DEAN R. KOONTZ

Tiktak

A mű eredeti címe: TicktockCopyright © 1996 Dean R. Koontz

Hungarian translation © Animus Kiadó 1999Magyar Kiadás © Animus Kiadó 1999

A fordítás a Ballantine Books 1997-es kiadása alapján készült.

Fordította: Süle GáborSzerkesztette: Gábor AnikóBorítóterv: Beleznai Kornél

Kiadta az Animus Kiadó 1999-benFelelős kiadó: Balázs István

Nyomdai előkészítés: Scriptor Bt.A könyv nyomtatása és kötése a debreceni nyomdászat

több mint négy évszázados hagyományait őrzőALFÖLDI NYOMDA Rt. munkája.

Felelős vezető: György Géza vezérigazgatóA nyomdai megrendelés törzsszáma: 7601.49.01

ISBN 963 8386 71 1

Gerdának,a parti föveny és a hullámok szerelmesének,

egy saját homokfutó ígéretével.

Látni, amit sosem láttunk,lenni, amik sosem voltunk,

kibújni a bábból és elrepülniel a földtől, az éggel csókolódzni.

Lehet-e valóság, mi annyiszor álom:Más lényként lépdelni ezen a világon?

Lehet-e más jövőnk, mi megadatott,mi tenyerünk rajzába beírattatott?

Szabadok vagyunk-e, vagy egy ami számít:ki tudja, hol megírt végzetünk irányít.Szánom, ki magában hinni nem mer...

Szabadság nélkül mit sem ér az ember.A számbavett csapások könyvéből

Első fejezet

A szélcsendes novemberi napon a felhőtlen égen hirtelen sötét árny suhant át a csillogó, akvamarin kék Corvette karosszériáján. Tommy Phan ott állt a kocsi mellett a kellemes őszi napsütésben, s épp a kezét nyújtotta az autókereskedő Jim Shine felé a kulcsokért, amikor a futó árny elérte őt is. Hirtelen mintha vad szárnysuhogást hallott volna. Felpillantott, azt hitte, hogy egy sirályt fog látni, de semmilyen madár nem volt a látóhatáron.

Megmagyarázhatatlan borzongás futott át rajta, mintha metsző hideg szelet kavart volna az árnyék, de a levegő meg se rezzent. Összerándult, úgy érezte, mintha egy jégcsap ért volna a tenyeréhez. Visszarántotta a kezét, pedig már látta, hogy nem jég volt az, hanem a Corvette kulcsai. A kulcs az aszfaltra esett.

- Bocs - mondta, és kezdett volna lehajolni.- Ne, majd én felveszem - tiltakozott Jim Shine.Tommy zavartan hunyorogva ismét az égre emelte a tekintetét. Makulátlan kékség. Sem egy

felhő, sem egy madár vagy bármilyen repülő tárgy.A legközelebbi a fák a szomszéd utcát szegélyező főnixpálmák voltak, hatalmas levelekkel,

de ágat nem kínáltak, ahová egy madár leszállhatott volna. Az autóügynökség tetejére is felpillantott. Madarat ott sem látott.

- Nagyon izgalmas - jegyezte meg Shine.Tommy odapillantott rá, mint aki nem tudja, hol van.- Tessék?Shine már megint felé nyújtotta a kulcsokat. Egy pufók kórista fiúra emlékeztetett naiv kék

szemeivel. Hirtelen kacsintott, és ettől az arca kissé eltorzult, amit ő tréfásnak szánt, de valahogy zavaróan láthatóvá vált az arcán az őszinte és általában jól palástolt dekadencia. - Az első Corvette olyan, mint amikor az ember túlesik az első dugáson.

Tommy remegett, még most is rázta a megmagyarázhatatlan hideg. Elvette a kulcsokat. Most nem érezte őket jégcsapnak.

A kék Corvette karcsún és hűvösen várakozott, mint egy hegyi patak, amely átbucskázik a simára csiszolt köveken. Teljes hossza: százhetvennyolc és fél hüvelyk. Kerék fesztáv: kilencvenhat egész két tized hüvelyk. Magassága: negyvenhat egész három tized hüvelyk, az alváz talajtól való távolsága: négy egész két tized hüvelyk.

Tommy jobban ismerte a kocsi műszaki paramétereit, mint egy prédikátor a bibliai példabeszédeket. Vietnámi amerikai volt, számára Amerika vallás volt: a sztráda a templom, s most a Corvette lett a szent kehely, amelyből magához vette az Úr testét.

Tommy nem volt prűd, mégis kissé felháborította, amikor Shine a szexushoz hasonlította a

- 2 -

Corvette birtoklásának transzcendens élményét. Számára a Corvette jobb volt minden hálószobai játéknál, izgalmasabb, tisztább, a sebesség, a kecsesség és a szabadság megtestesülése, legalábbis pillanatnyilag.

Tommy megszorította Jim Shine puha, kissé nyirkos kezét, majd beült a volán mögé. Harminchat és fél hüvelyk belmagasság. Negyvenkét hüvelyk a lábnak a műszerfal alatt.

Vadul dobolt a szíve. Most már nem vacogott. Sőt, inkább perzselt a bőre.Már a mobiltelefonját is bedugaszolta a szivargyújtóba. Ez a Corvette már az övé volt.Shine vigyorogva guggolt le a nyitott ablak mellé.- Maga mostantól kezdve nem szimpla halandó.Tommy beindította a motort. Kilencven fokban megdöntött nyolchengeres V-motor.

Öntöttvas blokk. Alumínium hengerfejek.Jim Shine felemelte a hangját.- Maga most már nem olyan, mint a többi ember. Maga már isten!Tommy tudta, hogy Shine humoros gúnnyal beszél az autókultuszról - mégis úgy érezte,

hogy a dolog részben igaz. A Corvette volánja mögött ülve megvalósult gyerekkori álma, szétáradt benne a kocsi ereje, az egekben járt.

A Corvette még állt, amikor lenyomta a gázpedált, s a motor mély bődüléssel reagált. Öt egész hét tized liter lökettérfogat, tíz és fél az egyhez sűrítési arány. Háromszáz lóerő.

Shine fölegyenesedett, és ellépett a kocsi mellől.- Jó szórakozást! - mondta.- Kösz, Jim.Tommy Phan elhajtott az autókereskedéstől, bele a kékben ragyogó kaliforniai délutánba, és

most még azt is elhitte volna, hogy halhatatlan. Nem volt más célja, csak a Corvette élvezete, nyugat felé kanyarodott Newport Beach felé, majd délnek a mesés Pacific Coast Highway-n, elhajtott a jachtokkal teli hatalmas kikötő mellett, átgurult Corona Del Maron, Newport Coast új házai mellett, miközben a naptól csillogó, lágyan ringó óceán mindvégig ott volt a jobbján, s a rádió egy régi slágereket játszó adóra volt hangolva, a hangszórókból áradt a Beach Boys, az Everly Brothers, Chuck Berry, Little Richard és Roy Orbison muzsikája.

Laguna Beachen egy lámpánál egy klasszikus Corvette mellett állt meg: ez egy 1963-as Sting Ray volt, fecskefarkokkal, osztott hátsó szélvédővel. A sofőrje egy korosodó szörfös volt, szőke hajjal és rozmár bajusszal. Egyetlen pillantást vetett az akvamarin Corvette-re, majd Tommyra. Tommy kört formált mutató és hüvelyk ujjával, ezzel jelezte az idegennek, hogy a Sting Ray remek gép, mire a fickó mosolyogva bólintott, és odamutatta neki felemelt mutatóujját. Tommy úgy érezte magát, mintha most lépett volna be egy titkos klub tagjai sorába.

Ahogy közeledett a század vége, voltak emberek, akik azt állították, hogy az amerikai álom már majdnem kiégett, a kaliforniai álom pedig egyenesen hamuvá égett. Ennek ellenére Tommy Phan számára ez a ragyogó őszi délután hazájának és a tengerpartnak ígéretes jövőjét hordozta.

Teljesen el is feledkezett már a váratlanul átsuhanó árnyról, és a megmagyarázhatatlan borzongásról.

Áthajtott Laguna Beachen és Dana Pointon San Clementéig, ahol végül megfordult, és a lassan leereszkedő alkonyatban ismét észak felé tartott. Céltalanul cirkált. Élvezte, ahogy a Corvette fekszi az utat. Háromezer-kétszázkilencvennyolc fontjával tökéletesen feküdt az úton, olyan csodálatosan reagált vezetője akaratára, mint egy sportkocsi. Ide-oda kanyargott a fákkal szegélyezett utcákon, csupán azért, hogy meggyőződjék arról, hogy a Corvette kanyarodási ívének valóban negyven láb az átmérője, ahogy a prospektus állítja.

Amikor elért Dana Pointba, ezúttal déli irányból, kikapcsolta a rádiót és felemelte mobiltelefonját, s felhívta anyját Huntington Beachen. Anyja a második kicsengés után felvette a kagylót, vietnámiul beszélt, holott már huszonkét éve élt az Egyesült Államokban. Nem sokkal Saigon eleste után érkeztek, amikor Tommy nyolc éves volt. Tommy imádta az anyját, bár az néha őrületbe kergette.

- Szia, mami.- Tuong, te vagy az? - kérdezte az asszony.

- 3 -

- Tommynak hívnak - emlékeztette az anyját, mert már hosszú évek óta nem használta vietnámi nevét. Phan Tran Tuong már rég átalakult Tommy Phanná. Nem azért, mintha nem tisztelte volna a családját, de inkább amerikainak érezte magát, mint vietnáminak.

Édesanyja hosszú, szenvedő sóhajjal vette tudomásul, hogy angolul kell beszélnie. Egy évvel megérkezésük után Tommy kijelentette, hogy ő csak angolul fog beszélni: már gyerekként eldöntötte magában, hogy olyan akar lenni, mint a bennszülött amerikaiak.

- Furcsa a hangod - jegyezte meg az asszony erős akcentusával.- Mert ez mobiltelefon.- Kinek a telefonja?- A kocsié.- Miért kell neked kocsitelefon, Tuong?- Tommy. Mert nagyon hasznos, nem tudok mozdulni sem nélküle. Idehallgass, mami, találd

ki...- A kocsitelefon nagymenőknek való.- Már nem így van. Mindenkinek van már.- Nekem nincs. Veszélyes dolog vezetés közben telefonálni.Tommy felsóhajtott - és kicsit bosszantotta, amikor rájött, hogy az ő sóhaja pontosan

ugyanúgy hangzott, mint az anyjáé.- Soha nem volt balesetem, mami.- Majd lesz - jegyezte meg az asszony határozottan.Tommy fél kézzel is könnyen irányította a Corvette-et a Coast Highway hosszú, egyenes

szakaszain. Szervórásegítéses kormány, hátsókerék meghajtás. Négyfokozatú automata sebváltó. Tommy suhant.

Anyja témát váltott:- Tuong, hetek óta nem láttalak.- Mami, vasárnap együtt voltunk. Most még csak csütörtök van.Vasárnap együtt voltak a templomban. Apja római katolikusnak született, anyja pedig a

házasságkötésük előtt áttért, még Vietnámban, de azért felállított egy kis buddhista oltárt is a nappali egyik sarkában. Ott mindig volt friss gyümölcs, és füstölő pálcikák izzottak a kerámia tartóban.

- Eljössz vacsorára? - kérdezte az asszony.- Ma este? Sajnos nem megy. Tudod, éppen most...- Com tay camot csináltam.- Éppen most vettem egy...- Tudod még, mi az a com tay cam - vagy már el is felejtetted az anyád főztjét?- Persze, hogy tudom, mami. Rizses csirke agyag edényben. Nagyon finom.- És főztem garnélás hínárlevest is. Emlékszel még rá?- Igen, mami.Az este lassan leereszkedett a partra. Kelet felé a szárazföld felett már fekete volt az ég,

megjelentek a csillagok is. Nyugat felé, a part közelében már olyan volt a víz, mint a tinta, a hullámok taraja ezüstösen fodrozódott. A látóhatár felé azonban indigókékké vált a víz, ahol a nap vérvörös fénye még elmetszette a tengert az égtől.

Ahogy Tommy a leereszkedő sötétségben cirkált, valóban egy kicsit úgy érezte magát, mintha isten volna, ahogy Jim Shine is ígérte. Ugyanakkor ezt nem tudta maradéktalanul kiélvezni, mert meggondolatlan és hálátlan fiúnak érezte magát.

Anyja folytatta:- Összesütöttem egy kis zellert, répát, káposztát meg amerikai mogyorót - nagyon finom lett.

Az én nuam loc szószom mindig jó.- Te csinálod a legfinomabbat a világon, de én most...- Talán telefonon kapsz munkát a kocsiban? Tudsz főzni és vezetni is egyszerre?Tommyból kétségbeesetten bukott ki: - Mami, vettem egy új Corvette-et.- Vettél egy telefont és egy Corvette-et is?- Nem, a telefonom már évek óta megvan. A...- És mi ez a Corvette?

- 4 -

- Ez egy kocsi, mami, tudod? Egy sportkocsi.- Sportkocsit vettél magadnak?- Emlékezz vissza, mindig azt mondtam, hogyha egyszer befutok...- És miféle sport?- Tessék?- Futball?Tommy anyja megátalkodott hagyománytisztelő volt, hagyománytisztelőbb, mint az angol

királynő, de egy cseppet sem volt ostoba vagy tájékozatlan. Pontosan tudta, mi az, hogy sportkocsi, ismerte a Corvette-et is, hiszen Tommy szobája már gyerekkorában is Corvette-képekkel volt kitapétázva. Az asszony azt is tudta, mit jelent Tommynak a Corvette, hogy mit jelképezett: úgy érezte, ogy a Corvette-ben még jobban el fog a fia távolodni etnikai gyökereitől, és ezt nem helyeselte. Azonban soha nem rikácsolt, de még a szidást is kerülte, tehát csak úgy tudott hangot adni a rosszallásának, hogy úgy tett, mintha fiának a kocsija és általában a viselkedése annyira bizarr volna, hogy azt már felfogni sem lehet.

- Baseball? - kérdezte ismét az asszony.- A színe hivatalosan „világos akvametál”. Nagyon szép, mami, nagyon hasonlít a színe

ahhoz a vázáéhoz, amelyik a nappaliban van a kandallón. És...- Drága volt?- Hogyan? Ja igen, de nagyon jó kocsi. Úgy értem, annyiba azért nem került, mint egy

Mercedes...- Mindegyik riporter Corvette-tel jár?- Hogyhogy a riporterek? Nem...- Minden pénzed a kocsira költötted, és tönkrementél?- Dehogy, hogy gondolod?- Ha tönkremész, ne kérj segélyt.- De nem megyek tönkre, mami.- Ha tönkremész, gyere szépen haza.- Erre nem lesz szükség, mami.- A család mindig itt lesz veled.Tom mocskosnak érezte magát. Bár nem tett semmi rosszat, úgy érezte magát, mintha

lemeztelenítették volna a szembejövő kocsik reflektorainak fényében, mintha ezek a lámpák a rendőrségi kihallgatószobákban lettek volna, és ő pedig megpróbálna letagadni egy bűntényt.

Felsóhajtott, és kikanyarodott a jobb oldali, lassabb sávba. Nem tudott egyszerre vezetni, mobiltelefonálni és még az anyjával is vitatkozni.

- Hova tetted a Toyotád? - folytatta az asszony.- Becseréltem a Corvette-ért.-A riporter barátaid Toyotával járnak. Hondával vagy Forddal. Egyiket sem láttam Corvette-

tel.- Azt hittem, nem is tudod, mi az a Corvette.- De tudom - felelte az asszony. - Én ne tudnám? - vezette elő a száznyolcvan fokos

fordulatot, amit csak egy anya tud hihetően produkálni. - A doktorok járnak Corvette-tel. Te mindig olyan jó tanuló voltál, Tuong, csupa jó jegyed volt, doktornak kellett volna lenned.

Néha Tommy úgy érezte, mintha mindegyik vietnámi amerikai az ő nemzedékéből orvosnak tanult volta, vagy már meg is nyitotta a saját magánprakszisát. Az orvosi diploma jelezte az asszimilációt, a presztízst - és a vietnámi szülők ugyanazzal az agresszív szeretettel terelték gyerekeiket ez orvosi pálya felé, mint a zsidó szülők egy nemzedékkel korábban. Tommy az újságíró diplomájával soha senkinek sem tudta volna eltávolítani a vakbelét, vagy megműteni a szívét, tehát örökös csalódottságra kárhoztatta anyját és apját.

- Különben sem vagyok már újságíró, mami. Most már főfoglalkozású regényíró vagyok.- Az nem munka.- Önálló vállalkozó, író lettem.- Ez ugyanaz, mint a 'munkanélküli' - makacskodott az asszony, pedig Tommy apja is önálló

vállalkozó volt a családi pékségben, akárcsak Tommy két fivére, akikből szintén nem lett orvos.- Nemrég írtam alá egy szerződést...

- 5 -

- Az emberek újságot olvasnak. Ki olvas könyvet?- Sokan olvasnak könyvet.- Kik?- Például te is.- De nem egy ostoba magánnyomozóról szóló könyveket, akinek mindegyik zsebében

pisztoly lapul, úgy vezeti a kocsiját, mint egy őrült, folyton verekszik, vedeli a whiskyt és üldözi a szőke nőket.

- Az én főhősöm nem iszik whiskyt...- Jobb volna, ha lehiggadna, elvenne egy szép vietnámi lányt, lennének gyerekeik, rendes

munkája volna, és gyarapodna a családjuk.- Ez unalmas, mami. Ki olvasna ilyen magándetektívről?- Ez a te főhősöd - ez csak szőkéket akar feleségül, és összetöri a mamája szívét.- Az a fickó magányos farkas, sose fog megnősülni.- Ezzel is csak összetöri a mamája szívét. Ki akar egy összetört szívű anyáról könyvet

olvasni? Az olyan szomorú.Tom kétségbeesetten felsóhajtott.- Mami, én csak azért hívtalak föl, hogy eldicsekedjem a Corvette-tel és...- Gyere el vacsorára. Jobb a cserépben sült csirke, mint az a pocsék sajtburger.- Ma nem megy, mami. Talán holnap.- Ha túl sok sajtburgert és sült krumplit eszel, te is úgy fogsz kinézni, mint egy nagy, dagadt

sajtburger.- De én szinte sosem eszem sajtburgert meg sült krumplit, mami. Odafigyelek az étrendre

és...- Holnap garnélás pirítós lesz. Disznóhússal töltött tintahal. Cserépben sült rizzsel. És

kacsasült nuoc chammal.Tommynak összefutott a nyál a szájában, amit persze sosem lett volna hajlandó beismerni,

még ha kínzással is akarnák erre rávenni.- Oké, holnap este ott leszek. Vacsora után pedig elviszlek kocsikázni a Corvette-tel.- Vidd inkább az apádat! Ő talán szereti a csillogó kocsikat. Én nem. Én egyszerű asszony

vagyok.- Mami...- Az apád jó ember. Ne vidd el őt a procc sportkocsiddal whiskyt vedelni, verekedni és

szőke nőket üldözni!- Majd igyekszem, mami.- Isten veled, Tuong.- Tommy - javította ki Tommy, de anyja már letette.Istenem, hogy mennyire szerette az anyját!Istenem, hogy mennyire fel tudta húzni!Tommy áthajtott Laguna Beachen, és folytatta útját észak felé.A lemenő nap utolsó sugara is elpárolgott. Begyógyult a seb a nyugati látóhatáron, az ég és a

tenger összeolvadt, a természeti világra sötétség borult. Csak a keleti dombok oldalában lévő házak felől érkező izzás enyhített a sötétségen, és a part menti úton száguldó kocsik és teherautók fényei villództak a távolból. A reflektorok és a hátsó helyzetjelzők villogása valahogy túlzónak és vészjóslónak tűnt, mintha minden jármű sofőrje ilyen vagy olyan formában végzete felé száguldott volna.

Apró hidegrázások futottak végig Tommy hátán, majd annyira remegni kezdett, hogy foga is összekoccant.

Regényíróként soha nem ábrázolt olyan jelenetet, ahol hősének összekoccant volna a foga. Ez közhelyszerűnek tűnt a számára, no meg nem is hitt abban, hogy lehetséges annyira remegni, hogy az ember foga összekoccanjon. Igaz, harminc éve alatt soha, még egy napig sem élt hideg éghajlaton, nem is ismerhette a metszően hideg szél hatását. Persze, a könyvek hőseinek általában félelmükben vacog a foguk, Tommy Phan azonban épp eleget tudott a félelemről. Kisfiú volt, amikor családjával Vietnámból elmenekült. Egy szivárgó csónakban hányódtak a Del-Kínai tengeren szülei, s ők négyen, gyerekek. Minden pillanatban thai kalózok felbukkanásától lehetett - 6 -

tartani. Tommy ekkor meg volt ugyan rémülve, de annyira nem, hogy csattogott volna a foga.Most azonban csattogott. Úgy összeszorította az állkapcsát, hogy az izma lüktetett, ettől

végre abbamaradt a fogvacogás. Ám amint enyhített a szorításon, ismét elkezdődött.A november esti hűvösség nem szivárgott be a Corvette belsejébe. A hidegrázás, amely

elkapta, furcsa módon belső dolog volt, ennek ellenére Tommy bekapcsolta a fűtést.Amikor újból elkapta a jeges remegés, eszébe jutott az a bizonyos pillanat az autókereskedő

parkolójában: az átsuhanó árnyék, amelyet nem madár vagy felhő vetett, az átható hideg, amely olyan volt, mint valami szél, ami azonban rajta kívül nem mozgatott meg semmit.

Elfordította a tekintetét az útról, felpillantott az égre, és mintha valami átsuhanó sápadt alakzatot látott volna.

Miféle sápadt alakzatot, az istenért?- Megrémisztesz, Tommy fiú - mondta, majd szárazon felnevetett: - És most már magadban

is beszélsz.Természetesen semmi vészjósló alakzat nem követte őt az éjszakai égen.Mindig is túlzottan élénk volt a képzelete, ezért is volt olyan kézenfekvő dolog számára az

írás. Talán eleve fantáziálgató alkatnak született - vagy a rengeteg népmese gyújtotta fel a képzeletét, melyekkel édesanyja próbálta álomba ringatni kisfiúként még a háború idején, amikor a kommunisták kegyetlen harcot indítottak Vietnám, a Sirály és a Róka mesebeli földjének uralmáért. Amikor a nyirkos, meleg kelet-ázsiai éjszakát gépfegyversorozatok, aknavetők és bombák rázták meg, Tommy ritkán félt, mert anyja kellemes hangjával elárasztotta őt szellemekről és istenekről szóló történetekkel.

Most újra az országútra fordította a tekintetét, és Tommy Phannak eszébe jutott a mese Le Lóiról, a halászról, aki kivetette a hálóját, és kifogott egy varázslatos kardot, amely sokban hasonlított Arthur király Excaliburjához. De felidézte magában a „Holló elvarázsolt ékkövét”, a „Boldogságország keresését”, és a „Természetfeletti íjat”, amelyben szegény My Chau hercegnő elárulja atyját szerelmese kedvéért, és szörnyű árat fizet ezért. De élénken élt benne a „Da-Trang rákokról” és a „Halál gyermekéről” szóló mese is.

Rendszerint, ha valami eszébe juttatta az egyik anyjától hallott mesét, Tommy önkéntelenül is elmosolyodott, és valami boldog békesség ereszkedett rá, mintha anyja jelent volna meg testi valójában, és ölelte volna át. Most azonban ezeknek a meséknek nem volt meg ez a megnyugtató hatása. Szorongása megmaradt, akárcsak a remegése is, hiába áradt a meleg a kocsi fűtéséből.

Különös.

Bekapcsolta a rádiót, úgy vélte, valami hamisítatlan rock and roll feldobná a hangulatát. Minden bizonnyal véletlenül másik adóra nyomta át az állomáskeresőt, mert semmi sem hallatszott a hangszóróból, csak valami puha sercegés - nem a megszokott statikus recsegés, hanem mintha roppant hullámok futottak volna ki a homokos partra valahol a messzeségben.

Tommy egy pillanatra levette a szemét az útról, és megnyomta a gombot. A kijelzőn azonnal átváltott a szám, de a hangszóró továbbra is néma maradt, csak a víz hömpölygő, mormogó suttogása hallatszott.

Újra megnyomta a gombot. A szám megváltozott, a hang nem.Újabb nyomás, sikertelenül.- Na, szépen nézünk ki! Máris lerobbant volna a rádió?Szitkozódva tekergette az állomáskeresőt, remélte, hogy valahol valami jó kis Beach Boyst,

Roy Orbisont, Sam Cokke-ot vagy Isley Brotherst talál, de beérte volna a kortársi Júliana Hatfielddel, de még a Hootie and the Blowfish-sel is, sőt talán még egy bugyuta polkával is.

Átváltott egy másik sávra, az URH-ról a középhullámra, de a víz hangja elnyomott minden zenét, mintha valami pusztító szökőár árasztotta volna el az összes adót a nyugati parton.

Amikor kikapcsolta a rádiót, a sistergés tovább folytatódott. Pedig Tommy biztos volt benne, hogy a jó gombot nyomta meg. Újból megnyomta, ezúttal is eredménytelenül.

Fokozatosan a hang jellege is megváltozott. A sistergő hullámverés most már inkább egy távoli tömeg hangjára emlékeztetett, mintha rengeteg ember éljenzett vagy kántált volna: de az sem kizárt, hogy egy dühödten törő-zúzó tömeg távoli hangját hallotta.

- 7 -

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, Tommy Phant zavarta ez a vészjósló, kakofón hangzavar. Újból nyomogatni kezdte a gombokat.

Hangok. Most már határozottan hangokat hallott. Férfiakét, nőkét és törékeny gyerekhangokat. Úgy érezte, mintha kétségbeesett kiáltozást, segélykérő sikolyokat hallana, rémült kiabálást, halálra vált nyögéseket - monumentális, mégis fojtott hang volt ez, mintha egy roppant fekete szakadékból szállt volna az ég felé.

Hátborzongató hangok voltak - ugyanakkor érdekes módon lenyűgözők, szinte hipnotikus hangok. Tommy azon kapta magát, hogy csak a rádiót bámulja, figyelme veszélyesen elkalandozott az útról. De ha fel is nézett, akkor is néhány másodperc elteltével megint a rádió zöldesen izzó kijelzőjére tévedt vissza a tekintete.

Aztán hirtelen a tompa morajlás alatt egy basszus hang emelkedett ki... valaki másé... valakié, akinek végtelenül furcsa, követelőző volt a hangja. Mély, nem emberi eredetű hang volt, amely úgy köpködte az érthetetlen szavakat, mintha köpet volna.

Nem. Jóságos Isten, megint elragadta a képzelete. Ami a hangszóróból áradt, nem volt más, mint a megszokott statikus sercegés, „fehér” zaj, elektronikus sistergés.

A hidegrázás ellenére, amely még most is kínozta, Tommy hirtelen rájött, hogy homlokát, fejbőrét kiverte a víz. A tenyere is csatakos volt.

Egészen biztosan végignyomogatott minden gombot a rádión, de a kísérteties surrogás csak folytatódott tovább.

- A rohadt életbe!Jobb keze ökölbe szorult. Élével a rádióra csapott, annyira erősen nem, hogy megsebezze

magát, viszont három-négy gombot is lenyomott egyszerre.A torz torokhangok másodpercről másodpercre egyre érthetőbbé váltak, de Tommy még

mindig nem értette egészen, mit is akarnak közölni.Megint a rádióra csapott, s meglepetten hallotta saját kétségbeesett kiáltását. Hisz végül is,

bármennyire is zavaró volt ez a zaj, nem jelentett fenyegetést a számára.Valóban nem...?Még épp csak feltette magának a kérdést, amikor hirtelen szétáradt benne az irracionális

meggyőződés, hogy nem szabad hallgatnia ezt a hangszóróból áradó sercegést, hogy a fülére kell tapasztania a kezét, hogy halálos veszélybe kerül, ha egyetlen szót is megért abból, amint mondanak neki. Ennek ellenére perverz módon mégis hallani akarta, hogy értelmet nyerjen ez a kaotikus hangzavar.

-...Phan...Ez az egy szó egyértelműen tiszta volt.- ...Phan Tran...A taszító, nyálkába fúló hang hibátlan vietnámi kiejtéssel beszélt.- ...Phan Tran Tuong...Vagyis Tommy neve - mielőtt megváltoztatta volna. A neve a Sirály és a Róka földjéről.- ...Phan Tran Tuong...Valaki őt szólította. Eleinte a távolból, aztán egyre közelebbről. Mintha kapcsolatot keresne.

Volt valami... éhség ebben a hangban.A hátán futkározó hideg, mint megannyi pók, egyre mélyebben a bőre alá furakodott, és

jeges hálót szőtt csontjai üregébe.Tommy harmadszor is a rádióra csapott, erősebben, mint eddig, s a rádió hirtelen

elhallgatott. Most már csak a motor duruzsolását hallotta, az abroncsok zizegését, saját szaggatott lélegzését, s vad szívverését.

Bal keze síkos volt a verejtéktől, hirtelen megcsúszott a kormánykeréken, Tommy feje oldalra nyaklott, amikor a Corvette megfarolt az úton. A jobb oldali első kerék - majd a hátsó is - lecsúszott a kavicsos padkára. A kavicsok felcsapódtak az alvázra. A gyomoktól felvert kavicsos padka jól látszott a reflektor fényében, s az út menti száraz bokrok ágai végigszántották a kocsi jobb oldalát.

Tommy mindkét nyirkos tenyerével belekapaszkodott a kormányba, és balra rántotta a kocsit. A Corvette megremegett, amikor visszaugrott az aszfaltra.

- 8 -

Fékcsikorgás hangzott fel a háta mögött. Amikor a visszapillantó tükörbe nézett, elvakította a mögötte haladó kocsi reflektora. A fekete Ford Explorer dühös tülköléssel előzte meg, csak néhány hüvelyknyivel kerülte el a koccanást. Tommy már-már hallani vélte az acéllemezek sikolyát. De a kocsi biztonságosan elhaladt mellette, hátsó helyzetjelzőit pillanatok alatt elnyelte a sötétség.

Amikor Tommy ismét uralma alatt tudta a Corvette-et, kipislogta a szeméből a verejtéket, és nagyot nyelt. Látása elhomályosult. Szája íze savanykás lett. Mintha lázálomból riadt volna föl.

Bár a nyálasan fröcsögő hang csak pillanatokkal ezelőtt rémisztette el, máris kezdtek kételyei lenni, hogy valóban a saját nevét hallotta az éterből. Ahogy a látása kitisztult, arra gondolt, nem ereszkedett-e köd a tudatára is. Könnyebb volt számba venni azt a lehetőséget, hogy enyhe és múló epileptikus roham kapta el, semmint elhinni, hogy valami természetfeletti lény keresett vele kapcsolatot egy olyan prózai közegen át, mint egy sportkocsi rádiója. Talán múló iszkémiás agyérgörcse volt, ami rövid időre akadályozta agyának vérellátását, hasonló ahhoz a rohamhoz, amely tavasszal ledöntötte a lábáról kollégáját és barátját, Sal Delariót.

Most már fájt a feje is a jobb szeme felett. És a gyomra is émelygett.

Ahogy áthajtott Corona Del Maron, szigorúan tartotta a megengedett sebességet, készen arra, hogy lehúzódjon, ha a látása megint elhomályosulna, vagy bármi furcsaság történne vele.

Tommy idegesen a rádióra pillantott. De az hallgatott.Ahogy elsuhantak mellette az újabb és újabb mellékutcák, a félelme elmúlt, ám a helyébe

beáradt a depresszió. Tátongó, hideg űrt érzett magában.Jól ismerte ezt az űrt... Bűntudata tünetét.Saját kocsijában ült, az autók királyában, a megtestesült amerikai álomban, beteljesült

gyerekkori álmában. Repesnie kellett volna a boldogságtól, ehelyett lassan elmerült a depresszió tengerében. Érzelmi szakadék tátongott alatta. Bűntudata volt amiatt, ahogy anyjával bánt, ami persze nevetséges, hiszen megadta neki a tiszteletet. Mint mindig. Soha nem volt türelmetlen vele, s most gyötörte a gondolat, hogy az asszony hátha kihallotta a türelmetlenséget a hangjából.

Nem akarta megsérteni az érzelmeit. Soha. De anyja néha reménytelenül beleragadt a múltba, makacsul és ostobán ragaszkodott a hagyományokhoz, s Tommyt nagyon zavarta, mennyire képtelen alkalmazkodni az amerikai kultúrához. Amikor amerikai barátaival volt, szégyellte anyjának erős vietnámi akcentusát, mint azt a szokását is, hogy tisztelettudóan egy lépéssel mindig az apja mögött járt az utcán. Mami, ez az Egyesült Államok, mondta egyszer neki. Mindenki egyenlő, senki nem jobb a másiknál, a nők egyenlők a férfiakkal. Itt nem kell senkinek az árnyékában közlekedned. Az asszony csak rámosolygott, ahogy egy szeretett, de kissé buta fiúra szokás, és így szólt: Nem azért megyek apád mögött, mert kell, Tuong. Azért megyek ott, mert ott akarok. Tommyt ezzel csak méginkább a kétségbeesésbe kergette: De ez nem jó, anya! Anyja még mindig csak nézett rá azzal a dühítő mosolyával: Az Egyesült Államokban rossz volna, ha az ember kimutatja a tiszteletét? Hiba volna kimutatni a szeretetet? Tommy soha nem győzhetett egy ilyen vitában, de mindig megpróbálta: Nem, de van jobb módja is ezek kimutatására. Anyja ilyenkor csak ravaszul ránézett, és egyetlen mondattal zárta le a beszélgetést: Micsoda? Ha küldenek egy üdvözlőlapot? Most már a régóta vágyott Corvette vezetése sem okozott neki nagyobb örömöt, mintha egy használt és rozoga furgonban ülne. Tommy hidegséget és szürkeséget érzett magában, miközben arca lángolt a szégyentől, hogy háládatlanságában képtelen elfogadni anyja elveit.

Egy meggondolatlan gyerek metszőbb tud lenni, mint a kígyó foga.Tommy Phan, a rossz fiú. Oson a kaliforniai éjszakában. Alantas, kegyetlen és szeretetlen

ember.A visszapillantó tükörbe pillantott, mintha azt várta volna, hogy a saját szemei helyén

csillogó kígyószemeket lát.Természetesen tudta, hogy irracionális dolog ennyire dagonyázni a bűntudatban. Néha

irreális elvárásai voltak a szüleivel szemben, de sokkal logikusabban gondolkozott, mint az édesanyja. Ha anyja felvette az ao daist, a selyem tunika és nadrág együttest, amely ugyanolyan bizarr látvány volt Amerikában, mint egy szoknyás skót öltözet, anyja olyan apró lett, mint amikor egy kislány anyja ruháiba öltözik, de ilyenkor sem tűnt sebezhetőnek. Lankadatlanul erős volt, vasakaratú. Ha akart, igazi zsarnok tudott lenni, aki tudta, hogy kell egy rosszalló pillantással - 9 -

nagyobb fájdalmat okozni, mint egy korbáccsal.Ezek a kegyetlen gondolatok csak még jobban elképesztették Tommyt, s arca még

hevesebben lángolt a szégyentől. Tommy anyja és apja iszonyatos kockázatot vállalt, hogy kihozzák őt - fivéreivel és húgával - a Sirály és a Róka földjéről, a kommunisták vasökle elől, a korlátlan lehetőségek hazájába, amiért tisztelet és szeretet volna a hála.

- Önző gazember vagyok - szólalt meg Tommy fennhangon. - Egy nagy szar, az vagyok.Amikor lefékezett egy kereszteződésben Corona Del Mar és Newport Beach határán, még

mélyebbre süllyedt a bűntudat sötét tengerébe.Belehalt volna, ha elfogadja anyja vacsorameghívását? Az asszony garnélás hínárlevest

csinált, com tay camot, sült zöldséget nuoc mam szósszal - ez a három étel volt a kedvence gyerekkorában. Anyja biztosan rengeteget dolgozott a konyhában azért, hogy ezzel hazacsalogassa a fiát, de ő elutasította a meghívást, és csalódást okozott az anyjának. Nem volt bocsánat arra, amit tett, különösen azért, mert már hetek óta nem látta az anyját.

Nem is. Ez tévedés. Ez az anyja mondata volt: Tuong, nem láttalak hetek óta. Ő pedig emlékeztette, hogy csütörtök van, s hogy együtt töltötték a vasárnapot. Most pedig, alig egy félórával később, ő is átvette anyjának elhanyagoltságról szóló szemrehányásait!

Anyja hirtelen olyannak tűnt, mint a régi filmek sztereotip ázsiai gonosztevői egybe gyúrva: ugyanolyan manipulátor volt, mint a kegyetlen Ming, és rafinált, mint Fu Man-chu.

Tommy meglepetten pislogott a piros lámpára, elképesztette, hogy ilyen szörnyűségeket gondol a saját anyjáról. Ez is csak megerősítette, hogy disznónak tartsa magát.

Tommy Phan mindennél jobban szeretett volna amerikai lenni - nem vietnámi amerikai, hanem csupán amerikai, minden jelző nélkül. De ehhez nem kellett megtagadnia a családját, nem kellett durvának lennie szeretett édesanyjához. Nem ez juttatja el a teljes amerikanizálódáshoz.

A Kegyetlen Ming. Fu Manchu, a sárga veszedelem. Istenem, hisz dühöngő őrült bigottá vált! Mintha azt akarta volna elhitetni magáról, hogy ő fehér!

Lepillantott a kezére a kormánykeréken. Égett bronz színe volt. A visszapillantó tükörben sötét, ázsiai szemének mongolredőit tanulmányozta, s közben az járt az eszében, hogy vajon veszélybe sodorja-e magát, ha igazi identitását egy hamisra cseréli.

Fu Manchu.Ha képes volt ilyen ostobaságokat gondolni az anyjáról, egyszer végül még az arcába is

fogja mondani. Az anyja pedig össze lesz törve. A rémületes lehetőségtől Tommynak még a lélegzete is elállt, a szája kiszáradt, a torka annyira elszorult, hogy nyelni sem bírt. Kegyesebb dolog volna, ha fogna egy pisztolyt, és lelőné az anyját. Ha golyót eresztene a szívébe.

Szóval ilyen fiú lett belőle. Aki a szavaival lövi szíven a saját anyját.A lámpa pirosról zöldre váltott, de Tommy nem tudta azonnal felemelni a lábát a

fékpedálról. Megdermesztette az öngyűlölet szörnyű súlya.A Corvette mögött egy autós megnyomta a dudáját.- Én csak a saját életemet szeretném élni - mondta Tommy kétségbeesetten, amikor végül

képes volt áthajtani a kereszteződésen.

Mostanában egyre többször beszélt fennhangon magában. A feszültség, hogy a saját életét élje, és közben jó fiú is legyen, lassan őrületbe kergette.

A mobiltelefon után indult a keze, hogy felhívja az anyját, és megkérdezze: áll-e még a vacsorameghívás.

A kocsitelefon nagymenőknek való.Már nem. Most már mindenkinek van.Nekem nincs. Veszélyes dolog vezetés közben telefonálni.Soha nem volt balesetem, mami.Majd lesz.Olyan tisztán hallotta a hangokat, mintha az anyja most mondta volna ki őket, s nem az

emlékezetéből idéződtek volna föl. Rémülten kapta el a kezét a telefontól.A Pacific Coast Highway nyugati oldalán állt egy ötvenes éveket idéző étterem. Tommy

ösztönösen lekanyarodott a parkolóba, és megállt a vörösen izzó neon reklám alatt.Odabent a sülő hagyma és hamburger és a savanyúság illata terjengett. Tommy beült az

- 10 -

egyik vörös műbőrrel behúzott bokszba, sajtburgert, sült krumplit és csokoládés milkshake-et rendelt.

Közben tisztán hallotta anyja szemrehányó hangját: A cserépben sült csirke és a rizs jobb, mint az a pocsék sajtburger.

- Legyen inkább két sajtburger – szólt Tommy a pincérnő után, aki épp távozni készült a boksztól a rendeléssel.

- Kihagyta az ebédet? - kérdezte a nő.Ha túl sok sajtburgert és sültkrumplit eszel, magad is úgy fogsz kinézni, mint egy dagadt

sajtburger.- És hozzon még egy adag rántott hagymakarikát is - tette hozzá Tommy dacosan, mintha

tudta volna, hogy északabbra, Huntington Beachen anyja összerándul egy ilyen arcátlan árulástól.- Kedvelem a jó étvágyú férfiakat - jegyezte meg a pincérnő.Karcsú, kék szemű, szőke nő volt, fitos orral és kipirult arccal - pontosan az a fajta nő, aki az

anyja szemében a megtestesült rémálmot jelenti.Tommy elgondolkozott, vajon flörtölt-e vele a nő. A mosolya arra utalt, de a megjegyzése az

étvágyról ártatlan csevelynek tűnt. Tommy nem tudott olyan oldottan viselkedni a nőkkel, mint szeretett volna.

Ha a nő nyitott is nála, képtelen volt lecsapni rá. Egy estére elég egy lázadás. Egy sajtburger még hagyján, de nem kettő plusz még egy szőkeség is!

Csak erre futotta válaszképpen:- Hozzon még egy extra adag cheddar sajtot, és legyen jó sok a hagymakarika!Miután alaposan megkente mustárral és ketchuppal a burgereket, befalt mindent, amit csak

rendelt. Olyan önfeledten szívta föl a milkshake-et, hogy a szalmaszál hangosan szörcsögött az üres pohár alján, mire a közelben ülő szülők szemrehányóan mérték végig, hogy felnőtt ember létére rossz példát mutat a gyerekeknek.

Bőkezű borravalót hagyott, és már indult az ajtó felé, amikor a pincérnő utánaszólt: - Sokkal boldogabbnak látszik, mint volt, amikor bejött.

- Vettem ma egy Corvette-et - mondta Tommy álmatagon.- Szuper - felelte a nő.- Erről álmodtam kiskölyök korom óta.- Milyen színű?- Világos akvamarin metál.- Jól hangzik.- És repül.- El tudom képzelni.- Megy, mint a rakéta - felelte Tommy, s hirtelen ráébredt, hogy szinte beleveszett a nő

szemének óceáni kékségébe.- Hát... - mondta Tommy -, akkor vigyázzon magára.- Maga is - így a pincérnő.Tommy a kijárathoz ballagott. Kinyitotta az ajtót, de a küszöbön még visszafordult, azt

remélte, hogy a nő még mindig néz utána. De már megfordult, és elindult a boksz felé, ahonnan Tommy az előbb felállt. Karcsú bokája és formás vádlija gyönyörű volt.

Feltámadt egy kis szellő, de az este még így is balzsamosan enyhe volt a késő őszhöz képest. A Pacific Coast Highway túloldalán, a Fashion Island Mail bejáratánál reflektorok világították meg a hatalmas főnixpálmasort. A hosszú leveleket úgy ringatta a szél, mintha szoknya volna. A szél idehozta az óceán illatát, ez most nem borzongatta meg Tommyt, inkább kellemesnek hatott, ahogy megcirógatta a tarkóját, és beletúrt sűrű, fekete hajába. Anyja és hagyományai elleni első sikeres lázadása nyomán a világ sokkal kellemesebb és érzékibb lett.

A kocsiban bekapcsolta a rádiót. Megint tökéletesen működött. Roy Orbison épp a „Pretty Womant” énekelte.

Tommy is hangosan vele énekelt. Buján és érzékien.Eszébe jutott ugyan a vészjósló, statikus sercegés és a furcsa, nyálas hang, amely mintha a

nevén szólította volna a rádióból, de most már nehéz volt elképzelnie, hogy mi volt mindebben annyira ijesztő. Akkor még túlságosan zaklatott volt az anyjával folytatott vita miatt, egyszerre volt - 11 -

feszült és bűntudatos, dühös az anyjára, de saját magára is, és érzékei nem voltak egészen megbízhatóak. A vízesésszerű sercegés nem is volt valóságos, csak bűntudata nagyította föl, a nevét pedig minden bizonnyal csak beleképzelte az elektronikus hangzavarba.

Egész úton hazáig régi rock and rollokat hallgatott, s minden dalnak ismerte a szövegét.Irvine-ban lakott, e minden részleteiben megtervezett városka egyik lakóparkjában, egy

szerény, de kényelmes kétszintes házban. A telep, akárcsak a többi is Orange megyében, mediterrán stílusban épült, ami részben kellemes látványt nyújtott a szemnek, máskor viszont fullasztóan unalmasnak tetszett, mintha a Taco Bell hálózat teljhatalmú elnöke elrendelte volna, hogy az emberek ne házakban lakjanak, hanem mexikói éttermekben. Tommy házát rózsaszín kúpcserepek borították, a falakat sárga stukkó díszítette, a beton gyalogösvényt pedig téglasor határolta.

Mivel újságírói fizetését az esténként és a hétvégéken írt krimikkel egészítette ki, három éve meg tudta venni magának ezt a házat, amikor még csak huszonhét éves volt. Manapság már annyit keresett a könyveivel, hogy feladhatta a Registernél vállalt állását.

Minden mérce szerint sikeresebb volt, mint két fivére vagy a húga. De ők hárman a vietnámi közösségben maradtak, ezért szüleik büszkék voltak rájuk. Tuongra soha nem lehettek ugyanilyen büszkék, aki azonnal megváltoztatta a nevét, amint nagykorú lett, s aki minden amerikai dolgot lelkesen magába szívott azóta, hogy nyolc éves korában az ország partjára tette a lábát.

Sejtette, hogy még ha milliárdos is lenne belőle, aki ezer szobás házat építene magának a Csendes-óceán partjának legnagyobb sziklájára, ahol minden vécécsésze és csillár tömör aranyból volna, a csillárok pedig nem kristályból, hanem gyémántból volnának, apja és anyja akkor is a „kudarcot vallott” fiúnak tartaná, aki elfeledkezett a gyökereiről, és hátat fordított a kulturális örökségének.

Amikor Tommy ráfordult a kocsifeljáróra, a fehér és korall vörös nebáncsvirág ágyások úgy ragyogtak fel a kocsi reflektorának fényében, mintha saját fényük lett volna. A melaleukák hámló kérge szabálytalan árnyakat vetett a fűre, s a felsőbb gallyakon remegtek a levelek az esti fuvallatban.

Amikor behajtott a garázsba, és az ajtó leereszkedett a háta mögött, még percekig a kocsiban maradt, élvezte a bőrkárpit illatát, szétáradt benne a tulajdonosi büszkeség. Ha tudott volna ülve aludni, biztosan itt alszik a kocsiban.

Nem tetszett neki a gondolat, hogy a Corvette-et a sötétben hagyja. A kocsinak díszkivilágítás dukált volna, mint egy értékes múzeumi tárgynak.

Amikor a konyhában felakasztotta a kocsi kulcsait a hűtőszekrény melletti kulcstartóra, hallotta, hogy megszólal a csengő a bejáratnál. Bár fel lehetett ismerni, a csengés valahogy más volt a megszokottnál: olyan volt, mintha álmában hallotta volna. Ez a háztulajdonosi lét átka. Valamit mindig meg kell javíttatni.

Nem várt látogatót. Sőt, egy-két órát még a dolgozószobában szándékozott tölteni, hogy átnézze legújabb kéziratának utolsó néhány oldalát. Magándetektív hőse, Chip Nguyen, egyes szám első személyben elmondott történetei néha kissé bőbeszédűek, rövidítésre szorulnak.

Amikor Tommy kinyitotta az ajtót, jéghideg szél vágott az arcába, amitől a lélegzete is elállt. Száraz melaleuka levelek százai pörögtek körülötte, Tommy meglepetésében két lépést hátrált, és ijedten a szeme elé kapta a kezét.

Az egyik levél a szájának csapódott. A hegye felsértette a nyelvét.Tommy meglepetésében ráharapott a száraz levélre. Kesernyés íze volt. Kiköpte.Amilyen hirtelen föltámadt, a forgószél ugyanolyan gyorsan elült, s csend és mozdulatlanság

maradt utána. A levegő sem volt már hideg.Kiseperte a leveleket a hajából, leseperte a válláról, leszedegette őket flanel ingéről és

farmerének száráról. Az előtér hajópadlóját egy csomó száraz levél, fűtörmelék és homok borította.- Mi a rosseb...?Nem állt látogató az ajtóban.Tommy a nyitott ajtóba lépett, s körbekémlelt a sötét verandán.A lépcsőn vagy a gyalogúton sem állt senki, de kint az utcán sem, aki becsengethetett volna.

A holdfényben úszó utca kihalt volt és csendes, olyan kihalt, mintha a világegyetem gépezete elromlott volna, s leállt volna az idő.

Tommy felgyújtotta a kinti világítást, s egy furcsa tárgyat vett észre a veranda padlóján, - 12 -

pontosan vele szemben. Egy rongybaba volt az, nem több, mint tíz hüvelyk hosszú. Hanyatt feküdt, tömzsi karjait széttárta.

Hunyorogva kémlelt ki ismét a sötétbe, figyelmét most a bokrokra koncentrálva, ahol esetleg megbújhatott valaki. De nem látott senkit.

A lábánál heverő bábu nem volt eldolgozva. Fehér pamutvászon borította, ruha nem volt rajta, nem voltak arcvonásai és hiányzott a haja is. A szemei helyét két fekete keresztöltés jelezte, öt ilyen mutatta a száját és volt két kereszt a szíve fölött is.

Tommy kilépett a verandára. Leguggolt a baba mellé.A baba egyik eldolgozatlan kezében egy összehajtogatott papírlap volt, amelyet egy hosszú

tű tartott a helyén, borsó nagyságú, fekete zománcgombbal.Tommy felemelte a babát. Tömör volt, és a méretéhez képest meglepően nehéz, de a

végtagjai lazák voltak - mintha homokkal lett volna megtöltve.Amikor kihúzta a tűt a baba kezéből, a kihalt utca egy pillanatra életre kelt. Jeges szél sepert

végig a verandán. A bokrok megremegtek, a hold árnyéka felizzott a gyepen. Aztán ismét visszatért a mozdulatlanság.

A papír már megsárgult, mintha egy régi levélről tépték volna le, kicsit fénylett, a szélei megrepedeztek. Négyrét volt összehajtva. Amikor széthajtogatta, körülbelül három négyzethüvelyknyi lehetett.

Az üzenet vietnámi nyelven íródott: három oszlopban sorakoztak az ecsettel festett fekete írásjelek. Tommy megismerte a nyelvet, de nem tudta elolvasni.

Felállt, elgondolkodva kibámult az utcára, majd lenézett a babára a kezében.Miután összehajtogatta a papírt, és az ingzsebébe gyűrte, visszament a házba, és becsukta az

ajtót. Ráfordította a biztonsági zárat, és beakasztotta a láncot is.A nappaliban Tommy letette a babát a kanapé melletti kis asztalra, nekitámasztotta a

Stickley stílusában készült lámpának, így a zöld lámpaernyő olyan volt, mintha a kalapja lett volna. A baba kezei nyitva voltak, mint amikor először látta a verandán, de most mintha kerestek volna valamit.

Letette a tűt a baba mellé az asztalra. A fekete zománcgomb úgy csillogott, mint egy csepp olaj, a tű hegye pedig ezüstösen csillogott.

Tommy behúzta a függönyt a nappali mindhárom ablakán. Ugyanezt tette az étkezőben és a családi szobában. A konyhában pedig elfordította a reluxa lapjait.

De még így is úgy érezte magát, mintha figyelték volna.Odafent a hálószobában, amelyet dolgozószobává alakított át, ahol a regényeit írta, Tommy

leült az íróasztalához, de nem gyújtott villanyt. A fény csak a hall nyitott ajtaján áradt be. Felemelte a telefont, egy kicsit habozott, majd Sal Delario számát hívta, aki a Registernél dolgozott, ahol tegnapig Tommy is. Csak az üzenetrögzítő jelentkezett, Tommy azonban nem beszélt rá.

Ezután Sal csipogójának számát hívta. Miután beütötte saját számát, hozzátette: sürgős.Nem egészen öt perc múlva Sal visszahívta.- Mi olyan sürgős, sajtfejű? - kérdezte. - Elfelejtetted, hova tetted a farkadat?- Hol vagy? - kérdezte Tommy.- Az izzasztóban.- A szerkesztőségben?- A hírekkel birkózom.- És a leadási határidővel - találgatta Tommy.- Csak azért hívtál, hogy cikizd a szakmai kompetenciám? Egy napja szálltál csak ki a

mókuskerékből, és már el is feledkeztél a kollegialitásról?Tommy előrehajolt a székében, az íróasztal fölé görnyedt, majd megszólalt:- Idehallgass, Sal, muszáj többet tudnom a gengekről.- Úgy érted, azokról, akik Washingtont irányítják, vagy azokra a mocskokra gondolsz, akik

Kis Saigon üzletembereiről veszik le a sápot?- A helyi vietnámi bandákra gondolok. A Santa Ana-i Fiúkra...- Az Olcsó Srácokra, a Natoma Fiúkra. De ezeket már mind ismered.- Olyan jól nem, mint te - felelte Tommy.Sal bűnügyi riporter volt, aki nemcsak Orange megye vietnámi bandáit ismerte jól, hanem az

- 13 -

országszerte működőket is. Amíg Tommy is a lapnál volt, ő elsősorban a művészetekről és a szórakoztató iparról írt.

- Sal, hallottál olyasmiről, hogy a natomások vagy az Olcsó Fiúk fekete kezet vagy lábszárcsontos koponya képet küldtek volna valakinek fenyegetésül, vagy efféléket?

- Vagy mondjuk egy levágott lófejet hagytak valakinek az ágyában?- Ja, valami ilyesmi.- Összekevered a kulturális hagyományokat, fiúkám. Ezek a fickók nem olyan jól neveltek,

hogy fenyegetéssel bajlódjanak. Hozzájuk képest a maffia olyan, mintha kamarazenészek baráti társasága volna.

- És a régebbiek, nem ezek az utcai kamaszbandák, a szervezettebbek - a Fekete Sasok, vagy a Hét Sasok?

- A Fekete Sasok vadászterülete San Francisco, a Hét Sasoké pedig Chicago. Itt a Békaemberek működnek.

Tommy hátradőlt a székében, amely megreccsent alatta.- De ők se küldenek az embernek lófejet, mi?- Tommy fiú, ha a Békaemberek levágott fejet hagynak az ágyadban, akkor az a tiéd lesz.- Milyen megnyugtató.- Mi ez az egész? Kezdesz aggasztani.Tommy felsóhajtott, és a legközelebbi ablakra pillantott. Felhőfoszlányok kezdték eltakarni

a holdat, s az ezüstös fény áttünedezett a párálló felhőszéleken.- A múlt héten írtam egy anyagot a „Show” rovatnak - lehet, hogy ezért akar valaki

visszavágni.- Ez volt az a cikk a kis műkorcsolyázó lányról?- Ja.- Meg a zongorista csodagyerekről? És miért akarna valaki ezért visszavágni?- Hát...- De ki szívhatta volna föl magát? Netán egy másik hatéves zongorista, aki szerint róla

kellett volna írnod, és most azt tervezi, hogy elgázol a triciklijével?- Hát - szólalt meg Tommy, és kezdte nagyon ostobán érezni magát -, a cikk arra volt

kihegyezve, hogy a vietnámi közösségben lévő kölykök nagyobbik része nem tagja egyik bandának sem.

- Ez igen, ez aztán a nagy vitát kiváltó anyag! De tényleg.- Volt egy-két kemény megjegyzésem azokról, akik bandákban ténykednek, különösen a

Natomát és az olcsósokat tűztem a tollam hegyére.- Az egész cikkben egy bekezdést szentelsz nekik. Ennyire nem érzékenyek ezek a fiúk,

Tommy. Néhány szótól nem gőzölnek be.- Csak az érdekelne...- Egyébként sem érdekled őket, mert számukra te Tamás bátya vietnámi megfelelője vagy.

Különben is túl sokat nézel ki ezekből a fickókból. Ezek nem olvasnak újságot.A sötét felhők egyre csak nyomultak nyugatról kelet felé, s gyorsan összeálltak, ahogy

megérkeztek az óceán felől. Elnyelték a holdat, mint a fuldokló arcát a hideg tenger, s az ablak üvegéről lassan eltűnt a hold ragyogása.

- És a lánybandák? - kérdezte Tommy.- A Wally Lányok, a Ponomai Lányok, a Piszkos Punkok... nyílt titok, hogy olykor

kegyetlenebbek tudnak lenni, mint a fiúk. De így sem hinném, hogy érdekelnéd őket. Ha ilyen könnyen begőzölnének, engem már évekkel ezelőtt kibeleztek volna, mint egy halat. Rajta, Tommy, mondd el, mi történt. Mi rémisztett meg?

- Egy baba.- Mint a Barbie? - Sal hangja meglepettnek tűnt.- Annál egy kicsit ijesztőbb.- Igaz, Barbie már nem az a veszélyes csaj, mint korábban volt. Ugyan ki tartana tőle

manapság?Tommy beszámolt Salnak a furcsa, fehér vászon báburól a fekete keresztekkel, amelyet a

verandán talált. - 14 -

- Tisztára mintha egy rémfilm főhőse megbuggyant volna - jegyezte meg Sal.- Bizarr - felelte Tommy. - Bizarrabb, mint ahogy hangzik.- És gőzöd sincs arról, hogy mi a szöveg? Egyáltalán nem tudsz vietnámiul olvasni?Tommy kivette az ingzsebéből a papírt, és kihajtogatta.- Egy szót sem.- Mi van veled, sajtfejű? Semmi tisztelet nincs benned a gyökereid iránt?- Miért, te tartod a saját hagyományaitokat? - kérdezte Tommy gúnyosan.- Hát persze. - Ezt bizonyítandó Sal pattogó olaszra váltott, majd visszatért az angolra: -

Minden hónapban írok a dadusomnak Szicíliába. Tavaly pedig két hetet ott töltöttem.Tommyban csak elhatalmasodott az érzés, hogy ő valóban egy disznó. Hunyorogva meredt a

három oszlopban sorakozó írásjelekre az elsárgult papíron, majd megszólalt:- Számomra olyan, mintha szanszkritul lenne írva.- El tudod faxolni? Szerintem öt perc alatt találok valakit, aki lefordítja.- Máris küldöm.- Azonnal visszahívlak, ha megtudom, mit jelent.- Kösz, Sal. Egyébként tudod mit vettem ma?- Honnan tudnám? Mióta beszélik meg a pasik, hogy mit vásároltak?- Egy Corvette-et.- Egy igazit?- Hát persze. Egy LT1 kupét. Világos akvamarin metál.- Gratulálok.- Huszonkét évvel ezelőtt - magyarázta Tommy -, amikor kijöttem a családommal a

bevándorlási hivatalból, és az ország földjére léptem, egy Corvette haladt el az úton, és én azonnal tudtam, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyen kocsim. Ez a fantasztikus kinézetű kocsi mindent elmondott nekem Amerikáról.

- Örülök, hogy örülsz, Tommy.- Kösz, Sal.- Most végre igazi nőt is fölszedhetsz magadnak, nem kell beérned Rhondával, a felfújható

gumilánnyal.- Seggfej - jegyezte meg Tommy kedvesen.- Faxold el azt a cetlit!- Azonnal - felelte Tommy, és letette a kagylót.A dolgozószobája sarkában egy kis Xerox masina állt. Fel sem gyújtotta a szobában a

villanyt, készített egy fénymásolatot, majd visszadugta a cédulát az ingzsebébe, s a másolatot elfaxolta Salnak a Registerbe.

A telefon egy perccel később megszólalt:- Fordítva tetted a gépbe a papírt, seggfej. Egy üres lap érkezett, a sarokban a

telefonszámoddal.- Pedig tutira jól csináltam.- Szerintem még a guminődet is sikerül lehervasztanod. Küldd el szépen megint.Tommy most felgyújtotta a villanyt, úgy ment vissza a faxhoz. Vigyázva helyezte be a lapot,

hogy megfelelő módon kerüljön a gépbe. A rejtélyes írásjeleknek fejjel lefelé kellett lenniük.Figyelte, ahogy a görgők között átmegy a papírlap a gépen. A kis kijelzőn Sal telefonszáma

és a küldés szó villogott. A lap kijött a gépből, majd egy pillanattal később a szó átalakult: fogadva. A fax ezután automatikusan kikapcsolt.

Újra megszólalt a telefon. Sal volt az.- Most menjek át, és mutassam meg, hogy kell rendesen csinálni?- Úgy érted, most is üres papírt kaptál?- Csak a küldő azonosító van a tetején.- Pedig most abszolút helyesen tettem bele a gépbe.- Akkor valami baja lehet a faxodnak - jegyezte meg Sal.- Biztosan - felelte Tommy, de a válasz nem nyugtatta meg.- Ide tudod hozni azt a cetlit?- Mennyi ideig vagy még bent?

- 15 -

- Még vagy két órát.- Akkor lehet, hogy beugrok - felelte Tommy.- Most már felcsigáztad az érdeklődésemet.- De ha nem ma, akkor holnap feltétlenül benézek hozzád.- Lehet, hogy valami kiscsaj van a dologban - jegyezte meg Sal.- Mi van?- Lehet, hogy egy másik műkorcsolyázó féltékeny lett arra, akiről írtál. Emlékszel még az

olimpiai korcsolyázó nőre, Tonya Hardingra? Vigyázz a térdkalácsodra, Tommy fiú. Lehet, hogy valami kiscsaj már felvéste a baseball ütőjére a nevedet.

- Hála istennek, hogy nem ugyanabban az épületben dolgozunk már. Sokkal tisztábbnak érzem magam manapság.

- Csókold meg helyettem is a gumilányt.- Hogy te milyen beteg fazon vagy, Sal!- Viszont nem kapsz el semmilyen csúnya betegséget szeretett Rhondádtól.- Viszlát. - Tommy letette a kagylót, és leoltotta a villanyt. Megint csak az emeleti galériáról

beszűrődő fény jelentette az egyetlen fényforrást.Odalépett a legközelebbi ablakhoz, az előkertet és az utcát figyelte. Az utcalámpák sárgás

fényében nem látott osonó alakokat.Az eget borító sűrű viharfelhők elnyelték a holdat. Az ég fekete volt és ijesztő.Tommy lement a nappaliba, ahol fölfedezte, hogy a bábu az oldalán hevert, a kis asztalon. Ő

az asztali lámpának támasztotta, s amikor utoljára látta, még ülő helyzetben volt.Tommy gyanakvóan nézett rá. Úgy tűnt, a bábut alaposan megtömték homokkal, jó súlya

volt - ott kellett volna maradnia, ahol hagyta.Ostobán érezte magát, de azért körüljárta a földszintet, és ellenőrizte az ajtókat. Mindegyik

alaposan be volt zárva, látogatónak nem lelte nyomát. Senki sem hatolt be a házba.Tommy visszatért a nappaliba. Lehet, hogy a babát nem támasztotta jól a lámpához, így a

homok átszivároghatott az egyik oldalra, míg az átkozott holmi föl nem borult.Tommy Phan habozva a kezébe vette a bábut, de nem is tudta pontosan, miért habozott.

Közel emelte a szeméhez, hogy alaposabban is szemügyre tudja venni.A fekete ikszeket, amelyekkel a szemek és a száj helyét jelezték, vastag zsinórral öltötték

oda, mintha sebészfonál lett volna. Tommy finoman megdörzsölte a fonálkeresztet, amellyel az egyik szemet jelezték... majd a komoran összeszorított szájat is.

Miközben Tommy végighúzta ujjbegyét a fekete varráson, megdöbbentette az ijesztő kép, amely az agyába villant: hogy a fonál hirtelen felhasad, s egy igazi száj nyílik ki a fehér vásznon, apró, de borotvaéles fogak villannak elő, s egy vad harapás következik, majd kiserken a vér az ujja hegyéből.

Annyira megborzongott, hogy majdnem elejtette a bábut.- Úristen!Ostobának és gyerekesnek érezte magát. A varrás természetesen nem hasadt föl, mint

ahogyan éhes száj sem fog soha előbukkanni a vászon alól.Ez csak egy bábu, az istenért!Azon gondolkozott, hogy vajon mit tenne a detektívje, Chip Nguyen, ebben a helyzetben.

Chip kemény, ravasz és makacs fickó volt. Fekete öves tae kwon do mester, aki egész éjjel képes volt vedelni anélkül, hogy elbambult volna, vagy másnaposság gyötörte volna. De kiválóan sakkozott is, aki egyszer még Bobby Fishert is megverte, amikor egy hurrikán miatt napokig bent szorultak egy barbadosi szállodában. Olyan rafinált szerető, hogy egy szép szőkeség féltékenységi rohamában megölte miatta a riválisát. Gyűjtötte a Corvette-eket, saját kezűleg rakta őket rendbe, miközben mélyen pesszimista filozófiát vallott, úgy gondolta, hogy az emberiség bukásra ítéltetett, ennek ellenére vállalta az utat a jó ügyért.

Chip már biztosan megszerezte volna a cédula fordítását, lenyomozta volna a vászon és a fekete fonál eredetét, már csak az edzés kedvéért lecsapott volna egy-két gazfickót, vagy ágyba vitt volna egy vörös hajú, agresszív szépséget, vagy egy szégyenlős vietnámi lánykát, akiről persze kiderül, hogy a velejéig buja és érzéki lény.

Milyen unalmas is, ha az embert a valóság korlátozza! Tommy felsóhajtott, és arra gondolt, - 16 -

bárcsak át tudná lépni saját regényeinek lapjait, és átvehetné főhőse nevét, és teljes biztonsággal uralni tudná az életét.

Lassan késő este lett, már nem akaródzott elmennie a szerkesztőségbe, hogy beszéljen Sal Delarióval. Tommynak már csak egy kis munkához volt kedve, aztán mihamarabb ágyba bújni és aludni.

A rongybaba furcsa volt ugyan, de fele annyira sem fenyegető, mint megpróbálta beállítani. Megint csak élénk fantáziája ragadta el.

Mestere volt az öndramatizálásnak, ami bátyja, Ton szerint a legamerikaibb tulajdonsága volt. Az amerikaiak, mondta egyszer Ton, mind azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ, úgy gondolják, hogy az egyén fontosabb, mint a társadalom vagy a család. De hogyan lehetne az egyén fontosabb? Nem lehet mindenki egyszerre a legfontosabb és egyenlő is, ennek semmi értelme. Tommy akkor tiltakozott, hogy ő nem érzi fontosabbnak magát másoknál, hogy Ton nem fogja föl az amerikai individualizmus lényegét, ami az álmok megvalósításának jogáról szól, s nem a mások feletti uralomról. De Ton erre azt mondta: De ha nem hiszed magad jobbnak nálunk, akkor gyere és dolgozz a pékségben az apáddal és a bátyáiddal, maradj a családban, segíts a család álmának valóra váltásában!

Ton anyjuktól örökölte az éles vitázó készséget - és a hasznos makacsságot.Tommy most már ide-oda forgatta a bábut a kezében, s minél tovább volt a kezében, annál

kevésbé érezte vészjóslónak. A végén kiderül, hogy egészen prózai dolog húzódik meg mögötte. Minden bizonnyal a szomszéd gyerekek csínyéről lehet csak szó.

A fekete zománcfejű tű, amellyel az üzenet a bábu kezéhez volt rögzítve, nem volt a kis asztalon, ahol Tommy hagyta. Minden bizonnyal leverte a padlóra, amikor a bábu félre dőlt.

Tommy nem látta a krémszínű szőnyegen, pedig a borsó nagyságú, fekete gyöngyöt könnyen észre lehetett volna venni. A legközelebbi takarításkor majd felszippantja a porszívó.

Tommy kiment a konyhába, és a hűtőből kivett egy üveg sört. A Coors márkát kedvelte, amelyet a Sziklás hegység tiszta forrásvizéből főztek.

Egyik kezében a sörrel, a másikban a bábuval felment az emeletre, és belépett újból a dolgozószobájába. Felgyújtotta az asztali lámpát, és nekitámasztotta a babát.

Beült a kényelmes, barna bőr karosszékbe, bekapcsolta a számítógépet, és kinyomtatta Chip Nguyen újabb kalandjainak legújabb fejezetét. Húsz oldal volt.

Kortyolgatta a Coorst az üvegből, s vörös ceruzával javítgatta a szöveget.A házban eleinte halálos csend honolt. Majd az összegyűlt viharfelhők után feltámadt a szél

is, s halkan fütyülni kezdett az eresz alatt. Az egyik melaleuka fa ága időnként a ház falát súrolta. A családi szobából jól hallatszott a kandalló bugása, ahogy a szél bele-belefújt a kéménybe.

Tommy időről időre a bábura pillantott. Az csak ott ült a lámpa borostyán sárga fényében, karjait széttárta, kis kezeit felfelé fordította, mintha esdekelne.

Mire végzett a javítással, 'kivégezte' a sörét is. Mielőtt átvezette volna a javításokat a számítógépbe, kiment a vécére az emeleti hallba.

Amikor néhány perccel később visszatért, arra számított, hogy megint az oldalára borulva találja a babát. De az csak ült egyenesen, ahogyan hagyta.

Megcsóválta a fejét, és zavartan elmosolyodott, mennyire makacsul ragaszkodik a drámai megoldásokhoz.

Amikor visszaült a székébe, öt szót vett észre az addig üres számítógépes képernyőn: A HATÁRIDŐ A HAJNAL LESZ.

- Hát ez meg...?Amikor elhelyezkedett a székben, hirtelen éles, szúró fájdalom hatolt a jobb combjába.

Döbbenten felpattant, hátralökte a karosszéket.Amikor odakapott a combjához, azonnal megérezte az apró 'lándzsát', amely átszúrta a

farmervásznat és a húst. A tűt tartotta a kezében, amelynek végén a borsófej nagyságú zománcgomb díszelgett.

Tommy elképedten forgatta a tűt az ujjai között, és meredten bámulta csillogó hegyét.Az eresz alatt sziszegő szél és a bekapcsolt, de nem működő nyomtató monoton zúgása alatt

többször is furcsa neszt hallott. Mint amikor elszakad egy szál.A lámpa fénykörében ülő bábura pillantott. Most is ott ült, mint az előbb - de a szívét jelző

- 17 -

két kereszt fonala elpattant, s most csak lógott a fehér vászon mellkason.Tommy Phan csak abból vette észre, hogy elejtette a tűt, hogy meghallotta a pendülését a

kemény műanyag padlón, a karosszék alatt.Bénultan bámulta a bábut, úgy érezte, hogy legalább egy óráig, pedig alig lehetett az egész

egy percnél több. Amikor ismét mozdulni bírt, azon kapta magát, hogy az átkozott holmi után nyúl, de úrrá lett magán, amikor a keze tízhüvelyknyire volt a bábutól.

A szája annyira kiszáradt, hogy a nyelve a szájpadlásához tapadt. Megpróbált nyálat gyűjteni a szájába, de a nyelvét mintha ragasztóval rögzítették volna a szájpadjához.

Lázas szíve olyan vadul vert, hogy látása elhomályosult, és vére majd' szétvetette a verőereit. Úgy érezte, mintha menten megütné a guta.

Képzeletének jobb és élénkebb világában Chip Nguyen már habozás nélkül felkapta volna a bábut, hogy megvizsgálja, mi van benne. Talán egy miniatűr bomba? Vagy egy gonosz gépezet, amely mérgezett tűket lődöz ki magából?

Tommy azonban félig sem volt olyan merész, mint Chip Nguyen, de teljesen gyáva sem volt, a fenébe is! Bár a babát nem merte a kezébe venni, óvatosan megérintette kinyújtott mutatóujjával, és megnyomogatta a felszakadt varrásnál a fehér vásznat a mellén.

A szörnyű kis emberalakban, pontosan Tommy ujja alatt, valami megmozdult, és mintha lüktetni kezdett volna. Nem úgy, mint egy mechanikus óraszerkezet, hanem mintha valami élő volna.

Elkapta a kezét.Először ösztönösen valami gusztustalan féreg jutott az eszébe. Egy obszcénul kövér pók,

egy fészkelődő csótány vagy csupasz, teljesen szőrtelen egér.Ekkor hirtelen a fekete fonalvégek eltűntek a tű lyukjain, ahol rögzítették, mintha valami

berántotta volna a bábu mellébe.- Jézusom!Tommy hátralépett, megbotlott, és majdnem átesett a karosszékén. A karfába kapaszkodva

nyerte vissza az egyensúlyát.Reccs-reccs.A jobb szem felett elpattantak a fonalak, majd valami alulról nekifeszült a vászonnak. Aztán

ezek a fonalvégek is eltűntek a bábu fejében, mint amikor a gyerekek beszippantják a spagettit.Tommy elképedten rázta a fejét. Ezt csak álmodhatja!Ahol az előbb a fonalak eltűntek, újabb halk reccsenés hallatszott.Álmodik.A fehér vászonarcon egy egy centis nyílás támadt, mint egy seb.Egészen biztosan álmodom. A bőséges vacsora, a két sajtburger, a sült krumpli, a

hagymakarikák, annyi koleszterin, ami egy lovat is kivégezne - majd az üveg sör. Nyilván elaludtam az íróasztalra borulva, és álmodom.

A felhasadt vászon alól valami színes villant elő. Zöld. Vadul ragyogó zöld.A vászon alól egy apró szem jelent meg a puha, kerek fejben. Nem úgy csillogott, mint egy

baba üvegszeme, s nem is mint egy festett műanyag korong, hanem ugyanolyan valóságos, mint Tommy szeme (bár végtelenül furább), telve valami bizarr csillogással, gyűlölettel, s a fekete pupilla ellipszoid, mint a kígyóé.

Tommy rémülten keresztet vetett. Római katolikusnak nevelték, s bár csak ritkán jutott el a templomba az elmúlt öt évben, most hirtelen megint vallásosnak érezte magát.

- Szűz Mária, Istennek szent anyja, hallgasd meg könyörgésemet...Tommy kész lett volna - boldogan kész lett volna - egész hátralévő életét a gyóntatószék és

a sekrestye között ingázva eltölteni, s lemondani minden szórakozásról, kivéve az orgonamuzsikát.- ...most, szükségem óráján...A baba megmozdult. A fejét kissé Tommy felé fordította. A zöld szem megpihent rajta.Tommy szíve elszorult, a keserű epe feltolult a torkában. Nagyot nyelt, s most már

határozottan tudta, hogy nem álmodik. Álmában még soha nem hányt. És egy álom soha nem ilyen valóságos.

A számítógép képernyőjén hirtelen villogni kezdett az öt szó: A HATÁRIDŐ A HAJNAL LESZ. - 18 -

A bábu másik szemén is elpattant a keresztöltés, és a fonál visszacsúszott a vászon alá. Az anyag megfeszült, majd kezdett felhasadozni.

A lény tömzsi karja is megmozdult. Apró kezét ökölbe szorította. Ellökte magát a lámpától, merev lábakkal felállt, s tízhüvelykes magassága ellenére is ijesztőnek tűnt.

Még Chip Nguyen is - a kemény magándetektív, a fekete öves tae kwon do mester, az igazság rettenthetetlen harcosa - pontosan ugyanazt tette volna, mint amit Tommy Phan tett: menekül. Sem az író, sem pedig hőse nem volt teljesen bolond.

Miután rájött, hogy a kételkedés ebben az esetben végzetes lehet, Tommy hátat fordított a lehetetlen lénynek, amely épp előbújt a rongybabából. Félrelökte a karosszéket, elbotlott saját lábában, nekiesett az íróasztal sarkának, de sikerült megkapaszkodnia, majd kitántorgott a szobából.

Olyan erővel vágta be maga mögött a dolgozószoba ajtaját, hogy az egész ház - és saját csontjai - is beleremegtek. Zár azonban nem volt az ajtón. Tommy lázasan mérlegelte, hogy kihoz egy széket a hálószobából, és a kilincs alá támasztja, de aztán eszébe jutott, hogy az ajtó befelé nyílik, tehát nem lehet kiékelni a folyosó felől.

Elindult a lépcső felé, de aztán berontott a hálószobába, és felkapcsolta a villanyt.A széles ágy gyönyörűen be volt ágyazva. A fehér ágytakaró olyan makulátlanul feszült

rajta, mint a dob bőre.Féltékenyen őrizte a rendet a házban, és elkeserítette a gondolat, hogy esetleg saját vérével

lesznek telefröcskölve a falai.Mi ez az átkozott valami! És mit akar tőle?A rózsafa éjjeliszekrény sötéten csillogott a bútorfényesítő szertől és a rendszeres ápolástól,

s a felső fiókban a papír zsebkendő csomag mellett a pisztoly is ugyanilyen szépen rendben volt tartva.

Második fejezet

A fegyver, amelyet Tommy kivett az éjjeliszekrény fiókjából, egy Heckler and Koch P7 M13 volt. Még évekkel ezelőtt vette, amikor a Rodney King ügy miatt fellázadtak a feketék Los Angelesben.

Akkoriban kegyetlen képzelete többször is a civilizáció erőszakos összeomlásának képeivel kísértette. De rettegése nem korlátozódott az álmokra. Egy vagy két hónapig szorongás gyötörte, de még legalább egy évig kellemetlen gondolatai voltak, arra számított, hogy bármelyik pillanatban kitör a káosz, s évtizedek múltán először eszébe jutottak a saigoni vérengzés képei, amely néhány héttel elmenekülésük előtt kezdődött meg a dél-vietnámi fővárosban. Mivel egyszer már átélt egy ilyen végpusztulást, tudta, hogy bármikor bekövetkezhet.

Orange megyébe nem jutott el a dühöngő tömeg tombolása, és Los Angelesbe is gyorsan visszatért a rend, bár ezt távolról sem lehetett szívélyesnek nevezni az Angyalok Városában akkoriban. Soha nem volt szüksége a pisztolyra.

Egészen eddig a percig.Most kétségbeesetten kellett ez a fegyver - de nem azért, hogy fosztogató feketéket tartson

sakkban vele, s azért sem, hogy megvédje otthonát egy betörőtől, hanem - kész őrület - hogy megvédje magát egy rongybabától. Vagy attól az izétől, amely a babában lakozik.

Amikor kiosont a hálószobából a folyosóra, Tommy Phannak átvillant az agyán, hogy nem vesztette-e el a józan eszét. Hát persze, hogy elment a józan esze! Már túljutott a józan ész határán, levetette magát a szakadékba, száguld az őrület szánkóján a visszavonhatatlan őrület sötét mélységei felé.

Hiszen egy rongybaba nem kelhet életre!Nem léteznek tíz hüvelyk magas emberszerű lények villogó, zöld szemekkel!Biztosan elpattant egy ér az agyában. Vagy egy daganat elérte a kritikus méretet, és már

lebénítja a körülötte lévő agysejteket. Hallucinált! Csak ez volt az egyetlen elfogadható magyarázat.A dolgozószoba ajtaja zárva volt, ahogyan hagyta.A házban kolostori csend honolt, ahol minden szerzetes aludt, s nem hallatszott még

suttogva elmondott ima sem. Elült az eresz alatt süvöltő szél. Nem hallatszott óra-ketyegés, nem

- 19 -

reccsent a hajópadló.Tommy remegve, verejtékezve osont a szőnyeggel borított hallon át, és borzasztó óvatosan

megközelítette a dolgozószoba ajtaját.A pisztoly remegett a kezében. Megtöltve is csupán másfél kiló lehetett a súlya, de az adott

helyzetben iszonyatosan nehéznek érezte. Ugyanolyan biztonságos fegyver volt, mint bármelyik szabadpiacon beszerezhető fegyver, Tommy mégis a mennyezet felé tartotta a csövét, s ujját épp csak a ravaszra helyezte. A 40-es Smith and Wesson töltények, amelyekkel betárazta, komoly pusztítást tudtak volna okozni.

Amikor a becsukott ajtóhoz ért, megtorpant és habozott.A bábu - illetve az a valami, ami benne rejtőzött - túlságosan kicsi volt ahhoz, hogy elérje a

kilincset. De még ha fel is tudna mászni a kilincsig, akkora ereje bizonyosan nincs, hogy elfordítsa az ajtógombot. Az az izé tehát csapdában van a szobában.

Másrészt, morfondírozott magában Tommy, miből gondolja, hogy annak a valaminek nincs elég ereje? Először is ez a lény maga a képtelenség, egy scifiből elszabadult valami, hiszen az egésznek nincs több logikája, mint egy filmnek vagy egy álomnak.

Tommy a kilincset bámulta, mintha arra számított volna, hogy elfordulni látja. A kifényesített réz csillogott a hall mennyezeti lámpájának fényében. Ha Tommy kellően összpontosít, megláthatta volna saját, verejtékben úszó arcának torzult tükörképét is a csillogó fémfelületen: ijesztőbbnek látszott, mint az a valami a rongybabában.

Kis idő elteltével odatapasztotta a fülét az ajtóhoz. Nem jött hang a szobából - olyan legalábbis nem, amelyet dübörgő szívének hangjától hallott volna.

A térde kocsonyás volt, a pisztoly súlyát legalább tíz-tizenkét kilónak érezte, annyira nehéznek, hogy a karja belesajdult.

Vajon mit csinál az az izé odabent? Vajon még mindig a vásznat tépi le magáról, mint egy éledező múmia?

Tommy megpróbálta azzal nyugtatni magát, mintha az egész egy hallucináció terméke volna, amelyet az agyvérzés váltott ki.

Anyjának igaza volt. A sajtburger, a sült krumpli, a hagymakarikák, a sűrű csokoládés milkshake - ezek tették ezt vele. Bár csak harminc éves volt, agyongyötört vérkeringése összeomlott a roppant mennyiségű koleszterintől, amelyet a vére cipelni volt kénytelen. Ha beköszönt a halál, és felboncolják, a kórboncnokok nyilván annyi zsírt találnak majd az ereiben, amivel Amerika összes vasúti kocsiját le lehetne zsírozni. A koporsó mellett álló anyja csendesen hüppögve ezt fogja mondani: Tuong, én figyelmeztettelek, de te sose hallgattál rám. Túl sok sajtburgert eszel, és a végén magad is úgy nézel majd ki, mint egy dagadt sajtburger, és elkezdesz majd apró, kígyószemű szörnyeket látni, aztán holtan esel össze a saját házad emeletén, pisztollyal a kezedben, mint a whiskyt vedelő nyomozó a könyvedben. Buta fiú, úgy ettél, mint az őrült amerikaiak, és tessék, mi lett veled!

Odabent a szobában valami megcsörrent.Tommy odanyomta a fülét az ajtó és az ajtófélfa közötti hajszálvékony résre. Újabb hangot

nem hallott, de tudta, hogy az előbb nem képzelődött. Ettől a szoba csendje csak még fenyegetőbb lett.

Dühös volt magára, hogy még mindig úgy viselkedik, mintha a kígyószemű kis szörny valóban ott volna a szobájában, és az íróasztalon állva bújna ki a pamut gubójából.

Ugyanakkor az ösztöne azt súgta, hogy nem őrült meg teljesen, hiába is remélte az ellenkezőjét. Nem, nem kapott agyvérzést, hiába lett volna az megnyugtatóbb dolog, mint valóságosnak elfogadni a pokolból érkező rongybaba létezését.

Vagy ki tudja, honnan jött. Egy bizonyos: nem valami játékboltból. És nem is Disneylandből.

Ez nem képzelgés. Nem fantáziatermék. Ez ott van bent.Nos, rendben, ha ott volt bent, akkor sem tudja kinyitni az ajtót, hogy kijöjjön, tehát a

legokosabb dolog békén hagyni, és lemenni a földszintre, vagy elmenni a házból, és hívni a rendőröket. Segítséget találni.

Azonnal látta, hogy ez a forgatókönyv súlyos probléma okozója lesz az irvine-i rendőrségben, amelynek bizonyosan nincs pokolból szalajtott lények befogására szakosodott - 20 -

kommandója. Mint ahogyan nincs vérfarkas elhárító vagy vámpírügyi alakulata sem. Hisz végül is ez itt Del-Kalifornia, és nem a sötét Drakulaföldje, vagy mondjuk New York City.

A hatóságok biztosan bolondnak néznék, egy kalap alá vennék azokkal, akik azzal mennek hozzájuk, hogy megerőszakolta őket a jeti, vagy akik alufóliával bélelt kalapban járnak, hogy így védekezzenek a gonosz földönkívüliek ellen, akik mikrohullámmal bombázzák az emberek agyát, hogy rabszolgasorba süllyesszék őket. A rendőröknek eszük ágában sem lesz bárkit is ideküldeni.

Vagy ami még ennél is rosszabb, hiába írja le a lehető legnyugodtabb hangon a találkozását a bábuval, a rendőrök ön- és közveszélyesnek fogják minősíteni. Villámgyorsan egy pszichiátriai osztály megfigyelőjében találná magát.

Egy fiatal írónak minden reklámra szüksége van, hogy bővítse az olvasótáborát. Tommy igen nehezen tudta elképzelni, miféle reklámtőkét kovácsolhatna a kiadója abból a tényből, hogy ügyfele egy pszichiátriai osztályon vakációzott, és a lapok az anyagot egy csinos kényszerzubbonyos fotóval is körítik. Ez nem egészen az a módszer, amitől az új John Grisham válik az emberből.

Tommy olyan erősen tapasztotta a fülét az ajtóhoz, hogy belefájdult a feje, de újabb zajt nem hallott.

Ellépett az ajtótól és bal kezét a rézkilincsre tette. A vörös fém hidegen simult a tenyeréhez.A jobbjában már legalább húsz kilónak érezte a pisztolyt. A fegyver hatásosnak látszott. A

tárban tizenhárom golyó volt, ettől magabiztosnak kellett volna lennie, de Tommy egyre csak remegett.

Legszívesebben kisétált volna a házból, hogy sohase térjen vissza, de ezt nem tehette. A ház a tulajdona volt. Olyan befektetés, amelyet nem hagyhatott ott, ezt nem engedhette meg magának. A bankok ritkán törölnek egy jelzáloghitelt azért, mert egy ördögi bábu szállta meg az ingatlant.

Szó szerint tehetetlennek érezte magát, s ezt a döntésképtelenséget mélységesen szégyellte. Chip Nguyen, a kemény magánnyomozó, akinek kalandjait Tommy hűségesen megörökítette, soha nem engedte volna át magát efféle kételkedésnek. Chip mindig tudta, mi a teendő a legveszélyesebb helyzetekben. A megoldásban persze nagy szerepet kapott az ökle, vagy a pisztolya, vagy valami keze ügyébe eső tompa eszköz, nem is beszélve a késről, amelyet őrült támadója kezéből csavart ki.

Tommynak volt fegyvere, igazi fegyvere, egy első osztályú pisztoly, s potenciális támadója csupán tíz hüvelyk magas volt, ennek ellenére képtelen volt rászánni magát, hogy kinyissa azt az átkozott ajtót! Chip Nguyen támadói szinte mindig kétméteres alakok (kivéve az elborult agyú apácát a Gyilkosság rossz szokásban), és rendszerint szteroidokkal telepumpált testépítők, olyan bicepsszel, aminek láttán Schwarzenegger elbujdokolna szégyenében.

Tommy azon törte a fejét, vajon hogy lesz képes újra a tettek emberéről írni, ha ő maga képtelen egy válságos pillanatban dönteni, így végre le tudta dobni magáról a bénító láncokat, és lassan elfordította az ajtógombot. Az alaposan megzsírozott szerkezet nem nyikorgott - de ha a bábu figyelte, látta elfordulni, és azonnal Tommyra vetheti magát, amint belép az ajtón.

Épp amikor ütközésig fordította a kilincset, mennydörgésszerű robaj rázta meg a házat. Még az ablakok is beleremegtek. Tommy ijedten felkiáltott, elengedte a kilincset, visszahátrált a hallba, és lövőállásba meredve, mindkét kezével a Heckler and Koch markolatát szorongatva a dolgozószoba ajtajára célzott.

Aztán rájött, hogy pontosan azért volt mennydörgésszerű a robaj, mert az ég dörgött.Amikor az első robaj halk morajként elhalt az ég távoli sarkában, Tommy a hall vége felé

pillantott, ahol épp újabb villám cikázott át az ablakon, s a következő pillanatban a házat ismét megrázta a dörgés.

Eszébe jutottak a masszív felhők, amelyek elnyelték a holdat, és amelyeket nem is olyan régen odakint látott. Hamarosan megered az eső is.

Tommyt annyira zavarba hozta, hogy így megijedt egy hétköznapi mennydörgéstől, hogy nagy merészen odalépett az ajtóhoz, és kinyitotta.

Semmi sem ugrott a nyakába.Csak az íróasztalon álló lámpa bocsátott ki fényt, amitől a szoba sarkai veszélyes árnyékba

borultak. Ennek ellenére Tommy pontosan látta, hogy a miniszörny nincs az ajtó közelében.Belépett a szobába, kitapogatta a fali kapcsolót, és felkattintotta a mennyezeti világítást. Az

árnyékok gyorsabban tűntek el a bútorok alatt, mint egy alom fekete macska. - 21 -

A hirtelen támadt világosságban sehol sem látta a szörnyet.A lény már nem volt az íróasztalon, hacsak nem kuporodott be a számítógép mögé, ahol arra

vár, hogy Tommy közelebb menjen.Amikor belépett a szobába, Tommy először nyitva akarta hagyni a háta mögött az ajtót,

hogy gyorsan menekülni tudjon, ha úgy adódik. Most azonban rájött, hogy ha a baba kiszökik innen, az egész házat kénytelen lenne átkutatni utána.

Becsukta az ajtót, és nekidőlt a hátával.A józan ész azt kívánta, hogy úgy járjon el, ahogy patkányvadászatkor szokás. Egy szobába

kell beszorítani a kis szörnyet. Aztán módszeresen felkutatni a búvóhelyét. Az íróasztal alatt. A heverő alatt. A két iratszekrény mögött. Megnézni minden olyan helyet, ahol a kis féreg meghúzhatja magát, aztán kizavarni a nyílt területre.

De a patkányvadászatnak nem a pisztoly a legmegfelelőbb eszköze. Hatásosabb volna egy lapát. Lapáttal könnyebb agyonverni egy kis állatot, mint eltalálni pisztollyal. Még akkor is, ha jó céllövő.

Először is nem volna ideje nyugodtan célozni, mint a lőtéren. Ehelyett inkább úgy kellene viselkednie, mint egy katonának a fronton, az ösztöneire és a reflexeire hagyatkoznia, és Tommy nem tudta, kellően fel van-e szerelkezve a két dologgal.

- Nem vagyok Chip Nguyen - ismerte el fennhangon.Különben is gyanította, hogy a babaszörny gyorsan mozog. Nagyon gyorsan. Még egy

patkánynál is gyorsabban.Futólag mérlegelte, hogy lemegy a garázsba egy lapátért, de úgy döntött, be kell érnie a

pisztollyal. Ha most kimenne, nem volt benne biztos, lesz-e benne annyi bátorság, hogy másodszor is visszatérjen.

Hirtelen mintha fürge léptek zaját hallotta volna, megdermedt. Balra pásztázott a pisztollyal, aztán jobbra, megint balra - aztán rájött, hogy az első kövér esőcseppek zaját hallotta a cserepes tetőn.

A gyomrában hirtelen annyi sav tolult föl, amennyi azonnal szétmart volna egy vasszöget, ha lenyelt volna egyet. Sőt, ha akár fél kilót is. Arra gondolt, bárcsak com tay camot vacsorázott volna sajtburger helyett, és sült zöldséget nuoc mam szósszal hagymakarikák helyett.

Óvatosan előre araszolt a szobában, és megkerülte az íróasztalt. A piros tollal kijavított fejezet és az üres sörösüveg ott volt, ahol hagyta. Nem nyúltak hozzájuk.

A kígyószemű miniszörny sem rejtőzött a számítógép monitora mögött. De a lézernyomtató mögött sem.

Az asztali lámpa alatt két vászondarab hevert. Tépett formájuk ellenére fel lehetett ismerni, hogy ezek boríthatták a lény kezeit. Úgy tűnt, mintha letépték volna őket - talán foggal, hogy így szabadítsa ki a szörny a kezeit.

Tommy nem értette, hogy bújhatott meg élőlény a rongybabában, hiszen amikor felhozta az emeletre, úgy érezte, hogy homokkal töltötték meg. Nem érzett benne szilárdságot, ami csontvázra, koponyára, vagy izmokra utalhatott volna, csak valami puha, amorf anyagot.

Már nem az villogott a képernyőn, hogy A HATÁRIDŐ A HAJNAL LESZ, hanem egyetlen szó, amely titokzatos és félelmetes üzenetet közvetített: TIKTAK.

Tommy úgy érezte magát, mintha szegény Alice-hez hasonlóan egy alternatív világba botlott volna - csak ezúttal nem egy nyúl üregén át, hanem egy videojáték révén.

Félrelökte a kerekes karosszéket. Pisztolyát a jobbjában tartotta maga elé, így hajolt le, és nézett be az íróasztal lábnyílásába. Ennek két oldalán fiókok sorakoztak. A nyílást hátul falemez borította, de így is beszűrődött annyi fény, hogy Tommy lássa: a miniszörny nincs ott.

A fióksorok alacsony lábakon nyugodtak. Tommynak szinte a padlóra kellett szorítani az arcát, hogy benézzen alájuk. Miután ott sem talált semmit, felegyenesedett.

A lábnyílástól balra két nagyobb, dobozszerű fiók volt, jobbról pedig három. Egyesével húzogatta ki őket, arra számítva, hogy a miniszörny az arcába ugorhat, de csak a megszokott holmikat találta bennük: tűzőgépet, cellux szalagot, ollót, ceruzákat, és mindenféle dossziékat.

Odakint a hirtelen feltámadó szélben az eső a tetőt verte, amely úgy döngött, mintha egy hadsereg menetelt volna rajta. Az esőcseppek olyan hangot keltve verődtek az ablakhoz, mint a távoli géppuskatűz. - 22 -

A vihar hangjai elnyelhették a bábuszörny puha lépteit, ha az menekült előle. Vagy ha közben a háta mögé osont volna.

Tommy hátra pillantott a válla fölött, de látta, hogy nem fenyegeti támadás.Miközben a szörny után kutatott, igyekezett meggyőzni magát, hogy az túlságosan kicsi

ahhoz, hogy valódi fenyegetést jelentsen rá. Egy patkány gusztustalan és ijesztő lény, de egy felnőtt még azt is el tudja kerülni, hogy az állat megharapja. Továbbá, semmi oka nem volt azt feltételezni, hogy a furcsa lény bántani akarja. Ez legalább olyan bizarr gondolat volt, mintha attól félne, hogy egy patkánynak van akkora ereje, hogy végezzen egy emberi lénnyel.

Ennek ellenére nem sikerült meggyőznie magát, hogy nincs halálos veszélyben. A szíve továbbra is vadul kalapált, s a melle annyira elszorult, hogy már fájt.

Túlságosan is tisztán emlékezett az izzó, zöld szemekre, az ellipszoid, fekete pupillákra, amelyek fenyegetően meredtek rá a vászon arc alól. Ragadozószemek voltak.

A réz papírkosár tele volt gyűrött géppapírral és sárga jegyzetpapírral. Belerúgott, hogy lássa, nem riasztja-e meg a szemét alatt bujkáló izét.

A papír ugyan megzörrent a kosárban, de azonnal csend lett megint.A ceruzás fiúkból Tommy kivett egy vonalzót, és azzal kotort a papírhulladékba.

Néhányszor dühösen beledöfött a halomba, de nem sikított föl semmi, vagy próbálta meg kitépni a vonalzót a kezéből.

Odakint láncban villantak fel a villámok, és a széltől tépett fák táncoló árnyai ugráltak az ablakok előtt. Dübörögve tombolt a vihar a szénfekete éjszakában.

A szoba túloldalán, a falnál állt a heverő, felette a két bekeretezett plakát, amelyek kedvenc filmjeit reklámozták. Az egyik James M. Cain Double Indemnityje volt Fred MacMurray-vel, Barbara Stanwyckkel és Edward J. Robinsonnal. A másik pedig a Dark Passage volt Bogarttal és Bacallal.

Néha, amikor nem ment jól az írás, különösen ha valami izgalmas fordulatot akart a cselekménybe vinni, Tommy leheveredett a szófára, a fejét a két vörös díszpárnára helyezte, és légzési gyakorlatokat végzett, hogy tudata ellazulhasson, s a képzelete ismét mozgásba lendüljön. Legtöbbször egy órára sem volt szüksége, hogy megoldja a dolgot, és visszaülhetett a gép elé - de még ennél is többször elnyomta az álom; ilyenkor mindig iszonyatos bűntudat kínozta lustasága miatt.

Tommy most óvatosan felemelte a vonalzóval a két párnát, de a miniszörny nem rejtőzött alattuk.

A heverőt a padlóba építették, tehát nem lábakon állt, tehát semmi sem bújhatott meg alatta.Viszont a bábu-izé elbújhatott mögötte, s hogy elhúzza a nehéz heverőt a faltól, Tommynak

mindkét kezére szüksége lett volna. Ehhez le kellett volna tennie a pisztolyt, de erre nem vitte rá a lélek.

Aggodalmasan folytatta tovább a helyiség vizsgálatát.Az egyetlen érzékelhető mozgást az esővíz produkálta az ablaküvegen.Letette a pisztolyt a párnára, hogy kéznél legyen, és elrángatta a heverőt a faltól, miközben

szinte maga előtt látta, hogy valami taszító, félig még vászonba bugyolált valami visítva támad neki.

Az is csak közben tudatosult benne, mennyire ki van szolgáltatva a bokája az éles fogak harapásának.

Különben is, bele kellett volna gyűrnie a farmere szárát a zoknijába, vagy egy gumigyűrűt húznia rá, ahogy a patkányvadászatkor szokás. Megborzongott a gondolattól, hogy valami felrohanhat a lába szárán a nadrágszár alatt, miközben jól összekarmolja és összeharapdálja.

De a miniszörny nem bujkált a heverő mögött.Tommy megkönnyebbülten, mégis csalódottan otthagyta a nehéz ágyat a szoba közepén, és

újból a kezébe vette a pisztolyt.Óvatosan felemelgette a heverő négyszögletes matracát. Nem volt alattuk semmi.A verejték már csípte a jobb szeme sarkát. Letörölte flanellinge ujjával, és vadul pislogott,

hogy kitisztuljon a látása.Már csak egy hely maradt a szobában, amelyet át kellett kutatnia: a mahagóni fiókos

szekrény az ajtó mellett jobbra, amelyben a géppapírt és a többi írószert tartotta. Ha mellé állt, - 23 -

mögé tudott látni, s Tommy elégedetten konstatálta, hogy nincs semmi a szekrény és a fal között.A szekrénynek két pár ajtaja volt. Először arra gondolt, hogy beléjük lő néhányszor, mielőtt

kinyitná őket. Végül e nélkül is ki merte nyitni, és a fiókokba kotort. Nem találta meg a betolakodót.

Tommy állt a dolgozószoba közepén és körbefordult, megpróbált rájönni, hol nem kutatott még. Miután végzett a háromszázhatvan fokos fordulattal, ugyanolyan értetlenül meredt maga elé, mint eddig. A jelek szerint minden szegletre kiterjedt a figyelme.

Ennek ellenére esküdni mert volna rá, hogy az az izé még mindig itt van a szobában. Nem szökhetett el, mialatt a pisztolyáért ment. Ezenkívül szinte a bőrén érezte a gyűlölködő jelenlétet, a türelmes ragadozóból sugárzó roppant energiát.

Most is érezte, hogy valami figyeli.De honnan figyeli?- Gyere elő, az isten verjen meg, mutasd meg magad! - mondta Tommy hangosan.Annak ellenére, hogy még mindig verejtékben úszott, és időnként össze-összerándult a

gyomra, Tommynak percről percre erősödött az önbizalma. Érezte, hogy figyelemreméltó nyugalommal kezeli ezt a bizarr helyzetet, s ez a bátorság még Chip Nguyen-nek is a becsületére válna.

- Gyere elő! Hol vagy? Hallod?Villámfény villant az ablakokban, s a fák futó árnyai, a csorgó esőlé valahogy a függönyre

terelte a figyelmét.Igen, a függönyök! Nem értek egészen a földig, csak egy-két hüvelyknyivel lógtak az ablak

alá. A miniszörny tehát nem bújhatott mögéjük. De talán valahogy felkapaszkodott a falon. Vagy az is lehet, hogy elég volt egyet ugrania, és felhúzta magát a függönyre.

A szobának két ablaka volt, mindkettő keletre nézett. Mindkettőn nehéz anyag szolgált sötétítő függönyként - aranymintás, vörös műbrokát, talán poliészter, fehér béléssel. A függöny egyszerű, takaróléc nélküli réz rúdkarnison lógott.

Mind a négy függöny szép redőkbe volt rendezve, semmiféle gyűrődés, szabálytalanság nem jelezte, hogy extra súlyt hordoznának, valami beléjük kapaszkodott volna.

Felhúzott pisztolyának ravaszán tartva mutatóujját, Tommy odalépett az első ablakhoz. Bal kezével megfogta az egyik függönyszárnyat, és hirtelen mozdulattal félrerántotta.

Nem esett semmi a padlóra. Semmi sem adott morgó hangot, semmi sem kapaszkodott erősebben a függöny anyagába.

Bár elhúzta a függönyt a faltól, Tommynak mögé kellett hajolnia, hogy lássa a bélést is, amelybe a behatoló megkapaszkodhatott. De nem talált semmit.

Megismételte az eljárást a másik oldalon is, de ott sem bujkált semmiféle kígyószemű miniszörny.

A másik ablaknál észrevette az esővíz mosta ablakon saját tükörképét, de el kellett kapnia a tekintetét, mert valami olyan állatias félelmet látott a saját szemében, ami azonnal meghazudtolta mindazt a magabiztos bátorságot, amiért nem is olyan régen még gratulált magának. Nem érezte olyan szörnyen magát, mint ahogyan kinézett - talán csak sikerült elnyomnia magában a rémületet annak érdekében, hogy el tudja végezni a sürgető feladatot. Nyilván nem akart túlságosan gondolkozni a dolgon, mert azzal csak elismerné az igazságot, ami a szemében tükröződött, s akkor ismét lebénítja a döntésképtelenség.

Az óvatos felderítés kiderítette, hogy semmi természetellenes nincs a másik ablak baloldali függönyszárnya mögött.

Már csak egyetlen függönyszárny maradt hátra. A nehéz műbrokát anyag egyenesen lógott.Tommy eredménytelenül rázta meg. Nem érzett különbséget az eddigi háromhoz képest.Elhúzta az anyagot a faltól, behajolt mögé és felnézett, s azonnal észrevette a fölötte lógó

miniszörnyet, mely azonban nem a függönybe, hanem a rézrúdba kapaszkodott obszcénul csillogó fekete farkával, amely a fehér vászon anyagból bújt elő, amelyben korábban nem érződött más, csak nehéz, de élettelen töltőanyag. Valami kézszerű is előbukkant a letépett vászon ujjakból: kénsárgák voltak, fekete pöttyökkel, az apró karok összekulcsolva a vászonba bújtatott mellkason. Négy csontos ujja volt, s egy velük szembeforduló hüvelykujja. Ugyanolyan, mint az emberé, viszont mégis inkább egy hüllőszerű lényé, mert mindegyik ujj apró, de hegyes karomban végződött. - 24 -

Két vagy három másodpercen keresztül döbbent mozdulatlanságba dermedve csak bámulták egymást, mintha megállt volna az idő. Tommynak az volt a benyomása, hogy a parázsló, zöld szemek szinte belefúródnak a fehér vászon alól, amely már olyan volt, mint az Elefántember fejfedője a régi David Lynch-filmben, s az éles sárga fogak is elővillantak, amelyekkel a száj varrását feltépte a lény, s amelyek közül most elővillant fekete, hasított nyelv is.

Ezután egy villám fénye megolvasztotta a vérfagyasztó pillanatot. Az idő azonban még így is olyan megfontoltan haladt előre, mint egy gleccser, de aztán meglódult, mint a vízáradat.

A miniszörny Tommyra sziszegett.A farka letekeredett a rézrúdról.És egyenesen Tommy arca felé zuhant.A férfi visszarántotta a fejét.Miközben megdördült az ég, amit villámlás követett, Tommy elsütötte a pisztolyát.Ám vak pánikban húzta meg a ravaszt. A golyó áttépte magát a függöny tetején, és a

mennyezetbe fúródott, s nem tett kárt a lényben.A bábu-izé sziszegve érkezett Tommy feje tetejére. Apró karmaival belekapaszkodott sűrű

hajába, és belevájt a fejbőrébe.Tommy ordítva próbálta leseperni a fejéről.De a miniszörny erősen megkapaszkodott.Tommy megragadta a tarkóját, kegyetlenül megszorította a torkát, és letépte a fejéről.A szörny vadul rángatta magát a markában. Erősebb és inasabb volt, mint egy patkány,

olyan döbbenetes energiával rángatózott, hogy Tommy alig bírta megtartani.Közben belegabalyodott a függönybe is. Jézus! A Heckler and Koch csöve úgy beleakadt a

függönybe, mint hal a hálóba.Mély hörgés tört fel a szörny torkából, csattogtatta a fogait, próbált beleharapni Tommy

ujjaiba, s karmait is ismét a bőrébe akarta mélyeszteni.A pisztoly célzója hirtelen cipzárszerű hangot hallatott, ahogy feltépte a függöny bélését.A lény hideg, síkos farka Tommy csuklójára tekeredett, s ez annyira undorító érzést okozott,

hogy Tommy önkéntelenül öklendezni kezdett.Őrjöngve tépte ki magát a függönyből, és minden erejét megfeszítve olyan erővel hajította el

a kis szörnyet, mint egy profi baseball játékos a labdát dobó vonalon.Hallotta, ahogy a lény visít repülés közben, majd hirtelen elhallgat, ahogy nekipuffan a

falnak, de olyan erővel, hogy talán még a gerince is elpattant. De Tommy nem látta a falnak csapódni, mert ahogy ki akarta szabadítani magát a rátekeredő függönyből, kihúzta a helyéből a rézrudat, mire az egész „miskulancia” - rúd, függönylapok és elhúzó zsinór - a nyakába szakadt.

Tommy szitkozódva tépte le magáról az anyagot, miközben úgy érezte magát, mint Gulliver, amikor a liliputiak a földhöz kötözték.

A visszataszító kis szörny a szőnyegen hevert a szoba másik végében, az ajtó közelében. Tommy egy pillanatig azt hitte, elpusztult vagy legalábbis elvesztette az eszméletét. De aztán megrázta magát, és megmozdult.

Tommy felemelte a pisztolyt, és előre lépett, hogy végezzen vele. A lezuhant függöny azonban a lábára tekeredett, megbotlott, elvesztette az egyensúlyát, és a padlóra zuhant.

Bal arccal a padlón most ugyanabból a szögből szemlélhette a világot, mint a gyilkos miniszörny, bár az ellenkező oldalról. Látása egy pillanatig elmosódott, amikor a padlóhoz csapódott, de szinte azonnal kitisztult. Tehetetlenül bámulta a szörnyet, amely éppen talpra állt.

A lény úgy állt, mint egy ember, maga után húzva hat hüvelyk hosszú farkát, s még mindig a fehér vászonba volt bugyolálva, amely eltakarta testének legnagyobb részét.

Odakint a vihar elérte tombolása tetőpontját, az éjszakát zárótűzként ostromolták a villámok és a fülsiketítő dörgés. A mennyezetvilágítás és az asztali lámpa fénye megvillant ugyan, de nem aludt ki.

A lény megiramodott Tommy felé, s a fehér vászonanyag úgy lobogott mögötte, mint a zászló.

Tommy maga elé nyújtotta a jobb karját, a pisztoly is ott volt a kezében. Fölemelte, felhúzta a kakasát, és gyors egymásutánban kétszer is meghúzta a ravaszt. Az egyik golyó eltalálhatta a miniszörnyet, mert leverte a lábáról. Visszarepült egészen a falig, amelynek Tommy nekihajította. - 25 -

Olyan lehetett a szörny számára a 40-es Smith and Wesson lövedék, mint egy hajóágyú golyója egy ember számára. Az átkozott izének el kellett volna pusztulnia - mint egy embernek is, ha gránát robban a mellkasában. Darabokra kellett volna tépnie a lövedéknek.

Ehelyett a kis alak sértetlennek tűnt. Ott hevert a fal tövében, végtagjai szanaszét hevertek, az égett fehér vászon füstölgött. Rángatózott, mint akit görcs rángat. A farka ide-oda csapkodott a padlón. De sértetlen volt.

Tommy fölemelte lüktető fejét a padlóról, hogy jobban lásson. Nem látott vért sem a szőnyegen, sem a falon. Egyetlen cseppet sem.

A lény abbahagyta a rángatózást, a hátára hengeredett. Majd felült, és nagyot sóhajtott. Nem fájdalmas, sokkal inkább örömteli sóhajtás volt ez. Mintha érdekes és kellemes élmény volna, ha az ember közvetlen közelről golyót kap a mellébe.

Tommy feltérdelt.A szoba túloldalán a miniszörny fekete pettyes sárga kezeit megperzselődött hasára

szorította. Nem is... igazából benyúlt a hasába, magába kotort a karmaival, és kiszedett valamit magából.

Tommy még ebből a távolságból is tisztán látta, hogy az a valami a szörny kezében az eldeformálódott pisztolygolyó volt. A szörny unottan félrehajította.

Tommy remegő térdekkel, émelygő gyomorral állt fel.Megtapogatta a fejbőrét, ahol érezte a karmok nyomait. Amikor megnézte ujjbegyeit, csak

apró vércseppeket látott.Nem sérült meg súlyosabban.Még nem.Most már az ellenfele is talpon volt.Bár hétszer magasabb volt a miniszörnynél, s legalább harmincszor súlyosabb, Tommy

mégis annyira meg volt rémülve, hogy úgy érezte menten a nadrágjába vizel.Chip Nguyen, a kemény detektív, soha nem vesztette volna el ennyire az önuralmát, de

Tommy Phan már rég magasról tett rá, hogy mit tenne a hőse. Chip Nguyen egy idióta volt, egy alkoholista őrült, aki azt hitte, mindent meg lehet oldani fegyverrel, a harcművészetekkel vagy a durva beszéddel. A legtökéletesebben végrehajtott és bevitt tae kwon do rúgással sem lehetett volna megállítani egy természetfeletti erővel felruházott ördögi bábut, amely kap egy 40-es golyót a hasába, de életben marad!

Mostanra már volt egy megfellebbezhetetlen igazság. Persze nem az a fajta, amit az ember a tévéhíradóban lát vagy az újságokban olvas. De nem is olyan, amit az iskolában vagy a templomban hirdetnek. És nem is olyan, amilyet Carl Sagan vagy a tudományos világ is megerősítene. Ennek ellenére igaz volt, legalábbis Tommy szempontjából, még akkor is, ha csak a pletykalapok számolnának be a megtestesült gonosz és Szent Elvis végső összecsapásáról az új évezred küszöbén.

Amikor Tommy újból a miniszörnyre emelte a P7-est, őrült nevetés tolult fel a mellkasában, de lenyelte. Ő nem volt őrült. Ezen a félelmén már túltette magát. Ha valaki megőrült, az csak Isten lehet - és az egész világegyetem egy őrültekháza -, ha egy ilyen vérszomjas rongybaba-ruhába bújt szörnynek helyet adott a teremtés művében.

Ha a miniszörny természetfeletti jelenés, mint ahogy annak tűnt, akkor ostoba és értelmetlen dolog ellenállni neki, de Tommy képtelen volt elhajítani a fegyverét, odatartani a nyakát, és kivárni, míg a lény átharapja a torkát. Hiszen a lövés legalább átmenetileg lebénítja a szörnyeteget. Lehet, hogy elpusztítani nem tudja, de legalább visszaveti.

Míg ki nem fogy a tárból a golyó.Eddig három golyót lőtt ki. Az elsőt akkor, amikor a fejére rántotta a karnist. Két másikat

pedig a padlón fekve.Tíz golyó volt még a tárban. A hálószoba szekrényben ott van még egy doboz lőszer, amivel

további időt nyerhet, ha hozzá tud jutni.A baba-izé félrebillentette rongyba bugyolált fejét, és úgy méregette vadul villogó, zöld

szemével.Eddig a lövések vélhetően elnyomták a kinti égzengések. Végül azonban Irvine békés lakói

rájönnek, hogy a szomszédjukban háború folyik, és hívják a rendőrséget. - 26 -

Az izé Tommyra sziszegett.Jézusom, mi ez - Leszámolás az Alkonyzónában?Ha kijönnek a rendőrök, neki el kell mondania, mi történt, még ha paranoiás őrültnek is

nézik. És a miniszörny vagy megmutatkozik a rendőrök előtt is, s akkor a világ felkészülhet a rémálomra - vagy a rafinált kis démon elbújik előlük, őt pedig a rendőrök gumiszobába zárják.

Pillanatnyilag Tommyt az sem érdekelte, melyik változatra kerül sor. Mindkét esetben ugyanis véget ér a rémület, ő pedig elkerüli azt a szégyent, hogy a nadrágjába rondítson. Lesz ideje lélegzethez jutni, gondolkodni, s talán még magyarázatot is találni a történtekre - bár ez körülbelül annyira tűnt valószínűnek, mint választ találni az élet értelmére.

A lény megint sziszegett.Tommynak újabb lehetőség jutott az eszébe, de ez nem tűnt jónak. Lehet, hogy a gyűlöletes

kis szörny a gumiszobába is követi majd, és élete hátralévő részében kínozni fogja, de közben mindvégig rejtve marad a pszichiáterek és az ápolók előtt.

A miniszörny most nem felé támadt, hanem hirtelen meglódult a heverő felé, amely még mindig elhúzva állt a szoba közepén, ahol Tommy hagyta a szörny keresése közben.

Tommy követte a pisztoly célzójával, de nem jutott olyan helyzetbe, hogy lőni tudjon.Az izé eltűnt a heverő mögött.Tommyt kissé felvidította ellenfelének visszavonulása, hirtelen reménykedni kezdett benne,

hogy mégis kárt tett benne a 40-es kaliberű golyó, s a kis szörny most már óvatosabb lesz. Látva, hogy a minilény menekül előle, valamelyest visszatért belé az önbizalom. Csak sikerült valamelyest érvényesítenie a méretéből fakadó előnyt.

Tommy elindult a heverő felé, hogy mögé lásson. A heverő másik vége még most is érintette a falat, tehát egy V-alakú zsákutcát alkotott. De a miniszörny nem volt ott.

Ekkor észrevette, hogy egy szakadás van a kárpiton. A lény tehát befúrta magát a heverőbe, és most ott rejtőzködik.

De miért?Miért is kell megkérdeznie, miért?Attól a pillanattól fogva, amikor a varrások eltűntek a baba arcában, s amikor először

megpillantotta a rámeredő zöld szemeket, Tommy túljutott azon a ponton, hogy bárminek az indítékát, az értelmét kérdezze. Ezeknek ugyanis csak egy olyan univerzumban van létjogosultságuk, ahol a logika uralkodik, s nem itt, abban a teljesen irracionális világban, ahol hirtelen találta magát. A kérdések most már a hogyannal kezdődtek - hogyan állíthatja meg a rejtélyes lényt, hogyan mentheti a bőrét? És persze fel kell tennie azt a kérdést, hogy mi lesz a következő lépés? Ha az események teljes irracionalitása miatt képtelen is kiszámítani, mi történik, még az éjszaka folyamán, hajnal előtt ki kell derítenie a baba célját, rá kell jönnie, hogy milyen szándékok mozgatják.

A HAJNAL LESZ A HATÁRIDŐ.Nem értette az üzenetet. Miféle határidő, az istenért? Ki határozta meg? És mit kell

megtennie addig a határidőig?TIKTAK.Ezt az üzenetet pontosan megértette. Hogy telik az idő. Hogy ugyanolyan gyorsan múlik az

éjszaka, mint ahogy odakint esik az eső, és ha nem sikerül összeszednie magát, őt szolgálják föl reggelire.

TIKTAK.Ő lesz az éhes miniszörny reggelije.TIKTAK.Nyam, nyam. Rippropp.Forgott körülötte a világ - és nem csak azért, mert olyan keményen beleverte a padlóba.Megkerülte a heverőt, s közben lázasan töprengett.Tűz! Igen, ez a megoldás! Talán a tomboló lángok jobb eredménnyel járnak, mint a

pisztolygolyó.Miközben a lény befészkeli magát - vagy ördög tudja, mit művel odabent -, Tommy talán le

tud osonni a garázsba, s ki tud szívni néhány liter benzint a Corvette tankjából, felkapja a gyufát a konyhában, és visszatérve lángra tudja lobbantani a heverőt. - 27 -

Nem. Ez túlságosan hosszú ideig tartana. A visszataszító kis lény esetleg rájöhet, hogy elment, s mire visszaér, már lehet, hogy nem is lesz a heverő belsejében.

A miniszörny csendben volt, ami persze nem jelenti azt, hogy aludt volna. Inkább készült valamire.

Tommy is szeretett volna felkészülni. Kétségbeesetten törte a fejét.Gondolkozz, gondolkozz!Mivel világos volt a szőnyeg mindenütt, Tommy tartott folttisztító sprét a földszinten is, és

az emeleten is a hálószobában, hátha kiömlik valami, amit el kell távolítani, mielőtt véglegesen beleenné magát a szőnyegbe. A sprében legalább három deci folyadék van, és nagy piros betűkkel az van ráírva, hogy ERŐSEN GYÚLÉKONY!

Erősen gyúlékony. Milyen kellemes hangzása van. Erősen gyúlékony, roppantul gyúlékony, látványosan gyúlékony, robbanásszerűen gyúlékony - ennél kellemesebb csengésű szavak nem is léteznek a nyelvben.

És a hálószobában van egy kis gázgyújtó, amivel meg szokta gyújtani a gázt a kerámia fahasábok alatt. Nem kell egy perc sem, hogy kilopakodjon, átosonjon a hálószobába, magához vegye a gázöngyújtót és visszajöjjön.

Egyetlen perc. Legyen a kis szörny bármilyen ravasz is, talán nem veszi észre, hogy Tommy ilyen rövid időre elhagyja a szobát.

Na, akkor ki kit esz meg reggelire?Tommy elmosolyodott a gondolattól.A misztikus lény búvóhelyéről hirtelen éles hang hallatszott - ííínggg - valami ilyesmit

lehetett hallani.Tommy összerándult, az arcáról lehervadt a mosoly.A lény ismét csendbe burkolózott. Egyértelmű volt, hogy készül valamire. De mire?Ha Tommy magához veszi a folttisztítót, és lángra lobbantja a heverőt, a lángok gyorsan

átterjednek a szőnyegre, onnan pedig a falakra. Leéghet a háza is, még ha azonnal telefonál is a tűzoltóknak.

Természetesen volt biztosítása, de a biztosítók nem fizetnek, ha felmerül a gyújtogatás gyanúja. Minden bizonnyal nyomozni fognak, és rá is bukkannak a romok között a folttisztító maradványaira. Tommy soha nem volna képes meggyőzni őket, hogy önvédelemből kellett felgyújtania a házát.

Ennek ellenére ki kell nyitnia az ajtót, ki kell osonnia a folyosóra, át kell futnia a folttisztítóért, és szerencsét kell próbálnia...

A kis szörny rejtekhelyéről hirtelen reccsenés hallatszott, s az egyik ülőpárna felszakadt épp Tommy előtt, s a következő pillanatban a szörny ott állt Tommy előtt. Egyik csontos kezében egy hat hüvelykes rugódarabot tartott. Az acéldrót ijesztően csillogott.

A szörny fülhasogató erővel, iszonyú dühvel felvisított, s elrugaszkodott a heverőről Tommy felé, mintha repülni tudott volna.

Tommy félre ugrott, közben ösztönösen tüzelt - mellé - a jobbjában szorongatott P7-essel.De a szörny nem reá támadt. Az ugrás csak megtévesztés volt. Amikor a szőnyegre esett,

elrohant Tommy mellett, megkerülte az íróasztalt, és már ki is került Tommy látómezejéből. Olyan gyorsan mozgott, mint egy patkány, de ugyanúgy két lábon mozgott, mint egy ember.

Tommy utána indult, azt remélte, sikerül sarokba szorítania, és közvetlen közelről szétlőnie a fejét, kiloccsantania az agyát, feltéve, ha van egyáltalán agya. Hátha így végezni tud vele, mert a hasába eresztett golyó nem ártott neki.

Amikor Tommy az íróasztal másik oldalára ért, a miniszörnyet a konnektornál találta. És a lény felnézett rá, mintha vigyorgott volna a rongymaszk alól, majd a drót két végét belenyomta az aljzat két kimenetébe.

Hatalmas csattanással kiégett a biztosíték, a drót elpattant, s záporoztak a kékes szikrák a miniszörny körül. Ám ez a tűzijáték is csak egy pillanatig tartott, aztán a házra sötétség borult.

Harmadik fejezet

- 28 -

A távolság és a közbe eső fák miatt az utcalámpák sárgás ragyogása alig hatolt át a ház ablakain. Az esővíz ugyan csillogott az üvegen, igaz, az is csak tompán, de a fénye nem jutott be a szobába.

Tommyt megdermesztette a döbbenet, szabályosan vak lett, nem látott semmit maga körül. Egy dolgot tehetett: megpróbálta elhessegetni a képzeletébe toluló szörnyű képeket.

Csak az eső dobolását a tetőn és az eresz alatt megszoruló szél nyögését lehetett hallani.Az az izé pedig minden kétséget kizáróan élt. A villamos áram ugyanúgy nem hatott rá, mint

a 40-es kaliberű golyó a hasába.Tommy úgy szorongatta a P7-est, mintha mágikus erővel bírna, és meg tudná védeni a

világegyetem minden ismert és ismeretlen szörnyűségétől, legyen az testi vagy szellemi természetű. Valójában azonban a fegyver használhatatlan volt ebben a sötétségben. Nem tudja lefékezni a miniszörnyet, ha nem látja.

Úgy vélte, hogy a szörny már eldobta a drótdarabot, és nincs ott a konnektornál sem. Lehet, hogy ott áll vele szemben a sötétben. És vigyorog rá múmiarongyai alól.

Megtehetné, hogy tüzet nyit, kilövi mind a kilenc megmaradt golyót a tárból arrafelé, ahol a lény volt, mielőtt a fény kialudt volna. Szinte biztos volt benne, hogy a kilencből egy vagy két golyó célba talál, még ha nem is Chip Nguyen, az istenért! Ha pedig a miniszörny átmenetileg ki van vonva a forgalomból, Tommy kimenekülhet a folyosóra, bevágja maga mögött az ajtót, lerohan a lépcsőn, és kiszáguld a házból.

Azt nem tudta, mi az ördögöt csinálhatna ezután, hogy hová mehetne ebben a zuhogó esőben, hogy kihez fordulhatna segítségért. Mindössze azzal volt tisztában, hogyha egyáltalán van esélye az életbemaradásra, akkor el kell menekülnie erről a helyről.

Riasztotta a gondolat, hogy elhúzza a ravaszt, és kiürítse a tárat.Ha azonban nem tudja megbénítani a miniszörnyet a vakon leadott lövésekkel, soha nem jut

el az ajtóig sem. A szörny elkapja, villámgyorsan felmászik a lábán, a nyakszirtjébe harap, vagy a torkához mászik, és átharapja a nyaki ütőerét, Tommy pedig hiába kapálózik. Vagy az is lehet, hogy egyenesen az arcát veszi célba, és a szemét támadja.

Tommyt ezúttal nem a fantáziája ragadta el. Olyan élénken érzékelte az izé szándékát, mintha valami parakapcsolat lett volna közöttük.

Ha azután következik be a támadás, hogy kiürül a tár, Tommy pánikba eshet, nekimegy valami bútordarabnak és elesik. Ha pedig elesik, soha nem lesz képes újból felállni.

Jobb, ha takarékoskodik a lőszerrel.Hátrált egy lépést, de hirtelen megtorpant, mert szörnyű bizonyosságként áradt szét benne,

hogy a kis szörny nem is előtte van, ahol a fény kialvása előtt volt, hanem a háta mögött. Megkerülte, míg Tommy vacillált, s most közelebb osont.

Megpördült a tengelye körül, és a gyanított veszélyforrás felé fordította pisztolyát.A szobának olyan oldala felé fordult, amely még sötétebb volt, mint az előbbi volt az

ablakokkal. Mintha a világegyetem legtávolabbi csücskébe repült volna, ahová még nem is jutott el a Teremtés anyaga és energiája.

Tommy visszatartotta a lélegzetét.Hallgatózott, de nem hallotta a miniszörnyet.Csak az esőt.Az esőt.A kopogó esőt.A legjobban nem is a behatoló ijesztő és idegen kinézete rémisztette meg, nem is vad

ellenségessége, nem is fürgesége vagy rágcsálómérete váltotta ki ösztönös rettegését, s nem is a szörny létezésének rejtélyessége. Amitől Tommy gerincveleje szabályosan jéggé fagyott, s amitől kiverte a hideg verejték, az az új felismerés volt, hogy az izé hihetetlenül intelligens.

Kezdetben az volt a meggyőződése, hogy állattal van dolga, egy ismeretlen és okos állattal, de ennek ellenére is csak egy állattal. Amikor azonban a lény a konnektorba dugta a rugót, kiderült, mennyire összetett és ijesztő a természete. Ahhoz, hogy a rugót eszközként használja, hogy egyetlen mozdulattal kiiktassa a ház egyik áramkörét, nem csupán gondolkodásra volt szüksége, hanem olyan kifinomult tudásra, amire egyik állat sem volna képes.

A legrosszabbat Tommy azzal követné el, ha az ösztöneire bízná magát, miközben ellenfele - 29 -

hideg fejjel és logikusan próbálja becserkészni. Néha a szarvas az ösztöneire támaszkodva kerüli el a vadász puskagolyóját, ez tény, de az sokkal gyakoribb, hogy a magasabb intelligencia révén a vadászó ember olyan előnyre tesz szert, amellyel szemben a szarvasnak semmi esélye.

Tehát neki is alaposan meg kell fontolnia minden lépését. Különben kárhozatra van ítélve.Bár lehet, hogy amúgy is kárhozatra van már ítélve.Ez már nem szimpla patkányvadászat.A miniszörny stratégiája, hogy sötétségbe borította a házat, egyértelművé tette, hogy ez

egyenlők harca. Pontosabban Tommy csak remélte, hogy egyenlők harca, mert ha nem az, akkor a dolog mégis patkányvadászat lesz - csak most már ő kerül a patkány szerepébe.

Elképzelhető, hogy a sötétség révén a szörny csupán Tommy méretbeli előnyét akarta csökkenteni, és kiiktatni a fegyver által képviselt fenyegetést. De azzal is számolni lehetett, hogy a sötétség révén előnyhöz is jutott, mert a sötétben is jól lát, mint a macska.

Vagy mint a véreb, a szag után tájékozódik?Ha a lénynek magasabb rendű, emberi intelligenciája van, és ráadásul még állati érzékei is,

akkor Tommy nagy bajban van.- Mit akarsz tőlem? - kérdezte hangosan.Tommyt nem lepte volna meg, ha a valami halk, suttogó hangú választ kap. Sőt, egyenesen

reménykedett benne, hogy beszélni tud ezzel az izével. Ha beszél, vagy csak sziszeg, ezzel elárulja, hol van - és Tommy végre arra lőhet.

- Miért engem pécéztél ki? - folytatta a kérdezést.A miniszörny nem adott hangot.Tommy nagyon megdöbbent volna, ha egy ilyen lény mászott volna elő a ház falából, vagy

egy lyukból a hátsó udvarban. Arra gondolt volna, hogy valami földönkívüli lény, vagy valami titkos genetikai laboratóriumból szökött meg, ahol egy lelkiismeretlen tudós biológiai fegyvereken dolgozott. Látott már sok ilyen filmet, volt kellő fantáziája az efféle okoskodáshoz.

De mennyivel döbbenetesebb volt, hogy ezt a valamit letették a küszöbére egy formátlan rongybaba alakjában, amelyből aztán kitört vagy átalakult. Soha nem látott olyan filmet, amellyel megfelelő magyarázatot tudott volna adni erre.

Lassan jobbra-balra pásztázott a Heckler and Koch-hal, miközben megpróbálta válaszra bírni az apró behatolót:

- Mi vagy te?A miniszörny eredeti fehér alakjában egy voodoo-ra emlékeztetett, de egy voodoo bábu igen

sokban különbözik ettől a valamitől. Az csak egy durva fétis, aminek mágikus erőt tulajdonítanak, s amit annak a személynek az alakjára formáznak, akire a rontást akarják hozni. Beszereznek tőle egy hajtincset, esetleg néhány körömdarabot, vagy egy csepp vért. Attól a meggyőződéstől vezetve, hogy ami szenvedést a bábunak okoznak, azt a valóságos személy is érezni fogja, a bábut teleszurkálják tűvel, megégetik, vagy „belefojtják” egy vödör vízbe. De az ilyen bábu sosem él. Nem jelenik meg a rontásra kiszemelt ember ajtajában, hogy „személyesen” támadjon rá.

Ennek ellenére Tommy feltette a kérdést a sötétben:- Voodoo vagy?Akár voodoo, akár nem, az volt a legfontosabb, hogy megtudja, ki készítette a bábot? Mert

valaki kiszabta a vásznat, megvarrta, majd megtöltötte azzal az ördögi, homoktapintású anyaggal. Hiszen az igazi ellensége a bábu készítője volt, s nem ez a szörny, amely most vadászik rá.

Sosem fogja kideríteni, ki készítette a babát, ha csak várja a miniszörny következő lépését. Az akció, és nem a reakció minden megoldás forrása.

Mivel már dialógust teremtett a kis bestiával, még ha az úgy is felelt, hogy nem felelt, Tommy több önbizalmat érzett magában, mint bármikor azóta, hogy először érezte a lény szívverését a mutatóujjának begye alatt. Mivel íróember volt, a szavak azt a megnyugtató érzést sugallták, hogy uralja a helyzetet.

Az sem kizárt, hogy a sötétben föltett kérdések ugyanolyan arányban csökkentették a miniszörny önbizalmát, ahogyan növelték az övét. Ha határozottan, pattogóan fogalmaz, a kérdések arról győzhetik meg a bestiát, hogy ellenfele nem fél tőle, hogy nem lehet egykönnyen legyőzni. Mindenesetre Tommyt megnyugtatta a gondolat, hogy ez lehet a helyzet.

Ugyanolyan stratégiát választott, mint az az ember, aki egy acsarkodó kutyával kerül - 30 -

szembe: ne mutass félelmet!Sajnos már elég sok félelmet mutatott, tehát muszáj volt erősítenie a helyzetét. Arra gondolt,

bárcsak ne verejtékezne annyira. Kíváncsi lett volna, vajon ez az izé érzi-e az izzadságszagát.A határozott kérdések páncéljában Tommyban feltámadt annyi bátorság, hogy elinduljon a

fal közepe felé, ahol az ajtó volt. - Mi a franc vagy te, mondd csak! Mi jogon törsz rám a saját házamban? Ki csinált, ki tett le az ajtóm elé, és ki csengetett be?

Tommy elérte az ajtót, kitapogatta az ajtógombot - és a miniszörny nem támadt rá.Amikor feltépte az ajtót, felfedezte, hogy az emeleti hallban is kiment a világítás, amely egy

áramkörön volt a dolgozószobával. A földszinten azonban égtek a lámpák, fényük felszűrődött a lépcsőházban.

Amiikor Tommy átlépte a küszöböt, a miniszörny kilőtt a lábai között. Tommy először nem is látta, csak hallotta a sziszegését, és érezte, ahogy súrolja a nadrágszárát.

Utána rúgott, de nem érte el.A fürge lábdobogás és a vicsorgó hang elárulta, hogy a szörny gyorsan távolodott tőle.A lépcső tetején egy pillanatra felbukkant a sziluettje a felszűrődő fényben. Megfordult, és

Tommyra meresztette zölden izzó szemét.Tommy felhúzta a P7-es kakasát.A rongyba burkolt szörny felemelte ökölbe szorított kezét, megrázta és dacosan felvisított.

Vékony hangja volt, de fülhasogató, s egyáltalán nem emlékeztetett semmire a földi hangok közül.Tommy célzott.A lény lerohant a lépcsőn, s olyan gyorsan eltűnt Tommy szeme előtt, hogy nem volt ideje

meghúzni a ravaszt.Tommyt meglepte, hogy a szörny menekül előle, de egyben meg is nyugtatta. A pisztoly és

az a stratégia, hogy nem mutat félelmet, megfontolásra késztette a miniszörnyet.Ám ahogyan meglepetését gyorsan követte a megkönnyebbülés, azt pár pillanat múlva már a

rémület váltotta fel. A sötétség és a távolság miatt nem láthatta biztosan, de mintha most is ott lett volna a lény kezében a hat hüvelykes rugódarab. Nem abban a kezében, amelyet meglóbált felé, hanem a másikban, amelyet az oldala mellett tartott.

- A rohadt életbe!Ébredő önbizalma gyorsan elpárolgott, de azért futva indult a lépcső felé.A miniszörnyet nem látta sehol.Tommy kettesével vette a lépcsőfokokat. A fordulóban megbotlott, s meg kellett

kapaszkodnia a korlátban, de látta, hogy a lépcső alján sincs senki.Hirtelen mozgásra lett figyelmes. A szörny átfutott a kis közlekedőn, és besurrant a

nappaliba.Tommy rájött, hogy be kellett volna mennie a hálóba a zseblámpáért, amely az

éjjeliszekrény fiókjában lapult. Most már késő lett volna visszamenni érte. Ha nem lép gyorsan, egyre nehezebb helyzetben lesz: vagy csapdába kerül a sötét házban, ahol már sehol nincs villany, vagy ki kell menekülnie a viharba, ahol a miniszörny kénye kedve szerint rátámadhat, majd visszavonulhat a sötétbe.

Bár a lény ereje csak töredéke volt az övének, természetfeletti fürgesége és mániás elszántsága veszélyes ellenféllé tette. Roppant önbizalmát nem játszotta meg: mintha csak tudta volna, hogy győz, hogy sikerül elkapnia ellenfelét.

Tommy szitkozódva rohant le a lépcsőfordulótól a földszintre. Épp amikor leért, meghallotta a hangos csattanást, és kiment a villany a nappaliban meg a közlekedőben.

Jobbra fordult, az étkező felé. A rézcsillár kellemes fényt vetett a juharfa asztal csillogó lapjára.

Tommy megpillantotta magát a faliszekrény tükrében. A haja kócos volt. A szeme elkerekedett, szemének fehérje szabályosan villogott. Úgy nézett ki, mint egy őrült.

Amikor belépett a lengőajtón a konyhába, a miniszörny felvisított a háta mögött. Újból felhangzott az ismerős csattanás, és az étkezőben is kiment a világítás.

Szerencsére a konyha külön áramkörön volt. A mennyezeti fénycsövek még mindig fluoreszkáló fényt árasztottak.

Tommy lekapta a kocsikulcsokat a kulcstartóról. Bár tompán csörrentek, és egyáltalán nem - 31 -

emlékeztettek csengettyűre, Tommynak mégis a misén felcsendülő csengő hangja jutott az eszébe: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Egy pillanatig nem áldozatnak érezte magát, hanem a bűntudat iszonyatos terhe telepedett rá, mintha valami szörnyű bajba került volna a saját hibája révén, amit jogosan érdemelt ki.

A konyhai lengőajtó olyan könnyedén mozgott a sarkain, hogy a tízhüvelykes miniszörny is gondtalanul bejutott Tommy után a konyhába. Tommynak már a kezében volt a kulcs, s orrában érezte a füstölőből áradó tömjén illatát, nem mert visszafordulni, de hallotta, ahogy a szörny apró karmai csattognak a padlócsempén.

Tommy belépett a mosókonyhába, és becsapta az ajtót, mire a szörny utolérhette volna.Zár nem volt az ajtón. A kis szörny nem tud felmászni az ajtóra és elfordítani az ajtógombot.

Innentől már nem tudta követni.Amikor Tommy hátat fordított az ajtónak, a mosókonyhában is kialudt a villany. Nyilván a

konyhával volt egy áramkörön, ahol a lény a jelek szerint folytatta ténykedéseit. Tommy tapogatózva haladt előre.

A kis helyiség másik végében, a mosó- és szárítógép mögött volt az ajtó, amely a garázsba vezetett. Ezen volt egy retesz, amelyet belülről kellett elhúzni.

A garázsban még működött a villany.A garázs felől csak kulccsal lehetett bezárni az ajtót. Tommy nem látta értelmét, hogy ezzel

bajlódjon.Az automata garázsajtó csendes zümmögéssel elindult fölfelé, amikor Tommy megnyomta a

gombot a falon, mire a viharos szél betört az egyre növekvő résen, mint egy falka elvadult kutya.Gyorsan a Corvette ajtajához lépett.A következő pillanatban a garázsban is kialudt a villany, és a garázsajtó megállt félúton.Ez nem lehet igaz!A miniszörny nem juthatott át két bezárt ajtón a garázsba, hogy itt is rövidzárlatot csináljon.

És arra sem lehetett ideje, hogy kifusson a ház verandájára, felmásszon a falon a villanyórához, és lekapcsolja a biztosítékot.

Ennek ellenére a garázsban olyan sötét volt, mint a hold túloldalán, amelyet soha nem ér a nap fénye. És az ajtó is csak félig ment föl.

Lehet, hogy a környező házakban sincs villany a vihar miatt.Tommy idegesen kitapogatta a sötétben a láncot, amely a garázsajtót a villanymotorhoz

kapcsolta, és kiakasztotta. A pisztolyát szorongatva odafutott az ajtóhoz, és teljesen felnyomta.A novemberi szél az arcába csapta az esőcseppeket. A délutáni balzsamos idő már a múlté

volt. A hőmérséklet legalább húsz fokot esett, mióta elhagyta az autókereskedést új kocsijával, és elindult délnek a tengerparti úton.

Arra számított, hogy a szörnyet ott fogja látni a kocsifeljárón a zöld szemeivel, de a nátriumgőz lámpa sárga fényében látta, hogy nincs ott.

Az utca túloldalán hívogató, meleg fény áradt a házakból. Ugyanez volt a helyzet a jobb és bal oldali szomszédjával is.

A sötétségnek a garázsban tehát semmi köze nem volt a viharhoz. Igaz, előzőleg sem nagyon hitte, hogy így lett volna.

Bár szinte esküdni mert volna rá, hogy rátámadnak, miközben visszamegy a kocsihoz, úgy ült be a volán mögé és csapta be maga után az ajtót, hogy még csak nem is látta a szörnyet.

A pisztolyt az utas ülésre rakta, hogy a keze ügyében legyen. Olyan sokáig szorongatta a fegyvert, hogy a jobb keze szinte úgy maradt. Kénytelen volt többször is megmozgatni az ujjait, hogy használni tudja elgémberedett kezét.

A motor elsőre elindult.A fényszóró bevilágította a garázs hátsó falát, a munkapadot, a szerszámos állványt, a

negyven éves Shell emblémát és a bekeretezett James Dean plakátot az 1949-es Mercury mellett, amelyet a színész az Ok nélkül lázadóban vezetett.

Miközben kifarolt a garázsból, Tommy arra számított, hogy a miniszörny, mint pók a fonalán, egyenesen a szélvédőjére ereszkedik az ablakból. Bár a szennyes és rongyos vászon még mindig eltakarta, a lény részben hüllőszerű volt, a pikkelyek és a kígyószerű szem miatt, de Tommy látott benne ízeltlábúakra jellemző vonásokat és képességeket is, amelyek egyelőre nem - 32 -

nyilvánultak meg.Kiért a kocsifeljáróra, a zuhogó esőbe, bekapcsolta az ablaktörlőt, majd elindult az út felé, a

garázsajtót nyitva hagyta.Hisz mi veheti be magát a házba a távollétében? Egy kóbor kutya vagy macska? Esetleg egy

betörő? Egy-két ködös agyú kölyök vörös sprével felszerelkezve egy kis vandalizmusra?Azután, hogy elmenekült az ördögi bábu elől, Tommy kész volt szembenézni bármilyen

normális hívatlan vendéggel.De amikor egyenesbe rakta a váltót, és távolodni kezdett a háztól, hirtelen elhatalmasodott

rajta a baljós előérzet: soha nem látom viszont ezt a házat.Annak ellenére, hogy lakónegyedben volt, túlságosan nagy sebességgel hajtott, szinte repült,

hatalmas vízfüggönyt verve fel az útkereszteződésben, de nem volt szándékában lassítani. Úgy érezte, mintha feltárult volna a pokol kapuja, és minden szörny, amely csak előbukkan a kapun, egyetlen áldozatra vágyik: Tommy Phanra.

Meglehet, ostobaság a démonok létében hinni, az viszont bizonyosan ostobaság, ha azt hiszi - ha valóban léteznek -, el tud menekülni előlük egy háromszáz lóerős sportkocsival. Ennek ellenére úgy űzte a kocsit, mintha a sátán volna a nyomában.

Néhány perccel később már kint járt a University Drive-on, elhajtott a Kaliforniai Egyetem irvine-i campusa előtt, amikor hirtelén ráébredt, hogy egyfolytában a visszapillantó tükörbe pislog - mintha a messze a háta mögött jövő kocsik valamelyikében az esőáztatta, fákkal szegélyezett úton a miniszörny ülne. A gondolat abszurditása olyan hatással volt rá, mint egy pöröly, amely szétcsapja szorongásának láncait, s végre feljebb engedte a gázpedált.

Tommy még most is nyirkos volt a hideg verejtéktől, s a garázsajtó kinyitásakor rácsapódó esővíztől. Egész testében remegett. Bekapcsolta a fűtést. Félig kába volt, mintha a rémület mennyiség, amelyben része volt, egy erős drog lett volna, amelynek elhúzódik a hatása. Ködösek voltak a gondolatai. Nem tudott a következő lépésre koncentrálni, nem tudta eldönteni, hová - és kihez - forduljon segítségért.

Szeretett volna Chip Nguyen lenni, a detektívregények világában élni, ahol a dörgő fegyverek, a kemény öklök és a szarkasztikus humor kielégítő megoldásokhoz vezet. Ahol az ellenfelet egyszerű mohóság, irigység vagy féltékenység vezérli. Ahol az alkoholba fullasztott melankólia inkább megnyugtató, semmint leverő. S főként: ahol a gonosztevőknek soha nincs kígyószeme, apró, éles, sárga foga vagy patkányfarka...

Szeretett volna félreállni az úton, lefeküdni, magzati pózba kuporodni, és néhány órát aludni. Teljesen ki volt merülve. A végtagjaiban nem maradt erő. Mintha a föld hirtelen gyorsabban kezdett volna forogni, a fokozott nehézségi erő roppant nyomása nehezedett agyára, szívére.

Hiába áradt a meleg levegő a fűtésből, semmivel sem fokozódott a melegérzete. Jeges borzongását azonban nem a novemberi éjszaka vagy az eső okozta; valahonnan a teste-lelke mélyéből fakadt.

Az ablaktörlő metronómszerű csattogása elbágyasztotta, s többször is arra eszmélt vezetés közben, hogy egy teljesen más negyedben jár a kocsival, mint amire utoljára emlékezett. Elszántan cirkált a lakónegyedek utcáin, mintha egy címet keresett volna, de bármikor is tért magához a furcsa ködös állapotból, sosem járt olyan utcában, ahol akár csak ismerőse lakott volna.

Rájött, mi a baj. Az, hogy tanult ember, akit megingathatatlanul ésszerű szempontok vezetnek. Mindig azt hitte, hogy el tud tájékozódni az élet nagy térképén, miközben szilárdan a kezében tartja sorsának irányítását, és magabiztosan kormányozza életének hajóját a jövő felé. Azonban abban a pillanatban, amikor elpattant a két fekete fonál, és rámeredtek a zöld szemek a baba felszakadt vászonarcából, ez a világ kezdett összeomlani. És még mindig omladozott. El kellett felejteni a fizika törvényeit, a matematikai logikát, a biológia alapigazságait, amelyeket iskolásként kemény küzdelem árán sajátított el. Lehet, hogy még most is érvényesek, de hogy nem egyetemesek, annyi bizonyos. Annak idején azt hitte, hogy mindenre kap magyarázatot, de most hirtelen kiderült, hogy csak féligazságokat töltöttek belé. Össze volt zavarodva, elbizonytalanodott, ahogyan csak egy elszánt materialista bizonytalanodhat el, ha megcáfolhatatlan bizonyítékkal találkozik arra nézve, hogy valami természetfeletti is szerepet kap a világegyetemben.

Sokkal nyugodtabban fogadta volna az ördögi babát, ha még most is Vietnámban élt volna, a - 33 -

Sirály és a Róka földjén, ahonnan anyjának meséi származnak. Abban az ázsiai őserdei világban, a pangó vizek, a délibábos kék hegyek földjén könnyebb volt hinni a fantasztikumban, hitelt adni Tu Thoc mandarin történetének, aki a Phi Lai hegy tetején megtalálta a Boldogság országát, ahol a halhatatlanok tökéletes boldogságban és harmóniában élnek. A Mekong folyó vagy a Del-Kínai tenger partjára leszálló párás éjszakákon mintha a levegőből is mágia áradt volna, amire Tommy huszonkét év után is világosan emlékezett. Ott hitelesnek érezheti az ember a gyógyító szellemről, Tien Thairól és repülő hegyéről szóló meséket, vagy a szép Nhan Diep történetét, a hűtlen asszonyét, aki a halála után először szúnyogfelhőként tért vissza, hogy kezdetben a férjét, majd az egész emberiséget gyötörje. Ha Tommy Vietnámban lett volna - és ismét a gyermek Tuong bőrében -, lehet, hogy képes lett volna hinni az ördögi bábuban is, bár a vietnámi mesékben sincsenek visító, éles fogú miniszörnyek.

Most azonban az Egyesült Államokban volt, a szabadok és bátrak földjén, a Big Biznisz és a nagybetűs Tudomány földjén, ahonnan az emberek felmentek a Holdra, ahol felfedezték az ipari méretű filmgyártást és a televíziót, ahol először hasították szét az atomot, ahol a tudósok feltérképezik az emberi öröklési anyagát, ahol megszületett a nanotechnológia, amellyel fény vetül a lét legmélyebb titkaira. Ahol a polgárok nyolcvanöt százaléka mélyen vallásosnak vallja ugyan magát, de tízből csak kevesebb, mint három ember jár templomba. Ez itt Amerika, a fene essen belé, itt az ember minden gondot meg tud oldani egy csavarhúzóval vagy egy fogóval, vagy egy számítógéppel, vagy az öklével és egy pisztollyal, vagy a legrosszabb esetben pszichoterapeuta és egy tizenkét lépcsős program segítségével, amely személyes megvilágosodáshoz és személyiségváltozáshoz vezethet.

De a csavarhúzó, a fogó, a számítógép, az ököl, a pisztoly és a terapeuta mind, mind hatástalan a miniszörny ellen. Nem volt kétsége afelől, hogy ha visszatér a házba, ez a ki tudja, milyen anyagból gyúrt lény még mindig ott lesz.

Ott fog várni rá.Mert be kell fejeznie a munkát.Mert azért küldték, hogy megölje őt.Tommy nem tudta, minek köszönheti megérzését a szörny végső céljáról, de azzal tisztában

volt, hogy baljós érzései nem csalják meg. A szörny nem lehet más, mint az ő meggyilkolására beprogramozott kreatúra.

Még mindig érezte a sajgó pontot a nyelvén, ahol a berepülő melaleuka levél megvágta, amikor kinyitotta az ajtót, és megtalálta a bábut a verandán.

Bal kezével a kormányt fogta, jobbjával pedig a combján kereste meg azt a pontot, ahol a fekete, zománcgombos tű megszúrta.

Két sebhely... Két apró, de annál jelképesebb sebhely...

Tommy most már a Spyglass Drive-on hajtott, a Corvette a több millió dolláros házak mellett húzott el, amelyek Newport Beachre néztek. Céltalanul vezetett, és céltalanul kalandoztak gondolatai is. A hideg esőfüggöny ostorként csapott le a feketébe burkolódzott Csendes-óceán felől, s bár a víz nem érhette, mégis mintha kimosta volna belőle az önbizalom és a józan ész utolsó maradványait is.

Tommyban nem maradt más, csak bénító kétely és lázas, babonás spekulációk.Legszívesebben szülei kényelmes házához ment volna Huntington Beachre, hogy családja

kebelén keressen menekvést. Anyja volt az egyetlen, aki hitelt adott volna a történetének. Az anyáktól a törvény megköveteli - nem az emberi, hanem a természeti törvény -, hogy meglássa az igazságot gyermeke történetében, s hogy megvédje a csemetéjét mások hitetlenkedésével szemben. Ha egyenesen az anyja szemébe néz, s úgy számol be neki az ördögi báburól, anyja tudni fogja, hogy nem hazudik. És akkor Tommy legalább nem volna egyedül rettenetével.

Anyja pedig meg tudná győzni az apját is, hogy a veszély, bármennyire is abszurd, valóságos, apja pedig meggyőzné Tommy két fivérét és húgát. Akkor már hatan lennének - az egész család -, akik szembeszállhatnak a természetfeletti erővel, amely a gyűlöletes miniszörnyet Tommy nyakára küldte. Együtt talán győzhetnek is, mint ahogy huszonkét éve győztek a vietnámi kommunisták, a thai kalózok ellen a Del-Kínai tengeren.

De ahelyett, hogy Huntington Beach felé kormányozta volna a Corvette-et, Tommy lefordult - 34 -

El Capitan felé, és egyre mélyebbre hajtott a viharba és az éjszakába. A Spyglass domb utcáin kanyargott, idegenek házai mellett száguldott el, akik egy szót sem hittek volna el a történetéből, ha becsengetne hozzájuk.

Tommy habozott a szüleihez menni, mert úgy érezte, hogy túlságosan nagy érzelmi falat épített maguk közé, s így nem lenne jogos, ha feltétlen elfogadást várna tőlük, amelyet pedig annak idején mindig megkapott. Ha elmakogná az ördögi baba történetét, anyja csak megvetően elhúzná a száját. Akár borítékolhatná a párbeszédet közöttük...:

Bewhiskyztél, mint az az ostoba detektív hősöd?Nem ittam, mami...Érzem rajtad a szagát!Csak egy sört ittam...Most egy sör, aztán hamarosan jön a whisky is!De én nem szeretem a whiskyt...Minden zsebedben pisztoly lapul!Csak egy van, mami......és úgy vezetsz, mint egy megszállott őrült, üldözöd a szőkeségeket!Nincs is szőke barátnőm......úgy vedeled a whiskyt, mintha tea volna, és csodálkozol, hogy démonokat meg sárkányokat

látsz!Sárkányokat nem, mami......akkor démonokat meg szellemeket!Szellemeket sem, mami......démonokat, sárkányokat meg szellemeket! Jobb volna, ha hazaköltöznél, Tuong.Tommy...Jobb volna, ha azonnal új életet kezdenél, Tuong!Tommy...Hagyd abba a whiskyvedelést! Nem leszel attól keményebb fickó. És ne légy annyira

amerikai! Olyan túlzottan amerikai!Tommy hangosan felnyögött kínjában.Még zajlott a fejében a képzeletbeli párbeszéd, amikor óvatosan megkerült a Corvette-tel

egy buja lombú korallfát, amely úgy hajlongott a viharos szélben, hogy blokkolta a fél utcát.Úgy döntött, nem megy haza Huntington Beachre, mert attól félt, hogyha odamegy, rá kell

jönnie, hogy az már nem az ő otthona. És ha rájön, hogy nem tartozik a Phan házba, mint tartozott valaha, akkor talán ahhoz sem lesz mersze, hogy hazamenjen saját, miniszörny által megszállt házába, és akkor milyen helyet nevezhetne ezután otthonnak? Semmilyet. Hajléktalan lesz, de sokkal mélyebb értelemben, mint azok a szerencsétlenek, akik az utcákat róják, s egy bevásárló kocsiban tartják minden földi vagyonukat.

Erre a felismerésre pedig még nem készült fel - még akkor sem, ha egyedül kell szembeszállnia a miniszörnnyel.

Végül elhatározta, hogy legalább felhívja az anyját, és felemelte a mobiltelefont. De aztán letette anélkül, hogy beütögette volna a számot.

Mobiltelefont a nagymenők használnak. Te már nagymenő vagy? Vezetés közben telefonálni nagyon veszélyes. Az egyik kezedben pisztoly, a másikban whiskys pohár, hogy tudsz így telefonálni?

Tommy átnyúlt az utasülésre, s jobbját a Heckler and Kochra tette, de a pisztoly alakja, az acélba öntött isteni erő sem nyugtatta meg.

Néhány perccel később, miután ismét elkábította az ablaktörlő ritmikus huppogása, kiverekedte magát a hipnotikus állapotból, s látta, hogy a MacArthur bulváron jár, New-port Beach déli végén. Nyugat felé tartott a gyér forgalommal.

A műszerfalon lévő óra szerint 10:26 volt a pontos idő.Nem folytathatja ezt tovább, nem cirkálhat céltalanul az éjszakában, míg kifogy a

benzintankja. Egy idő után annyira figyelmetlenné válik, hogy megcsúszik a vizes úton, és nekimegy egy másik kocsinak. - 35 -

Úgy döntött, hogy mégis segítséget kell kérnie a családjától, de nem szeretett anyjától vagy apjától. Hanem kedvenc bátyjától, Gi Minh Phantól.

Gi is megváltoztatta a nevét - Phna Minh Giről, hogy a vezetékneve legyen a neve végén. Egy darabig ő is fontolgatta az angol keresztnevet, de aztán elvetette, amivel jó pontokat érdemelt ki a szüleiktől, akiknek meg sem fordult a fejükben a névváltoztatás. Gi azonban angol nevet adott négy gyerekének - Heather, Jennifer, Kevin és Wesley; ez ellen nem tiltakoztak a szülők, hiszen mind a négyen az Egyesült Államokban születtek.

A három Phan fivér legidősebbikének, Ton Thatnak, aki nyolc évvel volt idősebb Tommynál, öt gyereke volt, akik ugyan mind az Államokban születtek, mégis mindegyiküknek volt angol és vietnámi neve is. Ton elsőszülöttje lány volt, akit törvény szerint Mary Rebeccának kereszteltek, de otthon Thu-Hának szólítottak. Ton gyerekei vietnámi nevükön szólították egymást, ha a nagyszülők vagy idős vietnamiak társaságában voltak, ám kortársaik körében amerikai nevüket használták. Szüleik társaságában pedig felváltva, ahogy a helyzet megkívánta. Ennek ellenére egyiküknek sem volt identitásválsága.

Tommyt azonban azon túl, hogy képtelen volt saját helyét meghatározni - és fivéreihez hasonlítani -, még utódválság is gyötörte: nem voltak gyerekei. Anyja számára ez nem egyszerű krízis volt, hanem tragédia. Szülei óvilági emberek voltak, nekik a gyerek nem pusztán felelősséget jelentett, sem a jövő túszát, hanem elsősorban gazdagságot, áldást. Szemléletük szerint minél nagyobb egy család, annál jobb esélyük van a túlélésre és a sikerre a zűrzavaros világban. Harminc évesen nőtlenül, gyerektelenül, perspektívátlanul - hacsak nem vesszük kilátásnak azt, hogy sikeres regényeket ír egy ostoba, whiskyt vedelő, mániákus nyomozóról - Tommy aláásta szülei álmát a terjeszkedő Phan birodalomról, a biztonságról, amelyet számukra a puszta számbeli növekedés jelentett.

Ton bátyja, aki tizenhat éves volt, amikor elmenekültek Vietnámból, már elég mély gyökereket eresztett az Óvilágban, így osztotta szüleinek csalódottságát Tommy dolgai miatt. Ton és Tommy ugyan közel volt egymáshoz, de barátok soha nem voltak. Gi azonban - bár hat ével volt idősebb Tommynál - nem csupán fivér volt; barát és bizalmas társ is. Ha valaki, ő hitelt adhat az ördögi bábu históriájának.

Amikor Tommy átvágott a San Joaquin Hills Roadon, nem egészen egy mérföldnyire a Pacific Coast Highway-tól, éppen azt tervezgette, hogy a legrövidebb utat választja észak felé a család Garden Grove-i pékségéhez, ahol Gi vezette az éjszakai műszakot. A különös zajra, amely a Corvette motorháza felől hallatszott, nem reagált azonnal. Amikor felfigyelt rá, úgy érezte, hogy tudat alatt mégis, már legalább két perce észlelte: valami suttogásszerű hang jelentkezett az ablaktörlő monoton zakatolása alatt, mint amikor fémet dörzsölnek fémmel.

Leállította a fűtést, hogy tisztábban hallja a hangot.Valami lelazult... és egyre jobban lelazul.A homlokát ráncolva közelebb hajolt a kormánykerékhez, és fülelt.A zaj makacsul tartotta magát, halk volt, de igencsak zavaró.Furcsa vibrálást észlelt a padlón. A zaj nem lett hangosabb, de a rezgés fokozódott.Tommy a visszapillantó tükörbe pillantott. Mögötte nem voltak kocsik, ezért feljebb engedte

a gázpedált.Ahogy a sportkocsi sebessége visszaesett a megengedett ötvenötről negyven mérföldre, a zaj

nem csökkent a sebességgel arányosan, hanem ugyanolyan maradt.Az útnak ezen az oldalán keskeny volt a padka, közvetlenül mellette a lejtő és odalent mező

vagy szántóföld. Tommy nem akart itt vakon félreállni a zuhogó esőben. A Newport Beach-i könyvtár itt volt a közelben, s ezen a kései órán elhagyottnak tűnt, s valamivel távolabbról idelátszottak a Fashion Island felhőkarcoló irodaházainak és szállodáinak fényei az ezüstös esőfüggöny mögül. A MacArthur bulvárnak ez a szakasza nem annyira sugárút volt, mint a neve mutatta, hiszen nem volt járda az út mentén, és meg sem volt világítva. Nem tudta, sikerül-e letérnie a távol eső kijárón, nem sodorják-e el a háta mögött jövő kocsik.

A zaj, a remegés hirtelen megszűnt.A Corvette ugyanolyan simán duruzsolt, mint ahogy az egy álomautóhoz illik.Óvatosan fokozta a sebességet.A kattogás és a súrlódás nem kezdődött újra.

- 36 -

Tommy hátradőlt az ülésen, kifújta magából a visszatartott levegőt, valamelyest megnyugodott, de azért továbbra is aggódott.

A motorháztető alatt hirtelen élesen pattant valami - ping! -, mint amikor az acélhuzal enged valami hatalmas erőnek.

A kormány megremegett Tommy kezében. Élesen balra rántotta.- Jézusom!A szemközti sávokban emelkedőn birkózott a forgalom. Két személyautó és egy furgon.

Nem jöttek olyan gyorsan, mint jöttek volna jobb időben, ennek ellenére túlságosan gyorsnak tűntek.

Tommy két kézzel húzta jobbfelé a kormányt.A kocsi reagált is - csak vonakodva.A szemközti járművek mind kitértek jobbra, amikor észrevették, hogy átlépte a kettős

felezővonalat. De nem mindegyiküknek sikerülhet. Az útnak ezt az oldalát egy járda és egy betonfal szűkítette le, amellyel egy építési területet vettek körül.

A rémisztő csattanást a motorháztető alatt azonnal követte a csattogó-csörgő-recsegő hangok kakofóniája.

Tommy ellenállt a kísértésnek, hogy beletaposson a fékbe, amitől a Corvette végzetes pörgésbe kezdene. Ehelyett csak óvatosan kezdte nyomogatni a pedált. De akár két lábbal is a fékbe taposhatott volna, ugyanis nem volt féke. Semmi. Nada. Nothing. Niente. Zéró. Nem volt semmilyen fékhatás.

És mintha a gáz is beszorult volna. A kocsi sebessége egyre fokozódott.- Jézusom, ez nem igaz!Olyan erővel szorította a kormányt, hogy úgy érezte, menten kibicsaklik a válla. Végül

azonban a kocsi visszakanyarodott a nyugat felé tartó sávba, ahol a helye volt.A szemközti kocsik szélvédője mögött a vadul elsuhanó Corvette reflektora egy pillanatra

megvilágította a sofőrök rémült arcát.Ezután a Corvette kormánya mondta fel a szolgálatot. Haszontalanul forgott ide-oda

fájdalmasan összeszorított kezében.A kocsi, hála istennek, nem kanyarodott át újra a szemközti sávokba, hanem kilőtt a padka

felé, miközben a felvert kavicsok az alvázra záporoztak.Tommy elengedte a kormányt, mielőtt a magától mozgó kerék lehorzsolta volna a bőrt a

tenyeréről. Mindkét kezét az arca elé kapta.A Corvette kitört egy útjelző oszlopot, majd becsapódott a magas fű és a bokrok közé, s

lerepült a padkáról. Szabályosan szállt a levegőben.A motor bőgött, mintha csak követelte volna a nagyobb sebességet.Tommynak hirtelen az az őrült érzése támadt, hogy a Corvette úgy repül tovább, mint egy

repülőgép, s emelkedni fog, nem visszatérni a földre, átrepül a MacArthur és a Pacific Coast Highway kereszteződésében álló főnixpálmák és távolabb az irodaházak felett, egyenesen bele a vihar középpontjába, a Csendes-óceán fekete vizei fölé, hogy aztán kijusson az örökös nyugalom és csend világába, magasan a felhők fölé. Ha a gyógyító szellem, Tien Thai körül tudta repülni a világot, akkor ezt sokkal könnyebben meg lehet tenni egy háromszáz lóerős, ötezres fordulatszámú Corvette-tel.

Már majdnem a MacArthur bulvár végében volt, amikor elszállt a padkáról. Itt nem volt olyan veszélyes a földetérés, mint lett volna akár csak negyed mérfölddel korábban. Ennek ellenére olyan szögben emelkedett a levegőbe, hogy kissé jobbra billent, s amikor lehuppant a földre a jobb oldali kerekekre, az egyik azonnal szétrobbant.

A biztonsági öv fájdalmasan Tommy vállába mart, kiszorította belőle a levegőt. Észre sem vette, hogy nyitva van a szája - és hogy ordít -, míg össze nem csattantak a fogai.

Tommyhoz hasonlóan a nagy motor is elhallgatott a becsapódás pillanatában, és miközben a Corvette gurult előre, Tommy meghallotta a miniszörny rémisztően ismerős visítását. A bestia fülhasogató hangja a fűtés nyílásain át a motorház felől hallatszott. Gúnyos és jókedvű visítás volt.

A sportkocsi olyan pokolian csörömpölt, mint amikor 8-as erősségű földrengés ráz meg egy alumíniumedény-gyárat. A feszített üvegű szélvédő egy szempillantás alatt bepókhálósodott, majd hangtalanul berobbant, a kocsi befejezett egy fordulatot, s amikor az újabbikba kezdett, az oldalsó - 37 -

ablakkal történt ugyanez. A motorháztető hatalmas reccsenéssel behorpadt, s már-már kezdett volna kinyílni, amikor egy újabb huppanás után beragadt a motorház nyílásába.

Már csak egyik fényszórója égett, amikor a Corvette végül a jobb oldalára fordulva megállt, vagy három perdülés után. Rémült volt, nem tudta, hol van, szédült, mintha egy egész órát töltött volna a hullámvasúton.

A kocsi sofőrülés felőli oldala ott volt, ahol a kocsi tetejének illett volna lennie, és csak a biztonsági öv védte meg attól Tommyt, hogy át ne zuhanjon a másik ülésre, amely viszont ott volt, ahol a kocsi padlójának kellett volna lennie.

A viszonylagos csendben Tommy már hallotta saját zihálását, az átforrósodott motor pattogását, a törött üveg csendes pergését, a törött hűtővezetékből sziszegve távozó gőzt, s a roncsra zuhogó esőcseppeket.

A miniszörny azonban csendben volt.Tommy nem álltatta magát azzal, hogy a démon a baleset során elpusztult. Életben volt, és

lelkesen furakodott felé a roncsokon át. Bármelyik pillanatban kirúgja a fűtés rácsát, vagy bemászik az üres szélvédő kereten, ő pedig nem fog tudni időben kiszabadulni a roncsok fogságából, hogy menteni tudná az irháját.

Benzingőz. A hideg szél felé sodorta a rémületes szagot. Olyan erős volt ez a szag, hogy egy pillanatra elállt tőle a lélegzete.

Az akkumulátor fel volt töltve, a kocsi feszültség alatt volt. Túlságosan valóságos volt egy rövidzárlat, egy szikra veszélye.

Tommy nem tudta, melyik rosszabb: ha kikaparja a szemét a sziszegő kis bestia, és átharapja a nyaki verőerét - vagy ha a vásárlás napján benne ég álmai autójában. A kora hatvanas évek bálványa, James Dean legalább kilenc napig örülhetett Porsche Spyderének, mielőtt a kocsija megölte volna.

Tommy szédült ugyan, de keze megtalálta a biztonsági öv gombját. Fél kézzel a kormányba kapaszkodva hámozta ki magát az övből. Kitapogatta az ajtó kilincsét. De vagy a zár tört el, vagy az ajtó szorult be, mert hiába erőlködött, az átkozott nem akart kinyílni.

Az oldalsó ablak a földbe csapódás pillanatában kitört, egy üvegszilánk sem maradt a keretben. A hideg eső beesett a lyukon, és beterítette Tommyt.

Miután kihúzta a lábát a műszerfal alól, és átemelte a sebességváltó konzolján, először a fejét, majd a vállát és a karjait is kiemelte a roncsból, végül kihúzta magát a kocsi ablakán.

Amikor áthengeredett az oldalán álló Corvette ajtaján, belepottyant a vizes fűbe.A benzin bűze erősebb volt, mint valaha.Nagy nehezen feltápászkodott, egy másodpercre megtántorodott, és ekkor vette csak észre,

hogy a kocsi a jövőben építendő bevásárlóközpont helyére érkezett a Mac-Arthur bulvár és a Pacific Coast Highway találkozásánál. Az utóbbi években mindig itt állították föl a karácsonyfát, másra azonban soha nem használták. Nagy szerencse, hogy most november volt, és a Corvette az üres telekre érkezett, s nem az ünnepi hangulatban tolongó családok között landolt.

Mivel a kocsi az oldalára fordult, Tommy az alváza mellett állt. A motorház mélyéről a miniszörny dühös és követelőző visítása hallatszott föl.

Tommy elhátrált a kocsitól, beletoccsant egy pocsolyába, megcsúszott, és majdnem elesett.Amikor a vérfagyasztó visítás morgássá csillapodott, Tommy hallotta, hogy a démon foggal-

körömmel marcangolja az alkatrészeket, egyre fokozódott a fémes recsegés. Nem látott be a sötét alvázba, de annyit érzékelt, hogy a szörny átmenetileg bent rekedt a roncsban, s vadul dolgozik azon, hogy kiszabadítsa magát.

A Corvette üvegszálas karosszériája teljesen tönkrement. Álomkocsija totálkáros lett.Szerencsés volt, hogy sértetlenül úszta meg a kalandot. Reggel persze gyötörni fogja az

ezernyi apró zúzódás - feltéve persze, ha megéli a reggelt.A határidő a hajnal lesz.Tiktak.Tommynak sebesen pörgött az agya, megpróbálta kiszámítani, vajon mennyibe került neki a

kocsi rövid birtoklása egy órára vetítve. Hétezer dollárba? Nyolcezerbe? Az órájára nézett, megpróbálta kiszámítani, mennyi idő telt el azóta, hogy megkapta a kulcsokat, de rájött, hogy az egész érdektelen. Hiszen csak pénzről volt szó. - 38 -

Ami most számít, az az életbemaradás.Tiktak.Mozognia kell.Odébb kell állnia.Amikor megkerülte az oldalára fordult kocsi orrát, elment a még működő fényszóró előtt. A

motorházat nem látta, mert a teteje benyomódott a motor nyílásába. De azt hallotta, hogy a démon őrjöngve csapkodja börtönének falait.

- Dögölj csak meg, az isten verjen meg! - kiáltotta felé Tommy.A távolban valaki kiáltott.Megrázta a fejét, hogy elmúljék a szédülése, s amikor a zuhogó esőn át arrafelé pislogott,

Tommy látta, hogy két kocsi megállt a MacArthur bulváron, közel ahhoz a helyhez, ahol a Corvette leszaladt az útról.

A töltés tetején egy férfi állt zseblámpával, körülbelül nyolcvan méterre tőle. A pasas megint kiáltott valamit, de a szavait elsodorta a szél.

A forgalom lelassult, s most már néhány kocsi a Pacific Coast highway-n is megállt, bár nem szállt ki belőlük senki.

A zseblámpás fickó leereszkedett a töltésen, és elindult felé, mintha segíteni akarna.Tommy felemelte a karját, és vadul integetni kezdett, sietésre buzdította az irgalmas

szamaritánust, hogy ő is hallhassa a démon visítozását a motorházban, hogy a saját szemével lássa a szörnyet, ha sikerül kitörnie a börtönéből, hogy ő is elcsodálkozzék, hogy legalább egy tanúja legyen.

A benzin, amely minden bizonnyal tócsába gyűlhetett a Corvette alatt, hirtelen belobbant. Kékes-narancssárga lángok emelkedtek a magasba az éjszakában, s gőzzé változtatták az esőcseppeket.

A tűz hatalmas, forró keze olyan erővel vágott Tommy arcába, hogy a bőre belesajdult, s az ütés erejétől hátratántorodott. Robbanás nem történt, de heves volt a forróság, ő is menten lángra kapott volna, ha a haja és a ruhája nincs átázva.

A csapdába esett miniszörny hirtelen földöntúli sikolyt hallatott.A töltés lábánál az irgalmas szamaritánus megtorpant, megrémisztették a lángok.- Siessen! Siessen már! - kiáltozta Tommy, pedig tudta, hogy a szél süvítésétől a zseblámpás

ember nem fogja hallani a démon visítását.Előbb egy robbanás, majd egy olyasfajta reccsenés következett, mint amikor csont törik, s a

lángoló motorháztető lerobbant a helyéről, és szikraesőt hányva elrepült Tommy mellett a főnixpálmák felé.

Mint a lámpából kiszabaduló gonosz szellem, úgy pattant elő a lángoló pokolból a miniszörny, majd egy pocsolyába érkezett, alig háromméternyire Tommytól. Lángolt, de a fehér vásznat felváltó lángöltözet láthatóan egy cseppet sem zavarta.

Sőt, mintha a lény most nem eszement dühhel visítozott volna, hanem mint akit felvidítanak a lángok. Győzelmesen a feje fölé emelte a karjait, mintha diadalmas halleluja kiáltásra készülne, úgy hajladozott, mint a megszállott hívők, s nem is Tommyra szegezte a tekintetét, hanem saját kezeire, melyek, mint valami hibbant oltárgyertyák, kékes lánggal izzottak.

- Nagyobb lett! - kiáltott fel hitetlenkedve Tommy.Az izé hihetetlen módon megnőtt. A küszöbén talált baba csak tíz hüvelyk magas volt. Ez a

démon, amely most előtte hajladozott, legalább tizennyolc hüvelyk lehetett, majd' kétszer akkora, mint amikor utoljára látta a közlekedőből a nappaliba surranni, hogy kivágja a biztosítékot. Ugyanígy a végtagjai is megvastagodtak, és a teste is nehezebb lett, mint korábban volt.

Mivel eltakarták a lángok, Tommy nem láthatta a lény testének részleteit, bár mintha tüskéket látott volna kitüremkedni a gerince vonalában - amiket nem látott korábban. A háta is hajlottabb volt, mint azelőtt, s talán mintha a keze feje is aránytalanul megnagyobbodott volna a karhosszához képest. Ha pontosan nem is észlelte a részleteket, Tommy abban bizonyos volt, hogy nem téved a lény méreteit illetően.

Mivel arra számított, hogy a szörny összezsugorodik, és elenyészik a tűzben, Tommyt veszélyesen megbabonázta a látvány, hogy e helyett még nagyobb lett.

- Ez őrültség - motyogta fennhangon. - 39 -

A zuhogó eső megragadta a vadul ugráló lángok fényét, s elvitte a földön lévő pocsolyák felé, amelyek úgy ragyogtak, mint az olvasztott arany, amelyet egy-egy pillanatra eltakart a lelkesen ugrándozó szörny árnyéka.

Hogyan nőhetett meg ilyen gyorsan? Honnan szedett föl ekkora súlyt, hiszen ehhez táplálékra volt szüksége?

De akkor mit evett meg?Az irgalmas szamaritánus újból elindult, de még mindig legalább hatvan méterre volt. Az

égő Corvette ott volt közte és a démon között, amelyet nem láthatott volna, csak ha Tommy mellé ér.

Mit evett ez?Képtelenség, de a lelkesen ugráló szörny mintha tovább nőtt volna, ahogy fel-felcsaptak

belőle a lángok.Tommy lassan hátrálni kezdett, egyre jobban elhatalmasodott rajta a rémület, a menekülés

vágya, ám habozott megfordulni, inkább futni kezdett. A hirtelen mozdulat véget vethet a démon tűz iránti eksztázisának, és eszébe juttatja, hogy kiszemelt áldozata itt van a közelében.

A zseblámpás fickó már csak negyven méterre volt Tommytól. Megtermett ember volt, csuklyás esőkabátban, amelyen megcsillant a lángok fénye. Ahogy a pocsolyák között ugrált és csúszkált, úgy nézett ki, mint egy szerzetes.

Tommyt hirtelen elfogta az aggodalom, hogy a szamaritánus élete veszélybe kerülhet. Először tanút kívánt; de ez még akkor volt, amikor azt hitte, hogy a miniszörny elenyészik a lángok között. Most viszont megérezte, hogy a lény nem akar tanúkat.

Épp rá akart kiáltani az idegenre, hogy meneküljön, még ha ezzel fel is hívja rá a szörny figyelmét, amikor közbeszólt a sors, és egy lövés dördült az éjszakában, majd egy második, aztán egy harmadik is.

A testes férfi nyilván megismerte a jellegzetes hangot, mert megtorpant egy pocsolya kellős közepén. Még mindig legalább harminc méterre volt, és a lángoló roncs még mindig eltakarta előle a lángban álló démont.

Elcsattant a negyedik lövés, aztán az ötödik.Amikor a baleset után kimászott a roncsból, Tommy elfeledkezett a pisztolyról. De

különben sem tudta volna megtalálni. Most a roppant hőségtől felrobbantak a lőszerek.Ahogy eszébe jutott, hogy elveszett számára a Heckler and Koch mégoly szánalmas

védelme is, Tommy megtorpant, és csak állt, s remegett döntésképtelenségében. Bár ázott a zuhogó esőben, a szája olyan száraz volt, mint a tengerparti homok az augusztusi hőségben.

Az esővíz mintha belemosta volna Tommy minden ízébe a rémületet, s félelme most már ott lángolt a homlokán, a szemében, ízületeiben.

Sarkon fordult, és rohanni kezdett.Nem tudta, hová megy, sem azt, van-e reménye, de futásra sarkallta az életösztön. Lehet,

hogy rövid távon gyorsabb lehet a szörnynél, de nem voltak vérmes reményei azzal kapcsolatban, hogy le tudná rázni a démont a hátralévő hat-hét órában, míg fel nem pirkad a hajnal.

A démon pedig növekszik.Erősödik.Egyre rémisztőbb ragadozóvá válik.Tiktak.Sár tapadt Tommy edzőcipőjére. A száraz fű és a kúszónövények indáiban el-elbotlott. A

szél letépett egy pálmalevelet, amely óriási madárként repült az éjszakában, miközben Tommy arcába csapott. Mintha a természet is a szörny pártjára állt volna, s összeesküdött volna Tommy ellen.

Tiktak.Tommy hátra pillantott a válla felett, s látta, hogy a Corvette lángjai, bár még élénken

bevilágították az éjszakát, kezdenek csillapodni. A démon lángjai is csillapultak, jóval gyorsabban, mint a kocsié, de a bestia még mindig transzban volt, s nem kezdett Tommy üldözésébe.

A határidő a hajnal lesz.A holnapi napfelkelte egy örökkévalóságnyi távolságra volt.Már majdnem kiért az útra, amikor ismét meg mert fordulni, hogy a szürke esőfüggöny

- 40 -

mögé pillantson. A démon még mindig lángolt, de már csak néha-néha lobbantak fel belőle a lángnyelvek. A jelek szerint kezdett leégni róla a benzin, amely a motorházban átitatta. Már csak apró sárga lángnyelvek villogtak rajta, amikor Tommy döbbenten látta, hogy a szörny megindult ismét, és jön utána.

Lassan közeledett, mintegy révületben, még mindig a lángoktól ittasan, de közeledett.Tommy átlósan vágott át az üres telken, elért a Pacific Coast Highway és az Avocado Street

sarkára, s úgy csúszkált keresztül a sáron, mint egy korcsolyázó, majd beletoccsant az út padkája alatt húzódó csapadékelvezető csatorna lábszárközépig érő vizébe.

Felharsant egy duda, majd fékcsikorgás hallatszott.Tommy nem ügyelte a szembejövő forgalmat, mert éppen hátrafelé figyelt, ahonnan a

veszélyt érzékelte. Amikor az ellenkező irányba kapta a fejét, az elképesztően színesre festett Ford mikrobusz már ott volt előtte, mintha a vörös-sárga-arany-zöld-fekete kocsi egy varázsütésre bukkant volna elő egy másik dimenzióból. A mikrobusz egy pillanattal azelőtt állt meg, hogy Tommyt felöklelte volna, a férfit azonban a kocsihoz vágta a tehetetlenség lendülete. Szó szerint lepattant a lökhárítóról, megpördült, majd az aszfaltra zuhant.

A furgon elejébe kapaszkodva azonnal felhúzta magát.Az extravagáns festést nem kábítószeres képzelgés ihlette, ahogy először gondolta, hanem

mintha szecessziós ékszerdobozzá akarták volna átalakítani a kis buszt: stilizált pálmaágak között ugró gazellákat látott, aranyló, ezüstösen csillogó gömböket. Amikor a sofőr ajtaja kinyílt, az éjszaka megtelt Benn Goodman bigband klasszikusának, a „One O' Clock Jump”-nak a hangjaival.

Amikor Tommy felállt, már ott volt mellette a sofőr is. Fiatal nő volt, fehér cipőben, valami ápolónői formaruha-szerű öltözékben, amelyre bőrdzsekit húzott.

- Hé, jól van?- Ja, köszi - zihálta Tommy.- De komolyan...- Persze, jól, menjen csak tovább!Tommy idegesen az üres telek felé pillantott.A démon már nem lángolt, és a kisbusz vészvillogója nem hatolt olyan messzire a sötétbe,

hogy Tommy láthatta volna, merre van a lény, csak abban volt biztos, hogy csökken a köztük lévő távolság, még ha egyelőre sokkal lassabban is közeledik.

- Menjen! - mondta a nőnek, és finoman eltaszította maga mellől.A nő azonban makacskodott.- Hátha mégse...- Menjen már!- Hátha megsérült. Nem hagyhatom...- Húzzon már innen! - kiáltott rá Tommy rémülten, mert nem akarta, hogy a nő csapdába

kerüljön közte és a démon között.Ellökte magától a nőt, át akart vágni a Pacific Coast Highway hat sávján. Ebben a

pillanatban épp nem volt forgalom, csak az a néhány kocsi állt a padkán, amelyekből a lángoló Corvette-et nézték.

A nő elkapta a karját.- Az ott a maga kocsija, amelyik ég?- Jézusom, hölgyem, már itt van!- Micsoda?- Az az izé!- Micsoda?- Az izé!- Ez volt az új Corvette-je?Tommynak csak most esett le a tantusz, hogy a nő ismeri. A szőke pincérnő volt az. Ő

szolgálta ki, amikor sajtburgert és sült krumplit vacsorázott. Igen, hiszen az étterem itt volt a sztráda túloldalán.

Nyilván most zártak be. És a nő hazafelé tart.Tommynak megint az a furcsa érzése támadt, mintha a végzet szánkójában száguldana, és

iszonyatos tempóban rohan egy számára felfoghatatlan cél felé. - 41 -

- Meg kéne mutatnia magát egy dokinak - folytatta állhatatosan a nő.Tommy tudta, hogy képtelen lesz lerázni.És ha ideér a szörny, nem akar majd tanút.Tizennyolc hüvelyk magas, és egyre nő. Csipkés taraj húzódik a gerincoszlopa mentén.

Nagyobbak a karmai, nagyobbak a fogai. Feltépi a lány torkát, letépi az arcát.A lány puha torkát.A kedves arcát.Tommy nem akart a lánnyal vitatkozni.- Legyen, akkor vigyen valami orvoshoz!A lány úgy kezdte támogatni az utasülés felőli ajtó felé, mint egy rokkant öregembert

szokás, amely az üres telek felőli oldalon volt.- Inkább indítsa el ezt a kurva kocsit! - kiáltott fel Tommy, és vadul kitépte magát a lány

kezei közül.Tommy az ajtóhoz rohant, feltépte, de a pincérnő még mindig csak ott állt a zenélő dobozzá

varázsolt kisbusza előtt, teljesen megdöbbentette Tommy váratlan dühkitörése.- Mozogjon már, különben mindketten meghalunk! - ordította kétségbeesetten Tommy.Az üres telek felé pillantott, mintha azt várta volna, hogy a démon mindjárt ráugrik a

sötétből, de még nem ért ide, amikor felmászott a vezetőfülkébe.A nő is beült a volán mögé, és csak egy pillanattal Tommy után csapta be az ajtót.Miután kikapcsolta a magnót, megszólalt:- Mi történt magával? Láttam, hogy lerongyolt a MacArthur bulvárról...- Maga hülye vagy süket, vagy mindkettő? - kérdezte Tommy ideges fejhangon. - El kell

tűnnünk innen!- Nincs joga ilyen hangon beszélni velem - felelte nyugodt hangon a nő, de kék szeme

dühösen megcsillant.Tommy csalódott dühében csak hebegni tudott.- Ha meg is sérült, és ha dühös is, nem beszélhet velem így. Ez nem illik.Tommy kipillantott az üres térség felé.- Nem tűröm a durvaságot - folytatta a nő.Tommy nyugalmat erőltetett magára, és sikerült kipréselnie magából:- Bocsásson meg.- Nem érzem, hogy tényleg elnézést kérne...- Pedig elnézést kérek.- Hát a hangja nem erről árulkodik...- Ezt őszintén sajnálom - mondta.- Tényleg?- Tényleg. Tényleg sajnálom.- Ez már jobb.- El tud vinni egy kórházba? - kérdezte Tommy, csak hogy valamivel indulásra késztesse a

pincérnőt.- Persze.- Köszönöm.- Kösse be magát!- Tessék?- Ez a szabály.A lány mézbarna haján esővíz csillogott, az arcába tapadt, formaruhája átázott. Tommynak

eszébe jutott, hogy ezt a kellemetlenséget a nő miatta vállalta.Miután kihúzta a biztonsági övet, és a helyére pattintotta, olyan türelmes hangon szólalt

meg, amennyire csak bírt:- Kérem, kisasszony, ön nem tudja, mi történt itt...- Akkor mondja el! Nem vagyok se hülye, se süket.Egy pillanatig az egész dolog képtelensége lebénította, de aztán hirtelen kirobbantak belőle a

hisztérikus, öszefüggéstelen szavak:- Ez az izé, ez a baba a küszöbömön, aztán felszakadtak az öltések, és valódi volt a szeme,

- 42 -

olyan, mint a kígyóé, és patkányfarka volt. Aztán a pofámba esett a függönyről, és úgy néz ki, hogy pisztolygolyót eszik reggelire, ami elég ciki, és ráadásul mintha esze volna, és most elkezdett nőni...

- Micsoda kezdett nőni?!A lány értetlensége megint veszélyesen a durvaság közelébe sodorta Tommyt:- Ez a kis patkány fürgeségű, kígyószemű szörny! Ez növekszik!- Egy kis patkány fürgeségű kígyóbábu szörny? - ismételte el a nő, és közben gyanakvó

tekintettel végigmérte Tommyt.- Igen! - felelte kétségbeesetten a férfi.Ekkor egy nyirkos puffanással a visító miniszörny ráugrott az utasülés felöli ajtó ablakára,

alig néhány hüvelyknyire Tommy arcától.A férfi felordított.A nő felszisszent:- Hát ez meg mi a szent szar?A démon nőtt, ez rendben is volt, de közben kezdett egyre kevésbé emberi formája lenni

ahhoz képest, amikor kezdett előbújni a bábu alakból. A feje sokkal nagyobb volt, mint korábban, taszítóan formátlan lett, s a villogó, zöld szemek egy szabálytalan, csontos homlokeresz alól türemkedtek elő a mélyen ülő szemüregből.

A pincérnő kiengedte a kéziféket:- Lökje le az ablakról!- Nem tudom.- Lökje már le!- De hogyan, az istenért?Bár a szörnynek még mindig voltak kezei, öt ujja azonban csak félig emlékeztetett ujjakra,

mert félig olyanok voltak, mint egy polip tapadókorongos karjai. Szabályosan rászívta magát kezével és lábával az ajtóra.

Tommynak esze ágában sem volt letekerni az ablakot, és úgy megpróbálni lelökni az izét az ajtóról. Nincs az az isten!

A szőke nő egyenesbe tette a Fordot. Olyan erővel taposott a gázba, mintha a galaxis túloldalára akarta volna repíteni a kisbuszt.

A motor hangosabban bőgött fel, mint a szörny visítása, a kerekek kipörögtek a vizes aszfalton, de a kocsi nem repült el a távoli galaxisok felé, csak állt egyhelyben, s mind a négy kereke felverte a mocskos vizet.

A szörny szélesre tátotta a száját. Csillogó, fekete nyelve ide-oda csapkodott. Fekete fogai nekicsattantak az üvegnek.

A kerekek hirtelen megkapaszkodtak, és a kisbusz meglódult.- Ne engedje be! - könyörgött a nő.- Miért engedném be?- Ne engedje be!- Azt hiszi, megőrültem?A Ford kisbusz úgy száguldott észak felé, a Pacific Coast Highway-n, mint egy rakéta.

Tommy úgy érezte, mintha a többszörös nehézkedési erő neki is ugyanúgy eltorzítaná az arcvonásait, mint az asztronautáknak az űrsikló startjakor. Az esőcseppek hangja olyan volt a szélvédőn, mint egy géppisztolysorozat, de a makacs szörny csak ott kuksolt az ablakhoz tapadva.

- Ez be akar jönni - jegyezte meg a nő.- Igen.- És mit akar?- Engem - felelte Tommy.- Miért?- Valamivel felbosszantottam.A bestia háta fekete volt, sárga pettyekkel, de a hasa teljesen gennysárga, ahogy nekitapadt

az ablaknak. A hasán egy hasadás húzódott végig, s ez az obszcén szájadék is az üveghez tapadt.Nem volt elég fény a kocsiban, hogy látni lehessen, mi is történik pontosan; Tommy csak

annyit látott, hogy az üveg füstöl.- Hohó - szólalt meg ijedten.

- 43 -

- Mi van?- Megpróbálja átégetni az üveget.- Hogyhogy átégetni?- Vagy felzabálja.- Micsoda?- Savval.A nő fékezés nélkül jobbra rántotta a kormányt, és lefordult a sztrádáról a Newport Beach

Country Club lejárójára.A kisbusz olyan vadul kifarolt, hogy a centrifugális erő nekipréselte Tommy arcát az

ajtónak, a füstölgő ablakrész alatt.- Hova megy?- A country clubba - felelte a nő.- Miért?- A kamionok miatt.A nő élesen balra rántotta a kormányt, befordult a parkolóba, a manőver révén Tommy

elszakadhatott végre az ajtótól és a lassan bomló ablaktól.Ebben az órában a parkoló jórészt elhagyott volt, csak néhány jármű állt az aszfalton. Az

egyik egy hűtőkocsi volt.A nő becélozta a kamion farát, és beletaposott a gázba.- Mit csinál? - kérdezte rémülten Tommy.- Kaparok.Az utolsó pillanatban kissé balra rántotta a kormányt, és olyan közel száguldott el a kamion

mellett, hogy a kisbusz jobb oldali visszapillantója lerepült. Szikrát hányt a meggyötört fém, miközben a szörny az ablak és a kamion oldala közé szorult. A kisbusz oldala behorpadt, de a démon szívósabbnak bizonyult, mint a Ford. Aztán a tapadó korongok hirtelen lecuppantak, de olyan hangosan, hogy Tommy még a fémcsikorgás ellenére is tisztán hallotta. Az oldalsó ablak hirtelen kitört, s az üvegszilánkok Tommy ölébe záporoztak. Először azt hitte, hogy a szörny is az ölébe huppant. Micsoda megkönnyebbülés volt, amikor észlelte, hogy a lényt sikerült letépniük a kisbusz ajtajáról.

- Akarja, hogy megforduljak, és párszor áthajtsak azon az átkozotton? - kiabálta túl a nő a kitört ablakon besüvöltő szelet.

Tommy odahajolt a nő füléhez, és felemelte a hangját.- Ördögöt! Nem érne el vele semmit! Csak felkapaszkodna megint a kocsira, és már soha

nem tudna megszabadulni tőle. Átzabálná magát az alvázon, és így vagy úgy, de elkapna minket.- Akkor húzzuk innen a belünket!A country club lejárójának végénél a nő olyan sebességgel kanyarodott le a sztráda felé,

hogy Tommy azt hitte, a Ford kereke szétrobban vagy kiszakad a helyéről, de nem történt baj, és a nő olyan erővel nyomta le a gázpedált, mintha ügyet sem vetne a sebességkorlátozásra, pedig tisztelte a szabályokat. Erre utalt a megjegyzése nem sokkal korábban a biztonsági övről.

Tommy attól rettegett, hogy a rém újból előrobban a semmiből. Egészen addig nem érezte biztonságban magát, míg át nem értek a Jamboree Roadon, s kezdtek leereszkedni a newporti kikötőhöz.

Az eső bevágott a törött ablakon, s ostorként csapkodta Tommy fejének oldalát. De nem zavarta. Most már nem lehetett vizesebb.

Ennél a sebességnél olyan hangosan fütyült és ordított a szél, hogy egyikük sem kísérelt meg beszélgetést kezdeményezni.

Amikor átértek a hídon a csatorna felett, jó pár mérföldre a parkolótól, ahol a nő megszabadult a démontól, a szőke nő végre csökkentette valamelyest a sebességet. A szél süvítése is csökkent valamennyire.

A nő ekkor odafordult, és úgy nézett Tommyra, ahogy még soha nem tette senki, mintha a férfi zöld lett volna, akkora fejjel, mint egy görögdinnye, és most lépett volna ki egy repülő csészealjból.

Illetve egészen pontosan úgy, mint saját anyja nézett rá, amikor először közölte vele, hogy detektívregények írásából akar megélni. - 44 -

Tommy idegesen megköszörülte a torkát, és megszólalt:- Maga egész jól vezet.A nő gúnyosan elmosolyodott.- Komolyan így gondolja?- Szerintem fantasztikusan.- Kösz, de maga se rossz.- Én...?- Szép bemutatót tartott a Corvette-tel.- Nagyon vicces...- Egyenesen repült a levegőbe, de röptében elvesztette az uralmat a kocsi felett.- Sajnálom, ami a kisbuszával történt.- Ez együtt jár a területtel - jegyezte meg a nő titokzatosan.- Majd kifizetem a javíttatást.- Nagyon aranyos.- Meg kéne állnunk, hogy valamivel beragasszuk ezt az ablakot.- Nem kellene egyenesen a kórházba mennie?- Jól vagyok - nyugtatta meg Tommy a nőt. - De az eső tönkreteszi a kárpitot.- Ne aggódjon miatta!- De...- Kék - mondta a nő.- Micsoda?- A kárpit.- Igen, kék. És?- Nem szeretem a kéket.- De a kár...- Már megszoktam.- Igen?- Gyakran van ilyen.- Valóban?- Eseménydús életet élek.- Tényleg?- Megtanultam elviselni.- Maga furcsa nő - jegyezte meg Tommy. A nő elmosolyodott.- Köszönöm.Tommy hirtelen elbizonytalanodott.- Hogy hívják?- Deliverance - felelte a nő.- Igen?- Deliverance Payne. Pé-á-ipszilon-en-e. Nehéz szülés volt, és az anyámnak fura humora

van. Így lettem megváltó fájdalom.Tommy először nem értette. Aztán leesett a papírtantusz.- Aha...- A barátaim csak Delnek hívnak.- Del? Ez kedves...- És magát hogy hívják?- Tuong Phan. - A férfi megdöbbent saját magán. - Illetve Tommy.- Tuong Tommy?- Tuong semmi. A nevem Tommy Phan.- Biztos benne?- Többnyire igen.- Furcsa ember maga - jegyezte meg a nő, mintha tetszett volna neki a dolog, hogy

viszonozhatja az előbbi bókot.- Tényleg sok víz zuhog be az ablakon.- Hamarosan megállunk.

- 45 -

- Kitől tanult meg így vezetni, Del?- Az anyámtól.- Eszméletlen anyja lehet.- Az, egy őrült. Túrakocsikkal versenyez.- Ellentétben az én anyámmal - jegyezte meg Tommy.- És motorcsónakkal is. Meg motorkerékpárral. Ha motorja van, akkor az anyám

versenyezni akar vele.Del lefékezett, mert a lámpa pirosat mutatott. Egy darabig mindketten hallgattak.Úgy ömlött rájuk az eső, mintha az égben éppen átszakadt volna egy gát.Aztán Del megszólalt:- Ja igen... ez a valami az előbb... ez volt a kis, patkány fürgeségű kígyószemű szörny?

Negyedik fejezet

A kocsiban ülve Tommy elmondott mindent Delnek a küszöbén talált babáról egészen addig a pillanatig, amikor a lény kicsapta a villanyt a dolgozószobában. A nő egyszer sem adta a legcsekélyebb jelét sem kételynek, sem annak, hogy különösebben elképedt volna. Időről időre elhagyta az ajkait egy-egy „aha”, egy „hm”, vagy „értem”, sőt - kétszer vagy háromszor - az is, hogy „igen, ez logikus”, mintha Tommy semmi hihetetlent nem mondott volna, mintha csak az esti tévéhíradóban látottakról beszélt volna.

Tommy csak akkor tartott rövid szünetet a beszámolójában, amikor Del megállt egy éjjel-nappal nyitva tartó szupermarketnél. A nő tisztítószert akart vásárolni és valamit, amivel be lehet ragasztani a kitört ablakot, és kérte, hogy Tommy kísérje el. Tommy tehát tolta a bevásárlókocsit.

Olyan kevés vásárló ődöngött a tágas áruházban, hogy Tommy úgy érezte magát, mintha Dellel egy 50-es években készült sci-fi filmbe tévedt volna, amelyben csupán egy maroknyi ember maradt életben a földön egy rejtélyes világpusztulás következtében, amikor csak az épületek maradtak fent.

A fluoreszkáló fénycsövekből vakító fény áradt, a széles folyosókon a gondolasorok között vészjósló csend honolt, csak a hűtőpultok kompresszorai zümmögtek.

Ahogy Del Payne céltudatos léptekkel a kihalt gondolasorokban haladt fehér cipőjében, formaruhájában, nyitott cipzárú bőrdzsekijében, fejéhez tapadt vizes, szőke hajával, úgy nézett ki, mint egy Pokol Angyalaihoz tartozó ápolónő, aki egyszerre képes segíteni egy beteg emberen, és szétrúgni az ülepét egy egészségesnek.

Leemelt a polcról egy műanyag szemetes zsákokkal teli dobozt, egy széles ragasztószalagot, két tekercs papírtörölközőt, egy csomag borotvapengét, egy fiola 1000 milligrammos C-vitamint, egy üveg E-vitamin kapszulát és két palack két literes narancslét. Az idő előtt kirakott karácsonyi díszek közül lekapott egy csúcsos Mikulás sapkát, fehér műszőrme szegéllyel és fehér pomponnal.

Amikor elérték a tejtermékes pultokat, a nő megállt és a polcokra mutatott:- Szokott tofut enni? - kérdezte.A kérdés olyan ezoterikusnak tűnt Tommy számára, hogy csak megismételni tudta

döbbenetében:- Szoktam tofut enni?- Én kérdeztem először.- Nem, nem szeretem a tofut.- Pedig nem volna baj.- Miért - kérdezte Tommy türelmetlenül - azért, mert ázsiai vagyok? Nem eszem pálcikával

sem.- Maga mindig ilyen érzékeny?- Nem vagyok érzékeny - felelte a férfi.- Nem is gondoltam arra, hogy maga ázsiai, amíg maga fel nem hozta a témát - jegyezte meg

Del.Tommy furcsa módon elhitte neki. Bár nem ismerte jól a nőt, már tudta, hogy más, mint a

többi ember, és azt is hajlandó volt elhinni, hogy csak most tűnt fel neki a ferde metszésű szeme és

- 46 -

barnás árnyalatú bőre.Zavartan csak ennyit mondott:- Sajnálom.- Csak azért kérdeztem, hogy eszik-e tofut, mert ha heti ötször vagy még többször eszik

tofut, nem kell aggódnia a prosztatarák miatt. A tofu ugyanis homeopátiás védőszer.Tommy még soha nem találkozott senkivel, aki ennyire kiszámíthatatlan lett volna, mint Del

Payne.- Én nem aggódom a prosztatarák miatt.- Pedig kellene. Ez ugyanis a harmadik legfontosabb ok a férfiak halálozásában. Vagy lehet,

hogy a negyedik. A lényeg az, hogy a férfiaknál ott van mindjárt a szívbetegség és a sörvedelés után.

- Még csak harminc éves vagyok. Az ember nem kap prosztatarákot, csak ötvenes, hatvanas évei után.

- Akkor mondjuk, ha negyvenkilenc évesen egy szép napon arra ébred, hogy akkora a prosztatája, mint egy kosárlabda, hiába gondolja felháborodottan, hogy ez statisztikai anomália, már késő lesz.

A nő lekapott egy doboz tofut a hűtő polcról, és a bevásárló kocsiba hajította.- Nekem nem kell - jegyezte meg makacsul Tommy.- Ne legyen ostoba! Soha nem kezdheti elég korán, hogy vigyáz magára.Del megragadta a kocsi elejét és olyan tempósan indult el vele, hogy Tommy alig tudott

lépést tartani vele, tehát véletlenül sem volt alkalma arra, hogy a tofut kivegye és visszategye a polcra.

Ehelyett lihegve ezt mondta:- Mit érdekli magát, hogy húsz év múlva akkora prosztatával ébredek, mint Cleveland?- Mindketten emberek vagyunk, nem igaz? Miféle ember volnék, ha nem érdekelne, hogy mi

történik magával?- Maga nem is ismer engem - mondta.- De igen. A neve például Toung Tommy.- Nem, Tommy Phan.- Pontosan.A pénztárnál Tommy ragaszkodott hozzá, hogy ő fizessen.- Végül is nem tört volna ki az ablaka, és nem horpad be a kisbuszának az oldala, ha nem

vesz föl - érvelt.- Rendben - felelte Del, amikor Tommy elővette a tárcáját -, de csak azért, mert vesz nekem

egy tekercs ragasztószalagot, meg néhány papírtörölközőt, ez még nem jeleni azt, hogy le is kell feküdnöm magával.

Chip Nguyennek azonnal lett volna erre egy szellemes válasza, amivel levette volna a nőt a lábáról, mert azon túl, hogy átkozottul profi magándetektív volt, mestere volt a romantikus riposztoknak is. Tommy azonban csak ostobán pislogott Delre, és hiába törte a fejét, nem jutott az eszébe semmi szellemes.

Ha most a számítógépe előtt ült volna, és lett volna mondjuk két órája a dialógus csiszolgatására, biztosan kitalált volna egy olyan szellemes választ, hogy Miss Deliverance Payne rémülten könyörgött volna kegyelemért.

- Maga elpirult - jegyezte meg mosolyogva a nő.- Á, dehogy...- De igen.- Mondom, hogy nem...Del a pénztáros nőhöz, egy középkorú mexikói asszonyhoz fordult, aki egy apró feszületet

viselt a nyakában aranyláncon. Megkérdezte tőle:- Maga szerint elpirult a pasi vagy sem?A nő elkuncogta magát.- El bizony.- Hát persze, hogy el! - nyugtázta diadalmasan Del.- De jól áll neki - jegyezte meg a pénztárosnő.

- 47 -

- Fogadok, hogy tisztában van ezzel - felelte Del, és roppantul szórakoztatta a nő megjegyzése. - Biztosan ezzel szédíti a nőket, akkor pirul el, amikor csak akar, mint ahogy a színészek is képesek végszóra sírni.

A pénztárosnő ismét kuncogott.Tommy megeresztett egy szenvedő sóhajt, elnézett a kihalt üzlet felé, és megnyugtatta, hogy

nem volt a közelben más vásárló, aki hallhatta volna a beszélgetést. Egyébként valóban annyira elpirult, hogy szabályosan lángolt a füle.

Amikor a pénztárosnő elhúzta a tofus dobozt a vonalkód leolvasó felett, Del ismét megszólalt:

- A pasi retteg a prosztata ráktól.A megalázott Tommy tiltakozott:- Ebből egy szó sem igaz...- Dehogyis nem!- Hát jó, rettegek!- De nem hallgat rám, nem hiszi el nekem, hogy a tofu megvédi tőle - magyarázta Del a

pénztárosnőnek.Miután a pénztárosnő az utolsó tétel után beütötte a végösszeget, Tommyra nézett, és

anyáskodó hangon, amelyben immár nyoma sem volt a kuncogásnak, és mintha egy értetlen gyerekhez beszélne, ennyit mondott:

- Idehallgasson, jobb ha hisz a lánynak, mert igazat mond. A japánok minden nap tofut esznek, és náluk szinte ismeretlen a prosztatarák.

- Látja? - jegyezte meg Del Tommynak.Tommy a fejét rázta:- Mit csinál, amikor éppen nem az étteremben dolgozik? Klinikát vezet?- Egyszerűen arról van szó, hogy ezt mindenki tudja.- Rengeteg tofut vesznek tőlünk a japánok, meg a koreaiak - jegyezte meg a pénztárosnő,

miután berakta a holmikat egy papírzsákba és elvette Tommytól a pénzt. - De maga biztos nem japán.

- Amerikai vagyok - felelte Tommy.- Vietnámi amerikai?- Nem, szimpla amerikai - mondta makacsul Tommy.- Sok vietnámi-amerikai is eszi a tofut - felelte a pénztárosnő, amikor kiszámolta a

visszajáró pénzt -, bár nem annyian, mint a japánok.Del úgy vigyorgott, mintha megbolondult volna.- Akkora prosztatája lesz, mint egy kosárlabda.- Hallgasson erre a lányra és vigyázzon magára! - bólintott Tommy felé a pénztárosnő.Tommy a farmere zsebébe gyűrte a pénzt, felkapta a két papírzsákot, mint aki minél

gyorsabban ki akar jutni az üzletből.De a pénztárosnő még egyszer utána szólt:- Hallgasson erre a lányra!Odakint ismét a csontjáig hatolt a hideg, és kiszívta belőle a kipirultsága miatti meleget.

Eszébe jutott a miniszörny, amely még most is ott leselkedett rájuk valahol az éjszakában - és már egyáltalán nem volt olyan mini, mint korábban volt.

Az üzletben töltött néhány perc alatt szinte el is felejtkezett erről az átkozott izéről. Erre csak Del Payne lehetett képes, hogy ha csak rövid időre is, de elfeledtesse vele, hogy nem egészen egy órával ezelőtt valami természetfeletti szörny támadt rá.

- Maga megbolondult? - kérdezte a nőtől, amikor mentek a kisbusz felé.- Nem hinném - felelte jókedvűen Del.- Eszébe sem jut, hogy ez a valami itt van valahol most is?- A kis, patkányfürgeségű kígyószemű szörnyre gondol?- Mi a francra másra? Ez a szörny létezik, és rám vadászik.- Most már valószínűleg rám is - jegyezte meg Del. - Nyilván alaposan feldühítettem.- Még kérdi? Hogy képes a prosztatáról, a tofu áldásairól áradozni, amikor egy pokolbéli

démon vadászik ránk? - 48 -

Del a vezető ülés felőli ajtóhoz ment, Tommy pedig a zenélődoboz kinézetű kisbusz másik oldalához sietett. A nő nem válaszolt a kérdésére, csak amikor már mindketten bent ültek a kocsiban.

- Függetlenül attól, hogy milyen gondjaink vannak éppen - mondta -, mindezek nem változtatnak a tényen, hogy a tofu hasznos volna magának.

- Maga tényleg megbuggyant.Del beindította a motort és megjegyezte:- Maga olyan józan és komoly, olyan határozott. Nem tudom megállni, hogy ne ugrassam

egy kicsit.- Ugrat engem?- Maga lökött - jegyezte meg a nő, majd sebességbe tette a kisbuszt és kihajtott a

szupermarket parkolójából.Tommy komoran szemlélgette a két papírzsákot az ülés alatt a lába közt:- Ezt nem hiszem el! Képes voltam tofura költeni!- Majd meglátja, ízleni fog!

Néhány utcányira az áruháztól, egy raktárakból és ipari üzemekből álló térségben, Del leparkolt a kisbusszal a sztrádalehajtó alatt, ahol nem érte őket az eső.

- Hozza a cuccokat, amiket vettünk! - mondta.- Iszonyatosan elhagyott ez a környék.- A világ tele van elhagyott helyekkel.- Nem vagyok meggyőződve arról, hogy itt biztonságban volnánk.- Sehol sem vagyunk, hacsak nem gondolja úgy - jegyezte meg Del, s megint korábbi

titokzatoskodó hangulatába csusszant.- Mit akar ez jelenteni egészen pontosan?- És mit nem jelent?- Megint csak fel akar húzni.- Fogalmam sincs, miről beszél - jegyezte meg a nő.Most nem mosolygott. A jókedvének, amitől szinte ragyogott a tofuval kapcsolatos

poénkodás idején, most nyoma sem volt.Járva hagyta a motort, kiszállt a Ford volánja mögül, és a kocsi hátuljához ment, amely nem

kiránduló autó volt, hanem inkább szállító kocsi, amelyet a virágüzletek és a hasonló kisvállalkozások használnak. A lány kinyitotta a hátsó ajtót. Elvette a papírzsákokat Tommytól és tartalmukat a rakodótér padlójára borította.

Tommy csak állt, nézte és vacogott. Az este folyamán többször is bőrig ázott, és a hőmérséklet, ahogy közeledett az éjfél, tíz fok alá esett.

- Én most elkészítem az ablakpótlást, maga pedig a papírtörölközőkkel itassa fel a vizet az ülésről meg a padlóról, és takarítsa el az üvegtörmeléket!

Mivel a környéken nem voltak lakóépületek vagy üzletek, tehát az utcákban nem volt forgalom, Tommynak ugyanaz a pusztulás utáni világ jutott az eszébe, amely az elhagyott szupermarket láttán idéződött fel benne. A fejük felett a sztrádafelüljárón egymás után húztak el a teherkocsik, amelyeket azonban innen nem lehetett látni, könnyű volt azt képzelnie, hogy a zajt valami kolosszális, földön kívüli gépezet adja, amely módszeresen végrehajtja az eltervezett gyilkolást.

Hiperaktív képzelete miatt valószínűleg színesebb tudományos fantasztikus regényeket tudott volna írni, mint detektívregényeket.

A kocsi rakterében egy rekesz tele volt száraz kutyaeledeles dobozokkal.- Ma délután vásároltam be Scootie-nak is - magyarázta a nő, amikor kiemelt egyet a

papírdobozból.-A kutyájának?- Ő nem holmi kutya, hanem „a” kutya. Minden kutyaság leglényege. Ő a legszuperebb

kutya a földön. Egészen biztosan ez az utolsó inkarnációja, innen már a Nirvánába jut. Ilyen az én Scootie-m.

A mérőszalaggal Del lemérte a kitört ablak pontos méreteit, majd hullámpapírból kivágta a - 49 -

négyszög alakot a zsilettpenge segítségével. A kivágott papírt belecsúsztatta egy nylon szemetes zsákba, majd miután visszahajtogatta, a nylont körberagasztotta a vízhatlan ragasztószalaggal. Ugyanezzel a szalaggal ragasztotta körül a beillesztett kartonlapot az ablak külsején és belsején.

Miközben Del elkészítette a pótablakot, Tommy felitatta az ülésről és a padlóról a vizet, összeseperte az üvegcserepeket. Eközben elmondta Delnek, mi történt azután, hogy a miniszörny kivágta a villanyt a dolgozószobában, egészen addig, míg elő nem robbant az égő Corvette-ből.

- Nagyobb lett? - kérdezte a nő. - Mennyivel?- Majdnem kétszer akkora, mint eredetileg volt. És más lett. Amit a kocsi ablakához tapadva

látott, az jóval furcsább, mint az az izé volt, ami elkezdett kibújni a rongybabából.Semmi sem ment el a felüljáró alatt, míg ott álltak, és Tommyt kezdte egyre jobban

aggasztani az elhagyott környék. Újra meg újra búvóhelyük vége felé pillantott, ahol a sűrű eső szikrázva verte a betont száraz menedékük körül. Arra számított, hogy az izzó szemű démon - amely közben még nagyobbra nőtt és még furcsább lett - fenyegetően közeledik hozzájuk a sötétből.

- Nos, maga szerint mi ez? - kérdezte a nő.- Nem tudom.- Honnan jött?- Nem tudom.- Mit akar?- Megölni engem.- Miért?- Nem tudom.- Maga feltűnően sok mindent nem tud.- Tudom.- Miből él maga, Tuong Tommy?A férfi elengedte a füle mellett a szándékosan eltorzított nevet.- Detektívregényeket írok - felelte.Del elnevette magát.- Hogy lehet, hogy ebben a nyomozásban nem jut semmire?- Mert ez a valóság.- Egy frászt az! - vágta rá a nő határozottan.- Tessék?!Del halálosan komolyan felelt:- Ilyen dolog nincs.- De hiszen...- Nézze. A valóság: érzékelés. A változás érzékelése. A valóság cseppfolyós dolog. Tehát ha

„valóságon” kézzelfogható tárgyakat és változatlan eseményeket ért, akkor ilyen valóság nincs.Tommy elhasználta a két tekercs kéztörlőt az ülés és a padló feltakarítására, és a szennyes

papírt az aluljáró fala mellé halmozta. Amikor végzett, megszólalt:- Maga ilyen New Age őrült vagy ilyesmi? Kézrátétel, kristályokkal való gyógyítás, vízöntő

korszak?- Nem. Én csupán azt mondom, hogy a valóság felfogás kérdése.- Nekem ez nagyon lilának hangzik - felelte Tommy.- Pedig nem az. Egyszer majd elmagyarázom, ha több időnk lesz.- Addig pedig bolyongjak céltalanul saját tudatlanságom vadonjában?- Nem áll jól magának a szarkazmus.- Végzett már? Megfagyok.Del ellépett az ajtótól, egyik kezében a ragasztószalaggal, másikban a zsilettpengével, és

szemügyre vette művét.- Azt hiszem, így most már nem fog beesni az eső, bár be kell vallanom, esztétikailag

messze nem üti meg a kívánatos mértéket.A gyér világításban Tommy nem látta pontosan a szecessziós wurlitzerek által ihletett

díszítést a kisbusz falán, mindössze annyit, hogy meglehetősen sokat lekapart róla a kamion falával történt találkozás. - 50 -

- Nagyon sajnálom a festést. Valóban látványos volt. Gondolom, egy kalap pénzébe kerülhetett.

- Csak a festék árába és egy csomó időbe. Felesleges aggódnia miatta. Különben is már azt fontolgattam, hogy átfestem.

A nőnek megint sikerült meglepnie Tommyt.- Csak nem saját kezűleg festette ki?- A pincérkedést csinálom, de művész vagyok.- Értem.- Tényleg érti? - kérdezte a nő és Tommy felé fordult.- Maga mondta nemrég, hogy érzékeny fickó vagyok.Odafent a felüljárón egy nagy kamion légfékje sikoltott, mintha egy pikkelyes őshüllő

visított volna föl a Jura-kori mocsárban.Tommynak újból eszébe jutott a démon. Előbb idegesen a rövid betonalagút egyik, majd

másik vége felé pillantott, de se kisebb, se nagyobb szörnyet nem látott közeledni az eső felől.A kocsi faránál Del odaadta az egyik üveg narancslevet Tommynak, a másikat viszont

magának nyitotta ki.Tommynak vacogott a foga. Neki most nem a hideg narancslére, hanem egy csésze gőzölgő

kávéra lett volna szüksége.- Kávénk nincs - jegyezte meg a nő, amivel ismét csak megdöbbentette Tommyt, mintha

olvasott volna a gondolataiban.- Mindenesetre nekem most nem kell narancslé - jegyezte meg.- Dehogynem, igenis nagy szüksége van rá. - A két vitaminos üvegből Del kiszámolt tíz

1000 milligrammos C-vitamin tablettát és négy E-vitaminos zselatin kapszulát, a fél dózist a szájába vette, a többit odaadta Tommynak. - Ennyi rettegés és stressz után mindkettőnk szervezete megtelt veszélyes szabad gyökökkel. Ezek ott rohangálnak a szervezetünkben, és tönkreteszik az összes sejtet, amelybe csak beleütköznek. Szüksége van egy kis antioxidánsra, C- és E-vitaminra, ami leköti és közömbösíti a szabad gyököket.

Bár Tommyt különösebben nem foglalkoztatta az egészséges étrend és a vitaminterápia, emlékezett rá, hogy olvasott a szabad gyökökről és az antioxidánsokról, és arról, hogy van létjogosultsága az elméletnek, ezért gyorsan leöblítette a pirulákat a narancslével.

Különben is fázott, ki volt merülve, és sok energiát meg tudott takarítani, ha együttműködik Dellel. A nő egyszerűen fáradhatatlan volt, miközben ő alig állt a lábán a kimerültségtől.

- Akar most tofut is?- Most végképp nem.- Igen, esetleg később egy kis ananászkockával, maraschinó meggyel és pár szem dióval -

ajánlotta Del.- Vonzóan hangzik.- De tehetünk rá még kókuszreszeléket is.- Bármit.Del felemelte a vörös posztó Mikulás sapkát a fehér szőrme szegéllyel és a hatalmas fehér

pomponnal, amelyet a szupermarketben talált.- Ez minek? - kérdezte Tommy.- Ez egy sapka.- De mire akarja használni? - kérdezte Tommy, mivel a nő minden holmit, amit az üzletben

vásároltak, valami másra használta föl.- Hogyhogy mire? Hát a fejemre teszem - magyarázta Del Tommynak, mintha egy értelmi

fogyatékossal beszélne. - Miért, maga mire szokta használni a sapkáját?A nő feltette a sapkát, amelyet a pompon súlya félrehúzott.- Röhejesen néz ki benne.- Szerintem jópofa. Jól érzem magam benne. Ünnepi hangulatom támad. - Ezzel Del

becsukta a kisbusz hátsó ajtaját.- Rendszeresen jár terapeutához? - kérdezte tőle Tommy.- Egyszer jártam egy fogorvossal, de pszichiáterrel még soha.A nő már bent ült a volán mögött, elindította a motort, és bekapcsolta a fűtést.

- 51 -

Tommy odatartotta remegő kezét a fűtőrácshoz, élvezte a beáradó meleg levegőt. Talán át tud végre egy kicsit melegedni most, hogy nem dől be a hideg eső a kitörött ablakon.

- Nos, Phan nyomozó, nem akarja azzal kezdeni a kutatást, hogy megkeresi?- Mit?- Hát az ülepét.- Mielőtt totálkárosra vágtam volna a Corvette-et, éppen eldöntöttem, hogy felkeresem Gi

bátyámat. Ki tudna rakni nála?- Kirakni? - nézett rá hitetlenkedve a nő.- Ez az utolsó dolog, amit kérek magától.- Tegyem ki magát - aztán mi lesz? Menjek haza, és várjam meg, amíg a kis patkány-

fürgeségű kígyószemű szörny értem jön és megeszi a májam desszertnek?- Azon gondolkoztam... - szólalt meg Tommy.- Hát, nem látszott.- ...hogy szerintem magának nem kell tartania tőle...- Hiszi maga!- ...mert a számítógépem képernyőjére írt üzenet szerint a hajnal a határidő.- És ettől én nyugodjam meg?- Ennek az izének hajnalig kell engem elkapnia - tehát hajnalig maradhatok életben. A

játszma akkor véget ér.- Hogyhogy játszma?- Játszma, fenyegetés, bármi. - Tommy hunyorogva nézte a vörös függönyként zuhogó esőt

az alagúton túl. - Nem indulhatnánk? Kezd idegesíteni, hogy ilyen sokáig ülünk itt.Del kiengedte a kéziféket, majd sebességbe tette a kisbuszt. De a lábát még a féken tartotta,

és nem hajtott ki a felüljáró alól.- Mondja, mit értett az alatt, hogy játszma?- Akárki is csinálta a bábut, valamilyen szabály szerint játszik. Talán egy varázslat, egy

mágia előírásai szerint.- De miféle varázslat lehet ez?Tommy becsukta az ajtóját.- A lényeg az: ha kihúzom hajnalig, talán megúszom. - Áthajolt Del előtt és behúzta az ő

ajtaját is. - Ez a lény... nem fogja bántani magát, ha azért küldték, hogy engem kapjon el, és ha csak korlátozott ideje van, hogy ölhessen. Szóval számomra is ketyeg az óra, de ugyanúgy ketyeg az én szörnyem számára is.

Del elgondolkodva bólintott.- Ez teljesen logikusnak tűnik - mondta olyan komoly hangon, mintha legalábbis a fizika

törvényeiről beszélgettek volna.- Nem, ez totális őrület... - viaskodott tovább Tommy. - Ez az egész helyzet... De van benne

valami hibbant logika is.A nő az ujjaival dobolt a kormánykeréken.- Egy dologgal nem számolt.Tommy gondterhelt arccal nézett rá.- Micsodával?Del az órájára pillantott.- Hogy hét perccel múlt éjfél.- Azt reméltem, hogy már később van. Még rengeteg idő van a határidő lejártáig. - Tommy

megfordult és hátra pillantott a raktérbe, a kisbusz hátsó ajtajára, amely nem volt bezárva.- És a hajnal még mennyi... legalább öt és fél, hat óra - jegyezte meg Del.- És?- Tommy, ahogy a dolgok állnak, ez a csúszómászó szerintem egy órára elkapja magát,

kényelmesen letépi a fejét - és még mindig lesz négy vagy öt üres órája kéznél. Feltéve, ha van keze. Szóval engem is felkajtathat.

Tommy megrázta a fejét.- Nem hinném.- Én viszont így hiszem.

- 52 -

- Fogalma sincs, kicsoda maga - felelte türelmesen a férfi. - Hogyan találna magára?- Szerintem nem kell felfogadnia valami ostoba magándetektívet - mondta.Tommy felszisszent, mivel a nő pontosan úgy beszélt, mint az anyja, és nagyon nem szerette

volna, ha ez a nő, és éppen ez a nő, bármiben is az anyjára emlékeztetne. Ő, pont ő, ne mondja rá, hogy ostoba!

- Ez az átkozott izé ugyanúgy kinyomozza, hol vagyok, mint ahogy maga után kutat ebben a szent pillanatban.

- Vagyis hogyan?A nő elgondolkodva félrebiccentette a fejét. A fehér pompon oldalra hullott.- Hát... a lelki tartalom kisugárzásának alapján, telepátia révén. Vagy ha minden ember lelke

hangot bocsát ki magából... vagy valami olyan sugárzása van, amit egy hétköznapi ember nem érzékel, de olyan egyedi, mint az ujjlenyomat... és ez az izé pontosan érzékeli ezt.

- Oké, rendben, lehet, hogy képes valami ilyesmire, ha természetfeletti lény...- Hogyhogy ha természetfeletti lény? Maga szerint mi más volna, Tommy? Egy alakját

váltogató robot, amelyet a MasterCardtól küldtek, hogy móresre tanítsa, mert elmaradt a havi esedékes befizetéssel?

Tommy felsóhajtott.- Elképzelhető, hogy megőrültem, és most egy kellemes intézetben ápolnak, és ez az egész

csak a fejemben játszódik le?Del végül kigurult a felüljáró alagútjából az útra, és bekapcsolta az ablaktörlőt, amikor ismét

lezúdult rájuk a viharos eső.- Elviszem magát a bátyjához, de nem csak kiteszem, tofu fiú. Együtt kell végigcsinálnunk...

legalább hajnalig.

Garden Grove-ban a Saigon Pékség egy betonépületben működött, amelyet köröskörül aszfaltozott parkoló vett körül. A falait fehérre meszelték, csupán a cég nevét festették fel rá őszibarack színű nagy betűkkel, s a komor építmény látványát két fikusz és két azálea bokor enyhítette, amelyek a bejáratot szegélyezték. Ha nem lett volna kifestve a cég neve, a járókelők azt hihették volna, hogy a falakon belül fröccsöntéssel, elektronikai eszközök összeszerelésével, vagy más, kevésbé izomigényes tevékenységgel foglalkoznak.

Tommy kérésére Del az épület hátsó bejáratához kanyarodott. Ezen a kései órán a főbejárat zárva volt, az emberek csak a konyhán át tudtak közlekedni.

A hátsó parkoló zsúfolva volt az alkalmazottak kocsijaival és a negyvennél több méretes kenyérszállító kocsival.

- Én egy családi pékséget képzeltem - jegyezte meg Del.- Húsz éve az is volt. Még most is megvan a két kis üzlet, de innen látják el kenyérrel és

tésztával Orange megye és Los Angeles sok üzletét és éttermét, és nem csak a vietnámi éttermeket.- Ez egy egész kis birodalom - jegyezte meg Del, amikor leparkolt a kocsival, lekapcsolta a

fényszórót és a motort.- Annak ellenére, hogy szabályos gyárrá nőtték ki magukat, tartják a minőséget - emiatt is

tudtak ennyit fejleszteni.- Kihallom a hangjából, milyen büszke rájuk.- Az vagyok.- Akkor maga miért nincs a családi vállalkozásban?- Mert légszomjam volt.- Úgy érti a kemencék körüli forróság miatt?- Nem.- Netán lisztallergiája van?Tommy felsóhajtott:- Bárcsak az volna! Mennyivel egyszerűbb lett volna arra hivatkozni. A gond az... hogy túl

sok a tradíció.- És maga radikális újításokat akart bevezetni a dagasztási technológiába?Tommy elnevette magát:- Kedvelem magát, Del.

- 53 -

- Én is magát, tofu fiú.- Mégha egy kicsit őrült is.- Én vagyok a legnormálisabb ember a világon.- Légszomjam a családtól volt. A vietnámi családok olyan szorosak, olyan erős bennük a

tekintélytisztelet, a szülők annyira szigorúak, és a hagyományok pedig... Tisztára láncba verik az embert.

- De azért ez hiányzik is magának.- Nem mondanám.- De igen, hiányzik - makacskodott a nő. - Van valami roppant szomorúság magában.

Mintha egy fontos rész elveszett volna magából.- De nem veszett el.- Egyértelműen elveszett.- Nos lehet, hogy a felnőtté válás erről szól - az ember elveszít valamit magából, hogy

valami más, valami nagyobb vagy jobb lehessen.- És a bábuból kijövő izé is nagyobb és más lett - jegyezte meg Del.- Mire akar kilyukadni?- Hogy ami más, az nem mindig jobb.Tommy a nő szemébe nézett. A sötétben Del kék szeme olyan sötét volt, mintha fekete lett

volna. Nehezebben lehetett olvasni belőle, mint korábban.- Ha nem találtam volna más utat magamnak, ami nekem is jó, talán meg is halt volna a

lelkem - magyarázta Tommy. - Sokkal jobban meghaltam volna, mint így, hogy bizonyos fokig elvesztettem a kapcsolatot a családommal.

- Akkor helyesen cselekedett.- Akárhogy is, de megtettem, és már nem lehet visszacsinálni.- De a távolság maguk között csak egy kis hasadék, nem úgy, mint két földrész között, ezt

még át lehet hidalni.- Már nem nagyon - mondott ellent Tommy.- Sőt, még csak nem is távolság ahhoz képest, amit a Nagy Robbanás óta megtettünk, vagyis

az a több milliárd mérföld, amit bejártunk a kezdetleges anyag kialakulása óta.- Ne kezdjen nekem furcsákat mondani, Del!- Hogyhogy furcsákat?- Én vagyok az ázsiai. Ha valakinek, akkor nekem illene kifürkészhetetlen dolgokat

mondanom.- Maga néha csak hallgat - szólalt meg Deliverance Payne -, de egyszerűen nem hall.- Ettől még nem őrültem meg.- Szerintem pedig emiatt kerül folyton bajba.- Jól van, menjünk be a bátyámhoz.Miközben sietős léptekkel végigfutottak a két sorban álló kenyérszállító kocsik között, Del

megkérdezte:- Mit vár Gitől, hogy tud segíteni magának?- Neki volt már dolga a bandákkal, ismeri őket.- Miféle bandákkal?- Az Olcsó Fiúkkal, a Natoma Fiúkkal, szóval az effélékkel.A Saigon Pékség három, nyolc órás műszakban üzemelt. Reggel nyolctól délután négyig

Tommy apja volt a műszakfőnök, ilyenkor ő vitte a dolgokat a főbejárat mellett lévő irodában. Delután négytől éjfélig az idősebbik Phan fivér, Ton That, vette át a posztot, éjféltől reggel nyolcig pedig Gi Minh irányította a műszakot.

A védelmi pénzeket szedő bandák a nap huszonnégy órájában működnek, viszont ha épp valami megtorló akcióra készültek, ahhoz a sötétséget kedvelték, ami automatikusan azt jelentette, hogy az éjszakai műszak vezetőjeként Ginek kellett velük megbirkóznia.

Hosszú évek óta mindhárom férfi heti hét napon át dolgozott, mindegyikük ötvenhat órát, hiszen a pékség ügyfeleinek többsége naponta igényelte a friss árut. Ha egyiküknek szüksége volt a hétvégére, a másik kettő osztotta fel egymás közt a munkaidejét és panaszos hang nélkül ledolgozták a hatvannégy órás munkahetet. A vietnámi-amerikai vállalkozók az ország - 54 -

legszorgalmasabb dolgozói közé tartoznak, akik a legnehezebb terhet is elviszik a vállukon. Tommy néha el is gondolkozott, vajon hányan fogják Gi és Ton That nemzedékéből - a menekültek, a csónakok népének nemzedékéből, akik még emlékeztek a terrorra és a szegénységre - megélni, hogy nyugalomba vonulhatnak, és élvezhetik a békét, amiért olyan keményen megdolgoztak.

A család végül betanított egy unokatestvért - a fiút már Amerikában szülte Tommy édesanyjának húga -, hogy rotációs alapon átvegye a műszakvezetési feladatot, ennek a révén család férfitagjai leszoríthassák a munkaidejüket heti negyvennégy órára, és legalább normális életet élhessenek. Sokáig ódzkodtak azonban e lépés megtételétől, mert makacsul várták, hogy egy nap majd Tommy visszatér, és felveszi a munkát a családi pékségben.

Szülei arra vártak, hogy elhatalmasodik Tommyban a bűntudat, amiért apja és bátyjai halálra dolgozzák magukat pusztán azért, hogy a családban maradjanak a cég vezető posztjai. Egyébként valóban annyira dolgozott benne a bűntudat, hogy számtalanszor volt az a visszatérő álma, hogy ő ül a volán mögött egy kocsiban, amelynek apja és két bátyja az utasa, ő pedig szakadékba kormányozza a kocsit, és valami csoda folytán csak ő marad egyedül életben. De volt olyan álma is, hogy a család repülőgépen menekül, lezuhannak, és csak ő sétál el sértetlenül vértől csöpögő ruhában. De előfordult, hogy azt álmodta: csónakjukat örvény szívja a mélybe a Del-Kínai tengeren, mindenki megfullad a legfiatalabb és a leghebehurgyább Phan, vagyis ő maga, kivételével. Azonban Tommy megtanult együtt élni ezzel a bűntudattal, és ellenállt neki, nem volt hajlandó feladni álmát, hogy író legyen.

Most, amikor Dellel belépett a pékség hátsó ajtaján, Tommyban vegyes érzelmek viaskodtak. Egyszerre érezte magát otthon, és veszélyesen ellenséges terepen.

A levegőben frissen sült kenyér, cukor, fahéj, sajt, keserű csokoládé és más ínycsiklandó illatok keveréke terjengett. Gyermekkorának illatai voltak ezek, amelyek azonnal belelökték őt a csodálatos emlékek érzékfolyamába, és szétáradtak benne a múlt képei. De ezek voltak a jövő illatai is, amelyeknek oly szilárdan ellenállt, és Tommy megérezte az ínycsiklandó ízek alatt az émelyítő édességet, amely éppen hevességénél fogva elveszi az ember étvágyát, hányingert kelt, s végül a nyelv nem érez mást, csak minden íz helyett keserűt.

Körülbelül negyven, fehér ruhás, fehér sapkás alkalmazott dolgozott keményen a fő helyiségben - cukrászok, pékek, segédek, takarítófiúk - az asztalok, a dagasztógépek és a kemencék körül. A keverőlapátok surrogása, az edények és a sütőlapok lekaparásának hangjai, vagy ahogy a tepsiket a kész süteményekkel a tartó állványokra csúsztatják, vagy ahogy a gázégők dörögve okádták a lángot a kemencék mélyén: mindez zene volt Tommy füleinek, bár mint mindennek ezen a helyen, ezeknek is két, egymással ellentétes minősége volt - egy vidám, szívet gyönyörködtető dallam, s a mélyben megbúvó, mindent átható, vészjósló ritmus.

A forró levegő azonnal elkergette a nyirkos éjszaka hidegét. Tommy azonban azonnal érezte, milyen nehéz beszívni ezt a fullasztóan meleg levegőt.

- Melyik a bátyád? - kérdezte Del.- Minden bizonnyal a műszakvezető irodájában lesz. - Tommy most vette csak észre, hogy

Del levette a mikulássapkát. - Kösz, hogy nem viseled ezt az ostobaságot.A nő előhúzta a sapkát bőrdzsekije zsebéből:- Csak azért vettem le, nehogy tönkretegye az eső.- Ha lehet, ne vedd föl, ne hozz kellemetlen helyzetbe! - kérlelte Tommy.- Neked semmi stílusérzéked nincs!- Kérlek! Szeretném, ha a bátyám komolyan venne.- Miért, a bátyád nem hisz a Mikulásban?- Kérlek! A családom nagyon komoly emberekből áll.- Kérlek, kérlek - ugratta Tommyt Del, de minden rosszindulat nélkül. - Talán temetkezési

vállalkozást kellett volna nyitniuk, és nem pékséget.Tommy azt gondolta, hogy a lány már csak dacból a fejébe nyomja a vörös posztósapkát, de

Del visszagyűrte a dzsekije zsebébe.- Köszönöm - mondta neki hálásan.- Akkor vezess engem a komor és humortalan Gi Minh Phan elé, hadd ismerjek meg végre

egy mikulásellenes aktivistát.Tommy végigvezette a központi helyiségen, majd a kemencék, a hűtők és a raktárak között.

- 55 -

Mindenütt fénycsövekből áradt a vakító fény, és legalább akkora tisztaság uralkodott, mint egy műtőben. Tommy legalább egy éve nem járt már a pékségben, éppen az alatt az idő alatt, amikor a cég terjeszkedett, így az éjszakai műszak tele volt számára ismeretlen arcokkal. Mindegyikük vietnáminak tűnt, s többségük férfi volt. Annyira a munkájukra figyeltek, hogy nem is vették észre őket.

Aki mégis felnézett, az is inkább Del Payne-t nézte, s Tommyra csak futó pillantást vetett. Még így vizes hajjal és ázott ruhában is vonzó nő volt, volt valami ellenállhatatlan rejtélyesség benne.

Tommy örült, hogy nem volt a lányon a mikulássapka. Ez olyan látvány lett volna, aminek még a serényen ténykedő vietnámiak sem tudtak volna ellenállni, hogy meg ne bámulják őket.

A műszakvezető irodája a fő terem jobb oldali sarkában volt, négy lépcsővel a padlószint fölé emelve. Üvegfalain át a főnök szemmel tarthatta a munkát az íróasztala mögül.

Gi azonban legtöbbször maga is együtt dolgozott a pékekkel vagy az inasokkal. Most azonban a számítógéppel dolgozott, háttal az üvegajtónak.

A képernyőn sorakozó adatokból Tommy arra következtetett, hogy a bátyja éppen egy új recept kémiai modelljén dolgozik. A jelek szerint némelyik sütemény nem úgy jött ki a sütőből, ahogy eltervezték, s nem sikerült megoldani a dolgot a dagasztóteknő mellett, a pék ösztönös szaktudása segítségével.

Gi nem fordult meg, amikor Del és Tommy belépett és becsukta maguk mögött az ajtót.- Egy pillanat - mondta, és ujjai száguldottak a gép klaviatúráján.Del oldalba ütötte Tommyt a könyökével, és félig kihúzta a zsebéből a mikulássapkát.Tommy borongós arcot vágott.A lány mosolyogva visszagyűrte a sapkát a zsebébe.Amikor Gi végzett a gépeléssel, megpördült a székén, és láthatóan egy beosztottjára

számított, mert elkerekedett szemmel meredt az öccsére. - Tommy!Tonnal ellentétben Gi Minh rendszerint angol nevén szólította meg Tommyt.- Micsoda meglepetés, mi? - kérdezte Tommy.Gi felállt, és épp kivirágzott volna a mosoly az arcán, amikor észrevette, hogy a személy, aki

Tommy mellett áll, szintén nem egy alkalmazott. Amikor alaposabban is szemügyre vette Delt, a mosoly az arcára fagyott.

- Boldog karácsonyt - üdvözli Del.Tommy a legszívesebben leragasztotta volna a lány száját, nem azért, mert az üdvözlés

teljesen abszurd lett volna - végül is a karácsony csak hét hétnyire volt már, s az áruházakban elkezdődött a karácsonyi vásár -, hanem mert majdnem megnevettette, és a nevetés nem segített volna abban, hogy meggyőzze Git helyzetének súlyosságáról.

- Gi - mondta Tommy -, szeretném neked bemutatni a barátomat, Miss Del Payne-t.Gi udvariasan biccentett a nő felé, és miután Del a kezét nyújtotta, rövid habozás után kezet

is fogott vele:- Miss Payne, részemről a szerencse.- Örvendek - felelte Del.- Szörnyen elázott - mondta neki Gi.- Igen, de jólesett - felelte Del.- Parancsol?- Életre kelek tőle - magyarázta Del. - A vihar első órája kimossa a levegőből a mocskot, és

utána már tiszta víz hullik, ami egészséges és jót tesz a bőrnek.- Igen - felelte Gi, de láthatóan már szédült.- És jót tesz az ember hajának is.Tommy arra gondolt, hogy Édes Istenem, csak azt ne engedd, hogy a prosztatarák

veszélyeire is figyelmeztesse a bátyámat!Az öt láb hét magas Gi három hüvelyknyivel alacsonyabb volt Tommynál, s bár

testfelépítésük hasonló volt, kerek arca teljesen más volt, mint Tommyé. Amikor mosolygott, Buddhára emlékeztetett, nem véletlen, hogy gyerekként a családban csak „kis Buddhaként” emlegették.

A merev mosoly addig maradt az arcán, míg el nem engedte Del kezét, majd lepillantott a - 56 -

padlóra, ahol szabályos tócsa keletkezett Tommy és a lány körül. Amikor pedig felemelte a tekintetét és Tommy szemébe nézett, már nem mosolygott, s egyáltalán nem hasonlított Buddhára.

Tommy szerette volna megölelni a bátyját. Gyanította, hogy a bátyja viszonozná is az ölelést, de egyikük sem volt képes elsőként kimutatni érzelmeit - talán mert az elutasítástól tartottak.

Mielőtt Gi megszólalhatott volna, Tommy sietve megelőzte:- Bátyám, a tanácsodra volna szükségem.- A tanácsomra? - Gi nézése zavarba ejtően átható volt. - Évekig semmit sem adtál a

tanácsomra.- Nagy bajban vagyok.Gi Delre pillantott.- Nem én vagyok az oka - jegyezte meg a lány.Gi mintha kételkedett volna ebben az állításban.- Az a helyzet - magyarázta Tommy -, hogy jószerével ő mentette meg az életemet néhány

órája.Gi arca továbbra is kifürkészhetetlen maradt.Tommyt annyira aggasztotta, hogy nem sikerül kapcsolatot teremteni a bátyjával, hogy

hirtelen azon kapta magát, összevissza hablatyol:- Tényleg így volt, megmentette az életemet, pedig csak véletlenül járt arra, de

vadidegenként még a kocsiját is tönkretette miattam, szóval ha nem volna, most nem állnék itt előtted. Úgyhogy nem bánnám, ha legalább hellyel kínálnál és...

- Hogyhogy vadidegen? - kérdezte Gi.Tommy annyira meglódult, hogy már azt is elfelejtette, mint mondott korábban, ezért nem

értette bátyjának kérdését sem.- Tessék?- Hogyhogy vadidegen? - ismételte meg Gi.- Nos, igen, az volt másfél órával ezelőttig, és mégis kockáztatta miattam az életét...- A bátyád - magyarázta Del Tommynak -, azt hitte, hogy a barátnőd vagyok.Tommy érezte, hogy elvörösödik, és olyan forró lesz az arca, mint a kemence fala.Gi komor arckifejezése egy kicsit enyhült a lehetőségtől, hogy a lány mégsem az a szőke

bombázó, aki miatt megszakad Phan mama szíve, és örökre megosztja a Phan családot. Ha Del nem jár Tommyval, akkor még mindig van remény arra, hogy a Phan fiúk legifjabb és leginkább lázadó tagja egy nap végre egy rendes vietnámi lányt hoz a házhoz.

- Nem vagyok a barátnője - mondta Del Ginek is.Gi ezt a jelek szerint hajlandó is volt elhinni.- Nem járunk együtt - folytatta Del. - Sőt, tekintve, hogy annyira eltér az ízlésünk a sapkák

tekintetében, nem is látok erre lehetőséget. Nem tudnék olyan emberrel járni, aki kritizálja a kalapjaimat. Egy nőnek valahol mindenképpen meg kell húznia a vonalat.

- Miféle kalapról van szó? - kérdezte értetlenül Gi.- Kérlek - szólalt meg Tommy, és legalább annyira Delhez is intézte a mondandóját, mint

Gihez - nem ülhetnénk le, hogy megbeszéljük?- Mit? - kérdezte Gi.- Hát azt, hogy valaki meg akar ölni!Gi Minh Phan döbbent arccal lerogyott a számítógép előtt álló székre. Egy mozdulattal

jelezte, hogy üljenek le az íróasztal előtti székekre.Tommy és Del is leült, majd Tommy megszólalt:- Azt hiszem, bajba kerültem az egyik vietnámi bandával.- Melyikkel? - kérdezte Gi.- Nem tudom. Fogalmam sincs. Mint ahogy Sal Delariónak sincs, aki a barátom volt a

lapnál, és amolyan bandaszakértő. Abban reménykedem, hogy ráismersz a módszerükre, ha elmondom, mit csináltak.

Gi fehér ingben volt. Kigombolta bal mandzsettáját, felgyűrte az ingujját és odamutatatta Delnek a hosszú sebhelyet izmos alkarján.

- Harmincnyolc öltéssel varrták össze - mondta a lánynak. - 57 -

- Szörnyű - mondta Del, s nyoma sem volt a hangjában a gúnynak, őszinte együttérzés bujkált benne.

- Ezek a csúszómászó gonosztevők védelmi pénzt kérnek az embertől, mert azt mondják, anélkül nem maradhatunk meg a piacon, és ha nem fizetsz, bajod lehet, baleset érheti a munkásaidat, váratlanul lerobbanhat néhány gép, netán kigyullad az üzem.

- És a rendőrség...?- Teszik, amit lehet - ami legtöbbször nem több a semminél. És ha az ember fizet, a bandák

csak még többet kérnek, és az ember egy szép napon arra ébred, hogy ők többet kasszíroznak az üzletből, mint ő. Szóval egy nap megjelentek, tízen voltak, és Kövér Fiúknak nevezték magukat, mindegyiküknél kés volt, vagy feszítővas, elvágták a telefonzsinórunkat, hogy ne tudjuk hívni a rendőröket. Azt hitték, egyszerűen csak besétálnak, összetörik a berendezést, aztán tovább állnak. De elárulom magának, alaposan megleptük őket, és néhányunk megsérült ugyan, de a bandások sokkal súlyosabban. Ezek a fiúk már az Államokban születtek, azt hiszik magukról, hogy nagyon kemények, de nem ismerik a szenvedést. Fogalmuk sincs, mit jelent az, hogy kemény.

Del nem tudott ellenállni saját természetének, mert kibukott belőle:- Soha nem kifizetődő, ha az ember kikezd egy csomó dühös pékkel.- Nos, a Kövér Fiúk már tudják ezt - felelte halálosan komolyan Gi.Tommy most Delhez fordult:- Gi tizennégy éves volt, amikor elszöktünk Vietnámból. Miután Saigon elesett, a

kommunisták azt gondolták, hogy a kamaszok ellenforradalmárok, akik veszélyt jelentenek az új rendszerre. Gi és Ton - ő az idősebbik bátyám - hetekig volt a rendőrök fogságában, akik kihallgatták az állítólagos antikommunista ténykedéseik kapcsán. A kihallgatás persze csak finomkodó körülírása a kínzásnak.

- Tizennégy évesen...?! - kérdezte Del döbbenten.Gi megrántotta a vállát.- Először tizenkét évesen kínoztak meg. Ton That, a bátyám tizennégy évesen élte meg

először.- A rendőrök minden alkalommal elengedték őket - folytatta Tommy -, de aztán az apánk

megbízható helyen azt hallotta, hogy már döntöttek Ton és Gi letartóztatásáról és átnevelő táborba való küldéséről. Ez rabszolga munkát és agymosást jelentett. Ekkor indultunk el a tengeren egy csónakkal harminc másik emberrel együtt, egy nappal a tervezett letartóztatásuk előtt.

- Némelyik alkalmazottunk idősebb nálam - mondta Gi. - Ők sokkal szörnyűbb dolgokon mentek át... még odahaza.

Del oldalt fordult a székén és kinézett a nagyteremre, ahol az emberek megtévesztően hétköznapinak tűntek fehér sapkájukban, fehér munkaruhájukban.

- Soha semmi sem az, aminek látszik - jegyezte meg halkan, elgondolkodva.- És miért akarnának a bandák téged megölni? - kérdezte Gi Tommytól.- Lehet, hogy írtam valamit róluk, amíg még a lapnál voltam.- Ezek nem olvasnak.- Pedig csak ez lehetett, mást nem tudok elképzelni.- Minél többet írsz arról, hogy milyen szörnyűek, annál jobban örülnek neki, ha egyáltalán

olvasták a cikkeidet - jegyezte meg Gi, aki még mindig kétkedett. - Ezek örülnek, ha rossz fiúnak tartják őket. Vágynak rá. Egyébként mit csináltak veled?

Tommy Delre pillantott.A lány az égnek emelte a szemeit.Bár Tommy úgy tervezte, hogy elmond mindent Ginek, minden képtelen részletet a bizarr

eseményekről, most hirtelen elbizonytalanodott, mert nem akarta kiváltani bátyja rosszallását, esetleg megvetését.

Gi sokkal kevésbé volt hagyománytisztelő, és jóval megértőbb volt, mint Ton vagy a szülei. Talán irigyelte is Tommyt, hogy olyan merészen vállalta az amerikanizálódást, amiről talán ő maga is titkon álmodozott néhány évvel ezelőtt. Ennek ellenére hű fiú maradt, a szó vietnámi értelmében, és rossz véleménnyel volt a Tommy által választott útról. Még Gi is megbocsáthatatlan gyengeségnek tartotta, hogy Tommy a család fölé emelte önmagát, és az utóbbi néhány évben meredeken zuhant a szemében öccsének ázsiója. - 58 -

Tommyt is meglepte, mennyire kétségbeesetten szerette volna, ha nem süllyed mélyebbre a bátyja szemében. Azt hitte, hogy már megtanult együtt élni családjának rosszallásával, hogy már nem tudnak fájdalmat okozni neki, és hogy már rég nem zavarja, mit gondolnak róla a családban. De tévedett. Igenis még mindig szomjúhozta elismerésüket, és pánikba ejtette a gondolat, hogy Gi drogos lázálomnak minősíti a vérengző báburól szóló mesét.

A család minden áldás forrása - és egyben minden szomorúságé is. Lehet, hogy ez nem vietnámi mondás, de nyugodtan lehetne az is.

Egyébként talán beszámolhatott volna a démonról, ha egyedül jött volna. De Del Payne jelenléte eleve előítéletes helyzetet teremtett.

Tommy tehát alaposan megfontolta mondandóját, mielőtt megszólalt:- Gi, hallottál már a Fekete Kézről?Gi Tommy kezeire pillantott, mintha azt hitte volna, hogy öccse valami csúnya nemi

betegséget szedett össze, ha nem is ettől a majdnem-vadidegen-szőkeségtől, hanem valami másiktól, akit viszont annál jobban ismert már.

- La Manó Negra - magyarázta Tommy. - A Fekete Kéz, ez egy titkos maffiaszervezet volt, zsarolók és bérgyilkosok. Ha kiszemeltek valakit áldozatul, annak figyelmeztetésül egy tusba mártott tenyér lenyomatát küldték fehér papíron. Ezzel akartak ráijeszteni az áldozatra, hadd szenvedjen, míg el nem éri a halál.

- Ilyesmi csak valami beteg detektívregényben fordulhat elő - jegyezte meg tompa hangon Gi, miközben lehajtotta inge ujját, majd begombolta a mandzsettáját.

- Nem, ez igaz.- A Kövér Fiúk, az Olcsó Fiúk, a Natoma Fiúk, a Békaemberek - ezek soha nem küldenek

előre fekete kezes levelet - biztosította Gi az öccsét.- Tudom, hogy nem. De hallottál olyan bandáról, akik... valamiféle figyelmeztetést azért

küldenek?- Mit?Tommy habozott, nyugtalanul fészkelődött a székében.- Hát, mondjuk... egy babát.Gi nem értette:- Babát...?!Gi Delre pillantott magyarázatért.- Egy csúnya kis rongybabát - mondta a lány.- És egy üzenet volt a kezébe tűzve egy cédulán - magyarázta Tommy.- Hogy szólt az üzenet?- Nem tudom, vietnámiul volt írva.- Annak idején olvastál vietnámiul - emlékeztette Gi az öccsét olyan hangon, amiből áradt a

rosszallás.- Amikor kicsi voltam - ismerte el Tommy -, de most már nem tudok.- Hadd lássam azt a babát - szólalt meg Gi.- Nos, az most nincs nálam. De itt van a cédula.Tommy egy pillanatig nem emlékezett rá, hová is tette a cédulát, és a tárcáját kezdte keresni.

De aztán eszébe jutott, két ujjával az ingzsebébe nyúlt, s kihúzta onnét az elázott papírt. Szomorúan konstatálta, milyen állapotban van.

Szerencsére a pergamenszerű papír magas olajtartalma megakadályozta, hogy teljesen szétázzon. Amikor Tommy óvatosan széthajtogatta, látta, hogy a három oszlopba írt írásjelek még mindig olvashatók, bár az írás csúnyán elmosódott és kifakult.

Gi elvette a cédulát, s úgy tartotta a tenyerén, mintha egy sérült pillangó volna.- Szétfolyt a tinta - állapította meg Gi.- Nem tudod elolvasni?- Nem egykönnyen. Sok jel nagyon egyforma, nagyon kicsi köztük az eltérés, ellentétben az

angol betűkkel. Ezek ráadásul nem betűket jelölnek, hanem fogalmakat, szavakat. Egy apró vonás teljesen megváltoztatja a jelentésüket. Megpróbálom megszárogatni, aztán nagyítóval alaposan áttanulmányozom.

Tommy előrehajolt a székében: - 59 -

- Mennyi idő alatt tudod megfejteni... úgy értem, ha sikerül?- Egy-két óra alatt... ha tudom. - Gi felpillantott a papírról. - De még mindig nem mondtad,

mit csináltak veled.- Betörtek a házamban, törtek-zúztak. Később pedig leszorítottak az útról... kétszer is

átfordult a kocsim.- És nem sérültél meg?- Reggelre, gondolom, pokolian fájni fog minden tagom, de karcolás nélkül másztam ki a

kocsiból.- És hogy mentette meg az életedet ez a nő?- Delnek hívnak - jegyezte meg Del. Gi a nő felé fordult.- Parancsol?- Del a nevem.- Tudom - felelte Gi, majd ismét Tommyhoz fordult: - Nos, hogy mentette meg az életedet

ez a nő?- Időben sikerült kimásznom a kocsiból, mert nem sokkal később kigyulladt. De aztán rám

támadtak és...- Kik? A gengszterek?- Igen - hazudta Tommy, aki úgy érezte, Gi Minh minden lódításán átlát. - Üldöztek, én meg

menekültem, és már majdnem elkaptak, amikor Del arra jött a kisbuszával és felvett.- És nem mentél a rendőrségre?- Nem, mert úgysem tudnának megvédeni.Gi bólintott, egyáltalán nem volt meglepve. Mint nemzedékének többi tagja, ő sem bízott a

rendőrökben, még Amerikában sem. A hazájukban, még Saigon eleste előtt, a rendőrök korruptak voltak, a kommunista hatalomátvétel után pedig még rosszabbak - szadista gyilkosok, akiket a rezsim minden kegyetlenségre feljogosított. Hiába telt el azóta több mint két évtized, Gi óvakodott minden egyenruhás hatóságtól.

- Van egy határidő is - folytatta Tommy -, ezért volna nagyon fontos megtudni, mi áll azon a cédulán.

- Miféle határidő?- Aki a babát küldte, üzenetet küldött a számítógépemre is. így szólt: 'a határidő a hajnal

lesz'.- A banda számítógépet használt? - kérdezte hitetlenkedve Gi.- Mint manapság mindenki - jegyezte meg Del.- Ezek napfelkelte előtt el akarnak intézni... - folytatta Tommy -, és annak alapján, amit

eddig láttam, semmi sem állítja le őket, hogy be is tartsák a megadott határidőt.- Hát akkor maradj itt - mondta Gi - míg megfejtem az üzenetet. Talán abból kiderül, hogy

mit akarnak, vagy hogy kik azok, akik rád vadásznak. Addig nem bánthat senki, hiszen itt megvédenének.

Tommy azonban a fejét csóválta és felállt.- Nem akarom idevonzani... azokat a gengsztereket.Del is felállt, majd odaállt Tommy mellé:- Nem szeretném, ha baja esne, Gi.- Elbánunk velük, mint korábban is.Tommy pontosan tudta, hogy a Saigon Pékség sütemény és kenyér művészei bármilyen

gonosztevővel elbánnának, ha az emberi lény. De ha az az izé megjelenik előttük is, csak hogy Tommy közelébe férkőzhessen, a bábuból előbújt démont ugyanúgy nem tudnák megfékezni a pékek sem, mint ahogy a pisztolygolyó is hatástalan volt rá. Olyan rendet vágna köztük, mint az elektromos kenyérvágó kés egy esküvői tortában - különösen ha az eltelt idő alatt, mióta nem látták, még nagyobbra nőtt, és még inkább ragadozó formát öltött magára. Nem akarta, hogy bárkinek baja essék miatta.

- Köszönöm, Gi - mondta. - De azt hiszem, jobb, ha mozgásban maradok, hátha úgy nem bukkannak rám. Egy-két óra múlva felhívlak, hogy megtudjam, sikerült-e valamire jutnod a fordítással.

Gi felállt, de nem jött az íróasztal elé. - 60 -

- Azt mondtad, hogy a tanácsomat kérni jöttél, nem csupán egy fordítás miatt. Nos, a tanácsom az... hogy nagyobb biztonságban vagy, ha bízol a családodban.

- Én bízom benned, Gi.- De egy idegenben még jobban - jegyezte meg Gi élesen, bár nem nézett Delre.- Szomorúan hallom, hogy te is ilyet mondasz nekem, Gi.- Engem meg az szomorít el, hogy ezt kell mondanom neked - felelte a bátyja.Egyikük sem moccant a másik felé, bár Tommy érzékelte bátyjában a vágyakozást, amely

legalább olyan erős volt, mint benne.Gi arca rosszabb volt, mintha egyszerűen dühös vagy kemény lett volna. Üres volt, szinte

közönyös, mintha Tommy már nem is érdekelné.- Akkor hívlak - mondta Tommy végül - egy-két óra múlva.Dellel kiléptek az irodából, lementek a lépcsőn a tágas sütődébe.Tommy egyszerre érezte magát zavartnak, kicsinyesnek, ostobának, önfejűnek és

nyomorultnak - olyannak, amilyen lelkiállapotba Chip Nguyen, a legendás magándetektív egyszerűen képtelen jutni, bármilyen helyzetbe kerül is.

A csokoládé, a fahéj, a barna cukor, a szerecsendió, a kelő tészta és a reszelt citromhéj illata most valahogy nem tűnt kellemesnek. Ma éjjel a pékségben terjengő illatok a magány és az ostoba büszkeség illatának tűntek.

Miközben Dellel újra elhaladtak a hűtők és a raktárak között, ahol bejöttek, a lány egyszer csak megszólalt:

- Hát, kösz, hogy felkészített.- Mire?- A szívélyes fogadtatásra, amelyben részesültem.- Mondtam magának, milyen a kapcsolatom a család többi tagjával.- De mintha azt mondta volna, hogy a súrlódások köztük és maga között vannak. De ez

olyan, mintha a Capuletek és Montague-k, illetve a Hatfieldek és a McCoyok közti viszály lenne itt összedobva, és átkeresztelve Phanra.

- Annyira azért nem drámai a helyzet - tiltakozott Tommy.- Nekem elég drámainak tűnt. Csendes, de drámai, szinte hallottam, ahogy mindketten

ketyegnek, mintha bármelyik pillanatban fel akartak volna robbanni.Félúton jártak a műszakvezető irodájától, amikor Tommy megtorpant, megfordult és

visszanézett.Gi ott állt a főnöki kalicka ablakánál, és őket nézte.Tommy habozott, felemelte a kezét és odaintegetett. Amikor Gi nem viszonozta a gesztust, a

pékség szagorgiája mintha felerősödött volna, és Tommy megszaporázta lépteit a kijárat felé.Del Payne szinte futva próbált meg lépést tartani vele.- Szerintem azt hiszi rólam, hogy én vagyok a babiloni szajha - jegyezte meg.- Nem igaz.- Dehogynem. Neheztel rám, még ha meg is mentettem a maga életét. Mit neheztel, utál! Azt

hiszi, hogy én vagyok a gonosz fehér csábító, aki egyenesen a pokol tüzére akarom vezetni magát.- Hát, mázlija van! Képzelje csak el, mit gondolt volna, ha felteszi még a mikulássapkát is!- Azért az remek, hogy még tud humorosan beszélni a családi dolgairól.- Nem tudok! - felelte dühösen Tommy.- És mi volna, ha tényleg én volnék? - kérdezte Del.- Micsoda?- A gonosz fehér boszorkány?- Miről beszél?Épp elérték a kijáratot, de a lány elkapta Tommy karját, mielőtt kinyithatta volna az ajtót.- Nem esne kísértésbe?- Maga megbolondult.Del megjátszotta a sértettet.- Ennyire hízelgő válaszra azért nem számítottam.- Már elfelejtette, mi forog kockán?- Na mi? - kérdezte a nő.

- 61 -

Tommy szenvedő arccal Delre nézett.- Életben kell maradnunk.- Persze, persze. A patkány fürgeségű kis kígyószemű szörny. De hallgasson rám, Tommy,

maga egészen vonzó pasas, minden dühöngése, szorongása ellenére, és hogy elő akarja itt nekem vezetni a Mr. Rejtélyes Keletet. Ha esetleg bukna magára egy lány - volna esélye?

- Akkor semmi, ha meghalok.A lány elmosolyodott.- Ezt határozott igennek veszem.Tommy behunyta a szemét és tízig számolt magában. Amikor négynél járt, Del

megkérdezte:- Most mit csinál?- Tízig számolok.- Miért?- Hogy lehiggadjak.- És hol jár?- Hatnál.- És most?- Hétnél.- És most?- Nyolcnál.Amikor Tommy kinyitotta a szemét, a lány még mindig mosolygott.- Fel tudom izgatni magát, nem igaz?- Inkább halálra rémít.- Miért?- Mert hogyan akadályozhatjuk meg, hogy ez a természetfeletti izé megöljön minket, ha így

viselkedünk?- Hogyan?Tommy vett egy mély lélegzetet, kinyitotta a száját, de rájött, hogy nincs megfelelő válasza,

ezért kifújta a levegőt és csak ennyit mondott:- Volt már valaha intézetben?- A posta is ide számít?Tommy elkáromkodta magát vietnámiul, legalább húsz év óta nem mondott ki ezen a

nyelven egyetlen szót sem, és nagy lendülettel kilökte a fémajtót. Kilépett a szélbe és az esőbe - és azonnal megbánta. A pékségben melegedett át először azóta, hogy kikecmergett az oldalára fordult Corvette-ből, és már a ruhái is kezdtek száradni. Most ismét a csontja velejéig átjárta a hideg.

Del is kilépett mögötte a viharba, de ő lelkes volt, mint eddig.- Hé, látta maga Gene Kellyt az Ének az esőben című filmben?- El ne kezdjen nekem táncolni! - figyelmeztette Tommy.- Egy kicsit több spontaneitást, Tommy!- Nagyon spontán vagyok - felelte a férfi és lehajtotta a fejét, hogy ne essen a szemébe az

eső. Belegörnyedt a szélbe és elindult a meggyötört, vidáman kifestett Kisbusz felé, amely a legmagasabb ostorlámpa alatt parkolt.

- Szerintem maga kábé annyira spontán, mint egy kőszikla.Tommy csak baktatott előre a bokáig érő vízben, didergett, és próbált egyensúlyozni az

önsajnálat síkos lejtőjén, de esze ágában sem volt felelni.- Tommy, várjon! - szólt utána a nő és újból elkapta a karját.A férfi megpördült, fázott, vizes volt és dühös, szinte ráförmedt Delre:- Most mi baja?- Itt van.- Tessék?A nőben nyoma sem volt az előbbi flörtölős hangulatnak, olyan riadt volt, mint amikor az őz

megérzi a farkas szagát, ahogy elnézett Tommy feje mellett.- Az izé...Tommy követte a nő tekintetét.

- 62 -

- Hol?- A buszban. Ott vár ránk a kisbuszban...!

Ötödik fejezet

Az olajos fekete eső egy pillanatra felizzott, mint az olvadt arany, ahogy a lámpa fénypászmájába került, s rázúdult a kisbuszra, majd ismét feketén pocsolyába gyűlt a kerekek körül.

Tommy kipislogta a szeméből az esővizet, és szeme minden erejével igyekezett behatolni a szélvédő mögötti kásás sötétségbe, hogy felfedezze a démont, ahogy a lány jelezte.

- Én nem látom.- Én sem - felelte Del. - De ott van, egyszerűen érzem.- Hirtelen parafenomén lett?- Nem hirtelen - felelte a nő, s a hangja egyszerre mintha álmos lett volna. - Mindig erősek

voltak a megérzéseim... és megbízhatóak.Tommy azonban nem érzékelt fenyegető aurát a kocsi körül. Delre pillantott, aki merőn a

kisbuszt bámulta. Az esővíz végigcsorgott a lány arcán, és az orra hegyén s az áll-csúcsán csepegett le. Nem pislogott, úgy tűnt, mintha transzba esett volna. Ajkai megmozdultak, mintha beszélni akarna, de hang nem jött ki a torkán.

- Mi történt, Del?Egy pillanattal később Del ajkai közül érthetetlen hangok törtek elő, aztán suttogni kezdett:- Vár... hideg, mint a jég... odabent sötét van... sötét és hideg ez a valami... tiktak... tiktak...Tommy újból a kisbuszt nézte, de most már olyan vészjóslónak érezte, mint egy halottas

kocsit. Del rettegése őt is megfertőzte, a szíve vadul vert, ahogy szétáradt benne a közelgő támadás előérzete.

A nő suttogása szinte összeolvadt az esőcseppek kopogásával. Tommy közelebb hajolt hozzá. A hangja olyan volt, mintha hipnotikus állapotba esett volna, és Tommy nem akart lemaradni semmiről, amit mondott.

- ...tiktak... most már jóval nagyobb... kígyóvér és folyami sár... látnak a vak szemek... ver a halott szív... és nagyon-nagyon kényszeresen... enni akar...

Tommy nem is tudta, mi rémítette meg jobban: a kisbusz és a benne rejtőzködő különös lény - vagy ez a furcsa nő.

Aztán Del váratlanul felmerült különös állapotából.- El kell tűnnünk innen! Vigyük el az egyik kocsit!- Az egyik munkásét?De a nő már távolodott a busztól és ott volt a parkolóban lévő harmincnál több kocsi között,

a Saigon Pékség dolgozóinak járművei között.Tommy egy óvatos pillantást vetett a kisbusz felé, majd Del után sietett.- Nem tehetjük.- Hogyne tehetnénk?- Ez lopás.- Életben maradás - vetette ellen Del, és megpróbálta egy kék Chevrolet ajtaját, amely zárva

volt.- Menjünk vissza a pékségbe.- De hajnal a határidő, nem emlékszik? - kérdezte a nő és odalépett egy fehér Hondához. -

Nem fog örökké várni. Utánunk fog jönni.A Honda ajtaja kinyílt, kigyulladt a belső világítás, és Del becsusszant a kormánykerék

mögé. Kulcs nem lógott a gyújtásban, ezért az ülés alá nyúlt, nem hagyta-e ott a kocsi gazdája.Tommy állt a Honda ajtajában, majd megszólalt:- Akkor menjünk gyalog.- Nem jutnánk messzire, gyorsan elkapna minket. Muszáj becsiholnom ezt a kasznit.Tommy elképedten nézte, hogy Del vakon a műszerfal alatti zsinórokat tapogatja, majd

megszólalt:- Nem teheti.

- 63 -

- Tartsa szemmel a kocsimat!A férfi hátra pillantott.- És mit nézzek?- Mozgást, furcsa árnyat, bármit - felelte a lány idegesen. - Fogy az idő. Maga nem érzi?Az esőcseppeket sodró szelet leszámítva, az éjszaka nyugodtnak tűnt Del kisbusza körül.- Indulj már, indulj már! - motyogta Del a drótokkal foglalatoskodva, aztán a Honda motorja

felpörgött.Tommy gyomra összerándult a hangtól, mert úgy érezte, egyre gyorsabban száguld lefelé a

pusztulás síkos lejtőjén - és ha nem a démon kezeitől vérzik el, akkor saját tettei okozzák a halálát.- Gyorsan, üljön be! - szólt rá Del és kiengedte a kéziféket.- De ez akkor is lopás - tiltakozott Tommy.- Én megyek, akár jön, akár nem.- Börtönbe kerülhetünk.Del behúzta a kocsi ajtaját, a férfi kénytelen volt hátra ugrani, hogy kikerüljön az útból.A nátriumgőz lámpa alatt a kisbusz elhagyottnak tűnt. Minden ajtaja csukva maradt. A

legjellegzetesebb dolog a szecessziós festés volt rajta. A vészjósló aura eloszlott körülötte.Tommy hagyta, hogy megfertőzze Del hisztériája. Úgy érezte, vissza kell szereznie az

önuralmát, oda kell mennie a kisbuszhoz, hogy bebizonyítsa a nőnek: nincs ott semmi.Del közben sebességbe tette a Hondát és elindult.Tommy gyorsan a kocsi elé lépett, tenyerével a motorháztetőre csapott, Del kénytelen volt

megállni.- Ne! Várjon!Del hátramenetbe kapcsolt, úgy indult kifelé a parkolóból.Tommy átfutott a Honda másik oldalára, feltépte az ajtót és beugrott. - Nem várna egy

másodpercet, az istenit?- Nem - felelte Del, majd fékezett és egyenesbe kapcsolt.Amikor a gázba taposott, a kocsi megiramodott, mire az ajtó Tommy oldalán magától

becsapódott. Egy pillanatig elvakította őket a szélvédőn lezúduló víz, míg Del meg nem találta az ablaktörlő kapcsolóját.

- Ezt nem gondolta át - vitatkozott vele Tommy.- Pontosan tudom, mit teszek. A motor felvisított, és a kerekek alól legyezőszerűen

felcsapott a víz.- És mi lesz, ha a rendőrök megállítanak? - aggodalmaskodott Tommy.- Nem fognak.- De igen, ha továbbra is ilyen tempóval vezet.A jókora épület végénél, mielőtt bekanyarodott volna, Del a fékbe taposott. A kerekek

felsikoltottak, a kocsi megfarolt, mielőtt teljesen leállt volna.A lány a visszapillantó tükörbe pillantott, majd megszólalt:- Nézzen hátra!Tommy engedelmeskedett.- Mit nézzek?- A kisbuszt.Az ostorlámpa alatt a kövér esőcseppek az üres aszfaltot mosták.Tommy egy pillanatra azt hitte, hogy rossz irányba nézett. A pékség mögött három ilyen

ostorlámpa is állt. De a kisbusz nem állt azok alatt sem.- Hova tűnt? - kérdezte.- Talán a sikátor felé ment, de lehet, hogy megkerülte az épületet, bár az is lehet, hogy a

szállítókocsik mögött van. Nem tudom elképzelni, miért nem jött egyenesen utánunk.A nő továbbindult, befordult az épület sarkán, és ment tovább az épület eleje felé. Tommy

rémülten megkérdezte:- De ki vezeti?- Nem ki, hanem mi.- Ez nevetséges - felelte a férfi.- És most már sokkal nagyobb is.

- 64 -

- Annak kell lennie. Mégis...- Megváltozott.- És van jogosítványa is, mi?- Most már teljesen más, mint amikor először látta.- Igen? Egészen pontosan milyen?- Nem tudom. Nem láttam.- Ez megint valami megérzés?- Igen. Egyszerűen tudom... hogy most már más.Tommy megpróbálta elképzelni a szörnyű lényt, ami olyan lehetett, mint az ősi istenek egy

régi H. P. Lovecraft történetben: dudoros koponya, egy sor skarlátvörös szem a homlokán, a szája körül gusztustalan szemölcsök, és kényelmesen elterpeszkedik a volán mögött, s ügyetlen csápjával épp a fűtésszabályzóval piszmog, miközben a másik a rádió sávváltó gombjait nyomogatja, és valami örökzöld rock and roll számot keres, majd a kesztyűtartóból elővesz egy csomag mentolos rágógumit, hogy kellemes legyen a lehelete.

- Nevetséges - ismételte meg.- Jobb, ha beköti magát - jegyezte meg Del. - Lehet, hogy kicsit zaklatott utunk lesz.Miközben Tommy bekapcsolta a biztonsági övet, Del gyorsan, mégis óvatosan hajtott ki a

pékség mögül, mintha arra számított volna, hogy a szecessziósan kimázolt kisbusz golyóként robbanhat elő a sötétségből és beleszáll az oldalukba.

A szeméttől eldugult csatornalefolyó miatt egy kis tó keletkezett a parkoló bejáratánál. A sáros vízen falevelek és papírok úsztak.

Del lassított, majd kifordult jobbra az utcába. A közelben csak az övéké volt az egyetlen jármű.

- Hova mehetett? - kérdezte Del Payne.- Mi az ördögért nem követett minket?Tommy foszforeszkáló számlapú órájára pillantott. Egy óra múlt tizenegy perccel.- Nekem ez nem tetszik - jegyezte meg Del.Tiktak.

Félmérföldnyire a Saigon Pékségtől Tommy törte meg a három utcasarkon át rájuk telepedő csendet a lopott Hondában:

- Hol tanulta, hogy kell becsiholni egy kocsit?- A mamám tanított meg rá.- A mamája... Nagyon jó...- Szuper egy nő.- Ja persze! Ő az, aki imádja a sebességet, és túrakocsikkal meg motorkerékpárral versenyez.- Igen. Pontosan ő az. Nekem csak egy mamám van.- Mivel foglalkozik a mama - netán a maffia sofőrje?- Fiatalkorában balerina volt.- Gondolhattam volna. Hisz mindegyik balett-táncos mestere az autó elkötésnek.- Azért nem mindegyik - tiltakozott sértetten Del.- És miután abbahagyta a táncolást?- Hozzáment apuhoz.- És ő mit csinál?Del a visszapillantóba pillantott, nem követik-e őket, majd így felelt:- Apu az angyalokkal pókerezik.- Megint megkavart.- Meghalt, amikor tíz éves voltam.Tommy már bánta a csípős hangot. Durvának és érzéketlennek érezte magát. Megköszörülte

a torkát:- Bocsásson meg. Kemény dolog lehetett. Tíz évesen elárvulni...- A mami lőtte le.A férfi bénán csak ennyit mondott:- Az a mamája, aki balerina...

- 65 -

- Akkor már ex-balerina volt.- És lelőtte?- Le. Mert a papám kérte rá.Tommy bólintott, most azért érezte ostobának magát, hogy az előbb bánta saját

gúnyolódását. Ismét visszatért tehát a korábbi hangnemhez.- Ennél mi sem természetesebb.- A mamám nem tudott nemet mondani.- Ez a maguk vallása szerint házastársi kötelesség, nem igaz? Megölni a házastársat, ha úgy

kéri.- Az apám rákos volt és haldokolt - magyarázta Del.Tommy megint elszégyellte magát.- Jézusom, sajnálom.- Hasnyálmirigyrákja volt, ez az egyik legveszélyesebb.- Szegény gyerek!Már kijutottak az ipari körzetből. A széles sugárút mentén üzletek sorakoztak:

szépségszalonok, videó üzletek, elektronikai, bútor és üvegáru diszkont áruházak. Leszámítva egy 7-Elevent és egy nonstop kávézót, mindegyik zárva volt.

- Amikor már olyan erős fájdalmai voltak - folytatta Del -, hogy apu nem tudott figyelni a lapokra, a halált választotta. Imádta a kártyát, nélküle úgy érezte, nem érdemes élni.

- A kártya nélkül?- Nem mondtam, hogy az apám profi pókerjátékos volt.- Nem, csak azt mondta, hogy az angyalokkal pókerezik.- De hogyan pókerezhetne velük, ha nem lett volna profi játékos?- Világos - felelte Tommy megadóan.- Apám járta az országot, nagy tétekben játszott, legtöbbször illegálisan, de sokszor játszott

törvényesen is Las Vegasban. Sőt, kétszer meg is nyerte a póker világbajnokságot. A mamival mindenhova elmentünk vele, tehát mire tíz éves lettem, gyakorlatilag már legalább háromszor jártam mindenhol az országban.

Tommy szerette volna, ha tartani tudja a száját, de nem tudta fékezni magát.- Szóval az édesanyja lelőtte...- Az apám kórházban feküdt, akkor már nagyon rosszul volt. Tudta, hogy soha nem jön ki

onnan.- És az anyja a kórházban lőtte le?- Az anyám a pisztoly csövét a mellére helyezte, pontosan a szíve fölé, apu azt mondta neki,

hogy jobban szereti, mint férfi csak nőt szerethetett, anyám is biztosította a szeretetéről az apámat, és majd a túlvilágon találkoznak, aztán meghúzta a ravaszt. Apu azonnal meghalt.

Tommy döbbenten nézett Delre.- De maga nem volt jelen, nem igaz?- Jézusom, dehogy! Minek nézi maga a mamámat? Soha nem tett volna ki ekkora

traumának.- Sajnálom, nem lett volna szabad...- Egy órával később számolt be róla, mielőtt a zsaruk megjelentek volna nálunk, hogy

letartóztassák. Nekem adta az üres töltényhüvelyt, a golyóét, amely az apámmal végzett.Del benyúlt ázott formaruhája nyakkivágásába, és kihalászta az arany nyakláncát. A lánc

végén egy rézhüvely lógott.- Ha megfogom - magyarázta Del és tenyerét a hüvelyre szorította - még most is érzem a

szeretetet - azt a hihetetlen szeretetet -, amit egymás iránt éreztek. Ugye milyen döbbenetesen romantikus?

- Az, döbbenetesen... - felelte Tommy. A lány felsóhajtott, és visszadugta a láncot a ruhája alá.

- Bárcsak az apám ne kapott volna rákot, míg serdülőkorba nem értem! Mert akkor nem kellett volna meghalnia.

Tommy egy darabig próbálta megfejteni a rejtélyes kitétel értelmét, de aztán mégis megkérdezte: - 66 -

- Mi köze ennek a maga serdülőkorához?- De hát nem így történt. A sors az sors - folytatta Del titokzatosan, elengedve a füle mellett

a kérdést.Fél saroknyival előttük, a széles utca túloldalán, épp egy rendőrkocsi húzódott ki a külső

sávba, és onnan lekanyarodott egy nonstop étterem parkolójába.- Zsaruk - mutatta a lánynak Tommy.- Látom.- Jobb, ha lelassít.- Szeretnék minél hamarabb hazaérni.- Húsz mérfölddel gyorsabban hajt a megengedettnél.- Aggódom Scootie miatt.- Lopott kocsiban ülünk - emlékeztette Tommy a nőt.Lassítás nélkül húztak el a rendőrkocsi mellett.Tommy hátrafordult, és kinézett a hátsó szélvédőn.- Ne aggódjon - szólt oda neki Del. - Nem jön utánunk.A járőrkocsi élesen fékezett, amikor elhúztak mellette.- Ki az a Scootie? - kérdezte Tommy, aki még mindig a rendőrautót nézte.- Mondtam már. A kutyám. Maga sose figyel?Rövid habozás után a rendőrautó ment tovább a parkoló felé. Minden bizonnyal erősebb

vonzást jelentett a kávé és a fánk, mint a kötelesség.Amikor Tommy megkönnyebbült sóhajjal visszafordult, Del megkérdezte tőle:- Lelőne, ha én erre kérném?- Tuti.A lány rámosolygott.- Maga olyan aranyos.- És mondj a... lecsukták az anyját?- Csak a tárgyalás végéig.- Felmentette az esküdtszék?- Aha. Csak tizennégy percre vonultak vissza, és még akkor is sírtak, mint a gyerekek,

amikor a szóvivőjük felolvasta az ítéletet. A bíró is sírt, de még a törvényszolga is. Szem nem maradt szárazon a tárgyalóteremben.

- Nem vagyok meglepve - jegyezte meg Tommy. - Végül is, nagyon megható ez a történet. - Ő maga sem tudta, hogy most gúnyolódik-e vagy sem. - Miért aggódik annyira Scootie-ért?

- Tudja azért, mert valami bizarr izé ül a kisbuszomban, és lehet, hogy tudja a címemet, de talán még azt is, mennyire szeretem Scootie-t.

- Maga komolyan azt hiszi, hogy azért nem üldöz minket, hogy elmehessen megölni a kutyáját?

Del a homlokát ráncolta.- Maga szerint ez nem valószínű?- Én lettem megátkozva, rám küldték, hogy elintézzen!A nő rosszalló pillantást küldött Tommy felé.- Na nézzék csak! Mintha maga lenne a világ közepe!- Igen, most én vagyok... Legalábbis ennek a démonnak a szemszögéből! Hiszen én vagyok

az oka a létezésének!- Lehet, de akkor sem akarom kockára tenni Scootie épségét - felelte makacsul a lány.- Nagyobb biztonságban van otthon, mint velünk.- Velem van a legnagyobb biztonságban.Del délnek fordult a Harbor bulváron. Az eső és a kései óra ellenére folyamatosan áradtak

rajta a kocsik.- Egyébként is - folytatta a lány -, úgy látom, hogy magának gőze sincs arról, hogy mit

kellene tennünk az életben maradásunk érdekében.- Elég annyi, hogy megyünk, szerintem. Ha megállunk, az az izé könnyebben ránk talál.- Ezt nem tudhatja biztosan.- Nekem is van megérzésem, ha nem tudná.

- 67 -

- Igen, de legtöbbször téves.- Nem igaz - tiltakozott Tommy. - Nagyon jók a megérzéseim.- Akkor mi az ördögért vitte be azt a babát a házába?- Mert valami kellemetlen érzésem támadt.- Később meg azt hitte, hogy sikerült elmenekülnie a házból. Gőze sem volt arról, hogy a

szörny potyautasként ott kuksol a Corvette motorházában.- Senkinek sincs ilyen totális megérzése.- Aztán, édesem, nézzen csak szembe a ténnyel, hogy maga simán beült volna a kisbuszba a

pékségnél.A számítógépe előtt ülve - de még ceruzával és papírral félrevonulva is - Tommynak sikerült

volna megtalálnia a kellően szellemes választ, a megsemmisítően szellemes szófordulatot, mellyel elhallgattathatná a lányt.

Most azonban mindezek nem álltak rendelkezésére, így hát nem válaszolt. Del törte meg újra a kínos csöndet: - Csak annyi időre állunk meg nálam, míg magunkhoz vesszük Scootie-t, aztán megyünk tovább, és cirkálunk az utakon, amíg nem hívhatja fel a bátyját a fordítás miatt.

Newport Harbort, a világ legnagyobb magánjacht flottájának otthonát, észak felől a tengerpart vonalának íve, délen pedig egy három mérföld hosszú földnyelv határolta, kelet-nyugati irányban.

A parton és a kikötő által körbefogott öt szigeten lévő házak voltak talán a legdrágábbak egész Dél-Kaliforniában. Del nem a Balboa-félsziget egyik olcsóbb házában lakott, a víztől távol, hanem egy elegáns, kikötőre néző, háromszintes házban.

Amikor közeledtek a ház felé, Tommy előrehajolt, és döbbenten bámult a szélvédőn keresztül.

Mivel a garázsajtó távirányítóját Del a Fordban hagyta, a lopott Hondával kénytelen volt az utcán leparkolni. A rendőrök még biztos nem keresik a kocsit - csak majd azután, ha műszakváltás lesz a pékségben.

Tommy egyre csak bámult a szélvédőn keresztül, pedig már Del kikapcsolta az ablaktörlőt is. A gyepbe rejtett világítótestek diszkrét fénye szétáradt a pálmákon, s Tommy észrevette azt is, hogy a ház minden sarka finoman le van kerekítve. A boltíves, patinázott rézablakok alsó sarkai szintén ívesen voltak kialakítva, a fehér gipszstukkó olyan gyönyörűen el volt simítva, mintha márvány lett volna, különösen így az esőben csillogva. Nem annyira ház volt ez, mint inkább egy kecses kis jacht, amely véletlenül kifutott a partra.

- Maga itt lakik? - kérdezte meglepetten Tommy.- Aha. - Del kinyitotta az ajtót. - Jöjjön. Scootie már biztosan aggódik, hol maradtam ilyen

sokáig. Egyébként is állandóan aggódik.Tommy is kiszállt a Hondából, és követte a nőt a kapuhoz, ahol Del beütött egy sor számot -

a biztonsági kódot - a riasztóba.- Csillagászati összeg lehet a lakbér - jegyezte meg Tommy, mert eszébe sem jutott, hogy a

lány tulajdonos is lehet.- Nincs lakbér, se jelzálog. A ház az enyém - felelte Del, miközben a táskájából kihalászott

kulccsal kinyitotta a nehéz kaput.Amikor behúzta maguk mögött a kaput, Tommy látta, hogy geometrikus mintázattal

patinázott bronzból készült. A minta arra a szecessziós alakzatra emlékeztette, amelyet a lány kisbuszának oldalán látott. A kvarcit lapokkal kirakott járda csillagokat szórt az alacsony lámpák fényében. Tommy megszólalt:

- Nyilván egy vagyonba kerülhetett.- Hát persze - felelte vidáman a lány. Az út egy romantikus kertbe vezetett, ahol öt

színpadiasan megvilágított királypálma állt a lágyvonalú páfránybokrok között, és a levegőben éjszaka nyíló jázmin illata terjengett. Tommy meglepetten megjegyezte:

- Azt hittem, hogy maga pincérnő.- Mondtam már magának az előbb, hogy a pincérkedés az, amit csinálok. Ezzel szemben

művész vagyok.- Eladja a képeit?

- 68 -

- Még nem.- De nyilván nem a borravalójából építette ezt a házat.- Ez biztos - bólintott Del, de nem bocsátkozott további magyarázatokba.Meleg fényű lámpák égtek az udvarra néző egyik szobában. Amikor közelebb értek az

ajtóhoz, a villany hirtelen kialudt.- Várjon - suttogta Tommy. - A világítás.- Semmi gond.- Lehet, hogy már ott van a házban ez az izé.- Nem, csak Scootie szórakozik - nyugtatta meg a lány Tommyt.- A kutya le tudja oltani a villanyt?Del kuncogott.- Csak figyeljen! - A lány kinyitotta a bejárati ajtót és belépett az előtérbe. - Villanyt föl.A szóbeli parancsra kigyulladt a fejük felett két fénycső.- Ha nem hagytam volna a mobiltelefonomat a kisbuszban - magyarázta Del - felhívtam

volna a ház számítógépét, és bármilyen világításkombinációt rendelhettem volna előre, vagy akár bekapcsoltathattam volna a hifit, a tévét, vagy előkészíttethettem volna a fürdőt. A ház teljesen automatizált. De a szoftvert úgy dolgoztattam ki, hogy Scootie is használni tudja: egy vakkantásra villanyt tud gyújtani bárhol, kettővel pedig el tudja oltani.

- És be tudta rá tanítani? - kérdezte Tommy, miközben becsukta maguk mögött az ajtót és ráfordította a biztonsági reteszt.

- Hát persze. Különben soha nem ugat, tehát nem tudja összezavarni a rendszert. Szegény pára, esténként négy órára egyedül marad a házban. Muszáj, hogy le tudja oltani a lámpát, ha aludni akar - vagy fényt tudjon csinálni, ha magányos, vagy fél.

Tommy arra számított, hogy a kutya ott fog várni rájuk az ajtóban, de nem látta sehol.- Most hol van?- Elbújt - felelte Del, miközben letette a táskáját az előszoba asztal fekete gránit lapjára. -

Azt akarja, hogy keressem meg.- Bújócskáznak a kutyával?- Muszáj, mert igen frusztráló dolog kéz nélkül betűkirakóst játszani.Tommy vizes cipője cuppogott az erezett márvány padlón.- Csupa kosz lesz minden.- Ez azért még nem Csernobil.- Tessék?- Felszárad.A tágas előtér végében nyitva volt az ajtó. Del arrafelé indult, és vizes lábnyomokat hagyott

a padlón.- Csak nem a toalett szobában bújt el az én kis ravasz szőrgombócom? - kérdezte

bosszantóan erőltetett, negédeskedő hangon. - Hmm? A csúnya fiú megint elbújt a mami elől? Idebújtál a toalett szobába?

Belépett az ajtón, és a kezével kapcsolta fel a villanyt, de a kutya nem volt ott.- Nem is hittem, hogy itt lesz - mondta Tommynak, és bevezette vendégét a nappaliba. -

Túlságosan könnyű lett volna. Bár néha a könnyebbik megoldást választja, mert tudja, hogy nem számítok rá. Villany fel!

A tágas, márványpadlós nappaliban J. Robert Scott heverők és platina-arany huzatú székek sorakoztak, trópusi fából készült asztalok, rajtuk Art Deco bronzlámpák: nimfák tartották a világító kristálygömböt. A roppant méretű perzsaszőnyeg pasztell színeit kissé megfakította az idő - egészen biztosan antik lehetett.

Del szóbeli parancsára visszafogott hangulatvilágítás gyulladt ki, így nem csillogott túlságosan az üvegfal, így Tommy kilátott a kertbe és mögötte a hajókra. És a távolból idelátszottak a kikötő fényei.

Scootie nem volt a nappaliban. De nem volt sem a dolgozószobában, vagy az étkezőben sem.

Tommy bement Del után a tágas, juharfa bútorokkal berendezett konyhába, ahol az asztalt fekete gránitlap borította. - 69 -

- Óh, szóval itt sincs a kutyuli - szólalt meg Del ismét gügyögő hangján. - Hol van az én kis Scootie-kám? Leoltotta a villanyt és felszaladt az emeletre, mint egy kis nyuszi?

Tommy a falióra felé fordult, amelyet zöld neoncső keretezett. 1:44 volt. Egyre telt az idő, a démon nyilván egyre lázasabban kutat utána.

- Keresse meg gyorsan azt az átkozott kutyát, és húzzunk innen! - mondta idegesen a nőnek.Del a szűk folyosóra mutatott, ahol a beépített szekrények sorakoztak Tommy mellett.- Vegye ki onnét a partvist, ha kérhetném!- Milyen partvist?- Ott van a szekrényben.Tommy kinyitotta a szekrény ajtaját. A szekrény aljában egy éjfekete lény kuporgott

vicsorgó fogakkal, rózsaszín nyelve kilógott a szájából. Tommy rémülten hátrahőkölt, megcsúszott saját vizes lábnyomán, de amikor az ülepére huppant, rájött, hogy nem a démonnal néz farkasszemet. Egy kutya volt az. Egy termetes, fekete labrador.

Del vidáman felkacagott és tapsolt.- Tudtam, hogy ott leszel, te kis ravasz szőrgombóc!Scootie vigyorogva nézte őket a szekrény aljából.- Tudtam, hogy alaposan ráijesztesz majd Tommyra - mondta a lány a kutyának.- Ja, pont erre volt szükségem - jegyezte meg Tommy, miközben talpra kecmergett.Scootie lihegve lépett ki a szekrényből. Olyan szűk volt a hely, a kutya pedig olyan nagy,

hogy olyan volt, mintha a dugó jönne ki egy borosüvegből.- Hogy ment be oda? - kérdezte.Scootie vadul csóválta a farkát, a fenekét riszálva közeledett Delhez, aki letérdelt, hogy

megölelgethesse és megvakargathassa a füle tövét.- Ugye hiányzott a mami? Hmm? Nagyon egyedül voltál, kicsim, édes kis Scootie-m?- Ide nem tudott bemenni és megfordulni - mondta Tommy. - Ahhoz nincs elég hely.- Valószínűleg befarolt - felelte Del, aki még mindig Scootie-t ölelgette.- A kutyák kábé úgy tudnak farolni, mint egy motorbicikli. És különben is hogy tudta

becsukni az ajtót maga után?- Az ajtó magától csukódik be - felelte Del.És valóban, az ajtó lassan csukódni kezdett, miután a kutya kipréselte magát rajta.- Oké, de akkor hogy nyitotta ki? - makacskodott Tommy.- A mancsával. Okos kutya.- És miért tanította meg rá?- Mire?- Hogy bújócskázzon.- Dehogy tanítottam. Mindig is szeretett bújócskázni.- Furcsa.Del felfújta az arcát és a levegőbe cuppantott. A kutya vette a lapot és elkezdte nyalogatni az

arcát.- Ez gusztustalan - jegyezte meg Tommy. Del kuncogott.- A szája tisztább, mint a magáé.- Ezt kétlem.A nő elhúzódott a kutyától és mintha egy állatorvosi szakkönyvből olvasna föl, magyarázni

kezdett:- A kutya nyálának vegyi összetétele miatt ellenséges közegként viselkedik egy egész sor

baktérium számára, amelyek károsak az ember egészségére.- Marhaság.- Pedig így van. - A nő Scootie-nak folytatta: - Azért féltékeny a pasas, mert ő szeretné

nyalogatni az arcomat.Tommy zavartan elpirult és a faliórára nézett.- Jól van, megtalálta a kutyát, most már húzzunk innen.Del felállt, kiment a konyhába, a kutya szorosan ott maradt a nyomában.- A pincér formaruha nem a legmegfelelőbb öltözék a meneküléshez. Adjon öt percet,

farmert és pulóvert húzok, aztán téphetünk. - 70 -

- Nem, idehallgasson, minél tovább maradunk egy helyen, annál több a lehetősége, hogy ránk találjon.

Libasorban - nő, kutya, férfi - vonultak át az étkezőn, miközben Del csak ennyit mondott:- Nyugi, Tommy! Mindig van mindenre elég idő, ha az ember úgy gondolja.- Ezt hogy érti?- Ha úgy gondolja, hogy valami rossz fenyegeti, akkor gondoljon inkább másra!- Ezt sem értem.- Pedig ez pontosan azt jelenti, amit jelent - felelte ismét titokzatoskodva a nő.A nappaliban Tommy ezt mondta:- A francba! Várjon egy kicsit!Del megfordult és Tommyra nézett.A kutya is megfordult és Tommyra nézett.Tommy felsóhajtott. Föladta.- Oké, öltözzön át! De siessen!Del odaszólt a kutyának.- Te maradj itt, és ismerkedjetek addig össze Tuong Tommyval. - Ezután a lány kiment az

előtérbe és elindult fölfelé a lépcsőn.Scootie félrebillentette a fejét, és úgy tanulmányozta Tommyt, mintha valami különleges

lény lett volna, amilyet eddig még nem látott.- A szád tutira nem tisztább, mint az enyém - mondta neki Tommy.A kutya a fülét hegyezte.- Jól hallottad - bólintott Tommy.Átvágott a tágas nappalin az elhúzható üvegajtóhoz, és kinézett a kikötőre. A szemközti

parton a házak többségében sötét volt. Ahol égtek a kikötői lámpák, ott a fényük aranylóan, ezüstöződve és vörösesen csillogott a sötét vízen.

Néhány másodperc múltán Tommyban tudatosult, hogy figyelik - nem odakintről, hanem valaki a házon belül.

Megfordult és látta, hogy a kutya bebújt a heverő mögé, csak a feje látszott ki, úgy tanulmányozta.

- Látlak ám - mondta neki Tommy.Scootie erre behúzta a fejét.A szemközti fal előtt egy méregdrága hifitorony állt, s a könyvespolc valami olyan fából

készült, amit Tommy nem ismert. Közelebb lépett, hogy alaposabban is szemügyre vegye, és felfedezte, hogy a különleges fafelület mintha hullámzott volna, ha egyik oldalról a másikra fordítja a fejét.

Mozgást hallott a háta mögött, tudta, hogy Scootie az, de csak azért sem fordult meg. A csillogó fafelület kidolgozása gyönyörű volt.

A szoba másik feléből szellentés hallatszott.- Rossz kutya - jegyezte meg Tommy.A hang megismétlődött.Végül Tommy megfordult.Scootie az egyik fotelben ült, Tommyt bámulta, mindkét fülét hegyezte és egy gumi hot

dogot tartott a szájában. Amikor a játékra harapott, megismétlődött az előbbi hang. Valaha egész biztosan sípolt a hot dog, most azonban csak ez a megtévesztően valóságos szellentés-szerű nesz jött ki belőle.

Tommy az órájára pillantott:- Gyerünk már, Del!Odament a fotelhez, amely pontosan szemben állt a kutyáéval, csak egy kávézóasztal volt

közöttük. A fotelt bőrrel borították be, a színe alapján talán fókabőrrel, tehát úgy vélte, hogy vizes farmerje nem tehet kárt benne.

Amikor leült, egymást méregették a kutyával. A labrador fekete szeme élénken csillogott.- Furcsa kutya vagy - jegyezte meg Tommy.Scootie újra ráharapott a hot dogra, amely ismét azt a bizonyos hangot hallatta.- Ez bosszant ám engem!

- 71 -

A kutya megint harapott.- Ne csináld!Megismételt szellentés.- Figyelmeztetlek!A kutya megint megtette, aztán másodszor és harmadszor is.- Vigyázz, mert elveszem!Scootie leejtette a játékot a padlóra, és kétszer felugatott.A szoba sötétségbe borult, Tommy rémülten pattant fel a fotelból, amikor eszébe jutott,

hogy a két ugatás volt a jelzés, hogy a számítógép leoltsa a villanyt.Tommy még nem állt föl egészen, amikor Scottie átrepült a kávézó asztal felett és

visszalökte Tommyt a fotelbe.A kutya barátságosan vakkantott, majd elkezdte nyalni Tommy kezeit, amikor arcát védendő

maga elé kapta.- Hagyd abba, a fene essen beléd! Szállj le rólam!Scootie lehuppant Tommy öléből a padlóra - és a következő pillanatban elkapta a sarkát, és

elkezdte rángatni a cipőjét.Tommy nem akart belerúgni a kutyába, inkább lenyúlt és megpróbálta elkapni az állat busa

fejét.A kényelmes Rockport hirtelen lejött a lábáról.- A kurva életbe!Hallotta, ahogy Scootie eloson a sötétben zsákmányával.Tommy felállt.- Villany! - mondta. De a szoba sötét maradt. Szerencsére eszébe jutott a pontos parancs: -

Villany föl!A nappaliból nyíló dolgozószobából egy vakkantás hallatszott, és fény gyúlt a nyitott ajtón

túl.- Ezek mindketten őrültek – dünnyögte Tommy, megkerülte a kis asztalt és fölvette a

padlóról a gumi hot dogot.Miközben a dolgozószoba ajtaja felé sántikált, folytatta a morfondírozást:- Lehet, hogy a kutya nem volt mindig őrült. Talán a lány őrjítette meg, mint ahogy előbb

vagy utóbb engem is megőrjít.Amikor belépett a dolgozószobába, a kutyát a meggyfa asztal tetején találta. Pontosan úgy

hatott, mint egy kissé túlméretezett dísztárgy.- Hol a cipőm?Scootie félrebiccentette a fejét, mintha azt akarná mondani: Miféle cipő?Tommy odamutatta neki a gumi hot dogot és így szólt:- Kiviszem, és beledobom az öböl vizébe.Scootie csillogó szeme a játékra meredt és fájdalmasan felnyüszített.- Késő van, fáradt vagyok, a Corvettem kiégett, egy rémes izé üldöz, és semmi kedvem

játszani.Scootie azonban megint csak nyüszített.Tommy körbejárta az asztalt, a cipőjét kereste.Az asztal tetején a kutya érdeklődéssel követte a mozgását.- Ha magamtól kell megkeresnem - mondta neki Tommy -, akkor nem kapod vissza a

játékodat.- Mit keres? - kérdezte Del az ajtóból.A nő farmerben volt és áfonya vörös garbóban. Két roppant mordályt szorongatott a

kezeiben.- Hát azok meg micsodák?A lány meglengette a jobb kezét.- Ez egy rövidcsövű, pisztoly markolatú 12-es Mossberg, más néven zárnyitó puska.

Elsőrangú védelmi fegyver. - Most a balját emelte föl. - Ez a szépség pedig egy 44-es Desert Eagle Magnum, izraeli gyártmány. Elég belőle két lövés, hogy megfékezzen egy megvadult bikát.

- Gyakran fut össze megvadult bikákkal? - 72 -

- Vagy valami annak megfelelő támadóerővel.- Nem, most komolyan, miért tart ilyen nehéztüzérséget a házában?- Mondtam már magának: eseménydús életet élek.Tommy érzékelte a hirtelen megvilágosodás közelgő élményét, és visszaszorított lélegzettel

várta, mikor mossa el, mint valami áradat. Ez a nő nem olyan, amilyennek látszik. Először azt hitte, hogy pincérnő, de kiderült, hogy festőművész. Akkor azt gondolta, hogy egy nyomorgó festő, aki azért pincérkedik, hogy ki tudja fizetni a házbért, erre kiderült, hogy egy több millió dollárt érő házban lakik. A lány különcsége, az a szokása, hogy titokzatos megjegyzésekkel fűszerezi a beszédét, arról győzte meg, hogy nincs ki minden kereke, most viszont azt gyanította, hogy élete legnagyobb hibáját készült elkövetni, amikor Delt valami hibbant féleszűként akarta elkönyvelni. Olyan mélységek voltak benne, amiket még csak most kezdett el érzékelni - és ezekben a mélységekben olyan furcsa halak úszkálnak, amelyek még nagy meglepetéseket okozhatnak neki.

Hirtelen eszébe jutott egy másik beszélgetés-töredék, amelyet most egészen más megvilágításban látott: A valóság: érzékelés. A változás érzékelése. A valóság cseppfolyós dolog. Tehát ha „valóságon” kézzelfogható tárgyakat és változatlan eseményeket ért, akkor ilyen valóság nincs.

Tommy érezte, hogy az eddig elejtett őrült megjegyzések fele olyan őrültek sem voltak, mint elsőre tűntek. Még a legelszántabb kijelentésekben is ott bujkált valamiféle igazság. Ha most képes volna félretenni eddig kialakult benyomásait, egész másként látná a lányt, mint eddig. Eszébe jutottak M. C. Escher rajzai, amelyek a perspektívával és a nézők elvárásival játszanak, és egy hulló faleveleket ábrázoló idill hirtelen átalakul fickándozó halrajjá. Az első képben bele van rejtve a másik. Del Payne-ben egy másik ember bújik meg - akinek van valamilyen titka - aki csak álcaként viseli a lököttséget.

A megvilágosodás hulláma egyre csak jött, jött, jött - majd elkezdett visszahúzódni anélkül, hogy elhozta volna Tommynak a felismerést. Talán túlságosan erőlködött. Néha csak akkor érkezik el a megvilágosodás pillanata, amikor az ember nem keresi, vagy amikor nem is akarja.

Del állt az ajtóban, a fegyverekkel a kezeiben és olyan átható tekintettel meredt Tommyra, hogy a férfi szinte gyanította, hogy tudja, mi zajlik a fejében.

Tommy a homlokát ráncolva megkérdezte:- Kicsoda maga, Del Payne?- Miért, kicsoda akárki? - kérdezett vissza a nő.- Ne kezdje újra!- Mit ne kezdjek újra?- Ezt a kifürkészhetetlen ökörködést.- Fogalmam sincs, miről beszél. Mit akar Scootie hot dogjával?Tommy dühösen az asztalon álló labradorra meredt.- Elvette a cipőm.A lány szemrehányó hangon szólt a kutyához:- Scootie?A kutya szinte kihívóan nézett a gazdája szemébe, aztán lehajtotta a fejét és felvinnyogott.- Rossz kutya! - mondta a nő. – Add vissza Tommynak a cipőjét!Scootie Tommyra nézett, majd lenézően vakkantott.- Add vissza Tommy cipőjét! - ismételte meg keményebben Del.A kutya végül leugrott az asztalról, odabaktatott a sarokban álló pálmához és a mázas cserép

mögé dugta a fejét, majd visszatért az edzőcipővel a szájában. Ledobta a padlóra Tommy lába elé.Amikor Tommy lehajolt érte, a kutya rátette a mancsát - és felnézett a gumi hot dogra.Tommy letette a játékot a padlóra.A kutya a hot dogra nézett, aztán Tommy kezére, amely csak néhány centire volt a

játékszertől.Tommy elvette a kezét.A labrador a szájába vette a hot dogot - és csak ezután vette le a mancsát a cipőről. Kilépdelt

a nappaliba, miközben a gumijátékra harapva a szellentő hangot produkálta.Tommy elgondolkodva nézett a kutya után, majd megszólalt:- Honnan szedte ezt a kutyát?

- 73 -

- A menhelyen.- Ezt nem hiszem.A nappaliból felhangzott a gumiszellentések egész szimfóniája.- Biztos voltam benne, hogy cirkuszi állat.- Scootie nagyon okos - ismerte el Del.- Komolyan, hol vette?- Egy üzletben.- Ezt sem hiszem el.- Húzza föl a cipőjét - mondta -, aztán húzzunk innen!Tommy odaugrált a székhez.- Van valami furcsa ebben a kutyában.- Hát, ha mindenáron tudni akarja - szólalt meg élesen a lány -, én boszorkány vagyok, ő

pedig a szolgám, egy ősi természetfeletti lény, aki segít a bűbájoskodásban.Tommy épp a cipőfűzőjét csomózta.- Ezt előbb elhiszem, mint azt, hogy a menhelyről hozta haza. Van benne valami démoni.- Óh, csak egy kicsit féltékeny - magyarázta Del. - Ha jobban megismeri magát, megkedveli.

Félelmetesen jól kijönnek majd egymással.Tommy felhúzta a lábára a cipőt.- És a ház. Miből engedheti meg magának?- Örökös vagyok - felelte a lány.Tommy megcsomózta a fűzőt, majd felállt.- Mint egy Vanderbilt, vagy Astor? Azt hittem, hogy az apja profi pókerjátékos volt.- Az is volt, méghozzá elsőrangú. És okosan ruházta be a nyereségeit. Amikor meghalt,

harmincnégymillió dolláros vagyont hagyott maga után.Tommynak leesett az álla.- Komolyan beszél?- Mikor nem beszéltem komolyan?- Nos, pontosan ez a kérdés.- Tudja, hogy kell használni a zárnyitó puskát?- Persze. De fegyverrel nem lehet megállítani.Del odaadta a Mossberget Tommynak.- De talán lelassítja - mint a maga pisztolya is tette. És ezeknek jóval nagyobb a tűzereje.

Rajta, induljunk el! Azt hiszem igaza van, nagyobb biztonságban vagyunk, ha mozgásban vagyunk. Fény Le!

Tommy követte a nőt a sötét dolgozószobában, aztán megszólalt megint:- De... az istenért, ha maga többszörös milliomos, akkor miért pincérkedik?- A megértés miatt.- És mit akar megérteni?- Hogy megértsem, milyen az átlagember élete, hogy mindkét lábbal a földön maradjak.- Ez nevetséges.- A képeimben nem volna semmi élet, ha legalább átmenetileg nem élnék úgy, mint

mindenki más. - Kinyitotta az előszoba szekrényt, és kivett egy kék nylon sídzsekit. - A munka, a kemény munka jelenti a legtöbb ember életének központját.

- De az embereknek muszáj dolgozniuk. Magának nem. Tehát ez magának végül is csak valami szeszély. Hogy is gondolhatja, hogy át tudja érezni, amit mi többiek érzünk!

- Ne legyen gonosz!- Nem vagyok az.- De igenis az! Nem kell ahhoz nyúlnak lennem és széttépetnem magam, hogy megértsem,

mit érez szegény nyuszi, amikor egy róka üldözi.- Szerintem pedig igenis nyúlnak kell lennie ahhoz, hogy megismerje ezt a fajta rémületet.Del belebújt a dzsekibe és ezt mondta:- Hát, én nem vagyok nyúl, soha nem is voltam, és nem is akarok az lenni. Micsoda képtelen

ötlet!- Micsoda?

- 74 -

- Ahhoz, hogy az ember meg ismerhesse a rémületet, nyúllá kellene változnia.Tommy nem értette a dolgot.- Elvesztettem a fonalat, maga folyton ide-oda ugrál. Nem a nyulakról beszéltünk, az isten

szerelmére!- Hát, az is biztos, hogy nem a mókusokról.Tommy megpróbálta visszaterelni a beszélgetést az eredeti mederbe.- Maga tényleg festő?A nő a szekrényben lógó ruhák között válogatott.- Miért, maga szerint tényleg akármik volnánk?Tommyt elkeserítette, hogy Del ennyire vonzódik a rejtvényekhez, ezért ő maga is

megpróbálkozott eggyel:- Bármik lehetünk, abban az értelemben, hogy akárkik vagyunk.- Na, végre mondott valami értelmeset.- Tényleg?Tommy háta mögött, mintha csak kommentálni akarta volna a mondandóját, a kutya a gumi

hot dogba harapott: pfffft.- Attól tartok, egyik dzsekim se lesz jó magára - szólalt meg Del.- Kibírom. Máskor is fáztam már, és előfordult, hogy meg is áztam.A fekete gránitlappal borított előszoba asztalon Del táskája mellett ott volt két doboz lőszer

is. Egyik a Desert Eagle-höz, a másik a Mossberghez, amelyet már Tommy vitt. A lány letette a pisztolyt az asztalra, és elkezdte megtömni dzsekije zsebeit lőszerrel.

Tommy az asztal felett lógó képet tanulmányozta: egy merész, erős színekkel festett absztrakt mű volt.

- Ezek a maga képei a falakon?- Nem gondolja, hogy kissé hivalkodó volna? Minden vásznamat a műteremben tartom, az

emeleten.- Szeretném látni őket.- Azt hittem, siet.Tommy érezte, hogy a festmények jelenthetik a kulcsot, amelyekkel fel lehet nyitogatni a

furcsa nő körüli titkokat...- Pfffft... és a furcsa kutya körüli titkokat is. A stílusa vagy a témaválasztása segíthet megérteni

mindent. Ha látja, mit fest, akkor talán bekövetkezik a szatori is, amely eddig elkerülte.- Csak öt perc az egész - mondta.Del még mindig a lőszereket pakolta a zsebébe. - Nincs annyi időnk sem - felelte.- Akkor elég lesz három is. Tényleg nagyon szeretném látni a képeit.- El kell tűnnünk innen.- Miért lett hirtelen ilyen titokzatoskodó? - kérdezte Tommy.A nő behúzta a kitüremkedő zseben a cipzárt, majd így felelt:- Nem vagyok titokzatoskodó.- De igen. Mi a fenét festett maga odafent?- Semmit.- Miért lett egyszerre olyan ideges?- Nem vagyok az.- Ez furcsa. Nézzen a szemembe, Del!- Kiscicákat - mondta a nő, de továbbra is kerülte a férfi tekintetét.- Hogyhogy kiscicákat?- Azokat festek. Ostoba, szentimentális szemetet. Mert nem vagyok valami tehetséges. Nagy

szemű kiscicákat. Szomorú kiscicákat, nagy, szomorú szemekkel, és vidámakat, nagy nevető szemekkel. És olyan buta mázolmányokat, amiken kutyák pókereznek vagy kugliznak. Ezért nem szeretném, hogy lássa őket, Tommy. Csak szégyenkeznék.

- Hazudik.- Tényleg kiscicákat festek - makacskodott a lány és behúzta egy újabb zseb cipzárját.- Nem hiszem el. - Tommy elindult felfelé a lépcsőn. - Szerintem két perc is elég lesz.

- 75 -

Del felkapta a 44-es Desert Eagle Magnumot az asztalról, és Tommy arcához emelte.- Azonnal álljon meg!- Jézusom, Del, ez meg van töltve!- Tudom.- Ne tartsa rám!- Jöjjön vissza szépen, Tommy!Hirtelen nem volt semmi frivol a nő viselkedésében. Hideg lett és céltudatos.- Én sosem céloznék magára - mondta Tommy és a kezében lévő puska felé biccentett.- Tudom - mondta tompán a nő, de nem engedte le a pisztolyt.A Desert Eagle csöve csupán húsz centire lehetett Tommy arcától, és egyenesen az

orrnyerge felé mutatott.A férfi az új Deliverance Payne-t figyelte. Hideg volt, mint az acél.Olyan hevesen vert a szíve, hogy egész teste belerázkódott.- Csak nem lőne rám...- Dehogynem! - felelte a nő olyan jeges meggyőződéssel, hogy nem lehetett nem hinni neki.- És mindezt azért, hogy ne lássam a képeit?- Még nem készült fel arra, hogy láthassa őket - közölte Del.- Vagyis... egy nap esetleg éppen maga akarja majd, hogy megnézzem őket?- Ha eljön az ideje.Tommynak annyira kiszáradt a szája, hogy alig mozgott a nyelve.- De soha nem láthatom őket, ha szétlövi a fejemet.- Okos meglátás - jegyezte meg a lány, és leengedte a pisztolyt. - Akkor a térdkalácsát

lövöm szét.- Maga tisztára megbuggyant, Del.Tommy halálosan komolyan gondolta, amit mondott. A nőnek egészen biztosan valamilyen

elmezavara lehet. Enyhe túlzás, amit állít magáról, mármint hogy nála normálisabb ember nem él a földön. És mégis... Iszonyatosan vonzódott hozzá. Még most is, hogy halálra rémisztette. De ő maga vajon épelméjűnek mondható-e - töprengett - ha egy ilyen buggyant nő kelti fel az érdeklődését.

Legszívesebben megcsókolta volna.Ekkor a lány hihetetlen de ezt mondta:- Azt hiszem, magába fogok szeretni, Tuong Tommy. Szóval ne kényszerítsen, hogy

szétlőjem a lábát.A férfi elpirult döbbenetében, az érzései az eddiginél is erősebben háborogtak, lassan lejött a

lépcsőről, és Del mellett a bejárati ajtó felé indult.A nő követte a pisztoly csövével.- Oké, oké. Kivárom, míg kész lesz önként megmutatni nekem a képeit - mondta Tommy.Del végre leengedte a pisztolyt.- Köszönöm.- De ha végül sort kerítünk a dologra, nagyon ajánlom, hogy marha jók legyenek, amiért

érdemes volt várakoznom!- Kiscicák pamutgombolyaggal - mondta a nő és elmosolyodott.A férfit meglepte, hogy még most is mennyire átjárja a szívét a meleg a lány futó

mosolyától.- Ugyanolyan őrült vagyok, mint maga - mondta.- Akkor megvan a remény, hogy kihúzza hajnalig - mondta Del, és a vállára lendítette a

táskáját. - Menjünk.- Esernyőt nem viszünk? - kérdezte Tommy.- Kicsit nehézkes a puskát használni, ha ernyő van az ember kezében.- Igaz. Nincs másik kocsija a kisbuszon kívül?- Nincs. Anyámnak azonban egész gyűjteménye van. Ha nem mehetek valahová a busszal,

tőle szoktam kölcsönkérni egyet. De most ez nem megy, tehát kénytelenek vagyunk a Hondát használni.

- A lopott Hondát - emlékeztette Tommy. - 76 -

- Nem vagyunk bűnözők, csak kölcsön vettük.- És ha megállít bennünket egy zsaru a lopott Hondával, le fogja lőni?- Dehogy lövöm - felelte a lány, aki Scootie-val együtt követte a férfit a kertbe. - Nem volna

helyes.- Az nem volna helyes? - kérdezte Tommy elképedve. - Az viszont igen, hogy engem

lepuffantson?- Sajnálatos, de így van - felelte Del, miközben bezárta az ajtót.- Nem értem magát.- Tudom - felelte a lány és eltette a kulcsot a táskájába.Tommy órájának világító számlapjára pillantott. Két óra múlt hat perccel.Tiktak.Míg bent voltak a házban, a szél teljesen elcsendesedett, de a vihar ereje nem csillapult. Már

nem dörgött és villámlott, de az eső továbbra is zuhogott.A pálmák mozdulatlanul álltak, leveleik csúcsáról csorgott a víz. A kegyetlenül lezúduló víz

alatt szinte a földre lapultak a páfrány bokrok, csipkés levelein ezer és ezer esőcsepp csillogott, amelyek az udvar lámpáinak fényében úgy néztek ki, mint megannyi ékkő.

Scootie ment elől, tappancsaival keresztülgyalogolt a pocsolyákon. A kvarcit járda csillogott a kutya lábai körül, mintha a körmei szikrát vetettek volna a kövön.

A szecessziós bronzkapu hidegen simult Tommy kezéhez, amikor kinyitotta. A sarokvas megcsikordult, mintha suttogott volna.

A ház előtt a járdán Scootie hirtelen megtorpant, felemelte a fejét és a fülét hegyezte. Elejtette a gumi hot dogot és csendesen morogni kezdett.

A kutya viselkedése aggasztotta Tommyt, fölemelte a zárnyitó puskát és mindkét kezével megszorította.

- Mi az? - kérdezte Del. Tartotta a kapu szárnyát, nehogy automatikusan bezáruljon, mert akkor nem tudnak visszamenni a házba, ha úgy adódna.

De a zuhogó eső hangjait leszámítva a lámpafényben úszó utca csendes volt. A házak ablakszemei sötéten meredtek az utcára. Nem volt, nem mozgott semmi, csak az eső, illetve amit az esővíz magával sodort.

A fehér Honda öt méterre volt Tommytól. Lehet, hogy a túloldalán bujkál valami, és arra vár, hogy közelebb menjenek.

Scootie-t azonban nem érdekelte a kocsi, és Tommy hajlott arra, hogy jobban bízzon a kutya ösztönében, mint a sajátjában. A kutya figyelmét az utca túloldalán kötötte le valami.

Először Tommy nem látott semmi fenyegetőt - vagy rendkívülit. A viharban szenderegtek a házak, sötét ablakaikban nem jelent meg álmatlanságban szenvedő szomszéd arca. A pálmák és a fikuszok lehajtott fejjel álltak a szélcsendes esőben. Az utcai lámpa fényében az eső fonala mintha az éjszakai égből tekeredett volna le, és a szálak patakká fonódtak össze az úton, zubogva zúdultak alá a csatornalefolyóban.

Aztán Scootie megmerevedett, fülei a koponyájához lapultak, újra morogni kezdett. Tommy ekkor megpillantotta a férfit a csuklyás esőkabátban. A fickó egy pálma alatt állt az utca túloldalán, kívül volt a lámpa fénykörén; de azért valamennyi fény rávetült.

- Mit csinál ez? - kérdezte Del.Bár Tommy nem látta az idegen arcát, mert sötétben volt, mégis ezt mondta:- Minket figyel.- Tommy...? - Del hangja olyan volt, mintha valami más lepte volna meg.Tommy rápillantott.A lány kelet felé mutatott.Egy saroknyira, az utca túloldalán, ott parkolt a járda mellett a nő viharvert kisbusza.Volt valami furcsa a fa alatt álló alakban - mintha a múltból bukkant volna elő, a

középkorból került volna a huszadik század végére. Aztán Tommy rájött, hogy a csuklyás esőkabát keltette ezt a benyomást, mert egy szerzetesi csuhára emlékeztetett.

- Üljünk be a Hondába! - mondta Del.Mielőtt elindultak volna a kocsi felé, az idegen kilépett a fa alól a lámpa fénykörébe. Arcát

azonban továbbra is eltakarta a csuklya, mintha a Halál lett volna, aki az álmukban meghaltak - 77 -

lelkeit gyűjti össze az éjszakában.Arctalansága ellenére az idegen valahogy mégis ismerősnek tűnt Tommynak. A magassága,

testessége. Ahogyan mozgott...Ő volt az irgalmas szamaritánus, aki ügyetlen mozdulatokkal lejött a MacArthur bulváron a

töltésről és elindult a sáros fűben a Corvette felé. Még akkor is közeledett az égő kocsihoz, amikor Tommy megfordult és futni kezdett a lángoló démon elől.

- Nézzük meg, mit akar - javasolta Del.- Ne!Hogyan tudott beleköltözni a bábuból kibújt izé, vagy fölvenni az alakját - ezt a rejtélyt

Tommy képtelen volt megfejteni. De az a testes fickó a sáros mezőről már nem létezett többé; azt lemészárolták és felfalták, vagy beléje költöztek. Ebben Tommy teljesen biztos volt.

- Ez nem ember - mondta.A szamaritánus lassan mozgott a lámpa alatt.Scootie morgása vicsorgássá alakult.A szamaritánus lelépett a járdáról és beletoccsant a csatornalefolyó körül örvénylő vízbe.- Vissza! - kiáltotta rémülten Tommy. - Menjünk vissza a házba!Bár Scootie fenyegetően morgott, és úgy tűnt, mintha támadni akarna, nem kellett kétszer

mondani neki, hogy meneküljön. Megiramodott, elrohant Tommy mellett és berontott a kapu nyílásán, amelyet Del még mindig tartott.

Del követte a kutyát, majd Tommy is behátrált, maga előtt tartva a Mossberget. Amikor a bronzkapu becsukódott, Tommy látta, hogy a szamaritánus az úttest közepén jár, lassan közeledik feléjük. Nem kezd el futni. Mintha pontosan tudná, hogy nem menekülhetnek előle.

A kapu zárja becsukódott. De az elektromos zár révén legfeljebb fél perc előnyhöz jutottak, hiszen a szamaritánus gond nélkül át tud mászni az akadályon.

A testes fickót most már nem akadályozza atlétikusnak nem nevezhető alkata. Ott dolgozik benne a természetfeletti lény ereje és fürgesége, azé a lényé, amely az uralma alá hajtotta.

Amikor Tommy a kertbe ért, Del már a ház ajtajában volt.A férfit meglepte, hogy a lány ilyen gyorsan megtalálta a kulcsot a táskájában, és már ki is

nyitotta az ajtót. Scootie pedig már bent volt a házban.Amikor Tommy is beért a házba, hallotta, hogy dörren a kapu.Villámgyorsan becsukta az ajtót, ráfordította a zárakat.- Hagyjuk a villanyt leoltva.- Ez csak egy ház, nem erődítmény - jegyezte meg Del.- Csss! - figyelmeztette Tommy.A kertből csak a kvarcit járdára és a pálmalevelekre hulló esőcseppek hangja hallatszott.Del azonban nem hagyta annyiban:- Idehallgasson, Tommy, nem tudjuk ezt a házat úgy védeni, mintha erőd volna.Tommy újból fázott, kimerítette a futás, és csak a Mossberg és a Del kezében lévő pisztoly

látványa adott neki valamennyi bátorságot, amikor ismét csendre intette a lányt. Hirtelen eszébe jutott annak a réges-régi éjszakának a rettenete a Del-Kínai tengeren, amikor csak úgy tudtak életben maradni, amikor nem menekültek tovább a thai kalózok elől, hanem felvették velük a harcot.

Az ajtó két oldalán keskeny üvegsáv húzódott. Rajtuk keresztül Tommy csak az udvar kis részét látta: vizesen csillogó fényt, és a pálmalevelek árnyait.

Az idő mintha megállt volna.Se tik.Se tak.Olyan erősen szorongatta a puskát, hogy a keze megsajdult, az izmok rángatózni kezdtek az

alkarjában.Eszébe jutottak a baba arcából elővillanó zöld hüllőszemek, rettegett a démonnal való

találkozástól, most meg különösen, hogy az már jóval meghaladta a bábu nagyságot.Árnyék suhant el az egyik üveg előtt, nem volt olyan geometrikus alakzat, mint amilyen a

páfrányok levelének árnyéka.A kövér ember nem kopogtatott, nem csengetett, nem hagyott üzenetet és távozott

- 78 -

csendesen, mert ez már nem az irgalmas szamaritánus volt. Belevágott az ajtóba, de olyan erővel, hogy a ház is beleremegett, aztán megint, hogy megreccsent a fa. Harmadszor is belevágott, de az ajtó tartotta magát.

Tommy hevesen verő szívvel hátrált a sötét előtérben, majd az ajtóval szemközti falhoz tapadt.

Bár az oldalablak ahhoz keskeny volt, hogy a kövér ember átpréselje magát rajta, az egyiket szétzúzta az öklével. Csilingelve hullott az üveg a márványpadlóra.

Tommy meghúzta a ravaszt. Lángcsóva csapott ki a Mossberg csövéből, és a lövés fülsiketítő robaja sokáig visszhangzott az előtér falai között.

Bár a lövés hátravetette a szamaritánust az ablaktól, nem ordított fel fájdalmában. Nem emberi lény volt, fájdalmat nem érzett.

A lány hangja furcsán tompa volt a lövés robaja után, amikor felkiáltott:- Tommy, itt a házban csapdában vagyunk. Gyerünk!A kövér alak iszonyatos erővel ismét az ajtóba vágott. A retesz acélja megcsikordult, de a

megkínzott sarokvasak is recsegtek, és a fa szárazon pattant.Tommy kénytelen volt beismerni, hogy ez nem a Del-Kínai tenger, és emberfeletti

ellenfelük nem olyan sebezhető, mint egy thai kalóz.A kövér ember ismét az ajtóba vágott, amely már nem tarthatja soká magát.Tommy követte Delt a sötét nappalin keresztül, az üvegfalon beszűrődő kikötői lámpák

fényében. Del csak azért nem ment neki a bútoroknak, mert jól ismerte a helyiséget.Az üvegajtó el volt húzva, amikor odaértek. Minden bizonnyal Scootie tolta félre, mert a

kutya már kint várt rájuk a lugas alatt.Tommy kíváncsi lett volna rá, hogy képes egy kutya, még egy ennyire okos is, egy ilyen

bonyolult cselekvés-sorra, de aztán meghallotta, hogy a ház másik végében hatalmas reccsenéssel beszakad az ajtó, és a rémisztő hang kivert belőle minden kíváncsiságot.

Valami oknál fogva Tommy úgy gondolta, hogy Del a vízen át akar menekülni, át a kikötő másik partjára. De a távoli kikötői lámpák ideszűrődő fényében Tommy látta, hogy nem horgonyzott motorcsónak a lány mólója mellett, csak az esőverte fekete víz.

- Erre - mondta a lány, és nem a kikötő felé sietett, hanem a pergolából bal felé.Tommy arra számított, hogy Del a háza és a szomszédos ház közötti keskeny szolgalmi út

felé fog fordulni, azon ki az utcára a Hondához, hogy megpróbáljanak elszelelni, mire a szamaritánus magához tér. De amikor mégsem erre mentek, Tommy megértette, miért. Az út keskeny volt, a két ház falai határolták, és a végén kapu volt. Ha erre mennek, veszélyesen leszűkültek volna a lehetőségeik.

A házak szorosan egymás mellett voltak a keskeny telkeken, mivel borzalmasan drága volt a föld. Annak érdekében pedig, hogy megvédjék a több millió dolláros kilátást, a házak között nem kerítés vagy sűrű sövény jelezte a telekhatárt, hanem alacsony palánk.

Scootie átugrott az alig harminc centis kerítésen, amelyet virággal futtattak be. Del és Tommy követte a kutyát a szomszédos Cape Cod-i stílusban épült ház téglaburkolatú pergolájába.

A közeli móló jelzőlámpájának fényében látszottak a telelni kint hagyott teakfa kerti bútorok, a hatalmas virágcserepek, és a kőből épített masszív grillsütő, amely fölött műanyagtető volt.

Átugrottak az alacsony sövényen a szomszéd telek határán, megcsúsztak a sáros virágágyásokban, átvágtak egy újabb lugason a kőből és mahagóni fából épült ház mellett, amelyet a jelek szerint Frank Lloyd Wright stílusa ihletett, majd egy újabb tövises sövény következett, amelybe beleakadt Tommy farmeros lába, és a tüskék a zokniján át beledöftek a bokájába.

Így haladtak nyugat felé a félszigeten, átrohantak egy háromszintes spanyol gyarmati stílusú ház kertjén, amikor a keskeny út túloldalán vadul ugatni kezdett egy kutya és nekiugrott a kapunak. A hangja alapján azt lehetett hinni, hogy legalább egy német juhászról vagy dobermannról van szó, amelyet kifejezetten ölésre tanítottak be. Előttük újabb kutyák kezdtek el ugatni, amelyek megérezték, hogy közelednek feléjük.

Tommy nem mert hátra fordulni, mert attól rettegett, hogy a szamaritánus ott van a sarkukban. Lelki szemeivel látta az öt kövér ujjat - hidegek és fehérek, mint egy halotté -, amelyek csak néhány centire vannak a tarkójától. - 79 -

Egy háromszintes ultramodern ház mögött, amelynek egyik oldala csupa üveg volt, hirtelen reflektorok gyulladtak ki, amelyeket minden bizonnyal a mozgásérzékelők kapcsoltak be az agresszív biztonsági rendszerben. A hirtelen kigyulladt fényárban Tommy meglepetésében elbotlott, de sikerült megőriznie az egyensúlyát, és a Mossberget sem ejtette el. Vett egy mély lélegzetet, és futott Del után a szomszédos mediterrán típusú ház lugasa felé, ahol a nappaliban tévé fénye villódzott és egy riadt öregember bámult rájuk az ablak mögül.

Az éjszaka megtelt a számtalan kutya ugatásával. Mindegyik a közelben lehetett, de egyikük sem látszott, mintha az esővel pottyantak volna a földre a fekete égből.

Három házzal az ultramodern ház után, ahol kigyulladtak a biztonsági reflektorok, hirtelen zseblámpa gyulladt a sötétben, és fénye Delre meredt.

A lámpát tartó férfi felkiáltott:- Állj, maradjanak a helyükön!Hirtelen minden figyelmeztetés nélkül egy másik fickó robbant elő a sötétből és Tommynak

rohant, mint egy profi rögbis. Mindketten a síkos betonpadlóra zuhantak, Tommy annyira megütötte magát, hogy egy pillanatig nem kapott levegőt. Csillagok ugráltak a szeme előtt, bal könyökén pedig sikerült megütnie egy ideget, amitől zsibbasztó fájdalom bénította le a karját.

Del Payne odakiáltott a zseblámpásnak:- Vissza, seggfej! Fegyver van nálam!Tommy rájött, hogy elejtette a Mossberget. A bal karját bénító fájdalom ellenére, zihálva

négykézlábra állt. Kétségbeesetten kereste a puskát.Merész ellenfele a hasán feküdt és nyöszörgött. Láthatóan rosszabb állapotban volt, mint

Tommy. Először azt hitte, hogy a két fickó rendőr, de nem mondták, hogy azok, tehát minden bizonnyal itt laknak a környéken, és most hősnek képzelik magukat.

Amikor Tommy elkúszott a kiterült fickó mellett, hallotta, hogy Del ismét megszólal:- Ne világítson már a szemembe, mert kilövöm a zseblámpáját a kezéből!A másik önjelölt hős bátorsága megingott, akárcsak a zseblámpája.Aztán a fény hirtelen a pergola felé vetült, és megcsillant a Mossbergen.Közben a Tommyt felborító férfi is felült. Valamit kiköpött - talán egy fogat -, aztán

szitkozódott.Tommy a pergola asztalba kapaszkodva felállt, és ebben a pillanatban hangosan ugatni

kezdett Scootie.Tommy kelet felé pillantott és meglátta a kövér embert két telekkel a hátuk mögött, a

körvonalait kiemelte az ultramodern épület biztonsági reflektorainak fénye. Ahogy a szamaritánus futott feléjük, miközben átugrotta a szomszédos kert sövényét, semmi esetlenség nem volt a mozgásában, olyan kecsesen mozgott, mint egy párduc, az esőkabát úgy szállt körülötte, mint egy köpeny.

Scootie morogva megindult a kövér ember felé.- Scootie, ne! - kiáltott rá Del.A lány olyan természetesen állt lövő állásba, mintha pisztollyal a kezében született volna, és

tüzet nyitott a Desert Eagle magnummal, amikor a szamaritánus átugrott arra a telekre, ahol ők is voltak. Hihetetlen nyugalommal adta le a lövéseket. Az időben egyenletesen elosztott lövések akkorát dördültek, hogy Tommy azt hitte, az iszonyatos erejű fegyver a földre löki a lányt, ám Del talpon maradt.

Kiváló lövő volt, a jelek szerint mindhárom golyója célba talált. Az első dörrenéskor a szamaritánus megtorpant, mintha téglafalnak rohant volna. A második dörrenésre kissé a levegőbe emelkedett, a harmadikra megpördült, megingott és majdnem elesett.

A zseblámpás hős elhajította a lámpáját, és hasra vetette magát, hogy ne kerüljön a lővonalba.

A fogát köpködő fickó még mindig a betonon ült a pocsolyában, lábait szétvetette és fogta a fejét. Úgy tűnt, mint aki kővé dermedt a rémülettől.

Tommy lassan Del és Scootie felé araszolt, de a tekintetét egy pillanatra sem vette le a sebesült szamaritánusról, aki kissé elfordult tőlük, aki három 44-es kaliberű golyót kapott a magnumból, és aki megingott, de nem esett el... nem esett el.

Nem. Esett. El. - 80 -

A csuklya már nem volt a kövér ember fején, de a sötétség még mindig maszkként borította az arcát. Aztán lassan Tommy és Del felé fordult, s bár vonásai továbbra is rejtve maradtak, rendkívüli szemeit a két emberre és a morgó kutyára vetette. Izzóan zöld, nem emberi szemek voltak.

Scootie morgása rémült vinnyogássá alakult, és Tommy pontosan tudta, mit érezhet.Del roppant nyugalommal, mint akit keményebb fából faragtak, mint Tommyt vagy Scootie-

t, egymás után adta le a lövéseket a Desert Eagle-ből. A dörrenések megrezegtették a kikötő levegőjét, a szemközti parton visszhangot vetettek, és ez a visszhangzás egészen addig tartott, míg ki nem ürült a tár.

Minden golyó eltalálta a kövér embert, mert megrándult, összegörnyedt, majd hirtelen felegyenesedett, mintha az újabb lövedékre reagált volna, megpördült, mint egy marionett bábu és végül elzuhant. Az oldalára esett, a térdeit felhúzta, mint a magzat az anyaméhben, és a lugas padlóján heverő eldobott zseblámpa fénykévéje az egyik kezére vetült. Úgy tűnt, mintha halott lett volna, de biztosan nem volt az.

- Tűnjünk el innen! - sürgette a férfit Del.Scootie már át is ugorta a sövényt a szomszéd ház felé.A magnum döreje olyan rémisztő volt, hogy a legtöbb kutya elhallgatott a kikötőben, mintha

már nem akartak volna kitörni a kertjükből.A zseblámpa fényében a szamaritánus keze tenyérrel felfelé hevert, és lassan megtelt

esővízzel. Aztán hirtelen megrándult és a sápadt bőr elsötétedett.- Oh, a rohadt életbe! - jegyezte meg Tommy.Hihetetlen módon az ujjak kezdtek tapadókorongos csápokká alakulni, majd hegyes,

rovarszerű ujjakká, és mindegyik ujjpercből karmok bukkantak elő.A sötétbe burkolózó elzuhant test mintha lüktetett volna. Átalakult.Tommy bátorságot gyűjtött magában, hogy odamenjen a lényhez és közvetlen közelről

szétlője a fejét. De mi lesz, ha mire odaér, a démon teljesen átalakul. Talán feje sem lesz... Azonkívül már többszörösen bebizonyosodott, hogy a lényt ezen az úton nem tudná elpusztítani.

- Tommy! - kiáltott oda neki Del rémülten, már a szomszéd ház lugasa alól.- Meneküljön! - ajánlotta Tommy a ház tulajdonosának, aki a betonon hasalt.A férfit sokkolta a lövések robaja, zavartan meredt Tommyra. Feltérdelt, s aztán

megpillantotta Tommy kezében a puskát. Könyörögni kezdett:- Jézusom, ne bántson! - és újra a betonra lapult.- Meneküljön már, az istenért, mielőtt a szörny magához tér! - mondta most Tommy a

másiknak, aki kiköpte a fogát, és még most is szédelegve ült. - Kérem, meneküljön!Megfogadva saját tanácsát, Tommy elindult Del után, és hálát adott az Úrnak, hogy nem tört

el a lába, amikor felborították.A távolban megszólalt egy rendőrautó szirénája.Amikor már két háznyira jártak az összecsapás helyszínétől, az egyik önjelölt hős be-

leüvöltött az éjszakába.Tommy megállt a Tudor stílusban épült ház udvarában, és a hang felé fordult.Nem sokat látott az eső és a sötétség miatt. Mintha árnyak rángatóztak volna az ultramodern

ház biztonsági reflektorai előtt. Az egyik nagyon furcsa árny volt, hatalmas és fürge, de még lázas képzelete sem mondatta volna vele, hogy látta is a szörnyet.

Most már két ember ordított. Iszonyatos sikolyok voltak ezek. Vérfagyasztóak. Úgy visítottak, mintha kitépték volna a végtagjaikat, mintha darabokra tépték volna őket.

A démon nem tűrt meg tanúkat.Tommy a hangzavarból mintha valami mást is kihallott volna, valami vad csámcsogást, de

lehet, hogy csak a lélekszaggató sikolyok váltottak ki belőle ősi emlékeket, amikor az emberi faj könnyen áldozatul esett a nagyragadozóknak.

Lehet, hogy a kiérkező rendőrök nem találnak sokat az áldozatokból. Talán csak egy kis vért - de lehet, hogy azt sem, mert percek alatt elmossa az eső. Úgy fog tűnni, hogy a két férfi szőrén-szálán eltűnt.

Tommyra rátört a hányinger.Ha nem sajgott volna a karja, amikor esés közben beütötte az ideget, ha nem fájnak az izmai

- 81 -

és az ízületei a kimerültségtől, ha nem vacogott volna, talán azt gondolta volna, hogy rémálmot lát. De eléggé szenvedett ahhoz, hogy ne kelljen megcsípnie magát, hogy eldöntse, nem álmodik-e.

Most már több sziréna is vijjogott, és gyorsan közeledtek.Scootie rohant, Del Rohant, és Tommy is újból rohant, amikor az egyik ember abbahagyta a

sikítozást, mert már nem volt képes rá, aztán a másik kiáltozása is elhalt, és már egyetlen kutya sem ugatott, elnémította őket valami nem evilági szag, s a kikötőt lassan elöntötte a dagály, miközben a föld megállíthatatlanul forgott tovább, előre a hajnal felé.

Hatodik fejezet

A némán és mozdulatlanul álló körhinta teteje alatt, az ugrásba merevült színes lovak ménesében Tommy és Del talált egy kétszemélyes kocsit, amelynek oldalaira sasokat faragtak. Örültek, hogy nem kell ázniuk, és végre, ha csak rövid időre is, de megpihenhetnek.

A körhintát rendszerint letakarták éjszakára, most azonban szabadon csapdosta az eső.Scootie nyugodtan járkált a lovak között az emelvényen, mint aki őrségben van, készen arra,

hogy figyelmeztesse őket, ha a démon szamaritánus vagy másféle álruhában közeledne.A Balboa Vidámpark, a félsziget turista iparának kissé kétes szíve, az Edgewater Avenue

mentén foglalt helyet. Valójában egy sétálóutca volt, ahová a Main Streettől nyugatra már nem engedték be a járműveket. Számos ajándékbolt, egy pizzéria, fagylaltos standok, éttermek, játéktermek, csónakkölcsönzők, egy dodzsem, egy óriáskerék, a körhinta, amelyben most Tommy és Del ült, valamint számos kisvállalkozás, amelyek városnézést kínáltak a kikötőben és a környékén - ezek szegélyezték az utcát, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a kikötőre és a szigetekre.

Tavasszal, nyáron és ősszel - de még az enyhébb téli napokon is - turisták és napimádók sétáltak a sétányon, ha ráuntak a szörfözésre, vagy a strandolásra a keskeny félsziget túloldalán. Nászutasok, nyugdíjasok, csodaszép bikinis nők és izmos, lebarnult, rövidnadrágos férfiak és gyerekek sétáltak, görkorcsolyáztak a kerekes székek és babakocsik között, élvezték a vízen megcsillanó napot, fagylaltoztak, főtt kukoricát vagy süteményt ettek. A nevetés és a vidám csevegés hangjai elkeveredtek a körhintából áradó zenével, a motorcsónakok zúgásával és a játéktermek csilingelésével.

Fél háromkor, ezen a viharos novemberi hajnalon a vidámpark elhagyott volt. Csak az eső dobolt tompán a körhinta tetején, meg-megpendítve a lovak külső körén álló rézkorlátot, vagy suhogva áztatta a sétány kikötő felőli oldalán sorakozó pálmákat. Magányos zene volt ez, a kétségbeesés szomorú és dallamtalan himnusza.

Az üzletek redőnye le volt húzva, sötét volt bennük, leszámítva egy-két biztonsági lámpát. Nyári estéken itt neonfények villogtak, kigyulladtak a régimódi bronz kandeláberek - némelyiknek gömb alakú volt az üvege, másoknak urnaformájú. Ettől az egész helynek romantikus hangulata volt, minden ragyogott, még a kikötő hatalmas víztükre is. Most azonban alig volt fény. A hideg, novemberi éjszaka teljes súlyával rátelepedett a vidámparkra.

Del kivett sídzsekije zsebéből egy töltényt, és olyan halkan szólalt meg, hogy a hangját ne lehessen hallani a körhintán kívül:

- Tessék. Azt hiszem, csak egyet lőtt el.- Aha - felelte Tommy ugyanolyan halkan.- Legyen mindig tele a tár.- Azok a nyomorult fickók! - sóhajtott fel Tommy, miközben a Mossberg tárába csúsztatta a

töltényt. - Micsoda szörnyű halál!- Ne hibáztassa magát!- Nem lettek volna ott, és az az izé se lett volna ott, ha én nem vagyok.- Ez kétségtelenül felkavaró - ismerte el a nő. - De maga csak a saját bőrét akarta menteni, és

ők közbeléptek.- Igen, de mégis...- Nézze. Nyilvánvaló, hogy ez a két ember ki volt jelölve egy ilyen távozásra.- Ezt meg hogy érti?- Pedig nagyon egyszerű. Ha az a valami a kövér ember bőrében nem kapja el őket, akkor

- 82 -

valahogy másképp, de ugyanilyen szokatlan módon haltak volna meg. Mondjuk öngyulladástól. Vagy találkoznak egy farkasemberrel.

Tommynak nem volt kedve a nő bizarr fordulataihoz, ezért témát váltott.- Hol a csudában tanult meg ilyen jól lőni? Ezt is a mamájától?- Az apámtól. Ő tanította meg anyámat és engem is lőni, mert azt akarta, hogy mindennel

egyformán jól bánjunk. Pisztollyal, revolverrel, vadászpuskával. De úgy bánok egy Uzival is, mintha azzal a kezemben jöttem volna a világra, és...

- Uzival?- Igen. És ha már szóba került...- A géppisztoly?- Nem, a késdobálás...- Késdobálás! - nézett rá Tommy a lányra, és hirtelen rájött, hogy felemelte a hangját.- Nyugodtan kiállhatnék vele a színpadra, meg is tudnék élni belőle Vegasban vagy egy

cirkuszban, ha úgy adódnék. - Del továbbra is suttogva beszélt, miközben a másik zsebéből egy marék töltényt vett elő a Desert Eagle-höz.

- Sajnos a vívásban fele olyan jó nem vagyok, mint kellene, viszont el kell ismernem, hogy első osztályú íjász vagyok.

- De csak tíz éves volt, amikor az apja meghalt - jegyezte meg Tommy. - Ezek szerint egész kiskölyök korában tanulta ezeket?

- Aha. Kimentünk a sivatagba Vegas mellett, és szétlőttünk minden üres üveget, konzervdobozt, régi moziplakátokat, mint például a Drakuláé vagy a Fekete lagúnából a szörny. Nagyon élveztük, jó munka volt.

- És mi a csudára akarta felkészíteni magukat az apja?- A randevúra.- Randevúra?- Ez volt a kedvenc vicce. Egyébként arra a nem egészen hétköznapi életre akart

felkészíteni, amit most is élek. Ő előre tudta ezt...- Honnan?Del elengedte a füle mellett a kérdést.- ...de az az igazság, hogy apám kiképzésének következtében soha nem jártam olyan

fickóval, aki meg tudott volna félemlíteni. Ilyen gondom nem volt.- Sejtem. Azt hiszem, maga talán csak akkor jönne zavarba, ha Hannibál Lecterrel

randevúzna.A nő belehelyezte a két utolsó golyót a tárba, majd megszólalt:- Még mindig hiányzik az apám. Ő tökéletesen megértett - és nem sok ilyen emberrel

találkoztam.- Én igyekszem ilyen lenni - biztosította Tommy.Scootie abbahagyta az őrködést, odament Delhez, az ölébe hajtotta a fejét, és csendesen

vinnyogott, mintha megértette volna, amit a lány mondott, vagy kihallotta volna a szomorúságot a hangjából.

- Hogyan tudott egy kislány a kezében tartani egy ekkora pisztolyt? - érdeklődött Tommy. - Nagyon visszarúg...

- Nos, természetesen légpuskával kezdtük, aztán jött a légpisztoly, majd a 22-es - magyarázta a lány, majd visszapattintotta a teli töltött tárat az izraeli gyártmányú pisztolyba. - Amikor puskával lőttünk, apám kitömte a vállamat, leguggolt mögém, és együtt tartotta velem a puskát. Csak megismertetett az erősebb fegyverekkel, hogy kis koromtól fogva megszokjam őket, és ne tartsak tőlük, amikor majd felnőttként használom őket. De meghalt, mielőtt még mielőtt igazán megtanultam volna bánni a nehezebb fegyverekkel, így az anyám folytatta az oktatást.

- Kár, hogy nem tanította meg bombát gyártani - jegyezte meg tettetett szomorúsággal Tommy.

- Értek a dinamithoz és a plasztik robbanóanyagokhoz is, de nem sok hasznát veszi ezeknek az ember az önvédelemben.

- Csak nem volt terrorista az apja?- Ellenkezőleg. Ostobaságnak tartotta a politikát. Nagyon kedves ember volt.

- 83 -

- De azért mindig volt egy kis dinamit a keze ügyében, hogy gyakorolni tudja a bombagyártást.

- Mindig nem.- Csak karácsonykor?- Alapvetően nem azért tanulmányoztam a robbanóanyagokat, hogy bombákat gyártsak,

hanem hogy hatástalanítani tudjam őket, ha úgy adódik.- Amivel ugye az ember nap mint nap szembesül, nem igaz?- Dehogy - felelte a nő. - Eddig csak kétszer volt szükségem rá.Tommy szerette volna, ha ugratja a nő, de úgy döntött, nem kérdez rá. Agyában zsibongott a

sok új információ a lányról, viszont annyira ki volt merülve, hogy nem maradt energiája újabb felismerések elraktározásához.

- És én még azt hittem, hogy az én családom furcsa.- Mindenki azt hiszi, hogy az ő családja furcsa - felelte Del és megvakargatta Scootie füle

tövét -, de ez csak azért van... mert közelebb vagyunk a szeretteinkhez, és hajlamosak vagyunk nagyító alatt tanulmányozni őket, az érzelmeink lencséjén át, és felnagyítjuk a különcségeiket.

- De a maga családjára ez nem áll - mondott ellen Tommy. - Nagyító ide, nagyító oda, a maguké valóban furcsa klán.

Scootie visszatért az őrhelyére, és lassan járkálni kezdett a mozdulatlan falovak között.Del visszahúzta a cipzárt a zsebén, ahonnan a töltényeket vette ki, aztán megszólalt:- Ahogy elnézem magukat, a családjának előítéletei vannak a szőkékkel szemben, de ha

megtudják, milyen sokat tudok nyújtani nekik, meg fognak szeretni.Tommy hálás volt a sorsnak, hogy a sötétben Del nem láthatta elpirulni. - Ebben nem sok

szerepe van a fegyvereknek. Főzni tud? Mert ez a nagy kérdés nálunk a családunkban.- Áh, igen, a harcos pékek családja. Nos, elég sokat összeszedtem az őseimtől. Apám több

díjat is nyert Texas-szerte és Dél-nyugaton chilifőző versenyeken, anyám pedig a Cordon Bleu-ből diplomázott.

- Ez akkor volt, miközben balerina volt?- Azonnal utána.Tommy megnézte az óráját. 2:37 volt.- Azt hiszem, okosabb volna elindulni.Újabb sziréna harsant fel a távolban. Del egy darabig figyelte, hogy eldöntse: közeledik és

nem távolodik.- Várjunk még egy kicsit. Újabb kocsit kell kerítenünk, mielőtt útra kelünk, de nem

szeretnék úgy elkötni egy kocsit, hogy a környéken hemzsegnek a rendőrök.- Ha túl sokáig egy helyben maradunk...- Egy darabig még elvagyunk. Álmos?- Akkor sem tudnék aludni, ha megpróbálnám.- Ég vagy viszket a szeme?- Igen - felelte Tommy. - De kibírom.- A nyaka pedig annyira fáj, hogy szinte nem tudja tartani a fejét - folytatta a lány, mintha

pontosan tudná, mit érez a férfi.- Elég éber vagyok, ne aggódjék miattam! - mondta Tommy és jobbjával megmarkolta a

tarkóját, mintha csak ki akarná húzni az izmaiból a fájdalmat.- Maga hullafáradt, szegénykém. Fordítson csak hátat egy kicsit! Megdolgozom.- Megdolgoz?- Emelje föl szépen az ülepét, tofu fiú, rajta! - mondta a lány, és tréfásan megnyomta a férfit

a fenekével.A kocsi szűk volt, de Tommy annyira oldalt bírt fordulni, hogy Del megmasszírozhassa a

vállait. Vékony kezei meglepően erősek voltak. Tommy csakhamar érezte a masszírozás jótékony hatását. Felsóhajtott és megkérdezte:

- Ki tanította erre?- Egyszerűen csak tudom. Így vagyok a festéssel is.Egy percig szótlanok maradtak, csak Tommy nyögött fel néha, ha Del újabb csomóra

bukkant és lassan szétmasszírozta. - 84 -

A szorgalmas Scootie megállt az emelvény szélén. Olyan fekete volt, mint az éjszaka, és néma, mint egy szellem.

Miközben hüvelykujjai fel-le nyomakodtak Tommy tarkóján, Del hirtelen megszólalt:- Magát nem rabolták el soha földönkívüliek?- Uram atyám!- Mi van?- Itt vagyunk megint.- Azt akarja ezzel mondani, hogy valóban elrabolták?- Engem? Természetesen nem. Azt akartam mondani, hogy témánál vagyunk, megint kezdi a

furcsaságait.- Maga nem hisz a földönkívüli értelemben?- Szerintem olyan hatalmas a világegyetem, hogy rengeteg intelligens fajnak kell benne

lennie.- Akkor mi a furcsa mégis?- Azt viszont nem hiszem el, hogy azért jönnek ide olyan messzi galaxisokból, hogy

embereket raboljanak el, fölvigyék őket a repülő csészealjukra, és megvizsgálják a nemi szervüket.- Nem csak a nemi szervüket vizsgálják.- Tudom, tudom. Néha elviszik magukkal az elrabolt embereket Chicagóba, és meghívják

őket egy sörre meg egy pizzára.A nő kedvesen a férfi tarkójára csapott.- Megint gúnyolódik!- Egy kicsit.- Nem áll jól magának.- Idehallgasson! Egy idegen civilizáció számára, amely sokkalta intelligensebb nálunk, mi

nem vagyunk érdekesek. Annyira meg végképp nem, hogy hétköznapi polgárok zaklatásával töltsék a drága időt.

A lány most Tommy fejbőrét masszírozta.- Én hiszek az efféle elrablásokban - mondta.- Ez nem lep meg.- Azt hiszem, aggódnak miattunk...- A földönkívüliek?- Pontosan.- És miért aggódnának?- Mert zavaros faj vagyunk, önpusztítók. Szerintem a földönkívüliek abban akarnak segíteni,

hogy eljussunk a megvilágosodásig.- Azzal, hogy a nemi szerveinket vizsgálják? Ezek szerint a sztriptíz bárokban a bárpultot

körül ülő pasik a lányok megvilágosodását akarják elősegíteni?A lány keze hátulról elérte a homlokát és finom körökben masszírozta ujjbegyeivel.- Hogy maga milyen okos!- Végül is detektívregényeket írok.- Lehet, hogy mégis elrabolták magát - jegyezte meg Del.- Engem ugyan nem.- Biztosan nem emlékszik rá.- Tutira emlékeznék - nyugtatta meg Tommy.- Biztosan nem, ha a földönkívüliek úgy akarnák.- Maga csak találomra lődözget a vaksötétben, de fogadok, hogy maga biztosan meg van

győződve róla, hogy elrabolták.A lány abbahagyta a masszírozást, és megfordította a férfit, hogy újból szemben legyen vele.

Hirtelen suttogóra fogta, mint egy összeesküvő:- Mi volna, ha azt mondanám, hogy néha éjszakánként több óra is kiesik, mintha

kikapcsoltam volna, mintha kómába estem volna, vagy ilyesmi. Mindenki kiesett órákról számol be, az emlékezetükben lyukak támadnak, ahonnan kitörölték elrablásuk emlékét.

- Del, édes, egyetlen Del, már ne vegye sértésnek, kérem fogja fel úgy, hogy a legnagyobb szeretettel mondom. Nem lennék meglepve, ha azt mondaná, hogy a hét minden napján vannak - 85 -

ilyen kiesett órái.A lány értetlenül nézett rá.- Miért kéne sértésnek vennem?- Mindegy, hagyjuk... És hogy áll a kísértetekkel? - kérdezte Tommy.- Mi van velük?- Hisz a kísértetekben?- Találkoztam is néhánnyal - felelte Del vidáman.- És a gyógyító kristályokkal?A nő megrázta a fejét.- Gyógyítani nem tudnak, viszont felerősítik az emberben a paraerőket.- Testen kívüli élmények?- Biztosan meg lehet csinálni, de sokkal jobban szeretem a testem annál, semhogy a

legrövidebb időre is kibújjak belőle.- Távlátás?- Az könnyű. Válasszon egy várost!- Tessék?- Mondjon egy városnevet!- Fresno - felelte Tommy.A lány magabiztosan felnevetett.- Le tudnám magának írni bármelyik szobát abban a városban - ahol egyébként életemben

nem jártam. És ha holnap oda autóznánk, meggyőződhetne róla, hogy minden pontosan olyan, amilyennek leírtam.

- És mi a helyzet a jetivel?Del a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa kuncogását.- Hogy maga milyen buta, Tuong Tommy. A jeti egy baromság, a bulvárlapok találták ki,

hogy több lapot tudjanak eladni a hiszékeny bolondoknak.Tommy megcsókolta.Del visszacsókolta. Jobb volt ez a csók, mint bármelyik megelőző csók, amit Tommy eddig

tapasztalt. Tehetsége volt hozzá a lánynak, mint a késdobáláshoz.Amikor Tommy végül elhúzódott tőle, megszólalt:- Sosem találkoztam még hozzád hasonló lánnyal, Deliverance Payne - és nem tudom, hogy

ez jó-e vagy rossz.- Egy dolog biztos. Ha egy másik nő szedett volna föl, amikor az égő kocsidból menekültél,

fele ennyi ideig sem maradtál volna életben.Ez vitathatatlanul igaz volt. Semmilyen más nő - vagy más személy - nem reagált volna

olyan higgadtan, amikor a démon rátapadt az ablakra és az üvegre szívta magát ijesztő tapadókorongjaival. Senki más nem lett volna képes arra a bravúrra, hogy lehámozza a szörnyű lényt a kisbusz oldaláról - és talán senki más, még ha látta volna is a lényt, nem hitte volna el ilyen készségesen Tommy történetét az ördögi báburól.

- Van valami, amit sorsnak hívnak - mondta neki a lány.- Igen, azt hiszem, én is hallottam róla.- Van. Létezik végzet. Azonban nincs kőbe vésve. Lelki szinten, tudat alatt, saját magunknak

készítjük elő a végzetünket.Ámulat és öröm áradt szét Tommyban, úgy érezte magát, mint amikor egy gyerek elkezdi

kicsomagolni a csodálatos ajándékot.- Ez nem hangzik olyan totális őrületnek, mint egy vagy két órával ezelőtt.- Hát persze, hogy nem. Amíg egészen másra figyeltünk, gyanítom, hogy sikerült a

végzetemmé válnod, és kezd úgy kinézni, hogy én meg a tiedé váltam.Tommy erre nem tudott mit mondani. A szíve hevesen vert. Soha nem érezte még így magát

azelőtt. Ha most itt lenne előtte a számítógépe, és korlátlan idő állna a rendelkezésére, akkor sem tudná könnyedén szavakba önteni az érzéseit.

Jókedve, a földöntúli élmény miatti öröme hirtelen összezsugorodott, és furcsa ürességet érzett a gerincében. Megborzongott.

- Fázol? - kérdezte a lány. - 86 -

- Nem.Gyakran előfordul a tenger mellett, hogy a levegő éjfél után hűl le a leghidegebbre. Most

azonban ismét melegedni kezdett. Az óceán hatásosan tárolta a balzsamos nap melegét, és lassan visszaadta a környezetének, miután leszállt az éj.

Megint jelentkezett az a jeges érzés a gerincében, és Tommy megszólalt:- Csak valami furcsa érzés...- Óóóh, én nagyon szeretem a furcsa érzéseket!- ...talán előérzet.- Előérzet? Percről percre érdekesebb leszel, Tuong Tommy. Minek az előérzete?A férfi idegesen hordozta körbe a tekintetét a körhinta falovain.- Nem tudom... pontosan...Aztán hirtelen tudatosult benne, hogy nem fáj sem a nyaka, sem a válla. És a fejfájása is

elmúlt.Döbbenten szólalt meg:- Hihetetlen volt ez a masszázs!- Ennek örülök.Sőt, Tommy semmiféle fájdalmat nem érzett a testében, de még ott sem, ahol megütötte

magát a kertben. Nem volt álmos, a szeme sem égett, mint korábban. Teljesen éber volt, tele energiával, és jobban érezte magát, mint bármikor, mióta elkezdődött a menekülés.

Hunyorogva nézett Delre a sötétben.- Hé, hogyan csináltad, hogy...Scootie szakította félbe, kettejük közé fúrta a fejét és rémülten vinnyogni kezdett.- Jön megint - szólalt meg Del, és felállt a kocsiban.Tommy felkapta a Mossberget a körhinta padlójáról. Del már a lovak között járt, őket

használta fedezék gyanánt, de közben az emelvény pereme felé araszolt, ahonnan jobban kiláthatott a sétányra.

Tommy odalépett a lány mellé, aki egy fekete csődör mögött állt, amely vadul villogtatta a szemét és vicsorgott.

Scootie teljesen mozdulatlanul állt, mint amikor a vadászkutya észreveszi a fácánt a bokrok között, kelet felé nézett a lámpafényben úszó Edgewater Avenue-n, a Horgony csónakkölcsönző és a Kikötői hajóutak irodáján túl, a Balboa Beach Falatozó felé. Leszámítva kisebb méretét, a kutya úgy nézett ki, mint a többi fából faragott állat, amely a napfényre és a velük megérkező lovasokra vár.

- Menjünk innen! - suttogta Tommy.- Várj!- Miért?- Szeretném jobban megnézni magamnak - felelte Del és a háromkarú lámpa felé mutatott,

amely mellett a szörnynek el kell jönnie. Olyan halkan beszélt, mintha csak lélegzett volna.- Nekem semmi kedvem jobban megnézni.- Egyébként is vannak fegyvereink. Megint ledönthetjük a lábáról.- Lehet, hogy most nem lesz szerencsénk.- Scootie megpróbálhatná félrevezetni.- Úgy érted, elcsalni?Del nem válaszolt.A fülét hegyező, a fejét magasba tartó Scootie-n látszott, hogy megtesz bármit, amit a

gazdája parancsol neki.Lehet, hogy a kutya gyorsabb a lénynél. Bár a testes szamaritánus alakját magára vevő

szörny természetfeletti lény volt, halhatatlan és megfékezhetetlen, úgy tűnt, valamiképpen rá is érvényesek a fizikai törvények, ezért döntötték le a lábáról a nagy kaliberű lövedékek, ha csak átmenetileg is. Tehát semmi oka nem volt feltételezni, hogy gyorsabb volna Scootie-nál, aki kisebb volt, alacsonyabban volt a súlypontja és a természet gyorsaságra teremtette.

- De ezt az izét nem lehet elcsalni egy kutyával - suttogta Tommy. - A szörnyet nem érdekli a kutya. Csak engem akar... és most már lehet, hogy téged.

- Csitt csak! - szólalt meg a lány. - 87 -

A legközelebbi lámpa tejüveg burájából áradó hideg fényben az eső hirtelen jégesőnek látszott. A betonjárda pedig úgy csillogott, mintha jég borította volna.

A fénykörön túl, az esőcseppek előbb óezüstté, majd hamuszürkévé változtak, és ebből a szürkeségből lépett elő a kövér ember, lassan lépdelve az elhagyott sétány közepén.

Tommy mellett megmozdult Scootie, de hangot nem adott.Tommy keze rátapadt a puskára, miközben lejjebb húzódott a körhinta-ló mögött.A ló másik végében Del is összébb húzta magát, ő a ló nyaka alól figyelte a szamaritánust.Mintha kormányozható léghajó lebegett volna a föld felett, a kövér ember nem annyira

lépdelt, mint inkább siklott, a pocsolyákkal borított járda felől nem hallatszott a léptek toccsanása.Tommy úgy érezte, mintha hirtelen hűvösebb lett volna a levegő, mintha a démon valami

felhőbe csomagolva közlekedett volna, amely volt olyan hideg, hogy elfojtsa az öböl vizében elraktározott meleget.

Eleinte a szamaritánus-izé csupán szürke masszának tűnt a csendesedni nem akaró esőben, de ahogy közeledett a lámpához, egyre jobban ki lehetett venni a körvonalait. Kissé megint nagyobb volt, mint korábban, ám annyira nem - gondolta Tommy - hogy szőröstül-bőröstül felfaljon két embert. De lehet-e - volt a következő gondolata - racionálisan értelmezni egy természetfeletti lény biológiai működését? És nem őrültem-e meg valamikor menekülés közben - suhant át az agyán, már nem először.

A szamaritánus még mindig az esőköpenyben volt, bár az tele volt lyukakkal és szakadásokkal, a lövés nyomaival. A fejét most nem fedte semmi.

A lény arca emberi volt, de hüllőszerűen merev. Nagy valószínűséggel még mindig a holdvilágképű kövér fickó arcát viselte, aki megállt, hogy segítsen Tommynak, amikor felborult a Corvette-tel. A kövér ember lelke és tudata már nyilván nem volt ott benne, mert ez a lény, amely magára öltötte külsejét, annyira tele volt gyűlölettel és vadsággal, hogy igazi természete átsütött a lágy vonásokon, amelyeket egykor mosolyra és nevetésre teremtettek.

Amikor már majdnem a sápadt fénykörbe ért, alig tíz méterre tőlük, Tommy észrevette, hogy a lény három különálló árnyékot vet, pedig arra számított, hogy mint nem evilági teremtménynek, nincs is árnyéka. Egy pillanatig azt hitte, hogy az árnyékok az öreg utcalámpa három gömbjének köszönhetők, de amikor jobban is megnézte, látta, hogy az árnyékok szöge nincs kapcsolatban a rávetülő fény irányával.

Tekintete ezután visszatért a lény arcára. A párnás arc megváltozott. Szikárabb lett, teljesen elütött a kerekded test körvonalaitól; az orra horgasabb, állkapcsa szögletesebb, füle hozzásimul a koponyájához. Sűrű, fekete hajába szőke fürtök keveredtek. Aztán előbukkant egy harmadik arc: ez egy idősebb emberé volt, rövidre vágott, őszülő hajjal, és olyan szigorú vonásokkal, mint egy kiképző őrmesteré.

Miközben Tommy elnézte, ahogy visszatérnek a szamaritánus holdvilágképének ismerős vonásai, Tommy rájött, hogy a másik két arc azoké a szerencsétleneké lehetett, akiket a lény lemészárolt a vízparti ház kertjében. Megborzongott. Attól félt, hogy a démon meghallja a fogai csattogását még ebből a távolságból is, az esőfüggöny mögül.

A bestia a lámpa fénykörének közepébe lépett, ott megállt. Szeme az egyik pillanatban fekete volt, emberi, a másikban izzóan zöld, nem e világról való.

Mivel Scootie ott kuporgott a lábánál, Tommy érezte, hogy a kutya remeg.A sétány közepén állva a lény szemügyre vette a vidámparkot. A körhintával kezdte, amely

két lábnyival a járdaszint fölé emelkedett, és megbújt az alacsony, kovácsoltvas kerítés mögött. A szörnyű kígyószemek mintha megpihentek volna Tommyn, aki szinte érezte a bestia pokoli éhségét.

Az öreg körhinta zsúfolva volt árnyakkal, mintha itt lett volna mindenki, aki az évtizedek során az ugrásba merevedett falovak hátán lovagoltak, tehát nem tűnt valószínűnek, hogy észrevennék Tommyt, Delt és Scootie-t ezen a sötét búvóhelyen, feltéve, ha nem mozdulnak. De a rémisztő démon rendkívüli szemekkel nézte a világot, s Tommy úgy érezte, ugyanolyan tisztán látja, mintha kint állna a déli verőfényben.

De a lény tekintete továbbsiklott róla. Most a hamburgeres büfét figyelte nyugat felé, majd észak felé fordult az óriáskerék felé.

Tudja, hogy itt vagyunk a közelben - gondolta Tommy.A körhinta emelvényével átellenben buja pálmák álltak a kertvendéglőben, ahonnan le

- 88 -

lehetett látni a mólókra és a kikötőre. A démon hátat fordított a lovaknak, és lassan végighordozta a tekintetét a lecsavart asztalokon, a padokon, a szemetes ládákon, az elhagyott bicikli tárolón, a csepegő fákon.

Végül a lény ismét nyugat felé fordult, majd tekintete újból megpihent a körhintán. Izzó szemeit épp csak végighordozta a lovakon, aztán kelet felé nézett, ahonnan érkezett, mintha azt hitte volna, hogy túlment áldozatának búvóhelyén.

Zavartnak látszott, csalódottságát szinte tapintani lehetett. A lény megérezte, hogy a közelben vannak, de nem fogta a szagukat - vagy ki tudja, milyen különös módon keresi áldozatai nyomát.

Tommy csak most vette észre, hogy visszatartotta a lélegzetét. Óvatosan kiengedte a levegőt, majd a száján keresztül beszívta, s közben úgy érezte, hogy a vadász még így is meghallja.

Ahhoz képest, hogy a lény milyen gyorsan a nyomukra bukkant a Saigon Pékség után Del házánál, érthetetlen volt, hogy képtelen kiszimatolni őket tízméternyi távolságból.

A lény ismét a körhinta felé fordult.Tommy ismét visszatartotta a lélegzetét.A kígyószemű szamaritánus fölemelte párnás kezeit és tenyereivel köröket írt le a

levegőben, mintha egy piszkos üvegablakot tisztogatna.Parakapcsolatot keres, jelet vár tőlünk, megpróbál tisztábban látni, gondolta Tommy.Kezei ráfeszültek a Mossbergre.Körbe-körbe jártak a puha kezek, mint két radar antenna, amelyek jelzést keresnek.Tik.Tak.Tommy ráérzett, hogy gyorsan kifutnak az időből és a szerencséjükből, s a démon

emberfeletti érzékei másodperceken belül rájuk kapcsolódnak.Ekkor az öböl felett szárnysuhogás hallatszott, éteri, mint egy angyalé, de gyors, mint a

villám, és egy jókora sirály húzott el a démon fehér kezei mellett, majd újból visszarepült a sötétbe, ahonnan érkezett.

A szamaritánus leengedte a kezeit.A sirály ismét lecsapott, szárnyai hasították a jeges levegőt, ahogy előadta lélegzetelállító

akrobata mutatványát. Szinte sugárzott, mint egy kísértet a hideg fehér fényben, amikor elrepült a démon felemelt kezei mellett, majd újból az ég felé szárnyalt.

A szamaritánus elnézett a madár után, figyelte, ahogy eltűnik a sötétben.Valami fontos történik, gondolta Tommy, valami rejtélyes és mély értelmű, amit nem tudott

megfejteni.Delre pillantott, kíváncsi lett volna a reakciójára, de a lány a démonra meredt, nem látta az

arcát.A Tommy lábánál kuporgó labrador ismét megremegett.A sirály kört írt le a kikötő felett és ismét lecsapott a vidámparkra. Alig egy méterre a sétány

felett repült, elszállt a démon mellett, majd eltűnt az üzletek és a játéktermek között.A kígyószemű lény meredten bámult utána, láthatóan nem értette a dolgot. Karjai az oldala

mellett lógtak, miközben ritmikusan többször is ökölbe szorította a kezét, mintha így akarná levezetni csalódott dühét.

Odafentről, ezúttal az óriáskerék felől, szárnyak csattogása hallatszott, nyolc vagy tíz sirály jelent meg az égen.

A démon megpördült, hogy szembe forduljon velük.A meredeken lecsapó madarak néhány lábnyira a föld felett szálltak az első sirály után,

egyenesen a démon felé, majd két csoportra oszlottak, így kerülték meg, aztán eltűntek az Edgewater Avenue végén. Egyikük sem hallatott hangot, elmaradt a jellegzetes vijjogás, leszámítva a szárnyak suhogását, vészjósló csendben szálltak.

A kíváncsiságtól szinte földbe gyökerezett szamaritánus sokáig nézett utánuk.Tett egy lépést utánuk, még egyet, aztán megtorpant. Megállt és megingott.A közeli mólónál megcsörrent a kikötött csónakok lánca, ahogy közeledett a dagály.A szamaritánus újból a körhinta felé fordult.Nyugat felől hirtelen zúgás támadt, hangosabb is, és magasabb is, mint az eső dobolása.

- 89 -

A bestia az óriáskerék felé fordult, felemelte a fejét és felnézett a feneketlen égre, sápadt kezeit is felemelte, mintha a zúgás forrását kutatná, vagy mintha védekezni akarna a támadás ellen.

A kikötőre boruló sötétségből ismét madarak szálltak alá. Most azonban nem csupán nyolc vagy tíz, hanem száz, kétszáz, háromszáz. És nemcsak sirályok, hanem galambok, verebek, rigók, varjak és sólymok, sőt hatalmas, a történelem előtti időket idéző gémek is. Csőrük nyitva volt, de nem adtak hangot. Így kavarogtak az óriáskerék körül, a sétány felett, majd két csoportra válva elsuhantak a démon mellett, és újra egyesülve eltűntek az üzletek és a játéktermek között. Ám mögöttük újabb madárrajok tűntek fel. Egyre csak áradtak, mintha most már örökre ez volna a természet rendje. A levegő megtelt a szárnycsapások suhogó, surrogó zajával.

A körhintában Tommy érezte a szárnyak remegését, a levegő nekifeszült az arcának, csodálkozó szemének, a remegést átvette a dobhártyája, mintha a szárnyak ott lettek volna a fülében, és nemcsak a szárnyak hangja. A nyirkos levegőben ott terjengett a nedves tollak enyhe ammónia illata.

Eszébe jutott valami, amit Del mondott valamivel korábban: A világ tele van furcsa dolgokkal. Maga nem szokta nézni az X-aktákat?

Bár a madarak látványa megdöbbentette Tommyt, gyanította, hogy Del tudja, mi van a dolog mögött, hogy ami számára rejtély, az a lány számára kristálytiszta lesz.

A démon körül továbbra is kavarogtak a madarak, a lény hátat fordított az óriáskeréknek és kelet felé bámult, ahol a madarak eltűntek az égben a Balboa pavilon mellett. Habozott. Tett egy lépést arrafelé. Megállt. Tett egy újabb lépést.

Aztán, mintha megértette volna, hogy a szárnyas jelenés olyan jel, amit nem hagyhat figyelmen kívül, a bestia futni kezdett, mintha vonzották volna a tovaszálló, mellette elrepülő, és a háta mögött érkező madarak. A szakadt esőkabát szárnyai úgy csapkodtak körülötte, mint a madárszárnyak, ám a szamaritánus a földön maradt, de kelet felé vonszolták a madarak és a madarak árnyai.

Talán egy percig még azután is folytatódott a madáráradat, hogy a szamaritánus eltűnt. Lecsaptak az óriáskerék felől, végigszálltak az Edgewater Avenue-n és eltűntek keleten. A madárraj fokozatosan ritkult, míg néhány rigó, két sirály és egy gém zárta a sort.

A rigók röpte hirtelen félbeszakadt, keringve szálltak a kertvendéglő felett, mintha harcba keveredtek volna egymással, majd a sétányra zuhantak, ahol rángatózni kezdtek a vizes aszfalton, mintha megbénultak volna.

A két sirály is leszállt a sétányra, botladoztak egy darabig, majd az oldalukra zuhantak, kétségbeesetten vijjogtak, felugrottak, körbe-körbe botladoztak, mintha megszédültek volna.

A hatalmas kék gém termete ellenére kecses teremtés volt - de nem most. Hosszú lábain bebotladozott a kertvendéglőbe, kerülgette a pálmákat, hosszú nyaka félrebicsaklott, mintha képtelen volna megtartani a feje súlyát, összességében egy részeg benyomását keltette.

A rigók egymás után hagyták abba a vergődést, hirtelen talpraugrottak, megrázták magukat, kitárták a szárnyukat és felrepültek a levegőbe.

Aztán a sirályok is magukhoz tértek. Ők is kiterjesztették szárnyukat és eltűntek a mélyfekete égben a kikötő felett.

Miután a gém is visszanyerte az egyensúlyát, felugrott az egyik asztalra, kihúzta magát, fejét fölvetette, a sötétet fürkészte, mintha meglepte volna, hogy itt találja magát. Ezután ő is elrepült.

Tommy vett egy mély lélegzetet, kifújta, aztán megszólalt:- Hát ez meg mi az ördög volt?- Madarak - felelte Del.- Jó, jó, de mi a fenét műveltek?A kutya megrázta magát, felvinnyogott, odabaktatott Delhez és hozzádörgölőzött.- Jó kutya - mondta a lány és leguggolt a kutya mellé, megvakargatta a füle tövét. - Rendes

voltál, csöndben maradtál. Jó kiskutya volt Scottie, a mama kedvenc kiskutyája!Scootie boldogan csóválta a farkát és vakkantott. Ezután Del így szólt Tommyhoz:- Tűnjünk el innen.- Nem feleltél a kérdésemre.- Nagyon sok kérdést tettél föl - felelte a lány.- Most csak egy érdekel, a madarakkal kapcsolatos.

- 90 -

Del felállt a kutya mellől.- Te is jobban éreznéd magad, ha megvakargatnám a füled tövét?- Del, az istenit!- Egyszerűen madarak voltak. Valami felizgatta őket.- Ennél azért bonyolultabb volt a dolog...- Minden több annál, mint aminek látszik, de semmi sem olyan misztikus, mint amilyennek

tűnik.- Valódi választ szeretnék kapni, nem metafizikai fejtegetést.- Akkor mondd te!- Mi az ördög folyik itt, Del, mibe keveredtem, miről szól ez az egész?A lány nem a kérdésre felelt:- Lehet, hogy visszajön. Jobb, ha most eltűnünk.Tommy dühösen és csalódottan követte Delt és Scootie-t, akik leléptek a körhintáról, ki az

esőbe. Lementek a lépcsőn az Edgewater Avenue-ra, amelyen végigszállt a rengeteg madár.Amikor a kerítéshez értek, amely az emelvényt elválasztotta a sétánytól, idegesen

kipillantottak, előbb kelet felé, ahol a démont eltűnni látták. A bestia nem volt sehol. És eltűnt az összes madár is.

Scootie vezette ki őket a sétányra.A pocsolyákban tucat számra úsztak a színes tollak. Ha ezek nincsenek, könnyen az a

benyomásuk támadhatott volna, hogy a madárinvázió nem volt valóságos, hanem csak valami képtelen jelenés.

- Erre - mondta Del, és fürgén elindult nyugat felé, az ellenkező irányba, amerre a szamaritánust eltűnni látták.

- Te boszorkány vagy? - kérdezte hirtelen Tommy.- Az biztosan nem.- Ez azért gyanús.- Micsoda? - kérdezte a lány.- Az ennyire határozott válasz. Eddig kerülted az ilyet.- Mindig határozottan felelek. Csak te nem figyelsz kellően.Mrs. Fields sütiboltja és az elhagyott óriáskerék között jártak. Tommy kétségbeesetten

felsóhajtott:- Del! Egész éjjel téged hallgattalak, mégsem hallottam semmi olyat, aminek lett volna

valami értelme.- Ez is csak azt bizonyítja, mennyire rosszak a füleid. Érdemes volna elmenned egy

fülészhez. Az viszont tény, tofu fiú, hogy jobban csókolsz, mint hallasz.Tommy el is feledkezett a csókról, amelyet nemrég váltottak a körhintán. De hogyan

feledkezhetett el róla? Még ha közben fel is bukkant a szamaritánus, majd jött a madárinvázió, akkor is hogyan feledkezhetett meg erről a csókról?

Most azonban már ott égett az ajkain ismét az emléke, megnyalta az ajkát és újból érezte az édes ízt.

Nem tudott mit mondani azután, hogy Del szóba hozta a csókot.Lehet, hogy ez is volt a lány szándéka.Túljutottak az óriáskeréken az Edgewater Avenue és a Palm Street kereszteződésébe, amikor

Del megtorpant, mintha nem tudná, hogy merre menjenek.Az Edgewater a kereszteződés után is sétálóutcaként folytatódott, de már közel volt a

vidámpark vége.A Palm Street bal felől csatlakozott be az utcába. Bár parkolni nem lehetett a szélén, a

járműforgalom nem volt kitiltva róla, mert ez az út vezetett a komphoz.Ebben az órában nem volt forgalom a Palm Streeten, mert éjjel nem járt a komp. A

kikötőben ott állt az egyik, három autót szállítani képes komp, lassan himbálózott a dagály vizében.A kereszteződésben balra fordulhattak és a következő keresztutcánál, a Bay Avenue-nál,

már ki is érnek a vidámparkból. A közvetlen közelben nincsenek lakónegyedek, de hátha találnak egy-két parkoló kocsit, amelyeket Del megpróbálhat elkötni.

Tommy már úgy gondolkozott, mint egy tolvaj. Egészen pontosan, mint egy tolvaj inas. - 91 -

Lehet, hogy a szőke nők - vagy legalábbis ez a szőke nő - pontosan olyan megrontó hatással van rá, mint ahogy az anyja hiszi.

De ez nem érdekelte Tommyt.Még mindig az ajkán érezte a csók ízét.Most először érezte magát olyan keménynek és ravasznak, mint hőse, Chip Nguyen.A Bay Avenue-n túl húzódott a Balboa bulvár, a félsziget főútvonala. A rendőrök nyilván

megerősítették a járőrözést a korábbi lövöldözés miatt, Tommy és Del túlságosan feltűnő volna a kivilágított sugárúton, ahol ezen a kései órán minden bizonnyal nem volna rajtuk kívül más gyalogos.

Scootie morogni kezdett, mire Del megszólalt:- Jön visszafelé.Tommy egy pillanatig nem értette, miről beszél, de aztán gyorsan leesett neki a tantusz.

Kezébe kapta a puskát és megpördült keleti irányba. A sétány kihalt volt, pedig az eső ellenére ellátott a körhintáig, sőt még a Balboa pavilont is látta, ahol a vidámpark bejárata volt.

- Még nem tudja, hol vagyunk - mondta a lány -, de errefelé jön vissza.- Ez megint megérzés? - kérdezte gúnyosan Tommy.- Nevezd, aminek akarod. A lényeg az, hogy valahogyan meg kell lépnünk előle.- Tehát muszáj egy kocsit kerítenünk - szögezte le Tommy, aki még mindig a vidámpark

bejáratát figyelte, mintha azt várta volna, hogy a szamaritánus-szörny onnan rohan rájuk dühöngve, és immár madárraj nélkül.

- Kocsit? Nem, túlságosan veszélyes volna. Ki kéne mennünk a bulvárig, ahol esetleg meglátnak minket a zsaruk és gyanúsnak találnak minket...

- Hogyhogy gyanúsnak? Mi volna gyanús két fegyveresben és egy jókora fekete kutyában hajnali háromkor a nyílt utcán, ráadásul viharban?

- Csónakot lopunk - jelentette ki Del.Az indítványtól Tommy figyelme elfordult a sétányról.- Csónakot?!- Jó buli lesz! - felelte a lány.Ő és a kutya már el is indult, Tommy pedig még egy utolsó pillantást vetett a kihalt

vidámparkra, aztán ő is utánuk eredt.A kompkikötő bejáratánál ott volt a Balboa Hajókölcsönző, amely vitorlás csónakokat, kis

motorcsónakokat és kajakokat kínált a turistáknak.Tommy nem tudott vitorlázni, azt sem tudta, boldogulna-e egy motorcsónakkal, ahhoz pedig

nem sok kedve volt, hogy egy kajakban lapátolja a vizet a zuhogó esőben.- Nekem jobban tetszene egy autó.Del és Scootie már túljutott a lehúzott redőnyű kölcsönzőn, épp két sötétbe burkolózó épület

között jártak, és mentek tovább a víz felé.Tommy követte őket a kapun át, ki a mólóra. Hiába viseltek gumitalpú cipőt, a deszka igen

csúszós volt.Egy kis kikötőben találták magukat, ahol a hajóhelyeket ki lehetett bérelni, de a nyugati

oldalon lévő helyek láthatóan magánkézben voltak. Egymás mögött sorakoztak a hajók - némelyik bérhajó volt, amelyeken estélyeket rendeztek, másokat horgászok vehettek bérbe, és néhány akkora magánhajó, amely elment volna jachtnak is. A hajókat egymáshoz is rögzítették, így ringatóztak a zuhogó esőben a móló biztonsági lámpáinak tompa fényében.

Del és Scootie végigment a mólón, megnéztek legalább tíz hajót is, mire a lány megállt egy karcsú, emeletes fedélzetű motoros előtt. - Ez jó lesz - közölte, amikor Tommy is odaért hozzájuk.

- Viccelsz? Ezt akarod elkötni? Ez hatalmas!- Nem is olyan nagy. Bluewater 563-as, a hossza ötvenhat láb, a szélessége tizennégy.- De hogy lehet ezt elvezetni? Ehhez egy komplett legénység kell! - bugyborékolt fel

Tommyból a tiltakozás, hiába nem akart pánikba esni.- Én nagyon jól elboldogulok vele - nyugtatta meg a lány szokásos derűlátásával. - Ezek a

Bluewater jachtok kezes jószágok, ugyanolyan könnyű elvezetni őket, mint egy kocsit.- Kocsit tudok vezetni, de ilyet nem.- Fogd! - Del Tommy kezébe nyomta a 44-es magnumot, odalépett a móló széléhez, ahol a

- 92 -

hajót a vaskarikához kötötték. Tommy követte.- Del, várj!A lány már a kötelet csomózta, épp csak felpillantott.- Ne aggódj! Ez egy nagyon biztonságos hajó, alig kétlábnyi a merülése, a hajótest

gyakorlatilag lapos, nem tud felborulni.- Ezzel az erővel akár beszélhetnél megint a földönkívüliek által elkövetett

emberrablásokról.- ...két hajócsavarja van, így könnyen kormányozható - folytatta Del, majd miután végzett a

három vékonyabb kötéllel is, a hajó végéhez ment, eloldozta a tat kötelet, és a fedélzetre dobta. - Szóval igen kecses kis jószág ez, huszonegy tonna a súlya, ennek ellenére piruettezni fog a kezem alatt!

- Huszonegy tonna - aggodalmaskodott Tommy, aki a hajó közepéig követte a lányt. - Hova akarsz ezzel menni? Japánba?

- Ez csak parti hajó, az ember nem megy vele ki túl messzire a nyílt tengerre. Egyébként csak átmegyünk a Balboa szigetre, ahol még nyugisak a rendőrök. Ott feltűnés nélkül elköthetünk egy kocsit.

Amikor Del lehúzta a sídzsekije cipzárját és kibújt belőle, Tommy megkérdezte tőle:- Ez nem kalózkodás?- Mivel senki nincs a fedélzeten, egyszerű lopás - felelte a lány vidáman és odaadta

Tommynak a dzsekit.- Most mit csinálsz?- Mivel mindkét kezemre szükség van a hajón, te tudsz csak megvédeni. A zsebemben

találsz lőszert, hátha szükség lesz rá. Helyezkedj el az orrban, és ha feltűnik ez az átkozott szörny, mindenképpen akadályozd meg, hogy feljusson a hajóra.

Tommynak futkározott a hideg a hátán, miközben kinézett a mólóra, majd tovább a kapu felé, amelyen át bejöttek a vidámpark felől. A szamaritánust nem látta sehol.

- Közeledik - közölte vele Del.Már nem maga mellett hallotta a lány hangját, és amikor megfordult, látta, hogy átlépett a

korláton a hajóra.Scootie is átment a gazdája után és az oldalsó lépcsőn felment a felső fedélzetre.- Mi lesz ezekkel a kötelekkel? - kérdezte Tommy és a három kötélre mutatott, amelyek nem

lettek eloldozva.- Ne törődj velük, te csak menj az orrba és figyelj!A férfi a farmer dereka mögé dugta a Desert Eagle-t, miközben imádkozott, nehogy elessen

és ellője a férfiasságát. Del dzsekijét a puskára tekerte, majd jobb kezével megragadta a hajó korlátját és átlépett a fedélzetre.

Elindult az orrba, amikor újabb aggasztó gondolata támadt, ezért visszafordult Del felé.- Hé, nem kell ehhez valami kulcs, amivel elindítod a motort?- Nem.- De az istenért, csak nem olyan, mint egy csónakmotor, amit be kell rántani.- Megvan a saját módszerem - nyugtatta meg a lány.A sötétség ellenére látta, hogy a lány szája sarkában minden korábbinál titokzatosabb

mosoly bujkál.Del odahajolt, finoman szájon csókolta, majd odasúgta neki:- Na, menj már!Tommy előre ment a nyitott fedélzet részre. Belépett a mélyedésbe, ahol a horgony-csörlő

volt. Ledobta a dzsekit a padlóra, amely nem csúszhatott le onnan, mert legalább öt kilót nyomott a zsebeibe gyömöszölt lőszerek miatt.

Megkönnyebbült sóhajjal kihúzta a pisztolyt a nadrágszíja mögül, és letette a dzsekire, hogy kéznél legyen.

Az esőáztatta móló még mindig kihalt volt.Diszkréten megpendült egy vitorlás drótkötél árboc-zsinórja. A hullámok csendesen

nyalogatták a móló oldalát, a felfújt gumiütközők meg-megcsikordultak a hajók oldala és a betonfal között. - 93 -

A fekete víz olajosan csillogott, terjengett az enyhén sós illat. A regényeiben az ilyen hideg, piszkos víz titkokat rejtett, ide hajították a gonosztevők megláncolt, betoncsizmás áldozataikat. Más íróknál az ilyen vizekben fehér cápák, gyilkos óriáspolipok és tengeri kígyók éltek.

Hátrafordult és az alsó fedélzet sötét ablakaira meredt, és eszébe villant, vajon hova mehetett Del.

A kisebb emeleti fedélzet hátrébb kezdődött, és amikor felemelte a fejét és odapillantott, felparazslott valami puha sárga fény a szélvédő mögött, ahol a felső kormányállás lehetett. Aztán észrevette Delt is, aki a kormány mögött állt és a műszerfalat tanulmányozta.

Amikor Tommy újra a móló felé fordult, nem látott semmit, bár nem lepte volna meg, ha annyi rendőr, kikötő-őr, parti őr, FBI ügynök és mindenféle más rendfenntartó erő képviselője nyüzsögne, hogy a szamaritánus nem tudna keresztül nyomakodni rajtuk. Egyetlen éjszaka annyi törvényt sikerült megszegnie, mint amennyit az előző harminc év alatt összesen.

A Bluewater iker dízelmotorja köhögött, majd bepördült és feldübörgött. A fedélzet remegni kezdett Tommy talpa alatt.

Felnézett újra az emeleti kormányálláshoz és látta, hogy most már ott van Scootie is, izgatottan hegyezi a fülét. A labrador mellső tappancsai nyilván fent voltak a műszerfalon, Del épp a fejét simogatta, és nyilván azt mondta neki: Jó kutya.

Valami érthetetlen oknál fogva Tommy-nak hirtelen eszébe jutottak a madarak. Eszébe villant a jelenet Del kertjében, amikor visszamenekültek az utcáról a szamaritánus elől, és mintha a ház ajtaja már akkor nyitva lett volna, mielőtt a lány odaért volna. Egyszerre egy újabb megvilágosodás határán érezte magát, de aztán a pillanat ismét eltelt anélkül, hogy ez bekövetkezett volna.

Most azonban, amikor a móló felé fordult, megpillantotta a szamaritánus szörnyet, amely épp benyomult a kapun, alig száz méterre tőlük, esőkabátja lebernyegként szálldosott körülötte. Most már nem volt zavart a madarak miatt, szemeit áldozatain tartotta.

- Indulj már! Húzzunk! - kiáltott fel Delnek, amikor a jacht lassan elindult hátrafelé.A démon lerontott a mólóhoz, végigfutott a kikötött hajók mellett, amelyek nem nyerték

meg Del tetszését.Tommy ott állt a horgony mélyedésben, két kézzel szorongatta a Mossberget, miközben

abban reménykedett, hogy a szörny nem kerül olyan közel hozzájuk, hogy használnia is kelljen.A jacht már félúton volt az öböl kijáratától, és egyre gyorsabban mozgott.Tommy hallotta saját szívének dübörgését, majd egy ennél hangosabb dübögésre is

felfigyelt: a démon lábának tompa puffanásaira a móló deszkáján.A jacht már megtette az út kétharmadát a kijáratig, miközben a hullámok hevesen a

betonfalnak csapódtak.A nedves deszkán csúszkáló szörny elért a móló fordulójába, és száguldva futott feléjük,

hogy beérje őket, mielőtt kiérnének a nyílt vízre.A bestia már olyan közel volt Tommyhoz, hogy látta zölden izzó szemeit, amelyek

ugyanolyan valószerűtlenek és rémisztőek voltak a szamaritánus sápadt arcában, mint voltak a rongybabában.

A Bluewater közben kiért a marina bejáratához.A démon éppen akkor ért a móló végéhez, amikor a jacht elfordult. A szörny nem fékezett,

hanem átugrotta a két méteres távolságot a hajó és a móló között. Egy méterre Tommy orra előtt érkezett a hajóra. Ott mindkét kezével a korlátba kapaszkodott.

Amikor a lény át akart lendülni a korláton, Tommy meghúzta a ravaszt. Közvetlen közelről lőtt üldözője arcába, miközben összerezzent a hatalmas robaj és a puska csövéből kicsapó lángnyelv miatt.

Az árboclámpa gyenge fényében látta, ahogy a robbanástól eltűnik a kövér ember arca, és Tommy öklendezett a rémisztő képtől.

De a szamaritánus-szörny nem eresztette el a korlátot. Ízekre kellett volna tépje a lövedék, amit az arcába kapott, de a makacs bestia egyre csak kapaszkodott, sőt továbbra is át akart kerülni a fedélzetre.

A lövéstől széttépett, nyáladzó masszából hirtelen újraformálódott a kövér ember sértetlen arca, és ismét felvillantak a zöld hüllőszemek. - 94 -

A vastag ajkak szétnyíltak, a szörny egy pillanatig némán tátogott, aztán iszonyatos hangon Tommyra bődült. A fülhasogató hang távolról sem emlékeztetett emberi lényre, de nem is állati hang volt, inkább valami elektronikus zörej.

Tommy azon kapta magát, hogy gyerekkora óta először a Szent Szűzhöz fohászkodik, majd újabb golyót ereszt a lény arcába, egy rántással újra tölt és kilövi a következő golyót, mindkettőt alig egy méter távolságból.

A korlátba kapaszkodó kezek már nem emberi kezek voltak, hanem átalakultak hatalmas karmokká, amelyek olyan vadul markolták a korlátot, hogy az acél meggörbült a szorításuktól.

Tommy töltött, lőtt, töltött, meghúzta a ravaszt, töltött, meghúzta a ravaszt, aztán hirtelen rájött, hogy a fegyver csak üresen csattog. A Mossberg tára kiürült.

A bestia újból felvisított, és ismét megpróbált átlendülni a fedélzetre, miközben a faroló jacht orra kezdett elfordulni a mólótól.

Tommy eldobta az üres zárnyitó puskát, felkapta a magnumot, de megcsúszott és hanyatt esett. A fenekére huppant, de a lába még mindig ott volt a horgony mélyedésben.

A pisztolyon csillogtak az esőcseppek. A keze is vizes volt és remegett. De nem ejtette el a fegyvert, amikor lehuppant.

A kígyószemű szamaritánus feljutott a korlát tetejére, győzelmesen felvisított, úgy tornyosult Tommy fölé. A sápadt, kerek, holdvilágszerű arc az álltól a hajvonalig hirtelen végighasadt, mintha nem is volna koponya a bőr alatt, amely szétnyílt, kivillantak az őrülten csillogó, zöld szemek, majd a következő pillanatban az arc helyén fortyogó, tekergő massza támadt, amelyből csillogó fekete, legalább fél méter hosszú csápok bukkantak elő. A csápok tövében egy csillogó nyílás jelent meg, borotvaéles fogakkal.

Tommy kétszer, négyszer, ötször, hétszer elsütötte a 44-es magnumot. A pisztoly akkorákat rúgott, hogy szinte a gerince is beleremegett. Ilyen közelről nem kellett olyan remek lövőnek lennie, mint amilyen Del volt, és úgy is tűnt, hogy mindegyik golyó célba talált.

A lény minden lövéstől megremegett, és nekicsapódott a korlátnak. Körözött a karjaival, majd az egyikkel sikerült megkapaszkodnia az acélcsőben. Aztán amikor a nyolcadik vagy kilencedik lövés is célba talált, a korlátból kiszakadt egy darab, és egy éles, gongütésszerű hang kíséretében a lény belezuhant a kikötő vizébe.

Tommy odatámolygott a megsérült korláthoz, megcsúszott, majdnem ő is a vízbe esett, de az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnia a horgonycsörlőben. A víz fölé hajolt, a lény nyomát kereste. Ám a lény eltűnt.

Nem hitte el, hogy valóban távozott. Szorongva fürkészte a vizet, arra számított, hogy a szörny bármikor felbukkan.

A jacht most már előre haladt, kelet felé a csatornában, elhúzott az ott horgonyzó többi hajó mellett. A kikötőben sebességkorlátozás volt érvényben, ám Del fittyet hányt rá.

Tommy a korlátba kapaszkodva araszolt hátrafelé a jacht jobb oldalán, miközben a vizet figyelte, ám gyorsan elmaradt mögöttük az a terület, ahol a szörny eltűnt.

A válsághelyzet nem múlt el, a fenyegetettségük sem szűnt meg. Nem akarta elkövetni azt a hibát, hogy megint lélegzetvételnyi szünetet tart. Hajnalig semmiképpen nem volt biztonságban.

Lehet, hogy azután sem lesz.Visszament az orrba a Mossbergért és a lőszerekért. A keze annyira reszketett, hogy kétszer

is elejtette a puskát.A jacht annyira gyorsan haladt, hogy a fedélzetén szél támadt. Az esőcseppek csípősen

vágódtak Tommy arcába.Mindkét fegyvert és a sídzsekit hátravitte, majd felmászott velük a keskeny feljárón a felső

fedélzetre.Odafent a fedélzet nagyobb része nyitott volt, a kormányállás mögött egy beépített asztal

állt, mögötte pedig a napozó fedélzet következett. A jobb oldalon zárt lépcső vezetett az alsó fedélzet felé.

Scootie a napozó fedélzeten állt, a tat mögött habzó farvizet figyelte. Úgy meredt a vízre, mint a macskával „szemező” kutyák, egy pillantást sem vetett a felérkező Tommyra.

A felső kormányállás fedél alatt volt, szélvédő védte, de a hátsó része nyitott volt, bár vászontetőt is lehetett föléje húzni, ha a hajót a kikötőben hagyták, ezt azonban Del lekapta, hogy - 95 -

hozzáférhessen a kormányhoz.Tommy félre rángatta a vásznat, és bement a műszerfal gyér fényében derengő

kormányállásba.Del a kapitányi székben ült, épp csak levette a szemét az esőáztatta szélvédőről.- Szép munka volt.- Hát, nem tudom - felelte Tommy bizonytalanul, miközben letette a fegyvereket a lány háta

mögött lévő konzolra. - Nem pusztult el.- Most viszont gyorsak vagyunk, haladunk, tehát biztonságban vagyunk.- Igen, lehet - felelte Tommy, miközben kilenc golyót rakott a Desert Eagle tárába, amilyen

gyorsan csak remegő keze engedte. Bármikor szükség lehet a tizenhárom golyóra.- Mennyi idő alatt kelünk át a kikötő túloldalára?Del gyakorlott kézzel, élesen irányba állította a hajót, mielőtt válaszolt volna:- Ha vissza is kell vennem egy kicsit a gázt, akkor is legfeljebb két perc az egész.A tágas kikötő vizét a bójákhoz rögzített hajók szinte csatornákra osztották. Amennyire

Tommy a zuhogó esőben látta, az ő jachtjuk volt az egyetlen az egész kikötőben, amely mozgásban volt.

Del folytatta:- A gond csak az, hogy ha megérkezünk Balboa-szigetre, egy üres kikötőhelyet kell

keresnem, ami időbe telhet. Még az a szerencsénk, hogy épp dagály van, és a kis bébinek nem túl nagy a merülése, szóval beállhatunk vele gyakorlatilag bárhova.

Tommy épp a Mossberg tárát töltötte újra.- Hogy indítottad be a motorokat slusszkulcs nélkül?- Becsiholtam.- Nem hiszem el.- Oké, megtaláltam a kulcsot.- Baromság.- Hát - tárta szét a kezét Del -, pedig ezek között kell választanod.Odakint a napozófedélzeten Scootie vadul ugatni kezdett.Tommy gyomra idegesen összerándult, a szíve hevesen vert a rémülettől. - Jézusom, már

megint kezdődik.Mindkét fegyvert magához vette, kibújt a ponyva alól és kiment az esőbe.Scootie még mindig ott állt a napozófedélzeten, és a tajtékzó farvizet figyelte.A Balboa-félsziget gyorsan távolodott mögöttük.Tommy gyorsan átmászott az asztal és a patkó alakban mellé csavarozott pad között, és

fellépett a napozófedélzetre a kutya mellé.A napozó peremén nem volt korlát, csak egy alacsony mellvéd. Tommy nem mert kimenni a

széléig, mert félt, hogy lezuhan a tatról. Kúszva indult el hátra, majd lenézett a kavargó habokba.A sötétben semmi rendkívülit nem látott.A kutya vadabbul ugatott, mint eddig bármikor.- Mi van, cimbora?Scootie odapillantott felé, és nyöszörögni kezdett.Tommy látta a farvizet, viszont nem látott semmit az egy szinttel lejjebb lévő tatból, mert a

napozó fedélzet jóval kijjebb lógott a víz fölé. Tommy áthajolt a napozófedélzet mellvédjén és lenézett.

Alatta volt a fedett tat, amely fölé kilógott a napozófedélzet, ezért nem nagyon látott semmit az alsó fedélzetből.

Éppen látta azonban, hogy a kövér ember, immár esőkabát nélkül, kimászik a vízből és felhúzza magát a hajó oldalán. Gyorsan eltűnt a fedett taton, mielőtt Tommy rálőhetett volna.

A kutya megiramodott, és megállt a napozófedélzet jobb oldalán az egyik zárt feljáró mellett.

Tommy odament a labradorhoz, letette a pisztolyt, és a Mossberget a jobbjába véve felnyitotta a tetőt.

Egy kis lámpa izzott a szűk műanyag lépcső felett, amelyen már jött felfelé a szamaritánus-szörny. Kígyószemét Tommyra villantotta és felvisított. - 96 -

Tommy két kezébe kapta a puskát és az egész tárat a szörnybe lőtte.Az keményen megkapaszkodott a lépcsőkorlátban, de az utolsó két lövés lerobbantotta róla,

és a szörny visszagurult a lépcsőn a tatfedélzetre, ahol eltűnt Tommy szeme elől.A megállíthatatlan lény valószínűleg átmenetileg lebénult, mint korábban is. De a tapasztalat

azt mutatta, hogy nem marad így sokáig. Még csak vér sem maradt utána a lépcsőn. Úgy tűnt, mintha a teste benyelte volna a sörétet és a golyókat anélkül, hogy komolyabb sérülést okozhattak volna.

Tommy eldobta a puskát, és magához vette a 44-es magnumot. Tizenhárom golyó. Ennyivel még kétszer vissza lehet kergetni a lényt, ám nem lesz idő újratölteni.

Del jelent meg hirtelen Tommy mellett, sápadt volt és idegesebb, mint bármikor ezelőtt.- Add ide a pisztolyt! - mondta sürgetően.- Ki vezeti a hajót?- Rögzítettem a kormányt. Add ide a pisztolyt, és menj le elől az alsó fedélzetre.- Mit akarsz csinálni? - kérdezte Tommy, mert nem akarta magára hagyni a lányt még a

Desert Eagle védelmében sem.- Tüzet csinálok - felelte Del.- Micsoda?!- Te mondtad, hogy az eltereli a figyelmét.Tommynak eszébe jutott a transzba esett miniszörny a lángoló Corvette mellett, ahogy

átadta magát a lángok élvezetének.- És hogy akarsz tüzet gyújtani?- Azt bízd rám!- De...Odalent a szörny ismét felsikoltott, majd elindult fölfelé a lépcsőn.- Add már ide azt a kurva pisztolyt! - vicsorogta a lány, és szabályosan kitépte Tommy

kezéből a magnumot.A Desert Eagle felugatott a kezében - négyszer egymás után -, és a lövések úgy

visszhangoztak a lépcsőházban, mint az ágyúdörgés.A lény visítva, köpködve, sziszegve zuhant ismét vissza a tatfedélzetre. Del odakiáltotta

Tommynak:- Menj már, a szentségit!A férfi botladozva elindult a kormányállás melletti lejáró felé.Újabb lövések dördültek el a háta mögött. A bestia tehát magához tért, és jóval gyorsabban,

mint eddig.Tommy a korlátba kapaszkodva elindult lefelé a baloldali lépcsőn, amelyen nem sokkal

korábban feljött. A lépcső aljában a folyosó csak az orr felé vezetett tovább, a tat felé nem. Tehát a szamaritánus nem tud egyenesen rátámadni, hacsak nem hatol be a zárt szalonba és rátöri az ablakot.

Újabb lövések dörrentek, a kemény csattanás úgy visszhangzott a sötét víz felett, mintha Newport és Corona Del Mar háborút indított volna egymás ellen.

Tommy kiért az orrfedélzetre, ahol nemrég sikerült megakadályoznia, hogy a szörny feljöjjön a hajóra.

A sötétben már ott volt előttük a Balboa-sziget.- Atyaúristen! - sóhajtott fel Tommy, amikor belegondolt, mi fog itt hamarosan történni.Viharos tempóban közeledtek a szigethez, olyan egyenes vonalon, mintha lézer irányzék

vezetné őket. A rögzített kormány és az előre beállított sebesség révén elhúznak pontosan két nagy magánmóló között, és egyenesen kirohannak az egész szigetet körülvevő hullámtörőre.

Megfordult, hogy visszamenjen és szóljon Delnek, változtassanak az irányon, de döbbenten megtorpant, amikor észrevette, hogy a hajó fara máris lángban áll. Kék és narancssárga lángnyelvek nyaldosták az eget. A tűz fénye megcsillant az esőcseppeken, mintha apró parázsdarabok hullottak volna egy égi tűzből.

Scootie a baloldali átjárón átgyalogolt Tommyhoz az orrba.Del ott volt szorosan a labrador nyomában.- Ez az istenverte izé ott van a feljáróban és transzba esve lángol, ahogy mondtad.

- 97 -

Hátborzongató látvány.- Hogy sikerült ilyen gyorsan felgyújtanod? - kérdezte Tommy megemelt hangon, hogy

túlkiabálja a motor dohogását és a doboló esőt.- Dízelolajjal - kiabált Del is.- És honnan szedted a dízel olajat?- Hatszáz gallonnyi van belőle a hajón.- De nyilván valami tartályban.- Már nem.- Egyébként a dízel nem ég ilyen hevesen!- Ezért használtam benzint.- Tessék?- Vagy napalmot.- Már megint hazudsz nekem! - dühöngött Tommy.- Te kényszerítesz rá.- Hogy gyűlölöm ezt a baromságot!- Ülj le a padlóra! - parancsolt rá Del.- Ez akkor is őrület!- Ülj le, és kapaszkodj a korlátba!- Te csak valami őrült amazon lehetsz, vagy boszorkány!- Ahogy gondolod, de kapaszkodj, mert ütközni fogunk és gondolom, nem akarsz a vízbe

repülni.Tommy a Balboa-sziget felé pillantott, amelyet már tisztán látni lehetett az utcalámpák

fényében, és a lámpákon túl a sötét házak körvonalait. - Atyaúristen!- Amint kiérünk - magyarázta a lány - pattanj föl és kövess!Del az orrfedélzet jobb oldalán ült le a padlóra, lábait kinyújtva széttette, és jobbjával a

korlátba kapaszkodott. Scootie az ölébe heveredett, a bal kezével őt ölelte át.Tommy követte Del példáját, ő is leült a padlóra és a menetirány felé fordult. Neki nem

kellett kutyát ölelnie, ő tehát mindkét kezével a korlátba kapaszkodhatott.A karcsú jacht szélvész gyorsasággal száguldott a sötétben végzete felé.De ha Del az üzemanyag tankot gyújtotta föl, akkor a motor nem menne. Vagy igen?Ne gondolkozz, csak kapaszkodj!Lehet, hogy a tűz ugyanonnan jött, ahonnan a madarak. Vagyis.... honnan is?Kapaszkodj!Azt várta, hogy a hajó felrobban alatta.Azt várta, hogy a lángoló szamaritánus hirtelen lerázza magáról a transzállapotot, és ráveti

magát.Behunyta a szemét.Kapaszkodj!Ha hazament volna az anyjához vacsorázni, ha nincs otthon, amikor megszólal a csengő,

soha nem találta volna meg a rongybabát. S ha így cselekszik, most nyugodtan aludna az ágyában, és a Boldogság földjéről álmodna a mesebeli Phi Lai hegy tetején, ahol nem ismerték a halált, mindenki szép volt és végtelenül boldog, ahol mindenki tökéletes harmóniában élt, soha nem hagyta el dühös szó senkinek a száját, és senki soha nem szenvedett identitásválságban. De neeeem! Neki ez nem kellett. Neki meg kellett sértenie az anyját, és azzal kellett kinyilvánítania a függetlenségét, hogy sajtburgereket, sült krumplit, hagymakarikát és csokis milkshake-et vacsorázott. Mr. Nagymenő, a mobiltelefonjával és az új Corvette-jével... Leáll flörtölni a szőke pincérnővel, amikor az egész világ tele van szép, elbűvölő és intelligens vietnámi lányokkal. Akiknél talán nincs is kedvesebb a világon, akik soha nem hívták volna „tofu fiúnak”, soha nem kötnek el autókat, eszükbe sem jut, hogy őket földönkívüliek ragadhatták el, nem fenyegetik meg az embert a halántékához szorított pisztollyal, ha a képeiket szeretné látni, nem lopnak el jachtot és nem gyújtják föl. És ráadásul egy gyönyörű vietnámi lány soha nem beszélne rejtvényekben, nem mondana olyat, hogy „valóság az, amit annak gondolsz”, nem volna gyakorlott késdobáló, az apja nem tanította volna meg a robbanóanyagok használatára, nem hordaná a nyakában az apja életét kioltó golyó töltényhüvelyét, és nem közlekedne egy nagy fekete kutyával, aki szellentős hangokat - 98 -

produkál egy gumi hot doggal. De Tommy nem tudott hazamenni és vietnámi fogásokat enni. Ostoba detektívregényeket kénytelen írni ahelyett, hogy rendes orvos vagy pék lett volna, és most önző arroganciájáért és önfejűségéért azzal kell megfizetnie, hogy meghal.

Kapaszkodj!Meg fog halni.Kapaszkodj!Most jön a hosszú álom, a hosszú búcsú.Kapaszkodj!Kinyitotta a szemét.Nem kellett volna.A Balboa-sziget, ahol nem volt háromszintesnél magasabb épület, és ahol a házak fele

egyszerű bungaló volt, most mégis olyan nagynak tűnt, mint Manhattan. Fölébe magasodott. Vadul csühögtek a dugattyúk. Az ötvenhat láb hosszú, vidáman lángoló Bluewater jacht igen magas dagállyal érkezett a szigethez. Nem egészen két láb mélyre merült, inkább csak karcolta a vizet, mint valami verseny motorcsónak: Beért a két móló közé (amelynek egyikét már karácsonyra is feldíszítették), és olyan kolosszális reccsenő-dörrenő-csikorgó robajjal ütközött az acéllemezekkel megerősített partfalnak, hogy Tommy rémülten felkiáltott; úgy érezte, hogy a halottak is fölélednek tőle. Az orrnál, a vízvonalnál szakadt ketté a hajótest. Az ütközés drámaian lelassította a jacht sebességét, de a dízelmotorok ereje tovább vitte a hajót, amely szabályosan felugrott a sétányra, amely körülvette az egész szigetet. Úgy tűnt, meg sem áll az egyik nagy házig, amelyek a rakpart túloldalán sorakoztak. De aztán mégis lefékezte a hajótestbe beömlő víz roppant súlya.

Tommy nekicsapódott a fülke falának, de erősen kapaszkodott, bár egyszer azt hitte, hogy a bal válla kiugrott a helyéről. Sikerült komolyabb sérülés nélkül megúsznia az ütközést, és amikor a jacht teljesen leállt, elengedte a korlátot, felguggolt, és odaoldalazott Delhez.

A lány már állt, mire odaért hozzá.- Tűnjünk el innen!A jacht tatja az eddiginél is fényesebb lánggal égett. A tűz előre terjedt, de már lángok

táncoltak az alsó kabinok ablakából is.Furcsa, hátborzongató bugás hallatszott a pattogó lángok belsejéből. Lehet, hogy a gőz adta,

vagy a hidraulika folyadékja áradt egy elpattant csőből - vagy a transzba esett démon győzelmi éneke volt.

Az orrfedélzet kissé megemelkedett, ahogy a hajó felfutott a rakpart falára. Felmentek az orrig, amely a kihalt sétány fölé magaslott.

Eközben lassan fények gyulladtak a környező, egymásra zsúfolt házak ablakaiban.Scootie egy pillanatig habozott a korlát mellett, aztán leugrott a betonra.Del és Tommy is követte. A magasság nem egészen három méteres volt.A kutya megiramodott a sétányon nyugat felé, mintha pontosan tudná, hová tart.Del követte a Labradort, Tommy pedig Delt. A férfi még egyszer hátrapillantott, és az

éjszaka felkavaró élményei ellenére, amelyek hozzászoktathatták az efféle látványhoz, döbbenten nézte a sétány fölé magasodó, jókora hajót, amely úgy nézett ki, mint a vízözön után partra sodródó bárka.

Egyre több aggodalmas arc jelent meg az ablakokban, de még mielőtt kinyíltak volna az ajtók is, Tommy, Del és a kutya megtalálta az első mellékutcát, amely lekanyarodott a sétányról. Elindultak a sziget közepe felé.

Tommy időről időre hátrapislantgatott a válla felett, mert azt várta, hogy ott fog loholni a nyomukban a kígyószemű, kövér ember, vagy még valami nála is szörnyűbb. De nem követte őket semmilyen lángoló lény...

Hetedik fejezet

Több száz ház zsúfolódott össze Balboa szigetén. Mivel garázsépítésre már nem maradt hely, a szűk utcák mindkét oldalán ott parkoltak a lakók és a vendégek autói. Így hát Del szédítő választékot gusztálhatott végig. De nem érte be egy Buickkal vagy egy Toyotával, egy lángvörös

- 99 -

Ferrari Testarossával szemezett.Álltak egy öreg fa jótékonyan takaró ágai alatt, miközben a lány a sportkocsiban

gyönyörködött.- Miért nem jó ott az a Geo? - kérdezte Tommy, és a Ferrari előtt parkoló járműre mutatott.- A Geo is jó, csak a Ferrari picit jobb.- Annyiba kerül, mint egy családi ház - tiltakozott Tommy.- Nem megvenni akarjuk.- Sajnos túlságosan is jól tudom, mit csinálunk.- Csak kölcsönvesszük.- Ellopjuk - pontosított Tommy.- Nem. Csak a rosszfiúk lopnak. Mi nem vagyunk azok. Mi vagyunk a jófiúk. Ergo, nem

lophatunk.- Ja, és ez az érvelés majd meg is hatja a kaliforniai vádesküdtszéket - vetette ellen a férfi

keserűen.- Légy szíves, falazz, míg én megnézem, be van-e zárva.- Miért nem valami olcsóbb kocsit teszünk tönkre? - vitázott Tommy.- Ki mondta, hogy tönkre akarjuk tenni?- Elég keményen bánsz a gépekkel - emlékeztette a férfi.A sziget másik végéből tűzoltóautók szirénája hallatszott. A sűrűn épült házak felett vörösre

festették az eget az égő jacht lángjai.- Légy szíves, őrködj! - ismételte meg a lány.Az utca kihalt volt.Del a kutyával lelépett a járdáról, és nagy bátran a Ferrari kormány felőli ajtajához ment.

Kipróbálta, nyitva volt.- Micsoda meglepetés! - dünnyögte Tommy.Scootie a lány előtt ugrott be a kocsiba. Amint Del beült a volán mögé, a Ferrari motorja

szinte azonnal beindult. A hangja olyan erőről árulkodott, hogy Tommy elképzelte: a kocsi akár a levegőbe is emelkedne, ha Del úgy akarná.

- Két másodperc se kellett neki. Ez a nő született bűnöző - dünnyögte Tommy magában, miközben ő is a kocsihoz ment, és kinyitotta a másik ajtót.

- Scootie hajlandó veled megosztani az ülést.- Milyen kedves tőle! - jegyezte meg Tommy.A kutya kiugrott az esőbe, hogy Tommy beülhessen a roppant alacsony kocsiba. A férfi

ellenállt a kísértésnek, nem zárta ki a labradort.Scootie beleült Tommy ölébe, hátsó lábait az ülésen nyugtatta, mellső mancsait feltette a

műszerfalra.- Öleld át! - mondta Del, amikor bekapcsolta a fényszórót.- Tessék?- Nehogy kirepüljön a szélvédőn, ha hirtelen kell megállnunk.- Azt hittem, nem akarod tönkrevágni a kocsit...- Az ember sose tudhatja, mikor kell hirtelen megállni.Tommy átfogta a labrador nyakát.- Hova megyünk?- A mamámhoz - felelte Del.- Milyen messze van?- Legfeljebb tizenöt perc. De ezzel a babával talán megy tíz perc alatt is.Scootie megfordult, belenézett Tommy szemébe, végignyalta az arcát az állától a

homlokáig, aztán ismét előre fordult.- Hosszú út lesz - jegyezte meg Tommy.- Scootie eldöntötte, hogy kedvel.- Nagyon hízelgő.- Legyél is büszke! Nem szokott csak úgy megnyalni valakit.Scootie vakkantott, mintha meg akarta volna erősíteni a közlést.Amikor Del elkanyarodott a járda mellől, ki az útra, így szólt:

- 100 -

- Ezt a tragacsot otthagyjuk anyámnál. Ő majd visszahozza, és kölcsön ad nekünk egyet az övéi közül az éjszaka további részére.

- Nagyon megértő lehet az anyád.- Egy bűbáj.- Hogy indítottad el ilyen gyorsan ezt a kocsit? - érdeklődött Tommy.- Benne volt a kulcs.Az ölében ülő nagytestű kutyától Tommy nem sokat látott az útból, de a gyújtást azt igen.

Nem volt benne kulcs.- Most hol van? - kérdezte.- Micsoda?- A kulcs.- Milyen kulcs?- Az, amelyikkel elindítottad a kocsit.- Becsiholtam - felelte a lány nevetve.- De már akkor elindult a motor, amikor épp az ajtót csuktad.- Fél kézzel is be tudok csiholni egy ilyet.- Két másodperc alatt?- Szuper, mi?A lány bekanyarodott egy kétirányú utcába, amely a Marine Avenue-ra, a sziget főútjára

vezetett.- Annyira szétáztunk, hogy tönkretesszük a kárpitot - aggodalmaskodott Tommy.- Majd küldök egy csekket a tulajnak.- Komolyan beszélek. Ez egy drága kárpit.- Én is komolyan mondtam, hogy küldök neki egy csekket. Olyan megható fickó vagy,

Tommy. Olyan egyenes. Ezért is kedvellek.Villogó lámpákkal egy rendőrautó kanyarodott be velük szemben az utcába, és elhúzott

mellettük. Minden bizonnyal az égő hajóhoz ment.- Szerinted mennyibe kerülhet? - kérdezte Tommy.- Ezer dollár szerintem elég lesz.- A jachtért?- Azt hittem, hogy még mindig a kárpitról beszélsz. Egyébként a Bluewater

hétszázötvenezer dollárba került.- Szegény emberek!- Miféle emberek?- Hát azok, akiknek lenulláztad a hajóját. Nekik is küldesz egy csekket?- Felesleges. A jacht az enyém.Tommy leesett állal meredt a lányra. Mióta megismerte Deliverance Payne-t, ezt az

arckifejezést öltötte magára a legtöbbször.Amikor megálltak a Marine Avenue kereszteződésében, a lány rámosolygott Tommyra és

így szólt:- Csak július óta van meg.A férfinak sikerült visszailleszteni kiakadt állkapcsát, hogy megkérdezze:- De ha a tiéd volt, miért nem a házad előtt állt?- Mert olyan bazi nagy, hogy eltakarta volna a kilátást. Ezért inkább a kikötőben béreltem

neki egy helyet.Scootie az egyik mancsával már másodszor csapott a műszerfalra, mintha türelmetlen lett

volna.- Szóval a saját hajódat robbantottad föl.A lány kifordult balra a Marine Avenue-ra, amely a sziget bevásárló utcája is volt.- Nem is robbantottam föl - tiltakozott. - Hajlamos vagy a túlzásokra, Tommy. Remélem,

hogy a detektívregényeid nincsenek tele túlzásokkal!- Oké, akkor csak felgyújtottad.- Szerintem ez nagy különbség. Felrobbantani vagy felgyújtani - nem ugyanaz!- Ha ilyen tempóban csinálod, még a te örökséged is gyorsan elfogy.

- 101 -

- Óh, te kis buta! Azért én sem szoktam mindennap felgyújtani egy jachtot! És különben sem aggaszt a pénz.

- Pénzhamisító is vagy?- Dehogy, te lökött! Apám megtanított pókerezni, és most már nála is jobb vagyok.- Csalsz?- Soha! A kártya szent.- Örömmel hallom, hogy azért van valami, amit szentnek tartasz.- Több dolgot is szentnek tartok - jegyezte meg Del.- Például az igazságot is?A lány hamiskás mosolyt küldött a férfi felé.- Néha igen.Közeledtek a Marine Avenue végéhez. Alig egy saroknyira voltak a szárazföldre vezető

csatorna hídjától.- Szóval halljam az igazat... hogy indítottad be a kocsit? - érdeklődött Tommy.- Nem mondtam? Ott volt a kulcs a gyújtásban.- Ez volt az első verziód. És mivel gyújtottad fel a hajót?- Nem is én voltam, hanem Mrs. O'Leary tehene. Fölrúgott egy viharlámpát.Scootie furcsa, kaffogó hangot hallatott. Tommy meg mert volna esküdni rá, hogy ez

kutyanevetés volt.Újabb rendőrkocsi jelent meg előttük a hídon a szárazföld felől.- Na, és mi az igazság a madarakról? Honnan jöttek? - folytatta a kérdezősködést Tommy.- Hát, ez örök rejtély marad, nem igaz? Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás?A járőrkocsi megállt a híd túloldalán, és rájuk villantotta a reflektorát.- Azt hiszi, hogy rosszfiúk vagyunk - jegyezte meg Del. - De csak nyugi!- Már hogyne lennék nyugodt, amikor itt vagy mellettem... - sóhajtott fel Tommy.Del lefékezett a rendőrkocsi mellett. Tommy odasúgta a lánynak:- ...azért ne változtasd macskává vagy varjúvá, ha lehet!- Én kacsára gondoltam.Az elektromos ablakmotor zümmögve megszólalt.A rendőré már le volt engedve. A hangja meglepetten csendült.- Maga az, Del?- Hello, Marty!- Nem gondoltam, hogy maga az - mondta a rendőr, és a lányra mosolygott a volán mögül. -

Új kocsi?- Tetszik?- Nagyon szép. A magáé, vagy a kedves mamáé?- Ismeri az anyámat...- Azért ne hajtson túl gyorsan!- És mi ez a cirkusz? - kérdezte Del ártatlanul.- Fogadok, hogy nem hiszi el! Valami bolond teljes sebességgel a rakpart falának hajtott a

hajójával.- Biztos nagy buli volt a fedélzeten. Miért nem hívnak meg engem soha az ilyen nagy

bulikra?Martyt a jelek szerint hidegen hagyta Tommy, mert átnézett rajta.- Szia, Scootie - üdvözölte kizárólag a kutyát.A fekete labrador kidugta a fejét Del mellett az ablakon, vigyorogva lógatta a nyelvét.Marty így szólt Delhez:- Mondja meg a kedves mamának, hogy figyelni fogjuk, ha ezzel a kocsival furikázik.- Szerintem nem is fogják látni - felelte Del -, csak a hangrobbanást hallják.Marty nevetve tovább hajtott, Del pedig folytatta útját a hídon át a szárazföld felé.- De mi lesz, ha rájön a rendőr, hogy a kigyulladt jacht a tiéd?- Nem fog rájönni, mert nem a nevemen van. Az offshore cégünk nevére van bejegyezve.- Offshore cégetek is van? Netán a Marson?- Nem, a Kajmán-szigeteken, a Karib-tengeren.

- 102 -

- Mi lesz, ha bejelentik, hogy ezt a kocsit ellopták?- Nem fogják. Anyám visszaviszi, mielőtt észrevennék.- De Scootie bűzlik.- Nem ő, csak a vizes bundája.- Rendben - felelte Tommy. - Egyébként szeretném tudni, véletlenül hajtottál arra, amikor

fejreálltam a Corvette-tel, vagy tudtad, hogy ott leszek?- Honnan tudhattam volna? Szerintem az történt, amit mondtam. Már a találkozásunkból is

kitetszik, hogy egyértelműen egymás végzete vagyunk.- Ne dühíts már! - fordította az ég felé a szemét Tommy.- Ezt nem gondolod komolyan.- De igen.- Szegény Tommy, jól össze vagy zavarodva.- Ez dühítő.- Szerintem azt akarod mondani, hogy érdekes.- Dühítő.- Érdekes. Annyira, hogy teljesen elbűvöltelek.Tommy felsóhajtott.- Nem igaz? - ugratta a lány. - Elbűvöltelek?Tommy újra felsóhajtott.- Nem igaz? - makacskodott a lány.- De, de... igaz...- Milyen kedves vagy - felelte Del. - Milyen elbűvölően udvarolsz.

Del anyja egy őrzött, kerítéssel körülvett lakónegyedben élt egy Newport Beachre néző dombon. A stukkódíszes, pasztellszínűre mázolt őrház hatalmas, színpadiasan megvilágított főnixpálmák alatt állt.

Mivel a Ferrari ablakába nem volt kiragasztva, hogy a kocsi tulajdonosa a lakótelep lakója, a fiatal őrnek ki kellett jönnie, hogy megkérdezze Deltől, kihez jött. Álmos szemmel, unottan bukkant fel az ajtóban, de amint észrevette a lányt, felvirult.

- Miss Payne!- Hello, Mickey.- Új kocsi?- Nem kizárt - felelte a lány. - Egyelőre csak próbaúton vagyunk vele.Az őr kilépett az esőbe, és lehajolt Del ablaka mellett.- Nem semmi ez a gép.- Anyám szerintem felmenne vele a Holdra is.- Ha az anyja megveszi ezt a kocsit - jegyezte meg az őr -, akkor extraméretű fekvő

rendőröket lesznek kénytelenek kirakni a telepen, ha azt akarják, hogy ne száguldozzon.- Hogy van Emmy?Mickey nem viselt esőkabátot, de mintha nem is érzékelte volna az esőt, annyira lekötötte a

figyelmét Del. Tommy pontosan tudta, miként érezhet a szerencsétlen fickó.- Emmy remekül - felelte Mickey. - Teljes a gyógyulás.- Ez csodálatos, Mickey!- Az orvosok nem hisznek a szemüknek.- Ugye mondtam, hogy ne adja föl a reményt?- Ha ugyanilyen jó lesz a többi vizsgálat eredménye is, lehet, hogy már három nap múlva

haza engedik a kórházból. Most már csak azon imádkozom, hogy sose kelljen visszamennie oda.- Meg fog gyógyulni, Mickey.- Olyan rendes volt magától, hogy többször is meglátogatta.- Óh, imádom Emmyt, olyan, mint egy földreszállt angyal. Nem esett nehezemre bemenni

hozzá.- Ő is imádja magát, Miss Payne. Különösen a meséskönyvnek örült, amit bevitt neki. - A

férfi benézett a kocsiba Del mellett. - Szia, Scootie.A labrador vakkantott.

- 103 -

- Mickey, engedje meg, hogy bemutassam magának a barátomat, Tommy Tofut - szólalt meg Del.

Micky biccentett Tommy felé.- Örvendek, Mr. Tofu.Tommy kinézett Del és a kutya között.- Hasonlóképpen. Bőrig ázik, Mickey.- Tényleg?- Igen - felelte Del. - Jobb, ha visszamegy a házba. Mondja meg Emmynek, hogy holnapután

bemegyek hozzá. És ha hazaengedik, és fölszed magára egy pár kilót, akkor eljöhet a műtermembe a félszigetre, és modellt ülhet nekem. Szeretném megfesteni az arcképét.

- Óh, annak biztosan nagyon örülne, Miss Payne. Úgy érezné magát, mint egy hercegnő, akinek megfestik az arcképét.

A csatakosra ázott Mickey visszatért az őrházba, Del pedig feltekerte a kocsi ablakát.Az aranyozott gömbökkel díszített, masszív vaskapu félregördült. Megnyílt előttük az út a

lakónegyed felé.Miközben Del áthajtott a kapun, Tommy megkérdezte:- Ki az az Emmy?- Az őr kislánya. Nyolc éves és borzasztóan aranyos.- És miből teljes a gyógyulása?- Rákból.Tommytól csak ennyi tellett:- Ez kemény... - nyolc évesen rákot kapni...Végighajtottak a tágas házakkal, kertekkel szegélyzett, kanyargós utakon.- Sajnálom, hogy hajnali fél négykor kell fölvernünk az anyádat - jegyezte meg Tommy.- Ez baromira rendes tőled, te kis lovag - jegyezte meg Del, és megcsípte a férfi arcát. - De

ne aggódj! Anyám fönt lesz, mert mindig dolga van.- Bagolyfajta?- Nem, non-stop fajta. Sose alszik.- Sose?- Egészen pontosan Tonopah óta - pontosított Del.- A nevadai Tonopah-ról van szó?- Igazában nem is ott történt, hanem már majdnem Mud Lake-ben.- Nem értem. Mi ez az egész?- Huszonnyolc éve történt.- Huszonnyolc éve?- Kábé. Én most huszonhét vagyok.- Anyád nem aludt azóta, hogy megszülettél?- Ó akkor huszonhárom éves volt.- De mindenkinek kell aludnia - tiltakozott Tommy.- Csudákat. Te se aludtál egész éjjel. Most álmos vagy?- Az voltam, de...- Na, itt is vagyunk - rikkantott föl Del, amikor befordult a sarkon egy zsákutcába.A rövid utca végén pálmaliget állt, a fák mögött kőkerítés húzódott, amelyet talajba

süllyesztett lámpák világítottak meg, de olyan rafináltan, hogy Tommy sok esetben nem tudta azonosítani a fényforrást.

A kőkerítést egy magas bronzkapu törte meg, öt centis, lándzsaszerű fémtüskékkel. A bronzkapu felső harmadán hieroglifa-szerű díszítés húzódott végig.

Del megállt, leengedte az ablakot, és megnyomta a kaputelefon gombját.A hangszóróból nyugodt férfihang szólalt meg, erősen brites kiejtéssel.- Ki az, kérem?- Én vagyok az, Mummingford.- Jó reggelt, Miss Payne - hangzott a válasz a hangszóróból.A kapu lassan félregördült.- Mummingford? - nézett a lányra Tommy.

- 104 -

Del felengedte az ablakot, csak azután felelt:- A komornyik.- És már zöld hajnalban szolgálatban van?- Valaki mindig szolgálatban van. Mummingford az éjszakai beosztás híve, mert ilyenkor

sokkal izgalmasabb az élet - magyarázta Del, miközben átgurultak a kapun.- És mik azok a hieroglifák a kapun?- Az van kiírva, hogy „Már nem vagyunk Kansasban, Totó”.- Komolyan kérdeztem.- Én meg komolyan feleltem. Anyámnak is megvannak az apróbb szeszélyei.Tommy visszanézett a kapura és megkérdezte:- És milyen nyelven van kiírva?- Íme a Nagyrakás! - szólalt meg Del.- Ez volna a nyelv neve?- Nem, a házé. Nézd!A Payne-ház, amely egy három holdas kert közepén állt a kerítés mögött, minden bizonnyal

a környék legnagyobb építménye volt. Tágas, vadromantikus, mediterrán villát formázott, oszlopok mögött megbúvó, méretes loggiákkal, boltívekkel, a falakat befutották az éjszaka virágzó jázmin indái. Az erkélyek roskadoztak a vörös virágú bougainvilleák súlya alatt. Ahogy Tommy elnézte a ház rengeteg tornyát, kupoláját, úgy érezte, hogy nem is egyetlen házat lát, hanem inkább egy egész olasz falut. Az egész olyan rafináltan romantikus benyomást keltett, mintha egy mániákusan extravagáns Andrew Lloyd Webber musical színpadképe volna, amelyet csak a broadway-i giccsek brit zsenije álmodhatott meg.

A kocsifeljáró egy tágas parkolóhoz vezetett, amelynek közepén egy négyszintes szökőkút állt, tizenöt életnagyságú, tógás márvány nőalak öntötte a vizet a korsóiból.

Amikor Del a döbbenetes szökőkutat megkerülve a bejárat elé kanyarodott, így szólt:- Anyám modernebb házat szeretett volna építtetni, de a telep építészeti előírásai

ragaszkodnak a mediterránhoz, és a bizottság nagyon szűken értelmezte a szót. Anyámat annyira feldühítette az engedélyeztetési eljárás, hogy ezt a nevetségesen eltúlzott mediterrán házat terveztette, mert azt hitte, hogy az elképedt bizottság meggondolja magát - de nem, egyenesen lelkesedtek érte! Anyám addigra már jó viccnek látta a dolgot, tehát megépítette a házat.

- Ezt az egészet tréfából építette?- Az anyám szuper nő. És mivel a szomszédok egy része nevet is adott a házának, anyám az

övét Nagyrakásnak keresztelte.Del leparkolt a boltíves oszlopsor előtt, amelyeket faragott indák és szőlőfürtök díszítettek.Meleg borostyánsárga és rózsaszín fények ragyogtak a ház ólomkazettás ablakai mögül.- Csak nem parti zajlik a házban ezen a hajnali órán?- Parti? Nem, dehogy. Csak szereti, ha a ház ki van világítva, ahogy mondani szokta: „mint

egy luxushajó a sötét tengeren”.- Miért?- Hogy soha ne felejtse el: mindannyian csak utazók vagyunk, akik egy végtelen és mágikus

úton vesznek részt.- Ezt szó szerint így mondta?- Miért, nem szép gondolat? - kérdezett vissza Del.- Az biztos, hogy csak a te anyád mondhat ilyet.A mészkővel borított járda felületét terrakotta és kerámia berakás tette változatosabbá.

Scootie előttük futott, vidáman csóválta a farkát.A négy méter magas ajtót tizenhat faragott mészkőtábla keretezte, mindegyiknek a

középpontjában egy glóriás szerzetes állt, más-más pózban, de mindig ugyanazzal az átszellemült arckifejezéssel, körülötte mosolygó, úgyszintén glóriás állatokkal.

- Assisi Szent Ferenc az állatoknak prédikál - magyarázta Del. - Egy ismeretlen szobrász műve egy tizenötödik századbeli olasz kolostorból, amelyet szinte földig romboltak a második világháborúban.

A nehéz mahagóni ajtó azonnal feltárult, amint odaértek, és egy magas, ősz hajú, férfi állt a küszöbön fehér ingben, csokornyakkendőben, fekete öltönyben és tükörfényesre kefélt fekete - 105 -

cipőben. A bal karjára egy bolyhos, fehér fürdőlepedő volt terítve, mint egy pincér az asztalkendővel, amikor pezsgőt kinyitni készül.

Jellegzetes brit akcentussal üdvözölte őket:- Isten hozta önöket a Nagyrakásban.- Anyám még mindig ezt mondatja magával, Mummingford?- Én pedig mondom fáradhatatlanul, Miss Payne.- Mummingford, bemutatom magának a barátomat, Tommy Phant.Tommyt meglepte, hogy a lány hibátlanul mondja a nevét.- Részemről a megtiszteltetés, Mr. Phan - mondta Mummingford és derékból kissé

meghajolt, ahogy ellépett az ajtóból.- Köszönöm - felelte Tommy és biccentett, és sikerült neki is brit akcentussal ejteni a szót.Scootie ment be elsőként a házba.Mummingford félrevonta a kutyát, fél térdre ereszkedett és törölgetni kezdte a kutya

bundáját és tappancsait a fürdőlepedővel.Amikor Del becsukta maguk mögött az ajtót, Tommy megjegyezte:- Attól tartok, mi is ugyanúgy bőrig áztunk, mint Scootie...- Sajnos ez tény - felelte szárazon Mummingford. - De amit el kell viselnem Miss Payne-től,

azt nem kell eltűrnöm az ebtől. És a kisasszony barátai is kivételt képzenek.- Hol az anyám? - érdeklődött Del.- A zeneszobában várja önt, Miss Payne. Az ebet majd önök után küldöm, amint

elfogadhatóan száraz lesz.Scootie vigyorogva nézett ki a fehér frottír alól, láthatóan élvezte a ledörzsölést.- Nem maradhatunk sokáig - közölte Del a komornyikkal. - Egy patkány fürgeségű

kígyószemű szörny elől menekülünk. De azért kaphatnánk egy kávét és némi süteményt?- Azonnal viszem, Miss Payne.- Maga egy angyal, Mummingford.- Mindenkinek megvan a maga keresztje - felelte Mummingford.A tágas hall legalább harminc méter hosszú volt, a csillogó fekete márványpadlón minden

lépésnél megnyikordult ázott, gumitalpú cipőjük. A fehérre mázolt falakon jókora, keret nélküli képek lógtak: mindegyik absztrakt kompozíció volt. Szpotlámpák világították meg őket a mennyezetről, amitől úgy néztek ki, mintha saját fényük lett volna. A mennyezet körvonalai mentén csillogó acélsáv futott, a padló szintjén ugyanez ismétlődött matt kiadásban. A két sín alól kapta a fal a szórt fényt.

Mintha csak megérezte volna Tommy döbbenetét, Del megszólalt:- Anyám a ház külsejét az építésügyi bizottság elvárásai szerint építette meg, viszont

belülről minden annyira modern, mint egy űrhajó, és annyira mediterrán, mint a Coca Cola.A zeneszoba a hallból nyílt. A fekete lakk ajtó egy simára csiszolt mészkőpadlójú

helyiségbe vezetett. A követ megkövesedett tengeri maradványok mintázták. A mennyezet és a falak hangszigetelve voltak, a szigetelőréteget grafitszürke vászon borította, mint egy lemezstúdiót.

A szoba hatalmas volt, legalább százötven négyzetméter, a közepén egy hatszor tízes szőnyeg, geometrikus mintákkal, amelyek a sárga és az arany különböző árnyalataiban játszottak. A szőnyeg közepén egy fekete bőrheverő állt és négy bőrfotel a masszív, fekete kávézóasztal körül, amelynek lapját elefántcsont utánzatú berakás díszítette.

Bár a teremben legalább száz ember kényelmesen megfért volna egy zongorakoncert erejéig, zongora nem volt a helyiségben. A zene - Glenn Miller „Holdfény szerenádja” - azonban nem a megrendelésre készített hifi berendezés hangszóróiból áradt, hanem egy kis, asztali Art Deco rádióból a kávézóasztal tetején, amely a mennyezetre rögzített halogénlámpa fénykörében állt. A hang statikus sercegése arról árulkodott, hogy a rádió igazából egy kazettás magnó vagy CD lejátszó lehetett, amelybe egy eredeti, negyvenes években rögzített műsor anyagát tették be.

Del anyja az egyik fotelben ült, szemét becsukta és olyan átszellemülten mosolygott, mint Szent Ferenc a mészkő reliefeken a bejárati ajtó mellett, miközben ide-oda ringatta a fejét a zene ritmusára, az ütemet pedig ujjaival ütötte a fotel karfáján. Bár legalább ötven éves lehetett, minimum tíz évvel fiatalabbnak nézett ki: döbbenetesen csinos nő volt, nem szőke, mint Del, hanem olajbarna bőrű, hollófekete hajú, finom vonású teremtés, hosszú, hattyúszerű nyakkal. Tommynak - 106 -

önkéntelenül is az Álom luxuskivitelben törékeny főhősnője, Audrey Hepburn jutott eszébe róla.Amikor Del lehalkította a rádiót, Mrs. Payne kinyitotta a szemét. Ugyanolyan kék volt, mint

Delé, csak mélyebb kék. A mosoly szétszaladt az arcán. - Te jó Isten, drágám, úgy nézel ki, mint egy vízbefúlt patkány. - Felállt és szemügyre vette Tommyt. - Akárcsak maga, fiatalember.

Tommyt meglepte, hogy Mrs. Payne ao daís-t visel, azt a selyem tunika és nadrág együttest, amelyet alkalmilag az ő anyja is felvett.

- A vízbefúlt patkány imázs most a legújabb divat - jegyezte meg Del.- Az ilyesmivel nem szokás tréfálkozni, drágám. A világ e nélkül is elég csúnya manapság.- Mami, bemutatom neked Tommy Phant.- Örvendek a szerencsének, Mrs. Payne.Del anyja két keze közé fogta Tommy kinyújtott kezét.- Szólítson Júliának.- Köszönöm, Júlia, én...- Vagy Rosalynnak.- Parancsol?- Vagy Winonának.- Winonának?- De akár Lilith-nek is. Ezeket a neveket egyformán kedvelem.Tommy nem tudta, mit mondjon erre, ezért inkább témát váltott:- Csodaszép köntöst visel...- Köszönöm, kedvesem! Ugye szép? És milyen kényelmes! Van egy elbűvölő hölgy Garden

Cove-ban, ő varrja őket kézzel.Miután elengedte Tommy kezét, Mrs. Payne a lánya felé fordult. Most ők ölelkeztek össze,

nevetve ugrabugráltak, mint két izgatott iskoláslány.- Fantasztikusan csodálatos éjszakánk volt! - lelkendezett Del.- Mesélj, mesélj! - kérlelte az anyja.- Felgyújtottam a jachtomat, és kirohantam vele a Balboa-sziget hullámtörőjére!Mrs. Payne meglepetten felsikoltott, és egyik kezét a melléhez szorította, mintha csak le

akarná csillapítani a szívét.- Deliverance, ez nagyon izgalmas! Mondj el szépen mindent!- ...és előtte még Tommy fejre állt a vadonatúj Corvette-jével.Mrs. Payne jókedvtől elkerekedett szemmel mérte végig Tommyt, a pillantásában elismerés

csillogott.- Átpördült egy új Corvette-tel?- Nem ez volt a szándékom vele - igyekezett megnyugtatni Tommy.- És hányszor pördült át?- Legalább kétszer.- Aztán - vette át a szót Del - a kocsi kigyulladt!- És mindez egyetlen éjszaka! - kiáltott fel elragadtatottan Mrs. Payne. - Üljön csak le, üljön

csak le! Muszáj hallanom minden részletet.- Nem maradhatunk sokáig - szabadkozott Tommy. - Mozgásban kell maradnunk...- Egy darabig biztonságban leszünk itt - vetette oda Del, miközben lehuppant az egyik

kényelmes bőrfotelbe.Mrs. Payne is visszaült a helyére.- Igyunk egy kávét! De ihatunk konyakot is - ajánlotta.- Mummingford már hozza a kávét meg a süteményt - felelte Del.Scootie lépett be a szobába, és egyenesen Mrs. Payne-hez ment. A nő törékeny volt, a fotel

pedig olyan tágas, hogy a labrador is kényelmesen elfért benne. A kutya összegömbölyödött, és az asszony ölébe tette busa, fekete fejét.

- Scootie-muki is jól szórakozott? - kérdezte Mrs. Payne, miközben megvakargatta a kutya füle tövét. Aztán a rádióra mutatott és megjegyezte: - Óh, ez egy csuda jó szám! - Bár a rádió le volt halkítva, megismerte a dallamot. - Artie Shaw: „Begin the Beguine”.

- Én is szeretem, anya - felelte Del. - Egyébként jut eszembe, mami, nemcsak a jacht és a kocsi kiégéséről van szó, hanem van a mi kis történetünkben egy különös lény is. - 107 -

- Egy lény?! Ez kezd egyre izgalmasabb lenni! És miféle lény?- Még nem jöttünk rá, nem volt rá időnk, mert folyton menekülnünk kellett előle -

magyarázta Del. - De úgy indult, mint egy rongybaba, amelynek egy üzenet volt tűzve a kezéhez.Mrs. Payne megkérdezte Tommytól:- És ezt a babát kapta valakitől? Vagy küldte valaki? Esetleg találta?- Ott hagyták az ajtóm előtt. Azt hiszem, a vietnámi bandák lehettek...- És maga fölvette, és bevitte a házba?- Igen, mert azt hittem...Mrs. Payne csendesen cöcögött, majd mosolyogva megfenyegette Tommyt a mutatóujjával.- Drága fiam! Nem lett volna szabad bevinnie a házba. Az ilyen helyzetben a lény csak

akkor tud életre kelni és bántani magát, ha maga beinvitálja a házába.- De az egész csak egy kis rongybaba volt...- Az volt, természetesen, de most már nem az, így van?Tommy izgatottan előre hajolt a fotelben.- Elképesztő, hogy maga milyen könnyen elhitte a dolgot...- Miért is ne? - Nézett rá értetlenül Mrs. Payne, akit láthatóan meglepett Tommy kijelentése.

- Ha Del azt mondja, hogy az egy lény, akkor tudom, hogy az egy lény. Del nem bolond.Mummingford lépett be a zeneszobába, maga előtt tolva a zsúrkocsit, amelyen a csészék, az

ezüst kávéskanna és a süteményes tálak sorakoztak.- Tudod anyu - magyarázta Del - Tommy nem igazán hisz az ilyesmiben. Például azt sem

hiszi el, hogy a földönkívüliek elragadhatnak minket.- Pedig van ilyen - biztosította mosolyogva Mrs. Payne Tommyt, mintha ennyi elég volna

ahhoz, hogy jobb belátásra bírja.- És ez még semmi! Nem hisz a kísértetekben sem - folytatta Del.- Pedig vannak - bólintott Mrs. Payne.- Vagy a farkasemberekben.- Pedig azok is vannak.- Vagy a távlátásban.- Pedig az is tény.Tommy lassan beleszédült a két nő párbeszédébe. Behunyta a szemét.- Viszont a jetiben hisz - mondta kihívóan Del.- Ez furcsa - jegyezte meg Mrs. Payne.- Nem is hiszek a jetiben - tiltakozott Tommy.Del hangjából tisztán kihallatszott a felháborodás.- Mindenesetre először nem ezt mondtad.- A jeti - nyilatkoztatta ki Júlia Rosalyn Winona Lilith Payne - nem egyéb, mint a

bulvárlapok kitalációja.- Pontosan - felelte Del.Tommy kinyitotta a szemét, hogy elvegye a kávét a látszólag rendíthetetlen nyugalmú

Mummingfordtól.A kávézóasztalon álló rádióban megszólalt a bemondó hangja, és közölte, hogy a koncert

élőben hallható a mesés Empire bálteremből, ahol „Glenn Miller és big bandje játékával lehozza a csillagokat is az égről”, aztán felhangzott egy cigaretta hirdetés.

- Ha Tommy megéli a hajnalt - szólalt meg Del -, akkor megtörik az átok, és nem lesz semmi baja. Pontosabban ő ezt hiszi.

- Ez egy kicsivel több, mint másfél óra - mondta Mrs. Payne. - Szerinted mekkora esélye van, hogy sikerül neki?

- Hatvan a negyvenhez - felelte Del.Tommy döbbenten meredt rá.- Micsoda? Hatvan a negyvenhez?- Hát... - mondta Del -, én legalábbis így gondolom.- És melyik a hatvan? Hatvan százalékot adsz arra, hogy meghalok, vagy arra, hogy életben

maradok?- Arra, hogy életben maradsz - felelte vidáman a lány.

- 108 -

- Így sem nyugtattál meg...- Igen, de percről percre javulnak az esélyeid, édesem!- De még mindig nem elég jók - jegyezte meg Mrs. Payne.- Szerintem szörnyűek - suttogta kétségbeesetten Tommy.- Ez csak megérzés - folytatta Del -, de nem hinném, hogy Tommynak természetellenes

halállal kellene számolnia. Rá feltehetően teljes élet vár, amelynek végén természetes elmúlás dukál.

Tommynak halvány fogalma sem volt, hogy Del miről beszél.Mrs. Payne megnyugtató hangon szólt Tommyhoz:- Nos, Tommy drágám, ha a legrosszabb is következne be, a halál nem végleges. Ez csak

egy átmeneti állapot.- Ön egészen biztos ebben?- Óh igen. Majd minden este beszélek Neddel.- Apával - pontosított Del.- A David Letterman Show-ban szokott megjelenni - magyarázta Mrs. Payne.Mummingford először Delt kínálta a süteményes tállal, majd miután a lány levett egy

fahéjas tekercset, Tommy következett. Bár először csak egy üres brióst akart enni, Tommy meggondolta magát, és csokoládés kiflit kért. Ha csak másfél óra van hátra az életéből, értelmetlen a koleszterinje miatt aggódnia.

Amikor Mummingford egy süteményfogóval tányérra tette a kiflit, Tommy Del anyjához fordult további magyarázatért:

- Az ön elhunyt férje abban az éjszakai talk show-ban jelenik meg...?- Pontosan. Tudja, néha előfordul, hogy David bejeleni a vendégét, de a filmsztár, az énekes,

vagy a másfajta vendég helyett Ned lép elő, és leül a vendég székébe. Ilyenkor az egész műsor lemerevedik, mintha megállt volna az idő - David, a közönség és a zenekar mozdulatlanná válik - és Ned elkezd velem beszélgetni. Persze - folytatta Mrs. Payne - ez csak az én tévémen van így, nem az egész országban. Nedet csak én látom egyedül.

Tommy teli szájjal bólogatott.Del anyja folytatta:- Nednek mindig volt stílusa. Sosem lett volna hajlandó valami közönséges médium révén

kapcsolatba lépni velem, mondjuk egy szeánszon, vagy egy magától író háromlábú szék segítségével. Nála szó sem lehet efféle olcsó és ízléstelen dolgokról.

Tommy belekortyolt a kávéba. Enyhe vanília aromája volt.- Óh, Mummingford - szólalt meg Del -, majdnem el is feledtem! Az egy lopott Ferrari a ház

előtt.- Mi a szándéka vele, Miss Payne?- Vissza tudná juttatni a Balboa-szigetre egy órán belül? Pontosan megmondom, hol állt.- Igen, Miss Payne. Újratöltöm mindenkinek a csészéjét, aztán intézkedem.Miután Del anyja elkezdte etetni Scootie-t, megkérdezte a lányát:- Milyen kocsit hozassak föl neked a garázsból, drágám?- Ahogy a dolog kinéz - felelte Del -, bármibe is ülünk, az előbb vagy utóbb a roncstelepen

köt ki. Szóval ne a legdrágább kocsidat hozasd elő.- Butaság, drágám. A kényelem nagyon fontos dolog.- Jó, akkor legyen a Jaguár kettő-nulla-kettes.- Jó kocsi - bólintott Mrs. Payne.- Van benne erő, lehet vele manőverezni, éppen erre van most szükségünk - magyarázta Del.- Azonnal felhozatom a ház elé - közölte Mummingford.- De mielőtt megtenné, ide tudná hozni nekem a telefont? - kérte a komornyiktól Del.- Természetesen, Miss Payne - felelte a komornyik és távozott.Miután végzett a süteménnyel, Tommy felállt, odament a zsúrkocsihoz és kiválasztott egy

sajtos kiflit. Megpróbált csak az evésre összpontosítani, meg sem próbált bekapcsolódni a beszélgetésbe. Ez a két nő az őrületbe kergette, és az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy felbosszantsák. Sőt. Ha hihet megbízható forrásának, akkor negyven százalék eséllyel a halálra, az élet ijesztően rövid is lehet. - 109 -

Küldött egy mosolyt Del és anyja felé, majd Tommy visszaült a sajtossal a székébe.A lehalkított rádióból Glenn Miller „Gyöngysora” szólt.- Fürdőkabátba kellett volna bújtatnom benneteket, amint megérkeztetek. A ruhátokat

bedobhattuk volna a szárító gépbe. Mostanra már meg is száradtak volna.- Ha elindulunk, megint csak elázunk - felelte Del.- Nem, drágám. Az eső négy perc múlva eláll.Del megrántotta a vállát.- Majd meg megleszünk valahogy.Tommy beleharapott a kiflibe, és az órájára pillantott.- Mesélj nekem még erről a lényről - kérte a lányát Mrs. Payne. - Hogy néz ki, mikre képes?- Attól félek, ezzel még várnunk kell, mami. Most gyorsan ki kell mennem a vécére, aztán

indulnunk kell.- Ha már úgyis ott vagy, keféld ki a hajad! Kezd megszáradni, és nagyon kócos lesz, ha úgy

hagyod.Del kiment a szobából, és jó tíz percig Júlia Rosalyn Winona Lilith és a fekete kutya csak

bámult Tommyra, ahogy ette a sajtos kiflit.Mrs. Payne végül megszólalt:- Szóval maga az...Tommy lenyelte a falatot.- Mit jelen az, hogy én vagyok az?- Nos, édes fiam, természetesen azt, amit jelent. Hogy maga az.- Szóval én vagyok az...- Igen, maga.- Szóval én. Van ebben valami vészjósló.A nő őszintén meglepődött.- Hogyhogy vészjósló?- Nekem úgy hangzik, mintha a vulkánimádó, déltengeri szigetlakók mondanák a

kiválasztott szűzre, akit a kráterbe akarnak lökni.Mrs. Payne jókedvűen felnevetett.- Hát, maga aztán nem semmi. Olyan a humorérzéke, mint amilyen Nedé volt.- Pedig komolyan mondtam.- Ettől csak még viccesebb az egész.- Beszéljen nekem... arról! - kérte Tommy.- Nos, Deliverance természetesen úgy is érthette, hogy maga az igazi. Az az ember, akivel le

akarja élni az életét.Tommy érezte, hogy gyorsabban pirul el, mint ahogy az augusztusi napfényben fölmegy a

hőmérő higanyszála.Júlia Rosalyn Winona Lilith mindezt jól látta, mert megjegyezte:- Egek! Maga valóban nagyon édes fickó!Scootie vakkantott egyet, mintha neki is ez volna a véleménye.Tommy már annyira elvörösödött, hogy kiverte a víz; kétségbeesetten szeretett volna témát

váltani.- Azt hallottam, hogy ön nem aludt Mud Lake óta.Mrs. Payne bólintott.- Tonopah-tól délre kezdődött.- Del szerint huszonhét éve nem aludt.- Majdnem huszonnyolc. Deliverance fogantatásának éjszakája óta.- Akkor biztosan nagyon fáradt lehet.- Egyáltalán nem vagyok az - felelte a nő. - Az alvásra egyszerűen nincs szükségem. A

dolog választás kérdése, és nekem egyszerűen nem ez a választásom, mivel aludni unalmas.- Mi történt Mud Lake-nél?- Nem mondta el magának Del?- Nem.- Nos - mondta Mrs. Payne -, nem az én dolgom beszélni róla. Rábízom a lányomra, majd ő

- 110 -

eldönti, alkalmas-e rá az idő.Mummingford belépett a szobába a hordozható telefonnal, amelyet Del kért tőle, és letette a

kávézóasztalra. Ezután szó nélkül távozott. Most az ellopott Ferrarival kellett foglalkoznia.Tommy az órájára pillantott.- Tommy drágám, személy szerint azt hiszem, hogy magának száz százalékos esélye van az

életben maradásra.- Hát, ha nem sikerül, Rosalyn, akkor meglátogatom magát a David Letterman show-ban.- Imádnám! - kiáltott föl az asszony és örömében összecsapta a kezét.A rádióban Glenn Miller zenekara már az „American Patrolt” játszotta.Miután leöblítette az utolsó falatot a kávé maradékával, Tommy megkérdezte:- Ezt a zenét kedveli a legjobban?- Óh, igen. Ez a muzsika hozhat feloldozást a bolygónknak - feltéve, ha zenével megoldható

a feloldozás.- De maga az ötvenes évek gyermeke.- Igen, a rock and roll korszaké - felelte az asszony. - Imádom a rock and rollt. Viszont ez a

zene illik a galaxisunkhoz.Tommy elgondolkodva megismételte az utolsó szavakat:- Ez illik a galaxisunkhoz.- Igen. Mint ahogyan semmi más.- Maga pontosan olyan, akár a lánya - jegyezte meg Tommy.Mrs. Payne arca felragyogott.- Én is imádom magát, Tommy.- Szóval maga régi rádióprogramokat gyűjt?- Hogyhogy gyűjtök? - kérdezte meglepetten a nő.Tommy a kávézóasztalon álló rádióra mutatott.- Ez ugye kazettás magnó, vagy már CD-n is kiadják az efféle koncerteket?- Nem, drágám, élőben hallgatjuk az eredeti műsort.- Élőben, de szalagról.- Élőben.- Glenn Miller a második világháborúban meghalt.- Igen - felelte Mrs. Payne -, ezerkilencszáznegyvenötben. Meglep, hogy van a

korosztályából valaki, aki emlékszik rá - és azt is tudja, mikor halt meg.- A swing nagyon amerikai zene - jegyezte meg Tommy. - És én imádok mindent, ami

amerikai.- Csak egy oka van, hogy maga annyira erősen vonzódik Delhez - mondta a nő boldogan. -

Deliverance is minden ízében amerikai, nyitott minden lehetőség előtt.- De térjünk vissza Glenn Millerhez, ha lehet. Szóval több mint ötven éve meghalt.- Nagy kár - bólintott Mrs. Payne, és megsimogatta Scootie füle tövét.- Nos, akkor...Az asszony felhúzta a szemöldökét.- Óh, értem már a zavarát!- Pontosabban annak egy apró szeletét.- Hogy mondja, drágám?- Pillanatnyilag nincs élő ember, aki fel tudná fogni a zavarom roppant kiterjedését -

biztosította a nőt Tommy.- Valóban? Akkor maga ezek szerint hiányosan táplálkozik. Nem jut elég B-vitamin

komplexhez.- Tényleg?- És E-vitaminhoz sem - folytatta Mrs. Payne. - A kellő mennyiségű B-komplex kitisztítja az

agyi folyamatokat.- Már azt hittem, hogy azt mondja, egyek tofut.- Jót tesz a prosztatának.- Glenn Millerről beszéltünk - emlékeztette Tommy és a rádióra mutatott, amely még mindig

az „American Patrolt” játszotta. - 111 -

- Hadd oszlassam el ezt az apró kis zavart - mondta a nő. - Azért hallgatjuk élőben a hangversenyt, mert a rádióm képes az időt átívelő kapcsolatra.

- Szóval transztemporális.- Időn keresztüli, igen. Az előbb Jack Bennyt hallgattam élőben. Félelmetesen jópofa fickó

volt. Manapság nincsenek hozzá hasonlók.- Ki árul ilyen transztemporális rádiókat, Winona? Csak nem a Searsnél vette?- Náluk? Nem hinném. De jobb, ha ez esetben is Deliverance-re bízom a magyarázatot.- Szóval időutazó rádió - szólalt meg elgondolkodva Tommy. - Azt hiszem, inkább a jetinél

maradok.- Nem mondhatja komolyan! - jegyezte meg rosszallóan Mrs. Payne.- Miért? Ha már úgyis hiszek az ördögi bábukban és a démonokban...- Igen, de azok léteznek.Tommy ismét az órájára pillantott.- Még mindig esik...Az asszony félre biccentette a fejét, úgy hallgatta az eső dobolását a Nagyrakás alaposan

szigetelt tetőzetén. Scootie is fülelt. A nő kis idő múlva megszólalt:- Igen, esik. Nagyon megnyugtató ez a hang.- Azt mondta Delnek, hogy az eső pontosan négy perc múlva eláll...- Igen, így van.- De még mindig esik.- Mert még nem telt le a négy perc.Tommy megütögette az óráját.- Drágám - mondta neki a nő - a maga órája elromlott. Annyi mindennek ki volt téve ma

este! Még tíz másodperc...Tommy számolt, majd a nőre nézett és gúnyosan elmosolyodott.Az eső még mindig esett.Aztán a tizenötödik másodpercben az eső hirtelen elállt.Tommy arcáról lehervadt a mosoly, Mrs. Payne arcára pedig visszatért.- Öt másodpercet tévedett - jegyezte meg a férfi.- Soha nem állítottam, hogy Isten volnék, drágám.- Akkor mit állít, mi maga, Lilith?Az asszony lebiggyesztette az ajkát, elgondolkodott a kérdésen, aztán megszólalt:- Egy ex-balerina, akinek jelentős mennyiségű különös, gazdagító élményben volt része.Tommy előre görnyesztette a vállát, szinte elsüllyedt a fotelben.- Soha többé nem kételkedem egy Payne nő szavaiban.- Ez bölcs döntés, drágám.- Mi a bölcs döntés? - érdeklődött Del, aki épp akkor érkezett vissza.- Fiatal barátunk eldöntötte, hogy soha többé nem kételkedik egy Payne nő szavaiban -

felelte Mrs. Payne.- Nem kételkedni egy Payne nő szavaiban nem csupán bölcs dolog - jegyezte meg Del -,

hanem elengedhetetlen az életbemaradáshoz.- Mégis egyfolytában egy nőstény imádkozó sáska jár az eszemben - szólalt meg Tommy.- Hogyhogy?- Mert az párzás közben leharapja a hím fejét, majd a párosodás végeztével elevenen felfalja.- Azt hiszem, rá fog majd jönni, hogy a Payne nők beérik egy csésze teával és némi

keksszel.Del a kávézóasztalon heverő drót nélküli telefonra mutatott, majd megkérdezte:- Elintézted a telefont, Tommy?- Milyen telefont?- Hát a bátyádnak.Tommynak teljesen kiment a fejéből Gi.Del odanyújtotta neki a készüléket, Tommy beütögette a Saigon Pékség irodájának számát.Mrs. Payne előre hajolt, és anélkül, hogy megzavarta volna Scootie-t, kikapcsolta az időgép-

rádiót, így a Glenn Miller zenekar a „Little Brown Jug” kellős közepén elhallgatott. - 112 -

Gi a második csengésre fölvette, és amikor meghallotta Tommy hangját, így szólt:- Egy órával korábbra vártam a hívásodat.- Egy jachtszerencsétlenség miatt késtem.- Tessék?- Lefordítottad az üzenetet?Gi Minh habozott, majd megszólalt:- Még mindig azzal a szőkeséggel vagy?- Igen.- Bárcsak ne volnál vele!Tommy Delre pillantott és elmosolyodott. Ginek ezt mondta a kagylóba:- Hát, pedig ez a helyzet.- Nem hoz rád szerencsét, Tommy.Gi hallgatott egy darabig. Zavarában mindig hallgatott, amit Tommy olyan jól ismert.- Nos, sikerült lefordítanod a levelet? - kérdezte Tommy.- Nem száradt meg olyan jól, mint reméltem. Nem tudom lefordítani neked az egészet - de

amennyit le tudtam fordítani, az is elég ijesztő. Nem egy banda pécézett ki magának, Tommy.- Hát ki?- Nem tudom pontosan. Viszont most azonnal el kellene menned anyánkhoz.Tommy meglepetten pislogott, majd felállt a fotelből. A tenyere hirtelen nyirkos lett, ahogy

végighullámzott rajta az oly ismerős bűntudat. - Anyánkhoz?- Minél tovább törtem a fejem a cédulán, úgy erősödött az aggodalmam...- Anyánkért?- ...és végül felhívtam őt, hogy a tanácsát kérjem.- Felverted anyát? - kérdezte hitetlenkedve Tommy.- Amikor beszámoltam neki a céduláról, már amennyit megértettem belőle, ő is megijedt.Tommy idegesen lépkedett, miközben hol Delre, hol Mrs Paynre pillantott.- Igazán nem akartam, hogy anyánk is tudjon a dologról, Gi.- Ő otthon van az óvilági dolgokban, és ez az üzenet inkább óvilági, mint itteni.- De azt fogja mondani, hogy túl sok whiskyt ittam...- Vár téged, Tommy.- ...mint az őrült detektív hősöm. - Tommynak hirtelen kiszáradt a szája. - Vár rám?- Nincs már sok időd, Tommy. Azt hiszem, minél gyorsabban oda kell menned. De tényleg.

A lehető leggyorsabban. És ne vidd magaddal a szőkét!- Muszáj.- Nem hoz rád szerencsét, Tommy...Tommy Delre pillantott. Nem úgy nézett ki, mint aki elrontja az ember szerencséjét. Közben

megfésülködött, bájosan mosolygott. Tommyra kacsintott.- Nem hoz szerencsét... - ismételte meg Gi.- Azt hiszem, lapoznunk kéne, Gi.Gi felsóhajtott.- ...de legalább légy egy kicsit türelmes anyához. Szörnyű napja volt.- Az enyém sem volt éppen unalmas.- Mai megszökött.Mai a húguk volt.- Megszökött?! - kérdezte Tommy, mint akibe villám csapott. - Kivel?- Egy bűvésszel.- Miféle bűvésszel?Gi felsóhajtott.- Senki se tudta, hogy egy bűvésszel jár.- Én is csak most hallom először, hogy egy bűvésszel járt - jegyezte meg Tommy, mert

szerette volna leszögezni, hogy neki semmi köze nem volt húguk megdöbbentő lépéséhez.A fotelben ülő ex-balerina, aki nem aludt Mud Lake óta, így szólt:- Egy bűvésszel! Milyen romantikus!- A fickót állítólag Roland Ironwrightnak hívják - mondta Gi.

- 113 -

- Nem hangzik valami nagyon vietnáminak.- Nem is az.- Úristen! - Tommynak nem volt nehéz elképzelni, milyen hangulatban fogja anyját találni,

ha beállít hozzá Del Payne-nel a karján.- Sokszor szerepel a fickó Las Vegasban - folytatta Gi. - Mai felpattant vele egy vegasi

gépre, a városban gyorsan egybekeltek, de anyánk csak ma este tudta meg a dolgot. Nekem sem szólt, csak amikor nemrég beszéltünk. Szóval légy vele nagyon tapintatos!

Tommyban szétáradt a bűntudat.- Oda kellett volna mennem vacsorára, com tay cam-ot csinált szegény.- Most menj, Tommy! - mondta Gi. - Talán tud segíteni neked. Azt mondta, siess.- Tudod, Gi... Nagyon kedvellek...- Én is téged, Tommy... - válaszolta a bátyja némi zavart hallgatás után.- Szeretem Tont, Mait, apát és anyát, mindenkit nagyon szeretek... de... nekem szabadság

kell...- Tudom, öcsém. Tudom. Idehallgass! Felhívom anyát, és megmondom neki, hogy úton

vagy hozzá. Most pedig indulj, már így is majdnem kifutottál az időből!Amikor Tommy letette a kagylót, látta, hogy Del anyja a szeme sarkát törölgeti

zsebkendőjével.Az asszony remegő hangon így szólt.- Annyira meghatódtam! Nem voltam ennyire felkavarva azóta, hogy Frank Sinatra a

temetésen Nedet búcsúztatta.Del odalépett anyja széke mellé és az asszony vállára tette a kezét.- Jól van, mami, ne sírj!Mrs. Payne Tommynak címezte a szavait.- Frank olyan szépen beszélt... Ugye, Del?- Mint mindig - felelte Del. - Ő mindig is klasszis volt.- Még a rendőreim is könnyekig meghatódtak - folytatta Mrs. Payne. - Nekem két

megtermett rendőrrel kellett részt vennem a temetésen, ami érthető, hiszen gyilkosságért voltam letartóztatva.

- Értem - felelte Tommy.- Sose róttam föl nekik - mondta Mrs. Payne. - Ők csak azt tudták, hogy én lőttem szíven

Nedet, amit ők gyilkosságnak láttak. Egyszerűen vakok voltak, de a végén kiderült az igazság. Aztán a két aranyos rendőrt annyira meghatotta az a sok szép dolog, amit Frank Nedről mondott, hogy amikor elkezdte az „It Was a Very Good Year”-t énekelni, úgy zokogtak, mint két gyerek. Én adtam nekik papír zsebkendőt.

Tommy nem tudott semmi vigasztalót kitalálni, ezért csak dünnyögött:- Micsoda szerencsétlenség, ilyen fiatalon meghalni!- Óh - szólalt meg Del anyja -, Ned egyáltalán nem volt már fiatal. Hatvanhárom éves volt,

amikor lelőttem.Tommyt lenyűgözte ez a különös család, most még az sem érdekelte, hogy saját élete is a

végzetes utolsó pillanat felé száguld, mert önkéntelenül is számolni kezdett. - Ha a férje tizennyolc éve halt meg, vagyis amikor Del tíz éves volt... akkor maga harminckét éves lehetett. Ő pedig hatvanhárom?

Júlia Winona Rosalyn Lilith a padlóra hessegette Scootie-t, majd felállt a fotelből, aztán így szólt:

- Májustól decemberig tartott a románc. Húsz éves voltam, amikor megismerkedtünk, ő már elmúlt ötven, de az első pillanatban, amikor megláttam Nedet, azonnal tudtam, hogy ő az. Én nem voltam hétköznapi kislány, drága Tommy. Ki voltam éhezve az élményekre, a tudásra. Habzsolni akartam az életet. Szükségem volt egy idősebb férfira, aki megtapasztalt mindent, és aki képes engem tanítani. Ned káprázatos volt. Elvis a „Blue Hawaii”-t énekelte - szegény csúnyán meg volt fázva, de azért énekelt - amikor összeházasodtunk egy vegasi kápolnában, pontosan tizenkilenc órával a megismerkedésünk után. Soha nem bántam meg. A nászutunkon ejtőernyővel ereszkedtünk le a Campeche dzsungel kellős közepén a Yucatán-félszigeten, és nem volt nálunk más, csak két éles kés, egy tekercs kötél, egy térkép, egy iránytű, egy palack jó vörös bor, de amikor tizenöt - 114 -

nappal később biztonságban megérkeztünk a civilizációba, őrültebben szerelmesek voltunk egymásba, mint azelőtt.

- Igazad volt - vetette oda Tommy Delnek. - Az anyád tényleg szuper nő.Az asszony ragyogó mosollyal nézett a lányára, és ahogy ott állt csodás köntösében, egészen

máshogy nézett ki, mint Tommy édesanyja.- Deliverance, tényleg ezt mondtad rólam, drágám? - kérdezte.A két nő összeölelkezett. Aztán Tommy is megcsókolta Del anyját, majd megkérdezte.- Ugye meghív egy este, hogy együtt nézzük meg a David Letterman show-t?- Hát persze, drága fiam. És remélem, hosszú életű lesz még ezen a földön, hogy az a

bizonyos is lehessen.- Most pedig - szólalt meg Del - rajtam a sor, hogy megismerkedjem a te anyáddal.Mrs. Payne kikísérte őket a zeneszobából, a hosszú hallon át egészen a bejárati ajtóig.A Jaguar 202 odakint várakozott az immár eső utáni novemberi éjszakában.Tommy kinyitotta az utas ülés felőli ajtót, és előre buktatta az ülést, mire Scootie beugrott

hátulra.Miközben Del megkerülte a kocsit, Mrs. Payne még odaszólt a lányának a Nagyrakás

ajtajából.- Amikor majd leharapod a fiú fejét, és elevenen felfalod, próbáld meg gyorsan és

fájdalommentesen csinálni. Olyan kedves ez a fiú!Tommy Del szemébe nézett a kocsi teteje fölött.A lány így szólt:- Vége lesz, mire rájönnél, mi történik veled, ígérem.

Nyolcadik fejezet

Huntington Beachen, a Phan háznál Tommy anyja már kint várta őket a kocsifeljárón. Bár az éjszakai égen lassan kezdtek felszakadozni a felhők, bokáig érő gumicsizmát viselt, fekete nadrágot, esőkabátot és egy nylon fejkendőt. Neki láthatóan nem volt olyan kifinomult az időjárás-érzéke, mint Mrs. Payne-nek.

Del a volán mögött maradt, és járatta a motort. Tommy kiszállt a Jaguarból és elkezdte:- Anya, én nem akar...Az asszony azonban a szavába vágott:- Ülj be hátra! Majd én előre ülök ehhez a szörnyű nőhöz. - Amikor Tommy habozott,

hozzátette: - Siess, siess ostoba fiú! Már nincs egy óra sem hajnalig.Tommy beült hátra Sccotie mellé. Amikor anyja beült Del mellé, és behúzta az ajtót,

Tommy előre hajolt és azt mondta:- Mami, szeretném neked bemutatni Miss Deliverance Payne-t. Del, ő a...Tommy anyja azonban csak Delre vicsorgott:- Nem kedvelem magát.Del mosolyogva csak ennyit mondott:- Tényleg? Mert én máris nagyon megkedveltem.- Menjünk! - indítványozta az asszony.Miközben Del kifarolt az utcára, megkérdezte:- ...de merre?- Balra. Csak vezessen, én majd mondom, hol kell lefordulnia. Gi azt mondja, maga

megmentette Tommy életét.- Nem is egyszer - bólogatott Tommy. - Ő...- Ne gondolja, hogy kedvelni fogom, ha megmentette is a fiam életét - figyelmeztette

Tommy anyja Delt.- Nemrég viszont majdnem lelőttem.- Ez igaz?- Igen - erősítette meg a lány.- Oké, akkor lehet, hogy egy kicsit mégis meg tudom kedvelni magát – dünnyögte Mrs.

- 115 -

Phan.Del hátra pillantott Tommyra és megjegyezte:- Szuper az anyád.- Gi azt mondja, hogy maguk nem is ismerik egymást Tommyval.- Úgy tíz órája vacsorát szolgáltam föl neki, de igazából csak hat órája ismerkedtünk össze -

magyarázta Del.- Vacsorát szolgált föl neki?- Pincérnő vagyok.- És sajtburgert evett?- Kettőt is.- Buta fiú. És nem járnak együtt?- Tommyval? Nem.- Jó, ne is járjanak. Itt forduljon jobbra!- Hova megyünk? - kérdezte Tommy.- A fodrászhoz.- Fodrászhoz? Miért?- Csak várj, majd meglátod - felelte az asszony, majd Delhez fordult: - Tommy rossz fiú,

össze fogja törni a maga szívét.- De anya! - tiltakozott megalázottan Tommy.- Nem tudja, ha nem járok vele - felelte Del.- Okos lány.Scootie is előre hajolt, busa fejét bedugta a két első ülés közé, és gyanakvóan

megszimatolgatta az új utast.Amikor megfordult, Tommy anyja szemtől szembe találta magát a kutyával.Scootie rávigyorgott, aztán ráöltötte a nyelvét.- Nem szeretem a kutyákat - jegyezte meg az asszony. - Piszkos állatok, folyton

nyalakodnak. Ha megnyalsz, kivágom a nyelved.Scootie még mindig mosolygott, még jobban előre dugta a fejét, úgy szimatolt, hogy már-

már a nyalás határára került.Tommy anyja felhúzta az ajkait a fogain, úgy vicsorgott a labradorra, miközben

figyelmeztető hang tört elő a torka mélyéről.Scootie döbbenten összerezzent, kicsit hátrahőkölt, aztán ő is kivillantotta a fogait és

morogni kezdett. A fülei a koponyájához lapultak.Tommy anyja még ijesztőbb vicsorgásra váltott, és a torkából feltörő hang is fenyegetőbb

lett.Scootie nyüszítve visszakozott, majd összegömbölyödött a hátsó ülésen.- A következő sarkon forduljon balra!Tommy megpróbált javítani a helyzetén.- Mami, nagyon elszomorított, amit Mairól hallottam. Mi késztethette, hogy elszökjön egy

bűvésszel?Az asszony oldalra biccentette a fejét és dühösen Tommyra meredt a visszapillantó

tükörben.- A bátyja rossz példát mutatott neki. A kislányt a bátyja rossz példája rontotta el, emiatt

tette tönkre a jövőjét.- Vajon melyik bátyról lehet szó? - kérdezte provokatívan Del.- De mami, ez nem igaz! - tiltakozott Tommy.- Úgy van - mondta Del - Tommy soha nem szökött el egy bűvésszel. - Egy pillanatra levette

a szemét az útról és Tommyra nézett. - Ööö... vagy mégis, csak én nem tudok róla, tofu fiú?Phan mama átvette tőle a szót:- Már el volt rendezve az esküvő, a biztos jövő, de most egy rendes vietnámi fiú ottmaradt

menyasszony nélkül.- El volt rendezve a házasság? - csodálkozott Del.- Nguyen rendes fiú - bólogatott Tommy mamája.- Chip Nguyenre tetszik gondolni? - kérdezte Del.

- 116 -

Tommy anyja megvetően cöcögött.- Nem arra a buta detektívre, aki a szőkéket üldözi és lelő mindenkit.- A Nguyen ugyanaz Vietnámban, mint itt a Smith - magyarázta Tommy Delnek. -

Ugyanolyan gyakori név.- Akkor miért nem keresztelted a nyomozódat Chip Smithre?- Talán arra is kellett volna.- Megmondom én, miért nem tetted - mondta Del. - Mert büszke vagy az örökségedre.- Tesz is ő az örökségére... - szólt közbe Tommy mamája.- De anya!Tommyt annyira megdöbbentette anyjának szóhasználata, hogy a melle elszorult, csak nagy

nehézségek árán jutott levegőhöz. Az asszonyt soha nem hallotta durván beszélni. Az, hogy most mégis így tett, az csak azt bizonyította, hogy dühösebb volt, mint valaha.

- Azt hiszem, Mrs. Phan, félre tetszik érteni Tommyt - szólalt meg Del. - Számára nagyon fontos a család. Ha adna neki esélyt...

- Mondtam már, hogy nem kedvelem magát?- Mintha említette volna - felelte Del.- Minél többet beszél, annál kevésbé kedvelem.- De mami! Soha nem láttam, hogy ilyen durva lennél valakihez, aki nem tartozik a

családhoz...- Csak figyelj! Forduljon balra, lányom! - Miközben Del követte az utasítást, Tommy anyja

szomorúan felsóhajtott. - A fiú, akit Mainak szántunk, nem egy ostoba Chip Nguyen volt. Őt Nguyen Hu Vannak hívják, a családjának fánküzletei vannak, sok fánküzlete. Tökéletes lett volna Mainak. Olyan szép unokáim lettek volna, mint Mai. Most viszont idegen bűvészunokáim lesznek.

- Idegen bűvészunokák. Ha létezik jelzős szerkezet, ami össze tudja foglalni az élet értelmét, akkor az idegen bűvészunokák pontosan ilyen. Az élet ne legyen túlságosan kiszámítható. Legyenek benne választási lehetőségek, titkok. Új emberek, új megoldások, új remények, új álmok, persze tiszteljük a régi módszereket, mindig a hagyományra építkezzünk, de mindig csak újat. Ettől lesz érdekes az élet. - fejtegette Del.

- Minél többet beszél, annál kevésbé kedvelem.- Igen, ezt már tetszett mondani.- De maga azért csak beszél, beszél, be nem áll a szája.- Hajlamos vagyok erre - ismerte be Del.Tommy szó nélkül ült a hátsó ülésen, a kutyával ellentétes sarokban, mert tudta, hogy ebbe a

pengeváltásba nem tud bekapcsolódni. És még nem volt vége. Az anyja ismét Delhez intézte a szavait:

- Maga szerencsétlenséget hoz.- Nem, olyan vagyok, mint az időjárás - javította ki Del.- Mit mond?- Nem vagyok se jó, se rossz. Csak vagyok.- A tornádó is csak van, de attól még rossz.- Inkább vagyok időjárás, mint geológia - sóhajtott föl Del.- Mit mond?- Jobb dolog tornádónak lenni, mint hegynek.- A tornádó csak jön és megy. A hegy mindig a helyén marad.- A hegy sincs ott állandóan.- A hegy mindig a helyén marad - makacskodott Phan mama.Del a fejét rázta.- Nem mindig.- Hát hova menne?Delt elkapta a lelkesedés.- A nap fölrobban, szupernóva lesz belőle, és a föld sem ússza meg.- Maga megőrült!- Csak várjon kábé egy milliárd évet, és meglátja!Tommy és Scootie összenézett. Néhány perce még elképzelni sem tudta volna, hogy ilyen

- 117 -

lelki rokonságot érezhet a labradorral, mint amilyet most.Del folytatta:- ...és ahogy felrobban a hegy, tűztornádók támadnak. A hegy eltűnik, de a tűz táncol

tovább.Del felnézett a visszapillantó tükörbe, és megszakította apokaliptikus jóslatát:- Hé, emberek! Kíséretet kaptunk.Egy fikusz fákkal szegélyezett, családi házakkal teli utcában jártak. Az épületek rendezett,

de szerény képet mutattak.Tommy felült, és kinézett a könnycsepp formájú sportkocsi hátsó ablakán. Alig öt-hat

méterre tőlük egy masszív Peterbilt tréler magasodott föléjük, mint valami behemót.- Mit csinál ez zöld hajnalban egy lakónegyedben? - kérdezte Tommy.- Téged akar megölni - felelte Del, és a gázba taposott.A behemót méretű kamion velük fokozta a sebességet. A nátriumgőz lámpák sárga fénye

megcsillant a szélvédőn, és tisztán látni lehetett a testes szamaritánust a volán mögött, ahogy sápadt arca szélesen vigyorgott, és zöld szeme világított.

- Ez nem lehet igaz... - sóhajtott fel Tommy.- De bizony lehet - felelte Del. - Ó, bárcsak a mami is itt volna...- Magának van anyja? - kérdezte Tommy mamája.- Nos, az a helyzet - mondta Del -, hogy én egy tojásból keltem ki. És a gyerekkoromat

lárvaállapotban töltöttem. Igaza van, Mrs. Phan - nekem nincs anyám.- Magának aztán felvágták a nyelvét, lányom!- Köszönöm.- Ennek a lánynak nagyon felvágták a nyelvét - mondta Tommy anyja a fiának.Tommy ijedten kapaszkodott, felkészült a jövendő ütközésre.- Igen, tudom.A kamion motorja felbőgött, és a behemót rakétaként rohant a hátsó lökhárítójukba.A Jaguar megremegett, majd kifarolt az úton. Del kapaszkodott a kormányba, amely jobbra-

balra rándult, de sikerült úrrá lenni a kocsin.- Le tudunk lépni előle - mondta Tommy. - Hisz ez egy kamion, az istenért, mi meg egy

Jaguarban ülünk.- Abban viszont egy természetfeletti lény ül - felelte Del. - Itt most nem az országút

megszokott törvényei érvényesek.A kamion újból beléjük robbant, a Jaguar hátsó lökhárítója leszakadt, csörömpölve hullott az

úttestre, majd egy bungaló előkertjében kötött ki.- A következő sarkon forduljon jobbra! - vezényelt Tommy mamája.Del fokozta a sebességet, kissé eltávolodott a kamiontól, kivárta az utolsó pillanatot a

lekanyarodás előtt. Az utcába sikoltozó, füstölgő kerekekkel, kiperdülő farral csúszott be, és a kocsi egyszer meg is pördült.

Éles vakkantással, amely jobban illett volna egy nálánál jóval kisebb kutyához, Scootie leugrott az ülésről és a padlóra kucorodott.

Tommy azt hitte, átfordulnak. Legalábbis így érezte. Most már gyakorlata volt az átfordulásban, és tudta, milyen érzés a borulás előtti utolsó pillanat. Nos, ezt pontosan ilyennek ítélte.

Azonban Del határozott keze alatt a Jaguar az úton maradt, visítva-remegve állt meg, amikor leírta a háromszázhatvan fokos kört.

Az okos kutya nem akart újból kirepülni az üléséből, ezért a padlón várta ki, míg Del ismét a gázba tapos. Csak azután kapaszkodott vissza Tommy mellé, amikor a kocsi kilőtt.

Tommy kinézett a hátsó ablakon és látta, hogy a Peterbilt vadul fékez azon az utcán, amelyről lekanyarodtak. Hiába vezet elsőrangúan a természetfeletti lény - vagy esetleg vannak sztrádák a pokolban is, ahol a démonok gyakorolhatják a Los Angeles-i közlekedési viszonyokat? -, nem tudta ilyen éles kanyarba bevinni a trélert. A fizika alaptörvényei egyelőre még érvényben voltak. A szamaritánus-izé egyszerűen csak meg akarta állítani a kocsit.

A Peterbilt leblokkolt kerekekkel csúszott túl a kereszteződésen.Tommy imádkozott, bárcsak felborulna.

- 118 -

Amikor a Jaguar már hetven mérfölddel száguldott, Phan mama ismét megszólalt:- Lányom, maga ugyanolyan mániás őrült módjára vezet, mint az a detektív a könyvben.- Köszönöm - felelte Del.Phan mama elővett valamit a táskájából.Tommy nem látta, mi az, csak az árulkodó elektronikus pittyegést hallotta. - Mit csinálsz,

mami?- Előre szólok.- Mi az ott a kezedben?- Egy mobiltelefon - felelte az asszony vidáman.- Neked van mobilod? - kérdezte döbbenten Tommy.- Miért ne volna?- Mobiltelefont nem csak a nagymenők használnak?- Már nem. Mindenkinek van.- Óh? Nem azt mondtad, hogy veszélyes dolog vezetés közben telefonálni?Az asszony benyomogatta a számokat, majd megfordult.- De én nem vezetek, csak utazom.- Az istenért, Tommy, tisztára úgy beszélsz, mintha a középkorban élnél! - nézett Tommyra

Del.A férfi ismét a hátsó szélvédő felé fordult. Egy teljes háztömbnyire mögöttük, a Peterbilt

visszagurult az útra, amelyről lefordultak. Tehát nem borult föl.Valaki felvehette közben a kagylót, mert Tommy anyja bemutatkozott, majd fürgén beszélni

kezdett vietnámi nyelven.A Peterbilt közben befordult utánuk a sarkon.Tommy az órájára pillantott.- Mennyi idő van még hajnalig?- Nem tudom - felelte Del. - Talán fél óra, de lehet, hogy még negyven perc.- Anyád percre megmondaná, de talán másodpercre is.- Valószínű - ismerte el Del.Bár Tommy csak egy-egy szót értett meg anyja mondataiból, annyi még így is világos volt

előtte, hogy anyja dühös a vonal másik végén lévő személyre. Megdöbbentette anyjának hangneme, és szabályosan örült, hogy nem ő a címzettje mérgének.

A Peterbilt egyre csökkentette a köztük lévő távolságot, amely már alig egy háztömbnyi volt.

Tommy aggodalmaskodva megszólalt:- Del! Látod, amit én látok?- Látom - nyugtatta meg a lány, aki az oldalsó visszapillantóba pillantott és fokozta a

sebességet, pedig már így is nyaktörő tempóban száguldottak a lakónegyeden át.Tommy anyja egy végső dühkitörésbe tört ki, majd kikapcsolta a telefont.- Ostoba nő! - mondta.- Azért már abbahagyhatná! - jegyezte meg Del.- Nem magára mondtam - védekezett Phan mama. - Maga szerencsétlenséget hoz az

emberre, veszélyes és őrült, de nem ostoba.- Köszönöm - bólintott Del.- Quy-re értettem. Ő az ostoba nő.- Ki az? - kérdezte Tommy.- Mrs. Quy Trang Dai.- Ki ez a Quy Trang Dai?- Egy ostoba nő.- De azon kívül, hogy ostoba, ki ez?- A fodrász.Tommy megjegyezte:- Még mindig nem értem, miért kell fodrászhoz mennünk.- Rád fér egy kis fazonigazítás - mondta neki Del.A Jaguar motorja annyira bőgött, hogy Phan mamának fel kellett emelnie a hangját, hogy

- 119 -

meghallják.- Ő nem csak fodrász, hanem a barátnőm is. Minden héten madzsongozunk, néha

bridzselünk is, ha megvagyunk négyen.- Ezek szerint reggelire és egy kis madzsong partira vagyunk hivatalosak - vetette oda

Tommynak Del.Phan mama folytatta:- Quy velem egykorú, de mások vagyunk.- Amennyiben? - kérdezte Tommy.- Ő nagyon régimódi, képtelen elszakadni Vietnámtól, nem bír alkalmazkodni az új

világhoz, nem fogad el semmi változást.- Ja, értem - jegyezte meg Tommy. - Tényleg teljesen más lehet, mint te.Aztán megfordult, és szorongva nézett ki a hátsó szélvédőn. A kamion már kétharmad

háztömbnyire csökkentette a közöttük lévő távolságot.- Quay nem saigoni, mint a mi családunk, ő nem városi ember - magyarázta Phan mama. -

Egy semmi kis faluból származik a Xan folyó partjáról, a laoszi, kambodzsai határ közeléből. Az egy őserdős vidék. Arrafelé furcsák az emberek, furcsa dolgokat tudnak.

- Mint nálunk Pittsburgh-ben - vetette közbe Del.- Miféle furcsa dolgokat? - kérdezte Tommy.- Mindenféle mágiákat. De nem olyan ostoba bűvészmutatványokat, mint amikor Roland

Ironwright nyuszit varázsol elő egy cilinderből, amit Mai olyan nagyra tart.- Szóval mágiákat... - motyogta Tommy bénultan.- Például főzetet készítenek, ha egy férfi el akarja nyerni egy lány szerelmét, vagy szerencsét

hozó amulettet egy kereskedőnek. De tudnak rosszabbat is.- Hogyhogy rosszabbat?- Beszélnek a halottakkal - mondta Phan mama vészjóslóan - kikérdezik őket a halottak

országának titkairól, vagy rabszolgaként dolgoztatják őket.A Peterbilt kamion már alig fél háztömbnyire volt tőlük. Ahogy közeledett, motorjának

bőgése más hangosabb volt, mint a Jaguar motorjáé.Del most már szabályosan űzte a kocsit, de a távolság ennek ellenére tovább csökkent.Phan mama pedig egyre folytatta:- A Xan-folyó menti mágiák megidézik az alvilág sötét szellemeit, megátkozzák a varázsló

ellenségeit.- Ez a Xan-folyó a bolygónak azon a részén van, amely a földönkívüli gonosz erők

befolyása alatt áll - jelentette ki meggyőződéssel Del.- Quay Trang Dai jól ismeri ezeket a varázslásokat - mondta Phan mama. - Hogy miként

lehet kiparancsolni egy halottat a sírból, és megöletni vele valakit. Vagy békaondós főzettel sárrá változtatni az ellenség szívét és máját. Hogy miként lehet megátkozni a nőt, akivel a férjed megcsal, és aki végül emberfejű, kutyatestű és rákkezű gyereket szül.

- És te ezzel a nővel madzsongozol? - kérdezte dühösen Tommy.- És néha bridzselünk is - tette hozzá a mama.- De hát hogy barátkozhatsz egy szörnyeteggel?- Több tisztelettel, fiam! Quay jóval idősebb nálad, tiszteletet érdemel. Quay nem

szörnyeteg. Leszámítva ezt az ostobaságot, amit a rongybabával művelt, egészen kedves asszony.- Megpróbál megölni!- Nem akar megölni.- De igenis meg akar ölni.- Ne kiabálj és ne őrjöngj, mint az a részeg nyomozó hősöd!- Meg akar ölni!- Csak megpróbál rád ijeszteni, hogy tiszteld jobban a vietnámi hagyományt.A hátuk mögött a szamaritánus-szörny háromszor meghúzta a Peterbilt légkürtjét: a hosszú

füttyökkel vidáman jelezte, hogy hamarosan itt az igazság pillanata; ölni fog.- Anya, ez a lény már három ártatlan embert megölt az éjjel, és hétszentség, hogy engem is

kinyír, ha teheti.Tommy anyja felsóhajtott:

- 120 -

- Quay Trang Dai ezek szerint nem is olyan jó boszorkány, mint hiszi...- Tessék...?!- Lehet, hogy kifelejtett egy fontos hozzávalót a rongybabából, vagy rossz szóval idézte meg

a démont az alvilágból. Hibázott.- Hibázott?- Mindenki hibázhat.- Erre találták ki a radírt - vetette közbe Del.- Esküszöm, hogy én megölöm ezt a Mrs. Quay-t - jelentette ki Tommy.- Ne butáskodj! - csóválta a fejét Phan mama. - Quay Trang Dai egy kedves idős hölgy, az

ember nem öl meg egy kedves öreg hölgyet.- Már hogy volna kedves hölgy, az istenit?- Tommy, sose hallottalak ilyen megátalkodottan előítéletesnek - jegyezte meg rosszallóan

Del.- Akkor is megölöm - ismételte meg makacsul Tommy.- Quay soha nem használja a mágiát a saját érdekében, nem akart meggazdagodni belőle,

hanem keményen dolgozik. Csak évente egyszer-kétszer fordul a mágiához, akkor is másoknak segít.

- Hát, az biztos, hogy nekem nem segített - jegyezte meg Tommy.- Áh - szólalt meg sokat sejtetően Del -, most már értem.- Mit? Mit értettél meg? - kérdezte Tommy.A kamion kürtje ismét felharsant. Del odaszólt Tommy anyjához:- Megmondja neki?- Én nem kedvelem magát - emlékeztette Phan mama a lányt.- Csak azért, mert még nem ismer elég jól.- Ennél jobban nem fogom magát megismerni.- Egyszer ebédeljünk együtt, aztán majd meglátjuk.Tommyt szinte elvakította a felismerés, előbb vadul pislogott, aztán megkérdezte:- Mami! Atyaúristen! Csak nem te kérted meg ezt az őrült nőt, hogy küldjön nekem egy

rongybabát?- Nem! - kiáltotta az asszony, majd megfordult és Tommy szemébe nézett. - Soha!

Meggondolatlan gyerek vagy, nem akartál orvos lenni, nem dolgozol a pékségben, a fejed tele van ostoba álmokkal, de a szíved mélyén sosem voltál rossz fiú.

Tommyt szíven ütötte, amit az anyjától hallott. Az évek során mindig szemcseppentővel adagolta a dicséretet; ezért azt hallani tőle, hogy bár meggondolatlan, de azért alapvetően nem rossz fiú... ez olyan volt, mintha nagykanállal habzsolhatta volna az anyai szeretetet.

- Quay Trang Dai-jal és a többi asszonnyal madzsongozunk minden héten. Vagy kártyázunk. Közben persze beszélgetünk. Azokról a fiúkról, akik bandataggá váltak, vagy hogy kit csal meg a férje. Szóba kerülnek a gyerekek, hogy milyen aranyos dolgot mondtak az unokák. Én is beszéltem rólad, hogy mennyire eltávolodtál a családtól, a gyökereidtől, és hiába erőlködsz, hogy amerikai legyél, mert végül elveszel.

- Én már amerikai vagyok - jelentette ki Tommy.- Soha nem leszel az - biztosította az asszony, és a szemében szeretet és mélységes

aggodalom csillogott.Tommyt mély szomorúság töltötte el. Az anyja arról beszélt, hogy ő maga nem tudott soha

amerikaivá válni, hogy ő érzi elveszettnek magát. Elvették tőle a hazáját, és olyan helyre plántálták, ahol soha nem érezheti otthon magát, még akkor sem, ha olyan gazdag, szabad és vendégbarát országban él, mint Amerika. Az amerikai álom, melyet a fia oly szenvedélyesen űzött, számára csak korlátozottan volt megvalósítható. Tommy fiatalon érkezett, ő itt kezdett élni. Anyja viszont az óvilágban hagyta a szívét, s emlékei egyre csak erősödtek, míg végül egy olyan édes-bús nosztalgia vett erőt rajta, amiből talán soha nem ébredhet már föl. Mivel lélekben soha nem vált amerikaivá, így nehéz volt - szinte lehetetlen - elhinnie, hogy a gyerekei ennyire átalakultak, és meggyőződése volt, hogy gyermekeinek csak a keserű csalódás lehet az osztályrésze.

- Én amerikai vagyok - ismételte meg Tommy csendesen.- Nem én kértem Quay Trang Dait, hogy csináljon rongybabát. Ő gondolta úgy, hogy egy

- 121 -

kicsit rád ijeszt. A dologról én is csak egy-két órája hallottam.- Hiszek neked - mondta Tommy.- Jó fiú vagy.Tommy előre nyújtotta a kezét az első üléshez. Anyja megfogta és megszorította.- Még jó, hogy nem vagyok olyan érzelmes, mint az anyám - jegyezte meg Del. - Most

annyira zokognék, hogy nem látnám a könnyeimtől az utat.A Jaguar belseje már teljesen a kamion reflektorának fényében úszott.A Peterbilt kürtje ismét felharsant, a Jaguar karosszériája beleremegett.Tommyban már nem volt annyi bátorság, hogy megforduljon.- Folyton csak miattad aggódtam - magyarázta Mrs. Phan szinte kiabálva, a kamionzúgás

miatt. - Sosem hittem volna, hogy Mai-jal gond lesz, az édes Mai-jal, aki mindig olyan csendes és engedelmes volt. Erre most meghalunk, az a szörnyű vegasi bűvész meg jót nevet az ostoba vietnámi anyán, és sok furcsa bűvészgyereket nemz majd az én tönkretett életű lányomnak.

- Kár, hogy Norman Rockwell már nem él - szólt közbe Del. - Pedig csodálatos képeket festhetett volna erről a témáról.

- Nem tetszik nekem ez a nő - mondta Phan mama Tommynak.- Tudom, mami.- Csak a bajt hozza az emberre. Biztos, hogy teljesen idegen?- Ma este találkoztunk először.- Szóval nem jársz vele?- Nem.- Forduljon balra a következő saroknál - szólt oda Phan mama Delnek.- Viccel? - kérdezte Del.- Csak forduljon balra! Már majdnem ott vagyunk Quay Trang Dai házánál.- Le kell lassítanom, ha fordulni akarok, és ha lelassítok, Mrs. Dai démonja eltapos minket.- Akkor vezessen ügyesebben! - tanácsolta Phan mama.Del dühösen az öregasszonyra meredt.- Idehallgasson, hölgyem, én világklasszis autóversenyző vagyok, versenyeztem már

mindenhol a világon. Nincs nálam jobb sofőr, leszámítva persze az anyámat.Phan mama odanyújtotta neki a telefont és azt mondta:- Akkor hívja föl az anyját, kérdezze meg tőle, mit csináljon.Del komoran csak ennyit mondott:- Akkor kapaszkodjanak!Tommy elengedte anyja kezét és hátradőlt az ülésben, a biztonsági öv végeit kereste. Össze

volt gubancolódva.Scootie ismét a padlón keresett menedéket Del mögött.Mivel Tommy nem boldogult a biztonsági övvel, követte a kutya példáját, begyömöszölte

magát az első ülés mögé, hogy ne repüljön át az anyja ölébe, ha bekövetkezik az ütközés.Del beletaposott a fékbe.Az őrjöngve zúgó Peterbilt nekik ment hátulról, de csak koccantak, majd a kamion lemaradt.Del ismét fékezett. A gumik csikorogtak, Tommy az orrában érezte az égett gumi szagát.A kamion most keményebben beléjük ment, az acél csikorgott, a Jaguar megremegett,

mintha szét akarna esni, Tommy pedig beverte a fejét az első ülés támlájába.A kocsi belseje a kamion reflektorának fényárjában úszott, Tommy tisztán látta magával

szemben a labrador fejét. Scootie vigyorgott.Del ismét a fékbe lépett, jobbra pördült, de ez csak megtévesztés volt, hogy a kamiont

félrevezesse, mivel a Peterbilt nem tud olyan jól manőverezni, mint a sportkocsi. Aztán a Jaguar hirtelen balra fordult, ahogyan Phan mama mondta.

Tommy nem látott semmit kutyaszemszögéből, de tudta, hogy Delnek nem sikerült kikerülnie a kamion útjából, mert az ismét nekik ment, igaz, hogy csak egy tenyérnyi helyen, de akkora erővel, hogy Tommynak belecsendült a füle, összerázódott minden csontja, és a Jaguar megpördült.

Leírtak egy teljes kört, egy másikat, talán egy harmadikat is, Tommy úgy érezte, mintha egy ipari méretű ruhacentrifugába lökték volna őket. - 122 -

A kerekek csikorogtak, majd egymás után felrobbantak, a gumimaradványok nekicsattantak belülről a sárvédőnek, az acélfelnik csörömpölve csikorogtak az aszfalton. A kocsi bizonyos darabjai leszakadtak, egy darabig ott csörömpöltek az alváz alatt, majd eltűntek.

De a Jaguar nem fordult át. Sikerült kijönnie a pörgésből, botladozott, mint egy egyensúlyát vesztett ló, de négy keréken maradt.

Tommy kirángatta magát az ülés mögül, fölemelkedett, és kinézett a hátsó ablakon.A kutya követte a példáját, fejük egymáshoz simult.Mint korábban, a kamion most is túlszaladt a kereszteződésen.- Na, mit szól, hogy vezettem? - kérdezte büszkén Del Tommy anyjától.- Nincs az a biztosító, amelyik szerződne magával ismét - felelte Phan mama.Tommy mellett a labrador vinnyogni kezdett.Még Deliverance Payne sem volt képes komolyabb sebességre sarkalni a Jaguart ilyen

állapotban. A sportkocsi pöfögve haladt, hangosan csattogott, sziszegett, dőlt belőle a gőz, az olaj.A hatalmas Peterbilt közben visszafarolt a kereszteződésben.- Legalább két kerék kidurrant - közölte Del -, és az olajnyomás is gyorsan csökken.- Már nem vagyunk mesze - mondta Tommy anyja. - A garázs ajtaja nyitva, kanyarodjon be,

és biztonságban vagyunk.- Melyik garázsajtó? - kérdezte Del.- Hát Quay házánál.- Ja persze, a fodrász-boszorkányé.- Ő nem boszorkány. Csak a Xan-folyónál élt, és kislánykorában megtanult ezt-azt.- Bocs, ha sértő lettem volna - jegyezte meg Del.- Látja azt a házat, ahol ég a villany? Innen a harmadik. Nyitva van a garázs, csak behajtunk

és kész.A démon közben egyenesbe kapcsolt, és a kamion elindult utánuk az úton. A reflektor

fénypászmája Tommyra vetült.Scootie ismét vinnyogni kezdett. Megnyalta Tommy arcát - vagy azért, hogy megnyugtassa,

vagy hogy elbúcsúzzon tőle.Tommy előre fordult, letörölte magáról a kutya nyálát, majd megszólalt:- Hogy lennénk biztonságban? Még nincs itt a hajnal. A szörny pedig látja, hova megyünk.- Oda nem jöhet utánunk - felelte az anyja.- Fogadok, hogy kamionostól jön utánunk a házba - jósolta Tommy.- Nem. Quay készítette a bábut, ő idézte meg a szellemet az alvilágból, őt tehát nem

bánthatja. Nem léphet be a házába, hacsak ő nem hívja be.- Nem akarok tiszteletlen lenni, mami, de nem hinném, hogy bízhatnánk a démon

jólneveltségében.- Nem, anyádnak igaza van - szólt közbe Del. - A természetfeletti világ a saját törvényei

szerint működik, mint ahogy a mi világunk a fizika törvényei szerint.Ahogy egyre nőtt a fény a kocsi belsejében, Tommy megjegyezte:- És ha ez az elátkozott szörny beront kamionostul a házba és megöl, akkor kinek

panaszkodjam - Albert Einsteinnek vagy a római pápának?Del jobbra fordult, rá a kocsifeljáróra, és a Jaguar csörömpölve-bukdácsolva begurult a

kivilágított garázsba. Amikor a lány fékezett, a motor felköhögött, majd lefulladt. A hátsó tengely eltörött, és a Jaguar fara a garázs padlójára zuhant.

Aztán a vastag ajtó legördült a hátuk mögött.Tommy anyja mászott ki először a kocsiból.Amikor Tommy követte, hallotta odakintről a Peterbilt légfékjét. A hangból ítélve a kamion

a járdaszegélynél parkolt le, pontosan a ház előtt.Egy vékonycsontú, vietnámi nő állt a garázs és a ház közötti ajtóban. Mérete akár egy

tizenkét éves kislányé, arca édes, mint a vaníliapuding. Rózsaszín melegítőt viselt és tornacipőt.Phan mama néhány szót váltott vele vietnámiul, majd bemutatta fiának és Delnek a nőt. Ő

volt Quay Trang Dai.Mrs. Dai bűntudatos arccal lépett Tommy elé.- Annyira sajnálom, hogy hibáztam. Szörnyű, buta hibát követtem el. Ostoba, tudatlan

- 123 -

vénasszonynak érzem magam, legszívesebben egy viperákkal teli gödörbe vetném magam, de itt se gödör, se vipera nincs. - Fekete szeme megtelt könnyel. - Annyira szerettem volna végezni magammal.

- Nos - kérdezte Del Tommytól - akkor most megölöd?- Talán nem.- Szájhős.Odakint a Peterbilt motorja még mindig járt.Mrs. Dai lenyelte a könnyeit, arckifejezése megkeményedett, amikor Del felé fordult, tetőtől

talpig végigmérte, majd gyanakvóan megkérdezte:- Maga kicsoda?- Egy vadidegen nő - felelte Del, ártatlan arccal.Mrs. Dai felhúzta a szemöldökét, és kérdőn nézett Tommyra.- Igazat mond?- Igen - válaszolta Tommy.- Nem járnak együtt? - kérdezte a nő.- Csak a nevét tudom - felelte Del.- És azt is csak másfél órája helyesen - tette hozzá Tommy. A garázs ajtaja felé pillantott,

mintha biztos lett volna benne, hogy a kamion motorja hirtelen felpörög. - Mondja, itt tényleg biztonságban vagyunk?

- Itt igen. A házban még jobban, de... - Mrs. Dai Del felé pillantott, mintha habozott volna a házába invitálni a vietnámi fiú megrontóját.

Del közben odaszólt Tommynak:- Azt hiszem, elmennék viperákat keresni, ha hajlandó vagy megásni a gödröt.Phan mama vietnámiul beszélt Quay Trang Dai-jal.A fodrász-boszorkány bűntudatosan lesütötte a szemét, bólintott, majd felsóhajtott:- Jól van, bejöhetnek. De az én házamban rend és tisztaság van. A kutya szobatiszta?- Indulás előtt megpisiltettem - felelte Del, majd Tommyra kacsintott. - Nem tudtam

ellenállni a kísértésnek.Mrs. Dai bevezette őket a házba a mosókonyhán, a konyhán és az étkezőn keresztül.Tommynak feltűnt, hogy az asszony futócipőjének sarkán jobbról balra apró fénypontok

villannak fel. Eszerint éjszaka járhat kocogni.A nappaliban Mrs. Dai így szólt:- Itt várjuk ki a hajnalt. A gonosz szellemnek napfelkeltekor távoznia kell, és minden

visszatér a rendes kerékvágásba.A nappali Vietnám megszálláskori világát tükrözte: egyszerű kínai és francia bútorok, két

amerikai darabbal kiegészítve. A falon a heverő felett egy olajnyomat Jézus Szent Szívéről. A sarokban buddhista oltár; rajta friss gyümölcsök, tömjén rudacskák. Egyikük izzott a kerámia tartóban.

Mrs. Dai egy nagyméretű kínai fotelbe ült le, amelynek ülőrészét arannyal hímzett fehér selyembrokáttal kárpitozták. A fotel olyan nagy volt, hogy az apró nő még inkább gyereknek tűnt benne. Villogó cipője szinte nem is ért le a padlóig.

Phan mama csak a nylon fejkendőjét vette le, az esőkabátját nem. Ő egy francia karosszékben foglalt helyet, táskáját az ölében szorongatta.

Tommy és Del a heverő szélére ült le, Scootie odagömbölyödött eléjük a padlóra, és kíváncsian előbb Phan mamára, majd Mrs. Daira nézett. Aztán a tekintete Phan mamán állapodott meg.

Odakint a Peterbilt motorja még mindig járt.Tommy látta is a kamion egy részét a bejárati ajtó melletti ablakon, minden lámpája

világított. De a sofőrfülkére nem látott rá, nem láthatta a szamaritánus szörnyet.Miután az órájára pillantott, Mrs. Dai megszólalt:- Még huszonkét perc van hajnalig, aztán már nem kell aggódniuk, megkönnyebbülhetnek. -

Aggodalmas pillantást vetett Phan mama felé. - És nem kell haragudni a barátokra sem... Kér valaki teát?

Mindenki udvariasan elhárította a kínálást. - 124 -

- Nem gond főzni egyet - erősködött Mrs. Dai.De ismét mindenki csak a fejét rázta.Rövid hallgatás után Del szólalt meg:- Szóval ön a Xan-folyó mellett született és nőtt fel?Mrs. Dai felderült.- Óh, csodálatos vidék! Esetleg járt ott?- Nem - felelte Del. - De mindig szerettem volna odalátogatni.- Csodaszép, csodaszép - lelkesedett Mrs. Dai és összecsapta kis kezét. - Az őserdő csupa

zöld, a levegő nehéz, mint a gőz, és a növekedés illata árad belőle. Az ember alig tudja belélegezni, annyi benne az energia. Rengeteg a virág, a kígyó... Hajnalban minden aranyló fényben úszik, alkonyatkor bíborvörös a táj. A piócák pedig akkorára nőnek, mint a virsli.

- Különösen az lehet aranyos, ahogy a feltámasztott halottak robotolnak a rizsföldeken - dünnyögte Tommy.

- Hogy tetszett mondani? - kérdezte Mrs. Dai.Tommyra rámordult az anyja:- Több tiszteletet!Mivel Tommy nem akarta megismételni amit mondott, Del átvette tőle a szót:- Mrs. Dai, amikor kislány volt, nem látott valami furcsát a Xan-folyó felett az égen?- Furcsát?- Valami furcsa tárgyat.- Az égben?- Például korong alakú űrjárművet.Mrs. Dai zavartan meredt rá.- Csészealjat?Tommy mintha zajt hallott volna odakintről. Mintha a kamion ajtaja csapódott volna. Del

zavartalanul folytatta:- A faluban, ahol nevelkedett, nem keringtek történetek a dzsungelben élő alacsony,

emberszerű lényekről?- Emberszerű mikről? - kérdezte Mrs. Dai.- Száz-százhúsz centi magas, szürke bőrű, nagyfejű és roppant nagy szemű, hipnotikus

tekintetű lényekről.Quay Trang Dai Phan mamához fordult segítségért.- A nő őrült - magyarázta Phan mama.- Vagy látott-e furcsa fényeket az éjszakában - folytatta Del -, amelyek ellenállhatatlan

erővel vonzzák az embert, ahogy lüktetnek? Szóval nem láttak effélét a folyó mentén?- Éjjel nagyon sötét van a dzsungelban. A faluban is. Nem volt villany.- Nem emlékszik a gyerekkorából - próbálkozott máshogy Del - megmagyarázhatatlan fehér

foltokra, emlékezet-kihagyásos állapotokra?Mrs. Dai értetlenségében nem tudott mást mondani, mint:- Biztos, hogy nem kér senki egy kis teát?Del minden bizonnyal magában beszélt, de úgy tűnt, mintha Scootie-hoz intézné a szavait:- Az hétszentség, hogy ez a Xan-folyó olyan hely, ahol erősen érvényesül a földönkívüli

gonosz erők hatása.Hirtelen nehéz léptek hangzottak föl az előkert felőli verandán.Tommy megfeszült, és amikor kopogtatás hallatszott az ajtó felől, rémülten felpattant a

heverőről.- Ne nyisson ajtót! - tanácsolta neki Mrs. Dai.- Ne is - tette hozzá Del -, mert lehet, hogy egy erőszakos Amway-ügynök lesz az.Scootie ijedten az ajtóhoz somfordált. Megszaglászta a küszöböt, de nem tetszett neki a

szag, mert vinnyogott, majd visszasietett Delhez.Újból kopogtattak, ezúttal hangosabban, erőszakosabban.Mrs. Dai fölemelte a hangját, és kiszólt:- Nem jöhetsz be!De a démon már püfölte az ajtót, mégpedig olyan erővel, hogy az megremegett a tokban.

- 125 -

- Menj el! - kiáltotta Mrs. Dai, aztán odaszólt Tommynak:- Már csak tizennyolc perc, aztán mindenki boldog lehet.Phan mama is megszólalt:- Ülj le, Tuong! Csak ideges lesz tőled mindenki.Tommy nem tudta levenni a szemét az ajtóról - míg az ajtó melletti ablaknál mozgásra nem

lett figyelmes. A függöny mögül a kígyószemű kövér ember nézett be rájuk.- Még fegyverünk sincs - jegyezte meg Tommy idegesen.- Nem kell fegyver - jegyezte meg Phan mama. - Itt van Quay Trang Dai. Ülj le és maradj

türelemmel!A szamaritánus-szörny átballagott az ajtó túloldalán lévő ablakhoz, és kiéhezetten bámulta

Tommyt. Ujjával megkocogtatta az ablakot.Tommy megismételte Delnek is:- Nincs fegyverünk sem.- Viszont itt van Mrs. Dai - mondta Del is. - Még mindig felkaphatod a bokájánál fogva, és

használhatod dorong gyanánt.Quay Trang Dai ujjával megfenyegette a szamaritánust.- Én csináltalak, most én mondom neked, hogy menj el.A démon elfordult az ablaktól, aztán döngő lépteit a veranda lépcsőjéről lehetett hallani.- Tessék - szólalt meg Phan mama. - Most már ülj le, Tuong és viselkedj rendesen!Tommy remegve rogyott le a heverőre.- Tényleg elment?- Nem - felelte Mrs. Dai. - Körbejárja a házat, megnézi, nem hagytam-e nyitva ablakot vagy

ajtót.Tommy újból felpattant.- És lehet, hogy nyitva hagyott valamit?- Nem. Nem vagyok bolond!- Egy hibát mégis elkövetett, maga is bevallotta - emlékeztette Tommy.- De Tuong! - kiáltott fel rémülten Phan mama, akit elképesztett fiának faragatlansága.- Nos - erősködött Tommy - így volt vagy sem? Ha elkövetett egy pokoli nagy hibát, miért

ne követhetett volna el egy másikat is?Mrs. Dai felháborodottan felcsattant:- Egy hiba miatt egész életemben szabadkoznom kell?Tommy úgy érezte, menten szétrobban a feje az izgalomtól. A halántékát nyomogatta.- Ez őrület! Ez nem lehet igaz!- Pedig az - felelte Mrs. Dai.- Mindjárt felébredek, és kiderül, hogy csak álom az egész.Del így szólt a két másik nőhöz:- Tommyt készületlenül érte az egész. Nem nézi az X-aktákat.- Nem nézi? - kérdezte döbbenten Mrs. Dai.Phan mama rosszallóan csóválta meg a fejét.- Minden bizonnyal ócska krimiket néz a minőségi oktatófilmek helyett.A ház más pontjai felől egyre-másra felhangzott az ismerős zaj, ahogy a szamaritánus az

ablakokat kocogtatta, és a kilincseket nyomogatta.Scootie nekidőlt Del lábának, a lány becézgette, nyugtatgatta.Mrs. Dai törte meg a csendet:- Jó kis esőnk volt, nem igaz?- Korán jött az idén - bólintott Phan mama.- Engem a trópusokra emlékeztetett, annyira esett.- Ránk is fér az eső a tavalyi aszály után.- Na, idén biztosan nem lesz aszály.- Mrs. Dai - szólalt meg Del -, a maguk falujában soha nem találtak a parasztok

gabonaköröket, megmagyarázhatatlan nyomokat a földeken? Vagy nagy kör alakú benyomódást, mintha valami leszállt volna a rizsföldön?

Phan mama előre hajolt a karosszékében és így szólt Mrs. Daihoz: - 126 -

- Tuong akkor sem akar hinni a démonok létezésében, ha azok az orra előtt kopognak be az ablakán. Azt hiszi, hogy az egész csak egy rossz álom. Viszont képes hinni a jetiben.

- A jetiben? - kérdezte Mrs. Dai és a szájához kapta a kezét, nehogy hangosan elnevesse magát.

A szamaritánus-szörny döngő léptei újból felhangzottak a verandán. Megjelent az ajtótól balra lévő ablakban és izzó szemmel benézett.

Mrs. Dai az órájára pillantott.- Alakul...Tommy mereven ült, remegett.Mrs. Dai ekkor Phan mamához fordult.- Sajnálattal hallom, mi történt Mai-jal.- Az a lány összetörte az anyja szívét - bólintott Phan mama.- Nagyon meg fogja bánni - mondta Mrs. Dai.- Pedig tőlem csak jót tanult.- Mai gyenge volt, a bűvész pedig erős.- Tuong rossz példát adott a húgának - jegyezte meg Phan mama.- Együtt érzek önnel - bólintott Mrs. Dai.Tommy remegett a feszültségtől, amikor megszólalt:- Nem beszélhetnénk erről máskor, feltéve persze, ha lesz „máskor”...Az ablak mögött felhangzott a fülrepesztő visítás, amely most is inkább elektronikus zörejre

emlékeztetett és nem emberi hangra.Mrs. Dai felállt a kínai fotelből, az ablak felé fordult, kezét a csípőjére tette.- Hagyod abba azonnal, te rosszaság! Felvered a szomszédokat.A lény elhallgatott, de majdnem ugyanolyan gyűlölettel meredt Mrs. Daire, mint az előbb

Tommyra.A kövér ember arca hirtelen felhasadt a közepén, mint amikor a lény a jacht orráról a

newporti kikötő vizébe zuhant. A két zöld szem vadul villogott, az éles fogakkal szegélyezett szájüreg körül pedig fekete polipcsápok csapkodtak, mint megannyi ostor. Amikor a szörny az ablakhoz szorította a pofáját, a csápok tapadókorongjai az üvegre tapadtak.

- Nem ijesztesz meg - mondta neki Mrs. Dai megvetően. - Cipzározd csak vissza a pofád és menj el!

A csápok visszahúzódtak a koponyába, majd a feltépett arc ismét felvette a kövér ember vonásait - bár a szemek továbbra is zölden villogtak.

- Látod? - szólt feddően a fiához Phan mama, aki most is nyugodtan ült a karosszékben és kézitáskáját markolta az ölében. - Nem kell ide fegyver, ha itt van Quay Trang Dai.

- Lenyűgöző - ismerte el készségesen Del.Az ablaknál a szamaritánus-szörny csalódott, már-már könyörgő vinnyogásban tört ki.Mrs. Dai három lépést tett az ablak felé, miközben villództak a fények cipője sarkán, és

hessegető mozdulatokat tett a kezével.- Hess - mondta türelmetlenül. - Nem mész?!Ezt már a szörny sem viselhette el, öklével bezúzta az ablak üvegét.Amikor az üvegcserepek elözönlötték a nappalit, Mrs. Dai visszahátrált, belehuppant a

foteljébe, s csak ennyit mondott:- Ez nem jó.- Nem jó?! - kiáltott föl Tommy. - Mit akar mondani azzal, hogy nem jó!Del felállt és így szólt:- Szerintem arra céloz, hogy visszautasítottuk életünk utolsó csésze teáját.Phan mama is felállt. Gyors mondatokkal árasztotta el Quay Trang Dait vietnámi nyelven.Mrs. Dai, aki egy pillanatra sem vette le a szemét a démonról, szintén ezen a nyelven

válaszolt.Mrs. Phan kétségbeesetten csak ennyit mondott erre:- Uramisten.Olyan hangnemben hangzott el ez a fohász, hogy Tommynak szinte jeges zselévé vált a

gerince. - 127 -

Az ablakban álló szamaritánus-szörnyet először meglepte saját merészsége. Hisz végül is ez a ház a fodrász-boszorkány szentélye volt, aki őt megidézte a pokolból - vagy ahonnan ez szokás a Xan-folyó táján. Döbbenten meredt az üvegcserepekre, mintha azt várta volna, hogy a ház azonnal visszaalakul a kénköves alvilági barlanggá.

Mrs. Dai az órájára pillantott.Tommy is ezt tette.Tiktak.A szamaritánus félig vicsorogva, félig rémülten vinnyogva bemászott az ablakon.- Jobb, ha egymás mellé állunk - javasolta Mrs. Dai.Tommy, Del és Scootie megkerülte a kávézóasztalt és odament Phan mamához és Mrs.

Daihoz - szoros kört alkottak.A kígyószemű kövér ember már nem viselte a csuklyás esőkabátot. A jachton tomboló

tűznek le kellett volna égetnie róla a ruháit, de érdekes módon csak megpörkölte őket, mintha a lény tűzzel szembeni védettsége kiterjedt volna a ruhákra is. Bakancsán vastag réteget képezett a sár. A mocskos, gyűrött nadrág, az ugyanilyen állapotban lévő, golyóktól tépett ing, mellény és zakó, a lényből áradó orrfacsaró égett szag, valamint a valószínűtlenül fehér bőr és a zölden villogó szemek miatt, az egész lény egy zombi benyomását keltette.

Jó fél percig a démon láthatóan zavarban volt, talán mert arra számított, hogy Mrs. Dai megbünteti, hogy megszentségtelenítette a házát.

Tiktak.Aztán hirtelen megrázta magát. Puha kezeit többször is ökölbe szorította. Megnyalta ajkait

vastag, fekete nyelvével - majd rájuk visított.Tiktak.Az ablakon túl az ég még mindig sötét volt, bár már inkább sötétszürke, mint fekete.Tiktak.Mrs. Dai azzal döbbentette meg Tommyt, hogy a szájához kapta bal kezét és vadul

beleharapott tenyerének leghúsosabb részébe, a hüvelykujja tövébe, hogy kiserkent a vére. Véres kezével Tommy homlokára csapott, mint egy sámánhitű gyógyító, amikor kikergeti a betegséget a betegből.

Tommy önkéntelenül le akarta törölni a homlokáról a vért, ám Mrs. Dai rászólt:- Ne! Hagyja ott! Én védve vagyok a démontól, mert én hívtam elő a rongybabával. Engem

nem bánthat. Ha magának is olyan szaga van, mint nekem, illetve a véremnek, nem tudja eldönteni, kicsoda maga, azt hiszi, hogy én vagyok, és magát sem bántja.

Amikor a szamaritánus megtett egy újabb lépést, Mrs. Dai bekente a vérével Del homlokát is, aztán Phan mamáét és némi habozás után Scootie fejét is.

- Maradjanak csendben - mondta sürgető suttogással. - És ne mozduljanak!A szörny morogva, sziszegve karnyújtásnyira megközelítette a csoportot. Lehelete bűzös

volt, égett hús, megsavanyodott tej és hagyma szag keveredett benne - mintha a pokolban több száz sajtburgert evett volna, és azóta is emésztési zavarok gyötörnék.

Hangos reccsenéssel a puha, fehér kéz hasításra, vágásra alkalmas karommá alakult át.Amikor az izzó, zöld szemek Tommy tekintetébe fúródtak, a fiú úgy érezte, mintha

átlátnának rajta, mintha a szörny a bensője alapján akarná azonosítani.Tommy nem mozdult. Hallgatott.A démon megszimatolgatta, nem mint egy szörcsögő disznó, amikor élvezettel habzsolni

kezdi a moslékot, hanem mint egy vérbeli borász, aki minden aromát külön képes kiérezni egy pohár bordóiból.

A lény ezután hangos sziszegéssel Del felé fordult, de vele gyorsabban végzett, mint Tommyval.

Aztán Mrs. Dai következett.Majd Phan mama.Amikor a lény lehajolt, hogy megszimatolgassa Scootie-t, a labrador viszonozta a gesztust.A démont láthatóan zavarba ejtette, hogy mindegyikükön a varázslónő szagát érezte, így

morogva körüljárta a társaságot, miközben dünnyögött valamit valami érthetetlen nyelven.Anélkül, hogy megbeszélték volna, Tommy, a nők és a kutya, úgy helyezkedtek, hogy az

- 128 -

áldozatára leső szörny mindvégig érezhesse a vérszagot a homlokukon.Leírtak egy teljes kört, amikor a lény ismét Tommyra összpontosította minden figyelmét.

Közelebb hajolt hozzá, arcuk között már alig volt öt centi, úgy szimatolt. Gyomorfordító reccsenéssel felhasadt a kövér ember orra, és előbukkant alóla egy pikkelyes ormány, tág likakkal. Lassan beszívta vele a levegőt, bent tartotta, majd kiengedte, aztán még lassabban, még mélyebben szívta be a levegőt, mint azelőtt.

A kígyószemű lény kinyitotta a száját és Tommy arcába visított. Hiába vert hevesebben a szíve, Tommy nem rezzent össze és nem is kiáltott föl.

A démon végül kifújta magából a levegőt, és elárasztotta Tommy arcát valami olyan bűzös levegővel, hogy a férfi kis híján kipakolta magából a kávét és a süteményeket, amelyeket Del anyjánál evett a Nagyrakásban.

A bestia odacsoszogott a francia karosszékhez, ahol az előbb Tommy anyja ült, lesöpörte róla a padlóra a táskát. Belehuppant a fotelba, összekulcsolta karmait az ölében - amelyek egy pillanattal később visszaalakultak a kövér ember pufók kezeivé.

Tommy attól tartott, hogy az anyja odamegy a táskájáért, fölveszi, és fejbe veri vele a lényt. De az asszony, rá egyáltalán nem jellemző riadalommal, ott maradt velük, és nem mozdult, ahogyan Mrs. Dai kérte.

A termetes szamaritánus váratlanul csettintő hangot hallatott, majd felsóhajtott.Az izzó, zöld szemek lassan visszaalakultak a megölt szamaritánus barna szemévé.A démon az órájára pillantott.Tiktak.Ásított egy nagyot, majd újból az előtte állókra pislogott.Ezután előre hajolt, mindkét kezével megfogta a jobb lábát és valami félelmetesen könnyed

mozdulattal az arcához emelte. Száját fültől fülig kitátotta, mintha krokodilszáj volna, és elkezdte belegyömöszölni a nehéz végtagot.

Tommy kipillantott az ablakon.A keleti égbolton halvány pírként terjedt szét a hajnal rózsaszín fénye.Mintha nem is szilárd lény lett volna, hanem egy bonyolultan hajtogatott japán papírszobor,

a démon egyre csak gyömöszölte magába a saját testét, miközben egyre kisebb és kisebb lett - végül felizzott, és megint csak az a rongybaba volt, amelyet Tommy a verandán talált az ajtaja előtt: bumfordi, fehér végtagokkal. A fekete keresztöltések érintetlenek voltak.

Mrs. Dai az ablak felé mutatott, az egyre rózsaszínebb égre.- Szép napunk lesz - mondta.

Kilencedik fejezet

Megnedvesített papírtörölközővel törölték le a homlokukról a vért.A két vietnámi asszony a konyha asztalnál ült.A fodrász-boszorkány egy balzsamot vett elő a hűtőszekrényből, s bekente vele felharapott

kezét. Phan mama segített neki bekötözni.- Biztos, hogy nem fáj? - kérdezte.- Semmi baj - felelte Quay Trang Dai. - Gyorsan, gond nélkül meggyógyul.A rongybaba ott hevert az asztalon. Tommy képtelen volt levenni róla a szemét.- Mi van ebben az átkozott bábuban?- Most? - kérdezte tőle Mrs. Dai. - Leginkább csak homok. Némi folyami sár. Kígyóvér. És

néhány olyan alkotórész, amit jobb, ha nem hall.- Szeretném szétverni.- Most már nem bánthatja magát. Egyébként az én dolgom szétszedni - mondta Mrs. Dai. -

Be kell tartani a szabályokat, különben nem múlik el a varázs.- Akkor szedje szét most!- Ki kell várnom a delet, amikor a nap magasan jár, az éjszaka pedig a világ másik oldalán

van.- Ez logikus - jegyezte meg Del.

- 129 -

Mrs. Dai felállt az asztal mellől és megkérdezte:- Most sem kérnek egy kis teát?- Szeretném látni, ahogy szétszedi, ahogy mindent szétszór a szélben - hajtogatta Tommy.- Semmiképp nem lehet - mondta határozottan Mrs. Dai, miközben kivette a teáskannát a

konyhaszekrényből. - A dolgot egyedül kell csinálnia a varázslónőnek, másnak nem szabad látnia.- Ki mondja ezt?- Halott őseink hozták ezt a szabályt még a Xan folyónál, nem én.- Ülj már le, Tuong, hagyd abba az aggodalmaskodást és teázz - szólalt meg Phan mama. -

Mrs. Dai a végén még azt hiszi, hogy nem bízol benne.Del megfogta Tommy karját, és a szemébe nézett:- Beszélhetnék veled egy kicsit?Kimentek a konyhából az étkezőbe, Scootie követte őket. A lány suttogva szólalt meg:- Ne igyál a teából!- Tessék?- Lehet, hogy vannak még más módszerei is az öreglánynak az elkóborolt fiú

visszacsalogatására.- Milyen módszerek?- Egzotikus növényekből készített főzetek, egy kis folyami iszappal ízesítve, vagy valami

hasonló... Ki tudja? - suttogta Del.Tommy visszanézett a nyitott ajtón át. A konyhában anyja süteményt szeletelt, miközben

Mrs. Dai füvet szórt a forró vízbe.- Lehet, hogy Mrs. Dai nagyon a szívén viseli, hogy visszatérj a családodhoz - folytatta Del.

- Talán túlságosan durván kezdte, és most jött rá, hogy egy csésze tea is elég lesz ahhoz, hogy észhez térj.

Mrs. Dai már a csészéket és a kistányérokat rakta ki az asztalra. A bábu most is ott hevert, keresztöltéssel jelölt szemeivel.

Tommy belépett a konyhába és így szólt:- Anya, azt hiszem, jobb, ha mi most megyünk.Phan mama felnézett a süteményszeletelésből.- Előbb teázz és egyél, aztán mehetsz.- Nem, én most szeretnék menni.- Ne légy udvariatlan, Tuong! Miközben teázunk és eszünk, felhívom az apád. Mire

végzünk, ideér és hazavisz minket, mielőtt a pékségbe kellene mennie.- Dellel mi most akarunk elmenni - makacsolta meg magát Tommy.- Nincs autótok - emlékeztette az asszony.- Ennek az őrült nőnek ronccsá vált a kocsija a garázsban.- A kamion kint áll a ház előtt, a motorja még most is jár.Phan mama rosszallóan nézett fel a fiára.- Az egy lopott kocsi.- Mi majd visszavisszük - ígérte Tommy.- És mi lesz a ronccsal a garázsban? - érdeklődött Mrs. Dai.- Mummingford majd ideküld érte valakit - felelte Del.- Kicsoda?- Majd holnap.Tommy, Del és Scootie kiment a nappaliba, a törött üveg megcsikordult a talpuk alatt.Mrs Dai és Phan mama követte őket.Miközben Tommy kinyitotta az ajtót, anyja utána szólt:- Mikor látlak újra?- Hamarosan - ígérte Tommy, és követte Delt és Scootie-t a verandára.- Gyere el ma este vacsorára. Com tay camot csinálok, a kedvencedet.- Jól hangzik. Mmm. Alig várom már!Mrs. Dai és Phan mama is kilépett a verandára, aztán a fodrásznő szólalt meg:- Miss Payne, magának mikor van a születésnapja?- Karácsony este.

- 130 -

- Valóban?Del épp leért a lépcsőn, visszafordult.- Október harmincegyedikén.- Most melyik az igazi? - kérdezte Mrs. Dai kicsit gyanúsan kíváncsian.- A július negyedike - felelte Del, majd odasúgta Tommynak:- A varázslathoz szüksége van a születésem napjára.Mrs. Dai már kint volt a veranda peremén.- Nagyon szép haja van, Miss Payne. Szívesen dolgoznék ilyen szép hajjal.- Hogy lecsípj belőle egy tincset, mi? - dünnyögte csendesen Del, miközben a kamion felé

ment.- Mrs. Dai remek fodrász - bizonygatta Phan mama. - Csodálatos frizurát csinál magának.- Majd felhívom, és megbeszéljük - ígérte Del, miközben a kamion ajtajához lépett.Tommy kinyitotta a másik ajtót, hogy a kutya előre ugorhasson.Anyja és Mrs. Dai egymás mellett állt a veranda szélén, az egyiken bő, fekete nadrág volt és

fehér blúz, a másikon rózsaszín melegítő. Integettek.Tommy visszaintegetett nekik, felmászott a vezetőfülkébe a kutya mellé, és behúzta maga

után az ajtót.Del már a volán mögött ült. Sebességbe tette a kocsit.Amikor Tommy újból a ház felé nézett, Mrs. Dai és az anyja újból heves integetésbe

kezdett.Ismét visszaintegetett nekik.Miközben Del kikanyarodott a ház elől, Tommy kétségbeesetten megkérdezte:- Most mit csináljak? Szeretem az anyámat, de nem akarok pék vagy orvos lenni csak azért,

mert az anyám azt akarja, viszont nem akarok életem végéig rettegni minden csésze teától és minden rongybabától.

- Minden rendbejön, tofu fiú...- Semmi sem jön rendbe - csóválta meg a fejét Tommy.- Ne légy ennyire borúlátó! A negatív gondolkodás sérti a kozmosz szövetét. Egy kis

nyavalygás ártatlan szórakozásnak tűnhet, de a dolog tornádót okozhat Kansasban, vagy hóvihart Pennsylvaniában.

Scootie végignyalta Tommy arcát, és Tommy nem tiltakozott. Tisztában volt azzal, hogy nagyon kétségbe lehet esve, ha megnyugvást talál egy kutya kedvességében.

- Én pontosan tudom, mit kell tennünk - szólalt meg Del.- Igen? És mit?- Azóta tudod te is, mióta csókolóztunk a körhintán.- Óh, az a csók!- Tehát, először is elrepülünk Vegasba és összeházasodunk - feltéve persze, hogy megkéred

a kezem.Scootie várakozóan nézett föl Tommyra. Tommyt meglepte az ajánlat, viszont nem lepte

meg saját válasza:- Deliverance Payne, Ned és Júlia Rosalyn Winona Lilith leánya, hajlandó vagy hozzám

jönni feleségül?- Sokkal többre lesz szükség egy szimpla patkányfürgeségű, kis kígyószemű szörnynél, hogy

ebben megakadályozzanak.- Gyönyörű a mosolyod - mondta a férfi.- A tiéd is.Valójában Tommy nem is mosolygott. Vigyorgott, mint egy eszelős.

Tommy azt hitte, hogy menetrendszerű géppel repülnek Las Vegasba a John Wayne repülőtérről, ám Del anyjának volt egy LearJet-je, amelyet negyedóra alatt elő lehetett készíteni az útra. Del pedig - mi sem természetesebb ennél - képzett pilóta volt.

- Azonkívül - magyarázta a lány, miközben az utolsó háztömbnél kiszálltak a Peterbiltből, és gyalog mentek tovább a repülőtér felé -, azt hiszem, minél hamarabb ütjük nyélbe a dolgot, annál jobb - hiszen nem tudhatjuk, mit forgat a fejében Mrs. Dai. Ha összeházasodunk, mértani haladvány - 131 -

szerint fokozzuk meglévő paraerőinket. Keményebben tudunk ellenállni.Néhány perccel később, amikor felszálltak a gépre, Del így szólt:- Egyébként az sem mellékes, hogy meg tudjuk-e dönteni anyám rekordját. Ő tizenkilenc

órával azután ment apámhoz, hogy megismerkedtek.Tommy az órájára nézett és számolt.- Körülbelül... tizenkét órája rendeltem meg nálad a vacsorát.- Menni fog. Fáradt vagy, drágám?- Vesszek meg, ha nem érzem száz százalékosan kipihentnek magam! Hiszen egy

szemhunyást sem aludtam egész éjjel.- Lehet, hogy soha többet nem lesz rá szükséged - jegyezte meg a lány. - Különben is

borzalmas időpocsékolás folyton aludni.Tommy beült a másodpilóta helyére, Scootie pedig bevette magát az utasfülkébe.A felkelő nappal szemben szálltak kelet felé, ahol azonban az ég már nem rózsaszín volt,

hanem kék, mint Deliverance Payne szeme.

A Mirage Hotelbeli lakosztály azok közé a tágas és minden luxusigénynek megfelelő szállodai helyek közé tartozott, amelyeket pénzért nem lehetett kivenni, mert ezeket ingyen bocsátották azoknak a játékosoknak a rendelkezésére, akik egész vagyonokat játszottak el a földszinti kaszinóban. Bár sem Del, sem Tommy nem szándékozott egyetlen dollárt sem eljátszani, ám a Payne név ugyanolyan tiszteletet keltett, mintha egy arab herceg jelent volna meg készpénzzel telitömött bőröndökkel. Ned Payne még a halála után tizennyolc évvel is élő pókerlegenda volt, de a szálloda vezetősége úgy is bizonyítékát adta a család iránti tiszteletének, hogy számtalan kérdés hangzott el Del anyjának egészségi állapotáról, dolgairól, s arról, hogy mikor várható legközelebbi látogatása Vegasban.

Még Scootie is sütkérezett ebben a népszerűségben, becézgették, dédelgették, simogatták, gügyörésztek vele. A lakosztály tehát nemcsak friss virágokkal teli roppant vázákkal volt tele rakva, hanem a stratégiai pontokon ezüstözött tálakkal is, amelyek roskadoztak az ínycsiklandó kutyaeledeltől.

A szálloda üzletsorának ruhaüzlete két eladót küldött fel hozzájuk egy ruhákkal megrakott guruló állvánnyal. Másfél órával megérkezésük után Tommy és Del lezuhanyozva, hajat mosva feszített kiválasztott esküvői öltözékében.

Tommy fekete papucscipőt, fekete zoknit, grafitszürke nadrágot, sötétkék blézert, fehér inget és kék csíkos nyakkendőt viselt.

- Úgy nézel ki, mint egy friss diplomás - bólintott Del elismerően.Del fehér magas sarkú cipőben, alakját kiemelő, fehér selyemruhában volt, melynek nyakát

és hosszú ujját csipke díszítette, hajába pedig két fehér orchideát tűzött.- Te meg úgy, mint egy menyasszony - felelte Tommy.- De fátylat nem teszek.- Kár is volna eltakarni ezt az arcot - jegyezte meg a férfi.- Ezt vártam álmaim hercegétől.Épp indultak volna a templomba, amikor megérkezett Las Vegas polgármestere, aki

személyesen akarta átadni a házassági engedélyeket. Magas, disztingvált külsejű, őszülő férfi volt, méregdrága sötétkék öltönyben, ujján egy öt karátos gyémántgyűrűvel.

- Drága leányom - mondta, amikor megcsókolta Del homlokát -, magánál ragyogóbb szépségű nővel rég nem találkoztam. És hogy van Ingrid?

- Remekül - felelte Del.- De olyan ritkán jár felénk. Megmondaná neki, hogy szívesen találkoznék vele?- Boldog lesz, hogy még emlékeznek rá.- Ez nem csoda, hisz ő feledhetetlen.- Nos, elárulok önnek egy titkot - súgta oda a polgármesternek Del -, biztos vagyok benne,

hogy személyesen is megmondhatja mindezt neki.A polgármester úgy ölelte magához Tommyt, ahogy apa a fiát.- Nagyszerű nap ez a mai, nagyszerű...- Köszönöm, uram.

- 132 -

A polgármester megkérdezte Deltől:- Gondolom, a limuzinról már gondoskodott, drágám?- Igen, már odalent vár.- Akkor hadd kérjek még két percet, leugrom, és elintézem a rendőri kíséretet.- Maga egy kincs! - kiáltott föl Del, és arcon csókolta a polgármestert.A polgármester távozása után Tommy megkérdezte:- Ki az az Ingrid?Del a márvánnyal borított hall hatalmas tükrében vizsgálgatta magát, amikor válaszolt:- Így ismerik néhányan az anyámat.- Hát persze... De nem lesz-e dühös, hogy nem lehetett ott az esküvődön?- Hiszen itt lesz! - felelte Del vidáman. Tommy még mindig képes volt meglepődni.- Hogyhogy?- Amint megérkeztünk, felhívtam még zuhanyozás előtt, ő pedig azonnal bült a másik

gépébe.Már lefelé mentek a liftben, amikor Tommy ismét megszólalt:- Hogy sikerült ezt az egészet ilyen gyorsan elintézned?- Sokáig válogattad a ruháidat - felelte a lány -, így közben elintézhettem néhány telefont.Egy hatalmas, fekete limuzin várt a szálloda előtt az oszlopcsarnok árnyékában.

Mummingford ott állt mellette. Ingriddel együtt érkezett Newport Beachről.- Miss Payne - szólalt meg a férfi -, hadd kívánjak önnek minden jót és sok boldogságot.- Köszönöm, Mummingford.- Mr. Phan - folytatta a komornyik -, gratulálok. Ön nagyon szerencsés fiatalember.- Köszönöm, Mummingford. Azt hiszem, több is vagyok, mint szerencsés. Áldást érzek. És

ámulatot.- Jómagam - így Mummingford - egyfolytában ámulok, mióta csak Mrs. Payne szolgálatába

álltam. Hát nem gyönyörű?

Az Örök Boldogság kápolnája, amely Las Vegas egyik legfelkapottabb házasságkötő helye, úgy tele volt rakva vörös és fehér rózsával, hogy Tommy allergiás rohamtól tartott. Megállt az oltár korlátja előtt, megpróbált természetesen viselkedni, de csak bamba mosolygásra telt, mert a teremben mindenki mosolygott.

Mivel a kápolnát elsősorban a más államokbeli párok összeesketésére tervezték, akik legtöbbször egyedül vagy néhány barátjukkal érkeztek, ezért a teremben csak hatvan ember fért el. Hiába értesültek szinte csak percekkel a ceremónia előtt a dologról, a Payne család barátai így is megtöltötték az összes ülőhelyet, de még legalább harminc ember álldogált az oszlopok között.

Tommy jobbján megszólalt Roland Ironwright, a bűvész:- Nyugi. A házasodás megy, mint a karikacsapás. Jómagam alig tizennyolc órája estem át a

dolgon, ugyanebben a teremben.A kilenctagú zenekar kíséretével Frank az „I' ve Got the World on a String” című dalt

énekelte, ahogy arra csak Sinatra volt képes, eközben Mrs. Payne még egyszer ellenőrizte Del toalettjét a kápolna végében.

Aztán a zenekar elkezdte a nászindulót.Scootie lépett ki az oszlopok közül, szájában egy csokorral, amelyet odavitt Tommynak.Scootie mögött Mai, Tommy húga lépdelt, aki szinte ragyogott. Egy fehér kosár volt a

karján, tele rózsaszirmokkal, amelyeket a szőnyegre szórt.Amikor megjelent Del, mindenki felállt és sugárzó arccal nézte, ahogy közeledett az oltár

felé.Tommy átadta a csokrot Delnek, majd karonfogva az oltárhoz vezette. A szíve csordultig telt

szerelemmel.A lelkész kegyesen gyorsan végzett kötelességeivel. És amikor házastársaknak nyilvánította

őket - pontosan 11:34-kor, vagyis kevesebb mint tizennyolc órával első találkozásuk után -, Tommy és Deliverance újabb földet rengető csókba olvadt össze, a másodikba közös életük során. A vendégek tapsban törtek ki.

Frank ekkor odakiáltott Del anyjának: - 133 -

- Hé, Sheila, te gyönyörűség, gyere és énekeljük együtt a következő számot!Del anyja odament, és együtt búgták a mikrofonba az „I' ve Got You Under my Skin”-t, ami

a ceremónia végét jelezte.A kápolna előtt Del mindenkinek a lelkére kötötte, hogy legyenek este hétkor a Mirage

báltermében, az év partiján.Amikor az ifjú pár Scootie társaságában egyedül maradt a limuzin hátuljában, Del

megkérdezte Tommytól:- Nem vagy még fáradt?- Nem értem, de úgy érzem magam, mintha valami rekordhosszúságú álomból ébredtem

volna. Annyi energia van bennem, hogy az már abszurd.- Remek - mondta az asszonyka és odabújt újdonsült férjéhez.Tommy átölelte, és hirtelen izgalomba hozta Del testének melege és az a hibátlan tökély,

ahogy testük egymásba simult.- Nem megyünk vissza a szállodába - közölte vele a lány.- Tessék? Miért nem?- Arra kértem Mummingfordot, hogy vigyen minket a repülőtérre. Azonnal visszarepülünk

Orange megyébe.- De azt hittem... úgy értem... nem arról volt szó...? Óh, Del, én is egyedül akarok veled

maradni!- Nem kérhetem, hogy hálj velem, míg nem ismered minden titkomat - közölte az asszony.- De én hálni akarok veled - felelte Tommy. - Még ma, amilyen gyorsan csak lehet, akár itt a

limuzinban is!- Ilyen sok tofut ettél volna? - kokettált Del.- Ha visszamegyünk Orange megyébe, lemaradunk a saját esküvői bulinkról.- Nincs két óra az út oda-vissza. Odahaza pedig legfeljebb két órás dolgunk van. Még a buli

előtt visszaérünk. - Del Tommy ölébe tette a kezét. - Lesz időnk hálni is.

A Balboa-félszigeti házban Del felvezette Tommyt a műtermébe, ahol a képeit festette. A falak tele voltak a képekkel, sok pedig egyszerűen csak fel volt kazlazva a falnak támasztva. Legalább száz kép volt ott. Többségük furcsa, nem evilági tájképeket ábrázoltak, olyan szépséges tájakat, amelyek láttán Tommy szeme megtelt könnyel.

- Távlátás segítségével készítettem őket - magyarázta Del -, de remélem, egy nap odautazhatom.

- Hova?- Majd később megmondom.Nyolc kép azonban teljesen más volt, mint a többi. Tommy arcképei voltak, ugyanazzal a

fotorealista módszerrel készültek, akárcsak a tájképek is.Tommy döbbenten pislogott.- Mikor festetted őket?- Az elmúlt két évben. Azóta álmodom rólad. Tudtam, hogy te leszel az, te leszel a

végzetem, aztán tegnap este besétáltál az étterembe, és kértél két sajtburgert.

A Huntington Beach-i Phan ház nappalija nagyon hasonlított Mrs. Dai házának nappalijához, bár a berendezés valamivel drágább volt. A falon itt is ott lógott az olajnyomat Jézus Szent Szívéről, és itt is buddhista oltárnak rendezték be az egyik sarkot.

Phan mama kedvenc foteljében ült, szája legörbült, arca sápadt volt. Úgy fogadta a házasságkötés hírét, mintha egy palacsintasütővel vágtak volna az arcába.

Scootie vigasztalóan nyalogatta a kezét, de úgy tűnt, az asszony nem is vesz tudomást a kutya jelenlétéről.

Del a heverőn ült Tommyval és fogta a kezét.- Először is, Mrs. Phan, szeretném, ha megértené, hogy a Paynek és a Phanok az

elképzelhető legcsodálatosabb kombinációt jelenthetik, amelyben egyesül tehetség és erő. Anyám és én készek vagyunk önöket a vérünknek tekinteni, ezért csak azt kérem, hogy szerethessük önt, Mr. Phant, Tommy fivéreit és húgát, önök pedig tanuljanak meg szeretni engem. - 134 -

- Ellopta a fiamat - szólalt meg Phan mama.- Nem - felelte Del. - Elloptam egy Hondát, később egy Ferrarit, aztán kölcsön vettük a

Peterbiltet, amelyet a démon lopott el, de a fiát nem loptam el. Ő a saját szabad akaratából adta nekem a szívét. Most pedig, mielőtt valami elhamarkodott dolgot mondana, amit később csak megbánna, hadd meséljek önnek az anyámról és magamról.

- Maga szerencsétlenséget hoz ránk.Del elengedte a füle mellett a sértést, belevágott:- Huszonkilenc évvel ezelőtt, amikor anyám és apám Vegasból Renóba hajtott egy

pókerversenyre, elragadták őket a földönkívüliek egy különösen gyönyörű szakaszon, nem messze a nevadai Mud Lake-től.

Tommy Delre meredt, miközben a feje zúgott, mint egy gong, ahogy eszébe jutottak a mondatok, amelyek akkor teljes őrültségnek tűntek.

- Tonopah-tól délre - mondta.- Pontosan, drágám - felelte Del, majd Tommy anyjához fordulva folytatta: - Felvitték őket

az űrhajóba és megvizsgálták őket. Megengedték nekik, hogy mindenre emlékezzenek, mert ezek jó földönkívüliek voltak. Sajnos az elragadások többségét gonosz földönkívüliek végzik, akiknek végtelenül rosszindulatú terveik vannak a földdel, és ezért kitörlik a találkozás emlékét az áldozatok agyából.

Phan mama úgy tett, mintha nem követné a történetet. Szemrehányóan nézett Tommyra.- Udvariatlan voltál Mrs. Daihoz, még teára sem maradtál, elrohantál, és feleségül vettél egy

őrült nőt. - Most vette csak észre, hogy Scootie a kezét nyalogatja. Gyorsan elhessegette: - Azt akarod, hogy kivágjam a nyelved, te mocskos kutya?

- Lényeg az, hogy a Mud Lake felett lebegő űrhajóban - folytatta a legkisebb zavar jele nélkül Del - a földönkívüliek kivettek anyámból egy petesejtet, apámtól meg spermát vettek, amit valahogy genetikailag kezeltek, majd beültették anyámba az embriót - vagyis engem. Szóval én csillaggyerek vagyok, Mrs. Phan, és az a feladatom, hogy helyrehozzam azt a pusztítást, amelyet a gonosz földönkívüliek okoznak - amiben nem ritkán az is benne van, hogy gonosz varázslásra tanítják a Mrs. Daihoz hasonló gyanútlan embereket. Emiatt aztán igen eseménydús, bár kissé magányos életet élek. Hála istennek a magányom megszűnt... mert megkaptam Tommyt.

- A világ tele van rendes vietnámi lányokkal - mondta Tommy anyja a fiának - neked azonban csak ez a féleszű, őrült szőkeség kellett.

- Amikor a serdülőkorba értem - folytatta Del -, elkezdtek kialakulni mindenféle különleges képességeim. És az az érzésem, hogy ezek a képességek egyre csak erősödnek bennem, ahogy telnek az évek.

- Ezért mondtad azt, hogy meg tudtad volna menteni az apádat, ha nem a serdülőkorod előtt lesz rákos? - szólt közbe Tommy.

Del megszorította a férje kezét.- Pontosan. De már csak ilyen a sors. Az vigasztal, hogy a halál valóban csak egy átmeneti

állapot a lét jelenlegi és magasabb szintje felett.- Lásd a David Letterman show-t!Del Tommyra mosolygott.- Szeretlek, tofu fiú.Phan mama olyan merev arccal ült, mint egy Húsvét-szigeti szobor.- És Emmy, a kislány... a kapus kislánya - szólalt meg Tommy. - Őt is te gyógyítottad meg.- Téged meg megmasszíroztalak a körhintán, amiből az következik, hogy soha többé nem

kell aludnod.Tommy önkéntelenül is a tarkójához emelte a kezét, a szíve repesett a boldogságtól, ahogy

felidézte magában a bizsergető érzést, amikor Del könnyű ujjai kimerült izmain vándoroltak.A lány kacsintott.- Ki akar aludni, amikor akkor szeretkezhet, amikor csak akar?- Nem szeretem, hogy itt van - szólalt meg Phan mama.Del az anyósa felé fordult és rendíthetetlenül folytatta:- Amikor az idegenek visszavitték az országútra anyámat és apámat Tonopah-tól délre,

testőrt is küldtek velük, egy kutya alakjában. - 135 -

Tommy eddig azt hitte, hogy semmi a világon nem tudná rákényszeríteni, hogy levegye a szemét Delről, mégis olyan gyorsan Scootie felé kapta a fejét, mintha korbáccsal csaptak volna rá.

A kutya rámosolygott.- Scootie-nak az enyémnél is erősebb képességei vannak - magyarázta Del.- A madarak, amelyek elterelték a démon figyelmét rólunk... - szólalt meg Tommy.- Engedelmével, Mrs. Phan, hadd kérjem meg Scootie-t egy kis bemutatóra, hogy lássa,

miről beszélek.- Maga egy eszement, őrült amerikai szőkeség - hajtogatta makacsul Mrs. Phan.A labrador felugrott a kávézóasztalra, hegyezte a fülét, a farkát vadul csóválta, és olyan

áthatóan meredt Phan mamára, hogy az rémülten hátrahőkölt a fotelben.A kutya feje fölött egy halványrózsaszín fénygömb támadt a semmiből. Ott lebegett egy

darabig, majd Scootie megmozdította a fülét, mire a fénygömb meglódult és körberepült a szobán. Ha nyitott ajtó előtt repült el, az ajtó becsukódott. Ha az ajtó zárva volt, felpattant és kinyílt. Minden ablak kinyílt, mintha láthatatlan kezek nyitották volna őket ki, és beáradt a szobába a balzsamos, novemberi levegő. Az óra abbahagyta a ketyegést, a leoltott lámpa kigyulladt, a tévé magától bekapcsolódott.

A fénygömb visszatért Scootie feje fölé, ott lebegett egy darabig, majd elenyészett.Tommy most már tudta, hogy sikerült Delnek kulcs nélkül elindítania a jachtot, aztán

később a Ferrarit is, nem több, mint két másodperc alatt.A fekete labrador leugrott az asztalkáról, odaballagott a gazdájához, és az ölébe hajtotta a

fejét.Del ismét Tommy anyja felé fordult.- Szeretnénk, ha ön, a kedves férje, Tommy bátyjai és a feleségeik, és az egész rokonság ott

lenne ma este Las Vegasban a partin, és velünk ünnepelnének. Sajnos nem férnek bele a LearJetbe, de anyám kibérelt egy Boeing 737-est, amely már most ott vár a repülőtéren, és ha sietnek, ott lehetnek velünk ma este. És hadd jelezzem már most: itt az ideje, hogy felhagyjak a pincérkedéssel, és nekilássak az igazi munkámnak. Tommyval nagyon eseménydús lesz az életünk, Mrs. Phan, és azt szeretnénk, ha önök is részesei lennének a boldogságunknak.

Tommy nem tudta megfejteni az anyja arcán átsuhanó többfajta érzelmet.Amikor Del végzett a beszámolójával, megsimogatta Scootie-t, megvakargatta a füle tövét, s

közben kedvesen dünnyögött neki:- Óh, Scootie-muki, jó fiú vagy, de nagyon jó ám!Kis idő után Phan mama felállt, odament a televízióhoz és kikapcsolta.Aztán megállt a buddhista oltár előtt, gyufát gyújtott, és meggyújtott három füstölő

rudacskát.Saigon megszállásának és a Dél-Kínai tenger viszontagságainak túlélője két vagy három

percig csak állt, csak állt, meredten nézte az oltárt, és mélyen beszívta az illatos füstöt.Del megpaskolta Tommy kezét.Az asszony végül elfordult a szentélytől, odament a heverőhöz és megállt a fia előtt.- Tuong! Amikor azt akartuk, hogy orvos legyél, nem lettél orvos. Amikor azt akartuk, hogy

pék legyél, nem lettél pék. Ehelyett könyveket írsz egy buta, whiskyt vedelő detektívről, és hátat fordítasz a hagyományoknak. Már arra sem emlékszel, hogy beszélik a Sirály és a Róka földjének nyelvét. Corvette-et veszel magadnak, jobban szereted a sajtburgert, mint a com tay camot, elfelejted a gyökereidet, és olyasmi akarsz lenni, ami sosem lehetsz... Ez rossz, nagyon rossz. Ellenben a lehető legjobb házasságot sikerült kötnöd, ami egy fiúnak csak adódhatott a világon, szóval, azt hiszem, hogy ez azért nem mellékes...

Aznap délután fél ötkor Tommy, Del és Scootie már ismét ott volt a Mirage Hotelbeli lakosztályukban.

Scootie bevette magát a hálószobájába, a táljából csemegézett, és közben egy régi filmet nézett a tévében Bogarttal és Bacallal.

Tommy és Del pedig ágyba bújt. Utána pedig Del - minden ellenkező várakozás dacára sem - harapta le férje fejét, és nem falta fel elevenen.

Aznap este, a fogadáson Mr. Sinatra „bombázó bigének” nevezte Phan mamát, Mai táncra - 136 -

perdült az édesapjával, Ton életében először becsípett, Sheila Ingrid Júlia Rosalyn Winona Lilith pedig még három újabb névre is hallgatni kezdett, és Del ezt súgta Tommy fülébe, miközben foxtrottot jártak:

- Ez a valóság, tofu fiú, mert a valóság az, amit a szívünkben cipelünk, és az én szívem tele van csupa neked szánt gyönyörűséggel...

Könyvem születésérőla szerző utószava

Két és fél évvel ezelőtt, amikor befejeztem A szív sötét folyói című regényemet, mi tagadás, elfáradtam, kissé kimerültem. Hűséges Olvasóim bizonyára egyetértenek velem abban, hogy ez a regény az eddigiek közül talán a legsodróbb és legösszetettebb. Nem tagadom, még engem, a szerzőt is megrázott a történet mélysége, sötétsége. A gyógyírt csak magamban kereshettem. Elhatároztam hát, hogy valami „könnyedebbet” írok. Az évek során úgy ismertek meg, mint aki fesztelenül keveri egy regény lehetséges tartalmi- és stíluselemeit: a feszültséget, a kíméletlenséget, a misztikus dolgokat, a szerelmi szálat vagy a tudományos fantasztikumot. Mindezeket más-más arányban vegyítettem egyes regényeimben. Ezenfelül számos könyvemben - említhetném akár a Virrasztókat, a Rossz helyet, a Rejtekhelyet vagy a Mr. Murdert - nem kevés humort is adagoltam az általam hatásosnak tartott keverékhez. S bár napjaink egyes szakértői a humort nem tartják példányszámnövelő stílus elemnek, olvasóim lelkesedése engem igazolt. Ez bátorított arra, hogy egy különös, új stíluseleggyel is kísérletezzek: felszabadult mókázással házasítsak egy természetfeletti erőket szerepeltető thrillert, kicsit saját, korábbi könyveim paródiájaként. (Inkább én írjam meg, mint más...)

Egy vérbeli komédiát - ahogyan azt a filmtörténet is példázza - ugyanolyan szigorú szabályok szerint kell megalkotni, mint mondjuk egy verset. Hadd említsek meg néhány alapvető követelményt! A férfi főszereplő legyen talpraesett, szellemes és gyengéd, de ne álljon ellent a másik főszereplőnek, aki természetesen nő... S hogy milyen legyen komédiánk nőnemű főhőse? Nos, a történet elején tűnhet akár ütődöttnek is, de a végén ki kell derülnie: ő a legbölcsebb a szereplők közül. Persze, ez még nem minden! Legyen szép vagyon örököse, s egy bolondos, ámde szeretetreméltó család tagja. És az összes többi szereplőt hidegen kell hogy hagyja, milyen zavart keltenek viselkedésükkel és szavaikkal szegény, jámbor férfi főhősben. Hát a párbeszédek? A főhősök lehetőleg beszéljenek el egymás mellett, értsék félre - akár szándékosan - mit akar a másik mondani vagy kérdezni, és a legvadabb dolog is teljes pléhpofával hangozzék el. A történet során a szereplők produkáljanak váratlan dolgokat - és ha lehetséges, egy kutyát is iktassunk be a játszó „személyek” közé.

Amikor 1994 elején nekikezdtem a Tiktak megírásának, csudamód élveztem. Azután - mit is tagadjam - falnak ütköztem. Valami nem stimmelt... Nem jöttem rá, hogy mi, úgyhogy elhatároztam, hogy ezt a történetet egy ideig pihentetem. Nekifogtam Végsőkig című regényemnek, amely talán a leglüktetőbb (és legvéresebb?) sztorimmá kerekedett. Így, utólag, megállapítható, hogy még A szív sötét folyói sem nélkülöz némi humort, ám a Végsőkig volt eddigi írásaim közül a legkönyörtelenebb, tovább már aligha fokozhatóan sötét, kegyetlen. Remélem, megértik ezek után, hogy valami „könnyebb” után vágyakoztam.

Visszatértem tehát a Tiktakhoz. S amint az lenni szokott, a pihentetés jót tett. Rögtön rájöttem, mi zavart akkor, amikor félretettem ezt a munkát. A főszereplő nem volt igazán kitalálva! Ráébredtem, hogy ez a figura csakis egy vietnámi származású amerikai lehet. (Ha előbb a regényt olvasta el, s csak azután az utószót, Ön már tudja, hogy miért.) Csak ennyi kellett ahhoz, hogy fantáziám szárnyalni kezdjen.

A klasszikus komédiák receptjének megfelelően, a történet komikus elemei nem törnek rögtön a felszínre. Kezdetben rejtve maradnak, ám azután lapról lapra, gyorsuló ütemben bontakozik ki a tévedések vígjátéka. S ahogyan a történet kibomlott, magam is egyre nyitottabbá lettem a csodák világára, s egyre jobban a szívembe zártam hőseimet: Tommyt, Delt, Del mamáját, Scootie kutyát és a többieket. Olyannyira, hogy sajnáltam, amikor történetük véget ért, és nem hallgathattam tovább azokat a párbeszédeket, melyekhez hasonlókat még nem nagyon írtam. Mit

- 137 -

mondjak? A Végsőkig sötétsége után elvarázsolt a Tiktak derűje. Abban a reményben tettem le a tollat, hogy Tommy Phan, Del Payne, Scootie és a többiek kicsit bolondos meséjét ugyanolyan szívesen olvassák majd, mint amilyen szívesen írtam én.

- 138 -