1

Vállalati Jog

MsC 2009.

BME GTK ÜTI Üzleti Jog Tanszék Budapest, 2009. ısz

Sárközy Tamás

2

I. RÉSZ A JOG SZEREPE A GAZDASÁGBAN ............... ........................................ 6

1. Jogtani és államszervezeti alapok ---------------------------------------------------------------------------------------- 6 1.1. A jog fogalma .............................................................................................................................................. 6

A) A jog összetevıi ............................................................................................................................................ 6 1.2. A jogkeletkezés útjai – jogcsaládok .......................................................................................................... 7 1.3. A jogrendszer felépítése, jogágak.............................................................................................................. 8 1.4. A jogi norma ............................................................................................................................................. 10 1.5. Jogalkotás, a jogszabály hatálya .............................................................................................................. 12 1.6. Jogforrástan – a jogforrások rendszere, hierarchiája.............................................................................. 13 1.8. Jogviszonytan............................................................................................................................................ 15

A) A jogviszony fogalma................................................................................................................................... 15 B. Jogalanyok .................................................................................................................................................. 15 C. A jogviszony tárgya és tartalma ...................................................................................................................... 17 D. A jogviszony szerkezete................................................................................................................................. 18 E. A tulajdonjog .............................................................................................................................................. 18 F. Jognyilatkozat, jogügylet ................................................................................................................................. 19 G. A jogi felelısségrıl. Magánjogi felelısség - kártérítés ............................................................................................. 19

1.9.A jogalkalmazás......................................................................................................................................... 22 A. A jogalkalmazás fogalma .............................................................................................................................. 22 B. Közigazgatási jogalkalmazás (eljárás)............................................................................................................... 22 C. Bírósági jogalkalmazás (eljárás) ...................................................................................................................... 23 D. Választottbíráskodás ................................................................................................................................... 24 F.Az igazságszolgáltatás szervezete...................................................................................................................... 25

1.10. Az Európai Unió intézményrendszere .................................................................................................. 27

II. RÉSZ TÁRSASÁGI- ÉS CÉGJOG..................... ................................................. 30

1. Alapvetés-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 30 1.1. A szervezeti jogalanyokról általában ....................................................................................................... 30 1.2. A társaság fogalmi ismérvei ..................................................................................................................... 30 1.3. Nonprofit, illetve gazdasági társaságok.................................................................................................. 32 1.4. Nemzetközi társasági szabályozási modellek ........................................................................................ 33

A) Az angol-amerikai modell lényege ................................................................................................................... 33 B) A német (kontinentális európai) modell lényege ................................................................................................... 34

1.6. A magyar társasági jog alapelvei ............................................................................................................. 35 1.7. A társasági jog kapcsolódó jogterületei .................................................................................................. 36

2. A hatályos magyar társasági jog---------------------------------------------------------------------------------------- 38 2.1. A társasági törvény felépítése, alaprendelkezései................................................................................... 38 2.2. A társaság létszakaszai ............................................................................................................................ 41

A. Alapítás .................................................................................................................................................... 41 B. A társasági szerzıdés módosítása ..................................................................................................................... 43 C. Átalakulás ................................................................................................................................................. 43 D. Egyesülés, szétválás ...................................................................................................................................... 44 E. Jogutód nélküli megszőnés .............................................................................................................................. 44

2.3. A gazdasági társaság szervei ................................................................................................................... 45 A. A társaság legfıbb szerve ............................................................................................................................... 45 B. A gazdasági társaság ügyvezetése ..................................................................................................................... 46 C. Felügyelıbizottság ......................................................................................................................................... 48 D. A könyvvizsgáló jogállása .............................................................................................................................. 49

2.4. Tagok érdekvédelme, kisebbségvédelem, hitelezıvédelem.................................................................. 50 A. Tagok individuális érdekvédelme ..................................................................................................................... 50 B. Kollektív kisebbségvédelem .............................................................................................................................. 50 C. Hitelezıvédelem............................................................................................................................................ 50

3

2.5. A legegyszerőbb társasági formák: a közkereseti és a betéti társaság.................................................. 51 2.6. A korlátolt felelısségő társaság ............................................................................................................... 52 2.7. A részvénytársaság ................................................................................................................................... 52

A. Fogalmi kérdések......................................................................................................................................... 53 B. Részvényosztályozások................................................................................................................................... 53 C. Részvényesi jogok és kötelezettségek.................................................................................................................. 54 D. Az rt. szervezete.......................................................................................................................................... 55 E. A nyilvánosan mőködı részvénytársaságokra vonatkozó külön szabályok ............................................................... 55 F. Konszernjog ................................................................................................................................................. 56

2.9. Cégjogi szabályok .................................................................................................................................... 57 A. Cégnyilvántartás- cégjegyzék ........................................................................................................................... 57 B. Cégeljárás – az elektronikus cégbejegyzési eljárásról ............................................................................................. 58

III. RÉSZ AZ ÜZLETI JOG EGYES KÜLÖNÖS TERÜLETEI (FIZETÉSKÉPTELENSÉGI JOG; VERSENYJOG) .............. ................................... 61

1. Fizetésképtelenségi jog -------------------------------------------------------------------------------------------------- 61 1.1. A fizetésképtelenségi jog közös rendelkezései ....................................................................................... 61 1.2. A csıdeljárás lényege ............................................................................................................................... 61

A. A csıdeljárás megindítása .............................................................................................................................. 62 B. A fizetési haladék – „csıdmoratórium”............................................................................................................. 62 C. A „csıdegyezség” .......................................................................................................................................... 62

1.3. A felszámolási eljárás lényege ................................................................................................................. 63 A. A felszámolási eljárás megindítása .................................................................................................................. 63 B. A fizetésképtelenség bírói megállapítása............................................................................................................. 63 C. A felszámolás menete .................................................................................................................................... 64 D. A hitelezıi igények kielégítése ......................................................................................................................... 64

2. VERSENYJOG ----------------------------------------------------------------------------------------------------------- 65 2.1. Alapvetés ................................................................................................................................................... 65

A) A Magyar versenyjogi szabályozás rendszere .................................................................................................... 65 B) EU csatlakozásunk és a versenyjogi szabályozás változása .................................................................................. 66

2.2. A Tisztességtelen verseny elleni jog ......................................................................................................67 A) Versenytársi sérelmek – a klasszikus versenyjogi tényállások és a reklám .............................................................. 67 B) Reklámozás és „versenyjogi fogyasztóvédelem”..................................................................................................... 68

2.3. A versenykorlátozások joga .................................................................................................................... 69 A) A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma .......................................................................................... 69 a) A „kartell” fogalma a magyar versenyjogban - általános kartelltilalom ....................................................... 69 b) Törvényi mentesülés szempontjai a kartelltilalom alól ............................................................................... 70 c) Az érintett piac meghatározása ................................................................................................................. 71 d) A csoportmentesítés rendszere................................................................................................................. 71 B) A gazdasági erıfölénnyel való visszaélés tilalma .................................................................................................. 71 a) Az erıfölénnyel való visszaélés esetei ......................................................................................................71 b) Az erıfölénnyel való visszaélés vizsgálata.................................................................................................. 72 C) A vállalkozások összefonódásának ellenırzése .................................................................................................. 72 a) Az összefonódás esetei............................................................................................................................. 72 b) Az összefonódások ellenırzése – „fúzióengedélyezés”............................................................................. 73 c) Az érintett vállalkozások .......................................................................................................................... 74 d) Az engedélyezési eljárás – az elbírálás szempontjai .................................................................................... 74

2.4. A Versenyhivatal eljárásának alapvetı kérdései.................................................................................... 75

IV. RÉSZ KERESKEDELMI ÜGYLETEK..................... ............................................ 77

1. A szerzıdésekre vonatkozó szabályok-------------------------------------------------------------------------------- 77 1.1. ALAPVETÉS ............................................................................................................................................ 77

A. A kereskedelmi ügyletekrıl általában............................................................................................................... 77 B. Szabályozási környezet, diszpozitivitás ............................................................................................................. 77

4

C. Kereskedelmi ügylet – szerzıdés ....................................................................................................................... 78 D. Kötelmi alapvetés (kötelem – szerzıdés) ............................................................................................................ 79

a) A kötelem ............................................................................................................................................ 79 b) A szerzıdés ......................................................................................................................................... 79

1.2. A szerzıdési jog alapelvei ........................................................................................................................ 80 A. A szerzıdési szabadság elve .......................................................................................................................... 80 b) Egyenértékőség elve........................................................................................................................................ 81 c) A „pacta sunt servanda” és „clausula rebus sic stantibus” elve ................................................................................ 81

2. A kereskedelmi szerzıdések általános szabályai ------------------------------------------------------------------- 81 2.1. A szerzıdéses jogviszony elemei............................................................................................................. 81

a) A szerzıdés alanyai ..................................................................................................................................... 81 b) A szerzıdés tárgya ........................................................................................................................................ 83 c) A szerzıdés tartalma ..................................................................................................................................... 84

3. A szerzıdés létrehozása – a szerzıdéskötés sémája---------------------------------------------------------------- 85 4.1. Szerzıdéses jogviszony keletkezése....................................................................................................... 85 4.2. A felek magatartása a szerzıdés létrehozatala során............................................................................ 86 4.3. Szerzıdés kötési kötelezettség, az elıszerzıdés ................................................................................... 86

4. Az általános szerzıdési feltételek-------------------------------------------------------------------------------------- 87

5. A szerzıdés hatálya és érvényessége ---------------------------------------------------------------------------------- 88 5.1. Hatályosság .............................................................................................................................................. 88 5.2. Érvényesség – érvénytelenség ................................................................................................................. 89

a) Semmis érvénytelenség.................................................................................................................................... 89 b) Megtámadható érvénytelenség ........................................................................................................................... 90 c) Az érvénytelenség fıbb jogkövetkezményei ........................................................................................................... 91

6. A szerzıdés módosítása ------------------------------------------------------------------------------------------------ 91

7. A szerzıdés teljesítése és a szerzıdésszegés ------------------------------------------------------------------------- 92 7.1. A teljesítés helye ....................................................................................................................................... 92 7.2. A teljesítési idı ......................................................................................................................................... 93 7.3. A szerzıdésszegés és annak jogkövetkezményei................................................................................... 93

a) A szerzıdésszegés közös szabályai ................................................................................................................... 93 b) A szerzıdésszegés esetei: ................................................................................................................................. 93 c) A kötelezett késedelme.................................................................................................................................... 94 d) A jogosult késedelme...................................................................................................................................... 94 e) A hibás teljesítés ........................................................................................................................................... 94 f) A teljesítés lehetetlenné válása (lehetetlenülés) ....................................................................................................... 95 g) A teljesítés megtagadása.................................................................................................................................. 95

8. A szerzıdés megszőnése teljesítés nélkül --------------------------------------------------------------------------- 95 8.1. áttekintés a szerzıdések - teljesítésen kívüli - megszőnésének eseteirıl ............................................ 95 8.2. a szerzıdés megszüntetése közös megegyezéssel ................................................................................. 95 8.3. A szerzıdés megszőntetése egyoldalú jognyilatkozattal....................................................................... 95

9. Az elévülés és a jogvesztés ---------------------------------------------------------------------------------------------- 96 9.1. Az elévülés ................................................................................................................................................ 96 9.2. A jogvesztés .............................................................................................................................................. 97

10. A szerzıdést biztosító mellékkötelezettségek --------------------------------------------------------------------- 97 10.1. A szerzıdési biztosítékok áttekintése.................................................................................................... 97 10.2. Foglaló..................................................................................................................................................... 98 10.3. Kötbér ...................................................................................................................................................... 98 10.4. Jogvesztés kikötése................................................................................................................................. 98 10.5. Jótállás ..................................................................................................................................................... 98

5

10. 6. Tartozás-elismerés................................................................................................................................. 99 10.7. Óvadék .................................................................................................................................................... 99 10.8. Zálogjog .................................................................................................................................................. 99 10.9. Tulajdonjog-fenntartás......................................................................................................................... 100 10.10. Engedményezés .................................................................................................................................. 100 10.11. Kezesség .............................................................................................................................................. 101 10.12. Bankgarancia ...................................................................................................................................... 101

11. Az egyes szerzıdés típusokra vonatkozó speciális rendelkezések áttekintése ------------------------------ 101 11.1. A szerzıdések tipizálása ....................................................................................................................... 101

A) Adásra irányuló szerzıdések........................................................................................................................ 101 B) Eredménykötelmek ..................................................................................................................................... 103 C) Ügyviteli szerzıdések .................................................................................................................................. 104 D) Használati szerzıdések .............................................................................................................................. 105 E) Helytállásra irányuló szerzıdések.................................................................................................................. 106 F) Organizációs célú szerzıdések ....................................................................................................................... 106

11.2. Az egyes szerzıdések fıbb jellemzıi................................................................................................... 106 11.3. A termékforgalom ügyletei................................................................................................................... 107

a) A kereskedelmi adásvétel általános szabályai, különleges esetei, vázlatosan: ............................................................ 107 b) Szállítási szerzıdés lényege vázlatosan: ............................................................................................................ 108 c) Közüzemi szerzıdés lényege vázlatosan: ............................................................................................................ 108 d) Mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdés lényege: ........................................................................................... 109 e) Lízingszerzıdés lényege vázlatosan .................................................................................................................. 109

11.4. Vállalkozási szerzıdés .......................................................................................................................... 110 A vállalkozási szerzıdés általános szabályozása, egyes fajai .................................................................................... 110

11.5. A megbízási és bizományi szerzıdés ............................................................................................ 111 a) A megbízási szerzıdés általános szabályai, a piaci megbízások fajai ..................................................................... 111 b) Bizományi szerzıdés .................................................................................................................................... 112 c) Letéti szerzıdés lényege ................................................................................................................................. 113

11.6. Használatra irányuló szerzıdések ....................................................................................................... 113 a) Bérleti szerzıdés......................................................................................................................................... 114 b) Franchise szerzıdés .................................................................................................................................... 114

11.7. Fuvarozási és szállítmányozási szerzıdések..................................................................................... 115 a) Fuvarozási szerzıdés .................................................................................................................................. 115 b) Szállítmányozási szerzıdés (fuvarbizomány).................................................................................................... 116

FÜGGELÉK - ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATOK A „KERESKEDELMI ÜGYLETEK”-R İL SZÓLÓ RÉSZHEZ.................................... ............................... 118

1. sz. Összefoglaló Táblázat: a kötelmi jog jogrendszeren belüli elhelyezkedésérıl, és belsı tagolódásáról:--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 118

2. sz. Összefoglaló Táblázat: diszpozitív és kógens szabályozás kontra szerzıdési rendelkezések --------- 119

5. sz. Összefoglaló Táblázat: az okiratokról--------------------------------------------------------------------------- 119

6. sz. Összefoglaló Táblázat: az érvénytelenség fajtáiról, okairól és jogkövetkezményeirıl ----------------- 120

7. sz. Összefoglaló Táblázat: a szerzıdés felek akaratából történı megszőntetésének eseteirıl ------------ 120

8. sz. Összefoglaló Táblázat: Az elévülés és a jogvesztés összevetésérıl ----------------------------------------- 121

9. sz. Összefoglaló Táblázat: A késedelem jogkövetkezményeirıl ------------------------------------------------ 122

6

I. RÉSZ A JOG SZEREPE A GAZDASÁGBAN

1. Jogtani és államszervezeti alapok

1.1. A jog fogalma A jog lényege a jogi normában található meg: a jogi norma olyan általános magatartásszabály, amelynek megvalósulását – ha ez szükséges – az állami közhatalom kényszereszközökkel is biztosítja.

A) A jog összetevıi

A jog társadalomirányító mechanizmus. A norma általános magatartásszabály, nem konkrét címzetthez szóló parancs – elvileg mindenkire vonatkozik, akire a normát állító, illetve betartó állam fıhatalma kiterjed. A norma mintát állít az emberek elé, viselkedési szabályokat fogalmaz meg. A norma az elvárt társadalmi magatartást írja körül, amelytıl való eltérés deviancia. A norma hipotetikus állítást tartalmaz kötelezı mintaként, ennek felel meg a tipikus jogi norma szerkezete – hipotézis, diszpozíció, szankció A jog kialakulása elıtt is voltak normák – alapvetıen az erkölcsi normák. Az erkölcsi normák ma is léteznek a jogi normák mellett, sıt a legtöbb jogi normának van erkölcsi tartalma. (Ezt hívják a jog etikai minimumának, a jog egyik célja az igazságosságra törekvés.) Más viselkedési normák is ismeretesek azonban (pl. illemszabályok, politikai kultúrából fakadó normák, szakmai standardok, technikai folyamatszabályozó normák stb.), amelyek jó része a társadalmi önszabályozás mechanizmusába épül be. A jogi normának azonban van egy specifikuma, amely az államhoz köti: jogi normának csak az a norma minısül, amelynek betartását az állam kényszereszközökkel is biztosítja. Az ideális állapot az, ha az emberek, illetve szervezetek önként követik a jogi normát, de ha nem, rendelkezésre áll az állami kényszer igénybevételének potenciális lehetısége. Állam, − mint látni fogjuk az I. rész B) alcímében − mőködhet elvileg jog nélkül is (totális diktatórikus állam), de jog az állam nélkül nem lehetséges, az állam teszi – mert alkotja, vagy a szokásjog esetén mert elismeri − a normát jogi normává. A jognak ezen az alapon lényegében három részét lehet megkülönböztetni. a) a jogi normákból álló jogszabályokat b) a jog társadalmi viszonyokat, emberi magatartásokat, eseményeket szabályoz. Azokat az eseményeket, magatartásokat, amelyekhez a jogszabály joghatást főz, jogi tényeknek nevezzük. Azokat a társadalmi viszonyokat pedig, amelyeket a jog szabályoz jogviszonyoknak c) A jogot meg kell valósítani. Ha ezt állami szervek teszik, akkor beszélünk jogalkalmazásról. A jognak az emberekben is tudatosulnia kell ahhoz, hogy a jog hatékonyan megvalósuljon. Ez a jogtudat, amelyen az önkéntes jogkövetés alapszik. Mivel a jog a társadalmi élet igen széles területét szabályozza (ennek túlhajtása az eljogiasodás, a jogi túlszabályozás), a jognak átfogó rendszere alakul ki, sajátos jogi nyelv keletkezik, a jog szakmává, hivatássá válik, ennek különbözı fajai az ún. jogász hivatásrendek (bíró, ügyvéd, ügyész, közjegyzı, közigazgatási jogász, jogtanácsos). Kialakul a jog technológiája (amelyet jogi dogmatikának nevezünk) a jog elméleti tudományos mővelése, amelynek során sajátos jogintézmények (tulajdon, szerzıdés, jogi felelısség stb.) épülnek ki. A jog „elvarázsolja” a társadalmi viszonyokat, önálló, immanens sajátosságaival átformálja azokat (pl. a jogképes szervezeteket jogi személyeknek nevezi a sajátos jogi gondolkodás keretében). A jog tehát viszonylag autonóm társadalmi jelenség, társadalmi alrendszer, sajátos fejlıdéstörténettel, nyelvvel, gondolkodással, intézményrendszerrel. A jog társadalmi alapfunkciói lényegében a következık: a) Integráló – stabilizáló. A jog egyik alapvetı célja, hogy biztosítsa a társadalmi rendet, a törvényességet. A stabilitás lényege a jogbiztonság. Ha a rendet megsértik, az állam a jog útján gondoskodik a megsértett rend helyreállításáról és a hasonló jelenségek megelızése érdekében szankcionál (a jog represszív és preventív funkciója). b) Társadalmi konfliktus feloldó funkció. Többek között az emberek közti jogviták rendezésével. A jog közvetít (pl. egyezség), konszenzust igyekszik teremteni. A stabil jog lehetıséget ad a társadalmi kockázatok felmérésére, egyben legitimáló hatása is van a jogkövetı magatartásra nézve. c) Társadalomalakító eszköz. A jog az állam társadalmi-gazdasági életbe való beavatkozásának sajátos eszköze. A jogi szabályozás a jelenbıl indul ki, de a jövıt kívánja szabályozni (ezt fejezi ki a német

7

jogelmélet a sein-sollen – van, illetve legyen − fogalompárral). A jog társadalomalakító stratégiai céljai képezik a jogpolitikát. Az elızıekbıl kifolyólag a jog részben tárgyi jog, értve ezen a bonyolult rendszert képezı jogszabályok óriási piramisát. A jog tehát megközelíthetı pozitivista módon, a hatályos jogszabályok alapján. Ugyanakkor a tárgyi jogból alanyi jogok, az embereket megilletı jogosultságok származnak. Az embereket megilletı alapjogok mintegy a természetnél fogva is megilletnek bennünket (természetjog). Az emberi (állampolgári) alapjogok a jogfejlıdés során egyre bıvültek: eredetileg politikai jogok (választójog), illetve személyes szabadságjogok voltak, majd kibıvültek gazdasági-szociális-kulturális-információs alapjogokkal (utóbbiak a második, harmadik, illetve negyedik generációs alapjogok). A jog immanens tulajdonságai a legjobban a polgári demokratikus állam-berendezkedésben, illetve a piaci versenygazdaságban tudnak kibontakozni. A modern jogrendszerek ezért lényegében a polgári fejlıdés során a XVIII-XIX. században alakultak ki, alapelveit a legtisztábban a francia forradalom után az 1800-as évek elején hozott francia kódexek fejezték ki. A polgári állam jogállam, azaz érvényesül a jog uralma (rule of law). Az államot magát is köti a jog: törvények keretében, jogszabályok alapján cselekedhet, az állami önkény tilos. A polgári társadalom az állampolgárok törvény elıtti egyenlıségén, a tulajdon szentségén, a piaci versenyt biztosító szerzıdéses szabadságon és a szabad emberi akaraton alapuló felelısségi rendszeren épül fel. A polgári társadalomban elválik egymástól a vertikális, illetve horizontális jogi reláció azaz a vertikális közjog és a mellérendeltségi viszonyokat szabályozó horizontális magánjog. Az állam tiszteli és védi az emberi szabadságot – ezt szolgálják a klasszikus büntetıjogi elvek, a nullum crimen sine lege, (nincs bőncselekmény elkövetése, elıtte hozott tiltó törvény nélkül), illetve a dubio pro reo elve, az ártatlanság vélelme (senki sem tekinthetı bőnösnek a jogerıs bírói ítélet meghozatala elıtt, ennek során bármilyen kétség a vádlott javára szól) stb. A szocialista állam pártállam, államigazgatási állam volt, még abban a soft formájában is, ahogy Magyarországon a 60-as évek közepétıl 1990-ig mőködött, azaz csak részlegesen volt jogállamnak minısíthetı. A jog funkciói a rendszerváltozás után tudtak teljes értékően kibontakozni, a jog szerepe ezért 1990 után jelentısen felértékelıdött Magyarországon.

1.2. A jogkeletkezés útjai – jogcsaládok A jog a történeti fejlıdés során többféle módon keletkezett. Ez alapján megkülönböztetünk írott jogot, szokásjogot és precedens jogot. A jog írott jog, ha a magatartásszabályok jogszabályba, törvényekbe vannak foglalva, és a jogszabályok meghozatalára elıírt rendben, állami szervek tevékenysége által kerül sor. A szokásjog a társadalmi gyakorlatból alakul ki. A precedens jog pedig a bíróságok által kialakított jog, amelynek a lényege az, hogy a korábbi bírói ítélet válik analógia alkalmazása útján joggá, azaz a korábbi ítéleteket a késıbbiek folyamán a bíróságok sajátosan átformálva alkalmazzák az eléjük kerülı újabb jogesetekben. Az írott jog az állami szervek jogalkotása. A jog tipikus keletkezési módja a modern korokban az állami szervek által alkotott jogszabályok. A jog tehát alapvetıen az állami jogalkotó tevékenység eredményeként keletkezik. A jogállamban ugyanis a jogszabályok határozzák meg azt, hogy mit tehetnek az állami szervek, mit tehetnek az állampolgárok és szervezeteik. Az államnak a társadalmi–gazdasági életbe való beavatkozásra csak akkor van lehetısége, ha a jogszabályok erre lehetıséget adnak. Az állammal „szemben álló” állampolgár pedig csak a jogszabályokban megállapított kötelezettségnek tartozik magát alávetni. És függetlenül attól, hogy a jogszabályokat állami szervek hozzák, az állami szervek mőködésének törvényhez kötése, határozataik független bíróság elıtti megtámadhatósága garanciát jelent az állampolgári jogosultságok biztosítására. A jog másik történetileg is jelentıs forrása a társadalmi gyakorlat, a szokás. A szokás a társadalom tagjai közötti érintkezések, viszonyok révén kialakuló rendszeresen ismétlıdı magatartás. A szokásoknak joggá való transzformálódása részint úgy következik be, hogy az állami szervek (pl. bíróságok) a jogalkalmazó tevékenységük során figyelembe veszik a társadalmi szokásokat, és támaszkodnak/figyelembe veszik is a társadalomban kialakult és meggyökeresedett szokásokra. Az állam az ilyen szokást legitimálja, és a szokások folytatását kényszerrel is biztosítja. Így alakul ki a szokásjog. A szokásjog tehát a társadalom tagjai között kialakult és az ismétlıdések folytán meggyökeresedett olyan magatartásszabály, amelyet az állam elismer, és kikényszerítését állami eszközökkel is biztosítja. Nyilvánvaló azonban, hogy a szokásjog képlékenyebb, mint a formalizált írott jog, ezért a modern jogokban viszonylag háttérbe szorul.

8

A precedensjog bíró alkotta jog, vagy másképpen esetjog. A precedensek alapján történı ítélkezés az angolszász jogrendszerekre jellemzı. Viszonylag kevés törvény van és a konkrét jogvitákat a bíróság nem annyira a jogszabályok, hanem a korábbi bírói ítéletek alapján ítéli meg. A megkülönböztetés és az alávetés jogi technikájával a bíró kiválasztja a megfelelı korábbi ítéletet, mint precedenst és ezután analógiát alkalmazva „átviszi” az elıtte folyó jogvitára. A kontinentális írott jogi rendszeren alapuló jogalkalmazás sem nélkülözi azonban a korábbi felsıbírói döntések iránymutató jellegét. A magyar bírósági törvény (1997. évi LXVI. törvény) szerint a Legfelsõbb Bíróság a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében jogegységi határozatokat hozhat. A Legfelsıbb Bíróság és a táblabíróságok eseti döntései is iránymutatóak az alsóbb bíróságok számára. A bíróságok gyakorlatával kialakított jog idıvel átkerülhet az írott jogba is, mert a jogszabály módosítása során a jogalkotó esetleg jogszabályba emeli a kialakult bírói gyakorlatot. A bíróságok által alkotott bírói jog azonban Magyarországon speciális jogforrás, amelynek sajátossága abban van, hogy olyan szerv alkotja, amely alkotmányjogi értelemben nem rendelkezik jogalkotói felhatalmazással, hanem alapvetıen jogalkalmazó szervnek minısül. A kontinentális jog a római jogi hagyományokon alapulva fogalmakban gondolkozik, a normákban magas szintő absztrakció jelenik meg, a jogalkalmazás során a bíró az absztrakt normát veti egybe a konkrét eseményekkel, a konkrét tényállással. Ezzel szemben az angol-amerikai jogi gondolkodásban és jogalkalmazásban a fogalmi gondolkodás másodlagos. A jogok és kötelezettségek megállapításában a konkrét ügynek, és a korábbi bírósági ítéleteknek van jelentısége, amely korábbi ítéletet a bíró az eldöntendı ügyre alkalmaz, értelmezi és magyarázza az újabb döntést a korábbi bírói ítélet alapján. Mindehhez két megjegyzést kell főznünk. Az angol-amerikai, illetve a kontinentális jogrendszerek között az alapvetı különbség tehát abban van, hogy az angol-amerikai jogban a precedensjog, a kontinentális jogban az írott jog az elsıdleges. Ugyanakkor a két jogcsalád közt egyéb különbségek is vannak, pl. az alaki (eljárási) jog jelentısége az angol-amerikai jogban jóval nagyobb, mint a kontinentális jogokban.. Másrészt azonban (fıleg az Európai Unióban) a két jogcsalád közt jelentıs közeledés is megfigyelhetı. Az angol-amerikai jogszemlélet az EU számos aktusában érzékelhetı, viszont a gazdasági törvényhozás jelentısége az USA-ban is jelentısebbé vált, stb.

1.3. A jogrendszer felépítése, jogágak

A jogrendszer egy adott idıben és adott térben létezı, tehát adott államban érvényesülı jogi normákat jelenti. A jogrendszer formális fogalom, mivel jogi normák összességét jelenti. A jogrendszer fogalma kötıdik az országhatárhoz, az állami szuverenitáshoz. A jogrendszer-fogalom másik meghatározó tényezıje az idı. A meghozott, de utóbb hatályon kívül helyezett jogszabályok már nem részei a jogrendszernek, hiszen a hatályon kívül helyezett jogszabály nem alkalmazandó, jogot és kötelezettséget nem állapíthat meg.

Ahány szuverén állam van, annyi jogrendszer. Az egyes államok joga szükségképpen eltér egymástól, hiszen a jog egyik jellegzetességét is abban határoztuk meg, hogy „akarati viszony terméke”, az állami szervek hozzák létre. Ugyanakkor az egyes nemzeti jogrendszereknek vannak hasonló vonásaik is. Láttuk az elızı pontban, hogy a különbözı államok jogrendszerei jogcsaládokba tartoznak. A jogcsaládokon belül is léteznek specifikumok, például megfigyelhetı, hogy az egyes európai országok joga vagy a francia (pl. Lengyelország) vagy a német (pl. Csehország, Magyarország) jogi dogmatika hatása alatt áll.

Az egyes államok jogrendszerét nemzeti jognak is szokás nevezni. A nemzeti jogok mellett azonban létezik nemzetközi jog is. A nemzetközi közjog alapvetıen a szuverén államok megállapodásán alapul (nemzetközi egyezmények stb.).

A jogrendszer mint normaösszesség nem csak jogszabályok adott számú tömegét jelenti, hanem a jogszabályoknak rendszerszerően összefüggı megjelenését. A rendszerszerő összefüggés azt jelenti, hogy egyik szabály nem mondhat ellent egy másik szabálynak. Az egyes jogi normákat sohasem csak önmagukban kell vizsgálni, hanem a többi norma hatásával együtt. A jogrendszernek tehát viszonylag zárt rendszert kell alkotnia. Természetesen az új társadalmi és gazdasági jelenségek jogban (új jogszabályban) való megjelenése azt is eredményezheti, hogy az utóbb meghozott jogszabályok ellentétesek a korábbi jogszabályokkal. Ezt hívjuk jogszabály-kollíziónak (pl.: a társasági törvény egyes rendelkezései ellentételesek a

9

számviteli törvénnyel). Ha ilyen jogszabály-kollízió tapasztalható, úgy azt fel kell oldani. Erre részben speciális jogi alkalmazási módszerek alakultak ki, úgymint az az elv, hogy a speciális jogi rendelkezés megelızi az általános jogszabályt. Részben a jogalkotónak kell jogszabály-módosítással az ellentmondást kiküszöbölni, végül ha az ellentmondás a jogbiztonságot sérti, az Alkotmánybíróság is felléphet az ellentmondás kiküszöbölése érdekében.

A jogalkotás a jogrendszer belsı rendjének kialakítását nem képes teljességgel elvégezni. A belsı rend „megteremtéséhez” szükség van egy rendszerezı, osztályozó tevékenységre, amely fogalomképzı, fogalomalkotó tevékenység. A jogi fogalomalkotás a jogi dogmatika lényege. A jogi dogmatika (logika) célja a jogi fogalmak jelentéstartamának feltárása, a jog fogalmi megragadása, a jogi fogalmak közötti viszony meghatározása, a fogalmi rendszer kiépítése. A jogi dogmatika feladata meghatározni, tudatosítani azokat az alapokat, alapelveket, amelyek a jogalkotási és jogalkalmazási munkát is jellemzik, és amelynek alapján a jog továbbfejleszthetı, illetve a jogi normák közötti ellentmondások kiküszöbölhetıek.

A jogi normák nem csak a jogrendszer szintjén alkotnak rendszert, hanem egy olyan alsóbb szinten is, ahol a jogi normák közötti összefüggés még szembetőnıbb. A normaösszefüggésnek ezen szintjei a jogágak és a jogágazatok. A jogágak az azonos típusú társadalmi viszonyokat azonos jogi módszerrel szabályozó jogi normák összességei. A jogágazatok meghatározott jogágakat összefogó nagyobb egységek.

A „jogág képzıdésnek” mind a társadalmi viszonyok egynemősége, mind a szabályozási módszer azonos jellege az együttes kritériuma. A jogalkotói megítélés – jogági besorolás – jelentıs következményekkel jár, például azzal, hogy az adott jogágra kidolgozott, és megfogalmazott alapelveket fogja alkalmazni az eljáró bíró és nem a rokon jogterület elveit.

A jogrendszer többfajta módon osztályozható. Mindenekelıtt fölosztható anyagi és alaki (eljárás) jogokra. Az anyagi jog azoknak a szabályoknak az összessége, amelyek a jogviszonyt tartalmilag rendezik. Az anyagi jogszabályok meghatározzák, hogy az egyes jogalanyokat milyen nevesített jogok és kötelezettségek illetik, illetve terhelik. Az alaki, vagy másképpen eljárási jog azoknak a jogi normáknak az összessége, amelyek meghatározzák, hogy a jogalanyok a jogaikat milyen eljárási rend keretében érvényesíthetik. A jogok érvényesítése során a feleket és az eljárásban résztvevı állami szerveket milyen eljárási jogok és kötelességek illetik, illetve terhelik. Az eljárási jogok határozzák meg például a beadványok tartalmát, a bizonyítás szabályait, az eljáró szervek hatáskörét és illetékességét, a döntéshozatal rendjét, a jogorvoslatok fajtáit stb. Anyagi jogot tartalmaz például a Polgári Törvénykönyv, alaki jogot pedig a Polgári Perrendtartás. Az alapvetı eljárásjogok a polgári, illetve a büntetı eljárásjog, de a közigazgatási jognak is van eljárásjoga.

A polgári forradalmak után kialakuló modern jogrendszerekben alapvetı megkülönböztetés a közjog – magánjog differenciálása (ezek az ún. alapjogágazatok).

A közjog alapvetıen vertikális felépítéső, az állam–állampolgár viszonyrendszert feltétlen érvényesülést igénylı imperatív szabályokkal rendezi. A közjog alapvetı részeit az alábbi jogágak képezik:

a) alkotmányjog (az állampolgári alapjogokra és kötelezettségekre, az államszervezet felépítésének alapelemeire vonatkozó jogág);

b) közigazgatási jog (az állami végrehajtó hatalom mőködését szabályozó jogág);

c) büntetıjog (a legalapvetıbb társadalomra veszélyes cselekményeket szankcionáló jogág). A magánjog (más néven polgári jog, civiljog) az állampolgárok és szervezeteik mellérendelt, ún. autonóm struktúrájú vagyoni és személyi viszonyait szabályozza, mint horizontális alapjogágazat. A magánjogban alapvetı szerepet kap a jogalanyok önállósága, akarata, és ezért gyakoriak a diszpozitív jogszabályok. Lényegében ez a vertikális-horizontális tagozódás átfogja az egész jogrendszert. Léteznek azonban egyes olyan jogágak, amelyek specialitásuk folytán nehezen helyezhetık el ebben a rendszerben. Ilyen például az ún. nemzetközi magánjog, amely azt a kérdést rendezi, hogy nemzetközi természető jogvita esetén melyik érintett ország jogát kell alkalmazni.

Az alapjogágazatok jogágakra, jogterületekre bomlanak. Például a magánjog viszonylag önálló jogterülete a családi jog vagy az örökjog. A magánjogban emellett kialakult a kereskedelmi jog, mint a kereskedık szakjoga, sok esetben külön Kereskedelmi Törvénykönyvbe foglalva. A kereskedelmi jogot a legutóbbi idıben egyre inkább gazdasági jognak, vállalati jognak, vagy üzleti jognak nevezik – ez a jegyzet az üzleti jog elnevezést alkalmazza. Az üzleti jog lényegében a társasági jogból (ideértve a csıdjogot, a tıkepiaci jogot, a cégjogot és a konszernjogot), a versenyjogból (konszernjog), és a kereskedelmi ügyletek jogából, valamint az iparjogvédelembıl áll.

10

A hagyományos polgári jogba tartozik a személyek joga, a dologi jog (pl. tulajdonjog, haszonélvezet, zálogjog), a kötelmi jog (szerzıdések joga és kártérítési jog), valamint a szellemi alkotások joga (szerzıi jog, szabadalmi jog, védjegyjog, stb.).

Az utóbbi felsorolás már jelzi, hogy az alapjogágazatok, illetve a történelmileg kialakult klasszikus jogágak mellett kialakulnak ún. másodlagos jogágak, amelyek az esetek egy részében keresztülfekszenek a közjog-magánjog megkülönböztetésen, azaz vegyesen tartalmaznak vertikális, illetve horizontális rendelkezéseket. Ilyen pl. a pénzügyi jog, amely alapvetıen közjog, részben sajátos közigazgatási (államháztartási) jog, de pl. a bankok és biztosítások joga részben közjogi, részben magánjogi jellegő (utóbbihoz tartoznak pl. a hitel-, a kölcsön- és a számlaszerzıdések). A munkajog a munkaszerzıdés szabályozása folytán alapvetıen magánjog, de a kollektív munkajog (kollektív szerzıdés, sztrájkjog) erısen közjogi természető. Új vegyes jogág pl. a fogyasztóvédelem joga, a médiajog stb.

A magyar jogban a leglényegesebb jogágak alapszabályozását törvények, törvénykönyvek adják (pl. az alkotmányjogot az Alkotmány, a polgári jogot a Polgári Törvénykönyv, a büntetıjogot a Büntetı Törvénykönyv), de a lényegesebb jogterületek is „saját” törvénnyel rendelkeznek, lásd a jegyzet következı részeiben a társasági törvényt, a cégtörvényt, vagy a versenytörvényt. Az elméleti jogtudomány is alapvetıen a jogágak szerint tagozódik. Ugyanakkor, mivel a jog egy önálló öntörvényő társadalmi rendszer, a jogtudományhoz számos elméleti diszciplina, illetve segédtudomány kapcsolódik. Ilyen elméleti diszciplina a jogelmélet (jogbölcselet), a jogszociológia, a jogtörténet (magyar, egyetemes, valamint a római jog, mint az árutermelı társadalmak klasszikus joga), a jogösszehasonlítás, a büntetıjog segédtudományai, mint a kriminalisztika vagy a kriminológia, stb.

1.4. A jogi norma

Jogi norma alatt a jog legkisebb önálló egységét értjük. A jogi norma az állami kényszerrel biztosított általános magatartásszabály. A jogszabályok számos jogi normából állnak, a tipikus jogi normák mellett számos különleges jogi normát is ismerünk.

A tipikus jogi normának három szerkezeti eleme van:

a) hipotézis (vagy másként tényállás vagy feltétel);

b) diszpozíció (vagy más néven rendelkezés) és a

c) jogkövetkezmény.

E szerkezeti elemek azonban nem feltétlenül egy helyen, egyetlen normában jelennek meg, mert a jogalkotó törvényszerkesztési okokból, valamit a tömörségre való törekvés miatt az egyes szerkezeti elemeket elválaszthatja egymástól.

A) A hipotézis

A hipotézis a jogi norma logikailag elsı szerkezeti eleme. A jogban leírt, elvárt, tőrt vagy követelt magatartások nem automatikusan elvártak vagy követeltek, hanem csak a jogalkotó által meghatározott feltételek fennállása esetén. A hipotézis a jogi normának az a szerkezeti eleme, amely azokat a körülményeket, feltételeket határozza meg, amelyek megléte esetében kell/vagy tilos a jogalkotó által meghatározott magatartást tanúsítani. A tényeknek olyan összességét, amelyhez valamely joghatás főzıdik, tényállásnak nevezzük. A jogi norma tényállása tehát a hipotézis.

A hipotézis lehet zárt és nyitott. A zárt tényállás azt jelenti, hogy a jogalkotó tételesen, pontosan, kimerítıen, azaz jogi terminológiával élve taxatíve felsorolja azokat a tényálláselemeket, amelyeknek fennállása esetén szükséges a normában írott magatartást tanúsítani. Ezzel szemben a nyitott tényállásoknál a jogalkotó nem írja körül pontosan a jogszabály alkalmazási területeit. Példálódzó felsorolással jelzi a jogalkalmazók számára azt a szándékot, hogy milyen körben kell alkalmazni a normát. A nyitott tényállás a vagyoni viszonyokat szabályozó polgári jogban jellemzı.

A hipotézis mindig általános és nem konkrét tényállást tartalmaz: „aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el” (ez a lopás Büntetı Törvénykönyvbeli tényállása).

B) A diszpozíció vagy más néven rendelkezés a jogszabály második logikai szerkezeti eleme. A jogi normának ez a szerkezeti eleme vagy azt a magatartási szabályt tartalmazza, amelyet a jogalkotó a jogalany számára elıír arra az estre, ha a hipotézisben körülírt feltételek fennállnak, vagy jogi minısítést jelent.

11

Az elsı esetben a diszpozíció parancsot, tiltást, vagy magatartás megengedését tartalmazhatja. Jogszabályi parancs esetén a jogszabály címzettje köteles valamely tevıleges magatartást tanúsítani. Tilalom esetén a jogalkotó a jogszabály címzettjei számára valamely magatartástól való tartózkodást, nem tevést ír elı kötelezı erıvel. A második esetben a jog minısíti a hipotézisben szereplı magatartást, tehát pl. az elızı pontbeli esetben a tényállást lopásnak minısíti.

A rendelkezı részben meghatározott magatartások különbözısége szerint lehet különböztetni kógens, diszpozitív és imperatív szabály között. A kógens és diszpozitív szabály megkülönböztetése azokban a jogi normákban lehetséges, amely normák a mellérendelt és egyenjogú jogalanyok közötti viszonyokat szabályozzák, azaz a magánjogban.

Ha a jogi norma rendelkezı része engedı, akkor a norma diszpozitív. A diszpozitív norma egyben hézagpótló jellegő, ami azt jelenti, hogy ha a felek a szerzıdéskötés során nem rendelkeztek az adott kérdésrıl, akkor a diszpozitív szabály a szerzıdésük része lesz minden külön jogi cselekmény nélkül. A diszpozitív szabály a szerzıdéseket szabályozó jogágak sajátossága, a kógens szabály fogalompárja. A magánjogban ugyanis a jogviszony alanyai jogilag egyenrangú partnerek. A jogalkotó elismeri és jogilag is biztosítja az alanyok akaratszabadságát. Ez az elismerés abban nyilvánul meg, hogy a jogszabály lehetıséget ad arra, hogy a felek joghátrány nélkül eltérjenek a jogalkotó által általában megfelelınek tartott, modellként alapul vett, "javasolt" szabálytól. Feltételként mindössze azt kívánja a jog, hogy az eltérésben a jogviszony összes szereplıje között meglegyen az összhang, azzal mindenki egyetértsen. A diszpozitív szabálytól a felek egyezı akarattal eltérhetnek, ha sajátos viszonyaikra tekintettel az eltérés kedvezı a számukra. A jogalanyok ilyenkor a saját összehangolt érdekeiknek megfelelı szabályt foglalnak a szerzıdésükbe, saját magatartásukkal formálják jogügyletüket.

A kógens szabály lehet tiltó és parancsoló. A kógens szabály azokban a viszonyokban is kötelez, amely viszonyokban a jogalanyt megilleti az akaratszabadság. Ha a hipotézisben körülírt tényállás bekövetkezik, a jogviszony alanyainak a diszpozícióban leírt magatartást kell tanúsítaniuk. A kógens szabályt be kell tartani, függetlenül attól, hogy a jogviszony alanyai az adott kérdésrıl rendelkeztek-e vagy sem. A kógens szabály része lesz a felek viszonyának, akár akarják, akár nem. A kógens szabálytól még egyezı akarattal sem térhetnek el. Ha a felek megállapodásukban mégis eltérnek a kógens szabálytól akkor az eltérı kikötés érvénytelen, azaz úgy kell tekinteni mintha létre se jött volna. A kógens szabály megfogalmazódhat parancsként is, pl. hatósági ár meghatározása, vagy tilalomként is, pl. versenykorlátozó megállapodás megkötésének tilalma.

A kógens szabályoktól meg kell különböztetni az ún. imperatív szabályokat. Az imperatív szabály azt jelenti, hogy a szabálynak a hipotézis keretei között feltétlenül érvényesülnie kell. A jogi szabályozás a közjogban, különösen pedig a büntetıjogban imperatív jellegő (nem lehet lopni).

C) A jogkövetkezmény

A jogkövetkezmény a jogi norma harmadik szerkezeti eleme. A jogról azt mondtuk, hogy olyan általános magatartási szabályok összessége, amelyeket az állam elismer és ha kell, kényszerrel is betartat. A jogi normává válásnak tehát feltétele az, hogy az állam elismerje a magatartásszabályt és jogkövetkezményeket is főzzön hozzá. A jogi norma harmadik szerkezeti eleme tehát az állami szervek számára megállapított állami magatartás, arra az esetre nézve, ha a jogalanyok a hipotézisben leírt feltételek megvalósulása esetén:

− valamely parancsot nem teljesítenek − azt az állami szerveknek ki kell kényszeríteni;

− valamely tilalmat megszegnek − ebben az esetben az állami szerveknek fel kell lépniük;

− valamely megengedett magatartást tanúsítanak − az államtól jogszabályokban meghatározott elismerést, joghatást igényelhetnek.

A jogkövetkezmény szankció, jutalom vagy egyéb joghatás beállása egyaránt lehet.

Szankció (hátrány, büntetés) alkalmazására akkor kerül sor, ha a jogalanyok a diszpozícióban foglalt parancsot nem teljesítik, vagy a tilalmat megszegik. A szankció érintheti a jogalanyok személyiségi jogait (pl. szabadságvesztés), vagyoni jogait (pl. kártérítés, pénzbüntetés). Az A) pontbeli példánál a lopás szankciója a bíró által kiszabható 2 évig terjedı szabadságvesztés.

A szankció (hátrány) lehet felelısségre vonás következménye (pl. kártérítés, ami akkor követelhetı, ha a jogalany jogellenesen és vétkesen okozott kárt egy másik jogalanynak), de hátrány megállapítható felelısségre vonási jelleg nélkül is. Ilyen esetben objektív jogkövetkezményrıl beszélünk (pl. kisajátításnál nem kártérítés, hanem kártalanítás igényelhetı).

12

A szankció jellegzetes, tipikus jogkövetkezmény. A jogkövetkezmény azonban nem csak hátrány, hanem elıny, jutalom vagy egyéb joghatás is lehet. Például, ha a jogalany a diszpozícióban megengedett magatartást tanúsította, számíthat arra, hogy az állam biztosítja számára a jogvédelem lehetıségét, azaz alanyi jogot arra nézve, hogy állami védelmet vegyen igénybe.

Eddig a tipikus jogi normákról beszéltünk, de számos speciális jogi norma is található a jogszabályokban. Ilyen különleges jogi norma például a vélelem, a fikció és a generálklauzula.

Vélelemrıl akkor beszélünk, ha a jogszabály (a jogalkotó) valószínőnek fogad el egy olyan tényállást, amelynek valódisága az esetek túlnyomó többségében nem szokott vitás lenni. Megkülönböztetünk megdönthetı, és megdönthetetlen vélelmet. A vélelmek egy részénél tehát a jogszabály lehetıséget ad a vélelem megdöntésére, azaz a vélelmezett ténnyel szemben az ellenbizonyításra. A vélelem legfontosabb jogi következménye a bizonyítási teher megfordításában van. A fıszabály szerint ugyanis annak kell egy tényt bizonyítani, aki a tényt állítja. Ha a tényt jogszabály vélelmezi, akkor azt a tényt bizonyítani nem kell, viszont ha valaki az ellenkezıjét állítja, akkor neki kell ezt az ellenkezı tényt bizonyítania. Viszonylag ritkán, de elıfordulhat, hogy a jog nem engedi meg a vélelemmel szembeni ellenbizonyítást. Ez az ún. megdönthetetlen vélelem.

A vélelem különbözik a fikciótól. Fikció esetén a jogalkotó valósnak fogad el olyan tényt, amely tudottan nem valós. A vélelem esetén a vélelmezett tény vagy megtörtént a valóságban, vagy nem. Fikció esetén a jogalkotó pontosan ismeri a valóságot, de errıl a fogalmi rendszer épsége érdekében tudatosan nem vesz tudomást.

A generálklauzula általános jogi elveket tartalmaz. Például a Polgári Törvénykönyv 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszemőség és a tisztesség követelményeinek megfelelıen, kölcsönösen együttmőködve kötelesek eljárni.

1.5. Jogalkotás, a jogszabály hatálya

A jogszabályok jogi normákból állnak és a következı pontban foglaltak szerint meghatározott jogforrási formákban (pl. törvény, rendelet) jelentkeznek. Egy-egy jogszabály számos különbözı típusú jogi normából áll. A jogszabályok különbözı terjedelmőek lehetnek – a gazdasági-társadalmi élet meghatározott területét átfogó nagyobb törvényeket kódexeknek, törvénykönyveknek nevezzük (pl. Polgári Törvénykönyv).

A jogszabály jogalkotási folyamat eredményeként jön létre – a jogszabály-elıkészítés során a jogszabályt meg kell szövegezni, meg kell szerkeszteni – ezt a tevékenységet nevezik nagyobb jogszabályok esetén kodifikációnak. A jogszabályok általában §-okból, a §-ok bekezdésekbıl, a bekezdések több mondatból állnak. A jogszabályoknak sajátos jogi nyelve van, a jogalkotás speciális jogi szakma.

A magatartásszabálynak jogi normává válásához, a „normalét” elnyeréséhez az szükséges, hogy a jogalkotó szerv az adott jogforrás kibocsátására jogosult legyen. További feltétel, hogy a jogszabály meghozatalára vonatkozó eljárási rendet a jogalkotó betartsa. A jogszabály keletkezésének harmadik feltétele, hogy a jogszabályt a törvény elıírásainak megfelelı helyen és módon a jogalkotó kihirdesse. Ezt a folyamatot a jogalkotási törvény (1987. évi XI. törvény) szabályozza. Minden jogalkotó szerv csak abban a jogforrási formában alkothat jogot, amelyet számára a jogalkotási törvény megenged.

A jogi norma keletkezéséhez az is szükséges, hogy a jogalkotó szerv az eljárási rendet betartsa. Az Országgyőlés például az Alkotmány szerint meghatározott tárgykörökben kétharmados többséggel alkothat törvényt, más esetekben egyszerő többséggel. Ezen kívül törvényt csak a határozatképes Országgyőlés alkothat. Ha az eljárási rendet a jogalkotó megsértette, a jogszabály nem jön létre.

A jogi normává válás harmadik feltétele az, hogy a jogszabályokat kihirdessék, azok megismerhetıvé váljanak mindenki számára, vagy meghatározott esetben azok számára, akiknek jogait és kötelességeit meghatározza a jogszabály. A mindenki számára kötelezı jogszabályokat a Magyar Közlönyben a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában kell közzétenni.

Ha a jogi norma létrejött, még nem biztos, hogy az alkalmazandó is. Csak a hatályos jogi norma alkalmazandó. A jogszabályok hatályossága azt jelenti, hogy a jogszabály követendı, alkalmazandó. Csak hatályos jogszabály állapíthat meg jogot és kötelességet, csak hatályos jogszabályokra hivatkozhatnak a jogalanyok és állami szervek.

13

A jogszabályok hatályosságát többféle szempontból vizsgáljuk. Megkülönböztetünk idıbeli hatályt, területi hatályt, és személyi hatályt.

A jogszabály idıbeli hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy milyen idıintervallumon belül szabályozza a jogszabály a jogviszonyokat. A jogszabály hatályosságának kezdı idıpontja lehet a kihirdetés napja, de lehetséges az is, hogy a jogalkotó a jogszabály hatálybalépését a kihirdetést követı meghatározott napra teszi. Ez a szabályozási módszer a jogbiztonság követelményét szolgálja. A jogalkotó ezzel alkalmat ad arra, hogy a jogalanyok megismerhessék a számukra elıírt magatartást, annak alkalmazására felkészülhessenek. Egyes nagyobb horderejő jogszabályok hatályba lépésének idıpontját a jogalkotó akár több hónappal, vagy akár évvel is eltolhatja. Ezt a halasztott hatálybaléptetést akkor kell alkalmazni, ha az adott jogszabály terjedelme ezt indokolja, illetve a jogszabály hatálybaléptetése, több más jogszabály egyidejő módosítását igényli. A jogszabály idıbeli hatályának végsı idıpontjáról általában nem rendelkezik a jogalkotó, bár ez sem kizárt, elıfordul például átmeneti intézkedések esetében.

A jogszabály norma, az emberi magatartást tudatosan befolyásoló eszköz. Ebbıl az következik, hogy a jogszabály fıszabályként nem lehet visszaható hatályú (jogszabály utólagosan nem orientálhatja a jogalanyok cselekvését). Ritka kivételként azonban a jogalkotó lehetıvé teheti a jogszabályok visszaható hatályú érvényesülését is. Ez azonban csak szoros törvényi garanciák mellett lehetséges (pl. bőncselekménnyé visszamenı hatállyal nem lehet valamely cselekményt nyilvánítani).

A jogszabályok területi hatálya meghatározza azt a földrajzilag körülhatárolt területet, amely területen a jogszabály jogokat és kötelezettségeket határoz meg. Fıszabályként a jogszabály területi hatálya az állami szuverenitás által átfogott országterületre terjed ki. Van azonban olyan jogalkotó szerv, amely csak mőködési területén állapíthat meg jogot és kötelezettséget. Ilyen szerv az önkormányzat. Az önkormányzati rendelet hatálya a mőködési területére korlátozott.

A jogszabályok személyi hatálya a jogalanyoknak azt a körét határozza meg, amely alanyok jogait és kötelességeit a jogi norma meghatározza. Ha a jogszabály nem tartalmaz megszorítást, akkor a jogszabály elvileg valamennyi jogalanyra kiterjed.

A jogalkotás során fel kell mérni a jogszabály szükségességét, társadalmi költségeit, továbbgyőrőzı társadalmi-gazdasági hatásait. Ennek módszertana a jog gazdasági elemzése, amelyet a XX. század elsı felében az ún. chicagói iskola dolgozott ki. A túlszabályozás elleni küzdelem alapvetı eszköze az ún. dereguláció, amely részben a múltra irányul (az elavult jogszabályok hatályon kívül helyezése), részben a jövıre (hatáselemzés). A jogalkotásnak tudatosan törekednie kell a lakosság, a vállalkozók ún. adminisztratív terheinek csökkentésére. Ezt nevezik minıségi jogalkotásnak, amelyhez az is hozzátartozik, hogy kerülni kell a jogszabályok túl gyakori módosítását. Az új társadalmi-gazdasági események igényelhetik a tételes jog megváltoztatását, de ha ez túl gyakran történik, a jog elveszti stabilitását, túl flexibilissé válik. Ebbıl adódik a jog ún. konzervatizmusa: a rossz jogszabály is jobb, mint az állandóan változó jogszabály.

1.6. Jogforrástan – a jogforrások rendszere, hierarchiája

Az írott jogban a jogforrások hierarchikus rendbe szervezıdnek. Az állam belülrıl strukturált szervezeti rendszer, amelyben az egyes szervek egymáshoz való viszonyát jogszabályok, elsısorban az alkotmány határozza meg. Az állami szervek meghatározott körét az Alkotmány, illetve a jogalkotási törvény jogalkotói hatáskörrel ruházzák fel, e szerveket nevezzük belsı jogforrásnak. Külsı jogforrás pedig az a forma, amelyben a jogszabály megjelenik. Példával élve az Országgyőlés belsı jogforrás, amelynek külsı jogforrása a törvény. A különbözı jogalkotó szervek által hozott jogszabályok hierarchiája a jogszabályt alkotó szervnek az állami szervek hierarchiájában elfoglalt helyéhez igazodik. Az adott jogszabálynak a jogszabályok hierarchiájában elfoglalt helye azért jelentıs, mert a hierarchiában alacsonyabb szinten álló jogszabály nem lehet tartalmilag ellentétes a magasabb szinten álló jogszabállyal, s ha mégis elıfordulna ilyen, akkor az ellentétes tartalmú alacsonyabb szintő jogszabályt az Alkotmánybíróság ún. normakontroll keretében megsemmisíti.

a) A törvény a jogforrási hierarchia csúcsán áll. Törvényt az Országgyőlés alkot. A törvények között is kiemelkedı helyet foglal el a jogrendben az alkotmány törvény, mint alaptörvény. Az Alkotmány a tételes jogrend legfelsıbb szintő jogszabálya. Az alkotmány tartalmazza az állami berendezkedésre, az állami szervek hatáskörére, mőködésére vonatkozó legalapvetıbb szabályokat, továbbá ez határozza meg az állampolgári jogok és kötelezettségek, valamint az emberi jogok legalapvetıbb szabályait. Az Alkotmány megváltoztatásához az országgyőlési képviselık kétharmadának szavazata szükséges. A további

14

törvényeknek az Alkotmány betőjéhez és szelleméhez kell igazodniuk – ezt speciális állami szerv az Alkotmánybíróság biztosítja. (Megjegyezzük, hogy nem minden országnak van egy törvényben alaptörvényként alkotmánya. Lehetséges ún. történeti alkotmány is, amely a történelem során kialakult különbözı aktusokból, elvekbıl áll – Magyarországnak is 1949-ig történeti alkotmánya volt.)

Vannak olyan társadalmi viszonyok, amelyekrıl csak az Országgyőlés és csak törvényben dönthet. Ezek az Alkotmányban, illetve a jogalkotási törvényben meghatározott ún. kizárólagos törvényalkotási tárgyak. A kizárólagos törvényalkotási tárgyak közé tartoznak a társadalmi rendre, a gazdasági rendre és az állampolgárok alapjogaira vonatkozó szabályok. A társadalmi berendezkedés és az állampolgári jogok legalapvetıbb szabályait Magyarországon ún. kétharmados törvények szabályozzák. Ez azt jelenti, hogy az országgyőlés az összes képviselı kétharmados egyetértésével hozhatja meg, illetve változtathatja meg ezeket a szabályokat. (A legtöbb nyugat-európai ország csak egyszerő többségi törvényt ismer).

A nagyobb kiemelkedı törvényeket törvénykönyveknek (kódexeknek) nevezik. A törvénykönyv egy adott jogág átfogó rendszerbe foglalt és összefüggı szabálygyőjteménye (Polgári Törvénykönyv, Büntetı Törvénykönyv).

b) A jogforrási hierarchia következı szintjén a kormányrendelet áll. A kormány – egyebek mellett – a kormányzati tevékenysége körében mint az államigazgatás legfıbb szerve bocsát ki jogszabályokat, amire az Alkotmány és egyéb törvények adnak felhatalmazást. A kormány általános hatáskörő államigazgatási szerv, valamennyi igazgatási feladat irányítása a hatáskörébe tartozik. A kormánynak önálló jogalkotói hatásköre van, de a kormány jogforrása nem lehet ellentétes a törvényekkel.

c) A következı hierarchikus lépcsı a minisztériumok élén álló miniszter rendelete. A miniszter rendeletével esik egy tekintet alá a miniszterelnök rendelete is. A miniszter csak olyan tárgyban alkot rendeletet, amely hatáskörébe, feladatkörébe tartozik, illetve amire törvény, (törvényerejő rendelet), vagy kormányrendelet adott részére felhatalmazást.

d) A hierarchiában a legalsóbb szinten elhelyezkedı jogforrás az önkormányzati rendelet. Ezt a jogforrást a területi-települési önkormányzat képviseleti szerve hozza, ezért a jogszabály területi hatálya korlátozott (pl. csak egy városra, illetve megyére terjed ki). Az önkormányzat törvény, vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján a helyi, területi sajátosságoknak megfelelı részletes szabályok megállapítására ad ki rendeletet. Ez esetben tehát a jogforrását vissza kell vezetni magasabb jogforrásra. Ezen túlmenıen – mivel az önkormányzat helyi képviseleti szerv – jogosult arra is, hogy eredeti módon szabályozzon életviszonyokat, de csak a saját mőködési területén (pl. állattartás rendjének szabályozása, ingatlanviszonyokat érintı egyes kötelezettségek stb.)

Az elızıekben ismertetett állami belsı jogforrások mellett vannak speciális jogforrások is. Ilyenek a nemzetközi egyezmények, illetve az Európai Unióba történt 2004-es belépésünk után az Unió normatív aktusai is.

e) A nemzetközi egyezmény speciális jogforrási jellege abból adódik, hogy olyan „jogalkotó” is részt vesz a normaalkotási folyamatban, akinek az adott országban nincs szabályozási jogosultsága, nincs fıhatalma. Ezen alapul a nemzetközi egyezménynek az a joghatása, hogy nem állapíthat meg közvetlenül egy szuverén államra nézve jogokat és kötelezettségeket. A nemzetközi egyezmény az azt aláíró államokat köti. A nemzetközi egyezményt aláíró állam kötelezettsége arra szól, hogy tegyen meg minden intézkedést annak érdekében, hogy az állami fennhatósága alá tartozó jogalanyok az egyezménynek megfelelıen cselekedhessenek. Az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog elismert szabályait, biztosítja a vállalt nemzetközi kötelezettségek és a belsı jog összhangját. A nemzetközi jog belsı alkalmazásának azonban az a feltétele, hogy az állam azt kifejezetten belsı nemzeti szabállyá tegye. A nemzetközi egyezményt tehát az elfogadó államnak nemcsak parafálnia, majd aláírnia kell, hanem ratifikálnia is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy belsı jogforrássá kell tennie, azaz pl. törvénnyel ki kell hirdetnie.

A nemzetközi egyezménybe foglalt magatartásszabályok általában eltérnek a nemzeti jogalkotástól, hiszen az államok közötti kompromisszumos eljárás során születnek. A nemzetközi egyezmény jogforrási szintjét tehát az határozza meg, hogy a nemzetközi egyezménnyel érintett életviszonyt a belsı nemzeti jogrendben milyen szintő jogforrásban szabályozza a jogalkotó.

f) Európai Unió jogforrásai sajátos helyet foglalnak el a tagállamok jogforrási rendjében. Az Európai Unió legfontosabb jogforrása a rendelet. A rendelet hatálya közvetlen, azaz a rendeletet valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazni kell. Ennek megfelelıen a rendeletet nem kell a tagállamok belsı szerveinek belsı jogforrássá tenni. A rendelet ilyen eljárási rend nélkül is közvetlenül állapít meg jogokat és kötelezettségeket minden tagállam minden szervezetére, állampolgárára és a bíróságokra nézve is. Minden

15

tagállam minden bírósága és hatósága elıtt lehet hivatkozni a rendeletre, és lehet jogot alapítani rá. A rendelet olyan közösségi szabály, amely egyben minden tagállam belsı joga is. A belsı nemzeti jog nem lehet ellentétes az Unió rendeletével. A harmonizált uniós jog primátusa tehát érvényesül a belsı jog felett. Az Unió irányelve olyan norma, amelyet közvetlenül nem kell alkalmazni a tagállamok jogalanyainak. Az Európai Unió irányelve a tagállamokat kötelezi arra, hogy a saját hazai belsı jogukban az irányelv jogpolitikai céljának megfelelı jogszabályt alkossanak. Az irányelv alapvetıen jogharmonizációs célokat szolgál. Az irányelvek gyakran határoznak meg ún. minimumszabályokat. Ez alapján a tagállamoknak olyan belsı szabályokat kell alkotniuk, amely megfelel az uniós minimumkövetelményeknek. Ez tehát azt is jelenti egyben, hogy magasabb követelményt tartalmazhat a nemzeti jog, kevesebbet azonban nem. Ugyanígy lehetséges, hogy maximum normát határoz meg az irányelv, vagy szabályozási kereteket ír elı. Igen gyakori, hogy az irányelv bizonyos szabályozási elvek alkalmazását teszi kötelezıvé. Ennek következtében a tagállai jogalkotásnak az a feladata, hogy meghatározott idın belül az irányelvi követelményeknek megfelelı belsı jogot alkosson.. Az irányelvnek megfelelı belsı jogot, és ezáltal a belsı jog és az uniós jog összhangját a tagállami jogalkotásnak kell megvalósítania (Az erre vonatkozó példákat lásd a jegyzet társasági jogi részében – II. Rész.). g) A jogszabályoktól megkülönböztetendık az állami irányítás egyéb jogi eszközei. Az egyéb jogi eszközök a

határozatok (pl. az Országgyőlés, vagy a kormány normatív határozatai), az utasítás (miniszter, országos hatáskörő közigazgatási szerv vezetıjének utasítása), a statisztikai közlemény, a jegybanki rendelkezés, a bankfelügyeleti rendelkezés stb. A miniszter irányelvet és tájékoztatót adhat ki. Az irányelv ajánlást ad a jogszabály végrehajtásának fı irányára és módszerére. A tájékoztató olyan adatot és tényt közöl, amelyet a jogszabály végrehajtójának ismernie kell. Az irányelv és a tájékoztató közzétehetı az azt kiadó szerv hivatalos lapjában (pl. Pénzügyi Közlöny).

E jogi iránymutatások fogalma tehát győjtıkategória. Közös sajátosságuk – amely egyben elhatárolást is jelent a jogi normától –, hogy a jogi normák által megkívánt ideális általánosság jóval alacsonyabb fokán állnak. A felsorolt jogi eszközök közvetlenül nem állapíthatnak meg magatartásszabályt az állampolgárok részére.

1.8. Jogviszonytan

A) A jogviszony fogalma

A társadalmi viszony az emberek közötti kapcsolat. A társadalmi viszonyok azzal válnak jogviszonnyá, ha a jog szabályozza azokat. A jogviszony nem más, mint jogilag szabályozott társadalmi viszony. Vannak olyan társadalmi viszonyok, amelyek csak jogviszonyok keretében jöhetnek létre (pl. szerzıdés). Vannak olyan viszonyok, amelyeket nem célszerő jogi szabályozás útján jogviszonnyá alakítani, mert a jogi viszony szabályozás által biztosított eszközrendszere alkalmatlan arra, hogy az elérni kívánt cél megvalósuljon, vagy egyszerően az adott társadalmi viszony jellegénél fogva nem igényel jogi szabályozást (pl. a családi viszonyok jelentıs része).

A jogviszonynak három szerkezeti eleme van: a jogviszony alanya, a jogviszony tárgya és a jogviszony tartalma.

B. Jogalanyok

A jogviszony alanyai jogképes személyek. A jogképesség azt jelenti, hogy a jogviszony alanyát jogok illethetik meg és kötelezettségek terhelhetik.

A) A jogviszonynak négy lehetséges alanya van:

a) az ember (természetes személy);

b) a jogi személy;

c) az állam;

d) a jogképességgel felruházott nem jogi személy szervezet.

A jogalany, amelyet más szóval személynek is nevezünk tehát győjtıfogalom, magába foglalja mindazok körét, akik jogokkal, kötelezettséggel rendelkezhetnek. A jogalanyiságot részleteiben a magánjog szabályozza, a közjogban inkább elméleti fogalom. A következıkben a jogalanyokról alapvetıen a Polgári Törvénykönyv alapján beszélünk.

16

Az ember jogalany. Az ember (a jogi terminológiában: természetes személy) jogképessége a vagyonjogi viszonyokban általános. Ez azt jelenti, hogy elvileg kiterjedhet minden jogra és kötelezettségre, amelyet ember egyáltalán megszerezhet. Az emberek jogképessége a vagyonjogi viszonyokban egyenlı. Ez azt jelenti, hogy a jogképesség az életkorra, nemre, fajra, nemzetiséghez vagy felekezethez tartozásra tekintet nélkül azonos. A magyar Ptk. az ember jogképességét általában ismeri el, törvény azonban alkalmazhat szerzıképességi korlátozásokat. (A szerzıképesség a jogalany konkrét képességét fejezi ki arra nézve, hogy meghatározott konkrét alanyi jogokat szerezhessen). A jogképesség egyenlıségének, illetve általánosságának (jogegyenlıség) az elismerése a polgári forradalmak vívmánya volt a feudális rendiséggel szemben, amely egyben elıfeltétele volt az áruviszonyok általánossá válásának, a piacgazdaságnak.

A vagyonjogi jogviszonyokban a természetes személy (ember) jogképessége az élve születéstıl a halálig terjed.

Az absztrakt jogképességtıl független az a kérdés, hogy az ember a saját nevében önállóan dönthet a saját jognyilatkozatairól vagy sem. Erre a kérdésre az emberhez kapcsolódó másik fogalom, a cselekvıképesség jogi szabályozása ad útbaigazítást. A cselekvıképesség azt jelenti, hogy az ember rendelkezik olyan szintő belátási képességgel (tudatállapottal), amely alkalmassá teszi ıt arra, hogy vagyonjogi jogviszonyokban a saját nevében tegyen jogi nyilatkozatokat. A cselekvıképesség a magyar Polgári Törvénykönyvben alapvetıen a jognyilatkozat-tételhez, a szerzıdéskötéshez kapcsolódó jogi kategória. A jogügyletek kötéséhez szükséges belátási képesség a társadalmi gyakorlat szerint az életkor függvénye. Ezért a Ptk. cselekvıképesnek tekinti a 18. életévét betöltött (vagy házasságkötés révén nagykorúvá vált) személyt, aki nem áll cselekvıképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt. A következı korcsoport a 14–18 év közötti korlátozottan cselekvıképesek kategóriája. Az ebbe a kategóriába tartozók már rendelkezhetnek önálló keresménnyel, tehát annak erejéig saját maguk dönthetnek ügyleteikrıl, meghatározott nagyobb volumenő vagyoni kötelezettségeket (pl. ingatlaneladás stb.) azonban csak a szülı és/vagy a gyámhatóság jóváhagyásával vállalhatnak. A harmadik korcsoport Magyarországon a 14. életév betöltéséig tart, ez a cselekvıképtelenek csoportja. A kiskorúak általában nem köthetnek jogügyleteket a saját nevükben, kivéve a mindennapi, ún. bagatellügyleteket. A mindennapi élet ezen egyszerő ügyletei (pl. közérti bevásárlás) nincsenek pontosan körülhatárolva, ezek körét a bírói gyakorlat határozza meg.

A cselekvıképesség természetesen nemcsak az életkorhoz kötött, hiszen az ember belátási képességén alapul. Nagykorú személy is lehet korlátozottan cselekvıképes vagy cselekvıképtelen (pl. az elmebeteg).

Az emberhez, mint vagyonjogi jogalanyhoz kapcsolódó harmadik képesség a magánjogban az ún. vétıképesség. A vétıképesség ugyancsak belátási képességet jelent, de ez a belátás arra vonatkozik, hogy az ember látja-e elıre azt, hogy cselekményével kárt fog okozni. Ha a magatartás kárkövetkezménye számára elıre látható, akkor a károkozó vétıképes és ezért felelısségre vonható. A vétıképesség tehát a polgári jogban a kártérítés jogintézményéhez kapcsolódó kategória. A vétıképesség nemcsak az utóbbi mozzanattal tér el a cselekvıképességtıl, hanem abban is, hogy a vétıképességet a Ptk. nem köti korhatárhoz. A vétıképesség nem az életkorhoz, hanem a megszerzett társadalmi tapasztalathoz, tények ismeretéhez igazodik.

A jogi személy jogalany. A jogi személy olyan jogképes szervezet, amelyet jogszabály annak nyilvánít, vagy az adott szervezetet a jogszabály jogi személyként elismeri és a szervezetet jogképességgel ruházza fel. A jogalanyiságot a szervezet azáltal nyeri el, hogy az állam, mint jogalkotó jogalanyként elismeri. Ennek alapján egy szervezet jogi személyiségének kérdése minden esetben közvetlenül, vagy közvetve jogalkotói döntés tárgya. Ahhoz azonban, hogy a jogszabály megadja (elismerje) egy szervezetnek a jogi személyiséget, ahhoz a szervezetnek meghatározott feltételeknek kell eleget tennie. Ezeket a feltételeket nevezi a jogi elmélet a jogi személyiség kritériumainak. Ezek a következık: a) jog által elismert cél (tevékenységi kör), b) meghatározott, viszonylag önálló vagyon, c) ügyintézı és képviselı szervek, amelyek irányítják a jogi személyt és kifelé a vagyoni forgalomban is eljárnak a jogi személy nevében, d) viszonylag önálló felelısség. A viszonylagosság azt jelenti, hogy a jogi személynek meghatározott mértékben el kell különülnie alapítójától, vagy tagjaitól. Lehet, hogy ez az elkülönülés nem teljes (pl. a tagok is felelnek mögöttesen a jogi személy tartozásaiért), de az önállósulásnak bizonyos mértékben meg kell nyilvánulnia. A jogi személyeknek különbözı fajai vannak (lásd errıl késıbb).

Az állam alapvetıen közjogi jogalany illetve a nemzetközi közjog alanya, mint szuverén. Az állam szervezetrendszert képez és az egyes állami szervek általában jogi személyek (pl. a minisztériumok). Kivételesen azonban az állam, mint egész is részt vehet közvetlenül a vagyoni forgalomban. Ez esetben az állam, mint a vagyoni viszonyok alanya ugyancsak jogi személy [Ptk. 28. §]. Ennek megfelelıen az állam a vagyoni viszonyokban közvetlenül részt vehet, és az állam által megszerezhetı jogok és kötelezettségek

17

terjedelme is azonos a jogi személyek jogképességének terjedelmével. Az állam a vagyoni viszonyokban nem mint közhatalom lép fel, hanem bármely más jogi személlyel vagy természetes személlyel egyenrangú, mellérendelt félként. A közhatalmi jogosítványok a vagyonjogi forgalomban nem érvényesíthetık.

Tekintettel arra, hogy az állam bonyolult szervezetrendszer, mindenkor meg kell jelölni azt az állami szervet, amely az állam nevében jogosult kötelezettségek vállalására és jogok gyakorlására. Ez nyugati államokban általában az Államkincstár (fiskus). Jelenleg, a Ptk. alapján az állam, mint egész törvényes képviselıje fıszabályként a pénzügyminiszter.

A jogi személyiséggel nem rendelkezı szervezetek is lehetnek jogalanyok. Lehetséges ugyanis olyan jogalany, amely szervezet, de nem jogi személy. Jogalany az a csoport, amelynek jogalanyiságát a jogalkotó elismeri. E jogalanyisággal rendelkezı nem jogi személy szervezetek jogainak, kötelezettségeinek terjedelme nem általános, hanem konkrét. A jogi személy jogképessége általános, és csak a meg nem szerezhetı jogokat szabályozza rájuk nézve a jogalkotó, a jogi személyiséggel nem rendelkezı szervezetek esetében ellenben a szabályozás fordított. Csak azokat a jogokat és kötelezettségeket szabályozza a jogalkotó, amelyek tekintetében a szervezet jogképességét elismeri (Lásd a társasági jogról szóló részben a közkereseti és a betéti társaság jogalanyiságát.).

B) Alanyváltozásról akkor beszélünk, ha a jogviszony alanyaiban jogutódlás következik be. Az alanyváltozás végbemehet:

a) egyetemes jogutódlással és

b) egyedi jogutódlással.

Az egyetemes jogutódlás esetében a jogviszony eredeti alanya helyébe lépı új jogalany elıdje valamennyi jogosultságának és kötelezettségének folytatója lesz. (A személyhez kötött jogok forgalomképtelenek, azokban jogutódlás nem következhet be). A jogutódlás egyetemes jellege az egyik oldalról azt jelenti, hogy nem kell egyedileg számba venni valamennyi jogot és kötelezettséget, azok mint egész szállnak át a másik jogalanyra. Más oldalról a jogutódnak nem áll módjában egyes jogosultságokat vagy egyes kötelezettségeket kiemelni a jogok és kötelezettségek halmazából, és ezekrıl külön rendelkezni. Az egyetemes jogutódlás esetén tehát a jogutód nem hivatkozhat arra, hogy ennek vagy annak a kötelezettségnek azért nem tesz eleget, mert a jogutódláskor errıl nem volt tudomása. Az egyetemes jogutódlást annak jelentıs jogkövetkezményei miatt mindig jogszabály mondja ki. Például a társasági törvény szabályozza a társasági formaváltással járó általános jogutódlást, amelyet átalakulásnak nevezünk.

Egyedi jogutódlás az alanyváltozás olyan esete, amikor csak a külön-külön megnevezett jogok és kötelezettségek szállnak át az eredeti jogalanyról a jogutódra. Az egyedi jogutódlás mindig konkrét aktuson (bírói ítéleten, közigazgatási aktuson, vagy jogügyleteken – szerzıdésen) alapul.

C. A jogviszony tárgya és tartalma

A jogviszony tárgya a vagyonjogban az a szolgáltatás, amire a jogviszony irányul (pl. adásvételnél a dolog átadása), a jogviszony tartalma pedig mindazon jog és kötelezettség, amely a jogviszony alanyait az adott jogviszonyból kifolyólag megilleti.

Az alanyi jog azt jelenti, hogy a jogszabály a jogosult részére cselekvési, illetve érdekkielégítési lehetıséget biztosít. A cselekvést, az érdekkielégítést a jogszabály elismeri, és védelemben részesíti.

Az alanyi jog individuális jellegő, mivel a jogszabályban meghatározott jogosultságról a jogalany dönt. A jogosultság biztosításán túl a jog a kikényszerítés lehetıségét is megadja, általában bírói úton. Egyik alapvetı alanyi jog például a tulajdonjog. A jogszabály a tulajdonosnak biztosítja a használati, birtoklási és rendelkezési jogosultságot. A tulajdonos azonban nem köteles a tulajdonát használni, birtokolni, vagy azzal rendelkezni. A jog gyakorlásáról tehát a tulajdonos dönt. Ha azonban valaki megsérti a tulajdonost a jogai gyakorlásában, akkor a jog védelemben részesíti a tulajdonost, eltiltja például a jogsértıt a tulajdonosi jogok gyakorlásának zavarásától stb.

Az alanyi jog a legteljesebb jogosultság, mivel az alanyi jog jogosultjával szemben olyan valaki áll, aki az alanyi jog jogosultjának döntésétıl függıen meghatározott magatartást köteles tanúsítani.

Az alanyi jognak érvényesíthetınek kell lennie, a vagyonjogban ekkor beszélünk igényrıl. A jogok gyakorlását a jogszabályok általában idıhatárhoz kötik, bár vannak kivételek pl. a tulajdonjog esetében. Ha meghatározott idın belül valaki nem érvényesíti igényét, a joga elévül. Az elévülés azt jelenti, hogy többé az

18

állam nem ad részére kényszereszközöket az igény érvényesítésére. Az elévülés nem jogvesztés – a jog fennmarad, de állami kényszereszközökkel többé nem érvényesíthetı (de pl. önkéntes teljesítése nem minısül jogalap nélküli gazdagodásnak stb.). Kivételes esetekben a jog jogvesztı határidıket is megállapíthat (lásd a II. Részben tárgyalt társasági jogban), a jogvesztést azonban a jogszabálynak kifejezetten ki kell mondania.

Az alanyi jogokat rendeltetésszerően kell gyakorolni. Ezért, ha az alanyi jog gyakorlása révén a konkrét jogviszonyban olyan érdek részesül elınyben, amely ellentétes az adott jog társadalmi rendeltetésével, a joggyakorlás rendeltetésellenesnek, joggal való visszaélésnek minısül. A legtöbb jogág alapelvei között megfogalmazódik (így pl. a polgári jog, munkajog, polgári eljárási jog stb.) a rendeltetésszerő joggyakorlás követelménye, és a joggal való visszaélés tilalma.

A joggal való visszaélés tilalmának törvényi szintő megfogalmazása egyben azt is jelenti, hogy annak, aki e tilalmat megszegi, magatartása jogellenes, így vele szemben beállnak a jogellenesség következményei. A rendeltetésszerő joggyakorlás az alanyi jogok olyan gyakorlását jelenti, amely joggyakorlás a jog társadalmilag elfogadott céljával egyezik, a joggal való visszaélés pedig az a magatartás, amely a társadalmi rendeltetéssel össze nem férı célokra irányul, különösen ha a nemzetgazdaság megkárosítására, a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására, vagy illetéktelen elınyök szerzésére vezetne [Ptk 5. §]. Joggal való visszaélés esetén a jogalany magatartása formálisan jogszerő, hiszen a jogszabály által adott alanyi jogokkal él. Magatartása azonban tartalmilag jogszerőtlen.

D. A jogviszony szerkezete

A jogviszony szerkezete a polgári jogban lehet abszolút és relatív.

Az abszolút szerkezető jogviszonyban a jog csak a jogviszony egyik pólusát, mégpedig a jogosultat ragadja meg, az ı jogállását írja körül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne a jogviszonynak másik pólusa. A másik póluson elhelyezkedı kötelezettek köre azonban általában ismeretlen, mivel a kötelezetti pozícióba mindenki, bárki kerülhet. Tipikusan ilyen abszolút szerkezető jogviszony a tulajdonjog. A jog a tulajdonjog jogosultját, azaz a tulajdonost ragadja meg, az ı jogait írja le a használat, birtoklás és rendelkezés részjogosultságaival. A tulajdonjogi jogviszony másik pólusán áll a tulajdonoson kívül minden jogalany, s ezek kötelezettsége a tulajdonos jogainak tiszteletben tartásában áll. Az abszolút szerkezető jogviszony általában negatív tartalmú, ami a kötelezettségeket illeti, ami azt jelenti, hogy a jog nagy tömegő ismeretlen jogalanyoktól nem követel aktivitást.

A jogviszony relatív szerkezető, ha jogilag meg van határozva a jogviszony mindkét pólusán elhelyezkedı jogalany. A két jogalany a jogosult és a kötelezett. A jog a felek jogait és kötelezettségeit egymásra tekintettel, egymásra vonatkoztatva állapítja meg. Ha például valaki megsérti a tulajdonos tulajdonjogát azzal, hogy a tulajdon tárgyában kárt okoz, akkor a tulajdonos nem akárkitıl követelhet kártérítést, hanem csak attól, aki a kárt okozta, a károkozó csak annak a tulajdonosnak köteles kártérítést adni, akinek a tulajdonát megsértette stb. Az adásvételi szerzıdés az azt megkötı eladót, illetve vevıt kötelezi. A relatív szerkezető jogviszonyokat kötelmeknek nevezzük, utalva e kifejezéssel arra, hogy egymással szemben álló jogok és kötelezettségek jelennek meg a jogviszonyban. A kötelmek alapvetı területe a szerzıdések joga, a szerzıdésben szereplıket a kötelem jellegénél fogva a jogban feleknek nevezzük.

A relatív szerkezető jogviszonyokban a kötelezett általában pozitív magatartást köteles tanúsítani. Kivételesen azonban elıfordul a tevékenységtıl való tartózkodásra irányuló kötelezettség is, pl. a károkozás tekintetében.

A következıkben három alapvetı jogintézményt a tulajdonjogot, a jogügyletet és a jogi felelısséget ismertetjük.

E. A tulajdonjog

A tulajdonjog az alanyi jogok között az egyik legjelentısebb jogosultság, abszolút szerkezető jog. A tulajdonjog jogosultságok foglalata, a birtoklás, a használat (és hasznok szedése) és rendelkezési jog összessége, emellett a tulajdonost kötelezettségek is terhelik (pl. kárveszély viselése stb.). A tulajdonjog a vagyonjog alapvetı jogintézménye, ezen épül fel a kötelmi jog a szerzıdések joga.

19

A tulajdonos mindenekelıtt jogosult a dolog birtoklására. A birtoklás jogi értelemben hatalom alatt tartást jelent. E jogi fogalom eltér a köznapi szóhasználattól, hiszen köznapi értelemben valakit azon dolgok birtokosának szoktak tekinteni, amelyeket éppen magánál tart. A hatalomban tartás jogilag tágabb kategória, mert alá tartoznak mindazok a tárgyak, amelyek a jogalany uralma alatt állnak, mégpedig nemcsak fizikai értelemben. A tulajdonos jogosult a dolgot használni és annak hasznait szedni. Végül a rendelkezési jog a tulajdonos azon jogosultsága, amely alapján dönthet a tulajdon tárgyáról, annak használatát, birtoklását másnak akár idılegesen, akár véglegesen átengedheti. A tulajdonos tulajdonjogát megterhelheti (pl. kézizálogba adhatja), illetve tulajdonjogát másra átruházhatja. A rendelkezési jogot a törvény korlátozhatja, ez az ún. elidegenítési és terhelési tilalom.

A tulajdonjog megszerzése kétféle módon következhet be: eredeti és származékos jogszerzéssel. Eredeti tulajdonszerzésrıl akkor beszélhetünk, ha a tulajdonosnak nem kell a jogosultságát jogelıdre visszavezetni. Ezzel szemben származékos a jogszerzés akkor, ha az új tulajdonosnak az elızı tulajdonos (tulajdonosok) jogosultsága alapján, annak keretei között keletkezik a tulajdonjoga. Származékos jogszerzésnél ugyanis szigorúan érvényesül az a jogelv, hogy senki nem szerezhet több jogot, mint ami jogelıdjének volt. Ha valaki korlátozásokkal terhelt tulajdonjogot szerez, a korlátozások az új tulajdonosra is kiterjednek.

A tulajdonjog eredeti szerzésmódjai például a hatósági határozat, illetve hatósági árverés, az elbirtoklás, valamint a gazdátlan javak elsajátítása és a találás. Elbirtoklás révén tulajdont szerez az, aki a dolgot tíz éven (ingatlan estében tizenöt éven) át sajátjaként birtokolja. Az elbirtoklás jogintézménye arra szolgál, hogy rendezze a tulajdoni állapotokat az idımúlás függvényében.

A tulajdonjog származékos szerzésmódjai például az átruházás, vagy az öröklés. Átruházás esetén a tulajdonjog változása a felek közötti megállapodáson alapul. Leggyakrabban ez adásvételi szerzıdéssel történik, de tulajdonjog átruházása más szerzıdésekkel is megtörténhet (pl. csere, ajándékozás stb.).

Az átruházás a gazdasági élet szempontjából a legfontosabb tulajdonszerzési módozat. Az átruházás esetén a tulajdonjog átszállása eltérı módon alakul attól függıen, hogy ingó vagy ingatlan dologról van-e szó. A magyar jog az ingó dolog tulajdonjogának átszállását a birtokbavétel tényéhez köti, az ingatlan feletti tulajdonjog átszállását pedig a telekkönyvi (ingatlan-nyilvántartásba való) bejegyzés megtörténtéhez.

F. Jognyilatkozat, jogügylet

Az abszolút szerkezető tulajdonjoggal szemben a relatív szerkezető jogviszonyokban a jogviszony mindkét pólusa ismert. A jogügylet joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat (jognyilatkozat). A jognyilatkozat esetén a cél kettıs: gazdasági és jogi. A jogügylet gazdasági célja valamely szükséglet kielégítés. A jogügylet jogi célja abban áll, hogy létrejöjjön a kötıerı.

A jognyilatkozat (jogügylet) szólhat meghatározott személyhez (pl. ajánlattétel, elállás bejelentése, jogfenntartó nyilatkozat, felmondás, kifogás stb.), ezek az ún. címzett jognyilatkozatok. Ellenben, ha a jognyilatkozatot nem személy szerint meghatározott jogalanyokhoz intézzük, de közlésre irányul, akkor nem címzett a jognyilatkozat. (pl. díjkitőzés). A címzett és nem címzett jognyilatkozatok megkülönböztetése igen jelentıs, mégpedig a jognyilatkozatot tevı kötelezettségének beállta szempontjából. A címzett nyilatkozatokat ugyanis jogkövetkezmény nélkül vissza lehet vonni abban az esetben, ha a visszavonó nyilatkozat az eredeti nyilatkozatot megelızıen, vagy azzal egyidıben érkezik a címzetthez. A nem címzett jognyilatkozatot nem lehet visszavonni.

A jognyilatkozat lehet egyoldalú vagy két-, illetve többoldalú. Az egyoldalú jognyilatkozat joghatásai más jogalany magatartására tekintet nélkül beállnak (ajánlat). A kétoldalú jognyilatkozat ezzel szemben feltételezi azt, hogy a jogalanyok kölcsönösen, és egybehangzóan ugyanannak a joghatásnak a beálltát kívánják. A kétoldalú jogügylet nem más, mint a szerzıdés. A szerzıdés két vagy több fél egybehangzó akaratnyilatkozata, amely jogi értelemben joghatás kiváltására irányul. A jogi célja a szerzıdéskötésnek, hogy beálljon a szerzıdési kötıerı. A jegyzet III. része részletesen foglalkozik a gazdasági szerzıdésekkel.

G. A jogi felelısségrıl. Magánjogi felelısség - kártérítés

A) A jog egyik legjellegzetesebb intézménye a jogi felelısség.

A jogi felelısségnek két alapvetı eleme van. Az objektív elem a jogellenes magatartás, a szubjektív elem a felróhatóság.

20

a) A jogi felelısséget objektíven a tényleges és jogellenesnek minısített magatartás váltja ki. A jognak tételesen fel kell sorolnia az általa jogellenesnek minısített magatartásokat, ez lehet konkrétan, mint a büntetıjogban, ahol a Btk. egzakt módon felsorolja az egyes bőncselekmények tényállásait (pl. lopás, sikkasztás, csalás) vagy általánosan, mint a magánjogban, ahol jogellenes a szerzıdésszegés vagy a károkozás. Ez utóbbi jó példa ahhoz, hogy sokszor a cselekményt az eredmény teszi jogellenessé – a cselekménynek okozati összefüggésben kell lennie a káros eredménnyel.

b) A jogellenes magatartást a magatartást tanúsítónak felróhatóan (vétkesen) kell elkövetnie. A bőncselekmény elkövetéséhez nem elég a bőncselekmény tényállásának megvalósítása, az elkövetınek bőnösnek kell lennie. Ha egy beszámítási képességgel nem rendelkezı piromániás ember gyújtogat, cselekménye objektíven jogellenes, de ez neki nem felróható. A felróhatóság (bőnösség, vétkesség) általában a szándékosságon vagy a gondatlanságon alapul. A jog nem ismer eredményfelelısséget, mint más társadalmi értékelı mechanizmusok. A gazdasági hátrány, a veszteség, a téves gazdasági vagy politikai döntés önmagában nem vált ki jogi felelısséget, ehhez felróható jogellenes magatartás megállapítására van szükség. Ennyiben a jogi felelısség elválik az anyagi érdekeltség vagy a politikai felelısség értékelı rendszerétıl. Ha tehát egy gazdasági társaságnál a vezetı tisztségviselıt visszahívják, ez nem felelısségi szankció. Ha egy minisztert „leváltanak”, ez a politikai felelısség megállapításának alapvetı módja, de nem minısül jogi felelısségrevonásnak.

Ha valaki felróhatóan jogellenes magatartást tanúsít (nem magatartáskomplexumról van szó, mint pl. a gazdasági vagy az üzletpolitikai felelısségnél, hanem konkrét magatartásról), vele szemben jogi felelısségi szankciót kell alkalmazni. A felróhatóan jogellenes magatartás tanúsításával beáll a felelısségi tényállás, és ezzel a felelısségrevonás potenciális lehetısége. Az effektív felelısségre vonáshoz viszont a felelısségi tényállást bizonyítani kell, általában bírósági eljárás keretében.

A felelısségi szankciókat az egyes jogágak határozzák meg – a büntetıjogban a szabadságvesztéstıl a vagyonelkobzásig számos szankció van, a polgári jogban lényegében egy, a kártérítés. (Ugyanakkor a polgári jog számos nem felelısségi szankciót ismer, pl. érvénytelenség stb.). A bizonyítási teher elosztásáról is az egyes jogágak szabályai döntenek. A bőncselekményt a vádnak kell bizonyítania, a kártérítési felelısségnél viszont a bizonyítási teher megoszlik: a jogellenességet, az okozatosságot és a kár mértékét a károsultnak, azt, hogy nem vétkesen okozta a kárt, a károkozónak kell bizonyítania.

A jogi felelısség a múltra reagál represszív szankciójával, a büntetéssel, de célja a jövıre irányított. A felelısségrevonás célja a speciális, illetve generális prevenció, tehát az, hogy az elkövetıt, de ugyanúgy a társadalom minden tagját visszatartsa a jövıbeni jogsértésektıl. Nem a megtorlás az elsıdleges, hanem a megelızés.

A jogi felelısségnek két alapvetı típusa van: a büntetı típusú, illetve a reparatív típusú felelısségek. E kettı a kontinentális jogokban élesen szétválik, az angol-amerikai jogban összefonódik. Így például a kontinentális jogban csak embert lehet büntetıjogilag felelısségre vonni, jogi személyt nem, az angol jogban viszont ismert a jogi személyek büntetıjogi felelıssége is.

A büntetı típusú felelısségek klasszikus formája a büntetıjogi felelısség, emellett ismert az igazgatási felelısség (szabálysértési felelısség, versenyhatósági bírság), illetve a fegyelmi felelısség. A reparatív felelısség alapvetıen a magánjogi kártérítési felelısség, amellyel a következıkben az üzleti jogban betöltött jelentıs szerepe miatt külön foglalkozunk.

B) A magyar polgári jog a károkozás általános tilalmát mondja ki. Ennek megfelelıen minden olyan magatartás, amely kárra vezet jogellenes. Ez alól az általános szabály alól azonban van néhány kivétel, amikor a jogalkalmazó megengedi a másnak való károkozást. Ezek a kivételek, más néven a jogellenességet kizáró okok, például a jogos védelem, a szükséghelyzetben okozott kár. Jogos védelmi helyzetben van az a személy, akinek az életét vagy vagyonát más személy magatartásával veszélyezteti. Ilyen esetben a veszélyhelyzet megszüntetése érdekében a támadóval szemben a károkozás eszközével is fel lehet lépni. Szükséghelyzetben ugyancsak megengedett a károkozás. Szükséghelyzetnek nevezzük azt az állapotot, helyzetet, amikor más élete, testi épsége, vagy vagyona közvetlen veszélyben van, s e veszélyhelyzetet csak károkozás révén lehet elhárítani.

A polgári jogban kétféle kárt tudunk megkülönböztetni: a vagyoni kárt és a nem vagyoni kárt (ez utóbbit régies elnevezéssel erkölcsi kárnak is nevezik).

A vagyoni kártérítés a teljes vagyoni kár megtérítését jelenti.

A vagyoni kár három elembıl tevıdik össze

21

- a tényleges kárból,

- a kár elhárításához szükséges költségekbıl és

- az elmaradt haszonból.

A tényleges kár az a csökkenés, amely a károkozás folytán a károsult vagyonában bekövetkezett. (Pl. ha egy autó karambolozik, a karambol ténye értékcsökkenést eredményez.) A kár elhárításához szükséges költségek azok az indokolt költségek, amelyek kiadására nem került volna sor akkor, ha a károkozó magatartás nem következik be. (Pl. ha az autó karambolozik, a javítás indokolt és szükséges költségnek minısül.) Az elmaradt vagyoni elıny (elmaradt haszon) az az összeg, amelyhez a károsult hozzájutott volna, ha a károkozás nem következik be. Az elmaradt haszon nem becslésen alapuló kárelem, hanem valóságos kár, csak a kárelem számításmódja tér el az elızı számítástól. Más a helyzet az ún. általános kártérítéssel. Ha a kár mértéke – akár csak részben – pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelıs személyt olyan összegő általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. A bíróság ilyenkor a kár mértékét becsléssel állapítja meg (pl. baleseteknél a baleseti járadék összegét).

A vagyoni kártérítés a kár mértékére reagál és alapvetı funkciója a reparáció, a károsult vagyonában beállott csökkenés megszüntetése. Többet, mint a kár nem lehet kártérítésként megítélni.

A nem vagyoni kártérítésre akkor kerül sor, ha a károsult személyiségi jogait (testi épség, jó hírnév, becsület, levéltitok stb.) sérti meg a károkozó. Tekintettel arra, hogy nem vagyoni kártérítés esetén a jogellenes magatartás nem a vagyoncsökkentésben, hanem a személyiségi jog megsértésében áll, ezért nem vagyoni kártérítés esetében nem beszélhetünk teljes kártérítésrıl, és nem beszélhetünk a jogsértés helyreállításáról. A kártérítés mértékét nem határozhatja meg az okozott kár nagysága, mert a személyiségi jogoknak nincsen ára. Nemcsak a kár nagysága, de maga a személyi kár bekövetkezte is becslésen alapul, amelynek objektív mércéje nincs, bár a bírói gyakorlat természetesen kialakított ún. iránykárértékeket. A vagyoni kártérítés mértéke a teljes kárhoz igazodik, a nem vagyoni kártérítés mértékének megállapítása mindenkor gondos mérlegelést igényel, és csak az eset összes körülményének alapos mérlegelése mellett határozható meg.

A bíztatási kár egy olyan sajátos kárfajta, amely szerzıdésen kívüli viszonyokban, de általában szerzıdéses viszonyokkal összefüggésben keletkezhet. A bíróság a kárnak egészben, vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemő személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelybıl ıt károsodás érte. Például, ha valaki okkal bízik egy szerzıdés létrejövetelében − hiszen a tárgyalások az üzleti ajánlat komolyságát mutatják − és e szerzıdésben bízva más kapcsolat létesítését elhárította, amennyiben önhibáján kívüli okból a szerzıdés nem jön létre, az eset összes körülményének mérlegelése alapján a bíróság teljes vagy részleges kármegtérítést szabhat ki.

A kártérítés módja rendszerint az, hogy a kárt pénzben kell megfizetni. Természetbeni kártérítést a károsult akkor követelhet, ha a kártérítés tárgyát a károkozó maga is termeli, vagy egyébként a dolog a rendelkezésére áll.

Önmagában a jogellenes magatartással okozott kár kevés a kártérítési szankció megállapításához. A károkozónak a kárt felróhatóan (hagyományos elnevezéssel: vétkesen) kell okoznia.

A jogellenes magatartást tanúsító jogalany felróható magatartása szándékos vagy gondatlan lehet.

Szándék alatt értjük a jogalanynak azt a tudati–akarati állapotát, amikor azért indít (vagy állít le) egy cselekvéssort, mert valamely eredményt el kíván érni, vagy legalábbis az eredmény bekövetkezését átfogja a tudata, és ennek tudatában cselekszik (vagy tartózkodik a cselekvéstıl).

Gondatlanság alatt értjük a jogalanynak azt a tudati állapotát, amikor a jogalkotó azt rója fel a számára, hogy elmulasztotta feltárni tevékenysége következményeit (hanyagság), illetve látta ugyan elıre tevékenysége lehetséges következményeit, de bízott azok elmaradásában.

A büntetıjoggal szemben a polgári jogi felróhatóság, azaz vétkesség akkor állapítható meg, ha a károkozó a kár elkerülése érdekében nem tett meg mindent, ami az adott helyzetben általában elvárható. (A büntetıjogban az elkövetıtıl konkrétan elvárható a mérce.) A polgári jogi vétkességnek tehát van egy szubjektív és egy objektív oldala. A szubjektív oldal a hiányos tudati állapot, az objektív oldal az elvárhatósági zsinórmérték. Ennek alapján a károkozó egyéni képességei nem jönnek figyelembe, másként megfogalmazva ez azt jelenti, hogy a társadalmi átlagtól való eltérés mindenkinek a saját kockázata.

22

A magyar Polgári Törvénykönyv szerint a jogellenes károkozás tényét és a kár mértékét a károsultnak kell bizonyítania, a károkozónak pedig azt, hogy nem járt el felróhatóan. A károkozónak tehát, ha jogellenesen kárt okozott, ki kell mentenie magát, azaz rendes felelısség esetén bizonyítania kell, hogy a kár elhárítása érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A polgári jogi kártérítési felelısségnek két fajtája van, nevezetesen a szerzıdésszegéssel okozott károkért való felelısség, illetve a szerzıdésen kívüli károkozásért való ún. deliktuális kárfelelısség.

A polgári jogban a vétkes felelısség mellett ún. fokozott felelısségrıl is beszélhetünk. A fokozott felelısségnél a károkozó a felelısség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kár a károsult önhibájának következménye, vagy a kárt külsı elháríthatatlan ok (ún. vis maior) idézte elı.

1.9.A jogalkalmazás

A. A jogalkalmazás fogalma

A jogalkalmazás két fı célt valósít meg. Egyrészt rendezi a különbözı jogalanyok között kialakult egyedi konfliktusokat, másrészt megvalósít egy társadalomszervezı célt is. Ez utóbbi esetben a jogalkalmazás az ügynek a jövıre irányuló rendezésével akadályozza meg újabb konfliktusok keletkezését.

A jogalkalmazás fogalmát többféle értelemben szokásos használni. Mindenekelıtt legtágabb értelemben jogalkalmazásnak minısül a jogalanyok jogkövetı magatartása. Ebben az esetben a jogi normában foglaltakat az egyes jogalanyok önként betartják. A jogkövetı magatartás során a jogalanyok a jogszabályt a jogtudatuk alapján „maguk alkalmazzák”. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jogalanyoknak részleteikben is pontos jogismerettel kellene rendelkezniük. A jogtudat a cselekvı embernek a jogszabályokhoz való érzelmi és értékelı kapcsolatát jelenti, nevezetesen jogtudatuk alapján a jogalanyok azonosulnak a jogszabályokban foglalt célokkal.

A jogalkalmazás másik, szőkebb értelemben vett fogalmán az állami szervek olyan tudatos magatartását értjük, amely során az állami szervek egyedi jogviszonyt keletkeztetnek, módosítanak, vagy megszüntetnek. E tevékenység valamely döntésben jelenik meg, s döntésének kikényszerítésére az állami kényszerítı apparátus igénybe vehetı (ún. jogszabály-végrehajtás). A jogalkalmazásra általában állami szervek jogosultak. Törvény kivételesen nem állami szervet is felruházhat jogalkalmazói tevékenységgel (választottbíróság, gazdasági kamarák). Ebben az esetben is van kapcsolat az állami jellegő jogalkalmazással, hiszen a társadalmi szerv döntésének végrehajtását az állam garantálja (Pl. a választottbíróság határozata alapján az állami bíróság végrehajtást rendel el). Végül legszőkebb értelemben a jogalkalmazás az igazságszolgáltatásra hivatott bíróságok eljárását jelenti. Ebben a felfogásban a bíróságon kívüli állami szervek, így elsısorban az államigazgatási (közigazgatási) jogalkalmazás jogszabály-végrehajtásnak minısül.

B. Közigazgatási jogalkalmazás (eljárás)

A közigazgatásban két alapvetı jogalkalmazási irány van. Az egyik a közigazgatási szervezetrendszeren belüli irányítási-felügyeleti jogviszonyokban nyilvánul meg, a másik a közigazgatási szervek hatósági eljárása külsı ügyfelekkel (állampolgárok, társadalmi-gazdasági szervezetek) szemben.

Irányításon azt értjük, amikor a felettes szerv irányítási jogosítványai „teljesek” az irányítottal szemben, tehát nemcsak általános szabályozási, hanem konkrét utasítási joga van. A felügyelet viszont korlátozott irányítási jogkört jelent, azaz ellenırzést, esetleg az ellenırzés eredményeként szankcionálást, de utasítási joga a felügyeleti szervnek nincs. A felügyelet lehet szakmai, amely gazdaságossági-célszerőségi kérdésekre is kiterjed, illetve törvényességi, amikor csak a felügyelt szerv eljárásának jogszabályszerősége vizsgálható. (Az irányítással és a felügyelettel szemben, amelyek közigazgatási szervek között nyilvánulnak meg, a vezetés szervezeten belüli irányítást jelent.)

Közigazgatási hatósági jogköröket törvények és más jogszabályok állapítanak meg az államigazgatási, illetve közigazgatási szervek részére. (Államigazgatási szerven a központi közigazgatási szerveket, közigazgatási szerveken az önkormányzati közigazgatási szerveket kell érteni – a hatósági jogkörökkel zömmel az önkormányzatok rendelkeznek).

23

A 2005. évi LXXXIII. törvény (Ket.) szabályozza a közigazgatási hatósági eljárást az ügyfélvédelmet és a szolgáltató állam megvalósítását elıtérbe helyezve. A közigazgatási hatóság az ügyfél jogait és jogos érdekeit csak a közérdek és az ellenérdekő fél jogos érdekeinek védelme céljából korlátozhatja. A közigazgatási eljárásban is érvényesíteni kell az ügyfélegyenlıség elvét.

Közigazgatási eljárás kérelemre és hivatalból is indulhat. Az ügyben az a hatóság jár el, amely az eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik. A hatáskör azt jelenti, hogy milyen ügyben mely szerv jár el (pl. építési engedély tárgyában az építési hatóság), az illetékesség pedig azt rendezi, hogy területileg mely közigazgatási szerv jogosult az eljárásra (tehát egy Váci utcai emeletráépítés ügyében Budapesten az V. kerületi önkormányzat építési hatósága az illetékes). Az eljárás során be kell szerezni a bizonyítékokat, ha kell tanúk, szakértık bevonásával, illetve az ügyfél meghallgatásával le kell folytatni a bizonyítási eljárást.

Az elsı fokon eljáró közigazgatási szerv eljárása eredményeként határozatot hoz. Ezt közölnie kell az érintettekkel. Ha meghatározott idın belül az érintettek nem fellebbeznek a határozat ellen, az jogerıre emelkedik. Ha az ügyfél az erre megadott határidın belül fellebbezéssel él, a fellebbezés elbírálásáról a másodfokon eljáró közigazgatási szerv dönt. (A másodfokú közigazgatási szerv ha elsıfokon önkormányzati polgármesteri hivatal járt el a megyei, (fıvárosi) közigazgatási hivatal.)

A másodfokon hozott határozat már jogerıs, hiszen a közigazgatási eljárás kétfokozatú, rendes jogorvoslatnak az elsı fokon hozott határozattal szemben van helye. A jogerıs közigazgatási határozat ellen fıszabályként keresettel lehet élni a bírósághoz, ha az érintett szerint a közigazgatási határozat törvénysértı. Ezt nevezzük a közigazgatási határozatok bírósági megtámadásának.

C. Bírósági jogalkalmazás (eljárás)

A bírósági eljárás egy sor területen eltérı sajátosságot mutat a közigazgatási eljáráshoz képest. A bíróságok tevékenységének döntı részét tipikusan a múltbeli események megítélése teszi ki. A bíróság általában azzal foglalkozik, hogy megállapítsa jogok és kötelezettségek létét, vagy nemlétét, illetve megállapítsa a felelısséget a kötelezettségek nemteljesítése miatt. A bírósági eljárásnak a közigazgatási eljárástól való eltérése jelentıs abban a vonatkozásban is, hogy a bíróság peres ügyekben soha nem kezdhet eljárást hivatalból, csak indítványra, azaz akkor, ha a bírósági eljárás megindítására jogosult szervek vagy személyek az eljárást megindítják (pl. a fél keresete, ügyészi vádemelés stb.).

A bírósági eljárás lefolytatásához általános hatáskörrel a helyi bíróságok (városi bíróság) rendelkeznek. Az általános hatáskör az eljárási jogosultság fıszabályát jelenti. Ha tehát a jogszabály egyes ügyekre nézve kifejezetten nem mondja ki más bíróság hatáskörét, akkor az eljárásra a helyi bíróság jogosult. Az ügyek meghatározott csoportjában az elsıfokú eljárási jogosultságot az eljárási törvények megyei bírósági (fıvárosi bírósági) hatáskörbe utalják. A bíróság a hatáskörének fennállását hivatalból köteles vizsgálni. Nem járhat el a bíróság olyan ügyekben, amelyre a törvény szerint nincs hatásköre. A jogvitában a hatáskörrel rendelkezı bíróságok közül az járhat el, amelyik illetékességgel rendelkezik. A megyei bíróságok meghatározott ügycsoportokban elsı fokon járnak el, abban az esetben pedig, ha elsı fokon a helyi bíróság járt el, a megyei bíróság másodfokú szervként, mint fellebbezési bíróság jár el. Az Ítélıtábla másodfokú bíróságként jár el azokban az ügyekben, amelyekben a megyei bíróság járt el elsıfokon. A Legfelsıbb Bíróság jár el a felülvizsgálati kérelmek ügyében, függetlenül attól, hogy a jogerıs ítéletet a megyei (fıvárosi) bíróság vagy az Itélıtábla, mint másodfokú bíróság hozta.

A bírósági eljárás kétfokozatú eljárás, ezért az elsı fokú ítélet ellen fellebbezésnek, azaz rendes perorvoslatnak van helye. A másodfokú eljárás eredményeként megszületett bírósági ítélet jogerıs, és végrehajtható. A másodfokú ítélet jogereje, az alaki jogerı azt jelenti, hogy az ítélet megfellebbezhetetlen.

Rendkívüli perorvoslati eszközökkel is megtámadhatók az alaki jogerıre emelkedett ítéletek. Ilyen rendkívüli perorvoslat a felülvizsgálati kérelem, és a perújítás.

A felülvizsgálati kérelemmel, mint rendkívüli perorvoslattal lehet élni, ha az ítélet törvénysértı. A felülvizsgálati kérelem célja az, hogy ha a fél törvénysértınek tartja az ítéletet végsı soron jogorvoslatot nyerjen. Ezért felülvizsgálati kérelem elıterjesztésének csak akkor van helye, ha a fél az eljárásjogi törvény adta minden rendes jogorvoslati lehetıségét kimerítette. Perújításra akkor kerülhet sor, ha a fél olyan új tényre vagy bizonyítékra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el, feltéve, hogy az elbírálás reá kedvezıbb határozatot eredményezhetett volna. Perújításnak tehát akkor van helye, ha az el nem bírált tény fennállt az ítélet meghozatalakor (és nem késıbb következett be), de errıl a tényrıl a feleknek

24

(félnek), de elsısorban a bíróságnak nem volt tudomása. Ha ugyanis a bíróság ismeri a tényt, de azt nem értékeli, akkor ezzel a bíróság eljárási szabályt sért. Az eljárási szabálysértésen alapuló ítélet törvénysértı, amely ellen fellebbezéssel, vagy felülvizsgálati kérelemmel lehet élni.

Mind a perújítás, mind a felülvizsgálat határidıhöz van kötve. Ha a felülvizsgálati kérelem és a perújítás határideje is eltelt, beáll az anyagi jogerı. Az anyagi jogerı – szemben az alaki jogerıvel – az elbírált kérdés végleges eldöntését jelenti. Az anyagi jogerı az ítélt dolog (res judicata). Ez azt jelenti, hogy ugyanazon felek között, ugyanabból a tényalapból származó, ugyanazon jog iránt újabb kereset nem indítható.

A bírósági eljárásnak két alapvetı ága van: a büntetıeljárás és a polgári eljárás – ezeket a büntetıeljárásról szóló 1998. évi XIX. Törvény (Be.), illetve a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) szabályozza.

A büntetıeljárás a nyomozással indul. Ha a nyomozást nem szüntetik meg, ügyészi vádemelésre kerül sor. A vádindítvány alapján kerül sor a büntetıperre. Ha a bírósági eljárás a vádlott jogerıs elmarasztalásával fejezıdik be, úgy a büntetés végrehajtásra kerül. A Be. a büntetıeljárás során alkalmazható kényszerintézkedéseket (ırizetbe vétel, elızetes letartóztatás, házkutatás stb.) jelentıs jogi garanciákkal övezve szabályozza.

A polgári per a felperes keresetével (keresetlevelével) indul. A per felei a felperes és az alperes. Ugyanakkor számos nem peres eljárást is ismerünk – ilyen a társasági jogi II. részben tárgyalandó cégeljárás.

A bírósági eljárás során a jogot alkalmazzák, de a közvetett cél a jog erkölcsi tartalmánál fogva az esetek jelentıs részében az igazságszolgáltatás. A bíróságokat ezért is nevezik az államszervezetben igazságszolgáltatásra hivatott hatalmi ágnak. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az igazságszolgáltatásnak nem a bírósági eljárás az egyetlen útja – a felesleges túlzott pereskedés vagy az ún. perlési politizálás (politikai ügyek mesterséges bíróság elé vitele) helytelen. Az 1990-es években Magyarországon perrobbanás következett be, amelyet alig lehetett kezelni. A társadalmi vita rendezésnek számos más útja van, például állami bíróságok helyett választottbíróság igénybevétele.

D. Választottbíráskodás

Vagyonjogi jogvitát az állami bíróságok mellett a törvény által meghatározott esetekben választottbíróság is elbírálhat. A választottbíróság lehet intézményes (pl. a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Állandó Választottbírósága) vagy eseti (ad hoc) választottbíróság.

A választottbírósági eljárásnak mint sajátos önvitarendezésnek elınyei és hátrányai egyaránt vannak. Elınyös, mert:

a) a választottbíróság eljárása gyors – a rendes bíróság elıtt lefolytatott eljárások sokszor több évet vesznek igénybe;

b) lehetıség van arra, hogy a felek között a választottbíróság egyezséget szorgalmazzon;

c) a választottbíróság tagjainak összeállításában mindkét peres fél részt vesz, mert mindkét fél felkér egy választottbírót, és a két választottbíró egyezik meg az elnök személyében (a két fél egyesbíróban is megállapodhat);

d) az eljárás nem nyilvános (Vagyonjogi ügyekben a nyilvánosság kizárásához a feleknek érdeke főzıdhet. Az üzleti hírnevet a per megindításának ténye is beárnyékolhatja.);

e) a választottbíróság méltányossági szempontokat erısebben figyelembe vesz, mint a rendes bíróság.

A választottbíróság eljárása azonban hátrányt is jelenthet a felek számára, mert egyfokozatú eljárás lévén a válsztottbírósági ítélet ellen fellebbezésnek nincsen helye.

Választottbírósági eljárásnak az 1994. évi LXXI. törvény szerint akkor van helye, ha a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek, ezen eljárás lefolytatásában megegyeztek és a választottbírósági kikötést törvény lehetıvé teszi. Választottbírósági eljárásra általában gazdasági ügyekben kerülhet sor, bár például sport választottbíróság vagy hírközlési választottbíróság is ismert.

25

E. Jogszabályértelmezés A jogalkalmazás során a jogszabályokat (szövegüket, felépítésüket, belsı viszonyrendszerüket stb.) értelmezni kell. Aszerint, hogy a jogszabályt ki értelmezi, beszélhetünk jogalkotói, jogalkalmazói és tudományos értelmezésrıl. Sok esetben ugyanis a jogalkotó maga is alkot a jogszabályban értelmezı rendelkezéseket vagy ún. végrehajtási rendelkezésben (pl. törvényhez főzıdı kormányrendelet) értelmezi az alapjogszabályt. A jogtudomány is kialakít jogértelmezı elveket, például a kevesebbrıl a többre történı következtetés szerinti értelmezés stb. A jogszabályértelmezés módszere szerint beszélhetünk nyelvtani (a jogszabály szövegének nyelvi elemzése), történeti (a jogfejlıdés folyamatában elhelyezı), joglogikai, illetve rendszertani értelmezésrıl. Az értelmezés eredménye szerint lehet megszorító vagy kiterjesztı a jogszabály szövegéhez képest. A jogalkalmazás tehát értelmiségi munka, ami abból adódik, hogy a jogszabályértelmezés eredménye többféle is lehet. A bírói ítéletek is eltérhetnek egymástól, hiszen másképp nem is volna értelme a fellebbezésnek, a többfokozatú eljárásnak. A túlzott számú, illetve mértékő eltérés azonban diszfunkció, mert károsítja a jogbiztonságot, amelynek védelmében a jogegységet érvényesíteni kell.

F.Az igazságszolgáltatás szervezete

Szorosabb értelemben az igazságszolgáltatás szervezete alatt kizárólag a bírói szervezetet értjük.

Tágabb értelemben azonban ide tartozik az ügyészség is, valamint itt tárgyalhatjuk az ügyvédek, közjegyzık és bírósági végrehajtók tevékenységét (utóbbiak természetszerően nem tartoznak az állami szervezetrendszerhez).

A) Az igazságszolgáltatás Magyarországon kizárólag bíróságok útján lehetséges. A bírósági szervezet jelenleg az 1997. évi LXVI. törvény szerint a négyszintő: Legfelsıbb Bíróság, az Ítélıtáblák, megyei bíróságok és a Fıvárosi Bíróság, valamint a helyi bíróságok (pl. városi bíróság).

A Legfelsıbb Bíróság elbírálja a megyei bíróság, vagy az ítélıtáblák határozatai elleni jogorvoslatokat. Elbírálja a felülvizsgálati kérelmeket (rendkívüli perorvoslat). A bíróságokra kötelezı jogegységi határozatot hoz.

Az Ítélıtábla elbírálja a megyei (vagy helyi) bíróságok határozatai ellen elıterjesztett jogorvoslati (fellebbezési) kérelmeket.

A megyei Bíróságok a törvényben kiemelten fontos ügyekben elsı fokon járnak el (pl. nagy pertárgyértékő követelés, súlyos bőncselekmények stb.), a városi bíróságok által hozott határozatokkal szemben pedig másodfokú bírságként jogorvoslati ügyekben jár el.

A helyi bíróságok elsıfokú bíróságként járnak el. A helyi bíróság az általános hatáskörő bíróság, ennek megfelelıen minden ügyben eljár, kivéve azokat az ügyeket, amelyeket törvény kifejezetten más bíróság (megyei) hatáskörébe utal.

A rendes bíróságok, (nevezetesen a büntetı és a polgári bíróság) mellett a törvény lehetıvé teszi külön bíróságok felállítását is, így mőködnek munkaügyi, gazdasági és katonai bíróságok. Büntetı és polgári kollégium minden bírósági szinten (helyi, megyei, tábla, legfelsı) található, gazdasági és munkaügyi bíróság ellenben helyi szinten nincs, elsıfokú munkaügyi bíróságok a megyei bíróságok mellett mőködnek. A társasági jogban nagy szerepet kaptak az ún. cégbíróságok, amelyek a polgári bíróságok részei, de szintén csak megyei szinten járnak el elsı fokon.

Az igazságszolgáltatás teljesen független a végrehajtó hatalomtól. Ezért az igazságszolgáltatási reform keretében a bírósági igazgatás feladatainak ellátására létrejött az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és ennek hivatala. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a Legfelsıbb Bíróság elnöke.

Az igazságszolgáltatás alapvetı elve a bírói függetlenség. Szemben a közigazgatási köztisztviselıkkel, amelyek általában konkrét ügyekben is utasíthatók, a bíró kizárólag a törvénynek van alávetve.

B) Az ügyészségrıl az 1972. évi V. törvény rendelkezik. Az ügyészség feladata a rendszerváltást követıen jelentıs módosuláson ment keresztül. Helyérıl és jövıbeli feladatairól és szervezeti hovatartozásáról még jelenleg is vita folyik (pl. van olyan álláspont, amely szerint a vizsgálóbírói intézményt kellene helyreállítani). Sokan az ügyészséget kizárólag a büntetıjog terén kívánják mőködtetni és vitatják polgári hatáskörét.

Az ügyészség jelenlegi feladatai:

26

a) a törvényben meghatározott ügyekben nyomoz (az ügyészség hatáskörébe tartozó bőnügyek nyomozása, pl. az országgyőlési képviselık, bírók, ügyészek által elkövetett bőncselekmények, az igazságszolgáltatás rendje elleni bőncselekmények); b) felügyeletet gyakorol a bőnügyi nyomozások törvényessége felett (a rendırség és más nyomozati joggal rendelkezı szervezetek által végzett nyomozás törvényessége feletti felügyelet), sıt irányítja a nyomozást; c) gyakorolja a vádemelés közhatalmi jogosítványát és a bírósági eljárásban képviseli a vádat; d) törvényességi felügyeletet lát el a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló jogszabályi rendelkezések megtartása felett, közremőködik a büntetés-végrehajtással kapcsolatos bírósági eljárásban (a büntetés-végrehajtás törvényességének felügyelete); e) törvényességi felügyeletet lát el a polgári életben is a törvények által meghatározott területeken, részt vehet polgári, gazdasági, munkaügyi és közigazgatási eljárásokban. Az ügyészség hierarchikusan mőködı szervezet, az ügyészek a felettes ügyésznek alárendelten járnak el. A szervezet élén az Országgyőlés által választott Legfıbb Ügyész áll. Az ügyészségi szervezet élén álló Legfıbb Ügyész feladata, hogy gondoskodjon a természetes – és jogi személyek, és egyéb szervezetek jogainak védelmérıl, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértı vagy veszélyeztetı minden cselekmény következetes üldözésérıl. Az ügyészségi szervezet felépítése a rendes bírói szervezethez igazodik (fellebbviteli ügyészség, megyei ügyészség, városi ügyészség).

C) Az igazságszolgáltatásnak a bíróságon és az ügyészségen kívül vannak más résztvevıi is, nevezetesen a közjegyzık, az ügyvédek és a bírósági végrehajtók. a) A közjegyzıkrıl külön törvény, az 1991. évi XLI. törvény rendelkezik. A közjegyzık alapvetı feladata a hagyatéki és egyéb nemperes eljárások intézése (pl. értékpapír megsemmisítése), közokiratok készítése, hitelesítés, okiratok és értéktárgyak megırzése. A közjegyzık feladata, hogy a jogok gyakorlását elısegítsék, azonban kötelesek megtagadni minden közremőködést olyan iratok elkészítésénél, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére szolgál. A közjegyzı felelıs az általa vagy közremőködésével elkészített okiratok törvényességéért. A közjegyzık okiratai vagy határozataik az elsıfokú bírói ítélettel azonos hatályúak. A közjegyzık száma korlátozott, a köztestületi jellegő Közjegyzıi Kamarában tömörülnek. A közjegyzıket az igazságügyi miniszter nevezi ki, ha a bíróvá válással azonos feltételek esetükben fennállnak. b) Az ügyvéd a hivatásának gyakorlásával – törvényes eszközökkel és módon – elısegíti megbízója jogainak érvényesítését és kötelezettségeinek teljesítését. Közremőködik abban, hogy az ellenérdekő felek a jogvitáikat megegyezéssel intézzék el. Az ügyvéd az ország valamennyi bírósága és hatósága elıtt eljárhat, és minden ügyben elláthatja a megbízó jogi képviseletét. Az ügyvéd a Magyar Köztársaság területén kívül az érintett állam szabályai szerint folytathat ügyvédi tevékenységet, azonban tevékenységére a magyar törvény rendelkezéseit is – a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatában meghatározottak szerint – megfelelıen alkalmazni kell.

Az ügyvéd legfontosabb feladata képviselni az ügyfelét, büntetıügyben védelmet ellátni, jogi tanácsot adni, szerzıdést, beadványt, más iratot készíteni. Az ügyvédet a tevékenységéért megbízási díj és költségtérítés illeti meg, amely szabad megállapodás tárgya.

Az ügyvédek jogállásáról az 1998. évi XI. törvény rendelkezik. Az ügyvédek kamarai tagsága kötelezı. Az ügyvédi kamara az ügyvédek önkormányzati elven alapuló, szakmai és érdekképviseleti feladatokat ellátó köztestülete. Ügyvéd az lehet, aki büntetlen elıélető, jogi egyetemi végezettséggel rendelkezik, magyar jogi szakvizsgát tett. c) A bíróságok és a jogvitát eldöntı más szervek határozatait, továbbá egyes okiratokon alapuló követeléseket polgári ügyekben bírósági végrehajtás útján lehet végrehajtani. A bírósági végrehajtás során állami kényszerrel is el kell érni, hogy a pénzfizetésre, illetıleg az egyéb magatartásra kötelezett teljesítse a kötelezettségét. Az állami kényszer elsısorban az adós vagyoni jogait korlátozhatja, kivételesen az adós személyiségi jogait is érintheti. Az adós személye elleni kényszercselekményt azonban – a végrehajtó intézkedése alapján – a rendırség végzi el. A rendırség jogosult és köteles mindazokat a kényszerítı intézkedéseket megtenni és kényszerítı eszközöket alkalmazni, amelyek a rendırségrıl szóló jogszabályok szerint megtehetık, illetıleg alkalmazhatók, és az adott esetben a végrehajtás eredményes befejezéséhez szükségesek.

A bírósági végrehajtást végrehajtható okirat kiállításával kell elrendelni. A végrehajtható okiratot akkor lehet kiállítani, ha a végrehajtandó határozat kötelezést (marasztalást) tartalmaz, ha az

27

ítélet jogerıs vagy elızetesen végrehajtható és a teljesítési határidı letelt. A végrehajtási lapot az elsı fokon eljárt bíróság állítja ki.

A végrehajtás elrendelését és foganatosítását az önálló bírósági végrehajtó, (illetve a megyei bírósági végrehajtó) végzi. Az önálló bírósági végrehajtót az igazságügyi miniszter nevezi ki határozatlan idıre, meghatározott székhelyre és meghatározott helyi bíróság mellé. Végrehajtóvá az nevezhetı ki, aki magyar állampolgár, büntetlen elıélető, a 24. évét betöltötte, választójoggal rendelkezik, a végrehajtói szakvizsgát letette, és legalább kétéves bírósági végrehajtó-helyettesi gyakorlatot szerzett. A végrehajtók önkormányzati szerve: a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara. A végrehajtók feletti törvényességi felügyeletet az igazságügyi miniszter látja el.

1.10. Az Európai Unió intézményrendszere

Az Európai Unió államszervezeti sajátossága abból adódik, hogy szervezeti és mőködési szabályaiban kimutathatók a hagyományos nemzetközi szervezetek vonásai, valamint ugyanígy kimutathatóak az államszövetségre jellemzı jegyek is. Az Unióban eszerint vannak kormányközi szervek, amelyek a nemzetközi szervezetekre jellemzıek, és vannak ún. szupranacionális, nemzetek feletti intézmények is, amelyek az államok közötti kapcsolatokra jellemzıek. Az Európai Uniónak négy fı döntéshozó szerve van: a Tanács, a Bizottság, a Parlament és a Bíróság.

A) A Tanács az Unió legfıbb döntéshozó és jogalkotó szerve, az Unió csúcsszerve. A Tanács

minden tagállam egy miniszteri szintő képviselıjébıl áll, aki jogosult az adott tagállam kormánya nevében a kötelezettségvállalásra. Az elnökséget a Tanácsban a tagállamok egymás után hat-hat hónapig gyakorolják. A Tanácsot az elnök, bármelyik tag vagy a Bizottság kezdeményezésére össze kell hívni. A Tanács legfontosabb feladata a tagállamok általános gazdaságpolitikájának koordinálása. A Tanács döntéseinek végrehajtását általában a Bizottságra bízza.

A Tanács döntéseit – eltérı szerzıdési rendelkezés hiányában – egyszerő többséggel hozza, gyakori azonban a minısített többségő döntés, és van konszenzusos (egyhangú) döntés is. Az egyhangúságot igénylı kérdések azonban visszaszorulóban vannak, részint a tagállamok számának növekedése, részint a szupranacionális jelleg erısödésének következtében. Egyhangú döntések alá esnek a legfontosabb területek pl. a Tanácsban a tagállamokat megilletı szavazatok száma. A Tanács egyhangúságot igénylı kérdései pl. a más uniós tagállam területén élı uniós állampolgár aktív és passzív választójogának kérdéseirıl szóló döntés, társadalombiztosítás, munkavállalók védelme felmondás esetén, kulturális politika, a környezetvédelem egyes területei, olyan nemzetközi szerzıdéskötés, amelyhez a belsı jog szerint egyhangúság szükséges stb.

A Tanácsban a szavazatok száma az egyes tagállamok népességének számához igazodik.

Minısített többség eléréshez 62 % szükséges. A minısített többségő döntések meghozatalához azonban nem csak a szavazatszám szükséges, hanem az is, hogy a tagállamok több mint a fele támogassa a döntést. (Ha tehát néhány nagy lakosságszámú állam „összefog” képviselhetik az uniós lakosság 62%-át, a döntés azonban mégsem hozható meg, ha a tagállamok több mint a fele nem adja hozzájárulását). A Tanács döntéshozatali eljárásában tehát a konszenzuskeresés a domináló elem, ezért gyakorta lassú és bonyolult a döntési mechanizmus.

A Tanács legfontosabb feladata a közös kül- és biztonságpolitika kialakítása, jogalkotás, döntéshozatali eljárás kezdeményezése és az abban való részvétel, javaslatok készítése a Bizottság számára.

A Tanács mőködését Ügyrendje határozza meg, amely a döntések nyilvánosságának szabályait is tartalmazza. A Tanács munkáját Titkárság segíti.

B) A Bizottság az Unió operatív döntéselıkészítı, ellenırzı, végrehajtó szerve. Szupranacionális

szerv, az Unió saját szerve, tehát nem a tagállamok, hanem az Unió egésze érdekében jár el. Tagjait – bár érelemszerően a tagállamok delegálják – eljárásukban nem a nemzeti érdek vezeti, hanem az Unió képviselete a feladatuk. Bár a Tanács „kormányszerően” mőködik, de kormánynak mégsem tekinthetı, mert végrehajtó−rendelkezı hatalmuk meglehetısen korlátozott. A döntések végrehajtása ugyanis zömmel a tagállamok feladata.

A Bizottság a közös piac szabályszerő mőködésének és fejlıdésének biztosítása céljából felügyeli az EU szerzıdéseinek és döntéseinek a végrehajtását, javaslatokat dolgoz ki az egyes tárgykörökbe tartozó

28

területek fejlesztéseire, véleményt nyilvánít, közremőködik a Tanács aktusainak megalkotásában, gyakorolja mindazokat a jogokat, amelyeket a Tanács az általa megalkotott szabályok végrehajtása céljából ráruház.

A Bizottság évente legalább egyszer jelentést készít az Európai Parlamentnek az Unió tevékenységérıl.

A Bizottság tagjait általános szakértelmük alapján választják úgy, hogy függetlenségük (a tagállamoktól való függetlenséget kell ez alatt érteni) biztosított legyen. A Bizottság tagjai csak a tagállamok állampolgárai lehetnek. Minden tagállam legalább egy, legfeljebb két biztost küld a Bizottságba. A Bizottság tagjai feladataik teljesítése során sem kormányoktól, sem más szervezetektıl nem kérhetnek, és nem kaphatnak utasítást. Minden tagállam az Unió alapszerzıdésében kötelezte magát arra, hogy tiszteletben tartja a biztosok függetlenségét, és nem próbálják meg ıket befolyásolni. A biztosok nem folytathatnak semmilyen keresı és nem keresı szakmai tevékenységet.

A biztosi megbízatás öt évre szól, de meghosszabbítható. A biztosokat a tagállamok kormányai a Bizottság elnökével egyetértésben jelölik ki. A biztosokat, de magát a Bizottságot is az Európai Parlament szavazással erısíti meg.

C) Az Európai Parlament a tagországok állampolgárai által közvetlenül választott képviselıkbıl álló

szervezet. A Parlament arra hivatott, hogy a közösség állampolgárainak érdekeit jelenítse meg és védje az Európai Unióban. Hatásköre az évek folyamán bıvülési tendenciát mutat.

A Parlament társdöntéshozóként részt vesz a közösségi normák megalkotási folyamatában. A Tanács a Parlament véleményének kikérése után fogadja el a közösségi normákat (rendelet, irányelv). Az egyeztetés a Tanács és a Parlament között több lépcsıben történik. Ha a Parlament az elsı lépcsıben elutasította a Tanács közös álláspontját, az adott kérdésben a döntés második lépcsıjében a Tanács csak egyhangúan dönthet, mégpedig szoros, három hónapos határidın belül. Ha a Tanács ez alatt az idı alatt nem hoz döntést, a döntés nem születik meg, azt elutasítottnak kell tekinteni. Az Európai Parlament és a Tanács által közösen elfogadott rendeleteknek és irányelveknek indoklást is kell tartalmazniuk, és utalniuk kell a véleményekre és javaslatokra, amelyeket a normaalkotás során a Tanácsnak be kellett szerezni.

A Parlamentet megilleti a normaalkotásra vonatkozó kezdeményezési jog is. A Parlament ugyanis többségi szavazással felkérheti a Bizottságot arra, hogy nyújtson be megfelelı javaslatot meghatározott témában, amelyben a Parlament megítélése szerint közösségi jogszabály meghozatala szükséges.

A Parlament jogkörébe tartozik a közösségi és külsı országok közötti szerzıdések jóváhagyása. Minden uniós állampolgárnak és jogi személynek joga van petíciót intézni az Európai Parlamenthez

olyan ügyekben, amelyek ıket közvetlenül érintenek. Az Európai Parlament kinevezi az állampolgári jogok uniós biztosát, aki jogosult azoknak a panaszoknak az átvételére, amelyek az Unió állampolgáraitól (és szervezeteitıl) érkeznek és az Uniós intézmények mőködési szabálytalanságaira vonatkoznak. Az állampolgári jogok biztosa jogosult az ügyet megvizsgálni, az érintett szervek pedig kötelesek tájékoztatást adni az üggyel kapcsolatban.

Az Európai Parlament képviselıi helyeiért a nemzeti parlamenti választáson fellépı pártok versenyeznek. Jelenleg még nincs egységes választójogi szabályozás. Az Európai Parlamenti választások közös elve az arányos képviselet elve, valamint az, hogy minden választókorú állampolgár választó és egyben választható is képviselıi pozícióba. A Parlamentben pártfrakciók mőködnek, amelyek a közös értékek és elvek szerint szervezıdnek. Az Európai Parlamentben a képviselık tehát nem nemzeti hovatartozásuk alapján, hanem politikai hovatartozás szerint alkotnak frakciókat. Ezzel a megoldással megindult az uniós egységesedési folyamat a pártviszonyok tekintetében is.

D) Az Európai Bíróság legfıbb feladata a jog tiszteletben tartása. A Bíróság az Unió szerve,

szupranacionális intézmény. Fı feladata a közösségi jog értelmezése, a közösségi jog és a nemzeti jogok viszonyának tisztázása. A Bíróság igen fontos szerepet tölt be az Unió fejlesztésében, ítéleteivel jelentısen elısegíti az integráció fejlıdését. A Bíróság jogértelmezése nyomán vált például általánossá az ún. közvetlen hatály elve, amely alapján a természetes- és jogi személyek a nemzeti bíróságok elıtt is közvetlenül hivatkozhatnak a közösségi jogra.

A Bíróságba minden tagállam egy-egy bírót jelöl. A bírák tagállamoktól függetlenül kötelesek tevékenységüket folytatni, és függetlenek az Unió szerveitıl is. A Bíróság általában kamarákban (3-5 tagú tanács) ítélkezik, de lehetıség van arra is, hogy teljes ülésen határozzon, ha az Unió valamely tagállama vagy intézménye – mint az eljárásban szereplı fél – ezt kéri, vagy ha különlegesen fontos és bonyolult esetrıl van szó.

29

A Bíróság munkáját fıtanácsnokok segítik. Státuszuk a bírókhoz hasonló. Feladatuk a Bíróság elé kerülı esetek elıkészítése összefoglalása és véleményezése, továbbá ajánlás megtétele arra nézve, hogy a bíróság milyen döntést hozzon.

Az Európai Bíróság jogosult eljárni olyan esetekben, amikor a tagállam elmulasztotta valamely kötelezettségének teljesítését.

Az Európai Bíróság jogosult a semmissé nyilvánítási eljárás keretében megsemmisíteni a közösségi jogba ütközı jogszabályokat, szerzıdéseket. Természetes személyek ilyen jogsértésre hivatkozással akkor fordulhatnak a bíróság elé, ha a jogszabálysértı rendelkezés folytán személyesen és közvetlenül érintettek a törvénysértés következményeiben.

Az Európai Bíróságnak eljárási jogosultsága van a közösségi intézmények mulasztása esetén is. Tárgyalhat kártérítési kereseteket is.

Az elızetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Bíróság együttmőködik a nemzeti bíróságokkal a közösségi jog egységes értelmezésében. Ha a nemzeti bíróságoknak értelmezési problémájuk van a közösségi jogot illetıen, elızetes döntéshozatali eljárásban értelmezést kérhetnek az Európai Bíróságtól.

A Bíróság jogosult és köteles is véleményt nyilvánítani, ha a Tanács a Bizottság vagy a Parlament nemzetközi egyezmények megkötése elıtt kikéri a Bíróság álláspontját. Ha a Bíróság negatív állásfoglalást hoz, az adott egyezményt nem lehet életbe léptetni.

30

II. RÉSZ TÁRSASÁGI- ÉS CÉGJOG

1. Alapvetés

1.1. A szervezeti jogalanyokról általában

A jognak természetes alanya az ember, akit ezért a magyar Polgári Törvénykönyv (Ptk.) természetes személynek nevez. Emellett vannak ún. szervezeti jogalanyok is. Ezek tipikus esetben jogi személynek minısülnek. Az elnevezés mutatja, hogy az emberrel szemben, aki mintegy a természetnél fogva születésétıl halálig jogalany, a szervezeteket a jogszabály teszi – bizonyos kritériumok alapján (cél, vagyon, ügyintézı-képviselı szervek) – személlyé. Emellett vannak olyan szervezetek is, amelyek ugyan nem jogi személyek, de a törvény jogalannyá nyilvánítja ıket (Pl. a gazdasági társaságok körében cégnevük alatt a közkereseti és betéti társaság - kkt., bt.). A természetes és jogi személyek jogalanyok. A jogalanyiság jogképességet jelent, azaz absztrakt képességet arra, hogy valaki jogok és kötelezettségek alanya legyen. A jogképesség megkülönböztetendı a szerzıképességtıl, amely mindig konkrét jogok megszerzésére vonatkozó képességet jelent (pl. termıföldet Magyarországon külföldi tulajdonosként fıszabály szerint nem szerezhet). A jogképességtıl továbbá különbözik a cselekvıképesség is, amely azt jelenti, hogy valaki a saját cselekményével szerezhet jogot, illetve vállalhat kötelezettséget. Az emberrel szemben, aki általában – ha nagykorú és van beszámítási képessége – cselekvıképes, a jogi személy cselekvıképtelen, helyette törvényes szervezeti képviselıje (pl. korlátolt felelısségő táraság nevében a kft. ügyvezetıje) cselekszik. A magyar jogban a jogi személynek is általános, ún. abszolút jogképessége van: minden jognak, illetve kötelezettségnek alanya lehet, amely természeténél fogva nemcsak az emberhez főzıdik (pl. névvédelem, goodwill stb.). A jogi személyek két alapvetı jogdogmatikai típusba sorolhatók, nevezetesen megkülönböztetendık az intézménytípusú jogi személyek és a személyegyesülések (társulások). Az intézménytípusú jogi személyeknél az alapító(k) a vagyonából (al)vagyont különít(enek) el és arra szervezetet rendel(nek). Ennek alapvetı formája jelenlegi jogunkban az alapítvány, mint az alapítótól nagymértékben függetlenített célvagyon, de e körbe tartoznak például a költségvetési (állami, önkormányzati) szervek is. A személyegyesüléseknél két vagy több jogalany egyesít vagyont, illetve tevékenységet. A személyegyesítés nem mindig hoz létre jogi személységet, egyszerő szerzıdéses formája is létezik, ilyen például a Polgári Törvénykönyvben szabályozott polgári jogi társaság, vagy az építıközösség. A személyegyesítés azonban sokszor jogi személyiséget eredményez: nonprofit jellegő személyegyesülés az egyesület, profitorientált jogi személyek a gazdasági társaságok, vagy a szövetkezetek. A szocializmusban a gazdasági életben az állami vállalatok révén az intézménytípusú személyek töltöttek be domináló szerepet. Ez a rendszerváltozással megszőnt, ma elsıdlegesek a személyegyesülések körébe tartozó gazdasági társaságok különbözı formái, amelyeket jelenleg a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) szabályoz. Megjegyzendı, hogy a gazdasági életben nemcsak szervezetek tevékenykednek. A mikro-, illetve kisvállalkozások jelentıs része egyéni vállalkozó. Magyarországon jelenleg csak lehetıség, hogy egy egyéni vállalkozó egyéni cégként bejegyezteti magát a cégjegyzékbe, ún. egyéni vállalkozói igazolvány alapján a vállalkozó cégnév nélkül is minden olyan gazdasági tevékenységet folytathat, amit törvény nem tilt, vagy nem korlátoz. Ugyanakkor a magyar jog nem teszi lehetıvé alapítványnak, illetve egyesületnek, hogy fıtevékenységként gazdálkodó tevékenységet folytasson, erre irányuló igény esetén ezeknek a nonprofit szervezeteknek gazdasági társaságot kell alapítaniuk.

1.2. A társaság fogalmi ismérvei A „társaság” igen széles és változatos tartalmú fogalom a jogrendszerben. Éppen ezért meg kell határozni a gazdasági társaság (azonos fogalom a korábban használt kereskedelmi társasággal) tartalmi ismérveit és el kell határolni a rokonjelenségektıl. A társaság lényege, hogy közösség, de nem mindegy, hogy hogyan jön létre, és milyen célokat szolgál. Ugyanakkor a gazdasági társaságok elhatárolása a rokonjelenségektıl viszonylagos: a határvonalak csak a tipikus társasági jelenségeknél szilárdak, rengeteg a határeset, a kivétel.

31

Az elsı ismérv, hogy a gazdasági társaság a privátautonómia terméke. Ezért elhatárolandó a közjogi társulásoktól, amelyek vagy

a) közjogi alanyok társulási technikát felhasználó közösségei (pl. önkormányzati – így kistérségi – társulások);

b) társasági alapú közjogi személyek (pl. köztestületek – így az MTA, MOB, gazdasági és foglalkozási kamarák, hegyközségek stb.);

c) államközi megállapodáson alapuló nemzetközi közjogi társaságok (pl. Világbank stb.). Természetesen az elhatárolás során akadnak határesetek, mint például az erdıbirtokossági

társulatok, vagy a vízgazdálkodási társulatok, amelyek vegyesen közjogi és magánjogi elemeket tartalmaznak és a rájuk vonatkozó törvény mondja meg, hogy mennyiben kell rájuk a civiljogi, illetve a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat alkalmazni (mindkét példabeli esetben a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozást jelölték meg mögöttes jogterületként). A második ismérv, hogy a gazdasági társaság mellérendelt és autonóm privát jogalanyok közt szabadon és önkéntesen, a társaságban részt vevık jogügyleti akaratából, fıszabályként pedig szerzıdéssel keletkezik. Ebbıl az ismérvbıl következıen esnek ki mindenekelıtt a társasági körbıl a kényszertársaságok, amelyek jogszabályi kötelezettség vagy hatósági aktus eredményeként keletkeznek. (Pl. vízközmő társulat, amelyben a vízparton lévı ingatlanok tulajdonosai kötelesek részt venni.) Határeset ebbıl a szempontból az ún. koncessziós társaság, amelyet ha magánszemélyek koncessziós szerzıdést kívánnak állami monopólium hasznosítására kötni, úgy elıtte ezt a társaságot az 1991. évi XVI. törvény értelmében kötelezıen létre kell hozniuk (a koncessziós társaság gazdasági társaságnak minısül). Másodszor nem társaságok az ún. objektív jogközösségek sem, amelyek esetében nincs jogügyleti akarat: családjogi, örökjogi, illetve egyéb tulajdonközösségek (pl. örököstársi közösség a hagyatékon vagy a társasházközösség). A társaság közösség, ezért nem része a társasági jognak az egyéni vállalkozások joga (1990. évi V. törvény), a célvagyon jellegő alapítványok (Ptk. 74/A-G. §), vagy a különbözı állami, illetve önkormányzati költségvetési szervek. A határeset itt az egyszemélyes társaság, amely egyértelmően a gazdasági társaságok jogába tartozik. Az egyszemélyes társaság (amely csak azoknál a társasági formáknál lehetséges, amelyeknél a tagok nem felelnek a társaság tartozásaiért a hitelezık felé, azaz a részvénytársaságoknál és a korlátolt felelısségő társaságoknál) jogtechnikai szükségesség: az üzleti kockázat korlátozásának lehetıségét, a magánvagyon és az üzleti vagyon elválasztásának lehetıségét a jog megadja az egyénileg vállalkozónak is, tehát nem kényszeríti áltag (strohman) bevételére a vállalkozásba. Az egyszemélyes rt., illetve kft. tehát mesterséges társaság, amelyre nézve a Gt. kivételes szabályokat állapít meg, de azért technikailag a társasági jogba sorolja. A szerzıdéses jelleg különösen jól látszik azoknál a társaságoknál, amelyek társasági szerzıdés alapján jönnek létre (vagy formátlan szerzıdéssel, mint a polgári jogi társaság, vagy ún. minısített alakiságok – ügyvédi ellenjegyzés, közjegyzıi okirat – mellett írásban, mint a gazdasági társaságok). De a szerzıdéses jelleg megállapítható azoknál a társaságoknál is, ahol alakuló közgyőlésen elfogadott alapszabály alapján jön létre a társaság, mint a nyilvánosan alapított részvénytársaságnál, továbbá a szövetkezetnél vagy az egyesületnél. Az ilyen társaságok tagjainál is megállapítható a kölcsönös és egybehangzó jogügyleti akarat: az alapszabály ugyan szervezeti aktus, de áttételesen a szerzıdési jellege is megállapítható, hiszen a társulni kívánók alávetik magukat az alapszabály rendelkezéseinek. Egyébként a szerzıdéses jelleg áttételessége és szervezeti aktusokba burkolása a társaság késıbbi mőködése során azon társaságok többségénél is megállapítható, amelyek kifejezetten társasági szerzıdés alapján jöttek létre, mégpedig a szerzıdés módosításánál vagy megszüntetésénél (Pl. a kft. taggyőlése háromnegyedes minısített többségő határozattal módosíthatja a kft. társasági szerzıdését.). A szerzıdéses jelleg alól kivétel voltaképp csak egy van: az egyszemélyes társaságok alapító okirata, amely egyoldalú jogügylet, az alapító akaratnyilvánítása folytán jön létre. A zártkörően alapított részvénytársaságok alapszabályánál viszont a szerzıdés a tagok között fennáll: az alapítók az alapszabályban abban állapodnak meg, hogy az rt. valamennyi részvényét egymás közt megosztva, meghatározott arányokban átveszik. A társaságok harmadik ismérve a társasági szerzıdés specialitásaiból adódik. A társasági szerzıdés nem kétszemélyes pozíciókra alapított árucsere-szerzıdés, mint a Ptk.-ban szabályozott vagyonjogi szerzıdések többsége (pl. adásvételi szerzıdés, megbízási szerzıdés stb.), hanem fıszabályként többalanyú és többoldalú tartós kooperációs-szervezı megállapodás. Az árucsere-szerzıdések általában kétszemélyes szerzıdések (adásvétel: eladó-vevı, vállalkozási szerzıdés: megrendelı-vállalkozó), amelyekben a felek szemben állnak egymással, és kapcsolatuk általában rövid idejő, különösebb együttmőködést nem igényel. Az eladó és a vevı kapcsolatban emellett az érdekkülönbség dominál – például az eladó a minél nagyobb,

32

a vevı a minél kisebb vételárban érdekelt. Más a helyzet a társaságoknál. Bár természetesen elıfordulnak két-háromszemélyes társaságok, illetve alkalmi, rövid ideig fennálló társaságok is, de a társaságok többségére a tagok nagy száma és a társaság fennállásának huzamossága jellemzı.

A jogi szabályozás ezért a társaságokat többalanyú szerzıdésként modellezi, amelyekben nincsen árucsere elem, a társaság tagjai nem egymásnak, hanem a társaságnak szolgáltatnak, a szolgáltatás lényege pedig az együttmőködés, a társasági szerzıdés a tagok (és nem a felek!) együttmőködését szervezi. A társasági szerzıdés tehát olyan sajátos többalanyú kooperációs-koordinációs-szervezı szerzıdés, amely a szerzıdıket egy közösség tagjaivá változtatja, a közösség belsı viszonyaira a tagok közti együttmőködés jellemzı, ugyanakkor a társaság kifelé egységként lép fel. A társaság tagjai belsı viszonyaiban az érdekazonosság dominál és nem az érdekkülönbség. Természetesen egy társaságon belül is általában különböznek a vagyoni pozíciók, és ezért szükségképp érdekkonfliktusok is kialakulnak (pl. más egy nagyrészvényes érdeke egy rt.-ben és más a fıleg osztalék növekedésében érdekelt kisrészvényesé), de a társaság tagjai kifelé bajtársak, a társaság „kompánia”, azaz érdekközösség. Az is világos, hogy az együttmőködési elem erıssége különbözı lehet a különbözı társaságoknál, pl. a személyegyesülés jellegő kft.-knél jóval erısebb, mint egy nagy, nyilvánosan mőködı, tıketársulásnak minısíthetı részvénytársaságnál. Itt jutunk el a negyedik ismérvhez: miután a társaságok tagjai között az együttmőködés általában tartós és intenzív, minden társaság a szervezett és egyben szervezeti keretekben zajló együttmőködés színtere. Valamilyen minimális társasági szervezet és szervezetszerő mőködés ezért minden társaságra jellemzı (még a nem jogi személy polgári jogi társaságokra, valamint a közkereseti és a betéti társaságokra is), a nagyobb társaságoknál – egyesület, részvénytársaság – pedig a tagoktól elkülönült társasági szervezet és ügyvitel épül ki (közgyőlés, ügyvezetés, felügyelıbizottság, könyvvizsgáló stb.). A társasági szervezet és ügyvitel emeli ki a társaságokat a kötelmi (szerzıdéses) jogból, lesznek „többek”, mint az egyszerő szerzıdések, átcsapnak a személyi jogba, mivel fıszabályként a társaság szervezeti jogalany, azaz jogi személy. A legtöbb társaság jogi személységgel rendelkezik (kft, rt., szövetkezet, egyesület), de a gazdasági társaságok jogában a legegyszerőbb, leglazább társasági alakzatok (kkt., bt.) is cégnevet (kereskedelmi nevet) kapnak és cégnevük alatt jogképesek: jogokat és kötelezettségeket szerezhetnek (bejegyezhetık tulajdonosként az ingatlan-nyilvántartásba, szerzıdéseket köthetnek, aktív és passzív perképességük van, azaz perelhetnek és perelhetık stb.).

1.3. Nonprofit, illetve gazdasági társaságok Az elızı pontban a társaságok legáltalánosabb ismérveit elemeztük. A magánjogi társaságok azonban két alapvetı csoportra tagozódnak. Nevezetesen a polgári jog által szabályozott nonprofit jellegő társaságokra (ezeket a Polgári Törvénykönyv szabályozza), illetve a kereskedelmi jog által szabályozott társaságokra. Mivel Magyarországon nincs kereskedelmi törvénykönyv, egy külön társasági törvény (Gt.) szabályozza az üzletszerő vállalkozást célzó gazdasági társaságokat. A nonprofit társaságok legegyszerőbb formája a polgári jogi társaság (Ptk. 568. §). Ez a formátlan együttmőködés számos alakzatban létezik a mindennapi életben az élettársak gazdasági viszonyaitól kezdve egészen az építıközösségig. A nonprofit társaságok másik, már jogi személyiséggel is rendelkezı formája az egyesület [Ptk. 61. §]. Az egyesület nyilvántartott tagsággal rendelkezı önkormányzó szervezet, amely valamely humán cél (tudomány, mővészet, sport, hobbi stb.) érdekében alakul és mőködik. Az egyesület a magyar jogban (a nem társasági, hanem intézményi jellegő alapítványokhoz hasonlóan) csak kiegészítı jelleggel folytathat gazdasági tevékenységet, ún. társadalmi szervezet az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján. Üzletszerő közös gazdasági tevékenységre a tagok által létrehozott közös vagyon alapján a gazdasági társaságok hivatottak. A gazdasági társaságot tehát két alapvetı ismérv különbözteti meg a nonprofit jellegő civiljogi társaságoktól. Az elsı a cél, nevezetesen az üzletszerő gazdasági tevékenység. A gazdasági társaság a hagyományos fogalmakat használva társas kereskedı, a társaság a gazdasági forgalom intézményes résztvevıjeként profitmaximalizálásra törekszik. A másik ismérv a közös vagyon, amely az üzleti tevékenység alapját képezi. A gazdasági társaságok fejlettebb formáinál a tagok üzleti vagyona intézményesen elkülönül a tagok vagyonától – ezek a tagok ún. korlátozott felelısségével mőködı gazdasági társaságok. Ilyen a kft. és az rt., ahol a tagok a gazdasági társaság hitelezıivel szemben a társaság tartozásaiért felelısséggel nem tartoznak. A gazdasági társaságok esetében – szemben a Ptk.-ban szabályozott társaságokkal – formakényszer érvényesül, amelynek értelmében gazdasági társaság csak a törvényben meghatározott formában

33

mőködhet. Ezek a törvényi formák a hagyományos, a történeti fejlıdés során létrejött kereskedelmi társaságok, így a közkereseti társaság, a betéti társaság és a részvénytársaság, amelyekhez késıbb csatlakozott a korlátolt felelısségő társaság. A gazdasági társaságok minden esetben cégnévvel rendelkeznek, többségük pedig jogi személy. A magyar jogban a gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.) alapján jogi személy a kft. és az rt., viszont a kkt. és a bt. jogi személyiség nélkül mőködik. A gazdasági társaságok nemcsak formakényszer alá esı társaságok, hanem ún. üzleti nyilvánosság alá esı társaságok is. Ez azt jelenti, hogy kötelezıen bejegyzésre kerülnek a közhiteles és bárki számára nyilvános kereskedelmi regiszterbe. Magyarországon jelenleg a kereskedelmi regisztert cégjegyzék elnevezés alatt polgári bíróságok (cégbíróságok) sajátos peren kívüli polgári eljárás (cégeljárás) keretében vezetik, és a cégjegyzék nem egyszerően deklaratív, hanem konstitutív jellegő, azaz a cégjegyzékbe való bejegyzéssel jönnek létre a gazdasági társaságok. Amíg a társasági törvény (Gt.) a gazdasági társaságok ún. anyagi joga, addig a cégtörvény (Ctv.) a gazdasági társaságok alaki joga, azaz eljárásjoga. A gazdasági társaságok és a nonprofit társaságok elkülönült jogának határterületein átmeneti, vegyes alakzatok is keletkezhetnek. Ezek a jelenlegi magyar jogban elsısorban az egyesülés és a szövetkezet. Az egyesülés tagjai gazdálkodásának koordinálását végzı jogi személy, kooperációs társaság. Az egyesülés maga nem nyereségorientált, koordináló tevékenységének gazdasági eredménye tagjainál jelentkezik. Az egyesülés nem hagyományos társasági forma, a XX. század második felében bukkant fel fıleg a francia típusú jogokban. Általános jellegő legitimálását a kontinentális Európában az Európai Unió 1989-es rendelete végezte el, ekkor jött létre ugyanis az Európai Gazdasági Érdekvédelmi Egyesülés, mint szupranacionális társasági forma. A magyar jogban az egyesülés 1987. óta létezı társasági forma. A Gt. az egyesülést nem minısítette ugyan gazdasági társaságnak, ugyanakkor az egyesülést a Gt. XI. fejezete szabályozza és irányadóak rá a Gt. általános szabályai is. A szövetkezet olyan jogi személy társasági forma, amely középúton áll a részvénytársaság és az egyesület között. A szövetkezet részben nyereségérdekelt gazdálkodó szervezet, általában értékpapírt is kiállít tagjai részére (lásd pl. az európai szövetkezetet, amely lényegében szövetkezeti részvénytársaság az Európai Unió 2004-es rendelete szerint), másfelıl viszont az ún. rochdale-i szövetkezeti elvek szerint a tagok egymás iránti szolidaritásán alapul, szociálpolitikai humán célkitőzései vannak. A szövetkezet eredetileg a magyar jogban – német, osztrák mintára – az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyv szabályai szerint önálló kereskedelmi társasági forma volt. 1950 után a szocialista szövetkezeti felfogás hatására elvesztette kereskedelmi társasági jellegét és a rendszerváltozás után sem került be a gazdasági társaságok közé. Sokáig két – egymással ellentétes felfogású – szövetkezeti törvény is hatályban volt Magyarországon, az 1992. évi I. törvény és a 2000. évi CXLI. törvény. Ezek helyébe lépett be 2006. július 1-jétıl egységes szövetkezeti törvényként a 2006. évi X. törvény. A magyar jogban tehát jelenleg a szövetkezet a gazdasági társaságoktól elkülönülı önálló társasági forma. Sajátos határesetként végül megemlítjük, hogy 2006-ban magában a Gt.-ben is keletkezett – a korábban a Ptk.-ban szabályozott közhasznú társaság helyett – egy nonprofit társasági forma. A nonprofit gazdasági társaság nem önálló társasági forma, hanem a gazdasági társaságok valamennyi formájában létrejöhet, tehát kkt., bt., kft. és rt. egyaránt mőködhet nonprofit jelleggel. (A közhasznú társaság nonprofit kft.-nek minısíthetı, tehát szőkebb volt.) A nonprofit gazdasági társaság nem törekedik nyereségszerzésre [Gt. 4. §]. A közhasznú társaság intézménye 2007. július 1-jével (a már mőködı társaságokra nézve 2 év további átmeneti idıvel) megszőnik, és ezen határidı után létrehozhatók a nonprofit gazdasági társaságok. A nonprofit szervezetek mőködhetnek tisztán civil jelleggel, de ha megfelelnek a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI. törvénynek és közhasznú szervezetként való bírósági bejegyzésüket is kérik (illetve, ha ez megtörténik), közjogi kedvezményeket élvezı közhasznú szervezetté válhatnak. Közhasznú szervezetként tehát a jövıben az egyesület, az alapítvány és a nonprofit társaságok bármely formája egyaránt mőködhet.

1.4. Nemzetközi társasági szabályozási modellek Jelenleg két nagy társasági jogrendszer érvényesül a világon, nevezetesen az angol-amerikai társasági jog és a kontinentális, német dogmatika hatása alatt álló társasági jog, amely utóbbiba a magyar jog is tartozik. Rendkívül leegyszerősítetten, modellszerően a két rendszer az alábbiak szerint vázolható:

A) Az angol-amerikai modell lényege

34

a) Erısen megosztott tulajdonosi szerkezet, meghatározó tulajdonosok hiánya, nagyon sok társasági tagra modellezett szabályozás, intézményes mechanizmusok kiépítése a tulajdonosi pozíció növelésével szemben (ún. take over típusú vállalatfelvásárlási eljárás). b) Nagyon csekély társasági formaválaszték. Az ún. partnership nem igazán kereskedelmi társaság, kft. nincs. Lényegében egy társasági forma van, a részvénytársaság (company), amelynek két változata ismeretes: a zártan mőködı (close, private) és a nyilvánosan mőködı (public) company. A nyilvánosan mőködı rt. a vezetı társasági alakzat. c) Az elızı két jellemzıbıl kifolyóan ez a társasági jog elválaszthatatlanul összefonódik a tıkepiac intézményeivel, a részvényes igazából nem társasági tag, hanem befektetı. d) A company vezetési rendszere is leegyszerősített. Meglehetısen jelentéktelen közgyőlési szerep mellett az rt. egységes vezetı szerve a Board, amely stratégiai irányító, operatív irányító és kontrollfunkciókat egyaránt ellát, benne stratégiai feladatokkal foglalkozó, exekutív és kontroll menedzserek egyaránt tevékenykednek. A könyvvizsgáló az egyedüli ellenırzési forma, így szerepe és felelıssége nagy.

B) A német (kontinentális európai) modell lényege

a) A társaságok jelentıs részénél vannak meghatározó tulajdonosok. Ennek megfelelıen a társasági joghoz nem a tulajdonszerzést gátló, hanem a kisrészvényesek és a hitelezık védelmét szolgáló konszernjogi intézmények csatlakoznak. b) Széles körő társasági formaválaszték. A közkereseti és a betéti társaság teljes értékő kereskedelmi társaság, a bt. a gyakorlatban számszerően is az egyik legjelentısebb társasági forma. (A kkt. és a bt. francia típusú jogokban jogi személy, a német típusú jogokban nem, hanem „csak” cégneve alatt jogképes.) Igen népszerő forma a korlátolt felelısségő társaság és egyes országokban a szövetkezet. A részvénytársaság, különösen a nyilvánosan mőködı rt. viszonylag csekély számú, csak a nagyvállalati körben jellemzı. A társasági formák számát az ún. típuskeveredés is bıvíti (pl. betéti részvénytársaság, csendes társaság, közös vállalat stb.). c) A társasági jog viszonylag elkülönül a tıkepiac jogától. A kapcsolódást kizárólag a részvénytársaság jelenti, ahol a társasági jogokról értékpapírt lehet kiállítani, és a nyilvános részvénytársaság elvileg tızsdeképes. A kkt.-nál, a bt.-nél, de még a zártan mőködı részvénytársaságnál is a társasági tagsági jogviszony erıs tagi kötöttséget hoz létre a társasággal. d) Élesen elkülönülnek és önálló funkcióval rendelkeznek a különbözı társasági szervek. A taggyőlés (közgyőlés) ilyen tulajdonosi struktúra mellett képes a stratégiai üzletpolitikai döntések meghozatalára, a taggyőlés (közgyőlés) alatt pedig elkülönült, egymással egyenrangú vezetı szervek helyezkednek el, nevezetesen a társaság operatív irányítására az ügyvezetés (rt.-nél igazgatóság), tulajdonosi ellenırzésre pedig a felügyelıbizottság. Ezért a könyvvizsgáló, mint harmadik társasági szerv a mérleg pénzügyi ellenırzésére hivatott és szerepe csekélyebb, mint az angol-amerikai modellben. Megjegyzendı, hogy az elmúlt évtizedekre jellemzı a két modell közeledése és fıleg az amerikai társasági szemlélet behatolása a kontinentális Európába – így például a német jogterületen is vállalatfelvásárlási, illetve tıkepiaci törvényeket fogadtak el. Az Európai Unió pedig az európai szupranacionális részvénytársaságról szóló 2002-es rendeletében az európai részvénytársaságnál angol, illetve német típusú vezetési rendszer közti választást is lehetıvé tesz. A modern magyar társasági jog a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvénnyel kezdıdik. Ez a törvény még a szocialista társadalmi rendszerben született, de irreverzibilis folyamatokat indított el a polgári piacgazdaság irányába. Húzótörvénynek bizonyult: kikényszerítette az adótörvények reformját, a cégjog modernizálását (1989. évi 23. tvr.), az értékpapír- és tızsdejog (1990. évi VI. törvény), a csıdjog (1990. évi IL. törvény), a versenyjog (1990. évi LXXXVI. törvény) és a nyugati típusú számviteli jog (1991. évi XVIII. törvény) kialakítását. Alapját képezte ez a társasági jog a Magyarországon igen korán, már 1989-ben elindult privatizációs folyamatnak is (eleinte decentralizált, ún. spontán privatizációként, 1990 után pedig már központosított állami privatizációként). A Gt.-hez közvetlenül kapcsolódott a külföldiek befektetéseinek gazdaságpolitikai kedvezményeirıl szóló 1988. évi XXIV. törvény és az átalakulási törvény (1989. évi XIII. törvény) is. Az 1988-as Gt. a mai napig döntı hatással van a magyar társasági jog fejlıdésére. Alapelvei, felépítése, társasági formaválasztéka ma is érvényes, ideológia okokból nem kellett a törvényt a rendszerváltozás után újraalkotni. A Gt. a társulási szabadságon alapuló vállalkozásbarát, levegıs

35

kerettörvény volt, erısen deregulatív jellegő – a mai napig a Gt.-hez államigazgatási végrehajtási rendelet nem kapcsolódhat. A Gt. megszüntette a korábbi egyedi társaságengedélyezési rendszert és ehelyett az ún. normatív törvényi feltételek rendszerét alkalmazta, azaz a törvényi szabályok alapján szabaddá vált a társaságalapítás. Az 1988-as Gt. rendszerváltoztató törvény volt. Az 1990-es évek közepén alakult ki az a kodifikációs szemlélet, hogy a Gt.-hez való alkalmi kismérvő „hozzányúlást” lehetıleg meg kell akadályozni, de kb. 6-8 évenként a Gt.-t intézményesen felül kell vizsgálni. Ezt a felülvizsgálatot ugyanis szükségessé teszi a) a nemzetközi jogfejlıdés (fıleg az EU állandóan bıvülı-változó társasági jogi irányelveihez való alkalmazkodás), továbbá b) a magyar jogfejlıdés (a versenyjog, az értékpapírjog, a számviteli jog, a munkajog, illetve más jogterületekkel való kollíziók kiküszöbölése), c) a technikai fejlıdés (pl. az elektronizáció, a digitalizáció hatásai a cégeljárásra), d) a törvény alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai (hibák, hézagok, új szabályozási igények). E felülvizsgálatok során lényegében ún. novelláris változásról van szó tartalmilag, de annak érdekében, hogy a vállalatok könnyebben tudják a törvényt kezelni, mindig a számozás szempontjából új társasági törvény és ezzel együtt új cégtörvény készül. Ezen szemléletmód eredményeként készült el a rendszerváltozás után elıször a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény, amely 1998 júniusában lépett hatályba, majd a 2006. július 1-jén hatályba lépett a 2006. évi IV. törvény, a harmadik társasági törvény. A következıkben a magyar társasági jogot a 2006. évi IV. törvény alapján ismertetjük, amelynek eljárási kiegészítıje a cégeljárást szabályozó 2006. évi V. törvény. Meg kell jegyezni, hogy a 2006. július 1-jén már mőködı társaságok legkésıbb 2007. szeptember 1-jéig kötelesek módosítani társasági szerzıdésüket és az új Gt.-re áttérni. Ez azt jelenti, hogy 2006-2007-ben az 1997-es és a 2006-os Gt. szabályai egymás mellett érvényesülnek. A 2006-os Gt. és Ctv. alapvetıen a vállalkozóbarát szemlélet jegyében részben jelentısen növelte a társasági szerzıdés diszpozitivitását (a nyilvánosan mőködı rt. kivételével valamennyi társasági formánál), jelentısen csökkentette a társulók adminisztratív kötöttségeit (pl. a tevékenységi kör szabályozásánál), felgyorsította a cégeljárást (szerzıdésmintákkal, elektronikus cégeljárással) és megnövelte a szervezet-vezetési formáknál a tagok döntési lehetıségeit. Ez a Gt. tehát egy jelentıs deregulációt hajtott végre a társaságok jogi szabályozásában. Az új Ctv. jelentısen megváltoztatta a cégbíróság funkcióját – lebontotta a piacra lépés akadályait, ugyanakkor megnövelte a cégbírósági törvényességi felügyelet jelentıségét, kibıvítette eszköztárát. A végelszámolási eljárás szabályozása is a Ctv.-be került, hiszen az nem főzıdik a fizetésképtelenséghez, így kiemelésre került a csıdtörvénybıl.

1.6. A magyar társasági jog alapelvei A hatályos magyar társasági jog alapelvei az alábbiakban foglalhatók össze. a) Társulási szabadság és a vállalkozói privát autonómia, a társulók akaratérvényesítésének elve. A gazdasági társaságnak elsısorban tulajdonosai gazdasági érdekét kell szolgálnia. Az állam csak közérdekvédelmi okokból és csak törvényességi felügyeletet gyakorolhat a gazdasági társaságok felett, mégpedig alapvetıen nem közigazgatási, hanem bírói úton. b) A magánautonómia összeegyeztetése a közérdekkel. Közérdekvédelmi okokból érvényesül a társasági jogban a formakényszer és a cégjogi nyilvánosság elve. Az alapvetıen a felek akaratát honoráló diszpozitív jogi szabályozás mellett a társasági jogban jelentıs közérdekvédelmi szerepet játszanak a kötelezı – imperatív és kógens – jogi normák. A diszpozitív normák (ahol a társulók közös akarattal eltérhetnek a Gt.-tıl) jellemzıek a kkt., a bt. és jelentıs részben a kft. szabályozására. A részvénytársaságok szabályozásánál kevesebb a diszpozitív norma, a nagy külsı tıke bevonására alkalmas nyilvánosan mőködı (tızsdei) részvénytársaságoknál a kógens (eltérést nem engedı, az eltérést érvénytelennek nyilvánító) normák az uralkodók. Ugyanakkor az állam nem telepedhet rá a társaságokra, fennáll a túlszabályozási tilalom és az intézményes dereguláció (a szabályok felülvizsgálatának és az elavult szabályok törlésének) igénye, valamint a társasági jogviták általános jelleggel állami bíróság helyett választottbíróság elé vihetık. c) A társasági jog tulajdon- és szektorsemleges, az állami tulajdonú társaságok többletjogokat nem élvezhetnek. A társaságokban részt vevı természetes és jogi személyek egyenrangúak, a társaság alapításában és mőködésében – általában vagyoni részesedésükhöz igazodva – azonos jogokat élveznek. A társasági jog nemzetközileg is nyitott, a külföldiek „betársulása” szabad, a külföldi és belföldi társaságalapítások szabályozása azonos, illetve a bel- és külföldi tagok egyenjogúak. d) A társasági jog intézményes egyéni és kollektív kisebbségvédelmet épít ki. Részben individuálisan a társasági tagok számára (pl. jogellenes társasági határozatok megtámadása), részben a tagok meghatározott

36

csoportjai részére. Ez az utóbbi ún. kollektív kisebbségvédelem a modern társasági jogokban egyre erısebb és különösen a vállalatcsoportot képezı társaságoknál erıs. e) A társaság alapvetıen a tagoké, az ı tulajdonosi érdekeik érvényesülnek elsısorban, ugyanakkor a társaságoknak mőködésük során üzleti partnereik méltányos magánérdekeit is figyelembe kell venniük. Ezért fejlıdik ki egyre erısebben a modern társasági jogokban a hitelezıvédelem például a csalárd csıdökkel, vállalatkiürítésekkel és egyéb visszaélésekkel szemben. f) Fıleg a nagyobb társaságoknál alapvetı problémává vált a vállalatvezetés, a menedzsment elidegenülése a tagoktól és önérdekeik túlzott érvényesítésének lehetısége. Ennek korlátozására alakultak ki az ún. corporate governance (felelıs vállalatvezetés) elvei, amelyet az OECD kódexben foglalt össze a fejlett országok számára. A corporate governance 2000 után a modern társasági jogok egyik alapvetı elveként forrt ki, és ezért a 2006-os új magyar Gt.-ben is nyomatékosan megjelenik. g) Fıleg a német társasági jogtípusban jelentıs társasági jogi alapelv a munkavállalói participáció (ún. Mitbestimmung), azaz a munkavállalók bevonása a nagymérető társaságok egyes szerveibe, az ún. szociális béke biztosítása jegyében. Magyarországon a dolgozói participáció már az 1988-as Gt., egyik alapelve volt, és a felügyelıbizottságban való egyharmados munkavállalói képviseletben nyilvánul meg a 200 fı teljes munkaidıben dolgozó munkavállalót foglalkoztató gazdasági társaságoknál.

1.7. A társasági jog kapcsolódó jogterületei A gazdasági társaságok joga komplex, azaz több jogágra kiterjedı jogterület, és ezért számos más jogterülettel kapcsolatban áll. Ezek elsısorban a következık: a) A gazdasági társaságok joga alapvetıen civiljog, a polgári jog kereskedelmi szakágába tartozik. Ezt fejezi ki a Gt. 9. §-a, amelynek értelmében a Gt. mögöttes jogterülete a Ptk. A Ptk. alapelveit – jóhiszemőség, joggal való visszaélés tilalma stb. – a társasági jog területén is alkalmazni kell. Ha valamely kérdést sem a társasági szerzıdés, sem a Gt. nem szabályoz, vissza kell nyúlni a Ptk. szerzıdésekre vonatkozó általános rendelkezéseihez. Ennél a visszanyúlásnál azonban vigyázni kell: a Ptk. szabályai a kétoldalú árucsere-szerzıdésekre vannak modellezve, így sok esetben nem megfelelıek olyan többalanyú szervezıszerzıdéseknél, mint a társasági szerzıdés. Ezért a Ptk.-t a gazdasági társaságokra „megfelelıen” kell alkalmazni. b) Némi leegyszerősítéssel azt mondhatjuk, hogy a gazdasági társaságok jogának anyagi jogát, a Gt., alaki jogát pedig a cégtörvény, azaz a cégnyilvántartásra, a cégnyilvánosságra vonatkozó, a cégeljárást szabályozó 2006. évi V. törvény (Ctv.) tartalmazza. A leegyszerősítés kifejezés használatát az indokolja, hogy egyrészt kismértékben a Gt. is tartalmaz eljárási szabályokat (pl. a társasági perekkel kapcsolatban) és a Ctv. is anyagi jogi szabályokat (pl. a cégnévvel kapcsolatban), másrészt a Ctv. tágabb körre terjed ki, mint a gazdasági társaságok joga (pl. cégforma a szövetkezet vagy a vízgazdálkodási társaság is). Alapvetı igazság azonban, hogy a gazdasági társaságok joga összefonódik a cégjoggal, egymással kölcsönhatásban fejlıdnek. c) A társasági jog szoros kapcsolatban van a versenyjoggal. Egyfelıl a gazdasági társaság önmagában versenykorlátozó hatást fejthet ki (társaságok egyesülése – fúzió – versenyjogi kontroll alá esik), másfelıl a társasági és a versenyjog határain egy sajátos önálló jogterület alakult ki, nevezetesen a konszernjog, a vállalatcsoportosulások joga. A jelenlegi magyar tételesjogi helyzet szerint a Gt.-be beépült a konszernjog: a Gt. V. fejezete szabályozza a meghatározó befolyásolás jogkövetkezményeit, az elismert és tényleges vállalatcsoport intézményét. A Gt. elvileg valamennyi gazdasági társaságban való befolyásszerzéssel foglalkozik, ténylegesen azonban csak a zártan mőködı rt.-kre és a kft.-kre vonatkozó német típusú konszernjog található, a nyilvánosan mőködı részvénytársaságok konszernjogát vállalatfelvásárlás címén a tıkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) szabályozza. d) A gazdasági társaságok joga szoros kapcsolatban áll az értékpapír- és tızsdejoggal, vagy ahogy ezt modern elnevezéssel illetik a tıkepiac, a befektetések jogával. A kapcsolódó terület alapvetıen a részvénytársaság, hiszen a részvény tagsági jogokat megtestesítı értékpapír. Az értékpapír- és tızsdejogot ugyancsak a folyamatosan korszerősített tıkepiaci törvény (Tpt.) tartalmazza. e) Fıleg az Európai Unió következıkben ismertetendı társasági jogi irányelvei kapcsán fogjuk látni: a modern társasági jog összefonódik a számviteli joggal (2000. évi C. törvény). A számviteli szabályozás egyre jobban befolyásolja a társasági szabályokat, az adójog pedig egyre jelentısebben befolyásolja a társasági formákat és a társaságalapítók, társasági tagok döntéseit.

37

f) Ideiglenes jogterületként – az intézményes privatizáció befejezéséig – csatlakozik a társasági joghoz a privatizáció (állami tulajdonú társasági részesedések értékesítése magántulajdonosoknak) joga (1995. évi XXXIX. törvény). g) Végül számos más jogterületet is érint a társasági jog – a törvényességi felügyeletnek közjogi jellege van, a társaságok tagjainak és a vezetı tisztségviselıknek a jogviszonyai munkajogi jelleget kaphatnak stb.

Természetesen az is megemlíthetı, hogy a gazdasági társaságok egyes ágazati formái önálló jogterületet is képezhetnek. Ilyen például a bankjog (szélesebben a hitelintézetek státusjoga), a biztosítók státusjoga stb. – ezeket külön törvények szabályozzák. 1.8. Az európai társasági jog A) Az európai társasági jog általános helyzete lényegében a következı. a) Ez ideig az Európai Unió három szupranacionális társasági formát hozott létre: az európai gazdasági érdekvédelmi egyesülést, az európai részvénytársaságot és az európai szövetkezetet. A szupranacionális társaságokat az Unió rendelettel hozza létre. A rendelet az Unió azon jogforrása, amely a tagállamokra nézve közvetlenül kötelezı, a tagállamok jogának automatikusan részévé válik. Az európai egyesülést a 2003. évi XLIX. törvény, az európai részvénytársaságot a 2004. évi XLV. törvény iktatta a magyar jogba, az európai szövetkezetrıl szóló rendeletnek magyar jogba való beillesztése pedig folyamatban van. Szupranacionális társaságot legalább két uniós tagállamhoz tartozó gazdálkodó szervezetek alapíthatnak. b) Az Unió irányelveket bocsát ki a tagállamok társasági jogának egyes lényegi területeire (pl. nyilvánosság, tıkekövetelmények, egyesülés, szétválás, egyszemélyes társaságok). Az irányelv olyan uniós jogforrás, amely a tagállamok jogalkotóit kötelezi az irányelvben foglalt jogpolitikai cél megvalósítására a nemzeti jogban, mégpedig a jogharmonizáció, a jogközelítés jegyében. A tagállami jogalkotó szabad abban, hogy milyen módszerrel valósítja meg az irányelvben foglalt jogpolitikai célt (pl. a nyilvánosság biztosítása követelmény, de ezt a franciák a Kamara által vezetett kereskedelmi regiszter, a németek a közigazgatási bíróság, mi magyarok cégbíráskodás útján valósítjuk meg). Az uniós irányelv-tervezetek elfogadása, tökéletesítése az Európai Cselekvési Program 2003-as elfogadása után felgyorsult. c) Az uniós irányelvek alapvetıen a nyilvánosan mőködı részvénytársaságokra vonatkoznak – kivételes eset, ha hatályuk a zárt társaságokra, így a zártan mőködı rt.-re és a kft.-re is kiterjed. E mögött az Unió azon törekvése húzódik meg, hogy a „big business”-t kívánja egységesíteni Európában és a kis- és középvállalkozások társasági formáinak alakítását a nemzeti jogalkotóra bízza. d) Az Unió nem annyira európai társasági jogról, inkább európai vállalati jogról beszél. Ennek alapvetı oka az, hogy az irányelvekben a társasági jogi vonatkozások állandósultan keverednek számviteli és más pénzügyi jogi, értékpapír- és tızsdejogi normákkal (a számvitel például alapvetı szerepet tölt be az irányelvekben). Ez utóbbi sajnos azzal járt, hogy egyes irányelvek túlszabályozottak, számos részletrendelkezést tartalmaznak, az Unió éppen ezért célul tőzte ki az utóbbi idıben az irányelvek deregulációját. Az Unió társasági joga tehát nem uniformizálja a tagállami társasági jogot, inkább gazdagítja azt. Bıségesen módot ad a nemzeti jogi hagyományok érvényesítésére. Az irányelveket éppen azért nem szabad magyarra fordítva egyszerően lemásolni, hanem alkotó módon kell a magyar társasági jogban megvalósítani. A magyar társasági jogban 1988 óta igen nagy gondot fordítottunk az eurokonformitásra. Uniós belépésünk elıtt ismét átvizsgáltuk társasági jogunkat, és a szükséges módosításokat végrehajtottuk. B) A szupranacionális társasági formák közül az európai részvénytársaságot ismertetjük röviden, gyakorlati jelentısége ugyanis ennek lehet Magyarországon. Az európai részvénytársaságot a Tanács 2157/2001/EK rendelete szabályozza, a magyar jogba – mint említettük – a 2004. évi XLV. törvény iktatta be. A 2004. évi XLV. törvény a magyarországi székhelyő európai részvénytársaságra vonatkozik, amelyet a magyar Ctv. szerint kell cégnyilvántartásba venni. Az európai részvénytársaság a rendelet szerint holding részvénytársaságként is mőködhet, illetve leányvállalatot is alapíthat (egyszemélyes társaságot is). A rendelet szerint európai részvénytársaság ötfajta variáció szerint alapítható (pl. egyesüléssel, illetve tagállami rt. átalakításával is). Az alapítás szabályait a rendelet részletesen szabályozza. A kötelezı alaptıke-minimum jelenleg 120 000 euró. Az európai részvénytársaság legfıbb szerve a közgyőlés. A közgyőlés szervezetére és mőködésére a mögöttes jogterület az adott székhelyország részvénytársasági joga, így Magyarországon a Gt.

38

A rendelet lehetıvé teszi, hogy az európai részvénytársaság a német dualista vagy az angol monista vezetési rendszerben egyaránt mőködhessen. A dualista rendszerben az igazgatóság és a felügyelı-bizottság között megoszlanak a jogkörök, a monista rendszerben az egységes igazgatótanács tagjai látják el az irányítási és ellenırzési feladatokat. A mögöttes jogterület itt is a székhelyállam szabályozása, ezért a 2004. évi XLV. törvény tartalmaz hézagpótló szabályokat, például az igazgatóság, a felügyelıbizottság, illetve az igazgatótanács tagjainak létszámára nézve. A munkavállalók az európai részvénytársaság vezetésébe való bevonásáról a 2001/86/EK irányelv alapján a 2004. évi XLV. törvény részletesen rendelkezik. A munkavállalók bevonására az alapítók ügyvezetı szervei és a munkavállalók által létrehozott ún. különleges tárgyalótestület megállapodása alapján kerül sor. A megállapodás tartalmát a törvény részletesen szabályozza. A megállapodás alapján az európai részvénytársaságnál munkavállalói képviseleti testület mőködik. A testülettel az ügyvezetésnek rendszeresen egyeztetnie kell, a tájékoztatás és a konzultáció rendjét a törvény ugyancsak szabályozza. C) Az Unió két legfontosabb társasági jogi irányelve az 1. számú nyilvánossági, és a 2. számú tıkebiztosítási irányelv.

Az 1. számú irányelv a nyilvánossági követelményt két módon kívánja megvalósítani: egyfelıl az irányelv megjelöli azokat az adatokat, amelyeket a kereskedelmi regiszterbe (cégjegyzékbe) be kell jegyezni, másfelıl azokat az adatokat, amelyeket hivatalos lapban (Cégközlöny) közzé kell tenni. Az irányelv meghatározza a képviselet rendjét, valamint azt, hogy a cégjegyzékbe bejegyzett közhitelessé vált társasági szerzıdést mely esetekben lehet kivételesen semmisségi perrel megtámadni. A többször módosított 2. számú irányelv fıleg alaptıke-védelmi követelményeket határoz meg. Részletesen szabályozza az alaptıke rendelkezésre bocsátásának rendjét, azt, hogy mi minısülhet apportnak. Jelentısen korlátozta az irányelv az ún. saját részvény kibocsátásának lehetıségét is. Az 1. és 2. számú irányelv rendelkezései teljes egészében átkerültek a hatályos magyar jogba. A már hatályos és a magyar jogba beiktatott irányelvek közül megemlítendı a társaságok fúziójáról szóló 3. számú és a szétválásról szóló 6. számú irányelv. Ezek az irányelvek fıleg abban térnek el a hatályos magyar jogtól, hogy egyesülési, ill. szétválási szerzıdésrıl nem rendelkeznek. Ugyanakkor az irányelvek nem tiltják az ilyen szerzıdések megkötését. Lényeges még a 12. számú, az egyszemélyes társaság intézményét egyszerre legitimáló és korlátozó irányelv, amely kivételesen a kft.-kre vonatkozik. D) A vállalatok versenyképességének növelése és hatékonyabb mőködésük, valamint az Egyesült Államok gazdaságához való felzárkózás érdekében az Európai Bizottság 2003. májusában közleményt adott ki ”A társasági jog modernizációja és a vállalatirányítás erısítése – Cselekvési Terv” címmel. A Cselekvési Terv fı célkitőzései: a részvényesi jogosultságok és a hitelezık védelmének megerısítése; a vállalatok mobilitásának növelése; eltérı megközelítés alkalmazása a társaságok különbözı formáira (szigorúbb szabályok érvényesítése a tızsdén jegyzett társaságokkal szemben, különösen a közzététel terén, a kis- és középvállalkozásokra viszont rugalmasabb, megengedıbb szabályozás kialakítása); a társasági formákkal való visszaéléssel szemben garanciális szabályok alkotása. A Bizottság – összhangban a vállalatokat érintı egyéb cselekvési programokkal (pl. a pénzügyi szolgáltatásokra, illetve a kötelezı könyvvizsgálatra vonatkozó cselekvési programokkal) – ütemtervet állított össze rövid-, közép-, és hosszútávra szólóan a szabályozási feladatokról. A rövid távú (2003-2005-re szóló) tervekben szerepelt a vállalatirányításra (a közzétételi követelményekre, az igazgatósági tagokra) vonatkozó szabályozás szigorítása, a tıkevédelem területén a 2. számú társasági jogi irányelv egyszerősítése, a vállalatcsoportokra vonatkozó közzétételi kötelezettségek szélesítése, a 10. és a 14. számú irányelv megalkotása a határon átnyúló egyesülések és székhelyáthelyezés tárgyában, valamint újabb európai társasági formák iránti igény felmérése. A középtávra (2006-2008-ra) szóló elképzelések között szerepel az intézményi befektetıkre vonatkozó szabályozás bıvítése, az igazgatósági tagok felelısségének növelése a társasági döntésekért, a vállalatcsoportokra irányadó keretszabályozás, a „vállalatpiramisokkal” szembeni garanciális szabályok alkotása, a 3. és 6. számú irányelv egyszerősítése és esetleg további európai társasági formák alkotása. Hosszú távra szólóan (2009-tıl kezdıdıen) a Bizottság a tıkevédelemre vonatkozó alternatív rezsim kialakítását jelölte meg célként.

2. A hatályos magyar társasági jog

2.1. A társasági törvény felépítése, alaprendelkezései

39

A hatályos magyar társasági jog alaptörvénye a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.), amely 2006. június 1-jén lépett hatályba a bírósági cégeljárásról, illetve a cégnyilvántartásról szóló 2006. évi V. törvénnyel (Ctv.) együtt. A Gt. lényegében három nagy részbıl áll (kb. háromszázharminc paragrafus). Felépítése a következı: a) Általános rész, azaz a valamennyi társaságra közös rendelkezések. Ide sorolható lényegében az elsı négy, illetve a VI. fejezet, valamint a záró rendelkezések is. b) Az egyes társasági formákra vonatkozó ún. különös részbeli rendelkezések. A négy gazdasági társaság forma külön-külön fejezetekben került elhelyezésre (VII-X. fejezet). A különös rész – érthetı módon – jóval terjedelmesebb az általános résznél. c) A szőkebb értelemben vett társasági jog kiegészítıje a III. részben foglalt kapcsolódó vállalkozások joga. Ide részben egy kooperációs jogi személy társasági forma, az egyesülés tartozik (XI. fejezet), részben az V. fejezetben tárgyalt ún. konszernjogi szabályok, amelyek tehát a 2006-os Gt.-ben beépültek az általános részbe. A Gt.-hez végrehajtási rendeletek nem kapcsolódnak. A Gt. legalapvetıbb általános rendelkezései a következık: a) A Gt. tárgyi hatálya: üzletszerő közös gazdasági tevékenység folytatására alakul a társaság [Gt. 3. § (1) bek.]. Mint mondottuk kivételesen azonban a Gt. lehetıvé teszi gazdasági társaságnak nyereségszerzésre nem irányuló tevékenységre való alapítását is nonprofit gazdasági társaság formájában (4. §). b) A Gt. területi hatálya: a Gt. a Magyarország területén székhellyel rendelkezı gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozást tartalmazza, amelyeket a magyar cégeljárási jog alapján, a magyar cégbíróságok által vezetett cégjegyzékbe vezetnek be. (Az uniós csatlakozás folytán egyre kevésbé jelentıs ún. vámszabadterületi társaságok – 1988. évi XXIV. törvény – is magyar társaságok.) Ha viszont magyar vállalat külföldön alapított társaságot, illetve külföldi székhelyő társaság tagjává válik, erre nem a magyar társasági jog, hanem a székhelyország társasági joga lesz az irányadó a nemzetközi magánjog szabályai értelmében (1978. évi 13. tvr.). c) A Gt. személyi hatálya: minden belföldi, illetve külföldi, természetes és jogi személyre, illetve egyéb jogképes szervezetre egyaránt kiterjed, aki magyar társaság alapítója, illetve tagja. A külföldi alapítókra, illetve tagokra ugyanazok a társasági jogi szabályok vonatkoznak, mint a belföldiekre. A magyar jog tehát ún. joint venture szabályozást, tehát a külföldi betársulásra speciális szabályozást egyáltalán nem ismer. Ha azonban külföldi székhelyő egyéni vagy közös vállalkozás Magyarországon közvetlenül nem társaságot, hanem fióktelepet, illetve kereskedelmi képviseletet hoz létre, arra külön törvény, az 1997. évi CXXXII. törvény vonatkozik. Megjegyzendı, hogy nemzetközi szerzıdés magyar székhelyő társaságokra a Gt.-tıl eltérı szabályokat is megállapíthat [lásd az 1978. évi 13. tvr. – a nemzetközi magánjogról szóló szabályozás – alapján a Gt. 3. § (4) bekezdését], valamint külön törvény (ez a már említett 1988. évi XXIV. törvény) a külföldiek részvételével mőködı gazdasági társaságokra külön biztosítékokat, illetve kedvezményeket állapíthat meg a külföldi befektetések ösztönzése érdekében. Társaságok általában „továbbtársulhatnak”, a Gt. 5. §-a azonban hitelezıvédelmi okokból tartalmaz néhány korlátozó szabályt. Így kiskorú személy nem lehet gazdasági társaság korlátlanul felelıs tagja (pl. bt.-ben beltag, de kültag lehet); természetes személy (pl. egyéni vállalkozó) egyidejőleg csak egy gazdasági társaságban lehet korlátlanul felelıs tag (de pl. több kft.-ben is tag lehet); ill. kkt., illetve bt. sem lehet egynél több esetben korlátlanul felelıs társasági tag. d) A gazdasági társaságok szabályozásának egyik alapköve a társasági formák ún. numerus claususa: gazdasági társaság csak a Gt.-ben szabályozott öt formában alapítható (Gt. 2. §). Ezek: közkereseti társaság (Gt. VII. fejezet), betéti társaság (Gt. VIII. fejezet), korlátolt felelısségő társaság (Gt. VIII. fejezet) és a részvénytársaság (IX. fejezet). A négy társaság közül a kkt. és bt. nem jogi személy, az rt. és a kft. jogi személy. Függetlenül azonban attól, hogy egy gazdasági társaság jogi személy-e vagy sem, mindegyik gazdasági társaságnak cégneve van (ennek szabályozása a Ctv. 3-6. §-ában található), amely alatt jogképes, azaz jogokat és kötelezettségeket vállalhat, tulajdont szerezhet, szerzıdést köthet, pert indíthat és ellene per indítható. Ezáltal voltaképp nincs is jelentısége annak, hogy egy gazdasági társasági jogi személy-e vagy sem. A cégnévre vonatkozó részletes szabályokat a Ctv. tartalmazza. A cégnévnek tartalmaznia kell a választott cégformát és azt, hogy a cég tevékenysége alapvetıen mire irányul. A cégnév általában vezérszót is tartalmaz. A cég rövidített neve a vezérszóból és a cégforma megjelölésébıl áll (Ctv. 3. §). A cégnévre érvényesül a cégvalódiság és a cégkizárólagosság elve. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a cégnévnek az ország területén bejegyzett más cég nevétıl különböznie kell. Két vagy több azonos nevő cég közül a választott név azt illeti meg, aki elıbb nyújtotta be a cégbejegyzési kérelmét a cégbírósághoz. A

40

2006-os Ctv. 6. §-a bevezeti a cégnév priorálási eljárást is, amely során a választott cégnevet legfeljebb 60 napos idıtartamra le lehet foglalni (Ctv. 6. §). Gazdasági társaságnak fıszabályként legalább két taggal kell rendelkeznie. Általános jellegő kivételek ezen szabály alól a tagok korlátozott felelısségével mőködı társaságok, nevezetesen az rt. és a kft., ahol a törvény lehetıvé teszi az egyszemélyes társaság létrehozását is [Gt. 3. § (2) bek.]. A Gt. IX. és XI. fejezete a kft., illetve rt. szabályozása végén külön szabályokat állapít meg az egyszemélyes kft.-re és az egyszemélyes rt.-re, amely szabályok alapvetıen a hitelezıvédelmet szolgálják. Megjegyzendı, hogy a részvénytársaság különleges társasági forma. Különlegessége elsısorban abból adódik, hogy az egyetlen társaság, ahol a tagsági jogokról értékpapír, azaz részvény állítható ki. A részvényes – aki az egyre jobban háttérbe szoruló bemutatóra szóló részvény esetén akár anonim is lehet – a gazdasági társaságnak ugyan tagja, de az rt. tıkeegyesülés jellegébıl kifolyólag jóval kevésbé kötıdik a társasághoz, mint például egy kft. tagja. Ebbıl következik az is, hogy az rt. nem társasági szerzıdéssel, hanem alapszabály elfogadásával jön létre, de az alapszabályra a társasági szerzıdés szabályait kell alkalmazni. Az új Gt. az eddiginél jóval élesebben szétválasztja a gyakorlatban igen elterjedt zártkörően mőködı rt.-t és a Magyarországon viszonylag kisszámú nyilvánosan mőködı rt.-t. e) A gazdasági társaság alapítása általában szabad, de a Gt. bizonyos korlátozásokat e körben is megállapít: – a törvény egyes gazdasági tevékenységek végzését meghatározott társasági formához kötheti. Például az 1996. évi CXII. törvény szerint hitelintézeti (kereskedelmi banki) tevékenység csak részvénytársasági formában végezhetı – egyes esetekben a gazdasági társaság alapításához az erre hatáskörrel rendelkezı hatóság alapítási engedélye szükséges (pl. PSZÁF engedély bank vagy biztosító alapításához); – a gazdasági társaságnak kötelezıen rendelkeznie kell székhellyel, esetleg telephelyekkel és fiókokkal is rendelkezhet (Ctv. 7. §); – a gazdasági társaság egyébként szabadon választhatja meg tevékenységi körét, egy fıtevékenységet azonban meg kell jelölnie. A korábbiakban a gazdasági társaságok tevékenységi körében kifejezetten fel kellett sorolni azokat a tevékenységeket, amelyeket a társaság folytat. A 2006-os Gt. 12. § (2) bekezdése viszont kimondja, hogy a gazdasági társaság minden tevékenységet folytathat, amit törvény nem tilt vagy nem korlátoz. Ezért kötelezıen a társaságnak csak fıtevékenységét kell megjelölnie és emellett önkéntesen bármely más tevékenységet is megjelölhet, amelynek feltüntetését kívánja a cégjegyzékben. Ha valamely gazdasági tevékenység effektív végzéséhez jogszabály hatósági engedélyt ír elı (ezt nevezzük mőködési engedélynek), a társaság e tevékenységet ugyan szerepeltetheti tevékenységi körében, de csak akkor kezdheti meg annak folytatását, ha rendelkezik a mőködési engedéllyel [6. § (2) bekezdés]; – ahhoz, hogy valaki gazdasági társaságban tag legyen, nem kell képesítés. Jogszabályok által képesítéshez kötött tevékenységet azonban a társaság csak akkor folytathat, ha van legalább egy tagja, munkavállalója, megbízottja, aki a képesítési követelménynek megfelel [6. § (3) bekezdés]. f) A Gt. szabályai a 9. § (1) bekezdés alapján fıszabályként kötelezıek: a tagok e törvény rendelkezéseitıl csak akkor térhetnek el, ha ezt a törvény megengedi. Mint fentebb már láttuk, ezek az ún. diszpozitív normák, vagyis a diszpozitív Gt.-beli szabályoktól az alapítók (tagok) közös megegyezéssel eltérhetnek. A 9. § (1) bekezdése azt is kimondja, hogy nem minısül a törvénytıl való eltérésnek olyan „többletrendelkezés” társasági szerzıdésbe (alapszabályba, alapító okiratba) való felvétele, amelyrıl a Gt. nem rendelkezik, kivéve, ha ez a többletszabály ellentétben áll a társasági jog szerinti szabályozással, rendeltetésével, az adott társasági formára vonatkozó szabályozás lényegével, illetve sérti a jóhiszemő joggyakorlás általános elveit. Emellett – mint már volt errıl szó – a Gt. a kkt.-nél és a bt.-nél a rendelkezések mintegy 90%-át diszpozitívan állapítja meg, és ez az arány kb. 50% feletti a kft.-nél, sıt a 2006-os Gt. a zártkörően mőködı rt.-nél is jelentısen megnövelte a diszpozitív szakaszok számát. A tényleges fıszabály tehát a társulási autonómia: a tagok a társasági szerzıdés tartalmát a törvény keretei között szabadon állapíthatják meg. A cégbíróság a bejegyzés, illetve az ún. törvényességi felügyelet körében csak a társasági szerzıdés, illetve a társasági aktusok jogszabályszerőségét vizsgálhatja, gazdaságosságát, célszerőségét nem. Az állam társaság feletti törvényességi felügyeletét ennek megfelelıen nem közigazgatási szerv, hanem polgári (cég) bíróság gyakorolja, a Ctv.-ben szabályozott sajátos nem peres eljárás keretében. g) A társulók akaratát azzal is honorálja a Gt., hogy teljes körően lehetıvé teszi a társaság és a tagok közötti társasági jogviták tekintetében az állandó (pl. kamarai) vagy eseti (ad hoc) választottbíróság kikötését állami bíróság helyett a társasági szerzıdésben. (Ez késıbb a társaság megalakulása után – ha az eredeti szerzıdés nem tartalmazta – a társasági szerzıdés módosításával lehetséges.) A magyarországi

41

választottbíráskodásra az 1994. évi LXXI. törvény vonatkozik, de – akár tisztán magyar tagok között is – külföldi választottbíróság is kiköthetı (leggyakoribb a svájci választottbíróság igénybevétele). A külföldi választottbíróság a saját eljárási szabályai szerint, de a magyar Gt.-t alkalmazva jár el. A választottbíróság elınye, hogy gyorsabb a rendes állami bíróságnál, nincs fellebbezés, az ítélet azonnal végrehajtható. A társaság tagjai közötti, a társasági szerzıdéssel vagy a társaság mőködésével kapcsolatban keletkezett jogvita ugyancsak választottbíróság elé vihetı, errıl a tagoknak egymást közt kell megállapodniuk [Gt. 10. §]. h) Mint már említettük, a gazdasági társaságoknak és tagjaiknak a Gt.-ben nem szabályozott vagyoni és személyi jogviszonyaira a Ptk. szabályait kell mögöttes jogterületként megfelelıen alkalmazni [Gt. 9. § (2) bekezdés]. i) A gazdasági társaság az üzleti forgalom nyilvános résztvevıje. Ennek megfelelıen a társaságra, a társasági tagokra, a társaság vezetı tisztségviselıire, a felügyelı-bizottság tagjaira, a könyvvizsgálóra vonatkozó tények, adatok, jogok a Ctv.-ben meghatározott körben nyilvánosak [Gt. 17. §]. Ennek megfelelıen a Ctv. részben a megyei szinten mőködı cégbíróságok által vezetett cégjegyzéket teszi közhiteles nyilvános nyilvántartássá, részben elrendeli meghatározott adatok a Cégközlöny elnevezéső hivatalos lapban való közzétételét. A nyilvánosságot szolgálja az Igazságügyi Minisztériumhoz kapcsoltan mőködı céginformációs szolgálat, amely egyre erısebben az elektronikus cégeljárás alapvetı közremőködıjévé válik [Ctv. 10-22. §].

2.2. A társaság létszakaszai A gazdasági társaság ún. létszakaszai a Gt. alapján – az alapítás [Gt. 11-17. §]; – a társasági szerzıdés módosítása [Gt. 18. §]; – a társaság formaváltozása, azaz más társasági formába való átalakulása [Gt. 77-81. §]; – a társaságok egyesülése [Gt. 77-81. §]; – a társaságok szétválása [Gt. 82-86. §]; – a társaság jogutód nélküli megszőnése [Gt. 68. §].

A. Alapítás

Az alapítás lépcsıi a következık: a) a társasági szerzıdés megkötése; b) a társasági szerzıdés ügyvédi ellenjegyzése (közjegyzıi okiratba foglalása); c) a társaság bejelentkezése a cégbíróságnál; d) a bejegyzési eljárás lefolytatása; e) a társaság cégjegyzékbe való bejegyzése. ad a) A társaságalapítás a társasági szerzıdés megkötésével kezdıdik. A társasági szerzıdéssel egy tekintet alá esik az egyszemélyes kft. és rt. alapító okirata, illetve a részvénytársaságok alapszabálya. A társasági szerzıdést nagyobb társaságoknál elıkészítı (esetleg elı- vagy keret-) szerzıdésként esetlegesen megelızheti egy szindikátusi szerzıdés (részvényesi megállapodás). Az alapítás folyamatának következı lépcsıje a társasági szerzıdés ügyvédi ellenjegyzése vagy közjegyzıi közokiratba foglalása. Ezzel a társaság elıtársasági állapotba jut. Ezt követıen a társaságnak kérnie kell a cégnyilvántartásba való bejegyzését a cégbíróságtól. A bejegyzési eljárás eredményeképpen végül a társaság a cégjegyzékbe való bejegyzésével, a bejegyzés napján a jövıre nézve jön létre (ún. ex nunc, konstitutív hatályú bírói aktus). A társasági szerzıdés kötelezı tartalmát a Gt. határozza meg. Ezek részben a Gt. 12. §-ában felsorolt általános törvényes kellékek (cégnév, székhely, tagok felsorolása, tevékenységi kör, idıtartam stb.), részben az egyes társasági formáknál a törvényhozó további, az adott társasági forma jellegzetességei alapján szükséges törvényi kellékeket állapít meg. A társaság cégnevérıl és tevékenységi körérıl már az 1. pontban szóltunk. A társaság székhelye a társaság központi ügyintézésének helye, amennyiben pedig a társaság idıtartamát a társulók nem határozzák meg, a társaság határozatlan idıre jön létre. A gazdasági társaság üzletszerő közös gazdasági tevékenységre irányul, ezért szükségképpen – ellentétben a polgári jogi társasággal – a gazdasági társaságnak mindig van vagyona és ezt a társasági szerzıdésben meg kell határozni. A legegyszerőbb gazdasági társaságoknál is kötelezı része a társasági

42

szerzıdésnek a vagyon meghatározása, a korlátolt felelısséggel mőködı társaságoknál pedig a Gt. vagyoni minimumot is meghatároz (kft.-nél 3 millió, rt.-nél 20 millió Ft jelenleg a kötelezı törzs(alap)tıke-minimum). A társaság vagyonát a tagoknak kell biztosítaniuk és minden egyes tag vagyoni hozzájárulásra köteles [Gt. 13. § (1) bek.]. A tagok vagyoni hozzájárulásai természetesen különbözı mértékőek lehetnek.

A vagyoni hozzájárulás állhat pénzbıl és nem pénzbeli hozzájárulásból, ez utóbbit nevezzük apportnak. Alapvetı kérdés, hogy mi minısül apportnak. Általában az mondható, hogy minden forgalomképes és vagyoni értékkel bíró testi tárgy, szellemi alkotás vagy jog apportálható. Az apport fıszabályként a társaság tulajdonába kerül. A számviteli jogszabályok emellett általában elıírják az apport értékének könyvvizsgáló általi megállapítását. A társaság tagjai az apport értékét a könyvvizsgáló által megállapított értéknél magasabban nem állapíthatják meg. A Gt. 13. § (4) bekezdése emellett az apportot szolgáltató tag vagyoni felelısségérıl is rendelkezik a társaság irányában az apport értékéért. Az apport értéke különösen a korlátolt felelısségő társaságoknál (kft., rt.) jelentıs, ezért a Gt. ezen társaságoknál az apportra többletszabályokat állapíthat meg, így például meghatározhatja a pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulások arányát stb. A gazdasági társaság vagyon nélkül nem mőködhet, ezért a gazdasági társaságok egyes fajainál elıírt szabályok szerint a vagyoni hozzájárulást a tagoknak általában a társaság cégbejegyzéséig szolgáltatniuk kell (de pl. az rt.-nél a cégbejegyzéstıl számított 1 év a határidı). Ha pedig a tag a társasági szerzıdésben megállapított idıpontig vállalt vagyoni hozzájárulását nem teljesíti, és ezt a hiányt a társaság ügyvezetésének felhívására 30 napos póthatáridın belül nem pótolja, a tag tagsági jogviszonya a póthatáridı lejártát követı napon megszőnik [Gt. 14. §]. A társasági szerzıdést – az ügyvédi ellenjegyzéstıl függetlenül – a társaság minden alapító tagjának, illetve képviselıjének alá kell írnia [Gt. 11. § (2) bekezdés]. A társasági szerzıdésre vonatkozó szabályokat megfelelıen alkalmazni kell az egyszemélyes kft. és rt. alapszabályára, a zártkörően alapított rt. Alapszabályára és a nyilvános alapítású rt. alakuló közgyőlésén elfogadott alapszabályára. Néhány szót végül az ún. szindikátusi szerzıdésrıl, amelyet rt. esetében részvényesi megállapodásnak is neveznek. A szindikátusi szerzıdés a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) hatálya alá tartozó nem nevesített szerzıdés, amelyet a társulni kívánók általában a társasági szerzıdés elıtt kötnek meg. A szindikátusi szerzıdés megkötése elıtt rögzíteni lehet a társasági szerzıdés megkötése elıtti feladatokat, de sok esetben a szindikátusi szerzıdés a társaság mőködésére nézve is tartalmaz szabályokat. Lényeges elv: a társasági szerzıdés és a szindikátusi szerzıdés ütközése esetén a társasági szerzıdésnek, illetve a Gt.-ben foglalt szabályoknak van elsıbbsége. Amennyiben ez a szindikátusi szerzıdés megszegését jelenti, úgy a szerzıdésszegés szankciói (pl. kártérítés) érvényesíthetık, de a szindikátusi szerzıdésnek társasági jogi relevanciája nincs. ad b)-c) A társasági szerzıdés minısített alakisághoz kötött okirat. Ezért a tagok által aláírt társasági szerzıdést (alapító okiratot, alapszabályt) ügyvédi ellenjegyzéssel kell ellátni vagy közjegyzınek közokiratba kell foglalnia (ügyvéd helyett az alapítók bármelyikének jogtanácsosa is eljárhat). Az ügyvédi ellenjegyzés azt jelenti, hogy a társasági szerzıdést az ügyvéd készíti, vagy ugyan nem ı készíti, de az abban foglaltaknak mind a valódiságáért, mind jogszerőségéért felel (lásd az ügyvédségrıl szóló 1998. évi XI. törvény 27. §-át). Az ellenjegyzés (közokiratba foglalás) legfontosabb jogi hatása, hogy az ellenjegyzés napjától a keletkezésben lévı gazdasági társaság a létrehozni kívánt társaság elıtársaságaként mőködhet. Az elıtársaság üzletszerő gazdasági tevékenységet a cégbejegyzési kérelem benyújtása után folytathat, a cégbírósághoz való „bejelentkezésre” a Ctv. 30 napos határidıt állapít meg ˙(a mielıbbi bejelentkezés a társaság tagjainak amúgy is érdeke). Az elıtársasági jelleget az elıtársaság iratain, szerzıdésein egyértelmően „bejegyzés alatt” (b.a.) toldattal fel kell tüntetni. Az elıtársaságra a „végleges” társaságra vonatkozó szabályokat kell a törvényben meghatározott kivételekkel alkalmazni, az elıtársaság tehát taggyőlést tarthat, vezetı tisztségviselıi ügyleteket köthetnek stb. A korlátozásokat a Gt. 16. §-a tartalmazza, amely szerint például a tagok személyében nem lehet változás, a társasági szerzıdés nem módosítható, hatósági engedélyhez kötött tevékenység nem folytatható stb. Az elıtársasági lét a jogerıs cégbejegyzésig, illetve a cégbejegyzés jogerıs elutasításáig tart. Ha a társaságot bejegyzik, az elıtársaság automatikusan végleges társaságként folytatja mőködését. Ha a társasági szerzıdés valamilyen ok miatt törvénysértı és a cégbíróság a bejegyzést elutasítja, az elıtársaság haladéktalanul köteles mőködését megszüntetni. Az elıtársasági lét alatt kötött ügyletekért ez esetben a tagok az adott társasági formára vonatkozó szabályok szerint kötelesek helytállni. Ha a tagok felelıssége

43

korlátozott és kielégítetlen tartozások maradnak fenn, ezekért a megszőnt elıtársaság vezetı tisztségviselıi korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. ad d)-e) A cégbejegyzési nem peres eljárást a cégbíróság folytatja le, a Ctv. szabályai szerint. A cégbejegyzési eljárásban jogi képviselı igénybevétele kötelezı, okirati bizonyításon kívül más bizonyításnak helye nincs. A 2006-os Gt. jelentısen megrövidítette a bejegyzési eljárást [Ctv. 44-49. §]. A cégbíróságnak a bejegyzési kérelmet 3 munkanapon belül alaki szempontból meg kell vizsgálnia. Hiánypótlásra a kérelmet a beadástól számított 8 munkanapon belül lehet visszaadni. Végül a cégbíróság a kérelem benyújtását követı 15 munkanapon belül köteles érdemi döntést hozni a kérelem teljesítésérıl vagy elutasításáról. Ha a cégbíróság ezt a határidıt elmulasztja, a cégbíróság vezetıjének 3 munkanapon belül intézkednie kell a kérelem elbírálásáról. Ha ez sem történik meg, a harmadik napot követı munkanapon a cégbejegyzés a kérelem szerinti tartalommal a törvény erejénél fogva létrejön. A 2006-os Gt. alapvetı újdonsága, hogy a Ctv. mellékletében négy szerzıdésmintát tartalmaz – egyet a kkt.-ra, egyet a bt.-re, kettıt a kft.-re (többszemélyes-egyszemélyes kft.). Ha a társulóknak megfelel a minta, azt adataikkal kitöltik és ez esetben a Ctv. 48-49. §-ában szabályozott egyszerősített cégeljárásra kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a kérelmet 8 munkanapon, az elektronikus úton benyújtott kérelmet pedig 2 munkanapon belül el kell bírálni. A minta tartalmához a társulók nem nyúlhatnak hozzá, változatlan tartalommal kell átvenniük. A minta a legegyszerőbb törvényi kötelezı megoldásokat tartalmazza – sok mikro- és kisvállalkozásnál azonban a tagok számára ez elégséges, megfelelı. A bejegyzı végzés jogerıre emelkedésével végzıdik a gazdasági társaság keletkezése. A Gt. 16. §-a szerint a társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel a bejegyzés napjával jön létre. A cégbejegyzést elutasító végzés ellen a kérelmezı fellebbezhet, a bejegyzı végzés ellen fellebbezésnek nincs helye, de az ügyész, illetve a jogi érdekelt a végzés hatályon kívül helyezése iránt pert indíthat a bejegyzı végzés Cégközlönyben való megjelenésétıl számított 30 napos jogvesztı határidın belül. Az üzleti élet biztonsága megköveteli, hogy amennyiben a gazdasági társaságot a cégjegyzékbe jogerısen bejegyezték, úgy a társasági szerzıdés érvénytelenségére csak szélsıségesen kivételes esetekben lehessen hivatkozni. Ezt igényelte a tagállamoktól az Európai Unió 1. számú társasági jogi irányelve is. Ennek a követelménynek a Ctv. 69. §-a tesz eleget, amely az érvénytelenségi per megindítását egyrészt a bejegyzı végzés Cégközlönyben való megjelenésétıl számított 6 hónapos jogvesztı határidıhöz köti, másrészt a Gt. 12. § (4) bekezdése tételesen meghatározza azt az öt okot, amelyek alapján a bíróság a jogerıs cégbejegyzı végzés ellenére a társasági szerzıdést érvénytelenné nyilváníthatja (pl. a tevékenységi kör jogellenes). A társasági szerzıdés érvénytelenségére egyébként a jogerıs cégbejegyzésig a Ptk. érvénytelen szerzıdésekre vonatkozó általános szabályait kell alkalmazni (pl. semmis szerzıdésnél az eredeti állapot lehetséges visszaállítása stb.).

B. A társasági szerzıdés módosítása

A polgári jog általános szabálya, hogy mivel a szerzıdést a felek kölcsönös akaratából kötötték, a szerzıdés módosításához is valamennyi fél beleegyezése szükséges. Ezen általános szabály alól tesz kivételt a Gt. 18 §-a, amely kimondja, hogy amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a társasági szerzıdés módosításáról a társaság legfıbb szerve (taggyőlés) is határozhat és a tagok aláírására nincs szükség. A taggyőlés ráadásul általában a jelen lévık háromnegyedének háromnegyedes többségével is döntést hozhat a szerzıdésmódosításról. A két kivétel: a) kkt.-bt. esetén egyhangú döntés szükséges, b) a cégnév, a székhely (telephely, fióktelep) és a tevékenységi kör módosításáról egyszerő szótöbbséggel is dönteni lehet, sıt a társasági szerzıdés felhatalmazhatja az ügyvezetést, hogy taggyőlési döntés nélkül is meghozza ezeket az egyszerő módosítási döntéseket. A szerzıdésmódosítás cégjogilag az ún. változásbejelentési eljárás útján történik, amelyre a cégbíróság fıszabályként az alapítási eljárás szabályait alkalmazza (Ctv. 50. §). A módosítás így általában a cégbejegyzéssel, a bejegyzés napjával (és nem a taggyőlés idıpontjában) valósul meg. Ezen szabály alól azonban a Ctv. kivételeket is megállapít, például a kft. ügyvezetıjének visszahívása és az új ügyvezetı kinevezése már a taggyőlés napjától hatályos stb.

C. Átalakulás

44

Az átalakulás lényege: társasági formaváltás [Gt. 67. § (1) bekezdés] egyetemes jogutódlással. A régi társasági forma megszőnik, és a megszőnés pillanatában – amikor is a régi társaságot a cégbíróság törli a cégjegyzékbıl és az újat bejegyzi – új társaság keletkezik (pl. kft.-bıl rt. vagy fordítva). Gazdasági társaság a Gt. szerint más gazdasági társasággá, valamint egyesüléssé alakulhat át. Szövetkezet a szövetkezetekrıl szóló 2006. évi X. törvény szabályai szerint alakulhat át gazdasági társasággá, gazdasági társaság szövetkezetté nem alakulhat át. Az átalakulás egyszerre a régi társaság megszőnése és az új társaság megalapítása. A Gt. 69. §-a szerint az átalakulásra a Gt. VI. fejezetében [Gt. 69-76. §] foglalt szabályokon túlmenıen az alapítás szabályait kell mögöttes jogterületként alkalmazni. Felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt álló gazdasági társaság nem alakulhat át, az átalakulási folyamatban elıtársaság nincs, az átalakulóban lévı társaságnak iratain az átalakulás tényét jeleznie kell. Az átalakulás útján létrejövı új társaságra átszáll a megszőnt társaság összes joga és kötelezettsége [Gt. 70. §], ideértve a hatósági engedélyeket és a munkajogi jellegő jogokat és kötelezettségeket is (munkaszerzıdések, kollektív szerzıdés). A gazdasági társaság legfıbb szervének az átalakulásról fıszabályként két alkalommal kell döntenie. Az elsı döntés elvi jellegő. Egyetértı döntés esetén a társaság vezetı tisztségviselıi elkészítik az átalakulni kívánó gazdasági társaság vagyonmérleg-tervezeteit, amelyeket könyvvizsgálóval (ha pedig a társaságnál felügyelıbizottság mőködik, a felügyelı-bizottsággal is) ellenıriztetni kell. A vagyonmérleget auditáló könyvvizsgáló nem lehet a társaság „rendes” könyvvizsgálója. A vagyonmérleg-tervezetek alapján meg kell határozni az átalakulás útján létrejövı társaság törzs(alap)tıkéjét és az egyes tagokra esı vagyonhányadot, az „új társaságban” részt venni nem kívánó tagokkal pedig el kell számolni. Az átalakulás elhatározásáról a Cégközlönyben két egymás után megjelenı számban közleményt kell megjelentetni. Az átalakulási közlemény arra szolgál, hogy a fennálló le nem járt követelések jogosultjai a második közlemény megjelenésétıl számított 30 napon belül a társaságtól biztosítékokat követelhessenek. Bonyolultabb átalakulásoknál a vagyonmérleg-tervezetek mellett a Gt. átalakulásiterv-készítési kötelezettséget is elıír [Gt. 71-72. §]. A társasági szerzıdés azonban eltérhet a kettıs – elvi és konkrét döntési konstrukciótól, és úgy is dönthet, hogy egy ülésen döntenek az átalakulásról. Az átalakulás cégbejegyzése után mind a megszőnı, mind az új társaságra nézve 90 napon belül végleges vagyonmérleget kell készíteni.

D. Egyesülés, szétválás

Egyesülés, ha több gazdasági társaság összeolvad, vagy ha egy vagy több társaság egy másik társaságba beolvad. Szétválás, ha egy gazdasági társaság több társasággá bomlik (különválás), vagy ha egy társaság valamely része önálló társasággá válik (kiválás). Az egyesülésre, és a szétválásra általában az átalakulás szabályait kell megfelelıen alkalmazni. Az alapvetı kivétel, hogy az egyesülésnél és a szétválásnál az érintett társaságoknak, illetve tagjaiknak egyesülési, illetve szétválási szerzıdést kell kötniük [Gt. 77-86. §]. Szétválás esetén az eddigi formától eltérı társasági forma is választható (pl. két kft. egyesül és az új társaság formája rt. lesz). Mivel a társaságok egyesülése versenykorlátozó hatással járhat, az eljárás során a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tartalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény szabályai szerint esetlegesen be kell szerezni a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét [Gt. 77. §].

E. Jogutód nélküli megszőnés

A jogutód nélküli megszőnésnek lényegében négy nagy esetköre van: a) a társaságot tagjai önkéntesen szüntetik meg a legfıbb szerv határozata alapján végelszámolással, ezzel egyenértékő eset, ha a tagok a társasági szerzıdésben eleve meghatározott idıre hozták létre a társaságot; b) bírósági felszámolást elrendelı ítélet alapján; c) cégbírósági érdemi döntés alapján; d) törvényben meghatározott speciális okból. A jogutód nélküli megszőnés teljes megszőnést jelent, az esetleges késıbbi követeléseket a társasággal szemben már nem lehet érvényesíteni.

45

ad a) A társaság tagjai már a társasági szerzıdésben is rendelkezhetnek a társaság megszőnésérıl úgy, hogy a társaságot meghatározott idıtartamra hozzák létre, vagy a szerzıdésbe más megszüntetési feltételt építenek be. A határozatlan idıre szóló társasági szerzıdés esetén is, a társaság legfıbb szerve a tagok legalább háromnegyedes többségével hozott döntésével elhatározhatja a társaság jogutód nélküli megszüntetését (kkt. és bt. esetében egyhangú határozat kell). Ez esetben a Ctv. VIII. fejezetében szabályozott végelszámolási eljárásra kerül sor. A végelszámolót fıszabályként a taggyőlés jelöli ki [Ctv. 99. §], aki általában a társaság valamely vezetı tisztségviselıje. A kkt. és a bt. esetében gyorsított, „egyszerősített” végelszámolásra kerülhet sor. A végelszámolási eljárás során beszedik a kintlévıségeket, kielégítik a követeléseket, és a fennmaradó vagyont a társasági szerzıdésben szabályozott módon (általában vagyonaránylagosan) szétosztják a társaság tagjai között. A tagok felelıssége a megszőnt társaság kötelezettségeiért az ötéves elévülési idın belül attól függ, hogy az adott gazdasági társaság a tagok korlátozott felelısségével mőködött vagy sem. A kft. és az rt. esetében a felelısség csak a tagnak (részvényesnek) juttatott vagyon erejéig áll fenn. Ha azonban a tagok felelıssége a társaság tartozásaiért korlátlan volt, az elévülési idın belül a megszőnt társaság kötelezettségeiért korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. ad b) Ha egy gazdasági társaság tartósan fizetésképtelen, az 1991. évi IL. törvény szabályai szerint csıd-, illetve felszámolási eljárást folytat le vele szemben a bíróság („rendes” polgári bíróság, nem a cégbíróság). A felszámolási eljárás végén a bíróság jogerıs ítéletben mondja ki a társaság felszámolás útján való megszőnését. Ezen bírói ítélet alapján a cégbíróság törli a társaságot a cégjegyzékbıl. c) A cégbíróság két esetben szüntetheti meg a társaságot:

− Súlyos és ismételt törvénysértés esetén, a törvényességi felügyeleti eljárás eredményeként a cégbíróság „feloszlatja” a gazdasági társaságot, azaz megszőntnek nyilvánítja [Ctv. 81. §(6) bekezdés]. Ez esetben a cégbíróság folytatja le a végelszámolási eljárást (kényszer-végelszámolás [Gt. 84. §]).

− A cégbíróság a nem mőködı ún. fantomcéget hivatalból törli a cégjegyzékbıl [Ctv. 89-93. §], azaz megszüntetésre irányuló eljárás eredményeként törli a társaságot a cégjegyzékbıl. Megszüntetésre irányuló eljárásnak nincs helye, ha a gazdasági társaságnak tartozásai vannak, mert akkor le kell folytatni a felszámolási eljárást. Ha a megszüntetett társaság után vagyon maradt fenn, illetve utóbb vagyon kerül elı, errıl a cégbíróság a Ctv. szabályai szerint vagyonrendezési eljárás keretében rendelkezik [Ctv. 119-124. §].

d) Mind a Gt. általános része, mind az egyes társaságokról szóló rendelkezések ismernek sajátos megszüntetési okokat. Például a kkt. vagy a bt. megszőnik, ha a tagok száma egyre csökken, és hat hónap alatt új tag nem lép be a társaságba. Mind a négy esetben a gazdasági társaság a cégjegyzékbıl való törléssel, a törlés napjától szőnik meg [Gt. 53. § (2) bekezdés].

2.3. A gazdasági társaság szervei A gazdasági társaság szervei a következık: a) a társaság legfıbb szerve, amelyet tág értelemben taggyőlésnek nevezhetünk; b) a társaság ügyintézı szerve: vezetı tisztségviselık, rt.-nél pedig kollektív vezetı szervként fıszabályként az igazgatóság; c) a társaság tulajdonosi ellenırzési szerve: felügyelıbizottság; d) a társaság eredmény-beszámolójának ellenırzı szerve: könyvvizsgáló. A társaság a négy szervtípus mellett elvileg más szerveket is létrehozhat, például tanácsadó testületet, állandó vagy ad hoc bizottságot, de ezek a Gt. szerinti szervek hatáskörét, felelısségét nem érintik [Gt. 19. § (6) bekezdés]. A nyilvánosan mőködı rt.-nél maga a Gt. hoz létre többletszervet, nevezetesen a felügyelıbizottságot segítı audit bizottságot [Gt. 311. §].

A. A társaság legfıbb szerve

A társaság legfıbb szerve a tagokból, és csak a tagokból áll, és tág értelemben taggyőlésnek nevezhetı. Azért tág értelemben, mert a Gt. csak a kft.-nél és az egyesülésnél beszél taggyőlésrıl kifejezetten. A kkt. és a bt. esetében a legfıbb szerv elnevezése a tagok győlése, az rt.-nél pedig az elnevezés hagyományosan közgyőlés [Gt. 19. §]. Ugyanakkor – függetlenül az elnevezéstıl – a társaság

46

legfıbb szerve a tagok összessége, a tagok közössége, amelynek ülését a következıkben általánosan taggyőlésnek nevezzük. A magyar jogban a társaság legfıbb szerve, azaz az elızı értelemben vett taggyőlés a társaság ún. stratégiai döntéshozatali szerve. Ez következik abból is, hogy az egyes társasági formákra vonatkozó Gt.-beli rendelkezések a taggyőlés kizárólagos hatáskörébe utalják a társaság mőködésével összefüggı legalapvetıbb kérdéseket – például a társasági szerzıdés módosítása, tıkeemelés, tıkeleszállítás, átalakulás, az eredmény-beszámoló elfogadása stb. [Gt. 19. § (3) bekezdés]. Ebbıl viszont az is következik, hogy a taggyőlés operatív ügyvezetési kérdésekkel kizárólag akkor foglalkozhat, ha ezt a társasági szerzıdés kifejezetten a taggyőlés hatáskörébe utalta, tudniillik az ügyvezetés hatáskörét a taggyőlés fıszabály szerint nem vonhatja el [Gt. 22. § (5) bekezdés]. A taggyőlés és az operatív vezetés elkülönülését az is mutatja, hogy a vezetı tisztségviselık és a felügyelı-bizottsági tagok a taggyőlés jogszabálysértı határozataival szemben bírósághoz fordulhatnak. A Gt. 19-20. §-a a taggyőléssel kapcsolatos legalapvetıbb szabályokat határozza meg (összehívás rendje, napirend, határozatképesség, szavazati jog stb.). A taggyőlésen minden tag jelen lehet és felszólalhat, a szavazati jogot azonban a társasági szerzıdésben korlátozni lehet (pl. a részvényes osztalékelsıbbségi részvény fejében lemondhat szavazati jogáról). A szavazati jog a gazdasági társaságoknál általában a vagyoni részesedés mértékéhez igazodik (de ez diszpozitív szabály, lehet fejenként egyenlıen is szavazni). A határozatokat a határozatképes taggyőlés fıszabályként a jelenlévık egyszerő (vagyonaránylagos) szótöbbségével hozza, a törvény azonban ettıl többször eltérıen rendelkezik, így minısített többséget ír elı a Gt. a társasági szerzıdés módosításának legtöbb esetében. A Gt.-ben a minısített többség általában a határozatképes taggyőlésen jelenlévık szavazatainak háromnegyede. A modern társasági jogokhoz igazodva a Gt. 19. § (4) bekezdése kimondja, hogy egyszemélyes társaságnál nem kell tag(köz)győlést tartani (a klasszikus társasági jogokban kellett, de pl. a jegybanktörvény szerint az MNB Rt.-nél jelenleg is közgyőlést kell tartani). Az egyszemélyes kft.-nél és rt.-nél a taggyőlés döntését az alapító (egyedüli tag – részvényes) írásbeli határozata pótolja. A taggyőlés döntéseit fıszabályként ülésén hozza meg, de a társasági szerzıdés a Gt. 20. §-a alapján módot adhat arra, hogy

− a tagok az ülésen való személyes részvétel helyett tagsági jogaikat elektronikus hírközlı eszközök igénybevételével gyakorolják (pl. az rt.-nél konferencia-közgyőlést tartsanak);

− ülés tartása nélkül hozzanak döntést a társasági szerzıdésben meghatározott bizonyítható módon (ún. levélszavazás). Az eredménybeszámolóról azonban csak ülésen lehet dönteni.

B. A gazdasági társaság ügyvezetése

A gazdasági társaság ügyvezetését a vezetı tisztségviselık látják el, kivéve a részvénytársaságot, ahol (két késıbb tárgyalandó kivétellel) az igazgatóság, mint testület az ügyvezetı szerv, és az igazgatóság tagjai minısülnek vezetı tisztségviselıknek [Gt. 22. §]. Vezetı tisztségviselı a kkt.-nál és a bt.-nél a társasági szerzıdésben az ügyvezetésre feljogosított tag (tagok), mint üzletvezetık, a kft.-nél az egy vagy több ügyvezetı. Az egyesülésnél a vezetı tisztségviselı általában az igazgató, de a társasági szerzıdés kollektív ügyvezetı szervezet, igazgatóságot is létrehozhat. A vezetı tisztségviselıkre vonatkozó fı szabályok a Gt.-ben a következık: a) Vezetı tisztségviselı fıszabályként csak természetes személy lehet, a feladat csak személyesen látható el e tevékenységben és képviseletnek helye nincs [Gt. 22. § (3) bekezdés]. A kivétel a kkt. és a bt., ahol a jogi személy tag is feljogosítható üzletvezetésre. b) Vezetı tisztségviselıvé egy személy több társaságnál is megválasztható (az 1988-2006ig hatályban lévı adminisztratív korlátozások megszőntek). c) Ha a törvény kivételt nem tesz, a vezetı tisztségviselıket a tag(köz)győlés választja meg. Alapvetı kivétel az alapítás stádiuma, amikor is a vezetı tisztségviselıket a társasági szerzıdésben kell kijelölni. A kivételre példa még, amikor a zártkörően mőködı rt.-nél és a kft.-nél a Gt. 37. §-a alapján a felügyelıbizottság nevezi ki az igazgatóságot (ügyvezetıt), ha ezt a rendelkezést az alapszabály (társasági szerzıdés) tartalmazza. d) A vezetı tisztségviselıi megbízás fıszabályként határozott idıre, de legfeljebb öt évre szól. A társasági szerzıdés lehetıvé teheti, hogy a vezetı tisztségviselıt határozatlan idıre válasszák.

47

e) A vezetı tisztségviselıkkel szemben a Gt. széles körő összeférhetetlenségi követelményeket állapít meg (büntetıjogi oldalról, a felszámolás vagy a hivatalbóli törlés miatt, más társasági tisztség, felügyelı-bizottsági tagság ellátása miatt stb.). f) A vezetı tisztségviselıi jogviszony sajátos polgári jogi megbízási jogviszony, amely a megválasztással és az elfogadással jön létre, illetve visszahívással vagy lemondással bármikor mindkét oldalon megszüntethetı. Erre a jogviszonyra a Ptk. megbízási szerzıdésre vonatkozó szabályait kell mögöttes jogterületként alkalmazni [Gt. 22. § (2) bekezdés]. A vezetı tisztségviselıvé választás tehát nem hoz létre munkaviszonyt, sıt a 2006-os Gt. valamennyi társasági formára nézve megtiltja e jogviszony munkaviszony keretében való ellátását. Munkaviszonyt persze a vezetı tisztségviselı is létesíthet a társasággal, de az esetleges, például igazgatói munkaviszony a vezetı tisztségviselıi jogviszonytól elválik és külön is bírálandó el (ún. kettıs fedelő jogviszony). Ez abból is látszik, hogy a munkaszerzıdés alapján a munkavállalónak mindig jár bér, a vezetı tisztségviselıi tevékenység pedig ingyenesen és díjazás fejében egyaránt ellátható. g) A vezetı tisztségviselı önfelelısségő. Ez azt jelenti, hogy az ügyvezetés körében – ha törvény kivételt nem tesz – nem utasítható sem a tagok, sem munkáltatója által és hatáskörét sem lehet elvonni. (Nem ez a helyzet az egyszemélyes társaságnál, ahol lehet írásban utasítást adni, de ez mentesíti a tisztségviselıt a felelısség alól.) A Gt. 30. § (1) bekezdése kimondja: a vezetı tisztségviselık az ügyvezetést az ilyen tisztséget betöltı személyektıl elvárható gondossággal, a gazdasági társaság érdekeinek elsıdlegessége alapján (tehát a társaság érdekei megelızhetik a tagok érdekeit!) kötelesek ellátni. A Gt. a vezetı tisztségviselıknek csak a gazdasági társasággal szembeni kártérítési felelısségérıl rendelkezik (külsı személyek, illetve a tagok tehát a tisztségviselıket közvetlenül nem perelhetik, elıször a társaság ellen kell fordulniuk), kimondva, hogy a vezetı tisztségviselık a jogszabályok, a társasági szerzıdés, a taggyőlés határozatainak és az ügyvezetési kötelezettségek vétkes (szándékos, gondatlan) megszegésével a társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelnek a társasággal szemben. Ez a felelısség együttes cégjegyzés vagy testületi döntés esetén egyetemleges. A társaság által harmadik személyeknek (ide tartoznak a tagok, a befektetık és a hitelezık is) okozott károkért a társaság felel, amely ezután fordulhat a vezetı tisztségviselı ellen. Ha kollektív ügyvezetı szerv határozata okozta a kárt, az azt megszavazó vezetı tisztségviselık felelnek egyetemlegesen a kárért. A Gt. 29. § (5) bekezdése a felelısségi kérdések tisztázása érdekében bevezette a felmentvény intézményét. Ha ezt a társasági szerzıdés lehetıvé teszi, úgy az eredménybeszámolót tárgyaló taggyőlés értékeli a vezetı tisztségviselık teljesítményét és ha azt megfelelınek találja, részükre felmentvényt ad. Felmentvény esetén e vezetı tisztségviselı felelıssége utóbb csak akkor állapítható meg, ha a jelentésben foglalt adatok hibásak vagy hiányosak voltak. h) A társaság törvényes képviselıje a külsı vagyoni forgalomban, de a társaság munkavállalóival szemben is a társaság vezetı tisztségviselıje. A tisztségviselı a társaságot írásban ún. cégjegyzés útján képviseli [Gt. 29. §]. Minden vezetı tisztségviselı elvileg jogosult a cégjegyzésre, de cégjegyzési jogát a társasági szerzıdés korlátozhatja, például az önálló cégjegyzési jog helyett együttes cégjegyzési jogot írhat elı. A cégjegyzés azt jelenti, hogy a társaság iratain a társaság képviseletére jogosultak az iratokat a társaság cégneve alatt saját névaláírásukkal látják el. Az aláírásnak meg kell felelnie az ún. aláírási címpéldánynak (hivatalos cégaláírási nyilatkozat). A vezetı tisztségviselık a társaság munkavállalóit cégjegyzésre jogosíthatják fel. Amíg a vezetı tisztségviselı – ha a társasági szerzıdés nem korlátozza – egyedül ír alá, a munkavállalók cégjegyzése érvényességéhez két jogosult együttes aláírására van szükség. i) Sajátos társasági vezetı a cégvezetı, aki ugyan nem vezetı tisztségviselı, de rá általában a vezetı tisztségviselıkre vonatkozó szabályok az irányadók [Gt. 29. § (3) bekezdés]. A cégvezetı munkavállaló, akit a taggyőlés (nem a társasági szerzıdés) általános és önálló képviseleti (cégjegyzési) joggal ruház fel. Elvileg egy társaságnál több cégvezetı is mőködhet, és telephelyeken is mőködhet cégvezetı. Megjegyezzük, hogy fıleg az rt.-nél különleges ügyvezetési formák találhatók. Az egyik a következı pontban tárgyalandó ún. irányító felügyelıbizottság. A zártkörően mőködı rt.-nél emellett mód van egyszemélyes ügyvezetésre, amikor is a vezérigazgató gyakorolja az igazgatóság hatáskörét [Gt. 247. §]. Végül a nyilvánosan mőködı rt.-knél lehetıség nyílik az igazgatóság és a felügyelıbizottság kettıs rendszere helyett az angol-amerikai egységes irányítási rendszer (Board-rendszer) választására, amelyet a magyar Gt. 308. §-a igazgatótanácsnak nevez.

48

C. Felügyelıbizottság

A magyar jog általában (a nyilvánosan mőködı rt. kivételével) nem ismeri az angol-amerikai egységes Board-ot, hanem elkülöníti az operatív ügyvezetéstıl a tulajdonosi ellenırzés szerveként a felügyelıbizottságot. A felügyelıbizottság tehát egyfelıl a tulajdonosi ellenırzés szerve (a tagok, a társaság legfıbb szerve részére ellenıriz), másfelıl általános ellenırzı szerv, elvileg a társaság bármely ügyét megvizsgálhatja, vele szemben nincs üzleti titok. Az ügyvezetés köteles a felügyelıbizottságnak valamennyi iratot rendelkezésére bocsátani, a kért felvilágosítást teljes terjedelemben megadni [Gt. 35. § (2) bekezdés]. A felügyelıbizottság testület, tagjainak számát a Gt. 3-15 fı között állapítja meg. A felügyelıbizottsági tagokat a tag(köz)győlés választja meg, ugyanúgy határozott idıre, mint a vezetı tisztségviselıket (az idıtartam eltérı is lehet). A felügyelıbizottsági tagokat – ha a társasági szerzıdés ezt a vezetı tisztségviselık esetében is lehetıvé teszi – határozatlan idıre is meg lehet választani. A felügyelıbizottság elnökét – ha ezt a taggyőlés nem vonja saját hatáskörébe – a felügyelıbizottság választja meg tagjai közül, a felügyelıbizottság ügyrendjét a tag(köz)győlés hagyja jóvá [Gt. 34-36. §]. A felügyelıbizottság a magyar társasági jogban általában fakultatív szerv, a társulók dönthetnek felállításáról a társasági szerzıdésben. Kötelezı a felügyelıbizottság a) minden nyilvánosan mőködı részvénytársaságnál, ha nem egységes irányítási rendszerben mőködik; b) a zártan mőködı részvénytársaságnál, ha a szavazati jogok 5 %-ával rendelkezı részvényesek ezt kívánják; c) bármely gazdasági társaságnál, ha a társaság teljes munkaidıben foglalkoztatott munkavállalóinak száma éves átlagban a 200 fıt meghaladja; d) ha ezt külön törvény, például a köztulajdon védelme érdekében elıírja. Az eredménybeszámolóról a közgyőlés csak a felügyelıbizottság írásbeli véleménye birtokában határozhat, a társasági szerzıdés bármely üzletpolitikai jelentés elızetes megvizsgálását a felügyelıbizottság hatáskörébe utalhatja. Az ügyvezetés és a felügyelıbizottság a magyar társasági jogban fıszabályként egymás mellé rendelt társasági szervek, véleményük tehát egymástól eltérhet, vita esetén a közös felettes, a taggyőlés dönt. Ha azonban a felügyelıbizottság megítélése szerint az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba, a társasági szerzıdésbe, a taggyőlés határozatába ütközik, vagy „egyébként” sérti a gazdasági társaság vagy a tagok érdekeit, a felügyelıbizottság jogosult a társaság taggyőlése rendkívüli ülésének összehívására (a rendes taggyőlést a vezetı tisztségviselık hívják össze [Gt. 35. § (4) bekezdés]). A felügyelıbizottság tagjai korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben az ellenırzési kötelezettségeik megszegése által a társaságnak okozott károkért [Gt. 36. § (4) bekezdés]. A felügyelıbizottságban általában csak „külsı személyek” vehetnek részt, tehát vezetı tisztségviselık (hozzátartozóik), illetve a társaság munkavállalói nem. Ez alól kivétel az ún. dolgozói participáció a Gt. 38-39. §-ában szabályozott intézménye, azaz a társaság munkavállalóinak a felügyelıbizottságba való intézményes bevonása a „nagyvállalatoknál”. Nagyvállalatnak minısül minden gazdasági társaság (tehát nemcsak az rt. és a kft.), amelynek a teljes munkaidıben foglalkoztatott munkavállalói száma éves átlagban a 200 fıt meghaladja. Az ilyen társaságoknál a felügyelıbizottság tagjainak egyharmadát a társaság dolgozói közül az üzemi tanács jelöli. (Ezeknél a vállalatoknál kötelezıen mőködik üzemi tanács.) Tört szám esetén az egyharmadot a dolgozókra kedvezıbb számítási móddal kell megállapítani (pl. 8 tagú felügyelıbizottságnál 3 munkavállalói küldött). A munkavállalói küldöttek egyenjogúak a felügyelıbizottság többi tagjával, közülük akár a felügyelıbizottság elnöke is megválasztható. Ha a felügyelıbizottsági tagságért díjazás jár, a munkavállalói küldöttet ugyanolyan díjazás illeti meg, mint a felügyelıbizottság többi tagját. Az üzemi tanács jelöltjét a taggyőlés köteles megválasztani a felügyelıbizottság tagjává, kivéve, ha törvényes kizáró ok áll fenn vele szemben (pl. a vezetı tisztségviselı hozzátartozója). A munkavállalói küldöttet visszahívni is csak az üzemi tanács javaslatára lehet. Ha azonban a küldött munkaviszonya a társasággal megszőnik, a felügyelıbizottsági tagsága is megszőnik. A 2006-os Gt. jelentıs újítása, hogy a munkavállalói participációt diszpozitív intézménnyé tette. Az üzemi tanács ugyanis a társaság ügyvezetésével kötött megállapodással más gazdasági elıny fejében „lemondhat” participációs jogairól (pl. béremelés, szociális-jóléti szolgáltatások).

49

A felügyelıbizottság általános konstrukciójától eltér az ún. irányító felügyelıbizottság a Gt. 37. §-ában szabályozott intézménye. A kft.-nél és a zártkörően mőködı rt.-nél a társasági szerzıdés (alapszabály) úgy is rendelkezhet, hogy a tag(köz)győlés csak a felügyelıbizottságot választja meg és a felügyelıbizottság nevezi ki a vezetı tisztségviselıket, illetve az igazgatóságot. Ebben az esetben a társasági szerzıdés meghatározhatja azon ügyeket, amelyekben az igazgatóság csak a felügyelıbizottság elızetes jóváhagyásával hozhat döntéseket.

D. A könyvvizsgáló jogállása

A könyvvizsgáló lényegében hármas kötöttségben tevékenykedik: a) egyéni vagy társas vállalkozó (könyvvizsgáló cég), amely polgári jogi megbízási szerzıdést köt a társaság ügyvezetésével a könyvvizsgálat elvégzésére; b) a társaság tag(köz)győlése által választott társasági szerv; c) közérdekvédelmi feladatot lát el az állam irányában. A könyvvizsgálói tevékenység többirányú, általános jelleggel az 1997. évi LV. törvény rendelkezik róla. A Gt. csak a társaság könyvvizsgálójaként a cégjegyzékbe bejegyzett könyvvizsgálóval foglalkozik, a könyvvizsgálói jogállás részletei a könyvvizsgálói törvény mellett a számviteli törvényre (2000. évi C. törvény) tartoznak. A társasági könyvvizsgáló alapfeladata az éves eredménybeszámoló (mérleg) pénzügyi ellenırzése (ún. auditálás). A társaság könyvvizsgálójának az választható meg a társaság taggyőlése által, aki a könyvvizsgálók nyilvántartásában szerepel. A hivatkozott 1997-es könyvvizsgálói törvény szerint a könyvvizsgáló egyéni vállalkozó, illetve társaság egyaránt lehet. Ha könyvvizsgáló társaságot választ a taggyőlés a társaság könyvvizsgálójának, úgy a társaság mellett meg kell választani azt a személyt is, aki a könyvvizsgáló cég részérıl a könyvvizsgálatért személyében is felelıs. Ez a személy lehet a könyvvizsgáló társaság tagja, vezetı tisztségviselıje vagy munkavállalója egyaránt. A társaság könyvvizsgálóját a tag(köz)győlés választja a vezetı tisztségviselıkhöz hasonlóan határozott idıre, de legfeljebb öt évre. A megválasztás után a könyvvizsgálóval a társaság ügyvezetése köt a könyvvizsgálatra polgári jogi megbízási szerzıdést. Ezt a szerzıdést 90 napon belül meg kell kötni, mert egyébként új könyvvizsgálót kell választani. A könyvvizsgáló – a felügyelıbizottsághoz hasonlóan – általában fakultatív szerv, a tagok a társasági szerzıdésben szabadon dönthetnek úgy, hogy szükségük van-e könyvvizsgálóra vagy nincs. A Gt. 40. §-a szerint azonban kötelezı a könyvvizsgáló választása

− minden részvénytársaságnál; − minden olyan esetben, amikor ezt a számviteli törvény elıírja.

A könyvvizsgáló alapfeladata, hogy a számviteli törvény szabályai szerint ellenırizze a gazdasági társaság eredménybeszámolójának mind a valódiságát, mind a jogszabályszerőségét. A mérleg ún. auditálását a könyvvizsgáló a társaság menedzsmentje által összeállított mérleg, illetve az ún. teljességi nyilatkozat alapján végzi. (A teljességi nyilatkozat a társaság menedzsmentjének nyilatkozata arról, hogy a mérleg elbírálásához szükséges összes dokumentációt a könyvvizsgáló rendelkezésére bocsátotta.) A könyvvizsgáló - vagy auditálja a mérleget, azaz a mérlegre rávezetett záradékban azt valósnak és jogszabályszerőnek minısíti; - vagy elutasítja az auditot; - vagy ún. korlátozásokkal auditál. A könyvvizsgáló nyilatkozata alapján terjeszti a társaság ügyvezetése – a felügyelıbizottság véleményével – az eredménybeszámolót a taggyőlés elé. A könyvvizsgáló véleményének meghallgatása nélkül az eredménybeszámolóról a taggyőlés nem dönthet, de a taggyőlést természetesen a könyvvizsgáló véleménye nem köti. Feladata elvégzése érdekében a könyvvizsgáló a társaság bármely iratát megtekintheti, a vezetı tisztségviselıktıl, munkavállalóktól felvilágosítást kérhet, megvizsgálhatja a társaság bankszámláját, szerzıdéseit [Gt. 43. §]. A könyvvizsgáló közérdekvédelmi funkciója elsısorban abból áll, hogy ha olyan tényt észlel, amely arra utal, hogy a gazdasági társaság vagyoni helyzetében jelentıs negatív hatás várható vagy a vezetı tisztségviselık sértik a társaság érdekeit, kérnie kell a taggyőlés összehívását. Ha az ügyvezetés nem hívja

50

össze a taggyőlést vagy a taggyőlés nem hoz a jogszabályoknak megfelelı döntést, a könyvvizsgáló köteles a társaság felett a törvényességi felügyeletet ellátó cégbíróságot értesíteni [Gt. 44. §].

2.4. Tagok érdekvédelme, kisebbségvédelem, hitelezıvédelem

A. Tagok individuális érdekvédelme

A Gt. 45. §-a szerint a gazdasági társaság bármely tagja a bíróságnál (nem a cégbíróságnál!) keresettel megtámadhatja a gazdasági társaság bármely szervének jogszabálysértı határozatát. Jogszabálysértınek minısül a társasági szerzıdésbe ütközı határozat is. A megtámadásra a Gt. jogvesztı határidıket állapít meg: a tudomásszerzéstıl számított 30, de legkésıbb a határozat meghozatalától számított 90 nap. A bíróság a határozatot nem változtathatja meg, de ha jogszabálysértı, hatályon kívül helyezi. Tagot a társaságból ki lehet zárni, de csak akkor, ha a társaságban maradása a társaság céljainak elérését nagymértékben veszélyeztetné [Gt. 47. §]. Részvénytársaságból részvényest, illetve a szavazatok háromnegyedével rendelkezı tagot nem lehet kizárni. Mivel kétszemélyes társaságból az egyik tag saját ügyében szavazati joggal nem rendelkezı másik tagot zárná ki, a Gt. 47. § (2) bekezdése a kizárás intézményét kétszemélyes társaságnál sem teszi lehetıvé. A kizárásról a társaság taggyőlése legalább háromnegyedes többséggel határoz. A határozat alapján 15 napos jogvesztı határidıvel a társaságnak kizárási pert kell indítania a bíróságnál. A kizárási perre a Gt. 48. §-a speciális eljárási szabályokat állapít meg a döntés meggyorsítása érdekében. A kizárásról érdemben a bíróság dönt: vagy elutasítja a társaság keresetét, vagy kizárja a tagot.

B. Kollektív kisebbségvédelem

A modern társasági jogok nemcsak individuális, hanem kollektív, azaz közös kisebbségvédelmi jogokat is adnak a tagoknak. A Gt. 49. § (1) bekezdése alapján általában a kollektív kisebbségvédelem a szavazatok legalább 5 %-ával rendelkezı tagokat illeti meg, de a törvény néhány esetben (pl. a konszernjogban) ennél alacsonyabban is meghatározza a kollektív kisebbségvédelem határát. Az alapvetı kollektív kisebbségvédelmi jogok a következık: a) Kérés, hogy a társaság legfıbb szervét hívják össze. Ha az ügyvezetés 30 napon belül nem tesz eleget a kérésnek, a rendkívüli taggyőlést a cégbíróság tőzi ki. b) Külön könyvvizsgálói vizsgálat kérése. Ezt a cégbíróság rendeli el és a cégbíróság jelöli ki az eljáró könyvvizsgálót is. c) Perindítás tag, vezetı tisztségviselı, felügyelıbizottsági tag, illetve könyvvizsgáló ellen, ha a társaság legfıbb szerve elvetette azt az indítványt, hogy a pert a társaság indítsa meg. Természetesen, ha a kisebbség indokolatlanul élt a fenti jogokkal, az okozott költségeket meg kell térítenie, egyébként e költségek a társaságot terhelik.

C. Hitelezıvédelem

A modern társasági jog védeni kívánja a hitelezıket (ide értve a beszállítókat, az alvállalkozókat, más közremőködıket is) a tagok korlátolt felelısségével való visszaélések ellen, az ún. csalárd csıd, illetve vállalatkiürítés lehetıségével szemben. A Gt. 50. §-a a gazdasági társaság jogutód nélküli megszőnésével kapcsolatban elvi éllel kimondja, hogy nem hivatkozhat korlátolt felelısségre az a tag (bt. kültagja, kft. tagja, részvényes), aki a társaság elkülönült jogi személyiségével a hitelezık rovására visszaélt. E felelısség elsısorban akkor áll fenn, ha a tagok korlátolt felelısségével mőködı társaság vagyonával a tagok sajátjukként rendelkeztek, illetve ha a vagyont saját vagy más személyek javára úgy csökkentették, hogy tudták, illetve kellı gondosság tanúsítása esetén tudniuk kellett volna, hogy ezáltal a társaság kötelezettségeit harmadik személyekkel szemben nem tudja teljesíteni. Az intézmény lényege tehát, hogy áttöri a kft.-nél, illetve az rt.-nél a tagok korlátolt felelısségét a joggal visszaélı tagra nézve (felelısségátvitel). Nyilván a társaság kiürítésérıl csak meghatározó részesedéső tag tud dönteni, ha több ilyen tag van, felelısségük korlátlan és egyetemleges.

51

A tagok korlátolt felelısségével mőködı társaságoknál emellett külön figyelmet kell fordítani a törzs(alap)tıke védelmére. Ezért a Gt. 51. §-a kimondja, hogy ha a kft., illetve rt. egymást követı két évben nem rendelkezik az adott társasági formára megállapított törvényes minimáltıkével (3 millió, illetve 20 millió Ft), úgy a második beszámoló elfogadásától számított 3 hónapon belül a minimáltıkét biztosítani kell. Ha ez nem történik meg, át kell alakulnia olyan társasággá, ahol nincs ilyen minimáltıke megállapítva (pl. kft.-vé vagy bt-vé), vagy a társaságot meg kell szüntetni. Emellett a Gt. a kft.-nél, illetve az rt.-nél a társasági szerzıdésben meghatározott vagyon jelentıs elvesztésére nézve is megállapít hitelezıvédelmi szabályokat.

2.5. A legegyszerőbb társasági formák: a közkereseti és a betéti társaság A közkereseti és a betéti társaság a mikrovállalkozások tipikus formája. Egyik sem jogi személy, cégneve alatt szerez jogokat és kötelezettségeket. A közkereseti társaság (kkt.) lényege, hogy a tagok (legalább két tag) a társasági szerzıdés alapján úgy folytatnak közös gazdasági tevékenységet, hogy a társaság tartozásaiért korlátlan és egyetemleges felelısséget vállalnak. A kkt.-nál tehát a társaság üzleti vagyona és a tagok magánvagyona nem különül el egymástól. Ezért a kkt. viszonylag kevésbé alkalmazott társasági forma – mintegy 8000 kkt. van bejegyezve a cégjegyzékbe [Gt. 88-107. §]. A kkt. esetében el kell különíteni a társaság belsı és külsı jogviszonyait. A tagok a kkt.-nál is kötelesek vagyoni hozzájárulás szolgáltatására, ezt késıbb növelni vagy kiegészíteni nem kötelesek. A kkt.-nál általában a tagok személyesen is közremőködhetnek a társaság tevékenységében, ezért díjazásban is részesülhetnek. Ha a társasági szerzıdés másként nem rendelkezik, a nyereség és a veszteség a tagok között a vagyoni hozzájárulás arányában oszlik meg [Gt. 90. §]. A kkt. legfıbb szerve a zömmel kötött forma nélkül mőködı tagok győlése. A tagok győlésének hatáskörét, mőködési szabályait a társasági szerzıdésben határozzák meg. A határozathozatal során fıszabályként minden tagnak azonos értékő szavazata van. Ettıl a társasági szerzıdésben el lehet térni, de egy szavazat minden tagot megillet. A kkt.-nál nemcsak szótöbbséges, hanem egyhangú határozathozatalt is elıír a Gt. (pl. egyhangú határozat kell a társasági szerzıdés módosításához, az átalakuláshoz, a jogutód nélküli megszőnéshez). A társaság üzletvezetésére pedig – ha ezt a társasági szerzıdés nem korlátozza – mindegyik tag önállóan idıhatár nélkül jogosult. Az üzletvezetésre jogosult tag jogosult a cégjegyzésre is [Gt. 94-96. §]. A kkt. kötelezettségeiért elsısorban a társaság felel teljes vagyonával. Ha a vagyon nem elég a hitelezık kielégítésére, mögöttes felelısségként belép a tagok korlátlan és egyetemleges felelıssége, ezért a tagok (erre mutat a társasági forma elnevezése) a társasággal együtt is perelhetık [Gt 97. §]. A kkt. klasszikus személyegyesülés, erısen kötıdik tagjaihoz, ezért a tag halála vagy jogutód nélküli megszőnése esetén a társaság is megszőnik, bár a Gt. 103. § alapján az örökös (jogutód) a társaságba beléphet. A tag emellett a határozatlan idıre létrehozott társaságban tagsági jogviszonyát 3 hónapos felmondási idıvel bármikor felmondhatja [Gt. 100. §], súlyos szerzıdésszegés esetén azonnali hatályú felmondásnak is helye van. A kkt.-ban lévı társasági részesedés más személyre való ingyenes vagy ellenérték fejében történı átruházásának sincs akadálya [ Gt. 101. §]. A társaságtól megváló taggal való elszámolás rendjét a Gt. úgy szabályozza, hogy az a kilépı tag és a folyamatos mőködésben érdekelt társaság méltányos érdekét egyaránt kielégítse. A betéti társaság (bt.) az egyik legtipikusabb és legkedveltebb, állampolgárok által választható társasági forma – a bt.-k száma a cégjegyzékben 120 000 körül mozog. A bt. alapjellegzetessége, hogy a tagok felelıssége megosztott: a beltag (beltagok) felelıssége korlátlan, a kültag (kültagok) csak vagyoni betétjét köteles a társaság részére szolgáltatni, a társaság hitelezıivel szemben nem felel [Gt. 108-110. §]. A betéti társaságra a közkereseti társaság szabályait kell mögöttes jogterületként alkalmazni [Gt. 108. § (3) bekezdés]. Az alapvetı különbség a kkt. és a bt. között a kültag korlátozott felelısségébıl adódik: a kültag fıszabályként nem lehet üzletvezetı, nem képviselheti a társaságot és nem jogosult cégjegyzésre [Gt. 109. § (2) bekezdés]. A betéti társaság társaság. A kültag tehát nem hitelezı, viseli a veszteséget, részesül a nyereségbıl, a taggyőlésen (tagok győlésén) leszavazhatja a beltagot. A magyar jogban jelenleg a kültag vagyoni betétjérıl nem lehet értékpapírt kiállítani (nem ismerünk betéti részvénytársaságot) és a kültag adatai is nyilvánosak (nincs tehát csendes társaság). A Gt. nem tiltja, hogy bt. beltagja kft. Legyen, így a beltag korlátlan felelıssége sem tud adott esetben érvényesülni.

52

2.6. A korlátolt felelısségő társaság A kis- és középvállalkozások tipikus formája a korlátolt felelısségő társaság. A kft. egyben a legelterjedtebb társasági forma, a kft.-k száma a magyar cégjegyzékben mintegy 220 000. A kft.-rıl a Gt. IX. fejezete a 111-170. §-ban rendelkezik. A kft. olyan gazdasági társaság, a) amely elıre meghatározott összegő törzsbetétekbıl álló törzstıkével alakul. A legkisebb törzsbetét 100 000 Ft, a legkisebb törzstıke 3 millió Ft. A törzsbetét a társaság cégbejegyzése után a törzsbetétet szolgáltató tag üzletrészévé alakul [Gt. 121. §]. Az üzletrész forgalomképes vagyoni értékő jog, az üzletrészrıl értékpapírt kiállítani nem lehet. b) a tagok kötelezettsége a társasággal szemben a törzsbetét szolgáltatására terjed ki, a társaság kötelezettségeiért a tag nem felel. A társaság tagja tehát voltaképpen nem korlátolt felelısségő, e kifejezés leegyszerősítés és az üzleti kockázat korlátozására utal. A kft. tagjai ugyanis a kft.-vel szemben vállalt vagyoni szolgáltatásuk teljesítése tekintetében teljesen felelnek, a hitelezık felé pedig – törvényben szabályozott különleges esetek, mint például a már említett felelısségátvitel szabályát leszámítva – egyáltalán nem felelnek. A kft. személyegyesülés. A Gt. 113. §-a tételesen meghatározza a kft. társasági szerzıdésének kötelezı tartalmi elemeit. A kft. minden tagjának egy törzsbetétje van, a törzsbetétnek több tulajdonosa lehet. A törzsbetétek aránya természetszerően különbözı lehet. A társaság tagjainak alapvetı kötelezettsége a törzsbetét társasági szerzıdés szerinti befizetése a társaság részére. A kft. tagjai azonban mellékszolgáltatásra is vállalhatnak kötelezettséget [Gt. 119. §], a mellékszolgáltatás vagyoni és személyes közremőködés egyaránt lehet, a tagot a mellékszolgáltatásért díjazás illetheti meg. A társasági szerzıdés emellett feljogosíthatja a taggyőlést arra, hogy a veszteségek fedezésére a tagok terhére pótbefizetési kötelezettséget írjon elı. A társasági szerzıdésben meg kell határozni a pótbefizetés legmagasabb összegét is [Gt. 120. §]. A társaság cégbejegyzését követıen a tagok jogait és a társaság vagyonából ıket megilletı hányadot az üzletrész testesíti meg. A társasági szerzıdés egyes üzletrészeket a többiektıl eltérı jogokkal ruházhat fel (pl. szavazattöbblet stb.). Minden tagnak csak egy üzletrésze lehet [Gt. 121. §]. A kft. kivételesen és ideiglenesen megszerezheti – a Gt. 135. §-ában foglalt korlátok mellett – a saját üzletrészét. Az üzletrész a tagok között szabadon átruházható (bár a társaság tagjai itt is elıvásárlási jogot köthetnek ki). A társaság személyegyesülés jellegébıl kifolyólag azonban az üzletrész fıszabályként csak egy bonyolult elıvásárlási rendszer szerint ruházható át külsı személyekre: elıször elıvásárlási jog illeti meg a tagot, másodszor a társaságot, harmadszor pedig a taggyőlés által erre kijelölt személyt [Gt. 123. §]. Az elıvásárlási jogot azonban a társasági szerzıdésben kizárni, illetve korlátozni is lehet. Az elıvásárlási jog átruházása pedig semmis és az elıvásárlási jog – cserével, ajándékozással stb. – való kijátszását a társasági szerzıdésben ki lehet zárni [Gt. 126. §]. Az üzletrész átruházása a társasági szerzıdés módosítását nem igényli, de a tagjegyzék módosítandó. Az új tagnak a társasági szerzıdés rendelkezéseit magára nézve kötelezıként el kell fogadnia. A társasági szerzıdést kft. esetében felmondani nem lehet, csak az üzletrész átruházásával lehet „kilépni” a társaságból. A tag halála esetében az üzletrész fıszabályként átszáll a jogutódra. A társasági szerzıdés eltérı rendelkezése hiányában a nyereség és a veszteség a tagok között vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg [Gt. 132. §]. A kft.-nél a taggyőlés határozata alapján közbensı mérleggel osztalékelıleg fizetésére is mód van. A társaság legfıbb szerve a taggyőlés, a taggyőlés egy vagy több ügyvezetıt választ a társaság operatív vezetésére. A taggyőlés mőködésére a Gt. részletes szabályokat állapít meg [Gt. 141-148. §]. Az ügyvezetıket a taggyőlés egyszerő többséggel választja, illetve hívhatja vissza, hacsak a társasági szerzıdés másként nem rendelkezik. A Gt. 152-165. §-ai részletesen szabályozzák a kft. törzstıkéjének felemelését és leszállítását. Ez egy igen bonyolult szabályozás annak érdekében, hogy a kisebbség, illetve a hitelezık érdekei ne sérüljenek. A kft.-nek létezik egyszemélyes változata is. Az egyszemélyes kft. külön szabályait a Gt. 167-169. §-ai állapítják meg.

2.7. A részvénytársaság

53

A. Fogalmi kérdések

A részvénytársaság klasszikus nagyvállalati társasági típus, az egyetlen társasági forma, ahol a tagsági jogokról értékpapírt állítanak ki. Magyarországon ma viszonylag sok, kb. 4000 részvénytársaság mőködik, annak következtében, hogy a privatizáció során az állami vállalatokat zömmel részvénytársaságokká alakították át. Ugyanakkor még kevés a nyilvánosan mőködı, illetve tızsdei részvénytársaságok száma (100 alatt). Az rt.-t a Gt. X. fejezete a 171-315. §-ban szabályozza. A részvénytársaság a) elıre meghatározott számú és névértékő részvényekbıl álló alaptıkével alakul. Jelenleg a magyar jogban részvénynévérték-minimum nincs. Részvényt névértéke alatt kibocsátani tilos, névérték feletti kibocsátási érték lehetséges, a névérték és a kibocsátási érték különbsége az alaptıke feletti vagyonba kerül. Az rt. legkisebb alaptıkéje jelenleg 20 millió Ft. b) A részvényes vagyoni hozzájárulásáról részvényt kap, a részvény testesíti meg a részvényes vagyoni és személyi jogait. c) A részvényesek csak részvényük névértékét (kibocsátási értékét) kötelesek szolgáltatni a részvénytársaságnak (rt.-nél nincs mellékszolgáltatás, pótbefizetés, mivel az rt. tıketársulás). d) A részvényes az rt. tartozásaiért az rt. hitelezıivel szemben nem felel [Gt. 171. §]. Az rt. vagy zártan vagy nyilvánosan alapítható. Ez a két alapítási mód nem tévesztendı össze a zártkörő vagy nyilvános mőködési móddal. Az rt. nyilvánosan mőködik, ha részvényei (részben-egészben) nyilvánosan kerülnek forgalomba a tıkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) szabályai szerint. Ha a részvények nyilvános forgalomba hozatalára nem kerül sor, az rt. zártan mőködik. Az rt. közgyőlése háromnegyedes többséggel az rt. mőködési módját megváltoztathatja [Gt. 171-173. §]. A 2006-os Gt.-ben alapvetı jelentıséget kapott a zártkörően, illetve nyilvánosan mőködı rt.-k elkülönítése, ezt a cégnévben (Zrt.-Nyrt.) is fel kell tüntetni. Az rt.-rıl szóló X. fejezet is úgy épül fel, hogy az általános szabályok többsége a zártan mőködı rt.-nél található, a nyilvánosan mőködı rt.-kre vonatkozó eltérı és többletszabályokat önálló cím tartalmazza. Az rt. zártkörően úgy alapítható, hogy a részvényesek az alapító okiratban abban állapodnak meg, hogy az rt. valamennyi részvényét meghatározott arányban átveszik [Gt. 206. §]. Az alapszabály kötelezı kellékeit a Gt. 208. §-a állapítja meg. A részvénytársaságok többségét ma zártkörően alapítják, illetve az rt. más társaságból átalakulás útján jön létre, a nyilvános alapítás szélsı kivétellé vált. A nyilvános alapítás fázisai: alapítási tervezet készítése, részvényjegyzés lebonyolítása, alakuló közgyőlésen az alapszabály elfogadása. Látható, hogy az rt. alapítási módja nem függ össze az rt. mőködési módjával (egy zártkörően alapított rt. is mőködhet késıbb nyilvánosan, ha eleget tesz a Tpt.-ben meghatározott követelménynek).

B. Részvényosztályozások

A részvény tagsági jogokat megtestesítı értékpapír [Gt. 177. §]. Az értékpapírjog szerint kétfajta alapvetı értékpapír van, az ún. hitelpapír (váltó, csekk, kötvény), és a tagsági jogokat inkorporáló értékpapír, amelynek alapvetı formája a részvény. Az értékpapírok kibocsátására, forgalmazására, az értékpapírpiac felügyeletére a tıkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) vonatkozik, a felügyeletet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) látja el. A részvények két alapvetı típusa a bemutatóra és a névre szóló részvény. A bemutatóra szóló részvény egyszerő átadással, a névre szóló részvényeket forgatmánnyal lehet átruházni. A névre szóló részvénnyel rendelkezı részvényeseket a társaság részvénykönyve tartalmazza [Gt. 179-180. §]. A XIX. században még a vezetı részvénytípus a bemutatóra szóló részvény volt, ma Magyarországon a részvények kb. 95 %-a névre szól, és a zártkörően mőködı részvénytársaságnak csak névre szóló részvénye lehet. Az egyes részvénytípusokon belül eltérı fajtájú részvények bocsáthatók ki. Az alapvetı részvényfajták: az elsıbbségi részvény, a dolgozói részvény, a kamatozó részvény és a visszaváltható részvény. A gyakorlat fıleg a különbözı elsıbbségi részvényfajtákat, illetve a dolgozói részvényt alkalmazza. Alapvetı elsıbbségi részvények a) a többlet-, illetve a fix osztalékot biztosító osztalékelsıbbségi részvény, b) az rt. megszőnésekor ún. likvidációs elsıbbséget biztosító részvény, c) a különbözı szavazatelsıbbségi részvények (többlet, de legfeljebb tízszeres szavazati jogot adó részvény, vétójogot biztosító szavazatelsıbbségi részvény), d) az elıvásárlási jogot biztosító részvény, e) a vezetı tisztségviselı (felügyelıbizottsági tag) kijelölésére jogosító részvény. Az elsıbbségi részvény valamely többletjogot ad tulajdonosa számára, sokszor valamely ellenszolgáltatás fejében (lásd pl. szavazati jog nélküli

54

osztalékelsıbbségi részvényt). Az elsıbbségi részvényfajták vegyíthetık, illetve az osztályokon belül különbözı részvénysorozatba sorolhatók [Gt. 186-190. §]. A dolgozói részvény névre szóló és forgalomképességében korlátozott részvény, amelyet az rt. (alapító okirata) alapszabálya rendelkezései szerint az rt. munkavállalói számára bocsátanak ki ingyenesen vagy kedvezményes áron. A dolgozói részvény a magyar gyakorlatban a privatizáció során terjedt el. A dolgozói részvényt az rt. alaptıkéjének egyidejő felemelése mellett a felemelt alaptıke 15 %-áig lehet forgalomba hozni. A dolgozói részvény elsıbbségi részvény is lehet. A dolgozói részvény lényege, hogy csak a társaság munkavállalóira, illetve nyugdíjasaira ruházható át, illetve a részvénytársaság részére lehet értékesíteni. A visszaszerzett dolgozói részvényt az rt. vagy bevonja, vagy más részvényfajtává alakítja, illetve más munkavállaló számára dolgozói részvényként értékesíti [Gt. 191. §]. A kamatozó részvény az osztalék mellett az adózott jövedelembıl még kamatra is jogosítja a részvényest. Kamatozó részvény csak az alaptıke 10 %-át meg nem haladó mértékben hozható forgalomba [Gt. 192. §]. Ugyancsak az alaptıke 10 %-át meg nem haladó mértékben bocsátható ki olyan névre szóló részvény, amelyre az rt.-t vételi vagy a részvényest eladási jog illeti meg, ez az ún. visszaváltható részvény [Gt. 193. §]. A részvények forgalomba hozatalának idıpontja szerint különböztethetünk meg részvényutalványt, ideiglenes és „végleges” részvényt [Gt. 190-192. §]. A részvényutalvány nem valós értékpapír, csak egy tanúsítvány, amelyet a részvényes az általa befizetett vagyoni hozzájárulásról az rt. cégbejegyzése elıtt kap. Ha az rt.-t már bejegyezték a cégjegyzékbe, de az rt. teljes alaptıkéjét még nem fizették ki, a részvényes által teljesített vagyoni hozzájárulásról ideiglenes részvényt kell kiállítani. A teljes alaptıke biztosítása után az ideiglenes részvény érvénytelenné válik, felváltja ugyanis a „végleges” részvény [Gt. 195-197. §]. A részvény elıállítási módja szerint hagyományos nyomdai úton elıállított részvény, illetve lényegében számítástechnikai kódot képezı dematerializált részvény lehet. A modern értékpapírjogok kedvezményezik a nyomdai részvények dematerializált részvénnyé való átalakítását. A dematerializált részvényt értékpapírszámlán a központi értéktárban kell elhelyezni. A dematerializált részvény átruházása a számlán való jóváírással történik [Gt. 198-200. §]. A részvények egészen sajátos csoportja az ún. saját részvény, tehát amikor az rt. saját részvényeinek tulajdonosa lesz. Ezt a lehetıséget a modern részvényjogok biztosítják ugyan, de korlátozzák is. A jelenlegi szabályozás szerint az rt. alaptıkéje feletti vagyonából az alaptıke 10 %-a erejéig szerezhet saját részvényt, de a Gt. az rt.-nek a leányvállalatainál lévı részvényeit is bevonta a saját részvények körébe. Saját részvény megszerzésére általában csak közgyőlési határozat alapján kerülhet sor, de bizonyos esetekben felhatalmazást lehet erre adni az ügyvezetésnek. A saját részvénnyel szavazati jogot nem lehet gyakorolni, osztaléka pedig megoszlik a többi részvényes között [Gt. 223-230. §]. A részvények osztályozása körében említendı meg a részvénnyé átváltoztatható, illetve részvényjegyzési jogot biztosító kötvény [Gt. 199. §]. Emellett megjegyzendı, hogy részvényre elıvásárlási, visszavásárlási, illetve vételi és eladási jogot egyaránt ki lehet kötni [Gt. 200. §]. A részvények összevont címletben is kibocsáthatók. A zártkörően mőködı részvénytársaság körében nemcsak törvény, de alapszabály is korlátozhatja a részvények átruházás útján való megszerzését, így például elıírhatja, hogy a részvények átruházásához az igazgatóság beleegyezésére van szükség [Gt. 204-205. §].

C. Részvényesi jogok és kötelezettségek

A részvényesi minıség meghatározott tagsági és vagyoni jogokkal, illetve kötelezettségekkel jár. Alapszabály, hogy a részvényesi jogok gyakorlásával kapcsolatban az azonos részvénysorozatba tartozó részvényekkel rendelkezı részvényesek között bármiféle hátrányos megkülönböztetés tilos (diszkriminációs tilalom [Gt. 176. §]). A részvénytársaság tıketársaság. A részvényes alapvetı kötelezettsége ezért részvénye névértékének (kibocsátási érték) befizetése. A részvényes alapvetı joga is vagyoni: a részvényest az rt. adózott eredményébıl osztalék illeti meg. A Gt. részletesen szabályozza az osztalék megállapításának és kifizetésének módját [Gt. 219-222. §]. Az osztalék – az elsıbbségi részvény kivételével – a részvény névértékéhez igazodik. A részvényesnek emellett ún. személyi jogai is vannak. A részvénytársaság jellegzetessége, hogy ezek a személyes jogok zömmel ún. közgyőlési jogok, tehát az rt. közgyőlésén lehet, illetve kell ezeket gyakorolni. Minden részvényes jogosult a közgyőlésen részt venni, ott felszólalni, felvilágosítást kérni, észrevételt és indítványt tenni, mégpedig akkor is, ha a részvényéhez nem főzıdik szavazati jog [Gt. 224.

55

§]. A döntésekben való részvételt a szavazati jog testesíti meg, amely – az esetleges elsıbbségi részvényt figyelmen kívül hagyva – a részvény névértékéhez igazodik. A Gt. a kft.-hez viszonyítva jóval részletesebben foglalkozik az rt.-nél az alaptıke felemelésével, annak különbözı módjaival (pl. feltételes alaptıke-emelés) és leszállításával. Emellett még néhány külön szabályt tartalmaz az rt. jogutód nélküli megszőnésével és átalakulásával kapcsolatban, majd – éppúgy, mint a kft.-nél – az egyszemélyes részvénytársaságra állapít meg néhány külön rendelkezést. Az egyszemélyes rt. a dolog természeténél fogva csak zártkörően mőködhet [283-284. §].

D. Az rt. szervezete

Az rt. legfıbb szerve a valamennyi igazolt részvényesbıl (képviselıjébıl) álló közgyőlés. A Gt. részletesen szabályozza a közgyőlés hatáskörét, összehívási rendjét (évente legalább egy rendes közgyőlés, rendkívüli közgyőlés), a közgyőlés elıkészítésével összefüggı teendıket, a határozatképességet és a határozatok meghozatalának rendjét, a közgyőlési jegyzıkönyvet, a folytatólagos és megismételt közgyőlést stb., mégpedig fıszabályként a zártkörően mőködı rt.-nél [231-242. §], majd ezt kiegészíti a nyilvánosan mőködı rt. közgyőlésére vonatkozó eltérı, illetve kiegészítı szabályok sora [Gt. 302-307. §]. Az rt. ügyvezetı szerve fıszabályként a legalább 3, és legfeljebb 11 tagból álló igazgatóság, amely – ha a közgyőlés ezt a szerepet nem vonja magához – elnökét maga választja tagjai közül [Gt. 243-247. §]. Az igazgatóság tagjait fıszabályként a közgyőlés választja meg. Az igazgatóság tagjai „külsık” és „belsık” egyaránt lehetnek. A megkülönböztetés arra utal, hogy az igazgatóság tagja az rt.-nél dolgozik-e (pl. vezérigazgató, más vezetı munkavállaló) vagy sem. Az rt.-k többségében az igazgatóság vegyesen áll külsıkbıl és belsıkbıl, ha az igazgatóság tagjává választott vezérigazgató egyben az igazgatóság elnöke is, akkor beszélhetünk elnök-vezérigazgatóról. Mint már errıl az általános szabályok között volt szó, az igazgatóság elnöki, illetve tagi tisztsége kifejezetten erre a tisztségre irányuló munkaviszony alapján nem látható el. Ha az rt. igazgatósága zömmel belsıkbıl áll, lényegében azonos az rt. menedzsmentjével, ha zömmel külsıkbıl, úgy az igazgatóság elválik a menedzsmenttıl. Az igazgatóság testület, amely ügyrendje szerint fıszabályként üléseken hozza meg döntéseit. Az igazgatóság ülésein mindenkinek egy szavazata van, a szavazás nyilvános és egyszerő szótöbbséggel születnek meg a döntések. A Gt. 30. § (4) bekezdése alapján a kárfelelısség szempontjából az igazgatóság tagjainak felelıssége egyetemleges, mentesül azonban a felelısség alól az a tag, aki a kárt okozó döntés ellen szavazott, illetve a döntéshozatalban nem vett részt. Az igazgatóság vezeti operatívan az rt.-t és köteles a vagyon védelméhez szükséges intézkedéseket megtenni. Az eredménybeszámolót – a könyvvizsgálói audittal és a felügyelıbizottság véleményével – az igazgatóság terjeszti a közgyőlés elé. Az igazgatóság ügyvezetı tevékenységérıl, a társaság vagyoni helyzetérıl és az rt. üzletpolitikájáról háromhavonta a felügyelıbizottságnak jelentést köteles tenni [Gt. 242. §]. Az rt. igazgatóságával kapcsolatban már említett két speciális szabály igényel említést: a) A zártkörően mőködı rt. alapszabálya egyszemélyes igazgatóságot is intézményesíthet, azaz a vezérigazgatót feljogosíthatja az igazgatóság hatáskörének gyakorlásával [Gt. 247. §]. b) A zártkörően mőködı rt. alapszabálya a felügyelıbizottságot az alapító okiratban foglalt rendelkezéssel a Gt. 37. §-a alapján az igazgatóság fölé helyezheti. Ez esetben a közgyőlés csak a felügyelıbizottságot választja meg, és a felügyelıbizottság nevezi ki az igazgatóságot. Ebben az esetben az alapító okirat meghatározhatja azokat a jogügyleteket, illetve más döntéseket, amelyeket az igazgatóság csak a felügyelıbizottság elızetes jóváhagyásával köthet meg. Az ún. irányító felügyelıbizottság tagjainak felelıssége ebben a körben azonos a vezetı tisztségviselık felelısségével, azaz egyetemlegesen felelnek a kárt okozó döntésért. Az a) és b) alatti speciális vezetési formációk egymással vegyítve is alkalmazhatók: irányító felügyelıbizottság és egyszemélyes igazgatóság. Az rt.-nél a már elmondottak szerint kötelezı a könyvvizsgáló választása.

E. A nyilvánosan mőködı részvénytársaságokra vonatkozó külön szabályok

A nyilvánosan mőködı részvénytársaságokra nézve a Gt. 285-315. §-ai külön szabályokat állapítanak meg, tehát a zártkörően mőködı rt.-kre vonatkozó szabályokat ezen külön szabályokban foglalt eltérésekkel és többletrendelkezésekkel lehet alkalmazni [Gt. 285. §].

56

Az eltérések egy része a nyilvánosan mőködı rt. részvényeire vonatkozik, így például az ilyen rt.-nek csak dematerializált részvényei lehetnek, az elsıbbségi részvények fıszabályként nem kombinálhatók, a szavazatelsıbbségi részvényeket a törvény korlátozza stb. [Gt. 286-287. §]. A Gt. az rt. nyilvános alapítását csak a nyilvánosan mőködı rt.-nél szabályozza, azaz zártkörően mőködı rt. nyilvánosan nem alapítható [Gt. 288-295. §]. A nyilvánosan mőködı rt.-knél a részvényesek jogaira is speciális szabályok vonatkoznak, például az alapszabály meghatározhatja az egy részvényes által gyakorolható szavazati jog legmagasabb mértékét, a kollektív kisebbségi jogok mértéke az általános 5 % helyett 1 % [Gt. 296-301. §]. A nyilvánosan mőködı részvénytársaság közgyőlésének hatásköre – a már említett corporate governance elvei jegyében – szélesebb az általánosnál és nyilvánossága is magasabb szintő [Gt. 302-307. §]. A legalapvetıbb eltérés az ügyvezetés körében van: a Gt. 308. §-a lehetıvé teszi az alapszabálynak, hogy az igazgatóság és a felügyelıbizottság kettıs rendszere helyett egységes irányítási rendszerben igazgatótanácsot mőködtessen. Az igazgatótanács tagjai többségének ún. független személynek kell lennie. Függetlennek az számít, akinek igazgatótanácsi tagságán túl más jogviszonya az rt.-vel nincs [Gt. 309. §]. Akár kettıs, akár egységes irányítási rendszerben mőködik a nyrt., kötelezı a felügyelıbizottság tagjai közül legalább 3 tagú auditbizottság választása [Gt. 311. §], amely segíti az igazgatóság és a felügyelıbizottság, illetve az igazgatótanács tevékenységét. A tızsdei társaságoknál a Budapesti Értéktızsde szabályai szerint az eredménybeszámolóval együtt a felelıs vállalatvezetési jelentést is a közgyőlés elé kell terjeszteni, amely az elızı üzleti évben folytatott vállalatvezetési gyakorlatot ismerteti, illetve értékeli [Gt. 312. §].

F. Konszernjog

A magyar társasági konszernjog (a versenyjog és a számviteli jog is tartalmaz konszernjogi szabályokat) lényegében két részbıl áll: A) a befolyásszerzés szabályaiból és B) a vállalatcsoportra vonatkozó rendelkezésekbıl. A) A befolyásszerzésre vonatkozó rendelkezések két különbözı törvényben találhatók. A Gt. 52-54. §-a szabályozza a kft.-ben, illetve zártkörően mőködı rt.-ben való befolyásszerzést, a Tpt. 65-80. §-ai pedig vállalatfelvásárlási eljárás címén a nyilvánosan mőködı rt.-ben való befolyásszerzést. Míg a Gt.-ben a befolyásszerzésre vonatkozó szabályozás egyre szőkebbre szorul (a jelentıs, a többségi, illetve a kölcsönös befolyásszerzésre vonatkozó szabályok a 2006-os Gt.-bıl kimaradtak és csak a minısített többséget biztosító – legalább 75 % szavazat – befolyásra állapít meg a törvény kisebbség- és hitelezıvédelmi szabályokat), addig a Tpt.-ben a szabályozás egyre szélesebb kört fog át (Már 5 %-os szerzésnél nyilvános közzétételi, 33 % feletti szerzésnél nyilvános ajánlattételi eljárás van érvényben.). A Gt. szabályai szerint a minısített többségő befolyás közzétételétıl számított 60 napos jogvesztı határidın belül az ellenırzött társaság bármely részvényese (kft.-nél tagja) kérheti, hogy a befolyásszerzı piaci értéken, de legalább a saját tıkébıl a részesedésére jutó résznek megfelelı értékben vegye meg a részvényét ???. (A kisrészvényes ezen jogát az alapszabályban, társasági szerzıdésben ki lehet zárni.) Ha pedig a minısített befolyásszerzı az ellenırzött társaságnál tartósan olyan üzletpolitikát folytat, amely hátrányos a hitelezıkre és jelentısen veszélyezteti az ellenırzött társaság kötelezettségeinek teljesítését, a hitelezı kérésére a cégbíróság a befolyásszerzıt biztosíték adására kötelezheti. Ha pedig az ellenırzött társaság felszámolásra kerül a hátrányos üzletpolitika következtében, a hitelezık keresetére a bíróság átviheti a felelısséget az anyavállalatra, azaz kötelezheti a leányvállalat tartozásaiért való helytállásra. B) A 2006-os Gt. új intézményként vezette be a magyar társasági konszernjogba a vállalatcsoport intézményét [55-64. §]. Kétfajta vállalatcsoport van, az elismert és a tényleges. Az elismert vállalatcsoport alapvetı ismérvei: a) az uralkodó tag az a gazdasági társaság, amely a számviteli törvény értelmében konszolidált mérleg készítésére köteles; b) ellenırzött társaság(ok) az a kft., illetve rt., amely felett az uralkodó társaság a számviteli törvényben meghatározott befolyással rendelkezik; c) az uralkodó tag és az ellenırzött társaságok a Gt. 56. §-ában meghatározott uralmi szerzıdést kötnek;

57

d) az uralmi szerzıdést az érintett társaságok legfıbb szerve legalább háromnegyedes többséggel jóváhagyja és errıl az uralkodó tag a Cégközlönyben a Gt. 57. §-ban meghatározott közleményt tesz közzé; e) a cégbíróság az elismert vállalatcsoportként való mőködést a cégjegyzékbe bejegyzi. Az uralmi szerzıdés intézményesen korlátozza az ellenırzött társaságok önállóságát, beillesztve ıket a vállalatcsoport egészének üzletpolitikájába. Az uralmi szerzıdés meghatározza például az uralkodó tag utasítási jogának terjedelmét, illetve azt, hogy az uralkodó vállalat az ellenırzött társaságtól mennyi nyereséget vonhat el. Az uralmi szerzıdés hasznos az ellenırzött társaságok ügyvezetésének, mert egyértelmővé teszi, hogy milyen kérdésekben vannak alávetve az egységes üzletpolitikának, és mennyiben szolgálhatják a leányvállalat saját üzleti érdekeit. Emellett az uralmi szerzıdés részben a nyilvánosságon, részben a Gt. által kötelezıvé tett tartalmi kellékein keresztül szolgálja a leányvállalatok részvényeseinek, illetve hitelezıinek érdekeit is (részvények eladása, követelésbiztosítékok stb.). Az elismert vállalatcsoportba való cégbírósági bejelentkezés önkéntes. A Gt. 64. §-a azonban ismeri az ún. tényleges vállalatcsoportot is, ahol a faktikus konszernkapcsolat uralmi szerzıdés és cégbírósági bejegyzés nélkül is fennáll. A tényleges vállalatcsoport megállapításához tartós, legalább 3 éven keresztül fennálló együttmőködés szükséges.

2.9. Cégjogi szabályok

A. Cégnyilvántartás- cégjegyzék

Mint már volt róla szó, a társasági jog sorosan összefügg a Ctv.-ben szabályozott cégjoggal. A Ctv. 2. §-a szerint a cég az a jogalany, amely a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel üzletszerő gazdálkodó tevékenység folytatása céljából jön létre, de a törvény más jogalany cégnyilvántartásba való bejegyzését is elıírhatja. A cégek köre tehát tágabb a gazdasági társaságoknál – cég lehet szövetkezet, az egyéni vállalkozó, a közhasznú társaság, a vízgazdálkodási társulat stb. A cég, cégneve alatt jogokat és kötelezettségeket szerezhet. Van olyan gazdálkodó alany, amely kötelezıen cégnek minısül, de például az egyéni vállalkozó számára csak lehetıséget ad arra a törvény, hogy egyéni cég legyen. A cég szerepel a cégnyilvántartásban, amely közhiteles és teljesen nyilvános. A cégjegyzék közhitelessége alapvetı garanciális kérdés, ezt a Ctv. sokoldalúan kívánja biztosítani. A betekintés mellett a cégbíróságon cégmásolat, cégkivonat és cégbizonyítvány is kérhetı [Ctv. 12. §g. A cégjegyzék két részbıl áll: a szorosan vett cégjegyzékbıl és a cégiratokból. A cégjegyzéket a megyei bíróság, mint cégbíróság vezeti [Ctv. 1. §], az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek az illetékességi területén a cég székhelye van. A cégnyilvánosság alapvetı kereskedelmi jogi elv, amely a cégjegyzékre és a cégiratokra egyaránt vonatkozik. A 2006-os cégtörvény nagy jelentıséget tulajdonít az elektronikus cégeljárásnak, de a nyilvánosság az elektronikus okiratokra is vonatkozik. A cégjegyzékben foglalt adatokról az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közremőködı Szolgálatától is lehet információt szerezni. A Ctv. az adatvédelem követelményeit figyelembe véve szabályozza az információs jellegő szolgáltatást, például a csoportosított cégadatok megszerzését stb. [Ctv. 10-19. §]. Emellett az információszerzés fontos eszköze a Cégközlöny, amely az Igazságügyi Minisztérium hivatalos lapja, és ma már elektronikus formában is megjelenik [Ctv. 20-21. §]. A Ctv. részletesen szabályozza a gazdasági társaságok cégjegyzékben szereplı adatait, minden cég cégjegyzékszámmal rendelkezik. A cégnév biztosítja a kereskedelmi jogalanyiságot. A Ctv. alapvetı rendelkezése, hogy a cégnévnek a cég alapvetı tevékenységét és tényleges formáját kell kifejeznie és nem kelthet ezzel ellentétes látszatot. A cégnévvel szemben alapvetı követelmények a cégvalódiság, a cégszabatosság és a cégkizárólagosság elvei, tudniillik, hogy a társaság más cégektıl megkülönböztethetı legyen. A cégnév vezérszót is tartalmazhat, a cég rövidített neve pedig a vezérszóból és a cégforma (pl. kft.) megnevezésébıl áll. Két cég azonos cégnév alatt nem mőködhet [Ctv. 3-5. §]. A Ctv. az alábbi nem peres cégjogi eljárásokat szabályozza: a) cégbejegyzési eljárás; b) változásbejegyzési eljárás; c) a cég átalakulásának (egyesülésének és szétválásának) bejegyzése iránti eljárások; d) a cég törlésére irányuló eljárások. Ezen eljárások fıszabályként kérelemre indulnak és bennük a jogi képviselet kötelezı.

58

A Ctv. emellett szabályozza a cégjogi határozatokkal kapcsolatos perek speciális szabályait is (pl. a cégbejegyzés kapcsán az ügyész pert indíthat a cég ellen a bejegyzı végzés hatályon kívül helyezése iránt [Ctv. 65. §]). A Ctv. továbbá részletesen szabályozza a gazdasági társaságok feletti törvényességi felügyelet gyakorlásának módját, amely ugyancsak sajátos nem peres eljárásban történik. A Ctv. 72. § (1) bekezdése szerint a törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében kikényszerítse a cégek törvényes mőködését. A törvényességi felügyeleti eljárásnak kérelemre és hivatalból is helye van a gazdasági társaságokkal szemben [Ctv. 76-77. §]. Törvényességi felügyeleti eljárásra két alapvetı okból kerülhet sor:

− ha a cégjegyzékbe bejegyzett adat vagy annak hiánya törvénysértı, azért mert errıl a cégbíróságnak nem volt tudomása, illetve az késıbb vált törvénysértıvé;

− ha a gazdasági társaság (más jogalany) mőködése során nem tartja be a szervezetére és mőködésére vonatkozó jogszabályokat, illetve a társasági szerzıdés rendelkezéseit.

A törvényességi felügyeleti eljárás során a cégbíróság az alábbi intézkedéseket teheti, illetve szankciókat alkalmazhatja: a) felhívja a céget a törvényes mőködés helyreállítására; b) legfeljebb 10 millió Ft-ig terjedı pénzbírságot szab ki; c) a társaság szerveinek határozatát megsemmisíti és új határozat hozatalát írja elı; d) összehívja a társaság taggyőlését; e) legfeljebb 90 napra a cég mőködése törvényességének helyreállítása céljából a céghez felügyelıbiztost rendel ki; f) a társaságot megszőntnek nyilvánítja [Ctv. 81. §]. Megszőntnek nyilvánítás esetén a bíróság végelszámolót jelöl ki és a megszőnés a végelszámolás befejezése után, a cégjegyzékbıl való törléssel történik meg. (Ha felszámolási eljárásnak van helye, azt kell lefolytatni.) Ettıl független az ismeretlen székhelyő cég megszüntetésére irányuló eljárás [Ctv. 89. §], amelynek végeredménye ugyancsak a cég törlése a cégjegyzékbıl. A nyilvános cégadatok az Igazságügyi Minisztérium honlapján keresztül ingyenesen hozzáférhetıek. Az ingyenes elektrnikus cégjegyzéken keresztül a cégek adataira keresve meg lehet tekinteni azok tárolt cégkivonatát (cégadatait, cégmásolatát). 2007. januárjától a Cégközlöny is elektronikus, elektronikus „lappéldnyai” ingyenesen hozzáférhetık, így a cégközlönyben közzétett közlemények, hirdetmények teljes körően, mindenki számára ingyenesen nyomon követhetık.

B. Cégeljárás – az elektronikus cégbejegyzési eljárásról

Az új Cégtörvény értelmében 2007. január 1-tıl már valamennyi cégforma esetében lehetıvé vált a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elektronikus úton történı intézése. Ez azt jelentette, hogy a korábbiakhoz képest bármely társasági forma esetében szabadon választhattak az alapítók, hogy a hagyományos, papír alapú cégbejegyzési eljárást vagy az elektronikus cégeljárást kezdeményezik. Igen jelentıs változás, hogy 2008. július elsejétıl az elektronikus cégeljárás a kötelezı. Az elektronikus cégeljárás kötelezıvé tételével – azaz 2008. július elsejétıl – tehát kizárólag elektronikusan lehet cégbejegyzési, illetve változásbejegyzési cégeljárást kezdeményezni. Az elektronikus eljárás kötelezıvé tétele a cégregisztrációs eljárásban lényeges szemléletváltás a magyar szabályozás alapvetı hagyományaihoz képest. Az elektronikus eljárás igénybevétele általában csak egy lehetséges alternatíva, és kötelezıvé tételre csak ritkán, kivételesen kerül sor (pl. az adóeljárásban korábban is volt már erre példa). Az elektronikus cégeljárás kezdeményezéséhez szükséges eszközökkel és ismerettel természetesen nem is maguknak a társulni kívánó piaci szereplıknek kell rendelkezniük, hanem – a cégbejegyzési eljárásban eddig is kötelezı – jogi képviselet biztosítja az elektronikus cégeljáráshoz „vezetı szabad utat”. Ez azt jelenti, hogy a piaci szereplıknek, cégeknek, a társaság jövendıbeli alapítóinak és tagjainak továbbra is lehetısége lesz arra, hogy a létesítı okiratokat, okmányokat papír alapú dokumentumok formájában hozzák létre (a társasági szerzıdés a jövıben is lehet hagyományos, papír alapú okirat), azok elektronikus okirattá alakítására és a cégbejegyzési kérelem elektronikus formaságainak teljesítésére a jogi képviselı köteles. Az elektronikus cégbejegyzési illetve változásbejegyzési eljárásban a jogi képviselet kötelezı, a kérelem benyújtására a jogi képviselı (ügyvéd vagy közjegyzı) jogosult. A cégbírósághoz elektronikus úton benyújtott kérelmek

59

érkezésérıl a Ctv.-ben meghatározott feltételek fennállása esetén a cégbíróság elektronikus tanúsítványt, illetve változásbejegyzési kérelem esetében igazolást küld a jogi képviselınek. A cégbejegyzési eljárás során fıszabályként az elektronikus úton küldött okiratokat minısített elektronikus aláírással és idıbélyegzıvel kell ellátni [Ctv. 36. § (2) bek.]. Ez mind a kérelmezıre, mind a fogadó bíróságra vonatkozó általános szabály. Az idıbélyegzı jelentısége, hogy annak alkalmazása biztosítja, hogy a minısített elektronikus aláírásra – az aláírás idıpontjában – való jogosultság igazolható legyen. A cégbíróság által az eljárásban küldött elektronikus okirat közokiratnak minısül, természetesen a kérelmezı által küldött okirat – bár minısített okirat – nem közokirat. Az elektronikus cégeljárásban teljes mértékben kiteljesedik az ún. „egyablakos” rendszer, amely alapján a kérelem elıterjesztésével egyidejőleg a társaság az adó- és statisztikai nyilvántartás szerveivel a cégbíróságon keresztül veheti fel a kapcsolatot. A bejegyzési kérelem elıterjesztıje ugyanis az adóhatóság, illetve a Központi Statisztikai Hivatal által vezetett nyilvántartáshoz szükséges további adatokat (adószám, KSH szám, EU adószám) az elektronikus úton benyújtott bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemmel együtt elıterjesztve a Cégszolgálat útján juttathatja el az illetékes szervezethez [Ctv. 36. § (4) bek.]. A kötelezı jogi képviseletnek az elektronikus cégeljárásban kiemelt jelentısége van (lényegében a jogi képviselı a kérelmezıi oldal „egyablaka”, azáltal, hogy az ügyfeleket a jogi képviselı „köti össze” az elektronikus eljárással). A bíróságnak szóló kérelmek megküldése, az elızetes névfoglalási kérelem [Ctv. 6. § (3) bek.] elıterjesztése a jogi képviselın keresztül történik. Ennek körében azonban a jogi képviselı feladata az általa készített okiratok mellett a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem mellékletét képezı, nem általa készített okiratok (pl. tulajdoni lap másolata, hatósági engedély, a hitelintézet igazolása a pénzbetétek befizetésérıl) elektronikus okirati formába történı átalakítása is. Ezzel a – technikai és tudásbeli - készséggel és képességgel tehát nem a társaságnak, az alapító személyeknek kell rendelkezniük, hanem a jogi képviselınek. A hatóságok, pénzügyi intézmények vagy más szervek által kiadott minısített elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentum természetesen közvetlenül csatolható a kérelemhez [Ctv. 37. § (1) bek.], annak átalakítására értelem szerően nincs szükség. A kérelmet és annak mellékleteit a jogi képviselı – elektronikus okirat formájában, elektronikus úton – a Cégszolgálathoz küldi meg. A bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem benyújtásának idıpontja a Cégszolgálathoz érkezés idıpontja, azaz a kérelem benyújtására vonatkozó 30 napos határidı szempontjából ezt az idıpontot kell figyelembe venni [Ctv. 37. § (3) bek.]. Ez azt jelenti, hogy a változás bejelentésére a cég számára elıírt 30 napon belül a kérelemnek a Cégszolgálathoz meg kell érkeznie – szemben a hagyományos határidı számításának módjával, amikor a papír alapú kérelem postázása esetén a határidıben való postára adás számított. Értelem szerően – miután az elektronikus „postázás” ideje jóval rövidebb (nem napokban, hanem percekben mérhetı), továbbá az elektronikus kommunikációban a jognyilatkozatok megtétele tekintetében a szabályozás általában a „megérkezési elvet” preferálja, így a benyújtás idıpontjának a Cégszolgálathoz való megérkezés tekintendı. Az elektronikus cégeljárásban az eljárási illetéket és a közzétételi költségtérítést is elektronikus úton kell megfizetni, mégpedig a kérelem benyújtását megelızıen. Az elektronikus fizetés technikája – az elektronikus „bankolás”, illetve az internetes szolgáltatások igénybevétele közvetítésével - viszonylag széles körben ismert, elterjedt fizetési mód, a cégeljárásban azonban ennek további biztosítékait rögzíti a szabályozás. Az eljárási illeték és költségtérítés megfizetését azonban szintén nem kell a vállalkozásnak magának bonyolítania, azt szintén az arra felkészült jogi képviselı végzi. Az illeték illetve a költségtérítés megfizetése szintén a Cégszolgálaton keresztül történik, a Cégszolgálat honlapjáról letöltött illeték, valamint költségtérítési ügyazonosító szám feltüntetésével [Ctv. 37. § (4) bek.]. Az illeték és a költségtérítés befizetésének összegérıl és idıpontjáról a Magyar Államkincstár – a bejegyzést kérı jogi képviselıjének minısített elektronikus aláírással ellátott kérelmére, amelyben az ügyazonosító számokat fel kell tüntetni – egy munkanapon belül elektronikus úton fokozott biztonságú aláírással ellátott igazolást küld. Az igazolásokat – ahogyan a hagyományos eljárásban a befizetési bizonylatokat (utalványszelvény, illetékbélyeg, vagy az illeték lerovásának igazolása) - a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemhez mellékelni kell.

60

A Cégszolgálat az elektronikus okiratot informatikai szempontból (így az elektronikus aláírás hitelessége, az adatok sértetlensége, az idıbélyegzı dátuma és hitelessége, az elektronikus okirat formátuma tekintetében) megvizsgálja. Ennek eredményeként az eljárás eltérı módokon folyik tovább: a) Ha a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem – annak mellékleteivel - informatikai szempontból elfogadható, a Cégszolgálat azt haladéktalanul továbbítja az illetékes cégbírósághoz. b) Ha kérelem és mellékletei informatikai szempontból hibásak vagy hiányosak, a Cégszolgálat az iratokat az erre vonatkozó tájékoztatással továbbítja a cégbírósághoz, azonban ilyen esetben a kérelmet be nem nyújtottnak kell tekinteni [Ctv. 38. § (1) bek.]. A cégbíróságra vonatkozó ügyintézési határidı az elektronikus cégeljárásban a kérelemnek a cégbírósághoz érkezését követı munkanapon kezdıdik, és az új cégjogi szabályok az eljárási határidıket jelentısen lerövidítették. Az ügyintézési határidıvel kapcsolatos koncepció is megváltozott: már nem az dönti el, mennyi idı alatt jegyzik be a vonatkozó cégadatot, hogy az eljárást jogi személy cégforma, vagy nem jogi személy társaság kezdeményezte, hanem az a tény, hogy az alapítás (módosítás) kapcsán egyedi szerzıdéssel vagy szerzıdés minta alkalmazásával („egyszerősített cégbejegyzési eljárás”) vagy anélkül eszközli a társaság. Az egyedi szerzıdés esetében az bejegyzési eljárás határideje 15 munkanap (ebbe az esetlegesen elrendelt hiánypótlás ideje nem számít bee), egyszerősített cégeljárás esetében – igen radikális módon – 1 munkaóra. A cégbíróság a jogi képviselıvel elektronikus úton közli az eljárás során hozott végzéseket is. Az elektronikus úton közölt végzést a jogi képviselı elektronikus rendszere által kiállított visszaigazolásban megjelölt idıpontban kell kézbesítettnek tekinteni. A végzések postai úton való megküldésére csak akkor kerül sor, ha az elektronikus végzést a jogi képviselı a megadott idın belül nem veszi át.

61

III. RÉSZ AZ ÜZLETI JOG EGYES KÜLÖNÖS TERÜLETEI (FIZETÉSKÉPTELENSÉGI

JOG; VERSENYJOG)

1. Fizetésképtelenségi jog

1.1. A fizetésképtelenségi jog közös rendelkezései A csıdeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. törvény (továbbiakban Csıdtörvény) egységesen szabályozza a fizetésképtelenségi jog mindkét nagy területére, a csıdeljárásra és a felszámolási eljárásra vonatkozó szabályokat. A végelszámolás részletes szabályait korábban ugyancsak az 1991. évi IL. törvény tartalmazta, de a végelszámolás lényegében a cég megszőnése következtében a társasági vagyonnal kapcsolatos elszámolás és felosztás rendje, nem pedig a fizetésképtelenségi helyzet, mint a csıd illetve a felszámolás esetében, így a társasági- és cégtörvény 2006. évi újrakodifikálása során a végelszámolás szabályai – rendszertanilag helyesen – a Ctv.-be kerültek (Lásd II. Rész). A fizetésképtelenségi jog tehát a csıdeljárás illetve a cég fizetésképtelensége esetén lefolytatandó felszámolási eljárás szabályait foglalja össze. A Csıdtörvény. hatálya alapvetıen a gazdálkodó szervezetekre (gazdasági társaságokra, szövetkezetekre stb.) és ezek hitelezıire terjed ki, fıszabályként nonprofit szervezetek nem tartoznak a Csıdtörvény hatálya alá. Adósnak minısül az a gazdálkodó szervezet, amely tartozását (tartozásait) az esedékességkor nem tudta vagy elıreláthatóan nem tudja kiegyenlíteni, és fizetésképtelenségét a bíróság megállapította. Hitelezınek minısül a csıdeljárásban és a felszámolási eljárásban - a felszámolás kezdı idıpontjáig – mindenki, akinek az adóssal szemben jogerıs és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló, vagy az adós által nem vitatott, vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, továbbá a csıdeljárásban az is, akinek a csıdeljárás kezdı idıpontjában még le nem járt, de az adós által elismert pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van. A felszámolás kezdı idıpontja után hitelezı mindenki, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette. A csıdvagyon fogalmát szintén a Csıdtörvény határozza meg. Eszerint vagyonnak minısül mindaz, amit a számvitelrıl szóló törvény befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minısít, ezen belül az adós gazdálkodó szervezet vagyona a tulajdonában (kezelésében) levı vagyon. Az adós gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a csıd- vagy a felszámolási eljárás kezdı idıpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követıen az eljárás tartama alatt szerez, a csıdeljárás és a felszámolási eljárás körébe tartozik (Csıdtörvény. 4. § (1) bek.). A csıdeljárás és a felszámolási eljárás az adós - az eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtásának napján bejegyzett - székhelye szerint illetékes megyei (fıvárosi) bíróság (a továbbiakban: bíróság) hatáskörébe tartozó úgynevezett „nemperes” eljárás (Csıdtörvény. 6. § (1) bek.), ezért azokra az eljárási kérdésekre, amelyekre a Csıdtörvény. külön rendelkezést nem tartalmaz, a Polgári perrendtartásról szóló törvény (1952. évi III. törvény , a Pp.) rendelkezései - a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredı eltérésekkel - megfelelıen irányadóak. Fizetésképtelenség esetén két alapvetı, önmagában jogosan értékelendı érdek ütközik, nevezetesen a hitelezık érdeke illetve a válságba került gazdálkodó szervezet reorganizációjához főzıdı érdek. A jelenlegi magyar szabályozásban a felszámolási elárásban a hitelezıi érdekek, a csıdeljárásban a reorganizáció kerül elıtérbe.

1.2. A csıdeljárás lényege A csıdeljárás olyan eljárás, amelynek során az adós - a csıdegyezség megkötése érdekében - fizetési haladékot kezdeményez, illetve csıdegyezség megkötésére tesz kísérletet.

62

A. A csıdeljárás megindítása

Csıdeljárás lefolytatása iránti kérelmet gazdálkodó szervezet vezetıje nyújthat be a bírósághoz. A csıdeljárás iránti kérelemnek a bírósághoz való érkezésétıl számított két éven belül az adós újabb kérelmet nem nyújthat be, ha a korábban lefolytatott eljárás során már fizetési haladékban részesült. Ha az adós e törvény hatálybalépése elıtt csıdöt jelentett be, a kétéves határidıt a csıdeljárás közzétételének idıpontjától kell számítani. A csıdeljárás kezdı idıpontja az a nap, amelyen az adós kérelme a bírósághoz érkezett. (Csıdtörvény 7. §) Az adós a fizetési haladék igénybevételéhez szükséges hitelezıi egyetértés megszerzése érdekében - a csıdeljárás kezdı idıpontjától számított 30 napon belül - tárgyalást tart, amelyre a kérelem benyújtásával egyidejőleg az általa ismert hitelezıit közvetlenül, ismeretlen hitelezıit pedig hirdetmény útján hívja meg, amelyet 3 napon belül két országos napilapban közzétesz. A tárgyaláson az adós kéri a hitelezık egyetértését a fizetési haladékhoz. Az hitelezıi egyetértést megadottnak kell tekinteni, ha a csıdeljárás kezdı idıpontjában lejárt hitelezıi követelések jogosultjainak több mint a fele, és a le nem járt hitelezıi követelések jogosultjainak több mint egynegyede egyetért a fizetési haladék igénybevételével, feltéve, ha ezeknek a hitelezıknek az összes követelése eléri a mérlegben (egyszerősített mérlegben) szereplı összes hitelezıi követelés kétharmadát (Csıdtörvény. 9. §). Az adós a tárgyalás eredményét köteles a bíróságnak bejelenteni, a bíróság ezt követıen dönt az eljárás megszüntetésérıl vagy a fizetési haladékot tartalmazó végzés meghozataláról (Csıdtörvény.10. §.)

B. A fizetési haladék – „csıdmoratórium”

A csıd lényege az adós cég számára biztosított fizetési haladék. A fizetési haladék tartama alatt a pénzfizetési kötelezettség nem teljesítéséhez vagy késedelmes teljesítéséhez főzıdı jogkövetkezmények – kivéve, hogy a hitelezık követelései idıközben persze kamatoznak - nem állnak be, és az adóssal szemben a pénzkövetelések végrehajtása szünetel. A fizetési haladék tartama alatt az adós a csıdeljárás kezdı idıpontjában fennálló követeléseken alapuló kifizetéseket lényegében nem teljesítheti. Ez alól csak a Csıdtörvény 12. § -ban meghatározott tartozások kivételek (így pl. a munkabér és a bérjellegő egyéb juttatások). A fizetési haladék idıtartamát a bíróság az adós és az egyezségre is jogosult arányú hitelezık többségének kérelmére legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja. A bíróság a fizetési haladékról szóló végzésben a felszámolók névjegyzékébıl vagyonfelügyelıt rendel ki Csıdtörvény 13. §). A vagyonfelügyelı - a hitelezıi érdekek védelmének szem elıtt tartásával - figyelemmel kíséri az adós gazdasági tevékenységét. Ennek keretében például áttekinti az adós vagyoni helyzetét, aminek során betekinthet az adós könyveibe, szerzıdéseit, bankszámláit megvizsgálhatja, a gazdálkodó szervezet vezetıitıl felvilágosítást kérhet, és errıl a hitelezıket tájékoztatja. A vagyonfelügyelı csak olyan kifizetéseket hagyhat jóvá, amelyek az adós célszerő mőködéséhez szükségesek. A vagyonfelügyelı részt vesz a fizetıképesség helyreállítását, illetve megırzését célzó program és egyezségi javaslat megtárgyalásán is, és jóváhagyja a csıdeljárásban kötött egyezséget. A vagyonfelügyelıi tisztség a csıdeljárás megszüntetésével (befejezetté nyilvánításával), a felfüggesztett felszámolási eljárás folytatása esetében pedig a felszámoló kirendelésével szőnik meg.

C. A „csıdegyezség”

A csıdeljárásban az adós köteles a fizetıképesség helyreállítását vagy megırzését célzó programot és egyezségi javaslatot készíteni. A fizetési haladék tartama alatt az adósnak egyezségi tárgyalást kell tartania, amelyre az egyezségi javaslat és a fizetıképesség helyreállítását (megırzését) célzó program kézbesítésével az ismert hitelezıit és a vagyonfelügyelıt meghívja. Ha a tárgyalás nem vezet eredményre, a fizetési haladék tartama alatt több tárgyalás is tartható. A csıdegyezség keretében az adós tartozásait hitelezıi vagy harmadik személyek átvállalhatják, az adós vagyonában tulajdont szerezhetnek, illetve kötelezettségeiért kezességet vállalhatnak. Az egyezséget írásba kell foglalni. A megállapodásnak a Csıdtörvényben meghatározott kötelezı tartalmi elemeket kötelezıen tartalmaznia kell. Ha a felek között az egyezség végül mégsem jön létre, illetve azt nem hagyják jóvá, vagy

63

nem felel meg a törvényben foglaltaknak, a bíróság a csıdeljárást megszünteti (és a csıdeljárás átfordulhat felszámolási eljárásba). Ha viszont az egyezség megfelel a törvényben foglaltaknak, a bíróság végzéssel a csıdeljárást befejezetté nyilvánítja.

1.3. A felszámolási eljárás lényege A felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezık e törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. A felszámolási elárás eredményeként az adós gazdálkodó szervezet jogutód nélkül megszőnik, tehát például a gazdasági társaságot a cégbíróság törli a cégjegyzékbıl.

A. A felszámolási eljárás megindítása

A felszámolási eljárás az adós fizetésképtelensége esetén folytatható le, az adós, a hitelezı vagy a végelszámoló kérelme alapján, vagy a cégbíróság értesítése alapján. Az adós a felszámolási eljárás lefolytatását akkor kérheti, ha a csıdeljárás lehetıségével nem kíván élni. Ha a felszámolási eljárás megindítását a hitelezı kéri, a kérelemben meg kell nevezni az adós tartozásának jogcímét, a lejárat (esedékesség) idıpontját és annak rövid ismertetését, hogy az adóst miért tartja fizetésképtelennek (Csıdtörvény. 24. §). Ilyen esetben az adós köteles a bíróság értesítésének kézhezvételét követıen a bíróságnak nyilatkozni arról, hogy a kérelemben foglaltakat elismeri-e. Ha az adós határidın belül a bíróságnak nem nyilatkozik, a fizetésképtelenség tényét vélelmezni kell, és azt a bíróság végzéssel megállapítja. Ha az adós a felszámolási kérelemben foglaltakat elismeri, egyidejőleg nyilatkoznia kell arról is, hogy kér-e a tartozás kiegyenlítésére haladékot, illetve be kell jelentenie a számláit vezetı valamennyi pénzintézet nevét és az ott vezetett számlák számát. A hitelezı a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtásával egyidejőleg vagy azt követıen a felszámolás kezdı idıpontjáig a felszámolási eljárásban is kezdeményezheti, hogy a bíróság az adós gazdálkodásának felügyeletére a felszámolói névjegyzékbıl ideiglenes vagyonfelügyelıt rendeljen ki. Az ideiglenes vagyonfelügyelı tevékenysége lényegében azonos a csıdeljárásban kirendelt vagyonfelügyelıével, megbízatása fı szabályként a felszámolás kezdı idıpontjáig vagy a felszámolási eljárás megszüntetéséig tart. A bíróság azonban - a hitelezı egyetértésével - az ideiglenes vagyonfelügyelı kirendelését végzéssel megszünteti, amennyiben az adós megfelelı biztosíték nyújtásával igazolja, hogy a hitelezı követelésének kielégítése nincs veszélyben.

B. A fizetésképtelenség bírói megállapítása

Az adós fizetésképtelenségét a felszámolási eljárásban eljáró bíróság állapítja meg. Ennek során a bíróság vizsgálatot vezet az adós fizetésképtelenségére (Csıdtörvény. 26.§). A bíróság a fizetésképtelenség vizsgálata során az adós kérelmére a tartozás kiegyenlítésére legfeljebb 30 napos határidıt engedélyezhet. A bíróság az adós felszámolását végzéssel rendeli el, ha megállapítja, hogy az adós fizetésképtelen (Csıdtörvény. 27. §). A bíróság a felszámolást elrendelı végzést az eljárás lefolytatására irányuló kérelem beérkezését követıen viszonylag rövid idın, 60 napon belül meghozza. A felszámolás kezdı idıpontja a felszámolást elrendelı jogerıs végzés közzétételének napja (Csıdtörvény 28. §). Az adós fizetésképtelenségét akkor lehet megállapítani, ha a) korábban nem vitatott vagy elismert tartozását nem vitatta és nem egyenlítette ki, vagy b) a jogerıs bírósági határozatban megállapított teljesítési határidın belül tartozását nem egyenlítette ki, vagy c) a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy d) a fizetési kötelezettségét a csıdeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette. Ha az adós – a bírósági vizsgálat eredménye szerint - nem fizetésképtelen, a bíróság az eljárást soron kívül megszünteti. A bíróság a fizetésképtelenség megállapítása esetén elrendeli az adós felszámolását. A felszámolást elrendelı végzésben kijelöli a felszámolót. Felszámolónak a felszámolói névjegyzékben szereplı felszámolót kell kijelölni.

64

C. A felszámolás menete

Ha az adós felszámolását elrendelı végzés jogerıre emelkedett, a bíróság a jogerıre emelkedést követıen haladéktalanul, külön jogszabályban meghatározott módon elrendeli e végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét. A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetıje köteles a felszámolás kezdı idıpontját megelızı nappal tevékenységet lezáró mérleget, továbbá adóbevallást valamint az eredmény felosztása után zárómérleget készíteni, és azt a felszámolónak és az adóhatóságnak átadni. A vezetı tisztségviselı köteles a felszámolónak tájékoztatást adni minden – a felszámolási vagyont érintı - jogügyletrıl, illetve kötelezettségvállalásról. A felszámolás elrendelésérıl a munkavállalókat, illetve a szövetkezeti tagokat, szintén a vezetı tisztségviselı köteles tájékoztatni. A felszámolás kezdı idıpontjában megszőnnek a tulajdonosnak a gazdálkodó szervezettel kapcsolatos külön jogszabályokban meghatározott jogai (Csıdtörvény. 34. §). A felszámolás kezdı idıpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. A felszámolás kezdı idıpontjától az adós cég nevét a „felszámolás alatt”, illetve „f.a.” toldattal kiegészítve kell használni. A felszámolás kezdı idıpontjában a gazdálkodó szervezet valamennyi tartozása lejárttá (esedékessé) válik. Az adóssal szemben fennálló olyan követeléseket, amelyeket a felszámolás közzétételétıl számított 40 napon túl, de egy éven belül jelentettek be, a felszámoló nyilvántartásba veszi, és kielégíti, ha az felszámolás hitelezıi rangsora szerinti tartozások kiegyenlítése után van rá vagyoni fedezet (a felszámolási gyakorlat szerint ez ritkán fordul elı). A hitelezıi választmány megalakítása céljából a felszámoló a felszámolást elrendelı végzés közzétételi idıpontjától számított 90 napon belül köteles a nyilvántartásba vett hitelezıket összehívni. A felszámolást elrendelı végzés közzétételét követı 40 nap eltelte után, a felszámolási zárómérleg benyújtásáig a hitelezık és az adós között bármikor helye van egyezségnek (Csıdtörvény. 41. §). Mindazok, akik a felszámolási eljárásba hitelezıként nem jelentkeztek be, egyezségkötés esetén az eljárás befejezését követıen követelésüket az adóssal szemben nem érvényesíthetik. Az egyezségi tárgyalásra – a csıdeljárás szabályaihoz hasonlóan - az adós köteles a fizetıképesség helyreállítására alkalmas programot és egyezségi javaslatot készíteni. A bíróság az adós kérelmére, egyezségi tárgyalást tart, melyre az adóst, a felszámolót és az egyezség megkötésére jogosult hitelezıket idézi. Az egyezségi tárgyalás során a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet és a hitelezık megállapodhatnak a tartozások kielégítésének sorrendjében, teljesítési határidejének módosításában, kielégítésének arányában és módjában, továbbá mindabban, amit a felek az adós fizetıképességének helyreállítása érdekében vagy egyébként szükségesnek tartanak, különös tekintettel a bevételek növekedését eredményezı intézkedésekre (Csıdtörvény. 43. §).

D. A hitelezıi igények kielégítése

A felszámoló felméri a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét és a vele szemben támasztott követeléseket (Csıdtörvény 46. §). A felszámoló nyilvántartásba veszi az elıírt határidıben bejelentett követeléseket, és a határidın túl, de egy éven belül bejelentett követeléseket. A felszámoló jogosult az adós által kötött szerzıdéseket azonnali hatállyal felmondani, vagy ha a felek egyike sem teljesített szolgáltatást, a szerzıdéstıl a felszámoló elállhat (Csıdtörvény. 47. §). A felszámolás kezdı idıpontjától - a jogszabályok, a kollektív szerzıdés és a belsı szabályzatok és a munkaszerzıdések keretei között - a felszámoló gyakorolja a munkáltatói jogokat, és teljesíti a kötelezettségeket. A felszámoló az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit érvényesíti, és vagyonát értékesíti. A felszámoló a felszámolási eljárás alatt köteles gondoskodni az adós vagyonának megóvásáról, megırzésérıl. A felszámoló az adós vagyontárgyait a forgalomban elérhetı legmagasabb áron értékesíti. A felszámoló az értékesítést pályázat vagy árverés keretében végzi. A felszámoló a nyilvános pályázati felhívást a

65

Cégközlönyben teszi közzé. Az árverést ugyanakkor árverési hirdetménnyel tőzi ki, és a hirdetményt az árverést megelızıen a Cégközlönyben is közzéteszi. A felszámolás természetesen hosszú ideig elhúzódhat. Ebbıl kifolyólag az eljárás kezdetétıl a felszámolónak évente a közbensı mérleget kell készíteni, majd a felszámolás befejezésekor felszámolási zárómérleget záró adóbevallást, zárójelentést és vagyonfelosztási javaslatot készít, és mindezeket megküldi a bíróságnak és az adóhatóságnak. A gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat a Csıdtörvény. 57. § (1) bekezdésében meghatározott sorrendben kell kielégíteni. A hitelezıi rangsorban elsı helyen a felszámolás (és a felszámoló) költségei állnak, elıkelı helyet foglalnak el a felszámolás kezdı idıpontja elıtt már zálogjoggal biztosított követelések, valamint és a gazdálkodó szervezetet terhelı tartásdíj, és járadékok, továbbá a magánszemélyek nem gazdasági tevékenységbıl eredı más követelése (így pl. különösen a hibás teljesítésbıl, a kártérítésbıl eredı követelések), a kis- és mikrovállalkozások követelései, és csak ezeket követik például a TB tartozások vagy az adótartozások és az „egyéb” követelések győjtıfogalmába tartozó hitelezıi igények. Utolsóak a rangsorban azok a követelések, amelyek jogosultja a gazdálkodó szervezet tagja, vezetı tisztségviselıje, vezetı állású munkavállalója vagy azok közeli hozzátartozója, valamint az adós többségi befolyása alatt álló gazdálkodó szervezet, továbbá az adós ingyenes szerzıdései alapján állnak fenn. A felszámolási vagyonból a hitelezıi csoportok kielégítésének sorrendje a felszámolási vagyon un. parentális leosztásával történik. Ez azt jelenti, hogy elsıként a sorrendben elsı helyen álló összes nyilvántartott hitelezıi igényt elégítik ki, a maradvány vagyon ezt követıen a következı hitelezıi osztály követeléseinek kielégítésére fordítható, és így tovább. Ennek eredményeképpen gyakran elıfordul, hogy a hátrébb álló hitelezıi csoportok már nem jutnak kielégítéshez a felszámolási vagyonból. Megjegyezzük, hogy a Csıdtörvény 2006-os módosítása bevezette az egyszerősített felszámolás intézményét. Ennek keretében ha a vagyon a várható felszámolási költségek fedezetére sem elegendı, vagy a nyilvántartások, illetve a könyvvezetés hiányai miatt az eljárás technikailag lebonyolíthatatlan, a bíróság a felszámoló kérelmére és írásbeli elıkészítése alapján végzésben elrendeli az adós vagyonának, illetve be nem hajtott követeléseinek a hitelezık közötti felosztását a törvényben meghatározott hitelezıi sorrend szerint, valamint elrendeli az adós megszüntetését. A felszámolással a gazdálkodó szervezet jogutód nélkül megszőnik. A csıdeljárás és a felszámolási eljárás rendjének betartását a jog büntetıjogi eszközökkel is védi (csıdbüntett) Emellett a felszámolás adott esetben megnyithatja az utat a tagok mögöttes felelıssége nélkül mőködı gazdasági társaságoknál arra, hogy a felelısséget átvigyék a tagokra illetve a vezetı tisztségviselıkre.

2. VERSENYJOG

2.1. Alapvetés

A) A Magyar versenyjogi szabályozás rendszere

A versenyjog nemzeti szabályozása – a német jogcsoporthoz tartozó európai államokhoz hasonlóan - az un. „kontradiktórius szervezeti- eljárási modellbe” sorolható, egységes Versenytörvénnyel (A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény; továbbiakban Tpvt.), független közigazgatási „csúcsszervvel” (Gazdasági Versenyhivatal; továbbiakban GVH), melyet a tisztességtelen verseny elleni jogban a bíróságra telepített hatásköri szabályok egészítenek ki. A Tpvt.-ben foglalt törvényi tényállásokba ütközı magatartások elbírálására szolgáló versenyfelügyeleti eljárás ezek szerint részben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH.), részben a bíróság hatáskörébe tartozik. A magyar versenytörvény egységes, kódex-szerő szabályozást ad: egyaránt tartalmazza az anyagi (versenysértı magatartások) és alaki (versenyhatósági fórumrendszer és eljárás szabályai) versenyjogot. Az anyagi versenyjog körében pedig egy törvényen belül, átfogóan szabályozza a tisztességtelen piaci magatartás tilalmára vonatkozó jogi szabályokat (un. klasszikus versenyjogi tényállások és a fogyasztók döntéseinek tisztességtelen befolyásolásának tilalmát, Tpvt. II. és III. fejezete), valamint a versenykorlátozások jogát (antitröszt jog), azaz a versenykorlátozó magatartások tilalmát („kartelljog”,

66

Tpvt. IV. Fejezet), a gazdasági erıfölénnyel való visszaélés tilalmát („monopóliumok” joga, Tpvt. V. Fejezet), és a vállalkozások összefonódásának engedélyezésére vonatkozó anyagi jogi szabályokat („fúziókontroll”, Tpvt. VI. Fejezet). A versenyjogi szabályozás modellének, szerkezetének megválasztása Európában lényegében a nemzeti jogrendszerek szabad döntésén alapul (Németországban például külön törvény, az UWG – „Gesetz gegen den unlauteren Wettbewerb” – tartalmazza a tisztességtelen verseny elleni szabályokat, és külön törvény, a GWB – „Gestez gegen den Wettbewerbs Beschränkungen” - foglalkozik a versenykorlátozások jogával) A versenytörvény hatálya kiterjed a természetes és a jogi személynek, valamint a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságoknak - ideértve a VI. fejezetben szabályozott összefonódások ellenırzése (fúzió kontroll) kivételével a külföldi székhelyő vállalkozás magyarországi fióktelepét is - (a továbbiakban együtt: vállalkozásoknak) a Magyar Köztársaság területén tanúsított piaci magatartására, kivéve, ha törvény eltérıen rendelkezik. A versenytörvény hatálya alá tartozik továbbá - a II-III. fejezetekben szabályozott tisztességtelen magatartások kivételével - a vállalkozás külföldön tanúsított piaci magatartása is, ha annak hatása a Magyar Köztársaság területén érvényesülhet. A versenykorlátozások jogában tehát a területi hatály meghatározásában a törvény a „hatáselvet” alkalmazza, és a Magyarország területén hatást gyakorló külföldi versenykorlátozások is a magyar versenyjog megítélése alá esnek. Az Európai Közösséget létrehozó szerzıdés (a továbbiakban: EK-Szerzıdés) 81. és 82. Cikkének alkalmazása során az e cikkek hatálya alá tartozó piaci magatartásra is a Tpvt eljárási rendelkezéseit kell alkalmazni akkor, ha a Szerzıdés 81. és 82. Cikkében foglalt versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1/2003/EK rendelet) alapján a GVH vagy magyar bíróság eljárásának van helye. A GVH hatáskörébe tartozik minden olyan versenyfelügyeleti ügy elbírálása, amit a Tpvt. 86.§-a nem utal a bíróság hatáskörébe. Annak megállapítása, hogy a versenyfelügyeleti eljárás a Gazdasági Versenyhivatal vagy a bíróság hatáskörébe tartozik, aszerint dönthetı el, hogy a vizsgált magatartás a Tpvt. melyik tényállásába ütközik. A bíróság jár el versenyfelügyeleti jogkörben a tisztességtelen piaci magatartás tényállásai közül a fejezeti generálklauzulába ütközı magatartások (Tpvt. 2.§), a hírnévrontás (Tpvt. 3.§),az üzleti titok megsértése (Tpvt. 4. §), a versenytársi bojkott (Tpvt. 5. §), a szolgai utánzás (Tpvt. 6. §), valamint aversenyeztetés tisztasága megsértése (Tpvt. 7.§), azaz a versenytársi sérelmek körében. A jelzett versenyfelügyeleti ügyeken túlmenıen ugyancsak a bíróság kizárólagos joga, hogy a Tpvt.-be ütközı magánjogi megállapodások érvénytelenségének következményeit rendezze. Ha a felek pld. a versenykorlátozás tilalmába (Tpvt. 11.§) ütközés miatt a semmisség megállapítását kérik és a Gazdasági Versenyhivatal az ügyben a versenyfelügyeleti eljárást már megindította, a bíróság a per tárgyalását a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának befejezéséig felfüggeszti. A Gazdasági Versenyhivatal állami költségvetési szerv, amely az állami költségvetés szerkezeti rendjében önálló fejezetet alkot.

B) EU csatlakozásunk és a versenyjogi szabályozás változása

Az 1997. január 1-jével hatályba lépett, a rendszerváltás utáni második versenytörvény módosítását a Parlament 2000. decemberében fogadta el (2000. évi CXXXVIII. tv ). A módosítást a Tpvt. anyagi és eljárásjogi alapjain a versenyjogi szabályozás hatékonyságának javítása, a piaci verseny fenntartásának illetve fejlesztésének lehetıségét biztosító versenyjogi környezet fejlesztése motiválta. A módosításnak nem volt célja a Tpvt. rendszerét, logikáját és az alapvetı szabályokat megváltoztatni. A magyar versenyjog, a versenyhatóság és a jogalkalmazás tekintetében elmondható, hogy a magyar versenyszabályozás alapvetıen korszerő, modern piacgazdasági igényeknek megfelelı, és a gyakorlatban is bevált. Az Uniós csatlakozásunka – mondhatni – teljes mértékben harmonizált versenyjogi szabályozáson csak minimális, alapvetıen – a közösségi versenyhatóságokkal való együttmőködéshez szükséges – eljárási módosításokat vezet át (Tpvt. XVI. Fejezete tartalmazza az uniós versenyszabályozások alkalmazása során a GVH és a bíróság eljárásának speciális szabályait). A módosítást követıen a magyar versenyjog még több hasonlóságot mutat az Uniós versenyjoggal. A módosításoknak ebbe a csoportjába tartozik például az vállalkozások összefonódásánál bevezetett kétféle (az egyszerőbb fúzióknál rövidebb, a bonyolultaknál hosszabb) határidı (Tpvt. VI. Fejezet), a durva versenykorlátozások piaci részesedéstıl független tiltása (Tpvt 16/A §), de ide tartozik a „kínálati helyettesíthetıség” meghatározása (Tpvt. 14 § (2) bekezdés) vagy a Versenyhivatal számára lehetıségként biztosított ágazati vizsgálat intézményének bevezetése (Tpvt. II.

67

Rész VIII. Fejezet) is. Ha a versenypolitikát egységesen szemléljük, abban az esetben összességében megállapítható, hogy az Uniós csatlakozás Magyarország versenyjoga számára döntıen a versenykorlátozások jogának változását hozza, tekintettel arra, hogy a tisztességtelen verseny elleni jog hagyományos területei, a versenytársi sérelmek és a fogyasztók versenyjogi védelme – alapvetıen a belsı jogban marad.

2.2. A Tisztességtelen verseny elleni jog

Vörös Imre megállapítása szerint „a 20. században kialakult versenyjog….már nem klasszikus értelemben vett gazdasági versenyt szabályoz…Ma a hagyományosan versenyjognak nevezett normaösszesség a versenymagatartásokon kívül általában szabályozza a piaci magatartásokat. A versenyjog - noha hagyományos elnevezése továbbél - tartalmilag piaci magatartási joggá vált.”

A mai modern versenyjog szabályozási tárgyát tekintve két nagyobb részbıl áll: a tisztességtelen verseny elleni jogból és a versenykorlátozások jogából. A tisztességtelen verseny elleni jog tematikusan szintén két nagyobb egységre, a versenytársi sérelmeket nevesítı „klasszikus versenyjogi tényállásokra”, és az un. „versenyjogi fogyasztóvédelemre” tagolható.

A) Versenytársi sérelmek – a klasszikus versenyjogi tényállások és a reklám

A versenytársak által elszenvedett versenyjogi sérelmek jogszabályban nevesített esetei - egyszerőbben a "klasszikus versenyjogi tényállások" - szabályozása jelentıs változáson ment keresztül a versenyjog 1996-os újrakodifikációja során. A jogalkotó un. „fejezeti generálklauzulát” iktatott be, mely általában tiltja a tisztességtelen gazdasági tevékenységet, külön kiemelten kezelve a versenytársak, a fogyasztók érdekeit és az üzleti tisztességet.

Korábbi 1990-es versenytörvényünk un. "generálklauzulás szabályozási modellt" követett, s eszerint a fejezetek "fölé" helyezve általános tilalmat állított a tisztességtelen piaci magatartás folytatására. Ezt követıen - a mai szabályozás rendszerével egyezıen - külön fejezetekben nevesítette azon konkrét tényállásokat, melyek az adott versenyjogi részterületeken (versenytársak védelme, versenyjogi fogyasztóvédelem, versenykorlátozások joga) jellemzı jogsértı magatartásformákat fedik. A nevesített eseti tényállások és a generálklauzula kapcsolata szubszidiárius volt, azaz az általános szabályra csak abban az esetben lehetett igényt alapítani, ha olyan versenysértés történt, melyet az eseti klauzulák nem nevesítettek.

A Vtv. generálklauzulája körében minden esetben a Versenyhivatal járt el, míg a versenytársi sérelmeket orvoslására a – mai szabályozással egyezı módon – akkor is bíróságnak volt hatásköre.

A magyar versenytörvény „generálklauzulás” modelljének idején – annak ellenére, hogy a klasszikus versenyjogban eljáró versenyhatóság akkoriban is a bíróság volt - a versenytársi sérelmek közvetetten megjelentek a Gazdasági Versenyhivatal gyakorlatában. Az ilyen esetek nagyjából az alábbiak szerint csoportosíthatók:

a) a generálklauzulára hivatkozó kérelem valójában tartalmilag valamelyik I. fejezetbeli tényállást írt körül, többnyire jellemzıen az üzleti titok sérelme, a jogellenes bojkottfelhívás és a szolgai utánzás kérdését vetették fel. Hírnévrontást megvalósító sérelem ritkán merült fel ezekben a kérelmekben. Természetesen az ilyen kérelmeket a Versenyhivatal – hatásköre hiányát megállapítva érdemben nem bírálta el.

b) az eljárás alá vont magatartásának minısítése alkalmával a kérelemben hivatkozott jogalappal szemben valójában a Vtv. I. fejezetében rögzített jogsértés megvalósítását állapították meg. Az elızı esetcsoporthoz viszonyítva itt érdemi vizsgálatra volt szükség.

c) A kérelmezı az I. fejezetben szereplı versenytársi sérelem megjelölése mellett a 3.§-ra is hivatkozott, azzal érvelve, hogy a generálklauzula általános jelentése folytán magában foglalja az I. fejezet tényállásait is, s ez megalapozza a Versenyhivatal hatáskörét.

d) Sajátos esetcsoportot képeztek az olyan "vegyes" esetek, melyekben keveredtek az általános tilalmi szabály alapján megítélhetı és versenytársi sérelmet megvalósító tényállási elemek. Ilyen esetben a Versenyhivatal - nem kis

68

nehézség árán - "boncolta" az esetet, ‚s csak a hatáskörébe tartozó versenysérelem tekintetében hozott határozatot, utalva arra, hogy az esetlegesen a versenytársi sérelmet megvalósító magatartások megítélése a bíróság hatásköre.

A hatásköri különállásból, illetve az általános versenyjogi tilalom értelmezésébıl és a szabályozási területeken való “áthúzásából” eredı gyakorlati problémát végeredményében az általános tilalmi szabály „fejezeti generálklauzulává olvasztása”, és az addigra megerısödött versenyjogi gyakorlat felszámolta. Az 1996-os versenyjogi kodifikáció ugyanis szakított a “generálklauzulás” szabályozási modellel és kiiktatta a versenytörvénybıl a fejezetek feletti általános tilalmi szabályt. A tisztességtelen versenycselekmények fejezetének alkalmazhatóságát “bıvítette” fejezeti általános tilalmi klauzula bevezetésével, ami által az atipikus versenytársi sérelmek is védelmet nyerhetnek (a szakasz fejezeten belül történı elhelyezése a jogértelmezés, az alkalmazhatóság határait is szerencsésebben “artikulálja”, hatásköri megosztottságot nem eredményez).

A “vegyes” esetek jellege és eseti összetétele az új szabályozás hatására egyrészt megváltozott, hiszen gyakorlati továbbélése csupán azon eseteknek lehet, ahol a versenytársi sérelmek fogyasztókat ért versenysérelmekkel keverednek. Az összehasonlító reklámozás versenyhivatali gyakorlatában ez az összefüggés alapvetı jelentıséggel bír, hiszen hatásköri különállást alapoz meg az a tény, hogy az összehasonlítás adott esetben a fogyasztóra nézve vagy a versenytársra nézve sérelmes. Ennek megítélésére természetesen a korábbi gyakorlatban kialakult elvek változatlanul irányadóak, a versenyhivatal elkülönítve, csak a hatáskörébe tartozó kérdésekben vezet vizsgálatot és csak a hatáskörébe tartozó sérelem tekintetében hoz határozatot.

Az egyes fejezetek al-generálklauzulákkal történı kiegészítésének koncepciójához itt annyit tennék hozzá, hogy az I. fejezet klauzulájában a "tisztességtelen" kitétel körülírásánál irányadó versenyfelügyeleti gyakorlatból kivonatolt továbbélı értelmezés, amely a korábbi jogalkalmazásban a Vtv. 3.§ (2) kapcsán merült fel az üzleti tisztességet érintôen:

a VJ 34/1992. számú eset indokolásában a Versenytanács kifejti, hogy a tisztességes gazdasági tevékenység tartalmát az üzleti etika elvárásai, az általános erkölcsi normák, általában pedig a vállalkozókkal szembeni társadalmi elvárások alapján határozta meg.

Más esetek indoklásában a “versenysértı” jelleg megállapításakor – a nevesített tényállás alkalmazhatósága híjján – általánosan a piac normális “mőködésének megzavarására” való alkalmasság, konkrétan - a versenyszabályozás általános definícióiból levezethetıen – a verseny “korlátozására vagy kizárására”, avagy “torzítására” való alkalmasság szempontjai érvényesültek – és érvényesülnek ma is.

B) Reklámozás és „versenyjogi fogyasztóvédelem”

A Tpvt. II. Fejezete tartalmazza azon tényállásokat, melyek a versenyvédelmet a fogyasztók közvetett védelmén keresztül valósítják meg. A Tpvt. 8. §-a szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. A „versenyjogi fogyasztóvédelmi” fejezet al-generálklauzulája alkalmazása során kialakult töretlen versenyhivatali álláspont alakult ki, mely szerint azon magatartásoknak van versenyjogi relevanciája, melyeknél a megtévesztés a verseny szempontjából befolyásolja a fogyasztói döntés szabadságát a versenyviszonyok torzításával. Ebbıl alapvetıen három lényeges elméleti összefüggés levezetését tartom szükségesnek.

- Elıször is, a fogyasztók megtévesztésének versenyjogi tilalmából egyértelmően következik, hogy megfelelı (azaz a versenyviszonyok torzítására nem alkalmas) tájékoztatás esetén nem lehet szó fogyasztói döntés tisztességtelen befolyásolásáról.

- Másodszor, a fogyasztót védı versenyjogi intézkedések célja nem a közvetlen fogyasztóvédelem, illetve az arra kialakult intézményrendszer (Magyarországon a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság) kiegészítése, vagy helyettesítése, hanem a verseny védelme (és ezen kerseztül, közvetett módon a fogyasztó versenyben való védelme).

69

- Harmadszor fontos fejlıdéstörténeti összefüggés, hogy a tisztességtelen verseny elleni jogban a fogyasztók versenyjogi védelme a hagyományos fogyasztók megtévesztését tiltó tényállását a modern versenyjogokban (Magyarországon történetesen 1996-tól) szinte kivétel nélkül megjelenı másik védelmi irány egészíti ki. A Tpvt. által beiktatott új 10. §, a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása elleni fellépéssel alapot teremtett arra, hogy az újkori, agresszív üzleti módszerek ellen is versenyjogi védelmet lehessen nyerni. A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának elméleti lényege, az ilyen magatartások speciális versenytorzító hatása, ami abban áll, hogy a fogyasztó döntését – nem csak megtévesztéssel, hanem egyéb üzleti praktikák alkalmazásával – manipulálhatja - azaz a valós, objektív fogyasztói döntéstıl eltérítheti – a jogsértı piaci szereplı.

A versenyszabályokat a – kifejezetten a fogyasztókat célzó, az un B2C kommunikációra irányított - UCP törvény egészíti ki, így a B2B és a B2C kommunikáció szétválasztása a fogyasztók üzleti kommunikációban való védelmánek vezérelve lett.

A hatályos versenytörvényben a fogyasztók védelmét szolgáló fejezet is al-generálklauzulát tartalmaz, miáltal az atipikus versenysértı fogyasztó-megtévesztés is szankcionálhatóvá válik. A versenyjogban a fogyasztók védelmének két jellemzı iránya a fogyasztók megtévesztésének tilalma, valamint az agresszív üzleti módszerek alkalmazásának tilalma (Tpvt. 8-10 §). A versenytörvény az áru (szolgáltatás) bármely ényeges tulajdonságára vonatkozó megtévesztés aktív és passzív (elhallgatással, mulasztással megvalósuló) változatát is tiltja, meghatározza, hogy milyen körben értelmezhetı a megtévesztésre való alkalmasság, és példálózó felsorolást ad az agresszív üzleti módszerekre is. A Tpvt. ezen szabályai a B2C kommunikációra irányzott UCP törvény rendelkezéseinek versenyjogi háttérszabályait adják.

2.3. A versenykorlátozások joga

A) A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma

A versenytörvény tiltja a vállalkozások közötti versenykorlátozó, a versenyt torzító, vagy azt kizáró megállapodás és összehangolt magatartás tanúsítását, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek ilyen hatású döntését („versenykorlátozó megállapodások).

a) A „kartell” fogalma a magyar versenyjogban - általános kartelltilalom

Az általános kartelltilalom lényege, hogy a jogi szabályozás a versenysértı „kartellek” esetében – külön nevesítés nélkül – fı szabályként tilalmaz minden olyan összehangolt magatartást (döntést, megállapodást), mely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatás kifejtésére alkalmas. Az általános tilalom fı szabálya alól tehát kizárólag – a törvény adta lehetıségek szerint, - bizonyos feltételek fennálása esetén lehet mentesülni. A törvény példálózó felsorolást ad a versenykorlátozó megállapodások fajtáiról (ami azt jelenti, hogy a kartellnek a piacon egyéb megvalósulási formája is lehet). A példálózó felsorolás versenykorlátozo magatartásnak minısíti különösen: - a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározását („árkartell”); - az elıállítás, a forgalmazás, a mőszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozására vagy ellenırzés alatt tartását („kondíciós kartell”); - a beszerzési források felosztására, illetve a közülük való választás lehetıségének korlátozását, valamint a fogyasztók meghatározott körének valamely áru beszerzésébıl történı kizárását („piacfelosztó kartell”); - a piac felosztására, az értékesítésbıl történı kizárást, az értékesítési lehetıségek közötti választás korlátozását („kondíciós kartell”); - a piacra lépés akadályozását; - az azonos értékő vagy jellegő ügyletek tekintetében az üzletfelek megkülönböztetését, ideértve olyan árak, fizetési határidık, megkülönböztetı eladási vagy vételi feltételek vagy módszerek alkalmazását, amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben;

70

- a szerzıdéskötés olyan kötelezettségek vállalásától történı függıvé tételét, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerzıdési gyakorlatra figyelemmel nem tartoznak a szerzıdés tárgyához (árukapcsolás). A kartelltilalom alá esı megállapodás semmis, és emellett versenyjogi szankciókkal sújtható (lásd errıl a versenykorlátozó magatartások tilalmánál) Az általános (horizontális és vertikális kartellekre egyaránt kiterjedı ) kartelltilalom igen szigorú korlátozás, aminek árnyalására a törvény különbözı lehetıségeket biztosít a mentesülésre, amennyiben az adott kartellnek ténylegesen káros versenyhatása nincs. A mentesítés lényege, hogy a mentesülı kartellek ténylegesen versenykorlátozó magatartások (megállapodások vagy döntések), de a jog ennek ellenére nem alkalmazza rájuk az általános tilalom jogkövetkezményeit. A kartelltilalom alóli mentesülésnek a magyar jogban lényegében három (fogalmilag csak két) változata van. Törvényi mentességet élveznek azok a versenykorlátozó magatartások, amelyek tényleges kartellt valósítanak meg, de a versenytörvény eleve mentesíti ıket. Tartalmilag ide tartozik az elméletben mégis külön nevesített mentesítési forma, az egyedi mentesítés esete is. Az olyan kartelleket, melyek esetében a lefolytatott egyedi vizsgálat megállapítja, hogy a létrehozásukkal elérhetı versenyelıny kompenzálja, vagy meghaladja a versenyhátrányokat a Versenyhivatal egyedileg mentesít (egyedi mentesítés)i. A Versenyhivatal ebben a körben a Római Szerzıdés vonatkozó 81. Cikkelyét közvetlenül alkalmazhatja Az EU-ban már korábban ismert, és a ’90-es évek második felétıl a magyar jogban is megjelent mentesítési forma az úgynevezett „csoportmentesség” intézménye, melynek lényege, hogy a jog egyes gazdasági ágazatokat, ahol a kockázat megosztása és a kooperáció ágazati sajátosság – bizonyos jogi elvárások és feltételek rögzítése mellett – csoportosan mentesíti a hatálya alá tartozó megállapodásokat és összehangolt magatartásokat. A csoportos mentesség egyfajta „törvényi mentesség”

b) Törvényi mentesülés szempontjai a kartelltilalom alól

A törvény rendelkezése folytán mentesül az általános tilalom alól a megállapodás, amely: - csekély jelentıségő („bagatell kartellek” esetén az uniós jogban is alkalmazott „de minimis” kedvezmény) - egymástól nem független vállalkozások között jön létre. „Csekély jelentıségő” a megállapodás, ha a megállapodást kötı feleknek és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes részesedése az érintett piacon a tíz százalékot nem haladja meg, kivéve amennyiben - a vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározására, vagy - a piac versenytársak által történı felosztására vonatkozik. - annak és az érintett piacon érvényesülı további hasonló megállapodások együttes hatásaként a verseny jelentıs mértékben megakadályozódik, korlátozódik vagy torzul. A Gazdasági Versenyhivatal eljárása során megállapíthatja, hogy a megállapodás tilalom alá esik. Ilyen esetben bírság kiszabásának nincsen helye. A tíz százalékot meg nem haladó piaci részesedésnek a megállapodás érvényességének idıtartama alatt, ha pedig az egy évnél hosszabb, minden naptári évben teljesülnie kell. Nem függetlenek a vállalkozások, ha a 23. § (2) vagy (3) bekezdése szerint - az egyik a másikat irányítja, vagy - azokat ugyanaz a vállalkozás irányítja vagy ugyanazok a vállalkozások közösen irányítják. - Függetlennek kell azonban tekinteni a biztosító- és hitelintézeti szektorban átmeneti részesedést illetve irányítást szerzı vállalkozásokat, valamint azokat az állami vagy helyi önkormányzati többségi tulajdonban lévı vállalkozásokat, amelyek piaci magatartásuk meghatározásában önálló döntési joggal rendelkeznek.

71

c) Az érintett piac meghatározása

Az érintett piacot a megállapodás tárgyát alkotó áru és a földrajzi terület figyelembevételével kell meghatározni. A megállapodás tárgyát alkotó árun túlmenıen figyelembe kell venni az azt - a felhasználási célra, az árra, a minıségre és a teljesítés feltételeire tekintettel - ésszerően helyettesítı árukat (keresleti helyettesíthetıség), továbbá a kínálati helyettesíthetıség szempontjait. Földrajzi terület alatt a magyar versenytörvény azt a területet érti az, amelyen kívül - a fogyasztó nem, vagy csak számottevıen kedvezıtlenebb feltételek mellett tudja az árut beszerezni, vagy - az áru értékesítıje nem, vagy csak számottevıen kedvezıtlenebb feltételek mellett tudja az árut értékesíteni.

d) A csoportmentesítés rendszere

A megállapodások meghatározott csoportjait a Kormány rendeletben mentesítheti a kartelltilalom alól (csoportmentesítési rendeletek). A csoportmentesítés rendszerét a versenytörvény 1996-os újrakodifikálása iktatta be, és 1997-tıl máig hat csoportmentesítési rendelet született, a biztosítási ágazatban (50/1997. (III. 19.) Korm. rendelet), a gépjármő forgalmazás- és szervízelés (247/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet), a technológia-transzfer (86/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet) a szakosítási megállapodások(53/2002. (III. 26.) Korm. rendelet), a kutatás-fejlesztési megállapodások (54/2002. (III. 26.) Korm. rendelet) területén, valamint a vertikális megállapodások egyes csoportjaira (55/2002. (III. 26.) Korm. rendelet). A Kormány a megállapodások csoportos mentesülésérıl az egyedi mentesítésre vonatkozóan elıírt szempontok figyelembevételével rendelkezhet. Nem vonatkozik a versenykorlátozás tilalma alóli csoportos mentesülés a megállapodásra, ha a megállapodás és az érintett piacon érvényesülı további hasonló megállapodások együttes hatásaként az egyedi mentesítésre okot adó hatások nem teljesülnek. A Gazdasági Versenyhivatal eljárása során megállapíthatja, hogy a csoportmentesítésre tekintettel a csoportos mentesülés kedvezménye a jövıre nézve nem vonatkozik a megállapodásra. Ilyen esetben bírság kiszabásának nincs helye.

B) A gazdasági erıfölénnyel való visszaélés tilalma

A klasszikus „monopoltilalom” fogalma is finomodott az idık folyamán, a versenyjog ezen a területen ma már a „gazdasági erıfölénnyel való visszaélés” tilalmáról beszél, ami valóban szabatosabban írja körül ennek a jogintézménynek a lényegét. A versenytörvény – és az Európai Unió integrációs versenyjoga szintén - nem a domináns piaci pozíció (gazdasági erıfölény) meglétét, hanem az azzal való visszaélést tiltja.

a) Az erıfölénnyel való visszaélés esetei

Az erıfölénnyel való visszaélés legtipikusabb tényállásait, azaz a jellemzı piaci megjelenési formáit a versenyjog – szintén példálózó felsorolással – nevesíti. Eszerint tilos a gazdasági erıfölénnyel visszaélni, így különösen: - az üzleti kapcsolatokban - ideértve az általános szerzıdési feltételek alkalmazásának esetét is - tisztességtelenül vételi vagy eladási árakat megállapítani, vagy más módon indokolatlan elınyt kikötni, vagy hátrányos feltételek elfogadását kikényszeríteni; - a termelést, a forgalmazást vagy a mőszaki fejlıdést a fogyasztók kárára korlátozni; - indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelı üzleti kapcsolat létrehozásától, illetve fenntartásától (bojkott); - a másik fél gazdasági döntéseit indokolatlan elıny szerzése céljából befolyásolni; - az árut az ár emelését megelızıen vagy az ár emelkedésének elıidézése céljából, vagy egyébként indokolatlan elıny szerzésére, illetve versenyhátrány okozására alkalmas módon a forgalomból indokolatlanul kivonni, illetıleg visszatartani (áruvisszatartás);

72

- az áru szolgáltatását, átvételét más áru szolgáltatásától, átvételétıl, továbbá a szerzıdéskötést olyan kötelezettségek vállalásától függıvé tenni, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerzıdési gyakorlatra figyelemmel nem tartoznak a szerzıdés tárgyához (árukapcsolás); - azonos értékő vagy jellegő ügyletek esetén az üzletfeleket indokolatlanul megkülönböztetni, ideértve olyan árak, fizetési határidık, megkülönböztetı eladási vagy vételi feltételek vagy módszerek alkalmazását, amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben (diszkrimináció); - a versenytársaknak az érintett piacról való kiszorítására vagy a piacra lépésük akadályozására alkalmas, nem a versenytársakéhoz viszonyított nagyobb hatékonyságon alapuló, túlzottan alacsony árakat alkalmazni (felfaló ár alkalmazása); - a piacra lépést más módon indokolatlanul akadályozni; vagy - a versenytárs számára indokolatlanul hátrányos piaci helyzetet teremteni, vagy gazdasági döntéseit indokolatlan elıny szerzése céljából befolyásolni.

b) Az erıfölénnyel való visszaélés vizsgálata

Versenyjogi értelemben gazdasági erıfölényben van az érintett piacon, aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevıjétıl nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak, vevıinek és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. Gazdasági erıfölényben lehet egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen. A gazdasági erıfölény megítéléséhez vizsgálni kell különösen - azt, hogy az érintett piacra való belépés és az onnan történı kilépés milyen költségekkel és kockázattal jár, illetve, hogy milyen mőszaki, gazdasági vagy jogi feltételek megvalósítását igényli; - a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetét, illetve annak alakulását; - az érintett piac szerkezetét, a piaci részesedések arányát, a piac résztvevıinek magatartását, valamint a vállalkozásnak a piac alakulására gyakorolt gazdasági befolyását.

C) A vállalkozások összefonódásának ellenırzése

A „fúziós jog” hagyományos elnevezését a modern versenyjogban a „vállalkozások összefonódásának ellenırzése” elnevezés váltotta, hasonló módon azon az alapon, hogy a modern fúzióengedélyezés esetében már valóban nem pusztán a fúziók hatósági engedélyezésérıl, hanem a piaci vállalkozások bármely típisú összefonódásának ellenırzését (engedélyezését) kell érteni. A vállalkozások összefonódásának, a piaci struktúra szervezeti jogi változásának ugyanis manapság már többféle jogi technikája van, melyek közül a klasszikus „fúzió” (amikor két különálló vállalkozás egyesül) csak az egyik. A vállalkozások összefonódásának ellenırzésének versenyszabályozási indoka, hogy az összefonódás változást okoz a piaci struktúrában, és a verseny torzítására (vagy kizárására) alkalmas koncentráció létrejöttéhez vezethet. Az összefonódások ellenırzésének lényege, hogy az összefonódásoknak azon eseteit, melyek meghatározott piaci volument meghaladnak (un. „fúziós köszöbérték”), a versenyhatóságnál (Magyarországon a GVH.-nál) elızetesen engedélyeztetni kell.

a) Az összefonódás esetei

Versenyjogi értelemben vállalkozások összefonódása (koncentrációja) jön létre, ha: a) két vagy több elızıleg egymástól független vállalkozás összeolvad (összeolvadás, vagy fúzió), b) vagy egyik a másikba beolvad, vagy (beolvadás) c) a vállalkozás része a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik (átalakulás a kiváló vállalatrész másik vállalatba való beolvadásával), d) egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen közvetlen vagy közvetett irányítást szerez további egy vagy több, tıle független vállalkozás egésze vagy része felett (irányításszerzés), vagy e) több egymástól független vállalkozás közösen hoz létre általuk irányított olyan vállalkozást, amelyben korábban végzett azonos vagy egymást kiegészítı tevékenységüket egyesítik, feltéve, hogy ez nem minısül

73

a 11. § értelmében a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásnak (kooperációs összefonódás, pl. a Gt. szerinti egyesülés létrehozásával). Az irányításszerzésnek a versenyjog a közvetlen és közvetett változatát is hatókörébe vonja, hiszen a közvetett irányítás esetében sem beszélhetünk tényleges önállóságról, azaz a piaci struktúrában a közvetett irányításszerzés esete is versenyjogi ellenırzést kíván. A Tpvt értelmezése szerint közvetlen irányítással rendelkezik egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen, ha - a másik vállalkozás többségi szavazati jogot biztosító üzletrészeivel, részvényeivel, illetıleg a szavazati jogok több mint ötven százalékával rendelkezik, vagy - jogosult a másik vállalkozás vezetı tisztségviselıi többségének kijelölésére, megválasztására vagy visszahívására, vagy - szerzıdés alapján jogosult a másik vállalkozás döntéseinek meghatározó befolyásolására, vagy - a másik vállalkozás döntéseinek meghatározó befolyásolására ténylegesen képessé válik. Közvetett irányítással rendelkezik a vállalkozás azon vállalkozás felett, amelyet az általa irányított vállalkozás - vele együtt vagy önállóan - irányít vagy vállalkozások közösen irányítanak (Nem minısül azonban irányításnak a felszámoló és a végelszámoló tevékenysége). Az összefonódás megállapítása szempontjából vállalkozásrésznek minısülnek az olyan eszközök vagy jogok - ideértve a vállalkozás ügyfél állományát is -, amelynek megszerzése önmagában vagy a megszerzı vállalkozás rendelkezésére álló eszközökkel és jogokkal együtt elégséges a piaci tevékenység végzéséhez.

b) Az összefonódások ellenırzése – „fúzióengedélyezés”

A vállalkozások összefonódásához a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni, ha az érintett vállalkozások elızı üzleti évben elért együttes nettó árbevétele a tízenötmilliárd forintot meghaladja (összvolumen) és: - a vállalkozásrész, a beolvadó, az irányítás alá kerülı, összeolvadás esetén az abban közvetlen résztvevı legalább két vállalkozás - a vállalkozáshoz kapcsolódó közvetett résztvevıkével együttes - elızı évi nettó árbevétele ötszázmillió forint felett van, vagy - a vállalkozásrésznek, a beolvadó, az irányítás alá kerülı vállalkozásnak, illetve az összeolvadás ötszázmillió forint alatti nettó árbevétellel rendelkezı közvetlen résztvevıinek az a) pont szerint számított nettó árbevételével együtt a befogadó-, az irányítást megszerzı-, illetve az összeolvadásban résztvevı ötszázmillió forint feletti elızı évi nettó árbevétellel rendelkezı vállalkozás és az ahhoz kapcsolódó közvetett résztvevık az összefonódást megelızı két éven belül összesen ötszázmillió forintot meghaladó elızı évi nettó árbevétellel rendelkezı vállalkozással összefonódást valósítottak meg. A fenti feltételek konjunktívak, azaz az összvolumenre és az érintett összefonódás részvolumenére vonatkozó vagylagos elıírásoknak együttesen kell fennálnia. A piac egyes szegmensein (egyes vállalkozások esetében) az éves nettó árbevétel nem értelmezhetı. Ennek eredményeképpen a Tpvt. rögzíti, hogy a hitelintézetek összefonódásánál a nettó árbevétel helyett a hitelintézet mérlegfıösszegének tíz százalékát kell figyelembe venni. A biztosítóintézetek összefonódásánál a nettó árbevétel helyett a megszolgált díjak értékét kell figyelembe venni. A befektetési szolgáltatók összefonódásánál a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételét, a pénztárak összefonódásánál a tagdíjbevételt kell figyelembe venni. Nem minısül összefonódásnak továbbá a biztosítóintézet, a hitelintézet, a pénzügyi holding társaság, a vegyes tevékenységő holding társaság, a befektetési társaság vagy a vagyonkezelı szervezet átmeneti - legfeljebb egyéves - irányítás vagy vagyonszerzése, ha annak célja a továbbértékesítés elıkészítése és irányítási jogaikat nem, vagy csak az ehhez feltétlenül szükséges mértékben gyakorolják. Ezt az idıtartamot a Gazdasági Versenyhivatal kérelemre meghosszabbíthatja, ha a vállalkozás bizonyítja, hogy az elidegenítés egy éven belül nem volt lehetséges. A nettó árbevétel számítása során nem kell számításba venni az érintett vállalkozásoknak vagy azok részeinek egymás közötti forgalmát. Külföldön honos vállalkozások nettó árbevételének számítása során a Magyar Köztársaság területén eladott árukból az elızı üzleti évben elért nettó árbevételt kell figyelembe venni. Az állami vagy helyi önkormányzati többségi tulajdonban lévı érintett vállalkozások nettó árbevételének

74

kiszámításánál azt a gazdasági egységet alkotó vállalkozást kell számításba venni, amely piaci magatartásának meghatározásában önálló döntési joggal rendelkezik. Vállalkozásrész esetében az azt értékesítı vállalkozás által az értékesített eszközök és jogok hasznosításával elért elızı évi nettó árbevételt kell figyelembe venni.

c) Az érintett vállalkozások

Érintett vállalkozások az összefonódásban közvetlenül és közvetetten részt vevı vállalkozások. Közvetlen résztvevık azok, akik között az összefonódás létrejön. Közvetett résztvevı az: - akit a közvetlen résztvevı a 23. § (2) vagy (3) bekezdésében foglaltak szerint irányít; - aki a közvetlen résztvevıt az a) pont szerint irányítja; - akit a b) pont szerinti közvetett résztvevı - a közvetlen résztvevın kívül - az a) pont szerint irányít; - akit két vagy több résztvevı közösen irányít függetlenül attól, hogy azok közvetlen résztvevık vagy az a)-c) pontban felsorolt közvetett résztvevık. A közvetett résztvevık körének meghatározása során figyelmen kívül marad az, akinek az irányítási joga az összefonódás következtében megszőnik.

d) Az engedélyezési eljárás – az elbírálás szempontjai

Az összefonódáshoz összeolvadás vagy beolvadás esetén a közvetlen résztvevı, minden más esetben a vállalkozásrészt vagy a közvetlen irányítást megszerzı köteles engedélyt kérni. Az engedély iránti kérelmet a nyilvános ajánlati felhívás közzétételének, a szerzıdés megkötésének vagy az irányítási jog megszerzésének idıpontjai közül a legkorábbitól számított harminc napon belül kell benyújtani. A hitelintézetek, valamint a biztosítóintézetek összefonódása esetén az engedély iránti kérelmet a külön jogszabályban meghatározott felügyeleti szerv engedélye iránti kérelemmel azonos idıpontban kell benyújtani a Gazdasági Versenyhivatalhoz. A vállalkozások összefonódását eredményezı szerzıdés létrejöttéhez a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges. Az engedély iránti kérelem elbírálásakor mérlegelni kell az összefonódással járó elınyöket és hátrányokat. Ennek során vizsgálni kell különösen: - az érintett piacok szerkezetét; az érintett piacokon fennálló vagy lehetséges versenyt, a beszerzési és az értékesítési lehetıségeket; a piacralépés és a piacról történı kilépés költségeit, kockázatait, valamint mőszaki, gazdasági és jogi feltételeit; - az összefonódás várható hatását az érintett piacokon folyó versenyre; - az érintett vállalkozások piaci helyzetét és stratégiáját, gazdasági és pénzügyi képességét, üzleti magatartását, bel- és külpiaci versenyképességét, illetve ezek várható változásait; - az összefonódásnak a szállítókra, a közbeesı és a végsı fogyasztókra gyakorolt hatását. A Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erısít meg olyan gazdasági erıfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlıdését az érintett piacon vagy annak jelentıs részén. Az összefonódás hátrányos hatásainak mérséklése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal határozatában elızetes vagy utólagos feltételt, illetve kötelezettséget írhat elı, így különösen megfelelı határidı megállapításával elıírhatja egyes vállalkozásrészek vagy egyes vagyontárgyak elidegenítését vagy a valamely közvetett résztvevı felett gyakorolt irányítás megszüntetését. Az engedély elızetes feltételhez kötése esetén az engedély a feltétel teljesülésével válik hatályossá. Az utólagos feltételhez kötött engedély megadásától hatályos, azonban a feltétel nem teljesülése esetében hatályát veszíti. Az összefonódáshoz adott engedély kiterjed mindazokra a versenykorlátozásokra, amelyek az összefonódás megvalósításához szükségesek. Ha a versenyfelügyeleti eljárás során megállapítást nyer, hogy az engedély nélkül létrehozott egyébként engedélyköteles összefonódás nem lett volna engedélyezhetı, a Gazdasági Versenyhivatal határozatában megfelelı határidı megállapításával elıírja az egyesült vállalkozások vagy vagyon-, illetve üzletrészek

75

különválasztását, elidegenítését, vagy a közös irányítás megszüntetését, vagy más kötelezettséget írhat elı a hatékony verseny helyreállítása érdekében. A vállalatcsoportra vonatkozó újonnan beiktatott szabályok a vállalatcsoportok számára eltérı jogi elbírálást biztosítanak. A Vállalatcsoport az engedélykötelezettség alól mentesül. Ennek az az ésszerő magyarázata, hogy a vállaltcsoporton belüli összefonódások a piaci struktúrát valójában nem érintik, nem változtatják meg, a versenyre valódi hatást nem gyakorolnak, hiszen a vállaltcsoportnak éppen az a lényege, hogy – bár szervezeti értelemben külön jogalanyok formájában „ölt testet”, piaci viselkedésében azonban „egyetlen szereplıként” lép fel, a vállalatcsoport tagjai egységesen „mozdulnak” a piacon, a leányvállalatok önállósága látszólagos. A Versenyhivatal az összefonódásra adott engedélyt visszavonja, ha - a bíróság által felül nem vizsgált határozatban az engedély megadása a döntés szempontjából fontos tény félrevezetı közlésén alapul, vagy - a kötelezett vállalkozás nem teljesítette a határozatban elıírt valamely kötelezettséget. A Versenyhivatal az engedélyt megadó határozatát módosíthatja, ha a kötelezett a határozatban elıírt valamely kötelezettséget nem teljesítette, illetve feltételnek nem tud eleget tenni, de a mulasztás neki fel nem róható okra vezethetı vissza.

2.4. A Versenyhivatal eljárásának alapvetı kérdései A Versenyhivatal közigazgatási szerv, ezért eljárására a a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. Törvény (Ket.) rendelkezései az irányadóak, a Tpvt. III. Részében foglalt speciális szabályokban megállapított kivételekkel. Ez azt jelenti, hogy azokban a kérdésekben, amelyekben a Tpvt.-nek a Versenyhivatal elárására vonatkozó speciális szabálya nincs, ott a közigazgatási eljárás általános szabályai az irányadóak. A versenyügyekben eljáró bíróság (a Tpvt II. Fejezetében foglalt jogsértések, azaz a tisztességtelen verseny elleni jog területén a versenytársi sérelmek megítélésére a bíróságnak van hatásköre) a polgári perrendtartás (A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, Pp.) szabályai szerint jár el A magyar Versenyhivatal eljárása tulajdonképpen három szakaszra: az elızetes „vizsgálatra”, a „Versenytanács” érdemi „eljárására”, és a határozatban foglaltak megvalósulását, végrehajtását ellenırzı „utóvizsgálatra” bontható. A vizsgálati szakaszban a „vizsgálók” az ügy versenyjogi relevanciáját és elıminısítését végzik, és javaslatot tesznek a Versenytanács eljárására. Amennyiben az adott ügy nem versenyjogi kérdést vet fel, az eljárást megszüntetésére kerül sor. A versenytanács 3-5 tagú tanácsban jár el, és adott esetben érdemi határozattal megállapítja a jogsértést és az eljárás alá vonttal szemben szankciót alkalmaz. Versenysértı magatartás hiányában az eljárást megszünteti. A GVH határozatban dönt az alábbi kérdésekben: - a tisztességtelen verseny körében megállapíthatja a versenysértı magatartás törvénybe ütközését, - dönt a vállalkozások összefonódásának engedélyezésére, illetve az áremelés elızetes bejelentése iránt benyújtott kérelmekrıl; - kartell- illetve fúziós ügyekben a gazdasági versenyt korlátozó megállapodást a tilalom alól mentesítheti, - csoportmentesítés hatálya alá esı megállapodások esetén megállapíthatja, hogy a csoportos mentesülés kedvezménye nem vonatkozik a megállapodásra, Az eljáró versenytanács jogsértés megállapítása esetén az alábbi szankciókat alkalmazhatja: - elrendelheti a törvénybe ütközı állapot megszüntetését, - megtilthatja a törvény rendelkezéseibe ütközı magatartás további folytatását, - bojkottényállások esetében a törvénybe ütközés megállapítása esetén kötelezettséget írhat elı, így különösen az ügylet jellegének megfelelı üzleti kapcsolat létrehozásától vagy további fenntartásától való indokolatlan elzárkózás esetén szerzıdéskötésre kötelezhet, - elrendelheti a megtévesztésre alkalmas tájékoztatással kapcsolatban helyreigazító nyilatkozat közzétételét, - korábbi határozatát visszavonhatja vagy megváltoztathatja (19. §, 32. §),

76

- versenysértés hiányában az eljárást megszünteti, -bírságot szabhat ki (érdemi bírság, vagy az eljárás akadályozása, vagy eljárási szabálysértés esetén az eljárásban érintettek ellen kiszabható rendbírság) A magyar versenyjogi szabályok szerint az eljárás során kiszabható érdemi bírság és az alkalmazható rendbírság összege – az EU Bizottságának gyakorlatához hasonlóan – forgalomfüggı, azaz a vállalkozás elızı tárgyévben realizált éves nettó árbevételéhez igazodik. Az érdemi bírság maximális mértéke ugyanakkor az éves nettó árbevétel 10%, a rendbírságé 1%. A Tpvt. 65. §-a sorolja fel azokat a vizsgálati eszközöket, amelyeket a Gazdasági Versenyhivatal a tényállás tisztázása érdekében felhasználhat. Annak érdekében, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak a hatékonyan mőködı versenyhatóságokkal (mint például az Európai Bizottság, vagy a német Bundeskartellamt) egyenértékő lehetıségei legyenek, a versenytörvény 2000. évi módosítása egyértelmőbbé tette és kibıvítette a versenyhatóság bevethetı eszközeit. A 65. §-ban kibıvített és felsorolt vizsgálati jogosítványok igénybevétele leginkább a titkos kartellek elleni eljárásokban indokolt. A Gazdasági Versenyhivatal ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket az európai közösségi versenyszabályok a tagállami versenyhatóság hatáskörébe utalnak. A Versenyhivatal jelöli ki az 1/2003/EK rendelet szerinti Versenykorlátozó Magatartások és Erıfölényes Helyzetek Tanácsadó Bizottságában, valamint a vállalkozások összefonódásának ellenırzésérıl szóló tanácsi rendelet szerinti Összefonódások Tanácsadó Bizottságában a Gazdasági Versenyhivatalt képviselı személyeket.

77

IV. RÉSZ KERESKEDELMI ÜGYLETEK

1. A szerzıdésekre vonatkozó szabályok

1.1. ALAPVETÉS

A. A kereskedelmi ügyletekrıl általában

Magyarországon – az elsı átfogó kereskedelmi törvény, az 1875. évi Kereskedelmi Törvénykönyv – kifejezetten a kereskedelemben folytatott üzletszerő gazdasági forgalom szerzıdéseit szabályozta, a vagyoni viszonyok egyéb, magánjogi kapcsolatai a múlt század jogi szabályozásában - Polgári Törvénykönyv hiányában - lényegében szokásjogi, illetve bírói precedensjogi alapon fejlıdtek. A magyar Polgári Törvénykönyv végül a szocialista tervgazdálkodás körülményei között született, így az 1959. évi Ptk. – a Kereskedelmi Törvénykönyv logikájával éppen ellentétesen - alapvetıen az állampolgárok egymás közti szerzıdéseit szabályozta, a gazdasági élet – jócskán leszegényített - tipikus szerzıdéseit, a tervszerzıdéseket pedig - egy fejezet erejéig - csak formálisan kapcsolta a Polgári Törvénykönyvhöz. A tervszerzıdések nem piaci viszonyok, hanem a központi állami gazdaságirányítás viszonyaiba voltak ágyazva, „kereskedelmi ügyleteknek”– a szerzıdéses autonómia és szabadság hiányában –nem is nevezhetjük azokat. Az 1968-as gazdasági reform után, majd az 1977-ben végrehajtott Ptk.-módosítás következtében, a tervszerzıdés kategóriája megszőnt, de a gazdálkodó szervezetek egymás közti gazdasági szerzıdései még mindig viszonylag élesen különültek el a „civil társadalom” magánjogi szerzıdéseitıl. A hatályos Ptk. a „gazdasági szerzıdés” illetve a „kereskedelmi ügylet” fogalmát nem ismeri. Ugyanakkor ma is találunk – elvétve - olyan szabályt, amely kimondottan a gazdálkodó szervezetek egymás közti szerzıdéseire vonatkozik, és számos olyan szerzıdéstípust találunk (szállítási, beruházási jellegő, bizományi, fuvarozási, biztosítási, pénzügyi stb.), amely kifejezetten és tipikusan az üzletszerő gazdasági vállalkozás szerzıdése. A Ptk szabályozási rendszerében a szerzıdésekre vonatkozó szabályokat a Ptk. IV., „Kötelmi” részében találjuk. A szerzıdések polgári jogi szabályozása további két nagy területre oszlik, a polgári törvénykönyv a szerzıdésekre vonatkozó általános szabályokat („általános rész”) követıen rögzíti az egyes szerzıdési típusokat, és az azokra vonatkozó speciális rendelkezéseket („különös rész”). A szerzıdésekre vonatkozó általános rendelkezések fı szabályként minden ügylettípusra irányadóak azzal, hogy az adott szerzıdésre általános szabályokat akkor kell alkalmazni, ha a felek szerzıdése, vagy az adott szerzıdéstípusra a Ptk. szerzıdéses szabályainak „különös része” az adott kérdésben nem tartalmaz eltérı szabályozást. A jelen tankönyvben elsı sorban a gazdasági szerzıdésekre, vagy más kifejezéssel „kereskedelmi ügyletekre” vonatkozó szabályozást tárgyaljuk.

B. Szabályozási környezet, diszpozitivitás

A – jelentıs szemléletbeli változás ellenére – a hatályos Ptk. szabályozási rendszere, szerkezete az 1959. évi megalkotásához képest nem sokat változott. A törvény elsı része a bevezetı rendelkezéseket, a második rész a személyekkel kapcsolatos polgári jogi szabályokat, a harmadik rész a tulajdonjogot tárgyalja. A Ptk. IV. része foglalkozik a kötelmi jogviszonyokkal, ezen belül a szerzıdések és a kártérítés polgári jogi szabályaival. Az ötödik rész az „öröklés” jogát tárgyalja, amit a hatodik rész „záró rendelkezései” követnek. 1998 óta folynak a magyar polgári jog átfogı újrakodifikációjának elıkészületei, melynek eredményeként 2001 novemberében elfogadták az új Polgári Törvénykönyv koncepcióját. A koncepció lényeges vonása, hogy a teljes magánjogi joganyagot egységes Kódexbe rendezi. Az új Ptk. úgynevezett – egységes rendszert alkotó - külön „Könyvekbıl” fog állni, így a magánjog különbözó terültei (személyek, családjog,dologi jog,kötelmi jog és az öröklési jog) különálló Könyvekbe kerülnek. A kötelmi jogban jelentıs koncepcionális váltást hoz várhatóan, hogy a szerzıdése kárfelelısség (a szerzıdésen belüli magatartással okozott kárért viselt felelısség) önállósul, ami szakít azzal a jelenleg hatályos megoldással, hogy a szerzıdéses viszonyokra a szerzıdésen kívül okozott kárra vonatkozó felelısségi szabályokat kell alkalmazni.

78

Az legutóbbi idıkben egy integrációs Európai magánjogi Kódex létrehozására irányuló uniós törekvést is megfigyelhetünk. Ennek történelmi gyökere, hogy az európai magánjogi rendszerek és kódexek alapja lényegében az „antik” idık római magánjoga. Az egységes uniós magánjogi kódex létrehozása ugyanakkor nem egyszerő feladat, az unió tagállamainak differenciált nemzeti jogrendszerei és leginkább a magánjogi autonómiához való nemzeti ragaszkodás egyenlıre csak nagyobb távlatokban teszi elképzelhetıvé az egységes európai magánjog kereteinek rögzítését. A szerzıdések jogában a diszpozitivitás elve érvényesül, azaz az alapvetı rendezıelv a szerzıdés tartalmának szabad kialakítása (Ptk. 200. §). A felek a szerzıdés tartalmát egymás közötti viszonyaikban szabadon állapítják meg, a jogszabály rendelkezéseitıl közös (egyezı) akarattal eltérhetnek, kivéve ha a jogszabály az eltérést kifejezetten megtiltja (diszpozitivitás). Ez azt jelenti, hogy a felek az egymás irányában fennálló jogaikat és kötelezettségeiket a saját tulajdonosi érdekeiknek megfelelıen alakíthatják. Például a szavatossági jogok közül egyeseket kizárhatnak, az egymással szemben keletkezı igényekrıl lemondhatnak, a szerzıdésszegésért a felelısséget megszigoríthatják, a szerzıdést felmondhatják stb. Kivételes esetekben azonban a Ptk. kogens szerzıdési szabályokat állapít meg, amelyek kötelezıek, az attól való szerzıdéses eltérés tehát érvénytelen (pl. gazdálkodó szervezetek szavatossági kötelezettsége teljes mértékben nem zárható ki, vagy ). A diszpozitivitás a szerzıdések jogában tehát úgy jelenik meg, hogy - a szerzıdésre vonatkozó egyes szabályok csak akkor alkalmazhatóak, ha a felek arról a megállapodásukban másként nem rendelkeztek; - a törvényi szabályoktól eltérésre csak a felek jogosultak mégpedig egyezı akarattal (a bíróság nem); - az engedı szabály alól kivételt csak jogszabály tehet, azaz az eltérésre csak jogszabály által elıírt kogencia esetén nincs lehetıség.

C. Kereskedelmi ügylet – szerzıdés

A szerzıdés sajátos jogi tény, ugyanis legalább kétoldalú jogügylet, azaz kölcsönös és valamilyen joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat. A szerzıdésnek a köznyelvben több szinonímája él (megállapodás, megegyezés) Kereskedelmi ügyletek esetén az ügyletet gazdálkodó szervezetek, egyéni és társas vállalkozók kötik egymással (illetve a fogyasztóval), az állam által elismert gazdasági joghatás kiváltása céljából. A szerzıdés létrehozásának elıfeltétele, hogy a jogügyletet kötı felek egymással mellérendelt, egyenrangú viszonyban legyenek. A szerzıdés kialakulásának másik elıfeltétele a jogalanyok egymástól való elkülönültsége. A magánjogi viszonyokban a tulajdonjog elkülöníti egymástól a gazdaság szereplıit (az abszolút szerkezető tulajdonjog a tulajdonos jogi védelmét mindenki mással szemben biztosítja), a szerzıdés pedig összekapcsolja azokat (relatív szerkezet). A szerzıdés akarati viszony. A szerzıdésben megjelenı akaratot azonban különbözı társadalmi-gazdasági tényezık határozzák meg. A szerzıdésben megjelenı akaratot a konkrét gazdasági viszonyokban megjelenı munkamegosztás, a kereslet-kínálat stb. befolyásolja. A felek mellérendeltségének követelményébıl adódóan a szerzıdéses akaratnak kölcsönösnek és egybehangzónak kell lennie, a szerzıdı felek között nincsen jogi hatalmi viszony. Az természetesen elıfordulhat, hogy az egyik fél gazdasági pozíciója erısebb mint a másik félé, és ez a tény gazdasági kényszerként megjelenhet a felek viszonyában (a szerzıdési akarat szabadsága arra is kiterjed, hogy a gyengébb pozícióban lévı fél gazdasági érdekei által diktáltan rá nézve elınytelennek tőnı szerzıdésre lépjen), azonban a szerzıdésen belüli jogi pozíciók mindig egyenrangúak; aki gazdaságilag alárendelt is, az jogi értelemben soha nem az. A szerzıdésen belüli jogi alárendeltség azt jelentené, hogy az egyik félnek a másik féllel szemben egyoldalú szerzıdésalakító joga, kényszerítı eszközei vannak arra, hogy a másik félre a saját szerzıdési akaratát ráerıltesse, ami piaci viszonyok között, a kereskedelmi ügyleteknél nem fordulhat elı. Ahhoz, hogy a szerzıdés a felek által célzott joghatást – azaz a szerzıdés teljesítéséhez adott kikényszeríthetıség lehetıségét - betöltse szükség van a szerzıdés jogi elismerésére. Polgári jogi szerzıdés esetén ezt az elismerést az állam adja meg, hiszen a szerzıdés alapján keletkezı, módosuló, megszőnı jogviszonyok szükség esetén állami kényszerrel biztosítottak. Ha az állam megtagadja az akaratmegegyezéshez a joghatást, nem ismeri el a szerzıdést jogi ténynek, érvénytelen szerzıdésrıl beszélünk. Lehetséges, hogy az állam közömbösen viszonyul a szerzıdéshez. Nem tiltja, de nem is ad állami eszközöket a szerzıdés kikényszerítéséhez. Ezek az úgynevezett naturális kötelmek (pl. a szerencsejátékból származó követelés vagy a kocsmai hitel, Ptk. 204. §).

79

D. Kötelmi alapvetés (kötelem – szerzıdés)

A polgári jog – az általános magánjogi elveknek megfelelıen – mellérendelt jogalanyok vagyoni jogviszonyaival foglalkozik, és elméletileg két – tanulmányaink szempontjából lényeges – területe van. A személyek jogáról a korábbiakban már volt szó, a másik érintett terület a vagyonjog. A vagyonjogon belül a polgári jog megkülönbözteti a dologi jogot és a kötelmi jogot, melyen belül a dologi jog a vagyoni viszonyok statikus, állandó elemeit (pl. a tulajdonjog), a kötelmi jog ezzel szemben a vagyoni viszonyok változásait - dinamikáját – képezi le. A szerzıdések polgári jogi szabályaihoz tehát a magánjogi szabályozáson belül, a vagyoni jogba ágyazott kötelmi jogon keresztül juthatunk. a) A kötelem A kötelem relatív szerkezető polgári jogi jogviszony, melynek lényege, hogy a kötelemben kötelezett fél valamilyen vagyoni értékő szolgáltatást köteles teljesíteni, és ezt a teljesítést a jogosult követelheti. A kötelem teljesítését különféle vagyoni szankciók biztosítják. A kötelem kifejezés utal arra, hogy a kötelem lényege tehát a részt vevı jogalanyok jogi „kötöttsége” az abban foglaltak teljesítésére, így a másik póluson jogosultság nyílik a kötelezettség teljesítésének kikényszerítésére. Miután a kötelem relatív szerkezető jogviszony, így mindig konkrétan meghatározott személyek között áll fenn, azaz a kötelembıl eredı igény mindig egy konkrétan meghatározott másik jogalannyal szemben érvényesíthetı. Kötelmi jogviszony több módon létrejöhet. Így kötelmi jogviszonyt keletkeztet: - szerzıdés, - egyoldalú jogügylet, - jogszabályi rendelkezés vagy közhatalmi (hatósági) aktus, - különbözı szerzıdésen kívüli magatartások, például jogellenes, vagy a nem jogellenes károkozás, - jogalap nélküli gazdagodás (A kártérítésre vonatkozó szabályok körében a Ptk 361. § (1) bekezdése elıírja, hogy aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni elınyhöz, köteles ezt az elınyt visszatéríteni) Egyoldalú jognyilatkozat kötelmi jogviszonyt csak a jogszabály kifejezett rendelkezése esetén keletkeztet, tehát csak akkor, amikor a törvény írja elı az egyoldalú kötelezettségvállalás teljesítésének követelésére szóló jogosultságot. Ilyen eset például a díjkitőzés (Ptk. 592. § (1) bek.) és a közérdekő célra történı kötelezettségvállalás (Ptk. 593. § (1) bek.). Ha maga a jogszabály vagy hatósági határozat a jogosultat és a kötelezettet megnevezve pontosan rendelkezik a szolgáltatásról, ennek jogi hatása ugyanaz, mint a szerzıdésnek. Ilyen esetekben tehát a jogszabály (határozat) teremt jogosultságot a szolgáltatás követelésére és kötelezettséget annak teljesítésére. A tartalmi és jogkövetkezménybeli azonosságot fejezi ki a (3) bekezdés azon szabálya, hogy az ilyen módon keletkezett kötelemre a szerzıdésre vonatkozó rendelkezéseket megfelelıen alkalmazni kell. Kötelmet keletkeztetı - jogszabályi rendelkezés például az ingatlan kisajátítására vonatkozó rendelkezés (Ptk. 177. §), és a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejő rendelet, - hatósági határozat például a birtokvédelem tárgyában hozott jegyzıi határozat (Ptk. 191. § (3) bek.), de az az eset is, amellyel a bíróság – a felek szerzıdéskötési kotelezettsége körében - a felek szerzıdését létrehozza (Ptk. 206. § (1) bek., Ptk. 208. § (3). bek). b) A szerzıdés A szerzıdés tehát relatív szerkezető, kötelmi jogviszony. A szerzıdésbıl így értelemszerően kötelezettség keletkezik a szerzıdésben vállalt szolgáltatás (kötelezettség) teljesítésére, és a másik oldalon jogosultság a teljesítés követelésére. A szerzıdés két vagy több szerzıdı alany egybehangzó, szabad akaratnyilatkozatával létrehozott jogviszony, mely meghatározott joghatás kiválására alkalmas. A szerzıdésnek tehát alapvetıen négy lényeges fogalmi elıfeltétele van: a) két vagy több jogalany részvétele a jogviszonyban b) a szerzıdı felek közti konszenzus és

80

c) annak jognyilatkozat formájában való kinyilvánítása, d) mely államilag elismert jogviszonyt keletkeztet, így a szerzıdés kötésével megcélzott joghatás kiváltására alkalmas (a szerzıdés teljesítésének kikényszerítéséhez az állam - kényszereszközök igénybevételével – segítséget nyújt) a) A szerzıdésben minden esetben legalább két szerzıdı félrıl beszélünk. A szerzıdések jogában nincs a társasági jogi szabályozás „egyszemélyes társaságához” hasonló kivétel; egy személy által, önmagával kötött szerzıdés fı szabályként nincs (a történeti fejlıdés eredményeként ilyen kivételes esetben elıfordul, mint pl. a bizománynál, ahol a bizományos tevékenysége esetében megengedett az un. „önszerzıdés”, de ez valójában rendkívüli, kivételes és rendhagyó megoldás). b) A szerzıdéses akaratnyilatkozatoknak mindig kölcsönöseknek és egybehangzóknak kell lenniük, mert a szerzıdés konszenzuson (a megegyezésen) alapul, ehhez főzıdik a célzott joghatás. „Disszenzus” – azaz a felek közötti megegyezés hiánya – esetén szintén nincs szerzıdés, így például mindaddig nem beszélhetünk szerzıdéses jogviszonyról, amíg a felek a szerzıdés minden egyes lényeges feltételében meg nem egyeznek, vagy bármely feltételben eltérı a szerzıdéses akaratuk. Természetesen mindig annyi egybehangzó jognyilatkozatnak kell lennie, ahány fél a szerzıdésben részt vesz. c) A szerzıdéses akarat kinyilvánítása maga a szerzıdéses jognyilatkozat. A szerzıdéses jognyilatkozat tételére fı szabályként több módon - szóban, írásban, és ráutaló magatartással egyaránt – lehetıség van, a szerzıdéses kötelem megállapításának nem akadálya tehát, ha a felek csak szóban állapodtak meg, vagy ha az egyik fél által ráutaló magatartással kezdeményezett szerzıdést és annak teljesítését a másik fél ráutaló magatartással elfogadta. d) A szerzıdés jogi lényege, hogy az állam által elismert szerzıdéses jogviszonyok teljesülését az állam – az állami kényszerapparátus, a jogi igényérvényesítés szervezetrendszerének rendelkezésre bocsátásával – segíti. Az állam ugyanakkor nem minden szerzıdéses jogviszony teljesülését támogatja. Vannak olyan szerzıdések, melyektıl az állami elismerést kifejezetten megtagadja (ilyenek a jogi értelemben lényeges „hibában” szenvedı szerzıdések, lásd errıl az érvénytelenségnél). A jog által el nem ismert szerzıdések alkalmatlanok arra, hogy azzal a szerzıdést kötı felek a célzott joghatást a jog által biztosított eszközök segítségével elérjék.

1.2. A szerzıdési jog alapelvei

A. A szerzıdési szabadság elve

A polgári jogi szerzıdések, így a kereskedelmi ügyletek rendszere is a szerzıdéses szabadság elvére épülnek. Ez azt jelenti, hogy fı szabályként a szerzıdı felek maguk dönthetnek a szerzıdéses kötelem minden tartalmi elemérıl. A szerzıdı felek azon szabadsága, hogy tulajdonosi érdekeik figyelembevételével maguk döntenek arról, hogy akarnak-e szerzıdést kötni vagy sem, az úgynevezett akarati autonómia. A polgári jogi, illetve versenyjogi szabályok, valamint egyéb jogszabályok viszonylag szők körben korlátozzák a feleket e döntésükben, azaz kivételes esetben megállapíthatnak szerzıdéskötési kötelezettséget (a versenyjogban például a domináns piaci szereplı szerzıdési autonómiája korlátozott, indokolatlanul nem zárkózhat el a szerzıdéses kapcsolat létrehozásától). Szerzıdéskötési kötelezettséget csak jogszabály, hatósági rendelkezés, vagy a felek elızetes erre irányuló akarata (ún. elıszerzıdés) írhat elı. Szerzıdési szabadság másik pillére a partnerválasztás szabadsága, azaz az a jog, hogy megválassza „kivel” kíván szerzıdésre lépni. A partnerválasztás szabadságát is csak törvény, vagy a felek megállapodása korlátozhatja. A versenyjog például bizonyos körben hagyományosan a partnerválasztás szabadságára vonatkozó korlátokat állít (pl. a kartelltilalom elıírásával, amivel végül is a versenytársak közötti szerzıdések létrehozását tiltja, vagy az erıfölénnyel való visszaélés tilalmazásán belül, amikor tiltja a szerzıdı partnerek közötti diszkriminációt) A szerzıdı feleket megilleti a szerzıdés típusának szabad megválasztásának joga is (típusszabadság). Ez azt jelenti, hogy a felek kiválasztják a Polgári Törvénykönyv által felkínált szerzıdéstípusok közül azt a

81

szerzıdéstípust, amelyben a jogviszonyukat lebonyolítják, ha érdekük úgy kívánja, köthetnek a Ptk-ban nevesítetlen (atipikus) vagy vegyes szerzıdéseket is. A típusszabadság ugyanakkor nem annak a szabadságát jelenti, hogy a szerzıdı felek tetszés szerint értelmezhetik a Polgári Törvénykönyvnek az adott szerzıdéstípusra vonatkozó rendelkezéseit, hanem azt, hogy a gazdasági céljukhoz igazodva, az elınyökkel és hátrányokkal egyaránt számolva, a számukra legelınyösebb típust választhatják meg. (a megbízási szerzıdés elınyös vonása a Megbízóra nézve, hogy a szerzıdés bármikor megszüntethetı. Ugyanakkor a megbízási szerzıdés jellegébıl adódik, hogy a megbízási díj akkor is jár, ha a megbízott tevékenysége nem jár eredménnyel)

b) Egyenértékőség elve

Az áruviszonyok alapvetı jellegzetessége a visszterhesség és az egyenértékőség elve. Az érték és ellenérték - piaci viszonyok által befolyásolt - arányossága (egyenértékőség, vagy „szinallagma”), a kereskedelmi ügyletek lényeges jellemzıje. Az üzletszerően vállalkozószerzıdéses partnerek között a fı szabály ugyanis hogy ık elsısorban a nyereséges, ellenszolgáltatás fejében végzett tevékenység végzésében érdekeltek, ritkán vezeti ıket az ajándékozás szándéka (Ptk. 201. §).

c) A „pacta sunt servanda” és „clausula rebus sic stantibus” elve

A „pacta sunt servanda” (a „szerzıdéseket teljesíteni kell”) alapelve azt fejezi ki, hogy a felek a megkötött gazdasági szerzıdéseket kötelesek tiszteletben tartani és jóhiszemően teljesíteni (Ptk. 4. §). Ez utóbbi követelmény azt is jelenti, hogy a feleknek nem szabad olyan magatartást tanúsítaniuk, ami a szerzıdésben foglalt célokat meghiúsítaná, kötelesek egymással együttmőködni és tartózkodni a joggal való visszaéléstıl (Ptk. 5. §). A szerzıdések gazdasági lényege az a kötıerı, amely a szerzıdést létrehozó feleket a szerzıdésben vállaltakhoz „köti”, azaz a szerzıdés teljesítéséhez adott esetben állami kényszereszközök igénybevételére van lehetıség. Ez az elv elég erıs „jogi kényszer”, holott a szerzıdések futamidje alatt a szerzıdéskori körülmények – akár jelentıs mértékben is – megváltozhatnak. Ezzel összefüggı alapelvi szabály, hogy amennyiben a szerzıdés megkötését követıen a felek bármelyikének körülményeiben olyan lényeges változás áll be, melynek eredményeképpen tıle a szerzıdés teljesítése a továbbiakban nem elvárható, mentesülhet a teljesítés kényszere alól („clausula rebus sic stantibus” azaz a körülményekben beálló lényeges változás” elve).

2. A kereskedelmi szerzıdések általános szabályai

2.1. A szerzıdéses jogviszony elemei

A szerzıdések fogalmi analízisét minden esetben a szerzıdéses jogviszony elemeinek vizsgálatával végezhetjük el. A szerzıdéses jogviszony elemei: - a szerzıdés alanyai (a szerzıdı felek), - a szerzıdés tárgya (a szerzıdésben vállalt szolgáltatás és a jogi értelemben vett dolog) és - a szerzıdés tartalma (szerzıdésbe foglalt jogok és kötelezettségek összessége). A továbbiakban részletesen foglalkozunk a szerzıdéses jogviszony egyes elemeivel.

a) A szerzıdés alanyai

A szerzıdés két vagy több, egymástól elkülönült jogalany részvételét feltételezi a jogviszony létrehozásában és teljesítésében. Természetesen szerzıdést létrehozhatnak természetes személyek és szervezeti jogalanyok is. A szerzıdésben részt vevı jogalanyokat - általános szóhasználattal „felek”-nek nevezzük: a szerzıdés egyik pólusán álló fél a jogosult, a másik fél a kötelezett. Az egyes konkrét szerzıdés típusokban (pl. adásvétel, vállalkozási szerzıdés vagy bérlet) a felek pozíciói is meghatározottak, és a felek megnevezése is egyedi lehet (pl. az adásvétel esetében „eladó” és „vevı”, a vállalkozási szerzıdésben „megrendelı” és „vállalkozó”, vagy a bérletnél „bérbeadó” és „bérlı”).

82

A szerzıdésben fellépı jogalanyok egymástól függetlenek (elkülönültek), és jogi pozíciójukat tekintve mellérendeltek. A mellérendeltség alapvetıen jogi egyenrangúságot fed, így nem feltétlenül jelent azonos gazdasági pozíciót. A szerzıdésben az eltérı gazdasági súlyú szereplık – még ha szerzıdéskötési akaratuk gazdasági pozíciójuk által meghatározott is – jogi értelemben egyenrangúak. Ez egyben azzal is jár, hogy bizonyos helyzetekben a jogi szabályozás erısíti a gyengébb gazdasági súlyú, vagy egyéb módon kiszolgáltatott gazdasági szereplı szerzıdéses pozícióját, például a fogyasztói szerzıdésekre kötelezıen alkalmazandó szigorúbb elıírásokkal, vagy a versenyjog azon szabályaival, amelyek a domináns piaci pozícióban lévı (monopol vagy oligopol) vállalatok szerzıdési szabadságának kereteit szőkebbre szabják, és a szerzıdéstıl való elzárkózás lehetıségét, vagy az egyenlıtlen szerzıdési feltételek kikényszerítését korlátozzák. A szerzıdésnek fı szabályként tehát bárki, aki a szerzıdéses jognyilatkozat tételéhez szüksége belátási képességgel rendelkezik, alanya lehet. A szerzıdéses jognyilatkozatot az érintett felek fı szabályként személyesen teszik, de a szerzıdéses jognyilatkozat tétele polgári jogban nem személyhez kötött jogosultság, így arra képviselı útján is lehetıség van. Miután szerzıdéses jognyilatkozat megtételére ugyanakkor csak természetes személy képes, a szervezeti jogalanyok ezen jogukat mindig képviselıjük (vezetı tisztségviselıjük, vagy cégjegyzési jogosultsággal rendelkezı egyéb képviselıjük) útján gyakorolják. A szerzıdés egy-egy pólusán egyidejőleg több személy is részt vehet, azaz azonos idıben akár jogosulti akár kötelezetti pozícióban több személy is állhat (egyidejő többalanyúság). Lehetséges például, hogy a szerzıdésben több személy a közös tulajdonukban lévı dolgot ruházza át (egyidejő többalanyúság jogosulti pozícióban) az adásvételi szerzıdés másik pólusán lévı személynek (vagy akár több személynek, ami ezen az oldalon is többalanyúságot keletkeztet). A bankkölcsön szerzıdés adósi pozíciójában is állhat egyszerre több kötelezett is (egyidejő többalanyúság kötelezetti pozícióban). A többalanyúság felveti annak kérdését, hogy az azonos szerzıdési pozícióban álló több személy esetén ki és hogyan köteles teljesíteni, vagy adott esetben a kötelezettség teljesítése több személytıl hogyan követelhetı. Ha osztható szolgáltatással többen tartoznak, illetve azt többen követelik oly módon, hogy mind a kötelezettségek, mind a jogosultságok egymástól elválaszthatók, úgy fı szabályként minden kötelezettıl csak a ráesı rész követelhetı, illetve a jogosultak mindegyike csak a ráesı részt követelheti. Ha a szolgáltatás nem osztható – ez a gyakoribb eset - úgy együtteses, valamennyi jogosult számára kell teljesíteni. A jogosulti együttesség lényegét a Ptk. úgy fogalmazza meg, hogy ha többen jogosultak nem osztható szolgáltatás követelésére, úgy „valamennyiük kezéhez” kell teljesíteni, azaz nem megfelelı, ha a teljes szolgáltatást a kötelezett csak az egyik jogosultnak, vagy csak néhányuknak teljesíti. Az együttességgel szemben az egyetemlegesség lényege, hogy a szolgáltatás több jogosult közül bármelyiknek joghatályosan teljesíthetı, illetve a kötelezettség teljesítése teljes egészében bármelyik kötelezettıl követelhetı. A jogosulti egyetemlegesség esetében a követelés úgy illet meg több jogosultat, hogy a szolgáltatás egészét bármelyikük követelheti, ami egyben azt is jelenti, hogy ilyenkor bármelyik jogosult felé való teljesítéssel a kötelezett szabadul a kötelemben, és a jogosultak egymás között belsı viszonyuk alapján számolnak el egymással. A kötelezetti egyetemlegesség lényegében fontos hitelezıvédelmi eszköz, hiszen lehetıséget teremt arra, hogy a jogosult szabadon megválaszthassa, hogy a szolgáltatás egészét melyik kötelezettıl követeli, de azt is eldöntheti, hogy a megjelölt kötelezettıl az egész tartozást követeli-e vagy annak csak egy részét. A kötelezetti egyetemlegesség a jogosult számára fontos biztosíték lehet, amely a kötelezettek egyik-másika fizetésképtelenségének kompenzációjára is alkalmas, hiszen a kötelezettek mindegyike a szolgáltatás egésze erejéig tartozik, mindaddig, míg a jogosult teljes igénye kielégítést nem nyert. Természetesen amennyiben bármelyik kötelezett teljesít, a jogosulttal szemben a többi kötelezett kötelezettsége is megszőnik, amit a kötelezettek egymás közti viszonyukban elszámolással rendezhetnek. Bizonyos szerzıdéstípusoknál maga szerzıdés is több pólusú; a lízingszerzıdés klasszikus változatának lényege például, hogy a lízingbe vevı eszközbeszerzése során – az ügylet finanszírozójaként, belép a lízingbe adó, így a szerzıdés három pólusúvá vált: az eladó gyártó és a lízingbe vevı fél közé iktatódott a

83

lízingbe adó pénzintézet, aki a gyártótól megvásárolva a lízingbe vevı által kiválasztott dolgot, azt a lízing feltételei szerint adta tovább a lízingbe vevınek. Természetesen ilyenkor is lehetséges, hogy a szerzıdés egy-egy pólusán több alany áll, azaz ilyenkor is lehetséges, hogy az adott dolgot például többen együttesen lízingelik. A szerzıdések futamideje alatt elképzelhetı, hogy valamely szerzıdési pozícióban alanyváltozás következik be, azaz a jogosult vagy a kötelezett szerzıdéses pozícióját más személy veszi át. Ennek alapvetıen három fı esete van: - a szerzıdı fél halála vagy a szervezeti jogalany szerzıdı fél megszőnése miatt bekövetkezı jogutódlás - engedményezés - tartozásátvállalás A természetes személy szerzıdı fél halála esetében az örökös által bizonyos szerzıdési pozíciók átvételére van lehetıség, más esetekben ez nem lehetséges. A pénztartozások követelésére és annak behajtására az örökös – egyetemes jogutódként – válik jogosulttá, de például a családi ház felépítésére építési szerzıdés keretében köteles vállalkozó helyett a ház kivitelezését, vagy az elhunyt építész helyett a félkész terveket az örökös nem köteles befejezni. A szervezeti jogalanyok jogutód nélküli megszőnése (végelszámolás, felszámolás) az általuk kötött szerzıdéseket megszüntetik, azt a feleknek eszerint kell rendezniük. Az átalakulás folytán jogutóddal megszőnı szervezeti jogalanynak a jogutód szervezet az egyetemes jogutódja, így fı szabályként a szerzıdésben a jogelıd által vállalt kötelezettségek teljesítésére köteles, és a jogosultságai érvényesítésére is jogosult. A polgári jog szabályai szerint lehetıség van arra, hogy akár a jogosult, akár a kötelezett szerzıdéses pozícióját másra átruházza. A jogosulti pozíció átengedését engedményezésnek (Ptk. 328 §), a kötelezetti pozíció átvállalását tartozásátvállalásnak (Ptk. 332 §) nevezzük. A tartozásátvállaláshoz a jogosult beleegyezése szükséges.

b) A szerzıdés tárgya

A szerzıdés közvetlen tárgya a szolgáltatás, a közvetett tárgya (amire az ügylet irányul) a jogi értelemben vett dolog. A szolgáltatások – függıen tényleges tartalmuktól – többféleképpen is osztályozhatók.

A szolgáltatás lehet tevıleges, vagy nem tevıleges. Tevıleges szolgáltatás, melynek keretében a kötelezettnek pozitív, tevıleges magatartására van szükség a kötelezettség teljesítéséhez, a nem tevıleges szolgáltatás vállalásával valaki éppen arra köteles, hogy valamit eltőrjön (passzív magatartás). Tevıleges minden olyan szolgáltatás, amelynek keretében tehát a kötelezett valaminek az elvégzésére (átadására, felépítésére, a címzetthez való eljuttatására) vállal kötelezettséget, nem tevıleges az olyan szerzıdéses vállalás, melyben a kötelezett azt vállalja, hogy valamely magatartás tanúsításától tartózkodik (pl. eltőri, hogy a kertjén átjárjanak, a tulajdonában lévı dolgon ingyenes használatot enged)

A szolgáltatás lehet egyszeri, tartós vagy visszatérıen teljesítendı. Egyszeri szolgáltatás valaminek az egy alkalommal való teljesítése (pl. vételár egyösszegő megfizetése), tartós szolgáltatás, amelyet valaki hosszabb idın keresztül folyamatosan nyújt, azaz a szerzıdésben vállaltak telesítése idıben elhúzódik, és a szerzıdés megszüntetése rendszerint szintén jogilag szabályozott folyamat – például felmondás - eredménye (pl. megbízási jogviszony). Az idıszakosan visszatérıen teljesítendı szolgáltatás tipikus példája a rendszeres idıközönként visszatérıen részletekben való teljesítés, mint a bérleti díj vagy a lízingdíj rendszeres megfizetése.

A szolgáltatás személyhez kötött vagy forgalmi jellegő aszerint, hogy annak teljesítését a szerzıdésben egy meghatározott személyhez kötik (pl. a bizalmi jellegő megbízási jogviszonyban), vagy a teljesítı személye a szerzıdésben közömbös (az adásvételi szerzıdésben például a szerzıdés hangsúlya a megszerezni kívánt dolgon van, így az eladó személye a vevı számára közömbös. A vevınek mindegy, hogy azt az eredeti tulajdonostól, annak örökösétıl szerzi meg). A személyhez kötött szerzıdések esetében a jogi szabályozás kizárja a jogutódlást, az ilyen szerzıdések viszonylag könnyen megszüntethetık.

84

A szolgáltatások között különbséget lehet tenni aszerint, hogy egyedi, fajlagos vagy zártfajú a szolgáltatás. Az egyedi szolgáltatás esetében az a dolog vagy magatartás, amellyel teljesíteni kell, konkrétan és egyedileg meg van jelölve, mással a kötelezett nem teljesíthet. Ehhez képest a fajlagos szolgáltatást fajtája meghatározásával és mennyiségi paraméterekkel van körülírva, ezáltal a felek által meghatározott fajtájú dolog megfelelı minıségő és mennyiségő szolgáltatásával teljesíthet. A pénztartozás mindig fajlagos szolgáltatás, könnyen belátható, hogy közömbös ugyanis, mely bankjegyekkel fizetünk, a lényeg, hogy a meghatározott fizetıeszközbıl kellı mennyiséget szolgáltassunk. Ugyanez igaz például a mezıgazdasági termékek szállítására, vagy egyéb tömeggyártású fogyasztási cikkek kereskedelmére. A vásárló számára lényegtelen, hogy adott esetben a megrendelésben pontosan meghatározott minıségi paraméterekkel körülírt (adott típusú, gyártású és felszereltségő) gépjármő szállítmány melyik konkrét egyedét kapja meg. A zártfajú szolgáltatást a fajlagos szolgáltatásnak bizonyos feltételek szerinti szőkítésével határozzák meg a felek. Amennyiben tehát fajlagos természető szolgáltatás tekintetében valamilyen szőkítést alkalmaznak a szerzıdésben, a szolgáltatás zártfajúvá válik. A szőkítı feltételek sokrétőek lehetnek, a felek gazdasági szándéka szerint. Fajlagos dolog zártfajúvá alakítható például származási helyének, gyártási idejének meghatározásával. Tipikusan zártfajú a mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdés keretében értékesíteni vállalt saját termesztéső termék vagy saját tenyésztéső állat. A dolog jellege szerint ugyanis fajlagos (gabona, gyümölcs, zöldség, haszonállat), de az értékesítı ebben a szerzıdés típusban kifejezetten a saját termesztéső vagy tenyésztéső termék szállítását vállalja. Ha abból nem terem a kellı mennyiség, nem köteles azt máshonnan származó azonos fajú dologgal pótolni.

A szolgáltatás lehet osztható vagy oszthatatlan. Az oszthatóság ebben az értelemben nem fizikai, hanem jogi jellemzı. Ez azt jelenti, hogy olyan szolgáltatás is lehet jogi értelemben oszthatatlan, amely fizikai értelemben részekre osztható. Oszthatatlan jogi értelemben például a gépkocsihoz rendelt gumiabroncs készlet, amely fizikailag négy különálló darabból áll, ha a szállító azonban csak három abroncsot tud leszállítani, az nem részteljesítésnek fogható fel, a szerzıdésszegés ilyenkor a teljes szolgáltatás tekintetében áll be. Hasonló példaként szolgál rendszerint a részben elkészült esküvıi ebéd esete is. A száz fıre megrendelt több fogásos ebéd ilyen esetben hiába osztható fizikai értelemben fogásokra vagy adagokra, a részteljesítés itt sem lehetséges; az alkalomra rendelt ebéd jogi értelemben oszthatatlan.

A szolgáltatás lehet vagylagos, amikor a kötelezett számára a szerzıdésben lehetıséget adnak arra, hogy a telesítés esedékességekor megválassza, hogy a szerzıdésben rögzített szolgáltatások közül melyikkel teljesít. Nincs választási lehetıség, ha a szolgáltatás meghatározása egyértelmő, és teljesítési alternatívát nem tartalmaz.

A szolgáltatások elméleti csoportosításában igen lényeges a fı- és mellékszolgáltatás közti különbségtétel. A fıszolgáltatás alatt a szerzıdés alapvetı fogalmi lényegét adó magatartást, kötelezettséget értjük. Az adásvételi szerzıdés esetében a fı szolgáltatás a dolog tulajdonjogának eladó általi átruházása, a másik oldalról az ennek fejében vállalt vételár megfizetése. A bérleti szerzıdés esetében a fı szolgáltatás a használati jog bérleti díj ellenében való ideiglenes átengedése. A fıkötelezettséghez képest minden további olyan szolgáltatás, amely nem a szerzıdés fogalmi lényegéhez tartozik, de a szerzıdés teljesítését segíti elı, vagy egészíti ki, mellékszolgáltatás. Mellékszolgáltatásnak minısül például a szerzıdésben a szerzıdési biztosítékok (zálogjog, kötbér, foglaló) kikötése.

c) A szerzıdés tartalma

A szerzıdés tartalmát a szerzıdésben foglalt fı- és mellékkötelezettségek és a velük szemben támasztható jogosultságok összessége adja A szerzıdés minimális kötelezı tartalmát a jogszabályi rendelkezések olyan körben határozzák meg, hogy a minimális tartalmi elemek alkalmassá tegyék a szerzıdést a célzott joghatás kiváltására. A szerzıdésnek tehát mindenképpen tartalmaznia kell a szerzıdı feleket, a szerzıdés tárgyát és a feleknek a szerzıdés teljesítéséhez főzıdı fı kötelezettségeit és jogait. A szerzıdés természetesen további szükséges tartalmi elemeket is rögzíthet, ha a szerzıdı felek szerzıdési akarata erre kiterjed. A szerzıdés a teljesítésre sajátos feltételeket írhat elı (pl. az ellenszolgáltatás részletekben való teljesítése), alkalmazhatók különbözı

85

szerzıdési biztosítékok (foglaló, kötbér), illetve általában véve minden olyan kérdést rendezni kell a szerzıdésben, amiben a felek az adott szerzıdéstípusra vonatkozó diszpozitív törvényi szabályoktól a saját szerzıdéses viszonyukat el akarják téríteni. A szerzıdés tartalmát részint a jogszabályok (egyéb hatósági eszközök), részint a szerzıdı felek állapítják meg, sıt némely esetben – kivételesen – a bíróság is meghatározhatja azt. A jogi szabályozás közvetlen és közvetett módon is meghatározhatja a szerzıdés tartalmát. Közvetlenül befolyást gyakorol a szerzıdés tartalmának kialakítására például a kötelezı hatósági árszabályozás, vagy kötelezı szabványok jogszabályban való elıírása. A hatósági eszközök alkalmazására a piacgazdaság viszonyai között csak kivételes esetben kerül sor. A hatósági eszközökkel való beavatkozásra rendszerint a piac (egyes részpiacok) és a fogyasztók védelme szolgálhat alapul. Ebbe a körbe tartozik például az agrárpiaci rendtartás, amely hatással van a mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdésre, vagy az országos építési szabályzat, amely a vállalkozási szerzıdés egyik alfaját, az építési szerzıdést érinti. Közvetett módon befolyásolja a szerzıdés tartalmát az olyan jogszabályi rendelkezés, mely valamilyen módon azt határozza meg, hogy legalább mely kérdésekben kell megállapodniuk a feleknek ahhoz, hogy a szerzıdés létrejöhessen. Ez a szerzıdés úgynevezett törvényben elıírt lényeges tartalma (törvényben elıírt „minimális” tartalom). A szerzıdés minimális tartalmába mindenképpen beletartozik a szerzıdı felek valamint a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás meghatározása, továbbá azok a tartalmi elemek, amelyek a szerzıdéstípus gazdasági lényegét adják. A lényeges tartalmi kérdésekben való megállapodás nélkül a szerzıdés nem jön létre (Ptk. 205. §). A jogszabályi rendelkezések mellett a felek is lényegesnek minısíthetnek egyes tartalmi elemeket. Ilyenkor természetesen a felek által lényegesnek minısített kérdésben is meg kell állapodni ahhoz, hogy a kereskedelmi ügylet létrejöjjön. A Ptk. rendelkezései szerint a szerzıdési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehetı akaratára és az eset összes körülményére tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett (Ptk. 207. §). A felek titkos fenntartása vagy rejtett indoka közömbös, a színlelt gazdasági szerzıdés pedig semmis (illetve ha más szerzıdést leplez, úgy a szerzıdést a leplezett tényleges ügylet alapján kell elbírálni). A nemzetközi kereskedelmi gyakorlatban a gazdasági szerzıdések értelmezésére két elv lehet irányadó, az egyik az ún. nyilatkozati elv, a másik az akarati elv. A nyilatkozati elv abból indul ki, hogy a felek nyilatkozatát az általános nyelvi szabályok és jelentéstartalmakra figyelemmel hogyan lehet érteni. A nyilatkozati elv abból indul ki, hogy a nyilatkozatot hogyan értelmezheti a másik fél. Az akarati elv ezzel szemben a felek szubjektív szándékából, a felek akaratából indul ki, a jogviszonyt létesítı fél célja, akarata az irányadó. A magyar Polgári Törvénykönyv szabályaiban a két elv ötvözete jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy a bíróság vita esetén a gazadasági szerzıdést tényleges tartalma szerint ítéli meg, és e tekintetben nincsen okvetlenül jelentısége annak, hogy a felek milyen kifejezést használtak. Ugyanakkor a gazdasági perekben, a kereskedelmi ügyleteknél a joggyakorlat erıteljesen a nyilatkozati elvet részesíti elınyben az akarati elvvel szemben. A kereskedı, a vállalkozó ugyanis az ügyletkötésnél szakértınek minısül, akinek tisztában kell lennie a gazdasági fogalmak jelentésével. Szigorú szabályok szerint alakul a nyilatkozat értelmezése abban az esetben, ha a fél jogáról mond le. Ha valaki jogából enged, vagy jogáról lemond, nyilatkozatát nem lehet kiterjesztıen értelmezni (Ptk. 207. § (2) bekezdés).

3. A szerzıdés létrehozása – a szerzıdéskötés sémája

4.1. Szerzıdéses jogviszony keletkezése

Szerzıdéses jogviszony többféle módon létrejöhet. Így szerzıdés keletkezik: - alapvetı esetben, ha a felek szabad akaratukból, a szerzıdéskötési szabadság elve alapján szerzıdést kötnek,

86

- ha a felek azért kötnek szerzıdést, mert azt jogszabály (szerzıdéskötési kötelezettség), számukra kötelezıen elıírta, - szerzıdéskötés nélkül is, ha jogszabály vagy hatósági rendelkezés így rendelkezik (lásd errıl korábban) - egyoldalú nyilatkozat alapján kizárólag jogszabályban meghatározott esetekben (lásd errıl korábban) - bírósági határozat alapján (nagyon ritkán), ha a felek között szerzıdéskötési kötelezettség áll fenn, de a felek ennek ellenére nem tudnak megállapodni, - ha a felek szerzıdést kötnek, mert egy másik szerzıdésben vállalt kötelezettség (elıszerzıdés) számukra kötelezıen elıírta.

4.2. A felek magatartása a szerzıdés létrehozatala során A feleknek meg kell állapodniuk a szerzıdés lényeges vagy bármelyikük által lényegesnek minısített kérdéseiben. A szerzıdéses akaratnyilatkozat megjeleníthetı szóban, írásban vagy ráutaló magatartással, de jogszabályi rendelkezés, külön speciális szabály kötelezı formaságok alkalmazását írhatja elı. Így csak írásban lehet szerzıdéses jognyilatkozatot tenni, ha jogszabály ezt rendeli, vagy a felek így állapodtak meg. A feleknek a szerzıdés létrehozása során együttmőködési kötelezettségük van, figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire, és mind a szerzıdés kötésekor, mind annak futamideje alatt tájékoztatniuk kell egymást a megkötendı (megkötött) szerzıdést érintı minden lényeges tényrıl és körülményrıl. A szerzıdés létrehozásának sémája szerint a szerzıdés úgy keletkezik, hogy az egyik fél szerzıdés kötésére irányuló szerzıdéses ajánlatát a címzett fél elfogadja. A szerzıdési ajánlat olyan egyoldalú, címzett, jognyilatkozat, melyet az ajánlat tevıje a másik félhez címez, abból a célból, hogy meghatározott feltételekkel szerzıdéses kapcsolatra lépjenek. Az ajánlat leglényegesebb jogi következménye, hogy úgynevezett ajánlati kötöttséget keletkeztet, azaz az ajánlattevı fél meghatározott ideig (ajánlati idı) a megtett szerzıdés keletkeztetı jognyilatkozatához kötve van. Az ajánlati idıt az ajánlatot tevı fél maga határozhatja meg, ezen idı alatt egyoldalúan nem léphet vissza az ajánlatától, illetve azt nem is módosíthatja. Az ajánlati kötöttségi idı megszőnésére a Ptk. maga is tartalmaz elıírásokat. Az ajánlatnak a megkötni szándékozott szerzıdés minden lényeges elemét tartalmaznia kell. Amennyiben az ajánlat ezeket nem tartalmazza (vagy a lényeges elemeket tekintve hiányos) akkor nem minısül ajánlatnak, hanem csak felhívás ajánlattételre, azaz a felhívásra reagáló másik fél lesz az ajánlattevı, az ajánlati kötöttség tehát az ı oldalán áll be, így a felhívó fél elfogadásával jöhet létre a szerzıdés. Amennyiben a címzett fél az ajánlatot az ajánlati idın belül változatlan tartalommal elfogadja, a szerzıdés létrejön. A szerzıdés az ajánlat – változatlan tartalmú, határidıben történı elfogadásával – létrejön: - jelen levık között abban az idıpontban, amikor az ajánlatot a másik fél elfogadja, - távol levık között akkor, amikor az elfogadó nyilatkozat az ajánlattevıhöz megérkezik; A szerzıdés létrejöttéhez tehát az ajánlat határidın belüli, változatlan tartalommal való elfogadása szükséges. Ez azt jelenti, hogy nem jön létre a szerzıdés ha - az ajánlatot változatlan tartalommal, de az ajánlati idı lejártát követıen fogadja el a címzett (ez új ajánlatnak minısül, ez esetben már a címzett az ajánlattevı, az ajánlati kötöttség „fordul”, az eredeti ajánlattevı fél „szabadul” az ajánlati kötöttségbıl) - ha az ajánlatra vonatkozóan a címzett határidıben reagál, de annak tartalmán változtat (ez szintén új, a címzett által adott ajánlatnak minısül, az elıbb írt feltételekkel) - ha a címzett határidın túl, egyáltalán nem reagál (az ajánlati kötöttség határidejének lejártával az ajánlattevı „szabadul” az ajánlati kötöttségbıl.

4.3. Szerzıdés kötési kötelezettség, az elıszerzıdés A vagyoni forgalomban általában a szerzıdéskötési szabadság érvényesül. Kivételes esetben azonban a jogszabályok (vagy a felek) szerzıdés megkötésének kötelezettségét is elıírhatják. A szerzıdéskötési

87

kötelezettség nem változtatja a jogügyletet hatalmi, igazgatási jellegővé. Ilyen esetben is polgári jogi szerzıdés, kereskedelmi ügylet jön létre a felek között, csak a szerzıdés létrehozásának momentuma tér el némileg az általános szabályoktól (Ptk. 206. §). Szerzıdéskötési kötelezettséget az esetek többségében olyankor határoz meg a jogszabály, amikor a szolgáltatást nyújtó monopolhelyzetben van, vagy a szolgáltatás kapacitása szőkebb, mint a szolgáltatásra vonatkozó igény, illetve ha azt a fogyasztóvédelem vagy a társadalom tagjainak védelme megkívánja. Piacgazdaság esetében a szerzıdéskötési kötelezettség szélsıséges kivétel. Szerzıdéskötési kötelezettség korábban részben az egyes termékekkel való központi gazdálkodás, részben különbözı kontingensek esetében állt fenn. Ma már csak különbözı közszolgáltatásoknál alkalmazható, illetve más speciális közérdek (pl. kötelezı felelısségbiztosítás) biztosítására ír elı jogszabály ilyen kötelezettséget. Az a fél, akinek javára a szerzıdéskötési kötelezettség fennáll, a gazdasági szerzıdés megkötésére felhívhatja a kötelezettet. A szerzıdés megkötésére kötelezett köteles megtenni ajánlatát, mégpedig harminc napon belül. Ha az ajánlatban foglalt feltételek nem elfogadhatóak a jogosult számára, bírósághoz fordulhat. Szerzıdéskötési kötelezettség körében a bíróság a szerzıdést létrehozhatja, illetve tartalmát megállapíthatja. Szerzıdéskötési kötelezettség nemcsak jogszabályon alapulhat, hanem létrejöhet a felek megállapodása alapján is. Ebben az esetben beszélhetünk elıszerzıdésrıl. Az elıszerzıdés a polgári jog egyik hatékony piacszervezı intézménye. Az elıszerzıdés alapján ugyanis a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy egy késıbbi idıpontban egymással gazdasági szerzıdést fognak kötni (Ptk. 208. §). Az elıszerzıdés tárgya tehát nem más, mint a szerzıdéskötési kötelezettség szerzıdésben való elvállalása. Az elıszerzıdés alapján – szemben az egyéb szerzıdésekkel – a jogosult nem a szerzıdés teljesítését követelheti, hanem a szerzıdés megkötését, mégpedig azzal a taralommal, amelyet az elıszerzıdésben meghatároztak, vagy legalább is körülírtak. Az elıszerzıdés szolgáltatása így szerzıdéskötésben testesül meg. Az elıszerzıdésben – amennyiben az lehetséges – meg kell határozni azt a gazdasági szerzıdést is, amit a feleknek a késıbbiek folyamán meg kell kötniük.

4. Az általános szerzıdési feltételek

A tömegtermelés megjelenésével, és a gazdasági kapcsolatok tömegessé válásával a szerzıdéskötés „individuális modellje” a gazdaságban fokozatosan háttérbe szorult, és ez alapvetı kihatással volt a szerzıdéskötés mechanizmusára. A tömegtermeléssel együtt a tömeges szerzıdéskötés iránt is megnıtt az igény. A szerzıdéskötés tömegigénye hívta életre a blankettaszerzıdést (más elnevezéssel: általános szerzıdési feltételek alkalmazását) és a keretszerzıdést. Az általános szerzıdési feltételek alapvetı célja az, hogy megkönnyítse a gazdálkodó szervezetek, vállalkozók számára a szerzıdéskötést, másrészt pedig arra szolgál, hogy összefoglalja az adott szakmában általánosan érvényesülı szakmai sajátosságokat. A blanketta tehát a gyorsaságot és a szakszerőséget egyaránt szolgálja. A szabványszerzıdések (blanketták) azonban alapvetıen megváltoztatják a hagyományos polgári jogi szerzıdésfelfogást. Szabványszerzıdések esetében ugyanis nincsen lehetıség a felek kölcsönös és egybehangzó akaratának konszenzus útján való kialakítására, továbbá a szerzıdési feltételeket rendszerint az egyik szerzıdı fél (pl. a szolgáltató) dolgozza ki, ebbıl adódóan a felek egyenrangúságának elve csorbát szenvedhet, a szerzıdésbe beépülhet az alárendeltségi elem annak a félnek az oldalán, aki kénytelen elfogadni a szabványszerzıdéseket. A gyengébb gazdasági pozícióban lévı fél jogvédelmérıl tehát a jogalkotónak kell gondoskodnia. Az általános szerzıdési feltételt általában a szolgáltatás kötelezettje készíti el, az a fél tehát, akinek a tevékenységet végeznie kell. Ennek ellenére elıfordulhat, hogy a jogosulti pozícióban lévı fél készít standardizált megrendelést (pl. termékfelvásárlók). Nincsen akadálya annak, hogy mind a jogosult, mind pedig a kötelezett egyidejően általános szerzıdési feltételt alkalmazzon, és mindkét feltétel egyaránt a szerzıdés részévé váljon.

88

A Ptk. fogyasztóvédelmi és általános szerzıdési feltételek alkalmazására vonatkozó szabályai 2006-ban átfogó módosításon estek át, melynek alapvetı iránya, hogy védelmet biztosítson a fogyasztó (szerzıdı fél) számára arra az esetre, ha a balanketta készítıje tisztességtelen kikötést is alkalmazna a szerzıdésben. A Ptk. 209. §-a meghatározza a tisztességtelenség fogalmát és kritériumait, míg a 209/A. § pedig a tisztességtelen általános szerzıdési feltétel jogkövetkezményét rögzíti, a 209/B. § pedig közérdekő keresetindításra ad lehetıséget a blankettában alkalmazott tisztességtelen szerzıdési feltételek megtámadására. A Ptk. tehát rögzíti, hogy milyen feltételek esetén minısül az általános szerzıdési feltétel, illetve a fogyasztói szerzıdés egyedileg meg nem tárgyalt kikötése tisztességtelennek. A szabályozás logikája szerint a Ptk. tartalmazza a tisztességtelenség absztrakt definícióját, és utal a fogyasztóval kötött szerzıdésben tisztességtelennek minısülı feltételekrıl szóló 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet külön, részletes szabályaira. A Ptk. 209. § (1) bekezdése az egyetlen hely a Ptk.-ban, ahol a jóhiszemőség és tisztesség elve (Ptk. 4. § (1) bekezdés) megjelenik. Tisztességtelennek az a kikötés minısül, amely a jóhiszemőség és tisztesség elvét sérti. Az egész Ptk.-ra kiterjedı elvet a jogalkotó ehelyütt azzal pontosítja, hogy olyan kikötések sértik ezt az elvet, amelyeknek eredményképp az egyik fél jogai és kötelezettségei egyoldalúan és indokolatlanul hátrányosan kerülnek meghatározásra. Valójában ezekben az esetekben is arról van szó, hogy a Ptk. biztosítani kívánja a szerzıdésbıl fakadó jogok és kötelezettségek kiegyenlített eloszlását. Ha a Ptk. által diszpozitív szabályokkal biztosított egyensúly súlyosan felborul, a jogalkotó valamilyen módon beavatkozik a jogviszonyba. A szerzıdési feltétel tisztességtelenné nyilvánítása ennek egyik eszköze. Az indokolatlanul egyoldalú elınyt biztosító általános szerzıdési feltételt, illetve az ilyen kikötést tartalmazó szerzıdést a korábbi szabályozás szerint külön meghatározott szervezetek közérdekő keresettel, míg az utóbbi esetben a sérelmet szenvedett fél bíróság elıtt megtámadhatta. Az 1997-es módosítás kiterjesztette és egységesítette a szabályozást. 2006. évi III. törvény is ezt a korábbi megoldást követi, azonban a szabály megfogalmazását több ponton pontosította. Az általános szerzıdési feltételként a szerzıdés részévé váló tisztességtelen kikötést a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja (Ptk. 209/A. §). Az általános szerzıdési feltételként a fogyasztói szerzıdés részévé váló tisztességtelen kikötés 209/A. § (2) bekezdése szerinti érvénytelenségének megállapítását a külön jogszabályban meghatározott szervezet is kérheti a bíróságtól. A bíróság a tisztességtelen kikötés érvénytelenségét ilyen esetben a kikötés alkalmazójával szerzıdı valamennyi félre kiterjedı hatállyal megállapítja (közérdekő kereset). A külön jogszabályban meghatározott szervezet kérheti továbbá az olyan általános szerzıdési feltétel tisztességtelenségének megállapítását, amelyet fogyasztókkal történı szerzıdéskötések céljából határoztak meg és tettek nyilvánosan megismerhetıvé, akkor is, ha az érintett feltétel még nem került alkalmazásra. Ha a bíróság megállapítja a sérelmes általános szerzıdési feltétel tisztességtelenségét, azt alkalmazása esetére (a jövıre nézve) - a kikötés nyilvánosságra hozójával szerzıdı valamennyi félre kiterjedı hatállyal - érvénytelenné nyilvánítja (Ptk. 209/B. §). A tisztességtelen szerzıdési feltétel alkalmazója köteles a fogyasztó igényét az ítélet alapján kielégíteni. A bíróság ítéletében továbbá eltiltja a tisztességtelen általános szerzıdési feltétel nyilvánosságra hozóját a feltétel alkalmazásától.

5. A szerzıdés hatálya és érvényessége

5.1. Hatályosság

A szerzıdés hatálya végeredményben – térbeli, idıbeli, személyekre vonatkozó – „alkalmazhatóságot” jelent. Ez alatt azt kell érteni, hogy azt a szerzıdést nevezzük hatályosnak, amelyik érvényes és alkalmazandó is, azaz a felek viszonyára ténylegesen alkalmazható is. Ha a szerzıdés – még vagy már – hatálytalan, arra – még vagy már - nem lehet állami kényszerrel támogatott igényt alapítani. A hatálytalanság tehát azt jelenti, hogy a felek közt van létezı és érvényes szerzıdés, de a felek közti jogviszony joghatása még nem állt be, vagy már nem lehet rá igényt alapítani. A szerzıdı feleknek lehetıségük van arra, hogy a szerzıdés hatályát valamely jövıbeli idıponthoz(hatálybalépési idıpont), vagy bizonytalan esemény vagy feltétel bekövetkezéséhez kössék (felfüggesztı feltétel). Ilyen esetben a szerzıdés abban az idıpontban lép hatályba, amikor a felfüggesztı feltétel bekövetkezik. Ha a felek a szerzıdés megszőnését tették függıvé a bizonytalan jövıbeli esemény

89

vagy feltétel bekövetkeztétıl (bontó feltétel), úgy a szerzıdés a bontó feltétel idıpontjában hatálytalanná válik. A felek tehát – külön szerzıdéses rendelkezéssel meghatározhatják a szerzıdés hatályosságának idıintervallumát, ilyen speciális rendelkezés hiányában a szerzıdés a létrehozatala pillanatától (pl. a szerzıdés aláírásától) a megszőnésének idıpontjáig (pl. teljesítésig) hatályos. A hatálytalanság lehet általános és relatív. Az általánosan hatálytalan szerzıdés mindenkivel szemben hatálytalan, míg a relatív hatálytalanság csak meghatározott személyekkel szemben áll fenn, így ez utóbbi esetben csak ezen meghatározott személyek igényérvényesítését zárja ki (a társasági jogból ismert szabály, hogy a vezetı tisztségviselı képviseleti jogának korlátozása kívülálló személyek irányában hatálytalan, így arra például a társaság üzleti partnereivel szemben nem lehet hivatkozni).

5.2. Érvényesség – érvénytelenség Korábban volt már szó arról, hogy a jog szempontjából lényeges „hibában” szenvedı szerzıdésektıl az állam megtagadja az elismerést. A szerzıdés joghatás kiváltására való alkalmassága a szerzıdés érvényességét, jogi értelemben vett „hibátlanságát” feltételezi. Az érvénytelen szerzıdés valamilyen fogyatékosságánál fogva a felek által célzott jogi hatás elıidézésére nem alkalmas. Az érvénytelenséget elıidézı „hiba” lehet a szerzıdı felek akaratában, az akarat kinyilatkoztatásában, illetve a célzott joghatásban. Az érvénytelen szerzıdés „látszatszerzıdés”, hiszen a szerzıdés létrejött ugyan, de az érvénytelenségre vezetı hiba miatt a jogszabály nem engedi, hogy a szerzıdéshez főzıdı joghatások beálljanak. Az érvénytelenségnek két alakzata van. Az egyik feltétlen érvénytelenség, a „semmisség”, a másik a megtámadhatóság, melynek feltétele, hogy az érvénytelenségi okra hivatkozással a sérelmet szenvedı, érdekelt fél a szerzıdést megtámadja.

a) Semmis érvénytelenség

A semmis érvénytelenséget azért nevezik „feltétlen” érvénytelenségnek, mert arra bárki, idıben korlátlanul (bármikor, bármeddig) hivatkozhat. A semmis érvénytelenségben szenvedı szerzıdés érvénytelenséget a bíróságok, hatóságok az érdekelt, vagy bárki erre irányuló nyilatkozata nélkül is, hivatalból kötelesek észlelni. A semmis érvénytelen szerzıdés esetében tehát ahhoz, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményét alkalmazni lehessen, az érdekelt személyek részérıl semmilyen további aktivitásra nincs szükség. A semmisség az érvénytelenség súlyosabb alakzata, az akaratban, szerzıdéses jognyilatkozatban és a célzott joghatásban fellelhetı súlyos hiányosságokhoz főzi a jog. A semmis szerzıdés a megkötésének idıpontjára visszamenı hatállyal érvénytelen. A szerzıdési akarat hibájára visszavezetetı semmis érvénytelenséget eredményez: - ha valamelyik szerzıdı fél cselekvıképtelen, (vagy korlátozottan cselekvıképes személy nem képviselıje jóváhagyásával szerzıdik) hiszen itt ügyleti képességrıl, önálló szerzıdési akaratról nem beszélhetünk, a szerzıdési akarat a cselekvıképtelen ember esetében jogi értelemben hiányzik. - a színlelt szerzıdés, azaz az olyan szerzıdés melyet a tényleges szerzıdési akarattól szándékoltan eltérıen hoznak létre a felek. A színleltszerzıdés esetében a felek valójában vagy nem kívántak szerzıdést kötni, vagy a szerzıdéssel valamilyen más szerzıdést kívánnak leplezni a külvilág felé (így például ténylegesen munkaviszonyban foglalkoztatott személlyel vállalkozási szerzıdést kötnek, hogy a munka jogviszony járulékait a munkáltatónak ne kelljen fizetnie). A színlelt szerzıdés érvénytelenségének megállapítása mellett amennyiben a leplezett szerzıdés érvényes, annak szabályait kell alkalmazni az adott jogviszonyra. - ha a szerzıdést fizikai kényszer hatására hozták létre. A fizikai kényszer súlyos akaratbénító külsı hatás, Az akarat nyilvánítás (a szerzıdéses jognyilatkozat) hibája eredményezi a szerzıdés semmisségét ha a szerzıdést a felek jogszabály által elıírt, vagy saját maguk által meghatározott kötelezı alakiság elhagyásával kötötték (például a kötelezı írásbeli alakhoz kötött ingatlan adásvételi szerzıdést szóban kötötték). Semmis a szerzıdés, ha azt álképviselı köti. Álképviselınek azt a személyt nevezi a jog, aki valaki nevében úgy tesz jognyilatkozatot, hogy arra nem jogosult, vagy képviseleti jogosultságának

90

terjedelmét túllépi (már nem képviselı, vagy az adott jognyilatkozat tételére a felhatalmazása nem terjed ki). A szerzıdés által célzott joghatás hibájára visszavezethetıen semmis a szerzıdés ha jogszabályba ütközik vagy ha jogszabály megkerülésével kötötték (tilos szerzıdés) - kivéve, ha ahhoz jogszabály más jogkövetkezményt főz - vagy ha nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik, illetve ha a szolgáltatás-ellenszolgáltatás viszonyában az egyenértékőség elve úgy szenved sérelmet, hogy egyik fél a másik fél helyzetét használta ki a feltőnıen aránytalan elıny kikötése végett (uzsorás szerzıdés), továbbá ha eleve lehetetlen szolgáltatásra irányul.

b) Megtámadható érvénytelenség

A megtámadhatóság egyfajta „feltételes” érvénytelenség, ami azt jelenti, hogy az érvénytelenségi ok fennállása önmagában nem elég ahhoz, hogy a szerzıdés érvénytelenségére hivatkozhasson az, akinek ez az érdekében áll. Megtámadható érvénytelenség esetében csak akkor lehet az érvénytelenségre hivatkozni, ha a szerzıdést a sérelmet szenvedett fél, vagy az a személy, akinek az érvénytelenség megállapításához jogi érdeke főzıdik, a szerzıdést meghatározott idın belül (a szerzıdés létrehozatalától számított egy éven belül) írásban, bíróság elıtt megtámadja. A szerzıdés érvénytelenségére tehát nem hivatkozhat bárki, csak az, akinek ehhez tényleges jogi érdeke főzıdik. A megtámadható érvénytelen szerzıdés mindaddig érvényesnek minısül, amíg azt sikeresen meg nem támadják. Ezt követıen – ha az érvénytelenséget a bíróság a megtámadás eredményeképpen ténylegesen megállapítja – a szerzıdés a megkötésének idıpontjára visszamenı hatállyal válik érvénytelenné. A megtámadásra nyitva álló határidı leteltét követıen a szerzıdés érvényessége a továbbiakban már nem vitatható. A megtámadhatóságra vezetı okok – a semmisséghez hasonlóan – vagy a szerzıdési akarat, vagy a célzott joghatás hibájára vezethetık vissza (a szerzıdéses nyilatkozat hibája semmis érvénytelenséget eredményez). A szerzıdési akarat hibájából kifolyóan megtámadható egy szerzıdés „tévedés”, „megtévesztés”, vagy „jogellenes fenyegetés” esetén. Aki a szerzıdés megkötésekor valamely lényeges (ténybeli, jogi) körülmény tekintetében tévedésben volt (tévedés), a szerzıdést tehát megtámadhatja, ha a másik fél a tévedését a másik fél okozta, vagy felismerhette. Közös téves feltevésrıl van szó, ha a felek a szerzıdés létrehozásakor ugyanabban a téves feltevésben voltak (ilyenkor a szerzıdést természetesen bármelyik fél megtámadhatja). Megtámadható a szerzıdés, ha a tévedésre a másik fél tudatos, szándékos megtévesztı magatartása okozta (megtévesztés). A jogellenes fenyegetés olyan akarathajlító körülmény, melynek során a szerzıdéses jognyilatkozat tételére a felet személyi vagy vagyoni hátrány kilátásba helyezésével szorítják rá. A célzott joghatás hibájára visszavezethetıen megtámadható a szerzıdés a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékőségi elvének sérelme esetén (lásd a szerzıdési alapelveknél) - feltéve, hogy az egyik felet sem az ajándékozás szándéka vezette. Az ajándékozás esetében ugyanis az egyenértékőség nem fogalmi kritérium, az ajándékozás ingyenes szerzıdés. A feltőnı értékaránytalanság hibájában szenvedı vagy az indokolatlan egyoldalú elıny kikötését tartalmazó szerzıdés esetében a másik fél helyzetének kihasználása eredményezi a sérelmet. A feltőnı értékaránytalanság kifejezetten a szolgáltatás-ellenszolgáltatás viszonylatában fennálló egyensúlyhiány (pl. mélyen a forgalmi érték alatt történı értékesítés), míg az indokolatlan egyoldalú elıny kikötése a szerzıdés bármely feltételében megjelenhet (pl. az egyik fél oldalán a felmondási jog korlátozása, vagy a szerzıdési biztosítékok olyan kikötése, amely csak az egyik fél pozícióját biztosítják indokolatlan és aránytalan elınyt biztosítva a számára). A szerzıdésben a felek közös akaratából kifolyólag természetesen mód van arra, hogy – akár az egyik fél számára – elınyös feltételt szabjanak a szerzıdésben, azonban ha az elıny indokolatlan aránytalanságra vezet, a feltétel megtámadható. Az érvénytelenségre vezetı „lehetetlen” szerzıdési feltételt meg kell különböztetni a „lehetetlenüléstıl”, amely a teljesítés meghiúsulásának egyik esete. Az érvénytelenségi okként szolgáló „lehetetlenség” már a szerzıdés létrehozásának idıpontjában fennáll. Lehetetlen feltétel a szerzıdésben olyan szolgáltatás elvégzését vállalni, amire a kötelezett fizikai, jogi értelemben képtelen és alkalmatlan (pl. vállalkozási szerzıdés keretében kékre festeni az eget) de nem a szerzıdés érvénytelenségét, hanem a meghiúsulás problémáját

91

veti fel, ha a szolgáltatni vállalt dolog a telesítés elıtt elpusztul (a szervízbe javításra leadott autó a garázzsal együtt leég, vagy a mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdéssel értékesített terményt elveri a jég). Az uzsorás szerzıdés történetileg az uzsorakölcsönbıl alakult ki, és a lényege, hogy – az adós kiszolgáltatott helyzetét kihasználva – az uzsorás igen magas kamatra és kedvezıtlen feltételekkel nyújtotta a kölcsönt. A modern kori bírói gyakorlat az uzsorás feltételek megítélését kiterjesztette a kölcsön szerzıdésen kívül minden olyan szerzıdéses kapcsolatra, ahol az ellenszolgáltatás, vagy az egyik szerzıdı partner teljesítésének feltételei – az egyik szerzıdı fél kiszolgáltatott helyzetét kihasználva – a forgalmi viszonyoktól jelentısen eltérı módon vannak megállapítva.

c) Az érvénytelenség fıbb jogkövetkezményei

Mindkét érvénytelenségi alakzat legáltalánosabb jogkövetkezménye, hogy az érvénytelen szerzıdés megállapítása esetén a szerzıdéskötés elıtti „eredeti állapotot” vissza kell állítani („in integrum restitutio”). Ez azt jelenteni, hogy a felek egymás közti viszonyát úgy kell visszarendezni, mintha a szerzıdést létre se hozták volna. Bizonyos esetekben erre van lehetıség (pl. adásvételi szerzıdés esetén a dolog visszaadható, és a vételár is visszaszolgáltatható), de más esetekben – a szerzıdéses viszony jellegénél fogva – nincs mód az eredeti állapot visszaállítására (a bérlet keretében a használatot nem lehet „meg nem történtté tenni”, az ilyen állapot „visszafordíthatatlan”). Ha az eredeti állapotot nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerzıdést az érvénytelenséget megállapító határozatáig hatályossá nyilvánítja, ami azt jelenti, hogy a már teljesített szolgáltatásokért járó ellenszolgáltatást a másik félnek szolgáltatni kell, azaz a feleknek a hatályosság idıpontjáig terjedıen el kell számolniuk egymással. Elıfordulhat ugyanakkor, hogy az érvénytelen szerzıdés hibája olyan, hogy a szerzıdés érvénytelensége – a hiba orvoslásával – helyreállítható. A bíróság ilyen esetben tehát mintegy beavatkozik a felek viszonyába, és a szerzıdést – ez esetben - érvényessé nyilvánítja, az érvénytelenségi ok egyidejő kiküszöbölésével. Az érvényesség megállapítása „ex tunc”, azaz visszamenı hatályú, tehát a szerzıdést a megkötése idıpontjára visszamenıleg kell érvényesnek tekinteni. Abban az esetben, ha az érvénytelenséget az egyik fél (vagy mindegyikük) súlyosan felróható magatartására lehet visszavezetni (tipikusan ilyen, ha valaki egyidejőleg több személynek is elad valamit, vagy ha szándékosan a tulajdonába nem tartozó dolgot idegeníti el, vagy uzsorás szerzıdést köt), a törvény lehetıséget ad az államnak, hogy egyfajta – a polgári jogban egyébként szokatlan – büntetést is kiszabjon a súlyosan jogellenes magatartás szankciójaként. Ilyenkor a vétkesen eljáró félnek az eredeti állapot visszaállítása során visszajáró ellenszolgáltatást a bíróság az állam javára elvonhatja („állam javára marasztalás”). Az állam javára marasztalás az érvénytelenségre vezetı magatartás egyéb jogi következményei mellett alkalmazható szankció (és természetesen a magatartás tényleges körülményeitıl függıen az érvénytelenség polgári jogi következményeinek beállta mellett mód van adott esetben, külön büntetı eljárás elindítására is, ha annak – például csalás vagy sikkasztás alapos gyanúja miatt - szintén helye lehet). (Lásd errıl a Függelékben az érvénytelenség fajtáiról, okairól és jogkövetkezményeirıl szóló összefoglaló táblázatot)

6. A szerzıdés módosítása

A szerzıdés módosulása alatt a szerzıdésben rögzített lényeges feltételek olyan változását értjük, melyek a szerzıdı felek akaratától függetlenül következnek be (egyik szerzıdı fél meghal, jogszabályi környezet megváltozik). Ezzel szemben a szerzıdés módosítására fı szabályként kifejezetten csak a szerzıdı felek közös, egyezı akaratából kerülhet sor. A felek közös megegyezéssel bármikor módosíthatják a szerzıdést, vagy megváltoztathatják kötelezettségvállalásuk jogcímét (feltéve, hogy azt jogszabály nem tiltja). A polgári jog szabályozása diszpozitív (megengedı), így a szerzıdı felek számára nem csak a szerzıdéses jogviszony létrehozásában, de annak futamideje alatt is széles mozgásteret enged arra, hogy konszenzussal szerzıdéses jogviszonyukat saját akaratukhoz, vagy annak változásához igazítsák. A módosításnak két változata ismert az elméletben, a „megegyezéssel” illetve az „egyezséggel” történı módosítás. A szerzıdésmódosítás legáltalánosabb esete a megegyezéssel történı szerzıdésmódosítás

92

(„szerzıdés módosítása módosító szerzıdéssel”). A szerzıdést ebben az esetben maguk a felek szerzıdéses jognyilatkozattal módosítják; megváltoztatják az eredeti szerzıdés tartalmát, vagy kötelezettségvállalásuk jogcímét. Az egyezséggel történı módosításról akkor beszélhetünk, ha a felek a szerzıdésbıl eredı vitás vagy bizonytalan kérdéseket közös megegyezéssel úgy rendezik, hogy kölcsönösen engednek egymásnak; az egyezség a szerzıdés eredeti jogcímét nem módosítja. A kölcsönös engedmény az egyezség fogalmi eleme. A szerzıdés módosítására azok az alakiságok az irányadóak, amelyek az eredeti szerzıdésre vonatkoznak, tehát ha jogszabály vagy maguk a felek, a szerzıdéses jognyilatkozatokra vonatkozóan kötelezı alakiságot (pl. kötelezı írásbeliséget) írnak elı, az a szerzıdés módosítására is irányadó. A kötelezı írásbeliséggel és ügyvédi ellenjegyzéssel létrehozható társasági szerzıdés vagy ingatlan adásvételi szerzıdés csak ugyanezen alakiságok alkalmazásával módosítható érvényesen. A tartalmában vagy jogcímében megváltozott (módosított) szerzıdésnek a módosítással nem érintett része változatlan marad. Szélsıséges esetben lehetıség van arra, hogy – igen szők körben biztosított bírósági szerzıdésalakítási jog keretében – a szerzıdés tartalmát a bíróság módosítsa. Erre akkor van mód, ha a felek tartós jogviszonyában a szerzıdéskötést követıen beállott körülmény folytán a szerzıdés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.

7. A szerzıdés teljesítése és a szerzıdésszegés

A szerzıdés akkor tölti be célját, ha azt szerzıdésszerően teljesítik, azaz megvalósul a szerzıdı felek szerzıdéses várakozása, a jogosulti igények a köteleztett szerzıdésszerő teljesítésével kielégítést nyernek. A szerzıdésszerő teljesítéssel a szerzıdés megszőnik, a kötelezett szabadul a kötelembıl. Ez a teljesítés legalapvetıbb joghatása. További joghatás, hogy az adott szolgáltatás teljesítésével az ellenszolgáltatás teljesítése is esedékessé válik. A felek a szerzıdés teljesítésében is kötelesek az együttmőködni, így a jogosult köteles minden szükséges cselekményt megtenni, hogy a kötelezett szerzıdésszerő (hiánytalan és hibátlan, valamint határidıben történı) teljesítését elısegítse. A szerzıdéseket tartalmuknak megfelelıen, a megszabott helyen és idıben, a megállapított mennyiség, minıség és választék szerint kell teljesíteni. A szolgáltatásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy azt rendeletetésének, illetıleg a szerzıdésben kikötött, vagy egyébként a szerzıdéskötéskor a kötelezett által ismert célnak megfelelıen lehessen felhasználni. Az ilyen teljesítést nevezzük szerzıdésszerő teljesítésnek vagy másképpen reális, „hibátlan” teljesítésnek.

7.1. A teljesítés helye Általános szabály, hogy a teljesítés helye a kötelezett lakóhelye, illetıleg székhelye. Ha a felek a teljesítés helyszíneként ettıl eltérı helyet kívánnak megjelölni, azt a szerzıdésben rögzíteni kell. A szerzıdés helyére vonatkozó általános szabálytól a szolgáltatás jellegétıl függıen is eltérı szabály él; ha a szolgáltatás jellegébıl más következik, akkor az minısül a teljesítés helyének (ingatlan adásvétele esetén az eladó átadási kötelezettségét földrajzilag kötött helyen tudja teljesíteni, az építési szerzıdés teljesítése is a beépítendı telken történik). Ha a szolgáltatás tárgyát a kötelezett lakóhelyétıl, illetıleg székhelyétıl különbözı helyre kell küldeni, és azt vagy más helyet a teljesítés helyeként nem kötnek ki, a teljesítés azzal történik meg, hogy a szolgáltatás tárgyát a kötelezett elküldés vagy elszállítás végett átadja a jogosultnak vagy a fuvarozónak. Ha a kötelezett a szolgáltatást saját szállítóeszközével küldi el a jogosultnak, a teljesítés helye a jogosult lakóhelye, illetıleg székhelye. Gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerzıdéseinél, továbbá a pénztartozás teljesítésnél a teljesítés helye a jogosult székhelye, vagy a jogosult által megjelölt hely.

93

7.2. A teljesítési idı A teljesítés határidejét a felek általában vagy határnapban, vagy határidı kitőzésével állapítják meg. Ha a teljesítési idı a szerzıdésben nincs kikötve, bármelyik fél a másik fél egyidejő teljesítését követelheti. Ha a felek egyidejő teljesítésre kötelesek, egyik fél sem köteles saját szolgáltatását teljesíteni addig, amíg a másik fél a szolgáltatást fel nem ajánlja. A teljesítési határidıbe a szerzıdéskötés napját nem kell beszámítani. Ha a teljesítési határidı utolsó napja munkaszüneti nap, úgy a határidı a következı munkanapon jár le. A kötelezett a határnapot megelızıen, illetve a határidı kezdete elıtt csak akkor teljesítheti a szolgáltatást, ha abba a jogosult belegyezett (elıteljesítés). Ez alól a pénztartozás teljesítése kivétel, mert a pénztartozást a jogosult a határnapot megelızıen, illetve a határidı kezdete elıtt felajánlott teljesítést is köteles elfogadni.

7.3. A szerzıdésszegés és annak jogkövetkezményei Ha a szerzıdést nem szerzıdésszerően teljesítik, vagy azt egyáltalán nem, illetve csak részben teljesítik, úgy a teljesítés nem tölti be a felek által elvárt rendeltetését. A nem szerzıdésszerő teljesítés eredményeként a másik fél oldalán jogellenesen okozott kár keletkezik. Ezért a jog – a szerzıdésszerő teljesítés alapelvi kimondása mellett (lásd a szerzıdések alapelveinél) - szankciók kilátásba helyezésével ösztönöz a szerzıdés szerinti teljesítésre. Ha tehát a szerzıdést a felek bármelyike megszegte, jogi eszközöket lehet igénybe venni ahhoz, hogy a szerzıdésszegéssel okozott sérelmet kiküszöböljék. Minden olyan körülmény, magatartás vagy állapot, amely a szerzıdésbe ütközik vagy sérti a szerzıdésben érdekelt valamelyik félnek a szerzıdéssel kapcsolatos jogait, szerzıdésszegést eredményez.

a) A szerzıdésszegés közös szabályai

Érdemes hangsúlyozni, hogy a szerzıdésszegére vonatkozó rendelkezések általánosságban diszpozitív jellegőek; a felek a felelısségüket belátásuk szerint korlátozhatják vagy kizárhatják. A szándékosan, súlyos gondatlansággal vagy bőncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget, ill. a köztulajdont károsító szerzıdésszegésért való felelısséget azonban érvényesen nem lehet kizárni. A jogi személy és a jogi személyiséggel nem rendelkezı néhány szervezet a szerzıdésszegésért való felelısségét csak akkor zárhatja ki vagy korlátozhatja, ha erre jogszabályban felhatalmazást kapott, vagy ha az ezzel járó hátrányt az ellenszolgáltatás megfelelı csökkentése vagy egyéb elıny kiegyenlíti; Aki kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához mást személyt vesz igénybe, ennek magatartásáért felelıs (közremőködıért fennálló felelısség) . A szerzıdésszegésen alapuló igények érvényesítése kötelezı akkor, ha a szerzıdésben kikötött ellenszolgáltatás teljesítése egészben vagy részben a központi költségvetésbıl történik, kivéve, ha a jogosult meggyızıdött arról, hogy a szerzıdésszegés olyan körülményekre vezethetı vissza, amelyekért a kötelezett nem felel, vagy ha a szerzıdésszegés jelentéktelen és a kötelezett nem felel a szerzıdésszegét elıidézı körülményekért sem. A pénztartozás teljesítésére vonatkozó speciális szabályok szerint, ha a kötelezett kamattal és költséggel is tartozik, és a fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elég, az elszámolás a következı: a kötelezett által fizetett összeget elsısorban a költségre, azután a kamatra, és végül a fıtartozásra (tıketartozásra) kell elszámolni.

b) A szerzıdésszegés esetei:

- a kötelezett késedelme, - a jogosult késedelme, - a hibás teljesítés, - a teljesítés lehetetlenné válása, - a teljesítés megtagadása.

94

Késedelem alatt a szolgáltatás idıleges nem teljesítését (határidıben való nem teljesítés) értjük. Késedelembe a kötelezett és a jogosult is eshet, ha a szerzıdésben vállalt kötelezettségét nem teljesíti a vállalt határidıben. A késedelem objektív jogkövetkezményei a teljesítés követelésének lehetısége, az elállási jog gyakorlása illetve a késedelmi kamat követelésének lehetısége. Amennyiben a késedelem a szerzıdés szegı félnek felróható (szubjektív szerzıdésszegés), köteles megtéríteni a sérelmet szenvedı fél összes kárát. A késedelmi kamat számítási módjára – a felek eltérı rendelkezésének hiányában - a Ptk. rendelkezései az irányadóak. A Ptk. 301 § szerint a késedelmi kamat összegének megállapítása a mindenkori jegybanki alapkamat alapul vételével történik.

c) A kötelezett késedelme

A kötelezett akkor esik késedelembe, ha a szerzıdésben megállapított teljesítési idı eredménytelenül eltelt, vagy ha kötelezettségét a jogosult felszólítására nem teljesíti. A késedelem jogkövetkezménye, hogy a jogosult késedelembıl eredı kárát a kötelezettnek meg kell térítenie, kivéve, ha a kötelezett bizonyítja, hogy a késedelem elhárítása érdekében mindent megtett, ami az adott helyzetben általában elvárható. A jogosult a teljesítést a kötelezett késedelembe esése után is követelheti, de ha a teljesítés már nem áll érdekében, úgy a szerzıdéstıl elállhat. Az – elálláshoz vezetı - érdekmúlást rendszerint bizonyítani kell, kivéve, ha az utólagos teljesítésre a jogosult újabb határidıt szabott, de az is eredménytelenül telt el, továbbá akkor sem, ha a szerzıdést a felek megállapodásánál fogva adott (meghatározott, fix) idıpontban kellett volna teljesíteni (az esküvıi ruha elkészítésének egy napos késedelme esetén az érdekmúlást értelemszerően nem kell bizonyítani).

d) A jogosult késedelme

A jogosult akkor esik késedelembe, ha a szerzıdésszerően felajánlott teljesítést nem fogadja el a kötelezettıl, vagy nem teszi meg azokat az intézkedéseket vagy elmulasztja azokat a nyilatkozatokat, amelyek a kötelezett megfelelı teljesítéséhez szükségesek, illetve a teljesítésrıl a nyugtát nem állítja ki, továbbá ha az értékpapírt nem adja vissza a kötelezettnek; A jogosult köteles megtéríteni a kötelezett mindazon kárát, amely a késedelembıl származik, kivéve, ha a jogosult bizonyítja, hogy a késedelem elhárítása érdekében mindent megtett, amit az adott helyzetben általában elvárható, A jogosult késedelmének jogkövetkezménye az is, hogy köteles a kötelezett részére megtéríteni mindazokat a költségeket, amelyek a felelıs ırzésbıl eredtek.

e) A hibás teljesítés

Hibás a teljesítés, ha a felek kölcsönös szolgáltatással tartoznak egymásnak a szerzıdés alapján, és a kötelezett olyan dolgot szolgáltat, amely a teljesítéskor nem felel meg a törvényben vagy a szerzıdésben meghatározott tulajdonságoknak. A szavatosság körében ugyanis a kötelezett felelısséget vállal azért, hogy a teljesített szolgáltatás megfelel a jogszabályban, a szerzıdésben tulajdonságoknak, a szolgáltatás tárgya rendeltetésszerő használatra alkalmas. A szavatosság egyrészt a fizikai hibátlanság (kellékszavatosság), másrészt a jogi alkalmasság (jogszavatosság) zsinórmértéke. A hibás teljesítés esetén a jogosult választhat, hogy a hibás dolgot a kötelezettel kijavíttatja vagy megfelelı árleszállítást kér. Ha azonban a jogosultnak a hibás teljesítés miatt a szerzıdésszerő teljesítéshez főzıdı érdeke megszőnt, úgy a szerzıdéstıl el is állhat. Ha a kötelezett a dolog kijavítását megfelelı határidıre nem vállalja, vagy elvállalja, de nem végzi el, úgy a jogosult a hibát maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, amelynek költségeit a kötelezett viseli; Amennyiben a szolgáltatott dolog a szerzıdésben fajta és mennyiség szerint van meghatározva (lásd a fajlagos szolgáltatásról írottakat), a jogosult kérheti a dolog kicserélését, továbbá a kötelezettet is megilleti

95

a dolog kicserélésének joga a kijavítás vagy az árleszállítás helyett akkor, ha a csere a jogosult érdekeit nem sérti. A jogosult haladéktalanul köteles kifogását a kötelezettel közölni, miután a hibát felfedezte; a közlés késelemébıl eredı kárért a jogosult felel. A jogosult szavatossági jogát a teljesítéstıl számított 6 hónapos elévülési határidı alatt érvényesítheti. Ha ezt a jogát mentetı okból (pl. a hiba nem volt felismerhetı 6 hónapon belül) nem tudja érvényesíteni, a szavatossági jogokat a teljesítéstıl számított 1 évig, tartós használatra rendelt dolog esetében 3 évig érvényesíthetı, ha 3 évnél hosszabb a kötelezı alkalmassági idı, úgy ez a határidı a meghatározó az igény érvényesítésére. A szavatosság igényérvényesítésére vonatkozó határidık jogvesztıek, azaz elmulasztásuk esetében kimentésnek nincs helye.

f) A teljesítés lehetetlenné válása (lehetetlenülés)

Ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért sem a jogosult, sem a kötelezett nem felelıs, a szerzıdés megszőnik. Amennyiben a teljesítés lehetetlenné válik, az errıl tudomást szerzı fél haladéktalanul köteles a másik felet értesíteni. Ha az értesítést elmulasztja a mulasztásból eredı kárért a mulasztó felelıs. Amennyiben a kötelezett felelıs a lehetetlenné válásért, a jogosult a teljesítés elmaradása miatt kártérítést követelhet. Ha a lehetetlenülésért a jogosult felelıs, a kötelezett szabadul tartozása alól, és kárának megtérítését követelheti.

g) A teljesítés megtagadása

Ha a kötelezett a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja, a jogosult a késedelem és a lehetetlenülés következményeinek alkalmazása között választhat.

8. A szerzıdés megszőnése teljesítés nélkül

8.1. áttekintés a szerzıdések - teljesítésen kívüli - megszőnésének eseteirıl

A szerzıdés a teljesítésen kívül, más módokon is megszőnhet, illetve megszüntethetı. A szerzıdés megszőnésével a kötelezettek szabadulnak a szerzıdéses kötelembıl, és –attól függıen, hogy a szerzıdés a jövıre nézve vagy visszamenı hatállyal szőnik meg – kötelesek egymással elszámolni. A szerzıdés megszüntetésének két alapesete van, a szerzıdés jövıre nézve (ex nunc) hatállyal való megszüntetése és a szerzıdésnek a szerzıdés létrehozásának idıpontjára visszamenıleges (ex tunc) hatályú megszüntetés. Amennyiben a szerzıdés a jövıre nézve (ex nunc hatállyal) szőnik meg, és a felek további szolgáltatásokkal egymásnak nem tartoznak. Ha a szerzıdés ex tunc hatállyal szőnik meg, a feleknek az eredeti állapotot kell visszaállni, azaz a már teljesített szolgáltatások (lehetıség szerint) visszajárnak, a visszafordíthatatlan szolgáltatások ellenértékét meg kell téríteni.

8.2. a szerzıdés megszüntetése közös megegyezéssel A szerzıdés megszőnhet a felek közös megegyezése alapján, de egyes esetekben valamelyik szerzıdı fél egyoldalú, a szerzıdés megszüntetésre irányuló jognyilatkozata eredményeként. Amennyiben a szerzıdés megszőnése a felek közös megegyezésén alapul, és a szerzıdés ex nunc hatályú megszüntetésére irányul, megszüntetésérıl beszélünk. A szerzıdés felbontása szintén a felek közös megegyezésén alapul, de ez esetben a felek közti viszony a szerzıdés megkötésének idıpontjára visszamenı (ex tunc) hatállyal szőnik meg.

8.3. A szerzıdés megszőntetése egyoldalú jognyilatkozattal

96

A szerzıdés felmondással való megszőnése (Ptk. 321. §) az egyik félnek a másik félhez intézett egyoldalú nyilatkozatán alapul, és a felmondással a szerzıdés a jövıre nézve szőnik meg. Az elállás (Ptk. 320. §) a szerzıdés megszüntetésének olyan módja, melynek során szintén az egyik fél egyoldalú nyilatkozata eredményezi a szerzıdés megszőnését, de az elállás a szerzıdést annak megkötési idıpontjára (keletkezésére) visszaható hatállyal szünteti meg. Mind a szerzıdés felmondásának mind az elállásnak alapvetıen két – jogcíme alapján elkülöníthetı esete van a rendes, illetve a rendkívüli felmondás illetve elállás. A szerzıdés rendes felmondása esetén a szerzıdés – jogszabályban vagy a szerzıdésben ettıl eltérı hosszúságú – felmondási idıt követıen szőnik meg. A szerzıdés rendkívüli (szankciós) felmondása azonnali hatállyal (azaz a felmondás idıpontjában) szünteti meg a szerzıdést, és rendszerint a másik fél súlyos szerzıdésszegése esetén gyakorolható. Miután a rendkívüli felmondás alapja a másik fél szerzıdésszegése, így a felmondás jogán kívül a sérelmet szenvedı fél a szerzıdésszegésbıl eredı kárának megtérítésére kártérítési igényt érvényesíthet. Az elállás általános esete (rendes elállás), amikor a szerzıdı fél törvényben biztosított elállási jogát gyakorolja, a szerzıdéskötést követıen a körülményeiben beálló lényeges változásokra hivatkozással (Ptk. 208. § (5) bek). Ilyen esetben a szerzıdés ex tunc megszőnik, de a szerzıdés megszőnésével a másik félnek – jogszerően - okozott kárt az elálló félnek meg kell térítenie (ez nem kártérítés, hanem kártalanítás, miután a károkozás nem jogellenes). A szerzıdés rendkívüli (szenkciós) elállására a másik fél szerzıdésszegése esetén nyílik lehetıség (jogszabály pl. a hibás telesítés szankciójaként a szavatossági jogok körében biztosítja az elállás jogát). A szankciós elállás esetében már az elálló fél az, aki a másik szerzıdésszegésére – mint jogellenes magatartásra – alapított kértérítési igényt érvényesíthet. Mind a felmondás, mind pedig az elállás joga jogszabálynál fogva vagy a szerzıdésen alapulóan illetheti meg a felet. A megszőnés sajátos esete, amikor ugyanazon személy válik a szerzıdés jogosultjává és a kötelezettjévé (például két szerzıdéses jogviszonyban álló gazdasági társaság egyesül, vagy az adós a vele szemben fennálló követelést megvásárolja).

9. Az elévülés és a jogvesztés

9.1. Az elévülés Az elévülés kérdése az idımúlással függ össze. Azok a polgári jogi igények, amelyek többé bírósági úton már nem érvényesíthetık, elévült követelésnek minısülnek. Az elévülésnek tehát az a lényege, ha valaki bizonyos idın keresztül nem érvényesíti követelését, az elévül (Ptk. 324. §). Az elévülés jogi jelentısége, hogy az elévült követelés bírósági – vagy egyéb hatósági – úton, tehát állami kényszereszközökkel az igénye többé nem érvényesíthetı. A követelés maga az elévülés tényével azonban nem szőnik meg: ha valaki elévült tartozását önként teljesíti (pl. nem gondol arra, hogy már elévült), azt nem követelheti vissza tartozatlan fizetésként (jogalap nélküli gazdagodás jogcímén). Az általános (rendes) polgári jogi elévülési idı 5 év, ha jogszabály másképpen nem rendelkezik. A polgári jogban találkozhatunk olyan – speciális - elévülési idıvel, amelyet jogszabály bizonyos jogviszonyokból származó igények érvényesíthetıségére vonatkozóan állapít meg (pl. 6 hónapnál régebben lejárt és alapos okból nem érvényesített tartásdíj bírósági úton már nem követelhetı). Az elévülés kezdete az az idıpont, amikor a követelés esedékessé válik. Az elévülés „nyugszik”, amíg a követelést a jogosult menthetı okból nem tudja érvényesíteni, vagy a kötelezett a teljesítésre haladékot kapott . Ilyenkor az akadály megszőnésétıl számított egy éven belül - egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idı esetében pedig három hónapon belül - a követelés akkor is érvényesíthetı, ha az elévülési idı már eltelt, vagy abból egy évnél, illetıleg három hónapnál kevesebb van hátra. A bíróságok megítélésére tartozik annak az eldöntése, hogy a jogosult a konkrét ügyben ténylegesen és hibáján kívül volt-e akadályozva abban, hogy a jogait határidıben érvényesítse. Nyugszik az elévülés akkor is, ha a károsult kárának bekövetkezésérıl nem tud, vagy arról a körülmények miatt nem is tudhat, és ez akadályozza ıt abban, hogy a károsodástól számított idıben érvényesítse jogait. Alapot ad az elévülési idı nyugvására, ha a felek egymással egyezségi tárgyalásokat folytatnak. Az elévülés nyugvása az elévülési határidıt lényegében meghosszabbítja

97

A követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása - ideértve az egyezséget is -, végül a tartozásnak a kötelezett részérıl való elismerése megszakítja az elévülést (elévülés megszakadása Ptk 327. §). Az elévülés megszakadása, illetıleg az elévülést megszakító eljárás jogerıs befejezése után az elévülés újból kezdıdik. Az elévülést tehát az alábbi tények szakítják meg: - a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, - a követelés bírósági úton való érvényesítése, - követelésnek megegyezéssel való módosítása, ide értve az egyezséget is, - a tartozásnak a kötelezett részérıl való elismerése;

9.2. A jogvesztés A törvény egyes esetekben az elévülési idı múlásánál szigorúbb következménnyel járó határidıt állít: ez az ún. jogvesztı határidı. A jogvesztést az elévüléstıl az különbözteti meg, hogy a jogvesztı határidıt nem hosszabbítják meg, illetve nem szakítják meg hasonló okok, mint az elévülési határidıt. Jogvesztés esetében nincsen helye semmiféle bizonyításnak vagy kimentésnek. Ha a határidı lejárt, a követelés jogalapja enyészett el. Az elévülési és jogvesztı határidı kombinációja jól figyelhetı meg minıségi hibán alapuló igény esetén (ld. a hibás teljesítéshez főzıdı szerzıdéses szabályokat).

10. A szerzıdést biztosító mellékkötelezettségek

10.1. A szerzıdési biztosítékok áttekintése Az úgynevezett „szerzıdéses biztosítékok” a szerzıdésben vállalt mellékkötelezettségek, és a szerzıdés teljesítését segítik elı. Csoportosíthatjuk ezen belül a biztosítékokat aszerint, hogy az magukat a szerzıdı feleket kötelezi-e valami plusz teljesítésre vagy szolgáltatásra a szerzıdésen belül, vagy pedig a szerzıdéshez kívülrıl bekapcsolódik egy harmadik személy, „garantır”, aki mintegy megduplázza valamilyen értelemben és valamilyen mértékig a kötelezetti oldal teljesítı képességét. Maga a teljesítésre kötelezett szerzıdı fél szolgáltat biztosítékot - a foglaló, - a kötbér, - az óvadék, - az (adós saját tulajdonában lévı zálogtárgyra külön kikötött) zálog, - és a jogvesztés kikötése esetében. Külsı harmadik személy teljes vagyona, vagy meghatározott vagyontárgya jelenti a biztosítékot - (nem az adós, hanem külön zálogkötelezett vagyontárgyára kötött) zálog, - kezesség, - és bankgarancia esetében. A kívülálló harmadik személyek a szerzıdés jogosultjával külön (kezességi, illetve zálogjog alapítására irányuló) szerzıdést kötnek (bankgarancia nyilatkozatot állítanak ki a részére), a jogviszony tehát ilyenkor a garantır és a jogosult között áll fenn. A személyi jellegő biztosítéknál (kezesség) a fı szabály a kötelezett (kezes) teljes vagyoni felelıssége, azonban ez természetesen limitálható összegszerően, sıt nem ismeretlen az idıbeli, határidıs korlátozás sem (bankgarancia). A dologi jellegő biztosítéknál (zálog) a fı szabály a dologhoz (zálogtárgyhoz) rendelt felelısség (un. „dologi biztosíték”). Ez azt jelenti, hogy a kötelezettség a dologhoz van „kötve”, így amennyiben a dolog gazdát cserél a zálogjog megalapítását követıen, úgy a zálogjog (a törvényi kivételektıl eltekintve) követi a dolgot, a dolog átruházásakor „elhagyja” a kötelezettséget vállaló személyt. Más kérdés, hogy a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak a zálogteher mértékétıl függıen adott esetben igen alacsony forgalmi értéket képviselnek, vagy éppen gyakorlatilag értékesíthetetlenek a zálogteher miatt, hiszen az adós nem fizetése esetén végrehajtási kényszer vezethetı a terhelt vagyontárgyra, ezért fennáll a kockázat, hogy a megvásárolt vagyontárgyat a megvásárlója elveszíti egy esetleges végrehajtás során.

98

A bankgarancia a fentiekhez képest személyi jellegő, de speciális, összeghatárhoz és határidıhöz kapcsolt banki kötelezettség vállalás, ami jogi értelemben nem azonos a banki kezességgel (bár nyilván hasonló funkciót lát el), mert itt nem a bank és a jogosult közötti szerzıdésrıl van szó, aminek a tartalma vagyoni limit nélküli felelısségvállalás, hanem a bank és a kötelezett közötti szerzıdésen alapuló, jogosult felé kiállított egyoldalú nyilatkozat a már jelzett idıbeli és összeghatár limitekkel. A felek a Ptk-ban szabályozott mellékkötelezettségeken kívül más szerzıdési biztosítékként szolgáló kötelezettségben is megállapodhatnak. Ügyelni kell viszont arra, hogy a más kötelezettség ne ütközzön jogszabályba, mert az érvénytelenséget eredményezhet.

10.2. Foglaló Foglalót a szerzıdés megkötésekor a kötelezettségvállalás jeléül lehet adni. Foglaló bármilyen szerzıdéshez kapcsolható. Foglaló szerepét betöltheti pénz vagy más dolog, amelyet a szerzıdés megkötésekor kell átadni (elıbbiek foglalóként való átadásának a szerzıdésbıl ki kel tőnnie). A foglaló adása nem mentesít a szerzıdés teljesítésétıl, de a szerzıdésszegés jogkövetkezményeinek érvényesítését sem zárja ki. A foglaló és a szerzıdés teljesítésének, illetve a szerzıdésszegésnek a kapcsolatát a Ptk. rendezi, a túlzott mértékő foglalót a bíróság mérsékelheti. A foglaló lényege, hogy ha a szerzıdés a foglalót nyújtó fél érdekkörében felmerülı okból hiúsul meg, a foglalót nyújtó fél a foglalót elveszti, ha a szerzıdés meghiúsulására a foglalót átvevı fél érdekkörében felmerülı okból kerül sor, a foglalót átvevı fél a foglaló kétszeresét köteles megfizetni.

10.3. Kötbér Kötbér szintén bármilyen szerzıdésben alkalmazható, de mindig írásban kell kikötni. Alapja a felek megállapodása, amely szerint a kötelezett meghatározott pénzösszeg fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelıs, nem vagy nem szerzıdésszerően teljesít. A kötbér lényegében egyfajta kárátalány, és a jelentısége, hogy a kötbér jogosultjának kötbérigénye érvényesítéséhez elég a szerzıdés szegés tényét bizonyítania, a kár bekövetkeztét és annak nagyságát nem kell igazolni (mint a kártérítési igény esetén). Kötbér után kamat érvényesen nem köthetı ki, de a kötbéren felüli kár kártérítéséként érvényesíthetı. A túlzott mértékő kötbér összegét a bíróság mérsékelheti.

10.4. Jogvesztés kikötése A jogvesztést írásban kell kikötni. A jogvesztés kikötésének lényege, hogy a szerzıdésszegésért felelı fél elveszít valamely jogot vagy kedvezményt, amely ıt a szerzıdés alapján megilletné (pl. a felek szerzıdése szerint a vételárrészlettel késedelembe esı esetén vevı a részletfizetési kedvezményt elveszíti, és köteles a vételárhátralékot egy összegben megfizetni). A kötelezettet túlságosan sújtó joghátrányt a bíróság mérsékelheti.

10.5. Jótállás A jótállás annak – szerzıdésben vállalt, vagy jogszabályban elıírt - fokozott szintő garantálása, hogy a szolgáltatott dologban a törvényes és a szerzıdésben rögzített tulajdonságok maradéktalanul megvannak. A jótállás csak a felek vagy a jogszabály által meghatározott konkrét idıtartam alatt áll fenn. A jótállás kötelezettje a Ptk. elıírásai szerint a felelısség alól kimentheti magát. A jótállásnak éppen az a lényegi eleme, hogy a jótállásra kötelezett a jótállás idıtartama alatt a hibás teljesítésért való felelısség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A mentesülésre kizárólag a törvényben szabályozott ok esetén kerülhet sor, más indokra hivatkozással a mentesülés kizárt. A felelısség szempontjából nem az a mérvadó, hogy a jótállási határidı alatt a hiba mikor jelentkezik, mikor válik felismerhetıvé, hanem az, hogy a hiba oka a teljesítés után, vagy az elıtt keletkezett-e. A kimentés körében a bizonyítás – a szavatossággal ellentétben - a kötelezettet terheli. A jótállás a felek megállapodásán vagy jogszabályon alapul. (Kötelezı jótállást ír elı például a tartós fogyasztási cikkek tekintetében a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, a lakásépítéssel kapcsolatosan a 181/2003. (XI. 5.) Korm. rendelet és a javító, karbantartó tevékenységekre vonatkozóan a 249/2004.

99

(VIII. 27.) Korm. rendelet) . A külön jogszabályok a jótállás legrövidebb idıtartamát is meghatározhatják, és a jótállási nyilatkozatra vonatkozóan külön szabályokat állapíthatanak meg (jótállási jegy). A jótállás alapján a jogosult a szavatossági jogokkal azonos igényt érvényesíthet: így kérhet kijavítást, árleszállítást, kicserélést, újbóli elvégzést, a javítási költség megfizetését, és elállási jogot gyakorolhat. Amennyiben a felek szerzıdésben kötik ki a jótállást, azonban a jótállási jogok tekintetében nem állapodnak meg, úgy a jogosult ugyanazokat a jogokat érvényesítheti, mint szavatosság esetén. Amennyiben azonban a felek ezen jogok közül például csak a kijavítást, vagy csak az árleszállítást jelölik meg, úgy hibás teljesítés esetén a jogosult jótállás alapján kizárólag ilyen jogot érvényesíthet a kötelezettel szemben, mást nem. Arra azonban joga van, hogy ezt az igényét a kellékszavatosságra vonatkozó szabályok alapján érvényesítse. Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha a szerzıdés szerint valamely hibára a jótállás nem terjed ki. Fogyasztói szerzıdések (Ptk. 685 § e) pont) esetén a 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet speciális szabályokat állapít meg a szavatossági és a jótállási igények érvényesítésére. E rendelet tartalmazza a fogyasztói szerzıdés megkötése bizonyításának, a kifogásról szóló jegyzıkönyvnek és az áruátvételi elismervénynek a szabályait. A Ptk. definíciója szerint fogyasztói szerzıdésnek azt a szerzıdést nevezzük, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerzıdést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti. A Ptk-nak a jótállásra és kellékszavatosságra vonatkozó szabályai alkalmazásában az a szerzıdés minısül fogyasztói szerzıdésnek, amelynek tárgya ingó dolog, kivéve a villamos energiát, a - tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott őrtartalommal ki nem szerelt - vizet és gázt, továbbá a végrehajtási eljárás vagy más hatósági intézkedés folytán eladott dolgot, valamint az olyan árverésen eladott használt dolgot, amelyen a fogyasztó személyesen részt vehet (fogyasztási cikk).

10. 6. Tartozás-elismerés A tartozás elismerését a tartozás jogcíme nem változtatja meg, de az elismerıt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthetı vagy a szerzıdés érvénytelen. A tartozás-elismerés a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal történik.

10.7. Óvadék Óvadék is bármely szerzıdéshez kapcsolható. Óvadék kikötése esetében a jogosult – bírósági eljárás mellızésével – az óvadékból a követeléséhez közvetlenül hozzájuthat, ha a kötelezett nem, vagy nem szerzıdésszerően teljesít. Alapja lehet a felek megállapodása vagy jogszabály. Óvadék lehet pénz, takarékbetétkönyv vagy értékpapír. Az óvadék tárgyát csak a kielégítésre lehet felhasználni. Az óvadékkal biztosított követelés elévülése nem akadálya annak, hogy a jogosult az óvadékból kielégítést keressen. A Ptk. meghatározza azokat az eseteket, amikor az óvadék visszajár.

10.8. Zálogjog Zálogjogot pénzben meghatározott vagy meghatározható követelések biztosítására köthetı ki. A zálogtárgyból a jogosult – törvény eltérı rendelkezése hiányában –más követeléseket megelızve kereshet kielégítést. A zálogtárggyal való felelısség terjedelme ahhoz a követeléshez igazodik, amelynek biztosítására a zálogtárgy szolgál; ennek keretében kiterjed: - a kamatra, - a követelés és a zálog érvényesítésének költségeire, - a zálogtárgyra fordított szükséges költségekre; - A követelés átszállásával a zálogjog is átszáll az új jogosultra. A zálogjog tárgya minden birtokba vehetı dolog, átruházható jog vagy követelés lehet, ide értve a zálogtárgy hasznát (ha a felek így állapodtak meg), minden olyan dolog vagy jog, amelyre a kötelezett a zálogszerzıdés megkötése után szerez rendelkezési jogot, illetve bármely jogi személy vagy jogi személyiségő gazdasági társaság vagyona vagy annak meghatározott része. Jelzálogjogról beszélünk, amikor a zálogjog jogosultját a zálogtárgy birtoklásának joga nem illeti meg. A kézizálogjog esetén a zálogjog jogosultját megilleti a zálogtárgy birtoklásának joga, kézizálogjog alapításához a zálogtárgyat át kell adni a jogosultnak vagy más személynek. Követelést vagy jogot terhelı

100

zálogjogról van szó, amikor a zálogjog kötelezettje csak a jogosult hozzájárulásával tehet olyan jognyilatkozatot, amely a jogosult kielégítési alapját megszünteti vagy hátrányosan változtatja meg. A keretbiztosítéki zálogjog esetében a felek meghatározott tartós jogviszonyból keletkezı követeléseket biztosítanak jelzálogjoggal, a bejegyzésnek jogviszonyt és azt a legmagasabb összeget is tartalmaznia kell, amelyen belül a zálogjogosult a zálogtárgyból kielégítést kereshet. A tulajdonos az ingatlan-nyilvántartásba feljegyeztetheti, hogy ingatlanát a feljegyzésben meghatározott összegnél nem nagyobb összegig jelzálogjoggal akarja megterhelni, ilyen esetben jelzálog saját dologra való ideiglenes feljegyzésérıl beszélünk. Az „önálló zálogjog” esetében a zálogjog az alapul szolgáló követelés nélkül vagy annak megszüntetésével is alapítható. Zálogjog keletkezésének alapja lehet szerzıdés, jogszabály vagy hatósági határozat; A zálogszerzıdést írásban kell megkötni mindazon eseteken, amikor ezt a Ptk. így rendeli, de vannak esetek, amikor még ennél is szigorúbb alakiságok alkalmazását írja elı a jogszabály. Az ingatlant terhelı zálogjog alapításához a zálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. Közjegyzıi okiratba foglalt, ingó dolgokra bejegyzett jelzálogjog alapítása esetén a jelzálogjognak a Magyar Országos Közjegyzıi Kamaránál vezetett nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges (a Ptk. meghatározza azokat az adatokat, amelyeket e közhiteles nyilvántartásba be kell jegyezni – a közjegyzıi jelzálog nyilvántartás nyilvános, abba bárki betekinthet), A zálogtárgyból való kielégítés bírósági határozat alapján, végrehajtás útján történik, kivéve, ha jogszabály másképpen rendelkezik. A kielégítési jog megnyílta elıtt nem lehet olyan megállapodást kötni, hogy a jogosult a kötelezettség elmulasztása esetén a zálogtárgy tulajdonjogát megszerzi (az ilyen megállapodás semmis lesz). Több dolgot terhelı zálogjog esetén a jogosult szabadon dönt a kielégítés sorrendjében; a kielégítési jog megnyílta után a felek írásban megállapodhatnak a zálogtárgy közös értékesítésében. A zálogtárgy értékesítésének bevétele a jogosultat illeti meg, aki köteles a kötelezettel elszámolni, és a követelését meghaladó bevételt a kötelezettnek kiadni. Semmis az a zálogjog megszőnése elıtt kötött megállapodás, amely a jogosultat az elszámolási kötelezettség alól mentesíti. A zálogjog megszőnik, ha a jogosult a zálogtárgyból kielégítést kapott, vagy ha a zálogtárgy tulajdonosa és a követelés kötelezettje különbözı személy, és a jogosult a tulajdonostól kielégítést kapott, ilyenkor azonban a követelés az egyéb biztosítékokkal együtt a kielégítés erejéig a tulajdonosra átszáll. Megszőnik a zálogjog továbbá, ha a zálogjoggal biztosított követelés megszőnik, a zálogjogosult a zálogtárgy tulajdonjogát megszerzi, vagy a zálogtárgy elpusztul. Kizárólag jelzálogjog esetében a zálogjog a követelés elévülésével is megszőnik. A kézizálogjog megszőnik akkor is, ha a kézizálogjog jogosultja a zálogtárgyat a tulajdonosnak visszaadja.

10.9. Tulajdonjog-fenntartás A vételár részletfizetése esetén az adásvételi szerzıdések körében elıfordul, hogy a tulajdonos a vételár teljes kiegyenlítésének idıpontjáig tulajdonjogát fenntartja. A tulajdonjog fenntartására csak a szerzıdés megkötésekor, írásban és legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig van lehetıség. A vevı a tulajdonjog- fenntartás hatályossága idején a dolgot nem idegenítheti el és nem terhelheti meg, ez azonban nem érinti annak a harmadik személynek a jogát, aki azt jóhiszemően és ellenérték fejében szerezte.

10.10. Engedményezés Az engedményezés, mint biztosíték, leggyakrabban a pénzintézetek által nyújtott kölcsönök biztosításául szolgál: ilyenkor a kölcsönvevı (adós) egy harmadik személlyel szemben fennálló, késıbb esedékessé váló követelését a kölcsönadóra engedményezi, és a pénzintézet által folyósított kölcsönt általában csak akkor veheti igénybe, ha igazolja, hogy a kötelezettet (az engedményezett követelés adósát) már értesítette a követelés átruházásáról. Amennyiben az engedményezett (a követelés kötelezettje) esedékességkor megfizeti a bank (tehát az új jogosult) felé a tartozását, úgy ezen összeg erejéig – a biztosítéki jellegbıl fakadóan – a kölcsönvevınek az alapjogviszonyból eredı kötelezettségei is megszőnnek. Abban az esetben, ha a kölcsönvevı a pénzintézet felé megfizeti a tartozását, akkor a biztosíték elveszíti alapját, célját, ezért a bank köteles a követelést szerzıdı partnerére visszaengedményezni.

101

10.11. Kezesség

Kezességet csak írásban lehet érvényesen vállalni. A kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette teljesíteni. A kezes kötelezettsége igazodik ahhoz a kötelezettséghez, amelyért kezességet vállalt. A kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé, mint amilyen a kezesség elvállalásakor volt. A kezes felel a perköltségekért és a végrehajtási költségekért akkor, ha ıt a jogosult a keresetindítás elıtt a teljesítésre felszólította. Az úgynevezett „egyszerő” („sortartó”) kezesség alapján a kezes mindaddig megtagadhatja a jogosultnak a teljesítést, amíg a követelés behajtható a kötelezettıl és más olyan kezesektıl, akik ıt megelızıen, reá tekintet nélkül vállaltak kezességet (ez a sortartási kifogás). A készfizetı kezesség a kezesség szigorúbb alakzata. A készfizetı kezes nem követelheti, hogy a jogosult a követelést elıször a kötelezettıl hajtsa be, a jogosult választása szerint közvetlenül fordulhat a kezes ellen. A készfizetı kezesség törvényes eseteit a Ptk. tartalmazza. Amennyiben a kezes a kötelezett helyett teljesít, a követelés az azt biztosító, és a kezességvállalást megelızıen keletkezett jogokkal, valamint a végrehajtási joggal együtt a kezesre átszáll. Ismert a kezesek egyetemleges felelıssége is. A kezesi felelısség megszőnésének eseteit is részletesen szabályozza a Ptk.

10.12. Bankgarancia Bankgaranica esetén a bank kötelezettséget vállal arra, hogy meghatározott feltételek – így különösen bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, illetıleg okmányok benyújtása – esetében és határidın belül a kedvezményezettnek a megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni A bankgarancia rendszerint a bank által kiadott egyoldalú garanciavállalási okiraton (bankgarancia levél) alapul.

11. Az egyes szerzıdés típusokra vonatkozó speciális rendelkezések

áttekintése

A Ptk. - a valamennyi szerzıdésre vonatkozó - általános szerzıdési szabályokat követıen (Ptk. IV. rész 1. cím XVII–XVIII. fejezet) a magánjogi, és a gazdasági szerzıdésekre, (kereskedelmi ügyletekre) vonatkozó speciális szabályokat rögzít, nevesítve azon fıbb szerzıdéstípusokat, melyek a vagyoni forgalom jellemzı megállapodásai.

11.1. A szerzıdések tipizálása Az alapvetı gazdasági tevékenységtípusokhoz (a szerzıdéses szolgáltatásokhoz) kapcsolódnak a jog alapvetı szerzıdéstípusai is (jogdogmatikai szerzıdéstípusok). A szerzıdéstípusok tehát a szerzıdések általános szabályai alapján a szerzıdési jog ún. különös részét képezik: a gazdasági kapcsolatok tipikus megnyilvánulásaira épülnek. Jelenleg a magyar polgári jogban szabályozott dogmatikai szerzıdéstípusok a következık:

A) adási szerzıdések,

B) eredményhez kötött szerzıdések,

C) ügyviteli szerzıdések,

D) használatra irányuló szerzıdések,

E) helytállásra irányuló szerzıdések,

F) organizációs szerzıdések.

A) Adásra irányuló szerzıdések

Adási típusú szerzıdésfajták:

102

2.adás-vételi szerzıdések 3.kölcsönszerzıdések, hitelszerzıdések 4.szállítási szerzıdések 5.mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdések 6.csereszerzıdések 7.közüzemi szerzıdések 8.ajándékozási szerzıdések

Az adási gazdasági szerzıdésekben a kötelezett magatartása arra irányul, hogy a szolgáltatás tárgyát (amely valamely dologban testesül meg) és a tárgyhoz kapcsolódó jogot (jogosultságot) a jogosultnak átadja. Az adási kötelmek általános jellemzıje tehát, hogy dolog és jog együttes átadására irányul; a dolog keletkezése a szerzıdés szempontjából általában közömbös; az ügylet pedig a dolog feletti tulajdonjogi változással jár együtt.

Az adási kötelmek alaptípusa az adásvételi szerzıdés (Ptk. 365. §). Az adásvételi szerzıdés alapján az eladó arra vállal kötelezettséget, hogy a dolgot és a dolgon fennálló tulajdonjogot pénz ellenében a vevınek átadja. Az adásvételi szerzıdés szolgáltatása bármilyen forgalomképes dolog lehet. Dolog alatt azonban érteni kell a dolog módjára hasznosítható energiákat és a joggyakorlat szerinti szellemi alkotásokat (pl. szerzıi mő, találmány), vagyoni értékő jogokat (pl. kft.-üzletrész), avagy az értékpapírokat is.

A többi adási kötelem az adásvételi szerzıdésbıl vált ki, ha a szolgáltatás (vagy ellenszolgáltatás) sajátossága a dogmatika finomítását igényelte.

Ha a szerzıdés tárgya pénzre (vagy más fajlagosan meghatározott dologra) szőkül le, akkor kölcsönszerzıdésrıl beszélünk. A kölcsönszerzıdés tulajdonképpen pénz tulajdonba adása pénz ellenében azzal, hogy az adós lejáratkor ugyanabból ugyanannyit tartozik megfizetni. A kölcsönszerzıdés szolgáltatása tehát csak fajlagosan meghatározott dolog. A pénzügyi szolgáltatások alapvetı faja a gazdasági életben a kölcsönszerzıdés.

Ha az adási kötelem szolgáltatása fajlagos ugyan, de nem pénz, hanem ipari termék, és a teljesítés késıbbi idıpontra szól, szállítási szerzıdésrıl beszélünk (Ptk. 379. §). A szállítási szerzıdés olyan határidıs adásvétel, amely fajlagos ipari termék szolgáltatására irányul pénzellenérték fejében. A szállítási szerzıdés az egyik legtipikusabb kereskedelmi ügylet, a termékforgalom jellegzetes szerzıdése.

Ha a szerzıdés szolgáltatása mezıgazdasági termék és zártfajú szolgáltatásra irányul, amelyet ugyancsak késıbbi idıpontban kell teljesíteni, akkor mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdésrıl beszélünk (Ptk. 417. §). A mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdés alapján a termelı arra vállal kötelezettséget, hogy a maga termelte termék, termény vagy saját neveléső, illetıleg hízlalású állatot egy késıbbi idıpontban a megrendelı birtokába, tulajdonába átad ellenérték fejében. Ez a szerzıdés az agrárgazdaság legtipikusabb kereskedelmi ügylete.

Az adási kötelmeket differenciálhatja az ellenszolgáltatás minısége. Ha ugyanis a tulajdonba adott dolog ellenértéke nem pénz, hanem valamely más dolog, akkor csereszerzıdésrıl beszélünk (Ptk. 378. §). A csereszerzıdés esetén a szerzıdı felek dolgok tulajdonjogának kölcsönös átruházására vállalnak kötelezettséget. Ebben az esetben mindegyik fél eladó a saját szolgáltatása, vevı a másik fél szolgáltatása tekintetében. A csereszerzıdés a modern kereskedelemben egyre jobban kivétellé válik (ún. bartellügyletek).

A Ptk. (meglehetısen vitás módon) az adási kötelmek között tárgyalja a közüzemi szerzıdést (más országokban ez általában a vállalkozási szerzıdés speciális válfaja). Közüzemi szerzıdés alapján a szolgáltató köteles meghatározott idıponttól folyamatosan és biztonságosan meghatározott (gáz, villany, víz stb.) közüzemi szolgáltatást nyújtani, a fogyasztó pedig köteles idıszakonként díjat fizetni (Ptk. 387. §).

Ha a tulajdonba adott dologért senki nem kér ellenszolgáltatást, ajándékozási szerzıdésrıl beszélünk. Az ajándékozási szerzıdés alapján egyik fél saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni elıny juttatására köteles. Az ajándékozás tehát nem egyoldalú jogügylet, hanem szerzıdés (ti. az ajándékot el kell fogadni). Mivel nincs ellenszolgáltatás, az ajándékozás nem kereskedelmi ügylet.

A köznapi szóhasználatban keveredik egymással a hitel és a kölcsön fogalma – leggyakoribb pontatlanság, hogy a banktól kapott kölcsönt hitelnek is nevezik, holott a kettı nem azonos.

103

A kölcsönszerzıdések és a hitelszerzıdések közötti elhatárolás lényege, hogy kölcsönszerzıdésrıl abban az esetben beszélünk, ha a hitelezı konkrét pénzösszeget ad át az adós részére, meghatározott lejárati idıponttal/idıpontokkal, meghatározott kamat fejében. A hitelszerzıdés ezzel szemben nem adási, hanem helytállási típusú kötelem: a hitelezı a hitelmegállapodás alapján nem pénzösszeget ad át, hanem ún. hitelkeretet nyit és tart fenn az adósa részére, aki a hitelkerete felsı határáig lehívhatja a hitelre tartott összeg egészét vagy egy részét (akár több részletben is). Az adósnak „hitele” van a hitelezınél, amit tetszés szerint igénybe vehet, ilyenkor magáért a hitelkeret fenntartásáért kell jutalékot fizetni a hitelezı részére. A lehívott összegek átvételére, a pénz használatára és visszafizetésére már a kölcsön szabályai az irányadóak. A részletekben lehívható, aztán a visszafizetésekkel visszatölthetı és így többszöri alkalommal igénybe vehetı hitelkeretet a gyakorlatban ún. „rulírozó hitelként” is emlegetik. A csereszerzıdéseknél említett bartell-kereskedelem (ld. J. 10. 6./ J. 55. 1.) régebben a KGST országai között bevett és általános kereskedelmi gyakorlatot takart, manapság sem ismeretlen fogalom a gazdálkodó szervezetek között. Egy cég valamennyi árut vagy szolgáltatást leszállít/teljesít a másik cég részére, aki ellentételezésként a saját termékének/szolgáltatásának a kialkudott mennyiségével teljesít a cserepartner felé – ez így egyszerőnek, és lerendezettnek tőnik. Ám a cégek ilyenkor a saját teljesítéseikrıl természetesen kötelesek számlát kibocsátani a másik cég felé, amit annak pénzben nem kell megfizetnie - hisz áruval fizetett -, ellenben a kiállított számla ÁFA tartalmát igenis meg kell fizetnie a számlát kiállító cég részére. Felek a kölcsönösen kiszámlázott összeg után járó beszedett ÁFA összegét kötelesek bevallani és befizetni az adóhatóság részére.

B) Eredménykötelmek

Eredménykötelemnek minısülnek a vállalkozási típusú szerzıdések

→az alaptípus, a vállalkozási szerzıdés és ezen belül specifikált alakzatok:

okiadói szerzıdések, ofuvarozási szerzıdések otervezési, építési, szerelési szerzıdések okutatási szerzıdések outazási szerzıdések

Az eredményre irányuló gazdasági szerzıdések lényege abban ragadható meg, hogy a kötelezettnek olyan munkát kell végeznie, amely munkavégzés valamely eredményben testesül meg. Az eredménykötelem kötelezettje az eredményt saját (vagy sajátnak számító) munkával maga produkálja. Az eredménykötelem megvalósulásához tehát együttes feltételként egyfelıl munkát kell végezni, másfelıl eredményt kell produkálni. (Ha ugyanis csak egy dolog mint eredmény produkálása a szerzıdés tárgya, akkor adásvételrıl van szó, ha csak munkavégzés a szerzıdés tárgya, akkor vagy megbízási, vagy munkaszerzıdésrıl van szó.) Ezekbıl tehát következik, hogy a szerzıdı felek szándéka szerint a szerzıdés tárgya munkával elérhetı eredmény produkálása, és ha a kötelezett az eredményt nem produkálta, megállapítható a szerzıdésszegés. A tevékenységvégzés és az eredmény összekapcsolása azzal a következménnyel fog járni, hogy a jogosult és a kötelezett jogviszonya felöleli az eredmény produkálását célzó teljes termelési folyamatot, a jogosult a kötelezettıl meghatározott – ezzel összefüggı – egyéb magatartást is követelhet.

Az eredményre irányuló gazdasági szerzıdések legtipikusabb válfaja a vállalkozási szerzıdés (Ptk. 389. §). A vállalkozási szerzıdés alapján a vállalkozó valamely dolog tervezésére, elkészítésére, feldolgozására, átalakítására, üzembe helyezésére, megjavítására, vagy munkával elérhetı más eredmény létrehozására, a megrendelı pedig a szolgáltatás átvételére és díj fizetésére köteles. A vállalkozási szerzıdés általában gazdasági szerzıdés, kereskedelmi ügylet. A legtipikusabb kereskedelmi ügyletet képezı vállalkozási szerzıdések a beruházási jellegő vállalkozások, de pl. ide tartozinak az alkalmazott kutatásokra irányuló szerzıdések is.

104

Ha a vállalkozó mőszaki tervet készít, tervezési szerzıdésrıl beszélünk. A tervezési szerzıdés esetén a vállalkozó mőszaki-gazdasági tervezı munka elvégzésére, a megrendelı pedig annak átvételére és díj fizetésére köteles. Ha a vállalkozó építési tevékenységet végez, építési szerzıdésrıl beszélünk. A szerelési szerzıdés alapján a vállalkozó technológiai szerelési munka elvégzésére vállal kötelezettséget, ugyancsak díj ellenében.

Vállalkozási jellegő lehet adott esetben a kutatási szerzıdés is. Ilyenkor a vállalkozó kutatómunka elvégzésére és a kutatási eredmény produkálására, a megrendelı pedig díj fizetésére köteles. (A kutatómunka végezhetı más szerzıdési konstrukcióban is, eléggé általános a megbízási szerzıdés az alapkutatások körében). Ugyancsak a vállalkozási kötelmek közé sorolja a Ptk. az utazási szerzıdést. Eredménykötelem végül a fuvarozási szerzıdés is. A fuvarozási szerzıdés alapján a fuvarozó köteles díjazás ellenében a küldeményt rendeltetési helyére továbbítani és a címzettnek kiszolgáltatni (Ptk. 488. §). A fuvarozási szerzıdést a szavak hétköznapi értelmét tekintve nem nehéz összekeverni a szállítási és/vagy szállítmányozási szerzıdéssel. Fontos kihangsúlyozni ezért a jogi terminológiában fennálló éles különbséget és távolságot, ami közöttük fennáll. A fuvarozási szerzıdést nem a vállalkozási fejezetben szabályozza a Ptk., minthogy sajátosságai révén úgymond teljesen elkülönül a vállalkozási természető típusszerzıdések többi formájától, azonban ettıl még ez a forma is eredmény elérésére irányuló kötelem. A fuvarozó a szerzıdés alapján díjazás ellenében a megrendelı (feladó) által megjelölt rendeltetési helyre köteles eljuttatni a küldeményt. A vállalkozási jellegre utal az is, hogy a személyfuvarozás szabályaira a Ptk. 506. § (3) közvetlenül a vállalkozási szerzıdés általános szabályait rendeli alkalmazni. A szállítási szerzıdés ezzel szemben határidıs, és fajlagos ipari termék értékesítésére (“késıbbi leszállítására”) irányuló adás-vételi ügylet, a szállítmányozási szerzıdés pedig megbízási típusú kötelem, azon belül is bizományosi szerzıdés – ahol is a megbízatás szerzıdés(ek) megkötésére irányul. A szállítmányozás esetében a megbízó fuvarozási szerzıdés(ek) megkötésével bízza meg a bizományosát ( ld. pl. egy rakomány más földrészre történı eljuttatása esetében a több komponenső szállítás megszervezése – behajózás, vasúti vagy közúti továbbszállítás stb.., amit a megbízó kiad a szállítmányozónak összesített feladatként ).

C) Ügyviteli szerzıdések

Az ügyviteli szerzıdések közé tartoznak a megbízási típusú szerzıdések,

1.az alaptípus a megbízási szerzıdés, és ennek specifikált alakzatai: 1.1.bizományi szerzıdések 1.2.szállítmányozási szerzıdések (=fuvarozási bizomány) 1.3.bankszámla- és folyószámla-szerzıdések 1.4.letéti szerzıdések

Az ügyviteli szerzıdések jellegzetessége, hogy a kötelezett ügyeket lát el más személy javára, más személy érdekében, úgy azonban, hogy a tevékenység eredményességét nem garantálja. Természetesen e tevékenységet is valamely elérendı cél érdekében fejti ki a megbízott, de az eredmény nem kizárólag a megbízott tevékenységétıl, hanem más külsı tényezıktıl is függ, mégpedig olyan tényezıktıl, amelyeknek befolyásolása túlhalad a megbízott lehetıségein. Az ügyviteli szerzıdések esetén azonban a tevékenységet gondosan, és megfelelı szakértelemmel kell végezni.

Az ügyviteli szerzıdések alaptípusa a megbízási szerzıdés (Ptk. 474. §). A megbízási szerzıdés alapján a megbízott köteles a rábízott ügyet gondosan ellátni. A megbízott bármely olyan ügyet elláthat, amelyet nem kell a jogosultnak kizárólag személyesen gyakorolnia. Ha a megbízott jognyilatkozatot tesz, képviseleti megbízásról beszélünk. Ilyen esetben a képviselet szabályai az irányadóak, tehát a megbízott a megbízó nevében és javára, terhére tesz jognyilatkozatot, szerez jogokat és vállal kötelezettségeket.

A megbízási szerzıdés és képviseleti meghatalmazás összefüggésével kapcsolatosan szükséges kiemelni, ha a megbízás képviseletre szól, és például ennek kapcsán a megbízott a megbízója javára valamilyen szerzıdést kell kössön (pl. a jogi képviselı írja alá a szerzıdést a távollévı megbízó helyett), úgy a megbízásra ugyanazokat a formai szabályokat kell alkalmazni, mint amilyeneket a képviselet útján kötendı szerzıdésre a jog elıír (Ptk. 474. §. (3)). Példa erre az ingatlan adásvételi szerzıdés, amire a jogszabály kötelezı írásbeli

105

formát rendel, és kötelezı ügyvédi/közjegyzıi ellenjegyzéssel kell ellátni az okiratot. Ebbıl kifolyólag ha a megbízó (az adás-vételi szerzıdés eladója, vagy a vevıje) megbízási szerzıdést köt valakivel, hogy helyette és a nevében írja alá az adás-vételi szerzıdést, ennek a megbízásnak (és a kapcsolódó meghatalmazásnak is) írásban kell köttetnie és ügyvéd által ellenjegyzett formában kell létrejönnie!

A jog azonban differenciálja az ügyellátást, így a bizományi szerzıdés esetén szőkül a megbízott (bizományos) által ellátható tevékenység köre.

A bizományos feladata ugyanis az, hogy a saját nevében, de a megbízó javára és számlájára szerzıdést kössön díj ellenében (Ptk. 507. §). A képviseleti megbízástól tehát a bizományi szerzıdés abban tér el, hogy a bizományos a saját nevében köt szerzıdést, és nem a megbízó nevében. A bizományosnak továbbá nem akármilyen tevékenységet kell ellátnia, hanem a tevékenység szőkebb körét, nevezetesen szerzıdések kötését. Az már mellékes, hogy milyen típusú szerzıdést köt, bár a Ptk. bizományi szabályai az adásvételi bizományra vannak modellezve.

A szállítmányozási szerzıdés viszont fuvarozási bizomány Ptk. 514. §). A szállítmányozási szerzıdés alapján a szállítmányozó köteles a valamely küldemény továbbításához szükséges fuvarozási és egyéb szerzıdéseket (pl. biztosítás) a saját nevében és megbízója javára és számlájára megkötni, valamint a küldemény továbbításával kapcsolatos egyéb teendıket elvégezni, a megbízó pedig köteles az ezért járó díjat megfizetni.

Ugyancsak az ügyviteli kötelmek körébe tartozik a pénzügyi szolgáltatások jelentıs része, így a hitelszerzıdés, a bankszámla- és folyószámla-szerzıdések is (Ptk. 529–535. §).

Sajátos ügyviteli kötelem a letéti szerzıdés (Ptk. 462. §). A letéti szerzıdés alapján a letéteményes köteles a letevı által rábízott dolgot idılegesen megırizni. A letéteményes ırzési teendıit szerzıdés alapján, díjazás ellenében végzi (szemben a felelıs ırzıvel, akinek ırzési kötelezettsége a törvénybıl folyik.) A letéteményes a nála letett dolgot nem használhatja, hiszen ı nem bérlı. A letét sajátos fajtája a kereskedelem körében a raktározás.

A bankszámla szerzıdések olyan megbízási típusú tartós jogviszonyokat jelentenek, ahol a számlavezetı hitelintézet a megbízó számlatulajdonos megbízása/utasítása alapján a számlán elhelyezett összeggel vagy egy részével meghatározott mőveleteket végez (átutal más számlára, betétként leköti és kamatot fizet utána stb..), a folyószámla szerzıdések pedig a felek egymással szemben elszámolható/elszámolandó kölcsönös követeléseinek a szembeállítására és összevezetésére szolgálnak (a jogviszony tehát az elszámolási számlát együttesen megnyitó számlatulajdonosok között áll fenn, vagy a bank és az ügyfele között is létrejöhet ilyen, ha valamilyen jogcímen kölcsönös elszámolnivaló van közöttük).

D) Használati szerzıdések

A használati szerzıdések az alábbiak:

→bérleti szerzıdések →haszonkölcsön szerzıdések →haszonélvezetet alapító, használati szerzıdések →licencia szerzıdések

A használati gazdasági szerzıdések jellemzıje, hogy valamely dolog feletti tulajdonosi részjogosítványt: a használatot és a birtoklást a kötelezett idılegesen átengedi a jogosultnak meghatározott ellenérték fejében. (Ha a használat ingyenes, akkor haszonkölcsön-szerzıdésrıl van szó. A jogi terminológia tehát itt is eltér a köznapi szóhasználattól. A köznapi értelemben kölcsön alatt a pénzkölcsönt is és a haszonkölcsönt is szokták érteni.)

A legalapvetıbb használati kötelem a bérlet (Ptk. 423. §). A bérlet több a letétnél, hiszen a bérlı nemcsak birtokolja, hanem használja is a dolgot (azért is köt szerzıdést, hogy használhassa), de kevesebb, mint az adásvétel, hiszen nem az összes tulajdonosi részjogosítvány száll át a jogosultról a kötelezettre, hanem csak

106

a használat és a birtoklás joga, a rendelkezés nem. A bérleti szerzıdés alapján a bérbe adó köteles a dolgot idılegesen a bérlı használatába adni, a bérbe adó pedig bért fizetni. A bérleti szerzıdés differenciálódik attól függıen, hogy a bérlet tárgya a dolgok mely kategóriájába esik. Ha a bérlet tárgya mezıgazdasági ingatlan vagy más hasznot hajtó dolog, akkor haszonbérleti szerzıdésrıl beszélünk (Ptk. 452. §). Emellett kiemelkedı jelentısége van a különbözı helyiségek bérletének, elsısorban pedig a lakásbérletnek.

A gazdasági életben gyakran alkalmazott használati kötelem a szellemi alkotások, közelebbrıl az iparjogvédelem körébıl a licenciaszerzıdés (ld. részleteiben az iparjogvédelemmel foglalkozó IV. részben). A licenciaszerzıdésben a szabadalmi jog jogosultja arra vállal kötelezettséget, hogy a licenciáriust olyan helyzetbe hozza, hogy a szabadalom tárgyát használatba vehesse, s az ehhez szükséges használati engedélyt megadja. A licenciaszerzıdés nem tekinthetı adásvételnek még akkor sem, ha a licenciárius számára kizárólagos használatot, hasznosítást enged, mivel a szabadalmi oltalomban foglalt vagyoni és személyiségi jogok egymástól elválaszthatatlanok, a személyiségi jog pedig nem ruházható át.

E) Helytállásra irányuló szerzıdések

A helytállásra irányuló szerzıdések alaptípusa a biztosítási szerzıdés. A helytállásra irányuló gazdasági szerzıdések jellegzetessége, hogy a kötelezett arra vállal kötelezettséget, hogy valamilyen biztosítási esemény bekövetkezésekor meghatározott szolgáltatást fog a jogosult számára teljesíteni. A helytállásra irányuló alapvetı kereskedelmi ügylet a biztosítási szerzıdés (Ptk. 536. §). A köznapi életben a biztosítást káreseményekhez szokásos kötni. Kétségtelen, hogy a biztosítás leggyakrabban károk bekövetkeztekor jut jelentıséghez, a biztosítási esemény azonban lényegesen tágabb fogalom, mert e körbe tartozik pl. az életkor elérése után fizetendı összeg is az életbiztosítás körében. A biztosítások a biztosítási esemény szerint differenciálódnak. Ismeretes élet- és balesetbiztosítás, felelısségbiztosítás és vagyonbiztosítás (kárbiztosítás). A biztosítás jellegzetessége, hogy társadalmi szintő kárelosztó funkciót tölt be az azonos kockázati tényezıknek kitettek személyek között.

F) Organizációs célú szerzıdések

Az organizációs célú szerzıdések alaptípusa a már tárgyalt társasági szerzıdés. E körbe egyébiránt azok a gazdasági szerzıdések tartoznak, amelyek révén a szerzıdı felek között huzamos és szervezetszerő kapcsolat jön létre: ezek a társasági szerzıdések, nevezetesen a polgári jogi társaság (Ptk. 568. §) és a 2006. évi IV. törvényben (Gt.) szabályozott gazdasági társaságok. A többi gazdasági szerzıdéshez viszonyítva jellegzetes eltérése e szerzıdéseknek az, hogy a szerzıdı felek az áruviszonyok azonos pólusán helyezkednek el, a közöttük lévı kapcsolatot az érdekazonosság uralja és fıszabályként nem kétoldalú, hanem többoldalú szerzıdések. Jogi szempontból a társasági szerzıdések két nagy csoportját különböztethetjük meg: a jogi személyt létesítı társasági szerzıdéseket (pl. kft.-t létesítı társasági szerzıdés) és azokat, amelyek nem lépnek ki a szerzıdési keretek közül és nem keletkeztetnek jogi személyiséget (pl. polgári jogi társasági szerzıdés – Ptk. 568. §). Az organizációs szerzıdésekkel a társasági jogi részben foglalkoztunk.

11.2. Az egyes szerzıdések fıbb jellemzıi

A továbbiakban a Ptk. kötelmi különös szabályokat tartalmazó fejezeteiben külön nevesített, vagy a forgalomban önálló szerzıdéstípusként elterjedt innominát („nevesítetlen”) és/vagy vegyes jellegő kereskedelmi szerzıdéseket megpróbáljuk tömören, táblázatokba rendezve bemutatni, felhasználva a kötelmi általános részben eddig tárgyalt ismérveket. Mindezek alapján a szerzıdések alapvetı elemeit (alanyait, tárgyát, tartalmát, egyéb speciális szabályait pl. kötelezı alakszerőség, altípusok stb.) foglaljuk össze táblázatszerő tömörséggel, hogy a jegyzetben részletesen leírt és bemutatott szerzıdések karaktere lényegét tekintve gyorsan áttekinthetı legyen. A szerzıdések tartalmánál a felek „csak” a kötelezettségeit tüntettük fel, értelem szerően ez megfelel a másik fél ellentételes oldalon fennálló jogosultságának (pl. adásvételnél az eladó kötelezettsége a dolog átadása, aminek ellenpárja a vevı joga arra, hogy az eladó

107

részére a dolgot birtokba adja, átadja, vagy a bérbeadó bérleti díjra jogosult, a bérlı köteles a bérleti díjat megfizetni stb..). Erre tekintettel a felek jogait külön nem tőntettük föl, mert azok legyszerősítve lényegében megegyeznek a másik fél kötelezettségeinek az inverz felsorolásával, így duplán kellett volna felsorolni a szerzıdés tartalmát.

Az alábbiakban bemutatott különféle szerzıdéstípusoknál a jegyzetbıl kiolvasható alábbi elhatárolási és/vagy összehasonlítási szempontokat érdemes hangsúlyosan figyelembe venni, mert azok kiemelik az érintett szerzıdési alakzatok karakterét: 9. adásvétel (általános), a szállítási szerzıdés (speciális: ipari termék, halasztott teljesítés) és a

mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdés (speciális tárgyú szállítási szerzıdés) elhatárolása 10. szállítási szerzıdés (fajlagos szolgáltatás), és a vállalkozás (egyedi szolgáltatás) elhatárolása, a

mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdés és a vállalkozás 11. az adásvétel (tulajdonátruházás), és a lízing szerzıdés ( esetleges tulajdonátruházási komponens, adás-

vételnél jellemzı kárfelelısségi, szavatossági és költségviselési szabályok) 12. az adás-vétel (teljes körő jogátszállás) és a faktoring (szerzıdési jogosultság átszállása, de nem a teljes

szerzıdési pozíció adás-vétele, a kötelezettségek pl. nem szállnak át) egymáshoz való viszonya, 13. a lízing (bérleti elemek, de speciális szabályokkal) és a bérlet összevetése, 14. a visszavásárlási jog (relatív) és az elidegenítési és terhelési tilalom (általános) viszonya 15. elıvásárlási jog (ügylet önállóan nem indukálható, de a tervezett ügylet “kisajátítható”), visszavásárlási

jog (eladót illeti, az ügylet egyoldalúan indukálható) és a vételi jog elhatárolása (ügylet indukálható egyoldalú nyilatkozattal),

16. a munkaviszony és a vállalkozás elhatárolása 17. a képviselet (jognyilatkozat tételénél harmadik személy eljárása), meghatalmazás (egyoldalú címzett

jognyilatkozat) elhatárolása a megbízástól (szerzıdés, önmagában nem elegendı képviselet ellátásához), 18. a megbízó kártérítési felelısségének és a munkáltató kártérítési felelısségének összehasonlítása 19. a bizományosi szerzıdés (általános) és a szállítmányozási szerzıdés (speciális: fuvarbizomány)

összevetése, 20. a nem teljesített bizományosi szerzıdés és a nem teljesített vállalkozási szerzıdés esetén a kötelezett

költségkövetelésének összevetése

11.3. A termékforgalom ügyletei

A termékforgalom fıbb kereskedelmi ügyletei az alábbiak:

2.A kereskedelmi adás-vétel általános szabályai, különleges esetei, csere 3. Szállítási szerzıdés 4. Közüzemi szerzıdés 5. Mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdés 6. Lízingszerzıdés

a) A kereskedelmi adásvétel általános szabályai, különleges esetei, vázlatosan:

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Vevı Kötelezett: Eladó Szerzıdés tárgya: Közvetlen tárgy (szolgáltatás): Tulajdonjog átruházása Közvetett tárgy: forgalomképes dolog Szerzıdés tartalma: Kötelezett kötelezettségei: a) dolog tulajdonjogának az átruházása (jogszavatosság, kellékszavatoság!) b) dolog birtokba adása (átadás)

108

Jogosult kötelezettségei: a) vételár megfizetése b) dolog átvétele Kötelezı alakszerőség: Ingatlan adás-vételi szerzıdés esetén írásbeliség és

ügyvédi ellenjegyzés vagy közjegyzıi hitelesítés Különleges esetei:

Elıvásárlási jog,* Visszavásárlási jog,* Vételi jog (opció)* Részletvétel Próbára vétel Minta szerinti vétel Naturális formája: Csereszerzıdés *egyoldalú jogot biztosítanak a vásárlásra, személyhez kötött jogok, nem átruházhatók

b) Szállítási szerzıdés lényege vázlatosan:

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Megrendelı Kötelezett: Szállító Szerzıdés tárgya: Közvetlen tárgy (szolgáltatás): tulajdonjog késıbbi idıpontban történı átruházása Közvetett tárgy: fajta (szabvány, típus, szokvány stb.) szerint meghatározható dolog, általában ipari termék Szerzıdés tartalma:

Kötelezett kötelezettségei: a) a meghatározott dolog (elıállítása és) tulajdonjogának késıbbi idıpontban történı átruházása

b) a dolog átadása Jogosult kötelezettségei:

a) vételár megfizetése b) dolog átvétele

c) Közüzemi szerzıdés lényege vázlatosan:

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Fogyasztó Kötelezett: Szolgáltató Szerzıdés tárgya: Közvetlen tárgy (szolgáltatás): közüzemi szolgáltatás nyújtása Közvetett tárgy: a szolgáltatás tárgyát képezı: gáz, villamos energia, víz Szerzıdés tartalma: Kötelezett kötelezettségei: a) a szolgáltatás folytatólagos nyújtása b) szolgáltatót általában terheli a szerzıdéskötési kötelezettség Jogosult kötelezettségei:

a) idıszakos díj megfizetése Speciális szabály:

Jogosult szerzıdésszegése esetén korlátozott a kötelezett jogosultsága a szolgáltatás szüneteltetésére, korlátozására, a szerzıdés

felmondására.

109

d) Mezıgazdasági termékértékesítési szerzıdés lényege:

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Megrendelı Kötelezett: Termelı Szerzıdés tárgya: Közvetlen tárgy (szolgáltatás): saját elıállítású dolog késıbbi idıpontban történı tulajdonba adása és birtokba adása Közvetett tárgy: saját elıállítású mezıgazdasági termék (termény, termék, állat) Szerzıdés tartalma:

Kötelezett kötelezettségei: a) a dolog elıállítása, és tulajdonjogának késıbbi idıpontban történı átadása

b) a dolog birtokának az átadása Jogosult kötelezettségei:

a) a dolog átvétele b) ellenérték megfizetése Speciális formái:

a) a megrendelı által adott anyagból termelés b) megrendelıi útmutatások alapján történı termelés és a termelési folyamatban történı változtatások

c) több évre szóló tartós jogviszony ár nélkül d) közös kockázatvállalású együttmőködés Kötelezı alakiság:

írásbeli forma, elmaradása esetén bármely fél ráutaló magatartása a követelményt pótolja

e) Lízingszerzıdés lényege vázlatosan

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Lízingbevevı Kötelezett: Lízingbeadó Harmadik fél: Szállító (közvetett lízing esetén akitıl a lízingbeadó megvásárolja a lízingtárgyat – ı tulajdonképpen nem a lízingszerzıdés része, hanem külön adás-vételi vagy szállítási

szerzıdést köt a lízingbe adóval) Szerzıdés tárgya:

Közvetlen tárgy (szolgáltatás): kijelölt dolog (ingó, ingatlan) megvásárlása, bérbeadása, majd a dolog tulajdonjogának késıbbi idıpontban történı átruházása

Közvetett tárgy: ingó, ingatlan Szerzıdés tartalma:

Kötelezett kötelezettségei: a) a meghatározott dolog (megvásárlása és) bérbeadása, b) a dolog tulajdonjogának átruházása a bérleti futamidı végén maradvány értéken, (ha ez automatikus – akkor beszélünk pénzügyi lízingrıl)

Jogosult kötelezettségei: a) lízingdíj megfizetése

b) lízingtárgy átvétele, rendeltetésszerő használata

110

c) automatikus vétel esetén a dolog megvásárlása, átvétele a futamidı végén

Speciális szabályok: a) az általános szabályoktól eltér a lízingbeadó

szavatossági felelıssége (a szavatossági jogokat általában a lízingbevevı közvetlenül a szállítóval szemben érvényesíti)

b) a dologra a biztosítási szerzıdés nem a tulajdonos lízingbeadó, hanem a lízingbevevı köti (a biztosított ettıl függetlenül a tulajdonos) c) a kárveszélyt az átvételtıl lízingbe vevı viseli

d) sok esetben a szállítótól a lízingtárgyat már eleve maga a lízingbevevı veszi át

11.4. Vállalkozási szerzıdés

A vállalkozási szerzıdés általános szabályozása, egyes fajai

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Megrendelı Kötelezett: Vállalkozó Szerzıdés tárgya: Közvetlen tárgy (szolgáltatás): munkával elérhetı eredmény létrehozása

Közvetett tárgy: mennyiségileg és/vagy minıségileg meghatározottdolog, amit a vállalkozó tervez, elkészít, feldolgoz, átalakít, üzembe helyez, megjavít stb.

Szerzıdés tartalma: Kötelezett kötelezettségei: a) az eredmény szolgáltatása, átadása szerzıdési határidıben

b) a megrendelı (szakszerő) utasításainak betartása c) a megrendelı figyelmeztetése, ha az utasítás szakszerőtlen, célszerőtlen vagy az adott anyag alkalmatlan d) az alvállalkozó magatartásáért való felelısség a megrendelı felé

e) a megrendelı értesítésének a kötelezettsége az esetleges akadályokról f) a szolgáltatás megtagadása, ha az utasítás jogszabálysértı, vagy életet, vagyonbiztonságot veszélyeztet g) a megrendelı ellenırzési jogának biztosítása (munkavégzés, beépítésre kerülı anyagok) h) a szolgáltatott dologról a felhasználáshoz, fenntartáshoz szükséges tájékoztatás Jogosult kötelezettségei:

a) munkafeltételek biztosítása (munkahely átadásának kötelezettsége, több vállalkozó esetén a munkafeltételek összehangolása)

b) ellenırzési kötelezettség, ha ezt jogszabály, vagy a szerzıdés írja elı c) vállalkozó szellemi alkotáshoz főzıdı jogának tiszteletben tartása d) a vállalkozó birtokába kerülı vagyontárgyakat zálogjog terheli e) a szerzıdés tárgyát képezı eredmény átvétele,

111

f) vállalkozói díj és költségek megfizetése (elılegezése), Speciális szabályok:

a) megrendelı korlátlan elállási joga (adott esetben kártérítési kötelezettsége)

b) a lehetetlenülés szabályai a vállalkozói díjra nézve c) a veszélyviselés a szerzıdés tárgyának megsemmisülése, újbóli elıállítása esetén A szerzıdés egyes fajai: fıvállalkozási szerzıdés építési szerzıdés szerelési szerzıdés tervezési szerzıdés kutatási szerzıdés (megbízási elemek, kötelezı írásbeli forma) utazási szerzıdés (utazást szervezı és utazást közvetítı szerzıdések, kötelezı írásbeli forma)

11.5. A megbízási és bizományi szerzıdés

A megbízási szerzıdés általános szabályai, a piaci megbízások fajai A bizományi szerzıdés A letéti szerzıdés

a) A megbízási szerzıdés általános szabályai, a piaci megbízások fajai

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Megbízó Kötelezett: Megbízott Szerzıdés tárgya: Közvetlen tárgy (szolgáltatás): Gondos és szakszerő ügyintézés

Közvetett tárgy: Az ügy (peres eljárás, meghatározott ügylet, elintézendı ügyek csoportja), amelynek ellátását a megbízott vállalja

Szerzıdés tartalma: Kötelezett kötelezettségei: a) ügy gondos és szakszerő ellátása b) személyes közremőködés (az ügy jellegétıl függıen) c) almegbízott magatartásáért való felelısség d) a megbízó utasításainak betartása e) szakszerőtlen utasításra való figyelmeztetés f) jogszabályba ütközı utasítás megtagadása g) az utasítástól való eltérésrıl a megbízó utólagos értesítése h) tájékoztatási kötelezettség i) titoktartási kötelezettség j) elszámolási kötelezettség teljesítéskor, illetve a szerzıdés megszőnésekor

Jogosult kötelezettségei: a) díj (sikerdíj, jutalék) és a költségek megfizetése

(elılegezése) b) törvényes zálogjog a megbízott birtokába a megbízással kapcsolatosan jutott vagyontárgyakon

c) egyetemleges kártérítési felelısség a megbízott által harmadik személynek okozott károkért

112

Speciális szabályok: a) a megbízó korlátlan felmondási joga b) a megbízottat alapos ok esetén megilletı felmondási jog c) a felmondási jog korlátozása vagy felmondása semmis Speciális fajai: bizományi szerzıdés képviseleti megbízás ügynöki szerzıdés összetett/vegyes piaci megbízások (értékpapír forgalomba hozatal) alkusz szerzıdések kutatási szerzıdések (ld. még a vállalkozási szerzıdés fajainál) tervezıi, mővezetıi szerzıdés

b) Bizományi szerzıdés

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Megbízó Kötelezett: Bizományos Szerzıdés tárgya: Közvetlen tárgy (szolgáltatás): A megbízó javára és számlájára, de a bizományos saját nevében történı szerzıdéskötés

Közvetett tárgy: A szerzıdés (elsısorban adásvételi szerzıdés - szállítmányozási szerzıdés esetén fuvarozási szerzıdés), amelyet a bizományos megköt

Szerzıdés tartalma: Kötelezett kötelezettségei: a) a bizományi szerzıdésben meghatározott szerzıdés(ek) megkötése saját nevében, de a megbízó javára és számlájára (szakértelemmel és gondossággal) b) a megbízó utasításai szerinti eljárás c) utasításkérési kötelezettség (a kötendı szerzıdésben felmerülı új kérdés esetén) d) del credere felelısség (bizományos felelıssége a megbízó felé a megkötött szerzıdés kötelezettjének a teljesítéséért) Jogosult kötelezettségei:

a) bizományi díj és költségek megfizetése (elılegezése)

b) a bizományos mentesítése a megkötött szerzıdés kötelezettségei alól Speciális szabályok: a) limitár meghatározása, attól eltérı ár esetén az elért elıny szabályozása, illetve a kedvezıtlen ár megtérítési szabályai (megtérítés visszautasítása)

b) a bizományos vagyonán belül elkülönített, a bizománnyal érintett vagyontárgy, szerzıdéses követelés a megbízót illeti, arra a bizományos hitelezıi nem tarthatnak igényt

c) bizományost megilleti az önszerzıdés joga

113

d) a bizományosi díj csak a megkötött szerzıdés megkötésével arányosan jár

e) háttérszabályok a megbízási szerzıdés általános szabályai (a felmondási jog szabályai is nagyon hasonlók)

c) Letéti szerzıdés lényege

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Letevı Kötelezett: Letéteményes Harmadik fél: Kedvezményezett (abban az esetben, ha a letéteményesnek a letett dolgot nem a letevı részére kell kiadni, visszaadni) Szerzıdés tárgya: Közvetlen tárgy (szolgáltatás): a szerzıdésben meghatározott dolog idıleges megırzése Közvetett tárgy: az a dolog (ingóság, pénz, értékpapír, okirat), amelynek az ırzésére a letéteményes vállalkozik Szerzıdés tartalma: Kötelezett kötelezettségei: a) a dolog ırzése b) erre vonatkozó kikötés esetén, vagy a dolog természetébıl adódóan a dolog kezelése c) az ırizetbe vett dolog nem használható és nem bízható másra d) az ırzési kötelezettség személyes teljesítése (amit felold a letevı hozzájárulása vagy a dolog károsodástól való megóvása)

e) tájékoztatási kötelezettség (veszélyeztetettségrıl) f) szerzıdés megszőnésekor (határidı lejárta, felmondás, visszakövetelés) a dolog visszaadásának a kötelezettsége Jogosult kötelezettségei:

a) a letéti díj vagy költség megfizetése b) törvényes zálogjog a letétbe helyezett vagyontárgyon c) a dolog visszavételének a kötelezettsége a szerzıdés megszőnése esetén Speciális szabályok: a) a letét határidı elıtti megszőnése esetén a letéti díj arányos része jár b) a felelıs ırzés szabályai érvényesülnek, ha a letevı a dolgot nem veszi vissza c) a letét különös nemeinél (szállodai letét, raktározás, fürdık, kávéházak, éttermek, színházak ruhatárai stb.) további speciális szabályok a felelısségre vonatkozóan

11.6. Használatra irányuló szerzıdések

Bérleti szerzıdés, lakásbérlet, haszonbérlet A franchise szerzıdés

114

a) Bérleti szerzıdés

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Bérlı Kötelezett: Bérbeadó Szerzıdés tárgya: Közvetlen tárgy (szolgáltatás): Használati jog idıleges átruházása

Közvetett tárgy: Ingó vagy ingatlan (lakás és a mezıgazdasági földterület esetében önállósult szerzıdési típusok jöttek létre)

Szerzıdés tartalma: Kötelezett kötelezettségei: a) a dolog idıleges használatba/birtokba adása b) kellékszavatosság és jogszavatosság

c) bizonyos költségek viselése (rendkívüli felújítás, szükséges kiadások, közterhek)

Jogosult kötelezettségei: a) bérfizetés

b) dolog fenntartásával járó kisebb kiadások c) értesítési kötelezettség (pl. a bérelt dolog veszélyeztetettsége) d) a bérlı nem jogosult a dolgot albérletbe adni (kivéve: engedéllyel vagy ingatlan esetében) e) visszaadási kötelezettség a bérlet megszőnése esetén f) törvényes zálogjog terheli a bérlı ingatlan-bérleménybe bevitt vagyontárgyait g) a bérbeadó ellenırzési jogának a tőrése

Speciális szabályok: a) ius tollendi – az elvitel joga (a bérlıt illeti meg állagsérelem nélkül) b) visszatartás joga (bérlı a bérelt ingó dolgot esetleges követelése kiegyenlítéséig visszatarthatja, használat nélkül) c) feleket megilleti a határidıhöz kötött felmondási jog (csak határozatlan idejő szerzıdésnél) d) bérlı halála esetén az örökösöket határozott idejő szerzıdés esetén is megilleti a rendes felmondási jog

Önállósult típusai: a) lakásbérlet (speciális tárgya: lakás, külön törvényi szabályozás jellemzi) b) haszonbérlet (speciális tárgya: mezıgazdasági földterület vagy más hasznot hajtó dolog – haszonszerzési célzat)

b) Franchise szerzıdés

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Franchise átvevı Kötelezett: Franchise átadó Szerzıdés tárgya:

Közvetlen tárgy(szolgáltatás): Franchise rendszer (know-how) használati jogának átadása és hasznosítása

Közvetett tárgy: Az immateriális vagyoni jogok (licencia, know-how, védjegy, termék elıállításának részletes leírása, értékesítési módszer, szervezési ismeret stb.)

Szerzıdés tartalma: Kötelezett kötelezettségei: a) a know-how és a kapcsolódó egyéb jogok és

ismeretek átvevıre történı átruházása b) a know-how teljes körő megismertetése az átvevıvel

115

c) átvevı betanítása d) egyes marketing költségvonzatok viselése e) az átvevı szerzıdésszerő know-how használatának a tőrése f) adott esetben a know-how fejlesztési kötelezettsége

Jogosult kötelezettségei: a) a know-how rendeltetésszerő, lehetı leghatékonyabb használata b) belépési díj fizetése (elıszolgáltatások ellenértékeként) c) ún. royalti fizetése (a franchise forgalomból az átadó százalékos részesedése)

d) reklámozási költségek egy részének fizetése e) az átadó ellenırzési jogának a tőrése f) mőködési adatok szolgáltatása az átadó részére Fajtái: a) termelési franchise b) értékesítési franchise c) szolgáltatási franchise Komplexitást tekintve: a) teljes franchise b) részleges franchise

11.7. Fuvarozási és szállítmányozási szerzıdések Fuvarozási szerzıdés Szállítmányozási szerzıdés

a) Fuvarozási szerzıdés

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Feladó (fuvaroztató) Kötelezett: Fuvarozó Harmadik fél: Címzett (olykor azonos a feladóval) Szerzıdés tárgya:

Közvetlen tárgy (szolgáltatás): küldeménynek a feladó által meghatározott helyre történı eljuttatása, és kiszolgáltatása

Közvetett tárgy: küldemény (valamilyen áru – személyek esetén személyfuvarozásról beszélünk, ami a vállalkozási szerzıdés általános szabályai alá esik)

Szerzıdés tartalma: Kötelezett kötelezettségei: a) a küldemény csomagolásának megvizsgálása (ha nem

megfelelı, az nem továbbítható vagy csak írásbeli utasítás alapján) b) a fuvareszköz kiállítása c) a küldemény gazdaságos és biztonságos továbbítása d) a feladó, illetve megérkezés után a címzett utasításainak figyelembe vétele (feladó a küldeményt útközben feltartóztathatja, visszautasíthatja, valamint más rendeltetési helyet állapíthat meg) e) kettıs utasítás ütközése esetén a feladó utasításának a követése f) fuvaroztató figyelmeztetése célszerőtlen utasítás esetén g) utasítás végrehajtásának megtagadása (személy- és vagyonbiztonság veszélyeztetése esetén) h) feladó értesítése/utasítás kérés (veszélyeztetettségrıl, határidı túllépésrıl, kiszolgáltatási akadályról)

116

i) címzett értesítése a küldemény megérkezésérıl Jogosult kötelezettségei: a) a küldemény megfelelı csomagolása b) a fuvarozáshoz szükséges hatósági igazolások,

okmányok átadása c) berakodás d) a fuvardíj és a költségek megfizetése e) törvényes (privilegizált) zálogjog a küldeményre

vonatkozóan Speciális szabályok: a) a fuvardíj arányos része jár a fuvarozás részleges

meghiúsulása esetén b) a fuvarozó a küldemény továbbítását más fuvarozóra is bízhatja c) speciális felelısségi szabályok (kötbér, feltételekhez kötött ezt meghaladó kártérítés a fuvarozóval szemben, objektív felelısség a küldemény megsemmisülése/megrongálódása esetén, rövidített jogérvényesítési határidı, elévülés) d) több fuvarozó közremőködése esetén speciális felelısségi szabályok, együttes követelés érvényesítés (elsı, utolsó fuvarozó)

Szabályozási komplexitás: Ptk.

Ágazati törvények Fuvarozási szabályzatok Díjszabályzatok Nemzetközi fuvarjogi egyezmények

b) Szállítmányozási szerzıdés (fuvarbizomány)

Szerzıdés alanyai: Jogosult: Megbízó Kötelezett: Szállítmányozó Szerzıdés tárgya:

Közvetlen tárgy(szolgáltatás): Fuvarozási szerzıdések megkötése Közvetett tárgy: A megkötött fuvarszerzıdések és kapcsolódó egyéb

szerzıdések Szerzıdés tartalma:

Kötelezett kötelezettségei: a) a fuvarozási és kapcsolódó egyéb szerzıdések megkötése (gazdaságosság és a küldemény biztonsága szempontjaival) b) küldemény továbbításával kapcsolatos egyéb teendık c) megbízó utasításainak követése (célszerőtlen utasításnál megbízó figyelmeztetése) d) küldemény biztosítása megbízói utasítás szerint e) a megbízónak a fuvarozóval szembeni igényeinek az érvényesítése

Jogosult kötelezettségei: a) a szállítmányozási díj és költségek megfizetése b) privilegizált törvényi zálogjog a küldeményen (a

fuvarozó privilegizált zálogjogát követi) Speciális szabályok:

a) szállítmányozó belépési joga b) más szállítmányozó igénybevételének a joga (közvetett szállítmányozás)

117

c) megbízó a fuvarozóval szemben közvetlenül is felléphet d) a kárfelelısségi szabályokra az általános szabályok irányadók, ha a kár a küldeményben következik be, akkor a fuvarozás kárfelelısségi szabályai e) egy éves elévülési idı

f) a refakcia a szállítmányozót illeti meg

118

FÜGGELÉK - ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATOK A „KERESKEDELMI ÜGYLETEK”-RİL

SZÓLÓ RÉSZHEZ

1. sz. Összefoglaló Táblázat: a kötelmi jog jogrendszeren belüli

elhelyezkedésérıl, és belsı tagolódásáról:

JOGRENDSZER

KÖZJOG jellemzıen alá-fölé

rendeltségi viszonyok

MAGÁNJOG jellemzıen mellérendeltségi

viszonyok

POLGÁRI JOG EGYÉB MAGÁNJOGI JOGÁGAK

oCsaládjog oMunkajog oSzövetkezeti (agrár)jog otársasági- és cégjog

személyek joga

tulajdonjog

öröklési jog

kötelmi jog

kötelmi általános rész

szerzıdésekre vonatkozó általános szabályok

kötelmi különös rész egyes szerzıdés típusokra vonatkozó szabályok

kárfelelısség

119

2. sz. Összefoglaló Táblázat: diszpozitív és kógens szabályozás kontra

szerzıdési rendelkezések

Felek rendelkeznek az adott kérdésben szabályozás

jellege/eredmény jogszabállyal egyezıen

rendelkeznek eltérnek a jogszabály

rendelkezésétıl

Felek nem rendelkeznek („hallgatnak”) az adott

kérdésben

diszpozitív szabályozás esetén

szerzıdéses kikötés a jogszabállyal egyezı tartalmú

szerzıdéses kikötés a felek rendelkezése szerinti

a felek közötti viszony elbírálása az adott kérdésben a jogszabály tartalma alapján történik

kogens szabályozás esetén

szerzıdéses kikötés a jogszabállyal egyezı tartalmú

szerzıdéses kikötés érvénytelen, a jogszabályt kell alkalmazni

a jogszabály tartalma érvényesül, vagy maga a „hallgatás” érvénytelen

5. sz. Összefoglaló Táblázat: az okiratokról

Megnevezés: magánokirat teljes bizonyító erejő

magánokirat közokirat

Formai megjelenés: - saját kezőleg aláírt okirat

-saját kezőleg írt és aláírt okirat, - saját kezőleg és két tanú jelenlétében aláírt, illetve közjegyzı/ügyvéd által ellenjegyzett okirat

hatóság (bíróság, közjegyzı) által kiállított okirat

Bizonyító erı: az okiratban a nyilatkozók kiléte, és a nyilatkozattétel írásban rögzített, ilyen értelemben a bizonyíthatóságot nagyban elısegíti

az okirattal a nyilatkozók kiléte, és a nyilatkozattétel ténye bizonyított – ellenkezı bizonyításig

az okirattal a nyilatkozók kiléte, a nyilatkozattétel ténye, és annak a tartalma is bizonyított – ellenkezı bizonyításig

120

6. sz. Összefoglaló Táblázat: az érvénytelenség fajtáiról, okairól és

jogkövetkezményeirıl

fajtái: semmisség

(abszolút érvénytelenség) megtámadhatóság

(feltételes érvénytelenség) érvényesülése: bárki, bármikor hivatkozhat

rá, hatóságok hivatalból kötelesek észlelni, figyelembe venni

csak a jogos érdekében érintett fél kezdeményezheti, az ok észlelésétıl számított 1 éven belül

érvénytelenség okai: → akarathibák - cselekvıképtelenség

- színlelt szerzıdés (a leplezett szerzıdés érvényes lehet!) - fizikai kényszer

- tévedés (ténybeli, jogi, indokbeli) - megtévesztés - jogellenes fenyegetés

→ akaratnyilatkozat hibája

- alaki hiba - álképviselet

-

→ célzott joghatás hibája

- tilos szerzıdés - jó erkölcsbe ütközı szerzıdés - lehetetlen szerzıdés* - uzsorás szerzıdés

- szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltőnı értékaránytalansága - egyoldalú indokolatlan elıny kikötése

jogkövetkezményei: - eredeti állapot helyreállítása (in integrum restitutio) - bíróság által ideiglenes hatályossá nyilvánítás, jövıre irányuló megszőntetés - érvénytelenségi ok kiküszöbölése - állam javára marasztalás - kártérítés (szerzıdı fél, harmadik személy)

* nem keverendı össze a lehetetlen szerzıdés az utóbb bekövetkezı lehetetlenüléssel!

7. sz. Összefoglaló Táblázat: a szerzıdés felek akaratából történı

megszőntetésének eseteirıl

Többoldalú közös

nyilatkozattal Egyoldalú nyilatkozattal

visszaható (ex tunc) hatállyal

felbontás (többnyire olyan jogviszonyoknál, ahol az eredeti jogi és tényállapot helyreállítható)

elállás - rendes* - rendkívüli (szankciós)

a jövöre nézve, ex nunc hatállyal

megszőntetés (irreverzibilitás, vagy tartós jogviszony pl. bérlet esetében)

felmondás - rendes (többnyire határidıs)* - rendkívüli (azonnali, szankciós jellegő)

121

8. sz. Összefoglaló Táblázat: Az elévülés és a jogvesztés összevetésérıl

elévülés jogvesztı határidı meghatározása általános érvényő, a Ptk. 324-327. §

alapján általánosan érvényes a követelésekre

a jogszabályok külön kimondják bizonyos esetekre, és kifejezetten jelölik a határidı elmulasztásának a jogvesztı jellegét

idıtartama általános határideje az esedékességtıl számított 5 év, jogszabály vagy a felek rendelkezése ettıl eltérhet

az adott jogszabályi rendelkezés határozza meg esetenként (30 nap, 40 nap, szavatosságnál 1 év)

nyugvása - amennyiben a jogosult menthetı okból nem képes az igényt érvényesíteni, az elévülési idı meghosszabbodik (1 évvel, illetve 3 hónappal - Ptk. 326.§ (2))

megszakadása - kötelezett írásbeli felszólítása - bírói úton való igényérvényesítés - szerzıdés módosítása, egyezség - tartozás elismerés

- csak a bírói úton való igényérvényesítés (keresetlevél benyújtása) jelent érvényesítést, ezért ez nem is „megszakadás”- a határidı nem kezdıdik újból, hanem a jogi eljárás formai feltétele teljesül

határidın túli igényérvényesítés

lehetséges: - önként teljesíthet a kötelezett - perben a bíróság az elévülést hivatalból nem veszi figyelembe, csak ha az elévült követelés kötelezettje erre kifejezetten hivatkozik

nem lehetséges

122

9. sz. Összefoglaló Táblázat: A késedelem jogkövetkezményeirıl

kötelezetti késedelem esetén jogosulti késedelem esetén

a jogosult továbbra is követelheti a szerzıdés teljesítését

kizárt a kötelezetti késedelem (így pl. a jogosult pénztartozás átvételének elmulasztását követıen kamatot sem követelhet)

elállhat a szerzıdéstıl

-érdekmúlás esetén

-szerzıdési fix határidı elmulasztása esetén

- eredménytelen póthatáridı-tőzés esetén

a jogosult viseli a kötelezett felelıs ırzésbıl eredı költségeit (pl. kötelezett ırzi és megfelelıen ellátja a telephelyén a tıle át nem vett állatállományt)

kártérítést követelhet a jogosult (a kötelezett felróható magatartása, az ún. szubjektív ok feltétel)

a jogosult ugyanúgy viseli a dolog megsemmisülésének, elvesztésének vagy megrongálódásának veszélyét, mintha a teljesítést elfogadta volna

kártérítést követelhet a kötelezett (a jogosult felróható magatartása, az ún. szubjektív ok feltétel)