A Háttérhatatalom Másként

Embed Size (px)

Citation preview

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    1/22

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    2/22

      2

     Az Ikrek óta megszerzett tudást, a szabad szellemvizein szétsugározza a világban:

    MÁR TUDOM ISTENT! Amit évezredeken át dogmatikusan hinnünk kellett, mostvégre tudhatjuk is – a Vízönt ő ben Istent nem hinni fogjuk,

    hanem tudni. A Vízönt ő kor Istenembere benső  jében felismeri a Lélek Isteni eredetét, ezzel eléri,

    hogy első dlegesen  önmagában tisztelje Istent, majdminden teremtményben hasonlóképpen tisztelni fogja!

     A Spirituális Egó teremt ő  tettestársa Istennek. 

     Vízöntő – 2010 - 4170 – Tudás  Elindítja a hiszek folyamatát. Tudatalatti állapotba

    süllyedünk, megtalálni a szavak, a tettek vélt eredetét   Halak – Kr.e. 150 - Kr.u. 2010 – Hit  

    Tudom, létezem, és er ő s vagyok. Az életet mozgásbahozó alkotóer ő . H ő sies harc és önző  háborúk. 

     Kos – Kr.e. 2310 - 150 – A létezés tudatossága  Felébreszti a nő ben az anyát. Er ő s a mag és a gyökérszerepe. Köt ő dés a termő  földhöz. Biztos anyagi javak. 

     Bika – Kr.e. 4470 – 2310 – Termékenység  

     Intellektuális jegy. A felfedezés iránti vágy jellemzi.Er ő södik a kapcsolatteremtés, érintkezés.

     Ikrek – Kr.e. 6630 – 4470 – Gondolkodás  

    Er ő södik a család és az otthon szerepe. Bizonytalan tudata most kezd kifejlő dni. Az érzékei,

    érzelmei egyre sokrét ű bb tapasztalatokkal gazdagítják.  Rák – Kr.e. 8790 – 6630 – Érzelmek  

    Gyű  jtögetés, vadászat. Ösztönös élet, kreatív hajlam.Egyszer ű  mű vészi sziklarajzok, eredeti k ő eszközök.  Oroszlán – Kr.e. 10950 – 8790 – Ösztön  

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    3/22

      3

    Lelkem sugallatai folyamatosak. Az iménti szövegutólag került a könyvbe, midőn a kézirat elkészülte utánegy előadásra készülve megalkottam azt. Az emberiségtörténetének szemléltető  összefoglalására törekedtem, aPrecessziós Világhónapok tükrében.

    Azonos logikai elrendezést követtem, ahogyan ebbena Lépésben, korábban is megtettem, vagyis, kezdtem azOroszlán-korszakkal, és európai, modern írásunk szerint,a lap tetejéről haladtam az időben, persze lefelé.

    Ráhelyezve a Vízöntő  egyén fejlődésének kettős Y 

    ábráját, rádöbbentem, a szöveg máris értelmezhetetlennévált. Az ábra fejlődési útja alulról halad  fölfelé . Mindenspirituális beidegződésünk ezt tartja egyértelműnek.(A ránk erőltetett írás-irány sérti az Isteni fejlődési utat!)

    Megfordítottam tehát a szövegirányt alulról -  fölfelé .És a csoda megnyilvánult: az egyéni Istenné válás útja azemberiségre is rávetíthető! – semmilyen manipulálásranem volt szükség, hogy az üzenete előtűnjék. Lássuk:

    Az első 5000 évben az ember érzelmi ösztönlénykénttökéletes Isteni harmóniában élt. (mai természeti népek!)

    Az Y  szárának kettéválása precízen jelzi az embertudatának nyílását. Az Ikrek kibontja a felfedezés irántivágyat, a Jin és a Jang megismerésének kétpólusú útját.

    A Bika termékenysége fokozza az anyagiasságot,amit a Kos a maximális mértékig felerősít. A Kos az

    emberiség legellentmondásosabb idő

    szaka volt. Önző háborúk pusztítása egy időben rombolta a teremtő alkotó

    erőt. A korszak fordulópontján a létezés kezd tudatosulni.Az ∧∧∧∧  felső  szárának kezdeti szakaszán, az ember

    Isten felé fordul. Dogmák által gátolt Istenkeresésénekeredménye a gyarlóság Halak-béli felerősödése. 2010-tőlkialakuló ~ 700 éves háromszögben a dogmatikus HITteljesen háttérbe kell vonuljon, az embernek pedig önnön

    Lelki benső jében kell megélni az Intelligens Erő tudását.

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    4/22

     

    4

    Triangulum Háromszázan lesznek egyetért ő  akarattal, Hogy a végén eljöjjön közös csapásuk… 

     Az évben, amikor az egy szem uralkodni fog…,…igen nyugtalanító viszály lesz. – Nostradamus, 1555

    „Az új világot csak azokkal az elvekkel lehet vezetni,amelyekkel megteremtették” – Szentgyörgyi Albert, 1975

    Megélt spirituális tapasztalataim,az Isteni egységből fakadó bölcsességem,Lelkem és Istenember-társaim segítenek

    a feltárt titkok ösvényén járni és imádni

    a létezést

    ☯ 

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    5/22

     

    5

    Pénzisten Globális Papjai

    A misztikus Triangulum

    Értelmezzük a misztikus Triangulumot, az  egyenlő szárú háromszöget, érdekes következtetésekre juthatunk.

    A lefelé irányuló háromszöget,   kinevezhetjükJinnek, hiszen kifejezi a Jin egyik tulajdonságát, a fejlődő 

    energia irányát mutatja – felülrő

    l lefelé. Az ellentétesirányra utaló jel, értelemszerűen Jang jelentésű lesz.

    A két háromszöget  egymásra csúsztatva kialakul azsidók ősi szimbóluma. Az ábrán utalok ugyan a Dávidcsillag és a Tai Chi ☯ párhuzamára, hiszen a hagyomány

    így értelmezi, mégis, szerintem az azonosság mesterkéltés nem is találó, sőt, még ellentmondásos is.A két háromszög az irányt fejezi ki, de az energia

    növekedését helytelenül jelzi. Egyenként értelmezve úgytűnik, mintha az energia egy pont felé törekedne, acsillagban viszont elvész a ciklikusságuk. Talán sokkalmélyebb, kódolt üzenetet rejtenek a háromszögek!?

    „„„AAA VVVí í í zzzööönnntttőőő IIIsssttteeennneeemmmbbbeeerrr””” cccí í í mmműűű  kkkööönnnyyyvvv NNNeeegggyyyeeedddiiikkk f f f eee j j jeeezzzeeettteee::: 

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    6/22

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    7/22

     

    7

    Pénzisten Globális Papjainak nevezem őket, s hogykik lehetnek a titkos rend tagjai, hamarosan feltárom.

    Az imént elemzett jel ott áll apénzükön. Már meg is találtuk őket?Ilyen egyszerű  lenne? A zöldhasúegydollároson virít ez a jelkép,leleplezve a nagy Amerikaviláguralmi törekvéseit. Ennyi! (?) Novus ordo seclorum – Új világirend vár ránk, a latin

    szöveg szerint, –  AnnuitCœptis, Isten  Helyesliszándékaikat ,  vagy  Jóváhagyja kötelezettségeiket. 

    Igen fontos az 1776-os évszám – (VDCCLXXVI). Szerintem leginkább ezigazolja a szimbólum abszolút figyelemelterelő  szerepét.Az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat aláírásának éve

    1776. Milyen szép is lenne, csakhogy, egy furcsavéletlenszerű egybeesés azonnal eltereli az érdeklődőt, ésaz éppen ez évben megalakult titkos Illuminátusoktársaságára irányítja a figyelmét. Mindenek tetejébe mégaz is kideríthető, hogy Adam Weishaupt, aki Ingolstadtvárosában alapította a rendet, kikeresztelkedett zsidóvolt. Minden egyértelmű!

    Szemén a kódolt szürke hályoggal, a kereső  felkiált:végre tisztán látok: Astor; Bundy; Collins; Du Pont;

    Freeman; Kennedy; Li; Onassis; Rockefeller; Russel; Rothschild; Van Duyn; Meroving. – még a 13 Illuminátuscsaládot is beveszi, akik az egész világ pénzügyi,gazdasági életét irányítják. Megvannak!!! – Ugyan már!

    Adott egy 2160 éves ezoterikus rend, akik az egésztörténelmet precízen irányítják, és ilyen egyszerűen meg

    lehet fejteni a kilétüket??? Ne akarjuk ezt hinni!!!

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    8/22

     

    8

    A témában előkerült tiszta, érthető  dokumentumok,sajtótermékek, pláne az Interneten tömegével kutathatóinformáció a megtévesztésünket szolgálja. Az ezoterikuskételkedésem elfogadhatóbb eredménnyel kecsegtet:

    Kik ŐK?

    „De kik vagytok Ti, kik ellenünk vétkeztetek?Kik vagytok, kik Isten ellen is szót emeltek?Kik vagytok, kik az ősi átkoktól sem féltek?

    Kikre ujjal mutatnak porba taposott népek…”Andonis Theodokopoulos, kortárs költő 

    2002-ben, egy évvel a New York-i álmerényletekután megírtam Globális összeesküvés  című  könyvemet.Hogy az elkészült művet nem vittem kiadóhoz, hanemmegelégedtem saját, digitális megjelentetésével, annakegy oka lehetett: még nem volt időszerű, hogy mindent

    megtudjak a háttérerő kilétéről. Itt, a Negyedik fejezetbenazt a meg nem jelent könyvet szeretném helyre tenni, éslényegre törő üzenetét közölni. Akkor így fogalmaztam: 

     Az esszénusok minden bizonnyal nemcsak a rómaiakelő l szándékozták elrejteni szent írásaikat   (a Qumránitekercsek). Ugyanúgy félthették a zsidó f ő  papoktól és azakkor már aktív világ-összeesküvő kt ő l egyaránt, akikr ő l

    talán tudtak is. Azt sem zárom ki, hogy ezt a jelentéktelenkis embercsoportot tudatosan csalták kelepcébe. Mi islett a  (rómaiak elleni) harcokhoz való csatlakozásukeredménye? Bű nbakként kellett semmivé foszlaniuk. Nemtúl kegyes vég egy ilyen bölcs közösségnek. – Istenem,hogy nem vettem észre, hát éppen ők a háttérerő!!!Dehogy tüntek el, épphogy akkor kezdtek megerősödni.

    A „Globális összeesküvés” című  könyvemben nagy

    hangsúlyt kapott Nostradamus. Korábban sehogyan sem

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    9/22

     

    9

    tudtam ezoterikus figyelmem gyújtópontjába helyezni anagy pestisdoktort – a próféta-jelenséget nem tekintettemhitelesnek. Amikor 2001-ben a média azzal érvelt, hogylám, Nostradamus még ezt a merényletet is megjósolta,úgy éreztem, foglalkoznom kell a kérdéssel.

    Végül olyan horderejű  felismerések születtek, hogy2003-ban kiemeltem a Nostradamus-témát, és egy önállókönyvvel tisztelegtem születésének 500. évfordulóján:„Nostradamus – a háttérhatalom poétája”, a mű címe.

    Vele is részletesen foglalkozom a továbbiakban. Azt

    szeretném, ha ezen a helyen teljesen összeállna a kép. ANostradamus könyvben már jelentős lépésekkel közelebbkerültem a háttérerő valószinüsíthető igazságához:

    Egy olyan népcsoport lehetett, akiket a Római Birodalom megsemmisülésre kárhoztatott. Az ő  érdekükben állhatott egy évszázados bosszú-tervalkotása, egy felszín alatti bomlasztó tevékenységmegszervezése, ami lehetséges, hogy kezdetben csupán a

    birodalom megdöntésére, s elégtétel vételre irányult.Ez a nép lehetett az etruszk. Nekik tulajdonítható a

    rómaiak legtöbb vívmánya, például a híres vízvezetékek(aquaeductus), de a latin ábécé is t ő lük ered. Rómaalapítása után az etruszkok eltüntek a süllyeszt ő ben.

     De közelebb is keresgélhetünk, a keresztény valláslétrejöttéhez közelebb. Krisztus elő tt 150 évvel alakult az

    esszénusok  mozgalma. T ő lük eredeztethet 

    ő   a titokzatosqumráni tekercsek. Ezt a tökéletes harmóniában mű köd ő  

    közösséget a rómaiak Krisztus után 70-ben törölték el. –Dehogy törölték el!

    Valóban. A tökéletes harmóniában működő esszénusrend minden szempontból megfelel a kihívásnak, amit avilágkorszakon át tartó háttérkormányzás jelent.

    Mik ezek a szempontok? „Az új világot csak azokkal

    az elvekkel lehet vezetni, amelyekkel megteremtették” –

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    10/22

     

    10

    nyilatkozta Szent-Györgyi Albert 1975-ben. – Ha tényleglétezett egy ókori ezoterikus társaság, akik a világháttérirányítását tervezték, nyilvánvalóan tisztában voltaka világ teremtésének törvényeivel. Az esszénus f őpapokminden bizonnyal tudták a teremtő Isteni Rendezőelvet.

    Szinte a lehetetlenre vállalkozunk, ha meg akarjukismerni őket, hiszen egy titkosan működő világkormánymindent elkövet, hogy a ráutaló összes információ rejtvemaradjon. Ami tehát hozzáférhető, az szemfényvesztés!

    Egyfajta biztosnak mondható képet kizárásos alapon

    építhetünk fel. Ugyanakkor használható bizonyíték leheta megalakulásuk körülményeinek és okainak feltárása.Továbbá igazolnunk kell a működésüket a jelenben és afolytonosságot a teljes Halak korban. Erre a módszereikszisztematikussága lesz a legalkalmasabb. Ha így kiderül,hogy tényleg vannak, továbbá megvan, hogy kik ők, afennmaradt leletek és ismeretek alapján a torzítás ellenére– vagy talán éppen ez által – már az is felderíthető, hogy

    milyenek voltak, milyenek ma, és mi várható tőlük.Nézzük, kik nem lehetnek biztosan, kizárásos alapon:

    Szabadkőművesség, Illuminátusok, Rózsakeresztesek,az ember misztikum iránti vágyát, a történelmi közösségvonzását, az elveszett erkölcs óhajtását testesítik meg,nem többet. Egyesek befolyásos pénzemberek, jelentősgazdasági hatalommal a kezükben. Mellékes. Világos

    tény persze, hogy mi, mindannyian végrehajtói vagyunka háttérhatalom közvetett rendelkezéseinek – a tehetősréteg természetesen elsődleges szereppel van felruházva.

    Túlzott figyelmet egyik titkos társaság sem érdemel.Ne feledkezzünk meg a figyelemelterelés csúcsáról

    sem: terjed a rémisztés, miszerint az emberiség háttér-irányítását földönkívüli, gonosz civilizációk végzik. Ez agondolatmenet Darwin ember-majom rokonításához

    mérhető badarság, aminek az alapjait Erich von Däniken,

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    11/22

     

    11

    UFO- és idegenistenség-kutató fektette le. Szerinteföldönkívüliek közvetett teremtményei  vagyunk, akik azégből, tüzes szekereken alászállva ősapáinkba oltották acivilizációt. UFO-k marionett-bábjai vagyunk.

    Megdöbbentő, hová fejlődött ez a sci-fi teória:láthatatlan dimenziókban itt nyüzsög számtalan idegenlény űrhajója, és tudatalatti befolyást gyakorol primitívhüllőagyunkra. Nevét elhallgatva, idézek egy megszállottkutatótól, aki már minden lehetséges anyagot feltárt atémában, és egy időben mindent elkövetett, hogy erre a

    helyes útra  engem is rátérítsen: – „Börtönbolygóncsücsülsz, ahol a szabad akaratod illúzió csupán, mivelcsak igen szűk körben működik. Rácstól-rácsig. Aszuppresszív (erőszakos, megszüntető) erő, amely eztlétrehozta, földönkívüli eredetű  és a cionista zsidómozgalom (!) az ő  földi helytartója. A földönkívüliekhumanoid kinézetű  szuperintelligens hüllők. Pénz,hatalom, hírnév a mozgatórugójuk. Náluk a szeretet a

    gyengeség jele és megvetik.”– Azért Däniken erre soha nem vetemedett volna: a

    földönkívülieket és a szélsőséges cionista mozgalmatösszemosni?! Hihetetlen! Ez már nem ragozható tovább!

    Szabadkőművesség titkos társaságai és a földönkívülicsoportok, mint háttérhatalom – no ezeken az utakonbiztos mellékvágányra tévedünk. Némi magyarázat még

    azért szükséges ezen utak elvetéséhez. Ne essünk abba ahibába, hogy csak azért mert badarságnak tűnik, elvetjük.Számos titkosnak mondott rend és páholy létezik, de

    egyik sem elég régóta, hogy megfeleljen a teljes Halakkor lefedésére. És egyik sem olyan titkos, mint ahogyanezt híresztelik róluk. Ismerek egy Svédországi házaspárt,akik a Rózsakeresztes rend méltóságteljes tagjai. Őszintenyíltsággal beszéltek a társaság belső dolgairól.

    Azt a lehetőséget is határozottan kizárom, hogy a

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    12/22

     

    12

    háttérirányítás már több Világhónap óta fennáll. Perdöntő érvelés fogja alátámasztani, hogy a háttér világkormánylétrejötte szinte törvényszerűen esett egybe a Halakkorkezdetével. A bizonyításra hamarosan sor kerül, de mégtérjünk vissza az UFO kérdésre. A Kilencedik lépésben, a141. oldalon már kifejtettem, mit gondolok a földönkívülicivilizációkról. Itt újra elolvashat egy bekezdést, a 141.oldalról, talán most másként fog hangzani, midőn máregyértelmű, hogyan kellene viszonyulnunk a teremtettvilághoz: a természet rendjébe veszélyes, ső t tilos

    beavatkozni. Ez szabály. Egy civilizáció, amely képeslegyő  zni az elképeszt ő  , akár több ezer fényév távolságot,oly tökéletes egyensúlyban lehet a természettel (Istennel),hogy a beavatkozás tilalmának megszegése fel semmerül. A félelmeink alaptalanok. Remélem, egyszer méga közeledésükre is méltóak leszünk!

    *Marad tehát az első számú jelöltem, az esszénus rend.

    Miért éppen az esszénus rend?

    Vajon a korai keresztények miért választották a halattitkos jelképüknek? A válasz egyszerűnek tűnhet: tudták,hogy üldözött egyházuk megalakulása igen közel esett azúj Halak világkorszak kezdetéhez. Ám, nézzük csak, maugyan ki foglalkozik azzal, hogy a Vízöntőkor kezdődik:sem a tudomány, sem a keresztény egyházak – az újidővel csak a New Age (új kor) ezoterikusai törődnek. Ez2000 évvel ezelőtt ugyanígy volt. A keresztény egyház azasztrológiát mindig Sátáni praktikának vélte, és elvetette.

    Nem így az esszénusok. Ők tudták, mikorra időzítsékrendjük megalakulását, pont az új kor, a Halak kezdetére,Kr.e.150-re. A görög csillagász, Hipparkhosz ekkor

    fedezi fel a Precesszió jelenségét. Az esszénus f őpapok

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    13/22

     

    13

    számára – akik nagyon is jártasak voltak az asztrológiatudományában – hirtelen értelmezhetővé vált az éppenvéget érő  Kos korszak, együtt a korábbi nagyvilágkorszakokkal, továbbá tudatosult egyfajta jövőkép.A Kos korra jellemző létezés tudatosulás, az esszénusokfelismerései révén beteljesülhetett – ismerték a jövőt!

    Helyesen látták, hogy a Kos korszakot meg kellreformálni. (S a reformokat helyes, ha valaki irányítja!)Az elkövetkező 2160 éves világkorszak gyökeresen újatkívánt. Tudták, hogy Róma hódításait meg kell fékezni.

    A Halak korszak jellemzésének ismeretében nyilvánvalóvolt, hogy kizárólag a hit erejével sikerülhet a terveiketvégrehajtani, alkalmazva a múlt tudatosulását. A titkosrend megalakulása szinte törvényszerűnek mondható, ésaz idő  megválasztása is rendkívül precíz. Minden alegjobb időminőségben történt.

    De még mindig nem világos, miért éppen az esszénusrend volt a legalkalmasabb egy világkor  megtervezésére,

    és a jelen pillanatig fenntartott hatalom gyakorlására.Több kis nép is szóba jöhetett, akiknek bölcs vezetői,

    sanyargatottságuk, vagy totális megsemmisülésük okánbosszút forralhattak Róma ellen. Az etruszkok sokáig ottálltak a látóteremben, de egy kérdés nem stimmelt velükkapcsoltban: tudomásom szerint semmi bajuk nem volt azsidókkal. Márpedig a háttérhatalomnak, úgy tűnik, van!

    A továbbiakban feltárok minden információt, amierről a titokzatos közösségről fennmaradt.Szalai András: „Az esszénusok és a kereszténység”

    című  tanulmánya jelentős támpontot nyújt az ősi rendmegismerésében.

    Egyelőre úgy tekintsünk rájuk, mint esszénusokra,akikről, jelentős tevékenységük miatt, a történelemmegemlékezik. – A látszat szerint semmi nem utal

    háttérhatalmi szerepükre...

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    14/22

     

    14

    A Fény Fiai

    1947-ben Jordánia sivatagi barlangjaiban, Qumránmellett, beduin pásztorok megtalálták a  Holt tengeritekercseket . A bőrtekercsek, a temérdek bőrfoszlány,valamint az írott cserépmaradványok egy ókori könyvtártöredékei, amelyeket joggal tarthatunk az esszénus rendfelbecsülhetetlen értékű hagyatékának. A lelet a figyelemközéppontjába helyezte ezt a Kr.u. 70-ben megsemmisültzsidó papi szektát. A tekercsekből a közösség életének

    apró részleteit is megismerhettük, továbbá feltárulkoztaka kereszténység gyökerei is. (…) Ide később visszatérek,hisz a keresztény-esszénus összemosás számtalan tévútraterelte az óvatlan hívőket – ami egyáltalán nem véletlen.

    Továbbra is maradjunk az esszénusokkal kapcsolatosismeretek tárgyilagos feltárásánál. A Holt tengeri leletekfellelése előtt alig tudtunk valamit róluk. Három forrásemlíti e különös szektát: Plinius (Kr.u. 23-79) római író

    felszínesen hivatkozik rájuk; Philón (Kr.e. 20 - Kr.u. 40)alexandriai zsidó filozófus és Josephus Flavius (Kr.u. 37-100) zsidó történetíró már részletesebben beszéltek aQumráni közösségről. Fontos, hogy az esszénus kifejezés(görög: esszenoi, latin: esseni) csak a külső  forrásokbanszerepel, a Holt tengeri tekercsekben a közösség máskéntnevezi magát: a Fény Fiai (!); kiválasztottak; szentek;

    szegények; az Igazi Törvény teljesít ő i; Cádók fiai.Mindenek előtt nézzük, miért vonultak ki a pusztába.

    A qumráni szövegekben számos hivatkozást találunkaz Igaz Tanító és a Gonosz Pap közötti konfliktusról. Azegyik téves keresztény értelmezés innen ered: az igaztanítót Jézussal azonosították, a gonosz papot pedigPállal. Az ősi iratok viszont jóval Krisztus előttről valók,100~200 évvel korábbiak, így semmiképpen nem

    szólhatnak Jézusról. A történet precízen beazonosítható.

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    15/22

     

    15

    Röviden tekintsük át Palesztina viharos történeténekkét évszázadát. Nagy Sándor hódításainak idején, de ahalálát követő Ptolemaioszok uralkodása alatt is jellemző a zsidóság életének és egyIstenhitének háborítatlansága.Ez a nyugalmas helyzet Kr.e. a második század elejénváltozik meg, amikor az egyiptomi Ptolemaioszokrovására terjeszkedő szíriai Szeleukida dinasztia zsarnokiuralma alá kerül a palesztinai terület is. Súlyos adókatvetettek ki, és súlyosan megsértették az ősi zsidó vallásiszokásokat, a templom kincseit elrabolták. A zsidóság

    fokozódó ellenállása és elkeseredettsége saját f őpapjaik,az arisztokráciája visszaélései miatt is nőtt. A gazdagpapság, a földbirtokosok, a kereskedők érdeke egybeesetta hódítók érdekeivel. A Szeleukidák őket is bevonták anagy haszonnal járó külkereskedelembe. (globalizáció?)

    A helyzet IV. Antiochosz Epiphánész hatalomrakerülésével mérgesedett el Kr.e. 176-tól. Tiltotta a zsidóIstentiszteletet, a jeruzsálemi templomban Zeusz szobrot

    állíttatott fel, és szerte az országban pogány oltárokat. Azsidók szent könyveit elégettette, és halállal büntette aszokásaikat, a körülmetélést, de a szombat megtartását is.

    Az évtizedes elnyomástól hevítve, két nemesi család,a Makkabeusok és a Hasmóneusok vezetésével A zsidókmegindítják szabadságharcukat. Kr. e. 152-ben Palesztinaelnyeri függetlenségét, amikor is a Makkabeus herceg,

    Jonatán kinevezi magát f ő

    papnak. Ez a hívő

      zsidóságkörében nemtetszést váltja ki, a hagyományok szerintugyanis a f őpapnak a Cádók papi családból kellett volna jönnie. – Az esszénus rend megalapítói e dinasztia fiai.

    Ismét a misztikus 150-es évszám, aminek történései atitkos rend megalakulásának világos okokat szolgáltattak,hiszen 152-ben a változás nem hozott harmonikus, igazifelszabadulást. Jonatán Makkabeus lehetett a Gonosz

    F ő  pap, aki ellen a Cádók Igaz Tanítója fellépet.

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    16/22

     

    16

    A jeruzsálemi szentély f őpapkirálya kivégeztette azIgaz Tanítót. Egyesek arra következtetnek, hogy a szektatagjai várták a Tanító feltámadását és visszatérését, deerre nincs hitelt érdemlő bizonyítékunk.

    A Makkabeus uralom után a Hasmóneus dinasztiaragadta meg a hatalmat, amivel a helyzet tovább romlott.A papi fejedelmek hódító-térítő politikába kezdtek. De azsidó vallás nem térítő. A szomszédos népek (edomiták,szamaritánusok) erőszakos zsidó hitre térítése nem is voltőszinte hitterjesztés, a háttérben a zsákmányszerzés és

    minél több rabszolga elejtése húzódott meg.A világi és a papi hatalmasságok erőszakos önkényetömeges népi felkelést eredményezett, és számos kisebbszekta létrejöttét. Ezekben a lázadó hitközösségekben avallásos zsidók kiélhették törvénytelen tiltakozásukat.

    Kr.e. 63-ban a rómaiak vetnek véget a Hasmóneusokuralmának. Ekkor a helytartó Pompeius Palesztinát Szíriaprovinciához csatolta. A zsidók életében kezdetét vette a

    minden eddiginél kegyetlenebb megaláztatottság. Kr.e.37-ben Antonius a Róma-barát Heródest tette a zsidókkirályává, akit a nép nem fogadott el. Származása miattnem tartották igazi zsidónak. Rendelkezéseivel Heródeslépten, nyomon megsértette a zsidóság vallásos érzületét.

    Az Esszénusok Heródes alatt juthattak a felismerésre,hogy a szemtől-szemben vállalt ellenszegülés semmilyen

    eredményre nem vezet. Emlékezhettek a megalakulásukévében kivégzett Igaz Tanító kudarcára, aki éppen a nyíltszembenállás áldozata lett. Az események sora alaposokot szolgáltatott a közösség háttérbe vonulásának.

    Most vizsgáljuk meg a rendet. Josephus Flaviusszerint a közösség rendkívül különös és semmihez semhasonlítható az életmódjuk, a szokásaik, és a szabályaik.

    Az esszénusok rendjét papok alapították, az illegitim

    hasmóneusi papsággal és templomi kultusszal szemben.

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    17/22

     

    17

    A rendkívül összetartó közösséget zsidó férfi papokalkották, szigorúan szervezett kommunában, a nőtlenségfogadalmát betartva éltek. Kivonultak a pusztába.

    Nem térítettek a nép körében, csak a saját  aszkéta életükre alkalmasnak vélt zsidó férfiakat szólították meg.A rendhez való csatlakozásnak szigorú feltételei voltak:egy próbaév, kétéves tanulás, engedelmességi fogadalom,szakítás a családdal, a vagyon átruházása a közösségre,saját naptárra való átállás és a cölibátus vállalása.

    Naponta kétszer vettek bemerülő rituális fürdőt.

    Az elkülönülés elve szerint a kívülállókkal, de a sajáttagjaikkal szemben is szigorú érintkezési szabályokatkövettek. A szabályzat a nőket megbízhatatlannak, sőtveszélyesnek tartotta. A nőkkel tilos volt beszélgetni.

    Az esszénusok alapvető vallási tanítása a világosság -sötétség dualizmusa. A Fény Fiainak tartották magukat,mindenki más eleve, születetésénél fogva a Sötétség Fiavolt. Ezt gondolták a többi zsidóról is. A Sötétség Fiait

    horoszkópjuk és kinézetük alapján is felismerni vélték. Apogányokra, de még a kívülálló zsidóra is átkot mondtak.

    Az esszénusok csak saját magukat tekintették Istenkiválasztott harcosainak (Izraelnek), a többi zsidót nem.

    Úgy vélték, az ő Istenükkel kötnek új szövetséget, hafogadalmuk szerint követik az Írásokat.

    Az  Igaz Tanítót   nem tartották messiásnak, de azt

    tartották, hogyő az egyetlen, aki ismeri a Tóra értelmét.Életüket az Igaz Tanító kinyilatkoztatásainak és az Írások

    tanulmányozásának szentelték, instruktorok vezetésével.Rengeteg iratot másoltak, könyvtárnyi irodalmuk volt.

    Az Ószövetség mellett az apokrif (rejtett, ezoterikus)iratokat is szentírásnak tekintették. Ezek alapján sajátosangyalkultuszt alakítottak ki.

    Hittek az emberi Lélek előzetes létezésében, a Lélek

    halhatatlanságában, s hogy a halállal visszatér Istenhez.

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    18/22

     

    18

    A Qumránban fellelt írásokban semmi nyoma annak,hogy az esszénus kommuna és a később megalakultkeresztény közösségek bármilyen kapcsolatban álltakvolna egymással, vagy, hogy az esszénus rend használtavolna a keresztény evangéliumokat s az apostoli írásokat.Jézust és a tanítványait egyszerűen nem is említik.

    Átalakulás háttérhatalommá

    A látszat szerint az esszénusok és a háttérhatalom

    között semmi összefüggés nem lehet. Nézetem szerint amáig tartó ködösítés Kr.e. 31-ben kezdődhetett, amikorállítólag egy földrengés elpusztította a közösség központiépületét. Később újjáépítették ugyan a templomot, de azaszkétikus életmódot már nem állították vissza teljesegészében. Feladták a vagyonközösséget, megszegték anőtlenségi fogadalmat, közeledtek a templomkultusz felé.

    El kellene hinnünk, hogy egy titkos rend, ami Kr.e.

    150-től 120 éven keresztül szigorú önmegtartóztatásbantevékenykedik, egy váratlan földrengés hatására hirtelenfeladja Isteni elhivatottságát??? Ne legyünk ilyen naivak!

    Nézetem szerint a szekta Kr.e. 31-ben határozta el,hogy eltűnik a színről. 300 f ő  kivált a közösségből ésteljes ködbe burkolózott.

    A többiek gondoskodtak arról, hogy egy bizonyos

    torzkép maradjon fenn az eredeti közösségrő

    l is. Perszemanapság még egy fokkal rá is játszanak, az alaptalankeresztény kapcsoltok túlhangsúlyozásával. Íme:– az esszénusok számos településen közösséget alkottak,és gyógyítottak; – keresztelő János Qumrán környékén azesszénusoknál nevelkedett, ott is prédikált; – Jézus magais esszénus mester volt, ő az Igaz Tanító; – az esszénusokrégi Atlantiszi lelkek, innen a királyangyalok imádata; –

    Atlantisziakhoz hasonlóan a nehézségi erőt is legyőzték...

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    19/22

     

    19

    Aki mindezt elhiszi, azzal bármit meg lehet etetni!Például Magyarországon 2001-ben létrejött egy újkeresztény közösség: Fény Gyermekei Magyar EsszénusEgyház. (Éppen 2001-ben, a ködösítés világévében?)Tiszteletbeli egyházf ő  F. E. Eckard Strohm. Tömegesesszénusmester képzés folyik és Atlantiszi angyalkurzus.

    Térjünk vissza az eredeti mederbe, mielőtt túl nagykerülőt tennénk, az időt Eckard Strohm Atlantiszárafecsérelve. Minket most nem a mai Fény Gyermekei, azállítólagos esszénus-utódok érdekelnek, akik a mennybe

    egy szeretettel manipuláló Atyaistent ültetnek, a Földreegy teremtő  Anyaistent, az Isteni szeretetmű  zavarásátpedig Sátánnak tulajdonítják. A tévútra terelő valamikoriesszénus közösséget, Kr.u. 70-ben csakugyan feláldozták,miután a kereszténység alapjait lefektették. A valódizsidó f őpapi esszénus rend a Fény Fiai közössége.

    Nézetem szerint, nem is biztos, hogy két esszénusrendről kellene beszélnünk. A Kr.e. 31-es év változásai (a

    földrengés) után tevékenykedők már igen távol álltak azeredettől, a szigorú önmegtartóztatásban élő zsidó férfi (!)f őpapok rendjétől. Tehát a Fény Fiai zsidó férfiak voltak.Erre az alapra hogy épülhet Fény Gyermekei KeresztényEgyház, amely f űt-fát esszénus mesterré avat, aki az Atyaszeretetével átitatva szemléli a világegyetemet? 

    A Fény Fiai nem követhették el a kereszténység

    alaptévedést, az Isteni energia végletes elemeire bontását!Értelmezzük a Fény Fiai kifejezést, most a polaritástükrében. Fiai, gyermekei – most nem ez a lényeg, a Fényszülöttei legyenek a központi kérdés. A Tizedik lépésben jelent meg a Jin és a Jang létrehozójaként a teremtő harmadik er ő  fogalma.

    A 172. oldalon kifejtettem a Napból eredő fény és aFöld ritmusából adódó törvényszerűséget: a fény szabad

    áradása megszüli a Jang minő séget, a világosságot, az

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    20/22

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    21/22

     

    21

    Vágjuk derékba az Életfáját és azonnal világos lesz,hogyan manipulálják ahíveket az egyházak, aszavazókat a politikusok, ésaz emberiséget a globalizálóháttérerő. Az ábra nemvéletlenül lett fekete fehér,hisz a világ színgazdagságaa f őbűnök egyike, szerintük.

    Ugyanakkor a Jin és a Jangígy válik el Istenigazából, ésilyen kontrasztossá téveőket, el lehet hitetni, hogysemmi közük egymáshoz.

    Az Y közepén az Agyatis kettévágtam, ezzel utalokaz EGÓ kiforratlanságára.

    Persze az egyénnek rettentően nehéz a dolga, ha a tudatátszándékosan tartják sötétségben, és az egységes szemléletkialakulását lépten-nyomon akadályozzák. Az IsteniRendezőelv szerves része a biológiai ismeret is, tudniillikaz agy féltekéinek megosztottsága Jin és Jang jellegű. Atudatba a fizikai lét dualizmusát Isten eleve bekódolta,hogy megérthessük a polaritást. Bizony, ugyanezen az

    úton érthetjük meg az egységet is. Amikor azY

    csücskéna lehető  legmesszebb kerül a Jin a Jangtól, a mélytudatosulás révén akkor érthetjük csak meg igazán,mennyire elválaszthatatlanul összetartoznak egymással.

     Mester, én már mindent megtapasztaltam, és tudokszeretni, méltó vagyok rá, hogy beavass! – Fiam, loptál-emár? – Én? Soha! – Akkor menj, és lopj! (Zen tanítás) 

    Igen, a Jin és Jang együtt a tökéletes út, szem előtt

    tartva a Nem ártani! elvet – majd visszatérés Istenhez.

  • 8/19/2019 A Háttérhatatalom Másként

    22/22

     

    22

    Az Isteni tudatosulás alapjaiban akadályoztatott: akeresztény hitelvek szerint mi nem választhatunk utat:születésünkkel eleve az eredendő bűn útjára léptünk, csaka szeretet Istenének (Jang) útját követve juthatunk el azörök életbe, a Sátáni kísértéseinknek ellenállva – kódoltkáosz és harc. A kereszténység teljes megosztottságbanviaskodik önmagával szemben is. Évszázadait öngyilkosvallásháborúk keserítették. Az erőszakos térítésnek ősikultúrák estek áldozatul; akik máig fennmaradtak, szertea világban, kihalásra ítélve nyomorognak. A szeretet

    vallása, a kereszténység az ember Isten elleni f őbenjáróbűntette. – Kódolt bukását a következő lépésben vázolom.A politika szerint igenis választanunk kell egy  utat,

    méghozzá kett ő  közül. Jobb és bal irány létezik, és milycsodás, hogy a szabad választás jogának már az ókorigörög városállamok óta neve is van: demokrácia – kódoltkáosz és harc. Amúgy a görög városállamok folytonoscsatározás közepette művelték az állítólagos néphatalmat.

    A baloldalon a munkásosztály és a szociális érzékenység.Szélsősége a kommunizmus – az összes hűbéri, elnyomórendszernél többet ártott a munkás-paraszt rétegnek.

    A jobb oldalon a polgári tulajdonosi nemzetérdekek.Szélsősége a nemzeti szocializmus – Hitler demonstrálta,hová fajulhat mások Isteni jogainak bemocskolása.

    Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy az Y két politikai

    útját a globalizáció majd egyesíti a tömegek jólétéért. Aglobalizáció a két út negatívumait kamatoztatja egy szűkkör gazdagodása érdekében, az egyén és a tömeg ellen: aszociális érzékenység eltünt; a termelő  kiszolgáltatott; anemzeti jelleg pedig beoldódik a globális egyformaságba.

    Jézustól napjainkig a megosztás dominál, és ebben aharcos, versengő  dualizmusban nincs visszakanyarodásIstenhez. Az Y  egyre nyitottabb, és ezzel mind jobban

    távolodunk egymástól, a benső Istentől pedig végképp! . . . 

    A Vízöntő Istenember” című könyv két kötete innen letölthető: