Szirontai Lhofka István rajza . St . Szironta i Lhotka : Buchschmuck .

AZ IPARMŰVÉSZETI MÜZEUM HIVATÁSA

írta VÉGH GYULA

Magyar Iparművészet t. szerkesztősége, amidőn a múzeumra vonatkozó terveim körvonalozását kívánja tőlem, ugyancsak nehéz és hálátlan feladat elé állít engemet. Nincs ugyan könnyebb a szép programmok felállításá-

nál, de milyen nehéz a szép tervek megva-lósítása ! Aki Ígéreteiben nem csupán általá-nosságokra szorítkozott, az oly váltókat állít ki, melyekről nem tudhatja, vájjon beválthatja-e őket ?

Programmot tulajdonképpen inkább egy hosszú életpálya végén kellene adni, mintsem a hivatal elfoglalása alkalmával, amikor ha vannak is terveink, de nem ismerhetjük a megvalósításukat gátló körülmények egész súlyát. A jó hadvezér erejének és a körül-ményeknek mérlegelésével módosítja csata-terveit.

Nálunk azonban nincsen hiány a szebbnél szebb programmokban. Talán kissé sokat is hallunk arról, amit cselekedni kellene, amit tenni fogunk, szándékozunk. Szeretjük a jövő zenéjét hallani, mohón várjuk a megváltó eszméket, a prófétákat; de az elért eredmé-nyeket nem mindig méltányoljuk igazságosan, mert csak a programmokkal, nem pedig az élet támasztotta nehézségekkel mérjük őket.

Mindig azt tartottam, hogy a dolgokat és intézményeket belülről, a kicsiből kiindulva lehet csak naggyá fejleszteni, nem pedig meg-fordítva. Ha a dolgok és intézmények elérik

a saját helyükön elérhelő legmagasabb tökélyt önként beleilleszkednek a magasabbrendű eszmék körébe. Semmi sem oly kicsi, semmi sem oly lényegtelen, hogy a tökéletesítésre érdemes ne volna. Ellenben baj az, ha a keret előbb kész mint a kép ; még nagyobb baj, ha az értékes keret, a szép eszme, a hangzatos jelszó értéktelen képet, tökéletlen valóságot keretei be.

A fent elmondottak felmentenének engem az Ígérgetéstől. Inkább csak bizonyos félre-értések elkerülése, bizonyos túlzott várako-zások leszállítása céljából legyen szabad egyet-mást elmondanom, nem ugyan pro-grammomról, hanem inkább a múzeum hiva-tására vonatkozó felfogásomról.

Vannak ugyanis sokan, akik a múzeumok-tól, de különösen az iparművészeti múze-umtól olyasmit várnak, ami véleményem sze-rint a múzeum hatáskörén kívül esik s fel-adatai közé nem számítható.

A múzeum mindenekelőtt gazdag és rend-szeres gyűjtemények összeállítására, tudo-mányos feldolgozására, ismertetésére kell hogy törekedjék. Szerepe hasonlít a bota-nikuséhoz, aki lehetőleg kifogástalan példá-nyokban, teljes sorozatokban gyűjti, osztá-lyozza, csoportosítja a növényeket. Tőle nem várhatjuk, hogy illatos virággal, zamatos gyü-mölccsel vagy éppen hasznos kerti vetemé-nyekkel kedveskedjék. Kertészkedni, a talajt javítani, ültetni, nemesíteni : ez az iskolák, a társulatok, a kiállítások és a folyóiratok hi-vatása. K ö z v e t v e a múzeum is résztvesz a művészeti kertészkedésben, amennyiben

Magyar Iparművészet , 1

kertészet botanikai ismeretek nélkül nem kép-zelhető. Viszont a legteljesebb múzeumi gyűj-temény is csak holt anyag volna, ha nem használnák azt tanulmányozásra, összehason-lításra, ha nem merítenének belőle kedvet és képességet az új alkotásra.

Ami már most a múzeum gyűjteményeinek anyagát illeti, önként értetik, hogy az minden melléktekintet nélkül csakis olyan lehet, mely muzeális értékű, vagyis feltéllenül jó és jel-legzetes. Áll ez elsősorban az iparművészeti múzeumra, mely nem történelmi, politikai, gazdasági vagy egyéb szempontok szerint, hanem kizárólag stilisztikai, művészi, ízlés-fejlesztési elvek szem előtt tartásával kell hogy az ország művészi tőkéjét gyarapítsa. Rég túl vagyunk már azon az időn, amikor a mú-zeumok ritkaságok, csodák, kegyeletes em-lékek tárházai voltak. Ma nem csodálkozni és elérzékenyülni, hanem tanulni akarunk a múzeumokban. A tudomány tárgyilagos ítélete viszi a döntő szerepet a gyűjtésnél, a mű-vészettel foglalkozó múzeumoknál pedig ezen-felül a művészi ízlés szigorú kritikája. Semmi egyéb mellékfekinteí, ha máskülönben még oly fontos volna is, itt irányadó nem lehet.

Még korunk uralkodó ízlése sem szol-gálhat egyedüli zsinórmértékül a gyűjtésnél, mert hiszen a múzeum nem amatőr, ki saját kedvtelésére díszíti otthonát. Nekünk lehetőleg elfogulatlanul kell összehordanunk mindazt, ami valamely iparművészeti stílus vagy tech-nika szempontjából fontos, tekintet nélkül arra, vájjon tetszik-e vagy sem. Az össze-hasonlításban, a tévedések, elfajulások fel-ismerésében is sok fanulság rejlik, feltéve hogy nem egyes elszigetelt jelenségekkel, hanem tipikus példákkal állunk szemben.

És itt újabb vitás kérdések merülnek fel : ' a régi meg az új, a honi meg az idegen művészet kérdései. Ellentétes irányok, vég-letes felfogások állanak egymással szemben. Az egyik csak a réginek létjogosultságát ismeri el, a másik csak az újért rajong. Az egyik dekadenciát talál minden modernben, a másik túlhaladottnak tekinti a régit; az új erőteljes fejlődhefésének akadályát látja benne. Vannak, akik mindent becsülnek, ami idegen, míg mások kizárólag a honi terméknek kívánnak elsőbbséget adni, nem azért, mert jobb mint a külföldi, hanem azért, mert hazai készítmény.

Efféle túlzások mindenütt és mindenkor léteztek. Szerencsére azonban az alkotó mű-vészet, mely egy és oszthatatlan minden időkben és minden helyen, megtalálta mindig a látszólagos ellentétek kiegyenlítésének mód-ját, anélkül hogy akár a régi vagy az új, akár az idegen vagy a hazai művészet kárát vallotta volna.

Igazi stílus, mely nem csupán divatszeszély, semmiből nem születhetik, hanem szervesen, szükségszerűen fejlődik a régiből, néha az idegenből is, de csakis úgy, ha tiszta, egész-séges művészi elveken épül fel.

Az olasz reneszánsz az antik tanulmányo-zásából, tudalos utánzásából nőtt nagyra és stílusát tovább adta más, egészen különböző nemzeteknek is, melyek azután a saját ter-mészetüknek megfelelőleg idomították át. A spanyol művészet az arabtól kölcsönzött és sokáig élt hagyományaiból, anélkül hogy nemzeti jellegét elveszítette volna. Az olasz bársony a Kelet díszítő motívumait használta fel, mégis megmaradt olasznak. Az euró-pai porcellánipar a kínainak másolásából, hamisításából indult ki, mégis hamarosan megtalálta a saját európai stílusát. És így tovább.

Magyarország régi iparművészeiének amúgy is gyér emlékeit tetemes részben a külföld bírja. Elsőrendű érdekünk megszerezni belőle, amit csak lehet, vagy legalább megakadá-lyozni azt, hogy nemzeti kincseink megmaradt töredékei is külföldre vándoroljanak. De még ha ez teljes mértékben sikerülne is, a mú-zeum mégsem nélkülözhetné a külföldi anyag behozatalát.

Az, hogy valamely tárgy új-e vagy régi, az iparművészeti múzeum gyűjtésében nem lényeges. Fődolog, hogy megfeleljen a mű-vészi mértéknek, a nemes ízlés követelmé-nyeinek. Mindössze annyi különbséget kell fennünk a régi és az új között, hogy az utóbbira nézve fokozottabb mértékben kell ügyelnünk arra, hogy valamely múló divat-szeszély éretlen gyümölcsét ne állítsuk egy sorba az idők tűzpróbáját kiállóit mester-művekkel. Bizonyos kor szükséges ahhoz, hogy a divatját mult ízlés történelmivé vál-hassék s a salaktól megtisztulva, maradandó becsű stílus képét állítsa elénk.

Vannak a modern művészetnek is egészen sajátos hajtásai, melyek kiállják a versenyt a régivel s melyekről kétségtelenül megálla-pítható, hogy művészi értékük az ízlésvál-tozásokat túléli, sőt idővel még csak növe-kedni fog. Természetes, hogy a múzeumok iparkodni fognak az ilyenek megszerzésére, mielőtt még nehezen hozzáférhető ritkasá-gokká váltak. Tiffany üvegjei, a modern kopenhágai, berlini porcellán stb. stb. nem hiányozhatik a teljességre igényt tartó ipar-művészeti gyűjteményben.

Az elhamarkodott kísérletezéstől azonban óvakodnunk kell, mert az több kárt mint hasznot hozhat. Ne feledjük, hogy a múzeum tekintélye mintegy szentesíti a befogadásra méltónak talált törekvéseket. Sokan vannak, kiket a legképtelenebb ízléstelenség is meg-

• um niainm im um mm im um n

téveszt, ha a múzeum gyűjteményében talál-koznak vele. Az ú. n. „ellenpéldák" csak akkor szolgálhatnak tanulságul, ha mint ilyenek mintegy megbélyegezve állítjuk őket a szép mellé. Ily értelemben csakugyan tör-téntek is már kísérletek, lehet, hogy jó ered-ménnyel. Mi azonban szegények vagyunk ahhoz, hogy az efajta oktatási módszert magunknak megengedhetnénk.

Ettől a talán nagyon is radikális szembe-állítástól eltekintve, a múzeumnak meg kell ragadni minden eszközt, hogy a látogató közönséget felvilágosítsa, tájékoztassa. Ámbár fiatal művészetünk fúl van már a kezdetleges szárnypróbálgatáson, mégsem talált még egymásra a tisztult ízlésű közönséggel, hogy szerencsés kölcsönhatásban egymást meg-értve, irányítva, korrigálva logikus szükség-

szerűséggel fejlődhessék oda, ahol csakugyan nemzeti művészelfé válik : egy nemzet, egy kor sa já tos kultúrájának legpregnánsabb kifejezőjévé. Hogy ez bekövetkezzék, hogy a művészet élőfája hazánk gazdag talajában is erős gyökeret verjen s majdan megteremje gyümölcsét, ez mindnyájunk hő kívánsága. Sok minden kell hozzá, hogy megtörténhessék. A múzeum pedig, mint minden a művészetet szolgáló intézmény, akkor mozdítja elő leg-hatásosabban a magas célt, ha a maga ke-retében a saját természetes eszközeivel a legjobbra, a legtökéletesebbre törekszik.

íme, hát mégis kialakult valami programm-féle a múzeumunk számára. Röviden talán ekképp foglalhatnám össze : csináljunk magas színvonalon álló, gazdag és tanulságos ipar-művészeti múzeumot.

Sz i ron ta i Lholka Is tván ra jza .

S t . Sz i ron ta i Lho tka : r j j B u c h s c h m u c k , / 1

Szi ronta i L h o t k a Is tván ra iza . S t . Sz i ronta i Lhotka : B u c h s c h m u c k .

A MŰVÉSZI LEVÉLBÉLYEGRÓL Íría ELEK ARTÚR

icsi dolog, méretre is, je-lentőségre is, és mint afféle „használati cikk", amelyet borítékra ragaszt az ember, lebélyegez a posta, azután magába temet a papírkosár, iga-zán efemer valami. Az élete egy-egy emberre

nézve nem több annál a néhány pillantásnál, amit egyebekre gondolva ejt reá. Az ilyen semmiség tehát se különösebb figyelmet, se gondot nem érdemel. Alakját kigondolhatja, megrajzolhatja, fémbe vésheti akárki, fő hogy meglegyen, mert szükség van r á ; a milyen-sége mellékes.

Ha az ember szemügyre veszi levélbélye-geinket, a régieket, de az újakat is, ezt a gondolatmenetet olvashatja ki belőlük. Isme-retlenek tervezték, ismeretlenek rajzolták meg őket. Az embernek eszébe sem jut, hogy a nevük iránt érdeklődjék, mint ahogy a vásá-rokon hányódó cifra gyári holmi szerzőjére se kíváncsi senki. Holott mindennek, ami ér-tékes, akaratlanul is családfáját keresi az ember. Az apját, őseit kutatja, mert öröklött és újra megéledt hitünk, hogy ami értékes, mindig is az volt, már akkor is, mikor még nem a mai alakját viselte, amikor még alak-talan elődje volt önmagának. S hogy ennyire közömbösen nézzük levélbélyegeinkef, annak oka, hogy használati cikknél, bizonyos pilla-natnyi szükséglet kielégítésénél nem is egye-bek. Teljesen híjával vannak annak, ami a holt tárgyat megeleveníti és érdeklődésünket megindítja. Nem érezni meg rajtok, hogy művész lelke és keze illette őket.

Világos, hogy a levélbélyeg éppen csak levélbélyeg, nyugtatója annak, hogy egy-egy levél postai szállításának költségét leróttuk : fizetési eszköz, használati tárgy. De egyben

7 2 jelkép is. Jele, képe a fizetés műveletének,

annak a pénzértéknek, amelyet papirosalakban képvisel. És mint ahogy már meghatározá-sában benne a kép neve, azonképpen anyagi megjelenése szerint is kép a levélbélyeg : képe egy cselekedetnek, egy kötelezettségnek, az állam egy intézményének, magának az államnak. Akármilyen kezdetleges állapotáig megyünk vissza a levélbélyeg alakulásának, azt látjuk, hogy minden levélbélyeg, még az is, amely puszta számjegyet mutat felüle-tén, kép.

Kép, tehát olyan megjelenési forma, mely-hez a művészetnek van elsősorban köze. Miért ne legyen a kép jó, mikor egyébként meg sem érdemli nevét ? Miért ne legyen az a pillanatnyi érintkezés is, ami szemünk és a levélbélyeg közt időnként támad, kellemes hatású ? Sőt miért ne lehessen az az érint-kezés akár hosszabb időtartamú is, mint ahogy hosszabb tartamú minden igazi érintkezés, amely az első benyomással be nem éri s az egészen végigtekintés után a részleteket is megismerni kívánja ?

Még valahányszor levélbélyegeink művé-szietlen, sőt művészetellenes megjelenése miatt panasz hangzott el, azokból a régiók-ból, ahol levélbélyegeink sorsáról döntenek, az a válasz érkezett, hogy más a művészet szuverén joga és mások a posta és az állam-nyomda merőben gyakorlati természetű igé-nyei. Könnyű azt kívánni, hogy a bélyeg szép legyen, de nehéz megvalósítani, mikor a bé-lyegnek elsősorban célszerűnek kell lennie. Lássuk hát, melyek a levélbélyeg célszerű-ségi követelményei ?

Néhány mondatban összefoglalhatjuk őket. Az első az, hogy a levélbélyeg rajza könnyen és gyorsan sokszorosííható legyen, mert a levélbélyeg tömegével készülő cikk. Minthogy a gyors gyárfásban a dúcok rovásait a festék könnyen betokosíthafja, a rajznak vonalasnak kell lennie, a kontúrra szorítkozónak, semmi

esetre sem szabad tónusosnak lennie. Egy-szóval grafikai jellegű legyen. Másik gyakor-lati követelménye a levélbélyegnek, hogy különböző típusai — már csak értékükre tekintetfel is — jól megkülönböztethetők legyenek. Leghatásosabban ugyan a levél-bélyegtípusok különböző színezése szolgálja ezt a célt, de jogos az a kívánság, hogy a rajz is megtegye a magáét.

Ezek volnának a jó levélbélyeg legfon-tosabb gyakorlati föltételei. A többi föltételnek kevés a köze a bélyeg művészeti megjele-néséhez. Nem szükséges bizonygatni, hogy e föltételek majd minden jóravaló grafikai alkotásnak gyakorlati követelményei. Bizony nem a levélbélyeg céljaira találták ki őket. Minden könyvillusztrátor jól tudja, hogy a tömegével készülő könyv számára m á s jel-legű é s más technikai el járásra kigondolt rajzokat kell készítenie, mint a kevés pél-dányban megjelenő könyvbe. A mi korunk könyvcímlap- és plakáttervezésben növekedett grafikusaira igazán nem illik a vád, hogy a gyakorlat követelményeivel számolni nem tudnak.

De ha a kérdés lényegét nézzük, úgy sincsen kiegyeztefhefetlen ellentét a levélbélyeg gya-korlati igényei és művészeti követelményei között. Mert melyek a művészeti követel-ményei ? A legfontosabbik az, hogy a levél-bélyeg díszítő eleme legyen annak a külön-ben érdekfelen papirosfelüleínek, amelyre ragaszt ják. Mint ornamenfum helyezkedjék el raj ta oly módon, hogy kielégítse súlyegyen-és arányérzékenységünket. Hogy színével ne mint rikító idegenség, hanem mint jóleső ellentét váljék el a borifékalaptól. A nehézség ebben persze az, hogy nincsen egységes levélboriték-típusunk, sőt hogy a divat időn-ként kétségbeejtő levélpapiros- és boriték-idomokat honosít meg. Ellenszerét ennek a bajnak abban lehetne megtalálni, hogy a levélbélyeg alakja ne szabassák uniformisra, hanem adassék meg a mód azoknak, kiknek arányérzéklik van, hogy különböző méretű vagy alakú levélbélyegek között válogathas-sanak, ha mindjárt némi áldozat árán is. (A közönségesnél valamivel drágább „luxus-bélyegek" típusára gondolunk, amelyeknek jövedelme jól elkelne jótékony célra.)

Ha azonban a levélbélyeg ornamentuma a borítéknak, akkor logikus követelmény, hogy rajzának jellege is ornamenfális legyen. Nem azt jelenti ez, hogy ékítmény-motívumokból összerakotfnak kell lennie. Lehet a lakos rajz, sőt bátran lehet — amint sokfelé hagyo-mányos is — uralkodók, államférfiak vagy más hírességek arcképe is. Fődolog, hogy a rajzbeli megoldás ornameníumszerű legyen, s maga az arckép sohase önmagának célja,

sohasem arra való, hogy hangsúlyos módon megörökítse valaki vonásait , hanem hogy vonalmenetével mint önmagába visszatérő ornamenfum hasson.

Ha csupán azoknak a levélbélyegpályá-zatoknak eredményén tekintünk végig, me-lyeket az Iparművészeti Társulat hirdetett a millennium óta, érdekes példáira akadunk annak, hogy milyen ne legyen és milyen legyen a jó levélbélyeg. Az a levélbélyegtípusunk, amely még legufóbb egymaga volt forgalom-ban (most kezdi kiszorítani a legújabb kibo-csá tású típus) s amelynek köralakú középső részében a szent korona, mögötte a puszta szemhatárán satnya gémes kút (bizony senki sem gondolná „óriás szúnyognak"), a horizont fölött, a levegőben pedig szétterjesztett szárny-nyal lebegő turulmadár látszik, ha jól em-lékszünk, első levélbélyegpályázatunknak volt eredménye. Csakhogy módosított és talán elrontott, az egyik díjazott tervnek újra meg-rajzolásával készült eredménye. Majd két évtizeden át képviselte a külföld előtt ez a jólis-merf, szegényes fantáziájú és kivifelében is művészietlen bélyegkép a magyar postát és a magyar grafikai művészetet. Mégis, ha mindent elvitathatunk tőle, tervezőjének azt a jó szán-dékát (vagy ösztönét) el kell ismernünk, hogy az adott motívumnak ornamenfumos meg-oldására törekedett. Megérezte, hogy képte-lenség lenne határtalan, szétfolyó tájképet ragasztani a borítékra ; s ha már a lájmofi-vumról le nem mondhatott, legalább a kö-réje rajzolt keretfel igyekezett megadni neki az ornamenfum jellegét.

A m. kir. pos ta igazgatóság bélyegpályá-zatán tűnt ki a többi terv közül az azóía meghalt Tull Ödönnek rajza. Búzaföldön arató párt, ingujjasan, gatyásan kaszáló magyar parasztot és kévét kötöző paraszt -asszony! ábrázolt. Tervét akkoriban félretolták bélyegügyünk intézői ; most elővették s leg-újabban kibocsátott levélbélyegeinket már Tull rajza díszíti. Az új bélyeg alkalmas arra, hogy visszafelé következtetve megkeressük raj ta a jó levélbélyeg művészeti föltételeit. Tull ra jza fájképmofívum, olyan, aminőt ez a naturalisztikus nézésre és látásra beren-dezkedett szemű művészünk sokat festett, különösen kedves anyagával, a vízfestékkel. Tájrészlet, amelyet e rőszakosan markoltak ki összefüggéséből , amelynek nincsen eleje, nincsen vége, csak közepe v a n : önmaga. Megfelelő színű és tömegű keretben a szem kevésbbé érzi az ilyen véletlen adta elhatá-rozássa l egészéből kiragadott részletnek foly-tonossági hiányát, már azért is, mert a na -turalista festők színeikkel pótolják azt, amivel képük megszerkesztésében adósaink marad-nak. Ám a fehér levélboríték alapján hatá- 7 5

rozatlan és tehetetlen foltnak hat az ilyen rajzú bélyeg. A szem kielégítetlenül siklik el fölötte, mert súlyegyent kereső érzékenysége nem érzi meg benne a papirossík súlypontját. Hiába keresi rajta a bezárt, önmagába vissza-tért valamit. Másrészt az ilyen naturalisztikus rajzzal csaknem lehetetlen szervesen egybe-tervezni minden levélbélyegnek okvetlenül adott ornamentumos elemeit : a posta feliratát, továbbá a bélyeg értékét jelző számjegyet. Meg kell nézni, mily önkényes módon nyom-ták Tull tájképére a számjegyet és a „fillér" felírást magában foglaló szalagot. Művészi-nek az ilyen megoldás annál kevésbbé mond-ható, mert a művészeti tekintetben jó levél-bélyegnek főproblemája éppen a célszerűség követelte számjegynek és feliratnak az egész tervbe belefoglalása. A levélbélyegnek elvégre is ezek az elemek adják meg létjogát. Szám-jegy és megfelelő felirat nélkül levélbélyeg nincsen. Ha tehát olyan fontos része, meg-gondolni való, nem akkor jár-e el leghelye-sebben a tervező, ha belőlük indul ki és terve középpontjának vagy súlypontjának a számjegyet és a fölírat beíüit teszi meg ? Célszerűségi igényeinek minden bélyeg meg-felel azzal, ha az értékét kifejező számjegy jól látható rajla s még inkább azzal, ha mint a köréje tervezett rajz középpontja, vagy egyéb módon súlyos eleme még feltűnőbben válik el a boríték síkjától.

De egyéb fogyatkozásai is vannak az új bélyegnek. Rajza nem eléggé grafikai jellegű. Nyilvánvaló rajta, hogy tollheggyel készült rajz és hogy megrajzolásakor sem majdani méretével, sem technikai kivitelével nem szá-molt tervezője. Nagyobbméretű rajzán nem tudta elképzelni, hogy szín és tónus híján bélyegtervén nem különülnek el a valeurök, azok a megvilágítás okozta különbségek, melyeknél fogva az előtér, a közép- és háttér elválik egymástól. Vérbeli grafikus óvakodott volna attól, hogy perspektívái hatásokra tö-rekedjék az olyan csöpp felületen, amekkorán levélbélyegeink rajzának el kel férnie. Ha pedig mégis térhatással kísérletezik, rajzának előadása módjában igyekezett volna a bo-nyodalmat kerülni. Kontúros rajzra, vagy fekete-fehér foltfelrakásra szorítkozott volna. Holott Tull bélyege árnyaló és egyébként részletező apró tollhúzásainak sokaságával és naturalisztikus összevisszaságával a zűr-zavar hatását kelti. Az alakok rajza elvész

a tájrajz részleteiben, holott azok a részletek se magukban véve nem érdekesek, sem a tájra nézve nem jellemzők.

Az új bélyeg rajzának megválasztása tehát újra balfogás volt. A felsőbb hatalmak ez-úttal meg akartak szabadulni áltól a vádtól, hogy irtóznak a művészitől és elismert mű-vész tervéhez nyúltak. Csakhogy olyan művé-széhez, akinek éppen levélbélyegtervezéshez nem volt elég érzéke, vagy talán tapasztalata. S most rajtunk az új levélbélyeg, de nincsen benne köszönet. S ami szomorúbb, egy ember-öltőn belül újabb rajzú bélyeg kibocsátására aligha kerül a sor. (A cikk beérkezése után kaptuk az új bélyegpályázat kiírásáról szóló értesítést, mellyel lapunk más helyén foglal-kozunk. A szerk.)

Vagy falán igen ? Kétkedve vetjük föl a kérdést, noha olyan könnyűnek, olyan ma-gától értetődőnek tetszik reá a válasz. Miért ne ? Miért lenne szükséges még a jól sikerült, még a művészeti tekintetben kifogástalan bélyegképet is annyi ideig hagyni meg a forgalomban, amíg a szem elközömbösödik iránta ? És tniérf ne lehetne a különböző értékű bélyegjegyek számára más-más rajzot készíttetni ? Lehet, hogy gyártásuk és árúba-bocsátásuk, szóval a manipulálásuk bonyo-lultabb lenne, mint a mai egyazon típusú bélyegé. De nagyobb zavart aligha okozna. Az Egyesült-Államok évtizedek óta más-más rajzzal különböztetik meg egymástól levél-bélyegeiket ; s tíz esztendő óta Ausztria is így cselekszik. Mennyivel kívánatosabbá teszi a szemnek a közömbös levélborítékot az, ha kevésbbé ismert és kevésbbé megszokott rajzú bélyeggel találkozik rajta !

Ha visszafelé nézünk a múltba, azt láljuk, hogy minden kor ízlésének, a művészetről való gondolkodásának ismertetőjeleit legje-lentéktelenebb használati tárgyain is rajta hagyta. A jó hagyományokkal telített kor-szakokban még az egyszerű iparosemberek korlátolt és kezdetleges munkái is koruk legjobbjainak szellemét őrizték meg. Nem kötelességünk-e, hogy képességeinket, leg-jobbjaink tehetségét minden területen, amely alkalmas reá, érvényesüléshez segí tsük? Kicsi dolog a levélbélyeg. De kicsi alkotá-sokban egy népnek művészi tehetsége, veze-tőinek a művészet iránt való érzéke épp úgy megmutatkozhatik, mint a legnagyobb alkotásokban.

74

I " T n u Í J J J I L I . J I ' ! > IL 11 m N I ' I I I M • n MI M A M " I L IL M i n

Sz i ron ta i Lho tka Is tván r a j z a . S t . Sz i ron ta i Lhotka : B u c h s c h m u c k .

AZ AUKCIÓK írta MÁRKUS LÁSZLÓ

ezdetben úgy volt, hogy a régiségipar virágzása lesz egyike ama pozitív eredményeknek, amelye-ken a világháborúból szü-letett új Magyarország alapulni fog. Rejtelmes műhelyekben értő meste-rek lőttek madársrétet

asztallábakba, hogy a szú nyomait bűvöljék beléjük és furfangos szeszek, savak és lúgok igyekeztek lerágni azt az anyagmennyiséget, amit az idő vasfoga lerágni elmulasztott. Később azonban kitűnt, hogy túlzott és in-dokolatlan az a buzgalom, amely az év-századok titkos értelmű jeleivel is el akarta látni a régiséget s az ipar, mint olyan, feles-legessé vált és a piac ura ,a kereskedés maradt korlátlanul. Kitűnt, hogy nem is régi-ség kell, elég, ha a holmi ócska s az évszá-zadok nyomait eléggé pótolja az a zsír, por, korom és oxidréteg, amit az állandó haszná-lat sókkal rövidebb idő alatt produkál, s amidőn az első amatőr megvette a nagymama virágos alsószoknyáját ó-angol bútorszövet-ként, abban a pillanatban új perspektívák nyíltak meg s a régiséggyártás tudományát a régiségmeghatározás tudománya váltotta fel. Nem okvetlenül szükséges a tárgyat ellátni a kor hitelesítő jegyeivel, s a régiségszakban működő szakértő feladata most az, hogy a mindenfelől érkező ócskaságot kiadós névvel lássa el, s a lestrapált torontáli szőnyegre például a tetszetősebb „anatóliai bismahán vuszavé a XVII. századból" megjelölést al-kalmazza. A régiségbolt helyébe lépett az

aukció is és e sorok írója látott egy kályha-átrakásból kimaradt csempékért, sőt valami orvosságtól irizálóvá vált orvosságos üve-gekért dülledtszemű árverelést és nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy boldogult Prém József összes műveit is el lehet ma adni bibliofi-leknek aukción.

A dolog humoros kiilszíne alatt azonban komoly és végzetes okok rejtőznek. A mű-vészet szorosan együttfejlődik a publikummal és ha egyes magános művészek önmagukban zárt kifejeződésre képesek is, a művészet maga a kor, s a kort testesítő közönség által határozódik meg. Untig ismert példa a biedermeier, amely pontosan a polgári ön-tudat ébredését motiváló gazdasági és poli-tikai jelenségek idején jelentkezett, s amidőn ma a mult, a családi hagyományt, a gazdagsághoz járuló pretium affecfionist, a nemesítő örök-löftség látszatát látjuk a legkelendőbb piaci cikknek, akkor első pillanatra egy új társa-dalmi uralom keletkezésére gondolunk, de rögtön belátjuk, hogy inkább a polgári ön-tudat teljes züllésével állunk szemben. A hirtelen gazdagok nem fognak stílust terem-teni, ehhez belülről a kulturális egyéniség, a külső körülményekből pedig a változásoknak az egész társadalomra való érvényessége hiányzik. Nem új osztály jutott hatalomra, csak a régi polgárság egy rétege gazdago-dott meg s nem hoz magával új kulturális princípiumot, s a polgári osztályt sem juttatja új hatalmi jelentőséghez, tehát új művészi kifejeződést nem produkál, de éppen impo-tenciájánál fogva el tudja ölni művészetünk zsenge fejlődését. A polgári közönség az,

— y - " . . U M M M » im I M _ n . • I H I I I I • N » * ' M N I n i ' L M IL I mi I IN ' • 1 " * " m m W N I I N » M U M M M in I M » n — IM U N N NU T N

amely különösen a magyar iparművészet közönsége volt, jórészt elpusztult a háborúban, s akik javaikat elszívták, a kivált konjunk-turális réteg gazdagjai polgári habitusukat levetkőzni kívánják, s nem bírván megkü-lönbözíető és szükségképpeni külsőségeket produkálni, az ősi arisztokrácia levetett ru-háiba öltözködnek. Az a veszély fenyeget, hogy a szent és verejtékes munkával falpra-állííoff magyar iparművészet meghal a régi-ség, illetőleg ócskaság boszorkányszombatján, s a magyar népi örökség hivatott sáfárjai és a magyar polgári lélek művészi kifejező-déséf munkálók nem bírják ki a hamisítók és a leleményes kikiáltók konkurrenciáját.

Hiába volna itt az Iparművészeti Társulat minden küzdelme, még ha lennének is esz-közei, hogy felvegye a harcot, hiszen a ver-seny bevallottan tisztességtelen és a kereslet valami perverz dühvel megcsalattafást eseng, amit csak a konkurrens tud, de az aztán korlátlanul, szolgáltam. Minket nem nagyon hallanak meg, de talán meghallják a tisz-tességes kereskedőket, akik az aukciók ver-senye ellen végre mozgolódnak. Az „Üzlet" című lapban olvastuk dr. Radványi László cikkét, amely a teljesen ellenőrizetlen és az árakat fejlett licitáló technikával irreálissá magasztosító egyes aukcióüzemekef tárja fel. A kultuszkormánynak is lehetne szava az ügyhöz, hiszen a megkófyagosodoft polgárság ízlését gyógyítani a magyar kultúra eminens érdeke lenne, de mindenesetre szava lehetne a bel-ügyi és az igazságügyi kormánynak, amely egy kóros társadalmi elváltozás terjedését elvégre nem segítheti passzív aszisztenciával. Szabályrendeletek és törvények vannak, Rad-ványi cikkében hitelesen felsoroltak, amelyek

az ellenőrző, fékező és tisztító hatósági be-avatkozást lehetővé teszik, s az ismert esetek egyrészében nemcsak azoknak a szabályok-nak fumigálása, hanem a minősített megté-vesztés is nyilvánvaló. Nem is kellene új rendszabály — bár a tudatlanságot a maga hasznára mesterségesen tenyésztő élelmesség van olyan ethikai, kulturális és gazdasági veszedelem, hogy akár a törvényhozás is észrevegye — s talán a meglevő eszközök alkalmazása is elég lenne, de az aztán kell, sürgősen és drákói kíméletlenséggel, mert a háborúból hazatérő Magyarország hovatovább nem talál ilíhon egyebet, mint német gyári importot a lesorvadt fogyasztó és virágzó álkulturát, álhagyományokaf vagy fantasz-tikus finn, asszir, zsidó, rác, indián, Chippen-dale, Moderne Bauformen, bronz, stukkó, rádium pagodákat és kávéházakat a meg-hízott termelő és közvetítő használatára. A régi polgárság, mikor uralomra jutott, egy új társadalom ősének érezte magát, a mai meggazdagodott töredék pedig késő utódnak látszani vágyik. Lélektanilag érthető : amaz kvalitásainál fogva emelkedett ki és ezeket a kvalitásokat hangsúlyozta új stílusban, emez csak gazdag s egyéb kifejeznivalója nincs, mint a gazdagság. Ez önmagában rendszerint „olet", ezt legjobb múlttal igazolni, vegyünk tehát multat az aukcióhoz, vagy ha nagyon fölényesek vagyunk, hivalkodjunk vele és préselt talpbőrrel borítsuk falainkat, ha az jelenleg a legdrágább. Mindenesetre a kultu-rátlan gazdagság a motívum és feneketlenül erkölcstelen lenne tűrni, hogy a szegény gazdagokat mindenfelől megcsalják s ők viszont tönkretegyék szegény fiatal művé-szetünket.

76 Szi ronta i r a jza .

Lhotka Is tván St . Sz i ronta i Lho tka : Buch -s c h m u c k .

44. Szi ronta i Lhotka I s t v á n : Hall. Készítette : S z é k á c s 44. St . Szironta i L h o t k a : Halle. Mauerverkleidung a u s Gyula . Falburkolat hárs fából . KandallóUst kalapál t fémből. Lindenholz. Kaminkesse l g e h ä m m e r t e s Metall.

Magyar Iparművésze t . 2

77

45. Sz i ronta i Lhotka István : Hall. Készítette : S z é k á c s Gyula. Bútorok tölgyfából . Lámpa kalapált fémből.

45. St . Szi ronta i Lhotka : Halle. Möbel a u s Eiche. Leuch t -körpe r g e h ä m m e r t e s Metall.

46. Sz i ronta i Lhotka Is tván : Ebéd lő . Készí tet te : S z é k á c s Gyu la . Fa lburko la t tö lgyfából , mennyeze t s t u k k ó és fes tve .

46. St . Sz i ronta i L h o t k a : Spe i sez immer . Mauerverk le idung a u s Eiche . Decke bema l t e s S tukko .

105*

47. Szirontai Lhotka I s t ván : F o g a d ó s a r o k és ebédlő. Készt- 47. St . Szi ronta i L h o t k a : E m p f a n g s - u n d Spe i sez immer , tette : S z é k á c s Gyula . Bútorok m a h a g ó n i - é s kör tefából .

48. Sz i ron ta i Lhotka Is tván : F o g a d ő e r k é l y é s ebédlő . Készí tet te : S z é k á c s Gyula . Bú to rok a m a r a n t - é s kör te fából .

48. S t . Szi ronta i L h o t k a : E m p f a n g s - u n d S p e i s e z i m m e r .

40. Szi ronta i Lhotka István : Ebéd ő - é s fogadó^rké ly . Kész í te t te : S z é k á c s Gyula

4->. St . Szirontai Lhotka István : S p e i s e - und E m p f a n g s -z immer .

50. Sz i ron ta i Lhotka is tvnn : Dohányzóf i i ' ke . Kész í t e t t e : S z é k á c s Gyula . Fa lburkola t há r s f a é s szöve tbevona t .

5"1. S t Sz i ronta i Lhotka : Rauchn i sche . Mauerve rk le idung a u s Lindenholz mit StoffUllungen.

Szironta! Lhotka István raiza. St . Szironta i Lhotka : Buchschmuck.

À VAS A MŰVÉSZETBEN IRTA LENKEI HENRIK

nagy közönség, mely többé-kevésbbé kifejlett érzékkel és érdeklődéssel viselke-dik a nemes ötvözetekből készült műtárgyak iránt, a vasat nagyjában nem tekinti művészibb célok

szolgálatára alkalmas anyagnak.Elsősorban ide-

genkedik merev voltától, mely szinte képte-lenné teszi lágyabb formák és változatok ki-fejezésére, másodsorban sötéíszínűségéfől, melynél fogva csak erős világítás mellett tün-tethet fel árnyalatokat, harmadsorban rozsdá-jától, mely — eltérően a patinától — a kon-túrok szépségét teljesen tönkreteszi, főként pedig anyagának köznapiasságától és olcsó-ságától. E vádak alaposságát nagyjában el kell ismernünk. A vasat természetének zord-sága, komorsága látszólag csakugyan kire-keszti a művészet birodalmából. Az emberi tehetség azonban hozzányúl a legselejtesebb anyaghoz is (pala, viasz, haj, szalma, zsírkő, kagyló, tajték), beleleheli a maga teremtő lel-két, alkalmazkodik annak sajátos struktúrájá-hoz és bizonyos határok közt rákényszeríti a maga egyéni bélyegét.

Ha sikerül általában az anyag minőségétől és értékétől függetlenül abszolút művészi becsű munkákat létrehoznia, nem retten vissza a hálátlannak tetsző vastól sem és addig-addig fúrja-faragja, hajlítja, csiszolja, gyúrja mintába, míg ennek is ura lesz és odavezeti, ahová az anyag természete megköveteli, így válik a különböző korszakokban meg-vetett, mellőzött Hamupipőkéből egyenjogú testvér a művészet háztartásában, sőt, bizo-nyos körülmények kedvezése mellett, megesik vele az a szerencse is, hogy valóságos feje-delemnővé emelkedik, akinek kegyéért szobrá-szok, cizelőrök és műgyűjtők versengenek.

A legkorábbi, művészi feladatokat megoldó vastárgy a 13. század elejéről maradt reánk kapuveret formájában a párisi Notredame

egyházában. Később különösen lakatok, kul-csok, kopogtatók, kútrácsok művészi díszí-tésénél alkalmazták a vasat, melyet kovácso-lással és különböző szerszámokkal tettek fogékonnyá a kívánt plasztikai és ornamen-tális ötletek kifejezésére.

A fegyverkovács-ipar hatalmas fellendülése aztán a vas megmunkálásának technikáját is felvirágoztatta és mesterfogásokkal gazda-gította, melyek közt a legfontosabb a trébelés (természetesen csak bizonyos vastagságú leme-zeken),a vésés, a maratás, a kékre futtatás, a tűz-ben aranyozás és a nemesebb fémekkel való ú. n. tausirozás. Ide tartozik a reneszánsszal kez-dődő s még a 18. században is használatos színezés, mely a vas sötétségét különböző festékek bevonásával tarkította. Legtöbbször azonban beérte fekete festékek vékony lazur-jának felrakásával, részint a rozsda elleni védekezés, részint némi fényhatások előidé-zése céljából. XIV. Lajos alatt érle el a mű-kovácsmesterség virulásának tetőfokát. Még ma is bámulhatjuk a pompás rajzú kapukat, rácsozatokat francia templomokban, parkok bejáróján, paloták lépcsőzetén, balkónokon, melyeket Angliában,Németországban, Ausztriá-ban és valamelyest minálunk is mind széle-sebb arányokban és mind gazdagabb válto-zatokkal készítettek. Még a rokokó is kedve-zett a vas ebbeli térfoglalásának s többnyire dús aranyozással tüntette el alapszínének gyászosságát , sőt a formák kirajzolásának csipkeszerűségével valósággal tüneményes alakulatokat teremtett. A 18. század közepe után azonban mind jobban háttérbe szorult a vasnak az iparművészetben való alkalmazása, úgy hogy minden művet, mely régebben ez anyagból készült, a műtörténet és vele a közönség mindinkább az ócska lim-lomhoz számított. A bronz abszolút autokráciája le-gyűrte e nem kékvérből származó versenytár-sát. Még a fa is diadalmasan kerekedett föléje.

A napoleoni hadjáratok alatt és után azon-ban a nemesebb fémek felemésztődtek s így

Magyar Iparművészet, 111

a művészek és műiparosok kénytelen-kelletlen újra a száműzött vashoz folyamodtak. Vissza-szerezték számára az elvesztett polgárjogot, sőt mintegy kárpótlásul a hosszú elhanyago-lásért, alkalmazásának eddig nem sejtett mód-jait eszelték ki. Különösen Berlinben, Gleiwitz-ben, Saynban, Lauschhammerben, Hanauban, Bécsben, Máriazellben, nálunk Munkácson és Füleken vették pártfogásuk alá ez olcsó és tömegesen kapható anyagot. Stilarsky német műiparos kitalálta az ú. n. Hohlgusst. Schadow, Rauch, Posch stb. szobrászművé-szek állami megbízással kitűnő mintákat nyúj-tottak. A legelső ékszerészek versengve raj-zolták meg ez anyag részére a szebbnél-szebb modelleket. A játékiparosok szintén kivették részüket a divatossá lett vas gyakorlati alkal-mazásából. így keletkezett egy valóságos új és művészi vaskorszak, melynek emlékeit ma sokfelé kegyelettel gyűjtik. Szobrok, dombor-művek, plakettek, tájképek, gemmák, nyakékek, karperecek, fülbevalók, fésűk, gyűrűk, brosok, boglárok, feszületek, girandólok, gyertya- és óratartók, lámpaellenzők, tintatarfók, sakktáb-lák figurákkal, állatcsoportok, levélnyomók, hamutálcák, csöngetyűk, tányérok, egy szó-val a nagy- és kisplasztika összes fajai, a mű-ipar összes fényűzési és használati cikkei fellelhetők ez anyagban. És e tárgyak legtöbb-jén a modellhez méltó volt az öntés és után-csiszolás gondossága.

A most dúló világháborúnak a Ferenc csá-szár korához hasonló körülményei — a neme-sebb fémek elfogyása, az aranynak és ezüst-nek nagy ritkasága — a köz figyelmét ráte-relték ama kor ilynemű termékeire. Ez érdek-lődés hatása alatt nyíltak meg Berlinben, Münchenben, Bécsben és Prágában az ú. n. vaskiállítások, melyek mindenfelé reveláció-szerű feltűnést keltettek. A német iparművé-szeti folyóiratokat valósággal elárasztották ama tanulmányok és illusztrációk, melyek az empire és a korai biedermeier formáit, a leg-

komolyabb művészi elmélyedést, a vas meg-munkálásának soha nem sejtett módjait és lehetőségeit mutatták be.

A Magyar Iparművészet jelen számában e sorok írójának gyűjteményéből mutatja be ama korok vasból készült iparművészeti alko-tásainak néhány érdekesebb típusát. Némi fogalmat nyújtanak ez érdekes és mindenképp komolyan veendő műipar múltjáról, melynek ha vannak is tévedései, botlásai, túlzásai, mégis megkapó példái az emberi ötletességnek, amely a szorult helyzetet is le tudja gyűrni.

Minálunk eddig sem hivatalosok, sem magá-nosok ezt a műipari ágat gyűjtés szempont-jából figyelemben nem részesítették. Talán e sorok írója volt az első, akinek rövidesen és szinte könnyedséggel sikerült vagy két-száz darabot a megmaradt hazai anyagból összegyűjteni és elkallódástól megóvni.

De nemcsak a műgyűjtő szempontjából érdemlik meg a vastárgyak a rehabilitációt. Nemcsak a mai, a száz év előttivel sokban egyező helyzet fordíthatja rájok az érdeklő-dést, hanem a műipar továbbfejlesztésének kérdése is. Máris mutatkoznak jelei annak, hogy Németországban nem másolják le szol-gai módon a száz évvel ezelőtti mintákat, hanem a művészek mai formaérzésüket igyekszenek a vasban kifejezni. A Deutsche Kunst und Dekoration most megjelent már-ciusi számában közli H. Beyssell bresslaui művész vasban domborított reliefleit, melyek nyilvánvalóan ennek az anyagnak plasztikai lehetőségeit aknázzák ki. Ezek a munkás-alakokkal, izmos formastudiumokkal díszített vasfelületek meglepő technikai bravúrról tanús-kodnak és talán egy új műipar jellegzetes kultúrájához fognak elvezetni. Egyelőre pedig annyival is beérhetnők, ha azokat a háborús ízléstelenségeket lehetne jó vastárgyakkal ki-szorítani, amelyek az „aranyat vasért" jelsza-vával kerültek bele a közönség érdeklődésébe és majdan a történelmi idők ereklyetárába.

Szironta! Lhotka István ralza. S t . Szl ronta l L h o t k a : Buchschmuck .

86

»gmgu MI-mj WL.li. wjij i.iij m K

MUZEÁLIS ÜGYEK ÀZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ÚJ KOR-

SZAKA. Lapunk vezetőhelyén egy tanul-mányt talál az o lvasó múzeumunk újonnan kinevezett igazgatójának Végh Gyulának tol-lából. Nem programmot jelez — szerzője ki-jelentése szerint —, de az olvasója önkén-telenül is megérzi, hogy az új igazgató a múzeum továbbfejlődésének új korszakát nyitja meg e beköszöntőjében jelzett működésével. A nagyközönség művészi nevelésének e ha-ta lmas intézménye, bizonyára minden magyar ember szívéhez forrott, de talán bennünket, e folyóirat íróit és olvasóit érdekel e lsősorban. Nem lehet tehát érdektelen, hogyha az új igazgató e szavaihoz kapcsolva közéletünk, irodalmi és művészeti kultúránk néhány avatott egyéniségének véleményét is közölni fogjuk lapunkban. É s — egy demokratikus nevelést szolgáló intézményről lévén szó — meg akarjuk hallgatni és közre akarjuk folyó-iratunkban adni a Magyar Iparművészet ol-vasóinak e tárgyra vonatkozó tárgyilagos, rövid hozzászólásai t is. Szívesen közlünk tehát minden olyan óhajt, bírálatot, a dolog érdemére tartozó reflexiót, melynek a mú-zeum jövő fejlődése hasznát láthatja, amely külföldi tanulságokat , vagy a különleges magyar viszonyokból fejlődő kívánságokat tartalmaz. Fenntartjuk persze magunknak azt a jogot, hogy e felszólalásokat — amennyi-ben terjedelmük vagy hangjuk megokolja — megrövidíthessük, sőt esetleg egészen is mellőzzük. É s végül nem fogunk attól sem elzárkózni, hogy a szerkesztőség észrevételeit is egy összefogla lás keretében elmondhassuk ez irodalmi ankét keretében, melynek magas színvonalát az ügy nemes volta érdekében szeretnők megőrizni.

ÀZ ORSZ. MAGY. IPARMŰVÉSZETI MÚ-ZEUM UJABB SZERZEMÉNYEINEK

KIÁLLÍTÁSA. A múzeum új vezetősége első kötelességének tekintette, hogy a legutóbbi években (1914—1917) a gyűjtemény gyara-pítására, vagy pedig kiegészítésül vásárolt és ajándékba kapott iparművészeti tárgyakat megfelelő módon kiállítsa, hogy így a nagy-közönségnek, főleg pedig az egyre nagyobb-számú gyűjtőknek okulásképpen is hozzá-férhetővé tegye.

A tárgyak — néhány darab kivételével — még a nemrég elhunyt igazgató, Radisics Jenő idejéből valók. A most kiállított anyag magvát alkotja néhai Egger Henrik gyűjte-ménye. A nevezett régebben maga is régiség-kereskedő volt, később azonban, visszavo-nulván az üzlettől, gyűjteni kezdett. A kiállítóit

tárgyak mind elsőranguak és fényesen iga-zolják egykori tulajdonosuk szakértelmét és kiváló ízlését. Elsősorban az ötvösművek és a kisplasztika jeles termékei érdekelték. Ez ulóbbiak — az ülő kutyát ábrázoló szob-rocskát leszámítva — mind olasz eredetűek és leginkább a XV—XVI. századból valók. Jó részük állatalakokat ábrázol.

A bronztárgyakkal minőség tekintetében szinte vetekednek a gyűjtemény ötvöstárgyai. Az lévén ez alkalommal a feladatom, hogy a kiállításról rövid beszámolót írjak, csak egy-két elsőrendű darabot említek meg külön-külön. Egy német eredetű (1600 tájáról) aranyozott ezüst sza rvas kecses mozdulatá-val, a Miksa császár érmével díszített kupa (XVI. század) gazdag, maratott arabeszkjeivel, a domborított díszű kupa finom, jelképes alak-jaival és az alacsony, öntött ezüstfedeles kupa gazdag domború díszítésével köti le figyelmünket. A külön kiállított zománcos rokokó aranykehely finoman cizelált részletei-vel francia mester kezére vall. Az ötvösművé-szet legfinomabb alkotásai azok az arany nás -fák és kis zománcos (émaile à rond bosse) szobrocskák (angyalka, kalvária), melyek azt hiszem, nemcsak a szakértők, hanem a többi látogatók osztatlan tetszését váltják ki. A francia XVIII. századi bútor nemcsak nemes anyagával, hanem művészi formáival is ki-válik. Egger Henrik e téren is elsőrendű tárgyakat szerzett meg gyűjteménye számára. Ilyen a XIV. Lajos stilusú íróasztal, a bronz-veretes XV. Lajos korabeli f iókos szekrény és a többféle faberakással díszített toilette-asztal, mely a XVI. Lajos-stí lus nyugodtabb formáiban jelenik meg.

Báró Lipthay Béláné hagyatékából egy nagyértékű XVI. századi brüsszeli falkárpit (az argonauták mondájából vett jelenetekkel), egy spanyol reneszánsz írószekrény ú. n. Calatrava aranyozott vasveretekkel és egy égeri (csehországi) színes domborműves fiókos szekrény (XVII. sz.) került a múzeum birtokába.

A múzeum rendszeresen gyarapította bútor-gyűjteményét. így sikerült a múltban olyan angol bútorokat szereznie, melyek bármely gyűjtemény díszére válnának. Az 1916. évben Berlinben rendezett Beckerath-aukció kedvező alkalmul kínálkozott arra, hogy néhány ha-sonló minőségű olasz bútorral gyarapodjék az intézet. Három nemes formájú reneszánsz támlásszék (sgabello), két XVII. századi felső-olaszországi szék, egy aprómust rás bársony-kárpitozású (velencei ?) karosszék és két aranyozott (XVI—XVII. századi) képkeret látható kiállításunkon. Ugyanebből a gyűjte-ményből valók azok az olasz majolikák, melyek közt Firenze, Faenza, Castel Durante, Deruta van képviselve. 8 7

113*

Szironla i Lhotka István : Kiállítási c s a r n o k a kons tan t i -nápolyi m a g y a r h á z b a n . E s z m e i terv.

S t . Sz i ronta i Lhotka : P ro j ek t e iner Auss te l lungsha l le .

A kiállítás anyagát más alkalommal ké-pekkel illusztrálva, bővebben lesz alkalmunk ismertetni olvasóinkkal. Azért még csak a főbb csoportokat említem meg.

A miseruhák közt a siimegi ornátus ma-gyar munka és 1708-ból származik. A magyar úri hímzések csoportjában az egyik aranyozott eziistszállal hímzett kendőn az 1662-es év-számot olvashatjuk.

Holicsi fajansztárgyak, bécsi és herendi porcellánok és néhány magyar (XIX. századi) bútor egészíti ki a kiállítás anyagát.

Külön csoportban láthatók a Wegenerné gyűjteményéből származó kinai szövetek vál-tozatos rajzú sorozata, ahol inég a tüske-vári Pálos-templom szószéke remete Szt. Pál alakjával és az egri Minorita-templom bárok sekrestyeszekrénye — a nevezett rend ajándéka — van kiállítva. Cs. K.

AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM É S A HOLITSCHER-AUKCIÓ. Március első

napjaiban folyt le az Ernst-múzeumban Ho-liíscher Róbert kiváló porcellángyüjteményének árverése, az első nemzetközi jellegűnek ne-vezhető budapesti aukció. Az árverés jelen-tőségéről még lesz alkalmunk véleményünket elmondani, ezúttal csak azokat a tárgyakat óhajtjuk e folyóirat olvasóinak bemutatni, melyek Holitscher Róbert gyűjteményéből az Iparművészeti Múzeumba kerültek. Minthogy

ugyanis a gyűjtemény java részében por-cellánokból állt, múzeumaink közül csak a nevezett intézet volt nagyobb mérlékben ér-dekelve.

A fődarab a bécsi Európa-szobrocska volt (63. kép), mely a gyárnak egészen elsőrangú és csak ez egy példányban ismert alkotása. Braun Ludwig von Lucknak tulajdonítja, aki Meissenből került Bécsbe modelleurnek és mindössze egy-két hónapig maradt ott. De nemcsak a modell kitűnő, hanem festése i s : a köpeny elszórt virágainál szebbeket a bécsi gyár akkortájt nem produkált, a szegély, va-lamint a pénzdarabok és rendjelek karcolt aranyozása is rendkívül finom. E darabot az Iparművészeti Múzeum kikiáltási áron szerezte meg, míg a legtöbb kiválóbb tárgy az árverés folyamán annak négy-ötszörösére emelkedett. Steiner Lajos budapesti régiség-kereskedő, ki az árverést vezette, felszólította az összes jelenlevőket, hogy engedjék át a szobrot árverezés nélkül a múzeumnak. E felszólításnak teljes sikere volt, ami jogos anyagi érdekeknek és egyéni hajlandóságoknak a közérdekkel szemben való olyan páratlan feláldozását jelenti, melyre mindenki büszke lehet, aki részes volt benne. Szerencsés vé-letlen, hogy egy budapesti műkereskedő révén a múzeum hozzájutott a pompás Európa-szobrocska pendantjához (64. kép) is ; ennek festése kevésbbé finom, mint a Holitscher-

Szi ronta i Lhotka Is tván : Könyvtár tere in o lvasóf l i lké je a kons tan t inápo ly i m a g y a r h á z b a n . E s z m e i terv.

S t . Sz i ronta i Lhotka : L e s e n i s c h e e ines Bibliotl iek-

féle darabé, de mint modell éppen olyan kitűnő.

A két darabnak egyszerre való megszer-zése a múzeum porcellángyiijteményének hosszú idő óta legjelentékenyebb gyarapodása.

Az Európa-szobrocskán kívül még két tárgyat óhajtott a múzeum okvetlenül meg-szerezni : a 65. képen látható allegórikus cso-portot (Niedermeyer-modell), melynek főalakja egy antik öltözetű hadvezér — finom arisz-tokratikus alak, melyben az ember valamelyik híres osztrák generális portraitját sejti — és egy festetlen szerelmi csoportot (66. kép), mely az 1744—49-ben használt ú. n. „kis fehér jegy" mellett Georg Herold modelleur betű-jével van jelezve. A múzeum mindkét darabot megkapta, még pedig ajándékul Holitscher Róberttől. A múzeumok mindenütt rászorulnak a nagy gyűjtők áldozatkészségére, nálunk ínég jobban mint egyebütt. Lanna gyűjtemé-nyének -legértékesebb csoportját, a cseh üve-geket, a prágai múzeumnak, Beckerath is gondoskodott róla, hogy legjobb tárgyai a berlini múzeumokba kerüljenek. Holitscher Róbert nevét odaírta e legjobbakéi mellé s az Iparművészeti Múzeum örül, hogy köszö-netének e folyóirat hasábjain is kifejezést adhat.

Az aukción még két darab porcellánt (69. és 70. képek) és egy makkot ábrázoló zománcos

és rubinokkal kirakott kis illatszertaríót szer-zett a múzeum, az utóbbi erdélyi munka a XVII. századból.

A budapesti magángyűjtemények közül a Holitscher-aukción b. Hatvany Józsefnéé gya-rapodott a legszebb darabokkal ; ezek közül említést érdemel egy fehér bécsi szobrocska, vágtató magyar huszár, 1745 tájáról és egy ugyancsak fehér „Gesellschafísgruppe", mely Grassinak egyik legelegánsabb, legmegvesz-tegetőbb alkotása. Hogy e pompás szob-rocskák ebbe a kitűnő, messze külföldön, is híres budapesti gyűjteménybe kerültek, az valóban örvendetes. A legértékesebb ötvös-művet, a Haller-féle XVIII. századi epitáfiu-mot, az Ernst-múzeum szerezte meg, amit szintén megelégedéssel regisztrálunk.

Képeinken a múzeum újabb és néhány nap óta a földszinti körfolyosóban kiállított szer-zeményei közül még három darab látható : egy rendkívül szép meisseni szobrocska Kaendler modorában, a XVIII. század első feléből (67. kép), mely a bécsi Louis XVI. stílusnak kifogástalan ízlésről tanúskodó alkotása egy franciás eleganciával megmintázott, finom bécsi biszkvitváza (68. kép) és Ferenczy Noéminek pompás színhatású gobelinje, ame-lyet a vallás- és közoktatásügyi minisz-ter úr vásárolt meg az Ernst-múzeum kiállí-táson- 89

fc^sni i i ii n i u i . i i j 1 iu m nu m<j< j

P Á L Y Á Z A T Ó K ii 1 m ̂ um m m m 1 h 1 im • m •! m • h 1 m m m m n i n m m m n m i

MEGJEGYZÉSEK EGY BÉLYEGPÁLYÁ-ZATRÓL. Lapunk mellékletén közöljük

a kereskedelemügyi minisztérium felhívását művészeinkhez, akiktől az újonnan kibocsá-tandó levélbélyegek számára kér művészi mintákat. Nagyfontosságú és aránylag bő-kezűen dotált pályázatról van szó, mely már az ügynek nemzeti fontossága szempont-jából is megérdemli, hogy különösen figyel-mébe ajánljuk grafikusainknak s egyben ama cikkünkre is utaljuk őket, melyet a művészi levélbélyeg kívánalmairól Elek Artúr írt lapunk e mostani számába. Még mielőtt módunk volna a pályázat eredményeihez hozzászólni, máris le kell itt szögeznünk a pályázat kiírására vonatkozó aggodalmainkat. Mi ugyanis már magát a pályázat gondolatát sem tartjuk ez-úttal valami szerencsés ötletnek. Művészi pályázat kiírására csak olyankor van szükség, mikor új ötletek, kompozíciós megoldások szerzése a cél, de amikor egy előre szigorúan korlátozott grafikai feladat kiviteléről van szó, mint a jelen esetben, akkor sokkal he-lyesebb egy-két jó rajzolót megbízni e tisztán rajztechnikai feladattal, semmint a művészek és dilettánsok százait mozgósítani. Másfelől a bírálóbizottságnak olyatén összeállítása is, mint ahogyan e pályázat jelzi, nem mondható szerencsés gondolatnak. Tizenkilenc ember a sokféle művészeti, hivatali és gyűjtői ága-zatokból összeállítva egy tisztán grafikus művészeti kérdés elbírálására, csak arra jó, hogy a döntésnél egymást és az ügy inten-cióit meg ne értse. Másfelől a bírálóbizott-ságban hiába keressük egy erre ugyanis ille-tékes festülelnek, az Iparművészeti Iskola tanári karának képviselőit. Ilyesféle kérdések-ben végre talán nekik is lehet komoly mon-dani valójuk. Ha tehát elismerjük is a keres-kedelemügyi minisztérium nemes szándékát, a módozat megoldásában némileg szerencsé-sebb irányítást óhajtottunk volna.

K R Ó N I K A

À NEMESI OKLEVELEK É S A MAGYAR IPARMŰVÉSZET. Az Iparművészeti Tár-

sulat vezetősége a lefolyt koronázási ünnep-ségekkel kapcsolatban mindent megtett, hogy a háborútól amúgy is erősen sújtott iparmű-vészeink minél több és minél méltóbb meg-bízatásokhoz jussanak. Most, amikor a koro-názási ünnepek lezajlottak, önkéntelenül is ráterelődött a figyelem a nagyobbszámú nemesítésekkel kapcsolatos grafikai szükség-

9 ü letekre. É s a Társulat vezetősége megütkö-

zéssel tapasztalta, hogy a magyar nemesség és főnemesség adományozásáról szóló címe-res királyi okleveleket és tartozékaikat — a királyi pecsét tokját, mappát és a dobozt — emberemlékezet óta Bécsben rendelik meg, noha efféle munkákra egyes-egyedül a magyar iparművészek hivatottak. Nyomban felirattal fordult tehát az elnökség az illetékes belügy-minisztériumhoz, valamint ennek a kérelem-nek támogatására a kereskedelmi, a kultusz- és a király személye körüli minisztériumokhoz. E felirat kifejtette ama nagy és szép ered-ményeket, melyeket a magyar iparművészet a koronázás alkalmával is felmutatott és hivatkozással a belügyminisztériumnak csak nemrégen is megnyilvánult pártfogó körleve-lére, melyet a közigazgatási hatóságokhoz a hódoló feliratok művészi tervezése érdekében írt, kérte annak közbenjárását oly célból is, hogy a jövőben minden művészi munkát igénylő okiratot, melyet a magyar királyi kor-mány közbejöttével adnak ki, kizárólagosan Magyarországon, csakis magyar művész és magyar iparos készíthessen. Az erélyes hangú felirat a mostani állapotot sérelmesnek, sőt lealázónak tartja és a kormánytól sürgős orvoslást kér. A társulat energikus állásfog-lalásának hamarosan meg is lett a hatása, amennyiben illetékes helyről értesítették a tár-sulatot arról, hogy a jövőben az ilyesféle oklevelek elkészítését, ideértve nemcsak a nemesi, hanem királyi tanácsosi és városi címadományozások okleveleit is kizárólag magyar grafikus művészekre bízzák s e meg-bízások közvetítésének igazságos elosztására az Iparművészeti Társulatot kérik fel. Öröm-mel közöljük ezt a tényt, mely hazai grafikus művészeinkre nemcsupán erkölcsi szempont-ból, hanem egy új munkaalkalom megterem-tése okából is örvendetes.

EGY O R V O S I L A K Á S R Ó L . A Z orvosi la-kásokkal kapcsolatban eddig inkább csak

tréfás feljegyzéseket lehetett olvasni. Ezeknek a lakásoknak kecses és aranyos rokokó-szalónjai kokett elegánciájukkal némileg ellen-tétei voltak azoknak az enyhületre váró szen-vedőknek, akiknek sorsuk az volt, hogy ilt töltsenek egy-egy félórácskát. Az orvosi hi-vatást, amely a francia királyok pompaked-vének merev ellentétén épül fel, itt alig jut-tatta valami az embernek eszébe, legfeljebb egy-egy fogathúzó falusi borbélyt ábrázoló tréfás szobormű tett róla vallomást a kan-dalló párkányán. Hogy a várószobának vala-melyes kényelmet, a szokásosnál is nagyobb higiénikus lehetőségeket kell nyújtania, hogy az egésznek a polgári élethivatás komoly szellemét kell visszaíükrözfetnie, arra csak ritkán lehetett példát látni. Ezúttal egy olyan

Sz i ron ta i Lhotka Is tván : Könyv tá r t e rem kanda l l ó sa rka a kons tan t inápo ly i m a g y a r h á z b a n . E s z m e i terv.

orvosi lakást mutatunk be a Magyar Ipar-művészet jelen számában olvasóinknak, me-lyet egy fővárosi orvos számára S z i r o n t a i Lhotka iparművészeti tervező készített a lakás és lakója életrendjének komoly megértésével. Nehéz és kissé háládatlan feladat volt a két utcai és egy udvari lakás szerencsétlen bér-házelrendezéséből összevonásokkal egy né-miképpen centrális megoldású alaprajzot te-remteni, melynek domináló helyisége a ha-talmas hall a belenyúló fogadószobával s az onnan jobbra és balra nyíló ebédlővel és rendelővel. A nemes és komoly hivatás, a polgári kényelem egyszerűsége érezhető meg minden szobáján. A kor szelleme ül rajta : faanyagának nemessége mellett műkőkandal-lója kalapált vaslemez díszítésével a háborús évek ökonomiáját árulja el. Alapvonása az egyszerűség, mely a szobákban a térhatással, a világítófelülefek helyes elosztásával több artisztikumot ér el, mint a szövetek és fémek csillogásával. Ehhez képest ornamentikája is tartózkodó. Van benne valami magyaros vonatkozás, mely kellemesen ellensúlyozza ülőbútorainak kissé sablonszerűvé vált tizen-nyolcadik századi angol formáit. Ezektől az angol mesterektől Udvösebb és mélyebb ta-nulságokat is kapott : a térnek helyes ki-használását, az önként kínálkozó fülkék és falkiugrások intim célokra való berendezését,

St . Sz i ron ta i Lho tka : Kaminecke e ines Bib l io thekzimmers .

olyan kvalitásokat, melyek elárulják, hogy konstruktívan végiggondolt lakásművészetről van szó. A tervező szép elgondolásai azon-ban csődöt mondtak volna, hogyha Székács Gyula ipari munkája gondosan és precízen nem igyekezett volna annak finomságait az anyagokban kifejezésre juttatni.

A KONSTANTINÁPOLYI MAGYAR HÁZ. Mialatt a németek nagy és leplezetlen

iparpolitikai célokkal összekötött Barátság Házat akarnak építeni a törökök fővárosában, melyen a legjobb kilenc német építész pálya-terve mellett Bestelmeyer nyerte el tizedikül az építési megbízást, a mi részünkről is meg-indultak már bizonyos kísérletek, hogy a lapunkban már a múlt alkalommal említett Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet önálló és méltó hajlékban teljesítse a reá váró kulturális feladatokat. A török kormány a Magyar Ház céljaira a Márvány-tenger partján a Hagia Sophia közelében nyolcszáz négyszögölnyi telket ajánlott fel, ezen fog felépülni az ösztöndíjasok tanulmányi céljait és a hozzájuk kapcsolódó kulturális célokat szolgáló épület. Szirontai Lhotka tervező-művész erre a célra már készített is terveket, melyekből a könyvtár, társalgó és kiállítási terem projektumait e mostani számunkban mutatjuk be. A nein túlságosan nagyarányú 91

épületnek — egy a telek felét elfoglaló egy-emeletes házról van szó — ezek a helyi-ségek lesznek a legfontosabb részei, mert ezekben nyílik alkalom egyrészt a tudományos kutatás munkájába való elmélyedésre, más-részről oly érintkezési formákra az idegen világgal, melyekből az ott megfordulóknak kulturánk és ipari ízlésünk szolidságából kell egy kis ízt magukkal vinniök. Az archifek-tónikus formák nyugalmát a belső berendezés komoly, néhol szinte ünnepélyesen hangsú-lyozott jellege támogatja. Szerencsés gon-dolat, hogy a magyar kulturának e távol Keleten épülő háza nem a hivalkodó és or-namentikájával kevélykedő magyarságot jut-tatja kifejezésre, hanem éppen európai ízlésünk tartózkodó egyszerűségét mutatja az idege-neknek.

MAGYAR DIVATMŰVÉSZEK. Mialaft di-vatárúházaink és a nagyközönség makacs

elfogultsággal hiszi, hogy minálunk nincsenek olyan divattervezők, akiknek ízlését és ötleteit érdemes volna anyagban megcsinálni, mi egymás után mutatjuk be a Magyar Iparmű-vészet olvasóközönségének azokat a magyar iparművészeket, akiknek megvan az espritjük és készségük, hogy a női ruhának anyagában és formáiban fejezzék ki mondanivalóikat. Ezúttal négy kosztümtervet mutatunk be, melyek nemes egyszerűségükkel a komoly idők gazdasági kényszerűségét fejezik ki, anélkül hogy nemzeti vagy szociális pro-grammot igyekeznének egyúttal kifejezni. L á n g Emminek (a régi Műcsarnak kiváló építésze leányának), egy Bécsben élő magyar festő-nőnek terveit adja két illusztráció, míg a másik kettő S z i r o n t a i Lhotkának e sok-oldalú iparművészünknek és feleségének divat-grafikai munkája. Mindkettőnek tervei elárulják, hogy nemcsak papirosfantáziájuk van, hanem a technika szellemét is uralják, anyagban gondolkoznak. Érdeklődéssel várjuk, hogy vájjon a magyar megrendelők ízlése lesz-e annyi elismeréssel irántuk, mint amennyi rokonszenvet tudott ébreszteni az előbbi ter-vező Bécsben, az utóbbi Berlinben.

À DIVAT É S A FÉNYŰZÉS. A Fényűzés Elleni Liga feloszlott. Mi késztette erre

a szomorú harakirire, nem tudható. Hogy feladatát befejezettnek tekintette volna és a fényűző divatot egyszersmindenkorra kiir-totta volna nálunk, — alig hihető. Hogy a céltalanság felismerése és a küzdelem ered-ménytelensége adta volna vezetői kezébe az öngyilkos fegyvert, ez még kevésbbé való-színű. A találgatások és a gúnyos megjegy-zések területére nem követjük ezúttal sem azokat az epés chroniqueuröket, akik annak

idején a humor- legolcsóbb fegyvereivel tá-madtak rá a Liga vezetőire. Pedig ezek jó-szándékai kétségtelenek voltak és el nem vitatható, hogy a társadalmi fényűzés elleni harcban okos gondolatokat pendítettek meg. De vájjon csakugyan olyan súlyos-e ez a fényűzés a mai divatban, mint azt némi felü-letességgel sokan megállapítják, még többen utánuk mondják. Nem számítva a divat bi-zonyos kinövéseit, túlzásait és ama hirtelen felcseperedett „hadseregszállítónék" kihívó öltözködési módját, azt lehet mondani, hogy a mai divat inkább a takarékossági hajla-moknak kedvez. Csak a pazarság látszata az, ami e divatnak annyi ellenséget szerez, a valóságban pedig rég nem lehetett annyi módon takarékoskodni a kelmével mint ma. A széles szőrmetoldások a féli köpenyeken a mai poszfóhiány ötletéből születtek meg, mert ennyivel kevesebb kell ebből a drága anyagból és a köpeny mégis meleget tart. A szőrmével egyáltalában jobban lehet taka-rékoskodni, mint a kelmével, mert ehhez akármelyik régi téli garnitúra anyagát fel lehet használni és a mostani kabátgallérok és szőrmeszegélyek később újra feltámad-hatnak más alakban. A divat mindenképpen kedvez az összetoldásoknak, a régi ruha-kelmék felhasználásának és akár a „kétféle kelme" mostani divatszerűségét, akár a „kö-penyruhák" szokását tekintsük is, mindegyik mellett alkalom van a takarékosságra. A mostani divatnak az a külsősége, hogy széles, komoly zsebeket alkalmaz a felöltőkön, nél-külözhetővé teszi a muffot és általában el lehet mondani, hogy a szabóknak és varró-nőknek most, hogy a divat errefelé némileg függetlenítette magát a párisi tervezők sze-szélyeitől, valamivel praktikusabban lehet bánniok azokkal az anyagokkal, melyeket a hadseregek még le nem foglaltak.

MESE A HATTYÚÁGYAS HÁLÓSZO-BÁRÓL. (Első rész.) Volt egyszer hol

nem volt, ide gyorsvonattal alig félnapi járó-földre volt, a vidám császárvárosban volt, hogy egy Laufer Mary nevű úrihölgy, sza-lámigyáros neje vagy ilyesféle volt, de bizo-nyos mondén hajlamú hölgy volt, aki látott egyszer a nagy Kurz Zelma énekesnőnél egy olyan hálószobát, melynek ágya hattyúfor-májú volt, az ebédlőjét afrikai márványbur-kolat födte, a mennyezetét pedig éktelen szép stukkó-imitációk borították. Fenínevezett úri-hölgy tehát, amint ment mendegélt volna hazafelé magában, arra gondolt, hogy ő hol-nap elhivatja a legnevesebb bécsi építészek egyikét, Loos Adolf mestert és attól kér némi terveket egy hasonló afrikai hattyúágyra, álstukkó-márványmennyezetre és egyéb jól

52

52. A XIX. század elejéről való ön tö t tvasmunkák . Dr. 52. Gusse i s e rne Kleinkunst a u s dem Anfang des XIX. Lenkei Henrik gyűj teményéből . Jahrhunder t s . S / O

Magyar Iparművészet , 4

54

54. A XIX. s zázad eleiéről va ló ö n l ö t l v a s m u n k á k . Dr. 54. G u s s e i s e r n e Kleinkunst a u s dem A n f a n g d e s XIX. p v c Lenkei Henrik gyű j t eményébő l . J ah rhunder t s . Z / U

4*

55—56. Szi ronta i Lhotka I s tvánná : Tavasz i ruhák . Szironlai Lhotka István r a j za .

55 — 56. F r a u St . Szirontai Lho tka : F r ü h j a h r s m o d e . Zeich-nung von S te fan Szi ronta i Lhotka .

57—58. L a n g E m m a : Tavasz i r u h á k . 57 —58. E m m a L a n g : F r ü h j a h r s m o d e . 97

59—60. Toroczkói varrot tasok. 59—60. Ungarische Volkskunst. Bauernstickereien aus Toroczkó.

59—60. Toroczkói varrottasok. 5 9 — 6 1 . Ungarische Volkskunst. Bauernstickereien aus Toroczkó.

65. Az O. M. Iparművészet i Múzeum ú j a b b g y a r a p o d á s a E u r ó p a . Bécsi porcel lán 1750 tá járól . A d o m á n y .

63. Neue re E r w e r b u n g e n d e s K u n s t g e w e r b e m u s e u m s : E u r o p a . Wiener Porcze l l an um 1750 S p e n d e .

64

64. Az O. M. Iparművészet i Múzeum ú jabb g y a r a p o d á s a : 64. Neuere Erwerbungen des K u n s t g e w e r b e m u s e u m s : ACW Ázsia . Bécsi porcellán 1750 tájáról . Asien. Wiener Porczel lan um 1750. I U I

Magyar Iparművésze i . 6

65. Az O. M. Ipa rművésze t i Múzeum ú j a b b g y a r a p o d á s a 65. Neue re E r w e r b u n g e n d e s K u n s t g e w e r b e m u s e u m s : Apo teóz i s . Bécs i porcel lán 1744 — 49. Hol i t scher Róber t A p o t h e o s e . Wiener Porcze l l an 1744—49. G e s c h e n k d e s a j á n d é k a . Her rn Rober t Hol i t scher .

• • i j l l U M

66. Az O. M. Iparművésze t i Múzeum ú j a b b g y a r a p o d á s a : Szere lmi jelenet . Bécs , 1744—49. Hol i t scher Róber t a j á n d é k a . — 67. Har lekin . Meissen , XVIII. sz . e l ső fele. — 68. Bécsi b iszkvi tváza . XVIII. sz. m á s o d i k fele. — 69. Kupa kék d í sz í t ésse l . Meissen , 1750 tá já ró l . — 70. É n e -k e s n ő . F ranken tha l , 1775. Á d á m Bauer min tá j a . Hol i t scher Róber t a j á n d é k a .

66. Neue re E r w e r b u n g e n d e s K u n s t g e w e r b e m u s e u m s : L i e b e s g r u p p e . Wien, 1744—49. G e s c h e n k d e s Herrn R. Hol i t scher . — 67. Harlekin. Meissen, e r s t e Hälf te d e s XVIII. J ah rhunde r t s . — 68. Bisku i tvase . Wien , zwei te Hälf te d e s XVIII. J ah rhunde r t s . — 69. Humpen mit B laudekor . Meis -s en um 1750. — 70. S ä n g e r i n . Modell von A d a m Bauer . F r a n k e n l h a l , 1775. G e s c h e n k d e s Herrn Rober t Hol i t scher . 1 0 3

5*

1 0 4 71. Az O. M. Iparművészet i Múzeum úiabb g y a r a p o d á s a . F e r e n c z y Noémi : A te remtés . Gobel in .

71. Neuere E r w e r b u n g e n d e s K u n s t g e w e r b e m u s e u m s . Noémi F e r e n c z y : Die E r s c h a f f u n g . Gobel in .

' iw» jiir

meglátott dolgokra nézve. A nagy háború harmadik évében történt a mese. (Második rész.) Negyven usque hatvanezer korona a mű megvalósítva, — szólt röviden a mester és letette a terveket az úrihölgy asztalára. És a hattyú ? — kérdé a szép asszony. Boldog-talan volnék, ha Ön három hónap múlva nem a világ legszebb hattyúágyában álmodna a szalámigyárosról — szólt a tervezőművész és távozott. (Harmadik rész.) Kedves mester, tudja, meggondoltam a dolgot. Én nem is tudom, hogy is mondjam csak : én egy púpos-teve-ágyat láttam legutóbb a nagy Medels-kynél. É s én most egyelőre elejtem az Ön terveit. Köszönöm az Ön jóságát s kézszo-rításom legyen tiszteletem adója. Mester ügy-védjéhez el. (Ötödik rész.) Tudjátok, gyer-mekek, mit szólt ehhez a rideg és kimért b í ró? Ezt mondta: Őfelsége a császár ne-vében, ö n Laufer Mary fizet e derék mes-ternek elkészített és soha meg nem való-sított hattyúágy-tervéért négyezer koronát készpénzben, mert a művészi terv szellemi munka, melynek épp úgy megvan a becsüle-tes ára mint a szaláminak, még akkor is, ha sohasem lesz a hattyúból ágy. Ebből ti is megérthetitek magyar iparművész gyer-mekek, hogy mi volt a bécsi hattyú elhaló éneke.

A KÖZPONTI HATALMAK IPARMŰVÉ-S Z E T E A SEMLEGESEKNÉL. A tavalyi

stockholmi kiállítás, melynek vitathataílanul megvolt a maga művészeti, gazdasági és politikai hatása, további lépésekre buzdítja a központi hatalmak egyes országait, melyek iparművészetük legértékesebb erőit szívesen csoportosítják a békés demonstráció céljaira. Most egyszerre két nagysikerű hódításról értesülünk, melyeket a németek és osztrákok finom ízlésükkel értek el két semleges ország fővárosában. Az első a németek könyvművé-szeti kiállítása Stockholmban, mely a könyv-nek egész művészeti sokoldalúságát feltárta anélkül, hogy a szabad grafikát is felölelte volna. A kiállítás nagy sikerére jellemző, hogy a svéd szociáldemokraták lapja, mely a háború kitörése óta mindent gyűlöl ami német, kény-telen volt elismerni, hogy „ez a kiállítás nagy meglepetéssel szolgált azoknak, akik azt hit-ték, hogy Gutfenberg hazájában most mást nem is gyártanak csak gránátokat". A másik szintén jelentős térfoglalás a Wiener Werk-statte divatművészetéé, mely Amsterdamban és Hágában, az ottani színházakban egy-egy estén zenés kosztümbemutatásokat rendezett és a Lendecke festő által felvonultatott model-leknek olyan páratlan sikerük volt, hogy az ottani entente-barát sajtót is teljesen lefegy-verezték. Mondani sem kell, hogy e vállal-

kozásnak is az aktuális célokon túl a jövőbe-látó kereskedelempolitikai érzék volt a meg-teremtője. Egyébiránt pedig nemcsak hisszük, de bizonyosra is vesszük, hogy a központi hatalmak országai közül Magyarországnak is rövidesen alkalma lesz semleges területen győzni meg a világot, hogy a szövetséges országoknak az ízlésben is méltó fegyver-társuk.

AZ IPARMŰVÉSZETI NEVELÉS É S A >. HAZAI STILUS. Mostanában mind több

és több német város szervezi újjá az utóbbi évtizedekben elhanyagolt iparművészeti isko-lákat. Alig van német nagyváros, melynek ne volna meg az a törekvése, hogy iparmű-vészeti oktatása is méltó legyen egyébfajta iskolái színvonalához. Ez iskolák legtöbbje főként a bécsi iparművészeti iskola légköré-ből igyekszik elhódítani egy-egy művészt, mert Bécs iparművészetében, annak ragyogó eleganciájában kezességet látnak a tanító ízlésére vonatkozólag is. Ámde e törekvés ellen mind több ellenvetés hallatszik és azt vitatják sokan, hogy a bécsi ízlés a maga városának talajából nő ki, de veszedelmes kísérlet volna ennek a beültetése az egészen más éghajlatú északnémet városok művésze-tébe. Kétségtelen — és erre nemcsak a német iparművészeti iskolák nyújtanak jó negatív példákat —, hogy annak, aki egy új művész-nemzedék felnevelésére vállalkozik, teljesen tisztában kell lennie a hazai hagyományokkal. Az egységes területi határokon belül kifejlő-dött múltbeli élet, annak ipartörténeti erőfeszí-tései, művelődési formái, egyes ipari és művé-szeti ágakban elért eredményei, a nép lelkének minden rezzenése kell hogy sajátjává tudjon válni annak a tanárnak, aki e földből kinőtt legfrissebb hajtások kertésze. Ha a tanárban a lokális géniusznak felismerésére való kedv hiányzik, a hagyományok pszichéjébe való belemerülést a maga példájával tanítványai előtt nem igazolja, akkor éket ver a fejlődésbe és kártékony. Ezért elvileg nem lehet ugyan ellenezni idegen városokbeli,sőt idegen ország-beli tanároknak meghívását sem valamely ipar-művészeti iskolára, de annak a tanárnak azután minden erejével és az önfeláldozásig menő szorgalommal kell magát az elfoglalt műhely hagyományainak szellemébe beleásnia. Az ilyen tanárnak természetszerűleg nem nagy és kiterjedt üzleti tevékenységre, művészi hír-nevének gyümölcsöztetésére kell az oktatásból fennmaradó szabad idejét fordítani, hanem ama könyvek, múzeumok és művészi relikviák ala-pos tanulmányozására, melyek évszázadok céltudatos munkájával igyekeztek annak a vidéknek vagy fajtának gondolkozásmódját

kifejezni. 1 0 5

Magyar Iparművészei. 6

. T B R M » t C T - M R i n i M Ű Z

Szemelvény Toroczkő l Wigand E d e „Hfmes udva r " c. müvéből .

E. Wigand : Fami l lenhaus .

felvonókkal, megfelelő számú közös fürdővel, esetleg közös konyhákkal sfb.), akkor ezeknek az összes laká-soknak elhelyezésére az Üllői-útból nem egészen 1 kilométer hosszúság kellene. Ezzel az építési költségek jelentékenyen kisebbednének, a ké-nyelem fokozódna és ami a leg-fontosabb, sokkal több lakáskereső munkáscsalád igényeit lehetne kielé-gíteni a mai telekspekuláció mel-lett. Az író szerint a házzal kap-csolatos kis kertben a városi munká-val elfoglalt ember amúgy sem ér rá kertészkedni, viszont az okos emele-tes bérházelrendezés a ház mögött szabadon hagyandó nagy területek-kel a levegő és az egészség köve-telményeinek eleget tesz. Bauer sze-rint tehát a hosszú sugarakban el-nyúló magas házsorok mindenképpen helyesebbek ily célokra a luxuriózus egy-kétcsaládos házaknál. Igen érde-kes okoskodás, ez mely mindenesetre megérdemelné, hogy az építészeti szak-körök e gondolattal a helyi viszo-nyok figyelembevételével foglalkozza-nak és hozzászóljanak.

106

NAGYVÁROSI MUNKÁSLAKÁS-TELE-PEK. A Szociálpolitikai Szemle legutóbbi

számában Bauer Henrik építész igen érdekes fejtegetést ír erről a kérdésről. Szerinte a városok zsúfoltságának és egészségtelen voltának ellensúlyozására megindult mozgal-mak, mint a „családiházépítő" vagy „kert-város "-alakító törekvések hibás irányban haladnak, mert csak oktalanul kiterjesztik az építkezés területét s ezzel igen nagy költségtöbbletet, bonyolult úthálózatot stb. idéznek elő „és a városi építkezésnek nagy előnyeit ejtik el a magas, többemeletes, zárt-sorú építkezés kerülésével, de fenntartják azokat az összes hátrányokat, amik a terü-leti terjeszkedéssel kapcsolatosak." Szerinte tehát nem kell elejteni a többemeletes bér-házakat, csak hogy azokat zárt sorban, az út mindkét oldalán, kifelé a szabad levegőre, a nyilt természetre nézve, hosszú, egymással párhuzamos vonalakban kell sorakoztatni. Példaképpen felemlíti, hogyha a fővárosi és a kispesti munkástelepeken levő összes mun-káslakásokat, számszerint tíz és félezer, átlag másfélszobás lakást valamennyit a Kispest felé vezető Üllői-úf mentén, az út minden oldalán csupán egy házsort számítva, minden 180—200 méter hosszban egy-egy kereszt-utcával megszakítva, építenők fel ötemeletes házakban, melyek a megfelelő legtökéletesebb módon lennének felszerelve (személy- és teher-

À REFORMÁCIÓ EMLÉKTÁRGYAI. Ez év őszén lesz a reformáció keletkezésének

négyszázéves fordulója és az egész világ protestánsai készülnek már e jubileum meg-ünneplésére. A würftembergi országos ipari múzeum ebből az alkalomból kifolyólag már pályázatot is írt ki a német tervezők és iparosok részére olyan kegyeleti tárgyak művészies modelljeire, melyek Luther nagy művének méltó és ízléses emlékjelei. Nincs pontosan körülírva, hogy mik legyenek s milyen anyagból készüljenek ezek az emlékek. Lehetnek képeslapok, könyvtáblák,falraakaszt-ható tárgyak, üvegablakok, intarziák, kis plasztikai és festészeti művek, edények, komoly célokat szolgáló eszközök, gyűrűk, zománcos munkák, de semmi esetre se legyenek afféle áldozati giccsek vagy haszontalanságok, mint például az ünnepi kanalak, melyek nye-lére arcképet préselnek stb. Ezek a tömeges előállításra szánt holmik, de ezek mellett egyes plasztikai és festészeti munkák is részt-vehetnek a pályázaton. Alig hihető, hogy ez a pályázat meddő maradjon, de az is való-színű, hogy az ily módon tömegesen forga-lomba kerülő árúk legnagyobbrészt német vonatkozásúak és feliratúak lesznek. Annál inkább kívánatos volna tehát, hogyha a ma-gyar protestantizmus, mely a németekhez hasonló arányú ünnepségeket tervez, a maga részéről szintén gondoskodna ízléses és olcsó

holmik mintáinak akár iparművészcink között való pályázat, akár egyes művészeknek szóló megbízások útján. Ama valóban nagy és kul-turális áldozatok mellett, melyre a magyar protestáns egyházak ez évfordulón készülnek, ez a csekélység jelentéktelen költségtöbbletet okozna.

SZAKIRODALOM ÀZ O L A J F E S T É S M E S T E R S É G E . (írta

Balló Ede festő, a Képzőművészeti Fő-iskola tanára.) Szerény címe, egyszerű kül-seje ellenére is nagyon becses könyv ez. Nem íróember írta, nincsenek benne nagyképű értékítéletek és virágos frázisok : a mester-ségből nőtt ki, a műteremből, a régi mesterek technikájának szinte példátlanul lelkiismeretes tanulmányozásából. Balló Ede három évtizede járja Európa legnagyobb múzeumait és az ott felhalmozott legjobb festmé-nyeknek nemcsak virtuóz és bámula-tosan hü másolatait készíti, hanem eközben mindazoknak a technikáknak megfejtésére is törekszik, melyekkel e művészek festményeiknek színbeli fris-seségéf évszázadokra biztosítani tud-ták. E mélyreható technikai analízisnek igen becses tanulságaiból állott elő ez a könyv, amely a festékeknek, a festőala-poknak, a színkeverésnek, a festmények tisztításának, a tágabbértelemben vett képrestaurálásnak és a művészi máso-lásnak szinte egzakt pontosságú útbaiga-zításait tartalmazza. Nagy szakmabeli hozzáértés mellett egy nagy hit is meg-érzik a könyvön : a festő-szerző tudatá-ban van annak, hogy a képzőművészet elkövetkező korszakában a művészet meg fog szabadulni ama felszínességek-től, melyek sok egyéb hátrány mellett a képnek technikájában is megéreztették hatásukat, a festenitudás becsületes mes-terséggel lesz megalapozva és a művé-szek ugyanakkora lelkiismeretességgel fognak a festő-eljárásokkal kísérletezni, mint ahogy a quattrocento korában csak-nem minden művész és később is a leg-nagyobbak külön-külön megcselekedték. S hogy ez így lehessen, azért akarja ő azon az akadémián, melyen működik, a fiatal festőnövendékeket a festészetnek ez anyagaival való bánásra,a vászonnak, a festékeknek, az ecsetnek, a palettának minden csinjára-binjára kioktatni. Az első lépés ehhez ez a könyv, a többit a Képző-művészeti Főiskola vezetőinek kell meg-tenniök, mert ezzel egy olyan eredeti és jelentős újítással gazdagodna az iskola,

melynek bizonyára világszerte akadnának kö-vetői. A szerző maga. adta ki könyvét, mely négy koronáért kapható a könyvesboltokban.

L E V E L E S L A D A NYOMDÁSZAT, KÖNYVMŰVÉSZET É S

EGYEBEK. Kner Imre úr, akinek egy hosszabb tanulmányával mult számunkban foglalkoztunk, levelet írt nekünk, melyet — bár nem a nyilvánosság elé volt szánva — némi rövidítéssel és a magunk válaszával itt közlünk.

Tekintetes Szerkesztőség ! Látom, hogy b. lap-juk legutóbbi számában foglalkoznak a Könyvtári Szemlében megjelent cikkemmel. A kérdéses cikkel csak azzal a szándékkal írtam, hogy egyszer az egész kérdést minden oldaláról felszínre vessem, minden oldalél megvilágítsam s a magyar könyv jelenlegi helyzetét teljesen meghatározzam. Isme-

Szeme lvény Toroczkó i Wigand E d e „Hímes udva r " c. művéből .

E. Wigand : Pro jek t e iner Villa. 107 6*

rem és elismerem az iparművészeti iskola gra-fikai osztályának érdemeit, de éppen nem értek azzal az iránnyal egyet. Addig, amíg ez az osztály együttműködött a Könyvnyomdászok Szakkörével, sokszor hibáztattam azt, hogy nem lesz fejlődés-képes az az irány, amelyet követnek, mert az nem eléggé tipográfiái, nem a régi tradíciókból, az anyag és a mesterség belső lehetőségeiből, hanem kívUlről jövő ötletekből fejlesztetett. Az idők nekem adtak igazat és nekem adott igazat a kUlföldi nyomdászat egészséges fejlődésének újabb iránya is. Van azonban sok olyasmi, amit a nyomdá-szatnak kívülről kell várnia, éppen Önöktől, az iparművészet köréből. Ilyen dolog például az illusztrált könyv Ugye, amely a legnehezebb és legérdekesebb művészeti problémák egyike. Saj-nos, abban is Önöknek van igazuk, hogy egyelőre nem lehet itt sem másra szorítkozni, mint annak a kevés rossznak a regisztrálására és ostorozá-sára, ami megjelenik. Ami nincs, azt egyelőre fej-leszteni vagy irányítani sem lehet, és Önök az életrehívásra nincsenek is hivatva. Ez egészen más körök hivatása. Engedjék meg azonban azt a megjegyzésemet, hogy a lapnak magas színvo-nala megtartása mellett is más irányba kellene kevéssé fordulnia. A bankpaloták, templomok, egy-házművészet stb. helyett a középosztály igényei felé. Hiszen a lap olvasóinak legnagyobb része is a haladó polgárság köréből keriil ki. Éppen ide tartozna az is, hogy legalább a kUlföldi könyv-művészetből többet hozzon a lap, de idetartozik egy más nagy hiányosság is. A múltkor például egyszer átnéztem a lapnak összes azon évfolya-mait, amelyeket én olvastam, illetve nekem meg-vannak. És megdöbbenéssel láttam, hogy 10 év alatt egyetlen cikk, egyetlen illusztráció nem fog-lalkozott azzal, amit kerestem : az Einfamilienhaus, a polgári vagy jobbmódú intelligens ember, vagy pláne a kispolgár kis házával, azzal a problémá-val tehát, amely külföldön ebben az évtizedben éppen a legelsősorban érdekelte az iparművészet és az építészet barátait. És amelyre nálunk nagy szUkség van ! Hiszen csak T. Wigand marosvásár-helyi polgári házaira kell utalnom, arra a jelen-ségre, hogy hogyan nőnek ki a földből a buda-pestkörnyéki nyaralótelepek, amelyeknek, például Felsőgödnek, Rákosligetnek, építkezése egyenesen bUntetendően csúnya. És például arra a jelenségre, hogy Arad lakossága a legutolsó népszámláláskor kevesebb volt mint 1900-ban, mert a hivatalnoki és polgári lakosság nagy része a város körUli fal-vakba, Ujaradra, Zsigmondházára stb. menekül a városi élet elől. Tehát az igények, a szükséglet megvannak eziránt. Kérem, ne méltóztassék ezt a megjegyzésemet rossz néven venni, éppen ágy nem a másik, előzőt sem. Semmi egyéb szándé-kom nincs vele, mint az, hogy egyszer mint a lap régi olvasója és barátja és olyan ember, aki ma-gam is a magam szűk terén évek óta a hala-dásért dolgozom és mindennek, ami jobb, szebb, okosabb és egészségesebb a réginél, nagyon örU-lök, hozzászóljak ahhoz, amiben hiányosságot

érzek. Gyoma, 1917 március 17. Szerkesztő árnak igaz híve Kner Imre.

A szerkesztőség válasza. Az o k o s , m e g -ér tő é s művelt kritikát mindig sz ívesen v e s z -szük s kivált, ha o lyasvalaki tő l s zá rmaz ik , aki velünk együtt azon dolgozik, hogy a magya r iparművészeié t — s e l sőso rban az t — becsül jék meg idehaza. A könyvművésze tben ez épp úgy igaz, mint az épí tészetben vagy egyéb művész i ágakban . Itt van a felelet a r r a a s z e m r e h á n y á s r a , mely — úgy érezzük — n e m c s a k a levélíró részérő l á rad felénk, hogy miért nem fogla lkozunk mi a kUlföldi könyv-művészet te l többet . Azért nem, mert i t thon is van vagy egy féltucat o lyan graf ikusunk, aki egyenlőrangú a külföldiek legtöbbjével é s a k ö z ö n s é g még ezeket sem ismeri e léggé. A kül fö ld ieskedés pedig n e m c s a k snob izmus , hanem több annál : a jó tékonyság i mamák-e l j á r á sához hasonl í t , akik „anyavéde lmeznek" , mialatt a s a j á t gyermekeiket nincs, aki m o s -d a s s a . É s itt van a felelet a r ra a ké rdés re is, hogy miért nem fogla lkozunk mi többet a polgári középosz tá lynak való művészet tel . Mert M a g y a r o r s z á g o n — némi á l t a l ános í t á s -sa l — még n incs polgári művésze tpá r to l á s . C s a k a r i sz tokra t ikus művésze tpá r to l á s van : állami, egyházi , születés i é s pénza r i sz tok ra -táké, ezért több az egyházművésze t , a bank-palota , a templom, mint a c sak fél ig-meddig is bemuta t á s r a é r d e m e s csa ládi l akóház . A polgári k i s lakásép í tés — tisztelet a k e v é s kivételnek — a „fe lsőgödi ke r tvá ros" - ! , a „rákosl iget i co t t age" - t ta r t ja művésze tnek s ha elvétve akad valaki, aki igazi épí tésszel , köve t é s r e méltó ízléssel építtet, annak a l akóházá t be is mutat juk e folyóiratban, ami-ről valamennyi évfo lyamunk f igyelmes át la-p o z á s a után akárki meggyőződhe t . E g y ipar-művészet i fo lyóira tnak a te rmésze téhez t a r -tozik, hogy amit szóva l e lmond, azt példákon is i l lusztrálnia kell é s pedig n e m c s a k váz la -tokon, hanem lehetőleg kész a l k o t á s o k o n . S ha mi ezenfelül még a magya r a lkotó kézfői való s z á r m a z á s t is igen fon tosnak tar t juk, bizony c s a k r i tkán szó lha tunk a c s a -ládi ház művészetérő l , a mi szerény, még békeidőben is igen sze rény anyag i képes-ségű é s f o g é k o n y s á g ú polgári osz tá lyunkkal kapcso la tban .

1 0 8

TV Budapesti :: •rA Asztalos- és :: Kárp i tosmes terek Kiállítási :: :: Egyesülete :: :: a városligeti Iparcsarnokban állandóan

I nagy bútorvásárt : tart, amely nyitva van naponkint reggel 9 órától d.u. 6 óráig.

A nagyközönségnek alkalma van szép, jó és szolid bútorokat jutá-nyos áron vásárolni.

H I V A T A L O S K Ö Z L E M É N Y E K

KEHRUNGK-k e l m e f e s t ő • é s v e < r a U & z t í t ó * s z QyátSuóapG&t' mzttcunotiö'tcr tofiőkűzlctek'a v á r o e * m r n ó o t v r c ö z c b e n - b e t í

k c j z - I s t v á n • u * t ó ó q - c c q • a l a t t I » t e t c f c m * t 5 ' 0 5

d Z á t l í

KISS JÓZSEF BÚTORGYÁRA

• BUDAPEST, VIII., KISFALUDY-UTCA 38. SZ. } KÉSZ BÚTOROK ÁLLANDÓAN RAKTÁRON. \

p Á L Y Á Z A T ÚJ POSTABÉLYEGEKRE. A kereskedelem-* ügyi miniszter új rajzú postabélyeg kibocsátását hatá-rozta el és azokhoz általános, nyilvános pályázat útján alkal-mas művészi rajzokat kíván beszerezni. A főbb pályázati feltételek a következők :

Tervezni kell a magyar állam méltóságának és a ma-gyar művészet fejlettségének megfelelő postabélyeget. Két tervrajz szükséges. Az egyiknek tárgya IV. Károly király mellképe a magyar szent koronával a fején és Szent István palástjával a vállán. A második tervrajz Zita királyné mell-képe, ugyancsak koronázási díszben, a házi koronává! a fején. A tervezetek készülhetnek egyszínű vagy kétszínű nyomással, a sokszorosításra vonatkozóan azonban meg kell jegyezni, hogy a nemzetközi megállapodások szerint a íízfilléres postabélyeg csak vörös, a huszonötfilléres csak kék színben állítható elő. Minden egyes tervrajzról oly kisméretű fényképet kell készíteni, amely a bélyeg eredeti, vagyis 19/22.5 milliméternyi nagyságban mutassa a tervezetet. A kép rajzán az utánzást megnehezítő hajszál-vékony vonalakat is kell rajzolni, amelyekből elég, ha a tervezet egy helyén vagy csak egyes helyein van. Minden bélyegen tisztán olvasható, tetszetős arányú betűkkel alkal-mazni kell a következő felírást : „Magyar kir. posta", azon-kívül a „filléres" szót. Eléje vagy föléje szembeötlő nagy-ságú számjegyekkel az értéket jelző számot (10, 15, 20, 25) kell feltüntetni. A számokat a tervező tetszése szerint egy-szer vagy kétszer mellékelheti a tervezetein. A pályázaton csakis magyar honos vehet részt. A pályázat titkos, tehát a pályamunkát jeligével kell ellátni és melléjük ugyanolyan jeligével ellátott zárt borítékba csatolandó a szerző neve és lakása. Pályadíjak : Két pályadíj egyenkint 2000—2000 korona, két pályadíj egyenkint 1000—1000 korona. A pályadíjazott munkák a reprodukálás jogával a kereskedelemügyi minisz-térium tulajdonába mennek á t ; fenntartja magának azt a jogot is, hogy mind a négy pályamű kiadása esetén a jobb pályaműveket 1917 junius 11-ének déli tizenkét órájáig kell beküldeni a posta- és távirda-vezérigazgatóság vezető ügy-osztályának (Budapest, II., Albrecht főherceg út 5). A pálya-díjakat Follért Károly posta- és távirda-vezérigazgató elnök-lésével vegyes bizottság fogja odaítélni, amelyben az O. M. Iparművészeti Társulatot két tag képviseli. A pályázó művé-szek a tervrajz elkészítésekor a sokszorosításra vonatkozó kérdésekkel a m. kir. állami nyomda igazgatóságához (Budapest, I., Nándor-tér 1) fordulhatnak.

A Z ORSZÁGOS MAGYAR IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT ^ VÁLASZTMÁNYA 1917. évi április hó 23-án ülést tartott B á r c z y István dr. elnöklésével. Jelen vannak: A l p á r Ignác, Z s o l n a y Miklós alelnökök, Á g o t á i Lajos, B e c k Dénes, C s á n y i Károly, D e l m á r Emil dr., F a r a g ó Ödön, F o e r k Ernő, G a u l Károly, G e r s t e r Kálmán, ifj. G o n d a Béla, G r ó h István, H a u s w i r t h Ödön, H e 1 b i n g Ferenc, K á n t o r Tamás, K r i e s c h Aladár, L a j t a Béla, L i g e t i Miklós, M e n y h é r t Miklós, M e y e r Antal, M o i r e t Ödön, N á d a i Pál, N á d 1 e r Róbert, N a g y Virgil, P o g á n y Móric, S z a b l y a - F r i s c h a u f Ferenc, T e l e s Ede, V á g ó László, V a j d a Zsigmond, V é g h Gyula, V í g Albert választmányi tagok, G y ö r g y i Kálmán igazgató és K o m á r o m y Árpád irodatiszt, aki a jegyző-könyvet vezeti.

E l n ö k köszönti a megjelenteket és megnyitja az ülést. Külön üdvözli V é g h Gyulát, aki most először jelent meg a választmányi ülésen s kéri őt, hogy a többi taggal együtt ügybuzgalmával és szakismereteivel támogassa a Társulat vezetőségét törekvéseiben. Egyúttal felkéri őt a jegyzpkönyv hitelesítésére.

Jelenti, hogy távolmaradásukat kimentették B a r í ó k y József dr., Á r k a y Aladár, F e 11 n e r Leo, F i e b e r Henrik, M i c s e h Endre és M i h a I i k Gyula választmányi tagok.

E l n ö k tájékoztatja a választmányt a társulati bolt ügyé-ben a legutóbbi ülés óta folytatott tárgyalásokról, amelyek

azonban eddig még nem fejeződtek be. Reméli, hogy a Tár-sulat fáradozása végül eredményhez fog vezetni.

A 1 p á r alelnök utal a inai ülés fontos tárgyaira, azért javasolja, hogy a választmány a társulati bolt ügyét ne a mai, hanem egy közgyűlés-utáni ülésen tűzze ismét napi-rendre, mikor is a választmány behatóbban foglalkozhat ezzel a kérdéssel, — A választmány a bolt ügyének tárgya-lását egy későbbi ülésre halasztja.

I g a z g a t ó felolvassa a miniszterelnökség leiratát, mely-ben Ö császári és apostoli királyi Felsége a Társulat részé-ről I. Ferenc József elhunyta alkalmából nyilvánított rész-vétért legmagasabb köszönetét legkegyelmesebben nyilvá-nítani méltóztatott. — Tudomásul szolgál.

A kereskedelemügyi miniszter leiratban értesítette a Tár-sulatot, hogy új postabélyegek rajzaira pályázatot írt ki, mely pályázatot vegyes bizottság fogja elbírálni. Kérik a Társulatot, hogy ezen bizottságban magát két taggal képviseltesse. — Választmány a bírálóbizottságba tagokul N á d 1 e r Róbertet és M o i r e t Ödönt küldi ki.

I g a z g a t ó jelenti, hogy a Társulat a választmány korábbi határozatából kifolyólag felterjesztést intézett a belügyminisz-terhez és az Ő felsége személye körüli minisztériumhoz a magyar nemesség és egyéb kitüntetésekről szóló királyi okleveleknek és azok tartozékainak Magyarországon és a magyar iparművészet igénybevételével való készíttetése iránt. A válasz már leérkezett s igazgató örömmel megállapítja, hogy a Társulat felterjesztését teljes siker koronázta, amennyi-ben a z Ő felsége személye körüli miniszter a Társulat kéré-séhez a legnagyobb készséggel hozzájárul. — A választmány a jelentést örömmel veszi tudomásul és a további teendőkkel megbízza az igazgatót.

I g a z g a t ó előterjeszti a kereskedelemügyi miniszternek leiratát, melyben felkéri a Társulatot, hogy a gyakorlatban elhelyezkedő rokkantaknak, valamint a rokkant kereseti telepeknek megfelelő tervekkel való ellátása iránt és általá-ban az iparművészet szempontjából hathatósan közremű-ködjék és a rokkantügyi akcióban való erőteljes részvételét a jövőre nézve munkaprogrammja egyik lényeges alkotó eleme gyanánt vegye fel. Az elnökség felterjesztés-terveze-tet dolgozott ki, amely rámutat arra, hogy Társulatunk már eddig is megragadott minden alkalmat, hogy a rokkantügyi akciónak szolgálatokat tehessen és készséggel támogatja a Hadigondozó Hivatalt hazafias és emberbaráti működésében. A rokkantügyi akció mai helyzetében Társulatunknak közre-működésére főképpen két módozat kínálkozik alkalmasnak. Az egyik, hogy a rokkantintézményeket megfelelő tervekkel lássa el, második hogy a Társulat azoknak a központi műhelyeknek, melyek iparművészeti irányú foglalkozási sza-kot karolnak fel, működését iparművészeti szempontból cselekvőleg is irányíthassa. A készített munkákat azután a Társulat kiállításain kiállítja s lehetőleg értékesíti ; továbbá a szükséghez képest esetleg a rokkantak céljait szolgáló időszakonkint megjelenő szakmunkákat is kiad. A Vácott tervbe vett bőripari jellegű rokkant kereseti-telep a többi között a bőrdíszművességet is felkarolja. Ezért a Társulat már most, amikor a telep megindul, legteljesebb szolgálatait felajánlja, gondoskodik a telep bőrdíszműves-osztályának irányításáról olyképpen, hogy saját költségén első rangú bőrdíszművest a munkáknak szakszerű ellenőrzésére időn-kint kiküld, a szükséges terveket rendelkezésre bocsátja s a tárgyaknak kiállításain való állandó értékesítését vállalja. Ugyanilyen értelemben átírt Társulatunk az Országos Hadi-gondozó Hivatalnak is. — A választmány a kifejtett munka-programmot helyesléssel fogadja és felhatalmazza az elnök-séget az ezzel az akcióval kapcsolatos intézkedésekre és a

11 szükségelt kiadások folyósítására.

Rétay és Benedek oltáregyleti szállítók egyházi mű-

L iparintézete, Budapest, IV., Váci-Jl utca 59. Miseruhák, zászlók, lobo-9 gók, oltárfelszerelvények, csillárok, sjL keresztúti és oltárképek, valamint

mindennemű templom- és kápolná-im berendezések előállítása. Minden-f r nemű szent szobrok nagy raktára. II Oltárépftő és faragó műintézet : 2 Budapest, VIII., Lujza-utca 7. szám. f Árjegyzéket, költségvetési, minlá-a _ kai,tervrajzokai készséggel kUldünk

IPAR-MŰVÉSZETI TERVEZÉSEK DÍJSZABÁSA

Az O r s z á g o s Ma-gyar Iparművészet i Társula t é s a Ma-gyar Iparművészek TeslUlete által a tervek d í j a z á s á r a nézve e l f o g a d o t t ::: szabályzat . :::

• ÁRA 1 KOR. • KAPHATÓ A TÁRSULAT IRODÁJÁ-BAN, BUDAPEST, IX., ÜLLŐI-ÚT 53-57

KÁRPITOS* D I S Z I T 0 IV. KECSKEMÉTI U . 9

T E L E F O N 1 9 - 2 5

HOLZER C S . É S KII?. UDVARI É S K A M A R A I S Z Á L L Í T Ó

DIVATHÁZA BUDAPEST, IV., K O S S U T H LAJOS UTCA 9

ICTORIA Z Á S Z L Ó G Y Á R É S D Í S Z Í T Ő V Á L L A L A T

B U D A P E S T , IX., P Á V A - U T C A 7. S Z . SAJÁT HÁZ. A L A P Í T T A T O T T 1842.

©m

GYÁRTÁSI OSZTÁLYAINK: Címeres, nemzetközi, hajó-zási stb. színtartó merinó-zászlók.Képviselő-ésreklám-zászlók. Címtáblák, címerek, díszletek stb. festése. Szín-házi díszítési stb. papirmasché tárgyak készítése. Termek, utcák, városok, épületek, ár-bocok, diadalkapuk díszítése

CSATHÓ AURÉL ÉS RUM BOLD BERNÁT

m® ©ím

m®

A I p á r alelnök utal a Magyar Iparművészeinek legutóbbi megjelent koronázási számára és helyén valónak tartaná, lia a választmány megelégedését és elismerését fejezné ki a füzet érdekes és magas színvonalú tartalma miatt Györgyi Kálmán szerkesztőnek a füzet anyagának összeállítása körül kifejtett buzgalmáért. — A választmány az alelnök indítványára Györgyi Kálmán igazgatónak, mint a Magyar Iparművészet szerkesztőjének, köszönetét fejezi ki.

I g a z g a t ó ismerteti a Magyar Szakírók Egyesületének átiratát, melyben állást foglal a nyomdáknak a nyomdai árak nagyarányú áremelése ellen és kéri a Társulatot, hogy vele karöltve törekedjék ennek meggátlására. A Társulat elnök-sége ebben az ügyben a szakírók emlékiratát pártoló felter-jesztést intézett a miniszterelnökséghez. — Tudomásul szolgál.

I g a z g a t ó jelenti, hogy a Társadalmi Jogalkotás Orsz. Szövetsége az elnöki tanácsába, a választmányba s a munka-bizottságba a Társulat választmányi tagjai közül 1—1 tag kiküldését kérte. Az elnökség a Szövetség elnöki tanácsába Alpár Ignác alelnököt, a választmányba Györgyi Kálmán igazgatót, a munkabizottságba pedig Menyhért Miklós vál. tagot jelölte, akiket a Szövetség meg is választott. — Tudo-másul szolgál.

I g a z g a t ó jelenti, hogy Budapest sz. főv. tanácsa ér-tesítette a Társulatot a Budapest sz. főv. Idegenforgalmi Hivatalának megnyitása és a forgalomnak való átadásáról, egyben kéri a Társulatnak az intézménynyel szemben tanú-sítandó jóindulatát és támogatását. — Tudomásul szolgál.

Az utolsó választmányi ülés óta rendes tagokul jelent-keztek : Benedicty Ilona Körösladány, Bajza Józsefné Buda-pest, Bardócz Pál Budafok, Bachrach Emiiné Budapest, Branauer Ilona Budapest, BoIImann Irén Budapest, Balogh Alajos Budapest, Csuk Mária Turkeve, Domokos Lajos Budapest, Deutsch Jenő Béla Budapest, Ehrenfeld Bernát Makó, Frank Sebő Budapest, Finna János Marosillye, Fábry Vilma Fiume, Gligán János Budapest, Gergely Rezső Buda-pest, Gábor József Budapest, Garzó Bertalan Budapest, dr. Gebauer Miklós Pécs, Gulácsi János Makó, Hofstätter Béla Budapest, dr. Haugsetné Lamács Lujza Budapest, Huppert Kata Monor, Hajduska Klára Budapest, dr. Juhász Mihály Budapest, Kelemen Adolf Budapest, dr. Kormoss Istvánné Komárom, dr. Korniczky Dezső Budapest, Lengyel Miklós Budapest, Miklovits Ilona Budapest, Neumann Berta Budapest, Neográdi József Budapest, Palócz Erzsébet Buda-pest, dr. Radványi Ferenc Turócszentmárton, Róna Lőrinc Budapest, Schulz Henrik Budapest, Strasser Lajos Buda-pest, Silbermann Elkán és Ábrahám Budapest, dr. Szegő Károly Rózsahegy, Szabadka városi magy. főgimnázium Szabadka, Tóth Sarolta Budapest és dr. Zsolnay Oszkár Tátraszéplak. Összesen 42 új tag, akik a Társulat kötelé-kébe felvétettek. — Tudomásul szolgál.

I g a z g a t ó előterjeszti egy iparművésznő kérvényét, melyben műterme, illetve tanfolyamának felszerelésére a Társulattól 1000 korona segély kiutalását kéri. — Többek hozzászólása után a választmány a segély kiutalását nem engedélyezi, mert Budapesten több nyilvános tanintézet az iparművészetnek ugyanazon ágait tanítja, melyekkel folya-modó foglalkozik, továbbá nagyon elterjedt és széles kör-ben felkarolt technikákról van szó, amelyek nem szorulnak külön istápolásra.

Egy ötvösművésznő azon kéréssel fordul a Társulathoz, hogy részére kamatmentes kölcsönt engedélyezzen ötvös és ékszerészműhelyének anyagbeszerzésre és műterembe-rendezésre, mely összeget négy év alatt negyedévenkénti részletekben fizetne vissza a Társulatnak. — Választmány tekintettel szorgalmára és képzettségére, főképpen pedig arra, hogy ötvösműhelyekre és képzett ötvösökre nagy szükség van

s ennélfogva a folyamodó műhelye hiányt pótol, a kölcsönt engedélyezi, folyósítását azonban ama feltételekhez köti, hogy az illető szerezze meg az iparengedélyt, melynek megszerzé-sénél a Társulat is a lehetőséghez képest legyen segítségére.

I g a z g a t ó előterjeszti a számvizsgálók jelentését, a Társulat 1916. évi elszámolását s az 1917. évre szóló elő-irányzatot. Ezután ismerteti a választmányi jelentést és kéri a közgyűlés napjának megállapítását. — Választmány a jelentést tudomásul veszi, az 1917. évi előirányzatot a gaz-dasági bizottság javaslatának megfelelően 105,800 kor. ki-adássa l és 108,100 kor. bevétellel állapítja meg. A közgyűlés idejéül f. évi május hó 6-ika délelőtt 11 óráját tűzi ki.

N á d a i Pál az 1917. évi költségvetéssel kapcsolatban fel-szólal a tisztviselők fizetésének felemelése érdekében s kéri a választmányt, vegye figyelembe a mai nehéz viszonyokat s a tisztviselők fizetését a lehetőséghez képest emelje fel.

I g a z g a t ó utal a választmány régebbi határozatára, mely szerint a Társulat tisztviselőinek háborús pótlékát az állami tisztviselőkével arányosan állapítja meg, azért az idei előirányzatnak 15. pontja szerint az 1916. évi 2924 kor. há-borús pótlékkal szemben a f. évre 5400 koronát irányoztunk elő, arra való tekintettel, hogy az állam is felemelte az idei háborús pótlékot.

E l n ö k értesülése szerint az állami alkalmazottak f. évi július 1-től kezdve 50 százalékos háborús pótlékot kapnak s ezért a Társulatnak hadba nem vonult tisztviselőinek já-randóságai t is az állami alkalmazottakénak megfelelően a jelzett időponttól kezdve 50%-kaI kellene emelni. — A vá-lasztmány felkéri az elnököt, hogy ily értelemben módosít-tassa a közgyűlésen a jelentésbe foglalt előirányzati tervet.

D e 1 m á r Emil felhívja a választmány figyelmét a harc-téren elesett Petrik Albert építész által felvett több ezer da-rabból álló művészi becsű fényképgyüjteményére. Ajánlja, hogy ezeket a fényképeket az örökösöktől a Társulat kérje el, hogy azokat kiadassa s a nagyközönségnek hozzáfér-hetővé tegye.

F ö r k Ernő jelenti, hogy ebben az ügyben már járt az elhalt Petrik lakásán, hol minden le van pecsételve és sem az ö rökösök sem a család ügyvédje a képeket egyelőre nem hajlandók semmiféle célra átengedni, habár csak inté-zetek részére egy-egy kópia készítéséről volt csak szó, mert Petrik a kiadás dolgában egy kiadócéggel szerződést kö-tött. Lajta, Faragó, Menyhért, Végh és Alpár vál. tagok hozzászólása után választmány felkéri Förk Ernőt, hogy a fényképeknek kiadás céljából való megszerzése érdekében minden lehetőt kövessen el s erről a legközelebbi ülésen jelentést tegyen.

Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja.

EPITESZETB És r

LAKBERENDEZES TERVEZESET MINDEN STÍLUSBAN VÁLLALJA

MOLNÁR FERENC MŰVÉSZ

BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-UTCA 6r, III. EM. i

RÁKOS MANÓ SZOBRÁSZ É P Ü L E T - , MENNYF.ZET-: É S MŰKŐ-MUNKÁKRA :

B U D A P E S T , VII., BÁLINT-U. 5. T E L E F O N : 75-60. SZÁM.

ARANY HÍMZÉSEK,ZÁSZLÓK HÍMZÉSEK,

FÜGGÖNYÖK É S CSIPKEMUNKÁK GYÁRTÁSA

KELEMEN ADOLF B U D A P E S T ,

V., B Á L V Á N Y - U T C A 22. SZÁM T E L E F O N 159—80

TEMPLOMI ÉS ANTIK HÍMZÉSEK

A LIMANOVAI PLAKETT. A választmányi ülés után az O. M. Iparművészeti Társulat biráló-bizottsága tartolt

ülést, amelyen a limanovai plakeltre hirdetett szűkebb pályá-zatot akkép döntötte el, hogy felhívta Berán Lajost pálya-műve alapján a végleges minta elkészítésére.

F E L E L Ő S S Z E R K E S Z T Ő : G Y Ö R G Y I K Á L M Á N .

A R O V A T O K A T V E Z E T I : Dr. N Á D AI P Á L .

I V

M ULLER TESTVEREK BUDAPEST, VI. KER., DÉVAI-UTCA 21.

S z a k m á j á b a n Magya ro r szág l egnagyobb és legrégibb vegyészet i gyá ra . Leg iobb minőség . Lelki ismeretes kiszolgálás . Mindenféle tinta, tus, pecsé tv iasz , akvarell, olai é s tempera művészfes tékek , bronz fes tékek, fo lyékony bronz és í rógépsza lagok az ö s s z e s rendszerű í rógépekhez é s minden e s z a k m á b a vágó m á s kü lönlegességek .

® ®@® ® ®@® ®® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ®®@® ® ® ® ®

® ixi A r ; \ / g ®

® ® ® ® ® ® ® ® ® ©

NAGY IMRE császári és királyi udvari szállító

virágnagykereskedő ®

a központ i v á s á r c s a r n o k átel lenében.

® ® ® Magyarország legnagyobb élővirág-kereskedése

Budapest, IV., Fővám-tér ® ® ®

THÉK ENDRE B Ú T O R - Z O N G O R A - É S É P Ü L E T

MUNKÁK GYÁRA R. T.

BUDAPEST, VIII., ÜLLŐI-UT 66. TELEFON : JÓZSEF 3 - 9 8 .

NAGY VÁLASZTÉK B E L - É S KÜLFÖLDI F Á B Ó L K É S Z Í T E T T , M Ű V É S Z I E S KIVITELŰ BÚTOROK É S ZONGORÁK-BAN, MELYEKÉRT A GYÁR A LEGMESZ-SZEBBMENŐ JÓTÁLLÁST VÁLLALJA.

HAUSWIRTH ODON d í s z í t ő f e s t ő , m á z o l ó

b u d a p e s t , v i i i . k e r ü l e t , h u n y a d i - u t c a 48

t e l e f o n : j ó z s e f

23-24

<m)<m)m)<m)m§)<m)(m(m(m)(m)(^ rnxsm^rnxm^

RÁTH G Y Ö R G Y N E K AZ O R S Z Á G O S MAGYAR IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT NÉHAI E L N Ö K É N E K E M L É K É R E B E C K Ö. F Ü L Ö P MINTÁJA UTÁN K É S Z Ü L T

PLAKETT KAPHATÓ A TÁRSULAT BAZÁRJÁBAN, BUDA-P E S T , IX. KERÜLET, ÜLLŐI-ÚT 55-37. SZÁM.

A PLAKETT NAGYSÁGA 85X525 CM. ^ ÁRA BRONZBAN K 8, EZÜSTBEN K 25. HOZZÁVALÓ TOK 2 K-ÉRT KAPHATÓ.

yMiÁ X 1 : r l ^ í l ^ J ^ M i f ; V - - r ^ i w w N v w ; ^

i f: s / A -i!-: l/TTL": • . J ín/mm > o "

VI Athenaeum irodalmi é s nyomdai r é szvény tá r su la t . Budapes t , VII., Rákóczl-út 54.