52
Adamikné Jászó Anna: A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége: a retorikai elemzés A beszélt és az írott szöveg percepciója az emberi megismerés fontos – ha nem a legfontosabb – tényezője. Gósy Máriának köszönhetően szervezett, egymásra épülő kutatások hosszú sora foglalkozik a beszédpercepcióval, s ezek a kutatások az utóbbi évtizedben kiteljesedtek az írott szöveg percepciójával, azaz a szövegértő olvasással. Az alapkutatásokhoz természetes módon csatlakozik a módszer, vagyis a fejlesztés lehetőségeinek kidolgozása, például a GMP-teszthez is csatlakoznak a fejlesztést szolgáló anyagok. A fejlesztési módszerek egyike az elemzés: az egész szerkezetének, részei egymásra épülésének, funkcióinak megismerése. A retorikai elemzés tulajdonképpen módszer, mégpedig olyan módszer, amelynek elméleti megalapozása van. Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy elméleti alapot és szempontokat adjon a retorikai elemzéshez. A szempontok természetesen az egyedi elemzésektől függően változhatnak, ám minden bizonnyal lehetséges általános érvényű – bár ideiglenes – szempontsort felállítani. Azért tekinthető ideiglenesnek, mert az egyedi elemzések javíthatják,

Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzés

Citation preview

Page 1: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Adamikné Jászó Anna: A szövegértő olvasás fejlesztésének

új lehetősége: a retorikai elemzés

A beszélt és az írott szöveg percepciója az emberi megismerés

fontos – ha nem a legfontosabb – tényezője. Gósy Máriának

köszönhetően szervezett, egymásra épülő kutatások hosszú

sora foglalkozik a beszédpercepcióval, s ezek a kutatások az

utóbbi évtizedben kiteljesedtek az írott szöveg percepciójával,

azaz a szövegértő olvasással. Az alapkutatásokhoz természetes

módon csatlakozik a módszer, vagyis a fejlesztés

lehetőségeinek kidolgozása, például a GMP-teszthez is

csatlakoznak a fejlesztést szolgáló anyagok. A fejlesztési

módszerek egyike az elemzés: az egész szerkezetének, részei

egymásra épülésének, funkcióinak megismerése. A retorikai

elemzés tulajdonképpen módszer, mégpedig olyan módszer,

amelynek elméleti megalapozása van.

Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy elméleti alapot és

szempontokat adjon a retorikai elemzéshez. A szempontok

természetesen az egyedi elemzésektől függően változhatnak,

ám minden bizonnyal lehetséges általános érvényű – bár

ideiglenes – szempontsort felállítani. Azért tekinthető

ideiglenesnek, mert az egyedi elemzések javíthatják,

Page 2: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

kiegészíthetik, finomíthatják. A hazai elemzések sincsenek még

feldolgozva, például értékelésre várnak a Régi új retorika

sorozat immár tizenkét kötetének beszédelemzései.

Miért fontos művelet az elemzés? Az elemzés a megismerést

szolgálja: közvetlenül a szöveg megértését, s azután

következtetni lehet a megértett szöveg alapján a szerzőre, a

korra és sok minden egyéb körülményre: a megismerés körét

több irányba lehet tágítani.

A tanulmány a következő szerkezetet követi: 1. az ismertebb

műelemzési módszerek áttekintése, 1.2 a retorikai elemzés

elhelyezése a műelemzési módszerek között és jellemzése; 2. a

retorika jellemzése, 2.1 a retorika fogalma, 2.2 a retorikai

elemzés lehetséges modellje; 3. a retorikai elemzési modell

bővítése, 3.1 a szerkezeti elemzés további lehetősége, 3.2 a

gyakorlati érvelés modellje, 3.3 a hallgatóság reakcióinak

megállapítása, 3.4 az etika kérdése és az érvelés etikus volta; 4.

összefoglalás: az elsőként megadott modell bővítése, a retorikai

elemzés módszereinek megállapítása.

1. Mely műelemzési módok az ismertebbek? Óriási

hagyománya, sőt reneszánsza van a hermeneutikának (Adamik

2010). Az oktatásban a legelterjedtebb – még ha alkalmazói

Page 3: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

nem tudják is, hogy azt művelik – az explication de texte,

magyarul: szövegmagyarázat –, melyet a 19. század második

felében a párizsi Ecole Normal Superieure-ben dolgoztak ki.

Az idők folyamán sokat változott, mégis kialakultak állandó

lépései: 1. a mű (szöveg) keletkezése, elhelyezése a szerző

életművében, az adott kor irodalmában, műfajaiban; 2. a

szöveg felépítésének, struktúrájának megállapítása; 3. a szöveg

felolvasása; 4. a szöveg elemzése szóról szóra, sorról sorra,

minden tartalmi, tárgyi, formai, nyelvi, stiláris kérdésének

együttes elemzése; 5. a szöveg művészi kvalitásainak,

irodalomtörténeti jelentőségének megállapítása.

Az angolszász irodalomtudomány jelentős irányzata az új

kritika (new criticism), mely a múlt század negyvenes-ötvenes

éveiben futott fel. Szerzői a mű belső megközelítésére fektették

a hangsúlyt, elemzési módszerük a close reading (szoros

olvasás), mely a következő elvek alapján vizsgálta a szöveget:

1. csak a szöveg számít, mely önálló és személytelen, 2.

egységes, ami azt jelenti, hogy struktúrája és textúrája

organikus egységben van, 3. komplex; az irónia, a paradoxon

és a feszültség biztosítják sokféleségében az egységet. Nem

törődtek tehát a mű külső megközelítésének szempontjaival: az

életrajzi, a pszichológiai, a szellemtörténeti adatokkal, sem a

mű hatásával, viszonyával korához, a hagyományokhoz vagy

Page 4: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

az alkotó többi művéhez (Adamik 1998). Az új kritika

ellenhatásaként bontakozott ki az 1960-as évektől a reader

response, vagyis az olvasó válaszának az irányzata, mely –

mint neve is mutatja – az olvasónak a műre adott reakcióit

veszi figyelembe kizárólag (részletes ismertetését l. Adamikné

2006). Tanítványaimnak a Holt költők társasága c. filmet

szoktam megemlíteni, s azonnal értik, miről van szó. Mind az

új kritika, mind a reader response az idő távlatában egyoldalú,

szélsőséges irányzatnak tűnik, bár kialakulásuk idején megvolt

a jelentőségük.

Meg kell még említenünk a filozófiai interpretációt, mely

azonos a mű allegorikus vagy szimbolikus értelmezésével. Az

effajta interpretáció bizonyos művekhez, korokhoz,

eszmeáramlatokhoz kötődik, kitűnő példát idéz Alberto

Manguel nem mástól, mint Dantétől (Manguel 2001, 94–95).

Az allegorikus értelmezés távol esik mostani célunktól, nem

foglalkozom vele.

1.1 Végül is hogyan lehet a retorikai elemzést ezekhez az

irányzatokhoz kapcsolni? Ebből a szempontból hasznos

számunkra Edward Corbett gondolatmenete, melyet Irodalmi

művek retorikai elemzései című tanulmányában fejtett ki, mely

tanulmány tulajdonképpen egy általa szerkesztett retorikai

elemzésgyűjtemény előszava (Corbett 1969).

Page 5: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Corbett Arisztotelész Rétorikájának és Poétikájának

összehasonlításából indul ki. Ha meggondoljuk, okosan, hiszen

retorika és irodalom összekapcsolásáról van szó akkor, ha

irodalmi művek retorikai elemzéséről beszélünk. A Rétorika a

meggyőző szöveg tárgyalása, a Poétika a mimetikus szöveg

tárgyalása (szellemesen fejtegeti a mimészisz fogalmát Arany

János Vojtina ars poeticája c. tankölteményében). Ez az első

lényeges különbség közöttük. Továbbá: a Rétorika az én, te, ő

(az), vagyis a szónok, a hallgató és a szöveg kapcsolatára épül,

míg a Poétika belül marad a szövegen: Arisztotelész a költői

szerkesztést tárgyalja benne, nem foglalkozik sem a szerzővel,

sem a hallgatósággal, egyetlen esetben tekint csak a hallgatóra,

amikor a félelem és a szánalom érzéséről, vagyis a katarzisról

ír. A retorikai szerkesztés és a költői szerkesztés különbözik

tehát egymástól.

Mégis, hogyan kapcsolódott össze a két szempont?

Arisztotelész számára a retorika és a poétika két különböző

diszciplína, ám van közös pontjuk: a tragédia hat része közül

kettő, a stílus (lexisz) és a gondolat (dianoia) megvan a

retorikában is, sőt ez utóbbi inkább a retorika része.

Corbett szerint Horatius Ars poeticájától kezdve fonódik egybe

a retorika és a poétika. Horatius ugyanis az irodalmi mű célját a

Page 6: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

gyönyörködtetésben és a tanításban látta, abban, hogy a

költőknek egyesíteniük kell a kellemeset a hasznossal, az

olvasók gyönyörködtetése és épülése céljából. Összevonja

tehát a poétika és a retorika célját. Ettől kezdve évszázadokon

át a retorika és a poétika egybemosásáról beszélhetünk, az írók

műveiket retorikai elvek szerint írták (emlékeztetnem kell a

mai olvasót, hogy ezek nem afféle preskripciók, hanem a

gyakorlatból, induktív úton levont általánosítások, s

jogosságukat fényesen igazolja a mai pszichológia). Corbett ezt

a folyamatot megtámogatja reneszánsz és 18. századi angol

irodalmárok nézeteivel.

Corbett ugyan nem említi (egy előszóban egyenes csapáson

kell haladnia), de megjegyezhetjük, hogy a retorika és a

poétika ötvözése jellemzi Hugh Blair óriási hatású, vagy

százötven kiadást megélt retorikáját: Lectures on Rhetoric and

Belles-Lettres, 1783, magyar fordítása Kis Jánostól származik

1838-ból. (Egyébként Corbett Blairről írta doktori

disszertációját.) Továbbá ez az ötvözés lehet a forrása a hazai

retorikák tágabb értelmezésének, vagyis annak, hogy a prózai

művek elméletének nevezik (Acsay 1889), de ha nem nevezik

is így, retorikáink prózai művek széles körét tárgyalják,

nemcsak szónoki beszédeket. Azt se felejtsük el, hogy Babits

retorikai esszéjének a címe: Irodalmi nevelés.

Page 7: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Ezt a ötvözést Corbett hol kommunikációalapú szemléletnek,

hol pragmatikai szemléletnek nevezi, melynek a romantika

kétségtelenül – átmenetileg – véget vetett. (Ezért következett

be a retorika 19. századi hanyatlása, bár ez a folyamat

átmenetinek mondható, hiszen ezt a hanyatlást hihetetlenül erős

fellendülés követte, különösen a 20. század második felében, s

a nyugati világban ma is tart. (Meglepő Roland Barthes-nak a

retorika hanyatlásáról, sőt haláláról alkotott véleménye 1964–

65-ben – Barthes 1997 –, amikor 1958-ban Perelman publikálta

az Új retorikát, és egyéb nagyhatású elméleti és gyakorlati

munkák születtek. Éppen ezért Barthes ezen művét erős

fenntartással kell olvasni.)

1.2 Corbett elhelyezi a retorikai kritikát az irodalomkritikai

irányzatok között. Átveszi M. H. Abrams rendszerét, de

változtat is rajta.

Abrams A tükör és a lámpa (The Mirror and the Lamp; a tükör

a romantika előtti irodalomra vonatkozik, a lámpa a

romantikára) c. 1953-ban publikált könyve első fejeztében azt

írja, hogy a mű három külső tényező viszonylatában

helyezkedik el, ezek: az univerzum, a szerző és a hallgatóság.

Ezt a rendszert a következőképpen ábrázolta:

Page 8: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Univerzum

Szerző Hallgatóság

Ha a kritikus a műre összpontosít, s csak a mű formai egységét

és szerkezetét vizsgálja, akkor objektív kritikáról beszélhetünk.

Ilyen az amerikai új kritika (new criticism) és a neo-

arisztotelészi chicagói iskola. Egy másik kritikai irányzat az

univerzum viszonylatában, önmagán kívül tanulmányozza a

művet – a mű a világot vagy a valóságot képviseli –, ez a

mimetikus kritika. A kritikust a mimézis igazsága,

valószínűsége, elfogadhatósága érdekli. Az elbírálás mércéje

nem a részek belső koherenciája, hanem a mű hűsége a valóság

univerzumához. A szerző viszonylatában vizsgálja a művet az

expresszív kritika. Figyelmét a szerzőre összpontosítja,

elsősorban a teremtő aktus pszichológiája érdekli. A mű és

közönsége közötti viszony kutatását Abrams pragmatikai

kritikának nevezi, Corbett pedig ezt nevezi retorikai kritikának.

„Az effajta kritika az irodalmi művet úgy tekinti, mint a

kommunikáció hordozóját, mint a szerző és közönsége közötti

interakció eszközét. … A költő éneke nem egyszerűen valami,

Page 9: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

amit kifejez, esetleg amit kihallunk; az olyan kijelentés, amely

végpontját egy közönség válaszában keresi, egy olyan

kijelentés, amely bizonyos értelemben nincs befejezve addig,

amíg meg nem talál egy hallgatóságot.” A fenti ábrának

megfelelően ezt a négy lehetőséget a következőképpen

ábrázolhatjuk:

Mimetikus kritika

Objektív kritika

Expresszív kritika Pragmatikai, illetve

Retorikai kritika

Hogyan működik a retorikai kritika? Corbett leszögezi, hogy

mindenekelőtt a műre összpontosít, mint az új kritika vagy a

chicagói iskola. De nem marad a művön belül, hanem

figyelembe veszi a szerzőt és a hallgatóságot is, tehát a

szövegből kifelé tevékenykedik, mert a szerző, a mű és a

hallgatóság (közönség) kölcsönös viszonya érdekli. A retorikai

kritika kifelé tevékenykedik ugyan, de nem válik a szerző

Page 10: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

életrajzának kutatásává, s nem válik történeti-szociológiai vagy

pszichológiai kritikává. Ezt írja Corbett: „Ami

megkülönbözteti a retorikai kritikát a kritika egyéb olyan

módjaitól, amelyek külső tényezőket vesznek figyelembe, az,

hogy a retorikai kritika a szerzőről és a közönségről való

’olvasatokra’ használja fel a szöveget.” Arisztotelész írja

Rétorikájában az éthoszt tárgyalva, hogy a szónok bizonyos

hírnévvel lép közönsége elé, etikai hatása mégis abban van,

amit beszédében mond. A szerzőről való benyomásainkat is a

szövegből gyűjthetjük össze: gondolatait, attitűdjét,

hozzáállását, hangnemét, stílusát. „A retorikai kritika nem nézi

le az egyéb forrásokból nyert életrajzi és történelmi

információk használatát, amelyek segítik felbecsülni a szerzőt

vagy a közönséget vagy az alkalmat, de az irodalmi mű maga

az elsőszámú dokumentum azon ’olvasatok’ számára, amelyek

a szerzőről és a közönségről árulkodnak.” De nem csúszhat át a

kritika az életrajz és a történelmi körülmények tárgyalásába (az

új kritikusok terminusával ez az: intentional fallacy) és a

benyomások sorolásába (ez az: affective fallacy).

Ebben a kérdésben azonban – írja Corbett – megoszlanak a

retorikakutatók véleményei: belső és külső retorikai kritikát

különböztetnek meg. Vannak, akik azt a fajta retorikai kritikát

részesítik előnyben, amely belül marad a művön. A művön

Page 11: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

belül vannak ugyanis a beszélők, a hallgatók és a meggyőzés

folyamatai, úgy tekintjük a mű beszélőit, mint retorikusokat.

„Régóta kiábrándultunk abból a gondolatból, hogy a beszélő

vagy a narrátor vagy az „Én” vagy az irodalmi műben lévő

személy feltétlenül az író nézőpontját képviseli” – állapítja meg

Corbett. De nem ez az egyetlen lehetőség: a külső kritika is

retorikai, pl. a szóban forgó kötetben Wayne Booth az Emma c

regényt (Jane Austin) elemezve, az olvasó érzelmeinek, azaz a

hősnő iránt érzett érzelmeinek hullámzásáról ír; Kenneth Burke

pedig Antonius híres beszédét elemezve a Shakespeare-

korabeli közönség feltehető reakcióit rekonstruálja.

A közönség reakcióit vagy válaszát nem mindig könnyű

megállapítani. Ha a mű nem segít, akkor minél több embert

kell megkérdezni bizonyos szempontok szerint, vagyis – mai

terminussal – kérdőíves vizsgálatokat kell végezni. Corbett a

vizsgálatok módjáról nem ír, nem írhatott még akkor, a későbbi

szerzők azonban eligazítanak bennünket.

A stílus a retorika része. „Ami a stílus iránti figyelmet

különösen retorikusnak tartja, az a törekvés, mely a stilisztikai

jellemzőket nemcsak a mű egyéb formai és anyagi elemeihez

igyekszik viszonyítani, hanem a szerző éthoszához és azokhoz

a hatásokhoz, amelyekre a szerző állandóan törekszik, hogy

létrehozza közönségében. … Egy kritikus akkor lesz

Page 12: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

’retorikai’, amikor megpróbálja megmutatni, hogy az elérhető

lehetőségek közötti választások a téma vagy a műfaj vagy az

alkalom vagy a szándék vagy a szerző vagy a hallgatóság –

vagy ezek kombinációja – miatt történtek” – írja Corbett. A

stilisztika a 19. század elején kivált a retorikából, s önálló

diszciplínává vált. Ám ha a retorika él – éspedig nemcsak él,

hanem virul –, akkor a stílus továbbra is része, az érvelés

hatásos eszköze. Vizsgálni is a retorikai egészben érdemes, sőt

funkcióit így lehet igazán megállapítani.

A retorikai kritika tehát a kritika olyan módja, „amely a mű, a

szerző és a közönség közötti interakciót veszi figyelembe. Mint

olyan, a nyelvi tevékenység végeredményében, folyamatában

és hatásában érdekelt, akár fikció, akár nem-fikció. Amikor a

retorikai kritikát a képzeletbeli irodalomhoz alkalmazzák, nem

annyira esztétikai elmélkedés tárgyának tartják a művet, hanem

a kommunikáció művészien megszerkesztett eszközének.

Jobban érdeklődik aziránt, hogy mit tesz az irodalmi mű, mint

hogy milyen.” Nyilvánvalóan bizonyos műfajok esetében –

ilyenek például a szatíra, a parabola – könnyebb alkalmazni, s

alkalmazni kell a szónoki beszéd esetében.

2. A retorikai elemzés egyidős a retorikával. A régiek a

megértés végett elemezték a megtanulásra szánt szövegeket;

tudták ugyanis, hogy ha egy művet retorikai szabályok szerint

Page 13: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

alkottak meg, akkor a retorikai szabályok ismerete segít a mű

megértésében. „Azután kedvem kerekedett a legnagyobb görög

szónokok beszédeit értelmezni – fiatalemberként ezzel

gyakoroltam” – mondja Crassus Cicero dialógusában (De

oratore, a készülő fordításból idézem). A retorika tehát

nemcsak a produkció végett jött létre, hanem a percepció végett

is. Így volt ez a kezdetekben, s így volt ez a retorika hosszú

története folyamán is, különösen a reneszánsz és a reformáció

idején, majd a 20. század második felében.

Egy megjegyzést elöljáróban mindenképpen szükséges tenni,

mivel a ’szabály’ szót használtam, s ez némelyek számára

szinte szitokszóvá vált az utóbbi években. Valóban, a retorika

megállapított egy sor szövegszervezési szabályt, mégpedig

induktív megfigyelések alapján. Ezeket a szabályokat a mai

pszichológiai, szociológiai stb. kutatások igazolták, úgyhogy

nem preskripciókról van szó, hanem tapasztalatok rögzítéséről.

Ez a tanulmány kapcsolódik tehát a beszédpercepció

kutatásához, de a retorika természete miatt jóval túlmegy a

fonetikai, sőt a nyelvi tartományon.

2.1 A retorikai elemzés tipikusan alkalmazott retorikai terület.

Fogalmának tisztázásához mindenekelőtt azt szükséges

világossá tennünk, mit értünk retorikán. Mivel sokrétű

Page 14: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

tudomány, különféle szempontú meghatározásai vannak.

Ajánlatos áttekinteni a főbb meghatározásokat, mert az

elemzésben szükséges lehet hivatkozni rájuk.

A retorika olyan tudomány, amelynek célja a meggyőzés

lehetőségeinek feltárása, Arisztotelész megfogalmazásában:

„Fogadjuk el, hogy a retorika olyan képesség, amely minden

egyes tárgyban feltárja a meggyőzés lehetőségeit” (Rétorika

1355b). Általában ezt a mondatot szokták idézni, számunkra

azonban érdekes lehet a meghatározás folytatása: „Egyetlen

más mesterségnek sem ez a feladata. Minden más mesterség

ugyanis saját tárgyáról tanít és győz meg; az orvostudomány az

egészségről és a betegségről, a mértan a térbeli jelenségekről, a

számtan a számokról; ugyanígy a többi mesterség és tudomány

is. A rétorika viszont – úgy tűnik – képes elméletileg

megragadni úgyszólván minden egyes tárgyban a meggyőzés

módját. Ezért mondjuk azt, hogy a rétorika nem egy

meghatározott és különálló tárgykörrel foglalkozik.” A rétorika

által meghatározott módszereket éppen ezért mindenütt lehet

alkalmazni, erről fényesen tanúskodik a legújabb retorikai

enciklopédia, mely foglalkozik a retorika alkalmazásával a

különféle diszciplínákban, a művészetekben, a pedagógiában

(Lunsford 2009), s erről tanúskodnak a retorikai lexikonok

olyan szócikkei, mint vizuális retorika, zene és retorika (Sloane

Page 15: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

2001, Enos 1996, Adamik 2010). Az irodalomtudományban

való alkalmazásáról szól Edward Corbett fentebb bemutatott

jelentős tanulmánya (Corbett 1969).

Quintilianus Szónoklattanában (2008) számos meghatározást

vizsgál meg, s végül a következőt tartja célszerűnek: „a

retorika a jól beszélés tudománya” (2, 15, 34), s azután kifejti a

jó fogalmát: jelenti mind szakmai, mint az erkölcsi

szempontból jó beszédet, mert „Szónok csak becsületes ember

lehet” – ez a címe a 12. könyv első fejezetének. Persze, az

éthosz hangsúlyozása megvan Arisztotelésznél, hiszen

leszögezi, hogy a meggyőzésnek három lehetősége van: „A

beszéd által nyújtott bizonyítékoknak három fajtája létezik: az

első a szónok jellemében van, a második a hallgatóságra tett

hatásban, a harmadik pedig magában a beszédben …”

(Rétorika 1356a).

A 20. században számos meghatározás született, számunkra

Ivor Armstrong Richardsé fontos: a retorika a félreértések

kiküszöbölésének tudománya: „Rhetoric, I shall urge, should

be a study of misunderstanding and its remedies” (Richards

1956, 3). Meghatározása hátterében a nyelvészeti vagy

szemantikai relativizmus tétele áll, mely szerint a szavakról

alkotott gondolataink erősen függenek tapasztalatainktól;

éppen ezért adódhatnak, sőt gyakran adódnak félreértések,

Page 16: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

melyeket jobb szóval, s nem azonnal harccal tisztázni. Martha

Cooper a nyilvános beszéd elemzésével foglalkozik

könyvében, az ő céljának leginkább Gerard Hauser definíciója

felel meg: a retorika szimbólumok kezelése avégett, hogy

koordináljuk a társadalmi cselekvést: „rhetoric is the

management of symbols in order to coordinate social action”

(Cooper 1989, 12). Ez a megfogalmazás hasonlít Richardséra,

de tágabb, mivel a szimbólum terminus nemcsak a szóra

vonatkozik, hanem magába foglalja a nem verbális

kommunikációt is.

Ravasz László szerint a szónoki beszéd dráma, de ez a dráma a

hallgatóság lelkében megy végbe: „a nagy logikai dráma már

nem a szónok gondolataiban és beszédében zajlik le, hanem a

hallgatóság lelkében, mint valóságos lelki vihar: állítás,

ellentmondás, harag, lelkesedés, győzelem,

felmagasztosultság” (A beszéd mint műalkotás, Adamik–

Jászó–Aczél 2004). Vajon lehet-e a hallgatóság érzelmi

hullámzásait úgy elemezni, mint egy drámát?

Az elmondottakból – bár áttekintésünk ugyancsak vázlatos – az

is következik, hogy a hallgatóságnak éppoly fontos szerepe

van, mint a szónoknak (maradjunk ennél a szónál, bár tudjuk,

hogy szélesen értelmezzük). A 20. század Arisztotelésze, a

belga Chaïm Perelman egyenesen azt mondja, hogy érvelési

Page 17: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

hibát követ el az, aki nem veszi figyelembe a hallgatóságot

(Adamik 2003, 34). A hallgatóság véleményének kifürkészése,

feltárása igen fontos, éppen ezért a mai retorika hátterét

nemcsak a filozófia és a lélektan képezi, hanem a

szociálpszichológia is. Az is következik a meghatározásokból,

hogy jelentős szerepe van a szónok éthoszának, egy

elemzésben ezt is vizsgálni kell.

Mi képezi a klasszikus retorika tartalmát? A szónoknak öt

feladatot kell véghez vinnie, hogy alkotása létrejöjjön, ezek: a

feltalálás (inventio), mely a téma megtalálását, az

anyaggyűjtést és – ami a legfontosabb – az érvelés

megtervezését tartalmazza; az elrendezés (dispositio), mely a

feltalált anyag szerkesztése; a kidolgozás (elocutio) vagy stílus,

mely a formába öntéshez ad tanácsokat; az emlékezetbe vésés

(memoria), természetesen ez olvasásra szánt műveknél nem

szerepel; az előadásmód (pronuntiatio), mely a hangosítást és a

testbeszédet jelenti, az írott művek esetében pedig az írásmű

kiállítását, de ide vehetjük a grafémaalakzatokat is (Plett 2000,

211–235). Ezen feladatok teljesítése nyomán jön létre a három

beszédfajta, a tanácsadó (genus deliberativum), a bemutató

(genus demonstrativum) és a törvényszéki (genus iudiciale),

vagy bármely elmúlt eseményről szóló mű. S ezek a művek

használják a meggyőzés három lehetőségét vagy

Page 18: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

kombinációjukat, ezek a logosz (a szó, a logika), az éthosz (a

szónok erkölcse) és a pathosz (a hallgatóságra tett hatás).

Valóban – ahogy Babits írja kimeríthetetlen tartalmú, bölcs

esszéjében – „mily sokfelé elágazik, mily sokféle gyümölcsöt

terem a retorika hatalmas fája” (Babits l. Adamik–Jászó–Aczél

2004, 574–583; a retorika 20. sz.-i „elágazásaira” l. uo. 140–

150).

Szokták azt is mondani, hogy a retorikának két pillére van: az

érvelés és a stílus. Talán itt is Arisztotelésznek van igaza, aki a

bizonyítást helyezi a középpontba: „…egyedül a bizonyítások

tartoznak a rétorikához, a többi csak kiegészítés” (Rétorika

1354a). Persze bizonyító ereje van a szerkezetnek is,

gondoljunk csak az érvek elrendezésének fontosságára, s

bizonyító ereje van a stílusnak is, a stíluseszközök elsősorban

érvelő hatásuk miatt fontosak (Adamikné 2011), ha csak

díszek, nem érdekesek.

2.2 Ezen áttekintés alapján felállíthatunk egy ideiglenes

elemzési szempontsort a nyelvtani elemzés analógiájára:

megvizsgáljuk a retorika kategóriáit a szövegben. A következő

sémát lehet követni:

- a retorikai szituáció megállapítása;

Page 19: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

- a műfaj (beszédfaj) megállapítása;

- a szerkezet megállapítása;

- logikai és/vagy érzelmi az érvelés;

- a gondolatmenet induktív és/vagy deduktív voltának

megállapítása;

- külső és/vagy belső érvek alkalmazása:

külső érvek: tekintély, tanúság, statisztikák, maximák,

precedens, jelek;

belső érvek: általános és speciális érvforrásokból vett érvek;

- a toposzok vagy általános érvforrások alkalmazása:

meghatározáson, összehasonlításon, viszonyokon,

körülményeken

alapuló érvek;

- a speciális érvforrások: a beszédfajták érvei;

- annak a megállapítása, hogy van-e a szövegben érvelési hiba

vagy manipuláció;

- a stílusnemek, a stíluserények és a stilisztikai eszközök

megállapítása,

- az előadásmód megállapítása:

Page 20: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

hangzó szöveg esetén: beszéd és testbeszéd;

írott szöveg esetén: interpunkció, grafémaalakzatok, tipográfia;

- a hallgatóságra tett hatás, a szónok éthosza.

Természetesen, az elemzéskor ezeket a szempontokat

rugalmasan kell használni, az adott szöveg jellemzőit kell

megragadni. Nézzünk meg egy példát. Rövidsége miatt

alkalmas Jókai Mór beszéde az orvostanhallgatóknak, 1848.

március 15-én hangzott el. A forradalmat kiváltó beszéd

mindössze ennyi:

Testvéreim, a pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre

szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul,

haladnunk és boldogulni kell nekünk is. Legyen béke,

szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket tőlünk

eddig elvontak, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek,

mindenkivel.

A retorikai szituáció ismeretes, mindhárom összetevőjével: a

szükséghelyzet létrejött; az ügyben érdekelt és döntésre kész

hallgatóság, azaz a nép összegyűlt; a vezetőket a körülmények

megszólalásra kényszerítették (Bitzer 1968). A konkrét

Page 21: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

helyzetet el kell képzelnünk: „Az orvosifjúság dacára, hogy

leckeóra volt, otthagyván professzorait, az udvarra tódult, hol

Jókai ismételte rövid beszédjét” — írja Mikszáth. A tanácsadó

beszéd rögtönzés, miniatűr remekmű. A megszólítás a lehető

legközvetlenebb: egységet teremt a szónok és hallgatósága

között. Az első mondatban a szónok enthümémát alkalmaz: az

előadások hallgatásánál komolyabb teendőkre szólít a pillanat

(megszemélyesítés és metonímia egyben, mely a jelenlevőséget

teremti meg). A második mondat okkal való magyarázata az

elsőnek (kitehetnénk a hiszen kötőszót, de nélküle –

aszündeton – tömörebb, izgalmasabb a kapcsolás). A második

mondatban egészről részre érvelés van, az implikált premissza:

mi is Európa népei közé tartozunk. Ez is enthüméma: a hiányt a

hallgatóság valószínűleg gondolatban kiegészíti. A felszólító

mondat a célok megfogalmazása. A befejezés a cselekvésre

való felszólítás, a jogok követelése pedig mindenkire

vonatkozik. Az utolsó szó is az egységet hangsúlyozza —

mindenkivel —, mint a megszólítás; Jókai biztosan szünetet

tartott előtte, s nyomatékkal, erősen mondhatta.

A rögtönzésnek megvan a klasszikus szerkezete: megszólítás

— tétel — bizonyítás — befejezés a cselekvésre való

felszólítással. A szónok és a hallgatóság egységét a beszédet

keretező szavak és az enthümémák biztosítják. A beszéd

Page 22: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

hatásáról korabeli feljegyzések tanúskodnak: „Egressy Gábor

úgy írja le mint szemtanú a jelenetet: „Jókai szavai rémítő

lelkesedést idéznek elő a népben” (Mikszáth: Jókai Mór élete

és kora I. Unikornis é. n. 122).

Ez volna egy egyszerű modell. Vannak azonban olyan

lehetőségek, a melyek alaposabb feltárást biztosítanak. Az

utóbbi évtizedek kutatásai többféle elemzési módszert

javasoltak, és rámutattak a pszichológiai és szociális háttérre is.

3. Nincs most arra lehetőség, hogy részletes ismertetést adjunk,

három tényezőt emelünk ki, elsősorban Martha Cooper könyve

alapján (Cooper 1989): 1. a szerkezet elemzési lehetőségeit, 2.

az érvelésnek egy speciális, dinamikus elemzési lehetőségét, 3.

a hallgatóságra gyakorolt hatás elemzésének lehetőségeit.

3.1 A szerkezetnek is érvelő hatása van – ez tulajdonképpen

közhely a retorikai szakirodalomban. A struktúra fontosságát

évszázadokon át tanították, Arisztotelész Rétorikájának

harmadik könyve foglalkozik vele, A C. Herenniusnak ajánlott

retorika a szerkezet tanításával kezdődik. Sok későbbi retorika

előre veszi a szerkezet tárgyalását, tudniillik könnyebb tanítani,

mint az érvelést. A szónoki beszéd nagy részeit és az érvek

elrendezését tárgyalták első helyen. Szükség van a hallgatóság

jóindulatának elnyerésére, erre szolgál a bevezetés; ismertetni

Page 23: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

kell a tényállást, szükség van elbeszélésre; világosan meg kell

fogalmazni a tételt, a tétel felosztása pedig megadja a

bizonyítás szerkezetét, és ezzel irányítja a hallgatóság

figyelmét; ezután következik a tétel bizonyítása és!vagy az

ellenfél véleményének cáfolása; a befejezés lezárja a beszédet.

Olykor kitérés pihentetheti a hallgatóságot. Mindegyik

beszédrésznek más a feladata, sőt beszédfajtánként is más a

feladata, úgyhogy sok változat lehetséges. Az epikheiréma egy

sajátos ötlépcsős beszédszerkezet, melynek részei: tétel, a tétel

indoklása, a tétel bizonyítása, díszítés, lezárás. Az érvek

különböző erősségűek, így elrendezésük is szerkesztési feladat,

több megoldás lehetséges. A szerkezet megállapítása olykor

nehéz elemzési feladat, különösen hosszú, bonyolult beszédek

esetében.

A szerkezet érvelő hatását megtámogatják a mai pszichológiai

kutatások. 1. A neuropszichológia felfedezte, hogy az emberi

agy strukturált modell szerint működik. A kognitív

pszichológia is tanulmányozza az elme struktúráját, sokat

foglalkozik a percepcióval, s megállapítja, hogy a normális

elme sémákat, mintázatokat fog fel (Cooper 1989, 95 kk.). 2.

Az ember percepciója szelektív. 3. Az emberben van egy

hajlam a mintázat megismétlésére. A strukturált üzenet segíti a

szelektivitást: a hallgatóság úgy fogja fel az üzenetet, ahogyan

Page 24: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

a szónok akarja. A jól szervezett üzenet segíti a hallgatóságot a

hézagok – enthümémák – kitöltésében is. Az ismétlések – az

ismerős mintázatok – segítik a hallgatóság szelektivitását.

Mindehhez hozzátehetjük, hogy a szerkezetnek

mnemotechnikai funkciója is van: gondoljunk arra, hogy a régi

retorikusok azt tanácsolták, hogy az érveket erős-gyenge-erős

sorrendben helyezzük el, mert arra emlékezünk, amit először,

és amit utoljára hallottunk (ezt hívták nesztori sorrendnek).

Fontosnak tartották a prózaritmust, s nemcsak szépsége miatt,

hanem a memória működése miatt is: ritmikus szövegre

könnyebb emlékezni, mint ritmustalanra. Arra is vannak

feljegyzéseink, hogy a ritmikus szöveg gyönyörűséget okoz a

hallgatóságnak, az érzelmi hatás pedig nagyon fontos.

Kenneth Burke érdekesen magyarázta a forma pszichológiai

működését: a forma olyan, mint „a hallgató elméjében étvágy

keltése, és az étvágy megfelelő kielégítése” (Cooper, 1989,

103). A definíció a hallgatóra gyakorolt hatás szerint van

megfogalmazva. A forma pszichológiai működéséről van szó:

az üzenet kielégíti a hallgatóság strukturális elvárásait,

lezártságot érez, tehát pszichológiailag ki van elégítve.

Kenneth Burke a forma öt típusát határozta meg: szillogisztikus

haladás, kvalitatív haladás, konvencionális forma, ismétlődő

forma, alkalmi vagy kisebb formák. Azt az üzenetet nehéz

Page 25: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

felfogni, amely nem haladó (a haladás elvét egyébként a

magyar retorikusok is hangsúlyozták, tudomásom szerint

Négyesy László vitte be a köztudatba). A szillogisztikus forma

a hallgatóságot a premisszáktól a konklúzióig vezeti:

végigvezeti egy sor érven, aminek az eredménye a beszélővel

való intellektuális megegyezés vagy azonosulás (az

identification Burke tipikus terminusa). A kvalitatív haladás az

elme egyik pszichológiai állapotától vezet a másikig, ilyen

Martin Luther King híres beszéde, a Van egy álmom. Az

ismétlődő forma kreatív redundanciával közvetít egy

gondolatot. A konvencionális forma hagyományos sémákat

jelent: térbeli, időbeli, ok-okozati stb. elrendezést. Végül az

alkalmi vagy kisebb formák: a nyitó- és záróformulák, a

metafora, a paradoxon, a költői kérdés, a szó- és

gondolatalakzatok. Azért tartom jelentősnek ezt az elemzési

módszert, mert a szerkezetbe ágyazza a stíluseszközöket, így

funkcióba kerülnek, és könnyen adódik érvelő szerepük

vizsgálata.

3.2 Az érvelés elemzésekor természetesen lehet követni a

fentebb megadott listát, létezik azonban egy modell, amelyet

sokan alkalmaznak, sőt továbbfejlesztettek, s úgy tűnik, jól

működik az érvelés elemzésében (Cooper 1989). Ez pedig

Stephen Toulmin angol filozófus modellje, melyet The Uses of

Page 26: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Argument c. 1959-ben megjelent könyvében fejtett ki

(ismertetését l. Adamik–Jászó–Aczél 2004, 144; Bencze 2003,

13–29).

Az elméleti háttér a következő: a retorikai érvelés mindennapi

vagy gyakorlati érvelés, és nem formális logikai érvelés!

Valószínű premisszákból, vitatható értékekből indul ki, nem

cáfolhatatlan igazságokból. Pontosan ezért lehet vitát generálni,

a cáfolhatatlan igazságokról nem vitatkozunk. Nem a formális

logika szerint gondolkodunk, hanem a gyakorlati érvelés

szerint. Perelman írja, hogy furcsa volna, ha egy szónok a

tömeg előtt logikai képleteket alkalmazna, de az is furcsa

volna, ha egy matematikus a mindennapi gondolkodás logikáját

követné. Ennek a kérdésnek óriási a szakirodalma

Arisztotelésztől kezdve Perelmanig (Perelman 1982, vö.

Adamik 2003, 2010), most fogadjuk el – megvitatása nélkül –

kiindulásként.

Toulmin modellje tehát azért jó, mert azt az érvelést követi,

amelyet az átlagos emberek mindennapi szituációkban

alkalmaznak. A modell lényegét bemutatja a Retorika c.

egyetemi tankönyv, mégpedig Toulmin eredeti példáján

(Adamik–Jászó–Aczél, 144):

Page 27: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Adatok (data) ------ Ezért (therefore), állítás(claim) D

------ C

| |

minthogy (since), indoklás (warrant) W

Oroszország eddig 52 nemzetközi (D) --- Ezért Oroszország

megszegi majd (C)

megállapodásból 50-et megszegett. a nukleáris

fegyverellenőrzést is.

|

Minthogy (W)

a múltbeli megsértések alapján fel lehet

tételezni a jövőbeli megsértéseket.

Az indoklás (warrant) olyan, mint a szillogizmus nagy

premisszája, ám nem cáfolhatatlan igazság, hanem valószínű

Page 28: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

állítás. Ilyen a valószínűségen alapuló enthüméma nagy

premisszája (Minden athéni szeret vitatkozni. / Szókratész

athéni. // Szókratész szeret vitatkozni.) Nagy a valószínűsége

annak, hogy amit az emberek a múltban megtettek, megteszik a

jövőben is – ez a körülmények csoportjába tartozó toposz vagy

érvelési közhely. Az emberek tehát az adatokból állításokat

következtetnek, és a mindennapi bölcsességgel, tapasztalattal

indokolnak. A teljes modell a következő:

Adatok-------------------------Minősítő-----------------→Állítás

Igazolás ------------------------------ Cáfolás

|

|

Megerősítés

Page 29: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Az adatok (data), az állítás (claim) és az igazolás (warrant) a

három nélkülözhetetlen elem. (Martha Cooper magyarázatát és

példáit adom meg, de részletesen magyarázza a modellt Bencze

Lóránt is).

Az állítás (claim) a konklúzió, melyet a szónok felajánl

hallgatóságának, pontosabban hallgatósága jóváhagyásának, pl.

a dohányzás káros.

Az adatok (data) evidenciák vagy magyarázatok, amelyek

megalapozzák a konklúziót. Pl. a szónok statisztikákat mutat be

annak igazolására, hogy ok-okozati viszony van a dohányzás és

a szívroham között. A statisztika adatként funkcionál.

Az igazolás (warrant) híd az adatok és a konklúzió között.

Olyan állításokat tartalmaz, melyek lehetővé teszik, hogy

elfogadjuk a konklúziót (claim) az adatok alapján. Pl. ha

kutatások azt mutatják ki, hogy a dohányzás szívbajt okoz,

ésszerűen arra a következtetésre juthatunk, hogy a dohányzás

káros, mert 1. hisszük, hogy a kutatások érvényesek, 2. és

károsnak tartják a szívbajt.

Az érv minősítője (qualifier) jelzi annak a konklúziónak az

erősségét, mely adva van a támogató adatokban és az

igazolásban (Bencze Lóránt megszorításnak fordítja). A

„valószínűleg”, „rendszerint”, „bizonyára”. „mindig” szavak

Page 30: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

tipikus minősítők. Pl. lehet így érvelni: a dohányzás mindig

káros. Akkor mondhatjuk, ha az adatok kimutatják az ok-

okozati viszonyt. Ha csak korreláció van, akkor ezt

mondhatjuk: valószínűleg káros. A minősítő tehát a konklúzió

azon része, mely jelzi a konklúzió erősségét.

A megerősítés (backing) további adatokat vagy evidenciákat

jelent, melyek az igazolást támogatják. Pl. ha bizonyítjuk az

adatot szolgáltatók szavahihetőségét.

A cáfolás (rebuttal) egy magyarázat vagy egyszerűen egy

állítás, főleg akkor használatos, amikor a konklúzió nem

következik a bemutatott adatokból. Vagyis egy ellenigazolás,

egy magyarázat arra, hogy az adatok miért nem vezetnek a

konklúzióhoz, annak a leírása, miért vetheti el a hallgatóság a

bemutatott adatokra épülő konklúziót.

A fenti példába is beépíthetjük a valószínűleg minősítőt, s

megtámogathatjuk az igazolást különféle dokumentumokra

való hivatkozásokkal (az eredeti példában van megerősítés és

cáfolat, Bencze 2003, 19).

Nézzünk meg egy a mai életből vett példát (lényegében Martha

Cooper pédáját közlöm, de szövegét kissé átformáltam a mi

viszonyainkra).

Page 31: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Egy ember új autót akar venni. Így gondolkodhat: A vásárlói

jelentések a legjobb kisméretű kocsinak mondják az új Nissan

Micrát. Mivel szerintem a vásárlói jelentések az egyik

leghihetőbb források a vásárlók tájékoztatására, úgy gondolom,

valószínűleg vehetek egy Nissan Micrát. Az egyetlen dolog,

ami megváltoztathatja a véleményemet az, hogy azt hallottam,

hogy ebben az évben a vásárlói jelentések nem voltak eléggé

alaposak a kisméretű kocsik tesztelésében.

Ezt az érvelést így ábrázolhatjuk a Toulmin-modell szerint:

Adatok -------------------- Minősítő -----------------------Állítás

A vás. jelentések azt Valószínűleg Fogok venni

egy Nissan Micrát.

mondják, hogy a NM a

legjobb kisméretű

kocsi.

Igazolás Cáfolás

Page 32: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Szerintem a vásárlói Habár a vásárói jelentések

jelentések a leghihetőbb nem olyan alaposak a

források a vásárlók a kisméretű kocsik

tesztelésében

tájékoztatására ebben az évben.

(Támogatás)

Tapasztalatom szerint jók a

vásárlói jelentések

által ajánlott termékek.

(A támogatás nem volt az eredeti szövegben, ezért tette a

szerző zárójelbe.)

A gyakorlatban sokszor hiányos – enthümematikus – az

érvelés. Martha Cooper példáját közlöm. Az anya ezt mondja

gyerekének: Jobban tennéd, ha jól viselkednél, mert jön a

Page 33: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Mikulás a városba – „You’d better be good ’cause Santa Claus

is comin’ to town”

Adatok ------------------------------------------------------ Állítás

Jön a Mikulás. Jobban tennéd,

ha jól viselkednél.

(Igazolás) (Cáfolás)

1. A Mikulás csak a jó Csak ha nem hiszel a

Mikulásban,

gyerekeknek ad ajándékot. vagy nem akarsz ajándékot kapni.

2. Akarsz ajándékot kapni.

(Megerősítés)

Szüleid beszéltek neked a

Mikulásról, és hiszel nekik.

Page 34: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

A fentebb idézett Jókai-beszéd modellálása a következő

lehetne:

Testvéreim, a pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre

szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul,

haladnunk és boldogulni kell nekünk is. Legyen béke,

szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket tőlünk

eddig elvontak, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek,

mindenkivel.

Adatok-------------------------------------Állítás

Európa minden népe halad (ezért) Haladnunk és

boldogulnunk kell nekünk is.

és boldogul.

(Igazolás)

(mert) Mi is Európához tartozunk.

Page 35: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Adatok Fő állítás

Elvonták tőlünk jogainkat. Ezért követeljük jogainkat vissza,

Mindenkinek.

(Igazolás)

(mert) Mindenkit megilletnek a jogok.

(Megerősítés)

(mert) Minden ember egyenlőnek születik.

Az elem(ek) hiánya fontos mind az elemzés, mind a Toulmin-

modell használata szempontjából. Először: az elemzőnek

tudnia kell, hogy sok érv nem teljes. Másodszor: a hiány

bizonytalanságot okoz az elemző számára. Honnan tudja, mit

kell kitölteni? Ha nincs igazolás, honnan tudja, mi az igazolás?

Page 36: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Ez olyan jellemzője a meggyőzésnek, amelyet Arisztotelész

vett észre először: megalkotta az enthüméma fogalmát, sőt azt

is kijelentette, hogy a retorikai érvelés alapvető jellemzője az

enthüméma (görög: en thümo – ami a gondolatban van):

„Mindenki bizonyítással érvel úgy, hogy vagy példát alkalmaz,

vagy enthümémát; e kettőn kívül nincs más” (Rétorika 1356b).

A szónokok nem követnek teljes érvelésláncot (nem a formális

logika szerint érvelünk), hanem rövidítenek (Raymond 1984).

A hallgatóság kitöltheti a hiányzó részt, ily módon érdekeltté

lesz a vita folyamatában – ez adja az enthüméma értékét.

Azzal, hogy részt vesznek az érv felépítésében, öntudatlanul

meggyőzik magukat. Együttgondolkodásról van szó, melynek

hatása óriási lehet. (Kossuth tudta mesterien alkalmazni az

enthümémákat.)

A hallgatóságnak ez a kitöltési hajlama rugalmasságra inti az

elemzőt. Corbett hivatkozott a hallgatóság véleményének

elemzésére, de különösebb tanácsot nem adott. Véleményem

szerint ezen a ponton lehet kérdőíves vizsgálatokat végezni, s

feldolgozásukba bevonni a kvantitatív módszereket.

(Egyébként a szövegelemzést végző tanárnak itt kell ügyesnek

lennie kérdései megfogalmazásában.)

Wayne Brockriede és Douglas Ehninger (1984)

továbbfejlesztette a Toulmin-modellt, mégpedig úgy, hogy

Page 37: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

meghatározták az állítások az igazolások és az adatok

különböző típusait.

Az állítás (claim) vagy konklúzió típusai: designative,

definitive, evaluative, advocative – megjelölő, meghatározó,

értékelő, felszólító. Ez a négy típus megfelel a sztaszisz

(ügyállás) négy típusának. A megjelölő konklúziók

(designative claims) akkor jönnek létre, ha a tény kérdésére

válaszolunk. Pl. ha egy szónok úgy érvel, hogy nukleáris

tesztelést végeztek azért, hogy biztosítsák a fegyverek

hatékonyságát. A meghatározó konklúziók (definitive claims)

azt állítják, hogy néhány szituációt, gondolatot vagy tényt

(tényeket) osztályoznunk kell, vagy meg kell határoznunk. Ha

egy szónok érvel, hogy a mai társadalomban egy számla

személyes szükség, akkor egy meghatározó állítást tesz: mint

szükséget határozza meg a számlát. Az értékelő konklúziók

(evaluative claims) bizonyos szituációk, gondolatok vagy

tények értékét vagy fontosságát állítják. Ha egy szónok azt

állítja, hogy az apartheid gyakorlata erkölcstelen, akkor érték

alapján ítél meg egy szituációt, ebben az esetben erkölcsi érték

alapján. A felszólító konklúziók (advocative claims) azt

állítják, hogy milyen intézkedést kell vagy nem kell alkalmazni

vagy követni. Ha egy szónok azt állítja, hogy a bankoknak

lehetővé kell tenniük a szabad ellenőrzést, akkor felszólító

Page 38: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

állítást alkalmaz.

Brockreide és Ehninger az igazolás (warrant) három típusát

állapították meg. Arisztotelész osztályozását a meggyőzés

három módjáról (logosz, éthosz, pathosz) használták, s ennek

alapján érvelő (substantive), tekintélyre hivatkozó

(authoritative) és motivációs (motivational) igazolást

állapítottak meg. Az érvelő igazolások az adatok és az állítások

közötti kapcsolóelemek, amelyek valamiféle érvelési mintát

követnek: ok-okozati érvelést, általánosítást, analógiát stb.,

általában logikai viszonyt fejeznek ki, amelyek

megmagyarázzák, hogy egy bizonyos állítás miért következik

bizonyos adatokból. Tulajdonképpen ezek a toposzokból vagy

érvforrásokból vett érvek (négy nagy csoportjukat tanítjuk). Ha

egy politikus úgy érvel, hogy a magas államadósság veszélyes,

mert bajt okozott Görögországban, akkor az igazolás

szubsztantív igazolás, mert azt állítja, hogy Magyarország és

Görögország összehasonlítható esetek. Az érvelő igazolás

általában ésszerű vagy érzékelhető viszonyt fejez ki. A

tekintélyre hivatkozó igazolás ezzel szemben úgy állapítja meg

az adatok és az állítás közötti kapcsolatot, hogy megmutatja,

miért lehet bízni az adatokban. Megállapítja az adatok

forrásának tekintélyét, megbízhatóságát. Pl. ha egy szónok

azért érvel, hogy tiltsák be minden dohánytermék

Page 39: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

reklámozását, mert az egészségügyi államtitkár javasolta; a

nyilvános adatokon alapuló állítás csak akkor lesz hihető, ha a

hallgatóság hisz az államtitkár tekintélyében. A motívációs

igazolás ezzel szemben az adatokat pszichológiai álláspont,

érzelmi állapot vagy a hallgatóság belső szükséglete alapján

kapcsolja az állításhoz. A szükségletek vagy érzelmek, amelyek

a motivációs igazolást alapozzák, negatívak vagy pozitívak

lehetnek. Pl. egy szónok azt állítja, hogy fel kell vonulnunk a

gazdasági igazságért, akkor együttérzésünkre apellál, tudván,

hogy ez erős lehet.

A szokásos adattípusokat is fel lehet sorolni. Bármi, amit a

hallgatóság evidenciának fogad el, vagy ami támogatja az

állítást, adatként fogható fel. A kommunikációtudósok három

fő típust különböztetnek meg: testimony, statistics, example,

vagyis tanúságtétel, statisztika, illusztráció. Mindegyik

típusnak különböző formái lehetnek. A tanúságtétel lehet egy

idézet egy tisztelt forrásból vagy egy interjúfelvétel. Az

illusztráció lehet rövid vagy hosszú, személyes anekdota vagy

történet. Ha a vita beszélgetés, akkor az illusztráció nyelvi; de

kamerával, mikrofonnal készített felvétel is lehet. A statisztikát

is lehet szóban vagy ábrázolva közölni.

Ha meggondoljuk, a Toulmin-modell a retorikai érvelés

klasszikus tételeit veszi figyelembe, erre mondja Bencze

Page 40: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Lóránt, hogy „újrarendezi a meglévő könyvtárat” (Bencze

2003, 28). Azért ennél többről van szó: működésbe helyezi az

érvelést, olyan, mintha az anatómia után az élettant tanítanánk.

Az elemzőnek tehát meg kell állapítania melyik típusú adat,

állítás, igazolás használatos az érvelésben. A Toulmin-modellt

lehet használni az érvelés hiányzó részeinek az azonosítására.

Az elemzés megvalósítása véleményem szerint könnyebb, ha a

fő állítást keressük meg, s azután felfejtjük azokat a lépéseket,

amelyek a fő állításhoz vezetnek. A elemzési stratégia

mindenképpen abduktív, azaz visszafele nyomozó.

3. Nagyon nehéz a hallgatóságra gyakorolt hatás elemzése.

Könnyebb akkor, ha a művön belüli hatás megállapításáról van

szó: kiolvasható a műből, hogy az egyik szereplő beszéde

hogyan hat a másikra. Iunius Brutus és Marcus Antonius

beszédeinek hatása lemérhető a polgárok reakcióiból;

Shakespeare tragédiájában nemcsak a beszédek fontosak,

hanem a római polgárok megjegyzései is: a jelenetet egészében

kell elemezni. Nehezebb helyzetben vagyunk, ha kitekintünk a

műből, és a mindenkori olvasóra vagy hallgatóságra gyakorolt

hatást akarjuk elemezni; ez különösen nehéz akkor, ha

nincsenek dokumentumok korabeli szem- és fültanúktól,

nincsenek felvételek, nincsenek parlamenti feljegyzések. A

fentebb közölt Jókai-beszéd hatása maga a forradalom, de –

Page 41: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

mint láttuk – írásos feljegyzések is fennmaradtak. Kossuth

haderő-megajánlási beszédének hatását feljegyezték a

parlamenti gyorsírók, tanúsították a rá következő események.

Sok esetben azonban következtetésekre kell hagyatkoznunk

(erre ad a Corbett által szerkesztett kötetben zseniális példákat

Wayne Booth és Kenneth Burke). Ilyen következtetésekre épül

Bolonyai Gábor kitűnő tanulmánya Szokratész

védőbeszédének hatásáról: a korabeli közvélekedés és értékek

ismeretében meg lehetett állapítani, milyen pontokon sértette

meg Szókratész a közgondolkodást és az athéni polgárok által

fontosnak tartott értékeket (Bolonyai 2011).

3.1 A beszéd célja a másik fél meggyőzése, a jó érv a

hallgatósághoz szól, éppen ezért ismerni kell a hallgatóság

természetét, s ez nem egyszerű dolog. Platón Phaidroszában

Szókratész beszél a lélek bonyolult természetéről, egy szép

példa segítségével. A hallgatóság lelkülete is bonyolult;

reakciója holisztikus (Cooper 1989, 63), ezen azt kell érteni,

hogy értelmi és érzelmi reakciók együttese. Ezért fontos

ismernünk az ésszerűnek elfogadott gondolkodásmintákat:

ezeket a klasszikus retorika toposzok címen tárgyalta, s ezekkel

foglalkoznak a gyakorlati érvelés kutatói (tanulmányozza a

kognitív pszichológia is). Ezért fontos ismernünk az

érzelmeket; az érzelmekkel és az érzelmi ráhatással

Page 42: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

pszichológusok ezrei foglalkoznak, különösen most, a

tömegkommunikáció korában.

Az emberek igyekeznek következetesek lenni. Éppen ezért

törekednek az ellentmondások feloldására. Ez nem könnyű, s

olykor lehetetlen, éppen ezért foglalkozik vele hosszasan

Perelman (1982, 54 kk.). A kognitív pszichológusok is

bizonyítják, hogy az ellentmondások kényelmetlenek, ezért a

emberek törekednek a bizonytalanság megszüntetésére.

A közvélekedés nem mindig találkozik a logikai standardokkal.

Az igazolás sokszor az, amit értéknek érzünk, s ez nem mindig

logikai állítás. Az értékek képezik Perelman

retorikaelméletének lényegét (1982, 21 kk.), s filozófiai alapon

megállapított tételeit igazolja a pszichológia. A pszichológusok

szerint – írja Cooper – az emberi személyiség lényegét az

értékek adják. A motivációs igazolások kulturális gyökerűek,

kulturális értékekből származnak.

A lényeg: az elemzőnek meg kell állapítania, hogy az érvek

igazodnak-e a hallgatóság gondolkodásmódjához és

lelkiállapotához. Ehhez a döntéshez ismerni kell azt, hogy a

hallgatóság valószínűleg mit fogad el ésszerűnek, milyen

motivációkat tapasztalt meg, milyen evidenciákban bízik. Ezek

értékeken alapulnak. Ezért ajánlatos ismerni a hallgatóság

Page 43: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

közös értékeit. Az értékek gyakran a társadalmi interakció

termékei, megfelelnek azoknak a szükségeknek, melyekkel a

motivációelmélettel foglalkozó pszichológusok foglalkoznak.

A szakirodalomban léteznek standardok, melyeket a szónok

ismer, és az elemző követhet. Ilyen Vance Packard listája az

amerikaiak nyolc rejtett szükségletéről: 1. érzelmi biztonság, 2.

az érték viszontbiztosítása, 3. az ego kielégítése, 4. szeretett

tárgyak, 5. az erő érzete, 6. gyökerek, 7. halhatatlanság, 8.

kreatív megnyilvánulási alkalmak. Ilyen Steele és Redding

listája az amerikai értékekről: 1. puritán és pionír erkölcsiség,

2. az egyén értéke, 3. a siker elérése, 4. változás és haladás, 5.

etikai egyenlőség és egyenlő lehetőség, 6. törekvés és

optimizmus, 7. hatékonyság, gyakorlatiasság és pragmatizmus,

8. a tekintély elvetése, 9. tudomány és világi ésszerűség, 10.

szociális érzék, 11. anyagi kényelem, 12. a számszerűség

tisztelete, 13. külső alkalmazkodás, 14. humor, 15.

nagylelkűség és kötelesség, 16. hazaszeretet. Nyilvánvaló,

hogy ezek az értékek kultúránként és koronként változnak, s

egyetlen kultúrán belül sem jellemzők minden társadalmi

rétegre. Az is nyilvánvaló, hogy vannak általános emberi

értékek. Hajdani, nem túlságosan nagy szókincsű

miniszterelnökünk a választás előtti televíziós vitában csak azt

ismételgette, hogy ha megválasztják, fel fogja emelni a

Page 44: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

nyugdíjakat. Hatott, mert választóinak tömege

kisnyugdíjasokból állt. Egy magyar beszéd elemzőjének

kihívást jelent a beszéd kontextusba helyezése, megbízható

standardok megállapítása a várható vagy a már megvalósult

hatás elemzésére (attól függően, hogy szinkrón vagy diakrón

vizsgálatra vállalkozik az elemző – nem tudnám megmondani,

melyik a nehezebb).

A jó érvek kiállják az ellenvetést. Retorikaóráinkon tanítjuk a

érvelési hibákat, avégett, hogy vagy mint közönség, vagy mint

elemzők észrevegyük őket. A jogászoknak össze is állítanak

egy hibalistát, hasonlóképpen ajánlatos lehet az elemző

számára is egy ilyen lista. Általában az érvelés anyagával és

módjával kapcsolatos hibákat szoktuk felsorolni, ezt teszi

Cooper is, ezenkívül szempontokat ad az adatok hitelességének

ellenőrzéséhez is. Cooper hibalistáján szerepel a zsúfolt és a

hallgatóság számára érthetetlen nyelvezet is, s ha

meggondoljuk, nagyon is igaza van, bár ellenkezője, a

lecsupaszított nyelvezet is hiba lehet. 3.4 A beszéd hatásában

nagymértékben közrejátszik a szónok szavahihetősége,

Arisztotelész éthosz fogalmáról van szó. És nemcsak a szónok

jó híre a fontos tényező, hanem elsősorban az, amit mond.

A jó érvek etikusak. A retorika társadalmi tranzakció. A

társadalmi tranzakció lényege a társadalmi szerződés: ha az

Page 45: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

emberek egy közügyben érvelnek, implicite elkötelezettséget

vállalnak, ez etikai kérdés. A kommunikáció, azaz a retorika

lesz az a módszer, amelyet az ellentét feloldására használnak

(vö. Richards és Hauser meghatározásaival).

A szónok stratégiája és taktikája akkor etikátlan, ha sérti a

társadalmi kontrollt. Kiindulásként meg kell vizsgálni a

társadalmi szerződés jellemzőit, akkor fogjuk megérteni, hogy

etikus-e a kommunikáció. A szónoknak el kell fogadnia, hogy a

hallgatóság a szónok kontrollján kívül van; autonóm, vagyis a

hallgatóságnak saját véleményének kell lennie, képesnek kell

lennie a választásra; 2. a szónoknak és hallgatóságának

elfogulatlannak kell lennie, 3. a szónoknak és hallgatóságának

érdekeltnek kell lennie az érvelés kimenetelében.

Ha a szónok nem ismeri el a hallgatóság autonómiáját, akkor

nem tekinti partnernek, nem érvel, hanem manipulál,

propagandafogásokat használ. Mindkét félnek elfogulatlannak

kell lennie, s ez jóhiszeműséget kíván, valamint hajlandóságot

a nézet megváltoztatására. Az emberek csalódnak, ha kikérik

véleményüket, s utólag tudják meg, hogy már régen meghozták

a döntést. Mindkét félnek érdekeltnek kellenie, felelősséget

kell vállalnia.

Richard Johannesen Az emberi kommunikáció etikája c.

Page 46: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

könyvében (második kiadása 1983) standardokat állapított meg

a nyilvános beszéd etikájának értékelésére. George Yoos (1979)

négy standardot javasolt az érvek etikusságának megítélésére,

ezek: 1. Keresik-e a résztvevők a kölcsönös megegyezést? 2. El

van-e ismerve a hallgatóság gondolkodási autonómiája, azaz

van-e joga az egyet nem értésre? 3. Van-e minden résztvevőnek

egyenlő lehetősége álláspontja kifejtésére és védelmére? 4.

Figyelembe veszik-e a közösségi szellemet? A hallgatóság

céljai értéket képviselnek-e a szóló számára? Az utolsó

standard az értékekről szól. A részletek megállapítására

kérdéssorokat dolgoztak ki.

Az etika kérdéséhez kapcsolhatjuk a világszemlélet (kultúra,

mítosz, ideológia) és a propaganda kérdését. Ezek mind-mind

szóba jönnek egy politikai beszéd vagy egy társadalmi vita

elemzésekor, most csak felhívom rájuk a figyelmet.

Természetesen mindez jelentkezik a nyelvezetben: a

fedőszövegben, a zsúfolt és érthetetlen szóhasználatban vagy

ellenkezőleg a lecsupaszított, a gondolkodást kikapcsoló

nyelvezetben, mint amilyen az újbeszél Orwell 1984-ében.

4. Összegezésül azt állapíthatjuk meg, hogy a retorikai elemzés

olyan bonyolult és sokrétű feladat, amilyen bonyolult és

sokrétű maga a retorika. Nagyon fontos az elméleti alap és az

elemzés szempontjainak kidolgozása, ehhez kívántam

Page 47: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

segítséget nyújtani. Az elemzésben három megoldás

kínálkozik. Az egyik szerint az elemző követheti a retorikai

stúdium rendszerét, a szónok feladatait szem előtt tartva:

teljesítette-e ezt és ezt a lépést? A másik megoldást a modern

retorikai szakirodalom adja: követjük azokat a szempontokat,

amelyeket Cooper ad meg (egyébként könyve végén Cooper

közöl egy a saját szempontjai szerinti elemzést, mégpedig egy

dokumentumfilm elemzését). A harmadik lehetőség a

kombináció: a klasszikus retorika rendszerét követő lépésekbe

beépítünk új szempontokat, olyanokat, amelyek árnyaltabbá

tehetik az eredeti szempontot. Ezzel a fentebb megadott a

lépéssor a következőképpen módosulhat:

- a retorikai szituáció megállapítása;

- a műfaj (beszédfaj) megállapítása;

- a szerkezet megállapítása;

- logikai és/vagy érzelmi az érvelés:

szillogisztikus és/vagy kvalitatív haladás (Burke szerint)

- az érvelés a Toulmin-modell szerint

beépítve:

külső és/vagy belső érvek alkalmazása:

Page 48: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

külső érvek: tekintély, tanúság, statisztikák, maximák,

precedens, jelek;

belső érvek: általános és speciális érvforrásokból vett érvek;

a toposzok vagy általános érvforrások alkalmazása:

meghatározáson, összehasonlításon, viszonyokon,

körülményeken

alapuló érvek;

a speciális érvforrások: a beszédfajták érvei;

- annak a megállapítása, hogy van-e a szövegben érvelési hiba

vagy manipuláció (mítosz, ideológia, propaganda);

- a stílusnemek, a stíluserények és a stilisztikai eszközök

megállapítása,

- az előadásmód megállapítása:

hangzó szöveg esetén: beszéd és testbeszéd;

írott szöveg esetén: interpunkció, grafémaalakzatok, tipográfia;

- a hallgatóságra tett hatás:

a hallgatóság értékeinek való megfelelés,

a szónok éthosza, az érvelés etikus volta.

Page 49: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

A leírt szempontokból és az őket megtámogató standardokból

következik, hogy a retorikai elemzés kvalitatív és kvantitatív

módszerű lehet. Például a Toulmin-modell szerinti elemzés

vagy a Kenneth Burke szerinti szerkezeti elemzés kvalitatív

módszerű, de ha a hallgatóság értékeit kérdőíves feldolgozással

állapítjuk meg, akkor az már kvantitatív elemzés. Mindenesetre

jelenleg nagy kihívás mind a szempontoknak, mind magának

az elemzésnek a kidolgozása. Kihívás továbbá az elemzendő

anyag kiválasztása, akárhogy valósul is meg (akár szónoki

beszéd, akár irodalmi szöveg, akár nem verbális szöveg), a

következtetések izgalmasak lehetnek. A politikai beszédek

elemzése teljesen érintetlen terület, a szövegértő olvasást segítő

elemzésben is lehet sok újat mondani.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Acsay Ferenc (1889) A prózai műfajok elmélete. Budapest:

Kókai

Adamik Tamás (1998) A szöveg értelmezése. In: Havas László

szerk. Bevezetés az ókortudományba I. Debrecen: KLTE BTK

Adamik Tamás (2003) Chaïm Perelman és a gyakorlati érvelés.

In: A. Jászó Anna – Aczél Petra szerk. A modern retorikai

bizonyítás. Budapest: Trezor, 31 – 41.

Adamik Tamás – A. Jászó Anna – Aczél Petra (2004) Retorika.

Page 50: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Budapest: Osiris

Adamik Tamás főszerk. (2010) Retorikai lexikon. Pozsony:

Kalligram

Adamikné Jászó Anna (2006) Az olvasás múltja és jelene.

Budapest: Trezor

Arisztotelész (1999) Rétorika. Fordította, a bevezetést és a

jegyzeteket írta: Adamik Tamás. Budapest: Telosz

Adamikné Jászó Anna (2011) Megjegyzések a stílus és az

érvelés kapcsolatáról. In: Raátz Judit – Tóthfalussy Zsófia

szerk. A retorika és a filozófia. Budapest: Trezor

Barthes, Roland (1997) A régi retorika. Ford. Szigeti Csaba. In:

Az irodalom elméletei. Szerk. Thomka Beáta. Pécs: Jelenkor,

69–175.

Bencze Lóránt (2003) Stephen Toulmin és a bizonyítás

természete. In: A. Jászó Anna – Aczél Petra szerk. A modern

retorikai bizonyítás. Budapest: Trezor, 13–29.

Bitzer, Lloyd (1968) The rhetorical situation. Philosophy and

Rhetoric. 1., 1–14.

Bolonyai Gábor (2011) Szókratész és a retorika. In: Raátz

Judit, Tóthfalussy Zsófia szerk. A retorika és a filozófia.

Budapest: Trezor

Page 51: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Brockriede, Wayne E., Ehninger, Douglas (1984) Toulmin on

argument: An interpretation and application. In: Golden, James

L., Berquist, Goodwin F., Coleman, Williwm E. eds The

rhetoric of western thought. Dubuque, Iowa: Kendall (második

kiadás), 377–385.

Cooper, Martha (1989) Analyzing public discourse. Prospect

Heights, Illinois: Waveland

Corbett, Edward P. J. ed. (1969) Rhetorical analyses of literary

works. New York – London – Toronto: Oxford University Press

Enos, Theresa ed. (1996) Encyclopedia of rhetoric and

composition. Communication from ancient time to the

information age. New York – London: Garland

Lunsford, Andrea L. ed. (2009) The Sage handbook of

rhetorical studies. Los Angeles etc.: Sage

Manguel, Alberto (2001) Az olvasás története. Ford. Széky

János. Budapest: Park

Quintilianus, Marcus Fabius (2008) Szónoklattan. Szerk.

Adamik Tamás. Pozsony: Kalligram

Perelman, Chaïm (1982) The realm of rhetoric. Notre Dame –

London: University of Notre Dame Press

Plett, Heinrich (2000) Systematische Rhetorik. Konzepte und

Page 52: Adamikné Jászó Anna - A A szövegértő olvasás fejlesztésének új lehetősége - a retorikai elemzésSzövegértő Olvasás Fejlesztésének Új Lehetősége - A Retorikai Elemzés

Analysen. München: Wilhelm Fink

Plett, Heinrich F. (2011) Einführung in die rhetorissche

Textanalyse. Hamburg: Buske

Raymond, James C. (1984) Enthymemes, examples, and

rhetorical method. In: Connors, Robert J., Ede, Lisa S.,

Lunsford, Andrea A. eds Essays on Classical rhetoric and

modern discourse. Southern Illinois University Press, 140–151.

Ravasz László: A beszéd mint műalkotás. In: Adamik – Jászó –

Aczél (2004) Retorika. Budapest: Osiris

Richards, Ivor Armstrong (1956) The philosophy of rhetoric.

New York: Oxford University Press

Sloane, Thomas O. ed. (2001) Encyclopedia of rhetoric.

Oxford University Press

Yoos, George (1979) A revision of the concept of ethical

appeal. In: Philosphy and Rhetoric. 12., 41–58.