HÁDA BÉLA

A koreai háborúA koreai háború

z 1950–1953 között lezajlott koreai háborúaz első olyan kiterjedt fegyveres konflik-

tus volt, melyben a második világháború utánformálódó bipoláris nemzetközi rendszer kétvezető hatalma ellentétes oldalon állt. A há-ború – a maga emberi tragédiái és veszteségei

mellett – egyúttal a szuperhatalmak hideghá -borús játszmáinak fontos próbatétele lett.Eredményeképpen Északkelet-Ázsia stratégiai viszonyaiban a bipoláris korszakon jócskántúlmutató változások következtek be, hatásaiígy máig érezhetők.

4∞&£∞∞§£™4∞&£∞∞§£™Amerikai partraszállás

Incsonnál

A

japán birodalom összeomlása1945-ben elvben megnyitotta azutat egy másik, több ezer éves

kelet-ázsiai állam, Korea újjászületésé-hez. Koreát, mely hagyományosan aJalu (más néven Amnok) és a Tumenfolyóktól délre fekvő, majdnem két ésfél magyarországnyi félszigetet, vala-mint a környező kisebb szigeteket fog-lalta magában, a japánok formálisanmég 1910 augusztusában kényszerítet-ték gyarmati alávetettségbe. Az ural-mukat kísérő terror és a társadalomszéles rétegeit sújtó megaláztatásokpedig mély nyomot hagytak az önma-gukat ősi és kifinomult kultúra hordo-zóinak tekintő koreaiak nemzeti érze-lemvilágában. Noha nem volt kétséges,hogy a japán uralomnak vége, a jö-vendő szuverén kibontakozás feltételeiközel sem voltak bizonyosak.

FELEMÁS ÚJJÁSZÜLETÉS

Az 1945. július–augusztusi potsdamikonferencián az Amerikai Egyesült Ál-lamok és a Szovjetunió katonai vezetőimegállapodtak a félsziget megosztottmegszállásában. Kettejük megszállásizónáinak határát a 38. szélességi kör-ben határozták meg, s megegyeztek,hogy attól északra szovjet, délre pedigamerikai csapatok szabadítják fel az ad-digi gyarmatot. 1945 augusztusában aVörös Hadsereg, szeptemberben pedigaz Egyesült Államok hadereje is elfog-lalta kijelölt megszállási zónáját. Bárelvi célkitűzés volt a félsziget egyesí-tése és a gyarmatosítást megelőző te-rületi kiterjedésű koreai állam létreho-zása, a folyamat tényleges üteméről –és nem mellesleg Korea politikai beren-dezkedéséről – nem volt konszenzus akét megszálló hatalom között.

A 38. szélességi kör mint választó-vonal teljesen figyelmen kívül hagytaa természet-, gazdaság- és társadalom-földrajzi viszonyokat, ezért államhatár-ként alig volt elképzelhető. Ennek elle-nére attól északra Moszkva, délrepedig Washington bábáskodott a szu-verén koreai politikai élet újjászervező-dése felett, természetesen a saját ér -dekeit is messzemenően szem előtttart va. Az erősödő hidegháborús lég-körben mindkét szuperhatalom lé nye -gé ben a saját képére formálódó barátiállamként kívánta látni a szuverén Ko-reát, így északon az államszocialista,míg délen a kapitalista modell létrejöt-tét ösztönözték olyan koreai vezetőkirányításával, akiknek elkötelezettségé-

ben megbíztak. Északon Kim Ir Szenegykori partizánvezért, míg délen LiSzin Mant, a japánellenes független-ségi küzdelem másik ismert alakját tá-mogatták ebben a szerepkörben.

1948 nyarára a két országrész elkü-lönülése visszafordíthatatlanná vált.Augusztus 15-én az amerikai megszál-lási zónában kikiáltották a Koreai Köz-társaságot (elterjedtebb nevén Dél-Ko-reát), Szöul központtal, amire válaszulészakon szeptember 9-én – Phenjanszékhellyel – létrejött a Koreai Népi De-mokratikus Köztársaság (KNDK/Észak-Korea). A két szuperhatalom ezt köve-tően kivonta megszálló erőit az újszü-lött államok területéről, titkosszolgá-lataik és katonai tanácsadóik azonbanvégig jelen voltak a baráti kormányokmellett.

Koreai részről viszont a történetnem érhetett véget ezzel. Mindkét or-szágfél elitjének körében konszenzusövezte azt a nézetet, hogy a Koreai-fél-sziget lakossága egy nemzetet alkot,melynek egy államban kell élnie. Így azországegyesítés eszméje északon ésdélen is megkérdőjelezhetetlen nem-zeti cél maradt. Bár Kim és Li eltérőmodell szerint tervezte a félsziget jövő-jét, a diktatórikus hajlam és a háborúsmegoldásokra való nyitottság minden-képpen közös vonásuk volt. Bíztakabban az erőben, amit a mögöttük állóhatalmak kölcsönöztek számukra, éshelyre akarták állítani a koreaiaknak aJalu folyótól a Koreai-szorosig terjedőegységes államát – a saját főségük alatt.Ezek persze egymást kizáró törekvésekvoltak, az ellentmondás feloldásátpedig ők is egyre inkább kizárólag ka-tonai eszközökkel látták lehetségesnek.A fegyveres országegyesítés mindkét fő-városban napirenden volt, de csak aKNDK került abba a helyzetbe, hogy lé-péseket is tehessen ennek irányába.

A TESTVÉRHÁBORÚ KEZDETE

Ma már kevéssé ismert, hogy a koreaiháború előestéjén Észak-Korea még lé-nyegesen jobb gazdasági adottságok-kal rendelkező állam volt, mint a déliországrész. A gyarmati időszakban fel-fejlesztett bányászata, nehéz- és vegy -ipara, valamint energetikai létesítmé-nyei komolyabb termelési kapacitások-ról, szovjet haditechnikával felszerelthadereje pedig sokkal nagyobb katonaiütőképességről tanúskodott, mint ami-vel a déli ország büszkélkedhetett.Északon ráadásul meg voltak győződve

róla, hogy Korea nem képezi az Egye-sült Államok szenzitív stratégiai érdek-övezetét, sokkal jelentéktelenebb sze-repe van a washingtoniak szemében,semhogy komoly veszteségeket koc-káztassanak a déli elit megmentése ér-dekében.

Ez így önmagában véve még igaz islehetett volna, hiszen az amerikai kor-mány részéről is elhangzottak akkori-ban olyan nyilatkozatok, amelyek erreengedtek következtetni. Washingtonszámításaiban azonban egy sokkal faj-súlyosabb tényező is szerepelt: a paci-fikált Japán stabilitása. 1949-ben Kíná-ban – a kommunisták polgárháborúsgyőzelmének eredményeképpen – ki-kiáltották a népköztársaságot. Ameri-kai szemmel nézve a kommunizmusvészes iramban terjeszkedett Ázsiában,és ez már belpolitikai problémákat isfelvetett a kormányzat számára.

Miután Kim Ir Szen elnyerte a Szov-jetunió és Kína jóváhagyását a fegyve-

60 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

A

res országegyesítéshez, 1950. május vé-gére–június elejére az északi alakula-tok elfoglalták az offenzíva kiindulásizónáit a 38. szélességi kör északi olda-lán. A mintegy 89 000 főt számláló had-erő támadása 1950. június 25-én indult,a szocialista államok hivatalos tájékoz-tatása szerint déli katonai provokáci-óra válaszul. Noha ez valótlan állításvolt, számos példát tudtak hozni a déliországrész vezetőinek rosszhiszemű-ségére. Li Szin Man déli elnök több al-kalommal utalt rá, hogy akár fegyvereserővel is felszámolná a megosztottsá-got, ehhez azonban messze nem álltakrendelkezésére a szükséges eszközök.A háború első heteiben súlyosan meg-bosszulta magát az az amerikai poli-tika, amely tudatosan igyekezett ala-csony szinten tartani a déli országrészkatonai kapacitásait.

Az északi támadás meglepetéskéntérte a déli kormányt, mely gyors vissza-vonulásra kényszerült. Jellemző az

észa ki hadműveletek lendületére, hogy1950. szeptember elejére – alig többmint két hónap alatt – a köztársaságierők a délkeleti Puszan kikötővárosbaés közvetlen környezetére szorultakbe. Nem volt nehéz megjósolni, hogykülső erősítés nélkül a Koreai Köztár-saság napjai meg vannak számlálva.

Az invázió másnapján Harry Spen-cer Truman amerikai elnök kiterjesz-tette a kommunista terjeszkedés fel -tartóztatásának doktrínáját a csendes-óceá ni térségre. Még aznap megkez-dődtek az amerikai légierő rajtaütéseiis az észak-koreai célpontokon, ezekazonban kevésnek bizonyultak ahhoz,hogy meghátrálásra kényszerítsék a tá-madókat. Washington számára hamarvilágossá vált, hogy szárazföldi beavat-kozása nélkül koreai pozíciói menthe-tetlenül elvesznek, azonban csak nem-zetközi legitimáció mellett kívánt ígyfellépni. Június 25-én az ENSZ Bizton-sági Tanácsa 82. számú határozatában

felszólította Észak-Koreát a visszavonu-lásra a 38. szélességi kör északi oldalára.Két nappal később, június 27-én hozott83. számú határozatában pedig megál-lapította, hogy sürgős katonai lépésekrevan szükség a nemzetközi rend és békehelyreállításához. A határozatokat a BTjelen lévő tagjai közül csak Jugoszlávianem támogatta. Moszkva nagykövetenem vett részt a szavazásokon, mivel aSzovjetunió – a Kínai Népköztársaságállandó BT-tagságát követelve – éppenbojkottálta a testület munkáját. Ígyszovjet vétó nem akadályozhatta mega határozatok elfogadását.

A szovjet vétó elmaradását későbbgyakorta magyarázták Moszkva tapasz-talatlanságával a világpolitikai játsz-mákban, esetleg a doktriner álláspont-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 61

Amerikai repülőgép-hordozó a koreai partoknál, 1951. szeptember

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

ból fakadó fiaskóval. Ezek a vélemé-nyek túlzottan alábecsülték a szovjetkülpolitikát. Sztálin számára a koreaiválság kitűnő alkalmat jelentett arra,hogy letesztelje, meddig mennek el azamerikaiak kelet-ázsiai barátaik védel-mében, egyúttal információkat szerez-zen a szovjet és az amerikai haditech-nika hatékonyságáról. Mindezt pedigúgy, hogy a Szovjetuniónak sem ko-moly kockázatot, sem számottevő ál-dozatot nem kell vállalnia. A koreai há-ború egyik sajátossága az volt tehát,hogy bár koreai nemzeti célok nevébenindult és mindkét hidegháborús tömb

támogatóan állt saját helyi szövetsége-sei mögött, maga a koreai nép egyikükszámára sem volt igazán fontos. A hely-zet alakulását tágabb stratégiai reláci-ókba illesztve értékelték, amelyekbena koreai nemzeti lét vagy túlélés kérdé-sei a jelentéktelenebb szempontokközé tartoztak. A konfliktus majdanilezárását lehetővé tevő megoldás ishíven tükrözi ezt.

AZ AMERIKAI BEAVATKOZÁS

Az ENSZ állásfoglalása lehetővé tetteaz USA számára, hogy névleg koalícióskeretek között szervezze meg Li SzinMan kormányának katonai megsegíté-sét. Az ENSZ-csapatok vezetésére a má-

sodik világháborúban hírnevet szer-zett Douglas MacArthur ötcsillagos tá-bornokot, az amerikai távol-keleti erőkfőparancsnokát nevezték ki.

1950. szeptember 15-én ENSZ-erőkszálltak partra a félsziget nyugati part-vidékén fekvő Incson kikötővárosban.A hadműveletet később a koreai há-ború legzseniálisabb katonai manőve-reként tartották számon. A kockázatos,de sikeres beavatkozással lényegébena KNDK csapatainak hátába kerülve,utánpótlási vonalaikat elvágva az addignyert helyzetben lévő északi haderőtmég korábbi előrenyomulásánál isgyorsabb visszavonulásra kényszerítet-ték. Tizenhárom nappal később a koa-líciós csapatok kiverték Szöulból azészak-koreai alakulatokat, két nap múl -va elérték a 38. szélességi fokot, to-vábbi 22 nap múlva pedig már Phenjan,az északi főváros is a kezükön volt. Ér-dekes, hogy az amerikai beavatkozáspillanatáig az északi elit szemében (ésebben nagy hasonlóságot mutattak adéliekkel) a koreai nép legádázabb el-lenségének a japánok számítottak.Attól kezdve viszont az első számúkülső ellenség szerepébe egyre inkábbaz USA került.

1950 őszének eseményei nyomán Pe-kingben és Moszkvában is nyilvánvalóvávált, hogy Kim Ir Szen súlyosan elszámí-totta magát, és maradék erőinek össze-omlása mindössze hetek kérdése. Azészaki csapatok október közepére márcsak a Jalu és a Tumen folyók déli előte-reit tartották ellenőrzésük alatt, a kitö-résre azonban meglévő erőikkel nemlátszott esélyük. Ez a dolog természeté-nél fogva azt vetítette előre, hogy azamerikai befolyási övezet és közvetlenkatonai jelenlét Kelet-Ázsia szárazfölditérségében – még ha csak viszonylagkis területen is, de – elérne a kínai és aszovjet határig. Nem volt nehéz belátni,hogy ez összeegyeztethetetlen a szocia-lista világ két vezető hatalmának straté-giai érdekeivel. Észak-Korea fontosságátmindkettejük szemszögéből elsősorbanütközőállam szerepe adta, e tekintet-ben viszont kiválthatatlannak bizonyult.

Kína a Tajvanra menekült Koumin-tang-kormány amerikai támogatásamiatt más fronton is veszélyeztetveérezte magát az Egyesült Államok hi-degháborús politikájától, ezért közvet-len katonai beavatkozásra vállalkozotta koreai ütközőzóna helyreállítása érde-kében. Első hullámban, október 14. ésnovember 1. között mintegy 180 000fős kínai haderő települt át titokban aJalu koreai oldalára, felkészülve az el-

62 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Koreai asszony és egy amerikai katona4∞&£∞∞§ £ ™4∞&£∞∞§ £ ™

lentámadásra a maradék északi erőkkelkaröltve. Ezeket a veszteségek és a nyu-gati erősítések kiegyensúlyozására to-vábbi több százezres kontingensek kö-vették. Népi önkénteseknek neveztékel a koreai hadszíntérre szánt kínai ka-tonai személyzet tagjait, mely a háborúkésőbbi szakaszaiban stabilan mintegy700 000 főből állt. Eleinte nem vertéknagydobra a kínai mozgósítás tényét,novemberben azonban már az ameri-kai hadvezetés számára is tapasztal-ható volt a friss haderő megérkezése afrontvonalra, ami gyökeres változást ve-tített előre a háború addigi menetében.A kínai csapatokkal megerősített északihaderő kitört addigi szűk állásaiból, ésgyors ütemben kezdte dél felé szorí-tani ellenségeit. Újabb amerikai erősí-tések beérkeztével a koalíciós erőknek1951 januárjára ugyan sikerült stabili-zálniuk a frontvonalakat, március kö-zepén pedig visszafoglalták az időköz-ben megint ellenséges kézre kerültSzöult, a konfliktus azonban egyre in-kább állóháborúvá merevedett.

MacArthurt igen rosszul érintette afordulat, mely addigi térnyerésének fel-adására kényszerítette a félszigeten. Bára kommunisták előrenyomulása nemérte el újra szeptember eleji kiterjedését,hadszíntéri sikereik alapján a főparancs-nok távolodni látta a győzelmet, és a ko-alíció részéről is változásokat szorgalma-zott az addigi hadviselési módszerek-ben. November folyamán az amerikaihadvezetés a Mandzsúriában lévő kínaibázisok nukleáris támadását is mérle-gelte. Kilenc atombomba előkészítéséttartották indokoltnak e célból. MacAr -thur egy későbbi nyilatkozata szerint 30-50 atomfegyver bevetésével el tudtavolna szigetelni Kínát Koreától, és a há-ború az ENSZ-csapatok győzelmével értvolna véget. E nézetek azonban figyel-men kívül hagyták a hidegháborússzembenállás stratégiai realitásait.

A HÁBORÚ LEZÁRÁSA

Az 1950. február 14-én aláírt szov jet–kínai barátsági, szövetségi és segítség-nyújtási szerződés kölcsönös katonaitámogatást írt elő a felek számára,amennyiben bármelyiküket támadásérné Japán vagy annak egyik szövetsé-gese (tehát az USA) részéről. Egyér-telmű tömblogika húzódott meg amö-gött, hogy a két szocialista hatalomütőképesebbé tette együttműködését.A Mandzsúria ellen kilátásba helyezetttámadás tehát nyílt szovjet beavatko-

zást, végeredményben egy új világhá-borút vonhatott volna maga után. Mac -Arthur csak a háború alakulását vettefigyelembe, a Fehér Ház azonban astratégiai összképet tartotta szemelőtt. Truman, aki nem nézte jó szem-mel MacArthur harsány megnyilvánu-lásait, nem vállalta az új világháború ki-robbantásának kockázatát. 1951. ápri-lis 11-ével felmentette beosztásából afőparancsnokot, és Matthew Ridgwayaltábornagyot nevezte ki a helyére.A nem éppen simulékony modorárólhíres, de kétségtelen kultusszal bíróMacArthur érdemeinek messzemenőelismerése mellett térhetett vissza azEgyesült Államokba.

Ridgway tábornok feladata egyre in-kább a fegyvernyugvás tető alá hozásaés az addigi eredmények bebiztosításavolt. Június végére a harcoló felek végrekésznek mutatkoztak az erről szólóegyeztetésre. A tűzszüneti tárgyaláso-kat eleinte Keszongban tartották, egyottani légitámadás miatt azonban ha-marosan a délebbre fekvő, komoly ka-tonai jelentőséggel nem bíró Panmind-zson falu közelébe helyezték át a meg-beszéléseket. Hosszan elnyúló folya-mat vette kezdetét, amelynek során afelek egymás kifárasztására játszottak,nem kevesebb elszántsággal, mint ami-vel a háborút vívták. Sztálin 1953. már-cius 5-én bekövetkezett halála azonbanúj helyzetet teremtett és engedéke-nyebb hozzáállásra sarkallta a kínai–észak-koreai oldalt. Nem látták ugyanisbiztosítva a diktátor utódainak ha-sonló erejű kiállását az ügyük mellett.Továbbá Kína az indiai kormányon ke-resztül megkapta az új, Dwight Eisen-hower vezette amerikai kormány fe-nyegetését is, hogy a tárgyalások to-vábbi sikertelensége a háború részle-ges kiterjesztését vonhatja maga utánkínai célpontok bombázásával, illetvetengeri blokáddal. Újra előkerült a nuk-leáris kártya is.

Ilyen előzmények mellett végül1953. július 27-én Panmindzsonbanszignálták a fegyverszüneti egyezménytaz észak-koreai–kínai szövetség és azENSZ-erők között. Előbbi részről NamIr hadseregtábornok (későbbi észak-ko-reai külügyminiszter), míg utóbbiról if-jabb William Kelly Harrison altábor-nagy, a nyolcadik amerikai hadsereghelyettes parancsnoka látta el kézjegyé-vel az okmányt. Dél-koreai illetőségűszemély nem vett részt az aktuson. LiSzin Man ragaszkodott volna hozzá,hogy a háborút a félsziget egyesítéséigfolytassák. Minthogy ennek már nem

volt katonai realitása 1953-ra, ahhoz já-rult hozzá, hogy nem gördít akadályta folyamat elé, mivel pedig a déli csa-patok ENSZ-zászló alatt harcoltak, Har-rison aláírása elvileg rájuk nézve is kö-telezővé tette a fegyvernyugvást.

A panmindzsoni fegyverszünet lé-nyegében a megkötésekor fennálló te-rületi állapotokat rögzítette a kétKorea között. Az új „határvonal” márnem a 38. szélességi kör lett, bár annakközelében húzódott, egy ponton át-lépve azt. A korábbi állapotokhoz ké-pest a félsziget nyugati részén Északnyert némi területet (ennek legértéke-sebb része a 38. szélességi körtől délrefekvő Keszong városának bekebele-zése volt), míg keleten a Kangju- és aThebek-hegységekben Dél könyvelhe-tett el gyarapodást. A két országot elvá-lasztó fegyverszüneti vonal északi ésdéli oldalán egy aránt 2-2 kilométeressávban demilitarizált övezetet hoztaklétre, melybe semmilyen nehézfegyver-zet nem vihető be. A háborús felek(Kína, a két Korea és az USA) képviselő-iből felállt a Fegyverszüneti Katonai Bi-zottság, valamint a Semleges NemzetekMegfigyelő Bizottsága (Csehszlovákia,Lengyelország, Svédország és Svájc tag -ságával) a tűzszüneti egyezménybenfoglal tak betartásának ellenőrzésére.No ha kevesebb állam részvételével, demindkét testület mindmáig létezik.

A KONFLIKTUSKÖVETKEZMÉNYEI

Bár a koreai háború területileg és a fel-használt eszközök tekintetében egy -aránt megmaradt korlátozott konflik-tusnak, világpolitikai hatásai nem vol-tak lebecsülendőek. Dean Achesonamerikai külügyminiszter 1950 szep-temberében közölte francia és brit szö-vetségeseivel: országa szükségét érziannak, hogy a Német Szövetségi Köz-társaság erőforrásait bevonják Nyugat-Európa védelmi rendszerébe, így 10német hadosztály felállításával megkez-dődött a német fegyveres erők újjá -élesztése. A háború tapasztalatai nyo-mán az Egyesült Államok fegyverke-zése is felgyorsult. A koreai háborúbanelső és eleddig utolsó alkalommal ke-rültek egymással közvetlen harcérint-kezésbe a Kínai Népköztársaság és azEgyesült Államok fegyveres erői. Bizo-nyossá vált, hogy Kína nem tekinthetőolyan szatellit államnak, mint példáulCsehszlovákia: az ázsiai ország képessaját érdekeit védő nagyhatalomként

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 63

fellépni, ami döntő mértékben befolyá-solhatja a helyi konfliktusok alakulását.

A koreai háború volt az első fegyve-res konfliktus, amelyben az ENSZ sze-repet vállalt. Csaknem egymillió főtszámlált az ENSZ-haderő, amelynektöbb mint felét (kb. 600 000 főt) helyi,koreai katonák alkották, több mint egy-harmadát (326 000 főt) pedig ameri kai -ak. A többi tizenöt részt vevő ország né-hány tucat főtől tizennégyezer főigterje dő kontingenssel járult hozzá a ko-alíciós erőfeszítésekhez. Hozzájárulásu-kat többnyire az Egyesült Államokhozfűződő viszonyuk határozta meg. Nemnehéz azonban belátni, hogy az ameri-kaiak és a koreaiak voltak a küzdelemterheinek tényleges viselői.

A koreai háborút a nyugati szakiro-dalom rendre a hidegháborús szem-benállás logikájába illesztve, helyette-sítő háborúként értékeli, az Egyesült Ál-lamok, a Szovjetunió, esetleg a KínaiNépköztársaság stratégiai érdekeinek ér-vényesülését vagy csorbulását emel ve

megítélésének legfőbb szempontjává.Jóval kevesebb figyelmet kap a háborúvalódi főszereplője és elszenvedője: a ko-reai nép. Máig sok a bizonytalanság a há-roméves konfliktus áldozatainak pontosszámát illetően, de visszafogott becslé-sek is 2,5 millió koreai haláláról szólnak.Az 1950-es 30 milliós össznépességetfigyelembe véve ez azt jelenti, hogy kb.minden 12. koreai áldozatul esett a há-borúnak. Napjainkban azonban már4 millió halálos áldozatról is lehet hal-lani. E szomorú statisztikát további,csaknem 2 millió sebesült egészíti ki.

A kínai erőknek mintegy 600 ezerhalottat és 700 ezer sebesültet, míg azamerikaiaknak 36,5 ezer halottat éstöbb mint 100 ezer sebesültet kellettelkönyvelniük. Ehhez járult hozzá azamerikaiak mintegy 30 milliárd dol-lárra rúgó háborús költsége. A veszte-séglistára került személyek közül ren-geteg volt az eltűnt, akik sorsát nemsikerült pontosan tisztázni. Az elhuny-tak maradványainak felkutatása és ro-konaiknak történő visszaszolgáltatásaannyira megoldatlan volt, hogy méghatvanöt évvel később, 2018. június 12-én, az első USA–Észak-Korea-csúcsta-lálkozón is felmerült ennek rendezése.

Mindkét Korea gazdasága romok-ban hevert a hároméves konfliktuseredményeképpen, alig akadt olyan ki-terjedtebb terület a félszigeten, ame-lyen legalább egyszer ne söpörtekvolna végig a hadműveletek. Szöul vá-rosát – mely persze akkor még nyo-mokban sem emlékeztetett a mai met-ropolisra – négyszer is ostrom alá vet-ték. Dél-Koreában a háború anyagiveszteségei egyenértékűek voltak azország 1953. évi nemzeti összterméké-nek 86%-ával. A bányaipari létesítmé-nyek 51%-a, a vasútvonalak 46,9%-a,míg az energiatermelő létesítményekcsaknem 80%-a pusztult el. Megsem-misült emellett mintegy 600 000 lakó-épület is. Észak-Korea gazdasági vesz-teségeinek értékét sokkal magasabbra,az 1953. évi nemzeti össztermék mint -egy négyszeresére becsülik, miközbena háború előtt Észak gazdasági terme-lése még több mint kétszer akkoravolt, mint Délé. Végeredményben mint -egy 8700 gyáregység és szintén600 000 lakóépület pusztult el itt. Azújjáépítés kizárólag hazai forrásokbólszinte kilátástalannak tűnt, így mind-két Korea jelentős külső segítséget ka-pott szövetségeseitől.

64 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Brit mintára gyártott 57 mm M1 páncéltörőágyú, Korea, 1950

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

A KOREAI MEGOSZTOTTSÁG

Napjainkban sem Észak-, sem Dél-Ko -rea szemszögéből nézve nem képezivita tárgyát, hogy a koreai háború ajapán gyarmati uralom három és fél év-tizede után a legsúlyosabb jelenkorinemzeti tragédia volt, mely mély sebe-ket ejtett a félsziget északra, illetvedélre szorult lakossági csoportjain, meg-alapozva közöttük a gyanakvást és aszembenállást. Történt mindez an nakellenére, hogy mindkét államban a hiva-talos kormányzati álláspont, de a köz-vélemény is megkérdőjelezhetetlennektartja, hogy a koreaiak valójában egynemzetet alkotnak. A megosztottságígy – noha a félsziget több évezredes(koreai álláspont szerint 5000 éves) tör-ténelmében egyáltalán nem példa nél-küli – szükségképpen ideiglenes állapot.

Phenjan interpretációja szerint azEgyesült Államok imperialista agresszió -ja akadályozta meg a koreai nemzetegyesülését. A megosztottság kizáró-lag amerikai érdekektől vezérelve jöttlétre, a déli kormányok valójában Wa -shington bábjai. Észak-Korea valódi el-lensége pedig a háború során az ame-rikai fél volt, és az azóta eltelt évtize-dek során mindvégig az is maradt. Ha

figyelembe vesszük a konfliktus dina-mikáját és az amerikai beavatkozássorsdöntő következményeit, nemmondhatnánk, hogy az USA-t fő ellen-ségnek tekintő vélemény teljesen irre-ális len ne. Az már más – bár nem ke-vésbé fontos – kérdés, hogy nemcsakDél-Korea köszönheti létét egy idegennagyhatalomnak, hanem Észak is. A Kí -nai Népköztársaság „önkénteseinek”beavatkozása nélkül Kim Ir Szen orszá-gának megsemmisülésével fizetettvolna katonai elbizakodottságáért.

A panmindzsoni tűzszünetet azótasem követte tényleges békeegyezmény,a szerződéses békemegállapodás ugyan -is elkerülhetetlenné tette volna, hogya két koreai állam kölcsönösen elis-merje egymást. A nagyhatalmak érde-keltsége is hiányzott. Az Egyesült Álla-mok feltartóztatási politikája nem tettlehetővé semmilyen engedményt Phen-jannal szemben, szükségessé tette vi-szont a Koreai Köztársaság katonai ésgazdasági életképességének biztosítá-sát. Washington a legmagasabb védel -mi garanciákat is vállalta Szöul érde -kében, gazdasági támogatása pedighozzájárult, hogy Dél-Korea látványosfejlődést produkálva az 1970-es évekkö zepétől messze maga mögött hagyja

az északi testvérországot. NapjainkraDél-Korea GDP-je már több mint har-mincszor akkora, mint Északé.

A hidegháború végével a Koreai-fél-sziget megosztottsága nem szűnt meg,a koreaiak nem léphettek az egyesülőNémetország útjára. Ehhez nagybanhozzájárult, hogy az északi rezsim lé-nyegesen stabilabbnak bizonyult, mintamire korábban számítani lehetett.Noha a kilencvenes évek folyamánÉszak-Korea a térség legszegényebb ál-lamává süllyedt, sikeres nukleáris fegy-verkezésével egyrészt biztosította a re-zsim külső fenyegetésekkel szembenivédelmét, másrészt tudatosította anemzetközi közösségben, hogy a Ko-reai-félsziget megoldatlan biztonságihelyzete komoly kockázatok forrása. Si-keres taktikájának köszönhetően Észak-Korea 2019 elejére minden korábbinálközelebb került ahhoz, hogy megköt-hesse a koreai háborút lezáró békeszer-ződést – s egyúttal megszerezze a vártelismerést és biztonsági garanciákat azEgyesült Államoktól.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 65

A 9. gyalogezred katonái harckocsitámadás során, 1950

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™