Upload
others
View
1
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
1
Szakmaiság
Pécsi Tudományegyetem Wlislocki Henrik Szakkollégium
A Szakkollégium célja a hallgatók tudományos és szakmai munkájának segítése, ezért kiemelt
jelentőségűek a jelenlegi zajló projekt keretében is a hallgatók tudományos előremenetelét
elősegítő képzések, valamint az egyéni igényekre szabott segítségnyújtás.
A 2015/2016, 2016/2017 és 2017/2018-as évben számos képzést és szakmai programot
szerveztünk a Szakkollégium hallgatóinak. Ezekről szakmai beszámolók, hírek olvashatóak a
Szakkollégium honlapján is, a wlislocki.pte.hu címen.
2015. október 16-17.- Szakmai hétvége
Közösségépítő hétvége Trendl Fanni vezetésével.
2015. december 2. Kötetbemutató – Nappali közösségi tér, Pécs.
A Kötetbemutató moderátora: Kiss Tibor Noé. A köteteket a Wlislocki Henrik Szakkollégium
hallgatói mutatták be.
2016.02.13. Budapest, OFI Mintabolt – WHSz kötetbemutató
2016.03.11-12. WHSz Közösségi Tér – Szakmai hétvége (társasjáték-fejlesztés 1.)
Az Éld az életem! Kusztă-m kusztu! Trajuv muro trajo! című interaktív társas szerepjátékot
2016 tavaszán kezdték el a szakkollégium hallgatói fejleszteni. A játék lényege, hogy
középiskolás korú illetve már a felsőoktatásban résztvevő tanulókkal nehéz sorsú, hátrányos
helyzetű cigány és nem cigány származású karakterek megismerésével, életútjainak
kibontásával a játékban résztvevő csapatoknak döntést kell hozni a karakter életéről,
továbbtanulásáról, jövőjének alakulásáról. A társasjáték célcsoportja és célja kettős: olyan
gimnáziumok diákjait megcélozva, ahol a hátrányos helyzetű tanulók támogató programban
vesznek részt, a diákok ösztönzése a csoportos döntéshozatalra illetve a továbbtanulásra. A
játék által világosabbá válik, hogy milyen faktorok befolyásolják a továbbtanulást, egyúttal
rávilágítva arra, hogy léteznek a felsőoktatásban olyan támogató programok, amelyek segítenek
a tanulmányok elvégzéséhez. (Pl.: PTE Wlislocki Henrik Szakkollégium) valamint a
tanárképzésben részvevő fiatal egyetemisták körében pedig cél az érzékenyítés, hogy jobban
megismerjék a hátrányos helyzetű diákok választásait, döntéseit, motivációit, így jobban
megértsék őket és képesek legyenek ösztönözni ezeket a diákokat.
A hétvégét Trendl Fanni és Schaffer János vezették.
2016.03.25-26. WHSz Közösségi Tér – Szakmai hétvége (társasjáték-fejlesztés 2.)
A hétvégét Trendl Fanni és Schaffer János vezették.
2
2016.04.09. WHSz Közösségi Tér – Szakmai hétvége (társasjáték-fejlesztés 3.)
A hétvégét Trendl Fanni és Schaffer János vezették.
2016.05.27-28. WHSz Közösségi Tér – Szakmai hétvége (Slam Poetry)
A hétvégi tréning vezetői Závada Péter és Simon Márton voltak.
2016.06.19-21. Orfű – 3 napos szakmai tábor és szakmai zárórendezvény
A szakmai tábort Trendl Fanni és Schaffer János vezették.
2016. szeptember 10-11. – Szakmai hétvége
Két képzés valósult meg a hétvégén:
1. A projekt során használt Virtuális Tér bemutatása és a felhasználók képzése. Képzők:
Miholics Zoltán és Szücs-Rusznak Karolina
2. Csapatépítő tréning. Tréner: Bognár Csaba
2016. október 15-16. – Szakmai hétvége
A szakmai hétvége során egy két napos képzés valósult meg: karriertervezés, karrier tanácsadás.
Képző: Izsák Mónika
2016. november 12-13. – Szakmai hétvége
Közös program a Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatóival.
2016. december 3-4. – Szakmai hétvége
A hétvégén kutatásmódszertan képzésen vettek részt a hallgatók. A képzést Trendl Fanni és
Boros Julianna tartották.
2017. január 27-28-29. – Szakmai hétvége
Január 27-én a hallgatók egy PREZI képzésen vettek részt, ahol a prezentációs szoftverrel
ismerkedtek meg. A képzést Hoffer Gábor, a PREZI.COM szoftverfejlesztője tartotta.
Január 28-én a decemberben megkezdett kutatásmódszertan képzés második részére került sor,
ahol a hallgatóknak már prezentálniuk kellett tudományos kutatásaikat társaik előtt.
Január 28-án három képzésből választhattak a hallgatók, tudományos kutatásaikhoz
illeszkedve:
SPSS program használata és adatfeldolgozás – képző: Széll Krisztián
IRAMTUTEQ program – kódolás – képző: dr. Bigazzi Sára
MapInfo képzés – adatok ábrázolása térképen – képző: dr. Híves Tamás
2017. február 15.: - Kiváló tanárokat a hátrányos helyzetű iskoláknak – előadás és
workshop
Előadó és tréner: dr. Bruce Burnett ausztrál professzor.
2017. február 17-19. – Szakmai hétvége
Közös hétvége a hajdúdorogi Roma Szakkollégium hallgatóival.
3
2017. április 8-9. – Szakmai hétvége
A tréning célja, az volt, hogy a hallgatók a jövőben képesek legyenek cigányságuk kapcsán
kialakuló nehezebb helyzetek megértésére, kezelésére, megoldására. A tréning a társadalmi
önismeret útján kívánja a fenti célokat megvalósítani, társadalomtudományos fogalmak
segítségével. A kurzuson csoportos dramatikus módszerekkel, játékokkal dolgoztak a
hallgatók. A résztvevők személyes történetein és tapasztalatain keresztül váltak saját élménnyé
az olyan társadalomtudományos fogalmak, mint társadalmi mobilitás, osztályhelyzet, etnikai
különbségtétel, vagy kirekesztés, alávetettség, interszekcionalitás. A tréning során a hallgatók
egyrészt megismerték, hogy milyen társadalmi pozíciót jelent ma cigánynak lenni
Magyarországon, másrészt feltárásra került, hogy az ebből fakadó feszültségek milyen
társadalmi folyamatok részei, hogyan lehetnek cigányként vagy nem cigányként e folyamatok
alakítói. A trénerek: Kovai Cecília, tudományos munkatárs MTA KRTK RKI, szociális munkás
Pince Ifjúsági Klub, kulturális antropológus, Kovai Melinda, adjunktus, ELTE TáTK,
szociálpszichológus, Mészáros György, docens, ELTE PPK, drámapedagógus, Neumann
Eszter, oktatáskutató, PhD hallgató, King’s College, London, szociodramatista
2017. április 29-30. – Szakmai hétvége
A Szakkollégium hallgatói ezen a képzésen tanulásmódszertani ismereteiket mélyítették
meghívott szakemberek segítségével, csoportbontásban. A differenciálás azért vált
szükségessé, mert a Szakkollégium hallgatói közül többen már részesültek tanulásmódszertani
előképzésben, így számukra más tematika vált szükségessé. A tréneri feladatokat ezen a
képzésen Egerszegi Andrea és Tóth Csaba látták el.
2017. május 11-12-13 – Szakmai hétvége
A hétvége a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézete által szervezett hagyományos
éves konferenciába illeszkedett. A pénteki napon a hallgatók résztvevőként és előadóként is
részt vettek a Horizontok és Dialógusok Konferencia Romológus Konferencia tematikus
napján. A szombati napon, hallgatóink műhelyfoglalkozásokon vettek részt a 650 éves jubileum
a neveléstudományban címmel megrendezett rendezvényen. Négy műhelyben vettek részt a
hallgatók:
• Befogadó egyetem: Dr. Híves-Varga Aranka, műhelyvezető
• Matematikai kompetenciafejlesztés: Lapot kérünk! társasjáték, Dr. Arató Ferenc,
műhelyvezető
4
• Éld az életem!Interaktív szerepjáték a Wlislocki Henrik Szakkollégium hallgatóival és
az általuk fejlesztette társasjátékkal
• Interaktív séta: Kert és pedagógia, Dr. Huszár Zsuzsanna, műhelyvezető
A vasárnapi napon pedig egy színházi előadást néztek meg délelőtt a hallgatók. A Pécsi Keret
Alkotó Csoport, a Fogd a Kezem Alapítvány, a Számá Dă Noj Egyesület, a Pécsi Református
Kollégium és Gimnázium diákjai, a PTE Művészeti Karának hallgatói, valamint a Wlislocki
Henrik Szakkollégium tagjai közös darabot állítottak színpadra, romák és fogyatékossággal
élők bevonásával. A színpadi mű az előítéletekről és a befogadásról szól, címe: „Magadról nem
akarsz beszélni?” – egy archaikus mese ma. Az előadást követően a szerző, a rendező és a
szereplők tematikus beszélgetést tartottak.
2017. május – Szakmai utazás
Serdült Sára a PTE BTK NTI Pszichológia Intézetének oktatója, az EFOP 3.4.1 - TESZ-WHSz
projekt megvalósítója Rómában, Olaszországban járt egy nemzetközi konferencián. A 15. béke
pszichológiai szimpóziumon Rómában, meghívott előadóként tartott előadást, melyben a
Wlislocki Henrik Szakkollégiumban működő inkluzív jógyakorlatot mutatta be pszichológiai
szempontból. Az előadás fókuszában az állt, hogy a Szakkollégium programja intrapszichikus
szinten miként járul hozzá a fenyegetett identitásfolyamatok kompenzálásához, illetve hogy
makro szinten mikén járul hozzá társadalmon belüli pozitív csoportközi folyamatokhoz.
2017. június 24-25-26 – Szakmai hétvége
E hétvége Tiszabőn került megrendezésre. A hallgatók a 2017 első félévében megvalósult
Rendszerváltás gyermekei kutatás kapcsán látogattak el először Tiszabőre. A terepmunka során
nagyon szoros kapcsolat alakult ki az iskola tanári karával, így a hallgatók a szakmai vezetéssel
együtt egy egész hétvégés, tematikus Indián tábort terveztek a faluban élő gyermekeknek. A
helyszínen több mint 150, javában általános iskolás gyermek vett részt a foglalkozásokon. A
gyerekek úgynevezett törzsekbe szerveződtek, melyekben a szakkollégiumi hallgatók látták el
a törzsfőnöki feladatokat. A hétvége alatt összegyűjtött indiánpénzeket a gyerekek és a
bekapcsolódó szüleik a Szakkollégium által előzetesen megszervezett adománygyűjtés
keretében összegyűjtött könyvekre, íróeszközökre, játékokra és ruhanemükre „cserélhették be”.
A hétvége több szempontból is nagyon hasznosnak bizonyult. Előzetesen az adománygyűjtést
maguk a hallgatók kezdeményezték és koordinálták. A szakmai program tervezésébe aktívan
bevonódtak. A Szakkollégium tagjai között nagyon sok leendő tanár van, akik külön kiemelt
5
figyelmet fordítottak a szakmai program pedagógiai szálára. A társadalmi felelősségvállalás,
társadalmi érzékenység kiemelt területe a Wlislocki Henrik Szakkollégiumban zajló
fejlesztéseknek, így a hasonló programok mindig kiemelt figyelmet kapnak. A szakmai
program felelőse: Dr. Híves-Varga Aranka.
2017. július 7-13 – Szakmai hét
A tematikus szakmai hét angol nyelvi képzéssel egybekötve valósult meg. Anyanyelvi
oktatóval és végzett angol szakos középiskolai tanárokkal közösen, előzetes nyelvi
szintfelmérést követően kis csoportokban zajlottak a képzések. A szakmai hét minden egyes
napjáért más és más hallgatói csoport volt felelős, az egyes napok pedig sajátos tematikát
kaptak, ezzel is elősegítve a nyelv mellett az angolszász kultúra mélyebb megismerését (pl.
Halloween, Szent Patrik nap stb.)
2017. augusztus 6-13. - Diversity Festival 2017 - Celebrating pluralism.
A Wlislocki Henrik Szakkollégium egy hallgatója vett részt a fesztiválon. A Diversity Festival
egy már több éves múltra visszatekintő rendezvény a YEN (Youth of European Nationalities
YEN / JEV) szervezésében. A YEN Európa legnagyobb olyan szervezete, amely az európai
kisebbségek, nemzetiségek nyelvi, kulturális jogaival foglalkozik Europa-szerte már 1984 óta
kormányfüggetlen szervezetként. A YEN egyik legfőbb célja az európai kisebbségek
összefogása, és egy diverzebb Európa felépülésének a segítése. Európa számos országában több
mint 40 partnerszervezettel működnek együtt.
2017. szeptember 8-9-10. - Szakmai hétvége
A hétvége a csapatépítés, önismeret témakörben került megrendezésre. A tréneri feladatokat
Bognár Csaba látta el.
2017. november 17-18-19 – Szakmai hétvége
A hétvége két nagy tématerületet ölelt fel, mindkettő hallgatói kérésre került beépítésre a
szakmai hétvégék sorába. Az első tématerület egy tanulásmódszertani képzést jelentett, melyet
a közelgő vizsgaidőszak miatt igényeltek a Szakkollégium hallgatói. Ezt a tréninget Tóth Csaba
tanulásmódszertani szakember tartotta a hallgatóknak. A hétvége másik témaköre a "Romológia
- Tudomány és gyakorlat" című tréning keretében került megvalósításra. Ezt a tréninget a
Szakkollégium ALUMI hallgatója, végzett romológus, Pápai Boglárka tartotta, aki a
hallgatókkal együttműködve, saját szakmai és gyakorlati tapasztalatait felhasználva valósította
meg a tréninget.
2017. november 27-28-29-30. – Szakmai út
6
A Wlislocki Henrik Szakkollégiuma 2017. november 27-28-án az Opening up to an ERA of
Social Innovation című konferencián vett részt a Portugál Miniszterelnökség és a Calouste
Gulbenkian Alapítvány meghívására. A konferencián a WHSz-t 13-an képviselték. A
konferencia programja alapvetően magas szintű Európai Uniós szociálpolitikai témákhoz
kötődtek és körülbelül 1500 érdeklődőt láttak vendégül. A helyszínen egy nagyobb teremben
kaptak helyet és lehetőséget a bemutatkozásra azok a szervezetek, melyeket az egyes nemzeti
ügynökségeken (Magyarország esetében az ESZA) keresztül az Európa Bizottság
Foglalkoztatásért, szociális ügyekért, készségekért és munkaerő-piaci mobilitásért felelős
biztosa javaslatára választottak ki. A konferencia helyszínén 26 szervezet számára biztosítottak
lehetőséget a bemutatkozásra. Ez az esemény kiváló alkalom volt arra, hogy szélesebb körben
is megismertethessük a WHSz-t nemzetközi berkekben. Döntéshozókkal is sikerült
beszélgetnünk, többek között Marianne Thyssen biztossal tudtunk hosszabban szót váltani a
Szakkollégiumunk működéséről. A két nap alatt rengeteg emberrel és szervezettel
ismerkedhettünk meg illetve az Európai Unióban fókuszban lévő társadalompolitikai trendekről
is tájékozódtunk. A Konferenciát követően Breuer Klára nagykövet asszony fogadta a WHSz
csapatát a Magyar Konzulátuson. Két portugál civil szervezettel szerveztünk még találkozót, a
nemzetközi kapcsolatok erősítése érdekében. Lisszabon Loures körzetben tevékenykedő
egyesületnél jártunk először. A hivatalosabb rész után a szervezet egyik önkéntese, aki a
szegregátumban él, körbevitt minket a negyedben és végigkalauzolt minket a házak között,
melyek falaira hatalmas festményeket készítettek itt élő illetve máshonnan származó street art
művészek. Monumentális és mély hatást keltő műveket láthattunk, melyek célja, hogy
idevonzák a máshol lakókat és hirdessék: itt is ugyanolyan emberek élnek! A projekt hivatalos
elnevezése: Quinta do Mocho project. Bővebben itt tájékozódhatnak róla: http://www.cm-
loures.pt/Media/Microsite/Artepublicaloures/index.html
Ezt követően portugáliai cigány fiatalokkal találkoztunk, akik hasonló élethelyzetben, hasonló
célokkal működtetik szervezetüket az Iniciativa Cigana-t, mint a WHSz. A szervezet egyik
célja, hogy cigány egyetemistákat támogasson tanulmányaik elvégzésében és diplomájuk
megszerzésében. Hosszan beszélgettünk a portugál és a magyarországi cigányságról illetve a
lehetséges együttműködési lehetőségekről WHSz és az Iniciativa Cigana között. A szervezet
képviselői meghívást kaptak a Szakkollégiumtól a 2018 májusában megrendezésre kerülő
Horizontok és Dialógus Konferenciára, ahol előadóként fognak szerepelni.
2017. december 8-9. – Szakmai hétvége
A szakmai hétvégén két tematikus blokk került megrendezésre. Egyrészt sor került a Wlislocki
Henrik Szakkollégium V. Házi Konferenciájára, melyet a hallgatók szerveztek s előadói is
7
voltak a rendezvénynek, valamint a félév összegzésére is sor került. Ez különösen fontos volt
azért is, mert itt adtak a hallgatók visszajelzést arról, milyen tartalmakat építenének be a
következő félév szakmai hétvégéibe. A szakmai tartalomért ezen a hétvégén Trendl Fanni, a
szakkollégium vezető tanára felelt.
2018. január 26-27-28. – Szakmai hétvége
A hétvégét Molnár Lajos vezette, aki szakemberként az én és a közösség közötti kapcsolat
témakörét dolgozta fel a hallgatókkal.
2018. február 16-18. – Szakmai hétvége
Közös hétvége a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégiummal.
2018. február 20. – Szakmai program
A Szakkollégium a Hanns Seidel Alapítvány meghívására Budapesten részt vett a
Szakkollégiumok bemutatása/Projektbörzén, az „ Az egyházak szerepe a romák társadalmi
felzárkózásában” című konferencia keretében.
2018. március 9. – Szakmai program
A Szakkollégium hallgatói előadóként vettek részt a Roma Szakkollégiumok Hallgatóinak
Országos Tudományos Konferenciáján.
8
Hallgatóink számos konferencián és szakmai rendezvényen képviselték a Szakkollégiumot,
ezek az elmúlt tanéveket tekintve az alábbiak szerint valósultak meg.
Bogdán Melinda
2016.április 15.: Kari TDK: Zsolnay Negyed
A roma identitás megvallása a 2011-es népszámláláson
Gergye Eszter
2016. november 25.:Kari TDK: Ifjúság útja
Inklúzió a felsőoktatásban a Wlislocki Henrik Szakkollégium példáján keresztül
Kismarci Henrietta
2016. március 30-április 1.: XV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákköri
Konferencia, Szeged
Természetvédelem és biodiverzitás – Zoológia szekció előadás - 3. helyezés
Kisemlősök jelenlét-hiány adatainak felhasználása a természetvédelmi célú monitorozásban
2016. május 5. Magyar Biológiai Társaság Pécsi Csoportja 2016. év I. félév: 282. szakülésen
előadás
Kisemlősök jelenlét-hiány adatainak felhasználása a természetvédelmi célú monitorozásban
2016. június 1-4.: XII. Kárpát-Medencei Környezettudományi Konferencia/ XIV. Szentágohai
János Transzdiszciplináris Konferencia 2016. június 1-4. Beregszász, Ukrajna
Angol nyelvű poszter: Site occupancy patterns of the small mammals in Kis-balaton marshland
habitats
Orsós János
2016. május 06.: Horizontok és Dialógusok II. Neveléstudományi Konferencia/ V. Romológus
Konferencia/Bölcsészettudományi megközelítések és angol nyelvű előadások szekció
Irodalmi reprezentáció és önreprezentáció a cigány/roma nemzeti identitás 19. századi
kialakításának folyamatában
2016.április 15. Kari TDK: Ifjúság u. 6.
Irodalmi reprezentáció és önreprezentáció a cigány/roma nemzeti identitás 19. századi
kialakításának folyamatában
2016.november 25. Kari TDK: Ifjúság u.6.
Irodalmi roma reprezentáció és önreprezentáció a 19. században (továbbjutott az OTDK-ra)
2016. november 25-26.: "Húzd rá cigány". Roma reprezentációk a magyar művészetben,
Kaposvári Egyetem.
A romák 19. századbeli irodalmi reprezentációja és önreprezentációja
2017. április 21: XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia
9
Irodalmi roma reprezentáció és önreprezentáció a 19. századba
Szekció első hely – Összehasonlító irodalomtudomány
Díjak, elismerések
2017. augusztus - Pro Sciencia Aranyérem
Rigó Bálint
2016. május 19-22.: XIX. erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia, Kolozsvár.
Euróviziós Dalfesztivál: nemzetközi konfliktusok a geopolitika színpadán
2016.december 08.: PTE TTK földrajz Kari Tudományos Diákköri Konferencia
Euróvíziós Dalfesztivál - Nemzetközi Konfliktusok a geopolitika színpadán (továbbjutott az
OTDK-ra)
2017. március 18-19. XXII. Bolyai Konferencia, Budapest.
Euróvíziós Dalfesztivál - Nemzetközi Konfliktusok a geopolitika színpadán
VI. Romológus konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi konferencia. Pécs,
2017. május 12.
Eurovíziós Dalfesztivál: Nemzetközi konfliktusok a geopolitika színpadán
2017. április 21: XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia
Nemzetközi konfliktusok a geopolitika színpadán
2017. május 18-21. XX. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI
KONFERENCIA
Ukrán-orosz konfliktusok az Eurovíziós Dalfesztiválon
Szekció különdíj
Mogyorósi Renátó
2016. március 9-10.: VIII. Nemzetközi és XV. Országos Interdiszciplináris Grastyán
Konferencia. Pécs.
A koraújkori orosz hatalmi ideológia kialakulásának okai, sajátosságai.
2016. október 27-28.: IX. Nemzetközi és XVI. Országos Interdiszciplináris PhD. és TDK
Konferencia. Pécs.
Kelet-Közép-Európa dinasztikus kapcsolatrendszere a visegrádi királytalálkozó tükrében.
2016. november 4-5.: III. Fiatalok Európában Konferencia. Pécs.
Visegrád – a háború és a béke kongresszusa.
2016. november 17-20.: 15. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia. Újvidék
(Novi Sad).
Kelet-Közép-Európa dinasztikus kapcsolatrendszere a visegrádi királytalálkozó tükrében.
10
2016. november 25.: Móra Országos Bölcsészettudományi Konferencia. Szeged.
I. Károly szerepe a visegrádi királytalálkozón
III. WHSZ Házi konferencia (szakkollégiumi tudományos rendezvény). Pécs, 2016. december
7.
Visegrád – III. Kázmér nagy reménye.
Fiatal Kutatók Fóruma. Pécs, 2017. április 26.
A befagyasztott kelet-ukrajnai konfliktus regionális és geopolitikai értelmezése, az ukrán
irányváltás és a putyini reakció okainak feltárása, lehetséges magyarázata.
IV. WHSZ Házi konferencia (szakkollégiumi tudományos rendezvény). Pécs, 2017. április 28.
Ukrajna – egy geopolitikai játszma eszköze.
IV. WHSZ Házi konferencia (szakkollégiumi tudományos rendezvény). Pécs, 2017. április 28.
Előítéletesség az osztatlan tanár szakos hallgatók körében Pécsett.
VI. Romológus konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi konferencia. Pécs,
2017. május 12.
Előítéletesség az osztatlan tanár szakos hallgatók körében Pécsett.
IV. Fiatalok Európában Konferencia. Pécs, 2017. november 24-25.
A Szovjetunió bukásától a krími annexióig – Oroszország geopolitikai játéktere.
Móra Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia. Szeged, 2017. december 1-2.
Geopolitikai szembenállás Ukrajnában.
V. WHSZ Házi konferencia (szakkollégiumi tudományos rendezvény). Pécs, 2017. december
8.
A jövő tanárainak kisebbségekről alkotott képe egy kutatás tükrében.
I.Roma Szakkollégiumok hallgatóinak országos tudományos konferenciája. Szeged, 2018. 03.
09.
A Pécsi Tudományegyetem osztatlan tanárképzésben résztvevő hallgatóinak kisebbségekről
alkotott képe egy kérdőíves felmérés tükrében.
Konferenciaszervezés
11
- XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Humántudományi Tagozat.
Pécs, 2017. április 18-21.
- III. Horizontok és Dialógusok nemzetközi konferencia. Pécs, 2017. május 11-13.
- V. WHSZ Házi Konferencia. Pécs, 2017. december 8.
Publikációk
Absztrakt
Kelet-Közép-Európa dinasztikus kapcsolatrendszere a visegrádi királytalálkozó tükrében. In:
Haffner Tamás – Dr. Kovács Áron (szerk.): Absztrakt kötet. Fiatalok Európában Konferencia
2016. Pécs, 2016. 46. (ISBN: 978-615-80444-3-1)
East-Central European dynastic relations in light of the Congress of Visegrád. In: Csányi
Erzsébet (szerk.): 15. VMTDK-Rezümékötet. Újvidék, 2016. 236. (ISBN: 978-86-85245-36-7)
A Szovjetunió bukásától a krími annexióig – Oroszország geopolitikai játéktere. In: Haffner
Tamás (szerk.): Absztrakt kötet. IV. Fiatalok Európában Konferencia. Pécs, 2017. 49. (ISBN:
978-615-80444-6-2)
Geopolitical conflict in Ukraine – Examination of the three levels of the Eastern-Ukrainian
conflict. In: Csányi Erzsébet (szerk.): 16. VMTDK-Rezümékötet. Újvidék, 2017. 172-173.
(ISBN: 978-86-85245-37-4)
A Pécsi Tudományegyetem osztatlan tanárképzésben résztvevő hallgatóinak kisebbségekről
alkotott képe egy kérdőíves felmérés tükrében. In: Kiss Mária Rita (szerk.): Roma
Szakkollégiumok hallgatóinak országos tudományos konferenciája I. Absztraktkötet. Szeged,
2018. 41-42. (ISBN: 978-615-5372-86-5)
Tanulmány
Kelet-Közép-Európa útja a visegrádi királytalálkozóig. In: Tuboly-Vincze Gabriella (szerk.):
XV. Országos Grastyán Interdiszciplináris Konferencia előadásai. Pécs, 2016. 51-62.
Kelet-Közép-Európa útja a visegrádi királytalálkozóig. In: Bíró Gyöngyvér (szerk.):
Szakkollégiumi Füzetek 4. Móra Akadémia Szakkollégiumi Tanulmánykötet. Szeged, 2017.
175-186. (másodközlés) (ISSN: 2064-809X)
Visegrád – a háború és a béke kongresszusa. In: Haffner Tamás – Dr. Kovács Áron (szerk.):
III. Fiatalok Európában tanulmánykötet. Pécs, 2017. 132-143. (ISBN: 978-615-80444-4-8)
12
Visegrád – a háború és a béke kongresszusa. (megjelenés alatt – Annona Nova -
másodközlésben)
Az oroszországi autokrácia kialakulásának gyökerei a koraújkor (1462-1725) folyamán.
(megjelenés alatt – Grastyán Konferenciakötet)
Egy autokrata birodalom – Az orosz „másság” retrospektív elemzése (megjelenés alatt –
MOSZT könyvek)
Oroszország helye a nap alatt – az Ukrajnáért vívott geopolitikai sakkjátszma három szintjének
elemzése. (megjelenés alatt – MOSZT könyvek)
Oroszország helye a nap alatt – az Ukrajnáért vívott geopolitikai sakkjátszma három szintjének
elemzése. (megjelenés alatt – FEU – másodközlésben)
Előítéletek a tanárjelöltek körében – a PTE osztatlan tanárképzésben résztvevő hallgatói között
végzett kérdőíves felmérés elemzése (megjelenés alatt – Horizontok és Dialógusok
konferenciakötet)
Díjak, elismerések
VIII. Nemzetközi és XV. Országos Interdiszciplináris Grastyán Konferencia: A legjobb
tudományos előadás díja (I. helyezés)
IX. Nemzetközi és XVI. Országos Interdiszciplináris Ph.D. és TDK Konferencia: A legjobb
tudományos előadás díja (I. helyezés)
Tudományos szervezeti tagság
Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport, tag (2017-)
Elnyert ösztöndíjak
Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíja (2017-)
Intézményi, Szakmai, Tudományos ösztöndíj (2017-)
Gaál Gabriella
IV. WHSZ Házi konferencia (szakkollégiumi tudományos rendezvény). Pécs, 2017. április 28.
A perifériára szorított Másik.
Modulterv Tóth Krisztina Pixel című novellás kötetének középiskolai irodalom órai
feldolgozásához. (Szöveg) test - töredékek labirintusa.
13
IV. WHSZ Házi konferencia (szakkollégiumi tudományos rendezvény). Pécs, 2017. április 28.
A hiány alakzatai, mint pillanatnyi érintkezési felületek Tóth Krisztina Pixel című novellás
kötetében.
IV. Autonómia és Felelősség Konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi
konferencia. Pécs, 2017. május 12.
A perifériára szorított Másik. Modulterv Tóth Krisztina Pixel című novellás kötetének
középiskolai irodalom órai feldolgozásához.
2017. november 24-26.: Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia
A (szöveg)test-töredékek Pixel-labirintusában
Szekció első díj és közönségdíj
V. WHSZ Házi konferencia (szakkollégiumi tudományos rendezvény). Pécs, 2017. december
8.
A perifériára szorított Másik – Tóth Krisztina: Pixel
I.Roma Szakkollégiumok hallgatóinak országos tudományos konferenciája. Szeged, 2018. 03.
09.
A (szöveg)test-töredékek Pixel-labirintusában
Dobó Tibor - Köszegi Krisztián
VI. Romológus konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi konferencia. Pécs,
2017. május 12.
Éld az életem- egy szerepjáték a társadalmi egyenlőtlenségek ledöntésére
Csonka Norbert Dávid
VI. Romológus konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi konferencia. Pécs,
2017. május 12.
How are you?! - a londoni magyar munkavállalók vizsgálata
Rigó Bálint - Kárász Krisztián
VI. Romológus konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi konferencia. Pécs,
2017. május 12.
14
Ukrán-orosz konfliktusok az Eurovíziós Dalfesztiválon
Dobó Tibor
VI. Romológus konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi konferencia. Pécs,
2017. május 12.
Légből kapott ötlet
I.Roma Szakkollégiumok hallgatóinak országos tudományos konferenciája. Szeged, 2018. 03.
09.
Éld az életem – egy szerepjáték a társadalmi egyenlőt-lenségek ledöntésére
Végh Zoltán - Szegedi József
VI. Romológus konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi konferencia. Pécs,
2017. május 12.
A szentlőrinci települési szegregáció hatása a 7-8. osztályos tanulók továbbtanulási
lehetőségeire.
Laboda Lilla
VI. Romológus konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi konferencia. Pécs,
2017. május 12.
Középiskolás tanulók romológiai ismeretei a tanóra keretein belül és az iskolán kívüli
programok által
Laboda Lilla-Pápai Boglárka-Schaffer János-Szegedi József
VI. Romológus konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi konferencia. Pécs,
2017. május 12.
Beavatkozói és/vagy kutatói szerepkör?
Dobó Tibor – Horváth Rajmund – Kőszegi Krisztián – Végh Zoltán
VI. Romológus konferencia – Horizontok és Dialógusok III., nemzetközi konferencia. Pécs,
2017. május 12.
A terepmunka után
Azizov Dóra
15
2017. december 8. V. WHSz Hallgatói konferencia
A Dárdán (HR) élő beás cigányok nyelvi identitástudata
Kalányos Péter
2017. december 8. V. WHSz Hallgatói konferencia
Romák a médiában
Kátai Dalma
2017. december 8. V. WHSz Hallgatói konferencia
Jugoszlávia, Románia, Lengyelország és Magyarország a szocializmus alatt készült középkori
témájú filmek tükrében
Tratnyek Balázs
2017. december 8. V. WHSz Hallgatói konferencia
Az emberi test a halál után
Gergye Eszter – Dobó Tibor – Köszegi Krisztián
2017. október 13. Pécsi Tudományegyetem Jubileumi Szakkollégiumi nap 2017
A növekvő külföldi hallgató létszám kihívásai