72
Utasítások 1/2011. (I. 28. MÁV Ért. 1.) EVIG számú elnök- vezérigazgatói utasítás az F. 2. sz. Forgalmi Uta- sítás 1. sz. módosításáról Az F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. sz. módosítását a Nemzeti Közlekedési KH/KV/NS/A/458/1/2010. sz. alatt jóváhagyta. A jóváhagyó határozat alapján az F.2. sz. Forgalmi Utasítás a 18.3.3. pontját kézira- tilag az alábbiak szerint kell módosítani: A hatályos F.2. sz. Forgalmi Utasítás 18.3.3. pont negyedik sorában lévő „pályasebesség” szót törölni kell és helyette fel kell venni a „legnagyobb sebes- ség” szavakat. Ugyanezen pont utolsó sorának végé- re folytatólagosan fel kell venni a: „(15.1.10. pont)” hivatkozást. A módosítás és annak gyakorlati végrehajtására vo- natkozó rendelkezésemet kimutathatóan valameny- nyi érintett munkavállaló tudomására kell hozni, valamint a soron következő szakmai oktatásokon oktatni kell. Az F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. sz. módosítását a MÁV Zrt. Értesítőben történt közzététel napjától ha- tályba léptetem. Szarvas Ferenc s.k. elnök-vezérigazgató 1. szám 126. évfolyam 2011. január 28. TarTaloM 1 Oldal 27 62 69 2 Utasítások 1/2011. (I. 28. MÁV Ért. 1.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás az F. 2. sz. Forgalmi Utasítás 1. sz. módosításáról. ................................................................. 2/2011. (I. 28. MÁV Ért. 1.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás a MÁV Zrt. kinnlévőségeinek kezeléséről.......................................................................... 1/2011. (I. 28 . MÁV Ért. 1.) IÁVIGH számú infrastruktúra általános vezérigazgató- helyettesi utasítás a vasúti pálya és tartozékai, a vasúti járműmérlegek használatára, a gépi rakodási engedélyek kiadására és rakterületek kezelésére. ... Egyéb közlemények: Helyesbítés ............................................................................................................. Közlemények .........................................................................................................

Utasítások · 2011-03-01 · 1. szám A MÁV Zrt. Értesítője 5 eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Utasítások

1/2011. (I. 28. MÁV Ért. 1.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás az F. 2. sz. Forgalmi Uta-

sítás 1. sz. módosításáról

Az F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. sz. módosítását a Nemzeti Közlekedési KH/KV/NS/A/458/1/2010. sz. alatt jóváhagyta. A jóváhagyó határozat alapján az F.2. sz. Forgalmi Utasítás a 18.3.3. pontját kézira-tilag az alábbiak szerint kell módosítani:

A hatályos F.2. sz. Forgalmi Utasítás 18.3.3. pont negyedik sorában lévő „pályasebesség” szót törölni kell és helyette fel kell venni a „legnagyobb sebes-ség” szavakat. Ugyanezen pont utolsó sorának végé-re folytatólagosan fel kell venni a: „(15.1.10. pont)” hivatkozást.

A módosítás és annak gyakorlati végrehajtására vo-

natkozó rendelkezésemet kimutathatóan valameny-nyi érintett munkavállaló tudomására kell hozni, valamint a soron következő szakmai oktatásokon oktatni kell.

Az F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. sz. módosítását a MÁV Zrt. Értesítőben történt közzététel napjától ha-tályba léptetem.

Szarvas Ferenc s.k.elnök-vezérigazgató

1. szám 126. évfolyam 2011. január 28.

TarTaloM

1

Oldal

27

6269

2

Utasítások1/2011. (I. 28. MÁV Ért. 1.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás az F. 2. sz. Forgalmi Utasítás 1. sz. módosításáról. .................................................................2/2011. (I. 28. MÁV Ért. 1.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás a MÁV Zrt. kinnlévőségeinek kezeléséről. .........................................................................1/2011. (I. 28 . MÁV Ért. 1.) IÁVIGH számú infrastruktúra általános vezérigazgató-helyettesi utasítás a vasúti pálya és tartozékai, a vasúti járműmérlegek használatára, a gépi rakodási engedélyek kiadására és rakterületek kezelésére. ...

Egyéb közlemények:Helyesbítés .............................................................................................................Közlemények .........................................................................................................

1. számA MÁV Zrt. Értesítője2

2/2011. (I. 28. MÁV Ért. 1.) EVIG számú elnök-ve-zérigazgatói utasítás a MÁV Zrt. kinnlévőségeinek

kezeléséről

1.0. aZ UTaSÍTÁS CÉlJa

A kinnlévőség kezelési utasítás célja a MÁV Zrt. in-formációs rendszerében nyilvántartott követelések, ki-emelten a határidőn túli követelések mielőbbi beköve-telésével kapcsolatos eljárásrendjének meghatározása.

Az utasításban meghatározásra kerülnek azok a felada-tok is, melyeket az esedékesség napjáig ki nem egyen-lített követelések mielőbbi rendezése érdekében kell végrehajtani, valamint meghatározásra kerülnek azok az intézkedések, amelyeket a késett, illetve a követe-lés ki nem egyenlítéséből adódó pénzügyi hátrányok csökkentése érdekében kell megtenni.

2.0. HaTÁlY ÉS FElElŐSSÉG MEGHaTÁro-ZÁSa

2.1. az utasítás szervezeti és személyi hatálya

Az utasítás szervezeti hatálya kiterjed a MÁV Zrt va-lamennyi szervezeti egységére és munkavállalójára, valamint a MÁV Vagyonkezelő Zrt. MÁV Zrt. jelen utasításban meghatározott kinnlévőségeinek kezelésé-be bevont munkatársaira.

2.2. az utasítás tárgyi hatálya

A MÁV Zrt. számviteli információs rendszerében (GIR-ben illetve a GIR-t kiegészítő egyéb nyilvántar-tásokban) analitikusan nyilvántartott kinnlévőségek, melynek főbb csoportjai a következők:

Sorszám TípusAnalitikus

nyilvántartás helye

Az analitikus nyilvántartásért felelős

szervezet

1. Teljesített szolgáltatásokkal és termékértékesítésekkel kapcsolatos kinnlévőségek

1.a.

Teljesített szolgáltatásokból és értékesítésekből eredő tételek (beleértve

az ingatlanhasznosítással összefüggő, továbbszámlázott közüzemi díjakat)

GIR Kinnlévőség modul

Kimenő Számla Könyvelés

Ingatlanhasznosítással kapcsolatos követelések:

Ingatlan Könyvelés

1.b.Az 1.a. pont szerinti tételekhez kapcsolódó

késedelmi kamat, kártérítés- és kötbér-tartozások

GIR Kinnlévőség modul

Kimenő Számla Könyvelés

Ingatlanhasznosítással kapcsolatos követelések:

Ingatlan Könyvelés

2. Osztalék GIR Kinnlévőség modul Beszámolókészítés MÁV

3. Lakáshasználati díjakból eredő kinnlévőségek

3. a Lakáshasználati díjakból eredő követelésekGIR-t kiegészítő

alkalmazás (LAKBÉR)

Ingatlan Könyvelés

3.b.A 3.a. pont szerinti tételekhez kapcsolódó

késedelmi kamat, kártérítés- és kötbér-tartozások

GIR-t kiegészítő alkalmazás (LAKBÉR)

Ingatlan Könyvelés

4. Leányvállalatoknak nyújtott tagi kölcsönök Manuális nyilvántartás TPF

5. Jelenlegi és volt munkavállalókkal szemben fennálló követelések (kivéve lakbér)

5.a. Részletre értékesített MÁV-bérlakásokkal kapcsolatos követelések

Manuális nyilvántartás Pénzforgalmi Könyvelés

5.b. Kedvezményes kamatozású vállalati kölcsönök

Manuális nyilvántartás + KÖLCSÖN

program

Pénzforgalmi Könyvelés

5.c. Volt munkavállalókkal szemben nyilvántartott követelések

GIR Kinnlévőség modul

Kimenő Számla Könyvelés

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 3

2.3. az utasítás kidolgozásáért és karbantartásá ért felelős

Az utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért a Számviteli Szervezet vezetője felelős.

3.0. FoGalMaK MEGHaTÁroZÁSa

Követelés: Azok a különféle szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből jogszerűen ere-dő, pénzformában kifejezett fizetési igények, amelyek a vállalkozó által már teljesített, a másik fél által el-fogadott, elismert termékértékesítéshez, szolgáltatás teljesítéshez, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, tu-lajdoni részesedést jelentő befektetés értékesítéséhez, kölcsönnyújtáshoz, előlegfizetéshez kapcsolódnak.

Kinnlévőség: A partner által elfogadott, de ki nem egyenlített tartozás értéke, beleértve annak késedelmi kamatait, egyéb járulékait és kötbéreket.

Kinnlévőség kezelés: Az a munkafolyamat, amely a követelés nyilvántartásba vételétől annak lezárásáig tart. A lezárás történhet a követelés kiegyenlítésével, elengedésével, leírásával vagy eladásához kapcsolódó kivezetésével.

Szerződéskötő szervezet: Az a szervezet, amely a szerződéskötési folyamat teljességéért felel, a szerző-dés előkészítésétől, a partner kiválasztásán át, a szer-ződés aláírásáig.

Döntéshozó – jelen utasítás szempontjából: A kö-veteléshez rendelhető, a szerződéskötő szervezet sze-rinti, MSZSZ-ben meghatározott főtevékenységi kör, mely a fennálló körülmények értékelésével dönt a le-járt tartozás rendezésének módjáról.

Döntéshozó – DHl szerinti: A döntési és hatásköri listában egyes témakörökhöz és értékhatáshoz rendelt vezető

Követeléskezelő csoport (KKCS): A Számviteli Szervezet Kimenő Számla Könyvelésének szervezeti egysége, melynek feladata a GIR Kinnlévőség modul-ban analitikusan nyilvántartott és lejárt követelések

rendezése érdekében jelen szabályzat 4.1. pontjában előírt feladatok elvégzése.

Ingatlan Könyvelés: A Számviteli Szervezet Köny-velés önálló szervezeti egysége, melynek feladata a MÁV Zrt. tulajdonában vagy vagyonkezelésében lévő ingatlanok hasznosításával összefüggő pénzügyi és számviteli feladatok végzése, beleértve az ingatlan-hasznosításból eredő egyes kinnlévőségek kezelését. Azon ingatlanhasznosítással kapcsolatos követelések kezelésére vonatkozó feladatok, melyek analitikája nem a GIR Kinnlévőség modulban van, az Ingatlan Könyvelés feladatkörébe tartozik. Az eljárásrendet je-len utasítás 4.2. pontja tartalmazza.

Pénzforgalmi Könyvelés: A Számviteli Szervezet Könyvelés önálló szervezeti egysége, melynek felada-ta a bankszámlákon és pénztárakban megjelenő tranz-akciók könyvelése mellett a kedvezményes kamatozá-sú lakáskölcsönökkel és a részletre értékesített bérla-kásokkal kapcsolatos pénzügyi és számviteli feladatok teljes körű végzése.

Minősítési lehetőségek: A kinnlévőség-kezelési fo-lyamatban a követelés felett rendelkező döntéshozók számára fennálló döntési lehetőségek. Minden minő-sítési formánál mérlegelni kell az alábbi lehetséges el-járások felmerülő költségeinek és a kezelendő kinnle-vőség összegének arányát, mivel a költségeket illetve a követelés rendezésével kapcsolatos egyes elszámolt ráfordításokat a döntéshozó szervezet viseli.A minősítési döntés meghozatalánál mérlegelni kell a rendelkezésre álló biztosítékok érvényesítési lehetősé-gét is, s amennyiben annak reális esélye van, a bizto-sítékok érvényesítéséről is dönteni kell. A minősítési döntéssel egyidejűleg – az egyéb belső utasításokra és a társaság gazdasági érdekeire is tekintettel – a tar-tósan nem fizető partnerrel a vevő jellegű szerződést fel kell mondani és a tartozás rendezéséig a partnerrel újabb szerződés nem köthető.

A minősítések lehetnek partner szintűek, amely a partner valamennyi vevő jellegű tételére alkalmazan-dó, tehát valamennyi döntéshozó egyetértése szük-séges, illetve tétel szintűek, amelyeknél az érintett döntéshozó önálló döntése szerint történik az eljárás.

1. számA MÁV Zrt. Értesítője4

Fizetési meghagyás / peresítésTétel szintű minősítési lehetőség

A fizetési meghagyás polgári per helyett alkalmazott közjegyzői eljárás (korábban bírósági nem peres eljárás), amelynek a célja a természetes személyek és jogképes szervezetek nem vitatott pénzköveteléseinek gyors és hatékony érvényesítése.A Jogi Igazgatóság egyetértése szükséges. A Jogi Igazgatóság az ügyek egyedi elbírálását követően dönt a fizetési meghagyás illetve a peres eljárás alkalmazásáról.

Eladás (más néven faktorálás)

Tétel szintű minősítési lehetőség

A hitelező a követelést ellenérték fejében eladja a faktorcégnek, innentől kezdve minden jogát elveszíti az adóssal szemben, és ezek a jogok a faktorcégre szállnak át.

ElengedésTétel szintű minősítési lehetőség

A jogosult ellenszolgáltatás nélkül lemond az őt megillető követelésről. Az ügylet nem tartozik az ÁFA-törvény hatálya alá, de mint társasági adó alap korrekciós tételt figyelembe kell venni. Amennyiben a vagyonszerző (adós) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti belföldi illetőségű magánszemély, illetve belföldön bejegyzett szervezet, az elengedés illetékköteles. Gazdálkodó szervezetek között nem keletkezik illetékfizetési kötelezettség.

Egyedi üzleti döntésTétel szintű minősítési lehetőség

A döntéshozó a partnerrel szemben fennálló üzleti kapcsolat értékelését követően egyedi döntést hoz, melyet minden esetben köteles a pénzügyi igazgató részére írásban megindokolni.

részletfizetési megállapodás: Határidőben fizet-ni nem tudó partner kezdeményezésére kötött külön megállapodás, mely alapján a partner az eredeti fize-tési határidőhöz és ütemezéshez képest kedvezőbb feltételekkel (később, több részletben) egyenlítheti ki tartozását. A részletfizetés engedélyezésének szabá-lyait a DHL tartalmazza. Részletfizetési megállapodás megkötésére a kinnlévőség kezelési folyamat során bármikor van lehetőség.

Behajthatatlansági nyilatkozat: A felszámoló által kiadott a Tao tv. és a Sztv. szerinti, a követelés behajt-hatatlanságára vonatkozó nyilatkozat, melyet egyrészt kiadhat a hitelező kérésére a nyilvántartásba vételi díj megfizetése nélkül az eljárás elején, másrészt a nyil-vántartásba vételi díj megfizetése mellett, a felszámo-lási eljárás lezárását követően. A behajthatatlansági nyilatkozattal azonos módon kezelhető a Cégköz-

lönyben megjelenő hirdetmény az adóssal szembeni egyszerűsített felszámolási eljárásról, mivel ebben az esetben az adósnak a vagyona a felszámolási eljárás várható költségeire sem nyújtanak fedezetet.

Követelés leírása: A Sztv. 3.§ (3) bekezdés 10. pont-jában meghatározott bármely feltétel fennállása esetén behajthatatlannak minősített követelés kivezetése a számviteli nyilvántartásból. Behajthatatlannak minő-sül egy követelés:

a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre és a végrehajtást szünetelte-tik, az óvatosság elvéből következően a behajthatat-lanság - nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján - vé-lelmezhető),

b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási

Megnevezés A minősítési lehetőség rövid leírása

Felszámolási eljárás indításaPartner szintű minősítési lehetőség

A felszámolási eljárás a fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek jogutód nélküli megszüntetésére szolgáló eljárás. Célja a hitelezők kielégítése törvényben meghatározott módon. A felszámolási eljárás az adós, a hitelező, a végelszámoló, a cégbíróság vagy büntetőügyben eljáró bíróság kezdeményezése alapján indulhat.Amennyiben a hitelező kéri a felszámolási eljárás megindítását, akkor a kérelmében meg kell neveznie az adós tartozásának jogcímét, az esedékességet, majd azt, hogy miért tartja fizetőképtelennek az adóst.

A Jogi Igazgatóság egyetértése szükséges.

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 5

eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,

c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet,

d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljá-rás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,

e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a végrehajtással kapcsolatos költségek nin-csenek arányban a követelés várhatóan behajtható ösz-szegével (a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkuta-tása „igazoltan” nem járt eredménnyel,

f) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült.

A behajthatatlanság tényét és mértékét bizonyítani kell.

A követelés behajthatatlanságáról nem a döntéshozó (szerződéskötő) szervezet dönt, hanem a törvényi fel-tételek mérlegelésével a DHL vonatkozó pontja sze-rinti vezető engedélyezi a végrehajtást. A követelés le-írása a feltételek fennállása esetén nem tekintendő mi-nősítései lehetőségnek, annak végrehajtása kötelező.

alkalmazott rövidítések:Sztv. - 2000. évi C. tv a számvitelrőlTao tv. - 1996. évi LXXXI. tv. a társasági adóról és az osztalékadórólMSZSZ: - A MÁV Zrt. Működési és Szervezeti sza-bályzataDHL: - Az MSZSZ mellékletét képező Döntési és Hatásköri ListaVEZINFO: - A MÁV Zrt. számviteli információs rendszerén (GIR) alapuló Vezetői Információs Rendszer, mely támogatja a GIR Kinnlévőség modulban rögzített követelések beköve-telésének folyamatát.KKR rendszer: A VEZINFO alkalmazás kinnlévőség-kezelést támogató almodulja.KKCS: - Követeléskezelő csoportTPF: - Treasury és Pénzgazdálkodási Főosztály

4.0. aZ UTaSÍTÁS lEÍrÁSa

4.1. a követeléskezelés általános folyamata a GIr Kinnlévőség modulban analitikusan nyilvántartott vevő tételek esetén

A GIR Kinnlévőség modulban történik a teljesített szolgáltatásokból (beleértve az ingatlanhasznosítással kapcsolatos közüzemi követeléseket), értékesítésekből származó, valamint a jelenlegi és a volt munkaválla-

lókkal szembeni egyes követelések analitikus nyilván-tartása. A MÁV Zrt. elismert követeléseinek meghatá-rozó hányada ebbe a kategóriába tartozik.

A sikeres kinnlévőség-kezelési folyamatot mindenek-előtt a megalapozott szerződéskötés készíti elő, mely magában foglalja a partner előzetes vizsgálatát, majd a szerződéskötést követő folyamatos figyelemmel kí-sérését, az utasításban előírtak szerint vevőminősítés végzését és a biztosítékok körültekintő alkalmazását (a 22/2007. (VIII.31. MÁV Ért. 29.) VIG számú utasítás a szerződéskötések rendjéről és a 4/2010. (I.29. MÁV Ért. 2.) EVIG sz.: a szerződések számviteli, pénzügyi és kontrolling felülvizsgálatának, valamint a szerző-dést biztosító jogintézmények, biztosítékok elfogadá-sának szabályairól c. utasítások rendelkezései szerint).a lejárt követelések nyomon követésének és kezelé-sének általános lépései a következők:

4.1.1. a követeléskezelés munkafolyamatának elő-készítése

4.1.1.1. a nyilvántartások naprakészségének bizto-sítása

A VEZINFO-ban kimutatott követelésállomány nap-rakészségének biztosítása érdekében:

• a Kimenő Számla Könyvelés és az Ingatlan Köny-velés biztosítja a vevő partnerekkel kapcsolatos tranzakciók – beleértve a technikai kifizetéseket is - naprakész könyvelését,

• a Pénzforgalmi Könyvelés és az Ingatlan Köny-velés a befizetések naprakész rögzítését és vevő számlákkal történő összevezetését.

A bankszámla-kivonatok és a csekkes befizetések GIR-be történt elektronikus betöltését követően azok feldolgozását és a befolyások számlához való hozzá-rendelését haladéktalanul el kell végezni, de a kivona-tokat csak a papír alapú kivonatokkal történt egyezte-tést követően lehet készre állítani.

4.1.1.2. a 15 napon túl lejárt vevőállomány vizs-gálata

A követeléskezelő munkatárs a VEZINFO Követelés-kezelő rendszerében az erre a célra kifejlesztett kimu-tatás futtatásával naponta lekérdezi azokat a partnere-ket, amelyekkel szemben 15 napon túl lejárt követelést tartunk nyilván, és még nem kerültek felszólításra.

A fizetési felszólítás kiküldése előtt a következő ellen-őrzéseket illetve rendezéseket kell végrehajtani:

1. számA MÁV Zrt. Értesítője6

Ellenőrizni kell, hogy a vevővel kötött szerződés-hez kapcsolódóan áll-e rendelkezésre valamilyen biztosíték (azonnali beszedési megbízás benyúj-tásának lehetősége, kaució, bankgarancia, egyéb). Amennyiben igen, a vevő tartozását ebből kell ki-egyenlíteni és intézkedni kell a felhasznált biztosí-ték pótlása érdekében.

Ellenőrizni kell, hogy a vevői tartozás mellett a partnernek van-e szállítói egyenlege is. Amennyi-ben igen, a követeléskezelő kezdeményezi a kom-penzálást:• Ha a partner szállítói és vevői tétele egy-aránt már lejártak, egyoldalú kompenzálást kell végrehajtani és erről a partnert értesíteni. Az egyol-dalú kompenzálást a KKCS legkésőbb a következő munkanapon végrehajtja.Ha a partner vevő jellegű tételei már lejártak, de a szállítói még nem, a kompenzálás végrehajtását egyeztetni szükséges. A KKCS e-mailben vagy le-vélben kéri fel a partnert a kölcsönös beszámítás elvégzésére, melyhez csatolja a nyitott tételekről készített kimutatást. Az e-mailben a KKCS felhívja a partner figyelmét a kompenzálási megállapodás 10 napon belüli aláírásának jelentőségére. Az e-ma-il megküldésével együtt a követeléskezelő a nyitott szállítói tételek fizetési módját a GIR Kötelezettség modulban „elszámolás”-ra állítja át. Az egyeztetést követően az érdekelt felek aláírásával megállapo-dás készül. A követeléskezelő a partnerrel folyta-tott egyeztetést kiemelt figyelemmel kezeli. Ha a partner a levél kézhezvételétől számítva 10 mun-kanapon belül érdemben nem válaszol, a fizetési felszólítást az eredeti tartalommal ki kell a részére küldeni.

A kompenzálási megállapodás mintáját jelen utasí-tás 2. számú melléklete tartalmazza.

A GIR Kinnlévőség modulban futtatott kimutatás-sal (Nem hozzárendelt befolyások listája) ellen-őrizni kell a partnerrel kapcsolatosan nyilvántar-tott nem hozzárendelt befolyásokat is és e-mailben kezdeményezni kell azok rendezését a Pénzforgal-mi könyvelésnél. A Pénzforgalmi könyvelés a ren-dezést 3 munkanapon belül köteles végrehajtani és erről a követeléskezelőt e-mailben kell tájékoztat-ni.

Amennyiben a fizetési felszólítás hozzá nem ren-delt jóváírást tartalmaz, a követeléskezelő e-mail-ben felkéri a jóváíró számla rögzítőjét annak ren-dezésére. A rendezést 3 munkanapon belül végre kell hajtani és erről a követeléskezelőt e-mailben kell tájékoztatni.

A VEZINFO lehetőséget ad arra, hogy bizonyos cé-gek a lejárt követelések ellenőrzése illetve a fizetési felszólítások folyamatából kiemelésre kerüljenek. Ilyen lehet többek között. a felszámolás eljárás alatt lévő társaságok, peres eljárásban érintett társaságok vagy peres eljárás alatti magánszemélyek stb.

Vevő partnert kiemelni a felszólítási folyamatból csak-is megalapozottan és dokumentáltan szabad. Ha a ve-vővel szemben nyilvántartott lejárt követelés összege 1 millió Ft vagy az alatt van, a vevő felszólítási folya-matból történ kiemelésére a Kimenő Számla Könyve-lés vezetője engedélyt. Ha a lejárt követelés összege 1 millió Ft-ot meghaladja, az engedélyt a Könyvelés vezetője jogosult megadni. A vevő kiemelését enge-dély nélkül el lehet végezni, ha arra felszámolási vagy csődeljárás elindulása miatt kerül sor.

A felszólítási folyamatból kiemelt vevőkről a 4.1.7. pont szerinti vezetői tájékoztatóban 15 naponta készül adatszolgáltatás.

A KKCS köteles azt is figyelemmel kísérni, hogy a partnerek csakis a szükséges ideig legyenek kiemelve az általános követeléskezelési folyamatból. A KKCS vezetője havonta legalább egyszer kimutathatóan kö-teles ellenőrizni a felszólításból tartósan kihagyottak listáját és szükség esetén intézkedni az átsorolásról.

4.1.2. az 1. szintű fizetési felszólítás kiküldése

A 4.1.1. pontban előírt rendezések megtörténte után a követeléskezelő elkészíti és kinyomtatja az 1. szintű fizetési felszólító levelet, amely tájékoztatásként tar-talmazza a fizetési felszólításban szereplő tételek után a nyomtatás napjáig számított késedelmi kamatokat is.

A felszólító levelet a KKR rendszer a feldolgozás el-indításával automatikusan hozza létre, iktatószámmal látja el és szkennelt aláírással küldi nyomtatásra. A felszólító levelek másolatát (PDF) az ügyintéző tájé-koztatásul e-mailben megküldi minden, a VEZINFO rendszerben regisztrált döntéshozó részére.A vevővel kapcsolatban álló üzleti területnek 15 napon belül fel kell venni a kapcsolatot a vevővel és meg kell állapodnia a tartozás rendezéséről, illetve ennek hiá-nyában fel kell mondani a szerződést. Az egyeztetés-ben a Pénzügyi Igazgatóság képviselője is részt vesz.

Az 1 millió Ft feletti összeget tartalmazó 1. szintű fi-zetési felszólítást a KKCS tértivevénnyel küldi ki az adós részére.

(Az 1. szintű fizetési felszólítás mintáját jelen utasítás 3. számú melléklete tartalmazza.)

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 7

4.1.3. a partner reklamációjának kezelése

Ha a partner a felszólításban szereplő valamely tételt vitatja, akkor azt a követeléskezelési folyamat folyta-tása (2. szintű fizetési felszólítás kiküldése) előtt lehe-tőleg el kell elbírálni. Amennyiben a partner reklamációját nem a Számvite-li Szervezetnek, hanem a szerződéskötő szervezetnek küldi meg közvetlenül, a szerződéskötő szervezet kö-teles azt 5 munkanapon belül saját álláspontjával ki-egészítve a követeléskezelő részére megküldeni.

A partner által vitatott tételeket a GIR Kintlévőség modulban minden esetben a „Vitatott összeg” mező kitöltésével a kimenő számla könyvelő haladéktalanul megjelöli. Ezt követően a kimenő számla könyvelő 3 munkanapon belül gondoskodik az észrevétel elbírálá-sáról. Ha indokolt, a rendezésbe bevonja szerződéskö-tő szervezetet, illetve értesíti a szükséges rendezések elvégzéséről:- Ha a reklamáció elbírálásának eredményeként a

követelés a GIR-ben rendeződik (pl. jóváíró szám-la vagy befolyás hozzáegyeztetése miatt), a tétel a KKR rendszerben is automatikusan lezárásra ke-rül.

- Ha az üzleti szervezet a reklamációt nem minősíti jogosnak, akkor erről az üzleti szervezetnek értesí-tenie kell a partnert és a KKCS-t. A KKCS a fizeté-si felszólításról le veszi a várakoztatást és 2. szintű felszólításként kiküldi azt.

- Ha az üzleti szervezet 15 nap elteltével sem vála-szol, akkor a KKCS a pénzügyi igazgató nevében felkéri a mielőbbi válaszadásra.

A partner részére megküldött fizetési felszólításon a reklamált tételek külön jelöléssel kerülnek fel-tüntetésre.

Amennyiben a partner részletfizetést kér:- A követeléskezelő a partner kérelme alapján elké-

szíti a részletfizetés engedélyezésére vonatkozó felterjesztést, majd ügyiratban előterjeszti azt a DHL szerint döntésre jogosult vezetőnek. Az en-gedélyezésre vonatkozó döntést 10 napon belül meg kell hozni. Amennyiben ez nem történik meg, a KKCS a pénzügyi igazgató útján felkéri a dön-tésre jogosult vezetőt a mielőbbi döntéshozatalra.

- Amennyiben engedélyezésre kerül a kérelem, a követeléskezelő a KKR rendszerből elkészíti a részletfizetési megállapodást, amelyet nyomtatás, aláírás és iktatás után megküld a partnernek. A ki-küldés során a megállapodás iktatását a VEZINFO automatikusan végzi. A részletfizetés engedélye-zéséről a követelés kezelő írásban értesíti a döntés-

hozó szervezetet, melyhez csatolja a megállapodás egy másolati példányát. A pénzügyi teljesítés nyo-mon követése céljából a megállapodást megküldi még a Pénzforgalmi Könyvelésnek vagy ingatlan-hasznosítással kapcsolatos követelések esetén az Ingatlan Könyvelésnek. A részletfizetési megálla-podás mintáját jelen utasítás 4. számú melléklete tartalmazza.

- Ha az engedélyt elutasítják, akkor a követeléske-zelő levélben értesíti a partnert. Ebben az esetben a folyamat az általános szabályok szerint folyta-tódik.

A követeléskezelő a rendszerben folyamatosan nyo-mon követi, hogy a részletfizetéshez kapcsolódó le-járati határidőket betartja-e a partner. A Pénzforgal-mi Könyvelés (ingatlannal kapcsolatos követelések esetén az Ingatlan Könyvelés) a befolyásokat a ren-delkezésükre bocsátott részletfizetési megállapodás számlarészletezése alapján vezeti össze a számlákkal. Amennyiben a partner nem tartja be a határidőket, a megállapodás érvényét veszíti, ezért a követeléskezelő érvényteleníti azt és erről értesítési a döntéshozót. A részletfizetési megállapodás felmondásáról a KKCS levélben értesítést küld a partnernek. A részletfizeté-si megállapodás felmondásának következtében a még nyitott követelésre a rendszer kiküldi a 2. szintű fel-szólító levelet.

4.1.4. az 2. szintű fizetési felszólítás kiküldése

A követeléskezelő a KKR rendszerben naponta ellen-őrzi, hogy mely partnerek esetén telt el 15 nap az 1. szintű felszólító levél kiküldése után úgy, hogy a part-ner nem reagált és nem is fizetett. Ezen vevők részére elkészíti a 2. szintű felszólító levelet.Ez a felszólító levél szigorúbb hangvételű, tartalmaz-za az összes lejárt tételt és nemfizetés esetén alkalma-zandó jogi lépéseket. Ezek megalapozása érdekében az aláírt, iktatott 2. szintű fizetési felszólító levelet a Kimenő Számla Könyvelés tértivevénnyel postázza ki.

A felszólító levelek másolatát (PDF) tájékoztatásul e-mailben megküldi minden, a VEZINFO rendszerben regisztrált döntéshozó részére. A 2. szintű felszólító levél mintáját jelen utasítás 5. számú melléklete tar-talmazza.

Amennyiben a partner a kiküldött fizetési felszólításra reagál (reklamáció vagy részletfizetési kérelem), azt a 4.1.3. pontban leírtak szerint kell intézni.

1. számA MÁV Zrt. Értesítője8

4.1.5. a döntéshozók minősítik a lejárt követeléseket

A követeléskezelő a második fizetési felszólítás kikül-dése után 15 napig vár arra, hogy a partner megfizesse a tartozását vagy reklamációt nyújtson be. Az ered-ménytelen fizetési felszólítások után a követeléskezelő minősítésre küldi a kinnlévőséget a döntésre jogosult szervezetnek. A minősítendő tételekről a döntéshozók e-mail útján automatikus üzenetet kapnak.A döntéshozó jellemzően a szerződéskötő szervezet szerinti főtevékenységi kör.A szerződéskötő szervezet az alábbiak szerint kerül meghatározásra:− a GIR-ben nyilvántartott vevő szerződésben rögzí-

tett tulajdonos szervezet szerint,− a GIR-ben nyilvántartott követelés főkönyvi szám-

lakombináció szervezet szegmense szerint,− az árbevétel kontírozásban alkalmazott szervezeti

kód szerinti döntéshozó, amennyiben az minden számlasorban azonos.

A döntéshozó meghatározása ettől eltérő módon törté-nik a következő esetekben:− jelenlegi munkavállalókkal kapcsolatos követelés-

nél a Humán Erőforrás Igazgatóság (kivéve a lak-bérköveteléseket),

− a fentiekben nem szabályozott esetekben a TPF a döntéshozó szervezet.

A döntéshozónak a minősítésre, a döntés meghozatal-ára és arra, hogy a minősítés eredményét a KKR rend-szerben dokumentálják 15 nap áll rendelkezésére (ki-véve a MÁV Vagyonkezelő Zrt-nek átadott ügyeknél, ahol a határidő 40 nap). A döntéshozónak – amennyi-ben a döntéséhez a DHL-ben meghatározott jóváha-gyás tartozik - úgy kell eljárnia, hogy a rendelkezésé-re álló határidőn belül minden szükséges jóváhagyást megszerezzen. Amennyiben a döntéshozó határidőn belül a minősítés eredményét nem közli, a KKCS e-mailben felkéri a mielőbbi pótlásra. Ha a döntéshozó újabb 15 nap elteltével sem közli a minősítés eredmé-nyét, a KKCS a pénzügyi igazgató útján felszólítja a minősítés elvégzésére.

Ezzel egy időben a tételekhez kapcsolódó, rendelke-zésükre álló dokumentumokat (jogi eljárás esetén ere-deti dokumentumok szükségesek, amennyiben azok rendelkezésre állnak), át kell adni a követeléskezelő részére (szerződés, teljesítésigazolás, elengedés esetén az elengedésről szóló dokumentum), és rendszerben jelölni kell, hogy milyen dokumentumokat adtak át.A döntéshozók rögzítik a rendszerben a minősítést, bejelölik, hogy mely dokumentumokat adják át a kö-veteléskezelőnek, és a hiányzó dokumentumok okát

szövegesen rögzítik a rendszerben. A követeléskezelő bejegyzi a rendszerbe dokumentu-mok tényleges beérkezését.

Az alkalmazható és a rendszerből választható minősí-tési kategóriák:

Felszámolási eljárás: Az adóssal szemben fenn-álló valamennyi követelésre kiterjedő döntés. Ha több szerződéskötő van, és legalább egy a felszá-molást választotta, és ezt a Jogi Igazgatóság is megerősíti a minősítésével, akkor a vevő ellen fel-számolási eljárást kell kezdeményezni. A felszá-molási eljárás tényleges kezdeményezésére nem kerül sor, amíg egyezség nem történik valamennyi döntéshozó és a Jogi Igazgatóság között. A KKR rendszer ezt figyeli, és jelzi, véleményeltérés miatt nem halad tovább a folyamat. Ha az érintett dön-téshozók között nincs egyezség, a Jogi Igazgató-ság álláspontja a döntő.Felszámolási eljárást mindig ügyiratban, vala-mennyi vonatkozó bizonylat birtokában a KKCS a Jogi Igazgatóságnál kezdeményezi.

Ha a döntéshozó szervezet a felszámolási eljárás nyilvántartásba vételi díját nem kívánja megfizet-ni, választhatja azt, hogy a felszámolótól kéri a behajthatatlansági nyilatkozat kiadását.

Fizetési meghagyás / peresítés:. Fizetési megha-gyás illetve a tartozás peresítésének kezdeménye-zése előtt a döntéshozónak mindig meg kell kísé-relnie az eljárás indítása előtt a megegyezést. Fi-zetési meghagyást / peresítést mindig ügyiratban, valamennyi vonatkozó dokumentumot mellékelve kell a Jogi Igazgatóság részére megküldeni, aki dönt abban a kérdésben, hogy fizetési meghagyást vagy peres eljárást indít. Lejárt követelésekkel kapcsolatos fizetési megha-gyást közjegyzőknél kell kezdeményezni. A fizetési meghagyást a Jogi Igazgatóság a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elektronikus rendszere útján indítja. Ezzel egyidejűleg a számla rögzítője (Kime-nő Számla Könyvelés) a GIR-ben az érintett szám-lákat „Jogi ügyintézés alatt ” jellegűre módosítja. Amennyiben a fizetési meghagyás nem jár ered-ménnyel, a követelés behajtására peres eljárásban van lehetőség.

Eladás (faktorálás): Amennyiben a felszámolási eljárás és a fizetési meghagyás / peresítés minő-sítések választására nem állnak fenn a feltételek, a döntéshozó választhatja a követelés eladását is, azaz tehet erre vonatkozó javaslatot. A követelés eladására vonatkozó döntési jogosultságot a hatá-lyos DHL tartalmazza. Az eladást ugyancsak ügy-

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 9

iratban kell kezdeményezni és megküldeni a TPF részére, aki a teljes ügyletet lebonyolítja. Eladásra csak olyan követelést szabad kijelölni, melyet a vonatkozó dokumentációval megfelelően alá lehet támasztani! A követelést alátámasztó bizonylatok átadására a TPF az eladás lebonyolítása során a ké-sőbbiekben intézkedik.

Elengedés: Követelés és a hozzá kapcsolódó kése-delmi kamat elengedésénél a hatályos DHL rendel-kezései szerint kell eljárni. Az elengedésre vonatkozó döntést a döntéshozónak ugyancsak ügyiratban, valamennyi bizonylat becsa-tolásával kell a Kimenő Számla Könyvelés részére megküldeni a számviteli nyilvántartás rendezése végett. A partnert a döntésről a döntéshozó értesíti.

Egyedi üzleti döntés: A döntéshozó a lejárt köve-telések értékelése során kivételes esetben, a part-nerrel fennálló üzleti kapcsolat értékelését köve-tően hozhat az előzőektől eltérő, egyedi döntést. Ilyen indok lehet a partnerrel fennálló régi kapcso-lat, a forgalom jellege miatt a vevő meghatározó nagyságrendű stb. A döntéshozó pl. maga kezde-ményezheti a részletfizetés felajánlását, vagy fo-lyamatban lévő és még nem kiszámlázott szállítói teljesítéssel történő kompenzálást. A döntéshozó e minősítési kategóriát minden esetben írásban kö-teles a pénzügyi igazgató részére megindokolni, aki a döntéseket egyedileg bírálja el. Amennyiben a pénzügyi igazgató a döntéshozó felterjesztését nem fogadja el, a döntéshozó ismételten minősíti a lejárt követeléseket. Az ismételt minősítés el-végzésére 10 nap áll a döntéshozó rendelkezésé-re, amennyiben ezt határidőben nem teszi meg, a KKCS a pénzügyi igazgató útján felszólítja a mi-nősítés elvégzésére.

Ha egy partnerhez kapcsolódóan az egyes döntésho-zók eltérő minősítést alkalmaznak, akkor a közös ál-láspont kialakítása a Jogi Igazgatóság közreműködé-sével történik.

A KKR-ben bizonyos esetekben lehetőség van a kö-rülmények lényeges megváltozása esetén a minősítés módosítására, pl. sikertelen eladást követően.

Ha a nyitott követeléssel kapcsolatosan fennáll a Sztv. 3. § (3) bekezdés 10. pontjában a behajthatatlanságra vonatkozó bármely feltétel, a szerződéskötő szervezet köteles a követelés leírását a DHL-ben meghatározott jóváhagyást követően a Számviteli Szervezetnél ügy-iratban kezdeményezni.

4.1.6. Kiegészítő fizetési felszólítás küldése

Amennyiben a 2. szintű felszólítás után (azok teljes körű rendezése nélkül) a partnernek további lejárt követelése keletkezett, a követeléskezelő azok lejár-ta után azonnal kiegészítő felszólítást küld a partner részére. A kiegészítő fizetési felszólítás a korábban reklamált tételek mellett tartalmazza a 2. szintű fize-tési felszólítás kiküldése óta keletkezett követeléseket, valamint a felszólításban szereplő nyitott tételekre a felszólítás elkészülte napjáig számított késedelmi ka-matot.A kiegészítő fizetési felszólítás mintáját az utasítás 6. számú melléklete tartalmazza.

A KKCS naponta kimutatás futtatásával ellenőrzi, hogy a 2. szintű fizetési felszólítás megküldése után a partnernek keletkezett-e új, kiegyenlítetlen tétele. Amennyiben igen, a kiegészítő fizetési felszólítást a szerződést kötő üzleti terület értesítése mellett a KKCS haladéktalanul megküldi részére. A kiegészítő fizetési felszólítást összeghatárra tekintet nélkül meg kell küldeni a nem fizető partner részére.

4.1.7. a folyamatba épített kontrollok

A KKCS köteles figyelemmel kísérni a teljes behajtási folyamatot, a végrehajtás pillanatnyi státuszától füg-getlenül.A behajtási folyamatban meghatározott végrehajtási határidők betartása érdekében a VEZINFO a követke-ző ellenőrző kimutatásokat állítja elő:• A KKCS vezetője és egy munkatársa, valamint a

Kimenő Számla Könyvelés vezetője naponta kap adatszolgáltatást azokról a tételekről, ahol az előírt határidő túllépésre került. A tételeket kötelesek át-tekinteni és a késést okozó szervezet értesítésével intézkedni abban az esetben, ha a határidő túllépé-se nem indokolt.

• A KKCS, a Kimenő Számla Könyvelés, a Köny-velés, a Számviteli Szervezet, a TPF Pénzgazdál-kodási Osztály és a Pénzügyi Igazgatóság vezetői 15 naponta kapnak partnerenkénti tételes tájékoz-tatást a MÁV Zrt. szállítói és vevői tételeiről, azok korstruktúra szerinti összetételéről, az esetleges behajtási folyamat pillanatnyi státuszáról, vala-mint a behajtási folyamatban érintett tételek dön-téshozónként megoszlásáról.

4.1.8. a MÁV Vagyonkezelő Zrt. részvétele a köve-teléskezelési folyamatban

A MÁV Zrt. (mint Megbízó) és a MÁV Vagyonkezelő Zrt. (mint Megbízott) között fennálló, ingatlanhasz-

1. számA MÁV Zrt. Értesítője10

nosítási és ingatlanrendezési tevékenységre vonatko-zó megbízási szerződésben szabályozásra kerültek a Megbízott behajtási tevékenységgel kapcsolatos fel-adatai. Ennek értelmében a MÁV Vagyonkezelő Zrt. részt vesz az Ingatlangazdálkodási Igazgatósághoz, mint döntéshozóhoz tartozó egyes követelések, a bér-leti díjak és a hozzájuk közvetlenül kapcsolódó to-vábbszámlázott közüzemi díjak behajtásában.Amennyiben egy tétel a KKCS-től átadásra kerül a Va-gyonkezelőhöz, a KKR rendszerben követeléskezelő a tétel állapotát „Vagyonkezelőnél” állapotra módosítja. A Vagyonkezelő a KKR rendszerhez az ügyintézéshez szükséges hozzáférési jogosultsággal rendelkezik.

A MÁV Vagyonkezelő Zrt. a következő feladatokat végzi:• Az illetékességi körébe tartozó követelések esetén,

ha a MÁV már kiküldte mind az 1., mind a 2. szin-tű fizetési felszólítást, az érintett partnerek részére kiküldi a 3. szintű fizetési felszólítást. 30 napig vár a pénzügyi teljesítésre (vagy az át nem vett felszó-lítás visszaérkezésére), ezt követően egyeztet a kö-veteléskezelővel, hogy a követelés kiegyenlítésre került-e.A MÁV Vagyonkezelő Zrt. által kiküldött 3. szin-tű fizetési felszólítás mintáját az utasítás 7. számú melléklete tartalmazza.

• Ha a követelések nem kerültek kiegyenlítésre, ak-kor a Vagyonkezelő 3 munkanapon belül intézke-dik a szerződés felbontásáról és az ingatlan visz-szavételéről.

• A MÁV Vagyonkezelő Zrt. végzi az illetékességé-be tartozó tételek esetében a minősítést, azzal az eltéréssel, hogy ha a követelés elengedésére vonat-kozó javaslatát minden esetben jóvá kell hagyatni az Ingatlangazdálkodási Igazgatósággal. A Kime-nő Számla Könyvelés az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság írásbeli engedélye nélkül nem intéz-heti a követelés kivezetését.

• Amennyiben az adott követeléssel kapcsolatosan a MÁV Vagyonkezelő Zrt. nem tud megalapozott döntést hozni, azt visszairányítja az Ingatlangaz-dálkodási Igazgatóság részére.

A továbbiakban az eljárásrend megegyezik a 4.1.5. pontban leírtakkal.

4.1.9. a késedelmi kamatszámítás alapelvei

A vevő partnerek késett fizetéséből adódó finanszí-rozási hátrányok csökkentése és a fizetési fegyelmük javítása érdekében a MÁV Zrt. a vonatkozó jogsza-bályok és a szerződésben rögzített feltételek alapján késedelmi kamat megfizetését kéri.

A késedelmi kamatkövetelés közlésének és bekövete-lésének módja a következő:

1. Az esedékességig ki nem egyenlített számlákról jelen utasításban szabályozott módon fizetési fel-szólítást kell kiküldeni (1. szintű, 2. szintű és ki-egészítő fizetési felszólítás). Mindhárom fizetési felszólítás tartalmazza a dokumentum kiállítása napjáig terjedően a nyitott tételekre számított ké-sedelmi kamatot.A kamatkalkulációt a VEZINFO a fizetési felszó-lítás elkészítésével egyidejűleg, automatikusan végzi. A fizetési felszólítás tartalmaz még egy fi-gyelmeztetést is arra vonatkozóan, hogy a számlák pénzügyi rendezése után kamatszámla kerül kiállí-tásra és megküldésre. A kamatkalkuláció alapján a GIR-ben késedelmi kamatkövetelés nem kerül rögzítésre.

2. A lejárt számlák megfizetését követően negyed-évente a KKCS a GIR-ben lefuttatja a MÁV – ké-sedelmi kamat kimutatást, amely valamennyi ki-egyenlített tételre vonatkozóan elvégzi a késedel-mi kamatszámítást (teljes és részkiegyenlítés egy-aránt). A kimutatáson szereplő tételeket a KKCS köteles tételesen felülvizsgálni a kamatszámítás jogosságát és megfelelőségét illetően.

A felülvizsgált késedelmi kamatokról a GIR Kinnlévőség modulban a partner nevére szóló számla készül. A késedelmi kamatszámlákat min-den negyedév végét követő 30 napon belül kell a partnerek részére megküldeni. A kamatszámlán megkülönböztetésre kerül a partner által a fizetési felszólítás alapján pénzügyileg már rendezett és a még megfizetendő kamat. Ettől eltérő módon kell eljárni a következő esetekben:− Az 5.000,- Ft-ot el nem érő késedelmi kamatkö-

vetelések, melyekről nem készül kamatszámla. Amennyiben a késedelmi kamat összege a kö-vetkező negyedévek valamelyikében a követelés elévülésének időpontjáig ezt az összeghatárt át-lépi, a kamatszámlát a partnernek ki kell küldeni.

− A MÁV Zrt. leányvállalatai részére a kamat-számlákat az intercompany egyeztetésekre te-kintettel a negyedévet követő hónapban a GIR Kinnlévőség modul zárásáig akkor is ki kell küldeni, ha a kamatszámla alapját képező té-telek teljes körű felülvizsgálatát nem sikerült elvégezni.

− Évente egyszer, az egyenlegközlők kiküldésé-vel együtt valamennyi 100 Ft-on felüli késedel-mi kamatra vonatkozó számlát ki kell küldeni.

Ha a partner a fizetési felszólítás alapján korábban már fizetett nyitott tételekre számított késedelmi

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 11

kamatot, a pénzügyileg rendezendő összegből a korábban már megfizetett késedelmi kamatot le kell vonni. Ennek eljárásrendje a következő:− A Pénzforgalmi Könyvelés a befolyt kamato-

kat hozzá nem rendelt befolyásként rögzíti úgy, hogy a tranzakciónál a „hivatkozási szám” me-zőbe a „KAMAT/dátum” bejegyzést teszi.

− A kamatszámla kiállításakor a számla köny-velője a Nem hozzárendelt befolyások listája alapján beazonosítja a fizetési felszólítások alapján a partner által megfizetett kamatössze-geket és erről e-mailben értesíti a Pénzforgal-mi Könyvelést.

− A Pénzforgalmi Könyvelés a szükséges össze-vezetéseket elvégzi.

4.2. Ingatlanhasznosítással kapcsolatos, analitiku-san nem a GIr Kinnlévőség modulban nyilvántar-tott követelések

A MÁV Zrt. által bérbeadott lakások és a hozzá kap-csolódó közüzemi díjak kiszámlázása és analitikus nyilvántartása a LAKBÉR programban (MÁV tulajdo-nú lakások lakbéreinek nyilvántartása és számlázása) történik. A feladatot teljes körűen – beleértve a nyil-vántartott követelések kezelését – az Ingatlan Köny-velés végzi.

A nem fizető lakókkal szemben fennálló tartozások mielőbbi bekövetelése érdekében az Ingatlan Könyve-lés a következőképpen jár el:

1. A havonta kiállításra kerülő számlák minden eset-ben tartalmazzák a lakókkal szembeni LAKBÉR programban nyilvántartott követelés egyenlegét, azon belül a fennálló hátralék összegét. Jelen eset-ben ezt tekintjük 1. szintű fizetési felszólításnak. (A hátralék összegéről szóló tájékoztatás a számla kiállításával egyidejűleg, automatikusan készül.)

2. Ha a lakó részére 3 hónapban a számla hátralékot tartalmaz, az Ingatlan Könyvelés megküldi részére a 2. szintű fizetési felszólítást.

3. Ha a lakó a 2. szintű fizetési felszólítás kiküldé-sét követő 15 napon belül nem rendezi a tartozását vagy nem nyújt be az Ingatlan Könyvelés részére írásban reklamációt, a követelést minősítésre fel kell terjeszteni a döntéshozónak, amely ebben az esetben az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság vagy a szerződés alapján megbízottjaként eljáró MÁV Vagyonkezelő Zrt. A döntéshozó részére a felter-jesztést e-mailben, a szükséges dokumentumok csatolásával kell megküldeni.

4. Az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság vagy a MÁV Vagyonkezelő Zrt. minősítését követően az eljá-

rásrend megegyezik a 4.1.5. pontban leírtakkal, azzal a különbséggel, hogy a fizetési meghagyás / peresítés kezdeményezését a Jogi Igazgatósággal szerződéses viszonyban álló szombathelyi ügyvédi irodához kell benyújtani.

5. Késedelmi kamatszámítást a követelés jellege mi-att nem kell végezni.

4.3. Kamatmentes lakáskölcsönökkel kapcsolatos kinnlévőségek kezelése

A kamatmentes lakáskölcsönökkel kapcsolatos szer-ződéseket a VBKJ rendszer 2004. január 1-i beveze-tése előtt a humán szervezet kötötte meg a munkavál-lalókkal. A béren kívüli juttatási rendszer átalakítását követően már új kölcsön nem kerül folyósításra. A követelések a kölcsönt folyósító pénzintézet szerint két fő típusba sorolhatók:• OTP által folyósított kölcsönök,• Takarékszövetkezetek által folyósított kölcsönök.E két típusnál alkalmazott eljárásrendek egymástól részben eltérőek.

A lejárt követelések figyelésének és rendezésének el-járásrendje:

1) Az analitikus nyilvántartások aktualizálását a Pénzforgalmi Könyvelés végzi a következő mó-don:

• Az OTP által folyósított kölcsönök analitikus nyil-vántartása a MÁV Informatika Zrt-vel kötött Szol-gáltatási Szerződés keretében üzemeltetett KÖL-CSÖN programmal történik. A követelésállomány frissítését az OTP-től negyedévente kapott elekt-ronikus adatállomány felhasználásával végzik.

• A takarékszövetkezetek a negyedéves forgalom adatait papír alapú bizonylaton adják át, az excel alapú analitikus kimutatás frissítése manuálisan történik.

2) Az 1. szintű fizetési felszólítás megküldéseAz OTP által folyósított kölcsönöknél a fizeté-si felszólítást a bank küldi ki, melyben felkéri az ügyfelet a fennálló hátralék 8 napon belüli befize-tésére, valamint tájékoztatja arról, hogy a fennál-ló hátralékról értesíti a munkáltatót is a követelés bírósági úton történő érvényesítése érdekében. A Pénzforgalmi könyvelés ügyintézője az OTP által kiküldött 1. szintű felszólítás tényét nyilvántartá-sába felveszi.

• Mivel a kölcsön folyósításában a pénzintézet csak közvetítőként szerepel, a hátralék behajtásával a továbbiakban nem foglalkozik.

• A takarékszövetkezetek által folyósított kölcsö-

1. számA MÁV Zrt. Értesítője12

nök esetében a pénzintézetek nem végeznek sem-milyen behajtási tevékenységet. A Pénzforgalmi Könyvelés ügyintézője a negyedéves forgalmi adatok frissítését követően beazonosítja a nem fizető adósokat és részükre megküldi az 1. szintű fizetési felszólítást és ennek tényét nyilvántartásba veszi. A kiküldendő levél mintáját jelen utasítás 8. számú melléklete tartalmazza.Az 1. szintű fizetési felszólítást valamennyi lejárt követelés esetében ki kell küldeni. Az adós részére kiküldendő fizetési felszólítás nem tartalmaz lejárt tartozás szerinti késedelmi kamatot.

3) A 2. szintű fizetési felszólítás megküldéseMindkét kölcsönfajtánál az analitikus nyilvántar-tás soron következő frissítését követően az ügy-intéző ellenőrzi, hogy az 1. szintű fizetési felszó-lítás kiküldését követően megtörtént-e a hátralék rendezése. Amennyiben nem, az adósnak ki kell küldeni a 2. szintű fizetési felszólítást. (Ennek mintája jelen utasítás 9. számú melléklete.) A 2. szintű fizetési felszólítás figyelmezteti az ügyfelet arra, hogy a felszólítás ellenére is elmaradt fizetés miatt szerződésszegést követett el, így a MÁV Zrt. kilátásba helyezi a szerződés felmondását, melyet követően az adós a teljes tartozását egy összegben lesz köteles visszafizetni.

A fizetési felszólításokat minden esetben kimutat-hatóan, tértivevénnyel kell megküldeni.

4) A tartozás megküldése a döntéshozónak minősí-tésre.A kamatmentes lakáskölcsönök esetében a döntés-hozó minden esetben a Humán Erőforrás Igazga-tóság.

A Pénzforgalmi Könyvelés a be nem folyt köve-telést minősítésre ügyiratban küldi meg a döntés-hozó részére. Tekintettel arra, hogy az adós csakis magánszemély lehet, ezért a következő minősítési kategóriákat kell alkalmazni:− Fizetési meghagyás / Peresítés− Eladás− Elengedés.A döntéshozó a minősítést az általános szabályok szerint 15 nap alatt köteles elvégezni és az ügyira-tot a Pénzforgalmi Könyvelés részére visszakülde-ni. Ha a nyitott követeléssel kapcsolatosan fennáll a Sztv. 3. § (3) bekezdés 10. pontjában a behajthatat-lanságra vonatkozó bármely feltétel, a Pénzforgal-mi Könyvelés ügyiratban kezdeményezi a leírás engedélyezését, majd elvégzi a tartozás kivezeté-sét.

5) További ügyintézés:A további ügyintézés megegyezik a jelen utasítás 4.1. fejezete szerinti általános eljárásrenddel.

4.4. részletre értékesített bérlakásokkal kapcsola-tos kinnlévőségek kezelése

A bérlakásokkal kapcsolatos szerződéseket az Ingat-langazdálkodási Igazgatóság készíti elő. A partner vizsgálata és a szerződésben alkalmazott pénzügyi fel-tételek az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság felelőssé-gi körébe tartoznak.

A részletre értékesített bérlakásokkal kapcsolatos kö-vetelések analitikus nyilvántartásba vétele a felek által aláírt szerződés alapján történik. Az analitikus nyil-vántartása, mely alkalmas a követelések partneren-kénti és fizetési határidő szerinti nyomon követésére, a GIR-től független. A követelések nyilvántartásba vé-tele a MÁV Zrt. számviteli rendszerében a manuális nyilvántartás analitikus adatainak felhasználásával a GIR Főkönyvi modulban történik.

A lejárt követelések figyelésének és rendezésének el-járásrendje:

1) Az analitikus nyilvántartások aktualizálása: A Pénzforgalmi Könyvelés a bankszámlakivona-tok, munkabérből történt levonások, csekkes és pénztári befizetések feldolgozásával havonta ak-tualizálja a követeléseket nyilvántartó manuális nyilvántartást.

2) Az 1. szintű fizetési felszólítás megküldéseA havonkénti frissítést követően 3 munkanapon belül, az analitikus nyilvántartásból a Pénzforgal-mi Könyvelés beazonosítja a nem fizető adósokat. Az 1. szintű fizetési felszólítást akkor kell kikülde-ni, ha a késedelem meghaladja a két hónapot.

A fizetési felszólítások kiküldése emellett csak abban az esetben lehetséges, ha már lejárt a szer-ződésben rögzített türelmi idő. A fizetési fel-szólítás kiküldése mindig kimutatható módon, tértivevénnyel kell, hogy történjen.Az 1. szintű fizetési felszólítás kiküldésének té-nyét az analitikus nyilvántartásba be kell jegyezni. Mintáját az utasítás 10. számú melléklete tartal-mazza.

3) A 2. szintű fizetési felszólítás megküldéseA lejárt, de be nem folyt követelések havonkén-ti felülvizsgálatakor külön kell választani azon adósok adatait, melyek részére az 1. szintű fize-

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 13

tési felszólítás az előző hónapban már kiküldésre került és a fennálló tartozásaikat még nem ren-dezték. Részükre meg kell küldeni a 2. szintű fi-zetési felszólítást, ugyancsak kimutatható módon, tértivevénnyel. A 2 szintű fizetési felszólítás a ki-küldésig felszámítható valamennyi késedelmi ka-matot tartalmazza. Mintáját az utasítás 11. számú melléklete tartalmazza.

4) A tartozás megküldése a döntéshozónak minősí-tésre.Részletre értékesített bérlakásokkal kapcsolatos tételek esetében a döntéshozó minden esetben az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság. A Pénzforgalmi Könyvelés a be nem folyt köve-telést minősítésre ügyiratban küldi meg a döntés-hozó részére. Az ügyiratban a Humánerőforrás Igazgatóság Humánszolgáltató Szervezettől kért adatszolgáltatás alapján be kell azonosítani, hogy az adós a MÁV Zrt. alkalmazásában áll-e. Tekintettel arra, hogy az adós csak magánszemély lehet, ezért a következő minősítési kategóriákat kell alkalmazni:− Fizetési meghagyás (Peresítés)− Eladás− Elengedés.A döntéshozó a minősítést az általános szabályok szerint 15 nap alatt köteles elvégezni és az ügyira-tot a Pénzforgalmi Könyvelés részére visszakülde-ni.Ha a nyitott követeléssel kapcsolatosan fennáll a Sztv. 3. § (3) bekezdés 10. pontjában a behajthatat-lanságra vonatkozó bármely feltétel, a Pénzforgal-mi Könyvelés ügyiratban kezdeményezi a leírás engedélyezését, majd elvégzi a tartozás kivezeté-sét.

5) További ügyintézés:A további ügyintézés megegyezik a jelen utasítás 4.1. fejezete szerinti általános eljárásrenddel.

4.5. Tagi kölcsönökkel kapcsolatos kinnlévőségek és az osztalék-követelések kezelése

A részesedési viszonyban lévő vállalkozások részére folyósított kölcsönök nyilvántartása manuális analiti-kus nyilvántartás alapján a GIR Főkönyvi modulban történik. A kölcsön folyósítását illetve annak szerződés szerinti törlesztését a Treasury és Pénzgazdálkodási Főosztály (TPF) figyeli. Amennyiben az adós a szerződéstől el-térően késetten vagy nem fizet, a TPF figyelemfelkeltő levelet küld részére, melyben közli a késedelmes fize-tés miatt felmerült kamat összegét is.

A kölcsönök törlesztését és a késedelmi kamatok megfizetését a TPF saját hatáskörben figyeli, melyhez esetenként adatszolgáltatást kér a Számvitel illetékes szervezeti egységétől.Amennyiben a tagi kölcsön törlesztése nem történik meg a megkötött megállapodásban foglalt határidő-ben, a részletfizetés engedélyezését illetve a követelés elengedését a DHL szerinti döntési hatáskörrel rendel-kező vezetőnél a TPF kezdeményezi.

A részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szem-ben fennálló osztalékköveteléseket a GIR Kintlévő-ség modulban tartjuk nyilván. Az osztalékra vonatkozó tulajdonosi határozat alapján a követelést a Számviteli Szervezet Beszámolókészítés MÁV szervezeti egysé-ge rögzíti, melynek kezelése ezt követően az általános eljárásrend szerint történik.

4.6. Hozzáférés a KKr rendszeréhez

A KKR-hez a következő szintű hozzáférési jogosultsá-gokat lehet igényelni:• Döntéshozó jogosultság: alkalmas felhasználóhoz

rendelt szervezetek körére vonatkozóan a be nem folyt követelésekkel kapcsolatos minősítések el-végzésére.

• Jogi véleményező: valamennyi szervezetre vonat-kozó lekérdezési lehetőséget biztosít.

Mindkét jogosultság típust a következő módon kell igényelni:

• A döntéshozó szervezet illetve a Jogi Igazgatóság vezetője a Kimenő Számla Könyvelés vezetője részére e-mailben vagy levélben küldi meg a jo-gosultságigénylést, mely a következő adatokat tar-talmazza:Teljes névE-mail cím TelefonszámGIR felhasználói azonosító Felhasználói azonosító

Van-e már hozzáférése a VEZINFO rendszerhez• A kért jogosultságigényt a Kimenő Számla Köny-

velés vezetője ellenőrzi, majd intézkedik a kért jo-gosultságigénylés beállítása érdekében.

• A jogosultság beállítását követően a felhasználó az általa megadott e-mail címre értesítést kap.

4.7. Követeléskezeléssel kapcsolatos további feladatok

A KKCS folyamatosan figyelemmel kíséri a Cégköz-lönyben megjelenő, gazdasági társaságokkal kapcsola-

1. számA MÁV Zrt. Értesítője14

tos közleményeket. Kiemelt figyelemmel kezeli a csőd- és felszámolási és végelszámolási eljárásról, valamint az átalakulásról megjelent hirdetményeket, melyekkel kapcsolatosan a következő bejelentéseket hajtja végre:− Csődeljárás esetén a csődeljárás elrendeléséről szó-

ló végzés közzétételétől számított 30 napon belül kell a társasággal szemben fennálló követeléseket bejelenteni a vagyonfelügyelőnek.

− Felszámolási eljárás esetén a felszámolást elrende-lő végzés közzétételétől számított 40 napon belül kell az ismert követeléseket bejelenteni a felszámo-lónak.

− Végelszámolás esetén a végelszámolás megindí-tásának közzétételét követő 40 napon belül kell a követeléseket bejelenteni a végelszámolónak.

− Társaság átalakulása esetén az átalakulásra vonat-kozó második döntést követő 30 napon belül kell az elismert követeléseket bejelenteni, melyen belül a még nem lejárt követelésekre biztosíték kérhető. A Gt. által meghatározott egyéb esetekben is az el-ismert követelések bejelentését ugyancsak 30 na-pon belül kell teljesíteni. Amennyiben a társasággal kapcsolatos követelések rendezéséhez szükséges (pl. annak egyértelmű beazonosításához, hogy a nyilvántartott követelés mely utód társasághoz ke-rül), az átalakulásra vonatkozó dokumentumok a társaság székhelyén tekinthetők meg.

Csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárások esetén a bejelentéseket csak akkor kell teljesíteni, ha a köve-telés szerint illetékes üzleti szervezet (döntéshozó) vál-lalja a regisztrációs díj megfizetését.

Felszámolási eljárás hitelezői választmányában történő részvételről – az abban történő részvétel költségeinek egyidejű vállalása mellett – a jelen utasítás szerinti döntéshozó a megkeresésben foglalt határidő figyelem-be vételével köteles nyilatkozni. Amennyiben a felszá-molási eljárás alatt lévő társasággal szemben több dön-téshozó szervezet is tart nyilván be nem folyt követe-lést, arra kell törekedni, hogy a választmányban történő részvételre vonatkozóan egységes álláspont szülessen. Nézetkülönbség esetén a Jogi Igazgatóság álláspontja a döntő. Több érintett döntéshozó esetén a költségeket a fennálló tartozás arányában kell megosztani. A rész-vétel módját úgy kell meghatározni, hogy az az érintett szervezetek számára a lehető legalacsonyabb költségen valósuljon meg. Amennyiben a megkeresés nem a jogosult döntéshozó részére érkezik, az azt megkapó szervezet köteles azt 2 munkanapon belül részére továbbítani.

Ugyancsak a döntéshozó köteles a MÁV Zrt-t képvisel-

ni a csődegyezségi eljárásokban. A MÁV Zrt. nevében képviselendő álláspontot előzetesen a Jogi Igazgató-sággal és a Pénzügyi Igazgatósággal köteles egyeztetni.

A KKCS munkatársa a Cégközlönyben közzétett tár-saságok adatait név és adószám alapján beazonosítja, hogy a MÁV Zrt. vevő partnerként áll-e kapcsolatban vele. A GIR-ben nyilvántartott követelések alapján beazonosítja a szerződéskötő szervezete(ke)t, aki(k) részére felterjesztést készít a követelés nagyságától függő regisztrációs díj megfizetéséről. Ha a szerző-déskötő szervezet vállalja a díj megfizetését, intézke-dik az átutalásáról. Ha nem vállalja, akkor a követe-léskezelő felszámolási eljárás esetén a felszámolótól behajthatatlansági nyilatkozatot kér. Ebben az esetben a követelés nagyságától független egyszeri díj megfize-tése iránt intézkedik. A behajthatatlansági nyilatkozat beérkezése után ügyiratot fektet fel a követelés leírás engedélyezése céljából.

A követeléskezelő a partnertörzsben szereplő, csőd-fel-számolás és végelszámolás alá került cégekről Partner-törzs igénylőlap kiállításával értesíti a Bejövő Számla Könyvelés partnertörzs-kezelő munkatársát. A partner-törzs-kezelő mind a szállítói, mind pedig a vevői törzs-ben az értesítés kézhezvételét követően haladéktalanul elvégzi az előírt kiegészítést illetve átsorolást, melytől kezdődően a partnerrel szerződéses viszonyban lévő vagy szerződést előkészítő üzleti területek a GIR-ből a vevő partner adatainak lekérdezésével kapnak infor-mációt, amit a szerződéskötésre vonatkozó normatív szabályok szerint kötelesek figyelembe venni.

5.1. HIVaTKoZÁSoK

1) 2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról2) 1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról és a fel-

számolási eljárásról3) 2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bíró-

sági cégeljárásról és a végelszámolásról4) 2000. évi C. törvény a számvitelről5) 1990. évi XCIII. Törvény az illetékekről6) 22/2007. (VIII.31. MÁV Ért. 29.) VIG számú uta-

sítás a szerződéskötések rendjéről7) 4/2010. (I.29. MÁV Ért. 2.) EVIG sz.: a szerződé-

sek számviteli, pénzügyi és kontrolling felülvizs-gálatának, valamint a szerződést biztosító jogintéz-mények, biztosítékok elfogadásának szabályairól

8) 46/2010. (VII. 23. MÁV Ért. 23.) EVIG sz. utasítás - MÁV Zrt. Számviteli politikája

9) 46/2010. (VII. 23. MÁV Ért. 23.) EVIG sz. utasítás - MÁV Zrt. Értékelési szabályzata

A MÁV Zrt. Értesítője 151. szám

5.2. MÓDoSÍTÁSoK ÉS HaTÁlYoN KÍVÜl HElYEZÉSEK

Jelen utasítás hatályba lépésével a 87/2002. (MÁV Ért.52.) PGSzF. számú utasítás a MÁV Rt. követelé-sének behajtásáról és a 64/2009. (IX.11. MÁV Ért.27.) VIG. számú utasítás A MÁV Zrt. kinnlévőségének ke-zeléséről hatályát veszti.

6.0. HaTÁlYBa lÉPTETÉS

Az utasítás a MÁV Értesítőben történő megjelenés napján lép hatályba. Az utasítás hatályba lépésének napján folyamatban lévő ügyekre is a jelen utasítás szerinti szabályokat kell alkalmazni.Az utasítás MÁV Zrt-nél történő hatályba lépését kö-vetően a Számviteli szervezet a MÁV Vagyonkezelő Zrt-nél történő alkalmazás érdekében kezdeményezi a vonatkozó tulajdonosi határozat kiadását.

7.0. MEllÉKlETEK

1. számú melléklet: A kinnlévőség kezelési folyamat összefoglaló táblázata

2. számú melléklet: Kompenzálási megállapodás mintája

3. számú melléklet: 1. szintű fizetési felszólítás min-tája

4. számú melléklet: Részletfizetési megállapodás mintája

5. számú melléklet: 2. szintű fizetési felszólítás min-tája

6. számú melléklet: Kiegészítő fizetési felszólítás mintája

7. számú melléklet: 3. szintű fizetési felszólítás (MÁV Zrt. Vagyonkezelő Zrt-nél alkalmazandó)

8. számú melléklet: 1. szintű fizetési felszólítás min-tája – takarékszövetkezetek által folyósított ked-vezményes lakáskölcsönök

9. számú melléklet: 2. szintű fizetési felszólítás min-tája – lakáskölcsönök

10. számú melléklet: 1. szintű fizetési felszólítás min-tája – részletre értékesített bérlakások

11. számú melléklet: 2. szintű fizetési felszólítás min-tája - részletre értékesített bérlakások

Szarvas Ferenc s.k.Elnök-vezérigazgató

Összefoglaló táblázat az általános kinnlévőség kezelési folyamatról

Sor- szám a munkafolyamat leírása Felelős

szervezet Határidő Hivatkozás

0. A vevő analitika naprakészségének biztosítása

Pénzforgalmi KönyvelésIngatlan Könyvelés

Folyamatos 4.1.1.1. fejezet

1. A 15 napon túl lejárt vevőállomány vizsgálata KKCS Naponta (a nap) 4.1.1.2. fejezet

2. Rendezések az 1. szintű fizetési felszólítás kiküldése előtt

2.a. Nem hozzárendelt befolyások rendezése Pénzforgalmi Könyvelés (a+3) nap 4.1.1.2.

fejezet

2.b. Hozzá nem rendelt jóváírások rendezése Kimenő Számla Könyvelés (a+3) nap 4.1.1.2.

fejezet

2.c. Kompenzálások feltárása, egyeztetése és könyvelése KKCS

• Egyoldalú kompenzálásnál: (a+1) nap

• Egyeztetendő kompenzálásnál: (a+p+10) nap1

4.1.1.2. fejezet

3. 1. szintű fizetési felszólítás kiküldése KKCSA rendezések végrehajtását követően (k nap)

4.1.2. fejezet

4. A partner reklamációjának beérkezése KKCS r nap 4.1.3. fejezet

5. A partner reklamációjának intézése

5.a. A reklamáció a Számvitelen belül intézhető Kimenő Számla Könyvelés (r+3) nap 4.1.3. fejezet

5.b.A szerződéskötő szervezet a hozzá érkező reklamációt saját álláspontjával kiegészítve továbbítja a Számvitelnek.

Szerződéskötő szervezetek (r+5) nap 4.1.3. fejezet

5.c. A reklamáció az üzleti területtel egyeztetett módon intézhető KKCS (r+15) nap 4.1.3. fejezet

5.d. A partner által kért részletfizetés engedélyezése és a megállapodás megküldése

DHL szerinti vezető / KKCS

Engedélyezés: (r+10) nap 4.1.3. fejezet

6. 2. szintű fizetési felszólítás kiküldése KKCS (k+15) nap 4.1.4. fejezet

7. Kiegészítő fizetési felszólítás megküldése KKCS A (k+15). napot követően 4.1.6. fejezet

8. A lejárt követelés minősítése

8.a. A lejárt követelés megküldése a döntéshozónak KKCS m = (k+15) + 15 nap 4.1.5. fejezet

8.b. A döntéshozó minősíti a lejárt követelést döntéshozó m + 15 nap 4.1.5. fejezet

8.c. A döntés sürgetése, ha az nem történt meg határidőben KKCS m + 15 nap 4.1.5. fejezet

8.d. Felszólítás a döntéshozatalra a pénzügyi igazgató útján KKCS m + 30 nap 4.1.5. fejezet

8.e. A döntéshez szükséges jóváhagyás megszerzése

A döntés jóváhagyója (Jogi Igazgatóság, TPF)

(m + 15) + 10 nap 4.1.5. fejezet

8.f A döntésnek megfelelő intézkedések elindítása

KKCSKözreműködik: szerződéskötő szervezet

d = (m + 15) + 20 nap 4.1.5. fejezet

9. A követelés rendezése

A döntéstől függően:Jogi Igazgatóság, TPF, Számvitel

d napot követően 4.1.5. fejezet

1 p=postázás

A MÁV Zrt. Értesítője 161.számú melléklet

1. szám

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 172.számú melléklet

MÁV Zrt.

MÁV Zrt.

MÁV Zrt.

MÁV Zrt.

1. számA MÁV Zrt. Értesítője183.számú melléklet

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 194.számú melléklet

1. számA MÁV Zrt. Értesítője205.számú melléklet

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 216.számú melléklet

1. számA MÁV Zrt. Értesítője22

7. számú melléklet

Társaság neve Ikt.sz.: Gy - / 2010

Társaság címe Tárgy: fizetési felszólítás

Előadó: Tel.:

Tisztelt Cím!

A MÁV Zrt. képviseletében eljárva értesítjük arról, hogy a MÁV Zrt-vel kötött, ………-án kelt, ………… számú bérleti szerződés alapján …….. összegű bérleti díjtartozás áll fenn, amelyet az Ön/Önök részére megküldött írásbeli felszólítások ellenére a mai napig nem fizettek meg.

Jelen levelünkkel felszólítjuk, hogy a fent megjelölt összegű tartozását, valamint annak Ptk-ban/bérleti szerződésben meghatározott, az esedékesség napjától a kifizetés napjáig számított késedelmi kamatát a MÁV Zrt. …………. Bank Zrt-nél vezetett ……..……. számú számlájára jelen levelünk kézhezvételétől számított 8 napon belül megfizetni szíveskedjék.

Amennyiben fizetési kötelezettségének az előzőekben megjelölt határidőig nem tesznek eleget a bérleti szerződést a Ptk. 428. § (2) alapján felmondjuk, illetve a MÁV Zrt. követelését fizetési meghagyás / bírósági úton érvényesíti.

Amennyiben jelen levelünkben foglalt fizetési kötelezettségének a jelen levél kézhezvételéig eleget tett, abban az esetben kérjük, hogy a jelen levelünkben foglaltakat tárgytalannak tekinteni szíveskedjék.

Budapest,

MÁV Vagyonkezelő Zrt.

.................................................. ............................................

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 23

SZÁMVITELI SZERVEZET 8. számú mellékletPÉNZFORGALMI KÖNYVELÉS

Név Gy. 1191 - / .Tárgy: felszólítás

Város Ügyintéző: névUtca. Telefon: (telefonszám)

Irsz. Fax: (faxszám)

E-mail: (e-mail )

Tisztelt (név) !

Megállapítottuk, hogy ...........-án Társaságunkkal (illetve jogelődjével) kötött kedvezményes kamatozású munkáltatói kölcsön szerződésben foglalt kötelezettségeinek nem tett eleget, és a mai napig Ft összegű tartozása áll fenn.

Ezzel Ön szerződésszegést követett el.

Felszólítjuk, hogy a fenti összeget a kölcsönt folyósító Takarékszövetkezet számlájára felszólításunk kézhezvételétől számított 15 napon belül fizesse be.

A befizetést igazoló bizonylat másolatot kérjük részünkre megküldeni.

Budapest, ( dátum )

( cégszerű aláírás)

1. számA MÁV Zrt. Értesítője24

SZÁMVITELI SZERVEZET 9. számú mellékletPÉNZFORGALMI KÖNYVELÉS

Név Gy. 1191 - / .Tárgy: fizetési felszólítás

Város Ügyintéző: (név)

Utca. Telefon: (telefonszám)

Irsz. Fax: (faxszám)

E-mail: (e-mail )

Tisztelt (név) !

A ..................-án Gy. 1191 -......./....... szám alatt megküldött fizetési felszólításunk ellenére a kedvezményes kamatozású munkáltatói kölcsön szerződéséből eredő tartozását a mai napig nem fizette meg.

Ezzel Ön súlyos szerződésszegést követett el.

A kölcsön szerződésben foglaltak alapján a futamidő végéig fennálló ............................ Ft tartozását (tőke + kamat)

egy összegben köteles a hitelező részére visszafizetni.

Felszólítjuk, hogy a fenti összeget a kölcsönt folyósító (pénzintézet megnevezése) számlájára felszólításunk kézhezvételétől számított 15 napon belül fizesse be.A befizetést igazoló bizonylat másolatot kérjük részünkre megküldeni.

amennyiben felszólításunknak nem tesz eleget, úgy követelésünket fizetési meghagyás útján érvényesítjük .

Budapest, ( dátum )

( cégszerű aláírás)

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 25

SZÁMVITELI SZERVEZET 10. sz. mellékletPÉNZFORGALMI KÖNYVELÉS

Név Gy. 1191 - / .Tárgy: felszólítás

Város Ügyintéző: névUtca. Telefon: (telefonszám)

Irsz. Fax: (faxszám)

E-mail: (e-mail )

Tisztelt (név) !

Ön (dátum)..-án (az ingatlan pontos adatai) ingatlan megvételére adásvételi szerződést kötött a MÁV Zrt-vel / a MÁV Zrt. nevében eljáró MÁV Vagyonkezelő Zrt-vel.A létrejött adásvételi szerződés szerint az ingatlan vételárának hátralékát (dátum) –tól kezdve xx hónap alatt .... Ft összegű részletekben ...(dátum)..-ig köteles megfizetni.

A befizetett törlesztő részek felülvizsgálata során megállapítottuk, hogy Önnek

.............. Ft összegű tartozása áll fenn.

A késedelmes fizetésből eredően a mai napig számítva ..... Ft késedelmi kamat fizetési kötelezettsége is fennáll.

Az adásvételi szerződésben foglaltak alapján felszólítjuk, hogy tartozását jelen levelünk kézhezvételét követő 15 napon belül a levelünkre történő hivatkozással fizesse meg a MÁV Zrt. . számú bankszámlájára.

Amennyiben tartozását időközben rendezte, kérjük, levelünket tekintse tárgytalannak.

Budapest, ( dátum )

( cégszerű aláírás)

1. számA MÁV Zrt. Értesítője26

SZÁMVITELI SZERVEZET 11. sz. mellékletPÉNZFORGALMI KÖNYVELÉS

Név Gy. 1191 - / .Tárgy: második felszólítás

Város Ügyintéző: névUtca. Telefon: (telefonszám)

Irsz. Fax: (faxszám)

E-mail: (e-mail )

Tisztelt (név) !

A (dátum) -án Gy. 1191 - / . szám alatt megküldött fizetési felszólításunk ellenére (az ingatlan pontos adatai ) ingatlan adásvételével kapcsolatos .... Ft összegű törlesztő rész tartozását a mai napig nem rendezte.

Ezzel ön súlyos szerződésszegést követett el.

Az eladó az ingatlan terhére a vételár hátralék és járulékai erejéig jelzálogjogot, annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztetett be az 1997. évi CXL. Törvénnyel szabályozott állami ingatlan-nyilvántartásba.

Önnek a mai napon .............. Ft összegű vételár hátraléka áll fenn.

A törlesztő részek késedelmes megfizetése miatt a mai napig számítva ..... Ft késedelmi kamat fizetési kötelezettsége is fennáll. Tartozásának rendezését követően kamatterhelő levél kerül kiállításra és megküldésre az Ön részére.

Kérjük, hogy az adásvételi szerződés ide vonatkozó pontjai alapján a fenti összeget haladéktalanul, de legkésőbb jelen levelünk kézhezvételétől számított 15 napon belül levelünkre történő hivatkozással fizesse meg a MÁV Zrt. . számú bankszámlájára.

Amennyiben felszólításunknak a megadott határidőn belül nem tesz eleget, követelésünket fizetési meghagyás útján érvényesítjük.

Budapest, ( dátum )

( cégszerű aláírás)

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 27

1/2011. (I. 28 . MÁV Ért. 1.) IÁVIGH számú inf-rastruktúra általános vezérigazgató-helyettesi uta-sítás a vasúti pálya és tartozékai, a vasúti jármű-

mérlegek használatára, a gépi rakodási engedélyek kiadására és rakterületek kezelésére.

1.0. aZ UTaSÍTÁS CÉlJa

A vasúti pálya és tartozékaival (távközlés, biztosítóbe-rendezés, felsővezeték), a járműmérlegekkel, a rakte-rületekkel, a gépi rakodási engedélyekkel kapcsolatos felügyeleti, karbantartási, szerződéskötési, engedély kiadási, és a teljesítést követő teljesítés igazolás és el-számolás általános eljárásainak meghatározása, vala-mint új vasúti pálya és tartozékai létesítésének belső szabályozása a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (továbbiakban: Vtv.) alapján.

2.0 HaTÁlY- ÉS FElElŐSSÉG MEGHaTÁro-ZÁSa

2.1. az utasítás hatálya

Az utasítás hatálya kiterjed a MÁV Zrt. valamennyi érintett szervezeti egységére.

2.2. az utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért felelős

A MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág vezetője.

3.0. FoGalMaK MEGHaTÁroZÁSa

3.1. Vtv. 2. § (4) Vasúti pályák, vasúti létesítmények, vasúti pályahálózatok:

1. vasúti pálya: a vasúti vágány, az alatta levő, vala-mint a - jogszabályban vagy hatósági előírásban meg-állapított - hozzátartozó védő (biztonsági) földterület, továbbá a különleges vasút működéséhez szükséges szerkezet, illetve földterület, valamint az azt hordozó és mozgásirányát meghatározó tartószerkezet;2. vasúti pálya tartozékai: a vasúti alagút, híd, jelző-híd, áteresz, zajvédő-fal, támfal, a vasút kereszteződé-se vasúttal, közúttal vagy magánúttal, a vasúti térvilá-gító berendezés, a vasúti jelző- és biztosító berendezés, a vasúti villamos felső vezeték és az ehhez kapcsolt berendezés, a vasúti peron, a vasúti peronhoz vezető gyalogos alul- és felüljáró, a különböző nyomtávol-ságú pályahálózatok közötti kölcsönös átjárhatóságot biztosító eszközök, berendezések, vágányba épített mérlegek, vágányfékek, hőn-futásjelző berendezés, valamint a vasúti távközlő vezetékek, berendezések, vasúti rakodó és járműmozgató berendezések, ideért-

ve a mindezek elhelyezésére szolgáló földterületet is;3. vasúti üzemi létesítmény: a vasúti közlekedés le-bonyolításához szükséges ingatlan (épület, illetve épít-mény, az alatta levő földterülettel együtt), amely nél-kül a vasúti közlekedési tevékenység nem vagy csak jelentős nehézség árán lenne folytatható (pl. forgalmi épület, javító pályaudvar, vasútállomás és megálló-hely, vasúti felvételi épület közvetlenül az áruforga-lom és a személyforgalom lebonyolítására és kiszolgá-lására szolgáló része, az utastájékoztató berendezés, a különböző nyomtávolságú pályák közötti átjárhatósá-got szolgáló létesítmények), kivéve a vasúti pályát és tartozékait;4. országos törzshálózati vasúti pálya: külön jogsza-bályban meghatározott

a) transzeurópai vasúti áruszállítási hálózat ré-szét képező,b) nemzetközi szerződéssel érintett,c) Budapest vonzáskörzeti vasúti közlekedését szolgáló, valamintd) nemzetgazdasági vagy stratégiai szempontból kiemelten fontos vasúti pálya;

5. regionális vasúti pálya: az országos törzshálóza-ti vasúti pályához csatlakozó - külön jogszabályban meghatározott - vasúti pálya;6. egyéb vasúti pálya: a 4-5. és 7-9. pontokban meg-határozott vasúti pályának nem minősülő, állami tu-lajdonban vagy az állam legalább többségi irányítást biztosító befolyása alatt álló szervezet tulajdonában álló, külön jogszabályban meghatározott vasúti pálya;7. csatlakozó vasúti pálya: az országos vasúti pá-lyahálózatot és a sajátcélú vasúti pályahálózatot ösz-szekötő vasúti pálya, amelyhez egynél több saját célú pálya kapcsolódik, illetve egynél több végfelhasználó kiszolgálására alkalmas;8. összekötő vasúti pálya: az országos vasúti pályahá-lózatot és a sajátcélú vasúti pályahálózatot összekötő, csatlakozó pályának nem minősülő vasúti pálya;9. helyi vasúti pálya: a helyi vasúti pályahálózat ré-szét képező vasúti pálya;10. vasúti pályahálózat: egy vasúti társaság által működtetett összefüggő rendszer, amely az 1970. de-cember 18-ai 1108/70/EGK bizottsági rendelet I. mel-lékletében található számlaforma egyes rovataiban feltüntetendő tételek meghatározásáról szóló, 1970. december 18-ai 2598/70/EGK bizottsági rendelet I. mellékletének A. részében felsorolt elemekből áll, az-zal az eltéréssel, hogy az utolsó francia bekezdésben foglaltak helyett „A pályavasúti részleg által használt épületek”-et kell érteni;11. országos vasúti pályahálózat: térségi, elővárosi, helyi, illetve sajátcélú vasúti pályahálózatnak nem mi-nősülő vasúti pályahálózat; nem minősül az országos

1. számA MÁV Zrt. Értesítője28

vasúti pályahálózat részének a külön jogszabályban meghatározott egyéb vasúti pálya és tartozéka sem;12. térségi vasúti pályahálózat: térségi vállalkozói vasúti tevékenység céljára kijelölt vasúti pályahálózat, amely legfeljebb három megyét érint, vagy a hossza nem haladja meg a 400 kilométert;13. helyi vasúti pályahálózat: a helyi közforgalmú vasúti szolgáltatás végzéséhez szükséges vasúti pálya-hálózat;14. elővárosi vasúti pályahálózat: elővárosi közfor-galmú vasúti szolgáltatás céljára kijelölt vasúti pálya-hálózat;15. saját célú vasúti pályahálózat: olyan vasúti pá-lyahálózat, amelyen kizárólag a vasúti pálya és tarto-zékainak tulajdonosa vagy használója érdekében fo-lyik vasúti közlekedési tevékenység.

3.2. Vasúti pálya és tartozékai: A csatlakozó, össze-kötő vasúti pálya és saját célú vasúti pályahálózat és annak alkotórészei és tartozékai összefoglaló megne-vezése.

3.3. Vasúti társaság: a Vtv. 2§ (2) bekezdés szerinti bármely vasúti tevékenységet vagy szolgáltatást vég-ző, illetve nyújtó szervezet.

3.4. Használó: Az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a vasúti pálya és tartozékai használatá-ra és/vagy a vasúti üzemviteli szolgáltatásokra igényt nyújt be, és a használatra vele a MÁV Zrt. szerződést köt.

3.5. Vasúti üzemviteli szolgáltatások: A Hálózati Üz-letszabályzat (továbbiakban: HÜSZ) hatálya alá tarto-zó, nyílt hozzáférésű pályahálózaton végzett forgalmi tevékenység és tolatási szolgáltatás.

3.6. Forgalomszüneteltetés: A Használó vagy a MÁV Zrt. kérésére bevezetett forgalomszüneteltetés. A forgalomszüneteltetést illetve annak feloldását 15 munkanappal korábban írásban kell kérni.

3.7. Kiszolgáló állomás: A vasúti pályát és tartozékait vonattal, vagy tolatási művelettel kiszolgáló állomás.

3.8. Üzemen kívüli vágány: vasúti forgalomból ki-zárt, vagy érvényes hatósági engedéllyel nem rendel-kező vágány.

3.9. Vasúti járműmérleg: a vasúti járművek és a ra-komány tömegének megállapítására szolgáló berende-zés.

3.10. Vasúti járműmérleghez való hozzáférés biz-

tosítása: „ A szolgáltatás tartalmazza a kocsik/ vasúti járművek mérlegre állítását, üzemképes mérleg biz-tosítását és a szolgáltatásigénylő tömeg megállapítást végző alkalmazottjának (megbízottjának) mérlegház-ba való bejutásának biztosítását és ott az üres vagy rakott vasúti kocsi tömegének – a szolgáltatásigénylő által történő – megállapítása melletti felügyeletet.”

3.11. Gépi rakodáshoz, mobil le- és átfejtő beren-dezés használatához kiadott Üzemeltetői Engedély: a nyílt hozzáférésű és a MÁV-tól bérelt területen tar-tósan vagy esetenként rakodni szándékozó Ügyfélnek írásban benyújtott rakodási és lefejtési kérelmére ki-adott engedély.

3.12. Ügyfél: Az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a nyílt hozzáférésű (közforgalmú) rakterü-leten tartósan vagy esetenként rakodási tevékenységet végez.

4.0. aZ UTaSÍTÁS lEÍrÁSa

4.1. a szabályozás rendje

Az utasítás módosításra az utasítás kiadására érvényes szabályok vonatkoznak. (Normatív Utasítások Kiadá-sának Szabályzásáról szóló 23/2007 számú VIG uta-sítás)Az utasítás kidolgozásáért és karbantartásáért felelős gondoskodik az utasítás nyilvántartásba vételéről, a közzétételéről, archiválásáról, a sokszorosításról, el-osztásról, aktualizálásról az utólagos adatszolgáltatás biztosítása mellett.

4.2. a vasúti pálya és tartozékaival összefüggő ha-táskörök

A vasúti pálya és tartozékai felügyelete, karbantartása és felújítása, valamint a rakodást és lefejtést végezni szándékozó Ügyfeleknek szóló Üzemeltetői Engedély kiadása a Pályavasúti Üzletág hatásköre.

4.2.1. a Pályavasúti Üzletágon belüli hatáskörök

A Pályavasúti Üzletág Területi Központjainak (a to-vábbiakban: PÜTK) feladatait és a hatásköröket a je-len utasítás 1. melléklete tartalmazza.A jelen pontban meghatározott kérdésekben jognyilat-kozat tételére a PÜTK vezetője jogosult a cégjegyzés szabályainak betartása mellett.A vasúti pálya és tartozékai használati kérdéseiben hozott döntéseket megelőzően, a döntés előkészítő anyagot, a szerződés feltételeit, illetve annak módosí-tását előkészíti a PÜTK Pályalétesítményi Osztálya. A

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 29

kiszolgálására, az üzemviteli szolgáltatásra vonatkozó kérdésekben hozott döntéseket megelőzően, a döntés előkészítő anyagot, a szerződés feltételeit illetve an-nak módosítását előkészíti a PÜTK illetékes Forgalmi Osztálya. Szerződéskötésért az osztály szakelőadója a felelős.

4.2.2. a Pályavasúti Üzletágon kívüli hatáskörök

A rakterületek tartós és eseti bérbeadása, valamint a rakterületek felügyelete és karbantartása az Ingatlan-gazdálkodási Igazgatóság hatásköre.

4.2.3. a Pályavasúti Üzletágon belüli illetékesség

A 4.2.1. pontban meghatározott hatáskörökben az a PÜTK jár el, amelynek területén a vasúti pálya és tar-tozékai fekszik, és amelynek területén a tevékenység folyik. Több PÜTK területét érintő tevékenység esetén annak a PÜTK-nak kell eljárnia, amelynek területéről a tevé-kenység elindul.

4.3. a vasúti pálya és tartozékainak felügyelete, karbantartása, felújítása, beruházása

A MÁV Zrt. tulajdonában lévő vasúti pálya és tartozé-kainak felügyeletét a pályafelügyeletre vonatkozó D.5. utasítás, mérlegekre vonatkozó D 9 utasítás és az érin-tett szakágak (TB. 1. számú Utasítás a biztosítóberen-dezések fenntartására, T. 1. számú Utasítás a távköz-lés szabályozására, E. 101. számú Általános utasítás a MÁV Villamosított vonalainak üzemére) utasításaiban előírtak szerint kell elvégezni.Amennyiben a karbantartási tevékenységet vagy a be-ruházást külső vállalkozóval végezteti el a MÁV Zrt., a vasúti pálya és tartozékaival összefüggő beruházási, felújítási és karbantartási munkák tervezése és végre-hajtása során a MÁV Zrt. beruházási utasításában, a szerződéskötések rendjéről szóló és a közbeszerzések-ről szóló törvény alapján közzétett vezérigazgatói uta-sítás szerint kell eljárni. (jelenleg érvényes: a 22/2007. (MÁV Ért. 29.) Vig utasítás; a 2003. évi CXXIX. Tör-vény; a 1/2005. (I.7. MÁV Ért. 1.) VIG. sz. „A közbe-szerzések végrehajtásáról a MÁV Rt. területén” tárgyú vezérigazgatói utasítás)A nem MÁV Zrt. tulajdonú vágányok felügyeletét, karbantartását a vágány tulajdonosának az Iparvá-gányok Szolgálati Utasításáról szóló 106.805./1990. ÜF. sz. utasítás [közzététel: Közlekedési Közlöny 42/1990. (10.21.)] szerint kell elvégeznie.

4.4. Használat feltétele, használatba vételi engedély, egyszerűsített forgalomba helyezési eljárás

Vasúti pálya és tartozékai használatának feltétele a vasúti pálya és tartozékaira vonatkozó érvényes hasz-nálatba vételi engedély.Valamennyi PÜTK a területén lévő vasúti pálya és tartozékainak használatba vételi engedélyeiről köteles nyilvántartást vezetni és évente, folyamatosan felül-vizsgálni. Abban az esetben, ha valamely vasúti pálya és tartozé-kainak nincs érvényes használatba vételi engedélye, az illetékes PÜTK Pályalétesítményi Osztálya az enge-dély hiányának észlelését követő 5 munkanapon belül köteles kezdeményezni a használatba vételi engedély megszerzését.Abban az esetben, ha a vasúti pálya és tartozékai a MÁV Zrt. nevére szóló pályaműködtetési engedéllyel rendelkezik, de a használatba vételi engedély engedé-lyese nem a MÁV Zrt., a PÜTK köteles eljárást kez-deményezni az engedélyesi jogkör a MÁV Zrt. javára történő hatósági határozat megszerzése érdekében. Abban az esetben, ha a vasúti pálya és tartozékai a Használó nevére szóló saját célú pályaműködtetési en-gedéllyel rendelkezik, de a használatba vételi engedély engedélyese nem a Használó, a PÜTK köteles eljárást kezdeményezni az engedélyesi jogkör Használó javára történő átruházása érdekében. A vonatkozó jogszabályok értelmében legkésőbb az engedélyek megújítása során a MÁV Zrt. tulajdonú vasúti pálya és tartozékai használatbavételi engedé-lyese a MÁV Zrt.Egyszerűsített forgalomba helyezési eljárást kell le-folytatni, ha a vasúti pálya és tartozékain forgalom-szünet volt, a forgalom ismételt felvétele előtt az adott vasúti pálya és tartozékain.Az egyszerűsített forgalomba helyezési eljárás részle-tes szabályait a pályafelügyeletről szóló D. 5. számú utasítás és az Utasítás a biztosítóberendezések fenntar-tásáról szóló TB 1. számú utasítás tartalmazza.A Használó kérésére bevezetett forgalomszünetelte-tést követő, a vasúti pálya és tartozékain lefolytatott egyszerűsített forgalomba helyezési eljárás díjára vo-natkozó rendelkezéseket a jelen utasítás 2. melléklete tartalmazza.

4.5. Vasúti pálya és tartozékai létesítésének feltét-elei

A vasúti pálya és tartozékai létesítésénél a vasúti épít-mények engedélyezéséről és üzemeltetésük ellenőr-zéséről szóló 15/1987. (XII. 27.) KM-ÉVM együttes rendeletben foglaltak szerint kell eljárni.A vasúti pálya és tartozékai létesítéséhez és a csatlako-zás üzemviteli lehetőségeire vonatkozó elvi engedély megadása a Pályavasúti Üzletág Pályalétesítményi Fő-osztály (a továbbiakban: PLF) hatásköre.

1. számA MÁV Zrt. Értesítője30

Az üzemeltetői hozzájárulás megadása a területileg illetékes PÜTK hatásköre. A PÜTK az üzemeltetői hozzájárulás másolatát köteles megküldeni a PL Fő-osztálynak.A PÜTK a fent hivatkozott üzemeltetői hozzájárulást kizárólag a fent hivatkozott jogszabályban foglaltak szerint benyújtott tervdokumentáció érdemi felülvizs-gálata után adhatja meg.Az engedélyezési terv készítésének alapja a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág szervezeteivel, képviselőivel folytatott tárgyalások jegyzőkönyve, írásos vélemé-nye, és a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág írásbeli állás-foglalása.A vasúti pálya és tartozékai engedélyezési tervének el-készítése előtt a tervezőnek (engedélyesnek) ki kell kér-ni a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág vasúti csatlakozás üzemviteli lehetőségeire vonatkozó írásbeli véleményét.A vasúti csatlakozás céljából benyújtott tervdokumen-tációnak kidolgozása olyan mélységű legyen, hogy összefoglaló képet nyújtson a létesítendő vasúti pálya és tartozékai elbírálásához a forgalmi-üzemi tevékeny-ség, a területbiztosítás és más építményekkel való ösz-szeegyeztethetőség szempontjából.Az állásfoglalás megadásához szükséges tervnek az Országos Közforgalmú Vasutak Pályatervezési Sza-bályzata 1. melléklet M.1.2. A tanulmányterv pontjá-ban felsoroltakat kell tartalmaznia:- Átnézeti helyszínrajz 1:10.000 – 1:25.000 mé-

retarányban (csak nagy területet elfoglaló létesít-mény esetén szükséges)

- Helyszínrajz 1:1000 léptékben- Hossz-szelvény- Jellemző keresztszelvények- Műszaki leírás- Az elbíráláshoz szükséges létesítményeket (mérle-

gelő és rakodóberendezések)- Forgalmi és üzemi vizsgálat

1. Az áru tervezett fel- és illetőleg leadási he-lye (kocsitípus, várható átlagos tonna és kocsimennyiség, árunemek, csúcsforgalmi adatok)

2. Kiszolgálás módja, napi gyakoriságok3. Belső vasútüzem szükségessége

4.6. a vasúti pálya és tartozékai használatára, vas-úti üzemviteli szolgáltatások ellátására vonatkozó szerződések

A jelen utasítás 4.2. pontjában meghatározott hatáskö-röknek megfelelően a saját célú működési engedéllyel rendelkező vasúti pálya és tartozékai használatára, a vasúti üzemviteli szolgáltatások ellátására szerződést kell kötni.A MÁV Zrt-vel mint a vasúti pálya és tartozékai tulaj-

donosával a vasúti pálya és tartozékainak használatára a Használónak szerződést kell kötni. A használati díj a vasúti pálya és tartozékainak bérleti díja.

A MÁV Zrt. tulajdonú vasúti pálya és tartozékaira amennyiben a használó kéri meg a működési enge-délyt, a saját célú működési engedély kiadása után a MÁV Zrt. működtetési kötelezettsége az adott pálya-hálózatra megszűnik. A pályaműködtetés kötelezett-sége a vasúti pálya felügyeletével és karbantartásával együtt a Használóra száll át.A MÁV Zrt. amennyiben a Használó megbízza a vas-úti pálya és tartozékai felügyeletét, karbantartását szerződés alapján ellátja.A MÁV Zrt. által a vasúti pálya és tartozékai haszná-latba adására, illetve a Használó megbízásából történő vasúti pálya és tartozékai felügyeleti és karbantartási tevékenység ellátására vonatkozóan egy szerződés is köthető, amennyiben a két fél erről megegyezik egy-mással!A vasúti pálya és tartozékai felügyelete és karbantartá-sa szerződés megkötése az alábbi feltételek figyelem-bevételével kell, hogy történjen:1. A MÁV Zrt. által ténylegesen elvégzett felügye-

letet minden esetben a Használó kijelölt képvi-selőjének munkalapon igazolni kell. A munka-lap tartalmazza a munka elvégzéséhez felhasz-nált anyagot illetve az időtartamot.

2. A MÁV Zrt. a vasúti pálya és tartozékai karban-tartását végezheti saját tevékenységben, vala-mint úgynevezett vasúti pálya idegenfeles kar-bantartás keretében is.

2.a A MÁV Zrt. által végzett karbantartás alapvető-en azonnali forgalom- és üzembiztonságot ve-szélyeztető hiányosságok megszüntetésére irá-nyuló karbantartási tevékenység. A MÁV Zrt. által ténylegesen elvégzett felügye-letet minden esetben a Használó kijelölt képvi-selőjének munkalapon igazolni kell. A munkalap tartalmazza a munka elvégzéséhez felhasznált anyagot illetve az időtartamot.

2.b. Az idegenfeles karbantartás a felügyelet ellátása során megállapított hiányosságok megszünteté-se tervszerű karbantartás keretében.A vágány felügyelete (tavaszi gyalogbejárás) során megállapított hiányosságok felvételre ke-rülnek. A Területi Központ ezután az illetékes-ségi területén lévő vasúti pályára és tartozékára elkészít – az érvényben lévő anyagárak és óradí-jak alapján – egy költségbecslést, hogy a meg-állapított hiányosság megszüntetése mennyibe kerülhet.Ezt a költségbecslést megküldi a Használó ré-szére, amennyiben a Használó visszaigazolja,

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 31

hogy elfogadja a karbantartási munkát és erre fedezetet biztosít, a Területi Központ a jövő évi vasúti pálya idegenfeles karbantartás keretébe betervezi. A munka elvégzésére a MÁV Zrt. és a vállalkozó szerződést köt. A munkavégzést követően a karbantartási mun-kát lezáró műszaki átadás-átvételi eljáráson a Használó is részt vesz, illetve a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet a Használó kijelölt és meghatalmazott képviselője a kézjegyével ellát-ja.A vállalkozó által benyújtott számlát a MÁV Zrt. továbbszámlázza a Használó felé. A Használó a számla alapján a karbantartási munka ellenérték-ét megfizeti.

A MÁV Zrt. működési engedélyébe tartozó vasúti pá-lyák és tartozékaik használatára és felügyeletére, kar-bantartására, valamint az vasúti üzemviteli szolgálta-tások ellátására vonatkozóan szerződés nem köthető.A szerződésekben minden esetben rögzíteni kell, hogy a szerződésben szabályozott vasúti pálya és tartozékai kizárólagos használatára, vagy megosztott használatra vonatkozik-e a szerződés.Vasúti Üzemviteli szolgáltatások szerződés megköté-se az alábbi feltételek figyelembevételével kell, hogy történjen:1. Kiszolgálás: HÜSZ hatálya alá eső szolgáltatás,

amelyet a pályavasút a hálózat-hozzáférési szerző-dés alapján a vállalkozó vasúti társaság felé nyújt, a fuvarozási szerződés alapján pedig a vállalkozó vasúti társaság a fuvaroztató felé. A kiszolgálás a vasúti pálya és tartozékai átadó pontjáig szól, ekkor a vállalkozó vasúti társaság és fuvaroztató közti fuvarozási szerződés teljesítése befejező-dik. Fuvarozásra történő felvétel (feladás) esetén ugyanezen elvet kell értelemszerűen alkalmazni, amely az átvevő pontnál kezdődik.

2. Belső tolatás: a fuvarozási szerződés létrejöt-tét megelőző (átadást megelőző), illetve követő (leadást követő), (a kiszolgálást megelőző vagy követő) belső, vasúti pálya és tartozékai terüle-tén végzett rendezés, tolatás. Végezheti nem vál-lalkozó vasúti társaság is, amennyiben megfelelő engedéllyel rendelkezik (vasúti pálya és tartozékai tulajdonosa, használója - ebben az esetben a belső tolatás belső üzemi tolatásnak minősül -, vagy bár-milyen erre engedéllyel rendelkező vállalat).

3. Amennyiben vállalkozó vasúti társaság kívánja a belső tolatást végezni és ezt a szolgáltatást a pálya-vasúttól rendeli meg, a pályavasút és a vállalkozó vasúti társaság között erre külön megállapodást kell kötni.

4. A MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletága csak a HÜSZ „A Pályavasút által biztosított tolatómozdony és

pályavasúti tolatószemélyzet rendelkezésre állásá-ról a pályavasúti illetve a vállalkozó vasúti rende-zés/kiszolgálás célú tolatási szolgáltatáshoz” szóló mellékletben szereplő állomásokon vállal tolatási szolgáltatás nyújtását.

5. Megrendelés és szerződés nélkül a vasúti pálya és tartozékain a – kiszolgáláson kívül az átadó-átve-vő ponton túl – semmiféle tolatási mozgást végez-ni nem lehet.

6. Nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózaton történő bármilyen tolatást a pályavasút a hálózat-hozzáfé-rési szerződésben rögzítettek szerint a vállalkozó vasúti társaság megrendelése alapján végez.

Amennyiben a MÁV Zrt. által működtetett vasúti pá-lya és tartozékai harmadik személy tulajdonába tarto-zó vasúti pálya és tartozékai kapcsolódik, a használati jogviszony a kiágazó kitérő, védő csonka vágány, jelző eszközök, biztosítóberendezés, kiágazó kitérőhöz tar-tozó egyéb védelmi berendezések használatára vonat-kozik.

4.6.1. a PÜTK-n belül a szerződések előkészíté-séhez, egyeztetéséhez, megkötéséhez kapcsolódó munkakörök:

- A Forgalmi Osztály szakelőadója és a Pályalétesítmé-nyi Osztály műszaki szakelőadója közreműködésével1. a vasúti pálya és tartozékaira előírt és elkészített

szerződések tartalmát a Használókkal letárgyalja,a szerződésekkel kapcsolatban felmerülő szakmai problémákban dönt annak érdekében, hogy a szer-ződés aláírása a szerződő felek között mielőtt és minél kedvezőbb feltételekkel megtörténhessen,

2. véglegesíti a szerződéseket a Használókkal, és alá-írásra előterjeszti,

3. a megkötött szerződéseket átadja az Pályalétesít-ményi Osztály és a Forgalmi Osztály képviselő-jének,

4. a szerződéseket folyamatosan nyilvántartja, kar-bantartja, aktualizálja az Pályalétesítményi Osz-tály és a Forgalmi Osztály szakelőadójával,

5. a szerződéskötést követően a Használóval a kap-csolattartást végzi.

- A szerződéskötést megelőzően a Forgalmi Osztály szakelőadója1. a vasúti pálya és tartozékai kiszolgálására, az

üzemviteli szolgáltatásra vonatkozóan döntés elő-készítő anyagot készít,

2. meghatározza a 3. mellékletben rögzített díjtételek szerint a tolatási és egyéb vasút üzemviteli szol-gáltatással kapcsolatos díjakat,

3. a szerződés munkaköréhez kapcsolódó részét el-készíti, egyezteti az Üzemeltetési Osztály műszaki szakelőadójával,

1. számA MÁV Zrt. Értesítője32

4. a megkötendő szerződésekkel kapcsolatban felme-rülő szakmai problémákat előterjeszti.

- A Pályalétesítményi Osztály műszaki szakelőadója1. a szerződéskötést megelőzően a vasúti pálya és

tartozékaik használati kérdéseire vonatkozóan döntés előkészítő anyagot készít,

2. meghatározza a műszaki naturáliák alapján a hasz-nálati díjakat,

3. a szerződés munkaköréhez kapcsolódó részét el-készíti, egyezteti Forgalmi Osztály szakelőadójá-val,

4. a megkötendő szerződésekkel kapcsolatban felme-rülő szakmai problémákat előterjeszti,

5. A szerződésben meghatározott díjakat évente felülvizsgálja,

6. A területi illetékességi körébe tartozó összes vasúti pálya és tartozékairól naprakész nyilvántartást kell vezetni, elősegítve ezzel a jövőbeni értékesítés, szerződéskötés hatékonyságát.

A fentiekben szakterületenként részletezett tevékeny-ségek átcsoportosítását a központvezető az adott szak-terület leterheltségére való tekintettel módosíthatja.

4.6.2. a díjakkal összefüggő szabályok

A szerződésekben alkalmazandó díjakat a vasúti pálya és tartozékai műszaki paraméterei, a vasúti pálya és tartozékaira vonatkozó használati, felügyeleti, karban-tartási költségek, valamint a szerződésekben meghatá-rozott szolgáltatások alapján kell meghatározni.A csatlakozó vasúti pálya használatáért a pályavasút-nak külön díj ellenében kell, a használatért járó össze-get beszedni.A MÁV Zrt. tulajdonában lévő vasúti pálya és tarto-zékai használatára, felügyeletére, karbantartására és egyéb vonatkozó díjakat a jelen utasítás 3. melléklete tartalmazza.A szerződésben szereplő díjak Használóval történő egyeztetése előtt a PÜTK vezetőinek minden év októ-ber 15.-ig a díjak felülvizsgálatát kezdeményezni kell a Kontrolling Igazgatóság Pályavasúti Operatív Kont-rolling szervezet felé a területükön realizálhatónak vélt díjszínt javaslat megtételével. (4. melléklet)A szerződések megkötésénél a jelen utasításban meg-határozott díjakat kell alkalmazni.

4.6.3. a MÁV Zrt. által meghatározott díjjavaslat el nem fogadása esetén követendő eljárás

Amennyiben a Használó a MÁV Zrt. által javasolt dí-jat nem fogadja el, a PÜTK képviselőjének egyeztetést kell kezdeményeznie a Használóval.Az egyeztetések során az alábbi alternatívákat kell a Használónak felkínálni.

A MÁV Zrt. tulajdonú vasúti pálya és tartozékai kizá-rólagos használata esetén a Használó:− Lássa el az eddig általa kizárólagosan használt fent

hivatkozott vasúti pálya és tartozékai felügyeletét, karbantartását saját költségén.

− Kössön adásvételi szerződést a fent hivatkozott vasúti pálya és tartozékaira a MÁV Zrt. és a Hasz-náló.

− Járuljon hozzá jognyilatkozat tételével a Használó ahhoz, a MÁV Zrt. az eddig a Használó által hasz-nált vasúti pálya és tartozékai használatára harma-dik személlyel szerződést kössön.

A MÁV Zrt. tulajdonú vasúti pályák és tartozékaik megosztott használata esetén egyedi projekttervet kell készíteni a PÜTK-nak megvizsgálva, hogy a Haszná-lók valamelyikével a hivatkozott vasúti pálya és tar-tozékai felügyeletére, karbantartására és felújítására vonatkozóan lehet-e egyezséget kötni.

4.6.3.1. a Használó által végzett felügyeleti és kar-bantartási és felújítási tevékenység feltételei

A saját célú pályaműködtetési engedéllyel rendelkező vasúti pálya és tartozékai felügyeletét, karbantartását a Használó vagy a Használó megbízásából – szerződés alapján – vasúti szakismerettel rendelkező harmadik fél végzi, a MÁV Zrt jogosult a felügyeleti és karban-tartási tevékenység végzését ellenőrizni.A PÜTK Pályalétesítményi Alosztálya két havonta kö-teles ellenőrizi a felügyelet és a karbantartás végrehaj-tását.A Használónak a vágányok felügyeleti tevékenysé-gét a pályafelügyeletről szóló D.5. Utasítás, vala-mint az Iparvágányok Szolgálati Utasításáról szóló utasítás szerint kell elvégeznie. (jelenleg érvényes a 106.805/1990. ÜF. sz. utasítás – megjelentetve a Köz-lekedési Közlöny 42/1990.(X.12.) számában)A Használónak a karbantartási és felújítási tevékeny-ség ellátására részletes tervet kell készítenie, amelyet a PÜTK-val jóvá kell hagyatnia.A MÁV Zrt. a jóváhagyott karbantartási terv alapján a Használó kérésére használt, minősített felépítményi anyagot biztosíthat a Használó számára, értékesítéssel.A használt felépítményi anyagok biztosítása kizárólag a MÁV Zrt. Beszerzési Készletgazdálkodási Szolgál-tató Egységén keresztül történhet.

4.6.3.2. az adásvételi szerződés megkötésének fel-tételei

A MÁV Zrt. tulajdonú vasúti pálya és tartozékai eladá-sánál a jelenleg érvényben lévő 72/2000. számú FBF utasításban foglaltak szerint kell eljárni.Az MNV Zrt. engedélyét abban esetben kell kérni az

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 33

adás-vételi szerződés megkötéséhez, ha a Magyar Ál-lam tulajdonában és a MÁV Zrt. kezelésében lévő esz-közök kerülnek értékesítésre.A vasúti pálya és tartozékai eladásánál az értékesíteni kívánt eszközök várható vissznyereményi értékét és legalább a nettó nyilvántartási értéket kell figyelembe venni. Az adásvétel tárgyában felfektetett ügyiratba Várható vissznyereményi jegyzőkönyvet és Költségelemzést is csatolni kell.A várható vissznyereményi jegyzőkönyvet a P-6152/2009 (július 15.) számú „A munkaidő, a tel-jesítmény elszámolás, a tárgyi eszközök, az anyagok kezelésének szabályai a Pályavasúti Üzletág szerve-zeti egységeinél” című Főig. Utasítás alapján kell el-készíteni és kitölteni. Az utasítás előírásain szigorítva a felvett jegyzőkönyvet az állagbantartó főpályames-teren kívül az anyaggazdálkodási koordinátornak és a PÜTK Pályalétesítményi Alosztály vezetője által meg-bízott műszaki szakértőnek is alá kell írnia. A jegyző-könyvhöz csatolni kell az értékesítendő vágány általá-nos műszaki állapotának leírását is. A költségelemzés a bontási költségek és a várható vissznyereményi jegyzőkönyvben feltüntetett anyagok értékének a viszonyát fejezi ki.A költségelemzésben a bontási munkáknál két dí-jat határozunk meg attól függően, hogy a bontan-dó felépítményi anyagok milyen tételszámra (pá-lyába még beépíthető, vagy OH. anyag) kerültek vissznyereményezésre.Az OH tételszámra vissznyereményezésre került fel-építményi vasanyagok tonnánkénti eladási ára a Be-ruházás és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység (továbbiakban BKSZE) által megjelölt vasanyag ár.A pályába még beépíthető felépítményi anyagok ára a BKSZE által nyilvántartott mindenkori aktuális ár.A talpfa mentesítés tonnánkénti költségét a BKSZE által „a MÁV Zrt. területén keletkező talpfahulladék kezelésre történő átvétele” megkötésre került minden-kori Vállalkozási Szerződés tartalmazza.A várható vissznyereményi jegyzőkönyvben szerep-lő azon tételszámú anyagokat, amelyek pályába még beépíthető felépítményi anyagok, az értékesítés előtt a vasúti pálya és tartozékaiból az illetékes főpályames-teri szakasznak ki kell bontania, és a kijelölt rakterüle-tére be kell szállítania.A vasúti pálya és tartozékaira vonatkozó adás-vételi szerződés kötelező melléklete a vasúti pálya ás tarto-zékai alatti ingatlanra vonatkozó 30 napnál nem régeb-bi tulajdoni lap.Az adásvételi szerződés megkötésére vonatkozó hatás-köröket a DHL határozza meg.

4.6.3.3. Hozzájárulás harmadik személy általi hasz-nálathoz

A Használó jognyilatkozat tételének elfogadásánál hozzájárul ahhoz, hogy a MÁV Zrt. az eddig Hasz-náló által kizárólagosan használt vasúti pálya és tar-tozékai használatára harmadik személlyel szerződést kössön. Kifejezetten vizsgálni kell a nyilatkozattevő jognyilatkozattételi jogosultságát (meghatalmazás, aláírási címpéldány).

4.6.3.4. Eljárás MÁV Zrt. tulajdonú, üzemen kívüli vágányok esetén

Üzemen kívüli vágányok (vasúti pályák és tartozé-kaik) esetén, amennyiben a vágányok hasznosítása – használatba adása – nem jár eredménnyel, a vágányo-kat le kell selejtezni, vagy el kell adni.Az üzemen kívüli vágányok volt Használójának, vagy a vágány alatt lévő ingatlan tulajdonosának írásbeli egyetértését kell kérni a selejtezéshez, illetve bontás-hoz.A selejtezés, bontás megkezdését megelőzően minden esetben ellenőrizni kell a földingatlan tulajdoni hely-zetét és azt, hogy a vágányok MÁV Zrt. nyilvántar-tásában szereplenek-e, és milyen nettó értékkel szere-pelnek.A vasúti pálya és tartozékai selejtezése során a P-6152/2009 (július 15.) számú „A munkaidő, a tel-jesítmény elszámolás, a tárgyi eszközök, az anyagok kezelésének szabályai a Pályavasúti Üzletág szerveze-ti egységeinél” című Főig. Utasítás alapján kell eljárni.

4.7. Vasúti pálya és tartozékaival összefüggő egyéb kérdések

4.7.1. Működési engedély

A MÁV Zrt. 2008. december 29. napján, HU OP 2008 0001. számon országos vasúti pályahálózat működte-tésére kapott engedélyt. A Nemzeti Közlekedési Ható-ság (továbbiakban: NKH) 2009. december 15. napján kelt, KH/VA/NS/A/1310/512/2009. számú határozatá-val a HU OP 2008 0001. számú határozatát kiegészí-tette, a vasúti pálya és tartozékaik vonatkozásában. A kért vasúti pályahálózatok, a Vtv. 49. § (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel, nyílt hozzáférésű vasúti pálya-hálózatnak minősülnek.A MÁV Zrt. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. tv. 14.§ (1) bekezdés alapján vasúti pálya-hálózat működtető társaságnak minősül, ennek megfe-lelően országos pályahálózat működtetésére vonatko-zó működési engedéllyel rendelkezik.A MÁV Zrt. tekintettel arra, hogy saját célú vasúti áru-

1. számA MÁV Zrt. Értesítője34

fuvarozási tevékenységet nem végez és nem is végez-het, vasúti pálya és tartozékai működtetésére vonat-kozó engedéllyel nem rendelkezhet. Azokra a vasúti pálya és tartozékaikra, amelyeken – a NKH határozata alapján – saját célú árufuvarozási tevékenység nin-csen, a MÁV Zrt. mint országos pályahálózat működ-tető kapott engedélyt.E pályahálózatokhoz a nyílt hozzáférést biztosítani kell, tekintettel arra, hogy a nyílt hozzáférés alóli men-tesítésre a Vtv. 49. § (2) bekezdés c) pontja értelmében csak abban az esetben van lehetőség, ha a saját célú vasúti tevékenységet végző szervezet tulajdonában lévő vasúti pályákról van szó, amelyeken kizárólago-san e szervezet végez áruszállítási tevékenységet.A MÁV Zrt. tulajdonában lévő vasúti pályák közül csak azok a vasúti pályák és tartozékaik kerülhettek be a MÁV Zrt. működési engedélyébe, ahol igazoltan nincs vállalkozó vasúti (áruszállítási) tevékenység, erre vonatkozóan a használókat a Nemzeti Közlekedé-si Hatóság nyilatkoztatta.

4.7.2. Vasúti pálya és tartozékaira vonatkozó üzem-viteli tevékenység szabályozása

A vasúti pálya és tartozékai használatával összefüggő üzemviteli tevékenység szabályait a kiszolgáló állo-más Állomási Végrehajtási Utasítás mellékletét képe-ző Üzemviteli Végrehajtási Utasításban kell meghatá-rozni, amelyet a PÜTK Forgalmi Csomópontok köte-lesek elkészíteni.Az Üzemviteli Végrehajtási Utasítás tartalmi és for-mai követelményeit jelen utasítás 5. melléklete tartal-mazza.Az Üzemviteli Végrehajtási Utasítást, a jóváhagyást követően a PÜTK Forgalmi Osztálya a Használó és a Használóval szolgáltatási szerződést kötött Vasúti tár-saság részére megküldi.

4.7.3. rakodások

A vasúti pályán történő rakodás esetén a PÜTK Pálya-létesítményi Osztályának a Használó részére a rakodás helyét pontosan meg kell jelölni, és meg kell hatá-roznia a műszaki feltételek alapján (lejtviszony stb.), hogy mely vágány mellett, mely szelvénytől, mely szelvényig történhet a rakodás.A PÜTK Pályalétesítményi Alosztálya a Forgalmi cso-mópontok részére az adatokat megküldi.Nyílt hozzáférésű rakodóvágányok, és hozzá tartozó rakterületek igénybevételének vasúti társaságokra vo-natkozó feltételeit a hálózat-hozzáférési szerződés tar-talmazza.A rakodás helyét az Üzemviteli Végrehajtási Utasítás-ban rögzíteni kell.

4.8. a Használati és a szolgáltatási szerződések re-gisztrációja, a szerződésekből származó bevételek elszámolása

A megkötött szerződésekről a PÜTK-nak nyilvántar-tást kell vezetni.A PÜTK Forgalmi Osztálya használati és szolgáltatá-si díjak kiszámlázása céljából havonta köteles a jelen utasítás 6. melléklete szerinti adatközlő lapot a MÁV Zrt. Számvitel Kimenő számla könyvelés szervezet ré-szére eljuttatni a szerződésben rögzített számla kiállí-tás időpontját figyelembe véve.A Kimenő számla könyvelés szervezet az adatközlő alapján kiállítja a számlát.A használati jogviszonyból származó bevételeket 4930 (vágány használati díj bevétel és közvetített szolgálta-tás) tevékenységi; PÜTK Pályalétesítményi Alosztály (Budapest, Debrecen, Miskolc, Szeged, Szombathely, Pécs) végrehajtási szervezet; valamint a mindenkori vasúti pálya és tartozékai pályaszakasz kódjára kell elszámolni.Az üzemviteli szerződésekből származó kiszolgálás – akadályoztatási díj – (4930 tevékenységi kód) és a vasúti pályára kirendelt dolgozó (4932 tevékenységi kód) bevételeit az illetékes Állomásfőnökség szerve-zeti kódjára kell elszámolni.A szerződésből származó bevételek elszámolása a MÁV Zrt. Számvitel által kiadott számlarend szerint történik.

4.9. a vasúti járműmérlegek és a mérlegelés szabá-lyozása

4.9.1. a vasúti járműmérlegek felügyelete

A PÜTK Pályalétesítményi Osztálya és főpályamesteri szakaszai, a mérnöki szakaszai, és a hídász szakaszai a D.9. Vasúti Járműmérleg Műszaki Utasítás és a D.5. utasításban foglaltak szerint kötelesek a járműmérle-gekkel kapcsolatos valamennyi felügyeleti tevékeny-ség ellátását elvégezni, a járműmérlegekkel kapcso-latban vizsgálati könyvet felfektetni és valamennyi dokumentációt megőrizni.Kötelességük továbbá az állagában lévő valamennyi D.9. utasítás 4 és 5 fejezete szerinti vasúti járműmér-leggel kapcsolatos időszakos vizsgálat, karbantartási és javítási munka elvégzése, elvégeztetése.A jelen utasítás 7. melléklete szerinti mérőeszköz nyilvántartó törzslap szükség szerinti és folyamatos vezetése és nyilvántartásba vétele a területileg illeté-kes főpályamesteri szakaszok feladata.Az aknás járműmérlegek víztelenítésért felelős főpá-lyamesteri szakasznak rendelkeznie kell legalább egy darab szivattyúval.

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 35

Esőzéseket, valamint havas, jeges időjárást követően az aknás hídmérlegeket ellenőrizni kell, ha szükséges az akna szivattyúzását el kell végezni.A mérlegházak az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság állagában és kezelésében vannak, ezért az épületekkel kapcsolatos hibákról, kifogásokról az Ingatlangazdál-kodási Igazgatóság Ingatlankezelési Szolgáltató Egy-ség (IGI-ISZE) Területi Ingatlankezelési Központját a hiba, a kifogás leírását is magában foglaló levélben tájékoztatni kell a PÜTK-nak.Halaszthatatlan intézkedést kívánó hibákról, kifogá-sokról a Ingatlangazdálkodási Igazgatóság Ingatlanke-zelési Szolgáltató Egység (IGI-ISZE) Területi Ingat-lankezelési Központját a hiba, a kifogás észlelésével egyidejűleg telefonon tájékoztatni kell. A telefoni tá-jékoztatást a hiba, kifogás leírását is magában foglaló levélben legkésőbb az észlelést követő 3 munkanapon belül meg kell erősíteni.A mérlegház belső és külső takarításának időpontját, módját a mérlegház folyamatos tisztántartása érdeké-ben a PÜTK és az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság Ingatlankezelési Szolgáltató Egység (IGI-ISZE) Terü-leti Ingatlankezelési Központ köteles egyeztetni.

4.9.2. a járműmérlegek karbantartása, kalibrálá-sa, hitelesítése

A vasúti járműmérlegek karbantartása, kalibrálása, hitelesítése során a D.9. Vasúti Járműmérleg Műszaki Utasításban foglaltak szerint kell eljárni.A járműmérlegek kalibrálásáról, hitelesítéséről a jelen utasítás 8. melléklete szerinti Mérlegvizsgálati lapot és a jelen utasítás 9. melléklete szerinti Hitelesítési bizonyítványt kell kiállítani, a vizsgálatot végzőknek.A járműmérlegek Hitelesítési bizonyítványának és Mérlegvizsgálati lapjának eredeti példányait át kell adni az állagban tartó pályamesteri szakasz vezetőjé-nek, a másolatokat a mérlegházban kell megőrizni.Minden üzemelő vasúti járműmérleg mérlegházában „Helyiség jegyzék” felvételéről kell gondoskodni.A Mérleg Kezelési Utasításnak egy példányát a mér-legházban kell tartani.A mérlegelő berendezések meghibásodását, üzemza-varát a forgalmi szolgálattevő köteles bejelenti a terü-letileg illetékes pályafenntartási diszpécsernek.A hibaelhárítási, javítási feladatok elvégzéséről a PÜTK-nak soron kívül – a mindenkori DHL és szer-ződéskötési rend betartásával – intézkedni kell, az ér-dekelt pályamesteri szakaszt egyidejűleg tájékoztatni kell.Az üzemképtelenség tényét a mérlegnapló nyilvántar-tására kötelezett személynek a mérlegnaplóba be kell jegyezni. A vasúti járműmérleggel rendelkező állomás az üzemképtelenség tényéről való értesülés esetén ha-

ladéktalanul köteles jelezni a területi értékesítési mun-katárs részére, aki köteles a Vasúti társaságokat és az Értékesítési Főosztályt erről haladéktalanul tájékoztat-ni.A vasúti járműmérlegek beruházási, felújítási és kar-bantartási munkáinak tervezésére teendő javaslat elő-terjesztése és a végrehajtás megszervezése a PÜTK a feladata.

4.9.3. Mérlegelés

4.9.3.1. a mérlegelési eljárás

Ha a Vasúti társaság, mérlegelést kíván végezni, a vas-úti járműmérleghez való hozzáférés biztosítása szol-gáltatást „A PASS2 rendszer bevezetésétől alkalma-zandó pályavasúti szolgáltatások kezeléséről és egyes forgalmi tevékenységek végzéséről” szóló utasítás szerint meg kell igényelnie.A mérlegelési szándékát be kell jelentenie az illetékes állomás forgalmi szolgálattevőjének. Az állomás forgalmi szolgálattevője köteles gondos-kodni a forgalmi helyzet figyelembevételével a vasúti járműmérleg hozzáférésének biztosításáról.Záhony Körzetben az Eperjeske Rendező széles nyom-távú mérleget csak a MÁV Zrt. kezelheti. „A Vasúti társaság, írásban köteles a Pályavasúttal azok-nak a kocsiknak a számát és helyzetét (vonatban, rako-dóterületen) közölni, amelyek tömegmegállapítását el akarja végezni. A mérlegelés elvégzésére a technoló-gia függvényében kerül sor.” A mérlegház kulcsának őrzését, kezelését a szolgálati hely Állomási Végrehajtási Utasításában leszabályo-zottak szerint kell végezni.A mérlegelést végző vasúti társaság dolgozójának ész-revétele alapján a kulcsot átvevő pályavasúti dolgozó köteles a helyiségleltári jegyzéken szereplő eszközök meghibásodása és hiánya esetén értesíteni az állagban tartó főpályamesteri szakaszt.

4.9.3.2. a Vasúti társaság képviseletében mérlege-lésre jogosultak bejelentése a PÜTK-hoz

A Vasúti társaság az Értékesítési Főosztály részére – vasúti járműmérleggel rendelkező állomások szerint – megküldi azoknak az alkalmazottaknak (megbízot-taknak) az adatait (név, telefonszám, munkakör, a jo-gosultság terjedelme, tartalma, bélyegző lenyomat), akik rendelkeznek a vasúti járműmérleg üzembiztos használatához szükséges ismeretekkel. Az Értékesí-tési Főosztály a PÜTK-t, a PÜTK pedig az illetékes állomást köteles a jogosultak adatairól kimutathatóan értesíteni.A fentiekkel azonos eljárást kell lefolytatni a jogosult-

1. számA MÁV Zrt. Értesítője36

ságban beálló változások esetén is.Mérlegelni kizárólag olyan Vasúti társasági képviselő mérlegelhet, akit a Vasúti társaság a fentiek szerint az Értékesítési Főosztályra írásban, a fent megjelölt ada-tok közlése mellett bejelentett, és aki személyazonos-ságát a mérlegelés előtt igazolta.Az állomás a Vasúti társaság által mérlegkezelésre jo-gosult alkalmazottairól névjegyzéket vezet, amelynek alapja a fent körülírt Vasúti társasági adatszolgáltatás. A névjegyzék egy példányát a mérlegházban, egy pél-dányát az állomás forgalmi irodájában, egy példányát a PÜTK-ban kell őrizni.

4.9.3.3. a mérlegelés ellenőrzése a PÜTK által

A közlekedés biztonsága, és az engedélyezett tengely-terhelés betartása miatt hiteles mérlegelési adatokra, és szúrópróbaszerű ellenőrzésekre van szükség. A háló-zat hozzáférési szerződésben foglaltak szerint a Pálya-vasúti Üzletág jogosult a vonatban továbbított külde-mények tömegét ellenőrizni.Amennyiben az ellenőrző mérlegelés eredménye a vo-nalra engedélyezett tengelyterhelési értéket túllépi, ak-kor a Pályavasúti Üzletág a Vasúti társaságot értesíti, és a Vasúti társaság feladata a túlterhelés megszünteté-se. Amennyiben előfordul a Vasúti társaság részéről az engedélyezett tengelyterhelés túllépése, akkor a Pálya-vasúti Üzletág az ellenőrző mérlegelésre esetenként a Hálózat hozzáférési szerződésben meghatározott több-let díjat számítja fel.Havonta mérlegenként egy ellenőrző mérést kell vég-rehajtani. Lehetőség szerint több vasúti kocsi mérését kell ez alatt elvégezni. Az ellenőrző méréseket a Pá-lyavasúti Területi Központ Üzemeltetési Osztálya kö-teles végezni vagy végeztetni.Az engedélyezett tengelyterhelés túllépése miatt a vas-úti társaságnak rendelkeznie kell a kocsi(k)/járműv(ek) kisorozásáról, vagy az egyedi továbbítási engedély be-szerzéséről vagy a vasúti szerelvény továbbítására – a túlsúlyos vasúti kocsi besorolása miatt – a H.6. uta-sításban szabályozottak szerint, egyedi engedélyt kell kérni a PÜ PLF PLO-tól.A túlsúly miatt műszaki felügyeleti kísérettel, valamint sebességkorlátozás bevezetésével történt kocsi továb-bítása esetén a többletszolgáltatást meg kell rendelni a vasúti társaságnak Pályavasúti Üzletág Forgalmi Igazgatóság Üzemirányító Központ Belföldi Rendkí-vüli Küldemények vagy a Pályavasúti Üzletág Forgal-mi Igazgatóság Üzemirányítási Osztály Nemzetközi Rendkívüli Küldemények csoportjától.

4.9.3.4. Mérlegnapló vezetése

A vasúti járműmérleggel rendelkező állomások részé-

re a D 9. sz. Vasúti Járműmérleg Műszaki Utasítás 8. számú melléklete szerinti Mérlegnapló vezetése köte-lező. (10. melléklet)A tömegmegállapítás során mérlegelt kocsik darab-számát és a mérlegelés adatait (mérlegelés kezdete – vége, mely vasúti társaság végzi) a mérlegházban felfektetett „Mérlegnaplóban” kell vezetnie a vasúti társaság képviselőjének. A mérlegnaplót leigazolni a pályavasúti dolgozó feladata.A hozzáférés biztosítását és a mérlegnaplóban szerep-lő adatok helyességét a szolgáltatást igénylő köteles aláírásával igazolni.A helyiségjegyzéken lévő tárgyak meglétét, és a mér-leg üzemkészségét, a mérleget igénybevevő vasúti tár-saság dolgozója a mérlegnapló 8. rovatának aláírásá-val igazolja.A mérlegelést végző szolgálati hely dekádonként ösz-szesítőt készít (mely Vasúti társaság mennyit mérle-gelt) és azt írásban (faxon vagy e-mailben) megkül-di a területi értékesítési munkatárs részére. A területi értékesítési munkatárs a fenti összesítő adatai alapján számítja ki a vasúti járműmérleghez való hozzáférés biztosítása szolgáltatás dekádonkénti összegét a Vas-úti társaságok felé a területen értékesített pályavasúti szolgáltatások végrehajtási utasításában rögzítettek szerint. A területi értékesítési munkatárs havonta sta-tisztikát (mely Vasúti társaság, hol és mennyit mérle-gelt) készít, melyet megküld az Értékesítési Főosztály, valamint a PÜTK Pályalétesítményi Alosztálya részé-re a mérlegelési darabszám ismerete céljából.A mérlegelésekről a PÜTK Pályalétesítményi Alosz-tályát negyedévenként adatszolgáltatási kötelezettség terheli, amelyet a 11. melléklet szerinti Mérlegered-mény összesítő lapon kell teljesíteni a PÜ PLF részére.A vasúti járműmérleghez történő hozzáférést a Pá-lyavasúti Üzletág a hálózat-hozzáférési szerződésben rögzített feltételekkel, az ott meghatározott díjért biz-tosítja.

4.10. a nyílt hozzáférésű (közforgalmú) rakodóte-rületen történő rakodások, lefejtések

4.10.1. az igény benyújtása a gépi rakodási és lefej-tési feltételek meghatározására

A nyílt hozzáférésű (közforgalmú) rakterületen tartó-san és esetileg rakodási és/vagy mobil le- és átfejtő berendezéssel fejtési tevékenységet ellátni szándéko-zó Ügyfélnek, az erre vonatkozó igényét írásban, két példányban kell az illetékes PÜTK Pályalétesítményi Alosztályához benyújtania.Az igénynek tartalmaznia kell:– Cégnevét, székhelyét– A rakodás helyét, érintett állomás megnevezése,

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 37

vágány megjelölése– A rakodóeszköz meghatározása– A rakodás gyakorisága– A rakodógép jellegrajzát, főbb méretekkel– A rakodógép műszaki leírását– A rakodógép üzemeltetőjének, tulajdonosának adatait: cégnév, székhely, telefonAz igénybejelentésre a PÜTK a rakodási feltételeket a 12. melléklet, a fejtési feltételeket a 13. melléklet sze-rint határozza meg, és erről az Ügyfelet és az érintett állomást értesíti.A Megrendelőnek a 14. melléklet szerinti cégszerűen aláírt felelősségvállalási nyilatkozatot kell tennie, ami a rakodási tevékenység végzésének feltétele. Ameny-nyiben lefejtési tevékenységet végez szavatossági nyi-latkozatot (15. melléklet) is kell tennie.Az Üzemeltetői Engedély kiállításáért és hosszabbítá-sáért díjat kell fizetni. Az engedélykérő a kiállítás díját a PÜTK által megjelölt területi házipénztárba vagy a PÜTK által megadott bankszámlaszámra köteles befi-zetni és a befizetés tényét a kérelem mellé csatolni. Az engedély kiállítási és hosszabbítási díját a 16. mellék-let tartalmazza.Ha a rakodási feltételekben változás nem történik, ak-kor a tartós rakodási tevékenység esetében, az enge-dély lejártát megelőzően 30 nappal, az Ügyfél újabb igényben kérheti az Üzemeltetői Engedély meghosz-szabbítását. Az eseti rakodási tevékenységhez kiadott engedély nem hosszabbítható meg. Az Ügyfél ez eset-ben, újabb igényben kérheti az Üzemeltetői Engedély kiadását.A lefejtési tevékenységhez kiadott engedély nem hosz-szabbítható meg. Az Ügyfél újabb igényben kérheti az Üzemeltetői Engedély kiadását.Az Üzemeltetői Engedély a tartós rakodási tevékeny-ségre határozott időre maximum öt évre, az eseti rako-dási tevékenységre és a lefejtési tevékenységre határo-zott időre maximum egy évre adható ki.A rakodógép típusának változása, rendszám változása, illetve a lefejtő-átfejtő berendezés típusának változá-sa, a rakterület állapotában történt fizikai és környeze-ti változása miatt új igényt kell benyújtani, pontosan megjelölve a változások fő tartalmát.A kiállított Üzemeltetői Engedélyekről nyilvántartást kell vezetni a PÜTK-nak.A MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág megbízásából rako-dási és/vagy lefejtési tevékenység végző Ügyfélnek az Üzemeltetői Engedély kiállítása díjmentes.

4.10.2. a rakodógépek Üzemeltetői Engedélyeivel kapcsolatos teendők– 2006. január elseje után a MÁV Zrt. Pályavasúti Üz-

letága jogosult rakodógépekre és lefejtő berendezé-sekre vonatkozóan Üzemeltetői Engedélyt kiadni.

4.10.3. rakodás végrehajtására a rakodási enge-dély kiadása

– A rakodó féllel a Vasúti társaság áll kapcsolatban, a kocsit a Vasúti társaság adja át rakodásra és ve-szi vissza a féltől. A forgalmi személyzet beállítja és kihúzza a kocsikat a rakodóhelyről a technológia szerint. A kocsik rakodóhelyre történő beállításáról a forgalmi személyzet a Vasúti társaságot értesíti, és ez alapján történik a kocsik átadása és a SZIR-ben az úgynevezett állapotváltozás átvezetése.

– A Rakodási engedély kiadása a forgalmi személyzet részéről a villamos vonalak állomásaira szükséges. Az engedélyezés formanyomtatvány alapján – E 101. utasítás 1. Függelék-Engedélyek 1.3 – Rakodási engedély 17. melléklet – történjen. A rakodási en-gedély kiadása után, a Vasúti társaság vagy annak megbízottja megkezdheti a rakodási tevékenységet. A rakodási munka befejezését a rakodógépet üze-meltetőnek a rakodási engedélyt kiadó személynek be kell jelenteni.

4.11. rakterület

4.11.1. rakterületek bérbeadása

A Vasúti társaság részére a rakodók (oldal-, homlok- és állatrakodók) raktárak, rakodóterületek bérbeadása jelenleg az Ingatlanhasznosítási Főosztály hatáskörébe tartozik.Az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság a Pályavasúti Üzletág részére ingatlanhasználati díjat nem számol el.

4.11.2. rakterület karbantartása

A rakterület karbantartása, felújítása, fejlesztése az In-gatlangazdálkodási Igazgatóságot terheli.

4.11.3. a PÜTK, mint állagban tartó hatásköre a rakterületekkel összefüggésben

– Nyilvántartás vezetése a területen lévő rakterüle-tekről.

– Az állomási helyszínrajzokon a rakterületek meg-jelenítése.

– Az állomási rakodóvágányokat és a hozzájuk tar-tozó rakodó területeket ki kell jelölni, amelyet az Állomási Végrehajtási Utasításban rögzíteni kell.

– Az Ingatlanhasznosítási Főosztály által a vasúti társaságok és egyéb szervezetek, cégek részére bérbe adott rakterületek, rakterület részekről infor-máció kérése, egyeztetés a Területi Ingatlangaz-dálkodási Egységekkel.

1. számA MÁV Zrt. Értesítője38

5.0. HIVaTKoZÁSoK, MÓDoSITÁSoK HaTÁ-lYoN KÍVÜl HElYEZÉSEK

Az utasítás kiadásával egy időben a P-4421/2006. ügyiratszámú, 29/2006. (VII. 28. MÁV Értesítő 30.) VIGH számú, „A csatlakozó, összekötő vasúti pá-lya, a saját célú pályahálózat, a vasúti járműmérlegek használatára, a gépi rakodási engedélyek kiadására és rakterületek kezelésére” című általános vezérigazgató-helyettesi utasítás hatályát veszti.

6.0. HaTÁlYBa lÉPTETÉS

Ez az utasítás közzététele után lép hatályba.

7.0. MEllÉKlETEK

A vasúti pálya és tartozékai kérdéséhez kapcsolódó mellékletek:1. melléklet Hatásköri lista2. melléklet Az egyszerűsített forgalomba helyezé-si eljárás egyszeri díja3. melléklet A vasúti pálya és tartozékainak hasz-nálati, felügyeleti, karbantartási és egyéb díjai, vala-mint vasúti üzemviteli szolgáltatási díjai4. melléklet Vasúti pálya és tartozékai díjjavaslat ………… évre5. melléklet Üzemviteli Végrehajtási Utasítás6. melléklet AdatközlőlapA járműmérlegekhez kapcsolódó mellékletek:7. melléklet Mérőeszköz nyilvántartó törzslap8. melléklet Mérlegvizsgálati lap9. melléklet Hitelesítési Bizonyítvány10. melléklet Mérlegnapló11. melléklet Mérlegeredmény összesítőAz üzemeltetési engedélyhez kapcsolódó mellékletek:12. melléklet Általános feltétel rendszer - rakodási tevékenységhez13. melléklet Általános feltétel rendszer - lefejtési tevékenységhez14. melléklet Felelősségvállalási nyilatkozat15. melléklet Szavatossági nyilatkozat16. melléklet Üzemeltetői Engedély kiállítási és hosszabbítási díjai17. melléklet Rakodási engedély

Dr. Mosóczi László s.k.Infrastruktúra általános vezérigazgató-helyettes

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 39

FELA

DAT

OK

Forg

alm

i O

sztá

lyPM

L O

sztá

lyPÜ

TK v

ezet

ő

DH

L sz

erin

t

Vasú

ti pá

lyák

és

tarto

zéka

ikka

l, va

súti

járm

ű m

érle

gekk

el, r

akte

rüle

tekk

el k

apcs

olat

os te

véke

nysé

g irá

nyítá

saX

Vasú

ti pá

lyák

és

tart

ozék

aik

1A

terü

leti

illet

ékes

ségű

csa

tlako

zó, ö

ssze

kötő

és

sajá

t cél

ú vá

gány

okró

l nyi

lván

tartá

sok

veze

tése

XX

2A

dats

zolg

álta

tás

XX

3S

zerz

ődés

ek e

lőké

szíté

se, e

gyez

teté

se, e

lőte

rjesz

tése

, meg

köté

seX

XX

4A

z ér

inte

tt sz

akte

rüle

tek

rész

ére

az a

láírt

sze

rződ

ések

áta

dása

X5

A sz

erző

dése

k fo

lyam

atos

kar

bant

artá

sa, a

ktua

lizál

ása

XX

6A

szer

ződé

sben

meg

hatá

rozo

tt jo

gok

és k

ötel

ezet

tség

ek b

etar

tatá

sa, a

szü

kség

es in

tézk

edés

ek m

egté

tele

XX

7V

árha

tó fo

rgal

om fe

lmér

ése

X8

Idei

glen

es s

zerz

ődés

ek e

lőké

szíté

se, k

ötés

e ( k

iszo

lgál

ási i

gény

ek a

lapj

án)

XX

X9

Kap

csol

atta

rtás

a H

aszn

álóv

al (v

asút

i tár

sasá

gokk

al)

XX

10Ü

zem

vite

li V

égre

hajtá

si U

tasí

tás

elké

szíté

seX

11A

kisz

olgá

lás

lesz

abál

yozá

sa a

vas

útvá

llala

tokk

al é

s a

Has

znál

óval

XX

12H

aszn

álat

bavé

teli

enge

dély

meg

szer

zésé

nek

elők

észí

tése

X13

Has

znál

atba

véte

li en

gedé

lyek

kel k

apcs

olat

os ü

gyin

tézé

s (é

rvén

ytar

tam

köv

etés

e, ú

j eng

edél

y m

egké

rése

)X

X14

Forg

alom

szün

etel

teté

ssel

és

forg

alom

ba h

elye

zéss

el k

apcs

olat

os e

ljárá

sok

XX

15B

eruh

ázás

i, fe

lújít

ási,

karb

anta

rtási

mun

kák

terv

ezés

eX

X16

A fe

nti m

unká

k vé

greh

ajtá

sána

k m

űsza

ki e

llenő

rzés

e, a

z el

végz

ett m

unká

k m

enny

iség

i és

min

őség

i átv

étel

eX

X17

Léte

síté

si, h

aszn

álat

bavé

teli,

tová

bbha

szná

lati

enge

dély

ezés

i eljá

ráso

kon

való

kép

vise

let

XX

18H

atós

ági e

ljárá

soko

n m

egál

lapí

tott

hián

yoss

ágok

meg

szün

teté

sére

inté

zked

és té

tele

, elle

nőrz

ésX

XX

19P

álya

felü

gyel

ette

l ésk

arba

ntar

táss

al k

apcs

olat

os te

véke

nysé

gek

koor

diná

lása

X20

D.5

. Pál

yafe

lügy

elet

i Uta

sítá

s ál

tal e

lőírt

pál

yafe

lügy

elet

i tev

éken

ység

ellá

tása

X21

Saj

át c

élú

vágá

nyok

on tö

rténő

elle

nőrz

ések

XX

22S

aját

cél

ú vá

gány

ok é

s az

ala

tta lé

vő fö

ldte

rüle

tek

tula

jdon

i vis

zony

aina

k tis

ztáz

ása

X23

Sel

ejte

zés,

bon

tás,

a D

HL

figye

lem

bevé

telé

vel t

örté

nő é

rtéke

síté

sX

X24

V v

ágán

yt é

rintő

bal

eset

ese

tén

a ba

lese

ti el

hárít

ásba

n va

ló ré

szvé

tel

XX

X25

Köz

érde

kű b

ejel

enté

sek,

pan

aszo

k in

tézé

se é

s ki

vizs

gálá

saX

XX

26Lé

tesí

tésh

ez, i

lletv

e át

alak

ításh

oz s

züks

éges

terv

ek e

lőze

tes

állá

sfog

lalá

sain

ak fe

lterje

szté

seX

X

1. sz

ámú

mel

lékl

et

Hat

áskö

ri lis

ta

1. számA MÁV Zrt. Értesítője40

FELA

DAT

OK

Forg

alm

i O

sztá

lyPM

L O

sztá

lyPÜ

TK v

ezet

ő

DH

L sz

erin

t

Vasú

ti já

rműm

érle

gek

1A

dats

zolg

álta

tás

XX

2A

terü

leti

illet

ékes

ségű

járm

űmér

lege

kről

nyi

lván

tartá

sok

veze

tése

X3

Ber

uház

ási,

felú

jítás

i és

karb

anta

rtási

mun

kák

terv

ezés

ére

törté

nő ja

vasl

atté

tel

XX

X4

Főja

vítá

si, f

elúj

ítási

és

karb

anta

rtási

mun

kák

irány

ítása

X5

Hite

lesí

tési

és

kalib

rálá

si k

örút

sze

rvez

ése

X6

Üze

mel

teté

sben

val

ó ré

szvé

tel

XX

7D

.5. P

álya

felü

gyel

eti U

tasí

tás

álta

l elő

írt p

álya

felü

gyel

eti t

evék

enys

ég e

llátá

saX

Gép

i rak

odás

i eng

edél

yek

1A

beny

újto

tt ké

relm

ek e

lbírá

lása

, ügy

keze

lése

, az

üzem

elte

tői e

nged

ély

meg

adás

a, il

letv

e ho

ssza

bbítá

saX

X2

Az

állo

más

i rak

odás

i eng

edél

yek

kiad

ása

a va

sútv

álla

lat,

vagy

meg

bízo

ttjuk

rész

ére

X

Rak

terü

lete

k ke

zelé

se1

Ada

tszo

lgál

tatá

sX

2A

terü

leti

illet

ékes

ségű

rakt

erül

etek

ről n

yilv

ánta

rtáso

k ve

zeté

seX

3K

apcs

olat

tartá

s a

Terü

leti

Inga

tlang

azdá

lkod

ási E

gysé

gekk

elX

X

Egyé

bTé

li fo

rgal

om e

lkés

zíté

se é

s le

bony

olítá

saX

XX

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 41

FELA

DAT

OK

Forg

alm

i O

sztá

lyPM

L O

sztá

lyPÜ

TK v

ezet

ő

DH

L sz

erin

t

Vasú

ti já

rműm

érle

gek

1A

dats

zolg

álta

tás

XX

2A

terü

leti

illet

ékes

ségű

járm

űmér

lege

kről

nyi

lván

tartá

sok

veze

tése

X3

Ber

uház

ási,

felú

jítás

i és

karb

anta

rtási

mun

kák

terv

ezés

ére

törté

nő ja

vasl

atté

tel

XX

X4

Főja

vítá

si, f

elúj

ítási

és

karb

anta

rtási

mun

kák

irány

ítása

X5

Hite

lesí

tési

és

kalib

rálá

si k

örút

sze

rvez

ése

X6

Üze

mel

teté

sben

val

ó ré

szvé

tel

XX

7D

.5. P

álya

felü

gyel

eti U

tasí

tás

álta

l elő

írt p

álya

felü

gyel

eti t

evék

enys

ég e

llátá

saX

Gép

i rak

odás

i eng

edél

yek

1A

beny

újto

tt ké

relm

ek e

lbírá

lása

, ügy

keze

lése

, az

üzem

elte

tői e

nged

ély

meg

adás

a, il

letv

e ho

ssza

bbítá

saX

X2

Az

állo

más

i rak

odás

i eng

edél

yek

kiad

ása

a va

sútv

álla

lat,

vagy

meg

bízo

ttjuk

rész

ére

X

Rak

terü

lete

k ke

zelé

se1

Ada

tszo

lgál

tatá

sX

2A

terü

leti

illet

ékes

ségű

rakt

erül

etek

ről n

yilv

ánta

rtáso

k ve

zeté

seX

3K

apcs

olat

tartá

s a

Terü

leti

Inga

tlang

azdá

lkod

ási E

gysé

gekk

elX

X

Egyé

bTé

li fo

rgal

om e

lkés

zíté

se é

s le

bony

olítá

saX

XX

2. számú melléklet

az egyszerűsített forgalomba helyezési eljárás egyszeri díja

Egyszeri felügyeleti díj: a vasúti pálya és tartozékainak (pálya és biztosítóberendezések) forgalomba helyezési eljárása során felhasznált anyag és humán munka ellenértéke.

3. számú melléklet

a vasúti pálya és tartozékainak használati, kapacitás fenntartási, felügyeleti, karbantartási és vasúti üzemviteli szolgáltatási díjai

Az utasítás mindenkor érvényes díjait az érintettek Gy. iktatószámú rendelkezésben közvetlenül kapják meg.

Használati díj: a vasúti pálya és tartozékainak bérleti díja.

Felügyeleti díj: a vasúti pálya és tartozékainak (pálya és biztosítóberendezések) felügyeletének az utasításban előírt időközönként és feltételekkel történő elvégzéséhez felhasznált anyag és humán munka ellenértéke.

Karbantartási díj: a vasúti pályában és tartozékain ténylegesen elvégzett karbantartáshoz felhasznált anyag és humán munka ellenértéke.

Egyéb díj: forgalomszünetelést követő forgalomba helyezéshez szükséges karbantartás díja

1. számA MÁV Zrt. Értesítője42

sor-

szám

sajá

t cél

ú va

súti

pály

ahál

ózat

lyas

zaka

sz

kódj

a

A TK

terü

leté

n lé

sajá

t cél

ú va

súti

pály

ahál

ózat

ok

meg

neve

zése

Has

znál

atba

n IG

EN -

NEM

Sz

erző

dés

szám

aSz

erző

désk

ötés

id

őpon

tja

……

évb

en

várh

ató

szám

lázo

tt dí

j ( t

árgy

évb

en

várh

ató

bevé

tel)

P-44

21/2

006

sz U

tasí

tás

5. m

ellé

klet

sz

erin

ti ha

szná

lati

díj

Elté

rés

Díjj

avas

lat

……

...…

év

reM

egje

gyzé

s

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

Vasú

ti pá

lya

és ta

rtoz

ékai

díjj

avas

lat …

……

…..

évre

4. sz

ámú

mel

lékl

et

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 43

sor-

szám

sajá

t cél

ú va

súti

pály

ahál

ózat

lyas

zaka

sz

kódj

a

A TK

terü

leté

n lé

sajá

t cél

ú va

súti

pály

ahál

ózat

ok

meg

neve

zése

Has

znál

atba

n IG

EN -

NEM

Sz

erző

dés

szám

aSz

erző

désk

ötés

id

őpon

tja

……

évb

en

várh

ató

szám

lázo

tt dí

j ( t

árgy

évb

en

várh

ató

bevé

tel)

P-44

21/2

006

sz U

tasí

tás

5. m

ellé

klet

sz

erin

ti ha

szná

lati

díj

Elté

rés

Díjj

avas

lat

……

...…

év

reM

egje

gyzé

s

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

5. számú melléklet

Szempontok az „Üzemviteli Végrehajtási Utasítások” egységes összeállításához

(A Végrehajtási Utasítás azon állomás Állomási Végrehajtási Utasításának a melléklete, ahonnan a vasúti pálya és tartozékai kiszolgálása történik.)

I. FEJEZETa vasúti pálya és tartozékai leírása

Általános rendelkezések

1/A vasúti pálya és tartozékai fekvése, szomszédos állomások, nyíltvonali szolgálati helyek felsorolása. Lejtési viszonyok a szomszédos állomásokig.

2/A vágányok számozása, jelölése, rendeltetése, használható hossza, azok lejtviszonyai.3/ A vasúti pálya és tartozékai használójának megnevezése.4/A vázlatos helyszínrajzon feltüntetett, az F. 2. sz. Forgalmi Utasítás Függelékei 4.2. pontjában meghatározott

adatokra, berendezésekre vonatkozó rövid leírás. Helyhez kötött jelzők, figyelmeztető jelek, jelzőeszközök, főjelzők, előjelzők, tolatásjelzők felsorolása. Útátjárók.

5/A váltók számozása, biztosítási módjuk szerinti csoportosítása. Váltózár kulcsok mennyisége, jele, száma.6/Űrszelvénybe nyúló tárgyak felsorolása.7/Értekezési lehetőségek, rádiós körzetek, állomási távbeszélő kapcsolatok, Az egy távbeszélő körzethez tartozó

szolgálati helyeket részletesen fel kell sorolni.8/Váltógondozás.(a Használati Szerződésben meghatározottak szerint)9/Korlátozások felsorolása:Tolatási sebességTengelyterhelésMozdonytípusSzalasztási tilalom

10/Telepkapu (nyitás, zárás)11/Egyéb adatok:Legkisebb ívsugárVédelmi berendezések

12/Megfutamodás elleni védekezés (kinek a feladata, alkalmazott eszközök fajtái, mennyisége)13/A vasúti pálya és tartozékai fenntartása14/Tűzrendészeti előírások15/Űrszelvény biztosítása16/Világítás

1. számA MÁV Zrt. Értesítője44

II. FEJEZETa kiszolgálás szabályozása

1/Kiszolgálásért felelős személyek, feladataik:a kiszolgálást ki irányítja, milyen személyzet végzivégrehajtás módjakulcsok átadásaiparvágány használó értesítésevédelmi berendezések kezeléseváltó- és vágányútellenőrzésútátjáró fedezéseTolatási jegyzéktolatás végzésének módjakorlátozásoktolatás át nem tekinthető vágányút esetén (távolbalátás korlátozottsága)

2/Belső kocsimozgatás3/Rakodógépek üzemeltetése

III. FEJEZETEgyéb rendelkezések

1/Vágányzár, lassújel2/Rendkívüli események bekövetkezése esetén követendő eljárás3/Ellenőrzések (kik és milyen gyakorisággal)4/Teendők hiányosság felfedezése esetén. (értesítési rend)5/Oktatás és vizsgáztatás6/Végrehajtási Utasítással ellátandók

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 45

1. az adatközlő típusa: 2. a kiállító szervezet: Előlegbekérő Részszámla Számla (végszámla) Helyesbítő számla Éves adatközlő

Kódszáma:

Megnevezése:

Iktatószáma:

3. a vevő adatai:Neve: adószáma:

Bankszámlaszáma: Számlázási címe: Telephelye: (ha eltér a számlázási címtől)

4. Szerződésre, megrendelésre vonatkozó adatok:Szerződés tárgya: Száma:

Tényleges (számviteli) teljesítés időpontja: Teljesítés: Egyedi Időszakos elszámolásSzerződés szerinti fizetési esedékesség: Késedelmi kamat mértéke:

5. Számlázandó termék, szolgáltatás adatai: (több sor esetén külön lapon kérjük megadni)Megnevezés VT/SZJ

számME Mennyi-

ségEgység-

árNettó összeg

ÁFa %

Áfaösszeg

Bruttó összeg

6. Árbevétel kontírozás:

7. Egyéb megjegyzés (pl. a helyesbített számla száma, közvetített szolgáltatás esetén a bejövő számla száma):

Fk.számla

Szervezet UTK Psz. Összeg

8. a kiállító adatai: Kiállító neve: aláírás:

Telefonszáma:

E-mail címe:

Kiállítás dátuma:

Csatolt mellékletek:

9. Számviteli adatok: (a számviteli szervezet tölti ki !!! )Iktatószám: GIr tranzakciószám: rögzítő aláírása:

6. számú mellékletaDaTKÖZlŐ

kimenő számla kiállításához

1. számA MÁV Zrt. Értesítője46

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

1. az adatközlő típusa:Kérjük jelölje, hogy a kiállítandó számla− előlegbekérő (az előlegszámlát az előleg beérkezése után tudjuk kiállítani),− részszámla (időszakos teljesítés esetén két elszámolási időszak között kiállított számla),− számla vagy végszámla (a teljesítés után, illetve időszakos teljesítés esetén az elszámolási időszak végén kiállított

számla),− helyesbítő számla (korábban kiállított számla helyesbítése esetén),− éves adatközlő (átalány jellegű szerződések esetén egy évre előre kiállított adatközlő).

2. a kiállító szervezet:Adja meg a kiállító (szerződéskötő) szervezet ötjegyű kódszámát, nevét és a saját iktatószámot.

3. a vevő adatai:Adja meg a vevő pontos nevét, címét, adószámát és bankszámlaszámát és telephelyét.

4. Szerződésre, megrendelésre vonatkozó adatok:Adja meg a szerződés adatai alapján− tárgyát,− a tényleges teljesítés időpontját (ha ez egy időszak, akkor az utolsó napját),− a szerződésben rögzített fizetési esedékességet.− a teljesítés gyakoriságát („egyedi”, ha eseti jelleggel, illetve „időszakos elszámolás” ha periodikusan,

meghatározott időszakonként történik a számlázás),− a felszámítható késedelmi kamat mértékét százalékos formában.

5. Számlázandó termék, szolgáltatás adatai:Adja meg soronként a számlán szerepeltetendő értékesített termék vagy szolgáltatás− Megnevezését (ha időszakos elszámolásról van szó, akkor a hónapot is),− Termék esetén Vámtarifa (VT) számát, szolgáltatás esetén Szolgáltatás Jegyzék (SZJ) számát,− ME-t, mértékegységet,− Mennyiséget,− Egységárat (mennyiségi egységre vonatkozólag nettó, ÁFA nélküli ár),− Nettó összeget (mennyiség x egységár),− ÁFA %-t (ha nem ad meg százalékot, akkor a 7. Egyéb megjegyzésben indokolja meg az adómentesség okát),− Áfa összeget (nettó összegre vonatkozólag)− Bruttó összeget (mennyiség x egységár ÁFA-val növelve)

6. Árbevétel kontírozás:Adja meg a Főkönyvi számot, a Szervezeti egység kódját, az UTK (tevékenységi) kódot, a Pályaszakasz kódot és az ehhez tartozó nettó összeget. Amennyiben a kontírozás nem fér el a lapon, illetve azt más dokumentum tartalmazza, akkor azt külön mellékletként csatolja.

7. Egyéb megjegyzésItt adhat meg bármi egyéb, a fentiekben nem szereplő információt, aminek a számlán való feltüntetése szükséges, illetve a könyvelő számára fontos lehet.Itt kell jelezni− számla helyesbítés esetén a helyesbített számla számát,− közvetített szolgáltatás számlázásakor a bejövő számla számát (a rendszer által generált számot),− ÁFA mentesség okát (ha az 5. pontban ÁFA %-t nem adott meg)

8. Kiállító adatai:Adja meg nevét, telefonszámát, E-mail címét, kiállítás dátumát, csatolt mellékletek számát, adatközlő kitöltőjének aláírása.

9. Számviteli adatok:Ezekben a rovatokban a számviteli szervezet rögzíti az adatközlő iktatási számát, a GIR által adott tranzakció számot (számlaszámot), valamint az adatközlő GIR-be rögzítőjének aláírását.

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 47

Pályavasúti Üzletág PVTK

Főpályamesteri szakasz

Mérőeszköz nyilvántartó TÖrZSlaP

Dátum: lapszám:Felfektette:

Megnevezés:

leltári szám szerinti nyilvántartás:

MÉrlEGSZErKEZET: GYÁrI SZÁM:

javítások / karbantartások / vizsgálatok

Elvégzett tevékenységekfeladatott ellátó

szervmegnevezése

időpontja vizsgálat eredménye

7. számú melléklet

1. számA MÁV Zrt. Értesítője488. számú melléklet

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 499. számú melléklet

1. számA MÁV Zrt. Értesítője50

MÉR

LEG

NA

PLÓ

……

……

……

……

……

……

állo

más

sor-

szám

Mér

lege

lés

kezd

ete

év,

nap,

nap

, óra

, pe

rc

Mér

lege

lést

gző

válla

lkoz

ó va

súti

társ

aság

Mér

lege

lés

vége

év

, hón

ap, n

ap,

óra,

per

c

Mér

lege

lt ko

csik

da

rabs

zám

a

Válla

lkoz

ó va

súti

társ

aság

pvis

előj

ének

al

áírá

sa

Pály

avas

út

képv

isel

őjén

ek

aláí

rása

A he

lyis

égje

gyzé

ken

lévő

rgya

kat é

s a

mér

lege

t üz

emké

pes

álla

potb

an,

rend

ben

hagy

tam

, alá

írás

Meg

jegy

zés

(hiá

nyos

ság,

rmily

en e

gyéb

m

egál

lapí

tás)

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

10. s

zám

ú m

ellé

klet

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 51

MÉR

LEG

NA

PLÓ

……

……

……

……

……

……

állo

más

sor-

szám

Mér

lege

lés

kezd

ete

év,

nap,

nap

, óra

, pe

rc

Mér

lege

lést

gző

válla

lkoz

ó va

súti

társ

aság

Mér

lege

lés

vége

év

, hón

ap, n

ap,

óra,

per

c

Mér

lege

lt ko

csik

da

rabs

zám

a

Válla

lkoz

ó va

súti

társ

aság

pvis

előj

ének

al

áírá

sa

Pály

avas

út

képv

isel

őjén

ek

aláí

rása

A he

lyis

égje

gyzé

ken

lévő

rgya

kat é

s a

mér

lege

t üz

emké

pes

álla

potb

an,

rend

ben

hagy

tam

, alá

írás

Meg

jegy

zés

(hiá

nyos

ság,

rmily

en e

gyéb

m

egál

lapí

tás)

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

Állo

más

név

a m

érle

g típ

usa

Mér

lege

lési

dar

absz

ámr

áfor

dítá

sok

I. ne

gyed

évII

. neg

yedé

vII

I. ne

gyed

évIV

. ne

gyed

évÖ

ssze

sen

I. ne

gyed

évII

. neg

yedé

vII

I. ne

gyed

évIV

. ne

gyed

évÖ

ssze

sen

Mér

lege

redm

ény

össz

esítő

11. s

zám

ú m

ellé

klet

1. számA MÁV Zrt. Értesítője52

12. számú melléklet

Mobil rakodógépek és berendezések üzemeltetésének közforgalmú rakodóterületen való engedélyezése

A benyújtott kérelem alapján hozzájárulunk ahhoz, hogy a

………..………………….. (Cég név)

………….……………. (pontos cím)

………… vasútállomáson a rakodóvágány melletti közforgalmú rakodóterületen, a …sz. rakodóvágányon és/vagy …sz.vágányon, rakodásra alkalmas hosszában, ………………………..(gép megnevezése, típusa) rakodás céljából üzemeltessen.

RAKODÁSI FELTÉTELEK:

1. Csak a jóváhagyott rakodási területen szabad a rakodógépet a vasúti kocsiba, ill. vasúti kocsiból való/ ki-be/ rakodásra használni.

2. Csak a beadványban az engedély-kérelemben feltüntetett típusú rakodógépek üzemeltetését engedélyezzük.

3. Rakodni olyan gémhelyzet mellett szabad a vasúti kocsiból, illetőleg a vasúti kocsiba, amely biztosítja, hogy a felemelt teher a vasúti kocsi oldalfalát nem sérti.

4. Csak a rakodóvágányon álló vasúti kocsiból szabad kirakodni, illetve abba berakodni.

5. Rakodáskor a teher alatti területet minden irányból megfelelően fedezni kell abból a célból, hogy idegenek a felemelt teher alá ne kerülhessenek.

6. A vasúti kocsiból terhet emelni, ill. abba berakni csak úgy szabad, hogy a környezetében lévő rakodást végző vagy várakozó járművekben, és az ott tartózkodó személyekben kárt ne tehessen.

7. Amikor a rakodógépet gyártó vállalat által kiadott műszaki előírás szerint kitámasztás, illetve aláépítés alkalma-zása kötelező, akkor azt minden esetben végre kell hajtani. A kitámasztó szerkezettel a rakodóterület burkolatát megbontani nem szabad. A kitámasztó szerkezet talpaló elemét megfelelően rugalmas anyaggal (gumi, fa) kell ellátni, a rakodóterület védelme céljából. A rakodógép bordás vas talpelemmel nem üzemeltethető.

8. Markolóval a vasúti kocsiból kirakni csak elővigyázat mellett szabad, hogy a rakodás a vasúti kocsit ne rongálja. A markolót úgy kell óvatosan a kocsiba leereszteni, hogy a markoló hossztengelye a kocsi tengelyével párhuza-mos legyen. A markolót ejteni (zuhantatni) nem szabad.

9. Vasúti kocsik megrakása alkalmával a kotrógép vagy egyéb rakodógép gémje a legfelső állásban legyen és a vasúti kocsiba történő fordulás alkalmával a gép markolója, puttonya a legmagasabb állást foglalja el.

10. Rakodógéppel rakodást csak vízszintes helyzetben szabad végezni.

11. A rakodógépek üzemeltetésénél, kezelésénél és karbantartásánál az érvényes szabványokban és óvórendszabály-okban foglaltakat be kell tartani. A kezelési utasítást a kezelőfülkében ki kell függeszteni.

12. A rakodóterületet megfelelően ki kell világítani. Ezen a területen a villamosvezeték csak megfelelően süllyesz-tett kábel lehet. Ha a közelben szabad vezeték van, a rakodógép csak úgy üzemeltethető, ha a vezetéket 1 m-nél jobban megközelíteni nem tudja.

13. A rakodás megkezdése előtt ellenőrizni kell, hogy a vasúti kocsik mindkét irányból történő biztosítása (alátétfák-kal és a kézifékkel) elmozdulás ellen megtörtént-e.

14. A rakodógépet üzemszünetben (rakodáson kívül) az űrszelvényen kívül, megbízhatóan rögzíteni kell.

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 53

15. A vasúti kocsiba való bejáráshoz kis létrát kell alkalmazni.

16. A MÁV rakodóterületről történő rakodás (markolás) alkalmával a megrongált (felmarkolt, vagy megbontott te-rületet vagy utat, útburkolatot az engedélyes tartozik saját költségére, a MÁV kívánságának megfelelően megja-vítani, ill. megjavíttatni.

17. Az emelőgépen (rakodógépen) feltűnő helyen, jól olvashatóan és láthatóan fel kell tüntetni a rakodógép teherbí-rását, valamint a függő teher alatt és forgáskörzetében való tartózkodás tilalmát.

18. A rakodógépet/rakodóberendezést csak a jelzett gépre megfelelő igazolvány tulajdonosa kezelheti!

19. A rakodógép vezetője helyén csak egy személy, a gép kezelője tartózkodhat.

20. A rakodógépet csak rendeltetésének megfelelően szabad használni.

21. A függesztő eszközök készítésével, vizsgálatával, cseréjével, alkalmazásával kapcsolatban, a vonatkozó szab-ványban, érvényben lévő óvórendszabály előírásaiban lévő rendelkezéseket maradéktalanul be kell tartani.

22. A kötözőnek az emelés megkezdése előtt úgy kell elhelyezkedni, hogy a daru kezelője láthassa, nehogy a tárgy esetleges meglendülése, visszaesése, a kötél elpattanása sérülést okozhasson.

23. A rakodógépnél foglalkoztatott más dolgozókat is munkájuk végzésével kapcsolatos teendőkre, valamint a bal-eset elhárítási tudnivalókra kimutathatóan oktatni és vizsgáztatni kell.

24. A rakodáshoz a hatókörzetnek megfelelő és a balesetmentes munka végzéséhez szükséges területet biztosítani kell. A rakodógépek gémje alatti járkálást meg kell akadályozni, illetve a munkahelyet megfelelő eszközökkel fedezni kell.

25. Rakodás közben a rakodóúton történő közlekedést biztosítani kell.

26. Vasúti vágányon rakodás céljából a rakodógép nem állhat. Ilyen helyzetben a rakodógéppel rakodásokat végezni nem szabad.

27. A rakodógéppel vasúti vágányokon keresztül csak a kijelölt útátjárókon szabad áthaladni.

28. Amennyiben a vasúti kocsiból nem közvetlenül közúti gépkocsiba történik az anyag átrakása, úgy a kirakott anyagot a rakodóterületen csak űrszelvényen és üzemi közlekedési téren kívül szabad lerakni, illetve tárolni.

29. A rakodás közben elszóródott anyagot gondosan fel kell tisztítani, és el kell távolítani. A feltisztított anyagot az állomás területén más helyre lerakni nem szabad.

30. A vasúti pálya feletti felsővezeték, alatt végzett rakodási munkáknál, a rakodási műveletet úgy kell végezni, ille-tőleg a gém állását úgy kell szabályozni, hogy a gém, a feszültség-mentesített felsővezetéket, 1 m-nél jobban ne közelítse meg, nehogy egy véletlen mozdulattal azt leszakítsa, vagy megrongálja.

31. Ha a rakodógép melletti vágány felett lévő felsővezeték, és az állomási tartóoszlopok tetején a rakodóterület felett húzódó nyíltvonali felsővezeték-szakaszok összekötését biztosító, un. megkerülő-vezeték van, és a ra-kodási munkavégzés során feszültség alatt áll, a rakodógép gémjét úgy kell szabályozni, behatárolni, hogy a legkedvezőtlenebb helyzetben se legyen képes a felső és megkerülő vezetéket, 2 m-nél jobban megközelíteni. Ezért a rakodógép vasúti rakodóterületre való bemenetelnél vagy az ottani mozgása alkalmával minden helyzet-változtatást, csak leeresztett gémhelyzetben végezhet. A gém emelése előtt, pedig meg kell győződni az esetleges felsővezeték, megkerülő-vezeték, nem teremt-e a közelségével veszélyes helyzetet.

32. A veszélyesség megítélésénél figyelembe kell venni a rakodóvágány mellett lévő vágányon esetleg áthaladó vil-lamos mozdonyok 2100 mm széles feszültség alatt álló áramszedőit is.

33. A veszélyesség megítélésénél az egyébként szigetelőnek tekinthető anyag útján való érintkezést a közvetlen érintkezéssel azonos elbírálás alá kell venni.

34. A rakodóterületen lévő villamos légvezeték (500 V-nál kisebb feszültségű vezeték) érintése is életveszélyes, ha a rakodásnál közreműködő dolgozók a földdel vagy földelt alkatrésszel jól vezető összeköttetésben vannak. Ezért a rakodógép gémjét úgy kell szabályozni, hogy 1 m-nél jobban ne legyen képes a feszültség alatt álló légvezetéket,

1. számA MÁV Zrt. Értesítője54

valamint oszlopokat megközelíteni.

35. Csak a munkaengedélyben megjelölt időponttól-időpontig, szabad a felső-vezetékkel ellátott vágányon rakodó-géppel rakodást végezni.

36. A munkahelyen csak ép talpú lábbelit szabad viselni.

37. Szemcsés, vagy poralapú áru rakodásánál a rakodó személyzetet porvédő szemüveggel kell ellátni.

38. A rakodási munkahelyen a dolgozók létszámának megfelelő nagyságú szabványos mentőládáról kell gondoskod-ni.

39. A rakodógépet a munkahely, illetőleg a kocsi rakodási helyére való irányítása előtt felül kell vizsgálni, azért, hogy jelen engedélyokiratban előírt feltételeknek megfelel-e. Az előírt felszerelésekkel el van-ellátva.

40. A vizsgálatot a vállalat műszaki és gépészeti vezetője, a biztonsági és társadalmi munkavédelmi felügyelő bevo-násával végzi. Üzemeltetésre csak a felülvizsgálat alapján szabad a gépet vasúti rakodásra kibocsátani. A felül-vizsgálat eredményét a munkavédelmi naplóban egyidejűleg rögzíteni kell.

41. A rakodógépnél foglalkoztatott dolgozók részére a vasúti kocsikra való fel-és lejárására kis létrát kell biztosítani.

42. A rakodógép kezelője a munka megkezdése előtt köteles meggyőződni arról, hogy a rakodási körzetben szemé-lyek tartózkodnak-e, akiket a rakodási művelet esetleg veszélyeztethet.

43. A ……típusú rakodógéppel/berendezéssel történő rakodás során – a rakodás időtartamára- a T. Engedélyes, 1 fő rakodásirányítót köteles biztosítani!

Általános feltételek:

44. A rakodógépeket csak megfelelően kiképzett, levizsgázott és a jelenleg érvényben lévő rendelkezések szerinti igazolvánnyal ellátott dolgozók üzemeltethetik.

45. A rakodási munkahelyen a dolgozók létszámának megfelelő nagyságú szabványos mentőládáról kell gondoskod-ni.

46. Rakodni általában nappali világítás mellett szabad. Ha azonban a rakodótér és a kocsi belseje is megvilágítható, akkor más időben is végezhető rakodás.

47. A rakodógépeket munkavédelmi célból szükséges csíkozással kell ellátni, azokat rendben kell tartani ill. azok láthatóságáról –mindenkor- gondoskodni kell, az MSZ-17006 számú szabvány szerint.

48. A rakodógépek üzemeltetésére végrehajtási utasítást kell kidolgozni, amelyben a helyszínre adaptálva rögzíteni kell a szükséges munkavédelmi és balesetelhárítási utasításokat.

49. A rakodást megkezdeni csak akkor szabad, ha az állomás arra illetékes dolgozója írásban a rakodási engedélyt a rakodásra megadta.

50. A rakodógépeknél -szabvány szerint- "Emelőgépnapló" és "Üzemnapló" vezetése kötelező, melyben a gépkezelő a rendellenességeket, a teljesítményekre vonatkozó adatokat, a szolgálat átadást-átvételt, az ellenőrök pedig, az ellenőrzést rögzítik.

51. A vállalat, a cég vezetője köteles ellenőriztetni azt, hogy a munkahelyek felelős vezetői eleget tesznek-e az előírt balesetelhárítási, egészségvédelmi, oktatási és ellenőrzési feladataiknak.

52. A rakodógépeknél foglalkoztatott valamennyi dolgozó munkáját csak teljesen józan állapotban végezheti. Ezért a vállalati, cég ügyrendjében meghatározott vezető, illetve munkahelyi irányító a felelős.

53. A rakodás irányítására a vállalat, cég részéről egy dolgozót ki kell jelölni, aki rakodás teljes ideje alatt köteles a rakodás területén tartózkodni és a jelen engedélyben foglaltakat biztosítani.

54. Villamos felső-vezetékkel ellátott pályaszakaszon a rakodást csak akkor szabad megkezdeni, ha:• A rakodóvágány felett lévő felsővezeték feszültség-mentesített vagyis kikapcsolt állapotban van.

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 55

• Ha a kérdéses vágányrész földelése szabályszerűen megtörtént.• Ha a munkaengedélyt az állomás illetékes dolgozója kiállította és ennek egyik példányának átvételét az

engedélyes aláírásával elismerte.

55. A kisfeszültségű vezetékeknél (500 V-nál kisebb feszültségű vezetékek) nagyfeszültségű vezetékre meghatáro-zott előírásokat kell alkalmazni, ha:• a kisfeszültségű vezeték vezetékszakadás következtében nagyfeszültségű vezetékkel érintkezik.• a kisfeszültségű vezeték a nagyfeszültségű vezetékkel párhuzamosan halad.

56. A rakodás befejezésekor (megszakításkor) a gépkezelő köteles a munkaengedély hátoldalán feltüntetni óra, perc megjelölésével, hogy a rakodást beszüntette és aláírásával megerősítve a munkaengedélyt visszaadni. A bejegy-zést és aláírást az állomáson maradó példánnyal együtt indigó átnyomással kell készíteni.

57. A vállalkozó köteles a munkahely veszélyességi zónáinak figyelembevételével tájékoztató és baleseti veszé-lyekre figyelmeztető időtálló feliratokat, táblákat készíteni és azok feltűnő helyre való elhelyezéséről és állandó karbantartásáról gondoskodni.

58. A rakodógép kezelője a munka megkezdése előtt köteles meggyőződni arról, hogy a rakodási körzetben szemé-lyek tartózkodnak-e, akiket a rakodási művelet esetleg veszélyeztethet.

59. A rakodógépekkel végzett rakodás másféleképpen végzett egyéb rakodásokat nem zavarhatja.

60. A rakodás közben a rakodóúton történő közlekedést biztosítani kell.

61. Vasúti vágányon, rakodás céljából a rakodógép nem állhat. Ilyen helyzetben a rakodógéppel rakodást végezni nem szabad.

62. Vasúti vágányokon keresztül a rakodógéppel csak a kijelölt útátjárókon szabad áthaladni.

63. Amennyiben a vasút megbízottja és az engedélyes között a rakodási szabályok alkalmazása tekintetében vita merülne fel, a rakodást szüneteltetni kell. A rakodást újra kezdeni csak az állomásfőnök beleegyező állásfoglalása után szabad.

64. Az állomás főnöke, vagy az általa megbízott állomási dolgozó jogosult ellenőrizni, hogy a fenti pontokban foglalt feltételeknek az engedélyes eleget tesz-e. Ezért az engedélyokirat egy másolati példányát rendelkezésre bocsátottuk.

65. Az engedély ……………………..-ig érvényes, és csak akkor kezdődik, ha az engedélyes által cégszerűen aláírt és a Pályavasúti Területi Központ Üzemeltetési Osztálya által megküldött "Felelősségvállalási nyilatkozat" másolati példánya az érintett állomás részére megérkezett.

66. Az engedély megújítása végett a Pályavasúti Területi Központ Üzemeltetési Osztály illetékes műszaki szakelő-adójához kell fordulni.

67. Rakodási engedéllyel nem rendelkező rakodógépek és/vagy rakodó-berendezések, vasúti kocsiból ki, ill. vasúti kocsiba berakodási munkákat NEM végezhetnek!

68. Rakodási engedély – másolati példányát – a gép/berendezés kezelőfülkéjében úgy kell elhelyezni, hogy az ille-tékes ellenőrző szervezetek képviselői részére rendelkezésre álljon!

Kelt, év hó nap.

Pályavasúti Üzletág Területi Központ

1. számA MÁV Zrt. Értesítője56

13. számú melléklet

Mobil lefejtő berendezések üzemeltetésének közforgalmú rakodóterületen való engedélyezése

A benyújtott kérelem alapján hozzájárulunk ahhoz, hogy a

………..………………….. (Cég név)

………….……………. (pontos cím)

………… vasútállomáson a rakodóvágány melletti közforgalmú rakodóterületen, a …sz. rakodóvágányon és/vagy …sz.vágányon, rakodásra alkalmas hosszában, ………………………..(gép megnevezése, típusa) rakodás céljából üzemeltessen.

FEJTÉSI FELTÉTELEK:

1. Csak a jóváhagyott rakodási területen szabad a rakodógépet a vasúti kocsiba, ill. vasúti kocsiból való/ ki-be/ rakodásra használni.

2. Csak a beadványban az engedély-kérelemben feltüntetett típusú rakodógépek üzemeltetését engedélyezzük.3. Jelen engedélyben foglalt munkavégzés munkavédelmi szabályainak betartásáért és a foglalkoztatott dolgozók

erről való szükséges tájékoztatásáért a vagy az általa megbízott személy felelős.Kapcsolattartó személy: ……………………………….…….. (név, beosztás, elérhetőség)

4. Az átfejtést végző személynek a jogszabályokban előírt munkavédelmi és tűzvédelmi szakvizsgával, ADR vizsgával és érvényes egészségügyi alkalmassággal kell rendelkezni. Ismerniük kell a vasúti tartálykocsik lefejtésére vonatkozó műszaki előírásokat, a vonatkozó munka- és tűzvédelmi szabályokat be kell tartani. A fenti tevékenységgel foglalkoztatott összes dolgozót a munkájuk végzésével kapcsolatos teendőkre és a balesetelhárítási tudnivalókra rendszeresen oktatni, és negyedévenként vizsgáztatni kell, amelynek felelőse a kapcsolattartó személy.

5. Az átfejtést csak kifogástalan műszaki állapotú, az átfejtendő anyagnak ellenálló, a biztonságtechnikai szempontoknak megfelelő szivattyúval, elzáró váltókkal rendelkező tömlőkkel, c s a t l a k o z ó k k a l , szerszámokkal, tömítésekkel és kármentővel lehet végezni.

6. Üzemeltetés előtt a dómfedeleket ki kell nyitni, valamint a lefejtő-berendezést műszakilag és biztonságtechnikailag ellenőrizni kell, ha annak állapota nem megfelelő, nem állítható üzembe.

7. Kármentő edényt kell elhelyezni a csatlakozószerelvények, valamint a szivattyú alá. Az edényzet térfogatának a tömlők térfogatának legalább kétszeresének kell lennie.

8. A MÁV rakodóterületről történő lefejtés alkalmával a környezetre veszélyes anyaggal beszennyezett és megrongált vagy megbontott területet vagy utat, útburkolatot az engedélyes tartozik saját költségére, a MÁV kívánságának megfelelően kármentesíteni, megjavítani, ill. kármentesíttetni, megjavíttatni.

9. Az átfejtést, lefejtést csak a kijelölt vágányon szabad elvégezni.10.Csonkavágányon végzett munkánál a tartálykocsi a vágány végétől legalább 30 m távolságra legyen.11.A lefejtőhelyet a fővágányoktól legalább 50 m távolságra kell kijelölni.12.A lefejtőhely és a főközlekedési út között (ez alól kivétel a vasúti belső területnek minősített út, amelyet az

átfejtés idejére jelképesen szintén le kell zárni) 50 m távolságnak kell lennie.13.Az átfejtésnél, lefejtésnél közreműködő dolgozó az átfejtés tartama alatt a munkaterületet nem hagyhatja el.14.A vasúti tartálykocsik le- és átfejtését csak nappali világosságnál lehet elvégezni.15.A lefejtési tevékenység ideje alatt a veszélyövezet határát jól láthatóan sárga színű jelzőszalaggal a tevékenységet

végzőnek jelölnie kell és az előírt jelzéseket (a veszély jellegére való felhívást, a dohányzás és nyílt láng használatának tilalmát illetve az illetéktelen belépésének tilalmát) kell elhelyeznie. Amennyiben a zárt terület egyéb módon nem biztosítható, a munkaterületet őrizni kell és illetéktelenek átjárását meg kell akadályozni.

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 57

16.Villamos távvezeték alatt tartálykocsikat átfejteni nem szabad. Olyan vágányon, vagy olyan vágánnyal közvetlen szomszédos vágányon, amely felett villamos felsővezeték vagy megkerülő vezeték van, tartálykocsit csak feszültség-mentesítés és földelés megtörténte után szabad le- és átfejteni.

17.A lefejtés helyét és annak körzetét a vágánytól számítva legalább 5 m körzetben gaztalanítani kell.18.Az átfejtendő anyagnak megfelelő minőségű és mennyiségű felitató anyagot, valamint tűzoltó lapátot kell a

munkaterületen készenlétben tartani.19.A területen használt gépeknek, berendezéseknek és világító eszközöknek valamint az azokat ellátó elektromos

szerelvényeknek meg kell felelnie az MSZ 1600-as szabványsorozat előírásainak.20.Az alkalmazott szerszámoknak szikramentesnek kell lenniük, a munkaterületen acélszegecses, vagy

acélpatkós lábbelit használni tilos.21.A munkaterületen a B tűzosztályú tűz oltására alkalmas, az adott anyaghoz megfelelő kivitelű, darabszámú

és érvényes tűzoltóeszközt kell készenlétben tartani.22.A szívó és nyomócső dómnyílásba való behelyezése céljából a tartálykocsira csak biztonsági öv használatával

szabad felmenni. A dómnyílásba behajolni, bevilágítani és a tartály belsejébe bemenni szigorúan tilos. A tömlőt kötéllel kell felhúzni a tartálykocsi dómnyílásához.

23.A szivattyú-berendezést üzemszünetben űrszelvényen kívül megbízhatóan rögzíteni kell.24.A vasúti vágányon keresztül csak munkahely megközelítése céljából és a kijelölt átjárókon szabad áthaladni

a szivattyú egységgel.25.A vasúti kocsikat a megfutamodás ellen rögzíteni, a ráfutás ellen védeni kell.26.Az átfejtés végén a szivattyúban és a tömlőkben maradó anyag fel fogására és annak a közúti tartálykocsikba

juttatására megfelelő eszközöket kell készenlétben tartani.27.A tevékenység befejezése után a tartályok összes nyílásait haladéktalanul le kell tömören zárni és lemezzárral

ellátni.28.Vasúti kocsik mozgatását csak a munka befejezése, megszakítása, valamint a szivattyúegység, szerelvények

eltávolítása illetve űrszelvényen kívül való elhelyezése után szabad megkezdeni.29.Mindaddig, amíg a jelen engedélyben foglaltakról a le- és átfejtés személyzete kimutathatóan tudomást nem

szerzett, nem vehetnek részt a fejtési munkálatokban. Az engedélyben foglaltak elsajátításáról visszakérdezés útján meg kell győződni.

30.Az MSZ 9940, MSZ 15633, MSZ 9941-80 számú szabványok előírásai betartandók.31.Amennyiben a vasút megbízottja és az engedélyes között a lefejtési, átfejtési szabályok alkalmazása

tekintetében vita merülne fel, a lefejtést, átfejtést szüneteltetni kell. A lefejtést újra kezdeni csak az állomásfőnök beleegyező állásfoglalása után szabad.

32.Az állomás főnöke, vagy az általa megbízott állomási dolgozó jogosult ellenőrizni, hogy a fenti pontokban foglalt feltételeknek az engedélyes eleget tesz-e. Ezért az engedélyokirat egy másolati példányát rendelkezésre bocsátottuk.

33.Az engedély ……………………..-ig érvényes, és csak akkor kezdődik, ha az engedélyes által cégszerűen aláírt és a Pályavasúti Területi Központ Üzemeltetési Osztálya által megküldött "Felelősségvállalási nyilatkozat" és „Szavatossági nyilatkozat” másolati példánya az érintett állomás részére megérkezett.

34.Rakodási engedéllyel nem rendelkező lefejtő és átfejtő berendezések, vasúti kocsiból ki, ill. vasúti kocsiba lefejtési és átfejtési munkákat NEM végezhetnek!

35.Rakodási engedély – másolati példányát – a lefejtő és átfejtő berendezések kezelőjének úgy kell elhelyezni, hogy az illetékes ellenőrző szervezetek képviselői részére rendelkezésre álljon!

Kelt, év hó nap.

Pályavasúti Üzletág Területi Központ

1. számA MÁV Zrt. Értesítője58

14. számú melléklet

Felelősségvállalási nyilatkozat

…………………………………………………………………… (gazdálkodó vállalat, gazdasági társaság, egyéb magánszemély) a Magyar Államvasutak javára kifejezetten felelősséget vállal mindazon személyi- és dologi károsodásért, amelyet a (gazdálkodó vállalat, gazdasági társaság, egyéb magánszemély) ……………………… állomáson rakodási munkák végzése során a Magyar Államvasutak területén elszenvednek, a MÁV Zrt.-nak vagy harmadik személynek okoznak.A ……………………………………………………….. (gazdálkodó vállalat, gazdasági társaság, egyéb magánszemély) kifejezetten kötelességet vállal arra, hogy mindazon kártérítési összegeket, amelyeket a Magyar Államvasutak a sérült, jogutódja, vagy harmadik személynek bármilyen címen támasztott igénye alapján – beleértve a tárgyi felelősségen alapuló igényeket is – a sérültnek, jogutódjának, vagy harmadik személynek egyezség vagy bírói ítélet (döntőbizottsági határozat, vagy egyéb végrehajtó okirat) alapján kifizetett –kivéve, ha a kárt a Magyar Államvasutak dolgozói szándékosan, vagy súlyos gondatlanságból okozták – a Magyar Államvasutak Zrt.-nak megtéríti.

…………………………,2006.………………hó…………..n.

……………………………………….Cégszerű aláírás

Bélyegző

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 59

15. számú melléklet

Szavatossági nyilatkozat

A ……………………………(gazdálkodó vállalat, gazdasági társaság, egyéb magánszemély) nyilatkozatot tesz arról, hogy a MÁV Zrt. által kiadott ……………………. számú mobil lefejtő berendezés üzemeltetési engedélyében jóváhagyott le- és átfejtő tevékenységhez alkalmazott egyedi mobil lefejtő berendezés a jelenleg érvényben lévő tűzvédelmi szabványoknak, valamint a veszélyes anyagok kezelésével kapcsolatos előírásoknak megfelel, tűzveszélyes tevékenység esetén a berendezés motorja szikramentes, robbanásbiztos, illetve a lefejtő berendezés ki- és bevezető részén lángzár van. Továbbá kijelenti, hogy a tevékenységet a tűz-, a munka-, és a környezetvédelmi szabályok, valamint az MSZ 9941-80. sz. szabványban előírtak betartásával az engedélyben felsorolt feltételeket kielégítő technológiával, berendezéssel, valamint személyekkel végzi.

…………………………, 2006………………hó……n.

……………………………………….Cégszerű aláírás

Bélyegző

16. számú melléklet

Üzemeltetői engedély kiállítási és hosszabbításának díja

Az utasítás mindenkor érvényes díjait az érintettek Gy. iktatószámú rendelkezésben közvetlenül kapják meg.

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 61

17. mellékletrakodási engedély

1. számA MÁV Zrt. Értesítője62

Helyesbítés

A 73/2010. (XII. 10. MÁV Ért. 37.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás „A MÁV Zrt-nél az orvosi alkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatos munkáltatói és munkavállalói feladatokról” 7/A, B, C valamint a 8/A, B megjelölésű mellékletei a nyomdai feldolgozás során felcserélésre kerültek. Alább közöljük az említett mellékleteket helyes számozással.

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 63

7/A. sz. melléklet

BEUTalÁS EGÉSZSÉGI alKalMaSSÁGI VIZSGÁlaTra

Munkáltató megnevezése, cégszerű bélyegzője

Beutalás egészségi alkalmassági vizsgálatra(a munkáltató tölti ki)Munkavállaló neve: .................................................. Szül.: .......... év ................... hó ..... napLakcíme: ...............................................................................................................................Munkaköre .................................................................. TAJ száma: ......................................A vizsgálat oka: előzetes, munkakör változás előtti, soron kívüli, záró vizsgálatA munkakör (munkahely) főbb egészségkárosító kockázatai

Kockázat A munkaidő Kockázat A munkaidő

jelz

ése

megnevezése egészében egy részében jel- zése megnevezése egészében egy

részében

1. Kézi anyagmozgatás 14. Porok, megnevezve:

1.1. 5 kp-20 kp ...

1.2. >20 kp-50 kp ...

1.3. >50 kp ...

2. Fokozott baleseti veszély 15. Vegyi anyagok, megnevezve:

2.1. Magasban végzett munka ...

2.2. Villamos üzemi munka ...

2.3. Feszültség alatti munka ...

2.4. Egyéb: ...

3. Kényszer-testhelyzet 16. Járványügyi érdekből kiemelt munkakör

3.1. görnyedés

3.2. guggolás

3.3. egyéb: ...

4. Ülés 17. Fertőzésveszély

5. Állás 18. Fokozott pszichés terhelés

6. Járás 19. Képernyő előtt végzett munka

7. Terhelő munkahelyi klíma 20. Éjszakai műszakban végzett munka

7.1. meleg

7.2. hideg

7.3. nedves

7.4. változó

8. Zaj 21. Pszicho szociális tényezők

9. Ionizáló sugárzás 22. Egyéni védőeszközök általi terhelés

10. Nem-ionizáló sugárzás 23. Egyéb:

11. Helyileg ható vibráció

12. Egésztest vibráció

13. Ergonómiai tényezők

Kelt: ........................................., .......... év .............................. hó .......... napján

..................................................................................... munkáltató aláírása, hiteles bélyegzője

1. számA MÁV Zrt. Értesítője64

BEUTalÁS EGÉSZSÉGI alKalMaSSÁGI VIZSGÁlaTra(Hátoldal)

Munkáltató megnevezése, cégszerű bélyegzője

Beutalás egészségi alkalmassági vizsgálatraA munkavállaló neve: ............................................... Szül.: .......... év ................... hó ..... napLakcím: .....................................................................................................................................Munkakör .................................................................. TAJ száma: ..........................................Kérem nevezett egészségi alkalmasságára vonatkozó vélemény közlését.A vizsgálat oka: időszakos vizsgálat.

Kelt: ......................................................................

P. H.

......................................................... munkáltató aláírása

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 65

7/B. sz. melléklet

Egészségi alkalmassági tanúsítvány vasúti szolgálatra:

alKalMaSSÁGI orVoSI BIZoNYÍTVÁNY VaSÚTI SZolGÁlaTra(munkáltató példánya)

1. Név: .............................................................. (leánykori név: ….…......................................)2. TAJ szám: …............................................................................................................................3. Születési hely és idő: ....................................., ............ év ................................. hó …..... nap4. Anyja neve: ..............................................................................................................................5. Levelezési címe: .......................................................................................................................6. A munkáltató milyen munkakörben kívánja foglalkoztatni: ....................................................7. A munkáltató megnevezése: ....................................................................................................8. Az alkalmassági vizsgálat kérésének időpontja: ......................................................................

P. H.

......................................................... Munkáltató aláírása, telefonszáma

EGÉSZSÉGI alKalMaSSÁGI TaNÚSÍTVÁNY(Előzetes foglalkozás-egészségügyi vizsgálat)

..................................................................................................Véleményezést végző orvos, szervezet

A vizsgálat eredménye alapján (név) .............................................., forgalom lebonyolításával közvetlenül összefüggő ........................................................., munkakörben, ......... csoportba sorolt munkakör ellátására

ALKALMAS NEM ALKALMAS IDEIGLENESEN NEM ALKALMAS

Korlátozás megnevezése: ......................................................................................................................Ideiglenesen nem alkalmas vélemény esetén a következő alkalmassági vizsgálat ideje:Felülvizsgálatra kötelezett: ......... év ........................... hó ............... napján.MEGJEGYZÉS: .................................................................................................................................................................................... év ............................ hó .............. nap.

..............................................................................................véleményező foglalkozás-egészségügyi orvos

P. H.

1. számA MÁV Zrt. Értesítője66

7/C. sz. mellékletEgészségi alkalmassági tanúsítvány vasúti szolgálatra

ALKALMASSÁGI ORVOSI BIZONYÍTVÁNY VASÚTI SZOLGÁLATRA(munkáltató példánya)

1. Név: ..............................................(leánykori név: ........................................................)2. TAJ száma:......................................................................................................................3. Születési hely és idő: ......................................................................................................4. Anyja neve: .....................................................................................................................5. Levelezési címe: .............................................................................................................6. A munkáltató milyen munkakörben kívánja foglalkoztatni: ..........................................7. A munkáltató megnevezése: ...........................................................................................8. Az alkalmassági vizsgálat kérésének időpontja: .............................................................

P.H. ..................................................................... Munkáltató aláírása, telefonszáma

EGÉSZSÉGI alKalMaSSÁGI TaNÚSÍTVÁNY(Időszakos, soron kívüli és záró foglalkozás-egészségügyi vizsgálat)

..........................................................................Véleményezést végző orvos, (bizottság vezetője)

A vizsgálat eredménye alapján (név) ..........................................................forgalom lebonyolításával közvetlenül összefüggő ...........................................munkakörben, .... csoportba sorolt munkakör ellátására

ALKALMAS NEM ALKALMAS

Korlátozás megnevezése:..............................................................................................................Felülvizsgálatra kötelezett: .......... év...............................hó..............napján.MEGJEGYZÉS: ...........................................................................................................................

............................................ év...................... hó ..........nap

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 67

8/A. sz. melléklet

MUNKaKÖrI alKalMaSSÁGI TaNÚSÍTVÁNY ( előzetes )

ElŐZETES MUNKaKÖrI alKalMaSSÁGI orVoSI BIZoNYÍTVÁNY VaSÚTI SZolGÁlaTra (munkáltató példánya)

1. Név: ........................................................ (leánykori név: ................................................)2. TAJ szám: .........................................................................................................................3. Születési hely és idő: ......................................., ........... év ............................. hó ....... nap4. Anyja neve: .......................................................................................................................5. Levelezési címe: .................................................................................................................6. A munkáltató milyen munkakörben kívánja foglalkoztatni: ................................................7. A munkáltató megnevezése: ...............................................................................................8. Az alkalmassági vizsgálat kérésének időpontja: ..................................................................

P. H..........................................................

Munkáltató aláírása, telefonszáma

ElŐZETES MUNKaKÖrI alKalMaSSÁGI TaNÚSÍTVÁNY

..................................................................................................Véleményezést végző orvos, szervezet

A vizsgálat eredménye alapján (név) .........................................…………………………… a forgalom lebonyolításával közvetlenül összefüggő ……....................................................., …………………………………………..………………………………….………………………………………………………………………………………………… munkakörben, .............................................................…………………………………………… csoportba sorolt munkakör ellátására

ALKALMAS NEM ALKALMAS IDEIGLENESEN NEM ALKALMAS

Korlátozás megnevezése: ..................................................................................................................Ideiglenesen nem alkalmas vélemény esetén a következő alkalmassági vizsgálat ideje:Felülvizsgálatra kötelezett: ......... év ........................... hó ............... napján.MEGJEGYZÉS: ................................................................................................................................................................................ év ............................ hó .............. nap.

.............................................................................................véleményező foglalkozás-egészségügyi orvos

P. H.

1. számA MÁV Zrt. Értesítője68

8/B. sz. melléklet

MUNKaKÖrI alKalMaSSÁGI TaNÚSÍTVÁNY

IDŐSZaKoS/SoroNKIVÜlI/ZÁrÓ MUNKaKÖrI alKalMaSSÁGI orVoSI BIZoNYÍTVÁNY VaSÚTI SZolGÁlaTra (munkáltató példánya)

1. Név: ........................................................ (leánykori név: ................................................)2. TAJ szám: .........................................................................................................................3. Születési hely és idő: ......................................., ........... év ............................. hó ....... nap4. Anyja neve: .......................................................................................................................5. Levelezési címe: .................................................................................................................6. A munkáltató milyen munkakörben kívánja foglalkoztatni: ................................................7. A munkáltató megnevezése: ...............................................................................................8. Az alkalmassági vizsgálat kérésének időpontja: ..................................................................

P. H..........................................................

Munkáltató aláírása, telefonszáma

MUNKaKÖrI alKalMaSSÁGI TaNÚSÍTVÁNY(időszakos, soron kívüli és záró foglalkozás-egészségügyi vizsgálat)

.................................................................................................Véleményezést végző orvos (bizottság vezetője)

A vizsgálat eredménye alapján (név) ……………….............................................................., forgalom lebonyolításával közvetlenül összefüggő ……………………………………….. ............................................................................................................................................................................................................................................................................. munkakörben, ........................................................... csoportba sorolt munkakör ellátására

ALKALMAS NEM ALKALMAS

A korlátozás megnevezése: ....................................................................................................Felülvizsgálatra kötelezett: ......... év ........................... hó ............... napján.MEGJEGYZÉS: ……………………………………………………………………………................................................. év ........................... hó .............. nap.

.................................................................................véleményező foglalkozás-egészségügyi orvos

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 69

Közlemény

MÁV vállalati szabvány módosítása

K-8610/2010

MÁV Zrt. ÜDSzSz Szabványügyi Központ

A MÁV Zrt. és a MÁV Csoport felügyelete alá tartozó összes szolgálati helyen az alábbi szabvány alábbi módosítását rendelem el:

MÁVSZ 2757:1995 „Vontatójárművek és vezérlőkocsik sűrített levegős rendszerének, mechanikus fékjének karbantartása és vizsgálata.

Általános rész” E 56 B

A szabvány 4.24.1. pont 5. sz. táblázatát az alábbiak szerint módosítani kell:

- A V 43 típus sorában a beállítandó löket értékét (jelenleg 80 mm) 70 mm-re kell javítani.

Az 5. fejezetben a 7. bekezdés új szövege:

- A KE típusú kormányszelepek TMK rendszerű javítási, karbantartási ciklusideje 4 év, kivéve az ES 64 U2 és ES 64 F4 gyári típusjelű mozdonyokat, amelyeknél 8 év.

Az 5. fejezetben a 9. bekezdés új szövege:

- Az 5. fejezetben felsorolt összes többi berendezést legalább a jármű IV. jelű fővizsgálatakor, de ES 64 U2 és ES 64 F4 gyári típusjelű mozdonyok kivételével legfeljebb 4 évenként kell részletes javításnak alávetni.

A meglévő példányokban a fenti módosításokat vörös színű bejegyzéssel végre kell hajtani, a címlapon pedig jelen rendelet számát, dátumát elő kell jegyezni.

Zaránd GyörgyMÁV Gépészet Zrt.

vezérigazgató

1. számA MÁV Zrt. Értesítője70

Közlemény

MÁV vállalati szabvány módosítása

K-7617/2010

MÁV Zrt. ÜDSzSz Szabványügyi Központ

A MÁV Zrt. és a MÁV Csoport felügyelete alá tartozó összes szolgálati helyen az alábbi szabványt a következők szerint kell módosítani, kiegészíteni:

MÁVSZ 2757-1:1987 „Vontatójárművek és vezérlőkocsik sűrített levegős rendszerének, mechanikus fékjének karbantartása és vizsgálata. Fékmérőlapok mozdonyokhoz”

E 56 B

A szabványt ki kell egészíteni az ES 64 U2 gyári típusjelű mozdonyok fékmérőlapjával.

Ezzel egyidejűleg érvényét veszti a Gy. 1312-344/2008 sz. rendeletben hivatkozott mérőlap.

A fenti változtatásokat a meglévő példányok címlapján vörös színnel elő kell jegyezni jelen rendelet számára és dátumára való hivatkozással!

A kiegészítő táblázat nyomtatott formában beszerezhető a MÁV Zrt. ÜDSzSz Szabványügyi Központban (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. fszt. 6.) vagy regisztrált felhasználók részére on-line úton.

Zaránd György MÁV Gépészet Zrt. vezérigazgató

A MÁV Zrt. Értesítője1. szám 71

Közlemény

Az infrastruktúra általános vezérigazgató-helyettes úr P-6836/2010. számon 2010. 12. 28-án jóváhagyta az „A Pályavasúti Üzletág szervezeti egységei munkagépeinek és kötöttpályás járműveinek üzem és kenőanyag normáira, azok kezelésére, elszámolására” tárgyú utasítást, amelyet szolgálati helyeinknek elektronikus úton kiadtunk és 2011. január 1-el hatályba léptettünk.

1. számA MÁV Zrt. Értesítője72

Szerkeszti a MÁV Zrt. Vezérigazgatóság Jogi Igazgatósága 1087 Budapest Könyves Kálmán körút 54-60. Telefon: 511-3105.Szerkesztésért felelős a Szerkesztőbizottság

Kiadja a MÁV Zrt. Jogi Igazgatósága. Felelős kiadó: Dr. Siska JuditTerjeszti a MÁV Zrt. Ügykezelési és Dokumentációs Szolgáltató Szervezet (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 54-60.)

HU ISSN 1419-3973Nyomdai előkészítés: Globe Media Agency Kft. 1039 Budapest Ásó utca 28.

Felelős vezető: Venczel Zsolt, Műszaki vezető: Koch Nóra