Back up the children Állj mellette! · Back up the children – Állj mellette! A traumatizált gyermekek támogatásának alapjai Segédanyag az oktatófilmhez Nemzetközi projekt

Back up the children – Állj mellette!

A traumatizált gyermekek támogatásának alapjai

Segédanyag az oktatófilmhez

Nemzetközi projekt

az Európai Unió Fundamental Rights and Citizenship Programjának támogatásával, amely a

poszttraumás stressz-zavar gyermekeknél történő előfordulásának okairól, megjelenési formáiról,

hétköznapi kezelési lehetőségeiről nyújt ismereteket.

Rights and Citizenship Programjának

támogatásával.

Tartalomjegyzék

Mi az a PTSD? ........................................................................................................................... 3

Gyerekek és a párkapcsolati erőszak.......................................................................................... 9

Erőszak a fiatalok párkapcsolataiban ....................................................................................... 11

A poszttraumás stressz-zavar tünetei és jellegzetes megjelenési formái gyerekeknél .... 16

A bántalmazás és az elhanyagolás szerepe az alkoholizmus és más függőségek kialakulásában

.................................................................................................................................................. 22

Milyen hatással van a PTSD a fejlődésre? ............................................................................... 31

A traumatizált csecsemőkről .................................................................................................... 39

A traumatikus gyerekkor következményei ............................................................................... 40

Hogyan segítsünk a gyerekeknek? ........................................................................................... 42

A traumatizált gyerekekkel való játék...................................................................................... 54

Tudnivalók a gyerekkori traumatizációról ............................................................................... 59

Hogyan segítsünk önmagunknak? ............................................................................................ 63

A fontossági sorrend felállítása ................................................................................................ 66

Napi jegyzőkönyv .................................................................................................................... 67

Heti időbeosztás ....................................................................................................................... 68

Szakirodalom............................................................................................................................ 69

Az Európai Unió Fundamental 2/7


támogatásával.

Back up the children –Állj mellette!

Mi az a PTSD?

A PTSD (poszttraumás stressz-zavar) azon testi és lelki tünetek összessége, amely a nem

mindennapi, súlyosan fenyegető, traumatikus eseményt, vagy ezek sorozatát átélő

embereknél jelentkezhet. Ahogy úttörő könyvében, a Trauma és gyógyulásban, Judith Lewis

Herman kiemeli: a „nem mindennapi” kitétel nem azt jelenti, hogy ilyesmi ritkán történik,

hanem arra utal, hogy a szóban forgó események meghaladják az ember mindennapi

alkalmazkodóképességét (Lewis Herman 2011). A PTSD tehát egy abnormális helyzetre

adott természetes

reakció. Ezt fontos szem előtt tartanunk, mikor traumatizált gyermekekkel dolgozunk: így

elkerülhető, hogy ne problémás gyereknek lássuk őket, hanem olyanoknak, akik szenvednek,

mert bántották őket.

A traumatikus esemény olyan váratlan, sokkoló és irányíthatatlan történés, amely súlyos

sérüléssel, életveszéllyel fenyegeti az áldozatot, vagy a hozzá közel álló személyt. Az

áldozat tehetetlennek érzi magát és retteg, illetve – amennyiben gyerekről van szó –

nyugtalanságot és zavarodottságot él át. Minden esetben veszélyeztetve érzi saját, vagy

egy másik ember életét, biztonságát és testi épségét. Az áldozat önmagáról, és az őt

körülvevő világról alkotott képe összeomlik.

A gyerekek éppúgy átélhetnek traumatikus élményeket, mint a felnőttek, ám mivel

személyiségük még nem fejlődött ki teljesen, és a felnőttekhez képest kevésbé urai a saját

életüknek, ők sokkal nehezebben birkóznak meg velük. Tovább növeli tehetetlenségérzetüket

a tény, hogy erősen függnek a felnőttektől, és hogy veszély esetén korlátozottak a

lehetőségeik, ha meg kell védeniük magukat vagy segítséget kell kérniük. Különösen

súlyosak a trauma következményei, ha azt olyan ember – például szülő vagy rokon – okozza,

akitől a gyerek függ, vagy akihez szorosan kötődik.

Ahhoz, hogy felismerjük a PTSD tüneteit, tudnunk kell, milyen traumatikus események

vezethetnek a kialakulásához. A következő táblázatban összefoglaltuk a gyerekeket sújtó

leggyakoribb traumatikus eseményeket.



támogatásával.

A trauma típusai

Testi erőszak Példák

fizikai fájdalom okozása, vagy annak kísérlete

(nem tartozik ide a hasonló korú és testi erejű

testvérekkel, társakkal való durvább játék)

- ütés

- rázás

- égetés

- fojtogatás

- testi fenyítés

Szexuális visszaélés Példák

szexuális érintkezés, vagy annak kísérlete - szexuális töltetű simogatás vagy puszilgatás

- genitális érintkezés

- behatolás

a gyerek életkorának nem megfelelő, szexuális

tartalmú anyagok mutogatása; szexualizált

környezet, légkör teremtése

- pornográf képek mutogatása vagy szem előtt

hagyása

- szexuális tevékenység űzése a gyerek előtt

- nemi szervek mutogatása szexuális kizsákmányolás az elkövető anyagi

haszna vagy szexuális kielégülése céljából

- incesztus

- prostitúció

- pornográfia

- két vagy több gyerek szexuális érintkezésre

való késztetése vagy kényszerítése

Lelki bántalmazás Példák

szóbeli, lelki erőszak - sértegetés

- fenyegetés

érzelmi erőszak - durva bánásmód

- rettegésben tartás

- kényszerítő irányítás

érzelmi elhanyagolás - a gyerek kerülése

- szeretetmegvonás

társas élettől való elzárás - elszigetelés

- szeretett személyektől való tiltás

túlzott elvárások a gyerek szellemi, testi vagy

egyéb teljesítményét illetően

- büntetés

- „elfenekelés”

- annak erőltetése, hogy a gyerek részt vegyen

valamiben, amiben nem akar

- érzelmi zsarolás vagy büntetéssel való

fenyegetés



támogatásával.

Elhanyagolás Példák

a fizikai szükségletek figyelmen kívül hagyása - étel-, ruha-, szállásmegvonás

egészségügyi elhanyagolás - gyógyszerek ki nem váltása

pedagógiai elhanyagolás - iskolából való visszatartás

Párkapcsolati vagy családon belüli erőszak Példák

párkapcsolati erőszak tinédzser

párkapcsolatban

- fizikai erőszak

- szóbeli, lelki erőszak

- szexuális erőszak

- elszigetelés

családon belüli, párkapcsolati erőszak a gyerek

otthonában, melynek a gyerek tanúja

- az egyik szülő vagy nevelő bántalmazza a

másikat

- a gyerek testvérét bántalmazza annak

partnere

Közösségi erőszak Példák

a szomszédok vagy az iskolai közösség

erőszakos, bántalmazó viselkedése, melynek a

gyerek lehet tanúja vagy áldozata

- bandák által elkövetett erőszakos

cselekedetek, megfélemlítés

- kisebbségi csoportok elleni erőszak

- zaklatás, lincselés

Iskolai erőszak Példák

iskolában zajló erőszak, melynek a gyerek lehet

tanúja vagy áldozata

- erőszak a diáktársak vagy a tanárok részéről

- szexuális visszaélés a diákok vagy a tanárok

részéről

- iskolai lövöldözés, gyilkosság az iskolában

Természeti vagy ember okozta katasztrófák Példák

véletlen balesetek vagy katasztrófák - árvíz

- atomerőmű katasztrófa

- tűz

- földrengés

Súlyos baleset, betegség Példák

véletlen baleset, sérülés - autóbaleset


6/76 Az Európai Unió Fundamental


támogatásával.

- elesés, vagy leesés

súlyos fájdalmakat okozó vagy halálos

betegség, orvosi kezelés

- égési sérülések kezelése

- rák

Terrorizmus, háború vagy politikai erőszak Példák

terrortámadások, háború vagy politikai erőszak - bombázás

- áttelepítés

- rasszista vagy homofób erőszak

- nemi erőszak a háborúban

Traumatikus elválasztás és gyász Példák

váratlan, magyarázat nélküli elválasztás a

szülőtől vagy az elsődleges gondozótól,

testvérektől (az örökbeadás nem tartozik ide)

- szülő, elsődleges gondozó vagy testvér halála

- közeli barát vagy családtag váratlan halála,

gyilkosság általi halála vagy öngyilkossága

- a szülőtől való elválasztás, hospitalizáció

A traumatikus esemény lehet:

egyszeri (természeti katasztrófa, baleset, szülő, barát, rokon elvesztése stb.) v agy sorozatos

(gyerekbántalmazás, szexuális visszaélés, elhanyagolás vagy háború).

Közvetlenül az esemény után akut poszttraumatikus stressz-tünetek jelentkezhetnek. Ez

normálisnak számít, és még nem tekinthető betegségnek.

A felnőttek 25%-ánál és a gyerekek 30%-ánál azonban három hónap elteltével is

fennállnak a fenyegető esemény hatására kialakult tünetek. Ebben az esetben már

poszttraumás stressz-zavarról (PTSD) beszélhetünk. Ahogy már korábban is

hangsúlyoztuk, a PTSD teljesen természetes reakció egy olyan abnormális helyzetre,

amellyel sem a test, sem az agy, sem a lélek nem képes megküzdeni. A tünetek hónapokig,

vagy akár évekig is fennállhatnak. Szaknyelven komplex traumának nevezik azokat az

eseteket, mikor az áldozat (gyerek vagy felnőtt) többféle traumatikus eseménynek van

kitéve, illetve mikor ezek az események sorozatosan, ismétlődő jelleggel következnek be.

Ilyen komplex traumáról beszélhetünk, mikor a gyereket bántalmazzák, súlyosan

elhanyagolják, vagy ha szemtanúja a rendszerint az anya sérelmére elkövetett családon

belüli erőszaknak. A fentieken kívül idetartozik a háború vagy a társadalmi, közösségi

erőszak is. A komplex trauma kifejezés nem csak a traumák sorozatjellegére utal, de arra

is, hogy ezeknek az eseménynek összetett a hatása a gyerek fejlődésére.

A következő tényezőktől függ, hogy elhúzódik-e a poszttraumás stressz reakció, és

kialakul-e a gyereknél vagy a felnőttnél a PTSD:



támogatásával.

A traumatikus eseménytől független tényezők közül fontos az életkor, az önbizalom, az

egészségi állapot, és hogy korábban is érte-e a személyt trauma. Lényeges továbbá, hogy az

áldozat családja megadja-e számára a szükséges biztonságot, szeretetet és tiszteletet.

Ami magát a traumatikus eseményt illeti: meghatározó fontosságú az esemény hossza és

jellege. Minél tovább tart a trauma, annál nagyobb eséllyel alakul ki a PTSD. Az ember által

okozott traumák – például bántalmazás, elhanyagolás – következményei a legsúlyosabbak,

ezek közül is azok a legpusztítóbbak, melyeket a gyerek ismerőse okoz. Ez lehet valamelyik

szülő, egy idősebb testvér, rokon, tanár, egészségügyi dolgozó, ifjúsági-, vallási- vagy más

közösségi vezető, szomszéd, barát, haver vagy más olyan személy, akiben a gyerek

megbízik, vagy akiben pozíciója és szerepe alapján megbízhatna. Ilyen esetben a gyerek

teljesen összezavarodik, hiszen az ártott neki, akitől egyáltalán nem számított ilyesmire. A

trauma hatására kialakuló erős félelem és rettegés ilyenkor még tartósabb, hiszen a gyermek

az emberekbe vetett alapvető bizalmát veszíti el.

A traumatikus eseményt követően meghatározó az áldozat részére nyújtott támogatás

mennyisége és minősége. Fontos az is, hogy miként reagál az áldozat az eseményre és

hogyan tud megküzdeni vele.

Azokban az egyébként is súlyos esetekben, amikor ismerős bántotta a gyereket, tovább

nehezíti az áldozat helyzetét, ha nem hisznek neki. Ez egyáltalán nem ritka: a felnőttek

gyakran a másik felnőtt pártjára állnak, és inkább saját emberismeretükben bíznak, mint a

gyerek beszámolójában. Mivel az elkövetők rendszerint nagyon kedvesen és megnyerően

viselkednek, a kívülállók gyakran nem tudják elképzelni róluk, hogy erőszakos

bűncselekményt vagy visszaélést követtek el.

Azok a gyerekek, akik megfelelő támogatást kapnak, képesek túljutni a traumán. A megfelelő

támogatásnak része, hogy tiszteletben tartjuk a gyerek valóságát, önmeghatározását, és

figyelembe vesszük szükségleteit. Felnőttként úgy tudjuk jól segíteni a gyerekeket, ha a testi-

lelki oltalmazás mellett bátorítjuk őket az önálló döntéshozatalra, cselekvésre. Olyan

egyensúly ez, melyet sokszor igen nehéz megtalálni. Rendkívül fontos, hogy a támogató

személy tudatában legyen: nem az áldozaton múlik, hogy milyen gyorsan, és milyen

módon képes feldolgozni a traumatikus eseményt.

Mi a kiváltó inger, és mi az emlékbetörés?

A traumatikus esemény töredékes emlékeit az agy az implicit memóriában tárolja, ennélfogva

azok tudatosan nem hívhatók elő. Mégis, gyakran megtörténik, hogy bizonyos ingerek

akaratlanul is felidézik ezeket az emlékeket.

A kiváltó inger olyan kép, hang, érzés vagy szag, amely automatikusan felszínre hozza a

traumát. A túlélő ilyenkor emlékbevillanásokat él át, és akarata ellenére újraéli a traumatikus

eseményt. Jellemzően rendkívül erős érzelmek gyötrik, és nehéz elkülönítenie, mi az, ami a

jelenben történik, és mi az, ami a trauma része. Ezt a jelenséget – vagyis mikor az áldozat

visszakerül a trauma során tapasztalt érzelmi állapotba – emlékbetörésnek nevezzük. A

váratlanul feltörő emlékek pánikhoz vezethetnek, és felerősíthetik a tüneteket.

A gyerekek élete és jólléte a szülőktől és gondozóktól függ. Ha ők bántalmazó módon

viselkednek, a gyerekek nagy valószínűséggel traumás kötődést alakítanak ki feléjük.



támogatásával.

Lehetséges, hogy megpróbálják megkedveltetni magukat a bántalmazóval, mert abban

reménykednek, hogy úgy kevesebb sérülést kell elszenvedniük, valamint megnő az esélyük

az életben maradásra. Gyakran magukat és másokat is meggyőznek arról, hogy kedvelik

vagy szeretik bántalmazójukat, ám ez nem zárja ki, hogy közben gyűlöljék is ugyanazt az

embert. Születésüktől fogva kiismerhetetlen, zavaros légkörben élnek, ahol összekeveredik

a szeretetet és a gyűlöletet. Bár ez a fajta traumás kötődés a támogató felnőtteket is

félrevezetheti, fontos tudatosítanunk magunkban, hogy mi vagyunk felelősek a gyerek

biztonságáért. Attól, hogy a gyerek „szereti” a bántalmazót, még nagyon veszélyes lehet

egyedül hagyni vele.

Gyors beavatkozás, illetve megfelelő támogatás és törődés esetén a traumatizált gyermek

visszanyerheti az önmagába és a többi emberbe vetett bizalmát, és idővel képes lesz

feldolgozni és beépíteni az élettörténetébe a traumatikus élményt.



támogatásával.

Back up the children - Állj mellette!

Gyerekek és a párkapcsolati erőszak

A partnerkapcsolaton belüli erőszak elsősorban a partnerre irányul, de messzemenő

következményei vannak a gyermekekre nézve is. A gyerekek úgymond a felnőttek közötti

erőszak tűzvonalába kerülnek: hallják és látják, ahogyan az apa megalázza, megveri,

megerőszakolja, halállal fenyegeti és a legrosszabb esetben megöli az anyát. Gyakran őket

is megverik, és kémként vagy szövetségesként bevonják az erőszak körforgásába.

Ahogyan azt kutatások is kimutatták, szoros összefüggés van az anyák elleni erőszak és a

gyermekek elleni erőszak között:

– ha az anyát bántalmazzák, nagy a valószínűsége annak, hogy a gyermekeket is erőszak

éri

– ha a gyermekeket bántalmazzák, akkor az esetek több mint felében az anya is erőszak

áldozata

A szülők közötti erőszak a gyermekeknél súlyos lojalitási konfliktust okoz: a gyerekek

félnek az apa dühétől és erőszakos kitöréseitől. Gyűlölik őt ezért és ezzel egyidejűleg

vágynak az elismerésére és szeretetére. Gyakran érzik bűnösnek magukat az apa

erőszakossága miatt és felelősnek az anya és a testvérek védelméért. Ebben a védelmező

szerepben menthetetlenül túlterheltek. Az anyát egy részt védtelennek és gyengének látják,

másrészt elhanyagolónak és/vagy erőszakosnak is.

A szülők párkapcsolatában fennálló erőszak a gyermeket hatalmas stressznek teszi ki és

károsan hat fizikai, pszichikai és szociális fejlődésére. Poszttraumás zavarok, testi problémák,

tanulási és teljesítmény-zavarok, problematikus szerepképek és az erőszak körforgásának

folytatása a következő generációban előre látható következményei annak, ha a gyermekeket

ezekkel a traumatizáló tapasztalatokkal magukra hagyják. Ezért a párkapcsolati erőszak

komoly jelzés arra vonatkozóan, hogy a gyermek jólléte forog veszélyben.



támogatásával.

A gyerekek látják - Az apa veri az anyát, lökdösi, ököllel üti, a haját tépi.

- Rugdossa a földön fekvő anyát.

- Tárgyakkal üti, tárgyakat dobál.

- Az anyát késsel vagy más fegyverrel fenyegeti.

- Megerőszakolja az anyát.

- Az anya összeesik.

- Az anya nekimegy az apának, védekezik és küzd.

- Az anya vérzik.

A gyerekek hallják - Az apa kiabál, üvölt.

- Fenyegeti az anyát, halálosan megfenyegeti.

- Megalázza és szidja az anyát, szexuálisan is bántalmazza.

- Lealacsonyítja, megalázza mint embert, mint nőt és mint

anyát.

- Az anya kiabál, sír.

- Az anya kiabál az apával, szidja és védekezik.

A gyerekek érzik - Az apa mérgét, a romboló dühének hevességét.

- Az anya félelmét, tehetetlenségét és alávetettségét.

- A testvérek félelmét, főleg a kisebbekét.

- Az erőszak fenyegető, bizonytalan légkörét.

- A vitás és konfliktusos helyzetek gyakoribbá és hevesebbé

válását.

- A saját félelmet és tehetetlenséget. A gyerekek

gondolják

- Apa meg fogja ölni anyát.

- Segítenem kell anyának.

- A kicsiket ki kell hagyni ebből.

- Be kell avatkoznom, de félek beleavatkozni.

- Apa meg fog verni engem.

- Mindannyiunkat megöl.

- Anya az oka mindennek, mert mindig ellenkezik.

- Anya olyan gyenge, lenézem őt.

- Sajnálom anyát, szeretem apát.

- Nem akarom, hogy apa elmenjen.

- Nekik kell ezt rendbe hozniuk, nincs közöm hozzá.

- Szeretnék láthatatlan lenni.

- Nem számítok, senki sem foglalkozik velem és a

félelmemmel.

- Anya sosem lesz képes megvédeni.

Készült a Gyerekek és fiatalok a párkapcsolati erőszak ellen – Képzési segédlet párkapcsolati

erőszak megelőzésére és az erőszak áldozatainak támogatására című kiadvány alapján.



támogatásával.


Erőszak a fiatalok párkapcsolataiban

A kamaszkorban elszenvedett párkapcsolati erőszak károsan befolyásolhatja a testi, lelki és

társas fejlődést, rombolhatja a későbbi intim kapcsolatokat, valamint depresszióhoz, sőt

öngyilkossághoz is vezethet.

A fiatalok vélekedése a párkapcsolati erőszakról

Egy belga kutatásban a 12-21 éves fiatalok véleményét kérdezték a párkapcsolati erőszakról.

Eredményeik szerint a fiatalok egy párkapcsolaton belül inkább csak a szélsőséges fizikai

vagy szexuális támadásokat tekintik erőszaknak. Az erőszak egyéb formáit – mint például a

szexuális visszaélést, vagy a szóbeli és lelki erőszakot – a résztvevők a legritkább esetben

nevezték „erőszaknak“. A kutatás szerint az effajta bagatellizálás sok fiatalt akadályoz meg

abban, hogy felismerje, ha ő maga lesz párkapcsolati erőszak áldozata vagy elkövetője.

Inkább úgy gondolnak erre a problémára, mint ami csak másokat érinthet, leginkább csak a

felnőtteket.

A Szívdobbanás(Köberlein és Tóth 2010) projekt keretében végzett anonim kérdőíves

felmérésben azt kérdezték a fiataloktól, miként vélekednek a kamaszkori párkapcsolatokban

megjelenő irányító, manipulatív és birtokló viselkedésről.

• A válaszadók 42,3%-a semmi kivetnivalót nem lát abban, ha valaki engedély nélkül

elolvassa a partnere SMS-eit (ennél a kérdésnél nem mutatkozott jelentős eltérés a fiúk és a

lányok válaszai között)

• 30,9% (28,9% fiú és 32,2% lány) tartja helyénvalónak, ha valaki mindig tudni akarja, hol

van a barátja/barátnője;

• 10,2% (13,6% fiú és 8,2% lány) tartja helyénvalónak, ha valaki megtiltja a

barátjának/barátnőjének, hogy az nélküle menjen szórakozni;

• 8% (17,6% fiú és 2,5% lány) semmi kivetnivalót nem talál abban, ha valaki szexuális

értelemben nyomást gyakorol a barátjára/barátnőjére.

A megkérdezettek 30,4%-a (ebből 37,3% fiú és 26,4% lány) gondolja úgy, hogy az áldozat

tehet arról, ha erőszakossá válik egy kapcsolat, vagyis az ő hibája, ha bántja vagy fenyegeti

a partnere.

Láthatjuk tehát, hogy a fiataloknak kevés információjuk van arról, hogy mi megengedett egy

egyenlő kapcsolatban, és mi nem; mi az, ami még elfogadható, és hol érdemes határokat

szabni.



támogatásával.

Egy párkapcsolatban többféle formát ölthet az erőszak: beszélhetünk érzelmi, fizikai,

szexuális és gazdasági-társadalmi erőszakról. Mindez egyáltalán nem ritka a tizenévesek

intim kapcsolataiban: a 2009-es belga felmérés 12-21 éves résztvevőinek többsége már

átélt, esetleg maga is alkalmazott erőszakot párkapcsolatában. Tíz fiatalból kilenc szenvedett

el szóbeli vagy lelki erőszakot, közülük 32% rendszeres bántalmazásnak volt kitéve.

Az erőszak fajtái

Szóbeli erőszakot követ el az egyik fél, ha:

– sértegeti a másikat (pl.: lekurvázza)

– becsmérli, lekicsinyli a másikat

– vagy a másik által szeretett személyeket (pl.: barátait, szüleit) és dolgait (tevékenységeit,

helyeket, amelyekhez kötődik stb.)

– bántalmazással, veréssel, öngyilkossággal fenyegetőzik

– gúnyolódik

– nevetség tárgyává teszi a másikat (például külseje, vallása vagy faji hovatartozása,

teljesítménye miatt)

Lelki erőszakot követ el az egyik fél, ha:

– letagad lényeges dolgokat

– elzárkózik a másik elől

– kizárja a másikat a gondolataiból, érzéseiből

– folyamatos ellenőrzés alatt tartja a partnerét

– féltékenykedik

– módszeresen rombolja a másik

önbizalmát

– önálló döntéseit megkérdőjelezi, vagy nem veszi tekintetbe

– mindenért a másikat hibáztatja

– nem hajlandó megbeszélni a problémákat

– megfélemlíti a másikat, pl. tör-zúz, szándékosan megrongálja a partnere értéktárgyait,

csapkod, fegyverrel rettegésben tartja a másikat, félelmet keltően viselkedik (dühödten néz,

üvölt), támadóan faggatózik, életveszélyesen vezet, fenyegető üzeneteket vagy síseket

hagy a másik telefonján

Testi erőszakot követ el az egyik fél, ha

– lökdösi a másikat

– megüti

– megpofozza

– fojtogatja

– húzza a haját

– ököllel veri

– belerúg

– megharapja



támogatásával.

– rázza

– megégeti

– fegyverrel (például késsel, lőfegyverrel, nehéz tárgyakkal) fenyegeti vagy bántja

– megsérti, megtagadja a másik legalapvetőbb jogait

– korlátozza a mozgásszabadságát

– nem engedi, hogy tőle független magánélete legyen

– bezárja

– kizárja

– megkötözi

– éhezteti

– szomjaztatja

– nem engedi tisztálkodni

– elrejti a szükséges gyógyszereit, vagy nem ad rá pénzt

Szexuális erőszakot követ el az egyik fél, ha:

– olyan szexuális tevékenységre kényszeríti a másikat, amit az nem akar

– a szexszel fájdalmat okoz neki,

– vagy megalázza

– megerőszakolja,

– intim testrészeit bántalmazza

– arra kényszeríti, hogy másokkal közösüljön

– a reproduktív (vagyis a termékenységgel és fogamzással járó) jogait korlátozza

– nem engedi a nőnek, hogy fogamzásgátlót használjon

– abortuszra kényszeríti

– vagy számos gyerek megszülésére

Gazdasági-társadalmi erőszakot követ el az egyik fél, ha

– fontos társadalmi és gazdasági erőforrásoktól fosztja meg a másikat

– pl. nem engedi, hogy iskolába vagy dolgozni járjon

– saját pénze legyen

– zsarolja

– megkérdőjelezi a kiadásokat

– megszabja, hogy a másik mit csinálhat és mit nem,

– kivel találkozhat, kivel beszélhet,

– hová mehet,

– mit vehet föl,

– nem engedi, hogy másokkal barátkozzon,

– a családjával beszéljen,

– munkát vállaljon,

– pénzt tartson magánál

– elveszi a telefonját

– mindenhová elkíséri,

– folyamatosan az ellenőrzése alatt tartja otthon, munkahelyen, iskolában, átkutatja zsebeit, táskáját

Van-e különbség a fiúk és a lányok veszélyeztetettsége között?



támogatásával.

– A statisztika szerint a lányok gyakrabban lesznek áldozatai a fiatalkori párkapcsolati

erőszaknak, mint a fiúk. Különösen nagy a kockázat, ha a partnerük jóval idősebb náluk.

– A lányok esetében súlyosabb következményekkel is jár a testi, szexuális vagy lelki

erőszak, mint a fiúknál. Ilyen élmények után a lányoknál gyakori az értéktelenség érzése, az

erős félelem, a gyötrő szégyen és bűntudat.

– A fiúk ezzel szemben hajlamosak jelentéktelen apróságként kezelni saját

erőszakélményeiket. Kamasz fiúkkal készített interjúkból kiderül, hogy ennek oka nem a

válaszadók férfiszerepről alkotott elképzeléseiben keresendő, amely nem engedi meg

számukra, hogy „áldozatnak“ vagy „gyengének“ mutatkozzanak. Arról van inkább szó,

hogy barátnőjük erőszakos viselkedését a fiúk inkább csak bosszantó kellemetlenségként élik

meg, melyre általában oda sem figyelnek, és amelyre néha sokkal súlyosabb támadással

reagálnak.

– Barter szerint azok a fiúk, akik nem veszik komolyan az ellenük elkövetett erőszakot,

hajlamosak elbagatellizálni saját erőszakos viselkedésüket is a partnerükkel szemben.

Milyen korai figyelmeztető jelei vannak a párkapcsolati erőszaknak?

Fontos, hogy ismerjük a párkapcsolati erőszak figyelmeztető jeleit, hogy át tudjuk adni ezt a

tudást azoknak a gyerekeknek, akiknek segítünk.

A bántalmazó családban felnőtt lányok védtelenebbek a párkapcsolat i erőszakkal szemben,

mivel általában már korán megtanulták, hogy a kapcsolatok erőszakosak. A fiúk pedig azt

látják, hogy megengedett erőszakot alkalmazni a partnerünkkel szemben.

Ez a lista segíthet idejében felismerni a bántalmazást.

Figyelmeztető jel, ha a barátod vagy barátnőd:

• állandóan féltékenykedik vagy dühbe gurul, ha a barátaiddal szeretnél lenni.

• mindig tudni akarja, hol vagy.

• meg akarja határozni, mit vegyél fel, kivel találkozz, vagy mit mondj.

• azzal fenyeget, hogy elhagy, ha nem úgy viselkedsz, ahogy ő akarja, vagy nem teszed

meg, amit mond.

• megaláz, vagy azt érezteti veled, hogy értéktelen vagy.

• rávesz valamilyen szexuális tevékenységre, amit nem akarsz.

• bűntudatot kelt benned, ha olyat teszel, ami neki nem tetszik.

• azzal fenyegetőzik, hogy kárt tesz benned vagy önmagában, ha kilépsz a párkapcsolatból.

• tőle vagy mástól megtudod, hogy az előző partnerét megütötte vagy megpofozta, mert az valamilyen

„hibát” követett el.

A párkapcsolati erőszak további fontos jellemzői

Az erőszakra jellemző, hogy ciklikus, vagyis az erőszakos kitöréseket romantikus,

„szerelmes” időszakok követik. Ilyenkor az erőszakos fél rendszerint bocsánatot kér, és

megígéri, hogy soha többet nem fordul elő ilyesmi, ajándékokkal és kedvességgel halmozza



támogatásával.

el a partnerét. Ez nagyon megtévesztő lehet mind a környezet, mint a másik fél számára.

Fontos tudnunk azonban, hogy ezek az úgynevezett „nászút -periódusok” arra szolgálnak,

hogy bent tartsák az áldozatot a kapcsolatban, hogy eloszlassák félelmeit és kételyeit. Eze k

ugyanúgy a bántalmazás részei, mint az erőszakkitörések.

A másik jellemző, hogy az erőszak egyre fokozódik. A tapasztalat szerint az erőszakos fél

egyre súlyosabb és súlyosabb jogsértéseket követ el a partnere ellen. Ezért bántalmazó

párkapcsolat esetén kár abban reménykedni, hogy majd idővel jobb lesz.

Hogyan segíthetünk?

– Osszuk meg a figyelmeztető jeleket tartalmazó listát minél több fiatallal.

– Beszéljünk a párkapcsolati erőszak természetrajzáról, vagy szervezzünk erről képzést.

– Adjunk lehetőséget az áldozatoknak, hogy beszéljenek velünk, soha ne hibáztassuk őket

az erőszakért.

– Támogassuk az áldozatot, soha ne döntsünk azonban helyette, vagy ne próbáljuk

ráerőszakolni az akaratunkat, még akkor sem, ha úgy tűnik, az lenne a helyes.

– Mérjük fel, mennyire van veszélyben az áldozat. Nagyobb a veszély, ha az elkövető már

alkalmazott fizikai erőszakot, vagy halálosan megfenyegette az áldozatot.

– A bántalmazó párkapcsolatokban az egyik legveszélyesebb időszak, amikor az áldozat

kilép a kapcsolatból. Ekkor történnek a legsúlyosabb bántalmazások, sok áldozat ekkor hal

meg. Ezért soha ne adjunk meggondolatlanul olyan tanácsot, hogy „Hagyd el, és kész!”.

Nagyon fontos, hogy a szakítás biztonságos legyen.

– Mondjuk el az erőszakos félnek, hogy a viselkedése nem elfogadható

és nem jogos.

– Segítsük az áldozatot minél több információval. A NANE Egyesület honlapján

(www.nane.hu) számos szóróanyagot és kiadványt találhat a témában.

Az írás a NANE Egyesület Miért marad???(Miért marad? – Kézikönyv a családon belüli erőszakról

elsősorban szakmai csoportoknak, illetve minden érdeklődőnek 2015) című kiadványa és a Heartbeat –

Szívdobbanás: A fiatalok közti párkapcsolati erőszak megelőzése – kézikönyv iskolai és

iskolán kívüli foglalkozásokhoz(Köberlein és Tóth 2010) című kézikönyv alapján készült.

http://www.nane.hu)/



támogatásával.


A poszttraumás stressz-zavar tünetei és jellegzetes megjelenési formái

gyerekeknél

Gyerekek és serdülők is átélhetnek olyan traumatikus eseményeket, melyek PTSD

kialakulásához vezethetnek. Poszttraumás stresszt okozhat minden olyan esemény, amely

súlyos sérüléssel fenyeget, félelmet kelt, tehetetlenséget, zavarodottságot vagy rettegést vált

ki. Ugyanakkor – mivel mindenki másképp reagál a környezetére – előfordulhat, hogy ami az

egyik gyereknek „felkavaró”, a másiknak nem az.

A PTSD tünetei nagyon változatosak lehetnek, a traumatikus esemény jellegétől,

súlyosságától, időtartamától és az áldozat korától függően. A DSM IV. osztályozási rendszer a

három csoportba sorolja ezeket a tüneteket: (1) újraélés; (2) elkerülés; (3) állandó készenléti

állapot.

Ugyanezek a tünetek a Judith Lewis Herman Trauma és gyógyulás című könyvében (1)

emlékbetörés, (2) beszűkülés, és (3) hiperarousal néven szerepelnek (Lewis Herman 2011).

A poszttraumás stressz-zavar diagnosztikai kritériumai (F43 .1)

A) A személyt megrázó eseményre az alábbi két pontban leírtak együttesen érvényesek:

olyan eseményt élt át, volt tanúja, vagy olyan eseménnyel szembesült, amelyben

valóságos haláleset vagy életveszély valósult meg, illetve súlyos sérülés vagy a saját

vagy mások testi épségének veszélyeztetése történt meg.

a személy erre fokozott félelemmel, tehetetlenséggel vagy rémülettel reagált.

Megjegyzés: gyermekeknél ez dezorganizált vagy agitált magatartásban is

kifejeződhet.

B) A traumát a személy ismételten újraéli az alábbiak közül egy (vagy több) módon:

a traumás eseményre való kényszerű, ismétlődő, szenvedést okozó visszaemlékezés,

ideértve különböző képzeteket, gondolatokat és perceptív élményeket. Megjegyzés:

kisgyermekeknél ismétlődő játékok fordulhatnak elő, amelyekben az átélt trauma

témája vagy elemei fejeződnek ki

a traumás eseményről való ismétlődő, kínzó álmodás. Megjegyzés: gyermekeknél

felismerhető tartalom nélküli rémálmok

olyan cselekedetek vagy érzések, mintha a traumás élményt a személy újraélné

(ideértve az illúziókat, hallucinációkat, disszociatív epizódokat, azokat is, amelyek



támogatásával.

csak ébredéskor vagy intoxikált állapotban lépnek fel): Megjegyzés: kisgyermekeknél

a traumára jellemző újrajátszás fordulhat elő

a traumás élményt szimbolizáló vagy arra emlékeztető külső helyzet vagy belső történés intenzív

szorongást vált ki

a traumás élményt szimbolizáló vagy arra emlékeztető külső helyzet vagy belső

történés vegetatív reakciót vált ki.

C) A traumával összefüggő ingerek tartós kerülése és az általános válaszkészség megbénulása

(amely a traumás esemény előtt nem volt jelen), azaz legalább három (vagy több) pont

teljesülése az alábbiakból:

a traumával összefüggő gondolatok, érzések vagy beszélgetés kerülése

a traumával összefüggő emlékeket ébresztő tevékenységek, helyek vagy személyek

kerülése

a traumára való visszaemlékezési képtelenség

észrevehetően lecsökkent érdeklődés vagy részvétel fontos tevékenységekben

másoktól való elszakadás, elidegenedés élménye

az érzelmek beszűkülése (pl. képtelen szeretetet érezni)

a jövő beszűkülésének érzése (pl. nem remél karriert, házasságot, gyerekeket vagy

normális élettartamot).

D) A fokozott készenlét tünetei tartósan (amelyek a trauma előtt nem állottak fenn), azaz

legalább kettő (vagy több) pont teljesülése az alábbiakból:

elalvási/átalvási zavarok

irritabilitás vagy dühkitörések

koncentrálási nehézség

hipervigilitás

felfokozott „vészjelzés-készség”.

E) A B-, C- és D- kritériumban megjelölt tünetek időtartama több mint egy hónap.

F) A zavar klinikailag jelentős szenvedést vagy a szociális, munkahelyi és más fontos

funkciók romlását okozza

.

Jelölendő, ha:

Akut: a tünetek fennállása kevesebb, mint 3 hónap

Krónikus: a tünetek fennállása 3 hónapnál hosszabb

Jelölendő, ha:

Késleltetett kezdetű: a tünetek legalább 6 hónappal a trauma után kezdődnek.



támogatásával.

A PTSD tüneteiben megfigyelhető különbségek

A tünetek kialakulása szempontjából lényeges, hogy melyik fejlődési szakaszban érte a

gyereket trauma. A következőkben áttekintjük, milyen különbségek adódhatnak az óvodás, az

iskolás, a serdülő, és a felnőtt tünetei között.

A táblázatokban a DSM IV. szerinti felosztást követjük.

Újraélés

Felnőtt Serdülő Iskoláskorú Óvodáskorú

1. visszatérő emlékek visszatérő fantáziák a

bosszúról vagy a

megmenekülésről

visszatérő fantáziák a

bosszúról vagy a

megmenekülésről

ismétlődő játék

2. szorongáskeltő

álmok

rémálmok rémálmok rémálmok, rettegés

éjszaka

3. a traumatikus

élmény

megismétlődésének

érzése

a traumatikus élmény

megismétlődésének

érzése

a tudatba tolakodó

hangok és képek, a

trauma újrajátszása

a tudatba tolakodó

hangok és képek, a

trauma újrajátszása

4. erős szorongás a

traumára emlékeztető

ingerek hatására

traumaspecifikus és

általános félelmek

traumaspecifikus és

általános félelmek

szeparációs szorongás,

idegenektől való

félelem, regresszív

félelmek

5. testi reakció a

traumára emlékeztető

ingerek hatására

testi reakció és

szomatikus panaszok

testi reakció és

szomatikus panaszok

evési zavarok és

hangos zajokra való

érzékenység

Megjegyzés: a vastagon szedett tünetek a DSM IV.-ben felsorolt kritériumok

Számos különbséget figyelhetünk meg a fenti táblázatban. Míg például a felnőttek a trauma

visszatérő, szorongató emlékétől szenvednek, a gyerekeknél ugyanez a tünet inkább az

ismétlődő játékokban, a trauma újrajátszásában figyelhető meg (L. Terr 1988).

Az idősebb gyerekeknek visszatérő bosszúfantáziáik jelentkezhetnek, vagy a saját

megmenekülésükről álmodozhatnak. A DSM IV. kiemeli, hogy a gyerekeknek a felnőtteknél

gyakrabban vannak félelmetes, felismerhető tartalom nélküli álmaik, és sokszor rettegnek

éjszaka. Amennyiben a rémálmoknak mégis van tartalmuk, azok Eth (1989) szerint

legtöbbször a gyerek saját, korai halálával végződnek. További különbség, hogy míg a

felnőttek hajlamosak emlékbetörések formájában újraélni a traumát, addig a gyerekek inkább

csak hangi és képi érzeteket élnek át. Ezek a hangok és képek a traumatikus eseményhez

kapcsolódnak, és relaxált állapotban jönnek elő a legkönnyebben (Pynoos és Nader 1990). Az

kisiskolás korú gyerekek gyakran újrajátsszák a traumát, vagy traumajátékokat – például

„gyilkososdit“ – találnak ki (Armsworth és Holaday 1993). Esetükben egyaránt kialakulhatnak



támogatásával.

a traumához kötődő, és általános, regresszív jellegű félelmek is, mint például a sötéttől,

idegenektől, vagy egyedül alvástól való félelem.

Elkerülés


1. az eseménnyel

kapcsolatos

gondolatok és érzések

kerülése

elbambulás, semmibe

meredés


meredés


meredés

2. emberek, helyek és

tevékenységek

kerülése

fóbiavezérelt

viselkedés

fóbiavezérelt

viselkedés

fóbiavezérelt

viselkedés

3. az esemény

felidézésére való

képtelenség

„időtorzítás”: a

serdülő nem jó

sorrendben emlékszik

az eseményekre

„vészjel-tulajdonítás”:

a serdülő a traumát

megelőző eseményeket

tévesen a trauma

előjeleként értelmezi

„időtorzítás”: a gyerek

nem jó sorrendben

emlékszik az

eseményekre

„vészjel-tulajdonítás”:

a gyerek a traumát

megelőző eseményeket

tévesen a trauma

előjeleként értelmezi

zavarodottság

4. kedvetlenség,

passzivitás

iskolakerülés,

csavargás

az iskolába járás

megtagadása, az iskola

elutasítása

regresszív viselkedés

5. másoktól való

eltávolodás,

elidegenedés

elszigetelődés, a társak

ellen irányuló agresszív

kitörések

társas visszahúzódás,

érdektelenség,

kedvetlenség (játéknál

is megfigyelhető)

ambivalens, szorongó

kötődés

6. beszűkült érzelmek szomorúság, bűntudat szomorúság, bűntudat,

magára maradottság-

érzés

szomorúság,

tehetetlenség

7. beszűkült jövőkép beszűkült jövőkép beszűkült jövőkép beszűkült jövőkép

Az elkerülés tüneteire is igaz, hogy sok esetben másképp mutatkoznak meg a gyerekeknél,

mint a felnőtteknél. Míg például a felnőttek aktívan próbálják elkerülni a traumával

kapcsolatos gondolatokat, embereket, tárgyakat, addig a gyerekek inkább passzívan a semmibe

merednek, „elbambulnak”. Miközben a felnőttek gyakran képtelenek felidézni a trauma fontos

részleteit, a gyerekeknél nagyon ritka az efféle emlékezetkiesés (Bruck és Ceci 1998).

Az ő esetükben inkább a gondolkodás és az észlelés területén figyelhetőek meg különböző

zavarok. Gyakran fellép az ún. „időtorzítás“, ami azt jelenti, hogy az áldozat össze van



támogatásával.

zavarodva az esemény lényeges pontjait illetően. Szintén jellemző, hogy – hibásan – úgy

értelmeznek bizonyos eseményeket, mintha azok a trauma figyelmeztető jelei lettek volna.

Ez az úgynevezett „vészjel-tulajdonítás” (L. C. Terr 1985).

Óvodáskorban sokszor úgy mutatkozik meg a csökkent érdeklődés, hogy a gyerekek nem

érzik magukat biztonságban, és sokkal bátortalanabbul viselkednek. Előfordul, hogy

regresszívvé válnak, újra azt szeretnék, hogy megetessék és felöltöztessék őket, csüngenek a

gondozókon. Gyakran elveszítik széklet- és vizelettartási képességüket. Más a helyzet az

idősebb gyerekek esetében: náluk a beszűkült érdeklődés az iskola elutasításában nyilvánul

meg, ami serdülőknél lógáshoz, csavargáshoz vezethet. Hasonlóképpen: míg az eltávolodás a

többiektől az óvodás korúaknál ambivalens kötődés formájában jelentkezik, addig az

iskoláskorúak visszahúzódnak a társas csoportoktól és a játszótársaiktól. A serdülőknél

ugyanez agresszív vagánykodásban, „acting out“ cselekedetekben, például lopásban vagy

verekedésben fejeződhet ki. Az érzelmek beszűkülése szomorúságban és depresszióban

mutatkozik meg a gyermekeknél.

Munson szerint a gyerekek az ismétlődő játékkal szorongásukat fejezik ki társaik felé, ezzel is

enyhítenek magányukon (Munson 1995). Sok gyerek szenved a tehetetlenség érzésétől, és

gyakran csak azért viselkedik destruktív módon, hogy újra úgy érezze, övé az irányítás.

A jövőkép beszűkülését, mely a DSM IV.-ben a PTSD általános tüneteként szerepel, a

gyerekeken figyelték meg először, és rájuk talán még inkább jellemző, mint a felnőttekre. Sok

traumatizált gyerek nem hisz benne, hogy valaha is megházasodik, gyerekei lesznek, vagy

eléri az átlagéletkort.

Nem ritka, hogy a kicsik úgy érzik, csupán néhány nap vagy hónap van hátra az életükből, és

hogy számukra semmit sem tartogat a jövő. Az elkerülés néhány tünete, így a „semmibe

meredés”, a „visszahúzódás” és a „zavarodottság” különös figyelmet érdemelnek, mert azt

jelzik, a gyerek hajlamossá válhat a disszociatív védekező stratégiák használatára, és ez

súlyos alkalmazkodási problémákhoz vezethet (Putnam, Helmers, és Trickett 1993).



támogatásával.

Megnövekedett arousal / hiperarousal / állandó készenléti állapot


1. alvási nehézségek álmatlanság vagy alvásba menekülés

elalvási nehézségek elalvási nehézségek

2. irritabilitás, ingerlékenység

dühös, agresszív viselkedés

ellenséges „acting out”

dühroham, „hiszti” „acting out”

3. koncentrálási nehézségek

tanulási nehézségek tanulási nehézségek az utasítások figyelmen kívül hagyása

4. hipervigilitás

(felfokozott

éberség)

felfokozott éberség a trauma részleteivel való megszállottság

hangokra, zajokra való túlérzékenység

5. felfokozott

vészjelzés készség

felfokozott

vészjelzés készség

felfokozott vészjelzés

készség

felfokozott vészjelzés

készség

Megjegyzés: a vastagon szedett tünetek a DSM IV.-ben felsorolt kritériumok

Néhány jelentős különbséget ebben a tünetcsoportban is megfigyelhetünk a korcsoportok

között. A serdülők gyakran nem álmatlanságban szenvednek, hanem épp ellenkezőleg:

rengeteget alszanak. A traumatizált gyerekekre különösen jellemző, hogy még igen enyhe

ingerlés esetén sem tudják legátolni rémületüket, ijedtségüket (Ornitz és Pynoos 1989).



támogatásával.


A bántalmazás és az elhanyagolás szerepe az alkoholizmus és más függőségek kialakulásában

A bántalmazás hatása rendkívül sokrétű és hosszan tartó lehet. Mivel a bántalmazott

gyerekek egy része később szer- és alkoholfüggőséggel küzd; illetve a szer- és

alkoholfüggők nagy része számol be bántalmazásról, arra következtethetünk, hogy komoly

összefüggés van a kettő között.

– a fizikai vagy szexuális erőszakot átélt serdülők háromszor olyan gyakran számolnak be

alkohol- vagy droghasználatról, mint a traumatikus élménnyel nem

rendelkezők

– a szerfüggőséggel vagy alkoholproblémákkal küzdő serdülők 70%-a számolt be

valamilyen traumatikus élményről.

– az összefüggés különösen erős, ha a serdülő PTSD-ben

szenved

A folyamat kétirányú:

– a serdülők drogot használnak, hogy könnyebben elviseljék elsöprő érzelmeiket, elfelejtsék

az élményeiket, érzéketlenné váljanak, és újra normálisnak érezzék magukat

– azok a gyerekek, akik már elve szerhasználók, nehezebben birkóznak meg a

traumatikus eseménnyel, védtelenebbek, nagyobb eséllyel alakul ki náluk PTSD

A traumatizált gyerekekkel és függőkkel dolgozó szakemberek nagyon gyakran

szembesülnek ezzel a problémával. Fontos, hogy mindannyian tisztában legyenek a trauma

és a szerabúzus közötti kapcsolattal.

A szerabúzus tulajdonképpen egy maladaptív megküzdési stratégia. A hatékony segítés

alapfeltétele, hogy ne csak a traumát, vagy a szerabúzust kezeljük, hanem a kettőt egyszerre.

tévhit tény

A serdülők csak azért használnak drogot és alkoholt, hogy ne kelljen felelősséget vállalni a tetteikért.

Ha megvilágítjuk a kapcsolatot a szerhasználat és a trauma között, azzal segíthetünk a gyereknek, hogy felelősséget vállaljon a saját tetteiért.

A szerhasználóknak szóló hagyományos programok ugyanolyan hatékonyak túlélőknél.

Az trauma és a függőség rosszul hatnak egymásra, erősítik egymás hatását. Sajnos a tapasztalat szerint a hagyományos, függőséggel foglalkozó programok nem hatékonyak a traumatúlélőknél.

A két problémát külön kell kezelni. A tapasztalatok szerint nem lehet hatékonyan segíteni, ha külön kezeljük a két problémát.



támogatásával.

Miért használnak a gyerekek drogot?

Egy amerikai, 30 hónapos longitudinális kutatásban 923 tinédzsert kérdeztek meg a

szerhasználat okairól. A legtöbben (25%) azt mondták, hogy a társas nyomás miatt

próbálták ki a drogot: ilyen módon tudtak beolvadni a társaságba, így tudtak időt együtt

tölteni a többiekkel, így tudták elfogadtatni magukat. Sokan egyszerűen kíváncsiak voltak.

Nagyon kevesen, mindössze 7%, próbálta ki azért, hogy segítsen magán.

A válaszok mást mutatnak azonban, ha arra kérdezünk rá, hogy az első használat után miért

folytatták. A többség (29%) azért, mert jó érzései lettek a szertől, kicsit kevesebben (23%)

azért, mert úgy érezték, így könnyebben birkóznak meg a nehézségekkel. A leszokással

kapcsolatban a túlnyomó többség (57%) azt válaszolta, hogy azért hagyta abba, mert

észlelte, hogy negatív hatással van az életére. Mindössze 1% hagyta abba külső nyomásra.

Melyek a droghasználat jelei?

– állandósuló tünetek: kivörösödött szemek, torokfájás, száraz köhögés és fáradtságérzés

– az alvási és evési szokások gyökeres megváltozása

– kedvetlenség, ellenséges és goromba viselkedés

– iskolai, munkahelyi problémák, lógás

– apátia, az érdeklődés elvesztése az eddig kedvelt dolgokkal, tevékenységekkel

kapcsolatban is

– elszigetelődés, eltávolodás a régi barátoktól, új

társasághoz csatlakozás

– lopás, rendszeres hazudozás, a családi kapcsolatok megszakítása

– alvási nehézségek

– bomlasztó viselkedés

– depresszió

– iskolai teljesítmény csökkenése

– szorongás

– gyors hangulatváltozások, barátságtalan dühkitörések

– változások a fizikai megjelenésben, elhanyagoltság

– titkolódzó viselkedés, kiszökés, hazudozás, az ajtók zárása

Mikor beszélhetünk függőségről?

Akkor, ha az alábbiak közül három, vagy több pont megvalósul 12 hónapos időszak

alatt:

– tolerancia kialakulása, ami azt jelenti, hogy a hozzászokás miatt egyre nagyobb adagokra

van szükség ugyanannak a hatásnak az eléréséhez

– elvonási tünetek kialakulása, mely megnyilvánulhat klasszikus elvonási tünetekben, illetve

az elvonási tünetek elkerülését célzó folyamatos szerhasználatban

– a tervezettnél nagyobb mennyiségű adagok beszedése vagy hosszabb időn át tartó használat

– az egyén szeretné az ellenőrzése alatt tartani a szer fogyasztását és alkalmazását, illetve próbálkozik az abbahagyással, és mindez sok idejét és energiáját emészti fel

– a személy idejének tetemes részét a szer megszerzése és használata tölti

ki



támogatásával.

– korábbi társas, munkával kapcsolatos vagy szabadidős tevékenységek

elhanyagolása

– a szerek egyre nagyobb mértékű használata, akár fizikailag veszélyes helyzetekben

(pl.vezetés közben) is

– az egyén annak ellenére folytatja a használatot, hogy tudatában van a testi , lelki és

szociális problémáknak, melyeket ez okoz

Mi lehet a jelenség oka?

A kutatók újabban az agy biokémiai folyamatainak változásában látják a jelenség

magyarázatát.

Ha akkor éri a gyereket trauma (testi, érzelmi, szexuális erőszak vagy elhanyagolás) amikor

az agya még fejlődésben van, olyan alapvető változások jönnek létre az agy struktúrájában

és a működésében, mely akár visszafordíthatatlan is lehet.

Dr. Martin Teicher neurológus bántalmazott gyerekek agyát vizsgálva a normálistól eltérő

agyhullámmintázatokat talált. Eredményei szerint minél súlyosabb az elszenvedett erőszak,

annál rombolóbb a hatása az agyi funkciókra. A hozzátartozók által elkövetett erőszak

hatásai a legsúlyosabbak.

Teicher eredményei szerint a bántalmazás még olyan fontos agyi struktúrákat is

megrongálhat, mint az agykéreg, ami a racionális gondolkodásért felelős. De a legdrámaibb

változások a limbikus rendszerben történnek.

A hippokampusz felelős az érzelmek és az emlékek feldolgozásáért és szabályozza a test

hormonműködését, sérülése akár emlékezetkiesést is okozhat.

Az amigdala kapcsolja az érzelmekhez és az emlékekhez a kontextust, és ez segít a

megfelelő helyzetben a megfelelő választ előhívni. Ahogy azt az egyik filmmodulban

részletesen láttuk, a hosszan tartó bántalmazás hatására az amigdala akkor is vészreakciót

vált ki, ha valójában nincsen veszély.

A kutatások szerint a hippokampusz és az amigdala kisebb azoknak az embereknek az

agyában, akik bántalmazás áldozatai voltak gyerekkorukban. Mindkét szerv létfontosságú a

tanulás szempontjából.

Dr. Teicher szerint az agyban történő elváltozások mind azért történnek, hogy az egyén

alkalmazkodni tudjon a nem biztonságos környezethez. Ezek a változások rövid távon

hasznosak és a túlélést szolgálják, hosszú távon azonban számos olyan lelki, viselkedésbeli,

kognitív és társas változást hoznak, melyek károsak az egyén szempontjából, és a következő

tünetekben nyilvánulhatnak meg:

– poszttraumás stressz-zavar, azaz PTSD

– disszociatív személyiségzavar (többszörös személyiség)

– antiszociális viselkedés

– borderline személyiségzavar

– irracionális félelmek

– agresszió

– öngyilkossági gondolatok

– promiszkuitás

– tanulási és koncentrálási nehézségek



támogatásával.

– önpusztító viselkedés

Milyen változások történnek az agyban?

Ha a gyerek folyamatosan nagy stressznek van kitéve (pl. ha bántalmazó környezetben

nevelkedik), akkor az agyban megváltozik a stressz -szabályozó hormonok termelődése és

felszabadulása. Ilyen hormon például a kortizol, és a különböző agyi funkciók szempontjából

létfontosságú ingerületátvivő anyagok, más néven neurotranszmitterek (epinefrin, dopamin,

szerotonin és GABA).

Ha a gyerek bántalmazó környezetben nő fel, akkor az agy folyamatosan nagy mennyiségben

szabadítja fel ezeket a neurotranszmittereket és stresszhormonokat, ami káros a fejlődésére

nézve. A neurotranszmitterek receptorai deszenzitizálódnak, azaz érzéketlenné válnak, az

agy nem tud többé megfelelő mennyiségű ingerületátvivő anyagot termelni és felszabadítani.

Ennek köszönhetően a bántalmazott gyerekből nyugtalan, szorongó, depressziós felnőtt lesz,

aki hangulatváltozásokkal, hiperaktivitással, szénhidrátbevitel iránti kínzó vággyal, alkohol-

és szerfüggőséggel és figyelemzavarral küzd.

A bántalmazott gyerek az erőszak következtében hozzászokik, hogy az agyában magas

koncentrációban vannak jelenet ezek a neurotranszmitterek, melyek egyébként a függőségek

kialakulásában is szerepet játszanak. Ezért a gyerek folyamatosan olyan tevékenységeket

keres, melyek felszabadítják ezeket a hormonokat. Ezért fogyaszt például:

– cukrot

– nikotint

– koffeint

– alkoholt

– vagy más drogot.

Ezek a szerek azonban csak rövid időre növelik meg a neurotranszmitter -szintet. Újabb és

újabb adagokra van szükség belőlük, hogy fennmaradjon a kívánt állapot. Ilyen értelemben

szinte elkerülhetetlen, hogy a bántalmazott gyerekből függő személy váljék.

További probléma forrása, hogy a mesterségesen magasan tartott neurotranszmitter - és

stresszhormon-szint meggátolja a neuronok, azaz az agyat felépítő idegsejtek fejlődését. A

tartós stressz hatására a neuronok mérete csökken és akár el is halhatnak. Ha nincs elegendő

számú neuron, akkor nincs, ami fogadja a felszabaduló neurotranszmittereket. Emiatt az

idegrendszer és a test nem tud megfelelő módon kommunikálni egymással.

A stresszhormonok folyamatos, nagy mennyiségben való felszabadulása a test

stresszreakcióját is befolyásolja. Ebben a működésben elsősorban a HPA tengely játszik

központi szerepet, mely a hippotalamusz, a hipofízis és a mellékvese bonyolult összhatásával

működik. A HPA-tengely felelős a hormon-, az immun-, és az idegrendszer szabályozásáért;

az energia tárolásért és felhasználásért; a stresszre adott reakciókért; és olyan testi

folyamatokért, mint az emésztés, a hangulatok, az érzelmek és a szexualitás.

Bonyolult idegrendszeri folyamatok eredményeképp (melyek et itt most nem részletezünk) a

stresszhelyzet hatására energia szabadul fel a szervezetben, ami segít megküzdeni az

adott helyzettel. Ahogy elmúlik a veszély, a hormonok visszarendeződnek és a szervezet

újra nyugalmi állapotba jut. A bántalmazás esetén a fenyegetettség azonban soha nem szűnik



támogatásával.

meg, így a HPA-tengely folyamatosan szabadítja föl a stresszhormonokat, ezáltal valósággal

kizsigereli saját magát.

Dr. Putman, a téma másik neves kutatója szerint a fenyegető körülmények között (pl.

bántalmazó családban) felnövő gyerekek agyát időről időre nagy mennyiségű kortizol

árasztja el. Veszélyes helyzetekben a kortizol segít újraelosztani, kanalizálni a testben az

energiát, de a túlságosan magas kortizolszint tartós félelemhez és szorongáshoz vezet. A

nagy mennyiségű kortizol a hormonális rendszerben is károkat eredményez, és a

hippokampuszt is tönkreteszi, ami az emlékezetre és a gondolkozásra is hatással van.

Láthatjuk tehát, hogy a bántalmazás következtében olyan változások állnak be az agyban,

melyek valósággal előkészítik a terepet egy későbbi függőség kialakításához.

Mit tehetünk?

Nagyon érdekes, hogy ha időben beavatkozunk, akkor visszafordíthatjuk ezeket az agyi

változásokat. Például a pozitív élmények és tapasztalatok hatására az agyi folyamatok

átalakulnak és a káros folyamatok visszafordulnak. Már annak is hatása van az agyi

funkciókra, ha valaki együttérzően azt mondja a gyereknek, hogy sajnálja, ami vele történt.

Ha a gyereket eltávolítjuk a bántalmazó környezetből, szerető gondoskodással vesszük

körül, akkor akár minimalizálhatjuk a bántalmazás hatását.

Sajnos azonban a bántalmazott gyerekekkel ritkán történik ilyesmi. A kutatók szerint az

agyban még felnőtt korban is történhetnek változások, ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy

minél több idő telik el a bántalmazás és a „jóvátétel” között, annál kevésbé lesznek

visszafordíthatóak a károk.

A helyzeten nem segít, hogy a bántalmazott gyerekek számos negatív képzetet hordoznak

saját magukról és a világról. Nagyon sokszor azt hiszik, hogy az erőszak az ő hibájukból

történik, ettől alacsony az önértékelésük, depressziósnak és tehetetlennek érzik magukat.

Sajnos a kutatások szerint az agy kémiai folyamataira ez ugyanúgy hatással van.

Dr. Bruce Perry szerint a stressz hatására kialakuló neurobiológiai változások gyorsak és

visszafordíthatók (Perry és mtsai. 1995). De ha sokáig fennáll a stresszhelyzet, akkor a

változások visszafordíthatatlanokká válnak, és a test vészjelző rendszere túlságosan

érzékennyé válik. Ez olyan tünetekben nyilvánul meg, mint a felfokozott éberség, a gyakori

megrémülés, az állandó szorongás és készenléti állapot.

Ahogy azt más fejezetekben is említettük, a károk szempontjából nagyon lényeges, hogy

mennyi idős volt a gyerek, milyen sokáig állt fenn a stresszhelyzet, mennyi re volt

fenyegető, illetve milyen gyorsan érkezett segítség. Nagyon rossz hatással lehet, ha az

áldozat környezete tagadja, elrejti az erőszakot, vagy az áldozatot hibáztatja.

A bántalmazott gyerekekből olyan tinédzserek lesznek, akik

– értéktelennek érzik magukat,

– bizonytalanok,

– könnyen más alá rendelik magukat,

– erős szégyenérzet gyötri őket,

– depressziósak,

– félnek,

– tehetetlenek,



támogatásával.

– alkalmatlannak érzik magukat,

– szoronganak,

– végtelenül magányosak,

– nagyon alacsony az önértékelésük,

– mocskosnak érzik magukat,

– nehezen tartják kordában a dühüket,

– erőszakos megnyilvánulásaik lehetnek,

– úgy érzik, hogy nekik semmi sem sikerülhet,

– hiányoznak a hatékony megküzdési stratégiáik,

– nehézségeik vannak az intimitással,

– és az emberi kapcsolatokkal,

– elveszettek,

– magányosak

– sokszor teljesen üresnek érzik magukat

Nem csoda, hogy sokan az alkoholhoz és más szerekhez nyúlnak, hogy javítsanak a

hangulatukon. Aki alapvetően nem érzi jól magát, annak általában nincs kedve olyasmihez,

ami a testi-lelki egészségét szolgálja.

Ezek a gyerekek úgy érzik, hogy egyszerűen képtelenek jól beilleszkedni a hétköznapokba,

és normális életvitelt folytatni. Az alkohol és a drog egyfajta megküzdési mechanizmusként

szolgál: hatásukra csökken a félelem, a fiatalok bátrabbnak érzik magukat, és ebben az

állapotban képesek kapcsolatot teremteni másokkal. Úgy érezhetik, hogy végre ők irányítják

az életük, és van hatalmuk, melytől egész gyerekkorukban meg voltak fosztva. Az alkoholtól

jobb kedvük is lesz, a szer eltompítja a kínzó fájdalmat. Gyakran csak az alkoholos

állapotban érzik magukat normálisak, a többi emberhez hasonlónak.

Az alkohol és a drog hatására az áldozatok olyan cselekedetekbe mennek bele, melyek nem

férnek össze az erkölcsi normákkal. Ettől még inkább szégyellik magukat, összezavarodnak,

és ezen érzések elviseléséhez még több drogra és alkoholra van szükségük.

Kockázati és védelmi tényezők

Kockázati tényező Védelmi tényező

Az egyén szintjén – agresszív viselkedés

– sérülékenység

– alacsony önértékelés

– iskolai kudarcok

– kockázatvállaló

viselkedés

– impulzivitás

– önkontroll

– jó kapcsolat a felnőttekkel

(nevelőkkel, tanárokkal,

orvosokkal)

– iskolán kívüli

tevékenységekben való

részvétel

– jövőre vonatkozó

bizakodó tervek



támogatásával.

A szülők szintjén – a szülő jelenlétének

hiánya

– alkoholista a családban

– a szabályok hiánya vagy

tisztázatlansága

– családi konfliktusok

– bántalmazás

– munkanélküliség

– szülő jelenléte

– összetartás a családban,

szoros kapcsolatok

– a tanulást a nevelők

értékelik, támogatják és

aktívan bevonódnak.

– a családban megoszlik a

felelősség a házimunkát és a

döntéshozást is beleértve.

– egymás támogatása,

törődés

A társak szintjén – szerhasználat

– deviáns viselkedésű

fiatalokhoz való kötődés,

bandázás

– a kornak nem megfelelő

szexuális tevékenységek

– a barátok sikeresek az iskolában

– különböző,

drogmentes szabadidős

tevékenységben való

részvétel

– a drog és az alkohol

negatív megítélése a társak

között

A közösség

szintjén

– szegénység

– az alkohol és a

drogok könnyen

hozzáférhetőek

– a szabályok nem világosak és nem következetesek

– a normák nem világosak

és nem következetesek

– a gyerek elidegenedett a

közösségtől

– magas a munkanélküliség

aránya

– a fiatalokra nem

figyelnek oda

– a szabályok világosak és

következetesek

– a normák következetesek,

és nem buzdítanak a szer

használatára

– erős kapocs fűzi az egyént

a közösséghez

– nincs munkanélküliség és elérhetőek bizonyos alapvető szolgáltatások (lakhatás, egészségügyi ellátás, szabadidős lehetőségek, stb.)

Hogyan segíthetünk a függőséggel küzdő gyereknek?

– Beszélhetünk neki a trauma és a szerhasználat összefüggéseiről. Fontos, hogy ne legyenek

irreális elvárásaink: egy ilyen beszélgetés nem arra való, hogy egyszerre minden

megváltozzon. Sokkal inkább arra, hogy a gyerek elkezdhesse megérteni, mi történik vele.

Ha mellette állunk és támogatjuk, akkor idővel képes lesz felelősséget vállalni a tetteiért. Ha

azonban úgy érzi, csak parancsolgatni akarunk neki és megtiltani dolgokat, akkor még

nagyobb ellenállásba ütközhetünk.

– Keressünk segítséget a számára. A lehetőségeket ne fenyegető, vagy kényszerítő módon

ajánljuk fel, hanem támogatóan.



támogatásával.

– Ne hibáztassuk a gyereket, kerüljük a hibáztató hangnemet vele szemben. Helyette

igyekezzünk megérteni őt, akkor könnyebben tudunk elfogadóak és támogatóak maradni.

– Higgyünk a gyerekben, és abban, hogy képes a változásra, hogy képes túljutni a

nehézségeken. Beszéljünk neki arról, hogy újra ő lehet az élete ura, és hogy hiszünk a

képességeiben.

– Ha a gyerek a kétségeiről beszél, ne mondjunk olyanokat, hogy ez semmiség. Vegyük

komolyan a félelmeit és kételyeit.

Mire figyeljünk, ha bántalmazó múlttal rendelkező függőknek akarunk segíteni?

A bántalmazott gyerekekből lett alkoholista vagy szerfüggő felnőttek sokkal nagyobb

eséllyel esnek vissza a függőségbe, ha egyszer már kigyógyultak belőle. A józanság

visszahozza azokat az elsöprő és elviselhetetlen emlékeket és érzéseket, melyeket éppen az

alkohollal akartak semlegesíteni. Csak azért, mert kijózanodnak, még nem tesznek szert

csodálatos módon jó önértékelésre. Ugyanúgy értéktelennek, és alkalmatlannak érzik majd

magukat és továbbra is szinte felemészti őket a szégyen.

Továbbá nem tudják egyszerre csak kezelni a dühös és agresszív indulataikat; nem tudják,

hogyan legyenek asszertívek; és hogyan alakítsanak ki egészséges kapcsolatokat. Még

mindig majd felrobbannak, ha idegesek; nem tudják jól kezelni a társas helyzeteket;

fogalmuk sincs, hogyan elégíthetnék ki a szükségleteiket és továbbra is rettegnek az intim

kapcsolatoktól, ezért elkerülik őket.

Ezeken a dolgokon szinte csak ront, ha leszoknak az alkoholról, a józanság csak újabb

feladatok elé állítja őket.

Nem elég tehát csak az alkoholizmus vagy a szerfüggőség problémáját kezelni, hanem

tenni kell a trauma feldolgozásáért és egy egészséges én kialakításáért.

A függőségek ellen alkalmazott hagyományos eljárások sokszor ellentétes hatást váltanak

ki azoknál, akik traumatúlélők. A dühös és erőteljes szembesítés, melyet rendszerint a

tagadás megtörésére használnak, nem segít az egykori bántalmazottak esetében, mert ők

úgy érzik, megint bántják őket, és ez nagy ellenállást válthat ki belőlük. A függőséggel

szembeni tehetetlenség beismerése, amit annyira szorgalmaznak az anonim alkoholisták,

nagyon ijesztő lehet a számukra. Hiszen gyerekkorukban egyáltalán nem tudtál

befolyásolni, hogy mi történik velük és félelmetes számukra a gondolat, hogy felnőttként

sincs semmi hatalmuk. Sok függőségre irányuló terápia a büntetésre épül, szégyent és

bűntudatot kelt a személyben, ami pontosan ugyanazt a légkört idézi, melyben az áldozatok

felnőne k. Ezért az ilyen kezelések során újra áldozatnak érzik magukat.

A traumatúlélő függőknek sokkal inkább megerősítésre, szeretetre, támogatásra van

szüksége. Sokaknak az is rengeteget segít, ha megismerik és átlátják a kapcsolatot a múltjuk

és a függőség között, így számos dolog értelmet nyerhet számukra és jobban felelősséget

tudnak vállalni a saját sorsukért.



támogatásával.


Milyen hatással van a PTSD a fejlődésre?

A gyerekek és a felnőttek közötti általános különbségek

A PTSD-ben szenvedő gyerekek gyakran hasonló tüneteket mutatnak, mint a felnőttek, de

mivel más a világfelfogásuk, és a felnőttektől eltérően sokszor nem is értik, mi történt

velük, sérülékenyebben és kevésbé kiszámíthatóan reagálnak.

A legkisebbek – bár beszélni nem tudnak a történtekről – másképp kezdenek viselkedni:

ismétlődő játékokat játszanak, sokat sírnak, idegesebbek, szorongóbbak, félnek az

idegenektől és mindig a szüleik mellett akarnak lenni.

A felnőttekhez hasonlóan sokszor a gyerekek sem szeretnek beszélni a traumáról. Nagyon

gyakran félnek megosztani az érzéseiket, különösen, ha közeli családtagok is érintettek.

Bűntudatuk lehet, amiért képtelenek voltak megakadályozni a történteket, és így nem tudták

megkímélni szüleiket vagy testvéreiket a fájdalomtól.

Minden gyerek kialakít egy sajátos képet a traumáról és egyedi módon reagál rá. Legyenek

bármennyire is sérülékenyek és kiszolgáltatottak, a gyerekeknek megvannak azok a sajátos

megküzdési stratégiáik, melyek segítségével megvédhetik magukat a fenyegetések vagy

támadások hatásaival szemben.

Sok gyerek egy olyan belső világot teremt magának, mely tele van idealizált személyekkel,

erős lényekkel, őrangyalokkal és a tündérmesék szereplőivel. Ebben a fantáziavilágban

kialakít önmaga számára egy biztonságos helyet, ahol a trauma elveszíti erejét, és nem

képes lerombolni az életbe és a felnőttekbe vetett bizalmat.

Ez a stratégia azonban nagyon törékeny, és semmi sem garantálja, hogy segítségével a

gyerekek megszabadulnak a pszichoszomatikus tünetektől, a gyásztól vagy a mentális

zavaroktól.

Kockázati

tényezők

A trauma szempontjából a következő csoportok a legveszélyeztetettebbek:

- a hajléktalan fiatalok

- azok a fiatalok, akiknek a szülei büntetett előéletűek, mentális betegségben szenvednek,

vagy az idősebb testvéreit viselkedés-zavar, agresszió, bűnözés vagy szer használt jellemzi

- a városi fiatalok, akik idejük nagy részét felügyelet nélkül töltik, és semmilyen időbeosztáshoz nem

igazodnak

- leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű fiatalok

- menekült gyerekek

Három olyan kockázati tényezőt ismerünk, melyek befolyásolják a PTSD kialakulásának

valószínűségét. Ezek a stressz-zavar lefolyására is hatnak.

Az első fontos tényező a trauma jellege és súlyossága:



támogatásával.

Az ember okozta, úgynevezett kapcsolati traumák (pl.: nemi erőszak, testi sértés) esetén magas a

PTSD kialakulásának esélye.

Lényeges, hogy milyen érzelmeket vált ki a gyerekből a trauma.

Fontos, hogy a trauma ideje alatt kialakul-e disszociáció. A disszociáció a túlságosan

megterhelő helyzetekre adott jellegzetes reakció, amely során az ember elveszíti a

kapcsolatot a saját testével és a környezettel: kívülről látja saját magát, elveszíti az

időérzékét, a teste érzéketlenné válik, és később nem emlékszik az eseményekre.

A második lényeges tényező a szülők reakciója a traumára:

A szülők és a rokonok szeretete és támogatása nagymértékben csökkentheti a gyerek

szenvedését. A rémült, ijedt gyermek számára nagyon sokat jelenthet, ha úgy érzi,

hisznek neki, megértik és törődnek vele.

Lényeges, hogy volt-e korábban valamilyen lelki probléma a családban. Erről

árulkodik, ha a gyerek a traumát megelőzően is szorongott vagy félt.

A harmadik tényező a trauma fizikai

közelsége:

a gyereket – az ő életét és testi épségét – veszélyezteti-e a trauma, vagy „csak” egy hozzá közel

álló személyt.

További fontos tényezők:

Egészségügyi tényezők (drogok, alkohol, depresszió)

Hagyott-e a trauma látható sérüléseket a gyereken?

Gyerekkori élmények: egy esetleges korábbi trauma

Személyiségtényezők

A lányok és a kisebbségi csoportok tagjai – részben nagyobb fokú

kiszolgáltatottságuk miatt – hajlamosabbak a PTSD-re.

A felsorolt összes tényező erősítheti, illetve enyhítheti a PTSD tüneteket, attól függően,

hogy hatásuk negatív, vagy pozitív.

A PTSD-kutatások szerint a lányok 15-43%-a, a fiúk 14-43%-a él meg valamilyen

traumatikus eseményt. Később ezeknek a lányok 3-15%-nál, a fiúk 6%-nál diagnosztizálható

PTSD. Ezek a számok sokkal magasabbak, ha a veszélyeztetett gyerekekből veszünk mintát.

Itt 35-

100%-ig terjedhet az arány.

- 100% azoknál a gyerekeknél, akik tanúi voltak szüleik halálának vagy az őket ért

szexuális erőszaknak.

- 90% azoknál a gyerekeknél, akik szexuális visszaélés áldozatai voltak.

- 77% azoknál a gyerekeknél, akik túléltek egy iskolai lövöldözést.

- 35% azoknál a gyerekeknél, akiket közösségi erőszak ért.



támogatásával.

A trauma hatása a gyerekek életkora szerint

A lányok esetében kétszer olyan gyakran alakul ki a PTSD, mint az ellenkező nemnél. A

fiúknál gyakrabban figyelhető meg kóros agresszióval járó viselkedési zavar, vagy

antiszociális, bűnöző magatartás. A traumához kapcsolódó szégyen és az utána felerősödő

önhibáztatás nagyon megnehezítik a felépülést. („Biztos én húztam föl, azért erőszakolt

meg.”)

A traumatúlélő gyerek több irányból is kaphat érzelmi támogatást. Ebből a szempontból

elsődleges fontosságú a szülőkkel való kapcsolata, a kötődés minősége. Minél

biztonságosabb a kötődés, a gyermek annál inkább képes bízni másokban, és annál

nyugodtabban támaszkodik rájuk. A szülő akkor tud érzelmileg elérhető maradni a gyerek

számára, ha képes kezelni mindazt a szorongást, melyet ő érez a gyerek traumája miatt.

Az esemény jellegétől, súlyosságától, időtartamától és az áldozat érettségétől függően a

PTSD tünetei nagyon változatosak lehetnek.

A kutatók és a pszichológusok nemrégiben elkezdték felismerni, hogy a gyerekek tünetei

különböznek a felnőttekétől, ezért néhány tünet esetében életkorra jellemző megjelenési

formákat is megfogalmaztak.

Növekedése során a gyerek különböző fejlődési szakaszokon megy keresztül, és minden

egyes szakaszban szembe kell néznie valamilyen speciális kihívással. Ezeket fejlődési

krízisnek vagy konfliktusnak is szokták nevezni. Bár a konfliktusok soha nem tűnnek el

teljesen, a gyermeknek elégséges módon kell megoldania őket ahhoz, hogy a következő

fejlődési szakaszba léphessen.

2 éves kor előtt

A kisbaba bizalma a környezete és az emberek iránt a gondozójával folytatott interakciókon

keresztül alakul ki. A bizalom akkor fejlődik ki, ha a szülő biztonságot, élelmet, melegséget,

megnyugvást és testi közelséget biztosít. A baba bizalmatlansággal és szorongással reagál

környezetére, ha szükségleteit nem elégítik ki, ha következetlen bánásmódban részesül, ha

nem biztosított a számára egy másik ember fizikai közelsége, vagy egy gondoskodó felnőtt

jelenléte.

Az egészen kicsi gyerekek gyakran csupán néhány PTSD tünetet mutatnak, méghozzá

olyanokat, melyek nem különösebben ismertek, és nincsenek felsorolva a jellegzetes tünetek

között. Az első életévekben még másként működik az emlékezet, mint később: ebben az

életkorban még csak az ún. „viselkedéses memória“ aktív. Ebben az életkorban izgatottság,

visszahúzódás, sírás, alvás- vagy evészavar, fejlődési visszamaradottság és regresszió utalhat

az elszenvedett traumára.

Kisgyerekeknél a traumáról szóló szorongáskeltő álmok néhány hét után átalakulnak

szörnyetegekről, fenyegető veszélyekről, vagy mások megmentéséről szóló általános

rémálmokká. Kisgyerekek általában nem élik á t újra a traumát, az esemény inkább az

ismétlődő játékokban tér vissza.

2 és 6 év között

A második fejlődési szakaszban kezdődik meg a járás és a nyelvfejlődés. A gyerek ilyenkor

már több tárgyra és emberre is képes kiterjeszteni a figyelmét. Támogató környezetben a

tárgyakkal és emberekkel végzett tevékenység a gyermek autonómiájának fejlődéséhez vezet,



támogatásával.

illetve ahhoz, hogy a gyerekben kialakuljon saját értékességének, kompetenciájának tudata.

A korlátozás ezzel szemben csökkent önértékeléshez vezethet.

A trauma az alábbi következményekkel járhat:

a gyerek nehezen azonosítja be az érzéseit

tehetetlenség, passzivitás, a szokásos válaszkészség csökkenése, szomorúság

generalizált félelem

szeparációs félelem, a gondozókon való csüngés

nehézséget okoz az eseményről beszélni

rémálmok, nyugtalanság alvás közben

testi tünetek: hasfájás, fejfájás

regresszív tünetek: ágybavizelés, a beszéd- és motoros készségek elvesztése,

ujjszopás

a halál véglegességének felfogására való képtelenség

halálfélelem

a gondozók elhanyagoló bánásmódjával kapcsolatos szorongás

fokozott éberség, zavarodottság

megrémülés a hangos zajoktól

„hisztis” lesz a gyerek

felismerhető jelleg nélküli sírás, nyűgösség

lefagyás (hirtelen mozdulatlanság)

riadtság vagy elkerülő reakció a traumával kapcsolatos képi/testi ingerekre

ismétlődő viselkedés és játékok, rajzok „futószalagon” gyártása

csonka jövőkép, a gyerek nem gondolja, hogy valaha felnőtté válik

Iskolás korú gyerekek (6-11 évesig)

Azok a gyerekek, akik nem érzik magukat biztonságban, és nem veszi őket körül melegség,

kevesebb sikerrel oldják meg ennek és a rákövetkező fejlődési szakasznak a krízisét.

Amennyiben a korábbi krízisek megoldatlanok, a gyerek kívánságai pedig kielégítetlenek

maradnak, a gyerek értéktelennek, kétségbeesettnek fogja érezni magát, továbbá alacsony

lesz az önértékelése.

A trauma tünetei lehetnek:

felelősségérzet és bűntudat

félelem az érzésektől

visszahúzódás

regresszió (úgy viselkedik, mint egy fiatalabb gyerek)

ismétlődő traumajáték

rémálmok, alvászavarok

agresszív viselkedés, dühkitörések

testi panaszok (fájdalom)

a gyerek mágikus magyarázatokat ad olyan dolgokra, melyeket nem ért

folyamatosan aggódik saját és mások biztonsága miatt

szemmel látható szorongás, rémültség



támogatásával.

a traumához kapcsolódó félelmek és általános rettegés

fokozott odafigyelés a szülők szorongására

viselkedés-, hangulat- és személyiségváltozások

tisztázatlan elképzelések a halálról

koncentrálási nehézségek, figyelemzavar és gyenge teljesítmény az iskolában, iskolakerülés

Fiatal serdülők és serdülők (12-18 év)

- öntudatosság, önérzetesség

- életveszélyes újrajátszás

- lázadás otthon, az iskolában

- depresszió, visszahúzódás

- hirtelen változások a baráti kapcsolatokban

- az iskolai teljesítmény hanyatlása

- traumavezérelt acting-out, például szexuális tevékenységben vagy más meggondolatlan

kockázatvállalásban

- a gyerek megpróbálja távol tartani magától a szégyen, a bűntudat és a megalázottság érzését

- intenzív bevonódás társas tevékenységekbe vagy visszavonulás a többiektől a belső

zűrzavar tisztázása érdekében

- ügyetlenség

- bosszúvágy, cselekvésközpontú reakció a traumára

- magába fordulás, visszahúzódás

- evési és alvási zavarok, rémálmok

A családon belüli erőszak nagyarányú előfordulása

A traumatizált gyerekek aggasztóan nagy valószínűséggel válnak családon belüli erőszak

áldozatává vagy elkövetőjévé. A bántalmazó családban felnövő fiúk nagyobb eséllyel

viselkednek majd erőszakosan jövőbeli partnerükkel, a lányok pedig nagyobb

valószínűséggel fogadják majd el természetesként az őket érő párkapcsolati erőszakot. A

bántalmazó légkörben felnövő gyerekek korán megtanulják, hogy az erőszak jó eszköz a

hatalom megszerzésére és mások irányítására. Ezek a gyerekek könnyebben elfogadják az

erőszakos viselkedés felmentésére szolgáló kifogásokat, és nagyobb eséllyel viselkednek

agresszívan a tanáraikkal és társaikkal.

Mi történik a gyermekkel a trauma után?

Alkalmazkodás

Az alkalmazkodás segítségével a gyerek elviselhetőbbé tudja tenni a traumatikus élményt. Az

alkalmazkodás leggyakoribb formája a disszociáció. Ilyenkor – mivel a gyerek azt szeretné,

hogy ne történjen vele az, ami történik – valami másra irányítja a figyelmét, és a testéből

érkező jeleket kizárja a tudatából. Előfordul, hogy a függönyre, vagy a plüssmackóra

koncentrál, alvást színlel, vagy kitalál egy képzeletbeli helyet, ahova visszavonulhat. Az

alkalmazkodó mechanizmust megerősíti a rendszeres használat, így az egy idő után



támogatásával.

megküzdési stratégiaként rögzül. Ez azt jelenti, hogy újbóli erőszak, vagy a traumára

emlékeztető történés esetén a gyerek újra a disszociációhoz fog folyamodni.

Példa: Az olyan gyerekek egy része, akik korábban szexuális visszaélés áldozatai voltak,

gyenge vizelettartási képességekkel rendelkezik. Ez lehet valamilyen húgyúti fertőzés

eredménye is, de az is lehet, hogy mikor a testük üzenetet küld: pisilni kell, a megküzdési

mechanizmusuk közbelép: Pisilni kell? Az ott lent van, a nemi szerveknél, arra nem figyelek.

A mindennapi élet nehézségei: csak a jelen számít

Vannak gyerekek, akik mintha nem lennének tisztában tetteik hosszabb távú

következményeivel, és kizárólag a pillanatnyi helyzetnek megfelelően alakítják

viselkedésüket.

Példa: A gyerek, miután valami elfogadhatatlant tett, készségesen leül az egyik dolgozóval,

hogy megfogalmazzák, mely viselkedés elfogadható, és melyik nem. A megbeszélés ideje

alatt a gyerek előzékeny és együttműködő, amitől az intézményben dolgozó szakembernek

sikerélménye van. Öt perc múlva aztán a gyerek újabb elfogadhatatlan dolgot tesz egy

másik bentlakóval együtt, a dolgozó pedig úgy érzi, felültették, és hiba volt hinnie a

gyereknek.

Jobban megérthetjük a gyerek viselkedését, ha tudatosítjuk: ő mindig a jelenhez

alkalmazkodik. Alighanem őszintén egyetértett a dolgozóval, miközben az elfogadhatatlan

és az elfogadható viselkedésről beszélgettek, mikor azonban jött egy másik gyerek, és azt

mondta, „Hé, csináljuk ezt vagy azt!”, akkor az vált jelenné, és abban a pillanatban az volt

számára a legjobb, ha egyetértett a másik gyerekkel.

Mindig csak a jelennek élni nagyon kimerítő: az ember csak előre mehet – soha nem nézhet

vissza, és soha nem használhatja mindazt a tudást, melyre a múltban tett szert. A gyerek a

múlt kizárásával hasznos tanulási lehetőségektől is megfosztja magát.

A tanulási képességekre gyakorolt hatás

A túlélők gyakran tanulási nehézségekkel küszködnek, különösen akkor, ha a tanulás a

múltbeli információk feldolgozásán alapul. A traumatúlélő felnőtteknek és gyerekeknek

gondjuk lehet a következtetések megértésével, így nehezükre eshet például a matematikai

összefüggések feldolgozása. Ennek oka, hogy a matematika és a komplex matematika

megértéséhez gyakran korábban megtanult dolgokhoz is vissza kell nyúlni. Az, hogy a

haladás érdekében visszafelé menjen, a múltba, sok túlélő számára nehéz feladat. Ám

vannak olyan gyerekek is, akik a számokba menekülnek, hogy ne kelljen a szörnyű múltra

gondolniuk.

További nehézséget jelenthet, hogy a gyerekeknek óriási érzelmi és mentális

energiabefektetés a trauma hatásaival nap mint nap megküzdeni. Ezért gyakran az iskolai

feladatokra egyszerűen nem marad energiájuk. Az is előfordul, hogy a gyerek a különböző

tanulási helyzetekben éppen azzal van elfoglalva, hogy elfojtsa vagy minimalizálja az

elméjébe akaratlanul be-be tolakodó, rettegést keltő emlékek hatását, és így nyilvánvalóan

kevésbé tud odafigyelni.

A gyermek fejlődése



támogatásával.

Erikson nyolc fejlődési szakaszt különített el az ember életében, melyek közül öt öleli fel a

csecsemőkortól 20 éves korig terjedő időszakot. A személyiségfejlődés útját fejlődési

krízisek kísérik, melyek sikeres megoldása esetén egyensúlyi állapotba kerülnek az ellentétes

erők, ám a feldolgozatlan krízisek a személyiség további fejlődésének kerékkötőjévé

válhatnak.

Az első, 0-18 hónapos korig tartó szakasz: az alapvető bizalom és bizalmatlanság

megtanulása (remény)

A csecsemőben, ha jó bánásmódban részesítik, óvják, táplálják és szeretik, kialakul az

alapvető biztonságérzet, és bizalommal, optimistán viszonyul környezetéhez. Ha mindez

nem történik meg, bizalmatlan lesz, és sérül a biztonságérzete.

A második, 18 hónapostól 4 éves korig terjedő szakasz: az autonómia és a

kétségbeesés megtanulása (akarat)

Ez a szakasz 18-24 hónapos kortól 3,5 - 4 éves korig tart. Azok a gyerekek, akikkel jól

bánnak, magabiztossá válnak, örülnek újonnan felfedezett képességeiknek, és inkább

büszkeséget éreznek önmagukkal szemben, mint szégyent. Ez a fajta autonómia nem teljesen

azonos a felnőttekre jellemző függetlenséggel, kezdeményező erővel és magabiztossággal: a

gyerek szintjén mindez inkább akaratosságot, dühös jeleneteket, makacsságot és

negatívizmust jelent (gyakran mondják, hogy nem!).

A harmadik, 4-6 éves korig terjedő szakasz: teljesítmény és bűntudat (cél)

Erikson szerint az iskoláskor előtti időszak a játék kora. Az egészségesen fejlődő gyerek

ebben a szakaszban:

megtanulja használni a képzeletét, a játékon és a fantáziáján keresztül új készségeket

fedez fel és fejleszt ki magában,

megtanul másokkal együttműködni,

megtanul vezetni és követni.

Abban az esetben, ha a bűntudata kerekedik felül, a gyermek félni fog, peremhelyzetbe

kerül a különböző csoportokban, túlzottan függ a felnőttektől, és játéka, valamint képzelete

is korlátozott lesz.

A negyedik, 6-13 évig tartó szakasz: teljesítmény és kisebbrendűség (kompetencia)

A negyedik szakaszban – amely az iskoláskor időszaka – elkezdenek kifejlődni a

gyermekben az élethez szükséges szabályalapú társas képességek:

A többiekkel való kapcsolatait a közösség szabályai alapján alakítja ki.

A szabad játéktól elmozdul a szabályok által strukturált játékok irányába. Ezek

sokszor szabályozott csapatmunkát is igényelnek (pl.: futball).

Bővíti társadalomtudományi és számtani ismereteit, olvasási készsége fejlődik.

A házi feladat jó eszköze az önfegyelem fejlesztésének. Az a gyerek, aki sikeresen

megoldotta a korábbi fejlődési kríziseket, bizalommal viseltet környezete iránt, autonóm,

teli van kezdeményezőkészséggel, és könnyen tanul annyit, hogy jó legyen a teljesítménye.

A bűntudattal teli gyereknek azonban kudarcélményei lesznek, és kisebbrendűségi érzés

gyötri.



támogatásával.

Az ötödik, 13-20 éves korig tartó szakasz: identitás és szerepkonfúzió (hűség)

A serdülő megtanulja, hogyan válaszoljon kielégítően és boldogan a „Ki vagyok én?”

kérdésre. A legtöbb serdülő átmegy egyfajta szerepkonfúzión: kísérleteznek kisebb

csínytevésekkel, hullámokban rájuk tör a lázadás, és időnként elárasztja őket az

önbizalomhiány.

Amennyiben sikeresen lezárul a kora kamaszkori szakasz, kialakul a gyerekben az

időperspektíva. A fiatal magabiztos lesz, nem válik félénkké, nem esik kétségbe. Különböző

szerepeket próbál ki, és nem ragad bele abba a negatív önmeghatározásba, hogy mi nem ő.

Sikerre és eredményekre számít, és el is éri azokat. Nem bénítja meg a kisebbrendűség

érzése, vagy a hibás időperspektíva. Később megszilárdulnak a nemi szerepek is. A serdülő

vezetőt keres magának, aki inspirálja, és idővel több ideálképet is kialakít magában.

A szocializáció egy tanulási folyamat, amely sikeres esetben olyan embert nevel a tehetetlen

és egocentrikus csecsemőből, aki független és kreatív, ugyanakkor a közösséghez tartozik.



támogatásával.

Back up the children - Állj mellette! A traumatizált csecsemőkről

A kisgyermekek agya másként tárolja az emlékeket, mint a felnőtteké. A legtöbben nem

emlékszünk a 3 éves korunk előtti eseményekre. Ezért sokan osztják azt a téves elképzelést,

hogy a csecsemőket nem érheti trauma. Ez azonban nagyon távol áll az igazságtól.

Az agy és a test sokféle módon tárolja az emlékeket. Léteznek motoros, vesztibuláris,

érzelmi, társas és kognitív emlékek. A testi ingerek összekapcsolódnak a velük járó

élményekkel és elraktározódnak. Ezért különösen pusztító a hatása a gyerekek elleni

erőszaknak, a szexuális erőszakot is beleértve, hiszen ilyenkor a gyerek legelső élménye a

gondozóival kapcsolatban a félelem, a kiszámíthatatlanság, a fájdalom lesznek. Gyerekek

elleni szexuális visszaélés esetén a genitális érintés nagyon korán összekapcsolódik a

félelemmel. Az erőszak élménye a testben és az érzelmek szintjén tárolódik, az agy

megjegyzi a szagokat, az érintés élményét, a hangot, a látványt, az ízeket. Jelentősen

megnehezíti a feldolgozást, ha a gyereknek nincsen semmilyen verbalizálható emléke az

erőszakról, nem tudja szavakkal kifejezni, mi történt vele.

Az erőszak hatással lesz a baba fejlődésére és befolyásolja az agy fejlődését és működését.

Ugyanazok-e a hatásai a csecsemőkori abúzusnak, mint az idősebb korban

elszenvedett erőszaknak?

A trauma hatása több tényezőtől függ (súlyosság, gyakoriság, stb.), de általánosságban

elmondható, hogy a korai traumáknak sokkal mélyrehatóbb és kevésbé specifikus a hatása.

A trauma hatására sérül a gyermek vágya a felfedezésre és tanulásra. Nehezen keres és

fogad be új információt, ezért jelentős „késések” mutatkozhatnak a fejlődésében különböző

területeken (pl. a mozgás- vagy a nyelvi fejlődésben).

Melyek a traumatizált csecsemők segítésének fő pontjai?

– próbáljuk meg csökkenteni a csecsemő félelemreakcióját (a pánikot vagy a disszociációt),

igyekezzünk megnyugtatni a kicsit

– általánosságban igaz, hogy a rendszeresség, a bejósolhatóság és a megfelelően gondoskodó környezet gyógyító hatással bír

– minél előbb be tudunk avatkozni és biztonságba tudjuk helyezni a gyermeket, annál

kisebb lesz a sérülés

– tájékoztassuk a csecsemő gondozóit a trauma hatásairól és arról, hogy mit tehetnek

– fontos, hogy ha a gondozó is traumatizált, akkor ő is segítséget kapjon

– a legtöbbször úgy tudunk a gyereknek segíteni, ha az elsődleges gondozót segítjük

abban, hogy kevésbé legyen szorongó, félelemmel teli és jobban tudjon reagálni a gyerek

igényeire.



támogatásával.

Back up the children - Állj mellette! A traumatikus gyerekkor következményei

A következő szöveg Alice Miller 12 pontjának fordítása, amely a gyerekkorban megtapasztalt

kegyetlenségek okairól és hatásairól szól.

Néhány éve tudományosan is bebizonyították, hogy a gyermek traumatizációjának szörnyű

következményei elkerülhetetlenül visszaütnek a társadalomra. Ha az emberek tudatában

lennének az erőszak pusztító hatásának, az a társadalmunk alapvető változásához vezetne,

mindenekelőtt megszűnne az erőszak rohamos fokozódása. A következő pontok megpróbálnak

rámutatni, miről is van szó:

1. Minden gyermek azért jön a világra, hogy növekedjen, kibontakozzon, éljen, szeressen és

kifejezhesse szükségleteit, érzelmeit.

2. A gyereknek ahhoz, hogy kibontakozhasson, odafigyelésre és biztonságra van szüksége

olyan felnőttektől, akik komolyan veszik, szeretik, és őszintén segítik őt az eligazodásban.

3. Ha a gyermeknek ezek a létfontosságú szükségletei nem elégülnek ki, hanem a felnőttek

saját igényeik szerint kihasználják, verik, büntetik, megerőszakolják, manipulálják,

elhanyagolják, becsapják őt, és senki sem lép közbe, akkor a gyerek integritása tartósan sérül.

4. A sérülésre adott normális reakció a düh és a fájdalom lenne. De mivel a düh a gyermek

számára tiltott érzés, és nem tudja a fájdalmat egyedül elviselni, kénytelen ezeket az érzéseket

elnyomni. A trauma emléke elfojtódik, a bántalmazó képe idealizálódik. Később a gyerek

nem lesz tudatában annak, amit vele tettek.

5. Az eredeti, valós okától megfosztott düh, tehetetlenség, kétségbeesés, vágy, félelem és

fájdalom érzése ellenséges, pusztító, bosszúálló viselkedésben jut kifejezésre. Ez irányulhat

mások ellen (pl.: bűnözés, népirtás) vagy saját maguk ellen (szerfüggőség, alkoholizmus,

prostitúció, pszichés betegségek, öngyilkosság).

6. A bosszúállás áldozatai gyakran saját gyerekeink, akiknek a bűnbakszerep jut.

Társadalmunkban a gyerekbántalmazás még mindig teljes mértékben elfogadott, sőt,

elismertségnek örvend, ha ezt nevelésnek állítjuk be. Tragikus, amikor saját gyerekünket

verjük azért, hogy ne érezzük, amit a szüleink tettek velünk.

7. Azért, hogy egy bántalmazott gyerek ne váljon bűnözővé, vagy ne legyenek komoly

pszichológiai problémái, szüksége van arra, hogy életében legalább egyszer találkozzon olyan

emberrel, aki egyértelműen tudja, hogy nem ő az őrült, nem a gyámoltalan gyerek a hibás,

akit vertek, hanem a környezete. A társadalom tudatossága életet menthet, tudatlansága pedig

hozzájárulhat annak tönkretételéhez. A rokonoknak, ügyvédeknek, bíróknak, orvosoknak és

gondozóknak ilyenkor kell egyértelműen hinni a gyereknek, és az ő oldalára állni.



támogatásával.

8. Eddig a társadalom a felnőtteket védte, és az áldozatokat hibáztatta. Ezt a vakságot olyan

elméletek támogatták, melyek még dédapáink nevelési mintájának megfelelően a gyermekben

egy alattomos, gonosz ösztönök által uralt lényt láttak, aki hazug történeteket talál ki, és

megtámadja vagy szexuálisan megkívánja az ártatlan szülőket. A valóságban minden gyerek

hajlamos rá, hogy a szülők kegyetlensége miatt saját magát okolja, és minden körülmények

között magára vállalja azt, ami valójába a szülők felelőssége.

9. Csak nemrég bizonyították be, hogy a gyermekkor elfojtott traumatikus élményeit

testünkben tároljuk. Ezek nem tudatosodnak, azonban hatással vannak a felnőtt ember későbbi

életére. Azt is megfigyelték, hogy a még meg nem született gyerekek is érzi, illetve tanulja a

felnőttek figyelmességét és kegyetlenségét.

10. Ha a gyermekkorban elszenvedett traumatikus tapasztalatoknak nem kell rejtve maradniuk,

akkor megérthetjük a furcsa viselkedésmódok mögött rejlő logikát.

11. Az erőszak nemzedékről nemzedékre történő örökítése véget érhet, ha észrevesszük és

tudatosítjuk a gyermekkorban elszenvedett kegyetlenségeket és azok következményeit.

12. Azok az emberek, akiknek gyerekkorukban nem sérült az integritásuk, akik szüleiktől

védelmet, megbecsülést, tiszteletet kaptak, ifjúkorukban és később is intelligensek,

érzékenyek, együttérzők és fogékonyak lesznek. Örömüket lelik az életben, és nem éreznek

késztetést arra, hogy kárt tegyenek magunkban vagy másokat bántsanak. A hatalmukat csak

arra használják, hogy megvédjék magukat, nem élvek vissza vele, nem támadnak meg

másokat. A gyerekeiket tisztelik és óvják, nem is tudnak másképpen tenni, hiszen maguk is

ezt tapasztalták, ezt tanulták meg. Ezek az emberek soha nem lesznek képesek megérteni,

őseiknek miért volt szükségük hatalmas hadiiparra ahhoz, hogy jól és biztonságban érezzék

magukat ebben a világban. Mivel a védekezés nem vált a tudattalan életfeladatukká életük

legkorábbi szakaszában, racionálisan és kreatívan tudnak megküzdeni a valódi veszélyekkel.

A Tizenkét pont először angol nyelven jelent meg a For your own good című könyv (Farrar,

Straus, and Giroux, New York, 1984) utószavaként, aztán a Bilder einer Kindheit (Egy

gyermekkor képei, Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main, 1985) függelékébe is bekerült. A

fordításhoz és publikáláshoz a szerző engedélyét kértük.



támogatásával.


Hogyan segítsünk a gyerekeknek?

A traumát átélt, poszttraumás stressz-zavarban szenvedő gyermek felépülése nagyban függ a

különböző intézményekben dolgozó szakemberek támogatásától. Mindannyian segíteni

szeretnénk ezeknek a gyerekeknek, de sokszor nem tudjuk, hogyan. Néha még a

legtapasztaltabb segítők is elbizonytalanodnak: túl sokat teszek? Esetleg túl keveset? Vagy

ami még rosszabb: ártok, ahelyett, hogy segítenék? Sokan azt hiszik, hogy az érzelmileg

ilyen súlyosan sérült gyerekeket csak magasan képzett, vagy erre specializálódott orvosok,

pszichológusok tudják hatékonyan segíteni, pedig a traumatizált gyerekeknek sokszor

egyszerűbb dolgokra van szüksége, mint gondolnánk. Az odafigyelő szülők ösztönösen érzik:

a gyereknek, akit bántottak, biztonság, megértés és türelem kell. Ez azokra is igaz, akiknek

nincsenek traumatikus élményeik. Más szóval, ha ezeket megadjuk, biztosan nem ártunk.

A következőkben felsorolunk néhány gyakorlati tanácsot, melyeknek hasznát veheti a

traumatizált gyerekekkel való munkában:

Segítsen a gyereknek visszanyerni a biztonságérzetét

A PTSD-ből való felépülés egyik kulcsa az, hogy a traumatizált gyerek biztonságban érezze

magát, létrehozzunk számára egy biztonságos helyet. Ebbe beletartoznak:

- a biztonságos helyek

- a biztonságos emberek

- a biztonságos érzések.

Mikor a gyerek megérkezik az önök intézményébe, nyugtassa meg, mondja el neki, hogy

biztonságban van, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ottlétének ideje valóban

biztonságban teljen. Ha van rá lehetősége, tanítson meg neki néhány imaginációs technikát,

melyek segítségével a gyermek képzeletben is kialakíthat egy biztonságos helyet. Ide

bármikor visszavonulhat vagy elmenekülhet, ha – például emlékbetörés esetén – arra van

szüksége. Gyakran a biztonság érzését megerősítő kijelentések is segítenek pl.:

“Biztonságos helyen vagyok, minden rendben van.”

Segítsen a gyermeknek abban, hogy az intézményen kívül is biztonságban érezze magát.

Arról is beszélgessen vele, mi az, ami esetleg már nem biztonságos (pl. veszélyes helyzetek

az iskolában, a bántalmazó szülőnél tett látogatás). Mondja el a gyereknek, hogy ha nem

érzi magát biztonságban, fél (akár valós, akár elképzelt veszélytől), bármikor beszélhet erről

önnek, és együtt kitalálnak valamilyen megoldást.



támogatásával.

Biztonságos éjszaka

Sok gyereknek nehézséget okoz az alvás, mert szorongásaikat és félelmeiket felerősíti az

éjszakai csönd, a sötétség és az egyedüllét. Ha sikerül segíteni a gyermeknek abban, hogy

jobban tudjon aludni éjszaka, számos egyéb pozitív hatással is számolhatunk, például

kipihentebb lesz, kiegyensúlyozottabb, és a tünetei is enyhülni fognak.

Megtaníthat neki olyan pozitív csengésű mondatokat, melyek segítenek megnyugodni

lefekvéskor. Például: „Az ágyam biztonságos hely, nyugodt vagyok, és békés, pihentető

álomba zuhanok...” Egy puha plüssállat megnyugtatja a gyereket, és erősíti a

biztonságérzetét. Ha nagyon meg van rémülve, felajánlhatja neki, hogy vele marad éjszaka.

Ha megoldható, azt is megígérheti, hogy ha éjjel felriad és jelez, azonnal odamegy hozzá

egy felnőtt. Ha égve szeretné hagyni a villanyt, engedjék meg neki!

Ha a gyerek bepisil, jobb egyszerűen kicserélni a pisis ágyneműt, és nem keríteni nagy

feneket a dolognak. Használhatunk műanyag lepedőt, amivel megvédjük a matracot. Ha a

gyerek kínosan érzi magát a bepisilés miatt, próbáljuk megnyugtatni (pl.: „Semmi baj,

bármelyik gyerekkel történhet ilyesmi”).

Próbáljon bizalmat kiépíteni

A traumatizált gyerekeknek általában rossz tapasztalatai vannak a felnőttekkel, hiszen azt

látják, hogy azok kegyetlenek, sőt néha életveszélyesek is lehetnek. Ezért nem meglepő, ha

a gyerek eleinte bizalmatlanul reagál a barátságos közeledésre. Ha úgy látja, hogy még nem

kész bízni önben, legyen türelmes. Lehet, hogy még sok időre van szüksége, mielőtt bárkiben

újra bízni tudna.

Ahhoz, hogy a gyerek újra ura legyen érzelmeinek, először időre és nyugalomra van

szüksége. Ne siettesse a kérdéseivel, ne küldje rögtön pszichológushoz, vagy más

szakemberhez. A bizalom érdekében fontos, hogy végig ugyanaz a szakember dolgozzon a

gyerekkel, máskülönben a gyerek úgy érezheti, ide-oda adogatják, mint egy tárgyat. Ha

előre tudják, hogy a szakemberrel meg fog szakadni a kapcsolat (pl. a gyereknek el kell

költöznie egy másik intézménybe), úgy járnak el felelősen, ha nem támogatják az erős és

mély kötődés kialakulását.

Hagyja a gyereket beszélni

A gyerekek néha – különösen közvetlenül az esemény után – mérhetetlenül sokat akarnak

beszélni a traumáról, újra és újra el akarják mesélni. Ilyenkor elég, ha támogatóan figyel, és

kimutatja együttérzését, megértését. Amennyiben a gyerek nagyon belelovalja magát a

negatív élményekbe, óvatosan lépjen közbe. Azzal is segíthet, ha elmagyarázza a gyereknek,

mi történik vele, mi az a trauma, mit vált ki az emberekből, és hogy lehetséges túljutni a

válságon, és újra normális életet élni.

Tanácsok a gyerekekkel folytatott beszélgetéshez



támogatásával.

- Vegye komolyan a gyereket. Néha olyan dolgok történnek meg gyerekekkel, melyeket

még elképzelni is nehéz. Ösztönösen tagadással, vagy hitetlenkedéssel védekezünk a

szörnyűségek ellen, ami összecsenghet a bántalmazó szülők állításaival, akik azt

mondják: gyereküknek túl élénk a fantáziája, és felesleges őt komolyan venni. Ennek

ellenére maradjunk nyitottak, és ne okozzunk további sérüléseket a traumatúlélőnek

azzal, hogy nem hiszünk neki. Nagyon körültekintően kell eljárnunk, ha a gyerek fizikai

vagy szexuális bántalmazásról számol be.

- Ne sodorják el saját érzelmei. Az együttérzés és a megértés mellett a túlélőnek szüksége

van a segítő stabilitására is. A történetek erős érzelmeket válhatnak ki önből, és

teljesen természetes és jogos, ha tehetetlenséget, dühöt, szomorúságot, félelmet, sokkot

vagy frusztráció érez egy másik ember szenvedése hallatán. Néha jó, ha megoszt

valamennyit ezekből az érzésekből, hiszen a gyerek így láthatja: ön valóban együttérez

vele. Hasznos lehet, ha megerősíti a gyerek érzéseit, például: „Ez tényleg nagyon ijesztő

lehetett.”, „Nem csoda hogy úgy megrémültél.” Nemcsak a megerősítés fontos

azonban, hanem az is, hogy segítsen túljutni a gyereknek ezeken a rendkívül erős

érzelmeken. Ebből a szempontból hasznosabb, ha nyugodt és erős marad, mintha

kimutatja zaklatott, heves érzelmeit.

- Gyakorolja az aktív hallgatást. Nem kell teljesen passzívnak maradnia a gyerekkel

való beszélgetés közben – éppen ellenkezőleg: jót tesz, ha időről időre visszajelzést ad,

hogy a gyerek tudja, még mindig ott van, és figyel. Ha szükséges, átfogalmazhat vagy

elismételhet néhány olyan dolgot, amit a gyerek megosztott, így azt is leellenőrizheti,

jól értette-e a hallottakat. A beszélgetés irányításához használjon nyitott kérdéseket.

Mi a teendő, ha a gyerek nem akar beszélni?

A gyerekek néha nem tudnak az erőszakról beszélni, aminek több oka lehet: előfordul, hogy

nem emlékeznek, nem tudják szavakkal kifejezni a történteket, vagy egyszerűen túl

félelmetes számukra a traumáról beszélni. Ez különösen azokra a gyerekekre jellemző, akik

a trauma után közvetlenül kerülnek be az intézménybe. Ilyenkor az sem ritka, hogy napokig

egyáltalán nem tudnak kommunikálni. Egyes esetekben tovább is elhúzódik ez az állapot: a

gyerek nem akar beszélni, nem válaszol a kérdésekre, és kerüli a szemkontaktust. Ilyenkor

igyekezzen kialakítani valamifajta kapcsolatot a gyerekkel. Különösen ismeretségük elején,

jobb, ha a traumát egyáltalán nem is hozza szóba. Leggyakrabban az egyszerű, játékos

tevékenységek segítenek, mint például az együtt rajzolás (a rajzát a gyereknek is

ajándékozhatja), a zenehallgatás, a közös játék. Ha akár csak egy pillanatra is, de sikerült

felkelteni a gyerek érdeklődését, máris megtette az első lépéseket a kapcsolat kialakítása

felé. Innentől azonban még hosszú út vezet addig, hogy a gyerek kész legyen önnek

beszámolni a traumatikus élményről.

Ha a gyerek nem akar a traumáról beszélni, semmiképp se erőltesse. Inkább csak jelezze,

hogy ön kész meghallgatni. („Az embereknek sokszor segít, ha beszélnek róla.” „Ha úgy

érzed, kész vagy rá, én szívesen meghallgatlak.”)

Megjegyzés a trauma részteleivel kapcsolatban



támogatásával.

A fájdalmas élményekről mindenkinek, így a gyerekeknek is nehéz beszélni. Éppen ezért

fontos, hogy mindig az érintett határozhassa meg, mi az, amit megoszt, és mi az, amit nem.

A hatékony segítségnyújtáshoz önnek nem kell tisztában lennie a trauma apró részleteivel.

Az érzések papírra vetése

Amennyiben úgy gondolja, illik a gyerek személyiségéhez, javasolhatja, hogy vezessen

naplót az érzéseiről. Vannak érzések, melyekről beszélni túlságosan ijesztő lehet, ám a papír

elbírja őket. (Főleg a lányok és a tizenévesek fogékonyak erre a módszerre.)

A gyerek ilyen módon felszínre hozhatja és megjelenítheti a kellemetlen emlékeket és

érzéseket.

Figyeljen a gyerek reakcióira és érzéseire

Nyugtassa meg a gyereket róla, hogy a reakciója teljesen normális

A traumatizált gyerekek néha rendkívül erős érzelmeket élnek át, amivel nekik és önnek is

nagyon nehéz lehet megküzdeni. Éppen ezért jó, ha tudja, és a gyerekkel is megosztja: a

traumát átélt emberek általában mind hasonló gondolatokkal és érzésekkel küzdenek, így

ezek a reakciók teljesen normálisnak számítanak. Ennek ellenére egy részük nagyon

fájdalmas és ijesztő lehet, és előfordul, hogy a témában járatlan szakemberek és az érintettek

félreértik vagy rosszul értelmezik őket.

A megbélyegzettség érzése

A gyerekek néha szeretnének megszabadulni a szereptől, amit a trauma rájuk

kényszerített. Nem akarnak „áldozatok”, „problémás”, „viselkedészavaros” gyerekek

lenni, nem akarják, hogy ez legyen az ismertetőjelük. Megnyugtató lehet, ha tudják,

nincsenek egyedül, másokkal is történtek hasonló dolgok, és nekik is ugyanolyan

érzéseik vannak. A következő mondatok vigasztalóak lehetnek számukra:

„Mindenkinek nagyon nehéz lenne egy ilyen helyzettel megküzdeni.”; “Más gyerekek,

akiknek hasonló élményeik vannak, ugyanezt mondták.”; „Sok

orvos/pszichológus/tanár találkozott már a munkája során hasonlóval.” Ne keltsük

azonban azt a benyomást, hogy az erőszak általános, és bárkivel történhetnek

szörnyűségek, mert akkor a gyerek úgy érezheti, sehol nincs biztonságban. Ha

szükséges, mondjon valami ilyesmit: „Történnek ilyen dolgok, de szerencsére vannak

biztonságos helyek is.”

A bűntudat érzése

Az áldozatok vagy szemtanúk gyakran úgy érzik, ők maguk okozták az erőszakot. Ha

ilyesmit gyanít, próbálja meg nyílt kijelentésekkel eloszlatni a gyerek bűntudatát: „A

gyerekek gyakran felelősnek érzik magukat az erőszakért, de valójában nem azok. A

felnőttek a felelősek saját cselekedeteikért.” Helyezze át a felelősséget a gyerekről az



támogatásával.

elkövetőre: „Az erőszak bűncselekmény, tiltja a törvény”; „Ha a gyerek (vagy a felnőtt)

rosszul is viselkedik, akkor sincsen joga senkinek bántatni őt.” Fontos, hogy ne az

elkövető személyét ítélje el, hanem azt, amit tett.

Néhány technika, mellyel segíthet a gyereknek megküzdeni az érzéseivel:

A) Fogadja el a gyerek érzéseit. Előfordulhat, hogy azt gondolja: mindenkinek – köztük a

gyereknek is – könnyebb lenne, ha nem lennének ilyen erős érzelmei, vagy ha nem élné

át őket teljes intenzitásukban. Az érzések elnyomása azonban nem segít a trauma

feldolgozásában. A gyerek gyakran csak azután lesz jobban, hogy fölismerte, megélte és

elfogadta az érzéseit, és jelentést talált bennük. Jobban tudja tehát segíteni őt, ha nyitott

marad az érzésekre, és kész beszélni róluk.

B) Kerülje az újratraumatizálást. Az intenzív érzések többszöri újraélése traumatizáló

lehet. Ha arra lesz figyelmes, hogy a gyereket túlságosan elsodorják az érzelmei,

próbálja a beszélgetést egy érzelmileg kevésbé fájdalmas témára terelni. Sokszor nehéz

megállapítani, hogy egy érzés csak erős, vagy annyira elsöprő, ami már árthat. A

következő jelek arra utalhatnak, hogy a gyerek túlságosan erős érzelmeket él át:

A gyereknek testen kívüli élménye van – úgy érzi, nincs jelen a saját testében.

Ez a disszociáció egy formája, az idegrendszer így próbál védekezni a túl erős

inger ellen.

A gyermek hirtelen elhallgat, úgy viselkedik, mintha valahol máshol lenne, a

tekintete üres. Ez szintén a disszociáció jele.

Észlelési torzítások. A gyerek hirtelen fázni kezd, zsibbadtságot érez, nem tudja

mozgatni a testrészeit, úgy érzi, elveszítette a kapcsolatot a környezettel.

Ha ezeket a jeleket tapasztalja, terelje azonnal a jelenre a beszélgetést, és próbálja

meg a gyerek figyelmét kifelé irányítani. Megkérheti a gyereket, hogy nézzen meg

vagy fogjon meg egy tárgyat, esetleg jellemeze azt részletesen. Egy tükör is hasznos

lehet, mert ennek segítségével a gyerek meggyőződhet róla: itt van, a jelenben, és

nem a múltban, a traumatikus élményben.



támogatásával.

Megjegyzés a újratraumatizálódás tüneteiről

Ha ilyen tüneteket tapasztal, mindenképpen lépjen kapcsolatba egy tapasztalt terapeutával.

Türelemmel és tisztelettel bánjon a gyerekkel

Ne feledje: sokszor nem az számít, hogy mit teszünk, hanem hogy hogyan. Akármennyire is

szeretnénk segíteni ezeknek a gyerekeknek, tudnunk kell, hogy a felépülés időbe telik, és az

egyes szakaszokat nem lehet átugrani. Kultúránkban az emberek gyakran klisékkel reagálnak

a traumákra: „Ez semmiség, az élet megy tovább”; „Ami elmúlt, elmúlt .” Ne felejtsük

el: egyedül a gyerek mondhatja meg, mikor múlt el.

Tartsuk észben azt is, hogy függővé tehetjük a gyereket azzal, ha túl sok mindent

teszünk meg érte. Traumás tehetetlenségét tanult tehetetlenséggé változtathatjuk, ha helyette

intézkedünk. Mindig vizsgáljuk meg, kész-e a gyerek elfogadni a segítségünket, akarja-e,

hogy segítsünk. Cselekvés előtt gondoljuk át, mi az, amit a gyerek maga is meg tud tenni,

vagy el tud dönteni.

Csak akkor érjen a gyerekhez, ha ő beleegyezett

A traumatúlélő gyerekekben és felnőttekben összekapcsolódik az érintés és az erőszak,

ezért általában nem szeretik, ha jó szándékkal ugyan, de megérintik őket. Önnek talán úgy

tűnhet, egy ölelés mindennél jobban kifejezné a támogatását, ám a gyerek ugyanezt a

mozdulatot a személyes terébe való durva behatolásnak élheti meg. Néhány gyerek nagyon

szereti, ha a felnőttek felveszik, a karjukban tartják őket, más gyerekek számára azonban ez

ijesztő és elképzelhetetlen. Figyeljen a gyerek igényeire és tisztelje a határait, még akkor is,

ha a gyerek nem tiszteli az önét.

Érintést, ölelést, puszit csak akkor adjon, ha a gyerek keresi, kéri. A gyerek tevékenységeit

ne szakítsa meg azzal, hogy hozzányúl, vagy megragadja, megfogja. Soha ne mondja neki,

hogy „Ölelj meg!”, vagy „Adj egy puszit!”. A gyerekek egyrészt nagyon komolyan veszik

az utasításokat, másrészt ez a felszólítás megerősíthet egy káros asszociációt a hatalom és a

szeretet között.

Megjegyzés a vészhelyzetekről

Ha a gyerek akár a saját, akár más hibájából veszélyben van, azonnal cselekedhet, nem kell

várnia a gyerek engedélyére.

A helyzet könnyítésére koncentráljon

Ennek a kiadványnak nem az a célja, hogy megtanítsa önt, miként lehet terápiás

módszerekkel feldolgozni a múltbeli eseményeket. Úgy gondoljuk, ezt érdemesebb képzett



támogatásával.

és tapasztalt terapeutákra bízni. Mi inkább arra szeretnénk helyezni a hangsúlyt, hogy mit

tehet itt és most annak érdekében, hogy a gyereknek jobb, könnyebb legyen, és hogyan

segíthet neki elfogadni a történteket és beépíteni a személyes élettörténetébe.

A gyerek könnyebben ki tud lépni az áldozat szerepből, ha tudja, hogy bizonyos

helyzetekben ő irányíthat. Megerősítő lehet számára, ha arról gondolkodhat, hogyan oldotta

volna meg a helyzetet. Ennek során a bosszúról vagy a megmenekülésről szóló fantáziáit is

kiélheti. Ha megfelelő az íráskészsége, akár írásban is megfogalmazhatja gondolatait.

Segítse a felépülést vidám szabadidős tevékenységekkel

Bármilyen kellemes időtöltés enyhítheti a tüneteket. A program megtervezésénél a gyerek

erősségeit, és ne a hiányosságait vegye alapul. Kiindulópontnak használhatja a már meglévő

érdeklődést. Ha a gyermek például szeret sportolni, vagy korábban is sportolt, kapjon

lehetőséget a sportolásra! A mozgáshoz lehet terápiás célokat is kapcsolni: az agresszív

késztetések levezetésére alkalmas lehet egy bokszzsák vagy a gyors futás. Ha a gyerek

szeret festeni, lefestheti az érzéseit; a kisebb gyerekeknél hasznosak lehetnek a kreatív

játékok, vagy a gyurmázás. A foglalkozások hosszát érdemes a gyerekek korához igazítani:

az óvodáskorúaknak elég 20 perc, az idősebbeknél azonban egy óránál hosszabb időre is

szükség lehet. Kevesebb idővel számoljon, ha a gyerek figyelemzavarral küzd. A

gyakorlatok során a gyerek korának megfelelő fejlődési szint elérésére helyezze a hangsúlyt.

Megjegyzés a sportról

Általánosságban véve a mozgás minden fajtája segít feloldani a „bénultságot”, azonban ha

a gyerek éppen a felépülés egy nagyon érzékeny szakaszában van, a mozgás (különösen a

csoportos mozgás) túl erős inger lehet a számára. Ezért mindig mérlegeljük: kész -e a gyerek

az ilyen csoportos tevékenységekre, vagy még időre van szüksége.

A visszakapcsolódás segítése

Támogassa a gyerekek közötti, közös érdeklődésen alapuló kapcsolatok kialakulását, de

ezen a téren se gyakoroljon nyomást. Néhány gyerek egyáltalán nem mer kezdeményezni,

pedig legbelül arra vágyik, hogy valaki játsszon vele. A bátorítás ilyenkor sokat segíthet (pl.:

„Gyere, nézd meg, mit csinálunk! Te is kipróbálhatod, ha akarod.”).

Mit tegyünk, ha a gyerek egyedül akar lenni?

Az egyedüllét igénye a trauma után közvetlenül (1-2 nappal) jelentkezik a leggyakrabban.

Akkor is érdemes rendszeresen ránézni a gyerekre, és tudatni vele, hogy szükség esetén

számíthat ránk, ha kifejezi igényét az együttlétre. Csoportos tevékenységeknél (különösen, ha

ezek gyors mozgást igényelnek) felajánlhatja a gyereknek, hogy ha akarja, kívülről is nézheti

a játékot.

Hogyan segíthet a gyereknek a stresszhelyzetekben?

Paradox módon a traumatizált gyerekek szorongással reagálhatnak arra, ha hosszabb ideig

semmi rossz nem történik, mivel képtelenek elhinni, hogy ez mindig így marad. Ezek a



támogatásával.

gyerekek néha provokálják a többieket, és agresszívan viselkednek. Azzal például, hogy

tárgyakat törnek össze, fönntartják a látszólagos kontrollt a helyzet fölött – ha másban nem

is, de abban biztosak lehetnek, hogy viselkedésüket büntetés követi. Könnyen lehet, hogy a

gyerek csak azért „viselkedik rosszul”, mert így próbálja magára vonni a felnőttek figyelmét.

Ezek a gyerekek nem tudják megfogalmazni nyugtalanságuk okát, de jelezni próbálják, hogy

segítségre van szükségük. Ilyenkor többnyire nem célravezető megkérdezni, hogy „Miért

csináltad ezt?” vagy „Mire volt ez jó?”. Ezekre a tettekre nagyon nehéz racionális

magyarázatot adni. Jobb, ha olyan kérdést teszünk fel, amellyel a gyerek kezébe adjuk az

irányítást: „Mit tehetnél, hogy jobban érezd magad most?” „Hogyan akarod megoldani ezt a

helyzetet? (Ilyen beszélgetéseket főleg iskoláskorú gyerekekkel érdemes kezdeményezni.)

A „rossz viselkedés” sokszor a felépülés jele – a gyerek végre képes kifejezni az érzéseit.

Nem jó azonban, ha az a benyomás alakul ki benne, hogy az átélt trauma állandó kifogás

lehet problémás viselkedésére. Értjük, miért viselkedik így, a célunk azonba n az, hogy

túljusson ezeken a viselkedésproblémákon. A düh például – ami jellemzően a felépülés jele –

olyan érzés, amely önmagában se nem jó, se nem rossz. A mi feladatunk abban segíteni a

gyereknek, hogy képes legyen ezt a dühöt irányítani, és ne fordítsa önmaga vagy a társai

felé. (Javasolhatjuk például, hogy üssön bele egy párnába, vagy tépjen össze egy papírt.)

Megjegyzés a „jó” gyerekekről

A traumára adott reakciók nagyon különbözőek lehetnek. A „rosszul viselkedő” gyerekek

reakciója könnyen észrevehető és zavaróbb, így előfordulhat, hogy a szakemberek csak

rájuk koncentrálnak, miközben a csendes, kevésbé feltűnő módon reagáló gyerekek is

ugyanannyi figyelmet, beszélgetést, együttérzést, bátorítást igényelnek. Minden esetben

fontos tudatosítani: ezek nem céltudatos viselkedésformák, hanem a trauma által vezérelt

reakciók.

Nagyon hasznos lehet a gyerek számára, ha olyan technikákat tanulhat öntől, melyek

segítségével képessé válik saját reakcióinak irányítására. Mindehhez persze sok időre és

eszközre van szükség. Megtaníthatja a gyereknek felismerni a kezdődő stressz-reakciót, és

együtt elgondolkodhatnak arról, hogyan előzzék meg, vagy változtassák meg a jellemző

kimenetelt. Ha felismerik a reakciót megelőző jellegzetes viselkedéseket, még a kitörés előtt

közbeléphetnek.



támogatásával.

Példa: A stresszhelyzetek veszélyérzetet keltenek a gyerekben, aki ennek hatására

megtámad más gyerekeket vagy felnőtteket. Izzadás, illetve felgyorsult légzés jelzi, ha a

gyerek hamarosan ebbe az állapotba kerül. Ha ezeket a jeleket látja, hozza ki a gyereket

a szituációból (pl. vigye át egy másik szobába), és emlékeztesse, mi segíthet neki

megnyugodni (pl. hosszú és mély lélegzetek – kerüljük a hiperventillációt! –, egy pohár

víz, tükörbenézés). Ha szükséges, rövid és egyszerű mondatokkal segíthet a gyereknek.

Mondja nyugodt hangon, érthetően, például a következőket: „Ülj le, hogy meg tudj

nyugodni.”, „Érzed a talpadat a talajon?”, „Érzed, hogy mozog a hasad, amikor veszed

a levegőt?” Sok gyereknek az is segít, ha ilyenkor magukhoz ölelhetnek egy

plüssmackót.

A stresszhelyzetek elkerülése azért fontos, mert ezek mind a gyerek, mind a környezet

számára akadályt jelentenek, ráadásul olyan mértékben súlyosbíthatják a tüneteket, hogy a

gyerek akár teljesen elveszítheti érzelmi stabilitását.

Amennyire csak lehetséges, őrizze meg nyugalmát az ilyen stresszhelyzetekben. Lehet,

hogy a gyerek szóban vagy akár tettlegesen is megtámadja önt, ön azonban – bármennyire is

kellemetlen a gyerek reakciója – próbálja meg nem magára venni a támadást. Ez általában

nagyon nehéz, mert a viselkedés rosszindulatúnak és manipulatívnak tűnik. Segíthet, ha újra

tudatosítja, hogy a gyerek viselkedését rendkívüli tehetetlenség érzése, valamint a

traumatikus eseményből adódó félelme és rettegése okozza.

Együttműködés másokkal

A gyerek jólléte és biztonsága érdekében mindent meg kell tennünk azért, hogy ne érjék őt

újabb traumák. Súlyosabb esetekben azonnal el kell választanunk a bántalmazótól.

Más szakemberekkel való együtt működés

Egyedül segíteni nagyon nehéz, ezért fontos, hogy ne vegyen minden terhet a saját vállára.

Mindnyájunknak vannak határai: ha tanácstalan, beszéljen egy kollégájával, vagy egy másik

szakemberrel. Érdemes kapcsolatot tartani a gyerek támogatóival, egy tapasztalt ügyvéddel,

gyerek- vagy családterapeutával, szociális munkással vagy más hozzáértő személlyel.

Alakítsanak ki egy hatékony segítő hálózatot! (Ideális esetben a segítő szervezeteknél erre

külön kijelölt embertől kérhet segítséget.)

Természetesen nagyon fontos a bizalom kérdése: a gyerek bizalmának megőrzése érdekében

előre beszélje meg vele, kivel és mit oszt meg róla. Például: „Erről a dologról meg szeretném

kérdezni XY nénit, mert ő jobban ért az ilyesmikhez. Belelegyezel?” A gyerek

szempontjából rendkívül fontos, hogy a felnőtt vállaljon érte felelősséget, de ne hozzon

lényeges döntéseket a megkérdezése nélkül.



támogatásával.

A családtagokkal való együttműködés

A gyerekek leggyakrabban azért traumatizálódnak, és azért kerülnek be az intézményekbe,

mert őket, vagy – a szemük láttára – valaki mást erőszak ér a családban. Sokkal kevesebb

gyerek traumatizálódik a szülő, vagy más jelentős személy elvesztése, esetleg baleset miatt.

Már a közös munka legelején derítse ki, hogy milyen kapcsolat van a szülők és a gyerek

között, illetve hogy milyen szerepe lehetett a felnőtteknek a gyerek traumatizálódásában.

Gyűjtsön információkat a szülők érzelmi és gondozói kompetenciájáról, de ne felejtse el

ezekről a gyereket is megkérdezni. Súlyos esetben (ha a szülő az elkövető) világosítsa fel őt

arról, hogy megfoszthatják szülői jogaitól, ha bántalmazza a gyereket.

Amennyiben a szülők hajlandóak részt venni a közös munkában, és ön ezt biztonságosnak

ítéli meg, lássa el őket a PTSD természetével, lefolyásával és a gyógyulással kapcsolatos

információval, és mondja el nekik, mit tehetnek a gyerek felépülése érdekében. Ne osszon

rájuk túl nehéz feladatokat. Magyarázza el a szakszavakat és az idegen kifejezéseket, ha

nem biztos benne, hogy értik őket. Jó, ha tudja, hogy a szülők a legtöbbször alábecsülik a

gyerek traumára adott reakcióját (azt gondolják, úgysem érti, vagy úgyis elfelejti). Mondja

el nekik, milyen tüneteket figyelt meg a gyereknél, és milyen viselkedés várható PTSD

esetén.

A szülőkkel való együttműködés során is a gyerek segítésére összpontosítson. Ha a szülő

elkezdi magát, vagy valaki mást okolni a traumáért, emlékeztesse, hogy a cél nem a

bűnbakkeresés. Ha az anya is áldozat, bátorítsa a segítségkérésre, például ajánlja neki a

NANE segélyvonalat.

Megjegyzés a bántalmazó szülőkről

Ha egy szülő súlyosan bántalmazó módon viselkedett a gyerekével (testi erőszakot vagy

szexuális visszaélést követett el ellene) kifejezetten indokolt, hogy csak felügyelet mellett

találkozhasson vele. A gyereket is meg kell kérdezni, akar-e egyáltalán találkozni a szülővel.

Összefoglalás

Néha a nehéz szituációk is képesek pozitívan befolyásolni a gyerek intellektuális és érzelmi

fejlődését, de csak akkor, ha megfelelő és biztonságos környezetet teremtünk számára . Ezt a

képzési anyagot azért fejlesztettük ki, hogy segítsük a szakembereket ezen kedvező

környezetet kialakításában.



támogatásával.


Hogyan segíthet az imagináció a gyógyulásban?

– Néhány ötlet –

A gyerekek és a felnőttek is gyakran szenvednek a trauma visszatérő emlékétől. A

következőkben néhány egyszerű gyakorlatot mutatunk be, melyek segítségével a túlélő

biztonságos távolságban tarthatja ezeket az emlékeket, és visszanyerheti lelki egyensúlyát.

A feladatokhoz a képzelőerőnket kell használni.

Kincsesláda

Ezt a gyakorlatot legjobb lefekvés előtt alkalmazni.

A gyerekek maguk is elkészíthetik a kincsesládikát

erős kartonból, fából vagy műanyagból, és

dekorálhatják festék, színes papírok, kövek vagy

textil segítségével.

“Minden este valami csodálatos dolgot fogunk a kincses ládikába tenni. Ez mindig

olyasmi lesz, ami valami jó dolgot jelképez (pl. egy vidám, színes kép, vagy egy aznap

történt vicces dologra emlékeztető tárgy).”

Ha rossz napjuk van, a gyerekek elővehetik és kinyithatják a kincsesládikát. A láda tartalma

jókedvre derítheti őket, és lelket önthet beléjük.

A serdülők készíthetnek olyan naplót, melybe kizárólag pozitív élményeiket írják le.

Álomfogó

Sok traumatizált gyerek szenved álmatlanságtól.

Az ő esetükben segíthet egy, a gyerekkel közösen készített álomfogó.

Magyarázza el neki, hogyan működik: „Ezt az álomfogót most az ágyad

fölé rakjuk. Elkapja az összes rossz álmodat. Belegabalyodnak a hálóba, és

te nyugodtan alhatsz!”

Álomfogót könnyű csinálni, egy karika, szalagok, madzagok, gyöngyök és

tollak kellenek hozzá.



támogatásával.

Gyakorlat fákkal

A gyerekeket néha kielégíthetetlen igények, szükségletek gyötrik. A következő gyakorlat

segíthet az ilyen helyzetekben:

“A virágok és a fák, mindent megkapnak, amire szükségük van, és még erőlködniük sem kell. A

föld és a Nap táplálja őket.”

Mit jelentenek ezek a gondolatok? Milyen hatásuk van?

„Képzeld el, hogy eggyé válsz a fával...”

Milyen lenne? Mi lenne a hatása?

A gyerekeket rávehetjük, hogy rajzoljanak egy nagyon részteles képet a fáról.

Használhatnak ceruzát, vízfestéket, vagy bármit, ami a rendelkezésükre áll. Ezzel a

koncentrálási képességüket és a képzeletüket is fejlesztjük.

Milyen szellemi, érzelmi és testi táplálékra van szükségem?

Engedd el a bőröndöd!

Ez a gyakorlat főleg serdülőknek szól.

„Azt hiszem, te egy óriási bőröndöt cipelsz. Mit gondolsz, le tudod tenni egy kis időre?

Mit jelentene, ha letennéd?

Megkönnyebbültél?

Mi az, amire tényleg szükséged van ebből a nagy bőröndből?

Készen állsz valami újra?”



támogatásával.


A traumatizált gyerekekkel való játék

A játék a gyerekek számára természetes viselkedési, önkifejezési forma, mely sokat

segíthet traumaélményeik feldolgozásában.

Miért játszanak a gyerekek?

– a gyerekek a játékkal kommunikálnak

– játékkal ismerik meg a világot, önmagukat és a többieket

– a játék segíti őket az egészséges fejlődésben

– a játék természetes módja a tanulásnak, önkifejezésnek, és a

fejlődésnek

– Erikson (1963) szerint a gyerek legtermészetesebb öngyógyító mechanizmusa a

„kijátszás”.

– Piaget (1962) szerint a szimbolikus játék segít megoldani a konfliktusokat és kompenzálja

a ki nem elégített igényeket.

– Landreth (2002) szerint a gyerekek a játékszerek világában élnek és természetes nyelvük a

játszás. A játék olyan eszköz, mellyel elviselhetővé tudják tenni az elviselhetetlent.

– Egy traumatikus esemény jelentősen befolyásolhatja, illetve megakaszthatja azt a

természetes, öngyógyító mechanizmust, melyet a játék jelent (Perry, 1995).

Miért jó a játék?

– A gyerek elvont gondolkodási képessége általában még kevésbé fejlett, a játékkal

azonban könnyen ki tudja fejezni önmagát, élményeit, érzéseit és gondolatait.

– A játék során is felmerülhetnek különböző érzelmi gátak, melyek megakaszthatják a

folyamatot, de a tapasztalat szerint könnyebb őket elkerülni, illetve sokkal könnyebb túljutni

rajtuk, ha mégis ilyennel találkozunk.

– A gyerekek a legtöbbet a cselekvésközpontú tevékenységekből tudnak profitálni, és a

játék pontosan ilyen.

– Játékkal nagyon könnyen és gyorsan el lehet jutni a problémák gyökeréhez, méghozzá

indirekt módon.

– A játék a legtermészetesebb módja a tanulásnak, a fejlődésnek és az érzések kifejezésének.

A játékterápiáról

– A gyerekek a játék segítségével képesek megvédeni magukat az ijesztő, félelmet keltő

érzésektől.

– A játék lehetőséget ad a gyerekeknek, hogy a legbelsőbb érzéseiket is kifejezzék.

– A játékterápia olyan biztonságos közeg, melyben felszínre kerülhetnek a gyerek régóta

rejtett feszültsége, frusztrációja, félelme, agressziója és zavarodottsága. Itt azt is ki tudja

fejezni, ha nem érzi magát biztonságban.

A játék terápiás, gyógyító céllal történő használata 3-tól 12 éves korig ajánlott. A

megközelítés non-direktív, azaz nem kívülről irányított, hanem a gyerek saját belső



támogatásával.

igényei vezérlik. Éppen ezért nagyon sok jelentést hordoz a gyerek számára és kielégíti az

igényeit, szükségleteit. A játék során a gyereknek lehetősége van feltérképezni a

traumát és a hozzá kapcsolódó gondolatokat, érzéseket. Nagyon fontos, hogy a saját útját

járva és a saját tempójában jusson túl a traumán. Úgy segíthetjük, ha biztonságos közeget

teremtünk a számára, elfogadjuk és támogatjuk.

A játék során a segítő

– biztonságot ad

– meleg, bensőséges kapcsolatot alakít ki a

gyerekkel

– elfogadja a gyereket úgy, ahogy van

– érzékenyen reagál a gyerek igényeire és szükségleteire

– hisz a gyerekben, elhiszi, hogy képes jó döntéseket

hozni

– megbízik a gyerekben, és követi annak belső

iránytűjét

– nem sietteti a folyamatot

– csak a legszükségesebb korlátokat állítja

fel

Mikor vagyunk valóban a gyerekkel?

– ha megpróbálunk belehelyezkedni a gyerek belső, szubjektív világába, és megérteni

azt

– ha őszintén a gyerekre tudjuk fordítani minden figyelmünket

– ha értékeljük a gyerek törekvéseit, élményeit, érzéseit, gondolatait és kreativitását

Mikor érezheti a gyerek, hogy valóban elfogadjuk és törődünk vele?

– ha érzékenyek vagyunk az ő igazságára

– ha rá tudunk bízni dolgokat, ha elhisszük, hogy valóban képes felelősséget vállalni

– ha képesek vagyunk megtartóztatni magunkat a tanácsoktól, a javaslatoktól vagy a

magyarázatoktól

– ha tiszteljük a gyereket

Milyen játékok léteznek?

A játékok konkrét kifejezési eszközei a gyerek érzéseinek és belső világának.

Azokat az érzéseket, melyeket túlságosan ijesztő lenne közvetlen módon

kifejezni, bele lehet vetíteni a játékokba.

– „Acting out” vagy agressziójátékok: felfújható bokszzsák, játékkatonák, kígyó,

játékpuska, játékkés

– Hatalmat kifejező játékok: pénz, mobiltelefon, igazolvány, bilincsek

– Tápláló kapcsolatot kifejező játékok: babák, étel, gyógyeszközök

– A való életet modellező játékok: babacsalád, bábok, autó, csónak

– Kreatív és érzelmi önkifejezést elősegítő játékok: homok, víz, gyurma,

építőkockák



támogatásával.

A nem traumás illetve a traumás játék jellemzői

A nem traumás játék:



támogatásával.

– szabad, spontán, sokrétű,

– a gyerek jól érzi magát közben

– a segítő jól érzi magát közben

– a gyerek autonóm, döntéseket hoz, maga irányítja a

folyamatot

– kevesebb a szerepe a fantáziának

– nem ismétlődik

A poszttraumás játék ezzel

szemben:

– kényszeres és akaratos, hiányzik belőle a spontaneitás és az élvezet

– a gyerek mindössze néhány eszközt használ, és a szobának csak egy kis szegletét

– agresszív és destruktív viselkedés figyelhető meg játék közben

– néhány nagyon erős, elsöprő érzelem jelenik meg

– a játék gyakran megszakad, megakad

– a fantázia nagy szerepet kap

– a gyerek sokszor a segítőre hagyatkozik, kevésbé autonóm, nem irányítja úgy a

folyamatot, mint a nem traumás játék esetében

– játéka nagyfokú szorongást fejez ki

– ismétlődések figyelhetőek meg, melyek merevnek és kényszeresnek tűnnek

Jellemző továbbá, hogy a traumás játék nem csökkenti a gyerek szorongását. A kutatók

szerint ez azért lehet, mert a traumás játék és a traumatikus esemény között tudattalan

kapcsolat van.

A megfigyelések szerint az ilyen játékok sokszor nagyon konkrétak, és közvetlen

kapcsolatban vannak a gyerek valóságával. Elég azt megfigyelnünk, mi történik a játék

során, máris képet kaphatunk a gyerek traumatikus élményeiről.

A poszttraumás játék során megfigyelhetjük:

– a játék intenzitását: az egész folyamat nagyon impulzív, megrögzöttség, megszállottság

jellemzi

– az ismétlődést: a gyerek minden egyes alkalommal ugyanúgy ismételi meg a játékot,

ez ad az egésznek kényszeres jelleget

– a játék megszakadását: a gyerek gyakran megszakítja a játékot, kilép a helyzetből. Ez a

disszociáció egyik formája. Disszociáció főként az érzelmileg túlságosan megterhelő,

felkavaró helyzetekben figyelhető meg. Ilyenkor a g y e r e k úgy védekezik a túlzott

ingerlés ellen, hogy egyszerűen „kikapcsol”.

– az elkerülést: ezt a fajta játékot a gyereknek a segítőhöz való kötődése vagy a segítőhöz

való elkerülő viszonyulása határozza meg

– az érzelmek, az érintettség kerülése: ez megnyilvánulhat az izgalom vagy érintettség

látszólagos hiányában, vagy a játékkal össze nem függő érzelmekben

Mit tudhatunk meg a traumás játékból?

– Következtethetünk arra, hogy miként fogta fel a gyerek a traumatikus eseményt.



támogatásával.

– Megfigyelhetjük az eseménnyel kapcsolatos érzéseit, az eseményre adott reakcióját és az azzal

kapcsolatos hiedelmeit.

– Kiderülhetnek belőle a gyerek szükségletei és kívánságai.

– Kibontakozhat belőle a gyerek önmagáról, másokról és a világról alkotott képe.

Mire van szüksége a gyereknek a játékhoz?

– biztonságos, megbízható és engedékeny környezetre

– arra az érzésre, hogy tisztelik és értékelik, megértik és teljesen elfogadják

– eszközökre, melyekkel kifejezheti önmagát, gondolatait és érzéseit

– hogy kapjon a játékra időt, és türelemmel forduljanak hozzá

– érzelmileg elérhető és jó önismerettel rendelkező, tudatos személyisége legyen a vele játszó felnőttnek

Fontos, hogy tanúi legyünk a gyerek történetének, de ne kérdezgessük, ne viselkedjünk

nyomozóként. Az is elengedhetetlen, hogy tudatában legyünk a saját történetünknek és saját

szükségleteinknek.

Milyen kérdéseket érdemes föltennie magának, mielőtt elkezd foglalkozni a gyerekkel?

– Tényleg el tudom fogadni ezt a gyereket?

– Milyen szükségleteim teljesülnek, ha foglalkozom vele?

– Milyen erős az igényem arra, hogy szükség legyen rám?

– Meg kell-e mentenem ezt a gyereket?

– Meg kell-e védenem a gyereket?

– Kedvelem-e ezt a gyereket?

– Milyen hatással vannak rá a reakcióim?

– Hogyan lát engem a gyerek? Mit gondol rólam?

– Csak akkor fogadom el őt, ha fejlődik?

Milyen legyen a foglalkozások szerkezete?

A környezeti struktúra, berendezés és játékok

– legyen állandó, hogy biztonságérzetet adjon a gyereknek

– legyen rendes és kiszámítható

– ne vegyük nagyon szigorúan a rendetlenséget, vagy a takarítást

– előny, ha rendelkezünk megfelelő számú eszközzel és játékkal

– előny, ha vannak traumaspecifikus játékaink is

A kapcsolati struktúra

– engedjük meg a gyereknek, hogy ő vezessen, bízzunk belső bölcsességében

– higgyünk a gyerek képességeiben, abban, hogy képes megoldani a problémákat és kifejleszteni

bizonyos megküzdési mechanizmusokat

– figyeljünk oda a saját reakcióinkra, gondoljuk át a válaszainkat

– ne csak a verbális, hanem a nonverbális csatornán is kommunikáljuk, hogy megértjük és

elfogadjuk a gyereket

– a határok szabását igazítsuk a gyerek korához és szükségleteihez



támogatásával.

A rózsabokor technika

Ez egy olyan egyszerű technika, melynek segítségével a gyerek kifejezheti önmagát és a

környezethez való viszonyulását.

– A játék során megkérjük a gyereket, hogy képzelje el, hogy ő egy rózsabokor.

– Segítsünk neki különböző kérdésekkel: Milyen fajta rózsa vagy? Milyen nagy vagy?

Vannak-e rajtad virágok? Vannak-e tüskéid? Milyen az illatod? Mi történt

veled?

– A gyerek vagy szabadon beszél az elképzelt bokorról, vagy lerajzolja azt.

– Közben a segítő megfigyeli a gyerek hangját, testhelyzetét, arckifejezését, légzését és

ezeknek változásait. Figyeljen a csendre is, hogy mikor és hogyan hallgat a gyerek. A

hallgatás többféle dolgot jelenthet. Lehet, hogy épp elgondolkozott, eszébe jutott valami,

fél, szorong, elfojt valamit vagy éppen tudatában van valaminek.

– Többször is megcsináltathatjuk ezt a gyakorlatot, és folyamatában is megvizsgálhatjuk a

gyerek önmagához, illetve a világhoz való viszonyulásának változásait.

Sport

A sporttevékenység szintén nagyon hasznos és hatékony lehet a traumatizált gyerekek

számára. Az intenzív testmozgás önmagában oldja a szorongást, csökkenti a

stresszhormonokat, valamint olyan hormonokat szabadít fel a szervezetben, melyek jó

közérzetet, örömérzetet okoznak.

A sporttól az ideges és depressziós gyerekek megnyugszanak, érzelmeik stabilizálódnak.

Gyakran a sport olyan területeken is hat, melyet nem várnánk: a céltalan gyerekeknek

például újra céljaik lehetnek, melyekért szívesen dolgoznak.

A csoportos sporttevékenység segít újra kapcsolatba kerülni másokkal. Ez sokat jelenthet az

olyan gyerekeknek, akik magányosnak érzik magukat, és nem tudnak kapcsolódni a

társaikhoz. Előfordul, hogy kezdetben sok ellenségeskedés és agresszió figyelhető meg a

csoportban, de idővel ez csökken, és a gyerekek megtanulják tisztelni egymást.



támogatásával.


Tudnivalók a gyerekkori traumatizációról

Lehetséges veszélyforrások a méhen belül, illetve a nyelvhasználat előtti korban

- károsíthatja a magzatot, sőt vetéléshez is vezethet, ha az anya súlyos stressznek van kitéve

- a születéshez kapcsolódó traumák (súlyos oxigénhiány, testi sérülések, az anyától való

elválasztás, fájdalom megtapasztalása)

- az anyára, illetve a pocakjára irányuló erőszakos behatások (véletlen balesetek vagy

szándékos erőszak)

- az anya súlyos túlterheltsége

- ha az anya saját gyerekkori traumája miatt képtelen megfelelően ellátni a csecsemőt

- a magzatot vagy a csecsemőt érő erős külső ingerek, melyek mindegyik érzékszervet

egyszerre ingerlik, például: elsöprő testi fájdalom, testi erőszak, nagyon erős testi ingerek,

hideg, meleg, zaj, vizuális ingerek, erős fényinger, vagy teljes sötétség, nagyon erős szagok,

stb.)

- a gyerek kommunikációs kísérleteinek (szemkontaktus, hangok, érintés, stb.) válasz nélkül

hagyása

- állandó zűrzavar

- a gondozóktól való elválasztás (különösen, ha utána nem kap a gyerek rendes

gondoskodást, pl.: örökbeadás, kilakoltatás, menekülés, háború esetén)

- ezen tényező kombinációja

A következő változásokat figyelhetjük meg a traumatizált gyerek vagy serdülő kapcsolataiban

- A gyerek vagy a serdülő visszahúzódóvá válik, nincsenek társas kapcsolatai, nem játszik a

többiekkel az óvodában vagy az iskolában („Marika nagyon visszahúzódó, mintha jelen sem

lenne” – panaszkodik az egyik barát).

- A barátok közötti kommunikáció a trauma után a kívülállók számára érthetetlen és

megmagyarázhatatlan módon hirtelen megszakad.

- Hosszú és mély barátságokat szakít meg a gyerek vagy serdülő.

- A másik fél hátrál ki a hosszú barátságból és távolodik el a traumatizált gyerektől. A

változás nem tudatos: a gyerekek kerülik a témát, vagy maguk sem tudják, miért távolodtak

el hirtelen.

- A gyerek vagy serdülő azok társaságát kezdi keresni, akik problémásnak tűnnek. Ezek a

gyerekek sokszor provokatívan és agresszívan viselkednek.

- A gyerek új társasága általában nagyban különbözik a többi csoporttól, a felnőttek nehezen

tudnak kapcsolatba lépni velük.

- Felmerül a gyanú, hogy az új csoport tagjai alkoholt isznak és drogoznak.



támogatásával.

- Néha vidám és melegséggel teli új barátságok születnek a traumatizált gyerek vagy serdülő

és egy „új gyerek” között.

- Ezek a barátságok illékonyak és egy hozzáértő felnőtt segítsége nélkül gyorsan felbomlanak. Ez történhet például azért, mert az „új barátot” ugyanolyan zaklatás éri a társak részéről, mint a túlélőt.

A következőket fontolja meg, ha olyan gyerekkel dolgozik, akit erőszak ért:

- Győződjön meg róla, hogy helyesek-e a feltételezései, illetve igazat mond-e a gyerek!

Történtek tragikus esetek – ezek közül a médiában is szerepelt néhány – melyek

megmutatták, milyen végzetes következményekkel járhat, ha a szakemberek nem hisznek a

gyereknek, vagy figyelmen kívül hagyják az erőszak bizonyítékait!

- Akkor is figyeljünk oda a gyerekre, ha nem tűnik teljesen igaznak, amit a szüleiről vagy

nevelőszüleiről állít, mert valószínűleg a legenyhébb esetben is lelki elhanyagolásnak van

kitéve.

- Előfordulhat, hogy a – „csak” – rendszeres lelki erőszakot elszenvedő gyerek úgy érzi,

akkor számíthat figyelemre vagy segítségre, ha testi erőszakkal vagy szexuális visszaéléssel

vádol valakit.

- A gyerekben különösen erős lehet a vádaskodásra hajlamosító kétségbeesés, ha a jóllétéért

felelős szakemberek rendszeresen figyelmen kívül hagyják a valóságát, érzéseit és

szükségleteit.

Erőszak a családban – Mire figyeljen, ha olyan gyerekekkel dolgozik, akik családon belüli erőszak áldozatai

- Legelőször is figyelje meg a gyereket. Miért figyelt fel rá? Vannak/voltak testi jelei az

erőszaknak? Ha igen, igényelnek ezek a sérülések orvosi ellátást? Mutat a gyerek szokatlan

viselkedési mintát?

- Megfigyelhetőek a gyereknél a korábban említett figyelmeztető jelek? Előfordul, hogy úgy

viselkedik, mintha transzban lenne, mozdulatlan, fél a felnőttektől és a gyerekektől, vagy a

poszttraumás stressz tüneteit mutatja?

- Kérjen bátran segítséget a gyerekjóléti szolgálattól, a helyi ifjúsági irodától, a kollegáitól

vagy más szakembertől, ha ilyen helyzetben lévő gyereket kell segítenie.

- Hasznos lehet, ha készít egy tervet vagy stratégiát, melyet egyeztet a gyerekjóléti

felelőssel vagy egy hozzáértő szakemberrel.

- Valóban legyen ott a gyerek mellet, ha támogatni szeretné! Ne hagyja magára, amikor

nehezebb lesz a helyzet, vagy ha a gyerekben felszakadt egy régi seb és fájdalmas érzések

öntik el. Csak úgy nyerheti el a bizalmát, ha nem hagyja cserben.

- Ha szükséges, még az első beszélgetés előtt kérjen segítséget. A gyerek csak akkor tud

megnyílni, és szabadon beszélni, ha ön biztos magában, és kezében tartja a helyzetet.

- A beszélgetést folytassák a gyerek számára is biztonságos helyen. A sérülésekre vonatkozó

kérdéseket nagyon óvatosan tegye fel. A gyerekek az első beszélgetésen általában nem

mondanak semmit. Ajánljon fel további lehetőséget a beszélgetésre, de ne gyakoroljon rá

nyomást.

- Beszélgessen a gyerekkel a félelmeiről, vagy bármiről, amiről a gyerek beszélni szeretne.

- Érezzen együtt a gyerekkel, de ne dramatizálja a helyzetet.



támogatásával.

- Jó, ha tudja: sok gyereket megfenyegetnek, hogy ne beszéljenek az erőszakról. A gyerek

számára rendkívül fontos lehet az ön diszkréciója.

- Ha lehet, beszélje meg a tervezett lépéseket a gyerekkel.

- Készüljön fel, hogy a feltörő emlékek nagyon erős érzelmeket, félelmet és rettegést

válthatnak ki a gyerekből. (Nézze át a tünetek listáját!)

- Biztonságot adhat önnek és a gyereknek is, ha tudja, hogyan nyugtathatja meg a stresszes

helyzetekben.

- Olyan történésekről szerezhet tudomást, melyek kimerítik a bűncselekmény fogalmát. A

gyerekbántalmazás bűncselekmény. Ne féljen beszélni! Lehet hogy ön az egyetlen tanúja a

gyerek szenvedéseinek!

- Nem ön az egyedüli felelős! A gyerekjóléti szolgálatnak, a bíróságnak és a

rendőrségnek is törvényi kötelessége, hogy megvédjék a gyereket. Létezik gyerekjóléti

jelzőrendszer is, melyben a tanároknak, orvosoknak is jelzési kötelességük van, ha olyan

gyerekkel találkoznak, aki veszélyben van.

- Tervezze meg előre, hogy mikor adja át a felelősséget a fenti hatóságoknak. A gyerek

számára maradjon továbbra is elérhető.

- A beszélgetés során erősítse meg a gyermeket, és ajánljon fel egy következő időpontot a

beszélgetésre. Ne várja el a gyerektől, hogy képes legyen egyedül felmérni az egyes lépések

következményeit. Maradjon mellette, legyen továbbra is elérhető a számára.

A PTSD kialakulásának valószínűsége megnő, ha…

- akkor éri trauma a gyereket, mikor az az átmeneti fejlődési állapotban van, valami újat

tanul meg, vagy éppen fel kell dolgoznia egy környezeti változást (pl. járni tanul, első

napjait tölti az óvodában vagy iskolában, új iskolába kerül, új párkapcsolata van, elköltözik

otthonról stb.).

- akkor éri trauma a gyereket, amikor az egy mentális vagy testi fejlődési szakasz legvégén

jár (a mászási korszak vége, a dackorszak vége, pubertáskor, stb.).

- a gyerek befele forduló, introvertált személyiségű és alacsony az önértékelése.

- a gyereknek alacsony az intelligenciája.

- valamilyen „elválás” van folyamatban (pl.: kiköltözés, egy barátság vége, a szülők válása,

idősebb testvér elköltözése).

- lényeges kérdésekben családi konfliktus alakul ki (a gyerek és a testvérei között, a gyerek

és a szülei között, a szülők között).

- a szülőknek feldolgozatlan traumái vannak. (Az azonban segíthet, ha a szülő sikeresen

feldolgozta a traumáját.)

- nemrégiben meghalt valaki, aki a gyerek számára fontos volt (szülők, testvérek, nagyszülők, szeretett állatok, közeli barátok, gyerekek). - feszültségek vannak a családban munkanélküliség, szegénység, szűkös lakhely vagy távoli

munkahely miatt.

- fennálnak ezek kombinációi.

A gyerekek elleni visszaélés

Akkor beszélünk gyerekek elleni visszaélésről, ha egy vagy több felnőtt visszaél azzal, hogy:



támogatásával.

- a gyerek kész követni a felnőttek utasításait;

- a gyerek felelősnek érzi magát a történtekért;

- a gyerek nem elég érett, és sokszor még nem tudja határozottan megállapítani, mi az, ami

még gyengédség, és mi az, ami már visszaélés.

A gyerekek elleni családon belüli visszaélés

Akkor beszélünk gyerekek elleni családon belüli visszaélésről, ha a felnőttek:

- visszaélnek azzal, hogy a gyereknek szüksége van szeretetre és gyengédségre;

- összemossák a felnőttek és a gyerekek közötti határokat, összezavarják a felnőtt- és

gyerekszerepeket;

- visszaélnek azzal, hogy a gyerek meg akar felelni a szüleinek.

Nem csak a gyerekkel való vagy a gyerek szeme előtt zajló testi kontaktus számít

visszaélésnek, hanem az érzelmi abúzus is, amely akár a nyelvhasználaton keresztül is

megvalósulhat.



támogatásával.

Back Up The Children – Állj Mellette!

Hogyan segítsünk önmagunknak?

A kiégés

Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb az érdeklődés mutatkozik az iránt, hogyan hat a munka

annak körülményei a dolgozók testi-lelki egészségére. Különösen azért fontos ez, mert

befolyásolja az elvégzett munka minőségét és mennyiségét. Így született meg a "kiégés"

kifejezés. Bár nem Herbert J. Freundenberger volt a téma úttörője, az 1970 -es évek közepén az

American Psychologist-ban megjelent tanulmányai sokat segítettek a kiégés problémájának

feltérképezésében, végül pedig hozzájárultak mind az eredeti fogalom, mind pedig a kezelési

stratégiák újragondolásához.

A kiégés gyakran használt kifejezés, mely a munkával kapcsolatos stressz okozta fizikai és

érzelmi kimerülés állapotát írja le. A kiégés több szinten - így fizikai, érzelmi, pszichológiai és

spirituális szinten - is negatív hatással van a dolgozóra.

A szakmai kiégés jelei közé tartoznak a következők: érzelmi távolságtartás, közöny a

munkával és/vagy az ügyfelekkel szemben; a jövőkép, tervek hiánya; frusztráció;

alkalmatlanságérzet és félelem a hibázástól.

Ugyanakkor ki kell emelnünk, hogy a fenti tünetek olykor csak hónapokkal a kiégést kiváltó

válságos időszak után jelennek meg. Igen fontos, hogy felismerjük a tüneteket, és hogy

tisztában legyünk vele, milyen stratégiák segítségével tudjuk szükség esetén kezelni a

helyzetet.

Fontos tudatában lennünk, hogy a kiégés leggyakrabban azokkal fordul elő, akik erősen

kötődnek a munkájukhoz, fontos küldetésként élik meg azt, és/vagy a munka elsődleges

jelentőségű az életükben. A probléma előfordulását nagyban befolyásolja a munka

megszervezésének módja: a feladatok felosztása, az időbeosztás, a munkaidő üteme és

időtartama, a fizetés, az alá- fölérendeltségi viszonyok (Maslach 2001). A legújabb kutatások

kimutatták, hogy a bizonyos személyiségjegyek és temperamentum is veszélyeztető tényezők

lehetnek. A legnagyobb valószínűséggel a munkájukhoz erősen kötődő, maximalista dolgozók

égnek ki, akik nehezen bíznak másokra feladatokat, valamint a bizonytalan, alacsony

önbecsüléssel rendelkező, a feszültséget nehezen kezelő emberek.

A másodlagos traumatizáció

Tudatában kell lennünk ezen felül annak is, hogy a traumatizált áldozatokkal foglalkozó

szakemberek gyakran a másodlagos, vagy más szóval a vikariáló trauma tüneteit mutatják. Ez

a munka ugyanis magában hordozza annak a kockázatát, hogy a segítőnél a traumát

közvetlenül átélő áldozatéhoz hasonló, bár annál enyhébb fokú tünetek alakulnak ki (az

újraélés ritka). A jelenség oka az áldozat felé irányuló mély együttérzés, az áldozattal való

azonosulás. Ezekben az esetekben a segítőben olyan gondolatok merülnek fel, hogy mi volna,

ha ő maga is részese lett volna a traumához vezető eseményeknek. Ez az állapot a következő

tünetekkel jár: érzelmi szinten düh, szomorúság, hosszas gyász, szorongás, agresszió és

depresszió, fizikai szinten fejfájás, gyomorfájdalom, levertség, társas szinten pedig

elszigeteltség, hangulatingadozások, és ingerlékenység.



támogatásával.

Akárcsak kiégés esetén, az első lépést itt is a másodlagos traumatizáció tüneteit tapasztaló

szakember teheti meg azzal, hogy felismeri és megnevezi a problémát. A későbbiekben olyan

változtatásokat tehet a mindennapi életében, melyeket a következő, kiégéssel foglalkozó

részben tárgyalunk.

Mit tehetünk önmagunkért?

Nagyon fontos, hogy tudatában legyünk saját fizikai és érzelmi állapotunknak. Sokszor nehéz

időt szánni az önvizsgálatra, de ha megvannak a megfelelő eszközeink és módszereink,

megvédhetjük magunkat a kiégéstől és a másodlagos traumatizációtól. Ez pedig pozitív

hatással lesz a gyerekekkel és fiatalokkal való munkánkra.

Ehhez önismeretre van szükség, vagyis meg kell ismernünk és el kell fogadnunk saját

határainkat, és tudnunk kell, hogyan fejleszthetjük a készségeinket. Az is fontos, hogy tisztában

legyünk a kiégés tüneteivel. Minden szakembernek felelősséget kell vállalnia a saját

jóllétéért.

A következő néhány javaslatot beépíthetjük a mindennapi munkánkba:

- Hatékony időgazdálkodás

Tervezzük reálisan a napjainkat, hagyjunk időt a szünetekre, és az esetleges váratlan

helyzetekre is.

- Reális elvárások

Állítsunk fel reális elvárásokat, és ehhez vegyük figyelembe a munkahelyi körülményeket is.

Néha a komoly eredmények sem kapnak kellő elismerést, a kis hibákat viszont

túlhangsúlyozzák.

- A munkatársak értékelése és elismerése

Fejezzük ki, hogy támogatni és erősíteni akarjuk a csapat munkáját, adjunk pozitív

visszajelzéseket, és ha kritikát fogalmazunk meg, az legyen építő.

- Szupervízió

Szervezzünk esetmegbeszéléseket, vagy szupervíziót. Ezeken a találkozókon lehetőség nyílik

a vélemény- és tapasztalatcserére, és az érzéseinkről is beszélhetünk.

- Személyes és szakmai fejlődés

Minél magabiztosabbnak érzi magát, annál hatékonyabb lesz a munkájában is.

- Segítőként nem szabad elfelejtkeznünk arról, aki folyton arra vár, hogy figyeljünk rá: azaz

önmagunkról!

- A munkaidő kontrollja

A rendszeres túlórázás elkerülése, a munkanapok és munkaórák pontos kijelölése és betartása

- Asszertivitás

A vállalható és teljesíthető, valamint a megoldhatatlan és túlterhelést eredményező kérések

megkülönböztetése, a határok kijelölése és megvédése.

- A munka és az otthon szétválasztása

A munkának a munkahelyen kell maradnia, és ez a munkával kapcsolatos aggodalmakra is

vonatkozik. A munka hazavitelének elkerülésére jó módszer például más érdeklődési körök és

beszédtémák keresése.

- Szabadidős tevékenységek, hobbik kialakítása

A szociális kapcsolatok és tevékenységek változatossá tétele; ez döntő fontoságú az

egyhangúság megtörése, és a segítők mentális egészségének megőrzése érdekében.

- Rendszeres alvás



támogatásával.

A mindennapi munka kihívásaihoz sok energiára és ellenállóképességre van szükség; ehhez

pedig elengedhetetlen a rendszeres alvás, pihenés.

Ezeken a megoldási javaslatokon felül érdemes kiemelni, hogy egyes esetekben a segítőnek

terápiára is szüksége lehet. A terápiás folyamat segíthet a szakember saját traumáinak és

nehézségeinek feldolgozásában, így elkerülhetővé válik, hogy ezek zavart okozzanak a

traumatizált gyerekekkel végzett munkájában.

A csatolmányban olyan segédanyagok találhatók, amelyek segíthetnek a fenti változtatások

kivitelezésében.



támogatásával.

Back up the children-Állj mellette! A fontossági sorrend felállítása

A rengeteg tennivalóval telizsúfolt mindennapok során néha annyi feladat gyűlik össze, hogy

már azt sem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá. Ez jelentősen növeli a munkából fakadó stresszt,

amitől aztán a szakemberek kevésbé érzik magukat hatékonynak. Ennek az eredménye pedig:

még több stressz.

A következő modell használata segíthet leküzdeni ezt a gyakori problémát, oly módon, hogy

a feladatokat aszerint kategorizáljuk, sürgősek, illetve fontosak-e.

S

Ü

R

G

Ő

S

S

É

G

I

F

O

K

S Ü R G Ő S

A FELADATOK

T) Azonnal végrehajtandó,

nekem kell megtennem

U) …

C FELADATOK

Megbízni valakit

Esetleg nekem kell végrehajtanom

…

N E M

S Ü R G Ő S

B FELADATOK

- Kitűzni egy határidőt

- …

D FELADATOK

Megbízni valakit

Felhagyni vele

…

FONTOS

MÁSODLAGOS

FONTOSSÁGI FOK

Eisenhower-mátrix Carina Stabauer munkája alapján



támogatásával.

Back up the children – Állj mellette! Napi jegyzőkönyv

IDŐPONT

TEVÉKENYSÉG

ELÉGEDETTSÉG

MEGFIGYELÉSEK

Reggel

Délután

Este/éjjel



támogatásával.

Back Up The Children- Állj mellette! Heti időbeosztás

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap

Reggel

Délután

Este/

éjjel

Eredménye

k

Megjegyzések:



támogatásával.


Szakirodalom

Olvasmányok magyarul

A bántalmazás és az erőszak természetrajza

Bancroft, Lundy. 2015. Mi jár a bántalmazó fejében? Az erőszakos és uralkodni vágyó férfi. Fordította Rédai Dorottya és Cserháti Éva. Budapest: Háttér - NANE Egyesület.

Bonino, Luis, Szil Péter és Kuszing Gábor. 2006. Hétköznapi hímsovinizmus. A párkapcsolati erőszak, amit még nem nevezünk annak. Fordította Cserháti Éva és Hajdu Bianka. Budapest: Habeas Corpus Munkacsoport – Stop Férfierőszak Projekt http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/hh_pdf_18466.pdf.

Cseres Judit. 2000. Eltékozolt újszülöttek: Az újszülöttölést elkövető nők helyzetének kriminológiai elemzése. Budapest: Belügyminisztérium Kiadó.

Haas Anna. 2005. A feleséged vagyok, nem a cseléded. Budapest: Arsenicum.

Johnsson-Latham, Gerd. 2007. Patriarchális erőszak : Támadás az emberi biztonság ellen. Fordította Recski Ágnes. Budapest: Habeas Corpus Munkacsoport – Stop Férfierőszak Projekt. http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/patriarchalis_eroszak_ok_pdf_15275.pdf.

McMillan, Dina. 2009. De hiszen azt mondja, hogy szeret! Vagy csak uralkodni akar? Fordította Marczali Ferenc, Kuszing Gábor és Szil Péter. Budapest: Nyitott Könyvműhely - Stop-férfierőszak Projekt.

Morvai Krisztina. 2003. Terror a családban. A feleségbántalmazás és a jog. 2. kiad. Budapest: Kossuth Kiadó.

Miért marad? – Kézikönyv a családon belüli erőszakról elsősorban szakmai csoportoknak, illetve minden érdeklődőnek. 2015. 3. kiad. Budapest: NANE Egyesület. http://nane.hu/kiadvanyok/kezikonyvek/miertmarad/miert_marad_2015.pdf.

Szil Péter. 2015. Miért bántalmaz? Miért bántalmazhat? A családon belüli erőszak: a férfiak felelőssége. 2. kiad. Budapest: Habeas Corpus Munkacsoport – Stop Férfierőszak Projekt. http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/miert_bantalmaz_pdf_75234.pdf.

Szil Péter és Kuszing Gábor, szerk. 2007. Férfierőszak : írások a nők és gyerekek elleni erőszakról. Budapest: Habeas Corpus Munkacsoport – Stop Férfierőszak Projekt. http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/ferfieroszak_pdf_17106.pdf.

Tóth Olga. 1999. Erőszak a családban. Budapest: Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a396.pdf

Wirth Judit, Spronz Júlia és Kuszing Gábor. 2012. Szakmai módszertani útmutató a párkapcsolati erőszak elleni hatékony fellépésre. Budapest: NANE Egyesület - PATENT Egyesület. http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/mu-fulltext.pdf.

http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/hh_pdf_18466.pdf

http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/patriarchalis_eroszak_ok_pdf_15275.pdf



http://nane.hu/kiadvanyok/kezikonyvek/miertmarad/miert_marad_2015.pdf

http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/miert_bantalmaz_pdf_75234.pdf

http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/miert_bantalmaz_pdf_75234.pdf

http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/ferfieroszak_pdf_17106.pdf

http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/ferfieroszak_pdf_17106.pdf

http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a396.pdf



támogatásával.

A gyerekek és a párkapcsolaton belüli erőszak

A B-side projekt: Az otthoni dominóhatás megállítása - felépülést támogató programok párkapcsolati erőszak tanújává vált gyermekek számára. Jó gyakorlatok és irányelvek. 2015. Budapest: NANE Egyesület. http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/bside-nane-hu.pdf.

Bancroft, Lundy. 2013. Lehet-e jó apa a bántalmazó? A partnerbántalmazás hatása a szülő-gyermek kapcsolatra. Fordította Kuszing Gábor és Szil Péter. Budapest: Háttér - NANE Egyesület.

Köberlein, Luzia, Györgyi Tóth, és Petra Sartingen. 2016. Beszélj velem! Gyerekek és fiatalok a párkapcsolati erőszak ellen. 2. kiad. Budapest: NANE Egyesület.

Köberlein, Luzia, Tóth Györgyi és mások. 2010. Heartbeat – Szívdobbanás. Párkapcsolat erőszak nélkül. A fiatalok közti párkapcsolati erőszak megelőzése – kézikönyv iskolai és iskolán kívüli foglalkozásokhoz. Fordította Szigeti Vera. Stuttgart: Der PARITÄTISCHE Baden-Würtemberg. http://www.nane.hu/kiadvanyok/kezikonyvek/szivdobbanas.pdf.

Az erőszak megelőzése és felismerése

Benedict, Helen. 2004. Csak okosan! Önvédelem kamaszoknak. Fordította Drixler Ildikó. Budapest: Háttér - NANE Egyesület.

Evans, Patricia. 2012. Szavakkal verve – Szóbeli erőszak a párkapcsolatokban. Fordította Recski Ágnes. 2. kiad. Budapest: Háttér - NANE Egyesület.

Feldolgozás és gyógyulás

Forward, Susan. 2010. Mérgező szülők. Hogyan szabaduljunk meg fájdalmas örökségünktől, és nyerjük vissza életünket? Fordította Recski Ágnes. 3. kiad. Budapest: Háttér Kiadó.

Lewis Herman, Judith. 2011. Trauma és gyógyulás. Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig. Fordította Kuszing Gábor. 2. kiad. Budapest: Háttér - NANE Egyesület.

Miller, Alice. 2014. Kezdetben volt a nevelés. Fordította Fischer Eszter. 3. kiad. Budapest: Pont Kiadó.

Miller, Alice. 2016. A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása. Fordította Pető Katalin. 2. kiad. Budapest: Osiris Kiadó.

Erőszakmentesség és asszertivitás

Dickson, Anne. 1989. A teljes jogú nő, avagy a természetes viselkedés kézikönyve. Fordította Zentai Éva. Budapest: Park Kiadó.

http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/bside-nane-hu.pdf

http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/bside-nane-hu.pdf

http://www.nane.hu/kiadvanyok/kezikonyvek/szivdobbanas.pdf



támogatásával.

Gordon, Thomas. 2008. P.E.T.: A gyereknevelése aranykönyve. Fordította Várkonyi F. Zsuzsa. Budapest: Assertiv.

Rosenberg, Marshall B. 2005. A szavak ablakok vagy falak. Az erőszakmentes kommunikáció. Fordította Bojtár Tamás. 2. bővített. Budapest: Agykontroll.

Statisztikák

„Nőkkel szembeni, nemi alapú erőszak – az Unió egészére kiterjedő felmérés”. 2014. In. Európai Unió Alapjogi Ügynöksége. http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/fra-factsheet-violenceagainstwomen-hu.pdf.

Tóth Olga. 1999. Erőszak a családban. Budapest: Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a396.pdf

Wirth Judit és Winkler Zsuzsanna. 2015. „Nők elleni erőszak az adatok tükrében. FRA-népesség-bűnügyi statisztikák”. http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/nane-fra-nepesseg-enyubs-final-2014-w-w-2015jun19.pdf.

Információk a PTSD-ről: http://join-the-net.eu/website/index.php?id=460

Az egyes témákhoz kapcsolódó irodalmak

A PTSD-ről:

National Child Traumatic Stress Network: http://www.nctsnet.org

A PTSD tünetei:

DSM-IV text revision : A DSM-IV módosított szövege. 2005. Budapest: Animula Bt.

PTSD tünetek gyerekeknél:

Armsworth, Mary W., és Margot Holaday. 1993. „The Effects of Psychological Trauma on Children and Adolescents”. Journal of Counseling & Development 72 (1): 49–56.

Bruck, Maggie, és Stephen J. Ceci. 1998. „Reliability and Credibility of Young Children’s Reports: From Research to Policy and Practice”. The American Psychologist 53 (2): 136-151.

Geffner, Robert, Peter G. Jaffe, és Marlies Sudermann. 2000. Children Exposed to Domestic Violence: Current Issues in Research, Intervention, Prevention, and Policy Development. Haworth Maltreatment & Trauma Press.

Kerig, Patricia K., Anne E. Fedorowicz, Corina A. Brown, és Michelle Warren. 2000. „Assessment and Intervention for PTSD in Children Exposed to Violence”. Journal of Aggression, Maltreatment & Trauma 3 (1): 161–84.

http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/fra-factsheet-violenceagainstwomen-hu.pdf

http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/fra-factsheet-violenceagainstwomen-hu.pdf

http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a396.pdf

http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/nane-fra-nepesseg-enyubs-final-2014-w-w-2015jun19.pdf

http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/nane-fra-nepesseg-enyubs-final-2014-w-w-2015jun19.pdf

http://www.nctsnet.org/



támogatásával.

Munson, Carlton E. 1995. „Overview of diagnosis and treatment of psychological trauma in children”. Early Child Development and Care 106 (1): 149–66.

Ornitz, E. M., és R. S. Pynoos. 1989. „Startle Modulation in Children with Posttraumatic Stress Disorder”. The American Journal of Psychiatry 146 (7): 866–70.

Putnam, F. W., K. Helmers, és P. K. Trickett. 1993. „Development, Reliability, and Validity of a Child Dissociation Scale”. Child Abuse & Neglect 17 (6): 731–41.

Pynoos, R. S., és K. Nader. 1990. „Children’s exposure to violence and traumatic death”. Psychiatric Annals, sz. 20: 334–44.

Terr, L. 1988. „What Happens to Early Memories of Trauma? A Study of Twenty Children under Age Five at the Time of Documented Traumatic Events”. Journal of the American Academy of Child and Adolescent Psychiatry 27 (1): 96–104.

Terr, L. C. 1985. „Psychic Trauma in Children and Adolescents”. The Psychiatric Clinics of North America 8 (4): 815–35.

Táblázatok a tünetek eltéréseiről felnőtt illetve gyerek áldozatok esetében

(hármas modul):

Az újratraumatizáció és a megnövekedett arousal témájában lásd a következő kötetben publikált táblázatokat:

Geffner, Robert, Peter G. Jaffe, és Marlies Sudermann. 2000. Children Exposed to Domestic Violence: Current Issues in Research, Intervention, Prevention, and Policy Development. Haworth Maltreatment & Trauma Press.

A trauma hatása a fejlődésre (négyes modul):

Erikson, Erik. 1991. A fiatal Luther és más írások. Budapest: Gondolat.

Hogyan segítsünk? (ötös modul):

Krill, William E., Marjorie McKinnon, és Marian K. Volkman. 2011. Gentling a Practical Guide to Treating PTSD in Abused Children. Ann Arbor, MI: Loving Healing Press. http://www.selfgrowth.com/articles/the_gentling_approach_to_ptsd_in_abused_children.

Krüger, Andreas. 2007. Erste Hilfe für traumatisierte Kinder. Düsseldorf: Patmos.

Ochberg, Frank M. 1991. „Posttraumatic Therapy”. Psychotherapy 28 (1). http://www.giftfromwithin.org/html/trauma.html.

Rosner, Rita, és Regina Ingrid Steil. 2009. Ratgeber posttraumatische Belastungsstörung: Informationen für Betroffene, Eltern, Lehrer und Erzieher. Göttingen et al.: Hogrefe.

Schmookler, Ed. 1996. Trauma Treatment Manual. Albany, CA. http://www.trauma-pages.com/s/schmookler-manual.php.

http://www.selfgrowth.com/articles/the_gentling_approach_to_ptsd_in_abused_children

http://www.selfgrowth.com/articles/the_gentling_approach_to_ptsd_in_abused_children

http://www.giftfromwithin.org/html/trauma.html



támogatásával.

Hogyan segítsünk magunkon? (hatos modul)

Bride, Brian. 2004. „The Impact of Providing Psychosocial Services to Traumatized Populations”. Stress, Trauma, and Crisis: An International Journal 7 (1): 29–46.

Craig, C.D., és G. Sprang. 2010. „Compassion Satisfaction, Compassion Fatigue, and Burnout in a National Sample of Trauma Treatment Therapists”. Anxiety, Stress, and Coping 23 (3): 319–39.

Demerouti, E., K. Mostert, és A. B. Bakker. 2010. „Burnout and Work Engagement: A Thorough Investigation of the Independency of Both Constructs.” Journal of Occupational Health Psychology 15 (3): 209–22.

Fawcett, John. 2003. Stress & Trauma Handbook: Strategies for Flourishing in Demanding Environments. Monrovia, CA: World Vision International.

Fong, Tricia L. 2004. „Burnout and Psychological Health in Residential Childcare Workers of Emotionally Disturbed Children”.

Kadambi, Michaela A. 2003. „Counselling and the Professional: Vicarious Trauma, Burnout and Rewards from Clinical Practice”.

Keim, Jeanmarie, David L. Olguin, Scott C. Marley, és Amy Thieman. 2008. „Trauma and Burnout: Counselors in Training”. In Compelling counseling interventions: Celebrating VISTAS’ fifth anniversary. Alexandria, VA: American Counseling Association. https://www.researchgate.net/profile/Scott_Marley/publication/254226650_Trauma_and_Burnout_Counselors_inTraining/links/0f31753b1b89042f10000000.pdf.

Killian, Kyle. 2008. „Helping Till It Hurts? A Multimethod Study of Compassion Fatigue, Burnout, and Self-Care in Clinicians Working With Trauma Survivors”. Traumatology 14 (2): 32–44.

Leiter, Michael P., és Christina Maslach. 2005. Banishing Burnout: Six Strategies for Improving Your Relationship with Work. San Francisco: Jossey-Bass.

Maslach, Christina. 2001. „What have we learned about burnout and health?” Psychology & health 16 (5): 607–11. doi:10.1080/08870440108405530.

———. 2003. „Job Burnout: New Directions in Research and Intervention”. Current Directions in Psychological Science 12 (5): 189–92.

———. 2005. „Understanding Burnout: Work and Family Issues”. In From work-family balance to work-family interaction: Changing the metaphor, szerkesztette D. F. Halpern és S. E. Murphy, 99–114. Mahwah, NJ: Lawrence Erlbaum Associates Publishers.

Maslach C, és Leiter MP. 2008. „Early Predictors of Job Burnout and Engagement.” The Journal of Applied Psychology 93 (3): 498–512.

Norcross, John C., és James D. Guy. 2007. Leaving It at the Office a Guide to Psychotherapist Self-Care. New York: Guilford Press. http://public.eblib.com/choice/publicfullrecord.aspx?p=320583.

https://www.researchgate.net/profile/Scott_Marley/publication/254226650_Trauma_and_Burnout_Counselors_inTraining/links/0f31753b1b89042f10000000.pdf

https://www.researchgate.net/profile/Scott_Marley/publication/254226650_Trauma_and_Burnout_Counselors_inTraining/links/0f31753b1b89042f10000000.pdf

http://public.eblib.com/choice/publicfullrecord.aspx?p=320583



támogatásával.

Ostberg, V., és C. Lennartsson. 2007. „Getting by with a Little Help: The Importance of Various Types of Social Support for Health Problems”. Scandinavian Journal of Public Health 35 (2): 197–204.

Rogentine, Kristin. 1996. „Interacting with Trauma: Child Protective Service Workers’ Responses to Working with Child Abuse and Neglect”.

Rothschild, Babette, és Marjorie L. Rand. 2006. Help for the Helper: The Psychophysiology of Compassion Fatigue and Vicarious Trauma. New York: W.W. Norton.

Stevens, Michelle, és Daryl J. Higgins. 2002. „Influence of Risk and Protective Factors on Burnout Experienced by Those Who Work with Maltreated Children”. Child Abuse Review 11 (5): 313–31.

White, Terri L. 2006. „An Investigation into Vicarious Traumatization Secondary Traumatic Stress, and Burnout across Groups in the Helping Professions”.

Terri, L. (2007) An investigation into vicarious traumatization, secondary traumatic stress, and burnout across groups in the helping professions. Dissertation Abstracts International: Section B: The Sciences and Engineering, 67(9-B), 5429.

További olvasmányok a másodlagos traumáról

Courtois, Christine A, és Julian D Ford. 2009. Treating Complex Traumatic Stress Disorders: An Evidence-Based Guide. New York: Guilford Press.

Figley, Charles R. 1995. Compassion Fatigue: Coping with Secondary Traumatic Stress Disorder in Those Who Treat the Traumatized. New York: Brunner/Mazel.

Hernández, Pilar, David Gangsei, és David Engstrom. 2007. „Vicarious Resilience: A New Concept in Work With Those Who Survive Trauma”. Family Process 46 (2): 229–41.

Pearlman, L. A., és L. McKay. 2009. „Understanding and addressing vicarious trauma. On-line self-study module”. http://www.headington-institute.org/files/vtmoduletemplate2_ready_v2_85791.pdf.

Pryce, Josephine G, Kimberly K Shackelford, és David H Pryce. 2007. Secondary Traumatic Stress and the Child Welfare Professional. Chicago: Lyceum Books.

Saakvitne, Karen W, és Laurie A Pearlman. 1996. Transforming the Pain: A Workbook on Vicarious Traumatization. New York: W.W. Norton & Company.

Stamm, B. Hudnall. 1999. Secondary Traumatic Stress: Self-Care Issues for Clinicians, Researchers, and Educators. Lutherville, Md.: Sidran Press.

Trippany, Robyn L, Victoria E. White Kress, és S. Allen Wilcoxon. 2004. „Preventing Vicarious Trauma: What Counselors Should Know When Working with Trauma Survivors”. Journal of Counseling and Development 82 (1): 31.

Wilson, John P, és Rhiannon B Thomas. 2004. Empathy in the Treatment of Trauma and PTSD. New York: Brunner-Routledge.

A traumatizált gyerekekkel való játék

http://www.headington-institute.org/files/vtmoduletemplate2_ready_v2_85791.pdf

http://www.headington-institute.org/files/vtmoduletemplate2_ready_v2_85791.pdf



támogatásával.

Erikson, Erik. 2002. Gyermekkor és társadalom. Budapest: Osiris Kiadó.

Kunz, Valeria. é. n. „Sport and Play for Traumatized Children and Youth. An assessment of a pilot-project in Bam, Iran by the Swiss Academy for Development (SAD)”. http://assets.sportanddev.org.sad.vm.iway.ch/downloads/29__sport_and_play_for_traumatized_children_and_youth_an_assessment_of_a_pilot_projec.pdf.

Landreth, Garry L. 2002. Play Therapy: The Art of the Relationship. New York: Brunner-Routledge.

Myers, C. E., és M.-H. Jeon. 2010. „Too scared to play: Healing traumatized children through play therapy”. előadás American Counseling Association, Pittsburgh, PA.

Paone, T. R., és J. M. Maldonado. 2008. „Child centered play therapy with traumatized children: Review and clinical applications”. Journal of Counseling Trauma International.

Perry, B. D, R. A. Pollard, T. L. Blakley, és W. L. Baker. 1995. „Childhood Trauma, The Neurobiology of Adaptation, and »Use-Dependent« Development of The Brain: How »States« Become »Traits«”. Infant Mental Health Journal. 16 (4): 271.

Perry, Bruce D. é. n. „Helping Traumatized Children – A Brief Overview for Caregivers”. https://childtrauma.org/wp-content/uploads/2014/01/Helping_Traumatized_Children_Caregivers_Perry1.pdf.

Piaget, Jean. 1978. Szimbólumképzés a gyermekkorban: utánzás, játék és álom : a kép és ábrázolása. Budapest: Gondolat.

Bántalmazás és függőség

„Making the Connection: Trauma and Substance Abuse”. 2008. http://www.nctsnet.org/nctsn_assets/pdfs/SAToolkit_1.pdf.

Perkins, Cynthia. 2009. Get Sober Stay Sober: The Truth about Alcoholism. Egyesült Államok: Cynthia Perkins. http://www.alternatives-for-alcoholism.com/effects-of-child-abuse.html.

http://assets.sportanddev.org.sad.vm.iway.ch/downloads/29__sport_and_play_for_traumatized_children_and_youth_an_assessment_of_a_pilot_projec.pdf

http://assets.sportanddev.org.sad.vm.iway.ch/downloads/29__sport_and_play_for_traumatized_children_and_youth_an_assessment_of_a_pilot_projec.pdf

https://childtrauma.org/wp-content/uploads/2014/01/Helping_Traumatized_Children_Caregivers_Perry1.pdf

https://childtrauma.org/wp-content/uploads/2014/01/Helping_Traumatized_Children_Caregivers_Perry1.pdf

http://www.nctsnet.org/nctsn_assets/pdfs/SAToolkit_1.pdf

http://www.alternatives-for-alcoholism.com/effects-of-child-abuse.html

http://www.alternatives-for-alcoholism.com/effects-of-child-abuse.html

Documents

Back up the children Állj mellette! · Back up the children – Állj mellette! A traumatizált gyermekek támogatásának alapjai Segédanyag az oktatófilmhez Nemzetközi projekt