18
Célom a modern bioetika három válfajának, ezen keresztül pedig fejlôdése három stádiumának elkü- lönítése és felvázolása. Ennek során különbséget teszek a filozófiai bioetika, a sci-fi bioetika és a tudo- mányos bioetika között. Mindezzel együtt átfogó ké- pet kívánok nyújtani a bioetika újabb történetérôl, jelenlegi állásáról, valamint az általam kívánatosnak tekintett jövôbeli kilátásairól. Meggyôzôdésem, hogy az itt bemutatásra kerülô hármas felosztás al- kalmas lehet arra, hogy a bioetika, azaz az élet- tudományok, a biotechnológia és a medicina fejlô- désére adott legszélesebb körû etikai reflexió, illet- ve a vonatkozó jogi kérdések helyénvaló taglalásá- ra megfelelô fogalmi és szemléleti keretet biztosít- son. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy egyéb megkülönböztetések is hasznosak lehetnek. Ez alatt elsôsorban az elméleti és klinikai bioetika között tett általános distinkciót értem. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a fontos különbségtétel a bioetika általam felvázolt valamennyi fajtáján belül elvégezhetô. Szeretném leszögezni továbbá, hogy mindhárom megközelítésnek megvan a maga fon- tos hozadéka. Éppen ezért a bioetika egyes fajtái- nak leírásakor kitérek azok erényeire és hátránya- ira egyaránt. Alapvetôen úgy vélem, hogy egy kor- szerû bioetikai és orvosjogi szemlélet kialakításá- hoz mind a három felfogás szükséges. Ezzel együtt is végsô konklúzióm az lesz, hogy a mai bioetikát jórészt meghatározó, sci-fi szcenáriókon alapuló gondolkodásmód elégtelennek tûnik arra, hogy iga- zán komolyan és hatékonyan nyúljunk hozzá a szakmai és laikus köröket egyre inkább foglalkoz- tató problémákhoz, ehelyett inkább a tudomány- kutatáson (science studies) alapuló megközelítés in- tegrálását szorgalmazom. A bioetika lényegét te- kintve mélyen interdiszciplináris kutatási terület. Ahhoz, hogy valóban az lehessen, elkerülhetetlen a kurrens tudományos eredmények nagyobb mér- tékû ismerete és az azok kifinomultabb részletei iránti fokozottabb érzékenység. Azt gondolom, írá- som fô mondandója a modern bioetika valamennyi égetô kérdését illetôen releváns lehet, így a génetikával, a reproduktív medicina új lehetôsége- ivel, az ôssejtkutatással, a neuroetikával vagy a nem emberi állatok morális státuszával kapcsolat- ban egyaránt. Ennek megfelelôen tanulmányom végén röviden kitérek e területek néhány konkrét központi problémájára. A FILOZÓFIAI BIOETIKA A bioetikus Dale Jamieson egy írásában érzékletesen szemlélteti a hatvanas évek filozófiai irányultságát és hangulatát Amerikában. Személyes beszámolója sze- rint a hatvanas–hetvenes évek angolszász filozófiáját jórészt szemantikai problémák uralták. 1 Az akkori fi- lozófia szakos amerikai hallgatókat valódi érdeklôdé- sük azonban egészen más irányba húzta. Ez az érdek- lôdés alapvetôen a gyakorlati, elsôsorban etikai kér- dések iránt nyilvánult meg (így például a vietnami háború jogosságával kapcsolatban). Ebbôl az új atti- tûdbôl fejlôdött ki az az új gondolkodásmód, amelyet ma gyakorlati vagy alkalmazott filozófiának neve- zünk. Ennek az intellektuális tendenciának a fô kép- viselôi közé olyan filozófusok tartoztak, mint John Rawls, Robert Nozick, Judith Jarvis Thomson vagy Peter Singer. A két vonatkozó kutatási terület, mely akkoriban újra, talán a filozófiatörténetben minden korábbinál élesebben az érdeklôdés homlokterébe került, a politikai filozófia és (részben ezzel összefüg- gésben) a gyakorlati etika, ezen belül a bioetika volt. A bioetika kialakulásához természetesen más té- nyezôk is hozzájárultak, mint például a biológiának a tudományok között mutatkozó meghatározó sze- rephez jutása, a biotechnológia fejlôdése, ezek révén az új medikális eljárások által felvetett etikai dilem- mák, a környezeti tudatosság, az állati viselkedés tu- dományos kutatásának felismerései vagy a társadal- mi igazságosságra való fokozottabb érzékenység. A gyakorlati filozofálás újabb történetében kitünte- tett szerepet játszott a Philosophy and Public Affairs címû periodika 1971-es elindulása. A lap elsô számá- ban jelent meg Judith Jarvis Thomson A Defence of Abortion címû klasszikus cikke, 2 melyben a szerzô az abortusszal kapcsolatos morális intuícióinkat a híres hegedûmûvész gondolatkísérlettel tette és teszi to- vábbra is próbára. E folyóirat harmadik számában lá- tott napvilágot Peter Singer mára szintén klasszikus- nak számító, Famine, Affluence, and Morality címû írá- sa, 3 melyben a fizikai távolságnak az etikai döntése- inkben játszott szerepét kérdôjelezi meg. A lap má- sodik évfolyamában jelent meg Michael Tooley cik- ke, amelyben az abortusz morális elfogadhatóságával kapcsolatban régóta meghatározó szempontként megjelenô potencialitás argumentum gyengeségei- re mutat rá. 4 Ma aligha képzelhetnénk el olyan (leg- alábbis történeti érzékenységgel bíró) bioetikai be- FUNDAMENTUM / 2006. 1. SZÁM TANULMÁNY / 5 Nemes László A BIOETIKA HÁROM FAJTÁJA

A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

Célom a modern bioetika három válfajának, ezenkeresztül pedig fejlôdése három stádiumának elkü-lönítése és felvázolása. Ennek során különbségetteszek a filozófiai bioetika, a sci-fi bioetika és a tudo-mányos bioetika között. Mindezzel együtt átfogó ké-pet kívánok nyújtani a bioetika újabb történetérôl,jelenlegi állásáról, valamint az általam kívánatosnaktekintett jövôbeli kilátásairól. Meggyôzôdésem,hogy az itt bemutatásra kerülô hármas felosztás al-kalmas lehet arra, hogy a bioetika, azaz az élet-tudományok, a biotechnológia és a medicina fejlô-désére adott legszélesebb körû etikai reflexió, illet-ve a vonatkozó jogi kérdések helyénvaló taglalásá-ra megfelelô fogalmi és szemléleti keretet biztosít-son. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogyegyéb megkülönböztetések is hasznosak lehetnek.Ez alatt elsôsorban az elméleti és klinikai bioetikaközött tett általános distinkciót értem. Ugyanakkorazt gondolom, hogy ez a fontos különbségtétel abioetika általam felvázolt valamennyi fajtáján belülelvégezhetô. Szeretném leszögezni továbbá, hogymindhárom megközelítésnek megvan a maga fon-tos hozadéka. Éppen ezért a bioetika egyes fajtái-nak leírásakor kitérek azok erényeire és hátránya-ira egyaránt. Alapvetôen úgy vélem, hogy egy kor-szerû bioetikai és orvosjogi szemlélet kialakításá-hoz mind a három felfogás szükséges. Ezzel együttis végsô konklúzióm az lesz, hogy a mai bioetikátjórészt meghatározó, sci-fi szcenáriókon alapulógondolkodásmód elégtelennek tûnik arra, hogy iga-zán komolyan és hatékonyan nyúljunk hozzá aszakmai és laikus köröket egyre inkább foglalkoz-tató problémákhoz, ehelyett inkább a tudomány-kutatáson (science studies) alapuló megközelítés in-tegrálását szorgalmazom. A bioetika lényegét te-kintve mélyen interdiszciplináris kutatási terület.Ahhoz, hogy valóban az lehessen, elkerülhetetlena kurrens tudományos eredmények nagyobb mér-tékû ismerete és az azok kifinomultabb részleteiiránti fokozottabb érzékenység. Azt gondolom, írá-som fô mondandója a modern bioetika valamennyiégetô kérdését illetôen releváns lehet, így agénetikával, a reproduktív medicina új lehetôsége-ivel, az ôssejtkutatással, a neuroetikával vagy anem emberi állatok morális státuszával kapcsolat-ban egyaránt. Ennek megfelelôen tanulmányomvégén röviden kitérek e területek néhány konkrétközponti problémájára.

A F I L O Z Ó F I A I B I O E T I K A

A bioetikus Dale Jamieson egy írásában érzékletesenszemlélteti a hatvanas évek filozófiai irányultságát éshangulatát Amerikában. Személyes beszámolója sze-rint a hatvanas–hetvenes évek angolszász filozófiájátjórészt szemantikai problémák uralták.1 Az akkori fi-lozófia szakos amerikai hallgatókat valódi érdeklôdé-sük azonban egészen más irányba húzta. Ez az érdek-lôdés alapvetôen a gyakorlati, elsôsorban etikai kér-dések iránt nyilvánult meg (így például a vietnamiháború jogosságával kapcsolatban). Ebbôl az új atti-tûdbôl fejlôdött ki az az új gondolkodásmód, amelyetma gyakorlati vagy alkalmazott filozófiának neve-zünk. Ennek az intellektuális tendenciának a fô kép-viselôi közé olyan filozófusok tartoztak, mint JohnRawls, Robert Nozick, Judith Jarvis Thomson vagyPeter Singer. A két vonatkozó kutatási terület, melyakkoriban újra, talán a filozófiatörténetben mindenkorábbinál élesebben az érdeklôdés homlokterébekerült, a politikai filozófia és (részben ezzel összefüg-gésben) a gyakorlati etika, ezen belül a bioetika volt.

A bioetika kialakulásához természetesen más té-nyezôk is hozzájárultak, mint például a biológiánaka tudományok között mutatkozó meghatározó sze-rephez jutása, a biotechnológia fejlôdése, ezek révénaz új medikális eljárások által felvetett etikai dilem-mák, a környezeti tudatosság, az állati viselkedés tu-dományos kutatásának felismerései vagy a társadal-mi igazságosságra való fokozottabb érzékenység.A gyakorlati filozofálás újabb történetében kitünte-tett szerepet játszott a Philosophy and Public Affairscímû periodika 1971-es elindulása. A lap elsô számá-ban jelent meg Judith Jarvis Thomson A Defence ofAbortion címû klasszikus cikke,2 melyben a szerzô azabortusszal kapcsolatos morális intuícióinkat a híreshegedûmûvész gondolatkísérlettel tette és teszi to-vábbra is próbára. E folyóirat harmadik számában lá-tott napvilágot Peter Singer mára szintén klasszikus-nak számító, Famine, Affluence, and Morality címû írá-sa,3 melyben a fizikai távolságnak az etikai döntése-inkben játszott szerepét kérdôjelezi meg. A lap má-sodik évfolyamában jelent meg Michael Tooley cik-ke, amelyben az abortusz morális elfogadhatóságávalkapcsolatban régóta meghatározó szempontkéntmegjelenô potencialitás argumentum gyengeségei-re mutat rá.4 Ma aligha képzelhetnénk el olyan (leg-alábbis történeti érzékenységgel bíró) bioetikai be-

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M T A N U L M Á N Y / 5

Nemes László

A BIOETIKA HÁROM FAJTÁJA

Page 2: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

vezetô mûvet, melyben ne jelenne meg hivatkozás eszövegekre.

Ami a hetvenes évek gyakorlati etikájával kapcso-latban a leginkább szembeötlô, az a gondolatkísér-letek központi szerepe az érvelésben. A gondo-latkísérletek fontos szerepet játszanak a ter-mészettudományokon belül is, de a filozófiában kü-lönös jelentôségük van, lévén a filozófiai érvelések-nek többnyire nem létezik olyan lehetséges igazolá-si bázisuk, mint a tudományos hipotéziseknek. Tény-legesen a filozófiai gondolkodás autonómiája éppenezen a ponton ragadható meg. A filozófia – a filozófu-sok jelentôs részének meggyôzôdése szerint – speci-álisan szubsztantív viszonyban áll a gondolatkísér-letek nyújtotta lehetôségekkel. A bioetika azon fajtá-jának, melyet filozófiai bioetikának nevezek, legfôbbsajátossága a gondolatkísérletekre való hivatkozás éshagyatkozás. Nem nehéz belátnunk, hogy a modernbioetika kialakulásában és kezdeti fejlôdésében azígy felfogott filozófiai bioetika meghatározó szerepetjátszott. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a bioeti-ka klasszikus korszakának domináns képviselôi azangolszász filozófiai tradícióból táplálkozó, annak jel-legzetes módszertani eszköztárát alkalmazó filozófu-sok voltak.

A gondolatkísérletek filozófiai argumentációkbanjátszott szerepe az egyes fogalmakkal és elméleti po-zíciókkal kapcsolatos intuícióink tesztelése. Dennettkifejezésével élve: a gondolatkísérletek egyfajta intuí-ciópumpákként mûködnek.5 A gondolatkísérletek kü-lönösen hatékony eszközök a többnyire reflektálat-lanul elfogadott álláspontok konzisztens képviselhe-tôségének próbára tételére, azáltal, hogy extrém hely-zetekre is kiterjesztik az azokból logikusan levezethe-tô következményeket. Amennyiben álláspontunkategy merôben szokatlan helyzetben is tarthatónak vél-jük, az megerôsíti elôzetes intuíciónkat, amennyibenviszont találunk olyan képzeletbeli szcenáriót, mely-ben az következetesen nem tartható, az a kiindulásipozíció realisztikusabb körülmények közötti elfogad-hatóságát is megkérdôjelezi. Miután a gondolatkísér-letek célja egy adott elmélet következetes tarthatósá-gának tesztelése, az adott szituáció valószerûsége tel-jesen érdektelen. Ténylegesen a legabszurdabb, leg-valószerûtlenebb szituációk kieszelése éppenséggelkívánatosnak mondható, amennyiben ezek képesek aleginkább kizökkenteni bennünket gondolkodásunkmegszokott medrébôl és rávenni minket arra, hogykritikusabban viszonyuljunk bevett elôfeltevéseink-hez. A filozófiai gondolatkísérletekre jellemzô abszur-ditás és valószerûtlenség tehát nem gyengeséget je-lent, pont ellenkezôleg, ebben rejlik lényegi erejük.

A filozófiai gondolkodásban a gondolatkísérletekgyakorlatilag a kezdetektôl jelen vannak, az antik fi-

lozófiában éppúgy fellelhetôk, mint a középkori (Is-ten fogalma kitûnô eszközt kínált az absztrakt filozo-fálásra) vagy újkori filozófiai rendszerekben. Az egy-re inkább nyelvcentrikussá váló és a fogalmi analízi-sekre koncentráló újabb filozófia számára pedig el-sôdleges eszközzé léptek elô a metafizikán, azismeretelméleten, a mûvészetfilozófián és az etikánbelül egyaránt. A gyakorlati vagy alkalmazott etikaújabb kori felvirágzásának idôszakában (a hatvanastóla nyolcvanas évekig) a filozófia más területein alkal-mazott, gondolatkísérletekre épülô módszertan rend-kívül meghatározó szerepet játszott. A gondolatkísér-letekre koncentráló filozófiai bioetika mind a mai na-pig jelentôs szerepet tölt be a bioetikán belül, minda klasszikus gondolatkísérletek folyamatos újraértel-mezése, mind újak bevezetése révén.

A következôkben megemlítek néhány gondo-latkísérletet, mely kulcsszerepet játszott a hatvanas ésnyolcvanas évek közötti bioetikai gondolkodásban.Philippa Foot 1967-ben dolgozta ki a megengedhetôgyilkosság kérdésére vonatkozó erkölcsi intuícióinktisztázására a késôbb sokan (elsôsorban Judith JarvisThomson) által továbbfejlesztett villamoskocsi (trol-ley) argumentumát.6 Foot azt firtatja, hogy ártatlanemberek megölését vagy az azok halálához való hoz-zájárulást milyen körülmények között tarthatjuk elfo-gadhatónak, és ebben milyen szerepet játszik a szán-dékoltság. Gondolatkísérletében egy elszabadult vil-lamoskocsi szerepel, mely bizonyosan megölne öt ár-tatlan embert, viszont a váltó átállításával elérhet-nénk, hogy a kocsi más pályára terelése révén csupánegy (szintén ártatlan) ember haljon meg. Gyilkosokleszünk ezáltal vagy nem? Thomson említett cikké-ben hasonló témát boncolgat, nála a tét az abortuszelfogadhatósága a személyes testi autonómiához va-ló jog fényében. Híres gondolatkísérletében egy ár-tatlan embert hoznak olyan kényszerû helyzetbe,hogy testét egy (szintén ártatlan) hegedûmûvész élet-ben tartására használnák fel. Az általa az abortusszalanalógnak tekintett szituációban morális probléma-ként az merül fel, hogy megengedhetô-e testi auto-nómiánk visszaszerzése az egyébként szintén ártatlanzenész életének kioltása révén.

Peter Singer 1972-ben (említett cikkében) arra ke-res választ, hogy a fizikai távolságnak van-e meghatá-rozó szerepe erkölcsi kötelességeinket illetôen. Gon-dolatkísérletében arra hívja fel a figyelmet, hogyha el-fogadjuk, hogy csekély áldozat révén kötelességünkmegmenteni a szemünk láttára haldokló embertár-sunkat, akkor az a tény, hogy ugyanez az ember többezer kilométer távolságra van tôlünk, nem feltétlenüljelent eltérô megítélést. James Rachels 1975-ben egyképzeletbeli szituáció felidézése révén világított rá apasszív és az aktív eutanázia között tett morális

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M6 / T A N U L M Á N Y

Page 3: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

különbségtétel gyengeségeire.7 Érvelése szerint vala-ki tevôleges megölése vagy egy halálos veszélybenlévô, ám megmenthetô személy meghalni hagyásaközött nincs éles különbség. A bioetikán belül oly so-kat elemzett gondolatkísérletek felsorolását hosszanfolytathatnám, nem beszélve az itt bemutatott esetekkülönbözô módosított verzióiról és újraértelmezései-rôl. A továbbiakban ehelyett inkább egy, a gondo-latmenetemet illetôen különösen hasznosnak ígérke-zô esetet mutatnék be, melyhez a késôbbiekben isvisszatérek a bioetika egyes fajtáinak összehasonlítá-sa kapcsán.

Michael Tooley korábban szintén említett cikké-ben a következô gondolatkísérletet fejti ki, de-monstrálandó az abortusz körüli vitákban gyakranfelmerülô potencialitás argumentum kontraintuitívjellegét. A kérdés az, hogy a különbözô fejlôdési stá-diumban lévô emberi lények (zigóták, embriók,magzatok, gyermekek) morális státuszát mennyibenbefolyásolja az a lehetôség, hogy ezekbôl a struktú-rákból és organizmusokból megfelelô feltételekmellett teljes morális autonómiát élvezô emberi sze-mélyek fejlôdhetnek. Tooley amellett érvel, hogy amorális státusz megítélésében a tényleges pszicho-lógiai képességek számítanak, a puszta potencional-itás kevésbé vagy egyáltalán nem. A gondolatkísér-letében felvázolt forgatókönyv szerint a jövôben fel-találnak egy olyan szert, melyet kismacskákba fecs-kendezve elérhetnénk, hogy azok egy felnôtt embe-réhez hasonló pszichológiai adottságokra tegyenekszert. Ha elképzelünk egy ilyen szituációt, vajon ko-molyan gondolnánk-e, hogy az a tény, hogy rendel-kezésünkre áll egy ilyen szer, azt kellene eredmé-nyezze, hogy a szerrel nem kezelt kismacskákat isegy felnôtt, mentálisan ép emberével megegyezômorális státusszal ruházzuk fel. Tooley úgy véli,hogy ez intuíciónkkal ellenkezik, ebbôl kifolyólagpedig megkérdôjelezôdik a potencialitás érv plauzi-bilitása a fejlôdés korai szakaszaiban lévô emberi lé-nyek esetében is, azaz az abortusz elfogadhatóságátilletôen helytelen erre az egyébként intuitíve vonzóargumentumra hivatkozni.

Látnunk kell, hogy Tooley gondolatmenete nema kismacskákról szól, nem állítja azt, hogy egy ilyencsodaszer elôállítása akár ma, akár a jövôben valósze-rû lenne, egyszerûen fantáziánk kiterjesztése révénpróbálja tesztelni etikai intuíciónk tarthatóságát. Too-ley argumentumának tehát semmi köze az utóbbiévekben kibontakozó neuroetikához. A tudomány ésa biotechnológia tényleges lehetôségei teljesen irre-levánsak az érvelés szempontjából. Látnunk kellugyanakkor azt is, hogy Tooley gondolatkísérlete ma-ga is számos tudományos elôfeltevésre támaszkodik,miként minden etikai teória. Így feltételezi, hogy a

macskák, az emberek és a mentálisan ép felnôtt em-berek különbözô mentális képességekkel rendelkez-nek, ezek a képességek biológiai adottságok és azagyi mûködésekhez köthetôk. Ez számottevô kü-lönbséget jelent a többi említett, gondolatkísér-leteken alapuló érvelésmenethez képest. Ugyanak-kor ezen elôfeltevések részletei nem bírnak különö-sebb jelentôséggel a gondolatkísérlet, illetve a kérdé-ses etikai problémák (abortusz és gyermekgyilkosság)megítélését illetôen.

A fôként gondolatkísérletekre hagyatkozó filozó-fiai bioetika legfôbb sajátosságai pontosan megra-gadhatók Tooley érvelésében. A filozófiai bioetika agondolatkísérletek révén elsôrangú eszközre talál fi-lozófiai reflektálóképességünk kiélesítéséhez és mo-rális intuícióink teszteléséhez. Tudományos ismere-teinket és biotechnológiai lehetôségeinket ellenbennagyrészt ignorálja. A fogalmi és elméleti tisztázásokrévén egy olyan, konzisztensen vállalható, racionálisetikai koncepció kialakítását veszi célba, mely vala-mennyi logikailag ekvivalens szituációban megálljaa helyét. További fontos szempont, hogy a filozófi-ai bioetika morális gondolkodásunk terén elkötele-zett a filozófia autonómiáját valló nézet iránt, azazazt feltételezi, hogy etikai problémáinkat absztraktfogalmi és teoretikus analízisek révén oldhatjukmeg leginkább, határozott elkülönülést fenntartvaaz empirikus és gyakorlati realitás, illetve az etikaszférái között.

Összegezésül megállapíthatjuk, hogy a) a filozófiaibioetika meghatározó szerepet játszott és játszik tovább-ra is a bioetika kialakulásában és fejlôdésében, illetve ál-talában a filozófusok gyakorlati kérdésekre való érzé-kenységének fokozódásában. Egyetlen történetileg ér-zékeny bioetikai megközelítés sem tekinthet el ettôl aténytôl.

b) A gondolatkísérletek kitûnô eszközül szolgálnakmorális intuícióink tisztázásához, az azokra való ref-lektáláshoz és tarthatóságuk teszteléséhez. A képze-letbeli szituációk felvázolása elvonja figyelmünket areális helyzettôl, ami sok esetben felszabadítóanhathat lehet gondolkodásmódunkra.

c) A filozófiai bioetika rámutat az etikai kérdésekönálló szinten, a természettudományokétól eltérômódszertani elvek alapján való megvitatásának szük-ségességére.

Hátrányai közé tartozik, hogy a) jórészt érzéketlenmarad az élettudományok, a biotechnológia és a me-dicina fejlôdésével és az ezáltal felmerülô újabb er-kölcsi dilemmákkal szemben. Mindez jelentôsen be-határolja hatáskörét. Mint a példaként felsoroltklasszikus gondolatkísérletek is mutatják, közülük alegfontosabbak az erkölcsileg megengedhetô gyilkos-ság és a meghalni hagyás eseteire korlátozódnak.

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M T A N U L M Á N Y / 7

Page 4: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

Mindez felveti azt a kérdést, hogy a filozófiai bioeti-ka mennyiben tekinthetô egyáltalán bioetikának.

b) A képzeletbeli szituációkra való koncentrálásjelentôs mértékben gátját képezi a bioetika lénye-gi sajátosságának tekinthetô interdiszciplináris ésgyakorlati jelleg erôsödésének. Ennek eredménye-ként a bioetika e fajtájának legfôbb hátránya a disz-ciplináris szegregáció és az, hogy mind a kérdésestudományterületek és az azok gyakorlati alkalmazá-sában érdekelt szakemberek, mind a laikus többségirrelevánsnak vagy éppen arrogánsnak tekinthetik.Akik valaha is tanítottak mondjuk orvostanhall-gatóknak bioetikát, pontosan tudják, milyen ellen-érzéseket váltanak ki az irrealisztikus gondo-latkísérletek. Ahelyett, hogy segítenének tisztáznia legfontosabb etikai problémákat, sok esetben saj-nos éppen az ellenkezôjét érik el – eltávolítják ahallgatókat a bioetikai érdeklôdéstôl. A magam ré-szérôl feltétlen hódolattal viszonyulok a filozófiaemlített gyakorlati fordulatához és meghatározóképviselôihez, de azt azért nehezen állnám meg,hogy ne jegyezzem meg: utólag visszatekintve ahatvanas–hetvenes évek gyakorlati vagy alkalma-zott filozófiájára, elfoghat minket a csodálkozás,hogy ugyan miféle filozófiai gondolkodáson belülgyakorolhattak az itt említett gondolatkísérletekannyira mélyre ható áttörést a gyakorlati filozofálásirányába.

c) Az utóbbi években a gondolatkísérletek, illetvea filozófiai intuíciók konklúzív erejével, ezzel együttpedig az ezekre hagyatkozó filozófiai megközelítésautonómiájával kapcsolatban jelentôs kifogások me-rültek fel. Ma egyre több filozófus véli úgy, hogy fi-lozófiai intuícióink nem dönthetik el egyszer s min-denkorra a megválaszolásra váró kérdéseket, e helyettinkább szisztematikus (a kulturális, nemi, társadalmiés ismereti háttért illetô) különbségeket mutató, atársadalom- és természettudományok eszköztárávalvizsgálható természeti/kulturális jelenségek intuíci-ók.8 A kísérleti filozófia elnevezés alatt futó újabb ku-tatási programok célja jórészt ezeknek a filozófiai in-tuícióknak a naturalista feltárása.9

d) A filozófiai bioetikát a naturalista törekvésekmás irányból is alááshatják. Az erkölcsi döntéseinkvagy éppen a racionalitásunk kognitivista megközelí-tései azt sugallják, hogy etikai meggyôzôdéseink ko-rántsem mutatják azt a szisztematikus elrendezést,melyet a filozófiai bioetika hívei feltételeznek.10

e) Egyéb filozófiai megközelítések is kínálnakolyan alternatívákat, melyek az etikai racionalizmusszigorúbb változataihoz képest eltérô koncepciókatvázolnak fel morális vélekedésrendszereink kialaku-lására (lásd például az erényetikát vagy Rorty elméle-tét a szolidaritásról).

A S C I - F I B I O E T I K A

Ha a filozófiai bioetikáról azt állítottam, hogy a gya-korlati vagy alkalmazott etika kezdeti stádiumábanjátszott döntô szerepet, akkor az általam sci-fibioetikának nevezett megközelítésrôl és történeti stá-diumról mindenekelôtt azt mondanám el, hogy meg-ítélésem szerint napjaink bioetikáján belül ez a fajtagondolkodásmód képezi a meghatározó szemlélet-módot. A sci-fi bioetika számomra olyan tudományoseredményekre való etikai reflexiót jelent, mely a leg-újabb tudományos felismerések végletekig vitt lehe-tôségeivel kapcsolatban vet fel etikai dilemmákat ésezekre próbál megfelelô megoldásokat kínálni. Volta-képpen arról van szó, hogy a biotechnológia legújabbígéreteire támaszkodva próbálunk meg a közeli jövô-ben a biológia, a biotechnológia és a klinikai orvoslásterületén többé-kevésbé reálisan felmerülô etikai di-lemmákra megnyugtató válaszokat adni. A sci-fibioetika ily módon alapvetôen egy olyan morális hoz-záállást jelent, amely kellô elôvigyázatossággal próbálviszonyulni a kurrens tudományos felismerések jövô-beli kilátásaihoz. Definíció szerint a sci-fi bioetika alegújabb biomedikális tudományos felfedezésekbôlextrapolálható gyakorlati eljárásokra való etikai ref-lexiót jelenti.

Vegyük példaként a molekuláris biológiának és agenetikának az utóbbi évtizedekben a figyelemközéppontjába kerülô, nagy csinnadrattával beharan-gozott eredményeit. Sándor Judit Genomika és jog címûkitûnô áttekintô tanulmányában11 részletesen taglaljaa molekuláris biológia, a genetika és az ezzel összefüg-gô orvosi vonatkozásokkal kapcsolatos morális elveketés jogi szabályozásokat. Tanulmányában felsorolja agenetika kilátásaival kapcsolatos, már a nyolcvanas–ki-lencvenes években megfogalmazott nemzetközi eti-kai és jogi irányelveket. Mindazonáltal elismeri, hogy„egyelôre nem sokat tudunk kezdeni genetikai tulaj-donságainkkal”. A kérdés itt természetesen az, hogy amolekuláris biológia és konkrétabban a HumánGenom Projekt által nyújtott információk miként ért-hették el azt, hogy még mielôtt a gének onto-genetikus fejlôdésben játszott oksági szerepét világo-san tisztázták volna, már határozott nemzetközi jogiszabályozásokat léptettek életbe „az emberi méltóságtisztelete, a testi integritás védelme, a genetikai diszk-rimináció tilalma, a tájékoztatáson alapuló döntés el-ve” és egyéb kérdések, mint például a genetikai in-formáció szabadalmaztathatósága terén. Korábbi pél-da kedvéért visszanyúlhatunk a hetvenes években ki-bontakozó rekonbináns DNS-vitához. Jóllehet e meg-lehetôsen élénk vita lezajlásának idôszakában (a mai-hoz képest is) meglehetôsen kezdetleges ismeretek-kel rendelkeztünk a DNS fejlôdésben betöltött sze-

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M8 / T A N U L M Á N Y

Page 5: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

repét, illetve egyáltalán a gének mibenlétét illetôen,ambiciózus tudósok és bioetikusok meglehetôsenkönnyû szívvel vázoltak fel a géntechnológiával kap-csolatos jövôbeli szcenáriókat és dolgoztak ki az ezekalkalmazása során esetleg szükségessé váló etikai ésjogi szabályozórendszereket. A rekonbináns DNS-vitakitûnô példáját nyújtja annak a törekvésnek, hogy amodern bioetika miként próbál lépést tartani a kur-rens tudományos kutatási tendenciákkal, egyszers-mind arra, hogy miként elôzi meg azokat a reális meg-valósításokat illetôen.12 Ugyanez mondható el újabbana neuroetikával kapcsolatban, mely sok tekintetbenmutat hasonlóságot a génetikával. A korszerû agyiképalkotó és neurotechnológiai eljárások (beleértve apszicho/neurofarmakológiai eszközöket is) számos le-hetôséget nyújtanak agyi/mentális folyamataink tudo-mányos kutatására és esetleges mesterséges befolyá-solására. Idegtudományi szempontból viszont számoskifogás merül fel a neurotika jelenlegi elképzeléseivelkapcsolatban.

A sci-fi bioetika újdonsága és meghatározó jegye afilozófiai bioetikához képest az, hogy a tudományosfelfedezésekhez próbál igazodni, az azok lehetségeskövetkezményei által felvetôdô etikai problémákraigyekszik megoldást nyújtani. A sci-fi elnevezés jogo-sultsága abból fakad, hogy jóllehet tudományos ten-denciákra és azok gyakorlati alkalmazási lehetôsége-ire reflektál, leginkább mégis azokmeglehetôsen bizonytalan jövôbelikimeneteleit veszi számításba. Abioetika e fajtáját nevezhetnénkakár futurista bioetikának is. Fel-merül például annak elvi lehetôsé-ge, hogy genetikai vagy agyi tulaj-donságaink és folyamataink nagyjá-ból mai fogalmi eszközeinkkel vala-ha tudományosan csaknem teljes-séggel felmérhetôk és biotechnoló-giailag módosíthatók lehetnek, asci-fi bioetika pedig azonnal készkifinomult etikai irányelveket kidolgozni az ez általfelmerülô szituációkra. Az új tudományos áttöréseketbemutató közleményekben se szeri, se száma a kü-lönbözô fenotipikus jellegeinket meghatározó génekvagy sajátos pszichológiai jellegeinkért felelôsagyterületek azonosításáról szóló beszámolóknak.Amennyiben ezeket a felismeréseket tudományosanreális kilátásoknak tekintjük, a bioetika magától érte-tôdô feladata az ezekbôl adódó biotechnológiai lehe-tôségekkel való számvetés.

A tudományos-fantasztikus irodalom és film-készítés meghatározó ismérve az, hogy fantáziánkataz éppen csak körvonalazódó tudományos felismeré-sekre alapozva mozgatja meg és azoknak a közeli

vagy távolabbi jövôben megvalósuló szélsôséges(többnyire negatív) kilátásait elénk vetítve kénysze-rít minket arra, hogy a tudomány eredményeivel kap-csolatos erkölcsi intuícióinkat mérlegeljük. Jóllehet ameg nem valósult futurista szcenáriók (és nem vitás,a többségük ebbe a körbe sorolható) visszatekintveéppoly érdekesek lehetnek, mint amelyek ténylegesbizonyosságot nyertek, kétségtelen, hogy egy sci-fimû legfôbb erényét és vonzerejét az elôrejelzéseknekaz utólagos fejlemények tükrében való beigazolódásajelenti. A jó sci-fi író jellegzetes erénye, hogy kora tu-dományos fejleményeibôl és ígéreteibôl jó érzékkeltapint rá azokra, amelyek a jövôben legalábbis komo-lyabb kérdésfelvetések szintjén valós dilemmák for-rásai lehetnek. A legkiválóbb tudományos-fan-tasztikus szerzôket Jules Verne-tôl H. G. Wellsen,Karel Capeken, Aldous Huxley-n vagy StanislawLemen keresztül Michael Crichtonig és William Gib-sonig éppen ez a képesség jellemzi. Mindez alighalenne elképzelhetô jelentôs tudományos ismerethát-tér és rendkívüli képzelôerô megmozgatása nélkül.

Ami itt számunkra mindebbôl elsôsorban fontos,az az, hogy nem nehéz belátni: a sci-fi irodalom ésfilmkészítés, az új tudományos felismerések fontos-ságának hangsúlyozása és azok társadalmi reprezentá-ciója, valamint az azokra adott etikai reflexió közöttnincs éles választóvonal. A modern molekuláris bio-

lógia, genetika és idegtudományfelfedezéseitôl és azoknak a napi-lapokban és ismeretterjesztô mû-vekben való ábrázolásától, a sci-firegényeken és filmeken keresztülegyenes út vezet a szép új világig, acyberpunkig vagy Klónfalváig.Napjaink bioetikusai jórészt olyanelképzelések mentén fejtik kiálláspontjaikat, amelyek ma legin-kább a tudományos fantasztikumhatáskörébe tartoznak. A bioetiku-sok bizonyos értelemben kényszer-

pályára kerülnek, hiszen bár jelentôs részük tisztábanvan a sci-fi forgatókönyvek és a tudományosismeretterjesztô mûvek leginkább hatásvadász jelle-gével, helyzetükbôl adódóan a tudományos ígéretektársadalmi reprezentációjára is érzékenységet kellmutatniuk és, valljuk be, sokakat közülünk túlságo-san is megbabonáznak a korunk szellemi életére je-lentôs befolyást gyakorló sci-fi fantáziák. Ennek a je-lenségnek az egyik oka éppen a bioetika népszerûvéválása – a nagy támogatásokban részesülô tudomá-nyos kutatási programokkal kapcsolatos minél na-gyobb hírverésben érdekelt tudósok mellett a tudo-mányosan kevésbé tájékozott filozófusok és tár-sadalomtudósok berkein belül is.

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M T A N U L M Á N Y / 9

A SCI-FI BIOETIKA ÚJDON-SÁGA ÉS MEGHATÁROZÓJEGYE A FILOZÓFIAI BIOETI-KÁHOZ KÉPEST AZ, HOGYA TUDOMÁNYOS FELFEDE-ZÉSEKHEZ PRÓBÁL IGA-ZODNI, AZ AZOK LEHET-SÉGES KÖVETKEZMÉNYEIÁLTAL FELVETÔDÔ ETIKAIPROBLÉMÁKRA IGYEKSZIK

MEGOLDÁST NYÚJTANI.

Page 6: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

A filozófiai bioetika és a sci-fi bioetika viszonyátilletôen érdemes lehet visszatérni Tooley kismacskásgondolatkísérletéhez. Tooley-nál az agyi folyamatokmesterséges befolyásolása egyszerûen fantasztikum-nak számít. Egy analóg tudományos-fantasztikusmegközelítés vélhetôleg arra a tényre hívná fel a fi-gyelmet, hogy a macskák idegrendszere nagy hason-lóságot mutat az emberi idegrendszer felépítésévelés mûködésével, továbbá hogy a modern idegtu-domány által kínált (agyi képalkotó) eljárások révénegyre többet tudunk meg a fejlôdô emberi agy kü-lönbözô stádiumairól. Ráadásul a pszicho/neurofar-makológia mai lehetôségeit figyelembe véve akár aztis el tudjuk tudományos realitásként fogadni, hogy ajövôben nem emberi állatok agyát is képesek le-szünk oly módon befolyásolni, hogy azok morális stá-tuszát ennek fényében akár radikálisan újra kell gon-dolnunk. Készséggel elismerem, ez a kilátás alapta-lan és erôltetett. Ugyanakkor látnunk kell, hogy azemberi agy fejlôdésével kapcsolatban számos olyantudományos felismerés és biotechnológiai eljárás le-hetôsége lát napvilágot, melynek jelentôs kihatásailehetnek az abortuszról és a gyermekgyilkosságrólvaló etikai gondolkodásunkra. Az összehasonlítás ré-vén azt tartom fontosnak, hogy míg a filozófiaibioetika gondolatkísérleteiben az agyi folyamatokmanipulálásának lehetôsége csupán módszertani sze-repet játszik, addig a tudományos kilátásokhoz job-ban igazodó sci-fi bioetikán belül ennél jóval komo-lyabban merülnek fel a kifejlôdô emberi lények tu-lajdonságainak genetikai vagy neurotechnológiai mó-dosítási lehetôségei.

A sci-fi bioetika bemutatásával kapcsolatos néze-teimet a következô pontok mentén foglalnám össze.Az így felfogott bioetikai szemléletmód legsajátosabbtulajdonsága az, hogy a filozófiai bioetikához képestsokkal erôsebben kötôdik a tudományos realitáshoz,ez azonban nagyrészt néhány, napjainkban széles kö-rû figyelmet magára irányító kutatási terület (így el-sôsorban a genetika és az idegtudományok) eredmé-nyeinek jövôbeli kilátásaira való koncentrálásban me-rül ki. A sci-fi bioetikán belül különbözô fokozatokatkülönböztethetünk meg annak fényében, hogy a vo-natkozó tudományos eredményeket illetôen mennyi-re ereszti szabadjára fantáziáját, illetve mennyibenkötôdik a tudomány jelenlegi állásához. Ennek meg-felelôen a sci-fi bioetikán belül felmerülnek a gon-dolatkísérletekhez nagyban hasonló módszertani el-vek és olyan kifinomultabb megközelítések, melyeklényegesen érzékenyebbek a kurrens tudományos le-hetôségek realitását illetôen. Ezzel együtt is közös sa-játosságuk, hogy elsôsorban a jelen tudományos ered-ményeinek jövôbeli kiterjesztései által felmerülô eti-kai problémákat tartja szem elôtt.

A másik, legalább ennyire sarkos konklúzióm az,hogy a mai bioetikát nagyrészt a sci-fi bioetika domi-nálja. A mai bioetikán belül ez a tendencia legtisz-tább formájában a génetikán és a neuroetikán belülérhetô tetten. A génmanipuláció és az agyi folyama-tok mesterséges befolyásolásának lehetôsége mind atudományos-fantasztikus irodalmat, a népszerûsítôtudományos beszámolókat, mind a bioetikát nagybanmeghatározza. Bármennyire is próbáltam objektívenbemutatni a bioetika e felfogását, az eddigiekbôl nyil-vánvalóvá válhatott, hogy alapvetôen kritikusan viszo-nyulok hozzá. Mielôtt rátérnék erényeire és hátránya-ira, leszögezném: gondolatmenetem fô konklúziója azlesz, hogy a mai bioetikát abban az irányban lehetnea leghatásosabb módon továbbfejleszteni, ha a filozó-fiai bioetikát és a sci-fi bioetikát (érdemeik elismeré-se mellett) egy tudományosnak nevezhetô bioetikaiszemlélettel váltanánk fel.

A sci-fi bioetika erényei közé tartozik, hogy a) atudományos bioetikához képest sokkal érzékenyebba kurrens tudományos felismerésekre és a realisztiku-san elôre jelezhetô biotechnológiai lehetôségekre.Amennyiben a bioetika kifejezést komolyan vesszük,a bio elôtag ilyen irányú elôtérbe kerülése feltétlenülpozitív hozadéknak számít.

b) Alapvetô irányultságát a mai tudományos felis-merésekbôl racionálisan extrapolálható kihatásokravaló etikai reflexió képezi, tehát az úgynevezett elô-vigyázatossági elv jegyében jár el. A bioetika elemikötelessége elôrevetíteni és megelôzni az élet-tudományok, a biotechnológia és a medicina elméle-ti és gyakorlati kilátásaiból fakadó etikai problémákat.Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a tudományos fej-lôdés korántsem olyan ártatlan, mint amilyennek ko-rábban gondoltuk, a tudomány nem tekinthetô az ál-talában vett társadalmi élet elszeparált területének,hanem annak szerves része, és nagy hibát követnénkel, ha megfelelô elôrelátás híján csak akkor mérnénkfel az esetleges negatív következményeket, amikorazok már bekövetkeztek. Jó példáját nyújtják ennekaz ausztráliai fajbetelepítések. Megfelelô elôvigyáza-tosság mellett elkerülhetô lett volna az ôshonos fau-na végzetes kipusztulása a nyulak, rókák vagy az óri-ás varangyok betelepítése révén. Tekintve, hogy amai tudományokat jórészt a valószínûség határozzameg, a lehetséges kockázatok idejében való számba-vétele minden bizonnyal tudományosan is relevánsszempontként merülhet fel,13 ami alkalmas terepetkínálhat a bioetikának.

c) Jelentôs hasonlóságokat mutat a tudományos-fantasztikus irodalommal és jelentôs mértékben tá-maszkodik is arra. Alapvetô jellegzetességükbenmegegyeznek: a jövôbeli kilátások etikai mérlegelé-sét végzik. A sci-fi irodalom kiválóságainak számos

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M1 0 / T A N U L M Á N Y

Page 7: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

felismerése nyert (legalábbis a komolyabban vehetômegvalósulási lehetôségeket illetôen) utólagosan be-igazolódást. Michael Crichton Az átprogramozott embercímû könyvében például már 1972-ben egy olyanbioetikai dilemmát vázolt fel az emberi agy elektro-nikus stimulációját illetôen, mely mára a transz-kraniális mágneses stimuláció révén gyakorlatilag kli-nikai rutinná vált (noha meglehetôsen korlátolt a le-hetôségek terén). André Maurois 1937-ben publikál-ta A gondolatolvasó gép címû kisregényét, melyben kí-sérteties pontossággal érez rá a modern neuroetika(igaz, szintén a jövôbe vetített) modern agyiképalkotó eljáráson alapuló teljes neuroprofil kialakí-tásának lehetôségére. A sci-fi irodalom és filmalkotás,illetve az ezzel szoros rokonságot mutató bioetika szá-mos kérdésben alkalmas lehet arra, hogy idejébenfelvessen és jelenlegi etikai intuícióink alapján meg-oldjon az újabb biotechnológia által felvetett etikaidilemmákat.

d) A sci-fi bioetikán belül megôrzôdik a filozófiaibioetika képzeletbeli szituációkon alapuló azon eré-nye, hogy a reális szituációktól eltekintve egyfajta fo-galmi és elméleti analízist hajtson végre, melynekcélja a jelen szituációkban felvetôdô etikai problémákkonzisztens képviselhetôségének tesztelése. Mígazonban a filozófiai etika tisztán a fantasztikumra (az-az fantáziánk korlátlan erejére) hagyatkozik, addig asci-fi bioetika a modern tudomány lehetôségeire kor-látozódik. Ez azonban számos esetben felszabadítóhatású is lehet, amennyiben a tudomány lehetôségeigyakorta túltesznek fantáziavilágunk kitalációin.

e) Számos esetben hatékonyabban mozgatja megfantáziánkat, mint a filozófiai bioetika gondo-latkísérletei. Ennek oka abban keresendô, hogy atudományos fejlemények gyakran túlszárnyaljáklegélénkebb fantáziáinkat is. Ebbôl a szempontbólazt mondhatjuk, hogy amennyiben a sci-fibioetikát a filozófiai bioetikával vetjük össze, azelôbbi képes lehet arra, hogy bizonyos etikai prob-lémák kapcsán hatékonyabban tegye próbára mo-rális intuícióinkat.

f) Talán legfontosabb erénye abban áll, hogy abioetika népszerûségét minden korábbi és minden al-ternatív felfogáshoz mérten képes rendkívüli mérték-ben fokozni. Napjainkban egyszerre divatosak a sci-fi irodalmak és filmek, illetve a tudományt népszerû-sítô beszámolók. Az emberek egyszerûen kíváncsiakarra, mi is folyik az elzárt tudományos laboratóriumok-ban, problémáik megoldását jórészt a tudományoktólvárják, miközben a jövôt illetô aggodalmaikat is a tu-dományos fejleményekre irányítják. Egy ilyen szituá-cióban a bioetika felelôssége különösen fokozottá vál-hat. Mindez a bioetika népszerûsödését vonja magaután és azt, hogy mindennapi életünk részévé válik.

A sci-fi bioetika legfôbb hátránya a) a tudományosismeretek szofisztikáltabb részleteinek figyelmen kí-vül hagyása. A bioetika e fajtája elsôsorban a napi saj-tóban és a tudományos ismeretterjesztô irodalombanmegjelenô állítólagos tudományos áttörésekre tá-maszkodik, azaz fôként a hatásvadász elemekbôl táp-lálkozik. Ennek egyik nyilvánvaló hátránya, hogy arészletekre érzékenyebb tudományos körök számáranem elég hiteles. A sci-fi bioetika jórészt csak felszí-nes kapcsolatban áll a kurrens tudománnyal, ami abioetika elvileg kinyilvánított interdiszciplináris ter-mészetét csupán korlátozottan érvényesíti. A sci-fibioetika ezáltal konzerválja a diszciplináris szegregá-ciót; a bioetikusok jelentôs része egyszerûen nem ve-szi a fáradságot arra, hogy alaposabban elmélyedjen akurrens tudományos problémákban. Guyer ésMoreno erre a jelenségre utalva bélyegzi a jórészttudományos-fantasztikus szcenáriókból kiindulóbioetikát lusta bioetikának.14

b) Ez a felszínesség egyrészt módszertani gyenge-ség, másrészt a bioetika hatáskörének indokolatlanbeszûkülését jelenti. Mark G. Kuczewski kifejezésé-vel15 élve a sc-fi bioetika jórészt a bioetika nagy média-visszhangot kiváltó, szexi témáival foglalkozik, úgymint a genetika, az idegtudományok vagy az ôssejt-kutatás és a klónozás etikai kérdései.

c) További szemléletbeli beszûkülésként értel-mezhetô az a tény, hogy a sci-fi forgatókönyvekegyik sajátos jellemzôje és gyengesége a szelektív fi-gyelem. Egy, a klasszikus tudományos-fantasztikusirodalomból vett példa kitûnôen érzékelteti, mit isértek ez alatt. Stanislav Lem 1963-ban megjelent,Solaris címû regényében ugyan minden további nél-kül vizionál egy lehetséges csillagközi expedíciót, azinformációhordozó eszközöket illetôen azonbanmeglepôen naiv elképzelések szintjén marad. Bárki-ben, aki olvasta ezt a könyvet, bizonyára élénken élaz a kép, ahogy az ûrhajósok órákat töltenek az ûrha-jó részét képezô hatalmas könyvtárban. Könyvtár acsillagközi utazások korában? Lem (bármennyire ki-váló elme is) egyszerûen eltekintett minden továbbitényezô fejlôdésének lehetôségétôl. A sci-fi bioetikagyengeségeként rovom fel, hogy többnyire hasonlósémát követ, és a tudományos eredményekbôl extra-polálható lehetôségeket mérlegelve gyakorlatilagmegmarad a jelen állapotai között, beleértve a társa-dalmi viszonyokat és a morális meggyôzôdéseket is.A sci-fi megközelítések sajátossága éppen ezen aponton ragadható meg leginkább: képzeljünk el egylehetséges technikai megoldást, és képzeljük el,hogy mi itt és most hogyan is vélekednénk errôl. Ezazt a gyanút erôsíti, hogy a sci-fi bioetika alapvetôennem sokban különbözik a filozófiai bioetikától, és el-sôsorban csak eszközként használja fel az elképzelt

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M T A N U L M Á N Y / 1 1

Page 8: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

tudományos-technikai jövôt jelen filozófiai intuíció-ink tesztelésére.

d) Az erények között megemlítettem ugyan az elôvi-gyázatosság fontosságát, de felhívnám a figyelmet arrais, hogy a megfelelô jövôbeli extrapolációkhoz a legmeg-bízhatóbb út a jelen tendenciák megfelelô mélységbenvaló megértése. Miután – gondolatmenetem szerint – asci-fi bioetika nem hatol elég mélyre a kurrens tudomá-nyos problémák komplexitásába, aligha tekinthetünk ráúgy, mint ami megbízható elôrejelzésekkel szolgálhat.

e) A sci-fi bioetika további sajátos jellemzôje, hogya vizsgált kérdéseket többnyire hajlamos leegyszerû-sítve, egyfajta fekete-fehér relációban vizsgálni, vagylelkes elfogadás vagy automatikus elutasítás formájá-ban. Ennek egyik következménye, hogy a bioetiku-sok vagy illuzórikus elvárásokat táplálnak vagyrémhíreket terjesztenek. Ez az attitûd számomra erô-sen felelôtlennek tûnik.

f) Az elôzô két ponttal összefüggô további hátrány-ként említhetô meg, hogy a mai bioetikai szakiro-dalommal vagy a jórészt ebbôl táplálkozó populárisbioetikával kapcsolatban könnyen felmerülhet annakgyanúja, hogy az idejekorán megkongatott vészha-rangok hosszú távú következménye az lesz, hogyamikor valóban bekövetkezik egy etikailag igazán ve-szélyesnek tekinthetô szituáció, addigra aközvélemény jórészt immunissá válik. A túl korai eti-kai aggodalom könnyen vezethet egyfajta intellektu-ális habituációhoz vagy a farkast kiáltás effektusához,ami alkalmasint több kárt okoz, mint hasznot.

g) A sci-fi bioetika további szemléleti korlátjánaktekinthetô, hogy elsôsorban a biotechnológiárafókuszál. Ebbôl kifolyólag sokat hezitáltam azon,hogy a bioetika e fajtáját technobioetikának nevez-zem el, ami nagyjából ugyanolyan helyénvaló elneve-zésnek mutatkozik. A bioetika azonban sokkal többennél. A klinikai gyakorlat, a közvetlen orvos-betegkapcsolat által felvetett etikai problémák a sci-fibioetika hegemóniája révén a háttérbe kerülnek.

h) Végül az egyik leginkább szembeötlô hátrányaa mai bioetikát nagyrészt meghatározó sci-fi bioetiká-nak a bioetika sajnálatos átpolitizálódása. A sci-fibioetika azáltal, hogy jórészt csak a jelen problémái-nak megoldására használja fel a tudományos eredmé-nyeket, kitûnô táptalajul szolgál a különféle politikaipozíciók érvényre juttatásához. Guyer és Morenoegyik legfôbb kifogása a sci-fi bioetikával szembenéppen az, hogy politikai csatározások színterévé teszia bioetikát. A konzervatívok és a liberálisok eltérômódon viszonyulnak a biotechnológia kilátásaihoz. Akurrens bioetikai cikkek és könyvek jelentôs részé-nek tanulmányozása során könnyen kialakulhat ben-nünk egy olyan érzés, hogy szerzôik olyan fajta disz-kusszióra korlátozzák magukat, melyben egyrészt

vannak a melldöngetô „liberálisok”, akik a szabad-gondolkodás nevében támadnak neki a begyepese-dettnek vélt, aggodalmaskodó „konzervatívoknak”,megfelelô megfontoltság nélkül igent mondva bár-mely felmerülô új medikális megoldásra (példáulPence,16 Bailey17), másrészt pedig vannak azok a gya-korta csakugyan begyepesedett gondolkodású teore-tikusok, akik valamiféle isteni elrendelés vagy termé-szeti erô sejtelmes parancsai elôtt leborulva vagy egy-szerûen csak a biztonságos szkepticizmus jegyébenutasítanak el bármely, az életünkre radikális kihatástgyakorolni képes újabb tudományos és orvosi fejle-ményt. Az azonban nyilvánvaló leegyszerûsítés, haeleve ezen elvi pozíciók mentén határoljuk be azegyes álláspontokat. Ez a tendencia világosan érvé-nyesül Nick Bostrom, a poszthumanista gondolat fôszószólójának egy újabb írásában,18 melyben nemcsupán Leon Kassra és Francis Fukuyamára, de pél-dául Jeremy Rifkinre is könnyedén ráhúzza abiokonzervatív címkét, miközben bioliberálisnak ne-vez bárkit, akinek semmi fenntartása nincs az általamegálmodott összes jövôbeli embermódosító techno-lógiai megoldással szemben. A bioetikai pozíciók po-litikai álláspontok mentén való elkülönítése sajnos tá-volról sem nevezhetô inadekvátnak, ugyanakkor min-denképpen kerülendô, és kívánatos lenne az ebbôl agondolati körbôl való kilépés. A szélsôséges elvi né-zetek kialakítása egyszerre foglalja magába annak ve-szélyét, hogy fontos újabb tudományos és orvosi fej-leményeket hagyunk kihasználatlanul, mint ahogyazt is, hogy lelkesültségünkbôl kifolyólag nem járunkel elég körültekintôen azok szélesebb kihatásainakmérlegelésekor.

A T U D O M Á N Y O S B I O E T I K A

Tudományos bioetika alatt a tudománykutatás napja-inkban kibontakozó tág megközelítésén alapulóbioetikai szemléletmódot értem. A tudománykutatása tudományfilozófia, a tudománytörténet, illetve a tu-dás- vagy tudományszociológia integrációjaként fog-ható fel.19 Ennek az integrált megközelítésnek a lé-nyege a tudomány mibenlétének, a tudományfej-lôdés elméleti és történeti modelljeinek, a tudománytársadalmi helyének és szerepének, valamint konkréttudományos kérdésekkel kapcsolatos fogalmi ésmódszertani kérdéseknek az elemzésén alapuló, azegyes területek közös alapjaira támaszkodó, a tudo-mányokkal folytonosságot mutató, azaz naturalizmus-sal elkötelezett elméleti feltárása. A tudománykutatása modern tudományfilozófia harmadik fejlôdési stádi-umának tekinthetô, amennyiben a XIX. század végénönálló filozófiai területté váló, elsôsorban a logikai po-

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M1 2 / T A N U L M Á N Y

Page 9: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

zitivizmushoz köthetô tudományfilozófia módszertaniszigorúságát és stílusát próbálja ötvözni a hatva-nas–hetvenes években (fôként Kuhn klasszikus mû-vének, A tudományos forradalmak szerkezetének 1962-es megjelenését követôen) kibontakozó, a tudományreális mûködését fokozottabban szem elôtt tartó, ámmódszertani fellazulásra hajlamos, a posztmoderntudománykritikákban kulmináló megközelítésekkel.Mindezt annak reményében, hogy a tényleges tudo-mányos problémákat a tudományos eljárásokhoz iga-zodó módszertan alkalmazásával képes lesz a koráb-biaknál hatékonyabb módon megvilágítani.20

A tudománykutatás elképzeléseinek napjainkbanirányadónak tekinthetô megvalósulása a biológia filo-zófiáján belül ragadható meg.21 A biológia filozófiájaa hatvanas–hetvenes években alakult ki és vált az újtudományfilozófia meghatározó területévé, annak atendenciának a nyomán, mely szerint a tudomány-filozófia a tudománnyal kapcsolatos általános problé-mák helyett egyre inkább az egyes tudományos disz-ciplínák speciális kérdéseire kezdett koncentrálni ésazokkal szoros folytonosságot mutatni.22 Napjainkra abiológia filozófiáján belül a tudománytörténet, atudományszociológia szerves egységet alakított ki atudományfilozófiával.23 Mára nyilvánvalóvá vált, hogyezek a területek nem választhatók el egymástól;tudománytörténet-írás érdemben éppúgy nem kép-zelhetô el filozófiai és szociológiai tényezôk lényegibevonása nélkül, mint ahogy tudományfilozófia semmegfelelô történeti és szociológiai érzékenység nél-kül. A bioetika szempontjából a biológia filozófiájá-nak fejlôdése több szempontból is releváns: a) A bio-lógia filozófiája megközelítésmódját illetôen korszerûmintát kínálhat a bioetika számára is (beleértve az or-vosi szociológia, az orvosi antropológia és az orvoslástörténete és filozófiája vonatkozó elemeit). b) A bio-etika és a biológia filozófiája között értelemszerûentermészetes összefüggés áll fenn, amennyiben a bio-lógia filozófiája érdeklôdésének középpontjábanolyan kérdések állnak, mint a génfogalom, a gének-nek az ontogenetikus fejlôdésben és az evolúciós fo-lyamatokban játszott szerepe vagy éppen a mentá-lis/agyi folyamatok biológiai értelmezése. c) A mentá-lis folyamatok biológiai (naturalista) megközelítéserévén a biológia filozófiája jelentôsen árnyalhatja mo-rális érzékünk mibenlétére vonatkozó nézeteinket.Az etika naturalizálására tett kísérletek tükrében te-hát a biológia filozófiája jelentôs kihatással lehet,mind szemléletmódját, mind a vizsgált kérdésköröketilletôen. A bioetika és a biológia filozófiája közöttihatárvonal ténylegesen egyre inkább szûkül. Írásomegyik fô célkitûzése ennek a tendenciának az erôsí-tése. A következôkben részletesebben is kitérekezekre a kapcsolódási pontokra.

a) Napjaink bioetikája korábban vázolt diagnózi-som szerint jelentôs tudományos vákuumban létezik.Ennek hátrányait figyelembe véve hasznos lehet egymélyebb tudományos megalapozottságra való törek-vés szorgalmazása. Véleményem szerint ebbe azirányba a legfontosabb elôrelépést az jelentheti, ha abioetikát a tudománykutatáson belül értelmezzük.Egy ilyen lépés igazi értelmet adhat annak a megha-tározásnak, hogy a bioetika az élettudományok, a bio-technológia és az orvostudomány fejlôdésére adottszéles körû etikai reflexiót jelenti. A tudománykutatásszemléletén belül a tudománytörténet, a tudomány-szociológia és a tudományfilozófia szerves egységetalkot. A bioetikára nézve ez a megközelítés egyszer-re jelenthet egy tudományos, a tudományos elméle-tekre és azok gyakorlati megvalósítására érzékeny, amegnevezésben szereplô bio elôtagot és az etika utó-tagot egyaránt érvényesítô, a vonatkozó kérdésekneka legújabb filozófiai és tudományos nézetek fényébenvaló interdiszciplináris megvitatására alkalmas, min-den korábbinál tágabb értelmezési keretet.

b) A tudománykutatás célkitûzései ma elsôsorbana biológia és (ezzel jelentôs összefüggésben) a pszi-chológia filozófiáján belül valósulnak meg. A bioeti-ka kurrens témáit tekintve az e területeken elérteredmények különösen nagy jelentôségûek. A bioló-gia filozófiájának egyik központi témáját ma a génekmeghatározása, illetve egyáltalán a génfogalom alkal-mazhatósága, a géneknek az ontogenetikus fejlôdés-ben és az evolúciós folyamatokban betöltött szerepeképezi. Ezeknek a problémáknak az elméleti tisztá-zása nyilvánvaló kihatással van a bioetikusokat maleginkább izgató kérdésekre. Véleményem szerintpéldául nem taglalhatjuk kellô komolysággal agénetika problémáit anélkül, hogy ne lennénk tisztá-ban a vonatkozó tudományterületek (ez esetben amolekuláris, a fejlôdés- és az evolúcióbiológia), illet-ve az ezekre fókuszáló tudományfilozófia kurrenstendenciáival. Ugyanez mondható el a környezeti eti-kával, a nem emberi állatok morális státuszával, azidegtudományok vagy általában a biotechnológia fej-lôdésével kapcsolatban.

c) Az etika biológiai alapú naturalizálására tettújabb kísérletek jelentôsen alakíthatják át szociális ésmorális érzékünkkel kapcsolatos felfogásunkat, ami-nek kétségkívül meghatározó kihatása lehet abioetikára is. A biológiai naturalizmus mai irányzata-in belül egyaránt megjelennek a formális evolúciósteóriákra (például a játékelméletekre) alapuló meg-közelítések (például Ridle24), a humánetológiai felis-merések fontosságát hangsúlyozó munkák (példáulGruter25), az evolúciós pszichológia kutatási mód-szereit alkalmazó elképzelések (például Wright26), azerkölcsi érzékenység filogenetikai elôzményeinek

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M T A N U L M Á N Y / 1 3

Page 10: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

feltárása (például de Waal27), az újabb megismeréstu-dományi nézeteket tükrözô felfogások (példáulNichols28), a kurrens idegtudományok eredményeiretámaszkodó kutatások (például Tancredi29) vagy ép-pen a biológiai irányultságú naturalista filozófiai eti-kai elméletek (például Rottshaefer30). Mindehhezhozzávehetjük az evolúciós megközelítésekre is érzé-keny kognitív szociálpszichológiai megközelítéseketis (például Doris és Stich31 vagy Nisbett32). Az etikanaturalizálása jelentôs kihívást intéz az írásomban fi-lozófiai bioetikaként aposztrofált gondolkodásmódazon centrális elôfeltevésével szemben, mely szerintaz etikával kapcsolatos természettudományos értel-mezések alapvetôen irrelevánsak, s helyettük egy ob-jektivista és racionalista megközelítés képezheti azetikai gondolkodás kívánt autonómiájának forrását.Egy valóban tudományosnak tekinthetô, naturalistaelkötelezôdésû bioetikának döntô mértékben kellszámot vetnie szemléletmódját és módszertanát ille-tôen az itt felsorolt szempontokkal.

A formálisabb definíción túl szeretném a tudomá-nyos bioetikát konkrét példákkal is illusztrálni né-hány, számomra mérvadónak számító könyv megem-lítése révén, mintegy ízelítôt adva abból, hogyan isképzelem el a tudományosan érzékeny bioetikát.Lenny Moss kitûnô, az MIT Press Basic Bioethicssorozatában megjelent What Genes Can’t Do címûkötete33 igen alapos elemzést nyújt a hagyományos ésa köztudatban elterjedt génfogalom elfogadhatóságá-val kapcsolatban, kitérve e probléma bioetikai vonat-kozásaira. Moss rámutat arra, hogy mai ismereteinkfényében egy egységes génfogalom alapvetôen tart-hatatlan; a köztudatban elterjedt génfogalom haszná-lata helyett a génekrôl folytatott tudományos ésbioetikai diskurzusokban disztingválnunk kellene akülönbözô (a molekuláris és a fejlôdésbiológiában, il-letve a populációgenetikában használatos) felfogásokközött, s ezáltal számos félreértés tisztázható lehet.

Evelyn Fox Keller, a kitûnô fejlôdésbiológus, illet-ve tudománytörténész és -filozófus kiterjedt munkás-sága során alapos elemzésnek veti alá genetikávalkapcsolatos elôfeltevéseinket és ennek tudományosés bioetikai kihatásait.34 Keller legutóbbi, MakingSense of Life címû könyvében részletesen taglalja azt ametaforarendszert, amely nagyrészt meghatározza amai molekuláris biológia szemléletmódját, valamint –ezzel összefüggésben – a gének ontogenetikus fejlô-désben betöltött szerepére vonatkozó közkeletûelképzeléseinket. Keller szerint az effajta tu-dománytörténeti és -szociológiai elemzések segítsé-günkre lehetnek annak megértésében, hogyan ért-jük félre a gének mibenlétét és jelentôségét. JaneMaienschein vezetô tudománytörténész és a biológiamai filozófiájának meghatározó alakja Whose View of

Life? címû könyvében35 azoknak a kulturális-történetihatásoknak ered a nyomába, melyek a reproduktívmedicina, a klónozás, az ôssejtkutatás és azembriókísérletek etikai megítélése terén éreztetikhatásukat. Nézete szerint a mai embriológia ésfejlôdésbiológia fényében ezekre az etikailag mélyenáthatott kérdésekre újszerû válaszokat kínálhatunk.Egy további példa lehet a tudományos bioetikáraMarc Bekoff, etológus és tudományfilozófus MindingAnimals címû mûve,36 melyben a nem emberi állatokmorális státuszával kapcsolatos vitához járul hozzáújszerû, a mai viselkedéskutatás és idegtudományokjelen állását tükrözô szempontokkal.

A példaként felsorolt könyvek (amelyek listájáthosszasan sorolhatnám) nyilvánvaló bioetikai relevan-ciával bírnak és explicit bioetikai kitekintéseket fog-lalnak magukba. Ezzel együtt is elmondható, hogy emûvek tanulmányozása során könnyen lehet olyanérzésünk, hogy talán nem is bioetikai írásokról vanszó, hanem inkább elméleti tudományos vagytudományfilozófiai tanulmányokról. Az én felfogásomszerint azonban e szerzôk és mûveik azt sugallják,hogy legfôbb ideje, hogy a bioetika mibenlétét alap-vetôen új módon fogjuk fel. Meggyôzôdésem, hogy abioetika jövôjét a tudomány aktuális eredményeire ésa tudományfejlôdés tágan értelmezett meghatározótényezôire való fokozott érzékenység jelenti. Mindeza bioetika hatáskörének radikális kiszélesedését ismaga után vonja. Ennek a felismerésnek a lényege,hogy a bioetikának túl kell tennie magát azon a sze-repen, mely szerint a tudományok nyilvánosan pre-zentált eredményeire való reflexióként fogható fel, ésmagába kell integrálnia azoknak a tényezôknek a kri-tikus elemzését is, melyek azok kialakulásában sze-repet játszottak és játszanak. A bioetika nem csupánreflektál a vonatkozó tudományterületek fejlôdésére,hanem aktív szerepet is játszik benne. A ter-mészettudományok nem légüres térben mozognak,hanem szociálisan, kulturálisan és történetileg mé-lyen beágyazottak. Egy tágan felfogott tudományosbioetikának elsôrendû feladata az e hatásokkal valószámvetés.

Újfent visszatérve a bioetika egyes fajtáit illetôenösszehasonlítási alapul szolgáló Tooley-gondo-latkísérlethez, a tudományos bioetika ebben a kér-désben úgy járna el, hogy komoly megfontolások tár-gyává tenné a macskák mentális képességeirôl és azazokért felelôs neurális mechanizmusokról való isme-reteinket. Egy efféle felfogás letenne arról, hogy azegyes fajok specifikus mentális képességeit kvantita-tív módon hasonlítsa össze. A scala naturae felfogás amai evolúciós elmélet fényében reménytelenül ela-vulttá vált. Az egyes fajok adaptív tulajdonságai kizá-rólag azon sajátos evolúciós kihívások fényében ért-

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M1 4 / T A N U L M Á N Y

Page 11: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

hetôk meg, amelyek evolúciós idôtávlatban hozzájá-rultak azok kialakulásához.37 Az etológus Peter J. B.Slater ezt a felfogást a következôképpen fogalmaztameg: „A patkányok nem egyszerûen nagy egerek, ésmég kevésbé kis emberek!”38 E szerint alapvetôenelhibázott minden olyan felfogás, amely arra tennekísérletet, hogy egy adott fajba tartozó állat mentálisképességeit egy adott fejlôdési stádiumban lévô em-beri lényéhez (zigóta, embrió, magzat, csecsemô,gyermek) mérje.39 Egyszerûen nincs értelme az olyankijelentéseknek, hogy egy kismacska mentálisan egymagzat szintjén áll vagy egy felnôtt elefánt egyhároméves gyermek szintjén. Ugyanakkor a moráli-san relevánsnak tekinthetô pszichológiai kritériumokrévén (mint az érzôképesség, az emlékezet, a raciona-litás, az éntudat vagy a tudatosság) továbbra is fontosszempontokként jelenhetnek meg mind az emberi,mind a nem emberi lények morális státuszának tisz-tázásában.40 Csupán arról van szó, hogy ezeknek akérdéseknek az eldöntésekor az eddigieknél sokkalkifinomultabban kell az állati viselkedés és elmék tu-dományosan realisztikus leírásaihoz viszonyulni.

A tudományos bioetika összességében jelentôs el-mozdulást jelenthet a filozófiai és a sci-fi bioetikáhozképest a tudományos eredmények komolyanvételétilletôen. A tudományos bioetika egyrészt a tudomá-nyos értelemben reálisabb kihívásokra korlátozza ma-gát, másrészt kitágítja szemléleti horizontját a tudo-mányos kutatásokat meghatározó konceptuális ésmódszertani eszközök kritikus analízise irányában.Ezáltal képesnek mutatkozik arra, hogy egy igazáninterdiszciplináris vállalkozássá váljon, melyen belüla bio elôtag valódi tartalomra tehet szert. Ezen túlme-nôen a tudományos bioetika hatékonyabb hozzájáru-lásra lehet képes a mai tudományok, a biotechnológiaés a medicina által felvetett etikai és jogi dilemmákmegfelelô kezeléséhez. A továbbiakban a bioetikakorábban tárgyalt fajtáit elemzô fejezetekhez hason-lóan itt is kitérek a szóban forgó megközelítés eré-nyeire és hátrányaira.

A tudományos bioetika legfôbb erénye, hogy a) akurrens tudományos eredményekhez sokkal szoro-sabban kapcsolódik a korábban taglalt bioetikai for-mákhoz képest. Ahelyett, hogy a napi sajtóban és atudománynépszerûsítô irodalomban megjelenô tu-dományos áttörésekre alapozná etikai reflexióit,nemcsak hogy közvetlenül merít a tudományos ku-tatások szubtilisabb problémáiból, hanem aktívanközre is mûködik azok körültekintôbb mûködésé-ben.

b) A tudományos bioetikát mély interdiszciplináriselkötelezôdés jellemzi. Ez egyrészt azt jelenti, hogy avezetô tudósok számára komolyabban vehetô partner-ként jelenik meg, másrészt egy rendkívül hatékony

kontinuitást képez a tudományok és a tudományok fi-lozófiai, történeti és szociológiai kutatása között.

c) A tudományos bioetika jelentôsen kiterjeszti abioetika hatáskörét. Ahelyett, hogy pusztán reflektál-na bizonyos tudományos fejlôdési irányokra, képesarra is, hogy fogalmi és módszertani elemzések révéntisztázzon olyan sarkalatos problémákat, amelyek atudomány mély kulturális-történeti beágyazódottsá-gának következtében tévútra vezethetik a kutatásiirányzatokat.

d) A bioetikában fontos szempontként megjelenôelôvigyázatossági elv tekintetében a tudományosanmegalapozottabb megközelítés hatékonyabb lehet,amennyiben pontosabban képes elôre jelezni a tudo-mány lehetôségeit, fejlôdési tendenciáit és az ezek ál-tal a jövôben felmerülô bioetikai problémákat.

e) A tudománykutatás módszertani eszközeinek alkal-mazásával (elsôsorban a biológia filozófiáján belül nyerttapasztalatok révén) a filozófusok és természettudósokszámára is vonzóbb és érettebb diszciplínává fejleszthe-ti a bioetikát, illetve az orvoslás filozófiáját.

f) A naturalista etika különbözô lehetôségeinekkomolyanvétele által a tudományos bioetika alkal-masnak ígérkezik arra, hogy a bioetika korábbi stádi-umait jellemzô filozófiai etikai megközelítésekhezképest realisztikusabb, intuitíve elfogadhatóbb éskomplexebb keretek között értelmezze az élet-tudományok, a biotechnológia és a medicina által fel-vetett morális és jogi dilemmákat.

g) Lévén a tudományos bioetika elsôsorban a tudo-mányos kutatásokkal kapcsolatos problémákra össz-pontosít, az ebbe az irányba tett elmozdulás sikereslehet a bioetika depolitizálásában is.

De azáltal, hogy határozott kontinuitást képvisel atudomány és az etika között, a) nagyban megnehezí-ti a határain belül tárgyalt problémák megértését aszükséges tudományos háttérrel gyakorta nem elég-gé vagy nem megfelelô módon rendelkezô bioetiku-sok számára. A bioetikai kérdéseket illetôen relevánstudományterületek legújabb fejleményei nyomonkövetésének kívánalma nem feltétlenül lesz ínyére abioetikusok jelentôs részének. A tudományos bioeti-ka a korábban említett lusta hozzáállás feladásátigényli.

b) A bioetika és a vonatkozó tudományterületekkomplexitásának feltárására való törekvés azt vonjamaga után, hogy a tudományos bioetikai diskurzusokmegértése cseppet sem lesz könnyebb, mint a tudo-mányok legújabb érdemi felismeréseinek elsajátítása.Mindez a bioetika jelenlegi népszerûségére negatívhatást gyakorolhat mind a társadalomtudósok és filo-zófusok, mind a szélesebb közvélemény körében.

c) A tudományos bioetika továbbra is nagyrészt ér-zéketlen marad a klinikai gyakorlatban megjelenô

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M T A N U L M Á N Y / 1 5

Page 12: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

etikai kérdésekkel szemben. Jóllehet úgy vélem,hogy e kérdések szakszerû megoldásához a tudomá-nyos bioetika kínálja a legjobb kiindulópontot, azezen a téren zajló kutatások látszólag talán a korábbi-aknál is jobban eltávolítják a bioetikát az orvoslás na-pi gyakorlatától. (Meggyôzôdésem azonban, hogy ezcsupán a felszínes szemlélô számára igaz.)

A T U D O M Á N Y O S B I O E T I K A N É H Á N Y A L K A L M A Z Á S I

L E H E T Ô S É G E

A következô fejezetben röviden felvázolok néhányolyan lehetôséget, melyben az általam tudományosbioetikának nevezett és leginkább elôremutatónaktartott bioetikai gondolkodásmód máris számottevôhozzájárulást produkált és ahol a közeli jövôben a leg-nyilvánvalóbb további szempontok bevonására lehetképes. A tudományos bioetika reményeim szerint je-lentôs mértékben járulhat hozzá az elméleti és klini-kai bioetikához, nagyrészt megváltoztatva annak ar-culatát és a tudományok között betöltött szerepét, il-letve a medicina jogi vonatkozásaival kapcsolatos maidiskurzusokhoz. Példaként kitérek a génetikára, areproduktív medicinára, a neuroetikára, a kockázat-kommunikációra és a nem emberi állatok morális stá-tuszára vonatkozó etikai és jogi kérdésekre.

Ami a modern genetika, molekuláris és evolú-cióbiológia által felvetett etikai és jogi dilemmákat il-leti, mindenekelôtt leszögezném, hogy ezeken a te-rületeken az utóbbi években jelentôs fejlôdést ta-pasztalhatunk mind a bioetikai és jogi gondolkodástilletôen, mind a vonatkozó tudományterületek terén.Annak magyarázatául, hogy e terület kritikus vizsgá-latát veszem az elsô helyre, elsôsorban az szolgálhat,hogy egyrészt napjaink bioetikáján belül a genetikaeredményei által sugallt lehetôségek képezik a talánlegtöbbet vitatott és legnagyobb nyilvános figyelmetmagára irányító problémakört, másrészt a tudományosbioetikának nevezhetô megközelítésen belül is a ge-netika kérdései képezik a legelôrehaladottabb kuta-tási tendenciákat. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a tu-dományos bioetikán belül a génetika problémáinakelemzése jelenti a mértékadó irányvonalat. Minde-nekelôtt szeretném leszögezni, hogy a kurrensbioetikán belül a gén fogalma, illetve a gének ontoló-giai fejlôdésben és az evolúciós folyamatokban betöl-tött szerepe ma sokkal inkább ingatag, mint ahogy azta népszerû bioetikai írások sugallják. Kezdhetjük az-zal, hogy maga a genetika fogalma is határozottabbkörülírásra szorul: korántsem világos, hogy pontosanmely tudományos és bioetikai kérdések tartoznak ediszciplináris besorolás alá.41 További fundamentális

kérdés, hogy mai ismereteink fényében mit is értünka gén fogalmán. Az utóbbi években egyre több olyankoncepcióval találkozhatunk, amely alapvetôen kér-dôjelezi meg nem csupán a bevettnek számító gén-fogalmat, hanem a génfogalom bármiféle, akár instru-mentális módon való használhatóságát.42 A fô problé-mát az okozza, hogy a különbözô területeken (mole-kuláris biológia, populációgenetika vagy fejlôdésbi-ológia) dolgozó kutatók különbözô módon használjáka gén fogalmát (ami empirikus felmérések révén isigazolható43), és távolról sem mutatnak konszenzustazt illetôen, hogy végül is hány génünk van és ezekmelyek is lennének.44 A legminimálisabb következ-mény itt az, hogy bárkinek, aki ma génekrôl beszél,azt a fogalmi nehézségek szem elôtt tartásával és elô-feltevései explicit meghatározásával kell tennie. Amodern genetika etikai kérdéseire illetôen ezekneka dilemmáknak nyilvánvaló hatásuk lehet.45

A génfogalom mai bizonytalanságai szoros össze-függésben állnak a gének egyedfejlôdésben betöltöttszerepére vonatkozó fejlôdésbiológiai felismerésekkel.A genetika problémáira fókuszáló bioetikusok jelen-tôs része lelkes hívéül szegôdött annak az elképzelés-nek, mely szerint a Humán Genom Program eredmé-nyei belátható idôn belül jelentôs hatással lehetnek amedicina és emberi mivoltunk radikális manipulálha-tósága lehetôségeire. Akadnak olyan, filozófiailag ki-mûvelt bioetikusok is, akik egyenesen odáig mennek,hogy a HGP eredményeinek a szabadságra és a mora-litásra vonatkozó fogalmainkat illetô következménye-it Kant úgynevezett kopernikuszi fordulatához hason-lítják.46 A magam részérôl e téren némi visszafogottsá-got javasolnék.47 Az újabb felismerések leginkább ar-ra hívják fel a figyelmet, hogy a gének ontogenetikusfejlôdésben játszott szerepe sokkal bonyolultabb éssokkal kevésbé kitüntetett, mint ahogy azt korábbanképzeltük. Keller ezt a felismerést a következôkép-pen sommázza: „Amint a Humán Genom Programeredeti céljai beteljesülésükhöz közelednek, azok,akik azt remélték, hogy a genom szekvenciájáról va-ló tudásunk elegendônek bizonyul az organizmusmegértéséhez, kiábrándultak lehetnek. Ám e remé-nyek naivitásának kinyilvánításához és annak realisz-tikusabb módon való megértéséhez, hogyan fejlôd-nek, funkcionálnak és evolválódnak az organizmusok,a HGP hozzájárulása felbecsülhetetlen.”48 Mai isme-reteink szerint genetikai állományunk (genom) ésezen belül a gének ugyan rendkívül fontos szerepetjátszanak fejlôdésünkben, ugyanakkor sem tudomá-nyos, sem filozófiai értelemben nem élveznek privile-gizált helyzetet, ami lehetôvé tenné, hogy egyesfenotipikus tulajdonságainkat az értük felelôs génekmódosítása révén egyértelmûen és könnyedén befo-lyásoljuk. Az ontogenetikus fejlôdési folyamat során

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M1 6 / T A N U L M Á N Y

Page 13: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

számos más tényezô is döntô hatást gyakorol, amelyeknélkül egyetlen biológiai tulajdonságunk sem fejlôd-hetne ki (és nem is csak összeadódó hatás révén).

A genetika problémáival foglalkozó elméleti tudó-sok és tudományfilozófusok többé-kevésbé egyetér-tenek abban, hogy e kérdéskört illetôen elavultnak tû-nik az a felfogás, mely szerint a gének klasszikus fo-galmát minden további nélkül redukálhatnánk bizo-nyos molekuláris struktúrákra (vagy hogy pusztán mo-lekuláris struktúrák vizsgálata révén azonosíthatnánkbizonyos tulajdonságokért felelôs géneket). A gene-tikai források fejlôdésben betöltött szerepét illetôenma leginkább három különbözô tudományfejlôdésistádiumot szokás megkülönböztetni: a) a molekuláriseszközökkel elkülöníthetô gének azonosítására irá-nyuló törekvések periódusát (klasszikus genetika);b) a genetikai állomány ontogenetikus fejlôdéshez valókomplex hozzájárulását hangsúlyozó genomikai meg-közelítést; illetve c) a különbözô genomikus és extra-genetikus források bonyolult interakcióját feltételezôúgynevezett posztgenomikus gondolkodásmódot.49 Aposztgenomikus korszak a korábbiaknál határozottanárnyaltabb képet ad az ontogenetikus fejlôdési folya-matokról, ami az újabb bioetikai diskurzusokban isegyre inkább érezteti hatását.50

A posztgenomikai korszakot több, számos pontonkonfliktusba kerülô, ám alapvetô célkitûzéseit ille-tôen azonos állásponton levô kutatási program kép-viseli. Így megemlíthetjük az evo-devo címke alattfutó különbözô megközelítéseket (amelyek elsôsor-ban a sejten belüli folyamatok megfejtésére irányul-nak), az epigenetikus öröklôdési folyamatokra össz-pontosító elméleteket vagy a legradikálisabbnak te-kinthetô, a genetikus és extragenetikus fejlôdésiforrások tág körét figyelembe vevô, az utóbbi évekbiológiafilozófiáján belül igen népszerûvé váló úgy-nevezett fejlôdési rendszerek elméletét. Ezek a megkö-zelítések egyelôre jórészt kívül maradnak a bioetikalátókörén, ami annak bizonyítéka, hogy akár a vo-natkozó filozófiai területek között is szórványos akommunikáció. A fejlôdési folyamatok összetettebbaspektusainak figyelembevételével a génetika sok-kal hatékonyabb vállalkozás lehetne mind a tudo-mányos, mind a kurrens tudományfilozófiai elfogad-hatóságot illetôen.

A génetikával kapcsolatos további szempontkéntjelenhet meg a génekkel kapcsolatos fogalmaink, el-képzeléseink és ezek társadalmi reprezentációi kriti-kus elemzése. Az utóbbi években számos tudomány-filozófus és -történész mutatott rá arra, hogy a fejlô-dési folyamatok félreértelmezésében a molekuláris,az evolúciós és a fejlôdésbiológia által használt nyel-vezet és metaforika, illetve a genetikával kapcsolatospopuláris reprezentációk nagyrészt felelôssé tehetôk

a gének kitüntetett fejlôdési forrássá avatásának alap-vetôen téves tendenciájáért. Ebben a folyamatbankulturális, nemi szerepekkel összefüggô éstudománytörténeti hatások egyaránt fontos szerepetjátszottak és játszanak.51 Nem túlzás azt mondani,hogy a gének korunk kulturális életének ikonjaiváváltak.52 A tudomány és a biotechnológia vonatkozá-sában laikus reményeink és félelmeink jórészt a ge-netika újabb eredményeivel állnak kapcsolatban.Mint korábban említettem, egy átfogó bioetikai meg-közelítésnek ezekre a tényezôkre is érzékenynek kelllennie, jelentôsen kitágítva ezáltal a bioetikahatáskörét is. A vonatkozó tudománytörténeti éstudományfilozófiai aspektusok bevonása elkerülhe-tetlen hozzájárulásra képesek egy igazán körültekin-tônek és tudományosnak tartható bioetika kifejlesz-tésében.

Mint korábban említettem, a genetika egyrésztmeghatározó szerepet játszik a mai bioetikán belül,másrészt határai meglehetôsen elmosódónak tekint-hetôk. A következôkben kitérnék a génetika egy sa-játos alterületére, a reproduktív medicina bizonyosetikai és jogi kérdéseire, elsôsorban a dajkaterhesség,a béranyaság, az ivarsejt-, illetve embrióadományozás,valamint az örökbefogadás témájára. Ezek a kérdéseka hazai jogalkotáson belül különösen élénken vitatot-tak. Megítélésem szerint a tudományos bioetika lehe-tôségei új megvilágításba helyezhetik a vonatkozóetikai és jogi dilemmákat.

Kezdjük a dajkaterhesség/béranyaság problémájá-val. Ennek alkalmával a zigótát/embriót adó pár a ki-hordó anya tájékozott beleegyezésével jut a gyer-mekvállalás lehetôségéhez. A legfôbb etikai dilem-mát ilyenkor az jelenti, hogy a megszületô gyermek-nek voltaképpen ki is a biológiai anyja és az ily mó-don elôálló meglehetôsen furcsa (biológiai, pszicholó-giai és társadalmi szituációból fakadó) helyzetet mi-ként lehet etikailag és jogilag értelmezni. Anélkül,hogy részletesen belebocsátkoznék a felmerülô prob-lémák összetett halmazába, felhívnám a figyelmet ar-ra, hogy a kérdéses témák vizsgálatát nagyrészt a ge-netikáról való felszínes nézetek határozzák meg. Aközponti kérdés az, hogy kik is tekinthetôk a meg-születô gyermek biológiai szüleinek. A meghatározómegközelítés szerint a dajkaterhesség, a béranyaság,az ivarsejt- és embrióadományozás esetén a biológiaianyának a genetikai hozzájárulást biztosító személyttekintjük (az apaság kérdése lényegesen kevesebb el-méleti problémát vet fel). Mindez azonban a maifejlôdésbiológia fényében jelentôs felülvizsgálatraszorul. Kijelenthetjük, hogy a biológiai szülônek a zi-góta genetikai állományát biztosító személlyel valóazonosítása tarthatatlan fejlôdésbiológiai koncepciónalapul.

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M T A N U L M Á N Y / 1 7

Page 14: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

A biológiai hatásoknak a puszta genetikai ténye-zôkre való korlátozása egyértelmûen egy szûk-látókörû genetikai determinizmus eredményének te-kinthetô. Az ontogenetikus fejlôdésben a gének mel-lett számos más fejlôdési forrás is döntô szerepet ját-szik, amelyek kétségtelenül biológiai hatások. Csu-pán néhány példát említve, kitérnék arra, hogy bizo-nyos gének aktiválásában és a fejlôdési folyamatokegyéb aspektusait illetôen a kihordó anya hormon-háztartása, immunrendszere, életmódja, táplálkozásiszokásai megkerülhetetlen szerepet játszanak. A rep-roduktív medicina újabb lehetôségeinek azok azirányzatai, amelyek nem vesznek tudomást e ténye-zôkrôl, tudományosan megalapozatlannak tekinten-dôk. A biológiai anyaság nem csupán az elôzetes ge-netikai állomány, hanem komplex fejlôdési forrásokbiztosítását jelenti. A biológia legnagyobb botrányavolna, ha a biológiai forrásokat kizárólag genetikai té-nyezôkkel azonosítanánk. A biológiai szülô fogalmátsokkal árnyaltabban kell meghatároznunk, mint azt areduktivista genetikai megközelítések sugallják. Sema puszta genomban, sem a zigótában vagy akár a fej-lôdésnek indult embrióban megtestesült fejlôdési for-rások nem merítik ki a biológiai anyaság fogalmát. Azanyaság folyamatos biológiai hozzájárulást jelent a fej-lôdô emberi szervezethez, akár az in utero,53 akár a ké-sôbbi interakciókat illetôen. Ennek a felismerésnek afényében azt a következtetést vonhatjuk le, hogyazok az etikai és jogi megközelítések, amelyek azanyaság fogalmát elsôdlegesen a genetikai állomány-hoz kötik (és azt is csak szûk értelemben), a koraifejlôdéhez való meghatározó hozzájárulások figyel-men kívül hagyásával, nem megfelelô körültekintés-sel közelítenek a dajkaterhesség, a béranyaság és aklónozás egyes etikai és jogi vonatkozásaihoz.

Az anyaság fogalma valószínûleg sokkal komp-lexebb elemzést igényel, melyen belül az egyes sze-replôk hozzájárulását inkább mennyiségi különbségekformájában ítélhetjük meg. Az úgynevezett kihordóanya nem pusztán mellékes szereplô, hanem döntôbiológiai szerepet játszik a fejlôdô magzat genetikai ésextragenetikus tulajdonságainak kialakulásában. A bi-ológiai és a kihordó anya között tett, etikailag is meg-határozónak számító distinkció a modern fejlôdésbi-ológia fényében alapos felülvizsgálatra szorul. Ha egynô kihordja egy másik nô megtermékenyített petesejt-jét, akkor a születendô gyermeknek bizonyos értelem-ben mindketten igazi biológiai anyjuk lesznek. Ez aszempont jelentôs kihatással lehet a dajkaterhességhazánkban is napirenden lévô etikai és jogi szabályo-zására. A releváns vitákban többnyire a genetikai szü-lôség jelentôségét, a kihordó és szülô anya gyermek-hez fûzôdô pszichológiai kötôdését, a szülôk szándé-kát, illetve a megszületendô gyermek érdekeit veszik

számításba. Azt gondolom, hogy a fejlôdési folyamatbonyolultsága fontos – ténylegesen megkerülhetetlen– további szempontot kínál a kérdéskör megnyugta-tó megoldásához. Mindez távolról sem jelenti azt,hogy ez a tényezô egyértelmû megoldási lehetôsége-ket nyújtana. Egyszerûen azt állítom, hogy a vitás kér-dések eldöntése az eddigieknél sokkal összetettebbszempontrendszer bevonását igényli.

Az utóbbi évek bioetikáján belül a leglátványo-sabb új fejleményt kétségkívül a neuroetika kibonta-kozása jelenti.54 A neuroetika további kitûnô alkalma-zási lehetôséget kínál a tudományos bioetika számá-ra. Neuroetika alatt alapvetôen két kutatási progra-mot értünk: a) a kurrens idegtudományok és a klini-kai neurológia fejlôdésére adott etikai reflexiót (azidegtudományok etikája), illetve b) szociális és morá-lis érzékünk idegtudományi eszközökkel való kutatá-sát (az etika idegtudománya). A tudományos bioetikaszempontjából mindkét kutatási területnek fontos je-lentôsége lehet. Kezdjük az idegtudományok etiká-jával. Ezen a területen a fô inspirációt egyrészt a mo-dern agyi képalkotó eljárások (CT, SPECT, PET,MRI, fMRI), másrészt a neurotechnológia különbözôlehetôségei (pszicho/neurofarmakológia, DBS, TMSstb.) jelentik. Az agyi folyamatok feltérképezésénekés befolyásolásának akár a közeli jövôre kivetített ígé-retei magukba foglalják egy átfogó neuroprofil kiala-kítását, azaz egyfajta gondolatolvasás lehetôségét ésbizonyos agyi területekre lokalizált rendellenességekterápiás kezelését, valamint különbözô kognitív és af-fektív teljesítményfokozó technikák alkalmazását.A neuroetikai irodalomban legtöbbet vitatott kérdé-sek az e lehetôségek gyakorlati alkalmazásával kap-csolatos etikai dilemmák megvitatására irányulnak.

A neuroetika sok tekintetben a génetika mintájárajött létre. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy agénetikával kapcsolatos problémák a neuroetikán be-lül is könnyedén felismerhetôk. A bioetika különbö-zô fajtáiról kialakított koncepciómon belül a legfôbbproblémát oly módon értelmezem, hogy a neuroetikanagyrészt a sci-fi bioetika szemléletmódjának jegyeithordozza magán. A neuroetika új, gyerekcipôben járóterület. Az elôtte álló legfôbb kihívás az, hogyfeltétezéseit mennyiben lehet képes összeegyeztetniaz idegtudományok kifinomultabb eredményeivel, il-letve a pszichológia filozófiája és az elmefilozófia kon-cepcióival. A neuroetika elôfeltevéseit máris számoskomoly teoretikus kritizálja. Az egyik fontos pont,hogy vajon reális lehetôségnek számít-e az egyesszemélyiségjegyek egyértelmû agyi lokalizációja. Azagyi képalkotó eljárásokkal végzett számos újabb ered-mény sugallja azt, hogy illuzórikus az az elképzelés,mely szerint pontosan behatárolható agyi területekmûködéséhez kapcsolhatunk összetett mentális folya-

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M1 8 / T A N U L M Á N Y

Page 15: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

matokat. Hardcastle és Stewart a következôképpen fo-galmazzák meg ezt a kifogást: „Az idegtudományonbelül egy elfogultság az agyi funkciók lokalizálása ésmodularizálása. Az egysejt-elvezetéses eljárások, a ne-urológiai deficitek és a képalkotó eljárások vala-mennyien azt a galliánus nézetet erôsítik, mely szerinta különbözô agyterületek különbözô dolgokat mûvel-nek és ezek a dolgok meghatározott feldolgozási folya-matokra korlátozódnak. Ám mindez csak elôítélet,nem egyéb. Az alapul szolgáló elôfeltevések pedig na-gyon is helytelenek lehetnek.”55

A neuroetika ma népszerû kérdéseinek körülte-kintô tisztázásához minden bizonnyal további tudo-mányos és filozófiai szempontok bevonása szükséges.A neuroetikán belül újra a középpont-ba kerülô terápia kontra teljesítmény-fokozás probléma szintén magán vise-li a sci-fi bioetika gyengeségeit. Két-ségtelen, hogy a rendelkezésre állóneurotechnológiai eszközök és ezektovábbfejlesztett verziói nagyban be-folyásolhatják kognitív és affektív tu-lajdonságainkat. Ezek megfelelô etikaimegítélése azonban az idegtu-dományok kifinomultabb részleteinek figyelembevé-telét igényli. A kognitív pszichológus és idegtudósDaniel L. Schacter56 és a bioetikus Paul Root Volpe57

egyaránt azt hangsúlyozza, hogy a kognitív és affek-tív folyamatokba való beavatkozás súlyos következ-ményekkel járhat, lévén agyunk struktúrája sokkalbonyolultabb és evolúciósan kifinomultabb, mint-hogy egyszerû, ám drasztikus módszerekkel büntet-lenül beavatkozhatnánk mûködésébe. Ami az etikaidegtudományát illeti, ennek a kutatási területnek afejlôdése fontos szempontokkal járulhat hozzá a tu-dományos bioetikának az etika naturalizálására irá-nyuló célkitûzéseihez. Tisztában kell lennünk azon-ban azzal, hogy mind az idegtudományok etikájának,mind az etika idegtudományának komolyan számotkell vetnie azokkal a filozófiai kifogásokkal, melyekszerint a pszichoneurológiai redukció súlyos problé-mákat rejt magában és hogy az agy strukturális ésmetabolikus elemzése nem feltétlenül jelent biztosutat a mentális folyamatok feltárásához.

A modern bioetika kialakulásában a nem emberiállatok morális státuszának kérdése központi szerepetjátszott mind tartalmi, mind módszertani értelemben.A bioetika (azaz a hagyományos orvosi etikához ké-pest tartalmilag tágabb és alapvetô attitûdjét illetôenkülönbözô diszciplína) egyik legfontosabb újdonsá-ga ennek a témakörnek a lényegi bevonása. A hetve-nes–nyolcvanas évek állatfelszabadítási és állatjogimozgalmai megfelelô reakciónak tûntek a korszak ál-lati viselkedésre és kognícióra irányuló kutatási ered-

ményeire. Az állati viselkedésre, kognícióra, valamintaz állatok affektív tulajdonságaira és agyi struktúráirairányuló kutatások azonban az utóbbi évtizedekbenhihetetlen fejlôdésen mentek keresztül. Mindez aztvonja maga után, hogy a korszerûnek tekinthetô, anem emberi állatok morális státuszára vonatkozó dis-kurzusoknak lépést kell tartaniuk az újabb felismeré-sekkel. A legfontosabb új kutatási tendenciák az álla-ti tudatosságra, az állatok affektív képességeire (érzé-seikre és érzelmeikre), valamint az e tulajdonságokértfelelôs neurális mechanizmusokra és ezek evolúciósmagyarázataira irányulnak. A bioetika olyan klasszi-kus képviselôi, akik az állatok morális státuszát ko-molyan veszik (mint Peter Singer, James Rachels,

Tom Regan, David DeGrazia vagyBernard Rollin), jórészt a terepetológiaés a kognitív etológia korábbi koncep-cióiból indultak ki. A tudományosbioetikán belül az újabb eredményeknyomon követése alapvetô kívánalom,ami szoros interdiszciplináris együtt-mûködések formájában valósulhatmeg. Az állati elmék hagyományosbioetikai vonatkozású taglalása során a

legfôbb problémát az okozza, hogy a nem emberi ál-latok morális státuszát jórészt az emberi lényekre ki-alakított etikai kereteken belül, azok konzisztens ki-terjesztésének céljával vizsgálják (azaz a filozófiaibioetika módszereivel – ez a tendencia leginkábbPeter Singer mûveiben mutatkozik meg). Az evolú-ciós elmélet friss eredményeit integráló újabb meg-közelítések ezzel szemben a speciális környezeti ki-hívásokra adott fajspecifikus mentális képességek he-terogenitását hangsúlyozzák, miközben az összeha-sonlító kutatásokat sokkal kiterjedtebben értelmezik.Az állati elmék és azok bioetikai vonatkozásaiértelmében megközelítései ma különösen jó példájátkínálják egy igazán interdiszciplináris, tág értelembentudományos, a tudománykutatáson alapuló bioetikaimegközelítésnek.58 Az állati elme evolúciós vizsgála-ta az etika naturalizálási lehetôségein belül továbbifontos szempontokat képvisel.59

Az általam elképzelt tudományos bioetikának egytovábbi kitüntetett alkalmazási lehetôségét kínálja azutóbbi évek bioetikájának egyik slágertémáját képezôkockázatkommunikáció. A mai orvoslással együtt járóstatisztikai módszerek jelentôsen hozzájárulnak ahhoza modern tendenciához, hogy életünk kilátásait bizo-nyos kockázati tényezôk bekövetkezését illetô bizony-talansági faktorok viszonylatában kell értelmeznünk.A modern bioetika egyik legalapvetôbb elve a megfe-lelô tájékoztatáson alapuló beleegyezés, ami az orvos-lás szûkebb hatáskörén belül alapvetô betegjog is. A fôkérdés ezzel kapcsolatban az, hogy miként érhetünk el

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M T A N U L M Á N Y / 1 9

ILLUZÓRIKUS AZ AZELKÉPZELÉS, MELY SZE-RINT PONTOSAN BE-HATÁROLHATÓ AGYITERÜLETEK MÛKÖDÉSÉ-HEZ KAPCSOLHATUNKÖSSZETETT MENTÁLIS

FOLYAMATOKAT.

Page 16: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

olyan szituációt, amelyben a páciensek vagy potenci-ális páciensek csakugyan olyan tájékozott döntésekethozhatnak, amelyek a valós kockázatok ténylegesmegértésén és mérlegelésén alapulnak. A mai tudomá-nyos medicina természetét figyelembe véve ez a kér-dés különösen nagy kihívásként értelmezhetô. Hogyanlehetséges megfelelô módon kommunikálni a jórésztvalószínûségi formulákban megfogalmazott kockázato-kat az adatok manipulatív bemutatása nélkül? Egyilyen konstelláció eléréséhez a következô feltételek-nek kell teljesülniük: a) a tájékoztató szakértô (példá-ul orvos) valóban átlátja a valószínûségeken alapulókockázatokat; b) a tájékoztatás objektív és – amennyi-re ez lehetséges – kerüli a manipulatív, részrehajló ele-meket; c) a tájékoztatott fél képes megérteni a közöltkockázatokat.

A hatvanas–hetvenes években kibontakozó gondol-kodás- és kognitív pszichológiai kutatások azt mutat-ták ki, hogy a valószínûségi formában megfogalmazottkockázati tényezôk terén mind a szakértôk, mind a la-ikusok szisztematikusan hibás eredményeket produ-kálnak. A késôbb jelentkezô evolúciós pszichológusokezekbôl a felismerésekbôl jutottak olyan konklúzióra,hogy ebben az esetben vélhetôen arról van szó, hogyaz emberi evolúciós folyamat során kialakult kognitívmechanizmusaink egyszerûen alkalmatlanok arra, hogyvalószínûségi formában megfogalmazott állításokatmegfelelôen értelmezzenek. Mentális folyamataink te-rület- és formátumfüggô specifikus adaptációk. Ha akockázatokat nem valószínûségi formátumban, hanemgyakoriságok viszonylatában fogalmazzuk meg (azaznem százalékosan, hanem úgy, hogy X emberbôl há-nyat érint például egy bizonyos betegség), a kockáza-tok súlyosságának terén a kísérleti alanyok (orvosok éspácienseik) messze jobb eredményeket mutatnak.A mögöttes koncepció szerint evolúciósan nem va-gyunk felkészülve a valószínûségi formulák értelme-zésére, miközben sokkal hatékonyabb mechanizmu-sokkal vagyunk felruházva ugyanezen adatok gyako-riságformátumban megfogalmazott verzióinak kezelé-sére. A bioetika tájékozott beleegyezéssel kapcsolatoselvének megvalósításához az evolúciós pszichológiafelismerései elengedhetetlen segédeszközül szolgál-hatnak. A neves evolúciós pszichológus, GerdGigerenzer Reckoning With Risk címû, az utóbbi évektalán legeredetibbnek számító bioetikai mûvében60

igen hasznos útmutatásokat kínál a kockázatok haté-kony kommunikációjához és megértéséhez. Vélemé-nyem szerint az effajta empirikus felismeréseknek abioetikába való bevonása jelentôs elôrelépést jelenthetnormatív elveink érvényre juttatása terén.61

A tudományos bioetikát módszertani megközelíté-sei természetesen alkalmassá teszik számos továbbikérdéskör kompetens megvitatásához, mint például

az ôssejtkutatás etikai kérdései, a fogyatékossággalélôk életminôségének javítása, a fenyegetô új járvá-nyok (például madárinfluenza) kockázatának felmé-rése, egészségmegôrzô és -fejlesztô programok kiala-kítása, a kiegészítô és alternatív gyógymódok szere-pének felülvizsgálata a mai medicinán belül, a gén-módosított organizmusok által képviselt veszélyektisztázása, a környezeti filozófia és etika mai problé-mái vagy a közvetlen orvos-beteg viszonyban jelent-kezô klinikai etikai vonatkozások bizonyos elemei.

Ö S S Z E G Z É S

Írásom fô célkitûzése a bioetika három fajtájának, egy-szersmind három fô fejlôdési stádiumának elkülöníté-se és körvonalazása volt. Ezen túlmenôen konstruktívkritikát próbáltam megfogalmazni a modern bioetikaklasszikus megközelítéseivel, illetve – elsôsorban – amai bioetikán belül uralkodó szemléletmóddal szem-ben, felvázolva egy olyan alternatívát, mely számomraa leginkább alkalmasnak tûnik arra, hogy idôvel be-váltsa a bioetikához fûzött komolyabb reményeket.Ezt a lehetôséget az általam preferált tudományosbioetikában vélem felfedezni. Írásomban megpróbál-tam némi ízelítôt adni a tudományos bioetika termé-szetérôl, bár ezek a példák természetesen csupán idô-leges értékûnek tekintendôk. Számomra a tudomá-nyos bioetika legfôbb vonzerejét az jelenti, hogy folya-matosan lépést tart az aktuális tudományos eredmé-nyekkel, és ennek megfelelôen alakítja etikai állás-pontjait. Napjaink bioetikájával kapcsolatban a legfôbbkifogásom az, hogy alapvetôen tudományos vákuum-ban mûködik. Mindez önmagában nem feltétlenül vál-na a bioetika kárára, e gyengeségével együtt is érdekesintellektuális vállalkozás lehetne. Úgy vélem azonban,hogy a mai bioetika számos veszélyt rejt magában.

Az egyes fejezetek végén kifejtett hátrányok ész-ben tartása mellett a mai bioetika elôtt tornyosulóproblémákat a következôkben összegezném: a) abioetika ma uralkodó megközelítései szükségtelenülkorlátozzák annak hatáskörét; b) a bioetika a diszcip-lináris szegregáció és ezzel együtt jelentôsége csök-kenésének veszélyével néz szembe; c) a bioetika anépszerû témák meglovagolása révén igen torzító ha-tást gyakorol a tudományok fejlôdésére (jelentôsanyagi támogatást csak a szélesebb nyilvánosságot isérdeklô témák kaphatnak, mely érdeklôdés generálá-sában a bioetika élen jár).

Napjaink intellektuális életén belül a bioetikánakigen számottevô befolyása van, ezzel együtt a felelôssé-ge is nagy. A bioetika viszonylag új tudományterület-nek számít, amely elôtt számos különbözô fejlôdési pá-lya lehetôsége áll nyitva. Az általam preferált út a

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M2 0 / T A N U L M Á N Y

Page 17: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

bioetika szorosabb kapcsolódása a kurrens tudomá-nyokhoz. A vonatkozó tudományfilozófiai területek be-vonása alkalmasint a legjobb módja lehet a bioetikaéletben tartásának.62 Ezzel együtt is az a végsô konklú-zióm, hogy egy hatékony és progresszív bioetikai gon-dolkodás kialakításához a bioetika mindhárom általamvázolt fajtájának erényeit ki kell aknáznunk.

J E G Y Z E T E K

11. Errôl lásd Dale JAMIESON: Singer and the Practical EthicsMovement, in Singer and His Critics, ed. Dale JAMIESON,Oxford, Blackwell Publishers Ltd., 1999, 1–13.

12. Judith Jarvis THOMSON: A Defence of Abortion, Philoso-phy and Public Affairs, Fall 1971, 47–66.

13. Peter SINGER: Famine, Affluence, and Morality, Philoso-phy and Public Affairs, Spring 1972, 229–243.

14. Michael TOOLEY: Abortion and Infanticide, Philosophyand Public Affairs, Fall 1972, 37–65.

15. Daniel C. DENNETT: Quining Qualia, in Consciousness inContemporary Science, eds. Anthony J. MARCEL, EdoardoBISIACH, Oxford, Clarendon Press, 1988, 42–77.

16. Philippa FOOT: The Problem of Abortion and the Doctrineof Double Effect, Oxford Review, 1967, 5–15.

17. James RACHELS: Active and Passive Euthanasia, NewEngland Journal of Medicine, 1975/292, 78–80.

18. Shaun NICHOLS, Stephen P. STICH, Jonathan WEIN-BERG: Metaskepticism. Meditations in Etno-Epistemology, inThe Skeptics, ed. Steven LUPER, Aldershot, Ashgate,2003, 227–247; Carol GILLIGAN: In a Different Voice. Psy-chological Theory and Women’s Development, Cambridge,Harvard University Press, 1982.

19. NEMES László: Filozófiai intuícióink mint kognitív korlá-tok. Kísérleti filozófia és kognitív tudomány, in Megismerésünkkorlátai, szerk. KUBINYI Enikô, MIKLÓSI Ádám, Buda-pest, Gondolat Kiadó, 2006, 279–282.

10. Stephen P. STICH: Moral Philosophy and Mental Repre-sentation, in The Origin of Values, eds. Michael HECHTER,Lynn NADEL, Richard E. MICHOD, New York, Aldinede Gruyter, 1993, 215–228.

11. SÁNDOR Judit: Genomika és jog, Magyar Tudomány,2002, 615–625.

12. VENETIÁNER Pál: A DNS szép új világa. A tudomány má-sodik bûnbeesése, Budapest, Kulturtrade Kiadó, 1998.

13. David B. RESNIK: Is the Precautionary Principle Unscien-tific?, Studies in History and Philosophy of Biologicaland and Biomedical Sciences, 2003, 329–344.

14. Ruth Levy GUYER, Jonathan D. MORENO: SlouchingToward Policy. Lazy Bioethics and the Perils of Science Fic-tion, The American Journal of Bioethics, 2004/4,14–17.

15. Mark G. KUCZEWSKI: Disability. An Agenda for Bioethics,The American Journal of Bioethics, 2001/3, 36–44.

16. Gregory E. PENCE: Re-Creating Medicine. Ethical Issues atthe Frontiers of Medicine, Rowman Littlefield Publishers,Inc., 2000.

17. Ronald BAILEY: Liberation Biology. The Scientific andMoral Case for the Biotech Revolution, Amherst, Pro-metheus Books, 2005.

18. Nick BOSTROM: In Defence of Posthuman Dignity,Bioethics, 2005, 202–214.

19. Werner CALLEBAUT: Taking the Naturalistic Turn. HowReal Philosophy of Science is Done, Chicago–London, TheUniversity of Chicago Press, 1993; Werner CALLEBAUT:Again, What the Philosophy of Biology is Not, Acta Biotheo-retica, 2005, 93–122 (a továbbiakban CALLEBAUT: Again...);David L. HULL: The Professionalization of Science Studies.Cutting Some Slack, Biology and Philosophy, 2000, 61–91.

20. CALLEBAUT: Again...; HULL: I. m.21. HULL: I. m.; CALLEBAUT: Again....22. NEMES László: A biológia filozófiája: áttekintés, Vulgo,

2000/1–2, 276–306.23. HULL: I. m. 24. Matt RIDLEY: The Origins of Virtue. Human Instincts and

the Evolution of Cooperation, New York, Viking, 1996.25. Margaret GRUTER: Law and the Mind. Biological Origins

of Human Behavior, SAGE Publications, 1991.26. Robert WRIGHT: The Moral Animal. Why We Are, the Way

We are. The New Science of Evolutionary Psychology, Vin-tage, 1995.

27. Frans de WAAL: Jótermészetûek. A jó és a rossz eredete azemberben és más állatokban, Budapest, Mûszaki Könyvki-adó, 2001.

28. Shaun NICHOLS: Sentimental Rules. On the Natural Foun-dations of Moral Judgement, New York, Oxford Universi-ty Press, 2004.

29. Laurence TANCREDI: Hardwired Behavior. What Neuro-science Reveals about Morality, New York, Cambridge Uni-versity Press, 2005.

30. William A. ROTTSCHAEFER: The Biology and Psychology ofMoral Agency, Cambridge, Cambridge University Press, 1998.

31. John DORIS, Stephen P. STICH: Ethics, in Encyclopedia ofCognitive Science, David CHALMERS, Macmillan Refer-ence Ltd., 20012, 29–35.

32. Richard E. NISBETT: The Geography of Thought. HowAsians and Westerners Think Differently ... and Why, NewYork, The Free Press, 2003.

33. Lenny MOSS: What Genes Can’t Do, Cambridge–London,The MIT Press, 2003.

34. Evelyn Fox KELLER: Refiguring Life. Metaphors of Twen-tieth Century Biology, New York, Columbia UniversityPress, 1995; Evelyn Fox KELLER: Making Sense of Life.Explaining Biological Development with Models, Metaphors,and Machines, Cambridge–London, Harvard UniversityPress, 2002.

35. Jane MAIENSCHEIN: Whose View of Life? Embryos, Cloningand Stem Cells, Cambridge–London, 2003.

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M T A N U L M Á N Y / 2 1

Page 18: A B IO E T IK A H ç R O M F A J T ç J A - Matinf.ektf.hufilozofia.uni-eger.hu/public/uploads/a-bioetika-harom-fajtaja_558027942e235.pdf · A bioetika kialakul s hoz term szetesen

36. Marc BEKOFF: Minding Animals. Awareness, Emotions, andHeart, Oxford University Press, 2002 (a továbbiakbanBEKOFF: Minding Animals).

37. Sonja YOERG: Clever as a Fox. Animal Intelligence andWhat It Can Teach Us about Ourselves, Bloomsbury, 2001.

38. Peter J. B. SLATER: Bevezetés az etológiába, Budapest,Mezôgazdasági Kiadó, 1987, 11.

39. Marc BEKOFF: Strolling with Our Kin. Speaking for andRespecting Voiceless Animals, New York, Lantern Books, 2000.

40. NEMES László: Ember, állat gép: a kognitív tudomány evo-lúciója, in Az észleléstôl a nyelvig, szerk. PLÉH Csaba,KAMPIS György, CSÁNYI Vilmos, Budapest, Gondolat Ki-adó, 306–323.

41. Tim LEWENS: What is genethics?, Journal of MedicalEthics, 2004, 326–328.

42. Raphael FALK: The Gene – A Concept in Tension, in TheConcept of the Gene in Development and Evolution. Histori-cal and epistemological Perspectives, eds., Peter BEURTON,Raphael FALK, Hans-Jörg RHEINBERGER, Cambridge,Cambridge University Press, 2000, 317–348; Paul E.GRIFFITHS, Karola STOTZ: Do Genes Exist?, GenomicsNetwork, 2004, 6–7.

43. Paul E. GRIFFITHS, Karola STOTZ, Rob KNIGHT: HowBiologists Conceptialize Genes. An Empirical Study, Studiesin History and Philosophy of Biological and and Bio-medical Sciences, 2004, 647–673.

44. GRIFFITHS, STOTZ: I. m.45. KAKUK Péter: A génfogalom problémája és a génetika, Fun-

damentum, 2006/1 23–31.46. BOROS János, GUTTMAN András: Genetizmus. Gének és tár-

sadalom, Magyar Tudomány, 2004, 752–756.47. NEMES László, MOLNÁR Péter, KAKUK Péter: Több dol-

gok földön és egen. Válasz Boros János és Guttman Andráscikkére, Magyar Tudomány, 1033–1038.

48. Evelyn Fox KELLER: The Century of the Gene, Cambridge,Harvard University Press, 2000.

49. Paul E. GRIFFITHS, Karola STOTZ: Genes in the Postge-nomic Era, 2006, http://philsci-archive.pitt.edu/archive/00002641/01/Genes_postgenomic_era.pdf.

50. Tim LEWENS: Development Aid. On Ontogeny and Ethics,Studies in History and Philosophy of Biological and andBiomedical Sciences, 2002, 195–217.

51. Evelyn Fox KELLER: Making Sense of Life. ExplainingBiological Development with Models, Metaphors, andMachines, Cambridge–London, Harvard University Press,2002; Richard DOYLE: Beyond Living. Rhetorical Transfo-mations of the Life Sciences, Stanford, Stanford University

Press, 1997; Jeremy RIFKIN: The Biotech Century. Har-nessing the Gene and Remaking the World, New York, Pen-guin Putnam Inc., 1998; NEMES László, MOLNÁR Péter:Gén, információ, reprezentáció, in A reprezentáció szintjei,szerk., LÁSZLÓ János, KÁLLAI János, BERECZKEI Tamás,Budapest, Gondolat Kiadó, 2004, 275–290.

52. Dorothy NELKIN, M. Susan LINDEE: The DNA Mystique.The Gene as a Cultural Icon, University of Michigan Press,2004.

53. Michael G. SARGENT: Biomedicine and the Human Condi-tion. Challenges, Risks, and Rewards, Cambridge Universi-ty Press, 2005.

54. Neuroethics. Mapping the Field, ed., Steven J. MARCUS,New York–Washington D. C., Dana Press, 2004; Mi-chael S. GAZZANIGA: The Ethical Brain, New York–Wa-shington D. C., Dana Press, 2005; Neuroethics. Defining theIssues in Theory, Practice and Policy, ed. Judy ILLES, NewYork, Oxford University Press, 2005; Walter GLANNON:Neuroethics, Bioethics, 2006, 37–52.

55. Valerie Gray HARDCASTLE, C. Matthew STEWART: WhatDo Brain Data Really Show?, Philosophy of Science,2002, 72–82.

56. Daniel L. SCHACTER: Az emlékezet hét bûne. Hogyan felejtés emlékszik az elme?, Budapest, HVG Kiadói Rt., 2002.

57. Paul Root VOLPE: Treatment, Enhancement, and the Ethicsof Neurotherapeutics, Brain and Cognition, 2002, 387–395.

58. Jaak PANKSEPP: Affective Neuroscience. The Foundations ofHuman and Animal Emotions, Oxford–New York, OxfordUniversity Press, 1998; Dale JAMIESON, Marc BEKOFF:Reflective Ethology, Applied Philosophy, and the Moral Status ofAnimals, Perspectives in Ethology, 1991, 1–47; NEMES Lász-ló: Filozófiai diskurzusok a nem-emberi állatokról, in Filozófiaidiskurzusok, szerk. LOBOCZKY János, Eger, EKF Líceum Ki-adó, 113–134; BEKOFF: Minding Animals; Marc BEKOFF:Animal Passions and Beastly Virtues. Cognitive Ethology as theUnifying Science for the Understanding the Subjective, Emotional,Emphatic, and Moral Lives of Animals, Zygon, 2006, 71–104;Colin ALLEN: Animal Pain, Nous, 2004, 617–643.

59. WAAL: I. m.; Frans de WAAL: Our Inner Ape. The Best andWorst of Human Nature, London, Granta Books, 2005.

60. Gerd GIGERENZER: Reckoning With Risk. Learning to Livewith Uncertainty, Penguin, 2003.

61. NEMES László: Kockázatokról és mellékhatásokról: A kockázat-kommunikáció elmélete és gyakorlata, Disputa, 2004/4, 59–64.

62. Rachel A. ANKENY: How History and Philosophy of Scienceand Medicine Could Save the Life of Bioethics, Journal ofMedicine and Philosophy, 2003, 115–125.

F U N D A M E N T U M / 2 0 0 6 . 1 . S Z Á M2 2 / T A N U L M Á N Y