ám attól a “kis” jelzővel különböztetik meg, méretétől függetlenül. A Kárpát-medence

D-i peremén lévő “Ó-, Régi-”Moravia így is lehetett “Nagy” a Konstantinápolynak/Bizáncnak

szánt információkban, a Kárpát-koszorún kívüli, attól ÉNY-ra fekvő központú pedig ezért lett

“Kis”, ( ezt tükrözi ↓ Püspöki-Nagy Péter történész angol feliratozása ). A piros a

magterületeket, a lila az időszakosan annektált szomszéd területeket, a Duna-Tisza közén

pedig a “felvonulási” és a kereskedelemre elsősorban használt területsávot jelöli ].

[ Ó-]Morávia államkezdeménynek nem volt saját államigazgatási adminisztrációja, sem saját

kibocsátású pénze, sem olyan saját egyházszervezete, amely fölött a mindenkori morva

uralkodó pl. főkegyúri jogokat gyakorolhatott volna… Fennállása 3/4 évszázadában

folyamatosan vazallusi adót fizetett a germán-frankoknak, ha néha ezt meg merte tagadni, a

területére bevonuló frank, ill. bajor hadseregek bírták jobb belátásra, nyilván „a késedelmi

pótlékot és egyéb költségeket” is kiróva a morva államkezdeményre.

A kortárs német és a római pápai iratok az É-i morva államkezdemény 1. számú vezetőit nem

nevezték de jure értelmezésű - megkoronázott - királynak, fejedelemnek, [ ellenpéldának

ld. a K-i frank /német/ királyt ], legfeljebb és csak ritkán „uralkodónak”, gyakran hercegnek,

nem ritkán csak grófnak, --- a muszlimok pedig „a (törzs)főnökök főnökének”…

Page 8: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

8

A IX. sz. közepétől már az É-pontusi sztyeppén~fás-(“erdős”-)sztyeppén tartózkodtak a

hon[vissza]foglalásra és kárpátiai központú államalapításra készülő hét-magyarok ↙ .

Az időszakosan Morvaföldön és Pannóniában tevékenykedő ún. „szláv” apostolok:

Konstantin/Cirill és Metód testvérpár K-római/bizánci „állampolgárok” voltak, görög nyelvű

nemesi családból származtak. Gyermekkorukban a szolga-személyzettől és a Thesszalóniké

környéki szláv lakosoktól megtanulták a mai D-bolgár~macedón K-i D-szláv nyelv korabeli

változatát, és a görög abc, meg néhány É-pontusi türk rovásírásos jel felhasználásával

alkották meg a glagolita-abc-t [ = a mai cirill-abc elődjét ]; ugyanerre a D-szláv nyelvre

fordították le a Szentírás egy részét, ill. a konstantinápolyi görög nyelvű, és részben a római

latin nyelvű liturgia alapszövegeit: ezt nevezzük ma ó-szláv, vagy ó-egyházi szláv nyelvnek.

Mindkét apostol több nyelven beszélt, köztük az É-pontusi törökség néhány nyelvjárását is

bírták, diplomáciai feladatokat is elláttak a Bizánci Császárság megbízásából.

Felderítőik jelentései alapján a Kárpátia visszafoglalására és az itteni honalapításra

előkészülő magyarok szállásterületei a IX. sz. középső harmadában már Etelközben voltak.

Konstantin/Cirill az egyik diplomáciai útján 860 körül találkozott is az etelközi magyarokkal,

Metód pedig 881-ben vagy 882-ben az Al-Dunánál, ill. talán már a Duna-Tisza közén a

hon[vissza]foglalást felderítéssel és kisebb hadműveleti „terepgyakorlatokkal” előkészítő

csoportjaikkal: mindkettejük nagyon elismerően nyilatkozott a megismert magyarokról.

A görög Konstantin/Cirill és Metód szláv nyelvű missziós küldetésére is első renden a

munkaadójuk: a bizánci császár - egyúttal a konstantinápolyi központú, görög liturgiai

nyelvű K-i egyházrész világi feje - adott megbízatást, ám mivel tevékenységük nagy része a

latin liturgiai nyelvű NY-i egyházrész fennhatósági területére esett, azt a római pápa is hol

időszakosan megtiltotta, hol jóváhagyta azzal, hogy az evangéliumot latinul olvassák fel.

Tehát ennyire voltak ők „szlávok”. Ám előremutató, szinte reformátori bölcsességükre vall,

hogy a többi szláv által is többé-kevésbé megértett K-i D-szláv nemzeti nyelven magyarázták

Isten Igéjét. [ ld. pl. http://www.shp.hu/hpc/web.php?azonosito=commorakozigaz&oldalkod=VdzrAVcRvB ].

Nyitra térségéből a morva I. Mojmír által elüldözött, ám a frankok által menekültként

befogadott szláv törzsfőnök-család - Pribina herceg/dux ( 840~861 ), Kocel gróf/comes (

Page 9: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

9

862~873 ), tehát apa és fia - betagozódott a germán-frank uralkodó nemességbe. Maga

Pribina a frankok által elrendelt ( újbóli? ) megkeresztelése után a Zala-folyó térségében

nagyobb, a Fertőbe ömlő Vulka-folyócska mentén kisebb hűbér-, majd magán-birtokokat

kapott, vazallusi államigazgatási és egyházszervezési feladatokkal együtt: felügyelete alá

került a D-i Bakony, a Balaton-felvidék, a teljes D-Dunántúl és a Muraköz, sőt, kezdetben az

ezzel közvetlenül szomszédos Dráva jobb part is. A székhelyéül a frankok által kijelölt mai

Zalavár régészeti feltárásaiból egyértelmű, hogy az eredetileg a Nyitra-környékről menekült

Pribina és fia, Kocel közvetlen kíséretének igen nagy része nem szlávokból, főként nem a

Pribinával együtt ide menekült szlávokból állt, hanem a K-i Frank Birodalom számos részéből

érkezett, ill. ide rendelt germánokból; „ó-szlovák irányítású IX. sz.-i pannóniai szláv

fejedelemség” csak a mai szlovák nacionalisták beteg agyában létezik. Pribina érkezése előtt

Zalaváron már volt egy kisebb település, fatemplommal. Pribina is, Kocel is mindent

megtettek a Zala-folyó korabeli torkolata közeli, az Alsó-Zalavölgyi korabeli Balaton-öböl

peremi Urbs Paludarum/Mocsárvár, németül Mo(o)saburg, karantán-szláv → vend/szlovén/(

D-i ) tót nyelven Blatengrad frank közigazgatási központtá kiépítésére: ide gyűjtötték össze a

felügyeletük alá tartozó Közép- és D-Dunántúl ( eleinte + még a Dráva-Száva közének NY-i

fele ) meghódított avar kori, és új telepes népeitől az adókat, beszolgáltatásokat mind a

germán-frank állam, mind az egyház számára. Pribina és Kocel együtt 33 évnyi frank vazallusi

szolgálata után Kocel utód nélkül halt meg ( † 873 ), hűbérbirtokaik visszaszálltak a frank

koronára és a salzburgi egyházra, hamarosan új gazdákra találva.

873-tól ( tudomásul véve Sirmium/Szávaszentdemeter tartós bolgár megszállását ) Róma

Sirmium-tól leválasztotta és önállósította a pannóniai püspökséget, amelynek székhelye -

egyúttal Oriens prefektúra új székvárosa - Urbs Paludarum/Mocsárvár lett, azaz

Mo(o)saburg/Blatengrad ( Zalavár ), amely 859 óta esperesség volt. E székhelyről igazgatta

873 után magát a prefektúrát a Német Lajos keleti frank ≈ német király és fia, Karlmann

bajor herceg, egyben Oriens prefektusa által kinevezett germán-frank kormányzó: Gozwin.

A Német Királyság/Németország ( Alemannia, Germania ) fogalma „hivatalosan” Német

Lajossal jelent meg, aki a Frank Birodalom egyik részkirálysága, a Keleti Frank Királyság ≈

Németország uralkodója/királya lett 843~876 között. ( Németország királyainak külön kellett

megszerezniük a császári címet, hogy a Német-római Birodalom uralkodói/császárai is

legyenek ).

862-ben, és 881-ben a hét-magyarok Németország ( így a Közép-Duna jobb parti, hozzá

tartozó vidékek ) területére vezettek a hon[vissza]foglaláshoz felderítő célú hadjáratokat, így

881-ben a Bécsi-medencében [ az írásban ekkor 1. ízben említett ] Bécs környékén harcoltak

a hét-magyarok, [ és a közelben az eredetileg önálló, a magyarokhoz csatlakozva is saját

törzsszövetségi nevükön említett kabarok ]. A hon[vissza]foglalási fő cél számára terepi

információ-gyűjtés végett a hét-magyarok hol a morvák, hol a németek ( vagy azok egyes,

regionális érdekű csoportjai ) oldalán vonultak hadba, egy füst alatt a tervezett magyar

hon[vissza]foglalás valamelyik ellenérdekeltjének a haderejét csökkentve.

Page 10: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

10

A törvénytelen származású frank Karintiai Arnulf 876-tól Karintia és Pannónia őrgrófja, 887-

től keleti frank/német király, 896-tól haláláig ( † 899 ) pedig német-római császár volt; [

Arnulfot 890-ben a pápa Itáliába kérette „rendcsinálásra”, tettei elismeréseként császárrá

koronázva ].

2011-ben Zalavár-Várszigeten - vagyis Mosaburg területén - a honfoglaló magyarokkal

szövetséges Arnulf keleti frank/német király palotaépületének maradványaira bukkantak a

régészek: ez egy, a Kárpát-medencében páratlanul ritka IX. sz.-i “nem egyházi” kőépület,

pontosabban az alapjai, mert e korban e vidékeken nemcsak a paloták, de még a

katedrálisok többsége is fából épült. A mosaburgi palota kétszintes kőépület volt, alul a

kiszolgáló helyiségekkel, pl. a konyhával, a felső szinten pedig a reprezentatív termekkel.

Arnulf - akiről feljegyezték, hogy nagyon szívesen és sokat tartózkodott itt - Mosaburgot

regia civitas-nak, vagyis királyi városnak nevezte egyik, 888/889-ben kiadott oklevelében.

A térkép ↗ a Korai magyar történeti lexikon, Bp.-1994, p. 72. másolata, kinagyítva jól olvasható.

„Solitudo” ( itt ) = „pusztaság”, amely alatt elsősorban nagyállat-csordákat rideg rendszerben tartó

népek legelőiből, ill. rétjeiből álló gyepes és/vagy erdei legeltetésre alkalmas, nagyobb települések

nélküli vidékeit értik; [ természetesen a falvaikban kisipari tevékenységgel, e téli szállásaik környékén

( az aprójószág-tartást nem is számítva ) növénytermeléssel - benne kertkultúrával - foglalkoztak, a

folyóhálózaton pedig vízi-szállításos kereskedelemmel, továbbá a teljes életterükben mindenütt az

„ősfoglalkozásokkal” ( halászat, vadászat, gomba- és gyógynövény-gyűjtögetés, stb. ) is. „Fines” =

Page 11: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

11

„végek”, értsd: határőrvidék.

A Cserháttól az Erdélyt NY-ról határoló Bihar-hegységig húzódó, pontsorral határolt área „egyéb szláv

lelőhelyek övezete”: néhány szórványlelet burkológörbéje, a szláv leletek és temetési rítus nem a

morvák vagy a Turócból Nyitra környékéig lehúzódott szlávok, hanem a főként a Kárpát-koszorún

kívül, attól É-ra élő szláv fehér horvátok leletanyagával mutat párhuzamokat.

A térkép „udvarias” „a morva-szláv lelőhelyek övezete” felirata és „Moravia” vonalkázott

területe nem különíti el a többitől a Duna bal parti Kisalföld-részt ( = a mai Csallóköz +

Mátyusföld + a Komárom-Esztergomi síkság bal parti területei ), ahol a korábban független

államiságú késő avarok messze többségében „nem-szláv” népességének a IX. sz.-ban tovább

élő utódai feltárt lakóhelyein és/vagy sírjaiban a szórványos(!) morva-szláv típusú leletek

láthatóan csakis a cserekereskedelem révén jutottak el ide, miközben e nagytáj népei a késő

avar kori kultúrájuk egyszerűsítettebb formájú tárgyi emlékei közepette éltek és haltak: a

morva fennhatóság ¾ évszázada ≈ mindössze 2 nemzedéknyi időtartam lényegében nem

érintette, nem is érinthette kulturális identitásukat, főként nem a nyelvüket. Annak is

kerültek elő egyértelmű lelet-nyomai, hogy a Duna jobb parti, közvetlen frank fennhatóság

alatti Kisalföld-részen élő rokonságukkal is, az Ipoly menti és attól DK-re élő rokonságukkal is

fenntartották kapcsolataikat; ld. a következő összefoglaló térképen ↙ Pannonian Avar

Principality, Avars ( in: Pannoniorum Solitudo ), Avars ( in: Avarorum Solitudo ). Fontos a

Dunántúlon a (germán-)frank és a szláv régészeti leletek ( szürke ) K-i határ-pontsora (

ciklámenszínű nyíl mutat rá ).

Piros pont-sor: a frank→német ( saját állami + vazallusi ) politikai fennhatóság K-i határa.

Page 12: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

12

892-től Arnulf király, majd császár több hadi vállalkozásában célfeladati szövetségesként

vettek részt a Kárpátia K-i felét fennhatóságuk alá vevő, eleinte Arnulf által is avarnak

vélt/mondott hét-magyarok, akik - a vele kötött szerződésnek megfelelően - ( a

király/császár haláláig ) még nem vették birtokba Pannóniát.

Arnulf az Oriens - tehát az ÉNY-Balkáni-/Dinári-hegyek lábától és az Alpokaljától a Duna

római kori limeséig terjedő Pannónia - igazgatását 884-től a vend/szlovén/( D-i ) tót

származású frank vazallus/hűbéres Braszlav határőrgróf katonai kormányzóra bízta, aki

korábban csak K-Karintiát és a csatlakozó Ó-, azaz NY-Szlavóniát irányította. [ A Dráva-Száva

közének alsó, K-i része, benne a Szerémség változatlanul az ÉK- és K-balkáni pogány proto-

bolgár kánság, ill. a 865-től keresztény arkhón/cár vezette bolgár állam fennhatósági

területének számított: gyakori fegyveres konfliktusokba keveredtek a germán-frankokkal ].

A Közép-Duna térségi morvák mind Rasztiszlav idején, mind pl. I. Szvatopluk idején ( utóbbi a

860-as évek végétől nyitrai tartományi vezető, majd 870/’71~894 között a morva

államkezdemény - többnyire hűséges frank-vazallus - uralkodója* volt, olyannyira hűséges,

hogy 871-ben pl. Arnulf törvénytelen fia keresztapjául őt kérték fel; aztán később néha hol

fél-független, hol 1-2 évig a frankoktól már-már elszakadt morva uralkodó lett ) időnként

szabadulni akartak a frank vazallusi - és az azzal járó adófizetői - státusból, és pl. 882~884

között I. Szvatopluk betört a germán-frank Pannóniába, vagy pl. a morvák az al-dunai

bolgárokkal hűbéruraik, a germán-frankok engedélye nélkül egyezkedtek. *aki a pozsonyi

várban 2010-ben felállított szobrának minden tekintetben megtévesztő felirata szerint: „král’ starých

Slovákov“/”az ó-szlovákok királya” http://laudator.blog.hu/2011/10/01/latin_felirat_szvatopluk_szobran ;

892-ben a K-i frank/német birodalmi gyűlés a vazallus I. Szvatoplukot a K-i frank/német

állam ellenségének nyilvánította; 893-ban a bajor↔morva harcok okán a germán

származású nyitrai püspök kénytelen volt Németföldre menekülni. Ugyanekkor Arnulf

megbízásából Braszlav pannóniai katonai kormányzó a morvák féken tartása, a Duna jobb

partjára betörésük megelőző csapásos elhárítása céljából a Duna egyik ősi átkelőhelyénél a

folyó bal - elvileg morva fennhatóságú - partján frank erődöt: hídfő-várat épített,

biztosítandó, hogy a frank hadsereg bármikor könnyen átkelhessen a morvák pacifikálására.

A várat a középkor szokása szerint önmagáról nevezte el Braszlav-várnak/Braslav’s-burg-nak,

ezt a nevet használták a nyugati források is: Braslavespurch/Brezalauspurc, így Ausztria és

Morvaföld, vagy utóbb Pozsony, Moson, Győr, Sopron vármegye német ajkú lakói mindmáig

Preßburg néven hívják, a Felső-Nyitra~Turóc~Árva~Trencsén és a Morva-kapu térsége felől a

Fehér- és a Kis-Kárpátok mentén a tatárjárástól kezdve ide szivárgó É-i tót szlávság [ cseh(!)

hatásra a XV. sz.-ban keletkezett szóval a mai hivatalos nevén: szlovákság ] a XIX. sz.-ig

Prešporok néven nevezte.

894-ben meghalt I. Szvatopluk; nem a kései legendában kitalált 3, hanem a kortárs

dokumentumokban is rögzített nevű 2 fiának - II. Mojmír, ill. II. Szvatopluk - hatalmi

rivalizálása a morva államkezdeményt szétzilálta. 894 után valamelyik utód mindig a

frankokra, ill. a hozzájuk tartozó bajorokra támaszkodva, katonai segítségükkel igyekezett az

Page 13: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

13

egyeduralmat megszerezni a morva államkezdeményben, 901-ben pedig II. Mojmír frank

vazallusi esküt tett, ekkor államkezdeményébe a frankok Passau-ból 2 bajor grófot és bajor

katonai kíséretüket küldték a tényleges irányításra. {( É-itáliai, ill. Kárpát-medencei

szállásterületeiken kívül ) az ős- és ókori kelta boi/bój törzs-csoport Cseh-medencei

szállásterülete a “Boi-haza/-ország”/Boj(o)∟haem nevet viselte, ebből ered a szláv

Csehország antikizáló Bo’hemia/Böhmen neve; a Duna felső szakasza menti egyik fő boi

törzset pedig néha boio∟man(n)-nak, többnyire baio[v]a∟ri-nak hívták, ebből ered a germán

bajorok és szállásterületük/országuk neve. A latin nyelvű magyar krónikák, gesták latin

és/vagy germán nyelvű forrásanyaga ( az I. Szvatopluk halála utáni, pl. a II. Mojmír-féle

néhány évben odavezényelt ) „boi” haderőről ( is ) beszél, amikor a Felvidék, ill. a Duna bal

parti Kisalföld-rész, továbbá a Morva-folyó vízgyűjtőterülete hét-magyar hon[vissza]foglalási

hadműveleteiről tudósít; ezeket az újkori magyarra fordítások tévesen „ferdítették” „cseh”-

re, lábjegyzetben kétségbe vonva a magyar krónikások hitelességét, megvádolva saját koruk

politikai helyzetének visszavetítésével: holott boi∟m = bajor haderőről, bajor hadvezetésről

- pl. „a bajorok hercegéről” - ír Anonymus is, tehát a hét-magyar hon[vissza]foglalás és az

össz-magyarság kárpátiai államalapítása kortárs, valós hús-vér harci ellenségeiről! }.

A hon[vissza]foglaló hét-magyarok 895/’96-ban a Garamig, a következő években a Morva-,

majd a Thaya-/Dyje-folyóig hatoltak, a túlélő késő avar kori ( részben É-turáni~D-Urál vidéki

rokon ) népek többsége segítette is harcaikat.

A hon[vissza]foglalásaink korát ( is ) kutató régész, képzőművész László Gyula rekonstrukciója

A(z É-i) tót/szlovák nemzeti ébredést alátámasztani igyekvő Pavel Jozef Šafárik [ Gömör

vármegyei származású, kamasz korában a rozsnyói gimnáziumban tanult meg magyarul és

németül; felesége a Vas megyei eredetű magyar nemes ( zsédenyi/de Séden ) Ambrózy

család tagja volt; P. J. Šafárik a szlavisztikában járatossá vált nyelvész, bölcsészdoktor, 1848-

Page 14: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

14

tól a prágai egyetem könyvtárosa ] egy középkori bizánci legenda + némely korai okmányok

téves olvasata és értelmezése révén azt hitte, hogy I. Szvatopluknak volt egy “Predsztav” - a

„Bratszlav”-hoz hasonló nevű - fia is, aki a Braslavespurch nevű várat saját tartomány-

uralkodói székhelyeként alapította, innen a Felvidéknek és a bal parti Kisalföld-résznek a

Garamig~Ipolyig tartó vidékét kormányozva; ezért Šafárik 1837-ben a Preßburg/Prešporok

történelmi megnevezés helyett a Bratislava nevet javasolta… Így a Trianonban művileg

elszakított É-i szomszédjaink mai utódállamának fővárosa egy valamikor a frank-vazallus ó-

morvák elszakadásának megakadályozására épített bal parti hídfő-vár megépítőjének:

Braszlav frank vazallus határőrgrófnak a félreolvasott~félreértelmezett nevét viseli…

Pozsony Brezalauspruch neve elsőként a 907. évi pozsonyi csata kapcsán tűnik fel.

Mi magyarok pedig tudjuk, hogy a NY-i székelység tagjai hol éltek, és helyenként élnek

mindmáig: 1) Nyitra vármegye ÉNY-i részén, tehát Sasvár/Morvaőr vidékén ( ahol még

székely ispánság is szerveződött, ill. emlékét őrizte az önálló Sasvári Főesperesség is ); 2)

Pozsony vármegye Erdőhát ( a Kis-Kárpátok és a Morva-folyó köze ) nevű táján, ( itt is önálló

egyházi szervezet: a Pozsonyi Főesperesség Erdőháti Esperes-kerülete fogta össze

határőreinket, elsősorban a székely-magyarokat, ez a mára teljesen el-szlávosodott - kis

részben morva, nagyobb részt tót/szlovák nyelvűvé lett - Záhorie ); 3) Moson vármegye NY-i

szegélyén és a teljes Alpokalján, így az Őrvidéken, ill. az Őrségben. E NY-i székelyek között

épp úgy voltak a Pozsony nevű székely-magyar nemzetséghez tartozók, mint a K-i ( mai )

székelység É-i csoportjai között is. A hét-magyarok nyilván a Dévénytől lefelé a Duna bal

partján épült vár környékén élő székely-magyar Pozsony népcsoportról, vagy a várnak az ő

nemzetségnevükből származó személynevű korai kapitányáról nevezték el előbb magát a

várat, majd a várost, végül a vármegyét is. Nekünk tehát mindörökké: Pozsony!

A morva államkezdeménynek a Morva-folyótól ( tehát pl. a Morva-torkolatnál fekvő

Dévénytől ) NY-ra eső részéből a Thaya-/Dyje-folyótól D-re eső sáv a Karintiai Arnulf császár

899-es halála következtében hatályukat vesztett szerződések, ill. a beállt ex lex állapot

lehetőségeit kihasználó Hét-magyarok fennhatósága alá került, a morvák kiürítették a

Morva-mező nagy részét, szabad felvonulási területként átadva a magyaroknak.

Kurszán vezér németek általi meggyilkolása után, tehát 904-től a Bécsi-medence~Morva-

mező NY-i határa, mint az új NY-i magyar gyepűrendszer belső határvonala, és az azon kívül

eső gyepűelve, ill. külső gyepű védelmét ekkortól a Morva-folyó jobb parti mellékvize: a

Thaya-/Dyje-folyó torkolata közeli Leventevárból ( német: Laventenburg → Lu’ndenburg, mai

morva Břeclav ) szervezte Árpád fia Levente. A morva nemesség egy része azonnal átállt a

magyarokhoz, pár évtizedes kereszténységét is feladva régi pogány szláv szokás szerint

kutyára esküdött, haját varkocsba fonta, stb.

Közjogilag a maradék [ = közép- és É-morvaföldi ] morva államkezdemény 907-ben azzal a

pozsonyi csatával és magyar diadallal szűnt meg végleg, amelyben a magyarok legyőzték a

frank-bajorokból és a hozzájuk csapódott kis számú morvából álló hatalmas hadsereget.

Page 15: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

15

* * * * * * * * * * * * *

50 évvel ezelőtt, 1964-ben a néhai Csehszlovákia rendezte meg az „Erdészeti egyetemek II.

Nemzetközi Szemináriumát”, ( az I.-t az előző évben Magyarország/Sopron ), ahol Európa minden

ilyen profilú egyeteméről 1 v. 2 egyetemi hallgató képviselte intézményét és a hazáját, így 1964-

ben is „mindenki” ott volt: norvégtól horvátig és skóttól/nagy-britanniaitól bolgárig; a tárgyalási

nyelv angol, német és orosz volt, ( magam az oroszt választottam, de kicsit gyakoroltam a

németet is ), ám minden delegátusnak volt személyi tolmácsa is, ha a négyszemközti beszélgetés

nyelvi okokból akadozna. A sorba látogatott 3 központ és térsége: [ az 1952-ben alapított, a

Magyar Szent Korona Országaiban ( = Magyar Királyság + Horvát–Szlavón Királyság + a Magyar

Tengerpart/Littorale Hungaricum = Fiume és a csatlakozó ’Adria-i tengermellék: térbelileg külön

test/corpus separatum, ám amely Magyarország közvetlen kiegészítő része )/Hungária/( közép-

európai D-szláv: Oger-/Ugarska, NY-i szláv, így szlovák: Uhorsko/Uhersko ) létesült selmecbányai

bányászati(1762)~kohászati~erdészeti(1807) felsőfokú képzés hagyományait 1964 körül már

részben felvállaló ] Zólyomi Erdészeti és Faipari Egyetem ( 1991/’92-től: Zólyomi

Műegyetem/TUZVO azonos nevű karai ), a Börén-vásár/Brno/Brünn székhelyű Agrártudományi

Egyetem Erdészeti Kara, ill. Prága és környékük voltak, mindenütt erdészeti terepbejárásos és

számos kulturális programmal színesítve.

A 2 fős magyar küldöttség Sopronból bejelentett vezetőjeként a zólyomi megnyitó ünnepségen [(

témánként/féloldalanként mondva~lefordítva ) saját döntésem alapján ebben a sorrendben ! ]

magyarul→szlovákul→oroszul→németül olvastam fel a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem

/SEFE/ üdvözletét és jókívánságait, ill. mondtam néhány gondolatot az össz-európai erdészeti

szakmai együttműködésről. ( Az angol szinkrontolmácsolást az egyik nyelven sem beszélők

fülhallgatón hallgatták ). [ A delegátusokon kívül a hatalmas terem hallgatósága a zólyomi

egyetem - messze túlnyomó többségben szlovák anyanyelvű - oktatóiból, kutatóiból, meg

zólyomi és térségi erdőgazdaságok mérnökeiből, továbbá ottani korabeli államigazgatási

vezetőkből tevődött össze: a tolmácsot teljesen kihagyó szlovák nyelvű szövegem valódi

meglepetésként hatott, és befejeztekor e gesztust vastapssal jutalmazták, csak ezt követően

tudtam a szakmai gondolatokat oroszul és németül is elmondani ↓; ( 22 és fél éves voltam…)].

Page 16: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

16

Prágában még tartott az előző évben megkezdett ünneplés a [[ Saint-Germain-en-Laye-ban

és Versailles-Trianon-ban nagyhatalmi diktátumokkal/erőszakkal művileg kreált, 1938/’39-

ben részben felosztott, részben feloszlott, 1945-ben sem népszavazással, hanem nagyhatalmi

döntéssel, szovjet haderő „felügyeletével” - Kárpátalja elcsatolásával, a „pozsonyi hídfő”

hozzácsatolásával - újra összekényszerített, 1992. december 31.-én felbomlott ]] cseh-

szlovák államiság szerintük ősképe és szláv államalkotó jellegének hangsúlyozása céljából,

Konstantin/Cirill és Metód Morvaföldre érkezésének kerekszámú évfordulója kapcsán:

»863~1963 --- 1.100 [[ sto tisíc ]] let od příchodu sv. Konstantina a Metoděje na Velkou

Moravu« címmel látványos kiállítást rendeztek a prágai Várban/a Hradzsinban, jelesül a Szt.

Vitus-székesegyház egyik mellékhajójában. Az ott kifüggesztett térképek szerint a „Nagy”-

Morva „Birodalom”-hoz tartozott Krakkótól és Sziléziától a teljes Csehországon és Ausztria K-

i felén át a Tiszától NY-ra lévő szinte teljes Kárpát-medence, a Dráva és a Maros vonalától D-

re eső, bolgár megszállta részeket kivéve. A paravánok szövegei szerint a 2 szent ebben a

“nagy-morva királyságban” évtizedekig főpapként tevékenykedett, a szláv nyelvű liturgia

inspiráló ajándékaként “a birodalomban” soha nem látott jólét, bőség honolt, „lásd pl. az ide

bemutatásra a múzeumokból elhozott morva vitézi sírokat, azok gazdag sírmellékleteivel”.

Nos, a székesegyház oldalhajója járófelületének egyes márvány-kőlapjait felbontva és vastag

üveg fedlapokkal helyettesítve, a gödrök homok-ágyába valóban oda „készletezték” 10~15

morva harcos teljes csontvázát, parádés ötvösművészeti és kerámia mellékletekkel.

Mindezeket egy csinos cseh idegenvezető hölgy szakvezetése is kiegészítette/színezte. A

több mint 30 főnyi külföldi erdőmérnök-hallgató csak ámult és bámult, hiszen az otthoni

középiskolai tanulmányaik során még csak nem is hallottak erről a „morva, tehát cseh-

szlovák” csodáról.

Az ifjú cseh hölgy ismertetésének befejeztekor, néhány lélektani pillanatot kivárva,

megszólalt a gonosz Bolla S., mondatonként önmagát fordítva oroszból németre, ( a személyi

tolmácsom pedig mindent “cseh-szlovákra” és angolra ): „Ugye észrevettétek a csontvázakon

azt a különös rítust is, hogy mindegyikük koponyája pontosan ketté van hasítva átlósan. Ez

azonban nem rítus: minden szétvágást valamelyik magyar ősöm követte el”… A döbbenet

általános volt, többen azt hitték, hogy rosszul értették. A bájos idegenvezető hölgy pedig

kicsit pironkodva egészítette ki a saját mondandóját: a páratlan fontosságú „Veľká” Morava a

honfoglaló hét-magyarok alig néhány lovas rohamának esett áldozatul, valóban ezt is

mutatják a kettészelt kobakok… Esti sörözgetéskor a mintegy 30 főnyi delegátus igencsak

érdeklődni kezdett arról, hogy kik is azok a magyarok, és honnan jöttek, meg hogy azóta mit

csináltak. Mondtam nekik, többek között, hogy Zólyomtól Pozsonyig, ill. Dévényig a több

mint 1.000 évig fennállt Magyarországon jártunk/jártak ők is, amely csak az I.VH gyalázatos

lezárása óta tartozik más államhoz, ezért nem reklámozták ezt a tényt a különben nagyon

kedves házigazdák sem Pozsonytól K-re, sem a Kárpátoktól NY-ra.

Page 17: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

17

* * * * * * * * * * * * *

http://epa.oszk.hu/00400/00458/00079/2004honap7cikk666.htm --- Gondolatok az

avarokról és az avar továbbélésről: „Mint azt már néhány évtizede Tomka Péter [[

diplomamunkájának címe: Avar kori lovas-temetkezések és belső ázsiai kapcsolataik; dr.

Tomka Péter Győr-Moson-Sopron megyei régész, mongol szakos előadó, történész ]] röviden

összefoglalta, a korszakra vonatkozó írott források és a régészeti leletek egy része arra utal,

hogy az avarság népi továbbélésével egészen a magyar honfoglalásig számolhatunk. E to-

vábbélés bizonyítékai közt említhetjük pl. a uar~hion népnévből magyarázható Várkony hely-

neveinket; a magyar nyelv honfoglalás előtti bolgár-török jövevényszavainak egy rétegét, ta-

lán a korai helyneveink történészeknek-nyelvészeknek oly sok gondot okozó ismeretlen ere-

detű rétege egy részét, koporsó szavunkat és egyes temetkezési szokásokat, a korai bizánci

és nyugati kereszténységre utaló nyomokat, a bika alakjában egymással viaskodó táltosok és

a samanizmusra utaló egyéb jelek meglétét a magyar folklórban, népmeséink közt a

Fehérlófia történetet és ( ha nagyon kérdőjelesen is ) talán a hun~magyar rokonság hitét is.

… az avarokat éppúgy a magyar népet alkotó elemek közé sorolhatjuk, mint pl. a kabarokat,

vagy az itt behódolt szlávokat, avagy a később csatlakozott besenyőket, jászokat, kunokat”.

E térképet ↑ feltétlenül egybe kell vetni a következővel ↓:

Page 18: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

18

( E hét-magyar honfoglalás és magyar államalapítás kori térképen kiemeltem ↑ a késő avar kori

leleteket jelző négyzetet, és igen fontos a lakatlan területek - fehéren hagyott - feltüntetése is; a

magashegységekben~havasokban, jelesül pl. a Felvidéken is. Minden egyéb, ettől eltérő, az egészet

összefüggő tömbként „szláv → ó-szlovák szállásterületként” feltüntető/”kifestő” ábrázolás: szlovák

nacionalista álmodozás és/vagy történelem-hamisítás. B.S. )

Avar~magyar kardok, [ és ( tatár-/mongol-járás kori ) szeldzsuk-, ill. oszmán-török szablya ]:

Page 19: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

19

A pozsonyi csata = a pozsonyi magyar diadal.

DNY-on 906-ra a magyarokhoz tartozott a teljes Dráva-Száva köze + a Száva jobb parti vízgyűjtőterülete is, szabad átjárást biztosítva Itália és DNY-Európa felé.

Maguk a germán-frankok mondták fel a Karintiai Arnulf keleti frank/német király, ill. császár által korábban megkötött szövetségi szerződéseket a magyarokkal, hivatkozva az uralkodó 899.11.08.-i halálára, mint hatálytalanító eseményre. A frankok és frank-vazallus bajorok - ekkortól már a saját öntudatuk, önmegnevezésük szerint is: a németek - először akkor bőszítették fel a magyarokat, amikor Kündü ( a magyar krónikák latinos átírásában: Kond’ ) vezér fia Kurszán-t, Árpád nagyfejedelem vlsz. fővezéri rangú vezér-társát béketárgyalás címén 904-ben a mai Németóvárra/Deutsch-Altenburg-ba csalták, majd utána a lakomán orvul legyilkolták, kíséretének tagjaival együtt. A németek ezt a gaztettüket tervezett hadjárat-sorozatuk első fontos győzelmének tekintették. Végső céljuk a teljes Kárpát-medence, de legalábbis a korábbi frank megszállással érintett terület elfoglalása volt, hadjárat-terveiket pedig szinte keresztes háborúként próbálták beállítani. A magyarok azonban azonnal kiszorították és/vagy felszámolták a német helyőrségeket, egészen az Enns-folyó torkolatáig, vagyis pontosan az Avar Birodalom egykori külső gyepűjéig.

Ekkoriban már IV. vagy Gyermek Lajos ( sz.: 893 ősz, 897-től = 4 éves korától hivatalos

trónörökös ) volt a keleti frank/német király, [ gyámság alatti ] trónra lépésétől ( 900.02.04. )

már általánossá kezd válni a Keleti Frank Királyság megjelölésére a „Német Királyság”, ill. a

„Németország ( Alemannia, Germania )” önmegnevezés. A Karintiai Arnulf által a

magyarokkal kialakított együttműködés helyébe a gyermek király kiskorúsága idején a

gyámságot gyakorló főpapok - leginkább a mainzi érsek - tanácsára legalább Pannónia

visszahódítása lett a német állami cél. A németek azonban a magyar csapatmozgásokat,

hadműveleteket, vagy a külső gyepűk magyar kijelölését és működtetését képtelenek voltak

kivédeni, ezért a mainzi érsek és a konstanzi püspök gyámsága alól nagykorúsítással 907

elején éppen csak felszabadult, 14 éves Lajos egyik első királyi parancsába adta:

„decretum… Ugros eliminandos esse” – „elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak!”

A németek cselként a rendes évi májusi regensburgi seregszemléjükkel álcázták a haderők

összevonását, a gyülekezést: sikerrel, mert a magyar felderítés ekkor még nem riasztotta a

honvédelem erőit, így nem is történt össz-kárpátiai/”Hetedhét-országos” mozgósítás. A

német király a támadással, ill. a hadműveletek levezénylésével Luitpold ( ritkábban Liutpold

alakban írt, mai alakban Leopold nevű ) [ 899-től ] bajor herceget és Theotmar salzburgi

érseket bízta meg. Maga a kamaszkorú király Regensburgból az Ennsig kísérte el a hadakat,

majd Ennsburg várába beköltözve várta a híreket.

Korabeli források szerint a bajor hadsereg 907. június 17.-én indult meg Enns-vár/Ennsburg

alól a Duna mentén K-re. Ez a dátum és a csata dátuma közötti különbség megfelel a korabeli

katonai alakulatok mozgási sebességének. Sem a német, sem pedig a magyar sereg méretére

vonatkozólag nincs pontos számadat. Ami ismerettel rendelkezünk, az a korabeli

Page 20: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

20

nekrológiumok ( halottas anyakönyvek ) írásaiból maradt ránk, a hadműveleteket pedig

magyar és nyugati hadtörténészek rekonstruálták.

A mára eltűnt korabeli forrásokból is merítő Aventinus/Johann Georg Turmair ( „a bajor

Hérodotosz” ) Annalium Boiorum septem libri/„A Bajor Évkönyvek hét könyve” béli leírása és

az ún. Nagyobb Salzburgi Évkönyvek szerint a német sereget két hadoszlopra osztva az

egykori római limes nyomvonalát követve, de a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi ( a

Duna bal parti ) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold herceg, bajor prefektus volt; a

délié ( a Duna jobb partié ) pedig Theotmar érsek, ez a déli hadtest a kikövezett római

utakon viszonylag kényelmesebben tudott haladni, ezért a 2 parti hadmozdulatokat

folyamatosan össze kellett hangolni. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az

utánpótlást és a hadtápot biztosító flotta, egy Sieghardt nevű katona parancsnokságával. A

déli hadoszlop 25 km/nap átlagos menetteljesítménnyel haladva június 24.-én kelt át a Bécsi-

erdő Duna felőli lejtőjén, belépve a Bécsi-medencébe.

A magyar gyepű-/határvédelmi erők a riasztást követően azonnal elindultak a

gyepű/gyepűelve sáv mélységébe, hogy kihasználva a magyar könnyűlovasság

mozgékonyságának a Bécsi-medencében és a Morva-mezőn megfelelő terep előnyeit,

állandóan zaklatva a túlerőben lévő ellenséget, lassítsák annak előnyomulását.

A nekrológiumoknak a püspökökre vonatkozó korai dátumai azt valószínűsítik, hogy a Duna

déli oldalán vonuló hadban igen magas számban voltak egyházi méltóságok. A számítások azt

mutatták, hogy e német hadoszlop nagy része a Fischa-folyó környékéig bár a

meggondolatlanul egyéni akciókba bonyolódó némelyik egyházi személy halálával, mint

veszteséggel, de sorsdöntő ellenállás, komoly csatába bonyolódás nélkül vonulhatott K felé.

E jobb parti németek - megerősödve a római kövezett utakon érkező további erőkkel -

tovább nyomultak, és június 29.-ére mintegy 15 kilométerre megközelítették a Pozsonnyal

szemközti jobb partot, vagyis a mai Deutsch-Altenburg, Köpcsény, Járfalu, ill. Ligetfalu

térségét.

A Duna bal parti, sokkal kedvezőtlenebb, mert római kövezett utak nélküli terepen felvonuló,

így nagyon elfáradt német hadoszlopnak a magyarok a Morvamezőn akadályokat, ill.

csapdákat állítottak, színlelt megfutamodásokkal magukra vonva a támadók figyelmét:

bekerítésre ( tőrbecsalásra ) alkalmas területre csalogatták a harcokban kifáradt németeket.

Ezzel a Luitpold vezette északi német hadoszloppal a Morva folyónál - 15 km-re Pozsonytól

- július 1.-jén vették fel a harcot a hét-magyar, a NY-i székely-magyar és vlsz. egyes kabar

csapatok: egy részük a Kis-Kárpátok és a Morva-folyó közé visszavont, eredetileg Árpád fia

Levente herceg Thaya-/Dyje-menti határvédelmi seregébe tartozókból állt, más részük a

Kisalföld bal parti ( csallóközi, a Vág-menti/későbbi nevén Mátyus-földi, és a Nyitra-Zsitva

tágabb környéki ) magyarokból.

Page 21: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

21

A magyar honvédelem mozgósított főerői a Duna déli, azaz jobb partjára összpontosultak,

mivel az átkeléssel egyesíteni szándékozott német támadóerő is az e part menti, ill. innen

elágazó római kövezett utakon akart behatolni az ország belsejébe.

A tulajdonképpeni pozsonyi csata 907. július 4. és 7. között, ezen belül a döntő ütközet-

sorozat július 4.-én és 5.-én zajlott le, Pozsony ( a kortárs német írásokban: Braslavespurch

vagy Brezalauspurc ) közvetlen közelségében. Európa középkori történelmének egyik

legjelentősebb ütközetéről van szó.

A magyarok egyik fő célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de térben megosztott

ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a bal parti, azaz É-i

csapatok átkelését, ill. az utánpótlás meg a hadtáp lehetőségét kellett megakadályozni. Így a

csata első napján taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt flottaparancsnok is

csak néhányad magával menekült meg, s vitte a hírt a német királynak Ennsburg-ba. A magyar

csapatok lovas íjászai július 5.-re lényegében felőrölték a Luitpold herceg, prefektus vezette

Duna bal parti, vagyis az É-i német seregeket is, de megsemmisítették a Theotmar érsek

vezette Duna jobb parti, azaz déli német hadtestet is.

A két partot együtt számolva a június 28.-tól kezdődő nagyobb összecsapásokban, majd a

sorsdöntő pozsonyi csatában a német veszteséglista részeként a német „vezérkarból” elesett

többek között a király kancellárja, maga Luitpold herceg, prefektus, fővezér, Theotmar/Ditmár

salzburgi érsek, továbbá 2 püspök, 3 apát, és 29 főnemes, köztük 19 gróf. [ Korunkban a

többségük sírját tudományos célból felnyitották: csontvázukon ma is láthatóak a halálos

csapások vágás-nyomai, esetenként a halálos dárda- vagy nyílhegy behatolások nyomai ].

Kortárs adatként a halotti anyakönyvi bejegyzéseken túl ( latinul ) csak néhány szűkszavú

német évkönyvi bejegyzés maradt ránk:

Sváb évkönyv:

907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Luitpold herceget ( bajor határőrgróf

) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek

Page 22: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

22

meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták.

907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok.

Salzburgi évkönyv:

907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál ( Pozsony ) július Nonae-je 4.

napján (( = július 4.-én )).

A csata a keleti frank/német seregek megsemmisítő vereségével végződött. Az üldöző magyar

lovasság megölte az utolért menekülőket is, majd Ennsburg-hoz érve színleg megfutott. A vár

őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette

az „üldözőket”. A menekülő német király is csak nehezen jutott el Passauig, Gyermek Lajos

székhelyét áttették Bajorföldről az akkor a Rajnáig terjedő, a magyaroktól távolabbi, ezért

biztonságosabbnak vélt Frankföldre.

A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, amely folyó nem csak 955-ig ( a Lech-

mezei csatáig, tehát közel fél évszázadon át ), hanem az után is a külső magyar

gyepű/államhatárvonal lett. A Hét-magyar hon[vissza]foglalás a sorsdöntő pozsonyi magyar

csatával, diadallal fejeződött be, egyben ez volt a magyarság kárpátiai első honvédő

háborúja.

A pozsonyi csatához a Hét-magyar Nagyfejedelemség belső területei haderejének

mozgósítására nem volt idő. Magyar erőkkel a Dunántúlról, valamint a Garam, főképpen

pedig a Zsitva és a Nyitra folyó, ill. a Kis-Kárpátok közéből, továbbá a Kis-Kárpátok és a Morva-

folyó közé visszavont, eredetileg Árpád fia Levente herceg Thaya-/Dyje-menti határvédelmi

seregébe tartozó pl. székely-magyarokkal számolhatunk. Minden jel szerint a magyarok a

pozsonyi csatában a békében is hadra fogható, azonnal alkalmazható, főként könnyűlovas

haderőt ( a törzs- és nemzetségfők állandó katonai kíséretét ) alkalmazták, fogták hadra. A X.

sz. első harmadában a Nagyfejedelemség központja ( így Árpád nagyfejedelem téli szállás is )

még a Bodrogköz tágabb térségében volt, ám a váratlan német támadás okán a Felső-Tisza-

vidéken állomásozó fejedelmi katonai kíséret többségének vlsz. nem volt lehetősége részt

venni a pozsonyi harcokban. Annál inkább a Duna menti nyári szállásain tartózkodó Árpád

nagyfejedelemnek, és fiai közül - a mindenkori NY-i határvédelmet vezető, Thaya-/Dyje-

menti székhelyű Leventén túl - a nyitrai dukátus területén tartózkodó Üllő-nek, és az É-

Dunántúlon tartózkodó Jutocsa-/Jutas-nak, ill. közvetlen kíséretüknek. Összességében az a

katonai szakértők véleménye, hogy a pozsonyi magyar diadal a honvédők hősiességén és a

hazai terep ismeretén túl a Nyugaton akkor még ismeretlen lovas-íjász harcmodorunknak

tudható be. Magának a már korosodó Árpád nagyfejedelemnek a pozsonyi hadműveletek

szellemi irányításában betöltött szerepét a magyar emlékezet is fenntartotta, sőt, utóbb olyan

fennkölt gondolat is született, hogy honvédő harci cselekmény közben hősi halált halva itt

áldozta életét a hazáért. A szakrális adottságokkal is teljes, karizmatikus nagyfejedelem

azonban valószínűleg nem vett részt konkrét harci cselekményben, ám jelenléte bizonyára

lelkesítette a magyar harcosokat, miközben fiatal kori hadviselési élettapasztalatait vezérkari

Page 23: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

23

szinten alkalmazva érdemben is hozzájárult a világraszóló pozsonyi magyar diadalhoz.

A magyar határvédelemben a gyepű = határvonal őrhálózata az információ-szerzést és

határellenőrzést, támadás esetén a riasztást szolgálta, a gyepűelve = határőrizeti sáv,

biztonsági zóna rendeltetése pedig az ellenség behatolásának késleltetése, lehető

megsemmisítése volt. Nagy valószínűséggel éppen a pozsonyi csatához vezető

meglepetésszerű német felvonulás váltotta ki azt a honvédelmi intézkedést, hogy a nyugati

határon a korábbi „2 gyepű közötti 1 gyepűelve” rendszert a „3 gyepű közötti 2 gyepűelve”

biztonságosabb rendszerre cserélte fel az államvezetés. A magyarokhoz a pozsonyi magyar

diadal utáni időkben csatlakozó, az országba beköltöző turáni testvérnépek többségét e

határvédelmi rendszer működésére széttelepítve, határőrizeti kedvezményekkel ( pl.

adómentességgel ) felruházva. Ugyanebbe a rendszerbe illesztették bele Árpád-házi

keresztény királyaink a királyi erdő-óvóknak - erdészeti szakmai elődeinknek - az

államhatárokig nyúló erdőispánsági szervezeteit is.

A németek ( tehát a bajorok és a frankok is ) 910-től már adót fizettek a magyaroknak, a

magyarok 911-től már a Rajnán túlra is hadjáratokat vezettek; a magyarok kiirtását elrendelő

Gyermek Lajos német király ugyanebben az évben ( 911.08.20. ) halt meg.

A pozsonyi magyar győzelmet követően egészen II. Konrád 1030-as támadásáig - 123 évig -

nyugati támadó hadsereg nem merészkedett magyar területre lépni.

Szellemtörténeti és történelem-szemléleti tekintetben a pozsonyi csata a német történelem

legnagyobb vereségének, s a legnagyobb veszteséggel járó eseményének számított sok

évszázadon keresztül. Ezért is igyekeztek aztán az általuk megnyert, 955. évi augsburgi csatát

úgy beállítani, mintha azzal kiköszörülték volna a Pozsonynál elszenvedett csorbát. Azonban

számunkra a Lech-folyó mezején elszenvedett vereség messze nem járt olyan súlyos

következményekkel, mint a németeket Pozsonynál ért veszteségek. Hiszen az augsburgi

csatával mi területet nem veszítettünk, míg a pozsonyi csata után a németek igen. Mégpedig

óriási mértékűt, hiszen az új magyar-német államhatár egészen az Enns vonalára tolódott ki.

A jól ismert augsburgi ( más néven Lech-mezei ) 955. évi csatát a magyarokra nézve

katasztrofális vereségnek igyekeznek leírni mind a német, mind az őket szolgaian másoló

labanc-lelkű honi történészek is, mondván, hogy e súlyos kudarcunk „zárta le a kalandozások

korát”. E logika nem veszi figyelembe és/vagy elhallgatja, hogy Bulcsú, Lél és Súr vezérek

tragikus pusztulása, a megcsonkított gyászmagyarok haza küldése ellenére az Enns folyó

melletti határ továbbra is szilárdan a magyarok ellenőrzése alatt maradt, és semmilyen

területi veszteséget nem okozott a magyarság számára ez az ún. „hatalmas vereség”.

Emellett az augsburgi csatában a németek is igen súlyos veszteségeket szenvedtek, hiszen

elesett maga Konrád herceg és Ulrich püspök is, több ezer honfitársával egyetemben.

A pozsonyi magyar honvédelmi diadal fényét, ragyogását nem homályosítja el semmi.

Page 24: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

24

Kitekintés.

A kárpátiai ( Kárpátia = a teljes Kárpát-koszorú és a teljes Kárpát-medence együtt ) Hét-

magyar államalapítástól kezdve ( IX./X. szf. ) a közép-avar kori ( VII. sz. utolsó negyedének

eleje ) népmozgásokkal érkezett székely-magyar hon[vissza]foglalók közül a gyepűktől

távolabbi szállásterületeken élők többsége is elsősorban határvédelmi feladatokat, és az

ezzel járó kedvezményeket ( pl. önkormányzat, adómentesség ) kapott, főként a X./XI. szf.-tól

megszervezett szentistváni keresztény Magyar Királyság határvidékein, ld. szállásterületeiket

pl. a Kis-Kárpátok~Morva-folyó közötti Sasvári/Morvaőri határőrvidéken, ill. a mai

Székelyföldön, ( utóbbi É-i felébe települtek át egyes morvaőriek is, ill. tömegesen a Bihar- és

a Szatmár-térségiek ). A többi székely-magyar szállásterületen élők betagolódtak az

államigazgatási és egyház-szervezetbe, ( utóbbiban esetenként önálló esperességeket kapva

), közülük az Őrvidék és az Őrség népe, továbbá a tolnai~DK-somogyi~ÉNY-baranyai

székelység - származástudat és/vagy nyelvjárás és/vagy népszokások formájában -

mindmáig megőrizte székely-magyar eredetűségét; a többi tömb népességéből a [ ( közép-

és késő-avar kori ) *Boš’ga(r)/( frank/germán→német ) Poschega’/( Dinaricum-i

szláv→horvát, bosnyák ) „áthallással” Požega →] pozsegai, ill. a temesközi~hunyadi

székelységet, majd ( a germán szászok behívásakor ) a D-erdélyieket/királyföldieket is „a K-i

végekre” költöztették; a szepesiek~sárosiak nagy része pedig a tatárjárás áldozata lett.

A hét-magyarok kárpátiai államalapítása után Moldovában és a Havasalföldön, + Bulgária Al-

Duna jobb parti síkvidékein török nyelvű törzsszövetségek népei éltek: előbb besenyők, majd

ogúzok/’úzok, utóbb kipcsák-kumánok/kunok, közülük a bebocsátást kérők szállásterületeket

kaptak Magyarországon, magyar állambiztonsági megfontolásokból kisebb csoportokba

széttelepítve, többségük határvédelmi feladatokat kapva; a közvetlenül a tatárjárás előtt és

után behívott/beengedett kunok az ország közepi meszes homok-pusztán és szikes gyepeken

kaptak tömbös szállásterületeket, önkormányzattal/autonómiával.

A hon[vissza]foglaló Árpád nagyfejedelem vezette kárpátiai Hét-Magyar Törzsszövetség - a

XI. sz.-tól a királysági államforma vármegye-szervezetében és a latin kereszténység

általánossá léte idejétől a népi emlékezetben: Hetedhét uruszág/ország - hadseregei 907-

ben Pozsonynál egész Közép-Európa hatalmi viszonyait, berendezkedését évszázadokra

Page 25: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

25

meghatározó jelentőségű, az ellenséget megsemmisítő diadalt arattak az egy évszázaddal

korábbi „Nagy” Károly-i Drang nach Osten gyarmatosító szellemiségét fenntartó Keleti

Frank/Német Királyság inváziós hadseregei fölött. Az ezt követő években a magyarok néhány

erő-demonstráló és/vagy megelőző csapás jellegű hadjáratot vezettek a Weser mente, az

Elba torkolata, ill. a Rajna nagykanyarja térségébe.

A pozsonyi magyar diadal után egy évtizeddel viszont már NY- és D-Európa helyi uralkodói az

egymás elleni hatalmi harcaik kapcsán versengtek a magyarok szövetségesként

megnyerésére. 907-től 947-ig - ( nagykorúságáig Szabolcs régenssége mellett, majd

önállóan ) Zsolt, őt követően Falicsi/Fajsz nagyfejedelem idején - a magyarok ( ritka

kivételeket leszámítva ) kizárólag szerződésekben rögzített feltételek mellett, hadi

szövetségesként vállaltak NY-on és D-en harci feladatokat, ( a hadjáratoknak már csak a

költségtényezői okán is szó sincs a megtévesztő nevű „kalandozásokról”; a megrendelő

szerződő fél pedig a részben nemesfémmel fizetés kiegészítéseként egyetértően vette

tudomásul, hogy a magyarok az ő ellenfelei területén „természetbeni” hadizsákmányt is

szerezzenek ).

A magyarok NY-i hadjáratainak a hadsereg foglalkoztatásán túli általános célja volt még,

hogy a magyar nemzet etnogenézisébe természetszerűen beilleszkedő közép- és késő-avar

kori kárpátiai magyar - főként: székely-magyar - és rokon népek vonatkozásában is,

államiság szempontjából is(!) méltán jogelődnek tartott Avar Kaganátus „Nagy” Károly

hadvezérei által kifosztott kincstára NY-on „szétosztogatott” értékeit visszaszerezzék; [ ha

azok idő közben megsemmisültek, akkor nemesfém, stb. műtárgyakkal ellentételezzék ].

Amit a germán-frank és/vagy a proto-bolgár inváziós rablóbanda nem talált meg, tehát nem

tudott elhurcolni: a kárpátiai késő avar kori önálló ötvösművészet remekei közül pl. a

Torontál vármegyei nagyszentmiklósi kincs,

--- ebből ↘ a bikafejes arany ivócsanak...

Page 26: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

26

... és az ún. 2. sz. aranykorsó egyik díszítése: győztes avar fejedelem, mint páncélos lovas.

A nagyszentmiklósi kincs 23 edénye a VIII. sz. legvégén valamelyik legmagasabb rangú avar

kori méltóság tulajdona lehetett. Vagy a család, vagy a kincstárnoka menekítette, rejtette el

a földbe a proto-bolgár kán inváziós hadseregének 803/804-es támadásakor.

A késő avar kori kárpátiai központú önálló szellemi kultúra egyik jeleként a nagyszentmiklósi

aranyedényeken is számos ún. kárpát-medencei rovásfelirat látható,

http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rp%C3%A1t-medencei_rov%C3%A1s%C3%ADr%C3%A1s .

Ilyen a szarvasi csont tűtartó is, 57 olyan írásjellel, amelyek megegyeznek a nagyszentmiklósi

kincs rovásírásával. A kárpát-medencei rovás-abc egy 1996-os kiadású érmén --- a szarvasi

csont tűtartó ábrájával és a rajta lévő szöveg értelmező olvasatával, mai magyar nyelven:

Page 27: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

27

A kárpát-medencei rovásjelek alkalmasak voltak mind türk, mind magyar nyelvű szövegek

leírására, és mindmáig tovább élnek az ún. székely-magyar rovásírásban.

Munkácsy Mihály-1893: Honfoglalás ( részlet )

* * * * * * * * * * * * *

A mai D-franciaföldi occitan Gerbert d’Aurillac-ból lett II. Szilveszter pápától kapta meg

Árpád-házi Vajk/István keresztény nagyfejedelem a független Magyarország királyi

felségjelvényeit. Szt. István apostol-királyunk - a II. Baszileiosz bizánci császárral 1018-ban

kötött szerződésük alapján - biztosította a Magyar Királyságot harántoló keresztény

zarándokút használatát, és a magyarhoni + az országon áthaladó zarándokokat ellátó

intézményeket ( kolostor, zarándokház ) alapított egyfelől Konstantinápolyban és ( 1027 után

) Jeruzsálemben, másfelől Ravennában és Rómában. Árpád-házi Szt. László király

megalapította a zágrábi püspökséget ( 1091, templomát Szt. István királynak szentelve ). [ A

NY-balkáni hegyvidéki Ó-Horvátország + a dalmát partvidék Árpád-házi Könyves Kálmán

király révén a Magyar Szent Korona felségterületének perszonáluniós része lett (

1102/1105~1918 )].

A pozsonyi magyar diadal, majd a keresztény Magyar Királyságot fenyegető támadások

visszaverése, tehát a honvédelem előbb Muhiig, az ország újjáépítése után Mohácsig és az

oszmán-török uralomig, a török kiverése és az ország újjáépítése után Trianonig

Page 28: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

28

határozottan magyar kézben tartotta a kárpátiai magyar nemzeti szállásterületeket, a

magyar hazát, a keresztény időkben a Magyar Szent Korona szellemiségének kisugárzása

révén is. A trianoni diktátumban összetörték és szétdarabolták, ami összetartozik. A 150

évnyi török idő okozta széttagoltság alatt végig hitt a magyarság az újraegyesülésben, és

minden lehetőt megtett ennek érdekében. Trianon óta 93 év telt el, ha nem számoljuk a pár

évnyi erkölcsös és jogos magyar revíziót. Ma hiszünk-e a kárpátiai magyarság

újraegyesülésében, és megteszünk-e minden lehetségest ennek érdekében?

Szimbolikus jelentőségű, erőt adó tett a mai államterület legidősebb - több mint 800 éves -

kocsányos tölgye, az Árpád-fa makkjaiból, genetikai utódaiból nevelt, a 7 hon[vissza]foglaló

vezér emlékfácskájaként elültetés az ős-öreg, 1942 óta védett fa mellé félkörívben,

Héderváron, a Boldogasszony-kápolna kertjében, 2014. augusztus 9.-én. A közös

emléktáblán kívül minden egyes most ültetett tölgyfa faragott egyedi táblát is kap, az illető

vezér nevének latin betűs és - javaslatomra, a jelen lévők egyhangú döntése alapján -

magyar rovásírásos feltüntetésével.

* * * * * * * * * * * * *

A hédervári Árpád-fa a szentistváni alapítású Pozsony, Moson és Győr vármegye

hármashatár-pontja volt 1578-ig, egykori lombkoronája alatt közös megyegyűléseket is

tartottak, döntéseket hozva az országrész közös ügyeiről és a Magyar Szent Korona

felségterülete itteni honvédelméről.

A Felső- és Közép-Szigetközben csakis a Mosoni-Dunaág melletti, ill. közeli bal parti

települések tartoztak a szentistváni Moson vármegyéhez, mint Arak, ( a tatárjárás után

Novák is ), ( Magyar-)Kimle, Kálnok, Halászi, Feketeerdő, a jobb partiak közül Mecsér, (

Horvát-)Kimle, Moson, Magyaróvár, Bezenye, Rajka, Csúny, és a Dunaág kiágazása felett még

Oroszvár is. 9 évszázadnyi időtartamban Pozsony vármegye része volt az Árpád-kortól 1884-

ig a szigetközi Kiliti, Püski, Remete, Lipót, Darnó és Zseli.

Még az 1884-es közigazgatási átcsatolás után is Pozsony vármegyénél maradtak a Nagy-

Duna bal parti, azaz csallóközi anyatelepülések jobb parti, azaz szigetközi filiái, „szigetei”,

mint a Csölösztőhöz és Révkörtvélyeshez tartozó, azok szigetközi határrészének számító

Csölösztő-sziget, a Tejfaluhoz tartozó Tejfalu-sziget, a Doborgazhoz tartozó Doborgaz-sziget (

mára ez önálló nevű községünk ), a Keszölcéshez tartozó Sérfenyő-sziget, a Vajkához tartozó

Cikola- és Nagysziget, a Sűlyhöz tartozó Sűly-sziget ( ezek együttesen mára: Dunasziget nevű

községünk ), végül a csallóközi ( ma: Nagy-)Bodakhoz tartozó szigetközi ( mai Kis-)Bodak.

Jelenlegi erdészeti~természetvédelmi szakmai, továbbá kultúra-történeti és családi

rendezvényünk hátra lévő részében tehát mindvégig Szigetköznek eredetileg Pozsony

vármegyéhez tartozó részein fogunk tartózkodni.

Page 29: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

29

Az Árpád-fa 2001.06.23.-án, az Országos Erdészeti Egyesület Győr-Moson-Sopron megyei

Magánerdő Gazdálkodási és Környezetvédő Helyi Csoportja korábbi szakmai és családi

napján ...

Page 30: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

30

... és a cement-tömítőanyag eltávolítása, majd a 2007-es viharkár túlélése után: 2014.08.09.-

én, az Országos Erdészeti Egyesület Győr-Moson-Sopron megyei Magánerdő Gazdálkodási és

Környezetvédő Helyi Csoportja szakmai és családi napján, amelynek ünnepi részébe

Hédervár polgárai is bekapcsolódtak

--- az ős-öreg Árpád-fa csonkján termett magokból/makkokból nevelt 7 fácskának a nemzeti

újjászületés hitében és reményében a hon[vissza]foglaló 7 vezér tiszteletére elültetésekor:

Page 31: POZSONY --- 907. - Palmito1 POZSONY --- 907. Előzmények a magyarok össz-európai jelentőségű Pozsony környéki diadalához. A germánok a Magdeburg~Osnabrück vonalnál délebbre

31

Nemzeti imádságunk eléneklésével kértük Istent, hogy Pozsony, Moson és Győr vármegye

hármashatárán is adjon újabb évezredet a Kárpátok koszorúzta haza magyarságának:

* * * * * * * * * * * * *

A magyar nemzeti re-integrációs újjászületés céljához igazodva semmivel nem pótolható

mindennapi tettünk kell, hogy legyen Isten segítségének a kérése a magyar nemzeti

ügyért, az “ora” = “imádkozz [ érte ]” mellé a “labora” = “dolgozz [ érte ]” parancsát is

naponta teljesítve.

Írta, és a 7 hon[vissza]foglaló vezér emlékfácskái ünnepélyes elültetésének lélek-emelő

pillanatait, majd közös imádságként a Himnusz eléneklését követően a Boldogasszony-

kápolnában a fentiek lényegét elmondta

( : Bolla Sándor : )

A 2014.08.09.-i ( 3 utóbbi ) fényképet B. Edina készítette.