15
Az év fiatal vezetője Süveges Mária Budapest, 2016. november 4.

Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Az év fiatal vezetőjeSüveges Mária

Budapest, 2016. november 4.

Page 2: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Süveges Mária

• Kor: 27 év

• Szervezet neve:

• Innosmart Informatikai

Szolgáltató Kft.

• Fiatal Vállalkozók

Országos Szövetsége

• Kategória/Pozíció:

• KKV: tulajdonos, stratégiai

igazgató

• Non-profit: Elnök, IT

Bizottság

Bemutatkozás

Page 3: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Megfér egymás mellett a KKV és a Nonprofit?

60%

40%

Munkafelosztás

KKV

Non-profit

Büszke vagyok arra, hogy azon

emberek közé tartozom, akik a

hobbyjukat egyben a hivatásukká is

tudták tenni, úgy tudták alakítani

életüket, hogy a munka és a hobby

kettőse egy egészet alkot karrierútjuk

vonatkozásában. A pályázati kiírásban

kijelölt kategóriák alapján, így

esetemben nem határozható meg

csupán egy terület, hiszen a KKV

szektorban betöltött szerepem mellett a

Nonprofit szférában való jelenlétem

éppen úgy egy felépített szakmai út

része. Az alábbi grafikon szemlélteti a

megjelölt két ágazatra vonatoztatva az

átlagos időráfordítást egy normál havi

időtartamra.

Page 4: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

KKV szektorban szerzett tapasztalat

Időtartam 2015. február -

Beosztás Tulajdonos, Stratégiai igazgató

A munkáltató megnevezése Innosmart Informatikai Szolgáltató Kft.

Főbb tevékenységek és feladatkörök Célom a vállalkozás piaci részvételének növelése. Hatékony operatív működés,

portfólió bővítés, termékfejlesztés, folyamatos megjelenés, új ügyfelek bevonása,

ügyfél- és munkatársi elégedettség növelés.

Időtartam 2013. augusztus – 2014. augusztus

Beosztás Projektmenedzser

A munkáltató megnevezése MeditCom EMER Kft

Főbb tevékenységek és feladatkörök A MEDI-PLAZA Kft., fizetős egészségügyi szolgáltatások nyújtására specializálódott,

hazánkban innovatív megoldásokat biztosító cég piacra-vezetésének megtervezése,

kockázati tőke bevonásának előkészítése, pályázatok teljes körű menedzselése,

folyamatos kapcsolattartás az állami- és egészségügyi szféra számos szereplőjével,

alvállalkozókkal, a projekt belső menedzselése.

Időtartam 2012. április – 2015. január

Beosztás Vezető tanácsadó, Folyamattervező és elemző

A munkáltató megnevezése Taylor&Nash Optimization Consulting

Főbb tevékenységek és feladatkörök Cégek gazdasági átvilágításának vezetése, megvalósíthatósági tanulmányok, stratégiai

cselekvéstervek összeállítása, vezetői tanácsadás. Befektetési és egyéb

döntéstámogató anyagok előkészítése. Vállalat- és piacelemzés. Projekt- és

folyamattervezési valamint szabályozási feladatokban való részvétel.

Page 5: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Nonprofit szférában szerzett tapasztalat

Időtartam 2016 március -

Beosztás Elnök, IT Bizottság

A munkáltató megnevezése Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége

Főbb tevékenységek és feladatkörök Célom a digitális magyar gazdaság alapjainak megteremtése és fejlődésének támogatása a

fiatal vállalkozók körében. Politikai, gazdasági, kulturális együttműködés megteremtése.

Időtartam 2014. május -

Beosztás Alapító, Elnök

A munkáltató megnevezése Megújító Alkotás Egyesület

Főbb tevékenységek és feladatkörök Az Egyesület létrehozásával a célom a kis- és közepesvállalkozások, valamint a fiatalok

vállalkozóvá válásának támogatása. Tájékoztatás, oktatás, fejlesztés.

Időtartam 2012. június – 2013. július

Beosztás Gazdasági elemző és rendezvényszervező

A munkáltató megnevezése Intelligens Társadalomért Országos Szövetség

Főbb tevékenységek és feladatkörök A szövetség által rendszeresen megtartásra kerülő különböző rendezvények és események

megszervezése és lebonyolítása. Gazdasági és jogi elemzések elkészítése az adott projekt

által megkívánt keretek között.

Időtartam 2011. – 2015.

Beosztás Elnök, Pályázatíró munkacsoport vezető, programszervező

A munkáltató megnevezése Pillar Európa Klub Alapítvány

Főbb tevékenységek és feladatkörök A szervezetben dolgozók munkájának koordinálása, stratégiai döntéshozás, az alapítvány

jövőjének operatív tervezése. Programok, tájékoztató események szervezése. Pályázatíró

munkacsoport koordinálása.

Page 6: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Jelenlegi feladataim

KKV – Innosmart Kft.

CÉL: Célom a vállalkozás piaci részvételének

növelése.

Feladatok:

Stratégiai vonatkozásban:

A cég jövőképének meghatározása,

delegálása a munkavállalók irányába.

A stratégiai irányvonalak kijelölése.

Operatív szintű lebontása, cég szintű

megvitatása majd gyakorlatba ültetése.

Külső kommunikációs stratégia

felépítése, végrehajtása.

Operatív vonatkozásban:

Új munkavállalók betanítása,

beilleszkedésének támogatása.

Potenciális piaci lehetőségek, új

ügyfelek felkutatása.

Új szolgáltatási portfólió piacra

vezetése.

A cég képviselete hivatalos

eseményeken.

Nonprofit - FIVOSZ

CÉL: A digitális magyar gazdaság alapjainak

megteremtése és fejlődésének támogatása a fiatal

vállalkozók körében

Feladatok:

IT Bizottság:

létrehozása, felépítése, irányítása,

vezetői csapat kiépítése és képzése,

tagok toborzása és mentorálása,

kommunikáció és PR megszervezése

és lebonyolítása

Fiatal Vállalkozók Hete:

Rendezvény teljes körű

megszervezése, program kialakítása

Budapesten és több vidéki

nagyvárosban Digitális Magyar

gazdaság témában.

Megyei vezetők munkájának

koordinálása, központi szervező csapat

támogatása.

Általános Vezetőségi feladatok ellátása

Ahhoz, hogy az ember feladatokat tudjon definiálni akár önmagának, akár munkatársainak minden

esetben egyértelműen meg kell határozni a célt, amiből levezethetőek a feladatok.

Page 7: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Eddig elért eredmények, hatások

EU-Russia Young Business Leaders’ Forum A magyar kormány által delegált résztvevő a

Dialoge-Europe-Russia által szervezett

moszkvai rendezvényen. Felkért előadó a

magyar felsőoktatási rendszer

vonatkozásában.

Budapesti Corvinus Egyetem Vendégelőadó – Vállalkozásindítás

gazdasági és jogi alapjai kurzus.

Tomori Pál Főiskola Vendégelőadó – Vállalkozásfejlesztés

kurzus.

Nemzetközi Diákolimpia, Szentpétervár

Business and Management

Részvétel a 21. nemzetközi diákolimpián a

Budapesti Corvinus Egyetem

versenyzőjeként pénzügy szekcióban.

Tudományos Diákköri Konferencia Átalakulóban lévő észak-afrikai államok. Az

államkudarcokat kiváltó tényezők szerepe a

kirobbanó észak-afrikai zavargásokban.

A nemzetközi fejlesztési segélyezés elméleti

keretei és gyakorlati megvalósulása.

Kutatás Kutatási téma: Van-e esélye a magyar

vállalatoknak az innovációs

világversenyben?

Szakmai munkák

Page 8: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Eddigi legnagyobb sikerek

Szakmai sikerek

Saját vállalkozásba kezdtem.

Alapítottam egy Egyesületet.

Számos szervezet szakmai vezetésére

felkértek.

Alkalmazottként, minden egyes

munkahelyemen, legyen az KKV vagy

nonprofit szervezet vezető pozíciót tudtam

szerezni rátermettségem, tudásom és kitartó

munkám által.

Több újonnan alakult vagy megújuló

nonprofit szervezet közösségé alakítását

irányítottam.

Új munkahelyeket teremtettem.

Emberi sikerek

Az Innosmart Kft tulajdonomba kerülésével

egy már meglévő szervezeti kultúrával és

munkavállalói bázissal találkoztam.

Önmagam és az új szervezeti kultúra

elfogadtatása, a belső feszültségek

megszüntetése kiemelkedő siker számomra.

A magánélet és a karrier egyensúlyának

fenttartása.

Fiatalok támogatása és ösztönzése számos

programon keresztül és magánemberként

egyaránt a vállalkozói életforma

választására, a kitartás, alázat gyakorlására.

A családom és a barátaim támogatása.

„Ne a sikerről ábrándozz, ha sikeres szeretnél lenni; csak csináld, amit

szeretsz, amiben hiszel, és a siker magától jönni fog.”David Frost

Page 9: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Nagy utazás…

A cél, a tervezés, a kimagasló teljesítmény

számomra mindig fontos volt. De néha az

ember hibázik, néha nem tud tervezni, néha

letér az „optimális” útról, néha rossz döntést

hoz, néha elfárad. Akik ilyenkor is ott vannak

az ember mellett, támogatják és kiállnak

mellette, azok a legfontosabbak, ők az igazi

sikerei az életnek. Mikor sok év múlva

visszanézek az életemre arra szeretnék

majd emlékezni, hogy kik álltak mellettem az

életem egyes szakaszaiban. Az út, amelyen

haladok a legfontosabb a fejlődés, tanulás

szempontjából, nyertes és vesztes

szakaszokkal tarkítva a néha talán

egyhangúnak tűnő folyamatban, de akik

velem teszik meg ezt az utat, vezetnek,

hátulról védenek vagy éppen mellettem

sétálnak teszik széppé és színessé az

utazást.

Page 10: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Akik támogatnak az utazásban

A szüleim: ők neveltek a kitartásra, küzdésre és hogy ne fogadjak el kevesebbet a legjobbnál, soha ne

hagyjak fel önmagam fejlesztésével és mindeközben ne felejtsek el „élni”.

Nagynéném: ő képviselte számomra az erős, független, karrierista nőt. Erőskezű vezető volt, aki

mindemellett nem felejtett el nő lenni és akinek a családja minden körülmények között az első maradt.

A középiskolai kollégium: 14 éves koromban elkerültem otthonról és 9 ismeretlen lánnyal egy szobában, de

mégis önálló életet kezdtem. Az ott kötött barátságok is formálták a személyiségemet, később az egyetemi

évek alatt is együtt laktam az ott megismert nagyon jó barátnőmmel, akivel azóta is szoros a barátságom

és aki azért segített engem a fejlődésben, mert ő nagyon kevés önbizalommal, küzdőszellemmel

rendelkezett megismerkedésünkkor, akkor még ösztönszerűen, de motiváltam őt. Az ő barátsága miatt

kezdtem el foglalkozni a motiváció módszertanával.

Egyetem: az itt kötött barátságokat nem csak a szórakozás, hanem az egymás ösztönzése is jellemezte.

Egy olyan egészséges verseny alakult ki közöttünk, ahol egyik projektben vezetők voltunk másikban

támogatók. Létrehoztunk egyetemi szervezetet, egyesületet, szakmai és közösségépítő egyetemi szintű

rendezvényeket.

A mentorom: még az egyetemi éveim során helyezkedtem el gyakornokként a T&N Kft.-nél, ahol nem csak

munkát kaptam, hanem egy életre meghatározó támogatót. Aki mind emberi, mind szakmai szempontból

kiváló ember. A tudásával és tapasztalataival az én épülésemet, fejlődésemet támogatja mind a mai napig.

Tőle tanultam az alázatot a munkám és az életem vonatkozásában is, amiért a legnagyobb hálával

tartozom.

A párom: segítségével a „ne felejts el élni” elméletet a gyakorlatba is sikerült átültetni, aminek a fejlesztése

a mai napig feladat.

+1 - Olvasás - Szeretem a könyveket, nagyon sokat olvastam kiskorom óta. A sok elolvasott könyv, mind

hozzáadott ahhoz, aki most vagyok, amit most tudok.

Page 11: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Vezetői küldetés

Mind az életem, mind a munkám vonatkozásában az értékteremtés

vezérel. A vezetői küldetésemet is ez határozza meg, hogy olyat hozzak

létre, amivel értéket teremtek az emberek, az ország, a világ számára.

• A küldetésem meghatározza az irányvonalat, amely utat mutat, amikor

úgy érzem, hogy nem egyértelmű például egy döntés meghozatalakor,

hogy mi a helyes.

• Az ember kicsiben éppen úgy tud értéket teremteni, mint nagyban amit

sokszor elfelejtenek az emberek. Elhárítják a felelősséget azzal, hogy

majd akkor adnak, ha már nekik elegendő lesz. De sajnos soha nem

elég, az értékek pedig inkább eltűnnek, mint újak születnének, azt

gondolom ezt megváltoztatni mindannyiunk feladata. Értékteremtés

éppen úgy lehet egy új munkahely megteremtése, mint egy idős embert

átsegíteni az úton.

Page 12: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Vezetői tulajdonságok fejlődése

Az élethosszig tartó tanulás filozófiája ma már mindenki számára ismert, ám nagyon kevesen

valósítják meg. Egy vezetőnek azonban – véleményem szerint – nincsen választási lehetősége

ebben a kérdésben, Ahhoz, hogy a versenytársak előtt járjak, hogy hiteles és sikeres vezető

legyek folyamatosan fejlesztenem kell mind szakmai tudásom, mind emberi, vezetői

készségeimet.

Elvégzett képzések, melyek emberi vezetői központúak:

Projektmenedzsment Képzés

Önkéntes Menedzsment Képzés

Életmódtanácsadó Képzés

Hatalomtechnikai Képzés

Motivációs Képzés

Vezetés és szervezés szakon szerzett Msc diploma

Politikai Kommunikációs Posztgraduális Képzés

Ám az iskolapadban megszerzett tudás mellett legalább ennyire fontos az, amit az élet tanít

nekünk. A mentorom által egy olyan komplex képzést kaptam, ahol nem csak azt tanultam meg,

hogyan kell módszertanilag vezetni egy vállalkozást, de azt is, hogy melyek a „jó vezető” emberi

tulajdonságai, amelyeknek a fejlesztésén minden nap dolgozom.

Emellett kiemelkedően sokat tanulok a személyes tapasztalatokból, a más vezetőkkel folytatott

beszélgetésekből, az eszmecserékből, amelyekben segítjük egymás problémáinak megoldását.

A legfontosabb pedig, hogy mindennap tanulom a saját csapatomtól is, hogy hogyan legyek még

jobb vezető.

Page 13: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

A siker kulcsa

A sikerem kulcsa a céljaim pontos definiálása. Azt gondolom, hogy

ha az ember leül, átgondolja, hogy mit szeretne elérni az életében,

munkájában és pontosan meg tudja fogalmazni az elérni kívánt

célt, amit vizualizálni képes, bele tudja képzelni magát, akkor már

félig nyert is. Amit el tudok képzelni azt meg is tudom valósítani.

Kitűzöm a célt, majd:

megtervezem az oda vezető utat,

keményen dolgozom,

kitartóan, pontosan, türelmes és alázatosan végzem a munkát,

folyamatos ellenőrzést építek be a folyamatokba,

csapatban gondolkodom,

mindennap teszek valamit azért, hogy közelebb kerüljek a

célom megvalísulásáért.

Page 14: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

5 éves terv

A célok megfogalmazása elengedhetetlen, ahhoz, hogy siker

koronázza a befektetett energiát. Az elkövetkezendő 5 évre kitűzött

legfőbb céljaimat foglalja össze a táblázat.

Saját vállalkozás Non-profit szféra

A cégem ügyfélszámának 2 szeresére

növelése.

Az újonnan létrehozott IT bizottság kiépítése.

Új szolgáltatási portfólió piacra vezetése,

köztudatba történő elterjesztése.

Új tagok bemozgatása z IT bizottságba,

minőségi szolgáltatási portfólió kialakítása a

tagok számára.

A cég méretének növelése, új részleg

létrehozása, új munkahelyek teremtése.

Közösségépítés a szervezeten belül.

Az újonnan létrehozott részleg által képviselt

portfólió külföldi piacra vezetése.

Bizottsági brandépítés.

Új kihívások és lehetőségek teremtése a

vállalati csapatnak.

Fiatalok vállalkozóvá válását segítő program

kialakítása, lebonyolítása.

Saját tulajdonú iroda.

Page 15: Süveges Mária az év fiatal vezetője pályázat 2016

Köszönöma figyelmet!

Süveges Mária