Miskolci Egyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék

A JOGOS VÉDELEM ÉS A VÉGSZÜKSÉG A BÍRÓI

GYAKORLATBAN

SZAKDOLGOZAT

Szerző:

Nagy Ádám

Konzulens:

Dr. Gula József

Egyetemi docens

Miskolc

2013.

1

University of Miskolc

Faculty of Law

Department of Criminal and Criminology Law

SELF DEFENCE AND EXTREME NECESSITY IN

JUDICIAL PRACTICE

Miskolc

2013.

2

Tartalomjegyzék

1. ALAPVETÉS ............................................................................................................. 3

2. BEVEZETÉS ............................................................................................................. 5

3. RENDSZERTAN ........................................................................................................ 7

3.1 JOGELLENESSÉG ÉS TÁRSADALOMRA VESZÉLYESSÉG .................................................................................... 9

3.1.1. A materiális jogellenesség ..................................................................................................................11

3.1.2. Társadalomra veszélyesség a jogalkalmazásban................................................................................12

4. A JOGOS VÉDELEM ................................................................................................. 15

4.1. RÓMAI JOGI ÉS MAGYAR JOGTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK ...............................................................................15

4.2. A JOGTALAN TÁMADÁS ...............................................................................................................................20

4.2.1. A jogos védelem tárgya .......................................................................................................................22

4.2.1.1. Személy elleni támadás................................................................................................................................ 22

4.2.1.1.1. Élet és testi épség védelme .................................................................................................................. 22

4.2.1.1.2. Személyhez fűződő jogok védelme ..................................................................................................... 25

4.2.1.2. A vagyon elleni támadás .............................................................................................................................. 25

4.2.1.3. A közérdek elleni támadás ........................................................................................................................... 29

4.3. A VÉDEKEZŐ CSELEKMÉNY .........................................................................................................................30

4.3.1. Arányosság és excessus ......................................................................................................................31

4.3.2. Az időbeli túllépés ...............................................................................................................................37

4.4. EGYÉB JOGOS VÉDELMI HELYZETEK ............................................................................................................39

4.4.1. A megelőző jogos védelem és a védelmi eszközök köre ......................................................................39

4.4.2. Üldözés ...............................................................................................................................................45

4.4.3. Provokáció és kölcsönös bántalmazás ................................................................................................48

5. A VÉGSZÜKSÉG ...................................................................................................... 51

5.1 RÓMAI JOGI ÉS MAGYAR JOGTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK ................................................................................51

5.2 A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ISMÉRVEI .........................................................................................................55

5.2.1. Veszélyhelyzet és a menthető jogi tárgyak köre ..................................................................................57

5.2.2. Arányosság és mentési tevékenység ....................................................................................................59

5.2.2.1. Veszélyközösség .......................................................................................................................................... 60

5.2.2.2. Veszélyáthárítás ........................................................................................................................................... 61

5.3. A VÉGSZÜKSÉG BÜNTETŐJOGI TERMÉSZETE ................................................................................................64

5.3.1. Törvény feletti végszükség és jogellenesség ........................................................................................66

5.4. ELHATÁROLÁSI KÉRDÉSEK ..........................................................................................................................69

6. BEFEJEZÉS ............................................................................................................ 71

7. SZAKIRODALOM .................................................................................................... 73

3

1. Alapvetés

Egy jogterület relatíve átfogó vizsgálatakor a többirányú megközelíthetőség okán, a terület

minden közössége ellenére előfordulhat, hogy eltérő olvasatokat ad ugyanarról a tárgyról.

Ebben a tekintetben az értelmezés komplexitása olyan hullámgyűrűket kelthet, melyek

óhatatlanul összefutnak adott esetben a határterületek egyéb kérdésköreivel, de ugyanígy

magának a vizsgált jogi jelenségnek a belső ellentmondásaival is. Ilyen ellenmondás lehet a

jog bipoláris karaktere abban az értelemben, amely az elmélet és a gyakorlat

szembeállíthatósága folytán jelentkezhet. Az okfejtés ezen lépcsőfokán felvethető egy

rendkívül fontos kérdés. Vajon a kettősség és az ellentmondás mennyiben azonosítható

egymással, mint fogalom?

A közös fogalmi nyelv, melynek elvi feladata a közös gondolati keretekbe illesztés, illetve a

különböző területeken belül nyert ismeretek összehasonlíthatóvá tétele, eszközként szintén

dichotómiák felhasználásával próbál harmonizálni1. Ilyen ellentétpárok például az objektív-

szubjektív, formális- materiális vagy például a jogos- jogtalan fogalmak. A problémát tovább

mélyíti, hogy a jog elméleti, valamint gyakorlati művelői, a jog rétegződése szerinti

megosztásban is számottevően elkülönülnek egymástól és a szakmai értelemben vett

magatartási mintáik, de konkrét jogi előírások is igyekeznek sajátos funkcióikat tisztán tartani

más feladatok torzításaitól2. Sokan úgy vélik, hogy a „két oldal” izolált megközelítései

szintetizáltabb feldolgozásokhoz, értékelésekhez vezethetnek. Mindez azonban úgy vélem az

esetek többségében nem megoldás, csupMn összegzés. A jog rétegei kapcsán tett megállapítás

körében az is kiemelendő, hogy mindenképpen a kiindulási pontra kell a figyelmet

összpontosítani, ez pedig azt is jelenti, hogy a kriminálpolitikai indokként megfogalmazott, a

jog által garanciálisan biztosított jogosultság csakis abban az esetben érheti el valódi

jelentéstartalmát, ha a joganyag alkotási folyamatában, a társadalomban kardinálisnak tartott

morális- igazságossági szempontok minden esetben a döntési szelekciók egyik vezérlő

elveként jelennek meg. A rendelkezések ezen ismérve, lényegében a törvény szövegében rejlő

azon belső erő felkeltésére irányul, melynek célja, hogy az elmélet és gyakorlat kettőssége

1 Pokol Béla: A szellemítettség/rögzítettség kategóriapáros mint a társadalomelmélet

alapkategóriái, Jogelméleti Szemle 2010/2. 1. o.

lásd: http://jesz.ajk.elte.hu

Letöltve: 2012.11.30 2 Pokol Béla: A jog rétegeinek történeti kibomlása, De iurisprudentia et iure publico, I. évfolyam, 2007/1-2.

szám 74. o.

4

tartalmilag váljon egy egésszé. A vázolt irányvonalak mentén tett felismeréseknek,

belátásoknak egy jogintézmény reformjánál az alkotási folyamattól egészen annak

alkalmazásáig változatlan formában kell indokul szolgálniuk. Emellett semmi esetben sem

célszerű a szabályozás azon módja, mely azáltal köti meg tételes anyagi szabályként a

jogalkalmazást, hogy átvéve annak szerepét a folyamatos bővítés és elaprózás mellett

elkötelezve magát, minden eshetőségre megoldással akar szolgálni. Ami egyszerű az egyben

átláthatóbb is, ami pedig következetesebben tud és egyben ilyen módon is hagy érvényesülni.

A hatékonyság és célszerűség pedig csakis akkor tartható fenn, ha minden esetben a

főszabályra alapítjuk a kivételt és nem fordítva.

Mindezek fényében véleményem szerint a legfontosabb kérdés talán akként fogalmazandó

meg, miszerint miképpen adjunk jogot a jognak, hogy egyáltalán joga legyen jognak lenni?

5

2. Bevezetés

A legalitás és a legitimitás egymást feltételező, mégis időről időre megújuló viszonya

alapvetően befolyásolja a jogrendszer felépítését és működését. A társadalmi, gazdasági,

politikai élet változásai, az állami működés teljes spektrumát lefedik, mindez pedig

szükségképpen azt is feltételezi, hogy az ily módon átalakuló, a funkcionalitás keretét adó

szabályozás, a vele szemben támasztott kívánalmakhoz vagy legalábbis egy többé- kevésbé

elfogadható szinthez idomuljon. Miközben mindez megvalósul, a jogi szférák szerint

elkülöníthető esszenciális, ámde szükségszerűen változást követelő jogintézmények

aktualitását hangsúlyozzuk. Létezik azonban az aktualitásnak egy olyan vetülete is, melynek

értelmében egy adott jogi jelenség - mint ezen ismérv hordozója - tekintetében már egy- egy

tartalmi elem, részterület esetében is, a valóság számottevően lehetséges kimeneteleinek

leképezése permanensen vitatott és szüntelenül erős kételyekre ad okot.

A dolgozatom témáját képező jogos védelem, illetve a végszükség időszerűségéhez kétség

sem fér, hiszen a módosulás irányába ható mozzanatok már a tavalyi évben, az Alaptörvény

elfogadásakor érzékelhetőek voltak. Az Alaptörvény hazánk legfontosabb jogszabálya, így

tartalmával ellentétes szabályt nem lehet alkotni. Ez azért is fontos, mivel amellett, hogy az

Alaptörvény számos klasszikus büntetőjogi jogelvet tett a magáévá, rögzítették benne az

önvédelemhez való jogot is, mely ezáltal minden állampolgár alapvető joga és alapjoga is lett

egyben. Az elkövetkezendő időszakban a közvélemény elvárásainak és a felállított

követelményeknek több pontban is fokozottan megfelelő érdemi javaslatokat, a bizottsági

üléseken a képviselők kezdeti támogatása után az elnökség rendre leszavazta, így az nem

kerülhetett a parlament elé. Ennek ellenére az emberek többsége úgy vélte, hogy vagy

technikai oldalról történik a közeljövőben változás vagy a fogalmi defektusok kiküszöbölése

fog esetlegesen megtörténni, mivel ezeken kívül, lényegi változást nem igazán hozhatott más

megoldás. A 2011. évi őszi parlamenti ülésszakban kezdődtek meg a tárgyalások az új

Büntető Törvénykönyv javaslatáról, mely törvényjavaslatot az Országgyűlés idei év június 25.

napján elfogadott. A 2013. július 1.- től hatályba lépő új Btk. jogos védelemre vonatkozó

rendelkezései azt gondolom mindenképpen üdvözlendőek. Az indoklás szövegezése is a

Törvény garanciális jellegét hangsúlyozza, melynek érvényesülése - idézve az általános

indoklást - a törvénytisztelő polgárok biztonsága irányába kell, hogy fokozottan fennálljon.

6

Mindez természetesen csak akkor valósulhat meg, ha a Törvény szövegét lerontó, erről a

lépcsőfokról „visszalépő” módosítás a hatálybalépésig nem fog megszületni.

A téma kapcsán a kérdéskörök több irányba is kihatnak, mind elméleti, mind pedig gyakorlati

értelemben. A perifériákhoz kapcsolódó határterületek, illetőleg az ott fellelhető részterületek

fontosabb szegmensei szintén szerepet kapnak majd az egyes fejezetekben. Mindazonáltal

szeretném hangsúlyozni, hogy az egyes részek elemzésénél, ahol az elfogadott új Büntető

törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosulást hoz a témával összefüggésben, az a

régi szabályozással összehasonlítva minden esetben kifejtésre kerül.

7

3. Rendszertan

A büntethetőség/büntetendőség a bűncselekmény elkövetése miatti büntetőjogi felelősségre

vonás lehetőségét jelenti. Bár ezen opció érvényesülését különböző körülmények

akadályozhatják, mégis a felelősség legmeghatározóbb motívuma a bűncselekmény

meg(nem)valósulása. A bűncselekmény létrejöttének is vannak feltételei, melyek a törvény

által büntetni rendeltség (tényállásszerűség), a cselekmény társadalomra veszélyessége, illetve

az elkövető bűnössége. Ezeknek a feltételeknek a hiánya kizárja a bűncselekmény

megállapítását, így a felelősségre vonás lehetőségét is.

A büntetőjogi felelősségre vonás akadályainak rendszere a bűncselekménytan egyik

legnagyobb tartalmi egysége. Az akadályokon belül három egységet különíthetünk el. A

Büntethetőséget kizáró, a Büntethetőséget megszüntető, valamint a Büntetőeljárás

lefolytatását kizáró okokat.

A jelenleg hatályos Btk.3 III. Fejezete, I. Címének 22.§- a

4 értelmében a büntethetőséget

kizárja:

a) a gyermekkor,

b) a kóros elmeállapot,

c) a kényszer és a fenyegetés,

d) a tévedés,

e)

f) a jogos védelem,

g) a végszükség,

h) a magánindítvány hiánya,

i) a törvényben meghatározott egyéb ok.

A Büntethetőséget kizáró okok többféle módon csoportosíthatóak, ugyanakkor azt gondolom

mind szövegösszefüggés tekintetében, mind pedig az érthetőség kapcsán is helyesebb, ha mint

elsődleges és másodlagos okok jelennek meg a felosztásban.

3 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

4 A 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről, eltérő szabályozás keretében a tv. IV. Fejezetének 15.§- a,

Büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok címmel, már az elkövető büntethetőségéről illetve a cselekmény

büntetendőségéről rendelkezik, valamint a törvényhely kiegészülve a „jogszabály engedélyével” ponttal, egyben

szűkül is, hiszen a „magánindítvány hiánya” pont a VI. Fejezet 31.§, A büntetőjogi felelősségre vonás egyéb

akadályai cím alá került át.

8

Az elsődleges büntethetőséget kizáró okok esetében a bűncselekmény fogalmának valamelyik

eleme hiányzik, ezáltal ezen okok már a bűncselekmény létrejöttét, egyúttal az elkövető

felelősségét is kizárják5. A ténybeli tévedés a szándékosságot és ezzel a cselekmény

tényállásszerűségét zárhatja ki6. A társadalomra veszélyességet kizárja a jogos védelem és a

végszükség7. A bűnösséget kizáró ok pedig a gyermekkor, a kóros elmeállapot, a kényszer és

a fenyegetés. Az utóbbi két ok, a beszámítási képesség hiányának kategóriájába is sorolható,

melyhez hasonló jellegű fordulatok a jogos védelem vagy a végszükség kereteinek túllépése

ijedtségből vagy menthető felindulásból8.

A másodlagos büntethetőséget kizáró okok a bűncselekmény létrejötte ellenére zárják ki a

büntethetőséget. Ilyen másodlagos okok, a magánindítvány hiánya, valamint a törvényben

meghatározott egyéb ok9.

Végezetül említést kell tenni olyan általánosan elismert és egyes törvényi tényállásokkal

kapcsolatban alkalmazható kizáró okokról melyek a Törvényben nem szerepelnek. Ezek az

úgynevezett „törvény feletti” büntethetőséget kizáró okok10

.

Csupán csak elhatárolási célzattal emelném ki a Büntethetőséget megszüntető okokat,

melyek az elkövetés idején létrejövő felelősséget csak utóbb szüntetik meg. A hatályos Btk.

III. Fejezete, II. Címének 32. §- a11

értelmében a büntethetőséget megszünteti:

a) az elkövető halála,

b) az elévülés,

c) a kegyelem,

d)a tevékeny megbánás,

e) a törvényben meghatározott egyéb ok.

5 Berkes György, Kiss Zsigmond, Kónya István, Molnár Gábor, Rabóczki Ede, Akácz József, Belegi József,

Katona Sándor, Márki Zoltán, Mészár Róza: Magyar Büntetőjog- Kommentár a gyakorlat számára, HVG-

ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft, 2012. 59. o. 6 A társadalomra veszélyességében való tévedés szándékos bűnösséget kizáró ok.

7 BH 2011.269.

8 Btk. 29.§ (2) bek., 30.§ (2)-(3) bek. (Lásd még: BH 2003.175)

9 Pl.: 4.§ (2) bek., 123.§, 150.§ (2) bek., 173/A.§ (3) bek., stb.

10 Pl.: engedély, sértett beleegyezése, megengedett (indokolt) kockázat, stb.

11 A 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről V. Fejezetének 25.§- a változatlanul szabályozza a

büntethetőséget megszüntető okokat.

9

3.1 Jogellenesség és társadalomra veszélyesség

„A törvényesség a jog uralmát jelenti ugyan, azonban nem a jogállami joguralom értelmében. Ugyanis a jog

természetére és karakterére nem hat ki.”12

Földvári József szerint a Büntető törvénykönyv bűncselekmény fogalma azért kiemelt

fogalom a büntetőjog- tudományban, mert valamennyi egyéb büntetőjogi fogalom a

bűncselekmény meghatározásához fűződő viszonyától függően foglalja el helyét a

tudományág rendszerében. A társadalomra veszélyesség amellett, hogy megalapozza a

dolgozatban taglalt jogintézmények elméleti vizsgálatát, külön tételes jogi fogalomként,

valamint a bűncselekmény fogalmi elemeként, azt gondolom nem csupán mint viszonyítási

alap jelenhet meg az anyagi jog kapcsán. Mindazonáltal tartalmilag talán helyénvalóbb a

címben szereplő fogalmak konfliktusáról beszélnünk.

Gustav Radbruch a jogállami elv alkotóelemeinek viszonyát úgy határozza meg, mint a

jogeszme nélkülözhetetlen összetevői közötti antinómiák sorát. Az igazságosság aktív

eszmény, mivel sokszor csak megközelíthető, a dolgok megváltoztatására hív fel. A

jogbiztonság ezzel szemben passzív, hisz a rend tartóssága érdekében gyakran az

eszményekről való lemondással jár. Mindemellett azt is mondhatjuk, hogy a jog a célszerűség

révén közvetlen kapcsolatba kerül egy politikai hatalmi renddel, sőt annak eszközévé is lehet,

míg az igazságosság inkább leválasztja arról. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a

jogbiztonság permanensen a fogalmi hármas közbenső helyét foglalja el13

.

A probléma ebben a körben a viszonylagosság kérdése. Ez nem csupán az egymással

ellentétes elvárások aspektusa, hiszen azon kijelentés is helytálló lehet, miszerint különválhat

a jog, a törvények, valamint a jogalkalmazás igazságossága is. Ez utóbbi körben külön

kiemelést igényel, hogy ez nem csupán a „fiat iustitia, pereat mundus”14

körében

érzékeltethető, hanem azt mondhatjuk, hogy a jogalkotó szervek által létrehozott jogi norma

esetén eleve adott az egybevágóság hiánya a hatályos jog és az érvényesülő jog között. A

felelősség absztrakt és empirikus értelme ténybelileg nem ugyanaz15

. A jogi felelősség

12

Wiener A. Imre: Büntetendőség- Büntethetőség, KJK- Kerszöv. 2000. 136. o. 13

Wiener A. Imre: i. m. 19. o. 14

„Legyen igazságosság, még ha el is pusztul a világ” (lásd bővebben: Heller Ágnes: Az igazságosságon túl,

Gondolat Kiadó, 1990.) 15

Tamás András: Állam- és Jogelmélet, UNIÓ Lap- és könyvkiadó Kereskedelmi Kft., 2003. 176. o.

10

jogszabályban tételezett értelme nem azonos annak empirikus jelentésével, tehát azzal,

ahogyan az az érvényesülés működési irányaként kifejezhető. Mindebből fakadóan pedig

kijelenthetjük, hogy ha a jog alkalmazója adott esetben nem „vizsgálhatja felül” egy szabály

előírásait, vagy helyesebben alkalmazását, az végeredményben paradoxonhoz vezet16

. Más

kérdés, hogy elviekben az igazságtalan jogszabály is alkalmazható igazságosan vagyis ebben

az értelemben következetesen.

A jogelméleti kitekintést megelőzően tett kijelentésem kapcsán nézzük meg, a fontosabb

elemek elhatárolásával, hogy a konfliktus ebben a kérdéskörben hogyan értelmezhető.

Maga a jogellenesség a külvilágban lejátszódó szubjektív elemektől mentes objektív

körülmény. A szubjektív elemek a bűnösség tárgykörét képezik. Az objektív és szubjektív

elemek szétválasztásával jön létre a tényállásszerűség fogalma. Ha jogalkalmazói oldalról

közelítünk, adott egy cselekmény, melynél a jogalkalmazó elsődlegesen azt vizsgálja, hogy az

kimeríti- e a Btk. valamely bűncselekményének törvényi tényállását. Ha a válasz igen,

vizsgálni kell, hogy a cselekmény jogellenes-e. Végül, ha jogellenes, akkor a bűnösség

kérdése kell, hogy eldőljön17

. A jogellenesség fogalmát tovább bontva különbség tehető

formális valamint materiális fogalom között. A formális megközelítés egy bővebb kör, jogi

normában előírt cselekvési vagy tilalmi kötelezettséget sértő magatartás. Létezik azonban a

cselekvés és a norma kapcsolatának egy mélyebb magva, amely pedig a materiális, vagy

anyagi jogellenesség kategóriája, rendszerint a jogilag védett jogtárgyak körét jelenti. Ha

például egy jogilag előírt kötelezettség csak egy formálisan jogellenes cselekmény

realizálásán keresztül teljesíthető, akkor a kötelezettségnek eleget tevő magatartásból a

materiális jogellenesség hiányzik18

. Ahhoz tehát, hogy egy tényállásszerű és bűnös magatartás

ne minősüljön bűncselekménynek, elegendő- e az, hogy ez a materiális jogtárgy alapvetően

hiányzik, vagy csakis a kizáró okokra lehetünk figyelemmel? Itt jutunk el a társadalomra

veszélyesség fogalmához, mely a védendő érték, valamint az objektív jelleg19

tekintetében a

materiális jogellenességgel szinte azonosítható. Ezen áttekintésből következő egyik kérdés,

hogy vajon nélkülözhető- e az, hogy két szinonim fogalom közül az egyik szükségszerűen

16

Ilyen ellentmondás figyelhető meg abban a tekintetben, hogy ha például az igazságos jogalkalmazás

elfogulatlanságot jelent ugyan, de mégis azt feltételezi, hogy elfogultak vagyunk a szabály iránt, vagyis

jogászként még akkor is feltételezzük, hogy a szabály helyes, ha magánemberként esetleg vitatjuk azt. 17

Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok, HVG- ORAC. 2009. 14. o. 18

Példaként említhető, ha a tanú igazmondási kötelezettségének betartása révén szükségszerűen a becsület

csorbítására alkalmas tényt állít. 19

Társadalomra veszélyességet a jogalkotó csupán felismeri, nem pedig konstruálja.

11

kizárja a másikat, illetve ha a válasz nemleges, melyik lesz az, melynek létjogosultsága

megalapozható.

3.1.1. A materiális jogellenesség

A társadalomra veszélyesség lényegében valamely jogtárgy megsértését vagy veszélyeztetését

jelenti. A jogellenesség körében a formális jogellenesség azon túl, hogy tényállásszerű

cselekményt jelent, ha büntető- jogellenességről beszélünk, úgy kiegészítendő azon

kritériummal, hogy büntetőjogi szankcióval is legyen fenyegetve. Ha a materiális oldalt

vesszük, az egyrészt jelentheti a jogtárgy sértését vagy veszélyeztetését, mint kodifikált

materiális jogellenesség, azonban másrészt értelmezhető úgy is, hogy a formálisan jogellenes

cselekménynél nem áll fenn jogellenességet kizáró ok. Az utóbbi felfogás kapcsán tehető

egyik álláspont, hogy törvényi jogellenességet kizáró ok esetén a cselekmény formálisan sem

jogellenes, a másik álláspont szerint viszont a formális jogellenesség fennállása mellett a

cselekmény materiálisan nem lesz jogellenes, azonban társadalomra veszélyes marad, vagyis

jogi tárgyat sért vagy veszélyeztet. Ebben az esetben a társadalomra veszélyesség nem

azonosítható a materiális jogellenességgel, hiszen amíg az előbbi jogi tárgyat sért vagy

veszélyeztet, addig az utóbbi azt is megköveteli, hogy ne álljon fenn jogellenességet kizáró

ok20

. A kizáró ok egyébként nem feltétlenül jelenti azt, hogy a cselekmény nem sért jogi

tárgyat, tehát másképpen fogalmazva, jogellenességet kizáró ok fennállásakor, a cselekmény

nem materiálisan jogellenes, azonban kétségtelenül társadalomra veszélyes marad.

Másik fontos ismérv lehet, hogy vajon mondhatjuk-e valamely fogalomra, hogy az tisztán

büntetőjogi kategória, vagy leszűkíthetjük-e azt ezen jogág területére. A jogellenesség

tekintetében, ha a formális oldalt egyértelműen a büntetőjogra szorítjuk, akkor a cselekmény

első körben akkor büntető jogellenes, ha büntető törvénybe ütközik és büntető normával

fenyegetett. Az erre épülő materiális jogellenesség már a büntetőjog területén lesz. A

társadalomra veszélyesség tekintetében azonban azt mondhatjuk, hogy a büntetni rendeltség

lesz azon sajátosság, mely a fogalmat a büntetőjogra szűkítheti, hiszen az ilyen

cselekményeknek csak egy részét rendeli büntetni a jogalkotó, azonban erre sem mondható

teljességgel, hogy csupán büntetőjogi szempontból lenne absztrakt módon veszélyes a

20

Mészáros Ádám: Adalékok a jogellenesség- társadalomra veszélyesség kérdésköréhez, Jogelméleti Szemle

2008/4. sz. 18. o.

12

társadalomra21

. Ebben a körben tehát végeredményben azt mondhatjuk, hogy a társadalomra

veszélyességnek csupán csak a jogalkalmazói szerepe állhat összhangba a materiális

jogellenességgel.

Ezen alfejezet zárásaként fontosnak tartom kiemelni Tokaji Géza álláspontját, miszerint bár a

társadalomra veszélyesség minden esetben jogi tárgy sértésén vagy veszélyeztetésén alapul,

azonban ennek ellentéte már nem ad helyes meghatározást. A típusában egyébként veszélyes

cselekmény adott esetben nélkülözheti a társadalomra veszélyes jelleget, sőt esetenként akár

hasznos is lehet22

.

3.1.2. Társadalomra veszélyesség a jogalkalmazásban

Vitatott kérdés, hogy a társadalomra veszélyesség a bűncselekménynek vajon olyan fogalmi

eleme- e mely nélkül a bűncselekmény nem valósul meg, avagy nem lehet azt állítani, hogy a

társadalomra veszélyesség egyáltalán nem hiányozhat, így bűncselekmény mindig

megvalósul. Az is fontos felvetés23

, hogy amennyiben a társadalomra veszélyesség absztrakt

jellege, pusztán csak jogpolitikai deklarációként jelenne meg, úgy nem lenne a

bűncselekmény fogalom e tekintetben tartalmi, hiszen akkor az előzőekben írtak szerint, a

bűncselekmény a társadalomra veszélyes cselekmények közül az lenne, melyet a jogalkotó

olyan súlyúnak talál, hogy a törvény által büntetést rendel hozzá. Tartalmi többletet a

bűncselekmény fogalom akkor kap a bűncselekménnyé válás folyamatában, ha a cselekmény

a többi fogalmi elem megvalósulása mellett ténylegesen sérti vagy veszélyezteti a jogi

tárgyat. Az a veszély, mely szerint a jogalkalmazó felülírja a jogalkotó parancsát a

társadalomra veszélyesség értelmezése során, csak abban az esetben valósulhatna meg, ha az

a cselekménytípus absztrakt társadalomra veszélyességére vonatkozna, vagyis a

kriminalizálás indokára24

.

21

Dr. Kőhalmi Zoltán: A társadalomra veszélyesség fogalma a büntető anyagi kódexekben, 7. o.

Lásd: http://ujbtk.hu/a-tarsadalomra-veszelyesseg-fogalma-a-bunteto-anyagi-kodexekben/

Letöltve: 2012. október 19. 22

Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1984,

109. o. 23

Wiener A. Imre i. m. 155. o. 24

Mészáros Ádám i. t. 8. o.

13

Itt jut szerephez az absztraktság és a konkrétum dialektikája, melyet többek között Berkes

György véleményem szerint kiválóan szemléltet. Tanulmányában25

rávilágít arra, hogy a

társadalomra veszélyesség teljes hiánya, adott esetben nem törvény feletti jogellenességet

kizáró ok, hanem ilyenkor a büntetlenség kifejezetten a Btk. rendelkezésén alapul. A Btk.

reálisan számot vet a törvényhozás korlátaival, mert akárhogyan is határozza meg a Különös

rész az egyes tényállásokat, mégis előfordulhatnak olyan tényállásszerű cselekmények,

melyek nem sértik vagy veszélyeztetik adott bűncselekmény jogi tárgyát26

. Az, hogy a

kérdéses fogalom a bűncselekmény fogalmi eleme azt hivatott megoldani, hogy az általános

törvényi megfogalmazás adott esetben igazságtalan eredményre vezessen. Megjegyzendő

azonban az is, hogy a bírói gyakorlat által megállapított kizáró okok27

számos cselekményre

vonatkozó általános szabályok és szélesebb körű bírói mérlegelést feltételeznek, mint a

társadalomra veszélyesség hiányának megállapítása egy konkrét ügyben. Vajon ilyen bíróság

alkotta szabályok mennyiben sérthetik a jogbiztonságot? Belovics Ervin szerint a

jogbiztonság kritériuma azért nem csorbul ilyen esetekben, mivel a bíróságok csak rendkívül

ritka esetekben alapítják felmentő ítéletüket ezen logikai konstrukcióra28

. Egyetértek azon

megállapítással is, mely szerint a jogállamiság eszményével akadálytalanul összeegyeztethető

ezen szemlélet, mégpedig azon okból kifolyólag, hogy felmentést csak olyan atípusos

esetekben tesz lehetővé, amikor sem törvényes, sem pedig törvényfeletti kizáró ok nincs29

. A

cselekmény azonban éppen atípusos volta miatt érdeket, értéket azért sért vagy veszélyeztet,

hogy egy fontosabb érdeket vagy értéket mentsen. A jogi tárgyak kollíziója sohasem zárható

ki teljesen. Az emberi együttélés fenntartása megköveteli, hogy az ilyen konfliktusban a

kisebb érdeket feláldozzuk, a nagyobb megmentéséért30

. Azt azonban hozzátenném,

miképpen az Nagy Ferenc tanulmányában is szerepel, hogy bár jogtárgy és jogtárgy- védelem

között is különbség tehető a jogtárgy jelentésének vonatkozásában, mindazonáltal az érdek

mint meghatározás annyiban problémásnak mondható, hogy az érdekek minden esetben

25

Berkes György: A társadalomra veszélyesség hiányának büntetőjogi értékelése, Magyar Jog 1999/12. sz. 730.-

731. o. 26

Kúria Bfv. I. 1276/2010. „Nem jogos védelem címén, hanem mert a cselekmény nem jogellenes,

bűncselekmény hiányában van helye a terhelt felmentésének, ha a sértettel szemben az elveszett birtoka

visszaszerzése érdekében önhatalommal lép fel.” 27

Pl.: sértett belegyezése, kockázat 28

Belovics Ervin: Az érték- érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok, 199. o.

Lásd: http://doktori-iskola.law.pte.hu/files/tiny_mce/File/Archiv2/Belovics_Ervin_Tezisek.pdf

Letöltve: 2012. október 19. 29

Dr. Kőhalmi Zoltán i. t. 8. o. 30

Hollán Miklós: Megkésett búcsú a társadalomra veszélyességtől, Jogelméleti Szemle 2003/4. sz. 3. o.

14

valamire irányulnak, amely ismérv az értékességük válaszreakciójaként jellemezhető31

. A jogi

tárgy az érdek tárgya és nem önmagában az. Ezen meghatározás véleményem szerint abban a

kontextusban is megállja a helyét, ha a jogi tárgyat, mint az embereknek az érdekekhez

fűződő értékelt kapcsolataként vesszük alapul.

Kijelenthető, hogy a büntetőjog nem a jogszabályok, hanem a normák összessége32

, melynek

tekintetében a bíró alkotta jog, mint „többletelem” szerves része kell, hogy legyen a konkrét

eset megítélésének. A bíró a törvény alkalmazása és értelmezése révén a normaalkotó

folyamatba kapcsolódik be. Mindez annál is inkább megkövetelhető, mivel a jogalkotás és

jogalkalmazás viszonyfogalmak, így csak egymáshoz való viszonyukban értelmezhetőek,

egymásra utaltságukban léteznek.

Kiindulva abból, hogy a bűncselekmény definíciójának fogalmi jegyei konjuktív elemek és

elviekben nem tehető különbség közöttük aszerint, hogy jogalkalmazói vizsgálatra szorulnak-

e, vagyis valamennyi kritérium a jogalkalmazás teljes szakaszában vizsgálandó33

, valamint

tekintve a már fentebb elemzett kérdéskört, miszerint a jogbiztonság csupán a rutin

helyzetekben élvez feltétlen elsőbbséget, de a jogalkotó által részletszabályozás útján nem

tipizálható élethelyzetekben a materiális igazságossággal szemben hátrányba kerülhet, a

következő elméleti konstrukciót34

tartom megfontolandónak:

Tisztán formális bűncselekmény fogalom kodifikálása azon feltétellel, hogy a törvény más

rendelkezései mondják ki azt, hogy nem valósul meg bűncselekmény bűnösség hiányában,

például adott tényállás keretein belül, kimondottan annak jellegére vonatkoztatva. Másrészről

a jogszerűség materializálása a jogellenesség helyett, vagyis a büntetőjogi felelősséget kizáró

okok között legyen szabályozva tartalmilag az a tétel, miszerint nem büntetendő az a

cselekmény, amely az elkövetéskor nem sérti vagy veszélyezteti a jogi tárgyat, vagy

amennyiben mégis, azt a szükségesség és arányosság keretei között egy magasabb egyéni

vagy társadalmi érdek megfelelően kompenzálja.

31

Nagy Ferenc: Gondolatok és kérdések a jogellenesség valamint a jogi tárgy köréből, Jogelméleti szemle

2008/4. sz. 11. o. 32

Wiener A. Imre i. m. 129. o. 33

Lásd: A társadalomra veszélyesség körében Dr. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleménye, 13/2000.

(V.12.) AB. Határozat 34

Mészáros Ádám i. t. 25. o.

15

4. A jogos védelem

4.1. Római jogi és magyar jogtörténeti előzmények

A történeti adalékok tekintetében, a római jogi gondolkodás meghatározó vonása a jogos

védelem kapcsán a merőben gyakorlatias jelleg. Esetjogias fejlődését tekintve azt

mondhatjuk, hogy a központi fogalmak körét ezen korszakban és ebben a kontextusban a

magánbosszú, valamint az önvédelem joga lényegében kimeríti. Az is elmondható, hogy a

római jog ismert olyan helyzeteket is, amelyekben a mai büntetőjogi dogmatika szerint a

cselekmény jogellenessége formailag fennáll, azonban a materiális jogellenesség valamilyen

oknál fogva mégis hiányzik.35

Ezáltal az elkövető felelősségre vonása elmarad.

A XII. táblás törvények még alapvetően az önbíráskodást szorgalmazták oly módon, hogy a

„vim vi repellere licet” elv egyfajta szokásjogi motívumként a „ius naturale” szerves részét

képezte.

A Digesta típuseseteit tekintve azonban már egy intézményesebb jelleg az, amely

meghatározó. Gaius úgy fogalmaz, hogy fenyegető veszély esetén, a józanész alapján

mindenkinek joga van magát megvédeni.

„Itaque si servum tuum latronem insidantem mihi occidero, securus ero: nam adversus

periculum naturalis ratio permittit se defendere”.

Ulpianus szerint, ha valaki a köz érdekében okoz kárt, méltánytalan lenne felelősségre vonni a

cselekmény miatt, ha a társadalmi előny nagyobb a magánérdek sérelme mértékénél.

„is qui iure publico utitur, non videtur iniuriae faciendae causa hoc facere.”

A római jog a jogtalan támadás elhárítását mind a személy elleni, mind a vagyoni javak elleni

jogtalan támadással szemben lehetővé tette36

. A különbség abban mutatkozott, hogy az akkori

szabályozás az élet elvételét, tehát a támadó megölését csakis élet, női szemérem, testi épség

elleni támadás esetén tette lehetővé, vagyon elleni támadás esetén viszont csak erőszak

kifejtését biztosította emberölés nélkül. A szükségességet, mint a védelem

35

Orosz P. Gábor: Jogos védelem és végszükség, mint a jogellenesség kizáró okai a római jogban és

napjainkban, Jogelméleti Szemle 2003/2. sz. 1. o.

Lásd: http://jesz.ajk.elte.hu/orosz14.html

Letöltve: 2011.április 13. 36

Belovics Ervin i. m. 59.o.

16

megalapozottságának nélkülözhetetlen elemét már Paulus is megemlíti, mégpedig oly módon,

miszerint a jogos védelmi helyzet létrejöttének feltétele, hogy a jogtalan támadás

elhárításának szükségesnek kell lennie. „Cum aliter se tueri non possent.”

A Justinianusi Kodifikáció37

pedig amellett, hogy a római esetjogi megközelítésből adódó

kazuisztikus rendszert felváltja egy, a védelemben részesülő jogi tárgyak részletes és texatív

felsorolásával, a jogos védelmet a jogból származó jogos cselekményként fogalmazza meg.

A hazai jogfejlődés tekintetében már Szent István törvénykönyve is iránymutatást ad,

mégpedig a „házakba törők és az ottan támadt viadalok” kapcsán oly módon, hogy ha

valamely személy a támadás során életét veszti, az „megtorlás nélkül feküdjön”,

hozzátartozóinak kompenzáció ebben az esetben semmiképpen sem járhatott38

.

II. József 1788. évi Btk.- ja, a jogos védelem kérdését csak emberölés esetében szabályozta és

ismerte el. ”Olyant viszontag, aki magát igazságosan védelmezvén, valakit megöl, nem lehet

gyilkosnak ítélni.” A törvény pontos szabályozással élt a jogos védelem túllépésével

kapcsolatban is.” Az igazságos védekezésnek határait által hágta, mert az erőszakot nem csak

a reá rohanónak megölése által, hanem másképpen is elkerülhette volna”. Ilyen esetekben az

illető mérsékelt büntetést érdemelt.

A Tripartitum39

(1517) amellett, hogy elismeri a jogszerű védekezést élet, testi épség illetve

vagyon elleni támadás esetén, azt is kimondja, hogy ez a védelmi cselekmény erélyesebben

gyakorolható személy elleni támadás esetén, mint egyéb esetekben. A részletes szabályozás

ebben a körben később a Directo Methodica- ban került összefoglalásra.

A Jurisprudentia Criminalis40

(1751) a causa- tempus- modus fogalmi hármassal utal a

jogos védekezés szükséges előfeltételeire.

A 18. század bűnvádi eljárását meghatározó Praxis Criminalis, a védekezést jelentős

korlátok közé szorította azáltal, hogy kimondta: „Jogos védelmi cselekmény csakis akkor áll

fenn, ha a menekülés lehetetlen, valamint a támadást fegyverrel követték el.”

37

Újvári Ákos i. m. 12. o. 38

Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához, Büntetőjogi Szemle 2012/1. sz. 1. o. 39

Belovics Ervin i. m. 69. o. 40

Újvári Ákos i. m. 13. o.

17

Lényeges körülmény, hogy a 19. század elejéig a jogos védelem szabályozása szokásjogi

alapokon működött, melynek legfőbb jellegzetessége a szigorú arányosság, ezen belül pedig a

fegyverek egyenlőségének elve.

Az 1843. évi javaslat 6.§- ának jellegzetes megfogalmazása vétlen önvédelemként

aposztrofálja a jogos védelmet, habár a védelem alapvetően más személy érdekében is

kifejthető volt. A javaslat elsőként fogalmazza meg a félelem, illetve az ijedség okán történő

túllépés felelősségalakító, illetve megszüntető szerepét.

A Csemegi- kódex41

(1878. évi 5. tc.) részletesen foglalkozik a szükségesség- arányosság

problematikájával. „A jogos védelem határa a szükségességben, a támadással való

arányosságban van.” Emellett a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás diszpozíciószerű

elhárítására is lehetőséget ad. A Csemegi- kódex a vagyon elleni támadásokkal szemben

alkalmazható védekezés határait attól függően ítélte meg, hogy a támadás egyértelműen csak

vagyon ellen irányul vagy adott esetben akár közvetetten is, magában foglalja- e a személy

elleni támadás lehetőségét. Ezen utóbbi esetben semmilyen sérelem okozása nem volt

kirívóan aránytalan. Nagy értékű javak elleni támadás megakadályozására, amennyiben

enyhébb elhárítási mód nem volt, a szabályozás elismerte bármilyen súlyú sérelem

okozásának jogosságát. Az elsődleges szempontot tehát, a kódex értelmében a visszaveréshez

szükséges erő képezte, mindazonáltal fontos kérdés volt az arányosság szükségessége is.

Finkey Ferenc ezt úgy fogalmazta meg, hogy „kisebb sérelem ellen ne vegyük igénybe

nagyobb jogtárgy megsértését”. A megtámadott és a védelem során megsértett jogtárgyak

relativitása kapcsán Angyal, Heller valamint Vámbéry is egységes álláspontot képviselt: „A

támadónak értékesebb java is megsérthető, mint amire a támadás irányul, azaz a menekülő

tolvaj le is lőhető, ha ez a támadás elhárításához szükséges”. A tisztán vagyon elleni

támadásoknál, mindhárman csupán erkölcsi posztulátumnak tekintették, hogy a védelmi

cselekmény feleljen meg bizonyos szintű arányossági követelménynek, vagyis egy csekély

jelentőségű vagyontárgy megtámadása esetén ne lehessen elmenni a támadó megöléséig42

.

A Btá. (1950. évi II. tv) 15. §- a43

szól a védendő jogi tárgyakról, valamint kiemeli a

menekülési kötelezettség elsődlegességét. Az arányosság kérdésében azonban nem foglal

állást, azt teljes mértékben a bírói gyakorlatra bízza. Ez a megoldás jól szemlélteti többek

41

Belovics Ervin i. m. 71.o. 42

Újvári Ákos: Hagyományok és változások a jogos védelem elvi és gyakorlati megítélésében, Magyar Jog

2002/6. sz. 343. o. 43

Újvári Ákos i. m. 17. o.

18

között azt, hogy a Btá. nem jogi uralmat szentesített, hanem leginkább a pártvezetést

kiszolgáló eszközként jelent meg.

Az 1961. évi V. tv. 25.§- a44

kimondja: „Jogos védelemben az cselekszik, akinek a

cselekménye a közérdek vagy a saját, illetőleg mások személye vagy javai ellen intézett, vagy

azokat közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.”

A jogos védelem jelenleg hatályos szövegét az 1978. évi IV. tv. 29.§- a szabályozza, a 2009.

évi LXXX. tv. módosítására is tekintettel, az alábbiak szerint:

„(1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személyei, javai vagy

közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához

szükséges.

(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy

menthető felindulásból túllépi.

(3) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.

29/A. § Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan

támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az, az élet kioltására nem

alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a

sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.”

Végezetül a 2012-es év júniusában elfogadott új Büntető Törvénykönyv45

, jogos

védelemmel kapcsolatos szabályozása, 2013. július 1.-jével hatályba lépve az alábbiak szerint

alakul:

„21. § Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai

elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas

védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent

44

Belovics Ervin i. m. 74. o. 45

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről

19

megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi

eszköz ne okozzon sérelmet.

22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye,

javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás

elhárításához szükséges.

(2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is

irányult volna, ha

a) azt személy ellen

aa) éjjel,

ab) fegyveresen,

ac) felfegyverkezve vagy

ad) csoportosan

követik el,

b) az a lakásba

ba) éjjel,

bb) fegyveresen,

bc) felfegyverkezve vagy

bd) csoportosan

történő jogtalan behatolás, vagy

c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás.

(3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető

felindulásból lépi túl.

(4) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.”

20

4.2. A jogtalan támadás

Jogos védelmi helyzet intézett jogtalan támadással, valamint annak közvetlen fenyegetésével

jön létre. A jogtalanság, mint feltétel elemzése kissé bonyolult feladat, mindazonáltal

alapvetésül azt kell lefektetnünk, hogy a jogtalan támadás voltaképpen jogellenes támadást

jelent, melynek döntő jelentősége van abban a tekintetben, hogy milyen cselekmény/támadás

alapoz meg büntetőjogilag értékelhető jogos védelmi helyzetet. A jogtalanságnak nem kell

feltétlenül „büntető” jogellenesnek lennie. Ez azt jelenti, hogy objektíve konkrét

bűncselekmény törvényi tényállásának tárgyát, illetve tárgyi oldalát tekintve kell

tényállásszerűnek lennie, nem pedig azt, hogy kizárólag a Büntető Törvénykönyvben

meghatározott valamely bűncselekményt kell megvalósítania. Más szóval a jogtalan

támadásnak részben vagy egészben kell kimerítenie a különös részben büntetni rendelt

valamely bűncselekményt, illetve ennek veszélyével kell, hogy fenyegessen46

. Amennyiben a

bűncselekménynek szabálysértési alakzata is van, a szabálysértési cselekmény is megalapozza

a jogos védelmi helyzetet. A jogtalanság objektív ismérv. Ez azt is jelenti, hogy adott esetben

a gyermek, a beszámíthatatlan, a gondatlanul vagy vétlenül eljáró személy támadása is lehet

jogtalan47

.

A támadás kifejezés nyelvtanilag a mások érdekkörébe történő aktív, sőt etimológiailag talán

erőszakos behatolást jelent. Bár maga a kifejezés tevékenységet tételez fel, mégis egyet lehet

érteni azon felfogással, miszerint nem csupán aktív cselekvőség keletkeztetheti a jogi tárgy

közvetlen veszélyét48

. Ennek okán mulasztásban is megnyilvánulhat egy jogtalan támadás,

mely fogalomhoz hozzá tartozik a cselekvési lehetőség és képesség, illetve a cselekvési

kötelesség elleni nem tevés49

. Összefoglalva tehát azon emberi magatartásként lehet

jellemezni a támadást, mely a jogtalanságnál leírtak szerint megvalósítja valamely

bűncselekmény vagy szabálysértés tényállásának objektív ismérveit, mely egyaránt lehet aktív

magatartás vagy mulasztás, és amely lényegében arra irányul, hogy valamely fennálló

állapotot megváltoztasson, vagy valamely állapotot fenntartson50

.

46

Belovics Ervin i. m. 86. o. 47

Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része, HVG- ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 2008. 142. o. 48

BH 1997.512. 49

Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai, Jogelméleti Szemle 2011/1. sz. 3. o. 50

Nagy Ferenc: Gondolatok a jogos védelemről, Európai Jog 2004/4. sz. 5. o.

21

A támadás akkor intézett, amikor éppen bekövetkezik, folyamatban van. A támadó a törvényi

tényállás megvalósítását megkezdte. Közvetlenül fenyegető akkor, ha annak megkezdésétől

azonnal, vagy meglehetősen rövid időn belül tartani lehet, akadálytól mentesen. Tehát ha a

védekezésre irányuló intézkedések mellőzése már egy olyan reális veszélyt hozna létre,

melynek a későbbi elhárítása az adott feltételek között objektíve is kétséges. A törvény

lehetőséget nyújt ebben a körben úgynevezett „megelőző csapás” foganatosítására a védekező

oldalán51

. A védekezőnek tehát nem kell bevárnia a támadó általi sérelemokozást, kérdés

azonban, hogy időben ezt mikortól teheti meg. A szűken értelmezett opció, a „csupán nagyon

rövid idővel előzheti meg”52

fordulat a sérelem bekövetkezésére, vagy a támadás tényleges

megkezdésére vonatkozik? A megelőző csapást egyfajta átfedésként53

szokták megemlíteni az

intézettség, illetve a fenyegetés közvetlensége között, mely olyan iránymutatásokkal egészül

ki, miszerint a megtámadott személynek nem kell megvárnia a támadás tényleges

megkezdését, valamint számomra ezzel ellentmondásként, a támadás puszta előkészítése nem

alapoz meg jogos védelmi helyzetet54

. Ennek dacára azt gondolom, hogy átfedés helyett

helyesebb az átfog kifejezés, mely tekintettel a jogtalanságnál leírtakra, kizárólag a közvetlen

fenyegetés kétséget kizáró tényét illetően kell, hogy fennálljon.

Javaslatként felvethető azon vélemény, miszerint mind a jogtalanság, mind pedig a támadás

fogalma helyesbítésre szorul. A jogtalanság helyett a jogellenesség megjelenítése lenne

indokolt, hiszen bűncselekménytani szempontból a jogellenesség kategóriája az értelmezhető

fogalom. Jogos védelem esetében objektíve jogellenes, azaz tényállásszerű cselekménnyel

szemben már helye van jogos védelemnek, az nem szükséges, hogy a támadó bűnössége is

fennálljon. Másrészről itt nem csak arról van szó, hogy a támadónak nincs joga a támadáshoz,

hanem arról, hogy cselekménye kimondottan a jog ellen való. A támadás vonatkozásában

pedig talán szerencsésebb volna a cselekmény megjelölés használata, hiszen ezen

terminológia a vizsgált esetköröket jobban kifejezi.

51

BH 2002.213 52

BH 2002.213. 53

Berkes- Kiss- Kónya et.al. id. kommentár/ 40. pótlás 72/6. o. 54

Tokaji Géza i. m. 250. o.

22

4.2.1. A jogos védelem tárgya

A hatályos szabályozás 29.§- a értelmében a védendő jogtárgyak köre a saját, illetőleg a

mások személye, javai valamint a közérdek.

4.2.1.1. Személy elleni támadás

A személy elleni támadás irányulhat élet, testi épség, egészség, nemi erkölcs, valamint

személyhez fűződő jogok ellen.

4.2.1.1.1. Élet és testi épség védelme

A védelem címben való feltüntetése azt hivatott jelezni, hogy bár tematikailag a támadás

tárgykörében vagyunk, mégis ezek azok a jogtárgyak, melyek kiemelt jelentőséggel bírnak,

tehát említhetjük őket úgy is, mint legfőbb védendő értékek. Mindenekelőtt szeretném

leszögezni, hogy véleményem szerint a többes szám ebben a kijelentésben talán nem is

indokolt. Testi épség elleni támadásoknál a védekező szemszögéből, minden esetben az

életveszély elhárításának szabályai irányadóak. Minden személy elleni támadás jelentős, quasi

praeterintencionális sérelem lehetőségét hordozza magában55

. A védelem, a védelmi jog az

élet elleni támadásnál a legjelentősebb, hiszen a jogi tárgyak egyenértékűsége folytán a

támadást adott esetben ölési cselekménnyel is el lehet hárítani, tehát az arányosság kérdése itt

fel sem merül56

. Feltéve persze, ha a védekező felismeri a támadói szándékot. A védekezés,

mint jog azonban abban az értelemben is fontos, hogy itt nem ölési jogról, halálbüntetés

átengedéséről, vagy természeti állapotról van szó57

. A szabályozott és állam által átengedett

védekezési jog az, amely elmehet adott esetben odáig, ami a támadó életének kioltásához

55

Újvári Ákos: A jogos védelem alakuló szabályozása a Btk. kodifikációjának tükrében, Jogelméleti Szemle,

2010./1.sz. 4. o. 56

A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről 57

23/1990. AB. Határozat a halálbüntetésről, Sólyom László párhuzamos véleménye

23

vezethet58

, a halálbüntetés átengedésének kérdése pedig abban az értelemben abszurd, hogy a

megtorlás a jogos védelem körében kizárt fogalom.

Testi épség elleni támadás vizsgálata a szabályozás áttekintéséhez megköveteli, hogy legyen

némi ismeretünk a szükségességi és arányossági kritériumokról. Részletesebben ezen

tárgykör, a védekező cselekmény alfejezet keretében kerül bemutatásra, mindazonáltal annyi

leszögezhető, hogy a szükségesség azon túl, hogy választ ad arra, hogy jogos védelmi helyzet

létrejött- e adott esetben, vagyis a jogos védelem feltételei fennállnak- e, utal a támadó és

védekező cselekmény arányosságára is. Az arányosság jelentése az LB. 15. számú irányelve

értelmében az, hogy a védekező magatartás nem idézhet elő aránytalanul nagyobb sérelmet

annál, mint amelyet a támadó cselekmény okozott volna. Tehát nagyobb sérelem is jogos

lehet adott esetben, csak az ne legyen aránytalanul nagyobb59

. Ebből az is következik, hogy a

védekezés szükséges mértékének megítélésénél, a támadónak okozott sérelemhez viszonyítva,

az a sérelem az irányadó, melyet a védekező szándéka átfogott. A probléma ebben a körben

az, hogy nem kizárt a szándékon túli eredmény bírói figyelembevétele sem. Főszabály szerint

az összehasonlítás alapja, hogy minkét cselekmény egyazon törvényi tényállás keretei között

maradjon. Tehát a testi épség elleni támadás alapvetően elhárítható a testi sértés bármely alap

vagy minősített esetével, így elviekben akár életveszélyt, akár halált okozó testi sértéssel is,

mivel a gondatlanság kívül áll a védekezési szándékon60

. Ezen érvelés mentén az is

kijelenthető, hogy testi épség elleni támadás nem hárítható el szándékos emberöléssel,

valamint, hogy a könnyű testi sérüléssel fenyegető támadás, maradandó fogyatékosságot

okozó, valamint ennél szándékosan súlyosabb eredményt okozó testi sértéssel nem hárítható

el, mivel az túllépésnek minősülne. Kérdés, hogy a szándék vizsgálata, a későbbiekben

tárgyalandó tudatszűkület következtében, akár utólagosan is, mennyiben lehetséges.

Tényállásszerűségi keret szempontjából sarkítva ugyan, de mégis érdekes lehet azon felvetés,

miszerint ha testi sértéssel fenyegető jogtalan támadást a védekező úgy hárítja el, hogy a

támadót tenyérrel eltaszítja, aki az esés következtében az útpadkába veri a fejét és meghal, a

védekező gondatlan emberölésért felel, mivel a két cselekmény nem esik egyazon tényállás

alá. Ha azonban a védekező ököllel megüti a támadót, melynek következtében a történés

azonos lefolyása eredményeként a támadó szintén meghal, a védekező nem fog felelősséggel

58

Hasonlóan az Emberi Jogok Európai Egyezménye I. fejezet 2. cikke: A rendelkezés nem azt határozza meg a

szükségesnél nem nagyobb erőszak kapcsán, hogy mikor lehet szándékosan halált okozni, hanem hogy mely

esetekben nyílik lehetőség erőszak alkalmazására, mely erőszak adott esetben halál (gondatlan) okozásához is

vezethet. 59

BÜ BH 2007.179. 60

BH 2008.260.

24

tartozni, mivel az azonos tényállási keret adott, a gondatlan eredmény pedig kívül esik a

védekezői szándékon61

.

A szabályozás ezen jogtárgyainak körében annyit említenék meg, hogy a mások személyére

irányuló támadás esetében, nyelvtanilag kissé félrevezető a szöveg, hiszen a többes számot

figyelembe véve az cselekszik jogszerűen, aki legalább két másik személy elleni támadással

szemben védekezik. Mindemellett indokolt lenne a védendő értékek körébe bevonni a „saját

vagy más jogát” fordulatot is, melynek jelentőségét némi polgárjogi átfedéssel a birtok- és

tulajdon védelem kapcsán fogom részletesebben kifejteni.

A 2012. évi C. törvény következetesebb a fentebb említett probléma vonatkozásában, hiszen a

22.§ (1) bekezdése a „más vagy mások személye” viszonylatában teszi lehetővé a jogos

védelmet. A 29.§ (2) bekezdése kimondja, hogy személy elleni támadás esetén, meghatározott

körülmények vagylagos fennállása megalapozhatja azon törvényi vélelmet, miszerint „a

jogtalan támadást úgy kell tekinteni mintha a védekező életének kioltására is irányult volna”.

Formailag ezen bekezdés folyománya az arányossági kritérium negligálása. Ezt a

meghatározást annyiban pontosítanám, hogy a „személy ellen” kitétel csakis élet, testi épség

és nemi erkölcs elleniséget jelentsen. Tehát például egy éjszaka elhangzott rágalom ezt ne

alapozhassa meg. A támadás ismérveiként deklarált kiemelt körülmények a következők:

éjjel62

, fegyveresen63

, felfegyverkezve64

, csoportosan65

. Lényeges elem továbbá a támadás

kapcsán az is, hogy a szövegezésből kiindulva66

, a támadásnak már megkezdettnek kell

lennie, tehát a közvetlenül fenyegetettség nem elégséges feltétele ezen fordulatnak. A vélelem

kérdésköréről bővebben a védelmi cselekmény című alfejezetben lesz szó.

61

Mészáros Ádám i. t. 8. o. 62

Az éjjel jelentéstartalmát tekintve nincs egységes meghatározása a szakirodalomban, mindazonáltal a bírói

gyakorlat szerint az említett napszak rokonítható az éjszaka, hajnalban kifejezésekkel, melyek közös vonása,

hogy az éjszakai órákban jellemzően mélyen alszunk. Ezen magyarázat véleményem szerint inkább a 22.§ (2)

bek. ba.) pontját fedi le. Az aa.) pont vonatkozásában meghatározó lehet adott évszak, időjárás a látási viszonyok

miatt, valamint adott térség nagysága, ismérvei abból a szempontból, hogy az esti órákban például mennyire

kihaltak az utcák. Mindezt alapul véve a gyakorlat szerint éjjelnek tekinthető városokban a 23.00- 04.00 óra

közötti időszak, ellenben kisebb településeken, illetve bizonyos településrészeken ez a periódus tágabban is

értelmezhető. 63

Fegyveresen követi el a bűncselekményt, aki lőfegyvert vagy robbanóanyagot tart magánál. A fegyveres

elkövetésre vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell akkor is, ha a bűncselekményt lőfegyver vagy

robbanóanyag utánzatával fenyegetve követik el. 64

Felfegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az

élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál. 65

Csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt. A Btk.

176.§- ában figyelemmel a csoportos elkövetés akkor is megállapítható, ha a bemenetelt csupán az elkövetők

egyike hajtotta végre, míg a társai a lakáson (stb.) kívül maradtak. 66 A jogtalan támadást személy ellen követik el.

25

4.2.1.1.2. Személyhez fűződő jogok védelme

A személyhez fűződő jogok, illetve a személyi szabadság tekintetében a védendő értékek köre

rendkívül sokrétű. Ide tartozik többek között a társadalmi megbecsülés, a becsület védelme,

az emberi méltóság tiszteletben tartása. Érdemes kiemelni a becsület védelmét. A becsület

megsértése, valamint a tettleges becsületsértés viszonya okozati összefüggés esetén problémás

lehet67

. Egyszeri, egymozzanatú szóbeli becsületsértés, rágalmazás elhangzásakor egyszerű a

helyzet, hiszen egyszeri elkövetés esetén, elhangzásának pillanatában befejezetté válik, tehát

nincs mit elhárítani. Ha a rágalmazott személy az elhangzás után cselekedne, az már

megtorlásnak minősülne. Ha azonban a becsületsértés, rágalmazás ismételt elkövetésétől

lehet, illetve kell tartani, tehát alaposan feltehető, hogy annak folytatása is lesz, akkor a

befejezettségtől elkülönül a bevégzettség, melynek okán a kijelentések önállótlan

részcselekményekként hangoznak el és folyamatosságuk révén egységbe foglalhatóak.

Ezekben az esetekben a bírói gyakorlat lehetővé teszi, hogy akár egy tettleges

becsületsértéssel megvalósított védekező cselekmény is arányos elhárítási mód lehet. A

gyakorlat kimondja, hogy tettleges becsületsértéssel szemben a megtámadott minden esetben

jogosan védekezhet68

. A probléma az, hogy ha az elkövető adott esetben folyamatosan ontja

magából a rágalmakat, és ezt jogtalan támadásnak tekintjük, az ezzel szembeni tettleges

becsületsértés megvalósításakor a rágalmazónak is elvileg jogos védelem járna. A rágalmazó

azonban ekkor már nem cselekedhet jogos védelemben, hiszen jogos védelemmel szemben

ugyanazon kizáró ok nem állhat.

4.2.1.2. A vagyon elleni támadás

A javak köre, magába foglalja egyrészt a vagyoni jogokat, valamint a jogok tárgyát képező

vagyontárgyakat is. A jogos védelem ebben a körben egyszerre jelent polgári és büntetőjogi

védelmet69

. Minden olyan támadás elhárítható önhatalom által, mely a tulajdonjog gyakorlását

67

Belovics Ervin i. m. 90. o. 68

Nagy Ferenc i. m. 146. o. 69

A Ptk., a Btk. valamint a vadászati törvény egyaránt tartalmaz rendelkezéseket jogellenes támadással

összefüggésben és a birtokvédelem kapcsán. A mai magyar jogszabályi környezet több eszközt is nyújt a birtok

megóvásához. Ezen eszközök például a jegyzői birtokvédelem (posszesszorius), a bírói védelem (petitorius) és

ilyen az önhatalom is, mely a birtokháborítás megakadályozását, illetve a már elkövetett birtokháborítás

26

vagy birtoklását akadályozza70

, vagyis a birtokvédelem is egyértelműen ehhez a körhöz

kapcsolható71

. Önhatalommal nemcsak a tulajdonos, hanem más olyan személy is élhet, aki

valamely jogcímen jogosan tartja birtokában a dolgot72

. Ellenben kötelmi jogok érdekében

nem lehet jogos védelemre hivatkozni. Mindezen felül két fontos kritérium is meghatározásra

kerül ebben a tekintetben. Az első, azon tételből kiindulva miszerint a birtok elleni támadás

tágabb kategóriát képez, mint a birtokháborítás, a támadásnak közvetlenül a dolgon fennálló

hatalmat kell fenyegetnie, mert csupán a rendeltetésszerű használatot zavaró magatartást

erőszakkal nem lehet elhárítani. A másik feltétel pedig az, hogy az önhatalom jogszerűségét

alapvetően a szükséges mérték követelménye határozza meg73

.

Miként ítélendő meg, egy vagyon elleni támadást is magában foglaló jogos védelmi szituáció

arányossági szempontból? Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy a valós, gyakorlatban

előforduló ilyen helyzetek többnyire nem homogének. Másként fogalmazva, vagyon

tekintetében fennálló olyan tényállás, mely jogos védelmi ismérvekkel is bír, szinte minden

esetben társul személy elleni erőszakkal is. Ezekben az esetekben a személyhez fűződő

védendő jogtárgyak primátusa miatt a vagyoniak háttérbe szorulnak. Ha viszont a

szakirodalom által nevesített kizárólagosan vagyon elleni támadásról van szó, ilyen esetekben

a testi sértésnél ismertetett tételek az irányadóak, miszerint megengedett a testi sértés alap-

vagy minősített esetének alkalmazása, valamint az abszolút felső korlát, a támadó életének

szándékos kioltásának tilalma. A kommentárok mindehhez azt is megkövetelik, hogy az eset

összes körülménye tekintetében a bíró mérlegelje például a javak értékét, minősítse a támadó

által elkövetett bűncselekményt, a védekező diszpozíciószerű magatartását, valamint a

büntetési tételeket. Tehát mindazt, amit a támadás pillanatában a védekezőnek kellene ahhoz,

hogy a törvény által megkívánt elvárások benne foglaltassanak a cselekményében. Vajon ezek

mérhető kritériumok? Véleményem szerint egy rendkívül kockázatos cselekvési teret biztosít

a hatályos szabályozás ilyen esetekben, és itt a kockázat a helyzet megítélésében van, hiszen a

„tiszta helyzet” abban az esetben jöhet létre, ha a védekező meg sem próbál élni törvény adta

jogával. Ugyanis ha beavatkozik, már nem számítható ki, hogy mi történne, ha pedig nem él

vele, a jogos védelem kérdése fel sem merül. Az arányosság érvényesítése melletti

következményének önhatalommal való elhárítását jelenti. (Ez utóbbi megállapítás a későbbiekben az Üldözés c.

fejezeten belül kerül bővebben taglalásra) 70

BH 2012.1. 71

EBH 2007. 1584. 72

Ptk. 115. § (2) bek., 190.§ (1) bek. 73

Kúria Bfv. I. 1.354/2011. „Az önbíráskodás bűntettét valósítja meg, aki az elveszett birtoka visszaszerzése

érdekében alkalmazott önhatalmával túllép a birtok visszaszerzéséhez szükséges mértéken, ezáltal részéről az

erőszak kifejtése a birtoksérelem miatti megtorlás eszközévé válik.”

27

állásfoglalások egyszerűen nem képesek érdemi választ adni az eltérő jogi tárgyak

összemérhetetlenségéből fakadó konfliktusra74

. Elsőként vegyük alapul a jellemzőbb bírói

szempontokat. Elkövetési érték figyelembe vételénél látnunk kell, hogy a támadást észlelő

személy, amikor a védekezés mértékében kell döntenie, csupán csak azt látja, hogy a támadás

a vagyona ellen irányul, de hogy az mekkora sérelmet okoz éppen, vagy okozhat a

közeljövőben azt már nem. Vannak olyan álláspontok, melyek szerint a polgári jogból átvett

vagyoni, illetve nem vagyoni kártérítés alapja lehet testi épségben esett sérelem

kompenzálásaként, a testi épség és a vagyon, mint jogi tárgyak értékének összemérésében75

.

Ezen felvetés már annyiban is aggályos, hogy más jogág által szabályozott jogintézmények

előfeltételei, dogmatikai természetük a büntetőjogtól idegenek, más alapelvekre, más

struktúrákra épülnek. Ezt szemlélteti például azon tétel is, hogy a polgári jog szabályai szerint

az élet kioltásának is megvan a pénzbeli ellentételezése. A büntetési tételek

összehasonlításának bírálataként az vethető fel, miszerint széles körű jogi ismereteket tételez

fel a védekező oldalán. Emellett az elhárítás szükséges mértékének meghatározása nem

szűkíthető le a törvényhozó által büntetéstani, kriminálpolitikai szempontok alapján

megállapított büntetési tételkeretek vizsgálatára. Az LB. 15. számú irányelve sem ad

megnyugtató megoldást, hiszen ezen jogi iránymutatás alapvetően élet, testi épség elleni

támadással okozott jogos védelmi helyzetre lett „kitalálva”. Az irányelv szerint a

szükségesség- arányosság tárgyi tényezők mentén ítélendőek meg, azaz a védekező szubjektív

szempontjai csak a túllépés estén jutnak szerephez, amikor is az vizsgálandó, hogy mennyiben

volt elvárható a szükséges mód és mérték helyes megválasztása76

. Ez az alábbi

joggyakorlathoz vezetne: Ha a védekező olyan módot választ melynél lett volna ugyanolyan

biztonságos, de enyhébb sérelmet okozó mód, akkor felel, mert cselekménye nem volt

szükséges. Ha pedig aránytalanul súlyosabb sérelmet okoz, felel, mert tette nem volt arányos.

Végezetül a józanész és erkölcsi érték körében kell említést tenni az úgynevezett relatív

helyrehozhatóság fogalmáról, mely a csekély jelentőség/érték viszonyában vizsgálandó. Az

arányosság felső határa ezen módszernél az, hogy a sértés súlya a támadás

jelentéktelenségéhez viszonyítva ne legyen szociálisan elviselhetetlen. Ez a szemlélet azonban

tartalmilag vezet ellentmondáshoz olyan esetekben, amikor a károsodás összegszerűen nem

jelentős ugyan, de pótolhatósága, helyrehozhatósága kérdéses. Filléres dolgokhoz is

74

Újvári Ákos: A jogos védelem alakuló szabályozása a Btk. kodifikációjának tükrében, Jogelméleti Szemle,

2010./1.sz. 2. o. 75

Újvári Ákos: Jogos védelem- arányosság, Jogelméleti Szemle 2009./1. sz. 6. o. 76

Kormos Erzsébet: Jogos védelem vagyon elleni támadás esetén, Ügyészek Lapja 2000./7. évf. 1. sz. 9. o.

28

fűződhetnek olyan erős érzelmi szálak, melyek miatt a dolog elvesztése sokkal nagyobb

pszichikai konfliktust tud előidézni, mint amire egy kívülálló adott esetben számítana77

.

Véleményem szerint helytálló azon álláspont, melyet a 15. számú irányelv is relatíve

meghatároz, és mely szerint a támadás elhárításának, mint célnak kell meghatároznia a

jogszerű védekezés érvényességi területét. Ezen célzat pedig determinálja a védekezés

szükséges mértéket is, mely a támadás befejezéséig, felújítása veszélyének elmúltáig tart. Ez a

módszer amellett, hogy a társadalomra veszélyesség fogalom, konkuráló érdekei szerint is

értelmezhető, számba veszi a személy pszichés vonatkozásait is.

Azon állítás, miszerint tisztán vagyon elleni támadásoknál, a támadás elhárításának

szükségessége esetén, a védelmi szándék még eshetőleges formában sem irányulhat a támadó

életének kioltására78

, az új Btk. hatályba lépésével értelmét veszti. Ugyanis a Törvény 22.§ (2)

bekezdésének b.) pontja szerint a támadói szándék élet kioltására irányultságát kell

feltételezni, ha az a lakásba79

éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történő

jogtalan80

behatolás81

, vagy a c.) pont szerint, az a lakáshoz tartozó bekerített helyre82

,

fegyveresen történő jogtalan behatolásként valósul meg.

77

A szerző tanulmányában azon miskolci estet emeli ki példaként, melyben az élete nagyobb részét börtönben

eltöltő erős testalkatú sértett, a vékony testalkatú hajléktalan gyanúsított két nylonszatyornyi „életét” próbálta

meg heccből elvenni, ami miatt a gyanúsított megszúrta a sértettet, aki a sérülésébe rövidesen belehalt. 78

Újvári Ákos: Jogos védelem- arányosság, Jogelméleti Szemle 2009./1. sz. 8. o. 79

Lakás minden olyan zárt hely, mely emberek tartózkodási helyéül és rendszeres éjjeli szállásául szolgál. Ezen

utóbbi kritérium tekintetében a rendeltetésszerűség a meghatározó, mivel átmeneti tartózkodásra szolgáló

helység igen, ellenben esetleges alkalmanként éjjeli szállásul is használt helység nem tekinthető lakásnak. Lakás

lehet ingatlan, de ingó is.

A lakásba való behatolás akkor lesz jogtalan, ha arra a lakással rendelkezni jogosult beleegyezése nélkül kerül

sor. Ennek ellenére nem alapozza meg a támadás élet kioltására irányultságát, ha a lakásba jogszerűen bejutó

személy utóbb a lakást felszólítás ellenére sem hagyja el. 80

A jogtalanság ebben a tekintetben értelmezhető a jogellenesség körében, tehát, ha az elkövető az ott lakónak

vagy azzal rendelkezőnek az akarata ellenére cselekszik. 81

A behatolás a bemenetellel rokonítható fogalom, vagyis olyan bejutás, mely mint testmozgás, feltételezi az

elkövetőnek egész testével az elkövetés helyére történő bejutását. 82

Lakáshoz tartozó bekerített hely a falakkal, kerítéssel, élő sövénnyel vagy más módon körülvett olyan terület,

amely a lakás rendeltetésszerű használatát elősegíti vagy kiegészíti, szorosan azokhoz tartozik. Fontos ismérv,

hogy ebben az esetben a bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás csak akkor alapozza meg az élet

kioltására irányuló jogtalan támadást, ha a bekerített helyen minden esetben lakás is van.

29

4.2.1.3. A közérdek elleni támadás

Degré szerint téves azon gondolat miszerint az objektív joggal való ellenkezés szubjektív jog

megsértése nélkül lehetséges83

. A közérdek alapvetően állami vagy közösségi érdeket jelent.

Fogalmi körét képezi a közrend, közbiztonság, köznyugalom, államigazgatás, valamint az

igazságszolgáltatás zavartalan működése84

. Mindezek mellett azonban közérdek fűződik

ahhoz is, hogy az egyes emberek alanyi joga védelemben részesüljön, más szóval az

állampolgárok személyi és vagyonbiztonsága is közérdeknek minősül. Ugyanakkor hiba a

jogos védelmet a legtágabban értelmezett közérdekre vonatkoztatni, hiszen az átlagember

vagy kívülálló személy nem mindig tudja megítélni, hogy vajon bizonyos cselekvés a

közérdek szempontjából hasznos- e, vagy káros. Személyfeletti javak, amilyen az állam,

valamint az erkölcsi, vallásos vagy hazafias érzés jogos védelemre nem alkalmasak. Nincs

tehát jogos államvédelem, például politikai gyilkosság útján. Véleményem szerint a közérdek,

mint fogalmi distinkció abban az értelemben adhat némi támpontot, ha a társadalomra

veszélyes cselekmények negatív meghatározásaként fogjuk fel. Ebben a kontextusban

amellett, hogy ezen utóbbi definíció önálló jogalkalmazásbeli szerepét az úgynevezett „szűk

keresztmetszet85

” tekintetében erősítené a szemlélet, a közérdek, mint ellentétes fogalom

tágabb abban az értelemben, hogy a semlegesség is beletartozhat, ha a történés előtti

állapotokhoz képest az eredmény, értékét tekintve nem romlott. Megfoghatatlansága ellenére

azonban mégsem elvetendő jogtárgyi mivolta, hiszen előfordulhatnak olyan esetek, amikor

jogtalan támadás konkrét sértett hiányában, közvetlenül a közérdek, közrend ellen irányul.

Ilyenek lehetnek a garázdaság alap- vagy minősített esetét megvalósító azon cselekmények,

melyekkel alaki halmazatban nem valósul meg vagyon elleni vagy testi épség elleni

bűncselekmény. A garázdaságot elhárítani, a jogellenes helyzetet megszüntetni szándékozó

személy ugyanis nem a köznyugalom ellen fejti ki tevékenységét, ezáltal jogos védelmi

helyzetben van.86

83

Székely János: Jogos védelem, IM. Tanulmánykötet, 1983. 109. o. 84

Belovics Ervin i. m. 95. o. 85

Dr. Kőhalmi Zoltán i. t. 8. o. 86

A Legfelsőbb Bíróság 4/2007. számú büntető jogegységi határozata

30

4.3. A védekező cselekmény

A hatályos szabályozás 29.§ (1) bekezdése szerint nem büntethető, akinek a cselekménye a

saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket

közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

A (2) bekezdés pedig kimondja, hogy nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges

mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi.

Főszabályként kijelenthető, hogy a védekező cselekmény elhárító jellegű cselekmény, mely

leginkább tevékenységet tételez fel, de kivételes esetekben megnyilvánulhat passzív

magatartásban is87

és kimeríti a Büntető törvénykönyv Különös részében meghatározott

valamely bűncselekmény tényállási elemeit, azonban tényállásszerűségen felüli

jogellenességét éppen az zárja ki, hogy egy intézett vagy fenyegető jogtalan támadás

elhárításához szükséges. A védekező cselekménynek csakis a támadóval szembeni kifejtése

lehet jogszerű. Mindazonáltal a védelmi cselekmény szubjektív jogellenességi kritériumként

való megkövetelése már nem feltétlenül indokolt. Tehát nem feltétlenül szükséges elem az,

hogy az elhárító cselekményt a jogtalan támadás felismerésén alapuló védekezési szándékkal

fejtsék ki a jogtalan támadó személyével összefüggésben88

.

Dogmatikai szempontból rendkívül fontos megemlíteni Wiener A. Imre álláspontját a

büntetendőség- büntethetőség dichotómiájáról. Wiener didaktikai szempontú megközelítése

szerint a bűncselekmény büntetendő cselekmény, melynek az elkövetője büntethető. Ezen

terminológiai különbségtétel nem csupán stilisztikailag lényeges. Itt jutunk el ismételten az új

Btk. szerinti szabályozáshoz a 22.§ (1), valamint (3) bekezdésében89

.

Büntetendő cselekmény alatt a jogtárgyat sértő vagy veszélyeztető diszpozíciószerű

magatartást lehet érteni. Ebben a fogalmi rendszerben a büntetőjogi felelősségre vonás

feltételeit objektív és szubjektív tényállási elemek írják le. A felelősség alapja, a pozitív

objektív és szubjektív elemek megléte mellett azonban a negatív feltételek hiánya. A negatív

feltételek között tárgyalandóak a büntetendőséget kizáró objektív körülmények. Ezek olyan

87

A nem tevéssel való védekezésre hozható fel példaként az az eset, mikor a megtámadott személy az ő

segítségére, a támadó ellen forduló kutyáját nem hívja vissza. (Lásd: Nagy Ferenc i. m. 144. o.) 88

Ha éjszaka a feleség a lakás ajtaját nyitó fegyveres betörőt leüti abban a hiszemben, hogy az erőszakos és

erősen italozó férje érkezett haza. 89 22.§ (1) „Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a

közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

(3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.”

31

kritériumok, melyek megvalósulása esetén minden elkövetőre nézve kizárt a bűncselekmény

megvalósulása90

. A büntethetőséget kizáró okok viszont személyre szólóak, vagyis

elkövetőnként vizsgálandóak. A tárgyi valamint az alanyi ismérvek ily módon való

megkülönböztetése szerint tehát azt mondhatjuk, hogy a 22.§ (1) bekezdés szerinti

magatartásból hiányzik a jogellenesség, míg a (2) bekezdés esetében a cselekmény

büntetendő, vagyis jogellenes, azonban az ijedtség/menthető felindulás, mint kizáró ok

megszünteti az elkövető büntethetőségét. Ezen utóbbi cselekménnyel szemben, ezáltal a jogos

védelem is megnyílhat. Mindez fontos azon szempontból is, hogy a bíró az ítélkezés során a

vádbeli cselekmény megítélése során is a tárgyi/objektív ismérvektől halad az

alanyi/szubjektív ismérvek felé. Újvári Ákos szerint ez a különbségtétel a fogalmi rendszer

terminológiájának idegen nyelvre való átültetését is kedvezőbben befolyásolhatná.

4.3.1. Arányosság és excessus

A szükségesség és arányosság körében tett korábbi felvezetés után, kiindulópontként két

lényeges alapvetés tehető. Az első abban áll, a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelvéből,

valamint az ítélkezési gyakorlatból kiindulva, miszerint a két fogalmat, a közöttük lévő

rendkívül intenzív függelmi viszony ellenére - hiszen az arányosság megléte alapvetően a

szükségesség fennállásától függ - el lehet, és egyben el is kell határolnunk egymástól.

A másik pedig az a nyilvánvaló tény, hogy a jogos védelem törvényi tényállása a

szükségesség fogalmát megjeleníti, az arányosságét azonban nem.

Ismételten tehát, a szükségesség körére szűkítve, az eset körülményeinek láncolatából a

bíróság a jogos védelmi helyzet fennállását vizsgálja elsődlegesen, vagyis a jogos védelem

törvényi kritériumainak fennállását. Amennyiben a szükségesség adott, úgy vizsgálandó, hogy

a kifejtett védekezés a támadás jellegére és intenzitására figyelemmel megfelelő volt- e, tehát

nem okozott- e aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amekkorát a támadás okozott volna. Ez

az arányosság kritériuma. Abban az esetben, ha mindkét feltételnek megfelelő a védelmi

cselekmény, a Btk. 29§ (1) bekezdés szerinti felmentésnek van helye. Ha azonban az

arányosság követelménye sérül és az nem áll fenn, vagy csupán csak részben áll fenn, úgy

90

Wiener A. Imre: i. m. 170. o.

32

ennek okát is értékelni kell, hiszen ha ennek ellenére bizonyos feltételek adottak, sor kerülhet

a Btk. 29.§ (2) bekezdésének alkalmazására, mely alapján felmentésnek szintén helye lehet91

.

Először röviden kifejteném a kérdéskör alkotmányossági aggályait. Az arányosság

tekintetében a 29.§ (1) bekezdése a cselekménytől kizárólag azt követeli meg, hogy a

védekezéshez szükséges legyen. Az arányosság követelményére csupán a 29.§ (2) bekezdés

normaszövegének értelmezésével, valamint a 15. számú irányelv, illetve a miniszteri indoklás

szövegéből lehet következtetni. A szükségesség, a jogintézmény történeti fejlődésére is

tekintettel, tartalmi szempontból nem absztrakt vagy etatista felfogásában értendő, hanem a

konkrét egyedi támadás elhárítása értelmében, tehát lényegében civilista értelemben. Az

arányosság megkövetelése ezen értelemben vett szükségességet oly módon korlátozó kitétel,

mely azáltal, hogy törvényben meg nem határozott további követelményt támaszt, a

büntetőjogi felelősségre vonás körét tágítja a védekező hátrányára. Az arányosság

megkövetelése ily módon a büntethetőséget alapító szokásjog bírói tilalmába ütközik, mely a

büntetőjogi jogelvekből tételesen levezethető korlátozás (scripta)92

. Továbbá a 15. számú

irányelv, melynek hatálya csupán a bíróságokra nézve kötelező, nem nevezhető törvénynek,

következésképp az arányosság túllépése nem törvényben meghatározott ok. Ezen okfejtést

alátámasztja az Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdése93

, az V. cikk94

, valamint a jogalkotásról

szóló 2010. évi CXXX. törvény 4.§- a95

. Az arányosság lényegében nem más, mint az

objektíve lehetséges következményekkel való arányíthatóság. Ebből fakadóan a másik

lényeges probléma, hogy az objektív arányosság megkövetelése és a joggyakorlat által

elfogadott, a 15. számú irányelvben is kifejezésre jutó védelmi szándék relevanciája sem áll

összhangban egymással96

. A védelmi szándék legfőbb ismérve, hogy a támadás elhárítása,

mint cél az, amely megszabja a jogos védelem határát. Ezen tételből következik, hogy a

bíróság a szándékolt eredményeket veti össze, mely folytán a támadónál jelentkező, ámde

gondatlanul okozott sérelem, az értékelés körén elviekben kívül esik. Itt jutunk el a

szükségesség körében az alkotmányossági probléma másik oldalára. Az itt vitatott álláspont

lényegében az elhárítási célzat tézisét gondolja tovább, melynek lényege, hogy a szükséges

91

Belovics Ervin i. m. 123. o. 92

Újvári Ákos: Reflexió Dr. Somogyi Farkas József hozzászólásához, Lásd: Dr. Somogyi Farkas József: A jogos

védelemről- újra, Ügyvédek Lapja, 2010/3. sz. 44. o. 93

IV. Cikk (2) „Senkit nem lehet szabadságától másként, mint törvényben meghatározott okokból és törvényben

meghatározott eljárás alapján megfosztani.” 94

V. Cikk „Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen

intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.” 95

4.§ „Ha egy tárgykört törvény szabályoz, törvényben kell rendezni az alapvető jogintézményeket és a

szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat.” 96

Újvári Ákos: Jogos védelem- arányosság, Jogelméleti Szemle, 2009/1. sz 3. o.

33

mérték követelményét két kritérium hordozza. A szükségesség, valamint az elhárításra

irányuló védelmi szándék97

. Ezen utóbbi elem tekintetében azonban ugyanúgy felvethető a

tételes jogon kívüli jelleg, mint az arányosságnál. Mindazonáltal azt gondolom ezen nézet

mind célszerűségi, mind pedig tartalmi szempontból is elfogadhatóbb. Az elhárítás

szükségessége független a gondatlansággal okozott sérelem mértékétől, a gondatlan eredmény

súlyosabb volta az elhárítási célzat keretén belül maradva nélkülözi a társadalomra

veszélyességet, ezáltal a védekező személy pszichés vonatkozásait is figyelembe veszi. Az

elhárítási célzat felnagyításával szubjektív elem kerül beillesztésre a tisztán objektív

társadalomra veszélyesség kategóriájába, azonban ha ezt nem fogadnánk el, és az elhárítás

gondatlan következményeit társadalomra veszélyesnek tekintenénk, azzal megnyitnánk a

jogos védelmi helyzetet a korábban védelmi helyzetben lévővel szemben. A védelmi

szándékkal összefüggésben, abban az esetben, ha az hiányzik, a jogos védelem, valamint a

bűncselekmény törvényi fogalmára tekintettel nincs ok arra, hogy a jogos védelem

megállapíthatóságát elvessük98

.

A szándék vizsgálata folytán, ha a hatályos szabályozás keretében arányossági szempontból

vizsgáljuk, az a megállapítás is helytálló, miszerint az objektíve arányos cselekmény is

túllépéssé válik, ha a szándék alapján az arányosságot meghaladó bűncselekmény kísérlete

állapítható meg99

.

A bírói gyakorlat szerint megkülönböztethetünk eszköz- valamint kárarányosságot. A két

fogalom is tárgyalható egy függelmi viszony két elemeként, azonban alapvetően azt

mondhatjuk, hogy az eszközarányosság a támadó és a védekező számára rendelkezésre álló

eszközök által kifejthető hatóerő vizsgálatát jelenti, a kárarányosság pedig az elhárított, illetve

az elhárító cselekmény által okozott hátrány viszonyában keresendő. Mindezek alapján

személy ellen irányuló fegyveres támadás esetén a fegyveres védekezés arányos. Azonban

puszta kézzel támadó esetében is helye lehet eszköz alkalmazásának. Mindkét esetben sor

kerülhet azonban arra is, hogy a védekező személyt felelősségre vonják, de nem azért mert a

fegyverek adott esetben egyenlőtlenek voltak, hanem mert a fegyverrel okozott sérelem

aránytalanul súlyosabb volt, mint amivel a támadás fenyegetett. Tehát a két arányossági

fogalom lényegében ötvöződni látszik. Az életszerűség hiánya itt párosul a teljes

fogalomzavarral. A jogos védelem keretében olyan harcról van szó, melyben nem egyenlő

97

Újvári Ákos i. t. 7. o. 98

Belovics Ervin i. m. 55.- 56. o. 99

Újvári Ákos i. m. 103. o.

34

fegyvernek, arányos eszköznek kell a jogot védenie, hanem döntő fölény és eleve biztosított

győzelem az, amit a jogrend igényel100

. A jogtalan támadó számára nem egyenlő esélyt kell

biztosítani, hanem a kudarc elkerülhetetlenségét. Ezen okfejtéshez párosul véleményem

szerint helyesen, hogy az a tény, miszerint fegyver használata nélkül is az emberi élet

könnyűszerrel kioltható, az annak védelmében alkalmazott fegyver a védekezést aránytalanná

nem teszi. Az ugyanis, hogy milyen eszközök vannak a támadónál, illetve, hogy vannak- e

nála fegyverek csupán abból a szempontból releváns, hogy ezen tényekből következtet a

megtámadott a támadás irányultságára és intenzitására, azonban nem annak okán, hogy

elkezdhesse mérlegelni, hogy mi módon maradhat a jogszerűség talaján, hanem leginkább,

hogy testi épségét megőrizze. Az én véleményem arányosság tekintetében, valamint a

következő témakör tárgyát képező ijedtség, valamint menthető felindulás kapcsán - melyek

azt gondolom minden esetben velejárói egy jogtalan támadásos helyzetnek akár együtt is - az,

hogy a védekező javára írt eszközaránytalansággal jobban befolyásolható a kárarányosság,

mint eredmény, sőt adott esetben a kár teljes egészében megelőzhető. Nyomozói körökben

elterjedt szóhasználattal élve egész egyszerűen, mutasd ki az erőt, hogy ne kelljen használnod.

A jogtalanul támadó valóságos szándékára a megtámadott, a támadás során megnyilvánuló

objektív tények és külső megjelenési formák alapján következtethet, másfelől az ehhez

szorosan kapcsolódó megállapítás szerint a megtámadottnak nem kell kivárni, hogy a támadás

teljesen kifejlődjék.

A 29.§ (2) bekezdésére figyelemmel, a mérték tekintetében két túllépési formát kell

elhatárolnunk. Az egyik az arányosságbeli túllépés (excessus), a másik pedig az időbeli

túllépés (praetextus). Maga a mérték az arányosság fogalmi eleme, ezért a 29.§ (2)

bekezdésében foglalt büntetlenséget biztosító rendelkezés csakis az arányosságbeli túllépésre

vonatkozik. Az ijedtség vagy menthető felindulás a szakirodalom szerint nem az elkövető

felismerési, akarati, vagy értékelő képességét kizáró tudatzavar, hanem olyan általános

élettapasztalat szerint is megítélhető érzelmi reagálás melyet a jogtalan támadás ténye vált ki.

Az ijedtség, menthető felindulás nem azonos a Btk. 167.§- a által szabályozott erős

felindulásban fordulattal, attól intenzitásában kevesebb, így elvileg az intenzitás vizsgálata

megkönnyítheti az elhatárolást arány és idő kérdésében101

. Ez a meghatározás úgy vélem

máris erős kételyekre adhat okot. Ha elfogadjuk, hogy a tudatszűkület ezen eseteiben, a

fokozati különbségek megállapíthatóak minden esetben utólag is és ragaszkodunk a pontos

100

Székely János i. m. 219. o. 101

Berkes- Kiss- Kónya et.al. id. kommentár/ 40.pótlás 72/11. o.

35

szövegezéshez, egy élet vagy testi épség elleni támadásnál mindig kisebb intenzitást kell majd

alapul vennünk ahhoz, hogy védekezésünk megfelelő legyen. Hiszen ha az erős felindulásnak

csak a fiziológiás aspektusát vesszük és fölényének elvi indoka csupán a védendő jogtárgy

primátusa, vagyis hogy az az emberölés egyik privilegizált esete, ebben az esetben nem látom

okát az elhatárolásnak, hiszen a térségben nem kell messze mennünk ahhoz, hogy lássuk, a

támadóknak ilyen és ehhez hasonló ingerületi állapotba kerülésének az sem feltétele, hogy a

sértett egyáltalán bármiféle módon megnyilvánuljon feléjük, elég, ha csupán ott és akkor jelen

van. Az sem gondolom, hogy számottevően függene az életkortól, tapasztalattól, még abban

az esetben sem, ha az konfliktushelyzetekben szerzett tapasztalatot jelent, hiszen itt az

érzelmeket egy jövőbeni bizonytalan eseménysorozat váltja ki, melynek kapcsán csak

típushelyzetekkel lehet számolni, két egyformával semmiképp. Ezen védekezői reakció, mely

szükségszerű velejárója egy támadásos helyzetnek, kizárja a védekező felismerését saját

cselekménye és annak várható következményei tekintetében abban a pillanatban, amikor az

kifejtésre kerül, ugyanakkor az is valószínűtlen, hogy a támadói oldalról olyan veszélyt

vegyen figyelembe, mellyel a támadás tárgyilagos megítélés szerint maximálisan fenyeget102

.

A felindultsági állapot egy tettlegességet is magába foglaló konfliktusban folyamatosan

változik mindkét oldalon. Adott esetben fokozott erőszakot/agressziót válthat ki egy

viszonzott ütés, de ugyanúgy kiválthatja ezt az is, ha a megtámadott félelmében tétlen marad.

Az arányosság meghatározása véleményem szerint még akkor is életszerűbb lenne, ha a

következők szerint határoznánk meg: A védekező cselekménynek arányosnak kell lennie

azzal a sérelemmel, melyet a támadó okozna, a védekezésünk következtében megvalósuló

felindulásában vagy ijedtségében, mely valószínűleg intenzitásában is meghaladná a támadó

kezdeti támadását. Természetesen gyakorlati szempontból ezen okfejtés is használhatatlan

lenne. Binding szerint a támadás energiájával együtt a jogos védelem megengedett erejének is

fokozódnia kell, ennélfogva a jogos védelem jogosítványának terjedelme független a

megtámadott jogi tárgy értékétől103

. Proporcionalitást követelni a védekezés energiája és a

megtámadott érték jelentősége között azt jelenti, hogy a csekélyebb javakra energikusan

támadónak hivatalosan a kezére játsszák a győzelmet. A tárgyilagosság és a maximális

fenyegetettség kapcsán azt mondhatjuk, hogy ha a védekező arra gondol, nem ijedtségében

vagy menthető felindultságában, hanem egyszerűen csak rádöbben, hogy a testi épsége ellen

irányuló bántalmazás, a támadó szándékán túl ugyan, de az ő (megtámadott) halálához is

102

BK EBH 2009.1938. 103

Belovics Ervin i. m. 109. o.

36

vezethet, és ezért minden lehetséges eszközzel és módon úgy védekezik, hogy a támadó

halálát okozza, jelen szabályozás szerint ez túllépésnek minősül104

.

Erősen vitatott kérdéskört képez az új Btk. 22.§ (2) bekezdése a törvényi vélelem kapcsán. Az

általános indoklás szerint a védelmi helyzet kiszélesítésével a szabályozás lehetőséget teremt

a védekezés szükséges mértékének túllépésére105

, tehát a kiemelt körülmények esetén az élet

kioltására irányultságot a jogtalan támadó részéről vélelmezni kell. Törvényes vélelemről

akkor beszélünk, ha jogszabály állapítja meg, hogy valamely tényből az ellenkező

bizonyításig valamely más nem bizonyított tényre kell következtetni. Bizonyos értelemben a

vélelem egy önkényes beavatkozás egy induktív típusú okfejtésbe, hiszen mintegy

létjogosultság nélkül kapcsolja az értelem bizonyos fokát adott tényekhez106

. A vélelem

megkönnyítve a bizonyítás folyamatát tudatosan biztosít az elégtelen bizonyítéknak olyan

értéket, amellyel csak elegendő bizonyíték rendelkezhetne. Itt a vélelem azonban a jog

betűjénél fogva érvényesül, ezért a jogtalan támadás ezen eseteiben megdönthetetlen

vélelemként jelenik meg. Azt gondolom, hogy a kiemelt fordulatok olyan tényállás elemei,

melyeknél a szándék magyarázata a körülményekből adja magát. Tehát hiába állít három

idegen ember teljesen mást csoportos elkövetés esetén, egymás verzióját támogatva arra

vonatkozóan, hogy miért törtek be a lakásba és hogy kinek mi volt a szerepe adott esetben,

mivel már nem a védekező szava fog szemben állni a három támadóéval, hanem a hármuk

tekintetében csakis az lesz releváns és állítható a bíróságon, melyet bizonyítani is tudnak.

Emellett pedig a szerepek tekintetében sem a védekezőt terheli azok kitalálása, a

szándékegység megvalósulása ennek folytán kizárja azt is, hogy az elkövetők valamelyike

„elvigye a balhét”, vagy a többiek valljanak esetleg ellene, így utóbbiakat enyhébb módon

vonják adott esetben felelősségre. A 22.§ (2) bekezdésének szövegezése azt gondolom a

védekezői oldal, tudatszűkületi állapotban való szükségességről alkotott pillanatnyi, konkrét

helyzetbeli megítélése szempontjából lesz releváns bírói szemszögből, nem pedig abból a

szempontból, hogy a megtámadott személyek szinte kívánni fogják az ellenük véghezvitt

bármilyen támadást csak azért, hogy más életét kiolthassák. Ebben az értelemben azt

104

Kónyáné Kutrutz Katalin: Szükséges- e az arányosság a jogos védelemhez, Magyar Jog, 1985/10. sz. 873. o. 105

Véleményem szerint a törvényes vélelem kérdéskörének semmi köze nincsen a szükséges mértékhez vagy

annak túllépéséhez 106

Dr. Schmidt Szilárd: Vélelmek és fikciók a magyar polgári- és büntetőjogban 2. o.

http://www.jogiforum.hu/files/publikaciok/schmidt_szilard__velelmek_es_fikciok_a_magyar_polgari_es_buntet

ojogban[jogi_forum].pdf,

Letöltve: 2012. november 2.

37

gondolom, hogy a b.) pont107

tekintetében nem látom indokát annak, hogy a lakásba történő

behatolás nappal, fegyver nélkül, két személy elkövetésével miért ne alapozhatná meg a

támadás bármely hatásfokát abban az esetben, ha az ott lakók jelen és egyúttal veszélyben is

vannak. A lakásba behatolást önálló körülményként, önálló pontban kellene szabályozni a

vélelem szempontjából, az a.) és b.) pontokban kiemelt közös körülményeket pedig a c.)

pontban108

is indokoltnak tartom megjeleníteni. Mindazonáltal a szabályozásra tekintettel nem

gondolom, hogy ha az új Btk. általi változat teljes egészében hatályosul, akkor az az erőszak

eszkalációjához, önkényhez vezetne. A bírói mérlegelés előbbiekben ismertetett lehetséges

módjának egy kis szelete, csupán a jogos védelem aspektusát jelenti. Ahhoz azonban, hogy

egyáltalán jogos védelmi helyzet fennálljon, más körülményeknek is fokozottan meg kell,

hogy feleljen az adott tényállás. Egy jó ügyvéd esetleg abban is találhat fogódzót a paragrafus

említett bekezdésében, hogy mi is minősül például jogtalan támadásnak. Emellett pedig a

bíróság mindig köteles vizsgálni azt, hogy bűncselekmény fennáll- e, a fogalmi elemei

körében mi az, ami megvalósult109

. Végül pedig a bűnügyi technikusok által megállapított

tények, illetve a nyomozó hatóságok szabályszerű kihallgatása és eljárása, megfelelő adat - és

nyomrögzítése is döntő mértékben befolyásolhatja egy ügy későbbi megítélését.

4.3.2. Az időbeli túllépés

Az időbeliség kapcsán azt kell kiemelni, hogy a jogos védelmi helyzet addig tart, amíg a

jogtalan támadás, vagy a támadás folytatásának, felújításának közvetlen veszélye. A támadás,

illetve a fenyegetettség megszűnésének objektíve érzékelhetőnek kell lennie, kétséget

kizáróan felismerhetőnek. A korábbi elhárító cselekmény folytatása a támadás megszűnése

után már nem a jogos védelem körében, hanem megtorlásként értékelendő110

. Ezekben az

esetekben pedig a 29.§ (2) bekezdése nem alkalmazható, hiszen a törvény szövegében

szereplő, az elhárítás szükséges mértékének túllépése egyértelműen az arányosság

107

A lakásba éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történő jogtalan behatolás 108

Az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás 109

BH 1996.347. 110

BH 2011.215. A terhelt ijedtségéről sem lehet szó, menthető felindulás pedig csak a támadás közvetlen jellege

esetén merülhet fel. A terhelt meg sem várva a terhelt szándékának közvetlenebb megnyilvánulását maga

támadott és már a taszításától ágyra rogyó, fenyegetést végképp nem tanúsító sértettre sújtott a késsel. Az erős

felindulás minden feltétele adott. (Lásd még: BH 2006.239.)

38

követelményének sérelmére utal, az időbeli túlterjeszkedés tehát nem vonható a hatálya alá111

.

A praetextus keretében fontos megemlíteni az úgynevezett tartós vagy állapot

bűncselekményeket ahol a befejezettség- bevégzettség stádiumai elválhatnak egymástól.

Ezekben az esetekben a jogi tárgy sérelmének fennállta szabja meg a jogos védelem

határát112

. Az is lényeges lehet az időszerűség kapcsán, hogy amennyiben a jogtalan támadás

megszűnése után egy esetleges támadásba áthajló magatartás a korábbi védekező részéről, a

korábbi támadásból származó erősen felindult állapot indokából, erős felindulásból elkövetett

emberölésnek minősülhet113

. A 167. §- t azonban csakis abban az esetben lehet alkalmazni,

amennyiben az emberölés ezen privilegizált esetének további feltételei is fennállnak114

. A 15.

számú irányelv alapján, az ítélkezési gyakorlatban a Btk. 29.§- ának vizsgálata megelőzi a

167.§ elemzését115

. Fontos észrevétel, hogy testi sértés esetén nincs olyan privilegizált

tényállás, amely hasonló kedvezményt jelentene az időbeli túllépő részére.

111

BH 2012.140. 112

Problémát az Üldözés című alfejezet keretében a későbbiekben tárgyalandó lopás jelenthet, mely több

álláspont szerint is olyan bűncselekménynek tekinthető adott esetben, ahol a jogos védelem a büntetőjogi

értelemben vett befejezetté válás után is tovább tarthat. Másként fogalmazva, amíg a tulajdonjog sértése fennáll,

a jogos védelem kifejthető. 113

BH 2001.310. 114

Az ölési szándék kialakulása és véghezvitele emocionális alapon, kóros fokban megnövekedett indulat

(fiziológiás affektus) hatására történik. Olyan állapotban, amikor az elkövető érzelmi egyensúlya felbomlik,

tudata elhomályosul, a meggondolás, megfontolás szokásos mértéke lehetetlenné válik. További feltétel, hogy a

felindult állapot menthető, azaz a vádlott személyén kívül álló, erkölcsileg is méltányolható okból keletkezzen. 115

BÜ BH 2008.2. A vádlott ezután a kamra ajtajába kapaszkodva felállt, s bár a sértett támadása ekkor már

megszűnt, hirtelen nagymértékű indulatba jött. Kilépett a kamrából, felvette a konyhaasztalon lévő 19 cm-es

pengehosszúságú konyhakést és azzal az ekkor hátráló mozdulatot tevő sértettet a mellkasa bal oldalán

megszúrta. A kés pengéje 14 cm mélyen hatolt a sértett testébe és a szívét is elérte.

39

4.4. Egyéb jogos védelmi helyzetek

4.4.1. A megelőző jogos védelem és a védelmi eszközök köre

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint a megelőző jogos védelem

intézménye teljes mértékben meddő vita tárgyát képezi. A probléma gyökerei már a

normaszövegek értelmezésénél felmerülnek. A klasszikus jogos védelem, valamint az őrző-

védő berendezések/eszközök közös vonása csupán egy célbeli ponton ragadható meg,

mégpedig a jogtalan támadástól való védelem biztosításánál. Ezen lényegi ismérven kívül

azonban a jelenleg 29./A.§- ban szabályozott védelmi lehetőség sem alapvető tartalmi

elemeiben, sem pedig az ezek viszonylatában fennálló, büntetlenséget megalapozó

feltételrendszerre tekintettel nem hordoz tartalmi hasonlóságot a 29.§- ban ismertetett jogos

védelemmel összefüggésben. Mindez azt gondolom azért is lényeges, mert alapjaiban,

dogmatikailag kérdőjelezi meg az intézmény létjogosultságát az anyagi jogi jogos védelem

körében116

, másrészt pedig éppen a védelmi eszközök funkciója tekintetében áll szöges

ellentétben a jogos védelem szabályozásának módja, a megelőző jogos védelemnél

megkövetelt kritériumok lajstromával117

. Mindezt azért emeltem ki, mivel azt gondolom

egyrészt az új Btk. 21.§- a118

sem hoz e tekintetben lényegi változást a letisztultabb

megfogalmazása ellenére sem, másrészt pedig a törvény 22.§ (2) bekezdésében megjelenő

újszerű szabályozás a törvényi vélelem szempontjából némileg feleslegessé is teszi azt.

Tekintettel arra, hogy véleményem szerint a szabályozás szerinti védelmi berendezés fogalma

legfeljebb a korszerű riasztóberendezés ,valamint az úgynevezett „pánikszoba” valamiféle

keverékét képes csupán lefedni, ezért alapvetően ezen rendelkezés elhagyását javaslom. A

felelősség alakulásának rendkívül bizonytalan kimenetelű lehetőségére tekintettel, mely úgy

vélem lényegében a felelősséget szélesíti ki indokolatlanul, a szabályozást, valamint főként a

szabályozáshoz fűződő kritikai észrevételeket, az általam konstruktív jellegűnek vélt

felvetésekkel együtt szeretném összegezni az alábbiakban.

116

Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy vajon mennyiben lenne helyeselhető, a megelőző jogos

védelem külön törvényhelyen, illetve önálló bűncselekményként vagy vétségként való szabályozása. 117

Élet kioltására alkalmatlan jelleg, csakis a jogtalan támadó szenvedhet sérelmet, a védekező adott helyzetben

és tőle elvárható módon mindent meg kell, hogy tegyen a sérelem elkerülése érdekében. 118

21. § „Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan

támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak

sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében,

hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.”

40

A hatályos szabályozás értelmében a megelőző jogos védelem olyan jövőbeni, esetleges

jogtalan támadás megelőzésére irányul, mely a védekező vagy más személye vagy javai ellen

irányulhat. A szűkebb értelemben vett védendő jogtárgyak köréből tehát a közérdek kimarad.

A jelenlegi szabályozás szövege a „nem büntethető”, valamint a „mások személye vagy javai”

fordulatok kapcsán terminológiai, valamint nyelvtani értelemben már bírálat alá kerültek a

korábbiakban. A védekezés megvalósulása itt elviekben a védekező közreműködése nélkül

történik meg. Mindazonáltal a védelmi eszköznek az „alkalmazása” fordulat, azt gondolom itt

tágabb értelemmel bír, melynek részét képezi a személyes közreműködés is. A jogos védelmi

helyzettől eltérően, a jogtalan támadással nem elhárító cselekmény áll szemben, hanem

megelőző jogos védelmi eszköz alkalmazása119

. Ha szigorúan vesszük az automatikus

működést és abban kell állást foglalnunk, hogy vajon mely szabályozás kedvezőbb a hatásfok

felső korlátjára figyelemmel - amely a telepítésre vagy amely a működésbe lépésre

vonatkozik120

- ha a lehetséges sérelem okozásáról van szó, akkor is azt kell majd

mérlegelnünk, hogy a szándékunk a tényleges védelemre irányul- e, vagy pedig arra a

mindenek felett álló elvre, miszerint kockázatot nem vállalhatunk rajtunk kívül álló

személyek testi épségének viszonylatában, legyen az jogtalanul támadó, kisgyermek, tűzoltó

vagy pontosan két darab szilvát eltulajdonító, az útját éppen lerövidítő, kertünkön áthaladó

bármely személy. A labdája után a kerítésen bemászó gyermek tekintetében a jogos védelem

objektív jellegére tekintettel a jogtalanság elviekben ugyanúgy megvalósul. A megelőző

védelem esetében persze az élet kioltására alkalmatlan jelleg, ha az sérelem okozásában is

meg tud nyilvánulni, egy mérsékeltebb intenzitású működést feltételez. Mindazonáltal egy

hatéves gyermek esetében kérdéses, hogy a mérsékeltebb jelleg mit eredményezhet. Az élet

kioltására alkalmas jelleg meghatározására a Btk. 137.§- a, a felfegyverkezve történő

elkövetés keretében elviekben támpontként szolgál. Amellett, hogy a megfelelő használat

keretében szinte bármi élet kioltására alkalmas lehet, mi történik, ha az eszközt annak

tudatában telepítik, hogy az nem alkalmas rá és egyébként általában nem is alkalmas rá, de a

támadó mégis meghal? A telepítő személy nem kívánta és nem is nyugodott bele a támadó

életének kioltásába, tehát szándékos emberölés nem valósult meg. Gondatlan emberölés

szintén nem, mivel testi sértés okozására irányuló szándék van. Az eszköz konkrét esetben

azonban mégis alkalmas volt élet kioltására, hiszen meghalt a támadó. A védekező oldalán

maximum halált okozó testi sértés maradhatna, azonban annak megállapításához szükséges az

119

Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai, Jogelméleti Szemle 2011/1. sz. 13. o. 120

Costopulos Orestis: Jogos védelem az ún. „őrző- védő” berendezések körében, Ügyészek Lapja, 2009./16.

évf. Klnsz. 17. o.

41

eredményre kiterjedő gondatlanság, ami pedig a korábbiak értelmében elvileg beleférhet a

védekezés arányosságába, így túllépésként nem értékelhető. Ami pedig a felsorolt,

ellenérvként szolgáló kivételes eseteket általában összeköti, az a vétlenség kérdésköre. A

vétlen személynek okozott sérelem gondatlan okozásáért a védekező felel. Vétlenségről

ezekben az esetekben azonban nem beszélhetünk. Amellett, hogy a tényállásszerűség szintjén

a magánlaksértés szabálysértési vagy bűncselekményi alakzata megvalósul, dogmatikailag a

vétlenség bűnösségi kategória, mely a szándékosságon, illetve a gondatlanságon kívül álló,

ezért bűnösség megállapítását nem eredményező ismérv121

. Tehát nem az objektív

jogellenesség szintjén értékelendő kategória. Vétlenség esetében hiányzik mind az akarati,

mind az érzelmi oldal, és mint bűnösség hiánya, a tényállásszerű cselekmény büntetőjog-

ellenességét egyértelműen nem érinti. Emellett a gondatlan sérelem okozása sem

aggálymentes. Mivel hanyag gondatlanság nem jöhet szóba, a tudatos gondatlanság

fogalmából kiindulva, az eshetőleges szándéktól eltérően az elkövetőnek itt van reális alapja

abban bízni, hogy a cselekményének a következménye elmarad, és ebben bízik könnyelműen.

Ha a tudatos gondatlansághoz reális tényeken alapuló bizakodás szükséges, akkor a saját

tapasztalás azt gondolom ezt megalapozza. Kérdés azonban, hogy az abban való bizakodás,

hogy illetéktelen személy nem hatol be a védett területre mennyire tekinthető könnyelműnek?

Főleg ha a figyelmeztetés is adott esetben megvalósul.

A szükségesség- arányosság szintén problémás. A védekezői szándék terjedelmének

meghatározhatatlansága, illetve a támadó fel nem ismerhető szándéka „dönti el” a védekezés

arányosságát. Az élet kioltására alkalmatlan jellegből fakadóan, élet védelmére nem lehet

alkalmazni védelmi berendezést. Az időbeliség kérdése az egyik legfontosabb dilemma. Az

elhárítást a védekező személy már akkor előkészíti, amikor jogtalan támadás még nincs is.

Nem a klasszikus értelembe vett időbeli túllépésről van szó, hanem annak inverz

megjelenéséről. Mindazonáltal a praetextus sem kezelhető ebben a kontextusban, hiszen

jelenlét nélkül a megakadályozása is kizárt. Hasonlóan az önkéntes eredmény elhárítás

kérdésköréhez.

Végezetül a büntetlenséghez megkövetelt harmadik kritérium, hogy a védekező az adott

helyzetben minden tőle elvárhatót tegyen meg. A tőle elvárhatóság mindig az ügy egyedi

körülményeihez mérten állapítandó meg. Az adott helyzetben elvárhatóságot pedig nem csak

a védekező személye, hanem az adott eszköz is befolyásolja.

121

Mészáros Ádám i. t. 14. o.

42

A szabályozás vizsgálata mellett szintén ki kell azonban emelni, hogy az élet kioltására

alkalmatlan jelleg folytán kizárásra kerülő eszközök után a fennmaradó lehetőségek rendkívül

korlátozottak. Gáz- és riasztófegyver, gumilövedékes fegyver, esetleg magas kerítés. Gáz és

riasztófegyver esetében bizonyos általános körülmények, mint például erős szél, eső, kis zárt

tér, szinte a minimumra csökkentik a hatékonyságot. Emellett az első használat után ezek az

eszközök könnyen felfedik élet kioltására alkalmatlan jellegüket, ami több elkövető esetén

még problémásabb. A gumilövedékes fegyverek csekély sérülések okozására képesek,

elöltöltős változataik utántöltése túl lassú, valamint a figyelmet is elvonja adott esetben, ha

megint csak több elkövetőről van szó. A legfontosabb pedig, hogy ezen eszközök

alkalmazásához minden esetben jelen, ébren, otthon kell lenni. Az ember megvédheti magát,

ha tudja, azonban sajnos nem tudja, mert nincs mivel. A technikai védőeszközök csoportjába

elvileg minden fegyver beletartozik. A 29./A§- ba pedig de lege lata és de lege ferenda122

szinte semmi sem. Bár az Alkotmánybíróság nem tekintette alkotmányosan levezethetőnek a

személyes biztonság alapjogi mivoltából a fegyverkezés jogát, az Alaptörvény V. cikke,

valamint a 2013.- ban hatályba lépő új Btk. 22.§ (2) bekezdésének különösen a b.) és c.)

alpontjai azonban szignifikáns jelzések lehetnek e tekintetben, amennyiben azok a hatályba

lépésig nem változnak. A lőfegyvertartás liberalizálásáért folyó lobbi célja, az önvédelem és

jogos védelem jogának egy meghatározó és szükséges szegmense kellene legyen, az otthoni

fegyvertartás tekintetében azt gondolom mindenképp. Amellett, hogy lőfegyverek

tekintetében adott a részletes jogszabályi háttér123

és Magyarországon a legszigorúbbak a

fegyvertartási szabályok, az uniós irányelvek124

ennek ellenére sokkalta engedékenyebbek. A

többfordulós szituációs és pszichológiai tanfolyam, a folyamatos felülvizsgálat és vizsga,

valamint a korhatár megemelése önmagában sem mondható könnyűnek, emellett a bizonyított

életveszély megkövetelése abszolút teljesíthetetlen kritérium. Sokan háborús helyzetet

kiáltanak és úgy vélik, a kötelezően gyilkossá váláshoz szükséges „könnyítő feltételről” van

szó. Erről szó sincs. A Magyarországot kulturálisan nem éppen nagyságrendekkel felülmúló

Szlovákiában a fegyvertörvény bevezetése sem hozott tömeges lövöldözési hullámot. Észak-

122

2012. évi C. törvény 123

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosításáról rendelkező 2012. évi XIII.

törvény, A fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet, valamint a biztonsági

okmányok védelmének rendjéről szóló 86/ 1996. (VI. 14.) Korm. rendelet módosításáról szóló 39/ 2012. (III.

12.) Korm. rendelet, 49/2004. (VIII. 31.) BM rendelet a lőterekről, a lőfegyverek, lőszerek hatósági tárolásáról,

a fegyvertartáshoz szükséges elméleti és jártassági követelményekről, 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet a

fegyverismereti vizsga, a fegyverforgalmazási vizsga, a lőfegyver, lőszer hatósági tárolása és a fegyverekkel,

lőszerekkel kapcsolatos tevékenységek engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjairól, 175/2003. (X.28.)

Korm. rendelet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről 124

2008/51/EK irányelv

43

Magyarországon ennek ellenére tízből nyolc ember inkább élne Svájcban vagy Szlovákiában,

a fegyverek lazább tartása ellenére, mint egy borsodi faluban. „Ha a lőfegyvereket törvényen

kívül helyezzük, csak a törvényen kívülieknek lesz lőfegyverük”. A bűnözők dolgát

mindenesetre nagyságrendekkel megkönnyíti. Az a nő, lány, szülő, bárki, akit egyszer már

inzultáltak, molesztáltak, futnia kellett, vagy megerőszakoltak tudja, hogy akkor, amikor a

másodpercek számítanak, a rendőrség, de általában a segítség hosszú percekre van. Az idős

emberek pedig a mindentől távol eső lakhely, a korból eredő kiszolgáltatottság révén könnyű

célpontnak számítanak. Az esetek többségében az időseket ért támadások ezeken a helyeken

már nem merülnek ki egyszerű betöréses lopásokban. Az elkövetők szívesebben hajtanak

végre rablást úgy, hogy már az értékek honlétére irányuló kérdés előtt, a határozottabb

fellépés érdekében épp csak eszméletvesztésig nem verik össze az ott lakót. Ha pedig az

áldozat szerencsés módon túléli a támadást, a kórházi kezelés alatt a magára hagyott vagyont

széthordják a tettesek, lényegében nincs is hova hazatérni. Az önvédelmi lőfegyvertartók

nagyobb biztonságban érzik magukat attól a tudattól, hogy van otthon lőfegyverük, és hisznek

is ebben. És ez nem feltétlenül csak illúzió. Akik ugyanis támadás vagy rablás elhárítására

lőfegyvert használnak, azok ellen ritkábban fejezik be a megkezdett bűncselekményt, mint

azok ellen akiknek nincs és a közhiedelemmel ellentétben ritkábban is sérülnek meg, mint

azok akik fegyvertelenek vagy az önvédelem más eszközét választják. A félelem és

fenyegetettség érzése a megtámadottnál ebben az esetben teljesen más keretek közé kerül. Ha

támadói oldalról közelítünk, akkor is láthatjuk, hogy a védekezőnél milyen pszichológiai

stádium elérését szolgálja az eszköz maga. A fegyver puszta jelenléte a támadónál általában

feleslegessé teszi a tényleges támadást. Mire kell az eszköz? A dominancia megszerzésére, az

áldozat akaratának meghajlítására, megtörésére, hogy odaadja a pénzét, hogy szexuális

kielégülést nyerhessen az erőszaktevő. Ilyenkor a fegyver léte helyettesítheti a támadást

magát. Lőfegyver nélküli rablók gyakran érzik úgy, hogy azért kellett támadniuk, hogy ne

legyen ellenállás, míg a lőfegyveres elkövetők a lőfegyver áldozatra fogása által biztosítják

maguknak ugyanezt. Az én véleményem az, hogy ha már kriminálpolitikai indok is

megfogalmazza garanciaként a védelmi jogot, ebben az esetben a részletes, „egyszerű”

szabályozás, mely jelenleg adott a lőfegyverek tekintetében, a jogos védelemnél pedig

remélhetőleg 2013. július 1.- ét követően szintén adott lesz, valamilyen módon eszközt is kell,

hogy nyújtson a rendeltetés megvalósulásának elősegítésére. A személy elleni támadások

tekintetében az arányosság megkövetelését teljesíthetetlennek vélem. A fegyverkezés legális

kiterjesztését a viselés tekintetében mindazonáltal nehezen védhető álláspontnak tartom.

44

Azonban, ha ugyenezen támadás valakinek a saját otthonában történik, ebben az esetben

amellett, hogy feltehetően már nem csupán az önmaga biztonsága, hanem a családjának az

önmagánál is fokozottabb védelme nyer egyértelműen elsőbbséget, a támadói előnyt idő, hely

és mód tekintetében csakis az a tény kompenzálhatja megfelelően, miszerint saját otthonában

mindenki a saját területén mozog, cselekvési és eszközszabadsága a jogtalan támadó előre

tervezettségét kell, hogy minden lehetséges esetben felülmúlja.

45

4.4.2. Üldözés

Az üldözés kapcsán úgy vélem fontos megjegyezni, hogy a kérdéskör fejtegetésére miért

külön fejezetben került sor. Az üldözés a szemléltetést leginkább elősegítő, a lopott

zsákmánnyal menekülő tolvaj esetén keresztül kerül többnyire bemutatásra. Mivel a védekező

és egyben a tulajdonát visszaszerezni szándékozó személy üldözéséről van szó, a közvetlen

támadás elmúlta szorosan kapcsolódik az arányosságtól elhatárolt időbeliség, illetve annak

túllépése köréhez. Másrészről a problémák nem személy elleni támadást követő üldözésnél

mutatkoznak leginkább, hanem alapvetően vagyon ellen intézett támadásnál. Ezért azt

mondhatnánk, talán helyénvalóbb lenne, hogy a vagyon, mint a jogos védelem egyik

jogtárgya körében kerüljenek ezen problémák bemutatásra. Mégis úgy vélem, hogy az

üldözés folytán kialakuló helyzetek egyfajta speciális helyzetek, sajátosságaik okán indokolt

őket elhatároltan tárgyalni, mivel magának a folyamatnak a jogos védelem körében való

vizsgálata, más jogágakon belül is elemzés tárgyát képezi, azonban szintén a jogos

védelemmel összefüggésben. Ilyen jogterületek a Polgári jog, illetve a Büntető eljárásjog.

Adott bűncselekmény elkövetésénél, az elkövetési magatartás befejezése után jogos védelmi

helyzet már nem áll fenn. Ilyenkor a sértett, vagy más személy rendszerint olyan

kényszerintézkedést foganatosíthat, amelyre például a Büntetőeljárásról szóló törvény 127.§

(3) bekezdése125

az úgynevezett elfogási jog126

keretén belül feljogosítja. Ezen jog

szabályozása azonban csak keretjellegűnek mondható. A bírói gyakorlat szerint tettenérésnek

az minősül, ha az elkövető részben vagy egészben szemtanú jelenlétében követi el a

cselekményt és eközben vagy közvetlenül a végrehajtás után, a szemtanú vagy az ő

felhívására más személy, a helyszínen vagy nyomon üldözés, menekülés során fogja el az

elkövetőt anélkül, hogy szem elől tévesztette volna. Ellenben ha az üldözők szem elől

tévesztik az elkövetőt, az elfogás jogszerűsége a későbbiekben nem áll fenn. Véleményem

szerint a nyomon üldözés lényege, hogy akkor kerül alkalmazásra, amikor a keresett személyt

szem elől tévesztik és a körülmények szolgálnak azon feltevés alapjául, mely meghatározza

adott személy menekülésének esetleges irányát. A Ptk. 190.§ (1) és (2) bekezdése, valamint a

125

Be. 127.§ (3) „A bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, köteles azonban őt a

nyomozó hatóságnak haladéktalanul átadni, ha erre nincs módja, a rendőrséget értesíteni.” 126

BK EBH 2006.1496. „Annak nincs jelentősége, hogy a jogszabálysértés az elkövetési értékre figyelemmel

szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősül. Az elfogás magában foglalja, a tetten ért személy mozgási,

cselekvési szabadságának korlátozását, ellenállásának leküzdéséhez szükséges és elégséges erőszak

alkalmazását.”

46

115.§ (2) bekezdése a jogos önhatalom és a birtokvédelem kapcsán sajnos szintén nem adnak

részletes iránymutatást.

Kijelenthető azonban az, hogy az időbeliség mindenképpen megelőzi az arányossági kérdés

megítélését, és csakis ezen előbbi tárgykör tisztázása után lehet arányosságról beszélni. Ennek

folytán itt mindenképp el kell határolnunk a befejezettséget és a bevégzettséget127

.

Véleményem szerint helytálló azon álláspont, miszerint ha az erőszakos közösülés esetében a

bírói gyakorlat a befejezettség- bevégzettség kérdéskörét tágan értelmezi, akkor ez itt is

indokolt kellene, hogy legyen128

. A büntetőjogi dogmatika köréhez való túlzott ragaszkodás,

illetve az elhárítás fogalmának szigorúan ilyen irányú értelmezése azt eredményezi, hogy a

büntetőjogi befejezettség után a jogos védelmi helyzet megszűnik. A bírói gyakorlat

elviekben azt vallja, hogy a jogos védelmi helyzet akkor ér véget, ha a dolog már

kétségtelenül a támadó birtokába került, mely lényegében a zavartalan birtoklást jelenti. Tehát

a védelmi tevékenység megszakítatlansága az, ami releváns és ennek a végpontja a már

említett zavartalan birtoklás. A Ptk. által szabályozott jogos önhatalom vonatkozásában

azonban a nyomüldöző- visszaszerző tevékenység is ebbe a körbe tartozik.

Aki jogával él, az senkivel szemben nem követ el jogtalanságot, viszont az említett jog

gyakorlásának tevőleges akadályozása, mint jogellenes támadás létrehozza, illetve fenntartja a

jogos védelmi helyzetet129

. Büntetőjogi vonatkozásban a jogos védelem elvileg annak az

elhárítására hivatott, hogy a jogelvonás tartalma tovább folytatódjék. A menekülő tolvaj

esetében a lopás, valamint a rablás egyértelműen a jog bűnös elvonását jelenti. A jogos

védelem végső időpontjának meghatározása ebben az esetben nem büntetőjogi, hanem polgári

jogi kérdés. Amíg a civiljog a birtokot nem tekinti elveszettnek, addig ez a birtok, jogos

védelem alkalmazásával megvédhető. A 127.§- ban szabályozott jogosítvány kapcsán pedig

lényeges kiemelni, hogy annak egészen más rendeltetése van, mint az anyagi jog által

létrehozott jogos védelemnek és ennek oka az eljárásjogi jellegben keresendő. Az elfogási jog

az eljárás lefolytatására hivatott jogintézmény, ezt mutatja az is, hogy gyakorlására zsákmány

127

Befejezett a bűncselekmény, ha adott törvényi tényállás valamennyi eleme megvalósult, de bevégzettnek csak

akkor tekinthető, ha a jogi tárgy elleni támadás ténylegesen véget ért. Ennek nagy jelentősége van a vagyon

elleni bűncselekmények esetében, hiszen ha például a lopás vagy rablás elkövetője stádiumtanilag már befejezte

a bűncselekményt, a sértett ugyan kikerül a birtokosi pozícióból, az elkövető pedig éppen ebbe a pozícióba kerül, eltulajdonítási célzattal, de a jogi tárgy elleni támadás ezzel még nem ért véget, mivel még reális esély lehet arra,

hogy az eltulajdonítani szándékolt dolgot folyamatos üldözés árán visszaszerezzék. 128

Újvári Ákos i. m. 193.- 198. o. 129

Székely János i. m. 64.- 69. o.

47

nélkül menekülő tolvajjal szemben is van mód130

és pontosan a rendeltetése miatt nem adhat

releváns válaszokat a jogos védelemmel összefüggésbe hozható tartalmi kérdések

tekintetében.

130

BH 2001.408. „Nem valósítja meg a személyi szabadság megsértésének a bűntettét, aki a bűncselekmény

elkövetésén tetten ért és a helyszínről menekülő személyeket a gépkocsijával üldözőbe veszi, őket elfogja, majd

a csomagtartóba kényszerítve a lakására szállítja, és nyomban értesíti a rendőrséget.”

48

4.4.3. Provokáció és kölcsönös bántalmazás

A hatályos szabályozás szerint a jogos védelmi helyzetnek a megtámadott általi előidézése

történhet célzatosan, illetve célzat hiányában. Nem hivatkozhat jogos védelemre az, aki azzal

az előzetes céllal provokálja ki a támadást, hogy a védekezés ürügyén a támadóval

leszámoljon. Ha a megtámadott a jogos védelmi helyzetet jogellenesen és felróhatóan ugyan,

de nem célzatosan vagy szándékosan okozza, ebben az esetben nem veszíti el teljesen a jogos

védelemhez való jogát, csupán bizonyos korlátok között élhet vele131

.

A provokáció módja sokféle lehet. A szóbeli célzástól, félreérthető megjegyzéstől, a

tolakodáson, lökdösődésen keresztül a sértett vádolásáig, nevetségessé tételéig bármi lehet. A

típusok eltérnek a módozatoktól, mindazonáltal egy- egy típusra valamennyi mód ráillik. A

tipizálás alapja az, hogy a provokáció szónak a fogalmi jelentése alapvetően többet rejt, mint

azt hogy a támadásra a megtámadott hibájából került sor. Itt lényegében a már említett cél az

ingerléssel való támadásra késztetés, ezzel egyidejűleg pedig a védelem látszata alatti

sérelemokozás. Típust alkot a már említett célzatos provokáció, a szűkebb értelemben vett

célzat nélküli objektív provokáció, valamint harmadik kategóriaként azon provokatőrök

csoportja említhető, akiket vonzzanak más emberek kisebb- nagyobb konfliktusai. Ezen

utóbbi típus képviselői ugratással, kötekedéssel a támadásnak csupán részbeni feltételét, de

nem döntő okát szolgáltatják így egyfajta felbujtó jelleg az, ami jellemzi őket132

. A

legfontosabb csoport kétségtelenül a célzatos alakzat, melynek elhatárolását megkönnyítheti

azon ismérv, hogy a valódi célzatos provokátor könnyen felismerhető abból, hogy

áldozatának első mozdulatára vagy jelentéktelen tettlegességére nyomban nagy erejű

ellentámadással és súlyos sérelem okozásával reagál. Mindettől függetlenül vitatott kérdés,

hogy a jogos védelem vajon a provokatőr vagy a provokált személy oldalán áll- e fenn, egy

ily módon kialakult konfliktusban. A bírói gyakorlathoz közelebb álló elvi alap, a provokatőr

oldalán való fennállás indokoltságát alátámasztó megítélés. Ennek oka, hogy az ingerlés nem

tekinthető a jogtalan támadás fogalma alá vonható magatartásnak, azonban az annak

következtében kifejtett erőmozgósítás, melyre a provokált jogosítva nincs - hasonlóan a

szóbeli becsületsértéshez - mely ellen tehát jogos védelemnek helye van.

131

Ilyen korlátok lehetnek például a defenzív, kímélő védekezés, idegen segítség hívásának elsődlegessége 132

Székely János i. m. 89. o.

49

Kölcsönös és egyidejű támadás esetén mindegyik fél jogtalan támadó. Ez a helyzet, ha valaki

mást verekedésre kihív és az a kihívást elfogadja133

. A verekedésre szóló kihívás és annak

elfogadása egyaránt, legalább eshetőleges testbántalmazási szándékot feltételez, ennél fogva a

jogos védelmi helyzet egyik fél javára sem állapítható meg. A kihívás önmagában nem csupán

helyváltoztatást céloz, hanem az vetélkedésre felszólítás és egyben ajánlat. Kétségtelen

viszont, hogy verekedésre kihívás egyaránt történhet nyíltan134

és burkoltan. Ugyanakkor

szórakozóhelyen, felek közötti nézeteltérést követő, egyik fél általi és a helyiség közös

elhagyását célzó felszólítás másik általi elfogadása, mindkét részről annak egyetértő

kifejezésre juttatása, hogy a köztük lévő vitát tettlegességgel, ezért jelenlévők/tanúk nélkül

kívánják eldönteni. A helyiség közös elhagyását célzó kihívás és annak elfogadása ellentmond

annak, hogy a kihívás tartalma kimerülne kizárólag párbeszédben. A kihívást elfogadó nem

pusztán belesodródik a kihívóval kölcsönös tettlegességbe. Amennyiben kihívója után megy

és tettlegességbe bocsátkozik, ez azt jelenti, hogy előzetesen számot vetett a tettlegesség reális

lehetőségével és abba belenyugodott. Ehhez képest a kihívás és annak elfogadása testi épség

elleni kölcsönös fizikai magatartás, legalább eshetőleges szándékát feltételezi. A kihívás

elfogadása pillanatától pedig a tettlegesség kezdete nem váratlan, legfeljebb hirtelen, ami

azonban nem oka, kiváltója, hanem taktikai része a verekedésnek, a kölcsönös közelharcnak.

Kihívó és kihívást elfogadó egyaránt jogtalanság talaján áll, ami azt jelenti, hogy kizárt

bármelyikük javára jogos védelmi helyzet megállapítása, tehát az büntetőjogi felelősségre

vonás akadályát sem képezi. Más azon helyzet megítélése, mikor kölcsönös tettlegesség

esetén harmadik személy egyoldalúan avatkozik be135

. Ugyanígy azonban jogos védelmi

helyzetbe azon harmadik személy is juthat, aki alapvetően szétválasztási célból és nem

egyoldalúan avatkozik közbe. Garázdaságot megvalósító kölcsönös tettesség során sem kizárt,

hogy az abban részt vevők egyike az ellene elkülönülten megvalósított támadással szemben

jogos védelmi helyzetbe kerüljön136

.

133

BK LBI 2010.108. „Ezen az nem változtat, hogy megállapítható, ki volt a kezdeményező (a kihívó fél). A

verekedés - testi épséget sértő magatartás - egyetértő elfogadásával ugyanis mindketten a jogtalanság talaján

álltak”

BK LBI 2010.65. „I r. vádlott: ”Volt- e már megverve?” kérdésére a II. r. vádlott válasza: „Nem de ha úgy

gondolja kezdje el.” 134

Ebbéli szándékot szóban is kifejezetten 135

BÜ BH 2008.260. „Kölcsönös tettlegesség esetén is megállapítható a jogos védelem annak javára, aki

harmadik személy beavatkozása és támadása következtében kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és a puszta kézzel

támadókkal szemben késszúrással védekezik.” 136

BK LBI 2009.65. „I. rendű terhelt a baseballütővel nem megütni akarta a III. rendű terheltet, csupán

kiszorítani az italboltból; mert a késsel hadonászó III. rendű terhelt által többen is megsérülhettek volna. Miután

50

Úgy vélem az elfogadott kihívás, valamint a célzatos provokációra való reagálás jogos

védelmet nem megalapozó felfogása logikailag helyes, realitásában azonban téves. Ha egy

szintre emeljük a provokátort a provokálttal, úgy teret engedünk az önbíráskodásra hajlamos

személyeknek. A provokált személy a provokálás folytán morális szükséghelyzetben van,

melynek óhatatlan eredménye az önbecsülés feladása abban az esetben, ha a provokált

személy nem tesz semmit. Sem az aktív válaszreakció sem pedig a passzivitás nem garantálja

ezen eredmény esetleges elmaradását, mindazonáltal a provokáló személy „támadása”, célzott

megszégyenítő szándéka, mindezt pedig ok nélküli verekedésre eszközként való felhasználása

nem szabad, hogy a sértett (sértegetett) fél megfutamodását eredményezze, leginkább azért

sem, mivel az egyfajta kitérési, menekülési kötelezettség megkövetelését jelentené a

provokált személy oldalán. A kitérési kötelezettség elvárása legvégsőbb esetben is maximum

akkor lenne elfogadható, ha a kitérés/menekülés a megtámadott becsületét semmi esetben

nem veszélyeztethetné. A kihívás elfogadásának képében formailag jelentkezhet például a

támadás elhárítására való felkészülés is, ez azonban semmiképpen nem értékelhető az

agresszorral azonos szintű társadalomra veszélyes cselekményként. Ebből kifolyólag azt

gondolom egy megalázó, provokáló megnyilvánulás a célszemély vonatkozásában minden

esetben személyhez fűződő jogot sért, ezért vagy a már javaslatként felvetett, a védendő

jogtárgyak körébe utalt „saját vagy más jogát” fordulattal lehetne a támadás körét tágabban

értelmezni vagy pedig lehetséges megoldásként a 29.§ (3) bekezdésének kibővítését

javasolnám az alábbiak szerint: „A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás vagy

intenzív provokáció elől.”137

pedig az I. rendű terhelt az életére törő III. rendű terheltet egyszeri, baseballütővel való ütéssel ártalmatlanná

tette, tovább már nem bántalmazta, csak a kést vette ki a kezéből.” 137

Hasonlóan a 2012. évi C. tv. 22.§ (4) pontjában

51

5. A végszükség

5.1 Római jogi és magyar jogtörténeti előzmények

A római jog szükséghelyzettel kapcsolatos kázusainak vizsgálatakor azt mondhatjuk, hogy a

korabeli precedensek közül rendszerint Karneadész esete138

az, amely leginkább a figyelem

középpontjába kerül. Azonban már a vitára bocsátott esetet megelőzően is, a római jog által

igen részletesen szabályozott „damnum in iuria datum” vagyis a másoknak történő jogellenes

károkozás körében a tevőleges magatartás, valamint a vétkesség körén kívül egy másik

fogalom is megjelenik, amely az előbbiek alkotta jogellenességet, illetőleg felelősséget

kivételes esetekben kizárja. Ez a fogalom a „magna vi cogente fuerit factum”, vagyis az

erőhatalom kényszere alatt történő elkövetés.

A tevőleges magatartásnak ugyanakkor nyilvánvalóan az anyagi javak ellen kellett

irányulnia, illetve a végszükség problematikája valójában az ezek mentése során másoknak

okozott, azonban szintén tisztán vagyoni jellegű károsodással kapcsolatban jelent meg. A

kérdés magánjogi szempontból került tárgyalásra, az esetekben a megmentett vagy károsított

jogi javak vagy közös veszélyben forogtak, vagy az a dolog okozta a veszélyt, amely ellen a

szükséghelyzetben cselekvő eljárása irányult.

A Digestában felmerülő jogesek kapcsán Ulpianus azt mondja, hogy nem beszélhetünk

jogellenes dologrongálásról abban az esetben, amikor két hajó egymásnak ütközik egy erős

vihar következtében és köteleik egymásba akadnak, a legénység pedig csak ezen kötelek

átvágásával tudja megmenteni a hajót valamint a legénység többi tagját139

.

A veszélyhelyzet előidézésének fel nem róhatósága tehát a római jogban is a felelősség alól

való mentesülés alapvető feltétele volt, ahogyan ezt a Digesta szövegezésében meg is találjuk:

„Plane si culpa nautarum id factum esset, lege Aquilia agendum”.

A másként el nem háríthatóság követelményét pedig szó szerint megtaláljuk Ulpianus

szövegében: „nullo alio modo… explicare se potuit”. E helyütt tehát a jogos védelem

138

Az eset azt szemlélteti, hogy az igazságosság és a bölcsesség egymásnak ellentmondhat és a bölcsesség nem

az igazságosság ideáljából, hanem a saját önös haszon és érdek gondolatából vezethető le. 139

Orosz P. Gábor i. t. 5. o

52

megállapításánál is elengedhetetlen feltételként szereplő szükségesség kritériuma bukkan fel

ismét.

A magyar előzményeket tekintve a Tripartitum még csupán az életveszélyes helyzetek

vonatkozásában szabályozta a végszükséget, vagyis az úgynevezett klasszikus végszükség

keretében. A más javára történő fellépés pedig az érintett személy kifejezett kérésére

történhetett meg: „Minél fogva mindenki, még az idegen ember is, midőn segítségül hívják,

mindenkor megsegítheti azt, akit életveszedelemben lát forogni”140

Az 1843. évi Javaslat hasonlóan tárgyalja az esetkört, kiegészíti azonban a fogalmat a fel

nem róhatóság valamint a szükségesség fordulataival.

A Csemegi- kódex 80. §- a szerint „nem büntettetik a cselekmény, ha az a tettes vagy

hozzátartozói életének vétlenül származott más módon el nem hárítható közvetlen veszélyből

való megmentése végett, végszükségben követtetett el.” A Csemegi- kódex az indokolásából

kitűnően, amely szerint a végszükség jogot ad más jogának megsértésére, a végszükség

jogszerűségének elismerését valló felfogásokat öntötte törvényi formába. Az életveszélyes

helyzet lényege, hogy abban az élethez való jognak kellett veszélyben forognia: „Az, kinek

élete veszélyeztetve van, az adott körülmények között joggal bírjon életéhez s ne legyen

valamely jogi oknál fogva arra kötelezve, hogy a halál bekövetkezését tűrje”. A büntetlenség

további feltételét képezte, hogy az életveszély más módon, mint bűncselekmény elkövetése

révén elhárítható ne legyen.

A Btá. 16. §- a szerint:

(1) Végszükségben követi el a cselekményt az, aki ezzel akár a köz alapvető érdekét, akár a

maga vagy más életét, testi épségét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható

veszélyből menti.

(2) A végszükségben elkövetett cselekmény nem büntethető, ha elkövetőjének a veszély

előidézése nem róható fel és ha a cselekmény nem okozott súlyosabb sérelmet, mint amelynek

elhárítására irányult.

(3) Nem lehet a végszükséget megállapítani, ha az elkövetőnek – hivatásánál fogva –

kötelessége volt a veszély elvállalása.”

140

Belovics Ervin i. m. 143. o.

53

A Btá. miniszteri indokolásában kifejtettek szerint a végszükség jogintézménye lényegében

két vétlen személyt feltételez, akik közül az egyik vétlenül veszélybe kerül, míg a másik e

veszélyből menekülő cselekvősége miatt, annak menekülése során sérelmet szenved. Az is

lényeges szegmense a szabályozásnak, hogy azonos sérelem okozása sem keletkeztet

büntethetőséget.

Az 1961. évi V. tv 26.§ - a, a lényeget tekintve az 1950. évi II. törvény szabályozását veszi

át.

Az 1978. évi IV. tv. 30§ - a tartalmazza a végszükség jelenleg hatályos szövegét:

(1) Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait közvetlen és másként

el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el, feltéve, hogy a

veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint

amelynek elhárítására törekedett.

(2) Nem büntethető az sem, aki azért okoz akkora vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek

elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a

sérelem nagyságát.

(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt

korlátozza a sérelem nagyságának felismerésében.

(4) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély vállalása a hivatásánál

fogva kötelessége.

Végezetül a 2012. évi C. tv. végszükséget szabályozó 23.§ -ának 2013. július 1.-től hatályos

szövege a következő:

(1) Nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait

közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében

így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására

törekedett.

(2) Nem büntethető, aki azért okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett,

mert ijedtségből vagy menthető felindulásból nem ismeri fel a sérelem nagyságát.

54

(3) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély előidézése felróható, vagy

akinek a veszély vállalása foglalkozásánál fogva kötelessége.

55

5.2 A törvényi szabályozás ismérvei

A végszükség, mint az értékek, érdekek konfliktusának elve által megítélt kizáró ok,

rendszertanilag a jogos védelemmel egy csoportba tartozó jogintézmény és a tudományos

álláspontok túlnyomó többsége szerint a cselekmény jogellenességét, társadalomra

veszélyességét zárja ki. Sajátos attribútuma a tartalmi elemeknek való megfelelőségen túl az

elhatárolás egyes eseteiben mutatkozik meg. Legfontosabb szegmensei a kialakult

veszélyhelyzet, a szövegezésben megjelenő szigorú arányossági tényező, valamint a védendő

jogtárgyak köre. A veszélyhelyzet a végszükség esszenciális eleme, hiszen ez az a fogalom,

melynek keretében a jog és jog, mint a szemben álló érdekek legfőbb jellemzője kifejezésre

jut, hiszen a veszélyhelyzet kialakulása egyik félnek sem róható fel, ugyanakkor a törvény

jogot ad arra, hogy az egyik fél úgy kíséreljen meg mentési tevékenységet a védett jogtárgyak

tekintetében, hogy közben más jogát, értékeit, érdekét sérti. Az arányosság megítélése

szorosan kapcsolódik a jogtárgyakhoz. A fokozati különbségek megvonását követően jutunk

el az arányazonosság, valamint a túllépés kérdésköréhez. Ez több szempontból is lényeges

ebben a körben. Az arányazonosságot, tehát a fenyegető- okozott sérelem egyenlőségét a

jelenleg hatályos törvény nem engedi meg, azt már túllépésként értékeli141

. A túllépés pedig

az elvárhatóság, valamint a normatív bűnösségi teória vonalán haladva dogmatikai

kérdésekhez is vezethet, mely a társadalomra veszélyesség/jogellenesség hiányát a bűnösség

hiányával helyezi szembe, a végszükség büntetőjogi természetét megalapozó jogalap

vonatkozásában. Ezen koncepció pedig szükségszerűen felveti a jog sértése folytán, hogy

vajon az mennyiben akadályozható a másik oldalról, másképpen fogalmazva a védekezés

lehetősége fennáll- e és ha a válasz igen, az a jog által milyen módon eszközölhető. A jogos

védelem és a végszükség elhatárolása ezen okból is rendkívül fontos.

A végszükségi helyzetet jogos pozíciók kollízióba kerülése hozza létre úgy, hogy a kialakuló

veszélyt büntetendő cselekménnyel hárítják el az érintett jogi tárgy(ak) sérelmére142

. Ezekben

az esetekben tehát jog áll szemben a joggal, emellett pedig mindenkor két lehetőség áll fenn.

Vagy veszni kell hagyni a veszélybe került értéket, vagy ennek megmentése érdekében olyan

idegen érdeket feláldozni, amely felett az a személy, aki a veszélyhelyzet elhárítására

141

Ellentétben az új Btk. vonatkozó része értelmében az arányazonosság a rendelkezés keretein beül marad így

túllépésként nem értékelhető 142

Nagy Ferenc: A végszükségről európai kitekintéssel, in: Gellér Balázs (szerk.): Györgyi Kálmán ünnepi kötet,

KJK- Kerszöv. Bp. 2004. 437. o.

56

törekszik, egyáltalán nem jogosult rendelkezni143

. A kollízió fennforgását kétféleképpen

értelmezhetjük. Objektív valamint szubjektív alapon. Az objektív összeütközést leginkább

szemléltető eset, ha a természeti viszonyok, körülmények alakulása folytán két emberi élet

olyan helyzetbe jut, hogy a kettő közül az egyiknek vesznie kell, holott a törvény részéről

egyenlő jogvédelemre tarthatnak igényt. Szubjektív kollízió esetében pedig két tudati/morális

kötelesség közül kell szükségszerűen megszegnünk az egyiket. Ez a két kötelezettség pedig az

önfenntartás, valamint az ártatlan harmadik személy életének/érdekének kímélésére

vonatkozó értelmi mérce. A konfliktus dilemmái egyaránt jelentkeznek objektív és szubjektív

alapon az állam tekintetében is. A fentebb említett példa okán az állam kénytelen rangsorolni

a kisebb rossz aspektusából. Ekkor ugyanis a jog eszméje, az emberiség anyagi, szellemi,

erkölcsi javainak sértetlen épségben tartása inkább valósul meg, illetve lényegében az adott

viszonyok közt a lehetőségig létesül144

. A törvényhozó kénytelen lemondani a kérdésnek

minden jogot teljes épségben tartó megoldásától. Ha az állam bünteti a végszükségbeli tettest,

akkor két élet vész el és méghozzá a végszükségbeli tettes élete büntetőjogi cél elérése nélkül.

Sem a társadalmi rend védelmének szüksége, sem pedig az emberiség igazságérzete, vagyis

az állam büntetőjogának alapjai nem követelik meg az ilyen cselekmény büntetését. A

végszükségállapotnak ellenállhatatlan nyomása alatt elkövetett cselekmény tettese, ezen

elszigetelt és magában álló ténye által, a társadalmi rendre nézve éppen nem bizonyul

veszélyesnek, nem árul el bűnözési hajlamot. Ezért elviekben vele szemben sem

prevenciónak, sem erkölcsi vagy politikai javításnak szüksége nem forog fönn. Az állami

szemlélet egyénre vonatkozásában a szubjektív alap abban a tekintetben ingatag természetű,

hogy vajon a két kötelesség közül melyik a kisebb értékű. Nyilvánvaló, hogy a törvény nem

az egyes dicséretre méltó kivételes lelkületű egyének, hanem a nagy tömeg számára és

szellemében készült. Az emberek túlnyomó többségének önző természete folytán nem teheti

kötelességgé a tiszta erkölcsöt, a törvényhozó nem hunyhat szemet a tapasztalat előtt. A

törvénynek mely az emberek egymás közötti érintkezését szabályozza nem szabad olyan

elveket kitűzni, melyekről előre tudni lehet, hogy azoknak nem lehet eleget tenni. Ha a gyarló

ember a másik gyarló emberben olyat nem akar elfogadni mentségül, aminek tudja, hogy

maga is alá van vetve, akkor az ilyen magatartás lényegében emberfölöttinek tekinthető. A

fentebb említett okfejtés a legszélsőségesebb esetet taglalja, az emberi életek közötti választás

143

Bodnár M. László: A végszükség a büntetőjogban, Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és

Jogtudományi Kara, 1981. 3. o. 144

Hoványi Gyula: Adalék a végszükség jogához, a „Mignonette” eset, in: Horváth Tibor- Szűk László:

Büntetőjogi Szakirodalom gyűjtemény I. kötet, Tankönyvkiadó Bp.1987. 97. o.

57

tekintetében. Mindazonáltal a jogintézmény jellegének egésze megragadható ezen szemlélet

birtokában és a további jogtárgyak vonatkozásában is. A végszükség, ezáltal két

jelentőségében kiemelkedő típusát érdemes megkülönböztetnünk, Az egyik a

veszélyközösség, melyben két jog oly módon forog veszélyben, hogy az egyiknek az

elpusztítása árán menekülhet a másik, ennek hiányában pedig mindkettő elpusztul. A másik a

veszélyáthárítás, melynél a veszélyben forgó jog csak egy korábban nem veszélyeztetett jogi

tárgy megsértése révén tartható fenn145

.

5.2.1. Veszélyhelyzet és a menthető jogi tárgyak köre

A végszükségi helyzet veszélyhelyzet. Veszélyhelyzetet idézhet elő természeti erő,

közlekedési vagy üzemi baleset, állat támadása, valamint emberi cselekmény is. Ezen utóbbi

okból keletkező veszélyhelyzet eredhet tevékenységből vagy mulasztásból, valamint jogszerű

és jogellenes magatartásból is. A jogellenes magatartás azonban ebben az esetben nem lehet

megindított vagy közvetlenül fenyegető támadás, mert különben jogos védelmi helyzet jön

létre146

. Ellenben a jogos védelmi helyzetben kifejtett elhárító cselekmény is végszükségi

helyzetet eredményezhet, ha nem a támadót éri. Ugyanígy a végszükségi helyzetben lévő

személy nem jogellenes támadása is. A veszélyhelyzet további két lényegi ismérve a

szabályozás szerint a közvetlenség és a másként el nem háríthatóság. Közvetlen a veszély, ha

térben és időben behatárolt, azaz már meghatározható az a személyi kör, illetve a javaknak az

a csoportja, melyet a sérelem azonnali vagy rendkívül rövid időn belüli bekövetkezése

fenyeget. A másként el nem háríthatóság azt fejezi ki, hogy a végszükségben cselekvő

Különös Részi törvényi tényállást kimerítő magatartására van szükség, mert a veszély csupán

így hárítható el, vagy bár lehetséges az elhárítás más módja is, annak eredményessége

azonban rendkívül kétséges147

. Az erőfeszítéseket ezen utóbbi körben magának a veszélynek

az elhárítására kell koncentrálni és ennek érdekében, például a mulasztást elkövető személy

kényszerítésére csak akkor szabad időt fordítanunk, ha az elmulasztott magatartás

maradéktalan pótlására, a veszélyt elhárítani törekvők maguk nem képesek148

. További

145

Újvári Ákos i. m. 84. o. 146

Berkes- Kiss- Kónya et.al. id. kommentár 80. o. 147

Belovics Ervin: i. m. 150. o. 148

Bodnár M. László i. m. 34. o.

58

kiemelést érdemel a veszély előidézésének fel nem róhatósága, mint követelmény. Akinek a

veszély előidézése felróható, tehát e tekintetben szándékosság vagy gondatlanság terheli,

annak javára végszükség nem állapítható meg. Ellenben nem róható fel a veszély annak, aki

ugyan maga idézte azt elő, de önhibáján kívül, tehát vétlenül. Az, hogy az elkövető saját

magatartása is közrehatott objektíve a veszély létrejöttében a végszükséget egymagában még

nem zárja ki. Ha például valaki tudatosan vállalkozik egy veszélyes hegyi túrára ez

önmagában nem zárja ki, hogy utóbb végszükségre hivatkozhasson. Ennél az esetnél a

jogszerű veszély előidézés esetén a felróhatóság kérdése például fel sem merül.

Megfontolandó azonban, hogy a vétlenség lényegileg mire terjeszkedik ki. A hatályos

szabályozástól eltérően ugyan, de ismeretes azon álláspont, mely szerint a vétlenség

kizártsága csak abban az esetben áll fenn teljes mértékben, ha a szándékosság illetve a

gondatlanság nem csak a szorosan vett veszély előidézésére, hanem ezen túlmenően a

szükséghelyzet egészére, vagyis annak a lehetőségére is kiterjedt, hogy a veszélyből csak

büntetéssel fenyegetett cselekmény útján lehet majd menekülni. Ezen okfejtés, azt gondolom

ésszerűbb keretekbe foglalja a végszükség határait. Végezetül a 30.§ (4) bekezdés értelmében

említést kell tenni a veszély vállalására kötelezett személyekről, akiket hivatásukból eredően

végszükség elviekben nem illet meg, ezen kötelezettségük nem büntető jogszabályon alapul.

E törvényi rendelkezés úgy értelmezhető, hogy a veszély vállalására hivatásuknál fogva

köteles személyek csupán a saját személyüket nem menthetik mások kárára. Amennyiben

azonban a veszélyben lévők mentése érdekében okoznak másnak sérelmet, a végszükségi

helyzet a javukra is megállapítható. Az a tűzoltó, aki egy személynek testi sértést okozva

tudja csupán kimenteni az égő házban lévő két személyt, a Btk. 30.§ (1) bekezdése szerint

nem büntethető149

.

A védett értékek köre azonos a jogos védelem által oltalmazni kívánt jogtárgyakkal, így a

saját vagy mások személye, javai valamint a közérdek vonatkozásában a jogos védelemnél

kifejtettek az irányadóak. Mindazonáltal megjegyzendő, miként az a jogos védelem hatályos

szabályozásánál is félreérthető, a „mások személye vagy javai” nem jelenti azt, hogy csupán

több másik ember személyétől vagy javainak értékétől, illetve csakis többségi létszámot

149

Belovics Ervin i. m. 159. o.

59

feltételező helyzetben van mód az ennél az összevont értéknél kisebb sérelem okozására adott

esetben. Mindezt azonban az új Btk. szövegezése megfelelően korrigálja150

.

5.2.2. Arányosság és mentési tevékenység

Kétségtelen ugyan, hogy a jog nem tartozik saját érvényre jutása elől elzárkózni, viszont a

szemben álló jog is kíván a maga számára tiszteletet, mely nagyobb lesz, ha a kettő között

fennálló arány nem egyenlő151

.

Az arányosság kapcsán említettek szerint, valamint az 1978. évi IV. tv. 30.§ (1) bekezdése

szerinti végszükség keretei között jogszerű a mentési cselekmény akkor, ha az kisebb

sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására a veszélyhelyzetben cselekvő személy törekszik.

Ebből következően azonos vagy nagyobb sérelem nem okozható, mivel az már túllépés

keretében értékelendő. A Btk. 30.§ (2) és (3) bekezdésében szabályozott túllépés alóli

mentesülés abban az esetben állhat fenn, ha a mentést végrehajtó személy ijedtségből vagy

menthető felindulásból képtelen volt felismerni a sérelem nagyságát152

. Az arányosság

vonatkozásában számomra azon nézet irányadó, mely veszélyközösség és veszélyáthárítás

között tesz különbséget.

Fontos azonban ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy a 2012. évi C. tv. 23.§- ának „nem

okoz nagyobb sérelmet” fordulata az arányazonosságot megengedi, így a veszélyközösség

kapcsán taglalt felvetések az azonos számú emberéletek közötti választás esetében csakis a

korábbi szabályozás tekintetében irányadóak.

150

2012. évi C. törvény 23. § (1) „Nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy

javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el,

feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.” 151

Belovics Ervin i. m. 152. o. 152

30.§ (2) „Nem büntethető az sem, aki azért okoz akkora vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására

törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát.”

(3) „A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza a

sérelem nagyságának felismerésében.”

60

5.2.2.1. Veszélyközösség

A veszélyközösség esetei tekintetében, a 30.§ adta meghatározás amellett, hogy szubjektív

alapon morális aggályokat vet fel, az arányazonosság tekintetében is rendkívül kérdéses,

hiszen elviekben azonos sérelem okozása a jelenlegi végszükség esetében a törvény erejénél

fogva kizárt. A szakirodalom szerint csakis abban az esetben arányos a sérelem emberélet

kioltása esetében, amennyiben arra több ember menekülése érdekében kerül sor. A

veszélyközösség során fennforgó saját élet mentésének tilalma logikai, valamint dogmatikai

értelmezés útján, a jogos érdekek konfliktusa által megkövetelt jelentős mértékű társadalmi

értéktöbblettel való kompenzáltságban keresendő. Mindez azonban azért nem tartható, mivel

az önfeláldozást a jog senkitől nem várhatja el, hiszen az lényegbeli ellentétben áll az emberi

természet alapvető vonásaival. A bűnösségi jogalap vonatkozásában, a későbbiekben még lesz

szó az elvárhatóság kérdésköréről. Itt azonban annyit érdemes kiemelnünk, hogy a tőle

elvárhatóság, mint meghatározás, a Btk. Különös Részének tényállása körében nyert

értelmezése azt mutatja, hogy senkitől sem várható el a saját életének a kockáztatása más

ember életének a megmentése érdekében. Bár a szóban forgó bűncselekmény153

elkövetési

magatartása mulasztásban nyilvánul meg, azonban atekintetben nincs különbség, hogy

ellenkező oldalról közelítve, a segíteni szándékozó is életét vesztheti adott esetben.

Amennyiben tehát a saját élet kockáztatása nem várható el senkitől a Btk. rendelkezései,

valamint az ítélkezési gyakorlat szerint sem, a hivatásbeli kötelezettségek alanyain kívül, úgy

miért követelné meg a jog ezt azok vonatkozásában, akik életüket a biztos haláltól mentik.

Ebben az esetben a nem tevés és a tevés következménye azonos. A hivatkozott példa

tekintetében pedig nem helytálló azon különbséget tevő magyarázat sem, miszerint egy kötél

átvágásával előidézett halál más tekintet alá esik, mint mikor a segítségnyújtás

elmulasztásakor egy passzív magatartás eredményezi azt, hiszen elkövetési magatartás

tevékenység vagy mulasztás egyaránt lehet. A másik lényegi gondolat az előzőekből fakad,

egyfajta racionális célmérlegelési alapvetéssel. A felvetett tétel úgy hangzik, miszerint

amennyiben a menthetetlen személy megölését a jog megengedi, ebben az esetben az élet

önkényes megrövidítését jelenti- e a halál szükségszerű bekövetkezésével járó

153

Segítségnyújtás elmulasztása, Btk. 172.§ (1) „Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan

személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő

szabadságvesztéssel büntetendő.”

61

veszélyhelyzetben lévő személy életének elvétele154

. Ez a kérdés abban az esetben vitatott,

mely lényegében az aktív eutanázia kérdéskörét is valamelyest érinti, miszerint

gyógyíthatatlan betegségben szenvedő személyéletének kioltása miért nem megengedett a

sértett kérésének keretén belül abban az esetben, ha szerveinek átültetésével más ember élete

megmenthető. A megoldás azon a síkon indokolható leginkább, melynek alapján a

végszükség körében a veszély, mint törvényi tényállási elem objektív és abszolút jellegű

fogalmi ismérv, ugyanakkor közvetlen is, azaz térben és időben behatárolt, személyre szabott

és a sérelem bekövetkezése azonnal várható. Ezzel szemben a gyógyíthatatlanság szubjektív,

illetve meglehetősen gyakran relatív is. Még a haláltusáját vívó beteg esetében is a halál

várható időpontja bizonytalan tényező. A veszélyközösség esetei a jelenkori szabályozástól

eltérő és az új szerint módosuló megoldása lényegében kielégítőnek mondható, ellenben a

büntetendőség/ büntethetőség kapcsán, illetve a jogalap vonatkozásában újabb kérdéseket vet

fel.

5.2.2.2. Veszélyáthárítás

Veszélyáthárítás esetében tárgyalandó a mérlegelés egy másik esetköre, amikor is olyan

jogtárgy sérelme árán történik a mentési törekvés, melyre az alapeset veszélyhelyzete nem

terjeszkedik ki. Elöljáróban a védett jogtárgyak eseteire figyelemmel és az emberi élet

mentésén túl, vagyoni javak esetében az okozott, illetve elhárítani kívánt sérelem, a javak

értéke, valamint azok egyéb sajátos jellege alapján ítélendő meg. A közérdek esetében csupán

annyi jelenthető ki biztosan, hogy emberi élet feláldozását közérdek nem indokolhatja, ezzel

szemben vagyoni javak, testi épség sérelme arányos lehet a közérdek védelmében155

.

Az életveszélyben más személy vagyoni jogosítványainak a sérelmére elkövetett

cselekmények jogszerűségét nem lehet vitatni a végszükség keretein belül. Ezt támasztja alá a

Ptk. 107.§ (1) bekezdése által megkövetelt és tulajdonosra rótt szigorú tűrési kötelezettség

is156

. Ezekben az esetekben a tulajdonos nem akadályozhatja meg, hogy dolgát igénybe

154

Nagy Ferenc i. t. 445. o. 155

Berkes- Kiss- Kónya et.al. id. kommentár 81. o. 156

107. § (1) „Másnak életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható

veszély (szükséghelyzet) esetében a tulajdonos köteles tűrni, hogy dolgát a szükséghelyzet megszüntetése végett

a szükséges mértékben igénybe vegyék, felhasználják, illetőleg abban kárt okozzanak. Más vagyonát fenyegető

62

vegyék vagy abban esetleg kárt okozzanak, hiszen ha ennek nem tenne eleget, úgy

cselekménye jogszabályba ütközne, és az életveszélyben cselekvő magatartása adott esetben

már jogos védekezésnek minősülne. Mindez azonban kiegészül a Ptk. 107.§ (2) bekezdésével,

mely amellett hogy a veszélyhelyzetben cselekvő kártalanítási kötelezettségét előírja, a

tulajdonos, valamint a hatóságok mielőbbi értesítését is magába foglalja az okozott kárról.

Ezen élet, testi épség, egészségre vonatkoztatott úgynevezett klasszikus végszükség, számos

álláspont szerint a jogintézmény kereteinek határát jelenti. Más megfogalmazásban a

szükséghelyzetben való vagyonmentés más vétlen személyek vagyoni jogosítványainak

sérelme árán nem helyeselhető. Ebben az esetben az arányazonosság kérdéskörén túlmutató

körülmények nyernek relevanciát. Az említett kártérítési jog egyik alapelve a „casus nocet

domino” elv, mely alapján a tulajdonosnak viselnie kell a dolgában bekövetkezett azon kárt,

melynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni. A fentebb említett tűrési kötelezettség

emellett más vagyonát fenyegető szükséghelyzet esetében akkor terheli a tulajdonost, ha a

fenyegető kár előreláthatóan jelentős mértékben meghaladja azt a kárt, mely a tulajdonost a

behatás következtében érheti157

. A tűrés azonban azt gondolom, hogy a jelenleg hatályos

szabályozás értelmében158

büntetőjogi vonulatot sem nélkülözhet, hiszen a fenyegetőnél

kisebb sérelem arányossága a tulajdonost szintén kötni fogja. Tehát ha csupán jelentős

sérelemhez igazodik, úgy polgárjogilag nem, azonban büntetőjogilag felelősség terhelheti. A

végszükségi cselekmény szenvedő alanyának szemszögéből nézve kérdéses az, hogy azon

eseteket kivéve, amikor nem tud a másik személy veszélyhelyzetben forgásáról, miért vállalja

például a hitelezés kockázatát ismeretlen, illetve esetleg a későbbiekben is ismeretlen

személlyel szemben. A végszükség klasszikus keretein kívüli alkalmazhatósága ellenében

ható másik érv, hogy ilyen esetekben hiányzik az elkövető személyére ható közvetlen veszély

ellenállhatatlan erejű mozzanata. Ennek fényében számos tudományos álláspont a saját

dologban bekövetkező kár viselését szorgalmazza, amennyiben az pótolható, szemben egy

vagyoni bűncselekmény esetleges elkövetésével.

Az arányossági szabályozás kapcsán a hatályos rendelkezés mindenképpen hiányossággal

küszködik. Ez legfőképp az arányazonosság esetében érzékelhető, mely az okozott sérelem

nagyságát tekintve túllépésként jelentkezik. Emellett a jogos védelemhez hasonlóan

szükséghelyzet esetében ez a kötelezettség a tulajdonost csak akkor terheli, ha a fenyegető kár előreláthatóan

jelentős mértékben meghaladja azt a kárt, amely a tulajdonost a behatás következtében érheti.” 157

Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai, javaslat egy új szabályozásra,

Magyar Jog 1994. 41. évf. 9. sz. 549. o. 158

1978. évi IV. tv. 30.§

63

terminológiai félreértésekre adhat okot a büntethetőségi kitétel, mely adott esetben a jogos

védelem irányában fennálló viszonyt is érintheti. Az új Btk. végszükséget szabályozó

rendelkezése mindenképpen üdvözlendő, hiszen amellett, hogy a fenyegető, illetve az okozott

sérelem tekintetében a már tárgyalt aránybeli azonosság immáron jogszerű, a jogellenesség

kizártságát is fokozottabban kifejezésre juttatja.

Még az arányosságnál maradva, azonban csakis elméleti szinten úgy vélem felvethető az

arányosság megítélésének egy másik szemlélete, mely nem a kollízióba került jogi tárgyakat

ért, illetőleg fenyegető sérelem között kíván meg valamiféle arányosságot, hanem egészen

általános formában az elhárító cselekmény és a veszély közötti viszonyról szól. Ebben az

esetben az arányosság ismérve elrelativizálódik, mely által így különbséget tehet aszerint,

hogy az elhárító cselekmény a veszélyt kiváltó vagy más dolog ellen irányult- e. Amennyiben

a veszélyt kiváltó dolog ellen irányult, úgy az elhárítás során okozott sérelem hasonlóan nagy

vagy nagyobb is lehet, csupán feltűnő aránytalanságban nem állhat a dolog által fenyegető

veszéllyel. Ha azonban a cselekmény a veszélyhelyzet létrejöttével összefüggésben nem álló

dolog ellen irányul, úgy véleményem szerint az új Btk. végszükségre vonatkozó rendelkezései

az irányadóak.

A hatályos szabályozás 30.§ (2) és (3) bekezdésében, valamint a 23.§ (2) bekezdésében

meghatározott tudati állapot alkalmazhatósága mind a veszélyközösség, mind pedig a

veszélyáthárítás körében fogalmi ellentmondást okoz. A túllépésekre vonatkozó

rendelkezésekbe foglalt ijedtség vagy menthető felindulás, mint a beszámítási képességet

kizáró, illetve korlátozó speciális tudatzavar nem tükrözi a végszükségben cselekvő személy

tényleges helyzetét. Ilyen pszichikai állapot valóban létrejöhet, jelentőséghez azonban

többnyire nem a szembenálló érdekek összemérésénél, hanem inkább a másként el nem

háríthatósággal kapcsolatos túllépés viszonylatában juthat. A végszükségbeli helyzet

megítélése különösen a jelenleg hatályos azonosságot negligáló szabályozás keretében

komoly felismerést és mérlegelést igényel, így a jogos védelem körében megismert

ijedtség/menthető felindulás egyszerűen nem képezi le a tudatzavarnak a végszükség

paramétereihez mért típusát.

64

5.3. A végszükség büntetőjogi természete

A végszükség rendszertanilag nem egységes jelenség. A jogintézmény kétarcúságával való

számvetés nem csupán egyfajta elméleti- dogmatikai spekulációra ad alapot, mivel a

terminológiai tisztázás több további kérdés megválaszolását keletkeztetheti, melyeket a

végszükség jogi hatásainak is nevezhetünk. Az egyik legfontosabb ilyen jogi hatás például a

végszükségben – arányosan valamint aránytalanul - cselekvő elleni védekezés lehetősége.

A hatályos, valamint a jelenlegit az elkövetkezendőkben módosító szabályozás alapján a

szakirodalom számottevően azon álláspontot képviseli, miszerint a végszükséget jelenleg

szabályozó 30.§ (1) bekezdése, illetőleg a 23.§ (1) bekezdése tekintetében - bár a szövegezés

felvezetése megtévesztő - a végszükségi cselekmény a jogellenességet/társadalomra

veszélyességet zárja ki, a túllépés eseteiben pedig a bűnösség értékelése kerül előtérbe.

A jogellenesség kizártsága mellett érvelő teóriák alapvetően az értékek mérlegeléséből

indulnak ki159

. A jogszerűség ismérvének megtartása a jelen szabályozás értelmében szigorú

feltétel ellenében valósulhat csak meg, a kollidálódó értékek között jelentős különbségeknek

kell fennállniuk, tehát a kisebb érdeknek vesznie kell a nagyobb érdekében. Kérdés azonban a

kisebbik rossz elve mennyiben és milyen módon értelmezhető például a veszélyközösség

eseteiben. Mindazonáltal ha két érték érezhetően azonos súlyú, logikusnak tűnik elfogadni a

jogellenesség hiányát, mivel a cselekmény közömbös a társadalom számára és így elviekben

nem okoz ilyen tekintetben kárt. Mindez felvethető lenne a 23.§ kapcsán is, amennyiben a

túllépés csekély mértékű lenne vagy ha például nem lenne aránytalanul nagyobb. Maga a jog

azonban feltételes és nem feltétlen, ugyanis csakis annyiban létezik, amennyiben azt a pozitív

jog nyújtja. A szubjektív jogok alapja az objektív jog és nem fordítva és az objektív jog vissza

is vonhatja azt amit adott. Így a jogrend nyíltan kijelentheti, hogy számára az egyik jog

nagyobb értékkel bír mint a másik160

. Nagy Ferenc szerint a jogellenesség/bűnösség

kizártsága az objektíve méltányolt, illetve szubjektíve elnézett cselekmények sajátja. Ezen

utóbbi jelleg azonban nem jelenti a jogilag tolerált, ámde közömbös cselekményeket, hiszen

büntetőjogi szempontból valamely magatartás elvileg csakis jogszerű, vagy jogellenes lehet.

159 Nagy Ferenc i. t. 441. o. 160

Bodnár M. László i. m. 6. o

65

A szubjektív alapon nyugvó kizáró ok tanának, a normatív bűnösségi teória térhódítása előtti

képviselője Filangieri, aki szerint a végszükségi cselekmény jogtalan, azonban nem

származtat ezen jellegéből eredő következményeket. Ennek indoka, hogy a választás

szabadsága az ember gyarlósága okán hiányzik, és az állam önfeláldozó heroizmust

polgáraitól nem követelhet meg. Az álláspont legfontosabb tétele, hogy más szerzőkkel

ellentétben immár nem tételezi fel a beszámíthatóság hiányát. A bűnösség tekintetében a

másik fontos ismérv az elvárhatóság, mely az elkövető feletti rosszalló értékítéletet jellemző

bűnösség egyik eleme, a normatív bűnösség szempontjából. Ha nem elvárható a magatartás,

úgy nem tehető bűnösségi szemrehányás.

A klasszikus veszélyközösség eseteit161

érdemes megvizsgálni bűncselekmény- fogalmi

megközelítés alapján. Az emberi magatartást, a tudat által átfogott akaratlagosságot, valamint

a külvilági változás előidézésére való alkalmasságot adottnak vehetjük. Az ölési

cselekmény162

vizsgálatának kezdő mozzanata a kauzalitás megítélése, más szóval a konkrét

halál előidézése adott időben és módon. Ennek fennállása esetében a büntető jogellenesség

megállapíthatóságának köre vehető górcső alá. Ahhoz, hogy a büntető jogellenesség

fennálljon szükséges a diszpozíció- szerűség, a büntetőjogi normába ütközés és szankcióval

fenyegetés, materiális jogellenesség fennállása és jogellenességet kizáró ok hiánya.

Jogellenességet kizáró ok nem állapítható meg, hiszen jogos védelem a végszükség arányos

kereteiben maradó cselekménnyel szemben elvileg kizárt, jogellenességet kizáró

végszükség163

pedig szintén kizárt, a védett érték túlsúlyának hiányában. A cselekmény így

tényállásszerű és jogellenes is. Ezen a vonalon továbbhaladva a bűnösség elemei a

következők: megfelelő életkor, beszámítási képesség, szándékosság vagy gondatlanság,

valamint az elvárhatóság. Ha az életkor adott és kóros elmeállapotra utaló momentum sem

lelhető fel, a szándékosság megállapítható abban az esetben is, ha az eshetőleges szándék

keretében állott fönn. Itt tehát az elvárhatóság hiányán alapuló bűnösség kizártsága lenne

megállapítható. A hatályos szabályozás szerint azonban ezen okfejtéssel szemben,

büntethetőséget kizáró okként szabályozott végszükség sem állapítható meg, mert a

tényállásszerű és büntetőjog- ellenes cselekmény nem kisebb sérelmet okoz, mint amelynek

elhárítására törekedett. Az akkora vagy nagyobb sérelem okozása pedig nem vezethető vissza

161

A két hegymászó, valamint a léghajó kosarában tartózkodó két személy esetei, melyek szerint a

veszélyhelyzetből való menekülés egyetlen módja, a körülményekből fakadó szükségszerűség okán az, hogy az

egyik személy, előbbinél a kötél átvágásával, utóbbinál a másik személy mélybe taszításával, csakis emberi élet

kioltásával menekülhet meg. 162

Emberölés alapesete (minősített eset, például különös kegyetlenség itt nem releváns) 163

30.§ (1) bek.

66

arra a körülményre, hogy az ölési cselekmény kifejtője ijedtség vagy menthető felindulásból

képtelen volt felismerni a sérelem nagyságát.

Összefoglalva a jelen szabályozás megítélése abban a körben lenne helyeselhető, ha az

elhárítani célzottnál kisebb sérelmet okozó cselekmény feltétlen büntetlensége érvényesülne,

másfelől azonos vagy az elhárítani szándékoltnál nem aránytalanul nagyobb jogsérelmet

okozó cselekményeknél a másként cselekvés elvárhatóságának hiányában biztosítana

büntetlenséget, illetve korlátlan enyhítési lehetőséget. Az elvárhatóság teljes hiányának

feltétlen büntetlenséget kellene maga után vonnia.

Az új Btk. rendelkezései kapcsán annyit emelnék ki, hogy a túllépés esetköre beszámítási

képességre vonatkoztatva kerül megállapításra, melynek azt gondolom, az arányazonosságot

meghaladóan sincs teljes mértékű relevanciája, hiszen mérlegelés szempontjából nincs

fokozati meghatározottsága. Ijedtség és menthető felindulás hiányában is lehet azonban egy

túllépésként értékelt cselekmény adott esetben valamilyen szinten elvárható. Mindazonáltal a

23.§ (1.) bekezdése által, az azonos sérelmet okozó végszükség, jogellenességet kizáró okként

való meghatározása, véleményem szerint a későbbiekben kifejtésre kerülő, végszükséggel

szembeni végszükséggel való védekezés lehetőségét erősíti.

5.3.1. Törvény feletti végszükség és jogellenesség

A témakör kapcsán mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a hatályos jogunk

viszonylatában, törvény feletti végszükséget elismerő bírói gyakorlat nem alakult ki.

Mindazonáltal az elvi felvetés alapja elsődlegesen a materiális jogellenességi teóriának a

jogellenességet két külön kategóriaként értékelt felfogása, másodsorban pedig magának a

materiális felfogásnak a további elhatárolása a társadalomra veszélyesség körétől.

A materiális nézőpont szerint a jogellenesség egyik oldala az alaki jogellenesség, a

normaszegés. A másik viszont az anyagi jelleg, vagyis a cselekmény antiszociális, mások

szerint erkölcsellenes vagy megint csak más felfogásban a jogvédte érdekeket, jogi tárgyat

károsan sértő vagy veszélyeztető sajátság. A materiális lehatárolás funkciójából fakadó egyik

ismérv, hogy az a normaszegéssel megvalósított alaki jogellenesség tartalmi indoka és a

tételes jog igazolása. Másfelől azonban az alakilag normaszegő magatartások esetében

67

előfordulhat, hogy az anyagi jogellenesség hiányzik és tételes jogilag nem szabályozott

jogellenességet kizáró hatás jelentkezhet. A törvényi és a törvény feletti végszükség jogi

természetének az egymáshoz való viszonya nem csupán a büntetőjogi felelősség szűkítésében

keresendő. Ha van egy, a jogellenességet kizáró végszükségi cselekmény túllépése szerint

megítélt magatartás, melynek formális oldala adott, materiális jogellenessége pedig hiányzik,

a másik oldalról viszont adott a törvényben szabályozott végszükségi meghatározás, melynek

eredője a bűnösséget/elvárhatóságot kizáró jelleg. Ilyenkor itt lényegileg egymást metsző

körről van szó. Az adott cselekmény kettős természetű helyzetet teremt, a bűnösséget kizáró

törvényi és a jogellenességet kizáró törvény feletti végszükség egyaránt fennforog. A

dilemma ez esetben az, hogy a törvényihez képest a törvény felettinek ilyenkor is csupán

kisegítő jelleg jut- e, vagy a bűncselekmény fogalom belső logikájából kell- e kiindulni,

miszerint ha a cselekmény nem jogellenes/társadalomra veszélyes, dogmatikailag a bűnösség

kérdése fel sem vethető164

.

Az előbbi esetkörtől eltérő, azonban azonos tőről fakadó elméleti álláspont szerint, a

végszükségben elkövetett cselekmény társadalomra veszélyes, de nem jogellenes és ezért nem

bűncselekmény. A szemléletet képviselő szerzőknél165

a végszükség jogi természetének ilyen

irányú értelmezése mögött az a meggondolás húzódik meg, hogy az érdekek rangsorolása, a

cselekmény társadalomra veszélyességét nem, csupán annak az egyik vagy másik166

felfogásában értendő jogellenességét zárja ki. A végszükséghelyzet két jogos érdek

összeütközése, ezért jogi természete nem lehet ugyanolyan, mint például a jogos védelemé.

Nincs tehát alap annak elismeréséhez, hogy a végszükség – a jogos védelemhez hasonlóan –

teljesen kiküszöböli a cselekmény társadalomra veszélyességét. Másrészt azonban nem lehet

kétségbe vonni azt sem, hogy a végszükséghelyzet kizárja a büntetőjogi felelősséget, melynek

okán kerülhetetlen el a következtetés, hogy a végszükséghelyzet a jogellenességet zárja ki. A

jogilag tolerált cselekmények a maguk összességében nem ellentétesek a társadalmi renddel,

azonban az mégiscsak erőltetetten mondható, hogy a társadalomra veszélyesség törvényi

fogalmát nem merítik ki167

. A kritikai észrevételek ezen okfejtés ellenében onnan fakadnak,

hogy amennyiben a jogellenességet a társadalomra veszélyességtől elszakadt kategóriaként

vesszük figyelembe, akkor annak tartalmi kiüresedése fenyeget a kizáró okok síkján. A kizáró

okoknak azonban szükséges, hogy legyen tartalmi indokuk, mivel ezek hiányában pusztán

164

Bodnár M. László i. m. 14. o. 165

A. N. Trajnyin, Viski László 166

A jogellenesség formális vagy materiális vonatkozásában. 167

Bodnár M. László i. m. 24. o.

68

formális kategóriákká válnának. Mindazonáltal a dolgozat elején a materiális jogellenesség

körében felvetett formális bűncselekményi meghatározásból fakadóan, véleményem szerint

már korántsem biztos, hogy ezen utóbbi kijelentés feltétlenül megállná a helyét. A jogi tárgy

sérelmének vagy veszélyeztetésének tartalmi megjelenítése a felelősséget kizáró okok között,

a bűncselekményi tartalomról elviekben „levenné a terhet” dogmatikai szempontból és a

jogellenesség kategóriájának kiüresedése nem menne végbe. A materiális jogellenesség

korábbi meghatározása szerint a jogi tárgy sértésén vagy veszélyeztetésén kívül azt is

megköveteli, hogy ne álljon fenn jogellenességet kizáró ok. A jogellenességet kizáró ok

azonban nem feltétlenül eredményezi azt, hogy a cselekmény ne sértene jogi tárgyat, hiszen

ha jogellenességet kizáró ok is áll fenn, a cselekmény nem materiálisan jogellenes, azonban

kétség kívül társadalomra veszélyes.

Az előbbiek indokoltsága mindazonáltal csupán relatíve lehetséges, és több ponton is

támadható. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a végszükség jogossága, főként az ellenében

tehető védekezés lehetősége, mint a jogintézmény leginkább vitatott jogi hatása ebben a

szemléletben megragadható megoldást rejthet.

69

5.4. Elhatárolási kérdések

A végszükség és a jogos védelem, mint a jogellenességet egyaránt kizáró okok tartalmi

különbözőségei azt gondolom bemutatásra kerültek a korábbiakba, így arra csupán szűk

körben térnék ki. A két jogintézmény viszonylatának azonban fontosabb megközelítését látom

abban a tekintetben, hogy egy jogrend által jogként definiált, a végszükség elvárásainak

megfelelő magatartás ellen létrejöhet- e jogos védekezés, végszükségi cselekmény vagy jogos

védelem keretében.

A korábbiakban kifejtettek szerint általánosságban elmondható, hogy jogos védelem esetén

jogtalanság áll szemben joggal, végszükség esetében pedig egy jog és egy másik jog

szembenállása figyelhető meg. Ezen utóbbi ismérv indokolja jelenleg hatályos jogunk szerinti

szigorú arányossági követelményt és a csakis ebben az esetben fennálló jogellenesség

kizártságát. A jogos védelmi cselekményt csakis azzal szemben foganatosítják, aki a

jogosultat támadja vagy közvetlenül veszélyezteti. A végszükségi cselekmény azonban olyan

személy jogát sérti, aki nem tanúsított jogellenes támadást. A jogos védelem tehát

ellentámadás a jogtalansággal szemben, a végszükség azonban menekülés a jogtalanság elől,

más jogos érdekének sérelme árán.

Míg a jogos védelmi cselekmény a veszélyt annak a rovására szünteti meg, aki azt okozta, a

végszükségi cselekmény ártatlant súlyt. Emiatt jogpolitikai szempontból sem helyes

mindkettőt a jogosság szintjére helyezni, mert a közérdek mindig a jogrendet fenyegető

veszélyforrások semlegesítését diktálja, nem pedig azt, hogy - míg áldozataik egymás vagy

harmadik személy rovására menekülnek - ezek háborítatlanul veszélyeztessék tovább a

jogbiztonságot168

.

Jogos védelem esetében teljességgel indokolható a jogtalan támadó „tűrési kötelezettsége”,

végszükség esetében azonban a passzív alany tekintetében már kevésbé. Tokaji Géza szerint,

ha végszükségben lévővel a végszükség szabályai szerint lehet védekezni, az adott esetben

oda is vezethet, hogy a két egymással szembefeszülő, jogilag méltányolható érdeket

érvényesítő végszükségben lévő között a vitát lényegében a nyers erő döntené el169

. A

végszükségben elkövetett cselekmény jogszerű, ezért az nem keletkeztethet jogtalan támadást,

168

Újvári Ákos i. m. 87. o. 169

Székely János: Jogos védelem IM. Tanulmánykötet Bp. 1983. 192. o.

70

ergo jogos védelem adta védekezési lehetőség nem nyílhat meg. A dogmatikai érveken

túlmenően, amennyiben a végszükségben cselekvővel szemben is jogos védelmet állapítanánk

meg, az úgy kiterjesztené a jogos védelem területét, hogy benne abszorbeálódnék a

végszükség is. Emellett a végszükség keretében megvalósítható védekezés mellett szól az a

gondolat, miszerint mindkét összeütköző jog által érdekelt félre a végszükség állapota

vétlenül állott be170

. Ha az adott cselekmény veszélyes a társadalomra, akkor vele szemben

van helye jogos védelemnek. Amennyiben a cselekvő büntethetőségét a bűnösség hiánya zárja

ki, cselekményének társadalomra veszélyessége fennmarad, melynek következtében jogos

védelmi helyzet létrejön.

Egyetértek azon állásponttal miszerint számos esetben nehezen tartható, hogy adott

végszükségi cselekményből hiányzik a társadalomra veszélyes jelleg, hiszen nem áll fenn

minden esetben olyan társadalmi érdek, mely az adott tényállásszerű cselekményt jogossá

tenné és ezáltal megfosztaná társadalomra veszélyes jellegétől. A jogos védelem körében a

védekező, ha a saját érdekében lép is fel, közvetve akkor is a társadalom védelme érdekében

jár el, addig azonban ez nem mindig mondható el a végszükségben cselekvőről, mivel az ő

magatartása nem feltétlenül mutat túl saját önös érdekén.

170

Gerőcz Kálmán: A büntetőjogi végszükség, 1914. Bp. 214. o.

71

6. Befejezés

A jogos védelem, valamint a végszükség fogalmi körébe tartozó polémiák folytonosan

megmutatkozó időtállósága kétségtelen tény. Meghatározott kereteik fluktuáló formálódása

szinte minden jelentősebb mérföldkő váltáskor érzékelhető volt a történelem folyamán. A

téma kapcsán, amennyiben célunk egy viszonylag alapos vizsgálódás megtétele - talán éppen

a fentebb említett okból - egy rendkívül sokoldalú, ám kellőképpen és szükségszerűen

változékony kérdéskörrel/problémakörrel találjuk szemben magukat, mely jelleg nem csupán

az évtizedek elmúltából, történetéből kitűnő konklúziók folyománya, hanem tükrözi a

jelenkori tendencia azon aggályait is, mely a realitás és következetesség, valamint a leginkább

jogszempontú, logikai jellegű szabályozási szemlélet sajátos párharcában testesül meg.

A büntetőjogi felelősség kérdésköre, a felelősségre vonás akadályainak rendszere, az új Btk.

rendelkezéseire is figyelemmel több faktor fundamentuma. A felelősség értelmezése azonban

nem nélkülözheti a társadalomra veszélyesség, valamint a jogellenesség fogalmának

vizsgálatát. További kettősség mindkettőnél fellelhető, hiszen még előbbi a tárgykör elméleti,

bűncselekménytani alapvetéseként funkcionál és emellett külön tételes jogi fogalomként is,

úgy az utóbbi bűncselekmény fogalmi elem, valamint a formális- materiális szemlélet

viszonyrendszerében is tetten érhető. A jelentéstartalom, az elhatároltság és a társadalomra

veszélyesség kapcsán az alkalmazhatóság kérdésköre a dogmatikai aspektusokon túl nem

nélkülöz bizonyos morális, az igazságosság különböző olvasataiban tetten érhető kérdéseket

sem, mindemellett a társadalomra veszélyesség „büntetőjogiassága” is kissé képlékeny

jelenségnek mondható.

A jogos védelem leginkább jogbiztonsági és célszerűségi problémákkal küszködik. Az új Btk.

megjelenésével a szabályozás rendszertanilag, stilisztikailag és funkcionalitás tekintetében is

rendeződni látszik, ennek ellenére úgy vélem további fogalmi tisztázás és kiegészítés is

indokolt. Az alkalmazhatóság nehézségei, dilemmái nem is igazán a valóság hányadbeli

lefedettségéből, hézagosságából fakadnak, hanem mert ezen jogág szegmensei több esetben is

büntetőjogon vagy jogon kívüli ismérvekkel, meghatározásokkal kiegészítve kerülnek

részletezésre. A kívülálló elemek logikai viszonyulása azonban újabb és újabb kérdéseket vet

fel, melyek a tisztázatlanság és a jogalkalmazás döntéskényszere okán is, szintén

jogbiztonsági szemléleti prioritással kerülnek esetileg alkalmazásra.

72

A végszükség rendszertani heterogenitása leginkább a jogalap vonatkozásában, a

társadalomra veszélyesség és a bűnösség sajátos szembekerüléséből ered. Jogi természetéből

fakadóan emellett mindkét kategória tartalmaz szociáletikai és ezen belül egy komplexebb

színezetű morális problémakört is. A beszámítási képességre vonatkozó megállapítások

bírálata itt viszonylag szélesebb körben kifejthető, mint a jogos védelem esetében, hiszen a

végszükségnél nem csupán a fokozati behatároltság, megállapíthatóság kétségessége jelenik

meg, hanem mindezen felül fogalmi és ennek következtében funkcionalitásbeli ellentmondás

is.

Alapvetésem konklúzióját végezetül talán annyiban egészíteném ki, hogy amennyiben a jog

egysége vagy annak fenntartása a cél, ehhez azt gondolom a legfontosabb tennivaló az

egységen belüli rendezettség megtétele. A jog tekintetében rész és egész kvalitásbeli

időfejlődése, számottevően a társadalom fejlődésével és elvárásaival azonos léptékű sajátos

mozgásformaként jellemezhető. Dinamikussága miatt azonban értelmezése sosem fog

nélkülözni bizonyos fokú inkonzisztencia- indetermencia hányadot, ennek ellenére a belső

összhang azt gondolom akkor közelíthető meg leginkább, ha a konstrukció nem csupán

értelmi- logikai értelemben konzisztens, hanem a realitás és az elvárhatóság perspektívájából

is minőségileg az.

73

7. Szakirodalom

- Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Bp.2009.

- Berkes György dr. - Kiss Zsigmond dr. - Kónya István dr. - Molnár Gábor dr. -

Rabóczki Ede dr. - Akácz József dr. - Belegi József dr. - Katona Sándor dr. - Márki

Zoltán dr. - Mészár Róza dr.: Magyar Büntetőjog - Kommentár a gyakorlat számára 2.

kiadás HVG- ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Bp. 2012.

- Bodnár M. László: A végszükség a büntetőjogban, Szegedi József Attila

Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, 1981.

- Gerőcz Kálmán: A büntetőjogi végszükség, 1914. Bp.

- Görgényi Ilona - Gula József - Horváth Tibor - Jacsó Judit - Lévay Miklós - Sántha

Ferenc - Váradi Erika: Magyar büntetőjog - Általános rész, Complex Kiadó 2007.

- Heller Ágnes: Az igazságosságon túl, Gondolat Kiadó, 1990.

- Jakab András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei, HVG-

ORAC Bp. 2011.

- Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része HVG- ORAC Lap- és Könyvkiadó

Kft. Bp. 2008.

- Székely János: Jogos védelem IM. Tanulmánykötet Bp. 1983.

- Szigeti Péter – Takács Péter: A jogállamiság jogelmélete, Napvilág Kiadó 2004.

- Tamás András: Állam- és Jogelmélet, UNIÓ Lap- és könyvkiadó Kereskedelmi Kft.,

2003.

- Tokaji Géza: a bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban, Közgazdasági és

Jogi Könyvkiadó, 1984.

- Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének új irányai Ad Librum Kft. Bp. 2009.

- Wiener A. Imre: Büntetendőség Büntethetőség KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó

Kft. Bp. 2000.

Tanulmányok

- Alföldi Ágnes Dóra: A jogos védelem problémái, különös tekintettel a birtok jogos

védelmére

Lásd: http://www.jogiforum.hu/publikaciok/377

Letöltve: 2012.10.11.

- Belovics Ervin: Az érték- érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok

Lásd: http://doktori-

iskola.law.pte.hu/files/tiny_mce/File/Archiv2/Belovics_Ervin_Tezisek.pdf

Letöltve: 2012. október 19.

- Berkes György: A társadalomra veszélyesség hiányának büntetőjogi értékelése,

Magyar Jog 1999/12. sz.

- Costopulos Orestis: Jogos védelem az ún. „őrző- védő” berendezések körében,

Ügyészek Lapja, 2009./16. évf. klnsz.

74

- Hollán Miklós: Megkésett búcsú a társadalomra veszélyességtől, Jogelméleti Szemle

2003/4. sz.

- Hoványi Gyula: Adalék a végszükség jogához, a „Mignonette” eset, in: Horváth Tibor

- Szűk László: Büntetőjogi Szakirodalom gyűjtemény I. kötet, Tankönyvkiadó Bp.

1987.

- Kőhalmi Zoltán: A társadalomra veszélyesség fogalma a büntető anyagi kódexekben

Lásd:http://ujbtk.hu/a-tarsadalomra-veszelyesseg-fogalma-a-bunteto-anyagi-

kodexekben/

Letöltve: 2012. október 19.

- Kónyáné Kutrutz Katalin: Szükséges- e az arányosság a jogos védelemhez, Magyar

Jog, 1985/10. sz.

- Kormos Erzsébet: Jogos védelem vagyon elleni támadás esetén, Ügyészek Lapja

2000./7. évf. 1. sz.

- Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai, javaslat egy

új szabályozásra, Magyar Jog 1994. 41. évf. 9. sz.

- Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai, Jogelméleti

Szemle 2011/1. sz.

- Mészáros Ádám: Adalékok a jogellenesség- társadalomra veszélyesség

kérdésköréhez, Jogelméleti Szemle 2008/4. sz.

- Nagy Ferenc: A végszükségről európai kitekintéssel, in: Gellér Balázs (szerk.):

Györgyi Kálmán ünnepi kötet, KJK- Kerszöv. Bp. 2004.

- Nagy Ferenc: Gondolatok a jogos védelemről, Európai Jog 2004/4. sz.

- Nagy Ferenc: Gondolatok és kérdések a jogellenesség valamint a jogi tárgy köréből,

Jogelméleti szemle 2008/4. sz.

- Orosz P. Gábor: Jogos védelem és végszükség, mint a jogellenesség kizáró okai a

római jogban és napjainkban, Jogelméleti Szemle 2003/2. sz.lásd:

http://jesz.ajk.elte.hu/orosz14.html

Letöltve: 2011.április 13.

- Pokol Béla: A jog rétegeinek történeti kibomlása, De iurisprudentia et iure publico, I.

évfolyam, 2007/1-2. szám

- Pokol Béla: A szellemítettség/rögzítettség kategóriapáros mint a társadalomelmélet

- alapkategóriái, Jogelméleti Szemle 2010/2.

- Lásd: http://jesz.ajk.elte.hu

Letöltve: 2012.11.30.

- Schmidt Szilárd: Vélelmek és fikciók a magyar polgári- és büntetőjogban,

Lásd:http://www.jogiforum.hu/files/publikaciok/schmidt_szilard__velelmek_es_fikci

ok_a_magyar_polgari_es_buntetojogban[jogi_forum].pdf

Letöltve: 2012. november 2.

- Somogyi Farkas József: A jogos védelemről- újra, Ügyvédek lapja, 2010.(49. évf) 3.

sz.

- Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához, Büntetőjogi

Szemle 2012/1. sz.

- Újvári Ákos: A jogos védelem alakuló szabályozása a Btk. kodifikációjának tükrében,

Jogelméleti Szemle, 2010./1.sz.

- Újvári Ákos: Gondolatok a társadalomra veszélyesség ( materiális jogellenesség )

jővőbeli jogi sorsáról

- Újvári Ákos: Hagyományok és változások a jogos védelem elvi és gyakorlati

megítélésében, Magyar Jog 2002/6. sz.

lásd: http://jesz.ajk.elte.hu/ujvari13.html

Letöltve: 2012.10.11.

75

- Újvári Ákos: Jogos védelem- arányosság, Jogelméleti Szemle 2009./1. sz.

- Újvári Ákos: Reflexió Dr. Somogyi Farkas József hozzászólásához, Lásd: Dr.

Somogyi Farkas József: A jogos védelemről- újra, Ügyvédek Lapja, 2010/3. sz.

Jogszabályok

- Magyarország Alaptörvénye

- Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről valamint az 1., 4.,

6., 7., 12., 13. számú Kiegészítő Jegyzőkönyvek

- Az Alkotmánybíróság 23/ 1990. (X. 30.) számú határozatának keretében Dr. Sólyom

László párhuzamos véleménye

- Az Alkotmánybíróság 13/2000. (V.12.) számú határozatának keretében Dr. Kukorelli

István alkotmánybíró különvéleménye

- Általános indokolás a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi …törvényhez

- A Legfelsőbb Bíróság 4/2007. számú büntető jogegységi határozata

- A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi

védelméről

- A 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről

- 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet a fegyverismereti vizsga, a fegyverforgalmazási

vizsga, a lőfegyver, lőszer hatósági tárolása és a fegyverekkel, lőszerekkel

kapcsolatos tevékenységek engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjairól

- 49/ 2004. (VIII.31.) BM rendelet a lőterekről, a lőfegyverek, lőszerek hatósági

tárolásáról, a fegyvertartáshoz szükséges elméleti és jártassági követelményekről

- 39/2012. (III. 12.) Korm. rendelet a fegyverekrõl és lõszerekrõl szóló 253/2004.

(VIII. 31.) Korm. rendelet, valamint a biztonsági okmányok védelmének rendjérõl

szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet módosításáról

- 253/ 2004. kormányrendelet a lőszerekről és lőfegyverekről

- 2012. évi XIII. törvény a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény

módosításáról

- 2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról

- 2009. évi LXXX. Törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. Törvény

módosításáról

- 2008/51/EK irányelv a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló

91/477 EGK tanácsi irányelv módosításáról

- 2008. évi LXXIX. Törvény a közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének

védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról

- 1996. évi LV. Törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a

vadászatról

- 1994. évi XXXIV. Törvény a Rendőrségről

- 1978. évi IV. Törvény a Büntető Törvénykönyvről

- 1959. évi IV. Törvény a Polgári Törvénykönyvről

- 175/2003. (X.28.) kormányrendelet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről

1998. évi XIX. Törvény a Büntetőeljárásról

76

Jogesetek

- BH 2012.140

- BH 2012.1.

- LB. Bfv. I. 1354/2011.

- LB. Bfv. II. 906/2011

- BH 2011.269

- BH. 2011.215.

- BK. LBI. 2010.108.

- BK. LBI. 2010.65.

- LB. Bfv. I. 1276/2010.

- BK EBH 2009.1938

- BK. LBI. 2009.65.

- BÜ. BH. 2008.260.

- BÜ. BH. 2008.2.

- EBH. 2007. 1584.

- BÜ BH 2007.179

- BK EBH 2006.1496.

- BH 2006.239.

- LB. Bfv. III. 1084/2005.

- BH 2003.175

- BH. 2002.213.

- BH 2001.408.

- BH. 2001.310.

- BH 1997.512.

- BH 1996.347.

77