Konok hsggel hordozom az ttalan boztokon. Seb a vllam s seb a
markom, de fogom, viszem s megtartom. S fogcsikorgatva hirdetem:
nem rt vget a kzdelem! Mert valami mg megmaradt. Grcs zsibbasztja a
markomat, de markomban mg itt a Sz: a lthatatlan lobog! Ereklym.
Kincsem. Fegyverem Magosra tartom s lengetem! s vdem, foggal s
krmmel! Vad dhvel s rlt rmmel! s mentem, mindeneken ltal, ntp, vgs
akarssal! Dlt otthonom rg sszedlt. Kifordult allam a fld. Trsaimat
r elsodorta. Mgttem g a poklok pokla. Elttem vad sziklk merednek.
De nekivgok a meredeknek! Mert lek mg! Ha trten is, ha vrben is, ha
grcsben is. mg ha utols is vagyok kit az znvz meghagyott, de harcom
vgigharcolom s a lobogt megmarkolom! Megmarkolom s nem hagyom, ha
le is szakad a kt karom, ha kt lbam trdig kopik: de feljutok a
cscsokig! S utols jussomat, a Szt, ezt a szent, tpett lobogt kitzm
fent az ormokon s a csillagoknak meglobogtatom!
