Upload
others
View
1
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
1
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR
Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve1 Igazgatásszervező (Közigazgatás-szervező) alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók
számára 2016-17-es tanévben kezdettek számára
A mintatanterv két blokkot tartalmaz:
1) Kötelezően teljesítendő tantárgyakat, 8 félévre lebontva,
2) az igazgatásszervező alapszakos oklevél alapján elfogadott tárgyak listáját.
A tárgybeszámításokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a 2013/2014-es tanévben érvényes tanterv szerint állapítottuk meg. Ha valaki oklevelét
régebben szerezte, más intézményben szerezte, az általa teljesített és az általunk alapul vett tantervek között eltérés lehet, s az ebből eredő vizsgákat
még teljesítenie kell.
A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók,
ideértve az előhallgatási kötelezettségeket is.
1 A „Mintatanterv” egy ajánlás a hallgató részére, amelynek betartásával 8 félév alatt befejezheti tanulmányait. Ettől azonban – természetesen az előtanulmányi rend betartásával – eltérhet.
2
1. félév
Tárgykód Tantárgy neve Tárgyfelelős Nappali óraszám ea+gyak
Levelező óraszám ea+gyak
Követelmény Kredit Előhallgatási kötelezettség
tavaszi félévi meghirdetés
JOKJ201XX0 A katolikus hit alapjai Dr. Szuromi Szabolcs 2 + 0 12 + 0 Kollokvium 5 --- EV
JOBJ201XX0 Büntetőjog 1. Dr. Belovics Ervin 2 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 --- EV
JOJT201XX0 Egyetemes- állam és jogtörténet 1.
Benjáminné Dr. Szigeti Magdolna
3 + 1 15 + 2 Kollokvium
4 ---
EV
JONY102XX0 Latin gyakorlat 1. Weiszer Mariann 0 + 2 0 + 9 Aláírás 0 --- ---
JOPJ201XX0 Polgári jog 1. Dr. Csehi Zoltán 3 + 2 15 + 2 Kollokvium 4 --- EV
JORJ201XX1 Római jog 1. Dr. El Beheiri Nadja 4 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 --- EV
Összesen 21 óra 89 óra 5K, 1A 21
3
4
2. félév
Tárgykód Tantárgy neve Tárgyfelelős Nappali óraszám ea+gyak
Levelező óraszám ea+gyak
Követelmény Kredit Előhallgatási kötelezettség
őszi félévi meghirdetés
HXXOSO0020AX A holokauszt és emlékezete
Dr. Fodor György 1 + 0 0 + 0 Kollokvium 2 --- ---
JOJB202XX1 Államelmélet Dr. H. Szilágyi István 2 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 --- ---
JOBJ202XX0 Büntetőjog 2. Dr. Belovics Ervin 2 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 Büntetőjog 1. EV
JOJT202XX0
Egyetemes- állam és jogtörténet 2.
Benjáminné Dr. Szigeti Magdolna
3 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 Egyetemes-
állam és jogtörténet 1.
EV
JOKJ202XX0 Kánonjog 1. Dr. Szabó Péter 2 + 0 15 + 0 Kollokvium 4 A katolikus hit
alapjai ---
JONY103XX0 Latin gyakorlat 2. Weiszer Mariann 0 + 2 0 + 9 Évközi jegy 3 Latin gyakorlat
1. ---
JOPJ202XX0 Polgári jog 2. Dr. Csehi Zoltán 3 + 2 15 + 2 Kollokvium 4 Polgári jog 1. EV
JORJ202XX1 Római jog 2. Dr. El Beheiri Nadja 4 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 Római jog 1. EV
Összesen 25 óra 109 óra 7K, 1É 29
5
3. félév
Tárgykód Tantárgy neve Tárgyfelelős Nappali óraszám ea+gyak
Levelező óraszám ea+gyak
Követelmény Kredit Előhallgatási kötelezettség
tavaszi félévi meghirdetés
JOBJ203XX0 Büntetőjog 3. Dr. Belovics Ervin 2 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 Büntetőjog 2. EV
JOKJ203XX0 Kánonjog 2. Dr. Szabó Péter 2 + 0 15 + 0 Kollokvium 4 Kánonjog 1. ---
JONM201XX0 Nemzetközi magánjog 1.
Dr. Burián László 2 + 1 12 + 2 Kollokvium 4 Polgári jog 2. EV
JOPE201XX0 Polgári eljárásjog 1. Dr. Harsági Viktória 2 + 1 12 + 2 Kollokvium 4 Polgári jog 2. EV
JOPJ203XX0 Polgári jog 3. Dr. Csehi Zoltán 3 + 2 15 + 2 Kollokvium 4 Polgári jog 2. EV
JOJB206XX0 Társadalometika Dr. Frivaldszky János 2 + 0 15 + 0 Kollokvium 4 --- ---
Összesen 18 óra 92 óra 6K 24
6
4. félév
Tárgykód Tantárgy neve Tárgyfelelős Nappali óraszám ea+gyak
Levelező óraszám ea+gyak
Követelmény Kredit Előhallgatási kötelezettség
őszi félévi meghirdetés
JOAJ203XX0 Alkotmányjog 3. Dr. Balogh-Békesi Nóra
2 + 0
15 + 0 Kollokvium 4 --- ---
JOBJ204XX0 Büntetőjog 4. Dr. Belovics Ervin 2 + 2 15 + 2 Kollokvium 4 Büntetőjog 3. EV
JOJB204XX1 Jogelmélet 1. Dr. Frivaldszky János 2 + 0 15 + 0 Kollokvium 4 --- ---
JOKJ204XX0 Kánonjog 3. Dr. Szabó Péter 2 + 0 15 + 0 Kollokvium 4 Kánonjog 1. ---
JONM202XX0 Nemzetközi magánjog 2.
Dr. Burián László 2 + 1 12 + 2 Kollokvium 4 Nemzetközi magánjog 1.
CV
JOPE202XX0 Polgári eljárásjog 2. Dr. Harsági Viktória 2 + 1 12 + 2 Kollokvium 4 Polgári
eljárásjog 1. EV
JOPJ204XX0 Polgári jog 4. Dr. Csehi Zoltán 3 + 2 15 + 2 Kollokvium 4 Polgári jog 3. EV
Összesen 21 óra 107 óra 7K 28
7
5. félév
Tárgykód Tantárgy neve Tárgyfelelős Nappali óraszám ea+gyak
Levelező óraszám ea+gyak
Követelmény Kredit Előhallgatási kötelezettség
tavaszi félévi meghirdetés
JOBJ206XX0 Büntető eljárásjog 1. Dr. Belovics Ervin 3 + 1 12 + 2 Kollokvium 4 Büntetőjog 2. EV
JOJB205XX0 Jogelmélet 2. Dr. Frivaldszky János 2 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 Jogelmélet 1. ---
JOKV203XX0 Környezetvédelmi jog 1.
Dr. Bándi Gyula 2 + 0 9 + 0 Aláírás 0 --- ---
JOKV201XX0 Munkajog 1. Dr. Gyulavári Tamás 2 + 1 12 + 2 Kollokvium 4 --- EV
JOPE203XX0 Polgári eljárásjog 3. Dr. Harsági Viktória 2 + 0 12 + 0 Kollokvium 4 Polgári
eljárásjog 2. EV
JOPJ205XX0 Polgári jog 5. Dr. Csehi Zoltán 3 + 1 12 + 2 Kollokvium 4 Polgári jog 4. CV
Összesen 18 óra 80 óra 5K, 1A 20
8
6. félév
Tárgykód Tantárgy neve Tárgyfelelős Nappali óraszám ea+gyak
Levelező óraszám ea+gyak
Követelmény Kredit Előhallgatási kötelezettség
őszi félévi meghirdetés
JOBJ207XX0 Büntető eljárásjog 2. Dr. Belovics Ervin 3 + 1 12 + 2 Kollokvium 4 Büntető
eljárásjog 1. CV
JOEU204XX0 Európajog 2. Dr. Szabó Marcel 2 + 1 12 + 2 Kollokvium 4 --- EV
JOKE201XX0 Kereskedelmi jog 1.* Dr. Csehi Zoltán 2 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 Polgári jog 3. EV
JOKV204XX0 Környezetvédelmi jog 2.
Dr. Bándi Gyula 2 + 0 9 + 0 Kollokvium 4 Környezet-
védelmi jog 1. EV
JOEU202XX0 Nemzetközi közjog 2. Dr. Kovács Péter 3 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 --- ---
JOPU202XX0 Pénzügyi jog 2. Dr. Halász Zsolt 2 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 --- ---
Összesen 19 óra 88 óra 6K 24
* A 2017/18-as tanévtől a Kereskedelmi jog 1. tárgy kódja és neve JOPJ206XX0 Polgári jog 6.
* A 2018/19-es tanév tavaszi félévétől a Polgári jog 6. tárgy kódja és neve JOPJ206XX1 Polgári jog VII.-re változik és a mintatanterv szerinti
óraszámmal az őszi félévben lesz meghirdetve. Előhallgatási kötelezettsége: Polgári jog 3.
9
7. félév
Tárgykód Tantárgy neve Tárgyfelelős Nappali óraszám ea+gyak
Levelező óraszám ea+gyak
Követelmény Kredit Előhallgatási kötelezettség
tavaszi félévi meghirdetés
JOBJ205XX1 Büntetés- végrehajtási jog
Dr. Bory Noémi 2 + 0 12 + 0 Kollokvium 4 Büntetőjog 2. EV
JOTO300XD1 Diplomamunka konzultáció 1. tárgycsoport
konzulens --- --- Aláírás 0 210 kreditpont 2 van
JOEU205XX0 Európajog 3. Dr. Szabó Marcel 2 + 0 15 + 0 Kollokvium 4 Európajog 2. EV
JOKE202XX0 Kereskedelmi jog 2.* Dr. Gyulai-Schmidt Andrea
2 + 1 15 + 2 Kollokvium 4 Kereskedelmi
jog 1.** EV
JOBJ208XX0 Kriminológia Dr. Tamási Erzsébet 2 + 0 12 + 0 Kollokvium 4 Büntetőjog 4. CV
JOKV208XX0 Versenyjog Dr. Tóth Tihamér 3 + 0 18 + 0 Kollokvium 4 --- EV
Összesen 12 óra 74 óra 5K, 1A 20
* A 2017/18-as tanévtől a Kereskedelmi jog 2. tárgy kódja és neve JOPJ207XX0 Polgári jog 7.
*A 2018/19-es tanév tavaszi félévétől a Polgári jog 7. tárgy kódja és neve JOPJ207XX1 Polgári jog VI.-ra változik. Előhallgatási kötelezettsége a Polgári jog 3. lesz
és a mintatanterv szerinti óraszámmal a tavaszi félévben lesz meghirdetve.
** A 2017/18-as tanévtől a Kereskedelmi jog 1. tárgy kódja és neve JOPJ206XX0 Polgári jog 6.
2 A 210 kreditpontot a beszámítással teljesített tárgyak kreditértékével együtt kell elérni.
10
8. félév
Tárgykód Tantárgy neve Tárgyfelelős Nappali óraszám ea+gyak
Levelező óraszám ea+gyak
Követelmény Kredit Előhallgatási kötelezettség
őszi félévi meghirdetés
JOTO300XD2 Diplomamunka konzultáció 2. tárgycsoport
konzulens --- --- Gyakorlati
jegy 30
Diplomamunka konzultáció 1.
van
JOAJ200XX0 Alkotmányjog és közigazgatási jog záróvizsga előkészítő
Dr. Schanda Balázs Tibor
4 + 0 15 + 0
Aláírás
0
255 kreditpont+
szakm.gyak.telj3 ---
JOBJ200XX0
Büntetőjog záróvizsga előkészítő
Dr. Belovics Ervin 4 + 0 15 + 0
Aláírás
0 255 kreditpont+ szakm.gyak.telj.
---
JOEU200XX0
Európajog és Nemzetközi közjog záróvizsga előkészítő
Dr. Szabó Marcel 4 + 0 15 + 0
Aláírás
0 255 kreditpont+ szakm.gyak.telj.
---
JOPJ200XX0 Polgári jog és kereskedelmi jog záróvizsga előkészítő
Dr. Csehi Zoltán 4 + 0 15 + 0
Aláírás
0 255 kreditpont+ szakm.gyak.telj.
---
Összesen 16 óra 60 óra 4A, 1GYJ 30
Szabadon választható tárgyak: (teljesítendő 16 kredit) gyakorlat, nappali óraszám 2 óra/hét, levelezős óraszám 2 óra/félév, követelmény: háromfokozatú beszámoló, 2 kredit. Az óraszám, a számonkérés formája és a megszerezhető kreditek száma, más szak kötelező vagy kötelezően választható tárgyának meghirdetése esetén eltérhet.
2A 255 kreditpontot mind a négy záróvizsga előkészítő tárgynál a beszámítással teljesített tárgyak kreditértékével együtt kell elérni.
11
Az igazgatásszervező alapszakos oklevél alapján elfogadott tantárgyak ( Az NKE 2013/14-es tanévben érvényes mintatanterve alapján):
Tárgykód Tantárgy neve Követelmény Kredit
JOAJ201XX0 Alkotmányjog 1. Kollokvium 4
JOAJ202XX0 Alkotmányjog 2. Kollokvium 4
JOJB201XX0 Bevezetés a jogfogalmakba Kollokvium 4
JOKG201XX0 Bevezetés a közgazdaságtanba Kollokvium 4
JOEU203XX0 Európajog 1. Kollokvium 4
JOTO300XE3 Évfolyamdolgozat Évfolyamdolgozat
jegy 5
JOIT101XX0 Informatika gyakorlat Évközi jegy 3
JOKI201XX1 Közigazgatási jog I. Kollokvium 4
JOKI202XX1 vagy JOKI202XX2 vagy
JOKI202XX3 Közigazgatási jog II. Kollokvium 4
JOKI203XX0 Közigazgatási jog III. Kollokvium 4
JOKI204XX0 vagy JOKI204XX1 vagy
JOKI204XX2 Közigazgatási jog IV. Kollokvium 4
JOJT203XX0 Magyar alkotmánytörténet Kollokvium 4
JOJT204XX0 Magyar jogtörténet Kollokvium 4
JOKV202XX0 Munkajog 2. Kollokvium 4
JOEU201XX0 Nemzetközi közjog 1. Kollokvium 4
JOKG202XX0 Pénzügyi ismeretek és gazdaságpolitika Kollokvium 4
JOPU201XX0 Pénzügyi jog 1. Kollokvium 4
JOKV205XX1 TB és szociális jog Kollokvium 4
JOTN101XX0 Testnevelés gyakorlat 1. Aláírás 0
JOTN102XX0 Testnevelés gyakorlat 2. Aláírás 0
12
TÁRGYCSOPORTOKBÓL ELFOGADOTT TÁRGYAK:
JOTO300XA0
Általános társadalomtudományi
ismeretek köt.vál.tárgycsoportból
elfogadott tárgyak
6 kredit teljesítése
kötelező
Számvitel és menedzsment módszerek
(JOKG303XA0) évközi jegy 2
Menedzsment ismeretek
(JOKG308XA0) évközi jegy 2
Statisztika
(JOKG302XA0) évközi jegy 2
JOTO300XC0 Differenciált szakmai ismeretek
köt.vál.tárgycsoportból elfogadott tárgy
8 kredit teljesítése
kötelező
4 tárgy fogadható el, Befogadott
köt.vál.tárgyként (amennyiben teljesített
Közigazgatási urbanisztika I-II. és Helyi
önkormányzatok I-II tárgyakat)
évközi jegy
4 * 2
JOTO300XB0 Jogtudományi alapozó ismeretek
köt.vál.tárgycsoportból elfogadott tárgy
2 kredit teljesítése
kötelező
Politológia
(JAJB204XX2) évközi jegy 2