13
EGY RITKA EMAILOS FIBULA ALMÁSFÜZITŐ VICUSÁBÓL HORVÁTH FRIDERIKAAz alábbi ismertetésben Almásfüzitő vicusából 2000-ben előkerült emailos fibula kerül közlésre. A fibula jelentőségét képi ábrázolása adja, melynek párhuzama Pannoniából eddig nem ismert. A fibulán megjelenő keveréklényt a Cerberussal azonosítjuk, ami a fibula nemzetközi irodalomban fellelhető kutya, illetve tengeri szörnyként való értelmezését módosítja. Az alábbi áttekintésben a római provinciák területéről összegyűjtöttük a ruhakapcsolótű eddig ismert ikonográfiai párhuzamait. Kulcsszavak: Almásfüzitő – emailos fibula – mitológia – Cerberus – keveréklények, mesebeli lények Almásfüzitő római kori vicusának kutatása erendően az ala-tábor leletmentő feltárásaihoz kapcsolódott, ami Brigetio legio-táborát légvonalban 6 km-rel keleti irányban elhagyva az első segédcsapati tábor a limes mentén. A katonafalu Biró Endre állásfoglalása alapján minden oldalról körbevette a tábort, ami napjainkban az egykori Timföldgyár VII. számú iszaptároló kazettája alatt fekszik (1. kép). 1 Tényleges kutatás azonban csak a tábortól nyugatra elterülő vicus területén folyt. A helyi önkormányzat kezdeményezésére 1998 óta a tábortól ÉNy-ra fekvő településrészen folytatunk feltárást. Jelen megfigyeléseink alapján a település kiépülésének korát a Kr.u. 80- 100 közötti évekre helyezzük. A település palánkperiódusát felváltó 1. kőperiódus a tábor kőbeépítése utáni időszakra, az előkerült építési felirat alapján Antoninus Pius uralkodását követő évekre tehető. A 2. kőperiódus a kronológiai megfigyelések alapján a Kr.u. 3. század első felére keltezhető. A telepet jelen ismereteink alapján a 4. század legelején feladják, a korábbi épületeket elplanírozzák és a fenti területen létesítik a késő római időszak temetőjét. A vicus 2000. évi feltárásán került elő az a bronzfibula, ami az emailos állatfibulák sorát gyarapítja. A tárgy korát a feltárási megfigyelések alapján a település 2. kőperiódusának időszakához kötjük, használati koraként leginkább a 3. század első fele jöhet szóba. Horváth Friderika, MTA Régészeti Intézet, 1014 Bp., Úri u. 49. 1 BIRÓ 1976, 38–39.

Egy ritka fibula Almásfüzitő vicusából

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Emailfibel, Römisch, Almásfüzitő vicus

Citation preview

  • EGY RITKA EMAILOS FIBULA ALMSFZIT VICUSBL

    HORVTH FRIDERIKA Az albbi ismertetsben Almsfzit vicusbl 2000-ben elkerlt emailos fibula kerl kzlsre. A fibula jelentsgt kpi brzolsa adja, melynek prhuzama Pannonibl eddig nem ismert. A fibuln megjelen keverklnyt a Cerberussal azonostjuk, ami a fibula nemzetkzi irodalomban fellelhet kutya, illetve tengeri szrnyknt val rtelmezst mdostja. Az albbi ttekintsben a rmai provincik terletrl sszegyjtttk a ruhakapcsolt eddig ismert ikonogrfiai prhuzamait. Kulcsszavak: Almsfzit emailos fibula mitolgia Cerberus keverklnyek, mesebeli lnyek Almsfzit rmai kori vicusnak kutatsa erenden az ala-tbor leletment feltrsaihoz kapcsoldott, ami Brigetio legio-tbort lgvonalban 6 km-rel keleti irnyban elhagyva az els segdcsapati tbor a limes mentn. A katonafalu Bir Endre llsfoglalsa alapjn minden oldalrl krbevette a tbort, ami napjainkban az egykori Timfldgyr VII. szm iszaptrol kazettja alatt fekszik (1. kp).1 Tnyleges kutats azonban csak a tbortl nyugatra elterl vicus terletn folyt. A helyi nkormnyzat kezdemnyezsre 1998 ta a tbortl Ny-ra fekv teleplsrszen folytatunk feltrst. Jelen megfigyelseink alapjn a telepls kiplsnek kort a Kr.u. 80-100 kztti vekre helyezzk. A telepls palnkperidust felvlt 1. kperidus a tbor kbeptse utni idszakra, az elkerlt ptsi felirat alapjn Antoninus Pius uralkodst kvet vekre tehet. A 2. kperidus a kronolgiai megfigyelsek alapjn a Kr.u. 3. szzad els felre keltezhet. A telepet jelen ismereteink alapjn a 4. szzad legelejn feladjk, a korbbi pleteket elplanrozzk s a fenti terleten ltestik a ks rmai idszak temetjt. A vicus 2000. vi feltrsn kerlt el az a bronzfibula, ami az emailos llatfibulk sort gyaraptja. A trgy kort a feltrsi megfigyelsek alapjn a telepls 2. kperidusnak idszakhoz ktjk, hasznlati koraknt leginkbb a 3. szzad els fele jhet szba.

    Horvth Friderika, MTA Rgszeti Intzet, 1014 Bp., ri u. 49. 1 BIR 1976, 3839.

  • 1. kp A trgy lersa (2. kp) Kttag, n. szortpofs csuklszerkezettel (Backenscharnier)2 rendelkez nttt masszv bronzfibula. A tszerkezet a fibula htlapjn tallhat, amit a fibula testvel egybentttek. A csuklszerkezet tskje s a t hinyzik. A tszerkezet vzszintes elhelyezs, tje jobbrl balra zrdott.3 A masszv kialakts, hromszg tmetszet ttart a kapocsrsz irnyba erteljesen elkeskenyedik, felfele hajltott, tjt fellrl akasztottk be. A fibult hat vilgos s sttzld emailcella dszti, ami azonban nem terjed ki a fibula testnek teljes felletre (sttzld-vilgoszld-vilgoszld-sttzld-vilgoszld-sttzld). Kt egymssal szembefordul llatfejet jelent meg, mindkt llat szemt koncentrikus krkkel brzoltk. A fibula ells teste kutyt brzol, a htratekint fej llat szja nyitott, fle hegyes. Az llat nyakn egy przszer, reszelssel bemlytett vzszintes vonal figyelhet meg. Az ells llat alhasi rszt a lbfejtl ugyancsak egy hasonlan bereszelt vonallal vlasztottk el.

    2 RIHA 1994, 151174, Gruppe 7. 3 Az emailos fibulk tbbsgnek tszerkezete fggleges lls s felefele szrtk a textilbe, bizonyos esetekben azonban az brzols megkvetelte, hogy a tszerkezetet vzszintesen helyezzk el, BNISSELLYE 1988, 24.

  • Az llat alhasi rsznek szrzett rvid, optikailag hat rovtkolsokkal jelentettk meg. A hts, visszatekered test srknykgy trzst egszben ferde rovtkk tagoljk. A srknykgy szja nyitott, fejn kicsi lekerektett fllel brzoltk. A fej, a lb s maguk a lbujjak is alapos rszletesggel kidolgozottak. A fibula htuls rsze, a srknykgy farokuszonya 6 g bojtban vgzdik. Hossza: 4,4 cm. Szlessge: 2,65 cm Vastagsga: 12 mm Lelhely: Almsfzit-vicus, 23. szelvny, plet belsejnek kavicsozsbl.

    2. kp Emailos llatfibulk A provincilis mvszetben az llatokat brzol ruhakapcsoltk ltalnosan elterjedtek s klnbz technikai kivitelben fordulnak el.4 Az llatfibulk az Ettlinger-fle besorols 48. tpusba, az n. figurlis brzolsok kz tartoznak, melyek technolgiailag n. lemez- vagy lapfibulk, tbbsgk emaillel dsztett (Riha 1994, Typ. 7.25).5 Ezek a fibulk tbb-kevsb valsghen jelentik meg az egyes llatokat. Az llatalakok megformlsnak gyakorlatt a dsztmvszetben, ahogy az emailos technika eredett is a kutats a kelta kultrkrbl eredezteti.6 Az egyes llatok megjelentse mgtt gyakorta annak az istennek a tisztelete llhatott, akinek mtoszhoz az llatalak ktdtt.7 Az emaillel dsztett vltozatokon megjelen sznek s az llatbrzols kztt valsghsgre trekv kapcsolatot nem lehet kimutatni, az emailt dsztjelleggel alkalmaztk. Az emailos technikj trgyak ksztse legkorbban a Kr.u. 1. szzad vgn veszi kezdett, divatjuk ltalnosan a 3. szzad msodik felig kvethet nyomon.8 Az egybenttt fibult az ntst kveten vsvel, frval, tvskalapccsal, reszelvel munkltk meg. A fmfellet sznezsre olyan anyag megvlasztsra volt szksg, ami egyesl a fmmel s az gets sorn sszeforraszthat azzal.9 Az email ezen technikai felttelnek minden tekintetben

    4 W. Jobst a plasztikus s flplasztikus vltozatok elterjedst ahhoz az idszakhoz kti, amikor a zomncmvessg httrbe szorult, vagyis a Kr. u. 34. szzadhoz, JOBST 1975, 113. 5 EXNER 1939, 68; ETTLINGER 1973; RIHA 1994, 172173. 6 EXNER 1939, 40; BNIS-SELLYE 1988, 7, 30; HATTAT 1994, 158165. az llatbrzolsok tbbsgt ugyancsak a kelta hagyomnybl eredezteti, melyeknek a kelta hitvilgban betlttt klnleges szerept hangslyozza. 7 BNISSELLYE 1988, 30. 8 Augst s Kaiseraugst fibulinak feldolgozsa hasonl kronolgiai kereteket jell ki, a darabok tbbsge 2. szzadi leletsszefggsbl szrmazik, de hasznlatuk a 3. szzadi rtegekben is igazolhat, RIHA 1994, 172. 9 RIEGL 1989, 184185.

  • megfelelt. A porr trt, fmoxidokkal sznezett vegmassza erteljes tnus sznek ellltst tette lehetv, amit a mr megmunklt fmtrgy rekeszeibe helyezve olvadsig hevtettek s rolvasztottak a felletre. Az emaillel kitlttt rekeszek fellett utlagosan a fmtrggyal egy magassgra csiszoltk s polroztk. A zomncberaksos technolgia megkvetelte, hogy a fibulk alapanyagul a bronzot vlasszk,10 mivel ennek felletre az email jl tapad, amit a rmai kori tvsmvszetben alkalmazott mlytett technika (mail champlev) mg inkbb segtett. A nemesfmek emaillel egytt kevsb alkalmazhatk, a provincilis leletanyagbl szmos olyan pldt ismernk, hogy nemesfm-hats elrse rdekben a fibula fmfellett utlag ezstztk vagy noztk, esetleg fehrfm bevonattal lttk el.11 A trgyalt fibula mrettartomnya vastagsga 2 mm, ebbl az email szmra kb. 1 mm-es mlyedst ksztettek el megegyezik a pannoniai emailos fibulknl ltalnosan mrt adatokval.12 Az emailcellk kialaktsa mr az nts sorn megtrtnt. A fenti darab azon vlfajok sorba tartozik, melyek a lapos vltozatok kztt plasztikus mintzattal (vss s beraks) rendelkeznek.13 Az ltalunk trgyalt fibula testnek szlei vesen megmunkltak, ami rzkelteti azt az anyagvastagsgot, ami a vsett s beraksos dszts alkalmazshoz elengedhetetlen volt. A fenti ruhakapcsolt a reliefes s a laplemezes vltozat kztti flplasztikus tmenetet kpviseli. Az emailos fibulk pannoniai ksztse kzvetlenl nem bizonythat, de az veggyrts, melyhez szorosan kapcsoldnak, Aquincum, Intercisa, Gorsium s a Kr.u. 3. szzad utols harmadban Brigetio terletn is igazolhat.14 Az egymstl tvol es lelhelyekrl napvilgra kerlt zomncberaksos ruk gyakorta formjukban, dsztstechnikjukban, sznezskben s mretkben alig klnbznek egymstl. Keltezsk mindentt hozzvetlegesen ugyanazokat az idhatrokat jelli ki. Az brzols: llat-dmon fantasztikus teremtmny A fenti fibula ikonogrfijnak meghatrozsa a kutats szmra problmt jelent. J. Matouschek s H. Nowak egy ausztriai magngyjtemnybl szrmaz, a trgyalt darab kzeli prhuzamaknt emlthet pldnyt kutyaknt hatroznak meg.15 S. Coci a hasonl daciai darabokat tengeri szrnyknt rtelmezi.16 A fenti lny vitathatatlanul kt llat jegyeit hordozza. Nem tekinthetjk realisztikus megjelents, termszeth teremtmnynek, sokkal inkbb az brzols mitikus lnyknt val interpretcija tnik megalapozottnak. A mtosz kialakulsa azon a feltevsen alapul, hogy a termszeti erk mkdse tudatos lnyeknek tulajdonthat, akik hol ldst hoznak, hol rombolnak. Az isteneket a grgrmai vilg embere ugyancsak ember kpben kpzelte el, akikhez a termszet gonosz s befolysolhatatlan erit kpvisel dmonok, klnfle klnleges tulajdonsgokkal felruhzott tnemnyek trsultak.17

    10 EXNER 1939, 33, ritka esetben a bronz mellett a messing, a rz s a cink tvzetnek alkalmazsa is igazolhat. 11 HATTAT 1994, 158. a fehrfm bevonat (n, lom, antimon tvzete) elnye abban rejlett, hogy ezst-hatst lehetett elrni vele, ugyanakkor az ezsttel szemben utlag sem ignyelt tiszttst. 12 BNISSELLYE 1988, 15. 13 ETTLINGER 1973, 126. 14 BNISSELLYE 1988, 9; BARKCZI 1990, 151. 15 MATOUSCHEKNOWAK 198182, 132. 16 COCI 2004, 117. 17 WAMSERZAHLHAAS 2000, 11.

  • Az rt dmonok tvoltartsnak egyik legkzenfekvbb formja volt, hogy a klnleges hatalom birtokban lv, rettent szrnyeket kpileg is megjelentette.18 Az mvszeti alkotsok egy rsze csupn egyetlen llatot brzol. Egy rszkn, ahogy az ltalunk trgyalt darabon is, klnbz keverklnyek, emberllat, klnbz sajtossgokkal felruhzott llatokbl gyrt mitolgikus alakok (Hippocampus, Capricornus, Chimeira, Hydra ) jelennek meg. Ezek a ruhakapcsoltk a kor ember szmra a mtosz kzvettse s az isteni erk tisztelete mellett apotropikus, a rosszat elhrt amulettknt is szolglhattak.19 A legtbb keverklny irodalmi s kpi megrktse a grg mitolgiai trtnetekhez s ezek jeleneteinek kpi brzolshoz kthet, melyekben megteremtdtt a klnbz istenek, geniusok s dmonok ikonogrfija. A rmaiak a mitikus teremtmnyekkel kapcsolatos elkpzelseiket a grgktl vettk t. A rmai kori mvszetben a keverklnyek apotropikus szerepkre azonban mindinkbb httrbe szorult, s a fenti teremtmnyek gyakorta dekorcis elemm minsltek t.20 A fenti fibula brzolsnak feloldsaknt leginkbb kt lehetsg, a szrnylny Chimeirval, illetve a Cerberussal val azonostsa merl fel. Mindkt teremtmny Typhon, a rettent 100 srknyfejkgylb szrnyeteg, s a flig kgyflig n Echidna hzassgnak ivadka. Chimeira testnek eleje oroszln, kzepe kecske, htulja pedig kgy. Testvre a hromfej kutya, a Cerberus, akinek nyaka krl kgyk tekeregnek, farka srknyfejben vgzdik. az alvilg bejratnak rzje, hogy a holtak ne hagyhassk el rk lakhelyket. Az alvilgba lpket kutyafejvel dvzlte, kegyetlen srknyfejvel a kifele igyekvket felfalta. Fivrk Orthros, aki ugyancsak keverklny, Geryon teheneinek rzje, akit hol kutya-, hol kgyfejekkel brzoltak. Msik testvrk a Hydra, a sokfej vzikgy. Az brzols rtelmezsnek nehzsget az okozza, hogy a Cerberus az irodalmi alkotsokban s a dsztmvszetben tbbnyire hromfej vltozatban fordul el. Az antik szerzk lersai alapjn azonban kirajzoldik, hogy a keverklnyeknl nem a fejek szma, hanem a szrnyet alkot klnbz llatok termszete s a hozzjuk ktd tulajdonsgok a mrvadak. A fenti brzols ketts lnybl addan a Cerberussal kzelebbi rokonsgot mutat,21 mint a hromlny Chimerirval, akit Hsiodos az Istenek szletsben a kvetkezkppen jellemez: ...Mg a Khimairt szlte Ekhidna, a lngot okdt, rettenetes, gyors lb szrnyet, szrnyet erset. Volt hrom feje: egy tzpillantstl oroszln, msik kecskefej, s srknykgy az utols, kecske kzpen, srkny htul, ell meg oroszln...22 A Cerberusra vonatkoz legkorbbi irodalmi adatunk Homerostl szrmazik:23 aznap, hogy Hdsz kapujhoz kldte az r t, hozni a gylletes Hdsznek ebt Ereboszbl, mly rvnybl sohasem menekl meg a Sztxnek24 Az alvilg rettent kutyjnak alakja az egyes idszakok s szerzk szerint jelentsen vltozik. Nevnek emltse elszr Hesiodosnl fordul el, aki szintn a szrny kutya termszett hangslyozza: 18 JOBST 1975, 113. 19 EXNER 1939, 69; PATEK 1942, 51. 20 WAMSERZAHLHAAS 2000, 12. 21 A cerberus ikonogrfijnak rszletes ttekintst ld. PWRE 271276; ROSCHER 1965, 11191128. 22 Hesiodos 319324. Heiodos, Theogonia. Budapest 1967. vi kiadsa alapjn. 23 WOODFORDSPIER 1992, 24. 24 Homeros Il. 366369. Homrosz sszes mvei. Budapest 1967. vi kiads alapjn.

  • ...Hads rchang ebe, Kerberos, dz, durva, szemrmetlen szrny, tven fejjel a trzsn...25, msutt azonban mindssze egyetlen fejknt emlti a lnyt: ...szrny eb van eltte, kegyetlen, az rzi a hzat lnok fortllyal: ki belp, csvlja krtte hzelekdve farkt s fleit leereszti, m aki egyszer bent van mr, nem hagyja kilpni, lesben l s felfalja, ki szkni igyekszik a hzbl, melyben az r Hads...26 Ahogy a fenti pldk is mutatjk a Cerberus jellemzsben maguk a szerzk sem kvetkezetesek. Pindaros27 s Horatius egyik djban szzfej llatknt jellemzi, nem trve ki arra, hogy mely llatrl van sz: ...Mert hisz e hangokon bmulva mg torz Szzfej is flet konyt, s a kgyk elpihenve csngnek az Eumenisek hajban...28 ugyanakkor Horatius egy msik helyen egy fejjel s hrom nyelvvel ruhzza fel: ...Cerberus, br szrny bozontja vagy szz bsz kgytl borzadoz, s a hrom torka ocsmny bzt ereget, s feklye ontja a gennyet...29 A lersok tbbsge azonban hromfejjel, kivteles esetben hromtest teremtmnyknt jelenti meg.30 Az irodalomban s az brzolmvszetben is a hromfej Cerberus alakja vlt az ltalnosnak tekintett normv. A hrom fej tbbnyire egyetlen llattl, kutytl szrmazik. Macrobiusnl azonban a Serapis ksrjeknt megjelen Cerberus kzps, legnagyobb feje oroszln kpmst hordozza, a jobboldali kutyt, a baloldali farkast.31 A Cerberus legkorbbi kpi brzolsa egy korinthosi kotyle-rl szrmazik (Kr. e. 590580), melyen Herakles trsasgban kutyatest lnyknt tnik fel, testbl kgyk nnek ki, egyetlen fejt nyakn nyakrvvel htrafordtja.32 Az egyfej vltozat, br a klnbz alkotsokon a grg, etruszk s rmai mvszetben egyarnt fellelhet, a legritkbb.33 Teste kr fondott kgykkal kiegszl brzolsa elszr a Kr. e. 6. szzad kzepn regisztrlhat.34 A rmai kori dsztmvszetben gyakorta kgyk nlkl, esetenknt oroszlnfejjel, vagy testtel, illetve manccsal jelentettk meg.35 Rmai kori krnyezetben is leggyakrabban Herakles, egy-egy esetben Hades s felesge Persephone, valamint Persephone anyja Demeter, illetve Pluto s felesge Proserpina, valamint Serapis trsasgban brzoltk.36

    25 Hesiodos Theog. 311312. 26 Hesiodos Theog. 769774: Hsiodos, Theogonia. Budapest 1967. vi kiadsa alajn. 27 Pindaros Dith. 2 frg. 249a. 28 Horatius Carm. II, 13, 34. Horatius sszes mvei. Budapest 1989. vi kiads alapjn. 29 Horatius Carm. III, 11, 20. Horatius sszes mvei. Budapest 1989. vi kiads alapjn. 30 WOODFORDSPIER 1992, 24. 31 Macrobius Sat. I, 20, 1314. 32 WOODFORDSPIER 1992, 25, A/1. 33 WOODFORDSPIER 1992, 31. az egyfej vltozat megjelensnek magyarzataknt a vletlenszersg szerept is felvetik. 34 WOODFORDSPIER 1992, 31, Nr. 25. 35 WOODFORDSPIER 1992, 28, Nr. 58, 8385, 8789, 91. 36 WOODFORDSPIER 1992, 2831.

  • A grgknl Herakles mtoszhoz kapcsoldik, aki Eurystheustl tizenkettedik legnehezebb munkaknt azt a megbzatst kapta, hogy hozza fel a Kerberost az alvilgbl. Herakles az alvilgba lejutva Hadestl krte el a rettenetes szrnyet, akit a torkn lv nyakrvnl megragadva felhozott a napvilgra, s megmutatvn a mykenei kirlynak visszavitt, hogy rizzhesse tovbb a bejratot. A rmaiak szinte teljes egszben tvettk a grg mitolgit s a grg isteneket sajt istenneveikre kereszteltk t. A rmai mitolgiban Psyche a Pluto palotja eltt rkd hromfej kutyt mzeskalccsal altatja el, hogy bejusson Proserpinhoz, az alvilg kirlynjhoz s megszerezze tle a szelenct Venus szmra. A fibulakp ltal hordozott jelentstartalom feloldsra a Cerberussal val azonostst tartjuk megalapozottnak. A kettslny ells llata a fej hosszks brzolsa s kismret, hegyes flei mellett a nyakon megjelen przszer bemetszs alapjn kutyaknt hatrozhat meg. Ahogy fentebb utaltunk r a nyakrvnek a mitolgiban szerepe van, ezrt brzolst nem tekinthetjk vletlenszernek. A hts llat visszatekered teste, testt pikkelyszeren dszt rovtkk, kismret feje s farokuszonya a srknykgyknt val rtelmezse mellett rvel. A fibulatpus prhuzamai A prhuzamknt azokat a darabokat vesszk szemgyre, melyek szmos apr rszlet kidolgozsban eltrnek az ltalunk kzlt darabtl, azonban ikonogrfiai tekintetben megegyeznek az almsfziti pldnnyal. Ell kutyt, htul srknykgyt jelentenek meg. A tpus elfordulsa ltalnosnak tekinthet, pldnyai a Fekete-tenger krnykre is eljutottak. Britannia Museum Maidestone37 (3. kp 5) A fibula hts llatnak farokuszonya sematikus hromszggel brzolt, az llat trzst emailmezk tltik ki. A rossz minsg fot alapjn nem dnthet el, hogy a farokrszt is emailoztk, vagy sem. Az els llat fle hegyes, kiss visszahajl, nyakn plasztikus nyakrv lthat. Mretadatok nlkl. Gallia (FEUGRE 1985, Typ 29a5)38 (3. kp 6) Pronne Augers-en-Brie Kzp-Franciaorszg, pontos lelhelyadat nlkl Franciaorszg, pontos lelhelyadat nlkl Gallia Belgica Trier, kzelebbi lelhelyadatok nlkl.39 (3. kp 3) A fibula farokuszonya emaillal kitlttt, hromszg alak mezknt brzolt, az llat trzsnek egszt ugyancsak emailcellk dsztik. Mindkt llat szeme, amennyire ez a fot alapjn megtlhet, poncolssal bemlytett. Mretadatok nlkl. Germania Inferior Flavion40 (3. kp 11) Az F. Henry ltal kzlt rossz minsg fot alapjn a rszletek nem lthatk, de ez az egyetlen olyan eddig ismert pldny, melynl az almsfziti darabhoz hasonlan a

    37 HENRY 1933, fig. 35, 9; FEUGRE 1985, 400, Typ 29a5, 1. 38 FEUGRE 1985, 400, Typ 29a5, 34. 39 SCHINDLER 1977, 59, Abb. 179. 40 HENRY 1933, fig. 35, 11; FEUGRE 1985, 400, Typ 29a5, 2.

  • srknykgy farokuszonya alapos rszletessggel kidolgozott, 7 g bojtban vgzdik. Vonalvezetse, klnsen a lbak kialaktsnl eltr az ltalunk trgyalt pldnytl. Germania Superior Heitersheim, villa urbana41 (3. kp 1) A fibula srknykgyjnak farokuszonya hromszg alak, emaillal dsztett. A visszetekered test llat trzst vzszintes rovtkols tlti ki. Az ells llat feje alatt przszeren kialaktott plasztikus dszts lthat. Mindkt llat fle hegyesebb s hosszabb, mint az almsfziti darabon, a lbfejek kialaktsa is eltr. sszessgben a lny teste nyjtottab s kevsb robosztus. Az egyes rszletek kidolgozottsga elnagyoltabbnak tekinthet. A H. U. Nuber a fenti darabot a Kr.u. 23. szzadra keltezi. H: 4,2 cm, M: 2,5 cm. Raetia Orbe-Boscaz42 A kgy farokuszonya hromszg alak, az llat trzsnek szle rovtkolt, a fibula testn vilgos s sttzld emailmezk vltakoznak. Mretadatok nlkl. Noricum Magngyjtemny (Ausztria) (MATOUSCHEKNOWAK 198182, Variante 8a)43 (3. kp 2) A J. Matouschek s H. Nowak sszelltsban kzlt darab farokuszonya hromszglet, amit vrs emaillal tltttek ki.44 Trzst 9 zld emailmez dszti, az llat testnek szlt rovtkk ktik. H: 4,2 cm, M: 2,7 cm. Dacia (COCI 2004, Typ 22m) Potaissa (Turda, Torda)45 (3. kp 78) A fenti lelhelyrl a fibulnak kt pldnya ismert. A darabok mretazonosak s kivitelkben is meggyeznek. Mindkt pldnyon az ells fej alatti nyakrvet gyngysor jelzi, azonos ntmintra vallanak. Az egyik fibula trzst vrs s kk emailmezk dsztik,46 a msik pldnyon vrs s zld cellk vltakoznak.47 Az utbbi fibult Alfldi A. a baloldaln hinyos darabknt rja le, az brzols kiegsztshez a trieri ruhakapcsoltt hvja segtsgl.48 A fotn s rajzon is kzlt fibula alapjn gy tnik, hogy nem maga a darab, hanem az brzols tredkes. A fibula hts rszbl mindssze az v indtsa figyelhet meg, ami alul s fell egyarnt elkeskenyed, vesen eldolgozott formban jelenik meg. Az ntminta egy olyan vltozat alapjn kszlhetett, melyen a hts llat visszatekered testnek hts ve s farokuszonya letrt. Ez pedig azt a felttelezst ersti meg, hogy az llatbrzolsok, s gy a mitikus keverklnyek is, a rmai kor folyamn egyre inkbb elvesztettk apotropikus jellegket s az eredeti rtelmezstl fggetlen dsztfunkci kerlt eltrbe. Drobeta (Turnu Severin)49 (3. kp 9) A fenti darab email betteinek szne nem ismert, az emailos mezk srltek. Az llatbrzols profilvezetse apr rszleteiben eltr a potaissai vlfajtl. A lemez vastagsga meghaladja az ltalunk tallt pldnyt: 24 mm. A fibula lersa alapjn nem lehet eldnteni, hogy tredkes pldnyrl van e sz. Amennyire ez a rajz alapjn megtlhet, gy tnik, hogy a fibula ksztje a potaissai pldnyokhoz hasonl darabot hasznlhatott elkpl, s a mr 41 NUBER 1997, Abb. 7. 42 FLUTSCHNIFFELERROSSI 2002, Abb. 306. 43 MATOUSCHEKNOWAK 198182, 168. 44 MATOUSCHEKNOWAK 198182, 168, Taf. 14, 52. 45 ALFLDI 1935, 210, 5. tbla 2; SELLYE 1939, 80, Pl. XIII, 30; COCI 2004, 117. 46 COCI 2004., Kat. sz. 1451, Pl. CIII, 1451. 47 COCI 2004, Kat. sz. 1452, Pl. CIII, 1452. 48 ALFLDI 1935, 210; a trieri darabhoz ld. LOESCHKE 1927, 112, Abb. 16. 49 COCI 2004, Kat. sz. 1453; Pl. CIII, 1453.

  • brzols tekintetben eleve hinyos vltozat lekpezse egy mg sematizltabb megjelentst eredmnyezett. A srknykgy visszatekered testnek alfele s a lb egyetlen nylvnny alakult t. Pontus-vidk Olbia (Ukrajna) P. O. Buracskova gyjtemny50 (3. kp 4) Lelhelye ismeretlen. A fibula testt vrssttkk emailmezk tltik ki. Az llat farokuszonya hromszg alak. Olbia51 (llami Trtneti Mzeum killtsa Moszkva) (3. kp 10) Tredkes pldny, az llat farokuszonya hinyzik. A. K. Ambroz adata alapjn a A. I. Furmanska ltal kzlt rajz pontatlan.

    3. kp sszefoglals A felsorakoztatott 16 pldny alapjn helytllnak tnik E. Ettlinger azon megllaptsa, hogy aligha van kt olyan abszolt hasonl darab, ami egy ntformbl szrmazhat. Az llatok

    50 AMBROZ 1966, 35, Taf. 15, 16. 51 FURMANSKA 1953, 90, Taf. 6, 10; AMBROZ 1966, 35.

  • ktsgkvl egyazon elkp alapjn kszltek, aminl a bal s a jobb oldal vltakozhatnak.52 J. Matouschek s H. Nowak a nyl-, kutya- s lfibulkat elssorban a pannonnoricumi trsg jellegzetes trgytpusnak tekintik,53 ezen megllaptsuk azonban nem llja meg a helyt. A J. Matouschek s H. Nowak ltal kzlt ausztriai pldny s a heitersheimi villa darabja teljes mretazonossgot, valamint a rszletek kidolgozsban is olyan mrtk egyezst mutat, hogy ebben az esetben az is felmerl, hogy esetleg egy mhelyben kszlhettek (3. kp 12). A trieri tredk ezekkel szintn kzeli rokonsgot mutat, pontos mretadatai azonban a kzls alapjn nem llapthatk meg (3. kp 3). Ehhez a krhz ktdnek a Fekete-tenger vidki pldnyok is, melyek kivitelkben nagyon kzelllnak az emltett fibulkhoz (3. kp 4, 10). Az ikonogrfiai prhuzamknt felsorakoztatott pldnyok egyetlen kivtellel egymssal kzelebbi hasonlsgot mutatnak, mint az almsfziti vicusbl elkerlt darab, ami ehhez a csoporthoz kpest rszleteiben aprlkosabban kidolgozott. A farokuszony rszletgazdag megjelentse a sematikus hromszg brzolssal szemben azt sugallja, hogy a fenti darab az eredeti mintakpl szolgl brzolsok sorbl kerlhetett ki, melyhez ezideig mindssze egyetlen germaniai eredet kzelebbi analgit ismernk (3. kp 11).

    EINE SELTENE EMAILFIBEL AUS DEM VICUS VON ALMSFZIT

    FRIDERIKA HORVTH

    Die behandelte Tierfibel wurde whrend der Grabungskampagne im Jahre 2000 im Vicus von Almsfzit gefunden. Es kam im Inneren einer Gebude der zweiten Steinbauphase vor und knnte wohl auf die erste Hlfte des 3. Jhs. datiert werden. Es handelt sich um eine zweigliedrige Bronzefibel mit Backenscharnierkonstruktion und mit lngsstehendem Nadelhalter, Nadel fehlt. Diese halbplastische Tierfibel ist ein qualittsvolles Produkt der kunstgewerblichen Industrie, die auf dem Krper mit 7 hell- und dunkelgrnen Emaileinlagen verziert ist. Die Fibel stellt ein Fabelwesen dar, das aus einem Vorderteil eines rckschauenden Hundes und aus einem Hinterteil einer Drachenschlange besteht. Das vordere Tier besitzt ein Halsband, die Augen beider Tiere sind als Wrfelaugen gezeichnet. Die Krperkante und die Zehe des Hundes ist mit kurzen Kerben und der Leib der Schlange mit waagerechten flachen Kerben verfeinert. Die Schwanzflosse endet sich in 6 abgerundten Zipfeln. Das Exemplar aus einer sterreichischen Privatsammlung wurde von J. Matouschek und H. Nowak als Hundefibel als Unikat, da keine Paralellen bestimmt. Die dakischen Vertreter des Typs wuden von S. Coci als Seeungeheuer betrachtet. Unser Meinung nach ist die dargestellte Gestalt mit dem Hllenhund von Cerberus, einem der mytologischen Mischwesen zu identifizieren. Der Cerberus wurde sowohl in der Literatur als in der darstellenden Kunst auch zunchst als einkpfig, fnfzigkpfig oder auch hundertkpfig typisiert. Die weitverbreiteste Variante des dreikpfigen oder dreileibigen Hundes ist in der grichischen, etruskischen und der rmischen Mythologie gleichfalls als Norm zu betrachten. Nebst einem Schlangenschwanz trug er gelegentlich Schlangenkpfe auf dem Rcken. Es scheint aber so, da die Dreikpfigkeit als gar keine offizielle Eigenschaft von Cerberus zu erwarten ist, sondern ist die Natur der das Mischwesen verkrpernde Tiere determinierend. Der Cerberus ist grundstzlich ein Ungeheuer, das aus zwei Wesen besteht.

    52 ETTLINGER 1973, 127. 53 MATOUSCHEKNOWAK 198586, 102.

  • Zu unserem Exemplar sind aus den rmischen Provinzen bisher 15 ikonographische Analogien bekannt (Feugre 1985, Typ 29a5, MatouschekNowak 198182, Variante 8a, Coci 2004, 22m), die eine allgemeine Verbreitung dieses Typs behaupten. Es sind sogar zwei Vertreter der Fibel aus dem Pontusgebiet verffentlicht. Auer des Stckes von Flavion, dessen Schwanzflosse endet sich gleichfalls in Zipfeln weisen die anderen eine Fischschwanz in sematisierter Dreieckform, die mit Email ausgefllt ist, auf. Im Falle der Exemplare von Heitersheim und des von J. Matouschek und H. Nowak publiziertes Stckes liegt die Vermutung nahe, ob sie nach ihrer Silhouette und Ausfhrung werkstattgleich sind. Die von S. Coci dargelegten Fibeln von Potaissa knnen gleichfalls aus derselben Guform stammen. Beide sind mangelhaft, aber nach den Zeichnungen nicht abgebrochen. Sie sollten nach einem fragmentarischen Vorlageschema hergestellt werden, beim der ringfrmige Krper der Drachenschlange und die Schwanzflosse bereits fehlten. Die Rmer haben die Ikonographie der mythologischen Mischgestalten von den Griechen bernommen. Die originelle apotropische Deutung der bildlichen berlieferung von Fabeltieren lst in der rmischen Kunst groenteils die Dekorfunktion ab. Dem Erzeuger der dakischen Fibeln waren die mythologischen Aspekte der Auffhrung nicht bekannt. Das Stck von Drobeta stellt eine weitere Stufe in der Schematisierung dar. Anhand der detailreichen Ausfhrung unseres Exemplars wird vermutet, da es das primre Vorlageschema der Cerberus-Fibeln reprsentiert.

    IRODALOM ALFLDI, A. 1935 llatdszes kerkvet-fejek kelta-rmai kocsikrl. Archrt 48, 190216. BARKCZI, L. 1990 vegmvessg. In: Pannonia rgszeti kziknyve. Szerk.: MCSY, A.FITZ, J.

    Budapest, 151166. BIR, E. 1976 Azaum-Almsfzit. In: Rmische Limes in Ungarn. Szerk.: FITZ, J.

    Szkesfehrvr, 3839. BNIS, B. .SELLYE, I. 1988 Rmaikori emailmunkk. Rmerzeitliche emaillierte Gegenstnde des

    Ungarischen Nationalmuseums. vezredek, vszzadok kincsei V. Budapest. BNIS, B. . 198990 Eine norisch-pannonische emaillierte Scheibenfibelgruppe. R 178, 3744. ETTLINGER, E. 1973 Die rmischen Fibeln in der Schweiz. Handbuch der Schweiz zur Rmer- und Merowingerzeit. Bern. EXNER, K. 1939 Die provinzialrmische Emailfibeln der Rheinlande. BRGK 29, 31120. FEUGRE, M. 1985 Les fibules en Gaule Mridionale de la conqute la fin du Ve s. ap. J.-C. Revue

    Archeologique de Narbonnaise Suppl. 12. Paris. FLUTSCH, L.NIFFELER, U.ROSSI, F. (hrsg.) 2002 Die Schweiz vom Palolithikum bis zum frhen Mittelalter. Vom Neanderthaler

    bis zum Karl dem Grossen. SPM V. Rmische Zeit. Basel. FURMANSKA, A. I. 1953 Fibuli z rozkopok Olvii. Arheologija 8, 7694.

  • GUGL, CH. 1995 Die rmischen Fibeln aus Virunum. Klagenfurt. HATTAT, R.

    1994 Ancient and Romano-British Brooches. Ipswich. HENRY, F. 1933 mailleurs doccident. Prhistoire 2/1, 65146. JOBST, W. 1975 Die rmischen Fibeln aus Lauriacum. Forschungen in Lauriacum 10. Linz. MATOUSCHEK, J. NOWAK, H. 198182 Unpublizierte Hasen- und Hundefibeln aus sterreichischen Privatsammlungen.

    Mit Nachtrag Pferde- und Reiterfibeln. R 910, 131182. 198586 Unpublizierte Tierfibeln und Fibeln mit theriomorphen Gestaltungselementen aus

    sterreichischen Privatsammlungen. Mit den Nachtrgen: Pferde- und Reiterfibeln. Hasen- und Hundefibeln und deren Kombinationen. R 1314.

    NUBER, H. U. 1997 Rmische Antike am Oberrhein: Die villa urbana von Heitersheim.

    Archologische Nachrichten aus Baden 57. Freiburg, 320. PATEK, E. 1942 Verbreitung und Herkunft der rmischen Fibeltypen von Pannonien. DissPann

    Ser. II:39. Budapest. RIHA, E. 1994 Die rmischen Fibeln aus Augst und Kaiseraugst. Die Neufunde seit 1975.

    Forschungen in Augst. Augst. ROSCHER, W. H. 1965 Kerberos. In: Lexikon der griechischen und rmischen Mythologie II 1.

    Hildesheim, 11191135. PWRE Kerberos. In: Paulys Realencyclopdie der classischen Altertumswissenschaft:

    neue Bearbeitung. Szerk.: PAULY, A.WISSOWA, G.KROLL, W.WITTE, K.MITTELHAUS, K.ZIEGLER, K. Stuttgart 18941980, 271284.

    RIEGL, A. 1989 A ksrmai iparmvszet. Mvszet s elmlet. Budapest. SELLYE, I. 1939 Csszrkori emailmunkk Pannonibl. Les bronzes maills de la Pannonie

    Romaine. DissPann Ser. II: 8. Budapest. SCHINDLER, R. 1977 Fhrer durch das Landesmuseum Trier. Trier. WAMSER, L.ZAHLHAAS, G. 2000 Pferdemann und Lwenfrau. Mischwesen der Antike. Ausstellungskataloge der

    Archologischen Staatssammlung 31. Mnchen. WOODFORD, S.SPIER, J. 1992 Kerberos. in: Lexicon iconographicum Mythologicae classicae (LIMC) V 1.

    Mnchen, 2432.

  • Kpalrs:

    1. kp: Almsfzit-vicus. Az 1998 ta vgzett feltrs helysznrajza Almsfzit-Vicus. Der Lageplan der Ausgrabungen seit Jahre 1998 2. kp: Cerberus-fibula az almsfziti vicus anyagbl (Fot: Jzsa Dnes) Cerberus-Fibel aus dem Vicus von Almsfzit (Photo: Dnes Jzsa) 3. kp: A fibula ikonogrfiai prhuzamai Ikonographische Parallelen der Fibel

    EGY RITKA EMAILOS FIBULA ALMSFZIT VICUSBLGallia (Feugre 1985, Typ 29a5) (3. kp 6) PronneGermania Superior Heitersheim, villa urbana (3. kp 1)Noricum Magngyjtemny (Ausztria) (MatouschekNowak 198182, Variante 8a) (3. kp 2)Pontus-vidk Olbia (Ukrajna) P. O. Buracskova gyjtemny (3. kp 4)