15
SZÁSZI FERENC: . A BIRTOKVISZONYOK SZABOLCS MEGYÉBEN A XIX. SZÁZAD VÉGÉTŐL A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚIG a/ A birtokmegoszlás alakulása a századforuló idején A tőkés fejlődésnek Magyarországon az 1848-as polgári forradalom a jobbágyfelszabadítással nyitott utat. Ez a fej- lődés 1867 után kiszélesedett. 1848 megszabadította a parasztot jobbágyi alárendeltsé- gétől. Megszűntek az úrbéres terhek, a robot és a dózsma. Ha a parasztnak a jobbágyfelszabadításkor úrbéres föld volt a kezén, továbbra i s saját tulajdonában maradt. A jobbágyfelsza badítást azonban felülről, maguk a földesurak hajtották végre ezért a nagybirtokrendszer érintetlenül maradt, ami a birtok- megoszlás aránytalanságának további növeléséhez vezetett. A legújabb kutatási eredmények szerint a parasztbirtok tényleges terjedelme, a parasztbirtokosok tényleges számará- nya több volt 1848-ban, így 1848 után is, mint amekkorának azt régebben történetíróink gondolták, de a földbirtoknak feudális jellegű megoszlását az újabb kutatási eredmények sem vitatják. 1948 után a kapitalista fejlődós keretei között számos feudális maradvány tovább ólt. A parasztság, amely örömmel üdvözölte 1848 tavaszán a jobbágyfelszabadítást, hamarosan harcot is kezdett az elért eredmények továbbfejlesztéséért. Az ország legkülönbözőbb vidékein fordultak elő föld-, rét-, legelő- ós erdőfoglalások. Felvették a küzdelmet azok ellen a feudális szolgáltatások ellen is, amelyekre a jobbágyfelsza badító törvények hatálya nem terjedt ki. Szabolcsban sem voltak megelégedve a jobbágyfelszabadí- tással az egykori jobbágyok. Mutatja ezt a büdszentmihályiak "lázadása" ós a tiszadobiak földfoglalása, amelyek tipikus példái voltak azoknak az eseteknek, amelyek szép számmal tör- 2 tén-tek a vizsgált megyében is. A parasztságnak a forradalmat továbbfejlesztő mozgalmait

A BIRTOKVISZONYOK SZABOLCS MEGYÉBEN A XIX. SZÁZAD

Embed Size (px)

Citation preview

SZÁSZI FERENC:

. A BIRTOKVISZONYOK SZABOLCS MEGYÉBEN A XIX. SZÁZAD VÉGÉTŐL A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚIG

a/ A birtokmegoszlás alakulása a századforuló idején

A tőkés fejlődésnek Magyarországon az 1848-as polgári f o r r a d a l o m a jobbágyfelszabadítással n y i t o t t u t a t . Ez a f e j ­lődés 1867 után kiszélesedett.

1848 megszabadította a p a r a s z t o t jobbágyi alárendeltsé­gétől. Megszűntek az úrbéres t e r h e k , a robot és a dózsma. Ha a p a r a s z t n a k a jobbágyfelszabadításkor úrbéres föld v o l t a kezén, továbbra i s saját tulajdonában maradt. A jobbágyfelsza badítást azonban felülről, maguk a földesurak hajtották végre ezért a n a g y b i r t o k r e n d s z e r érintetlenül maradt, ami a b i r t o k ­megoszlás aránytalanságának további növeléséhez v e z e t e t t .

A legújabb kutatási eredmények s z e r i n t a p a r a s z t b i r t o k tényleges t e r j e d e l m e , a p a r a s z t b i r t o k o s o k tényleges számará­nya több v o l t 1848-ban, így 1848 után i s , mint amekkorának a z t régebben történetíróink gondolták, de a földbirtoknak feudális jellegű megoszlását az újabb kutatási eredmények sem vitatják.

1948 után a k a p i t a l i s t a fejlődós k e r e t e i között számos feudális maradvány tovább ólt. A parasztság, amely örömmel üdvözölte 1848 tavaszán a jobbágyfelszabadítást, hamarosan h a r c o t i s k e z d e t t az elért eredmények továbbfejlesztéséért. Az ország legkülönbözőbb vidékein f o r d u l t a k elő föld-, rét-, legelő- ós erdőfoglalások. Felvették a küzdelmet azok e l l e n a feudális szolgáltatások e l l e n i s , amelyekre a jobbágyfelsza badító törvények hatálya nem t e r j e d t k i .

S z a b o l c s b a n sem v o l t a k megelégedve a jobbágyfelszabadí­tással az e g y k o r i jobbágyok. M u t a t j a e z t a büdszentmihályiak "lázadása" ós a t i s z a d o b i a k földfoglalása, amelyek t i p i k u s példái v o l t a k azoknak az e s e t e k n e k , amelyek szép számmal tör-

2 tén-tek a vizsgált megyében i s .

A parasztságnak a f o r r a d a l m a t továbbfejlesztő mozgalmait

országosan, így S z a b o l c s megyében i s f e g y v e r e s erővel f o j t o t ­tak e l . A f o r r a d a l o m és a szabadságharc leverésével p e d i g vég­l e g megszűnt a feudális maradványok következetes felszámolásá­nak lehetősége .

A jobbágyfelszabadítás után a magyarországi agrárfejlődéa a k a p i t a l i z m u s irányába i n d u l t e l , de a n a g y b i r t o k döntő túl­súlyának megmaradása, a feudális maradványok továbbélése m i a t t annak legnehezebb, az un. p o r o s z tipusú útját járta. A m e r i k a i u t a s tendenciák az.Alföldön v o l t a k u g y a n , 3 de S z a b o l c s b a n a földbírtokmegoszlás a p o r o s z u t a s fejlődést m u t a t j a . 4

Az általunk vizsgált kor s z a k b a n a S z a b o l c s megyei bír-tokmegoszlásról az 1895. évi üzemstatisztika, és az 1900-as népszámlálás b i r t o k v i s z o n y o k k a l kombinált s t a t i s z t i k a i a d a t a i adnak a valóságot megközelítő képet.

S z a b o l c s megye 800 719 kh területe az 1895. évi s t a t i s z ­t i k a i Összeírás s z e r i n t 32 056 gazdaságra o s z l o t t , melyből 100 kh-on felüli gazdaság v o l t 761, 100 kh-on a l u l i p e d i g 31 295. A Közép- ós n a g y b i r t o k o k összes területe 554 657 kh, a k i s b i r t o k területe p e d i g 246 056 kh v o l t . 6

S z a b o l c s megyében a gazdaságok j e l l e g és nagyság s z e r i n t i megoszlásáról, összevetve az országos ós a megyéhez kapcsolódó tájegységek a d a t a i v a l , az 1895-ös üzemstatisztika az alábbiak­ban tájókoztat :

A gazdaságok megoszlása

A gazdaságok S z a b o l c s ­ Magyaror­ T i s z a T i s z a összes szá­ ban szágon b a l j o bb mából /Horvát­

jobb

ország p a r t J á n nélkül/

Törpegazdaság /0-5 h o l d a s / : 62,09 % 53,57 % 54.96 % 51,10 % Kisgazdaság /5-100 h o l d a s / : 32,25 % 45.44 % 43.79 % 47.77 % Középgazdaság /100-1000 h o l d a s / : 2,13 % • 0.83 % 1.10 % 0,90 % Nagygazdaság /1000. holdon felül/: 0,50 % 0.16 % 0,21 % 0,23 %

A gazdaságok összes szá­

S z a b o l c s ­ban

Magyaror­szágon

T i s z a b a l

T i s z a .1obb

mából /Horvá t -ország nélkül/

p a r t j á n

A gazdaságok összes területéből

Tö rpegazdaság : 3.12 % 5,84 % 5,10 % 5.19 % Kisgazdaság: 24,01 % 46.50 % 39.75 % 37,99 Középgazdaság: 28,16 % 15,37 % 17.41 % 16.99 % Nagygazdaság: 44,71 % 32.29 % 37.74 % 39,83 %

A f e n t i adatokban feltűnő a S z a b o l c s megyei törpegazda­ságok nagy aránya. A j e l z e t t p o n t a t l a n s t a t i s z t i k a i felvétel­től e l t e k i n t v e , a 62,09 %-os arány csaknem 10 % - k a l v o l t na­gyobb az országos és a tiszántúli területek átlagánál, a T i ­sz a jobb p a r t i területét p e d i g majdnem 11 % - k a l múlta felül.

A gazdaságok számarányánál s o k k a l jellemzőbb a gazdasá­gok különböző kategóriáinak a területben való részesedési aránya. A gazdaságok összes területéből S z a b o l c s megyében a 62.09 % - o t képviselő törpebirtokosok 3,12 % - o t f o g l a l t a k e l . Országosan és a két feltüntetett tájegységben - mint említet­tük - a törpebirtokosok aránya k i s e b b v o l t mint S z a b o l c s me­gyében, ugyanakkor az összes földterületből nagyobb arányban részesedtek.

A bírtokmegoszlás aránytalanságát más oldalról m u t a t j a a nagygazdaságok számaránya és a földterületből való része­sedése. A gazdaságok összes számából 0,5 % - o t kitevő nagygaz­daságok a gazdaságok összes területéből Sz a b o l c s b a n 44,7 %-ban részesültek-, míg az 10Ö0 holdon felüli gazdaságok részese­dési arányának országos átlaga 32,29 %, a Tiszántúlon 37,7 %, a k e l e t i Felvidéken 39,8 % v o l t .

A parasztbírtoknak a megye birtokrendszerében e l f o g l a l t h e l y e f o n t o s következtetések levonására ad lehetőséget. Erről a valóságot kb. megközelítő képet kapunk, ha a száz holdnál k i s e b b gazdaságokat parasztgazdaságnak, a 100 holdnál nagyobb

8 gazdaságokat u r i b i r t o k n a k vesszük.

Az 1895. évi üzemstatisztika alapján S z a b o l c s megye mü­v e i t területe 755 334 k h - n y i t f o g l a l t magába , m i v e l a gazda-

ságok j e l l e g e és nagyság s z e r i n t i megoszlásának vizsgálata­kor a tisztán legelő- és erdőbirtokokat f i g y e l m e n kívül hagy­ták. A tisztán legelő- és erdőbírtokokat nem számítva, a 100 kh-nál nagyobb gazdaságok területe 550 430 kh , '72,8 %/, a 100 kh-nál k i s e b b területtel rendelkező gazda-.^gok területe pedig 204 904 kh v o l t . Ez utóbbi terület 28 019 gazdaságra o s z l o t t meg, így egy gazdaságra 7,31 kh müveit föld j u t o t t . Amennyiben a kisbírtok, a p a r a s z t i bírtok 246 056 k a t a s z t e r h o l d n y i összes területét vesszük f i g y e l e m b e , úgy az egy pa­rasztgazdaságra jutó föld 8,2 kh v o l t . Az egy holdon a l u l i , ós a húsz h o l d közötti 25 210 gazdaság, az összes gazdaságok 87,2 % - a , az összes területből - legelő* és erdőgazdaságokon kívül - 99 462 k h - v a l , 13,1 %-ban részesült. Ebben a megosz­lásban a 25 210 húsz holdon a l u l i gazdaság átlagban, 3,94 kh földön gazdálkodott .

Még rosszabb a kép, ha az 1900. évi népszámlálás s z e r i n ­t i őstermelő lakosságból, a 218 587 főből l e v o n j u k a feltéte­lezhetően nem p a r a s z t i őstermelői lakosság létszámát úgy, hogy a 100 kh-on felüli b i r t o k o s o k /390/, a 100 kh-on felüli bérlők /232/ és a mezőgazdasági tisztviselők /484/ létszámát néggyel s z o r o z z u k , négy tagból álló családot feltételezve. A művelet eredményeként megkapjuk az őstermelő parasztlakosság létszá­mát, ez a létszám 214 163 fő. A már említett 204 907 kh 100 kh-on a l u l i b i r t o k o t e l o s z t v a e létszámmal, az egy főre eső birtoknagyságot kapjuk meg a p a r a s z t i lakosság körében, ez az egy főre eső birtoknagyság nem érte e l az egy kh-at sem, a l e ­ gelő, és erdő figyelembevételével i s a l i g h a l a d t a meg az 1 kh-

9 a t •

A t e l j e s e n n i n c s t e l e n lakosság létszámáról az 1900. évi népszámlálás és az 1910. évi népszámlálás 1900-ra utaló a d a t a i alapján tudunk a valóságot megközelítő képet a d n i :

Napszámos /kereső, e l t a r t o t t együtt/'k .m .n .': 5 423 Házi cseléd /kereső, e l t a r t o t t együtt/: 6 313 Mezőgazdasági cseléd kereső : 13 453 Mezőgazdasági cseléd e l t a r t o t t : 32 167 Mezőgazdasági munkás kereső : 39 981 Mezőgazdasági munkás e l t a r t o t t : 57 258 Összesen : 154 5 9 5 1 0

t nagyszámú n i n c s t e l e n lakosságból a mezőgazdasági cselédek és munkások száma összesen 142 859 ember, v a g y i s az őstermelői parasztlakosság 66,7 %-a n i n c s t e l e n v o l t . Az őstermelői összes kereső létszámból, a 82 238 főből p e d i g 53 434 ember /65,9 %/ mezőgazdasági cselédek és munkások kategóriájába t a r t o z o t t . Ha a mezőgazdasági cseléd és munkás lakosságot l e v o n j u k az előbb e m i i t e t t őstermelői parasztlakosság létszámából, akkor azt kap­j u k , hogy az összes parasztság közül 71 304 fő r e n d e l k e z e t t földdel. Ha e z z e l a létszámmal e l o s z t j u k a 100 kh-on a l u l i ösz-s z e s földterületet, a k k o r az derül k i , hogy a b i r t o k o s p a r a s z ­ tok körében az egy főre eső föld mennyisége 3.4 kh v o l t , a mü­ v e i t földterületből p e d i g ebben a kategóriában egy főre átlag- ban 2.8 kh - j u t o t t .

A f e l h o z o t t adatok egybeesnek Orosz István megállapításá­v a l , a k i a z t írja, hogy S z a b o l c s b a n , közvetlenül a jobbágyfel­szabadítás után, a parasztság földdel való ellátottsága mesz-sze mögötte v o l t az országosnak és a többi alföldi megyének. S z a b o l c s megyében a felszabadításkor egy jobbágy átlagosan 12,30 osztályozott h o l d úrbéres földdel r e n d e l k e z e t t . Az a l ­földi átlag 16,61 az országos 15,47 osztályozott h o l d / k b . 11,6 kh/ m u t a t j a , hogy az úrbéres t e l e k földdel való ellátott­ság szempontjából, a V o l t jobbágyok S z a b o l c s b a n átlagoson nem érték e l a középparaszti s z i n t e t . A f e l s z a b a d u l t zsellérek és t e l k e s jobbágyok aránya az ország különböző megyéiben ugyanúgy nem v o l t . a z o n o s , mint ahogy a telekmegoszlásban i s jelentős különbségek m u t a t k o z t a k . Egy t e l k e s jobbágyra Sz a b o l c s b a n 2-3 zsellér e s e t t .

A f e n t i e k b e n k i m u t a t o t t arány a n a g y b i r t o k ós a kisbírtok között országosan és S z a b o l c s megyében a századforduló után tovább r o m l o t t . Annak bemutatása, hogy a vizsgált megyében ez az aprózódás m i l y e n méreteket öltött például tíz óv elteltével /1900-tól 1 9 1 0 - i g / , csak megközelítően lehetséges, mert az 1910. évről nem áll rendelkezésre bír t o k s t a t i s z t i k a . így az 1910. évi p a r a s z t i b i r t o k o s népesség számát az 1895. évi üzem­s t a t i s z t i k a 100 h o l d o n a l u l i birtokállományával k e l l egybevet­n i *

A b i r t o k o s p a r a s z t i népesség körülbelüli létszámát a már a l k a l m a z o t t módszerrel számoltuk k i , s 1910-ben a földdel

rendelkező parasztlakosság létszámát 82 766 főben kaptuk meg. Az 1895. évi üzemstatisztika s z e r i n t a 100 kh-on a l u l i föld­terület összes mennyisége S z a b o l c s b a n 246 056 kh, a müveit földterület pe d i g 204 904 kh v o l t . Ha e földterületet e l o s z t ­j u k a 82 766 b i r t o k o s p a r a s z t i lakosság létszámával, a z t lát­j u k , hogy 1910-ben a b i r t o k o s p a r a s z t o k körében az összes földterületből az egy főre jutó föld mennyisége az 1900-as 3,4 kh-ról 2,9 k h - r a , i l l . a művelt terület 2,8 kh-as része­sedéséhez .viszonyítva 2,4 k h - r a e s e t t v i s s z a . 2

A s z a b o l c s i mezőgazdasági lakosság földnélküliségét, a v i s z o n y l a g o s túlnépesedést a s t a t i s z t i k a i adatokon túl más k o r a b e l i források i s bizonyitják. 1904-ben a főispán felszó­lítására a főszolgabírók kimutatást készítettek arról, hogy az egyes községeknek mennyi f e l e s ós harmados földre lenne szüksége. A főispánnak beküldött kimutatás járásonként f e l ­s o r o l j a az egyes községek földigényót. Összesen a f e l e s ós harmados földszükségletet 18 500 kh-ban adták meg.

A főszolgabírói jelentések azonban gyakran nem i s j e l e z ­ték a szükségletet, mint például a t i s z a i járás fŐszolgabírá­j a , a k i a z t i r t a , hogy a " k i a d o t t föld a járás lakosságának

13 elegendő". A h o l p e d i g számbavettók az igényeket, o t t i s ke­vesebbet j e l e n t e t t e k a tényleges földszükségletről a főszol­gabírói kimutatások. Bizonyítja e z t az 1900. évi népszámlálá­s i s t a t i s z t i k a birtokkimutatásainak a Gazda címtár 100 kh-on felüli birtokkimutatásaival való egybevetése. A földigónyt

14 bejelentő községek 249 929 kh összterületéből 179 853 kh

15 a 100 h o l d o n felüli b i r t o k o s o k tulajdonában v o l t . így az Összes területből csak 70 076 kh tekinthető p a r a s z t i b i r t o k ­nak, amelyen 83 579 főnek k e l l e t t megélni, azaz a községek összességében egy főre csak 0,83 föld j u t o t t .

A t a r t h a t a t l a n b i r t o k v i s z o n y o k r a f i g y e l m e z t e t e t t emlék­iratában Kazár István tiszapolgári gyógyszerész i s . "Polgár nagyközség kiterjedése 64 600 kh. Ebből az óriási határból azonban csak a l i g 12 e z e r h o l d a 13 e z e r lakóé, tehát f e j e n ­ként egy h o l d sem j u t a lakosságnak. De m i v e l ez a 12 000 h o l d i s csak a l i g kb. 3 000 léleké, ennél fo g v a a többi min­tegy tízezer léleknek, a k i k bár majdnem mind földmunkások, talpalat»nyi földjük s i n c s . A határunkból egy tagban 49 000 kh

az e g r i főkáptalané. A földnélküli földmunkás népességnek h a s z t a l a n az ősrégi törekvése, hogy földbérlethez j u s s o n , mert "a főkáptalan nem bajlódik velük, hanem nagyobb darabé

16 ban banknak, vagy nagybérlőknek a d j a . "

összegezésként ezek után a z t mondhatjuk, hogy S z a b o l c s megyében a jobbágyi függés alól f e l s z a b a d u l t 70-80 ezer fő­n y i b i r t o k k a l rendelkező parasztság a századforduló idején átlagban csupán 7-8 kh földdel r e n d e l k e z e t t , az egy főre eső birtoknagyság az összes földterületből p e d i g kb. 3,4-2,9 kh l e h e t e t t . Az összes őstermelői parasztlakossággal számolva p e d i g az egy főre eső birtoknagyság nem érte e l az egy kh-at sem. Az 1900-ban 142 500 és 1910-ben a 143 500 statisztikában k i m u t a t o t t n i n c s t e l e n p a r a s z t i népesség valószinű legalább 150 e z e r r e kerekithető, h i s z a k.m.n. napszámosok és a házi-cselédek nagy hányada i s a parasztsághoz sorolható. Ebből a nagylótszámú n i n c s t e l e n parasztlakosságból 1900-ban 53 437 és 1910-ben 55 023 kereső mezőgazdasági cseléd- és munkásem­ ber csak munkaerejével bírt, amit az i p a r fejletlensége m i a t t nem t u d o t t m i n d i g értékesíteni.

b/ B i r t o k v i s z o n y o k a két világháború közötti időben

A f o r r a d a l m a k lezajlása után S z a b o l c s megyében a század­forduló b i r t o k v i s z o n y a i a közigazgatási bizottság járáson-kónti kimutatása s z e r i n t úgy változtak, hogy a 100 holdon f e ­lüli közép- ós az 1000 holdon felüli n a g y b i r t o k o k részesedési aránya a megye földterületéből csökkent, míg a törpe- és k i s ­gazdaságok aránya növekedett. A földbírtok arányok azonban a l i g , lényegében nem változtak, h i s z a 100 kh-on felüli kö­zép- és nagygazdaságok, a bírtokoscsaládok 1,6 %-a f o g l a l t a e l a megye összes /793 878 kh/ mezőgazdaságilag megművelt földterületének 63,6 %-át. /1895-ben 72,8 % v o l t e kategória részesedése aránya, az említett számbavétel alapján/. Az 1000 holdon felüli b i r t o k k a l rendelkezők közül 105 családnak,

/szabadforgalmu és kötött birtokú családok 0,2 %-ának/ a ke­zében v o l t a földterület 36,2 % - a . Ugyanakkor a 100 holdon a l u l i b i r t o k o s o k , a birtokoscsaládok 98,3 % - a , a földterület

38 f6 %-ával, és ezen belül a törpebirtokos kategóriáihoz t a r ­tozók, a b i r t o k o s o k 67,1 %-a, csupán a megművelhető földterü­l e t 7 %-ával r e n d e l k e z t e k . 1 7 /1895-ben ezek a kategóriák a müveit földterületből 27,4 %, i l l e t v e 3,12 % - o t f o g l a l t a k e l . /

A birtokmegoszlás aránytalansága még jobban látszik, ha a közigazgatási bizottság kimutatását és a S t a t i s z t i k a i Év­könyv p a r a s z t i b i r t o k nagyságának a d a t a i t a megye földművelés­s e l foglalkozó összes lakosságával i s egybevetjük, amint a z t tettük a századforduló b i r t o k v i s z o n y a i n a k vizsgálata során. 1920-ban a megye lakosságának' 72,3 %-a, keresők és e l t a r t o t t a k , összesen 246 026 ember az őstermelés, a mezőgazdasági termelé­s i ág területein élt. Ha ebből az Őstermelői lakosságból l e ­vonjuk a feltételezhetően nem p a r a s z t i őstermelői lakosság létszámát, úgy hogy a 100 kh-on felüli b i r t o k o s o k /725/ és a mezőgazdasági tisztviselők /352/ létszámát néggyel s z o r o z z u k , négy tagból álló családot feltételezve, az őstermelői p a r a s z t -

Ifi lakosság létszámát 242 718 főben a d h a t j u k meg. Ha e z z e l a létszámmal e l o s z t j u k a közigazgatási bizottság által megadott 100 kh-on a l u l i - , az 1895-ös összeíráskor meglévő 246 056 kh-nak a 20-as évek elejéig 263 091 kh - r a emelkedett b i r t o k n a g y ­ságot, akkor a z t látjuk, hogy az egy főre eső p a r a s z t i b i r t o k a húszas évek elején i s , mint a századforduló ideién 1 kh föld l e h e t e t t , és 1930-ban még az 1 kh-at sem érte e l .

A mezőgazdaságban f o g l a l k o z t a t o t t n i n c s t e l e n e k tömegének nagyságáról a földműveléssel foglalkozó keresőnépesség f o g ­lalkozási v i s z o n y a i adnak tájékoztatást. A mezőgazdaságban f o g l a l k o z t a t o t t cselédek és napszámosok aránya 1920-ban

Gazdasági Gazdasági munkás, csedléd napszámos

S z a b o l c s m. 13 295 / l 2 , 3 %/ 51 095 /47,1 %/ Magyarország 10,7 % 35,6 % T i s z a jobb p a r t j a 10,5 % 39,2 % T i s z a b a l p a r t j a . 10,8 % 41,5 %

Az 1920. évi s t a t i s z t i k a i kimutatásból azt emeljük k i ,

hogy a megyében a mezőgazdasági cselédek és munkások száma az 1900. évi 53 434 főről - a segitő családtagok nélkül - 1920-ra 64 390 emberre növekedett, v a g y i s a mezőgazdaságban f o g l a l k o z ­t a t o t t a k 59,4 %-a nem r e n d e l k e z e t t földdel. Országosan ez a százalékszám 46,3, a T i s z a b a l partján ez az arány 52,3, a T i ­sza j o b b partján pe d i g 49,7 %-os v o l t . A megyék közül Fejér /57,9/, Heves /54,9/ ós Zemplén közelitette meg a vizsgált me­gyét a mezőgazdasági cselédek és napszámosok százalékos nagy­

i g ságának arányában.

A földnélküliség és a munkaalkalom hiánya m i a t t S z a b o l c s megyében a n i n c s t e l e n e k ós a törpebirtokosok törekvésének középpontjában továbbra i s a megélhetést biztositó föld, ház­h e l y , az állattartásra legelő,, vagy legalább kishaszonbórlet szerzése állott. A földigény azonban a megyében i s messze meg­h a l a d t a a z t a k e r e t e t , amit a földbirtokosok M a szociális béke" megőrzése m i a t t hajlandók v o l t a k a "földreform" céljaira b i z ­tosítani .

A k i o s z t o t t földekért a kártérítést 1928-ban állapították meg Magyarországon, A n a g y b i r t o k o s o k a vizsgált földreform so-

20 rán jó áron s z a b a d u l t a k meg gyenge minőségű földjüktől, ugyanakkor a parasztság számára ez a földhöz juttatás nem ho-z o t t semmiféle változást.

A Nagyatádi nevéhez fűződő földreformnak a S z a b o l c s me­g y e i parasztság körében sem v o l t megélhetést javító, fejlődést előmozdító hatása.

22 A földblrtokrendezés "fő eredményei" S z a b o l c s megyében:

földhöz házhelyhez a j u t t a t o t t földbirtokok te rüle te

j u t t a t o t t a k száma kh házhelyek

27 478 15 610 57 053 3 735

A táblázatból mindenekelőtt az látható, hogy a földhöz J u t t a t o t t a k átlagban 2,07 kh földet kapt a k . A megyei földbir­tok •rendezéssel foglalkozó kortárs helytörtónetiró s z e r i n t , a k i o s z t o t t i n g a t l a n o k n a k túlnyomó részét 1-3 h o l d a s törpebir­t o k , és csak k i s e b b részben 4-10 hol d a s b i r t o k o k alakítására

használta f e l a biróság, és elenyészően csekély v o l t a 10 kh-on felüli, de az 50 kh-on a l u l i földmüvelésre k i o s z t o t t földek nagysága. A házhelyek területe p e d i g 300-600 négyszögöl között

23 változot t .

Nagyszámú példával l e h e t n e bizonyítani, hogy a k i o s z t o t t föld s o k s z o r 6-10 km-re v o l t a lakóhelytől, és igás állatok hiányában az "új földbirtokosok" "kénytelenek v o l t a k földjüket részes müvelésbe k i a d n i , vagy bórszántással m u n k á l t a t n i . A gazdasági válság idején p e d i g a földhöz j u t t a t o t t a k nagy hánya­da fizetésképtelenné vált. 1935-ben már az alispán arról t e t t jelentést, hogy a földreform során k i o s z t o t t i n g a t l a n b a n nagy a tulajdonváltozás. A földhöz j u t t a t o t t a k jelentékeny része "nem t u d j a , vagy nem a k a r j a m e g t a r t a n i a n e k i j u t t a t o t t i n g a t -

25 l a n t , és azon túlad." Ezek az adatok nyilvánvalóan a r r a i s u t a l n a k , hogy a j u t t a t o t t föld elvesztése összefüggött a föld­höz j u t t a t o t t a k nem k i s hányadánál a z z a l , hogy korábban nem r e n d e l k e z t e k önálló gazdasággal ós az ehhez szükséges termelé­si-vállalkozói t a p a s z t a l a t o k k a l . Természetesen ezek után az a kérdés i s felvetődhet, hogy mennyi l e t t v o l n a az a k i o s z t o t t földmennyiség, amely életképesen biztosíthatta v o l n a a föld­hözjutott családok gazdálkodását. A válaszhoz a k o r a b e l i t e r ­melőerők, gazdasági-társadalmi v i s z o n y o k elmélyült elemzésére lenne szükség. Ennek hiányában á történeti s z a k i r o d a l o m n a k az az általános megállapítása, hogy a vizsgált k o r s z a k b a n k e r e s e t ­kiegészítésre s z o r u l t - a gazdálkodási módtól és a föld minő­ségétől függően - a 10-15 k h - a l rendelkező b i r t o k o s o k egy ró-

P6 sze i s , a d b i z o n y o s támpontot.

A bemutatott földreform azonban S z a b o l c s megyében nem t e ­r e m t e t t gazdaságilag magukat önállósítani tudó p a r a s z t i gazda-

27 ságokat , sőt növelte a földlekötéssel a s z a b o l c s i agrár-proletáriátus számát i s , így olcsó munkaerőt biztosított a földbirtokosoknak. 2 8

Ezeket a megállapításokat alátámasztják a földbirtokvi­szonyokról készített 1935. évi s t a t i s z t i k a i adatok i s . A rész­l e t e s kimutatásokból először a z t emeljük k i , hogy S z a b o l c s me­gyében a 100 kh-on felüli közép- és n a g y b i r t o k n a k az összes művelt földterületben való részesedési aránya a húszas évek elején meglévő 60 %-on felüli részesedésből 55,1 % - r a csökkent.

de a megye az országos 48,5 %-os átlagarányt így i s jelentő­sen megelőzte. A tájegységek közül az ország északi területe közelítette meg a vizsgált megyét az 54 %-os aránnyal, de az Alföldön /42,5/ és a Dunántúlon /40,9/ a n a g y b i r t o k aránya jóval k i s e b b v o l t , mint S z a b o l c s b a n , a megyék közül csupán Zemplénben v o l t hasonló nagyságú a 100 kh-on felüli földbir­tok aránya. /54,4 % / . 2 9

Kisebb arányú változás a törpebirtokosok, az 1-5 kh föld­d e l rendelkezők kategóriájában i s történt. A 20-as évek elején a megművelhető földterület 7 %-ával r e n d e l k e z t e k . Részesedésük 1935-re 9,9 % - r a nőtt. Ha az 1 kh-nál k i s e b b szántófölddel rendelkezők földjót i s i d e s o r o l j u k , úgy t u l a j d o n u k aránya 10,9 % - r a e m e l k e d e t t . A z t azonban, hogy a földterületből való minimális részesedési aránynövekedés mennyire nem o l d o t t a meg a s z a b o l c s i földigónylő parasztság gondját, ugyanakkor mennyi­re köthette, ós a d h a t o t t olcsó munkaerőt a földbirtokosoknak, az j e l z i igazán, ha a törpebirtok kategóriájába sorolható b i r -tokterülete-t e l o s z t j u k "a földbirtokok", i l l . a földtulajdono­sok számával. Az 1-5 h o l d a s földbirtok területe S z a b o l c s me-

30 gyében 77 020 kh földet f o g l a l t e l , míg a " b i r t o k o k " , a f e l ­tételezett t u l a j d o n o s o k száma 31 969, v a g y i s egy b i r t o k o s r a ebben az Összefüggésben 2,4 kh föld j u t o t t , , az országos arány­n y a l és a tájegységekkel i s csaknem megegyezően. A törpebirto­kosok kategóriáját azonban ha kiszélesítjük az 1 kh földnél kevesebb szántófölddel rendelkezők földjével, úgy a földterület 88 671 k h - r a , a földtulajdonosok száma p e d i g 57 604-re emelke­d i k . V a g y i s az egy t u l a j d o n o s r a eső földterület ebben a meg­oszlásban S z a b o l c s megyében 1,5 k h - r a , országosan és tájegysó-

32 génként p e d i g 1,7 körüli kh-ra csökken.

Az adatokból - a j e g y z e t e k b e n j e l z e t t fenntartások e l l e ­nére - kiderül, hogy hiába j u t t a t t a k 27 478 n i n c s t e l e n t föld­höz, a m i v e l a korábban k i m u t a t o t t 64 390 n i n c s t e l e n létszámot csökkentették ugyan, de S z a b o l c s megyében a Nagyatádi-féle földreform végrehajtásával a földbirtokviszonyok a l i g változ­tak .

• Mélyebb következtetések levonására ad lehetőséget a föld­műveléssel foglalkozó kereső lakosság foglalkozási v i s z o n y a i b a n beálló változásának a vizsgálata.

v i s z o n y s z e r i n t S z a b o l c s megyében :

A földmüvelés­ önálló Gazda­ Segitő Gazdasá­ Gazda-s e l foglalkozó b i r t o k o s , sági c s a ­ g i c s e ­ sági kereső népes­ bérlő és t i s z t - lád­ léd munkás,

napszá­ség összes részes v i s e - tag munkás, napszá­

száma földműves lő mos

1920 108 438 2 l 268 352 22 424 13 295 51 095 1930 115 035 34 043 325 28 847 13 967 37 853 1941 135 558 37 056 251 36 546 segédszemélyzet

61 715

A táblázatos kimutatásból először a r r a kivánok rámutatni, hogy a földmüveléssel foglalkozó kereső népesség S z a b o l c s me­gyében húsz óv a l a t t 27 130 e m b e r r e l növekedett. A gazdasági cseléd és a gazdasági napszámos kategóriáiba tartozó népesség 12 570 n i n c s t e l e n n e l csökkent, 51 820 főre e s e t t v i s s z a , mi­közben az önálló b i r t o k o s o k száma 12 775 földművessel emelke­d e t t . Ezek a számok a z t j e l z i k , hogy a s t a t i s z t i k a i kimutatás a n i n c s t e l e n e k egy részét az önálló b i r t o k o s o k közé r e j t e t t e e l , i g a z o l v a e z z e l a "földreform eredményességét". A földreform eredménytelenségét, a j u t t a t o t t föld elvesztését, a mezőgazda­sági n i n c s t e l e n e k nagy számát i g a z o l j a azonban az i s , hogy az 1941. évi népszámlálás "a segédszemélyzet" elnevezés a l a t t , amely a gazdasági cselédek és gazdasági munkások, napszámosok kategóriáit helyettesítette, 61 715 mezőgazdasági kereső lét­számot mutat k i .

Amint említettük, a földreformmal "földhöz j u t t a t o t t a k a t " az önállóak kategóriájába sorolták, pedig ezek valójában a napszámosok tömegéhez t a r t o z t a k . így nem-igen tévedünk, ha a H o r t h y - r e n d s z e r egész időszakában 60 ezren felülire becsüljük azt a n i n c s t e l e n tömeget, amelynek a mindennapi munkalehető­ség állandó gondja v o l t , sőt keresetkiegészitésre s z o r u l t a törpebirtokosok nagy hányada, és a 10-15 k h - v a l rendelkező k i s b i r t o k o s o k egy része i s . A S z a b o l c s megyei mezőgazdaságban megélhetést, állandó munkát keresők kb. 80-90 e z r e s tömegét jelentősen fejlődő mezőgazdaság vagy a meglévőnél s o k k a l f e j ­l e t t e b b i p a r tudta v o l n a kellően f o g l a l k o z t a t n i .

1. Sándor Pál: A XX. századi p a r a s z t b i r t o k vizsgálatának prob­lémái és újabb eredményei a felszabadulás utáni i r o d a l o m tükrében. Agrártörténeti Szemle X. évf. 1968. 1-2. s z . 115.o.

2. Gombás Andás; Lapok Tiszavasvári történetéből. Büdszentmi-hály története. H o n i s m e r e t i Kutatások Szabolcs-Szatmárban. Nyíregyháza, 1978. 87-95. o. Ko l l e g a - T a r s o l y Sándor: P a r a s z t s o r s megyénkben 1848-1955. Szabolcs-Szatmári Füzetek, 4. s z . 12. o.

3. Orosz István : A differenciálódás ós kisajátitás. S z e r k . : Szabó István: A parasztság Magyarországon a k a p i t a ­l i z m u s korában 1848-1914. I I . k. Akadémiai Kiadó, Bp. 1965. 127. o.

4. Ebben a d o l g o z a t b a n a b i r t o k v i s z o n y o k S z a b o l c s megyei a l a k u ­lásának bemutatása során - t e r j e d e l m i , részbeni publikálási ós nem t e l j e s feltárási okok m i a t t - a kötött b i r t o k k a l és a bérleti r e n d s z e r r e l nem f o g l a l k o z o m . Az a megjegyzés azonban mindenképpen szükséges, hogy S z a b o l c s megyében a n a g y b i r t o ­kon belül a korlátozott forgalmú b i r t o k o k rendkívül magas aránya, a nagybórleti r e n d s z e r elterjedtsége f o k o z t a a mező­gazdasági lakosság földnólküliségót.

5. Lásd: Vörös An t a 1 : A mezőgazdaság. Magyarország története 1890-1918. Főszerk.: Hanák Péter: Akadémiai Kiadó Bp. 1978. 299-302. o. A pontatlanság abból adódik, hogy "a mezőgazda­sági összeírás feldolgozása során csupán a mezőgazdasági termelés egységeit, a gazdaságokat vették f i g y e l e m b e " .

6. S z a b o l c s vármegye mezőgazdasága és állattenyésztése. Magyarország városai ós vármegyéi. S z a b o l c s vármegye. Mezőgazdasági S t a t i s z t i k a I . kötet, Bp. 1987. 482. o.

7. Mezőgazdasági S t a t i s z t i k a . I V . k. Bp. 1900. 10. o.; MSK Uj folyam 24. k. 10. o.

8. Orosz István : i.m. 18. o. " P a r a s z t b i r t o k o k találhatók a száz hol d o n felüli birtok-kategóriákban i s , és a száz holdon felüli b i r t o k o k között nemcsak p a r a s z t b i r t o k o k a t találunk. Ebben a kategóriában j e l e n h e t n e k meg a k i s i p a r o s o k , i p a r i munkások, szabadfoglalkozásúak, kiskereskedők, értelmiségiek s t b . b i r t o k a i , de az aprózódó d z s e n t r i b i r t o k vagy a nagy­b i r t o k egy-egy k i s e b b parcellája i s . "

9. Az 1900. évi népszámlálás Bp., 1904. 28-29. és 42. o. MSK Uj folyam 24. k. 60. o.

10. Az 1900. évi népszámlálás Bp., 1904. 42. o. és az 1910. éva népszámlálás I I . rósz., Bp. 1913. 25, 35, 41 és 42. o.

11. Orosz István : i.m. 59. 202. o., 63, 24. o. 12. Az 1910. évi népszámlálási s t a t i s z t i k a I I . rész.

Bp., 1913. 41,o. 13. Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár /a továbbiakban SZSZML-i

jegyzeteknél nem tüntetjük f e l a levéltár nevét, mert v a l a ­mennyi községi, főszolgabírói, alispáni, közigazgatási b i -

zottsági, elnöki és főispáni adatunk ebből a levéltárból származik. Ezért csak a közelebbi j e l z e t e k e t közöljük. Elnöki 29/1904.

14. Az 1900. évi népszámlálás első rész 1902. 304. o. 15. Gazdacimtár I I . k. Bp. 1897. 370. o. 16. I V.B. 411-1185/1923. 17. I V.B. 404. kb . féléves jelentés X I V . 220/1922. Vö.:

Magyar S t a t i s z t i k a i Évkönyv /a továbbiakban MSÉ/ Uj f o l y a m Bp. 1925. 53. o.

18. I V.B. 404. BB XIV. 221/1922. 51. s z . és a Magyar S t a t i s z ­t i k a i Közlemények, /a továbbiakban MSK/; MSK 86. k. 46. és 210. o.

19. MSK 76. k. 79. o.; MSK 86. k. 210. o. 20. B e r e n d - S z u h a i : A tőkés gazdaság története Magyarországon

1848-1944. S z e r k . : Pach Zsigmond Pál. K o s s u t h Könyvkiadó, 1975. 205. o.

21. Berend-Ránki : Magyarország gazdasága az első világháború után 1919-1929. Akadémiai Kiadó, Bp. 1966. 37. o.

22. MSK 99. k. 205. o. 23. Tahy Jenő : A S z a b o l c s vármegyei földbirtokrendezés és

telepítés. S z a b o l c s vármegye. S z e r k . : D i e n e s István. M e r k a n t i l Nyomda Bp., 1939. 82. o.

24. I V.B. 404. XIV. 551/1930. március. 25. Alispáni jelentés 1936/11000-49. o. 26. Berend-Ránki : i.m. 263-272. o.; Király István : A p a r a s z t ­

ság felbomlásának néhány kérdése a XX. s z . elején. Száza­dok. 1952. 48. évf. 2. s z . ; Rácz István : A p a r a s z t i mig­ráció és p o l i t i k a i megítélése Magyarországon 1849-1914 Akadémiai Kiadó, Bp. 1980. 30-38. o.

27. Hársfalvi Péter : Az e l l e n f o r r a d a l o m h a t a l o m r a jutása /A belső e l l e n f o r r a d a l o m / Negyven éve. J u b i l e u m i emlék­könyv. Nyiregyháza, 1955. 110. o.

28. Lásd.: Be r e n d - S z u h a i : i.m. 205. o. Szakács Kálmán : Föld­munkás és szegényparaszt-mozgalmak az e l l e n f o r r a d a l m i r e n d s z e r első éveiben /1919-1925/ Földmunkás éa szegény­p a r a s z t mozgalmak Magyarországon 1848-1941. I I . S z e r k . : PölÖskei F. és Szakács K. Atheneum. 635. o.

29. MSK 99. k. 12. o. 30. A földbirtokokat községenként irták össze, ezért azok a

b i r t o k o s o k , a k i k n e k a földbirtoka több község határában terült e l , a közölt adatokban a n n y i s z o r s z e r e p e l n e k , ahány községben földbirtokuk v o l t .

31. Vö rös Ant a l : A mezőgazdaság. Magyarország története 1870-1918. Főszerk.: Hanák Péter. Akadémiai Kiadó, Bp. 1978. 299. o. Az egy k a t . h o l d o n a l u l i gazdaságok számadatai mögött a két világháború közötti időszakban i s " o t t húzódtak a

f a l u s i i p a r o s o k és kereskedők néhány száz négyszögölet kitevő földjei és k e r t j e i , o t t a mezőgazdasági munkásoké, a vasutasoké, és a városi polgárság kis e b b - n a g y o b b k i t e r ­jedésű szőlőbirtoka."

32. MSK 99. k. 12. o. 33. MSK 76. k. 25. o., MSK 94. k. 193. o., és az 1941. évi

népszámlálás. Bp., 1949. 616. o.

DESSEWFFY GYÖRGY agrármérnök 1974. s z e p t . 9-én átveszi aranyoklevelét Magyaróváron Varga Dános magyaróvári dékántól, i l l e t v e Bélák Sándor k e s z t ­h e l y i rektortól.