1
r A k o r e l n ö k Farkas Istvánnál minden nap van látogató. Alig akad olyan órája, amit egyedül töltene. Ha nem otthon, ak- kor valamelyik hivatalban tárgyal, vagy éppen az utcán állítja meg az egyik isme- rőse: — Pista bácsi, baj van — • már mondja is a gondja' A panasz nem talál sükel fülekre. Az eredménynek örül... Amikor beléptem hozzá, éppen búcsúzott egy férfi. — Viszontlátásra! Nagyon köszönöm. Már két hete rendben vagyunk. Nagyon köszönöm... — Miért kereste fel? — kérdem, miközben a szobá- ba tessékel. Családi ügy. De sze- rencsésen végződött. Egy tanácstagnak nemcsak a la- kás- és járdaépítésben kell segítenie a választóknak, Kátyúk, gödrök, buktatók Összehangoltabb munkára van szükség j közműjavításoknál A leghidegebb havas téli megállón túl már újra fel- nek megemelésére is hama- uapokat kivéve szinte egész törte esztendőn át látni a város í különböző részein út- ésjár- öaépítőket. Hol az eddigi íöldutat cserélik fel korsze- 11 ű, szilárd útburkolattal, hol a kőből, bitumenből épüli I úttesteket, járdákat javítják. „valaki" a járdát. Nem jókedvből bontanak rosan sor kerül.) A munka- terv szerint először a leg- forgalmasabb belvárosi uta- kat javítják meg. ezek kö- zül azokat veszik előre, ame- lyeken autóbusz közlekedik. Szervezettebben is lehetne Az elmondottak alapján — Hogyan lett tanácstag? Az unokaöcsém ré- dezésében is. Látszik rajta, nem hatja hanem a magánéletük ren- vén ... — Hogyhogy? — Ö volt ennek a kör- meg a köszöngetés. Jólesik ze tnek a tanácstagja. Bete- ugyan hogy a jó hírrel is geskedett s hogy kímé i jük> meglátogatta a nemreg még .... , . .. , , panaszos férfi, de az ered- értettem nek i a z ügyek el- ménynek örül, és nem a há- intézésében, ö meg etmond- lának. Ötvenkét éve a közéletben ta a körzetben: ezt is, azt is én intéztem el. A követ- kező választás idején a la- kók engem javasoltak. Most ismét Farkas István a népfront az I. kerület 20- as számú városi választó- kerület tanácstagja. — Szívesen vállaltam új- ból választóim megbízását. Nekem ez az élet: a gond, 6 a megoldás után az öröm. Nem zavarja, hogy nincs egyetlen nyugodt pil- lanata sem? Még az ottho- nában ia zaklatják? — Egész életemben „zak- lattak", 6 én ezt nem érzem . háborgatásnak. El sem tud- Műm h^ 'n^tni nám képzelni, hogy nyuga- 1 1 1 " o l l y a " M lomban éljek. Unalmas len- ___ fcpIpl/pHni ne minden. Hetven éves va- ' L o C I C r X C U I II gyok, s 1915 óta dolgozom a munkásmozgalomban, öt- Négy évig a városi ta- venkét év alatt megszoktam nacs ÍP 3 " állandó bizottsá- a közéletben való részvételt gán** voR az elnöke. Nem Nvomdászként „szabadul- zajlott le nélküle tanács- iam" s voltam szakszerve- ülés - Mindenről alkotott vé- zeti elnök, párttitkár, iga- leményt, s példák hosszú zoló bizottsági elnök. Min- sorával bizonyítva mutatott dig ott szerettem dolgozni, a hibákra. Mindig a lako- ahol segíthettem az embe' reknek. — Ezért van nyitva min sok érdekeit képviselte, so- ha nem volt részrehajló. — Tudja, találkoztam már ... , . , olyan emberrel, aki azt dig az ajtóm. A tanács- m ondta, hogy a tanácsnak tagi fogadónapra nem min- úgyis mindig igaza van. denld jut eL Sokan jobban Nem jutott eszébe, hogy ez szeretik, ha négyszemközt, már nem a tízezrek, hanem „xiL- i a milliók tanácsa, s ha az mások jelenléte nélkül appap4tusban valaW t éved. mondhatják el problémáikat a m niiók kijavíthatják tó- Mindenkinek a saját kis védését. De ehhez nem hali- ügye a legfontosabb, s ez gatni, hanem cselekedni kell. érthető is. De nincs is kis és A városi tanács alakuló „„ra. ra.„^ v-x-xtt i,;;is„k„/.. ülésének 5 volt a korelnoke nagy gond között különbség. De bp ,. zéd( , n sem mun _ mind megoldásra var. kájában nincs nyoma ko- És sorolja, ml mindennel rának. Csak tapasztalatai- fordultak hozzá, mint az X. nak . kiegyensúlyoaottságá- <-.„„„ ^ - í i nak, meggondoltsarának. kerület 20-as számú városi sm ,' w felásnál külö- választókerületének tanács- nÖ6en hasznos erénr tagjához. K. A. Elég is ennyi. Mert a vá- A szegediek mégis sokat rosgazdélkodási vállalat út- bosszankodnak, panaszkod- építéseinek vezetője több ól- nak a sűrű buktatók, boka- da las listát mutat, amelyen ficammal fenyegető kátyúk a Dél-magyarországi Áram- miatt. Ezek a pár négyzet- szolgáltató Vállalat, a gáz- méternyi horpadások, göd- - a víz " és csatornamű sem i e het felmentést adni a rök veszélyességük mellett altal megrendelt javítási meglevő és a keletkező ká- : ;úfítják is utcáinkat. S ha munkák szerepelnek. Az az tyuk nüatt. Mert nagy ré- ;vik helyen eltüntetik a ka- 'fiazsag, hogy Szeged kózis- szük ugyari a szükséges bon- gyakran előfordul, hogy merten elavult közmű-háló- tásból keletkezik, de az is messze tőle pár naD Etával mindig baj van. j gaZ| hogy a közművállala- újabb keletkezik. Vagy a vízvezetéken kelet- tok j obb együttműködésével, a úgy tűnik, mintha kezik tol " es es felszokell a s a bontások helyreáliításá- . zeknek a munkáknak nem V1Z - va Sy a gazvezetek lyu- nak gyorsa bb megrendelésé- lenne gazdája, s a kátyúk kad ki > s szivárog a gáz, V el mégiscsak csökkenteni egyre csak szaporodnának. vagy a villanykábeleket kell lehetne a buktatók számát. az úttest alatt javítani. Ez a Nem ntka ugyanis, hogy CA+ra ra rnunk ? n ?, lnd ,f u bontassal ugyanazon a helyen egymás Séta a De/varosban l a A de elkerülhetetlen. Az után bont a vfz- és csator- emlitett listán 96 tetei sze- namd j s m eg a gázmű is, Felsorolni mind lehetet- repel, ennyi helyen kell holott ezeket a munkákat len. De egy reggeli séta is rendbehozni az utat vagy a össze lehetne hangolni. Az elegendő ahhoz, hogy — leg- í arda t csupán a télen veg- ig gy akor i, hogy valamelyik alább a belvárosi részen — zett bontások miatt. Közben közm ű javítása után szó nél- megjelöljük a legszembetű- mindennap ujabb es ujabb kül otthagyják a felületesen nőbb kátyúkat. A Lenin kör- helyeken bontanak, s mind- beszórt gödröt, s később már út elején három egymás- ezeket tetezi az utak, jar- senki nem vállalja a követ- után következő buktató ve- dak termeszetes kopása, to- kezményeket. szélyezteti a gépjárművek fedezése. A k .eruleti taná- A kerületi tanácsok építési rugózatát Ezeken a helye- csok évente tobb százezer csoportjainak rendszeresebb ken az úttest alatti vezeték- forintot fize£n ® k , az . ilye . n ellenőrzése is segítene a hálózat javítása miatt bon- termeszetes hibák kijavita- he lyzeten, hiszen bárhol vég- tották fel az aszfaltot. A 6aert - z ik a hálózatjavítást, az út- Kálvin téren a templomjár- Al utak, járdák idei prog- test vagy a járda alatt, azt dán éktelenkedik egy gödör, ramszerű javításához már- a kommunális őr megjegyez- A Tisza Áruház előtti útsza- cius 1-én kezdett hozzá a hetné és hatósági jogkörben kaszon majdnem feldől a városgazdálkodási vállalat. S sürgethetné a helyreállítást, gépkocsi a hepehupák miatt, miközben új utat épít a Hét- S nem felesleges talán arra .De ez még mind hagyján a vezér utcában, új járdát az sem felhívni a figyelmet, körútnak a Dugonics tértől öthalom utcában s másutt, hogy az újonnan választott a Tiszáig terjedő útviszo- március első három hetében tanácstagok, mint vá'ssrfA. nyaihoz képest. Ezen a ré- húsz helyen összesen 2200 kerületük gazdái, tartsák szen kockaköves az út. s a négyzetméter „kátyúzást" számon, hol, mikor javuot- kövek sok helyen fellazul- végzett, s végzi tovább fo- ták a föld alatti hálózatot, tak vagy besüppedtek. Ilyen lyamatosan a munkát egy- s a bontás helyét rendbe útra mondják azt. hogy „ki- szerre több helyen is. (A tették-e. rázza az embernek a lelkét", színház előtti átjáró szintjé- Kondoros! János Az Aradi vértanúk terének a Dóm tér felöli oldalán, s a színpad nézőtere mentén szintén repedezett, kátyús az út. Már előre félő, hogy a Somogyi Béla utcában vég- zett közmű-rekonstrukció után milyen lyukak, gödrök maradnak az úttest helyre- állítását követően. Mint az Oskola utcában ls, ahol a nem is oly régen készüli utat felbontották, s a hely- reállítás után kátyús maradt Tavaly korszerűsítették a Vö- rösmarty utca úttestét, ezen még nincs kátyú, de a szín- ház előtti átjárónál minden kis esőt követően bokáig érő víz áll. A Magyar Tanács- köztársaság útján a villa- mossín mellett találni fene- ketlen lyukakat Ha ezekbe belelép valaki, lába törik. A Kossuth Lajos sugárúton a napokban fejezték be a jár- dakátyuk javítását, de a vas- üzlet oldalán, a villamos- Tavaszi irodalmi ünnepségek Szegeden több irodaim! emlékműsol t rendeznek áp- rilisban. Április 7-én, Ju- hász Gyula halálának 30. évfordulójára rendez műsort a Szeged városi tanács mű- velődésügyi osztálya és a Juhász Gyula Művelődési Otlhon. Bevezető előadást Illyés Gyula Kossuth-díias költő tart. A műsorban köz- reműködnek: Dcmjén Gyöngyvér, Kovács János, Mentes József, Szabó Kál- mán, a Szegedi Nemzeti Színház művészei, a színház kamarakórusa és a Szakszer- vezetek Általános Mur.kós- kótusa dr. Mibálka György vezényletével. Az ünnepségre egy 20 oldalas emlékfűzet is rpf gjelenik. Április 8-án Illyés Gyulát látjuk vendégül. A Kos.-uth- díjas költő délelőtt megte- kint: darabjá iák. a Tüvéte- vöknek próbáját az Egye- temi Színpadon. Este tiszte- le'ére irodalmi műsor lesz az egyetem Aulájában. Beveze- tő előadást dr. Madácsy László egyetemi docens ta: t, közreműködnek: Kovács Já- nos és az Egyetemi Színpad tagjai. A költészet napja alkal- mával. április 11-én Benjá- min László, Csanádi Imre, Raab Zsuzsa, Weöres Sándor, Károlyi Amy és Papp Lajos vesz részt a Szép versek címmel rendezett ünnepi műsoron a November 7. Mű- velődési Otthonban. Itt Fa- zekas István, a városi ta- nács művelődésügyi osztályá- nak munkatársa tart elő- adást a műsorban Falvay Klára, Högye Zsuzsa, Ko- vács János és Szabó Kálmán szerepel. Szintén áprilisban, 24-én tartják a Tiszatáj 20 éves évfordulójának ünnepi műso- rát a Tisza Szállóban. Dar- vas József tartja a bevezető előadást A műsorban fővá- rosi és szegedi művészek lépnek fel. GYORSPOSTA f GYORSPOSTA GYORSPOSTA « GYORSPOSTA Nem fud bemenni Ki csínáltassa meg a kocsibejárót? a lakásába Wolf Péter, Szeged, Rá- a rendelkezés már tavaly is kóczi utca 16. szám alatti érvényben volt Pinczés Zoltán Szeged, , Mérei utca 7 szám alatti la- lakos panaszlevelet irt szer- kos levelében a Patyolat Vál- kesztőségilnknek, amiatt, lalatra panaszkodik, a vál- hogy háza előtt a régi gya- lalat a lakóépülettel és az i og járdát felbontották, újat udvari résszel határos üzemi . , . , . , , . „„„ épület falának megerősítő- fektetnek le, viszont nem al- gyalogjárda sére aládúcoltatta. A geren- helyre a mar koráb- dák Pinczés Zoltán lakóépü- ban meglevő kocsibejárót. Iete előtt, az udvaron állnak, Saját költségén viszont an- nak megépítéséhez kaphat engedélyt. Panaszával felkerestük a III. kerületi tanács építési és Kérdés viszont, hogy erről a rendeletről tudott-e a pa- naszos? Ha nem, akkor a korszerűsítése előtt a III. kerületi tanács illetékes csoportjának tudat- nia kellett volna, és azt is, hogy négyzetméterenként mennyit kell fizetnie ahhoz, hogy kiképezzék az új kocsi- közlekedési csoportját. Gla- bejárót? Ezt meg is teszik s akadályozzák a lakásba való ki- és bejárást. A dú- coló gerendák végei úgy nyúlnak be a udvari terület- re, hogy a téglajárda hasz- nálatát lehetetlenné teszik. Pinczés Zoltán panaszával S f majd ál, a ala felü S gye g i a e^ ^zsef csoportvezető vá- ugyanabban az utcában egy gyakorló városi tanács ipari laszolta, hogy új gyalogjár- másik háznál. Wolf Péter ol- osztályához fordult, de ez- dák építésekor, korszerűsíté- vasónk viszont hangsúlyozta: ideig eredménytelenül. KPM-nek A betegsége miatt távolié- B**™ — a KPM nek vő igazgató helyett a Patyo- rendelete szerint — az állam lat üzemvezetője tett igére- költségén nem lehet kiképez- tet érdeklődésünkre, hogy ni kocsibejárót. Azt meg kell Pinczés Zoltán udvarán a térítenie az illető ház tulaj- egy náluk a III. kerületi tanács illetékes csoportjának képvi- selője nem járt, tehát nem is tudhatnak semmit, hogy mit kell tenniük, hogy ismét közlekedést gát'ó körűimé- , , , . nveket napokon belül meg- donosanak. legyen az magán- szüntelik. vagy állami kezelésű ház. Ez legyen kocsibejárójuk. „Kozmikus óra" a Tömörkény gimnáziumban Vajon ml mindenre lehet használni, miként lehet az iskolai munka szolgálatába fogni egy elmés találmányt, a budapesti elektrotechni- kus, Fürjes József házi ké- szítésű, az országban egye- dülálló, okos oktatógépét? Erre kerestek választ, ku- tattak megfejtést az elis- merő csodálkozástól kisimu- ló tekintetek néhány perc- cel a „kozmikus óra" után. A Tömörkény gimnázium vendégei, a város kulturá- lis életének munkásai olyan tanítási órára kaptak meg- hívást, ahol kattogott a ke- verőasztal, szólt a magneto- fon, s mozinak beillő „szé- lesvásznú" képernyőn sora- koztak az ábrák, matema- tikai képletek: a tananyag. Az óra hagyományos ré- sze mindössze annyi, hogy jelent a hetes, a tanár pe- dig üdvözli az osztályt, és óra végén röviden összefog- lal, feladja a leckét. Ami közben történik, minden be- rendnek megefelelően sora- (Somosrylné felv.) programozott, gépesített, tel- jesen automatizált Valahogy így: Kapcsolás a keverőaszta- lon, megszólal a magneto- fon: „Ma a szögfüggvények általánosítását ismételjük, Amit csak a tanár Iát a gépből: vezérlőasztal A vezérlőasztalon — csak gát, de ha megfelelő gya- tanár látja — apró lám- korlatot szereznek, 10—20 pécskák gyúlnak ki, az ülés- óra ls elegendő. Az anyag viszont örök, bárhol, bár- koztatva. Ha helytelen a mikor használható, hosszú válasz, ott a megfelelő égő évek múltán is. vagy éppen sötét marad, s a pedagógus érettségizők felkészítésére, azonnal kontrollálhatja, hon- Az igazgató, Diós József pe- nan jött rossz felelet. Sőt. a dig korlátlan lehetőségeit kérdések összességére kö- ecsetelte: a program leállít- zölt válaszokat sem kell a közelebbről a sinus szög- tanárnak egybegyűjteni, a keverőasztalon tekercs rög- zíti. a kicsöngetés után, a tanu- lók szünetre vonultak, s függvényt". Megjelennek a számok, ábrák a képernyőn. A tanulók feszülten figyel- nek. Aztán jön az első kér- dés: „Nézzük, mit jegyez- tetek meg eddig. Mennyi sinus 270°". S míg a padok- ban élénk számolás kezdő- lehetett az órát előkészíte dik, a filmre BDPT betűk- kel jelezve a válasz négy variánsa kerül. Közülük ható, előre-hátra vihető aszerint, ki mit nem értett. Már történelemhez és nyelvtan órához is csináltak Alig telt el néhány perc hasonlót. Bizonyos, egyetlen órán 20—25 perces gépi programnál többet értelmet- máris sorjáztak a vendégek len tervezni; fárasztó. Meg kérdései. Micsoda energia aztán a hagyományos mód- szerekkel történő kombiná- lása nélkülözhetetlen, pótol- hatatlan, a pedagógus ma- gyarázata, percenkénti aktív ni, a programot felvenni? Leterhelhető-e ennyire a fi- gyelem? Hol, miként, ho- csak egy jó megoldás van. gyan és mikor lehet legcél- segítsége. És tantárgya vá- amit a tanulónak kell meg- szerűbben alkalmazni? A lógatja, mikor szerencsés, határozni, majd megnyomni „drága" MAGNOKORR — mikor gátló hatású, padjában azt a gombot, mert igy hívják a 70 ezer Egyszóval: kísérlet még. forint értékű gépet — és ta- Pezseg a vita, ágaskodnak amelyik szerinte a helyes feleletet mutatja a képen. Hogy miért éppen ezek a betűk szerepelnek a gom- bokon? Mert nehéz súgni őket, könnyen mássalhangzók. nár gazdái készséggel áll- ták a próbát. Láng Józsefné elmondta, a vélemények. Annyi azon- ban biztos, a gépek betör- tek az iskolába, megindult a közel 100 órába került, míg tanítás „csendes forradal- elérthető leírta, rajzolta, mikrofonba közvetítette 41 perces anya- ma" Nikolényl István Csütörtök, 1967. március 30. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

A korelnök Kátyúk, gödrök, buktatókdigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01967/00075/dm_1967... · 2014. 11. 22. · lalatr a panaszkodik a vál hogy,- háza előtt a régi gya-lalat

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A korelnök Kátyúk, gödrök, buktatókdigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01967/00075/dm_1967... · 2014. 11. 22. · lalatr a panaszkodik a vál hogy,- háza előtt a régi gya-lalat

r

A k o r e l n ö k Farkas Istvánnál minden

nap van látogató. Alig akad olyan órája, amit egyedül töltene. Ha nem otthon, ak-kor valamelyik hivatalban tárgyal, vagy éppen az utcán állítja meg az egyik isme-rőse:

— Pista bácsi, baj van — • már mondja is a gondja' A panasz nem talál sükel fülekre.

Az eredménynek örül . . .

Amikor beléptem hozzá, éppen búcsúzott egy férfi.

— Viszontlátásra! Nagyon köszönöm. Már két hete rendben vagyunk. Nagyon köszönöm. . .

— Miért kereste fel? — kérdem, miközben a szobá-ba tessékel.

— Családi ügy. De sze-rencsésen végződött. Egy tanácstagnak nemcsak a la-kás- és járdaépítésben kell segítenie a választóknak,

Kátyúk, gödrök, buktatók Összehangoltabb munkára van szükség

j közműjavításoknál A leghidegebb havas téli megállón túl már újra fel- nek megemelésére is hama-

uapokat kivéve szinte egész törte esztendőn át látni a város

í különböző részein út- ésjár-öaépítőket. Hol az eddigi íöldutat cserélik fel korsze-

11 ű, szilárd útburkolattal, hol a kőből, bitumenből épüli

I úttesteket, járdákat javítják.

„valaki" a járdát.

Nem jókedvből bontanak

rosan sor kerül.) A munka-terv szerint először a leg-forgalmasabb belvárosi uta-kat javítják meg. ezek kö-zül azokat veszik előre, ame-lyeken autóbusz közlekedik.

Szervezettebben is lehetne

Az elmondottak alapján

— Hogyan lett tanácstag? — Az unokaöcsém ré-

dezésében is. Látszik rajta, nem hatja

hanem a magánéletük ren- vén . . . — Hogyhogy? — Ö volt ennek a kör-

meg a köszöngetés. Jólesik z e tnek a tanácstagja. Bete-ugyan hogy a jó hírrel is g e s k e d e t t s h o g y k í m é i j ü k > meglátogatta a nemreg még . . . . , . .. , , panaszos férfi, de az ered- é r t e t t e m n e k i a z ügyek el-ménynek örül, és nem a há- intézésében, ö meg etmond-lának.

Ötvenkét éve a közéletben

ta a körzetben: ezt is, azt is én intéztem el. A követ-kező választás idején a la-kók engem javasoltak.

Most ismét Farkas István a népfront az I. kerület 20-as számú városi választó-kerület tanácstagja.

— Szívesen vállaltam új-ból választóim megbízását. Nekem ez az élet: a gond, 6 a megoldás után az öröm.

— Nem zavarja, hogy nincs egyetlen nyugodt pil-lanata sem? Még az ottho-nában ia zaklatják?

— Egész életemben „zak-lattak", 6 én ezt nem érzem . háborgatásnak. El sem tud- M ű m h ^ ' n ^ t n i nám képzelni, hogy nyuga- 1 1 1 " o l l y a " M

lomban éljek. Unalmas len- ___ f c p I p l / p H n i ne minden. Hetven éves va- ' L o C I C r X C U I II gyok, s 1915 óta dolgozom a munkásmozgalomban, ö t - Négy évig a városi ta-venkét év alatt megszoktam n a c s ÍP 3" állandó bizottsá-a közéletben való részvételt gán** v o R az elnöke. Nem Nvomdászként „szabadul- zajlott le nélküle tanács-iam" s voltam szakszerve- ü l é s - Mindenről alkotott vé-zeti elnök, párttitkár, iga- leményt, s példák hosszú zoló bizottsági elnök. Min- sorával bizonyítva mutatott dig ott szerettem dolgozni, a hibákra. Mindig a lako-ahol segíthettem az embe' reknek.

— Ezért van nyitva min

sok érdekeit képviselte, so-ha nem volt részrehajló.

— Tudja, találkoztam már „ . . . , . , olyan emberrel, aki azt

dig az ajtóm. A tanács- mondta, h o g y a tanácsnak tagi fogadónapra nem min- úgyis mindig igaza van. denld jut eL Sokan jobban Nem jutott eszébe, hogy ez szeretik, ha négyszemközt, m á r n e m a tízezrek, hanem

„xiL- i a milliók tanácsa, s ha az mások jelenléte nélkül a p p a p 4 t u s b a n v a l a W téved. mondhatják el problémáikat a m ni iók kijavíthatják tó-Mindenkinek a saját kis védését. De ehhez nem hali-ügye a legfontosabb, s ez gatni, hanem cselekedni kell. érthető is. De nincs is kis és A városi tanács alakuló „„ra. ra.„^ v-x-xtt i ,;;is„k„/. . ülésének 5 volt a korelnoke nagy gond között különbség. D e b p , . z é d ( , n s e m m u n _ mind megoldásra var. kájában nincs nyoma ko-

És sorolja, ml mindennel rának. Csak tapasztalatai-fordultak hozzá, mint az X. n a k . kiegyensúlyoaottságá-< - . „ „ „ ^ - í i nak, meggondoltsarának. kerület 20-as számú városi s m , ' w felásnál külö-választókerületének tanács- n Ö 6 e n h a s z n o s erénr tagjához. K. A.

Elég is ennyi. Mert a vá-A szegediek mégis sokat rosgazdélkodási vállalat út-bosszankodnak, panaszkod- építéseinek vezetője több ól-nak a sűrű buktatók, boka- d a l a s listát mutat, amelyen ficammal fenyegető kátyúk a Dél-magyarországi Áram-miatt. Ezek a pár négyzet- szolgáltató Vállalat, a gáz-méternyi horpadások, göd- m ű - a v í z " és csatornamű s e m i ehet felmentést adni a rök veszélyességük mellett a l t a l megrendelt javítási meglevő és a keletkező ká-: ;úfítják is utcáinkat. S ha munkák szerepelnek. Az az t y u k nüatt. Mert nagy ré-

;vik helyen eltüntetik a ka- 'fiazsag, hogy Szeged kózis- s z ü k u g y a r i a szükséges bon-gyakran előfordul, hogy merten elavult közmű-háló- tásból keletkezik, de az is messze tőle pár naD Etával mindig baj van. j g a Z | hogy a közművállala-

újabb keletkezik. Vagy a vízvezetéken kelet- t o k j o b b együttműködésével, a úgy tűnik, mintha k e z i k t o l"e s e s felszokell a s a bontások helyreáliításá-

. zeknek a munkáknak nem V1Z- v a S y a gazvezetek lyu- n a k g y o r s a b b megrendelésé-lenne gazdája, s a kátyúk k a d ki> s szivárog a gáz, Vel mégiscsak csökkenteni egyre csak szaporodnának. v a g y a villanykábeleket kell lehetne a buktatók számát.

az úttest alatt javítani. Ez a N e m n t k a ugyanis, hogy CA+ra ra r n u n k ? n ? , l n d , f u bontassal ugyanazon a helyen egymás Séta a De/varosban laA de elkerülhetetlen. Az után bont a vfz- és csator-

emlitett listán 96 tetei sze- n a m d js m e g a gázmű is, Felsorolni mind lehetet- repel, ennyi helyen kell holott ezeket a munkákat

len. De egy reggeli séta is rendbehozni az utat vagy a össze lehetne hangolni. Az elegendő ahhoz, hogy — leg- í a r d a t csupán a télen veg- i g g y a k o r i , hogy valamelyik alább a belvárosi részen — z e t t bontások miatt. Közben k ö z m ű javítása után szó nél-megjelöljük a legszembetű- mindennap ujabb es ujabb k ü l otthagyják a felületesen nőbb kátyúkat. A Lenin kör- helyeken bontanak, s mind- beszórt gödröt, s később már út elején három egymás- e z e k e t tetezi az utak, jar- senki nem vállalja a követ-után következő buktató ve- d a k termeszetes kopása, to- kezményeket. szélyezteti a gépjárművek fedezése. A k.eruleti taná- A k e r ü l e t i tanácsok építési rugózatát Ezeken a helye- csok évente tobb százezer c s o p o r t j a i n a k rendszeresebb ken az úttest alatti vezeték- forintot f i z e £ n ® k , a z . i l y e . n ellenőrzése is segítene a hálózat javítása miatt bon- termeszetes hibák kijavita- h e lyzeten, hiszen bárhol vég-tották fel az aszfaltot. A 6 a e r t - z ik a hálózatjavítást, az út-Kálvin téren a templomjár- A l utak, járdák idei prog- test vagy a járda alatt, azt dán éktelenkedik egy gödör, ramszerű javításához már- a kommunális őr megjegyez-A Tisza Áruház előtti útsza- cius 1-én kezdett hozzá a hetné és hatósági jogkörben kaszon majdnem feldől a városgazdálkodási vállalat. S sürgethetné a helyreállítást, gépkocsi a hepehupák miatt, miközben új utat épít a Hét- S nem felesleges talán arra .De ez még mind hagyján a vezér utcában, új járdát az sem felhívni a figyelmet, körútnak a Dugonics tértől öthalom utcában s másutt, hogy az újonnan választott a Tiszáig terjedő útviszo- március első három hetében tanácstagok, mint vá'ssrfA. nyaihoz képest. Ezen a ré- húsz helyen összesen 2200 kerületük gazdái, tartsák szen kockaköves az út. s a négyzetméter „kátyúzást" számon, hol, mikor javuot-kövek sok helyen fellazul- végzett, s végzi tovább fo- ták a föld alatti hálózatot, tak vagy besüppedtek. Ilyen lyamatosan a munkát egy- s a bontás helyét rendbe útra mondják azt. hogy „ki- szerre több helyen is. (A tették-e. rázza az embernek a lelkét", színház előtti átjáró szintjé- Kondoros! János Az Aradi vértanúk terének a Dóm tér felöli oldalán, s a színpad nézőtere mentén szintén repedezett, kátyús az út.

Már előre félő, hogy a Somogyi Béla utcában vég-zett közmű-rekonstrukció után milyen lyukak, gödrök maradnak az úttest helyre-állítását követően. Mint az Oskola utcában ls, ahol a nem is oly régen készüli utat felbontották, s a hely-reállítás után kátyús maradt Tavaly korszerűsítették a Vö-rösmarty utca úttestét, ezen még nincs kátyú, de a szín-ház előtti átjárónál minden kis esőt követően bokáig érő víz áll. A Magyar Tanács-köztársaság útján a villa-mossín mellett találni fene-ketlen lyukakat Ha ezekbe belelép valaki, lába törik. A Kossuth Lajos sugárúton a napokban fejezték be a jár-dakátyuk javítását, de a vas-üzlet oldalán, a villamos-

Tavaszi irodalmi ünnepségek

Szegeden több irodaim! emlékműsol t rendeznek áp-rilisban. Április 7-én, Ju-hász Gyula halálának 30. évfordulójára rendez műsort a Szeged városi tanács mű-velődésügyi osztálya és a Juhász Gyula Művelődési Otlhon. Bevezető előadást Illyés Gyula Kossuth-díias költő tart. A műsorban köz-reműködnek: Dcmjén Gyöngyvér, Kovács János, Mentes József, Szabó Kál-mán, a Szegedi Nemzeti Színház művészei, a színház kamarakórusa és a Szakszer-vezetek Általános Mur.kós-kótusa dr. Mibálka György vezényletével. Az ünnepségre egy 20 oldalas emlékfűzet is rpf gjelenik.

Április 8-án Illyés Gyulát látjuk vendégül. A Kos.-uth-díjas költő délelőtt megte-kint: darabjá iák. a Tüvéte-vöknek próbáját az Egye-temi Színpadon. Este tiszte-le'ére irodalmi műsor lesz az egyetem Aulájában. Beveze-tő előadást dr. Madácsy László egyetemi docens ta: t, közreműködnek: Kovács Já-nos és az Egyetemi Színpad tagjai.

A költészet napja alkal-mával. április 11-én Benjá-min László, Csanádi Imre, Raab Zsuzsa, Weöres Sándor, Károlyi Amy és Papp Lajos vesz részt a Szép versek címmel rendezett ünnepi műsoron a November 7. Mű-velődési Otthonban. Itt Fa-zekas István, a városi ta-nács művelődésügyi osztályá-nak munkatársa tart elő-adást a műsorban Falvay Klára, Högye Zsuzsa, Ko-vács János és Szabó Kálmán szerepel.

Szintén áprilisban, 24-én tartják a Tiszatáj 20 éves évfordulójának ünnepi műso-rát a Tisza Szállóban. Dar-vas József tartja a bevezető előadást A műsorban fővá-rosi és szegedi művészek lépnek fel.

GYORSPOSTA f GYORSPOSTA GYORSPOSTA « GYORSPOSTA

Nem fud bemenni Ki csínáltassa meg a kocsibejárót? a lakásába Wolf Péter, Szeged, Rá- a rendelkezés már tavaly is

kóczi utca 16. szám alatti érvényben vol t Pinczés Zoltán Szeged, , Mérei utca 7 szám alatti la- lakos panaszlevelet irt szer-kos levelében a Patyolat Vál- kesztőségilnknek, amiatt, lalatra panaszkodik, a vál- hogy háza előtt a régi gya-lalat a lakóépülettel és az iogjárdát felbontották, újat udvari résszel határos üzemi . , . , . , , . „ „ „ épület falának megerősítő- fektetnek le, viszont nem al- gyalogjárda sére aládúcoltatta. A geren- helyre a mar koráb-dák Pinczés Zoltán lakóépü- ban meglevő kocsibejárót. Iete előtt, az udvaron állnak, Saját költségén viszont an-

nak megépítéséhez kaphat engedélyt.

Panaszával felkerestük a III. kerületi tanács építési és

Kérdés viszont, hogy erről a rendeletről tudott-e a pa-naszos? Ha nem, akkor a

korszerűsítése előtt a III. kerületi tanács illetékes csoportjának tudat-nia kellett volna, és azt is, hogy négyzetméterenként mennyit kell fizetnie ahhoz, hogy kiképezzék az új kocsi-

közlekedési csoportját. Gla- bejárót? Ezt meg is teszik

s akadályozzák a lakásba való ki- és bejárást. A dú-coló gerendák végei úgy nyúlnak be a udvari terület-re, hogy a téglajárda hasz-nálatát lehetetlenné teszik.

Pinczés Zoltán panaszával S f majdál,aalafelüSgyegiae^ * « ^ z s e f csoportvezető vá- ugyanabban az utcában egy gyakorló városi tanács ipari laszolta, hogy új gyalogjár- másik háznál. Wolf Péter ol-osztályához fordult, de ez- d á k építésekor, korszerűsíté- vasónk viszont hangsúlyozta: ideig eredménytelenül. KPM-nek

A betegsége miatt távolié- B**™ — a K P M n e k

vő igazgató helyett a Patyo- rendelete szerint — az állam lat üzemvezetője tett igére- költségén nem lehet kiképez-tet érdeklődésünkre, hogy n i kocsibejárót. Azt meg kell Pinczés Zoltán udvarán a térítenie az illető ház tulaj-

egy náluk a III. kerületi tanács illetékes csoportjának képvi-selője nem járt, tehát nem is tudhatnak semmit, hogy mit kell tenniük, hogy ismét közlekedést gát'ó körűimé- , , , .

nveket napokon belül meg- donosanak. legyen az magán-szüntelik. vagy állami kezelésű ház. Ez legyen kocsibejárójuk.

„Kozmikus óra" a Tömörkény gimnáziumban

Vajon ml mindenre lehet használni, miként lehet az iskolai munka szolgálatába fogni egy elmés találmányt, a budapesti elektrotechni-kus, Fürjes József házi ké-szítésű, az országban egye-dülálló, okos oktatógépét? Erre kerestek választ, ku-tattak megfejtést az elis-merő csodálkozástól kisimu-ló tekintetek néhány perc-cel a „kozmikus óra" után.

A Tömörkény gimnázium vendégei, a város kulturá-lis életének munkásai olyan tanítási órára kaptak meg-hívást, ahol kattogott a ke-verőasztal, szólt a magneto-fon, s mozinak beillő „szé-lesvásznú" képernyőn sora-koztak az ábrák, matema-tikai képletek: a tananyag.

Az óra hagyományos ré-sze mindössze annyi, hogy jelent a hetes, a tanár pe-dig üdvözli az osztályt, és óra végén röviden összefog-lal, feladja a leckét. Ami közben történik, minden be- rendnek megefelelően sora-

(Somosrylné fe lv . )

programozott, gépesített, tel-jesen automatizált

Valahogy így: Kapcsolás a keverőaszta-

lon, megszólal a magneto-fon: „Ma a szögfüggvények általánosítását ismételjük,

Amit csak a tanár Iát a gépből: vezérlőasztal

A vezérlőasztalon — csak gát, de ha megfelelő gya-tanár látja — apró lám- korlatot szereznek, 10—20

pécskák gyúlnak ki, az ülés- óra ls elegendő. Az anyag viszont örök, bárhol, bár-

koztatva. Ha helytelen a mikor használható, hosszú válasz, ott a megfelelő égő évek múltán is. vagy éppen sötét marad, s a pedagógus érettségizők felkészítésére, azonnal kontrollálhatja, hon- Az igazgató, Diós József pe-nan jött rossz felelet. Sőt. a dig korlátlan lehetőségeit kérdések összességére kö- ecsetelte: a program leállít-zölt válaszokat sem kell a

közelebbről a sinus szög- tanárnak egybegyűjteni, a keverőasztalon tekercs rög-zíti.

a kicsöngetés után, a tanu-lók szünetre vonultak, s

függvényt". Megjelennek a számok, ábrák a képernyőn. A tanulók feszülten figyel-nek. Aztán jön az első kér-dés: „Nézzük, mit jegyez-tetek meg eddig. Mennyi sinus 270°". S míg a padok-ban élénk számolás kezdő- lehetett az órát előkészíte dik, a filmre BDPT betűk-kel jelezve a válasz négy variánsa kerül. Közülük

ható, előre-hátra vihető aszerint, ki mit nem értett. Már történelemhez és nyelvtan órához is csináltak

Alig telt el néhány perc hasonlót. Bizonyos, egyetlen órán 20—25 perces gépi programnál többet értelmet-

máris sorjáztak a vendégek len tervezni; fárasztó. Meg kérdései. Micsoda energia aztán a hagyományos mód-

szerekkel történő kombiná-lása nélkülözhetetlen, pótol-hatatlan, a pedagógus ma-gyarázata, percenkénti aktív

ni, a programot felvenni? Leterhelhető-e ennyire a fi-gyelem? Hol, miként, ho-

csak egy jó megoldás van. gyan és mikor lehet legcél- segítsége. És tantárgya vá-amit a tanulónak kell meg- szerűbben alkalmazni? A lógatja, mikor szerencsés, határozni, majd megnyomni „drága" MAGNOKORR — mikor gátló hatású, padjában azt a gombot, mert igy hívják a 70 ezer Egyszóval: kísérlet még.

forint értékű gépet — és ta- Pezseg a vita, ágaskodnak amelyik szerinte a helyes feleletet mutatja a képen. Hogy miért éppen ezek a betűk szerepelnek a gom-bokon? Mert nehéz súgni őket, könnyen

mássalhangzók.

nár gazdái készséggel áll-ták a próbát.

Láng Józsefné elmondta,

a vélemények. Annyi azon-ban biztos, a gépek betör-tek az iskolába, megindult a

közel 100 órába került, míg tanítás „csendes forradal-elérthető leírta, rajzolta, mikrofonba

közvetítette 41 perces anya-ma"

Nikolényl István

Csütörtök, 1967. március 30. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

*