Upload
geroka
View
192
Download
12
Embed Size (px)
Citation preview
Az Attase Group élelmiszer nagykereskedelem mellett, több mint 15 éve kínál egyedi igényekre tervezett kiváló ár-érték arányú konyhatechnikai megoldásokat hazai vendéglátóipari egységek számára. Szakértői csapatunk az igényfelméréstől kezdve az üzembe helyezésen át a karbantartásig folyamatosan ügyfelei rendelkezésére áll.
Termékpalettánkat a hosszú évek során kifejezetten a hazai piac igényeihez igazítottuk.
Számunkra kiemelten fontos szempont, hogy ügyfeleinknek a teljes megoldást nyújtsuk.
Cégünk könnyen megközelíthető, budapesti telephelye és termékeink sokszínűsége lehetőséget biztosít ügyfeleink számára, hogy minden a vendéglátáshoz kapcsolódó terméket gyorsan, egyszerűen és jó áron szerezzenek be, legyen akár szó nagykonyhai gépekről, berendezésekről, eszközökről vagy élelmiszerről.
Kiemelten fontos, hogy ügyfeleinknek a teljes megoldást nyújtsuk.
Bemutatkozás
A vezetőség
Megrendelés esetén kedvező áron az ÁNTSZ és a HACCP előírásainak megfelelő módon tervezzük meg Önnek új, vagy felújítandó konyháját. Egyes esetekben a lehetőségeink szerint az engedélyeztetést is vállaljuk.Technológia megrendelése esetén a tervezési díjat elengedjük, ezzel is segítve Önt egy korszerű konyha berendezésében.
Tervezés-kivitelezés
Elérhetőségek:+ 36 1 270 9134
+ 36 70 701 8415 www.attase.hu
Tervezés
Munkatársaink készség-gel állnak rendelkezésére telefonos, vagy személyes megbeszélés keretében.
Igény esetén helyszíni fel-mérést és tervrajzot készí-
tünk konyhájáról, legyen szó új, vagy felújítandó
egységről.
Szaktanácsadás
Az ingyenes szaktanács-adással segítünk.
E-mailben, vagy levélben elküldött konyha alapraj-
za alapján előzetes ár-ajánlatot tudunk küldeni díjmentesen, rövid határ-
időn belül.
Referenciáink
• Fat Mama Eatery• Vinvin Étterem• Rapaz• OTP Székház• Groupama Biztosító• Kaja.hu• Grand Hotel Aranybika• Croco Café
5www.attase.hu
Szakmailag felkészült kollégáink az egész ország területén rendelkezésére állnak.Új berendezéseinek üzembe helyezését, karbantartását, garancia időn belül vállaljuk és azon túl egyaránt. Igény esetén átalánydíjas karbantartási szerződét kötünk, mely biztosítja a berendezések zavartalan működését hosszú időn keresztül.
A karbantartási szerződés minimálisra csökkenti a véletlenszerű meghibásodás lehetőségét, így Önnek nagyfokú biztonságot nyújt a zavartalan termelésre. Javítási munkákat lehetőség szerint a helyszínen, vagy rövid határidőre szakműhelyünkben végezzük el. A javítás időtartamára, ha lehetséges cseregépet biztosítunk.
Értékbecslés
Hibabejelentés,kapcsolat
Alkatrészellátás
Üzembehelyezés,karbantartás
1134, Budapest Apály utca 3+ 36 70 325 [email protected]
Karbantartási szerződés keretében part-nereink berendezéseit tervszerűen tartjuk karban, ezzel jelentősen növekszik a gépek üzembiztonsága, és számottevően csök-ken a karbantartási költség.
Segítséget nyújtunk vevőinknek használt berendezéseik értékének megállapítá-sában, illetve lehetőségeink szerint az értékesítésében is.Egyes esetekben át is vesszük használt berendezéseiket, melyek értékét beszámítjuk az új gépek árába.
Budapesti telephelyünkön az alkatrészek széles választékban állnak rendelkezésünk-re de magánszemélyeket, és más szervizek igényeit is ki tudjuk elégíteni. Igény esetén az általunk nem forgalmazott alkatrészek beszerzését vállaljuk.
Konyhák és vendéglátó egységek igényeit teljes körben kielégíti.
Szerviz
6
Több mint 2000 m2 raktárkönnyen megközelíthető helyen, ingyenes parkolással.
Várjuk Önöket hétköznap 08-17 óráig.
Bemutatóterem, raktár, szerviz:1134, Budapest Apály utca 3
SzállításAmennyiben segítségre van szüksége a megvásárolt termékek hazaszállításában, nálunk kedvezõ áron megrendelheti a szolgáltatást az ország bármely területére. A szállítási díj függ a csomag súlyától és a távolságtól.
Országos lefedettség: Kapcsolat:
Konyhatechnológia:+36 70 701 8415
Szerviz:+36 70 325 0728
Élelmiszer:+ 36 70 317 9583
+ 36 1 270 9134+ 36 70 701 8415
1134,BudapestApály utca 3
www.attase.hu
Fat Mama EateryGroupama BiztosítóOtp Székház VinVin ÉtteremRapazKajahuGrand Hotel AranybikaCroco Café
DVTK StadionJogar Hotel ÉtteremEltec Business ParkHotel AurumClub TrafiqFrancia Nagykövetség Fahéj CukrászdaÓbarok Pihenőhelystb
VinVin Étterem
Referenciák
Kajahu
Rozsdamentes edényzet 14-21
Gasztronorm edényzet 22-27
Eszközök 28-39
Kések, díszítőeszközök és vágólapok 40-45
Vendégtér 46-59
Ételszállítás 60-67
Cukrászat 68-75
Pizza 76-79
Közétkeztetés 80-81
Olajsütő 100
Tűzhely 101
Kontakt grill 102
Rostlap 103
Gofrisütő 104
Palacsintasütő 105
Szalamander 107
Hot dog készítő 108
Rízsfőző 109
Kenyérpirító 110
Mikróhullámú sütő 111
Lángos-pecsenye és fánksütő 112
Késfertőtlenítő 113
ELŐKÉSZÍTŐGÉPEK02.kategória
KISGÉPEK03.kategória
Húsdaráló 84-85
Szeletelő 86
Thermomixer 87
Botmixer 88
Zöldségszeletelő 89
Kutter 90
Burgonyakoptató 91
Egyetemes konyhagép 92-93
Dagasztó 94-95
Multifunkcionális előkészítő gép 96
Vákuumcsomagoló gép 97
KONYHAI ESZKÖZÖK01.kategória
GYROS GÉPEK & ESZKÖZÖK04.kategória
Gázüzemű gyros gép 116-117
Elektromos gyros gép 118
Kiegészítők 119
TARTALOM
HŰTÉSTECHNIKA05.kategória
MOSOGATÁSTECHNIKA06.kategória
KONYHAI FŐZŐSOR07.kategória
ROZSDAMENTES BÚTORZAT08.kategória
Ipari hűtőszekrény 122-133
Ipari fagyasztószekrény 134-137
Hűtő-fagyasztó munkaasztal 138-145
Feltéthűtő 146-149
Süteményes pult 150-153
Sokkoló hűtő 154
Jéggép 155
Bemutatóvitrin 156
Csemegepult 157
Asztal 210-211
Polcok és állványok 212-214
Szekrény 215
Melegentartó pult 216
Neutrális pult 217
Hűtőpult 218-219
Elszívóernyő 220-221
Mosogatómedence 222-223
Összeszerelhető bútorzat 224-226
Pult alatti mosogatógép 160-161
Alagút és átadórendszerűmosogatógép
162-163
Kiegészítők 164-167
700-as széria 170-187
900-as széria 188-199
Egyéb nagykonyhai gépek 200-207
Bárgépek 230-232
Eszközök 233
SZÁLLODAI BERENDEZÉSEK10.kategória
Flambír kocsi 236
Bútor 237
Pincér szervíz pult 238
Szobaasszony kocsi 239
Szennyes szállító kocsi 240
Bárkocsi 242
Londíner kocsi 242
Szervízkocsi 243
Felmosókocsi 244
BÁRGÉPEK ÉS ESZKÖZÖK09.kategória
TARTALOM
15www.attase.hu
KONYHAI ESZKÖZÖK
Rozsdamentes edényzet 14-21
Gasztronorm edényzet 22-27
Eszközök 28-39
Kések,díszítőeszközök és vágólapok 40-45
Vendégtér 46-59
Ételszállítás 60-67
Cukrászat 68-75
Pizza 76-79
Közétkeztetés 80-81
www.attase.hu16
Konyhai eszközökRozsdamentes edényzet
Rozsdamentes edényzet
Minden nagykonyhai felhasználó számára ezek a termékek jelentik az ideális választást!
• Indukálható 3 rétegű szendvics talpszerkezet • Korróziónak ellenálló, tartós INOX anyagból készül • Bármely főzőlapon használható
OZTI professzionális főzőedények kizárólagos hazai forgalmazója az Attase Kft.
Robusztusak is, így a különböző konyhai munkamentek során fellépő erőhatásokkal szemben is megállják a helyüket. Választékunk higiéniai szempontból is első osztályú: könnyedén tisztíthatóak és az ételek illatát sem veszik át. Az egészségügyi és élelmiszervédelmi szempontokat is figyelembe véve ezek az eszközök megállják a helyüket a kórházakban, konyhákban, vágóhidakon és egyéb, az élelmiszeriparban tevékenykedő szervezetek folyamataiban.
Választékunkban megtalálhatóak az úgynevezett szendvicstalpas változatok is, melynek eredményeként a talpazat indukálható. Továbbá egy alumínium korong is be van építve az edények aljába, mely biztosítja az optimális hőáramlást. Ezek a talpak kitűnően alkalmazhatóak bármilyen tűzhelyen, legyen az indukciós, elektromos, gázos, vagy kerámiaüveges.
17www.attase.hu
Konyhai eszközökRozsdamentes edényzet
KódØ
(cm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
0121.01615.21 16 2,75 3750
0121.02019.21 20 5,75 4900
0121.02420.21 24 8,5 6700
0121.02424.21 24 10,5 7110
0121.02824.21 28 14,5 10.260
0121.02828.21 28 17 12.500
0121.03232.21 32 25 15.900
0121.32275.21 32 21,5 15.900
0121.03636.21 36 36 20.700
0121.04032.21 40 37,5 27.000
0121.04040.21 40 47,5 24.250
0121.04545.21 45 79 36.000
0121.05050.21 50 95 49.000
*0121.06055.11 60 150 61.000
Kód Ø
(cm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
0121.01611.21 16 2 3300
0121.01812.21 18 2,75 3800
0121.02013.21 20 3,75 4100
0121.02415.21 24 6 5400
0121.02817.21 28 10 7630
0121.03219.21 32 14,5 11.500
0121.03622.21 36 20,5 15.900
0121.04025.21 40 29,5 19.000
0121.04528.21 45 42,5 26.000
0121.05030.21 50 54,5 35.000
0121.06035.11 60 94 49.000
*Nem használható indukciós tűzhelyen.
Magas lábasFazék
18
Konyhai eszközökRozsdamentes edényzet
Kód Ø
(cm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
0121.01675.21 16 1,5 3200
0121.01808.21 18 1,75 3600
0121.02009.21 20 2,5 4100
0121.02105.21 24 4,25 5200
0121.02812.21 28 7 6900
0121.03215.21 32 11 11.000
0121.03617.21 36 16 14.300
0121.04019.21 40 22 17.900
0121.04522.21 45 32,5 22.700
0121.05020.21 50 35 27.550
*0121.06025.21 60 63 42.600
Kód Ø
(cm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
0143.01611.21 16 2 3700
0143.01812.21 18 2,75 4100
0143.02013.21 20 3,75 4600
0143.02415.21 24 6 6100
0143.02817.21 28 10 8200
Kód Ø
(cm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
0143.01675.21 16 1,5 3400
0143.01808.21 18 1,75 3800
0143.02009.21 20 2,5 4300
0143.24105.21 24 4,25 5600
0143.02812.21 28 7 7700
Alacsony lábas
Alacsony nyeles lábas
Nyeles magas lábas
*Nem használható indukciós tűzhelyen
19www.attase.hu
Konyhai eszközökRozsdamentes edényzet
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
0144.02004.21 20 3500
0144.02445.21 24 4200
0144.02605.21 26 4800
0144.02805.21 28 5800
0144.03255.21 32 7700
* 0144.03606.21 36 11.900
* 0144.04006.21 40 14.900
Kód Ø
(cm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
0141.01606.21 16 0,75 3700
0141.01806.21 18 1 4000
0141.02006.21 20 1,25 4400
0141.02207.21 22 2 4900
0141.02407.21 24 2,25 5400
Gyorsforraló egyenes falú
Fedő* nyeles-füles serpenyő
Serpenyő
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
0122.00016.11 16 880
0122.00018.11 18 1040
0122.00020.11 20 1200
0122.00024.11 24 1550
0122.00028.11 28 1890
0122.00032.11 32 2200
0122.00036.11 36 2400
0122.00040.11 40 3400
0122.00045.11 45 4400
0122.00050.11 50 4900
0122.00060.11 60 7300
20
Konyhai eszközökRozsdamentes edényzet
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
0144.02004.42 20 3600
0144.02445.42 24 4500
0144.02605.42 26 5000
0144.02805.42 28 6300
0144.03255.42 32 8300
0144.36006.42 36 10.400
0144.04006.42 40 13.300
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
0147.03808.71 38 12.800
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
403411 38 930
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
0145.04011.01 40 15.300
0145.05012.01 50 21.200
0145.06014.01 60 25.800
0145.07015.01 70 33.900
0145.08016.01 80 42.300
Wok serpenyő Vas wok serpenyő
SzeletsütőPaella serpenyő
21www.attase.hu
Konyhai eszközökRozsdamentes edényzet
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
014244 24 6300
014284 26 7900
014324 32 11.500
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
035240 24 3600
035280 28 4700
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
032261 26 3700
032280 28 5400
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
037280 28 3600
Palacsintasütő Szénacél serpenyő
Rozsdamentes serpenyő-tapadásmentes bevonattal
Alumínium serpenyő-tapadásmentes bevonattal
szegecseltnyél
3 rétegű tapadásmentes
bevonat
22
Konyhai eszközökRozsdamentes edényzet
Mércés keverőtál KeverőtálKód
Ø(cm)
Űrtartalom(l)
Nettó Ár(Ft)
VR-0531 19,5 1,2 1200
VR-0533 23,5 2,5 1500
VR-0535 28 4 2300
Kód Ø
(cm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
082180 18 1,7 450
082200 20 2,3 860
082240 24 4 1100
082280 28 6 1300
082300 30 7 1400
082320 32 8,2 1800
Konyhai tálMércés vödörKód
Ø(cm)
Űrtartalom(l)
Nettó Ár(Ft)
083400 40 14,5 10.900
083450 45 21 13.300
083550 50 28 16.100
Kód Ø
(cm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
092103 27,5/20 10 10.200
092123 29/20 12 11.500
092153 30/20 15 11.850
23www.attase.hu
Konyhai eszközökRozsdamentes edényzet
Kuszkusz szett
Tésztaszűrő fazék
Kód Ø
(cm)Kapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
0134.02812.0128
1020.400
28
0134.03215.0132
14,527.400
32
0134.03617.0136
20,534.000
36
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
0339.02015.11 20 5400
Szűrődézsa alul-oldalt perforált
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
308.030 30 14.500
308.035 35 16.900
308.040 40 19.200
308.045 45 22.200
308.050 50 26.300
Tésztaszűrő fazék 4 részesKód
Ø(cm)
Űrtartalom(l)
Nettó Ár(Ft)
0121.03622.21 36 20,5 15.100
0339.03623.01 (betét 4db-os)
36 - 23.2005800/db
0121.04025.21 40 29,5 18.900
0339.04026.01(betét 4db-os)
40 - 25.5006370/db
tartalma:fedő,pároló,fazék
25www.attase.hu
Konyhai eszközökGasztronorm edényzet
GN 1/1-530x325 mm GN 1/2-325x265 mm
GN 1/3-325x176 mmKód
Mélység(mm)
Űrtartalom(l)
Nettó Ár(Ft)
113020 20 0,7 1040
113040 40 1,5 1150
113060 65 2,5 1240
113100 100 3,7 1840
113150 150 5,7 2670
113200 200 7,3 3050
Kód Mélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
112020 20 1,2 1200
112040 40 2 1350
112060 65 3,5 1590
112100 100 6 1750
112150 150 8,5 2500
112200 200 11,5 3620
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
11020 20 2,2 2160
11040 40 5 2290
11060 65 8 2330
11100 100 14 3300
111150 150 19 4600
111200 200 26 5700
Standard
GN 2/1-650x530 mm GN 2/3-325x354 mm
GN 1/4-265x162 mm
GN 1/9-176x108 mmGN 1/6-176x162 mm
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
117020 20 4,4 5190
117040 40 9 5450
117060 65 18 5950
117100 100 30 7360
117150 150 42 9360
117200 200 58 12.990
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
11960 65 0,5 720
19100 100 0,8 1040
119150 150 1,4 1670
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
115020 20 1,5 1670
115040 40 3,5 1880
115060 65 5,5 2090
115100 100 8 2590
115150 150 12 4440
115200 200 18 5440
Kód Mélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
114020 20 0,4 770
114040 40 1 1090
114060 65 1,7 1090
114100 100 2,8 1460
114150 150 3,6 2170
114200 200 5 2610
Kód Mélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
116060 65 1 920
116100 100 1,6 1180
116150 150 2 1740
116200 200 2,8 2190
26
Konyhai eszközökGasztronorm edényzet
GN 1/2-325x265 mm
GN 1/3-325x175 mm
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
121024 20 2,2 3300
121044 40 5 3400
121064 65 8 3700
121104 100 14 4600
121154 150 19 6000
121204 200 26 8610
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
122064 65 3,3 2440
122104 100 6 3000
122154 150 8,5 3900
lekerekítettsarkok
perforáció 2,7mm• elsősorban konvekciós sütőkhöz javasoljuk• minőségi rozsdamentes acélból készült
Perforált
GN 1/4-264x162 mm
GN 2/1-650x530 mm GN 2/3-355x325 mmKód
Mélység(mm)
Űrtartalom(l)
Nettó Ár(Ft)
0311.21200.21 20 4,4 6200
0311.21400.21 40 9 5950
0311.21065.21 65 18 7700
0311.21100.21 100 30 9800
0311.21150.21 150 42 9200
0311.21200.21 200 58 18.550
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
0311.13020.21 20 0,7 1460
0311.13040.21 40 1,5 1740
0311.13065.21 65 2,5 2020
0311.13100.21 100 3,7 2330
0311.13150.21 150 5,7 4290
0311.13200.21 200 7,3 5160
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
0311.14020.21 20 0,4 1310
0311.14040.21 40 1 1550
0311.14065.21 65 1,7 1780
0311.14100.21 100 2,8 2220
0311.14150.21 150 3,6 4090
0311.14200.21 200 5 5170
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
125064 65 5,5 3000
125104 100 8 3800
GN 1/1-530x325 mm
27www.attase.hu
Konyhai eszközökGasztronorm edényzet
GN fedő-standard GN fedő-szilikonosKód Leírás Méret
(mm)Nettó Ár
(Ft)
117000 GN 2/1 650x530 5000
111000 GN 1/1 530x325 2700
115000 GN 2/3 354x325 1700
112000 GN 1/2 325x176 1440
118000 GN 2/4 530x162 2000
113000 GN 1/3 325x176 1200
114000 GN 1/4 265x162 1100
116000 GN 1/6 176x162 800
119000 GN 1/9 176x108 610
Kód LeírásMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
111014 GN 1/1 505x300 5470
115014 GN 2/3 329x300 4220
112014 GN 1/2 300x252 4020
113014 GN 1/3 300x151 3420
114014 GN 1/4 240x137 3080
116014 GN 1/6 151x137 2760
GN rács Kód Leírás
Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
0313.00021.20 GN 2/1 650x530 5870
0313.00011.13 GN 1/1 530x325 3580
GN osztóKód
Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
100321 325 1150
100531 530 1250
28
Konyhai eszközökGasztronorm edényzet
GN 1/1-530x325 mm GN 1/2-325x265 mmKód
Mélység(mm)
Űrtartalom(l)
Nettó Ár(Ft)
161061 65 8 1720
161101 100 14 2040
161151 150 19 2360
161201 200 26 2910
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
162061 65 3,5 950
162101 100 6 1050
162151 150 8,5 1340
152201 200 11,5 1550
• -40 – +80 C o közötti használatra tervezve• élelmiszerbiztos alapanyagból készült és hermetikusan zárható
Polipropilén
címkéző
hűtőszekrénybe ajánlott
HACCP színkódoscsiptetők
29www.attase.hu
Konyhai eszközökGasztronorm edényzet
GN 1/3-325x175 mm GN 1/4-264x162 mm
GN 1/6-176x162 mm GN Fedő
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
163061 65 2,5 750
163101 100 3,7 860
163151 150 5,7 1190
163201 200 7,3 1390
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
164061 65 1,7 660
164101 100 2,8 750
164151 150 3,6 990
164201 200 4,8 1150
KódMélység
(mm)Űrtartalom
(l)Nettó Ár
(Ft)
166061 65 1 500
166101 100 1,6 560
166151 150 2 880
166201 200 2,8 990
Kód MéretNettó Ár
(Ft)
161014 GN 1/1 890
162014 GN 1/2 460
163014 GN 1/3 370
164014 GN 1/4 320
166014 GN 1/6 260
31www.attase.hu
Konyhai eszközökEszközök
Kód Ø
(cm)Méret(cm)
Nettó Ár(Ft)
9340.00008.00 8 32 1138
9340.00010.00 10 38 1445
9340.00012.00 12 40 1648
9340.00014.00 14 44 1850
9340.00016.00 16 50 1835
Kód Ø
(cm)Méret(cm)
Kapacitás(l)
Nettó Ár(Ft)
9468.00065.00 6,5 27 0,07 1350
9468.00008.00 8 32 0,13 1662
9468.00009.00 9 34 0,20 2112
9468.00010.00 10 38 0,25 2226
9468.00012.00 12 40 0,50 2728
9468.00014.00 14 44 0,75 3201
9468.00016.00 16 50 1 4073
0468.0008.01 22 80 1,4 7801
0468.0009.01 23,5 90 2,15 11.091
0468.0010.01 23,5 100 3,05 12.755
Merőkanál
Habszedő kanál
32
Konyhai eszközökEszközök
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
9481.26000.50 27 1430
9481.26000.10 38 1790
9481.26000.30 43 2320
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
9481.27001.10 27 1528
9481.27000.70 30 1736
9481.27000.90 39 1944
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
9481.27001.20 27 1528
9481.27000.80 30 1736
9481.27001.00 39 1944
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
9481.27000.50 27 1522
9481.27000.10 38 1661
9481.27000.30 43 2186
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
9481.27000.60 27 1650
9481.27000.20 38 1750
9481.27000.40 43 2250
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
9481.26000.60 27 1530
9481.26000.20 38 1890
9481.26000.40 43 2450
1 Spicckanál
5 Lapátkanál 6 Lapátkanál perforált
2 Perforált spicckanál
4 Perforált szószos kanál
3 Szószos kanál
1 2 3 4 5 6
33www.attase.hu
Konyhai eszközökEszközök
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
8340.00014.03 14 1242
8340.00017.03 17 1580
8340.00019.03 19 1819
8340.00022.03 22 1876
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
8338.00005.03 70 5077
8338.00006.03 95 6850
8338.00007.03 100 7100
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
8340.00014.04 14 1185
8340.00017.04 17 1559
8340.00019.04 19 1658
8340.00022.04 22 1757
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
9481.26000.70 50 1752
9481.26001.80 70 1933
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
9481.26000.90 50 1933
9481.26001.00 70 2069
1 Fritőz kanál
4 Nagykonyhai habverő
2 Habszedő kanál 3 Húsvilla
5 Háromágú húsvilla
1 2 3 4 5
34
Konyhai eszközökEszközök
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
421040 21 663
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
423285 28 900
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
471100 14,5 384
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
423284 28 631
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft
421080 16 283
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
422241 24 495
422301 30 600
422401 40 698
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
9467.00001.01 24,5 865
9467.00001.03 32,5 970
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
421060 20 495
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
421050 21 767
3 Spagetti csipesz
4 Cukrász csipesz 5 Grill csipesz 6 Cukor csipesz
7 Jégkocka csipesz 8 Univerzális csipesz 9 Grill csipesz
1 Húscsipesz 2 Kenyér csipesz
1
4
7 8 9
5 6
2 3
35www.attase.hu
Konyhai eszközökEszközök
3 Perforált szűrő
4 Szűrő
2 Megerősített szűrő1 Szűrő
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR1463 10 198
VR1465 14 298
VR1467 18 450
VR1468 20 505
VR1470 24 670
VR1472 28 830
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR1321 20 1540
VR1323 24 1618
VR1325 26 2050
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
074300 30 5500
074350 35 6500
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR1405 25 1350
VR1407 31 1879
VR1408 34 2261
VR1410 40 2830
5 Kúpszűrő
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
347.020 20 5350
347.024 24 7130
6 Kínai szűrő/spicc szűrő
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
075201 20 2494
075241 24 3150
sűrű háló
1
3
4
5
6
2
36
Konyhai eszközökEszközök
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
VR0881 11 4110
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
313.500 9 6190
KódNettó Ár
(Ft)
390100 2525
1 Burgonyatörő 2 Burgonyanyomó 3 Tojásvágó
KódNettó Ár
(Ft)
975.600 19.250
KódNettó Ár
(Ft)
313030 13.360
4 Zöldség mandolin 5 Zöldség passzírozó
• könnyen tisztítható(mosogatógépben is)• rozsdamentes készülékház• rozsdamentes acél pengék• állítható kés 3,6,9 mm-es szeletvastagság
1
3
2
4
• rozsdamentes acél kivitel• 2 passzírozó betéttel5
37www.attase.hu
Konyhai eszközökEszközök
1 Fokhagymaprés
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
603600 19 4000
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
300640 2-40 15.990
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
603500 19 3645
2 Konzervnyitó 3 Konzervnyitó
3
6 Húsklopfoló5 Húsklopfoló4 Húsklopfoló
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
G-030 30 1400
Kód Méret (cm)
Nettó Ár(Ft)
905015 10x14 9450
KódMéret (cm)
Nettó Ár(Ft)
943000 9,5x28,5 5430
1 2
4
5
6
38
Konyhai eszközökEszközök
1 6 oldalú reszelő
4 Tölcsér
2 4 oldalú reszelő 3 Kézi keskeny reszelő
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
302190 19 1770
KódØ
(cm)Nettó Ár
(Ft)
301131 13 1055
301151 15 1240
VR1233 14 874
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
8027 24 2530
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR0062 23 977
KódNettó Ár
(Ft)
884071 297
KódNettó Ár
(Ft)
505011 7977
5 Sütőkesztyű tapadásmentes bevonattal 6 Sütőkesztyű
3 ujjas100 % valódi bőr
hőellenállás 300 Co
32
5 6
1
4
39www.attase.hu
Konyhai eszközökEszközök
1 Fordítólapát 2 Fordítólapát 3 Szeletfordító
4 Perforált szeletfordító 5 Spakli műanyag nyéllel 6 Tésztavágó
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
503205 15x90 1375
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
503235 20x7,5 984
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
503230 19,5x7 798
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
503240 20x7 798
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR0058 24 850
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR1179 14,5x11,5 450
1 2 3
4 5 6
40
Konyhai eszközökEszközök
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
4065151 5 299
KódNettó Ár
(Ft)
620711 5600
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
620510 5 814
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
406501 13 1892
1 Hűtőhőmérő 2 Maghőmérő 3 Digitális maghőmérő
5 Mércés kancsó4 Lézeres maghőmérő 6 Mérőpohár 4 részes
KódKapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
506053 0,5 329
506103 1 550
506203 2 799
506303 3 1025
506503 5 1660
KódNettó Ár
(Ft)
VR0250 1056
0-300 C °rozsdamentes acél
digitális-40-+200 C °között
1 2 3
65
űrtartalom: 60,80,125,250 ml
mérési tartomány: -50/+380 °C digitális kijelző lézeres
4
41www.attase.hu
Konyhai eszközökEszközök
• digitális raktár mérleg • raktári áruk gyors, pontos, hiteles mérlegelésére, átvételére, kiszerelésére ajánljuk• darabszámlálás• RS232 kimenet (PC, nyomtató csatlakozó) • rozsdamentes acél mérőlap • méréshatár: 150kg/50 g• teherfelvevő mérete: 400x500 mm
KódNettó Ár
(Ft)
PS1XH 33.900
KódNettó Ár
(Ft)
66100 5500
KódNettó Ár
(Ft)
OHAUS150 104.500
• digitális árszorzós bolti mérleg• beépített memória• méréshatár: 6-15 kg• osztásérték: 2-5 g• minimális mérhető mennyiség: 40 g• méret: 305x350x419 mm• tálca anyaga rozsdamentes acél• tálca mérete: 230x230 cm• háttérvilágítás
• maximális méréshatár: 5 kg• osztásérték: 1 g• méret: 207 x 137 x 17 mm• 2 db AAA elemmel működik• energriatakarékos, automatikusan kikapcsol
Árszorzós mérleg
Konyhai mérleg
Raktári mérleg
43www.attase.hu
Konyhai eszközökKések,díszítőeszközök és vágólapok
Kód TermékMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
1 37050 Konyhakés 15,5 1489
2 37072 Sajtkés 17,5 1572
3 37023 Szeletelőkés 23 2414
4 37009 Szeletelőkés 24 2498
5 37102 Henteskés 16,5 2189
6 37103 Henteskés 19 2273
Kód TermékMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
7 37104 Henteskés 21 2358
8 37114 Henteskés 21 2722
9 37115 Henteskés 25 3172
10 37121 Csontozókés 15 2021
11 37124 Henteskés 26 3508
12 37160 Szakácskés 19 3087
• színkóddal jelölt, így megfelel minden HACCP előírásnak• NSF minősítésű• csúszásmentes ergonomikus markolat hüvelykujj támasszal• kiváló illesztésű, a folyadék nem juthat be a markolat közepébe• nagykonyhai és háztartási használatra egyaránt ajánlott• első osztályú német és francia rozsdamentes acélból
HACCPSzínkód
NYERS HÚS
HAL
ZÖLDSÉG-FÉLÉK
TEJTERMÉK,PÉKÁRÚ
FŐTT HÚS, BAROMFI
FÖLDES ÁRÚ,FŐTT HÚS
1 7
8
9
10
11
12
2
3
4
5
6
44
Konyhai eszközökKések,díszítőeszközök és vágólapok
Kód TermékMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
1 37165 Szakácskés 21 3649
2 37162 Szakácskés 23 3536
3 37166 Szakácskés 23 3929
4 37111 Gyros kés 50 5277
5 71005 Gyros kés 50 4014
6 71004 Gyros kés 55 4491
Kód TermékMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
7 82010 Sajtkés 13 1123
8 31253 Henteskés 19 2105
9 31254 Henteskés 21 2245
10 71221 Sajtbárd 35 5333
11 36612 Bárd 25 5052
12 81074 Fenőacél 30 4210
13 81072 Fenőacél 30 3087
1
7
8
9
10
11
12
13
2
3
4
5
6
45www.attase.hu
Konyhai eszközökKések,díszítőeszközök és vágólapok
1 Mágneses késtartó 2 Késtartó táska
KódMéret (cm)
Nettó Ár(Ft)
249338 33 684
249558 55 1065
6 Konyhai olló
KódMéret (cm)
Nettó Ár(Ft)
201000 10 késes 5990
KódMéret (cm)
Nettó Ár(Ft)
227180 18,5 1311
3 Fenőacél
KódHossz(cm)
Nettó Ár(Ft)
3 212220 22 8235
4 212251 25 3875
5 212259 25 866
1 21
3
4
5
6
10 kés tárolására alkalmas
46
Konyhai eszközökKések,díszítőeszközök és vágólapok
KódNettó Ár
(Ft)
334006 945
KódNettó Ár
(Ft)
334101 1328
KódNettó Ár
(Ft)
334107 2540
KódNettó Ár
(Ft)
180321 505
KódNettó Ár
(Ft)
334406 11.070
KódNettó Ár
(Ft)
334114 912
1 Zöldséghámozó 2 Zöldséghámozó sima/recés
Kód JellemzőNettó Ár
(Ft)
404509 sima 343
404510 recés 343
6 Hámozókés hajlított
7 Zöldségfaragó készlet
3 Almacsumázó
5 Dinnye/karalábé vájó4 Citrus dekoráló
1
4 5 6
7
2 3
47www.attase.hu
Konyhai eszközökKések,díszítőeszközök és vágólapok
7
Kód SzínNettó Ár
(Ft)
VT9121 4200
VT9124 4200
VT9122 4200
VT9123 4200
VT9126 4200
VT9125 4200
Kód SzínNettó Ár
(Ft)
VT9031 3860
VT9034 3860
VT9032 3860
VT9033 3860
VT9036 3860
VT9035 3860
HACCPSzínkód
• polietilénből készült• 6 színben és két méretben elérhető (felhasználástól függően)
Vágódeszka-60x40x1,2 Vágódeszka-50x30x1,8
Vágódeszka
NYERS HÚS
HAL
ZÖLDSÉG-FÉLÉK
TEJTERMÉK,PÉKÁRÚ
FŐTT HÚS, BAROMFI
FÖLDES ÁRÚ,FŐTT HÚS
Tálcatartó
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
349060 33x28,5 5105
• 6 rekeszes
49www.attase.hu
Konyhai eszközökVendégtér
Kód TermékNettó Ár
(Ft)
405901 Evőkanál 224
405903 Evőkés 281
405902 Evővilla 224
405910 Desszert kanál 182
405911 Desszert villa 182
Kód TermékNettó Ár
(Ft)
405912 Desszert kés 267
405943 Tortalapát 239
405931 Teáskanál 153
405921 Limonádés kanál 210
Evőeszközök-Trend Line
Kód TermékNettó Ár
(Ft)
506001 Evőkanál 163
506002 Evővilla 163
506007 Evőkés 269
506011 Desszert kanál 138
506012 Desszert villa 138
Kód TermékNettó Ár
(Ft)
506017 Desszert kés 269
506027 Limonádés kanál 169
506068 Salátás kanál 306
506069 Salátás villa 306
Evőeszközök-Hotel
50
Konyhai eszközökVendégtér
Evőeszközök-Las Vegas
Tálalóeszközök
Kód TermékNettó Ár
(Ft)
421054 Menü kanál 548
421051 Menü kés 673
421053 Menü villa 548
421057 Desszert kanál 446
421056 Desszert villa 446
Kód TermékNettó Ár
(Ft)
SU7081 Merőkanál 790
SU7082 Habszedő kanál 790
SU7083 Lapátkanál 790
Kód TermékNettó Ár
(Ft)
SU7084 Spicckanál 790
SU7085 Húsvilla 790
SU7087 Spagetti kanál 790
Kód TermékNettó Ár
(Ft)
421055 Desszert kés 571
421061 Mokkáskanál 302
421060 Teáskanál 310
421067 Süteményes villa 344
52
Konyhai eszközökVendégtér
Kód Termék MéretNettó Ár
(Ft)
VA2535 Mélytányér 23 cm 496
VA2531 Lapostányér 26 cm 700
VA2533 Lapostányér 23 cm 496
VA2537 Desszert tányér 20 cm 398
VA2538 Csemege tányér 16,5 cm 274
Kód Termék MéretNettó Ár
(Ft)
VA2001 Mélytányér 22 cm 506
VA2004 Lapostányér 24 cm 409
VA2005 Csemegetányér 19 cm 294
VAA003 Adagtál mély 18,5 cm 409
VAA004 Adagtál lapos 21 cm 409
VA2031 Levescsésze alj 17 cm 277
VA2051 Levestál 1,5 l 1272
VA2052 Levestál 2,2 l 1878
VA2030 Levescsésze 0,28 l 281
VA2040 Bögre 0,34 l 418
VA2010 Mokkáscsésze 0,1 l 265
RIO ALAR porcelán
MENZA porcelán
53www.attase.hu
Konyhai eszközökVendégtér
Kód Termék MéretNettó Ár
(Ft)
162001 Szögletes mélytányér 23 cm 274
162014 Szögletes lapostányér 27 cm 220
162026 Szögletes salátás tányér 16,5 cm 437
162012 Szögletes desszert tányér 20 cm 218
300202 Cappunicos készlet 6 db 2080
300201 Mokkás készlet 6 db 1128
161014 Lapostányér 27 cm 450
161001 Mélytányér 23 cm 279
161012 Desszert tányér 19 cm 199
161013 Lapostányér 23 cm 275
161029 Salátás tál 23 cm 478
Kód Termék MéretNettó Ár
(Ft)
VA2504 Mélytányér 21,5 cm 489
VA2501 Lapostányér 26 cm 651
VA2503 Lapostányér 23 cm 566
VA2507 Desszert tányér 20 cm 364
VA250 Csemege tányér 16,5 cm 210
VA2521 Csésze 24 cl 391
VA2520 Csésze 17 cl 305
VA2511 Csésze 13,6 cl 277
VA2510 Csésze 10 cl 207
VA2512 Csészealj 12 cm 248
VA2522 Csészealj 15,3 cm 289
ALBA porcelán
HABANA porcelán
54
Konyhai eszközökVendégtér
Ritzenhoff kristálypohár
Gasztro kehely
Kód TermékŰrtartalom
(ml )Nettó Ár
(Ft)
1 204721 Fehérbor 390 381
2 204722 Vörösbor 500 398
3 204723 Pezsgő 270 402
4 204724 Burgundi 757 504
5 204742 Grappa 80 339
6 204745 Konyak 510 497
Kód TermékŰrtartalom
(ml )Nettó Ár
(Ft)
1 AGCS-001 Fehérbor 170 169
2 AGCS-002 Vörösbor 210 175
3 AGCS-003 Vizes 260 199
4 AGCS-004 Pezsgős flőte 190 219
5 AGCS-005 Szeszes 50 175
6 AGCS-006 Pezsgős kehely 270 194
7 AGCS-007 Sörös kehely 390 244
1 2 3 4 5 6
1 2 3 4 5 6 7
55www.attase.hu
Konyhai eszközökVendégtér
Kód TermékŰrtartalom
(ml)Nettó Ár
(Ft)
1 205863 Üvegpohár 280 118
2 205865 Üvegpohár 430 158
3 204037 Whiskys pohár 290 118
4 204017 Long drink pohár 300 159
5 229199 Jumbo bögre 500 312
6 212130 Irish coffee pohár 300 268
7 205019 Üvegbögre 250 235
8 211067 Szeszes 50 80
9 209012 Sörös korsó 500 507
10 210715 Dekantáló 1000 1719
11 222132 Üvegkancsó 1168 522
1
5
9
6 7
810 11
2 3 4
56
Konyhai eszközökVendégtér
KódNettó Ár
(Ft)
VR0055 897
KódNettó Ár
(Ft)
VR0053 914
KódNettó Ár
(Ft)
VR0054 968
KódNettó Ár
(Ft)
VR0049 949
KódNettó Ár
(Ft)
VR0051 1125
KódNettó Ár
(Ft)
VR0052 1150
1 Asztali menage szett 3 részes
4 Asztali menage szett 4 részes 5 Asztali menage szett 2 részes 6 Asztali menage szett 5 részes
2 Asztali menage szett 3 részes 3 Asztali menage szett 3 részes• sószóróval• borsszóróval• fogpiszkáló tartóval
• sószóróval• borsszóróval• fogpiszkáló tartóval• szalvéta tartóval
• olaj tartóval• ecet tartóval
• só-bors szóróval• olaj-ecet tartóval• szalvéta tartóval• fogpiszkáló tartóval
• sószóróval• borsszóróval• szalvéta tartóval
• sószóróval• borsszóróval• paprika tartóval
1
4 5 6
2 3
57www.attase.hu
Konyhai eszközökVendégtér
1 2 3 4
5
8
9
6 7
Kód TermékMéret
(ml/cm)Nettó Ár
(Ft)
1 959586 Cukor adagoló 250 ml 281
2 959582 Méztartó-adagoló 250 ml 352
3 959584 Méz-tejszín adagoló 250 ml 332
4 222069 Só-bors szóró 8 cm 159
5
207051
Üvegtál
6 cm 82
207052 7 cm 108
207053 9 cm 111
207054 10 cm 136
207055 12 cm 168
207056 14 cm 196
6VR0401
Ovális tálca35x23,5 648
VR0402 40,5x27,5 849
7
VR0471
Fém tálca
36x27 348
VR0472 40x30 415
VR0473 45x35 557
8 909391 Kenyérkosár bambusz 256
9 909393 Kenyérkosár fűzfa 826
58
Konyhai eszközökVendégtér
KódNettó Ár
(Ft)
VP002 212
VP001 3293
KódNettó Ár
(Ft)
VP0009 1235
KódMéret(cm)
Kapacitás(l)
Nettó Ár(Ft)
436110 62x36x32 9 9499
KódMéret(cm)
Kapacitás(l)
Nettó Ár(Ft)
VR9431 36x34x27,5 3,5 16.085
KódMéret(cm)
Kapacitás(l)
Nettó Ár(Ft)
434090 60x36x38 9 24.484
1 Égőpaszta 3 Cséving GN 1/12 Égőpaszta tartó• egyszerű hordozhatóság és tisztíthatóság • rozsdamentes acél • tartalma: 1 db GN1/1 65 mm-es edény fedővel, vízmelegítő medence, keret, 2 db pasztatartó
• tiszta ethanol• égési idő 4-6 óra• nem mérgező,biztonságos•200,4000g-os változatban
• minden csévinghez használható• külső mérete:18x12x6 cm• átmérő: 6 cm
4 Cséving kör alakú 5 Cséving Roll-Top• rozsdamenetes acél• tartalma: 1 db tál fedővel,1 db pasztatartóval(az égőpaszta nem tartozék)
• rozsdamenetes acél• 90 fokban nyitható tetővel• tartalma:1 db tál fedővel,1 db pasztatartóval(az égőpaszta nem tartozék)
90 fokban nyitható tetővel
pasztatartóval
1 2 3
4 5
59www.attase.hu
Konyhai eszközökVendégtér
KódMéret(cm)
Kapacitás(l)
Teljesítmény(kW)
Nettó Ár(Ft)
435090 57x35x28,5 8 0,9 31.500
KódMéret(cm)
Kapacitás(l)
Teljesítmény(kW)
Nettó Ár (Ft)
2 432100 33x36 10 0,435 17.990 Akciós ár
3 432101 35x36 10 0,4 36.500
4 432104 36x34,5 10 0,45 19.300
2 Elektromos leves melegentartó
1 Elektromos Cséving GN 1/1• egyszerű hordozhatóság és tisztíthatóság • rozsdamentes acél • tartalma: 1 db GN1/1 65 mm-es edény fedővel
1
rozsdamentesacél
belső felület
indirekt fűtés
merőkanállal
kanál-kivágással
3
2
4
60
Konyhai eszközökVendégtér
1 Ital melegentartó
4 Termosz
2 Juice adagoló
3 Müzli adagoló5 Termosz
Kód Kapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
VR0022 2,2 6470
Kód Kapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
VR0020 3,5 8026
Kód Kapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
468001 8 19.670
Kód Kapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
467001 4 18.233
Kód Kapacitás
(l)Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
IST50 6 20 20.421
IST80 9 22 22.500
IST120 12 24 24.200
IST250 14 26 25.500
IST350 22 30 27.400
• adagoló pumpás
1
2 3
4 5
• felhasználható italok melegentartására • elérhető egycsapos és kétcsapos változatban
• rozsdamentes acélból készült• 90-100 C fok közötti hőmérsékletet biztosít
61www.attase.hu
Konyhai eszközökVendégtér
KódMéret(mm)
Teljesítmény(kW)
Nettó Ár(Ft)
7EKO.OSBEC.01 1490x780x1510 0,3 429.000
Salátabár
Bain Marie
• Hűtési tartománya +3 - +7 °C (+ 25 °C hőmérséklet esetén )• 0,3 kW teljesítményű• 4 x GN 1/1-200 kapacitással felül üvegezett, lehelet védővel• Hálózati feszültség 230 V• 4 kerékkel, ebből 2 fékezhető• választható fa burkolatok: dió, körte, ében, csersznye, bükk, tikfa• világítással
KódMéret(cm)
Kapacitás(l)
Teljesítmény(kW)
Nettó Ár (Ft)
741152 57x34x24 GN 1/1 150 0,8 31.500
741153 59x34x24 GN 1/1 150 0,8 36.150 Akciós ár
741203 59x34x28 GN 1/1 200 0,8 42.900
Kiváló minőségű rozsdamentes acél, pultra helyezhető víz-fürdős melegentartó.• túlhevülés elleni védelemmel és állítható termosztáttal • maximum 90°C-ig melegíthető.
Dió
Körte
Tikfa
Ében
Cseresznye
Bükk
63www.attase.hu
Konyhai eszközökÉtelszállítás
Ételszállító badella
Ételszállító badella
Thermoláda
Kód Ø
(cm)Kapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
HGI-005 23 5 19.700
HGI-010 31 10 21.000
HGI-015 31 15 22.200
HGI-020 31 20 23.400
HGI-025 31 25 30.000
HGI-030 31 30 34.800
Kód Ø
(cm)Kapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
0220.02415.10 24 6 10.779
0220.02424.10 24 10,5 11.118
0220.02824.10 28 14,5 14.107
0220.03028.10 30 20 17.200
0220.03636.10 36 30 21.500
KódMéret(cm)
Kapacitás(l)
Nettó Ár(Ft)
BAR10023 60x40x18 21 10.740
BAR10033 60x40x23 30 11.240
BAR10043 60x40x28 39 12.000
BAR10053 60x40x32 46 12.830
• rozsdamentes acélból készült• hőszigetelt dupla fallal• szilikon tömítéses, patentzáras fedővel• egymásra halmozható
• rozsdamentes acélból készült• hőszigetelt szimpla fallal• patentzáras fedővel• egymásra halmozható
• könnyű súlyú, rugalmas, ellenálló anyag• süllyesztett fülek a könnyű szállításra• kapacitás: minden GN1/1 vagy annál kisebb GN edény szállítására alkalmas
64
Konyhai eszközökÉtelszállítás
AVATHERM Thermoboxok• általános GN befogadó képesség: 1xGN 1/1, 2xGN 1/2, 4xGN 1/4, 2xGN 2/4, 4xGN 2/8• dupla fallal és CFC-mentes poliuretén habbal biztosítják a kitűnő szigetelést, valamint a magas ellenálló képességet• hővesztesége mindössze 1,5°C óránként, hideg tárolás esetén mindössze 0,5°C óránként• megfelelnek a HACCP élelmiszervédelmi követelményeknek • egymásra halmozhatóak, így a tárolás és a szállítás is helytakarékosan megoldható• törésbiztos poliamid fülek biztosítják a kényelmes és megbízható szállítást• minden alkatrész kicserélhető (zárak, fülek, lábak, stb.)• a berendezés -40°C-tól + 100°C-ig képes szigetelni• géppel és kézzel is könnyen tisztítható• íztelen és szagtalan, így az ételek megőrzik eredeti aromájukat• beépített menü kártya tárolóval
Kód Méret(cm)
Elérhető szinek
Sínek száma
Kapacitás(l)
Kapacitás(adag)
Nettó Ár(Ft)
Avatherm 50 42,5x34x49,5 sárga,zöld 4 19,5 15-20 41.300
• dupla fallal és belül CFC-mentes poliuretén habbal biztosítják a jó szigetelést és a magas ellenálló képességet• hőveszteség mindössze 1,5°C /óra• megfelel minden étel higiéniai szabályozásnak• stócolható• törés biztos poliamid fülek• minden alkatrész cserélhető• -40°C-tól +100°C-ig • mosogatógép barát• könnyen tisztítható
Elhelyezési variációk:
Avatherm 50
65www.attase.hu
Konyhai eszközökÉtelszállítás
Típus Méret(cm)
Elérhető szinek
Sínek száma
Kapacitás(l)
Kapacitás(adag)
Nettó Ár(Ft)
Avatherm 100 62x42x30 sárga,zöld - 22,5 50-70 47.000
Avatherm 300 62x43x40,5 sárga,zöld - 40 120-150 50.000
Avatherm 400 46x66,5x44 sárga,zöld 7 52 120-145 56.000
Avatherm 600x2 67x76,5x62 sárga,zöld 12 180 400-500 123.500
Avatherm 400
Avatherm 600x2
Avatherm 100
Avatherm 300
66
Konyhai eszközökÉtelszállítás
Kód Méret(cm)
Elérhető szinek
Sínek száma
Kapacitás(l)
Kapacitás(adag)
Nettó Ár(Ft)
GA-363-3247 45x62,5x57,5 szürke 12 83 240-290 49.000
Kód Méret(cm)
Elérhető szinek
Sínek száma
Kapacitás(l)
Kapacitás(adag)
Nettó Ár(Ft)
GA-363-3247 45x62,5x57,5 szürke 12 83 240-290 47.000
Avatherm OT 601M
Avatherm OT 601
• hordfogantyúval• elölről tölthető• levehető öntött záras ajtó• kártyatartóval• belső mérete: 333 x 540 x 460 mm
• hordfogantyúval• elölről tölthető• levehető patentos nyílóajtó• kártyatartóval• belső mérete: 333 x 540 x 460 m
• dupla fallal és belül CFC- mentes poliuretén habbal biztosítják a jó szigetelést és a magas ellenálló képességet• hőveszteség mindössze 1,5°C /óra• megfelel minden étel higiéniai szabályozásnak• stócolható• törés biztos poliamid fülek• minden alkatrész cserélhető
• -40°C-tól +100°C-ig • mosogatógép barát• könnyen tisztítható
67www.attase.hu
Konyhai eszközökÉtelszállítás
Avatherm 630
Avatherm 630• hőszigetelt sütemény-szállító láda• dupla fallal és belül CFC-mentes poliuretén habbal biztosítják a jó szigetelést és a magas ellenálló képességet• hőveszteség mindössze 1,5 °C /óra• megfelel minden étel higiéniai szabályozásnak• stócolható• törés biztos poliamid fülek• minden alkatrész cserélhető• -40°C-tól +100°C-ig • mosogatógép barát• könnyen tisztítható• 2,5 centi magas tálcákkal használható, fagylalt doboz kompatibilis
Kód Méret(cm)
Elérhető szinek
Sínek száma
Kapacitás(l)
Nettó Ár(Ft)
GA-369-3681 39x40x69 krém 5 70 58.900
Kód Méret(cm)
Elérhető szinek
Sínek száma
Kapacitás(l)
Nettó Ár(Ft)
GA-369-3682 52x70x67 barna 10 150 100.100
Opcionálisan rendelhető extrák: • kerekek, sima vagy fogantyús troli kocsi• 60 x 40-es tálcák
• hőszigetelt sütemény-szállító láda• dupla fallal és belül CFC-mentes poliuretén habbal biztosítják a jó szigetelést és a magas ellenálló képességet• hőveszteség mindössze 1,5°C /óra• megfelel minden étel higiéniai szabályozásnak• stócolható• törés biztos poliamid fülek• minden alkatrész cserélhető• -40°C-tól +100°C-ig • mosogatógép barát• könnyen tisztítható
68
Konyhai eszközökÉtelszállítás
059002
• rozsdamentes acélból• egyszerű, könnyen összeszerelhető váz lapraszerelt csomagolásban• maximum 75 kg terhelhetőségű stabil polcok • 2 és 3 szintes változatban• fékkel felszerelt, önbeálló csuszásmentes kerekekkel
csúszásmentes kerekek
Kód Polcok számaMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
661020 2 86x54x92 27.700
661030 3 86x54x92 29.500
Thermobox szállító zsúrkocsi
Zsúrkocsi
• kiváló minőségű nagykonyhai, összecsukható zsúrkocsi• magas teherbírású• megfelelő választás éttermeknek, ipari konyhák számára ételkiszállításhoz• könnyített súlyú egyszerűen, gyorsan összecsukható-kinyitható
Kód Méret(cm)
AnyagTeherbírás
(kg)Nettó Ár
(Ft)
059002 730x490x860 műanyag 100 20.500
059000 725x420x800 alumínium 150 26.300
059001 740x480x870 rozsdamentes acél 150 48.500
059000 059001
69www.attase.hu
Konyhai eszközökÉtelszállítás
Tálcatartó-GN méret Tálcatartó-cukrász méret
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
662111 38x55x173,5 43.900
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
662461 47x62x173,5 58.000
• tálcáknak és GN edényeknek• kapacitása: 14 GN 1/1• polcok közötti távolság: 8 cm• mindkét oldalon lezárható• rozsdamentes acél
• tepsiknek,cukrász tálcáknak• kapacitása:16 x 600x400 mm• polcok közötti távolság: 9 cm• mindkét oldalon lezárható• rozsdamentes acél
mindkét oldalon
lezárható
GN méret cukrász méret
71www.attase.hu
Konyhai eszközökCukrászat
Kód TípusNettó Ár
(Ft)
VR1102 14 részes 2082
404889 3 részes 403
404890 3 részes 403
KódMagasság
(cm)Nettó Ár
(Ft)
404932 6 1249
KódØ
(cm)Nettó Ár
(Ft)
782020 20 1738
782024 24 2010
782026 26 2118
782028 28 2256
5 Sütemény kiszúró 6 Szilikon gyúrólap
1 Tortaforma 2 Tortakarika• állítható 16,5 cm-32 cm-ig • magassága 4 cm
1 2 3
3 Tortaforma
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
404931 15-28 1086
• állítható 15-28 cm-ig
4 Tortaforma
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
404916 26 1190
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
M00506 49x39 1480
M00505 60x45 1957
• tapadásmentes• kapcsos
4 5 6
72
Konyhai eszközökCukrászat
KódKapacitás
(db)Nettó Ár
(Ft)
M00591 6 798
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
M00596 20 744
KódKapacitás
(db)Nettó Ár
(Ft)
404923 12 1011
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
M00598 23 779
1 Szilikon tortaforma
4 Muffin forma
2 Szilikon kuglóf forma 3 Szilikon muffin forma
1
4
2 3
5 Adagoló tölcsér
KódMagasság
(cm)Nettó Ár
(Ft)
VR1241 19 3121
• rozsdamentes• tapadásmentes bevonattal
5 6
• mártott sütemények,csokoládé, fondan lecsepegtetéséhez
6 Gitterrács
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
27003 295x495 8112
27004 450x620 9802
73www.attase.hu
Konyhai eszközökCukrászat
1 Habverő
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR0079 30 906
VR0080 40 1172
VR0081 45 1360
VR0082 50 1272
VR0083 60 1457
2 Habkártya
4 Piterácsozó 5 Tésztavágó
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
836110 11x7,5 212
501150 14,7x10 250
501200 20,5x12,5 660
501210 21,5x12,5 660
KódRácsméret
(cm)Nettó Ár
(Ft)
504010 6 2390
KódRácsméret
(cm)Nettó Ár
(Ft)
VR1155 1-12 6123
3 Porcukorszóró szita
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR1212 12x12 1100
VR1213 10x9 873
1
3 4
2
5
74
Konyhai eszközökCukrászat
1 Nyújtófa 2 Tésztavágó
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
524390 39,5x10 13.186
500011 32x8 4070
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR1179 14,5x11,5 450
• fa• csapágyas,görgős
• fa nyéllel
1
2
3
3 Szilikon spatula
6 Cukrászkés
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
M00069 24 227
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
243500 30 6075
251311 31 7822
4 Hajlított spatula 5 Egyenes spatula
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR0711 25,5x3,9 1173
VR0712 22x3,9 1017
VR0713 16,5x3,9 1011
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR0701 29x3,9 1420
VR0702 25,3x3,9 1370
VR0703 20,6x3,9 1250
4 5
6
75www.attase.hu
Konyhai eszközökCukrászat
2 Habzsák1 Szilikon habzsák
7 Habzsák tartó állvány
3,4 Cső
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VM9002 3-40 308
VM9003 4-46 330
VM9004 5-50 415
VM9005 5-55 462
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
510000 51x52 7130
KódNettó Ár
(Ft)
3 810000 csillag 570/db
4 5616950 fánk 895
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
M00551 30 315
M00553 35 395
M00555 40 463
M00557 45 542
M00559 50 594
• kapacitása 31 cső és 4 habzsák• 12 db-os • 100 db-os
1 2 3
5 6 7
6 Eldobható habzsák5 Habnyomófej készlet
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
798040 40 3725
KódNettó Ár
(Ft)
VM9023 1940
4
76
Konyhai eszközökCukrászat
1 Kenőecset
Kód AnyagaMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
1 M00068 szilikon 4 274
2 523040 fa 4 562
3 845138 műanyag 4 798
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
V00324 12x12x5,5 344
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
500600 12,8x17 4786
500700 15,3x17,9 5958
6 Szuflé forma 7 Karamellizáló pisztoly
4 Liszt szita
5 Habüst
Kód Ø
(cm)Nettó Ár
(Ft)
073300 32 4245
KódKapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
306035 8 13057
4
6
1
2
3
5
7
77www.attase.hu
Konyhai eszközökCukrászat
5 Tortatál
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
225053 30 2740
4 Tölcsér tartó
2 Fagylaltadagoló kanál1 Fagylaltadagoló kanál 3 Fagylalt kehely
KódKapacitás
(dl)Nettó Ár
(Ft)
402022 0,4 585
402024 0,6 616
KódKapacitás
(dl)Nettó Ár
(Ft
402025 0,4 850
KódKapacitás
(db)Nettó Ár
(Ft
875003 3 4346
875004 4 4423
KódKapacitás
(dl)Nettó Ár
(Ft)
206081 2,7 199/db
228199 2 630/2 db
6 Tortalapát
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
405943 2,3x4,7 249
1
4
5
6
2 3
79www.attase.hu
Konyhai eszközökPizza
KódØ
(cm)Nettó Ár
(Ft)
3 V00942 33 704
4 K00064 31 975
5 K00040 27 709
3 Pizzatányér1 Pizzaforma 2 Perforált pizzaforma
Kód Øcm
Nettó Ár(Ft)
G0020 20 1005
G0024 24 1080
G0026 26 1245
G0028 28 1395
G0030 30 1535
G0032 32 1765
G0035 35 2005
G0040 40 2540
G0045 45 3300
G0050 50 3810
Kód Øcm
Nettó Ár(Ft)
GP024 24 3050
GP026 26 3430
GP028 28 3685
GP030 30 4065
GP032 32 4320
GP045 45 6095
GP050 50 7365
GP057 57 8510
3
4
5
1
2
80
Konyhai eszközökPizza
2 Pizzaszeletelő 5 Fordítólapát1 Pizza lapát
3 Adagoló 4 Adagoló ketchup,mustár
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
561101 10x23,5 1470
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR0721 30,5 1292
KódMéret (cm)
Nettó Ár(Ft)
564101 35x35x100 7483
564051 35x35x50 5114
1
2
Kód AdagolóKapacitás
(ml)Nettó Ár
(Ft)
065721 Ketchup 700 350
065722 Majonéz 700 350
065723 Mustár 700 350
Kód MéretKapacitás
(ml)Nettó Ár
(Ft)
065169 GN 1/9 1500 4100
065166 GN 1/6 2600 4300
3 4
54
81www.attase.hu
Konyhai eszközökPizza
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VM0100 28,5x52 1800
KódØ
(cm)Nettó Ár
(Ft)
VR0152 13 445
Evőeszköz csepegtető Evőeszköztartó
Hulladéktároló Pedálos hulladéktároló
Üveg hamutál
Álló hamutál
KódKapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
IPA001 50 31.970
IPA002 50 45.630
KódKapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
VR2012 12 4564
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
211119 10x2,5 196
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VR2061 58x20,5 5384
Kód Kapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
563452 55x50x20 5280
1 Pizzatáska• kapacitás: 4x40cm/3x45 cm• átlátszó zseb mérete:12x18 cm• nylon anyaga rendkívül ellenálló• maximálisan magában tartja a hőmérsékletet• szellőzőnyílásokkal ellátva• könnyen tisztítható és szárítható
zseb szellőző-nyílások
* IPA001 pedál nélküli/IPA002 pedálos
83www.attase.hu
Konyhai eszközökKözétkeztetés
Kód Méret(cm)
Nettó Ár(Ft)
1001 43x30 495
Kód Méret(cm)
Nettó Ár(Ft)
288022 32x53 2100
Kód Kapacitás
(dl)Nettó Ár
(Ft)
VM0020 2,3 278
VM0025 2,75 338
VM0023 3 324
Kód Kapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
VM0014 1 1130
VM0011 1,4 1277
VM0010 1,8 1417
Kód LeírásNettó Ár
(Ft)
VAA003 Levestálka 409
VAA004 Adagtál 409
VA2005Csemege
tányér294
Kód LeírásNettó Ár
(Ft)
1057 Levestálka 485
1056 Adagtál 485
1058Csemege
tányér435
1 Műanyag tálca 2 Csúszásmentes tálca
5 Polikarbonát pohár 6 Polikarbonát kancsó
9 Menza porcelán8 Menza polikarbonát
2 4
9
31
KódMéret(cm)
Nettó Ár(Ft)
VT2007 53x32,5 2298
KódNettó Ár
(Ft)
1070A 570
KódMéret
(l)Nettó Ár
(Ft)
907024 2,5 2940
907026 3,5 3320
3 Üvegszálas tálca
4 Trapéz tálca
7 Leveses tál
5 6 7 8
választható színek: fehér,mák,sárga,
piros,kék,zöld,barna,drapp
85www.attase.hu
Húsdaráló 84-85
Szeletelőgép 86
Thermomixer 87
Botmixer 88
Zöldségszeletelő 89
Kutter 90
Burgonyakoptató 91
Egyetemes konyhagép 92-93
Dagasztógép 94-95
Multifunkcionáliselőkészítőgép 96
Vákuumcsomagoló gép 97
ELŐKÉSZÍTŐGÉPEK
86
ElőkészítőgépekHúsdaráló
TC 12
TípusTeljesítmény
kg/óraFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
TC 8 30 230 0,37 270x270x355 79.900
TC 12 140 400 0,7 240x400x400 129.000
TC 22 280 400 1,12 440x240x400 164.900
TC 8
• kiváló minőségű alkatrészekből összeállított olasz, alumínium öntvényházas nagykonyhai húsdaráló többféle 8, 12, 22, 32-es méretben• megfelel a mindenkori hatályos HACCP és biztonsági előírásoknak• elektromos 400V feszültségű hűtőventillátoros, csökkentett zajkibocsátású motorral• rozsdamentes acél garattal és gyűjtőtálcával, öntöttvas daráló egységgel
TC 22
87www.attase.hu
ElőkészítőgépekHúsdaráló
TípusTeljesítmény
kg/óraFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
TC 8/ 2000 40 230 0,37 270x350x330 117.900
TC 12/2000 140 400 0,75 240x445x338 174.900
TC 22/2000 280 400 1,12 450x240x390 180.990
TC 32/2000 550 400 1,64 470x300x450 359.000
• Rozsdamentes házban,alumínium ház helyett• Egyes húsdarálók rendelhetőek 1 fázisú,
230 V motorral
TC 8/2000
TC 12/2000
TC 22/2000
TC 32/2000
88
ElőkészítőgépekSzeletelőgép
E-250• professzionális, ipari/nagykonyhai szeletelőgép• szinte mindenféle élelmiszer szeletelésére ajánlott: zöldség, sajt, felvágott• megfelelő választás szállodai, üzleti, illetve bármilyen üzemi felhasználásra vagy akár konyhai használatra
Általános jellemzői:• lakkozott alumínium ház• állítható, csúszásgátlós láb• strapabíró penge• penge élező• biztonsági plexi üveg• egysebességű• alumínium hús sajtoló
TípusPenge átmérő
(mm)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
E-195 195 0,12 300x430x392 59.900
E-220 220 0,14 363x448x335 71.900
ES-220 220 0,14 363x448x335 74.990
E-250 250 0,14 363x448x335 76.900
ES-250 250 0,14 363x480x390 79.990
S-220 220 0,14 400x425x355 106.990
ES-275 275 0,15 410x505x375 108.500
E-275 275 0,15 410x505x375 109.000
S-250 250 0,14 410x475x365 110.590
ES-300 300 0,23 480x570x420 143.900
E-300 300 0,23 480x570x420 149.900
S-300 300 0,23 480x570x480 169.990
S-350 300 0,30 740x570x515 261.500
89www.attase.hu
ElőkészítőgépekThermomixer
Kiválóan alkalmas: aprításra, emulgeálásra, őrlésre, keverésre, mixelésre, melegítésre és dagasztásra. Ajánlott háztartások, éttermek és szinte bármilyen ipari vendéglátó egység számára. „A séfek konyhai segéde”
• rozsdamentes acél üstű thermomixer gép• digitális, mikrokapcsolós kezelőfelülettel• micro-fogazott, rozsdamentes acél késsel• 9 különböző programozható recepttel és 1°C pontossággal, közel 140 °C-ig melegíthető digitálisan vezérelt termosztáttal• állítható sebességű penge, 100-3500 fordulat/perc• turbó fokozatban 4500 fordulat/perc a maximális sebesség• választható keverési üzemmódok: Hagyományos, Turbó, Pulzáló, R-mix (lassú, fordított irányú keverés), Szaggatott keverés (2 másodpercenkénti)• könnyen szétszedhető, tisztítható, akár mosogatógépben is mosható• EU-ban készült termék
TípusÁllítható
hőmérsékletKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
MK800 40-120 Co 2 1,6 360x300x290 312.165
Robot Coupe +/-1°C-140 Co 3,7 1,8 226x338x522 839.200
Moduláris melegítő kapacitás 140 Co-ig
Élelmiszerrel érintkező alkatrészei könnyen
eltávolíthatóak és nem károsítják a mosogató-
gépet
3,7 literes, nagy méretű tál finom
fogazatú pengével
A vízzáró fedő kiöm-lésgátló biztonsági
funkcióval rendelkezik
90
ElőkészítőgépekBotmixer
MP 250 COMBI MP 350 V.V. Ultra
• 15 literig • szárhossz: 250 m • habverő hossz: 220 mm
• 50 literig • szárhossz: 350 m • szár és a fej szétszerelhető
MX 25
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Motor
fordulatszámMéret(mm)
TartozékokNettó Ár
(Ft)
MX 25 230 0,25 15.000 135x97x605 1 db aprítószár 42.800
MX 40 230 0,4 15.000 155x119x7911 db aprítószár
1 db habverő fej84.900
MX 42 230 0,4 15.000 155x119x791 1 db aprítószár 62.900
MP 250 Combi
230 0,27 2300-9600 640x941 db aprítószár
1 db habverő fej146.160
MP 350Ultra Combi
230 0,44 1500-9000 725x125 1 db aprítószár 179.000
MX 40
• nagykonyhai felhasználásra szánt rozsdamentes acélból készült, műanyag burkolattal ellátott mixer• formakialakításuknak köszönhetően kényelmesen használhatóak habverésre, pürésítésre• állítható fordulatszám és strapabíró robusztus szerkezet• 1 db rozsdamentes aprító szárral (30 cm bemerülés)• maximális motor fordulatszám: 15.000 rpm• teljesítmény: 0,25 kW, 230 V 50/60 Hz 1 Ph• zajszint: 70 dB
91www.attase.hu
ElőkészítőgépekZöldségszeletelő
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Kapacitása
(kg/óra)Nettó Ár
(Ft)
950001 230 0,55 150 167.700 Akciós ár
CL50 230 0,55 250 280.350
CL50 Ultra 230 0,55 250 299.250
• strapabíró stabil szerkezet exolált alumínium öntvény• két betöltő garattal rendelkezik: a cső alakú a gyökér félék a körcikk alakú pedig a nagyobb méretű zöldségek adagolására • sajtreszelésre is kiválóan alkalmas • biztonsági kapcsolóval ellátva
Tartozékai:• 7mm lyukátmérőjű tárcsa • 4 mm kétélű • 2 mm háromélű • mérete: 570x230x510 mm
Két darab, különböző méretű adagolónak köszönhetően a készülék alkalmas a kerek, vaskos formájú és a vékonyabb, hosszúkásabb zöldségek feldolgozására is.
• képes egyszerre dolgozni nagy mennyiségű zöldséggel• tiszta, kényelmes munka biztosított• motor-üzemvédelmet mágneses érzékelők, motorfék biztosítja• motorfordulat: 370/perc
5 tárcsával
92
ElőkészítőgépekKutter
950015
R 5 Plus R 10
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Motor
fordulatszámKapacitás
(l)Méret(mm)
Nettó Ár (Ft)
950003 230 0,75 1100-2800 6 495x320x400 126.900 Akciós ár
950015 230 0,75 1100-2800 9 535x315x450 135.500 Akciós ár
R5 Plus 230 1,2 1500-3000 5,5 490x280x350 528.250
R 10 230 2,2 1500-3000 11,5 315x545x680 1.105.650
R 15 230 3 1500-3000 15 315x545x700 1.339.400
• rozsdamentes acél, kivehető üst• kétágú vágókés• átlátszó plexi fedő• rezgéscsillapító lábak• rozsdamentes acél készülék ház• napi teljesítmény: 60 kg• biztonsági mikrokapcsoló (fedő nélkül nem üzemel)• könnyen tisztítható• teljesítmény szabályozóval
R 15
• 15 literes edénnyel • pulzáló funkcióval,2 sebességgel • 3 késes
• 5.5 literes edénnyel • pulzáló funkcióval,2 sebességgel • rozsdamentes késegység
• 11,5 literes edénnyel • pulzáló funkcióval,2 sebességgel • rozsdamentes késegység
93www.attase.hu
ElőkészítőgépekBurgonyakoptató
KG 510
PSM 10/20/30
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Egyszeri töltet
(kg)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
KG 510 220/250 0,25 4,5-5 410x450x580 237.000
PSM 10 TF 400 0,75 10 400x720x900 320.100
PSM 20 TF 400 0,75 20 510x820x1070 482.700
PSM 30 TF 400 1,5 30 600x920x1130 563.400
• burgonyák és más gyökeres zöldségek pucolására-koptatására• minimális anyagveszteség• rozsdamentes szerkezet• nagyteljesítményű gép• egyszeri töltet mennyisége: 4.5-5 kg• koptatási teljesítmény: 80-100 kg / óra• vízcsatlakozás: C1/2• csatorna csatlakozás: 5mm• öblítővíz fogyasztás: 8 liter/perc (fojtás nélkül)
• alsó motoros• két koptató kővel • állandó vízátfolyás • időzítővel
94
ElőkészítőgépekEgyetemes konyhagép
Motorikus alapgép
Tárolóállvány
A motorhoz többféle kiegészítőt lehet csatolni : húsdarálót, mákőrlőt, késélezőt, húsdaráló,dagasztót,húslazítót, zöldségszeletelőt.Termékek különbsége a motor erősségéből illetve az elérhető sebességek számából adódik.• MA-751 és MA -752 : rozsdamentes burkolatú motorikus alapgép • MA-751minden kiegészítőhöz kivéve: HD-16 habverő, dagasztó, keverő segédgéphez • kihajtó tengely: 160 fordulat/perc
95www.attase.hu
ElőkészítőgépekEgyetemes konyhagép
Név Típus GépigényTeljesítmény Méret
(mm)Nettó Ár
(Ft)
Motorikus alapgép MA-751 - 0,75 kW 500x210x330 244.200
Motorikus alapgép MA-752 - 1,1 kW 500x210x330 263.000
Tárolóállvány HGA-150 - - 450x650x600 95.900
Habverő,dagasztó segédgép HD 16 MA 752 - 370x360x560 328.000
Húsdaráló segédgép KF-605 KO MA-751/752 150-240 kg/h 380x285x320 151.000
Fűszer-mákőrlő segédgép F-10 MA-751/752 10 kg/h 220x180x380 63.000
Univerzális segédgép PSZK-150 MA-751/752 150-240 kg/h 305x280x360 275.000
Univerzális segédgép(Passzírozó, szeletelő, kockázó, reszelő segédgép)
Habverő, dagasztó, keverő segédgép
Húsdaráló segédgép
Fűszer-mákőrlő segédgép
96
ElőkészítőgépekDagasztógép
MIXA 20Spirálkaros dagasztógép
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Tészta kapacitás
(kg)Üst kapacitás
(l)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
MIXA 10 230 0,37 8 10 260x500x500 177.000
MIXA 20 230 0,75 17 22 355x670x725 206.900
MIXA 30 230 1,1 25 32 424x735x805 249.000
MIXA TER 15 400 0,75 12 16 355x670x725 196.000
MIXA TER 20 400 0,75 12 22 355x670x725 206.900
MIXA TER 30 400 1,1 25 32 424x735x885 249.000
• megfelelő választás pizzériák, cukrászdák, pékségek és nagy családok számára• minden készülék dagasztás megszakítóval (védőrács) felszerelt• bizonyos Hostek üzemi dagasztógépek 1 és 3 fázisú elektromos motorral is rendelhetőek• professzionális és megbízható olasz termék, 1 év mechanikai meghibásodás elleni garanciával Általános jellemzők:• fix üst• időzítő• kerekes láb
MIXUP/MIXUP TER
• kivehető üst• 230/400 V
• 15 liter felett a 3 fázisú,400 V-os változat ajánlott!
97www.attase.hu
ElőkészítőgépekDagasztógép
Ferdekaros dagasztógép
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Kapacitás
(kg)Üst térfogat
(l)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
MIXUP 5 230 0,37 5 7 385x670x675 232.000
MIXUP 10 230 0,37 8 10 385x670x675 235.990
MIXUP 15 230 0,75 12 16 385x670x725 262.000
MIXUP 20 230 0,75 17 22 385x670x725 274.000
MIXUP 30 230 0,75 25 32 424x735x805 324.000
MIXUP 40 230 1,1 35 41 480x805x825 339.750
MIXUP 50 230 1,5 42 48 480x805x825 353.990
MIXUP TER 15 400 0,75 12 16 385x670x725 259.000
MIXUP TER 20 400 0,75 17 22 385x670x725 271.990
MIXUP TER 30 400 1,1 25 32 424x735x805 320.990
MIXUP TER 40 400 1,1 35 41 480x805x825 337.900
MIXUP TER 50 400 1,5 42 48 480x805x825 351.990
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Kapacitás
(kg)Üst térfogat
(l)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
TKG 20 L 230 0,37 17 20 355x615x605 251.990
TKG 40 L 400 0,55 35 40 390x695x715 337.990
TKG 50 L 400 0,55 45 53 480x750x700 365.990
TKG 75 L 400 0,75 65 75 525x845x745 419.990
TKG 110 L 400 1,5 85 110 690x950x850 527.990
TKG 120 L 400 1,5 90 120 780x950x900 607.990
• csökkentett zaj és rezgés kibocsátású• porfestett készülékház• üst, és a tengely rozsdamentes acél• biztonsági ráccsal
98
ElőkészítőgépekMultifunkcionális előkészítő gép
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Kapacitás
(l)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
782050 230 0,3 5 230x350x400 106.500
783100 230 0,37 10 420x380x750 181.500
783210 230 0,75 20 470x430x785 216.000
OM 10 MF 220 0,55 10 450 x540x650 346.700
OM 20 TF 400 0,55 20 600x620x1000 481.300
OM 20 MF 220 0,55 20 600x620x1000 497.900
OM 40 TF 400 1,1 40 64 0x700x1170 608.900
OM 60 TF 400 1,5 60 660x820x1320 655.600
OM 20 TF
• profi, kisebb mennyiségű hab előállítására alkalmas dagasztó/habverő és keverő gép• kisebb cukrászdák és nagyobb családi konyhák számára• rozsdamentes acél üst, tengely, porfestett gépház• fordulatszám: 189-362/perc• tál átmérője 270 mm• étellel érintkező részek rozsdamentes acélból készültek• biztonsági rács• kivehető üst• felhajtható tengely
habverő
dagasztó
krémkeverő
783100
99www.attase.hu
ElőkészítőgépekVákuumcsomagoló gép
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Kapacitás
(l/perc)Kapacitás
(m3/ h)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
Premium 350 230 0,25 20 - 370x260x130 84.900
Premium 400 230 0,27 24 - 420x260x130 106.000
Premium 450 230 0,3 24 - 420x240x130 126.000
Premium 500 230 0,45 40 - 520x240x130 157.000
Square 300 FB 230 0,35 - 6 410x460x370 388.000
• kompakt készülék• leginkább kisebb boltokba ajánlható• hosszú élettartalmuknak köszönhetően biztos befektetésnek bizonyulnak• alkalmasak arra, hogy a vásárló előtt élőben csomagoljuk be az élelmiszereket• lezáró hossz: 350 mm• pumpa teljesítménye: 20-24 liter/perc • feszültség: 230-50/60 hz
Premium 350Kamra nélküli vákuumcsomagoló gép
Kamrás vákuumcsomagoló gép
• belső, kamrában történő csomagoláshoz• lezáró hossz 300 mm• 6 programlehetőség
• rozsdamentes külső burkolat
Square 300 FB
101
KISGÉPEK
Olajsütő 100
Tűzhely 101
Kontaktgrill 102
Rostlap 103
Gofrisütő 104
Palacsintasütő 105
Szalamander 107
Hot dog készítő 108
Rizsfőző 109
Kenyérpirító 110
Mikróhullámú sütő 111
Lángos,pecsenye és fánksütő 112
Késfertőtlenítő 113
102
KisgépekOlajsütő
• EU-ban készült termék • rozsdamentes acél • működési hőmérséklet : 50-190 C°• biztonsági termosztáttal ( 240 C° )• olajleeresztő csappal• * olajleeresztő csap nélkül
* olajleeresztő csap nélkül
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Kapacitás
(l)Súly(kg)
Nettó ár(Ft)
* FRI01572 230 3 6 6 56.900
* FRI01575 230 2 x 3 2 x 6 12 102.000
FRI01573 230 3 8 7 66.200
* FRI01576 230 2 x 3 2 x 8 13 119.000
FRI01574 230 3 10 8 71.900
FRI01577 230 2 x 3 2 x 10 14 131.900
FRI01576
FRI01572
103www.attase.hu
KisgépekTűzhely
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Modell Égők számaNetto Ár
(Ft)
OSO 4040.1 2,6 400x400x145 Elektromos 1 45.200
OSO 4075.1 2 x 2,6 750x400x145 Elektromos 2 79.900
OSOG 4040 P 4 400x400x145 Gázüzemű 1 56.800
OSOG 4075 PA 2 x 4 750x400x145 Gázüzemű 2 92.900
770351 3,5 330x415x110 Indukciós 1 51.700 Akciós ár
OSO 4075.1 OSOG 4040 P
• rozsdamentes acél házas, öntöttvas tetős ipari asztali gáztűzhely• könnyen tisztítható• kiváló választás otthoni vagy nagykonyhai használatra• thermoelemnél biztonsági gázszelep• 2 égős• piezo gyújtás• állítható lábak• LPG-re és földgázra is köthető
Asztali indukciós főzőlap-770351
vezérlő
szellőző rács
• rozsdamentes burkolat• túlmelegedés elleni védelem• szabályozható fűtési teljesítmény• automatikus edény észlelés• kerámia főzőlap• magas fűtési teljesítmény
OSOG 4075 PA
104
KisgépekKontakt grill
2735E• bordázott alsó-felső robosztus öntöttvas sütőfelület• könnyű tisztíthatóság • ki-be kapcsoló gombbal • felesleges zsíradék elvezetése a zsírgyűjtő fiókba • alsó-felső sütőlap termoeleme biztosítja az optimális hőmérsékletet az étel elkészítéséhez • kiválóan alkalmas panini sütésére is
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Sütőfelülete
Méret(mm)
Nettó ár(Ft)
KG 2735G 230 2,5 alul sima, felül bordázott 410x500x300 69.500
KG 2735E 230 2,5 alul-felül bordázott 410x500x300 69.500
KG 2745G 230 3 alul sima, felül bordázott 510x500x300 77.000
KG 2745E 230 3 alul-felül bordázott 510x500x300 80.900
KG 2735DE 230 5 alul-felül bordázott 720x540x300 133.000
742031 230 2,2 alul-felül bordázott 390x390x195 52.000
KG2735G 742031
KG2735DEG
105www.attase.hu
KisgépekRostlap
• hőmérséklet szabályozás• zsírgyűjtó fiók• rozsdamentes acél készülékház• robosztus kivitel
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Sütőfelülete
Méret(mm)
Nettó ár (Ft)
745120 230 3,6 sima-bordázott 640x440x250 52.200 Akciós ár
745101 230 3,3 sima 605x450x175 112.200
745100 230 2,2 sima-bordázott 605x450x175 112.200
745101 745120
zsírgyűjtő fiók
rozsdamentes acél
106
KisgépekGofrisütő
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
WKM 25 230 2,2 300×320×300 87.000 Akciós ár
5530WE 230 2 x 2,2 580 x 320 x 300 161.000
WKM-25• egyszerűen kezelhető elektromos, nagy teljesítményű gofrisütő öntöttvas sütőfelülettel• rozsdamentes acél szerkezet• hőszigetelt fogantyú• hőmérséklet szabályzóval és kontrollámpával
5530WE
107www.attase.hu
KisgépekPalacsintasütő
TípusFeszültség
(V)Üzemmód
Teljesítmény(kW)
Méret(mm)
Nettó Ár (Ft)
OKM 1 220-240 elektromos 3,2 400x145 62.000 Akciós ár
KG2X40 - gázüzemű 12 930x500x210 240.790
OKM 1• tapadásmentes kerek sütőlap, minimális zsiradék felhasználásával• hőmérséklet tartomány: 50-300 o C
KG22X40
109www.attase.hu
KisgépekSzalamander
OS 200744000 744020
743000• rozsdamentes acél készülékház• túlmelegedés elleni védelem• időzítő• kihúzható tálca
acél rács
kihúzható morzsatálca
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
743000 230 2 610x340x300 44.500 Akciós ár
744020 230 2,8 450x480x530 125.500 Akciós ár
744000 400 4 600x480x530 154.500
OS 200 220/240 3,2 600x580x580 163.500
110
KisgépekHot dog készítő
TípusFeszültség
(V)Hengerek száma
(db)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
750084 230 5 (4 virsli) 0,65 552x250x220 71.000
* 750085 230 5 (4 virsli) 0,65 552x250x220 83.200
750082 230 7 (6 virsli) 0,9 552x365x220 94.900
* 750083 230 7 (6 virsli) 0,9 552x365x220 107.200
750086 230 11 (10 virsli) 1,4 552x509x220 112.500
* 750087 230 11 (10 virsli) 1,4 552x509x220 130.500
750088 230 14 (13 virsli) 1,8 552x628x220 160.000
* 750089 230 14 (13 virsli) 1,8 552x628x220 185.900
* tapadásmentes bevonattal
• rozsdamentes acél készülékház• fűtött forgó henger• hőmérséklet szabályozás• csepegtető tálca
rozsdamenteshenger
tapadásmentesbevonatú
henger
111www.attase.hu
KisgépekRizsfőző
• könnyen tisztítható, tapadásmentes belső tartály• rozsdamentes acél készülékház• kivehető belső tál• melegentartó funkció• 10-36 adag rizs készítésére alkalmas egy ciklusban• tartalmaz : egy kanalat, egy villát és 2 rizsformázót
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Kapacitás
(l)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
771101 230 1,95 6 470x480x350 42.900
112
KisgépekKenyérpirító
779060• kapacitása 6 szelet pirítós• pirítási idő beállítás• automata kikapcsoló
időzítő
kihúzható morzsatálca
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Szélesség
(mm)Nettó Ár
(Ft)
779060 230 2,5 430x225x215 34.900 Akciós ár
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
779161 230 3 460x290x435 61.300
OEK 400 220-400 1,9 470x400x340 166.300
779161 OEK 400• fűtőelemek száma: 6• pirítási idő beállítás• automata kikapcsoló• kerámia fűtőszálak
• alul lassan-felül gyorsan pirít• hőfokszabályzóval• 420 db kenyér óránként • rozsdamentes kivitel• 3 hőfokozat
113www.attase.hu
KisgépekMikróhullámú sütő
20 program memóriával
775002 775019 775415
• rozsdamentes acél külső burkolattal• GN 1/2 kompatibilis 150 mm mélységig, 320 mm átmérőjű tányérok is elhelyezhetőek benne• 20 program memóriával és 10 előre beállított és 10 egyénileg beállítható programmal• elektronikus vezérlés• időzítő 1 óra 40 percig• 3 fokozat (intenzív, közepes, olvasztás)• gyermekzárral ellátott
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Kamra kapacitás(l)
Nettó Ár (Ft)
775002 230 0,9 483x420x281 25 34.200
775010 230 1 520x442x312 25 73.990 Akciós ár
775019 230 1,8 490x637x405 30 165.500
775415 230 1,5 464x597x368 26 231.500
775010
114
KisgépekLángos-pecsenye és fánksütő
KódTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
BGT-1L 4 340x525x270 36.750
BGT-3L 12 645x525x270 61.250
BGT-4L 16 810x525x270 81.400
BGS-1L 4 340x525x800 48.500
BGS-3L 12 645x525x800 77.500
BGS-4L 16 810x525x800 97.200
Termék
Acélserpenyő
Rozsdamentes serpenyő
Lángos csepegtető
Pecsenyesütő
Grillező szett
Lapsütő
Komplett rozsdamentes burkolattal rendelkezik – csiszolt felületű, így nehezebben látszik rajta az ujjlenyomat vagy egyéb szennyeződés.
• PB és földgázos változatban is kérhető minden termék• piezo gyújtóval • termoelektromos égésbiztosítóval • tömlőcsővel és szabályzóval • gyárilag acélserpenyővel• rozsdamentes serpenyővel is rendelhető• hőfok kijelzéssel rendelhető• olajleeresztő csappal is rendelhető
Minden termékhez rendelhető grill/pecsenye/lángos/serpenyő/tálca/csepegtető.
Alapkészülékek
BGS 1L BGT 1LLángos csepegtető
Acél serpenyő
További információkért keresse fel weblapunkat,értékesítőinket.
Rendelhető kiegészítők
115www.attase.hu
KisgépekKésfertőtlenítő
Az eszközben történő fertőtlenítést az UV-fény végzi el, mely egy igen praktikus, kényelmes és hatásos megoldás, hiszen nem szükséges víz és egyéb fertőtlenítőszerek használata.
• teljesen rozsdamentes kivitel• mechanikai időzítővel• kulccsal zárható • falra akasztható kivitel• a sterilizálás automatikusan leáll az ajtó kinyitása esetén
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Kapacitás(db)
Nettó Ár(Ft)
OUV 4018 0,008 405x100x550 10 63.300
OUV 4565 0,008 450x100x650 14 68.300
118
Gyros gépek és eszközökGázüzemű gyros gép
G 32464
4 GD/ 4 GUD W
Típus Típus szerintBetétek széma
(db)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
3 GD felső motoros 3 9,75 987x450x560 190.200
4 GD felső motoros 4 13 1150x450x560 210.700
3 GUD W alsó motoros 3 9,75 530x650x780 259.500
4 GUD W alsó motoros 4 13 530x650x1070 294.900
• gázüzemű,felső motoros• 4 betétes• nagyméretű húsfogó tálcával• minden égőfejet külön-külön is lehet működtetni• hús kapacitás: 30-40 kg
• kiváló minőségű AISI 304 Cr-Ni rozsdamentes acélból készült• nyárs és fűtőbetétek távolsága állítható• hús kapacitása: 50/80 kg• sebesség: 1 fordulat/perc• motor 230 V, sütő 400 V feszültségen működik• nagyméretű húsfogó tálcával
4 GD
G 32464
4 GUD W
119www.attase.hu
Gyros gépek és eszközökGázüzemű gyros gép
Típus Típus szerintBetétek széma
(db)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
G 32463 felső motoros 3 9,75 670x550x1140 109.900
G 32464 felső motoros 4 13 670x550x1140 119.000
G 32453 alsó motoros 3 9,75 570x750x890/950 189.000
G 32454 alsó motoros 4 13 570x750x1040/1100 199.000
G 43023 motor nélküli 3 9,75 650x550x920/980 79.900
ADG 8S motor nélküli 8 28 820x750x940 320.000
ADG 10S motor nélküli 10 35 820x750x1110 368.000
ADG 12S motor nélküli 12 42 750x820x1280 420.000
• 40/70 kg húshoz• zsírgyűjtó fiókkal• húsforgató motor
• kiváló minőségű AISI 304 Cr-Ni rozsdamentes acélból készült• palackos és földgázas változatban• 8/10/12 betétes változatban• opcióként hőterelő lemez kérhető• nagyméretű húsfogó tálcával
G 32453
ADG 8S
G 43023
G 32453/ G 32454
ADG 8/10/12 S
• 40/70 kg húshoz• palackos és földgázas változatban
G 43023/G 32463
120
Gyros gépek és eszközökElektromos gyros gép
Típus Típus szerintTeljesítmény
(kW)Szélesség
(mm)Nettó Ár
(Ft)
ED2 felső motoros 6 470x600x890 167.900
ED3 felső motoros 9 470x600x1100 184.900
3 E felső motoros 5,4 450x560x987 246.700
4 E felső motoros 7,2 450x560x1150 277.700
3 EU W alsó motoros 5,4 530x650x780 302.700
4 EU W alsó motoros 7,2 530x650x1070 348.700
PDE 503 alsó motoros 9 632x772x1132 541.200
4 E
3 EU W/4 EU W
PDE 503
• elektromos, felső motoros• robax üveges modell• kiváló minőségű AISI 304 Cr-N rozsdamentes acélból készült • nagyméretű húsfogó tálcával• hús kapacitás 80 kg
3 EU W
4 E
PDE 503
• robax üveges modell• fűtött alsó tároló tálca• nyárs és a fűtőbetét távolsága változtatható
• robax üveges modell• magában tartja a hőt és ezzel csökkenti az energiaigényt
121www.attase.hu
Gyros gépek és eszközökKiegészítők
TípusFeszültség
(V)Méret(mm)
Penge Ø(mm)
Nettó Ár(Ft)
GA-96-1575 230 207×103×110 90 125.000
GA-96-1505 230 210x115x110 120 195.000
• ergonomikus kialakítás• könnyedén írányítható, jobban véd a hőtől• töltővel és akkumlátorral • 70 kg hús vágására alkalmas egyszerre• kés mérete meghatározó lehet a hús vágásánál
Opcionálisan választható akkus készülék is: ezt a készüléket azoknak ajánljuk ahol a Gyros sütő mellet nincs megfelelő áramforrás
• csomag tartalmaz plusz 2 db pengét(sima és recés)• kések pengéjének kialakítása is különböző
• fűrész penge: (90 mm,120 mm,140 mm vastagságban), ami alkalmas bárány, borjú, pulyka comb, inasabb hús könnyed szeletelésére.
• sima penge: jobban szeletel, de a kés élét hamarabb elveszíti, puhább csirkére vagy pulyka mellre ajánljuk.
Elektromos gyroskés Tandír120 mm penge Ø
GA-96-1575
123
HŰTÉSTECHNIKA
Hűtőszekrény 122-133
Fagyasztószekrény 134-137
Hűtő és fagyasztó munkaasztal 138-145
Feltéthűtő 146-149
Süteményes pult 150-153
Sokkoló hűtő 154
Jéggép 155
Bemutatóvitrin 156
Csemegepult 157
124
HűtéstechnikaHűtőszekrény
GN kompatibilis
1. Rozsdamentes acélból felépülő külső és belső szerkezet2. Ventilációs hűtéses eljárás, mely garantálja az egyenletes hőmérsékletet a hűtőkamrák belsejében3. GN kompatibilis, így kiválóan beépíthető az ipari konyhai folyamatokba 4. Állítható magasságú polcok a beépített tartórendszernek köszönhetően 5. Szintezhető lábakkal felszerelt
6. A HACCP követelményeknek megfelelő digitális vezérlés és kijelzés7. 40 kg/m3 sűrűségű, 60 mm vastagságú poliuretán szigetelés8. A belső sarkok lekerekítettek a könnyebb tisztítás érdekében9. Öncsukódó és nyitófékkel ellátott ajtók10. EU-ban készült , nem tartalmaz Távol-keleti alkatrészeket11. „L” balra nyíló , „R” jobbra nyíló ajtó
digitális vezérlés és kijelzés
ventilációs hűtés
rozsdamentes acélkülső-belső szerkezet
kivehető polcok
poliuretán szigetelés
126
HűtéstechnikaHűtőszekrény
Típus Ajtók számaTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár (Ft)
ECP-701 L 1 0,484 693x826x2008268.000 Akciós ár
ECP-701 R 1 0,484 693x826x2008
ECP-702 L 2 x 1/2 0,484 693x826x2008338.300
ECP-702 R 2 x 1/2 0,484 693x826x2008
• -2C° -tól +8C° -ig, (+32C°)• GN2/1 és GN1/1 kompatibilis• danfoss kompresszor• automatikus leolvasztás és olvadékvíz elvezetés• tápfeszültség: 230 V• polcok: kis ajtónként 1 db• bruttó kapacitás: 700 liter
ECP-701 ECP-702
állítható lábak
Hűtőszekrény 700 literes
rozsdamentessínek
127www.attase.hu
HűtéstechnikaHűtőszekrény
Típus Ajtók számaTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ECP-1402 2 0,704 1388x826x2008 398.000 Akciós ár
ECP-1402
• -2C° -tól +8C° -ig, (+32C°)• GN2/1 és GN1/1 kompatibilis• danfoss kompresszor• automatikus leolvasztás és olvadékvíz elvezetés• tápfeszültség: 230 V• polcok: 3 db• bruttó kapacitás: 1400 liter
Hűtőszekrény 1400 literes
128
HűtéstechnikaHűtőszekrény
ECP-701 ECP-G-1402(galvanizált)
• -2C° -tól +8C° -ig, (+32C°)• GN2/1 és GN1/1 kompatibilis• danfoss kompresszor• tápfeszültség: 230 V
Típus Ajtók számaBruttó kapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ECP-701 GLASS L 1 700 0,368 693x826x2008392.600
ECP-701 GLASS R 1 700 0,368 693x826x2008
ECP-G-1402 GLASS 2 1400 0,575 1388x826x2008 447.900
Üvegajtós hűtőszekrény Az üvegajtók a korróziónak ellenálló kézi nyitókkal vannak felszerelve, melyek egy automatikusan csukódó csuklós rendszerrel is ellátottak.
129www.attase.hu
HűtéstechnikaHűtőszekrény
Dupla kompresszoros hűtőszekrény
ECP-702/2
Típus Ajtók számaBruttó kapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ECP-702/2 L 2 x 1/2 2x350 0,96 693x826x2008428.000
ECP-702/2 R 2 x 1/2 2x350 0,96 693x826x2008
ECP-1402/2 2 2x700 0,96 1338x826x2008 675.000
• -2C° -tól +8C° -ig, (+32C°)• danfoss kompresszor• GN2/1 és GN1/1 kompatibilis• automatikus leolvasztás és olvadékvíz elvezetés• tápfeszültség: 230 V• polcok: nagy ajtónként 3 db kis ajtónként 1 db
A hűtőszekrényben a két légtérhez külön-külön tartozik egy kompresszor, így lehetőség nyílik rá, hogy a hűtési tartományt eltérő módon állítsuk át a hűtő két kamrájában. Ezáltal megvalósítható, hogy egy készülékben különböző hőfok igényű ételeket tároljanak egyszerre.
ECP-1402/2
130
HűtéstechnikaHűtőszekrény
Galvanizált hűtőszekrény
Típus Ajtók számaBruttó kapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ECP-G-701 1 700 0,48 693x826x2008 277.500
ECP-G-1402 2 1400 0,7 1388x826x2008 352.900 Akciós ár
• -2C° -tól +8C° -ig, (+32C°)• danfoss kompresszor• külső szerkezete galvanizált• GN2/1 és GN1/1 kompatibilis• automatikus leolvasztás és olvadékvíz elvezetés• tápfeszültség: 230 V
Belső szerkezete rozsdamentes acél, külső szerkezete galvanizált.
danfoss kompresszor
öncsukódó ajtó
külső szerkezete galvanizált
131www.attase.hu
HűtéstechnikaHűtőszekrény
Cukrászati hűtőszekrény
Típus Ajtók számaKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ECPB-701 L 1 600 0,64 760x729x2005369.000
ECPB-701 R 1 600 0,64 760x729x2005
ECPB-1402 2 1400 0,69 1388x826x2008 480.400
• -2C° -tól +8C° -ig, (+32C°)• GN2/1 és GN1/1 kompatibilis• ECPB-1402 : 600x400 mm tálca mérethez• danfoss kompresszor• automatikus leolvasztás és olvadékvíz elvezetés• tápfeszültség: 230 V
ECPB-701 ECPB-1402
EUEU
(600x400)(600x400)
A különböző cukrászati félkész és kész termékek (sütemények) hűtőben történő tárolásához.
132
HűtéstechnikaHűtőszekrény
Hal-haltermékes hűtőszekrény• a halhűtő biztosítja a nedvesség folyamatos és konstans hőmérsékletét a hal tárolására alkalmas fiókokban• a hideg levegő egyenletesen oszlik meg• egy csuklós szerkezetnek köszönhetően a halhűtő ajtaja teljesen öncsukódó, a munkafolyamatok egyszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb végrehajtásának az érdekében. • belsővilágítással ellátott, az átlátható ki - és berakodási folyamatok elősegítésének a céljából• a vízelvezető rendszer a hűtőkamra belsejében helyezkedik el• a berendezésben található állvány rendszernek köszönhetően a polcok könnyedén állíthatóak és kivehetőek
TípusKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ECF-601 L 600 0,64 760x729x2005403.900
ECF-601 R 600 0,64 760x729x2005
vízelvezető rendszer
öncsukódó ajtó
133www.attase.hu
HűtéstechnikaHűtőszekrény
Tropikális hűtőszekrény• kiváló minőségű, rozsdamentes acél ipari hűtőszekrény• ajánlott bármilyen vendéglátó egységbe, strapabíró kivitelű• megfelel az összes HACCP előírásnak, digitális controll paneles• egyszerűen tisztítható, belső sarkai lekerekítettek• tropikális hűtőszekrény, így a nyári kánikulában is kitűnően működik• IPX5 védelem• hűtési tartomány: -2°C/+8°C• energia igény: 220-240 V
TípusKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
GN 600 NMV 610 0,23 840x690x2100 308.600
GN 1200 NMV 1410 0,39 840x1380x2100 510.500
134
HűtéstechnikaHűtőszekrény
Hűtőszekrény 600 liter alatti
TípusŰrtartalom
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
USS-220 215 0,23 595x640x1310 127.900
USS-300 290 0,29 595x640x1640 133.200
USS-374 372 0,35 595x640x1840 141.800
J-160 RM 160 0,18 582x608x855 139.900
USS 220/300/374
J-160 RM• teleajtós hűtőszekrény rozsdamentes külsővel • alumínium stukkó belsővel• digitális hőfokszabályzóval• ventilációs hűtéssel• 2 db huzalpolccal
• ABS belső• festett külső• ventilációs hűtés• mechanikus hőfokszabályozás• állítható lábak
135www.attase.hu
HűtéstechnikaHűtőszekrény
Hűtővitrin 600 liter alatti
TípusŰrtartalom
(l)Teljesítmény
(W)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
SC-98 98 0,92 480x475x850 70.400
SC-130 130 0,13 540x560x850 77.300
LG-220 X 200 0,18 530x635x1645 96.200
LG-300 X 300 0,18 620x595x1845 111.900
LG-350 X 350 0,24 620x635x1935 121.700
SC-98/130
LG-220/300/350 X
• ventilációs hűtéssel működik, beépített ventilátorok biztosítják a levegő folyamatos keringését a hűtőtérben, ezáltal az üvegajtós hűtő belsejében hőmérséklet eloszlás egyenletes• zárral ellátott• polcok nagy teherbírásúak• mechanikus hőfokszabályzóval• belső világítással
• üvegajtós hűtővitrin festett külsővel • ABS belsővel• ventilációs rásegítéses hűtéssel• világítással• mechanikus hőfokszabályzóval
136
HűtéstechnikaFagyasztószekrény
Álló fagyasztószekrény 700 literes
Típus Ajtók számaKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár (Ft)
ECN-701 L 1 700 0,69 693x826x2008 339.000 Akciós ár
ECN-701 R 1 700 0,69 693x826x2008
ECN-G-701 1 700 0,69 693x826x2008 319.000
ECN-702 L 2 x 1/2 700 0,69 693x826x2008 423.800
ECN-702 R 2 x 1/2 700 0,69 693x826x2008
• -18C° -tól -22C° -ig, (+32C°)• danfoss kompresszor• GN2/1 és GN1/1 kompatibilis• automatikus leolvasztás és olvadékvíz elvezetés• tápfeszültség: 230 V• polcok : - kis ajtónként 1 db -nagy ajtónként 3 db• ECN-G-701(galvanizált)
ECN-701 ECN-702
137www.attase.hu
HűtéstechnikaFagyasztószekrény
ECN-1402 ECN-G-1402 (galvanizált)
Típus Ajtók számaKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár (Ft)
ECN -1402 2 1400 1 1388x826x2008 505.160 Akciós ár
ECN-G -1402 2 1400 1 1388x826x2008 412.800
Álló fagyasztószekrény 1400 literes
• -18C° -tól -22C° -ig, (+32C°)• danfoss kompresszor• GN2/1 és GN1/1 kompatibilis• automatikus leolvasztás és olvadékvíz elvezetés• tápfeszültség: 230 V• polcok : - kis ajtónként 1 db - nagy ajtónként 3 db• ECN-G-1402 (galvanizált)
138
HűtéstechnikaFagyasztószekrény
Típus Ajtók számaKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ECPM-702 L 2 x 1/2 700 0,85 693x826x2008470.900
ECPM-702 R 2 x 1/2 700 0,85 693x826x2008
ECPM-1404 4 x 1/2 1400 1,15 1388x826x2008 687.600
Kombinált fagyasztó és hűtőszekrény
• danfoss kompresszor• automatikus leolvasztás és olvadékvíz elvezetés• tápfeszültség: 230 V• ajtónként 1 db polc
Hűtőszekrény+
Fagyasztószekrény
ECPM-1404ECPM-702
Hűtőrész : -2C° -tól +8C° -igFagyasztórész : -18C° -tól -22C° -ig (+32C°)
139www.attase.hu
HűtéstechnikaFagyasztószekrény
Álló fagyasztószekrény 600 liter alatti
TípusŰrtartalom
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
UDD-370-DTK BK 300 0,27 595x600x1840 177.700
SF 115 115 0,76 595x595x820 137.000
• 6 fix hűtött polccal• manuális leolvasztással• hőmérséklet kijelzővel• fehér porszórt külsővel• ABS belsővel• statikus polconkénti hűtéssel (ventilációs rásegítéses) rendelkezik• hűtéstartomány: (+30°C, 55% Rh) -12 ...-22 °C
• fagyasztószekrény alumínium belsővel és rozsdamentes külsővel• 3 db kosárral, zárral• digitális hőfokszabályzóval• önzáródó ajtóval• hűtéstartomány: (+25°C, 60% Rh) -16 ... -24 °C
UDD-370-DTK BK SF 115
140
HűtéstechnikaHűtő-fagyasztó munkaasztal
A berendezés felső munkalapja rozsdamentes acélból áll és el van látva egy hátsó felhajtással, mely 100 mm-es magasságával biztosítja, hogy semmilyen hulladék vagy szennyeződés ne kerüljön a hűtött munkaasztal mögötti részbe. A belső polcok, melyek műanyaggal bevont fémszálakból készültek, könnyedén kivehetőek, így jelentősen leegyszerűsödik a hűtőtér tisztítása. A hűtőkamrák ajtói - melyek szintén rozsdamentes acélból készültek - magas szintű termikus izolációt biztosítanak. Az ajtók öncsukódóak és nyitófékkel ellátottak. Az ajtókhoz tartozó tömítőgumik könnyedén cserélhetőek.
A hűtött munkaasztal polctartóinak a magassága állítható, ezáltal biztosítva van a hűtőtér kialakításának a lehetősége a felhasználó igényeinek megfelelően. A szintezhető lábaknak köszönhetően a munkaasztal egy szintbe hozható a többi professzionális konyhai berendezéssel. A hűtőkamra automatikus kiolvasztással és elpárologtató rendszerrel van felszerelve. A szigeteléshez poliuretánt használtak fel. A berendezés üzemelését egy külön jelzőlámpa mutatja. Az első osztályú szabályzót egy - a HACCP követelményeknek megfelelő - digitális kijelző támogatja.
1. Külső és belső szerkezet is rozsdamentes acélból gyártott2. Danfoss kompresszor3. Monoblock felépítés4. Lekerekített belső sarkok a könnyebb tisztíthatóság érdekében5. Automata leolvasztás és olvadékvíz elpárologtatás
6. Első osztályú vezérléssel és a HACCP követelményeknek megfelelő digitális kijelzől7. Szintezhető lábak, kerékkel is rendelhető8. Professzionális szigetelés9. Rendelhető felhajtás és fedlap nélkül10. 600-as széria NEM GN kompatibilis11. EU-ban készült, nem tartalmaz Távol-keleti alkatrészeket
professzionális szigetelés
szintezhető lábakdigitális vezérlés és kijelzés
lekerekített sarkok
141www.attase.hu
HűtéstechnikaHűtő-fagyasztó munkaasztal
Hűtött munkaasztal• -2C° -tól +8C° -ig, (+32C°)• állítható lábak• 10 mm-es hátsó felhajtással vagy nélküle• tápfeszültség: 230 V (1/3-os fiók osztás az aggregát mellet nem kérhető!)
Típus Ajtók számaKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár (Ft)
ETP-6-150-20 2 255 0,35 1492x600x850 280.500
ETP-6-200-30 3 395 0,39 2017x600x850 343.500
ETP-6-250-40 4 535 0,61 2542x600x850 465.000
ETP-7-135-20 2 290 0,35 1342x700x850 302.500
ETP-7-180-30 3 452 0,29 1792x700x850 335.900 Akciós ár
ETP-7-180-30ETP-7-135-20
ETP-6-250-40
142
HűtéstechnikaHűtő-fagyasztó munkaasztal
Hűtött munkaasztal medencével
Típus Ajtók számaKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ETP-6-150-20 S 2 255 0,25 1492x600x850 333.300
ETP-6-200-30 S 3 395 0,39 2017x600x850 381.300
ETP-6-250-40 S 4 535 0,61 2542x600x850 507.800
ETP-7-135-20 S 2 290 0,35 1342x700x850 354.000
ETP-7-180-30 S 3 452 0,39 1792x700x850 417.000
ETP-7-225-40 S 4 615 0,61 2242x700x850 575.200
ETP-7-135-20 S ETP-7-180-30 S
ETP-6-250-40 S
• -2C° -tól +8C° -ig, (+32C°)• 600-as széria NEM GN kompatibilis• állítható lábak• 10 mm-es hátsó felhajtással vagy nélküle (1/3-os fiók osztás az aggregát mellet nem kérhető!)
143www.attase.hu
HűtéstechnikaHűtő-fagyasztó munkaasztal
TípusAjtók
számaFiókok száma
Kapacitás(l)
Teljesítmény(kW)
Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ETP-6-150-12 1 2 255 0,35 1492x600x850 337.900
ETP-6-200-22 2 2 395 0,39 2017x600x850 398.000
ETP-6-200-14 1 4 395 0,39 2017x600x850 453.000
ETP-6-200-06 0 6 395 0,39 2017x600x850 507.000
ETP-6-250-32 3 2 535 0,61 2542x600x850 520.200
ETP-6-250-24 2 4 535 0,61 2542x600x850 573.900
ETP-6-250-16 1 6 535 0,61 2542x600x850 628.500
ETP-6-250-08 0 8 535 0,61 2542x600x850 683.500
ETP-7-135-12 1 2 290 0,35 1342x700x850 356.000
ETP-7-135-04 0 4 290 0,35 1342x700x850 410.500
ETP-7-180-22 2 2 452 0,39 1792x700x850 416.400
ETP-7-180-14 1 4 452 0,39 1792x700x850 471.000
ETP-7-180-06 0 6 452 0,39 1792x700x850 524.900
ETP-7-225-32 3 2 615 0,61 2242x700x850 551.500
ETP-7-225-24 2 4 615 0,61 2242x700x850 604.000
ETP-7-225-16 1 6 615 0,61 2242x700x850 658.400
ETP-7-225-08 0 8 615 0,61 2242x700x850 713.500
Hűtött munkaasztal fiókkal és ajtóval
ETP-6-250-16
ETP-7-180-06
ETP-6-150-12
144
HűtéstechnikaHűtő-fagyasztó munkaasztal
TípusAjtók
számaKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ETP-7-180-30 GLASS 3 452 0,39 1792x700x850 442.900
ETP-7-225-40 GLASS 4 615 0,61 2242x700x850 581.900
Hűtött munkaasztal üvegajtóval
ETP-7-180-30 GLASS
• -2C° -tól +8C° -ig, (+32C°)• 600-as széria NEM GN kompatibilis• 10 mm-es hátsó felhajtással vagy nélküle (1/3-os fiók osztás az aggregát mellet nem kérhető!)
145www.attase.hu
HűtéstechnikaHűtő-fagyasztó munkaasztal
Fagyasztó munkaasztal
TípusAjtók
számaMedence
Kapacitás(l)
Teljesítmény(kW)
Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ETN-6-150-20 2 - 255 0,88 1492x600x850 348.600
ETN-6-200-30 3 - 395 0,88 2017x600x850 420.500
ETN-6-250-40 4 - 535 1 2542x600x850 493.000
ETN-6-150-20 S 2 van 255 0,88 1492x600x850 395.000
ETN-6-200-30 S 3 van 395 0,88 2017x600x850 460.500
ETN-7-135-20 2 - 299 0,88 1342x700x850 356.800
ETN-7-180-30 3 - 425 0,88 1792x700x850 440.800
ETN-7-225-40 4 - 615 1 2242x700x850 522.500
ETN-7-135-20 S 2 van 299 0,88 1342x700x850 411.500
ETN-7-180-30 S 3 van 425 0,88 1792x700x850 496.500
ETN-7-225-40 S 4 van 615 1 2242x700x850 604.000
ETN-7-150-20 S
ETN-6-150-20
ETN-7-200-30 S
• -18C° -tól -22C° -ig, (+32C°)• 600-as széria NEM GN kompatibilis• 10 mm-es hátsó felhajtással vagy nélküle (1/3-os fiók osztás az aggregát mellet nem kérhető!)
146
HűtéstechnikaHűtő-fagyasztó munkaasztal
Saláta és pizzapult
Típus KódAjtók
számaKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ETPZ-135 19023502 2 290 0,36 1345x700x1050 320.250
ETPZ-180 19023503 3 452 0,41 1795x700x1050 433.280
• -2C° -tól +8C° -ig, (+32C°)• GN1/4 kompatibilis (150mm)• ETPZ-135 : 8db GN 1/4 150mm • ETPZ-180 : 10db GN 1/4 150mm
A készülék felső konténerekkel rendelkezik, melyekbe GN1/4 edények helyezhetőek el. Ezeket a tárolókat egy nyitható, rozsdamentes acélból készült, fedő védi, mely 90°-ig felnyitható. Az edények hűtése megoldott, hiszen érintkeznek a készülék alsó részével, ahol a hűtőkamrák találhatóak.
ETPZ-180
GN 1/4 öncsukódó ajtó
nyitható felső konténer
147www.attase.hu
HűtéstechnikaHűtő-fagyasztó munkaasztal
TípusAjtók
számaFiókokszáma
Kapacitás(l)
Teljesítmény(kW)
Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ETP-7-135-20 G 2 0 290 0,36 1342x700x850 376.700
ETP-7-180-30 G 3 0 452 0,41 1792x700x850 437.000
ETP-8-150-20 2 0 404 0,36 1492x800x850 434.000
ETP-8-200-27 2 7 404 0,36 2017x800x850 536.500
ETP-8-200-24 2 4 404 0,36 2017x800x850 506.000
ETP-8-200-30 3 0 606 0,41 2017x800x850 551.000
ETP-8-250-37 3 7 606 0,41 2542x800x850 596.800
ETP-8-250-34 3 4 606 0,41 2542x800x850 566.500
ETP-8-250-40 4 0 684 0,5 2542x800x850 580.800
• -2 ºC -tól +8 ºC -ig (+32C°)• ETP-7 modellek: GN1/1 kompatibilisek• ETP-8 modellek: 400x600 mm kompatibilisek• gránit fedlap és felhajtás 150 mm
Gránitlapos pizzapultA bemutatópult gránitból készült, mely egy kemény és ellenálló felületet biztosítva ideális a rajta elvégzendő munkafolyamatok lebonyolítására. A bemutató felület oldalsó és hátsó felhajtással van ellátva, melyek 150-250 mm magasságúak.
ETP-8-200-27
gránit fedlap
148
HűtéstechnikaFeltéthűtő
843029 842129
Gránitlapos pizzapult• -2 ºC-tól +8 ºC -ig (+32C°)• alsó részén helyezkedik el a ventilációs hűtőegység, mely biztosítja a kedvező hőmérsékleti feltételeket a különböző élelmiszerek számára• külső és belső váza is rozsdamentes acél• a felső munkaasztal gránit• elektromos hőfokszabályzóval és digitális hőfokkijelzővel van ellátva • automatikus leolvasztás és olvadékvíz elpárologtatással felszerelt• ajtói önzáródóak • a hűtőtér megfelelő szigetelést poliuretán hab biztosítja• GN kompatibilis
Típus Ajtók számaKapacitás
(GN)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
843029 2 5 x GN 1/6 0,23 900x700x1075 175.900
842129 2 10 x GN 1/4 0,23 900x700x885 167.500
842139 3 16 x GN 1/4 0,34 1365x700x880 214.000
Nyitható fedeles salátapult• alsó részében található meg a hűtőegység, ami biztosítja a bele helyezett zöldségek, saláták megfelelő hőfokon tartását• rozsdamentes acél külső-belső kialakítás• ventilációs hűtés• elektronikus termosztát és a digitális hőfokkijelző• automatikus leolvasztással és olvadékvíz elpárologtatással is rendelkezik• a hűtőkamra - ami 35mm-es poliuretán szigeteléssel van ellátva - automatikusan csukódó ajtókkal van felszerelve
poliuretánvágófelület
gránit munkalap
150
HűtéstechnikaFeltéthűtő
Feltéthűtő
TípusGN edények
számaMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
EV-135 5 x GN 1/4 1344x336x450 109.900 Akciós ár
EV-150 6 x GN 1/4 1494x336x450 119.000 Akciós ár
EV-154 6 x GN 1/3 1492x3396x450 150.800
EV-180 8 x GN 1/4 1792x336x450 152.900
EV-200 9 x GN 1/4 2017x336x450 160.500
EV-204 9 x GN 1/3 2017x336x450 170.800
EV-254 12 x GN 1/3 2542x396x450 187.500
EVL-135 5 x GN 1/4 1342x336x283 133.900
EVL-150 6 x GN 1/4 1492x336x283 139.000
EVL-154 6 x GN 1/3 1492x336x283 154.900
EVL-180 8 x GN 1/4 1792x336x313 150.100
EVL-200 9 x GN 1/4 2017x336x313 155.600
EVL-204 9 x GN 1/3 2017x336x313 174.900
• +4 ºC-tól +8 ºC -ig• külső és belső szerkezete is rozsdamentes • GN 1/4 vagy GN 1/3 kompatibilis• danfoss kompresszor• automatikus leolvasztás és olvadékvíz elvezetés• gránitos pizzaasztalra kompatibilis méretek• kerekített belső sarkok, könnyen tisztítható• HACCP követelményeknek megfelelő digitális kijelző és vezérlés• tápfeszültség: 230 V• ventilációs hűtés• GN edények külön rendelhetőek
151www.attase.hu
HűtéstechnikaFeltéthűtő
TípusGN edények
számaTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó ÁrFt)
844540 5 x GN 1/4 0,34 1200x335x435 123.500
844741 7 x GN 1/4 0,34 1600x335x435 140.900
844840 8 x GN 1/4 0,34 1800x335x435 148.500
A berendezés teret biztosít a különböző zöldségek és szószok gusztusos elhelyezésére, mely minden vendéglátóipari egység számára egy fontos tényező.
• +4 ºC - +8 ºC -ig• rozsdamentes acél szerkezet • digitális kijelzéssel, porszűrővel és elektronikus termosztáttal• leolvasztás teljesen automatikus• GN edényzet nélkül
Feltéthűtő
8844540
152
HűtéstechnikaSüteményes pult
Statikus hűtésű süteményes pult• Olasz technológia, tervezés és gyártás• statikus hűtés• egyszerű beüzemelés• alacsony energiafogyasztás• kompakt felépítés• CFC gázokktól mentes működés• hűtéstartomány: (+25°C, 60% Rh) +3 ... +5 °C
Standard verzió:• faborítású oldalfalak (többféle színben elérhető)• edzett üveg• elektronikus kontroll panel• hűtött alsó tárolók• neon világítás• rozsdamentes bemutatópult és munkafelület• manuális vízelpárologtató elvezetés
TípusBemutató felület
(m²)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
KIBUK 100 0,6 0,39 1040x900x1262 416.400
KIBUK 150 0,83 0,39 1520x900x1262 470.000
KIBUK 200 1,1 0,54 2000x900x1262 557.000
KIBUK 250 1,38 0,73 2480x900x1262 678.000
KIBUK 300 1,66 0,85 2960x900x1262 782.000
153www.attase.hu
HűtéstechnikaSüteményes pult
Ventilációs hűtésű süteményes pultVentilációs süteményes hűtőpultjaink között megtalálhatóak a hajlított üvegű, egyenes üvegű és az önkiszolgáló változatok is.
• Olasz technológia, tervezés és gyártás• rozsdamentes felépítés• ventilációs hűtés• energiatakarékos • nagy választékú színkombináció • kerekek (opcionális)• sütemények mellett szendvicsek és más hideg ételek elhelyezésére is alkalmas• led világítás (opcionális)
TípusBemutató felület
( m²)Teljesítmény
(W)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
EVO 60 0,99 0,4 600x785x1400 450.000
EVO 90 1,41 0,4 900x785x1400 506.000
EVO 120 1,88 0,68 1200x785x1400 619.000
EVO 150 2,34 0,71 1500x785x1400 675.000
EVO 180 2,81 0,75 1800x785x1400 844.000
EVO 240 3,76 1,37 2400x785x1400 1.280.000
154
HűtéstechnikaSüteményes pult
TípusBemutató felület
( m²)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
EVOK 90 1,41 0,4 900x785x1400 506.000
EVOK 120 1,88 0,68 1200x785x1400 619.000
EVOK 150 2,34 0,71 1500x785x1400 675.000
EVOK 180 2,81 0,75 1800x785x1400 844.000
EVOK 240 3,76 1,37 2400x785x1400 1.280.000
EVOSELF 90 1,41 1,11 900x780x1510 540.000
EVOSELF 120 1,88 1,44 1200x785x1400 660.000
EVOSELF 150 2,34 1,68 1500x785x1400 719.000
EVOSELF 180 2,81 1,99 1800x780x1400 899.000
EVOK EVOSELF
Önkiszolgálóhűtőpult
Ventilációs hűtésű süteményes pult
156
HűtéstechnikaSokkoló hűtő
TípusGN 1/1
kapacitásFagyasztásiteljesítmény
Méret(mm)
Teljesítmény(kW)
Nettó ár(Ft)
ATO 5ISO 5 -18 C °/15 kg 750x740x850/880 1,42 517.000 Akciós ár
ATO 7ISO 7 -18 C °/20 kg 750x740x1260/1290 1,49 1.040.000
ATO 10ISO 10 -18 C °/20 kg 750x740x1260/1290 1,49 1.050.000
• tropikalizált kondenzáló egység miatt a készülék 65% páratartalom és 43 oC hőmérséklet mellett is megbízhatóan működik• HACCP követelményeknek megfelel! (Hazard Analysis and Critical Control Points) • az eljárásnak köszönhetően a termék hőmérséklete +70°C-ról +3°C-ra esik 90 percen belül• A + 10 °C és + 65 °C hőmérséklet - ami az ideális hőmérséklettartomány a baktériumok burjánzása számára - közötti átmenet olyan gyorsan megy végbe, hogy bármilyen baktérium megjelenését gátolja. • a hűtési folyamatnak eredményeként az ételek hőmérséklete +70°C-ról -18°C-ra esik le, nem egészen 240 perc alatt• a precízen kialakított hűtési eljárás mikrokristályokat képez, melyek az élelmiszereknek a sejt szintű konverzálást biztosítják• a gyorsan lefagyasztott étel frissen és biztonságosan tárolható hónapokig• alapfelszereltség: tálcatartó sínek és maghőmérő szonda.
157www.attase.hu
HűtéstechnikaJéggép
TípusNapi kapacitás
(kg)Tartály kapacitás
(kg)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
AIM-20 A S 22 6 0,35 350x470x592 159.000
CB-184 21 4 0,32 355x404x590 169.000
CB-246 24 6 0,35 390x460x610 233.150
CB-249 28 9 0,37 440x520x880 240.890
CB-316 33 16 0,37 500x580x690 282.880
CB-425 46 25 0,5 500x580x800 299.450
CB-640 67 40 0,65 738x600x920 372.300
CB-840 80 40 0,8 738x600x920 436.400
CB-955 95 55 0,85 738x600x1020 457.400
CB-1265 130 65 1,05 840x740x1075 590.000
CB-1565 155 65 1,4 840x740x1075 635.300
A jéggép gyártása során AISI 304 rozsdamentes acélt használtak fel. Az elülső ventilációs rendszer könnyű hozzáférhetőséget biztosít a tisztításhoz és a karbantartáshoz. A berendezés egyedülálló permetező szórófejei félig rugalmasak, melyek képesek a kisebb méret növekedésre. Ezeken a szórófejeken keresztül megy át a kilövellt víz, melyek meggátolják a meszesedést. A jéggéppel kiváló minőségű jégkockák készíthetőek, melyek áttetszőek és az olvadási idejük is jelentősen elnyújtódik, ezért kiváló kiegészítők a különböző italok számára. A különösen magas hőmérsékleti környezetben is képes üzemelni, ugyanakkor hidegebb hőmérsékleti feltételek mellett is zavartalanul képes működni. A jéggép tárolója poliuretán habszigeteléssel van ellátva, ami kisebb hőátadást biztosít.
• EU-ban készült termék, nem tartalmaz Távol-keleti alkatrészeket • hűtőközeg: R404a• vízbevezető csatlakozás: ¾• tápfeszültség: 230 V
AIM-20 A S
158
HűtéstechnikaBemutatóvitrin
TípusKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
RTW-100 100 0,16 682x450x675 136.000
RTW-160 160 0,16 874x568x686 184.000
RC-120 120 0,2 696x568x686 193.000
TípusKapacitás
(l)Teljesítmény
(W)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
RTR-120 120 1,1 678x568x670 128.900
RTR-160 160 1,5 856x568x670 147.000
Hűtött bemutatóvitrin
Fűtött bemutatóvitrin
RTW-160
RTR-120
• digitális hőfokszabályzás• belső világítás• pultra helyezhető• krómozott polcokkal• hűtéstartomány : 0-12 C° -ig
• pultra helyezhető• mechanikus hőfokszabályzás• digitális hőfokkijelzés• belső világítás• hőmérséklet tartomány: +30 C° /+90 C°
159www.attase.hu
HűtéstechnikaCsemegepult
Kiváló minőségű, professzionális csemegepult , modern külsővel és strapabíró hűtési rendszerrel, amely biztosítja a kínált élelmiszerek frissességét, minőségét.• statikus hűtésű, leolvasztási funkcióval• teljesen környezetbarát és alacsony energia fogyasztású, CFC gáz mentes• választható standard frontlapi színek: piros, kék, zöld, fehér, fekete, narancs (egyéb színben opcionálisan rendelhető) • aggregát nélküli verzió is rendelhető• hűtési tartomány: +3°C / +5°C• standard felszereltség:
TípusBemutató felület
( m²)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
Salina 80/100 0,6 0,39 900x1262x1040 335.000
Salina 80/150 0,83 0,39 900x1262x1520 358.000
Salina 80/200 1,1 0,54 900x1262x2000 455.000
Salina 80/250 1,38 0,73 900x1262x2480 499.000
Salina 80/300 1,66 0,8 900x1262x2960 677.000
• üveges oldal idomok• elektromos kezelő panel• hűtött és ajtós alsó rész• neon világítás• karcálló laminált munkafelület
• festett acél bemutató felület• vízgyűjtő tálca (manuális vízelvezetés)• időzített leolvasztás
• EU-ban készült termék, nem tartalmaz Távol-keleti alkatrészeket
161
MOSOGATÁSTECHNIKA
Pult alatti mosogatógép 160-161
Kalapos és átadórendszerűmosogatógép 162-163
Kiegészítők 164-167
162
MosogatástechnikaPult alatti mosogatógép
• * tányér,üveg,pohár,csésze mosó • rozsdamentes kivitel • automatikus elindulás• víz,energia és mosószer takarékos• gravitációs vízelvezetésű készülék• program száma: 1 • érintésvédelem IPX5 • mosási víz hőmérséklete: 55-60 °C• öblítővíz hőmérséklete: 80-85 °C • mosási kapacitás (tálca/óra) 30 • mosási kapacitás (pohár/óra) 500 • víz kapacitás: 9,2/2,8 l illetve 18,4/2,8 l• víznyomás: 2-4 bar • vízbevezető csatlakozás: 3/4• * egyes típusok tulajdonságai eltérhetnek
OBY 500/ OBY 500 B/OBY 500 B 40x40
TípusKosár méret
(cm)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OBY 500 B 35x35 3,3 420x450x620 214.300
OBY 500 B 40x40 40x40 3,3 565x475x750 252.300
* OBY 500 50x50 5,5 595x655x830 347.300
163www.attase.hu
MosogatástechnikaPult alatti mosogatógép
• elektronikus vezérlő panel• mosási ciklus 120 másodperc• 25 literes tartály• 7 literes bojler• vízfogyasztás, 2,7 liter/mosási ciklus• beépített öblítőszer adagoló és leeresztő szivattyú• biztonsági termosztát• beállítható mosási és öblítési hőmérséklet• készülék tartozékai: 1db tányérkosár, 1db pohárkosár, evőeszköztartó
Megfelelő választás éttermek, kávézók, bárok, kifőzdék vagy akár kis és nagykonyhák számára is.Alkalmazható pohármosóként, illetve tányérmosóként.
* EASY-500 gravitációs vízelveztésű készülék
EASY-500 B
TípusKosár méret
(cm)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
EASY-500 B 50x50 3,4 600 x 600 x 820 319.000
EASY-500 50x50 3,4 600x600x820 280.900
EASY-400 B 40x40 3,05 470x520x720 257.000
EASY-400 40x40 3,05 470x520x720 235.000
164
MosogatástechnikaAlagút és átadórendszerű mosogatógép
OBM 1080/OBM 1080PLUS
EASY-H 500 B
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OBM 1080 9,66 670x785x1420 499.000
OBM 1080 PLUS 9,66 670x785x1420 549.600
EASY-H500 B 11,1 675x675x1440 599.000
• kapacitás:1108 tányér/óra, illetve 69 kosár/óra • 3 db 50x50 cm-es mosókosárral • mosóvíz hőmérséklet: 55-60 °C • öblítővíz hőmérséklet: 80-85 °C • mosóprogramok száma: 3 (60, 90 és 120 mp) • víz, mosószer és energiatakarékos • szintezhető lábak • rozsdamentes acél kivitel • érintésvédelem IPX5 • energiaigény: 400 V • öblítővíz hőmérséklete: 80-85 °C • tank kapacitás: 37 l • 2,8 l / mosás• víznyomás és hőmérséklet: 2-4 bar / 35-45 °C • szennyezett víz csatlakozás: 1 1/4” (ø 42 mm)
• elektromechanikus vezérlő panel• 2 mosási ciklus : 90 illetve 180 másodperc• tank kapacitás: 45 l. Fűtési teljesítmény : 4,5 kW• bojler kapacitás: 7 l. Fűtési teljesítmény : 6 kW• szivattyú teljesítménye : 0,6 kW• öblítő fogyasztás: 3 liter / öblítés• beépítette öblítőszer adagoló és leeresztő szivattyú• mosási hőmérséklet 60 ºC• öblítési hőmérséklet 90 ºC• tartozékok: 1 kosár CP -16/18 1 kosár CT -10 2 kosár evőeszköz CU -7
165www.attase.hu
MosogatástechnikaAlagút és átadórendszerű mosogatógép
OBK 2000
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OBK 2000 (jobb oldali) 48 800x2550x18801.858.900
OBK 2000 (bal oldali) 48 800x2250x1880
• rozsdamentes acélból felépülő test, bojler és mosótartály • felhasználóbarát kezelőfelület • beépített mosószer adagoló • víz,energia, mosószer takarékos • automatikus működés • megerősített szigetelés • emelőkosaras • alsó speciális szűrő • alul- felül mos • vízmelegítős • lábai állíthatóak • érintésvédelem IP5X • energiaigény: 400 V• tányér kapacitás: 2130 db/óra • mosókosár kapacitás :133
• előmosó tartály kapacitása: 60 l • főmosó tartály kapacitása: 90 l • mosóvíz hőmérséklete: 55-60 °C • öblítővíz hőmérséklete: 80-85 °C • víznyomás és hőmérséklet: 2-4 bar /50 °C • fűtőteljesítmény: 9/27 kW • szárító ventillátor teljesítménye: 8 kW • 5 mosókosár • pumpák teljesítménye: 0.72/1.5/037 • vízbevezető csatlakozás: 3/4 ” • szennyezett víz csatlakozás: 1 1/4 ” (ø 42mm) • kosár mérete: 50x50
166
MosogatástechnikaKiegészítők
Típus KapacitásMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
8740.OBB09.00 9 50x50x10 4200
8740.OBB16.00 16 50x50x10 4200
8740.OBB25.00 25 50x50x10 4200
8740.OBB36.00 36 50x50x10 4200
8740.OBB49.00 49 50x50x10 4200
TípusMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
8740.OTB50.00 50x50x10 4200
TípusMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
8740.CKB50.00 50x50x10 4200
Típus KapacitásMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
8740.OBY09.00 9 50x50x4,5 2100
8740.OBY16.00 16 50x50x4,5 2100
8740.OBY25.00 25 50x50x4,5 2100
8740.OBY36.00 36 50x50x4,5 2100
8740.OBY49.00 49 50x50x4,5 2100
Mosogatógép kosár - üveg, bögre, pohár
Mosogatógép kosár - tányér, tálca
Mosogatógép kosár - evőeszköz
Pohár távtartó - mosogatógép kosárhoz
167www.attase.hu
MosogatástechnikaKiegészítők
TípusNettó Ár
(Ft)
810000 23.500
TípusKapacitás
(l)Nettó Ár
(Ft)
AHV8L 8 16.950
AHV12L 12 18.600
AB-MV16 16 23.220
TípusNettó Ár
(Ft)
820999 2500
TípusKapacitás
(l)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
AB-BAAV10L 10 532x270x480 158.500
Mosogatókosár tartó kocsi
Manuális vízlágyító Vízlágyító só
Automata vízlágyító
• manuális vízlágyító INOX fedéllel• 3/4 „ csapokkal, gyantával feltöltve
25 kg/csomag
• Nagy kapacitású• egyszerűen telepíthető• digitálisan vezérelt• automatikus mennyiségvezérelt regeneráció
168
MosogatástechnikaKiegészítők
KódNettó Ár
(Ft)
GA-ST-S304 51.000
KódNettó Ár
(Ft)
HST-MON201 54.700
Fali zuhany-karos csapteleppelés kifolyóval ECO• karos fali csapteleppel• alsó vízvételi lehetőség külön kifolyón• nagy markolatú• kiakasztható zuhanyfej• nyitó kar állandó áteresztésre kirögzíthető• acél merevítőrugó• bekötés: 1/2• maximum kapacitás : 17 liter / perc• maximum üzemi nyomás: 5 bar• magassága 1200 mm
• alsó vízvételi lehetőség külön kifolyón• nagy markolatú, kiakasztható zuhanyfej• nyitó kar állandó áteresztésre kirögzíthető erősített tömlő
Mini asztali zuhany kétgombos csapteleppel és kifolyóval
169www.attase.hu
MosogatástechnikaKiegészítők
Mosogatógép be és kifutó asztal
Befutó asztal Kifutó asztal
• teljesen rozsdamentes• zártszelvény lábakon• anyagvastagság : 1,25 mm• műanyag szintezhető lábakkal (állíthatóság : 15 mm)• egy mosogató medencével (mérete : 400x400x250 mm)• mérete : 1200x650x850 mm
• teljesen rozsdamentes• zártszelvény lábakon• anyagvastagság : 1,25 mm• műanyag szintezhető lábakkal (állíthatóság : 15 mm)• hosszúság : 600 mm• mérete : 700x650x850 mm
Egyedi méretek esetén keresse munkatársainkat.
173www.attase.hu
Konyhai főzősor700-as széria
Gáztűzhely
TípusÉgő Teljesítmény
(kW)Össz Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
AGO-470 2x3,6 7,2 400x700x300 127.900
AGO-870 4x3,6 14,4 800x700x300 195.500
• rozsdamentes acélból készült• a rozsdamentes anyagnak köszönhetően garantált a higiénia, a hosszú élettartam és az egyszerű tisztíthatóság• ergonomikus kialakítás• PB és földgázos változatban is elérhető• a felső rácsok öntöttvasból készültek
AGO-470 AGO-870
174
Konyhai főzősor700-as széria
Típus KivitelLeírás(kW)
Össz.teljesítmény
(kW)
Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
970511
Asztali
2 égős (3,5+5) 8,5 400x700x250 132.200
970521 2 égős (3,5+7) 10,5 400x700x250 132.200
970611 4 égős (3,5+2x5+7) 20,5 800x700x250 224.000
970621 4 égős (3,5+5+2x7) 22,5 800x700x250 224.000
970631 4 égős (2x5+2x7) 24 800x700x250 224.000
970711 6 égős (3,5+3x5+2x7) 32,5 1200x700x250 319.500
970721 6 égős (3,5+2x5+2x7+9) 36,5 1200x700x250 319.500
971011
Szabadonálló,gázüzemű
sütővel
4 égős (3,5+2x5+7) 20,5/6 800x700x850 417.000
971021 4 égős (3,5+5+2x7) 22,5/6 800x700x850 417.000
971031 4 égős (2x5+2x7) 24/6 800x700x850 417.000
971111 6 égős (3,5x3x5+2x7) 32,5/6 1200x700x850 508.900
971121 6 égős (3,5+2x5+2x7+9) 36,5/6 1200x700x850 508.900
979511
Szabadonálló
4 égős (3,5+2x5+7) 20,5 800x700x850 232.500
979521 4 égős (3,5+5+2x7) 22,5 800x700x850 232.500
979531 4 égős (2x5+2x7) 24 800x700x850 232.500
979611 6 égős (3,5+3x5+2x7) 32,5 1200x700x850 325.000
979621 6 égős (3,5+2x5+2x7+9) 36,5 1200x700x850 325.000
Gáztűzhely• őrlánggal felszerelt• rozsdamentes felépítés• magas teljesítményű égők• tűzvédelemmel ellátva• robusztus szerkezet• biztonsági szelepek• termoelem• ½-es gázcsatlakozó• szintezhető lábak• földgázos ás PB gázos változatban is• állványos változatban is• elérhető konvekciós és statikus sütős változat is
979611
175www.attase.hu
Konyhai főzősor700-as széria
Gáztűzhely
TípusSütő Teljesítmény
(kW)Égő Teljesítmény
(kW)Össz Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OSOG 4070 - 2x5 10 400x700x280 158.300
OSOG 8070 - 4x5 20 800x700x280 263.300
OSOGF 8070 7 4x5 27 800x700x850 458.200
OSOGEF 8070 6 4x5 26 800x700x850 452.700
• piezo gyújtással van ellátva• maximális biztonságot figyelembe véve a gyártás során minden égőt elláttak biztonsági tűzaltatással• égőkhöz őrláng is tartozik• krómozott égők a maximális teljesítményt és hatékonyságot figyelembe véve lettek megtervezve OSOGF 8070/OSOGEF 8070 : • alsó sütője statikusan működik, melynek sütőkamrája teljes egészében rozsdamentes acélból épül fel• a kamrában három darab kivehető, krómozott tartó található• 2/1 GN edényekkel kompatibilisek• megfelelő szigetelést egy - szintén rozsdamentes acélból gyártott - 40 mm-es vastagságú ajtó szolgáltatja• ajtón található fogók erősek és ergonomikus kialakítással rendelkeznek• sütőkamra hőfoktartománya100-300 °C• sütőkamra kapacitása 3xGN2/1• rozsdamentes mikroperforált gázégők• OSOGEF 8070 elektromos sütővel 400 V
OSOG 8070 OSOGF 8070
176
Konyhai főzősor700-as széria
Villanytűzhely
TípusÉgő Teljesítmény
(kW)Össz Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
AEO-470 2x2,6 5,2 400x700x300 91.900
AEO-870 4x2,6 10,4 800x700x300 146.500
• rozsdamentes acélból készült• a rozsdamentes anyagnak köszönhetően garantált a higiénia, a hosszú élettartam és az egyszerű tisztíthatóság• ergonomikus kialakítás• a főzőlapok, rácsok öntött vasból készültek• a főzőegységek hőmérséklete külön-külön szabályozható
AEO-470 AEO-870
177www.attase.hu
Konyhai főzősor700-as széria
Típus KivitelÖssz Teljesítmény
(kW)Főzőlapok száma
(2,6 kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
970500
Asztali
5,2 2 400x700x250 101.900
970600 10,4 4 800x700x250 152.900
970700 15,6 6 1200x700x250 203.500
979500Szabadonálló
10,4 4 800x700x850 178.000
979600 15,6 6 1200x700x850 270.900
Villanytűzhely• rozsdamentes felépítés• 220 mm átmérőjű főzőlapok• túlmelegedés elleni védelem• robusztus szerkezet• szintezhető lábak• a főzőlapok szabályzói 6 különböző fokra állíthatóak be• állványos változatban is
970600 979600
178
Konyhai főzősor700-as széria
TípusSütő Teljesítmény
(kW)Égő Teljesítmény
(kW)Össz Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OSOE 4070 - 2x2,6 5,2 400x700x280 104.500
OSOE 8070 - 4x2,6 10,4 800x700x280 168.800
OSOEF 8070 6 4x2,6 16,4 800x700x850 362.200
• a főzőzónák öntöttvasból készültek és hermetikusan elszigeteltek• a villanytűzhely biztonsági kapcsolóval van felszerelve a túlmelegedés elleni védelem érdekében• kapcsolókkal hat fokozaton melegíthetjük fel a főzőzónákat• főzőzónák hőtartománya 90-450 °C• teljesítmény: 400 V
OSOE 4070
OSOEF 8070
Villanytűzhely
OSOEF 8070
• készülék alsó sütője statikusan működik, melynek sütőkamrája teljes egészében rozsdamentes acélból épül fel• a kamrában három darab kivehető, krómozott tartó található• 2/1 GN edényekkel kompatibilis• megfelelő szigetelést egy rozsdamentes acélból gyártott 40 mm-es vastagságú ajtó szolgáltatja• sütőkamra hőfoktartománya 50-300 °C• sütőkamra kapacitása 3 x GN 2/1
179www.attase.hu
Konyhai főzősor700-as széria
Típus ModellTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OWG 4070 Gázos 14 400x700x280 133.600
OWG 8070 Gázos 28 800x700x280 240.600
OWG 4070 OWG 8070
• robosztus kivitelezésű• magas teljesítményű öntöttvas sütőfelület• könnyen tisztítható• ergonómikus design• rozsdamentes acél készülékház• 1 vagy 2 égős változatban
*wok serpenyőink a konyhai eszközök kategóriában
Wok tűzhely
180
Konyhai főzősor700-as széria
Kerámialapos tűzhely• 6 mm vastag kerámialapos főzőlap 2 vagy 4 égős sütőfelülettel• könnyen tisztítható• figyelmeztető fény jelzi,ha a felület hőmérséklete már biztonságos• azonnal felmelegszik,ha az edény felülete érintezik a főzőlappal• feszültség : 400 V
Típus ModellTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OSC 4070 Elektromos 4,2 400x700x280 326.600
OSC 8070 Elektromos 8,4 800x700x280 605.500
OSC 8070
181www.attase.hu
Konyhai főzősor700-as széria
Típus Modell Felület típusaTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
AGI-470 Gázos sima 4,3 400x700x300 154.500
AGI-470 N Gázos bordázott 4,3 400x700x300 166.900
AGI-670 Gázos sima 6,5 600x700x300 202.900
AGI-670 ND Gázos sima/bordázott 5,45 600x700x300 206.700
AGI-670 N Gázos bordázott 5,45 600x700x300 214.400
AGI-870 Gázos sima 8,6 800x700x300 238.900
AGI-870 N Gázos bordázott 8,6 800x700x300 275.500
AGI-870 ND Gázos sima/bordázott 8,6 800x700x300 266.800
AEI-470 Elektromos sima 3,6 400x700x300 135.500
AEI-470 N Elektromos bordázott 3,6 400x700x300 151.500
AEI-670 Elektromos sima 4,8 600x700x300 175.000
AEI-670 ND Elektromos sima/bordázott 4,8 600x700x300 190.500
AEI-670 N Elektromos bordázott 4,8 600x700x300 195.500
AEI-870 Elektromos sima 7,2 800x700x300 206.900
AEI-870 ND Elektromos sima/bordázott 7,2 800x700x300 229.900
AEI-870 N Elektromos bordázott 7,2 800x700x300 238.900
Rostlap• rozsdamentes acélból készült• a konstrukció biztosítja a hosszú élettartamot és könnyű tisztíthatóságot• kényelmesen és könnyen használható • ergonómikus kialakítás• speciális fűtőelemeknek köszönhetően a készülék egész sütőfelütén biztosított a sütési hőmérséklet• könnyen eltávolítható zsírgyűjtő tálcával• palackos gáz és földgáz verzióban elérhető
AGI-470AEI-470
182
Konyhai főzősor700-as széria
Rostlap
Típus Felület típusaTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OGG 4070 sima 7 400x700x280 195.400
OGG 4070 N bordázott 7 400x700x280 199.500
OGG 8070 sima 14 800x700x280 305.500
OGG 8070 1/2 N sima-bordázott 14 800x700x280 324.000
OGG 8070 N bordázott 14 800x700x280 342.700
OGE 4070 sima 4,5 400x700x280 168.300
OGE 4070 N bordázott 4,5 400x700x280 171.800
OGE 8070 sima 9 800x700x280 259.300
OGE 8070 1/2 N sima-bordázott 9 800x700x280 272.800
OGE 8070 N bordázott 9 800x700x280 294.900
OGG 8070 1/2 N OGE 8070 1/2 N
• egyenletes hőeloszlás • rozsdamentes felépítés • külön-külön beállítható főzőzónák• nagy kapacitású zsírgyűjtő edény• kivehető magasított fal a főzőfelület oldalsó és hátsó részén • bordázott, félig bordázott és teljesen sima változat• könnyedén tisztítható • krómozott felülettel is rendelhető
Gázos• gyors felforrósodás a rozsdamentes égők segítségével • 100 és 300 °C között állítható termosztát • piezzo gyújtás
Elektromos • a fűtőelemek a főzőlap alatt helyezkednek el• 50 és 300 °C között állítható termosztát
183www.attase.hu
Konyhai főzősor700-as széria
AEF-470 AEF-870
Asztali olajsütő
TípusKapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
AEF-470 9 6,48 400x700x300 191.500
AEF-870 2x9 12,96 800x700x300 306.500
• rozsdamentes acél készülékház• ergonomikus desing • kivehető fűtőelem• leeresztő csap• szabályozható hőmérséklet
184
Konyhai főzősor700-as széria
Lávaköves grill
Asztali olajsütő
Típus ModellTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OLG 4070 Gázos 7 400x700x280 197.000
OLG 8070 Gázos 14 800x700x280 296.400
TípusHőmérséklet
( C °)Kapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OFGI 4070 110-190 12 10 400x700x280 248.900
OFGI 8070 110-190 2x12 20 800x700x280 441.600
OFEI 4070 60-190 12 11 400x700x280 222.600
OFEI 8070 60-190 2x12 22 800x700x280 395.400
• rozsdamentes acél grillező rostély és lávakő kosár• asztalra és állványra is helyezhető készülék• piezzo gyujtó• könnyen tisztítható• eltávolítható zsírgyűjtó fiókkal
• rozsdamentes acél• könnyen tisztítható• ergonómikus desgin• maximum hőmérséklet: 190 oC
Gyors fűtésének, nagy kapacitásának és könnyen tisztántartásának köszönhetően nagyszerű választás éttermek, nagy konyhák számára.
185www.attase.hu
Konyhai főzősor700-as széria
Tésztafőző
TípusFeszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OME 4070 400 5,5 400x700x300 205.900
• asztali készülék• medencék kapacitása: 20 liter• könnyen tisztítható• vízhálózatra köthető• elektromos készülék• 3 tésztafőző kosárral
3 tésztafőző kosárral
186
Konyhai főzősor700-as széria
• gázos és elektromos kivitelben is• direkt vagy indirekt fűtési rendszerrel• rozsdamentes acél kivitel• feltöltő csappal• nyomásmérővel• biztonsági szeleppel• hőelvezető rács• hőfokszabályzás• állítható lábak• csoportos szelep irányító• belső dupla falú fűtés rendszer • Teljes mértékben kompatibilis az ÖZTI 700-as széria egyéb készülék típusaival
TípusKapacitás
(l)Feszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OTGD 60 60 230 11 800x700x850 622.800
OTGI 60 60 400 11 800x700x850 786.600
OTEI 60 60 400 9 800x700x850 728.900
Főzőüst
187www.attase.hu
Konyhai főzősor700-as széria
TípusKapacitás
(l)Feszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OTG 50 50 230 13 800x700x850 742.000
OTE 50 50 400 7,5 800x700x850 657.200
Billenőserpenyő• gázos és elektromos kivitelben is• rozsdamentes acél kivitel• 50 literes, manuálisan billenthető üst (szögletes forma)• hőmérséklettartomány: 50-300 Co
• szintezhető lábak• piezoelektromos gyújtás• felnyitható fedő, masszív fogantyú• közvetlen vízcsap (üstfeltöltéshez)• hátulsó szellőző rostély• biztonsági őrláng• biztonsági termosztát• könnyen tisztítható• fal mellé és szigetasztalba is beépíthető• Teljes mértékben kompatibilis az ÖZTI 700-as széria egyéb készülék típusaival
188
Konyhai főzősor700-as széria
Munkafelület• rozsdamentes acél
Teljes mértékben kompatibilis az OZTI 700-as széria egyéb készülék típusaival
TípusMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OAT 4070 400x700x280 45.500
OAT 8070 800x700x280 56.800
TípusMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ODK 4070 400x700x570 55.800
ODK 8070 800x700x570 82.400
OD 4070 400x700x570 39.200
OD 8070 800x700x570 47.200
• tároló szekrény • ajtóval felszerelt
• tároló szekrény • ajtó nélkül
OD 8070ODK 8070
191www.attase.hu
Konyhai főzősor900-as széria
Gáztűzhely
TípusSütő
Teljesítmény(kW)
Égő Teljesítmény
(kW)
Össz.Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OSOGF 8090 6 2x6+2x10 38 800x900x850 540.000
OSOGF 8090 P 6 4x10 46 800x900x850 552.500
OSOGF 12090 8 3x6+3x10 56 1200x900x850 740.500
OSOGF 12090 S 12 3x6+3x10 61 1200x900x850 782.900
OSOGF 8090 C 8 1x10 18 800x900x850 582.500
OSOGEF 8090 6 2x6+2x10 32 800x900x850 538.900
OSOGEF 8090 P 6 4x10 46 800x900x850 535.000
OSOGEF 12090 6 3x6+3x10 54 1200x900x850 750.000
OSOGEF 12090 S 9 3x6+3x10 57 1200x900x850 803.900
OSOG 4090 - 6+10 16 400x900x280 182.900
OSOG 8090 - 2x6+2x10 32 800x900x280 316.500
OSOG 8090 P - 4x10 40 800x900x280 314.500
OSOG 8090 T - 4+10 14 800x900x280 237.900
OSOG 12090 - 3x6+3x10 48 1200x900x280 445.000
• piezo gyújtással van ellátva• maximális biztonságot figyelembe véve a gyártás során minden égőt elláttak biztonsági tűzelaltatással• égőkhöz őrláng is tartozik• krómozott égők a maximális teljesítményt és hatékonyságot figyelembe véve lettek megtervezve OSOGF 8090• alsó sütője statikusan működik, melynek sütőkamrája teljes egészében rozsdamentes acélból épül fel• a kamrában három darab kivehető, krómozott tartó található• 2/1 GN edényekkel kompatibilisek• megfelelő szigetelést egy - szintén rozsdamentes acélból gyártott - 40 mm-es vastagságú ajtó szolgáltatja• ajtón található fogók erősek és ergonomikus kialakítással rendelkeznek• sütőkamra hőfoktartománya 100-300 °C• sütőkamra kapacitása 3 x GN 2/1• rozsdamentes mikroperforált gázégők• OSOGEF 8070 elektromos sütővel 400 V
192
Konyhai főzősor900-as széria
Villanytűzhely
TípusSütő Teljesítmény
(kW)Égő Teljesítmény
(kW)Össz Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OSOEF 8090 6 4 x 4 22 800x900x850 725.500
OSOEF 12090 6 6 x 4 30 1200x900x850 1.062.900
OSOEF 12090 S 9 6 x 4 33 1200x900x850 1.081.900
OSOE 4090 - 2 x 4 8 400x900x280 280.900
OSOE 8090 - 4 x 4 16 800x900x280 526.000
OSOE 12090 - 6 x 4 24 1200x900x280 741.500
• a főzőzónák öntött vasból készültek és hermetikusan elszigeteltek• a villanytűzhely biztonsági kapcsolóval van felszerelve a túlmelegedés elleni védelem érdekében• kapcsolókkal hat fokozaton melegíthetjük fel a főzőzónákat• főzőzónák hőtartománya 90-450 °C• feszültség : 400 V• 4 , 6 főzőzónás változatok
OSOEF 8090
• készülék alsó sütője statikusan működik, melynek sütőkamrája teljes egészében rozsdamentes acélból épül fel• a kamrában három darab kivehető, krómozott tartó található• 2/1 GN edényekkel kompatibilis• megfelelő szigetelést egy rozsdamentes acélból gyártott 40 mm-es vastagságú ajtó szolgáltatja• sütőkamra hőfoktartománya 50-300 °C• sütőkamra kapacitása 3 x GN 2/1
OSOE 12090
OSOEF 8090
193www.attase.hu
Konyhai főzősor900-as széria
Wok tűzhely
OWG 4090 OWG 8090
• robosztus, ipari kivitelezésű• magas teljesítményű öntöttvas sütőfelület• könnyen tisztítható• ergonómikus design• rozsdamentes acél készülékház• 1 vagy 2 égős változatban
Típus ModellTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OWG 4090 Gázos 14 400x900x280 149.200
OWG 8090 Gázos 28 800x900x280 243.500
*wok serpenyőink a konyhai eszközök kategóriában
194
Konyhai főzősor900-as széria
Kerámialapos tűzhely
Francia tűzhely
• 6 mm vastag kerámialapos főzőlap 2 vagy 4 égős sütőfelülettel• könnyen tisztítható• figyelmeztető fény jelzi, ha a felület hőmérséklete már biztonságos• azonnal felmelegszik, ha az edény felülete érintezik a főzőlappal• feszültség : 400 V
• 22 mm vastag öntöttvas sütőfelület, kerámia bevonattal• főzőzóna hőtartománya maximum 500 °C• könnyen tisztítható• figyelmeztető fény jelzi, ha a felület hőmérséklete már biztonságos• azonnal felmelegszik, ha az edény felülete érintezik a főzőlappal
Típus ModellTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OSC 4090 Elektromos 6 400x900x280 410.500
OSC 8090 Elektromos 12 800x900x280 764.900
Típus ModellTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OSOG 8090 C Gázüzemű 10 800x900x280 361.900
OSC 8090
OSOG 8090 C
195www.attase.hu
Konyhai főzősor900-as széria
Rostlap
OGG 8090 1/2 N OGE 4090
Típus Felület típusaTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OGG 4090 sima 9 400x900x280 229.000
OGG 4090 N bordázott 9 400x900x280 245.000
OGG 8090 sima 18 800x900x280 363.900
OGG 8090 1/2 N sima-bordázott 18 800x900x280 380.500
OGG 8090 N bordázott 18 800x900x280 383.500
OGE 4090 sima 6 400x900x280 194.900
OGE 4090 N bordázott 6 400x900x280 213.000
OGE 8090 sima 12 800x900x280 319.500
OGE 8090 1/2 N sima-bordázott 12 800x900x280 340.000
OGE 8090 N bordázott 12 800x900x280 343.000
• egyenletes hőeloszlás • rozsdamentes felépítés • külön-külön beállítható főzőzónák• nagy kapacitású zsírgyűjtő edény• kivehető magasított fal a főzőfelület oldalsó és hátsó részén • bordázott, félig bordázott és teljesen sima változat• könnyedén tisztítható • krómozott felülettel is rendelhető
Gázos• gyors felforrósodás a rozsdamentes égők segítségével • 100 és 300 °C között állítható termosztát • piezzo gyújtás
Elektromos • a fűtőelemek a főzőlap alatt helyezkednek el• 50 és 300 °C között állítható termosztát
196
Konyhai főzősor900-as széria
Olajsütő
TípusHőmérséklet
( C °)Kapacitás
(l)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OFGI 4090 110-190 22 22 400x900x850 377.900
OFGI 8090 110-190 22+22 44 800x900x850 658.900
OFEI 4090 60-190 22 18 400x900x850 363.900
OFEI 8090 60-190 22+22 36 800x900x850 604.500
• rozsdamentes acél• könnyen tisztítható• ergonómikus design• maximum hőmérséklet: 190 C fok• teljesítménye: OFGI/OFEI 4090 35 kg/óra OFGI/OFEI 8090 35+35 kg/óra• sütési idő 3,5 perc• tank kapacitása 22 liter
OFGI 8090
Gyors fűtésének, nagy kapacitásának és könnyen tisztántartásának köszönhetően nagyszerű választás éttermek, nagykonyhák számára.
197www.attase.hu
Konyhai főzősor900-as széria
Lávaköves grill
Típus ModellTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Netto Ár(Ft)
OLG 4090 Gázos 10 400x900x280 202.900
OLG 8090 Gázos 20 800x900x280 334.500
• rozsdamentes acél grillező rostély és lávakő kosár• asztalra és állványra is helyezhető készülék• piezzo gyújtó• könnyen tisztítható• eltávolítható zsírgyűjtő fiókkal
Tésztafőző
TípusTeljesítmény
(kW)Kapacitás
(l)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OMG 4090 18 40 400x900x850 450.000
OMG 8090 36 40+40 800x900x850 777.000
OME 4090 12 40 400x900x850 387.500
OME 8090 24 40+40 800x900x850 702.500
• medencék kapacitása: 20 liter• könnyen tisztítható• vízhálózatra köthető• elektromos és/vagy gázüzemű készülék• 3 tésztafőző kosárral
198
Konyhai főzősor900-as széria
• gázos és elektromos kivitelben is• direkt vagy indirekt fűtési rendszerrel• rozsdamentes acél kivitel• feltöltő csappal• nyomásmérővel• biztonsági szeleppel• hőelvezető rács• hőfokszabályzás• állítható lábak• csoportos szelep irányító• belső dupla falú fűtés rendszer
TípusKapacitás
(l)Feszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OTGI 100 100 230 22 800x900x850 989.900
OTGI 150 150 230 22 800x900x850 997.900
OTGI 250 250 230 33 1000x900x850 1.247.500
OTGD 100 100 230 22 800x900x850 755.000
OTGD 150 150 230 22 800x900x850 769.000
OTGD 250 250 230 33 1000x900x850 958.000
OTEI 100 100 400 18 800x900x850 899.000
OTEI 150 150 400 18 800x900x850 908.000
OTEI 250 250 400 27 1000x900x850 1.163.000
Főzőüst
199www.attase.hu
Konyhai főzősor900-as széria
TípusKapacitás
(l)Feszültség
(V)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OTG 80 80 230 20 800x900x850 853.000
OTG 100 100 230 24 1000x900x850 940.000
OTG 130 130 230 30 1200x900x850 1.023.900
OTE 80 80 400 9 800x900x850 791.500
OTE 100 100 400 12 1000x900x850 862.000
OTE 130 130 400 15 1200x900x850 934.500
Billenőserpenyő• gázos és elektromos kivitelben is• rozsdamentes acél kivitel• 50 literes, manuálisan billenthető üst (szögletes forma)• hőmérséklettartomány: 50-300 c• szintezhető lábak• piezoelektromos gyújtás• felnyitható fedő, masszív fogantyú• közvetlen vízcsap (üstfeltöltéshez)• hátulsó szellőző rostély• biztonsági őrláng• biztonsági termosztát• könnyen tisztítható• fal mellé és szigetasztalba is beépíthető
200
Konyhai főzősor900-as széria
Munkafelület• rozsdamentes acél
Teljes mértékben kompatibilis az OZTI 900-as széria egyéb készülék típusaival
TípusMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
OAT 4090 400x900x280 52.800
OAT 8090 800x900x280 76.800
TípusMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
ODK 4090 400x900x570 59.500
ODK 8090 800x900x570 85.500
OD 4090 400x900x570 43.900
OD 8090 800x900x570 51.800
OD 12090 1200x900x570 71.900
• tároló szekrény • ajtóval felszerelt
• tároló szekrény • ajtó nélkül
OD 8070ODK 8070
203www.attase.hu
Konyhai főzősorEgyéb nagykonyhai gépek
Konvekciós sütő/légkeveréses sütő• manuálisan kezelhető elektromos sütő• külső és a belső szerkezete is rozsdamentes acél• sütőkamra sarkai és szélei lekerekítettek• belső globális diffúziós szellőztető rendszer• 60 perces időzítő• belső világítással • a sütő kettős üvegajtóval zárt, melynek a belső része kivehető és cserélhető• FED04NEGNV típus digitális kijelzős
TípusKapacitás
(Tálca méret)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
FEM04NE595V 4 x 440x350 mm 3,1 589x660x580 110.500 Akciós ár
FEM04NEGNV 4 x GN 1/1 3,1 686x660x580 145.900
FEM03NEPSV 3 x 600x400 3,1 775x700x560 155.900
FED04NEGNV 4 x GN 1/1 3,1 686x660x580 160.800
FEM04595V FED04NEGNV
204
Konyhai főzősorEgyéb nagykonyhai gépek
Konvekciós sütő/légkeveréses párásító
TípusKapacitása
(Tálca méret)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
FEM04NEMIDVH 4x GN 1/1-600x400 5,4 840x870x670 394.400
FEM05NEMIDVH 5x GN 1/1-600x400 6,45 830x820x750 552.600
FEM07NEMIDVH 7x GN 1/1-600x400 7,65 830x820x1150 829.000
FEM010NEMIDVH 10x GN 1/1-600x400 7,65 830x820x1150 1.105.000
Manuálisan kezelhető elektromos kombisütő direkt vízbefecskendezéssel.• hosszanti tálcabehelyezés• külső és a belső szerkezete is rozsdamentes acél• beépített automatikus tisztító rendszer, 9 beállított automatikus programmal • Scoth-Bright csiszolással • sütőkamra sarkai és szélei lekerekítettek• belső globális diffúziós szellőztető rendszer• sütőkamra ajtaja könnyen nyitható• maximális belső hőmérséklet 280°C• belső világítással • a sütő kettős üvegajtóval zárt, melynek a belső része kivehető és cserélhető
205www.attase.hu
Konyhai főzősorEgyéb nagykonyhai gépek
TípusKapacitás(GN 1/1)
Kontrolpanel
Teljesítmény(kW)
Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
CDE-107 E 7 digitális 8,3 800x750x800 1.106.000
RDE-110 E 10 x (600 x 400) digitális 12 710x770x940 1.351.000
CDE-111 E 11 digitális 16,4 800x750x1060 1.447.000
RDT-110 E 10 érintőképernyős 12 710x770x940 1.628.000
TDP-106 E 6 érintőképernyős 8,4 850x820x860 1.703.000
TDP-110 E 10 érintőképernyős 16,4 850x820x1155 1.947.000
TDP-120 E 20 érintőképernyős 30 1000x1000x1890 3.738.000
Kombi sütő-gőzpároló• egyes típusok automatikus öntisztítási funkcióval is rendelhetőek• rozsdamentes felépítés• a gőzbefecskendezés direkt módon történik • a sütőkamra 18/10 AISI 304-es rozsdamentes acélból épült fel• a sütőkamra vízálló és lekerekített sarkokkal rendelkezik• a sütőkamra monoblock kialakítású, hegesztések nem találhatóak• elvezető cső, ami a kamra csatornavezetékéhez kapcsolódik• speciális XT boxtor levegő áramoltatási rendszer • a ventilátor AISI 316-os rozsdamentes acélból áll• a hőszigetelésről a kamrában található kerámia réteg gondoskodik • opcionálisan rendelhető: automata mosórendszer és maghőmérő
206
Konyhai főzősorEgyéb nagykonyhai gépek
Elektromos pizzakemence• sütőkamra alsó része samott kőből áll• sütőkamrák felső és alsó részenek hőmérséklete külön-külön állítható• kamránként külön belső világítás• analóg hőfok kijelző (opcionális)• külön be- és kikapcsoló gomb minden sütőkamra számára• hőtartomány: 85- 455°C• rendelhető opció: állvány
• sütőkamrák felső és alsó részének hőmérséklete külön-külön állítható• vastag szigetelés• rozsdamentes festett acéllemez külső burkolás
TípusKapacitás
(tálcák cm)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Sütőkamra mérete(mm)
Nettó Ár(Ft)
PF 5050E 4 x 25 cm 4 800x640x360 510x510x100 144.900
PF 6262E 4 x 30 cm 5 890x720x430 620x620x150 168.500
PF 5050 DE 4 + 4 db 25 cm 8 800x640x620 2 x (510x510x100) 234.500
PF 6262 DE 4 + 4 db 30 cm 10 890x720x760 2 x (620x620x150) 289.900
PF 7070 DE 4+4 db 34 cm 10 970x800x760 2 x (700x700x150) 332.200
TípusKapacitás
(tálcák cm)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Sütőkamra mérete(mm)
Nettó Ár(Ft)
FF 4 4 x 32 cm 5 950x760x330 700x700x150 137.500
FF 44 4 + 4 x 32 cm 10 950x760x590 2 x 700x700x150 212.500
PF 5050E PF 5050DE
207www.attase.hu
Konyhai főzősorEgyéb nagykonyhai gépek
Gázüzemű pizzakemence
Szalagos pizzakemence
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Sütőkamra mérete(mm)
Netto Ár(Ft)
C-40 7,8 1425x985x450 400x540x100 1.260.000
TípusKapacitás
(tálcák cm)Teljesítmény
(kW)Méret(mm)
Sütőkamra mérete(mm)
Nettó Ár(Ft)
EMP 4G 4 x 30 cm 11,3 1100x950x520 615x615x150 349.300
EMP 44G 4 + 4 db 30 cm 22,6 1100x950x1040 2 x (615x615x150) 698.500
EMP 99G 9+9 db 30 cm 51 1400x1250x1040 2 x (915x915x150) 995.000
• a sütőkamra alsó része samott kőből áll• rozsdamentes felépítés• elektronikus begyújtás• biztonsági szelepek• digitális hőfokkijelzés• külön be- és kikapcsoló gomb minden sütőkamra számára• folyamatos lángszabályozás• földgázos és PB gázos változatban is• rendelhető opció: állvány
EMP 4G EMP 44G
• rozsdamentes acél felépítés• üveges ajtó, a sütési folyamatok felügyelete érdekében• a külső felület nem melegszik 40 °C fölé• elektronikus digitális vezérlés• üzemmód: Gázos• Pizza sütési kapacitás:-25 cm x 30 db pizza / óra-32 cm x 15 db pizza / óra-40 cm x 13 db pizza / óra
208
Konyhai főzősorEgyéb nagykonyhai gépek
FőzőzsámolyA főzőzsámoly egy nélkülözhetetlen kellék az ipari konyhákba, büfékbe, éttermekbe, közintézményekbe és minden más olyan helyen, ahol nagy volumenben történik a főzés, miközben az időt is figyelembe kell venni, mint lényeges tényezőt.
A főzőzsámolyok nagy és masszív felépítése és az erős tartó lábak miatt alkalmasak arra, hogy főzőüstöket helyezzenek rájuk, így biztosítva, hogy nagy mennyiségben lehessen főzni egyszerre.
A rájuk helyezett üstökben zárt térben, atmoszférikus nyomás alatt, forrásban lévő vízben történik a főzés, mely főzési eljárás alkalmas a levesek, főtt húsok, főzelékek és főtt tészták elkészítésére. Ezek a készülékek mindezt a hatékonyság mellett energiatakarékosan is végzik el.
Termékeink szintezhető lábakkal vannak felszerelve, így sokkal hatékonyabban helyezhetőek el egy ipari konyhába a többi berendezéssel összhangban, ezáltal ezek a berendezések könnyedén beilleszthetőek egy nagykonyha megtervezésébe.
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
ModellNettó Ár
(Ft)
OYOG 4040 P 4 400x400x500 Gázüzemű 80.400
OYOG 5050 PS 10 500x500x500 Gázüzemű 102.500
OYOG 6060 P 14 600x600x500 Gázüzemű 142.700
OYOG 7070 P 14 700x700x500 Gázüzemű 151.800
OYOG 7070 PS 32 850x700x500 Gázüzemű 189.900
OYO 5555 5 550x550x500 Elektromos 210.000
* AHGF-FZS1 3,5 500x500x550 Elektromos 85.000
OYO 5555
* hazai gyártás
OYOG 6060 P
209www.attase.hu
Konyhai főzősorEgyéb nagykonyhai gépek
Grillcsirke sütő
Sous Vide
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
ModelKapacitás
(db/csirke)Nettó Ár
(Ft)
M001 E 3,5 750x500x650 elektromos 6 161.500
M002 E 4 800x500x700 elektromos 9 198.900
M003 E 4 900x500x700 elektromos 12 222.000
M004 E 4,5 1050x500x700 elektromos 15 278.000
M-MR2 - 1160x510x780 gázüzemű 12 483.900
M-MR3 - 1160x510x960 gázüzemű 18 570.500
M-MR4 - 1160x680x1140 gázüzemű 24 662.000
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
AHV-SV2 0,6 600x330x300 132.000
• rozsdamentes kivitel• rozsdamentes alsó tálca• hőálló üvegajtó• belső világítás• egyes változatok belső kerámia lemezzel
• alacsony hőmérsékletű, szabályozott lassú főzéshez• űrtartalom: 20 liter• rozsdamentes acél belső tér• programozható thermosztát 45 ° és 95 ° C-között 0,1 ° C-os pontossággal• tartozékok: perforált alsó rács, rozsdamentes acél keret, 6 rekeszben helyezhetőek el a vákuum zacskók amely biztosítja a zacskók teljes terjedelmű merülését.
M004 E MR-4
• biztonsági szelep• ergonómikus kialakítás• könnyen tisztítható• gázüzemű és elektromos változatban is elérhető
211
ROZSDAMENTES BÚTORZAT
Asztal 210-211
Polcok és állványok 212-214
Szekrény 215
Melegentartó pult 216
Neutrális pult 217
Hűtőpult 218-219
Elszívóernyő 220-221
Mosogatómedence 222-223
Összeszerelhető bútorzat 224-226
212
Rozsdamentes bútorzatAsztal
• egyedi gyártás• minden asztal rozsdamentes acélból készül• lemezvastagság 1mm• asztallap vastagság 40 mm• műanyag szintezhető lábakkal, állíthatóság 15 mm• teljes magasság 850 mm• választható mélységek: 600,650,700 mm
Munkaasztal
Hosszúság(mm)
Mélység(600 mm)
Mélység(650 mm)
Mélység(700 mm)
400 34.800 Ft 34.800 Ft 37.300 Ft
600 37.300 Ft 38.600 Ft 41.200 Ft
800 41.200 Ft 42.500 Ft 45.100 Ft
1000 43.750 Ft 46.400 Ft 48.900 Ft
1200 47.500 Ft 50.200 Ft 52.800 Ft
1400 50.000 Ft 54.100 Ft 56.700 Ft
1500 52.500 Ft 55.400 Ft 57.900 Ft
1600 55.400 Ft 57.900 Ft 60.500 Ft
1800 59.200 Ft 61.800 Ft 64.400 Ft
2000 61.250 Ft 65.700 Ft 68.200 Ft
2200 67.000 Ft 69.500 Ft 72.100 Ft
2400 70.800 Ft 73.400 Ft 76.000 Ft
2600 74.700 Ft 77.300 Ft 79.800 Ft
2800 78.500 Ft 81.100 Ft 83.700 Ft
Munkaasztal variációk:• hátsó felhajtással• hosszú• moslékolóval• polccal• fiókkal• burkolt felhajtással• billenő szemetessel
hosszú asztal fiókkal
213www.attase.hu
Rozsdamentes bútorzatAsztal
moslékolóval polccal
hosszú asztal
billenő szemetessel
hátsó felhajtással
burkolt hátsó felhajtással
214
Rozsdamentes bútorzatPolcok és állványok
Hosszúság(mm)
Mélység(300 mm)
Mélység(400 mm)
600 7500 Ft 8750 Ft
800 10.000 Ft 11.250 Ft
1000 12.500 Ft 13.750 Ft
1200 15.000 Ft 16.250 Ft
1400 17.500 Ft 18.750 Ft
1600 20.000 Ft 21.250 Ft
1800 22.500 Ft 23.750 Ft
2000 25.000 Ft 26.250 Ft
2200 27.500 Ft 28.750 Ft
2400 30.000 Ft 31.250 Ft
2600 32.500 Ft 33.750 Ft
2800 35.000 Ft 36.250 Ft
Fali polc
Egyedi méretek és igények esetén keresse munkatársainkat vagy látogasson el weblapunkra.
• fali polcokat 1600 mm-től három konzollal szállítjuk• anyagvastagság 1 mm• hátsó perem magassága 30 mm• választható mélységek: 300,350,400 mm
215www.attase.hu
Rozsdamentes bútorzatPolcok és állványok
Kétszintes átadó polc
Perforált fali polc konzollal
Egyszintes átadó polc
Fűtött átadó polc-egyszintes Fűtött átadó polc-kétszintes
Fali polc fűszertartó edényekkel
További polcok
216
Rozsdamentes bútorzatPolcok és állványok
• az állványok teljes magassága 1800 mm• minden állvány 4 rögzített polcot tartalmaz• zártszelvény vázszerkezetű• szintezhető műanyag lábakkal, állíthatóság 15 mm• polclap vastagság 40 mm• anyagvastagság 1mm• perforált polccal is rendelhető
Állvány 4 polccal
Hosszúság(mm)
Mélység(500 mm)
Mélység(600 mm)
600 51.250 Ft 56.250 Ft
800 60.000 Ft 66.250 Ft
1000 70.000 Ft 77.500 Ft
1200 80.000 Ft 87.500 Ft
1400 88.750 Ft 97.500 Ft
1600 98.750 Ft 108.750 Ft
1800 107.500 Ft 118.750 Ft
2000 117.500 Ft 128.750 Ft
2200 126.250 Ft 138.750 Ft
2400 136.250 Ft 150.000 Ft
2600 146.250 Ft 161.250 Ft
2800 155.000 Ft 170.000 Ft
217www.attase.hu
Rozsdamentes bútorzatSzekrény
Faliszekrény• minden faliszekrény rozsdamentes acélból készül• anyagvastagság 1 mm• állítható köztes polccal• teljes magasság 650 mm
Hosszúság(mm)
Mélység(400 mm)
600 75.000 Ft
800 85.000 Ft
1000 95.000 Ft
1200 105.000 Ft
1400 115.000 Ft
1600 125.000 Ft
1800 135.000 Ft
2000 143.750 Ft
2200 153.750 Ft
2400 163.750 Ft
2600 173.750 Ft
2800 183.750 Ft
Hosszúság(mm)
Mélység(400 mm)
600 41.250 Ft
800 48.750 Ft
1000 55.000 Ft
1200 62.500 Ft
1400 70.000 Ft
1600 76.250 Ft
1800 83.750 Ft
2000 91.250 Ft
2200 97.500 Ft
2400 105.000 Ft
2600 112.500 Ft
2800 118.750 Ft
Egyedi méretek és igények esetén keresse munkatársainkat vagy látogasson el weblapunkra.
Faliszekrény tolóajtóval Nyitott faliszekrény
218
Rozsdamentes bútorzatMelegentartó pult
Melegentartó pult
Melegentartó pult síküveges
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
3 x GN 1/1 1,3 1150x650x850 214.250
4 x GN 1/1 2,6 1500x650x850 253.750
5 x GN 1/1 2,6 1800x700x850 288.250
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
3 x GN 1/1 1,3 1150x650x850 211.250
4 x GN 1/1 2,6 1500x650x850 251.250
5 x GN 1/1 2,6 1800x700x850 286.250
• minden pult rozsdamentes acélból készül• vízfűrdős melegentartó • hajlított üveg• bemutató üvegpolc• világítás• leeresztő csappal• termosztáttal 30 - 90 C°• műanyag szintezhető lábakA pultok három oldalról burkoltak, alapesetben szemből nyitottak, egy alsó polccal rendelkeznek.
• minden pult rozsdamentes acélból készül• síküveges• világítás• leeresztő csappal• termosztáttal 30 - 90 C°• műanyag szintezhető lábakA pultok három oldalról burkoltak, alapesetben szemből nyitottak, egy alsó polccal rendelkeznek.
219www.attase.hu
Rozsdamentes bútorzatNeutrális pult
TípusFűtőpaplan teljesítménye
(kW)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
3 x GN 1/1 1 1150x700x850 156.250
4 x GN 1/1 2,5 1500x6700x850 175.000
5 x GN 1/1 2,5 1800x6700x850 193.750
• felépítmény nélkül• pultok három oldalról merevítettek• alsó polccal rendelkeznek• vízfűrdős melegentartó• leeresztő csappal• termosztáttal 30 - 90 C°• fűtőpaplannal• minden pult rozsdamentes acélból készül• külső paplanos fűtéssel• asztali változatban is
Konyhai melegentartó pult
Neutrális pult tolóajtóval• minden asztal rozsdamentes acélból készül• lemezvastagság 1 mm• asztallap vastagság 40 mm• polclap vastagság 40 mm• műanyag szintezhető lábakkal, állíthatóság 15 mm• teljes magasság 850 mm• hátsó felhajtással is rendelhető
Hosszúság(mm)
Mélység(600 mm)
Mélység(700 mm)
1000 133.750 Ft 151.250 Ft
1200 145.000 Ft 162.500 Ft
1400 156.250 Ft 175.000 Ft
1600 168.750 Ft 187.500 Ft
1800 180.000 Ft 198.750 Ft
2000 191.250 Ft 211.250 Ft
2200 203.750 Ft 222.500 Ft
2400 215.000 Ft 235.000 Ft
2600 226.250 Ft 247.500 Ft
2800 237.500 Ft 258.750 Ft
220
Rozsdamentes bútorzatHűtőpult
• teljesen rozsdamentes acélból• leheletvédő üveggel• ventilációs hűtéssel• síküveges felépítmény köztes üvegpolccal• beépített aggregáttal• digitális vezérlés (4-8 °C)• teljesítmény: 230 V• három oldalon burkolt, a kiszolgáló tér felől nyitott• műanyag szintezhető lábak állíthatósága 15 mm• kapacitás: 3/4/5 x GN 1/1 max. 200 mm mély edényzetnek (GN edényzet nélkül )
TípusTeljesítmény
(kW)Méret(mm)
Alul nyitotthűtőpult
Hűtőpult alsó(hűtött)tárolóval
3 x GN 1/1 3,5 1150 x 700 x 850 320.500 Ft 378.000 Ft
4 x GN 1/1 4 1500 x 700 x 850 361.250 Ft 430.000 Ft
5 x GN 1/1 5 1800 x 700 x 850 407.000 Ft 488.250 Ft
Alul nyitott hűtőpult Hűtőpult alsó (hűtött) tárolóval• teljesen rozsdamentes acélból• leheletvédő üveggel• ventilációs hűtéssel• síküveges felépítmény köztes üvegőpolccal• beépített aggregáttal• digitális vezérlés (4-8 °C)• három oldalon burkolt, a kiszolgáló tér felől nyitott• alsó hűtött tároló résszel, kettényíló ajtóval• műanyag szintezhető lábak állíthatósága 15 mm• kapacitás: 3/4/5 x GN 1/1 max. 200 mm mély edényzetnek (GN edényzet nélkül )
221www.attase.hu
Rozsdamentes bútorzatHűtőpult
TípusMéret(mm)
Egyenes üveges 1150
1500
1800
Hajlított üveges 1150
1500
1800
Egyenes üveges köztes üvegpolccal
1150
1500
1800
Hajlított üveges köztes üvegpolccal
1150
1500
1800
• köztes üvegpolccal• világítással• 40 mm - csőtartóval
• szögletes lábakkal• világítással• rendelhető oldalüveggel
• elöl 6 mm vastag, felül 8 mm-es üveggel• világítással• szögletes lábakkal
• elöl 6 mm vastag, felül 8 mm-es üveggel• világítással• szögletes lábakkal
Egyenes üveges felépítmény
Egyenes üveges felépítmény köztes üvegpolccal
Hajlított üveges felépítmény köztes üvegpolccal
Hajlított üveges felépítmény
222
Rozsdamentes bútorzatElszívóernyő
Snack elszívóernyő• minden elszívóernyő rozsdamentes acélból készül• magassága 500 mm• minden ernyő tartozéka mosható labirint rendszerű szűrőbetét kondenzvíz leeresztő csappal, valamint egy 315 mm-es elszívócsonk• elszívócsonk mérete egyedileg változtatható• 2000 mm-es nagyságtól két elszívócsonkot tartalmaznak az ernyők amennyiben nincs beépített motor
Hosszúság(mm)
Mélység(700 mm)
Mélység(800 mm)
Mélység(900 mm)
Mélység(1000 mm)
1000 92.500 Ft 97.500 Ft 102.500 Ft 107.500 Ft
1200 102.500 Ft 107.500 Ft 113.750 Ft 118.750 Ft
1400 111.250 Ft 118.500 Ft 123.750 Ft 131.250 Ft
1600 121.250 Ft 128.750 Ft 136.250 Ft 142.500 Ft
1800 131.250 Ft 138.750 Ft 147.500 Ft 155.000 Ft
2000 140.000 Ft 148.750 Ft 161.250 Ft 166.250 Ft
2200 150.000 Ft 158.750 Ft 172.500 Ft 177.500 Ft
2400 158.750 Ft 168.750 Ft 183.750 Ft 190.000 Ft
2600 168.750 Ft 180.000 Ft 192.500 Ft 201.250 Ft
2800 177.500 Ft 190.000 Ft 202.500 Ft 213.750 Ft
3000 187.500 Ft 200.000 Ft 212.500 Ft 225.000 Ft
223www.attase.hu
Rozsdamentes bútorzatElszívóernyő
• minden elszívóernyő rozsdamentes acélból készül• magassága 500 mm• minden ernyő tartozéka mosható labirint rendszerű szűrőbetét kondenzvíz leeresztő csappal, valamint egy 315 mm-es elszívócsonk• elszívó csonk mérete egyedileg változtatható• 2000 mm-es nagyságtól két elszívócsonkot tartalmaznak az ernyők amennyiben nincs beépített motor
• minden elszívóernyő rozsdamentes acélból készül• magassága 500 mm• minden ernyő tartozéka mosható labirint rendszerű szűrőbetét kondenzvíz leeresztő csappal, valamint egy 315 mm-es elszívócsonk• elszívó csonk mérete egyedileg változtatható• 2000 mm-es nagyságtól két elszívócsonkot tartalmaznak az ernyők amennyiben nincs beépített motor
Előlapos elszívóernyő
Sziget elszívóernyő
Egyedi méretek és igények esetén keresse munkatársainkat vagy látogasson el weblapunkra.
224
Rozsdamentes bútorzatMosogatómedence
• minden mosogató rozsdamentes acélból készül• a mosogatók zártszelvény vázból készülnek• anyagvastagság 1,25 mm• műanyag szintezhető lábakkal, állíthatóság 15 mm• minden mosogató 50 mm-es hátsó felhajtással, homloklappal készül• csapokat, leeresztőket, szifonokat az ár nem tartalmazza• igény esetén csaptelep kivágással rendelhető
Egymedencés mosogató
polccal
TípusMedence méret
(mm)Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
Nettó Ár polccal(Ft)
Egymedencés
400x400x250 550x500x850 50.000 58.750
400x400x300 550x500x850 52.500 61.250
400x500x250 550x600x850 53.750 63.750
500x500x250 650x600x850 57.500 68.750
500x500x300 650x600x850 60.000 71.250
500x600x300 650x700x850 61.250 82.500
700x700x350 800x800x850 83.750 98.750
Kétmedencés
400x400x250 1000x500x850 87.500 101.250
400x400x300 1000x500x850 92.500 105.000
400x500x250 1000x600x850 93.750 106.250
500x500x250 1200x600x850 97.500 120.000
500x500x300 1200x600x850 103.750 122.500
500x600x300 1200x700x850 113.750 131.250
700x700x300 1600x800x850 145.000 175.000
Hárommedencés
400x400x250 1400x500x850 116.250 134.850
400x400x300 1400x500x850 120.000 139.200
400x500x250 1400x600x850 121.250 140.650
500x500x250 1700x600x850 123.750 143.550
500x500x300 1700x600x850 130.000 150.800
500x600x250 1700x700x850 145.000 168.200
700x700x300 2300x800x850 197.500 229.100
Nagykonyhai mosogató
Kétmedencés mosogató
225www.attase.hu
Rozsdamentes bútorzatMosogatómedence
TípusMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
0753.40402.10 400x400x250 11.500
0753.40403.10 400x400x300 14.800
0753.40502.10 400x500x250 13.600
0753.40503.10 400x500x300 15.400
0753.50503.10 500x500x250 17.200
0753.50502.10 500x500x300 15.900
0753.50503.10 500x600x250 17.200
0753.50603.10 500x600x300 22.500
0753.60602.10 600x600x250 26.700
0753.70703.10 700x700x300 38.750
Típus Ø(mm)
Nettó Ár(Ft)
0753.00023.09 230 3800
0753.00026.09 260 5300
0753.00029.09 290 5400
Mosogatómedence
KódØ
(mm)Nettó Ár
(Ft)
0753.01719.07 430x480x130 8900
Kód Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
0759.40311.31 400x310x190 16.900
226
Rozsdamentes bútorzatÖsszeszerelhető bútorzat
• rozsdamentes acél• könnyű-gyors összeszerelés• magas minőségű• megerősített laminált munkalap
Összeszerelhető munkaasztal
TípusMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
611066
polc nélkül
600x600x850 29.900
611086 800x600x850 33.900
611106 1000x600x850 37.900
611127 1200x700x850 44.500
611266
alsó polccal
600x600x850 34.500
611286 800x600x850 39.500
611306 1000x600x850 44.500
611326 1200x600x850 49.900
611346 1400x600x850 54.900
611386 1800x600x850 65.300
611307 1000x700x850 47.900
611327 1200x700x850 53.600
611357 1500x700x850 61.900
611387 1800x700x850 65.500
Munkaasztal Munkaasztal polccal
állítható lábak
227www.attase.hu
Rozsdamentes bútorzatÖsszeszerelhető bútorzat
• rozsdamentes acél• könnyű-gyors összeszerelés• magas minőségű• medence mérete : 400x400x250 mm• medence lefolyó : 52 mm
Összeszerelhető mosogató
TípusMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
613466 600x600x850 51.900
611866 600x600x850 55.900
611877 700x700x850 60.500
613306 1000x600x850 66.900
615106 1000x600x850 73.500
613706 1000x600x850 85.200
613726 1200x600x850 91.000
613746 1400x600x850 96.900
medence lefolyó mérete 52 mm
613466 613306
613706 613726
228
Rozsdamentes bútorzatÖsszeszerelhető bútorzat
• rozsdamentes acél• könnyű-gyors összeszerelés• magas minőségű• láb vastagsága : 30x30 mm• maximum terhelhetőség : 70 kg/m2/polc
Összeszerelhető polc
TípusMéret(mm)
Nettó Ár(Ft)
610064 600x400x1800 45.900
610084 800x400x1800 50.000
610104 1000x400x1800 54.500
610105 1000x500x1800 59.000
610125 1200x500x1800 64.900
610106 1000x600x1800 64.000
610126 1000x600x1800 70.500
610305 1000x500x1800 64.500
610325 1200x500x1800 70.500
610307 1000x700x1800 75.500
610064 610305
232
Bárgépek és eszközökBárgépek
Kód Méret(cm)
Teljesítmény(kW)
Nettó Ár(Ft)
482025 18x37 0,35 77.900
Kód Méret(cm)
Teljesítmény(kW)
Nettó Ár(Ft)
484150 23,5x27,5x54 1,5 321.000
•1,25 l polikarbonát tartály• könnyen tisztítható• 2 sebesség 17000-21000 fordulat/perc• penge akár a jég aprítására is alkalmas• zománcozott öntött vas alap• használata különböző turmixok, jeges italok és koktélok elkészítésére ajánlott
• 1870-30000 fordulat/perc• 4 programozási lehetőség• dupla pulzáló funkció• menet közben állítható sebességszabályzó• zajszűrő burkolattal• 2 literes polycarbonate tartály• az üveg tartály mosogatógép biztos• könnyen tisztítható és kezelhető• titánium tengelyes• fém pengéje a jeget is kiválóan aprítja• kés anyaga: rozsdamentes acél
Ajánlott turmixokhoz, jeges kávékhoz, koktélokhoz, jeges italokhoz,szószokhoz,salsához, levesekhez, dresszingekhez, desszertekhez.
Turmix
Turmix
kontrol panel
233www.attase.hu
Bárgépek és eszközök Bárgépek
Kód Méret(cm)
Teljesítmény(kW)
Nettó Ár(Ft)
J80 50,5x23,5x42 0,7 293.260
Kód Méret(cm)
Teljesítmény(kW)
Nettó Ár(Ft)
485020 19x22x46,5 0,11 109.900
• 1 sebességű motor 3000 ford./perc• 120 liter/óra kapacitás• automata betöltő nyílás 79 mm átmérővel• kivehető rozsdamentes szita, rozsdamentes edény, rozsdamentes acél perforált kosár• hulladék tároló: 6,5 liter• csúszásmentes gumitalpak, „S” alakú etetőgarat (túlterhelés veszélye nélkül önetető kivitel)• alacsony zajszint• könnyen tisztán tartható
• 2 sebesség• egytengelyes• 0,7 l űrtartalom• öntöttvas alap• krómozott motorház• nem folyamatos működésre tervezték
Gyümölcscentrifuga
Ital mixer
234
Bárgépek és eszközökBárgépek
• üvegajtó• belső világítás• automatikusan csukódó autó• automatikus leolvasztássa• digitális kijelzővel és zárral • állítható polccal• ezüst és fekete színben
Bárhűtő
Kód Méret(cm)
Teljesítmény(kW)
Nettó Ár(Ft)
SC 98 48x46x85 0,92 70.400
LG 138 60x50x90 0,18 106.600
Kód Méret(cm)
Teljesítmény(kW)
Nettó Ár(Ft)
480012 31,5x20x40 0,18 35.200
480021 21x28x40 0,23 56.300
öncsukódó ajtó
Gyümölcsprés
480012480021
235www.attase.hu
Bárgépek és eszközök Eszközök
• kézi jégdaráló• rozsdamentes acél késsel• műanyag tartály és fiók• erős és tartós a daráló pengék
• rozsdamentes acél készülékház• biztonságos jégkocka adagolóval• nagy utántöltővel• rozsdamentes acél penge• cseppmentes tárolótartály • jégtartálya 2,8 kg
• gyümölcs szita Ø = 120 mm• öntöttvas és rozsdamentes acél készülékház• könnyen tisztítható
Kód Méret(cm)
Nettó Ár(Ft)
471000 16x13,5x27 7500
Kód Méret(cm)
Nettó Ár(Ft)
471700 16x24x39 68.900
Kód Méret(cm)
Nettó Ár(Ft)
473012 18,5x22,5x71 12.200
rozsdamentes pengék
széles adagolószájjal
Jégdaráló
Jégdaráló
Citrusfacsaró
237www.attase.hu
SZÁLLODAI BERENDEZÉSEK
237www.attase.hu
Flambír kocsi 236
Bútor 237
Pincér szervíz pult 238
Szobaasszony kocsi 239
Szennyes szállító kocsi 240
Bárkocsi 241
Londíner kocsi 242
Szervízkocsi 243
Felmosókocsi 244
238
Szállodai berendezésekFlambír kocsi
238
• kiváló minőségű faszerkezet• laminált bevonatú asztallap• 4 kerekes, amiből 2 fékezhető
Gázégős flambírkocsi
Típus Tulajdonságok Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
EM109 1 égős 590x1210x860 161.700
EM111 2 égős 590x1210x860 179.000
EM110 gáztűzhely 590x1210x860 184.800
EM108 1 égős, szerviz fiókkal 590x1110x950 242.500
EM109
EM110 EM108
EM111
• szerviz szekrénnyel• öntet tartó
• szerviz szekrénnyel• rozsdamentes acél
gáztűzhellyel
• 2 gázégős tűzhellyel• szervíz fiókkal
239www.attase.hu
Szállodai berendezésekBútor
239www.attase.hu
• ventilációs hűtésű, R-134 gázos• automatikus leolvasztású• 3/8 hp kompresszor• LED világítással• mozgatható, 4 rejtett kerékkel
• ventilációs hűtésű, R-134 gázos• automatikus leolvasztású• 1/2 hp kompresszor• LED világítással• mozgatható, 4 rejtett kerékkel
Cukrász bemutatóvitrin
Cukrász bemutatóvitrin dupla
Kód Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
EM102 670x670x1950 543.000
Kód Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
EM103 670x1320x1950 722.000
240
Szállodai berendezésekPincér szervíz pult
Típus Méret(mm)
Nettó Ár(Ft)
EM131 460x460x1330 50.820
EM132 460x860x1330 75.000
EM133 460x850x1070 78.500
• 3 részes fiókkal • 6 részes fiókkal • 2 x 3 részes fiókkal• dupla ajtós
241www.attase.hu
Szállodai berendezésekSzobaasszony kocsi
TípusNettó Ár
(Ft)
EM303 77.900
EM301 84.500
EM302 92.500
EM304 109.000
• porfestett váz• 5 rekeszes felső rész• felhajtható oldalsó elemek• 2 fékezhető kerékkel• zárható ajtók és felső fiók
EM303
EM301
EM304
EM302
242
Szállodai berendezésekSzennyes szállító kocsi
TípusNettó Ár
(Ft)
EM309 43.000
EM305 43.000
EM306 43.000
EM308 51.900
EM310 33.500
• porfestett váz• 2 fékezhető kerékkel• ágynemű szállítására is alkalmas
EM309
EM305
EM310
EM306 EM308
243www.attase.hu
Szállodai berendezésekBárkocsi
TípusNettó Ár
(Ft)
EM123 113.000
EM124 132.900
EM117 167.500
EM118 231.000
EM119 277.000
EM120 308.900
EM121 340.500
EM122 398.500
EM123
EM120 EM122 EM121
EM124 EM118
EM119 EM117
Bor szervízkocsi
Bár szervízkocsiItaltartó rekeszes, pohár vitrinnel
Bár szervízkocsi2 polcos, pezsgőtartóval
Bár szervízkocsiPohár-ital tartó állvánnyal
Bor szervízkocsi Likőrös kocsi
Likőrös kocsi Koktélos kocsi
244
Szállodai berendezésekLondíner kocsi
TípusVáz
anyagaNettó Ár
(Ft)
EM209 rozsdamentes acél 196.500
EM211 rozsdamentes acél 213.900
EM210 sárgaréz 242.500
EM207 rozsdamentes acél 329.000
EM208 sárgaréz 353.000
TípusNettó Ár
(Ft)
EM213/1 42.900
EM215/1 80.900
EM214/1 86.700
• összecsukható• gumiabroncsozott kerekek• kárpitbevonatú felület• festett vázú londíner kocsi
• sárgaréz csőváz• szőnyeggel bevont rakodó felület• rakodófelület acél• gumiabroncsos, 2 fékezhető kerékkel
Bőröndszállító molnárkocsi
Londíner kocsi
EM208
EM207 EM210 EM209
245www.attase.hu
Szállodai berendezésekSzervízkocsi
TípusNettó Ár
(Ft)
EM127 89.900
EM116 98.000
EM126 103.900
EM112 196.000
EM106 207.900
EM106-1 248.500
EM113 299.900
EM105 329.000
EM127
EM112 EM113 EM106
EM105
EM116 EM125
• 10 x GN 1/4 65• rozsdamentes acél jégtároló • tálcával és leeresztő csappal
• szerviz szekrénnyel
246
Szállodai berendezésekFelmosókocsi
Kétvödrös felmosókocsi
TípusNettó Ár
(Ft)
EM135/1 16.200
EM135/2 63.500
• 2x25 l felmosóvödörrel• műanyag vázzal• moppréssel• 120 l zsáktartóval• rakodó polccal
248
Általános feltételek és tájékoztató
AdatokA katalógusban található adatok (teljesítmény,méret stb) előzetes értesítés nélkül változhatnak.
ÁrakA termékekhez rendelt árak nettó árak és tájékoztató jellegűek.Az árváltozatás jogát cégünk fenntartja.Akcióinkról és aktuális kedvezményeinkről munkatársainktól érdeklődhetnek.
KépekA katalógusban szereplő képek egyes esetekben illusztrációk,így eltérhetnek a valóságtól.Vásárlás előtt tájékozódjon weboldalunkon cégünk vásárlási és általános üzleti feltételeiről.A katalógusban szereplő esetleges nyomdai hibáért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget.
[email protected]óterem1134 Budapest, Apály utca 3Konyhatechnológia:+36 1 270 9134+36 70 701 8415
Élelmiszer:+36 1 450 0481+36 70 317 9583Szerviz:+36 70 325 0728
Kiadja az Attase Kft.1134 Budapest, Apály utca 3
Elérhetőségek
Piktogramok
Szekesztő:Gerstner PéterGrafikus:Majoros Eszter Nóra
Halas hűtőszekrényCukrász hűtőszekrényBest seller termék