1
Múbőrparádé A Grabó család A Grabó család Győrött, a Megfordulok, rózsaszín ba- Mshérvari út 16. szám alatt tiszt. Hát nem érdekes? A lakik. A házon nagy betűk- szebbik nem gondjain szé- kéi ez áll: Pamutszövő- és retnék könnyíteni, azokén, Múbörgvár. A kerítés övezte akik nem tudják, mit ve- udvaron épületek magasod- gyenek fel a csipkeruha alá. nak. Sok hely keli a népes Egyébként is, a csipke nem Grabó családnak. elsősorban ruhaanyag. De Évente legalább nyotc-tíz így. batisztra kasírozva, így Grabó gyerek születik. Körű- igazán mutatós. Szép estélyi- löttük sok százan bábáskod- ruha lesz belőlem, nak; férfiak, nők mind egy- forma szeretettel, vigyázattal, _ lelkiismeretességgel. Megvár- laVOSSZfiI ják. amíg a kicsik kinövik " wr gyermekbetegségeiket, aztán fnlnlUrriTlinlr** életerős, szép felnőttként vi- t u ,u ' ' ' * < lághódító útjukra bocsátják Oltet Engem is hegeszteni Az utóbbi hónapokban is lehet ~ mondja a GRABO- sok Grabófi született. Ma UON- Nem autogénnel, mór nagyok, mutatkozzanak mert attó1 elégnék, hanem be hót ők az olvasóknak! különleges, nagyfrekvenciás műanyaghegesztő-géppel. Ta- n pintsanak meg, kérem! Ugye, EjfXQ ez már valami! Akárcsak a r valódi bőr, olyan vagyok. A hasamon műszálas trikó feszül, rajta poliuretánhab, felette PVC-réteg. Csupa műanyag. Szép kabát, zakó válik belőlem. Tavasszal — GRABONA—F a nevem, már találkozunk az üzletek- 1966-ban születtem. Szüleim ben. Addig is a viszontlá- a Pamutszövő- és Műbőrgyár tósra! gyártmányfejlesztői. Azért _ ismernek már sza- jöttem a világra, hogy járja- badkozik a GRABOPLAN nak bennem. CÍDŐ leszek, ha _ engem nem kell külön nagy leszek. Műfelsőbőrnek bemutatni, a múltkor emle- szántak, és úgy érzem, sike- ge ttek a sajtóban, tv-ben. rem lesz. a GRABONA — F-ből Külföldről jelentik Hol tart a magyar futball? Ihovszhy Riiuotf eiöadása Szegeden nagy magyar gerincét alkotta, A Ferencváros labdarúgó- csapata kedden megkezdte Tegnap délután Szegeden szemben, mert ott „kész" já- a Bp. Honvédet megerősítet- egyiptomi vendégszereplését, teljesen megtelt a Fegyveres tékosokat igazolhatnak, rpíg ték, és a megerősített együt- A zöld-fehérek első mérkő- Erők Klubjának nagyterme: nálunk csak olyan játékoso- tes idővel a zésükön az EAK válogatott- a városi sportakadémia első kat adnak át, kisebb osztá- válogatott jától 2:1 (0:0) arányú vere- előadását, Illovszky Rudolf lyú csapatokból, akik nem most is alkalmazni lehetne séget szenvedtek. labdarúgó szövetségi kapi- eléggé képzettek az NB hasonló erő-átcsoportosítást: * tány előadását mintegy két- I-hez. Ezekkel azután az ed- hangsúlyozta, hogy ez az ő Olaszországban a 19. ifjú- százan hallgatták meg. zőknek tovább kell foglal- egyéni elképzelése, sági labdarúgó karnevál ku- Az előadó beszéde elején kőzniük, a még meglevő ki- Megtudtuk: szó van arról, pát a Bologna nyerte, amely megemlítette, hogy mór há- sebb-nagyobb hibákat javí- hogy két év múlva tovább a döntőben 3:2 (2:2) arány- ban győzött a Fiorentina el- len. Újra a Vasutas- stadionban A Szegedi VSE labdarúgó- csapata idén még nem ját- szott nunur g f U J u tani. — Ennek ellenére nyugod- emelik a labdarúgó N B I létszámát és akkor már ti- tán mondhatom folytatta zennyolc csapat küzd majd az előadó —, hogy a mi já- labdarúgásunk élvonalában, tékosaink sem maradnak el Szükségesnek tartja, hogy a a külföldiektől, nem kisebb magyar csapatok minél több képességűek. Nyugaton sok szór a reklám, a sok hang külföldi ellenféllel találkoz- zanak, mert az ismeretlen zatos újságcikk ls hozzájá- játékosok elleni küzdelem rul egy-egy labdarúgó karri- mindig hasznos, a fejlődést szolgálja. Az előadás után a hallga- erjéhez. Igaz, a tavalyi vi- a Vasutas-stadionban, rom éve dolgozik a magyar lágbajnokságon az első négy Ennek oka, hogy az egy hó- válogatottal és így jól ismeri hely egyikét szerettük volna * ok kozu számosan kerdese- nappal ezelőtt leesett havat a csapatot. 1966 hazai és megszerezni, s ez — mint ke4 tettek f 1 , Illovszky szö- egyik pályáról sem takarí- nemzetközi tekintetben is a köztudomású nem sike- vetsegi kapitanynak, aki a tották le, hanem várták, hogv fejlődés éve volt. A váloga- rült. A szakvezetés azonban kérdésekre válaszolt. Volt* elolvadjon. Az edzéseket úgy tott játéka, ezenkívül az NB ennek ellenére nem csügged. a k l a zt kifogasolta, hogy mi- rövid edzés híve. Egy-egy edzés ne tartson tovább egy óránál, mert egy óra eltelte után a játékosok már nem valósították meg, hogy acsa- l-es és az NB I B-s csapa- Mint mondottam, tehetséges ? naponta ketszer pat hetenként kétszer kifu- tok teljesítménye is javult, játékosaink vannak, akik í 8 .®^, st T1 ?f, t-es csapa- tott Béketelepre, ahol a já- főleg a küzdőszellem tekinte- nagyjából egyidősek, s akik- *" 0V8zky kitejtette tékosok az iskola pályáján tében jobb a helyzet, mint re még 1970-ben, a követke- i S L w 7 egymás ellen vívtak mérkő- korábban. A csapatok több- z g vB -n is számíthatunk. Az " ~ "" " zéseket. Az a pálya ugyanis sége valóban végigjátssza a idősebbek közül például Al- használható állapotban volt. kilencven percet, de emellett bert ég Farkas i 941 . es szü _ A múlt heti erős olvadás technikai és taktikai téren is , etés - leg fiatalabbak kö- tudják"teTies"pontossággal el" közben a pályákról teljesen mutatkozik fejlodes. Ez főleg M és Bene 1944 _ esek . »««•^irtSSSatel elvitte a havat. Ezért hétfőn annak az eredményé, hogy Bi * h melléjük ka! Ismertet fvégül a a vasutas-labdarúgók edzés az edzők rájöttek arra hogy y £ y h é J Isniertette véguh a 4 - helyett kimentek a külső csak sok munkával érhető el fe]s J zfnre £ erül ^ék be m t ez a legkora Vasutas-pályára Nem edzést eredmeny. Az NB l-es csa- „, , , „ , * ' , ® z íegKor- •mlesz u - tartottak hanem dolgoztak patok 80-85 százalékánál M ® * ? " 1 ' ^ f J 0 ^ t^^n^t Vál ° g r m . / , . . . Én vagyok a csupa-műanyag Azokra a helvekre ahol a erőteljes az alapozás, a já- Rudolf azt is, hogy véleme- tott ellen így kell játszani, és tbok m ^ r Ug ^Tz ra ktársátor. Mekkora? Most retot „ J t A. k m „<, tékosok tehetségesek, a fia- nye szerint alkalmat kellene a jövőben is emellett ma- szülés voltam. Képzeljék, á nyolcvan méter hosszút, hat hátam ragasztott szövedékből méter magasat és tizenkét van! Nagy újdonság ez! méter széleset varrtak (bo- Vlies-Stoffe a német nevem; cs ánat, hegesztettek!) belő- emlékeznek móg a fiiszpa- , B üszikén elmondhatom, pírra"? Az itatóst hívták így . . , . valamikor. Olyan vagyok, »8 en élénk az erdeklodes csak éppen más rendeltetés- irántam, sel: nincsenek „kitüntetett _ Nekem még csak csa- írányaim", mindenfelé egy- i ádnevem V an: GRABO-. _ Mos^halottam, hogy ha- ala Padlókárpit va- marosan utazom: a Duna és gyök* hang- es hőszige- a Savaria Cipőgyárba. Lvug- telő. Kellemes járás esik gatott víkendciDŐt csinálnak rajtam. Filchátamat a La- belőTeiji, a PVCralapú hab- kástextü vállalat kőszegi •zerkezetű felsómubőrből. gyára ügyes műszakijainak köszönhetem. Remélem, ha- . . . éS ű ,,kÍSh ÚgQ"? marosan viszontlátjuk egy- ö mást az új lakásokban. És a „szülők"... Befejezésül a szülők szól- tak. Hiteles statisztikával bi- A másik testvérke — an- nak ellenére, hogy nő — Igen szerény, szűkszavú. Pe- dig alighanem nagy jövó vár ró: A GRABONA LAKK— 402 nevet adták nekem, zonyították, hogy a világ csak azt tudom magamról természetes bőrigényét há- elmondani, amit nemrégiben rom esztendő múlva megkö- egy bemutatón hallottam, zelítőleg sem lehet kielégüc- Tehát lakk-műbőr vagyok, ni. Az állattenyésztés elma- bátyámhoz hasonlóan hab- radt az ipartól. Cipő azon- szerkezetű. Mivel olyan fé- ban kell; ruha is, kabát. is. nyes vagyok, mint a tü- (A világon minden negyedik kör, divatcikkek lesznek be- ember cipő nélkül jár!) És lőlem. Fekete, piros, hófehér, a divat sem áll meg. Olyan sárga, kék — ki milyen szín- műbőröket kell hát alkotni, ben óhajt, olyanban vásárol, amelyek nemcsak megköze- Kiscsizmónak, köpenynek és lítik, hanem túlszárnyalják a lakkbőröndnek, divattáskák- természetes bőr jótulajdon- nak ígérem egyfor- ságait. Az ország egyetlen mán megfelelek. Nem va- műbőrgyárában, a győriben, gyok kényes, fényemet meg- erre törekszenek a kutatók, őrzöm! Meg arra, hogy az export- — Magam sem tudom, mi- szállítások mellett mind .lob- ként sikerültem ilyen köny- ban és mielőbb kielégtíhes- nyúre — kezdi vallomását a sék a hazai igényeket is. Kulcsár László GRABO^KTN. Minden- esetre jói érzem magam, bár a hagyományos ruházati mű- bőrök súlyának egyharmadát nyomom. Lógv vagyok, há- tamon trikó feszül. Mond- ják, hogy e tulajdonságom- nál fogva kielégítem a kor- szerű öltözködés igényeit. A divattervezők már kisze- meltek: kosztümöt, sportka- bá tokát, zakókat, csizmaszá- rat készítenek belőlem. Ügy izgulok: tetszem-e majd mindenkinek? — GRABOTHAN vagyok, jó napot kívánok! Csak nem fáznak? Nézzenek meg en- gem: még ezen a hűvös na- pon is éppen olyan selymes, lágy a műbőröm, mintha meleg napsugarak cirógat- náik. Megpróbálhatják, bújja- nak belém, a nők kosztüm- ként. a férfiak kabátként használhatnak. Ne féljenek, legalább úgy lélegzem, mint a többi szövet vagy. akár az igazi bőr. Csiraerffő hangián GRA- BOTEX-HORTENSE je- lentkezik szólásra: — Az én anvukám a győri Gardénia Csipkefüg^öny- gyárból került ide. Édes- apám sem idevalósi, hiszen batisztból készült. A papa és a mama keveréke vagyok. Nézzék csak: elöl csipke. , SAKK talaj mély volt és állt a víz, tékosok tehetségesek, a fia salakot hordtak, s így a já^ talok között szép számmal ad n l • « i r ^ t o t t l gRZ °l á8Pk : radnak - tékteret megfelelő állapotba akadnak olyanok, akik szor- ra ls > u &y> anog y regeDDen hozták. galmas munkával elérhetik a Most már nincs akadálya nemzetközi szintet, annak, hogy a stadionban is A javulás természetesen mérkőzzenek. Holnap, csii- nem azt jelenti, hogy már ÍJ törtökön lesz az év első mér- nincsenek hibák, nem akad- kőzése, amikor az SZVSE el- nak javítanivalók foly- A s«. szovjet bajnokságon lenfele az NB III-as Szegedi tatta Illovszky Rudolf. — A Leonyid stejn győzött. A 33 Kossuth SE lesz. Erre a já- technikai készség, a ruga- ^a'STr Tv*/™'Ta 'Izo^ tékra délután 3 órai kezdet- nyosság fokozása elengedhe- jetunió bajnoka címet. Rajta tel a külső pályán kerül sor. tetlenül szükséges, és például Wvül ez még eddig csak Bot- Vasutas-pályán is csatárainknak jobban kelle- ~ í t K B e ^?nntk ha™ 3 Ke- elolvadt már a hó, de azon ne fejelniük. reS z és KorcsnoJ háromszor egyelőre még nem játszanak A külföldi proficsapatok volt bajnok, mérkőzéseket. előnyben vannak velünk ste i" színes, ötletes stílusban M. K. S I Bárczay II, «. Geheorghlu ÍM, t—10. Lengyel, Kostro Ram- mann, Pachman és Morlock 3,1 ponttal. Morosváry Mária a válogatott keretben A Szegedi VSE atlétikai szakosztályának egyik legte- hetségesebb és legszorgalmasabb tagja tavaly Marosváry Mária volt A fiatal rövidtávfutó versenyzőre méltán fi- gyeltek fel az országos szakvezetők. Többször volt edző- táborban és részt vett az Odesszában megrendezett if- júsági atlétikai Európa-bajnokságon is. A napokban levél érkezett Budapestről Marosváry Mária címére, amelyben az országos szövetség értesítet- te, hogy idén is számítanak rá: beválogatták az orszá- gos felnőtt válogatott keretbe. A válogatás ténye azért is jelentős, mert az 1967-es keret tagjai már a jövőre, Mexikóban megrendezésre kerülő olimpiai játékokra is készülnek. Játszik, bizonyítja ezt az aláb- bi Játszma ls: Világos: ELISKASES Sötét: STEJN 1. d«, HfS, 3. c4, g6, 3. HeS, Fg7, 4. e4, d«, 5. 13, 0—0, 6. Fe3, b«, 7. Bel, c5, 8. HgeZ, Hc6, 9. g3, es, 18. dxe, Hxcü, 11. Hgl, Be8, 13. Fez, a«, 13. VdZ, Fe6, 14. b3, Hc6, 15. Fdl, Hd5, 18. Fxd4, exd, 11. Hce2, d3, 18. Vxd3. b5, 19. Hf4, FI5!, 20. Vfl, Fxc4, 21. HgeZ, Fbl, 22. Hd5, Fxd5, 23. CXd, Hxd5, 24. b4, Hxb4, 25. Fb3, Hd3+, 26. Kd2, Hxcl, 27. Hxcl, Bc8, 28. Vd3, Vf6, világos feladta! * A sakkvilágbajnoki zónaver- senyen kitűnően játszó Bárczay László harmadik lett a beju- tott a nyáron Tuniszban kezdő- világbajnoki középdöntőbe. A verseny végeredménye: Iv- kov (jugoszláv) 12 pont, 2. Ma- tanovics (jugoszláv) 11,5, 3. 1 Ha I 11 8 u 1 H gr w RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió 4.30 Hirek. 4.33 Hajnaltól reg- gelig . .-. 5.00 Hírek. 5.30 Reg- geli krónika. 5.50 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.30 Hirek. 7.00 Reg- geli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Kamarazene. 8.55 Orvosi tanácsok. 9.00 Szabad szél. Részletek Dunajevszklj ope- rettjéből. 9.34 Kozmosz. 10.00 Hírek. 10.10 Zenekari muzsika. 11.00 Iskolarádió. 11.30 A Sza- család. 12.00 Hírek. 12.15 Tánczenei koktél. 13.00 A buda- pesti színházak műsora. 13.03 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.18 Tosca. Részletek Puccini operájából. 14.08 Puskin ver- sel, halálának 130. évforduló- j á n . 14.28 P á l o k a munkásmoz- galom történetéből. 14.38 Ko- dály-népdalfeldolgozások. 15.00 Hírek. 15.15 Kőrössy János zongorázik, a Román Rádió esztrádzenekara Játszik. 15.47 Ez nem az őrmesterek Ideje. Folytatásos regény. 16.07 RA- dlóegyetem. Zenei tagozat. 16.57 Hallgatóiak figyelmébe! 17.00 Hírek. Nemzetközi lapszemle. 17.15 Vallomás a tanulásról. 18.15 Pa'ló Imre magvar nótá- kat é-ekel. 18.40 Holnap köz- vetítjük ... Roberto Benzi prá- gai hangversenye a Cseh Fil- harmonikusok élén. 19.00 Esti krónika. 19 30 Suppé: Pajkls diákok. Egyfelvonásos daljáték. 20.40 A kézlmunkázás „szocioló- S=0=R=0=K=B=A=N A mai szegedi labdarúgó- ruár 11-én és 12-én rendezik Az Iskolai Sport Bizottság műsor: SZEAC—Mezőkovács- meg a középfokú iskolák asz- Szegeden ülést tartott. Ezen házi Petőfi előkészületi mér- talitenisz csapatbajnokságá- Dobozy István tartott beszá- kőzés, Tisza-parti stadion, 3 nak körzeti versenyeit. A malót az eddigi munkáról és óra. Szegedi Spartacus— négy körzetben körülbelül az iskolák előtt áll<^ felada- SZAK Téli Kupa mérkőzés, háromszáz diák vesz részt a tokról. Az ülés keretében Hunyadi tér, 3 óra. küzdelmekben, és körzeten- Zsedényi István, a Szegedi * ként az első három csapat Radnóti Miklós Gimnázium Csongrád megyében feb- kerül a megyei döntőbe. testnevelő tanába ismertette az iskolájában folyó sport- életet. Az ázsiai országok váloga- tott labdarúgó-csapatainak tornáját nemrégiben Thaiföl- dön rendezték meg. A baj- nokságot Burma (volt Hátsó- Világos: KÍ8, BÍ7, Fc6, Fdi. gyalog: b7 (5). Sötót: Kd6 (1). Világos Indul s a második lépésben mattot adl (H. Han- nemann feladványa.) A múlt heti feladvány meg- oldása : 1. c4! * Vasárnap az OB II 2. fordu- lóján az SZVSE Budapesten játszik az ÜJ pesti Dózsával. A Ruhagyár a Salgótarjáni Ko- hász csapatát látja vendégül, a mérkőzés 9 órakor kezdődik a Ruhagyár klubhelyiségében. $ A szegedi Járási Ifjúsági baj- nokságon 18 sakkozó vett részt. Első lett Nagv Károly (Kls- kundorozsma) 7,5 ponttal, má- sodik Juhász Gyula (Szőregi 8, harmadik Koch Róbert (Kls- kundorozsma) 6 ponttal. giája". 20.50 E r k e l Ferenc nép- színmű-dalaiból. 21.00 Hírek. 21.05 Gondolat. A Rádió irodal- mi lapja. 21.45 Táncdalok. 22.00 Hírek. 22.10 Időszerű nemzetkö- zi kérdések. 22.28 Sporthírek. 22.25 Astrld Varnay és Leonard Warren énekel. 23.00 Ifj. Sze- nyőri Horváth Imre népi zene- kara játszik. 23.30 Kamarazene. 24.00 Hírek. 0.10—0.25 Michel Legrand zenekara Játszik. Petőfi Rádió 4.30—7.58 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. Közben: 8.20 —0.30 Torna. 10.00 Könnyűzenei híradó. 10.30 N ő k r ő l nőknek. 11.00 Mindenki kedvére 1 12.15 Gazdaszemmel a nagyvilág me- zőgazdaságáról. 13.00 V i d é k i né- pi zenekarok muzsikálnak. 13.27 Pillanatfelvétel. 13.32 Is- kolarádió. 13.47 Vízállásjelentés. . , „„ i4.oo Kettőtői hatig... A Pető- India) csapata nyerte, fl Rádió zenés délutánja. 18.00 Hírek. 18.10 Iskolarádió. Cse- hov: Ványa bácsi. 19 36 A Ma- gyar Rádió és Televízió ének- kara énekel, vezényel Harmath Artúr. 19.40 éjszakát, gye- rekek! 20.00 Esti krónika. 20.30 Közvetítés az Erkel Színházból. A Magyar Állami Hangver- senvzenekar B"ethoven-hang- versenye. 22.17 Tánczene. 22.50 Ügetőverseny-eredmények. 23.00 —23.15 Hirek. Villanyszerelő 12 éves gyakorlattal és elektrlkusl képzettséggel elhelyezkedne Szegeden, vagy környékén. Tsz-be ls lehet. „Lakás szüksé- ges" 26 512 Jeligére a Hir- detőbe. < S. 26 512 A Szegedi Építő Ktsz fel- vesz épület- lakatos és ács szakmunkásokat, valamint építőipari segédmunkáso- kat, azonnali belépéssel, szegedi munkahelyekre. Jelentkezés: Szeged, Brüsz- szell krt. 8. x TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió 17.53: A Magyar Hirdető mű- sora. 18.05 H í r e k . 18.10 I n d i a . 1. Kobra és elefánt. Tudományos filmsorozat. 18.25 Randevú a klubban. 18.55 Kortesek és hon- atyák . . . 19.15 „Felkiáltójel" Műsor Vietnamról. 19.45 Hazai tükör. 19 50 Esti mese. 20.00 Tv- hlradö. 20.20 Kötelező kikötő. Francia kisjátékfilm. 20.45 Pa- rabola. 21.05 Nagy Péter színhá- zi jegyzete. 2115 Euriptdes: Tréjai nők. Dráma egy felvo- násban. (14 éven felülieknek!) A Győri Kisfaludy Színház vendégjátéka. 22.30 Tv-híradó. II. kiadás. Jugoszláv televízió 11.00 Oktatás, nevelés. 14.55 Oktatás, nevelés. 18.10 Slver- seny. 17 05 Hírek. 17.10 Doku- mentumfilm. 17.25 Népszerű tu- dományos film. 17.55 Műsor- ismertetés. 18 00 A tv Jelenti. 18.15 E z e r miért. 19.00 Nemzet- közi színpad. 19.30 A tv pos- tája. 19.54 éjszakát, gyere- kek! 20.00 Tv-hlradó. 20.30 Hir- detések. 20.35 Játékfilm. 23.05 Tv-h f radó. 22.30 Olimptja—Stm- menthal kosárlabda-mérkőzés. 23.30 Hírek. Román televfzló 17.00 Legkisebbjeink műsora. 17.15 Iskolások műsora. 18.00 Tv-hlradó. 18 23 S a k k . 19.10 Or- vosi kablnett. 19 30 Meghívó. 19.45 Szórakoztató műsor. AZ ÜDÜLŐ TÁRSULAT irodáját Dugonics tér I. szám alá. helyeztük át Telefon: 15-919. x S. 26 530 Külön bejáratú bútorozott szobát keresek tiszta áru tárolá- sára, fürlőszoba-használat- ra nem tartok Igényt. Alánlatokat címmel ké- rünk. „Hóvirág" 26 574 jel- igére a Hirdetőbe. xS. 26 574 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás- párt Csongrád meg.el és Szeged városi bizottsáea ét a tanács lap |a. Meglelenlk hétfő kivételévé) mindennaD Szerkeszti s szerkesztő bizottság Főszei kes7tó: dr Lóköt Zoltán. Szerkesztőség: Szeged Mnevar Tanácsköztársa- ság útja 10 Telefon: 13-535. 13-003 Éjszakai telefon: 13-508 Klatím « Csonerád Meevel LBDkladc Vállalat Felelős giaan: Kovács László ' Kiadóhivatal: Sieged Mrgv.t' Tan > -sköztársa- ság útia 10 Telefon: 13-500. 13-118 iBekü.dött KézirstoKa. nem flt» zílnk meg és nem idunk vlssza.t A laoo: nvomta Szeeedi Nvomda Szeeed B»trsv-7«i|1nszkv u 98 sz. mnrv 39 ás* Terleszilk n Csonerád megvet postahivatalok Előfizetési d1l rev hónapra 12 Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és ké— besitőoéL R OiL-MAüYARQRSZÁG szerda. 1967- február a.

Múbőrparádé Hol tart a magyar futball?digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01967/00033/dm_1967...jelentik Hol tart a magyar futball? Ihovszhy Riiuotf eiöadása Szegeden nagy magyar

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Múbőrparádé Hol tart a magyar futball?digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01967/00033/dm_1967...jelentik Hol tart a magyar futball? Ihovszhy Riiuotf eiöadása Szegeden nagy magyar

Múbőrparádé

A Grabó család A Grabó család Győrött, a Megfordulok, rózsaszín ba-

Mshérvari út 16. szám alatt tiszt. Hát nem érdekes? A lakik. A házon nagy betűk- szebbik nem gondjain szé-kéi ez áll: Pamutszövő- és retnék könnyíteni, azokén, Múbörgvár. A kerítés övezte akik nem tudják , mit ve-udvaron épületek magasod- gyenek fel a csipkeruha alá. nak. Sok hely keli a népes Egyébként is, a csipke nem Grabó családnak. elsősorban ruhaanyag. De

Évente legalább nyotc-tíz így. batisztra kasírozva, így Grabó gyerek születik. Körű- igazán mutatós. Szép estélyi-löttük sok százan bábáskod- r u h a lesz belőlem, nak; férf iak, nők mind egy-forma szeretettel, vigyázattal, _ lelkiismeretességgel. Megvár- l a V O S S Z f i I ják. amíg a kicsik kinövik " w r

gyermekbetegségeiket, aztán fnlnlUrriTlinlr** életerős, szép felnőt tként vi- t u , u ' ' ' * < lághódító ú t j u k r a bocsát ják Oltet — Engem is hegeszteni

Az utóbbi hónapokban is l e h e t ~ mondja a GRABO-sok Grabófi született. Ma UON- — N e m autogénnel, mór nagyok, mutatkozzanak m e r t a t t ó 1 elégnék, hanem be hót ők az olvasóknak! különleges, nagyfrekvenciás

műanyaghegesztő-géppel. Ta-n p intsanak meg, kérem! Ugye,

E j f X Q ez már valami! Akárcsak a r valódi bőr, olyan vagyok.

A hasamon műszálas tr ikó feszül, r a j t a pol iuretánhab, felette PVC-réteg. Csupa műanyag. Szép kabát , zakó válik belőlem. Tavasszal

— GRABONA—F a nevem, már találkozunk az üzletek-1966-ban születtem. Szüleim ben. Addig is a viszontlá-a Pamutszövő- és Műbőrgyár tósra! gyártmányfejlesztői . Azért _ ismernek már — sza-jöttem a világra, hogy j á r j a - badkozik a GRABOPLAN nak bennem. C Í D Ő leszek, ha _ e n g e m n e m kell külön nagy leszek. Műfelsőbőrnek bemutatni , a múl tkor emle-szántak, és úgy érzem, sike- g e t t e k a saj tóban, tv-ben. rem lesz.

a GRABONA — F-ből

Külföldről jelentik Hol tart a magyar futball? Ihovszhy Riiuotf

eiöadása Szegeden

nagy magyar gerincét alkotta,

A Ferencváros labdarúgó-csapata kedden megkezdte Tegnap délután Szegeden szemben, mer t ott „kész" já- a Bp. Honvédet megerősítet-egyiptomi vendégszereplését, teljesen megtelt a Fegyveres tékosokat igazolhatnak, rpíg ték, és a megerősített együt-A zöld-fehérek első mérkő- Erők Klub jának nagyterme: nálunk csak olyan játékoso- tes idővel a zésükön az EAK válogatott- a városi sportakadémia első kat adnak át, kisebb osztá- válogatott jától 2:1 (0:0) arányú vere- előadását, Illovszky Rudolf lyú csapatokból, akik nem most is alkalmazni lehetne séget szenvedtek. labdarúgó szövetségi kapi- eléggé képzettek az NB hasonló erő-átcsoportosítást:

* tány előadását mintegy két- I-hez. Ezekkel azután az ed- hangsúlyozta, hogy ez az ő Olaszországban a 19. i f j ú - százan hallgatták meg. zőknek tovább kell foglal- egyéni elképzelése,

sági labdarúgó karnevál ku- Az előadó beszéde elején kőzniük, a még meglevő ki- Megtudtuk: szó van arról, pát a Bologna nyerte, amely megemlítette, hogy mór há- sebb-nagyobb hibákat javí- hogy két év múlva tovább a döntőben 3:2 (2:2) a rány-ban győzött a Fiorentina el-len.

Újra a Vasutas-stadionban

A Szegedi VSE labdarúgó-csapata idén még nem já t -szott

nunur g f U J u

tani. — Ennek ellenére nyugod-

emelik a labdarúgó NB I létszámát és akkor már t i-

tán mondhatom — folytat ta zennyolc csapat küzd m a j d az előadó —, hogy a mi já- labdarúgásunk élvonalában, tékosaink sem maradnak el Szükségesnek tar t ja , hogy a a külföldiektől, nem kisebb magyar csapatok minél több képességűek. Nyugaton sok szór a reklám, a sok hang

külföldi ellenféllel találkoz-zanak, mert az ismeretlen

zatos újságcikk ls hozzájá- játékosok elleni küzdelem rul egy-egy labdarúgó kar r i - mindig hasznos, a fejlődést

szolgálja. Az előadás után a hallga-

er jéhez. Igaz, a tavalyi vi-a Vasutas-stadionban, rom éve dolgozik a magyar lágbajnokságon az első négy

Ennek oka, hogy az egy hó- válogatottal és így jól ismeri hely egyikét szerettük volna * o k k o z u számosan kerdese-nappal ezelőtt leesett havat a csapatot. 1966 hazai és megszerezni, s ez — mint k e 4 t e t t e k f.®1, Illovszky szö-egyik pályáról sem takar í - nemzetközi tekintetben is a köztudomású — nem sike- vetsegi kapitanynak, aki a tották le, hanem várták, hogv fejlődés éve volt. A váloga- rül t . A szakvezetés azonban kérdésekre válaszolt. Volt* elolvadjon. Az edzéseket úgy tott játéka, ezenkívül az NB ennek ellenére nem csügged. a k l a z t kifogasolta, hogy mi-

rövid edzés híve. Egy-egy edzés ne tartson tovább egy óránál, mer t egy óra eltelte után a játékosok már nem

valósították meg, hogy a c s a - l -es és az NB I B-s csapa- M i n t mondottam, tehetséges ? naponta ketszer pat hetenként kétszer k i fu- tok tel jesí tménye is javult , játékosaink vannak, akik í 8 .®^ , s t

T1?f, t-es csapa-tott Béketelepre, ahol a já- főleg a küzdőszellem tekinte- nagyjából egyidősek, s akik- * " 0 V 8 z k y ki tej tet te tékosok az iskola pá lyá ján tében jobb a helyzet, mint r e még 1970-ben, a követke- i S L w 7 egymás ellen vívtak mérkő- korábban. A csapatok több- z g vB -n is számíthatunk. Az " ~ "" " zéseket. Az a pálya ugyanis sége valóban végigjátssza a idősebbek közül például Al-használható állapotban volt. kilencven percet, de emellett b e r t é g F a r k a s i 9 4 1 . e s s z ü _

A múl t heti erős olvadás technikai és taktikai téren is , e t é s - l e g f i a t a l a b b a k kö- tudják"teTies"pontossággal el" közben a pályákról teljesen mutatkozik fejlodes. Ez főleg M é s B e n e 1 9 4 4 _ e s e k . » « « • ^ i r t S S S a t e l elvitte a havat . Ezért hétfőn annak az eredményé, hogy B i * h melléjük k a ! Ismertet f v é g ü l a a vasutas-labdarúgók edzés az edzők rá jöt tek a r ra hogy y £ y

h é J Isniertette véguh a 4 -

helyett kimentek a külső csak sok munkáva l érhető el f e ] sJ

z f n r e £ e r ü l ^ é k be m t ez a legkora Vasutas-pályára Nem edzést eredmeny. Az NB l-es csa- „ , , , „ , * ' , ®z íegKor-

•mlesz u - tar tot tak hanem dolgoztak patok 8 0 - 8 5 százalékánál M ® * ? " 1 ' ^ f J 0 ^ t ^ ^ n ^ t V á l ° g r m . / , . . . Én vagyok a csupa-műanyag Azokra a helvekre ahol a erőteljes az alapozás, a já- Rudolf azt is, hogy véleme- tott ellen így kell játszani, és — t b o k

m ^ rU g ^ T z raktársátor. Mekkora? Most retot „ J t A. k m „ „<, tékosok tehetségesek, a f ia- n y e szerint a lkalmat kellene a jövőben is emellett ma-

szülés voltam. Képzeljék, á nyolcvan méter hosszút, ha t hátam ragasztott szövedékből méter magasat és tizenkét van! Nagy ú jdonság ez! méter széleset var r tak (bo-Vlies-Stoffe a német nevem; c s ána t , hegesztettek!) belő-emlékeznek móg a fiiszpa- , Büszikén elmondhatom, p í r ra"? Az itatóst h ívták így . . , . • valamikor. Olyan vagyok, »8 e n é l é n k a z erdeklodes csak éppen más rendeltetés- i rántam, sel: nincsenek „kitüntetet t _ Nekem még csak csa-írányaim", mindenfelé egy- i á d n e v e m V an : GRABO-.

_ Mos^halot tam, hogy ha- a l a PÚ Padlókárpit va-marosan utazom: a Duna és gyök* Jó hang- es hőszige-a Savaria Cipőgyárba. Lvug- telő. Kellemes já rás esik gatott víkendciDŐt csinálnak ra j t am. Fi lchátamat a La-belőTeiji, a PVCralapú hab- k á s t e x t ü vá l l a la t kőszegi •zerkezetű felsómubőrből. gyára ügyes műszaki ja inak

köszönhetem. Remélem, ha-. . . éS ű ,,kÍSh ÚgQ"? marosan viszont lát juk egy-

ö mást az ú j lakásokban.

És a „szülők"... Befejezésül a szülők szól-

tak. Hiteles statisztikával bi-

A másik testvérke — an -nak ellenére, hogy nő — Igen szerény, szűkszavú. Pe-dig a l ighanem nagy jövó vár ró:

— A GRABONA LAKK— 402 nevet adták nekem, zonyították, hogy a világ csak azt tudom magamról természetes bőrigényét há-elmondani, amit nemrégiben rom esztendő múlva megkö-egy bemutatón hallottam, zelítőleg sem lehet kielégüc-Tehát lakk-műbőr vagyok, ni. Az állattenyésztés e lma-bátyámhoz hasonlóan hab- rad t az ipartól. Cipő azon-szerkezetű. Mivel olyan fé- ban kell; ruha is, kabát. is. nyes vagyok, mint a tü- (A világon minden negyedik kör, divatcikkek lesznek be- ember cipő nélkül jár!) És lőlem. Fekete, piros, hófehér, a divat sem áll meg. Olyan sárga, kék — ki milyen szín- műbőröket kell hát alkotni, ben óhajt , olyanban vásárol, amelyek nemcsak megköze-Kiscsizmónak, köpenynek és lítik, hanem túlszárnyal ják a lakkbőröndnek, divat táskák- természetes bőr jó tula jdon-nak — ígérem — egyfor- ságait. Az ország egyetlen mán megfelelek. Nem va- műbőrgyárában, a győriben, gyok kényes, fényemet meg- erre törekszenek a kutatók, őrzöm! Meg arra , hogy az export -

— Magam sem tudom, mi- szállítások mellet t mind .lob-ként s ikerül tem ilyen köny- ban és mielőbb kielégtíhes-nyúre — kezdi val lomását a sék a hazai igényeket is.

Kulcsár László GRABO^KTN. — Minden-esetre jói érzem magam, b á r a hagyományos ruházat i mű-bőrök súlyának egyharmadát nyomom. Lógv vagyok, há-tamon tr ikó feszül. Mond-ják, hogy e tulajdonságom-nál fogva kielégítem a kor-szerű öltözködés igényeit. A divattervezők már kisze-meltek: kosztümöt, sportka-bá tokát, zakókat, csizmaszá-rat készítenek belőlem. Ügy izgulok: tetszem-e m a j d mindenkinek?

— GRABOTHAN vagyok, jó napot kívánok! Csak nem fáznak? Nézzenek meg en-gem: még ezen a hűvös na-pon is éppen olyan selymes, lágy a műbőröm, mintha meleg napsugarak cirógat-náik. Megpróbálhat ják, bú j ja -nak belém, a nők kosztüm-ként. a fér f iak kabátként használhatnak. Ne féljenek, legalább úgy lélegzem, mint a többi szövet vagy. a k á r az igazi bőr.

Csiraerffő hangián GRA-BOTEX-HORTENSE je-lentkezik szólásra:

— Az én anvukám a győri Gardénia Csipkefüg^öny-gyárból kerül t ide. Édes-a p á m sem idevalósi, hiszen batisztból készült. A papa és a m a m a keveréke vagyok. Nézzék csak: elöl csipke.

, SAKK t a l a j mély volt és állt a víz, tékosok tehetségesek, a fia salakot hordtak, s így a já^ talok között szép számmal a d n l •« i r ^ t o t t l g R Z ° l á 8 P k : r a d n a k -tékteret megfelelő állapotba akadnak olyanok, akik szor- r a ls> u&y> a n o g y regeDDen hozták. galmas munkával elérhetik a

Most már nincs akadálya nemzetközi szintet, annak, hogy a stadionban is — A javulás természetesen mérkőzzenek. Holnap, csii- n e m azt jelenti, hogy m á r ÍJ törtökön lesz az év első mér- nincsenek hibák, nem akad-kőzése, amikor az SZVSE el- nak javítanivalók — foly- A s«. szovjet bajnokságon lenfele az NB III-as Szegedi ta t ta Illovszky Rudolf. — A Leonyid stejn győzött. A 33 Kossuth SE lesz. Erre a já- technikai készség, a ruga- ^ a ' S T r T v * / ™ ' T a ' I z o ^ tékra délután 3 órai kezdet- nyosság fokozása elengedhe- jetunió bajnoka címet. Rajta tel a külső pályán kerül sor. tet lenül szükséges, és például Wvül ez még eddig csak Bot-

Vasutas-pályán is csa tára inknak jobban kelle- ~ í t K

Be^?nntk h a ™ 3 K e -

elolvadt már a hó, de azon ne fejelniük. reSz és KorcsnoJ háromszor egyelőre még nem játszanak A külföldi proficsapatok volt bajnok, mérkőzéseket. előnyben vannak velünk s t e i " színes, ötletes stílusban

M . K .

S I Bárczay II, «. Geheorghlu Í M , t—10. Lengyel , Kostro R a m -mann, Pachman és Morlock 3,1 ponttal.

Morosváry Mária a válogatott keretben

A Szegedi VSE atlétikai szakosztályának egyik legte-hetségesebb és legszorgalmasabb tag ja tavaly Marosváry Mária v o l t A fiatal rövidtávfutó versenyzőre méltán f i -gyeltek fel az országos szakvezetők. Többször volt edző-táborban és részt vett az Odesszában megrendezett i f -júsági atlétikai Európa-bajnokságon is.

A napokban levél érkezett Budapestről Marosváry Mária címére, amelyben az országos szövetség értesí tet-te, hogy idén is számítanak rá : beválogatták az orszá-gos felnőtt válogatott keretbe. A válogatás ténye azért is jelentős, mer t az 1967-es keret tagja i má r a jövőre, Mexikóban megrendezésre kerülő olimpiai já tékokra is készülnek.

Játszik, bizonyítja ezt az aláb-bi Játszma l s :

Világos: ELISKASES Sötét: STEJN

1. d«, HfS, 3. c4, g6, 3. HeS, Fg7, 4. e4, d«, 5. 13, 0—0, 6. Fe3, b«, 7. Be l , c5, 8. HgeZ, Hc6, 9. g3, es, 18. dxe , Hxcü, 11. Hgl , Be8, 13. Fez, a«, 13. VdZ, Fe6, 14. b3, Hc6, 15. Fdl , Hd5, 18. Fxd4, exd, 11. Hce2, d3, 18. Vxd3. b5, 19. Hf4, FI5!, 20. Vf l , Fxc4, 21. HgeZ, Fbl , 22. Hd5, Fxd5, 23. CXd, Hxd5, 24. b4, Hxb4, 25. Fb3, Hd3+ , 26. Kd2, Hxc l , 27. Hxcl , Bc8, 28. Vd3, Vf6, vi lágos fe ladta!

* A sakkvilágbajnoki zónaver-

senyen kitűnően játszó Bárczay László harmadik lett a beju-tott a nyáron Tuniszban kezdő-dő világbajnoki középdöntőbe.

A verseny végeredménye: Iv-kov (jugoszláv) 12 pont, 2. Ma-tanovics (jugoszláv) 11,5, 3.

1 H a

I •

11 8 u 1

H • gr

w Wá

R Á D I Ó M Ű S O R Kossuth Rádió

4.30 H i r ek . 4.33 H a j n a l t ó l r eg -gelig . .- . 5.00 Hí rek . 5.30 Reg-geli k r ó n i k a . 5.50 F a l u r á d i ó . 6.00 Hí rek . 6.30 Hi rek . 7.00 Reg-geli k r ó n i k a II . 7.15 Körze t i i d ő j á r á s . 7.30 Ü j k ö n y v e k . 8.00 Hí rek . 8.05 Műsor i smer t e t é s . 8.20 K a m a r a z e n e . 8.55 Orvosi t a n á c s o k . 9.00 Szabad szél. Rész le tek D u n a j e v s z k l j ope -re t t j ébő l . 9.34 Kozmosz . 10.00 H í r e k . 10.10 Z e n e k a r i m u z s i k a . 11.00 I sko la rád ió . 11.30 A Sza-b ó csa lád . 12.00 H í r e k . 12.15 Tánczene i kok té l . 13.00 A b u d a -pes t i s z í n h á z a k m ű s o r a . 13.03 Vá la szo lunk h a l l g a t ó i n k n a k . 13.18 Tosca . Rész le tek P u c c i n i o p e r á j á b ó l . 14.08 P u s k i n v e r -sel, h a l á l á n a k 130. é v f o r d u l ó -j án . 14.28 P á l o k a m u n k á s m o z -ga lom tö r t éne tébő l . 14.38 Ko-dá ly -népda l f e ldo lgozások . 15.00 Hírek . 15.15 Kőrös sy J á n o s zongoráz ik , a R o m á n Rád ió e s z t r á d z e n e k a r a Játszik. 15.47 Ez n e m az ő r m e s t e r e k Ide je . Fo ly t a t á sos r e g é n y . 16.07 RA-dlóegye t em. Zenei t agoza t . 16.57 Ha l lga tó i ak f i g y e l m é b e ! 17.00 Hírek . Nemze tköz i l apszemle . 17.15 V a l l o m á s a t a n u l á s r ó l . 18.15 P a ' l ó I m r e m a g v a r n ó t á -k a t é - e k e l . 18.40 H o l n a p köz-v e t í t j ü k . . . R o b e r t o Benzi p r á -gai h a n g v e r s e n y e a Cseh F i l -h a r m o n i k u s o k é lén. 19.00 Esti k r ó n i k a . 19 30 S u p p é : P a j k l s d i á k o k . E g y f e l v o n á s o s d a l j á t é k . 20.40 A k é z l m u n k á z á s „szocioló-

S=0=R=0=K=B=A=N A mai szegedi labdarúgó- ruár 11-én és 12-én rendezik Az Iskolai Sport Bizottság

műsor: SZEAC—Mezőkovács- meg a középfokú iskolák asz- Szegeden ülést tartott . Ezen házi Petőfi előkészületi mér- talitenisz csapatbajnokságá- Dobozy István tartot t beszá-kőzés, Tisza-parti stadion, 3 nak körzeti versenyeit . A malót az eddigi munkáról és óra. Szegedi Spartacus— négy körzetben körülbelül az iskolák előtt áll<^ felada-SZAK Téli Kupa mérkőzés, háromszáz diák vesz részt a tokról. Az ülés keretében Hunyadi tér, 3 óra. küzdelmekben, és körzeten- Zsedényi István, a Szegedi

* ként az első három csapat Radnóti Miklós Gimnázium Csongrád megyében feb- kerül a megyei döntőbe. testnevelő tanába ismertette

az iskolájában folyó sport-életet.

Az ázsiai országok váloga-tott labdarúgó-csapatainak to rná já t nemrégiben Thaiföl-dön rendezték meg. A b a j -nokságot Burma (volt Hátsó-

Vi lágos : KÍ8, BÍ7, Fc6, Fd i . g y a l o g : b7 (5).

Sö tó t : Kd6 (1). Vi lágos Indul s a m á s o d i k

l épésben m a t t o t a d l (H. H a n -n e m a n n f e l a d v á n y a . )

A m ú l t he t i f e l a d v á n y meg-o ldása : 1. c4!

* V a s á r n a p az OB I I 2. f o r d u -

l ó j á n az SZVSE B u d a p e s t e n j á t sz ik az ÜJ pesti Dózsával . A R u h a g y á r a S a l g ó t a r j á n i K o -hász c s a p a t á t l á t j a vendégü l , a m é r k ő z é s 9 ó r a k o r k e z d ő d i k a R u h a g y á r k l u b h e l y i s é g é b e n . $

A szegedi Járási Ifjúsági baj-nokságon 18 sakkozó vett részt. Első lett Nagv Károly (Kls-kundorozsma) 7,5 ponttal, má-sodik Juhász Gyula (Szőregi 8, harmadik Koch Róbert (Kls-kundorozsma) 6 ponttal.

g i á j a " . 20.50 Erke l F e r e n c n é p -sz ínmű-da la ibó l . 21.00 Hí rek . 21.05 Gondo la t . A Rádió i roda l -mi l a p j a . 21.45 T á n c d a l o k . 22.00 Hí rek . 22.10 Idősze rű n e m z e t k ö -zi k é r d é s e k . 22.28 S p o r t h í r e k . 22.25 Ast r ld V a r n a y és L e o n a r d W a r r e n éneke l . 23.00 I f j . Sze-nyőr i H o r v á t h I m r e nép i zene -k a r a j á t s z ik . 23.30 K a m a r a z e n e . 24.00 H í r e k . 0.10—0.25 Michel L e g r a n d z e n e k a r a Já tsz ik .

Petőf i Rádió 4.30—7.58 Azonos a Kossuth

Rádió műsorával . Közben: 8.20 —0.30 Torna. 10.00 Könnyűzenei

h í r a d ó . 10.30 Nőkrő l — nőknek. 11.00 M i n d e n k i k e d v é r e 1 12.15 G a z d a s z e m m e l a nagyv i l ág m e -zőgazdaságá ró l . 13.00 Vidéki n é -pi z e n e k a r o k m u z s i k á l n a k . 13.27 P i l l ana t fe lvé te l . 13.32 Is -ko la r ád ió . 13.47 Vízá l lás je len tés . . , „ „ i4.oo Kettőtői ha t ig . . . A Pető- India) csapata nyerte, fl Rád ió zenés d é l u t á n j a . 18.00 Hírek . 18.10 I sko la rád ió . Cse -h o v : V á n y a bács i . 19 36 A M a -g y a r Rád ió és Televízió é n e k -k a r a éneke l , vezényel H a r m a t h A r t ú r . 19.40 J ó é j s z a k á t , gye -r e k e k ! 20.00 Esti k r ó n i k a . 20.30 Közve t í t és az Erke l Sz ínházból . A M a g y a r Ál lami H a n g v e r -s e n v z e n e k a r B " e t h o v e n - h a n g -v e r s e n y e . 22.17 Tánczene . 22.50 Ü g e t ő v e r s e n y - e r e d m é n y e k . 23.00 —23.15 Hi rek .

Villanyszerelő 12 éves gyakorlattal és elektrlkusl képzettséggel e lhe lyezkedne Szegeden, vagy környékén. Tsz-be ls lehet. „Lakás szüksé-ges" 26 512 Jeligére a Hir-detőbe. < S. 26 512

A Szegedi Építő Ktsz fel-vesz

épület-lakatos és ács

szakmunkásokat , valamint építőipari segédmunkáso-kat, azonnali belépéssel , szegedi munkahelyekre . Je lentkezés: Szeged, Brüsz-szell krt. 8. x

T E L E V Í Z I Ó M Ű S O R Magyar televízió

17.53: A M a g y a r H i rde tő mű-so ra . 18.05 Hí rek . 18.10 Ind ia . 1. Kobra és e l e fán t . T u d o m á n y o s f i lmsoroza t . 18.25 R a n d e v ú a k l u b b a n . 18.55 K o r t e s e k és h o n -a t y á k . . . 19.15 „ F e l k i á l t ó j e l " — Műsor V i e t n a m r ó l . 19.45 Haza i t ü k ö r . 19 50 Esti mese . 20.00 T v -h l r adö . 20.20 Köte lező k ikö tő . F r a n c i a k i s j á t é k f i l m . 20.45 P a -rabo la . 21.05 Nagy P é t e r s z í n h á -zi j egyze te . 2115 E u r i p t d e s : T r é j a i n ő k . D r á m a egy fe lvo-n á s b a n . (14 éven f e lü l i eknek! ) A Győr i K i s f a l u d y Sz ínház v e n d é g j á t é k a . 22.30 T v - h í r a d ó . II. k i adás .

Jugoszláv televízió 11.00 Oktatás, nevelés . 14.55

Okta t á s , neve lés . 18.10 S lve r -seny . 17 05 Hí rek . 17.10 D o k u -m e n t u m f i l m . 17.25 Népsze rű t u -d o m á n y o s f i lm. 17.55 Műso r -i smer t e t é s . 18 00 A tv Jelenti . 18.15 Ezer mié r t . 19.00 Nemze t -közi sz ínpad . 19.30 A tv pos -t á j a . 19.54 J ó é j s z a k á t , g y e r e -k e k ! 20.00 T v - h l r a d ó . 20.30 Hi r -de tések . 20.35 J á t é k f i l m . 23.05 T v - h f r a d ó . 22.30 Ol impt ja—Stm-m e n t h a l k o s á r l a b d a - m é r k ő z é s . 23.30 Hí rek .

Román televfzló 17.00 L e g k i s e b b j e i n k műsora.

17.15 I sko lások m ű s o r a . 18.00 Tv-h l r adó . 18 23 Sakk . 19.10 Or-vosi kab lne t t . 19 30 Meghívó. 19.45 Szórakoztató műsor.

AZ ÜDÜLŐ TÁRSULAT irodáját Dugonics tér I. szám alá.

helyeztük át T e l e f o n : 15-919. x S. 26 530

Külön bejáratú

bútorozott szobát keresek tiszta áru tárolá-sára, fürlőszoba-használat-ra nem tartok Igényt. — Alánlatokat címmel ké-rünk. „Hóvirág" 26 574 je l-igére a Hirdetőbe.

x S . 26 574

DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás-párt Csongrád m e g . e l és Szeged

városi bizottsáea ét a tanács lap |a.

Meglelenlk hétfő kivételévé) mindennaD

Szerkeszti s szerkesztő bizottság Főszei kes7tó: dr Lóköt Zoltán.

Szerkesz tőség : Szeged Mnevar Tanácsköztársa-

ság ú t j a 10 T e l e f o n : 13-535. 13-003

É j szaka i t e l e fon : 13-508 Klatím « Csonerád Meevel

LBDkladc Vállalat Felelős giaan: Kovács László

' K iadóh iva ta l : S i eged Mrgv . t ' Tan > -sköztársa-

ság ú t ia 10 Telefon: 13-500. 13-118

iBekü.dött KézirstoKa. nem flt» zílnk meg és nem idunk vlssza.t

A laoo: nvomta • Szeeedi Nvomda Szeeed B»trsv-7«i |1nszkv u 98 sz.

m n r v 39 ás*

Ter lesz i lk n Csonerád megve t pos tah iva ta lok Előfizetési d1l rev h ó n a p r a 12 Ft Előf ize the tő b á r m e l y pos tah iva ta lná l és ké—

besitőoéL

R OiL-MAüYARQRSZÁG szerda. 1967- február a.