Martina Cole - Megrontva

Prológus

1992

Melanie Harvey nyugodtan sétált Grantley-ben, a Bayler Streeten.

Ebben a kis essexi városkában született, és most ide járt főiskolára. Úgy érezte, valamiféle kifinomultságot kölcsönöz neki az, hogy tanul, és még élvezte is, amit tanárai sohasem hittek

volna róla. Ő azonban szerette ezt a helyet, ez volt az otthona, itt akart dolgozni és felnevelni a gyermekeit. Főleg amióta új szelek fújdogáltak errefelé. Grantley gyors fejlődésnek indult,

kezdett felzárkózni a világhoz, és ő mindenáron egy kicsit a részese akart lenni ennek. A zöldövezet fokozatosan lakóteleppé nőtte ki magát - természetesen magánlakásokkal. A régi ingatlanokat lebontották vagy felújították, hogy utat engedjenek az ingázók számára, akik szerettek a Fenchurch Streettől negyvenpercnyire lakni egy olyan helyen, amely még elég vidékies volt ahhoz, hogy itt szívesen neveljék fel gyermekeiket; ők minden pénzt megadnának egy kis, háromszobás házért. Minden reggel ugyanazon az útvonalon futott és elcsodálkozott, hogy milyen gyorsan épültek ki ezek a helyek. Nyilvánvalóan nem hosszú távra tervezték őket.

Munkások fütyültek neki, de ő nem törődött velük. Tizenhét évesen, egy DD-kupával a kezében már hozzá volt szokva a mocskos vénemberekhez - mert a munkásokat annak tartotta -, akik már messziről füttyel köszöntötték. Ugyanúgy nem törődött velük, ahogy nem törődött senki mással sem. Melanie meglehetősen arrogáns volt a maga fiatal módján.

Egy rövid top, short és Reebok edzőcipő volt rajta, sötét haját hátrafésülte és lófarokban fogta össze. Szeme szórakozottan fürkészte a közeli, régi épületeket, amelyeket épp most romboltak le.

Amikor átpillantott, látta, ahogy egy bulldózer megindul az utolsó épen maradt épület felé. A fényes napsütést néhány másodpercre eltakarták a felhők, így most valamivel tisztábban látott.

Ekkor észrevett valamit az épület tetején. Csupán egy pici mozgás volt, de ő mégis meglátta. Felnézett. A nap most újra a szemébe sütött, hunyorogva könnyezni kezdett. De valamit látott ott, ebben biztos volt.

Aztán, amikor ismét meghallotta a bulldózer tompa berregését, a nap újból eltűnt egy felhő mögött, ő pedig egy kicsi, szőke fejet pillantott meg. Csak egy futó pillanatra látta, de neki ennyi is elég volt. Megállapította, hogy csakis egy kisgyerek lehet az. Egy felnőttet könnyen fel lehetett volna ismerni, de az épület tetején, a mellvéd mögött egy gyerek könnyen elbújhat.

És most megint.

Látta, hogy a buldózerben ülő férfi éppen arra készül, hogy lerombolja az épületet, és azon nyomban a telek felé rohant. A férfiak csak nevettek rajta, ahogy végigrohant az egyenetlen

talajon, fehér edzőcipője felverte a sarat, súlyos mellei minden lépésnél a bordáit kalapálták. Megpróbálta a bulldózerben ülő férfi figyelmét magára vonni. Természetesen nem volt nehéz.

A fickó arcán elismerés és félelem vegyült, miközben figyelte, ahogy a lány rohan felé.

Már majdnem egyvonalban voltak. A férfi fékezett. Amikor megállt a lány előtt, az még mindig mutogatott valamit a feje fölött.

Desmond Rawlings, az építésvezető, odarohant hozzá, arcáról csak úgy áradt a düh, de hangja még dühösebben szólt.

- Mit képzelsz, mi a bús francot csinálsz itt?

Melanie nem kapott levegőt és még mindig az épület tetejére mutogatott.

- Valaki vagy valami van ott fönn.

A férfi ösztönösen felnézett, de nem látott semmit.

- Ez valamiféle új játék, cicám?

Melanie megrázta a fejét

- Biztos vagyok benne, hogy valaki ott van fönn, azon a te-

tőn! Menjen és nézze meg!

A bulldózer vezetője is kiszállt a vezetőülésből.

- Mi a gond, Des?

A férfi csak megvonta a vállát, súlyos teste izzadt a zubbo-

nya alatt, amit azért vett fel, mert reggel még nagyon hideg

volt. Munkásdzsekijén az állt: „Építésvezető".

- A tököm tudja. Ez a bige azt mondja, valaki van fönn.

Azzal ő is az épület tetejére mutatott, mire most mindegyik

férfi felnézett.

- Én nem látok semmit.

- Pedig valami van ott. A saját szememmel láttam.

De Melanie hangja már nem volt olyan magabiztos most,

hogy el kellett ismernie, erről a pontról ő sem lát semmit, pedig

innen az egész házat jól szemügyre lehetett venni.

- Az utcáról egy kis szőke fejet láttam ott fönn. Jobb, ha el-

lenőrzi, hogy biztosak lehessünk benne.

Des mélyet sóhajtott. Minden az ő vállát nyomta. A szállítók

használhatatlanok; minden rosszul megy, hetekkel le van ma-

radva a tervtől. Egyetlen tervrajz sem passzol, az acél meg szo-

kás szerint késik. És akkor még jön ez a hülye kis csaj és azt

mondja, hogy egy kölyök van az épületben, amit éppen le akar

bontani.

A férfiak köréjük gyűltek. Des jól tudta, hogy élvezik a kis

pihenőt. Melanie kezdett összezavarodni. Lehet, hogy csak a

fény játszott vele?

- Biztos vagyok benne, hogy láttam valamit...

Egy kis zöld szemű, napbarnított arcú férfi jelentkezett:

- Majd én felmegyek és megnézem, Des. Hadd legyen meg

az öröme a hölgynek, oké?

A férfi bólintott és sóhajtott. Mit meg nem adna, ha most pár

órát a bukmékereknél tölthetne, egyik kezében egy halom

készpénzzel, a másikban meg egy üveg sörrel. A zöldszemű

férfi eltűnt az épület csontvázában. Des egy pillanatig a lány

mellét gusztálta, aztán pillantása találkozott a lány cinikus te-

kintetével.

- Jól megnézted, vén perverz?

A többiek csak nevettek és megpróbálták nem elkövetni

ugyanezt a hibát.

De hirtelen mindenki elnémult, amikor mindannyian az

épület teteje felé fordultak. Melanie ideges volt, vajon tényleg

látott-e valamit, és remélte, hogy igen, mert különben ez a so-

kaság nem lesz túl boldog.

Azzal nyugtatta magát, hogy bármi történjék is, ő helyesen

cselekedett.

Regina Carlton nehézkesen mászott ki az ágyból. Meglökte a

mellette alvó férfit. Az felhorkant és miközben a másik oldalára

fordult, hangosan fingott egyet.

Regina lebiggyesztette az ajkát és felsóhajtott.

- Hol a francba' szedtem össze ezt is?

A szavak megválaszolatlanul maradtak, miközben fáradtan

nézett körbe a kaotikus szobában. Mindenfelé ruhák feküdtek

szanaszét szórva; az egész lakást a koszos szennyes és a mosat-

lan edények bűze járta be. Rágyújtott egy B&H-ra és a füstöt

mélyen leszívta. A nikotin egyenesen az agyába hatolt és bol-

dogan elmosolyodott.

Petyhüdt hasát vakargatva kiment a szobából, majd a nap-

palin át a konyhába. Miután feltette a vízforraló kannát, addig

kutatott az asztalon lévő sok kacat között, amíg egy doboz tab-

lettát nem talált. Kinyitotta a tubust, bekapott két kék színű bo-

gyót egy korty vízzel, majd az előző csikkről rágyújtott egy

újabb cigarettára. A víz felforrt, ő pedig csinált egy kávét magá-

nak, gyanakodva megszagolta a tejet, aztán úgy döntött, hogy

inkább kihagyja és a feketénél marad.

Visszasétált a hallba és kinyitotta a gyerekszoba ajtaját.

Az ötéves Michaela még aludt, aranyhaja szétterült a pisz-

kos párnahuzaton. A tízhónapos Hannah ébren feküdt kis-

ágyában, átnedvesedett pelenkája az ammónia szagával töltöt-

te be a szobát, amitől anyja szeme könnyezni kezdett.

Az ágy felé nézett, ahol a kétéves Jamie-nek kellett volna

lennie. Összevonta szemöldökét. Visszament az előszobába és

körbenézett a kis helyiségben, aztán visszatért a konyhába,

még az asztal alá is benézett.

- Megölöm azt a kis szarrágót! - a hangjában inkább düh

volt, mint félelem.

Visszasétált az előszobába és elhúzta a füsttől foltos

neccfüggönyt, majd körülnézett a tömbház előtti téren.

Jamie sehol.

Regina megitta a kávéját, és kezdte érezni a korábban bevett

Driminal okozta zsongást; visszament a hálószobába, felhúzott

egy farmernadrágot és egy Bárt Simpsonos pólót. A haját lófa-

rokba fogta és megnézte magát az öltözőasztalka tükrében.

Két szeme sötét lyukként néztek vissza rá, arccsontja eltűnt

az arcában, amely attól volt puffadt, hogy mindenből beso-

kallt: a piától kezdve a drogokon át a szexig. A teste azonban

petyhüdt volt, mellétől kezdve a felsőkarja bőréig. Huszonöt

éves volt.

Regina az ágyhoz lépett, és addig rázta a férfit, míg fel nem

ébredt.

- Húzz a francba, oké? Aludni akarok.

A nő lenézett rá, és nem érzett semmit. Még bosszúságot

sem. Rágyújtott a következő cigarettára, bement a lányokhoz

és a takaró alatt megveregette Michaela hátát, úgy ébresztette

fel.

- Rendezd le Hannah-t és csinálj egy csésze teát, kicsim!

Michaela azonnal felült.

- Nem láttad Jamie-t?

A gyerek megrázta a fejét.

Regina kiment a lakásból, le a négyemeletnyi lépcsősoron az

utcára. A második emeleten egy idős nő rá se hederített, ami-

kor elrobogott mellette viharos arckifejezésével.

- Nem látta az én Jamie-met? - kérdezte a vén szukát resze-

lős hangon. Tizenöt perc után már Regina is kezdett aggódni.

A kicsi fia eltűnt. A sok minden mellett, ami a vállát nyomta,

már csak az hiányzott, hogy a rendőrség túl közelről szemügy-

re vegye káoszba fúló mindennapi életét.

- Bassza meg a kis szarházi! Akárcsak az apja, állandóan ide-

gesít. - Visszament a lakásba, hogy eltüntessen minden árul-

kodó jelet, aztán amikor úgy érezte, elég nyugodt hozzá, fel-

hívta a zsarukat.

De előbb még odaszólt szociális gondozójának is. Regina

tudta, hogy minden elérhető segítségre szüksége lesz.

Black közrendőr és Hart rendőrnő tizenöt perccel a hívás után

érkeztek. Ahogy beléptek a lakásba, mindkettejük arca gri-

maszba torzult, amikor a vizelet és az áporodott izzadtságszag

megcsapta orrukat.

Regina keserűen rájuk mosolygott, harcra készen.

Körülnéztek az ócska lakásban és úgy döntöttek, inkább áll-

va maradnak.

- Hello, kedvesem, én Joanna Hart vagyok, ő a kollégám,

Richard Black. Úgy tudjuk, eltűnt a kisfia - kezdte a rendőrnő.

- Telefonáltam maguknak, nem? - Regina hangjában meg-

vetés érződött de valahol mélyen félelem is, amire Hart gyor-

san le is csapott.

- Nézze, kedvesem, mi nem az ellenség vagyunk, oké? Ha a

fia eltűnt, akkor annál jobb, minél hamarabb túl vagyunk az

előzetes dolgokon, annál jobb, nem?

Regina szemmel láthatóan lazított egy kicsit.

- A fiam kóbor gyerek. Amilyen fiatal, olyan dörzsölt. Néz-

zünk szembe a ténnyel, mivel az anyja vagyok, velem kellett

volna lennie, nemde? Mindenhol jártam, ahová mehetett, de

nem találom sehol. Biztos vagyok benne, hogy eltűnt.

Hart rendőrnőn az együttérzés hulláma futott át az előtte

álló nő iránt, akivel már jó néhány alkalommal volt dolga, látta

részegen, belőve és agresszívan.

- Lehet, hogy nem vagyok az év anyja, de ők a gyerekeim,

rendben? Törődöm velük - folytatta Regina.

Richard Black felhorkant és szomorúan megrázta a fejét.

- Ja, mer' úgy is néznek ki.

Regina egy röpke pillanat alatt a szoba másik felében ter-

mett, Hart rendőrnő pedig ügyesen a két ellenfél közé állt.

- Figyelj, Richard, te szaglássz körül a szomszédoknál. Majd

én foglalkozom Miss Carltonnal, oké? - Erélyes hangja paran-

csoló volt, kollégája lassan megfordult és elhagyta a szobát.

- Rohadt tetű! Elítél, mi? Mi a francot képzel magáról? - Re-

gina gyors slukkokat szívott a cigarettájából, alig szívta le a füs-

töt. A rendőrnő csak mosolygott.

- Próbáljon meg együttműködni vele - mondta halkan,

olyan összeesküvős hangon. Kétségbeesetten próbált valami-

féle összhangot teremteni.

- Ó, bassza meg, hölgyem! Velem nem játssza el a kis lelki-

zős játékait. Ismerem magát meg a fajtáját. Tudom, mit gondol

és hogyan gondolkozik. Szóval hagyjuk ezt az egész rohadt

szarakodást és találja meg a fiamat. - Reginán jól látszott a féle-

lem.

Hart megmenekült a válasz elől, mivel a rendetlen előszobá-

ból egy erős hang szólt be a szobába.

- Szia, kedvesem. Én vagyok az, Bobby.

A hang elég magas volt és nőies. Egy langaléta férfi jött be a

szobába. Festett barna haja elég hosszú volt, eredeti színe már

öt centire lenőtt, barátságos, nyílt arcából kék szemek fürkész-

ték a világot. Szélesre tárta karját, Regina egyenesen az ölelésé-

be gyalogolt és kiborult. Hart egy ideig nézte őket, örült, hogy

lát valakit, aki segíthet a helyzeten.

- Ön a család rokona?

Regina ránézett és szipogott.

- Jobb, mint bármelyik rokon. Ő a szociális gondozóm.

A férfi kézfogása erőtlen volt.

- Robert Bateman, kedvesem. A sztárok szociális gondozója.

Hart mélyet sóhajtott. Már csak ez hiányzott.

Black visszatért a lakásba, és hangosan azt mondta:

- Egy kisfiút találtak egy építkezésen a város másik felén, aki

Jamie névre hallgat. Szőke, kék szemű, ép és egészséges.

Regina láthatóan megnyugodott.

- Ugy tűnik, ő lesz az. Ez az én fiam. - Hangja megkönnyeb-

bülten csengett, de az arca nem árult el semmit.

- Hogy került oda? - kérdezte Hart gyanakvóan.

Black megvonta a vállát:

- Honnan tudjam? Beviszik a kórházba, kivizsgálásra.

- Ó, Bobby, ugye odaviszel? - kérdezte Regina.

A szociális gondozó szélesen elmosolyodott.

- Hát persze, hogy odaviszlek. De mi lesz a másik kettővel?

Michaela az ajtóban állt, karjában a tisztába tett és valamivel

jobb illatú Hannah-val.

- Ezek ellesznek. A pasim a hálószobában alszik, majd ő vi-

gyáz rájuk.

Robert a mennyezetre emelte kifejező, kék szemeit.

- Ismerik egyáltalán a gyerekek, drágám, vagy ő csak amo-

lyan futóvendég?

Regina egy pillanatra behunyta a szemét.

- Épp eléggé ismerik. Most már mehetünk? - hangja nem

tűrt ellentmondást.

Öt perccel később már ott sem voltak.

Michaela éppen Weetabix-et kanalazott Hannah szájába,

amikor a férfi kisétált a hálószobából, meztelenül, a reggeli vi-

zelési kényszertől meredező hímvesszővel.

Ránézett a piszkos konyhában ücsörgőkét gyerekre és sava-

nyúan megszólalt:

- Mi a jó francot bámultok?

Michaela hátravetette sűrű aranyhaját és ugyanolyan hang-

nemben válaszolt:

- Ezt én is kérdezhetném, fafej!

Black besétált a Grantley-i Kórházba jogos tekintélyének tuda-

tában. Keresztülment az A&E részlegen és felment az öteme-

letnyi lépcsőn a gyermekmegőrzőbe. Hart ott ült egy iroda

előtt és kávét iszogatott. Mosolygott, miközben a férfi felé kö-

zeledett.

- Mi újság?

- Van két tanúm, akik állítják, hogy látták Miss Regina

Carltont és a fiát ma reggel hat harminckor az építkezésen. Az

egyik egy nő, a Kortone Separatesnél takarítónő. Ott szokott

parkolni, egy barátja viszi a munkahelyére. A másik egy férfi,

aki minden reggel azon az úton megy az újságoshoz. Úgy lát-

szik, ott rakta ki a gyereket a nő.

Joanna Hart felvonta a szemöldökét.

- Akkor miért vette fel velünk a kapcsolatot?

Black vállat vont:

- Talán azt hitte, addigra már halott lesz. Éppen le akarták

bontani az épületet, ahol megtalálták a gyereket.

- Ó, Istenem! Jobb, ha szólunk a nyomozóknak.

- Már szóltam. Nemsokára itt lesznek. Aztán majd meglát-

juk, mi lesz még ebből az egészből.

Elégedettnek tűnt, és Joannának eszébe jutott, miért nem

szerette soha túlságosan. A férfi észrevette pillantását és meg-

vonta a vállát.

- Gyilkossági kísérlet, nemde?

- Attól függ, hogy józan eszénél volt-e, amikor tette. Nem

ítélheted el, amíg nem ismered a tényeket.

Black szánakozva rázta meg a fejét.

- Te tényleg nem érted, ugye? Annyira tele van vegyszerek-

kel, hogy lassan kinevezhetik az első genetikailag módosított

emberi lénynek a történelemben. De te még mindig védeni

próbálod. Egész idő alatt mi voltunk a harci dob az ivásra és

minden seggfejségre, és te a vérző szívedben még mindig ta-

lálsz kétségeket az ő javára. - Hitetlen nevetése visszhangzott a

zárt folyosón.

- Az Isten szerelmére, három gyereke van, és ma reggel az

egyiket kis híján a kőtörmelék alá temették és majdnem megöl-

ték. Hogyan kelhetsz a védelmére? Le kell csukni, anyukám!

Ha rajtam múlna, még a cella rohadt kulcsát is eldobnám.

- Azt elhiszem! - Robert Bateman jelent meg mögöttük a fo-

lyosón, hangja meglepően erélyes volt. - De gondoljon csak

bele, ő sokkal rosszabb családi háttérből jött, mint a gyermekei,

és most próbálja összeszedni magát. Bármilyen is legyen Regi-

na, a maga módján szereti a gyermekeit.

Black ismét megrázta a fejét.

- Prédikáljon a megtérteknek. Ami engem illet, szerintem a

nő egy szar alak. Jobb lenne, ha a gyerekek kimaradnának eb-

ből. Egyfolytában görbe éjszakákat csap, megrögzött

kábszeres, egyszerűen veszélybe sodorja a gyerekeket. A laká-

sa bűzlik...

- Nem csukhatsz le embereket csak azért, mert piszkos a la-

kásuk - Joanna hangja magas lett a bosszúságtól.

- ... a lakása bűzlik és a gyerekei rongyzsákként rohangál-

nak. Akármikor megyünk oda, vagy ágyban vannak, vagy ép-

pen akkor másztak ki belőle. Az életük egy rémálom, szegény

kis krapekok.

Robert Bateman mélyet sóhajtott.

- De szépen szónokol ma reggel. Bal lábbal keltünk fel,

ugye?

Cipősarkak ritmusos kopogása hallatszott a folyosón és

mindannyian Kate Burrows detektívfelügyelő felé fordultak,

aki lustán mosolygott rájuk.

- Szóval, mi a helyzet?

Szorosan becsukta a szemét, amikor mindhárman egyszerre

kezdtek el beszélni. Felemelte a kezét, jelezve, hogy sok a szö-

veg, és megszólalt:

- Az Isten szerelmére, egyszerre csak egy, oké?

Amikor mindannyian bosszúsan bámultak rá, Kate felsóhaj-

tott. Rosszul indult a napja, és most lassan de biztosan még

rosszabbra fordult.

ELSŐ KÖNYV

Meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi sebeiket

Zsolt. 147, 3

De Isten óvja a gyermekeket...

Billie Holiday

1.

Patrick Kelly körülnézett és még egyet sóhajtott. Utálta, ami-

kor az emberek ezt csinálták vele, bár Kelly az volt, aki, rit-

kán ejtették át ennyire egyetlen telefonhívás nélkül. Látta,

hogy az összes vacsoravendég lopva felé nézeget, mivel egye-

dül ült egy ásványvízzel és rezignált arckifejezéssel.

Nagyon jóképű férfi volt, bár ő maga ennek nem volt tuda-

tában. Sötét, tökéletesre nyírt és ápolt hajában éppen annyi ősz

hajszál volt, ami érdekessé tette megjelenését. Mélyen ülő kék

szeme és kiváló testfelépítése a nőket és a férfiakat egyaránt

arra késztette, hogy kétszer is megnézzék maguknak. Testalka-

ta jól illett megjelenéséhez; az átlagnál magasabb volt és min-

dig ízlésesen öltözködött. Kifogástalan eleganciájával olyan

férfi benyomását keltette, aki tudja, mit akar és ezt el is szokta

érni, bármi áron.

Hirtelen felállt, kisétált a zsúfolt teremből és az előcsarnokon

át a bárba ment. Körbenézett. Persze senki sem jött felé egy jó

ideig. Végül is ő hívta magához a pincért és egy nagy Scotch-ot

rendelt, majd elővette mobilját és bepötyögött egy számot.

Két közelben ülő nő figyelte a jóvágású férfit, ahogy egy tá-

voli üzenetrögzítőre ugatott.

- Itt Patrick Kelly. Te, Mickey, ezt rohadtul elszúrtad.

A pincér letette elé a Scotch-ot egy vödör jéggel együtt.

- Hozz nekem egy sonkás szendvicset és egy újságot is! -

vakkantotta Patrick.

A fiú bólintott és elhátrált.

Az egyik nő, egy kis vörös hajú, halovány ábrázattal, amely-

re szinte rá volt írva, hogy szoláriumban barnult, rekedten

odaszólt:

- Hogy lehet itt sonkás szendvicset kapni? Nekünk nem si-

került.

Patrick Kelly még csak rá sem pillantott a nőre, és mogorván

válaszolt:

- Könnyen, drágám. Ugy, hogy az enyém ez az egész kóce-

ráj.

A nő a barátnőjéhez fordult és döbbenten húzta fel szemöl-

dökét, majd folytatták a beszélgetést, és közben sokatmondó

pillantásokat küldözgettek Patrick Kelly felé.

Patrick a maga részéről arról is elfeledkezett, hogy egyálta-

lán léteznek. Miközben befalta szendvicsét, azt kívánta, bár

mellette lenne az ő Kate-je. Ő mindig megnyugtatta, és neki

ma pontosan megnyugtatásra volt szüksége. Bár azért kíváncsi

lett volna, hogy azután a reggel után, amiben ma része volt, le

tudná-e még csillapítani.

A vörös hajú még egy utolsó kísérletet tett, hogy magára

vonja figyelmét.

- Mindennap itt eszik? - A hangja kokettáló, barátságos volt

és sokat ígérő. A férfi hosszú pillanatokig üresen bámult rá, mi-

előtt a mennyezetre emelte tekintetét, majd hirtelen elhagyta

az éttermet.

A vörös hajú vállat vont barátnője döbbent arckifejezése lát-

tán.

- Azért egy próbát megért.

Mindketten elnevették magukat, hogy zavarukat leplezzék.

Regina Kate Burrows arcába nézett és lassan megrázta a fejét.

- Sose tennék ilyet. Elismerem, hogy felületes vagyok velük

néha, de sohasem ártanék a gyerekeimnek. Legkevésbé

Jamie-nek.

- Két ember is azt állítja, hogy látták ott magát ma kora reg-

gel.

- Mondhatnak, amit akarnak, otthon voltam az ágyban a pa-

simmal.

Kate Burrows a lányra meredt.

- Ez ugyanaz a pasas, akivel két éjszakával ezelőtt találko-

zott egy helyi kocsmában? - felemelte a kezét, hogy félbeszakí-

tás nélkül folytathassa. - A neve valami Milo, maga mondta,

nem én. És egészen ma reggelig magával volt. Tegnap késő

este együtt rúgtak be és egészen reggelig ki voltak ütve.

Regina bólintott.

- Nagyjából ez a lényeg.

Kate az ügyfele mellett ülő nőies férfira nézett és kissé meg-

emelte szemöldökét.

- És ön a szociális gondozója?

Robert Bateman halványan elmosolyodott.

- Igen, én vagyok. És hiszek neki, Miss Burrows.

- Tartsunk egy kis szünetet és igyunk egy csésze teát, rend-

ben?

Kate kisétált a kis kihallgatószobából, Bateman pedig utána

ment. A férfi elkísérte a büfébe és egy szót sem szólt, amíg le

nem ültek.

- Tudom, hogy az ábra nem ezt mutatja, de biztos, hogy

nem csinált semmit azzal a gyerekkel. Sose tenne ilyet.

Kate reakcióját figyelte és vigyorgott.

- Néha Váliumot ad nekik, hogy aludjanak, és el tudjon

menni dolgozni. Nos, ez magának és nekem szörnyen meg-

döbbentő, de az ő gondolkodásmódja szerint biztonságos

álomba helyezi őket, hogy ne ébredjenek fel és ne csatangolja-

nak el valamerre vagy gyújtsák fel a lakást. Ő úgy látja, hogy

bizonyos módon gondoskodik róluk, érti?

Kate megrázta a fejét.

- Nem, őszintén szólva nem értem. Mindennek a tetejébe

receptre kapható drogokat ad nekik, ezt akarja mondani?

A férfi bólintott.

- Értse meg, Miss Burrows, ön mindezt egy normális ember

szempontjából nézi, márpedig Regina nem normális.

Megrögzött kábítószer-fogyasztó. Az élete kész káosz. Teljes és

őrületes káosz. Egyik katasztrófából a másikba bukdácsol. De,

és ez nagybetűs de, a gyerekeit szereti. A legidősebb, Michaela,

mondhatni, hogy ő gondoskodik az anyjáról. Kézben tartja a

másik kettőt és a maga édes kis módján próbál mindenben se-

gíteni. Hogy akár egy kicsivel is megkönnyítse az anyja életét.

Szeretik az anyjukat. Mi bármit is gondolunk a helyzetről, első-

sorban azokra a gyerekekre kell gondolnunk.

Kate elmosolyodott.

- Pontosan így gondolom én is, és minél hamarabb elkerül-

nek onnan, annál jobb nekik.

A szociális gondozó lehunyta szemét és nagyot sóhajtott.

- Kikerülnek a gondoskodása alól. Válassza szét őket, és bol-

dogtalanok lesznek. Ne mindenkit a saját mértéke szerint ítél-

jen meg, Miss Burrows. Az sosem működik, tudja.

Mélyen belenézett a nő szemébe, pillantása átható volt. Kate

elfordította a fejét.

- Sajnálom, Mr. Bateman. Értékelem, hogy segíteni próbál

az ügyfelén, de őszintén úgy gondolom, hogy ha elkerülnek

tőle, az legalább olyan jó a gyerekeknek, mint az, ami otthon

vár még rájuk.

A férfi egy meglepően nőies mozdulattal kisöpörte arcából a

haját.

- Regina anyja etikát tanított az egyetemen.

A nő meglepetését látva bólintott.

- Ő is rendszeresen bántalmazta a két gyerekét, megégette,

megalázta és éheztette őket. Amikor Regina kilencéves volt,

egy családi házban találtak rá. Szenvedett az alultápláltságtól,

az öccse pedig már öt napja halott volt. Az anyjuk otthagyta

őket, és elment kirándulni, akkor éppen Finnországba. Nem

volt étel a házban, semmi. De a gyerekek túlságosan rémültek

voltak ahhoz, hogy használják a telefont és segítséget hívja-

nak. Véletlenül találtak rájuk. Az egyik szomszéd ment át,

hogy valami kertészeti katalógust dobjon be. Regina ezzel az

emlékképpel éli élete minden napját. Hát én azt mondom,

Miss Burrows, hogy nem tudna szándékosan ártani a gyerekei-

nek. Nem tud megbirkózni azzal, hogy egyik napról a másikra

él, az, hogy normális ember legyen, nem fér a fejébe, de ismét

azt mondom magának, a hajuk szálát sem görbítené meg azok-

nak a gyerekeknek. Higgye el, én tudom.

Azzal szelíden hátratolta székét és kisétált a büféből.

Kate nézte, ahogy elmegy. A férfi gondterheltnek tűnt. Lát-

szott a járásán, a szemén, az egész viselkedésén. De Kate hirte-

len azon kapta magát, hogy kedveli Regina Carlton szociális

gondozóját.

Patrick Kelly a Rolls-Royce-a hátsó ülésén ült és sofőrje és bi-

zalmasa, Willy Garney szavait hallgatta, amint azt fejtegette,

hogy milyen előnyös, ha az embernek barátnője van. Mint

mindig. Willy néhány hete találkozgatott egy nővel és boldo-

gabb volt, mint amilyennek Patrick valaha is látta. Mostanában

már szinte jóképűnek volt mondható, ami egy olyan csúnya

ember esetében, mint Willy, kisebb csodának számított.

Patrick hagyta, hogy tovább fecsegjen; így megmenekült at-

tól, hogy kérdésekre kelljen válaszolnia. Hátradőlt a bőr ülés-

huzaton és felsóhajtott. Haza akart jutni és Kate-be, amilyen

gyorsan csak lehet. Elmosolyodott a gondolatra.

Éppen ekkor csörrent meg a mobilja.

- Kelly.

Pár másodpercig hallgatott, kikapcsolta a telefont, ráüvöl-

tött Willyre, hogy forduljon meg és hajtson vissza a West End

felé. Arca hirtelen elsötétült.

Willy azonnal látta, hogy rossz hírt kapott.

- Minden rendben, Pat? - Hülye kérdés.

Kelly megrázta a fejét.

- Nem, Willy. Semmi sincs rendben.

Estelie Peterson nem volt fiatal, bár annak látszott. Feketére

festett haja, amiben az utolsó hajszál is a csodálatos ápoltságot

sugározta, tulajdonképpen inkább ártatlan külsőt kölcsönzött

neki, és egyáltalán nem keményítette meg vonásait. Külsőjére

a többi nő féltékeny volt, bár egyikük sem irigyelte a nagy or-

rát, az egymáshoz túl közel ülő kancsal szemeit és a kisgyere-

kes rózsabimbó száját.

Emellett erősen rövidlátó is volt, így szokásává vált, hogy ál-

landóan hunyorgott az emberekre, amitől úgy tűnt, hogy ér-

dekli, amit azok beszélnek, ez persze soha nem volt igaz, kivé-

ve, ha strici vagy ügyfél volt az illető.

Ma azonban rémültnek tűnt. Az üres sztriptízbárban ült, re-

megő kézzel kortyolgatott egy hatalmas pohár brandyt.

Sminkje a szemébe folyt, úgy nézett ki, mint egy bohóc.

Tommy Broughton meredten bámult rá, mintha azelőtt még

soha nem látta volna. A nő újra megborzongott, törékenynek

és riadtnak tűnt.

- El akarok menni, Tommy. Nem akarokbalhét a zsarukkal.

A férfi teletöltötte a poharát és bólintott.

- Kelly hamarosan itt lesz. Majd ő átveszi a dolgok irányítá-

sát, oké? - Megpróbált a lehető legoptimistább hangon beszél-

ni, de mindkettejük számára nyilvánvaló volt, hogy jobban

meg van ijedve, mint a nő.

- Nem tudnád legalább letakarni?

Tommy felsóhajtott.

- Mondtam már, a legjobb, ha nem nyúlunk semmihez,

amíg Kelly ide nem ér.

Estelie megint elkezdett zokogni, a férfi pedig elindult a tele-

fon felé.

- Felhívom. Megkérdezem, mikor ér ide. Rendben?

Estelie bólintott, és rezzenéstelen arccal meredt a kezében

tartott pohárra.

Regina szörnyen nézett ki, és Kate arra gondolt, hogy ha nem a

rendőrségen lenne őrizetbe vétel alatt, mostanra már biztos be-

vett volna valamit, ami kicsit feldobja.

- Nyilvántartott kábítószerfüggő, Regina? Mert ha igen, ak-

kor hívhatok magának egy dokit, hogy adjon valamit, ami ki-

csit felrázza.

Regina egy pillanatig üres szemekkel bámult rá, majd meg-

szólalt.

- Figyeljen rám, Burrows! Az sem érdekelne, ha a saját

anyám látott volna ma reggel azon az építkezésen, én nem vol-

tam ott.

- Akkor hogy jutott ki a fia a házból és át a város másik végé-

be? Hogy ment fel egy olyan épületbe, amely a leomlás szélén

állt és még csak rendes lépcsőháza sem volt? Valakinek fel kel-

lett vinnie emeletről emeletre. Szóval, ha nem maga volt az,

Regina, akkor ki? Azt mondja, hogy a gyerek kétéves létére na-

gyon dörzsölt, de azért ennyire nem dörzsölt, ugye?

Regina a haját kezdte húzogatni, teljes erőből tépte rémüle-

tében és kínjában.

- Rohadtul nem tudom! Valaki biztosan elvitte... Kurvára

nem tudom!

Most már sírt, fájdalmas, állati hangon, és azt ismételgette

újra meg újra:

- Nem tudom! Nem tudom!

Kate Burrows lebámult a lányra és a szíve hirtelen megesett

rajta.

- Jobban ki volt ütve múlt éjszaka, mint máskor? Lehet,

hogy maga tette ezt, és nem volt tudatában annak, hogy mit

csinál? Volt valaki más is a lakásán azon a férfin kívül, akit a

kocsmában szedett össze? Van még valakinek kulcsa a lakás-

hoz? Tud mondani egyetlen okot, hogy miért ne higgyem azt,

hogy maga szándékosan vitte el a gyereket és hagyta egy olyan

veszélyes helyzetben, amely könnyen a halálához vezethetett

volna, ha nem veszi észre egy fiatal lány kíváncsi szeme?

Regina felnézett inkvizítorára és megrázta a fejét.

- Nem tudom, mi történt. Az Istenre esküszöm, tényleg nem

tudom, hogy került oda.

Kate belenézett a megviselt arcba. A szemek megértésért kö-

nyörögtek. A lány egész teste sikoltott, hogy megpróbálja elhi-

tetni Kate-tel, amit mond. Keze a tövig rágott körmökkel jól lát-

hatóan remegett, amikor megpróbált rágyújtani egy újabb ci-

garettára.

És néhány másodpercig Kate hajlott rá, hogy megadja neki a

kételkedés esélyét. De csak néhány másodpercig. Az évek so-

rán már találkozott olyan hazugságokkal, amelyek indulhattak

volna az olimpián is. Hallott már mindent, amiről azt hitte,

csak a filmekben történhet meg.

Ennek a lánynak a története egyáltalán nem állt össze, és

Kate ezért nem értette, miért van az, hogy még csak meg sem

próbálta megváltoztatni az eltelt néhány órában. A többi min-

dig felkészülten érkezett, és csak akkor változtattak, ha hiba

volt benne. Regina folyton csak a saját történetét ismételgette,

más szavakkal, de a fő vonaltól sosem tért el.

Azt hitte, hogy a gyermekei az ágyukban alszanak. Fogalma

sem volt, hogy a fia hogyan keveredett az építkezésre. Annyira

ki volt ütve, hogy nem tudott volna végigmenni az egész váro-

son, főleg nem tudta volna magával cipelni kétéves fiát. Fáradt

is volt, feszült, és be volt lőve.

Kate azon gondolkozott, hogyan tudja majd kihallgatni a

lány barátját. Hamarosan neki is koffeinre és nikotinra lesz

szüksége. A halántéka dobolt, fájt a szeme és csak annyit akart,

hogy összecsomagolhasson és mehessen haza.

De ez nem lesz ennyire egyszerű. Volt egy olyan érzése,

hogy Regina ragaszkodni fog a történetéhez, bármilyen hihe-

tetlen is legyen, és ez bizony hosszú, pokoli nap lesz.

Patrick Kelly valamivel délután egy óra után ment be az éj-

szakai klubjába, a Kacér Lányokba, meglehetősen feldúlt álla-

potban. Az üzletvezető, Tommy Broughton a bárpultnál ült és

egy hatalmas pohár brandyvel volt elfoglalva. Ebben az órában

az egész hely eléggé lepusztultnak tűnt. Egy klub sem állta

meg a helyét az ilyen verőfényes napsütésben.

Tommy hamuszürke arccal, fogait szorosan összeszorítva

Patrick felé bólintott. Patrick keresztülment a bár kicsi hátsó ré-

széhez és hitetlenül nézett le barátja, Micky Duggan szétvert

testére. Egyik kezét szája elé tartva szomorúan megrázta a

fejét.

Mickyt brutálisan agyonverték. Csonkolt teste nem ütött

volna el a környezetétől egy vonat roncsai mellett vagy valami-

lyen más szörnyű baleset helyszínén. De saját vérének tócsájá-

ban fekve, arccal a plüss-szőnyegbe ragadva, eléggé rosszul

festett. Nagyon rosszul. A nyakát eltörték, amire a csontok és

az izmok egyetlen mozdulattal történő brutális elcsavarása le-

het a magyarázat, és ezt csak valami nagyon erős férfi művel-

hette.

De miért?

Duggant azért valahol mindenki bírta. Jó fej volt, mókás fic-

kó. Elég kemény tudott lenni, ha kellett, de alapvetően rendes.

A legnagyobb hibája abból a természetes adottságából fakadt,

hogy könnyen fel tudott idegesíteni másokat. Ha volt egy kis

ital benne, elviselhetetlen lett.

- Bassza meg, Pat, ez durva! - Willy Garney hangja maga-

san csengett a döbbenettől. - Gondolod, hogy meghalt?

Patrick vett egy mély lélegzetet és csikorgó fogai közül meg-

szólalt:

- Hacsak nem áll szándékában seggét bámuló arccal sétál-

gatni az utcán, akkor azt kell mondanom, hogy igen, Willy,

meghalt.

A sofőr szemmel láthatóan megbántódott.

- Csak kérdeztem, Pat.

Patrick nagyot sóhajtott. Willy mindig lojális volt hozzá, de

csak egy szúnyog intelligenciája szorult belé, és ilyen helyze-

tekben - főleg ebben a helyzetben - nagyon fárasztó tudott

lenni.

- Gondolod, hogy megölték?

Patricknek meg sem fordult a fejében, hogy erre válaszoljon.

Csak sóhajtott még egyet, aztán visszament Broughtonhoz és

Estelle-hez.

Regina barátja ápolatlan, nemtörődöm fiatalember volt, Milo

Bangornak hívták. Ahogy Kate elnézte, azon csodálkozott,

hogy az emberek valahogy mindig megfelelnek a nevüknek.

Az alkalomhoz illően kísértetiesnek tűnt, de most, és ezt ő is

pontosan tudta, nagyon meg volt riadva. Valójában inkább ré-

mült volt. Látszott azon, ahogy a keze rázkódott és ahogy a

hangja remegett, amikor a kérdésekre válaszolt.

Figyelte, ahogy egy újabb hajszálvékony cigit sodor magá-

nak, és tudta, hogy már volt börtönben és az a szilárd meggyő-

ződése, hogy nem fog visszakerülni.

- Szóval, Milo, azt hiszem, tudja, miről akarom kérdezni.

Most először nézett egyenesen a nőre és idegesen mosoly-

gott. Kilátszottak barna, görbe fogai.

- Szükségem lesz ügyvédre?

Kate elvigyorodott.

- Maga mondja meg, Milo, maga nyilvánvalóan szakértő eb-

ben a kérdésben.

A férfi néhány másodpercig csak szótlanul ült. Gondolko-

zott. Kate ezen kissé meglepődött, mert lefogadta volna, hogy

az ilyen bonyolult dolgok, mint a gondolkodás, távol állnak

tőle.

- Soha nem nyúltam egyetlen rohadt kölyökhöz sem -

mondta végül. - És ha az a picsa volt, és azt hiszi, hogy rám

kenheti, akkor megmondhatja neki, hogy letöröm azt a kiba-

szott derekát.

Kate felvonta egyik tökéletesen kihúzott szemöldökét.

- Pontosan ezekkel a szavakkal, vagy egy kicsit finomítsak

rajta?

Most a férfi elkezdett beszélni, és úgy tűnt, nem tudja abba-

hagyni.

- Úgy bánik azokkal a kölykökkel, mint a rabszolgákkal,

bassza meg! Az ilyennek azt sem szabadna megengedni, hogy

kutyát tartson, nemhogy ilyen szegény kis fattyúkat.

- Úgy beszél, mint a gyereknevelés valami elismert szakér-

tője. Számot tudna adni minden egyes mozdulatáról tegnap

dél óta, kérem?

Milo ekkor gúnyosan nevetni kezdett.

- Arra sem emlékszem, hogy felkeltem-e egyáltalán. De

tényleg, kérem!

A férfi arrogáns, mégis rémült hangja idegesítette, és hango-

san így szólt:

- Hát, pedig jobb lesz, ha emlékezik, ember! Rohadt sokáig is

eltarthat, amíg szerzek magának egy ügyvédet, érti? Hirtelen

olyan érzésem támadt, minden valószínűség szerint szüksége

is lesz egyre.

Kate felállt, és elégedetten látta Milo arcán a józan kifejezést.

- Soha nem nyúltam egyetlen rohadt kölyökhöz sem, höl-

gyem! Higgye már el!

A nő ismét elmosolyodott.

- Erről azért még meg is kéne győznie valahogy, nem? Vé-

gül is maga volt ott, maga volt kiütve, maga az első számú gya-

núsított. Úgy értem, az alapján, amit tudok, maga és Regina

egymást próbálják védeni. Talán együtt csinálták. Én nem tu-

dom, nem igaz? De valaki tudja. Valaki ott volt, valaki elkövet-

te... és, Milo, eltökélt szándékom, hogy kiderítem, ki a fene

volt az. Felfogta?

Kemény hangja behatolt a férfi ködös agyába, aki hirtelen

nagyon fiatalnak és sebezhetőnek látszott, és Kate most vissza-

fogott szánalmat érzett a férfi iránt. Akárcsak Regina iránt.

Minden eltékozolt élet iránt, amelyekkel nap mint nap találko-

zott.

Lekapcsolta a felvevőt, és csendben elhagyta a szobát.

Patrick Kelly a brandyjét kortyolgatta. Tudta, hogy sokkos álla-

potban van, de ez nem segített eloszlatni azt a fokozatosan nö-

vekvő félelmet, amely lassan eluralkodott rajta. Egy férfi, akit

egész életében ismert, ott fekszik a klubban, ami kettejük tulaj-

dona volt, abban a klubban, amiről az volt az érzése, hogy ko-

moly mennyiségű szarkeverés színhelye volt az utóbbi néhány

hónapban az ő tudomása nélkül. Különben miért csinálták vol-

na ki Mickyt?

Broughtonra nézett:

- Rendben, szóval akkor halljam! Mi folyik itt?

Tommy Broughton megvonta a vállát.

- Nem tudom, Pat. Esküszöm.

Patrick egy húzásra kiitta brandyjét.

- Ne baszakodj velem! Ma ne. Tényleg nem vagyok olyan

hangulatban.

Broughton újabb vállrándítással válaszolt.

- Tudod, hogy milyen volt, Pat. Egyszer mindig az ember

mellett maradt, mint valami kiütés, máskor meg ki akarta csi-

nálni - karját segélykérően széttárta. - Mickynek az utóbbi pár

hétben több balhéja volt itt, mint a mocskos Adolf Hitlernek

egy gyengébb körútján. Baz'eg, mindenki csak úgy hívta,

hogy a „Kutyaütő", kell ennél több?

Patrick Broughtonra meredt. Amit mondott, az bizony igaz

volt. Micky mindenkivel összerúgta a port. Azt beszélték, hogy

elkeseredetten vitatkozott az anyjával, a bátyjaival, a feleségé-

vel, a barátnőivel - még a táncosnőkkel is, és legtöbbjüket verte

is.

Ez volt Micky, minden szempontból megbízhatatlan. De a

rohadt életbe is! Mindenki, aki ismerte, elfogadta a hibáival

együtt. Ez mind szorosan hozzátartozott Mickyhez. Mindenkit

felhúzott, de ha az ember bajban volt, hozzá mindig bátran for-

dulhatott. Eget-földet megmozgatott egy haverért. Még egy

olyan haverért is, akit pár nappal korábban földbe döngölt.

Ez az egész valahogy nem állt össze Patricknek.

- Mi van a táncosnőkkel? - kérdezte - Nincs valami félté-

keny barát?

Broughton megrázta a fejét.

- Nem tudok róla. A legtöbb közülük haver, Pat. Tudod,

hogy megy ez. Némelyik rendes gyerek, némelyik meg igazi

szar alak. A szokásos. Semmi olyan, amiért Micky kinyíratná

magát. Tudod, hogy utálta a szilikoncsöcsöket, és itt épp elég

van ebből az anyagból. Bili Gateséket vagy száz évig el tudnák

látni mikrochipekkel belőle. A férfitáncosokkal persze volt egy

kis zűr, de ez várható volt. Micky nem bírta őket, főleg a becsü-

letes fickókat, azt hiszem, egy kis féltékenység is volt a dolog-

ban. Némelyikük egész jóképű srác, és az utóbbi időben sokat

búslakodtunk éjszakánként a csajok miatt.

- Egy új arc sem kóválygott erre? Senki, aki különösebben

feltűnt volna?

Broughton néhány másodpercig gondolkozott.

- Csak Jamie O'Loughlin. De bizonyos szempontból have-

rok voltak. Itt volt valamelyik éjszaka. Vett egy madárkát és fel-

vitte az irodába. A szokásos.

Patrick szemei kikerekedtek.

- Felvitte az irodába? Úgy érted, az én irodámba?

Broughton elszégyellte magát.

- Pat, most nehogy már engem szúrj le ezért is! Én aztán

nem voltam abban a helyzetben, hogy Mickyvel ellenkezzek,

vagy igen?

- Fene a jó dolgát! Még jó, hogy halott. Különben én nyír-

nám ki!

Broughton kétségbeesetten próbált témát váltani:

- Állj le egy percre! Pat. Megmondom ki volt itt valamelyik

héten, akinek volt egy balhéja Mickyvel, egy elég kemény bal-

héja hátul - Leroy Holdings. Tudod, az a fickó a fehér

cabrióval. Drogdealer, magas...

Patrick nagyot sóhajtott.

- Tudom, kire gondolsz. Min balhéztak össze?

Broughton megint csak széttárta a karját.

- Nem t'om, Pat. Honnan a jó francból tudnám?

Patrick lassan csóválta a fejét.

- Kibaszott jól falazol, tényleg! Hány bőrt akarsz még lehúz-

ni rólam? Az lenne a dolgod, hogy a fülem és a szemem legyél

ezen a helyen. Az a rohadt Helen Keller is jobban végezné a

munkád! Megmondom, mi lesz most. Szépen előadsz min-

dent, amit csak tudsz! így lerövidíthetjük a beszélgetést kábé

kilenc órával, és elvihetjük innen Mickyt, mielőtt beáll a hulla-

merevség, oké?

Broughton sértődött képet vágott. Kopasz feje fénylett az iz-

zadtságtól, hatalmas teste megmerevedett a visszafojtott düh-

től.

- Semmi szükség itt az agyament poénkodásra, Pat! Megtet-

tem, ami tőlem telt. Kutyaütő, akarom mondani Micky, nem

volt éppen a legegyszerűbb munkatárs.

Patrick egy kicsit lenyugodott a szavaira.

- Tudom. De azért gondolj bele egy kicsit, ki a francnak kell

, ez szerda délután? A haveromat és üzlettársamat kinyírják a

retyón, én meg még aznap este egy zsaruval vacsorázom. Em-

lékszel Kate-re, az öreglányra, kibaszott életem szerelmére,

nem? Hát ez aztán kurvára fel fogja vidítani, főleg, miután úgy

tudja, hogy kiszálltam már minden link üzletemből. Még jó,

hogy nem vagyunk házasok, különben egy héten belül a váló-

perem tárgyalásán lehetnék.

Estelie mindezt fél füllel hallgatta. Patricknek hirtelen eszé-

be jutott, hogy ő is ott van, és arra fordult, ahol a nő ült a bár-

pultnál egy üveg brandyvel és egy doboz Marlboro

Lights-szal.

- Kényelmesen ülsz ott, kisanyám? Ne hozzak esetleg egy

szendvicset, vagy valami mást?

Willy érezte, hogy Pat mindjárt felrobban, és közbelépett.

- Jobb, ha hívjuk a zsarukat, Pat. Ha tovább várunk, még

több megmagyaráznivalónk lesz. Csak jelentsd be és menj

haza! Majd később felkeresnek, és akkor eljátszhatod a meg-

döbbentet, így nem keveredsz bele, nemde?

Patrick bólintott.

- Hát, eddig sem akartam egyedül furikázni a Soho köz-

pontjában, Willy. - Kivett egy halom pénzt a zsebéből és

Estelle-nek adta. - Fogd ezt, tűnj el, és tartsd a csőrödet, oké?

A lány bólintott és lecsúszott a bárszékről. Amikor az ajtóhoz

ért, a férfi még utána kiáltott:

- Ha meghallom, hogy csak egy szót is elkotyogtál, szemé-

lyesen vágom ki a nyelved. Megértetted?

Estelie megint bólintott és kiment az ajtón.

- Hol lakott Micky mostanában?

Broughton kissé megnyugodott, ahogy hallotta, hogy Pat

valamivel szolidabb hangnemre váltott.

- Őszintén szólva nem tudom. Valahol itt a környéken. Azt

hiszem, még mindig Marianne-nel kamatyol.

- Már csak ez hiányzott. Rögtön itt lesz a kárpótlásáért. A

nagyszájú kanca. Szóval akkor nem pakolhatjuk le Mickyt ott-

hon és nem hagyhatjuk másra a piszkos munkát.

Broughton megrázta a fejét.

- Maradj ki ebből, Pat. Majd én elintézem, oké?

- Ez rohadt nagylelkű öntől, Mr. Broughton. Ezt most ve-

gyem úgy, hogy ki vagyok rúgva?

Willy szelíden megfogta a karját.

- Hagyd, Pat, meg fog tenni minden tőle telhetőt.

- Ez igaz, Willy! Most aztán marhára megnyugtattál!

Ahogy Patrick kiment a klubból, Willy a mennyezetre emel-

te tekintetét, Broughton pedig szomorúan bólintott. Patrick

Kelly ki volt készülve, és Kellynél ez azt jelentette, hogy vála-

szokat akar, méghozzá gyorsan. Broughton nem volt biztos

benne, hogy milyen válaszokat lenne hajlandó adni. Most egy

ideig jobb, ha a saját feje után megy.

A lánya, Mandy halála óta Patrick megváltozott. Kívülről ke-

ményebbnek tűnt, de belsőjében megvolt a lágyság magja, ami

az ő világukban egyenlő a biztos halállal. Talán nem fizikai ér-

telemben, de üzletileg minden bizonnyal. Az a hír járta, hogy

teljesen kikészült, neki már lőttek, és ezt még a rendesebb ha-

verjai állították.

Bárki is ölte meg Mickyt, a koronát akarta, és Broughton re-

mélte, hogy elég okosak lesznek ahhoz, hogy kicsinálják azt a

szemetet, ha egyáltalán elkapják.

Patrick letaglózva ment haza. Micky valóban nehéz eset

volt, ez igaz, és a soknál is több ellenséget tudott szerezni ma-

gának egyetlen nap leforgása alatt, de mindez szervesen hozzá

tartozott az életéhez. Valaki egyszer azt mondta, hogy Micky

egy üres kocsmában is képes lett volna tömegverekedést kirob-

bantani. De miért kellett így megölni? Bárki is tette, vagy elbújt

a klubban, vagy Micky engedte be. Talán meg is beszélték,

hogy ott találkoznak.

Az alapján, amit Broughton mondott, Micky előző este

egyedül maradt bezárni. Estelie azt mondta, hogy csak egy pár

szóra ugrott be hozzá és ott talált rá délelőtt. A klub tehát egész

éjjel nyitva volt. Patrick el sem tudta képzelni, hogyhogy nem

rabolták ki őket. Bárki besétálhatott volna. Még a riasztó is ki

volt kapcsolva.

Az a tény, hogy Micky még mindig nyomta a maga kis üzle-

teit, eléggé bosszantotta. Elvileg minden szarkeverés a múlté

volt már. Hogy is lehetne egy tisztességes klubot vezetni, ha az

egyik tulaj bányarémeket futtat prostiként?

Mickynek sosem volt stílusa, ez hozzátartozott a meglehető-

sen kétes sármjához. Mert hát azért tudott ő elbűvölő is lenni,

ha elragadta a képzelete. Most viszont halott volt, és nyomozás

lesz az ügyből. Kate pedig meg fogja tudni, hogy Patrick még

mindig a kezében tartja az egész Sohót, jóllehet rég elhitette

vele, hogy ott minden érdekeltségét felszámolta már.

Annyira dühös volt, hogy Mickyt a saját kezével is meg tud-

ta volna fojtani.

Csengett a telefon, de nem törődött vele. Már tudta, amit a

telefonáló közölni akar vele, és még nem állt készen arra, hogy

eljátssza a nagy megdöbbenési jelenetet. Még ki kellett gondol-

nia, hogy mit fog mondani Kate-nek. Mert a nő kivágja, mint

macskát szarni, ha ezt meghallja.

Willy jött be a szobába egy kanna kávéval és nyugtalan mo-

sollyal.

- Kate volt az a távrecsegőn - mondta -, azt mondtam neki,

hogy a másik vonalon beszélsz. Lemondta a ma esti vacsorát.

Dolgoznia kell. Szörnyű esetnek hangzik, Pat, ráadásul gyer-

mekbántalmazás. Az élet igazán szar néhány embernek, mi,

Pat?

Patrick bólintott, megkönnyebbült, hogy későbbre halaszt-

hatta az elkerülhetetlent. Az fontos volt, hogy Kate mit gondol

róla; az ő véleményére tényleg adott. Nem tudta elviselni a

gondolatot, hogy látnia kell majd az arcát, amikor rájön, hogy

valójában az utóbbi néhány évben mindvégig hazugságban él-

tek. Miért pont most kellett elkapniuk, amikor minden annyira

jól ment, és már az esküvőt tervezgették? Ez így annyira nem

fair!

Öntött magának egy kis kávét és körülnézett gyönyörű dol-

gozószobájában. Kate fényképe most a halott felesége, Renée

képe mellett állt a XV. Lajos korabeli kandalló párkányán. Je-

lenléte az egész házban érezhető volt. Parfümjének illata be-

lengte a fürdőszobát. Ruhái az övéi mellett lógtak a gardrób-

ban. A sminkkészlete és a krémjei mindig felizgatták. Fájdal-

masan szerette ezt a nőt. Miután elvesztette Mandyt és

Renée-t, a két hozzá legközelebb álló embert, megtudta, mi a

szeretet. Hogy a legtöbbet hozza ki belőle, akkor és úgy, ami-

kor és ahogy bekövetkezik.

Olyan sok ember sosem tanulja meg ezt. És ő mindezt koc-

kára tette pár nyamvadt lepedőért éjszakánként. Azért a pén-

zért, amire nem is igazán volt már szüksége, de nem tudott le-

mondani arról, hogy megkeresse. Ő már csak ilyen.

Ahogy a kávéját kortyolgatta, Patrick arra gondolt, hogy

most Kate-nek ez a késő éjszakáig tartó munkája csupán elna-

polta a balhét, amely ki fog törni valamikor az elkövetkező hu-

szonnégy órán belül.

Kate a bíróságra ment, hogy további huszonnégy órát kérjen,

Reginat és Milo kihallgatására.

Fájt a szíve. A Carlton gyerekek felügyelet alá kerültek és az

éjszakát nevelőszülőknél fogják tölteni. Szomorúak voltak az

anyjuk nélkül, ahogy Robert is megjósolta, hogy bűntudatot

keltsen benne, és ez túlságosan is jól sikerült.

De Kate ezt a gondolatot agya leghátsó részébe száműzte.

Meg kellett tudnia, hogy pontosan mi történt, méghozzá minél

gyorsabban.

2.

Patrick kinyitotta a szemét és egy darabig a mennyezetet bá-

multa, érezte, ahogy elönti a félelem. Megfordult és az alvó

Kate-et a karjaiba húzta. A nő befészkelte magát az ölelésébe, a

férfi pedig lenézett az arcára. Kate volt a mindene. Imádta.

Csupán az, ahogy nézte, amint mellette fekszik, határtalan bé-

kével töltötte el.

Kate egyik vékony karjával átölelte a testét és teljesen hoz-

zásimult, Patrick ösztönösen még közelebb húzta magához. Az

órájára pillantott. Mindjárt fél hét. Pár perc múlva Kate meg

fog mozdulni. Ez is egyike volt azoknak a dolgoknak, amiket

szeretett benne. Kate előtt a legtöbb nőnek még csak szándéká-

ban sem állt tíz előtt kimászni az ágyból. Ezek a nők céltalanok

voltak és az olyan férfiaktól függtek, mint Patrick, akik eltartot-

ták őket. Az agyuk helyett a testüket használták arra, hogy el-

érjék, amit akarnak.

Kate iránti tisztelete határtalan volt, és most már ő is attól

függött, hogy a nő viszonttiszteli őt. De meddig fog ez tartani,

ha tudomást szerez a tegnapiról? Szívébe újra belemarkolt a hi-

deg félelem. Kate mindenkitől elvárta, hogy olyan legyen,

mint ő. Őszinte, egyenes és becsületes. Ez volt az ő Kate-je.

Megszólalt az ébresztőóra, felverte a hálószoba csendjét.

Amíg Patrick lekapcsolta az órát Kate kinyitotta a szemét, hát-

tal nekidőlt a párnának és a férfira mosolygott. Aztán megint

behunyta a szemét és álmosan nyújtózott egyet.

Patrick nézte és élvezte ezt a reggeli rituálét. Willy tíz perc

múlva behozza tálcán a kávét. Akkorra Kate már túl lesz a zu-

hanyozáson és a hajmosáson.

Patricket ámulatba ejtette, hogy mennyire összeillenek.

Kate és ő egész életükben korán kelők voltak, együtt élvezték a

napnak ezt a szakaszát. Tíz percig újságot olvastak és a főcí-

mekről beszélgettek, ami mindkettejük számára nagyszerű in-

dítása volt a napnak. Még a Mail-re is hajlandó volt előfizetni,

hogy Kate átolvashassa a női oldalakat, felkiáltson az arcfelvar-

rási kísérletek, az alternatív gyógymódok és különféle egyéb

hülyeségek láttán, amelyekről ő semmit nem tudott volna, ha

nincs Kate.

Most ennek minden pillanata élvezet volt számára.

Kate oldalán megcsörrent a telefon; a munkahelyi vonala

volt, külön erre vezették be, amikor három éve ideköltözött.

Most fordult elő először, hogy Patrick boldog volt, hogy ilyen

korán hallja az éles csörgést.

Kate felvette és elnyomott egy ásítást.

- Burrows.

Patrick figyelte, hogyan változik meg arckifejezése, és látta,

ahogy tágra nyílik a szeme a nyilvánvalóan szomorú hír halla-

tán. Letette a kagylót és kiugrott az ágyból.

- Mi van, Kate?

- Az egyik gyanúsítottam öngyilkosságot kísérelt meg ma

reggel. Egyszerűen átharapta a saját csuklóját. Ezért Dave

Goldingot kiherélem. Megmondtam neki, hogy figyeltesse. El

kell mennem a kórházba menteni a menthetőt - mondta, és

már el is tűnt a fürdőszobában.

Patrick eljátszott a gondolattal, hogy utánamegy, a szokásos

bizsergést érezte az ágyékában. Aztán Willy kopogott az ajtón,

behozta a kávét és az újságokat, Kate pedig gyorsan felöltözött.

Megcsókolta és elment.

Útban az ajtó felé még félig visszafordult:

- Jól vagy, Pat?

A férfi bólintott:

- Persze. Te?

Elmosolyodott:

- Soha jobban. Majd később beszélünk.

Aztán már el is ment, Patrick pedig ott maradt kettesben

gyászos hangulatával. Nagyon szerette Kate-et, nagyon, na-

gyon. De tudta, hogy az ő ideje nemsokára lejár.

Reginának hat öltéssel varrták össze a csuklóját. Kate lenézett

rá és elcsodálkozott, hogyan lehet egy élet egyszerre ennyire

bonyolult és mégis hiábavaló. Nyugalmi állapotban Regina

arca csinos volt, de ez azonnal megváltozott, amikor felélén-

kült. Az a keserű arckifejezés most eltűnt róla; a ráncok, amiket

az aggodalom rajzolt az arcára, mind kisimultak. Annak lát-

szott, ami valójában volt: vonzó, fiatal nőnek, jó testfelépítéssel

és sűrű, vörösesbarna hajjal, ami más nőn valószínűleg elbűvö-

lő lett volna. Egy olyan nőn, akiben van önbecsülés, aki még

mindig törődik magával.

Kate kezébe fogta Regina kezét, és gyengéden tartotta. A

meleg érintés viszonzásra talált, és ez a gesztus saját lányát,

Lizzyt juttatta Kate eszébe, amikor túladagolta magát. Reginá-

val ellentétben az ő anyja mellette volt; és a nagymamája is.

Azonban úgy tűnt, Reginának nincs senkije, akire támaszkod-

hat. Akivel megoszthatná a dolgait. Csupán három gyermeke

volt, egy bérelt lakása és a drogok. Halálos kombináció. A ma-

gány a boldogtalanság legrosszabb fajtája, ezt Kate nagyon is

jól tudta.

Látta, hogy a lány kinyitja a szemét.

- Minden rendben van, Regina - mondta lágyan. - Próbál-

jon meg aludni.

Regina még mindig félig kábult volt a nyugtatóktól. Bólin-

tott majd rekedten megszólalt:

- Sosem bántottam a kicsimet... a kicsimet nem. Az egyet-

len, akit valaha is bántottam, az én magam voltam.

Kate nem válaszolt. Nem tudta, mit mondjon.

A kórház előtt Kate rágyújtott egy cigarettára és leült egy pad-

ra, hogy összeszedje gondolatait.

Eszébe jutott, hogy ugyanebbe a kórházba jött, amikor

Patrick lányát, Mandyt megtámadták. Kate még mindig maga

előtt látta, ahogy a kórházi ágyban fekszik az operáció után,

amiről azt remélték, hogy majd megmenti az életét. Felnyitot-

ták a koponyáját, hogy enyhítsék a nyomást a megduzzadt

agyon. Mandy Kellyt gonosz módon és teljesen véletlenül ver-

ték ilyen csúnyán össze.

Kate álmodni sem mert azon az éjszakán a kórházban vára-

kozva arról, hogy Mandy apja - a helyi nehézfiú, ráadásul he-

lyi üzletember - nemcsak a tiszteletét, de még a szívét is meg-

nyeri. Patrick tehetetlensége és a lánya szörnyű állapota meg-

pendített valamit a belsőjében. Olyan sebezhetőnek és olyan

rémültnek látta, ahogy még senki más. Még a felesége, Renée

sem, vagy a lánya, Mandy, aki a Grantley-i Hasfelmetsző kezé-

től halt meg.

Ekkor George Markham jutott eszébe, az ő arca rémlett fel.

Az a parányi mosolya.

Akkor már tíz éve dolgozott a bűnügyi nyomozóhivatalnál,

és azóta olyan sokat tanult, hogy mostanában meg tudta érteni

Patrick Kellyt és az életét. Rossz dolgokat művelt, semmi két-

ség. De másfajta szabályok szerint élt, és Kate kénytelen volt el-

ismerni, hogy jobb belátása ellenére, ezek a szabályok működ-

tek nála. Tulajdonképpen a főnöke, Ratchet szövetségese volt.

De bármit is tudott meg a férfiról - tudta, hogy gazember

volt mindig is -, személyisége és veleszületett érzéke a jó és a

rossz iránt, bármilyen nyakatekertnek tűnt is a nő számára, va-

lahogy mindig összetartotta őket. Annyi mindent megbocsá-

tott neki, elhatározta, hogy hisz benne és abban, hogy megvál-

tozott az ő kedvéért.

Hiszen feladta érte a különféle becstelen dolgait. Frankó lett

a nő kedvéért. Csak ennyi bizonyítékra volt szüksége, hogy

még mélyebben része legyen az életének és lehetővé tette a

benne lakozó természetes szerelem számára, hogy mindkette-

jüket körüllengje.

Az, hogy egy olyan férfi, mint Patrick, hátat fordít egész élet-

stílusának, nagyon sokat jelentett.

Végre talált magának valakit, akit úgy szerethet és tisztelhet,

ahogy kell. És az mindennél biztosabb tény, hogy testestül-lel-

kestül imádta.

Patrick a nappaliban üldögélt és döbbenten hallgatta Willyt.

- Hát, Pat, úgy tűnik, hogy Micky összeszűrte a levet Joey

Partridge-dzsel és Jacky Gunnerrel.

- Ezt meg honnan veszed?

Willy megvonta a vállát.

- Még mindig hallom, amit az utcán beszélnek, Pat. Nem

haltam meg.

- Legalábbis úgy tűnik. Milyen ügybe keveredett velük?

Gondolom, épp elég buliban benne volt.

Willy csak vigyorgott.

- A legősibb foglalkozás. Lásd be, Pat, mindig ez volt a Ku-

tyaütő erőssége, nem igaz?

Pat gyomra émelyegni kezdett.

- Nem európai tyúkok? Ugye nem?

Willy bólintott.

- Honnan tudtad meg?

- Egy kismadár csicseregte.

Patrick felnevetett Willy önelégült arcát látva.

- Kiérdemelte a nevét, mi? Ezt a szart! Úgy értem, akkor jó

esély van rá, hogy Partridge és Gunner csinálta ki?

Willy vállat vont.

- Valaki kicsinálta, Pat, ez tény, Micky nagy genyó tudott

lenni, ha elragadta a hév. A múltkor engem is csak kevés vá-

lasztott el attól, hogy bemossak neki egyet.

- Az írott történelemben eddig mindenki szerette volna egy

kicsit megszurkálni Mickyt. Szóval honnan kerültek elő a tyú-

kok?

- Paddingtontól, mint mindig. Van néhány lakásuk arrafelé

és egyéb kócerájuk délkeleten mindenütt. Némelyik bige elég

gázos. A legtöbb tele nemi betegségekkel és kábszerrel, hogy a

HIV-esekről ne is beszéljünk. Tudod, Micky a világot kínálta

nekik. Azok meg mindent megadnának, hogy kijussanak a ha-

zájukból, ő elintézi nekik, aztán elveszi az útlevelüket és papír-

jaikat és azt mondja nekik, hogy le kell dolgozniuk az adóssá-

gukat. Pofonegyszerű a dolog. Belőlük élt mindenfelé. Ha nya-

fogtak, kaptak egy kiadós verést, aztán egy ideig csend volt. Én

mindig mondtam, hogy Kutyaütő egy szar alak.

Patrick felsóhajtott.

- Tehát ha most kiszállt a játékból, akkor ki fogja vinni az üz-

letet?

- Hát, Partridge és Gunner majd keresnek valaki mást, akit

bevonnak, nem? Szerintem meg fognak látogatni téged.

- Hacsak nem én látogatom meg előbb őket, mi? - mondta

Patrick elgondolkozva - Készítsd elő a kocsit, Willy. Leva-

dásszuk a tyúkokat.

Willy kiment a szobából és Patrick szorítást érzett a szíve kö-

rül. Kate letépi a tökét és kiszegezi az ebédlő falára, ha ebből

valamire is rájön.

Tudta, hogy mindenki azt hitte, elment az esze, amikor

összeállt egy zsaruval, még ha az meg is találta a lánya gyilko-

sát. A lányáét, akiért rajongott, akit imádott, aki az egész élete

volt. Tudta, hogy az emberek azt gondolják róla, hogy túl érzé-

keny, bekattant, hogy Mandy halálával eltűnt belőle az a ter-

mészetes agresszió, amire egy kemény férfinak szüksége van.

Ennek mind tudatában volt, de az elmúlt néhány évben Kate

és ő bebizonyították, hogy jó párost alkotnak.

Egyetlen rémálma az volt, hogy Kate tényleg azt hitte, most

már teljesen becsületes útra tért. Azelőtt mindenféle ügyletben

benne volt, ami csak akadt a nap alatt, a masszázsszalonoktól

kezdve az adósságbegyűjtésig. A nő azt hitte, mindezt feladta.

Azt hitte, hogy már tisztességes.

Szomorúan hunyta le a szemét. A nő abban a pillanatban,

hogy tudomást szerez erről a legutóbbi sötét ügyről, fel fog

robbanni, és ki hibáztathatná ezért? Tudta magáról, hogy ha-

zug disznó.

Aznap, amikor Kate beköltözött hozzá, megígérte neki,

hogy becsületesebb lesz, mint egy katolikus apáca, akinek láto-

mása volt. A maga részéről nem tartotta be a megállapodást.

Valójában soha nem is állt szándékában betartani. Legalábbis

nagyon sokáig nem.

Csakúgy, mint az a férfi, aki a bíróság előtt zokog, ő sem azt

sajnálta, amit tett, hanem azt, hogy elkapták. Még ő is elismer-

te, hogy ez a két dolog nagyon nem ugyanaz.

Harris Jenkins kis ember volt nagy fogakkal és vastag ajkakkal.

A munkája ugyan nem számított a legegészségesebb szakmák

közé, de ő azért szerette csinálni. A szemetesek kiürítése volt az

élete. Azt állította, hogy meg tudja mondani, miféle emberek

laknak a házban csupán az alapján, hogy mit dobnak a szemét-

be. És sasszemével azonnal észrevette, mit vihet és adhat el.

Egy két lábon járó csomagtartós árus, ez volt Harris. Őszintén

hitt abban, hogy az egyik ember mocska a másik kincse.

Éppen a kukák után maradt szeméthalmot vizsgálta át egy

öregek számára fenntartott kis lakóház előtt. Ezek is sokszor ki-

dobáltak egészen használható cuccokat. Ahogy a kartondobo-

zok között szemezgetett, boldogan mosolygott. A kollégái csak

hadd várjanak. Alaposan át kell vizsgálnia ezt a halmot. Egy ré-

sze edényáru volt, ami talán megér néhány fontot.

Eközben Denny Gardener és John Piles a kukásautóban ült

és beszélgetett. Már megszokták Harrist meg a kincskereső

mániáját. Tulajdonképpen örültek is neki, hiszen addig is pi-

henhettek egy kicsit.

- Figyu, Denny, hogy éred el, hogy egy essexi lány szemé-

ben felgyúljon a fény?

- Nem t'om, hogy?

- Belevilágítasz a fülébe!

Mindkét férfiból kitört a röhögés.

Denny folytatta a cigarettasodrást. Rakott bele egy kis füvet

is, John pedig automatikusan letekerte az ablakot.

- Le fogsz bukni, hogy ezt szívod és akkor majd jó nagy szar-

ban leszel!

Denny vállat vont.

- Kit érdekel? Különben is, miféle meló ez? A kocsmában

szarlapátoló bajnoknak hívnak.

- A munka az munka, fiacskám, ezt ne felejtsd el.

Denny nem válaszolt. Az oldalsó ablakon keresztül épp egy

nőt figyelt, amint az utcán sietett, oldalán egy kisfiúval. Aztán

meggyújtotta a cigarettát és mélyen leszívta a füstöt.

- Rohadt unalmas meló és unalmas élet. Ez vagyok én.

Mindketten nevettek.

John elvigyorodott.

- Ne légy már ilyen unalmas, fiú. Süt a nap, és ha belegon-

dolsz, az élet szép.

Jason Harper vadonatúj BMW-jében ült és a határidőnaplóját

böngészte. Két találkozót is összecseszett egyetlen órába. Tud-

ta, hogy sokkal rendezettebbnek kellene lennie, de ez elég ne-

héz. A nap a szélvédőn keresztül belesütött a szemébe, ezért

felvette RayBan napszemüvegét. Egy kukásautó parkolt előtte;

már több mint öt perce állt ott. Figyelte, ahogy egy nő egy kis-

gyerekkel átmegy az úton. Nem volt benne semmi különös, és

tulajdonképpen csak megszokásból nézte. A nő meglehetősen

magas volt, szőke, nagyon átlagos arccal.

Csak akkor nézett oda megint, amikor a nő megállt és körül-

nézett az úton. És akkor, alig akart hinni a szemének, látta,

ahogy a nő fogja a kisgyereket és egy hirtelen mozdulattal be-

dobja a zúzógépbe. Pár másodpercig Jason azt hitte, hogy eset-

leg megőrült. De amikor látta, hogy a nő egyedül lépked to-

vább, kipattant a vezetőülésből.

Harris, amikor meghallotta a ribilliót, épp egy porcelán gyü-

mölcsöstálat vizslatott. Biztosan eredeti kínai, különben meg-

eszi a kukáskesztyűjét.

A zengő kiáltás hallatán megremegett és majdnem elejtette

legújabb szerzeményét. Kisietett a sikátorból és döbbenten lát-

ta, hogy két kollégája egy öltönyös pasassal együtt a zúzógép

hátulján akar felmászni.

- Mi a büdös francot csináltok ott? - Mintha mindhárman

megőrültek volna. Óvatosan letette a tálat a gyep szélére és

odasétált a három férfihoz.

- Mi folyik itt, Den?

- A jó ég tudja, Harris. Tégy meg nekünk valamit, menj be a

házba és hívd fel a zsernyákokat és a mentőket, oké? Van itt va-

lahol egy gyerek.

- Egy mi?

Aztán gyenge gőgicsélést hallott, és ez rögtön cselekvésre

sarkallta. Visszarohant a házakhoz, közben rálépett a gyümöl-

csöstálra. Hallotta és érezte, ahogy a törékeny tárgy összerop-

pan a talpa alatt, és ez még nagyobb sebességre ösztönözte.

A csillagok a Sun-ban azt jósolták, hogy ma nagy meglepe-

tésben lesz része. Milyen igazuk volt!

Jason sokkos állapotban volt, ezt Kate is látta. Megfogta a kö-

nyökét és leültette a járdaszegélyre. A férfi tenyerébe temette

az arcát.

- Képtelen vagyok felfogni - mormogta. - Milyen nő az, aki

ilyet tesz egy gyerekkel? És mi van, ha nem vagyok itt. Bezúz-

ták volna szegény kis ördögöt.

Kitört belőle a zokogás, és Kate megértően ölelte át a vállát.

A férfi Joy parfüm és cigaretta keverékét érezte és valami külö-

nös oknál fogva vigaszt talált benne.

- De maga itt volt, Jason, és megmentette az életét - mondta

gyengéden. - Ha maga nincs, valóban összezúzták volna, és

szerintem ezért minden dicséretet megérdemel.

A férfi sietve letörölte könnyeit, hirtelen tudatában volt an-

nak, hogy mennyi bámészkodó áll körülötte. Az egyik lakó az

utcából felhívta a helyi újságot, és Jason látta, hogy egy ápolat-

lan, szakállas fiatalember lefényképezi.

- Maga lesz a nap hőse - mondta neki Kate kedvesen. - Most

pedig odaviszem a mentőautóhoz, hogy megvizsgálják, oké?

Azt hiszem, enyhén sokkos állapotban van, kedvesem.

Kate mosolyogva nézett Jason sötétbarna szemébe. A férfi

megpróbált visszamosolyogni, de nem nagyon sikerült. Segí-

tett neki felállni és lassan odavezette a mentőhöz. Aztán Black

rendőrhöz fordult és felsóhajtott.

- Hátborzongató. Két hasonló eset három napon belül - mi a

fene folyik itt?

- Érthetetlen, főnök - vonta meg a vállát. - A hátborzongató

a legjobb szó.

Kate csak a gyerek riadt szemét látta maga előtt. Ha Jason

nem parkolt volna itt, akkor gyilkossági ügy lenne belőle. Re-

mélte, hogy hamarosan kiderítik, ki a gyerek. Istenem, szépen

öltöztetett és jól táplált kisbaba, ennyit tudtak róla. Meg egy

hosszú szőke hajú, magas nő..., persze lehet, hogy csak azért

tűnt annak, mert magas sarkú cipő volt rajta. Egyik férfi sem

nézte meg elég jól. Ami azt jelenti, hogy nem volt különöseb-

ben feltűnő jelenség. Egyedül abban voltak mindannyian biz-

tosak, hogy nagyon sietett. De hát ez érthető, nem? Ha bera-

kott egy gyereket a zúzógépbe, akkor olyan gyorsan el kellett

pucolnia, amilyen gyorsan csak tudott.

Kate Jason BMW-jére nézett, és megértette, miért nem szúr-

ta ki a nő. A napfény visszaverődött a szélvédőről és a kocsi

belseje sötétnek és üresnek látszott. így valószínűleg azt hitte,

senki sem figyeli.

Bárki is volt az, nyilvánvalóan meg akarta gyilkolni a kis lur-

kót. Elég nyomasztó.

Caroline Anderson ingatag lábakon sétált be kis teraszos házá-

ba. Még mindig félig részeg volt az előző éjszaka után. Egyene-

sen a fürdőszobába ment, és hosszan, jólesőn pisilt. Amint az

erős szagú folyadék távozott a testéből, nagy megkönnyebbü-

lést érzett. Gyűlölte ezt a szagot. Keserű volt és fanyar. Saját le-

alacsonyodásának szaga és mindennapi életének teljes rohadt-

sága tört felszínre.

Megtörölte magát és megnyitotta a kádban a vízcsapot. Fél

üveg Ralgexet öntött bele, a felbukkanó buborékokat nézte és

már előre mosolygott. Egy alapos súrolás, aztán kiengedi a

gyerekeket.

Levetkőzött, beleült a gőzölgő vízbe és hanyatt dőlt. Az órá-

jára nézett. Még soha nem végzett ilyen későn. Volt egy egész

éjszakás kuncsaftja - hát, rendesen megdolgozott a pénzéért!

Három pasas és annyi kis „játékszer", hogy megtöltött volna

egy Ann Summers üzletet.

Mindene sajgott.

Behunyta a szemét és várta, hogy a forró víz megtegye hatá-

sát.

Kate figyelte, ahogy a kisfiú befal még egy hotdogot. Nyilván-

valóan éhezett. Egy helyes, aranybőrű angol-karíbiai gyerek

volt, élénk és riadt mesebeli mosollyal. Elég boldognak tűnt a

büfében, hiszen mindenki nagy hűhót csapott körülötte.

Nagy, barna szeme vidáman csillogott, izmos kis teste volt.

Nyilvánvalóan jól tartották, ez látszott drága ruházatán is. Iga-

zi divatbaba. De mi lehet a neve?

A gyerek nem lehetett idősebb tizennyolc hónaposnál, bár a

korához képest elég nagy termetű volt. Az orvos azt mondta,

hogy tökéletes egészségnek örvend és a megpróbáltatások el-

lenére kutya baja. De elég csendes gyerek volt és nem akart,

vagy nem tudott a kérdésekre válaszolni. Kate megint azt vette

észre, hogy a gyerekre mosolyog. Az visszaragyogott rá és

újabb hatalmas falat hotdogot tömött a szájába.

- Nyugodt gyerek, mi?

Kate bólintott Black megjegyzésére

- De valaki azt is tudja, hogy ki ő. Megérkeztek a szociális

gondozók?

- Még nem. Tényleg helyes kis lurkó.

- Valószínűleg egy újabb szerencsétlen baba egy tékozló

anyával - mondta Kate csendesen. - Nem tudom. Miért csinál-

ják végig az egész szart a szüléssel, ha utána nem foglalkoznak

a kis tökösökkel.

A kisfiú a narancslevét kortyolgatta és Kate érezte, hogy

könnyek gyűlnek a szemébe. Olyan kiszolgáltatottnak és se-

bezhetőnek tűnt. Olyan baromi kicsinek. Lenyelte dühét és

szánalmát.

Mást nem nagyon tehetett.

Caroline álmos volt; a forró víz és az éjszakai menetek teljesen

kifárasztották. Nagy nehezen kinyomta magát a vízből és egy

hatalmas törülközőt terített a teste köré, miközben átsétált az

előszobán. Minden olyan volt, mint régen.

Rágyújtott egy Rothman's-re, mélyen leszívta a füstöt és

szórakozottan megigazított egy párnát, ami már amúgy is tö-

kéletesen állt a helyén. Kinyitotta a kézitáskáját, kivett 300 dol-

lárt húszas címletekben és még 150-et tízesekben. Megvolt a

pénz a dohányzóasztalra, amit kinézett, és Christian új edzőci-

pőjére is.

Caroline-ban belül, mintha felizzott volna valami. A múlt

este mindenesetre megérte. Egy újabb dolog, amit kiverhet a

fejéből, csakúgy, mint az összes többi este, amit olyan könnye-

dén elfelejtett.

Ásítva ment át a gyerekszobába. Elhúzta a hatalmas reteszt

az ajtón, kitárta és készségesen mosolygott. De a szoba üres

volt. A kis, divatos berendezésű szoba teljesen üres volt!

Caroline úgy érezte, mintha a szíve egy pillanatra leállt vol-

na. Berohant, elhúzta az ágytakarókat, még be is nézett alájuk.

Tekintete végigsuhant a szobán, és minden pillanatban azt

várta, hogy egyszer csak előbukkannak a gyermekei.

A szendvicsestányér, amit este hagyott benn, még mindig az

éjjeliszekrényen állt. Az üveg narancslé is ott volt még. Tehát

nem ették meg a reggelijüket.

Kirohant a szobából, pincétől a padlásig átkutatta az egész

házat, közben egyre csak erősödött benne a pánik. Végül lero-

gyott a kanapéra. Felkapta a mobilját, tárcsázott és várt.

Amikor a kapcsolat létrejött, belesikított a telefonba.

- Hogy mered elvinni a gyerekeimet, te rohadt szemét?

Az arcából kiszaladt a vér miközben Jiggsy Gaston magya-

rázkodását hallgatta, miszerint jelenleg Liverpoolban van a

nővérével és még csak a közelében sem volt a gyerekeknek. A

hangja riadtnak tűnt.

Caroline felfogta, hogy a helyzet súlyosabb, mint gondolta,

megszakította a vonalat és felhívta a rendőrséget. Szíve olyan

hangosan vert, hogy fülében érezte a dobogást.

Hol a pokolban lehet a két kisfiú? Hol van Christian és Ivor?

Patrick bement a Vámház kisjátéktermébe. Gyakorlatilag üres

volt, leszámítva a két idősebb férfit és egy fiatal nőt a pult mö-

gött. A lány Leslie Partridge volt, és ahogy Patrick közeledett

felé, mosolygott, hogy látja.

- Szia, Pat. Rég láttalak.

A férfi rávigyorgott.

- Jól nézel ki, Les. Itt van valahol az öreg?

A lány megrázta a fejét.

- Apa megint az eltűntek listáján van. Már három napja nem

láttam. Tudod, hogy milyen.

- Joey rendben van. Adj egy Beck-et, szívem.

A lány kinyitotta a sört és egy pohárral együtt a pultra tette.

- Az apám teljesen kikészít, Pat. Még mindig fura dolgai

vannak, az ő korában. Mindenhol ott van. Mindig elhúzza a

csíkot valahova, talán majd előbukkan. Folyton ezt csinálja.

Willy lépett be a kis terembe, odabiccentett a két idősebb fér-

finak, és a bárpulthoz ment. Leslie automatikusan egy Britvik

narancsot töltött neki.

- Hello, Willy. Az anyám érdeklődött felőled a minap. Hogy

vagy?

A férfi vállat vont.

- Rendben, kicsim. Minden sirály, ahogy manapság mond-

ják.

A lány felnevetett.

- Megpróbálom elérni az apámat a hülye mobilján, oké?

Patrick bólintott, és a lány kiment a bárból, nagy feneke so-

kat sejtetően ringott.

- Elsétált, Willy.

- Érthető, nem, Pat? Nem akar senki szeme elé kerülni egy

ideig. Azon sem lepődnék meg, ha valahol külföldön lenne. Én

Tenerifére vagy Marbellára tippelek.

Néhány percig békésen iszogattak, míg a lány a fejét csóvál-

va vissza nem ért a bárba.

- Nem tudtam elérni, nem veszi fel.

Patrick lenyelte az utolsó korty sörét.

- Ha hallasz felőle, mondd meg neki, hogy beszélni akarok

vele, oké?

A lány bólintott és eltűnt. Amikor kimentek a napfényre és a

friss levegőre, az egyik öreg sittes megállította őket.

- Figyelj, Pat. Én nem tudom, mi folyik itt, de pár nappal ez-

előtt néhány külföldi kereste Joey-t. Kemény fickóknak tűntek.

Semmi kérem vagy köszönöm. Az egyik Frankié Oberzaki volt,

ő pedig nagyon veszélyes egy állat. És egyáltalán nem tűnt va-

lami jókedvűnek.

Patrick ünnepélyesen bólintott.

- Gondolod, hogy elkapták Joey-t?

A férfi teátrálisan vállat vont.

- Ki tudja? De sok zűrje volt mostanában. Egy hete volt egy

balhéja az Epping Country Club-ban. Komolyan, olyan, mint-

ha most élné a második gyerekkorát, a hülye balfasz. Dickey

Daltonnal veszekedett, a fiatalabbikkal. Végigverte az egész

kócerájon. Még a kidobók is nagy ívben elkerülték. Az ilyenbe

ugye senki sem akar belekeveredni, nem igaz?

Patrick döbbenten nézett rá.

- Összeverekedett egy olyan kis senkivel, mint Dalton, az ő

korában? Hát végleg elment az a maradék kis esze is?

A férfi felsóhajtott.

- Ez így rendicsek, nem? Több szájsebészeti eset van a rová-

sán, mint a fogorvosok szövetségének. Tiszta paranoiás lett.

Mindenkivel kötözködik, és valljuk be, Pat, sosem hallgatott a

jó szóra. Partridge egy ügyefogyott kis strici.

- Kösz az infót.

A férfi kezet fogott velük és odament vadonatúj Mercijéhez.

Mindketten figyelték, ahogy elhajtott.

- Ez most azért kicsit mellbe vágott, Pat. Az öreg Tom Ellis ál-

talában nagyon szűkszavú. Nagyon be lehet rágva Part-

ridge-re, hogy így kiborította a bilit.

- Jött nekem egy szívességgel. A fia életfogyton van gyilkos-

ságért. Elintéztem, hogy könnyű élete legyen Durhamben.

Egyszemélyes cella, meg ilyenek.

Willy bólintott.

- Akkor tényleg ez a legkevesebb, amit megtehetett. És most

hova?

- Az igazat megvallva, Willy, halvány dunsztom sincs - só-

hajtott Patrick.

Christian az anyja karjaiba szaladt, és Kate örömmel látta,

hogy valóban közel állnak egymáshoz. De már előre rettegett a

nő következő kérdésétől.

- És hol van Ivor?

Caroline csinos arca várakozó kifejezést öltött, és Kate előbb

leültette, aztán elmesélte, hogyan találtak rá Christianra és

hogy a kisfiú egyedül volt.

- Azt mondja, hogy a fiamat egy kukásautóba dobták és a

másik fiam még mindig az eltűntek listáján van?

Kate hallotta a feltörő hisztériát a nő hangjában.

- Akkor hol a francban van Ivor? Kinél van az én Ivorom?

Kate szomorúan rázta a fejét.

- Nem tudjuk. Amíg maga nem mondta, addig honnan tud-

hattuk volna, hogy két gyerek is hiányzik? Emellett három

szemtanú adott személyleírást a tett helyszínén egy nőről, aki

akár maga is lehetne. Szóval elég nagy dilemma előtt állunk.

Érti, amit mondok?

Caroline úgy nézett, mint akit gyomorszájon vágtak.

- Hogy lehet, hogy majdnem ebédidőig nem vette észre,

hogy hiányoznak a gyerekei? A legtöbb gyerek már reggel

nyolctól fenn van. És hogy lehet, hogy nem vette észre, hogy ki

vitte el őket az orra elől? Röviden, ha elmondja az igazat mind-

arról, ami történt, akkor talán, de csak talán, meg tudjuk találni

Ivort. De ha nem mondja el nekünk a teljes igazságot, akkor

nem tudunk segíteni. Egy hároméves gyerek kódorog valahol

az utcákon, és sürgősen meg kell találnunk, mielőtt kárt tesz

magában. Tehát, Caroline, kezdjük az elején, rendben?

A másik nő Kate szemébe nézett és érezte, hogy előtörnek a

könnyei.

- Arra gondol, hogy valami flúgos vitte el? - Most már csak

félelmet érzett. - Hol van? Hol van az én kis Ivorom? - kérdez-

te magánkívül.

- Reméltem, hogy maga tud válaszolni - mondta Kate. - Fi-

gyeljen, Caroline, magát látták a helyszínen. Megkérem, hogy

vegyen részt egy azonosítási eljáráson valamikor a nap folya-

mán. Azt javaslom, hívjon egy ügyvédet és kérjen tőle taná-

csot.

Caroline tekintetében rettegés volt, szeme úgy kimeredt,

mint hatalmas országalma, a fehér arcán.

- Csak nem azt hiszi, hogy nekem ehhez bármi közöm van?

Kate vállat vont.

- Egy szembesítés tisztára moshatja, ezt ne felejtse el. De van

három szemtanúnk, akik olyan személyleírást adtak, amely

rendkívül hasonlít magára, ezért még nem zárhatjuk ki magát

a nyomozásból. Azonban úgy érzem, hogy rengeteg megvála-

szolatlan kérdés van itt, és csak maga adhatja meg nekünk a

szükséges válaszokat.

Caroline arckifejezése megváltozott.

- A fiaim az életem, bárki bármit is gondol. Elismerem, hogy

néhány dolgot rosszul csinálok, de szeretem ezeket a srácokat,

és amit teszek, azt is csak értük teszem. Hinnie kell nekem.

- Én tényekkel dolgozom. Pusztán egyszerű tényekkel.

Most csak annyit tudok, hogy a gyerekeit valaki elvitte a maga

lakásából, az egyiket beledobták egy kukásautóba, a másik

még mindig nincs meg. Meg kell találnunk. Méghozzá minél

előbb.

Kate figyelte a lány arcát és nem volt benne biztos, hogy az

anya állt-e a gyerekek eltűnése mögött, vagy nem.

Hirtelen Caroline felugrott a székéről és a leghangosabb

hangján bömbölte:

- Hol van a kisfiam? Maguk a rendőrök. A rohadt életbe,

menjenek, és keressék meg!

Amikor már teljesen magán kívül visítozott, Kate összeszed-

te a kisfiút, aki kővé meredten állt anyja sikolyai hallatán, és ki-

lökdöste a szobából. Orvost hívott, nézte, ahogy lenyugtatták a

lányt, és amikor kissé magához tért, Kate elkezdte megfelelően

kikérdezni. Legbelül viszont mindvégig tudatában volt, hogy

egy hároméves gyerek valahol holtan fekszik, haldoklik, vagy

fogva tartják.

Ivor Anderson ideje egyre csak fogyott. Ha még nem fogyott

el teljesen.

Patrick nem akart hinni a szemének, amikor körülnézett

Canning Town-i irodájában. A helyiséget teljes alapossággal

felforgatták. Minden irata szanaszét hevert a szobában; a

számlakönyvei darabokra tépve. Még halott felesége, Renée,

és a lánya, Mandy képét is összetörték. Ez dühítette a legjob-

ban.

Willy tátott szájjal bámulta a jelenetet.

- Bassza meg, Pat, valaki itt nagyon keresett valamit.

- De jó, Willy, te mindig kimondod azt, ami kurvára nyil-

vánvaló. Néha tényleg az agyamra megy.

- Csak azt mondtam...

- Jó, oké, ezentúl ne mondd. De az kurva élet, hogy akárki

tette is ezt, baszottul erős halálvágya lehet. Mert az hétszáz,

hogy megtudom, ki ezért a felelős és megölöm.

- Nem lehet, hogy csak kamasz kölykök voltak?

Patrick megrázta a fejét.

- Ez túl profi munka ahhoz, hogy gyerekek csinálták volna.

Szerintem a tulajdonlapjaimat keresték. Még a padlót is fel-

szedték. Szerencsére máshol tartom őket. Most azt kell meg-

tudnunk, hogy miért kellenek bárkinek is. Az üzletek az én tu-

lajdonomban vannak, akkor miért érdekelnek a könyvek bár-

milyen külső társaságot?

- Hát, talán az, aki ezt csinálta, szintén akar egy szeletet a

tortából.

- Pontosan. Most tehát rá kell jönnünk, hogy ki lehet az és

megtalálni a szarrágókat. Aztán hadd tudják meg, mit jelent a

félelem.

Willy egyik hatalmas tenyerével megtörölte az arcát.

- Én Partridge-re vagy Gunnerre tippelek.

Patrick válaszként szarkasztikusan dörmögte:

- Te minden szart elengedsz a füled mellett, Willy? Magnus

Magnusson, játszott már az Észkerékben?

Willy szemmel láthatóan megbántódott.

- Ne velem szemétkedj, Pat. Én a te oldaladon állok.

Miközben beszélt, felvette Renée fényképét és megpróbálta

kisimítani nagy, esetlen kezével.

- Bárki csinálta ezt, kap tőlem egy jobbhorgot ezért a felfor-

dulásért - morogta. - Ez kezd rohadtul személyes lenni.

Patrick látta, hogy a nagydarab ember egyre dühösebb lesz,

és átölelte a vállát.

- Sajnálom, Willy, de az egész lassan olyan, mintha szorulna

a nyakam körül a hurok. Valaki a nyomomban van, és még

csak azt sem tudom, hogy ki. Találgathatok, harcolhatok, oda-

csaphatok..., de biztosan kell tudnom, hogy kivel állok szem-

ben, és ami még fontosabb, miért.

- Szerintem Gunner az, Pat. Sosem bírtam azt a gennyes ala-

kot.

- Hát, bárki is legyen, jobb ha van néhány nehézágyúja,

mert szüksége lesz rá. A tréfa, az tréfa, ahogy jó öreg anyám

mondta. De ez innentől véresen komoly.

Patrick hangjából a nyers indulat szólt. Aztán megszólalt a

telefon, és észrevették, hogy ez az egyetlen dolog a szobában,

amit nem tettek tönkre.

Patrick felvette:

- Mi van?

Egy női hang szólt bele. Egy csendes női hang.

- Mr. Kelly?

- Az vagyok.

- Két perce van, hogy kiürítse a kalyibáját. Fel fog robbanni.

Patrick tíz másodpercig hitetlenkedő csendben a kagylóra

bámult, majd Willyre nézett és azt mondta:

- Ez a hely két perc múlva fel fog robbanni. Valami tyúk épp

azt mondta, hogy levegőbe repítik a kibaszott irodámat! El tu-

dod képzelni, hogy micsoda idegeik vannak ennek a...

Willy durván megragadta a karját.

- Ha így áll a dolog, Pat, akkor húzzunk el innen, oké?

Amikor kirohantak, Patrick körülnézett az udvaron, mint

ahogy több mint harminc éve mindig.

- Hát ennek vége.

Willy betuszkolta az autóba, kifarolt az útra. Aztán olyan

messze az udvartól, amennyire csak lehetett, leparkoltak, és

csak ültek és figyeltek.

Az udvar a levegőbe repült.

Patrick füle még akkor is csengett, amikor megérkeztek a

tűzoltók és a rendőrség, de akkor ő és Willy az A13-ason autóz-

tak. Patrick pedig egyfolytában csak azt mormogta:

- Hihetetlen. Baszott mód hihetetlen.

Willy csak hallgatott.

3.

Leroy Holdings teljesen kimerült. Két napig egyhuzamban

be volt lőve és tudta, hogy le kellene feküdnie, de találkája

volt egy másik dealerrel, hogy kicsit szélesítsék a területüket a

fővárosban. A drogkereskedelem és a prostitúció sokkal gyü-

mölcsözőbb volt, mint álmodni merte volna.

Isten áldja a nőket és a gyógyszerészeket - mostanában ez

volt a mottója.

Elégedett mosollyal körbepillantott hét nyelven beszélő

konyhájában. Hosszú utat tett meg Manchestertől idáig. Szere-

tett Docklandsben élni. Volt valami névtelenség a hely körül,

ami vonzotta, de a barátnője, Letitia nagy rendetlenséget ha-

gyott a lakásban, és ez nyomasztotta.

Az utóbbi időben már semmit sem volt hajlandó csinálni. A

terhesség egyáltalán nem tett jót neki. Tulajdonképpen amióta

tudomást szerzett a babáról, gyakorlatilag semmit sem csinált.

És ez a hálószobára is vonatkozott.

Hallotta, hogy nyílik az ajtó és kikiabált:

- Hé, Letitia, itt vagyok benn! - a hangja erős volt és ag-

resszív. Úgy döntött, üvöltözni fog a nővel. Igaz, hogy nem

volt otthon egy ideig, de a pokolba is, ez az ő dolga, hogy jó ál-

lapotban legyen a kégli.

Ahogy a Temze túlpartjára nézett, a szokásos büszkeség töl-

tötte el, hogy egy docklandsi tetőtérben lakhat. Egy manches-

teri bérházból indult, és sokkal jobban értékelte ezt a sorsfor-

dulatot, mint az átlagos dealerek. Nem neki való az a lyuk egy

önkormányzati lakásban, ahol a nap és az éjszaka bármelyik

percében rátörnek az emberre. Neki már nem kellett ezt csinál-

nia, és persze látszólag már nem is az üzletből élt. Ingatlanokba

és autókba fektette a pénzét, ez utóbbi volt az első szerelme.

Amikor meglátogatta a barátait és látta a rácsokat az ajtókon

és az ablakokon, úgy érezte, mintha megint lecsukták volna.

Mintha megint a sitten lenne. Nem, ő szerette az új, elegáns

életét, nagyon is megfelelt neki.

Átsétált a konyhából a tágas hallba. Akkor vette észre a két

férfit, akik a makulátlanul fehér perzsaszőnyegen álltak va-

dászpuskával a kezükben.

- Hello, fiam.

A férfi hangja barátságos volt. Elég barátságos ahhoz, hogy

Leroy azt higgye, csupán valamiféle figyelmeztetést fog kapni.

Amikor a fegyverek eldördültek, annyira megdöbbent,

hogy az arcán még akkor is a teljes értetlenség kifejezése ült,

amikor huszonöt perccel később Letitia rátalált.

Stingo Plessey már erősen benne volt a korban. A többi ember-

hez képest, akikkel együtt lakott a lakókocsiparkban, nagyon

öregnek számított. Fütyörészve végigsétált a szeméthalmo-

kon. A rohadt étel és a bűzlő szemét szaga egyáltalán nem za-

varta. Megszokta már. Most olyan holmik után kutatott, ami-

ket megtisztíthat és eladhat. Tulajdonképpen bármi megfelelt,

ami a szemébe ötlött.

Egy vadonatúj, gyermekméretű sportcipő láttán elmosolyo-

dott, kivillant szürke műfogsora. Felemelte, egy igazi Nike cipő

volt. Ha most megtalálná a másikat, akkor az már egy pár. Egy

alapos tisztítás után legalább egy ötöst kaszálhat érte. Egy üveg

finom cherry vagy egy vörös portói. Vidáman dörzsölgette a

kezét.

Vastag tiszafa sétabotjával szétturkálta a szeméthalom tete-

jét és meglátta a másik edzőcipőt. Ez azonban eléggé véres és

mocskos is volt. Keserű epét nyelt, amikor észrevette, hogy a

kis cipőben még mindig benne volt egy lábnak látszó valami.

Körbenézett a szeméthalmon és látta, hogy a többi guberáló is

a hulladék között kutat a dögmadarakkal és a cigányokkal

együtt. Megpróbált kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Teste

szinte lebénult az undortól és a félelemtől.

Amikor három mikrobusszal megérkezett a rendőrség,

Stingo rádöbbent, hogy pont azt találta meg, amit azok keres-

tek. Botját belenyomta a szemétbe, hogy megjelölje a helyet és

heves integetésbe kezdett, hogy felhívja a többiek figyelmét

arra, hogy talált valami fontosat.

Senki sem vette észre.

Felkerekedett a szél, felkapta és csapkodta az újságpapíro-

kat és a piszkos pelenkákat. Felkapta a szemét bűzét is, és az

emberek orrába és szájába tuszkolta. Stingo érezte, hogy a sírás

kerülgeti, amikor torka szakadtából ordítani kezdett. Szörnyű

halál egy szeméthalmon bevégezni az életet.

Az soha nem jutott eszébe, hogy pontosan ez a sors várt rá is.

- Uram, Atyám! Megtalálták a fejét? - Golding teljesen ledöb-

bent. - Akkor mit találtak?

Pár másodpercig hallgatott, aztán letette a kagylót. Ezek

után nehéz szívvel átballagott akihallgatószobába. Ez minden-

kit taccsra fog tenni. Egy gyerek halála minden zsaru leg-

rosszabb rémálma.

Beslisszolt a kihallgatószobába és figyelte Kate kérdéseit, ne-

hogy valami kulcsfontosságú pillanatban szakítsa félbe.

Caroline mellett ott volt az ügyvédje, egy Angela Puttain

nevű nő. Tapasztalt védő hírében állt, és Golding örült, hogy a

nőnek legalább lesz valamiféle támasza, amikor közlik vele a

szörnyű hírt. Most már tulajdonképpen sajnálta, bár még min-

dig azzal gyanúsította, hogy ő a tettes.

Caroline sírt, miközben vallomást tett.

- Tudom, hogy amit tettem, az rossz, Miss Burrows, de már

nem bírtam tovább cérnával. Az apjuk lelépett. Csak akkor

küld pénzt, ha eszébe jut. Hostessként kezdtem tavaly, és ez

valahogy prostitúcióba ment át. Soha nem állt szándékomban

belefogni, egyszerűen csak így alakult. Nincs, aki vigyázzon a

gyerekekre, mert nem akartam, hogy bárki is megtudja, mit

csinálok. Az emberek nagyon dörzsöltek arrafelé, ahol élek, és

nagyon gyorsan kiderítették volna. így hát bezártam a gyere-

keket a szobájukba, hagytam nekik ételt és italt, de tényleg

csak ennyi. Elég biztonságban voltak. Bezártam magam után a

házat és ők mindig aludtak az ágyban, amikor elmentem. Azt

sem tudták, hogy többnyire nem vagyok otthon olyankor -

magyarázta halk hangján, tele fájdalommal és szégyennel.

- Adott nekik valaha is váliumot, hogy elaludjanak? - kér-

dezte Kate.

Caroline megbotránkozott még a gondolatán is, hogy kábí-

tószert adjon a gyermekeinek.

- Soha! Miért kérdez ilyeneket?

Kate megrázta a fejét. Csak kíváncsi volt, hogy nem ez-e a

legújabb divat a fiatal anyák körében. Kiütik a gyerekeket, és

ha tűz üt ki vagy bármi történik, békésen átaludhatják az

ágyukban.

Golding kihasználta az alkalmat, hogy megveregesse a vál-

lát, és kihívja egy pár szóra. Kate követte az irodájába és na-

gyon lehangoltnak érezte magát. Olyan volt, mintha a világ

minden mocska befészkelte volna magát a rendes emberek

közé. Kíváncsi volt, mi megy végbe a Caroline Anderson-féle

nők agyában. Ha jó pénzt keres - és Kate még nem találkozott

olyan prostival, aki ne keresett volna jól -, akkor nyugodtan

igénybe vehetett volna egy bébicsősz-szolgálatot.

- Mije van számomra? - kérdezte fáradtan.

Golding a szemébe nézett.

- Egy pár kicsi edzőcipő a szeméttelepről. Az egyikben egy

kicsi láb.

Kate kétségbeesetten beletúrt a hajába.

- Akkor ez gyilkosság? Reméltem, hogy csak az időnket po-

csékoljuk, ha átnézzük a szeméttelepet.

- Volt egy olyan érzésem, hogy találunk ott valamit - mond-

ta a férfi. - Szerintem a nő csinálta. Szerintem ő és az a Regina

két gyilkos szuka.

- A maga helyében az ilyen bölcs gyöngyszemeket megtar-

tanám magamnak. Jelenleg ártatlan, amíg be nem

bizonyosodik, hogy bűnös. Van még valami, amit tudnom

kéne, mielőtt visszamegyek hozzá?

Golding megrázta a fejét.

- Egy Nike edzőcipő volt. Majd értesítem, ha még valami ki-

derül. Akarja, hogy beküldessek egy kis kávét?

Kate bólintott.

- Keresett valaki?

A nyomozó megint megrázta a fejét.

- Senki.

Kate figyelte, ahogy kiment az irodából. David Golding fur-

csa egy figura. Jó rendőr, rendesen végzi a munkáját, de vala-

hogy nem vegyül el a többiekkel. Kate nem emlékezett, hogy

valaha is beszélt volna vele személyes dolgokról.

Jóképű férfi a maga kisfiús, intellektuális módján. Hatalmas,

ártatlan kék szemek, amelyek mindent azonnal elhisznek, ho-

mokszínű haj és szemöldök, amitől szeretetreméltónak tűnik.

Azonban már egy rövid beszélgetés után az emberben semmi

kétség nem marad afelől, hogy mindenről határozott vélemé-

nye van és hogy meglehetősen agresszív személyiség.

Golding lenézi a betörőket, a piti tolvajokat és gyűlöli a sze-

xuális bűncselekmények elkövetőit, de mintha valamilyen

sorsközösséget érezne azokkal, akiket ő karrierista bűnözők-

nek nevez - a bankrablókkal, a nagystílű nehézfiúkkal. Sokra

viheti még a komoly bűncselekmények osztályán; ők többek

között arról híresek, hogy kedvelik - szinte csodálják - azokat

az embereket, akiket később lecsuknak.

Kate kiűzte Goldingot a fejéből. Normális esetben már ka-

pott volna valami üzenetet Pattől. Az utóbbi pár napban vala-

mi nem stimmelt vele - valahogy nagyon idegesnek tűnt. De

most nincs ideje ezen gondolkozni. Épp elég dolga van így is.

Ez gyilkosság volt, és kezdett nagyon rossz érzése lenni az

üggyel kapcsolatban. Először is, miért döntene úgy két nő is

egy éjszaka alatt, hogy meggyilkolja saját gyermekeit, és főleg

ilyen lehetetlen módon. Az emberek megverik a gyerekeket,

ha elvesztik a türelmüket velük szemben, néhányan még meg

is kínozzák őket, bántalmazzák őket. De tudomása szerint sen-

ki sem kapja a gyerekét és dobja egy szeméttelepre vagy egy

kukásautóba. Legalábbis nem akkor, amikor még életben van-

nak.

Semmi sem tudta már megdöbbenteni, legalábbis eddig azt

hitte. Meg volt győződve róla, hogy már minden sokkon át-

esett. De itt valami nagyon nem stimmelt, csak azt nem tudta,

hogy micsoda. Valami zavarta - nagyon zavarta, de lehet,

hogy ez csak a körülményeknek volt köszönhető. Christianra

gondolt és a kis mosolygós arcára. Lehetséges, hogy a testvérét

is egy kukásautóba dobták? Életben volt még, amikor ez tör-

tént?

Szörnyű volt még csak belegondolni is, abba a rettenetes fé-

lelembe, amit szegény Ivor érezhetett. Kate-et kiverte a verej-

ték erre a gondolatra. Isten tudja, mit érezhetett az a gyermek,

ha ez tényleg megtörtént vele.

Ki hessegette Goldingot a szobából. Egyedül ücsörgött még

néhány pillanatig. Gyorsan össze kellett szednie magát. Ko-

moly feladatok vártak rá.

Amikor kisétált irodájából, megszólalt a telefonja, de ő tudo-

mást sem vett róla. Biztosan Ratchet főfelügyelő akar egy jelen-

tést hallani, de ebben a pillanatban még nem volt képes bárki-

vel bármit megosztani. Addig nem, amíg saját gondolataiban le

nem rendezte a dolgot. A lánya képe jelent meg előtte, fehér

ruhában, a harmadik születésnapján. Kate elhessegette a gon-

dolatot. Az eset önmagában is épp elég megrázó volt, semmi

szükség rá, hogy tovább nehezítse a saját dolgát azzal, hogy

magában elítéli az érintett nőket.

Ahogy Goldingnak is mondta, addig ártatlanok, amíg be

nem bizonyosodik a bűnösségük.

Patrick hallotta, ahogy becsukódik az ajtó, és nagy levegőt

vett. Kate viharzott be a dolgozószobába. Erősen szájon csó-

kolta.

- Ez most nagyon rám fért, Pat. Micsoda rohadt nap!

Fáradtnak tűnt. Amikor leült a kanapéra, a férfi odament

hozzá, és levette a cipőjét. Megdörzsölte a nő lábát, aki élvezet-

tel nyögdécselt.

- Hm..., ez nagyon jó! Csak néhány órám van, hogy lezuha-

nyozzak és átöltözzem, aztán vissza kell mennem. Egy kisfiút

találtak a szeméttelepen, gondolom, hallottad a rádióban.

A férfi szomorúan bólintott.

- Van valami ötleted, hogy ki tehette?

- Nincs, bár úgy tűnik, hogy az anyának van valami köze

hozzá. Azt elismeri, hogy egyedül hagyta a gyerekeket a szobá-

jukban, természetesen kulcsra zárva, mialatt ő a holdfényben

strichelt. De bárkinek is dolgozik, elég ijesztő lehet, mert nem

hajlandó elárulni, honnan szerzi a kuncsaftjait. A nő délelőtt

ért haza, és a gyerekek eltűntek. Akkorra már az egyik nálunk

volt. Egy nő dobta egy kukásautóba, akinek a személyleírása

nagyon hasonlít az anyáéra. Úgy tűnik, hogy a halott gyerek is

erre a sorsra jutott. Megtaláltuk a lábát és a felsőtestét.

Patrick belenézett a nő mély barna szemébe.

- Gyere velem az ágyba - mondta gyengéden.

Kate kinyújtózkodott a kanapén és viszonozta a férfi pillan-

tását. Érezte, ahogy a férfi magához húzza. Tíz perccel később a

zuhany alatt álltak, a nő lábai a férfi dereka körül, miközben az

évszázad orgazmusát élte át. Amikor a férfi belehatolt, gyengé-

den végighúzta körmét a hátán, mert tudta, hogy ettől teljesen

bevadul. A férfi a zuhanyzó oldalának dőlt, és amikor a nő ne-

vetni kezdett, ő is nevetett.

- Tegyél le, mielőtt leejtesz!

A férfi az arcába nézett, abba a gyönyörű arcba, amit úgy

imádott.

- Szeretlek, Kate. Ezt ne felejtsd el, bármi történjék is.

- Én is szeretlek, Pat. Minden rendben van?

A férfi gyengéden letette. Kate arca annyira komoly volt,

hogy Patricknek eszébe jutott az az éjszaka, amikor először ta-

lálkoztak, amikor George Markham, a sorozatgyilkos megtá-

madta és megerőszakolta a lányát. Mind a mai napig nem be-

szélték meg ezt az esetet. Ez tabu volt köztük.

Kate szerette Patet, de utálta az életstílusát. Most hamarosan

sokkal többet fog megtudni róla, és Patrick félt a következmé-

nyektől. Vagyis inkább rettegett, hiszen a nő el fogja hagyni -

ebben olyan biztos volt, mint a saját nevében. Muszáj, hogy ő

maga mondja el, de nem volt képes rá. Nem tudta volna elvi-

selni a keserű csalódottságot Kate szemében.

Leila Cadman csinos volt, nagyon csinos, és Kate mindig is

kedvelte. Amióta Grantley-be érkezett törvényszéki kórbonc-

noknak, a két nőt szoros barátság fűzte egymáshoz. Ma Kate

látta Leila szeme alatt a fáradtság vonalait, miközben az az

eredményeket összegezte.

- Fiatal fiú, körülbelül kétéves. Úgy egy hete lehetett már

ott. Néhány újabb vizsgálat után biztosabbat tudok mondani.

Kaukázusi jól táplált...

- Várj egy pillanatot! Azt mondtad, fehérbőrű?

Leila bólintott.

- Nem félvér?

- Semmiképpen sem.

Leila látta Kate arcán a zavarodottságot.

- És úgy gondolod, hogy a test már egy hete ott volt?

- Azt nem mondhatom biztosan, hogy a testrészek a szemét-

lerakódónál voltak azóta, de a combon talált sérüléseket, véle-

ményem szerint, legalább hét nappal ezelőtt okozták. De,

mondom, többet fogok tudni a további vizsgálatok után.

- Jézus Mária, mi egy félvér kisfiút keresünk. Ha ez a gyerek

fehérbőrű, akkor ő kicsoda, és miért nem jelentette be senki

sem, hogy eltűnt.

Leila szomorúan nézett.

- Ilyen a mai világ.

Kate boldogtalanul bólintott.

- Igen, úgy látszik.

Ratchet főfelügyelő tajtékzott a dühtől. Tekintetével végig-

pásztázta az irodáját, elnézegette a dísztárgyakat, amit a sike-

rei elismeréseként kapott. Vajon ezek elegendőek ahhoz, hogy

kihúzzák abból a hatalmas és mély gödörből, amibe a jelek sze-

rint sikerült beleásnia magát? Nem fűzött hozzá túl sok re-

ményt. Úgy tűnt, hogy még a bátorságáért kapott kitüntetése is

csak gúnyolódik vele.

Ratchet felsóhajtott és belekortyolt a kávéjába. Langyos volt,

és a teteje már fölösödött. Érezte, ahogy a szájához ragad, és

vágott egy grimaszt a gusztustalan érzésre.

Kate pont akkor lépett a szobába, amikor az arcát törölgette.

A nő rámosolygott, ő pedig intett neki, hogy foglaljon helyet.

Miután leült, megállapította, hogy tényleg csinos egy nő. A fri-

zurája most valahogy más volt; fényes és dús, és az utóbbi idő-

ben hosszabban viselte, mint azelőtt, és a szemei, bár a tekinte-

te aggodalmat tükrözött, tisztán és fényesen csillogtak. A sötét-

piros rúzs pedig kifejezetten szexi volt. Egy szó, mint száz, jó

nő. Tökéletes rekláma a kiegyensúlyozott szexuális életnek.

Erősen gyanította, hogy ettől voltak olyan ruganyosak a léptei

és ettől ringott olyan szépen a feneke.

A feminizmus nem tartozott Ratchet erősségei közé.

Jól ismerte Patrick Kellyt, és nagyon meglepődött, hogy nem

hallott pletykákat róla és szexis fiatal nőkről, amióta Kate-tel

együtt voltak. Patrick volt az ő kölcsönös megállapodásukban

a szemét gazember, egy mellékes alak a többi gazember között.

De amióta Kate-tel van, azóta új lapot kezdett az életében, és

Ratchet akarata ellenére is le volt nyűgözve az előtte ülő nőtől.

Képes volt Kellyt a becsületes úton tartani. Szexuálisan min-

denképpen. Bárcsak ugyanezt lehetne elmondani az üzleti

ügyeiről.

- Na, hogy megy, Kate?

- Őszintén szólva, uram, kész káosz. Van egy halott gyer-

mek, akinek a személyazonossága jelenleg ismeretlen. Az

egyik csoport felvette a kapcsolatot a többi őrssel, hogy meg-

tudjuk, nem az ország másik részéből hozták-e ide a testet és

hagyták itt. Van még egy eltűnt kisfiú, az ő testvérét már meg-

találtuk. Van két gyanúsítottam, a két gyerek szülei és mind-

kettejüket látták a tetthelyen, azonban mindketten tagadják,

hogy bármi közük is lenne a dologhoz. Hozzá kell tennem,

egyikük megpróbálta kinyírni magát. És mindennek a tetejébe

egy lépéssel sem kerültünk közelebb a megoldáshoz. A pszi-

chológusok megpróbálnak beszélni a gyerekekkel, ez azonban

alapvetően időpocsékolás. Mindkettő túl fiatal, és minden jó

ügyvéd azzal érvelne bármi ellen, amit állítunk, hogy mi adtuk

a gyerek szájába, hogy előbbre jussunk az ügyben.

Ratchet bólintott, Kate-et azonban elképesztette, hogy nem

is igazán figyelt oda.

- Nézze, valami másról is beszélnem kell magával. Szemé-

lyes ügy - jelentette be feszengve a férfi.

A nő felvonta egyik szemöldökét, majd összehúzta a homlo-

kát.

- Mi lenne az?

Ratchet néhány ceruzával babrált, majd óvatosan így szólt:

- Hozathatok magának egy kávét, kedvesem?

Patrick az Old Compton Streeten járt. Átsuhant egy szex-

üzleten egyenesen a hátsó irodába, arcán az őszinte undor ki-

fejezésével. Egy alacsony, hatvanas éveiben járó nő ült a széles

mahagóni íróasztal mögött és elvigyorodott a férfi nyilvánvaló

zavarán.

Erős torokhangja csikorgott Patrick fülében, de ő szerette

Mayát, rendes nő volt. Szívósságának köszönhetően bármi-

lyen melóba fogott, biztos volt, hogy pénzt hoz magának és a

partnerei számára. Megbízható volt, kemény, és tudta, mi az a

betyárbecsület. A legfőbb jellemvonás, amit Patrick elengedhe-

tetlennek tartott az üzlettársainál.

Ma azonban eléggé nyűgös volt, és ezt Maya is észrevette.

Nem volt nehéz kitalálni, hogy miért.

- Foglalj helyet - mondta a férfinak -, lazíts egy kicsit, aztán

dumálunk.

Patrick leült vele szemben, és sötét arckifejezése és acélos te-

kintete figyelmeztette a nőt, hogy még mindig olyan erőt kép-

visel, amivel számolni kell, és a nő életében másodszor félelmet

érzett.

Maya Baker nehéz utat tett meg idáig. Tinédzserkorában

strichelt, majd fokozatosan kiépített egy pornó- és férfi-

klub-hálózatot. Ezek az előkelő kis helyek főleg a szado-mazó-

soknak nyújtottak kielégülést, saját felmérései szerint sok gaz-

dag öregember kedvelte ezt a fajta szórakozást. Szép kis va-

gyont szerzett, ragaszkodott a szigorú szabályokhoz, és üzlet-

társai, meg dolgozói egyaránt tartottak tőle. Maya gyenge

pontja a pénzimádat volt. És ez volt az, ami Patrick Kellyt ide

hozta.

- Gondolom, hallottad, mi történt Leroy-jal? - kezdte a nő.

Patrick bólintott.

- Az én hibám - ismerte el Maya -, meg kellett szabadulnom

tőle, púp volt a hátamon. Nem tudtam, hogy beszélni akarsz

vele, különben még néhány napig békén hagytam volna. Na,

tudok valamiben segíteni?

Patrick akarata ellenére le volt nyűgözve. A nő megadta ma-

gát, bocsánatot kért és baráti kezet nyújtott. Mindezt röpke há-

rom mondatban. Tisztában volt vele, hogy a legtöbb férfi órá-

kig kerülgette volna a forró kását, mielőtt a lényegre tér. Cso-

dálta benne azt is, hogy nem azért kért bocsánatot, amit tett,

csupán az időzítésért. Megtörtént, elmúlt, és most meg kell

próbálni helyrehozni a károkat.

- Tudsz valamit Dugganről?

- Eleget. Nőket futtatott, főleg kelet-európaiakat - meg csi-

nált még néhány helyi szarságot. - Elvigyorodott. - Harmad-

osztályú volt, ezt te is tudod.

- Van valami ötleted, hogy miért nyírták ki, és hogy

Leroy-nak volt-e bármi köze hozzá?

Maya szorosan összekulcsolta ékszerekkel megrakott kezeit.

- Persze, hogy tudom. Mindenről tudok, ami a Sohóban zaj-

lik. Leroy azt tervezte, hogy önállósítja magát. Új lányokat fut-

tatott az utcán. Nem a szokásos szarság, Pat, inkább olyan ki-

vonulás napja-féleség. Tudod, mire gondolok: éjszaka feljön-

nek a külvárosból, lehúznak néhány menetet és hazamennek.

Egyik sem akarta teljes munkaidőben élvezni ezt az életet.

Leroy mindent összevetve egész jól csinálta, de beleköpött né-

hány ember levesébe. Először a tiedbe és Dugganébe. A

sztriptíztáncosok egy része neki dolgozott az éjszakában.

Duggan bepipult, és összerúgták a port. Tulajdonképpen

ennyi a lényeg. De a kis fekete szarházinak nem lett volna

gyomra megölni Duggant.

- Akkor miért szabadultál meg Leroy-tól?

Maya vállat vont és rágyújtott egy kis szivarra.

- Ez magánügy, de azért elmondom. Néhány lányomnak

szart adott. Nem is egyszer figyelmeztettem, aztán meg lenyúl-

ta őket. Én meg nem hagytam annyiban. Annyira kibaszott ve-

lem, hát félreállítottam. Egyszerű gazdaságpolitika, Pat, semmi

személyes.

A férfi elmosolyodott és egy komikus mozdulattal megtöröl-

te a homlokát.

- Akkor minden rendben.

A nő elvigyorodott.

- Csak púp volt a hátunkon. Jobb, ha még most végzünk

vele, mielőtt megszedi magát és biztonságba vonul.

Patrick helyeslően bólintott.

- Akkor szerinted ki csinálta ki Mickyt?

- Pat, kérlek, hol is kezdjem? Több ellensége volt, mint ne-

kem és neked együttvéve. Kereste a bajt. Elkerülhetetlen volt,

hogy ez bekövetkezzen. Emellett kokózott, és az üzletben ez

csak kavarta a szart. Az ő vérmérséklete mellett a kokainra volt

legkevésbé szüksége, nem gondolod?

- Hallottál valami madárcsicsergést, bármit?

- Csak találgatásokat. Nyitva tartom a fülem, és ha bármi ér-

dekeset hallok, te leszel az első, aki megtudja, oké?

Patrick megdörzsölte a szemét.

- Azt hiszem, ez egyelőre megteszi - mondta fáradtan.

Maya átnyúlt az asztal fölött és megfogta a kezét.

- Micky egy időzített bomba volt. Ez jusson eszedbe a többi

üzleti ügyednél is. Tökmindegy, hogy milyen tuti balhé, elő-

ször azt nézd, hogy ki csinálja, és döntsd el, akarsz-e vele

együtt dolgozni. Én is így csinálom és eddig bevált. Minden

munkaerőt ellenőrizz alaposan és rendszeresen, és győződj

meg róla, hogy valóban neked dolgoznak-e. Vagy éppen elle-

ned.

Pat kedvelte Mayát, de az állandó prédikációi néha az agyá-

ra mentek.

- Jó tanács - mosolyt erőltetett az arcára.

A nő visszamosolygott.

- Hidd el, van ennek értelme.

Caroline egy kis cellában ült. Sminkje elkenődött, a bőre foltos

volt és szíve annyira szabálytalanul vert a mellkasában, hogy

azon csodálkozott, hogyhogy nem kapott még szívrohamot.

Ivorra gondolt, és megpróbálta kiűzni a szörnyű képeket a

fejéből. Látta a fiát holtan, elcsúfítva, ahogy még mindig moso-

lyog rá. Megint behunyta a szemét.

Kinyílt a cella ajtaja, és egy pohár erős teát és szendvicset

hoztak neki, amit hatalmas étvággyal azonnal befalt. Az olcsó

margarin ízére elhúzta a száját. Hangosan belekortyolt a forró

teába, hogy ne is érezze az ízét.

Az őrmester csendben figyelte. Ilyen lenne hát egy gondos-

kodó anya? Azon gondolkozott, hova lesz így a világ. Amikor a

legkisebb lánya mumpszos volt, egy hétig nem tudott rende-

sen aludni az aggodalomtól. Ez a nő elhagyott egy gyereket, le-

het, hogy meg is ölte, és úgy eszeget itt, mintha családi pikni-

ken lenne.

De manapság így mennek a dolgok. Szarul. Ezek közül egy

sem ment férjhez. Egyiknek sem volt pasija. Élete minden

munkanapján találkozott velük és ez lehangolta. A társadalom

gépezete megroggyant, és úgy tűnt, mindenki magasról le-

szarja.

Hangosan becsapta és kulcsra zárta a cella ajtaját, hogy em-

lékeztesse Caroline-t arra, mi is ez a hely és hogy mekkora szar-

ban van.

Ettől valamelyest jobban érezte magát.

Patrick bement a házába és kávét, újságot és egy szendvicset

kért házvezetőnőjétől. Leült a télikertben és várt. Türelmetle-

nül nézegette a tökéletesen lenyírt pázsitot. Ez a ház néha az

idegeire ment; olyan volt, mint egy könyvtár, túl csendes.

Összeszedte az üzeneteit és átnézte őket. Semmi olyasmi,

ami jelenleg érdekelné. Először kaja és tápérték, aztán jöhet az

elmélkedés. Most már tényleg rá kell kapcsolnia és megszerez-

ni a válaszokat kérdéseire.

Fogott egy jegyzettömböt és listát írt azokról az emberekről,

akiket szándékában állt meglátogatni. Valami motoszkált ben-

ne, de képtelen volt megfogalmazni, hogy mi.

A bőr hintaszékében ült és Kate-re gondolt. Fel fog robbanni

a dühtől, de azért bízott benne, hogy majd valahogy ki tudja

dumálni magát. Abban csak reménykedhetett, hogy lesz elég

bátorsága mindent elmagyarázni a nőnek, mielőtt valaki más

teszi meg. Kate annyira jó volt, olyan becsületes, hogy ez néha

már elszomorította.

Régen mindig az volt az érzése, hogy a Kate-hez hasonló

emberek balekok, akiket ki kell használni. Most azonban pont

az ő jósága volt az iránta érzett szerelmének és csodálatának az

alapja. Kate soha nem csalná meg, ebben olyan biztos volt,

mint a saját nevében.

Tisztességes nő volt.

Azt is kibírta, ami a lányával történt.

Tudta, hogy meg akarta szervezni George Markham meg-

gyilkolását. De megértette dühét, a félelmét és gyűlöletét, hi-

szen nem volt képes megvédeni a saját gyermekét. A nő első

kézből látta, hogyan hatott rá szeretett lánya, Mandy halála. Ki

kellett adnia magából az elégtelenség és a fájdalom érzését, és

erre csak egyetlen módszert ismert, és ezt választotta. Biztos

akart lenni abban, hogy George Markham mindenért megfi-

zet.

Azonban a sors kegyetlen fintora, hogy George Markham

egy prostituált keze által halt meg. Stílusos halál a számára.

De Patrick meg akarta gyilkoltatni, és jobban aludt volna éj-

szakánként azzal a tudattal, hogy ezt meg is tette. Komoly

pénzösszegeket fizetett ki azért, hogy holtan lássa azt az em-

bert; és ezt a pénzt cseppet sem sajnálta, és bár Markham erő-

szakos halált halt, gyötrelmes halált, Patrick valahol mélyen

még mindig úgy érezte, hogy veszített.

Végigcsinálná még egyszer. Kate ezt is jól tudta; ő pedig úgy

érezte, hogy talán el is fogadná.

De ez volt a másik dolog, amit szeretett a nőben: mindent tu-

dott két oldalról is szemlélni, és a legtöbb emberrel ellentétben

elismerte, ha tévedett. Ha ő is rendelkezne ezekkel a tulajdon-

ságokkal, akkor sokkal könnyebb lett volna számára az élet a

hosszú évek során.

Nagy levegőt vett, és arra összpontosított, amit csinált. A lis-

ta egyre csak nőtt, de vajmi kevés reménnyel kecsegtetett. Az-

tán rájött, hogy szalmaszálakba kapaszkodik. Csak egy jó kez-

dőlökésre volt szüksége, és máris sínen lett volna. Ha elmond-

hatná Kate-nek, hogy mi történt, még mielőtt a nő a hivatalos

változatot hallja, akkor már félig nyert ügye lenne. De már csu-

pán az a tény, hogy egy sztriptízbár tulajdonosa, önmagában is

a lehető legrosszabb súlyosbító körülmény.

Most azt kívánta, bárcsak korábban beavatta volna az ügyei-

be. Nem tetszett volna neki, de hát az egész dolog törvényes

volt, becsületes üzlet, és ezt talán Kate is elfogadta volna. De

most már úgy néz ki, mintha hátba támadta volna.

Tulajdonképpen ez volt a zűr igazi oka.

A kávétól megfájdult a gyomra. Megdörzsölte mellkasát.

Már csak ez hiányzott! Rápillantott az órára és észrevette, hogy

gyorsan elszaladt az idő. Normális esetben Kate már telefonált

volna. A félelem belenyilallt a nyakába és megborzongott. El-

hessegette a gondolatot azzal, hogy Kate most egy nehéz

ügyön dolgozik, ami az érzelmeit is komolyan igénybe veszi,

így ő nem várhatja el a szokásos napi két-három enyelgést és

csevegést. De az a bizonyos jeges kéz még mindig erősen mar-

kolta a szívét.

Kinyitotta az újságot, remélvén, hogy a hírekbe majd belefe-

ledkezik. Volt benne egy cikk az Internetről. Ez is teljesen le-

hangolta. Már több mint hat pornóoldalon ajánlottak fel neki

beugrót. Megint Kate jutott az eszébe és felsóhajtott. A neten

tényleg nagy pénzeket lehetett leakasztani, és tudta, ha most

belépne, valamikor egy vagyont zsebelhetne be. De itt van

Kate, mindig csak Kate, ott ül a nyakán és egyfolytában szem-

rehányásokat suttog a fülébe.

Elmosolyodott. Kate nagyon jó nő, soha jobbat, és amióta

vele van, egy pillanatra sem érzett hajlandóságot, hogy letér-

jen a jó útról. Ez abból a szempontból elég furcsa volt, hogy

Patrick Kelly bárkit megkaphatott volna, akit csak akar. A leg-

több nő, akivel dolga volt, a legmagasabb áron kelt volna el. És

ez volt a dolog bökkenője: nem akart fizetni a szexért, sem

ajándékokkal, sem külföldi kiruccanásokkal, sem készpénzzel.

Azzal akart lefeküdni, akit szeret. Akivel törődik. Bár jól tudta,

hogy a legtöbb férfi az ismerősei köréből megszólná, ha ezt a

vágyát hangoztatná.

De Kate rettenetesen hiányozna neki, ha nem lenne ott mel-

lette. Bármiről tudott vele beszélni. Egy kis hang belül azt

mondta: Naná, kivéve a sztriptízbárodat meg a többi üzletet, amiről

semmit sem tud. Elhallgattatta a hangot a fejében és az újság-

cikkre összpontosított.

Végre megszólalt a telefon, de nem Kate volt az. Sokkal

rosszabb.

Patrick nagy levegőt vett és a magas női hangot hallgatta,

amely épp azt mesélte, hogy a táncos lányok közül négy nem

került elő, a többiek pedig mind beadták a lemondásukat.

Patrick letette a kagylót és elnyomta magában az erős készte-

tést, hogy a télikert üvegfalán keresztül az úszómedencébe

vágja az egész telefont. Inkább felment a hálószobájába és

hosszú, forró zuhanyt vett. Ott jött rá, hogy tulajdonképpen

arra vár, hogy történjen már valami. Nyomasztó érzés volt,

ami állandóan ránehezedett. Ahogy kilépett a zuhany alól, is-

mét belenyilallt a gyomorfájás. Ezúttal szúró gyomorégést ér-

zett. Az éjjeliszekrényhez ment és bevett néhány Remagelt,

dühösen rágta szét a gyógyszert, hogy ellensúlyozza a fájdal-

mat a mellkasában. Aztán felvette a telefonkagylót és Kate szá-

mát tárcsázta. Az üzenetrögzítő jelentkezett. Letette. Feltár-

csázta a mobilját is, de itt is csak hangposta fogadta.

Kezdett ideges és paranoiás lenni. Kate talán kerüli? De tud-

ta, hogy ez hülyeség. Már el is túlozza a dolgokat.

Kinyitotta a ruhásszekrényt és kivett egy köntöst. Maga sem

tudta, miért, de kinyitotta Kate ruhásszekrényét is, és akkor rá-

jött, mi zavarja annyira. Csupán az, hogy ott látta a ruháit,

megnyugtatta robogó szívverését. Valahol azt hitte, hogy Kate

elhagyta. Egész nap ez járta tudatalattijában. Szinte már felké-

szült rá, hogy üres lesz a szekrény.

Amikor hallotta a bejárati ajtó csukódását majdnem elájult a

megkönnyebbüléstől, és élvezettel hallgatta a nő cipősarkai-

nak ütemes kopogását a lépcsőn. Amikor Kate berontott a há-

lószoba ajtaján, Patrick szélesen mosolygott, annyira boldog

volt, hogy látja, hogy azt hitte, úgy érezte, felrobban a teste.

Aztán a nő megmerevedett és hidegen bámult rá.

- Van némi megmagyaráznivalód, Patrick Kelly, és szedd

össze magad, mert kurva jó magyarázatokra lesz szükséged!

4.

Kate keményen a szemébe nézett. Patrick bolondot csinált

belőle és ezt nem fogja neki megbocsátani.

- Hallgass meg, Kate!

A nő dühösen csóválta a fejét.

- Nem, a kurva életbe! Te hallgass meg! Úgy ültem ott, mint

egy mamlasz balfék, amikor Ratchet kereken megmondta,

hogy az a férfi, akivel együtt élek, igencsak kényes helyzetbe

hozott. Mesélt a rohadt sztriptízbárocskádról... Mindent el-

mondott. Úgy tűnik, egy olyan férfi pénzéből éldegélek itt ve-

led ebben a házban, akit nemrég meggyilkoltak - meggyilkol-

ták abban a klubban, ami az övé volt és a tiéd. Egy klub stricik-

nek, amit stricik vezetnek. Szóval az lesz a legjobb, ha kitalálsz

egy mentséget, Pat, egy átkozott jó mentséget. Gondolom,

hogy gyanúsított vagy a gyilkossági ügyben, bár ezt az ötletet

még senki sem vetette fel. De tudom, hogy alaposan meg kell

téged szorongatniuk, mielőtt ezzel előállnak. Legjobb lesz, ha

minden mackós haverodat magad köré tekered, mint valami

esőköpenyt. Mert nem sok jó vár rád. Még Ratchet is azt akarta,

hogy világosítsam fel rólad és a mostani dolgaidról.

Olyan volt, mint aki elvesztette az eszét. Még a haja is égnek

állt a dühtől. Patrick még soha nem kívánta ennyire, mint eb-

ben a pillanatban.

- Tudod, most szívesen kinyuvasztanálak - tört ki megint a

nő. - Egy halott gyermek van a nyakamon, és valószínűleg

több gyilkossági kísérlet más gyermekek ellen, és most kell rá-

döbbennem, hogy egy hazug, alattomos genyóval osztom meg

az ágyamat. Megígérted, Pat, megesküdtél, hogy a törvényte-

len dolgaid ideje lejárt. Micsoda naiv kis hülye voltam, hogy

valaha is elhittem egyetlen szót, ami elhagyta a szádat. Azt

mondtad, hogy ennek a szexügyletnek vége, emlékszel? Egy-

szer és mindenkorra vége. És most kiderül, hogy gyilkosokkal

és kurvákkal dolgozol együtt, mint régen...

- A sztriptízbár teljesen legális - mondta a férfi félszegen.

A nő dühösen bólintott

- Azt elhiszem! Nekem te ne akard már elmagyarázni, hogy

mi a törvény, seggfej! Én ismerem azt a rohadt törvényt, baszd

meg! De erkölcsileg helytelen, és ezt te is tudod! Egyfolytában

olyan szörnyűségekkel foglalkozom, amit a magadféle embe-

rek okoznak az úgynevezett törvényes üzleteikkel. Mandy

esete után, azután, hogy annak a gyilkos szemét Markhamnek

ilyen vonzódása volt a pornó és a szex iránt, reméltem, hogy

tanultál valamit végre a prostitúció úgynevezett legális üzlet-

ágáról, de nem. A pénz mindennek a gyökere nálad, igaz? Az a

rohadt pénz!

Egy pillanatra megállt és fájdalmasan felsóhajtott. Aztán

folytatta:

- És kipróbálod előtte a lányokat, mi? Tudom, hogy ez

Duggan erőssége volt. Egy kicsit furcsa alak, ahogy te monda-

nád. Túl furcsa ahhoz, hogy üzleti vacsorákat üljön végig, erre

ugye én kellettem. Jó, hogy volt valaki, akit nem néztek az uno-

kádnak, amikor melletted ült, mi?

A férfi összerezzent a nő mérges szavai hallatán.

- Most utoljára csináltál hülyét belőlem, Pat. Megbocsátot-

tam és elfelejtettem neked mindent, még akkor is, amikor meg

akartad öletni George Markhamet. Tényleg megértettem,

hogy honnan jössz, és szembeszálltam minden előítéletemmel,

amit a nyakadba akartam varrni, csak azért, hogy megtartsalak

az életemben. De most végleg elegem van ebből, mindenből,

amiben hiszel, és mindenből, amiről azt hiszed, hogy megtehe-

ted, anélkül, hogy belegondolnál, milyen hatással is van ez

rám. Ezt nagyon elcseszted, öregem! Jobb, ha előszeded a kis

telefonnoteszodat! Vagy talán nem is, lehet, hogy mostanra

már minden cím elavult benne, mi?

- Ne csináld, Kate! Ne mondj olyan dolgokat, amit később

megbánhatsz!

A nő az arcába nézett, és lassan csóválta a fejét.

- Nincs szükségem rád, Pat, úgy nincs, ahogy te gondolod.

Az utóbbi néhány évben annyi mindent tanultam tőled, és tu-

dod, mi volt a legfontosabb? Mindenki mentse a saját seggét!.

És most, Patrick, pontosan ezt szándékozom tenni.

Elviharzott a férfi mellett és elkezdte a fiókokból kipakolni a

ruháit, és leszórta őket az ágyra. A férfi idegesen figyelte.

- Kérlek, Kate, hallgass meg! Sosem gondoltam, hogy tud-

nod kéne.

A nő megint ránézett, de dühe csak egyre nőtt, ahogy a jóké-

pű arcot figyelte.

- Sosem gondoltad, punktum. A jó öreg Kate, mi? A járd, a

zsaru. A becsület asszonya a karodon. Talán úgy gondoltad,

hogy valami pluszvédelem leszek, vagy mi?

A férfi megragadta a kezét és kényszerítette, hogy az arcába

nézzen, amin már az ő dühe is látszott.

- Nem mondtam el, mert tudtam, hogy így fogsz reagálni.

Tudtam, hogy utálod, amit csinálok. De ha én nem csinálom,

akkor megteszi valaki más.

Kate durván felnevetett és gúnyosan rázta a fejét. Tudta,

hogy ezzel dühíti fel igazán a férfit.

- Emlékszel arra a lányra, aki a te rohadt, szaros masszázs-

szalonodban halt meg? Emlékszel, mit mondtál akkor? Felelős-

nek érezted magad miatta. Nem tudtad megvédeni Mandyt, és

nem tudtad megvédeni őt sem. Fogadjunk, hogy már a nevére

sem emlékszel, mi? Légy őszinte. Mi a franc volt a neve, he?

Látta a zavarodottságot a férfi arcán és ellökte magától

- Sejtettem! Akkor a krokodilkönnyek, meg most is a kroko-

dilkönnyek. Te tényleg megéred a pénzed, Patrick Kelly. De

gondolom, erre te is rájöttél már!

Kivett néhány ruhát a ruhásszekrényből, és mindet össze-

fogva a kezében, kisétált a szobából. Patrick követte, tanácsta-

lanul, képtelen volt egy szót is kinyögni, mert tudta, hogy Kate

tényleg fel fog robbanni, és most némi időre van szüksége,

hogy lenyugodjon. Követte a lépcsőn lefelé az előszobába.

Kate feltépte a bejárati ajtót és kiviharzott a kocsifeljáróra, út-

közben rendszeres időközönként elejtve néhány alsóneműt és

melltartót a pázsiton.

Amikor kinyitotta az autó ajtaját és bedobta ruháit az ülésre,

a válla fölött visszakiabált:

- Mellesleg, Pat, Gillian Enderbynek hívták. Csinos lány

volt, kábítószerfüggő. Most már emlékszel rá? - Becsapta az

autó ajtaját, legurult a feljáróról és elhajtott.

Patrick csak állt bambán és nézett utána, reményvesztetten,

dühösen és kiábrándultan. Akkor eszébe jutott Gillian Ender-

by édesanyja: a gyűlölete és az állandó támadásai. Nagyot só-

hajtott és visszasétált a házba.

Willy előtt egy nagy pohár Scotch várakozott a dohányzó-

ban, Patrick szó nélkül felhajtotta.

- Volt egy olyan érzésem, hogy elege lett, Pat. El fog múlni,

nagyon érzékeny lány.

Kate nagyon gyorsan hajtott vissza az állomásra. Olyan kiéle-

zett hangulatban volt, hogy szinte a szájában érezte az ízét. Fé-

mes íze volt, arra emlékeztette, amikor gyerekkorában egy

egypennyst nyalogatott. Az, hogy Patrick képes volt ebben az

egészben részt venni, anélkül, hogy neki szólt volna, sokat el-

mondott. Most Duggan halott, Patricket pedig ki fogják

hallgatni valamikor. Valójában Ratchet meg volt győződve

róla, hogy Patricknek valami köze kell, hogy legyen az ügyhöz.

Pontosan ezekkel a szavakkal mondta. Persze nem hivatalo-

san. Ratchet a saját nevét sem vállalná fel, hacsak nem eskü

alatt, bár Kate erről sem volt meggyőződve.

Istenem, annyira dühös volt, hogy akár fizikailag is tudta

volna bántani Patet. Hogyan lehetséges az, hogy együtt élt,

együtt aludt és beszélgetett egy olyan férfival nap mint nap,

akiről nem tudott abszolút semmit. Most már látta, hogy a sok

szöveg arról, hogy tiszta lappal kezd mindent, csak szöveg

volt, puszta szöveg. Úgy tűnik, szinte rögtön ezután belefogott

a Kacér Lányokba. De hát először csak egy sztriptízklub volt,

néhány táncosnővel és késői nyitvatartási engedéllyel.

A fémes érzés visszatért és Kate kibontott egy Juicy Fruit rá-

gógumit, amit az autója hamutartójában tartott. Ahogy rágta,

az édes íz könnyeket csalt a szemébe, de tudta, hogy már

amúgy is közel állt a síráshoz. Egész délután a zokogás fojto-

gatta. Most hagyta, hadd folyjanak a könnyei, szüksége volt a

megkönnyebbülésre.

Megszólalt a mobilja. Kate odanézett, Patrick száma világí-

tott a kijelzőn. Nem foglalkozott vele, még jobban rálépett a

gázra. Patrick innentől lejárt lemez. Ezt valahogy meg kell

emésztenie és folytatnia azt, amit eddig csinált. Arra kell össz-

pontosítania, hogy kiderítse, mi történt a gyerekekkel. A férfit

pedig el kell felejtenie.

Megalázta a főnöke előtt, és ezt soha nem bocsátja meg neki.

Amikor Ratchet elmagyarázta, hogy ha Patricket kihallgatják,

akkor Kate-et is valószínűleg ki fogják, akkor Kate valami állati

erő késztetését érezte a testében, amitől ő maga is megijedt. Az

a vágy, hogy hátralendítse a karját és egyetlen ütéssel a padló-

ra küldje álszent főnökét, szinte teljesen a hatalmába kerítette.

A férfi tisztában volt vele, hogy a nő tud a közeli személyes ba-

rátságról és üzleti kapcsolatokról, amik Patrick Kellyhez kötik.

Kate-nek elege lett mindkettőjükből. Ami azt illeti, Ratchet-

tel nem tud mit kezdeni, ő fölötte áll, de Patrick Kelly a szerető-

je volt, és mint ilyen, nélkülözhető.

Majd gondja lesz rá, hogy így legyen.

Golding háromszor hallgatta meg a telefonüzenetet. Jókedvű-

en mosolygott. Ha ezt a büfében elmeséli! Ha majd Kate

Burrows rájön, hogy meghallgatta a hangpostáját!

Nem, a francba is. Amint kinyitná a száját, a nő már tudná,

honnan indult el a pletyka. Inkább megtartja magának a ké-

sőbbiekre. Ratchet a nő minden lépéséről tudni akart, mindig

napra készen. Ennek természetesen ára volt. Jót fog tenni an-

nak a beképzelt szukának, ha egy kicsit leszáll a magas lóról, és

Golding volt a legalkalmasabb személy, hogy ezt elérje.

Amint rágyújtott egy cigarettára, Kate hangját hallotta a

háta mögül.

- Kényelmes a székem, mi? Hozhatok esetleg valamit? Ká-

vét? Teát? Vagy mit szólna egy szóbeli figyelmeztetéshez?

A férfi olyan hirtelen pattant fel, hogy majdnem levert egy

köteg papírt Kate íróasztaláról.

- Elnézést, asszonyom, csak öt perc pihenőt akartam...

- Erre találták ki a büfét. Ezt a jövőben ne felejtse el.

Kinyitotta az ajtót a férfi előtt, ő pedig behúzott nyakkal tá-

vozott a szobából. Kate-nek szüksége volt arra, hogy kiadja a

dühét, és Golding, ez a kétszínű patkány, megadta erre a lehe-

tőséget. A gondolat megelégedéssel töltötte el és elmosolyo-

dott. Órák óta ez volt az első igazi mosolya.

Kétszer is meghallgatta Patrick üzenetét, aztán letörölte. Ha

tényleg annyira szereti, akkor hosszan és alaposan meg kellett

volna gondolnia, mielőtt beszáll a Kacér Lányokba. Már a klub

nevétől is kirázta a hideg. Kíváncsi volt, milyen gyakran láto-

gatta Patrick azt a helyet. Még belegondolni is rossz volt.

Most munkára volt szüksége, rengeteg munkára. És ponto-

san ez várt rá. Csak azt kívánta, hogy bárcsak egy közönséges

utcai gyilkos lenne, legalább ne egy gyerekgyilkos. Épp eléggé

fájt már így is a szíve.

Bekapcsolta a számítógépét és felsóhajtott. Egy nappal ez-

előtt még bármibe lefogadta volna, hogy Patrick tisztességes

vele, pedig a volt férjétől, Dantől megtanulhatta volna már a

leckét. A férfiak nem tudtak hűségesek, becsületesek, sem

őszinték lenni. Egyszerűen nem olyanok.

De Patrick Kelly hiányozni fog. Csak a Jóisten tudja,

mennyire fog neki hiányozni.

Willy követte Patricket az ügyvédi irodába. Kate elment, és

Willynek volt egy olyan érzése, hogy nem fog visszajönni, bár

nem egészen ezt mondta a főnökének. Figyelmeztette Patet,

amikor belevágott a Kacér Lányokba, de mivel Pat olyan, ami-

lyen, csak annyit mondott neki, hogy maradjon ki az ügyből.

Renée-vel, Pat korábbi feleségével ellentétben, Kate nem hagy-

ja szó nélkül a tisztességtelen üzleti ügyeket. Hogyan is hagy-

hatta volna, amikor egész életét azzal töltötte, hogy pont az

ilyen ügyeket rendezze el. Sehogy sem tudta felfogni, Patrick

Kelly hogyan gondolhatta, hogy nem fog lebukni.

Willy megfontoltan bólintott magában. Igen, Pat született

gengszter volt, ez nem vitás. Ha ő, Willy elég szerencsés lett

volna, és ilyen nőt tud összeszedni mint Kate, soha nem csesz-

te volna el a pénzért, főleg nem olyan pénzért, amire nem is

volt szüksége.

Amikor Patrick vázolta az ügyvédjének, James Spaldingnek

a jelenlegi problémáit, Willy gondolatai elkalandoztak, és ne-

hezére esett arra figyelni, miről is beszélnek. Csak az rántotta

vissza a jelenbe, amikor Patrick azt mondta, hogy Kate-tel volt

aznap éjjel, amikor Duggan meghalt.

Jól tudta, hogy főnöke most éppen hazudott.

Akkor ugyanis Patrick Kelly éppen egy közismert arccal tár-

gyalt bizonyos egzotikus természetű videokazetták piacra do-

básáról. Valójában annyira „forróak" voltak, hogy valósággal

égették a két pasas kezét, akik túl akartak adni rajtuk.

Patricknek további okot adott az aggodalomra, hogy egyikük

Lucas Browning volt. Őt Pat nem igazán szerette, és nem is

szándékozott együtt dolgozni vele. Pazar ajánlat volt, de

Patrick elvetette - és elsősorban Kate járhatott a fejében, ami-

kor lemondott arról, hogy részt vegyen az üzletben.

De könnyedén megfélemlítette a lányokat.

A helyi újságok hirdetéseiből szedte össze őket kísérőszolgá-

latra és hatalmas anyagi hasznot ígért nekik. Csak úgy tódultak

hozzá a jelöltek. Aztán megbeszélte velük, hogy mit vár el tő-

lük, és egy hatalmas pohárnyit adott nekik abból, amit éppen

megkívántak. Ezt egy kis váliummal vagy Norvallal fűszerez-

te, mikor milyen hangulata volt.

Ezután két barátja elintézte a lányokat, miközben Lucas néz-

te és videózta őket. A legtöbbjük persze rendes családból szár-

mazott, gimnazisták vagy főiskolások voltak, és egy kis

hostessmunkát kerestek, hogy eltengődjenek.

Lucas pedig szörnyű kétségbeesésbe taszította és kihasznál-

ta a szerencsétleneket. Azzal fenyegette őket, hogy az utcára

kerülnek, vagy erőszakkal, vagy ami a legrosszabb, hogy meg

kell ismételniük az előadást. Ha egyszer megnézték a videót,

akkor már a markában voltak, és ezt ő is pontosan tudta. Tudta

a címüket, a telefonszámukat; még azt is tudta, hogy melyik is-

kolába járnak, sőt a testvéreik nevét is. Először úgy jelent meg,

mint egy nagy kövér, kedves ember, a lányok szépen hozzá-

melegedtek. Mert ugye annyira aranyos volt. Megbíztak ben-

ne. Elmesélték neki apró vágyaikat és álmaikat. És Lucas elhi-

tette velük, hogy álmaik elérhető közelségben vannak.

Mindig így kezdődött.

Egy-két év múlva átadta őket a kluboknak vagy a striciknek.

Ekkor már nem voltak elég jók az ő ügyfeleinek, akik fiatalon

és frissen szerették őket. Azt szerették, amikor még idegesek

voltak, mert az egész új volt számukra.

Mindent egybevetve Lucas nagyon jól keresett, anélkül

hogy felkelt volna karosszékéből. Ez tökéletesen megfelelt lus-

ta természetének. És miután az ő undorító testének vágyait ki-

elégítették, azután már bárkivel könnyűszerrel megtették. Az

egész a tabuk ledöntéséről szólt, a lelkek megtöréséről, és

Lucas ennek vitathatatlanul nagymestere volt.

így működött Lucas Browning agya.

Most azonban volt egy kis problémája, és azon gondolko-

zott, hogyan oldja meg anélkül, hogy túl nagy bajba keve-

redne.

Egy dundi, fiatal, sűrű vörös hajú, vastag combú lány ült

vele szemben, és mosolygott. De ő szinte nem is látta a lányt,

csak Micky Duggant látta maga előtt. A halott Micky Duggant.

- Nem tudod, járt Kelly a klubban?

Clarissa Shelly megrázta a fejét.

- Nem tudok róla, de nem is mondanák el nekem, nem igaz?

- Meggyújtott egy cigarettát, és a férfi látta, hogy ujjai foltosak

a nikotintól. - Most már elmehetek?

- Nem, még nem.

A lány visszaült székébe és idegesen szívta a cigarettát, a kis

slukkokat hangosan szívta le.

- Mikor voltál utoljára Duggannél?

- Egy hete, tíz napja. Nem emlékszem.

A férfi látta, mi játszódik le a lány fejében, tudta, hogy retteg,

és eljátszott a gondolattal, hogy valami gusztustalanságra

kényszeríti, csak úgy a hecc kedvéért. A kicsike még mindig

elég üde volt ahhoz, hogy vonzónak találja, bár most nagyon

gondterhelt volt. Úgy érezte, most a Titanicot is könnyebb len-

ne életre kelteni.

- Környékezd meg Broughtont, meglátjuk mit tudsz kiszed-

ni belőle.

A lány bólintott.

- Értesíts mindenről.

A lány hálás volt, hogy vége a megbeszélésnek. Browning

egyik csatlósa engedte be a lakásba, és tőlük mindig ideges lett.

Amikor felállt, Lucas rávigyorgott.

- Rendes lány vagy, Clarissa. Csak szépeket hallottam rólad.

A lány megkönnyebbülten mosolygott.

- Köszönöm, Mr. Browning.

A férfi megint elmosolyodott, ezúttal kilátszott fekete, törött

foga.

- Szívesen.

A férfi nézte, ahogy a lány elmenekül, amilyen gyorsan csak

tud, majd ismét elvigyorodott. Élete már nem az ő kezében

volt, de ezt szegényke még nem tudta. Előbb-utóbb majd rá-

döbben, és az majd tönkreteszi. Kurvákat nem lehet nevelni,

arra születni kell. Ő ezt már többször is bebizonyította.

Ratchet Kate-re nézett és bólintott, hogy kezdheti a jelentést.

- Vannak tanúink, akik mindkét anyát látták a helyszíneken

- kezdte a nő. - Mindketten átestek a szembesítéseken, és

mindkettejüket azonosították. Vád alá kell helyeznünk őket.

Regina Carlton nincs olyan állapotban, hogy kihallgassuk. A

Ramptonba vitték öngyilkossági kísérlete után. A másik anya

még mindig azt hangoztatja, hogy ártatlan, és egyik gyermeke

még mindig nem került elő. Mindennek a tetejébe még két na-

pig kutattunk, de semmit sem tudunk felmutatni. Aztán van

még egy gyermek teste, fej és karok nélkül, és úgy tűnik, senki

sem tud arról, hogy ez a gyermek egyáltalán a világon volt.

Már az egész országban próbálkoztunk, de nem találjuk a DNS

megfelelőjét. Ha nem egy nagyon szomorú ügyről lenne szó,

akkor azt mondanám, röhej.

Ratchet egy csöppnyi sajnálatot érzett a nő iránt. Kate

Burrows kiváló rendőr volt, jobbat kívánni sem lehet. Ha vala-

ki össze tudja ezt az egészet rakni, akkor az ő.

- Milyen különleges segítségre van szüksége?

- Csupán emberekre, tényleg. A sajtó hamarosan követelni

fogja a nyomozás eredményét, ön is tudja. Gyorsan a végére

kell járnunk.

A férfi egyetértően bólintott.

- Azt akarják, hogy bevonjak valaki mást is, Kate, de erre bi-

zonyára már maga is számított. Kelly jelenleg kényes helyzet-

ben van. Ha a sajtó megtud valamit... - a legnagyobb hatás el-

érése érdekében hagyta a mondatot befejezetlenül lógni a le-

vegőben.

Kate nagyot sóhajtott. Tényleg számított erre, de nem ilyen

gyorsan.

- Patrick Kellyt bassza meg!

- Ezt magára hagyom, Kate.

- Hát, uram, akkor magának és nekem van egy közös pon-

tunk, ugye? Hiszen Pat mindent és mindenkit ki fog használni,

hogy kihúzza magát a szarból, és ha ezért bármelyikünket meg

kell dugnia, meg fogja tenni.

Örömmel látta, hogy az előtte álló férfi elsápad.

- Maga sokkal régebb óta ismeri, mint én. Ugy értem, maga

szoros baráti kapcsolatban áll vele, nem?

A látszólag ártatlan kérdés rosszindulatú utalást takart.

Kate nagyon élvezte a helyzetet. És ez volt az utolsó dolog,

amire az adott körülmények között a mai napon számítani

mert.

Tekintete elkalandozott, ki az ablakon, és szíve elnehe-

zedett, amikor meglátta a gyermek maradványait, amit a sajtó

számára ismét kivittek a rendőrség épülete elé. Tisztában volt

vele, hogy Ratchet is tudja, hogy ott vannak. Ezuttal kerülte főnöke tekintetét.

Marianne Bigby csinos volt a maga bárgyú módján. Festett, da-

uerolt és elegáns frizurája, orra, és mamlasz ügyei alapján min-

den ízében olyan nő volt, akit egy rossz férfi élete párjának vá-

lasztana.

Amikor beengedte Patrick Kellyt a lakásába, akkor is beszélt.

Marianne egyfolytában beszélt; ez volt a legnagyobb hibája.

Mert amikor beszélt, akkor nyöszörgött. És hadart is. Mindenki

csak Szélviharnak hívta.

- Elég sokáig tartott, hogy idetold a képedet, Kelly. Kérem a

rohadt fájdalomdíjamat, és ajánlom, hogy elég jó legyen. Csak

semmi filléreskedés, abból nem kérek, köszönöm szépen! És

mondok neked még valamit: az a szemét nyakig hagyott az

adósságokban. Tudtam, hogy ki fogja nyíratni magát, a hülye

szarrágó! Mindig azt mondtam neki: ki fogod magad nyíratni,

igen, ha nem vagy elég óvatos...

Patrick és Willy robotpilótára kapcsolt. Patrick épp eléggé is-

merte a lányt ahhoz, hogy ne figyeljen a szavaira, amíg el nem

kezd bőgni, ezt a trükköt Micky Duggan tanította neki. Végre

megjöttek a könnyek, és ő kihasználta az alkalmat, hogy meg-

szólaljon.

- Nyugi, Mai, nem hagynálak bagó nélkül, kislány. Tudod

nagyon jól.

A lány hangosan szipogott.

- Ha most itt lenne, Pat, én magam ölném meg azt a szeme-

tet. Képzeld el, hogy így nyírják ki. Úgy értem, micsoda ször-

nyű helyzet ez számomra. Nem olyan, mintha a zsarukhoz

ment volna, és lelöveti magát. Nem, neki agyon kellett veretnie

magát! Haszontalan genny alak volt... De mindig is ilyen volt,

soha nem gondolt másra. Ugy értem, hol marad így a méltó-

ság? De én figyelmeztettem Broughtonra. A rohadt életbe, fi-

gyelmeztettem, amikor az a buzi idejött, tele tesztoszteronnal

és baseballütőkkel. Akkor elzavartam. Szokás szerint egyedül,

mert az a szaros Micky éppen a klubban kevert - egyik hosszú,

vörös körmét Patrick orra elé tolta. - Téged hibáztatlak minde-

nért. Hagytad, hogy vezesse azt a klubot! Ő, aki még egy ro-

hadt versenyt sem tudott levezetni tizennégy járőrkutya és

rendőri kíséret nélkül! Kösz szépen, hogy belekeverted a játék-

barlangokba meg a hasonlókba. Tudod, hogy milyen rohadtul

be volt indulva a lovaktól meg az ilyenektől. A sok dohánytól

olyan volt, mint a kiskölyök az édességboltban. A seggéből is

pénz lógott, és úgy fogadott mindenre, mintha másnap eljön-

ne a világ vége. Ő, aki még egy rohadt vitában sem tudott felül-

kerekedni.

- Hát veled szemben biztos, hogy nem, anyukám! Egy

kumma szóra nem volt ideje! - Willy beszólása egy pillanatra

látszólag lecsendesítette a nőt.

Az odament hozzá, minden egyes szava után megrázta a fe-

jét, és élesen azt mondta:

- És most én vagyok a bánatos, nyavalyás özvegy. Nagyon

szépen köszönöm.

Ekkorra Patricknek már elege lett.

- Ülj le, és fogd be a pofád két percre, Mai. Megkapod a fáj-

dalomdíjadat, úgyhogy kuss legyen egy kicsit!

- A gyerekek magániskolába járnak. Enyém a ház, ez a lakás,

az autó...

- Erre majd még mind visszatérünk - mondta Patrick

megviselten. - Most azt mondd meg, miért jött át Broughton a

baseballütőkkel?

Marianne megrázta a fejét, mintha nem értené, hogy mit

kérdeztek tőle.

- Hogyhogy, te nem tudod?

Patrick vett egy mély lélegzetet és olyan nyugodtan mond-

ta, amennyire csak tudta:

- Nem, Mai, nem tudom. Ezért kérdezem tőled.

A nő most először maradt egy kicsit csendben. Végül meg-

szólalt:

- Mickyt üldözte a pénz miatt, amit kivettél a klubból.

Patrick összehúzta a szemét.

- Miről beszélsz? Az az én pénzem, az én klubom.

A nő belebámult az arcába, a túlhajszoltság vonalai a szeme

körül kirajzolódtak szoláriumban barnult bőrén.

- Nem a bevétel, Pat, hanem az ötszáz lepedő, amit az orosz

pasas hagyott itt.

Patrick úgy érezte magát, mint akit fejbevágtak.

- Ötszáz lepedő az én klubomban, amit egy orosz hagyott

ott? Beszívtál, Mai, vagy elszállt a koponyád? Miféle orosz?

- Mr. Sztravanily, vagy valami ilyesmi. Elég különös neve

van, nem tudom pontosan mi. Ő intézi a jelzálogokat a nagy

orosz drogkereskedők számára.

Patrick úgy érezte, hogy a szíve lecsúszott a beleibe.

- Én azt hittem, te is benne vagy. Az volt az érzésem. A klu-

bot pénzmosásra használják, azzal falaznak - most már reme-

gett a félelemtől -, de hát tudnod kellett róla, Pat!

- Baszd meg, Pat. Neked annyi - fűzte hozzá Willy. Mintha

ő maga nem tudta volna.

- Ki van még benne? - kérdezte Marianne-t.

A nő vállat vont.

- Csak Broughtonról tudok. De tudod, milyen. Valószínűleg

a fél Silvertownt bevonta a dologba. Még hugyozni sem tud

egyedül. -A nő látta a félelmet Kelly arcán és ez őt is megrémí-

tette. Ha ő félt, akkor bizony tényleg volt mitől félni.

Amikor Patrick kiment a lakásból, reszkető hangon utána ki-

áltott:

- Ne felejtsd el a fájdalomdíjamat! Szeretném megkapni,

még mielőtt kicsinálnak téged is, hogy bassza meg!

- Egy valamit el kell ismernem. Mai tényleg tudja, hogyan

készítsen ki egy pasast, Pat. Nem csoda, hogy szegény öreg

Duggan olyan volt, amilyen, ezt hallgatni minden áldott nap!

- Most aztán nyakig benne vagyunk a szarban, Willy -

mondta Patrick komoran.

Willy kinyitotta a Rolls ajtaját.

- Hát, így is mondhatjuk.

- Melyik a legújabb orosz odú?

- A Kacér Lányok, az alapján, amit a csaj mondott, haver -

felelte Willy, és beindította a motort. - Talán meg kéne mutat-

nod magad arrafelé. Megspórolnád a szarakodást, hogy te ke-

resed őket. Hagyd, hogy ők találjanak meg!

- Megtalálnak, ha akarnak.

- Okos beszéd. Még jó, hogy szakítottál Kate-tel. Úgy értem,

ezek mindent megtesznek. Útlevél, fegyver, csak tőled függ.

Notting Hill bizonyos részeit már Moszkvaként emlegetik.

- Willy! - szólalt meg Patrick halkan - Mi a jó francért nem

fogod be végre?

Egy szó nélkül hagyták el Londont.

Hart egy bögre kávét tett Kate íróasztalára.

- Fáradtnak tűnik, asszonyom.

Kate nyújtózkodott.

- Az is vagyok. Van valami, amiről tudnom kéne?

- Nemrég volt egy telefonhívása - közölte a lány -, valami-

lyen Robert. A szociális gondozóktól. Regina Carlton ügyében.

Azt mondtam, majd holnap visszahívja.

Kate ásított.

- Köszönöm, kedves. Menjen haza.

A rendőrnő bólintott és szelíden megszólalt:

- Magának is ezt kellene tennie.

Megszólalt a telefon és Kate felvette.

- Szia, Lizzy. Mi újság?

Hangja elárulta, hogy örül a hívásnak, ezért Hart egy mo-

sollyal köszönt el tőle, aztán magára hagyta.

Kate figyelmesen hallgatta, mi mindent csinál a lány Auszt-

ráliában. Lizzy most volt ott harmadik alkalommal, és

Kate-ben felmerült az az érzés, hogy nem fog többet visszajön-

ni. Nem is bánta. Ausztrália úgy illett Lizzyhez, mintha csak

neki találták volna ki, és Kate tudta, hogy boldog odaát. A nap-

sütésben, a fiatalok országában. Annyira szerette volna, hogy

boldog legyen a lánya.

- Hogy van a nagyi?

Lizzy felnevetett:

- Remekül, mint mindig. Mindennap lemegy a tengerpart-

ra, és a barbecue-ra készülődik.

- Jól hangzik. Vannak helyes fiúk arrafelé?

Lizzy elcsendesedett.

- Néhány, de semmi különös.

Amióta Kate olvasta lánya megdöbbentő naplóbejegyzéseit

azokból az időkből, amikor még iskolába járt, a fiúk, a férfiak és

a szex említése mindkettejüket kényelmetlenül érintette.

Kate-nek megint eszébe jutott, hogy milyen lehetetlen valakit

tökéletesen megismerni. Úgy látszik, erről szól az élete.

Azt hitte, boldogan él tinédzser lányával, amikor kiderült,

hogy Lizzy drogos, és lefekszik mindenkivel, akinél van egy

kis joint, vagy kedves az arca, esetleg fel tud ajánlani egy csinos

kis kocsit. Aztán Lizzy túladagolta magát; Kate összerakta éle-

tük darabkáit, amennyire tőle telt, és valahogy mindenki foly-

tatta az életét.

Az, hogy kis híján elvesztette a lányát, fordulópont volt az

életében. Akkor fordult Patrick Kellyhez.

Most pedig Lizzy makogását hallgatta, és hálát adott az Is-

tennek, hogy a lánya újra jobban van. De hangjának csengésé-

től, ahogy a telefonvonalban visszhangzott, Kate magányo-

sabbnak érezte magát, mint valaha.

Tekintete a kis Nike cipő képére tévedt. Tudta, hogy ezt a

képet soha nem fogja elfelejteni.

-Hiányzol, drágám.

- Te is hiányzol, anya. Hogy van Patrick?

- Ó, nagyon jól. Ismered Patet, semmi sem zavarja.

Lizzy nem vette észre anyja hangjában az iróniát.

- Üdvözlöm. Na, szia.

Letette.

Kate hosszú percekig bámulta a telefonkagylót, majd szelí-

den a helyére tette. Most haza kell mennie a saját lakásába és

először is alaposan kiszellőztetni. Lizzynek hiányozni fog Pat

háza, ebben biztos volt. Még egy ok, hogy Ausztráliában ma-

radjon. Kate szemrehányást tett magának, hogy ilyeneket gon-

dol a saját lányával kapcsolatban, de legbelül el kellett ismer-

nie, hogy tényleg így a legjobb. Lizzy mindig mindenből a leg-

jobbat kereste. Ezt az apjától tanulta. Dan is ugyanilyen volt.

Csak az érdekelte, amit ő maga akart, amire szüksége volt, ami

neki kellett.

Kate nagyot sóhajtott. Miért kéne Lizzynek aggódnia? Fia-

tal, és a fiataloknak nincsenek is igazi gondjaik. Az élet akkor

még olyan hosszúnak tűnik, és fogalmuk sincs, milyen hamar

elmúlik.

Kate a langyos kávéját iszogatta, hálás volt a koffein hatásá-

ért. Annyira hiányzott neki Patrick, hogy már fájt.

Ugyanígy érzett akkor, amikor Dan elment. Dan, a szoknya-

vadász. Dan, aki azt hitte, hogy csak végigsétálhat az életen fe-

hér fogsorával, meg a nagy farkával. Ő tudta, hogy kell rendbe

szedni.

Hallotta, hogy több helyen is csörögnek a telefonok, embe-

rek beszélgetnek, élik az életüket. Ez most mind olyan távoli-

nak tűnt. Mindent, amire annyira vágyott, Ratchet néhány

ügyesen megválasztott szóval kirántotta a kezéből, és tudta,

hogy soha többé nem lenne képes visszafogadni Patet.

Bármennyire is szereti.

5.

- A törvényszéki szemmel mindkét anya ott volt a tett színhe-

lyén.

Kate bólintott, majd hozzáfűzte:

- Fizikai bizonyítékok alapján persze nem nehéz összehozni

őket a gyerekekkel, hiszen nagyon szoros kapcsolatban álltak.

- Ez igaz, de én csak azt jelenthetem, amit találtam, és van

olyan bizonyíték, ami azt sugallja, hogy mindkét anya ott volt a

helyszínen.

Kate megtörölte az arcát a kezével.

- Minden jó ügyvéd azonnal lelőne - mondta. - Volt valami

az anyák ruháján vagy cipőjén, ami esetleg az építkezésekről

származhat?

- Semmi pozitívat nem tudok mondani - felelte Leila -. Vet-

tünk pormintát arról a környékről is, ahol laknak, hogy össze-

hasonlíthassuk. De lefogadom, hogy annyira hasonlóak lesz-

nek az eredmények, hogy ezt nyugodtan elvethetjük.

A barátnőjére pillantott. Kate szörnyen nézett ki.

- Talán segítséget kellene kérned ebben az ügyben, Kate.

Gondold meg!

Kate hosszan beleszívott a cigarettájába.

- Ratchet is így gondolja. De ő tulajdonképpen engem akar

eltávolítani az útból. Ezzel megkönnyítené az életét.

Leila leült, és gyengéd hangon megszólalt:

- Magad is kiválaszthatod az illetőt, Kate. Valakit, aki már

foglalkozott hasonló bűnügyekkel. Értsd meg, veled akarnak

dolgozni, nem ellened. Válaszd ki magad a megfelelő munka-

társat, és akkor te magad garantálod ezt. Ha Ratchet választ,

akkor téged kihagynak a buliból.

Kate tekintete végigpásztázta a kis irodát.

- Ez egy szemétdomb, Leila, de az én szemétdombom.

Ratchet a Patrickhez fűtődő viszonyom miatt aggódik. Azt hi-

szi, hogy a szar ragadós...

Leila elmosolyodott, kilátszottak görbe, fehér fogai:

- Ez már csak így van, kedvesem. De te le tudod küzdeni. Te

vagy az egyik legtehetségesebb tiszt. Ezt még Ratchet sem von-

hatja kétségbe. Sok bűnözőt kivontál már a forgalomból az

évek során. Ezt senki sem felejtheti el. Minden ott van feke-

tén-fehéren. Emellett a viszonyod Patrickkel szép kis hírnevet

szerzett neked. A zsaruk szeretik az igazi gazembereket, ezt

neked is észre kellett venned. Vonj be egy jó munkatársat,

Kate! Kérj segítséget. Egy specialistát.

- Talán igazad van.

Leila elvette Kate cigarettáját és beleszívott.

- Azt hittem, leszoktál.

- Csak a nyilvánosság előtt. A magánéletben úgy füstölök,

mint egy gőzmozdony.

Kate nevetett. - Mit szólnál egy italhoz kicsit később?

Leila bólintott.

- Már azt hittem, sosem kérdezed meg.

- Nem tudom kiverni a fejemből azt a kisfiút, Ivort. Hol a po-

kolban lehet?

Leila megvonta a vállát.

- Már biztosan halott. Majdnem négy napja történt. Nem

tudtatok meg többet az anyától?

- Egy fél szót sem. Még mindig ragaszkodik ahhoz a törté-

nethez, hogy egész éjszakára egyedül hagyta őket, és eltűntek,

mire hazaért. Az apjuk Liverpoolban volt. Sziklaszilárd alibije

van. Senki másnak nincs kulcsa a lakáshoz, a gyerekek be vol-

tak zárva a szobába. Valójában hihetetlen, amit a nő mond. De

egyszer sem tért el tőle.

Leila behunyta a szemét.

- Nézd, Kate, ha az ügyvédje egyszer bekerül a sűrűjébe,

nem fogsz közelebb jutni a nőhöz. Pszichiátriai jelentésekkel

fognak előállni, meg ami még belefér. Most van szükséged va-

lakire. Megnézem az aktáimban, hogy ki jöhet esetleg szóba,

jó? Ha látták a helyszínen, akkor már van valamid, amin elin-

dulhatsz. Reméljük, hogy a fiú élve fog előkerülni. Addig pe-

dig bizalmat szavazok neki, és mindezek ellenére reményked-

jünk benne, hogy kicsit több minden lesz a kezedben a bíróság

előtt, mint most.

Kate fáradt volt és aggódott is. Az arca is idősebbnek látszott,

mint általában. Meg kellett találnia a gyermeket, mégpedig

gyorsan.

- Ötkor megint kikérdezem Andersont - mondta. - Úgy tű-

nik, kizárólag csak enni hajlandó. De tényleg. Csak a Jóisten

tudja, mi játszódik le az agyában. Viszont ma vád alá kell he-

lyeztetnem, és meg is fogom tenni, akármit is mond az ügy-

védje. Józan eszénél van, ezt bármibe lefogadom. Szerintem

röhög a markába.

Leila elvigyorodott.

- Nem ez lenne az első eset. És valószínűleg nem is az utolsó.

- Ez igaz. Akkor később egy ital, rendben?

- Csörögj rám a mobilomon! Tényleg, miért nem jössz fel

hozzám? Csinálok néhány szendvicset.

- Meggyőztél, később találkozunk. És kérlek, nézd meg az

aktákat. Nézz utána, hogy találsz-e valami viszonylag normális

embert, akivel együtt dolgozhatok.

Kate Leila hetykén ringó fenekét nézte, amint elhagyta az

irodát, és a nap első igazi mosolya hagyta el ajkait. Leila szexi

volt és mulatságos. Emellett jó barát, és erre Kate-nek valóban

nagy szüksége volt ebben a pillanatban.

Ratchet meg akar fogni, gondolta magában. Pat jó úton ha-

lad afelé, hogy elkapják, és én nem akarok vele együtt bukni.

De azért még van néhány ütőkártya nála is. Úgyhogy jobb,

ha mindketten kicsit óvatosabbak lesznek. Kate Burrows dü-

hös volt, és ezt Kelly és Ratchet minél hamarabb veszik észre,

annál jobb.

David Mentorn igazi boldog gyerek volt. A természetéből fa-

kadt.

Nevetve kacsázott keresztül a parkon piszkos cipőjében.

Jonathan Light, a barátja és társa az összeesküvésben szintén

vihogott. Mindketten szőke, kék szemű, zömök testfelépítésű

fiúk voltak, akár testvérek is lehettek volna. Ma éppen

iskolakerülősdit játszottak. Tizenkettőkor úgy döntöttek, hogy

már így is többet tudnak, mint szüleik és tanáraik, és meglép-

tek a kaland kedvéért.

Davidét egyedül nevelte az édesanyja, mivel az apja néhány

évvel ezelőtt lelépett. Az anyja Londonban dolgozott és na-

ponta ingázott oda-vissza. Jonathan anyja pedig nem is dolgo-

zott, és arról volt ismert, hogy a nap folyamán mindenfelé

megfordult. Úgy tűnt, senkit sem érdekel, miben sántikálnak.

Még mindig nevetgéltek, amikor a kavicsos udvart körülvevő

kerítéshez értek. Tudták, hogy itt már akkora zajt csaphatnak,

amekkorát csak akarnak. A sár elnehezítette csizmájukat, és

amikor Jonathan elkezdte Frankenstein szörnyetegének járá-

sát utánozni, David a földre gurult és a hasát fogta a nevetéstől.

Ezt a mozdulatot azonban nagyon gyorsan megbánta.

Gurulás közben ugyanis belátott a bokrok alá, ahol valami

fekete anyag lapult. Ez önmagában még nem volt szokatlan, de

egy kicsi, kékes színű megdagadt kéz lógott ki belőle. David

azonnal felhagyott a gurulással és a nevetés is elhalt a mellka-

sában.

Jonathan azt hitte, hogy még mindig viccelődni akar, és ked-

veskedve megrúgta. Aztán figyelte, ahogy barátja térdre emel-

kedett és elmászott.

- Nézz be az alá a rohadt bokor alá! - mondta David reked-

ten. - Ott van valaki!

Jonathan benézett a sövény alá és visszafogta a lélegzetét.

- Most mit csináljunk?

David felült és nagyokat nyelt.

- Szólnunk kell valakinek.

Jonathan bólintott; az agya egész idő alatt lázasan dolgozott.

- Ebből baj lesz!

David talpra nyomta magát.

- Akkor is szólnunk kell valakinek. Hívjunk ide egy mun-

kást az útépítőktől. Ők tudni fogják, hogy mit csináljanak.

Átcsúsztak a kerítésen lévő lyukon.

- A rendőrök is beszélni akarnak majd velünk.

Jonathan egyre izgatottabb lett. A két srác most valami olyan

nagy dolognak lett a részese, amiről soha még csak nem is ál-

modtak.

Kate a szeme sarkából látta Patricket és ismét érezte azt az is-

merős vonzalmat. Ahogy a férfi közeledett az autóhoz, meg-

fordult, hogy a szemébe nézzen. Tudta, mit akar, és Kate-nek

szilárd elhatározása volt, hogy nem fogja megkapni.

- Kérlek, Kate, csak néhány szóra.

A nő nem törődött vele. Kinyitotta a kocsi ajtaját, és azt

mondta:

- Menj el, Pat! Nem okoztál eddig is elég bánatot?

A férfi durván megragadta a karját és elindult vele a BMW-je

felé. Kate tudta, hogy az egész rendőrőrsről lehet látni őket, és

nem volt más választása, minthogy vele menjen. A kocsiban

azonban már dühöngött.

- Hogy merészelsz így viselkedni velem?

A férfi tekintete könyörgött, és a nő tudta, hogy nem szabad

a szemébe néznie. Vagy meghallgatnia; ha megteszi, elveszett.

Patrick nagyon értett hozzá, hogyan vegye le a lábáról.

- Sajnálom, szerelmem, de beszélnem kell veled. - A gyen-

gédség legapróbb jelét kereste a nő arcán.

- Ha azt hiszed, hogy néhány gondosan válogatott szó vál-

toztat bármit is a történteken - mondta a nő hevesen -, akkor

még arrogánsabb vagy, mint gondoltam. Következetesen ha-

zudtál nekem...

- Sosem hazudtam, csak sosem mondtam el a teljes igazsá-

got. Azért a kettő nem ugyanaz.

- A végeredmény ugyanaz. Olyan dolgokat tettél, amikről

tudtad, hogy kellemetlen helyzetbe hoznak engem, Patrick. Mi

lett a bizalommal, az igazsággal és az őszinteséggel? Most szar-

ban vagy, és én nem fogok veled együtt elmerülni benne. Jó

életet ígértél nekem...

Patrick kezdett dühös lenni magára. Most sokkal vonzóbb-

nak látta Kate-et, mint azelőtt bármikor. Imádta, és ezt mind-

ketten tudták. A klub tényleg nem jelentett számára semmit.

Csak pénzügyi csábítást, ennyi.

- Figyelj, Kate, most sokkal nagyobb szükségem van rád,

mint ezelőtt bárkire. A szerelem, amit irántad érzek, mérhetet-

len. Sokkal többet jelentesz nekem, mint bármelyik más élő-

lény a világon. Ha nem vagy mellettem, hiányzol reggel, hi-

ányzik, hogy együtt olvassuk azokat a rohadt újságokat és

együtt kávézzunk. Hiányzol az ágyban. Annyira hiányzol,

hogy már fáj, de nem azért vagyok itt, hogy arra kérjelek, hogy

gyere vissza hozzám, szerelmem. Azért vagyok itt, mert egy

szívességet szeretnék kérni tőled.

A nő megragadta simára borotvált arcát:

- Egy mit?

A férfi a szemébe nézett.

- Egy szívességet, Kate.

- Micsoda egy arcátlan alak vagy, Patrick Kelly! Azután,

hogy megaláztál a főnököm előtt, eltitkoltál olyan információ-

kat, amikről tudtad, hogy bajba keverhetnek engem, most itt

ülsz, és egy kibaszott szívességet kérsz tőlem! Ennyire hülyé-

nek nézel?

- Tudod, mi van, Kate? Még mindig úgy beszélsz, mint egy

zsaru - mondta Patrick dühösen. - Információk eltitkolása. Mi-

ért nem mondod azt, hogy hallgattam, mint a sír, ahogy min-

den normális ember mondaná.

Kate tekintete, megkeményedett

- Mert a te úgynevezett normális embereiddel ellentétben

nekem még megvan a fél agyam, és nem akarok úgy beszélni,

mint egy másodosztályú gengszter. Elnézést, Patrick, a jelenlé-

vők mindig kivételek, természetesen.

A fullánk visszavágott, és Kate látta, hogy a férfit majd szét-

veti a düh.

- Te kis szuka. Most aztán jól megmondtad, folytasd csak!

Jobban ismerlek, mint te saját magadat! Én mindent tudok ró-

lad, asszony! Tőlem verheted magad arra, hogy ki vagy, meg a

szaros dumáddal a sittről, de ne merészelj ilyen hangnemben

beszélni velem. Én emeltelek ki a sárból és mostalak tisztára,

amikor Lizzy kislányod végigkefélte fél Grantley-t és bevett

annyi tablettát, hogy az egész város elszállt volna tőle. Ezt so-

sem vágtam a képedbe, anyukám! Végighallgattam, ahogy

egyfolytában arról a rohadt gennyes Danről beszéltél, és en-

gem lőtt meg miattad, úgyhogy ne gengszterezz itt nekem! Ha

neked éppen megfelel, akkor hasznos vagyok. Elismerem,

nem vagyok egy matyó hímzés, a te értékrended szerint meg

aztán végképp nem, de ha néhány fasz meg akar nézni pár

csöcsöt, akkor azzal mi a franc bajod van? Amíg nem a tiédet

mutogatom nekik, nem értem, mi a probléma?

A nő az arcába bámult; még mindig az az arc volt, amit szere-

tett. Az arc, amit maga mellett akart tudni. Még ha egy kicsit

szürkébb is volt, és egy kicsit ráncosabb. Elképesztő férfi volt,

és soha nem tudott csak úgy elsiklani tiszta szexuális kisugár-

zása mellett. De ezt nem ússza meg szárazon.

- Velem ne beszélj így, mert nem az egyik gengszterlotyód

vagyok, Patrick Kelly.

A férfi dühösen megcsapta a nő kezét.

- Megtennéd, hogy nem hívsz egyfolytában Patrick

Kellynek? Úgy beszélsz, mint az a rohadt anyám.

- Ne érj hozzám! Mindig csak az erőszak, mi? A keményfiú,

a nagy pasas. Hát, nálam ez nem jön be, Patrick Kelly. Egy

cseppet sem. Hazudtál, áskálódtál és tönkretettél minden bi-

zalmat, amiről azt hittem, hogy létezik kettőnk között. Én

olyasmire vágytam, amit te sosem tudtál megadni, az őszinte-

ségre. Én mindig őszinte voltam veled, bármiről is volt szó,

ezért már hadd ne kelljen bocsánatot kérnem! Én nem csinálok

olyat, ami árthatna neked vagy felfordulna tőle a gyomrod.

A férfi most már sajnálta. Tudta, hogy mindig tisztességes

volt, és tudta, hogy mennyire megbántotta. Szerette Kate-et, és

rossz érzéssel töltötte el, hogy ilyen sebzettnek látja. De már

megvolt a terve és ezt mindenképpen észben kellett tartania.

- Szükségem van rád, Kate! - mondta a nőnek rendületle-

nül. - Szeretnélek megkérni valamire, és tudom, hogy a falra

fogsz mászni tőle, mégis megkérlek rá, drágám, mert ennyivel

tartozol nekem. Én is megtenném érted, gondolkozás nélkül.

Kate elcsendesedett a férfi hangjában érződő feszültség hal-

latán. Érezte, hogy a felszín alatt Patrick fél, és ez lecsillapította.

- Akkora szarban vagyok, hogy el sem hinnéd - folytatta

Patrick. - Olyan helyzetbe kerültem, amiből nem tudok kike-

veredni, anélkül hogy néhány embernek ne ártanék nagyon

csúnyán. Azért mondom el neked, mert őszinteségre vágysz,

és a rohadt életbe, ezúttal meg is kapod. Arra kérlek, hogy szállj

szembe mindennel, amiben hiszel, hogy segíts nekem, és tu-

dom, hogy meg is teszed, ha elmagyarázom, miről van szó.

A nő megviselt arcába nézett, a mélyen ülő szemekbe, ame-

lyek villámlottak a félelemtől, az egyenes orra, keskeny arc-

csontjára, és erős vágyat érzett, hogy megcsókolja. De tudta,

hogy ez nem fog megtörténni. Ezt már elszúrta, és sok időt

vesz igénybe, hogy visszanyerje a nő bizalmát. Időt, de az neki

nem volt.

- Te jó ég, Pat, mit csináltál? - kérdezte Kate halkan, és hang-

ja irritálta a férfit. A nő azt hitte, hogy ő ölte meg Duggant. Ezt

csak most fogta fel, és nagyon fájt.

- Semmit nem tettem azonkívül, hogy betársultam egy üz-

letbe. Az Istenre esküszöm, Kate, ez az igazság. De szükségem

van a segítségedre. - Meg akarta fogni a nő kezét, de az lerázta.

- Azt akarom, hogy azt mondd, veled voltam azon az éjszakán,

amikor Duggant megölték.

A nő visszagondolt arra az éjszakára, és emlékezett, hogy a

férfi szinte egész este távol volt, állítólag egy férfival kellett

megbeszélnie valami golfpartit.

- Hol voltál, Patrick? Kivel voltál, ha nem Duggannel?

A férfi a műszerfalra nézett, kerülte a nő tekintetét.

- Azt nem mondhatom meg.

- Férfival vagy nővel voltál?

- Ezt az információt nem adhatom ki, Kate. Sajnálom.

A nő arca eltorzult az alávaló bizalmatlanság hallatán.

- Azt akarod, hogy hazudjak érted, eskü alatt, és még csak

azt sem mondod meg, hogy hol voltál, vagy hogy kivel?

A férfi vállat vont.

- Tulajdonképpen ez van.

A nő dühösen rázta a fejét:

- Ezt felejtsd el, drágám! Biztos vagyok benne, hogy van épp

elég kis lotyód, aki hajlandó hazudni érted. Miért nem kéred

meg az egyiket? Miért pont én kellek, mi?

- Mert a te szavadban senki sem kételkedne, én kikerülnék a

csávából, és kideríthetném, ki ölte meg Mickyt valójában, és

hogy miért akarják, hogy úgy nézzen ki, mintha én csináltam

volna. Még valami, mielőtt folytatod, jelenleg rajta vagyok va-

lakinek a feketelistáján is. Szóval, ha megtalálnak, akkor en-

gem eltemethetsz, drágám.

Egy ideig mindketten hallgattak, majd a férfi lágyan meg-

szólalt:

- Sosem kértelek semmire, Kate, egyszer sem. Most barát-

ként kérlek. Olyan barátként, aki bármit megtenne érted, ami-

re megkéred. Bármit.

Mielőtt a nő válaszolhatott volna, Golding kopogott az abla-

kon, és bekiabált:

- Megtalálták a fiút, asszonyom. Halott.

Kate kinyitotta a kocsi ajtaját, és bizonytalan léptekkel elin-

dult a rendőrség bejárata felé. Miért kellett mindennek pont

most történnie? Ez olyan kérdés volt, amire tudta, hogy soha

nem fog választ kapni.

Megfordult, és látta, hogy Patrick őt nézi, és eszébe jutott az

első alkalom, amikor meglátta a férfit, rémülten, dühösen, a lá-

nyát várva, akiről mindketten tudták, hogy nem fog többé ha-

zamenni. Akkor sebezhetőnek tűnt, csakúgy mint most.

De most túl sokat kért tőle.

Túlságosan sokat.

Ivor anyja zokogott. Magas hangon nyöszörgött, szinte egy ál-

lat nyüszítésére emlékeztetett, és a többi fogvatartott panasz-

kodott is a zajra. Kate figyelte, ahogy egy szociális gondozónő

átölelte Caroline gömbölyű vállait és megpróbálta megnyug-

tatni.

Nem volt semmi kétség, Ivor apró holttestét találták meg.

Valószínűleg megfojtották, mert egyelőre semmi külső jelet

nem találtak a tetemen. Semmi nyoma tűnek, zúzódásnak

vagy vágásnak.

Kate előtt megjelent egy kislány képe, akit halálra szurkált

az apja, és megpróbálta kitörölni az emlékezetéből. Ez volt az

egyik első esete, amit néhány óra leforgása alatt megoldott. A

férfit elöntötte a bűntudat, és vallomást tett.

Szívfacsaró tapasztalat volt, és Kate hálásan ment haza,

hogy az ő lánya rendben van. Azonban, ahogy Kelly is rámuta-

tott, Lizzy nem olyan lány volt, amilyennek ő szerette volna

látni. De Kate ettől még ugyanúgy szerette és elfogadta. Nem

tudta elképzelni, hogy valaha is megakarná ölni. Azonban úgy

tűnik, hogy egyes szülők úgy tekintenek a gyermekükre, mint-

ha a tulajdonuk lenne, amit használhatnak és kihasználhat-

nak. Most el kellett döntenie, hogy hogyan fog viselkedni Ivor

összeroppant hisztérikus anyjával.

Az első teendő megvizsgáltatni az ügyeletes orvossal, és el-

kérni tőle a jelentést. Kate addig is fellélegezhet, amíg megpró-

bálnak valami bizonyítékot találni a gyermek testével kapcso-

latban. Végigsétált a cellák folyosóján és a nő szipogása még

mindig fájdalmasan csengett a fülében.

Terry Harwick szervezőügynök volt, méghozzá nagyon jó. Ő

is büszke volt a munkájára, ami a bűnözők szövetségében nem

volt éppen általános dolog. Azzal dicsekedett, hogy bárkinek

bármit meg tud szervezni, persze a megfelelő áron.

Terry magas, kopasz férfi volt, kiugró, kék szemekkel. A bör-

tönben az első osztályú bűnözők közé sorolták. Még ismerni is

veszélyes volt. A sitten kiépített egy hálózatot azokból az em-

berekből, akikben megbízott. Az emberekből, akik segítettek

beszerezni a cuccot, hogy a mindennapi üzleteit lebonyolíthas-

sa. Felesége, a gyönyörűséges Tracey, kis termetű, barna sze-

mű nő volt, fekete dauerolt hajjal és hatalmas mellbőséggel, és

ezt Terry nagyon szerette benne. Egy új BMW-vel furikázott,

volt egy csinos kis háza a Manor Parkban, a gyerekei pedig ma-

gániskolába jártak. A szomszédok azt hitték, hogy pénzügyi

tanácsadó, és ez neki tökéletesen meg is felelt.

Amikor meglátta Patrick Kellyt, amint éppen a kocsifeljárón

jött fel, sarkában a gorillájával, Willy Garney-vel, akkor egy

röpke pillanatra Terryn átcikázott a félelem. Aztán lerázta ma-

gáról az érzést. Mostanság nagyon keresett ember volt, így a

veszélyes bűnözők gyakran felkeresték az otthonában. Bár ál-

talában először telefonálni szoktak, hogy időpontot kérjenek.

Kelly nem hívta, ez egy kicsit zavarta.

Mosolyt erőltetett magára, hálát adott az égnek, hogy

Tracey éppen fodrásznál van, és barátságos mozdulattal kinyi-

totta a bejárati ajtót. Vett egy mély lélegzetet, mielőtt megszó-

lalt, remélte, hogy a hangja nem remeg annyira.

- Hello, Pat. Rég láttalak.

Betessékelte őket a tágas előszobába.

- Fáradjatok be, én pedig hozok valami italt, hogy rendesen

tudjunk beszélgetni.

Az, hogy sem Patrick, sem Willy nem válaszolt, csak fokozta

az idegességét. Átvezette őket a nappaliba, melynek az ablakai

a gyönyörűen rendben tartott kertre néztek. Patrick és Willy

döbbenten bámulták az eléjük táruló látványt. Egy olasz szö-

kőkút rosszul sikerült másolata még Willyt is elképesztette, pe-

dig neki elég rossz ízlése volt. Volt ott egy galambház, egy ha-

talmas medence, és a gyep olyan csíkosra volt nyírva, mint egy

teniszpálya. A barbecue vörös téglával és fekete fémmel volt ki-

rakva. A csúcs viszont egy életnagyságú Elvis-szobor volt,

amely egy mikrofont tartott a szájához.

- Az asszony imádja a Királyt... - Terry hangja bocsánatké-

rően csengett, és Patrick úgy nézett rá, mintha most látná elő-

ször.

- Azt akarod mondani, hogy hagyod, hogy ezt ide tegye a

kerted közepére, és még csak nem is ellenkezel? A szomszédok

nem panaszkodtak? - Patricknek nehezére esett visszafojtani a

nevetést.

Terry gyáván vigyorgott.

- Ismered Traceyt. Ha Idi Amint akarná, akkor ő lenne itt. A

konyhát világospirosra festette; mondtam neki, hogy ez azért

kicsit erőszakos szín, de azt felelte, hogy feleannyira sem lehet

olyan erőszakos, mint amilyen ő lesz, ha nem csinálhatja, amit

akar. A ház az ő birodalma, Pat, mit csináljak? - tárta szét a kar-

ját. - A konyha még mindig piros. Willy nevetése felmordult és

ez megtörte a jeget.

- Nem semmi csaj! Még én is tojnék a kis Traceytől.

Ez bók volt, és Terry hálás mosolyt küldött Willy felé. Tracey

köztudottan nehéz eset volt, és Terry ezt mindig büszkén han-

goztatta.

- Szóval, mit hozhatok nektek?

Patrick megrázta a fejét.

- Pillanatnyilag rendben vagyunk így.

- Hát akkor foglaljatok helyet, és meséljetek!

Patrick és Willy eltűnt a hatalmas, fehér bőrkanapéban. Pat

érezte, hogy valami nyomja a lábát, és elővett egy félig meg-

evett karamellatáblát.

Terry kikapta a kezéből és magában a takarítót átkozta.

- Valószínűleg a kicsi Tracey-é. Bevágta a szemetesbe és el-

helyezkedett a széke szélén, mintha éppen egy verseny start-

jelzésére várna.

- Szóval mit tehetek veletek?

Pat elmosolyodott a kis poénon, majd komoly hangon így

szólt:

- Beszélnem kell néhány orosszal. Meg tudod szervezni?

Terrynek inába szállt a bátorsága, de barátságos mosolyt

erőltetett az arcára.

- Valaki konkrét személyre gondolsz, vagy csak bizonyos

üzletek részeseire?

Pat a szemébe nézett.

- Sztravinszkijjel kell beszélnem. Borisz Sztravinszkij, ha

esetleg több is van belőlük.

Látta, hogy Terry elsápad, és felsóhajtott. Remélte, hogy

Terry jobban tart tőle, mint az orosztól, mert mindenképp be-

szélnie kellett Borisszal, mégpedig sürgősen.

Terry lassan megrázta a fejét, minden szót alaposan meg-

gondolt, mielőtt kiejtette a száján.

- Kemény dió, Pat. Nem mintha téged nem tisztelnélek, de

vigyázz vele! Az a fickó komolyan őrült. Mint a legtöbb orosz.

Patrick legyintett a kezével, mintha semmi gondja nem len-

ne a világon.

- Angliában is van pár ilyen, ha még nem vetted volna észre.

Terry a sötétbarna szőnyegre bámult a padlón és néhány

másodpercig gondolkozott, mielőtt ismét megszólalt. Ezúttal a

hangja halk és határozott volt.

- Sokba fog ez neked kerülni, Pat. Nagyon sokba. Nem vál-

lalok ekkora kockázatot néhány szaros fontért. Boriszért pedig

semmi esetre sem. Az egy első osztályú holdkóros. Komolyan

mondom, hogy elmebajos! Hallottál már róla?

Patrick bólintott, kék szeme acélossá vált.

Terry Harwick érezte, hogy két tűz közé került. Nem akarta

visszautasítani a vele szemben ülő férfit, és ugyanúgy nem

akart beszélni Borisszal, az Orosszal sem, ahogy mindenki is-

merte.

- Majd meglátom, mit tehetek, rendben? De nem ígérek

semmit.

Patrick nagy nehezen felállt; a fotel olyan volt, mint egy

sportkocsi mélyített ülése.

- A pénz miatt ne aggódj, kapsz eleget. Összehozol nekem

egy találkozót, és azonnal megkapod, rendben?

Terry Harwick bólintott. Borisz félelmetes volt, „triplán fé-

lelmetes", ahogy a gyerekei mondanák. És most belekeveredik

valamibe, amiből inkább szeretett volna kimaradni. De hát

mégiscsak szervezőügynök volt, méghozzá a jobbik fajtából.

Sally Melntyre kinézett az utcai szoba ablakán, és azt figyelte,

ahogy a szomszédja, Kerry Alston maga után vonszolja a kislá-

nyát az utcán. Kerry csak tizenhét éves volt, de már volt egy

négy- és egy kétéves gyermeke. Úgy tűnt, hogy most a két-

évest viszi sétálni.

Sally bosszúsan rázta meg a fejét. Ennek a lánynak micsoda

egy botrányos élete van! Éjjel-nappal nyüzsögnek nála a férfi-

ak, csak jönnek-mennek. Kétségkívül igazi kis ringyó! És ha

panaszkodni mer! Ahogy visszaszól! Baszki így, baszki úgy!

Annak a két gyönyörű kislánynak is olyan a szókincse, mint a

kikötői matrózoknak.

Látta, hogy Kerry eltűnik a sarkon, és eljátszott a gondolat-

tal, hogy szól a rendőrségnek. Vagy a szociális gondozóknak.

Azonban Kerry olyan agresszív, hogy az emberek kétszer is

meggondolják, hogy feljelentsék-e, mert amikor egyszer valaki

megtette, mindenkinek nekiugrott, aki a közelébe merészke-

dett. Valamelyik héten is, amikor kijött a rendőrség a zaj miatt,

ott állt az erkélyen és a melleit villogtatta boldog-boldogtalan-

nak, aki elhaladt előtte, és azt sikoltozta:

- Alaposan megnéztétek, baszki? Botrányos volt. Döbbene-

tes. És hol van a másik kicsi lányka? Az idősebb, a hosszú fekete

hajú az őzikeszemekkel? Csodaszép az a gyerek! Aztán majd

az is úgy fogja végezni, mint az anyja, ha Kerrynél és azok kö-

zött az emberek között marad, akik oda járnak. Az összes dro-

gos, és isznak, mint a gödény. Az előszobából csak úgy áradt a

vadkender illata.

Az öreg Mrs. Railton meg esküdözött, hogy a reumája sokat

javult, amióta azt a füstöt szívja. Sally ezen csak nevetett, mint

mindenki más is. De nem volt mulatságos, főleg akkor, ha

azokról a kislányokról volt szó.

Egy órával később Sally egy kocsiajtó csapódását hallotta és

ismét kinézett az ablakon. Kerry volt az, egy öreg Escortból

szállt ki egyedül. Sally megkönnyebbült. Nem kell semmit sem

tennie, és ez megfelelt neki. Szeretett megmaradni magának.

Ezen a környéken kifizetődő volt, ha így viselkedett az ember.

Ha kimarad a mások dolgaiból.

Elment az ablaktól és készített magának egy csésze teát, és

amikor leült a tévé elé, hogy megnézze a Morse-t, és boldogan

felsóhajtott. Szerette a rejtélyes történeteket, és John Thaw

egész jól tartotta magát a korához képest.

A bejárati ajtón felhangzó dörömbölés kiugrasztotta a fotel-

ből. A törtüvegen keresztül Kerry körvonalait látta, és reszket-

ve nyitott ajtót.

- Segíthetek, kedvesem? Barátságos mosolyt erőltetett az ar-

cára. Kerry gondolkozás nélkül ütött, ha valaki nem tetszett

neki.

- Nem látta a Mercedesemet?

Sally megrázta a fejét.

- Nem sokkal ezelőtt magával láttam, kedvesem. Azt hittem,

hogy a maga édesanyjához mennek.

. Kerry arca eltorzult a dühtől.

- Mi az ördögről beszél, maga vén hülye szuka? Egész dél-

után a boltban voltam vásárolni.

Egész délután a boltban voltál lopni - gondolta Sally.

- Már megint balhét akar, mint mindig? Mindkettőt a lakás-

ban hagytam és csak most értem haza. Mercedest nem találom

sehol, szóval nem tudja, hol van? Tudom, hogy szokott nekik

kekszet adni, meg minden, és azt is tudom, hogy azzal tölti a

kibaszott életét, hogy az ablakon bámul kifelé. Szóval kivel lát-

ta Mercedest, és mikor?

Sally teljesen megrémült.

- Azt hittem, magával ment. Biztos vagyok benne, hogy

maga volt az..., húzta maga után azt a szegény kislányt az

úton...

A pofon nagyon fájdalmas volt.

Amikor a rendőrség odaért, Sally arca már kék-zöld volt, és

Kerry a következő harc elé nézett. Mindig ezt csinálta, amikor

begurult. Amikor nagyon ideges volt. Különben is szeretett

zsarukkal verekedni.

6.

Kate az előtte álló lányt nézte. Ismerte Kerryt, mindenki is-

merte - legenda volt a maga nemében.

Nagydarab lány, túlsúlyos, pattanásos, nem éppen az a faj-

ta, akit csinosnak mondanánk. Korán megtanulta, hogy ha fel

akarja hívni magára a fiúk figyelmét, akkor szabad kezet kell

adni nekik, és ha mindenki figyelmét meg akarja nyerni, akkor

félelmetes alaknak kell látszani. Egyfolytában káromkodott,

burkolt fenyegetőzésekkel dobálózott, szókincsének lényeges

része erre szorítkozott, és nagyon büszke volt magára. Kate ép-

pen emiatt érzett szánalmat iránta.

Kerry azt hitte magáról, hogy okos, hogy ő is valaki, hogy

tiszteletre méltó ember. Őszintén nem talált semmi kifogásol-

nivalót a saját életében. Most, ahogy viszonozta Kate pillantá-

sát, tekintetében félelem és düh keveredett, szinte állatiasnak

tűnt.

- Nyugodjon meg, Kerry. Csak ki akarjuk deríteni, hogy mit

történt. Tud valamit arról, hogy hol lehet a kisebbik lánya?

Kerry arcvonásai keménynek látszottak a kihallgatószoba

világos fényében.

- Nem, kurvára nem tudom. Éppen őt kerestem, amikor az a

szuka Melntyre felidegesített...

Kate öklével az asztalra csapott, mire a többiek a szobában

felugrottak.

- Nem akarom ezeket a szavakat még egyszer hallani, meg-

értette? Az egyik gyermeke eltűnt... Most az egyszer maga is

beláthatná, hogy ezúttal érdemes együttműködnie velünk. Eb-

ben a helyzetben nem egymás ellen dolgozunk, világos? Vála-

szokat akarok, kisanyám, és még ma, ha lehet. Ha Mercedes

valahol kint kóborol egyedül, akkor jobban teszi, ha segít ne-

künk megtalálni őt, mielőtt valami komolyabb baja esik.

Kate várakozva nézett a szociális gondozóra, és a szeme so-

kat elárult. Bernie Kent megfogta Kerry kezét. Szelíden azt

mondta:

- Gyerünk, kedvesem, ezt most ki kell derítenünk. Ne húz-

zuk az időt!

Kerry alig észrevehetően bólintott.

- Kezdjük az elején - szólalt meg Kate csendesen. - Hol volt

a mai nap folyamán, és mikor látta utoljára Mercedest?

Kerry piszkos kezével megtörölte az arcát.

- Egész nap a Lakeside-on voltam vásárolni.

Látta a kétkedő kifejezést a detektívfelügyelő arcán és fel-

vonta szemöldökét:

- Valamikor este nyolc körül értem haza. Taxival jöttem, és

mire hazaértem, a gyerek eltűnt. A másik lányom, Alisha azt

mondta, hogy aludt, és amikor felébredt, Mercedes már nem

volt sehol.

- Ki vigyázott a gyerekekre?

Kerry megnyalta kiszáradt ajkait és alig hallhatóan felelte:

- Senki. Senki nem vigyázott rájuk. Amikor elmentem

otthonról, a kis Mary Parkes ott volt, de neki ötre haza kellett

mennie. Arra már én is haza akartam érni, de közben más dol-

gom akadt. Bezárta őket a lakásba, és a lábtörlő alá tette a kul-

csot, mint mindig. Én így mentem be.

Kate felsóhajtott.

- Szóval egész napra magára hagyta a gyerekeket egy fiatal

lánnyal. Hány éves is az a lány?

- Tizenegy. De nagyon érett, ha érti mire gondolok.

Kate tudta, hogy mire gondol, és talán a kislánynak már sze-

xuális tapasztalatokra is sikerült szert tennie, ami még egyálta-

lán nem jelenti azt, hogy felnőtt. Habár Kerry valószínűleg úgy

hiszi, hogy azt jelenti.

- Hamarosan őt is behozzuk, és vallomást tehet. Az apja

nem Lenny Parkes véletlenül, a fegyveres rabló? - Kate ször-

nyűnek érezte, hogy ezt a félelmet használja ki, de már épp

elég dolga volt a Kerry-félékkel, hogy tudja, csak így lehet bán-

ni velük. - Tudott arról, hogy a lánya a maga lakásában volt,

amikor iskolában kellett volna lennie?

Kerry ügyvédje, egy alacsony, kopaszodó férfi, Harry Dart

felemelte a kezét.

- Ennek semmi köze az esethez.

Kate rámosolygott.

- Legyen szabad ellentmondanom. Mr. Parkes rendkívül is-

mert ezekben a körökben, és nem lesz valami boldog, hogy a

lánya miatt kopogtatunk az ajtaján. Tudnunk kell, hogy mi a

helyzet, a biztonság kedvéért - Kate tudta, hogy visszaél a férfi

jóhiszeműségével, de mi mást tehetett volna?

- Nem tudom, hogy apám tudott-e róla. Gondolom, nem.

De hát az összes gyerek bejáratos hozzám, ezt mindenki tudja.

Kerry meg akarta védeni magát, és Kate most még több szá-

nalmat érzett iránta, mint korábban. Behúzta Kerryt a csőbe, és

ott is akarta tartani.

- Van valaki, aki elvihette Mercedest? Egy rokon, egy barát,

esetleg az apja?

Kerry csúnyán felnevetett.

- Őszintén szólva, halvány fingom sincs, hogy ki az apja. -

Ez volt a szokásos duma. - Csak vissza akarom kapni. - Ez már

inkább szívből jött.

- De három tanúnk is van, akik azt állítják, hogy látták ma-

gát a gyerekkel az utcán egy órával azelőtt, hogy bejelentette

az eltűnését.

-Akkor rosszul látták. Mondtam már, a Lakeside-on voltam.

- Látta magát ott valaki? Találkozott vagy beszélt valamelyik

ismerősével?

Kerry megrázta a fejét.

- Nem. De hazafelé taxival jöttem...

- Lakeside tíz perc autóval a maga lakásától. Bőven volt ide-

je harminc perc alatt odamenni és visszajönni. Érti, hová aka-

rok kilyukadni? Három ember is látta magát a gyerekkel,

Kerry. Akkor mi folyik itt? Mindannyian ismerik magát, tud-

ják, hogy kicsoda. Lássuk be, a környéken maga a fény az éj-

szakában, nem így van? Dehogynem, gondoskodott róla, hogy

így legyen. Biztosan felismerik magát, kedvesem. Órák álltak a

rendelkezésére, hogy hazaérjen, megtegye, amit meg kellett

tennie, és visszamenjen Lakeside-ra. Szóval, van valami értel-

mes hozzáfűznivalója?

Kerry megtörölte az orrát a kézfejével. Aztán úgy ugrott fel,

mint egy őrült, mindenkit ott ütött a teremben, ahol csak ért.

Beleértve a szociális gondozóját és az ügyvédjét is.

Elszabadult a pokol.

Kate pedig nem került közelebb a megoldáshoz, hogy hol le-

het a gyerek, és ami még fontosabb, hogy kivel.

Tíz perccel később visszament a szobába. Ezúttal Kerry nyu-

godtabb volt és sokkal civilizáltabban viselkedett.

- A gyermekeim életére esküszöm, fogalmam sincs, hogy ki

vitte el, és hogy miért gondolja mindenki, hogy én voltam.

Tökrészegre ittam magam, ezt elismerem, de odaát csavarog-

tam a Lakeside-on. Loptam is, bassza meg! Ezért nyugodtan le-

csukathat, de azért nem, mert bántottam a gyerekeimet. Szere-

tem őket. Bárki bármit gondol rólam és az életemről, szeretem

azokat a kurva kölyköket! Sosem tudnék ártani nekik. Soha. És

ha bárki mást állít, annak is szétverem a rohadt fejét!

- Eddig kinek a fejét verte szét? - Kate hangja nyugodt volt.

Kerry szeme megtelt könnyel.

- Már kétszer is letartóztatták a gyermekei elleni erőszakos

fellépés miatt...

Kerry sikítva szakította félbe.

-Felpofoztam őket, ennyi történt. Mindenki lekever egy-két

pofont a gyerekeinek.

- Egyszer az idősebbiket egy cipővel pofozta fel. Vagy

rosszul emlékszem? Öt helyen kellett összevarrni.

Kate látta, hogy a szociális gondozó kétségbeesetten hunyja

le a szemét.

- Alishát alig öt napja kapta vissza. Addig a maga anyjánál

volt, vagy nem? Felügyelet alatt áll, mégis magára hagyott két

kicsi, védtelen gyermeket egy tizenegy éves lánnyal, amíg el-

ment lopni egy kicsit. Most azt állítja hogy a lányát egy idegen

vitte el, és maga semmit sem tud róla! Esetleg kihagytam vala-

mit?

Kerry most már zokogott, az igazi Kerry, a túlsúlyos lány,

akiről kevesebb mint öt perc alatt lehullt a kemény álarc.

Kate felkelt, és szelíden megszólalt:

- Beszéljen az ügyvédjével, tizenöt perc múlva visszajövök,

oké? Meglátjuk, hogy ki tudunk-e hozni ebből az egész ügyből

valami értelmeset.

Az ügyvéd és a szociális gondozó szomorúan néztek fel rá.

Fel volt dobva nekik a labda, ezt ők is tudták.

Kate visszament az irodájába és rágyújtott egy cigarettára.

Mélyen letüdőzte a füstöt, majd észrevette az üzenetet az asz-

talán, miszerint Jenny Bartlett detektívfelügyelő hamarosan

keresni fogja telefonon. Leila aláírása volt a cetlin és Kate hálát

adott a szerencsecsillagának a barátnője segítségéért.

Az volt a szokás, hogy ha egy ügy nagyon bonyolult, akkor a

tisztek segítséget kértek valakitől, aki szakértőnek számított a

témában. Ez egyáltalán nem jelentett szégyent a nyomozás ve-

zetőjére nézve. Valójában a belügyminisztérium is gyakran ja-

vasolta ezt a megoldást, különösen, ha az ügy kezdett körben

járni. De a szakértőket leginkább olyan esetekhez hívták, ahol

pedofíliáról vagy gyermekgyilkosságról volt szó, amikor is a

specialista segítségének és tanácsainak nagy hasznát vették.

Jennyvel minden rendben volt, és ezt az esetet mintha csak

neki találták volna ki. Gyermekek bántalmazása és elrablása

volt a szakterülete. Kate figyelmeztette magát, hogy Leilának

ezért jár egy puszi az első adandó alkalommal. Most már há-

rom helyi nővel volt dolga, akik látszólag egy időben akarták

megölni a gyermekeiket. Mindegyik ártatlannak vallotta ma-

gát, és mindegyik ismert volt vagy a rendőrség, vagy a szociális

gondozók vagy mindkettő előtt. Ilyen dolgok megesnek, ezt

Kate is tudta. Ez is hozzátartozott a mindennapi élethez. De

hogy mindez egyik napról a másikra történjen, az már megha-

ladta a képzelőerejét.

A tanúk vallomása volt a legkülönösebb az egészben. Mind-

egyik nőt látták a gyerekével, bár mindegyikük mereven ra-

gaszkodik ahhoz, hogy még csak a közelben sem voltak abban

az időben. Mindannyian elismerték, hogy elhanyagolták,

egyedül hagyták a gyerekeket, de azt a vádat élből elutasítot-

ták, hogy meg akarták volna gyilkolni őket.

Ha igazat mondanak, akkor még egy centit sem haladtak

előre! És mi van a szeméttelepen talált gyerek testével?

Ki volt ő, és miért nem keresi senki sem? Valakinek tudnia

kell, hogy kicsoda. Valakit biztosan érdekel.

Kate szörnyülködve és fáradtan hunyta le a szemét. Valami

hiányzott, tudta, hogy valami hiányzik. Előbb-utóbb csak be-

ugrik, hogy micsoda, és akkor majd minden világossá válik eb-

ben a zavaros ügyben. Legalábbis nagyon remélte.

Megérdemelt egy kis szünetet.

Borisz Sztravinszkij vizsgálódó közönnyel nézte a képernyőt.

Biztonsági kamera által rögzített videókból szemezgetett, pró-

bálta összerakni az információkat.

A mellette fekvő lány megmozdult, mire ő arrébb húzódott a

karcsú testtől. A lány kinyitotta a szemét és rámosolygott. Na-

gyon csinos volt, tudta jól.

A férfi lenézett rá.

- Öltözz fel és tűnj el. Szergej majd kifizet.

Durva szavai eltüntették az akcentusa varázsát, a lány pedig

szó nélkül felkelt és felöltözött. A férfi nem foglalkozott vele,

csak a képernyőt nézte.

A lány visszafordult az ajtóból és félénken megszólalt:

- Akarsz még találkozni velem?

A férfi megrázta a fejét, és a lány irigykedve nézte hosszú

sűrű hajának csillogó szépségét.

- Annyira azért nem voltál jó, aranyom.

A lány összetörten ment ki a szobából, és Borisz egy pillanat-

ra meg is sajnálta, de aztán gyorsan legyűrte magában ezt az

érzést. Amikor a szexért pénzt ad az ember, akkor csak egy du-

gásról van szó, semmi többről. Fizetett értük és megdugta őket.

De miért utálta őket annyira utána?

Vagy talán saját magát utálta? Rendkívül jóképű férfi volt,

ezt tudta magáról minden hiúság nélkül is. A nők imádták, és

mégis jobban szeretet kurvákkal ágyba bújni. De most gyor-

san kiűzte az agyából ezeket a zavaró gondolatokat.

A kurvák egyszerűen ott voltak, és amikor végzett velük, ak-

kor továbbálltak. Ez volt bennük a legjobb.

Amióta két évvel ezelőtt elvesztette a barátnőjét, Annát, egy-

általán nem foglalkozott rendes nőkkel. Annát, fiának az any-

ját bevásárlás közben lőtték le Moszkvában. Vele együtt három

kiváló emberét is elvesztette aznap, és ez azóta is fájt neki. De a

nő nagyon hiányzott. Hiányzott a humora, a tiszta gondolatai.

A fiának is nagyon hiányzott.

Felismerte az egyik arcot a videón, és mosolyogva megállí-

totta a képet.

Aztán felkelt, bement a fürdőszobába, és a tükör előtt állva

megnézte magát. Nagy ember volt, minden szempontból.

Hosszú, sűrű fekete haja a vállait verdeste csillogó hullámok-

ban. Úgy nézett ki, mint Richard Gere sötétebb kiadásban. A

nők, különösen az angol nők ezt mindig elmondták. Csodálták

az erő és a szépség keverékét. Ellenállhatatlan.

Őt azonban nem hatotta meg önmagában az, ha egy nő szép

volt. A jellemet, a humorérzéket értékelte egy nőben, a szelle-

met. Szeretett beszélgetni velük, szórakozni, aztán ágyba vinni

őket. Legalábbis régen ilyen volt. Mielőtt Anna meghalt.

Beállt a zuhany alá és megnyitotta a vizet. Tusolás közben

azon gondolkozott, merre lehet Kelly, és mikor derítheti ki

végre, hogy mi lett a pénzével.

Jelenleg ez foglalkoztatta Boriszt a leginkább.

Minden más várhatott.

Patrick egy kis ilfordi lakásba költözött otthonról. Nem ez volt

a legjobb választási lehetősége, de itt legalább senki sem ismer-

te, és ezért tökéletesen megfelelt neki. Amint rájött, hogy mi fo-

lyik körülötte, titokban bepakolt a kocsijába, csak a legszüksé-

gesebb holmikat vitte magával, ami fontos volt a számára, és

végig tudatában volt annak, hogy figyelik.

Az ügyvédje nem volt éppen vidám, amikor azt mondta,

hogy hamarosan körözni fogják gyilkosságért. De Patrick tu-

dott valamit, amit az ügyvéd nem. És a rendőrség sem.

Patrick tudta, hogy ki ölte meg Duggant, és miért. Az orosz

tette, a pénz miatt. Ha Kate kijátszaná az aduját és hazudna

érte, akkor megúszná a dolgot.

Willy a tévé előtt ült, egy focimeccset nézett. Patrick mind-

kettejüknek töltött egy pohár töményet.

- Az a rohadt Manchester United már az agyamra megy,

Pat, komolyan. Mint egy rakás szerencsétlenség, néha olya-

nok. Hihetetlen.

Pat nem figyelt. Willy hétpróbás Millwall-szurkoló volt, és

mindig az is marad. A nagyobb csapatok, amikből pedig renge-

teg volt, csak idegesítették.

- Willy, mivel most egy ideig össze leszünk itt zárva, megál-

lapodhatnánk néhány alapszabályban.

A másik elvigyorodott.

- Rendben, Pat. Befogom a csőrömet, nem gond. - Könyö-

rögve tárta szét a karját: - De hát nézd meg őket!

- Tudom, hogy mind kétballábas. De most hanyagolhat-

nánk egy kicsit a témát?

Willy csendben maradt, amíg Pat a brandyjét kortyolgatta.

- Az unokatestvérem, Laurie bokszol ma odaát, Rettenden-

ben. Érdekel, Pat? Úgy értem, csupa helyi arc, senki érdemle-

ges. Egész jó esélyei vannak a jugoszláv pasas ellen. Minden-

esetre kemény dió lesz.

Pat megrázta a fejét.

- Menj csak, vidd el a csajodat. Legyen egy jó estétek. Csak

légy óvatos.

Willy elvigyorodott.

- Maureen szereti a bunyót, az ég áldja meg.

- Az alapján, amit eddig hallottam róla, akár ő maga is elin-

tézhetné a jugót.

- Tényleg nehéz eset - értett egyet Willy nagy büszkén. -

Miké Tyson úgy néz ki mellette, mint egy cicababa. De arany-

ból van a szíve. Bármit megtenne értem.

Pat bólintott. Valahogy nem igazán várta a Maureennal való

találkozást. Épp eleget hallott róla ahhoz, hogy beoszthassa

egy életre. De valami, amit Willy mondott, megütötte a fülét.

Maureen mindent megtenne érte, és ebbe a hazudozás is bele-

tartozik. Akár eskü alatt is, ha szükséges. Ami több volt annál,

amit Kate megtenne őérte, gondolta Patrick keserűen. Megkell

gondolnia magát. Hiszen az a hülye klub törvényesen műkö-

dött. Nem volt joga emiatt elítélni őt. Persze, a szíve mélyén

tudta, hogy nem a helyiség törvényessége vagy törvénytelen-

sége keserítette el a nőt.

Ha őszinte akart lenni, egyet értett Kate-tel a törzsközönsé-

get, a munkaerőt, a hely egész erkölcsiségét illetően. De pénzt

hozott, méghozzá nem is keveset. Ráadásul törvényesen. Ez

volt az egyetlen ok, amiért belement. A nők, akiket alkalma-

zott, természetesen nem érdekelték.

Most pedig a klub, és az a férfi, aki vezette, ők voltak minden

jelenlegi szerencsétlenségének okozói. Ezt még ő is belátta.

Egy őrült orosz volt a nyomában, a nője elhagyta és ebben a ro-

hadt kégliben kellett meghúznia magát Ilfordban.

Az életnek megvan az a jó szokása, hogy néha pofán vágja

az embert, ahogy az első felesége, Renée, minden adandó alka-

lommal megjegyezte. Meg hogy Isten nem ver bottal - ez volt a

másik bölcs mondása. Úgy okoskodott, hogy ha Terry Harwick

összehozza a találkozót, akkor mindent rendbe hozhat. Akkor

nyugodtan összpontosíthat arra, hogy visszaszerezze Kate-et.

Visszatereli a karámba. Vissza az otthonába, ahová tartozott.

Maureen a negyvenes évei elején járó gömbölyded nő volt.

Nagyon szerette a testhezálló ruhákat, állandóan négy külön-

böző katalógusnál volt beadva a rendelése, és ugyanennyi üres

lakás állt a rendelkezésére, ahová a cuccokat vitethette. Csu-

pán abból élt, hogy ezeket továbbadta, de ez elég is volt a szá-

mára. És valljuk be, jobb volt, mint a csekkhamisítás, amiért há-

rom évet ült.

Amikor kikerült, idősebb, egy kicsit öregebb és sokkal kime-

rültebb volt, kinézte magának Willy Garney-t, és meg is sze-

rezte, mint ahogy biztos is volt benne, hogy meg fogja. Szerette

Willyt. Jól bánt vele, és gondoskodott róla a maga módján. A

gyermekei már felnőttek. Már háromszorosan is nagymama

volt. Ez egyszer boldogsággal töltötte el, máskor meg teljesen

elkeserítette.

A legkisebb fia, Duane, még mindig vele lakott. Nem volt ép-

penséggel a család szeme fénye, tizenkilenc éves volt, és egy

építkezésen dolgozott. Lassanként ő is kirepül, és ez így tökéle-

tesen megfelelt Maurennak. Mostanság már nyugodtan élhet-

te a saját életét, és Willy Garney-nek köszönhetően pontosan

ezt is tette.

Amikor látta, hogy a férfi éppen a dagenhami lakása felé

tart, kiszaladt elé, egyenesen a kocsijához a hihetetlenül magas

sarkú cipőjében. Nagy nehezen beszállt a BMW-be, és Willy

felnevetett az óriási lábak láttán, amit a nő kivillantott, amikor

megpróbálta kényelembe helyezni magát. A jó öreg Maureen

ki volt párnázva rendesen, éppen ezt szerette benne. Igazán

terjedelmes nő volt, de ő nem is nagyon akarta, hogy másmi-

lyen legyen.

- Ördög és pokol, Willy, ez olyan, mintha egy hódeszkán

ülne az ember.

Willy csak vigyorgott, aztán elsivítottak a járda mellett.

Maureen remélte, hogy a szomszédai látják. Legalább lesz mi-

ről beszélniük.

- Csinos vagy, szerelmem. Oltári jól nézel ki.

A nő kellette magát.

- Kicsíptem magam egy kicsit. Hol lesz a nagy dobás?

- Odaát, Rettendenben, Solly Campbellnél egy nagy istálló-

ban. Nála mindig jó bunyók vannak. Rengeteg pia és remek

hangulat. Fergeteges este lesz. Öt rongyot tettem az unoka-

öcsémre. Ha nyerek, meghívlak valahova, oké?

A nő boldogan mosolygott.

Willy mindenképp elvitte volna valahova. Mindig ezt csi-

nálta. Heti egy-két ital csurrant-cseppent a nőnek. Willy na-

gyon rendes fiú volt. Kedves és gondoskodó a maga módján.

Pénzbehajtóként szerzett hírnevére rendesen rászolgált, ezt a

nő is tudta, de a gyengébbik nemmel szemben mindig gavallér

öreg szivarként viselkedett. Igazán rendes pasas. Bár csúnya,

ezt el kell ismerni, de ő sem éppen egy Rita Hayworth, úgy-

hogy egálban vannak. Már régen elmúltak azok az idők, ami-

kor a jóképű férfiak versengtek a kegyeiért, és ha őszinte akart

lenni, akkor még örült is ennek.

Az ő korában már csak egy kedves férfira vágyott, akinek

azért van egy kis pénze is, és nem jár sok bonyodalommal.

Willy Garney nyakán még csak nem is volt ott a megszokott

bagázs, hiszen sosem nősült meg, és nem is voltak gyerekei,

akikről tudott volna. Ha igaz, amiket mesélt, akkor Pat Kelly lá-

nyát annak idején úgy tekintette, mintha csak a sajátja lett vol-

na. De ez természetesen azt jelentette, hogy ő és Kelly már

évek óta együtt voltak.

Ez mind csak növelte Willy vonzerejét. Ő volt a nagy, meg-

bízható ember, akire Maureen egész életében várt. És ha nem is

volt éppen egy Rudolph Valentíno, a nő azért emlékezett még

a régi bölcs mondásra: aki tüzet akar rakni, ne csak a kandallót

bámulja!

Egész úton Rettenden felé csak nevetgéltek. Maureen min-

den egyes alkalommal, amikor találkozott a férfival, egyre job-

ban megszerette. Még Duane is kedvelte, és ez nagyon jó jel

volt. Általában gúnyt űzött az anyja szerelmeiből. És valljuk be

őszintén, az évek során volt belőlük egypár. Duane-nek még

túl sok is.

Kiűzte a fejéből a komor gondolatokat. Most itt volt neki

Willy és ez elég volt a számára. Több, mint elég. Emellett a férfi

nem volt rossz az ágyban sem, így mindent összevetve egész

boldognak mondhatta magát.

Csak sokáig így is maradjon.

Lenny Parkes kicsi ember volt, de hatalmas személyiség. Meg-

rögzött bűnöző lévén az életét otthona, felesége, Trisha és két

gyermeke, Mary és Ian valamint egy legszigorúbban őrzött

börtönben lévő haverjai között osztotta meg. Mindent egybe-

véve, elégedett bűnöző volt. Kicsit kiakadt, ha elkapták, de az

életfelfogása lehetővé tette, hogy mosolyogva egy vidám le-

gyintéssel intézze el azt is, ha éppen sokáig kellett a sitten ma-

radnia.

Persze feltéve, hogy odabent senki sem idegesítette fel.

Az egyetlen, amit igazán utált, az a rendőrség volt. Az ellen-

séget látta benne. Ezt az apja nevelte belé, az pedig a saját apjá-

tól kapott hasonló szemléletű nevelést. Lenny igazi öröme és

büszkesége a tizenegy éves lánya, Mary volt, egy csúnyácska

kislány, aki túl sok sminket kent magára, a teste kövér volt és a

szemei egy sokkal idősebb nőre emlékeztettek.

Olyan volt, amilyenné az apja tette, jóllehet ennek nem volt

még tudatában. Mary megpróbált olyan lenni, amiről azt hitte,

hogy az tetszik az apjának a nőiben: slampos, mocskos szájú és

szexuálisan érett, legalábbis ő így gondolta. Öregesen öltözkö-

dött, eltanulta a pimasz hangnemet a tévéből, és próbált na-

gyon dőzsölt nőnek mutatkozni.

Nagyon zavarodott gyermek volt, aki gyakran megjátszotta

magát. Egyfolytában hazudozott, bajba keverte a barátait, egy

rémálom volt a tanárok számára, és mindent összevetve

szívből utálták.

Az anyja átlátott rajta, mint az ablaküvegen, és már Mary

kisgyermekkora óta nagy rivalizálás folyt közöttük. Az apja tá- «

volléte sebezhetővé tette a lányt, és amikor a férfi nem volt ott- |

hon, az anyja próbálta rendbe hozni mindazt, amit Lenny ké-

nyeztetése elrontott Maryben; ilyenkor durva pofontanfo-

lyamok voltak napirenden. Bár Trisha tisztában volt vele, hogy

csak az idejét vesztegeti.

Mary az apjához hasonlóan egyre közelebb került a társada-

lom szennyéhez. Olyan alakokkal érezte jól magát, akikkel

normális ember még csak szóba sem állna. Ezt a viselkedést is

az apjától tanulta, aki nyomorúságos kocsmákba és munkások

törzshelyeire vitte magával, olyan emberek közé, akikben a

lány az igazi férfiakat látta. Akárcsak az apjában.

Következésképpen Lenny nagyszerű lánynak tartotta

Maryt, míg mindenki más, beleértve a cimboráit, titokban azon

siránkoztak, hogy a lány csak púp a hátukon, mindig félbesza-

kítja a beszélgetéseket, és a felületes műveltsége csak még kur- ;

vásabbá teszi, amit sem ő, sem a kótyagos apja nem vesz észre. )

Ian két évvel volt idősebb, igazán rendes fiú, de háttérbe

szorult Lenny kislánya miatt.

Amikor Trisha kinyitotta a rendőrség előtt a bejárati ajtót,

Lenny és a drága babája a kanapén terpeszkedett és meghitt

hangulatban nézték a Nyolcadik utas: a halált.

Amikor Kate Burrows detektívfelügyelő belépett az előszo-

bába, Lenny bosszúsan behunyta a szemét.

- Bármilyen rablás történt ma, Miss Burrows, semmi közöm

hozzá. Kórházban voltam laborvizsgálaton, mivel cukorbeteg-

gyanús vagyok.

Kate szelíden elmosolyodott.

- Azért jöttem, hogy a lányával beszéljek, és meg vagyok

lepve, hogy még ilyen késői órán is ébren találom. - Éjjel há-

romnegyed egy volt.

Lenny arca elsötétült, Mary pedig elsápadt.

Trisha Parkes azonnal letámadta a lányát:

- Már megint loptál, te kis ördögfajzat?

Mary látta, hogy az anyja fölébe magasodik, és felvette az el-

veszett kislány arckifejezését és csak bízott a jó sorsban.

- Nem anya, dehogyis! A francba már! A hangja remegett és

megpróbált megnyugodni.

- Akkor maga szerint mit csinált? - kérdezte Lenny durva

hangnemben. Levette a hangot a tévéről, felállt és harciasan

nézett Kate-re, meg a kíséretére.

A nő viszonozta a pillantását, és tudatosan várt a válasszal.

Látta, ahogy növekszik a férfiben a düh és magában elmo-

solyodott.

-Mary ma egy lakásban bébiszitterkedett, amíg az iskolában

lett volna a helye. A lakás Kerry Alston tulajdona. Biztos va-

gyok benne, hogy már hallott róla.

- És mi köze van ennek Maryhez? Trisha hangja félelmet

árult el, mintha megérezte volna, hogy mi következik. A bolti

szarkákért nem jön ki hajnali egykor a rendőrség. Ez annál ko-

molyabb volt.

- Kerry kisebbik gyermeke eltűnt. Állítólag Maryre bízta a

gyerekeket szokás szerint, így a maguk lánya látta utoljára

őket. Van egy megbízható felnőtt a rendőrségen arra az esetre,

ha maguk nem akarják megtenni az utat, de Marynek azonnal

velünk kell jönnie.

Lenny hitetlenkedve vonta össze a szemöldökét.

- Beviszi a lányomat?

- Be kell vinnem, Lenny. Nagyon komoly ügyről van szó.

Egy gyerek eltűnt, és a maga lánya fontos tanú. Be kell vin-

nünk, hogy vallomást tegyen, aztán majd meglátjuk, hogy mi

lesz.

Még Mary is felfogta, mennyire komoly a helyzet, és elfogta

a jeges félelem. Nyafogni kezdett:

- Nem csináltam semmit! Csak segítettem, mert Kerry olyan

gonoszan bánik velük! Én vagyok az egyetlen, aki segít nekik.

Nem ad nekik rendesen enni, meg semmi.

A döbbent apjára nézett és hisztérikusan folytatta:

- Veri őket, apa, át kellett mennem, megnézni, hogy rend-

ben vannak-e.

Lenny a kislányára nézett. A sminkje elkenődött, és a tövé-

nél már kilátszott eredeti hajszíne. Hirtelen olyannak látta,

amilyennek a rendőrnő. Amilyennek mások látták. Amilyen- ;

nek a saját anyja is látta. És valahol belül nagyon rossz érzés

fogta el. Mit is mondott neki Trisha pont aznap reggel? „Már a

tizennegyedik születésnapja előtt babakocsit fog tologatni az

utcán, és ezt majd neked köszönhetjük, Lenny!" A reggeli köz-

ben is veszekedtek egy sort miatta. Szokás szerint nem akart is-

kolába menni. Végigmentek az egész kínálaton: hascsikarás,

rosszullét, meg a többi. Végül kisurrant a házból, és csak fagyos

légkört meg egy roham szélén álló anyát hagyva hátra. Lenny

persze szokás szerint jót mulatott az egészen. Most azonban

látta, hogy a lány bajban van, igazi bajban, és fél. Hosszú ideje

először Mary úgy viselkedett, mint egy gyerek. Mint egy elké-

nyeztetett gyerek, akit Lenny nevelt belőle.

- Vedd a kabátodat és mosakodj meg! Most azonnal!

Hangosan kiabált, Mary pedig nyomban kirohant a szobá-

ból, hogy tegye, amit mondtak neki.

- Van valami ötletük, hogy hol lehet az a gyerek? -kérdezte

Mary anyja aggodalmas hangon.

Kate szomorúan rázta meg a fejét. Kedvelte Trishát, akinek

nyilván nehéz élete lehetett, és megpróbálta a gyerekei életét

megkönnyíteni, amennyire tőle telt, bár tudta, hogy szélma-

lomharc az egész. Főleg a lánya esetében.

Azt is sejtette, hogy Lenny a felét sem veszi észre ennek és ez

Kate-et felháborította, már ami Maryt illeti. Már figyelmeztet-

ték, hogy a lány megrögzött hazudozó, aki bárkit képes be-

mocskolni, csakhogy a saját bőrét mentse. Tizenegy éves létére

gyakorlott bolti szarka volt és rendszeresen lógott az iskolából.

-Mikor tűnt el a kicsi? -Trisha hangja szomorúan csengett.

- Nem tudjuk biztosan, Mrs. Parkes. De azt már kiderítettük,

hogy az anyja, Kerry elment otthonról és a gyerekeket a maga

lányára bízta egész délutánra. Mary mikor ért haza az este?

Mielőtt Trisha kinyithatta volna a száját, Lenny közbevá-

gott:

- Majd akkor kérdezzen, ha már a jardon lesz, oké?

Tíz perccel később Mary letörten ült be a rendőrautóba az

anyjával. Lenny a kocsijához ment, de Kate megállította.

- Nyolc üres sörösüveget számoltam össze a nappalijában.

Ugye jól sejtem, hogy nem akar vezetni?

A férfi mélyet sóhajtott:

- Bassza meg, Miss Burrows! Nem elég, hogy folyton engem

cseszeget, most rászáll a családomra is? Ez az új, hivatalos zsa-

rupolitika?

A nő mélyen a szemébe nézett.

- Minden elvesztegetett másodperc létfontosságú lehet az

eltűnt gyermek számára. Egységeket küldtünk ki a keresésére,

több osztag fésüli át az egész környéket. Az a kislány mind-

össze kétéves. A maga lánya látta utoljára, és amíg nem derít-

jük ki, hogy mi történt, addig még gyanú alatt is áll. Felfogta,

amit mondtam, Mr. Parkes? Egy kétéves gyerek eltűnt, és sen-

ki, beleértve az anyját is, senki sem tudja, hogy hol lehet. Ha a

gyerek épen és egészségesen előkerül, én leszek a legboldo-

gabb. De ha nem, akkor válaszokat akarok, méghozzá minél

előbb. Értve vagyok?

Lenny a nő szemébe nézett és most először érezte, hogy vé-

gigfut rajta a félelem. Nem az eltűnt Mercedes miatt, hanem a

saját szeretett lánya miatt. Felesége minden bölcs szava ott

visszhangzott a fejében, amikor taxit hívott, hogy utánuk men-

jen a rendőrségre.

Kerry csendesen üldögélt a cellájában. Meg sem kérdezte,

hol van Alisha, feltételezte, hogy a nagyanyjához vitték.

Ha Mary köpni mer, megöli a kis szukát. De bízott annyira

Maryben, hogy tudja, a lány nem fogja saját magát belekever-

ni- Kerry körbenézett a cellában. Már az összes graffitit elolvas-

ta, és megitta a teáját. Elszívta az utolsó szál cigijét is.

A priccsen fekve mélyet sóhajtott. A félelem ránehezedett a

szívére. Ha átkutatják a lakást, és volt egy olyan érzése, hogy

ezt már meg is tették, akkor hamarosan nyakig lesz a szarban.

Kétszeresen is bajba kerül.

Azt kívánta, bárcsak lenne nála egy joint, hogy lenyugtassa

az idegeit. Az ügyeletes orvos váliuma nem volt elég egy olyan

megrögzött drogos számára, mint ő. Feleakkora hatása sem

volt.

Lenny Parkes kitekeri a nyakát, és az még csak a kezdet lesz.

De ha Mary használja azt a kis agyát és nem találják meg a bi-

zonyítékot, amit alaposan elrejtett, akkor valahogy talán kikec-

meregnek ebből az egészből.

Maureen éjfél után húsz perccel beviharzott a lakásába és dü-

höngött. Willy Garney épp most hagyta faképnél egy retten-

deni bunyó kellős közepén egy büdös szót sem szólt.

Nem tudta elhinni!

Úriembernek ismerte meg a férfit, aki aztán felültette és ott-

hagyta a semmi közepén és azt mondta, hogy hozassa haza

magát valakivel. Egy rossz leheletű embert kellett lestoppolnia

egy fuvarra a legközelebbi állomásig.

Ha Willy Garney-nek ezek után lesz még vér a pucájában te-

lefonálni, vagy feljönni hozzá, akkor jól beveri azt a rohadék

pofáját és még hozzávág majd a fejéhez néhány dolgot. Ki a fe-

nének képzeli ez magát!

Aztán érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe. Szerette a

férfit. Igazán, tényleg szerette. És annyira jól bánt vele. Azt hit-

te, hogy végre talpra tud állni. De kiderült, hogy ez is csak

olyan, mint a többi.

Egy nagydarab, kövér, megbízhatatlan disznó.

Készített magának egy jó erős italt és felemelte a telefon-

kagylót. Szép sorban felhívta a barátait és elmesélte mindenki-

nek, hogy mi történt vele. Együttérzésre volt szüksége, minél

hamarabb.

Még mindig telefonált, amikor Patrick Kelly fél háromkor|

próbálta elérni. Gyanította, hogy történt valami Willyvel, és a>

gyanúja beigazolódott. Valaki felhívta a mobilján, és közölte,'

hogy Willyt egy időre kivonták a forgalomból, de hamarosan.

visszatér majd és utasításokat hoz Mr. Kelly számára.

De élve vagy holtan fog visszatérni? És, ami még fontosabb,

vajon azt tudják-e az elrablói, hogy hol van most Patrick?

Elhagyta a lakást és beszállt a kocsijába. Nem tudta biztosan,

hogy hova menjen, és ez még soha nem fordult elő vele.

Patrick Kelly mindig tudta, mi a teendő. Legalábbis eddig min-

dig így volt, mielőtt ez az egész elkezdődött. De az orosz rá-

ijesztett, komolyan félt tőle, ezt Patrick is beismerte saját magá-

nak.

A sötét úton autózott az éjszaka közepén, anélkül, hogy bár-

milyen úti célt látott volna maga előtt. Ha nem érezte volna a

belső félelmet, akkor nevetséges is lett volna a dolog. Az egész

világa összeomlott.

Mit is mondott Kate nem is olyan régen? „Mutasd meg a ba-

rátaidat, és megmondom ki vagy." Még soha nem látott né-

hány szóban ennyi értelmet, bár tény, hogy túl későn jutottak

el a tudatáig.

Azt kívánta, hogy bárcsak elmehetne a nőhöz, de még ha

hagyná is, csak veszélybe sodorná. Willyt elkapták, pedig őt

nehéz megtörni. Ha őt el tudták intézni, akkor Kate-et is el tud-

ják. Patrick úgy döntött, hogy figyelmezteti, méghozzá gyor-

san.

A félelemtől most már komolyan rosszul volt. Végül beis-

merte magának, hogy totál kikészültek az idegei.

7.

Hajnali három óra volt, és Kate teljesen kipurcant. Mary

Parkes nem mondott semmit, csak Kerryt szidta, hogy

mennyire rossz anya, meg hogy ő maga milyen hősiesen visel-

kedett, amikor átment hozzájuk. Egyik állítás sem tűnt igazán

valósnak. Mary titkolt valamit, és most a szociális gondozó kö-

zölte, hogy ami sok az sok annak a szegény kislánynak, és hogy

majd másnap délben visszahozzák. Kate észrevette a tizenegy

éves, kövér arcon az önelégült kifejezést, és legyűrte magában

a vágyat, hogy lekeverjen neki egy hatalmas maflást.

A lány kikérdezése csak időpocsékolás volt. Mary váltig állí-

totta, hogy a gyerekek az ágyban aludtak, mint mindig, amikor

otthagyta őket. Az életkorának köszönhetően nem lehetett

jobban megszorongatni, hiszen a törvény szemében még min-

dig kiskorú volt. Kár, hogy a szülei nem eszerint kezelték, ak-

kor talán most nem a rendőrségen kötött volna ki. Kate-ben

erős volt a gyanú, hogy nem ez lesz az egyetlen rendőrségi

épület, amit Mary belülről is szemügyre vesz, mielőtt felnő.

Közben már beszélt Jenny Bartlett-tel és átfaxolt neki min-

dent, amit eddig tudtak az esetről. A nyomozótiszt remélhető-

leg néhány nap múlva csatlakozik hozzájuk. Kate legalább

most már biztosan tudta, hogy a valódi segítség úton van. Egy

specialista fogja támogatni őket. Valami miatt biztos volt ben-

ne, hogy az esetek mind összefüggnek egymással. Volt egy kö-

zös nevező, valami, amit még mindig nem látott tisztán. De lé-

teznie kellett!

Éppen a langyos kávéját kortyolgatta, amikor látta, hogy

joanna Hart rohan felé a nyitott külső irodák felől. Felállt az

asztal mögül, amikor a lány belökte az üvegajtót, és levegőért

kapkodva megszólalt:

- Mary Parkes hazament már?

Kate bólintott.

- Akkor jobb lesz, ha gyorsan visszahozatja. Nem fogja el-

hinni, mit találtunk Kerry hálószobájában!

Willy sötét homályra nyitotta ki a szemét. Gyorsan be is

csukta újra. Még mindig sokkos állapotban volt. Tudta, hogy

bárki is kapta el, az illető követte őt, és most dühös volt magára,

hogy nem volt sokkal óvatosabb. Akárhányszor Patet fuvaroz-

ta valahova, már csak megszokásból is fél szemmel folyton a

visszapillantó tükröt figyelte. Attól lett ilyen óvatlan, hogy

Maureennel volt. Ahogy eszébe jutott a nő, nagyon megriadt.

Vajon őt is elkapták? Jól van? Vagy talán Pat-et is elkapták?

Megpróbált lenyugodni. Ez profi emberrablás volt, ami azt

jelenti, hogy rendesen fognak vele bánni addig, amíg úgy ér-

zik, hogy a hasznukra lehet. Időközben pedig azon kellene

gondolkoznia, hogy mi a teendő, ha esetleg alkalom adódik a

szökésre. Meg kell tudnia, hogy hol van, és hogy hányan van-

nak, arra az esetre, ha kereket tudna oldani, és hogy tud-e bár-

milyen közlekedési eszközt szerezni.

Tudatának egy másik szintje viszont arra volt kíváncsi, hogy

az unokaöccse megnyerte-e a mérkőzést. Willy sosem tudott

sokáig egy dologra koncentrálni. Ő ilyen volt.

Tommy Broughton kinyitotta a bejárati ajtót és Patrick Kellyt

látta maga előtt tajtékzó arccal és a dzsekije alatt körvonala-

zódó fegyverrel.

- Hello, Tommy. Ugye egyedül vagy?

- Aha. A vénlány nyaralni ment a kölykökkel. Mi a gond,

Pat?

Patrick hívás nélkül besétált a házba és gúnyosan rávigyor-

gott.

- Azt reméltem, hogy majd te elmeséled, haver.

Tommy elsápadt.

- Én semmit sem tudok, Pat, kivéve azt, hogy a jardok letar-

tóztatási paranccsal a kezükben jöttek érted a klubba. Próbálta-

lak értesíteni, de nem tudtalak elérni, így azt hittem, hogy már

meglógtál. Gondoltam, megvárom, amíg te keresel engem.

- Amit ugye meg is tettem, nemde? Mi több, személyesen.

Keresztülsétált Tommy nappaliján és nehézkesen leült.

- Mellesleg telefonált Harwick és hagyott neked egy üzene-

tet - mondta Tommy. - Azt, hogy még mindig próbálkozik,

bármit is jelentsen ez.

Patrick bólintott.

- Mi ez az egész, Pat?

Patrick végigmérte az előtte álló férfit és felsóhajtott.

- Szeretnéd tudni, mi? Legalább lenne miről fecsegni, nem

igaz? - Azzal kivette a fegyvert a dzsekije alól és egykori barát-

jára és munkatársára szegezte. - Pontosan öt perced van arra,

hogy elmeséld, mi van Borisz, az orosz pacák, meg Duggan és

most már én köztem is. Hosszan és alaposan gondold meg mit

mondasz, mielőtt kinyitod a pofád, mivel a nagy részére már

én is rájöttem, Tommy, de az egész igazságot akarom, nem a

cenzúrázott változatot. Remélem, megértettük egymást.

Tommy bólintott. Nagybajban volt, jól tudta. Azért küldte el

a feleségét és a gyerekeket nyaralni, mert félt, hiszen olyan

ügybe keveredett, ami most kicsúszott a keze közül. És most

Patrick Kelly joggal vonja kérdőre, neki pedig válaszolnia kell.

Különben halott ember.

Duggan szájából minden olyan könnyűnek és jövedelmező-

nek hangzott. Patrick volt a szó szerint vett csendestárs. Sem-

mit sem tudott arról, hogy mi folyik a klubban. Most azonban

felébredt és bosszúért kiált.

Tommy agyán átvillant, hogy vajon Patrick képes lenne-e

megölni őt a saját nappalijában. A felesége felrobbanna, ha

megtenné. Épp most festették újra az egészet.

Kate megnézte a fényképeket és csodálkozva rázta meg a fejét.

Kerry Alston bizonyára megőrült, ha azt hitte, hogy ezt meg-

ússza szárazon. Undorodva dobta a képeket az íróasztalára.

- Hozzátok ki a cellából és vigyétek a kihallgatószobába.

Most rögtön. És hívjátok vissza a szociális gondozóját meg az

ügyvédjét is. Szüksége lesz rájuk.

Kate rácsodálkozott a nőre, aki ilyen nyugodt és összesze-

dett volt, miközben a kisgyermekét kereste a fél város. De miu-

tán meglátta a képeket, kíváncsi volt, vajon Kerry nem tudta-e

egész idő alatt pontosan, hogy hol van a kislány. Ujjaival meg-

nyomogatta a szemeit, erősen megdörzsölte őket. A munkája

során minden nap egyre többet tanult meg arról, hogy az em-

ber hogyan képes elpusztítani bármit, ami jó és ártatlan. Ez

nyomasztotta, és még inkább megszilárdította benne az elhatá-

rozást, hogy annyi rosszat űz ki a világból, amennyit csak tud.

De az volt az érzése, hogy ezt a csatát már eleve elvesztette.

Mary Parkes otthon volt, az apja mellett ült a díványon. Uj-

jongás fogta el. Ismét sikerült kidumálnia magát a bajból. Az

anyja oldalról figyelte őket, de Mary nem foglalkozott vele,

mintha észre sem vette volna.

- Nem gondolod, hogy ideje lenne lefeküdnie?

Lenny bosszúsan nézett a feleségére.

-A gyereknek stresszes éjszakája volt, Trish. Adj egy kis időt

neki.

Trisha megrázta a fejét és felsóhajtott. Mikor is tűnt fel neki

először, hogy nem szereti a lányát? Csak nemrég történt vol-

na? Azt tudta, hogy a haragja már régóta kialakult, és hogy

Lenny megszállottsága váltotta ki, amit a legkisebb gyerekük

iránt érzett. Mary mindig is eszes gyerek volt, nagy lehetősé-

gek vártak rá. Ebben a tekintetben az apjára hasonlított. De

volt még valami más is - valami nyílt szexualitás sugárzott be-

lőle, már jó ideje. Trisha figyelte, hogy hogyan viselkedik a fér-

fiakkal. Mary kedvelte őket. Túlságosan is kedvelte őket.

Lenny nem fogta fel a jelentőségét annak a ténynek, hogy a

lánya Kerrynél volt akkor, amikor az iskolában kellett volna

lennie. Nem volt tudatában szomszédjuk erkölcstelen hírnevé-

nek sem. Lenny csak a nehézfiú bűnözőket ismerte. A maga ré-

széről Trisha sem értette, hogy miért akar a lánya mindenáron

átmenni. Mi volt annyira vonzó ott? Talán nyugodtan cigaret-

tázhatott? Ihatott? Férfiakkal lehetett? Volt egy olyan érzése,

hogy mind a három egyszerre volt igaz.

Minden Lenny hibája volt. Nem úgy kezelte Maryt, mint a

lányát, hanem úgy, mint a barátnőjét. És ez lett az eredménye.

Erőszakos kopogás hallatszott az ajtó felől. Senki nem moz-

dult. Amikor ismét megdöngették az ajtót, Trisha elrebegett

egy halk imát. Egész idő alatt az volt az érzése, hogy e mögött

több van, mint aminek látszik, és kiderült, hogy igaza volt. En-

nek persze egyáltalán nem örült.

Hallotta, hogy a férje káromkodik egyet, és akkor is folytat-

ta, amikor a rendőrség aznap éjjel másodszor is betódult a nap-

paliba. Látta, hogy Mary szemei repülő csészealjként kering-

nek, amikor a rendőrnő közölte, hogy újabb bizonyítékokat ta-

láltak, fényképeket, amelyek magyarázatra várnak. Észrevette,

hogy a férje arca elsötétült, amikor végre határozottan felis-

merte, hogy valami tényleg nem stimmel az ő kis Maryjével. A

lány sikoltozni kezdett. Sikoltozott egészen a rendőrség épüle-

téig, miközben biztonságosan elrejtőzött az apja karjaiban.

Lennynek négy óra harminckilenckor mutatták meg a képe-

ket. Tíz másodperccel később erőszakkal kellett lerángatni a lá-

nyáról.

Kerry szemmel láthatóan rettegett. Az arcáról eltűnt a megszo-

kott harcias kifejezés és összetörten ült a széken Kate-tel szem- |

ben. A tűz eltűnt a szeméből és a szavai is megszelídültek.

Kate-nek nehezére esett úgy ránézni, hogy közben ne mu-

tassa ki az undorát.

- Ki csinálta ezeket a fényképeket, Kerry,

A nő némán nézett vissza rá.

- Még egyszer felteszem a kérdést, a magnó miatt, ki csinálta

ezeket a fényképeket, Kerry? A gyanúsított, Kerry Alston a fe-

jét rázza és megtagadja a választ a kérdésemre.

Kate ismét a lányra meredt, aztán leállította a szalagot, mi-

előtt újra megszólalt:

- Van egy kisgyermeke, aki eltűnt, és fél Grantley az utcán

van, hogy megtalálja. Pornográf fényképek vannak a tulajdo-

nában a saját gyerekeiről, és más gyerekekről, akiknek ugyan

nem tudjuk a nevét, de meg fogjuk találni őket. Egyfolytában a

fiatal nőt nézte. - Mary Parkes épp most tálal ki mindent, amit

tud. Az apja is hallani fogja a mondanivalóját. A maga helyé-

ben, Kerry, én félnék, nagyon félnék. Olyan mélyen ül a szar-

ban, hogy tizenöt szívlapáttal felfegyverzett zsaruosztag sem

tudná kihúzni belőle. Részemről azt tanácsolom, hogy nyissa

ki a száját, és essünk túl rajta, oké? Mert Isten a tanúm, elinté-

zem, hogy becsukják ezért a kis heccért, ezt komolyan mon-

dom. Maga egy kis szarházi, Kerry, ezt mindketten nagyon jól!

tudjuk. ?

Kerry ügyvédje egy szót sem szólt Kate szónoklatára. A

fényképek ugyanúgy meglepték őt is, mint a rendőröket. Ke-

mény pornóképek voltak és ők a maguk részéről már leírták

ezt a lányt, bármit is mondott vagy nem mondott. Mert ő is raj-

ta volt az összes képen, mosolygott és nevetett, a gyerekek ar-

cán mellette pedig szenvedés és rettegés látszott.

- Kap tíz percet, hogy összeszedje magát, mielőtt vallomást

tesz, rendben? De akkor mindent bevetek maga ellen, kicsi-

kém, amim csak van.

Kate kiment a szobából. A szíve a fülében dobogott és elfog-

ta a rosszullét. Amikor belépett az irodájába, Hart rendőrnő kö-

vette.

- A fényképeken látható gyerekek közül kettőt már azonosí-

tottunk. A kis Ivor és a bátyja, Christian.

Kate kimerülten hunyta be a szemét.

- Biztos benne?

Hart szomorúan bólintott.

- Alaposan meg kell néznie, asszonyom. Meg kell találnunk

az összes gyereket.

Kate a lány kedves, zöld szemébe nézett és azt mondta:

- Mi az ördög van ezekkel az emberekkel? Mikor siklott ki

így a világ? Hogy tehet egy nő ilyet a saját gyerekével, Jo?

Mondja meg, ha tudja, mert az életemre esküszöm, hogy én

nem értem.

Joanna tehetetlenül vonta meg a vállát.

- Nekem ez az egész még nagyon új, asszonyom. De úgy tű-

nik, hogy az élet napról napra durvább ezen a környéken. Sze-

rintem viszont a gyerek meghalt, nem gondolja?

- Igen, ha jól meggondoljuk, szerintem is - sóhajtott Kate. -

De ami igazán érdekel, az az, hogy ezek a nők összefogtak-e.

Előre kitervelték ezt az egészet, és azt hitték, hogy ha megölik a

gyerekeiket, akkor megússzák? Hol van ebben a logika?

Joanna ismét vállat vont.

- Gondolom, ez az, amit magának kell kiderítenie, asszo-

nyom.

Tommy zokogott, Patrick pedig csak zavartan állt és figyelte. A

férfi némán zokogott, és Mandyt juttatta Patrick eszébe, ami-

kor megmondta neki, hogy meghalt az anyja.

Patrick ismét megütötte, ezúttal keményebben.

- Hátba támadtál, ugye, Tommy? Rendesen megfizettem a

munkádat, de a mohóságod arra is rávett, hogy hátba támadj!

Patrick ismét fejbe verte, visszalökte a padlóra. Lenézett

egykori barátjára, és üvöltött:

- Úgy nézek ki, mint valami hülye kis picsa? Rá van írva a

homlokomra, hogy picsa? Mert úgy tűnik, hogy mindenki an-

nak néz. Már lassan kezdem azt hinni, hogy tényleg lemarad-

tam valamiről! Valami olyanról, ami mindenki más számára

olyan kurva világos, mint a kibaszott nap a kibaszott égen! Biz-

tos hülye kis picsa vagyok, mert mindenki meg akar baszni!

Az egész teste rázkódott a visszafojtott indulattól és dühtől,

és Tommy tudta, hogy Pat nagyon közel áll ahhoz, hogy meg-

ölje.

- Meg kellett tennem, Pat - dadogta. - Nem volt más válasz-

tásom. A pénzt a klubon keresztül mostam át Sztravinszkij szá-

mára, így olyan volt, mintha legális lenne. Ő gondoskodott a

számlákról, meg minden.

- Kurva számlák? Az én klubomnak!

- Veszélyes ember, Pat, a francba is, még a zsaruk is tartanak

tőle. Annyira vigyáz a seggére...

- Veszélyes? Azt mondtad, veszélyes? Majd én megmuta-

tom neked, ki a veszélyes, te kétszínű geci!

Patrick ekkor belekezdett az igazi verésbe. A düh és a fájda-

lom amiatt, amit Tommy tett, elborította az agyát. Tudta, hogy

le kéne higgadnia és ésszerűen gondolkozni, de egyszerűen

képtelen volt leállni. Jó esély volt rá, hogy Willy már halott. Ta-

lán figyelmeztetésnek szánták. A gondolat, hogy az az ember,

aki hosszú évekig a barátja volt, Borisz, a hírhedt flúgos kezé-

ben van, teljesen elvette az eszét.

- Megbíztam benned, te pedig átadtad nekik Willy

Garney-t, te rohadt szarfaszú! Elküldtél minket, hogy olyan

alakok után rohangáljunk, mint Leroy Holdings, akiről tudtad,

hogy milyen kisstílű. Olyan emberekre uszítottál rá, akiknek

semmi köze nem volt az egészhez. Végig csak táncoltattál min-

ket. Willyt is te dobtad fel, mi? Hogy mentsd a saját szaros seg-

ged! Ha végeztem veled, kisfiú, azt fogod kívánni, bár sosem

hallottál volna rólam vagy arról a kibaszott Boriszról.

Az ájulásig verte Tommyt. Utána, amikor már a karja és a

válla is fájt a megerőltetéstől, töltött magának még egy italt. Az-

tán átnézte Tommy összes noteszét. Amikor megtalálta, amit

keresett, felemelte a telefonkagylót és tárcsázott.

- Mondd meg Borisznak, hogy Patrick Kelly sürgősen talál-

kozni akar vele - szólt bele, amikor felvették. - Azt is mondd

meg neki, ha bármi történik Willy Garney-vel, én nyírom ki azt

az orosz seggét személyesen.

Lecsapta a kagylót és egykori barátja testére nézett. Kemé-

nyen Tommy bordái közé rúgott, hogy magához térítse.

- Kelj fel, és vedd a kabátod! Kocsikázunk egyet.

Caroline tisztában volt vele, hogy a fényképeken az ő gyerekei

vannak, de tagadta, hogy valaha is találkozott volna Kerry

Alstonnal, azt meg aztán pláne nem hagyta, hogy a gyerekei-

vel keverjen. Bevallotta, hogy ismeri Mary Parkest, és elismer-

te, hogy néha fizetett neki, hogy délutánonként elvigye a gye-

rekeket sétálni a parkba.

Volt valami távolságtartás a válaszaiban, ami nyomasztotta

Kate-et. Biztos, hogy összebeszéltek, de ezt nem tudta bizonyí-

tani.

Élete leghosszabb éjszakája volt, reggel fél hétkor beismerte

a vereséget, és elhagyta a rendőrség épületét. Amikor beszállt a

kocsijába, bekapcsolta a mobilját, ami tizenhét nem fogadott

hívást jelzett. Kitörölte őket, anélkül, hogy meghallgatta volna.

Patrick olyan messze járt a gondolataitól, mintha a Holdon len-

ne. Anélkül is túl sok mindenen kellett gondolkoznia! Semmi

szükség rá, hogy még az ő hazugságaival is kínozná magát.

Útközben a régi lakása felé, elhaladt Mary Parkesék ház-

tömbje előtt is, és egy pillanatra szánalmat érzett a lány apja

iránt. Mary rajta volt a fényképeken, úgy nézett ki rajtuk, mint

egy sztár, belemosolygott a kamerába, miközben borzalmas

dolgokat művelt az ártatlan kisgyerekekkel. Azt senki sem

gondolhatta, hogy esetleg akarata ellenére vett részt ebben az

egészben. A fényképeken látható férfiak ismeretlenek voltak,

de már nem sokáig, Kate erről meg volt győződve. Volt egy

olyan érzése, hogy Lenny Parkes hamarosan meg fogja tudni,

kik ezek. És ha már ő tudja, akkor Kate is tudni fogja, hiszen

majd őt is le kell tartóztatnia, miután a férfi végzett ezekkel a

fickókkal.

Mary anyja, amikor megmutatták neki a képeket, ellökte

magától a lányát és azt mondta a szociális gondozóknak, hogy

vigyék magukkal. Kate-nek nem volt szíve közölni vele, hogy

Maryt biztonsági őrizetbe helyezik, mihelyst végeztek a kihall-

gatásával. Bűntárs volt egy szörnyű bűncselekményben.

Kate sóhajtott. Holnap, vagy inkább ma, már vele lesz Jenny

Bartlett detektívfelügyelő, a gyerekbántalmazás, gyilkosság és

nemi erőszak szakértője; hogy a segítségére legyen. Ezeket a

Grantley-ben történt eseteket valami összeköti. Ha Kate rájön-

ne a köztük lévő összefüggésre, akkor már félig meg is oldaná

az ügyet, ezt jól tudta.

Amikor felgördült az ikerház előtti kocsifeljárón, szomorúan

elmosolyodott. Sose gondolta volna, hogy ide valaha is vissza

fog térni. De ismét itt volt, itt, ahonnan elindult, és annyira

egyedül volt megint.

Belépett, keresztülment az előszobán, és az elé táruló kép

láttán remegni kezdett a rémülettől.

A díványon vérrel borítva Patrick Kelly várta.

Julié Manning minden reggel pontosan negyed hétkor vitte a

kutyáját sétálni. Ennivaló kiskutya volt, és ő imádta a tömzsi

kis ebet a meleg, barna szemével és édes természetével együtt.

Mindennap ugyanarra mentek. A Monnow Green melletti

erdőn keresztül a grantley-i golfpálya tavához. Itt sűrű és párás

volt az erdő. A Kis Démon, ahogy a kutyáját hívta, szeretett itt

futkározni. Kedvére szaglászhatott és pisilhetett.

Amikor kiértek a tisztásra, amelyet főleg a kocogók és a ku-

tyasétáltatók használtak, furcsa látvány tárult Julié szeme elé.

A fűben egy kisgyerek feküdt, kis cipője és zoknija szépen el-

rendezve mellette. Már kék volt a hidegtől és nehezen vett le-

vegőt.

Julié levette a vastagon bélelt dzsekijét és belecsomagolta a

gyereket, majd visszarohant a ház felé, közben végig egy má-

sik felnőttet keresett a tekintetével, remélhetőleg egy olyant,

aki meg tudja neki mondani, mi az ördögöt csinál ez a kislány

idekint egy ilyen fagyos reggelen, beterítve sárral, és nyilván-

valóan belőve, de legalábbis öntudatlanul. Olvasott gyerekek-

ről, akiket kidobtak a szüleik, de sosem gondolta, hogy élete

során találkozni is fog egy ilyen esettel.

Futás közben hallotta, hogy a Kis Démon veszettül ugat. De

nem is vett róla tudomást, csak rohant tovább. A gyermek a

karjaiban nem mozdult. Julié még szorosabban ölelte magá-

hoz, hogy a teste melege átjárja a gyenge, fagyott combocská-

kat.

Patrick szörnyen nézett ki, és Kate mozdulatlanul állt előtte,

amikor a férfi elkezdte a mondókáját.

- Bajban vagyok, Kate. Tényleg szükségem van a segítsé-

gedre, szerelmem. Senki máshoz nem fordulhatok.

A nő szemügyre vette a véres ruháit és a rémült arckifejezés-

ét. Mit kell még kibírnia ezen az éjszakán?

- Nézd, Kate, minden az én hibám, ezt elismerem - mondta

Patrick. - De álmomban sem gondoltam volna, hogy ez fog tör-

ténni. Egy orosz pasas áll az egész mögött, valami Borisz. Úgy

tűnik, hogy a klubomat használta fedőszervként a pénzmosás-

hoz, prostitúcióhoz, meg amit akarsz. Fogalmam sem volt róla,

esküszöm. Most mindezt rendbe kell hoznom, és rendbe is fo-

gom hozni. De szükségem van a segítségedre, szerelmem.

Kate leült egy székre a kandalló mellett és hidegen megszó-

lalt:

- Mit akarsz, mit csináljak?

- Arra kérlek, hogy nézd meg a számítógépet a munkahe-

lyeden, és keress valamit erről a szemét Boriszról. Jobb félni,

mint megijedni, hogy úgy mondjam.

Kate felemelte a kezét.

- Tudod, Pat, te tényleg nem vagy semmi! Elvárod, hogy

ugorjak, ahányszor csak füttyentesz egyet. Gondoltál már arra,

hogy azért kerültél ekkora szarba, mert így éled az életed? Ez a

szarkeverés sok alkalmat kínál hasonló ügyekre. Kétségbe ej-

tesz, Pat, komolyan.

Elnézte, ahogy a férfi az ujjaival végigszántotta rövid, sötét

haját és az ajkába harapott - így szokta megőrizni az önural-

mát.

- Nézd, Kate, mindig is tudtad, hogy ki vagyok. Sosem tit-

koltam el semmit előled.

A nő félbeszakította, a hangjából éles szarkazmus hallatszott

ki:

- Ó, igazán? Ezek szerint a Kacér Lányokról is tudtam,

ugye? Hogy honnan? Telepatikus úton? Vagy kétméteres be-

tűkkel fel volt vésve egy rohadt kerítésre? Jobb, ha eltűnsz,

Patrick Kelly. Akkor sem tudnál őszinte lenni, ha az életed

múlna rajta. Egyszerűen neked ilyen a természeted. Csak a

pénz érdekel. A rohadt piszkos pénz, mi? Lányok és asszo-

nyok, akik lealacsonyítják magukat néhány fontért. Boldoggá

teszik a pasasokat... Még mindig ezt mondogatod magadnak?

Talán George Markham-nek tetszett volna a klubod, Pat - ez

kegyetlen döfés volt. - Mintha csak neki találták volna ki,

ugye? „Csöcsök és szar", valahogy így jellemezted Joey

Barnard klubját. Innen vetted az ötletet?

- A lányom gyilkosát ne keverd bele ebbe, Kate! Mandynek

ehhez az egészhez semmi köze.

Kate gúnyosan felnevetett.

- Nincsen? Én még emlékszem arra, amikor ugyanebben a

szobában három évvel ezelőtt átértékeltél mindent, ami azelőtt

fontos volt neked. De az is csak egy színjáték volt, nem igaz?

Én hogy jöttem a képbe, Pat? Miért kellettem azon kívül, hogy

egy palimadár voltam az oldaladon?

A férfi hosszú pillanatokig csak bámult rá.

- Tényleg nem érted, ugye, Pat? Mondjak valamit? Gyerek-

gyilkossággal és pedofíliával foglalkozom éppen. Két-három

éves kisfiúk és kislányok nyomják az orális szexet undorító pa-

sasokkal. Kíváncsi lennék, hogy nem az egyik rohadt klubod-

ban fognak-e kikötni pár év múlva. Az olyan emberek, mint te,

rombolják le a társadalom szerkezetét. És azt mondod, ez ne-

vetséges. A férfiak csak ki akarják adni a gőzt, ez nem jelent

semmit. De igenis jelent, Pat! Azt jelenti, hogy egy fiatal nő

csak egy darab húsnak érzi magát, amiben kedvét lelheti egy

idegen. Azt jelenti, hogy a férfiak állatokká isszák magukat, mi-

előtt kiállnak a nyilvánosság, a többi úgynevezett férfi elé. És

azt jelenti, hogy a Borisz-féle oroszok, vagy ki a franc ez, szin-

tén jó nagy szeletet akarnak maguknak a te tortádból.

A hangja egyre élesebb lett a haragtól és a csalódottságtól.

- Mindezt magadnak köszönheted. Most gyilkossággal

vádolnak, menekülésben vagy egy rendőrnő házában, arra ké-

red, hogy segítsen, pedig átverted attól a naptól fogva, hogy

megismerted. Már semmim nincs a számodra, Pat, és a mai éj-

szaka után már a semminél is kevesebb. Szóval fogd a problé-

máidat és a rohadt, nemtörődöm életmódodat, és hagyj engem

békén! - Kate nagy nehezen leült, érezte, hogy az idegei fel-

mondják a szolgálatot. - Áldozatokkal kell törődnöm, Patrick,

valódi áldozatokkal, olyan emberek teremtményeivel, mint te,

akik azt mondják, hogy „adjátok meg a pasiknak, amit akar-

nak". Ha egyszer ledöntesz egy tabut, több jön utána, és a sze-

rencsétlen kisgyerekek lesznek a következők a fizetett szexipar

napirendjén. Még húsz év és nyithatsz majd egy sztriptíz-

óvodát. Mert erre tart a társadalom, hála a te fajtádnak.

A férfi fáradt tekintettel nézett rá.

-Akkor ezt nemnek veszem. Mármint a segítségkérésemre.

Az ajtóhoz ment és visszanézett a nőre. Az látta, hogy mi-

lyen kétségbeesett, és valahol belül a szánalom szikrája harcolt

a haragjával. De tudta, hogy most már nem hátrálhat meg.

Patrick ezúttal tényleg túl messzire ment.

- Mellesleg, Kate, az anyád telefonált. Hívd vissza, oké? Hi-

ányzol neki.

- Hova mész most, Pat? - kérdezte halkan.

- Ne törődj vele! Többé nem foglak zavarni. Tudom, hogy

hol nem látnak szívesen.

A nő hallotta a lépteit, ahogy végigment az előszobán, és a

konyhán keresztül ki az utcára. A hátsó ajtón ment ki, és ez

még inkább elszomorította Kate-et. Be- és kiosont. Fut az em-

berek elől. Miféle élet ez bárki számára is?

Jobb, ha kimarad ebből. Valahol mélyen tudta ezt, de ettől

még nem fájt kevésbé.

Mary Parkes apja otthon üldögélt. Sokkos állapotban volt.

Azoknak a képeknek a látványa a lányáról elvette az eszét. Az

arca teljesen megszürkült a hányingertől és az undortól.

Az ő kicsi Maryje tizenegy évesen ilyen dolgokat művel fér-

fiakkal és kisgyerekekkel... Érezte, hogy az epe megint elindul

felfelé a nyelőcsövén, leküzdötte a rosszullétet és nagyot kor-

tyolt a whiskyjéből.

Trisha gyengéden megfogta a kezét.

- Mit fogunk csinálni, Len?

- Megnézted az összes képet, Trish?

A nő megrázta a fejét.

- Nem, drágám. Már az első pár darab elég volt, köszönöm

szépen.

- Hát, én megnéztem mindet, és az egyik férfit ismerem.

Kevin Blankey, a rohadt köcsög! Az úgynevezett cimborám!

Trisha kétségbeesetten hunyta le a szemét.

- Nem, biztosan tévedsz, Len...

- Az arca nem látszott, de a tetoválásai a napnál is világosab-

ban.

- Akkor szólni kell a zsaruknak, Len. Nem hagyhatjuk futni.

- Semmi zsaruk, én magam akarom elintézni a faszszopót.

El akarom kapni, és látni akarom, ahogy kibaszott kegyelemért

könyörög amiatt, amit a lányommal és azokkal a kisbabákkal

csinált. Lenny hangja elcsuklott.

- Mert azok kisbabák voltak, Trish. Le kellett nyelnie a

könnyeit, amelyek a mellkasából törtek elő, bár az egyik énje ki

akarta adni a fájdalmát egy hosszú üvöltéssel. - És a mi roha-

dék kis kölykünk nyakig benne volt a sűrűjében. A hangja is-

mét elcsuklott és belekortyolt a whiskybe majd megköszörülte

a torkát, mert marta az ital.

Keserűen felnevetett.

- Azt hittem, nyugtatókat adsz neki, komolyan. Mary sze-

rint mindenki féltékeny rá. Mindenki egy seggfej. Hogy nem

vettem észre, hogy mi folyik az orrom előtt? Múlt vasárnap a

kocsmában a szemét Kevin rohadt ölében ült és én még rájuk is

mosolyogtam. Ők meg csak röhögtek a hátam mögött! Két sze-

mét alak. Én azt hittem, hogy ő csak egy kislány, Trish...

Trisha eleget hallott. A férfi önsajnálata felidegesítette és

érezte, ahogy felforr benne a düh. Maga felé rántotta a férfit,

hogy a szemébe nézzen, és belebámult az arcba, amit valaha

szeretett -jó pár holdtöltével ezelőtt, amikor fiatalok voltak, és

az élet csak móka volt és kacagás, és a férfi még egy kedves

hapsi volt. Körülnézett a rendetlen tanácsi lakásukban. Ez volt

az ő birodalma, ez volt a házasélet. Ezt ő tartotta egyben nap

mint nap, amíg a férfi, a hódító hős, haza nem jött, és ő ismét

csak másodhegedűs lehetett.

- Ő sosem volt gyerek, Lenny, erről te gondoskodtál -

mondta Trisha keserűen. - Kocsmákban csavarogtál vele a vi-

lág rohadt szemete között. Mégis, mit vártál? Úgy néz ki, mint

egy kis kurva. Televakolva festékkel. Úgy öltözködik, mint egy

felnőtt nő, az Isten szerelmére! A többi férfinak ez feltűnik,

még ha neked nem is. Ismerd be, Lenny, azok a férfiak, akikkel

összejársz, mind szaros alakok. Szoknyapecérek. Kurafik. Csak

nézd meg azokat a nőket, akik után olyan kurva gyakran jársz

a kocsmákba! Egyik sem látszik tisztességes lánynak. De te oda

hordod Maryt kicsi kora óta. Mindenki körülugrálja, és ő elég

értelmes ahhoz, hogy megtanulja, ha valami okosat mond,

kockacukrot kap. Csak hát egyáltalán nem okos, és Isten a ta-

núm, tudtam, hogy valami hasonló fog történni egyszer. Tud-

tam. Mary túl sokat tanult meg, túl korán.

Belekortyolt a saját italába, megpróbálta visszafogni magá-

ban a keserű fájdalmat és a haragot, amit már oly régóta érzett

a férfi iránt.

- Az anyám és a nővérem, Kathy, nem is mutatkozna vele a

nyilvánosság előtt. Természetesen nem engedik többé a gyere-

keiket Mary közelébe. Kíváncsi voltam, hogy mi történt, és mi-

vel te ilyen rohadt alak vagy, senki sem mert szólni nekünk.

Mary tudta, hogy te és a hírneved már jó pár veréstől megmen-

tették. Kihasznált téged, Len, ebben igazad van. Már kiskorá-

ban megtanulta, hogy hogyan használja ki az embereket, tőled

tanulta. A te nyomodban járt.

- Látni sem akarom többé. Trish.

A nő felhorkant az elfojtott nevetéstől.

-A bíróságra kell mennünk, Lenny! A hétvégén már túl is le-

szünk rajta. Tudod, hogy itt semmi sem maradhat titokban so-

káig. Az emberek majd jól felfújják a dolgot, és a hátunk mö-

gött fognak összesúgni, mert a szemünkbe semmit sem mer-

nek majd mondani, ugye? Miattad és a vérmérsékleted miatt,

meg az iszákosságod és a szaros életviteled miatt!

Felállt és kétségbeesetten azt mondta:

- Tudod, jó volt, amikor lecsuktak, Lenny. Akkor legalább

éltem. Megmondhattam a kisnagyságának, hogy hova men-

jen, és a fiunk, a fiad is benézett néha. Ian olyan, mintha nem is

létezne a számodra. Mi a bajod vele, Lenny, túlságosan férfias

lett, most, hogy majdnem két méter?

-Amikor nem voltál itt, tökéletes volt a házasságunk. Udva-

roltál nekem a leveleidben, és én rendszeresen meglátogatta-

lak és jókat beszélgettünk. Ilyen sosem volt, amikor itthon vol-

tál, mert mindig találkoznod kellett valakivel, mindig volt vala-

mi dolgod. Pénzt kellett lopnod. Tolvaj vagy, Lenny, nem is

igazi rabló. Csak kishal vagy az igazi gazfickók mellett. Csak

egy dilinyós, aki erőlködik. És Mary mindezt eltanulta tőled.

- Nézd csak meg, hogyan élünk! - tört ki a nő. - És te még

fegyveres rablónak nevezted magad? Ha nem lenne a mun-

kám a hírügynökségnél, akkor már rég seggbe rúgtak volna

minket a rohadt lakbér miatt. Te tanítottad meg, hogy hogyan

szerezhet könnyen pénzt, ez történt Maryvel. Mert garantá-

lom neked, hogy fizettek neki ezért a szarért, Len. Ha arra gon-

dolok, hogy mekkora bajba kerültünk, akkor ki tudnálak nyír-

ni, ki én, mindkettőtöket!

- És amikor majd agyonvered Kevint, emlékezz vissza arra,

amikor odavitted hozzá Maryt a kocsmában. Odaadtad neki és

a hozzá hasonlóknak a kislányunkat, és még csak észre sem

vetted. Te szerettetted meg vele a világ mocskát, Lenny. Mos-

tanában abban érzi jól magát.

Lenny teljesen meg volt döbbenve. Az évek során, amióta

együtt volt a feleségével, még sosem hallotta ennyit beszélni

egyhuzamban, vagy akár ilyen értelmesen.

Elsírta magát.

Trisha minden együttérzés nélkül nézett rá. Belül ő már

meghalt. Azóta, hogy meglátta az első fényképet.

- Légy férfi, és öld meg Kevint, Lenny! Öld meg! Tegyél róla,

hogy több kislánynak ne kelljen szenvednie az ő akarata miatt!

Egyszer az életben, Lenny légy végre igazi férfi! Csinálj már va-

lami értelmeset is!

A férfi csak bólintott, nem válaszolt. Itt már nem volt mit

mondani.

- És mielőtt megölöd, tudd meg, hogy ki volt még benne.

Csírájában fojtsuk el a dolgot. Ha mást nem is tehetünk, leg-

alább megpróbálhatjuk visszafizetni az adósságot, amit ez a kis

kurva az ölünkbe dobott. Azokat a gyerekeket pokoli férfiak és

nők erőszakolták meg. És valakinek, valahol ezért meg kell fi-

zetni.

8.

Kate éppen beállt a zuhany alá, amikor megszólalt a telefon-

ja. Káromkodott és meztelenül és vizesen felvette a kagy-

lót.

- Asszonyom? - szólt bele Golding.

- Mi történt? - Kate mindenre fel volt készülve. Az álom el-

kerülte, és már teljesen éber volt. Patrick Kelly tett róla.

- Megtaláltuk Mercedes Alstont. A Grantley kórházban van,

nagyon kihűlt a teste. Az erdőben hagyták a golfpálya mellett.

Egyem a szívét, asszonyom, képzelje, levette a cipőcskéjét és a

zokniját, mintha csak lefekvéshez készülődne, és arra várt,

hogy valaki jöjjön.

- De hát a golfpályát már átvizsgáltuk egyszer. Hogy nem

vették észre? - Kate dühe visszatért a hangjába és Golding

most megrémült tőle.

- Ezt a kutatócsoportoktól kell megkérdeznie, de ne felejtse

el, hogy a kutyák sem vették észre. Hacsak nem valahonnan

máshonnan kóborolt oda.

Kate lecsapta a kagylót és visszament a zuhany alá.

Megint megcsörrent a telefon.

- Hello, Kate, itt Ratchet. Kihallgatása lesz ma Patrick Kelly

eltűnése kapcsán. Ugye nem kell külön elmagyaráznom magá-

nak, hogy milyen fontossággal bír ez a nyomozás?

Kate keserűen elmosolyodott és hamis kedélyességgel vála-

szolt:

- Önt is ki fogják hallgatni, uram? Csak maga ismerte őt sze-

mélyesen jóval régebb óta, mint én.

Ratchet letette a telefont és Kate gondolatban tett egy meg-

jegyzést magának. A kétszínű rohadék el akarta ásni, ezt ő is

tudta. Hát, csak keresse máshol az áldozati bárányt! Nem volt

abban a hangulatban, hogy hagyja, hogy átvágják a torkát.

Felöltözött és negyedórán belül elhagyta a házat. Olyan

volt, mint a régi időkben, Patrick előtt. Akkoriban nem érdekel-

te a magány. Tudta, hogy ha ezen gondolkozik, akkor kicsesz-

nek vele. Több szempontból is.

Mercedes a körülményekhez képest nem is volt olyan rosszul.

Jóllehet sápadt és fáradt volt, de mosolygott mindenkire, mi-

közben a kórházi ágyában feküdt és körülugrálták a nővérek,

az orvosok és a rendőrség.

Kate-et elbűvölte a szépsége, és kíváncsi volt, kivel feküdt

össze Kerry Alston, hogy ez a gyerek lett az eredménye. Bárki

is volt az, valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy a kicsi egy-

általán létezik. Kerry egy kis ringyó volt, egy egyórás közjáték,

egy részeges pina. Kate elkomorodott a gondolatra, de tudta,

hogy igaza van. Ezt teszi az emberrel ez a munka. Cinikus lett.

Elhessegette a komor gondolatokat. Robert Bateman a gye-

rek ágya mellett volt, és ő rámosolygott.

- Ez is a magáé?

A férfi megrázta a fejét.

- Nem, drágám. Azért vagyok itt, mert az ügyeletes gondo-

zó szabadságon van. Valószínűleg egy ital van az egyik kezé-

ben, a másikban pedig egy pincér, amíg mi itt beszélgetünk.

Görögországba ment a nagylány. Imádja a pezsgést.

A tenyerébe fogta Mercedes kicsi kezét, és a kicsi boldogan

vigyorgott vissza rá.

- Szegény kislány.

Kate nem válaszolt, egyszerűen csak megkérdezte:

- Megmutatja az aktákat, vagy bírósági végzést hozzak róla?

Bateman visszafogottabb lett:

- Most már tudja, mi folyik itt. Megmutatom az aktákat, de

nem megy velük semmire. Neveket nem említhetünk meg, ezt

maga is tudja. Néha olyan az egész, mint egy keresztrejtvény.

Mondok egy példát. Nemrég két ügyfelem összeverekedett.

Azt kellett írnom, hogy az ügyfelem, legyen mondjuk Joe

Bloggs, összeverekedett egy másik személlyel.

Színpadiasan felsóhajtott, amitől Kate kis híján elnevette

magát.

- Semmit sem fog megtudni belőlük, de természetesen meg-;

kaphatja őket. Én minden tőlem telhetőt megteszek. De me

kell védenünk az ügyfeleinket, és miközben őket védelmez

zük, a saját seggünket nézegetjük.

- Tudta valaki is, hogy ezeket a gyerekeket pornográf célok

ra használják?

Robert megrázta bozontos fejét.

- Még csak nem is gyanítottuk. De ez nem olyan dolog, amit

reklámozni szokás, ugye? Egyik gyerek sem mutatta a klasszi-

kus viselkedészavarokat, de ez lehet, hogy csak azért volt, mert

az egész még új volt a számukra. Tényleg nincs mit hozzáfűz-

nöm.

Elhúzta Kate-et az ágytól és halkan azt mondta:

- Kerry Alstont szexuálisan molesztálta és megerőszakolta

az apja. Brutálisan. A róla készült fényképek még mindig fent

vannak az Interneten. Az újakkal együtt, persze - undorral le-

gyintett egyet. - A történelem megismétli önmagát, nem igaz?

Mi kényelmesen éljük az életünket, Miss Burrows. Nem

mindenki ilyen szerencsés.

- Gondolom. De, Mr. Bateman, ha engem erőszakoltak vol-

na meg, nem hiszem, hogy tovább vittem volna ezt a szokást,

maga igen?

- Ez olyan dolog, amire csak akkor tud válaszolni, ha maga is

tapasztalta, drágám - felelte a férfi megfontoltan. - Nem gon-

dolatokkal és érzésekkel. Ők mindannyian áldozatok, akár-

honnan is nézzük. Ugorjon be az irodába, és megkapja, amit

akar, oké?

- Köszönöm, Mr. Bateman.

A férfi lányosan felnevetett.

- Hívjon csak Bobbynak, kedvesem, mindenki más is úgy

hív. Mondták már önnek, hogy gyönyörű teste van? Lefoga-

dom, tündéri modell lenne magából.

Kate elmosolyodott a bókon.

- Köszönöm.

Miután a férfi kiment az őrzőből és még búcsúzóul intett

egyet, Kate az ágy felé fordult. Golding undorodva nézett rá.

- Szerintem homokos.

Kate vigyorgott.

- Azok mindig egyből kiszúrják egymást.

Ezután a férfi csendben maradt, de Kate tudta, hogy meg-

bántotta.

A nővére megvetéssel nézett végig Patricken.

- Nem hiszem el, Pat! Van egy olyan nőd, mint Kate, és te el-

cseszed? Őszintén szólva néha kíváncsi lennék, hogy bárme-

lyik férfinak a földön van-e egy csöpp esze is. Főleg neked fel-

tűnhetett volna, hogy nem az átlagos cícis-popsis nővel van

dolgod. Jézusom, hálás lehettél volna, hogy akár csak egy na-

pot is veled volt!

Patrick megadással emelte fel a kezét:

- Rendben, Vi! Az elmúlt fél órában kitárgyaltuk a Kate :

Burrowst Imádó Társaság ügyeit, úgyhogy most talán már ha- ]

nyagolhatnánk kicsit a témát, nem? Elcsesztem a dolgot, de ,

meg is fizetek érte rendesen. Most boldog vagy? Talán le kéne

vágnom az egyik karomat, vagy hara-kirit kéne elkövetnem?

Az bebizonyítaná, hogy igazat adok neked?

Violet váratlanul megsajnálta. Most kicsit lassabban szólalt

meg, a szavaiból együttérzés hallatszott ki:

- Tudom, hogy buzog benned a tettvágy, Pat, de a rohadt <;

életbe, ötvenéves vagy! Hagyd a sok szarkeverést a fiatal su-

hancokra, oké? Addig élvezd az életet, amíg lehet! Jaj, látod,

hogy feldühítettél! Mint amikor gyerekek voltunk. Soha sem-

mi nem volt neked elég. Mindig többet és jobbat akartál, mint a

többiek. Még a biciklid is kész mestermű volt. Zászlócska, meg

miegyéb. Anya nem tudta eldönteni, hogy büszke legyen rád,

vagy kitekerje a szaros kis nyakadat. Most nézd meg magad,

nyakig a szarban, lapát nélkül, szokás szerint. De majdcsak ki-

mászol belőle. Te mindig kimászol.

Akarata ellenére is rámosolygott a férfira. De az nem viszo-

nozta a mosolyt.

- Ezúttal nem, nővérkém. Ezúttal tényleg összecsaptak fe-

lettem a hullámok.

Violet úgy ráordított, hogy a szürke haja szinte külön életet

kezdett élni a fején.

- Majd hiszem, ha látom, fiam! Most gyűrd le a torkodon a

kaját, és majd meglátjuk, hogy ki tudunk-e okoskodni valamit

ketten. Ismered a mondást, Pat, két fej többet ér, mint egy.

- Igen, Vi, de ez csak akkor igaz, ha a két fej az átlagos intelli-

genciaszint fölött áll. Szóval, akkor te hol maradsz, kedvesem?

A nő vigyorgott.

- Látod, te szemtelen szarrágó! Még ha nyakig is vagy a pác-

ban, akkor is viccelődsz. Az az orosz jobban teszi, ha vigyáz |

magára. Ha túl leszel ezen az egészen, Pat, tedd meg nekem

azt a szívességet, hogy visszavonulsz, rendben? Én ezt már

nem bírom tovább elviselni. Túl öreg vagyok ehhez. És minden

bántó szándék nélkül mondom, hogy te is. Deresedik már az a

golyófejed. Olyan ősz vagy, mint egy borz.

Patrick kuncogott. Szerette Violetet, semmi sem tudta zavar-

ba hozni.

- Az, hogy havas a háztető, még nem jelenti azt, hogy nincs

tűz a kandallóban, Vi.

A nő bosszúsan forgatta szemeit.

- A szarakodás és a verekedés két külön fogalom. Ezt minél

hamarabb észreveszed, annál hamarabb túlleszel a dolgon.

A férfi ezúttal nem válaszolt. Nem tudott mit mondani. A

közöny álarca lassan lehullott róla, ezzel ő is tisztában volt.

Jenny Bartlett detektívfelügyelő érkezése olyan volt, mint

mélyet lélegezni a friss levegőből, és Kate odáig volt, hogy a

csapatban üdvözölhette. Ő és Leila éppen kávéztak, Jenny pe-

dig a nyomozással kapcsolatos kérdéseit tette fel nekik.

- Tehát a halott gyerekeken nem volt jele fizikai erőszak-

nak?

Leila megrázta a fejét.

- Nem. A fényképek orális szex közben mutatják őket. Úgy

tűnik, hogy az idősebb gyerekeket használták durvább dol-

gokra. Azt hiszem, hogy az érintett felnőttek tisztában voltak

azzal, hogy a két-három éveseken sérülések is keletkeztek vol-

na: zúzódások, vágások, meg ilyenek. Mind nagyon profin ol-

dották meg. Az egyik gyerek anyja, Kerry Alston, maga is erő-

szak áldozata lett, mind rituálisan, mind az apja által. Az apja

bizonyíthatóan átpasszolta a haverjainak is, mint valami

bulikelléket. Részemről nem tartom kétségesnek, hogy élvezte

is, amit csinált, bár most azt próbálja bemesélni, hogy kény-

szerítették. Hogy túlságosan félt, ezért nem mer beszélni. A jól

bevált szöveg.

- Beszélt már a gyerekekkel szakértő?

- Még nem - válaszolt Kate -, Aberdeenből jön egy pszicho-

lógus tanácsadó. Ő szakértő a témában, mi pedig a lehető leg-

kevesebb traumát szeretnénk okozni a gyerekeknek. Bizonyá-

ra emlékszik rá, hogy először különálló bűncselekményekként

kezeltük az ügyeket. Gyermekek veszélyeztetése és gyilkossá-

gi kísérlet. Most azonban úgy tűnik, hogy az anyák mind egy

követ fújnak. Őszintén szólva, ez a legfurcsább eset, amin vala-

ha is dolgoztam.

Jenny sóhajtott.

- A gyerekeket már ki kellett volna hallgatnia egy pszicholó-

gusnak. De ez ügyben most nincs mit tenni. Kezdjük az anyák-

kal - megnézte a jegyzeteit. - Ez a Regina Carlton, mit tudott

felhozni a mentségére?

- Pillanatnyilag a Rampton kórházban van megfigyelés ;

alatt. Nem gyanúsítjuk semmivel, mivel az alapján, amit eddig

tudunk, a gyerekeinek nincs köze a másik ügyhöz. Pontosab-

ban még nem tűntek fel egyik fényképen sem. Mialatt mi itt be-

szélgetünk, éppen a Parkes lány lakását kutatják át. Meglátjuk,

hogy van-e nála még valami, amivel előbbre juthatunk.

- A legutolsó gyerekre, Mercedesre, olyan helyen találtak rá,

amit korábban már alaposan átkutattak, igaz?

Kate bólintott.

- Akkor vagy a kutatócsoport cseszte el, vagy egy ideig más-

hol tartották fogva. Ha az anyának pedofilokhoz van köze, ak-

kor könnyen elképzelhető, hogy valahova máshova vitte a kis-

lányt, nem?

Jenny a másik két nőre nézett, és megpróbálta elmagyarázni

a gondolatmenetét.

- Egyszer egy olyan ügyön dolgoztam Walesben, ahol a gye- ?

rekeket taxin vitték az óvodából a pedofilok lakására. Még a ta-

xis cég is benne volt. Nem szabad lebecsülni ezeket a gazembe-

reket, higgyétek el. Számunkra láthatatlanok, de átgázolnak a

társadalmon. Mindennapi, átlagos emberek, az orvosoktól és

az ügyvédektől kezdve a tápláléklánc minden tagja köztük

van, egészen az utcaseprőkig. És mindegyik fedezi a másik

seggét.

- Egyelőre még fogalmunk sincs, hogy mennyire kiterjedt

ez a hálózat. Lehet, hogy kicsi, de az is lehet, hogy óriási. Amit

tudunk, az annyi, hogy a férfiak azokon a képeken valóságo-

sak. Van nevük, születési idejük, és több mint valószínű, hogy

feleségük és saját gyerekeik is. Nagy az esélye annak, hogy

még több gyerek is érintett az ügyben. A statisztikák szerint az

ország minden egyes utcájára jut egy pedofil. Ijesztő, mi, lá-

nyok? Harminc év múlva a veszélyeztetett gyermekek száma

több ezerre nőhet, és addig kitartanak, amíg holtan össze nem

esnek. Le kell csapnunk rájuk, mégpedig gyorsan.

Kate-re szemmel láthatóan erős hatást gyakorolt a nő beszé-

de. Jenny belekortyolt a kávéjába, hatalmas teste kitöltötte a

gyenge irodai széket. A szemében felvillanó fény megnyugtat-

ta Kate-et, energiát és határozottságot sugárzott. Legalább

annyira el akarta kapni ezeket az aljas gazfickókat, mint Kate.

Jó kezdet, fél siker.

- Még valami, amikor kihallgatom a tanúkat, addig ne szólj

bele, amíg nem mondom. Tudom, hogyan kell sarokba szoríta-

ni és kifacsarni őket. Olyan trükk, amit az évek során fejlesztet-

tem ki. Rendben?

Kate bólintással jelezte, hogy igen.

- De ne felejtsd el, hogy nekem is van néhány trükköm.

- Jó, akkor most igyuk meg a kávét, aztán kezdhetjük, oké?

Leila elvigyorodott.

- Én figyelmeztettelek, Kate! Rongyosra fog hajszolni.

Jenny Kate szemébe nézett, és azt mondta:

- De a köz javáért tesszük, és ez a lényeg. Minél hamarabb

megtisztítjuk az utcát ettől a mocsoktól, annál hamarabb fog-

hatok bele a következő ügybe meg az azt követőkbe. Higgyé-

tek el, nem unatkozom, mert munka, az akad bőven!

Willy érezte, hogy valaki van a közelében és próbált kiszűrni

valamit a sötétségből. A sérülései elég komolyak voltak és telje-

sen össze volt zavarodva. Bezárták a sötétbe, elvették az óráját

és a ruháit, és egy kis ágyhoz kötözték. Nem tudta, hogy nap-

pal van-e vagy éjszaka, vagy hogy mióta van bezárva. Csípős

szagot érzett, és rájött, hogy borotválkozás utáni arcvíz szaga.

- Ki az? A kurva életbe, oldozzon el, és verekedjünk meg,

mint férfi a férfival - a hangja rekedt volt a szomjúságtól és a

hosszú hallgatástól.

A hang erős akcentussal válaszolt:

- Nem bántjuk, Mr. Garney, maga inkább olyan biztosíték-

féle a számunkra. A Mr. Kellyvel kötendő üzletnél akarjuk fel-

használni. Kérem, ne aggódjon semmi miatt.

- Csessze meg, baromkám! Pat Kelly elkapja a maga tökét, és

ripityára töri, mint egy játékbabát! Nem tudja még, hogy kivel

húzott gyufát. De hamarosan rádöbben, fafej! Nagyon hamar.

A hang most nevetett:

- Én jobban beszélek angolul, mint maga, Mr. Garney!

Willy megvetően felelt:

- Mert az ugye nem nehéz. Mindenki jobban beszél angolul,

mint az angolok. Mármint az igazi angolok. Még soha nem vet-

te észre, hogy az egész világ beszél angolul, csak mi nem

vesszük a fáradtságot, hogy megtanuljuk mások nyelvét? Mi-

ért is tennénk? Amikor az ilyen pofák, mint maga, azon törik

magukat, hogy megértsenek minket, akkor nekünk nem kell

semmit sem tanulnunk. De mi legalább jó modort tanítunk, ezt

ne feledje el, kishaver!

Borisz meg volt lepve. Ez az ő mércéje szerint már az idős férfi

nagyon bátran szájalt vele. Három emberre és egy fegyverre

volt szükség ahhoz, hogy betuszkolják a furgonba, és útköz-

ben még egyetlen hatalmas csapással kiütötte Borisz egyik leg-

keményebb emberét. Most már két napja tartották fogva étel és

víz nélkül, de még mindig keménykedett. Borisz irigyelte

Patrick Kellyt ennek a férfinak a lojalitásáért. De még jó ideig

étlen, szomjan és hidegben fogja tartani. Hihetetlen erős egy

fogoly! Ez már szinte abnormális.

- Mr. Kelly tudja, hogy maga a kezünkben van. Hallottam

felőle, és nem sokára találkozni is fogok vele. Már csak néhány

napig kell kibírnia.

- Csessze meg, orosz fasz!

- Ahogy mondja, Mr. Garney. Most búcsúzom.

Ugyanolyan csendesen ment ki, mint ahogy bejött. Willy

azon gondolkozott, hogy hol a pokolban tarthatják fogva.

Nem voltak hangok, sem szagok, semmi. Teljesen sötét és el-

szigetelt környezetben volt. Az emberi érintkezéstől most ki-

csitjobban érezte magát. Volt egy pillanat, amikor megfordult

a fejében, hogy talán halálra akarják éheztetni. Talán mégis

csak ezt akarják tenni vele. Nem tudta. Csak azt tudta, hogy az

oroszok tényleg kemény fickók. De akkor ő is az lesz, és ami

még fontosabb, Patrick Kelly is az. Pat majd kiviszi innen, már

ha ez emberileg lehetséges, bármi áron. Willy ebben olyan biz-

tos volt, mint a saját nevében. Csak annyit tehetett, hogy várt

és reménykedett, hogy ennek az egésznek mégiscsak jó vége

lesz. Tudta, hogy főnöke eget-földet meg fog mozgatni, hogy

megtalálja. Csak azt remélte, hogy Pat beszélt Maureennal. A

csaj letépi a mogyoróit és a falra szegezi, ha ezt megtudja.

Kate Cotter rendőrfőnököt hallgatta és leküzdötte magában a

vágyat, hogy elküldje valahová jó messzire, természetesen ud-

varias formában. A férfi önteltség szinte betöltötte az egész

szobát. Hallgatta, ahogy nyomta a szöveget, nyilvánvalóan

imádta a saját hangját. Alaposan megfigyelte, megjegyzett raj-

ta minden kis részletet, homokszínű, vékony hajától kezdve az

övére türemkedő sörhasáig. Észrevette, hogy fűzőt visel, és kis

híján hangosan felnevetett.

Cotter kitalálta, hogy mi jár a fejében, és éles kék szemével a

nőre bámult.

- Ha jól tudom, Miss Burrows, és javítson ki, ha tévedek,

maga intim viszonyban áll a gyilkosság gyanúsítottjával né-

hány éve.

- Pontosan. Mr. Kelly és köztem tökéletes fizikai kapcsolat

volt egészen a közelmúltig, amikor is mindketten rádöbben-

tünk, hogy a barátságunk a végéhez ért, ezután megszakítot-

tuk a kapcsolatunkat - megvonta a vállát. - Gondolom, tudja,

hogy mennek ezek a dolgok.

- Mr. Kellyt körözik egy mostanában a Sohóban történt gyil-

kosság miatt...

Kate félbeszakította:

- Tudom. De Mr. Kellyt sohasem találták bűnösnek ezelőtt

szabálytalan parkoláson vagy közlekedési kihágásokon kívül,

szóval igazán nem értem, hogy nekem mi közöm van ehhez az

egészhez. Úgy látszik, azt hiszi, hogy valami módon meg-

egyeztem vele, de mindig kapcsolatban álltam az egységem-

mel és biztosítottak róla, hogy ha Mr. Kellynek nincs büntetett

előélete, akkor szabadon találkozhatom vele.

- Szeretném, ha megértené, Cotter felügyelő, hogy a fél sze-

memet mindig a munkámon tartottam, bárkivel is randevúz-

gattam. És ez jóval több, mint ami egyik-másik férfi kollégám-

ról elmondható, akik sportot űznek abból, hogy börtöntöltelé-

kek feleségeit kísérgetik az utcán, néha még feleségül is veszik

őket. Szóval, ha végzett velem, akkor lenne egy sürgős esetem,

amit fel kell derítenem, de ezt bizonyára ön is tudja.

- Múlt kedden éjszaka együtt volt Mr. Kellyvel? Igen vagy

nem? Mivel ennyire sietős dolga van, egyenesen a tárgyra té-

rek.

Kate jó tizenöt másodpercig Cotter szemébe nézett, és a férfi

látta, hogyan küzd magában, mielőtt válaszol. A nő tudta,

hogy nem fognak hinni neki. De maga is alig tudta elhinni,

hogy ezt mondja:

- Igen. Az volt az utolsó közös éjszakánk, így aligha tudnám

elfelejteni. Határozottan állíthatom, hogy Pat Kelly a klub kö-

zelében sem volt akkor. Csendestárs volt, és egyáltalán nem

foglalkozott a napi üzletmenettel.

Felállt és elmosolyodott.

- Ha legépeltette ezt a szalagot, akkor aláírom a vallomáso-

mat, és mindenki mehet a dolgára.

Cotter önelégülten vigyorgott.

- Ne olyan gyorsan, Miss Burrows. Egy bizonyos Mr.

Broughton azt állítja, hogy Patrick Kelly ott volt a klubban az-

nap éjjel. Ezt hogyan magyarázza meg?

Kate egy pillanat szünet után mély lélegzetet vett.

- Sehogy. Nyilvánvalóan téved. Akkor ennyi? - A hangjá-

ban sokkal több meggyőződés volt, mint amennyit érzett.

- Egyelőre, Miss Burrows.

Kate egyenesen a büfébe ment, meglátta Jennyt, ahogy

egyedül ült egy asztalnál és felkapott egy kávét, mielőtt csatla-

kozott hozzá.

- Hogy ment?

- Az igazat megvallva, nem túl jól. Azt hiszem, Cotter vért

akar, lehetőleg az enyémet.

Jenny kellemesen felkacagott.

- Igazi seggfej, nekem is volt már dolgom vele. Biztos hallot-

tad, hogy leszbikus vagyok? Azt próbálta elhíresztelni, hogy

ugyanolyan perverz vagyok, mint azok az emberek, akiket le-

csukatok. Kettőnk közül ő a problémás, nem én. Én boldog va-

gyok. Szeretem magamat, az életemet és azt, aki vagyok. Ezt a

heterók közül sem sokan mondhatják el magukról, nem igaz?

Kate csodálta az őszinteségét. Olyan szakma mellett, ami

tele van embergyűlölettel, fajgyűlölettel, nehéz az embernek

megtartania önmagát, még egy fehér heteroszexuálisnak is. De

azt beismerni, hogy valaki homoszexuális, egyenértékű azzal,

mintha egy táblát akasztana a nyakába „rúgj belém" felirattal.

De azért javult a helyzet. Vagy legalábbis Kate remélte, hogy

javul. A felszínen mindenki nagyon korrekt volt, de senki, még

a kormány sem tudta megszabni, hogy mit érezzenek az embe-

rek belül.

- Hát, Cotter nem kedvel engem, és az az igazság, hogy én

sem kedvelem őt. De most azért ez az egész kegyetlenül nem

hiányzott - sóhajtott.

- Hallottam Patrick Kellyről - nevetett Jenny -, jóképű gaz-

fickó, mindenesetre. Tényleg jóképű, ha igazak a pletykák.

Kate vigyorgott.

- Ki fecsegett - Golding? Rosszabb, mint egy nő. Még az

utolsó vacsorán is találna pletykálnivalót.

- Jó híred van, Kate - mondta Jenny kedvesen. - Az összes

férfi tisztel, mivel befogtál és megszelídítettél egy oroszlánt.

Sose becsüld le a pletyka hatalmát. Rengeteget segíthet.

Kate megértette benne a logikát.

- Kösz, Jenny. Szükségem volt már egy barátságos szóra.

- Ezzel mindannyian így vagyunk időnként. Ilyen az emberi

természet, kedvesem. Na, idd meg, és nyomás vissza a csatába.

Beszélnünk kell Miss Parkesszal, meglátjuk, mit tudunk kihúz-

ni belőle.

Kate bólintott, de a hazugsága súlya ránehezedett. Nem is

annyira Patrickért tette, hanem hogy Cotternek bemosson

egyet. Vajon vissza fog még ütni?

Patricknek meg kellene tudnia, hogy alibit biztosított a szá-

mára. Nem volt benne biztos, hogy örülne-e neki, ha beszélnie

kellene a férfival. Azt mondta magának, hogy időre és térre

van szüksége. Ki kellett tisztítania a fejét végre és eldönteni,

hogy mihez kezd az életével, vagy legalábbis azzal, ami még

megmaradt belőle. Az elmúlt hét tele volt érzelmi hegyekkel és

völgyekkel.

Az idegei kimerültek, fáradt volt minden porcikája. És

mindennek a tetejébe még mindig nem hívta vissza az anyját.

Lenny Parkes besétált a Feltámasztott Rókába és körülné-

zett, majd megtalálta a férfit, akit keresett.

Kevin Blankley a cimborái, Harold Carter, Les Smith és

Davey Carling társaságában üldögélt. Odaintették magukhoz

Lennyt, ő pedig jelezte, hogy előbb egy italt rendel, odament a

bárpulthoz, és egy nagy pohár brandyt kért. Egy húzásra kiitta,

és rögtön rendelt még egyet. Ezt még háromszor eljátszotta,

amikor is a csaposnő, Denise Charterhouse, a sárga fogú, kedé-

lyes, nagydarab asszony megkérdezte:

- Ki bolygatta meg az almodat? Összekaptál az öreglánnyal?

Nem válaszolt, és a nő vidáman folytatta, hogy szóra bírja:

- Hol hagytad a kis Maryt? Már mindenki hiányolja.

Valahol mélyen Lenny tudta, hogy a nő szavai mögött sem-

miféle célzás nem volt. Hogy csak kedves akart lenni. Ahogy a

felesége is mondta, mindig Maryvel ment a kocsmába. Kisbaba

kora óta járt ide. De azok után, ami történt, a szavak teljes erő-

vel csapták mellbe és az utolsó csepp önuralom is elszállt belő-

le. Elfordult a bárpulttól és felemelt egy félliteres korsót, ami

még félig volt sörrel. Denise látta az arcán, hogy most valami

szörnyűség fog történni. Rémülten figyelte, ahogy a férfi vé-

gigment a zsúfolt termen a barátai asztalához. Mielőtt elkiált-

hatta volna magát, hogy figyelmeztesse a vendégeket, Lenny

felemelte a poharat, az asztalhoz vágta és állati erővel Kevin

Blankley nyakába döfte. Az egész kocsma megigézve figyelte,

ahogy Lenny a hatalmas üvegszilánkot újra és újra a férfi testé-

be vágja.

Harold, Les és Davey felugrottak a székükről, Kevin vére su-

gárban ömlött rájuk a finom füstben. Kevin most már a földön

feküdt, kezét szétszaggatott arca és nyaka elé tartotta. A vér

úgy fröcskölt mindenfelé, mint a víz az öntözőcsőből egy nap-

sütötte délutánon. Lenny rugdosni kezdte, és elkezdett ordíta-

ni. A lelke mélyéről szakadt fel az üvöltés, amikor a gyűlöletét a

padlón fekvő férfira zúdította.

- Hozzányúltál az én kicsikémhez, te állat? Hozzányúltál a

lányomhoz, mi? Olyanná akartad tenni, amilyen te vagy, te ki-

baszott bunkó állat!

Szeme sarkából látta, hogy Davey még inkább elsápadt és

próbál elhúzódni az ajtó felé. Látta, hogy a többiek zavarodot-

tan őt bámulják és ösztönösen tudta, hogy Davey is benne volt.

Lenny úgy esett neki, mint egy felbőszült fenevad.

- Hova-hova, Davey? Talán haza? Van néhány szép képed a

lányomról? Arról a darab szarról, amit eddig a lányomnak hív-

tam? Akit ti állatok lehúztatok a mocsokba, oda, ahonnan ti jöt-

tetek?

Elindult Davey felé, akin hirtelen úrrá lett a rémület. Lenny

körülnézett a kocsmában és hangosan azt mondta:

- Ez egy mocskos geci! Egy vadállat! Láttam a képeket! És

nem csak tizenegy évesekkel, de nem ám. Mindig azt mond-

tad, hogy mennyire szereted a gyerekeket, mi, Davey? Hát, a

saját szememmel láttam, hogy mennyire! A zsaruk már jönnek

értetek, de előbb még kicsinállak téged is azért, amit a lányom-

mal műveltetek. Fizettetek neki, ugye? Olcsó kis lotyó volt, mi?

Davey nagydarab ember volt, zömök teste megedződött a

nehéz fizikai munkától. Mindene csupa izom. Elfogadta a kihí-

vást, megvetette a lábát a padlón és gúnyosan megszólalt:

- A te kis Marydnek már nem volt szüksége oktatásra, Len.

Természettől fogva ilyen. Nézd meg, hogyan mászkál az ut-

cán, keresi a bajt és meg is találja.

Lenny döbbenten hallgatta régi cimborája és közeli barátja

szavait. Hogy lehet, hogy ő ezt nem tudta? Hogyhogy soha

nem jött rá, hogy mi folyik körülötte? Davey nem volt ennyire

éles eszű, az biztos. Hallotta a szirénák távoli hangját, és tudta,

hogy mindjárt itt lesz érte a rendőrség. Kivett egy kaparókést

az övéből, maga elé tartotta és mosolygott. Davey megpróbált

elfutni. Lenny akkor érte utol, amikor az ajtóhoz ért. Kezét már

kinyújtotta a nehéz vaskilincs felé, amikor a kés a hátába vágó-

dott, felszakította bőrét, de nem okozott annyi kárt, amennyit

Lenny szeretett volna.

A két civil ruhás rendőr, akiket Kate küldött, hogy szemmel

tartsák Lennyt, megragadták, mihelyt lehetőségük volt rá,

amikor hátat fordított nekik és nem várta a támadást. Mire az

erősítés megérkezett, ő már a földön volt megbilincselve, le-

győzötten. Az egyik férfi meghalt, a másik sürgős kórházi ke-

zelésre szorult. Lenny úgy érezte, elég jó munkát végzett.

Számára vége volt. Megtette, amit meg kellett tennie és vég-

re lenyugodhatott. A feleségét és fiát a szociális gondozók

majd elköltöztetik egy másik városba. Ennyit fog kérni egy tel-

jes és őszinte vallomásért cserébe. Tudta, hogy a rendőrség

bele fog menni. Azt is tudta, hogy hamarosan mindenki értesül

majd róla, hogy mit művelt a lánya; a szóbeszéd gyorsan ter-

jedt egy olyan kis helyen, mint Grantley. De rá majd úgy fog-

nak emlékezni, mint a férfira, aki helyre tette a dolgokat. Elvé-

gezte a kötelességét. Eltakarította a mocskot az utcáról.

Egyszóval hős lesz.

Ez azonban elég felületes gondolatmenet volt. Valójában

semmi nem tudja helyrehozni már azt, amit a lánya tett. Kine-

vette az apját, megvetette mindazt, amit az apja tett érte. A leg-

furcsább az volt az egészben, hogy már most sem érzett semmit

a lánya iránt. Még haragot, gyűlöletet vagy undort sem. Olyan

volt, mintha Mary soha nem is létezett volna.

Amikor kivezették a kocsmából, tudta, hogy halott ember,

ott belül, ahol igazán számít. Még ha a teste száz évet is él, ak-

kor is tudni fogja, hogy őérte harmincnyolc éves korában jött el

a halál. Ettől a pillanattól fogva már csak vegetálni fog. Enni, lé-

legezni, szarni, de soha többé nem lesznek igazi érzései. Mary,

a kislánya, aki egykor öröme és büszkesége volt, ezt rendesen

elintézte.

A rendőrségen Kate mélyen a szemébe nézett, és a férfi

visszamosolygott rá. Vérrel borítva, vad tekintettel úgy érezte, |

hogy Kate Burrows és az a nagydarab nő mellette, megértik,

hogy miért csinálta. Megértik, hogy mi váltotta ki belőle azt az |

indulatot, ami idáig vezetett. Teát, cigarettát és tiszteletet adtak

neki. Legalábbis Lenny Parkesnak úgy tűnt.

Az irodában Kate bűntudatosan és sajnálkozva nézett;

Jennyre.

- Tudtam, hogy ez fog történni, de hogyan akadályozhat- ;

tam volna meg?

Jenny vállat vont és hűvösen azt mondta, mintha nem érde-

kelné a dolog:

- Kicsit túllőtt a célon, ez tagadhatatlan. De elvezetett min-

ket egy másik pedofilhoz, akit szintén kihallgathatunk, talán

többet is megtudhatunk arról, hogy hányan érintettek még az

ügyben, és ami még fontosabb, hogy kik azok. A pedofilok

passzív emberek, Kate. Félénk kis férfiak és nők, rettegnek at- ;,

tól, hogy valaki megtud róluk valamit.

- Tudják, hogy a társadalom normális tagjai mit gondolnak

róluk, tudnak az undorról amit kiváltanak. Tudják, hogy ha el-

kapják őket, megvetés, gyűlölet és akár halál vár rájuk. Erre

vannak az VBE-egységek. A veszélyeztetett bűnözőkért. Saj-

nos ők nem gondolnak a veszélyeztetett áldozataikra. Nem

gondolok semmit a kocsmai halálesetről, tényleg, azt leszámít-

va, hogy borzalmas volt. De ettől még nem örülök kevéssé an-

nak, hogy még egy gazember tűnt el a föld felszínéről.

- Láttam olyan gyerekek testét, akiket az ilyen emberek elra-

boltak, megkínoztak és megöltek. Már régen elvesztettem irán-

tuk minden együttérzést. Tulajdonképpen ha megúsznám a

dolgot, én magam herélném ki őket.

Kate-re kacsintott, majd hozzátette:

- De ez maradjon köztünk!

Davey Carling nagyon rosszul nézett ki. Nehezen lélegzett és a

mellkasa remegett. Golding egy fiatal rendőr társaságában állt

az ágy mellett, és még nekik is úgy tűnt, hogy a férfi haldoklik.

Az orvos David Goldingra nézett, és intett neki, hogy men-

jen ki. Kinn, a zajos folyosón elmagyarázta, hogy mi történt.

- Mr. Carlingnak ma kora délután volt egy szívrohama.

Mély kómában van és kicsi az esélye a felépülésre. A szúrt seb

az éjszaka folyamán elfertőződött. Úgy tűnik, hogy már koráb-

ban is krónikus szívproblémákkal küzdött, ami nem meglepő.

Azt már tudjuk, hogy erős dohányos és rendszeres alkoholfo-

gyasztó volt, és a külsejéből ítélve nem volt éppen formában -

vállat vont. - Ha nem késelik meg, akkor is meghalt volna né-

hány hónapon belül. Összeesik és meghal. Valószínűleg egy

kiadós reggeli fogyasztása közben.

Golding megdöbbent a fiatalember szenvtelen hangja halla-

tán. Az orvos észrevette, hogy mi jár a fejében, és magyaráz-

kodni kezdett:

- Az én meglátásom szerint a legnagyobb ajándék az élet.

Ha azt látom, hogy elherdálják, az mindig feldühít.

- Nincs esély arra, hogy kihallgathassuk? - kérdezte

Golding.

Az orvos szomorúan rázta a fejét.

- Semmi esély. Ez már a kóma. Egy szót sem fog többé kiejte-

ni a száján.

Golding elment. Davey Carling úgy halt meg, hogy egyedül

a fiatal rendőr ült az ágya mellett. A rendőr végig a keresztrejt-

vényével volt elfoglalva, és fel sem tűnt neki, hogy a férfi távo-

zott az élők sorából, csak amikor bejött egy nővér és csendben

lekapcsolta a monitorokat.

Kate nyugodtan fogadta a hírt, valahol ő is boldog volt, hogy

még egy pedofil fűbe harapott.

Emiatt a haláleset miatt senki sem fog sírni. De ő a legke-

vésbé.

9.

- Hello, Kate!

Patrick hangja telt és meleg volt, simogató, mint a tenger

hullámai. Ahogy ott ült mellette a kocsijában, megint érezte azt

az erős vonzalmat, amit régen. Érezte a férfi különleges illatát,

amitől mindig biztonságban érezte magát mellette. Le kellett |

küzdenie magában a késztetést, hogy átölelje.

- Hát megtetted?

Alig láthatóan bólintott.

- Hazudtam, ha erre célzól. - A kocsi apró belső terében a

férfi most valahogy nagyobbnak tűnt. Nagyobbnak, mint ami-

lyenre emlékezett. - A klubban voltál aznap éjjel? Tommy

Broughton szerint igen.

- Akkor Tommy hazudik. A közelében sem voltam, oké?

A nő hallotta a félelmet a szavaiban, és észrevette, hogy

Patrick Kelly csak megjátssza a harcias férfit, most először az-

óta, hogy találkoztak.

- Mi folyik itt, Pat?

A hangjából ítélve a férfi tudta, hogy ha elmondhatná neki

az igazat, akkor Kate kiállna mellette. De nem tudta megtenni.

A nő már messze volt tőle és ez pillanatnyilag jó is volt így. So-

sem szabad megtudnia, hogy milyen veszélybe sodorta máris

Borisszal kapcsolatban, csupán csak azáltal, hogy mindenki

tudta, milyen közel állnak egymáshoz.

Patrick soha életében nem volt még ilyen helyzetben, mint

amilyennel most találta szemben magát. Éveken át voltak zű-

rös ügyei, és ez most mind visszaszáll a fejére. Kimászott a szar-

ból a zsaruk előtt, bár ez lehet, hogy csak átmenetileg sikerült. .

Most arra volt szüksége, hogy biztonságban tudja magát és

Kate-et. .

- Nagyra értékelem, amit tettél, drágám. Tudom, hogy mi-

lyen nehéz lehetett ekkorát hazudni.

- Hol voltál, Pat? Aznap éjjel kivel voltál?

Patrick a nő szemébe nézett és mélyet sóhajtott. Úgy bízott

benne, mint még senki másban azelőtt. Még Renée, a felesége

sem tudott benne olyan érzéseket felszínre hozni, amilyeneket

Kate kavart fel benne. De nem mondhatta el neki. Kate ki akar-

ná deríteni, segíteni akarna. Rábeszélné az egyenes útra. Azt

sosem értette meg, hogy néhány emberrel szemben az egyenes

út végzetes lehet.

Ennek ellenére csodálta őt. Szörnyű dolgokat látott a mun-

kája során, és mégis tudott bízni az emberi természetben, és ez

Patrick szemében már egy kisebb csodával is felért. Ő alig bí-

zott valakiben, csak néhány nagyon közeli barátjában. Az

egyik Kate volt, a másik Willy.

Mintha csak ő adta volna a nő szájába a szavakat, az megkér-

dezte:

- Hol van Willy?

Patrick megint a szemébe nézett, és tudta, hogy félig már ki

is találta, hogy mi történt.

- Nekem intéz el valamit.

Kate nem válaszolt, csak mélyen a férfi szemébe nézett. És

ezek a szemek most is hazudtak, jól ismerte már Patrick Kellyt.

- Elintéz valamit? Pat, teljesen hülyének nézel? Ezt azért

tényleg tudnom kell! - A szarkazmus visszatért a hangjába és a

férfi ismét védekező állásba helyezkedett, erre Kate is számí-

tott.

- Ne foglalkozz vele, Kate! Hagyjuk, jó?

A nő szomorúan csóválta a fejét, amikor látta, hogyan pró-

bálja Patrick visszafogni magát, de tudta, hogy semmit sem fog

elmondani neki Willyről.

- Te semmiből sem tanulsz, ugye, Pat? Még mindig a ke-

mény fickót játszod.

A férfi felé fordult, teste minden porcikájából áradt az indu-

lat.

- Nem, igazad van, mint mindig. Semmiből. Kibaszott

gengszter leszek a halálom napjáig. Tulajdonképpen imádom

a szarkeverést. Ez éltet, ezért kelek fel minden reggel, érted,

mire gondolok? De ugyanezt rólad is elmondhatjuk, nem igaz?

Gondolj csak bele! Mi ugyanannak a rohadt kerítésnek a két ol-

dalán állunk, kedvesem. Csakhogy te egy öntudatos púp vagy

az ember hátán...

A nő szelíden elmosolyodott:

- Akkor te mi vagy? Mit szólsz az önző, zsarnok kisfiúhoz,

aki mások életével és érzelmeivel játszik? Egy strici, a szó min-

den értelmében. Nők munkájából élsz...

Látta, hogy a férfi tekintete megkeményedik, és az ajkába

harapott.

- Ez talált, Patrick? Csakhogy mostanában tényleg így kere-

sed a pénzedet, nem igaz? Miért reagálsz ilyen döbbenten egy

puszta állításra?

A férfi a kezével megdörzsölte az arcát, a nő pedig nevetett.

- Csak nem szégyelled magad egész véletlenül? Erről van

szó, Pat?

A férfi durván meglökte. A kocsi most már olyan volt számá-

ra, mint egy koporsó; ki akart jutni belőle. Távol akarta tudni

magától a nőt. Épp elég gondja volt anélkül is, hogy újra meg

újra végig kelljen hallgatnia.

- Mondjak valamit, kedvesem? Kezdelek unni. Elismerem,

hogy nagy szívességet tettél nekem, és igazán nagyra értéke-

lem. De már most megmondom, Kate, kiszáradt, vén tehén

lesz belőled. Mindig igazad van, mindig megvan a magad ki-

baszott véleménye rólam és arról, amit csinálok. Néha azon

csodálkozom, hogy hogy a pokolba kerültünk mi egyáltalán

össze? Hadd mondjak neked valamit, Kate! Amit irántad ér-

zek, az túltesz mindenen, amit te valaha is érezhetsz irántam.

És megmondjam, miért van ez? Mert veled ellentétben én nem

ítélek el senkit. Mindenkit elfogadok úgy, ahogy van.

Egymásra néztek, most már ellenfelek voltak, akik csak bán-

tani akarják a másikat.

Kate lebiggyesztette az ajkát.

- Elgondolkodtál már azon, hogy pont az életszemléleted

miatt vagy most ekkora szarban? -Az egyik kezével a férfi előtt

hadonászott a kezével. - Mindenkit elfogadsz úgy, ahogy van,

mi? Hát, remélem sokat tanulsz majd ettől a bagázstól. Úgy be-

szélsz, mint egy iskolás - egy naiv és nemtörődöm kisfiú.

A férfi egy pillanatig hallgatott, és Kate megbánta, hogy így

kitört. Mielőtt ismét megszólalhatott volna, hogy helyrehozza

az okozott károk egy részét, a férfi csendesen válaszolt:

- Ha soha többé rád sem nézek, Kate, az is túl korai lenne.

Végre annak látlak, ami vagy, kedvesem. Nézz le nyugodtan

engem, ha ettől jobban érzed magad - már kurvára nem érde-

kel. Ami a nagy hazugságodat illeti: mondd meg nekik, hogy

hibát követtél el. Ötven bigét is találok, aki hazudik a kedve-

mért, és minden rosszmájú pillantás nélkül teszik meg. Nincs

szükségem se rád, se a segítségedre. Egyszerűen nincs szüksé-

gem rád, pont.

- Ó dehogynem, Pat, mert az ötven kis bigével ellentétben,

akik hazudnának érted, nekem legalább hisznek.

Azzal kipattant a kocsiból és elment. A szíve vadul kalapált a

mellkasában és annyira dühös volt, hogy akár puszta kézzel is

nekiment volna Patricknek azért, amit az imént mondott.

Hogy a pokolba történhetett ez velük?

Soha életében nem akart senkit ennyire bántani, még a volt

férjét, Dant sem, amikor kisétált az életéből és egyedül hagyta

őt egy kisbabával egyetlen fitying nélkül, mert előtte még lepu-

colta a bankszámlájukat is. Még akkor sem, amikor megtudta,

hogy az új nője tartja el, a nagyvilágban utazgat és gyors kocsi-

kat vezet, mégsem ad egy rohadt fillért sem a gyereküknek.

Még akkor sem volt ennyire dühös és ennyire megsértett, mint

most. Patrick Kelly, egy gazember, egy gengszter, és egyben a

legrendesebb férfi miatt, akivel valaha is találkozott.

Elsírta magát.

A gyerek nyugodt volt. A nő megint megfogta a kezét, és a ka-

mionparkoló felé húzta. Édes kisfiú volt, kék szemekkel és bar-

na, göndör hajjal. Kuncogott, amikor a nő lemosolygott rá.

- Anyu?

- Anyu szeret téged, kicsim, tudod jól. De, tudod, anyunak

az idegeire mész. Nem tudja azt csinálni, amit akar, ha mindig

ott kódorogsz körülötte.

A gyerek nem értette, hogy mit mondanak neki, de a csingi-

lingi hang kellemes volt, így feltételezte, hogy valami kedves

dolog volt, és megint boldogan elmosolyodott.

Senki sem látta őket, amikor elérték a hatalmas hűtőkocsit.

Senki sem látta, amikor a nő berakta a gyereket a kamion há-

tuljába.

Amikor kisétált a parkolóból, két férfit látott közeledni. Felé

bámultak, és ő elfordította az arcát. A szél belekapott hosszú,

szőke hajába, ő pedig szorosan összehúzta magán a dzsekit,

jóllehet még mindig elég meleg volt.

Dúdolgatva ment tovább az autójához. Napok óta először

végre úgy érezte, megkönnyebbült.

Jackie Palmer csinos lány volt. Vastagon kihúzott szeme és a

hosszú műszempillája miatt mindig úgy nézett ki, mint aki

meg van lepve, mert így az amúgy is nagy barna szeme még

nagyobbnak tűnt. Igencsak hatásos trükk volt. A legtöbben

kétszer is jól megnézték maguknak, ezzel ő is tisztában volt.

A tanácsi lakása felé menet szélesen vigyorgott, ami azért ki-

csit rontott a képen. A fogai sosem voltak éppen szépek, homá-

lyos szürke színben játszottak. Négy év alatt négy gyerek szin-

tén megtette a hatását.

Mindenesetre boldog volt. Volt egy új pasija, néhány fontja

és egy részidős munkája, amiből nem csak a számlákat tudta

kifizetni. Három hónapja a masszázsszalonban dolgozott, bár '<

a munka nem volt annyira élvezetes, mint a vele járó előnyök.

Új ruhák, amikor csak akarta, néhány élénkítőszer a hétvégére

és egy-két dolog a lakásba. Azonban körültekintően kellett vá-

sárolgatnia, mert még mindig a szociális gondozók felügyelete

alatt állt. Jackie leküzdötte a bosszúságot, ami erre a gondolatra

elfogta. Pár hónap múlva minden rendben lesz. Minden hü-

lyeséget megcsinál nekik, csak hogy békén hagyják végre, és '<

nyugodtan folytathassa jól jövedelmező, új életét.

Amikor belépett a házba, meglepődött, hogy milyen csönd

van. A nővére időnként elvitte a gyerekeket magához, ez hatal-

mas könnyebbséget jelentett Jackie-nek. Hazudott Louise-nak,

amikor azt mondta neki, hogy két órával később ér haza. így

megfürödhetett, felhajthatott egy pohár italt, és ehetett vala-

micskét, mielőtt a négy őrült lerohanja.

Amikor tizennyolc évesen megszülte első gyermekét, még

okosnak hitte magát. Volt egy lakása, és jól kijött az emberek-

kel. De beköszöntött a magány és elkezdte felcsípni a pasikat, |

hogy pár órára kiszabaduljon a mindennapok szorításából.!

Egyik sem maradt sokáig, sőt általában egy újabb gyerekkel is

megajándékozták. Néha azon gondolkozott, hogy lehetett >

ennyire hülye. Szerette a gyerekeket, akkor is, ha az őrületbe

kergették, de nehéz volt egy ilyen fiatal és vonzó lánynak ilyen ,

korán elviselni a kötöttségeket. Sosem volt állása, rendes fiúja,

vagy igazi családja. Minden gyerekének más volt az apja, és ez

meg is látszott rajtuk. Nem csak a kinézetük, de a bőrük színe ;'

és a személyiségük is különböző volt. !

Még mindig a fülébe csengtek anyja szavai, amikor hangot

adott undorának és borzalmának az egyik újabb apátlan gyer- ¦;:

mek hírére; még egy terhesség, ami a slamasztikában hagyja a

lányát és kiszolgáltatottá tesz minden elérhető segítségre.

Az anyja nemrég találkozott egy férfival, és hozzá költözött

Kentbe. Jackie tudta, hogy ez miatta van, és a bátyja és a nővére

sosem felejtették el megemlíteni ezt, ahányszor szóba került az

anyjuk, és az, hogy elhagyta a családot. Márpedig rendszere-

sen szóba került.

Fürdővizet engedett magának, teát és pirítóst készített, le-

mosta sminkjét. Nagyon jól megvolt a gyerekek nélkül. De hát

ők is a világon voltak, és az övéi voltak, ő volt értük a felelős,

ahogy azt mindenki igyekezett tudatosítani benne.

Nagyot sóhajtott, felkötötte sűrű, szőke haját, a teát és a pirí-

tóst magával vitte a fürdőbe az újsággal és a rádióval együtt.

Most eljött az ő ideje, és kiélvezi az utolsó percét is.

Jackie nővére, Louise az órájára nézett. Összeterelte a két saját

gyerekét és Jackie három kölykét, aztán elindult az óvodába

vezető rövid úton, hogy elhozza a kis Martint is. A kapu felé

közeledve ásított egyet. Szokás szerint megint késett, és eléggé

nyúzott is volt. Mire az összesre ráadta a kabátot és a sapkát, és

véget vetett a verekedésnek, a vitának és a játéknak, már lehe-

tetlen volt bárhova is időben odaérni.

A kerítés mellett állt, és nézte, hogy a szülők és rokonok vi-

szik haza a gyerekeket. Néhány mosolyt küldött üdvözletkép-

pen az ismerős anyukák felé. Az öt gyerek az óvodaudvarra

szaladt, ő pedig figyelte, ahogy felszabadultan ugrándoznak

végig a játékokon. Mrs. Walden szokás szerint leparancsolta

őket, ők pedig szintén szokás szerint tudomást sem vettek róla.

Hamarosan az összes anyuka eltűnt, de Martin még mindig

nem volt sehol. Louise a dupla bejárati ajtóhoz ment és beku-

kucskált.

- Hello, Mrs. Ashton, segíthetek?

Louise úgy bámult rá, mintha két feje nőtt volna.

- Persze, hogy segíthet. Megmondhatná mondjuk, hogy hol

van a kis Martin!

- Az anyja néhány órával ezelőtt elvitte - mondta Mrs.

Walden -, még csak be sem jött, csak elvitte a játszótérről.

Egy hang azt mondta:

- Jackie-ről el tudom képzelni, hogy ilyet tesz, anélkül, hogy

bárkinek is szólna.

Mrs. Waldennek voltak kifogásai Jackie ellen, és ezzel nem

volt egyedül, Louise pedig hozzá volt ehhez szokva. Tulajdon-

képpen ő maga is egyetértett az emberek véleményével a hú-

gával kapcsolatban, bár ezt nyíltan sosem vallotta volna be. A

család az család, történjék bármi.

- Aha, hát lehet, hogy becsöngetett ám, csak kint voltam a

kertben - hazudta.

Louise megfordult és elindult kifelé. Összegyűjtötte a gyere-

keket, és megfogadta magában, hogy Jackie ezúttal alapos fej-

mosást kap tőle. Miért nem telefonált és értesítette a nővérét?

Ez jellemző Jackie-re! Micsoda rohadt egy önző dög!

Louise haragját a gyerekek is megérezték, mert csendben

bandukoltak mellette egész úton hazáig.

Jenny és Kate megpróbáltak összefüggést találni Mary Parkes

és Kerry Alston vallomásában.

Az Alston gyerekeket épp most hallgatták ki, de nem sok

mindent tudtak meg tőlük. Valóban jól kitanították őket, hogy;

hogyan hallgassanak el és tartsanak titokban dolgokat. Úgy!

tűnt, hogy csak az anyjukat akarják. Kate mindig újra megdöb-

bent a gyermekek rugalmassága láttán. <

Regina Carlton ezt már elvesztette. Az orvosok azt mondták,

hogy idegösszeomlása volt. A gyerekekre a gyámügy vigyá-

zott, ő maga pedig nem volt kihallgatható állapotban.

- Ha ez a Kevin volt az egyik férfi, akkor biztosan ismerte a

többit is Davey Carlingon kívül, ebben lenne logika - mondta

Jenny. - Mary Parkes ismerte, így annak is van esélye, hogy a

többiekről is tudja, hogy kicsodák. Elég jól ismerte őket, ha a;

képekből indulunk ki. Most rá kell összpontosítanunk. Kerry:,,

túlságosan ravasz, ez a gond. Tudja, hogy le fog bukni, de nem|

viszi el mindenért a balhét, amiért nem muszáj. Tehát bármit

találunk, felhasználjuk ellene. Akkor nagyon valószínű, hogy

hajlandó lesz egyezséget kötni, bár ezt még nem ajánljuk fel

neki. Egy kicsit még hadd főjön a saját levében.

- A legtöbb női pedofil hajlandó egyezséget kötni - mondta,

Kate-nek. - És minden harmadik pedofil nő. Hihetetlen, mi?

Hogy egy nő képes ilyesmit csinálni, különösen a saját gyerek

kével. De megússzák a bírósági ítéletet, mert a férfiak uralta

társadalom nem fogja fel, hogy mi is képesek vagyunk ilyen

tettekre. Tudtad, Kate, hogy még az FBI is azt gondolja, hogy a

nőket kényszerítik az ilyen bűncselekményekre? Mintha pusz-

tán a nemük tenné őket ártatlanná. Mégis a legzsarnokibb

pedofilok nagy része, akivel találkoztam, nő volt. Gondolj csak

Myra Hindley-re. Ha nem az ő hangja lett volna a szalagon,

ami szegény kis Lesley Anne Downey megerőszakolását rögzí-

tette, akkor megúszta volna az egész ügyet, mondván, hogy

csak egy lány, akit a férfiak vittek a bűnbe. Hát, kellőképpen

akarta ő is, különben sosem hajtott volna fel gyerekeket a férfi-

nak, ezt az utolsó fillérembe is lefogadom.

Kate morbid bűvölettel hallgatta Jennyt. A szexuális bűncse-

lekmények két lábon járó lexikona volt. Ez az ő személyes ke-

resztes háborúja volt. Legyen szó pedofilokról vagy nemi erő-

szakról, tudta a tényeket, az adatokat, és mindent, amire szük-

ség lehetett, az agyában tárolt.

Kate telefonja megcsörrent, belehallgatott, aztán letette a

kagylót.

- Mary Parkes anyja van itt, beszélni akar velünk.

Jenny felvonta a szemöldökét.

- Reméljük, hogy valami újabb bizonyítékkal tud szolgálni.

Örülnénk, ha lenne még valamink a kis madám ellen. Tudod,

Kate, sosem hittem volna, hogy ezt fogom mondani egy gye-

rekre, de az a lány romlott, és nem hiszem, hogy ez csak a ta-

nult viselkedésnek köszönhető. Szerintem természettől fogva

van benne valami torz. Érted, mire gondolok?

Kate bólintott. Teljes szívéből egyet értett azzal, amit Jenny

mondott.

Öt perccel később döbbenten hallgatták Mary Parkes anyjá-

nak mondanivalóját. Még Jenny-t is letörte, amikor kiderült,

hogy milyen mélységekben volt érintett a fiatal lány a bűncse-

lekményekben.

A nő úgy beszélt a tizenegy éves lányáról, mint egy érett, ke-

mény bűnözőről.

- Mondott valamit, amikor meglátogattam, hogy elmond-

jam neki, mi történt az apjával... Hogy mit tett.

Trisha hangja elhalkult és ivott egy korty vizet, mielőtt foly-

tatta.

- Azt mondta nekem: „Nem csak Kevint kellett volna megöl-

nie, hanem a bátyját is." Én még csak nem is tudtam, hogy

Kevinnek van bátyja. Meglátogattam a férjemet, hogy megkér-

dezzem, és azt mondta, hogy tényleg van neki egy, és valahol

Kelet-Londonban lakik. A neve Jeremy Blankley, de mindenfé-

le álnevet használ. Néha Carter, néha McCann. Nem tudom,

hogy ez a segítségükre lesz-e, de úgy gondoltam, el kell mon-

danom.

Kate látta a kétségbeesést a nő arcán, és ez megindította a

szívét. Trisha Parkesnak annyi mindent kellett tisztáznia ma-

gában, nem is beszélve a gyermeke elvesztéséről.

- Megmondtam a szociális gondozóknak, hogy nem akarom

Maryt visszavenni az otthonomba. Nem fogom látogatni, nem

lesz hozzá semmi közöm. Úgy neveltem a lányomat, hogy tud-

ja, mi a jó és mi a rossz. Nagyon jól tudta, hogy mit csinál. Ha

csak rágondolok, felfordul a gyomrom. A nő képtelen volt foly-

tatni.

- Tudjuk, hogy mennyire nehéz ez önnek, Mrs. Parkes -

mondta Kate őszintén. - De bármit szívesen meghallgatunk, !

amiről úgy érzi, hogy segíthet nekünk.

Trisha mosolyt erőltetett az arcára, majd fátyolos hangon

megszólalt:

- Úgy gondoltam, hogy bizonyos szempontból jó életem

van. Lenny egy csirkefogó, de azért valahol rendes volt. A

fiam, Ian egy igazi kincs, jó gyerek. De Mary... - szomorúan

csóválta a fejét.

Jenny megkínálta cigarettával és meg is gyújtotta neki.

- Előfordult, hogy Mary kimaradt éjszakára? - kérdezte.

- Néha a barátnőjénél, Sheilanál aludt, főleg hétvégén. Leg-

alábbis ezt mondta. Most már azt hiszem, hogy Kerry lakásán

volt. De erről igazából Mary-t kellene megkérdezniük, hogy

hol volt olyankor. Nekem semmit sem mondott. Mert jól tudta,

hogy nekiesnék, nem?

Trisha egyenesen Jenny arcába nézett, és komoly hangon

azt mondta:

- Bár őszintén szólva, engem soha nem is érdekelt, hogy hol

van. A ház annyira más volt, amikor nem volt otthon. Vala-

hogy világosabb. Szörnyű dolog ilyet mondani a saját gyere-

kemről, tudom, de örülök, hogy nem kell tovább foglalkoznom

vele.

Hirtelen felállt.

- Mennem kell, elmondtam, amit akartam. Most már csak

folytatni szeretném valahogy az életemet.

Jackie széles mosollyal az arcán nyitotta ki a bejárati ajtót.

Louise undor és nyílt féltékenység keverékével az arcán nézett

a húgára. Louise idősebb volt, és bár hasonlított Jackie-re, közel

sem volt olyan vonzó. Ez néha bántotta. Tudta, hogy a férje,

Denny, úgy néz a húgára, ahogyan rá már évek óta nem. Igen,

Jackie talán kétszer is sorba állt, amikor a szépséget osztogat-

ták. De nem sok hasznát vette. Minduntalan csak bajba kevere-

dett emiatt is.

Louise nem túl kedvesen mellbe lökte és hangosan kiabálta:

- Kösz, hogy ilyen hülyét csináltál belőlem, Jack! Nem tudtál

volna telefonálni?

Jackie a régi gyűlöletet látta felvillanni a nővére szemében,

és dühösen visszalökte.

- Úgy mégis, mi a francért hívtalak volna fel?

Louise a gyerekeket belökdöste a nappaliba. Kinyitotta a be-

vásárlószatyrát, kivett egy zacskó édességet és szétosztotta

köztük, miközben tovább beszélt.

- Mi lett volna, hogyha felhívsz, hogy megspóroljam azt a

rohadt utat az óvodáig. Nem könnyű ezt a bandát végigvon-

szolni az utcán. Te is tudod.

Jackie úgy bámult rá, mintha megőrült volna.

- Ki bolygatta meg az agyadat, Lou? Denny megint lelépett,

mi? És hol van a kis Martinom? - Jackie szeme végigpásztázta a

zsúfolt szobát.

- Hogyhogy hol van Martin? - kérdezte Louise idegesen. -

Te hoztad haza. Ezért vagyok ennyire kiborulva! Odamentem

ezzel a kurva bandával...

- Miről beszélsz? - szakította félbe Jackie. - Nem hoztam

haza senkit. Azt hittem, Martin veled van. Ezért fizetlek, nem?

Hogy vigyázz a porontyaimra, amíg dolgozom.

Louise elsápadt.

- Ne csinálj belőlem kibaszott bolondot, Jack! Most voltam

az óvodában, és az a vén boszorka azt mondta, hogy te hoztad

el a játszótérről.

Egymásra néztek, minden gyűlöletük elszállt.

- Mondd, hogy te hoztad el, Jack! Ne bassz ki velem, ez nem

vicc! - Volt valami kétségbeesés Louise hangjában. - Olyan

idegesítő tudsz lenni, Jack.

Megpróbált mosolyogni de csak rémülten nézett a húgára.

- Louise, még csak a közelében sem voltam az óvodának.

Jackie hangjából kihallatszott a félelem. Ezt a gyerekek is

megérezték és bőgni kezdtek. Louise egy székhez húzta a hú-

gát, és leültette.

- Felhívom az óvodát, bizonyára tévedtek. Most nyugodj

meg, majd én elrendezem, oké?

Jackie érezte, hogy a lélegzete elakadt a mellkasában, és tud-

ta, hogy a pánik határán áll. Fájt a gyomra, és a tompa fájdalom

szétterjedt az egész testében. Valami szörnyen rossz történt,

ezt súgta az anyai ösztöne. Tudta, hogy a fia bajban van. Ez

nem tudatos gondolat volt, inkább csak megérzés, ami minden

pillanattal egyre csak erősödött. Martin veszélyben van vala-

hol, és biztosan az anyját hívja. Ezt néhány másodperc alatt fel-

fogta.

Amikor Louise letette a telefont, csendesen sírt, a félelem és

a rettegés hatalmas könnyei csurogtak le az arcán.

- Azt mondja, hogy te hoztad el, Jack. Jobb, ha hívjuk a zsa-

rukat, nem?

Jackie-ből kitört a zokogás. A többi gyerek köré gyűlt, feliz-

gatták magukat az anyjuk és nagynénjük érzelmei láttán.

- Olvastál mostanában újságot, Lou? Valaki elrabolta az én

kisfiamat, a kis Martinomat! - Jackie a két kezével átölelte ma-

gát és előre-hátra ringatózott. A félelem most már teljesen elha-

talmasodott rajta, és mindannyiukra átragadt.

Amikor Louise felhívta a rendőrséget, a gyerekek kórusban

bőgtek. Ő addig még vissza tudta tartani a könnyeit, amíg le

nem tette a kagylót.

Jonathon Marcus lassan vezetett. Szép, derűs nap volt és szá-

mára nagyon jól indult. Együtt fütyörészett a rádióval, és ami-

kor éppen tudta a szöveget, akkor megpróbált énekelni is.

Szerelmes volt. Végre találkozott egy férfival! Egy macsóval,

akinek szőrös a mellkasa, mély hangon nevet és sűrű, sötét,

hullámos haja van. Még a neve is tökéletes. Ő is John. Már most

úgy emlegették őket, mint a két Johnt.

Jonathon még csak két hete találkozgatott vele, de annyi kö-

zös vonásuk volt. Ugyanazokat a filmeket szerették, ugyanazt

a zenét hallgatták - sőt ugyanolyan ételeket ettek. Olyan volt,

mintha egész életében csak erre a pillanatra várt volna.

A nap még fényesebbnek tűnt, a világ világosabbnak, ő pe-

dig nem tudta abbahagyni a mosolygást. Feltekerte a hangerőt

a rádión. A Carpenters zenéjét hallgatta. Rávillantott egy má-

sik teherautóra, és integetett. Ha ezt tudná a többi sofőr is! De

sikerült megtartania magának a titkát, bár tudta, hogy a háta

mögött buzi Johnnynak hívják. Megint elmosolyodott. Talál-

gattak, de senki sem kérdezte meg nyíltan, milyen a szexuális

beállítottsága.

Egy méter kilencven centi magas volt, izmos, és megállta a

helyét, ha bunyóról volt szó. Huszonhét évesen olyan volt,

amit ő úgy nevezett, hogy az új homokos férfi. Tudott magáról

gondoskodni és az emberek egy kicsit tartottak is tőle. De bebi-

zonyította, hogy tud keményen dolgozni, rendes haver, és jó a

humora. Nemrég a munkában kapott egy ajánlatot az egyik so-

főrtől a Granada Services vécéjében, és ez alaposan meglepte.

A pasival minden rendben volt, és talán John előtt még kísér-

tésbe is esett volna. De most nem.

Megrázta a fejét. Már nem volt szüksége ilyen randevúkra.

Gyönyörű néhány nap van a háta mögött. Péntek este egy bu-

liba mentek, együtt ebédeltek szombaton, aztán - és ez volt a

leghihetetlenebb számára -vasárnap John szüleinél ebédeltek,

ahol mindenki tisztában volt a szexuális vonzalmukkal, és ezt

el is fogadták, még csak nem is céloztak rá, mintha egy teljesen

normális pár lennének!

Ez még sosem történt meg vele korábban. Soha.

Tudta, hogy el kellene mondania a családjának. A nővére

már amúgy is rájött, de Elaine-nek jó szíve volt. Semmit nem

mondott ki a nyilvánosság előtt, de a maga módján tudatta

vele, hogy részéről minden rendben. Tudta, hogy ő mindig

szeretni fogja, bármi történjék is, de az apja és az anyja... Az

már egészen más tészta.

Az apja úgy gondolta, hogy a homokosoknak orvoshoz kel-

lenejárniuk, hogy meggyógyítsák őket. Azt hitte, hogy ez vala-

mi betegség. Na és az anyja! Istenem, bármit mondott a férje, ő

mindig igazat adott neki. Ha még egyszer megkérdezi

Jonathontól, hogy mikor talál már végre egy kedves kislányt

magának... Megtalálta élete párját, ebben biztos volt. És miután

megismerkedett John családjával, és megtapasztalta, hogy mi-

lyen könnyedén elfogadják, felfogta, hogy mekkora hazugság-

ban élt minden egyes nap, és hogy mennyire bonyolult volt

most már ez a hazudozás.

Épp ma reggel ajnározta az anyja Lorrain Feltont, és hogy

mennyire odáig van Jonathonért. Még ha hetero is lenne, ak-

kor sem nézne rá arra a lányra. Nagydarab, kövér tehén, hatal-

mas szájjal. Egyfolytában beszél és mindent „fenomenálisnak"

talál, a maga rohadt essexi tájszólásával.

Persze tudta, hogy az anyja csak jót akar. Az ujjaival a kor-

mánykeréken dobolt. Általában szeretett Kölnbe utazni. Isten

tudja, hányszor tette már meg ezt az utat. UPS-es cuccokat vitt

és szalámit hozott szokás szerint. Helyes, könnyű kis útvonal.

Folkestone-nál kompra száll, átkel Calais-be, elmegy Kölnig,

aztán vissza. De most Johnhoz jön vissza.

Ahogy közeledett a kikötőhöz, lelassította a kamiont. A jár-

mű elég nehéz volt és tudta, hogy a lejtő végén elég rázós len-

ne megállni, ha túl gyorsan megy. Jonathon elmosolyodott

arra a gondolatra, hogy berepül a tengerbe. Főleg az új

Wranglerjében.

Lekapcsolta a rádiót és lehúzta az ablakot, mert szerette a sós

levegő illatát. Örült, hogy most ponyvás teherautóval jött; eb-

ben az időben ezek jobbak, mint a tartályos kamionok. Bár

néha a szél belekapott az anyagba, és ez már önmagában is

okozott egy kis gondot.

Amikor Jonathon észrevett egy másik sofőrt, aki mellett egy

fiatalember ült a vezetőfülkében, mindentudóan rázta meg a

fejét. A kis köcsögök paradicsoma ilyenkor a kikötő. Ráadásul

erről a férfiről tudta, hogy még felesége is van. Még egyszer

megnézte a fiút, és elkeseredetten felsóhajtott. Durva egy ipar,

az biztos. Neki is volt része bennük az évek során. Némelyik

egyszerűen csak egy erkölcstelen kullancs.

Most, hogy ott van neki John, nincs szüksége többé ilyesmi-

re. Legalábbis nagyon remélte.

Ásított és megdörzsölte a szemét. Fáradt volt, reggel korán

indult. De hét órán belül Kölnben lehet, ha nem lesz gond az

utakon. És ha időben átpakolja a rakományt akkor már holnap

este kilencre otthon lehet, ágyban az új fiújával.

Szép lassan a kompállomás felé gurult, egyfolytában isme-

rős arcokat keresett. Kíváncsi volt, hogy milyen nem hivatalos

rakomány lehet a többi teherautón. Nemrég felajánlották neki,

hogy csempésszen be kemény pornót, de ő elutasította. Nem

ígértek elég jó pénzt, és a kockázat így nem érte meg. Bár is-

mert néhány sofőrt, akik megtették, és megúszták, még csak át

sem kutatták őket.

A pasast, akivel évekig együtt dolgozott, és három unokája

volt, drogcsempészés közben kapták el. Most épp a tizenkét

évét töltötte, amit semekkora pénzösszeg nem tud kompenzál-

ni, legalábbis Jonathon szerint.

Megnézte, hogy az útlevele és a papírjai kéznél vannak-e, és

fogalma nem volt, hogy nála is van pluszrakomány: a kis Mar-

tin Palmer a kimerültségtől, éhségtől és szomjúságtól meggyö-

törten aludt a teherautó hátuljában egy matracon.

A kölni repülőtér még mindig messze volt, és Jonathon

visszakapcsolta a rádiót, és együtt énekelte a Spandau

Ballet-vel a True című számot. A legkedvesebb száma az összes

közül.

Martin hüvelykujja a szájában volt, szemei vörösek a sírás-

tól, teste fájt a hidegtől és a szükségágy keménységétől. A szél

belekapott a ponyvába és a zajra felébredt. Ott feküdt a sötét-

ben, halkan sírdogált.

10.

Kate aggódott. Még egy gyerek eltűnt, még egy anya aggó-

dik összetörten, és még egy telefonhívás Patrick Kellytől,

aki ezúttal azt akarta közölni, hogy a nő minden holmiját

visszaviteti a házába amilyen gyorsan csak lehet. Szépen össze

vannak csomagolva, hogy szállíthassák őket, amint Kate-nek

megfelel.

A saját gondjait elhessegette és Jackie Palmerre nézett. Von-

zó lány volt a barna szemeivel és szőkén melírozott hajával.

Pillanatnyilag a barna szemek vörösek voltak a sírástól. A nő

szinte egész testében reszketett, amikor rágyúj tott a következő )

cigarettára az előző csikkjéről. A többiekkel ellentétben ennek

a lánynak lenyomozható alibije volt, és nem is késlekedett ezt

közölni. A Fekete Rózsa szauna- és masszázsszalonban dolgo-

zott, és be is tudta bizonyítani. Amikor a többi lány megtudta,

mi történt, elkezdtek rohangálni, és felajánlottak minden le-

hetséges segítséget. Kate tulajdonképpen csodálta bennük,

hogy a lelküket is kitették, hogy minél több információval szol-

gálhassanak.

Sokan voltak, és nyilvánvalóan szoros összetartást éreztek a

kolléganőjükkel. Miközben Kate Jackie nővérének magyaráza-

tát hallgatta arról, hogy mi történt, meg volt győződve róla,

hogy Louise az igazat mondja. Kíváncsi volt, hogy vajon ezút-

tal valaki más vitte-e el a gyereket, hiszen mindkét nőnek bom-

babiztos alibije volt.

A gyereket negyed tizenegykor vitték el. Jackie pont ekkor

hagyta el a masszázsszalon épületét. Ez annak a biztonsági ka-

merának a felvételéről derült ki, amelyet gondosan elrejtettek,

hogy ne ijessze el a vendégeket. A lányok teljes mértékben tu-

datában voltak a munkájuk veszélyeinek, és mivel a Fekete Ró-

zsát egy volt prostituált vezette, tett róla, hogy mindannyian a

lehető legnagyobb biztonságban legyenek. Kate ismét

Jackie-re összpontosította a figyelmét.

- Elismerem, hogy még mindig felügyelet alatt állok, de csak

azért, mert néha nehezen jöttem ki az életben. Soha nem ha-

nyagoltam el a gyerekeket semmilyen szempontból. Néha nar-

kóztam, oké, voltak úgymond nem megfelelő barátaim, de a

gyerekeim jelentik számomra az életet. A seggemet is kiteszem

értük, és ezt nem is szégyellem. A pupillái kitágultak a

váliumtól, amit az ügyeletes orvos adott be neki.

Kate figyelte, ahogy Jenny még egyszer végigmérte a lányt,

és tudta, hogy a nőnek is ugyanaz jár a fejében, mint neki.

Vagy nagyon jó színésznő, vagy tényleg igazat mond, bár nem

hagyhatták figyelmen kívül azt a lehetőséget sem, hogy valaki

mást kért meg arra, hogy elhozza a gyereket az óvodai játszó-

térről. Ő maga a jelek szerint ritkán ment a gyerekért, már ha

egyáltalán volt erre példa. Az ügyeletes óvónő is a kihallgatás-

ra várt, és valószínűleg nem lesz könnyű dolga.

Meg kellett volna győződnie a gyerekért jövő személy kilé-

téről, még akkor is, ha szülőnek látszott. Tulajdonképpen alá

kellett volna íratnia a nővel egy papírt, hogy elvitte a gyereket,

mivel idő előtt jött érte. Ez munkahelyi hanyagságnak minő-

sült, ami a jelenlegi hangulatban igen rémisztően hangzott.

Az emberek a legdrágább kincseiket idegenek kezébe adják,

és feltételezik, hogy azok majd gondoskodnak róluk. Még az

autójuk vagy a kutyájuk is gyakrabban jutna eszükbe.

Borisz megnézte Kate fényképeit az újságban, és azon csodál-

kozott, hogy lehet egy ilyen nyilvánvalóan tisztességes nőnek

viszonya egy Patrick Kelly-félével. Kinézett sohói lakása abla-

kán. Egy férfi egy lányt vonszolt végig az út mentén. Szórako-

zott érdeklődéssel figyelte a kis drámát. Nem üzleti ügynek lát-

szott, így feltételezte, hogy csak szerelmesek civakodnak.

A lány kiszakította magát a férfi szorításából, és keményen

ágyékon rúgta. Borisz kuncogott és vigyorgott, amikor a férfi

térdre rogyott. A lány pedig most már tele volt aggodalommal.

Felsegítette a férfit. Megpróbált egyezkedni.

Borisz sajnálkozva tekergette a fejét. A férfinak meg kellett

volna lendítenie az öklét, és addig verni a lányt, amíg az kegye-

lemért nem könyörög. A nők csak ebből értenek. Ezt azért tud-

ta, mert már minden féle-fajta nővel volt dolga, és alapvetően

az összes ugyanolyan volt. Kemény kéz kell nekik, amit tisztel-

hetnek. Sőt még élvezik is. Ez is valahogy a természetükben

van. A nők folyton arról beszélnek, hogy ők is egyenlők, de az-

tán vége: csak beszélnek róla. Valahol legbelül minden nő tud-

ja, hogy a férfi a támadó fél. Elvárják, hogy a férfi kinyissa előt-

tük az ajtót, gondoskodjon róluk és védelmezze őket.

Ki hallott már olyan nőről, aki megvédte magát? Még az a

lány az utcán, ő is csak azért rúgta meg a férfit, mert az a sze-

rencsétlen hagyta magát.

Kinyílt az ajtó, Szergej behozta a kávéját és a brandyjét. Ez a

napi rituáléhoz tartozott, amit Borisz nagyon élvezett: a kávé

és az alkohol gyors hatása. Szergej letette a tálcát egy antik asz-

talkára, Borisz pedig kényelembe helyezte magát a bőrkana-

pén.

- Hogy bírja Mr. Garney?

Szergej vállat vont, kemény, izmos vállai kidudorodtak a

dzseki vékony anyaga alatt.

- Még mindig küzd ellenünk. Több szempontból is értékes

ellenfél.

Borisz alig láthatóan bólintott.

- Azt hiszem, itt az ideje, hogy kiállítsuk Mr. Kellyt a játék-

ból. Valamelyik fiatal srácot állítsd rá, találja meg. Hamarosan

előkerül, senki sem bujkálhat örökké.

Jenny és Kate bekaptak egy gyors ebédet. A büfé tele volt han-

gos emberekkel. Kate feje zsongott az állandó moraj, nevetés,

az összeütődő evőeszközök zajától és a cigarettafüsttől.

Jenny együtt érzett vele, és nagyon aggódott. Kate bizalma-

san elmesélte neki magánéletének jelenlegi állását. Figyelme-

sen végighallgatta, majd feltett egy kérdést:

- Figyelj csak Kate, kérhetek tőled egy szívességet?

- Persze.

- Tudom, hogy ez kicsit furcsa, de rettenetesen utálom a

szállodát, ahol lakom, és azt hiszem, neked van egy üres szo-

bád...

Nem fejezte be a mondatot. Kate fáradtan rámosolygott.

- Nagyon szeretném, ha nálam laknál, Jenny. De figyelmez-

tetlek, a lakásom nem palota.

Jenny hangosan felnevetett és az asztalnál minden szem felé

fordult.

- Nézd meg őket, Kate, mind a nagy leszbit bámulják! A fér-

fiak megijednek tőlem. Azt hiszik, olyan akarok lenni, mint ők

- összecsapta a tenyerét. - Csesszék meg ezt a hülye katonás-

dit! Épp elég bajom van azzal, hogy nő vagyok, kedvesem -

Kate-re nézett. - Ez téged nem zavar, ugye?

Kate megdöbbent.

- Már miért zavarna?

Jenny vigyorgott.

- Máshogy teszem fel a kérdést. Nem zavar az, hogy velem

kell lenned? Meglepődnél, ha tudnád, hogy hány nő kiakadna

ezen.

- Hát, ez az ő bajuk. Költözz be nyugodtan, amikor csak

akarsz!

- Ha ez kitudódik, ízléstelen tréfák céltáblájává válunk.

- Jó, úgyis rám fér már egy kis nevetés.

Jenny kihallotta a szomorúságot a hangjából és megfogta

Kate csuklóját.

- Minden kapcsolat marhaság. Akár homo, akár hetero,

mindegy. Az emberek szemetek, Kate. Higgy nekem, én tu-

dom!

Befejezték az ebédet, majd Kate megint szóba hozta a nyo-

mozást.

- Azt hiszem, van valaki, akinek az összes gyerekhez köze

van, Jenny. Van itt valami, amit még nem látunk át. Talán ha

még egyszer végigmegyünk az egészen, akkor megtaláljuk a

közös nevezőt. Jackie állítja, hogy sohasem hallott Mary

Parkesról, de Kerryvel biztos, hogy találkozott, hiszen csak pár

utcányira laknak egymástól. Egy dolgot megtanultam ezekről

az emberekről: mind ismerik egymást, vagy hallottak már egy-

másról. Ez az életükhöz tartozik.

Jenny egyetértően bólintott.

- Megtaláljuk az összekötő szálat, ne aggódj. Azt már tud-

juk, hogy két anya is a szexiparban dolgozott. Tudjuk, hogy

Jackie a Fekete Rózsában keresi a kenyerét, és hogy mit szokott

napközben csinálni. Ezt más is könnyedén kideríthette. Való-

jában le merném fogadni, hogy valaki más tudott is minderről.

Az sajnos bezavar, hogy nem tudunk részleteket Caroline

munkájáról, egyszerűen nem beszél róla. Talán valami piszkos

ügybe keveredett, nem tudom. Ha igen, akkor viszont nem

zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy a gyerekeit is bevonta

abba, amit csinált. Kerry óta mindketten tudjuk, hogy ez nem

lehetetlen, igaz?

Kate egyetértett, és nyomasztotta a gondolat, hogy emberek

élvezeti cikket látnak a gyerekükben, a kisember helyett, akit

ők hoztak a világra, és akit a természet törvényei szerint óvni-

uk kellene.

-Azt hiszem, itt az ideje, hogy mélyebbre ássunk. A szociális

gondozók ideadták az aktákat?

- Még nem. Átmentem hozzájuk, ahogy kérték, de megta-

gadták az engedélyt, amíg Robert Bateman nem kerül elő. Ké-

sőbb még visszamegyek, és akkor mindent elhozok. Most már

Jackie aktáira is szükségünk lesz. Minden gyerek, akivel eddig

találkoztunk, regisztrálva van veszélyeztetettként, vagy fel-

ügyelet alatt áll. Ez az egyetlen közös vonásuk, igaz? És ponto-

san ez az, ami zavar. Nem gondolod, hogy van kinn valaki,

akinek bökik a csőrét a problémás családok?

Jenny Kate-re mutatott egy villával.

- Ez azt feltételezné, hogy az anyák nincsenek benn az ügy-

ben, pedig én meg vagyok róla győződve, hogy a saját gyere-

két Kerry tűntette el. Bizonyított gyerekbántalmazó. Ami pe-

dig Caroline-t illeti, őt nem tudjuk hova tenni. Ami arra enged

következtetni, hogy valahol hazudik. Úgy értem, eltűnt a gye-

reke, és nincs alibije. Na de kérem! És ami az elsőt, Reginát ille-

ti, ki tudja megmondani, hogy mire nem képes? Teljesen el-

vesztette az eszét.

- Azt hiszem, te a jóságot keresed ezekben a nőkben, Kate. -

Pedig nincs bennük. Én nem vagyok anya, tehát nem is reagá-

lok olyan érzelmesen ezekre az eseményekre, mint te. Ezért

csinálom jól ezt a munkát. Természettől fogva nem bízom az <

emberekben, és úgy tűnik, ettől látom át olyan jól ezeket az

eseteket.

Előrehajolt.

- Mondok neked még valamit, kedvesem! Ez a duma az

anyai ösztönről, és a többi szemét, amit a nőkre kitaláltak, sok

esetben mind hülyeség. Tudom, nap mint nap találkozom en-

nek az ellenkezőjével. Néhány nőben egyszerűen nincs meg

az anyai ösztön. Volt már dolgom olyan nőkkel, akik megölték

a csecsemőjüket, aztán annyira megrettennek a saját művük-

től, hogy megússzák a dolgot. Jön egy mentő, ők hisztériáznak

és végül úgy bánnak velük, mint a szenvedő anyával. Csak "

boncoláson derülnek ki a gyanús körülmények, de addigra

már kitalálnak egy meggyőző történetet.

- Ne ítéld meg ezeket a nőket első látásra, Kate! - mondta

nyomatékosan. - Fogadd meg a tanácsomat. Figyelj meg min-

dent és mindenkit. Meg fogsz lepődni, hogy mennyi minden

ott volt a szemed előtt végig, de a veled született kedvességed

eltakarta előled. Ezek nem olyan nők, mint te: nem jó anyák,

nem gondoskodó lények. Ezek az emberek a túlélésért küzde-

nek, és a szépérzések ilyenkor elszállnak.

- Hetente egy gyerek hal meg az országban puszta hanyag-

ság miatt. És még annál is több válik fizikai bántalmazás áldo-

zatává. Rengeteg alultáplált gyerek van az országban, és itt az

új évezred! Hidd el, kedvesem, nem hagyhatod, hogy a liberá-

lis nézeteid befolyásolják az ítélőképességedet ezeknél az ese-

teknél. Nem feltételezheted mindenkiről, hogy ártatlan, amíg

ki nem derül, hogy nem.

- Értem, hogy mit mondasz - mondta Kate hálásan -, de

csak gyanú alapján dolgozom, semmi több. A legtöbb prostitu-

ált gyerekei anyagilag jó körülmények között vannak, ezt

mindketten tudjuk. Egyik gyerek sem, Regináét leszámítva,

azért állt felügyelet alatt, mert elhanyagolták őket, hanem az

anyjuk életmódja miatt, ami viszont teljesen más tészta.

- Kerry gyerekeit igenis elhanyagolták, de ha a szociális gon-

dozók nem ismerték volna korábbról, akkor könnyen megúsz-

hatta volna az egészet. Ott, ahol él, nem valószínű, hogy a

szomszédok feljelentették volna a gyermekek elhanyagolása

miatt, mert az ő szemükben az elhanyagoltság mást jelent,

mint a mienkben. A piszkos, rongyos gyerekeket elfogadják a

környezet részeként. Ha a gyerekek éjjel-nappal az utcán ját-

szanak, az teljesen normális. A mocskos szájú kétéves gyere-

kek mindennapiak, csakúgy, mint az ötéveseknél a szinte

enciklopédikus tudás a szexről. Kérdezd csak meg a helyi isko-

lákat, ha nekem nem hiszel!

- De az egésszel csak olyasmit mondok, amit már amúgy is

tudsz! Oda akarok kilyukadni, hogy ezek az ismeretek nem

fertőzhetik meg a gondolkodásunkat, ennyi az egész. Több ol-

dalról is lehet ezt nézni, és nekünk mindegyik nézőpontot meg

kell vizsgálnunk. Nem mindegyik anya rossz, akivel találkoz-

tunk. Némelyik egyszerűen nem ismer másik utat.

Jenny figyelmesen hallgatta, de Kate tudta, hogy nem iga-

zán ért vele egyet. Jenny a női lét legalacsonyabb szintjét látta

maga előtt. Természetes volt, hogy ez a gondolkodásmódját is

erősen befolyásolta. De Kate nem tudta elhitetni magával,

hogy mindegyik nő zsarnok bántalmazó. Abban hitt, hogy ha

egyszer elfogadja az ember az ilyen dolgokat normálisnak, ak-

kor ő maga is megfertőződött. Majdnem olyan, mintha szemet

hunyna ezek felett a dolgok felett.

Sok mindent látott az évek során, de tudatosan törekedett

arra, hogy ne címkézze fel az embereket vagy feltételezzen ró-

luk bármit is az otthonuk, az életmódjuk vagy a viselkedésük

alapján. így tudta megőrizni a józanságát George Markham

terroruralma alatt is.

Kedvelte Jennyt és tudta, hogy milyen könnyű megkesered-

ni abban a munkában, amit mindketten végeznek. Ilyen az em-

beri természet. De Kate legbelül még mindig látta az emberek-

ben a jót. Ha ez nem így lett volna, akkor sosem lett volna rá ké-

pes, hogy Patrick Kelly szeretője legyen.

Bár, jutott eszébe hirtelen, a férfiról kiderült, hogy ő is más,

mint amilyennek elképzelte. Csúnyán átverte, de ő még min-

dig hajlandó kételkedni az emberiség gonoszságában, amíg

csak lehet.

Hasznos leckét kapott a lányától: sose ítéld meg a könyvet a

borítója alapján. Lizzy túladagolta magát, amikor az anyja

megtudta, hogy miket művel. Kate azt hitte, hogy a lánya még

szűz, és a nagy Ő-re vár, mialatt a lány mindenfélébe belekeve-

redett, a drogoktól a bandázásig. De mindezek ellenére to-

vábbra is Lizzy maradt, Kate lánya, az ő húsa és vére.

Néhány ember jónak tűnt és jól viselkedett, mégis romlottak

voltak. Mások rossznak tűntek és rosszat tettek, de alapvetően

jók voltak. Kate ezt kemény leckék árán tanulta meg.

Amikor elolvasta a lánya naplóját, teljesen le volt sújtva,

ahogy az anyja, Evelyn is, ha lehetséges, még Kate-nél is job-

ban megdöbbent. Lizzy a helyi srácoknak mindent megadott.

Amikor olvasta, Kate-et a fizikai rosszullét kerülgette. De

Lizzy akkor is az ő lánya volt. Ezért tudott a szíve mélyén

együtt érezni Lenny Parkesszal. Ismerte azt a sokkot és döbbe-

netet, amikor az ember megtudja, hogy a gyereke nemcsak

hogy aktív nemi életet él, hanem hogy ezt fűvel-fával csinálja.

Ez megváltoztatja az embert, és a gyermekéről dédelgetett ké-

pét is.

Patrick Kelly is megtanulta ezt a leckét Mandy kapcsán. De

miért fecsérli arra az idejét, hogy megint Patrickről gondolko-

zik? Hazudott neki. Szemét csaló volt. Kate legszívesebben el-

sírta volna magát a reményvesztettségtől.

- Ha kész vagy, fogd a cuccodat, és adok neked egy kulcsot,

oké? - mondta Jennynek, aki hálásan mosolygott.

Willy kapott egy pohár vizet, és kiszáradt torka lassan meg-

könnyebbült. Ahogy a hideg folyadék végigfolyt benne, szinte

megrészegedett az enyhüléstől. Le volt gyengülve, ezt ő is tud-

ta; minden ereje elhagyta, és tisztában volt vele, hogy fogva

tartói is tudják. Amikor végre eloldozták, képtelen volt felkelni

a keskeny ágyról.

Hallotta, hogy az őr elhagyja a szobát és megint magára ma-

radt a sötétben. Végre adtak neki inni és majd egy hét után

ezért nagyon hálás volt. Tulajdonképpen fogva tartójának volt

hálás az apró figyelmességért, és ez zavarta. Utálnia kellene a

pasast, de túl gyenge volt és túl fáradt, hogy ereje legyen hoz-

zá. Willy azt kívánta, hogy Pat kapja már össze magát, és vigye

ki innen. Irtózatosan fájt a veséje, és azt hitte, hogy ennek a

fogva tartásához van köze, hogy egyfolytában csak feküdt, és

hogy nem evett meg nem is ivott semmit.

Megpróbált felállni, de nem sikerült. Elfogta a hányinger és

óvatosan letette a fejét. Nem akart hányni, nem akarta meg-

kockáztatni, hogy teljesen kiszáradjon.

Nem lett volna ereje fogvatartója elé állni, azonban a kérdé-

sek egymást kergették a fejében egész idő alatt. Vajon Patrick

meghalt? Ez a gondolat megrémítette, de kezdte azt hinni,

hogy valószínűleg ez történt, hiszen nem jutott közelebb a sza-

baduláshoz, mint addig is volt. A fogva tartója túlságosan fölé-

nyeskedő, túl magabiztos.

Ha Patrick halott, akkor Willy is az.

Epe jött fel a torkán, de ő visszanyelte. Már érezte a saját sza-

gát. Oda kellett ürítenie, ahol feküdt, és már mindene fájt.

Behunyta a szemét és érezte, hogy könnyek gyűlnek a sze-

mébe, de bátran leküzdötte őket. Most nem törhet össze. Le-

het, hogy Pat éppen a szabadulásáról tárgyal, amíg ő itt fekszik

kétségbeesetten.

Elfordította a fejét és egy hatalmas patkányt vett észre,

amely rábámult a homályban. Willy megrázta a fejét, és úgy

döntött, jobb lesz, ha megint elkezd számolni. Vagy bármi

mást, ami eltereli a figyelmét az eseményekről. Mert ez most

már őt is érinti, komolyan érinti. És nem volt benne biztos,

hogy meddig bírja még üvöltözés és sírás nélkül.

Ez mindennél jobban megrémítette. Egész életében küzdött

az ellen, hogy gyengének lássák. A bátor viselkedés a termé-

szetében, a csontjaiban volt. De William Garney-t, a kemény

kölyköt és még keményebb férfit, nemsokára utoléri az ideg-

összeomlás.

Kate és Jenny eligazításon voltak, és mindketten érezték,

hogy a „demoralizált" szó túl enyhe kifejezés arra, hogy a csa-

pat hangulatát jellemezze. A gyerekgyilkosság bizony előhoz-

ta az érzelmeket. Még a legkeményebb tiszteket is nyomasz-

totta.

Kate a körülötte lévő mogorva arcokat vizsgálta. Lenny

Parkes gyilkos támadása Kevin Blankley ellen mindannyiuk-

nak adott egy lökést, bár tudták, hogy Kevinnel egy létfontos-

ságú szemtanút veszítettek el. És Davey Carling is meghalt.

Kate néha szerette volna idehozni a vérző szívűeket, hogy

lássák a gyerekgyilkosság és a nemi erőszak sokkoló hatását, és

utána megkérni őket, hogy döntsék el, el szabad-e engedni a

bűnösöket. A legkiválóbb tisztek is ingyen túlóráznak. Undo-

rodnak, amikor a mocskos részleteket hallgatják. A bőrük visz-

ket, amikor az elkövetők közelében kell lenniük. Kate tudta,

hogy az előtte ülők nagy része boldogan lenne ennek a mo-

csoknak a hóhérja, ha a törvény engedné.

Jenny erkölcsi prédikációját hallgatta, látta, hogyan hiteti el

mindannyiukkal, hogy létfontosságúak a nyomozás szem-

pontjából, és hogy jó munkát végeznek. Ha esetleg találnának

valamit, ami előbbre lendítheti az ügyet, akkor egész éjjel ün-

nepelni fognak.

- Ha a nőket azonosították, akkor miért nincs elég bizonyíté-

kunk ellenük? - kérdezte egy fiatal rendőr halkan, puhatolóz-

va, de Kate látta, hogy a többiek is egyetértően bólogatnak egy-

másra.

- Úgy értem, asszonyom, mindegyik anya otthagyta a nyo-

mát...

Felállt, hogy válaszoljon a kérdésre.

- A tény, hogy ők a gyerekek szülei, eleve feltételezi, hogy

otthagyják a nyomukat. Az anyukák folyamatosan érintkezés-

ben állnak a gyerekeikkel, vagyis eleve használhatatlanok a

megtalált szövetminták, és egyéb fizikai bizonyítékok, amelye-

ket egy idegen bűnöző esetében felhasználhatnánk. És ne fe-

lejtsék el, hogy az egyikük, Jackie Palmer, nagyon jó alibivel

rendelkezik. Nem lehetett a tetthelyen, mert a Fekete Rózsa

biztonsági kamerájának felvételén látható ugyanabban az idő-

pontban, amikor a gyereket elvitték az óvodából. Tehát ez nem

vezet vele kapcsolatban sehova.

Golding hangja válaszolt, mint ahogy Kate számított is erre.

- De ő az egyetlen, akinek egyáltalán van alibije. Átnéztünk

minden biztonsági kamerát a Lakeside-ról, és nem találtuk

meg Kerry Alstont, aki ragaszkodik ahhoz, hogy még csak a

gyerekek közelében sem volt azon a délutánon. A másik csaj

azt sem hajlandó megmondani, hogy hol volt, Regina Carlton

pedig egy szaros kis lotyó, akinek a szomszédok bevallása sze-

rint nem voltak aggályai, hogy egyedül hagyja a gyerekeit éj-

szakára, vagy akár napokra is. Mi mégis azon filozofálunk,

hogy a helyszínen voltak-e, pedig ha bármit is találunk, jogilag

semmit sem érünk vele, hiszen mindannyian közeli kapcsolat-

ban álltak a gyerekeikkel, ahogy maga is mondta. De tanúink

vannak. Ez csak jelent valamit, nem?

Kate hallotta a dühöt a hangjában és együtt is érzett vele. A

többiek egyetértően mormogtak és bólogattak.

- Nos, Mr. Golding, attól tartok, sok hasonló esettel fog még

találkozni a munkája során, de sose feledkezzen meg a

bizonyítékok elengedhetetlen fontosságáról. Jogilag minden

ügyvéd szétcseszné az ügyet már a nyitóbeszédében: „Termé-

szetes, hogy megtalálták az ügyfelem haját, bőrszövetmintáját,

sőt még vérét is, de ez mind csak azt bizonyítja, hogy törődik a

gyerekkel!". Nem, a nyilvánvaló tényeknél többet kell felmu-

tatnunk. Gondoljon vissza a többi hasonló esetre! Az olyan

ügyek végén, amelyeket ilyen bizonyítékok alapján tárgyaltak,

a vádlott nagyon gyakran szabadlábon sétált ki a bíróságról.

Ebben az esetben nem hagyom, hogy ez megtörténjen, oké?

- Fényképeink vannak a gyerekekről, és lefogadom, hogy

videók is vannak valahol - mondta Kate a csendes teremnek. -

Meg kell találnunk Blankley bátyját és ellenőriznünk a dolgot.

Ma reggel végre elhozom a szociális jelentéseket, lemásoltatom

őket, és akkor majd meglátják, hogy mit gondolnak a szociális

gondozók az ügyfeleikről, és hogy ebből mit tudunk kideríte-

ni.

- A szeméttelepen talált gyereket még mindig nem azonosí-

tottuk. Kapcsolatba léptünk az Interpollal, és megpróbáljuk ki-

deríteni, hogy esetleg külföldi-e. Mint mindannyian tudják,

nem ez lenne az első eset. Két évvel ezelőtt, ötvenöt külföldi

gyereket, főleg románokat találtak Amszterdamban, akiket

pornográf anyagokhoz használtak fel. Néhány gyerek még itt

is felbukkant. Isten tudja, lehet hogy több pornóhálózat is van

Grantleyben, de nagyon remélem, hogy nem!

Kate a csapatára nézett és azt mondta:

- Azt akarom, hogy mind olyan mélyre ássanak, amilyen

mélyre csak lehetséges ezeknek a nőknek az előéletében, a csa-

ládi és baráti hátterükben. Valamit találnunk kell! Muszáj! Ami

a tanúkat illeti, mindannyian láttunk már rá példát, hogy elbi-

zonytalanodtak, nem igaz? Ezért akarok minél több bizonyíté-

kot. Egy tanút egyjó ügyvéd össze tud zavarni,be tudja állítani

megbízhatatlannak. Ezt mindannyian tudjuk. Olyan bomba- ¦

biztos pert akarok, amilyen csak lehetséges.

Mindenki bólintott és egyetértően mormogott, mire Kate el-

mosolyodott.

- Most pedig néhány önkéntesre van szükségem, akik segí-

tenek mindent gépre vinni. Össze kell hoznunk az anyákat. Be

akarom bizonyítani, hogy néhányan közülük ismerték egy-

mást, ha esetleg ez egy összeesküvés a pornósok és az áldoza-

taik között.

Ekkor Jenny vágott közbe:

- Én pedig tudni akarok minden szexuális támadóról, szóval

szeretném tudni, hogy találunk-e olyat, akinek valami köze le-

het Grantleyhez, és szedjenek ki mindent belőlük ezekről az

anyákról és a gyerekekről. Az apák most más kérdés, és a nagy-

szülők is. Fogalmunk sincs, hogy kik lehetnek, a lányok pedig

nem mondják meg. Lehet, hogy nem is tudják, kik az apák, de

lehet, hogy igen. Össze kell gyűjtenünk a neveket, amelyek ta-

lán megmutatják, milyen mélyre nyúlik ez a kör, és hogy pon-|

tosan kik tartoznak bele. Én személy szerint azt gondolom,

hogy a gyerekek nincsenek benne, bár némelyik anya bűnös,

mint a pokol. De gondolni és bizonyítani, két külön fogalom.

Az egyik terület, ahol kapcsolatba hozhatjuk őket, az a pedofil

tevékenység, de ez most jelenleg külön áll a gyilkosság és a

gyilkossági kísérlet ügyétől.

- Ez mély, kemény, mint a pokol, és zavaros, de az ilyen ese-

teknek ez a természetes folyása. Ne felejtsék el, hogy a tolva-

jokkal, a betörőkkel és hasonlókkal ellentétben a pedofiloknak

több eszük van annál, minthogy könnyedén lecsukassák ma-

gukat. Őket bent ugyanúgy gyűlölik, mint itt kint. A félelem

elhallgattatja őket. Emellett a pedofilok, bár passzívnak tűn-

nek, maguk közt nagyon agresszívak, és a gyerekek félelmét

használják ki, csakúgy, mint azokét az emberekét, akiket be-

vonnak, hogy segítsenek nekik. Néhány csoport beavatási

szertartásokat is tart, ahol az újoncokat tudtukon kívül filmre

veszik és utána ezzel zsarolják őket. Tulajdonképpen rétegről

rétegre fogjuk felderíteni a csalásokat, hazugságokat és a zűr-

zavart. Ez így működik és ezért olyan nehéz bármi biztosat a

nyakukba varrni. De ha kitartunk, akkor mi fogunk győzni.

- Remélem is, asszonyom. Rosszul vagyok ettől az esettől,

ahogy mindenki más is. Ezek a nők szemét állatok... - tört ki

egy vörös arcú segédtiszt.

Kate visszavette a szót.

- Ne felejtsék el, nyitottnak kell maradnunk. Egy nő, aki

elhanyagolja a gyermekeit nem feltétlenül képes ilyesmire is.

Ezt ne felejtsék el. Ne hagyják, hogy az érzelmeik megzavarják

a gondolataikat. Mára mindenkinek meg van a feladata, lássa-

nak hozzá!

Tíz perccel később a két nő morcosan nézett egymásra az

üres tanácsteremben.

- Figyelj, Kate, ez mindig így megy - nyugtatta meg Jenny. -

Úgyhogy ne aggódj! Ez az általános depresszió az eset durva-

sága miatt van. Ha majd jön az újabb áttörés, mindenki jobban

fogja érezni magát. Hidd el nekem, mindig ez van!

- Nagyon jó csapat, Jen, ők a legjobbak!

Jenny mosolygott.

- Tudom, és most valami újat tanulnak, ami még hasznukra

válik a jövőben. Most ki kell hallgatnunk Caroline-t és kihúzni

belőle néhány információt. Valamit titkol, és valamitől fél. Ki

akarom deríteni, hogy mitől retteg ennyire, aztán meglátjuk,

hogy nem tudjuk-e azt is valahogy a javunkra fordítani.

Jaques Vignon egy lendületes mozdulattal felnyitotta a

ponyvás kocsi hátulját. Mindig úgy gondolta, hogy különlege-

sen jó szimata van a csempészek kiszűréséhez. Amikor kinyi-

totta az ajtót, a sofőr idegesnek tűnt, de ez nem volt szokatlan

jelenség az angoloknál. A két ország között már annyi kereske-

delmi háború volt, hogy ez szinte természetes volt.

Amikor azonban meghallotta a halk nyöszörgést a teherautó

hátulja felől, Jaques megdöbbent. Zseblámpájának erős fényé-

nél egy kisgyereket pillantott meg, aki a rakomány között

ücsörgött, az arcán elkenődve a kosz, a takony és tinta. A gye-

rek félholtra vált a rémülettől.

Jaques hatgyermekes családapa volt, és elragadták az

érzelmei, amikor a kis alak felé botorkált kinyújtott kézzel. Ki-

vitte a gyereket a sós levegőre, alig tudta visszafogni az érzel-

meit, amikor a kollégáihoz fordult. Ők legalább annyira meg-

döbbentek, mint ő. Életük során még soha nem találkoztak eh- |

hez hasonlóval. !

A kamion sofőrje ugyanolyan döbbentnek tűnt és meg kel-

lett kapaszkodnia a teherautó oldalában, hogy ne essen össze

ájultan.

- Honnan került ide? - Jonathon hangja magasabb volt a

szokásosnál a sokk és a félelem hatására. Tudta, hogy mit gon-

dol róla a többi férfi, és mindenkinek oda akarta üvölteni, hogy

ő ártatlan. Annyi ember összekeverte a homokosokat a

pedofilokkal, ezt tudta jól, mert hallotta az apját és a cimboráit

erről beszélgetni a kocsmában.

Ahogy mindannyian rábámultak, rémült védekező szavak

tódultak az ajkára, de egy szót sem mert szólni. Attól is csak

még inkább bűnösnek tűnne.

A gyerek most már sírt, hangosan és szívéből, mintha a nap-

sütés és a sós levegő új életre keltette volna. A franciák vigasz-

talgatták, kabátokat tekertek köré, hogy felmelegítsék. Az

egyik még egy tábla csokit is hozott. A másik adott neki egy

korty kólát az üvegből, amit az irodájából hozott ki. A gyerek

szomjas volt és éhes. Abbahagyta a sírást, hogy elvegye az en-

nivalót, amire már oly kétségbeesetten vágyott.

A férfiak mind köré gyűltek, felkiáltottak a szépsége, az ereje

és nehéz sorsa láttán. Mindegyikük szívét megindította, és

mind vészjóslóan néztek Jonathonra, mintha bármely pillanat-

ban meglincselhetnék.

A rendőrség erősítéssel érkezett. Jonathont elvitték kihallga-

tásra, a gyermeket pedig egy rendőrnőnek adták, aki jól be-

szélt angolul. A nő olyan erősen ölelte át, hogy könnyet csalt a

bámészkodók szemébe.

Jonathon rettegett. Amikor elmesélte, hogy Grantleyből jött

a szokásos rakománnyal és fogalma sem volt arról, hogy egy

gyerek is van az autóban, látta, hogy nem hisznek neki. Tudta,

hogy homoszexualitása, amit annyira el akart titkolni, első szá-

mú gyanúsítottá teszi, és ettől a gondolattól rosszul lett.

Aztán érkezett egy férfi az Interpoltól kávéval és szend-

viccsel a kezében. Elmondta, hogy Grantley már érintkezésbe

lépett velük eltűnt gyerekek ügyében, és tényleg nincs más vá-

lasztásuk, mint hogy megpróbálják tisztázni az ügy alól. De

Jonathon tudta, hogy már most meg vannak győződve róla,

hogy ő is benne van. Gyanúsított volt egy gyermekbántalma-

zási ügyben. Akkor kitört belőle a zokogás, az igazi zokogás, a

másik férfi pedig hagyta, hadd sírjon.

A kisfiút megmosdatták és kölcsönruhákba öltöztették, miu-

tán az orvos alaposan megvizsgálta. Hatalmas kék szemei

érdeklődve figyelték az eseményeket, és egyfolytában az any-

ját hívta. A francia megmentői tudták, mit akar, és elárasztot-

ták csokival, játékokkal és ruhával, amit a dokkoknál dolgozó

kedves emberektől szereztek. Tetszett neki ez a nagy figyelem,

és mindent megevett, amit csak adtak neki. Még aznap hazare-

pítették, de ettől is csak borzongott.

Jonathont azonban addig a cellában tartották, amíg mind a

francia, mind az angol rendőrség ki nem hallgatta. Vallomást

tett, és büntetlenül elengedték, de tudta, hogy ezzel még nincs

vége. Messze nincs vége. Könnyezve utazott haza a kamionja

és az önbecsülése nélkül.

Azon gondolkozott, hogy az állását, és álmai férfiját nem

vesztette-e el.

Caroline Anderson, Christian és a meggyilkolt öccs, Ivor anyja

még mindig bizonytalan volt az életét és az életstílusát illetően.

Kate egyre agresszívabb lett, és rágyújtott egy cigarettára,

hogy palástolja a dühét.

- Gyerünk, Caroline, maga annál jóval többet tud, mint

amennyit elmond.

- Nem mondhatok semmit a munkámról...

Jenny félbeszakította.

- Akkor ettől csak még gyanúsabb lesz, nincs igazam? Nézze

egy kicsit a mi szemünkkel az egészet! Mit gondolna a he-

lyünkben, ha valaki egy cellában ülne, és nem mondaná el,

amit tud, pedig nagyon fontos lenne. A gyerekeiről van szó!

Caroline az ajkába harapott, nagyon fiatalnak és nagyon se-

bezhetőnek tűnt.

Kate hangja lágyan szólt:

- Csak azt mondja meg, kinek dolgozik. Nem keverjük baj-

ba, megígérem. -Látta, hogy Caroline ingadozik. A félelem na-

gyon jó ösztönzés, ezt Kate tapasztalatból tudta.

- Tudom, mit gondolnak rólam, és nem is hibáztatom magu-

kat. De sokkal jobban félek attól a férfitól, akinek dolgozom,

mint maguktól - szinte sírt. - Megöl, ha csak azt hiszi, hogy ki-

nyitottam a számat.

- Garantáljuk a védelmét.

Caroline izgatottan rázta a fejét.

- Vele szemben nem. Teljesen hisztérikus állapotba került, a

hangja egyre hangosabb lett, a kezei annyira remegtek, hogy

az ölébe kellett tennie őket. - Ugyanolyan hosszú a keze, mint

a maguké. Kint vagy bent, mindenhol el tud kapni. - Caroline

már sírt, hatalmas krokodilkönnyek gördültek végig az arcán

és még csak meg sem próbálta letörölni őket.

- Hogy lehet valakinek ekkora hatalma? - Jenny hangjából

hitetlenkedés hallatszott ki, és ez eljutott Caroline tudatáig is.

- Gondolkozzon már egy kicsit, hölgyem! Azt hiszi, hogy

nem akarom elmondani?

Jenny halkan felnevetett Aztán szarkazmussal a hangjában

azt mondta:

- Nagyon jó, Caroline. Ezt elismerem. Jól tud színészkedni,

kedvesem. Pályát tévesztett. Arra akar ezzel célozni, hogy az il-

lető zsaru?

- Nem célzok én semmire, és nem mondok egy árva szót

sem. Lehet, hogy már így is túl sokat mondtam. Nyugodtan le-

csukhatnak, és eldobhatják a cellakulcsot is. Dugjanak a rohadt

börtönükbe, ha akarnak. Nem mondok semmit.

Ezután minden kérdésre megtagadta a választ. Csak ült és

csendesen szipogott. Később, amikor visszavitték a cellájába,

Kate azt mondta Jennynek:

- Valamit mondani akart nekünk.

De a másik nő egy legyintéssel elhessegette a gondolatot.

- Mindenki, akit gyerekbántalmazással vagy szexuális

bűncselekménnyel vádolnak, a zsarukat akarja bemártani. Ha

minden alkalommal kapnék egy fontot, amikor ilyen vádakat

hallok, már rég milliomos lennék. Ez is általános gyakorlat. Vé-

gül is, gondolj csak bele! Visszadobta a labdát a mi térfelünkre,

nem igaz?

Kate nem felelt, Jenny pedig folytatta:

- Látod? Elgondolkoztat. Vagyis elérte a célját. Amíg mi

azon gondolkozunk, hogy ki a hunyó, addig sem kérdezzük a

valódi problémáról, például hogy miért nem akarja elárulni,

hogy hol volt aznap éjjel. Hogy van-e fogalma arról, hogy mi

történt a gyerekekkel? Hogy tudja-e, hogy mi történt? A táma-

dás a legjobb védekezés, kedvesem, ezt ne felejtsd el! Főleg ha

rólunk van szó, arról, amiben hiszünk, amik vagyunk.

- Látom a logikát, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy

valami miatt nem hajlandó beszélni...

- Egy szemét gazember miatt nem hajlandó beszélni. Nem

több és nem kevesebb miatt. Valami gazfickó, valami szar alak,

aki gyerekeket bántalmaz. Ez tartja vissza attól, hogy beszél-

jen. Valami pornóherceg, valami állat, aki mások megalázásá-

val keresi a pénzét.

- A pedofilok nem olyanok, mint a gazemberek, Jenny. A

normális bűnözők gyűlölik a pedofilokat és a nemi erőszakoso-

kat is. Ezért választják őket szét a börtönben.

Pár másodpercig hallgattak. Kate észrevette, hogy Patricket

és az életstílusát vette védelmébe, és ez a tudat nagyon feldühí-

tette. De Patrick és a gazember cimborái szinte betegesen utál-

ták azokat, akiket „faszszopóknak" neveztek.

De Jenny az elevenére tapintott. Olyan sebet tépett fel,

amelyről Kate tudta, hogy mindaddig fájni fog, amíg Patrick

Kelly a szívében van. Az a tény, hogy megvédte, sok mindent

elárult.

Most elcsendesedtek, mindketten a saját gondolataikba me-

rültek.

11.

- Kiz napról napra hátborzongatóbban fest, Miss Burrows -

Robert Bateman szavaiból most hiányzott a már megszokott

kötekedő hangnem.

- Valahogy az az érzésem, hogy mire a végére érünk, még

ennél is hátborzongatóbbnak fogjuk találni - válaszolta Kate

szárazon. - Tudna esetleg további információkkal szolgálni az

érintett nők valamelyikével kapcsolatban?

A férfi megrázta a fejét.

- Mostanában igazából csak szegény Reginával volt dolgom,

de azért persze figyelemmel kísérem azoknak az eseteknek a

fejleményeit is, amelyekkel a csoportom többi tagja foglalko-

zik. Talán az lenne a legjobb, ha magukkal az érintett szociális

munkásokkal beszélne, biztos vagyok benne, hogy minden se-

gítséget megadnának, ami csak módjukban áll. De, amint azt

már említettem, védeni fogják a többieket, akikkel foglalkoz-

nak. Ez benne van a szabályzatunkban.

Kate elmosolyodott, és magához ölelte az érintett nők aktáit.

- Megértem. Volt esetleg más bántalmazásos eset is, olyan,

amiről eddig mi még nem hallottunk? Vagy hallott esetleg

olyanról, hogy a csapata valamelyik tagja sejtette, hogy erősza-

koskodtak egy gyerekkel, de nem tudta bizonyítani? Érti, mire

gondolok, igaz?

- Persze, hogy értem, kedvesem, de amit most mondok, az

maradjon kettőnk közt, rendben? - Odament az ajtóhoz, és

színpadias mozdulattal becsukta, majd suttogó hangon beszél-

ni kezdett. - Kerry Alston és Jackie Palmer egy iskolába jártak.

Mindkettejüket megvádolták azzal, hogy szexuálisan zaklat-

tak egy másik lányt, de soha nem bizonyították rájuk a dolgot.

A lány végül visszavonta a feljelentést, és elköltözött a kör-

nyékről. Azért emlékszem az esetre, mert akkoriban kerültem

ide, és nagyon megrázott a dolog. Úgy értem, az, hogy két lány

gyakorlatilag megerőszakolt egy harmadikat. - Hatásszünetet

tartott. -A dolog érdekessége az volt, hogy az ügyet a rendőr-

ségre vitték ugyan, de mégsem lett belőle semmi. Minden érin-

tett hátrányos helyzetű volt, érti, ugye? Ráadásul azt állították,

hogy a megerőszakolt lány, akinek a neve, ha jól emlékszem,

Pauline Barker, ismerős esetleg valahonnan? Szóval, állítólag ő

maga kezdett ki velük. Az egész ügy nagyon, nagyon különös

volt. Gondolja csak meg, kedvesem, ezek még gyerekek voltak

- tizenegy-tizenkét év körüliek. De sehol nem fog semmilyen

utalást találni arra, hogy ez valóban megtörtént.

Kate nem értette a dolgot.

- Miért nem?

- Azért, mert a sértett egy rendőr lánya volt.

Kate behunyta a szemét, sóhajtott, és most már beugrott

neki Harold Barker kollega esete, aki hat évvel korábban gya-

núsan sietve távozott Grantleyből. Akkoriban mindenki arra

tippelt, hogy megvesztegetési ügybe keveredett, és lebukott.

Kétségkívül hajlamos volt az ilyesmire. Most azonban rájött,

hogy talán valami egészen más ügy állhatott a távozás hátteré-

ben.

- És maga honnan tud erről az egészről? - kérdezte.

- Én voltam a Pauline mellé beosztott szociális munkás.

Apuci olykor minden szempontból túl kedves volt hozzá, de

mivel rendőr volt, az eljárást megszüntették, és az egész ügyet

sec-perc alatt eltussolták. Érti már, hogy miért nem akarom,

hogy bármiféle kapcsolatba hozzanak ezzel az egésszel? Azt is

rebesgették, hogy egy kis társaságnak volt a tagja. A klikk több-

nyire szakmabeliekből állt. Végül Sohóban, az erkölcsrendé-

szeten kötött ki. Mint ahogyan sok más, hozzá hasonló alak is.

Kate szeme elkerekedett.

- Azt akarja mondani, hogy Harry Barker pedofil volt?

A kérdés túl hangosra sikeredett, Robert Bateman idegesen

intett felé.

- Én nem mondtam magának semmit, kedvesem. Csupán

adtam néhány tippet. De ha magának szándékában áll az

egész rendőrségen szétkürtölni az információkat, akkor ezen-

túl inkább megtartom magamnak, amit tudok.

- Kitől hallott maga Barkerről, meg arról, hogy talán túl ked-

ves a lányával?

Robert elmosolyodott a nő szavaiból kicsengő hitetlenkedés

hallatán.

-A feleségétől, kedvesem, Mavis Barkertől. Kedves asszony,

de nagyon ideges szegény. Évek óta a háziasszonyok kis szív-

erősítőin él, érti, ugye? Azt mondta, hogy az összes gyerekkel

csinálta. Pauline a négy közül a legfiatalabb, a másik három

gyerek az első feleségtől volt, aki meghalt. Úgy is mondhatjuk, f

hogy Mavis nászajándékba kapta őket, mikor férjhez ment.

Azt mondta, hogy az idősebb két lány is panaszkodott az apjá-

ra, de még a fiú is. Egyikükből sem tudtunk kihúzni egy szót

sem, és a rendőrségnek sem sikerült vallomást kicsikarni belő-

lük. Szerintem megfélemlítették őket. De mit lehet ilyenkor

tenni? Az idősebbek ekkorra már jócskán tizenhat fölött vol-

tak, és vádemelés nélkül semmit sem lehetett kezdeni velük.

De ha kikérnék az ügyben a véleményemet, mint szakértő, azt

mondanám, hogy az eset teljesen egyértelmű.

A férfi mélyen Kate szemébe nézett, és látszott rajta, hogy

nagyon bántja, hogy a nő nem nagyon akarja elhinni, amit egy

kollégájáról mondtak neki.

- Én naponta látom ezt, Miss Burrows. Hallgatom, ahogyan

a beosztottjaim sorolják, hogy az egyik gyerekkel ez történt, a

másikkal meg az. De mondok én magának valamit: Kerry és

Regina esetében egyszerűen arról van szó, hogy a történelem

ismétli önmagát. Néhány bántalmazott gyerek szabályosan be-

leszeret abba a személybe, aki meggyalázza - ez bizonyított

tény - főleg, ha az a személy a család egyik tagja. Azt tanítjuk a

gyerekeknek, hogy szeressék anyut és aput, és ők így is tesz-

nek. Bármit tesz is velük anyu vagy apu, ők szeretik a szüleiket.

Ha a gyereket félholtra verik, ő akkor is a szülei védelmére kel.

Ez a való világ, kedvesem.

Robert egy percre elhallgatott, Kate pedig várta, hogy mit

akar még mondani.

- Én úgy látom Kerryt magam előtt, mint egy kislányt egy

hatalmas problémával - és ez a probléma a saját apja, aki, mint

ahogy azt maga is tudja, egész életében bántalmazta őt. Ennek

ellenére tudjuk, hogy továbbra is tartja vele a kapcsolatot, még

a gyerekeit is elviszi hozzá látogatóba. Kerry szereti őt, és ezt

nem befolyásolja az, amit művelt vele. Miss Burrows, maga

pontosan ugyanabba a hibába esik, mint mindenki más, aki

nem tapasztalta a saját bőrén, mi is az az erőszak. Értse meg

nekik ez a normális. Elvégre a barátoktól és a családtagoktól ta-

nuljuk meg, hogy mi helyes és mi helytelen - főleg a szüleink-

től, nem igaz? Ha egy gyereket rosszra nevelnek, ő ezt nem

tudhatja. És néhány gyerekből olyan felnőtt válik, aki még min-

dig nem tudja, hogy amit vele tettek, az helytelen volt. Volt, aki

azt mondta, élvezte, amit csináltak vele. Számukra ez jelentette

a törődést. Különlegesnek érezték magukat, amiért őket vá-

lasztották ki erre. Még olyan esetünk is volt, ahol a testvérek

szabályosan féltékenyek voltak a megerőszakolt gyerekre.

- Érti már, hogy mire akarok kilyukadni? - kérdezte Kate-et.

- Kerry és Regina, mindketten áldozatok voltak, és beléjük

rögzült az, amit a szüleiktől, a családjuktól tanultak. Ezért az

irántuk érzett ellenszenvet próbálja inkább elfojtani magában,

nézze inkább szánalommal ezeket a lányokat és a gyerekeiket,

Miss Burrows. Tényleg nem tehetnek róla; egészen kicsi ko-

rukban siklottak ki.

Kate sajnálta, hogy képtelen egészében átérezni azt, amit ez

a férfi olyan érzékletesen próbált megértetni vele. Az egyik

énje értette őt. Ez az énje kétségbeesett szánalmat érzett Regi-

na, Kerry, és az összes többi lány iránt. De a másik énje undoro-

dott tőlük, és tisztában volt azzal, hogy mondhat bárki bármit,

ezen nem tud változtatni. Érezte, hogy Robert tisztában van

azzal, hogy mire is gondol.

- Miss Burrows, legalább próbálja meg. Nézze kicsit más

szemszögből a dolgokat! Ha jól tudom, volt egy időszak, ami-

kor az ön lányának is voltak bizonyos problémái.

Kate nem hitt a fülének. - Ezt meg honnan tudja, Mr.

Bateman?

- Robert, ha lehet. A Mr. Batemantől olyan öregnek érzem

magam. Utánanéztem magának a számítógépemen, kedve-

sem. Mit gondol, honnan tudtam? Amikor a lánya alávetette

magát a pszichiátriai kezelésnek, a kórházban automatikusan

rendeltek mellé egy szociális gondozót. - Mosolygott, ezzel

próbálta kicsit emészthetőbbé tenni azt, amit mondott.

- Minden ilyen ügyhöz van hozzáférésem, kedvesem, és a

Barker-féle kellemetlenségek után jobbnak láttam utánanézni,

hogy pontosan kivel is kell együtt dolgoznom a rendőrségtől.

Ez nem személyeskedés, úgyhogy legyen szíves, ne nézzen

rám ilyen aggodalmas képpel! Csupán arra akartam rámutatni,

hogy sok embernek vannak problémái, de van, akiét nehezebb

megoldani, mint másokét. Sajnos bárkiből lehet áldozat.

- Egyébként csak azt tettem, amit maga is csinál nap mint

nap - mondta biztatóan. - Tudom, hogy maga is automatiku-

san utánanéz az emberek előéletének, hogy lássa, milyenek

voltak korábban, vagy ilyesmi. Én is ugyanezt teszem, mivel

újra és újra rá kellett, jönnöm, hogy senki sem az, akinek lát-

szik. Egyszerűen csak szeretem tudni, hogy kivel van dolgom,

ennyi az egész.

- Nos, akkor mi volt a maga szakértői véleménye szerint a lá-

nyom problémája?

Bateman Kate felé hajolt az asztal fölött, és gyengéden meg-

fogta a kezét.

- Abból, amit az ügy aktáiban láttam, arra a következtetésre

jutottam, hogy az apa nem mutatott túl jó példát a lányának.

Szoknyavadász volt, és semmirekellő. Ne vegye magára, ked-

vesem. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a lánya mégis inkább

az apja példáját követte, és nem a magáét. Ez persze nem egye-

di eset, Miss Burrows - a lány számára az apja életvitele na-

gyon izgalmasnak tűnhetett. Ez persze csak az én egyéni véle-

ményem. Talán úgy fogalmaznék, hogy az apa, mint az a

családtag, aki sokat van távol, fontosabbá vált a gyerek számá-

ra. Amikor látta őt, ösztönzést érzett, olyat, amilyet még nem

tapasztalt. Teljesen természetes, hogy biztonságban érezte ma-

gát. Minden kislány szereti az apukáját. Sok szempontból fon-

tos az apa szerepe az életükben. így tanulják meg azt is, hogy

hogyan viselkedjenek később a férfiakkal. Ezzel szemben

maga sokat dolgozott, így igazából az ön édesanyja volt az, aki

Elizabeth-et felnevelte. így aztán a lánya sok női példát látott

maga körül, de férfit csak egyet. És ez az egy sajnos nem volt

túl jó.

Kate nagyon mérges volt, és ezt Robert Bateman is észrevet-

te. Szomorúan csóválta a fejét, nagy, együttérző szeméből saj-

nálat sugárzott.

- Kérem, bocsásson meg, ha megsértettem. Nem állt szándé-

komban. Csupán a szocializáció folyamatát próbáltam bemu-

tatni.

Kate a mellkasához szorította az aktákat, és a férfit nézte.

- Talán én is utánanézek a maga előéletének a számítógépe-

men, Mr. Bateman.

- Azt akarja mondani, hogy még nem tette meg? - mondta a

férfi gonoszkodva. - Ezt szomorúan hallom, Miss Burrows. Azt

hittem, sokkal dörzsöltebb.

Szórakozott vele, és ezt Kate is jól tudta. Aztán a férfi arckife-

jezése megváltozott, ismét komolyan nézett.

- Annyira sajnálom ezeket a lányokat, de tényleg. Látom,

hogy szenvednek. Látom, hogy próbálják túltenni magukat

azon, amit velük műveltek. Ne legyen velük túl kemény, Miss

Burrows. Ne feledje, ők is épp úgy áldozatok, mint azok a sze-

rencsétlen gyerekek. Kerry Alstont olyan brutálisan bántal-

mazták, hogy azt maga a legszörnyűbb álmaiban sem tudná el-

képzelni. Rendszeresen, csecsemőkorától felnőttkoráig. Olvas-

sa csak el az aktákat! Borzasztóak, de ebből már egészen bizto-

san megérti.

Kate tudta, hogy komolyan gondolja, és valahol tisztelte is a

férfit ezért, annak ellenére, hogy megsértette a családi ügyek

felhánytorgatásával. Olyan érzés volt, mintha felszakított vol-

na egy sok éve csak gyűlő gennyes sebet. Mindent tudott róla,

és a tudás mindig hatalmat jelent. Kate ezt jobban tudta, mint

bárki más.

- Vérzik a szívem - mondta Bateman csendesen. - Nem te-

hetek róla, kedvesem. Mindig sajnáltam a veszteseket, már

egészen kicsi koromban is. Lehet, hogy bolond vagyok, nem

tudom, de az érzésein senki nem változtathat, nem igaz?

Kate végigmérte a férfit, az elhanyagolt ruháival és a rosszul

festett hajával, és azon kapta magát, hogy mosolyog. Azért jó

ember, a maga módján. Még hisz a rehabilitációban, abban,

hogy lehet segíteni az embereken. Ezért az egyért nagyon tisz-

telte őt.

- Olvassa el Kerry Alston aktáját, és azután mondja meg,

hogy még mindig bolondnak tart-e engem, amiért sajnálom őt,

rendben? Gondolja át, hogy maga elviselte volna mindazt,

amit ő átélt, és mindazok után képes lett volna arra, hogy a jó

oldalon kössön ki! Próbáljon együttérezni vele, ne ítélje el,

mint mindenki más.

- Megpróbálom, Robert. De azért ne élje nagyon bele magát!

Én is sok dologgal találkoztam már a munkám során, tudja? És

általában én is ott kötök ki, ahol maga, miközben szedegetem

össze a kis mozaikdarabkákat.

A férfi elvigyorodott.

- Látja? Több közös vonás van bennünk, mint gondolná.

Kate lassan autózott vissza a rendőrőrs felé. Próbálta össze-

szedni a gondolatait. Első körben felhívta Goldingot, és meg-

kérte, hogy szedje elő Barker ügyeit, és egy füst alatt nézzen

utána Robert Bateman előéletének is.

Egyik cigarettát szívta a másik után. Amint a rendőrség kö-

zelébe ért, megpillantotta a tévéseket és a szennylapok firká-

szait és felsóhajtott. Nyomasztó ez az egész.

Óvatosan átkocsikázott a csődületen, és eljátszott a gondo-

lattal, hogy feljelenti az egész bagázst a közúti forgalom akadá-

lyoztatásáért. Kíváncsi lett volna, hogy erre hogyan reagálnak.

Ilyetén kissé vidámabb gondolatok után már mosolyogva és

nyugodtan nézett a következő megpróbáltatások elé.

Jackie Palmer magához ölelte a kisfiát. Jenny és Kate örömmel

látta, hogy anya és fia láthatóan nagyon ragaszkodnak egy-

máshoz. Martin imádta, hogy figyelnek rá. Ült az anyja ölében,

és úgy szorította a kezét, hogy erővel sem lehetett volna elvá-

lasztani őket egymástól.

A kisfiú a szabad kezével az arcára mutatott, és határozottan

kijelentette:

- Anyu, puszi.

Jackie gyengéden megpuszilta.

- Mi oka lehetett rá bárkinek, hogy betegye az én Martino-

mat egy teherautóba? - kérdezte Jackie. - És ki ez a szőke nő,

akiről mindenki beszél? Ennek az egésznek nincs semmi értel-

me.

Kate megcsóválta a fejét.

- Nos, éppen ez az, amit ki kell derítenünk. De a szemtanúk

leírása szerint ez a bizonyos szőke nő nagyon úgy nézett ki,

mint maga.

Jackie zavarba jött.

- De a biztonsági kamera...

Jenny közbeszólt.

- Az a felvétel bizonyítja, hogy aznap ott volt a munkahe-

lyén, de nem látható rajta folyamatosan, csak azt vették fel,

amikor bement, és azt, amikor távozott. Van egy hátsó kijárat

is, a teherautó parkoló csak öt perc onnan gyalog, az óvoda pe-

dig tizenöt.

Jackie teljesen ledöbbent. Jenny folytatta.

- Látja, aranyom, amíg nem tudtuk, hogy hol a kisfiú, addig

teljesen biztos volt az ön alibije. Mostanra azonban változott a

helyzet, és úgy néz ki, hogy könnyedén kiosonhatott a Fekete

Rózsából, és negyven percen belül vissza is érhetett, és nincs

senki, aki bizton állíthatná, hogy egész idő alatt ki sem mozdult

onnan, ugye? Csak bizonyos időközönként láthatták önt.

Jackie lassan ingatta a fejét.

- Már bocsánat, de kurvára nem értem magukat, emberek!

Komolyan azt gondolják, hogy én képes lettem volna ilyen

disznóságra?

Martin fészkelődni kezdett az anyja ölében, ahogy az egyre

hangosabban kezdett beszélni.

- Kiröhögsz engem, vagy mi a fene?

A gyerek megfordult az ölében, és próbálta átölelni az anyja

nyakát. Az viszont nem túl gyengéden ellökte magától. Kate és

Jenny felé bökött az ujjával, és gonoszul megszólalt.

- Azért pikkelnek rám, mert a szexiparban dolgozom, mi?

Hát engem aztán nem fognak bevarrni, az tuti. Én nem vagyok

olyan, mint Kerry Alston, vagy az a többi szemét, akiket eddig

berángattak ide.

Martin ekkor már hangosan bömbölt. Jackie felrántotta a

gyereket, és egészen közelről az arcába üvöltött.

- Az isten szerelmére, hallgass már el, te szaros kis anyaszo-

morító...

Kate és Jenny döbbenten ültek, míg egy segédtiszt erőszak-

kal kivette a síró gyereket az anyja kezéből. Azután Jackie

Palmer is sírva fakadt. Épp úgy sírt, mint egy kisgyerek.

Robert Bateman szavai még ott zúgtak Kate fejében, és azon

kapta magát, hogy szánalommal vegyes együttérzéssel néz az

előtte ülő összezavarodott lányra. De Jenny már többször is

hangsúlyozta, hogy csupán egyetlen biztos dolog van minden

ügyben, és ez a tanú. És nem is csak egy ember látta ezt a nőt a

tett helyszínén. A munkahelye nem volt messze onnan, és már

amúgy is volt vele gond a gyerekei elhanyagolása miatt.

Bármit is gondoltak magukban, a tényeken nem változtat-

hattak.

Kate belepillantott az asztalán heverő aktába. Miközben átla-

pozta, megtudta, hogy Robert Bateman egy igen jó hírű szociá-

lis munkás, méghozzá vezető beosztásban, fura megjelenése

ellenére. Sőt a szakterületén, amely a gyerekek bántalmazása,

megbecsült szakértőnek számított. Elismeréssel szóltak a cson-

ka családokban végzett munkájáról is. Kisiklott emberekkel

foglalkozott.

Golding egy kávét tett az asztalára, anélkül hogy külön kér-

te volna, és ez a gesztus nagyon jól esett Kate-nek.

- Köszönöm. Már igazán rám fért.

Golding bólintott.

- Barkerről nem találtam semmit. Egy árva sort sem. Úgy

néz ki, hogy Ratchet mindent, amiben Barkert neve szerepelt,

az utóbbi tíz nap folyamán bekéretett. Nem találja ezt furcsá-

nak?

Kate ingatta a fej ét.

- Nem igazán. Folytassa a kutatást, Dave, lássuk, mit tudha-

tunk meg a szóbeszédekből, azután majd kitaláljuk, hogy ho-

gyan tovább.

- Van néhány személyes kapcsolatom is, asszonyom. Talán

körülszimatolhatnak egy kicsit. Természetesen csak akkor, ha

ön erre engedélyt ad.

Kate elmosolyodott.

- Természetesen az engedély megadva. És megpróbálok

Ratchet-ből is kiszedni valamit.

Dave megköszönte, és kiment az irodából.

Barkernek láthatóan még mindig voltak kapcsolatai a rend-

őrségen. Miért volt az, hogy ezen egyáltalán nem lepődött

meg?

Úgy is ki fogja deríteni, amit tudni akar.

Ahogy általában.

Patrick látta a kék autót, amikor bekanyarodott a Mortlake útra

Ilfordban. Már legalább negyedórája ott koslatott a nyomában.

Nézte, ahogy a kocsi utána kanyarodik, majd megelőzi azt egy

másik autó. Mindez elég nagyfokú amatőrségre vallott. Vajon

az volt a feladata, hogy éreztesse Patrickkel, hogy követik?

Tudta, hogy ideje eltűnni a biztonságosnak nevezett lakás-

ból. Besorolt az ilfordi főutca forgalmába, állt a lámpánál, sze-

mei szinte rátapadtak a fekete Granadára, amely négy autóval

mögötte várakozott a sorban. Két fickó ült benne: egy szőke és

egy sötét hajú. Mindketten sötét ruhát viseltek, a külsejük tel-

jesen jellegtelen volt.

Amikor a motor odahajtott mellé, először nem is igazán fi-

gyelt fel rá. De megütötte a fülét a motor bőgése, kipillantott az

anyósülés melletti ablakon, és akkor azt látta, hogy a motor ve-

zetője mögött ülő alak egy fekete táskát tart a kezében, a táská-

ban pedig valami fegyver kinézetű dolog rejtőzik.

Patrick mindezt egy pillanat törtrésze alatt észlelte. A reakci-

ói elég gyorsak voltak ahhoz, hogy mire az első lövedék eltalál-

ta, már félig kint is volt a kocsijából. A második lövés akkor

érte, amikor kizuhant a kocsiból, és tompa puffanással landolt

az aszfalton.

Mielőtt elvesztette az eszméletét, még hallotta, hogy kitör a

káosz körülötte, és egy pár határozottan formás női lábat látott,

melynek tulajdonosa, a mögötte haladó kocsiból velőtrázó si-

koltozás közepette rohant felé, a továbbhömpölygő autófo-

lyam közepén. A nő kocsijában még mindig bömbölt a rádió,

Chris Tarrant hangja valószerűtlenül hangosan harsogta be a

forró délutánt, és a lövéseket követő csendet.

A motor gyorsan megindult, és pillanatokon belül eltűnt a

forgalomban. A Granada U-vonalban megfordult, és nyugod-

tan távozott a helyszínről, a benne ülők pedig meg mertek vol-

na rá esküdni, hogy Patrick Kelly ekkora már halott volt.

Kerry Alston édesanyja madárszerű asszony volt, kedves arc-

cal és gyönyörű, dús, gesztenyebarna hajkoronával. Gyakran

mosolygott, ilyenkor kivillantak apró, fehér fogai, és egészsé-

ges rózsaszínű ínye. Kate és Jenny meglepődve szemlélték, és

ezzel ő is tisztában volt.

- Kerry az apjára ütött.

Rekedtes, szinte túlvilágias hangja cseppet sem illett külse-

jéhez, arról árulkodott, hogy túl sokat dohányzik, és túl sokat

piál. Tudták róla, hogy alkoholista. Rágyújtott, és az asztalon

heverő vaskos dosszié felé intett.

- Megint a régi nóta? Már kétszer is beszéltem magukkal er-

ről.

Kate az előtte ülő nő hideg szemét nézte, és felidézte magá-

ban mindazt, amit Robert Bateman mondott a szülőkről.

- Van valami hozzáfűznivalója ahhoz, amit eddig elmon-

dott nekünk? - Jenny nem reménykedett ebben túlzottan, és

ez hallatszott is fojtott hangján.

Donna Alston elfintorodott.

- Nincs. Az a lány egy kis kurva. Mindig is az volt - az apja

gondoskodott róla, hogy így legyen. Ezek szerint még mindig

őt keféli az egész város? Az lenne a legjobb, ha követnék az én

példámat vele kapcsolatban, és odadobnák, ahova való - a sze-

métdombra.

- Az unokáinak mégis gondját viseli. Hogyan egyezteti ezt

össze a lánya iránti érzelmeivel?

- Maguk nem ismerik Kerryt úgy, ahogy én - hangzott a vá-

lasz. - Az apja iszonyatos dolgokat művelt vele, ezt nem taga-

dom. De azt is tudniuk kell, hogy az a lány újra és újra megszö-

kött vele, akárhányszor csak kiengedték a sittről. Kerry csak

mérgezi itt a levegőt, és ha rajtam múlna, az unokáim mind-

örökre velem maradnának. így aztán mindig magamhoz ve-

szem őket, amikor a szociális gondozók megkérnek rá.

Mérgesen a két rendőrnő felé mutatott az égő cigarettájával.

- Akármikor magamhoz venném azokat a kis szerencsétle-

neket, de hát nem engedik. „Hagyjuk őket az anyjukkal!", ezt

mondják mindig. „Ő szereti a gyerekeit." Kerry nem ismeri a

szeretetet, nem tud igazán szeretni. Nem tudja szeretni a gye-

rekeit sem. Úgy tekint rájuk, ahogyan az apja annak idején őrá

- mint valami vagyontárgyra. Mint valamire, amiből hasznot

lehet húzni. Én féltem attól a stricitől, hosszú évekig rettegés-

ben tartott, de Kerry még mindig találkozgat vele, még mindig

kapcsolatban állnak egymással. El tudják képzelni, hogy en-

gem ez hogyan érint? El tudják képzelni? - Az arcukba bámult.

- Kerry tudja jól, hogy mire képes az a mocsok, és mégis elviszi

hozzá a gyerekeit szünidőben. De soha nem fogják kiszedni

belőle, hogy hol lakik. Parkolókban, meg ilyen helyeken szok-

tak találkozni. Több esze van annál, semhogy elmondja ne-

kem, mert tudja, hogy ha egyszer rájövök, akkor odamegyek,

és kicsinálom mindazért, amit tett. Nem beszélek a levegőbe,

hölgyek. Egy szép napon még elkapom a tökét!

- Honnan származik a férje?

Donna megrázkódott, és olyan rondán kezdett harákolni,

hogy Kate-et hányinger kerülgette.

- Eredetileg Newcastle-ből, vagy valahonnan afelől jött. De

soha semmit nem lehet kiszedni belőle. Olyan, mintha az em-

ber a falhoz beszélne. Mostanában déli akcentussal beszél, de

amikor megismertem, akkor még északinak mondta magát.

Persze, az is lehet, hogy akkor is hazudott. Ismerniük kéne, ak-

kor értenék, hogy miről beszélek. Olyan pasas, aki leédesgeti a

kismadarat is a fáról, aztán egy percnyi gondolkodás nélkül ki-

tekeri a nyakát. De szerintem Kerry biztos tudja, hogy merre

van most. Tartja vele a kapcsolatot, az hétszáz! Kerry imádja,

tényleg imádja. Az egész élete abból áll, hogy várja, hogy az

apja megkeresse őt.

Jenny néhány fényképet tett az asztalra.

- Felismeri a képen látható férfiak bármelyikét?

Donna a kezébe vette a képeket, és megnézte őket. Kate lát-

ta, hogy az állkapcsa megfeszül, a bőre pedig elsápad a képek

láttán, amelyek a lányáról és az unokájáról készültek, de nem

igazán a családi fotóalbumba szánták őket.

Hallatszott a visszafojtott sírás a hangján, amikor összetör-

ten megszólalt.

- Nem, nem ismerem egyiket sem. De arcokat nem is na-

gyon lehet ezeken látni, nem igaz?

Mindhárman hallgattak. Csak a szalag surrogása hallatszott

a bekapcsolt diktafonban.

- Ezúttal magamhoz veszem a gyerekeket, akármit is mon-

danak Batemanék. Most már ők is áldozatok, akárcsak Kerry

volt. A saját anyjuk áldozatai, aki egy mocskos kurva! Most

tényleg elvetetem őket tőle.

- Van valami ötlete, hogy kitől lehetnek a gyerekek?

Donna megrázta a fejét, és megint krákogott.

- A legidősebb biztosan az apjától van, felőlem mondhat

mindenki, amit akar. Szegénykémnek nincs is ki mind a négy

kereke. A többi viszont gyakorlatilag bárkitől lehet - mondom,

bárki lehet az apjuk. Egy asztal lábát is megkefélné, ha ezt

mondanák neki. így nevelte az apja. De azt hiszem, eleve ben-

ne volt a hajlam. Nézzék csak meg a másik lányomat, Mariah-t.

Ugyanazon ment keresztül, mint Kerry, és ő mégis normális.

Gyűlöli az apját azért, amit vele művelt. Én próbáltam leállíta-

ni, mindenáron. Amikor végre feldobtam a rendőrségen, hu-

szonnyolc öltéssel varrták össze a sebet, amit ejtett rajtam.

Majdnem az életemmel fizettem a lányokért, és Kerry mégis

gyűlöl. Tiszta szívből. Bár ez az érzés kölcsönös.

Kate nem igazán tudta, hogy mit mondjon erre.

- Szóval, Mariah, ő is hallott az apjáról néhány évvel ezelőtt.

Megmondta neki, hogy húzzon el a búsba, és hagyja őt békén.

Majd ő elmeséli maguknak az egészet. Az apja miatt szegény

lány már szinte hazajár a diliházba. Felvágta az ereit, gyógy-

szereket vett be. Miken mentem vele is keresztül! De róla leg-

alább tudom, hogy érzett valamit, értik? Tudta, hogy ami vele

történt, az rossz volt. Nem úgy, mint Kerry. Ő szinte élvezte az

egészet.

Jenny összeszedte a fényképeket, és az apró asszony felé

nyújtotta a kezét vigasztalóan, az asszony felé, akinek könny

csillogott a szemében, de belül acélból volt a szíve. Acélszív nél-

kül ugyanis biztosan belebolondult volna mindabba, ami vele

történt.

- Ha eszébe jutna valami, bármi, ami előrébb mozdítaná az

ügyet...

Donna fáradtan elmosolyodott.

- Ne aggódjanak, magukat értesítem először.

Kate és Jenny kevéssel este hét után érkezett meg Kate lakásá-

hoz. Egész napjuk azzal telt, hogy a sértettek családjait hallgat-

ták ki, így hát mindketten nagyon fáradtak voltak. Kate a szoci-

ális gondozó aktáit tartotta a kezében, és a karját húzó súly fo-

lyamatosan emlékeztette arra, hogy mi is rejtőzik a vastag

dossziékban.

Amint kinyitották a bejárati ajtót, arcukba csapott a sült hús

finom illata, és meglepetten összenéztek. Aztán Kate meglátta

anyjának gömbölyded alakját, aki feléjük zúdult az előszobán

át, hogy üdvözölje őket, és leesett az álla a meglepetéstől.

- Anya!

- Igen, a nyomorult anyád vagyok, te gonosz! Tiszta bolon-

dot csináltam magamból, amikor odamentem Pat házához, és

a házvezetőnőtől kellett megtudnom, hogy ti ketten éppen

mosolyszünetet tartotok. Most aztán vegyétek le a kabáto-

tokat, gyertek be, és tudni akarom, hogy mi a fene történt itt az-

óta hogy elmentem!

Jenny bizonytalanul álldogált a konyhaajtóban, de Kate bel-

jebb tolta.

- Ez itt az anyám, akinek Ausztráliában kellene lennie...

- A nevem Evelyn, hát a tiéd? Ha jól sejtem, a te cuccaid van-

nak Lizzy szobájában, nem igaz? Na, gyertek már beljebb, és

egyetek! Annyi kaját csináltam, hogy egy sáskahad is jóllakna

vele!

A ház egyszeriben otthonossá vált, és Kate rájött, hogy mi

hiányzott eddig belőle. Az anyja életet lehelt a falak közé le-

hengerlő személyiségével és életörömével. Kate azt kívánta,

bárcsak örökölte volna mindezt tőle, régen halott apja zárkó-

zottabb természete helyett.

- Elegem lett abból, hogy hiába próbállak elérni telefonon,

és aztán azt gondoltam magamban: ha a hegynek kell a nyam-

vadt Mohamedhez mennie, hát legyen! Felültem egy repülő-

re, és most itt vagyok. Összetörtem, elfáradtam, úgy érzem ma-

gam, mintha kifacsartak volna, mint egy citromot, de azért azt

hiszem, még megfelelő társaság leszek nektek!

Jenny jóízűen kacagott a kellemes meglepetésen, Kate pedig

nagyon hálás volt. Csodálatos érzés volt látni az anyját a kony-

hában, pirospozsgás, örömtől ragyogó arccal, köténnyel maga

előtt, amint ismét a lányának főz, akit még mindig úgy kezel,

mint egy iskolást.

Az asztalon a hagyományos étkek illatoztak: házi sütésű ka-

lács, egy kiadós húsostál, vajban sült sárgarépa és ecetes ká-

poszta. Egy hamisítatlan ír vacsora, amitől az ember teljesen el-

telik, és azonnal el is alszik. A sütőben egy óriási almás pite buj-

kált, a gáztűzhelyen pedig házi tejsodó gőzölgött.

- Lizzy nincs, anyu? - Kate hangja félénk volt, Eve pedig fel-

sóhajtott.

- Jól beilleszkedett, Kate. Férfiak mindenfelé, ő pedig az iga-

zit keresi. Istenkém, remélem, jól fog választani. Imád ott lenni,

és őt is nagyon szeretik. Annál biztos csak jobb lehet, ami itt

várt volna rá.

Jenny megérezte, hogy ebben a témában nem igazán ért

egyet anya és lánya, így aztán csendben szedett magának az

ételből.

Kate szorosan magához ölelte az anyját.

- Anya, olyan jó, hogy itthon vagy, de tényleg!

Evelyn úgy csinált, mintha kifogástalan, dauerolt, ősz haját

igazgatná, és megszólalt.

- Aztán később, majd vacsora után elmesélhetnéd, hogy mi

történt az embereddel. Amikor ma reggel odamentem a házá-

hoz, hát majdnem szívrohamot kaptam! Ja, különben össze-

szedtem a vicik-vacakjaidat, és elpakoltam, úgyhogy ez letud-

va. Ami őt illeti, napok óta a házának a közelébe sem ment, ezt

mondta az a Mary Anne, akit házvezetőnek tart. Na, most az-

tán elég! Egyetek meg mindent, van számotokra egy kis

desszert, meg egy üveg ausztrál chardonnay is mutatóba.

Jennyt teljesen lenyűgözte a pöttöm asszony; fantasztikus-

nak találta, és evés közben úgy cseverésztek, mintha már ezer

éve ismernék egymást. De Jenny sejtette, hogy Evelynnel kap-

csolatban valószínűleg mindenki így érezhet. Annyira nyitott

volt, és olyan jólelkű, hogy képtelenség volt nem szeretni.

- Ja, majd' elfelejtettem! Az a görény Ratchet telefonált, és

azt üzente, hogy amint hazaérsz, hívd vissza. De inkább egyél

előbb! Tényleg sunyi alak lehet, a hangjából ítélve, én megis-

merem a fajtáját! Most majd vár egy kicsit az a nyavalyás.

Jenny és Kate cinkosan összemosolyogtak. Amikor Evelyn

kiment a konyhából, Jenny komoly hangon megszólalt.

- Fantasztikus asszony az anyád, de komolyan. Nagyon sze-

rencsés vagy.

Kate örült ennek, és ez az öröm jól látszott rajta.

- Annyira szeretem! Nem tudom, hogy mihez kezdtem vol-

na nélküle az évek során. Amikor ott volt Dan, meg az a többi

dolog...

- Bárcsak az én anyám is ilyen lenne! De vannak dolgok az

életben, amiket készen kapunk, és nem változtathatunk rajtuk.

Ott vannak példának az ügyek, amikkel nap mint nap foglal-

koznunk kell, nem igaz?

- Eléggé megdöbbentő, az biztos. De hiszel te abban, hogy

vannak emberek, akik eleve rossznak születnek, mint ahogyan

Kerry Alston anyja gondolja?

Jenny ezen egy kicsit elgondolkodott.

- Őszintén szólva, nem tudom, Kate. De úgy tűnik, hogy

vannak emberek, akik nagyon tudnak gyűlölni, és vannak em-

berek, akik nagyon tudnak szeretni. Ami szerintem a legna-

gyobb gondot okozza, az az, hogy csak egy egészen vékony

vonal választja el ezeket egymástól. Egy dologban azonban

biztos vagyok: ha valakinek olyan anyja van, mint Evelyn, ab-

ból csak jó ember lehet, nem igaz?

Kate válaszul csak elmosolyodott.

De Evelyn központi szerepet játszott Lizzy életében is, és

tessék, mi lett belőle. Kate gyanította, hogy bár az anyja amúgy

is haza akart jönni, Lizzy valószínűleg valami rossz fát tett a

tűzre, és az anyja emiatt ült végül gépre. Persze ebben koránt-

sem volt biztos, de a megérzései valahogy ezt súgták. És a meg-

érzései általában jónak bizonyultak, az anyjával kapcsolatban

meg különösen.

Eve éppen visszarobogott a konyhába, amikor megszólalt a

telefon, és Kate felállt, hogy felvegye.

- Hagyd, majd rábeszélnek az üzenetrögzítőre, lányom.

Még öt perce sincs, hogy itthon vagy, de ahogy azt a sunyi

Ratchet-et ismerem, két percen belül már az ajtón kívül leszel.

Mindannyian hallották a férfi hangját az üzenetrögzítőn, és

felnevettek.

- Hello, Kate. Tudom, hogy ez nem igazán telefontéma, de

sajnos el kell mondanom, hogy Patrick Kellyre rálőttek ma az

Ilford úton. Ha megkapta ezt az üzenetet, kérem, hívjon

vissza, rendben? Az otthoni számom...

Síri csendben ültek egy ideig, mire felfogták, hogy mit is hal-

lottak az imént. Kate az anyjára nézett. A szája mozgott, de a

torkán nem jött ki hang. Olyan volt, mintha megnémult volna.

Csak rázta a fejét, nem tudta felfogni, amit hallott.

- Patet lelőtték... Istenkém, most segíts! - Eve keresztet ve-

tett, és töltött Kate-nek még egy pohár bort. - Idd meg, te lány,

most rád fér. Aztán felhívjuk majd azt a nyavalyást, és kiderít-

jük, hogy mi is történt pontosan.

Kate láthatóan remegett. Olyan volt, mintha a teste minden

egyes porcikája önállósította volna magát. Nagy, sötét szemé-

ben nem csillogott könny, de sugárzott belőle a fájdalom. Eve

képes lett volna bármire, hogy azt a fájdalmat eltüntesse on-

nan.

- Ki a fene akarhatta lelőni a te emberedet? Ez a hely lassan

már olyan, mint Belfast. Lelőnek, rabolnak...

- Evelyn, azt hiszem, kerítenünk kellene egy orvost

Kate-nek.

Még be sem fejezte a mondatot, Kate már el is ájult, és lezu-

hant a padlóra. Evelyn hangosan zokogott, és ringatta lánya fe-

jét az ölében.

- Éreztem én, hogy haza kell jönnöm, de mennyire, hogy

éreztem! Tudtam, hogy szüksége van rám! Édes Jézusom, bele

fog őrülni a fájdalomba! A lányom bele fog őrülni a fájdalomba.

Ha létezik két ember, akiket egymásnak teremtettek, hát ők

azok voltak! Olyan nagyon összeillettek!

Még mindig szipogott, amikor Jenny a telefonhoz lépett, fel-

hívta Leilát, és elmondta neki, mi történt. Amennyire csak le-

hetett, titokban akarták tartani a kollégák előtt. Lesz így is elég

pletykálnivaló, nem kell tudniuk, hogy Kate elájult a hír halla-

tán. A nagy fájdalma ellenére sem akarta volna, hogy ezt tud-

ják róla. Ő már csak ilyen.

Willy arra ébredt, hogy valaki hideg vizet zúdít a nyakába. Pe-

dig már anélkül is éppen eléggé fázott.

- A főnököd halott.

Hallotta ugyan, hogy mit mondtak neki, de nem igazán hitte

el.

- Kicsi vagy te ahhoz, hogy Patrick Kellyt kicsináld - mondta

halkan.

A láthatatlan férfi felnevetett.

- Nem érdekel, hogy mit jelent ez rád nézve?

- Nem igazán. Igaz is, kösz az italt, haver. Már igazán rám

fért.

Szergej csodálkozva ingatta a fejét. Látott már kemény fic-

kókat élete során, de Willy Garney olyan szívós volt, akár egy

régi csizmatalp, és most már őszintén csodálta a tűrőképes-

ségét.

- Én magam lőttem le - tört ki belőle. - Ma, a saját autójában.

Láttam, hogy a golyók kilyukasztották, és hogy elvérzett.

Ha Szergej arra számított, hogy ezzel elérhet valamit, hát

nagyon tévedett.

- Nem hiszek neked, kölyök. Pat Kelly elkap, és kicsinál. A

saját érdekedben reménykedj benne, hogy tényleg meghalt.

Mert ha nem, akkor neked kampó basszó.

A férfi nyilvánvalóan szenvedett, de még így is volt ereje ke-

ménykedni. Az orosz kiment a cellából. Ránézett az ajtó előtt

várakozó két társára, és halkan megszólalt. - Még mindig el-

lenáll, a szavaival.

A két fiatalabb férfi is éppen úgy csodálta a foglyot, mint

Szergej.

- Nemrég hallottam, hogy magában beszélt. Valami

Millwallról, vagy miről motyogott. És egész éjjel számolt, egy-

től ezerig, újra és újra, tök gyorsan.

Egy percig mindhárman hallgattak, és a maguk módján cso-

dálták Willyt.

-Ki fogjuk nyírni?

Az idősebb férfi megrázta a fejét.

- Még hasznát vehetjük. Sokat tud, később szükségünk le-

het a tudására. Nemsokára adhattok neki enni. Mosdassátok

meg, a többit majd meglátjuk. Amint felfogja, hogy a főnöké-

nek befellegzett, talán belátja végre, hogy jobban jár, ha segít

nekünk.

- De az is lehet, hogy nem. Az ilyen hűséget nehéz megfizet-

ni. Ezt ki kell érdemelni.

Mindannyian csodálták Willy Garney-t, de persze főnökük

egyetlen szavára gondolkodás nélkül végeztek volna vele.

William Garney lojalitását a főnöke iránt nagyon is megértet-

ték. Ők is ugyanígy éreztek a saját főnökük iránt.

Adtak neki enni, és kapott egy üveg whiskyt is. Valahogy

sejtették, hogy a vodkának nem örülne annyira.

MÁSODIK KÖNYV

Oly fiatal voltam és úgy szerettem, nem

Volt anyám, Isten elfeledett, és elestem.

Robert Browning

12.

Patrick nővérei együtt érkeztek az Ilfordi Szent György kór-

házhoz, és játszva kikerülték a bejárat előtt összecsődült

fotósokat. A szőke, erősen kifestett Grace jóval fiatalabbnak lát-

szott a koránál. Violet ezzel ellentétben jóval idősebbnek tűnt,

mint amennyi valójában volt. Grace-től eltérően, akinek a bőre

sminkre termett, Vi mindig úgy nézett ki kifestve, mint egy túl-

tatarozott öregasszony.

Egyikük sem beszélt, míg felvonultak az intenzívre. Egy fia-

tal, ázsiai orvos fáradt mosollyal köszöntötte őket.

- Hogy van?

- Nagyon rosszul. Sajnos gépekkel lehet csak életben tarta-

ni.

- És túl fogja élni?

Az orvos vállat vont.

- Nem fűzünk hozzá túl sok reményt. De a szervezete na-

gyon erős, és nem adja fel egykönnyen... - a hangja elhalkult.

Violet nézte, ahogy Patrick mellkasa négy másodpercen-

ként emelkedik-süllyed, ahogy a lélegeztető diktálja. A zaj fé-

lelmetes volt, a gépek tömkelege nagyon megrémítette mind-

két nővért. Az, hogy így látják az ő mindig erős és kitartó öcsi-

kéjüket, nagyon kiborította őket.

- Jézusom, Grace! Mi mindenen kell még szegény kölyök-

nek keresztülmennie? Először Renée, aztán Mandy, most meg

ez. Nincs még két napja, hogy figyelmeztettem, öreg ő már eh-

hez. Kimerültnek tűnt, Gracie, nagyon kimerültnek. Napról

napra egyre több az ősz haja, és a szakítás Kate-tel csak tovább

rontott a dolgon. De ugyan ki hibáztathatná őt? Az ő munkája

mellett ez az utolsó dolog, amire szüksége lehet, nem igaz?

Grace gyengéden megfogta az öccse kezét.

- Oh, persze, Vi, isten bocsássa meg Patnek, hogy kellemet-

lenséget okozott neki a nyavalyás kis munkájában.

A hangja gúnyosan csengett, és Violet beleharapott az ajká-

ba. Grace mindig is olyan erőt képviselt a családban, amit nem

lehetett figyelmen kívül hagyni. Violet és Patrick is mindig rá-

hagyta a dolgokat, mert olyan akaratos volt. De ebben az egy

témában Violet nem engedett a maga igazából. Pat szerette

Kate-et, a nő boldoggá tette, és nem számított, hogy Grace mit

gondolt erről. Pat éppen azért fordult Violethez, ha valami

gondja volt, mert tudta, hogy ő mellette áll, és nem próbálja te-

lebeszélni a fejét mindenfélével.

- Kate nagyon fura egy csaj - folytatta Grace. - Tudom, hogy

lenéz engem és a magamfajtákat. Soha nem mondott semmit,

de én akkor is tudom...

Violet megragadta a nővére kezét.

- Pat szeret téged, Gracie, és mindig is szeretett. De megvan

a saját élete is. Kate pedig boldoggá tette, akármit is gondolsz

róla.

Grace körülnézett a szobában, és fújt egyet.

- Igen? És akkor most hol van? A magas rangú és kibaszott

okos kisasszony...

Vi ráhagyta. Tudta, hogy mennyire feldúlt a testvére. Azzal

is tisztában volt, hogy egy féltékeny asszonnyal áll szemben.

Kate besétált Pat életébe, és Grace elvesztette a befolyását Pat

felett, ezt pedig nem volt hajlandó egykönnyen megemészte-

ni. Azok után, ami Renée-vel történt, Pat Grace-re támaszko-

dott, és ő ezt nagyon élvezte. Igazság szerint túlságosan is. De

Violet ezt nem mondhatta meg neki, mert minden olyan cél-

zás, ami kritikának minősült, hatalmas veszekedések egész so-

rát vonta maga után.

Grace mindig is nehéz eset volt.

Violet lenézett Patrickre, és megijedt attól, hogy milyen fe-

hér az arca. Olyan volt, mint egy viaszszobor, mintha minden

életerő elszállt volna belőle. Az egyik golyó a nyakát érte, a

másik pedig a farát - Violet tudta, hogy ez utóbbi mennyire ki

fogja borítani Patet, ha majd magához tér.

Az, aki telefonon értesítette őket, azt mondta nekik, hogy az

állapota válságos - nem igazán voltak vele tisztában, hogy ez

mit is jelent pontosan - és hogy a következő huszonnégy óra

döntő fontosságú lehet. Patrick súlyos agykárosodást is szen-

vedhetett. Violet úgy gondolta, hogy az orvosok tudják a leg-

jobban, hogy mi kell a testvérének, és nem a rokonok. Úgy

gondolta, amíg életben tartják a testvérét, felőle azt csinálnak

vele, amit akarnak. De most nézte a szeretett arcot, és nem látta

túl sok esélyét a túlélésnek. Már most is úgy nézett ki, mint egy

halott.

- Ne kéressünk egy papot, Grace?

A nővére eszelős arccal fordult felé.

- Még csak az kéne, Vi! Pont a csuhások hiányoznak mellőle!

Violet sóhajtott, és csendben leült az ágy mellé. Ez volt az

egyetlen olyan dolog, amivel nem idegesíthette fel Grace-t

még jobban. Olyan volt, mintha megint gyerek volna, és

Violetnek már elege volt ebből. Mindig másodhegedűst ját-

szott a nővére mellett, és mindig végig kellett hallgatnia, hogy

mi Grace véleménye, és hogy szerinte kinek mit kellene tennie.

Valójában azonban ilyen helyzetekben Grace használhatatlan

volt, túl érzelgős, és túl agresszív.

Violet keserűen elgondolkodott, hogy vajon mennyi időbe

telik, hogy Grace kiborítsa az orvosokat, a nővéreket, és min-

denki mást, aki keresztezi az ő kis külön világát. Furcsa mód

Violet most irigyelte Patricket. Neki legalább nem kellett elvi-

selnie Grace-t és azt, hogy állandóan ócsárol mindent.

- Telefonálok egyet, Violet. Te itt maradsz, és kerítesz egy

csésze kávét valamelyik kiscsajtól, aki itt rohangál, és nővérnek

van öltözve - mondta Grace hangosan, és közben megpróbálta

elkapni a főnővér tekintetét.

Violet fáradtan behunyta a szemét. A testvére máris rákez-

dett.

Jenny mélyen belenézett Kerry Alston szemébe, és megismé-

telte a kérdést, ezúttal még hangsúlyosabban. A lány borzasz-

tóan nézett ki, a kövér arca szürke volt, és mocskos. Jenny még

a szagát is érezte. Savanyú szaga volt, dohányfüst, izzadság, és

valami szúrós, ecetes szag keveréke áradt belőle. A kihallgató-

szoba melegében a szag átható volt, és Jenny tudta, hogy a fia-

tal segédtiszt is szenved tőle, aki beült a kihallgatásra.

- Választ várok, Kerry, és meg is fogom kapni, akkor is, ha

rámegy az egész napunk. - A hangja éreztette a fogollyal, hogy

fogytán a türelme, a lány pedig elvigyorodott, kivillantotta sár-

guló fogait.

- Igazán meggyőző az alakítás, de nem tudok válaszolni a

kérdésre. Nem tudom, hogy hol van az apám, és fogalmam

sincs, hogy Jeremy Blankley hol tartózkodik. Sajnálom. - Az

utolsó szót énekelve mondta, Jennynek pedig komolyan vissza

kellett fognia magát, hogy szájon ne vágja.

- Maga aztán szép kis alak, hallja-e? Tisztában van vele,

hogy hány év börtön néz ki magának mindazért, amit csinált?

Van valami elképzelése róla?

Örömmel vette észre, hogy Kerry szemében félelem villan

fel, így folytatta, ugyanazon a halk hangon.

- És nem közönséges bűnözőként varrják ám be, kedves-

kém, de nem ám! Úgy bánnak majd veled, mint egy szörnye-

teggel. És ez egy férfibörtönben is elég kellemetlen. De női bör-

tönben, ahol vannak anyák is, akik nem lehetnek együtt a gye-

rekeikkel, a gyerekeikkel, akiket normális szeretettel szeret-

nek, még ennél is kínosabb tud lenni a helyzet. A forró víz csak

egy a sok meglepetés közül. Egyenesen a pofádba fogják önte-

ni. A vízforral ókat a reggeli és esti tea miatt tartják. Minden pil-

lanatban nagyon kell majd magadra vigyáznod. Feleannyira

sem vagy ravasz ám, mint hiszed magadról, tudod? Mert ha

nem mész bele a vádalkuba, akkor annyi időre lesittelnek,

hogy öregasszony leszel, mire kiengednek. Lehet, hogy azt hi-

szed magadról, hogy kemény vagy, de talán előbb meg kellene

ismerned néhány nőt a börtönökből - és utána majd beszélhe-

tünk arról, hogy ki is a kemény. Alkeszek, narkósok, dilisek, és

gyilkosok vesznek majd körül, és mindannyian felsőbbrendű-

nek tekintik majd magukat nálad. Gondoltál már erre? Úgy ér-

tem, kitaláltad már, hogy hogyan fogod mindezt túlélni?

Kerry nem válaszolt. Csak nézett rá üres tekintettel, szemé-

ben alig pislákolt némi fény. Idegbetegnek látszott, és annak is

akart látszani. De Jenny elhatározta, hogy ez a lány nem fogja

megúszni a dolgot egy „nem beszámítható" cetlivel. Jenny

akár ötven dologgal is bizonyíthatja, hogy beszámítható, és ha

szükség volna rá, meg is tenné, mivel fő célja az volt, hogy a

lánynak le kelljen töltenie a büntetését.

- Felnézek rád, Kerry, de komolyan. A helyedben én le sem

szállnék a budiról, úgy fosnék. De persze, a te dolgod.

Rágyújtott, aztán közömbös hangon folytatta. - Ott az a

nemi erőszakos eset Jackie Palmerrel, amikor még suliba járta-

tok. Beszélnél róla egy kicsit?

Jenny örömmel látta, hogy Kerry arca megkeményedett a

döbbenettől. Gondolatban beírt magának egy pluszpontot.

- Azt soha nem bizonyították, ezt maga is nagyon jól tudja!

- Igen, tudom. Éppen azt szeretném megtudni, hogy miért

nem bizonyították be soha. Talán azért, mert az apád meg az

áldozat apja haverok voltak? Úgy értem, azzal tisztában va-

gyok, hogy te nagyon közeli viszonyban voltál az apáddal. Az

anyád elmesélte a kollégámnak, hogy mennyire közeli volt ez

a viszony - és azt is, hogy ez a mai napig sem változott.

Kerry nem válaszolt.

- Mi a baj, talán elvitte a cica a nyelvedet? Eddig azt hittem,

feleselésben verhetetlen vagy.

Kerry sokatmondóan megnyalta a szája szélét, és olyan buja

arckifejezéssel nézett rá, hogy Jennynek felfordult a gyomra. -

Mutathatnék neked egy-két dolgot, anyukám! Valahogy az az

érzésem, hogy te is élveznéd. Lányok egymás között, nem

igaz? - Elégedetten dőlt hátra, mivel látta, hogy sikerült feldü-

hítenie ellenfelét.

- Van egyéb mondanivalód is, Kerry?

Megrázta a fejét, szinte közömbösen.

- Mint már mondtam, azokat a vádakat soha nem bizonyí-

tották be, így nem kapcsolódnak ehhez az ügyhöz.

- Az, hogy nem emeltek vádat, még nem jelenti azt, hogy

nem is történt meg. A lány apja zsaru volt, ha jól értem. Volt va-

lami közöd hozzá, valamiféle intim viszony? Ha jól tudom, a te

apád meg az övé elég bizalmas kapcsolatban álltak egymással.

Kerry vállat vont, kövér karja remegett az idegességtől, és

Jenny csak ekkor döbbent rá, hogy milyen erős ez a lány.

- Miért nem kopnak már le? - sziszegte. - Ismerem a jogai-

mat. Még az ügyvédem sincs itt. Maga csak találgat, nekem

meg nem kell mindenféle hülyeségekre válaszolni, csak arra,

ami az üggyel kapcsolatos.

Jenny tágra nyitotta a szemét, és úgy beszélt, mintha egy ér-

tetlen gyereknek magyarázna valamit.

- De hiszen ez kapcsolatban van az üggyel, mivel Jackie

Palmert ugyanilyen ügyben szintén őrizetben tartjuk. Azt

hittem ezt már te is tudod, vagy nem? És igaz, hogy korábban

is kapcsolatban álltatok egymással, ugye? Úgy értem, még ak-

koriban, amikor szexuálisan zaklattátok azt a lányt a suliban.

Most már érted, hogy mire akarok kilyukadni, kedvesem?

Kerry már emelte a karját, kész lett volna lecsapni, amikor a

segédtiszt nekirontott. Ketten kellettek hozzá, hogy a földre te-

perjék, hátracsavarják a kezét, és megbilincseljék. A csata végé-

re mindhárman alaposan megizzadtak.

- Hülye, leszbikus picsa!

Jenny rávigyorgott a földön fekvő, nagydarab lányra, és gú-

nyosan megszólalt:

- Nyugalom, a hosszú élet ritka!

Evelyn és Kate az intenzív osztály felé tartottak, túl idegesek

voltak ahhoz, hogy beszélgessenek. Evelyn látta a lánya arcán

a nyugtalanság okozta ráncokat, és hirtelen elöntötték az anyai

védelmező ösztönök. Azok az ösztönök, amelyeket egy anya

soha nem felejtett el, még akkor sem, ha a gyermeke már régen

a maga útját járta. Kate a fekete nadrágkosztümében és piros

selyemblúzában hátulról olyan soványnak tűnt, mint egy

hajadon lány. Csak a gondok alatt összeroskadt válla árulta el a

valódi korát.

Eve tudta, hogy a lánya teljesen ki van készülve. Nem szá-

mított, hogy min vesztek össze, és hogy mi mindent vághattak

egymás fejéhez, Kate és Pat közelebb álltak egymáshoz, mint

bármely pár, akiket ismert. Imádták egymást, még akkor is,

amikor olyan dolgokon veszekedtek, amire más emberek egy

gondolatnyi időt sem pazaroltak volna. A nővérszoba felé tar-

tottak, amikor Eve meglátta Pat nővérét, Grace-t közeledni fe-

léjük.

- Mit akartok? - Grace fojtott hangon beszélt.

- Tessék? - Kate hangja megdöbbenésről árulkodott.

- Hallottad, mit mondtam, aranyom. Mit akartok? - Grace

többnyire választékos akcentusa mögül előtört az East End-i

stílus, amikor ideges volt.

- Hogy merészeled...

Grace Kate arcába nyomta egyik kifogástalanul manikűrö-

zött körmét, saját arcáról düh és elkeseredés sugárzott, majd

kitört, mint egy vulkán.

- Azt kérded, hogy merészelem? Idejössz, lenézel rám és a

magamfajtákra a kibaszott előkelő és magasan hordott orrod

fölül, és azt kérdezed, hogy merészelem? Egyedül hagytad,

amikor szarban volt, úgyhogy most tűnj innen a picsába! Elég

érthető voltam? Vagy inkább azt szeretnéd, hogy beleverjem

abba a kiművelt kis agyadba? Nem látunk itt szívesen kis-

asszony.

Kate csak nézte Grace-t, nézte a szépen festett haját és a túl-

sminkelt arcát, és rájött, hogy a nő élvezi a helyzetet. Minden

egyes percét élvezi. Mindig is tudta, hogy Grace féltékeny rá, ki

akarja sajátítani Patet, de hogy ez éppen most tör ki belőle,

amikor az öccse kómában fekszik, ez teljesen ledöbbentette.

Grace még mindig ugyanott állt, mint egy börtönőr, és testbe-

széde azt jelezte Kate-nek, hogy próbálja csak meg kikerülni,

akkor megkapja a magáét. Látta Violet rémült arcát is, aki az

egész jelenetet Pat betegágya mellől szemlélte.

De Grace nem számolt Eve-vel. Az aprócska asszony utat

tört magának mellettük, egy jól megtömött bőr bevásárlótáska

segítségével.

- Menj innen, míg szépen mondom! Nem akadályozhatod

meg, hogy menjek a dolgom után!

Pat ágya felé viharzott, Violet is elállt az útjából. Kate és

Grace pedig követték.

- Ha felébred az öcséd, és azt mondja, hogy menjünk el, ak-

kor majd elmegyünk. Addig azonban azt csinálunk, amit aka-

runk, Grace. Most pedig takarodj arrébb, elállod a fényt, rende-

sen meg akarom nézni magamnak ezt a gyereket!

Grace szó nélkül engedelmeskedett. Eve-en látszott, hogy

ölni tudna, Grace pedig már tisztában volt vele, hogy az ap-

rócska asszonynak elég éles a nyelve, ha az érdekeit kell érvé-

nyesítenie.

Kate lenézett Patre, és érezte, hogy könnyek tolakodnak a

szemébe. Olyan öregnek látszott. Öregnek és megviseltnek.

Élettelen arcvonásai annyira nem emlékeztették a megszokott

külsőjére, hogy szinte megijedt tőle. Megtörtnek látszott és be-

tegnek, fehér volt és csendes.

Egyik énje azt kívánta, bárcsak elzavarta volna őket Grace -

akkor nem látta volna meg azt a Patrick Kelly nevű roncsot,

ami előtte feküdt.

A lélegeztetőgép elviselhetetlenül fujtatott.

Egy vékonyka hang a belsejében azt üvöltötte: Bárcsak ne

jöttél volna ide!

Jeremy Blankley kisétált a toronyházból, melyben lakott, és

elégedetten fütyörészett. Magas férfi volt, hányaveti járással -

meg volt róla győződve, hogy kiköpött mása John Wayne-nek.

Hosszú arcát ritkán borotválta, a borostája meglehetősen

őszült már, és nevetséges műfogsort viselt. Túlságosan is fiata-

losan öltözött a korához képest, mindig kilógott a sorból, és ál-

landóan mosolyt fakasztott az emberekből - ő azt hitte, barát-

ságosak vele. Soha nem villant át az agyán, hogy talán nem is

rá mosolyognak, hanem rajta.

Jeremy egy tizenkét éves fiúval, Kieran Pargiterrel volt.

Kieran bérelhető fiú volt, idősebb férfiak őt használták csal-

éteknek. Rendszeresen átmentek a West Endre, ahol Kieran

összebarátkozott az új srácokkal. A legtöbbjük megszökött ott-

honról. Bemutatta őket a „haverjának", Jeremynek, aki felaján-

lott nekik egy kuckót, ahol elalhatnak. Ment minden, mint a

karikacsapás. A kisebb fiúk némelyike soha többé nem került

elő.

A kocsi felé mentek, egy koszos Escort felé, amit Jeremy be-

fogásra használt, amikor két férfi lépett oda hozzájuk. Azonnal

sejtette, hogy kik is lehetnek, ezért elüvöltötte magát: - Zsaruk!

Futásnak eredt. A két férfi közül a fiatalabbik azonban né-

hány másodpercen belül utolérte. Kierannak még sikerült

meglépnie.

Amikor betuszkolták egy rendszám nélküli zöld Sierrába,

Jeremy a padlóra köpött, és kötekedően megszólalt. - Remé-

lem, elég jó okotok van erre, haver!

A verés, amikor elkezdték, jobban ledöbbentette, mint eddi-

gi élete során bármi. Amikor végre abbahagyták, egy hangot

hallott.

- Ez elég jó volt, te szemét, vagy akarsz még egy kis ráadást

is? Mit szólnál mondjuk ahhoz, ha felszeletelnénk az öreg lom-

post, és fasírtot csinálnánk belőle?

A másik férfi felnevetett, és mély, erős hangon megszólalt.

- Hé, Harry, szerintem megint megpróbál megszökni! Mi-

csoda egy pancser! Mi lenne, ha most én állítanám meg?

A két férfi jóízűen nevetett, azután a harmadik, aki a sofőr-

ülésben ült, hátrafordult, és megszólalt.

- Már keressük egy ideje, Blankley. Most szépen elmegyünk

Grantley-be, és megnézünk néhány fényképet, amin azt az

egy dolgot csinálja, amihez ért. Szereti a gyerekeket, mi?

Jeremyben meghűlt a vér. Azt hitte, csalásért kapcsolták le -

csekk-könyveket hamisított. Soha eszébe nem jutott volna,

hogy valami más miatt akarják elkapni. Hiszen olyan ügye-

sen csinálták mind! Többnyire családban maradtak a dolgok.

Mi a fene történhetett?

És ami még ennél is fontosabb, vajon rajta kívül még kit

varrhattak be?

Borisz nyugodt volt. Lezuhanyozott, átöltözött, és éppen egy

italt kortyolgatott, mielőtt elindult volna vacsorázni, az új

klubba, amit a minap vásárolt meg Surreyben. Mosolyogva vo-

nult le sohói háza pincéjébe.

- Hogy van Mr. Garney?

Az emberei tiszteletteljesen felugrottak ültükből, amikor el-

haladt mellettük. Szokás szerint, a puszta fizikai jelenléte ele-

gendő volt ahhoz, hogy magára vonja a figyelmüket.

- Evett egy csomót, megmosakodott és átöltözött. Sová-

nyabb, de még mindig nagyon veszélyes.

Borisz bólintott.

- Nyisd ki az ajtót!

Kinyitották a vaspántokkal megerősített ajtót, és az orosz

úgy vonult be a kies cellába, mintha a legelőkelőbb étterembe

érkezett volna. Willy az ágyon ült. Kimerültnek és nagyon

megviseltnek látszott, de most már legalább fényben üldögélt,

és kapott néhány regényt is, hogy legyen mivel elütnie az időt.

- Jól érzi magát, Mr. Garney?

Willy úgy tippelte, hogy ez lehet a nagyfőnök, és akarata el-

lenére csodálta is.

- Készen áll arra, hogy beszélgessen velem egy kicsit? Én

ugyanis csak annyit tudok, hogy maga volt Mr. Kelly első szá-

mú bizalmi embere, és hogy mindenben benne volt, amit ő csi-

nált.

Willy felnézett a nagydarab fickóra, akinek az ő fogalmazá-

sában pulifeje volt, és hangosan felsóhajtott.

- Tőlem ugyan nem fog semmit megtudni, haver. Patrick és

én jóval szorosabb viszonyban álltunk, nem egyszerű üzlettár-

sak voltunk. Úgy szerettem azt az embert, mintha a testvérem

lett volna. Meg is égethet, vagy eltemethet élve, letépheti a ka-

romat - de én nem fogok mondani semmit, csak azt, hogy „Jaj".

Fogta az adást?

Borisz elmosolyodott, és ettől teljesen megváltozott az arca.

Willy tudta, hogy ha más helyzetben ismerkedtek volna meg,

akkor felnézett volna erre az emberre, tisztelte volna, talán

még kedvelte is volna.

- Maga bátor ember, Mr. Garney. Őszinte elismeréssel adó-

zom önnek. Ha Mr. Kellynek több ilyen barátja lett volna, mint

ön, másképp alakultak volna a dolgok. - Széttárta a karját,

hogy mutassa, őszintén beszél. - De hamarosan mindenkép-

pen beszélgetnünk kell majd egyről s másról. Amint átlátja

majd a helyzetemet, rá fog jönni, hogy miért is kellett megten-

nem, amit tettem. Nem tűrhetem, hogy valaki meglopjon, még

akkor sem, ha az illető a nagyra becsült Patrick Kelly, a maga

barátja.

Willy érezte a szavak mögött megbúvó gúnyt, és csendesen

válaszolt.

- Patrick Kelly soha életében nem lopott meg senkit. Ezt jól

jegyezze meg. Az lehet, hogy volt valaki az 6klubjában, aki rá-

tette a kezét a maga pénzére, de rossz lóra tett, ha azt hitte, Pat

áll a dolog mögött. Mindezt egyetlen egyszerű kérdéssel meg-

tudhatta volna. Patrick magát kereste, ki akarta deríteni, hogy

mi a pálya. Nem az érdekelte, hogy milye van magának. Csak

az dühítette fel, hogy a háta mögött intéztek valamit az ő klub-

jában, a tudta és beleegyezése nélkül.

Boriszt úgy tűnt, mulattatja a dolog, Willy pedig úgy mé-

lyedt újra a könyvébe, mintha az előtte álló férfi csak egy apró,

bosszantó tényező lenne. Hallotta, hogy az orosz léptei távo-

lodnak a betonon, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Megvolt

rémülve, halálosan félt, és csak nehezen tudta fékezni magát.

Ha Patrick valóban halott volt, akkor Willy elvesztette azt az

embert, aki a legtöbbet jelentette a számára. Patrick olyan jólel-

kű volt, hogy még az egyetlen gyerekét is megosztotta a barát-

jával. Mandy volt az életük napsugara, miután Renée meghalt.

Mindkettejüket egyformán szerette, és gyakran viccelődött

azon, hogy neki két apukája van. Nem felejtette el azokat a fur-

csálló pillantásokat, amikkel az iskolai rendezvényeken őket il-

lették: két nagydarab fickó, és egy pici szőke lány. Willy tisztá-

ban volt azzal, hogy a megjelenése enyhén szólva nem min-

dennapi. Sőt, egyenesen rémisztő. De Mandy ezt soha nem így

látta, és teljes szívéből szerette őt.

Érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, de próbálta ma-

gát megnyugtatni a gondolattal, hogy Patrick végre újra

Renéevel és Mandyvel lehet. Aztán azon tűnődött, hogy vajon

ő mikor csatlakozik majd hozzájuk.

Kate érezte, hogy a csapat minden tagja fürkésző pillantások-

kal méregeti őt, de nem foglalkozott a különleges figyelemmel.

Látta a kifüggesztett híreket a Pat elleni támadásról a rendőrsé-

gen; látta, hogy a büfében az emberek az újságot olvassák, de

ha ő megjelent, akkor mindig gyorsan félrerakták.

Egyáltalán nem érdekelte a dolog, és ez a viselkedésén is ér-

ződött.

A legtöbb kollégája felnézett rá, de még ezt is nehéz volt elvi-

selni. Azok, akik ismerték Patet, tudták, hogy miért vonzódtak

egymáshoz ők ketten, és azt is tudták, hogy nagyon is összeillő

pár voltak. A többiek elhitték a pletykát, miszerint Pat csak ki-

használta őt. Végül is minden bűnözőnek jól jöhet egy rendőr-

tiszt, aki a tenyeréből eszik. Főleg egy olyan bűnözőnek, mint

Patrick Kelly. De azt nem tudták, hogy mit érzett egymás iránt

Pat és Kate, és azt sem érthették meg, hogy milyen nehéz volt a

szívükre hallgatni. Hogy mennyi gondot okozott nekik az elté-

rő életfelfogásuk.

Egyszóval, nem tudtak semmit.

Goldingról még Kate is tudta, hogy nem érti, mit keres egy

Patrick Kelly, a vagyonával, külsejével és életmódjával egy

olyan középkorú rendőrnő mellett, mint Kate. Mindenkivel,

akivel csak beszélt erről, tudatta, hogy szerinte ez Patrick ré-

széről üzlet volt, de azt sem tartotta kizártnak, hogy Kate részé-

ről is. Emlékeztette az embereket arra, hogy Patrick egészen

biztosan az olyan szőkéket favorizálja, akik mellbőségben igen

kiemelkedők, IQ-ban viszont szinte negatívak.

Most, ahogy körülnézett a toprongy büfében, a mocskos,

cigarettaégette műanyag asztalokon, és a körülöttük cseveré-

sző férfiakon és nőkön, Kate úgy érezte, kihúzták a lába alól a

talajt. Pat haldoklott. Haldoklott, és ő olyan távol volt tőle,

mintha átrepült volna egy másik galaxisba. Soha nem fogja

megtudni, hogy mennyire szerette. Hogy mennyire akarta

még mindig, a történtek ellenére is. Hogy milyen sokat jelen-

tett neki, a nézeteltéréseik ellenére is. A különböző életfelfogá-

suk ellenére is.

Érezte, hogy Jenny karon fogja, és gyengéden kituszkolja a

helyiségből. A rádióból a Fat Larry's Band „Zoom" című száma

üvöltött, és a dobhártyáját érő szavak mintha az önkontrollja

utolsó gyenge szálacskáit szaggatták volna.

Az irodájában összeomlott, próbált hangtalanul sírni, olykor

mégis előtört belőle a szipogás. A másik nő szorosan fogta a

rázkódó vállát, és ő úgy érezte, hogy az egész teste összeomlik

a fájdalomtól.

- Sírj csak, Kate, jót fog tenni! Megkönnyebbülsz tőle. En-

gedd csak ki a gőzt!

Kate pedig szót fogadott.

Jeremy Blankley annyira megrémült, hogy attól tartott,

menten szívrohamot kap. Végignézett a cellája zöldre festett

falain, az obszcén rajzokon, és érezte a börtönök jellegzetes

szagát: vizelet, állott fingszag és pocsék kaja elegyét. A sírás foj-

togatta.

Egyszer, még fiatalabb korában bevarrták már megrontás

miatt. Szinte minden részletére emlékezett annak az éjszaká-

nak, amikor aludt a cellájában, és az őr beengedett hozzá há-

rom dühöngő életellenest, akik seprűnyelet tartottak a kezük-

ben. Kihasználták őt, ezt akkor is tudta. Megengedték annak a

három másiknak, hogy rajta engedjék ki a gőzt, őt meg majd'

három hónapig ápolták utána.

De most, mivel kisgyerekekről volt szó, tudta, hogy neki

vége. Tudta, hogy ha besorolják a hátrányos helyzetű rabok

közé, akkor még a nemi erőszakosok is felsőbbrendűnek tart-

ják majd magukat nála. Ez a legkevesebb amire számíthat. A

legundorítóbb bűnöző lesz a körülötte levők, a rabok és a bör-

tönőrök szemében egyaránt. Nagyon kell majd figyelnie, hogy

mit eszik; egy percre sem lankadhat a figyelme. Ezer és egy

módja van annak, hogy hogyan is lehet a hozzá hasonlóakat

kicsinálni a börtönben: rakhatnak üveget, szappant a kajájába,

tömhetnek sót a szájába, és akár meg is erőszakolhatják, mond-

juk megint egy seprűnyéllel, vagy valami még durvább dolog-

gal.

A büntetése idejére a tarkójára is kellene egy szemet növesz-

tenie.

Amikor kinyílt a cellaajtó, ijedten felugrott. Megnyugodva

látta, hogy csak egy nő lépett be hozzá, méghozzá egy nagyon

csinos nő, szomorú szemű, magas, karcsú.

Jeremy felöltötte megnyerőnek hitt mosolyát. A nő azonban

úgy nézett rajta keresztül, mint egy halom szeméten, és olyan

lekezelően beszélt vele, hogy a férfinak megfagyott az ereiben

a vér.

- Én Kathryn Burrows detektívfelügyelő vagyok, és annyi

időre fogom magát hűvösre tenni, hogy életében már csak rá-

csos ablakon keresztül szemlélheti a nap fényét. Érti, amit

mondok, maga szemétláda?

Jeremy lesütött szemmel bólintott. Nem bírta elviselni a nő

tekintetét, amelyből gyűlölet és megvetés sugárzott felé.

- Bármelyik börtönben is kell majd letöltenie a büntetését,

én gondoskodni fogok arról, hogy mindent tudjanak majd ma-

gáról. Ezt őszintén ígérem, Mr. Blankley.

Néhány percig nem beszélt, de ez a csend is jobban fájt

Jeremynek, mint a legkeményebb szavak.

- Ha van egy kis esze, akkor alaposan átgondolja, hogy mit

ad elő nekem az elkövetkezendő néhány órában, és jobban te-

szi, ha valami piszok jó ügyvédet szerez magának, mert én az-

tán kicsinálom magát, erre mérget vehet! Nem érdekelnek a

magas pozícióban levő barátai - nem érdekelnek azok, akikről

úgy gondolná, talán segíthetnek magán. ízekre szedem az

agyát, és élvezni fogom.

Pontosan olyan halkan lépett ki a cellából, mint amilyen hal-

kan bejött.

Az őr alaposan végigmérte Jeremyt, mielőtt becsukta volna

az ajtót, egy perccel később pedig üvöltés hallatszott a szom-

szédos cellából. - Egy pedó? Egy kibaszott pedó van a mellet-

tem levő cellában?

A magány és a félelem hatalmas hullámai Jeremyt kíméletle-

nül elárasztották.

Kate az irodájában ült és azokat az aktákat nézte át éppen,

amelyeket Robert Batemantól kapott. Megdöbbentette, hogy a

szociális munkások milyen körülményeket nyilvánítottak elfo-

gadhatónak, és milyen körülmények között hagytak ott gyere-

keket, csak azért, mert az úgynevezett szüleik voltak ott velük.

Elhatározta, hogy alaposan kivizsgálja ezt az ügyet, kideríti,

hogy milyen kapcsolatban állnak ezek az úgynevezett anyák

egymással, és gondoskodik majd arról is, hogy se a gyerekei-

ket, se a szabadságukat ne kaphassák vissza egyhamar.

Most már nem volt annyira meggyőződve Jackie Palmer ár-

tatlanságáról. Egyre inkább úgy festett a dolog, mint valami

bűnszövetkezet. Mintha lett volna valami, ami mindannyiukat

összeköti...

Bámulta a jelentéseket, olvasta a sorokat a nőkről, akiket hű-

vösre akart tenni, és közben egyfolytában Patrick Kelly félholt

testét látta maga előtt.

Nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét, mintha ezzel kiverhet-

né belőle a nemkívánatos gondolatokat. Megdörzsölte a sze-

mét, és érezte, hogy a szempillafestéket is szétkente, de most

ez sem érdekelte különösebben.

Belevetette magát a munkába, mivel tudta, hogy Ratchet

csak a megfelelő alkalomra vár, hogy kipenderíthesse ebből az

ügyből. Patrick Kelly haldoklik, az osztályvezető urat pedig

csak az érdekli, hogy nehogy kapcsolatba hozzák a bűnözővel.

Nem hibáztatta érte; sőt valahol meg is értette. Pontosan

olyan volt, mint a többi patkány, ha süllyed a hajó: menekült.

Patrick biztosan megtapsolta volna érte, és nem vette volna

magára a dolgot - akkor ő miért venné?

Itt volt nekik Jeremy Blankley, és Kate úgy döntött, hogy

erre az emberre fog összpontosítani: arra, amire képes lett vol-

na, arra, amit már meg is tett. Akárhányszor eszébe jutottak

azok a fényképek, a hányinger kerülgette. Az, hogy valaki ezt

teszi egy gyerekkel, hogy valaki erre vágyik, egyszerűen nem

bírta felfogni.

Megint Patrick lebegett a szeme előtt, és arra gondolt, hogy

vajon az orosz tudta-e, hogy milyen súlyos sérülést okozott?

Tudta, hogy Patrick belekeveredett valamibe, ami egyszerűen

túlnőtt rajta. Hogy a sztriptízbár a kebelén melengetett kígyó-

nak bizonyult. Úgy érezte, tennie kell valamit ez ügyben, de

mit?

Willy is eltűnt, és hirtelen rekord számú sötét ügylet zajlott

Kate körül mindenütt. Minden szál Pat Kellyhez vezetett. Hi-

vatalosan azonban nem keveredhet bele a dologba. De nem hi-

vatalos úton mindent ki akar deríteni, amit csak lehet. Ezt az

ügyet nem hagyhatja annyiban, semmiképpen.

A gyerekek voltak a legfontosabbak - mindenáron. Ebben

még maga Patrick is egyetértene vele.

Felállt, és nyújtózkodott egyet.

Most már készen állt, hogy darabokra szedje Jeremy

Blankleyt.

13.

Kate belenézett Jeremy Blankley rémült szemébe, és elvi-

gyorodott.

- Gondterheltnek tűnik, Mr. Blankley. Ugyan mi lehet, ami

ennyire nyugtalanítja?

Ez a nő teljesen kikészítette. Olyan volt, mintha belelátna a

fejébe, és olvasna a gondolataiban. Mintha tudna róla min-

dent, az égvilágon mindent. Mintha minden apró kis ballépés,

amit valaha is elkövetett, neonszínű feliratként villogna a hom-

lokán, olyan nyelven, amit csak ez a nő ért.

Gyújtott magának egy cigarettát, de úgy remegett a keze,

hogy meg kellett fognia a saját csuklóját ahhoz, hogy ezt a mű-

veletet sikeresen végre tudja hajtani.

- Hallotta már azt akifejezést, hogy „ártatlan, mígbe nem bi-

zonyítják, hogy bűnös", Miss Burrows? - mondta Jeremy dur-

ván.

Kate gúnyosan elmosolyodott.

- Ezt tartogassa a bíróságnak, ezzel a szarral nekik kell fog-

lalkozni, nem nekem. Vádat emelek maga ellen, és olyan szo-

rult helyzetben lesz majd, hogy amellett a kacsa szaros segge is

tátongó űrnek tűnik majd.

Színpadias mozdulattal a férfi elé dobta a fényképeket az

íróasztalra.

- Felismer ezeken valakit, Mr. Blankley? - Elvigyorodott. -

Saját magán kívül, természetesen.

A férfi mélyen letüdőzte a füstöt, és a kézfejével megtörölte

a száját.

- Vádalkut kínál?

Kate megrázta a fejét.

- Ha ezer évig élne, pajtás, ezt akkor sem tenném meg.

Olyan gyorsan le akarom sittelni, amilyen gyorsan csak lehet,

és lehetőleg örökre. Az a célom, hogy fűbe harapjon.

A Kate-ből áradó agresszió még a kihallgatóban ülő segéd-

tisztet is megdöbbentette.

Jeremy Blankley csak bámult a nőre, számára végtelennek

tűnő ideig.

- Képzelje csak el, ahogy a bíróság nézi ezeket a képeket, és

felismeri rajtuk a maga tetkóit, méghozzá teljes pompájukban

ragyogva. Ugyanez áll a testvérére is. Egyébként részvétem.

Szegény Kevin, nem volt szerencséje, mi? Mire az ügy végére

érünk, azt fogja kívánni, bárcsak magát találta volna meg előbb

Lenny Parkes.

Felnevetett, de egyáltalán nem volt vidám.

- Semmi esélye nincs, pajtás. Az égvilágon semmi. Bármi-

lyen bíróságra kerül is az ügye, a legszívesebben felakasztanák »

majd a legközelebbi fára. És ugyan ki hibáztatná őket ezért? A

legtöbb ember ugyanis, köztük a bírók is, szeretik a gyerekeiket.

Minden gyereket szeretnek. Ezt diktálja az erkölcs is. A magához

hasonló alakok - perverzek, szarcsimbókok, gennyládák,

ahogy tetszik - viszont folyamatosan dühítenek minket, nor-

mális embereket. Remélem, nem fizetett még be semmilyen

társasutazásra, ugyanis nagyon, nagyon sokáig sehova nem

fog majd menni önszántából.

- Nem vagyok köteles ezt végighallgatni... - Könnyek csil-

logtak a szemében, és halálosan rettegett az előtte álló detek-

tív-felügyelőnőtől.

- Ó, dehogyisnem. Köteles mindent végighallgatni, amit

csak feltálalok magának - sziszegte Kate -, ugyanis ha eddig

nem vette volna észre, itt most én vagyok a főnök. Azt csinálok

magával, amit csak akarok. Kicsit olyan, mint amikor maga

gyengébb emberkéket gyalázott meg, akik szegények nem

tudtak tiltakozni.

Széttárta a karját, olyan mozdulatot tett, mint a horgász, aki

mutatja, milyen hatalmas hal akadt a horgára.

- Itt most én vagyok a főnök, érti? Én döntök mindenben.

Jobban tenné, ha ezt alaposan bevésné abba a csöppnyi agyá-

ba, mivel egy csomó olyan emberről tudok, aki boldogan fizet-

ne azért, hogy öt percre kettesben maradhasson magával. Fog-

lyok és zsaruk egyaránt. Én azon vagyok, hogy megmentsem

magát az életfogytig tartó püföléstől. Hátrányos helyzetűvé

kellene magát nyilváníttatnia, méghozzá nagyon gyorsan.

Mert ha elfogy a türelmem, akkor teljesen magára marad.

Felállt, de a képeket otthagyta az asztalon, a férfi által jól lát-

ható szögben.

- Szerezzen egy ügyvédet, de inkább most rögtön. Aztán

majd darabokra szedem magát, és esküszöm, minden percét

élvezni fogom.

Kate kivonult a szobából, és az őr újfajta tisztelettel nézett

utána.

Amikor az ajtó becsapódott, Jeremy Blankley a karjába

temette az arcát, és úgy sírt, mint egy kisgyerek. Ha Kevin élet-

ben volna, akkor lenne némi esélye. Ő ismerte a megfelelő em-

bereket. Ő maga azonban sajnos túlságosan is sok ellenséget

szerzett magának az évek során. Csupán egyetlen ember volt,

aki segíteni tudott volna rajta, de Jeremy túlságosan is rettegett

tőle, semhogy kapcsolatba mert volna lépni vele Kevin köz-

benjárása nélkül.

A másik kiút az lett volna, ha köp. De ez nem is volt igazi le-

hetőség.

Valamilyen módon fel kell építenie a saját védelmét.

De mire alapozza azt? Ez volt a negyvenmilliós kérdés.

- Hallott arról, hogy Patrick Kelly irodájában bomba robbant? -

Ratchet hangja rekedt volt az idegességtől.

Kate megrázta a fejét.

- Nem, ezt nem tudtam. De elhiszem, uram - Vállat vont. -

Ön bizonyára sokkal többet tud a dologról, mint én, uram.

Ratchet közelebbről is megnézte magának Kate-et. Vala-

hogy más volt, mint eddig. Nyilvánvalóan nagy megrázkódta-

tás érte, ezt ő is belátta, de hallatszott a szavai mögött a feljebb-

való iránti tisztelet hiánya, és ez a legkevésbé sem tetszett neki.

- Kate, valami baj van?

Kate elfintorodott, és Ratchet teljesen ledöbbent azon, hogy

a nő mennyire megváltozott. Megint csinos volt. A keserű arc-

kifejezés, amit mostanában viselt, eltűnt róla. Ő azt szerette, ha

a női beosztottjai mindig vidámak.

- Ó, fantasztikusan érzem magam, uram. Patrick csak azért

van életben, mert gépekre kapcsolták. Egy orosz bérgyilkos

van a nyomában, de azt hiszem, őt ön jobban ismeri, mint én.

Van egy igen kacifántos, pedofil ügyem, melyet mihamarabb

ki kellene vizsgálnom, a feljebbvalóim pedig úgy kezelnek,

mint egy hülye picsát. Ugyan mi bajom is lehetne?

Felállt, összeszedte az aktákat, aztán visszafordult, és bele-

nézett a főnöke szemébe.

- Ha arra készül, uram, hogy megszabaduljon tőlem, mert

úgymond szégyent hozhatok a testületre, akkor gondolja át a

dolgot még egyszer. Elegem van magából és a díszes társaságá-

ból! Ha én egyszer kinyitom a számat, több embert rúgathatok

ki ebből a disznóólból, mint egy stratégiailag kiválóan elhelye-

zett bomba. És most, ha más kérdése nincs, visszamegyek dol-

gozni. Talán emlékszik még rá, hogy mi az, vagy nem? Biztos

vagyok benne, hogy a fantasztikus karrierje egy korábbi szaka-

szán magának is volt némi része eme tevékenységben. Nem

olyan, mint a golf, és sokat kell hozzá az irodában tartózkodni.

Úgyhogy, ha megbocsát...

Az ajtóban megfordult, és hangosan megjegyezte.

- Még valami: szükségem volna néhány emberre, és azt hi-

szem, a maga kötelessége ezt biztosítani, úgyhogy tegye meg,

rendben?

- Burrows detektívfelügyelő, nem beszélhet velem ilyen

hangnemben!

Kate azonnal visszavágott.

- Pedig éppen ezt tettem, nem igaz, uram? - Visszasétált az

asztalhoz, és áthajolt fölötte. Ratchet annyira meg volt döbben-

ve, hogy ösztönösen hátrébb húzódott a székében, szinte

megrémült az előtte álló nőtől.

- Maga egy csődtömeg, uram, egy semmirekellő csődtömeg.

A jövőben egy kezdőt küldök majd magam helyett, hogy tájé-

koztassa önt az ügy állásáról. Ugyanis, hogy őszinte legyek, ki

nem állhatom a képét.

Amikor Kate elhagyta az irodát, Ratchet szája még mindig

tátva volt a csodálkozástól.

- Mi a fenét képzel magáról, mit művelt a védencemmel? - A fi-

atal, afro-amerikai nő szinte izzott a dühtől.

- Tessék? - Kate egykedvű pillantással nézett fel az előtte

álló ügyvédnőre. - Ki engedte be magát ide?

A fiatal nő önbizalma egy csapásra elszállt, ez jól látszott.

- Maga meg akarta félemlíteni Jeremy Blankleyt - tört ki is-

mét.

Kate felemelte a kezét, és lassan megszólalt.

- Valóban ezt tettem volna? Van tanú, aki igazolná ezt az ál-

lítólagos megfélemlítést?

Egy percig mindketten hallgattak.

- Nincsen. Gondoltam. Nos, Miss Akárki, ha megbocsát, ne-

kem még sok elintéznivalóm van, rengeteg gyerekgyalázó jár-

kál még szabadon. Szörnyetegek, pedofilok, védencek..., ne-

vezze, ahogy akarja. Apropó, látta már a bizonyítékot? A fény-

képeket?

A lány kerülte a tekintetét, és Kate ezen elmosolyodott.

- Akkor ezt ugye vehetem igennek is. Szóval most jól figyel-

jen: vád alá fogom helyeztetni Mr. Blankleyt, és tönkreteszem,

kerüljön bármibe is. Ha bírja a gyomra, nézze csak meg köze-

lebbről is ezeket a képeket: gyerekeket fog látni, megfélemlített

kisgyerekeket, valamint Jeremy Blankleyt és a bátyját, elég

egyértelmű helyzetben, jól felismerhetőek a házilag gyártott

tetoválások is. Ha a védence nem bírja a gőzt, talán jobban tette

volna, ha nem megy be a konyhába, nem gondolja? Kérem, bo-

csásson meg, amiért nem fejtem ki a dolgot részletesebben. Na-

gyon sok a dolgom.

A két nő farkasszemet nézett egymással, és a fiatalabbik né-

zett félre először.

Kate barátságosabb hangnemre váltott.

- Nézze, én tisztában vagyok azzal, hogy magának köteles-

sége a védencét a tudásához mérten a lehető legjobban védeni,

legyen az bűnös vagy ártatlan, és ezt tiszteletben is tartom. Te-

gye ön is ezt, amikor az én munkámról van szó - ami pedig

nem más, mint hogy a védencéhez hasonló disznókat elka-

pom, és a lehető leghosszabb időre megszabadítom tőlük a tár-

sadalmat.

Mikor egyedül maradt az irodájában, Kate a kezébe temette

az arcát, és nagyot sóhajtott. Amikor a lány rátört, magabizto-

san és dühösen, először rá akarta hagyni az egészet. Olyan ér-

zés volt, mintha egy másik ember költözött volna be a testébe,

egy agresszív, nála sokkal gonoszabb ember. Tudta, hogy ez a

Patrickkel történtek miatti sokk utóhatása. Illetve azé a dologé,

ami kettejükkel történt. Elváltak egymástól, de a lelkük mélyén

mindketten tudták, hogy ez nem tartott volna örökké. Túlsá-

gosan szerette, nem bírta volna huzamosabb ideig a férfi nél-

kül. Most azonban nem rajta múlt a dolog. Egy megtört ember

volt, gépek tartották életben, és idegenek vették körül a nap

minden percében. Testének minden rezdülését figyelemmel

kísérték, semmit sem tudott önállóan megtenni. Patrick Kelly,

ez a hatalmas, életvidám essexi fickó, akibe beleszeretett, ott

hevert valahol bezárva a használhatatlan testben.

Hogyan is tudna meglenni nélküle?

Evelyn szokás szerint főzött. Mindig ezt csinálta, ha aggódott,

ha levert volt, ha boldog, vagy ha szomorú. Hámozta a krump-

lit és káposztát szeletelt, közben pedig érezte, hogy a lelkivilá-

ga lassanként helyreáll. Finom sült bárányhúst készített a lá-

nyának és annak a fura, férfias barátnőjének, aki nála vendé-

geskedett.

Az a nő, hát az nem mindennapi látvány! De alapvetően na-

gyon jó, hogy Jenny velük van, Kate-nek láthatóan pont egy

ilyen emberre van most szüksége. Nyilván a szakmájában is

nagyon jó lehetett.

Evelyn az órára pillantott. Még rengeteg ideje volt, hogy be-

fejezze a vacsorát, és azután elrohanjon a kórházba, és meg-

nézze, hogy mi lehet Patrickkel. A szája keserű fintorba rán-

dult, amikor eszébe jutott Grace és a proli viselkedése.

Amikor megszólalt a csengő, a kezében egy mentaággal ro-

hant át az előszobán. A fűszer fantasztikusan friss illatot ontott

magából. Kinyitotta az ajtót, és a legnagyobb meglepetésére

két hatalmas, kabátba burkolt férfit látott maga előtt. Eltelt né-

hány pillanat, mire rádöbbent, hogy a férfiak félretolták, és

máris a szűk folyosón álltak.

- Maguk meg mi a francot művelnek? - A hangja elfulladt a

dühtől.

A férfiak gyengéden, de határozottan megragadták, betusz-

kolták a nappaliba, és rázárták az ajtót. Evelyn teljesen ledöb-

bent, csak állt ott a szoba közepén, de a józan esze azt súgta

neki, hogy jobban teszi, ha továbbra sem szól egy szót sem.

Gyorsan a telefon felé pillantott, mely a kanapé mellett levő

asztalkán állt, odalépett mellé, és felkapta a kagylót. A telefon

süket volt, és ő valahogy nem is lepődött meg ezen. Félelem

szorította el a torkát és az egész mellkasát. Leült a kanapéra,

bámulta a munkától megkérgesedett kezeit, és közben hallot-

ta, hogy céltudatosan átkutatják a házat körülötte.

Tíz perccel később a két fickó belépett a nappaliba, és Evelyn

csak nézte csodálkozva, hogy ezt a helyiséget is átkutatják. Ér-

tették a dolgukat, és nagyon gyorsak voltak. Egyikük még fu-

tólag rá is mosolygott, és ő megdöbbenve vette észre, hogy

visszamosolyog!

Ekkor jött rá, hogy nem fogják bántani.

- Van itt valami, ami Patrick Kelly tulajdonát képezi? - Az

erős akcentussal beszélő férfi hangja kellemes volt, és nagyon

udvarias.

Evelyn tagadólag rázta a fejét.

- Nem, nincs itt semmije - ő soha nem lakott itt. Csak az én

holmim van itt, meg a lányomé. Ja, és az unokámé, de ő nincs

itt, külföldön van.

- Ha jól tudom, Ausztráliában, ugye?

Evelyn bólintott.

- Kétségkívül csodaszép az az ország.

Evelyn bólintott, és ismét elmosolyodott. Olyan abszurd

volt az egész, mintha együtt várnának egy buszra, és közben

csevegnének. A másik fickó levette az ágyterítőt a kanapéról,

és bedugta a kezét az oldalt és hátul levő résekbe.

- Nem fog semmit sem találni, fiam. Nincs itt semmi.

A fickó nem vett róla tudomást.

Egy percig a két férfi valamilyen idegen nyelven társalgott

egymással. Azután az, amelyik korábban is beszélt Eve-vel, is-

mét hozzá fordult.

- Elnézést kérünk minden kellemetlenségért, melyet a láto-

gatásunk okozott önnek, asszonyom.

Néhány pillanat, és már ott sem voltak.

Evelyn elővette a gyógyhatású whiskyjét, és töltött magá-

nak egy nagy pohárral belőle. Szüksége volt rá, le kellett vala-

hogyan csillapítania a heves szívdobogását.

Körülnézett a szobában, amelyen nyoma sem volt a kutatás-

nak, pont olyan volt minden, mint a két férfi érkezése előtt.

Kesztyűt viseltek, úgyhogy Eve tudta, hogy nem lesznek ujjle-

nyomatok, nem lesz semmiféle nyom. A második pohár után

eljutott a tudatáig, hogy jól képzett, és feltehetőleg nagyon ve-

szélyes férfiak társaságában volt az imént. Ennek ellenére

egyetlen pillanatig sem inzultálták őt.

Felkapta a telefonkagylót, és örömmel nyugtázta, hogy is-

mét van vonal. Tulajdonképpen már ez sem lepte meg. Felhív-

ta a lányát, és megmondta neki, hogy mihamarabb menjen

haza, mert szüksége van rá. Evelynnek volt egy olyan érzése,

hogy Kate nem szeretné, ha az egész yard ezzel az incidenssel

lenne tele másnapra.

Kicsit már így is spicces volt, de azért még visszatért a gyógy-

szeréhez egy kicsit.

Jenny és Kate Grantley leghírhedtebb kocsmájában, a Mák-

virágban üldögéltek. Gintonikot szürcsöltek, és közben felmér-

ték a kocsma vendégeit. Kate látott néhány téglát maga körül,

erőt vett magán és azért sem mosolyodott el. Tudta, hogy felis-

merték, és neki pont ez volt a célja.

Amikor Michael McMann belépett, intett neki, és jelezte,

hogy csatlakozhatna hozzájuk. Nem volt nagyon oda az ötlet-

től, mire a két nő sokatmondóan összenézett.

- Mi a fenét csinálnak itt? - Úgy nézett az előtte levő két

nőre, mintha csak marslakókat látna. - Meg akarnak ölni, vagy

mi a szar?

Kate csodálkozva nézett rá.

- De hiszen maga egy spicli, Michael. Ugyan hol másutt ke-

resnénk magát, ha nyomást akarnánk magára gyakorolni,

mint azon a helyen, ahol dolgozik? Azt akartuk, hogy észreve-

gyenek minket, és ha körülnéz, akkor láthatja, hogy ez sikerült

is.

A fickóról folyt a víz; pirospozsgás arca fénylett a verítéktől,

és már a ritkás, seszínű haja is nedves volt. Érezték a szagot,

amely áradt belőle: a félelem és düh szagát.

- Nem szép, amit velem művel, Burrows. Tettem néhány

szívességet a zsaruknak korábban, és maga képes ezt tenni ve-

lem?

Jenny belekortyolt az italába, azután válaszolt. - Igen, képe-

sek vagyunk rá. Mégpedig azért, mert egy nagy szívességet ké-

rünk magától. Egy olyan szívességet, amely miatt minden ed-

digi haverja az ellensége lesz majd. És meg fogja nekünk tenni

ezt a szívességet. Ellenkező esetben ugyanis ellenállhatatlan

vágyat fogunk érezni, hogy ennél jóval hangosabban társalog-

junk. Magánügyről volna szó. Nem rendőrségi dolog.

Várt egy kicsit, hogy a fickó felfogja, amit hallott, majd mo-

solyogva megszólalt:

- Ha már itt tartunk, tud róla Jacky Gunner, hogy maga spic-

li? Csak azért kérdem, mert neki is dolgozik, nem? - A férfi

hallgatott, mire Jenny csak a fejét csóválta. - Szóval nem tudja.

Valahogy sejtettem.

- Egyáltalán ki a hóhér maga?

Jenny biztatóan nézett rá, és mosolygott.

-Majdnem eltalálta. Én, Mr. McMann, a maga legszörnyűbb

ellensége vagyok.

- Mit akarnak maguk ketten?

- Egy Borisz nevű fickó érdekel minket. Egy orosz. Mindent

tudni akarunk, amit csak ki lehet róla deríteni.

- Nem ismerek egyetlen kibaszott oroszt sem...

Kate félbeszakította.

- Maga nem, de Jacky Gunner igen - legalábbis én így tu-

dom. Fűnek-fának dicsekszik az orosz kapcsolatával - ezt épp

ma hallottam egy másik spiclitől. És mivel maga meg Jacky

gyakorlatilag olyanok, mint egy csípőtájt összenőtt sziámi iker-

pár, egészen egyértelmű volt, hogy kit is kell felkeresnünk. Fő-

leg, mivel maga fizetett rendőrségi informátor, vagyis besúgó.

- Nem beszélt halkan, meg akarta rémíteni a férfit.

Michael megnyalta a száját, amely teljesen kiszáradt, és óva-

tosan körülnézett a kocsmában.

- Azt hittem, hogy a pedók után kajtat éppen. Mi ez, valami

mellékszál?

- Ahogy azt már a barátnőm is elmondta, ez személyes ügy.

- Nevetett a férfi aggodalmas arckifejezésén. - Merre jár Jacky

mostanság, és mi a legújabb rosszpontja?

Michael a fejét ingatta.

- Ez egyszer akár le is csukathat, de akkor sem mondok

egyetlen kibaszott szót sem. Kicsi vagyok én ehhez az ügyhöz.

Sajnálom, hogy lelőtték a pasiját. Együtt érzek önnel. De ez

minden, amit tehetek önért, Miss Burrows. - Hátradőlt, és

olyan arcot vágott, mintha semmi gondja nem volna széles e

világon.

Kate halkan, de határozott hangon válaszolt neki.

- Ki fogom deríteni, hogy hol van Jacky Gunner, még akkor

is, ha ehhez tele kell kürtölnöm ezt a zsúfolt kocsmát a maga

múltbéli ténykedéseinek részleteivel.

Michael tudta, hogy a nő nem a levegőbe beszél, meg is te-

szi, amit mondott.

- Fizetett informátor vagyok, nem teheti ezt velem. Nem

csak az életemet tenné kockára, de néhány folyamatban levő

ügy kimenetelét is. - Megint hátradőlt, és láthatóan nagyon

elégedett volt magával.

Kate előredőlt, és mormogva válaszolt.

- Szarok rá. És most jól figyeljen, Michael. így vagy úgy, de

meg fogom tudni, amit akarok. Patrick a pasim, ahogy azt már

maga is említette az imént. Ezt vésse jól az agyába, most nem

babra megy a játék.

Még közelebb hajolt a férfihoz.

- Leszarom a folyamatban lévő ügyeket, szarok mindenre.

Mondtam, ez személyes ügy. Úgyhogy válaszoljon.

- Ha a maga helyében lennék, Mr. McMann, alaposan el-

gondolkodnék a dolgon, és válaszolnék a kérdésre. - Jenny

hangja lágy volt, szinte barátságos, Michael pedig teljesen

megzavarodva nézett egyikről a másikra.

- Maguk most tényleg meg akarnak engem fingatni?

- Amint látja. - Kate felállt, és a pultos felé kiáltott, hangosan

és jól érthetően. - Még egy kört! A barátomnak, Mr. McMan-

nak, a szokásosat!

Mindenki feléjük fordult, és a férfit bámulta.

Kate ránézett az órájára, és lassan megszólalt.

- Még pontosan két percet kap, aztán kinyitom a számat, és

hangosabb leszek, mint egy légvédelmi sziréna. Tudják ezek

az emberek, hogy az utóbbi hét évben hány pofa került rács

mögé a maga segítségével?

- Egy házban bujkál, Rettenden mellett. Joey Partridge is

vele van.

Kate elmosolyodott.

- No látja, nem is volt olyan nehéz, igaz?

Patrick háza elhagyatottnak tűnt. Amikor kinyitotta a bejárati

ajtót, és belépett, Kate csak a saját lépteinek visszhangját hallot-

ta, semmi mást.

Jenny követte, és alig tudta visszafogni magát, hogy fel ne

kiáltson.

- Szentséges ég, ez aztán a vityilló!

- Szép ház, nem igaz? Patrick odavolt érte. Ez jelképezte

mindazt, amiért az évek során dolgozott.

Átvonultak az előcsarnokon, és a szalonba értek.

Jenny nem szólt egy szót sem, csak bámult maga köré. A sza-

lon ablakából éppen ráláttak a teniszpályára és a nyári lakra. A

fejük fölött hatalmas csillárok, a falakon olajfestmények, előt-

tük bársonykárpitozású kanapék, az ablakon kék brokátfüg-

göny.

Kate kinyitott egy kis, kulcsra zárt szekrénykét, és kikapcsol-

ta a riasztót.

- Jézusom, Kate, itt minden egy vagyonba kerülhetett! - há-

pogta Jenny.

- A bűnözés jól jövedelmez, ezt tanítják a Hendonon is.

Jenny beleharapott az ajkába, és komolyan megszólalt.

- Azt hiszem, pályát tévesztettem, aranyom.

Kate elmosolyodott.

- Ez teljesen törvényes pénzből van, Jen. Törvényes, de

mégsem úgy mondanám, hogy megdolgoztak érte. Masszázs-

szalonok, meg ilyesmi - ilyen helyekről folyt be a pénz. Pat is-

merte a piaci lehetőségeket, és ki is használta őket. Gyere, néz-

zünk körül, hátha találunk valami érdekeset.

Két órájukba telt, mire bejárták az egész házat, és Kate tudta,

hogy nincs már sok idejük. A házvezetőnő fél ötre visszajön, és

Kate-nek semmi kedve nem volt találkozni vele. Nem találtak

semmi olyan dolgot, ami nem Patrick ismert üzleteihez kap-

csolódott. Nem találtak semmit a Kacér Lányokról.

Miközben a kerten át a nyári lak és a biliárdszoba felé tartot-

tak, Jenny egyfolytában arról áradozott, hogy mennyire tetszik

neki a hely.

- Jézusom, Kate, én nem is gondoltam volna, hogy te ilyen

körülmények között éldegéltél! Ez meseszép! Mint egy álom!

Olyan, mint az ötös a lottón, tudod.

Kate már egy órával korábban megunta, hogy mindenre vá-

laszoljon neki. Tudta, hogy mit érezhet Jenny, hiszen ő maga is

hasonló rajongással szemlélte annak idején a házat, még akkor

is, amikor már itt lakott.

Lizzy odavolt ezért a helyért, egy percig sem gondolkodott,

hogy ideköltözzön-e, élvezte a lehetőségeket, meghívta a bará-

tait, és rendszeresen dicsekedett vele. Mandy Kellytől eltérően,

aki beleszületett a jóba, Lizzy olyan lelkesedéssel vetette bele

magát az új életébe, hogy az néha már túlzás is volt. Még a be-

szédstílusát is megváltoztatta, hogy belepasszoljon az új kör-

nyezetébe, és ez volt az, ami Kate-et először elkeserítette, hi-

szen ekkor már biztosra vehette, hogy a lánya felszínes terem-

tés.

De Patrick már ekkoriban is megmondta, hogy Lizzy vonzó

külseje alatt Dan vonásai uralkodnak, és a vér nem válik vízzé.

Kate a múltra emlékezett, miközben Pat holmijai között ku-

tatott, érezte a semmi máshoz nem fogható illatát, és sírhatnék-

ja támadt.

Itt minden Patre emlékeztette.

A köntöse üresen, egymagában búslakodott a fürdőben. Az

ágyuk hatalmas volt, és nagyon üres, a takaró lesimítva, a pár-

nák érintetlenül. Kate nyoma sehol nem látszott a szobában, és

ez bántotta. Nagyon, nagyon bántotta.

Megszólalt a mobilja, gyorsan felkapta. Egy párnázott rattan

székben üldögélt a nyári lakban, és hűvösen csak annyit mon-

dott:

- Baszd meg te, haver!

Azzal kikapcsolta a mobilt, és Jennyre mosolygott, aki kér-

dőn nézett rá.

- Michael McMann azonnal világgá kürtölte, hogy milyen

atrocitás érte. Thomas felügyelő keresett Harbridge-ből. Nem

volt túl boldog.

Jenny vállat vont.

- Azt hiszem, hamar el kellene látogatnunk Rettendenbe,

Kate. Lehet, hogy már a madárkák is értesültek a dologról.

Kate a fejét ingatta, és halkan válaszolt.

- Nem kockáztatja, hogy értesítse őket, mert tudja, hogy

előbb-utóbb úgyis a nyomukra akadunk.

- Ez az orosz nagyon ármánykodónak tűnik, nem gondo-

lod?

Kate bólintott.

- Ez a hely teljesen tiszta. Patrick túlságosan is profi ahhoz,

hogy kompromittáló dolgokat rejtegessen a saját otthonában.

Őszintén bevallom, hogy halvány lila gőzöm sincs, merre le-

hetnek a minket érdeklő iratok. Az irodáját felrobbantották,

úgyhogy ott már nem találhatunk semmit. Willy biztosan tud

egyet s mást, de őt sajnos kivonták a forgalomból egy időre. Az

a helyzet, hogy csak egyetlen kézzel fogható nyom van, és az

Rettenden.

- Ideje indulni, Kate. El tudod képzelni, mit mond majd

Ratchet, ha rájön, hogy miben sántikálunk?

Kate nem válaszolt. A kertet nézte, és azon tűnődött, hogy

az orosz vajon megfigyelés alatt tartja-e a házat. Ő úgy tippelt,

hogy igen, Kate-nek éppen az volt a célja, hogy lássák, hogy itt

járt. Lehet, hogy ez talán majd kiugrasztja a nyulat a bokorból.

- Útközben beugrunk majd hozzám, és megnézzük, mi van

anyámmal.

A két rendőrtiszt lassan sétált ki a házból, és mindketten a

környezetük szépségét csodálták. Kate azt kérdezte magától,

hogy vajon a ház maga hiányzott-e neki, de rájött, hogy a kér-

désre a válasz nem. Patrick nélkül ugyanis semmit sem ért az

egész, üres volt, és hideg. Csak vele együtt jelentett otthont.

Jacky Gunner ránézett Joey Partridge-ra.

- Szóval, összesen százezer fonttal jössz nekem, haver.

Joey rágyújtott egy szivarra, és a másik férfi felé fújta a füstöt

az asztal fölött.

- Az üzlet az üzlet - Felkapta a Monopoly-táblát, és a rajta

levő összes figurát és játékpénzt beleborította a dobozba. - Mit

szólnál egy csésze teához?

- Miért ne? - Jacky Gunner egy jointot kezdett sodorni ma-

gának. - Hallottad, mi volt Laurie Simmonsszal? Tizenhat rög

fekete por volt nála, amikor elkapták. Azt akarta bemesélni a

zsaruknak, hogy csokoládé!

Mindketten felnevettek.

- Nem normális az a faszi - mondta Joey. - Én azt hallottam,

hogy amikor kihallgatták a drogszaglászok, és szembesíteni

akarták a bizonyítékkal, vagyis a cuccal, amit a kocsijában talál-

tak, ő kinyitotta a zsákot, és belefújt. Mindenhol szállt a koksz.

Tele volt vele az asztal, a padló - tényleg belefújt. A zsaruk totál

kiakadtak, ő meg csak nyalta a cuccot a saját arcáról, és mondta

nekik, hogy milyen jó, mert még nyers, nem javították fel, meg

hogy ilyet rendelt neki az orvos. A szaglászok dührohamot

kaptak tőle.

Megint nevettek.

- Láttad már a nőjét, Nagy Lucyt? - vihogott Joey.

Jacky nemet intett.

- Csak hallottam róla.

- Kibaszott kövér és ronda, de olyan vicces egy csaj, hogy

akár humorista is lehetett volna belőle. Van benne valami, ami

miatt mindenki kedveli, meg aztán megvan rajta minden, ami

kell, szóval érted. Amikor mentek a szaglászok, hogy házkuta-

tást tartsanak, akkor a bige egy szál csöcsben kimászott az ágy-

ból, lehajolt, és széthúzta a seggét. Azt mondta a zsaruknak,

hogy „Választhattok - kinyalhatjátok egyesével, de jöhettek

akár ketten is egyszerre!". Laurie azt mondta, annyira pörgött,

hogy nem tudták megbilincselni. Kicifrázta a képüket rende-

sen. Ja, amúgy azt mondta, beugrik majd valamikor, hoz ne-

kem némi cuccot.

Jacky meggyújtotta a jointot, és mélyen leszívta a füstöt.

- Mit gondolsz, meddig kell még itt basznunk a rezet?

Joey megrántotta a vállát.

- Tudja a halál. Kellynek azonnal fel kellett volna dobnia a

talpát, de a pancser még ezt is elbaszta. Persze tökmindegy,

előbb-utóbb úgyis kinyiffantják, ez meg azért jó hír nekünk is.

- Vidáman elvigyorodott. - Azért nekem illene elmennem a te-

metésére, nem?

Jacky Gunner nevetett, közben kisöpörte a haját a szeméből.

Jóképű volt, és ezzel teljes mértékben tisztában is volt. Még ak-

kor is kínosan ügyelt a megjelenésére, amikor egyedül volt.

Igazi macsó volt, szerette tudni magáról, hogy jól néz ki. Még

most is, amikor egy rejtekhelyen bujkált, ahol csak férfiakkal

találkozott, otthonosan, de divatosan öltözött.

Nézte, hogy Joey kitölti a teát, és közben megint slukkolt

egyet ajointból.

- Nem hajthatnánk fel valahol néhány pinát ma estére, Joe?

Alig bírok a farkammal, haver.

Joey cinkosan felröhögött.

- Böjtölj csak még egy kicsit, öreg! Majd meglátom, mit tehe-

tünk ez ügyben.

Ekkor kinyílt az ajtó, és a két férfi elképedve nézte, hogy egy

nagydarab, fekete fickó sétál be rajta.

- Hát te meg ki a halál fasza vagy? - kérdezte Joey, de a meg-

lepetéstől megbicsaklott a hangja.

A fickó széles vállain és vastag nyakán szinte a kelleténél egy

számmal kisebbnek tűnt a feszes, fényes bőr. Ő volt a legna-

gyobb pasas, akit Jacky és Joey életükben valaha is láttak.

Kate is belépett a szobába.

- Szép napokat, uraim! Van esetleg még abból a teából egy

kicsi?

- Hozott magával bádogbögrét, mi?

Kate odasétált a két férfi mellé, és megszemlélte a helyiséget.

- Ez a hely egy szemétdomb, tudják?

A két fickó hallgatott, a meglepetéstől szóhoz sem jutottak.

Kate csak mosolygott az arcukra kiült döbbenet láttán, és be-

mutatkozott.

- Kate Burrows detektívfelügyelő. Úgy is ismernek, mint Pat

Kelly nője, a zsaru.

Örömmel látta, hogy a férfiak arca elsápad.

- Ez pedig a barátom, Benjamin Boarder. Nem rendőr, de

azt hiszem, ezt maguktól is kitalálták már.

Összedörzsölte a kezét.

- Na, szóval, hol is az a tea, amiről az imént beszéltünk?

14.

Benjamin Boarder harminckilenc éves volt. ízig-vérig East

End-i gyerek, fehér anyával és jamaikai apával - ő volt az

Új Ember mintaképe. Elegáns, jóképű, ápolt, és hét gyerek

apja. Nagyon kedves ember.

Kivéve persze, ha felidegesítették.

Őrt állt egy kis bungaló ajtajában Rettendenben, és tudta,

hogy a híre ismét megelőzte őt. Jacky Gunner egészen elzöl-

dült, és volt is rá oka. Sok évvel korábban volt egy kis nézetelté-

résük egymással.

Benjamin a behajtók szokásos egyenkabátját viselte: bőrből

készült, nem két fillérért vesztegették, és nagyon mély volt a

zsebe. Látta, hogy a két ipse is rögtön ezt a zsebet fürkészi a te-

kintetével, és vissza kellett fognia magát, hogy fel ne nevessen.

Mindketten meg voltak róla győződve, hogy a perceik meg

vannak számlálva. Ha csak rajta múlik, ez így is lett volna.

Nézte, ahogyan Kate a teáját szürcsöli, és cseverészik a két

balfácánnal, anélkül hogy látogatásuk okát megemlítené. Érez-

te a félelmet a levegőben. Az egész helyzetet nagyon szórakoz-

tatónak találta.

Boarder mindig is kedvelte Kate Burrowst. Amikor elterjedt,

hogy Patrick összeszűrte vele a levet, ő is egyetértett az alvilági

körökben hangoztatott véleménnyel, mely szerint Pat belebo-

londult a lánya halálába. De miután megismerte Kate-et, nem

sok idő kellett ahhoz, hogy megkedvelje, és tisztelje is.

De Pat egyébként is csak legális dolgokkal foglalkozott már,

és nem kellett attól tartania, hogy éjszaka kirángatják az ágy-

ból, és megbilincselik - ez esetleg csak mint előjáték fordulha-

tott volna vele elő. Aztán végül mindenki elfogadta a nőt. A

legtöbben úgy gondolták, hogy Kate kicsit azért benne van a

dolgokban, és Pat erre soha nem mondta azt, hogy nem igaz.

Csak nevetett, ha megkérdezték. így aztán mindenki azt gon-

dolt, amit akart, Pat pedig ismét nagyot nőtt a szemükben.

Az „egy ágyban az ellenséggel" csak egy volt az ezernyi elsü-

tögetett poén közül.

Most pedig nézte a nőt, aki az embere igazáért küzdött, és el-

határozta, hogy megtesz mindent, amit kér, még akkor is, ha

így összetűzésbe kerül Borisszal, az őrült orosszal. A fickó egy

utolsó szemétláda, ráadásul külföldi pancser, aki senkinek sem

hiányzott volna, ha eltűnik a színről.

- Oké, Gunner, ne játsszunk a színekkel. Mindketten tud-

juk, hogy elég sok van a rovásodon ahhoz, hogy akár most rög-

tön bevigyelek a yardra. Ezt diktálja a törvény, már bocs a köz-

helyért. Tehát a dolog úgy fest, hogy vagy most rögtön lecsu-

katlak, vagy teszel nekem egy apró szívességet. A dolog csak

rajtad áll! - mondta Kate.

-Felőlem indulhatunk is, hölgyem, mivel nincs semmi mon-

danivalóm. Az égvilágon semmi.

Kate elfintorodott.

- Akkor tehát mehetünk?

Gunner rémült volt. Idegesen Benjaminra pillantott, így

mindketten látták, hogy nem érti a dolgot.

- Akkor most tényleg bevisznek, vagy mi?

- Talán - mondta Kate barátságos hangon.

Benjamin az órájára nézett, és azt a benyomást keltette,

hogy valami nagyon fontos dolga van, és mihamarabb utána

akar járni. Ez a helyiségben tartózkodók egyikének sem kerül-

te el a figyelmét.

Kate titokban hálát adott az égnek, amiért eszébe jutott

Benjamin. A fickó ismerte az összes lehetséges trükköt. Mind

azt lesték, hogy a keze a fegyvere felé téved. Teljesen véletlen

mozdulatnak tűnt az egész, és így az asztalnál ülő fickók szá-

mára még ijesztőbb volt a dolog. Boarder használná a fegyve-

rét, ha fizetnének érte. Elégszer megtörtént már, mert megfi-

zették érte.

- Patrick felépülőben van, tudtátok? - Kate most suttogva '

beszélt, mintha bizalmas dolgot árult volna el nekik. ,!

Joey Partridge úgy nézett körül a szobában, mintha azt vár-

ná, hogy hirtelen egy újabb ajtó jelenik meg a falban, és ő ki-

slisszolhat rajta.

- Maga nem tudja, hogy kivel van dolga - próbált alkudoz-

ni. Kate-ről a szekrényhátú kísérőjére vándorolt a pillantása. -

Egyikük sem sejti. Akkora ügyről van szó, hölgyem, hogy egy

FBI-csapatnak még az is tíz évébe telne, hogy egyetlen arcot

azonosítson az érintettek közül.

Benjamin közömbösen nézte, hogy Kate feláll, és szomorú-

an csóválja a fejét.

- Csak beszélsz összevissza, Joey. Kitől félsz a legjobban?

Borisztól, Patricktől vagy tőlem? Úgy fest a helyzet, hogy be-

szorultál egy szikla és egy nagyon kemény valami közé. Bár-

hogy is döntök ma, gyakorlatilag mindkettőtöknek lőttek.

Vagy tévedek? Én nem akarok mást, csak kapcsolatba lépni

Borisszal, semmi többet. Aztán kisétálok ezen az ajtón, és azon-

nal elfelejtem, hogy valaha is betettem ide a lábamat. De ha

nem kapom meg, amit akarok, akkor kénytelen leszek némi

kellemetlenséget okozni nektek. Ugyanis el fogom mondani

McMannek, meg a hozzá hasonló fickóknak, hogy ha a spiclis-

kedés olimpiai sportág lenne, akkor ti ketten többszörös arany-

érmesek és világrekorderek lennétek. Kapizsgáljátok már, mi-

ről van szó?

Szünetet tartott, azután keményen rájuk nézett.

- A helyzet az, hogy ahogyan most megtaláltalak bennete-

ket, úgy akármikor a nyomotokra bukkanhatok. A legtöbb ha-

verotoktól eltérően nekem ugyanis csak annyit kell tennem,

hogy belenézek a rohadt nagy számítógépembe, és az már

köpi is a pontos címet. Úgyhogy hagyjuk ki a tiszteletköröket,

és itt helyben kössünk egy kis üzletet egymással. Ugyanis elég-

gé be vagyok táblázva.

Jacky Gunnert mindez nem hatotta meg. Ki akart szökni az

országból, és úgy volt, hogy néhány napon belül ezt meg is te-

heti. Erre most itt van egy szaglász a házában, és azt mondja,

hogy ő vagy a sittre mehet, vagy a másvilágra, máshová nem-

igen.

Érezte, hogy izzadság csorog végig a nyakán, aztán az olda-

lán is. Nem állt semmi más közte és az édes élet között, csak

egy nő nagy, kifejező szemekkel és lapos mellekkel, aki azt

mondja, hogy a kezében van a sorsa, akárhogy is dönt. Eszébe

jutott a felesége, Sheryl, és a gyerkőcök, akik Tenerifén várták

őt. A bankszámla, amelyhez csakis ő férhet hozzá, és a barátnő-

je, Freya, aki csak tízpercnyire lakott a felesége új villájától.

Ez nem igazságos! Persze az élet sohasem az.

Mindennek tetejében még Borisz is a nyakában lihegett. A

Nagy, Gonosz Borisz, akinek több kapcsolata volt, mint az

AT&T-nek, a British Telecomnak és az összes Internet-szol-

gáltatónak együttvéve.

Jacky szokásához híven ismét harapófogóban találta magát.

- Mivel Pat gyógyulófélben van, így ti ketten meglehetősen

érdekes helyzetbe kerültetek, minthogy Patrick egész biztos ||

nagyon kíváncsi lesz arra, hogy ki akarta őt kicsinálni. Tudjá-

tok, ez a fixa ideája, mindig mindent tudni akar. Ezt nagyon

szeretem benne - mondta Kate érzelmesen.

- Ahogy megtudja tőletek, ami érdekli, ti ketten azt csinál-

tok, amit akartok. Addig viszont az én kezemben vagytok.

Vidd ki őket a kocsihoz, Ben! Kezdem unni a társalgást.

Joey felugrott a székről, és maga elé kapta a kezét.

- Hé, egy pillanat! Hová visznek bennünket?

Boarder halkan válaszolt.

- Callum Norville mindkettőtöket epedve vár.

- Mi van? Callum is benne van ebben az ügyben?

Kate hallotta a rettegést Jacky hangjában, és lenyelte saját fé-

lelmét. Túl messzire ment, ezt ő is tudta. Mint ahogy azt is,

hogy borsos árat kell majd fizetnie ezért a kis játékért.

- Miért, mégis mit gondoltál, kit kerestünk meg? Patrick

évekig a társa volt - azt hittem, tudod.

Gunner Kate-re nézett.

- Nem megyek sehova.

- Nincs választási lehetőséged.

A fickó mélyen a szemébe nézett.

- Ó, dehogynincs. Megadok egy számot, amin elérhetik Bo-

riszt...

- Pofa be, Jacky? Megőrültél, vagy mi a szar? - tiltakozott

Joey.

Gunner leintette.

- Baszd meg, Joey! Arról volt szó, hogy ez itt rejtekhely - erre

kiderül, hogy tán még a kibaszott Avon is tudja, hogy itt va-

gyunk. Most fogd be, és hagyd, hogy intézzem a saját dolgo-

mat! Ha te hősködni akarsz, az a te bajod, de én már így is a fe-

ketelistán vagyok Callumnál. Senki kedvéért nem fogok vele

találkozni.

Kate elnyomott magában egy vigyort. Patrick egyszer azt

mondta neki, hogy Callum neve félelmetesebb hatású, mint

bármi, amit Stephen King, és mások eddig összeírtak. A pálya-

futása meredeken ívelt felfelé, utcai harcosként kezdte, végül

fizetett kínvallató lett belőle. Képes volt halálos rettegést

előidézni az emberekben, és ezt meg is tette, ha jól megfizették

érte. Ennek köszönhetően ő volt az alvilág leginkább gyűlölt és

legjobban rettegett alakja. Lábakat szögelt asztalokhoz, csu-

pasz talpakat perzselt szenesre, és mindeközben végig neve-

tett. Védjegyeként bevezette az arcbőr lenyúzását. De ami még

ennél is elképesztőbb volt: a fickó gyakorlatilag semmitől sem

félt. Ezt nem mondhatta el magáról akárki. Hát ilyen híre volt

Callum Norville-nek.

- Mondd a számot, aztán Benny gondjaira bízlak néhány

napra. Amint sikerül kapcsolatba lépnem az orosszal, mehet-

tek a dolgotokra.

Jacky ingatta a fejét.

- Nem, hölgyem. Én megadom a számot, maga pedig elhúz

a búsba.

Kate rágyújtott, lassan, kényelmesen.

- Ez nem volt jó poén, kölyök. Azt hiszem, már sikerült tisz-

táznunk, hogy itt mindenki úgy táncol, ahogy én fütyülök.

Úgyhogy mondd azt a számot, vagy szólok Callumnak, hogy ő

kérje el tőled! Ne akarj felhúzni! - üvöltötte váratlanul.

A két rosszfiú tudta, hogy ez a nő teljesen ki van bukva. A

fickó, akiért odavolt, nemrég szerzett néhány golyó ütötte se-

bet, és csak hajszálon múlt, hogy még életben volt. És emellett

támogatta őt egy szellemileg teljesen zűrös és nagyon veszé-

lyes pasi is, akit Callum Norville-nek hívtak.

Mindezek alapján nem volt túl sok választásuk; azt kellett

tenniük, amit mond.

- Nem engedem a közeletekbe Norville-t, nyugi.

Ez bizonytalanul hangzott, mintha ő maga sem volna biztos

benne, hogy meg tudja-e tenni, amit ígér. Elérte vele a kívánt

hatást. A mérleg nyelve átbillent. Borisz ijesztő volt ugyan, és

veszélyes, de Callum Norville is az volt, és mivel karnyújtás-

nyira voltak attól, hogy a kínzókamrájában végezzék, ő nyert.

Kate elnézte, hogy Benjamin betereli a két fickót a kisbusz-

ba, és felsóhajtott. Nem érezte magát túl jól, mivel tisztában

volt azzal, hogy végleg átlépte azt a vékonyka határvonalat,

amely elválasztotta egymástól a törvényességet és a bűnözést.

Kicsit csalódott volt: azt várta, hogy sokkal rosszabb érzés

lesz. De ő még valahol élvezte is a dolgot. Biztosan azért, mert

végre már tehetett valamit. Tudta, hogy Patrick Kelly fordított

helyzetben eget-földet megmozgatna, hogy segítsen neki.

Csak azt tette, amit tennie kellett.

Sarah Coltman kikászálódott a kocsijából, és nyújtózkodott

egyet. Nagyon fáradt volt. Sajgott minden porcikája. Megsi-

mogatta hatalmas pocakját, és érezte, hogy a gyerek megmoz-

dul benne.

Imádott itt élni, bár minden ismerősük bolondnak tartotta

őt, és a férjét, Maxet, amiért ideköltöztek. Mindössze két másik

házikó volt, tőlük távolabb, a Napsugár úton, de nekik pont ez

tetszett az egészbe. A csend és a nyugalom. Mindketten bér-

házban születtek és ott is nőttek fel Grantley-ben, így minden

fillérjüket félretették, hogy megvehessék álmaik otthonát.

Sarah amikor csak ránézett a cseréptetős házikóra, és a csoda-

szép kertre, túláradó és tiszta boldogságot érzett. Már a baba is

úton volt, így lassan megvolt mindenük, amire vágytak.

Sarah elsimította sűrű, sötét haját a szeméből, és végignézett

a túloldalon elterülő földeken. Nemsokára elkezdik majd a trá-

gyázást, elég büdös lesz, de ez is hozzátartozik a vidék varázsá-

hoz. Egy légy zümmögött az arca előtt, ő pedig gyengéd moz-

dulattal elhessegette.

Nagyot ásított, aztán felnyitotta a csomagtartót, és nekilá-

tott, hogy felhordja a nehéz bevásárlótáskákat a bejárati ajtó

elé. Ekkor megpillantott egy nőt, aki az úton ment lefelé. Csak

azért figyelt fel rá, mert a nő egy lélegzetelállítóan gyönyörű

kislányt cibált maga után. A kislánynak hosszú, szőke haja és

hatalmas kék szeme volt, úgy nézett ki, mint egy földre szállt

angyal. De hangosan sírt, az arca maszatos volt a könnyektől.

Sarah letette a szatyrokat, és odament a kapuhoz. A nő elfor-

dult, amikor meglátta, és egyre csak cibálta a bömbölő gyereket

végig az úton. A kislány kiabált:

- A mamimat akarom! - A válla fölött Sarah-t nézte, hatal-

mas kék szemei szinte könyörögtek.

Sarah kinyitotta a kaput, és utánuk indult. Ösztönösen cse-

lekedett.

Amikor a nő felkapta a gyereket, Sarah már csak azt vette

észre, hogy ő is fut utánuk. A gyerek ekkor hisztérikus visíto-

zásba kezdett.

- Álljon meg! Megállna, kérem? Szeretnék néhány szót vál-

tani magával! - Sarah maga is meglepődött, hogy milyen han-

gosan beszélt. A szavak a fülében erősen visszhangoztak, mi-

közben ott futott az egyenetlen úton. Azon imádkozott, ne-

hogy elbotoljon, és orra essen.

A kislány már rugdosott, a kezét Sarah felé nyújtotta, és

Sarah biztosan érezte, hogy itt valami nagy baj van. Ez csak

még jobban feldühítette. Hatalmas hasa lehúzta ugyan, mégis

sikerült fokoznia a tempót. A nap pont a szemébe sütött, így

alig látott valamit.

A nőnek, aki előtte rohant, hosszú, barna haja volt, és megle-

hetősen komoly tempót diktált ahhoz képest, hogy egy meg-

termett kis gézengúzt tartott a karjában. A kislány egy jól

irányzott rúgásától azonban megbotlott. Sarah látta, hogy a nő

és a kislány a földre zuhannak.

Már majdnem utolérte őket.

Ekkor a nő feltérdelt, és azon ügyködött, hogy újra megra-

gadja a kislányt. Ám a gyerek gyorsabb volt nála. Talpra ugrott,

és vakon Sarah felé rohant. De a nő is gyorsan felpattant, és a

piros pólójánál fogva visszarántotta. De elkésett, Sarah pedig

egy utolsó sprinttel végképp beérte őket.

A nő megperdült. Lendítette az öklét, és habozás nélkül be-

leütött Sarah hatalmas pocakjának kellős közepébe. Az ütés

mintha kettészakította volna. Erős rugdosást érzett a hasában,

és megdöbbenve, iszonyatos fájdalmak közepette térdre esett.

Könnyes szemmel nézte, hogy a nő felkapja a rémülettől meg-

némult gyereket, és elrohan vele a csendes, falusias utcán.

Sarah néhány percig csak a madarak csicsergését hallotta,

meg egy traktor zúgását valahonnan a távolból. Nagy levegőt

vett, többször is egymás után, és próbálta lecsillapítani zakato-

ló szívét, meg a borzalmas fájdalmat, amitől mozdulni sem bírt.

Egy autó ajtaja csapódott, és eszébe jutott, hogy a vásárlás-

ból hazafelé jövet látott egy fekete kombit az egyik kis behaj-

tón.

Oldalra fordult, és megpróbált feltápászkodni. A lüktető fáj-

dalom valamelyest csillapodott, így halk imát mormolva lábra

állt. Elindult vissza, a házuk felé, és közben minden mozdulat-

nál érezte, hogy orvosra van szüksége, méghozzá sürgősen.

Tíz percébe telt, hogy visszaérjen a házhoz. Onnan először

mentőt hívott, aztán azonnal értesítette a rendőrséget is.

Kathy Collins huszonöt éves volt, nagyon öreg huszonöt éves.

Négy lánya ott rohangált körülötte, civakodtak egymással, és

visítoztak, hogy figyeljen rájuk, ő pedig leült a viharvert kana-

péra, és rágyújtott egy jointra. Mélyen leszívta a füstöt, és las-

san, egy szívből jövő sóhaj kíséretében engedte ki.

- Kuss legyen már! - üvöltött rájuk, de azért nem volt túl

hangos.

Legidősebb lánya, Tiffany nevetni kezdett.

- Kuss legyen már! - utánozta az anyját. - Kuss legyen már,

kuss legyen már...

A három kisebb lány is rákezdett, Kathy pedig megtörten in-

gatta a fejét. Négy kis ördögfiókával áldotta meg a sors.

- Mit akartok enni? - Kathy hangja fáradtan csengett, mivel

úgyis tudta a választ - minden egyes nap ugyanazt kérték.

- Sült krumplit. Sült krumplit és babot.

Megint futkosni kezdtek körülötte, a négy gyönyörű kis-

lány, akiket teljes szívéből imádott vagy gyűlölt, attól függően,

hogy épp milyen kedve volt. Este fél nyolc volt, és a gyerekek

most jöttek be enni valamit, mivel nehéz nap állt mögöttük -

egészen kifáradtak a sok játéktól és rosszalkodástól.

A bejárati ajtó tárva-nyitva állt, és Suzy Harrington sétált be

rajta.

Kathy gyanakodva nézett rá.

- Mit akarsz?

- Kölcsönadnád az egyik gyereket? Van egy kuncsaftom.

Semmi komoly, csak nézni fogja, de tényleg.

Kathy kicsit elbizonytalanodott. A pénz mindig jól jött neki,

de olyan bűntudata volt utána. Főleg, ha a legkisebbről,

Rebeccáról volt szó. Gyűlölte Suzyt, amiért ezt tette vele.

Suzy látta, hogy habozik, ezért elővett egy húszfontos bank-

jegyet, meg egy apró ezüstpapír csomagot.

- A legjobb minőség, még nem lett hígítva, úgyhogy vigyázz

vele, Kath. Az egekbe fog röpíteni. -A lány mosolygott, miköz-

ben ő felé nyújtotta a csomagot és a pénzt, ez jó jel volt. - Csak

egyetlen óráról van szó, és egy ujjal sem fognak hozzáérni,

megígérem. Csak néhány kép, meg egy kis játék. Semmi ko-

moly.

Kathy elvette a pénzt.

- Hallottad, mi történt Kerryvel?

A magas nő csak megvonta a vállát.

- Az egy szemét tyúk. Mindig magukra hagyta azokat a sze-

gény kis drágákat. Jobb lesz nekik nélküle. - Miközben beszélt,

a karjába vette Rebeccát.

Kathy hirtelen erős vágyat érzett, hogy elvegye tőle a gyere-

ket, de a kezében tartott kis csomag súlya jobb belátásra bírta.

Valahol legbelül szörnyen érezte magát, de ugyanakkor iszo-

nyatosan vágyott az utazásra, amit a heroin ígért neki. Az ör-

dögi kör rabja volt, tisztában volt vele. De azért nem volt osto-

ba sem. Tudta, hogy soha nem nyúltak a gyerekekhez, mert

mindig átnézte őket, amikor hazakerültek.

- Nézd Kathy, ez az egész korrekt. Már mondtam neked,

hogy egy csomó fickót visszatart attól, hogy az utcán keressen

gyerekeket magának. így csak a fényképet nézik, és attól men-

nek el. Ez pont olyan, mint a kurvák meg a nemi erőszak. Ha

több kurva lenne, akkor kevesebb nőt erőszakolnának meg.

Tiszta sor.

Kathy igazából tudta, hogy ebből egy szó sem igaz, de sike-

rült meggyőznie magát az ellenkezőjéről. Amikor úgy látta jó-

nak, nagyon sok dologról képes volt meggyőzni magát.

- Egy óra, és egy perccel sem több, oké?

A lány elvigyorodott, kivillantotta szabályos, fehér fogait.

- Talán még előbb is itt lesz. Ez a pasi igazi, vérbeli...

Kathy felemelt kézzel tiltakozott.

- Nem akarom tudni, rendben? Csak hozd haza hamar,

mert éhes.

Suzy okosabb volt annál, mint hogy erőltesse a dolgokat.

Nála volt a gyerek, megkapta, amit akart, akkor meg minek

húzza az időt? Halkan elvonult Rebeccával a kezében.

Kathy látta legidősebb lánya szemében a szemrehányást, és

erősen pofon vágta. Aztán a kezébe nyomta a húszfontost, és

elküldte, hogy vegyen sült krumplit meg babot. Hamarosan

ágyba dugja őket, és akkor végre egyedül hódolhat a kedvenc

időtöltésének. Az utazásra talán még soha nem vágyott ennyi-

re, mint most.

Sarah a kórházi ágyon feküdt, a férje ott ült mellette. A férfi

könnyes szemmel szorongatta felesége aprócska kezét.

- Ne aggódj már ennyire, Max. Nincs komoly baj. Jól va-

gyok.

A férfi nagydarab volt, és teljesen odavolt tűzről pattant fele-

ségéért, és annak eltökéltségéért, hogy az életüket a lehető leg-

szebbé tegye. Imádta Saraht, ő pedig ugyanúgy szerette a fér-

jét. A gyerek, akit a szíve alatt hordott, olyan volt számukra,

mint egy mennyei ajándék, amely a mögöttük álló hosszú és

nehéz út végét jelezte.

Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy egy másik nő hasba

vágta. Soha életében nem hitte volna, hogy ilyesmi egyáltalán

lehetséges. Sarah nagy pocakján volt néhány zúzódás, de az

orvosok biztosították őket arról, hogy a gyereknek nem esett

baja. Sarah ijedtsége nagyobb volt, mint a fizikai sérülés maga.

- Nem megy ki a fejemből az a kicsi lány - csattant fel Sarah.

- Komolyan meg volt ijedve, drágám. Rettegett. Nem hiszem,

hogy az a nő az anyja lett volna.

- Mindegy, hogy ki volt, de egy biztos: ha megtalálják, sze-

mélyesen fogom ellátni a baját. - A férfi hangja remegett a düh-

től.

Jenny az ajtóból figyelte őket. Szívet melengető látványt

nyújtottak. A leendő szülők, akik izgatottan várják gyermekük

érkezését. Valahol legbelül kicsit irigyelte is őket, amiért ennyi-

re szeretik egymást. A férfi olyan óvatosan fogta a felesége ke-

zét, mintha az porcelánból lenne.

Belépett a szobába, az arcán felragyogott a hivatalos mosoly.

- Mr. és Mrs. Coltman?

Ők csak kérdően néztek rá.

- Én Jennifer Bartlett detektívfelügyelő vagyok. De kérem,

szólítsanak csak Jennynek.

Mindketten elmosolyodtak.

- Ha jól tudom, önt akkor támadták meg, amikor egy furcsa

jelenetnek lett a szemtanúja, igaz?

Az ágyban fekvő nő bólintott.

- Vásárolni voltam, és éppen akkor értem haza. A Napsugár

úton lakunk. Nagyon békés hely. Tudja, olyan, mintha egy fa-

luban élnénk. - Sóhajtott, és ivott egy korty vizet. - Megláttam

azt a nőt - magas volt, barna hajú, világos színű széldzsekit és

farmert viselt. Igazából nem is őt vettem észre először, hanem a

gyereket. Gyönyörű kislány volt, nagyon hosszú szőke hajjal,

és hatalmas, kék szemekkel. Olyan három év körüli lehetett.

Tudja, milyen nehéz ezt eldönteni, ha egy gyerekről van szó.

Egy percig hallgatott, elmerült a gondolataiban.

- A gyerek nyűgös volt.

- Folytassa, kérem.

- Sírt, és felém kiáltott. Azt kiabálta, hogy „A mamámat aka-

rom!"

Sarah megint ivott egy kis vizet, a férje pedig körülötte to-

tyogott, tett-vett, hogy minél kényelmesebben fekhessen.

- Mr. Coltman, megkérhetném arra, hogy hozzon nekem

egy csésze teát?

A férfi furcsállóan nézett Jennyre, de bólintott.

- Nagyon köszönöm. Tejjel kérném, cukor nélkül.

Amikor a férfi kiballagott a szobából, Jenny érezte, hogy a

másik nő kicsit megnyugszik.

- Köszönöm szépen. Tudja, akárhányszor szóba kerül az

ütés, egyre jobban fölhúzza magát. Azt hiszem, jobban viselné

a dolgot, ha egy férfi tette volna.

- Emlékszik még esetleg valamire a nővel kapcsolatban?

Sarah lehunyta a szemét.

- Erős volt - nagyon erős. Tudja, a gyerek elég nehéz lehe-

tett. Ő mégis könnyedén futott vele, amíg el nem esett. A kis-

lány tényleg nagyon nyűgös volt, egészen biztos, hogy nem ér-

tettem félre a helyzetet. Amikor megütött, beleadott apa-

it-anyait. Lendítette a kezét, és éppen a hasamba öklözött bele,

nagyon erősen. Annyira fájt, hogy azt hittem, megindult a szü-

lés tőle.

- Felismerné a nőt, ha megint találkozna vele?

- Ne aggódjon. Egészen biztos, hogy fel. De mi lesz a gye-

rekkel? Én inkább emiatt aggódom. Nem jelentettek be eltű-

nést?

Jenny nemet intett. - Nem, itt a környéken nem.

- Csak abban reménykedem, hogy ennek nincs köze a

Grantley-ben történt borzalmakhoz. Azok a szegény gyere-

kek...

Jenny arcán erőltetett mosoly jelent meg.

- Én is remélem. Van még esetleg valami, aminek hasznát

vehetnénk az ügy kapcsán?

- Egy fekete kombi állt az egyik behajtón, amikor jöttem ha-

zafelé. Azt nem tudom, hogy a nő kocsija volt-e, de emlék-

szem, hogy ott állt a közelben. Azt hiszem, egy Ford volt.

- Amikor hazaengedik, küldök majd egy rendőrt, aki

felveszi a vallomását, rendben? Addig is, kérem, gondolkod-

jon, hátha eszébe jut valami, ami a segítségünkre lehet.

- Megpróbálom. De abban biztos vagyok, hogy nem az a nő

volt a gyerek anyja. Nem olyan volt a helyzet, mint amikor egy

kislány a szüleit nyúzza. Az a gyerek komolyan félt.

Sarah mélyen Jenny szemébe nézett.

- Tudom, hogy az a nő fájdalmat akart nekem okozni, és ab-

ban is biztos vagyok, hogy bántani akarta a gyereket. Nevezze

női intuíciónak, vagy aminek akarja. De gonosz volt az arca.

Ennek ellenére nem emlékszem rá egészen pontosan.

- Próbáljon pihenni egy kicsit, Mrs. Coltman. Ha már jól érzi

magát, gondolja át a történteket még egyszer. Szinte hihetet-

len, hogy mi mindenre emlékeznek vissza az emberek ilyenkor

másnap, vagy néhány nappal később. Közben meglátjuk, hogy

én mire jutok, rendben?

Mosolyogtak egymásra.

- Maga nagyon bátran viselkedett, hogy utánament annak a

nőnek - főleg a maga állapotában.

Sarah vállat vont. - Hogy őszinte legyek, nem is gondolkod-

tam rajta. Csak azt tudtam, hogy annak a kislánynak segítségre

van szüksége.

- Nos, akárki legyen is az a nő, ha megtaláljuk, súlyos testi

sértés lesz majd a vád ellene. Most tehát pihenjen, és később

meglátjuk, hogy mi jut még eszébe.

Jenny az ajtón belépő férfihoz fordult.

- Óh, nagyszerű, egy csésze tea!

Legbelül nagyon is aggódott, de nem mutatta ki.

Kate Patrick kórházi ágya mellett álldogált. Csend volt körülöt-

te. Csak a lélegeztetőgép surrogása hallatszott, és az ügyeletes

nővérek léptei a folyosóról. Megfogta a férfi kezét, és gyengé-

den megszorította.

- Szia, Pat. Annyira hiányoztál. Egész nap csak rád gondo-

lok, és imádkozom, hogy mihamarabb meggyógyulj. - Gyen-

géden megcsókolta a férfi homlokát, a száját. A bőre hűvös

volt, és Kate a legszívesebben bebújt volna mellé az ágyba, és a

testével melegítette volna fel.

- Anyu csókoltat, és Lizzy is. Ozból telefonált, és azt üzeni,

hogy nagyon izgul érted.

Közelebb hajolt hozzá és, suttogva folytatta.

- Letartóztattam Jacky Gunnert és Joey Partridge-t. Vagyis

igazából nem is letartóztattam őket, hanem megkértem

Benjamin Boardert, hogy tartsa őket szemmel valami biztos

helyen, míg én elérem Boriszt, az oroszt. Elrendezem az ügyet

helyetted, kedves. Megígérem. Meg kellett volna hallgatnom

téged. Nem lett volna szabad olyan hamar ítélkeznem feletted.

Annyira sajnálom, Pat.

Egy könnycsepp hullott a férfi arcára, és Kate nézte, hogy az

legördül a párnahuzatra. Aztán több másik is követte.

- Kerül, amibe kerül de a végére járok ennek az egésznek,

rendben? Neked csak az a dolgod, hogy mihamarabb felépülj,

kedves. Muszáj, hogy meggyógyulj!

Kate felegyenesedett. Nem volt válasz. Patricknek csak a

szemhéja rezdült, és közben a lélegeztető monoton zaja töltöt-

te be a szobát.

Kate ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy csupasz kézzel tép-

je ki a saját haját, és közben világgá üvöltse, hogy mennyire na-

gyon hiányzik neki a férfi. Ehelyett azonban leült az ágy szélé-

re, és szerelmes, biztató szavakat sutyorgott szerelme fülébe.

Jacky és Joey körülnézett az új szálláson, és meglepődve pillan-

tottak egymásra. Bekötötték a szemüket, megkötözték őket, és

úgy dobták be őket a kisbusz hátuljába. Halvány lila gőzük

sem volt, hogy hol lehetnek.

Ők tehát nem tudták, de egy kis fabódéban voltak a Tilbury

dokknál. A levegőben izzadság, vizelet és mocsok szaga terjen-

gett. A padlón két rottweiler feküdt, és a rabokat nézte. Szem-

ben velük egy randa bőrfejű ült, büdös volt a lehelete, a fogai

nagyon rosszak voltak, akárcsak a szélsőjobbos jelszavakat hir-

dető tetoválásai.

Hogy hogyan barátkozhatott össze ez az alak és Benjamin

Boarder, arra tippjük sem volt, de nem is nagyon gondolkod-

tak rajta.

A fiú a karját vakargatta. Volt egy szúnyogcsípés az egyik

horogkeresztjén, azt karmolászta dühösen. Az egyik kutya to-

rokhangon felmordult, mire ő belerúgott katonabakancsos lá-

bával.

- Kuss legyen, Bessie. Tudod jól, hogy munka közben nincs

zabálás. - Vészjóslóan a foglyok felé pillantott. - Ha esetleg

meg kell majd benneteket támadniuk, jobb, ha üres a gyom-

ruk. Akkor az egész gyorsabb és tisztább lesz, értitek. Egyszer

ráküldtem őket egy muksóra, úgy, hogy előtte jól bezabáltak.

Egy csomó időbe telt, mire végre tisztességesen elintézték.

Még én is sajnáltam a krapekot. - Cigarettát sodort magának, a

két kutya pedig megint leheveredett.

Jacky Gunner körülnézett a viharvert kalyibában.

- Te itt laksz? - kérdezte, mert tényleg érdekelte a dolog.

A fiú, akit Collinnak hívtak, felnevetett.

- A..., muternál lakok. Ezen a szemétdombon csak a kutyá-

kat képzem ki, meg itt csináljuk velük a melókat. Ezért van

ilyen bűz. Kutyahúgy meg vér. Ezzel a kettővel dolgozom, ni.

Tökéletes bestiák. A fiával ugrattam meg az anyát, és kibaszott

jó kutyák lettek a kölykökből. Külön kell őket etetni, mert egy-

másnak ugranak a húsért! De ha meló van, akkor igazi csapat-

munkát végeznek, mint minden kutya. Két kutya az már egy

falka. Nektek van kutyátok?

Látszott rajta, hogy komolyan gondolja, és a két fogoly rá-

jött, hogy egy komplett elmebajossal van dolguk.

Jacky megrázta a fejét.

- Nincs, de dugtam már meg néhányat.

A fiú visított a röhögéstől, a két kutya pedig felugrott, mert

azt hitték, akció van. A gazdájuk kegyetlen módon visszapa-

rancsolta őket a földre, ők pedig sunyítva próbálták megnyalni

a kezét.

- Én imádom a kutyákat - persze a verekedősebbekre gon-

dolok. De a csajom mindig ellenkezett, míg nem kapott eleget.

Később majd beugrik, hoz nekem kaját. Majd bekötöm a sze-

meteket, amíg kefélünk. Szívesen megnéznétek, mi? Pedig saj-

nálhatjátok, de tényleg, mert elég jó nagy csöcsei vannak. Sze-

reti őket mutogatni is.

A két férfi nem titkolt megdöbbenéssel hallgatta.

- Elmesélte nektek Benny fiú, hogy mi a pálya?

A rabok a fejüket rázták, a fiú pedig nagyot sóhajtott.

- Nekem se. Mindig is ilyen volt. De azért rendes muksó. Én

meg csak azt tudom, hogy ha bármivel próbálkoztok, akkor rá-

tok kell küldenem a kutyákat.

Elvigyorodott. - Ja, jut eszembe, mutatok valamit, nehogy

tervezgetni kezdjetek.

Kinyitotta az ajtót, és hűvös, tiszta levegő suhant be a helyi-

ségbe - hét másik kutyával, rottweilerekkel és dobermannok-

kal egyetemben. A fiú csak nevetett a rémületükön.

Néhány perccel később az ajtó ismét bezárult, a szag megint

elviselhetetlenné vált, és a fiú újabb cigarettát sodort magának.

Az éjszaka nagyon, nagyon hosszúnak ígérkezett.

Kathy Collins tisztelettel vegyes félelemmel nézett Suzyra.

- Suzy, kérlek! Hol a kicsikém?

Suzy biztatóan mosolygott.

-Jól van a gyerek. Figyelj, itt van még egy kis pénz. Kivett tíz

darab húszfontos bankjegyet a dohányzóasztalon levő rollni-

ból, és széles mosoly kíséretében Kathy kezébe nyomta őket. -

Itt egy kis pluszpénz, holnap viszem a gyereket.

Kathy elvette.

- Nincs semmi baja?

Suzy mérgesen nézett rá.

- Hát persze, hogy nincs semmi baja, te buta! Bántottam én

valaha a gyerekeidet? - Ingerült volt, és sértődött. Mintha

megvádolták volna valami rossz dologgal, és ő alig bírná magát

türtőztetni.

- Bocs, Suzy. Csak azt mondtad, hogy hamar hazahozod...

Suzy idegesen az égre emelte a tekintetét.

- Tudod mit, Kathy? Komolyan nem ezt vártam tőled. Have-

rok vagyunk, és mégsem bízol meg bennem.

Kathy zavarba jött.

- De én bízom benned, csak szeretném, ha az én kicsikém

hazajöhetne már. Olyan régen elvitted.

Suzy rágyújtott egy jointra, és lassan engedte ki a füstöt vas-

tag ajkai között.

- Vidd a pénzed, fogd be a pofád, és felejtsd el az egészet,

oké? Vigyáznak rá. Most pedig húzzál haza ezerrel!

Kathy vitatkozott volna, de nem mert. Begyűrte a pénzt a

farmere zsebébe.

Már az ajtónál volt, amikor Suzy utána kiáltott.

- Eladnád háromezerért?

Kathy visszafordult, az arca elfehéredett.

- Kinek?

- Ismerek egy párt, akik adoptálnák.

Kathy megrázta a fejét.

- Nem, soha. Bocs, Suzy.

Suzy vállat vont.

- Te tudod. Na, szia.

Kathyt kidobták, és ezt ő is tudta.

Amikor becsukódott a bejárati ajtó, Suzy végre fellélegezhe-

tett Hol a fenébe' lehet az a gyerek, és vajon meddig tudja tit-

kolni Kathy előtt, hogy elvesztette? De ami még fontosabb, va-

jon mihez kezd majd Kathy, ha megtudja, mi történt?

15.

Jenny és Kate az irodában ültek, pirítóst majszoltak és teát

ittak hozzá.

- Biztos vagy te abban, hogy tudod, mit csinálsz, Kate? - kér-

dezte Jenny.

- Nem. Csak azt tudom, hogy ezt kell tennem, ha érted, mire

gondolok. Gondoskodnom kell arról, hogy Patrick biztonság-

ban legyen. Ha élve megússza ezt a dolgot, nem hagyhatom,

hogy cseberből vederbe kerüljön, és állandóan attól kelljen tar-

tania, hogy megint megpróbálják megölni. Beszéltem a kezelő-

orvosával, és azt mondta, hogy ha fel is épül, lehet, hogy félig

megvakul, vagy agykárosult lesz. Találtak egy vérrögöt, most

megfigyelik, és amint alkalmas lesz az állapota, megoperálják.

A műtét maga viszont, ha rosszul alakulnak a dolgok, még en-

nél is több kárt okozhat. 22-es csapdája.

Szomorúan elmosolyodott.

- Emlékszem, amikor a lányát műtötték. Meg kellett lékelni

a koponyáját, mert túlnyomás keletkezett a koponyaüregben,

és az agy nagyon nekifeszült a csontnak. Mindent megtett

azért, hogy a lánya életben maradjon - de ez nem volt elég. Éle-

tében először fordult elő, hogy akart valamit, és nem tudta el-

érni. Azt hiszem, ekkor eltört benne valami.

Jenny töltött neki még egy csésze teát a termoszból.

- Mindenkinek vannak nehéz időszakok az életében, Kate.

Néha már az az érzésem, hogy másból sem áll a földi pályafutá-

sunk, csak nehézségekből. Események sorozata: drámák, trau-

mák, némi boldogsággal fűszerezve, épp csak annyival, hogy

kibírjuk a többit. Ott van az a tegnapi nő. Kisbabát vár, álmai

otthonában egy rendes férjjel, és akkor ilyen szörnyűség törté-

nik vele. Egy másik nő hasba vágja. Egy nő, aki a pólójánál fog-

va cibál egy kislányt. Egy nő, aki véletlenül bukkant fel, akiről

azóta nem hallottunk. Nem jelezte senki a gyerek eltűnését.

Úgy tűnik, egy mindennapos bántalmazás! ügyről volt szó. Va-

lami nagyon különös dolog történik Grantley-ben, Kate. Vala-

mi nagyon, nagyon különös.

- Igen, szerintem is. Egy dolog azonban nem hagy nyugod-

ni. Ki lehetett az a kisgyerek, akit a szemétdombon találtak

meg? Hogy lehet az, hogy egy pici gyerek ilyen hosszú időre

eltűnik, és senki sem tudja, hogy kicsoda? Olyan sok minden

van, amit nem értek! Például azt, hogyan képes Kerry Alston

nyugodtan aludni éjszaka? Vagy azt, hogy hogyan tud Jeremy

Blankley tükörbe nézni? Hogy lehet az, hogy ennyi borzalom

történt a bérházakban, és eddig senki nem vette észre? Ho-

gyan lett Mary Parkesből és a társaiból gyerekgyalázó ilyen fia-

talon?

Jenny belekortyolt a teájába.

- Figyeltem Maryt a kihallgatás közben. Az események

minden egyes percét élvezte. Azért, mert figyeltek rá. Se több,

se kevesebb. Nem először találkozom ezzel a jelenséggel. Azok

a gyerekek, akik nagyon sok odafigyelést igényelnek, a legjobb

alanyok a pedofilok számára. A többgyerekes családok közép-

ső gyerekei is gyakran válnak áldozatokká. Mert ugye azoknak

szentelik a szülők a legkevesebb figyelmet. Vannak idősebb

gyerekek, akik még élvezik is a dolgot. A pedofilok képesek

akár három évet is várni, mielőtt akcióba lépnek. Ekkorra már

teljesen beférkőznek a szülők, a gyerekek, mindenki bizalmá-

ba. Gyakran úgy érzem, hogy számukra ez afféle előjáték. Az

előkészület majdnem olyan fontos, mint maga az erőszak.

- Beteges világban élünk.

Jenny elmosolyodott, próbálta enyhíteni beszélgetésük ko-

molyságát.

- Mindig is beteges volt a világ, csak mostanában többet fog-

lalkozunk ezzel, és ez jó, nem igaz, Kate? Úgy értem, néhány

évvel ezelőtt egy gyerek, ha megerőszakolták, nem várhatott

semmiféle segítséget. A szülei attól rettegtek volna, hogy mi

lesz, ha mások is megtudják, mi történt. A gyerekgyalázó pedig

vagy csendben eltűnt a környékről, vagy az apa ellátta a baját.

A rendőrséget nem is értesítették, annyira titkolták a dolgot. Ez

persze még manapság is előfordul. Az emberek titkolják a szé-

gyenüket. Csak arra nem gondolnak, hogy így szabad utat ad-

nak a pedofilnak, és az valaki más gyerekét is elkaphatja.

Kate bólintott.

- Azt hiszem, rá kellene ijesztenünk Jeremy Blankleyre. De

úgy istenigazából. Rá kell vennünk, hogy beszéljen. Már így is

eléggé meg van rémülve, a várható büntetés miatt.

- Bízd csak ide, Kate. Te meg menj, és deríts ki az orosz bará-

tunkról mindent, amit lehet. Én majd kézben tartom az itteni

ügyeket.

- Jó barát vagy, Jenny.

Jenny elvigyorodott.

- Tudom. Lehet, hogy egy szép napon majd nekem lesz

szükségem a te segítségedre.

Kate megfogta a kezét.

- Számíthatsz rám.

- Tudom, kedvesem. Tudom.

Robert Bateman lenézett az ölében ülő kislányra, és gyengé-

den elmosolyodott. A gyerek a korához képest kicsi volt, sötét

haj keretezte arcát, és nagyon kifejező szeme volt. Tizennyolc

hónapos létére még alig tudott járni, nem beszélt, és nem moz-

gott koordináltan.

Anyja, Natasha Linten, ismertebb nevén Tash, két csésze

gyenge teát hozott be. Az egyiket lerakta Robert mellé a földre,

aztán durva mozdulattal felemelte a kislányt és visszapottyan-

totta a járókájába. Az újszülött kisbabáját odarakta a kislány

mellé, majd leült, hogy megigya a másik csésze teát, és elszív-

jon hozzá egy cigit.

A szoba mocskos volt és rendetlen. Mint ahogyan a lakás

többi része is. Érződött benne az elhanyagoltság átható szaga,

amellyel Robert rengeteg általa látogatott lakásban találkozott

már. A szőnyeg telis-tele volt foltokkal: vizelet, ürülék és há-

nyás maradványai keveredtek a készételek és kekszek morzsá-

ival, melyeket az idősebb gyerekek már beletapostak a sző-

nyegbe.

A bútorok kopottak voltak és büdösek. Az egyik fotel telje-

sen átázott a vizelettől, és éppen egy kisfiú ült benne, aki bol-

dogan nézte a Tűzoltó Sam-et a tévében. A többi gyerekhez ha-

sonlóan ő is némán nevetett: a szája kinyílt, de egy hang sem

jött ki rajta.

Robert már attól is elkedvetlenedett, hogy egyáltalán ide

kellett jönnie.

- Tash, kedvesem, muszáj összeszedned magad.

Tash elhúzta a száját, előtűnő fogai sárgák voltak, és bor-

zasztóan elhanyagoltak.

- Baszd meg, Batey. Nemrég szültem meg ezt a kis szarost.

Senki sem várhatja el tőlem, hogy ellássam ezt a siserehadat, és

még a kibaszott házimunkára is maradjon időm.

- Hát éppen ez az, kedvesem, hiszen nem is foglalkozol a

gyerekekkel, vagy tévedek? Csak körül kell itt nézni. A gyere-

keket elhanyagolod, a lakást úgyszintén. Férgek rohangálnak

a használt pelenkákkal teletömött szennyestartóban a fürdő-

ben, mert arra sem vagy képes, hogy azt kiürítsd. Komolyan,

Tash, lásd be, hogy nincs ez így jól!

Tash nevetett.

- Csak idd a teádat, és hagyd már a prédikálást. Az anyám

idejön a hétvégére, majd ő összetakarít, ahogy szokott, én meg

végre pihenhetek egy kicsit.

- Muszáj jelentenem mindezt, Tash, komolyan. Rengeteg

esélyt kaptál már, egyiket a másik után. Megszereztük neked

ezt az új lakást, hogy a másikat fertőtleníthessék, és te szentül

megígérted nekem, hogy összeszeded magad. De mást sem

csinálsz, csak teázol, egyik cigit szívod a másik után, és du-

málsz a barátnőiddel. Nemsokára el fogják tőled venni a gyere-

keidet, és én nem tehetek semmit ez ellen. Ez már nem az én

asztalom.

A kisbabák sírtak, hangosan és idegesítően.

Tash felkapta a legkisebbet, és a kanapéra fektette. Levette

róla a pelenkát, és a csípős ammóniaszagtól könnyezni kezdett

a szemük. Az egész popsija lángvörös volt, és most már visított,

fájdalmában és dühében ökölbe szorított kis kezével hadoná-

szott. Tash közömbösen nézte a gyerekét.

- Nézd csak a kis szarost! Micsoda hangja van! - A pelenka-

tűvel megböködte a fenekét, mire a kisbaba még hangosabban,

fájdalmasabban üvöltött.

- Hagyd abba! Tash, azonnal hagyd abba, ez kínzás!

- Szereti, minden gyerekkel ezt csináltam, és mind szeret-

ték. Ettől majd jobban bírják a gyűrődést nagykorukban, tu-

dod? Az anyám is mindig ezt csinálta velünk, és soha nem lett

tőle semmi bajunk.

- Ez, kedvesem, nézőpont kérdése. Látom, textilpelenkát

használsz, de akkor mit csinálsz a papírpelenkákkal, amiket tő-

lünk kapsz? Gondolom, eladod őket. Ez viszont azt jelenti,

hogy szegény gyereken nem cseréled elég gyakran a pelenkát.

Ördögi kör, nem igaz?

Robert hangja keményebb volt, mint egyébként, és fájdalom

sugárzott a szeméből, miközben próbálta megértetni a lánnyal,

hogy most aztán végleg el fogja veszíteni a gyerekeit. Hogy el-

játszotta az utolsó lehetőségét is.

- Beszélnünk kell, Tash, és ezúttal komolyan. Az óvodából

jelentették, hogy Malachi lábán égési sérülések vannak. Azt

mondták, hogy Eric csinálta őket, mert odatartotta a gyereket a

tűz fölé. A gyereked hároméves, és az éppen aktuális pasid

bántalmazta. Egyik értelmetlen kapcsolatból a másikba ugrasz,

és a gyerekeid isszák meg a levét. Ennek vége, Tash. Javasolni

fogom, hogy adják a kicsiket nevelőszülőkhöz, és még az örök-

befogadás is szóba jöhet. Bármelyik megoldás mellett dönte-

nek is, veled semmiképpen sem maradhatnak.

A lány hitetlenkedve nézett rá. Dühös mozdulattal hátra-

dobta szálkás haját, és magabiztosan megszólalt. - Senki nem

veheti el tőlem a szaros kölykeimet. Az enyémek!

- Nincs más választásunk- mondta Robert szomorúan. - Ér-

tesítik a rendőrséget, téged és Ericet feljelentik gyerekkínzá-

sért. Nézz már magadra, Tash! Huszonhárom éves vagy, és öt

gyereket szültél, pontosan évente egyet. Mint az orgonasípok.

Mindegyiknek más az apja, és egyik sem vállalta a felelősséget.

A legkisebb gyereked apjának van még öt másik gyereke is, öt

különböző nőtől, és ezek közül egyikkel sem él együtt, nem is

támogatja őket semmilyen formában. Mocskos vagy, a gyere-

keid is mocskosak és elhanyagoltak... Ez nem mehet így to-

vább, kedvesem. Kedvellek téged, Tash. Mindig is kedveltelek,

tudod jól. De végeznem kell a munkámat, és attól tartok, ez

most azt jelenti, a gyerekeket nevelőszülőknél helyezzük el, te

pedig a veszélyeztetettek és felügyeltek listájáról átkerülsz a

rossz kislányok listájára.

A lány csak bámult rá, a szeme hitetlenkedve elkerekedett.

- A pénzemet sem kapom meg, mi? Azt a kevéske pénzt,

amit eddig kaptam. Akkor meg mi a fenéből fogok megélni? -

A kisbabát szinte nagy ívben dobta be a járókába. - Majd

anyám ellesz velük. Vigyék hozzá őket, amíg összeszedem ma-

gam.

Robert felemelte a kezét.

- Nem megy. Anyád nem akarja a gyerekeket, kedvesem.

Elege van belőlük, és őszintén szólva nincs az a bíróság, ame-

lyik rá merné bízni a gyerekeket. De még azt is kétlem, hogy

engedélyeznék neki a láthatást. Verte az összes gyerekét, és

verte az unokáit is. Tényleg vége, Tash. Mi mindent megtet-

tünk érted.

Tash most már sírt, dühösen és elkeseredetten.

- Te utolsó szemét állat! Már akkor tudtad, hogy mit fogsz

nekem mondani, amikor idejöttél, kedveskedve, mint mindig!

Hát nem viszed sehova a kölyköket, mert mindjárt hazajön

Eric, és majd jól ellátja a bajodat.

- Eric az anyjánál van. Tud a dologról, drágaságom. Már két-

szer feljelentett téged. Örökbe akarja adni a gyerekét. Le akar

mondani róla. Csakis a te hibád, Tash. Mi a fene ütött beléd,

amikor hagytad, hogy az a barom a tűz fölé tartsa a gyereket?

Biztos, hogy visított a fájdalomtól.

Tash belerúgott egy ragacs és ürülék borította játékmaciba,

és az egyenesen a járóka felé repült. A puffanás felverte a szu-

nyókáló gyerekeket.

- Visszapofázott, mint mindig - nagy a szája a kis szarosnak.

Csakis az ő hibája, miért volt hülye? Mondtam neki, hogy ne

szarozzon Erickel, de szerinted szót fogadott? Nagy szart! Pont

olyan, mint az a semmirekellő apja.

- Hároméves, könyörgöm! Mégis, mit vársz egy hároméves

kisgyerektől? Csak egy gyerek, Tash, egy gyerek, akinek arra

van szüksége, hogy foglalkozzanak vele, rendesen etessék, és

fürdessék! Joga van hozzá, hogy szeretet, tisztelet és nyugalom

vegye körül. De te nem tudod ezt megadni a saját gyerekeid-

nek, úgyhogy el kell őket vinni egy olyan helyre, ahol legalább

az alapvető dolgokat megkaphatják. Ételt, ruhát, tiszta ágyat,

játékokat, és tisztességes bánásmódot. Ezt ismételgetem neked

egyfolytában, csoda, hogy még bele nem zöldültem. Megint

túl messzire mentél el, és most nincs több lehetőséged.

Tash leroskadt a kanapéra, és a kezébe temette az arcát.

- De mi lesz a pénzemmel? Miből fogok élni?

Robert nagyot sóhajtott, és addig borzolta a haját, míg az vé-

gül teljesen égnek állt. Különc volt, tudta is, de nem érdekelte.

Megszakadt a szíve ezért a lányért, de tudta, hogy képtelen

együttműködni, mert nem is akar. Az ő sorsa már megpecséte-

lődött, és ha vele maradnának a gyerekek, akkor őket is magá-

val rántaná. Ha rajta múlna, az összes ilyen lányt sterilizálnák, .

na persze ezt azért soha nem mondta senkinek. . |

De nagyon megviselte, hogy annyi Tash-féle lányt kellett is-

tápolnia. Olyan nyomasztó volt az egész. És mindennek a tete-

jében még ott volt a nyakán a beteg apja is, akiről éppen a na-

pokban állapították meg, hogy súlyos elmebajban szenved.

Robert mindent megtett volna, hogy segíthessen ezeken a

lányokon, de néha be kellett látnia, hogy elvesztette a csatát. Ez

is egy ilyen vesztes csata volt.

Gyengéden megsimogatta a lehajtott fejet, és felsóhajtott.

- Nagyon sajnálom, Tash. Komolyan.

Tash felnézett, fakókék szeme tele volt könnyekkel.

- Baszd meg!

Robert pontosan ezt a választ várta tőle.

Kivitte a csészéket a szutykos konyhába, és érezte, hogy fel-

keveredik a gyomra. A cumisüvegeken egy használt, csupa pisi

és kaki pelenka hevert legyek zümmögtek körülötte, a szaga

pedig még a látványnál is szörnyűbb volt.

Csak bámulta a szobát, a nyomort és mocskot, és sírni tá-

madt kedve, ha azokra a gyönyörű gyerekekre gondolt, akiket

Tash megszült, és ebbe a koszfészekbe hozott.

Úgy érezte, hogy már túl öreg ehhez az egészhez.

Már nagyon régóta nem volt képes arra, hogy a munkaidő

leteltével elfeledje ezeket az ügyeket, és nyugodtan menjen

haza. Az ilyen gyerekek sorsa most már álmában is kísértette.

Rátelepedtek a gondolataira. Lassan az életkedvét is elvették.

Visszament a nappalinak nevezett szemétdombra, és befe-

jezte a pelenkacserét. A többi szociális gondozó perceken belül

megérkezhet. Robert teljesítette a kötelességét, a lehető legjob-

ban. Már annyiszor próbált Natasha lelkére beszélni. Próbálta

vele megértetni a dolgokat.

De ettől még nem érezte magát jobban.

Borisz kiszállt a BMW-jéből, és nyújtózkodott. Szinte vonzotta

a járókelők tekintetét, de már megszokta ezt a kitüntető figyel-

met. Nem zavarta egy cseppet sem.

Gondosan végigvizslatta a járdát, mielőtt lassan a Maida

Vale-i bérház ajtajához sétált. Nehéz léptei csak úgy vissz-

hangzottak a lépcsőházban. Nagy volt a mocsok, ezért úgy

döntött, hogy nem nyúl semmihez, még a falhoz és a lépcső-

korláthoz sem.

A lépcsősor tetején egy lakás szélesre tárt ajtajában egy dur-

va arcú lány állt, egy szál mosolyba öltözve. Borisz elvonult

mellette, belépett a lakásba, és a hatalmas nappali felé tartott,

amely pasztellszínekkel volt díszítve, és amely klasszisokkal

jobban nézett ki, mint a ház többi lakásának nappalija.

A szoba tele volt pucér lányokkal és nőkkel. Szakértő szem-

mel végigmérte őket, aztán elfogadott egy italt a hatvan év kö-

rüli, Versace-öltönyös, ősz hajú fickótól, aki egyfolytában kö-

rülötte ugrált.

Belekortyolt a vodkájába, és megkérdezte:

- Ez a teljes felhozatal?

A másik férfi hangosan megköszörülte a torkát, mielőtt vála-

szolt volna.

- Nem, a többi nem volt ilyen jó, azokat odaadtam

Christynek. Átviszi őket Paddingtonba. Nem igazán beszélnek

angolul, úgyhogy jobb, ha addig hozunk ki belőlük mindent,

amíg meg nem tanulják. Ennek az adagnak nálam van az útle-

vele, meg minden. Nem lesz velük gond. Szergej elmondta ne-

kik, hogy mi a dörgés, és a legtöbben belementek.

- Nincsenek köztük szégyellős virágszálak - győzködte a

fickó Boriszt. - Az a magas vörös nemrég kézimunkázott raj-

tam egy kicsit, és nagyon profin csinálta. Ezzel a bőrrel és hajjal

kisebb vagyont kereshet majd neked. A sárgák szeretik a vörö-

seket, meg a szőkéket is. De csak a természetes vörösöket, ő

meg az. Az a nagy szemű fekete viszont igazi kis szarkeverő.

Nem lehet sokáig megbízni benne. El kell rejteni, ezt elintéz-

zük. De annál jobb teste van, és hát vannak férfiak, akik nem

vetik meg a bunyót előtte, nem igaz?

Jót nevetett a saját bölcsességén. A lányok gyanakodva mé-

regették.

- Néhány nap pucéran megtöri a legnehezebb eseteket is.

Legtöbbször így van. Van egy csapatom, majd átjönnek ké-

sőbb, és kipróbálják őket, akkor majd szét tudom válogatni a

bagázst. De biztosan van egy-két tehetség közöttük.

Borisz egyenként végignézte a lányokat. A tekintete meg-

akadt egy apró szőkén, akinek vékony dereka és hatalmas kék

szeme volt.

- Őt küldd át hozzám ma estére.

A férfi bólintott.

- Oké zsoké. De ne add oda Szergejnek, rendben? Mindig

nyomot hagy rajtuk, és napokba telik, míg megint munkába ál-

líthatjuk őket. A legutóbbinak nyolc öltéssel varrták össze a se-

bét, és hidd el, Borisz, piszok nehéz megbízható dokit szerezni

nekik, a többiről nem is beszélve. Nem nagyon kéne reklámoz-

ni a dolgainkat.

- Majd meglátom, mit tehetek, de ismered Szergejt. Ő már

csak ilyen.

- Igaz. De én ezt akkor sem helyeslem. Azt hiszem, elég ne-

héz dolguk van anélkül is, hogy Szergej rajtuk élné ki magát.

Persze az sem mellékes, hogy napokig nem keresnek egy fillért

sem nekünk, pedig ezért vannak itt a nyomorultak. Évente

több, mint negyedmillió bige fordul meg ebben a szobában.

Érezni a muffjuk szagát, amikor meleg van. Némelyiktől há-

nyingere támad az embernek. Az a két sötét bőrű, akik a kana-

pén ülnek, egyfolytában egymást nyalják. Szerintem össze le-

hetne velük hozni egy élő műsort, és még élveznék is. Ez min-

dig jó sok pénzt hoz a konyhára. A vendégek egy idő után meg

tudják állapítani, hogy mikor megy a dolog élesben, és azt

imádják. Tejelnek ész nélkül.

- Hová kerülnek?

A férfi vállat vont.

- Úgy terveztem, hogy lakásokban helyezem el őket, hivatá-

sos prostik mellé. Hamar rájönnek, mi a pálya - nem ostobák.

Azt ígértem nekik, hogy két év alatt ledolgozzák az egész tarto-

zásukat. Serkenti őket, hogy van valami céljuk. Mondok én ne-

kik mindenfélét, hogy rábírjam őket a munkára. De néhány év

után már úgysem jók semmire. Elvesztik a hamvasságukat,

kezdenek úgy kinézni, mint a vén kurvák, érted.

Borisz bólintott.

- Jó munkát végeztél, Geoff. A Paddingtoni szállítmányt

hová helyezitek el?

- Egyszerűbb lakásokba - tudod, az olcsóbbik negyedben -

egy párat meg taxiztatunk a keményebb környéken. Ahogy

már mondtam, kicsit gázosabbak, de a célnak megfelelnek. Pá-

rat a szalonokba is viszünk. Beverley majd kioktatja őket a

konzumkodásra. Nem csináltunk rossz üzletet velük, de tény-

leg. Őszintén szólva volt már jobb is, rosszabb is.

A lányok gyanakodva figyelték a két férfit. Tudták, hogy mi-

ről van szó, bár a nyelvet nem beszélték. Borisz megint végig-

mérte őket, és mindegyikük lesütötte a szemét, mert nem áll-

ták átható pillantását.

- Akkor küldd át a kicsikét, én meg majd a héten jelentke-

zem, rendben?

- Oké zsoké. Majd elfelejtettem, szólt neked Szergej

Julie-ról?

- Mi van vele?

- Végső stádiumba ért az AIDS-e. Az egyik srác elrendezte

szombaton. Nem fogják megtalálni a testét - egy zúzóba vit-

tük, London északi részén. Berakták egy kocsi csomagtartójá-

ba. De kellene valaki, aki átveszi a Canning Town-i szalont.

Arra gondoltam, talán adhatnánk a munkát Amandának. Elég

okos, és most amúgy is ő vezeti az üzletet.

- Julié még mindig dolgozott?

- Persze, sokáig nem látszott rajta semmi. De aztán hirtelen

lerobbant, és akkor már iszonyatosan nézett ki. Bele sem merek

gondolni, hogy hány pasit fertőzhetett meg. De ő azt mondta,

hogy ha akarják őt, akkor vigyék úgy, ahogy van. Mindig is jó

volt a humora, még a legutolsó időkben is. De hát muszáj volt

elintéznünk, kicsit már túl sokat tudott. Jól fogadta a dolgot.

Szerintem még valahol örült is neki, hogy meghalhat, nem

gondolod?

Borisz vállat vont, unta már a témát.

- Akkor később küldd át a lányt.

Dudorászva ment vissza a kocsijához. Egy fiatal lány ment el

mellette. Hosszú barna haja volt, és kicsit riszálta magát. Borisz

nézte a tükörben, és elmosolyodott. Szerette a fiatal lányokat

itt Angliában. Sugárzott belőlük az önbizalom, és ez valahogy

vonzóvá tette őket. Tudta, hogy titokban mindegyik a nagy

esélyre vár, és ezt nagyon érdekesnek találta. Ebben az ország-

ban a pénz a legfőbb hatalom. A legtöbb ember gyakorlatilag

bármit megtenne, hogy meggazdagodjon.

Ezen nagyon csodálkozott.

Tudta, hogy a lány is őt lesi, és eljátszott a gondolattal, hogy

utána megy, és leszólítja. De azért nem izgatta annyira. Tudta

jól, hogy rengeteg ilyen lány van még, és azt is tudta, hogy hol

találja őket.

Jimmy Pierce nagyon megrémült. Tudta, hogy Jacky Gunner

és Joey Partridge eltűntek, de nem merte elmondani

Borisznak, mert tudta, hogy az nagyon dühös lesz majd.

Csak szürcsölgette a skót whiskyjét, hogy minél tovább el-

tartson. Tudta, hogy nem kellene innia, de annyira rettegett,

hogy bizony nagy szüksége volt egy kis idegnyugtatóra.

A felesége a konyhában ügyködött, és a felszolgálópult abla-

kán keresztül leste Jimmyt. Tudta, hogy valami nagy gáz van,

de egy szót sem bírt kihúzni belőle.

- Na még egyet, pajtás! Igyál csak! - mondta gúnyosan.

- Fogd be, Shirl, ne idegesíts.

- Jaj, bocs, hogy élek!

Jimmy fel sem vette a gúnyolódást. Csak ivott, és rettegett.

- Anyám azt mondta, később beugrik. Nagyon remélem,

hogy összekapod magad, mire ideér. Ismered, mindent kiszi-

matol, és addig faggat, míg el nem mondasz neki mindent,

amit tudni akar. Pályát tévesztett. Egy zsaru veszett el benne.

Mivel Jimmy nem kezdett rá válaszként a szokásos gusztus-

talan megjegyzéseire az anyjáról, tudta, hogy komoly az ügy.

Átment a konyhából az étkezőbe, ahol a férje az asztalnál iszo-

gatott.

- Ugyan, Jim, mi van már? Aggódnom kellene a gyereke-

kért?

Jim a szemébe nézett.

- Végem van, Shirl. Iszonyatosan nagy szarban vagyok.

A felesége sóhajtott, lenézett a férje kopaszodó fejére, és hal-

kan megkérdezte:

- Mit csináltál, Jim? Mondd már, mi a baj, majd együtt kitalá-

lunk rá valamit. Megint a szerencsejáték?

Jimmy ingerülten arrébb lökte a poharát.

- Hát ez igazán rád vall, Shirl! Csakis én lehetek a rossz, mi?

Az asszony behunyta a szemét, és a fogai között sziszegte:

- Hát, mivel egyetlen kibaszott szót sem vagy hajlandó

mondani, Jim, csak találgathatok, nem?

- Hol vannak a kölykök?

- Kint játszanak, miért? Csak nem megint egy kis kurva, aki

bekapta a legyet? Mert ha erről van szó, akkor komolyan mon-

dom, hogy kicsinállak. A felcsinált cicuskád meg mehet ezerrel

az állatorvoshoz.

Jimmy erősen meglökte az asszony mellkasát, és ő majdnem

a földre zuhant.

- Nem, Shirl, egyáltalán nem ilyesmiről van szó. Hatalmas

gáz van.

- Ha még egyszer egy felcsinált kis kurvát találok a küszöbö-

mön, akkor majd megtudod, hogy mi a hatalmas gáz! Szegény

Sharon a múltkor is hogy kiborult!

- Leszarom Sharont. - Egy percig hallgatott, aztán megra-

gadta a felesége kezét, és átcibálta a házon, le a garázsba. Ma-

gukra zárta az ajtaj át belülről, és halkan megszólalt. - Ne sikíts,

rendben?

Az asszony bizonytalanul bólintott. Borsódzott a háta, és

már nem is volt benne biztos, hogy tényleg tudni akarja, mi a

probléma. Jimmy kinyitotta a kocsi csomagtartóját, és intett,

hogy nézzen bele.

Shirley lassan odasétált a fekete Mercedes hátuljához, és

már szinte minden szőrszála az égnek állt. Benézett a csomag-

tartóba, és azonnal felsikoltott volna, de a férje időben kap-

csolt, és nagy, húsos tenyerét a szájára tapasztotta.

- Tommy Broughton hullája itt hever a kocsim csomagtartó-

jában, gőzöm sincs, hogy mikor tehették ide, de a szagából ítél-

ve már több napja halott. Gunner és Partridge egy tiszta ház-

ban bujkáltak Rettendenben, de eltűntek onnan. Borisz, az

orosz még a szart is kiveri majd belőlem, ha rájön, hogy

eltűntek az emberei, én meg nem fogom tudni neki megmon-

dani, hogy hová lettek. Hát ez a bajom, Shirl. És most előadha-

tod a briliáns tervedet, hogy hogyan fogsz kihúzni a szarból.

Shirley teljes erőből ellökte magától a férje kezét.

- Te utolsó gazember! Hazahozol egy hullát, és azt várod tő-

lem, hogy szokás szerint ezt a balhét is elviseljem! Hát fogd

csak szépen a halott haverodat, és tüntesd el, de sürgősen.

Nem akarom, hogy egy hulla bűzölögj'ön itt nekem a gyereke-

im közelében. És meg is mondom, hogy mit fogsz csinálni,

oké? Elhúzol a búsba, és nem is jössz vissza, míg nem rende-

ződnek körülötted a dolgok. És ha soha a büdös életben nem

látlak többet ezután a szemétség után, azt sem bánom, és ezt

most komolyan mondom!

Jimmy átölelte a feleségét.

- Jaj, ne csináld ezt, Shirl, épp elég a bajom e nélkül is.

Az asszony a plafonra nézett, és immáron sokadszor meren-

gett el azon, hogy vajon mi foghatta meg ebben a pasiban, aki-

hez hozzáment.

- Te viszed át a kocsit Binky műhelyéhez, rendben? Én majd

követlek egy taxival.

Shirley a férfira nézett.

- Miért én vezessek?

- Azért, mert a zsaruk téged nem figyelnek, nem igaz, ki-

csim? Be kell zúzatni, aztán meg jelentem a yardon, hogy el-

lopták, így legalább a biztosító is pengetni fog.

- Mit gondolsz, ki lehetett az, aki kicsinálta szegény

Tommyt? - Shirley tekintete megint odatévedt a csomagtartó-

ban heverő hullára. - Ugye biztos, hogy nem te voltál? Meges-

küszöl?

- Már mi a fenéért öltem volna meg Tommyt? Hiszen üzlet-

társak voltunk, asszony. Használd már a fejedet! Tuti, hogy

Kelly csinálta ki, nem? Biztos rájött, hogy mi folyik a háta mö-

gött.

- De hiszen Kelly kórházban van, rálőttek.

Most Jimmy nézte a plafont.

- Szagold már meg! Büdös, mint a görény. Jó régóta halott

lehet már. Nézd már meg, az isten szerelmére! Tiszta zöld!

Nézd meg, már penészes a csizmája is!

- Kösz, inkább nem. Elhiszem így is. Csukd már le a csomag-

tartót, tényleg iszonyatosan büdös!

Jimmy lecsukta a csomagtartót.

- Akkor most átviszed a kocsit Binkyhez, vagy nem? - kér-

dezte.

Az asszony bólintott.

Persze, hogy átviszem, de ezért tartozol egy szívességgel, te

szemét.

A férfi magához szorította a nőt.

- Jaj, Shirl, öreglány! Tudtam, hogy rád számíthatok.

Shirl szigorúan nézett vissza rá.

- A koromat hagyd ki a buliból, rendben?

Összevigyorogtak, azonos hullámhosszon voltak, mint min-

dig.

- Figyelj, várjuk meg, míg Sharon hazaér, úgyis megígértem

neki, hogy átviszem East Ham-be, a fickójához. Mi lenne, ha

egy füst alatt Tommy fiút is elfuvaroznám?

A férje elvigyorodott.

- Oké. Akkor már csak a másik kettőt kell megtalálnom, és

megint minden rendben lesz.

- Látod, Jim? Együtt könnyebb.

- Majd meglátjuk, kicsim, majd meglátjuk.

Binky nézte a Mercedest, és legyintett. Utálta bezúzni az ilyen

szép kocsikat, úgyhogy ha tehette, nem is semmisítette meg

őket - de ezt az eredeti tulajok persze soha nem tudták meg.

Integetett egy ideig Shirley Pierce után, aztán alaposan meg-

nézte a kocsit. Csodaszép volt. Néhány telefon, és máris itt állt

mellette egy potenciális vevő.

- Na, hogy döntöttél? - kérdezte Binky.

- Szép kocsi, jó állapotban. Pár napon belül el tudnám

passzolni. Mennyit kérsz érte? És ami még fontosabb, ki volt a

tulaj?

Binky elfintorodott, apró szeme szinte teljesen eltűnt a hájas

arcában.

- Komolyan mondom, Simon, te napról napra nagyobb

seggfej vagy. Mi a fenét számít, hogy kié volt?

Simon megrántotta csontos vállát. Tizenkilenc éves volt, el-

érte a pályája csúcsát, és ezzel ő is tisztában volt. Egy perc alatt

meg tudott lovasítani akármilyen puccos járgányt. Semmiféle

riasztó nem állhatott az útjába, veleszületett tehetsége volt az

autólopáshoz. A hasonló korú fiúktól eltérően azonban ő elha-

tározta, hogy rengeteg pénzt szerez vele.

- Azért jó tudni, hogy ki volt az előző tulaj, mert így nem for-

dulhat elő, hogy megint nála köt ki a kocsi. Egyszer volt egy

ilyen esetem, és ne tudd meg, mekkora balhé lett belőle. Akárki

akarta is ezt bezúzatni, biztos megvolt rá az oka, én pedig tudni

akarom, hogy mi volt az.

Komolyan beszélt, így a kövér zúzdás hangosan felsóhajtott.

- Egy haver akarta bezúzatni, a biztosítási pénz miatt. Bol-

dog lenne, ha ez a nyavalyás gép eltűnne a föld színéről. Vi-

szont fel kell majd törnöd. Mert elvitte a kulcsokat.

A fiatal srác elvigyorodott.

- Eszerint téged ismer. Nem bízott meg benned, mi?

Binky nevetett, de nem válaszolt. Igazság szerint Shirley azt

mondta neki, hogy ha az éjszaka folyamán nem tünteti el a ko-

csit, akkor ő fog eltűnni helyette. De hát őt nem zavarták külö-

nösebben az ilyen fenyegetőzések. Ha sikerül eladnia Simon-

nak, az majdnem ugyanaz, mintha bezúzta volna. Több mint

valószínű, hogy a kocsi külföldön köt ki. Végül is majdnem

vadiúj járgány.

- Azért megnézem belülről is, mielőtt döntenék, oké?

Huszonöt másodperc alatt nyitotta ki a zárat. Binky csak né-

zett.

- Te aztán tudsz valamit, Simon, ezt meg kell hagyni.

A fiú elvigyorodott.

- Gyerekjáték, haver.

Kinyitotta az ajtót, és benézett.

- Szép példány, de bent kurva büdös van. Mi a fenét csinál-

hattak vele, Binky?

A kövér fickó megvonta a vállát, és ettől a hasa is hullámzani

kezdett.

-Fasz tudja.

A fiú körbejárta a kocsit, aztán kinyitotta a csomagtartót is. A

szag elviselhetetlen volt, és mind a ketten csak nézték a rotha-

dó hullát.

- A kurva életbe, Binky! Akárki akarta is bezúzatni ezt a jár-

gányt, tényleg kurva jó oka volt rá, nem igaz? Mi az istenért

nem nézted át a kocsit magad is? - Simon egy zsebkendőt tar-

tott a szája elé. - Ez undorító.

Binky nézte öreg cimborája, Tommy Broughton hulláját, és

felsóhajtott.

- Át tudnám pakolni az egyik roncsba, és abban bezúzhat-

nám. Akarod még a kocsit, Si?

Simon rázta a fejét.

- Akarja a tököm. Különben ki ez a pofa?

Binky széttárta a karját.

- Honnan tudjam? - Lecsapta a csomagtartó tetejét, nagyot

harákolt, és köpött egyet. - Fúj! Kibaszott büdös.

Simon elhátrált a kocsitól, és lebegtetni kezdte a kabátját,

hogy kirázza belőle a bűzt.

- Felejtsd el, Binky! Nem megyek bele az ilyesmibe.

- Oké, akkor majd később, ha besötétedik, bezúzom a kocsit.

Majd találkozunk, pajtás.

Simon integetett, és gyorsan kihajtott a műhely udvaráról.

Binky bement az irodaként funkcionáló kis kalyibába. A helyi-

ség tele volt szexképekkel és üres sörösdobozokkal.

Rágyújtott egy rövidke szivarra, hogy eltűnjön az a keserű íz

a szájából. Aztán felkapta a mobilját, és bepötyögött egy szá-

mot.

- Hello, Benny pajtás. Van itt nálam valami, ami szerintem

nagyon érdekelne téged. Be tudnál ugrani ide a műhelyembe?

Úgy döntött, hogy ha a fene fenét eszik is, keres néhány fon-

tot azon az átkozott kocsin. Ráadásul Tommy Broughton ha-

ver volt. Akárki nyírta is ki, jó oka kellett, hogy legyen.

Binky úgy tervezte, hogy kideríti, mi is lehetett ez a bizo-

nyos ok.

16.

- Tényleg Tommy Broughton volt az. És nagyon úgy fest a

dolog, hogy Patrick nyírta ki.

Kate csak fél füllel figyelt oda, hogy mit mond Benjamin.

Már magától is kitalálta, hogy Patrick állhat a gyilkosság mö-

gött. Ez nagyon is beleillet az eddig összeállt képbe.

- Binky a szemem láttára zúzta be a kocsit. A Merci Jimmy

Pierce-é volt, azé a stricié. Együtt dolgozott Tommyval, úgy-

hogy most biztosan be van rezelve. Huszonnégy órán belül el-

tűnt két haverja, egy harmadikat pedig holtan talált a saját ko-

csija csomagtartójában. -Boarder gonoszul kuncogott. - Majd

megtanulja, hogy ne játsszon a nagyokkal, nem igaz?

Kate a hányinger határán volt. Tudta, hogy Patrick képes

lenne gyilkolni, mindig is tudta. De most meg is győződött er-

ről. Tudta, hogy ki intézte el a fickót, és azt is tudta, hogy ho-

gyan. Sőt, még azzal is tisztában volt, hogy miért.

Elöntötte a düh.

A gyomra is felfordult attól, amit csinált, de tudta, hogy nem

állhat le. Ennyivel tartozott Patricknek. Fáradtan megdörzsölte

a szemét.

Benjamin elhallgatott. Megfeledkezett arról, hogy Kate nem

közülük való. Arról, hogy a nő mégiscsak zsaru. Azt hitte, hogy

amikor Kate átvette Patrick szerepét, akkor ezzel együtt a ter-

mészetét is átvette.

Fürkészően nézett az arcába.

- Minden oké?

Kate bólintott.

- Figyeljen, Kate! Patricknek jó oka volt arra, hogy azt tegye,

amit tett, ezt ne felejtse el.

- Nem felejtem el. Akkor tehát Tommy eltűnt a színről?

- Soha többé nem fog előkerülni - ígérte Benjamin. - Patrick

biztos azért rakta a hullát Jimmy kocsijába, hogy megleckéztes-

se a fiút. Tényleg jó ötlet volt. Már úgy értem, ha az ember meg

akar valakit ijeszteni, akkor ez igazán jó módszer, nem igaz?

- És mi a helyzet a másik kettővel?

- Teljesen be vannak szarva - vigyorodott el Benjamin. - A

kis Colin nagyon érti a dolgát. Szépen sakkban tartja őket. Rö-

vid időn belül meg is lesz az eredménye. Borisz biztosan keres-

ni fogja őket, nem? így lenne logikus. Csak annyit kell ten-

nünk, hogy megvárjuk, míg odatolja a képét, aztán lecsapha-

tunk.

- Maga nem fél tőle? Mindenki más fél.

A nagydarab fickó közömbösen vállat vont.

- Nem félek az oroszoktól. Ők csak kis cowboyok, akiknek

London valami újabb aranyláz-féleség. Szarok én rájuk! Tu-

dunk velük dolgozni, de elvagyunk nélkülük is. Tudjuk a dol-

gunkat. Nem, én nem ijedek meg tőlük, és Patrick sem félt tő-

lük soha, Kate.

- Abból, amit eddig hallottam róla, nekem úgy tűnik, ez a

Borisz kész pszichopata.

- Nézze, ezt terjesztik rólam is, meg Patrickről is, pedig nem

vagyunk azok - magyarázta Benjamin. - Ez csak egy álarc,

amit azért teszünk fel, hogy legyen tekintélyünk. Jót tesz az üz-

letnek, ennyi az egész. Ha azt hiszik valakiről, hogy elmebajos,

akkor az illető gyorsabban el tud intézni bizonyos dolgokat, és

a bárokban hamarabb szolgálják ki. Ennyi.

Kate nem válaszolt neki.

- Na jöjjön, meghívom kajálni valahova. Ahogy elnézem, el-

kelne egy jó erős ital is.

Kate hálásan elmosolyodott, és követte a fickót a kocsihoz.

Egyikük sem sejtette, hogy már figyelik őket.

Natasha Linten a Mákvirágban üldögélt, és részeg volt. Tökré-

szeg. Amikor egy újabb dupla Bacardit gurított le a torkán, hir-

telen hánynia kellett. Nagy levegőt vett, és próbált egyenesen

állni a bárpultnál.

- Ülj le, aranyom, mindjárt elesel.

A pultos nő, Marlene, jószívű volt, de nem ostoba. Tudta,

hogy Tash bármikor képes kifordulni „emberi" mivoltából. A

kocsmát látogató legtöbb lányhoz és asszonyhoz hasonlóan

Tash-ről is tudták a környéken, hogy közönséges némber, ő

pedig kinézetével most sem hazudtolta meg a jó hírét: szálkás,

elhanyagolt loboncát a feje tetején hanyagul összefogva visel -

te, az öltözéke pedig egy kitérdesedett cicanadrágból és egy

testhezálló pólóból állt. Az összképet a viharvert bőrkabát tette

igazán teljessé.

Eltántorgott egy közeli asztalhoz, és lezöttyent egy székre.

Az asztalnál ülő három férfi elhúzódott tőle, láthatóan nem kí-

vánták bevenni a társalgásba. Tash annyira azért nem volt ré-

szeg, hogy ne vegye észre, hogy mindenki őt bámulja. Belené-

zett a legközelebb ülő férfi arcába.

- Mi újság, Billy? - A hangja kötekedő volt.

- Húzzál haza, Tash, már így is tökrészeg vagy - mondta a

férfi, de a hangja cseppet sem volt barátságtalan. - Menj haza a

gyerekeidhez.

- Nincsenek meg a gyerekeim. Elvitték őket. Rohadt szeme-

tek. - Szinte csöpögött a szavaiból az önsajnálat.

- Már éppen idej e volt, te riherongy - Billy fia, David hango-

san beszélt, mintha a nő nagyot hallana, és nem értené, hogy

mit mondanak neki.

Tash a fiatalember felé irányította zavaros tekintetét.

- Nem értem, mi a szarról dumálsz, ba'z'eg! Én szerettem a

gyerekeimet, ők adtak értelmet az életemnek. - így, részegen

tényleg el is hitte, amit mondott.

- Valószínűleg ez azoknak a szerencsétleneknek az első va-

lamirevaló napja, Tash. Cseszd meg, te nagyon be vagy állva!

Úgyhogy húzzál el innen, mint a vadlibák!

Tash nem vett tudomást az elutasításról, inkább elővett egy

gyűrött cigarettásdobozt a kabátja zsebéből, és rágyújtott. Az

első slukk után köhögni kezdett, aztán beletörölte a száját a ka-

bátja ujjába.

A férfiak undorodva nézték a jelenetet.

- Nem maradt semmim. Elvesztettem a gyerekeimet, a pasi-

mat... - A könnyeivel küszködött. - Még azt a kevés kis segélyt

sem kapom többé. Buzi szociális munkások, miért nem néznek

körül, és foglalkoznak azokkal a kölykökkel, akiket tényleg el-

hanyagolnak? Miért pont engem kellett kiszúrniuk?

David megitta a maradék sörét, és felállt.

- Még egy kört?

A férfiak bólintottak.

- Kösz, nekem egy Bacardi lesz.

David egészen közel hajolt Tash-hez.

- Már eleget vedeltél. Tünés innen, mocskos lotyó.

Tash felnézett rá, és sóhajtott.

- Szűnj meg, seggfej. Nincs szükségem arra, hogy a magad-

fajták mondják meg nekem, hogy mi vagyok. Én tudom, hogy

mi vagyok, és jól érzem magam így. Te meg le vagy szarva!

Imbolyogva felállt a székről.

- Röhögnöm kell, de komolyan. Ismerlek én titeket. Min-

denkiről tudok mindent. - Davidról az apjára, Billyre vándo-

rolt a tekintete, és elhúzta a száját. - Azt is tudom, hogy mit csi-

náltok, ti disznók ott fent, Suzy lakásán, Billy Reilly. Jobban

tennéd, ha nem felejtenéd el, hogy tudok rólatok mindent.

Győzedelmes arccal imbolygott előttük.

- Szóval, nekem egy Bacardi lesz. - Billyt bámulta, így David

Reilly is az apja felé fordult.

- Mi a fenéről beszél ez, apu?

Billy egy kézmozdulattal leintette.

- Honnan a fenéből tudjam? - mordult fel ingerülten. -

Elitta az agyát is ez a hülye picsa. Rendelj neki egy italt, akkor

majd eltakarodik végre.

Tash figyelt, és nevetni kezdett.

- Szeretnéd, hogy lelépjek, mi, Billy? Márpedig én csak ak-

kor megyek el innen, ha majd kedvem tartja. - Böfögött, aztán

végigmérte az asztalnál ülő harmadik fickót is. - Mit látok,

Norman disznó is veled van ma este? Hiányolni fogod a gyere-

keimet, nem igaz, Norman?

Valahol az alkoholgőzös agya mélyén Tash tudta, hogy

most túl messzire ment. De a kocka el volt vetve. Úgy döntött,

hogy ezen az estén lerója egy-két tartozását. Amikor még csak

egy kicsit volt beállítva, vigaszt keresett, meg egy kis vidámsá-

got, de ezek a fickók a szemét megjegyzéseikkel véget vetettek

a békés iszogatásának, és kihozták belőle az „anyai ösztönö-

ket".

Legalábbis Tash így látta a dolgot.

David érezte, ahogy megfagy körülötte a levegő, és az apjá-

tól a nagybátyja felé fordult.

- Miket hord ez itt össze? Miért fognak neked hiányozni az ő

gyerekei, Norm?

Az idősebb, munkáskabátos férfi vállat vont.

- Mit tudom én? Nézd csak meg, milyen állapotban van.

Húzz el, Tash. Menj haza, kislány, és aludd ki magad.

- David, hozd azokat az italokat, oké? - mondta az apja

unott hangon.

David a pulthoz ment és rendelt, de közben le sem vette a

szemét az asztalnál ülő két rokonáról. Billy Tash-hez hajolt, és

egyik ujját fenyegetően felemelte. David nem hallotta, hogy

mit beszélnek, de azt látta, hogy Tash arrébb tolja az apja kezét,

és a szeme közé nevet. Három korsó sörrel vonult vissza az asz-

talhoz.

- Hol az én piám? - Tash hangja még a korábbinál is köteke-

dőbb volt.

- Nem kapsz semmit, csak egy monoklit a szemet alá, ha

nem kotródsz el, de rögtön, Tash! Tűnj innen! - David a pult

mögött álló Marlene felé kiáltott. - Miért nem hajítod ki őt is,

meg az összes hozzá hasonlót? Büdös ribanc mind.

A kocsmárosnő egy konyharuhába törölte a kezét, és az asz-

tal felé indult. Karon fogta Tasht.

- Gyere, aranyom, hívok neked egy taxit, oké?

Marlene több, mint száztíz kilót nyomott, és mindenki tudta

róla, hogy akkorát tud ütni, mint egy ír tengerész. Szüksége is

volt a hírnevére, mivel elég zűrös kocsmát vezetett, de az intéz-

ményt látogató nők és férfiak közül egy sem mert vele kezdeni.

Mint a környék legtöbb kocsmájában, az övében is pihent egy

rövid csövű vadászpuska a pult alatt.

Tash kirántotta magát a szorításból.

- Hagyj békén! Nem értem, mi a szar van itt ma mindenki-

vel? - Elővette a pénztárcáját, és nagy nehezen kinyitotta. -

Van pénzem. Ki tudom fizetni a piámat.

Az idősebb nő a fejét rázta.

- Nem, ma este itt te nem kapsz több italt. Eleget ittál már,

aranyom. Ne akard, hogy a saját kezemmel hajítsalak ki innen,

tényleg nem szeretném.

Marlene hangja még mindig barátságos volt, de a szavai mö-

gött tisztán érződött a fenyegetés, Tash azonban túl részeg volt

ahhoz, hogy ezt észrevegye.

- Elvették a gyerekeimet. Még a legkisebbet is, a, na, a

hogyishíjjákot... - Tash a levegőben csapkodott a kezével, pró-

bálta felidézni a kicsi nevét. - Tudjátok, melyikről beszélek.

Olyan aranyos kiskölyök, stramm, már kész férfi.

Marlene benyúlt a lány hóna alá, és felrántotta a székről. Né-

hány másodpercen belül Tash azon vette észre magát, hogy az

ajtó felé viszik.

- Gyere, aranyom, holnap is lesz nap.

- Dobd csak ki azt a riherongyot! Jó azoknak a kölyköknek,

legalább soha többet nem kell elviselniük az anyjukat! - David

hangja az alkoholgőzön át is eljutott Tash agyába.

Tash félrelökte a tulajdonosnőt, és visszakacsázott a férfiak

asztalához. Feléjük bökött kétes tisztaságú ujjával, és hango-

san megszólalt.

- Szégyelljétek magatokat!

Billyre és Normanra bámult.

- Mondjátok csak el neki - gyerünk, mondjátok el neki,

hogy mi folyik Suzy lakásán, és majd meglátjuk, hogy mit szól

hozzá, vén disznók!

Billy egy pillanat alatt felugrott a székéről. Megragadta Tash

kócos copfját, és annál fogva rángatta ki a kocsmából. Kihají-

totta a lengőajtón, a nő hangos puffanással landolt a parkoló

aszfaltján. Billy már ott is volt, és elkezdte ütni, rugdosni a föl-

dön fekvő Tasht.

Az egésznek pillanatok alatt vége lett. Marlene és David kö-

zös erővel elrángatták onnan Billyt, Natasha pedig ájultan és

véresen a földön maradt.

- Elment a maradék eszed is, Billy? A csaj nem is tud magá-

ról. Le se kellett volna szarni! - Marlene hangja szemrehányó-

an csengett.

Billy maga elé köpött, és nehezen kapkodta a levegőt.

- Az agyamra megy a hülye dumája! Iszákos kurva, nem

tudja befogni azt a lepcses pofáját! - Visszament a kocsmába,

és otthagyta a fiát, aki Natashát nézte. A nő elaludt, ott, a ke-

mény aszfalton.

- Hívok neki egy taxit. Ez a nyavalyás kocsma nem is ér

ennyi vesződséget. - Marlene is bement.

David csak nézte a fiatal nőt, csúnya arcbőrét, a túl sok

smink nyomát, a valaha szép vonásokat. Tash hányni kezdett,

és ösztönösen az oldalára fordult.

A látványtól a fiatalember gyomra is felkavarodott, így siet-

ve ő is visszament a kocsmába. Ott üldögélt az apjával és a

nagybátyjával, iszogattak, beszélgettek, de az, amit Tash mon-

dott, egész este nem ment ki a fejéből.

Evelyn egy nedves ruhával törölgette Patrick arcát, és öröm-

mel látta, hogy a férfinak végre van egy kis színe. Na-

gyon-nagyon remélte, hogy mihamarabb végrehajtják rajta azt

a műtétet, és akkor végre mindenki megnyugodhat, és minden

visszatér majd a rendes kerékvágásba.

Evelyn elfordult az ágytól, és éppen elhelyezkedett a szé-

ken, amikor egy fiatalember lépett a kórterembe, kezében egy

új infúziótasakkal és egy dossziéval. Eve rámosolygott, és elő-

vette a kötését. Figyelte, hogy a fiatal orvos felteszi az új tasa-

kot a csöpögtetőre, és hogy rutinszerűen megvizsgálja

Patricket. Öt perc alatt végzett és távozott.

Eve nekilátott a kötésnek, és közben fél szemmel a körülötte

zajló életet figyelte. Az üvegen keresztül látta, hogy mi történik

az intenzíven. Ez sokkal érdekesebb elfoglaltság volt, mint

nézni Patricket, aki jelenleg - finoman fogalmazva - nem volt

valami lebilincselő társaság.

Eve egy pulóvert kötött magának, egy élénk piros-zöld vas-

tag pulóvert a télre. Két szállal dolgozott, hogy a pulcsi bírja

majd a mosást, és jó meleg is legyen. Azt vette észre, hogy mi-

nél öregebb, annál kevésbé bírja elviselni a hideget - nem úgy,

mint az unokája, Lizzy, aki félméteres hóban is képes lett volna

elöl nyitott szandálban járni.

Eve ettől a gondolattól elmosolyodott, és felállt. A lábai sa-

jogtak - az öregség egy újabb jele.

Kilépett a teremből, és célba vette a teaautomatát. Amikor

bedobta a pénzt, ismét megpillantotta a fiatal orvost, de azon

már nem volt fehér köpeny, és éppen mobiltelefonon beszélt

valakivel. Eve mindenütt olyan táblákat látott maga körül,

amin megkérték a látogatókat, hogy legyenek olyan kedvesek,

és kapcsolják ki a mobiltelefonjukat, az intenzív osztályon mű-

ködtetett gépek miatt.

- Oké, haver, már ott is vagyok. A fenébe is, ne húzd fel ma-

gad, mondom, hogy el van intézve. - Valami nagyon nem

stimmelt ezzel a férfival. Nem csak a hangja csengett gonoszul,

az egész alak valahogy nem volt kóser. Eve azonnal rájött,

hogy a fickó nem emlékszik arra, hogy ő ott volt Patrick szobá-

jában, és évek óta először fordult elő vele, hogy nem átkozza az

arctalanságot, ami szintén az öregkor egyik velejárója. Vissza-

rohant az osztályra, és egyenesen az ügyeletesi pultot vette cél-

ba, ahol egy csinos fiatal nő üldögélt, és aktákat olvasgatott.

- Maga orvos?

A lány bólintott. Még csak medika volt, de ezt csak akkor kö-

tötte az emberek orrára, ha feltétlenül szükséges volt.

- Megtenné, hogy velem jön, és megnézi, hogy mi van a ve-

jemmel? Nagyon súlyos az állapota, és azt hiszem, hogy valaki

rossz zacskót kötött fel a csepegtetőjére.

Eve beszéd közben is érezte, hogy amit mond, az elég osto-

bán hangzik, de a szavai mögül ordító félelem megtette a ma-

gáét.

A medika elkísérte Patrick szobájába. Ellenőrizte a zacskót,

majd átfutotta Patrick adatait. Aztán Eve-re nézett, és kirohant

a kórteremből.

Két perccel később már három nővér és egy orvos állt az ágy

mellett. Káosz.

Eve elment az osztály végében álló nyilvános telefonhoz, és

felhívta Kate-et. A félelemtől és megkönnyebbüléstől alaposan

megizzadt. Aztán megpillantotta Grace-t, aki éppen felé masí-

rozott, és felsóhajtott. A történtek után már csak épp ő hiány-

zott.

Willy félálomban feküdt az ágyon. Fáradt volt, dekoncentrált a

kialvatlanságtól és az aggodalomtól. Nem mondtak neki sem-

mit Patrickről, mint ahogyan másról sem. Újra meg újra a

sztriptízbárról kérdezték, és tudni akarták, hogy hová tette

Patrick az ő pénzüket. Már áttértek a fizikai bántalmazásra is.

Folyamatosan kínozták, apró dolgokkal. A cigaretta égette se-

bek a karján és a combján nagyon fájdalmasak voltak, de

Willyt nem lehetett ilyen apróságokkal megtörni. Tudta, hogy

a következő fokozatban a szeme körüli érzékeny bőr kerül

terítékre, és nem rajongott túlságosan a gondolatért, viszont

nem volt más lehetősége, mint hogy elviselje.

Óvatosan felkelt, és elkezdett számolni, de egyre nehezeb-

ben tudott koncentrálni. Nem is olyan régen még adtak neki

enni és udvariasak voltak vele, és most tessék. Persze nem várt

tőlük mást, mégis, ahogy eljárt felette az idő, már nem viselte

olyan könnyedén az efféle tortúrát, mint fiatalabb korában. El-

határozta, hogy ha sikerül mindezt élve megúsznia, akkor

azonnal visszavonul. Átadja a terepet a fiataloknak. Neki már

bőven kijutott a jóból.

Amikor az ajtó kinyílt, Willy minden idegszála megfeszült.

Egyetlen gondolat forgott a fejében, miközben jöttek felé, a ke-

zükben vodka az égési sebekre - ettől nagyon rafkósnak érez-

ték magukat a marhák -, egy nagy csomag Marlboro Lights, és

egy olyan kis egylángos rezsószerűség volt, mint amilyet a sza-

kácsok használnak bemutatókon, meg ételek flambírozásakor.

Willy lehunyta a szemét, és nagyon fáradtnak érezte magát

- megint kezdődik!

Kate éppen indult volna a kórházba, amikor Leila megállította.

Már nyitotta a kocsija ajtaját, amikor meglátta a patológust, aki

felé robogott a parkolón keresztül.

- Csak röviden, Leila. Bocs, de sietek. - Éles volt a hangja, és

a barátnője ezt észre is vette.

- Valami baj van?

Kate megrázta a fejét.

- Nincs időm elmagyarázni, úgyhogy mondd gyorsan, hogy

mi van Majd később elmondok mindent.

- Végre sikerült azonosítanom a szeméttelepen talált kisfiút.

- Látta, hogy Kate-t érdekli az új fejlemény, így aztán folytatta.

- Egy nő, vagyis lány holttestére bukkantunk Hartle-ben, a

szomszéd városkában. Már jó ideje halott volt. Szerintem az ő

fia volt. Valószínűleg megölte a gyerekét, aztán túladagolta

magát, heroinnal. A DNS-összehasonlítás még nincs kész telje-

sen, de nagyon úgy érzem, hogy stimmelni fog. Úgy tudom,

érezték a környékbeliek, hogy fura szag árad a lakásából, és vé-

gül az egyik szomszéd hívta a rendőrséget. Úgy halt meg, hogy

éppen nekidőlt a radiátornak, úgyhogy akárhányszor bekap-

csolták a központi fűtést, ő mindig továbbsült egy kicsit. Boga-

rak között bűzölögni..., elég ronda halál. Huszonhárom éves

volt. Szörnyű ez az egész, de így legalább már tudjuk, hogy ki

volt az a kisfiú. A jelek szerint berakta a fiát egy szemetes-autó-

ba, aztán öngyilkos lett.

Kate dühös volt.

- Tehát van egy újabb fiatal anyuka, aki hirtelen úgy dön-

tött, hogy megöli a gyerekét? Ez napról napra szörnyűbb.

Leila megvonta csontos vállát.

- Talán ez lenne az új idők szele? Nem tudom. De legalább

tudjuk, hogy ki volt a kisfiú. Végre el tudják temetni. Már per-

sze, ha megtalálják a holttest többi részét is.

- Volt ennek a lánynak családja?

Leila bólintott.

- Ó, igen egy hatgyerekes család legfiatalabb tagja volt. Úgy

fest, hogy nagy ívben kerülték a rokonok.

- Ami persze azt is jelenti, hogy a gyerekkel senki sem foglal-

kozott. Szegény kis ördög!

Leila Kate szemébe nézett, és halkan megszólalt.

- De legalább ezt az ügyet lezárhatjuk végre.

Kate éppen beült volna a kocsiba, amikor eszébe ötlött vala-

mi.

- Ez a lány nem volt rajta egész véletlenül a szociális gondo-

zó listáján?

- Szerintem igen - mondta Leila. - Mivel bejegyzett drog-

függő volt, kellett, hogy kapjon valamiféle ellátást vagy fel-

ügyeletet. Miért?

- Megtennéd nekem, hogy kerítesz egy képet a gyerekről

valahonnan - és utánanézel, hogy szerepel-e valamilyen aktá-

ban?

- Persze. Fényképet amúgy is kell róla szereznem. A Hartle-i

rendőrség is fénykép után kutat. Te is arra gondolsz, amire én?

Kate nem válaszolt, csakbeült a kocsijába, és integetett. Leila

nézte, ahogy a kocsi kirobog a parkolóból, és azon tűnődött,

hogy vajon mi lesz majd az ügyek végeredménye. Talán a sze-

mét között talált kisfiú is szerepelt a pornográf fényképeken.

Nagyon úgy festett a helyzet, hogy Kate ezt gondolja, és Leila

nem lepődött volna meg rajta, ha kiderül, hogy igaza van.

Igazából már semmin nem tudott volna meglepődni. Ahogyan

Jenny is mondta, egy drogfüggő gyakorlatilag bármire képes,

hogy pénzt szerezzen az anyagra. Képesek eladni a saját gye-

reküket is.

Elszomorodott, és ballagott vissza a betonépület felé. Köz-

ben azon töprengett, hogy vajon mi a fenének szülték meg

ezek a nők a gyerekeket, ha igazából nem is akarták őket?

Sok más ember is gyakran eltűnődött ezen a kérdésen.

Patricknek nagy adag morfiumot akartak beadni az infúzió-

zacskóban, bőven eleget ahhoz, hogy megöljék, de Eve-nek

hála, még időben észrevették és eltávolították, így nem tudta

kifejteni a hatását.

Kate nézte a férfit, és eltűnődött azon, hogy milyen sebezhe-

tő, valamint azon is, hogy Patrick mennyire utálná, ha tudná,

hogy ilyen. Még szerencse, hogy nem tudta.

Elnyomott egy ásítást. Fáradt volt, nagyon fáradt. Megfogta

a férfi kezét, és gyengéden cirógatni kezdte. Érezte a finom

szőrszálak ismerős csiklandozását a kézfejen, és majdnem el-

sírta magát.

Egy árnyék vetődött az ágyra. Kate felnézett, és egy külö-

nös, aprócska asszonyt látott, aki Patricket nézte.

- Segíthetek?

A nő elmosolyodott.

- Maya vagyok, Patrick régi barátja. Maga biztosan Kate.

Kate bólintott, és nyújtotta a kezét. A pöttöm asszony megle-

pő erővel szorította meg.

- Hogy van?

- Nem túl jól. De rendbe fog jönni, biztos vagyok benne.

Az asszony megérezte a vágyakozást Kate hangjában, és biz-

tatóan megpaskolta a karját. - Belül nagyon erős. Mindig sok-

kal erősebb volt, mint ahogy azt bárki sejtette volna. Persze

emellett jószívű is, ez nem kizáró ok. Ha ez emberileg lehetsé-

ges, akkor ő biztosan fel fog épülni.

Maya nehézkesen leült az egyik műanyag székre, rövidke

lábai alig értek le a padlóig.

- Emlékszem rá még abból a korszakból, amikor kis rossz-

csont volt. - Elvigyorodott. - Rendes kölyök volt. A családját

időtlen idők óta ismerem. Tényleg, hol van Grace? Azt hittem,

hogy itt találom majd őrségben.

- Az az igazság, hogy amikor én ideérek, ő rögtön elmegy, és

csak akkor jön vissza, ha már távoztam.

- Szóval nem változott semmit? - Maya kuncogott. - Renée,

a felesége imádta bosszantani. Soha nem volt féltékeny

Grace-re, és arra a birtoklási vágyra, amivel Grace tekintett

Patre. Szerintem biztos rájött a dologra.

Kate érdeklődve nézett rá.

-Mire jött rá?

Maya az ágyban mozdulatlanul fekvő férfit nézte, miközben

beszélt.

- Hát arra, hogy Grace Pat anyja. Tizenöt éves volt, amikor a

fiú megszületett, és ők is úgy intézték el a dolgot, ahogyan a

legtöbb család akkoriban: a nagymama magára vállalta.

Kate teljes döbbenettel nézett rá.

- Ez valami pletyka?

- Hát, lehet, hogy az, de nagyon sok ember így gondolja -

mondta Maya. - Én sok évvel ezelőtt hallottam erről, azután,

hogy az anyja meghalt. Nagyon kiborult. Imádta őt. Ekkor

mondták nekem először, hogy valójában nem is az anyja, ha-

nem a nagyanyja volt. Soha nem kérdeztem rá - ilyesmit nem

szokás firtatni. Nem tudom, hogy Pat tudott-e erről, de az öreg

Grace jó firma volt. Violet úgyszintén. Mindketten lent, a dok-

koknál nőttek fel. Soha nem gondolkodott el még azon, hogy

mekkora korkülönbség van Pat és a nővérei között?

Kate nem válaszolt. Ha igaz, amit ez az asszony mond, és ha

Pat tudott róla, akkor őelőle szépen eltitkolta a dolgot. Ettől a

gondolattól hirtelen elszomorodott. És egy vékonyka hang a

fejében egyfolytában azt firtatta, hogy vajon mi minden van

még, amiről Patrick úgy gondolta, hogy nem feltétlenül kell

megosztania vele.

Ekkor megérkezett Benjamin Boarder, egy másik nagydarab

fekete fickó társaságában.

- Jól vagy, Maya? Rég láttalak! - Kate-hez fordult. - Ez itt

Everton, és egy ideig ő fog vigyázni Patrickre, oké?

Maya elkomorodott.

- Testőr kell neki? Mégis mit művelt?

Benjamin elmosolyodott.

- Maya, te mindig rosszra gondolsz. Ezt bárkiért megten-

nénk, aki olyan jó ember, mint Pat. Everton valójában szóra-

koztatni fog mindenkit, aki itt van. Tea, kávé, szendvics. Sem-

mi komoly dolog. Ez csak amolyan gesztus.

Maya mosolygott, de nem győzték meg. Megint lenézett

Patrickre, összeszorított szájjal. Mély torokhangja bánatosan

csengett, amikor megszólalt.

- Szegény Patrick, gyűlölné, hogy így látjuk. Mint ahogyan

minden erős ember utálná.

Benjamin az ajtóhoz hívta Kate-et.

- Nagyon aggódom, Kate. Azt hallottam, hogy rendőri őri-

zetet akarnak adni mellé, és ez az, amire a legkevésbé sincs

szüksége. Kérem, intézze el, hogy gyorsan elvessék ezt az ötle-

tet, oké? Patricknek most arra van szüksége, hogy olyan embe-

rek vigyázzanak rá, akik tudják, mi az ábra, és még véletlenül

sem fizetheti le őket valami ismeretlen alak.

Kate bólintott.

- Majd megbeszélem Ratchettel. De előre szólok, Ben, hogy

ez az egész nekem napról napra nehezebben megy. Miért nem

jelentkezik már az az orosz seggfej?

A férfi átölelte Kate-et.

- Jól van, semmi baj! Legalább van egy közös célunk: Patrick

érdekeinek védelme.

Nézte Kate hófehér arcát, karikás szemét.

- Figyeltetem a rettendeni házat. Egy lélek sem fordult meg

arra. Nem történt semmi. Ravaszok, nagyon ravaszok.

Egy percig hallgattak, majd ismét Benjamin volt az, aki meg-

törte a csendet.

- Ráférne magára egy kiadós kaja, meg egy jó nagy alvás.

A nő szomorúan elmosolyodott, és halkan, érzelemtől elful-

ladó hangon válaszolt.

- Nagyon sok olyan dolog van, ami rám férne, és mégsem

kaphatom meg. Itt van mindjárt Pat Kelly.

- Minden rendbe jön, Kate, megígérem.

Próbált meggyőzőbben beszélni, mint ahogyan valójában

érezte magát. Nagyon kedvelte ezt a nőt. Volt benne spiritusz.

Zsaru ide vagy oda, Kate akkor is egy rendes nő. Ha komolyan

szarban lenne, talán még azt sem bánná, ha tőle kéne segítsé-

get kérnie.

És persze azt sem tévesztette szem elől, hogy valóban szük-

ség lesz rá, Kate mind bizonnyal meg is tesz neki néhány apró

szívességet.

Az ember nem hagyhat figyelmen kívül semmilyen lehető-

séget.

Főleg nem ebben a szakmában.

Colin kinézett a kalyiba ablakán, és látta, hogy egy nagy fehér

furgon kanyarodik az udvar elé. A kutyák azonnal ugatni

kezdtek, és a kapuhoz rohantak, ő pedig elégedetten nézte,

ahogy dolgoznak. Fantasztikus állatok. Ráijesztenek az embe-

rekre, hangosak, egyszóval megvan bennük minden, ami egy

igazán jó őrkutyához kell. Úgy idomította őket, hogy támadja-

nak is, de csakis parancsszóra. Tudta, hogy milyen következ-

ményei lehetnek annak, ha egy kutyát nem képeznek ki meg-

felelően, ezt csak a hülyék tanulták meg a saját bőrükön.

A legtöbb kutya képes a gazdája ellen fordulni, ez tény.

Pásztorkutyákkal gyakran megesett. De Colin tudta, hogy ha

valaki szeretettel bánik egy kutyával, és soha, de soha nem

bántja, akkor egy életre barátok lehetnek. Colin imádta a ku-

tyáit, és soha nem is bántotta őket. Ennek következtében azok

is imádták őt, és persze cserébe szép megélhetést is bizto-

sítottak neki.

Egy csomó fejes vett tőle kiképzett kutyát. Tudták, hogy a

legjobbat kapják, jobbat, mint bármilyen MoD-képzett kutya,

és ezt nem igazán vitatta senki. Az ő kutyái egyszerű parancs-

szavakkal és nagy-nagy szeretettel lettek kiképezve. Képesek

lettek volna meghalni érte, vagy akár az új gazdájukért is.

Minden olyan helyen, amelyet kutyákkal őriztek, tőle vásá-

roltak. Colin volt a kutyák elismert professzora, és erre mindig

is büszke volt, pedig előfordult, hogy elment valahova a nőjé-

vel, Rosalie-val, és ott hülye megjegyzéseket mondtak róla.

Amikor látta, hogy három fickó ugrik ki a fehér furgonból,

megcsodálta, hogy milyen automatikusan borzolódik fel a szőr

a kutyák nyakán. Aztán azt is meglátta, hogy az alakok kezé-

ben vadászpuska van, pumpálós fajta, és amikor elkezdtek lö-

völdözni a kutyákra, egy percnyi gondolkodás nélkül kirohant

a faházból. Ekkorra a kapu már alig tartotta magát, a szeretett

kutyái pedig mind a földön hevertek, holtan, vagy haldokolva.

- Szemét disznók! - Colin hangja elfulladt a könnyektől és

az orra is folyt. Teljesen eszét vesztette a mészárlás láttán, még

ahhoz is túlságosan szomorú volt, hogy a saját bőrét féltse.

A vadászpuskák letaglózó dörrenései után most csak az au-

tók zúgását hallotta az A13-as út felől. Látott egy nőt, aki egy

tolókocsit rángatott fel a járdaszegélyre, és feltűnően elfordí-

totta a fejét, és szaporázta a lépteit, amennyire csak tudta -

nyilván nem akarta, hogy felfigyeljenek rá.

Aztán Colin azt látta, hogy a fickók a kalyiba irányába tarta-

nak, róla pedig tudomást sem vesznek.

Colin a kocsijához rohant, és kinyitotta a csomagtartót. Ott

pihent benne az az AK géppisztoly, amit az egyik barátja ha-

gyott itt nála megőrzésre. A válláig sikerült felemelnie, amikor

egy lövés felkapta a földről, és hozzávágta a rácsos kerítéshez.

A gyomra előtte repült a levegőben. Nagy puffanással vágó-

dott a talajra, és még rándult néhányat, aztán meghalt.

Az egész udvar olyan volt, mint egy mészárszék.

Jacky Gunner csak rázta a fejét, és nem tudott magához térni

a csodálkozástól, miközben a fehér furgon felé ballagtak.

-A pokolba is, Joey, egyre nagyobb szarban vagyunk!

Partridge nem válaszolt, mivel túlságosan lefoglalták saját

gondolatai. Azon tűnődött, hogy vajon miért nem vették le ró-

luk szabadítóik a kötelet, amivel egymáshoz kötözték őket.

Erős volt a gyanúja, hogy amit eddig átéltek, az piskóta volt ah-

hoz képest, ami még várt rájuk.

17.

Suzy Harrington magas volt, szőke és csúnya, de volt valami

vidámság a vonásaiban, ami miatt a legtöbb ember ked-

velte.

Suzy benne volt mindenben, ami a környéken történt, ezt

mindenki tudta. Benne volt sok más dologban is, olyasmiben,

amiről a környéken senki sem tudott. Bármikor tudott szerezni

egy kis füvet, pár darab Extasyt, vagy egy adag kokszot. Külön-

böző ügyleteinek köszönhetően jól élt, jól öltözött, jó kocsija

volt, és gyakran utazgatott külföldre. A lakása szépen fel volt

újítva, felszereltette mindenféle földi jóval. Nagyon büszke

volt az otthonára, ez neki amolyan státusszimbólum volt.

Aznap is fantasztikusan nézett ki, és ezt ő is tudta. Tisztában

volt vele, hogy csúnya, nem is táplált hamis reményeket ezzel

kapcsolatban, de volt érzéke az öltözködéshez, és ezt ki is hasz-

nálta. Sötétkék kosztümjében, fényes harisnyájában, fekete

lakkcipővel és táskával igazán csinos volt és elegáns. Hosszú,

szőke haját illedelmesen hátratűzte, és gondosan kisminkelte

magát.

Kinyitotta ötéves BMW-jét, és barátságosan intett a szom-

szédjának.

- Minden oké, Sheila?

Mindig így köszöntötték egymást.

- Igen, Suze, kösz. Jól nézel ki. Valami flancos helyre mész?

Bólintott, és beült a kocsijába.

David Reilly a rejtekhelyéről figyelte őt, egy szemben lévő

lakás ajtajából. Az arca komor volt. Miután Suzy elhajtott,

David még álldogált egy ideig, cigarettázott. Jó darabig figyelte

a bejáratot, nézte, hogy ki megy be és ki jön ki a lakásból.

Robert csak nézte a padlón játszó gyerekeket. Kathy Collins

idegesnek tűnt, és igyekezett minél barátságosabban moso-

lyogni.

- Hol van Rebecca? - kérdezte Robert.

- Kint játszik.

- Láthatnám őt is? Tudod, hogy az összes gyereket látnom

kell a saját szememmel, a jelentés miatt.

A lány szeme megtelt könnyekkel.

- Egy barátnőmnél van.

- Melyik barátnődnél? - érdeklődött Robert barátságosan.

Kathy felugrott ültéből.

- A kurva életbe, Robert, mi a szar ez, a spanyol inkvizíció?

Mi a fene bajod van ma? - Nagyon feldúlt volt, egyfolytában a

száját törölgette a kezével.

- Most éppen mit szedtél be? Egy kis gyorsítót, vagy mit?

- A szokásosat, ha annyira érdekel. De ma elég szarul érzem

magam. Ezért van a kölyök a barátnőmnél.

- Ki az a barátnő?

Kathy megnyalta cserepes száját, és idegesen körülnézett a

szobában.

- Kathy, utoljára kérdem, hol a gyerek?

Kathy felállt, és kiment a konyhába.

- A barátnőmnél van. Hányszor kell még mondanom?

Robert fáradtan hunyta le a szemét.

- És ki ez a barátnő?

Kathy az ajtóban állt, és idegesen törölgette az orrát.

- Nem ismered. Arrafelé lakik, amerre az anyám. - Kezdett

belejönni a hazudozásba. - Még a suliból ismerem. Felajánlot-

ta, hogy nála lehet Becky egy pár napig, én meg tudok egy ki-

csit pihenni.

Robert mosolygott.

- Tehát akkor mi is a neve?

- Lisa Buck.

Úgy dobta hátra a haját, mint egy makacs gyerek, és megint

kiment a konyhába. Megtöltötte a teáskannát vízzel, aztán

odacsapta a tűzhelyre. Robert felsóhajtott.

- Lisa Buck?

Kimondatlan kérdés rejtőzött Robert szavai mögött, de

Kathy megértette.

- Kérdezd meg anyámat, ha nem hiszed.

Robert kiment utána a konyhába, az ajtóhoz támaszkodott,

és komoly hangon megszólalt.

- Ne aggódj, Kathy. Meg fogom kérdezni.

Sharon Pallisternek iszonyatos fájdalmai voltak. A nya-

kához emelte a kezét, és érezte, hogy ott egy lyuk tátong. Még

ahhoz is túl rémült volt, hogy sírjon. Ehelyett próbálta kivon-

szolni magát a folyosón levő telefonhoz.

A nő csak nézte, és szemmel láthatóan teljesen közömbösen

hagyta az, hogy milyen iszonyatos sebeket ejtett a lányon.

Amikor Sharon a telefonért nyúlt, a nő felé rúgott. A nagy erejű

rúgás a vállán találta el. Aztán a nő az áldozata fölé hajolt, ki-

mázolt képe majdnem Sharon arcához ért.

- Nagyon idegesítő vagy, tudod? Miért nem halsz meg vég-

re, mit szarozol még?

A fiatal nő esdeklően nézett rá, szavak bugyogtak fel belőle.

- Kérlek...., kérlek, ne tedd ezt velem!

A nő gonoszul felnevetett. Aztán bement a hálószobába, fel-

nyalábolt egy kisfiút, aki a járókájában ült, és a gyerekkel a kar-

jában visszasétált haldokló anyához. Csiklandozta a kisfiút,

mintha vigasztalni próbálná, és ellágyult arccal nézett le a kis,

pihés buksira.

A lány csak nézte, hogy lassan az utolsó csepp vére is elfo-

lyik a testét borító sebekből, és kezdett elálmosodni.

- Mondd anyunak, pá-pá, kicsim!

A nő megfogta a gyerek kezét, és gúnyolódva integetett vele

a haldokló nőnek. Aztán kirántotta a telefonzsinórt a falból, ki-

nyitotta az ajtót, és már ott sem volt.

Sharon megrémült, hogy vajon mi fog majd történni a kisfi-

ával. Ettől a szíve hevesebben kezdett dobogni, aminek ered-

ményeként még gyorsabban ömlött a vér sebeiből. Feküdt a

szőnyegen, lehunyta a szemét, és rádöbbent, hogy meg fog

halni, itt a saját lakásában, egyedül.

Lucas Browning megint válogatást tartott. Éppen egy fiatal

lány volt nála, aki nyilván még mindig általános iskolába járt.

Hallgatta éles hangját, és alaposan megnézte magának. Kísér-

tést érzett, nagy kísértést. Látta, hogy a lány húzza a száját és

undorodik tőle, ettől nagyon dühös lett. Felemelte egyik kö-

vér, meztelen lábát, és hangosan szellentett. Élvezettel látta,

hogy a lány arca undorodva megrándul.

- Volt már ilyen munkád valaha?

A lány bólintott, de már korántsem volt olyan magabiztos,

mint amikor megérkezett. Már több száz ilyen lányt látott pá-

lyafutása során. Iskolás lányok, akiket tizenkét éves korukban

lefektetett valaki, és emiatt egészen fiatalon elfelejtették, hogy

mi is a szex igazi célja. A prostitúció világát csillogónak és izgal-

masnak találták. Csak azt látták, hogy így elkerülhetnek ott-

honról, és pénzt kereshetnek. Lucas Browning nagyon is tisz-

tában volt mindezzel.

Szétnyitotta a lábát, és látta, hogy a lány a nemi szervére pil-

lant. Lucas visszanyelte a felkívánkozó röhögést. Tudta, hogy a

lány most már komolyan fél. Tudta, hogy azt képzelte, jóképű

üzletemberekkel fog henteregni, akik elhalmozzák majd aján-

dékokkal, és titokban valamelyik beleszeret, ő meg persze vi-

szonozza ezt az érzést. Naponta hálát mondott az amerikai fil-

meknek, meg a tévésorozatoknak, amelyek ezt a flancos képet

sulykolták bele a hülye kis libák fejébe, akik ennek hála, felrán-

tották a rongyaikat, és kerestek neki egy rakás pénzt.

De ez a kislány nagyon messze volt Júlia Robertstől, bár nyil-

ván azt hitte magáról, hogy különleges.

Hát nem tudatosult bennük, hogy mindenkivel le kell majd

feküdniük, akinek erre van pénze? Öregekkel, fiatalokkal, bü-

dösekkel és undorítóan rondákkal is, esetleg olyanokkal, akik

öregek, csúnyák és büdösek is egyszerre.

Kedvesen elmosolyodott.

- Elvárjuk a munkatársainktól, hogy legyen elég tapasztala-

tuk az orális szexben, vagyis a faszszopásban, így biztosan ér-

ted, és az anális szexben is - mondta a lánynak. - Ebben van az

igazi pénz. Gyakran magam próbálom ki a lányokat mindenfé-

le pózokban, így felmérhetem, hogy mi az, amiben a legjobbak.

Ha jól értettem, te a biztonságos szexet művelted eddig, ugye?

A lány nem válaszolt. Az arca lassan zöldes színt öltött,

Lucas pedig ismét visszanyelte kitörni kívánó röhögését. Látta,

hogy a lány az ajtó felé pillant, és elvigyorodott.

- Kedvesem, te akkor mehetsz el innen, amikor én azt mon-

dom, és egy perccel sem előbb.

A lány ekkor már jól láthatóan rettegett. Ettől eltűnt a mes-

terkélt érettség az arcáról, és az maradt a helyén, ami valójában

volt - egy kislány, aki vastagon kimázolta magát, és felnőttnek

akart látszani. A lehető legrosszabb fajta felnőttnek- olyannak,

aki hajlandó bármire a kétes megélhetés kedvéért.

- Egészen pontosan hány éves is vagy? - kérdezte gonosz-

kodva.

- Tizenhárom és fél.

Lucas hangosan felnevetett.

- És fél? Tizenhárom és fél? Hát, azt hiszem, a legtöbb kun-

csaftomnak már így is túl idős vagy, de talán tudnék veled kez-

deni valamit. Megbeszélted a dolgot a szüleiddel? Tudnak ar-

ról, hogy itt vagy most?

A lány megrázta a fejét.

- Suliban kellene lennem - suttogta.

- És hol laksz?

- Leicesterben.

Lucas elmosolyodott.

- Ismerős volt az akcentus. Tehát, mikorra kellene otthon

lenned?

A lány nem válaszolt. Lucas hosszú percekig nézte őt.

- Gondozás alatt állsz, kicsim? Igazán nem kell eltitkolnod -

elég könnyen kideríthetem magam is.

Alig észrevehető mozdulattal bólintott, mire Lucas ismét el-

vigyorodott.

- Miért nem ezzel kezdted, drágaságom? Nagyon sok olyan

leányka van nálam, mint te, és itt igazán jól gondjukat viseljük,

ezt elhiheted. - Felvette a botját, és kopogott a plafonon. Né-

hány perccel később egy idős férfi lépett a szobába. A lányka

rettegve nézett rá.

- Vidd ezt a lányt, Petey, egy újabb csibe, aki már megérett a

leveshez! Szedd le róla a sminket, nézzük meg, mi van alatta. -

A lányra nézett. - Ezt akartad, nem? Ez olyan szép dolog, ami-

kor az ember megkapja, amit akar, hát nem?

Petey nevetett, és kivonszolta a lányt a szobából. Lucas néz-

te, hogy mit mutat a lány testbeszéde, és boldogan felsóhajtott.

Nagyon dolgos kislány lesz belőle, ebben biztos volt. A gondo-

zásból hozzá került lányokban az volt a jó, hogy már régen ki-

ölték belőlük az érzelmeket, így erre neki nem volt gondja. Is-

mét egy dolog, amiért hálával tartozott az államnak, és a szoci-

ális gondozóknak is. Minden áldott héten imába foglalta a ne-

vüket.

Kerry Alston nézte, hogy a többi nő zuhanyozik, és készülődik

a látogatók fogadására. Kövérségéből vesztett valamennyit,

mivel egyre nehezebben gyűrte le azt a moslékot, amit a bör-

tönben étel címszóval osztogattak.

- Már megint nem tusolsz, te koszos ribanc? - A hang éles

volt, és egy ravasz tekintetű nőhöz tartozott, aki az utolsó csap-

nál tisztálkodott.

Kerry nem válaszolt neki, tudta, hogy fölösleges volna. Ehe-

lyett inkább próbált elslisszolni mellettük, és visszamenni a cel-

lájába.

- Mi a hézag, te piszok? Senki sem elég fiatal idebent a te íz-

lésednek, mi? Van nálam fénykép a gyerekeimről, megnézed?

Egyből otthon éreznéd magad, mi, te kövér kurva!

Kerry érezte, hogy a félelemtől összerándul a gyomra, ami-

kor rádöbbent, hogy mit is mondott neki a nő. Körbepillantott,

hogy hallotta-e más is a dolgot.

Senki sem figyelt rá.

Visszarohant a cellájához, és belépett. Ott már egész kis fo-

gadóbizottság várt rá.

A forró víz pont az arcába zúdult, teljesen elvakította, a sep-

rűnyelekkel rámért ütéseket pedig amolyan kis csonttörőnek

szánták. Összetörten hevert a földön, és halk kuncogást hal-

lott. Egy segédtiszt volt az, aki a vastag fémajtó túloldaláról, a

folyosóról figyelte az eseményeket egy kémlelőnyíláson át.

Kerry azonnal tudta, hogy ki az, és azt is, hogy ki mondta el

mindenkinek, hogy miért varrták be. Tulajdonképpen számí-

tott erre, de a sokk mégis elég nagy volt ahhoz, hogy fájdalmá-

ban felüvöltsön.

- Kerryt Chemsfordban elkapták, hallottad?

Jenny a fejét rázta.

- Valahogy számítottam rá, te nem? - válaszolta Kate-nek.

- De, persze. Elég rossz az állapota - égési sérülések, és jól el

is páholták. Minden szempontból elég súlyos volt a dolog. De a

hasonló ügy miatt ülőket mindig így fogadják, nem igaz? Egy

tégla köpte be, mi?

- Eltaláltad. Talán ez majd egy kicsit megszelídíti.

- Nagyon remélem - Kate rágyújtott, és mélyen leszívta a

füstöt. - Történt még valami?

- Hozok egy kis kávét, és részletesen beszámolok minden-

ről. Ráérsz egy kicsit?

Valójában jeleket adtak egymásnak. Még a legegyszerűbb

mondat mögött is rejtőzött valami titkos információ, ami a kí-

vülállók számára egyáltalán nem tűnt fel.

- Persze, van időm kávézni, meg dumálni egyet. Mára terve-

zem az utolsó nagy csapást Jeremy Blankley ellen. Talán a

Kerryt ért, hogy is mondjam, baleset a segítségünkre lesz eb-

ben, nem?

- Talán. Hozzak neked egy szendvicset, vagy valamit?

- Köszi.

Kate a zömök nő távolodó alakja után nézett, és mosolygott.

Egyre jobban kedvelte Jennyt. Minden szempontból nagy volt.

Erős csontú, erős jellemű nő, akkora szívvel, mint egy sport-

csarnok. Nagyon jó barát is volt, és Kate-nek a jelenlegi helyze-

tében éppen egy segítő barátra volt szüksége.

Amikor Golding besurrant az irodájába, és becsukta az ajtót

maga mögött, kérdően nézett fel rá.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte gúnyos hangon. A

gúnyt Golding is érzékelte.

- Asszonyom, ma lelőttek egy fiatal fiút London keleti részé-

ben, egy bizonyos Colin Fobrest. Kutyatenyésztő volt. Úgy

gondoltam, talán érdekelné a dolog - Golding szavai mögött

ott lapult a célozgatás.

- Mit akar ezzel mondani?

A férfi elmosolyodott, és ettől egészen más lett a külsője.

- Nem tudtam, hogy együtt dolgozik Benjamin Boarderrel,

asszonyom. Tudja, régi cimborám, évek óta ismerem.

Kivonult az irodából, Kate pedig azon tűnődött, hogy vajon

mennyi kötelék fűzheti még egymáshoz a rendőrséget és a bű-

nözőket. Nem mintha tehetett volna bármit is ellene; elfogadta

a tényt. De minduntalan megdöbbent rajta. Ott volt mindjárt a

saját esete!

Hirtelen rádöbbent, hogy mit is mondott neki a férfi az

imént, és hangosan felnyögött. Ez azt jelentette, hogy elvesz-

tették a két túszt, Jacky Gunnert és Joey Partridge-t. Egy fiú pe-

dig drágán megfizetett azért, mert rejtegette őket.

A legrosszabb az egészben az volt, hogy történhetett bármi,

már nem szállhatott ki. Túl mélyen benne volt.

Amikor Jenny megérkezett a kávéval, egy ideges és kimerült

Kate-et talált az irodában. El sem tudta képzelni, hogy mi tör-

ténhetett az elmúlt negyedórában, ami így megváltoztatta ba-

rátnője hangulatát.

Jeremy Blankley is szinte azonnal megérezte a változást a val-

latójában. Amikor Kate belépett a kihallgatóhelyiségbe, az első

dolga az volt, hogy elküldte a fiatal segédtisztet ebédelni. Az ál-

talában nyitott és érdeklődő arc most olyan volt, mint egy csu-

kott könyv, és az is látszott, hogy majd' szétveti a düh.

- Kerry Alstont ma súlyosan bántalmazták a Chelmsfordi

női börtönben - közölte vele Kate komolyan. - A többi rab ki-

derítette, hogy miért csukták le.

Kate nagyon élvezte, hogy a férfi láthatóan megrémült.

- Jobban tenné, ha meggondolná, hogy kinyitja-e végre a

száját. Térjen jobb belátásra, és akkor talán, de tényleg csak ta-

lán, meggondolom, hogy védelem alá helyeztessem-e.

A férfi csak bámult rá ostobán.

- Neveket akarok, méghozzá azonnal. Tudni akarok min-

dent a bátyjáról, és a piszkos ügyekről, amelyekben mindket-

ten benne voltak. Ha jól sejtem, nagyon sok közös vonásuk

volt - a vonzalom a kicsi gyerekek iránt csak egy volt ezek kö-

zül. De még mielőtt beszélne, néhány percre hármasban ha-

gyom két fiatal rendőrrel. Az egyik testépítő, a másik testneve-

lő tanárnak készült. Adnak egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár

majd magára a börtönben, a nehézfiúk között. Szóval, jobban

teszi, ha alaposan átgondolja a dolgokat, mert lassan elfogy a

türelmem.

Széles mozdulattal kitárta az ajtót, az hangosan csattant a

falon. Két férfi lépett be a helyiségbe. Jeremy csak izmokat lá-

tott, és fehéren villogó fogakat, ahogy a félelmetes jövevények

rávigyorogtak. Kiáltott, de Kate nem nézett vissza. Ehelyett rá-

juk zárta az ajtót kívülről, és lassan elsétált a büfé felé. Elhaladt

csapata mellett, és mindenki sokatmondóan mosolygott rá.

Valahol legbelül nagyon szégyellte magát azért, amit tett, de

ugyanakkor élvezte is. Blankley csak azt kapta, amit érdemelt,

és ebben a változó világban úgy tűnt, csak ez számít. Akár

zsaru az ember, akár bűnöző. A mai nappal lezárult élete eddi-

gi korszaka, és nem is térhetett vissza soha többé. Átlépett min-

den határt, megszegett minden szabályt. Nem volt több válasz-

tása. Kávézott, elszívott egy cigarettát, eszébe ötlött Patrick

arca, és ettől kezdve csak erre koncentrált.

Ő volt az egyetlen, aki igazán számított.

Jenny bevezette Robertet az irodájába.

- Mit tehetünk önért? - kérdezte mosolyogva. Kedvelte ezt a

fickót.

- Azt reméltem, hogy beszélhetek Miss Burrowssal is -

mondta Robert udvariasan.

- Pillanatnyilag nyakig van a munkában - mondta Jenny -

úgyhogy azt hiszem, sajnos be kell érnie velem. Üljön le, és me-

séljen!

- Az egyik védencem, Kathy Collins, nos..., úgy tűnik, el-

vesztette a legkisebb lányát, Rebeccát. Nem találom sehol, de

nem tudom bizonyítani, hogy bármit is tett volna vele az anyja.

Csak annyit tudok, hogy Kathy szerint a lánya egy barátnőjé-

nél, egy bizonyos Lisa Bucknál van, az ő beleegyezésével.

Beleharapott az ajkába.

- Kathy drogfüggő, tudja, a legtöbb védencem az. Négy gye-

reke van, és semmi máshoz nem ért, csak ahhoz, hogy mindig

bajba kerüljön. Az élete kész rémálom - de valahogy azért el-

boldogul. Csak hát úgy érzem, valami nem stimmel vele és a lá-

nyával, Rebeccával.

- Jelentette, hogy a gyerek eltűnt?

Robert megrázta a fejét.

- Nem. Azt állítja, hogy a gyerekkel minden rendben, és jó

helyen van. Én viszont elmentem Lisa Buckhoz, aki tényleg lé-

tezik, ez kétségtelen, csak senki sem tudja, hogy hol van. Nem

nyitja ki az ajtót, és napok óta senki sem látta a környéken. A

háza szép, egy megvásárolt volt bérház. Le van zárva, a szom-

szédok azt mondják, nyaralni ment. Teljesen biztos vagyok

benne, hogy nincs nála Kathy gyereke.

- Azt szeretné, ha mi ellenőriznénk a dolgot?

Robert bólintott.

- Kathy szinte mindig ki van ütve. Pedig alapvetően nem

rossz ember.

Látta, hogy Jenny szemöldöke vészes tempóban emelkedik.

- Tényleg nem az - bizonygatta. - Figyeljen ide! Legtöbb-

ször vagy azt mondják ezekre a nőkre, hogy bolondok, vagy

azt, hogy gonoszak. Vagy az egyik, vagy a másik. Kathynek

vannak gondjai, ezt nem tagadom, de azért a maga módján

szereti a gyerekeit.

- Azt hiszem, meg kellene látogatnom ezt a Kathyt.

A döntése véglegesnek tűnt, de látta a férfi arcán a szomorú-

ságot, és ettől egy kicsit megenyhült.

- Nézze, Robert, én tudom, hogy maga nagyon aggódik a lá-

nyokért, akikkel foglalkozik, és tisztelettel adózom az elszánt-

ságának, az áldozatos munkájának. De ha egy gyerek eltűnik,

akkor a mi feladatunk, hogy megkeressük, és kiderítsük, hogy

mi történt vele.

A férfi bólintott.

Tudom, ezért is jöttem önökhöz.

- Ne érezzen bűntudatot! Nagyon jól tette, hogy idejött.

A férfi lassan felállt.

- Nagyon remélem, hogy tévedek - mondta Jennynek -, és a

gyerek tényleg Lisa Bucknál van. De sajnos úgy érzem, nem

nála van. - Legyőzöttnek tűnt, és Jenny egy kis sajnálatot ér-

zett iránta.

- Maga nagyon rendes ember, tudja?

Elvigyorodott, és újra a régi arcát mutatta.

- Naná, csak most jött rá?

Willy társaságot kapott. Most már Jacky Gunner és Joey

Partridge is az orosz marasztaló vendégszeretetét élvezték.

Amikor a három férfi végigmérte egymást, mindegyik eltűnő-

dött azon, hogy vajon sikerül-e egyiküknek is élve kijutnia in-

nen.

Joey a padlón hevert, és karjai elviselhetetlenül sajogtak, mi-

vel már több napja meg volt kötözve. Tudta, hogy ha megszo-

rítják a kötéseket, akkor a legkevesebb, ami történhet vele, az

az, hogy elveszti mindkét karját. Ezt a feltételezést Willy

Garney sokkoló látványa csak még inkább megerősítette.

Velük ellentétben ugyanis Willy nem volt megkötözve.

- Lám, lám... hát kik keresnek fel engem csendes magá-

nyomban? - Willy hangja reszelős volt, mintha hónapok óta

nem használta volna a hangszálait. - Ezúttal kinek a levesébe

sikerült beleköpnötök?

Jacky Gunner nem tudott válaszolni. Az arca teljesen felda-

gadt egy jól irányzott rúgástól, amelyet acélbetétes bakanccsal

adtak neki. De onnan, ahol feküdt, jól látta Willy combján az

egymás mellett sorakozó égésnyomokat, az égett hús szagától

pedig felkavarodott a gyomra.

Joey és ő nyakig benne voltak a pácban, és ezt mindketten

tudták. Nem csak Borisz miatt, hiszen itt volt ez a fickó, aki az

ágyon ült, és őket méregette. Willy Garneynek volt némi elszá-

molnivalója velük, és ők tudták, hogy bármi áron rendezni

fogja azt, nem számít, milyen állapotban van. Akadály csak az

lehet, ha előbb meghal.

Tény, hogy jobban féltek Willy Garneytől, mint az orosztól.

Lucas Browning és Suzy Harrington régi barátok voltak. Suzy

akkor dolgozott neki először, amikor tizenöt évesen lelépett

otthonról, és egy barátjának a barátja bemutatta neki. A két

ember az első perctől kezdve nagyon jól megértette egymást.

Suzy azon kevés dolgozó lányok egyike volt, akiket Lucas

valóban kedvelt. Igazi rokonlelkek. Mindketten teljesen er-

kölcstelenek voltak, és egyikük sem viselte el, ha bármilyen

módon szabályozni vagy akadályozni akarták választott fog-

lalkozásukat. Együttműködtek, ha éppen úgy látták jónak, és

mindkettejüknek voltak olyan kapcsolatai, amelyek a másik-

nak is a hasznára lehettek. Ez a felállás mindkét félnek tökéle-

tesen megfelelt.

Röviden, egész jó barátok voltak.

- Jól nézel ki, Suzy.

Suzy elfintorodott.

- Te pedig szokás szerint állati ronda vagy, és borzasztó bü-

dös, Lucas. Soha nem változol.

Hosszan, hangosan kacagott, de ebből persze semmi sem

hallatszott ki lakása vastag, hangszigetelt falain.

- Csak neked van merszed ezt nyíltan a szemembe mon-

dani!

- Na, akkor iszunk valamit, vagy mi lesz?

Lucas bólintott.

- Naná, hacsak nem terveztél valami keményebbet. Van egy

rekesz tizenkét éves skót whiskym a hálóban.

- Jól hangzik, pajtás. Majd én behozom, neked legalább egy

hét kellene, hogy odaérj. Nem kéne ennyire elhanyagolni a sú-

lyodat, Lucas. Legyél óvatosabb. Nagyon megterheli a szívet.

A férfi szuszogva rágyújtott egy jointra.

- Néha ki kellene mozdulnod...

- Hagyd már abba, Suzy - vágott közbe Lucas. - Mi vagy te,

az anyám, vagy mi a túró?

Suzy fintorogva megkereste az italt a hálószobában. Az

ágyon egy lány feküdt, félig meztelenül, és mélyen aludt.

- Az meg ki?

Lucas összecsapta a kezét.

- Ne is kérdezd! Kipróbáltam ezt az új drogot, a Rohypnolt.

Tulajdonképpen nagyon frankó. Bele kell csempészni az ita-

lukba, és aztán az illető megtesz bármit, amit mondanak neki.

De a legjobb a dologban az, hogy nagyon sokáig nem is emlék-

szik semmire. Már persze, ha egyáltalán lesz még olyan álla-

potban, hogy bármire is emlékezzen. Arra gondoltam, hogy ta-

lán használhatnám a különlegesebb filmjeimben, érted, mire

célzok.

Suzy bólintott, de nem igazán érdekelte a dolog, mivel ép-

pen azzal volt elfoglalva, hogy két tiszta poharat találjon a

Lucas széke melletti kis szekreterben.

- Te, itt soha nem takarít senki?

Te is tudod, hogy nem. Ez mind része az imázsomnak - ne-

vetett szuszogva. - Szóval, miért akartál velem beszélni?

Suzy mindkettejüknek töltött egy jókora adag whiskyt, ki-

vette a jointot Lucas kezéből, és beleszívott, mielőtt beszélni

kezdett volna.

- Van egy nagyszerű üzleti ajánlatom, olyasmi, ami szerin-

tem a nagykutyákat is érdekelné - mondta komolyan.

A férfi belekortyolt az italába.

- Mi volna az?

Suzy rövid ideig csak nézett rá, aztán nagyon halkan meg-

szólalt.

- Gyerekek. Kicsi gyerekek. Fényképek, miegyéb. Egy egész

hálózatnyi anyuka van, akiktől fotózásokra ki szoktam bérelni

a gyerekeiket. Fura volt, tényleg nagyon fura, ahogyan az

egész elkezdődött.

Kényelmesen hátradőlt a széken.

- Foglalkozom terjesztéssel azon a környéken, ahol lakom,

és az egyik állandóm átjött egy adagért. Ismered a dörgést - a

lehető leggyorsabban adósságba vered őket, így aztán nem te-

hetnek mást, visszajárnak. Szóval, elég rossz helyzetben volt,

és akkor beszélt nekem egy lányról, aki a közelében lakik, és

aki gyerekeket használ pornográf fotókhoz, pedóknak, meg

ilyeneknek. Nagyon megdöbbentem, de persze nem annyira,

mint ahogy mutattam. Mindegy, szóval kiderítettem, ki az a

lány, és tettem nála egy látogatást. Neki csak filléreket hozott a

dolog, de én is beszálltam a buliba, és szerintem mostanra meg-

érett az üzlet a bővítésre. Van anyagom filmen, lemezen, úgy-

hogy szélesebb piacon is kínálhatnánk. De ami nekem igazán

kéne, az a külföldi kapcsolat. Figyelj, ezek a kiskölykök tényleg

gyönyörűek - szőke, kék szemű kis angyalok - és az anyák egy

kis pénzért bármiben benne vannak.

Lucason látszott, hogy érdekli a dolog. Suzy közelebb hajolt

hozzá, és folytatta.

- Van néhány felnőtt is, aki szívesen részt vesz a játékban,

Bob lehetne a nagybácsi, én meg a nagynéni. A gazdag nagy-

néni, érted? Mert ez veszélyes üzlet, nagyon veszélyes üzlet.

Lucas megérezte az izgalmat a hangjában.

- Te, kicsi Suzy, a mocskok közül is a legaljasabb vagy.

Ezt undorral vegyes csodálattal mondta, a lány pedig nevet-

ve és büszkén válaszolt.

- Tudom. De jó ötlet, nem igaz? Ha meglesz a kapcsolat, ak-

kor dőlni fog a lé. Figyelj, Luké, még a reklámszakmában is

tudják, hogy mekkora érték a gyerek. Belőlük lesz az új piac.

Olyan ez az egész, mintha hirtelen osztódással kezdtek volna

szaporodni a pedók.

Azt persze már nem kötötte mentora orrára, hogy azok kö-

zül, akikkel együtt dolgozott, néhányan éppen előzetesben

vannak, és ott várják, hogy sorsuk jobbra forduljon. Bízott ma-

gában annyira, hogy azt gondolja, őt nem fogják belekeverni

az ügybe. A híre ezt feltétlenül biztosítja neki.

A kövér fickó egyetlen korttyal eltüntette maradék italát, és

töltött magának még egy pohárral.

- Azt hiszem, tudom, kivel kell téged összehoznom. Igazi

Brahma, egy nagyon rendes fickó, és vannak kapcsolatai a

filmiparban. Legalábbis abban a filmiparban, amiben mi érde-

keltek vagyunk.

Mindkettejükből kitört a nevetés.

- Csak hát van egy aprócska gond.

A hangja komolyan csengett, Lucas pedig azonnal kapcsolt.

Gonoszul elmosolyodott.

- Már értem. Szóval most jön az, ami miatt igazából be

akarsz venni az üzletbe.

- Jaj, néha olyan szarrágó tudsz lenni - csitította Suzy. - Ko-

molyan, Lucas, tudod, hogy előbb vagy utóbb megkerestelek

volna. Mindig is így volt.

Egy apró fejmozdulattal nyugtázta, amit a lány mondott.

- Szóval, mi is az a kis gond?

Idegesen kuncogott, és a férfira nézett.

- Elvesztettem az egyik gyereket.

Lucas hosszú ideig csak nézett rá.

- Mi van? - Suzy hallotta a hangjában a hitetlenkedést.

- Mondom, elhagytam az egyik gyereket.

A férfi egész teste rázkódott a hirtelen jött köhögési roham-

tól. Nyál- és alkoholcseppek fröcsögtek a szájából, és üvöltött.

- Hát ezt meg hogy a szarba sikerült összehoznod?

Suzy visszahanyatlott a székébe.

- Odaadtam egy Stanley Acomb nevű fickónak, az meg fel-

szívódott, a kiskölyökkel együtt. Az anya egyelőre még nem

kavar, de nem tudom, hogy meddig tudom befogni a száját.

Narkós, egy kis mocsok.

Lucas felhúzta a szemöldökét.

- Nos, ahogy mondják, mindenki magából indul ki. Ha jól

sejtem, azt akarod, hogy szerezzem vissza a gyereket, mi?

A lány bólintott.

Lucas megint belekortyolt az italába.

- Vedd úgy, hogy el van intézve. De a jövőben, mivel már én

is benne vagyok a buliban, megtiltom, hogy bármelyik gyere-

ket is kettesben hagyd a kuncsafttal. Oké?

Suzy beleegyezett, hiszen így levettek egy gondot a válláról,

és egyben támogatást is szerzett. Jelentős támogatást, amire a

jövőben még szüksége is lehetett.

- Akkor erre igyunk, Luké.

Koccintottak.

- Tegyél meg nekem egy szívességet, és takard le a kis

luvnyát odabent. Úgy néz ki, mint egy kisegér, ami két kelbim-

bón aludt el.

Megint nevetésben törtek ki.

Kate belenézett Jeremy Blankley szemébe, és nem érzett sem-

mit. Sajnálatot a legkevésbé. Csak azokat a borzalmas fotókat

látta maga előtt.

Blankley magánzárkában feküdt, összetörten és kimerülten.

Kate tudta, hogy napokig véreset fog vizelni, és senki sem fog-

orvost hívni hozzá. Az arca szinte felismerhetetlen volt, és be-

szélni is alig tudott. Egyik karja élettelenül lógott az oldalán,

Kate egy pillanatig azt hitte, hogy eltört. De a következő perc-

ben a férfi ezzel a kezével törölte le a könnyeit, amelyek hang

nélkül hullottak a szeméből.

- Ez csupán egy kis ízelítő volt abból, ami a börtönben vár

majd magára, ha nem élvezi a mi védelmünket. Úgyhogy jól

gondolja meg, hogy mit mond nekem, rendben?

A férfi nem válaszolt, így Golding is odalépett hozzá. Lené-

zett a megtört férfira, és halkan megszólalt.

- Még legalább ötven hasonló kaliberű fickó vár odakint

arra, hogy egy kicsit elbeszélgethessenek magával. Ezt ne fe-

ledje, Blankley. Egy percig se feledje.

Követte Kate-et, kimentek a cellából.

- Meg fog törni, asszonyom - mormogta. - Csak várjuk ki,

míg túl lesz a sírós és önsajnálgatós időszakon, most mind-

össze erre képes. Aztán majd próbálja menteni a bőrét, és ak-

kor a miénk lesz.

Kate-nek nem volt ereje válaszolni, így csendben vonultak

vissza az irodájához. Jenny ott várt rájuk. Az arckifejezésén

Kate látta, hogy a barátnőjét feleannyira sem zavarja, amit tet-

tek, mint őt magát. Egyre inkább úgy érezte, hogy lassan kilép

a saját személyiségéből, és valaki másét veszi fel.

Valakiét, aki kegyetlen, és a szánalomnak az írmagja sincs

meg benne.

Amikor látta, hogy Leila és Dave Golding vidáman nevet-

gélnek az irodája előtt, elgondolkodott rajta, hogy ami történt,

talán mégis jó volt. Úgy látta, hogy mindenki más szerint az

volt. Kate csak azt látta, hogy egy cél érdekében cselekszik.

Legalábbis próbálta magát erről meggyőzni.

A belsőjében komoly változások mentek végbe, tudta jól.

Néha arra gondolt, hogy talán Patrick az, aki a betegágyból ki-

nyúl láthatatlanul, és gondolatokat ültet a fejébe, hiszen ő egé-

szen biztosan semmi, de semmi kivetnivalót nem talált volna a

mostanában használatos módszereiben. Sőt, még meg is di-

csérte volna értük.

Úgy tűnt, mindenki más feketén-fehéren látja a dolgokat.

Talán igazuk is volt. Kate most már ott tartott, hogy semmiben

sem volt teljesen biztos.

Jenny biztatóan mosolygott rá.

- Végre jó híreim vannak.

Kate nem volt túl lelkes, de azért rákérdezett.

- No és mi az?

- Holnap megműtik Patet, édesanyád nemrég telefonált ide.

Kate olyat tett, amilyet az elmúlt, ezer évnek tűnő időszak-

ban soha: boldogan elmosolyodott.

- Hála istennek! Végre történik valami.

- Eltávolítják a vérrögöt, és körülnéznek, hogy mi mást fol-

tozhatnának még meg benne. De egyelőre semmi sem dőlt el,

Kate.

A szájához emelte a kezét, azzal a mozdulattal, amelyről

Patrick tudta volna, hogy a sírás határán van, és alig tudja

visszatartani a könnyeit, pedig mindent megtesz ennek érde-

kében.

- A másik jó hír az, hogy édesanyád ismét kiadós vacsorát

készített nekünk. Ezúttal marhahúst, és Yorkshire-puddingot,

ami állítása szerint fantasztikusan sikerült.

Kate nevetni kezdett, hangosan, fülsértően. Ő úgy érezte,

hogy órákon keresztül nem bírta abbahagyni, pedig valójában

csak egy perc volt az egész. A feszültség minden fájdalmas le-

vegővétellel csökkent benne.

David Reilly az apját figyelte, aki éppen felvette a kabátját, és a

kocsmába készült.

- Jól vagy, fiam? - Billy hangja gondterheltnek tűnt.

David elmosolyodott. Jóképű fickó volt, dús, szőke hajjal, és

az anyjától örökölt kiugró állkapoccsal.

- Nem jössz le te is egy sörre? - próbálkozott az apja.

A fiú nemet intett.

- Nem, apu, én ehhez most fáradt vagyok. Inkább iszogatok

egy kicsit itthon, aztán korán lefekszem.

- Oké. Akkor majd csendben jövök, nehogy felébresszelek.

Billy néhány perccel később elhagyta a lakást, David pedig

az ablakból nézte, ahogy az apja távolodik a járdán. Aztán kö-

rülnézett a szobában. Rendezett volt és tiszta - a bézsszínű fa-

lak előtt a bútorokat bőrkárpit borította. A két férfi mindent

együtt szerzett be, mivel David tinédzserkora óta csak kettes-

ben éltek, az anyja, Molly ugyanis meghalt rákban. Mellrák-

ban. Hosszú és fájdalmas haldoklás volt, és David nagyon

szenvedett az anyját kínzó fájdalmak miatt, pedig az asszony

igyekezett nem mutatni azokat. Azóta tehát csak ketten voltak,

és ez jól is volt így. Az apja láthatóan nem érdeklődött más nők

iránt, és a gyász idején ezt David még hálásan fogadta. De

ahogy múltak az évek, rájött, hogy az apja viszonylag még fia-

tal, sőt jóképű is, és kezdte nyugtalanítani a dolog.

Aztán néhány héttel ezelőtt a munkahelyükön - ugyanazon

a helyen dolgoztak, egy építkezési cégnél a Grantley határában

levő ipari parkban - valami nagyon különös dolog történt. Az

egyik fickó panaszkodott, hogy eltűnt néhány, a gyerekeit áb-

rázoló kép azok közül, amiket a büfében mutogatott a többiek-

nek.

Szép fényképek voltak, David is látta őket. Három kiskölyök

a tengerparton, pucéran. A szokásos képek, amilyeneket min-

denki csinál a gyerekeiről a tengerparton: csupa homok popsi

és hatalmas szalmakalap.

A legkülönösebb mégis az volt, hogy a fickó Billy kezében

látta utoljára a képeket. Billy sokáig csodálta őket. Aztán

visszatette a helyére mindet, ő legalábbis ezt mondta. Nem volt

ebben semmi gyanús, egyáltalán.

De mégis, Billy igen furán viselkedett a képek tulajával foly-

tatott beszélgetés után. David nem tudott volna mondani sem-

mi kézzel fogható dolgot, hogy vajon miért látta így, de valami

nem stimmelt. Aztán az az ügy a kocsmában Tash-el...

Gyűlölte Natasha Lintent - gyűlölte az összes ringyót, aki a

Mákvirágba járt inni. Idővel a nők végigjárták az összes fickót a

környéken - kivéve persze Davidet. Még más kezével sem ért

volna hozzájuk, nemhogy a sajátjával. De az apja általában

kedves volt velük.

A minap Tash olyan megjegyzést tett az apjának, ami

már-már fenyegetésnek hangzott, és Billy úgy is reagált rá,

mint egy fenyegetésre.

David szép lassan felbattyogott az emeletre. Az apja szobája

felé tartott. Undorodott magától, amiért képes volt ilyesmit fel-

tételezni a saját apjáról. Nem is gondolta, hogy igaz. De ha az

apja pedofil, akkor azt ő is tudni akarta.

Hallotta, hogy Lenny Parkes nekiesett egy pedónak a Ra-

vasz Rókában. Napokig mindenki erről beszélt. Azt is pletykál-

ták, hogy Kerry Alston, aki mindig beszélgetett az apjával, és

akinek Billy mindig rendelt egy-egy italt, szintén benne volt a

gyerekgyalázó balhéban. A saját kölykeit erőszakolta meg!

Izzadt kezével megtörölte az arcát, és nekilátott a kutatás-

nak. Átnézte az összes fiókot és szekrényt.

Semmi.

Lassan kezdte magát jobban érezni. Hiszen tulajdonképpen

csak két fura eseményről volt szó, amiket ő állított egymással

párhuzamba, és amelyeknek bizonyára az égvilágon semmi je-

lentőségük sem volt. De azért mindenesetre elhúzta Billy

ágyát, mivel mindig mindent alaposan csinált, és ez alól az apja

szobájának átkutatása sem jelenthetett kivételt.

Továbbra sem talált semmit.

Lement a földszintre, kinyitott egy sört, és az ablakban állva

itta meg. A bélyegnyi kis kertet bámulta, amit az anyja annyira

szeretett. Aztán elöblítette a poharat, és visszament az emelet-

re, az apja szobájába.

Körülnézett. Szép szoba volt, keményfa bútorokkal, virág-

mintás tapétával, és hozzá illő függönnyel. Levette a pulóve-

rét, bemelegítette tekintélyes méretű izmait, és elhúzta a szek-

rényt a faltól.

Egy nagy barna borítékot talált mögötte.

David megnyalta az ajkát, és érezte izzadságának savanykás

ízét. Felvette a borítékot, leült az ágyra, és a kezében tartva be-

csülgette annak súlyát. Nem akarta kibontani, de tudta, hogy

muszáj megtennie.

Letette az ágyra, és visszatolta a szekrényt a helyére. Lesimí-

totta az ágytakarót, és körülnézett, hogy nem hagyott-e valami

nyomot maga után. Nem látott semmi rendetlenséget.

Aztán megint lement a földszintre, és mielőtt még kinyitotta

volna a borítékot, töltött magának egy nagy adag brandyt. A

boríték tartalmát az asztalra borította, majd olyan erősen bele-

harapott az ajkába, hogy érezte a vér ízét a szájában. Felkava-

rodott a gyomra, és belehányt a makulátlanul tiszta fehér mo-

sogatóba, de ekkor már folytak a könnyei. Visszaült, és ivott

egy korty brandyt, hogy megnyugodjon. Aztán remegő kézzel

egyenként megnézte a fényképeket.

Még akkor is csak bámult maga elé, amikor a nap lenyugo-

dott, és a konyha lassan félhomályba burkolódzott.

Még akkor is hangtalanul zokogott a sötétben, amikor az

apja kulcsa megfordult a zárban.

18.

Jenny még soha életében nem érezte magát ilyen kellemet-

lenül. Kathy Collins a gyerekével a karjában nyitott ajtót

nekik. A gyereken nem volt pelenka, és az öltözete egyetlen

mellénykéből állt. Félig még aludt. Kathy kérdően nézett rá-

juk, és úgy viselkedett, mintha a rendőrség igen ritka vendég

volna nála. Udvariasan elmosolyodott.

- Segíthetek?

Egy férfi jelent meg mögötte. Magas volt, izmos, ápolt és jól-

öltözött. A szeme olyan volt, mintha önálló életet élne. Nagyon

sötét barna bőre volt, majdnem fekete, és Jenny úgy érezte, a

férfi egyenesen keresztülnéz rajta.

- És önt hogy is hívják? - kérdezte Jenny magabiztosan.

A férfi a kérdés hallatán elmosolyodott.

- Van esetleg valami házkutatási parancsuk, vagy ilyesmi? -

kérdezett vissza.

Jenny végigmérte.

- Szükséges lenne?

A férfi elvigyorodott, és kivillantak hófehér fogai.

- Ha be akarnak jönni, akkor igen.

- Egy gyereket keresek, aki állítólag eltűnt. Rebeccát.

- Ó itt Rebecca. Éppen aludni próbált. - A férfi ismét elvi-

gyorodott. - Egy barátnál volt, érti? Vagy ezt talán tiltja a tör-

vény?

Jenny tudta, hogy nincs több ütőkártyája. A gyerek otthon

volt, nem volt semmi baja, és ahogy azt a férfi hangsúlyozta,

éppen a délutáni szunyókálásban zavarták meg.

- Az a szemét Robert Bateman jelentett, mi?

Kathy hangja éles volt, a karjában tartott gyerek felriadt.

- Az egy szemét seggfej, állandóan itt szaglászik a környé-

ken...

A férfi gyengéden visszatuszkolta Kathyt a lakásba.

- Gyere, Kathy, menjünk be. Most már minden rendben

van, kicsim - Visszafordult Jennyhez. - Ha ez minden, akkor

viszlát, és további szép napot!

Jenny bólintott. Aztán szertartásosan megszólalt.

- Mit is mondott, mi a becses neve?

A férfi csak nézett rá egy percig, mielőtt válaszolt volna.

- Nem mondtam semmit. - Aztán bevágta az ajtót.

Jenny majd' elsüllyedt szégyenében. Elhatározta, hogy

ezért Bateman olyat kap tőle, amit nem tesz ki az ablakba.

Mintha nem lett volna amúgy is elég gondjuk. A férfi pedig, ha

lehet, még rá is tett egy lapáttal a megalázottságukra a pimasz-

ságával.

Jenny egész visszaúton egyik cigit szívta a másik után.

Nagyon szerette volna tudni, hogy ki volt az a férfi Kathy

Collinsnál. Érezte, hogy valami nagyon nincs rendben, és azt is

sejtette, hogy ez az ügy jóval szövevényesebb, mint ahogy azt

bárki is gondolja.

- Tehát továbbra sem áll szándékában elmesélni nekünk, hogy

ki is áll az egész ügy mögött?

A fogoly bambán nézett Kate-re, és Golding hangosan meg-

szólalt.

- Nem csak erkölcsileg, de agyilag is nulla, nem igaz?

Kate érezte, hogy Jeremy le nem veszi a szemét az arcáról,

egy pillanatra sem. Olyan volt, mintha könyörögne neki, hogy

mentse meg.

- Menjen ki! - mondta Kate a beosztottjának.

Golding szó nélkül engedelmeskedett. Mostanában min-

denki azonnal teljesítette a parancsait; Kate sejtette, hogy ez is

a benne végbe menő változások eredménye, amelyeket képte-

len volt megállítani, bár már nem is volt benne biztos, hogy

meg akarja-e állítani. Ugyanis ha nem változott volna ennyit,

akkor mostanra már minden bizonnyal megbolondult volna.

Ott ült Jeremy Blankleyvel szemben. A férfi remegett, tény-

leg remegett, és Kate valahol legbelül egy szikrányi sajnálatot

mégiscsak érzett iránta. Vajon miért lett ez az ember olyan,

amilyen? Mikor dönthetett úgy, hogy a gyerekek vonzóbbak,

mint a felnőtt nők? Még csak nem is a fiatal lányokért volt oda.

Jobban szerette az egészen kicsi gyerekeket, azokat, akik még

pelenkát hordanak.

Minden szülő legrosszabb rémálma ült előtte: egy szatír, egy

pedofil, aki gyermekeket erőszakol meg.

De ő mást is látott: egy emberi roncsot. A hatalom, amivel

rendelkezett, elszállt. Olyan szomorúnak és elveszettnek tűnt,

mint egy kivert kutya.

- Jeremy, bárki is van e mögött az egész mögött, előbb-utóbb

úgyis megtaláljuk, akár elárulja, akár nem. Ha esetleg fél attól,

ami az ítélet után vár magára - mert elítélik, ez fix - akkor job-

ban tenné, ha alaposan átgondolná, hogy hogyan is segíthetne

saját magán. Ellenkező esetben ugyanis elintézem, hogy a bör-

tön összes lakóját részletesen tájékoztassák a maga előéletéről,

és higgye el, ha nem kapok választ a kérdéseimre, akkor még

ma délután odakerül.

Kate hatásszünetet tartott.

A férfi hangosan krákogott.

- Azt mondta, hogy nem lesz vádalku...

- Nem is lesz, én csupán azt a védelmet ajánlom fel magá-

nak, amire nagyon is szüksége lesz majd, a büntetés hosszú

évei alatt. Ezt bárkinek felajánlanám, aki a maga helyzetében

van. Amit nem adhatok, az a büntetés enyhítése. Ez ugyanis

éppen a dolog lényegét rontaná el. Annyi időre fogjuk lesittel-

tetni, amennyire csak lehet - ez semmiképpen sem képezi alku

tárgyát. Ami viszont igen, az a komfortfokozat, amelyben majd

letölti a büntetést. Messzire elér ám a kezem, Jeremy. Berakat-

hatom a Scrubsba, a Ville-be, bárhova. És azt is elintézhetem,

hogy mindenki megtudja, hogy miért van ott. Funky Brixton

biztosan adott ízelítőt abból, hogy mi vár majd magára a dutyi-

ban.

Izzadság csillogott a férfi felső ajkán, és Kate tudta, hogy

végre megfogta. A fogoly arcán a sarokba szorított állatokra jel-

lemző arckifejezés ült, és Kate akarata ellenére is élvezte egy ki-

csit, hogy sikerült végre megtörnie. De a férfi válasza meglepő

volt.

- Én szívesen beszélnék - mondta. - Tényleg. Higgye el! De

egy fikarcnyit sem számít, hogy milyen messzire ér el a keze,

vagy hogy mit tud a nyakamba varrni. Semmi sem lehet annál

rosszabb, ami akkor vár rám, ha kinyitom a számat. Kénytelen

leszek elviselni a börtönt. Nincs más választásom. Egyikünk-

nek sincs.

A hangjában lemondás volt, Kate ezt észrevette. Akárki volt

is a dolog hátterében, biztosan nagyon veszélyes ember lehet,

mivel Kate még soha nem találkozott olyan pedofillel, aki ne

akart volna alkut kötni.

Felállt, és nyújtózkodott egyet.

A férfi felnézett rá, és fojtott hangon megszólalt. - Segíte-

nék én magának. És nem akarom azt csinálni, amit csiná-

lok..., de nem tehetek róla. Minden áldott nap azzal kelek fel,

hogy kész, finito, nem teszem soha többé. De képtelen vagyok

megtartani. Legbelül tudom, hogy amit csinálok, az rossz. Tisz-

tában vagyok vele - nincs szükségem arra, hogy mások mond-

ják ezt meg nekem. De ez valami olyan erős késztetés, amit

egyszerűen nem tudok visszafojtani.

Megértésért esedezett, de Kate nem engedhette meg magá-

nak, hogy szem elől tévessze a legfőbb célját.

- Ki az, Jeremy? Ki az, aki még nálunk is jobban meg tudja

rémíteni?

Az arca sápadt volt, és beesett. Éppen csak annyi ételt és italt

adtak neki, hogy életben maradjon. Kate látta, hogy a férfiban

dúl a harc, azon vívódik, hogy beszéljen-e vagy ne. De végül a

félelem győzött.

Szomorúan megrázta a fejét.

- Nincs több mondanivalóm.

Kate nem engedett.

- Ez esetben készüljön fel az utazásra a Scrubsba, Jeremy. És

onnantól az Isten legyen magához irgalmas! Akárki is az, akitől

ennyire fél, egy hét a Scrubsban, és azt fogja róla gondolni,

hogy ő a jóságos Mikulás!

Kivonult a helyiségből, cipősarkának kopogása elnyomta

Jeremy Blankley feltörő zokogásának hangjait.

Patricket előkészítették a műtéthez. Grace és Violet csendben

figyelték az eseményeket. Amikor az ápoló kitolta a hordágyat

az osztályról, mindketten elővették a rózsafüzérüket, és imád-

kozni kezdtek. Kate anyja, Evelyn közömbösen nézte őket.

Amióta Patrick képes volt önállóan lélegezni, és levették a gép-

ről, mindenki sokkal bizakodóbb volt. Most azonban ez sem-

miségnek tűnt ahhoz képest, ami még előtte állt.

A saját ágyában tolták ki a kicsi oldalszobából, amely nagyon

furcsán festett az ágy és az állandóan körülötte levő gépek tö-

mege nélkül.

Eve kiment a folyosóra, a nyilvános telefon felé tartott, hogy

elmondhassa Kate-nek a legfrissebb fejleményeket. Eve tudta,

hogy a lánya őrülten aggódik a műtét miatt, de azzal tisztában

voltak, hogy bármi lesz is a műtét kimenetele, legalább többet

fognak megtudni arról, hogy mi is történt Patrick agyában.

A szíve mélyén Eve abban reménykedett, hogy ha Patrickre

az a sors várna, hogy nem tud többé beszélni, és nem tudja

önállóan ellátni magát, akkor inkább a műtőasztalon éri a meg-

váltó halál. Egy olyan ember, mint Patrick Kelly, akit már ennyi

bánat ért a múltban, nem azt érdemli, hogy ilyen megalázó ál-

lapotban kelljen leélnie a hátralevő éveket.

Éppen a telefonkagylóért nyúlt, amikor valaki megkopog-

tatta a vállát. Grace volt az, és a két nő úgy mérte végig egy-

mást, mint két bokszoló a döntő menet előtt.

- Megmondhatja a lányának, hogy ha tényleg érdekelné

Patrick sorsa, akkor most itt lenne vele. Most, amikor igazán

szüksége lenne rá.

Eve durván félrelökte a másik nő kezét.

- Neki most nem őrá van szüksége leginkább, hanem az

anyjára - és ha jól sejtem, ez maga. Úgyhogy álljon le ezzel az

ostoba kamaszos viselkedéssel, és törődjön inkább a fiával.

Látta, hogy Grace ajka keskeny, fehér vonallá préselődik, és

egy pillanat múlva már meg is bánta, amit mondott.

- Ez egy nagyon régi pletyka, de nem meglepő, hogy éppen

a maga szájából hallom újra. Ugyanaz a vér folyik az ereink-

ben, és teljesen mindegy, hogy a fiam-e vagy az öcsém. Az

igazságot pedig soha nem fogja megtudni. Ez csak rám tarto-

zik, senki másra.

Eve nem válaszolt. A másik nő merev tartással elvonult.

Akármilyen is volt Grace, legbelül bántotta valami, és

Evelyn némi szégyenérzettel ismerte el, hogy erre tekintettel

kellett volna lennie, mielőtt megszólalt. Majdnem elsírta ma-

gát, mikor megint a telefonkagylóért nyúlt.

Jeremy Blankley úton volt a börtön felé, Kate pedig a kórházba

készült. A fogollyal vívott utolsó vesztes csatája után de-

presszió lett úrrá rajta. Nagyon egyedül érezte magát, olyan

volt, mintha kizárták volna a valóságból, mintha kívülről

szemlélte volna mindazt, ami vele történt.

Kényszeredetten elmosolyodott, amikor Golding hossza-

dalmas magyarázatba kezdett arról, hogy miért hiányzik né-

hányjegyzet az ügy aktájából, és azon vette észre magát, hogy

még Leilának is helyeslően bólint, anélkül hogy feltűnne bárki-

nek, mennyire nem érdekli valójában az, amiről beszélnek.

Az őrsről először hazaautózott, és kényszerítette magát,

hogy csakis az útra koncentráljon. Otthon átöltözött, és kifes-

tette magát, de erre sem figyelt oda különösebben. Amikor fel-

nézett, a csorba szélű tükörből egy idegen arc bámult vissza rá,

sápadt és fáradt, amelyen tisztán látszott, hogy retteg mindat-

tól, amit még ez a nap tartogathat számára.

Kis piros kosztümjében álldogált a hallban. Patricknek min-

dig is nagyon tetszett ebben a ruhában. Éppen a szakításuk

előtt viselte, egy barátjuk eljegyzési partiján. Még egyszer

megnézte, hogy milyen az összhatás. Felkent az ajkára némi

piros rúzst, megigazította a szemfestékét.

Rádöbbent, hogy még most is szereti a férfit, mindig is sze-

rette. Megcsalhatta volna akár tizenötször is, akkor is szerette

volna. Ha nem voltak együtt, akkor is őt kívánta.

Ha rendbe jönne az operáció után, és azt mondaná, hogy

soha többé nem akarja látni, akkor is hálát adna az Istennek

minden áldott nap, hogy legalább egy ideig ugyanazt a levegőt

szívhatta, mint Patrick.

Nem érdekelte többé, hogy mit művelt a múltban. Még az

sem érdekelte, hogy valószínűleg ő ölte meg Tommy

Broughtont. Megtett volna bármit, csak hogy újra mosolyogni

lássa. Ha ő maga nem is kaphatta vissza, szerette volna, ha leg-

alább a világ visszakapja.

Kate kiment a házból, és úgy vágta be maga után az ajtót,

mintha az élete egy részét zárná le éppen. Beszállt a kocsijába,

kikapcsolta a telefonját, meg a rádiót, és síri csöndben autózott

el a kórházhoz.

Nem látott semmi mást maga előtt, csak a Patrick arcát. Ha

még egyszer rámosolyogna, az kárpótlás volna mindenért,

amit a megmentése érdekében elkövetett - minden áldozatért,

minden áthágott szabályért.

Dave Golding egy pillantással felmérte a helyszínt, és öklen-

dezve kitántorgott a hátsó kertbe.

A konyhaasztalon egy férfi teste hevert. Ezt csak onnan tud-

ták, hogy egy illető, bizonyos David Reilly felhívta őket, és el-

mondta, hogy az imént ölte meg az apját. Arra nem számítot-

tak, hogy annyira összevert testet találnak majd, amiről sem-

mit nem lehet megállapítani, sem azt, hogy fiatal vagy öreg, de

még azt sem, hogy egyáltalán férfi-e vagy nő.

David Reilly utána ment a kertbe, és vett néhány mély léleg-

zetet, hogy összeszedje magát. Golding tudta, hogy a másik

két rendőr, és a helyszínelők az ajtónál állnak, és arra várnak,

hogy ő beengedje őket. David azt kérte, hogy először kettes-

ben beszélgessenek. Golding kezdte úgy érezni, hogy hibát kö-

vetett el, amikor ebbe beleegyezett.

Vett egy mély lélegzetet, nyugtatgatta magát egy kicsit,

aztán bement, és megszemlélte a véráztatta padlót és az alvadt

vértől ragacsos falakat. Úgy nézett ki a konyha, mintha egy

kanna vörös festék robbant volna fel a közepén.

David követte, és rábökött egy véráztatta barna borítékra.

- Nézze csak meg - mondta rekedten -, a szobájában talál-

tam. Az apám egy kibaszott pedofil volt. Az én apám!

Miközben Golding a fényképeket nézegette, az asztalon he-

verő test hangosan felmordult, és ettől mindketten megriad-

tak. Golding elképedve látta, hogy a szétvert arcú férfi duzzadt,

sötét szeme kinyílik.

Kirohant a bejárathoz, és elüvöltötte magát.

- Hívjatok egy rohadt mentőt, de gyorsan!

Kitört a káosz.

David Reilly egész idő alatt úgy bámult az apjára, mintha

soha életében nem látta volna még, és nem értené, hogy ho-

gyan került a konyhaasztalára.

Az asztal alatt egy biciklipumpa hevert. Régi volt, rozsdás, és

vértől ragacsos. David meglátta a pumpát, és eszébe jutott,

hogy egyszer karácsonyra kapta az apjától, aki az ajándék ki-

bontása után elárulta neki, hogy a pumpához tartozó bicikli,

egy Raleigh versenybringa, a garázsban ácsorog, és csak őrá

vár.

Sehogy sem tudta összeegyeztetni azt a kedves embert ezzel

az állattal, ami az apjából lett. Éppen lehajolt, hogy megint fel-

vegye a pumpát, amikor Golding elkapta, és kituszkolta a

konyhából. Fél karral átölelte a fiatalember vállát, és kedvesen

beszélni kezdett hozzá.

- Higgye el, mi megértjük, amit tett és azt is, hogy mi volt az

oka. De most kérem, mondja el nekünk, hogy mit is tud ponto-

san, oké?

David bólintott. Még mindig zavarodottnak látszott, de már

tudta, hogy hol van, és hogy mi történik körülötte.

Golding megint átnézte a fényképeket, és némi lelkesedést

érzett. Találtak egy újabb láncszemet. Talán ez lesz majd az át-

törés, és egy egész hálózatnyi gyerekgyalázót kapcsolhatnak le

az ügy során. Olyan erősen vágyott erre, hogy az szinte már

fájt.

Amikor megérkezett a mentő, beengedték az orvosokat a

házba. Egyik rendőr sem igyekezett segíteni nekik, semmilyen

formában, pedig természetesen mindannyian elvégezték az el-

sősegély-tanfolyamot. Senki sem akart hozzányúlni ahhoz a

férfihoz, akiről tudták, hogy gyerekeket molesztált. Inkább a fi-

ának segítettek, akit valahol a lelkük mélyén mindannyian

hősnek tartottak. De ezt persze senki sem mondta volna ki

hangosan.

A járőrkocsiban Golding a fiatalemberhez fordult.

- Nyugodtan rágyújthat, haver.

David elmosolyodott. - Kösz.

- Kap egy csésze kávét is, majd ha beérünk a yardra, rend-

ben?

David megint mosolygott. Egy darabig hallgattak, aztán

David erőltetett hangon megszólalt.

- Tudják, azért jó apa volt...

Senki sem válaszolt.

Jenny majd kiugrott a bőréből a friss fejlemények hallatán.

Olyan volt, mintha annyi munka után végre kiérdemelték vol-

na, hogy egy felsőbb hatalom kegyesen közbeavatkozzon, és

meghozza az áttörést.

David Reilly egy nagy csésze teát és egy csomag cigarettát is

kapott. A cellájában üldögélt. Nézegette a grafitikkel telefirkált

falakat. Az egyik úgy szólt, Halál a pedókra, erre mindig vissza-

tévedt a tekintete.

Amikor Jenny belépett, David reménykedve nézett fel rá. -

Meghalt?

Jenny megrázta a fejét.

- Nem. De majdnem sikerült, ha ettől nyugodtabban alszik.

A férfi nem válaszolt.

- Hogyan jött rá?

- Kérdezzék Natasha Lintent az utcából. Azok a kölykök a

képeken..., szóval, köztük vannak az ő gyerekei is.

Jenny bólintott.

- Nemsokára megérkezik a törvényszéki orvos, és megvizs-

gálja magát, hogy kihallgatható állapotban van-e.

David bólintott.

- Hogy van az apá... - Billy? - Nem tudta rávenni magát,

hogy az apa szót használja.

- Életben marad.

David vállat vont, és beleivott a teájába.

- Tudtam, hogy ki kellett volna nyírnom a szemetet - mond-

ta színtelen hangon -, de úgy gondoltam, hogy talán több

hasznát veszik, ha életben marad, nem?

- Azt hiszem, igen.

- Mivel fognak vádolni?

Jenny fél kézzel átölelte a vállát, és barátságos hangon vála-

szolt.

- Várjunk ezzel még egy kicsit, rendben? Magát nagyon

nagy sokk érte, és egy kis időre lesz szüksége, hogy tisztázza

magában a dolgot. Ne is gondolkodjon ezen, míg nem beszélt

egy jó védőügyvéddel, rendben? Tudok egyet javasolni, ha

nem akarja a kirendelt védőt.

- Köszönöm.

Jenny kopogott az ajtón, hogy engedjék ki, a férfi pedig vi-

dámabb hangon szólt utána.

- De azért lecsukják, ugye? Úgy értem, jó hosszú időre. Meg-

kapja, amit érdemel, ugye?

- Ha rajtam múlik, ő is, és még sok hasonló szemét az élete

végéig csak csíkosat fog hordani.

David elégedetten bólintott, és megint rágyújtott.

Natasha Linten nagyon meg volt rémülve.

Robert Bateman ott állt az előszobában, és azt mondta neki,

hogy az ajtó előtt várják a rendőrök, és le fogják tartóztatni a

gyerekei bántalmazásáért, elhanyagolásáért, és még egy rakás

másért, ami kapcsolatos azzal, hogy az engedélyével pornóké-

pekhez használták a kölyköket.

Már azoktól a szavaktól is megijedt, amelyeket a férfi hasz-

nált.

Robert, az utolsó mentsvára, az a férfi, akit mindig hívhatott,

ha bajba került, aki mindig meghallgatta, aki mindig tudott

neki adni egy kis pénzt, ha meg volt szorulva, most úgy nézett

rá, mint ahogy a cipőtalpra ragadt kutyapiszokra szoktak.

-Mégis mi a fenét képzeltél, talán azt, hogy ezt is megúszha-

tod? így bánni azokkal a gyönyörű gyerekekkel, megengedni,

hogy felnőtt nők és férfiak töltsék rajtuk kedvüket...

Tash a füléhez szorította a kezét.

- Hagyd már abba, kérlek! Én csak kölcsönadtam őket. Soha

nem tudtam, hogy mi történt velük! Kérlek, Robert, muszáj se-

gítened! Hidd el, a világ minden kincséért sem hagynám, hogy

bántsák őket!

A férfi hidegen eltolta magától.

- Ne strapáld magad, Tash, ezzel próbálkozz majd a rend-

őröknél! Én végeztem veled. - Körülnézett a szobában. - Nézd

meg ezt a lakást! Egy szemétdomb is tisztább, mint ez itt! Már

nagyon régen el kellett volna vetetnem azokat a gyerekeket tő-

led. Szép kis alak vagy, mondhatom! Hát most már nevelőszü-

lőknél vannak, és hála istennek nagyon messze tőled és

mindattól a mocsoktól, amibe te belerángattad őket, bár az eljá-

rás maga csak évek múlva zárul majd le. Ezt pedig csakis saját

magadnak köszönheted. Senki másnak.

Tash ekkorra már magán kívül volt.

-Mondom, hogy nem tudtam róla! Rob, kérlek, muszáj segí-

tened!

A férfi kinyitotta a bejárati ajtót, és beengedte a kint várako-

zó rendőröket. Kate még mindig a piros kosztümöt viselte, mi-

vel a kórházban érték el a hírrel. Az ottani hangulat miatt egy

kicsit meg is könnyebbült, hogy van indoka a távozásra. Nézte

az előtte álló, zokogó lányt, és megint a már jól ismert undort

érezte.

- Nem törhetnek csak így rám!

Kate tudomást sem vett Tashről, csak nézte, ahogy az embe-

rei módszeresen szétszedik az egész lakást. Úgy érezte, jó,

hogy Natasha végignézi a procedúrát. Meg akarta értetni ezzel

az ostoba és közömbös libával, hogy minden egyes kis egérlyu-

kat átkutatnak, és minden követ megmozgatnak, hogy a

pedofilok nyomára bukkanjanak.

Natashának nem csak hogy végig kellett néznie, hogy átku-

tatják a házat, de hallotta az emberek véleményét is, akik gú-

nyos megjegyzéseket tettek a háziasszonyra.

- Olyan ez a hely, mint egy szeméttelep!

Kate figyelte a lányt, amint az hallgatta az ócsárló szavakat.

A gyerekek vizelet áztatta ágyait pengével vágták fel, mivel

olyan dolgok után kutattak, amitől talán még egyértelműbbé

válhatna az eset, bár mindannyian tudták, hogy erre igazából

nincs is szükség.

Natasha már megtört.

És beszélni fog.

David Reilly megfogadta Jenny tanácsát, és felkérte a védelem-

re azt az ügyvédet, akit ő javasolt. Karen Lawson a harmincas

éveiben járó csinos nő volt.

Az ügyvédnő tisztában volt azzal, hogy a kliensét valamiféle

hősként tisztelika rendőrségen, és erre büszke is volt. Legalább

nyíltan megbeszélhette a dolgokat az érintett felügyelőkkel, és

nem volt szüksége mindenféle jogi kacifántokra és trükkökre,

hogy a lehető legenyhébb bánásmódot érje el. Sőt, már arról is

volt szó, hogy saját felelősségére szabadlábra helyezik a férfit.

A David Reilly elleni vád erős felindultságból elkövetett em-

berölés kísérlete volt. Amikor vallomást tett, a hangja halk, de

érthető volt. Minden energiáját felemésztette a támadás.

Kate és Jenny hallgatták, amint a férfi elmeséli, hogyan tá-

madt rá az apjára.

- Kedvesen fogadtam. Kicsit be volt állva, ivott már néhány

sört. Úgyhogy megvolt az alapozás, beszédes lett tőle. Megkér-

deztem, hogy látta-e Tash-t, erre nevetett. Aztán tettem né-

hány megjegyzést a csajra. Beszélgetés közben felhoztam a

gyerekeket, mondtam, hogy láttam már őket az anyjukkal. És

akkor beszélni kezdett róluk.

Lehajtotta a fejét, és sóhajtott.

- Elszólta magát, értik? Kapásból tudta a kölykök nevét.

Mondta, hogy a legkisebb igazi kis egyéniség.

Ideges mozdulattal letörölte az arcáról az izzadságot.

- Igazán ismerte őket. És akkor egyenesen megkérdeztem

tőle: Mondd te egy geci pedofil vagy? De akkor már tudtam a

választ, és ő is tudta, hogy tudom. Tash már éppen eleget el-

árult, én meg jól megmondtam a véleményem. Utolsó szemét

disznók.

Megnyalta az ajkát, és teljes kétségbeesés volt a tekinteté-

ben, amikor a két nő felé fordult.

- El tudják képzelni, milyen érzés ezt megkérdezni attól az

embertől, akit egész életemben a legjobban szerettem? Úgy ér-

tem, már maga a tény, hogy meg kell ezt kérdezni, már az is

olyan hihetetlen volt.

- És mit válaszolt? - Kate halkan beszélt.

A férfi egyenesen a szemébe nézett, úgy válaszolt.

- Nem mondott semmit. Képtelen volt megszólalni. Akkor

vesztettem el a fejemet.

Hallgattak, míg újra összeszedte magát.

- Nagyon örülök, hogy anyám ezt nem érhette meg. Ez sok-

kal gyorsabban megölte volna, mint a rák, az biztos.

Kate csak nézte az előtte ülő férfit. Egy kedves ember, jó em-

ber. Egy dolgozó ember, aki mindig hasznos tagja volt a társa-

dalomnak. Törvénytisztelő, és voltak saját morális elvei. Most

pedig majdnem megölte a saját apját, és Kate tudta, hogy ez

rossz. De valahogy sikerült a férfi szemszögéből is látnia a dol-

gokat.

Már megkapta a legnagyobb büntetést a tettéért.

Együtt kellett ezentúl élnie azzal, amit tett; ez már magában

is éppen elég volt. De volt valami, ami valamelyest vigaszt is

nyújthatott neki. Sikerült megszabadítania a társadalmat egy

veszélyes pedofil férfitól.

Kate tudta, hogy pontosan úgy gondolkodik, mint Patrick

Kelly, de ilyen eseteknél mindenki megtorlást követelt legbe-

lül. Igazi megtorlást.

Kate meggyújtott egy szál cigarettát, és a férfi remegő kezé-

be nyomta. Ő hálásan biccentett, és mélyen leszívta a füstöt.

- Végeznem kellett volna vele. De nem volt hozzá erőm.

Kate tudta, hogy Patrick megtapsolná a fiút, és gondolatban

ő is így tett.

- Ja, és még valami - van egy haverja a zsaruk között. Barker.

Évekkel ezelőtt itt lakott. Ne hagyják, hogy a kapcsolatait hasz-

nálva könnyen megússza a dolgot, rendben?

Kate és Jenny csak bámultak rá. Olyan volt, mint egy isteni

ajándék.

- Közeli barátok voltak?

- Eléggé. Még mindig találkoznak olykor-olykor. Ott van a

telefonszáma, meg minden a konyhában, a noteszében.

- Maga is ismeri?

A férfi egy vállrándítással válaszolt, és visszakérdezett. - Mi-

ért, maguk szerint ő is benne van a dologban?

- Ez meg hogy jutott az eszébe?

- Az a helyzet, hogy gyakran eltűnődtem azon, hogy vajon

mi közös lehet bennük. Barker mindig is kedvelte a lányokat -

az öregem folyton ezen viccelődött. De most már kezdem sej-

teni, hogy a kicsiket kedvelte, és nem az anyjukat. - A hangjá-

ból szinte ömlött a keserűség. - Mint az apám, nem igaz?

- Mit tud Kevin és Jeremy Blankleyről?

A férfi sóhajtott.

- Nem sokat. Kevin néha együtt iszogatott az öreggel. De a

bátyját nem ismertem. De biztos mind szemét pedók. Szerin-

tem az egész bagázs benne volt. Amikor Parkes kicsinálta

Kevint, már sejtettem, hogy több van a dolog mögött, mint

amit a legtöbben beszéltek. De senki sem szeret ilyesmin tű-

nődni, nem igaz? Legalábbis a sajátjaival kapcsolatban nem.

Ráadásul a fater még sokáig emlegette az ügyet. Szidta

Blankleyt, elmondta mindennek.

- Jóban volt Blankley Barkerrel?

- Komolyan nem tudom. Bár tudnám. Ezt maguknak kell

megkérdezni Barkertől. Vagy nem? - A hangja megváltozott,

és Kate tudta, hogy mire gondol. Barker zsaru, tehát meg fogja

úszni a dolgot. A legtöbb ember, főleg a civilek ezt gondolták.

- Hozzak magának valamit inni?

A férfi bólintott.

- Egy kávé jólesne, köszönöm, és kaphatnék még egy cso-

mag cigit, kérem?

Kate kiment a helyiségből. Sok mindent kellett átgondolnia,

és feltétlenül rendet akart rakni a fejében, még mielőtt további

kérdéseket tett volna fel a férfinak.

Ha ebben az egész ügyben Barker valóban benne van, akkor

a bomba a rendőrségen fog robbanni, így Kate biztosra akart

menni, mielőtt egyetlen szóval is belekeverné Barkert.

További célja volt, hogy oly módon viszi Ratchet elé az

ügyet, hogy ő ne tudja nyomós indok nélkül eltussolni vagy el-

utasítani a dolgot. Végre megtört a jég, és Kate csak remélni

tudta, hogy a szerencse az ő oldalukon marad, mivel sejtette,

hogy erre még nagy szükségük lesz a későbbiekben.

Akárki állt is az ügy mögött, nyilvánvalóan nagyon nagy vé-

delmet élvezett. Úgy tűnt, mindenki retteg attól, hogy meg

kelljen neveznie a vezetőt.

Evelyn és Grace egy szó nélkül ültek egymás mellett. Violet

még a kórházi kápolnában volt, és imádkozott a drága öccsé-

ért.

A két idős nő szemmel láthatóan tűzszünetet kötött, mivel

mindketten úgy érezték, hogy a helyzet nem alkalmas a vitat-

kozásra. Ráadásul mindketten jól látták a másik arcán az aggo-

dalmat.

Grace haja tökéletesen állt, és mint mindig, most is csinosan

volt felöltözve, bár jóval fiatalosabban, mint ahogy az illett vol-

na hozzá: egy palackzöld kosztüm volt rajta, amiben úgy né-

zett ki, mint egy ódivatú titkárnő paródiája. Evelyn viszont egy

tengerészkék ruhát és a megszokott prémszegélyes csizmáját

vette fel, annak ellenére, hogy gyönyörű idő volt odakint.

Egy nővér közeledett feléjük, és ők azzal a várakozással néz-

tek rá, amit a kórházak ébresztenek mindenkiben. A félelem at-

tól, hogy megtud az ember valamit néha rosszabb volt, mint

maga a hír.

A nő elcsattogott mellettük, anélkül hogy egyáltalán rájuk

nézett volna, és Grace ajka egyetlen vonallá préselődött a düh-

től.

- Ezen a szemét helyen úgy bánnak az emberrel, mintha lát-

hatatlan volna.

Evelyn helyeslően bólintott.

- Tényleg, amint elkezd ráncosodni az arca, az embernek be-

fellegzett. Emlékszem, amikor fiatal voltam, nemegyszer utá-

nam fordultak az utcán, és biztos vagyok benne, hogy magá-

nak is. Ha jól tudom, évekig dolgozott, Grace. Mivel foglalko-

zott?

A nő gyanakodva nézett rá, látszott, hogy próbál rájönni, va-

jon a másik nő csak tetteti-e az ártatlant.

- Hát nem mesélt a drága kicsi lánya a családról? - Evelyn

meglepetten nézett rá, és rájött, hogy akaratlanul is sikerült fel-

tépnie valami régi sebet.

-Az utcán dolgoztam évekig- mondta végül Grace -, ezt so-

kan tudják, és nem is titkolom, Evelyn. Az anyám gyakran volt

beteg, az apám meg mindig rohant, nem foglalkozott velem,

így aztán valahogy belekeveredtem a dologba.

Evelyn összeszedte minden erejét, hogy ne látsszon rajta,

mennyire megdöbbent.

- Csinos lány voltam, aztán csinos asszony, aztán kifacsartak

és belefásultam. Megesett mással is. Soha nem mentem férjhez,

meg ilyesmi, csak jó volt, hogy vonzó vagyok. Nem nagyon va-

gyok oda a férfiakért, de nem hiszem, hogy ez a régi melóm mi-

att van. A mi generációnknak bőven kijutott, a háborúból, meg

mindenből. Nekem is volt éppen elég bajom akkoriban. Terhes

lettem, nem voltam férjnél, a kisbaba pedig meghalt. De ezzel

befellegzett a jó híremnek.

Keserűen felnevetett.

- Volt egy lány az utcánkban, aki gyereket szült, pedig már

három éve nem látta a férjét, de asszony volt, és ez úgy látszik,

elég volt. Manapság legalább van a nőknek némi választási le-

hetősége, még akkor is, ha vannak olyan hülye picsák, akik

hozzámennek az első seggfejhez, és szülik egyik gyereket a

másik után, míg a fickó teljesen rá nem un az egészre.

A hangjában megbújó keserűség hallatán Evelyn megsajnál-

ta az asszonyt. Látta, hogy Grace a szoknyája szélén babrál, és

azon tűnődött, hogy vajon mi veszi rá az embereket arra, hogy

egy bizonyos utat válasszanak. Grace arcán még ennyi idősen

is látszottak a szépség nyomai. A szép csontozat nem változott,

és gazdag, akár előkelő nőnek is gondolhatták volna, amíg ki

nem nyitotta a száját.

Megértette, hogy Grace miért döntött úgy, hogy megnyílik

előtte. Egészen biztosan úgy gondolta, hogy Evelyn tud min-

dent. Hogy Kate kiteregette neki a családi szennyest. Persze a

legtöbb ember nem tudott volna ellenállni a kísértésnek. Végül

is, ez mégiscsak szenzáció volt, és megrázó is. Legalábbis

Evelynnek. De Kate, az a drága jó kislány, erről nem mondott

neki egy árva szót sem, és Evelyn csodálta a lánya lojalitását -

minden elfogultság nélkül.

- Mindannyian elkövettünk olyan dolgokat, amelyeket ké-

sőbb megbántunk. De a legnagyobb szégyen az, amikor az em-

ber megöregszik, és rájön, hogy egy hangyabaszásnyit sem

számít az egész. Az az egy biztos, hogy én sokkal inkább bá-

nom azt, hogy bizonyos dolgokat nem tettem meg, hogy bizo-

nyos lehetőségek mellett vakon elmentem, mint azt, hogy va-

laha tettem valamit, amire már nem is nagyon emlékszem.

Együtt hallgattak. Mindketten megnyugodtak egy kicsit,

míg olyan dolgokon tűnődtek, melyek évekkel korábban tör-

téntek velük.

- Azért volt néhány szép évem - sóhajtotta Grace elégedet-

ten.

Evelyn megveregette a kezét.

- Nekem is, de én szerencsésebb voltam. Nekem csak egyet-

len férfi volt az életemben, a tökéletes. Megszültem a két gyere-

ket, és nekik szenteltem az életemet. Vannak emberek, akik ezt

egy elpazarolt életnek tartanák. Főleg manapság, amikor a leg-

több nő azt hiszi, hogy manökenalkattal, csípőjén egy kisbabá-

val kell elkészítenie a tökéletes vacsorát, egész nap szexelnie

kell és mindeközben persze teljes állásban dolgozni! Hát én in-

kább maradok a régi jól bevált módszernél. Nekem az való.

Grace vele együtt nevetett.

Egy férfi lépkedett feléjük zöld műtősruhában. De ők már

megnyugodtak. Mindketten várakozóan néztek fel rá. A férfi

kötelességtudóan elmosolyodott, Evelyn pedig hallgatta,

ahogy a férfi beszél, bár a szavak értelmét nem igazán fogta fel.

Csak annyit értett, hogy vége a műtétnek. Végre vége.

Amikor Grace sírva fakadt, ösztönösen átölelte a vállát, és

magához ölelte.

- Engedd ki a gőzt. Ez az, kislány, sírd csak ki magad. Jót fog

tenni, hidd el!

Grace most már zokogott. A szeméből ömlött a könny, és az

orra is folyni kezdett. Evelyn az orvosra nézett, aki azonban

láthatóan nem jött zavarba az érzelmek ilyetén megnyilvánu-

lásától. Valószínűleg már többé-kevésbé hozzászokott az ilyes-

mihez.

- Minden rendben ment? - kérdezte tőle.

A doktor megvonta a vállát.

- A következő huszonnégy óra kritikus lesz. Holnap ilyen-

korra már többet fogunk tudni.

Eve bólintott. A férfi hanghordozásából meg tudta állapíta-

ni, hogy nem bizakodik túlzottan. Paskolgatta Grace kezét,

próbálta vigasztalni. Evelyn erősen hitt abban, hogy csak akkor

kell kétségbe esni, ha arra valóban van ok, és egy perccel sem

előbb.

Még akkor is Grace kezét szorongatta, amikor Violet megér-

kezett a kápolnából.

19.

Natasha Linten még mindig sírt, de a hang mostanra már ide-

gesítő vinnyogássá változott, amely hallhatóan eléggé eről-

tetett is volt.

- Hallgasson már el! - Kate észrevette, hogy Jenny hangja

egyre dühösebben cseng.

A lány egy percre el is hallgatott. De aztán megint rákezdett.

- Én nem is tudtam, hogy mit csinálnak, én csak úgy odaad-

tam őket... - Aztán megint sírt.

Kate felsóhajtott.

- Nézze, Natasha, lehet, hogy tudunk magáért tenni vala-

mit, de ehhez arra van szükség, hogy együttműködjön velünk,

vagyis hogy megmondja, hogy egészen pontosan kinek adta

oda a gyerekeit?

A lány megérezte a gúnyt, és volt hozzá képe, hogy úgy néz-

zen rájuk, mintha szégyellné magát. Aztán megrázta a fejét,

nevetséges, pulikutya-stílusú haja csapkodott a feje körül.

- Soha, a szaros életbe! Nem mondok egy nyavalyás szót

sem. Maguk nem tudják, hogy kivel állnak szemben.

Kate és Jenny hosszú ideig csak hallgatott.

- Akkor miért nem mondja meg nekünk, hogy ki az? - kér-

dezte végül Jenny.

Natasha úgy dőlt hátra a széken, mintha hirtelen eszébe ju-

tott volna, hogy nála van az összes adu. Egyszer hallotta vala-

hol, hogy a tudás hatalom, és most már tudta is, hogy ez mit je-

lent.

- Hát, ami azt illeti, hölgyeim - a „hölgyeim" szót erősen

megnyomta, és közben Jenny szemébe nézett -, igazából én

sem tudom pontosan. Csak azt, hogy nagyon jók a kapcsolata-

ik, és hogy általában jobb kerülni őket, ha az ember megteheti.

Elmosolyodott, a könnyeknek már nyoma sem volt az arcán,

és olyan ravasz tekintettel nézett rájuk, mint egy róka.

- Ott volt az a bige, bekopogott, adott némi zsozsót, és elvit-

te a kölyköket sétálni, ennyi. Én azt hittem, hogy csak fényké-

peket csinálnak, és nem többet. Törvényes modellkedésnek

gondoltam.

- És hol ismerkedett össze ezzel a „bigével"?

Natasha megvonta a vállát.

- Már nem emlékszem. Azt hiszem, csak úgy bekopogott

hozzám egyik nap, és azt mondta, hogy szép kiskölyköket ke-

res, az én legidősebb lányom meg egy igazi kis gyönyörűség.

Csak egy kis smink, és tisztára olyan, mint egy felnőtt...

Rádöbbent, hogy elszólta magát, ezért gyorsan elhallgatott.

- Szóval akkor maga volt az, aki kisminkelte a gyereket,

vagy ez a bige, aki egy szép napon csak úgy becsöngetett ma-

gához, és maga bérbe adta neki a gyereket?

Kate az asztalra csapott, és felszisszent.

- Ne akarjon átvágni, Tash, mert én sem most jöttem le a fal-

védőről. Jobban tenné, ha elkezdené köhögni az igét, de most

rögtön. Billyről már mindent tudunk. David szétverte az apja

fejét, és maga a következő a listáján. Majdnem megölte az ap-

ját. Látnia kellett volna, hogy mit művelt vele! Kis híján eleve-

nen megnyúzta. Szóval David, aki a maga kis kocsmai szájalá-

sából rájött, hogy mit csinál az apja, követte magát. Pontosan

tudjuk, hölgyem, hogy mit művelt, úgyhogy gondolkodjon,

mielőtt át akar minket ejteni. Ha okoskodik, akkor életfogytig

bevarratjuk, vagy akár még annál is tovább. Felfogta, amit

mondtam, maga kis mocsok?

Kate érezte, hogy a harag teljesen elönti az agyát. Minden

egyes alkalommal, amikor eszébe jutott, hogy mire volt képes

Natasha, meg a többi díszpinty, valami égető érzés járta át a

belsőjét, mintha vulkánkitörés zajlana a gyomrában. Itt ült

előtte ez a lány a mocskos körmeivel, a felvakolt arcával, és az-

zal az idétlen, színes hajgumival összefogott hajával, neki meg

már nagyon viszketett a tenyere. A legszívesebben bepancsolt

volna neki egy hatalmasat, pontosan az ostoba arca kellős kö-

zepébe.

Azt akarta, hogy Natasha megismerje ugyanazt a félelmet és

fájdalmat, amit a gyerekei akkor éreztek, amikor odaadta őket

idegeneknek, hogy azok használják őket, kényükre-kedvükre.

Azt akarta, hogy megértse, mit gondolnak más emberek ar-

ról, amit tett. Olyan emberek, akiknél nem volt szokás drogoz-

ni, mértéktelenül inni, mindenkivel lefeküdni, és csak úgy

használni mindenkit, még az ember saját gyerekeit is. A leg-

drágább kincset. Azt akarta, hogy a lány reagáljon, de tudta,

hogy ez nem fog menni. A világ Natashái más nyelvet beszél-

nek, mint ő.

Amikor a lány kibontotta a Benson's dobozát, Kate keze

meglendült, és úgy csapta ki a kezéből, hogy az egész hatalmas

puffanással vágódott a falnak. Natasha rémült arccal a lehető

leghátrább húzódott a székében, mert rájött, hogy az a nő, aki

vele szemben állt, képes lett volna másodszor is meglendíteni a

kezét.

Hallott már a rendőri brutalitásról; azon a környéken, ahol

élt, erről gyakran beszéltek az emberek. Jó beszédtéma volt, ha

arról volt szó, hogy kit hogyan tartóztattak le, és hogyan töltöt-

te a büntetését a börtönben. Natasha eddig azt hitte, hogy vele

ez soha nem történhet meg, de most hirtelen rájött, hogy igen.

Az arcán látszott, hogy retteg.

- Ne húzzon fel, kislány. A türelmem nem végtelen, és

ahányszor kinyitja azt az ostoba száját, egyre közelebb kerülök

ahhoz, hogy kitörjek. Ne akarjon átvágni, mert letépem a fejét,

és a karjában viheti vissza a cellába.

Natasha most szívből zokogott, de sem Kate, sem Jenny nem

érzett sajnálatot iránta.

- Ügyvédet akarok!

- Na, most legalább megtanulja, hogy milyen az, ha valamit

igazán akar! - mondta Kate kegyetlen hangon.

Natasha még keservesebben kezdett zokogni.

Willy csodálkozva nézett körül. Jacky és Joey a padlón hever-

tek megkötözve. Két napja Willyt magát is megkötözték, de

most hoztak neki néhány szendvicset, egy termosznyi teát,

amibe whiskyt kevertek, és a köteleket is levették róla.

Ült az ágyon, és türelmesen várta, hogy elmúljon a zsibbadt-

ság a kezéből, és hogy megérkezzenek a kínzószerszámokkal,

tűkkel és csipeszekkel, amikor felfigyelt arra, hogy a földön he-

verő két férfi milyen félelemmel néz fel rá.

Jacky közel állt a síráshoz, és Willy rásandított. Próbálta

összedörzsölni a kezeit, hogy minél hamarabb helyreálljon a

vérkeringése. Eközben éneklő hangsúllyal beszélni kezdett a

két másik rabhoz.

- Jól kiszórakozom magamat, srácok, méghozzá a ti számlá-

tokra.

Úgy beszélt, mint aki teljesen nyeregben érzi magát.

- Érzem a szendvicseim illatát, fiúk. Marhahús, paradicsom,

sajt és uborka. A ruszkik értenek a vendéglátáshoz, mi? De ti,

szemét seggfejek, ti ezzel nagyon is tisztában vagytok, nem

igaz? Amíg nekik dolgoztatok, ti is verőlegények voltatok,

nem?

Egyik meztelen lábával Jacky feje felé rúgott. A rúgás nagy

erővel célba is talált, és ez Willyt elégtétellel töltötte el.

- Most hol vannak a drága barátaitok, mi? Fordult a kocka,

most már nem olyan nagy a pofátok, mi? - Kezdett nagyon be-

dühödni, és sejtette, hogy az oroszok nézik, vagy legalábbis

hallgatják őket valahonnan. Sejtette, hogy felhasználják őt a

céljaikra, ennek ellenére tetszett neki a dolog.

- Élveztétek, hogy keresztbe tettetek nekem meg Patnek,

mi? Fogadok, hogy ti és Tommy Broughton majd beszartatok,

úgy röhögtetek rajtunk. Van egy régi mondás: isten nem ver

bottal. És lám csak, mi történik. Úgy hullottatok ide nekem,

mint égből a manna, és amint rendbe jön a kezem, szét fogom

szedni mindkettőtöket.

Megint felnevetett, Jacky és Joey pedig lehunyták a szemü-

ket félelmükben.

Willy Garney első osztályú verőember volt. Ráadásul

Patrick Kelly legjobb barátja.

Halottak voltak, ezt ők is jól tudták.

- Na, gyerünk, Tash, lehet kezdeni!

Kate és Jenny egy ideig hagyták, hadd sírjon, csak ültek

csendben, és nézték. Nagyon jól játszott, de tudták, hogy csak

színészkedik.

Végül felszedte a cigarettáit a földről, és némi szipogás és kö-

högés után meggyújtott egy szálat. Mélyen leszívta a füstöt, és

mormogott.

- Szemetek, pont engem szúrtak ki!

Kate a mennyezetre emelte a tekintetét.

- Az isten szerelmére, ezt a lemezt már ezerszer hallottuk!

Senki sem pikkel itt magára. Tash, maga azért van itt, mert en-

gedte, hogy erkölcstelen dolgokra használják a gyerekeit.

Maga miatt ölte meg David majdnem az apját; maga miatt tör-

ténhetett meg az, hogy le kellett tartóztatnunk egy olyan em-

bert, aki magától eltérően a társadalom hasznos és becsületes

tagja volt. Magának és Kerry Alstonnak köszönhető, hogy gyö-

nyörű gyerekeket kell gyámság alá helyeznünk, az úgyneve-

zett anyákat pedig le kell tartóztatnunk. Tehát ha ezt értette az

alatt, hogy magát szúrtuk ki, hát akkor igen, talán mégis igaza

van. Kiszúrtuk. De én a végére fogok járni ennek az egész mo-

csoknak, Tash. Ha egész éjjel itt kell tartanom, hát megteszem.

Natasha ismét mélyen leszívta a füstöt.

- Tehát, mikor látta legutóbb Barkert? - Mindkét felügyelő-

nő látta, hogy Tash arca elfehéredik.

- Miről pofáznak? Már évek óta nem is hallottam a fickóról. -

Az agresszió ismét visszatért a hangjába.

- Ez nem igaz, mindannyian tudjuk.

- Ha Bateman pofázott róla ilyeneket, akkor jobban teszik,

ha nem veszik be a dumáját. Ő is mindig pikkelt rám, a seggfej.

Nagy szarkeverő az a fickó. Úgy járkál mindig, mintha ő ibo-

lyaillatút szarna!

- És mi az oka annak, hogy Bateman és Barker nevét össze-

kapcsolta? Mi a kapcsolat közöttük?

A lány úgy csóválta a fejét, mintha ez nyilvánvaló volna.

- Mindenki tudja, hogy Bateman utálja Barkert. Évekkel ez-

előtt is ismerték már egymást. Bateman olyan, mint maguk.

Azt hiszi, hogy mindenki szatír.

Jenny felnevetett.

- Ezzel azt akarja mondani, hogy maguk nem gyalázták

meg a gyerekeket? Odaadták a gyerekeket egy fura bigének,

aki kisminkelte a kislányokat, és úgy öltöztette fel őket a fény-

képekhez, mint kis felnőtteket, és maguk ebben semmi gyerek-

gyalázót nem láttak? Lehet, hogy félreértettem a dolgokat? Ké-

rem, világosítson fel, mert ez nekem így nem igazán logikus.

Natasha ismét a fejét csóválta, láthatóan fel nem tudta fogni,

hogy hogyan lehet ennyire sötét az előtte ülő két nő.

- Ne forgassák ki a szavaimat! - A cigarettát tartó kezével ha-

donászott, miközben beszélt hozzájuk. - Korábban kell felkel-

ni ahhoz, hogy engem meg tudjanak csípni, hölgyek!

- Az attól függ, hogy mit ért az alatt, hogy „korán". A szociá-

lis munkása jegyzetei alapján ez azt jelenti, hogy ebédidő előtt,

kedvesem. Ez pedig nem is olyan nehéz, ugye?

Jenny nevetett Kate megjegyzésén, Natasha pedig megint

megrázta a fejét, borzalmas haja repkedett a feje körül.

- Nem szednek ki belőlem semmit. Nem érdekel, mit mon-

danak, mivel fenyegetnek meg. Évek óta nem találkoztam

Barkerrel, és nem is hallottam róla semmit. Most pedig ügyvé-

det akarok.

- És mi a helyzet Suzy Harringtonnal? - Rukkolt elő Jenny. -

Azt hallottuk, ő is benne van a balhéban. Még mindig Barker

társa?

- Milyen Suzy? - Natasha hangja teljes meglepetésről árul-

kodott, mintha életében először hallaná ezt a nevet. - Elnézést,

hölgyeim, ez valami tévedés lesz. Soha nem hallottam még ezt

a nevet.

- Maga egy hazug disznó.

A lány megvonta a vállát.

- De soha nem bántottam senkit vele, aranyom. -A lány ját-

szott velük.

- Szóval, már mondtam, hogy jogi védelmet akarok! - tört ki

belőle. - Benne van a szaros Magna Cartában is, vagy hol, hogy

ez jár nekem, nem? Úgyhogy amíg nem hoznak ide egy szaros

ügyvédet, addig egy szót sem szólok többet, oké? Ragaszko-

dom ahhoz, amit eddig mondtam. Egy bige, akit nem ismerek,

elkérte a gyerekeimet. Ez ugyanaz, mint amikor egy tolvaj azt

állítja, hogy a tévét vagy videót a kocsmában vette egy fickótól.

Nem bizonyíthatják, hogy nem igaz, amit mondok. Ha tudnák

bizonyítani, akkor engem már szépen megbilincseltek volna,

maguk meg otthon fényesítgethetnék a jelvényüket.

Amit mondott, az sajnos igaz volt. Ez elég rosszul esett ne-

kik.

Jenny felállt, és lenézett az önelégülten vigyorgó lányra.

Az ütés mindannyiukat váratlanul érte.

Natasha kiesett a székéből, és közben megégette magát a ci-

garettájával. Csak ült a földön, nyalogatta az égett sebet, de a

vigyor nem tűnt el az arcáról. Belenézett Kate szemébe.

- Maguk ketten nem tudnak rám ijeszteni - mondta győze-

delmesen. - Ezt ne feledjék: nem tudnak megfélemlíteni. Ki fo-

gok tartani a korábbi vallomásom mellett. Hibát követtem el, és

ezért fizetni fogok. Odaadtam a kölyköket egy ismeretlen nő-

nek, és ezért meg is bűnhődök. De ez minden. Semmi mást

nem tudnak rám bizonyítani.

Jenny újra Tash felé indult, de Kate visszafogta. Natasha ép-

pen egy jó verést próbált kiprovokálni belőlük, de Kate tudta,

bármennyire is viszket a tenyere, ostobaság volna megtenni.

Barbara Epstein hangosan dörömbölt az ajtón. Aztán letérdelt,

és benézett a levélbedobón. Furcsa szag csapta meg az orrát, és

ő gyorsan elhátrált. Édeskés szag volt, olyan, mint a rothadó

avaré. Felállt, és körülnézett a lakások előcsarnokában. Aztán

lement a lépcsőn, és kopogtatott egy pirosra festett bejárati aj-

tón a réz kopogtatóval.

Egy idős nő nyitott ajtót.

- Elnézést, nem látta Sharont az emeletről? - kérdezte Bar-

bara aggodalmas hangon. - Sharon Pallistert?

A nő hetven év körüli lehetett, a haja megdöbbentően kék

volt, az ajkán pedig égő narancssárga rúzs díszlett. Megrázta a

fejét.

- Szerintem elment. Mindig hallani szoktam azt az átkozott

kölyköt, de mostanában csend van. Úgyhogy biztos elmentek

az anyjához. Néha átköltözik hozzá.

Barbara még idegesebb lett.

- Én vagyok az anyja. Nem érem el telefonon.

- Szóval maga az, aki állandóan telefonálgat! Éjjel-nappal

hallom azt a nyavalyás telefont, olyan, mintha az én lakásom-

ban csörögne.

A nő unott hangon beszélt, Barbara pedig lehunyta a sze-

mét, és félbeszakította.

- Edinburgh-ból érkeztem ide, és tudni akarom, hogy mi

van a lányommal. Nem ismer valakit véletlenül, aki esetleg

tudhat róla valamit?

A nő megint megrázta hihetetlen színekben pompázó fejét.

- Próbálkozzon a többi leányanyánál. Van belőlük egy egész

tikaljjal itt a környéken. Egyik sincs férjnél..., micsoda szé-

gyen!

Az ajtó Barbara arcába csapódott. Odafordult a szemben

lévő ajtóhoz, és halkan bekopogott. Egy szőke, sötétzöld sze-

mű kisfiú nyitotta ki az ajtót. Négy év körülinek látszott.

- Anyu azt mondja, most nincs itthon.

Barbara ezen majdnem elnevette magát.

- Mondd meg a mamádnak, hogy Sharon anyukája keresi.

Sharoné, aki az emeleten lakik.

Egy lány jött oda. Hosszú, fekete copfját a vállára ejtve visel-

te, és még a gyerekénél is zöldebb szeme volt.

- Ó, hello. Azt hittem, az a fickó az, aki a pénzéért jött, én

meg most teljesen le vagyok égve. Jöjjön be, kérem!

A lány hangja harsány volt, de barátságos, így Barbara szíve-

sen lépett be a lakásba, pedig nagyon meleg volt, és furcsa szag

is terjengett odabent. Amikor a nappaliba értek, rájött, hogy a

furcsa szag a friss festék és por keverékéből tevődik össze. A

konyha dobozok és konzervek halmaza, éppen festés alatt állt,

élénksárga színben pompázott. De a lány olyan kedves volt,

Barbara pedig olyan fáradt, hogy örömmel elfogadott egy csé-

sze teát.

- Hogy van Sharon? - kérdezte a lány.

Barbara félve pillantott rá.

- Most érkeztem látogatóba Skóciából. Nem tudtam elérni

telefonon, és nagyon aggódom érte.

A lány elkomorodott.

- Én azt hittem, hogy megint magához ment. Olyan magá-

nak való lány. Nem is teszi rosszul, tudja, ez a környék... Talán

Suzy meg tudja mondani, hogy mi van vele, tudom, hogy ők

ketten nagyon jóban vannak.

- És hol lakik ez a Suzy?

- Igya csak meg a teáját, és majd utána átkísérem hozzá,

rendben?

Barbara bólintott.

- Mondja csak, látta az én Sharonomat az utóbbi néhány

napban?

- Most, hogy kérdi, úgy rémlik, már legalább egy hete nem

láttam. És nem hallottam a kis Trevor hangját sem. Pedig nagy

zajt szokott csapni a kis rosszcsont. - A lány kuncogott. - Nem

könnyű eset, mi?

Barbara bólintott, de belül egyre jobban szorongatta a féle-

lem. Kinyitotta a táskáját, és elővette a mobiltelefonját.

- Hívom a rendőrséget - mondta reszkető hangon. - Azt hi-

szem, a lányomat baleset érte, vagy valami ilyesmi. Csak így el-

tűnni, ez igazán nem rá vall.

A lány vállat vont, és felkapott egy kisbabát, akinek piszkos

pelenkájából foghíjasan mosolygott.

- Errefelé bármi megtörténhet az emberrel... - Meglátta,

hogy Barbara arca még jobban elkomorodik, és a legszíveseb-

ben visszaszívta volna, amit mondott.

- Igen, hívja csak a zsarukat, ha ettől jobban érzi magát -

mondta kedvesen. - Legalább csinál valamit, nem igaz?

Barbara bólintott, de most már egyre jobban rettegett, és

ahogy körülnézett a rendetlen szobában, megint megcsapta az

orrát a lány lakásának a furcsa szaga, és az a Sharon lakásából

áradó szagot juttatta eszébe.

A rothadás édeskés szaga volt, mintha meghalt volna ott va-

laki. Édes Jézus! Érezte, hogy a hisztéria lassan eluralkodik raj-

ta. Sharon nem volt egyszerű eset, de azért rendes lány volt, és

tudta, hogy az anyja mindig nagyon aggódik érte. Voltak

ugyan vitáik az évek során, azért mégis egy család voltak, és

Barbara tudta, hogy a lánya jelentkezett volna, ha jól van, és

nem hagyta volna ennyi ideig kétségek között, mert jól tudta,

hogy folyton aggódik érte.

A lány kivett egy üveg tejet a hűtőből, hogy megetesse a kis-

babát, Barbara pedig közben kihívta a rendőröket. Miután be-

fejezte a hívást, halkan megszólalt.

- Jönnek.

Most, hogy már kihívta a rendőröket, nem is volt benne

olyan biztos, hogy szeretné tudni, hogy mi van a lánya lakásá-

ban. Valahogy rossz előérzete volt. Már két napja.

Kortyolgatta a teát a csorba bögréből, és nézte, hogy a kisba-

ba boldogan issza a tejet. Valami motoszkált a fejében, és nem

tudott tőle megszabadulni. Sharon meghalt, és az unokája sem él

már. Nem volt olyan tudatos, átgondolt dolog, de mégis ez ju-

tott eszébe.

Barbara nekilátott, hogy lelkileg felkészítse magát arra, amit

a szíve mélyén már biztosan tudott.

Suzy Harrington a bőr kanapéj án ült, és felhúzta egyik szemöl-

dökét, amikor Golding közölte vele, hogy le van tartóztatva.

- Tessék?

- Jó okunk van feltételezni, hogy erkölcstelen felvételek ké-

szítéséhez használt fel gyerekeket ebből a negyedből. Jogában

áll hallgatni...

Suzy gúnyosan felnevetett. - Pofa be!

Felkelt, bement a hálószobájába, és ott belebújt egy drága

bársonykabátba. Aztán fölényesen megszólalt.

- Egy telefonhívás engedélyezett, nem igaz?

Tárcsázott egy számot, és néhány pillanat múlva megszólalt.

- Épp úton vagyok a Grantley-i rendőrőrsre, gyermekpor-

nográfia vádjával - Aztán gyorsan letette a kagylót.

Egész délután egyetlen szót sem szólt többet.

Kate beszélt az anyjával telefonon, és egy kicsit megnyugo-

dott. Patrick túl volt a nehezén. Innentől kezdve gyakorlatilag

semmi mást nem tehettek, mint hogy vártak. Ült az asztalánál,

fáradtságtól gyűrött arccal, remegő kézzel, amikor üzenetet

kapott, hogy Ratchet hívatja. Patrick járt a fejében, így automa-

tikusan arra gondolt, hogy a főfelügyelő is az ő állapotáról akar

érdeklődni.

Ehelyett azonban az ablakban állt, merev háttal. Nem for-

dult Kate felé, amikor ő belépett az irodájába, így a nő úgy

érezte magát, mint egy iskolás lány, aki rosszalkodott, és ezért

az igazgató meg fogja dorgálni.

- Kaptam fentről egy hívást, és azt az utasítást kaptam, hogy

engedjük el Suzy Harringtont, minden további kérdezősködés

nélkül.

Kate néhány pillanatig azon tűnődött, hogy talán a kialvat-

lanság miatt valami baj van a fülével.

- Elnézést, mit mondott?

A férfi felsóhajtott.

- Hallotta, mit mondtam, Burrows. Vádemelés nélkül sza-

badlábra kell helyezni.

Kate ökölbe szorította a kezét, mert szinte ellenállhatatlan

vágyat érzett, hogy tarkón vágja a gyakorlatilag kopasz felette-

sét.

- Milyen alapon? - kérdezte. - Ha ez a nő része a folyamat-

ban lévő ügynek, akkor muszáj kikérdeznünk, nem igaz?

A férfi ingerülten és hangosan válaszolt neki.

- Nem tartozom magának magyarázattal! Kiadtam egy pa-

rancsot, maga pedig minden további nélkül végre fogja hajta-

ni.

Az arca sápadt volt, tekintete pedig úgy vándorolt ide-oda,

mintha nem merne Kate szemébe nézni.

- Sajnálom, uram, de muszáj tudnom, hogy miért kell sza-

badlábra helyeznem valakit, aki döntő vallomással szolgálhat-

na egy meggyalázott, eltűnt és megölt gyerekek ügyében. Nél-

küle nem fogok tudni továbblépni, ő az összekötő kapocs min-

den eddig kiderített eset között, és szeretném tudni, hogy mi-

lyen hatalom akadályoz engem a meglehetősen alulfizetett

munkám elvégzésében.

A hangja tele volt undorral és gúnnyal.

- Nekem ez az egész bűzlik, Mr. Ratchet. Nagyon bűzlik.

A férfi valósággal összeomlott előtte.

- Nézze, Kate, ha egy kicsit is kedves magának a karrierje,

akkor engedje el azt a nőt. Muszáj! Az utasítás a legfelsőbb kö-

rökbőljött, és semmit sem tehetek magáért. Érti, amit mondok?

Kate ingatta a fejét.

- Ó, istenem, micsoda jó szándék! Ugye, nem gondolja ko-

molyan, hogy lenyelem ezt a szart? Azután a rengeteg szurká-

lódás, gonosz megjegyzés után, amit az utóbbi pár évben el

kellett szenvednem magától, most van képe az én karrieremet

félteni? Gyakorlatilag meg akar félemlíteni, és most azt várja,

hogy vigyázzba vágjam magam, és azt mondjam, hogy „igenis,

uram"?

Most már Ratcheten is látszott, hogy fél. Könyörgött a meg-

értéséért.

- Nézze, Kate, ez az egész engem is legalább annyira meg-

döbbentett, mint magát. De nekem is teljesítenem kell a paran-

csokat, és ez a lehető legmagasabb helyről jött, higgye el. Ha

nem így volna, akkor én magam küldtem volna el őket a fené-

be. És ott liheg a nyakamban a sajtó is, ezt ne feledje. Nagy port

vert fel ez az ügy, és minél hamarabb eredményeket kell fel-

mutatnunk. Úgyhogy megértem magát. De nem ellenkezhe-

tek az utasításokkal, mint ahogy maga sem.

Kate nevetett.

- Azt majd még meglátjuk! - mondta dühösen. - El tudja

képzelni, hogy mit mondanak majd az embereim, ha elmon-

dom ezt nekik? Szép munka volt, fiúk, de sajnos nem fogjuk

vád alá helyezni Suzyt, mert, tudjátok, befolyásos barátai van-

nak. De azért kösz, tényleg jól csináltátok!

- Én nem ezt mondtam, Kate. Én nem mondtam egy szóval

sem, hogy befolyásos barátai vannak...

Kate megint felnevetett, ezúttal elég hangosan ahhoz, hogy

az üveg túloldalán is meghallják, és odanézzenek páran. Most

már ő és Ratchet álltak az egész csapat érdeklődésének közép-

pontjában.

- Nem is kellett, hogy mondja - mondta gúnyosan. - Szóval,

tudni akarom, hogy honnan jött az utasítás, méghozzá most

azonnal. Ki volt a hunyó..., uram?

Ratchet felsóhajtott, és leült az asztalához. Hirtelen nagyon

öregnek tűnt.

- Ezt nem mondhatom meg magának, de ha ez megnyugtat-

ja, fölékérdeztem az illetőnek, és ugyanezt az utasítást kaptam

mindenhonnan. El kell engedni.

A hangjában egyértelműen hallatszott, hogy ez a végleges

válasza.

- Kate, van elég bizonyíték, hogy a többieket vád alá helyez-

ze. Csak Suzyt kell kihagynia a dologból. Erre utasítottak en-

gem, és most én is erre utasítom magát.

- És mi lesz, ha én nem teljesítem ezt az utasítást?

A férfi megint sóhajtott, és reménytelenül legyintett.

- Akkor sajnos nem segíthetek többet magának, és ez a be-

szélgetés soha nem hangzott el.

Kicsit lágyabban folytatta.

- Ugyan már, kedvesem, hiszen nem ez az első ilyen eset!

így működik minden ezen a világon. Én megvakarom a háta-

dat, te meg megvakarod az enyémet, így megy ez.

- Lószart, uram! Ha azon kapnám magam, hogy a maga hát-

vakarására kell hagyatkoznom, tudnám, hogy annál mélyebb-

re már nem süllyedhetek!

Valahol legbelül sajnálta a férfit. Gyenge volt, és ostoba. De

ez nem volt újdonság.

- Ez az egész Barker miatt van, nem igaz? - lendült támadás-

ba megint. - Nyakig benne van ebben a kis ügyben. Egyik em-

berből sem tudok vallomást kihúzni. Valami nagykutya is ben-

ne van még, és maga azt is tudja, hogy ki az.

Kate a fejét csóválta.

- Képtelen vagyok felfogni, hogy most ezzel jön! Tudtam,

hogy nem egyenes úton jár, tudtam, hogy puszipajtások vol-

tak Pattel, de azt soha nem gondoltam volna magáról, hogy

pártolja a pedofilokat is. Nos, Mr. Ratchet, amint elegendő bi-

zonyíték áll a rendelkezésemre, Suzynak annyi, és Barkernek

is. Olyan az a fickó, mint egy rémálom, mindig akkor bukkan

elő, amikor a legkevésbé sem számítok rá. Elkapom mind a ket-

tőt, méghozzá úgy, hogy maga a főkapitány fogja kiadni az el-

fogatási parancsot.

Megfordult, kivonult az irodából, és úgy vágta be maga után

az ajtót, hogy az még a keretből is kimozdult egy kicsit. Majd'

felrobbant a dühtől. Égett a szeme, és összeszorult a mellkasa.

A keze annyira remegett, hogy amikor az irodájához ért, alig

tudta lenyomni a kilincset.

Jenny csodálkozva hallgatta, amint Kate elmondta a főnöke

utasítását. Mindketten tehetetlenül nézték, hogy Suzy riszálva

elvonul mellettük, győzedelmes mosollyal a túlsminkelt arcán.

Gúnyosan feléjük intett búcsúzóul, és vidáman elköszönt. -

Viszlát, hölgyeim!

Borisz hallott mindent, ami a háza pincéjében elhangzott. Tud-

ta, hogy Willy Garney valószínűleg meg fogja ölni a másik két

fickót, de nem érdekelte különösebben. Sőt, ezzel megspórol

az embereinek némi munkát, és tetszett neki az ötlet, hogy a

bajkeverő páros megkapja a magáét. Az utóbbi hónapokban

rengeteg fejfájást okoztak neki, és tele volt már velük a hócipő-

je. A Gunner- és Partridge-féle emberekből tizenkettő volt egy

tucat. Kemény srácok voltak a saját kis birodalmukban, általá-

ban egy kisebb negyedben, de semmit sem tudtak felmutatni,

ha olyan nagykutyákkal kerültek össze, mint amilyen ő is volt.

Szükség esetén percek alatt tudott volna embert találni a he-

lyükre, így aztán boldogan bízta őket Willyre.

Még mindig kedvelte ezt a fickót, és tisztelte is. A legtöbb

ember, beleértve a sajátjait is, már réges-régen megtört volna.

De Willy elviselte, amit vele csináltak, és nem szólt egy szót

sem, csak azt ismételgette, hogy a főnöke nem tudott a klubban

folyó egyéb üzelmekről, és hogy olyan emberekre bízott dolgo-

kat, akikre nem kellett volna.

Azt is mondta, nem is egyszer, hogy Pat Kellynek éppen

elég pénze volt, és nem volt rá semmi szüksége, hogy másokét

elvegye. De ha mégis, akkor a fegyveres rablást választotta vol-

na - de ilyet már évek óta nem tett, mert félig-meddig becsüle-

tes útra tért, a szerelme kedvéért, aki detektív felügyelő, és aki

sokkal többet jelentett Patricknek, mint akármilyen üzlet.

Borisz kénytelen volt elismerni, hogy mindez elég hihetően

hangzott, és sejtette, hogy ha összeereszti Jackyt és Joeyt

Willyvel, akkor többé-kevésbé az igazat fogja hallani.

így is történt.

Azt is kiderítette, hogy Kelly nője elég korrupt tud lenni, ha

erre van szükség. Volt még valami más is, ami nagyon érdekel-

te őt. Mindenkinek szüksége lehetett olykor rendőri együtt-

működésre, és Kate Burrows tökéletesen beleillett volna a ter-

veibe.

Mindent összevetve, egészen jól alakult az elmúlt néhány

hét.

Barbara Epstein a lánya lakásának bejárata előtt állt, és hall-

gatta a bentről kiszűrődő hangokat. A rendőrök betörték az aj-

tót, és az az émelyítő szag szinte mellbe vágta őket. Barbara

érezte, hogy a szíve szinte lyukat üt a mellkasán, annyira do-

bog. Hallotta, hogy az egyik rendőr megszólal.

- Egy nő testére bukkantunk, kábé egy hete lehet halott. -

Barbara megvárta, amíg a rendőr odamegy hozzá, aztán ijed-

ten megszólalt. -Az unokám.. .a kis Trevor. Ő is odabent van?

A rendőr a fejét rázta.

- Hát akkor hol a pokolban van?

A hangja hisztérikusan megbicsaklott, és érezte, hogy elönti

a forróság. Amikor elájult egy fiatalember esetlenül elkapta,

megpróbálta a lehető legóvatosabban a földre fektetni, és

azonnal sokkfekvésbe rendezte.

Aztán visszament a csapatához, és elkiáltotta magát.

- Úgy néz ki, hogy van még egy eltűnt gyerek. Gyorsan hív-

játok a felügyelőnőt, és mondjátok meg neki, hogy eltűnt egy

újabb gyerek, és hogy itt van egy meggyilkolt nő.

Lenézett a valaha Sharon Pallisterként ismert fiatal nő holt-

testére. A szeme üresen meredt rájuk. Az egész teste olyan fe-

hér volt, mint a fal. Az ajka sötétkékre színeződött, a nyakán

lévő sebek pedig olyanok voltak, mint egy horrorfilm részletei.

A férfi azon tűnődött, hogy miért nem öklendezik, hiszen

mindig szokott. Rájött, hogy talán végre hozzáedződött a

munkájához, veterán lett belőle. Mindannyian keresztülestek

ezen, meséltek is róla, de ő titokban azt hitte, vele ez soha nem

fog megtörténni. Múlt télen, amikor feltörtek egy lakást, és

megtalálták a volt idős lakó teljesen szétbomlott testét, ki kel-

lett vennie egy hét betegszabadságot, színlelt influenzával. De

most bírta gyomorral, kibírta hányás nélkül.

Tíz év kellett hozzá, hogy idáig eljusson.

- Még mindig előzetesben van, ezt ne feledje, Natasha.

A lányról most már folyt a víz félelmében. Azt hitte, hogy az

utolsó kihallgatással be is fejeződött a kálváriája, és békén

fogják hagyni. Elhatározta, hogy nem mond egy szóval sem

többet, és tudta, hogy ha tartja magát a korábbi vallomásához,

akkor semmit sem tudnak kezdeni vele.

Álmából ébresztették, és mivel nagyon ráfért volna még egy

kis alvás, elég pocsékul érezte magát. Ráadásul Kate és Jenny

ugyanazokat a kérdéseket ismételgette újra meg újra, számta-

lanszor egymás után. Kezdett összeomlani.

- Akkor vegyük elölről. Tehát Suzy az a bige, akinek oda

szokta adni a gyerekeit? Mi úgy gondoljuk, hogy ő áll az egész

ügy hátterében. Kerry Alstonnak nincs elég esze ahhoz, hogy

mindezt egyedül megszervezze; ő is olyan, mint maga - lassú,

ostoba, kell neki valaki, aki irányítja. Tudták, mit csinálnak.

Biztos jókat röhögtek magán titokban. Nagyon olcsón adta ne-

kik a gyerekeket, ha éppen tudni akarja.

Natasha idegesen hallgatta Katet.

- Én tényleg nem értem, hogy miket hordanak itt össze

Suzyról. Ő a barátnőm. - A szemtelenség eltűnt a hangjából, a

folyamatos kérdezgetés nagyon kimerítette.

- Ismeri Sharon Pallistert? - kérdezte Kate.

Natasha megvonta a vállát.

- Ja, látásból ismerem. De nem nagyon közelről, miért?

- Ma megtalálták a holttestét. A saját lakásában ölték meg. A

kisfia eltűnt. Lehet, hogy talán ezzel az üggyel is összefüggés-

be tudjuk hozni magát, már csak azért is, mert egy szomszéd

látta magukat beszélgetni a múlt héten.

A hírek hallatán Natasha összeomlott.

- Hívjanak nekem egy ügyvédet, kérem! - Belesápadt a féle-

lembe.

Kate hangja megenyhült egy kicsit.

- Hívni fogunk, ne aggódjon. Tehát, van esetleg valami

mondanivalója Trevor Pallisterről? Rajta van ő is néhány ké-

pen a maga gyerekeivel, nem igaz? Jól láthatóan, színesben.

Meg az a kisfiú, akinek a testét a szemétdombon találták meg -

ő is a képeken volt. Tudja, én úgy látom, hogy rengeteg kisgye-

rek van, akiről maga tud, és akiről mi is tudni akarunk néhány

dolgot, remélem, elég egyértelműen fogalmaztam. Minden

szál magához vezet, Tash. És most, hogy Suzy kisétálhatott in-

nen, úgy néz ki, hogy maga fogja elvinni a balhét, nem?

- Komolyan mondom, Burrows. Ügyvédet akarok.

- Majd kap egyet, ha úgy látjuk jónak - mondta Jenny türel-

metlenül. - Most aztán válaszoljon végre a kérdéseinkre! El-

tűnt egy gyerek, és nekünk meg kell találnunk. Lehet, hogy

meghalt, de az is lehet, hogy nem. De valahogy az az érzésem,

hogy akár így, akár úgy, maga biztosan többet tud róla, mint

mi. Tehát, miről is beszélgetett Sharonnal a múlt héten?

Natasha megnyalta kicserepesedett ajkait.

- Kaphatok egy cigit?

Jenny Kate-re nézett, aki bólintott. Nézték, ahogy a lány re-

megő kézzel rágyújt, és köhögni kezd. Tudták, hogy sikerült

megfélemlíteniük.

- Sharon ugyanazt csinálta, amit én - ő is kölcsönadta a gye-

rekét. Trevor hároméves, és nagyon hangos, úgyhogy elegük

lett belőle. Nagyon erőszakos kissrác, és az óvodában azt

mondták, hogy a rossz magatartása miatt ki fogják zárni. Ha jól

emlékszem, éppen erről beszéltünk. Meg akkor szültem, és er-

ről is kérdezett. Női dolgok.

- Női dolgok? - gúnyolódott Kate. - Miféle nő az, aki bérbe

adja, bocsánat, „kölcsönadja", a gyerekeit pedofiloknak? Ha

már a gyerekeknél tartunk, nem is érdekli, hogy mi van az új-

szülöttel?

Natasha megvonta a vállát.

- Biztos jól van, Robert gondoskodik róla. Jó ember az a

Batey. Az összes lány nagyon szereti őt. Néha kicsit sokat prob-

lémázik, de igazán szereti a kölyköket, és mindig segített ne-

kem, ha tudott.

- Érdekes ez a változás. De ő most haragszik magára, nem

igaz?

Tash a fejét rázta.

- Nem, volt már ilyen máskor is. De a gyerekeimre biztosan

gondja lesz. Mindig vigyáz rájuk.

A lány közömbössége, amivel tudomásul vette, hogy elvet-

ték a gyerekeit, feldühítette Kate-et.

- Ja, tényleg, azt akarom, hogy itt legyen, amikor kihallgat-

nak. Gondozás alatt állok, és kérhetek egy szociális munkást,

ha úgy érzem, hogy nem értem a kérdéseket - mondta Tash

okoskodva.

Kate a fejét csóválta, és nevetett.

- Szép kis alak maga! Tizenöt év börtönre számíthat, és még

van kedve viccelődni. Ez igazán megható. Te nem hatódtál

meg, Jenny?

Jenny bólintott, és ő is nevetett.

- Azt gondoltam volna, hogy inkább próbál magán segíteni,

és ehelyett még mélyebbre süllyed. De végül is, maga nem az a

kimondott lángész, igaz, Natasha?

Felemelte a kezét, és számolni kezdett az ujjain.

- Egy: bizonyítékunk van arra, hogy múlt héten beszélt az-

zal a nővel, akit nem sokkal ezután meggyilkoltak. Kettő:

David Reilly révén tudjuk, hogy maga tudott arról, hogy az ő

apja, és más felnőtt emberek is kapcsolatba kerültek a gyereke-

ivel, meg másokéval is. Három: beismerte, hogy tudott arról,

hogy Trevort is kölcsönvették azok az emberek, akiknek maga

odaadta a gyerekeit. És négy: maga arról is tudott, hogy Suzy

volt az egész ügy főszervezője. Mindennek tetejében Billy

Reilly kórházban fekszik, a környékükön mindenki tudja,

hogy miért, úgyhogy nemsokára többtonnányi olyan vallomás

lesz a birtokunkban, ami magát még jobban előtérbe tolja majd

az ügyben, és maga továbbra is úgy üldögél itt, mintha a vilá-

gon semmi gondja nem volna.

Kopogtak az ajtón, és Golding kukucskált be rajta.

- Beszélhetnék önnel, asszonyom?

Kate bólintott. Kifelé menet hallotta, hogy Jenny mézesmá-

zos hangon megkérdezi Natashát, hogy nem inna-e valami hi-

deget. Elmosolyodott. Jenny megkezdte a fogoly teljes össze-

zavarását - pont jókor.

Az irodában kérdően Golding felé fordult.

- Igaz, amit hallottunk, asszonyom? Hogy nem hallgathat-

juk ki Suzy Harringtont?

- Igaz. Felsőbb utasításra.

Golding elmosolyodott. - Tegyük fel, hogy én ki tudom de-

ríteni, honnan jött az az utasítás, az segítene?

- Igen. Meg tudná csinálni?

Előkapott egy fénymásolt lapot, és Kate asztalára tette.

- Ez Ratchet mai hívásainak a listája. A titkárnője szerint

egészen kora délutánig nem volt semmi gond, akkor viszont

kapott egy hívást a belügyminisztériumból. Szerintem ez volt

az a bizonyos hívás.

- Ezt honnan szerezte? - kérdezte Kate. El kellett ismernie,

hogy szép munka volt.

A férfi felemelte a kezét.

- Egy rendőr soha nem fedi fel a forrásait.

Ezen együtt nevettek, és Kate azon kapta magát, hogy már

örül neki, hogy Golding az ő csapatában dolgozik. Az elmúlt

héten hatalmas meglepetéseket okozott neki, pedig ő nem

kedvelte, és meg mert volna rá esküdni, hogy a férfi sem ked-

veli őt.

- Asszonyom, hogy van Mr. Kelly?

Kate vállat vont.

- Eltávolították a vérrögöt, és most várunk, mást nem tehe-

tünk.

Golding gyengéden a kezéhez ért, és kedvesen megszólalt.

- Mindannyian drukkolunk neki, asszonyom.

Ez az együttérzés, főleg Dave Goldingtól, olyan váratlanul

érte őt, hogy majdnem elsírta magát. Hangosan szipogott, el-

fordult, és kinézett az ablakon.

Egész nap száműzte Patricket a gondolataiból. Most azon-

ban olyan erősen öntötték el az érzelmek, hogy olyan volt,

mintha Pat ott lenne vele a szobában. Mire összeszedte magát,

és visszafordult Goldinghoz, már egyedül volt az irodában.

Nagyot sóhajtott, felemelte a papírt, és átfutotta a listán sze-

replő neveket.

Azon tűnődött, hogy milyen kedvesek is tudnak lenni az

emberek, olyankor, amikor a legkevésbé sem számít rá.

20.

Evelyn ki volt merülve. A szemhéja mintha ólomból lett vol-

na. Próbált nem elaludni a Patrick ágya melletti széken, de

ez igen nehéz feladatnak bizonyult. A szobában nagyon meleg

volt, álmosítóan meleg, főleg ülve.

Violet és Grace elmentek, és mindketten sokkal vidámabbak

voltak, mint korábban. Igazság szerint a környezetében min-

denki sokkal nyugodtabbnak tűnt, még a nővérek is.

Patrick keze megmozdult, az ujjai begörbültek egy pillanat-

ra, és Evelyn elmosolyodott magában, bár tudta, hogy a moz-

dulat inkább csak reflex volt, nem tudatos akarat eredménye.

Minden azt sugallta, hogy túl vannak a nehezén, és Patrick

végre a gyógyulás útjára lépett. Evelyn nagyon remélte, hogy

valóban ez a helyzet.

Kate-et későbbre várta, és az anyja örült, hogy elmondhatja

majd neki, mindenki bizakodik. Valahol még jó is volt, hogy

Kate mostanság annyira elfoglalt. Akármilyen idegölő volt is a

munkája, Evelyn úgy gondolta, hogy az csak jót tesz neki, ha

valami eltereli a figyelmét egy időre a szeretett férfi szenvedé-

seiről.

Sőt igazából azt remélte, hogy Kate még egy ideig nem tud

jönni, addig, míg nem történik valami Patrick-kel. Valami jó.

Éppen megdörzsölte a szemét, és megigazgatta a szoknyá-

ját, hogy kényelmesebben tudjon ülni, amikor egy férfi sétált

be a kórterembe. Magas volt, erős testalkatú, szép, bár kissé

zsarnoki arcvonásait hosszú, sűrű, fekete haj keretezte.

Röviden Eve-re pillantott, rámosolygott, mintha ismernék

egymást, aztán az ágyhoz lépett.

A nő hallotta, hogy megszólal a belső vészcsengője, és azt

jelzi, hogy ez a férfi bajt hozhat. Bár a nyugodt mozdulatai nem

éppen erre vallottak, és Evelyn azon kapta magát, hogy udva-

riasan vissza is mosolyog rá.

- Hogy jött be ide, fiam?

A férfi meglepettnek látszott, talán azon, hogy meg meri

szólítani. Eve-hez fordult, tetőtől talpig végigmérte, és a nő

úgy érezte, hogy a férfi arckifejezése ugyan mit sem változott,

mégis szinte lényegtelennek találta őt. Érezte, hogy felmegy

benne a pumpa.

- Engedélyt kell kérni az ügyeletes nővértől, mielőtt bejön

ide - mondta határozottan.

A férfi csak bámult rá, így Eve lágyabb hangon folytatta.

- Maga ismeri Patricket? Csak azért, mert nem rémlik, hogy

valaha is találkoztam volna magával.

A férfi kinyújtotta tökéletesen manikűrözött, hatalmas ke-

zét, és szívélyesen elmosolyodott.

- Maga Patrick édesanyja?

Ugyanolyan volt az akcentusa, mint azé a két fickóé, akik át-

kutatták Kate lakását. Eve az ajtó felé pillantott, hogy megnéz-

ze, Everton ott őrködik-e a helyén, és látta, hogy a testőr nem

volt ott.

Evelyn idegesen felnevetett.

- Nem, dehogy. Én egy amolyan leendő anyósféleség va-

gyok.

Látta a férfi arcán a zavart, és legyintett felé.

- Ne is törődjön velem! Mindig csak jár a szám, mint a kacsa

feneke.

A férfi még mindig mosolygott, de Eve felfigyelt rá, hogy

nem viszonozza a bemutatkozást.

- Evelyn vagyok, Kate édesanyja - magyarázta. - Kate pedig

Patrick barátnője, vagy ahogy mostanság mondanák, a partne-

re. Bár én eddig azt hittem, hogy a partnert csak üzlettársra

mondják. De az igaz, hogy manapság elég sok házasság igazá-

ból csak üzlet, nem igaz?

A férfi zavarodott arccal bólintott, aztán ismét Patrick felé

fordult. Evelyn látta, hogy a férfi figyelmesen nézi az ágyon

fekvő alakot.

- Jobban van már?

Eve bólintott.

- Hát, úgy néz ki, hogy a nehezén már túl van, de várnunk

kell, míg kiderül, hogy hogyan reagált a szervezete a műtétre.

Tudja, volt egy vérrög az agyában, és azt távolították el. Reggel

megint elviszik CT-re, ha addig nem ébred fel a kómából, és ak-

kor már többet tudunk majd.

A látogató csendben nézte az ágyban fekvő férfit. Nézte a

csöveket, a gépeket, és a szeme rátévedt az ágy mellett levő in-

fúziózacskóra. Úgy kapta el onnan a tekintetét, mintha a lát-

vány égette volna a szemét.

, - De azért javulóban van, nem? Gondolják, hogy felépül?

Evelyn megint megvonta a vállát.

- Ő is ember, fiam. Isten kezében van. Csak Ő dönthet a sor-

sunk felől.

A férfi helyeslően bólintott, aztán enyhén meghajolt, és szer-

tartásos hangon megszólalt.

- Nagyon köszönöm az információt. Kérem, ha felébred,

mondja meg neki, hogy az orosz barátja üdvözletét küldi.

Az ajtó felé indult, de Evelyn gyengéden megfogta a karját.

- És mit mondjak, fiam, mi a neve?

A férfi megrázta a fejét, és ismét meghajolt. Micsoda egy jó-

képű férfi, gondolta magában

- Ő biztosan tudni fogja, asszonyom.

Evelyn látta, hogy minden nővér, doktornő és hölgy látoga-

tó követi a férfit a tekintetével, amint az végigmegy a folyosón.

Ő maga is csak állt, és nézte, egészen addig, míg el nem tűnt a

nagy dupla szárnyú ajtó mögött. Aztán visszafordult az ágy-

hoz.

Akárki volt is az, biztos, hogy nem volt jóban Patrickkel. Rá-

nézésből meg tudta mondani, hogy az a fajta ember volt, akivel

nem szerencsés ujjat húzni; úgy érezte, hogy ez az illető nem

olyan, mint Pat, akiben a vezetői képességek keverednek a

vele született kedvességgel. Sőt, mi több, minden udvariasko-

dás ellenére Evelyn valahogy sejtette, hogy ez az alak egy perc-

nyi habozás nélkül elvágta volna a torkát, ha valamilyen mó-

don az útjában áll.

Evelyn elgondolkodva leült, és arra várt, hogy történjen va-

lami-bár azt nem igazán tudta, hogy pontosan minek is kelle-

ne történnie. Amikor Everton visszabattyogott, és leült a bejá-

rati ajtó mellett álló székbe, Eve arra gondolt, hogy el kellene

neki mondania, hogy járt ott valaki. De valahogy volt egy

olyan érzése, hogy Everton már tud a dologról. Nem tudta

megmagyarázni, de így érzett.

Patricket fényes nappal, az utca kellős közepén lőtték le, de

Kate említést sem tett arról, hogy le akarnának valakit tartóz-

tatni emiatt, vagy hogy egyáltalán sejtenék, hogy ki tette. Mi-

nél többet töprengett ezen, annál zavarosabbnak találta az

ügyet.

Azon is eltűnődött, hogy vajon a lánya tudja-e hogy ki lőtte

le Pat-et. És ha igen, akkor viszont miért nem tesz az ügyben

semmit?

Evelyn most már kíváncsian dőlt hátra a székében. Elhatá-

rozta, hogy ennek az egésznek a végére fog járni, kerül, amibe

kerül. Kate tartozott neki némi magyarázattal, és Eve elhatá-

rozta, hogy amint alkalmas lesz a helyzet, minden egyes kérdé-

sére választ fog kapni.

Suzy nagyon elfoglalt lány volt. Igazság szerint, amióta el-

hagyta az őrszobát két szabad perce sem jutott magára. Tartott

tőle, hogy esetleg követik, ezért nagyon óvatosan, kerülő úton

ment Londonba, ahol találkozott öreg barátjával és üzlettársá-

val, Lucas Browninggal.

Amikor végre megérkezett a lakásába, megnyugodott.

Lucas sajnálkozott a letartóztatás hallatán, és jót nevetett,

amikor Suzy elmesélte a gyors szabadulását.

- Helyes - röfögte Lucas. - Látod, mondtam én neked, hogy

a legmagasabb körökben is vannak barátaim.

Suzy olyan boldogan mosolygott, mint a macska, aki egy

egész tál tejfölt talált. Szinte már dorombolt az elégedettségtől.

Életében először úgy érezte, hogy sebezhetetlen. Mámorító ér-

zés volt. Azt persze mindig is tudta, hogy bizonyos fokú vé-

dettséget élveznek, de azon, hogy a védelem ilyen magasról

jön, és ilyen súlyos vádakkal szemben is hatékony, elcsodálko-

zott, és persze izgatott is lett tőle. Gyakorlatilag senki sem tehe-

tett benne kárt, ezt nagyon élvezte.

- És ki volt az, aki kihúzott engem a csávából?

Lucas sokatmondóan ingatta a fejét.

- Ne is törődj vele! Mindenkinek ellotyognád, ha megmon-

danám.

Suzy elvigyorodott.

- Komolyan? Akkor ezek szerint ismerem az illetőt?

Lucas ezen hátravetett fejjel, röfögve nevetett egy ideig.

- Őt aztán mindenki ismeri! - szuszogta. Megtörölgette

könnyező szemét. - De mindenesetre mindenki ismer valakit,

aki ismeri őt. A lényeg az, hogy mi kapcsolatban állunk vele,

ami igen szerencsés dolog.

- Mindannyiunk szerencséje!

Együtt ünnepelték hát a szerencséjüket. Aztán Lucas mint-

egy mellesleg megjegyezte.

- Hallottam Sharon Pallisterről. Ő is nálad dolgozott, nem?

Suzy már nem nevetett. Sőt, igazság szerint egészen elment

a jókedve.

- Ezt meg honnan tudod?

Lucas önelégülten elvigyorodott.

- Én mindig mindent kiderítek, Suzy, nem emlékszel? Ezért

vagyok itt.

- Hát a fenébe veled, meg a pozícióddal! Gőzöm sincs, hogy

ki nyírta ki. Szerintem túl messzire ment, el tudnám róla kép-

zelni. Mindig csak a pénzt hajtotta. Komolyan, naponta jött

hozzám, hogy minél több pénzt szedjen össze, pedig nem fize-

tek rosszul, Lucas, de azért kell is, amit én várok a bedolgozó-

imtól. Csak hát Sharonnak soha nem volt elég, pedig tuti, hogy

nem drogozott, erre mérget mernék venni. Nem volt pasija

sem, legalábbis nem tudtam róla, úgyhogy elég titokzatos a do-

log. De most, hogy kinyírták, már úgysem fogjuk megtudni.

- A cuccaid biztos helyen vannak? Mert lehet, hogy kutatni

fognak. Ezt nem tudjuk megakadályozni.

- Ne aggódj! Minden biztos helyen van - nyugtatgatta Suzy.

- Bár tulajdonképpen az orruk előtt. - Erre megint hatalmasat

nevettek. - Az egyik kliensem zsaru. A bizonyítékok raktárá-

ban tartja az én dolgaimat is, biztos helyen, elzárva. Ha kell, el-

tünteti vagy ismét előszedi őket. Akármit kérhetek, ő megteszi.

Természetesen a megfelelő fizetésért.

- Ha tudnák...

Rágyújtott, és köhögni kezdett, egészen belevörösödött.

-Muszáj lenne leszoknom, Luké. Ezek a szarságok visznek a

sírba.

- Van ötleted, hogy hol lehet Sharon kisfia?

Suzy kérdően nézett rá, aztán gúnyos hangon érdeklődött. -

Mi ez itt? A szaros legfelsőbb bíróság talán?

Lucas felsóhajtott, mintha már unná a beszélgetést.

- Csak tudni akarom, hogy a te egyik ügyfeleddel van-e a

kisfiú?

Suzy drámaian felsóhajtott. Unott hangon megszólalt.

- Nem tudok semmi ilyesmiről, és erre ha kell, meg is eskü-

szöm. Sharon még a mi mértékünk szerint is durva volt. Bármi-

re képes lett volna. Isten tudja, hol lehet az a kölyök.

Szívta a cigarettáját, és néhány percig gondolkodott.

- Akárki volt az, összevissza szurkálta. Nagyon dühös lehe-

tett. Szerintem elvitték a kis szarost. Eszméletlenül rossz kö-

lyök volt. Kiakasztó. Mocskos szájú! Csak üvöltözött, meg ve-

rekedett. De olyan volt, mint az anyja, bármit megtett volna

egy Mars csokiért vagy egy kóláért.

Lucas hátradőlt a széken.

- Egyszerűen csak furcsállom a dolgot. Azon gondolkod-

tam... az összes lány, akit lecsuktak, neked dolgozott az utób-

bi egy évben, nem igaz?

Suzy bólintott, most már komoly volt az arca.

- Az összes nő a te kerületedben, vagy annak a környékén

lakott. Neked viszont a jelek szerint halvány gőzöd sincs arról,

hogy ki lehet a szarkeverő - és egyben az a személy, aki miatt te

is belekeveredtél a hivatalos eljárásba. Egészen addig fogal-

mam sem volt arról, hogy ez az ügy milyen kusza, míg meg

nem kértél, hogy kössek veled üzletet, és én belementem egy

kis cserébe. De végeztem magánjellegű nyomozást is. Tudod,

már említettem, hogy szeretem átlátni a dolgokat, és rájöttem,

hogy finoman fogalmazva nem voltál velem egészen őszinte,

nem igaz, Suze? Próbáltad nekem beadni, hogy ez egy olajo-

zottan működő, problémamentes buli, pedig ez egyáltalán

nem igaz. Neked már tudnod kellett, hogy a zsaruk

előbb-utóbb bekavarnak.

Suzy kezdett ideges lenni, és egyre kevésbé tudta magát tür-

tőztetni.

- Előfordult valaha is, hogy a nyakadra hoztam a zsarukat?

A férfi nem válaszolt, csak nézett rá.

- Szóval, előfordult már, te hájas disznó?

- Nem erről van szó, te is tudod, Suze. Nem akarom, hogy a

zsaruk a nyakamban lihegjenek, kösz. Ma kihozattalak ugyan

a yardról, de ha ez így megy tovább, és bejön a képbe a gyere-

kek bántalmazása, meg a gyilkosság, akkor sajnos nem tudom

tovább garantálni a segítségemet. Az ügy kicsúszik a kezem-

ből. Egyre jobban bűzlik, mint a kerti budi, és a kapcsolatom

kezdi rágni a szíjat. Szívességet tett nekünk, és rá kellett, hogy

jöjjön, hogy a lány, akiért a szavát adta, nem egyszerűen

pedofiliába keverte bele - aminek egyébként a szabadidejében

olykor ő is hódol -, hanem gyilkossági ügyekbe is. Méghozzá

gyerekgyilkosságokba. Olyan gyerekek meggyilkolásába, akik

egy nagyszabású pedofil ügy áldozatai. Szóval, Suzy, drágám,

mindent elmondasz nekem, amit tudsz, méghozzá most rög-

tön, mielőtt még felkapom a vizet. Ha belekeveredtem miattad

olyan videók és képek forgalmazásába, amin halott gyerekek

láthatók, akkor kitekerem a nyakad!

- Pedig nem ez lenne az első eset, vagy igen, Lucas?

A férfi hidegen nézett rá, és Suzy nem mert a szemébe nézni.

Amikor a férfi így nézett, akkor veszedelmes volt, és ezt Suzy

jobban tudta, mint bárki a világon. A barátságos hangnem és a

viccelődés eszköz, amivel mindent kiszed az emberekből, de

ha arra van szükség, egy pillanatnyi gondolkodás nélkül képes

elvágni akárkinek a nyakát.

- Ez lenne az első alkalom, hogy tudok is róla, és ez a legfon-

tosabb tényező, kedvesem. A román és amszterdami filmek

már régóta forgalomban voltak, amikor én beszálltam az üzlet-

be. Ráadásul én csak a szereplőket szolgáltatom a filmekhez,

meg sem nézem őket. Más dolog fiatal lányokkal dolgozni, és

megint más, ha gyerekek vannak a képben. És ha gyerekekről

van szó, az mindenkiből előhozza a legrosszabbat, nem vetted

még észre? Vannak bírák, akiket ellátok mindennel, droggal,

fiúkkal, mindennel, de a kisgyerekektől még ők is távol tartják

magukat. Elég világosan beszélek? A férfi, aki segített nekünk

ma, biztos akar lenni abban, hogy megbízható vagy, és én biz-

tosítani is fogom erről. Mindannyiunk érdekében. Ebben te is

benne vagy.

Suzy most már komolyan félt.

- Tudod, Suzy, nekem nincsenek gátlásaim. De ha ilyen

helyzetbe kerülök, akkor kénytelen vagyok előszedni őket.

Úgyhogy most más szemszögből nézem a dolgokat. Én is úgy

látom, ahogyan más emberek. Azok az emberek, akik nem

ilyen felvilágosultak, mint te vagy én. Úgyhogy ha nem vitte el

a hidrogénezés a maradék kis eszedet is, akkor te is az én szem-

szögömből kezded nézni a dolgokat. A halott gyerekek nagy

gondot okozhatnak, te pedig nyakig benne vagy a szarban.

Suzy érezte a szavai mögött a gúnyt.

- Tehát, ha bármit is tudsz a gyerekekről, akkor azt most

mondd el nekem. Én talán még tudok tenni valamit, és meg tu-

dom akadályozni, hogy bekövetkezzen a katasztrófa.

- Esküszöm, hogy fogalmam sincs, mi van a gyerekekkel. Az

anyám sírjára esküszöm.

Lucas felszisszent.

- Az anyád remek egészségnek örvend, és Bournemouth-

ban bingózik.

Suzy gonoszul elvigyorodott.

- Hát nem mindegy? Ennyi erővel akár halott is lehetne.

- Akárcsak a lánya, ha véletlenül elárul engem, hm?

Suzy bátran emelte a poharát.

- A te egészségedre, és mindannyiunkra, haver!

- Ez egyszerűen nem lehet igaz! Hova a fenébe tűnhettek azok

a gyerekek?

Kate nem válaszolt.

- Istenemre mondom, hogy ennyi év alatt még soha nem ta-

lálkoztam ilyen bonyolult és borzalmas üggyel - sóhajtott fel

Jenny. - Ez az egész nagyon bűzlik. Itt egy rakás nő, mind meg

akart szabadulni a gyerekétől, aztán van egy anya, akit megöl-

tek, a gyereke meg eltűnt. Találunk egy halott kisfiút egy sze-

méttelepen. Egy nyavalyás szeméttelepen! Az anyját meg ott-

hon fedezik fel, túladagolta magát. Én azon tűnődöm, hogy

vajon ő adagolta-e túl magát, vagy esetleg valaki segített neki?

Mert vagy egy csapatnyi gyerekgyalázóval állunk szemben,

akik megölik a saját gyerekeiket, vagy pedig egy gyilkossal, aki

bántalmazókra és bántalmazott gyerekekre utazik. Ezen még

Freud is jó ideig elcsámcsoghatott volna.

Kate megint rágyújtott, és kitárta az ablakot, hogy egy kis

friss levegő jöjjön a helyiségbe.

- Suzy a megoldás kulcsa, Jen. Ezt te is jól tudod. Ő elvezet-

hetne minket Barkerhez.

A barátnője bólintott. Mindig vidám arca most gondterhelt

volt, és sápadt. Hatalmas karikák éktelenkedtek a szeme alatt,

a szája pedig állandóan lefelé görbült. A legjobb napjain sem

volt szépnek nevezhető, de ez az utóbbi hét annyira megvisel-

te, hogy most már szó szerint borzalmasan nézett ki.

- De hogyan keríthetnénk kézre, ha egyszer megtiltották? -

pufogott a nagydarab nő. - Úgy értem, a hívás a belügyminisz-

tériumból jött, tehát elég magasról. Veszedelmesen magasról.

Bárki bólintott is rá a dologra, nagyon biztosnak kellett lennie a

dolgában, ha egy ilyen komoly vád alól fel merte mentetni a

nőt.

Kate ravaszul elmosolyodott.

- Tudom, hogy kitől jött az a hívás, Jenny. Jeffrey Caven-

dishtől.

Jenny annyira megdöbbent, hogy gyorsan leült, és nyitva fe- ;

lejtette a száját is.

- Ez biztos?

- Teljesen - mondta Kate. - Golding megszerezte a Ratchet-

hez befutó hívások listáját. Cavendish éppen tíz perccel azelőtt

telefonált neki, hogy behívatott engem az irodába. Ugyan mi

másért is telefonálna Cavendish akárkinek Grantley-ben?

Jenny kinézett az ablakon, és felsóhajtott, amikor meglátta a

parkolóban Natasha Linten ügyvédjét, aki Robert Bateman

társaságában az épület felé tartott.

- De hiszen ő az egyik legnagyobb fej a hivatalban - ellenke-

zett Jenny. - Tuti, hogy egy ilyen kis luvnyáért, mint Suzy,

nem tette volna tűzbe a kezét. Biztos, hogy valaki más is benne

van még az ügyben, valaki, aki segít neki. Neki nem lehet ek-

kora hatalma. Sőt, azt mondják, hogy amikor megmondták

neki, hogy elmehet, ő is pont annyira meglepődött, mint mi.

Nem! Van itt még valami, Katié, amire eddig nem jöttünk rá, és

ötletem sincs, hogy mi lehet az.

- De van valaki, aki elvezethetne minket a megoldáshoz,

Jen. Csak ki kellene deríteni, hogy ki az. Golding felajánlotta,

hogy rajta tartja a szemét Suzyn. Követi azóta, hogy elment in-

nen. Már várom is, hogy jelentkezzen, de nem ide fog telefo-

nálni. Úgy gondoltuk, hogy az túl kockázatos lenne. Ki tudja,

lehet, hogy valaki kihallgatna minket. És persze köztudott,

hogy manapság rutinszerűen lehallgatják a vonalainkat.

Nyújtózkodott egy nagyot.

- Ó, a régi szép idők, amikor még nem volt ez a sok átkozott

mütyür, ami akadályozta az embert!

- Nekem mondod? Akkor most nézzük a kevésbé jó híreket.

Éppen most érkezett meg Tash védője, azzal a Batemannel.

Szerintem menjünk elébük fogadóbizottságként.

Kate felállt.

- Szeretnék ma bemenni a kórházba, Jen. Öt körül lelépek,

ha neked is jó úgy.

- Menj csak nyugodtan - mondta Jenny. - Egyedül is elbol-

dogulok idebent.

- Van egy csomó kaja a hűtőben. Hiszen tudod, milyen az

anyám!

- Tudom, fantasztikus. Ezt figyeld, biztos meg fogsz szakad-

ni a röhögéstől. Azt mondja nekem, hogy olvasott egy cikket a

Reader's Digest-ben egy görög szigetről, ahol csupa leszbikus

él.

Kate elmosolyodott. - Csak jót akart.

Jenny kuncogott.

- Tudom, persze. Nagyon drága egy asszony. A kora és a

vallása miatt egészen biztosan nehéz számára elfogadni az én

életstílusomat, és nagyon becsülöm érte, hogy megpróbál

megérteni. De annyira kellett nevetnem, és nem is értem, hogy

hogy voltam képes komoly arcot vágni hozzá.

Mosolyogva mentek át az irodából a kihallgatószobába. Ép-

pen a főbejárat előtti őrnél jártak, amikor meglátták Robert

Batemant, és Kate arcán még szélesebb lett a mosoly.

A férfi élénk rózsaszín inget és citromzöld nadrágot viselt.

Az ing fölé egy sárga-piros mintás kardigánt húzott, és egy bar-

na cowboycsizma egészítette ki az öltözékét. Úgy nézett ki,

mintha egy cirkuszból szökött volna. Széles mosollyal intege-

tett feléjük. Nemrég újrafesthette a haját, most éppen dióbarna

színű volt, és ettől úgy nézett ki, mint Barbie barátjának, Ken-

nek az apja.

- Hello, Robert. Csak nem Natashát jött meglátogatni?

Robert bólintott.

- De! Olyan nagyon feldühít néha az a lány. De soha nem

tudok visszautasítani egy bajba került hölgyet. Még akkor sem,

ha ő maga okozta a bajt.

Amikor beléptek a kihallgató ajtaján, Kate barátságosan

megkérdezte.

- Kissé hiányosak voltak az akták, amiket nekem adott. Ez

véletlen volt csupán?

A férfi megtorpant, és ravaszul rásandított.

- Okos kislány, hogyan jött rá?

- Hívja megérzésnek. De tényleg, csak sejtés volt. Miért tet-

te?

- Nem voltak lényegesek a folyamatban levő ügyek szem-

pontjából...

Kate közbeszólt.

- Miért nem hagyja, hogy ezt én magam döntsem el, Mr.

Bateman? Ha információkkal szolgálhatnak a gyanúsítottak

életéről, ismeretségi köréről, vagy bármi ilyesmiről, akkor en-

gem nagyon is érdekelnek.

Robert az égre emelte a tekintetét.

- Elnézését kérem, és ígérem, hogy a lehető leghamarabb a

rendelkezésére bocsátom a kívánt adatokat. De csak olyan dol-

gok vannak azokon a lapokon, amiket már megbeszéltünk,

múltbeli történetek. Semmi olyasmi, ami magát még érdekel-

hetné. Komolyan.

Kate kinyitotta előtte az ajtót, és a tőle megszokott szívélyes-

séggel betessékelte a kihallgatóba.

- Mint már mondtam, Mr. Bateman, engedje, hogy ezt ma-

gam döntsem el.

- Magának nem Natasha kell, Miss Burrows. Szerintem a

nagy hal kicsúszott a hálójából. Legalábbis ezt csiripelik a vere-

bek. Tashtől elvették a gyerekeit, sittre kerül, ehhez nem fér

kétség, de az igazi bűnösök szépen elsétálnak, mint mindig.

- Nagyon úgy hallom, hogy maga szerint ehhez kétség sem

fér.

A férfi sóhajtott.

- Mert így is gondolom. Én már évek óta benne vagyok

ebben a közegben, kedvesem, és minduntalan csak azt látom,

hogy a Tash-féle lányokat lecsukják, és ők viszik el a balhét az

igazi bűnösök helyett. Azok meg szabadon garázdálkodhat-

nak, amíg csak akarnak. Ez a dolog így működik. Elfogadom,

mert nem tehetek ellene semmit. De ez nem azt jelenti, hogy

egyet is értek vele.

Kate valahogy úgy érezte, a férfi tudatni akar vele valamit,

de képtelen volt rájönni, hogy mi lehet az üzenet.

- Örülnék, ha megosztaná velem a gondolatait - mondta

végül.

- Itt nem lehet, kedvesem. Itt nem beszélhetek.

- És hol lehetne?

- Hívjon fel otthon! Benne van a számom a telefonkönyv-

ben.

Kate nem tudott neki válaszolni, mivel Jenny éppen akkor

érkezett meg, a védőügyvéddel együtt.

- Sikerült elintézni a papírügyeket? - kérdezte az ügyvédtől,

aki válaszul bólintott.

A formaságok után Kate hagyta, hogy Jenny kezdje meg a

hivatalos kihallgatást. A saját gondolatai már másutt jártak.

Evelyn egy különös nőt látott besétálni az intenzívre, és jól

megnézte magának. Felállt, hogy köszöntse. A fura jövevény

fekete ruhát és hatalmas fülbevalót viselt.

- Segíthetek valamiben, kedvesem? - kérdezte barátságo-

san.

A szeme sarkából látta, hogy Grace és Violet közelednek fe-

léjük a folyosón, és egy kicsit megkönnyebbült. Az asszony

nem látszott túl vidámnak. Ahogy állt, és nézte az ágyban fek-

vő Patricket, Evelynnek az az érzése támadt, hogy a férfi

megint veszélyben van, így amikor Everton bejött a szobába

nagyon megnyugodott.

A látogató alacsony volt, jól táplált, és láthatóan nagyon ide-

ges. Hirtelen összeszorította a száját, és leköpte az alvó Pat ar-

cát.

- Hé, mi a fenét művel? - Grace harsány hangja betöltötte a

szobát.

A nő feléjük fordult.

- Szemét gyilkos! Az én Tommym eltűnt. Eltűnt, de én biz-

tos vagyok benne, hogy ha életben lenne, akkor már régen je-

lentkezett volna. A környéken azt suttogják, hogy ez a szemét

nyíratta ki, és én eljöttem, hogy megnézzem, megkapja-e, ami

neki jár.

A hangja elcsuklott.

- A gyerekek apa nélkül maradtak, nincs, aki eltartsa a csalá-

dot. Reménykedjenek benne, hogy nem ébred fel, mert ha

igen, majd én kicsinálom ezt a mocskot!

Megbökte Grace mellkasát, kényszerítette, hogy elálljon az

útjából.

- Még csak eltemetni sem tudom szegény Tommyt, mert

nem tudom, hogy hol van. Bárhol lehet: talán valamelyik or-

szágút mentén dobták ki, vagy az egyik kelet-londoni krema-

tóriumban égették el, hamis papírokkal. Még meggyászolni

sem tudom. A hátralévő napjaimat azzal kell majd töltenem,

hogy folyton töprengek, vajon megkínozták-e, megverték-e,

megfélemlítették-e. Talán a gyerekek nevét mondta, mielőtt

meghalt...

Megtörölte könnyező szemét, hatalmas körmei égővörösek

voltak, pont olyan színűek, mint az ajkára kent rúzs.

- Mondják meg Kellynek, hogy el fogom kapni! Kicsinálom

a disznót! Én nem felejtek, és főleg azt nem felejtem el, hogy ki

fosztotta meg az én kicsikéimet az apjuktól. Mondják meg

neki, hogy kárpótlást követelek. Iskolába kell járatni a gyereke-

ket, a házat is fenn kell tartani. Mondják meg neki, hogy tarto-

zik nekem. Nagyon sokkal.

Kibillegett a szobából a hihetetlenül magas sarkú cipőben,

az ajtóhoz érve egyszer meg is kapaszkodott. A szobában ma-

radt nők fel sem tudták fogni, hogy mi történt. Violet a nő után

indult volna, de Grace visszafogta.

- Hagyd csak, Vi! Majd megnyugszik.

Evelyn visszaült, és azon tűnődött, amit az imént hallott és

látott. Hirtelen nagyon öregnek és butának érezte magát.

Patrick gyilkos? És vajon tud erről a lánya? Kínzás - ebben a

korban?

Azt eddig is tudta, hogy Patrick nem járt mindig egyenes

úton, de hogy gyilkos lenne?

Violet is hangot adott a sejtelmeinek, de Grace lehurrogta. -

Ne beszélj ökörségeket, Vi! Hát persze, hogy nem csinált sem-

mi rosszat! A pasi biztosan lelépett. Megesik néha. Képzeld

csak el, nap, mint nap ennek a hétfejű sárkánynak a sirámait

hallgatni! Még hogy kárpótlást akar! Majd ha Patrick jobban

lesz, jót nevet ezen a kis cirkuszon, hidd el!

Sem Evelyn, sem Violet nem válaszolt.

Willy elemében volt. Kis híján agyonverte Jackyt, és most elé-

gedetten eszegette utolsó szendvicsét, és itta a teáját. Senki

sem törődött velük, nem is néztek feléjük. Úgy tűnt, az oroszok

Willyre bízták, hogy mit tesz a két másik fogollyal. Willyt az

sem érdekelte, ha utána őt is megölik. Visszaadta a kölcsönt an-

nak a két szemétnek, mindenért, ami vele és Pat-tel történt.

Joey a padlón hevert, és próbált volna megfordulni, hogy

lássa Willy arcát. Abban reménykedett, hogy talán sikerülne

megdumálnia. Nehéz ügy volt, de azért tartogatott még

egy-két ütőkártyát.

Jackynek nyilván befellegzett, úgyhogy már csak a saját

bőre volt a tét. Ha képes lenne meggyőzni Willyt, akkor talán

még az oroszoknál is lenne némi esélye. Mindig is optimista

volt.

Joey-nak minden erejét megfeszítve végre sikerült átfordul-

nia a másik oldalára, de Willy talpát látta csak maga előtt. A rú-

gás az állát érte, elöntötte a száját a vér. Nem sokáig érezte a fé-

mes, szúró ízt, mert lassan elfeketedett előtte minden. Az utol-

só dolog, amit hallott, Willy nevetése volt.

Kate úton volt a kórház felé, amikor rájött, hogy éppen Robert

Bateman háza mellett halad el. Már nyolc óra is elmúlt, késés-

ben volt, de az egyik énje mindig tartott a kórházi látogatások-

tól, és attól, hogy vajon mi várja majd ott. Amikor meglátta az

utcatáblát, bekanyarodott, és megkereste a férfi házát. Lepar-

kolt a kocsival, és miközben bezárta, szemügyre vette a férfi

otthonát.

Egy hatalmas családi ház volt, azon a környéken, amely va-

laha felkapottnak számított, mostanra azonban eléggé lepusz-

tult volt. A legtöbb házat lakásokra osztották. Amelyiket nem,

azon viszont kint volt az „eladó" tábla. Robert háza azonban

nem ezek közé tartozott. Kettéválasztották ezt is, de előtte nem

betonozott parkoló volt, hanem egy ápolt kertecske, a függö-

nyök mögül pedig meleg fény sugárzott az utcára.

Kate becsengetett, és várt. Hallotta a férfi hangját.

- Ki az?

A hangja ingerültnek tűnt, és Kate kezdte úgy érezni, hogy

talán rosszkor érkezett.

- Én vagyok az, Kate Burrows. Remélem, nem zavarok. Csak

éppen erre jártam, és gondoltam...

A férfi a már megszokott, kissé magas, barátságos hangon

válaszolt.

- Egy perc, kedvesem, kicsit összeszedem magam!

Kate azon kapta magát, hogy vigyorog. Ez a pasas egy jelen-

ség. Öt perccel később széles mosollyal tárta ki az ajtót.

- Jöjjön be, jöjjön csak be!

Kate követte őt, át egy világító citromsárga előszobán, be a

narancsszínű nappaliba. Olyan volt, mintha valami gyerek-

festménybe csöppent volna. Minden ragyogott, a kanapé ég-

színkék volt, a parketta pedig élénkvörös. Hihetetlen volt.

Észrevette, hogy a férfi őt nézi. Megértően vigyorgott.

- Szeretem, ha színek vesznek körül - magyarázta. - Tudja

Isten, talán azért, mert amúgy elég szomorú ez a világ!

Kate elismerte, hogy van valami abban, amit mond.

- Igen, néha én is így érzem - helyeselt. - Ez kicsit szokatlan,

de biztosan működik.

A férfinak láthatóan jólesett a dicsérő szó.

- Azért van, mert minden olyan modern. Ez a titka. A mo-

dern bútorokhoz illenek az élénk színek. A régiekhez nem.

Kate hallotta, hogy valahol számítógép zümmög.

- Megzavartam valamiben?

A férfi gyorsan lekapcsolta a gépet, és a fejét rázta.

- Ugyan! Örülök, hogy itt van. Túl sokat dolgozom, de ko-

molyan. Ha vége a munkaidőnek, csak egy szomorú pojácának

érzem magam. Hozhatok esetleg egy kávét?

Kate nemet intett.

- Nem zavarom sokáig, éppen a kórházba indultam.

A férfi együttérzően bólogatott.

- Hallottam a dologról. Jobban van már a barátja?

Kate meglepődött azon, hogy a férfi tud a dologról, de gyor-

san túllépett rajta. Tudta, milyen gyorsan terjednek a hírek a

rendőrségen, és Robert Bateman egyébként is sok embert is-

mert.

Úgy tűnt, a férfi olvas a gondolataiban, mivel azonnal vála-

szolt a ki nem mondott kérdésre.

- Camilla Holdertől tudom, az egyik objektumőrtől. Nagyon

szeret beszélgetni, tudja. Gondoljon csak bele, kedvesem!-tet-

tetett borzalommal emelte az égre a tekintetét. - Kábé száz-

húsz kiló, na meg az az orr - az egyhangú élet mintaképe. Nem

csoda, hogy szeret pletykálni!

Kate hátravetett fejjel, hangosan kacagott. Hihetetlen ez a

pasas. Robert gyengéden a kezéhez ért.

- Maga nagyon kedves nő, Kate. Csüccs le, igyon egy

gin-tonicot. Egy még nem fog megártani.

Már ott is volt a hatalmas Art Deco bárszekrénynél, elővette

a poharakat, és kevert két italt. Kate figyelte a mozdulatait. Esz-

méletlen egy alak, mégis, érződik rajta a férfias önbizalom.

Amikor átnyújtotta neki az italt, elmosolyodott, és egészséges

mosolyával egészen jóképűnek tűnt.

- Egészségére, kedvesem. Egy korty alkohol olykor nagyon

jól tud jönni. De ez maradjon köztünk! A legtöbb védencem

meg van győződve arról, hogy az élet mit sem ér napi egy üveg

vodka, tizenöt joint, és néhány szippantásnyi porocska nélkül.

Kate megint nevetett, és érezte, hogy a férfi őt vizslatja. Ivott

egy kortyot.

- Fenékig! -biztatta Robert.

A kedélyes beszélgetést egy hangos csattanás szakította fél-

be, amely az emelet felől hallatszott. Robert valósággal megret-

tent tőle.

- Az apám. Ágyhoz van kötve. Egy perc.

Kisietett a szobából, Kate pedig megint leült. Annyira meg-

ijedt a csattanástól, hogy menten felpattant a székből, a szíve

pedig annyira vert, hogy majdnem kiugrott a helyéből. Mély

levegőt vett, próbált megnyugodni. Öt perccel később Robert

visszatért a szobába.

- Öregkori szenilitás. Már kilenc éve én gondoskodom róla.

Napközben fizetek egy ápolónőt. - Ezen kuncogott egy kicsit.

- Persze azért, hogy vigyázzon az apámra, na!

- Nem lehet könnyű, Mr. Bateman.

Robert a plafonra nézett.

- Hát, valóban nem az, kedvesem. Olyan, mintha egy ide-

gennel élnék együtt.

Kate nem tudta, hogy mit is mondjon. Robert ismét felug-

rott, mivel megint csattanás hallatszott fentről. Kate felállt, és

letette a poharát a kanapé mellett álló kisasztalra.

- Azt hiszem, jobb, ha megyek. Megvannak az aktákból a hi-

ányzó lapok?

- Holnapra összeszedem mindet, rendben? Kitalál egyedül,

kérem?

Most kimerültnek, zavartnak és szétszórtnak látszott. Kate

nagy tiszteletet érzett a beteg apját gondozó férfi iránt, de saj-

nálta is a keresztje miatt.

- Természetesen, Mr. Bateman.

- Jaj, az isten szerelmére, nem szólítana inkább Robnak?

Amikor Mr. Batemannek szólít, mindig ezerévesnek és nagyon

unalmasnak érzem magam. - Aztán felrohant az emeletre.

Kate belerakta a poharát a mosogatóba, és körülnézett, néz-

te egy másik ember káoszát. A bejárati ajtó felé tartott, és már a

hallban járt, amikor meghallotta Robert hangját fentről. Han-

gosan, tagoltan beszélt, mintha egy gyerekhez szólna, és Kate

nagyon sajnálta ezt a férfit. Becsukta az ajtót maga mögött, és

titokban hálát adott a sorsnak, amiért az anyja még hetvenéve-

sen is olyan egészséges, mint a makk.

Belegondolt, hogy talán vele is megeshet az, ami Robert

Batemannel, és egyszer ő is ott találja majd magát valakivel, aki

teljesen az ő gondozására szorul. Szívébe belemart a fájdalom

ettől a gondolattól.

21.

Bernice gyermekien csinos volt. Huszonegy évesen is talán

csak tizenötnek nézett ki, és ezzel nagyon is tisztában volt.

Ahogy a férfi közeledett hozzá, kacéran rámosolygott. Egy pil-

lanatra azt hitte, hogy egy jól fizető kuncsaft lesz, olyan igazi

pénzeszsák, ami most már igazán ráfért volna. Ma nagyon

rosszul ment a bolt. De aztán felismerte a közeledő férfit, ő

soha nem fizetett a szexért. Belekarolt, és már indultak is a sötét

utcán.

A lakásban levette a kabátját és feltett egy teáskannába vizet.

Amíg a kávét elkészítette, meggyújtott egy félig már elszívott

füves cigit és közben azon siránkozott, hogy már megint elfo-

gyott az anyag. Az utóbbi időben nem lehetett jó füvet kapni, ő

is csak gyenge minőséghez tudott hozzájutni. Bernice inkább

füvezett, jobban szerette ezt a fajta lebegést, mint a kemény

drogok bódult közönyét.

Beleöntött egy jó adag vodkát a kávéjába, és bevitte a két

bögrét a nappaliba. A barátja ott ült a díványon, az ölében

Bernice kisfia. Épp valami történetet mesélt neki, s ahogy így

elnézte őket, egy pillanatra keserű szomorúság fogta el a szí-

vét, hogy a fiának soha nem volt igazi apja, akire felnézhetett

volna.

De hát neki sem volt. Az anyja egyszer azt mondta, hogy az

apja nagyon szép ember volt, gyönyörű szemekkel, de ha

agyonütik, akkor sem emlékszik a nevére. A testvérei - pedig

voltak jó néhányan - mind különböző férfiaktól származtak,

úgyhogy végül is nem igazán számított. Legalábbis ezt próbál-

ta meg elhitetni magával.

Még mindig nagyon ideges volt, és remélte, hogy a fűtől

majd lenyugszik egy kicsit; ha nem, akkor majd kér a szom-

szédtól egy kis Valiumot.

- Na jól megy az éjszakai meló?

A lány megrázta a fejét.

- Semmi különös, csak néhány faszfej. Elég szar a felhozatal

mostanában. Azon gondolkodom, hogy felmegyek Londonba.

Suzy szerint ott kevesebb melóval többet kereshetnék. A fővá-

rosban a pasik általában lezavarnak egy gyors menetet, aztán

hazamennek a feleségükhöz. De nem tudom, valahogy nem

füllik a fogam az utazáshoz.

A férfi megértően bólintott. Aztán így szólt:

- Te soha nem takarítasz? Hívjam fel a tanácsot, hogy jöjje-

nek ki egy kis környezettanulmányra?

A lány harsányan nevetett a viccen.

- Szar egy hely, mi? De engem már nem érdekel. -A kezével

beletúrt a rövid hajába. - Tudod, hogy soha nem izgatott sem-

mi, nem?

A férfi is nevetett.

-Fogadnék, hogy már kislány korodban is ringyó voltál, mi?

- De a hangja most már rideg volt és kemény.

A lány sértődötten nézett rá. Ma este arra volt a legkevésbé

szüksége, hogy ez a fickó itt szórakozzon vele.

- Hogy mersz ilyet mondani? Ha csak baszogatni akarsz, ak-

kor már mehetsz is a francba! Bunkókat találok máshol is. - A

lány szemmel láthatóan tényleg megbántódott. Szív alakú ar-

cán mérgesen összehúzta a szemöldökét, és egy pillanatra lát-

szott a valóságos kora is. Sötétbarna szeme csak úgy szikrázott

a dühtől.

Aztán ránézett a férfira és elgondolkodva így szólt:

- Mi van veled mostanában? Az egyik percben tök rendes

vagy, meg minden, máskor meg úgy viselkedsz, mint egy igazi

seggfej. És tudd meg, hogy nekem ez kurvára nem hiányzik, se

tőled, se mástól.

A lány felállt. Miniszoknyája fellebbent, és elővillantak fehér

combjai. A puszta villanyégő durva fényében harisnyája rikító-

an kiabált. A magas sarkúját oldalra döntötte, bokáját begörbí-

tette, hogy meg tudjon állni valahogy, kis mellei pedig idege-

sen remegtek a narancssárga top alatt.

- Te sem vagy más, mint a többi! Azt hiszed, különb vagy ná-

luk? Egy fenét! Tudom, mit akarsz. Szopjalak le, mi? Mindig

azt akarod! Menj a francba! Ma nincs gyereknap!

Most már nagyon mérges volt.

Ma este már elege volt az idegen férfiak furábbnál furább ké-

réseiből, meg a hülye szövegükből, hogy kifizették. A gyógy-

szerek teljesen paranoiássá tették, és még egy másik lánnyal is

veszekedett, jó kis patáliát csaptak a bámészkodók nagy élve-

zetére. Eléggé fájt is. Tina a maga tizenhét évével már igazi

nagyszájú kurva volt, és fokozatosan ő lett a kedvenc a

masszázs-üzletágban, pedig ez a megtisztelő cím nemrég még

Bernice-t illette. Nem volt éppen vidám hangulatban, és most

ez a férfi itt vele szemben a maga kis szemét kötözködésével,

végképp betette a kaput.

- Egyébként is, mi a fenéből gondolod, hogy olyan különle-

ges vagy?

Meredten nézett rá, szeméből a mélységes sértődöttség és a

bizonytalanság furcsa keveréke áradt. A fia átkarolta a férfit,

szemmel láthatóan megijedt az anyjától, és valahol, a drogok-

tól eltompult agyában ő maga is tudta, hogy kicsit túlreagálja a

dolgot. Túl messzire megy. Mostanra már igazán hozzászok-

hatott volna a megaláztatásokhoz. A kuncsaftoktól kapott be-

lőle bőven.

Felkapta a fiát, Mikeyt, és megpróbálta megnyugtatni. Oda-

szorította magához és csitító szavakat suttogott a fülébe, de a

gyerek ellökte magától. Az erős kis kezecskék egyértelműen

tudatták az anyával, hogy kisfia nem élvezi a közelségét.

Ez csak tovább fokozta a dühöt Bernice amúgy is kusza

agyában. Minden teketória nélkül ledobta a gyereket a székbe,

ahol az imént még ő ült.

- Hülye, kis szaros!

Aztán a férfi rávigyorgott.

- Nyugi, nyugi, Bernice! Ma este is egyedül hagytad, mint

mindig. Ha valamire nincs szüksége, akkor az az, hogy még el-

kezdj itt neki hisztizni is.

A kisfiú félelemmel és leplezetlen utálattal bámult az anyjá-

ra. Bernice annyira belekeseredett a drogokba az italba, és abba

a mardosó érzésbe, hogy egész énje csak egy rakás szerencsét-

lenség, és hogy elrontotta a legszebb fiatal éveit, hogy hirtelen

úgy érezte, meg tudná ölni ezt a kölyköt.

Tudta, hogy ez ellentmond a józan észnek, de az utóbbi

időkben nagyon kijutott neki a szenvedésből. Ez talán már túl

sok is volt. Elege volt a munkájából, senki nem mondta, hogy

mit csináljon, és ha jól csinálta, senki nem dicsérte meg. Persze

hányszor volt ilyen egyáltalán, kérdezte magától borúsabb pil-

lanataiban. Annyira igyekezett, hogy elegendő pénzt keressen,

hogy néha már azt sem tudta, milyen nap van.

Bernice hirtelen úgy érezte, elbőgi magát. Az egész élete

amúgy is egy nagy rakás szar, és akkor most valaki, akire eddig

úgy tekintett, mint barátra, ilyeneket vág az arcába. Olyan dol-

gokat, amik elől minden erejével igyekezett elbújni még több

itallal és kábítószerrel.

Mikey elindult a szobája felé. Apró kis teste kis postásos pi-

zsamájában olyan törékeny volt, olyan sebezhető, hogy legszí-

vesebben felkapta volna, hogy egy kicsit megcirógassa. De

tudta, erről már lekésett. A kisfiú hároméves korára teljesen ki-

ismerte az anyját. Idővel mindenki kiismerte, miért pont

Mikey lett volna kivétel?

- Tűnés! Hordd el magad!

A férfi hátradőlt a díványon, hosszú lábait kinyújtotta maga

előtt, és ettől szemmel láthatóan jobban érezte magát. Aztán

felállt és előrenyújtotta a nagy kezét, hogy összeborzolja a lány

haját.

- Nyugi, kislány! Csak vicceltem. Ugrattalak.

Bernice zavartan elmosolyodott. Remélte, hogy valóban így

volt. Ez a férfi volt az egyetlen barátja.

- Hülye fasz! - mondta szinte gyengéden.

Amikor a kés a hasába fúródott, először azt hitte, hogy csak

nekiment valaminek. Csak amikor a férfi másodszor is szúrt,

akkor jött rá, mi is történik vele. Térdre esett, arcára kiült a ré-

mület. Rászorította a kezét a sebre és nézte, ahogy a sötétvörös

vér némán csorog végig az ujjai közt.

A férfi falfehéren nézett le rá.

- Tudod, soha nem csíptelek, Bernice! Miért is kedveltelek

volna? Ugyanolyan rohadt kis kurva vagy, mint a többi. Csak

azért barátkoztam veled, hogy egészen közelről megfigyelhes-

selek. A veleszületett tudatlanságod miatt jutottál ide. Tudtam,

hogy egyszer majd csinálok veled valamit, csak abban nem

voltam biztos, hogy mikor. Mert mindig ezt nehéz eldönteni,

tudod? Hogy mikor tegye meg az ember. Mikor éri el a megfe-

lelő hatást a gondosan kitervelt tettével.

Bernice összegörnyedt a fájdalomtól, amikor jött a követke-

ző szúrás, most egyenesen a lány lapockái közé. A test hirtelen

előrezuhant, és a férfi tudta, hogy Bernice nincs többé.

Leült, és nézte még egy darabig. Aztán megdörzsölte az ar-

cát, mintha csak elszundított volna, és most ébredt volna fel.

Elkezdett sírni. Hideg, magányos hangon zokogott.

Mikey is hallotta a szobájában, miközben a késő esti erotikus

filmet bámulta a kis tévéjén.

De nem zavarta.

Az anyja is állandóan sírt; számára ez a hang a biztonságot

jelentette - hogy valaki van bent nála a változatosság kedvéért.

Hogy nincs egyedül.

Kate kettesben volt Patrickkel, aki már sokkal jobban nézett

ki. Az arca is kezdte visszanyerni a színét, és ahogy ott feküdt,

olyan szívdöglesztően jóképű volt, és Kate-nek állandóan le

kellett küzdenie a vágyát, hogy ne csókolgassa újra meg újra.

Hányszor nézte már, ahogy alszik? Főleg az elején, amikor

összejöttek. Soha nem tudta igazán elhinni, hogy egy ilyen tö-

kéletes példányt sikerült kihalásznia magának a férfiak közül.

Patrick minden téren megérintette, és ez először nagyon

ijesztő is volt, mert Dan után megesküdött, hogy soha többé

nem veszíti el a fejét. És mindig visszafogja magát, megőriz egy

kis darabot a lelkéből. De ezzel a férfival az ilyesmi lehetetlen.

Gyilkos, strici, kit érdekel? Mindent el tudott nézni neki.

Talán Renée is így érzett iránta annak idején? Biztosan, gon-

dolta Kate. Patrick mindkettőjükhöz hűséges volt, Kate ezt

olyan biztosan tudta, mint a saját nevét. Nagyon szerencsés

volt, hogy két nagy szerelemmel is találkozott az életben.

És remélhetőleg ez az élet még nem ért itt véget.

Kintről valami zajt hallott, önkéntelenül is az ajtó felé for-

dult. Az anyja említette, hogy egy furcsa férfi is meglátogatta

Patricket, és ez kicsit nyugtalanította. De aztán azzal vigasztal-

ta magát, hogy ha Borisz ártani akart volna neki, akkor bőven

lett volna már alkalma, hogy lecsapjon, és mégsem tette. Kate

elhatározta, hogy amint lehet, felkeresi. Aztán majd meglátják,

hogy mit hogyan lehet elrendezni.

Jenny korábban felhívta, hogy egy barátja mondta neki,

hogy Patricket Tommy Broughton meggyilkolásával fogják vá-

dolni, ha visszanyeri az eszméletét. De erre már magától is rá-

jött.

Kicsit mocorgott a fotelban, megpróbált kényelmesen elhe-

lyezkedni. Lassan már három órája ült itt, nemsokára éjfél,

tudta, hogy ideje hazamenni.

De képtelen volt elindulni. Most, hogy végre eljutott a kór-

házba, és itt volt Patrick mellett, olyan érzése támadt, mintha

arra kérnék, hogy egy újszülöttet hagyjon magára. Egyszerűen

képtelen volt rávenni magát.

Odanyomta az ajkát a férfi ujjához, és megdöbbenten érez-

te, hogy Patrick megszorítja a kezét. Kate majdnem ellökte ma-

gától, annyira megijedt. Aztán az arcára nézett, és látta, hogy a

szeme nyitva van. Patrick rámeredt, de a nézése üres volt.

Aztán újra becsukta a szemét és a torkából valami hörgő

hang jött ki. Kate egy pillanatig azt hitte, hogy csak képzelődik.

Annyira akarta, hogy Patrick felébredjen, hogy talán már hal-

lucinált is? A férfi most újra elcsendesedett, szabályosan léleg-

zett, szeme behunyva. Kate megnyomta a csengőt, hogy hívja

a nővért. Közben folyton azon imádkozott, hogy Patrick meg-

gyógyuljon. Valahol a tudata mélyén már elhatározta, hogy

egész éjjel itt marad. Ezek után már semmiképp sem tudott

volna elmenni.

Levette hát a cipőjét, és kényelmesen elhelyezkedett a fotel-

ban. Ha a férfi túl lesz ezen, több mint valószínű, hogy meglá-

togatja a vizsgálati fogságban is, amíg el nem ítélik gyilkossá-

gért. Már, ha valóban rá tudják bizonyítani. Egyszer már hazu-

dott érte. Aztán arra gondolt, hogy neki milyen szerepe lesz az

egészben. Újra hazudni fog, akár eskü alatt is, ha kell, ez olyan

biztos, mint ahogy most itt ül.

Ugyanúgy védeni fogja, ahogyan Patrick is megvédené őt

fordított esetben.

Amikor a nővér bejött, Kate felállt, hogy üdvözölje, arcán bi-

zonytalan mosollyal. - Azt hiszem, megszorította a kezemet.

A nővér bólintott, majd megigazított egy berendezést az ágy

mellett.

- Ne izgassa fel magát túlzottan - mondta halkan. - Lehet,

hogy csak reflex volt.

Kate bólintott, de belül már meggyőzte magát arról, hogy

Patrick állapota javul. És meg fog gyógyulni, mert fel akar éb-

redni, és fel akarja ismerni őt.

Ha a gondolat ereje valóban olyan hatalmas, mint ahogy

mondják, akkor Patrick Kelly fel fog ébredni, méghozzá rövid

időn belül.

Jacky és Joey már a végét járta. Willy ezzel tisztában volt, de a

tény teljesen hidegen hagyta. Ő csak visszaadta, ami járt. Nem

is annyira maga miatt, inkább Patrick miatt.

Amikor Borisz bejött a pincébe, Willy is félt, de nem mutatta.

Már felkészült rá, hogy kivégzik és csak remélni tudta, hogy a

fiúk tiszta munkát végeznek. Az utóbbi néhány héten bőven

volt ideje gondolkodni, és csak egyetlen dolgot bánt. Korábban

kellett volna asszonyt találnia és lehetett volna néhány gyere-

ke. Hiszen ezért vannak férfiak és nők a világon, hogy szapo-

rodjanak. Hogy gyerekeket hozzanak a világra, és a lehető leg-

jobb dolgokat megadják nekik, amit az élet csak kínálhat. Nem

feltétlenül pénzt, meg ilyen világi dolgokat, inkább életkedvet

és tisztességet. Hogy egyként tudjanak élni az egész világgal.

Ha nem azon az ösvényen ment volna, amit választott, ak-

kor nem egy hideg pincében végezte volna, és most nem meg-

kínzottan, félig agyonverve várná itt a halált. És nem is azon

imádkozna, hogy gyorsan végezzenek vele.

Tehát mégiscsak elfecsérelte az életét. Azokért az évekért vi-

szont hálás volt Patrick Kellynek, amikor az ő életének része le-

hetett, és engedte, hogy még a saját lányát is megossza vele,

akkor, amikor Willynek inkább saját lánykát kellett volna már

nevelnie. Kellett volna, hogy legyen valakije, akiről gondos-

kodhat, akiért dolgozik. Akit ölelgethet, babusgathat. De hát

hányszor mondta neki Patrick az évek folyamán, hogy keres-

sen magának egy tisztességes csajt? Hogy kezdjen már el végre

igazán élni.

Willy csalódott magában.

Ha most végeznének vele, legalább abban a tudatban halna

meg, hogy az ember mégiscsak a maga szerencséjének ková-

csa. Az emberek csak azt teszik velünk, amit eltűrünk tőlük.

Hányszor mondta ezt neki az édesanyja gyermekkorában? Túl

sokszor is. Aztán végül hogy elkeserítette az életmódjával, meg

a vadságával! De mindez kellett hozzá, hogy tisztán lássa, mi-

vel is kellett állandóan szembenéznie gyermekkora óta.

Mindenkinek szüksége van valakire.

Az, hogy a nőkkel szemben mindig olyan félénk volt, az volt

az ő veszte. Most végre volt valakije, és ez a nő tényleg szerette.

Maureen is megérte a pénzét, a Jóisten megáldja! De mégiscsak

jóember volt, és végül is mit számít, hogy mit művelt a múlt-

ban? Hiszen a múlt teszi azzá az embert, ami. Maureennak

megvolt az az előjoga, hogy a saját törvényei szerint élhetett.

Kapott is jó néhány pofont az élettől, de őszintén törődött

Willyvel, ő pedig érezte, hogy most valóban törődnek vele.

Érezte, hogy valakinek rá van szüksége.

Most először az életben mondhatta el magáról, hogy egy

párnak ő az egyik fele, és ez nagyon jó érzés volt. Jól érezte ma-

gát Maureennal. Bírta a szövegét, meg azt a lobbanékony ter-

mészetét is. Mindig meg tudta nevettetni, de úgy igazán, és ezt

Willy nagyon élvezte.

Most, amikor mindent elrendezett a fejében, Borisz széles

mosollyal állt előtte, kezében egy pisztoly. Willy elhatározta,

hogy történjék bármi, ő tisztességesen fogja végigcsinálni.

Mást nem igazán tehetett.

- Szép munka volt, Mr. Garney.

Willy nem válaszolt. Fázott, a hideg szinte már a csontjaiba

is beleette magát. Nem tudta, hogy ez a félelemtől van-e, vagy

a nyirkos pincétől.

- Mr. Kelly mindenben ártatlan volt, de nem tartotta eléggé

nyitva a szemét. És ha ez megtörténik, az olyan keselyűk, mint

e két barátunk itt, gyorsan kézbe veszik a dolgokat.

Willy megvonta a vállát.

- Pat megbízott Tommyban. Semmi oka nem volt rá, hogy

ne tegye.

Borisz bólintott.

- Azt elhiszem. Sajnálom, hogy az életére törtünk, de bizto-

san meg fogja érteni, hogy ez pusztán üzleti döntés volt. A he-

lyemben ő is ugyanezt tette volna.

- Ha Patrick az embereit ilyesmivel bízta volna meg, akkor

azt rendesen végre is hajtották volna, erre mérget vehet. Soha

nem bírta elviselni a mások hülyeségét, és az ő parancsait nem

lehetett félig teljesíteni.

Borisz csak mosolygott az enyhe célzáson. Egyáltalán nem

zavarta, sőt még tetszett is neki. Az ilyen régimódi gengszte-

rek, mint Garney, már kihalófélben vannak. Manapság az

igazi pénz a kábítószerben van, és az öregebb arcok ezt a pia-

cot, ahol ennyire kemény a verseny, nagy ívben elkerülik. Az

oroszok persze nem válogatósak.

Borisz odabiccentett a földön fekvő két férfi felé.

- Miért nem ölte meg őket?

Willy vállat vont.

- Hogy őszinte legyek, nem vitt rá a lélek. Ők is a maga fog-

lyai, akárcsak én. Úgy gondoltam, mégiscsak jobb, ha maga

dönti el, mi legyen, nem?

Borisz leguggolt és odatartotta a pisztolyt Jacky fejéhez.

Meghúzta a ravaszt. Joey-t beterítette az agyvelő és a vér, ki-

nyitotta a szemét és a sokktól teljesen lemerevedett, amint Bo-

risz nyugodtan mosolygó arcára nézett. Néhány másodperccel

később Borisz Joey-t is lelőtte.

Aztán odadobta a pisztolyt az ágyra, és megigazította a ma-

kulátlan Armani-öltönyét.

- Nos, Mr. Garney, elvihetjük valahová, vagy inkább szeret-

ne taxival menni?

Benjamin Boarder ott állt a kórház előtt. Azóta figyelte Kate-et,

amióta elhurcolták Jacky-t és Joey-t. Tudta, hogy ki vitte el

őket, és azt is sejtette, hogy Borisz, az orosz, valószínűleg még

visszajön.

Benjamin mindent Patrick Kellynek köszönhetett, amije

csak volt. Ő adott neki pénzt annak idején, hogy el tudja indí-

tani a pénzbehajtó vállalkozását. Tizenkilenc éves volt, tele vir-

tussal és büszkeséggel. Patrick nagyon bírta a fiút, és miután

egy közös ismerősük bemutatta őket egymásnak, máris adott

neki öt lepedőt, hogy meg tudjon venni egy adósságot.

Benjamin egy ismert elmebajos kutyatenyésztőtől hajtotta be a

pénzt, és ezzel meg is alapozta a jó hírét.

Későbbi feleségét, egy pici vörös hajú lányt furcsa mód egy

éjszakai bárban ismerte meg, amikor kereset-kiegészítéskép-

pen épp kidobó fiút játszott. A lány szűz volt, ez már önmagá-

ban is megdöbbentette. A másik sokkot a lány családja okozta,

ahol is előítéletek nélkül fogadták a félvér férfit, aki szemmel

láthatóan imádta a lányukat, Chantelt.

Hét gyermek után, most már rá sem nézett más nőre, nem is

akart mást. Még mindig a feleségét akarta megérinteni a nap

minden percében, és még mindig izgatónak találta. Mielőtt

Chantellel találkozott, minden nőt üldözött, aki egy kis hajlan-

dóságot is mutatott arra, hogy esetleg beengedi a bugyijába.

De Chantel óta számára a többi nő megszűnt létezni.

Hét meseszép gyereke volt, egy káprázatos háza, nagy kocsi

és rengeteg pénz. Ha nem is mind a bankban, hanem sporttás-

kákban elrejtve a környéken. Hagyott egy levelet Chantelnek,

amiben leírta, hogy hol találja meg a dugipénzt, ha valami ba-

lul ütne ki.

Mindezt Patrick Kellynek köszönhette és hajlandó lett volna

az életét is adni érte, hogy meghálálja neki.

Figyelte hát a kórházat, és igyekezett a maga módján vi-

gyázni Kate Burrows-ra. Ennél többet nem tehetett Patrick

Kellyért.

S csak remélni tudta, hogy ennyi elég lesz.

Suzy kilépett a saját agyából, hagyta, hogy a drog elvarázsolja.

Amikor megszólalt a csengő, nagy nehezen kibotorkált és vi-

gyorogva ajtót nyitott. A férfi ismerősnek látszott. Hunyorgó

szemmel nézte, aztán végre felismerte.

- Hello, rég nem találkoztunk. - Kitárta az ajtót, és a jöve-

vény belépett.

- Jól nézel ki, Suze.

A nő csak vigyorgott.

- Kurvára belőttem magam, haver.

A férfi is nevetett. - Ez nem nagy újság!

Bementek a makulátlanul tiszta nappaliba. Annak ellenére,

hogy erősen kábítózott, Suzy mindent rendben tartott. Ez

amolyan hóbort volt nála, valószínűleg azért, mert olyan kö-

rülményekközt nőtt fel, mint egy állat, és ez ellen már kisgyer-

mek korában lázadozott.

Suzy a lelkifurdalásnak egyetlen típusát sem ismerte; pén-

zért szó szerint bármit megtett volna, de a koszt és a mocskot ki

nem állhatta. Ez ugyanis központi szerepet játszott a gyermek-

korában, és korán megtanulta, hogy az ember nyugodtan lehet

szemét, aljas és közönséges, amennyire csak akar, amíg nem

látszik rajta. Ha valaki szép ruhában szép kocsit vezet, a több-

ség eleve elfogadja. Ez volt rövid gyermekkorának egyik leg-

hasznosabb tanulsága.

Szerette látni az emberek arcát, akik bejöttek hozzá a lakásá-

ba, és élvezte, ahogy a kevésbé tehetősek irigykedve csodálják.

Mostanában természetesen az volt a legfontosabb, hogy mi-

lyen sokat keresett, és ez a lányokat és asszonyokat, akikkel

„üzletelt" teljes mértékig meggyőzte arról, hogy Suzyval a nye-

rő lóra tettek.

Most megérintette a múlt szele, és a drogokkal táplált önbi-

zalma olyan nagyra nőtt, hogy még csak nem is találta furcsá-

nak, hogy egy férfi, akit már évek óta nem látott, a nyomára

bukkan és előzetes bejelentés nélkül meglátogatja.

. - Kérsz valamit inni?

A férfi bólintott.

- A szokásosat, Suze. Gondolom, még emlékszel, mi volt az.

Suzy kislányos hangon nevetett.

- Még jó! Ülj le, helyezd magad kényelembe! Baszd meg,

tegnapelőtt épp rád gondoltam. - Töltött neki egy brandyt. -

Hát nem vicces?

A férfi elvette a brandyt és belekortyolt.

- Amíg nem beszéltél rólam, Suze...

A nő leült és keresztbe rakta a csontos lábát.

- Miért is kellett volna? - A hangjában őszinte érdeklődés

csengett.

A férfi megvonta a vállát a gyűrött másodosztályú öltönye

alatt.

- Hát, ami azt illeti elég nagy szarban voltál, nem igaz, Suze?

Azt pusmogták, hogy majdnem bevarrtak életfogytiglanra.

Nem valami szívderítő kilátások. Te persze még a saját nagy-

anyádat is feladnád, ha ez valamit segítene, mi?

Suzy mérges volt.

- Figyelj, Barker, én tudom tartani a számat. Az kurva élet,

hogy ennyi év alatt ezt az egy dolgot rendesen megtanultam.

És már bocs, de ha be akartalak volna köpni, lett rá volna bőven

alkalmam korábban is, nem igaz?

A férfi ismét belekortyolt az italába.

- Ma azért vagyok itt, hogy néhány régi ügyet elrendezzek,

Suze. Úgyhogy elmesélhetnéd szépen percről percre, hogy mi

történt itt nálatok.

Suzy vállat vont. - Hol kezdjem?

-Az elején. De legelőször is, Suzy, azt kell tudnom, hogy mi-

ért Lucashoz mentél. Miért nem jöttél hozzám? Vagy talán azt

remélted, hogy nem jövök rá, mikor tudod jól, hogy én is

ugyanúgy használom a lányokat? Ezzel kicsit beleléptél a lelki-

világomba, picinyem! Adtam egy kis ízelítőt, te meg visszaélsz

a bizalmammal. Nekem úgy tűnik, hogy te meg én egy kicsit

mintha egymás lábát taposnánk. Tudod, Lucas engem hívott

fel, hogy húzzalak ki a szarból. Szerintem ebből is tudhattad

volna, hogy többet tudok, mint gondolnád. Úgyhogy tartozol

is nekem. Egészen a DPP-ig fel kellett mennem, hogy ebből ki-

sikáljalak.

Suzy ivott egy kortyot. - Ezt méltányolom is.

Barker gyengéden nevetett.

- Micsoda egy pina vagy, baszd meg! Adok egy kis kóstolót,

megkérlek egy kis szívességre a régi szép idők kedvéért. Aztán

felépíted a saját hálózatodat. Mi ez, ha nem átbaszás?

Suzy most nagyon megijedt.

- Azt hittem, már abbahagytad. Egyik lány sem szólt rólad.

A férfi csak rázta a fejét erre a naiv dumára.

- Nahát, nem szóltak rólam? Még ilyet! Talán azért, mert ők,

nem úgy mint te, jobban be vannak szarva ahhoz, mintsem

hogy kiejtsék a nevemet a szájukon, vagy hogy keresztbe te-

gyenek nekem. Az emberek most viszont azt hiszik, hogy zsa-

ruk állnak mögötted. Tudom, hogy Burrows kérdezett rólam.

- Egy büdös szót sem szóltam, esküszöm! Ne hülyéskedj! -

Ez már eléggé könyörgősen hangzott. - Mégis miért szóltam

volna? Azért hülye én sem vagyok! Lefizettem Clive Hamlint,

te is tudod, hogy benne van a buliban, és van még egy másik

zsarum is, de az Grantlyben.

- Tudom. Lucas mondta. Most pedig tudni szeretném, hogy

ki az.

Suzy nagy levegőt vett.

- Mindent elmondok, amit csak akarsz.

A férfi kényelmesen hátradőlt a luxusfotelban.

- Látod, ezt már szeretem. - Aztán körbenézett a lakásban. -

Hát, úgy tűnik, mától van egy új partnered, nem?

Suzy bólintott. Megpróbált mosolyogni, mint aki örül.

De nem nagyon sikerült.

Maureennak nagyon hiányzott Willy. Az a hír járta, hogy már

nem is él. Tudta, hogy valaki csúnyán elbánt Pat Kellyvel, és a

szerencsétlen most az életéért küzd a kórházban.

Azóta teljesen lelombozódott. A hajára is ráfért volna már

egy festés, a körméről lekopott a lakk, az arcát sem festette,

olyan öreg volt és elgyötört. A fia, Duane, már komolyan aggó-

dott érte. Az utóbbi pár hétben az édesanyja félelmetes gyorsa-

sággal haladt lefelé a lejtőn.

Pedig mindent megpróbált, hogy felvidítsa: azt is elmondta

neki, hogy a haverjának az apja azt hitte, róla, hogy a nővére.

Máskor egy ilyen hírtől napokig mosolygott, most viszont csak

megvetően ránézett azokkal az üres szemekkel:

.- Na persze! Az is biztos fehér bottal, meg vakvezető kutyá-

val jár, mi?

Duane nagyon sajnálta az anyját. Korábban egyik pasit

szedte fel a másik után, Duane már beletörődött. Sőt Maureen

is beletörődött. Amikor kapott egy újabb pofont az élettől, min-

dig felállt, és leporolta magát. Maureen természetes humorér-

zéke valahogy mindig tompította az ütéseket. De most, ez sok-

kal komolyabb volt.

Willyt egyszerűen elrabolták. Maureen azt mondta a fiának,

hogy éppen milyen nagyon boldogok voltak egymással, ami-

kor Willy egyszer csak eltűnt. Először azt hitte, hogy csak szó-

rakozik vele, aztán hallotta a szóbeszédet. Azokban a körök-

ben, ahol ő megfordult, sok mindent hall az ember. Duane pró-

bálta megértetni vele, hogy nem mindegyik híresztelés igaz.

Mire Maureen azt kérdezte, hogy ezzel mégis mit akar monda-

ni. Hogy Willy egyszerűen lapátra tette?

Menthetetlen helyzet volt.

Annyira akart segíteni az anyjának, de nem tudta, hogyan.

így aztán csak hordta be neki a teákat, anélkül hogy kérte vol-

na és otthon maradt mellette, nem ment el bulizni a haverok-

kal. Őszintén aggódott az anyjáért. Most először látta gyengé-

nek, és ez mélyen megrendítette. Hiszen az anyja mindig erős

volt, mindannyiuk helyett. Muszáj volt neki. És a semmirekel-

lő hapsik, akikkel kevert, csak még jobban megedzették.

Duane azon gondolkodott, hogy Willy teste valaha is előke-

rül-e, és ha igen, vajon az anyja hogyan fog reagálni.

Az anyját eddig mindig olyan magától értetődőnek tartotta,

és csak most döbbent rá, hogy mennyi mindent tett őérte, hogy

mennyire szüksége volt rá. Sőt, hogy mennyire szerette. Most

pedig csak egy rozoga vénasszony volt, gyűlölte ilyennek látni,

ilyen letörtnek és magányosnak.

Amikor megszólalt a csengő, Maureen nem mozdult a szék-

ből. Ment a tévé, Ricki Laké néhány nővel szórakozott, akik a

fiaik barátainál hagyták a csecsemőket.

Csak ült ott a köntösében, szájában pedig az örökös, elma-

radhatatlan cigaretta.

' - Menj, Duane, nézd meg ki az, és küldd el a picsába! Ma

nem vagyok jópofizós kedvemben.

A fiú csak sóhajtott egy nagyot, és elindult az ajtó felé.

Két perccel később látta, amint az anyja arca beesik a rémü-

lettől, amikor észrevette Willyt az ajtóban, aki úgy állt ott, mint

egy félig agyonvert szellem. Maureen úgy pattant ki a székből,

mintha puskából lőtték volna ki, és olyan erősen szorította ma-

gához a férfit, mintha csak az élete múlna rajta. A hangja telje-

sen ellágyult a könnyektől, ahogy folyton csak a párja nevét is-

mételgette, mint valami imát.

A férfi végül lehámozta magáról, és mogorván megszólalt: -

Baszd meg, öreglány, de szarul nézel ki!

Maureen letörölte a könnyeit az arcáról, és viszonozta a bó-

kot:

- Azért te sem vagy valami szívdöglesztő látvány!

Duane látta, hogy Willynek komoly fájdalmai vannak, ezért

aztán kicsit odébb tolta az anyját, a nagydarab férfinak pedig

segített leülni a díványra.

- Csináljak egy fürdőt, meg valami kaját?

Willy hálásan bólintott.

- Kösz, fiam, az most nagyon jó lenne!

Duane kiment a konyhába, feltette a kannát, és ez most na-

gyon tetszett neki, hogy ilyen evilági dolgokat csinálhat Willy

kedvéért. Az pedig, hogy látta az anyja boldog arcát, és hallot-

ta, ahogy a kefével serényen fésüli a haját, mindenért kárpótol-

ta. Azokkal az alakokkal ellentétben, akikkel az anyja az évek

során kevert, Willy Garney legalábbis Duane így érezte - úgy

tűnt, hosszú távon is velük marad.

22.

A Kacér Lányok újra kinyitott. Borisz körülnézett és szem-

ügyre vette a nőket, akik a keményen megkeresett pénzü-

ket örömmel fizették ki szép küllemű fiatalembereknek, hogy

táncoljanak nekik az asztalukon.

Az egyik kidobó tréfásan meg is jegyezte:

- A pacákok, azok rendben vannak. Néha összeverik egy-

mást, azt' oké. De a nők..., a nők igazi vadállatok!

Borisz csak mosolygott. Ezt már mástól is hallotta.

És valóban: a közönség őrjöngve visítozott a tangás, baba-

olajjal bekent fiúk láttán, ő pedig utat tört magának a tömegen

át az iroda felé. Bent Pascal üdvözölte, Patrick könyvelője. Ő

vitte most a boltot, amíg Kelly formálisan nem tud beleegyezni

abba, hogy az egészet eladja az oroszoknak. Borisz egy pillana-

tig sem kételkedett abban, hogy Patrick belemegy az üzletbe.

Mindazok után, ami történt, biztos javult valamelyest az üzleti

érzéke.

Borisz tudta jól, hogy mindenkit megdöbbent, hogy így át-

veszi az irányítást, de abban is biztos volt, senki nem mer bele-

szólni. Neki nagyon is jó kapcsolatai voltak.

Pascal épp a könyveket nézte át, és arcára kiült a szokásos

aggodalmas kifejezés. Az évek folyamán tökéletesítette ezt a

nézést, és bárki, aki így látta, egyből azon kezdett töprengeni,

hogy vajon mi is járhat ilyenkor a fejében, abban a borotvaéles

elméjében, amit ugyanúgy eltitkolt a többiek elől, ahogyan az

éles szemét is vastag szemüveg mögé rejtette.

Ő a legtöbb emberrel ellentétben itt a klubban egyáltalán

nem gondolta, hogy Patrick Kelly behódol, és az egészet eladja

az oroszoknak. Nem, ez valahogy nem stimmelt. Ha Patrick

egyszer újra felépül, akkor majd biztosan szeretné megőrizni

azt, ami az övé, legalábbis Pascal így gondolta. És a klub is ezek

közé tartozott. így aztán két könyvet vezetett. Egyet az oro-

szoknak, egyet pedig Kellynek.

Ez volt a minimum, amit megtehetett, és történjék bármi, ő

nem veszthet rajta. De szívesebben vezette volna csak

Patricknek a könyvet, ő valahogy megnyugtatóbban hatott rá.

Az oroszokkal az embernek mindig olyan érzése volt, hogy ha

egy kicsit is keresztbe tesz nekik, akkor kész, neki lőttek, még-

hozzá szó szerint.

Pascal tehát szépen elrendezte a tényleges bevételeket, a

megtakarításokat, a kettő közötti különbséget, és azt is, hogy

melyik pénz hova volt szánva. Minden táborba cseppentett va-

lamit, ez tűnt a legbiztonságosabbnak, amíg a dolgok nem ren-

deződnek véglegesen.

Kate megdöbbent, amikor látta, hogy Golding ott ácsorog a be-

járatnál, az őrség előtt. Elég idegesnek tűnt, ezért gyorsan oda-

sietett hozzá. Reggel 6:35 volt, és Kate még mindig nem igazán

tért magához a fotelban töltött éjszaka után.

A férfi rámosolygott, ő pedig kedvesen visszamosolygott. Az

utóbbi időben nagyon rendesen viselkedett, és Kate-et egészen

felkavarta az a tudat, hogy korábban mennyire félreismerte ezt

a fiút.

- Sajnálom, asszonyom, hogy ilyesmivel kell zavarnom, de

van egy újabb gyilkosság és még egy gyerek eltűnt.

Kate aggodalmasan lehunyta a szemét.

- Kicsoda?

- Egy kis csaj, a neve Bernice Harper. Prosti, a masszázs

szakmából. A kisgyerek neve Mikey, őt is kikölcsönözték. A

lányt leszúrták. Kétszer hasba, egyszer pedig a lapockák közé,

valószínűleg az volt a halálos döfés. A kisfiú hároméves, sehol

sem találják. Ez a lány szintén szociális felügyelet alatt állt. A

kartonján főleg jelentéktelen bűnügyek voltak, egyesektől fon-

dorlattal pénzt csalt ki, kisebb áruházi lopások, szabálysértési

eljárás strichelésért. Az első ilyen tizenhárom éves korában in-

dult ellene. Pedig csinos lány volt, meg minden. Kár érte.

- Ha múlt éjjel dolgozott, akkor lehet, hogy a gyerek még

mindig valamelyik szomszédnál van, vagy ismerősénél?

Golding a fejét csóválta.

- Az egyik szomszédja azt mondta, hogy valami csetepatét

hallott tegnap éjjel, sírást, meg ilyeneket, de ez nála szinte min-

dennapos volt, úgyhogy nem is tulajdonított neki különösebb

jelentőséget. Viszont nincs szemtanú, aki látott volna valakit is

bemenni hozzá, vagy a környéken. Akárki is volt az, úgy jött és

ment, hogy egyáltalán nem keltett feltűnést.

Kate nagyot sóhajtott.

- Nem vagyok meglepve. Úgy látszik, hogy még van valami,

ami közös ezekben a nőkben: mindegyiknek annyira bonyo-

lult az élete, hogy bármit is csinálnak, már nem tűnik fel senki-

nek.

Golding beletúrt a rövid hajába.

- Már értesítettük a legközelebbi hozzátartozóit, de az anyja

sem lepődött meg. A gyerekről még csak nem is kérdezett. A

helyszínen találtam egy fényképet a kicsiről, és tudja mi tűnt

fel? Ő az azon a képen, amit Kerry-éknél találtunk.

- Szerezzen másolatot a képekről, és egy óra múlva itt talál-

kozunk, oké?

- Van egy sorozat nálam, itt a kocsiban, asszonyom. Esetleg

hazavihetem, hogy letusoljon, vagy ilyesmi?

Kate megrázta a fejét.

- Nem, itt az én kocsim is.

Golding már épp indulni készült.

- De kilenckor bent találkozunk - mondta Kate. - Csak előbb

még beszélni akarok valakivel.

- Rendben. Egyébként hogy van Mr. Kelly?

- Kitartóan küzd, akárcsak mi.

Golding búcsúzóul még odamosolygott egyet, Kate pedig

nézte, ahogy elhajt a kocsijával, de közben már az új fejlemé-

nyekre koncentrált.

Valaki olyanról van tehát szó, aki úgy el tud bújni, hogy

szinte képtelenség felderíteni. Tehát vagy nagyon okos, vagy

nagyon is ismert. Nagyon is ismert, vagyis félelmetes. Csak ez

lehet. Valahol a bensőjében érezte, hogy Suzy tudja, ki az, és

együtt utaznak gyerekpornóban. Igen, ez így összeáll, ennek

van értelme. De ki a fene lehet az, és hogyan jöhet rá, ha egy-

szer nem kérdezheti ki Suzyt?

Csak egy ember volt, akiben eléggé megbízott ahhoz, hogy

megkérdezhesse, és ezt most azonnal meg kell tennie, aztán

majd ráér lezuhanyozni, átöltözni és bekapni valamit.

Kate el tudta képzelni, hogy Robert mennyire meglepődött,

hogy újra látja, de a kedves mosolytól mindjárt jobban érezte

magát, és már nem is bánta, hogy ilyen korán reggel felzavarta

a férfit.

- Jaj, remélem nem baj, Robert, de most nagyon kellene a se-

gítsége!

A férfi csak vigyorgott.

- Ugyan! Jöjjön bátran! Épp kávét főztem.

Kate követte a finom almaillatú konyhába, ami csak úgy ra-

gyogott a tisztaságtól.

- Fél éjszaka fenn voltam és takarítottam. Nem könnyű min-

dent elvégezni. Tudja, az apámmal töltött ennyi év után na-

gyon is meg tudom érteni azoknak az anyáknak a helyzetét,

akik a család mellett még dolgoznak is!

Aztán töltött a nőnek egy csésze finom kávét, Kate pedig há-

lásan belekortyolt.

- Ez az egyik hóbortom - magyarázta Robert -, de képtelen

vagyok ihatatlan kávéval kezdeni a napot. Hogy a teáról már

ne is beszéljünk! Te jó ég, a gyomromnak ahhoz három órával

előbb kell felkelnie!

Kate mosolygott.

- Szóval, mit tehetek önért, Miss Burrows, vagy hívhatom

esetleg Kate-nek?

- Igen, szólítson Kate-nek. Kérdeznék néhány dolgot, az ak-

tákról. Volt egy újabb gyilkosság. Bernice Harper.

A férfi a hír hallatán elsápadt, és könnybe lábadt a szeme.

- Jaj ne! Szegény Bernice! De hát hogy történt? És mi van a

kis Mikey-val? Beszóljak a szociális gondozóba...?

De amint látta a nő arckifejezését, a hangja elcsuklott.

- Attól tartok, Mikey eltűnt - mondta Kate. - Ez már a máso-

dik gyerek egy héten belül, ugyanis Sharon Pallister kisfiát sem

találtuk még meg. Ezt csak magának mondom, de szó szerint

semmi más nyomon nem tudunk elindulni, mint Natashán és

Suzyn - csakhogy Suzynak megvannak a maga barátai, még-

hozzá nagyon magas pozíciókban.

- Nem lep meg - fintorgott Robert. - Mindig fedezte magát,

a jó öreg Suzy. Már korábban is ismertem, mielőtt még idejöt-

tem. Évekkel ezelőtt Wales-ben dolgoztam, egy leánygondozó

intézetet vezettem. Már akkor is egy kis szikár, csúnya kölyök

volt, azzal a könyörtelen arckifejezéssel. Ha elmondanám,

hogy mit meg nem tett egy tábla csokiért, itt helyben lefordul-

na a székről. De ez semmi az anyjához képest. Nem tudok mást

mondani rá, mint hogy egy undorító féreg volt. Akkoriban

Tilbury-ben laktak. Az anyja volt a kikötő főkurvája. A kocs-

mában néhány ital után bárkivel ágyba bújt, és ugyanezt elvár-

ta a lányaitól is. Tudom, hogy Suzy mindenkinek szúrja a sze-

mét, de ha belegondolunk, hogy milyen körülmények között

nőtt fel, hát egyáltalán nem csoda. Csak gondoljon bele egy

percre, hogy milyen élete lehetett! Mégis hol tanulta volna

meg, hogy mi az a könyörület, a törődés, hogy hogyan kell sze-

retni, ha soha senki nem mutatta meg neki?

Kate tudta, hogy a férfinak igaza van, mégsem tudott osz-

tozni vele ezekben az érzelmekben. Az ő szemében arra semmi

nem lehetett mentség, hogy valaki gyerekek stricije legyen.

- Ami engem illet, Robert, szerintem egy ilyen gyermekkor

után inkább azon kellene törnie magát, hogy más gyermekek-

nek ne kelljen elszenvedniük mindazt, amit neki kellett.

- Magából a tisztességes otthon és az illedelmes nevelés

hangja szól. Tudom, hogy mindenki úgy gondolja, hogy csak

lököm itt a süket dumát a lányaim védelmében, de hát valaki-

nek mégiscsak törődnie kell velük! Valakinek meg kell próbál-

ni melléjük állni, és jobb útra téríteni őket! Az én munkámban

nincs köszönet, és naponta hússzor megkapom a pofámba,

hogy semmi értelme annak, amit csinálok. De akkor is folyta-

tom, és minduntalan igyekszem csak egy picit is hatni az embe-

rekre. Azért bízzák rám a lányokat, hogy figyeljek rájuk. Hogy

megértessem velük, hogy a gyerekük az első és legfontosabb

számukra. A társadalom olyan sok pénzt költ jó dolgokra - a

romániai szegény gyerekekre, vagy bármi hasonlóra. És itt

mégis egy héten belül két elhanyagolt gyerek hal meg, és van

egy csomó újszülött, akik esetében a halált okozó testi sértés

sokkal valószínűbb, mint az óvodások, vagy az iskolások köré-

ben. Vannak olyan nők, akik futószalagon gyártják a gyereke-

ket, szinte megszakítás nélkül. A pedofilok bőven találnak he-

lyet maguknak, ahol folytathatják a „kisdedjátékaikat". Bizo-

nyos esetekben a nemi erőszak generációkon át nyomon kö-

vethető, nagymamákig, dédnagymamákig, akiket mind meg-

erőszakolt egy rokon, vagy a család közeli barátja.

Robert egy lélegzetvételnyi szünetet tartott, és Kate-re né-

zett, aki feszülten figyelt.

| - Úgy érzem magam, mint egy apró kis fog egy nagy mocs-

kos fogaskerékben - folytatta a férfi -, és megpróbálok segíteni

rajtuk, ahelyett hogy csak kinevetném őket. Igyekszem ráve-

zetni őket a gyenge pontjaikra, anélkül hogy úgy tárnám elé-

jük ezeket, mint valami olyasmit, ami a Napnál is világosabb,

ahogy azt mindenki más teszi, akivel csak összehozza őket a

sors. Próbálok barátot faragni belőlük, és nem úgy kezelem

őket, mint a társadalom söpredékét, ahogyan azt oly sokan te-

szik ebben a világban. Egyszóval azon vagyok, hogy egy kis

önbecsülést adjak nekik. Úgy érzem, ez kulcsfontosságú, ha a

társadalom számkivetettjeivel akarunk kezdeni valamit.

Kate továbbra is itta a férfi szavait, de az tudta, hogy még

mindig nem sikerült meggyőznie a rendőrnőt. Mindettől füg-

getlenül, ő folytatni fogja a munkáját, azt, amit tennie kell. Va-

lakinek muszáj segíteni ezeken az embereken, és miért is ne le-

hetne ő az. Ő legalább őszintén törődött velük.

- Van esetleg tippje, hogy milyen lányok tartozhatnak még

ebbe a pedofil körbe? Hogy kik adhatnák még így oda a gyere-

küket? - kérdezte Kate.

- De ez most nem hivatalos, ugye?

- Persze, hogy nem. Esküszöm, hogy köztünk marad, de ha

esetleg tud valakit, aki talán segíthetne nekünk, vagy, ami még

jobb, ha tudna valakit, aki elképzelhető, hogy együttműködik

Suzyval...

- Ahogy már mondtam, keresse fel Barker detektívfelügye-

lőt, ha tudja. Neki egy egész falka kölyke volt, amikor még itt

volt Grantley-ben. A legtöbbjük még mindig errefelé tanyázik,

és bizony jó kiképzést kaptak. Egyikük sem merne ártani neki,

az hétszáz! Suzy is az ő embere volt, meg Kerry Alston. Sőt

Tash is, akkor még egészen kicsi volt. Jó néhányan a lányok kö-

zül. Még indítottak ellene eljárást is, de persze nem tudtak

semmit rábizonyítani. És ahelyett hogy kiközösítették volna,

ahogy az jogosan elvárható lenne, ő inkább felfelé bukott.

Igen, Barker az egyetlen közös nevező, amit el tudok képzelni.

Kate összehúzta a szemöldökét, és belegondolt, hogy mi-

lyen hatalmas dolog hangzott el az imént.

- De hát mi az, amit maga tud, de egyetlen aktában sincs

benne?

- Menjünk vissza tizenkét évet, amikor egy fiatal lányt

megerőszakoltak és megöltek! Úgy hívták, hogy Lesley Car-

michael. A Bentwood birtokról jött, akárcsak a többiek. Nézze

csak meg, hogy erről mit írnak!

A név hallatán Kate-ben megszólalt a csengő, és hálásan el-

mosolyodott.

- Köszönöm, Robert!

A férfi szívélyesen felhúzta a szemöldökét.

- A jó cserkész, ahol tud, segít. De ne felejtse, mindezt nem

hivatalosan mondtam. Nem akarom, hogy aztán mindenféle

pletyka célpontja legyek.

Kate kiitta a kávéját, és nem ellenkezett, amikor a férfi még

egyet töltött neki.

- Barkert az egyik lányon keresztül ismertem meg, akivel az

otthonban dolgoztam - mondta Robert. - Mindig jött látogatni

őket. Amikor aztán Grantley-be kerültem, őszintén szólva

meglepődtem, hogy ő is itt van. De akkoriban már épp elme-

nőfélben volt.

Robert megvonta a vállát.

- Soha nem bírtam, de hát ez még nem bűn, nem igaz? Úgy

értem, az, hogy egy szemét állat. Márpedig nagyon szemét ál-

lat, azt elhiheti. Most Vice-ban él, és szerintem mostanában

már nyugodtan hódol a szenvedélyének. Azt tudja maga is,

hogy Londonban tizenegy-tizenkét évesekkel kereskednek.

Na persze, neki ott van az aranyos kis Debbie, aki mindig haza-

várja. Micsoda egy szar alak!

Kate kihallotta a férfi hangjából a fásultságot és nagyon is

meg tudta érteni.

- Barker nagyon mélyre süllyedt. Jó páran dolgoztak vele

együtt, még az úgynevezett gondozók közül is néhányan. Egy

körzeti orvos és egy alapítvány igazgatója is. Aztán mind meg-

úszták szárazon. A körzeti orvos még mindig praktizál

Grantley-ben. Az alapítvány igazgatója viszont korenged-

ménnyel nyugdíjba vonult. A szokásos eljárás, miután az

ügyet agyonhallgatták. Ratchet, a maga főnöke, erről többet

tudna mesélni, mint én. Ő vezette a nyomozást, aztán ő simí-

totta el az egészet, és takarította el a nyomokat, mint egy jó

gyerek. Az egészet lerendezték, végül is családban maradt.

Azokat a lányokat, akik panaszt tettek, mániás hazudozónak

nevezték. Mert hiszen mind „problémás" családból származ-

tak. Esélyük sem volt. Kérdezze meg Camillát, majd ő elmond-

ja, kik is voltak. Az ő apja is zsaru volt itt évekkel ezelőtt. Az

egészről talán ő tudna a legtöbbet mesélni.

Robert itt jelentőségteljesen elhallgatott.

- Viszont magának most Rachet kell. Ő mindent tud. Ez a

Mr. Rachet, szép kis alak. Mindent ennek az eltusolásnak kö-

szönhet, amije van és ami lett belőle, azt meg mindketten tud-

juk, hogy mi lett belőle, nem igaz?

Látta, hogy Kate-nek mosoly jelenik meg az arcán. Nevet-

tek.

- Nem én mondtam, de nem zörög a haraszt... Ezt ne fe-

ledje!

- Nem lepődnék meg, ha igaza lenne.

A férfi elégedetten nézett maga elé.

- Köszönöm Robert. Nagyon köszönöm. Főleg a kávét.

Robert beletúrt a hajába.

- Gondolkodom rajta, hogy befestem szőkére, mit szól hoz-

zá?

Kate elnyomta a mosolyát.

- Lehet, hogy ha a bőrét festené, azzal is nagy sikere lenne.

- Majd meglátjuk. Hogy van a fiúja?

Kate örült, hogy végre hazai pályán lehet.

- Azt hittem, most éjszaka megtörtént a csoda, de a nővér

szerint nem biztos, hogy van jelentősége. Kinyitotta a szemét,

és megszorította a kezem.

Robert gyengéden megfogta a nő karját.

- Szerintem, azok után, ami történt, ez elég jó jel, nem?

Bólintott, a férfi kedvessége könnyeket csalt a szemébe.

- Rendbejön, kedvesem. Érzem.

Kate újra beleivott a kávéjába, hogy elrejtse a zavarát.

- Na, lassan nekiállok reggelit készíteni. Apám is nemsokára

felébred, és kezdődik a cirkusz. Ezért szeretek korán kelni,

hogy legyen egy kis időm magamra is, még ha így nem is al-

szom sokat éjjel. Ezért tudtam még megőrizni a józan eszem!

- Nagyon súlyos az állapota?

Robert nyomatékosan bólintott, olyan erővel, hogy a haja is

csak úgy lebegett a mozdulattól.

- Képzeljen el egy égetően rossz óvodást, meg egy igazán

rosszindulatú kamaszt egy személyben, és az egészet szorozza

meg hússzal, akkor talán valami fogalma lehet róla, hogy mivel

küzdök meg nap mint nap. De képtelen vagyok beadni egy

otthonba, egyszerűen nem tudom megtenni. Történjék bármi,

mégiscsak az apám.

Kicsit fészkelődött a székében, és ettől olyan nagyon fiatal-

nak és bizonytalannak hatott.

- Tudja, Kate, az a furcsa, hogy ha valakivel találkoznék a

munkám során, aki hasonló helyzetben van, gondolkodás nél-

kül azt tanácsolnám, hogy vigyék egy otthonba, a saját érde-

kükben. Szegény agyilag teljesen odavan, az Ég megáldja, de

testileg bezzeg kutya-baja! Olyan egészséges, akár maga vagy

én! És milyen ereje van! Hát, ne tudja meg!

Azzal felkelt, és kiöblítette a bögréjét a mosogatóban a csap

alatt, Kate pedig ezt célzásnak vette, hogy ideje indulnia. Elbú-

csúztak egymástól, és magára hagyta a férfit a beteg apjával,

aki azt sem tudta, hogy milyen ember is a fia, meg azzal a naiv

hitével, hogy valamit is el tud érni olyan lányokkal és asszo-

nyokkal, mint Suzy vagy Natasha.

És furcsamód, mindennek a tetejébe, Robert puhány nőies-

sége ellenére is, Kate azon kapta magát, hogy csodálja ezt a fér-

fit. Azt kívánta, bárcsak ő is ennyire szívvel-lélekkel tudná vé-

gezni munkáját, és neki is meglenne hozzá ez a személyes filo-

zófiája. Mi tagadás, nem kis lelkierő kell hozzá, hogy az ember

szembe tudjon helyezkedni az általánosan uralkodó véle-

ménnyel. Erről megint a saját problémái jutottak eszébe, és

hosszú idő óta most először volt könnyebb a szíve ezekkel kap-

csolatban, most, ahogy a rendőrség épülete felé haladt, ahol

Goldinggal volt találkozója.

Ott pedig már kizárólag a halott nőre koncentrált, az eltűnt

gyerekekre, és arról álmodozott, hogy hogyan is tudná kihall-

gatni Suzyt, anélkül hogy valamilyen elöljárója tudomást sze-

rezne róla. De legelőször is Barkerről kellett beszerezni a szük-

séges aktákat, és a halott iskolás lányról, Lesley Carmichael-ről.

Arra is gondolt, hogy ráállítja Jennyt és Goldingot Barkerre,

hátha találnak valamit. Valami aktuális pletyka a Vice-i pálya-

futásáról is megtenné. Most ő maga is egy sor szívességet szán-

dékozott kérni, csakhogy megszerezze, amire szüksége volt.

Most már biztos volt benne, hogy felgöngyölíti ezt az ügyet,

akármit szól hozzá Ratchet meg a cimborái. Azt hitték, hogy

majd a gyilkosság vádja alatt álló Patrick-kel való viszonya mi-

att mindenbe belemegy a karrierje kedvéért?

Zord mosoly jelent meg az arcán. Na, hát ebben nagyon té-

vedtek a fiúkák, de egyelőre nem akart lépni. Addig nem, amíg

nincs elég bizonyítéka ahhoz, hogy lecsukathassa a pornográ-

fokat. Ha bűnösök, akkor bűnhődni fognak. Nem érdekelte az

sem, ha közvetlenül kell az ügyészséghez fordulnia, eldöntöt-

te, hogy a bűnösöknek veszniük kell, majd a börtönben keze-

lésbe veszik őket.

Kate észrevette, hogy sokkal jobban érzi magát, mint az

utóbbi néhány hétben. Robert Batemannek köszönhetően egy

sor új információ birtokába jutott, és volt már egy szövetségese

is. Most már csak Patrick problémáit kell elrendeznie, és akkor

végre kifújhatja magát.

Ratchet Kate szemébe nézett és sóhajtott egy nagyot.

- Nem adhatok hozzáférési jogot a Lesley Carmichael akták-

hoz. Nagyon sajnálom, Kate. És azt is sajnálom, hogy Harry

Barker aktája eltűnt. De hát a nagy forgalmú rendőrőrsökön

előfordul az ilyesmi.

Kate sokáig nézte a férfit egyetlen szó nélkül. Amikor

Ratchet már nem állhatta a tekintetét, végül megszólalt.

- Tudom, hogy maga is benne van, Mr. Ratchet. Nyugodjon

meg, tudom. És azt is, hogy szándékosan dugdossa előlem az

aktákat. Persze, ha Patrick jól lenne, akkor nem lenne ilyen

nagy fiú, mert ő aztán égen-földön mindent megmozgatna

azért, hogy megszerezze nekem, amire szükségem van, hogy

végre lezárhassam ezt az ügyet. Úgyhogy most jól figyeljen,

uram, mert nem mondom el kétszer. Elkapom az egész rohadt

bandát, erre mérget vehet.

Ratchet félbeszakította. - Maga teljesen megőrült, Kate!?

Egyedül én álltam ki maga mellett mindig. Nekem ehhez az

egészhez semmi közöm! Most is csak parancsot teljesítek,

ahogy akkoriban is azt tettem. A dolog kegyetlenül nem arról

szól, hogy én mit akarok, vagy mit nem akarok. Szemben ma-

gával, nekem már csak néhány évem van a nyugdíjig. Aztán

kiszállok. Tény, hogy tizenkét évvel ezelőtt belekeveredtem

abba az eltussolásba. Nem volt más választásom. Ahogy most

magának sincs. Úgyhogy szálljon le a lovacskájáról, és ébred-

jen már fel! Egyszer majd Barker is elkövet egy hibát, és a CIB

elkapja. Addig viszont jobban le van védve, mint Jasszer Arafat

a siratófal mellett. Ne nézzen már rám úgy, mint valami kerék-

kötőre. Én csak egy nyomorult kifutófiú vagyok, érti? És most

nyugodtan rám vághatja az ajtót!

Kate sajnálta, mert tudta, hogy amit mond, az mind igaz. De

ez így nincs rendben, ez így nagyon nincs rendben.

Ratchet kissé megenyhült.

- Tudom, hogy mit érez, kedvesem. Én is ugyanazt érzem.

Mindennap együtt kell élnem azzal, amit tizenkét évvel ezelőtt

tettem, és higgye el, ha lenne lehetőségem változtatni rajta,

megtenném és vállalnám a következményeket. De Barker min-

denkiről információt gyűjtött. Mindenkiről túl sokat tudott,

még rólam is, és a legnagyobb gond az, hogy még ma is tud

mindent. Ez az egész annyira szövevényes, hogy bele is szé-

dülne, ha tudná. Dolgozzon azzal, amije van, csípjen el, akit

tud, őt pedig hagyja ki az egészből. Csak ennyit tehet.

Ratchet várt egy kicsit, hogy Kate megrághassa a szavait.

- Egyébként Gunner és Partridge halottak. Hogy van

Patrick?

Látta, ahogy a nő elfehéredik, majd folytatta.

- Az élet furcsa dolgokat produkál, nem? Mindenkinek

megvannak a maga kis titkai.

Kate sarkon fordult, és kiment a szobából.

Ratchet most megfogta, és ezt mindketten tudták.

Julié Carmichael egy kis teraszos bérházban lakott, nem

messze a Bentwood birtoktól. A lakás szépen rendben volt tart-

va, bár a bútorokat már igencsak kikezdte az idő vasfoga.

Julie-nak őszült a férfiasan rövidre vágott haja a széles, nyílt

arca, erős álkapcsa és halvány kék szemei felett.

Kate azonnal szimpatikusnak találta az asszonyt. Volt benne

valami bizalomgerjesztő.

Julié feltett egy teát, Kate pedig ott ült a konyhaasztal mellett

és figyelte, ahogy az asszony pepecsel az itallal. Látszott az ide-

ges mozdulataiból, hogy nem sűrűn fogad látogatókat.

- Szóval az én kis Lesley-m miatt jött? - kérdezte.

Kate bólintott. - Igen, szeretnék feltenni néhány kérdést.

Julié gúnyosan mosolygott.

- Na, mi van, megint előveszik az ügyet, csak nem?

Kate az ajkába harapott, Julié pedig lemondóan csóválta a

fejét.

- Nem hiszem, hogy tényleg előveszik. Eddig is szartak az

egészre, ezután sem lesz másképp.

Julié hirtelen agresszív lett. A düh csak úgy sugárzott min-

den mozdulatából. Odavágta a teáskannát a makulátlanul tisz-

ta acélasztalra, az éles, fémes hang betöltötte az egész konyhát.

- Mindennap gondolok rá, a kis Lesley-mre. Ott találták

meg az erdőben, megerőszakolták, és megölték. Fajtalankod-

tak vele, többen is. Tudom, mert a patológus elmondta

Jacknek. Ő is ott dolgozott a kórházban. Portás volt a városi kli-

nikán. Mindenkit ismert, és mindenki szerette. De később a ha-

lottkém a meghallgatáson azt mondta, hogy csak egyetlen férfi

volt, és hogy Lesley nem szenvedett. Az a sok szemét, gondol-

hatja, mentették a mundér becsületét. Nem történt semmi az

ügyben, és megmondjam miért, kedvesem?

Kate nem válaszolt.

- Mert a maguk embere volt. Egy rohadt rendőr! Az a Bunkó

Barker, csak így hívták. Többször láttam vele Lesley-t. De hát

megbíztam benne. A feleségét is ismertem. - Julié kétség-

beesetten csóválta a fejét, ahogy belegondolt, hogy milyen ve-

lejéig romlott is az az ember.

- Aztán még volt pofája idejönni, ide, ebbe a házba, és itt saj-

nálkozott nekem a lányom halála miatt. Azt mondta, hogy

megtalálja a tettest. Én meg még el is hittem neki. Akkor még

nem tudtam, senki sem tudta, hogy vizsgálat indult ellene.

Hogy feljelentették. Hogy az én Lesley-m megfenyegette,

hogy beárulja, mert lefeküdt vele és még másokkal is az iskolá-

ból.

Julié összeszorította a szemét.

- Nem volt egy szent a lányom, az tény, de azért azt nem ér-

demelte, hogy ilyen véget érjen. Ha ez egy állattal történik,

mindenki teljesen kikelt volna magából. De ha egy emberrel

történik, akkor az egész csak egy megrázó hír, az is csak pár na-

pig, amíg nem történik valami nagyobb dolog.

- Ki volt még benne? Úgy értem, hogy milyen lányok.

Julié sóhajtott és öntött a teából. Sűrű, sötétbarna színe volt,

és Kate tudta, hogy az íze sem lesz valami lenyűgöző.

- Volt néhány, akikről tudtam. Tudja, megtaláltam Lesley

naplóját, úgyhogy többet tudok, mint amit elmondtam. Aztán

amikor Barkert is belekeverték, akkor már tudtam, hogy csak

róla lehet szó. Lesley csak egy „B"-ről írt a naplójában. Valódi

nevek sehol sincsenek. De aztán összeállt a kép, később, ami-

kor a többi lány is elejtett néhány dolgot. Csakhogy a naplót el-

vitték. Azért adtam nekik, mert azt hittem, hogy ezzel sikerül

majd elkapni Barkert. De azóta sem láttam viszont. És semmi

jele annak, hogy bárki valaha is belenézett volna. Viszont az a

kedves ember, az a Mr. Ratchet, ő biztosan látta, mert neki ad-

tam, ő jött érte.

Kate ötször is átolvasta az aktát. Csak annyi állt benne, hogy

egy lányt megöltek, és hogy a szokásos kérdezősködést elvé-

gezték, de soha senkit nem kaptak el az ügyben. A gyilkosról

azt feltételezték, hogy valamilyen átutazó, vagy csavargó lehe-

tett. Egyetlen szó nem volt arról, hogy lett volna rendőrségen

belüli ügy, hogy egy rendőrt gyanúsítottak a bűnténnyel. Döb-

benet, hogy így eltussolták! De ahogy elnézte Julié Car-

michaelt, Kate tudta, hogy ez az asszony nem tudott hegyeket

megmozgatni. A saját közönyének és félelmének esett áldoza-

tul. Félt a rendőrségtől és félt a nyilvánosságtól is.

- Társadalmi intézményeknek is benne kellett lenniük? -

próbálkozott Kate.

Julié bólintott. - Bizony ám! - Azzal meggyújtott egy cigaret-

tát, leült az asztalhoz, két durva kezét összeütötte, látszott,

hogy a körme tövig le van rágva.

- Les szociális felügyelet alatt volt, mert volt egy kis balhéja

az iskolában. Lógott. Meg durván feleselt a tanárokkal. De

semmi komolyabb. Ilyesmit csináltak a többiek is. Viszont ami-

kor összehaverkodott azzal a Kerry Alstonnal, na, azután már

tényleg aggasztó dolgokat művelt. Kerry jött el érte aznap is,

amikor meghalt. Még mindig meg vagyok győződve róla,

hogy ő is benne volt. Ő és Barker, biztos hogy az ő lelkükön

szárad az én kicsim halála.

Julié most már láthatóan elkeseredett.

- És Kerry ott sírt Lesley temetésén, én meg elküldtem a

francba. Csak fel akarta hívni magára a figyelmet, láttam. Még

ide is eljött, és kérte, hadd nézze meg Lesley-t a koporsóban.

Azt gondoltam, gyerek még, meg ilyenek, tudja. Aztán kitaka-

rítottam Lesley szobáját, és akkor találtam meg a naplót.

Odaadtam Mr. Ratchetnek, ő vezette a nyomozást. Megtartot-

ta, azt mondta, hogy alaposan át fogja olvasni. Tudja, akkor

már tudtam, hogy a lányom a „B" betű mögött Barkert értette,

mert láttam Barkert Kerryvel meg azzal a kis Jackie Palmerrel.

Mindig ott vette fel őket a sarkon, a Bentwood birtok mellett,

ahol az az üres telek van. Mindenki tudta, mit művelnek. De az

én lányom nem csinált ilyesmit. Legalábbis ezt hittem, amíg el

nem olvastam a naplóját. Undorító volt, Miss Burrows. El tudja

képzelni, milyen érzés volt számomra azt olvasni, hogy miket

művelt a férfiakkal?

Kate lesütötte a szemét, meredten bámulta a fényes asztalt.

Jobban el tudta képzelni, mint bárki más. Ő ugyanezt végigcsi-

nálta Lizzyvel. Tudta milyen érzés, ha az ember lányát, akit fel-

nevelt, szeretett és csodált, mások úgy használják, mint valami

játékszert, és az még örül is mindennek, hogy így történik.

Ezek a lányok mintha úgy érezték volna, hogy ettől ők vala-

hogy különlegesebbek.

Julié az ablakon nézett kifelé, s közben csendesen cigarettá-

zott, látszott, hogy gondolatban valahol messze jár, távol ettől

a szűk kis konyhától.

- És nem is csak férfiakkal. Ez volt a legdurvább. Más lá-

nyokkal is. Pedig hát még csak kislányok voltak. Tizenkét-ti-

zenhárom évesek! Némelyik még fiatalabb is. Teljesen ledöb-

bentem. Jack ebbe pusztult bele. A legszörnyűbb dolgokat

megpróbáltam eltitkolni előle, de már az, hogy elvesztettük, az

is elég volt neki. Nyolc hónappal Lesley után eltemettem őt is.

Egy szép napon, amíg én a munkában voltam, bevett egy ha-

lom gyógyszert. Soha nem tudta meg a teljes igazságot. És

ezért az egyért legalább hálás vagyok a sorsnak.

Kate zavartan nézett rá.

- Eltitkolta a férje elől is?

A másik nő csak bólintott.

- Tudom, hogy furcsán hangzik, de tudja, Lesley volt az éle-

te. Soha nem tudta volna megemészteni, hogy mi lett a lányá-

ból. Ő volt az egyetlen gyermekünk. Volt néhány vetélésem az

elején, és már azt hittük, hogy soha nem lehet kisbabánk. Ami-

kor aztán terhes lettem Lesley-vel, és úgy tűnt minden rend-

ben van, majd ki bújtunk a bőrünkből a boldogságtól. Jack

imádta. Mindenek felett imádta a lányát. Nem mondhattam el

neki, hogy mi lett belőle, ott helyben meg is halt volna, ha meg-

tudja.

Julié halkan felnevetett.

- Szóval, érti, hogy hogy értem. Amúgy is épp elég szomorú

volt. De most őszintén, hogy is tehettem volna rá még egy la-

páttal azzal, hogy előadom neki a lányunk másik életét? - Az-

zal elnyomta a cigarettáját és máris rágyújtott egy másikra.

- És magát senki nem vette komolyan?

- Csak úgy csináltak. De tudja, valóban az volt a helyzet,

ahogy Mr. Ratchet mondta. Tényleg azt akartam, hogy or-

szág-világ megtudja milyen is volt a lányom, és miket művelt?

Főleg úgy, hogy még csak bizonyítani sem tudtam, hogy az

egész mögött Barkert állt. Amikor belegondoltam, rájöttem,

hogy nem akarom. Nem csak azért, hogy mit szólnak majd az

emberek, hanem Jack miatt is. Aztán amikor megölte magát,

nem akartam meggyalázni az emlékét, így aztán hagytam az

egészet a fenébe. De azt elhiheti, hogy nem volt könnyű, egyál-

talán nem volt könnyű, és amikor visszakértem a naplót, azt

mondták, hogy nincs semmiféle napló. Hogy túl sok megpró-

báltatáson mentem keresztül, és hogy már azt sem tudom, mit

beszélek. El kellett mennem a körzeti orvoshoz, Gordon Brow-

ninghoz, és mondjak valamit? Ő is benne volt az egészben!

- Én mondom magának, Miss Burrows, ez az egész város et-

től bűzlik. Stricik állnak minden fa mögött, és a kutyát nem ér-

dekli! így aztán orvost váltottam, és befogtam a pofám. Mert

senki nem akarta tudni az igazat, senki.

Kate szégyellte magát, hogy a rendőrség így bánt ezzel az

asszonnyal. Azok után, amit eddig megtudott Ratchetről, telje-

sen hihetően hangzott az egész. És ő maga is tudta már saját ta-

pasztalatból, hogy a rendőrök és a gengszterek milyen közel is

állnak egymáshoz.

De azt hallani, hogy az ember saját munkahelyén szemet

hunytak egy pedofil felett, és nem is csak szemet hunytak felet-

te, hanem még hagyták, hogy Vice-ba is menjen, ahol a kiskorú

prostitúció egyre inkább tért hódított! Ezek után Kate már

azon gondolkodott, hogy egyáltalán meg lehet-e bízni itt vala-

kiben.

- Szóval mi szél hozta errefelé? - kérdezte Julié. - Nem pusz-

tán valami rutinellenőrzés, ugye? Mert maga mintha tényleg

elhinné, amit mondok.

Kate még egyet kortyolt az erős, édes teából. Kereste a sza-

vakat. Olyan nagyon el akarta mondani ennek az asszonynak

az igazat, de nem volt biztos benne, hogy bölcs dolog lenne eb-

ben a pillanatban.

Mert mi lesz, ha megint leállítják? Ha esetleg kirúgják? De

most, hogy látta a másik nő arcán a keserűséget, az igazság

mellett döntött. Ideje volt, hogy Julié Carmichaelt emberszám-

ba vegye valaki.

- Valóban elhiszem minden szavát. De attól tartok, hogy ezt

csaknem hivatalosan mondhatom.

Julié várakozó szemekkel bólintott.

- Folytassa csak! Figyelek.

- Én magam is nyomozást indítottam Barker ellen. Detektív-

felügyelő vagyok, ahogy maga is tudja, és jelenleg egy másik

ügyön dolgozom, de az ő neve állandóan felbukkan. Hallot-

tam a lányáról, és ezért jöttem ide. De arra megesküszöm, Mrs.

Carmichel, hogy ha lehet, elkapom azt a mocskot. Viszont nem

ígérhetek semmit. Tudja, én is ugyanabban a helyzetben va-

gyok, mint maga. Állandóan láthatatlan falakba ütközöm, és

ezeknek a keze mindenhova elér, ha nagyon firtatom a kér-

dést, könnyen kipenderíthetnek a rendőrségtől. De arról bizto-

síthatom, hogy mindent megteszek, hogy bíróság elé állítsam.

Julié mintha kicsit meggörnyedt volna, ahogy a feszültség

valamelyest felengedett benne. Az egész teste megremegett a

megkönnyebbüléstől. Egyik kezével erősen megszorította az

alsó álkapcsát, mintha így próbálta volna visszafogni az érzel-

meit. A szemében könnyek csillogtak.

- Az, hogy elmondhattam valakinek, aki végre hitt nekem,

már több, mint elég - mondta remegő hangon. - De, hogy még

maga ezen felül is megpróbál tenni valamit, az több, mint amit

valaha is el tudtam képzelni. Tudja, a legrosszabb az egészben

az volt, hogy mindenki, akivel beszéltem, úgy tekintett a lá-

nyomra, mint valami semmirekellő csavargóra. Szinte nem is

vettek tudomást róla. Mintha csak azt gondolták volna, hogy

magának kereste a bajt. De akármi is lett a lányomból, valaki

azzá tette. És ez a valaki Barker volt. Mindig szívesen látott

vendég volt a házamban. A felesége, Mavis, a barátnőm volt.

Ismerte jól a lányomat. Ismerte, és ezt az ismeretséget kihasz-

nálta, hogy hozzáférhessen. - Julié most már hangosan

zokogott.

Kate adott neki egy zsebkendőt, és megpróbálta vigasztalni.

De hogyan vigasztalhat meg az ember egy olyan asszonyt aki a

számára két legértékesebb embert elveszítette mégpedig egy

rendőrőrs szívtelen csalárdsága miatt? Azok az emberek, akik-

nek az lett volna a dolguk, hogy védelmezzék a családját, már a

kezdetektől ellene dolgoztak.

Hogy a francba lehetne megvigasztalni valakit, aki mindez-

zel teljesen tisztában van, és tudja, hogy neki már soha nem

fog hinni senki?

De azért Kate megpróbálta, bár ez volt talán a legnehezebb

dolog, amit valaha is tett az életben.

Körülnézett, mindenütt fényképek Lesley-ről és a szüleiről.

Az örökmécses fényében egy fotóról egy kis foghíjas lány mo-

solygott rá ártatlanul. Kate pedig csak sírni akart, csak sírni,

úgy, hogy egyetlen könny se maradjon a szemében.

23.

Willy már hosszú ideje nem érezte ilyen jól magát. Maureen

úgy gondoskodott róla, akár egy elkényeztetett gyerek-

ről: reggelit csinált, orvost hívott az égési sérülések gyógyításá-

ra, és annyi gyengédséggel halmozta el, amennyit a férfi csak el

tudott viselni. Itt, Maureen nagy, puha ágyában, a rózsaszín

paplan alatt és nagy párnák közt, végre kipihenhette magát.

Duane sodort neki egy kis füves cigit, persze csak orvosi cé-

lokból. Willy titokban elrakta, mert tudta, hogy a fiú csak jót

akart, és nem akarta megbántani.

Most viszont lassan itt volt az ideje, hogy elgondolkodjon a

következő lépésén. Meglátogatja Patricket, aztán majd kiderül,

mi a pálya, kicsit körbejár, megnézi mi lett a klubbal, hogy áll

az üzlet. Kate-tel is találkoznia kell majd. De vele csak nagyon

óvatosan akart bánni, mert nem tudta, hogy Patrick végül is

mennyit mondott el neki, ahhoz viszont túlzottan tisztelte,

semhogy a szemébe tudjon hazudni.

Maureen jöttbe a szobába frissen mosott, belőtt hajjal, csillo-

gó körmökkel, és a mély dekoltázsa ide-oda leffegett, ahogy

azzal a tálcával küszködött, amit jól megpakolt étellel és itallal.

Willy kedvesen rámosolygott, ábrándozó arcáról csak úgy

sugárzott a boldog elégedettség. Nagyon jó lélek, a jó öreg

Maureen, és az utóbbi napokért Willy most már nagyon sokat

köszönhet neki. Tényleg nagyon sokat. És a nő semmit nem

kérdezett tőle, attól eltekintve, hogy van-e valami kívánsága.

Tudta ő jól, hogy mi a helyzet. Más asszony agyon gyötörte

volna a kérdezősködésével, magyarázatot követelt volna, de

Willynek csak annyit kellett elmondania, amennyit tudatni

akart vele, és Maureen nem firtatta tovább a dolgot. Ilyen biza-

lomban nem mindenki részesült, és Willy már csak ezért is na-

gyon szerencsésnek érezhette magát.

Ahogy elkezdte belapátolni az újabb adag házi kosztot, azon

gondolkodott, vajon mit hoz a következő néhány hét, és hogy

az egészet végig tudja-e majd csinálni, úgy hogy nem keveri

bele Maureent és a fiát.

Csak remélni tudta, hogy így lesz. De ahogy a dolgok álltak,

úgy érezte, valószínűleg nemsokára újra kockára kell majd

tennie az életét a régi barátjáért. Maureen rámosolygott, és

Willy észrevette a csillogást a szemében, amikor az fojtott han-

gon megszólalt:

- Nos, Willy, hogy érzed magad? Készen állsz egy kis han-

cúrra?

A férfi még gyorsan lenyelte a következő falat sült húst, és

megnyerően vigyorgott:

- Miért is ne, anyukám?

Aztán csak mosolyogtak egymásra. Maureen ott ült az ágya

szélén, és úgy nézte, hogyan eszik a párja, mintha csak az élete

függött volna tőle.

Kate újra végigolvasta Robert Bateman aktáit. Kerry története

különösen nyomasztó volt, de az anyag olyasmit nem említett,

hogy az apján, vagy a barátain kívül mással is lett volna dolga.

Barker neve pedig természetesen sehol nem szerepelt. Kate-

nek nem kis erőfeszítésébe került lepleznie a megdöbbenését

afelett, hogy Kerry Alston neve is felmerült Lesley Car-

michaellel és a gyilkosával kapcsolatban. Nem akarta Julié tu-

domására hozni, hogy már megindította a nyomozást Kerry és

Jackie ellen. De ezek a nevek túl gyakran tértek vissza, ez nem

lehetett puszta véletlen és nemcsak az ő nyomozásában a

pedofil ügyben, hanem Lesley halálával kapcsolatban sem.

Úgy tűnt, hogy Kerry fiatalkorában belekeveredett egy gyil-

kosságba. És mi van, ha több gyilkosság is volt? Kate tudta,

hogy hamarosan fel kell keresnie, elmondja neki, hogy mit ta-

lál, és figyeli, hogy milyen hatással lesz mindez a lányra. Persze

túl sokat ettől sem remélt.

Megszólalt a telefon. - Burrows.

A kagylóból ízes ír kiejtéssel úgy folytak a szavak, mint az ol-

vadt vaj.

- Na, hogy vagy picinyem?

Kenny Caitlin hangjától Kate egy csapásra jobban érezte

magát.

- Most már jobban, hogy felhívtál. Esetleg ebédelhetnénk

együtt?

A férfi kihallotta a habozást Kate hangjából és kaján vigyor-

ral folytatta.

- Mit szólnál hozzá, ha később felhívnálak, aztán megszer-

vezzük rendesen? Ha jól hallom, valamelyik kollégám érde-

kel?

Kate nem válaszolt, a férfi pedig ismét felkacagott.

- Este nyolc körül majd hívlak, aztán nekem be legyél kap-

csolva!

A vonal elnémult, Kate pedig lassan visszatette a kagylót.

Szólni kéne az édesanyjának, hogy eggyel több személyre ké-

szítsen vacsorát, mert ez nagyon úgy hangzott, hogy Kenny

személyesen keresi fel.

Egy dolog biztos volt Kennyben, az ember tökéletesen meg-

bízhatott benne, el lehetett neki mondani mindent, függetle-

nül attól, hogy milyen szörnyű dolog is volt, vagy éppen kit

bántott meg vele az ember. Visszagondolt, hogy az elején

mennyire félt vele dolgozni a grantley-i szatír ügyén, ettől

most önkéntelenül is mosolyognia kellett. A fickó egyszerűen

csúcs volt. És jó barátok is lettek, ezért fordult most hozzá.

Ha volt valami esély arra, hogy valaki kifüstölje Barkert, ak-

kor erre Kenny volt a legalkalmasabb. Kate már attól is meg-

könnyebbült, hogy csak beszélt vele. Felkapta az aktákat és ki-

ment az irodából. Majd a kórházban átnézi. Amikor elment

Golding irodája előtt, beszólt neki, hogy szervezzen meg egy

kihallgatást Kerryvel, aztán elhagyta az épületet.

Útban a kórház felé Lesley Carmichael-en járt az esze, és az

édesanyján, az eltűnt, vagy már halott gyerekeken és azon,

hogy mi lehet az a közös nevező, ami ezeket összeköti.

Igyekezett nem sokat gondolni Patrick-re. Úgy döntött ad-

dig vár, amíg biztosan nem tudják, hogy valóban felgyógyul-e,

ráér azután is törni a fejét azon, hogy kettőjüknek van-e még

közös jövőjük. Addig viszont így is volt épp elég gondja.

Evelyn akkor jött ki a kórházból, amikor Kate odaért. Kate szólt

a vacsora ügyében, és látta az anyja arcán, hogy mennyire örül,

amikor megtudta, hogy Kenny Caitlin jön hozzájuk vendég-

ségbe.

- Nagyon szép karajt kaptam, csodálatos sültet kerekítek be-

lőle!

Azzal útnak is eredt fejében a jobbnál jobb vacsoratervekkel,

Kate pedig arra gondolt, hogy csoda, hogy nem érte még el a

száz kilót azzal a mennyiségű kajával, amit az anyja mostaná-

ban beletöm. Jenny már legalább három kilót felszedett, de úgy

látszott, nem igazán zavarja a dolog. Valójában Kate úgy érez-

te, hogy Jenny legszívesebben végleg ott maradna nála, ha te-

hetné. Furcsa, hogy még a felnőtt nőknek is olykor milyen jól

jön, ha valaki anyáskodik felettük.

Amikor beleült a fotelba Patrick ágya mellett és megfogta a

férfi kezét, hirtelen leírhatatlan fáradtság vett erőt rajta. A leve-

gőben erős Estéé Lauder illatot érzett, megfordult és látta,

hogy Grace és Violet bevonulnak a kórterembe.

- Na, mit mondott?

Grace vállat vont.

- Semmi különöset. Nincs komoly változás. Az orvos azt

mondja, nemsokára átvihetik egy normális szobába, ez is vala-

mi. Már rendesen lélegzik, és vannak reflex-mozdulatai is. De

egyelőre semmi több. - A hangja olyan rezignált volt, a szoká-

sos fölényes hangnem. Kate-tel mindig így beszélt.

Violet viszont kedvesen mosolygott.

- Nagyon nyúzott vagy, kedvesem. Túl sokat dolgozol,

ugye?

- Mint mindig - mondta Kate. - De hát, valakinek dolgozni

is kell, nem igaz, Vi? -A hangja könnyedén csengett. És ez egy-

általán nem esett jól Grace-nek.

- Valakinek mocsoknak is kell lenni, nem igaz? - csattant fel

hirtelen. - Jól érzed magad a bőrödben? Ki a franc akarna józan

ésszel ilyen szar melót, mint a tied? Az én ismerőseim közül ez

soha senkinek meg nem fordult volna a fejében.

Kate türelme is elfogyott. Ez volt az utolsó csepp a pohár-

ban, amit már jó ideje töltögettek egymás szekálásával.

- Csak hogy tudd, Grace, a tisztességes, törvénytisztelő em-

berek igenis kedvelnek engem, és a munkámat is elismerik.

Persze aki túl sok időt tölt tolvajok, csalók, szélhámosok és ki-

öregedett vén kurvák közt, annak kicsit felborul az értékrend-

je, tudod?

De amint kimondta ezeket a szavakat, már meg is bánta,

hogy így elragadtatta magát, de elege volt már Grace-ből, meg

a hülye kis célzásaiból, az állandó szarkasztikus beszólásaiból,

és csipkelődéseiből. Sok mindent el tudott viselni, de ez most

már mindennek a teteje volt!

- Hidd el, kedveském, hogy a rendőrségnél sokkal rosszabb

emberek is vannak! Erre a fejemet teszem, mert tudom, amit

tudok.

Kate azzal, amit Grace mondott, most nem igazán tudott vi-

tatkozni. Főleg nem azok után, amiket mostanában derített ki.

De ennek ellenére visszaszólt.

- Mit tudsz te? Mert te mindent tudsz, mi? Hát akkor hadd

mondjak valamit, Grace: nem tudsz te semmit, érted, semmit!

Csak téped itt a szádat, közben meg nincs mögötte semmi. Per-

sze, ha betörnének hozzád, a rendőrséget hívnád először. Ha

megölnek egy gyereket, vagy kirabolnak egy bankot... ér-

dekes, akkor is a rendőrség dolgozik az ügyön. Ez az, ami még

visszatartja ezt az országot attól, hogy elmerüljön a kibaszott

anarchiába! Gondold csak el, hogy mi lenne velünk, ha nem

lennének törvények, te hülye tyúk! Próbáld egyszer elképzel-

ni! Ha mindenki azt csinálná, amit akar. Mért nem nyitod már

ki egyszer a szemedet?

Violet, aki mindig is a békebírót játszotta közöttük, most ke-

ményen közbeszólt: - Jól van, ennyi elég, kedvesem! Grace,

néha tényleg nagyon fárasztó vagy. Ez a lány csak a munkáját

végzi!

Grace a húgához fordult és ráförmedt:

- Lány? Még hogy lány! Felváltotta már az ötödik ikszét is,

ha jól tudom! Nem lány ez már, lassan utolér minket. Úgyhogy

ne beszélj itt marhaságokat, Vi!

- Te gonosz boszorkány! - Violett erősen mellbe vágta a nő-

vérét. - Ahhoz azért még sok kell, hogy téged utolérjen!

Ugyanis hetvenkét éves vagy, kisanyám, és ezt feketén-fehé-

ren bizonyítani is tudom! Játszod itt az agyadat a mocskos

száddal meg a nyomorult kis gönceiddel! Még az ápolónők se

bírják a pofádat, hülye tehén!

- Kaphatnék valamit inni?

A gyenge hangot meg sem hallották, amikor Grace szintén

nem túl gyengéden taszajtott egyet a húgán.

- Igen? Most kiborult a bili, vagy mi? Legalább tudjuk, kinek

az oldalán állsz. Nem igaz? Nyalizol itt neki, mi? Csinálsz egy

kis teát... Láttalak! Annak ellenére, hogy az öcsénket, azt ott-

hagyta a szarban. És amikor rálőttek, akkor is azonnal itt ter-

mett, mi? Csak előbb még elintézte a „fontos" dolgokat.

Kate-et teljesen megdöbbentette, amit Grace mondott. Ész-

revette, hogy a veszekedésre mások is felfigyeltek, és mivel

azért ez mégiscsak egy intenzív osztály volt, tudta, hogy azon-

nal itt lesz egy ápolónő, és minden bizonnyal rendre utasítja

őket.

De ebben a pillanatban Violet felsikoltott.

- Gyűlöllek, Grace! Az egész rohadt életemben mindig csak

téged hallgattalak! Úgyhogy most hadd mondjak én valamit!

Szerintem. Patrick nagyon is jól járt Kate-tel. Én kedvelem, és

mindig is kedvelni fogom. Meg az anyját is. Pat teljesen kibo-

rult, amikor Kate lelépett. Megbánta, amit tett, és úgy érezte

most ezzel fizet meg érte. Úgyhogy miért nem fogod be a

mocskos pofádat és maradsz nyugton végre a seggeden?

Grace teljesen bevörösödött a döbbenettől, a dühtől és a szé-

gyentől. Kate Burrowstól mindent el tudott viselni, de hogy a

saját húga ilyeneket vágjon a fejéhez, ezt képtelen volt felfog-

ni. És Violet ráadásul egy cseppet sem bánta meg, hogy mind-

ezt elmondta. Mi több, inkább örült, hogy végre kiadhatta ma-

gából. Agyára ment már Grace állandó szövegelése és kötözkö-

dése. Violet ugyanúgy kiborult, mint bárki más, de Grace, mint

mindig, most is eljátszotta, hogy közülük ő szenved a legjob-

ban.

Kate és Violet, most mindketten ránéztek. Violet még oda is

ment Kate mellé, hogy szó szerint az ő oldalán álljon, és ez csak

tovább rontott Grace helyzetén. Legyőzték, ő is tudta jól.

A gondosan kifestett arc most ráncos lett. Évekkel idősebb-

nek tűnt, és úgy látszott, mindjárt összeesik, amikor elfordult

tőlük és kiviharzott a szobából. Hirtelen minden elcsendesült,

Kate és Violet pedig ott maradtak, s csak álltak bénán, még

mindig az előző jelenet hatása alatt.

Aztán mindketten összerezzentek, amikor Patrick rekedten

megszólalt:

- Majd megnyugszik. És ha befejeztétek, kaphatnék már

végre valami rendes italt?

Mindketten odafordultak, és úgy néztek az ágyban fekvő

férfira, mintha most látnák először az életben.

Aztán Violet sikolyára az ápolónők is berohantak. Hallgat-

ták a veszekedést, de annyira meg voltak szeppenve, hogy

nem mertek beleszólni Grace szónoklatába. Most viszont, miu-

tán látták, hogy kirohant, már elég bátornak érezték magukat

ahhoz, hogy bejöjjenek. Ahogy az egyik nővér egyszer megje-

gyezte, annak a vén csajnak a hangjától még a holtak is feltá-

madnak. Most úgy tűnt, tényleg valami ilyesmi történt, mert

Mr. Kellyt valóban felébresztette a kómából. Ezt persze a szo-

bában senki nem tette szóvá, majd a teaszünetben nevethet-

nek rajta eleget. Most csak élvezték a boldogságot az arcokon,

és jogosan éreztek némi büszkeséget, hogy a férfi az ő kezük

alatt gyógyult meg.

Kenneth Caitlin hangja meglehetősen hangosan szólt, és kissé

árulkodott arról a tényről, hogy ma este nem itt fogja elfo-

gyasztani az első pohár töményet.

Jenny már hallott róla, de még soha nem találkoztak. Felké-

szült egy hirtelenharagú vénemberre, és most örömmel mére-

gette a sármosan idősödő férfit. A konyhában a nagy reggeli-

ző pult gyönyörűen meg volt terítve, és a bor mellett

Evelynnek köszönhetően, aki úgy üdvözölte Caitlint, mint va-

lami rég nem látott rokont, finomnál finomabb falatok gőzö-

lögtek rajta.

Miután kapott egy jókora sültet a tányérjára és kijelentette,

hogy ez egy hétig is elég lesz, a férfi Kate-re nézett és azonnal a

tárgyra tért.

- Szóval Katié, miért érdekel téged ez a Barker?

- Pedofil bűncselekmény miatt indult ellene vizsgálat, ami-

kor még Grantley-ben volt. Egy fiatal lányt meggyilkoltak, és ő

is benne volt a képben. Aztán mindent ejtettek, úgy értem, az

egész nyomozást leállították. Soha nem került bíróságra az

ügy. Úgy tűnik, Ratchet húzta ki a dugót a falból. És most van

egy szép kis pedofil bandám, benne olyan fiatal nők, akiket ő

rontott meg, egy tizenkét évvel ezelőtti gyermekgyilkosság,

amiben szerintem benne volt, két másik halott gyerek, és há-

rom további eltűnt. Úgy gondolom, az egészben benne van a

keze.

Kate mélyen Kenneth szemébe nézett.

- Nincs semmi bizonyítékom arra, hogy még ma is aktív

ezen a területen, ezt elismerem, de nagyon erős a gyanúm. A

pedofilok mindig visszatérnek a kedvenc vadászterületükre, te

is tudod. Ha találnak egy helyet, ahol boldogan szórakozhat-

nak, és senki nem jön rá, ott mindig újra és újra felbukkannak.

Azt hiszem, valahogy benne kellett, hogy legyen ebben a leg-

utóbbi gyermekmegrontásban is. Nemrég megpróbáltam le-

tartóztatni egy fiatal nőt, Suzy Harringtont, erre Ratchet leállí-

tott, egyértelmű, hogy valahonnan fentről kapta az ukászt. Na-

gyon fentről, mégpedig nem kisebb helyről, mint a belügytől.

Viszont aki telefonált, az Barker haverja, és ezt bizonyítani is

tudjuk...

Caitlin félbeszakította szájában egy jó adag sertéshússal. -

És ki az?

- Jeffrey Cavendish.

Látta, ahogy a név hallatán Caitlin szeme kikerekedik.

- Beszarás! Mindenki a zsebükben van, mi?

- Nagyon úgy tűnik - helyeselt Jenny. - Már annyi emberről

kiderült, hogy benne vannak, hogy egész éjjel sorolhatnánk a

neveket. Szeretnénk tudni mindent, amit maga tud Barkerről.

Hogy maga mit gondol róla. Valóban elég gonosz ahhoz, hogy

ő álljon az egész mögött?

Caitlin lenyelte a falatot, aztán késével Kate-re mutatott, és

komoly hangon így szólt:

- Barker évekig homályba burkolódzott. Az egész itt kezdő-

dött, aztán Londonba is követte. Nekem elhihetitek, az hét-

száz, hogy valami nagykutyával áll szoros kapcsolatban. Még-

hozzá nagyon szoros kapcsolatban. Mindenki tudja, hogy a fi-

atal lányok érdeklik, de ez nem valami nagy durranás zsarukö-

rökben. Csakhogy nála ez már félelmetes méreteket ölt. Sze-

mét egy gengszter, és a rossz oldalon harcol, de úgy tűnik, sen-

ki nem tudja elkapni a tökét. A felesége, Mavis, amikor még is-

mertem, tökre félt tőle, akárcsak a legkisebb lánya, Pauline.

Kate közbevágott.

- Azt hittem, a feleségét Debbie-nek hívják.

Kenneth a fejét rázta. Kate pedig egy pillanatra elképedve

bámult rá.

- Nem. A felesége Mavis. A lánya pedig Pauline.

- Pauline két gyanúsítottunkat, Kerry Alstont és Jackie Pal-

mert szexuális zaklatással vádolta, amikor még mind iskolába

jártak. Aztán az egész ügyet ejtették, és mindenki elfelejtette.

Jenny egy kicsit halkabban beszélt, mert mostanra már ész-

revették, hogy Evelyn teljesen elképedt a beszélgetés hallatán.

- Csak azt nem értjük, hogy miért állították le az eljárást,

vagy hogy egyáltalán miért is indították. De hát Pauline

Barkert nem kérdezhetjük meg, nem igaz? Az apja megtudná,

és egyből rájönne, hogy utána szaglászunk.

Kenneth csendben törte a fejét.

- Azt tudom, hogy elvált a feleségétől, Mavis-től, és mosta-

nában egy fiatalabb nővel él. De a nevét, azt nem tudom. Le-

het, hogy ez az a Debbie, akit az előbb mondtál. Ha megtaláljá-

tok a feleségét, akkor vele lehet, hogy megütitek a főnyere-

ményt, de mondom, régebben kegyetlenül rettegett a férjétől.

Mindenkinek, akivel eddig beszéltem, megvan a véleménye

Barkerről, és ezt mind szívesen el is mondják, csak persze nem

hivatalosan. Elég az hozzá, hogy mind úgy gondolják, a fickó

egy velejéig romlott szemét alak, és tökéletesen le van védve.

Veszélyes még csak ismerni is. Nagyon veszélyes. Nem fél sen-

kitől és semmitől.

Kate és Jenny feszülten figyeltek.

- Én ezt képtelen vagyok felfogni. Ti nem? - csattant fel

Jenny hitetlenkedve. - Mégis hogy a francba lehet valakinek

ekkora hatalma? Ez a Barker bármit csinál, megússza szárazon,

pedig mindenki utálja!

- Nekem mondja? - mondta Caitlin józan hangon. - Pedig

mindannyian tudjuk, hogy sok minden szárad a lelkén. Ez az

egész nagyon magasra nyúlik. Egészen a csúcsig, vagy meg-

eszem a kalapomat! - Aztán Evelynre nézett - Bár, ha te főznéd

meg, szerintem az is egész tűrhető lenne.

De Evelyn nem tudott mosolyogni sem, annyira megdöb-

bent a hallottakon. Ahogy hallgatta a beszélgetést, csak most

fogta fel valójában, hogy a lánya igazi gyermekek életéről be-

szél. Nem szépítettek rajta semmit, ő pedig teljesen ledöbbent

azon, hogy milyen sok nő hajlandó feláldozni a gyerekét pusz-

tán anyagi javakért. Alig tudta elhinni, hogy ennyi gonoszság

és erkölcstelenség létezik a földön.

Kenny tapintatosan témát váltott.

- De még mindig nem tudom elhinni, hogy Patrick mégis-

csak átvészelte.

Kate elmesélte neki a legújabb fejleményeket, és befejezték a

vacsorát. Patrick most újra aludt, de már biztosan tudták, hogy

jobban van. Ma délután nagyon jól nézett ki, mindenre emlé-

kezett, és minden tagját tudta mozgatni. Kate-nek már csak ab-

ból a hatalmas gödörből kell kihúznia valahogy, amit saját ma-

gának ásott.

- Ratchet gyilkosságért akarja elkapni, de attól tartok, azt fo-

gom mondani a kedves elöljárómnak, hogy Pat velem volt

azon az éjszakán. Ezt hajlandó vagyok eskü alatt is vallani, és

ha hazugsággal vádolnának, akkor esetleg bedobom Mr.

Barker ügyét, meg hogy Mr. Ratchet milyen mélyen benne

volt.

Caitlin rosszallóan rázta a fejét.

- Ezt ne merészeld! Beszélj a CIB-vel, Kate! Csak így kap-

hatsz választ a kérdéseidre, erre már biztosan magadtól is

rájöttél. De addig ne vondd be őket, amíg nem tudod megmu-

tatni, hogy ki a hunyó. Én mindenben segítek, ahogy csak tu-

dok. Na, azt hiszem, lassan mennem kéne, úgyhogy lassan me-

gyek is.

Kate szélesen elmosolyodott, és erősen megszorította a férfi

kezét.

- Köszönöm, Kenny!

A férfi komoly szemekkel nézett rá, és higgadt hangon vála-

szolt.

- Várj még azzal a köszönömmel, Kate! Azért én is kérek ám

valamit cserébe, akárcsak minden férfi!

A nő összehúzta a szemöldökét - Igen, mit?

Kenneth kajánul vigyorgott.

- Még néhány ilyen vacsorát, és persze alkalomadtán

egy-egy üveg jó ír whiskyt.

Kate megnyugodott. Az, hogy Kenneth is az ő csapatában

játszott, olyan volt, mint egy valóra vált álom.

- Kenny, te mindent megkaphatsz, amit csak akarsz -

mondta neki.

- Ejnye, Katié, jobban is ismerhetnél már! Tudhatnád, hogy

egy olyan vén rókának, mint nekem, ilyet már nem szabad

mondani!

Evelyn hosszú-hosszú órák óta most nevetett először.

- Micsoda egy piszkos alak vagy! És a finom gyümölcstor-

támmal, meg a sodóval mi lesz?

Mindenki felnyögött, és „nagy duzzogva" elfogadták az

ajánlatot, mire Evelyn megint felnevetett, bár mindazok után,

amit ma este hallott, azon csodálkozott, hogy hogyan képesek

arra, hogy itt kedélyesen viccelődjenek. Tudta, hogy ennek a

beszélgetésnek a hangjai még akkor is visszhangoznak majd a

fülében, amikor megpróbál elaludni az ágyában.

Patrick a kórházi ágyon feküdt, és folyamatosan járt az agya.

Több értelemben is felébredt. Kate mindent elmondott neki, és

mostanra már tudta, hogy gyilkossággal vádolják. Ez őt nem

aggasztotta annyira, mint Kate-et, de azért tudta, hogy veszé-

lyes vizeken evez.

Kate bármennyire is örült a felépülésének, Patrick tudta jól,

hogy akkor már nem lesz olyan felhőtlen ez a boldogság, ha

majd minden kiderül. Megdörzsölte az arcát. A feje még min-

dig hasogatott, de az orvos elmagyarázta neki, hogy ez teljesen

érthető egy ilyen trauma után. Még mindig nem tudta felfogni,

hogy egyszerűen csak így, se szó se beszéd lelőtték.

Az meg aztán teljesen felbőszítette, hogy két golyót is ka-

pott. És ráadásul egyet az ülepébe, ez már tényleg mindennek

a teteje! Semmit nem akart jobban a világon, mint hogy

bosszút állhasson méghozzá úgy, hogy pofán lövi azt a szemét

oroszt. Legalábbis ezt gondolta magában. De annyira gyenge

volt, hogy tudta, még felemelni sem lenne képes egy pisztolyt,

nem hogy elsütni.

Ez persze még nem tántorítja vissza attól, hogy valakit lefi-

zessen, aki majd megteszi neki ezt a szívességet. Patrick min-

dig is úgy vélekedett, hogy a feladatokat ügyesen kell tudni ki-

osztani.

Kinyitotta a szemét, igyekezett leküzdeni az álmosságot,

ami állandóan ránehezedett. Ki akart jutni innen, és azon igye-

kezett, hogy amint lehet, elhagyhassa a kórházat. Még akkor is,

ha magánklinikára kell mennie, és fizetnie kell a szabadságá-

ért. Elvigyorodott. Ez lesz az első alkalom, hogy ilyesmiért fi-

zet. Becsukta a szemét, és újra elnyomta az álom. Magának

sem vallotta be, hogy egy kicsit azért is félt az alvástól, mert le-

het, hogy esetleg nem ébred fel újra.

- Jól vagy, Pat?

A szeme azonnal felpattant, amint meghallotta Willy hang-

ját. A két férfi csak nézte egymást egy darabig, aztán Willy óva-

tosan odahajolt a barátjához, és gyengéden átölelte. Ez volt a

legszorosabb ölelés, amivel két férfi csak megtisztelhette egy-

mást.

- Örülök, hogy alakulsz, haver!

Patrick figyelte, ahogy Willy óvatosan megpróbál leülni az

ágy melletti fotelba.

- Veled meg mi történt?

Willy csak legyintett.

- Lesz még időnk bőven megbeszélni, majd ha a doki azt

mondja, hogy már felhúzhatod magad. Addig inkább arról be-

szélj, hogy te hogy érzed magad!

- Szemmel láthatólag ezerszer jobban, mint te - próbálko-

zott Pat.

Willy kajánul felnevetett.

- Megéred a pénzed, Pat, az már egyszer biztos!

Aztán nem is firtatták tovább a témát, de kölcsönösen érez-

ték egymás örömét, hogy milyen jó újra látni a másikat életben,

és úgy-ahogy épségben.

A nő hátravetette vállig érő haját. Nagyon nőies mozdulat volt,

és csábosan mosolygott, miközben szemügyre vette magát a

tükörben.

- Néhány szívet még darabokra fogsz törni - mondta tükör-

képének, aztán felkapta a táskáját, és ki topogott magas sarkú-

jával a szobából.

A lépcső alján visszamosolygott a kisfiúra, aki sugárzó arccal

figyelte.

- Készen vagy?

A fiúcska bólintott. Azzal felkapta a karjába, kiment vele a

házból, és becsapta az ajtót maga mögött. A kocsiban betett egy

kazettát a magnóba. Kylie Minogue. Ő is énekelt a zenére, az

erősen kirúzsozott ajkak tisztán ejtettek ki minden szót. Ami-

kor a fiú elaludt, lehalkította a zenét.

- Istenem, köszönöm neked a Valiumot - sóhajtotta.

Húsz perccel később egy elhagyatott raktárhoz ért. Leállítot-

ta a kocsit, kiszállt, felkapta a halkan hortyogó kisfiút. Benyi-

tott az épület öreg faajtaján.

- Viszlát, kicsikém, viszlát! - suttogta a gyerek fülébe, mi-

közben egy rozzant ágyra fektette szegényt. Aztán csendben

kiment a házból. A gumik hangosan csikorogtak, amikor az

autó vadul elindult, épp hogy csak elment a ház mögötti csa-

torna mellett. A víz csupa mocsok volt, tele régi ágykeretekkel,

és autógumikkal. Nagyon büdös volt.

- Egyenesen a vízbe, kicsikém. Az én kis vízipókom!

A nő hangosan felnevetett, és még erősebben rálépett a gáz-

ra.

Kate este 10.50-kor ért vissza a kórházba. Jól gondolta, hogy

Patrick ébren lesz. A férfi nagyon örült, hogy újra láthatja.

- Szeretlek, Kate. Bármit is gondolsz rólam, ezt soha ne fe-

ledd!

Kate csak a fejét csóválta.

- Én is szeretlek. Jobban hiányoztál, mint gondoltam.

Hosszú ideig csak hallgattak.

- Tudod a klub, Kate...

A nő gyengéden a férfi szájához szorította a kezét.

- Nem számít, Patrick. Most semmi sem számít. Tudok min-

dent, és segíteni akarok, ahogy csak tudok.

Bejött egy nővér, és rájuk mosolygott.

- Na, hogy van a betegünk?

- Jól vagyok. Megtette, amit kértem?

Az ápolónő bólintott, hátranézett a válla fölött, majd így

szólt:

- Dr. Tarbucknak az lesz az első dolga, hogy magát megnéz-

ze. Délelőtt fél tizenegyre már elviszik.

- Mi folyik itt? - kérdezte Kate hűvösen, Patrick pedig meg-

fogta a kezét.

- Gondoltam, ideje kézbe vennem a dolgokat, ennyi az

egész. Megkértem a nővért, hogy hívja fel az egyik haveromat,

aki majd szépen mindent elintéz. - Látta, hogy Kate nagyon

kétkedve néz rá, ezért hangosan folytatta. - Nővér, mondja

meg neki, hogy kiről van szó, mielőtt elkezd itt faggatózni ne-

kem! Tudja vérbeli zsaru, nem tehet róla. Foglalkozási ártalom.

- Dr. Tarbuck nagyon elismert ideggyógyász. Magánpraxisa

van, és Mr. Kellyt a Brentwood-i klinikájára szállítják.

Kate szája egyetlen vékony vonallá préselődött.

Patrick próbálta engesztelni.

- Ugyan már, Kate! Csak nem maradok itt az állam ágyában,

amikor lehet, hogy valakinek nagyobb szüksége van erre a

helyre, mint nekem, és nyugodtan megengedhetem magam-

nak, hogy a Sky Sports-ot az ágyból nézzem egy-két finom ital

társaságában.

Kate kissé kelletlenül nevetett. - Látom, tényleg gyógyulsz!

Patrick vállat vont.

- Legyen szíves, hozzon a barátnőmnek egy finom kávét,

kedveském!

Az ápolónő már indult is.

- Nem maradhatok itt, Kate! - suttogta. - Anyukám, az este

olyan salátát hoztak, amire jobban ráfért volna a kórházi ápo-

lás, mint rám!

Kate nem tudta visszatartani a nevetését.

- Kell egy kis időt nyernem, kedvesem! Ha hazamész, hozz

nekem, légy olyan jó, normális pizsamát, meg ilyesmit!

A nő nem szólt semmit.

- Már visszaköltöztél, nem?

Kate a fejét rázta. A férfi lehunyta a szemét és nagyot sóhaj-

tott.

- Kérlek, ne kelljen ezt egyedül végig csinálnom! Szüksé-

gem van rád, Kate! Jobban, mint valaha! Még az elalvástól is fé-

lek, nehogy visszaessek abba a rohadt kómába.

A hangja érdesen szólt, és Kate egyértelműen kihallotta be-

lőle a félelmet.

-Jól van, most előbb gyógyulj meg! Csak mindent sorjában!

És számíthatsz rám, napi huszonnégy órában, heti hét napon

át. Ezt te is tudod, Patrick.

- Nem tudom, hogy fel akarok-e gyógyulni. Elég lenne, ha

csak fel tudnék mászni a hátadra...

Megint rátette a férfi szájára a kezét.

- Ahogy mondtam, mindent csak sorjában, jó?

A férfi elvigyorodott, és Kate szíve meglágyult. Hogy jutha-

tott eszébe egyáltalán, hogy valaha is tudna élni e nélkül a férfi

nélkül? Ugyan mit számít, hogy mivel keresi a pénzét? Hiszen

már megmondta az elején, hogy nem fog úgy csinálni, mintha

minden húzása feltétlenül törvényes lenne. Tudta jól, hogy

milyen is ez a férfi, és még mindig szerette. Most már képzelet-

ben sem bírta volna ki nélküle.

Még ha el is követte volna azt a gyilkosságot, akkor sem.

Ettől a gondolattól jobban megijedt, mint bármi mástól. Hi-

szen ez mindennel ellenkezett, amiben hitt. De akkor is tény

volt, és Kate mindig is tényekkel dolgozott.

Erősen szájon csókolta, és ez a csók végleg megpecsételte

sorsukat.

24.

Tristram McDavey meg volt győződve róla, hogy ő a szüle-

tett ingatlanügynök. Nagyon hiú volt, zselézett haj, méret-

re szabott öltöny, miegymás. Azzal kérkedett, hogy mindent el

tud adni, szó szerint mindent. Kocsiján éppen az aktuális ügy-

felét, John Larvey-t, furikázta a régi Lux-gyár felé, de már út-

közben is minden ügynöki tehetségét latba vetette a sikeres üz-

let érdekében.

- Ebből bármit csinálhat, amit csak akar. Van bőven parkoló

a teherautóknak, aztán az öreg raktár, már az maga több, mint

négyezer négyzetméter. Ez több, mint elég ahhoz, ami önnek

kell, és hely, az aztán van, ha további irodákat szeretne.

Halkan nevetett, kivillant jól ápolt fogsora.

- És valljuk be őszintén, ahogy ön halad, szüksége is lesz

még néhányra!

- Gondolja, hogy a tulajok lemennek az árral?

Tristram erőteljesen bólintott.

- Semmi kétség. Már egy ideje töröm magam ezzel a hellyel,

és köztünk legyen mondva, amit kérnek érte, annyiért nem

fogják tudni eladni.

Hatalmas tempóval száguldott bele egy kanyarba a nyitott

tetős BMW-vel, Mr. Larvey kicsit belefehéredett.

- Állandóan mondtam nekik, hogy ez egy nagyon keresett

tulajdon, de az árnak nem szabad elrugaszkodnia a piaci való-

ságtól. Ha önt érdekli, és szerintem, ha majd megnézi a saját

szemével, biztosan érdekelni fogja, akkor, bár ezzel kicsit ma-

gam ellen is dolgozok, majd megpróbálom rábírni őket, hogy

adjanak önnek egy szaftos árengedményt.

Átgázolt egy sáros pocsolyán, és gyorsan belenézett a vissza-

pillantó tükörbe, hogy ellenőrizze, a haja rendben van-e.

- Biztosan meg tudunk egyezni - mormogta magában.

Tristram azt már nem kötötte Mr. Larvey orrára, hogy gyak-

ran felverte az ingatlanok árát, hogy a vevő azt higgye, jó üzle-

tet kötött, mivel „sikerült lealkudnia" az árat a reális szintre.

Működőképes pszichológia volt, legalábbis ő így érezte. Hi-

szen egy jó üzletre senki nem tud nemet mondani. Ahogy kö-

zeledtek a lepusztult épület felé, Tristram megint megnézte a

haját. Erősen hitt abban, hogy fontos a jó benyomás, és mindig

ügyelt az ápolt külsőre és a fegyelmezett fellépésre.

Leállította a kocsit az épület előtt, az udvar egy kevésbé ko-

szos részén, egyszer már megjárta, amikor kihozott egy ügyfe-

let, hogy rossz helyen állt meg, és pont egy mocskos pocsolya

közepébe lépett a drága Brown's cipőjével. Ezt a hibát nem

akarta még egyszer elkövetni.

A levegő szinte vibrált közöttük, ahogy megcsodálták az im-

pozáns épületet. Tristram persze az egekig magasztalta az elő-

nyeit, miközben közelebbről is szemügyre vették, és gondosan

ügyelt arra, hogy a büdös csatornát, amennyire lehet, elkerül-

jék.

- Valóban olyasminek néz ki, amit keresek.

Tristramnek nagyon tetszett a gondolat, hogy megint egy

nagy lépést közelebb került a zsíros jutalékhoz. Elhatározta,

hogy megszabadul ettől a helytől, és bebizonyítja a főnökei-

nek, hogy milyen belevaló egy ügynök is ő valójában.

- Bár tény, hogy kicsit távol esik mindentől.

Mr. Larvey habozott egy kicsit, mire Tristram óvatosan meg-

szólalt:

- Tudja, nem akarok tiszteletlennek tűnni, de szerintem en-

nek éppen ez a lényege. Lesznek teherautói?

- Végül is igen!

- Na, hát akkor azok itt kedvükre indulhatnak éjjel-nappal,

egy lakott területen ebből komoly gondjai lennének. Itt, távol a

lakóházaktól, ugyan ki jelentené fel csendháborításért? Mert a

vadállatok biztosan nem.

Hangosan felnevetett a saját viccén, Mr. Larvey pedig csen-

desen latolgatta a dolgot.

- Tudja, ezen az úton nem jár senki, vagy ha igen, akkor is

csak nagyon ritkán. Nyugodt, szinte meghitt kis hely. Ha itt va-

laki meghal, arra csak hónapokkal később találnak rá! -

poénkodott Tristram.

Tudta, hogy eladta az ingatlant, erről most már meg volt

győződve. Mr. Larvey pontosan úgy nézett, mint aki épp most

vesz meg valamit. Tristram már ismerte jól ezt az arckifejezést.

Az emberek igyekeznek ilyenkor közönyösen, higgadtan néz-

ni, és pont ezzel árulják el, hogy nagyon is érdekli őket a dolog.

Sőt. Folytatta az óvatosan megkomponált hadműveletet.

- Tudom, hogy a bekötő út nem mondható éppen tökéletes-

nek, de az egész nincs egy mérföld, és amilyen gumik a maga

teherautóin vannak, ez igazán nem probléma. Szerintem eb-

ben a helyben az a legjobb, hogy itt aztán senkit nem zavar.

Manapság ez óriási előny. Mert mit lát az ember a hírekben?

Másról sincs szó, mint hogy a nép éppen hol tüntetett az ipari

negyedek lármája miatt.

Mr. Larvey egyetértően sóhajtott. Hiszen éppen ezért keres-

gélt ő is új területet.

- Jöjjön, menjünk be, és hadd mutassam meg az ellenállás

utolsó bástyáját! - Tristram belökte a törött ajtót, és nyugtázta a

tényt, hogy azóta itt bizony járt valaki, amióta ő az utolsó ügy-

féllel elment innen. Az ajtót felfeszítették, és gondolatban át-

kozta magát, hogy miért is nem jött ki tegnap leellenőrizni

mindent. Már csak az kéne, hogy egy csomó New Age-es alak,

vagy hajléktalanok vigyorogjanak rájuk.

De Mr. Larvey nem vette észre a törött ajtót, nagyon lefog-

lalta a hatalmas terület látványa. Valószínűleg lelki szemei

előtt már látta, hogy az ő emberei itt milyen sok hasznot ter-

melhetnének. Tristram önelégülten mosolygott, és lélekben

már el is könyvelte a jutalékát. Aztán hirtelen ő is észrevette,

hogy mit néz Mr. Larvey olyan meredten.

A terem közepén egy kisfiú állt és pisilt.

A két férfi egymásra nézett, a gyerek pedig éneklő hangon

megszólalt:

- Hova ment a néni?

Borisz felment a szűk lépcsőn. Máskor oly szenvtelen arcára ki-

ült az aggodalom, az ilyesmit csak nagyon ritkán engedte meg

magának.

A lány, aki ajtót nyitott neki, sírt. Tudta, hogy bajban van.

- Kérem, nem tudtam megtenni. - Annyira félt, hogy szinte

már nem is tudott összefüggően beszélni, Borisz pedig belené-

zett a megértésért könyörgő barna szempárba.

Aztán körülnézett a szobában. A kamerák még mindig ott

álltak. A sok fénytől a helyiség úgy nézett ki, mint egy meleg-

ház. A lány arca felszakadt a bal oldali arccsont mentén.

Borisz keményen Geoff Marchantra nézett.

- Ezt ki szervezte?

Marchant szemmel láthatóan ideges volt. Homlokán izzad-

ságcseppek gyöngyöztek, és ennek nem sok köze volt a lám-

pák melegéhez.

- Azt hittem, jó ötlet.

Borisz meredten nézett rá, és Szergej már tudta jól, hogy

most a legrosszabb következik. A főnöke nyitott könyv volt

előtte, és Borisz most olyan volt, mint a vulkán, amely épp ki-

törni készül. Geoff Marchant viszont nyilván nem vette észre

mindezt, és azt remélte, ki tudja dumálni magát a szorult hely-

zetből.

Szergej csak mosolygott magában. Ezek az angolok semmi-

ből sem tanulnak?

- Nem vagyok benne biztos, hogy mindent jól értettem -

mondta Borisz és felvont szemöldökkel Geoffra nézett. Elég re-

ménytelennek tűnt a dolog, Szergej belül megborzongott. -

Egy filmet forgattál ezzel a fiatal hölggyel, hogy is hívják... -

Kérdőn a lányra nézett.

- Soraya. A nevem Soraya.

Borisz szélesen elmosolyodott, arcáról csak úgy sugárzott a

jóindulat.

- ... szóval ezzel a fiatal hölggyel, Sorayával. - Közben a

lányra mosolygott. - És úgy döntöttél, hogy a filmben szerepel-

tetsz egy németjuhász kutyát is?

A lány megint sírni kezdett.

- Én nem szoktam ellenkezni - nyöszörgött a lány -, de ezt

nem csinálom! Utálok itt lenni, haza akarok menni!

- Gondoltam, kicsit változtatok rajta - mondta Marchant ar-

rogánsan. - Nem tudtam, hogy a film tartalmát meg kell be-

szélnem veled.

Machant nagyon ügyes volt, legalábbis azt hitte. Szergej

döbbenten bámult rá. Borisz pedig úgy nézte, mint ahogy az

ember egy legyet néz, amikor azon gondolkodik, agyonüsse-e.

- A tartalomra én nagy ívben szarok! De a lány visítozása

idecsődítette a zsarukat az ajtó elé. Most jártak itt az életben

először.

Geoff nem bírta tovább elviselni Borisz fürkésző pillantását.

- Egész Európában vannak házaim tele prostikkal, és te ide-

cibálod a zsarukat az ajtóm elé. Gondolod, hogy efölött csak

úgy szemet hunyok?

Geoff Sorayára nézett, aki egy fehér kanapéra telepedett, ar-

cát kezébe temette. A válla remegett a sírástól, nagyon picinek

és ijedtnek tűnt. Geoff hirtelen erős késztetést érzett, hogy

odakenje a lányt a falhoz, és szétverje a fejét.

- Ha olyan hülye vagy, vagy sokkal inkább azt hiszed, hogy

én olyan hülye vagyok, hogy majd engedem, hogy idecsődítsd

a zsarukat a házamhoz, akkor attól tartok, nincs mit monda-

nunk egymásnak. Nincs igazam?

Geoffnak a torkában dobogott a szíve. Tudta, hogy nagyon

veszélyes emberrel áll szemben. Persze tény, hogy az orosznak

nem kevés pénzt hoz a filmjeivel. Csakhogy az olyan emberek,

mint Geoff Marchant nagyon is pótolhatók ebben az iparban.

Kerítőt és pornó filmrendezőt az ember minden ujjára talál tí-

zet a fővárosban, és most a gyomra émelyegni kezdett, ahogy

rádöbbent, hogy az ő munkája nem is olyan fontos, mint ahogy

azt magával és másokkal elhitette.

Már akkor tudta, amikor a lány nem akart belemenni a do-

logba, hogy inkább hagyni kéne az egészet a fenébe. Van egy

csomó nő, aki simán megteszi a megfelelő lóvéért. Sőt ismert

egy olyan lányt is, aki azt mondta, hogy jobban szereti az álla-

tokat, mint az idegen férfiakat, bár arra nem kérte meg, hogy

mindezt fejtse ki bővebben is.

Csak hát ugye telenyomta magát kokainnal, és mint általá-

ban, most is ez lett a veszte. Ezt jól elcseszte. Ebben elismert

művész volt, hogy hogyan kell elcseszni a dolgokat, de általá-

ban nem volt belőle nagyobb gond. Ezek a lányok nem értek

szart sem. Elvárták, hogy az ember rosszul bánjon velük. És

gyakran kényszerítették őket olyasmire, amit soha nem csinál-

tak még korábban. De ez a kis dög olyan makacs, mint egy ösz-

vér. És egyre jobban hisztizett. Aztán teljesen kiborult, és ekkor

kezdődött a baj.

Hát ez lett a vége! Ebben a helyzetben, őszintén szólva, tény-

leg nem tudott semmit felhozni a mentségére. Amikor a rend-

őrség megérkezett, nagyon megijedt. Nem tőlük, hanem attól,

hogy idejöttek, Borisz biztonságos házához, ahhoz a házhoz,

ahol már nem egy alkalommal dolgozott, és komoly pénzeket

is kifizetett nemcsak a saját, hanem az ügyfelei védelméért is. A

legtöbbjük vagyonos üzletember volt, meg más gazdagok, akik

szívesen fizettek a diszkrécióért, meg a normálistól egy kicsit el-

térő szexért.

Sorayát gyengéden kivezették a szobából. Róla majd Szergej

gondoskodik. Geoff egyedül maradt Borisszal és az orosz

egyik nagydarab verőlegényével, a hatalmas csecsen szárma-

zású Olaffal. Amikor Borisz meghajolt, és kiment a lakásból,

Geoff tudta, hogy búcsút vehet az élettől.

Megpróbálta férfiként viselni a dolgot.

Nem sikerült.

Soraya tágra nyílt szemmel végighallgatta az egészet.

Szergej úgy gondolta, a lány eléggé megrémült: biztos, hogy

tartani fogja a száját. Beadott neki néhány nyugtatót, aztán

hagyta, hadd aludja ki magát.

De ő is tudta, akárcsak Borisz, hogy kis barlangjuk ezzel be-

mocskolódott, és sürgősen keresni kell egy másik helyet. Min-

dig ilyen marhaságokon csúsztak el a dolgok, mint a csendhá-

borítás, és az emberre máris felfigyeltek a hatóságok. Ilyenkor

jobb a kisebb veszteség elvét követni, mint csak ülni és bambán

remélni a legjobbakat.

Geoff Marchant sokba került nekik, és most drágán meg is fi-

zetett.

Az ő világuk már csak ilyen.

Kate szinte ujjongott örömében. Úgy tűnt, hogy megtalálták

Trevor Pallistert, és a többi gyerekkel ellentétben, ő nagyon is

beszédes volt. A nagymamájával együtt nézte, és csak mosoly-

gott.

Barbara Epstein szemmel láthatóan imádta a gyereket és

minden jel arra mutatott, hogy ő kapja meg a felügyeleti jogot.

Nem volt könnyű elmondani neki, hogy a lánya pedofiloknak

engedte át a gyerekét. Egy jó időbe beletelt, mire egyáltalán fel-

fogta, hogy miről is van szó. De most, hogy látta, nincs semmi

baja, azok a szörnyű gondolatok egy csapásra eltűntek a fejé-

ből. Trevor ott volt a karjában, és élt. Azok után, ami a lányával

történt, ez is mérhetetlen boldogsággal töltötte el.

Ahogy egyre több dolog került felszínre, Kate tudta jól hogy

Barbara Epsteinnek nemcsak a lánya halálát kell megemészte-

nie, hanem Sharon életvitelének szörnyű következményeit is.

Trevor lehet, hogy egy életen át félni fog mindattól, amit látott

és amit csináltak vele. Most ugyan biztonságban van, de na-

gyon valószínű, hogy a fiatal élete máris romokban hever.

Robert Bateman egy fiatal szociális munkást küldött, Karen

Diliont, hogy felügyelje, ahogy Jenny kihallgatja Trevort. Sze-

mélyesen nem tudott eljönni, mert nagyon sok munkája volt.

Karen viszont csinos volt és gyengéd, egy ilyen kisfiúnak töké-

letesen megfelelt.

A fiút aztán leültették a nagymamája és a szociális munkás

közé egy kis díványra. Kate és Jenny egy másikon ültek velük

szemben. Nagyon alacsony bútordarabok voltak, egyiküknek

sem volt valami kényelmes, kivéve persze Trevort.

Jenny már egy kicsit csevegett vele a kihallgatás előtt is, és

gyorsan összebarátkoztak. Meglehetősen extrovertált gyerek

volt, eléggé rosszindulatú is. És agresszív, efelől nem volt sem-

mi kétség. Nagyon csúnyán beszélt, és mindennek tetejébe na-

gyon derűs volt és vidám. Most is tudta, hogy valami készül, és

hogy ő fogja játszani a főszerepet. Egyszóval középpontban

volt, tudta jól.

Kate-et nagyon elszomorította a fiú viselkedése, és minden

alkalommal bántotta fülét, amikor hallotta, hogy káromkodik.

Gyönyörű kisgyerek volt, mégis úgy tűnt arra nevelték, hogy

megvédje magát. Szívszorító látvány volt.

Jenny rámosolygott Trevorra és figyelte, ahogy a fiúcska

majszolja a csokoládéját.

- Ki vitt el anyukád házából?

A fiú hosszú másodperceken át meredten nézett rá, s csak

aztán válaszolt.

- Egy szép néni.

Kate és Jenny egymásra néztek.

- Hogy nézett ki ez a néni?

A kisfiú megnyalta a száját, miközben elgondolkodott a kér-

désen, és a nyelve hosszan kígyózott az ajka körül, amennyire

csak az izmok engedték, hogy az utolsó morzsa csokoládét is

begyűjtse az arcáról.

- Olyan jó illata volt, mint az almának és szép volt a haja.

- Milyen volt a haja?

- Hát, sokféle haja volt. Azt mondta, hogy a hét minden nap-

jára van egy haja.

- Paróka?

A fiú bólintott. - Mindegyik ott van a bácsi hálószobájában.

- A bácsi hálószobájában?

A kisgyerek ismét élénk bólogatással válaszolt.

-A vécés bácsi.

- Vécés?

A fiúcska mosolygott.

- Az egy olyan fura bácsi, engem meg akart ám csókolni!

Senki nem nevetett, Trevor pedig elnémult egy percre.

- Olyan kedves volt. És szeretett engem. Én is szerettem őt. -

Aztán a szeme hirtelen könnyes lett, és azt kérdezte: - Hol van

az anyukám? Még mindig a padlón?

Trevor most már sírt, Barbara pedig magához szorította. A

kisfiú óvatosan végignézett rajtuk, mint egy piti bűnöző, akit

rajtakaptak valakinek a házában, és nem igazán érti, hogy ez

hogyan történhetett. Mármint hogy hogyan került ő valakinek

a hálószobájába, és hogyhogy most éppen valakinek az éksze-

reit és az emléktárgyait pakolja a batyujába. Kate nagyon saj-

nálta, hogy ez egyetlen gyermekkel is megtörténhet. Ugy tűnt,

mintha arra várt volna, hogy kérdezzenek tőle valami mást is.

Kate felállt, és kiment a szobából. Egyszerűen nem bírta to-

vább, majd megnézi a felvételt videón, úgy az egész nem olyan

személyes.

Azt sem értette, hogy Jenny hogyan képes ilyesmit nap mint

nap végigcsinálni. Hiszen ő csak ilyen ügyekkel foglalkozott.

Kate erre képtelen lett volna.

Amikor beért az irodájába, már csengett a telefon. Nem vette

fel. Elővette az összes nő vallomását és újra nekiállt olvasni.

Regina Carlton már elég jól volt ahhoz, hogy kikérdezzék,

Kate azt tervezte, hogy délután bemegy hozzá. Úgy gondolta,

szisztematikusan újra felkeresi mindegyiket, akiket eddig le-

tartóztattak a pedofil botrányban való részvételük miatt. És

mindegyiket kifaggatja Suzy Harringtonról és Barker felügye-

lőről.

Valamelyik majd csak elszólja magát, ebben biztos volt.

Jeremy Blankley-re pedig ma este Kenny Caitlin jóvoltából

nagy meglepetés vár, Kate nagyon remélte, hogy ez majd fel-

frissíti egy kicsit az emlékezetét.

Tény, hogy mostanában olyan eszközökhöz folyamodott,

amiket inkább Patrick használna, de ezen most nem filozofál-

hatott. Ezt az ügyet meg kell oldania, méghozzá a Grantley-i

gyerekekért. Fel akarta göngyölíteni az egészet, hogy végre

mindenki nyugodtan élhesse az életét. Akkor talán még ő és

Patrick is visszatérhetnének a normális kerékvágásba.

El akarta kapni Barkert, el akarta kapni Harringtont, és elha-

tározta, hogy most el is fogja kapni őket.

Patrick nagyon fáradt volt.

Az átköltözés a magánklinikára sokat kivett belőle. Dr.

Tarbuck elmagyarázta neki, hogy a dolgok nem mennek olyan

gyorsan, mert ugyan valóban a gyógyulás útjára lépett, de

azért a teste komoly traumát szenvedett el.

Még a magánkórház minden kényelme és a magasan kép-

zett személyzet sem tudta megszüntetni a kínzó fejfájást és a

teljes kimerültséget. Az viszont tény, hogy kikerült az intenzív-

ről, és a mostani helye leginkább egy kényelmes hotelszobára

emlékeztetett, pamutfüggöny, pamut párnahuzat, ízléses min-

tával. Persze semmi különös, de azért mégiscsak klasszisokkal

jobb, mint az állami kórházban a repedt plafon és a hulló falfes-

ték.

Még az ágy is sokkal kényelmesebb volt, a tévén pedig min-

den adó gyönyörűen jött. Megvolt hát a kis magánszférája sa-

ját fürdőszobával. Sőt két telefonvonal, egy számítógép és egy

fax is a rendelkezésére állt. Egyszóval itt sokkal jobb volt, bár

ahogy mondta, napi több, mint egy lepedőért már egy nagy

mellű, hosszú lábú titkárnőt is szerezhettek volna.

A fájdalomtól megint összeszorította a szemét, és visszadőlt

a hűs párnára. Tarby szerint elképzelhető, hogy a migrén most

már állandó kísérője lesz az életben. De még ha így is lesz,

Patrick hálát adott a sorsnak, hogy még életben van.

Tudta, hogy az oroszok nem fogják továbbra sem jó szem-

mel nézni, hogy itt ólálkodik a környéken. De aszerint,

amennyit Willyből ki tudott húzni, Borisz most már nagyon

sajnálta, hogy így alakult. Egyszerű félreértés volt, semmi sze-

mélyes dolog, tiszta üzlet, nyilván.

Hát majd ő megmutatja neki, mi az az üzlet, ha majd végzett

vele! Borisz eszerint több helyen is előrenyomult, nem csak

Brightonban, ha azt hitte, hogy Patrick Kelly egyből lefekszik

neki, mint egy kiskutya miután valaki volt olyan pofátlan,

hogy rálőtt.

Üzlet ide vagy oda.

Mindig, amikor belegondolt, hogy fényes nappal egyszerű-

en lelőtték, a járókelők szeme láttára, úgy érezte most azonnal

ki tudna kelni az ágyából, és saját maga is lelőné azt a szemét

oroszt.

Borisz még azt is mondta Willynek, hogy őt soha nem fogják

tudni lecsukni. Simán elintézhetné mindet, ha akarná. Patrick

nem kételkedett benne, hogy amit Borisz mond, az valóban

úgy is van. Csak azon tűnődött, hogy kit pécéztek ki maguk-

nak. Lehet, hogy tényleg rámásztak?

Annyi mindent kell még kiderítenie, de mindenekelőtt ren-

desen fel kell gyógyulnia, mert mindehhez egész emberre van

szükség. Azt akarta, hogy ha felveszi a kesztyűt az orosz ellen,

akkor a szokásos erejével és bátorságával harcolhasson. Ezt pe-

dig egyszerűen muszáj volt megtennie. Hogy bebizonyítsa sa-

ját magának és mindenki másnak is, hogy még mindig kézben

tudja tartani a birodalmát. Ha ezt nem tenné, minden nagyra-

vágyó kis strici rászállna.

Patricknek sok mindent végig kellett gondolnia, és sok min-

dent kellett bepótolnia, de tudta, hogy végül úgyis eljut a cél-

hoz. Mindig eljutott.

Megpróbálta elérni a csengő gombját, és az, hogy ez az egy-

szerű mozdulat mekkora erőfeszítésébe került, ismét rádöb-

bentette, hogy milyen nagyon gyenge még mindig.

Az ajtó előtt két férfi állt, akiket Willy bízott meg a főnök vé-

delmével, ha az orosz esetleg mégis megismételné az előadást.

Ez a tudat eléggé idegesítette, még akkor is, ha tudta, hogy Bo-

risz igazat mondott. Ebben nem volt semmi személyeskedés,

csak tiszta üzlet.

Remélte, hogy még kiderítheti, hogy fordított helyzetben

Borisz is ilyen marhára megértő lenne-e.

Patrick megpróbált beszélni vele. De az orosz kerülte a kon-

taktust. Most ő vezette Patrick klubját és rendesen levette a sá-

pot. Ennél többet már nem nagyon lehetett kisajtolni a helyből.

Előbb-utóbb úgyis kitör közöttük a háború, inkább előbb, mint

utóbb.

Willy azt mondta, hogy annak ellenére, amit műveltek vele,

nem utálja az oroszok főnökét. Szerinte Borisz igazi régimódi

gengszter, és Patrick tiszteletben tartotta Willy véleményét.

Ennek ellenére azért még vigyáznia kell magára és a saját érde-

keltségeire.

Ez a Borisz mégiscsak úgy lövette le, mint egy szaros kutyát

az Ilford High Streeten. Ezt még mindig nem tudta felfogni, és

tudta, hogy egy jó ideig még nem is fogja tudni.

De addig legalábbis biztosan nem, amíg egyszer és minden-

korra le nem számol ezzel a fickóval.

Regina Carlton a vele szemben ülő nőt nézte, és nem tudta,

hogy sírjon, vagy nevessen. Azt hitte, csak képzelődik.

- Régen találkoztunk, Reggie! - mondta a látogató erős han-

gon.

- Mit akarsz itt? Megígértem, hogy senkinek nem szólok ró-

lad. Most minek jöttél ide?

Regina hangja reszketett a félelemtől, a nő pedig barátságo-

san mosolygott rá.

- Ugyan, kedvesem! Nyugodj meg! Csak aggódtam érted,

ennyi az egész. Hiszen régi barátok vagyunk. Már gyerekko-

rod óta ismerlek. És a gyerekeidet is ismertem, nem igaz?

Egyébként hogy vannak? Már megint elvették őket tőled?

Regina nem válaszolt.

- Hoztam neked valami szépet, kedvesem. Tudod, mit?

A nő csak rémülten rázta a fejét, annak ellenére, hogy min-

denféle nyugtatóval teletömték.

- Ugyan már! Hiszen mindig is szeretted a meglepetéseket,

nem igaz?

A nő hangjának hamiskás csengésétől Reginának olyan dol-

gok is eszébe jutottak, amiket legszívesebben örökre elfelejtett

volna.

- Úgy nézel ki, mint az anyám - mondta.

A nő csak mosolygott, kivillantak szépen ápolt, fehér fogai.

- Tudom. Hát nem csodálatos? Szeretem a parókákat, te is

tudod..., mindig is szerettem őket. Tudod, ez nekem amolyan

védjegy. Parókában az lehetek, aki csak akarok, nyugodtan

mászkálhatok az utcán, nem?

Regina nem válaszolt. Még mindig rémülten meredt a láto-

gatóra.

- Jaj, istenem, nyugodj már meg! Még azt hiszik, hogy soha

nem is találkoztunk. Csak látni akartam, hogy jól vagy-e. Hi-

szen végül is nagyon régóta barátok vagyunk már.

- Nekem te nem vagy a barátom! - Regina megpróbált át-

nézni a látogatója felett, de nem sikerült magára vonnia az

ápolónő figyelmét a folyosón. Ekkor egy hatalmas kéz vörösre

lakkozott körmökkel átnyúlt az asztalon és erősen megragadta

a csuklóját, amíg a fájdalomtól fel nem szisszent.

- Na idefigyelj, Regina! Most nem viccelek. Teljesen a ke-

zemben vagy, azt csinálok veled, amit csak akarok. Ez eddig is

így volt, és most sincs másképp. Én figyelmeztettelek, és job-

ban teszed, ha ezt nem felejted el majd, amikor az a zsaru ide-

jön szaglászni. Mert ide fog jönni. Még ma meglátogat. Látod,

hogy mennyi mindent megtudok, ha akarok? Órákon belül

mindent tudni fogok, amit elfecsegtél neki. Érted, amit mon-

dok? Ha bármi kiderül rólam, vagy a kis csapatunkról, én tudni

fogom, hogy eljárt a szád. Akkor pedig visszajövök, és akkor

majd tényleg lesz okod félni, rendben? Tudom, hogy te vitted

el az építkezésre a kölyködet...

Regina aggódva rázta a fejét.

- Nem igaz, nem én voltam! Én nem tennék ilyet!

A másik nő csak nevetett.

- Baszd meg, kedvesem! Te két órából egyben azt sem tu-

dod, mit csinálsz.

Csakhogy Regina, aki a kemény drogokról most állt át az

antidepresszánsokra, éberebb volt, mint hosszú évek óta bár-

mikor. Az agya ugyan törékeny volt még, de most mégis elég

tisztán gondolkodott.

Áthajolt az asztal felett és suttogva így szólt:

- Én jól tudom, hogy ki vagy! Ezt pedig te ne felejtsd el! En-

gem már nem bánthatsz! Tudom, hogy mit művelsz, és hogy

mennyit kaszálsz vele. Úgyhogy te figyelj rám, kedvesem! Szé-

pen leszállsz rólam, és a gyerekeimről, megértetted? Elegem

volt a kibaszott kis játékaidból! Engem már nem félemlítesz

meg többé! Ki tudok még mászni belőle, a doktor megmondta.

A piros száj lekicsinylően csücsörített.

- Na ne hülyéskedj, a kurva életbe is! Mit mondott neked a

doktor? Azt sem tudod, hány éves vagy, hülye kis kurva, ha-

csak valaki meg nem mondja! Ha egyszer kijössz innen, vége a

nagy biztonságnak, és egy héten belül megint rajta leszel a sze-

ren. Az ilyenek, mint te, kedvesem, születnek, nem más teszi

őket azzá, amik. Te, kérlek, arra születtél, hogy tönkretegye-

nek, és ha nem teszi meg valaki olyan, mint én, vagy az anyád,

akkor majd te megteszed magad. Nekem te ne dumálj arról,

hogy mit tudsz, meg mit nem tudsz! Te, kicsikém, pontosan azt

fogod tenni, amit eddig is tettél, mégpedig azt, amit mondanak

neked, érted? Érthetően fejeztem ki magam, vagy verjem bele

abba a kibaszott, hülye fejedbe?

Ez volt az a hang, amit annyira gyűlölt, az, amitől mindig

egyetlen reszkető szerencsétlenségnek érezte magát. Ez az

anyja hangja volt. Ugyanúgy hangzott, ugyanolyan csattogó,

ingerült és undorító volt.

Regina meghunyászkodott a hirtelen rohamtól.

- De nem azért jöttem, hogy mindezt megbeszéljem veled,

hanem azért, hogy megmondjam, pontosan mit fogsz tenni.

Ha jól emlékszem nem engedtem meg, hogy véleményt pró-

bálj formálni magadnak a tárgyban. Vagy rosszul emlékszem?

Regináról szakadt a víz. Az izzadság a mellei közt és a blúza

alatt a hátán folyt végig. Ahogy belenézett az előtte vigyorgó

kifestett arcba, látomások jelentek meg előtte saját gyermekko-

ráról és a gyermekei rövid életéről. Összeszorította a szemét és

mindennek ellenére erősen remélte, hogy ha majd újra kinyit-

ja, a látogatója nem lesz már ott.

- Ne mondj nekik semmit a mostanában történtekről, se

Jackie Palmerről, se arról a kurva Caroline-ról! Remélem, tu-

dod, mi a dolgod.

Aztán megint felnevetett, most még vidámabban.

- Na, jól van! Majd találkozunk, kedvesem!

Regina csak nézte, ahogy a nő kimegy a szobából, mosolyog,

odaköszön az embereknek, mint egy királynő az alattvalóinak.

Ő pedig visszament a szobájába, rágyújtott egy cigarettára,

leült az ágyra és végigszívta. Aztán bement a fürdőszobába,

összetört egy biztonsági borotvát, úgy hogy hozzáférjen a pen-

géhez.

Könnyek folytak végig az arcán, újra felvágta az ereit. Az öl-

tések még nem gyógyultak be rendesen, és a bőr gyorsan szét-

nyílt, bár nagyon fájt.

Aztán leült a földre, és csak nézte, ahogy kifolyik az éltető

vér a testéből.

Kate két órával később érkezett és éppen a Granley városi kór-

ház pszichiátriai osztályára tartott. Még hozott cigarettát és

gyümölcsöt is, jó benyomást akart kelteni. Amikor a recepció-

nál mondta, hogy Reginához jött, arra kérték, várjon, amíg le-

jön egy nővér. Negyedórával később félrehívták egy üres szo-

bába, ahol, miután kiderült, hogy ki is ő valójában, az ápolónő

szomorú szemekkel nézett rá.

- Reginát visszavitték a kórházba, az általános szárnyra.

Megint öngyilkosságot kísérelt meg, nem tudjuk, miért. Pedig

már tényleg javult az állapota. Most is felvágta az ereit. De

most már műteni kellett, hogy össze tudják varrni.

Kate teljesen megrökönyödött.

- Azt hittem, még állandó megfigyelés alatt tartják!

- Ez így is volt, csak volt egy látogatója, egy bizonyos Suzy

Harrington. Úgy tűnt nagyon örül, hogy láthatja. Egyből azu-

tán vágta fel az ereit, hogy a barátnője elment.

Kate elképedve nézett az ápolónőre. - Maga látta?

A nővér csak rázta a fejét.

- Sajnos nem én voltam az ügyeletes, ma estis vagyok, mos-

tanában összevissza variálják a műszakokat. A szolgálatos nő-

vér viszont látta. Később felhívjam magának? Már hazament.

- Esetleg otthon felkereshetem?

A nővér mosolygott.

- Persze, csak ma egy csomó másik nővérrel meg a barátaik-

kal elment megnézni a „Macskákat". Mostanában mindig ezt

csinálják, hintóval mennek. A helyi újságnál lehet megrendel-

ni. De holnap reggeles lesz.

- Megkaphatnám a címét, kérem? Lehet, hogy még előbb

felkeresném. És kivel beszélhetnék Regináról illetve a prognó-

zisról?

- A konzulensével, Mr. Mannersszel. Most épp az A&E-n

van, mert ma ő az ügyeletes gyakorló orvos.

Kate megköszönte a felvilágosítást. Már csak Suzy Har-

rington nevének megemlítése is elég ahhoz, hogy beinduljon

az agya. Suzy végre elkövetett egy hibát! Csak kijött az erdő-

ből! Ha benne volt a keze Regina ügyében, akkor benne volt az

összes többiben is. Elmosolyodott a nő ostobaságán, és elindult

az A&E felé.

Remélte, hogy Regina nemsokára talán már tud beszélni,

bár azért nem vitte túlzásba a reménykedést. Nem volt teljesen

beszámítható, ezt Kate is tudta. Az, hogy Ramptonból vissza-

vitték Grantley-be már eleve meglepő volt, és Kate most azon

tűnődött, hogy vajon ki szervezhette meg ezt.

Kicsit zavarban volt, de egyben fel is lelkesült.

Ha tudna keríteni egy tanút, aki látta, hogy Suzy itt volt, ak-

kor egyszer és mindenkorra össze tudná kötni az anyák egyi-

kével. Mégpedig mind a letartóztatás előtt mind pedig utána.

Ez ugyan még nem túl sok, de azért kezdetnek már valami.

25.

Janice Hollington épp öltözködött, amikor látta megérkezni

a rendőrautót. Kinézett a fürdőszobaablakon, hogy lássa,

kihez jöttek. Janice igazi pletykafészek volt, és mint minden

született pletykafészek, amit nem tudott, azt feltételezte, és

amit feltételezett, azt azonnal tényként állította be.

Abból, hogy hajlamos volt a történeteket túlzottan is kiszí-

nezni, már sok gondja akadt a grantley-i városi kórház pszichi-

átriai szárnyán, ahol dolgozott. Ötvenkét évesen már közele-

dett ahhoz a korhoz, amikor az embernek muszáj abbahagynia

az ápolónői munkát, és ezt ő is nagyon jól tudta. Szerette ezt a

munkát. Elég jól megfizették ahhoz, hogy férjével, George-

dzsal minden évben elmehetett nyaralni egy jó kis helyre, de

tény, hogy a pletykás szája miatt a munkatársai idővel eléggé

bizalmatlanok lettek vele szemben.

Janice minden pletykát addig színezett, és cifrázott, amíg

meg nem felelt az éppen aktuális hangulatának. Ezzel ő is tisz-

tában volt, de ennek ellenére képtelen volt leszokni eme ked-

venc időtöltéséről. Ennek következtében bent a többiek inkább

kerülték a társaságát, és megtartották tőle a három lépés távol-

ságot, mert már mindannyiuknak volt szerencséjük első kéz-

ből tapasztalni, hogy milyen ügyes bajkeverő. Amikor látta,

hogy egy egyenruhás rendőrnő és egy civil ruhás másik végig-

sétál a járdán, majdnem gutaütést kapott. Meg volt róla győ-

ződve, hogy végre eljöttek Mandy Clarkson fiáért, Thomasért,

aki kábítószert árult, vagy valami ilyesmit. Csak megtörtént

végre! Ő már abból tudta, ahogy öltözködik, meg hogy karikát

visel az orrában, hogy ez a fiú valami törvénybe ütközőt mű-

vel. Elég, ha az ember megnézi azt a hosszú haját, meg a koszos

nadrágját. Művészeti főiskolás, persze!

Aztán látta, hogy a két nő az ő kapuja előtt habozik egy ki-

csit. Tágra nyílt szemekkel nézte őket, amikor felfogta, hogy

ezek hozzá jöttek, nem máshoz. Az egyenruhás rendőrnő ott

maradt az utcán. De azt látni, hogy a titkosrendőr feljön a ház-

hoz, az valami szörnyű érzés volt. Csak egy dolog miatt jöhet

az ő tisztességes házához a rendőrség. Meghalt a férje. Ahogy

lement a lépcsőn, Janice azon tűnődött, hogy hogyan is érinti

őt most ez a hír, és döbbenten tapasztalta, hogy nem igazán

hatja meg. De végül is, nyugtatta magát, még nem is mondták

meg neki, hogy meghalt, úgyhogy lehet, hogy az idegössze-

omlás csak később jön.

Kinyitotta a bejárati ajtót, és kirúzsozott szája zavarodott

mosolyra húzódott.

- Mrs. Hollington? - érdeklődött Kate kedvesen. - Beszél-

hetnénk egy percre, kérem? Kate Burrows detektívfelügyelő

vagyok, a Grantley városi rendőrségtől.

Janice látta a nő arcképes igazolványát, és úgy gondolta, a

kép nem valami jól sikerült. Sokkal inkább úgy nézett ki, mint

egy bűnöző azon a kopott fekete-fehér fotón.

- Kérem, fáradjon beljebb! - Bevezette Kate-et a Dralon sa-

rokgarnitúrával és félig telepakolt könyvespolcokkal berende-

zett, régimódi nappaliba.

- Nos? Miben segíthetek?

Kate észrevette, ahogy felcsillan az asszony szeme, és rájött,

hogy az ápolónő nagyon is élvezi ezt a drámai helyzetet.

- Esetleg megkínálhatom egy kávéval? Vagy kér talán egy

teát? - kérdezte Janice.

- Nem, köszönöm! Csak szeretnék feltenni néhány kérdést a

tegnapi munkanapjával kapcsolatban. Úgy tudom délelőtt ön

volt szolgálatban, és Regina Carltonhoz beengedett egy látoga-

tót. Egy bizonyos Suzy Harringtont?

Janice Hollington szemmel láthatóan megnyugodott.

- Jaj, istenem, úgy megrémisztett! Már azt hittem, hogy a

férjemmel történt valami, és fejben már el is költöttem az élet-

biztosítását! - A nő idegesen nevetett, Kate pedig vele együtt

nevetett, bár nem tudta, hogy ez most vicc, vagy komoly. Mert

inkább úgy hangzott, mint valami vallomás.

- Emlékszik még rá? - kérdezte udvariasan.

Janice vigyorgott. - Már hogy felejthetném el azt a fickót!?

Kate kicsit összezavarodott.

- Várjon egy pillanatra! Hogy érti, hogy fickót?

Janice tudálékosan rázta a fejét. -Az egy transzvesztita volt,

az a Suzy, lenne rá egy fogadásom! Volt már néhánnyal dol-

gunk az osztályon az évek folyamán!

Kate még mindig nem igazán értette.

- El tudná mondani az elejétől kezdve? - kérdezte. - Legyen

szíves, mondjon el mindent, amit látott!

Janice egy fotelra mutatott, Kate pedig leült. A háziasszony a

sarokgarnitúra szélére telepedett és keresztbe tette a lábát.

- Egyből tudtam, hogy férfi. De hát, annyi furcsa esetünk

van mostanában, gondolom ezt maga is tudja. így aztán telje-

sen normálisan viselkedtem vele. Magas volt, parókát viselt és

erősen ki volt sminkelve. De a ruhája, az csinos volt. Semmi ki-

rívó, vagy ilyesmi. Távolról szerintem mindenki nőnek nézte.

És szép szeme volt.

- Biztos benne, hogy ez volt az a személy, aki Regina

Carltonhoz jött?

Janice határozottan bólintott.

- Hát persze, semmi kétség. Hozzá gyakran jönnek látoga-

tók. Főleg az ügyvédje, vagy a szociális gondozótól. De hát ez

az alak annyira fura volt, hogy őt aztán tényleg nem lehet elfe-

lejteni.

- És biztos benne, hogy férfi volt?

Janice megint elmosolyodott.

- Nézze, kedvesem. Én tudom, hogy ez egy fickó volt.

Nagy-nagy lába volt és vaskos keze. De ha ezt nem is láttam

volna, az ilyesmit megérzi az ember. Szép szeme volt, és szép

foga is, de a smink egy kicsit el volt túlozva. Sok alapozót hasz-

nált, úgyhogy biztosan nem kapott hormonkezelést. Tehát

egyértelmű, hogy transzvesztita volt, és nem transzszexuális.

Janice felnevetett, mert erről is egy jó kis sztori jutott eszébe.

- Jaj, tudja, volt nekünk egy ilyenünk tavaly az osztályon.

Az meg éjszakánként női ruhában mászkált az utcán. A felesé-

ge megelégelte a dolgot és végül rábeszélte, hogy önként vo-

nuljon be a kórházba. Pedig ügyvéd volt, aztán tessék! Ez min-

denféle emberrel előfordulhat. Még mostanában is szoktam

látni a feleségét, tudja csak úgy a városban. Mindig nevetnem

kell rajta. Úgy csinál, mintha nem venne észre, de tudja, hogy

én tudom. Maga rendőr, valószínűleg ismeri, ha megmonda-

nám a nevét...

Kate-nek nem tetszett, ahogy az asszony kitárgyalta neki

mások magánéletét. És tudta, hogy ha rákérdezne, még az ille-

tő nevét is megmondaná. Úgyhogy inkább felállt.

- Majd küldök valakit, hogy vegye fel a vallomását. Ha bár-

mi eszébe jut, ami még segítségünkre lehet, akkor majd mond-

ja el neki, jó?

Kate tudta, hogy egy kicsit udvariatlan, így lerázni az

asszonyt, de az ilyen Janice-féléktől a falra tudott mászni.

Janice kissé bizonytalanul szintén felállt.

- Hát, tudja, valóban ijesztő volt. De miután beleolvastam

Carlton anyagába... Szóval, úgy értem, nem igazán meglepő,

ha egy ilyen fajtához is lenne valami köze, nem? Azon gondol-

kodom, hogy esetleg megkérdezhetném, hogy miért érdeklő-

dik utána? Talán esetleg a gyerekeivel van valami gond, vagy

ilyesmi?

Az utolsó kérdést már csak nagyon halk, aggódó hangon tet-

te fel, mintha attól tartana, hogy figyeli őket valaki. így akarta

tudatni Kate-tel, hogy ő nagyon is rajta van az ügyön, és tudja,

hogy mi történik.

Kate nem vett tudomást róla.

- Köszönöm a segítségét! - mondta, és szinte azon nyomban

elhagyta a házat. Az ilyen pletykás vénasszonyok tényleg

olyan rossz szájízt hagynak maguk után az emberben.

Kate tudta, hogy Janice számára az ő látogatása kimeríthe-

tetlen kincsesbánya lesz a kórházban és a szomszédok körében

egyaránt. Reginának így is megvolt a maga baja, de hála a

Janice Hollingtonoknak sokkal több baja lesz még, mint amire

felkészülhetett.

Viszont ha Janice a látogatóval kapcsolatban igazat mon-

dott, vagyis hogy az illető transzvesztita volt, és Kate úgy érez-

te, hogy ezt tényleg komolyan mondta, akkor ezzel az ügy is-

mét eggyel furcsább dimenzióba emelkedett.

A rendőrautóhoz menet máris elkezdett gondolkodni rajta.

Mindegyik anya annak ellenére, hogy kétségkívül benne volt a

pedofil körben, esküdözött, hogy személyesen egy ujjal sem

nyúlt hozzá a gyerekéhez. Ez meglehetősen furcsa volt, de mi

van akkor, ha valaki álruhát viselt, és úgy öltözött, mint ők?

Trevor is beszélt valami parókáról..., különböző haj a hét min-

den napján. Ő persze ahhoz még túl kicsi volt, hogy felfogja,

hogy a férfiak is beöltözhetnek nőnek, és úgy gondolta, hogy

egy igazi nővel akadt dolga. Olyan illata volt, mint az almának,

ez valahogy szöget ütött Kate fejében, csak az nem tudta, hogy

miért.

Említette ezt valaki más is? Újra át kell böngésznie a vallo-

másokat. Bárki is látogatta meg Reginát, olyannyira ráijesztett,

hogy az megint megpróbált véget vetni az életének. Szóval,

mit is mondtak? Reginát teletömték nyugtatóval, és beszámít-

hatatlan? A nyomozásban ő volt a katalizátor, ő volt az első

anya, akit letartóztattak. Aztán minduntalan megesküdött,

hogy bármennyi törvénybe ütköző dolgot is művelt, a fiát soha

nem akarta volna megölni.

Ha pedig valaki más állt a dolog mögött, akkor bárki is volt

az, tudott a pedofil csoportról, tudta, hogy ezeket a gyerekeket

megrontják és ismerte az anyukákat. Tudott minden lépésük-

ről. Valaki, aki figyelte őket, és veszélyes, gonosz tervet forralt

ellenük.

Lehet, hogy az anyák végig igazat mondtak. Lehet, hogy va-

lóban nem hanyagolták el a gyerekeiket. És lehet, hogy bárki is

vitte el Trevort és a kis Mikey-t, ő ölte meg az anyjukat is. Logi-

kus lépés lett volna, ha a nők ellenkeztek volna, és nem akarták

volna odaadni a gyereküket.

Kate fejében már az egész kezdett összeállni, de hát ez volt

minden. Na meg Barker.

Beszélnie kell a feleségével, méghozzá minél előbb. Ma még

Kerry Alstonhoz is be akart nézni, és azon törte a fejét, hogy ez

a látogatás vajon milyen újdonságokkal szolgál majd.

Rágyújtott egy másik cigarettára és csak nézte az ablakból a

visszafelé rohanó tájat. Látta maga előtt, ahogy Suzy Har-

rington mosolyogva kisétál a rendőrség ajtaján.

De nem sokáig nevetgél! Hogyha Kate Burrows-on múlik,

akkor bizony nagyon nem sokáig. Suzynak a befolyásos per-

verz haverja által védett napjai most már tényleg meg voltak

számlálva.

Borisz szokás szerint lassan evett. Minden falatot megrágott, és

élvezte az ízeket. Szergej jobban ismerte már, mintsem hogy

evés közben kérdésekkel zaklassa, de ma úgy döntött mégis

veszi a bátorságot.

- Gondolkodtál már Patrick Kellyről?

Borisz néhány pillanatig csak nézett rá, aztán válaszolt.

- Mit kell róla gondolkodni? Értelmes ember. Megérti. Tisz-

tességes áron megveszem tőle a klubot. Mit kell itt görcsölni?

Szergej fejében életében most először fordult meg a gondo-

lat, hogy a barátja esetleg az önhittség hibájába esik. Eddig ez

kétségkívül szinte elképzelhetetlen volt, de hát mindenben el-

érkezik egyszer az első alkalom. De hogyan célozzon erre,

anélkül hogy magára haragítaná Boriszt? Ez elég kényes prob-

léma volt. Borisz mindig nagyon ügyelt a méltóságára, min-

denben sértést sejtett, még ott is ahol senkinek esze ágában

sem volt megbántani, folyton kérdezgette az embereit, hogy

tudja, mit gondolnak róla. Egyszerűen szüksége volt arra,

hogy megnyugtassák: mindenki tiszteli. És, ha Szergej jól tip-

pelt, Patrick Kelly is ilyen volt. Úgy érezte, ha Mr. Kelly

összeszedi magát, könnyen lehet, hogy visszavág a sérelme-

kért. Az ő helyében Borisz visszavágna. Szergej is visszavágna.

De akkor a főnöke vajon miért volt ennyire biztos benne, hogy

Mr. Kelly nem?

- Mégis úgy fog tűnni, hogy elintézték. Az emberei azt fog-

ják gondolni, hogy... - Szergej elnémult a mondat közepén.

Nem akarta forszírozni a dolgot. Általában elég volt elhinteni a

kétség magjait.

Borisz barátságosan rázta a fejét.

- Ő nem igazi gengszter. Puhány. Egy ideje ki akart már

szállni, csak a megfelelő alkalmat várta. Úgy értem, szó szerint

csendes társ volt, a fenébe is! Úgyhogy ne gyere nekem ezzel!

Miután Mr. Garney elmagyarázza neki, hogy mi a pálya, Kelly

majd mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a ked-

vünkben járjon. A levegőbe röpítettük az irodáját. Bementünk

a nője házába. Úgy lőttük le az utcán, mint egy kutyát. Tisztá-

ban van vele, hogy milyen erősek vagyunk. Hülye lenne pró-

bálkozni!

Szergej nem válaszolt, Borisz pedig érezte, hogy finoman

megkérdőjelezték a parancsait, ezért folytatta. Igazolni akarta

az álláspontját.

- Patrick Kelly a „futottak még" kategóriába tartozik, ahogy

errefelé mondják. Nálunk az ilyet már rég kinyírták volna, ezt

te ugyanolyan jól tudod, mint én. Éppen ezért jöttünk ide.

Mert tudtuk, hogy a mi módszereinkkel rendet rakhatunk Eu-

rópában. Itt ellenünk nem rúg labdába senki. Képtelenek fel-

fogni a durvaságunkat, nincsenek felkészülve a hatalmas

erőnkre. Megvan a pénzünk és megvan a hatalmunk, hogy át-

vegyük az irányítást. Öt év múlva ezt az országot ugyanúgy mi

fogjuk irányítani, mint a sajátunkat.

Nevetett a gondolaton.

- Nézd csak meg, milyen könnyen ment minden! Besétál-

tunk ide, megvettünk készpénzért egy kétmilliós házat a Hol-

land Parkban, aztán annyi jelzáloghitelt vettünk fel rá,

amennyit csak lehetett. Egy hónap alatt tisztára mostuk a pén-

zünket. Ez az ország megérett arra, hogy kézbe vegyük itt a

dolgokat. Úgyhogy ne aggódj Kelly miatt. Mostanra már bizto-

san tudja, hogy tulajdonképpen egész Londont átvettem már,

és még csak igazán harcolnom sem kellett érte.

- Az a pénz pedig, amit az emberek nekem és maguknak ke-

resnek, bőven elég ahhoz, hogy biztosítsa az engedelmességet.

Legyőzhetetlenek vagyunk. Kellyt életben hagyom, ez amo-

lyan PR-fogás. Mindenki tudja, hogy legyőztük, és hogy férfi-

ként viselte. Ez egyértelmű lecke lesz mindenkinek arról, hogy

mire vagyunk képesek. Hogy pontosan milyenek is vagyunk.

Borisz mosolyogva nézett a „másodpilótájára", arcáról csak

úgy sugárzott az önbizalom.

- Szóval, Szergej, ne aggodalmaskodj, és hagyjál nyugodtan

enni, oké?

Szergej látott értelmet abban, amit Borisz mondott, de az a

rossz érzés valahogy továbbra is benne maradt. Abból, amit ed-

dig hallott Kellyről, úgy tűnt, hogy nagyon is hasonlít Boriszra:

tisztességes, de kemény. De Borisszal ellentétben, ő nem adna

esélyt másnak. Ő mindenképpen kinyírná az ellenfeleit, még

ha kedvelné és tisztelné is őket.

Ez kitűnő üzleti érzékre vallott, és Szergej hajlamos volt eb-

ben a tárgyban Kelly pártjára állni. Ezt persze nem mondta

meg a főnökének. Tudta jól, hogy ha bármi is történik

Borisszal, akkor ő fogja átvenni a birodalmát.

Ezt pedig azért nem ártott szem előtt tartani. Hiszen egy fér-

fi gondoskodjon a maga sorsáról, nem igaz?

Kerry szörnyen nézett ki. A szeme alatt fekete karikák, és ráfért

volna egy kiadós fürdő is. Kate az asztal másik oldalán is érezte

rajta a kézzel sodort cigaretták és az izzadság fanyar szagának

keverékét. Kerry gúnyosan nézett vissza rá, és ahogy a vállát

tartotta, abból Kate tudta, hogy nem mehetett valami jól a sora

idebent. De nem igazán érdekelte. Ő is ismerte a játékszabályo-

kat.

Azzal kezdte, hogy rágyújtott. Kerry pedig leplezetlen vá-

gyódással nézte végig a jelenetet. Kate odacsúsztatta elé a do-

bozt, és a rab is fürgén meggyújtott magának egy szálat.

- Ezek a gyönyörű cigik jobban hiányoznak, mint bármi

más.

- Jobban, mint a gyerekei! Gondolhattam volna, ahogy ma-

gát ismerem! - Kate megpróbált undok lenni vele, és örömmel

látta a zavarodottságot Kerry arcán.

De aztán gyorsan összeszedte magát.

- Ma nagyon vidám a hangja, Burrows. Most hogy a barátja

jobban van, biztos nagyon jól érzi magát, mi? - Csak nevetett

Kate sötét nézésén, aki szemmel láthatóan megdöbbent, hogy

valaki a vizsgálati fogságban ennyi mindent tud róla.

Kerry mélyen beleszívott a cigarettába.

- Kacag a májam! Egy alvilági alakkal kever, és maga néz le

engem?

Kate észrevette, hogy az ügyeletes tiszt hallgatózik.

- Kerry, magát még egy csatornapatkány is megvetné. Azok

legalább gondoskodnak a kicsinyeikről.

A másik nő elégedetten nézett vissza rá. Tudta, hogy felhúz-

ta Kate-et, és ez nagyon tetszett neki.

- Patrick Kellyre gondol? Jó arc, mi? És maga is segít neki a

munkájában? Úgy értem, maga azért mégiscsak ismeri a tör-

vényt... - Megint önelégülten vigyorgott, és kilátszottak a ni-

kotintól és a teától megsárgult, lepedékes fogai.

Kate-nek elege lett.

- Most aztán marha okosnak érzi magát, ugye, Alston? De

ha ennyi mindent tud Patrick Kellyről, nem fél feleselni a csajá-

val? Ha rólam van szó, akkor Pat nagyon kiszámíthatatlan tud

lenni.

Kerry kicsit elbizonytalanodott.

- Tudja, nekem is van némi hatalmam idebenn, de fele

annyi sincs, mint neki. Mindenkit ismer, aki számít, az én ked-

ves Pat-em. - Ezt már olyan bizalmaskodó hangon mondta.

- Biztosan hallott róla, hogy megölték a lányát, úgyhogy az

¦ ilyen ügyektől, mint a magáé, mindig a plafonon van. Furcsa,

nem? Imádta a lányát, az mégis meghalt. Maga meg..., meg-

próbálja megölni a saját kölykeit. Pedofilok és transzvesztiták

kezére adja őket gondolkodás nélkül. Akárcsak én, ezt Patrick

sem érti meg. Szerinte az olyanokat, mint maga, fel kéne akasz-

tani. És valljuk be őszintén, kedvesem, idebent minden meg-

történhet, nem igaz?

Kerry teljesen megdöbbent Kate fenyegetésén, a cigarettája

egészen leégett, még az ujját is megperzselte.

- Menjen a picsába, Burrows! - Ránézett az ügyeletes tisztre,

és gyerekes hangon árulkodott: - Ez a nő fenyeget engem!

A tiszt csak vigyorgott. Régi róka volt már. Tudta jól, mire

megy ki a játék, és nevetve csak ennyit mondott.

- Jól van, legalább kicsit könnyebb dolgom lesz magával, kis-

anyám!

Kerry egyik nőről a másikra nézett. Hirtelen elpárolgott a jó-

kedve.

- Szemét kurva, Burrows!

Kate csak mosolygott.

- Tulajdonképpen ma azért jöttem, hogy segítsek magán.

De egy dolgot előre tisztázzunk, rendben? Nem tűrök el több

baszakodást, megértette?

Kerry kétkedve nézett rá. Düledező szemében hamiskás

mosoly jelent meg.

- Jól van! Tegyen fel egy másik lemezt, mondjuk a „Nehéz

nap éjszakáját!"

De most Kate nézett rá önelégült arckifejezéssel.

- Pedig ez most komoly. Azért jöttem, mert most már elhi-

szem, hogy nem akarta megölni a gyerekét. Tény, hogy hülye,

de a gyerekét, azt valóban nem akarta bántani. Az a helyzet,

hogy szerintem maga nagyon is jól tudta, hogy ki viszi el a gye-

rekeket, nem igaz?

Kerry hirtelen felkapta a fejét:

- Mi a faszt akar ezzel mondani?

Kate hallotta a nő hangjában a bizonytalanságot, és tudta,

hogy az út felét már megtette.

- Hát, azt csiripelték a madarak, hogy van egy transzvesztita

a dologban. Valaki, akit mindannyian ismernek. Ez az illető

meglátogatta Regina Carltont, és kitalálja, hogy kinek adta ki

magát a mi kis transzvesztitánk?

Hosszan mosolygott, mielőtt folytatta volna, élvezettel fi-

gyelte, ahogy Kerry arckifejezése megváltozik.

- A fickó azt mondta, hogy ő Suzy Harrington. Parókát viselt

meg vagy egy kiló sminket. Az ügyeletes ápolónő mégis rájött,

hogy férfi.

- És, ki volt az?

Kate megvonta a vállát, és kijátszotta az ászt.

- Esetleg Barker detektívfelügyelő?

Kerry egy ideig meredten bámult rá, aztán hangos nevetés-

ben tört ki. Képtelen volt uralkodni magán. Szinte csak úgy vi-

sítozott, egyik kezével a hasát fogta, másikkal meg Kate felé in-

tegetett, mintha azt akarná mondani, hogy még egy ilyen po-

ént már nem bírna elviselni.

Kate rezzenéstelen arccal nézte a nőt.

Kerry két roham között csak annyit mondott:

- Barker! Nőnek öltözve! - Ettől aztán megint hahotázni

kezdett.

Kate nyugodtan szívta a cigarettáját, és várt, amíg Kerry le-

nyugodott. Aztán a fiatal nő megtörölte a szemét a kézfejével,

szipogott egy kicsit, és komoly hangon megszólalt:

- Barker? Maga tényleg azt hiszi, hogy ehhez köze van?

Kate bólintott.

- Hát akkor most nagyon melléfogott, hölgyem! Barker egy

szemét állat, de ehhez az egészhez semmi köze. Legalábbis ha

van, és ez az igazság, akkor csakis Suzy-n keresztül. És legfel-

jebb ennyit vagyok hajlandó mondani, persze ezt sem jegyző-

könyvbe. Nem tőlem hallotta, jó? Utálom azt a bunkót, de

tényleg, gyűlölöm! Viszont félek is tőle. Az ő keze sokkal

messzebbre elér, mint a magáé, vagy azé a faszé, akivel kever.

Ezt higgye el, anyukám, mert ez így van!

Kate hajlott arra, hogy higgyen neki. Bár nem tudta, miért.

- Tehát akkor előfordulhat, hogy Suzy vele együtt kavar va-

lamit?

- Lehet, valószínű. De valami másban... Mert ha Barker eb-

ben is benne lenne, azt a gyerekek nem élték volna túl, ezt

jobb, ha tőlem tudja. Egyszerűen nem tudja, hol a határ. -

Kerry már így is túl sokat mondott, és ezt ő is érezte.

Kate megint odacsúsztatta elé a cigarettás dobozt, Kerry ki-

vett egy szálat, lassan meggyújtotta, mélyen letüdőzte a füstöt,

és egy tökéletes füstkarikát fújt.

- De akkor ki az a transzvesztita?

Kerry csak vállat vont.

- Fogalmam sincs, tényleg. De az biztos, hogy nem Barker. -

Már megint a nevetőgörcs határán volt.

- És mi a helyzet Lesley Carmichaellel? Róla mit tud?

Kerry arcáról hirtelen lefagyott a mosoly.

- Róla még ennyit sem, kedveském.

A lány most beindult, és Kate ezt pontosan tudta.

- Újraindítjuk a nyomozás az ügyben - nemsokára fel fogják

keresni.

Kerry erre nem válaszolt, de vidáman így szólt:

- Bobby bent járt nálam a múlt héten. Azt mondta, hogy

maga rendes. Kicsit meglepődtem, mert ő egyébként nem bírja

a zsarukat.

Kate kedvesen mosolygott.

- Maga viszont kedveli Robertet, nem?

- Ja. Jó arc. Bár néha az agyamra megy.

- Szerintem épp elégszer húzta már ki magukat a szarból.

Nagyon védi az összes lányt. Talán ő az egyetlen, aki valaha is

kiállt maguk mellett.

Kerry megvonta a vállát. - Megvolt rá az oka.

- Ezt meg hogy érti? - kérdezte Kate a homlokát ráncolva.

Kerry az asztal fölé hajolt, és felkapta a doboz cigarettát. -

Ezért adok magának egy kis infót, oké?

Kate bólintott, Kerry pedig maga elé húzta a dobozt, az

ütött-kopott asztalon.

- Nálunk engedi le a gőzt.

Kate zavartan nézett rá. - Mármint hogyan?

- Hát, néhányszor leszoptam, érti!? Egy kis szívességért cse-

rébe, amikor segítségre volt szükségem. - Kate-re bámult, és

egyetlen vigyor volt az arca, amint látta a döbbenetet a nő sze-

mében.

Kate hitetlenül rázta a fejét.

- Ez képtelenség, nem hiszem el! Robert meleg.

- Egy fenét meleg! És most, hogy mondja, ő tényleg festi a

haját. Néha még sminket is visel. Bár azt meg kell vallanom

őszintén, hogy női ruhában még nem láttam.

- De maga leszopta, hogy a maga szavaival éljek?

Kerry bólintott.

- Nem is egyszer, kedveském. Mindannyian sorra kerül-

tünk. Úgy hívott minket, hogy az ő lányai. Az a mániája, hogy

jól be kell rúzsozni a szánkat, hogy az egész farka, meg az alsó-

gatyája csupa rúzsfolt legyen. Ettől gerjed be. Ettől, meg az

almalétől. Folyton azt issza. Volt már nála? Tiszta almamániás.

Mindenütt almaillat van.

Kate zsibbadt elméje most rádöbbent, hogy honnan volt is-

merős ez az almadolog. Hát persze, Robert házában! Ezért

ütött szöget a fejében a kis Trevor, amikor az almaillatról be-

szélt.

Ezek a gondolatok olyan erővel öntötték el az agyát, hogy

azt hitte, helyben összeesik. Pedig ott volt nála, beszélt is vele,

és lehet, hogy Trevor végig ott volt!

De most Kerry a lényeg. Aki nem éppen megbízható tanú.

Kate pedig nem mutathatta előtte, hogy mennyire megdöb-

bent azon, amit az imént hallott.

- Szóval a szerencsétlen kis Lesley-ről semmit nem tud mon-

dani? Úgy tudtam, barátnők voltak.

- Nekem nincsenek barátnőim, Miss Burrows, soha nem is

voltak. Még nem tűnt fel?

Kate-nek már a száján volt a válasz, de inkább meggondolta

magát és mást kérdezett:

- Mary Parkesnek lehetett esetleg valami köze Barkerhez

vagy Bateman-hez?

Kerry könnyedén rándított egyet a vállán, mintha csak ott-

hon társalogna egy haverral teljesen érdektelen dolgokról. -

Tudom is én?! Inkább tőle kérdezze meg!

- Nem zavarja, amit tett, Kerry?

Ez most komolyan hangzott, a lány pedig volt kegyes egy ki-

csit elgondolkodni, mielőtt válaszolt.

- Őszintén szólva, nem.

Kate-nek úgy tűnt, mintha Kerry hozzáállásában összeg-

ződne ennek az egész rohadt ügynek minden mocska.

Kate amikor hazaért, Kenneth Caitlin és Jenny ott ültek a nap-

paliban és az anyja dugi italát kortyolgatták: egy liter Black

Bush whiskyt, amit a duty free shopban vett.

Mindannyian örültek neki. Ő végignézett a csillogó szeme-

ken, a ragyogó arcokon, és nagyon sajnálta, hogy el kell ronta-

nia ezt az alkoholmámorban úszó szép estét.

Leült és nagyot sóhajtott. Belekortyolt az italba, amit közben

töltöttek neki, aztán mindenkit megdöbbentett egy kurta mon-

dattal:

- Azt hiszem, tudom, ki az. És azt hiszem, még mindig van

náluk egy gyerek.

Belenézett a türelmetlen várakozással eltelt arcokba:

- Azt hiszem, Robert Bateman az emberünk.

Pár pillanatig senki nem szólt egy szót sem.

- Ezt Kerryből szedted ki? - kérdezte Jenny.

Kate bólintott.

- Ma reggel elmentem ehhez az ápolónőhöz az ideggyógy-

ászatról. Azt mondta, hogy az a személy, aki magát Suzy

Harringtonnak adta ki, egyértelműen férfi volt. Egy transz-

vesztita. Mondta, hogy volt rajta paróka, meg smink, de egyér-

telműen férfi volt. Na mármost, Suzy, bármennyire is ronda,

egyértelműen nő, nem igaz? Jó felépítésű, a megfelelő göm-

bölyded vonalakkal. Aztán elmentem Kerryhez, aki elmondta,

hogy Robert bizonyos szexuális szolgáltatásokat kér és kap a

lányoktól.

Kate látta Jenny arcán a meglepetést, majd megvonta a vál-

lát és folytatta.

- Először én sem hittem el. De aztán mondta, hogy

Robertnek van néhány furcsa mániája, és ezek közül az egyik

az alma. A házában csak úgy terjeng az almaillat, én is éreztem,

amikor ott voltam. Amikor Trevor említette ezt az almás dol-

got, azzal beletette a bogarat a fülembe. Viszont Robert házá-

ban ez az illat betölt mindent. Nem csak egy kis időre lehet

érezni. Hanem állandóan jelen van.

A többiek elképedve hallgatták.

- Robert beszélt nekem Barkerről is, és Barker feleségéről,

hogy Debbie-nek hívják, nem Mavis-nek. Erre felhívtam Ally

Palmerstont...

Caitlin vigyorgott.

- ...és neked is azt mondta, amit nekem. Hogy Barker új ci-

cáját valóban Debbie-nek hívják. Gyerekkorában Lancashire-

ben volt prosti.

- Honnan a jó francból tudta ezt Robert, hacsak nem találko-

zott mostanában Barkerrel, vagy nem kevert olyan emberek-

kel, akik kapcsolatban állnak vele. Azt hiszem, megtaláltuk a

gyerekek megrontóját és gyilkosát, de most komolyan. így már

összeáll a kép. Most azonnal szereznünk kell egy letartóztatási

parancsot.

- De hát nincs egy normális bizonyítékunk sem! - ellenke-

zett Jenny.

Kate ránézett.

- Még mindig vannak eltűnt gyerekek. Szerintem ez elég.

- Én ezt nem tudom elhinni, te igen? - Jenny teljesen le volt

taglózva. - Ő volt az egyetlen, aki törődött a lányokkal, és ott

volt a szemünk előtt az első perctől fogva.

Kate bólintott. - Tudom. De most elkaptuk.

Caitlin töltött még egy italt a poharába.

- Ha befejeztétek, átadok mindent, amit sikerült előásnom

Barkerről. Érdekes egy történet, Jenny már tudja.

Kate beletúrt a hajába.

- Holnap ennek ellenére felkeresem a volt feleségét, a kis

Lesley Carmichael meggyilkolásával kapcsolatban. Aztán

majd meglátjuk, hogy Barker egy követ fúj-e a lányokkal, és a

kis pedofil csoporttal. Továbbra is el akarom kapni. Mindet el

akarom kapni.

Azzal felhörpintette az italát és felállt.

- Szerintem, menjünk! Robert Bateman nem tölthet szabad-

lábon még egy éjszakát.

26.

Robert Bateman az apját épp a fürdőben áztatta. Az öreg

meglehetősen le volt soványodva, a testét mindenütt hor-

zsolások és karmolásnyomok borították. Ahogy Robert lené-

zett rá, erőt vett rajta az érzelgősség. Néha olyan nagyon sze-

rette az apját. Olyan nagyon nagyon.

Végül is most ő volt a gyerek.

Összehúzta a szemöldökét.

Persze, nem mintha az apja olyan nagyon sokat törődött

volna vele. Ettől hirtelen elöntötte a düh. Az apja csak

kihasználta, ütötte-verte, amikor csak olyan kedve támadt.

Robert bosszúsan csóválta a fejét, ahogy a negatív gondola-

tok elöntötték az agyát. Nem, neki aztán nem volt boldog gyer-

mekkora. Torkát a sírás fojtogatta, és elmerült az önsajnálat-

ban.

Visszagondolt az első emlékére az apjáról és az anyjáról.

Még nagyon kicsi volt, ott ült az ágyon és nézte, ahogy az

anyja kifesti magát. Szinte egy örökkévalóság volt, amíg kihúz-

ta a száját, s ettől sokkal szigorúbbnak látszott, mint amilyen

eredetileg volt. Élénkpirosra festette, olyan kékes pirosra, ami-

től a fogai sokkal fehérebbnek tűntek. Aztán belemosolygott a

tükörbe.

Ő csak tapsolt a kis pufók kezével, mire az anyja az ő arcára

is rakott egy kis festéket, és közben bájosan rámosolygott. Az-

tán megfésülte a hajacskáját, és kifestette a lábujján a körmöket

is. Utána a vékony karjaival átölelte, elárasztotta az olcsó par-

füm illata, ez mindig tűzbe hozta az érzékeit.

Szerette az anyja érintését, ahogy a nagy puha mellei kidu-

dorodtak, amikor odaszorította a dekoltázsához, amire olyan

büszke volt.

Imádta, ahogy az anyja vidám szeme nézte, amikor a park-

ban játszott. Imádta, hogy akár férfiak, akár nők, mindenki

megcsodálta az ő anyukáját, bármerre is jártak.

Egyszerűen imádta az anyját.

Az apja viszont nem imádta, sem a kisfiát. Csak bánatot oko-

zott nekik, olyan sok bánatot. Mindig rátámadt a gyönyörű, fi-

atal feleségére. Állandóan verte. Ütötte-verte a fiát is. Mint egy

sötét felhő, úgy lebegett a gonosz lelke a ház felett.

Robert türelmesen várt a hálószoba előtt, amíg az anyja

élvezkedett. Hallgatta a nevetését, a kacaját, a férfiak hangját,

akikkel hancúrozott. Aztán kijött érte és bebújtatta a még min-

dig meleg ágyba, magához ölelte és csókolgatta. Jó erősen oda-

szorította a meztelen testéhez, és ettől mindig nevetnie kellett.

Igen, valóban imádta az anyját.

A férfi a fürdőben felnyüszített, Robertet egy pillanatra elön-

tötte a bűntudat. Az órájára pillantott. A víz már biztosan jéghi-

deg. Megint elment egy teljes óra. Mostanában ez egyre gyak-

rabban előfordult vele.

Kisegítette az öreget a kádból, lesoványodott testét becsa-

varta egy törülközőbe. Ebben a pillanatban az apja elkezdett

üvöltözni, ellökte magától, és teljesen elveszett a saját világá-

ban.

- Bethnay, te büdös kurva! Hol a francba' vagy?

Robert zavartan lehunyta a szemét. - Hagyd abba, fater!

Az öreg hamiskásan ránézett a fiára.

- Igenis, büdös kurva volt. Összefeküdt mindenkivel. A fő-

nökömmel, a barátaimmal, mindenkivel.

Robertnek nem volt kedve ezt most végighallgatni.

- És a gyerekemet is belevette a játékaiba. Ellenem fordítot-

ta. Azt hitte, hogy akkor majd befogom a számat, ha azzal fe-

nyeget, hogy elveszi tőlem a gyereket.

A hangja öregesen, valahogy magasan csengett. Eltűnt belő-

le az a fenyegető mély tónus, amire Robert még gyermekkorá-

ból emlékezett. Nem volt már meg a régi ereje sem. Eszébe ju-

tott, amikor odafutott az anyjához, a lába köré kulcsolta a ke-

zét, és megpróbálta megvédeni az apjától. Emlékezett a férfi

durva nevetésére, amikor az anyja felkapta, és megvető pillan-

tással nézett a férjére.

- Senki nem tudta kielégíteni, telhetetlen volt. Csak úgy falta

a férfiakat. Egymás után. Néha kettővel, vagy hárommal is pa-

ráználkodott egy délután. Igazi kurva volt. Olyan kurva, aki

úgy nézett ki, mint egy angyal.

A hangja most már elcsendesedett, mintha csak magához

beszélt volna, mintha csak saját magának mesélné a történetet.

Robert izzadt kezével az arcát törölgette. Annyira elege volt

már abból, hogy ezt kelljen folyton hallgatnia. Amióta az apja

ilyen szenilis lett, az egész korábbi életüket előkaparta. Azt az

életüket, amit akkoriban éltek, mielőtt az anyja elhagyta őket

azzal a magas férfival, azzal a fekete hajúval.

Aki, mint később kiderült, a stricije lett.

Azzal a férfival, aki azt akarta, hogy hagyja ott a kisfiát és a

férjét. A férj pedig nem tudott mit kezdeni a gyerekkel, mert

olyan nagyon fájt neki, hogy elveszítette őt. Nem tudta, mit

kezdjen a kisfiúval, aki állandóan az anyja után sírt. Aki állan-

dóan ellökte magától a kis dundi kezével, egyszerűen nem volt

hajlandó elismerni az apját. Nem bírt a gyerekkel, aki folyton

kiszökött a házból, hogy elinduljon megkeresni azt az

asszonyt, aki valójában csúnyán cserbenhagyta őt.

Robert most is újra átélte az utolsó félelmetes jelenetet, akár-

csak élete minden áldott napján: látta maga előtt Bethany-t, és

azt a végtelen undort az arcán, ahogy a férjére néz.

- Add nekem a gyereket, Johnny! Elviszem magammal.

Gyorsan hozzászokik majd az új élethez.

De az apja nem engedte, pedig Robert teljes erőből küzdött

ellene, megpróbált kiszabadulni az acélos szorításból, hogy az

anyjához menekülhessen.

- Elvinnéd a striciddel, Beth? Az én fiamat? És ott akarod fel-

nevelni a mocsokban? Soha! Soha, amíg élek!

A nő felnevetett, a csodás fejét hátrabillentette, a szeme szé-

pen csillogott.

- Jól van, legyen a tiéd! Nekem lehet még gyerekem, ha aka-

rom. Bármit megkaphatok, amit csak akarok az élettől. Ezt ne-

ked már bebizonyítottam. Legyen a tiéd! Tartsd meg! Neked

adom.

Robert döbbenten hallgatta ezeket a szavakat, és az évek fo-

lyamán átírta őket, úgy hogy az anyjában igazi hősnőt látott

már. A szigorú apjában soha nem azt az embert látta, aki meg-

próbálta megvédeni. Sokkal inkább azt, aki el akarta szakítani

az anyjától, az egyetlen személytől, aki valaha is szerette őt. Az

apja és a nagyanyja társaságában nőtt fel. Ő meg csak a bűn

gyümölcsét látta benne. Nem volt valami felhőtlen gyermek-

kor, az már egyszer biztos. Nem volt több ölelés, nem volt több

reggeli lustálkodás, pirítósevés és teakortyolgatás az édesanyja

jó meleg ágyában. Nem volt több délután, amikor önfeledten

kotorászhatott az anyja sminkkészletében, amíg várta, hogy a

férfiak elmenjenek. Nem volt több intim fürdőzés, és örökre el-

tűnt mindaz a szeretet, amivel az anyja úgy ölelte át, mint egy

nedves fürdőköpeny.

Volt viszont iskola, imádkozás és egy hideg, nagyon hideg

ház. Az étel egyszerű volt és mindig langyos, a reggeli pedig

magányos magánügy. És John Bateman, egy teljesen megtört

ember. Egy megtört, megkeseredett ember, aki úgy nézett a

kisfiára, mint aki képtelen volt megérteni, hogy honnan is ke-

rült ő oda.

Robert természetes gyermeki lelkesedése lassú halált halt a

társaságukban. Az anyja létének központi szereplője lett, gyö-

nyörű, ismeretlen idegenné szépítette az emlékezet.

Hiányzott neki az, ahogy mindig felvidította az életét. Azo-

kat az időket elfelejtette, amikor magára hagyta, és neki kellett

gondoskodnia magáról, vagy hagyta hogy ott aludjon egyedül

az őrizetlen tűz mellett. Elfelejtette azokat az időket, amikor

nem etette rendesen, édességekkel halmozta el, hogy nyugton

maradjon, amíg kiszolgálja az utolsó férfit is. Elfelejtette azokat

a pofonokat is - azokat a nagyon kemény pofonokat -, amiket

azért kapott, mert nem maradt eléggé csendben. Elfelejtette

azt is, amikor megleste, ahogy meztelenül feküdt széttett lá-

bakkal és egy idegen férfi szeretet nélkül, brutálisan közösült

vele. És ahogy hallotta a nyögéseket, és befutott, mert azt hitte,

hogy az anyjának segítségre van szüksége.

Vagy legalábbis azt hitte, hogy elfelejtette. De ezek az emlé-

kek néha félelmetes erővel rohanták meg. Megpróbálta elűzni

az efféle képeket, és mindig igyekezett másra gondolni.

Elfelejtette azokat az időket, amikor az apja elkísérte az isko-

lába, és többször is megkérdezte, hogy van-e elég zsebpénze,

elvitte hosszú és érdekes biciklitúrákra. Eltökélt szándéka volt,

hogy nem fogja szeretni az apját, és ez sikerült is.

Azt is elfelejtette, amikor a nagymamája elvitte a templomba

és büszkén nézte végig az első-áldozását, a bérmálását, vagy

amikor az éjféli misén ő olvasta fel az evangéliumot.

Bizony, nagyon is szerették, de ő elutasította ezt a szeretetet,

hogy életben tartsa anyja emlékét.

Aztán megtalálta, és ez volt életében a nagy forduló-pont.

Robert hallotta, hogy kopognak a bejárati ajtón. A meztelen

apját befektette az ágyba és lekötözte a karját.

Az öreg siralmasan nézett vissza rá. A teste olyan volt, mint-

ha most szabadult volna egy koncentrációs táborból. Csont és

bőr.

- Jaj, ne...., kérlek, ne hagyj itt!

A hangja vékony volt, tele félelemmel. Annyira gyűlölte a

hideget. Volt idő, amikor Robert napokra egyedül hagyta. Az-

tán elöntötte a bűntudat, és elárasztotta az öregembert szere-

tettel és gondoskodással. Amíg újra be nem vizelt, vagy éppen

be nem kakált az ágyba, amikor Robert is ott volt vele a szobá-

ban. Akkor aztán előjött az indulat, az a vad indulat, ami a fiát a

düh és a gyűlölet démonává változtatta a szemében.

így éltek ők kettesben.

Robert elindult lefelé a lépcsőn, fogta a légfrissítőt, telefújta

vele a házat, és élvezettel szagolt bele a friss almaillatba.

Élvezte az emlékeket, amiket ez az illat idézett fel benne az

anyjáról.

Amikor az üvegen át látta, hogy Kate az, elmosolyodott és

kinyitotta az ajtót.

- Üdvözlöm, kedvesem! Jöjjön be! Épp az apámat öltöztet-

tem.

Amint meglátta Goldingot és Jennyt Kate háta mögött,

azonnal megváltozott az arca. Egy szó nélkül hátrament, egye-

nesen a konyhába. Épp a teáskannát tette fel a tűzre, amikor a

többiek is odaértek. Hátrafordult, Kate-re nézett, és halkan

megszólalt:

- Tudja, igaz?

Kate bólintott.

- Hogy őszinte legyek, örülök is. Nem hiszem, hogy minden

rendben van velem, tényleg. - A halántékára mutatott. - Itt fáj,

itt belül.

Akarata ellenére, Kate most sajnálatot érzett iránta. Olyan

ártatlannak tűnt, olyan elveszettnek, hogy ebben a pillanatban

a szánalom volt az egyetlen érzés a szívében.

- Hol vannak a gyerekek, Robert?

A férfi vállat vont, odafordult a kis ablakhoz, és kinézett a

kertbe.

- Meghaltak. így aztán eltemettem őket.

Kate lehunyta a szemét.

- Csináljak még egy finom kávét, mielőtt elmegyünk? - kér-

dezte a férfi vidáman.

Patrick nyitott szemmel feküdt az ágyban, az agya pedig láza-

san dolgozott. Fáradt volt, de egyébként jól érezte magát. Fel-

emelte a fejét a párnáról, aztán várt egy kicsit, amíg a szédülés

elmúlik, majd óvatosan felült.

Meglátta magát a tükörben és szenvtelenül végigmérte a tü-

körképét. Az arca szürkébb volt, beesett, valahogy öregebb.

Amit látott, eléggé lesújtó volt. Egyik kezét az állához emelte és

gyengéden megnyomta rajta a puha bőrt. Aztán visszadőlt a

párnára, és elkönyvelte magában, hogy bármit is gondolt ed-

dig, be kell látnia, hogy végül mégiscsak elkezdett öregedni.

Már vissza tudott emlékezni arra, ahogy lelőtték. Eszébe ju-

tott a félelem, a lárma körülötte, és a megaláztatás, amit végig

kellett csinálnia. Emlékezett, hogy az utolsó pillanatban ki-

szállt a kocsiból, és hogy közben attól félt, hogy úgy hal meg ott

az utcán, mint egy állat.

Becsukta a szemét és megpróbálta elűzni ezeket a képeket.

Érezte, hogy megint remeg a keze.

Tudta jól, hogy érzelmi szinten a gyógyulás jó darabig eltart-

hat még. Fizikailag már valóban a legjobb úton haladt. Hát

igen, az ő szervezete erős, nagyon erős. Ezt most újra sikerült

bebizonyítania ezzel a hihetetlen túléléssel.

De még mindig kiverte a víz, ha csak eszébe jutottak annak a

szörnyű napnak a történései. Még mindig egész bensője meg-

remegett, ha visszagondolt arra, hogy milyen is volt, amikor

érezte, hogy a golyó belehatolt a testébe. Mennyire megrémült

attól, hogy úgy kell meghalnia, hogy Kate-nek nem mondhatja

el, mennyire sajnálja a történteket, és Willynek sem köszönheti

meg, hogy úgy mindig vele volt a hosszú éveken át, mintha

csak testvérek lettek volna.

Patrickben most először tudatosult, hogy ő is halandó, és ez

nagyon is rémisztő gondolat volt.

Megint becsukta a szemét, és megpróbálta maga elé képzel-

ni Kate-et. Rájött, ha rágondol, rá és arra a nyugalomra, ami

árad belőle, akkor megnyugszik. Amikor a nő hozzáért, mindig

úgy érezte, hogy újjáéled, valami nagy boldogság töltötte el a

szívét. Ő adta meg azt az állandóságot neki, amire szüksége

volt. Tőle kapta meg azt a biztonságérzetet, amit egy kapcsolat-

tól remélt. Az ő társaságában Mindig egész embernek érezte

magát.

Már az első találkozásuktól kezdve, amikor eltűnt a kislá-

nya, és teljesen megrémült a gondolattól, hogy mi történhetett

vele, Kate mindig meg tudta nyugtatni. Ez is hozzátartozott

ahhoz a bűvös bájához.

Az utóbbi pár év több szempontból is életének legboldogabb

időszaka volt, mert mellette végre tényleg nyugalmat talált.

Nem izgult már azon, hogy hogy néz ki, és nem kellett minden

szavát kétszer is meggondolnia, mielőtt kimondta volna.

Állandóan beszélgettek, együtt utaztak, szerették egymást.

Egy dologra már a legelején rájött: szüksége volt rá a boldog-

sághoz. Nélküle csak úgy sodródott a világban, tudta jól. Az

pedig, hogy most majdnem elveszítette, rádöbbentette arra,

hogy ideje eldönteni, mi is fontos az életében. És ha kicsit is be-

legondolt, az összes dolog közül Kate-et illette az első hely.

De majd csak azután, ha elintézte az oroszt.

Tudta, hogy amíg meg nem fizet Borisznak még közelről

sem fogja ismerni a békét. Mindenképpen bosszút kell állnia

ezen az orosz stricin, aki idejuttatta, ebbe a kórházba, ami ezzel

az erővel lehetne akár a koporsója is.

Ez innentől igenis személyes ügy.

Boriszt valakinek most már rendesen seggbe kell rúgni, és

erre Patrick Kelly a megfelelő ember. Úgy döntött, hogy ha

egyszer végleg kivonja az oroszt a forgalomból, utána tényleg

nyugdíjba megy.

Azzal felkapta a kagylót, és tárcsázta a kilencest a városi vo-

nalhoz. Újra formában volt, dolgozott. Már majdnem teljesen

meggyógyult.

Robert valahogy megváltozott. Olyan volt, mintha az a tény,

hogy leleplezték, elvágta volna azt a vékony szálat, ami még

egy darabban tartotta. Még a teste is más volt. Lelassult, kövér-

nek tűnt, valahogy teljesen lelohadt. Egyenesen Kate szemébe

nézett.

- Bethany volt az, érti. Végre megtaláltam Bethany-t.

Kate bólintott, de nem szólt egy szót sem.

- Annyira szerettem, tényleg szerettem! Ő ültette el az ötle-

tet a fejembe.

- Ki az a Bethany? - kérdezte Jenny lágy hangon.

A férfi még mindig Kate-re nézett, amikor válaszolt:

- Az anyám.

- Az édesanyjának mi köze volt a gyerekekhez?

Robert lehunyta a szemét.

- Láttam ezeket a nőket... láttam, hogyan bánnak a gyereke-

ikkel. Olyanok voltak, mint ő. Ott volt nekik az a sok aranyos

kislány és kisfiú, de már nem akarták őket. Persze, amíg szépen

öltöztethették a picinyeket, játszhattak velük, megmutathatták

őket az embereknek, addig nagyon boldogok voltak. De amint

a gyerekeknek saját gondolatuk lett, és saját véleményük, az

anyukáknak már egyszerűen nem kellettek.

- Csakhogy én rájöttem, hogy mit művelnek velük, értik?

Trevor riasztott meg igazán, a megrontott gyermekek klasszi-

kus viselkedésmintáit mutatta. Sharon Pallister el is mondta,

hogy mit is szoktak csinálni vele. Eléggé félvállról vette. Mint

akit nem is érdekel. Úgy tekintett a gyerekre, mint valami

pénzforrásra. Én meg barátságot színleltem, de aztán végül

csak megöltem. Tudtam, hogy egyszer megteszem, csak azt

nem, hogy mikor.

A férfi hangja kicsit éneklős volt.

- Tudják, az egész Barker műve volt. Ő kapta el az anyákat,

amikor még gyerekek voltak, és tette azzá őket, ami aztán lett

belőlük. Nem volt más választásom, el kellett döntenem, hogy

mit tegyek. Ha visszavitettem volna azokat a szerencsétlen ki-

csiket ugyanabba a rendszerbe, akkor csak azt értem volna el,

hogy később mindenki velük hempergett volna. Ezek a dolgok

így mennek. Először csak fel akartam hívni rájuk a figyelmet,

mindannyiukra. Megpróbáltam leállítani ezeket a szatírokat.

Jenny keményen nézett rá.

- Tehát szépen elment Regina házához, elvitte a fiát, és ott

hagyta egy olyan ház tetején, amiről tudta, hogy másnap reg-

gel lerombolják?

Robert bólintott.

- Pontosan. Mindegyikük házához volt kulcsom, mindegyik

lányom házához. Ők persze nem tudták. Idővel csináltattam

magamnak mindegyikből, hogy körülnézhessek náluk, akkor

is, amikor nincsenek otthon. Gyakran csináltam ilyesmit az

embereimmel. A legtöbb szociális munkás ezt teszi.

Hazudott. Megpróbálta valahogy igazolni a kisebb bűn lét-

jogosultságát a nagyobbakkal szemben. Kate csak csodálkozott

azon, hogy hogyan aggódhat valaki a hivatali etika megsértése

miatt, amikor annyi minden más is a lelkén szárad.

Csakhogy Robert nem ugyanabban a világban élt, mint ők.

Már valahol egészen máshol járt.

- Kedveltem Reginát, de Suzy eljutott hozzá. Persze rajta

volt a listámon. Őt kellet volna először elintéznem, de nem tet-

tem. Suzy elvitte a gyerekeket és kitette őket mindannak a

szenvedésnek, aminek engem is ki akart tenni az én anyám.

Értik? Valahogy mindannyiukban Bethany-t láttam. Úgy öl-

töztem, mint ők. Gyakran húztam fel női ruhákat. Lemásoltam

az öltözéküket, a hajukat, még a járásukat is. Tudják, jobban is-

mertem már őket, mint bárki más. Hiszen csak én voltam ne-

kik.

- És Bethany hol van most?

Robert megint lehunyta a szemét, nagyot sóhajtott, melléből

halk nyöszörgés szakadt fel. Visszament az időben, itt, ebben a

házban, és várta hogy újra találkozzon az anyjával. Kitakarítot-

ta az egész lakást, tetőtől talpig, és csodálatos ételeket készített.

Csirkesalátát, és petrezselymes újkrumplit. Hatalmas málnate-

kercset, és sajttálat.

Órákig kenegette a csirkét fokhagymával és sóval. Gondo-

san bepácolta, hogy aztán jó ropogósra süljön. Nagyon élvezte

a várakozás perceit, és egyre csak várta, hogy az anyja megér-

kezzen. A hangja a telefonban pontosan olyan gyönyörűen

csengett, mint ahogy emlékezett rá.

Amikor bekopogott, úgy érezte, mindjárt kiugrik a szíve a

helyéről a boldogságtól. Ennyi év után, visszajött! És újra

együtt volt a szeretett fiával.

Bár az idő egyáltalán nem volt kegyes hozzá. Az a kívánatos,

szép nő, akire még emlékezett, kövér, hatalmas asszonysággá

terebélyesedett. Ahogy szuszogva betrappolt a fia házába,

mindent csak kritizált, a berendezéstől kezdve az öltözékéig,

mindent. Olyan volt, akár egy rémálom. Követelte, hogy lát-

hassa a férjét, ő aztán végre felkísérte az apja szobájához.

Bethany megállt az ágy végében és élvezte, hogy szinte da-

rabokban látja a férfit. Robert undorítónak találta ezt a paródiá-

ját annak a nőnek, akit egykor úgy imádott. Annak a nőnek a

szánalmas mását, akit csak a saját hálószobájának meghitt ma-

gányában teremtett magának.

A hangja rekedtesen nyöszörgött, és egyre csak mesélte a

történeteit, hogy az élet milyen csúnyán elbánt vele, hogy mi-

lyen boldogtalan volt, löttyedt mellei nehézkesen lógtak a tes-

tén, a lehelete pedig szörnyen bűzlött a cigarettától és a

konyaktól.

Aztán jött a hab a tortán.

Nem nagyon volt pénze, a ház pedig, amiben a volt családja

élt, szemmel láthatóan egy kisebb vagyont is ért. Elmondta,

hogy mivel végül is ő soha nem vált el Robert apjától, a fele jo-

gilag őt illeti meg, és most követeli a részét.

Egyszerűen kell neki.

Sőt, ő úgy gondolta, hogy meg is érdemli.

Robert teljesen megrémült, attól, hogy mit művelhet még

vele ez az asszony, vele és az egész életével. Haza akart költöz-

ni. Most, hogy ő is öregedett, menedéknek érezte már ezt a he-

lyet, menedéknek mindattól a pokoltól, amivé az élete lett.

A távoli csodálat és imádat hosszú évei után most már

Robert is a saját szemével láthatta mindazt, amit az apja évek-

kel korábban megpillantott.

Az anyja egy kurva. Méghozzá a legrosszabb fajtából, olyan,

aki még a saját gyerekét is képes lenne áruba bocsátani. Azok

az ártatlan ölelések, amikre emlékezett gyermekkorából, most

már nem is tűntek olyan ártatlannak. Azokat a férfiakat, akik

édességekkel halmozták el és simogatták, Robert most már an-

nak látta, amik valójában voltak. Mintha csak egy lámpa villant

volna fel a fejében és megvilágította volna az összes elfojtott

emléket.

Az anyaságnak ez a paródiája pontosan tisztázta, hogy való-

jában mennyire is szerette őt az anyja, hogy mennyire is hiány-

zott neki. Hogy milyen szépen eltervezte, hogy majd ők újra

együtt lesznek, csak ők ketten, miután az apját egyszerűen be-

dugták volna egy otthonba.

Szörnyű élmény volt az érzékeny fülének hallani a rekedtes

hangját, és az orrának érezni a nő elhasznált testének bűzét.

De most nem hunyászkodott meg. Egyenesen megmondta

neki, hogy a dédelgetett tervei még csak távolról sem kivitelez-

hetők. Megpróbált értelmesen hatni rá, de ő szinte meg volt

győződve róla, hogy a fiacskája örömmel beleegyezik majd a

dologba. Azért jött, hogy elmondja neki, hogyan döntött, nem

azért, hogy engedélyt kérjen! Ott ült a régi konyhájában, az

anyaság szégyene egy személyben, és előadta a fiának, hogy

most épp milyen döntést hozott az ő életéről.

Megpróbálta elhessegetni a fejéből az emlékképeket.

Tudta, hogy akkor leszúrta. Valamilyen szinten tudatában

volt annak, ami történik. Egészen a mai napig el tudta űzni az

agyából ennek a pillanatnak az emlékét, és a helyét szebbekkel

töltötte ki. Olyanokkal, amikor még kedves volt, és olyan fi-

nom almaillata volt, amikor még olyan halálosan szerette.

Olyan emlékekkel, amelyeket az évek folyamán megszépített,

hogy megfeleljenek saját hangulatának és azoknak a kis játé-

koknak, amelyeket saját magával játszott.

Ezért szerette a Reginákat és a Kerryket és a többi kurvát.

Amikor a pirosra festett szájukat az ölébe tették, újra közel

érezte magát az anyjához. Ahhoz, akit saját magának terem-

tett, és nem ahhoz, aki ott ült a házában, a lealjasodás és a rom-

lottság undorító bűzében.

Aztán kinyitotta a szemét és nyugodt hangon válaszolt

Kate-nek:

- Ott van, kint a kertben, kedvesem. Van ott már néhány!

Kate teljesen összezavarodott. - Hogy érti, hogy néhány?

Robert elmosolyodott a nő naivitásán.

- Néhány tetem. Tudja, az a szokásom, hogy megölöm azo-

kat, akik az agyamra mennek. Meg néha felszedtem egy-egy fi-

atal fiút a Sohóban, és hazahoztam őket. Persze, utána mindig

megbántam. Talán nem is kellett volna gondolkodnom sem

rajta, hiszen mind olyan fiatalok voltak. De hát nem engedhet-

tem el őket, nem igaz? Nem hagyhattam, hogy kifecsegjék, ak-

kor aztán oda lett volna a szociális munkásként kivívott tekin-

télyem.

- Vagyis ezzel azt akarja mondani, hogy ismeretlen számú

embert megölt már, és itt temette el őket a kertjében?

Robert bólintott. Most már nagyon segítőkész volt.

- Igen, nem is keveset! - válaszolta és vidáman csapta össze

a kezét. - De még mennyit! Azok, akik bántanak, általában hol-

tan végzik.

Nagyon elégedett volt magával. Úgy érezte, szívességet tesz

nekik azzal, hogy elmondja mindezt. Olyan volt, mint egy gye-

rek, aki azt reméli, hogy jutalmat kap azért, mert igazat mond.

Jenny hallotta, amint Golding felszisszen: - Te jóságos ég!

- Nagyjából tizenöten lehetnek, akiket idetemettem. Nők,

férfiak, és a gyerekek. A gyerekeket nagyon sajnáltam - aznap

nagyon rossz voltam, de soha nem bírtam elviselni a bőgést.

Robert összeráncolta a homlokát, és elgondolkodott azon,

amit mondott. - Pedig én is mindig sírok a szomorú filmeken,

meg ha valami szomorút olvasok az újságban. Még olyanokon

is, amiket én csináltam. - Aztán megvonta a vállát. - El fognak

ítélni, mi?

Senki nem válaszolt.

- Tudják, muszáj volt megtennem, mert ha én nem, megtet-

te volna más. Olyan kis gyámoltalanok voltak. Tudtam, hogy

segítenem kell rajtuk.

Komoly arccal kérdezte.

- De hát maguk ezt igazán megértik, nem?

Könyörgő tekintettel nézett rájuk, hogy nyugtassák meg,

helyesen cselekedett. Aztán bezuhant a székébe.

- Kaphatnék egy kávét, kérem?

Kate bólintott, Golding pedig azonnal pattant, és csinálta.

- Az apám jól van? Fog róla gondoskodni valaki?

- Természetesen. Már jó kezekben van.

Robert hálásan bólintott.

- Tudják, nem voltam valami kedves hozzá. Pedig nem is

volt annyira rossz ember, mint ahogy gondoltam. Most már tu-

dom.

- Volt egy olyan érzésem, hogy maga el fog kapni, Kate. A

szeme..., valahogy már az első perctől kezdve átlátott rajtam.

Úgyhogy belenéztem egy kicsit a számítógépbe. Olvastam

Lizzyről, meg a függőségéről. Nálunk volt egy darabig az ön-

gyilkossági kísérlete után. Akkor már tudtam, hogy tudja, mi-

lyen érzés, hogy nekem milyen érzés. Hogy maga megérti a

csalódottságomat. Mert maga is ugyanúgy harcolna valamiért,

amiről tudja, hogy helyes, ahogyan én is harcoltam. Hogy ma-

gának is volt tapasztalata első kézből egy kurvával, és hogy

maga nagyon is jól megérti az én dühömet és féltékenysége-

met.

Áthajolt az asztal felett, és olyan összeesküvősnek szánt

hangon beszélt, ami viszont a valóságban nagyon is hangosan

csengett:

- Mindenkivel összefeküdt, és még volt egy abortusza is.

Tudta?

Kate rájött, hogy a férfi most szórakozik vele, lehunyta a sze-

mét, hogy elrejtse a zavarát, mert tudta, hogy a tekintetén na-

gyon is látszik.

Aztán Robert megnyerő nyíltsággal megvonta a vállát:

- Jaj, bocsánat! Csak nem kotyogtam ki valami nagy titkot!?

A lepcses szám egyszer még a sírba visz.

Hangosan felnevetett.

- Kedvesem, bennünk olyan nagyon, nagyon sok a közös

vonás, de most ezt hosszú éveken át nem láthatja majd. Na, a

kávé után elmondom, hogy mi történt valójában, a kis Lesley

Carmichaellel. Én már csak tudom, kedvesem, hiszen ott vol-

tam.

Nem tudta leplezni a jókedvét.

- Szerezzen egy letartóztatási parancsot! Szerintem, már ele-

get tud Barkerről. Ő és én, már nagyon régóta ismerjük egy-

mást. De beszéljen csak Mavis-szel. Na ő szolgálhat csak igazán

értékes infókkal. Hülye voltam, hogy elszóltam magam

Debbie-vel, mi?

- Hogy ölte meg a gyerekeket?

Robert hirtelen kijózanodott, az egész teste megmerevedett.

- Elküldtem őket aludni, kedveském! Ne aggódjon, egyálta-

lán nem szenvedtek. - Ezt úgy mondta, mint valami önigazo-

lást.

- Soha nem okoznék szándékosan fájdalmat egy gyereknek!

Főleg nem, ha igazán én vagyok. Ha az anyjuk lehetek... -

Megint vállat vont. - Olyankor azt tehetek, amit csak akarok.

Értik, hogy miről beszélek?

Nagyon ravasz volt, és okos. Gondolatban mindig egy lé-

péssel előttük járt.

- Még csak a bíróságig sem jutnak el velem, kedveskéim!

Nem fog menni bűnösség bizonyítása, ami bizony nagy kár. -

Felhúzta az orrát. - Közismert személy vagyok.

Óvatosan megigazította a haját.

- Most pedig kérnék egy ügyvédet. A kávé után telefonálni

szeretnék. Megfelel önöknek így? - Gúnyosan mosolygott. -

És ne felejtsék el megmondani Barkernek, hogy csókoltatom,

rendben?

Kate egy őrült szemébe nézett. Robert Bateman teljesen el-

vesztette a kapcsolatát a realitással, annyira, hogy már nem is

talál vissza többé. És ami a legjobban megrémisztette, az a tu-

dat volt, hogy ő kedvelte ezt az embert. Tényleg kedvelte. Ab-

ban nem volt biztos, hogy mit árul el mindez őróla, minden-

esetre eléggé aggasztónak tűnt a dolog.

Jenny és Kate együtt kávéztak és dohányoztak Roberttel.

Tudták, hogy ha erőltetik, semmire nem mennek vele. Az ő ke-

zében volt az irányítás és ezt nagyon is jól tudta.

A kihallgatás alatt mosolygott. Végig mosolygott. De a sze-

mében nem látszott mindig a vidámság.

Patrick Kelly arra ébredt, hogy Kate ajkai az övéhez tapadnak.

Kinyitotta a szemét és mosolygott. Átkarolta, odahúzta magá-

hoz az ágyra, és mindketten meglepődtek az erején.

Ahogy a férfi megcsókolta és keze végigsimította a testét,

Kate megnyugodva bújt hozzá. Pontosan erre volt szüksége.

Az emberi érintésre. Szeretetre. Megértésre. Ez tette még elvi-

selhetővé az életet.

Aztán összeszedte magát és kiszabadult a férfi öleléséből.

- Mi van, ha bejön valaki?

Patrick csak vigyorgott.

- Mit gondolsz, miért akartam magánklinikára jönni, kis-

lány? Zárd be azt a rohadt ajtót, és gyere vissza gyorsan!

Kate nem ellenkezett, Patrick pedig nagyon boldog volt,

mert tisztán látta, hogy barátnőjének legalább annyira szüksé-

ge van egy kis támaszra, mint neki, ha nem jobban.

Kate végigsimította a férfi felsőtestét, úgy meredt rá, mintha

ez lenne az első alkalom, hogy így látja, aztán hirtelen kicsit

visszarettent. Patrick tudta, hogy nem valami szívderítő lát-

vány. A kórház durva fényében szürkének és betegnek tűnt.

Felnézett Kate mellére, amikor áthajolt felette, hogy lekap-

csolja az éjjeliszekrényen a lámpát. A nyitott fürdőszobaajtón

keresztül a szobába vetülő sejtelmes fényben mélyen egymás

szemébe néztek.

- Szeretlek, Kate.

A nő elmosolyodott.

- Én is szeretlek. Biztos vagy benne, hogy megállod a he-

lyed?

Ledobta magáról a takarót, és rekedtes hangon válaszolt:

- Tudod, bizonyos dolgok már egyértelműen megállják a

helyüket. Nézd csak meg!

Kate fátyolos hangon nevetett. Ez hiányzott neki már olyan

nagyon. Szép lassan leereszkedett a férfi fölé, óvatosan,

vigyázva, nehogy a sebekhez hozzáérjen és fájdalmat okozzon

neki. Ő pedig felemelte a csípőjét és ugyanabban a pillanatban

magához húzta a nő testét. Az érzés egyszerre volt fájdalmas és

csodálatos.

Kate odahajolt hozzá, és szenvedélyesen megcsókolta. Érez-

te, ahogy a férfi megborzong alatta. Aztán egyre gyorsabban

lovagolt rajta, majd néhány pillanattal azután, hogy Patrick el-

élvezett, ő is utolérte az orgazmus csúcsán.

Csak feküdtek ott egymáson, testük izzadt, végtagjaik egy-

befonódtak, és mindazok után, ami az utóbbi pár hétben tör-

tént vele, Kate Burrows végre mérhetetlen nyugalmat érzett.

A férfi boldogan sóhajtott fel. - Bassz meg, Kate!

A nő a szemébe nézett: - Azt hiszem, ez már megtörtént.

Patrick nevetni kezdett, és ő vele együtt nevetett. Úgy haho-

táztak, mintha ez lett volna a legjobb vicc, amit életükben hal-

lottak.

- Elveszel feleségül?

A férfi nem volt biztos benne, hogy jól értette a kérdést.

- Hogy mit csinálok? - kérdezte.

Kate felült, lemászott róla, majd szorosan odabújt hozzá.

- Igen, jól hallottad, Patrick Kelly. Vegyél feleségül!

- Biztos, hogy ezt akarod?

Kate némán bólintott.

Ekkor az ügyeletes nővér zörögni kezdett az ajtó mögött, ők

pedig megint kuncogtak. Muszáj volt már levezetniük mind-

azt a feszültséget, amit az egymástól távol töltött hosszú napok

keltettek bennük. És ez most nagyon is jól sikerült. Ez volt az,

ami miatt egyáltalán tudták élni az életet, ez volt az, aminek

köszönhetően eljutottak idáig, és most már a leghalványabb

kétely nélkül is mindketten biztosak lehettek benne, hogy sen-

kitől nem kaphatják meg azt a mennyei békét, amivel egymást

mindig oly könnyedén megajándékozzák.

27.

- Ügyes munka, Kate.

Ratchet-nek mintha az egész teste mosolygott volna. Majd

kibújt a bőréből, hogy végre pontot tehetnek ennek az ügynek

a végére.

- És hogy van Patrick?

Kate erős késztetést érzett, hogy elküldje jó messzire a főnö-

két, valahova, melegebb éghajlatra, de inkább mosolyt erőlte-

tett az arcára.

- Egyre jobban, köszönöm - mondta udvariasan. - Milyen

hírekkel is akart szolgálni?

Ratchet örömmel vette tudomásul, hogy a nő nem erőlteti a

társalgást Kellyről.

- Nos, Barkerről van szó. Nyoma veszett.

Nahát! Ki hitte volna!

- Gondolja, hogy valaki leadta neki a drótot, hogy mi folyik

itt lent, minálunk? - kérdezte Kate.

A felettese csak rázta a fejét.

- Már vagy egy hete eltűnt. Csak hát ugye, ismerve az ő

munkastílusát, senkinek nem tűnt fel eddig. - Azzal átnyújtott

egy papírt. - Itt van két cím, az egyik a felesége, a másik a volt

felesége. Keresse fel őket!

- Köszönöm, uram! Ja igen, és Patrick kérdezteti, hogy mi-

kor ugrik be hozzá. Azt mondja, beszélni szeretne magával a

Smallbridge Holdingsról.

Látta, amint a férfi arca elfehéredik.

- Nem is tudtam, hogy maga volt az egész lebonyolítója. így

szinte már rokonok vagyunk. - Istenem, de élvezte, ahogy

megforgathatja benne a kést! Ezért a látványért, ahogy Ratchet

ott fészkelődik a székében, megérte lehúzni azt a sok hosszú

évet a rendőrségen.

Zsebre vágta a papírt és kiment az ajtón.

Öt perccel később már Robert háza felé tartott. Pár órája ta-

lálták meg az első tetemeket.

A dolgok lassan mégiscsak a helyükre kerülnek...

Borisz Kate arcképét nézegette napilapokban, és valóban el

volt ragadtatva. Ez a nő szemmel láthatóan vérbeli zsaru, de

ennek ellenére úgy gondolta, hogy azért mégiscsak benne van

a másik oldal dolgaiban is.

Kellynek dolgozik.

Ami annyit jelent, hogy akár őneki is dolgozhatna.

Minél többet törte ezen a fejét, annál jobban tetszet neki a

gondolat. Nagyon kedvelte a nézését. Az egész nő olyan tisztá-

nak tűnt. Olyan visszafogottan, nőiesen szexi, mégis tisztessé-

ges, még a zsaruknak is megfelelt.

Úgy döntött, találkozni akar vele, és személyesen veszi kéz-

be a dolgot. Ez a nő elfogadná a meghívását, ebben biztos volt.

Szergej figyelte jóakaróját és mentorát, amint az lelkesen

böngészi a lapokat és sorra nézegeti a képeket Patrick Kelly sö-

téthajú nőjéről, és azon töprenget, vajon Borisz megpróbálja e

felhasználni őt a saját céljai érdekében. Ennek természetesen

lett volna értelme. Hiszen most mindenki őt ünnepelte. Egy

olyan ügyet zárt le, ami az egész országot megdöbbentette, sőt,

talán az egész világot.

Kate Burrows fontos egyéniség lett, és a magánéletét nemso-

kára biztosan tüzetesen meg fogják vizsgálni. Annak ellenére,

hogy Kelly ezt minden erejével megpróbálja majd megakadá-

lyozni.

Borisz belekortyolt az erős feketekávéjába. Becsukott szem-

mel és lebiggyesztett ajakkal élvezte az ital kitűnő zamatát. De

közben Kate Burrowsra gondolt, elképzelte ahogy szeretkezik

vele.

Valahogy úgy érezte, nem mindennapos élmény lenne.

Maya ott állt a kórházi ágy mellett és nevetett.

- Ezt sem tudná senki utánad csinálni. Lelőnek, aztán job-

ban nézel ki, mint előtte.

Patrick tudta, hogy ez enyhe túlzás, de azért jól esett neki a

bók. Hiszen mégiscsak nagyon kedves dolog volt.

- Ülj le, kislány! Hozassak neked valamit, kávét, teát, vagy

valami italt?

A lány csak rázta a fejét. - Nem, kösz.

- Az ellenem elkövetett merénylet miatt akartam találkozni

veled, de gondolom ezt már magadtól is kitaláltad, nem?

- Tudom, hogy az oroszok voltak - bólintott a lány.

Patrick kicsit elcsodálkozott az éleslátásán. Ez a Maya min-

dent kiszimatolt, de hát éppen ezért tudott oly sok éven át a

csúcson maradni.

- Okos kislány.

- Nem okos, picinyem, csak jó orra van. Ezt szokták monda-

ni - vonta meg a vállát. - Nem sokat kellett kérdezősködnöm,

hogy rájöjjek. Néhány embernek eléggé beleléptél a lelkivilá-

gába. Vagy fogalmazzak másképp? Kezdtél úgy kinézni, mint

aki néhány embernek nagyon is bele akar lépni a lelkivilágába.

Én próbáltalak figyelmeztetni, emlékszel? Mondtam, hogy

nézz a körmére az embereidnek. - Most is erős torokhangon

beszélt, mint mindig, amikor felizgatta magát.

- Tehát te tudtad, hogy Micky sumákol?

A lány bólintott.

- De nem folyhattam bele, Pat. Nekem is vannak ügyeim

Borisszal.

Most Patrick is bólogatott. Erre már ő is rájött.

- Ki fogom vonni a forgalomból - mondta megfontolt han-

gon.

Maya egy pillanatra elgondolkodott, mielőtt megértően rá-

bólintott.

- Rendben. Tudok segíteni valahogy?

- De még mennyire! Tudnom kell, hogy hova jár rendszere-

sen. Hogy merre mászkál. Meg tudod csinálni?

- Persze. Nem ügy. Bízd csak rám! Pár nap múlva meglesz.

- Remek. És egyébként hogy megy a sorod, kis kínaim?

Aztán önfeledten cseverésztek még egy darabig a jelenték-

telen dolgokról. Amikor Patrick nővérei megjelentek, Maya el-

ment. Ahogy látta a nőt kimenni a szobából, rádöbbent, hogy

egyikük sem fiatalodott meg, és eszébe jutott a magának tett

ígérete, miszerint, ha elsimította ezt az ügyet, akkor nyugdíjba

vonul.

Határozottan kiöregedett az ilyen búj ócskákból. Nem izgat-

ta már fel ez az egész. Az az igazság, hogy mostanában már

semmi sem izgatta fel. Csak Kate.

Forgatócsoportok és újságírók lepték el Robert Bateman háza

előtt a járdát. Kate átvágta magát a tömegen és visszautasított

minden kérdést, de persze azért előtte még megfésülködött és

megigazította a sminkjét is a kocsiban. Az minding megtérül,

ha az ember a lehető legjobban néz ki a tévében.

A ház mögötti kertben éktelen lárma fogadta. Két rendőr-

tiszt még mindig folytatta az ásást és óvatosan tálcákra helyez-

ték a földet, amit később átszitáltak. Hosszadalmas, fárasztó

munka volt, Kate pedig minél előbb túl akart lenni rajta. Leült

egy összecsukható székre, és meghallgatta a bizalmas jelentést

mindarról, amit eddig találtak.

- Van egy újabb test, asszonyom - mondta egy fiatal tiszt. -

Nem fogja elhinni, szerintünk Barker detektívfelügyelő teteme

a sohói erkölcsrendészettől.

Szinte már nevetséges volt, hogy Kate milyen meglepetten

nézett rá. A tiszt odavezette egy hullazsákhoz és elhúzta a cip-

zárt.

Valóban Barker volt benne.

- Látja, asszonyom? Még benne volt a rendőrségi igazolvá-

nya is a zsebében.

- Hogyan halt meg, tudjuk már?

- Úgy tűnik, leszúrták. Leila majd többet tud mondani, ha

megnézte. Ez a kert tele van hullákkal. Bateman csak úgy egy-

más hegyén-hátán ásta el őket. Ez az út manapság már szinte

teljesen kihalt, nincsenek igazán szomszédok sem. Azt csinált

itt, amit csak akart.

- A gyerekeket megtalálták?

-Még nem.

- Rendben. - Azzal bement a házba. Odabent mindent szisz-

tematikusan felforgattak.

- Itt volt valami? - kérdezte a nappaliban.

Joanna Hart vigyorogva mutatta.

- Ezt nézze meg, asszonyom!

Videokazetták.

- Az összes gyerek rajta van, a franc se tudja, hogy honnan

szedte ezeket. - A hangja megtelt undorral. - És ezen az elsőn

van valami érdekes.

Kate sanda szemmel nézett rá.

- Micsoda? - kérdezte, és érezhetően félt a választól.

- Suzy Harrington, ahogy megmutatja a gyerekeknek, mit

kell csinálniuk. Most elkaptuk, asszonyom. Megizélheti a sza-

ros jogait.

Kate szinte extázisban lehunyta a szemét. Most megvan,

végre! Most, hogy Barker eltűnt a színről, nyugodtan rávetheti

magát, bár persze ilyen bizonyítékkal ez már lejátszott meccs

volt.

- Azt adja ide, beviszem az őrsre. Azt akarom, hogy lássák,

és azonnal megkapjam a letartóztatási parancsot.

Kate nem tudta leplezni a boldogságát. Egyértelmű, hogy

Suzy volt az egésznek a szellemi vezére. Most majd kiderül,

hogy ki pénzelte, és ami még fontosabb, hogy ki terítette az

anyagot.

Körülnézett, és az a jóérzés fogta el, ami az embert a jól vég-

zett munka után keríti hatalmába. Patrick egyre jobban volt, és

az élet minden perccel szebbnek tűnt. Végre úgy érezte, mégis-

csak van egy halvány fény a hosszú, hosszú, nagyon hosszú

alagút végén.

Borisz kijött a klubból. Willy ott ült a szemközti kávézóban

és jól látott mindent. Amint belekortyolt a kávéjába, észrevette,

hogy egy fiatalember rávigyorog, mire ő mogorván nézett

vissza rá. Ez volt az egyik legfenyegetőbb nézése. Járt ő már itt

korábban is, és akkor is kiderült, hogy ez a kávézó tele van

buzikkal.

Willy hátradőlt a székében és megjegyezte Borisz kocsijának

a rendszámát. Volt rá némi esély, hogy talán címhez van kötve,

bár szinte biztos volt, hogy inkább csak valamilyen cég nevén

lesz.

Szergej mindvégig az utcát bámulta, ez eléggé idegesítette.

Maga elé tartotta a Sun legújabb számát, és úgy csinált, mint aki

bőszen böngészi a harmadik oldalon a hirdetéseket. A fiatal-

ember tovább mosolygott, Willy pedig eljátszott a gondolattal,

hogy lekever neki egy hatalmas maflást. De az mintha csak ol-

vasott volna a tekintetéből, gyorsan elfordult és visszatért a je-

ges teájához. Micsoda kár! Pedig ő az öregebb, csúnyább férfia-

kat szereti. Azok mindig hálásabbak.

Amikor a BMW elhúzott, Willy felpattant, letett egy ötöst a

pultra, és átment a klubhoz. Bent találkozott Pascallal. A két

férfi mosolyogva üdvözölte egymást.

- Elment a paddingtoni fészkébe. Ott többen is vannak. Állí-

tólag.

Willy a fejét csóválta.

- A nőkkel mindig csak a gond van. Ezért halnak bele a já-

tékba. Mindig fel akarják hívni magukra a figyelmet, legalábbis

a legtöbbjük. Odavannak az ilyen mocskokért.

Pascal egyetértően intett: - Egy sört?

Willy bólintott és követte Pascalt a bárpulthoz. Nappali

fényben az egész hely kicsit rozzantnak tűnt, és mindenből a

sör meg a bagó szaga áradt.

- Kibaszott egy hely ez.

Willy soha nem bírta az ilyen klubokat, még fiatal korában

sem. Ezektől a lealázó dolgoktól mindig undorodott. Az a tu-

dat, hogy olyan csúnya embereknek, mint amilyen ő is volt,

már csak itt terem babér, mindig elkeserítette, míg a többi férfi

az itt töltött idő minden másodpercét élvezte.

De Willy mostanában nagyon elégedett és boldog volt az ő

Maureen-jával. Az a nő egy angyal, egy csoda, és ha jól viselné

magát, akár el is vehetné feleségül. Hiszen megvan benne min-

den, amit Willy vár egy nőtől. Jól főz, jó humora van, és jól bá-

nik az öreg lompossal is. Willy még a fiát is bírta, ami végképp

meglepő. Duane a saját fiatalkorára emlékeztette. Ahogy kere-

si a helyét a világban. És ahogy éli a lakótelepi kamaszok életét.

Willy elhatározta, ha ez az egész ügy lezárul, vesz egy ren-

des házat. Egy szép kis kunyhót hármuknak, egy jobb környé-

ken. De oda aztán profi lakberendezőt hivat. Ahogy ő a kis

Maureen-ját szerette, csak nem fogja hagyni, hogy testőr nél-

kül éldegéljen valami gyatra negyedben.

Természetesen a fiút is a szárnyai alá veszi. Duane elég

nagydarab ahhoz, hogy kidobó, vagy akár pénzbegyűjtő is le-

hessen.

- Szóval, ez még mindig azt hiszi, hogy Patrick lefekszik

neki és átengedi a klubot? - mondta Willy fennhangon.

Pascal bólintott.

- Az, milyen egy arc! Van bőr a képén! Belejt ide nekem,

mintha ő lenne itt a Jani, és csak úgy lazán elsétál a pénzzel.

Igazi orosz fasz, és már nagyon várom, hogy valaki elkapja a

tökét, azt elhiheted.

Aztán visszavett a hangerőből, mintha attól tartana, hogy

hallgatózik valaki.

- Azt tudod, hogy még mindig Patrick fizeti a számlákat? -

Pascal a fejét csóválta, ahogy belegondolt ebbe az arcátlanság-

ba. - Úgy bizony. Még mindig Patrick Kelly állandó megbízá-

sára mennek ki a pénzek. Azért ez egy kicsit durva nem? Ide-

jön ez a balfasz, elveszi Pat életét, majdnem megöli a legjobb

haverját, átvágja, mint szart a palánkon, és az utolsó pennyt is

kilopja a zsebéből. Én mondom, Willy, ezt a mocskot ki kell

nyírni!

Nagyot sóhajtott.

- Egyébként pedig engem nem szokott érdekelni az ilyesmi.

Én nem tehetek semmit, ezt ő is tudja. Érted, én csak számolok,

meg rendezem a számlákat. Soha nem voltam valami nagy

hős, hisz' tudod. De még én is úgy éreztem, hogy le tudnám

rúgni a fejét, a mocsoknak!

Willy bólintott.

- Jól van, Pascal, hagyd a fenébe! Pár nap, és el lesz rendez-

ve.

- Tegnap éjjel megint itt volt a Maya. Ki volt kenve, meg

minden. Ezek megint kavarnak valamit, vagy égy vagyok a

genya edinburghi herceg! Ez a nő minden harmadik nap elvisz

egy borítékot, úgyhogy az hétszáz, hogy van valami. De akkor

biztos az európai csajokkal variál. Látnod kéne, hogy milyene-

ket hozott ide asztali táncra! Szerintem kötéllel verték őket,

hogy a korbácsról már ne is beszélj ek! Úgy néztek ki, mint azok

a szaros orosz súlylökők. Elég kemény csajok! Mondanom sem

kell, hogy nem ők voltak itt minden idők legkedveltebb tánco-

sai. Az egyik itt helyben leszopta az egyik vendéget az asztal-

nál. Kell ez nekünk? Egy frászt! Bármennyire is védve érzi ma-

gát ez a Borisz. Mostanában egyébként sokat kérdez Kate

Burrowsról is. Szerintem rajta is agyal valamit. És kurvára nem

kell hozzá három diploma, hogy az ember kitalálja, mire is sze-

retné felhasználni, nem? Zsaruk, összeköttetés, meg minden.

Pascal csak nevetett.

- Ha tudná, hogy mennyire nem bírom a pofáját, már rég ki-

nyírt volna. De hát Patrick nekem öreg haver, és képtelen va-

gyok átállni. Történj ék bármi, ennek a Borisznak el kell húznia

innen a picsába! Ez most már személyes ügy, érted?

Willy keze akaratlanul is a combja felé mozdult, ahol még

mindig nem gyógyultak be a sebek, és elég nagy fájdalmai vol-

tak. Ezek a sérülések mindig emlékeztették rá, ahányszor csak

felébredt, hogy az orosz mire képes.

- Nem lehet csak úgy ellopni valakinek a bevételi forrását, a

haverjaitól meg azt várni, hogy majd közben hátratett kézzel

ülnek. És ha Borisz ezt hiszi, akkor nagyobb marha, mint elő-

ször gondoltam.

Willy egyetértően bólintott.

- És ez a Maya, ez mit kever vele?

- Ő szállította Mickynek a drogokat, úgyhogy, gondolom,

most ugyanezt csinálja nekik is. Ezért akart ő kimaradni ebből

az egészből. Leroyt meg hagyta elveszni, ezt biztosan tudom,

mert Harry Price és Dicky Campbell végezték ki. Azt mondják,

hogy dokknegyedben a háza olyan volt, mint a kutyaól. Tiszta

szemétdomb. A kis mocsokLeroy, sose bírtam, szemét egy állat

volt.

Magukban mindketten a gyilkosságra gondoltak, aztán Pas-

cal halkan újra megszólalt:

- Patrick elrendez mindent, ugye?

Willy bólintott.

- Ne aggódj, haver! Minden rendben lesz. Vannak címek?

Pascal vigyorgott.

- Sejtettem, hogy megkérdezed. - Azzal előkapott egy olcsó

jegyzettömböt, és odaadta Willynek. - Ez minden. De azért

van benne néhány. Meg egy-két telefonszám is, amit a telefon-

számláról szedtem le. Lehet, hogy jól jön.

Willy nagyon megörült ezeknek az adatoknak. Mindig is

tudta, hogy Pascalra számíthat az ember.

- Jól van, öreg haver! Na, akkor én lassan megyek mielőtt

még valaki benéz, aztán rajtakap minket itt szülői értekezlet

közben.

- Ne aggódj! Az összes kandi kamera ki van kapcsolva. Meg-

néztem. Nem lesz semmi hézag. Meg aztán ez a Borisz azt hi-

szi, hogy jobban be vagyok szarva ahhoz, hogy lépjek valamit.

Meg van győződve róla, hogy őt nem lehet legyőzni, bár a he-

lyettese azért néha be szokott nézni. Ez a Szergej, ez a gyenge

láncszem, és vagy nem látja, vagy nem akarja látni. Érted,

miről beszélek, nem? Én elismerem, hogy ezek a kelet-európai-

akkemény gyerekek, és számolni kell velük, de azért meg kell

érteniük, hogy nem fogunk itt ölbe tett kézzel ülni, és behódol-

ni nekik, mint ahogy a többiek otthon, a kibaszott szar orszá-

gukban csinálták. Mert oké, mi is bűnözők vagyunk, de leg-

alább brit bűnözők! Azért valamit ez is számít, nem?

- Milyen igazad van, haver. Na, majd még benézek.

Willy kilépett a klubból, és megpaskolta a kis diktafont a zse-

bében. Azt akarta, hogy Patrick mindezt első kézből hallja. Bi-

zony egy csomó mindenen el kell gondolkodniuk.

Evelyn letette a kagylót és nagyot sóhajtott. Körülnézett a kis

előszobában, látta a kopott festményeket és az elnyűtt szőnye-

get. Patrick megkérte, hogy szedje össze a holmijukat, vigye át

őket az ő házába, és most már nagyon hajlott rá, hogy valóban

megteszi. De tudta, hogy ezt a döntést Kate-nek kell meghoz-

nia.

Evelyn tudta, hogy Patrick nagy gazember. Soha nem hasz-

nálta a „gengszter" szót vele kapcsolatban. Az ő fejében nem ez

volt a megfelelő megnevezés, annak ellenére, hogy tudta, so-

kan mások úgy hívják. Az ő szemében sokkal inkább amolyan

szeretetreméltó gazfickó volt. Hiszen végül is, ahogy mondani

szokta, minden üzlete legális. Lehet, hogy nem éppen tisztelet-

reméltók, de valóban legálisak.

Hirtelen erős késztetést érzett, hogy összepakoljon, és

visszamenjen a férfi luxusházába a lányával együtt, vagy akár

nélküle is. Volt annyira őszinte magához, hogy bevallotta,

azok a gyönyörű szobák ott Patrick házában nagyon is impo-

náltak neki. Ott megvolt mindene, a kábeltévétől a jól telepa-

kolt mini-bárig. Mindig, mintha egy ötcsillagos szállodában

lett volna.

De ami még fontosabb, ott látta, hogy a lánya végre elége-

dett és boldog. A takarékosság és a kemény munka hosszú évei

után végre nyugodt volt, boldog, és egy igazi férfi vigyázott rá

most először az életében.

Evelyn felnevetett magában.

Kate a plafonon lenne, ha egyszer is ilyesmit mondana neki.

Igen, a feminizmus szép és jó, de csak azoknak, akik megen-

gedhetik maguknak, de azért a legtöbb nőnek, akinek ott van a

háztartás, meg a gyerekek, és mindemellett a soványka fizetés,

bizony nagy szüksége van egy férfira, úgyhogy a feminizmus

nem mindig járható út. Kate ezt persze soha nem értette meg.

Sokat dolgozott, ezt tény, de néha Evelyn elgondolkodott,

hogy vajon mire ment volna a lánya nélküle, ha ő nem költö-

zött volna oda, és nem gondoskodott volna Lizzyről. A csalá-

dos karrierista nők csak úgy működhetnek, ha valaki szépen

leveszi a vállukról a szülői gondokat. Az anyja segítsége nélkül

Kate is igazi konzervatív kis háziasszony lett volna.

De azért ismerjük el, a lánya kifizette ezt a házat, és megtett

minden tőle telhetőt. Ő maga választotta ezt a karriert. De ah-

hoz azért már Evelyn segítsége is kellett, hogy mindezt meg is

valósíthassa. Most pedig azon törte a fejét, hogy mit tegyen.

Kate tüzet okádna, ha most csak úgy hipp-hopp összepakolna.

Nem, ezt azért kicsit diplomatikusabban kellene elintézni.

De ha a lánya nem vigyáz, nagyon gyorsan ott találhatja ma-

gát, ahol az egészet elkezdte. Ugyanis Patrick igazi férfi volt, és

ez ellen a világ összes feministája sem tehetett semmit. Márpe-

dig ha ő, azt akarta, hogy a lány hazamenjen, ahogy ő mondta,

akkor bizony Kate jobban tenné, ha máris indulna.

Evelyn kinézett a nappali ablakán és látta a sok újságírót az

utcán, akik mindenüket odaadták volna, csak hogy láthassák

azt a detektív-felügyelőnőt, aki leleplezett egy pedofil csopor-

tot és most már másodszor egy sorozatgyilkost.

Esetleg erre hivatkozhatna? Csakhogy ez kétélű fegyver,

mert ugyanúgy az is igaz, hogy ha kiderül Kate-ről, hogy a

Sohó mulatónegyed híres királyával él egy fedél alatt, az nem

feltétlenül vet rá jó fényt a nagyközönség, a főnökei és a kollé-

gái szemében.

Ezt is figyelembe kellett venni.

Evelyn megint a szép kényelmes hálószobájára gondolt, és

még egyet sóhajtott. Azért az hiányzott neki.

Visszament a konyhába és körülnézett. Hány vidám vacso-

rát költöttek már itt el! Három generáció leányai szemben a vi-

lággal. Bevallotta magának, hogy lassan túl öreg már ezekhez a

dolgokhoz. Kényelemre vágyott, békére és hosszú pihenésre.

Suzy Harrington már bent volt a grantley-i rendőrőrsön, ami-

kor Kate megérkezett. A fiatal nő úgy nézett ki, mint egy isko-

lás bakfis, még csak sminket sem rakott fel. Kate hagyta, hadd

üljön bent a kihallgatószobában, és egyenesen bement az iro-

dájába.

- Mondott valamit? - kérdezte Kate Jennytől.

- Egy szót sem, Kate. Egyre csak azt hajtogatta, hogy téged

akar látni, csak téged. Állítólag vannak hírei a számodra.

- A sajtó látta, amikor megérkezett?

Jenny vállat vont.

- Nem tudom. Szerintem, igen. Egy limuzinnal jött.

- Most hülyéskedsz?

- Nem. És megint van valami a levegőben. Vagy kitálal, és

megpróbál egyezségre jutni velünk, vagy megint futni hagy-

ják. Én az utóbbira tippelek.

- Persze csak amíg a videóról nem tud. Akkor aztán végképp

meglesz. Még nem tudja, hogy megtaláltuk a kazettákat. Látni

szeretném az arcát, amikor megtudja.

Kate ma nagyon jól nézett ki, és ezzel ő is tisztában volt.

Patrick szépen gyógyult, ő pedig megoldotta az ügyet, sőt töb-

bet is elért, mint amennyire számított, a címlapokra is felkerült.

Minden oka megvolt rá, hogy úgy érezze, ő a legjobb a világon.

- Játsszuk le neki, Jen, lássuk mit lép rá, ha meglepjük a sza-

lagokkal! Látni akarom ezt a ringyót, ahogy feszeng a székén!

Jenny felnevetett. - Ezzel nem vagy egyedül.

Öt perccel később ott ültek vele szemben. Suzy folyamato-

san nézte őket, a szemében száz meg száz titok rejtőzött.

- Miss Burrows, azt hiszem, itt az ideje, hogy beszéljünk. El-

hoztam az ügyvédemet magammal, ő is itt lesz a kihallgatás

alatt, rendben?

Mosolygott, Kate pedig olyan lányt látott benne, aki akár ő is

lehetett volna, ha egyáltalán hagyták volna, hogy legyen gye-

rekkora. Ez a gondolat elkeserítette, és egyből elpárolgott a jó-

kedve.

- Rendben. Én pedig szeretnék behozatni egy tévét és egy

videót, ha nincs ellenvetésük...

Suzy nagyvonalúan bólintott. Kate tudta, hogy azt hiszi, fel

akarják venni, amit mond. Nem világosította fel a valódi szán-

dékáról. Újra kiment a szobából, és élvezte, hogy megvárakoz-

tathatja Suzyt, hogy felidegesítheti. Megivott két kávét és elszí-

vott néhány cigit, aztán jó negyed óra múlva visszament a szo-

bába. A berendezést már felállították egy másik szobában, és

bekísérték Suzyt az olcsó öltönybe bújt, alacsony idősödő úri-

ember ügyvédjével együtt. Látta a felszerelést, és mosolygott,

mint aki mindent tud.

- Először szalag nélkül, kérem! - mondta halkan, mintha ő

vezetné az egész eljárást.

- Miért? - kérdezte Kate unott hangon, és ezt Suzy és Mr.

Millan mindketten megérezték.

- Mert szeretném tudni, hogy hogyan reagál arra, amit mon-

dok.

Ez őszinte válasz volt, Kate beleegyezett.

- Rendben, de figyelmeztetem, Suzy, hogy bizonyítékaink

vannak, és igenis vallomást fog tenni.

A nő néhány másodpercig nem válaszolt, csak önelégülten

mosolygott.

- Na jó, akkor kezdhetjük? - kérdezte Kate.

- Én felkészültem, ha maga is készen áll - mondta Suzy.

- Nos, akkor mi lenne, ha elmondaná nekünk, hogy miért is

van ma itt? - kezdte Jenny erős szarkazmussal a hangjában.

- Mert egyezséget ajánlok...

- Szó sincs róla! - szakította félbe Kate. - Videofelvételek áll-

nak rendelkezésünkre bizonyítékként, amelyekkel pontosan

oda juttathatjuk, ahová akarjuk.

- Végigmondhatom, Miss Burrows? Megengedi?

Kate óvatosan nézett rá. Itt valami nincs rendben. A lány túl-

zottan biztos a dolgában. Még valamit rejteget a tarsolyában.

- Mindent kiadok cserébe a lehető legkisebb büntetésért. És

jobb, ha elfogadják az ajánlatomat, mert olyan áruval szolgál-

hatok, amire maguknak nagyon nagy szükségük van. Tudom,

hogy ki filmezte a kölyköket, és ami még fontosabb, hogy ki

volt a terítő.

- Igen? És azt akarja, hogy ezért cserébe futni hagyjuk? -

mondta Jenny keményen.

- Gyorsan tanul a barátnője, Burrows, nem igaz? - Suzy rá-

gyújtott egy cigarettára. - Ugyanott végzett, ahol maga, Kate?

Ezen a ponton döbbentek rá, hogy itt valami tényleg bűzlik.

Ez a lány csak játszik velük, pedig amennyi bizonyítékuk van

ellene, most az lenne a normális, ha forró téglákat szarna, és

szabályos időközönként dobálná ki őket az ablakon.

- Tehát? Ki az a Mr. Nagyokos? Vagy esetleg Mrs. Nagy-

okos? - Kate igyekezett spontán beszélni, és úgy is viselkedni,

de Suzy tudta, hogy becserkészi őket.

Tágra nyílt szemmel kérdezte:

- Úgy érti, nem tudják?

- Most az egészet Barkerre akarja kenni? - kérdezte Kate

halkan. - Csakhogy ez nem fog menni, efelől biztos lehet, höl-

gyem!

Suzy végigszívta a cigarettáját, a kifestetlen, sápadt körme

gyerekesnek hatott a hosszú ujjak végén. Az arcával ellentét-

ben, a teste tökéletes volt, tökéletes alak, a kezektől a lábakig,

minden. Csak nyaktól fölfelé volt kiábrándító.

Felváltva nézett a két rendőrnőre.

- Maguk tényleg nem tudják, ugye? - vigyorgott diadalitta-

san, és Kate is csak ennyit tehetett, hogy ne vesse rá magát ott

helyben.

- Pedig azt hittem, már tudják. De tényleg. - Suzy csóválta a

fejét, mint aki képtelen felfogni a dolgot.

- Épp eleget tudunk - blöffölt Kate.

- Na de, Miss Burrows, maga csak tudja, hogy ki van az

egész mögött! Végül is maga él vele, nem igaz?

Kate érezte, ahogy a félelem belemarkol a szívébe, hiába

mondta magának, hogy semmi oka rá, hogy higgyen ennek a

lánynak.

- Miről beszél?

- Hát a terjesztőről. Patrick Kelly az.

Kate egyetlen szempillantás alatt felpattant székéből és

megkerülte az asztalt. Kezével megragadta a lány arcát. Valami

gyönyörű érzés volt, ahogy körme belemerült a puha, meleg

húsba. Suzy leesett a székéről és elterült a padlón, Kate pedig

érezte, ahogy erős kezek megragadják és elvonszolják a lány-

tól. Annyira felbőszült, hogy tehetetlenségében csak úgy szór-

ta a gyűlöletes átkokat, mint aki teljesen eszét vesztette. Még

sikerült belerúgnia a földön fekvő Suzyba. Három rendőrtiszt

és Jenny együttes erővel tudták csak elcibálni az összekuporo-

dott testtől.

- Undorító, kibaszott kurva! Ezzel nem bánsz el velem, ér-

ted? - Kate maga is hallotta a rémületet és a döbbenetet a saját

hangjában, és ezért még külön utálta magát. - Szaros ringyó!

Suzy felült, kissé elkábult. Aztán felnézett az ügyvédjére és

kedves hangon megszólalt:

- Szeretnék feljelentést tenni.

Kate végignézte, amint Suzy feltápászkodik a földről, neki-

dől az asztalnak, mint akinek komoly fájdalmai vannak. De

még ekkor is mosolygott.

- Azt hittem, tudja, Miss Burrows. Meg tudom érteni, hogy

magát ez milyen fájdalmasan érinti, azok után, hogy rálőttek,

meg minden.

Kate csak állt ott mozdulatlanul, már nem fogták le, de csak

bénán lógatta a karját maga mellett.

- Azért ezt az állítást még bizonyítani is kellene.

Suzy újra felkapta a cigarettáját, és Jennyre nézett, amikor

válaszolt.

- Nem nagyon jöttem volna be, ha nem tudnám bizonyítani,

nem igaz?

- Nem igaz. Hazudik. Maga is tudja jól, hogy ez nem igaz. Be

fogom bizonyítani. Be tudom bizonyítani -vágott közbe Kate.

Suzy megint csak mosolygott.

- Be tudja bizonyítani? Majd meglátjuk. - Kezével megtöröl-

te az arcát. - Én megértem, hogy védi a fiúját. Ezért nem segí-

tettem magának már korábban. Tudtam, hogy magának nem

mondhatok el róla semmit. - Aztán az ügyvédjéhez fordult. -

Tudja, valahogy úgy éreztem, úgysem hinne nekem.

Mr. Millan elővett néhány papírt az aktatáskájából.

- Itt van egy vallomás, amelyben védencem Patrick Kellyt

nevezi meg, mint terítőt.

Kate az apró, olcsó öltönyös ügyvédre bámult és elképedve

csóválta a fejét.

Jenny erősen megragadta, és kitolta az ajtón.

- És fel fogom jelenteni, Miss Burrows, arra mérget vehet.

Suzy vidám nevetése még kihallatszott a szobából, és

hosszan visszhangzott Kate fejében.

28.

- Kate, maga szerencsétlen őrült!

Ratchet hangjából a düh és a döbbenet egyvelege hallatszott

ki.

- Soha nem lett volna szabad kezet emelni rá! így pontosan

azt tette, amit a nő akart.

Ezzel már Kate is tisztában volt; nem volt szüksége erre a po-

jácára, hogy most még az orra alá is dörgölje.

- Mi a fene ütött magába? Most aztán megnézhetem ma-

gam! Nemcsak feljelentést tesz, de még azt is állítja, hogy ma-

gának tudnia kellett az egészről. Nincs más választásom, fel

kell függesztenem, amíg a dolgot ki nem vizsgáljuk. Még az

életben nem voltam ilyen szörnyű helyzetben!

- Akkor most aggódjunk magáért, uram? Ez most a fő prob-

lémánk? Maga, meg hogy ez az egész hogy érinti a maga kis

szaros életét? Maga is benne van Patrick Kelly legális üzletei-

ben, vagy nem? - Kate megvetően elfordult tőle, és kiment a

szobából.

Jenny ott várt rá az irodájában.

- Én ezt képtelen vagyok elhinni, Jen! És te?

Jenny szomorúan csóválta a fejét.

- Tudom, Kate, hogy nem ezt akarod hallani, de előfordul-

hat, hogy Kelly mégiscsak benne volt?

Kate mélyen a barátnője szemébe nézett. A levertség most

már úgy vette körül, mint egy kopott köpeny.

- Én ezt soha nem leszek képes elhinni. Soha. Bármennyi

dologban is bűnös, képtelenség, hogy valaha is részt vegyen

ilyesmiben.

Jenny nem tudott a szemébe nézni, Kate pedig érezte, amint

a szomorúság elönti a lelkét.

- Figyelj, Jen! Az életemet tenném fel arra, amit az előbb

mondtam. Patrick-nek megvannak a maga hibái, és nem is ke-

vés. Ezt senki nem tudja jobban, mint én. De ő soha, de soha

nem keveredne bele ilyesmibe.

Jenny még mindig nem nézett rá.

- De igazából te sem tudod, hogy miben volt benne, és mi-

ben nem, nem igaz? - kérdezte halkan. - Légy őszinte, Kate!

Ott volt az a sztriptízbár. Semmit nem tudtál róla, emlékszel?

- Azért az a sztriptízbár mégiscsak legális ebben az ország-

ban, úgyhogy nem gondolom, hogy csak azért mert egy-két

dolog érdekli mindjárt felcsap gyermekpornó-gyárosnak,

nincs igazam? Vagy esetleg azt hiszed, hogy csak fedezem, és

Patrick valóban teríti a pedofil videókat? Figyelj! Tudta jól,

hogy a filmek ügyében nyomozok, meg az anyák ügyében,

akik engedték, hogy a gyerekeiket felhasználják. Hát nem cso-

dálatos, hogy nem figyelmeztette őket? Istenem, Jen, te

komolyan el tudod képzelni, hogy Patrick tényleg benne van,

amikor tudod jól, hogy micsoda egy szarkeverő ez a Suzy, ami-

kor tudod, hogy Ratchet alvilági körei is fedezik? Már egyszer

kimosták a kezünk alól, emlékszel? Gondold csak meg, Jen,

nem sántít ez az egész valahol nagyon?

Jenny nem válaszolt, és a hallgatása Kate-nek mindent el-

mondott, amit tudni akart.

Kate felkapta a táskáját, és kiment az irodából. A kocsiban

érezte, hogy a könnyek fel akarnak törni benne, de ezek a ha-

rag könnyei voltak. A harag és a csalódottság könnyei. Úgy

tűnt, hogy a Patrick-kel való kapcsolata sokkal több gondot

okoz neki, mint amennyit valaha is el tudott képzelni.

Megszólalt a mobilja, Golding volt az.

- Van egy másolatom a vallomásából, asszonyom. Hová vi-

gyem?

Kate elmosolyodott. Hirtelen olyan jó érzés járta át a szívét,

olyan jó volt, hogy van még barátja.

- Hozza a kórházba, aztán majd meglátjuk, hogy Patrick mit

szól hozzá, jó? - Azzal kikapcsolta a telefont.

A segítség mindig a legváratlanabb helyekről érkezik. Ré-

gebben nem bírta Goldingot, Jenny meg, aki ott lakik nála, és

akit barátjának érez, kételkedik az igazában. Azt hitte, hogy fe-

dezni akarja a fiúját. Az embert az élet mindig pofán rúgja, és

soha nem lehet tudni, hogy kitől jön a következő csapás.

De most aztán mindennek a végére jár. Akármire is fog rá-

jönni, legalább tudni fogja az igazat. Egyszer és mindenkorra.

Kipörgette a kocsija kerekét, a gumik csikorgása valamelyest

kielégítette, aztán a rendőrségről egyenesen a kórházba haj-

. tott.

- Hagyd a fenébe, Kate! Kell lennie valakinek, aki látja, hogy

mekkora nagy szarkeverés folyik itt!

Kate ott ült az ágya szélén, és fogta a kezét.

- De valamije csak van, Patrick, hogy ilyen messzire megy.

Kell, hogy legyen valami konkrétuma! Különben nem merne

ilyet állítani! És a legrosszabb az egészben, hogy nevetett raj-

tam! Minden előre ki volt számítva!

Aztán mély lélegzetet vett. - Most mondd meg őszintén,

benne voltál valaha is valamilyen formában a terítésben? Mert

ha igen, ha bárhogyan is, de benne voltál bármilyen pornó-

film-készítésben, akárcsak finanszírozóként is, azt tudnom

kell, méghozzá most!

Patrick megdörzsölte az arcát. Már félig-meddig várta ezt a

kérdést és tudta, hogy erre őszintén kell válaszolnia.

- Kate, nekem annyi mindenben benne van a kezem, és eb-

ben a pillanatban nem mernék megesküdni rá, hogy senki nem

csinál ilyesmit olyan pénzzel, amit esetleg tudtomon kívül, de

én bocsátottam a rendelkezésére. Sajnálom, kedvesem, de nem

mondhatom azt, amit hallani szeretnél, mert az az igazság,

hogy én magam sem tudom. A klubon keresztül papíron na-

gyon sok dologban benne vagyok, és olyanokban is, amelyek-

ről fogalmam sincs.

Kate pontosan ilyen válaszra számított, de ettől még nem

lett könnyebb semmi. Legalább Patrick most egyenes volt és

őszinte. És most már ezért is hálás tudott lenni.

- Goldingnál megvan a vallomása. Biztos feldobott néhány

nevet, hogy az egész hihetőbb legyen. Ha majd ideért, meglát-

juk, hogy ismersz-e valakiket közülük név szerint.

Patrick bólintott.

- Szívből sajnálom, Kate. Gondolod, hogy letartóztatnak?

Kate megvonta a vállát.

- Mondd a doktornak, mondja azt, hogy túl beteg vagy a ki-

hallgatáshoz, a többit meg bízd rám! Majd meglátom, mit tehe-

tek.

A férfi halványan mosolygott.

- Kicsit más, mi így együtt dolgozni velem.

- Hát, hogy őszinte legyek, Pat, én jól meglennék mindezek

nélkül is.

Patrick élénk hangon kérdezte:

- És legalább rendesen elkaptad a tyúkot, hogy egy életen át

megemlegesse? Remélem. Mert nagyon úgy hangzik, mintha

már évek óta ráfért volna egy kiadós verés.

Kate felsóhajtott.

- Ez nem vicc, Patrick. Azok után, hogy az utóbbi napokban

megveregethettem a vállamat, most egy még nagyobb kátyú-

ból kell valahogy kiverekednem magam. Pedig mindent elér-

tem. Elkaptam Suzyt annak ellenére, hogy Ratchet eltiltott

tőle, mert a nőnek nagyon magas pozícióban vannak barátai.

Konkrétan rajta van a videón azokkal a gyerekekkel, ahogy

megmutatja nekik, hogy mit csináljanak. A fene se tudja, hogy

Robert honnan szerezte ezeket. De most már vele sem beszél-

hetek, mert elvették tőlem az ügyet, miután elvesztettem a fe-

jem Suzy ellen.

Patrick nagyon sajnálta. Most már másodszor indult Kate el-

len eljárás miatta. Tényleg nagyon itt volt az ideje, hogy össze-

szedje magát és gyorsan kihúzza mindkettőjüket a szarból, mi-

előtt a nyugdíjról és a Kate-tel való házasságáról dédelgetett ál-

mai végképp köddé válnak.

Willy lassan bebaktatott a kórházi szobába, kezében egy zacskó

chipsszel.

- Na, jól vagy, Pat? - kérdezte, és óvatosan leereszkedett egy

székbe.

- Még mindig fáj?

Willy bólintott, és grimaszolva mondta: -A mogyoróim, Pat.

Rendesen elkapták a tökömet, haver!

Patrick nem tudta visszatartani a vigyorát, és Willy vele

együtt nevetett.

- Mindig is jó társam voltál, Willy Garney! A legjobb.

Willy kicsit zavarban volt.

- Hagyd már ezt a dumát, Patrick, inkább avass be, hogy mi

a pálya!

Patrick elmesélte neki a nagy újságot Suzy Harringtonról,

meg hogy hogy járt szegény Kate.

Willy teljesen ledöbbent.

- Már hogy a francba' lennél benne?

Patrick vállat vont.

- Fogalmam sincs, és egyetlen név sem mond semmit azok

közül, amelyeket Suzy a vallomásában említ. Valaki ebben az

egészben nagyon sumákol, és az én nevem ott van a gyanúsí-

tottak listájának az élén. Tarbuck egy ideig még le tudja nyom-

ni nekik az orvosi nyafogást. De aztán nemcsak gyanúsítanak,

de kurvára elkapják a grabancomat is, az hétszáz. Viszont ide

egyelőre nem jöhetnek be a parancsukkal!

Willy összehúzta a szemöldökét.

- Biztos Duggan volt az, Pat. Ő aztán benne volt minden-

ben. Nem voltak címek, semmi?

Patrick a fejét rázta.

- A vallomás annyit mond, hogy a filmeket egy harmadik

félnek adta, akit nem ismert, és aki aztán állítólag nekem adta

mindet, hogy terítsem őket. Én persze védve voltam, mert a

csajom zsaru. A szokásos rizsa, nagyjából ennyi.

Willy befejezte a majszolást.

- Csakis Duggan lehetett! - erősködött. - Mert ha úgy vagy

benne, hogy nem is tudsz róla, és azok után, amit tudunk, úgy

számítom, ez a helyzet, akkor Borisznak tudnia kell valamit az

egészről, nem igaz? Most ő ül a vezetőszékben. És ezért is jöt-

tem. Voltam a klubban, és beszélgettem Pascallal.

Aztán újra döbbenten csóválta a fejét.

- Az a Borisz egy igazi geci, Pat. Még mindig a te nevedben

fizeti a számlákat, ő meg szépen lefölözi a hasznot. A csávót

rendesen el kell intézni, és én vagyok az, aki meg is tudná csi-

nálni. Kaptam néhány címet, meg telefonszámot Pascaltól.

Patrick, szerintem ki kéne végezni az orosz mocskot. Már csak

az ilyen szemét kis dolgai miatt is. És most ne gyere azzal, hogy

mert nekem persze, hogy megvan rá minden okom! Én igenis

tisztelem, mint üzletembert, de azért ezzel minden határon

túlment. Most már oda kell lépni.

Patrick egyetértett azzal, amit Willy mondott, de abban már

egyáltalán nem volt olyan biztos, hogy a régi barátját ebbe az

egészbe bele akarja-e keverni.

- Figyelj, haver, el fogom intézni, úgyhogy ne aggódj!

Menj és ellenőriztesd le ezeket a címeket és telefonszámokat

Billy Baines-szel. Ő megbízható. Aztán majd onnan folytatjuk,

oké?

Patrick felkapta a kagylót, és felhívta Ratchet otthoni szá-

mát.

- Tudod, mi jutott eszembe, Willy? Azt hiszem most vissza-

kérek egy szívességet.

Robert Bateman döbbent arccal nézett Kate-re.

- Azt hittem, már nincs benne az ügyben.

Kate tudta, hogy a férfi értesült a történtekről, és azon gon-

dolkodott, hogy vajon ki világosította fel, a rendőrség, vagy az

ügyvédje.

- Ez most törvényes kihallgatás? - Kate nem válaszolt, mire

Robert elvigyorodott: - Aha, értem.

Belekortyolt az almalébe.

- Manapság már csak ezt tudom meginni. Nos, hát, mit sze-

retne tudni?

Kate a férfival szemben ült, és meggyújtott egy cigarettát.

- Honnan szerezte azokat a videókat? Azokat, amiken Suzy

is rajta van? - Látta a férfi ravasz vigyorát, és visszatartotta a lé-

legzetét.

- Mondtam már, nekem nagyon sok házhoz van kulcsom.

Többek közt Suzy Harrington házához is.

- És hol vannak ezek a kulcsok?

- Jaj de sürgős lett hirtelen!

- De még mennyire, Robert! Nem vagyok valami türelmes

fázisomban, ahogy maga is észrevehette!

A férfi a Kate számára már jól ismert nőies mozdulatával

hátravetette a haját.

- Csak nyugalom, Katié!

De a nőnek most már elege volt!

- Robert, maga elég őrült volt ahhoz, hogy megtegye, amit

tett, de ahhoz nem volt elég őrült, hogy ne emlékezzen rá! Ez

úgy mégis, hogyan jön össze? Ha itt most szarakodni akar ve-

lem, akkor felállok és letépem a maga fejét is! És ez most nem

üres fenyegetés! Kérdezze csak meg Suzyt, hogy mire vagyok

képes, ha valaki rendesen feldühít! Úgyhogy gyorsan nyögje

ki, amit hallani akarok, aztán békén hagyom!

Robert nagyon élvezte magát.

- Mit is szeretne tudni pontosan, kedvesem?

- Ki terítette a filmeket?

A férfi kedves pillantását azonnal felváltotta a megvetés.

- Azt akarja mondani, hogy tényleg nem tudja?

Kate becsukta a szemét és magában azon imádkozott, hogy

nehogy most Robert is Patrickre akarja kenni az egészet. Ha

Suzy és a férfi összebeszéltek, akkor neki vége, ezt tudta jól.

Amúgy is rendesen rá kellett ijeszteni Ratchet-re, hogy been-

gedje erre a kikérdezésre. Nem mintha ez Kate-et különöseb-

ben zavarta volna, de az, hogy mindezek után az derüljön ki,

hogy Robert és Suzy egy követ fújnak, az már tényleg minden-

nek a teteje lenne.

A terítőt nemrég szervezték be. Suzy természetesen a régi

mentorát, Lucas Browningot, kereste fel. Én már korábban is

rájöttem, hogy őt használja.

- És honnan tudjam, hogy ez most igaz?

Robert kihúzta magát és halkan válaszolt.

- Sehonnan. Ezt csak azért mondtam el, mert kérdezte, ked-

vesem. Én nagyon kedvelem magát, Kate. Nagyon-nagyon.

Egyébként nekem elhiheti, hogy igaz. Suzy mondta. Tudja,

már korábban elhitettem vele, hogy benne vagyok a dologban.

Azt hitte, én is a csoport tagja vagyok. Elejtettem neki néhány

megjegyzést olyan gyerekekről, akikről úgy gondoltam, hogy

be lehet őket szervezni. Pontosabban az anyjukat, akik nyakig

ültek az adósságban, vagy csak természetüknél fogva ilyen

mocskos dögök voltak.

Kate döbbenten hallgatta az új információt.

- Vagyis tulajdonképpen maga adott a kezébe néhány olyan

gyereket, akiknek magát hivatalosan a védelmükre rendelték

ki?

A férfi bólintott.

- Szemét vagyok, mi? Tudja, néha így gondolkodom, és

tényleg szeretem a gyerekeket, és segíteni akarok rajtuk, más-

kor meg épp fordítva. Tehát szóltam neki, és a többit már csak

az oldalvonalról néztem. Szégyellem, de be kell vallanom,

hogy élveztem.

Robert bűnbánó szemekkel nézett rá:

- Barker nemrég felkereste Susyt. Kint vártam rá a ház előtt,

amikor kijött, odamentem hozzá. Meglátogatta Sharon Pal-

listert is. Nem sokkal azután megöltem a lányt. Trevor mindent

elmondott, amit tudnom kellett. Gondoltam úgy csinálom,

hogy azt higgyék, Barker ölte meg, de aztán nem vitt rá a lélek.

Ekkor már mindenkit kinyírtam, amint elkapott az őrület.

Nagyot sóhajtott, és komoly hangon folytatta.

- És tudja, mi a legrosszabb az egészben, Kate? Ha az ember

elkezd ölni, utána egyre könnyebb lesz a dolog. Furcsa, nem?

Erről kéne írni egy cikket! Annyira élveztem, hogy mindig újra

és újra meg kellett tennem. Most is megtenném, ha lenne alkal-

mam rá, de ezt azért ne mondja el senkinek, kedvesem! És úgy

éreztem, hogy ezzel valami jót teszek, hogy megtisztítom a vi-

lágot a szeméttől, úgyhogy végül is megvolt hozzá a jogala-

pom.

Halkan kuncogott magában, és rázta a fejét.

- Mindig is ilyen jótét lélek akartam lenni.

Aztán megint elvesztette a kapcsolatot a külvilággal. Kate fi-

gyelte, ahogy a száját szélesre tárja, és most már szó szerint

harsogott a nevetése.

- Robert, maga mindebben tényleg benne volt?

A férfi abbahagyta a nevetést, és elhallgatott. Mintha csak

valaki kikapcsolta volna.

- Ki tudja, Katié? - mondta halkan. - Ugyan ki tud itt egyál-

talán valamit is biztosan?

Aztán megint elveszett a gondolataiban, Kate pedig kicsivel

később magára hagyta, fülében még tovább csengett a neveté-

se, és a fanatikus tekintete szinte beleégett a lelkébe. Most,

hogy elkapták és bezárták, úgy tűnt, már nem tudja összefogni

a szálakat. Megháborodott, ezt Kate is jól tudta, de Robert sze-

retett játszani. Pontosan ezért nem tudta elhinni, amit a férfi

mondott, amíg saját maga utána nem járt az egész dolognak.

Amikor elment Golding mellett, a gyakornok nem is vett

róla tudomást, Kate ennek most nagyon örült. Ez a fiú egyre

ügyesebb. Ha majd végez, biztosan nagyon jó tiszt válikbelőle.

Emelt fővel távozott az őrszobáról, bár minden erejét össze

kellett szednie hozzá.

Evelyn elment a kórházba, Kate pedig boldog volt, hogy végre

egyedül lehet a házban. Felment letusolni és átöltözni, de

előbb még gondolkodás nélkül besétált Jenny szobájába, és kö-

rülnézett.

Minden cucca eltűnt. Ruhák, illatszerek, minden.

Kate keserű csalódást érzett. Megértette, hogy Jenny ezek

után nem akarta bonyolítani a saját helyzetét azzal, hogy vele

marad, de azért azt elvárta volna tőle, hogy szól, mielőtt kiköl-

tözik. A letargia szinte teljesen ledöntötte a lábáról.

Zuhanyozás közben hallotta, hogy kinyílik a bejárati ajtó,

azt hitte az anyja jött haza, magára csavart egy törülközőt és le-

jött a lépcsőn.

Az előszobában két férfi álldogált. Boriszt azon nyomban

felismerte, amint a férfi kinyitotta a száját.

- Miss Burrows, nagyon örülök, hogy végre személyesen is

találkozunk.

Végigmérte a nőt, tetőtől talpig, Kate pedig úgy állt ott, mint

egy szobor, egyik keze a lépcsőkorláton, tágra nyílt szeméből

harag és félelem áradt.

- Hogy jöttek be ide? - Hál' Istennek a hangja nem remegett,

ennek nagyon örült. Most feltétlenül össze kellett szednie ma-

gát.

A férfi könnyed mosollyal válaszolt. Kicsit olyan hízelkedő

vigyor volt, ettől kevésbé tűnt jóképűnek.

- Kérem, ne sértse meg az intelligenciámat azzal, hogy ilyen

evilági dolgokat kérdez! Tudja, én bárhová be tudok jutni,

Miss Burrows, vagy szólíthatom talán Kate-nek?

- Úgy szólít, ahogy akar, de fel kell hívnom a figyelmét,

hogy engedély nélkül lépett be a házamba, és most kérem, tá-

vozzon!

Szergejnek tetszett ez a nő. Szemmel láthatóan ideges volt.

Az a tény, hogy szinte meztelen volt, a férfiaknak komoly pszi-

chológiai előnyt jelentett vele szemben. A felöltözött emberek

sokkal hajlamosabbak a bátorságra, ezt az elsők közt megta-

nulta Borisztól. Vetkőztesd le az ellenséget! Ez elveszi az önbi-

zalmukat, így aztán nem tudnak hideg fejjel gondolkodni.

Szelíden elmosolyodott. Nem tudta elképzelni, hogy Kate

bekeni magát a saját ürülékével, hogy helyrebillentse az

egyensúlyt. A férfiak mind ezt csinálták, ha levetkőztették és

megalázták őket. Csak így tudtak védekezni. Mert más szará-

hoz senki nem akar hozzányúlni, ilyen az emberi természet.

Kate a két férfira meredt. A szíve olyan hangosan vert, mint-

ha csak a fejében doboltak volna. Nagyon félt, de tudta jól, a

legfontosabb szabály, hogy ne mutassa ki. Most először kíván-

ta, hogy Benjamin Boarder bárcsak még mindig őrködne mel-

lette.

- Mit akarnak? - hangja érdeklődően csengett, és tudta,

hogy a látogatók ezt kihallották belőle.

- Csak beszélni szeretnénk magával. Ez minden. - Borisz fel-

tartotta a kezét, hogy jelenléte kevésbé hasson fenyegetően. -

Kérem, öltözzön fel nyugodtan, aztán beszélünk.

Kate bizonytalanul állt a lépcső tövében. A lába teljesen el-

gyengült a félelemtől, és nem volt biztos benne, hogy meg tud

mozdulni.

- Én pedig azt akarom, hogy azonnal távozzon a házamból,

Mr. Sztravinszkij! A gorillájával együtt! - Kate Szergejre me-

redt, miközben beszélt, aztán arra gondolt, hogy talán ezzel a

„kemény nő vagyok" szereppel most egy kicsit messzire ment.

Borisz felnevetett.

- Öltözzön fel, mi addig csinálunk egy italt. - Azzal kihúzta

a telefont, és odaadta Szergejnek. - Bízom benne, hogy fent

nem fogja használni a mobilját. De siessen, mert nincs sok

időm.

Kate gyorsan visszament a fürdőbe, és magára kapta az any-

ja vastag fürdőköpenyét. Pár másodperc múlva már jött is le a

lépcsőn.

- Kérem, foglaljon helyet! - mondta Borisz.

- Arra aztán végképp nincs szükség, ahogy a saját házam-

ban hellyel kínáljon! Na gyerünk, essünk túl rajta, aztán men-

jenek!

- Szükségem van a segítségére, Miss Burrows. Azt szeret-

ném, ha ugyanazt a munkát végezné nekem, amit Mr.

Kellynek végez.

Kate hunyorgó szemmel kérdezett vissza:

- Hogy micsodát?

Szergej minden pillanattal jobban csodálta Kate-et. Bátorsá-

ga, az aztán van, ezt el kell ismerni. Nem kevés olyan férfit is-

mert, akik már attól összecsinálták volna magukat, ha Borisz

megjelenik náluk.

- Csak nem arra célozgat, hogy én bármi illegális dolgot is

művelek Mr. Kelly kedvéért? Mert ha igen, akkor sajnálattal

közlöm, hogy most nagyon melléfogott! Ő és én magántermé-

szetű kapcsolatban állunk egymással, nem pedig üzleti kap-

csolatban. Nagyon sajnálom, hogy félreinformálták, de még

azt is rossz néven veszem magától, hogy egyáltalán ilyesmit

mer állítani mindenféle bizonyíték nélkül!

Borisz úgy csóválta a fejét, mintha egy értetlen gyerekkel be-

szélgetne.

- Hadd fogalmazzak másképp, Miss Burrows! Maga akkor

és úgy fog dolgozni nekem, amikor és ahogy én megkövete-

lem. Érti, amit mondok? - A férfi hangja most már érdesen

szólt, az akcentusa pedig kicsit felerősödött a dühtől.

Kate mereven a szemébe nézett. Tényleg nagyon jóképű fér-

fi. Úgy gondolta, hogy ezt általában előnyére ki is tudta hasz-

nálni.

- Értem, Mr. Sztravinszkij, de attól tartok vissza kell utasíta-

nom megtisztelő ajánlatát. És ha megbocsát, most sok dolgom

van. - A hangja még mindig határozott volt, de a teste már re-

megett.

- Úgy látom, képtelen felfogni, Miss Burrows. Ez nem aján-

lat. Épp azt próbálom megértetni magával, hogy ettől a perctől

kezdve nekem dolgozik.

Kate tudta a férfi hangjából is, hogy most nincs abban a hely-

zetben, hogy visszautasítsa, amit az kér tőle. Borisznak fogytán

volt a türelme, és azt már ő is nagyon jól tudta, hogy mire ké-

pes az orosz. Lenyelte hát a büszkeségét, és olyan méltósággal

válaszolt, amennyit csak ki tudott préselni magából az anyja

fürdőköpenyében.

- Tökéletesen értem, Mr. Sztravinszkij. És ha most lenne szí-

ves magamra hagyni, akkor máris elgondolkodnék azon, amit

mondott. De a helyzet az, hogy a mai nappal felfüggesztettek

az állásomból. Biztos vagyok benne, hogy utána tud nézni.

Ugyanis rátámadtam egy gyanúsítottra a kihallgatáson.

Borisz meglepetten és tisztelettel nézett rá.

- Úgyhogy, attól tartok, sem maga, sem Mr. Kelly nem veszi

nagy hasznomat a jövőben. - Kate érezte, hogy remeg a lába a

papucsában. - És még egyszer mondom, uraim, nagyon sok

dolgom van még.

Borisz önelégült vigyorral folytatta:

- Miss Burrows, maga mától nekem dolgozik. Majd jelent-

kezem.

Kate nem válaszolt, a két orosz pedig kiment a házból. Kate

kidőlt a díványra, a szíve még mindig a torkában dobogott, a

lába pedig továbbra is gyenge volt a félelemtől. A baj sosem jár

egyedül. Az anyja éveken át idegesítette ezzel a dumával. De

az utóbbi pár nap rádöbbentette, hogy ebben a közhelyben is

van némi igazság.

Gyorsan felöltözött, és öt perccel később már ő is elhagyta a

házat.

Patrick figyelmesen végighallgatta Kate-et, és egyszer sem sza-

kította félbe.

- Azt hiszi, hogy beépített ember vagyok. Hogy neked dol-

goztam. Patrick, ez az orosz úgy fenyegetett meg, hogy tulaj-

donképpen semmi fenyegetőt nem mondott.

A férfi megértően bólintott. Hányszor csinálta meg már ő is

ugyanezt az emberekkel!

- Hagyd a fenébe, Kate! El lesz intézve.

-Miért, mit akarsz csinálni? Te is megfenyegeted? - mondta

halkan, hangja megtelt félelemmel.

- Jaj, dehogy! Te kis csacsi! - nevetett Patrick. - Egyszerűen

megértetem vele, hogy nem vagy benne, és kész. Ne is törődj

vele, kedvesem! Nagyon érthetően fogom kifejezni magam.

Kate belenézett a férfi fáradt kék szemébe, és egy pillanatra

elszomorodott azon, hogy még ő is rátesz egy lapáttal arra a sok

gondra, amiről tudta, hogy Patrick vállát nyomja.

- Ne haragudj, Pat! Nem kellett volna elmondanom, ugye?

- Dehogynem! Tényleg szemét fasz ez a Borisz, ahogy azt

Willy mondta. Muszáj lesz megleckéztetni, Kate. Muszáj. Ha

nem teszem, ez a geci átsétál rajtam, és elvesz mindent, ami az

enyém. Úgyhogy most szépen rendezd el a saját problémáidat,

én meg majd megoldom az enyémeket, rendben?

Kate megpróbált mosolyogni.

- Beszéltem azzal a szemét Ratchettel, meg minden. - foly-

tatta Patrick. - Elmondtam neki, hogy mi a véleményem róla,

és hogy most mit kell tennie. Van egy emberem a belügymi-

nisztériumban, ő majd elrendezi az ügyet, úgyhogy ne aggódj

emiatt se! De azt hiszem, azt tudnod kell, hogy úgy tervezem,

nyugdíjba vonulok, ha vége ennek az egésznek, és szerintem,

neked is ezt kéne tenned.

- Tényleg abbahagyod?

Patrick kihallotta a nő hangjából a kétkedést.

- Tudom, hogy mondtam már párszor, de most komolyan is

gondolom, Kate. Nem érdekel már ez az egész! - Körbe muta-

tott a szobában. - Nézd meg, hova jutottam! Itt vagyok bezár-

va, szorul a nyakam körül a hurok, és egy mogorva orvos háta

mögé rejtőzöm. Azért ennél kicsit többet érek, nem?

Kiverte a víz, és Kate tudta, hogy nagyon elfáradt, és hogy

még mindig nincs elég jól ahhoz, hogy kikeljen az ágyból. De

azt is tudta, hogy talán csak azért gondolja most mindezt így,

mert nagyon el van keseredve, de ha majd felépül, könnyen le-

het, hogy megint más nótát fog fújni.

Ezeket a gondolatokat viszont bölcsen megtartotta sajátma-

gának.

- Patrick, én nagyon szívesen feladnám a munkámat! Ma rá-

jöttem, hogy ezzel az országgal valami nagyon nincs rendben,

és azokkal az emberekkel, akiket ez az ország bűnözőnek tart.

Robert Batemant nem fogják bíróság elé állítani. Simán beszá-

míthatatlannak fogják nyilvánítani, annak ellenére, hogy szó-

rakozik velünk. Persze, nem vitatom, hogy őrült, csakhogy ez

egy előre megtervezett őrültség, amit akkor dob be, amikor

neki tetszik. Ettől még egy szép kis elmegyógyintézetbe kerül,

ahol azért nem annyira szigorú a vezetés, és megkap mindent,

amit az emberek a kinti világban élveznek. A számítógépektől

a kimenőig. Régóta szociális munkás, úgyhogy nagyon is

tisztában van a jogaival. És akkor itt vagyok én, kidolgozom a

belemet is, és felfüggesztenek, mert azt várják tőlem, hogy csak

üljek és szemrebbenés nélkül elfogadjam mindazt a mocskot,

amit az olyan emberek, mint ez a Suzy is, kitálalnak. Ez a nő

szánt szándékkal provokált, és felhasználta azt az egy dolgot

is, amiről pontosan tudta, hogy attól aztán végképp elveszítem

a fejem. Én meg belementem. Tönkretettem a karrieremet, és a

hitelemet egyetlen meggondolatlan cselekedettel.

Kate hangja olyan nagyon szomorú volt, hogy Patrick erős

késztetést érzett, hogy ebben a legyengült állapotában, vele

együtt sírjon.

- Mindent elrendezünk, Kate. Ne aggódj, már a kurva élet-

be! - mondta mogorván.

Kate hallotta a hangján, hogy mennyire kimerült. Gyengé-

den megcsókolta, és erősen magához szorította.

- Szeretlek, Patrick Kelly!

- Én is szeretlek, anyukám, és tudod mit? Egy dologra azért

jó ez az egész. Legalább megtudjuk, hogy kiben bízhatunk,

nem igaz?

- Igyekezz meggyógyulni, Patrick, kérlek!

- Már napról-napra jobban vagyok, kedvesem. - Ez sokkal

magabiztosabban hangzott, mint ahogy valójában érezte ma-

gát. Először el kell intézni az oroszt, aztán majd megint lábra

áll. Még egyszer tudatnia kell a világgal, hogy ki is az a Patrick

Kelly, hogy milyen fából is faragták. Mindenképpen vissza kell

szereznie az első helyet, hogy végre fellélegezhessen, és ne

kelljen aggódnia semmi miatt.

Ezt persze nem mondta el Kate-nek. Tudta, hogy már így is

épp elég baja van.

Aztán megjelentek a nővérei, ő pedig örült, hogy láthatja

őket. Már nem sokáig bírt volna uralkodni magán, ha Kate to-

vább marad. Elővigyázatlansága miatt, most a nő is benne van

a szarban, és ebből neki kell kihúznia, mégpedig amilyen gyor-

san csak lehet.

Borisz Sztravinszkij végképp kihúzta a gyufát. Megsértette

Patrick nőjét. Már csak ezért is fizetni fog. Nagyon drágán fi-

zetni fog.

29.

Golding és Kate egy leparkolt kocsiban ültek London keleti

részén. Éjjel egy óra múlt, az utcák még mindig elég zajo-

sak voltak, tele fiatalokkal. A levegőben hagyma, olvasztott zsír

és fáradt gőz szaga terjengett. Kate nézte, ahogy három fiatal-

ember rohan egy félmeztelen tinédzser lány után. A lány fülsi-

ketítően visítozott, de egyetlen függöny mögött sem villant fel

fény.

Golding belekortyolt a kávéjába és elfojtott hangon károm-

kodott egyet.

- Nem lehet több tizenháromnál, most nézze meg! Ezek a

mellek és lábak, meg minden, persze, hogy beindul az ember

gatyájában a szerkezet. Úgy értem, maga mit csinálna, ha ilyen

lánya lenne? - mondta undorodva. - Csak nekem az megy az

agyamra, hogy ha a kicsike eltűnik, vagy megerőszakolják, a

szülei hozzánk jönnek, hogy nyomozzuk ki az ügyet. De csak

nézze meg, asszonyom! Ez a lány egy időzített bomba. A kis

ringyó!

Kate nem válaszolt. Ő nagyon is jól tudta, milyen az, ha az

embernek ilyen lánya van. Látta, ahogy a többiek bíztatják.

Majd jól kitárgyalják, és egy egész életen át meglesz a „jó híre".

A legszörnyűbb az egészben az, hogy ő talán annyira nem is

rossz, mint azok ott. Csak hát nincs annyi esze, hogy felfogja,

mennyit árt magának.

A szülei biztosan azt hiszik, hogy az egyik barátnőjénél al-

szik. Annak idején hányszor gondolta ő is ugyanezt. Ez a lány

minden bizonnyal ugyanolyan jól tud hazudni, mint Lizzy.

Azt hitte, hogy a barátainál van házibulin, vagy amit Lizzy ép-

pen előadott, semmi oka nem volt rá, hogy kételkedjen benne.

Ez történik általában a szülőkkel. Az ember hinni akar a gyere-

keinek, és meg is teszi.

- Lassan bemegyünk. Rajta akarom kapni - mondta Gol-

dingnak.

A fiatal gyakornok bólintott. így, a félhomályban egész jóké-

pűnek tűnt Kate pedig azon tűnődött, hogy vajon van-e vala-

kije. De Golding nem az a típus, akitől az ember ilyen szemé-

lyes dolgokat csak úgy megkérdezhet. Persze lehet, hogy csak

azért érezte így, mert eddig még soha nem fordult meg a fejé-

ben, hogy Goldingnak talán van egy élete a munkán kívül is.

- Maga akar gyerekeket? - kérdezte váratlanul.

A fiatalember rápillantott és nevetett.

- Nekem már van két fiam, asszonyom. Az egyik három-

éves, a másik meg egy. Igazi gazfickók.

Golding csak vigyorgott magában, Kate pedig szégyellte

magát, hogy erről nem tudott.

- Még azt sem tudtam, hogy nős.

A férfi megtörölte a kezével a száját.

- Nem vagyok nős. Csak a csajommal élek.

Kate nem válaszolt.

- Nem tudom, hogy ennyire le akarom-e kötni magam, érti?

Ő szeretné a házasságot, de én nem vagyok biztos a dologban.

Kate odafordult felé, és őszinte hangon mondta:

- Két gyereke van ezzel a csajjal, és maga nem akarja lekötni

magát. Lehet, hogy hülye vagyok, de nem tudom elképzelni,

hogy ennél jobban hogyan kötheti le magát az ember. Úgy ér-

tem, anyagilag a nő megfogta magát az élete hátralevő részére.

Golding egy darabig elgondolkodott a hallottakon, aztán

halkan válaszolt.

- Persze, így is fel lehet fogni, ez igaz.

Kate lehúzta az ablakot, hogy bejöjjön egy kis friss levegő.

- Ne is törődjön velem, nem vagyok éppen a legjobb hangu-

latban.

- Hát, meg tudom érteni, asszonyom! De szerintem, az,

ahogy bántak magával, az teljesen tűrhetetlen. Maga hozta be

Batemant, és maga fülelte le Harringtont is. Az a minimum,

hogy kicsit elnézőbbek is lehettek volna.

Kate teljesen fellelkesült az ifjú egyértelmű lojalitásán. Telje-

sen váratlanul érte, és annál fontosabb is volt épp emiatt.

- Szerintem, Patrick Kelly rendben van. Úgy értem valójá-

ban nem illegális, amit csinál, nem igaz? Tulajdonképpen ő

csak üzletember. Végül is, én is ismerek olyan zsarukat, akik-

nek vannak gyanús ügyleteik. Ott van Maretta Harcourt-ban.

Egy piti tolvaj, felvásárolja a kinnlevőségeket, és bankrablók-

kal iszogat. Azt hiszi, ő a fenegyerek! Csakhogy én már évekkel

ezelőtt lefüleltem. Tíz lepedőért öt évre kellemes életet biztosít

a börtönben. Henceg az alvilági kapcsolataival. Azt hiszi, hogy

ettől ő a Jani.

- Lehet, hogy ő ilyen - mondta Kate. - Tudja, Patrickben én

az embert látom. És megpróbálom elfelejteni mindazt, amit

művel. Pedig bíz' Isten, mindenki nagyon szívesen emlékeztet

rá!

Golding nevetett.

- Ratchet most nyakig ül a szarban - mondta. - Azt beszélik,

hogy a CIB indított ellene vizsgálatot.

Kate egy ideig csak hallgatott.

- Az már velem is megtörtént - mondta végül. - Mit mond-

jak, nem irigylem.

Golding megint felnevetett, most már hangosabban.

- Csak most az a kérdés, hogy milyen haverjait dobja fel,

hogy mentse a seggét.

Kate kihallotta a mondatból a fenyegetést, és megjegyezte a

jövőre nézve.

- Hogy lehet, hogy maga ennyi mindent hall, és ilyen sok

infója van?

- Úgy, asszonyom, hogy akárcsak a legtöbb zsaru, én is sok

éjszakát nem otthon töltök. Már két éve járok egy kis csajjal,

Rochel-lel. Most a CIB-nél dolgozik. Csak titkárnő, de mindent

kiderít, nagyon ért a számítógépekhez.

- Az élettársa tud róla?

A férfi vállat vont, és közönyös hangon válaszolt:

- Na mit gondol? Az én Diane-om aranyos lány, nagyszerű

anya, de mi soha nem voltunk olyan életre szólóan szerelmes

típusok. Szerintem sejti. Ezért álltunk le a második fiú után.

Tulajdonképpen már őt sem terveztük.

Kate nem válaszolt, csak valami mély szánalmat érzett egy

nő iránt, akit nem is ismert, és aki megpróbált ragaszkodni egy

férfihoz, aki soha nem lesz igazán az övé. Nagyon is jól tudta,

milyen érzés ez. Golding tisztára olyan volt, mint Dan, azzal a

különbséggel, hogy legalább tisztelte a munkát.

- Azért ne bántsa meg, Diane-t, ha egy mód van rá.

- Ő bántja magát. Nagyon is jól ismer engem, tudja, milyen

vagyok. És azt is tudja, hogy nem fogok megváltozni. Mint pél-

dául ma is, most tényleg dolgozom, még ha nem is hivatalosan,

persze. Ez most csak olyan szívesség, mert szerintem magával

nagyon rosszul bántak, én pedig lojális vagyok, legalábbis ezen

a téren. Lojális, de nem hűséges, mert a kettő nem ugyanaz.

Persze, bármikor be tudom adni neki, hogy bevállaltam az éj-

szakai műszakot is, és nem tudhatja, hogy igazat mondok,

vagy nem. Honnan tudná? De szándékosan soha nem okozok

fájdalmat neki.

Kate nem tudott mit mondani erre az őszinteségre. És

Golding valóban lojális volt, ezt már neki is bebizonyította.

- Jenny ma visszaadta az ügyet - folytatta a férfi. - Tudta?

Kate a fejét rázta.

- Elment máshová, majd lesz másik ügye. Nagyon sürgős

lett neki hirtelen, hogy eltűnjön Grantley-ből. Nem akart bele-

keveredni a mocsárharcba. És valljuk be őszintén, az ő szexuá-

lis beállítottságával nem igazán engedheti meg magának, hogy

zűrös ügyekben említsék a nevét.

- Csak mentette az irháját. - De ahogy ezt mondta, Kate még

mindig nagy szomorúságot érzett az úgynevezett barátja visel-

kedése miatt. Jenny még csak arra sem vette a fáradságot, hogy

felhívja. De legalább egy cetlit hagyhatott volna Kate-nek,

vagy Evelyn-nek. De semmi.

Aztán egy ideig megint csak hallgattak, és csendben nézték,

ahogy a fiatalok hülyéskednek az éjjeli utcán.

- Mennyi az idő?

Golding rásandított az órájára a félhomályban. - Pont kettő.

-Akkor menjünk, aztán lássuk, mire megyünk vele!

Lucas rossz hangulatban volt. A fiatal lány, aki épp vele volt,

lassan már az idegeire ment. Janine tizenöt éves volt. Az utóbbi

másfél évben neki dolgozott, és ez bizony komoly nyomokat

hagyott benne, bár ő ennek még csak nem is volt tudatában. A

lány csak beszélt, Lucas pedig végignézett rajta. Elég magas, jól

megtermett kiscsaj volt. A bőre a sok éjszakázástól és nappali

alvástól szürkés sápadt volt. Az ő testén is egy csomó zúzódás

és karmolás éktelenkedett, ami a prostituáltak körében igen el-

terjedt jelenség.

Lucas látta, hogy a lány kocsikban dolgozik, volt néhány

nem túl fájdalmas, de annál feltűnőbb sérülése, ami az autós

szakmából adódott. Sebes sípcsont a sok ki- és beszállástól,

meg a nyaka körül is csupa horzsolás, amit a szűk kocsiülése-

ken nekipréselődő férfiaknak köszönhetett. Ő észrevette eze-

ket a dolgokat, csak azt nem értette, hogy a lányok hogyhogy

nem veszik észre maguk is.

Janine körme tövig le volt rágva, és a keze is pontosan olyan

durva volt, mint a közönséges utcalányoknak. Eljött az idő,

hogy kirúgja. Amikor ezek a lányok már tizenhatnak néznek

ki, vagy még öregebbnek, akkor neki már nincs ideje rájuk. Az

igazán nagy pénzt már nem ők hozzák, és különben is, ő csak a

könnyen fegyelmezhető lányokat bírta, a többieket eladta a

London környéki és a délkeleti régióban működő striciháló-

zatának. Nagyritkán előfordult, hogy egy-egy északi lányt az

otthonához valamivel közelebb helyezett át, ha az nagyon

akarta, persze, csak ha már nem igazán tudott mit kihozni be-

lőle.

Janine szerette a szakmáját. Szappanoperákon, és szemétnél

szemetebb filmeken nőtt fel, nem csoda, hogy bájos dolognak

tartotta a prostitúciót. Úgy gondolta, hogy ha pénzért lefekszik

a férfiakkal, akkor ő valahogy több, mint a törvénytisztelő em-

berek. És ezzel nem volt egyedül. Sok fiatal lány gondolkodott

így. Tulajdonképpen, ahogy Suzy is mondta mindig, ha nem

lettek volna kurvák, akkor ők lettek volna az osztály menő csa-

jai, akik felcsípik a barátaik barátait és a szomszéd férjét, ahol

babysitterkedtek. Ez egy külön típus, és ezek azok, akik az iga-

zán nagy pénzeket hozzák.

Most meg itt ül ez a Janine, dögunalom az egész csaj, és pró-

bálja elhitetni vele, hogy még mindig el tudja adni magát kis-

lányként.

Egy frászt.

- Janine, kisanyám, nagyon szarul nézel ki!

Lucas zihált, köhögött, folyamatosan krákogott, a slájmot

pedig a koszos zsebkendőjébe köpte. Hatalmas hája közben

meg-megremegett, ahogy igyekezett megtisztítani a torkát.

- Te meg tök kövér vagy!

A lány sem a hangjával, sem pedig kimondott szavaival nem

lopta be magát jobban a férfi szívébe. Egy hirtelen mozdulat, és

hatalmas pofon csattant Janine arcán, aki most hátradőlt széké-

ben. Döbbenete még a fájdalomnál is nagyobb volt.

- Hülye, dagadt bunkó! Ezt nem vagyok köteles tovább el-

tűrni!

De a hangja sokkal halkabban szólt. Félt. És minden oka

megvolt rá, hogy féljen, ezt jól tudta. Lucas bárkit eltüntethet,

ha éppen olyan kedve van, és Janine ezt minden percben ész-

ben tartotta.

Nyűgösködve, nyafogó hangon folytatta:

- Én csak szeretném ugyanúgy folytatni a munkát, ahogy

eddig is csináltam...

Az utolsó szót kicsit megnyomta, ettől a hangsúlytól a férfi

szinte megborzongott. Most már ez a lány is pontosan úgy tu-

dott nyafogni, mint a felnőtt kurvák, ez pedig végleg feltette az

i-re a pontot.

- Ki vagy rúgva, és kész! Tudom én, hogy portyázol kint, be-

lőlem nem csinálsz hülyét! Pedig figyelmeztettelek, hogy ne

menj az utcára, de annál inkább folytattad! És ha összeszed-

nek, bevisznek a fiatalok otthonába, vagy valami javítóba? Ak-

kor mi a fenét csinálnál? Mert tudod, hogy megtörténhet, és az

biztos, hogy én nem segítenék. Csak nyűg vagy a nyakamon,

az rohadt élet! Csak nézz magadra, milyen a ruhád! És a han-

god?!

Bosszúsan legyintett.

- Kicsikém, pontosan úgy nézel ki, mint egy tinédzser kur-

va. Annak is látszol, ami vagy. A szemed már halott,

kábszerezel, a bőröd szürke, kész, tönkrement. Az a helyzet,

kedvesem, hogy manapság már nem nagyon kelsz el. Jó pén-

zért legalábbis biztosan nem. Pár hónap, és már csak tízfontos

szopásra leszel jó.

Janine-nek már eddig is voltak olyan ügyfelei, akik csak szo-

pást kértek, de ő csak tizenötért volt hajlandó, mert azért

büszkeség is van a világon! De persze ezt nem vallotta be

Lucasnak.

- Tök jól néznék ki egy olyan iskolás egyenruhában, mint

azokon a képeken.

Lucas a plafonra emelte tekintetét és a fogai közt mormolta:

- Az agyamra mész! Ki mint veti ágyát..., kisanyám, most

aztán belefekhetsz mindennap. De a mi kis üzleti kapcsola-

tunknak annyi.

Janine letérdelt elé.

- Hadd kényeztesselek egy kicsit, hadd mutassam meg,

hogy még mindig én vagyok a legjobb. Sokat érek én még ne-

ked.

A férfi a lány arcát nézte. Bőre még mindig bársonyos volt,

de napról napra öregedett. Az egész egy merő szürkeség. A

foga sem volt éppen szemet gyönyörködtető látvány a sok há-

nyástól és a gyógyszerektől, valahogy úgy mindenestül olyan

közönségesnek hatott.

Még három év, és vagy meghal, vagy teljesen kábszerfüggő

lesz. Ez az egy biztos.

- Legalább gumit, azt használsz?

Janine habozott egy kicsit, amiből a férfi mindent tudott.

- Hát semmit nem tanultál tőlem?!

A lány megnyalta száraz, felrepedezett ajkát, Lucas pedig

látta szája szélében a fehér nyálcseppeket, ebből tudta, hogy

most is be van lőve.

- Kérlek, Lucas, nem akarok egyedül maradni!

A hangja most valóban fiatalosan csengett, de a férfit ez egy

cseppet sem ingatta meg. Utcai préda, nem kellett már neki. De

azért még talán ki lehetne préselni belőle valamit.

- Ismerek egy stricit, egy fekete pacák. A neve Marcel. De fi-

gyelmeztetlek, nagyon kemény a pali. Ha csak félrenézel, gon-

dolkodás nélkül kinyír.

A lány szeme felcsillant, és Lucas érezte, hogy belül meg-

könnyebbül. Utcára került, oké. De akkor szüksége van egy vé-

delmezőre, valakire akinek dolgozhat. Valakire, akinek lead-

hatja a nehezen megkeresett pénzét. Valaki újra, aki majd úgy

bánhat vele, mint egy állattal. Ha pedig kemény a fickó, akkor

nyugodtan áltathatja magát azzal, hogy nem volt más válasz-

tása, hiszen egész életében csak saját magát akarta pusztítani.

Tényleg nevetséges.

De Marcelnek még elég jó lehet. Ő még olyanokban is meg-

látta a lehetőséget, akiktől Lucas már undorodva elfordult.

Mindenki másképp csinálja. Ezeket pedig a pokol is egy-

másnak teremtette. Marcel szerette terrorizálni a nőit, Janine

pedig imádott félni olyan férfiaktól, mint amilyen ő is, vagy

Marcel. Ettől valahogyan többnek érezte magát.

- Add ide a telefont!

Janine boldogan mosolygott és odaadta neki a mobilját.

Lucas felhívta Marcelt, és megegyeztek.

- Egy óra múlva itt lesz érted.

Lucas széttárta a lábát és rávigyorgott.

- Addig gyakorolhatsz rajtam egy kicsit. Marcel természete-

sen egy ingyen-menettel indít, és ajánlom, hogy a legjobb for-

mádat hozd, különben nem kellesz majd neki sem.

A lány lenézett a lottyadt hímvesszőre.

-Adj bele apait-anyait, mert nincs valami hű de jó kedvem.

- Vegyem elő a mellemet?

Lucas a lányt hajánál fogva magához húzta.

- Csak azt ne! Épp elég nekem, hogy látnom kell azt a mocs-

kos pofádat.

Golding és Kate megálltak Lucas lakása előtt. Kate megpróbált

benyitni, de az ajtó meg sem moccant. Golding meglendítette a

lábát, és berúgta. A zár kitörött, az ajtó pedig hatalmas csatta-

nással csapódott a falnak.

Pillanatok alatt bent voltak a nappaliban. De a látványtól,

azonnal meg is torpantak.

Golding undorodva mordult fel: - A kibaszott bunkó!

Janine a férfi lába között térdelt, és a padlóról nézett fel rá-

juk, Lucas pedig a házi köntösével próbálta eltakarni groteszk

testét.

- Ki a faszok maguk?

Annak ellenére, hogy hangosan üvöltött, hangja nem volt

elég kemény. A látogatók ugyanis eléggé zsarunak néztek ki,

főleg a nő, aki úgy bámult a lányra, mintha még soha nem lá-

tott volna kiskorú kurvát.

- Hogy ki vagyok? A maga legrosszabb ellensége, Mr. Brow-

ning, az vagyok - mondta Kate. - És amit tudni akarok, az en-

nek a nyilvánvalóan kiskorú személynek a neve, akit éppen

azon kaptunk, hogy a maga löttyedt faszát szopja, amikor a

helyszínre érkeztünk.

Jamine érezte, hogy ebből nagy baj lesz. Nagyon nagy baj.

Felnézett Lucasra, és látta, hogy a férfi arca teljesen elsápadt,

olyan betegszürke színe lett.

Valahol, mélyen a lelkében ez a tény mérhetetlen boldog-

sággal töltötte el.

- Na, segíts felkelni és felöltözni!

Patrick hangja eléggé fenyegetően csengett, de Willy állta a

tekintetét.

- Egy nagy szart segítek! Beteg vagy, haver, és szépen kipi-

hened magad. Az a Borisz nem megy sehova, ne félj, megvár.

Patrick már félig kimászott az ágyból, de a fájdalom jól lát-

szott az arcán.

- Nézd meg magad! Olyan vagy, mint egy szaros csecsemő!

Úgyhogy feküdj szépen vissza, majd megigazítom a párnádat.

- Figyelmeztetlek, Willy! Fel akarok kelni, és fel is fogok kel-

ni. - De még ki sem mondta, és máris visszadőlt. A feje olyan

volt, mintha acél pánttal hasogatnák. Az egész teste csak úgy

úszott az izzadságban.

- Nem érted, hogy mit mondok? Az az orosz fasz Kate körül

szaglászik. Bement a lakásba, és egyszerűen megfenyegette.

Azt akarja, hogy neki dolgozzon, a mocskos stricije!

Patrick hangja most kétszer olyan fenyegetően hangzott,

mint az előbb, és Willy tudta, hogy tennie kell valamit.

- Na, kotorjál vissza gyorsan az ágyacskádba, Patrick Kelly,

vagy esküszöm, hogy kitekerem a nyakad! De komolyan!

Patrick hallotta a régi barát hangjában az aggodalmat, és

újra felsóhajtott.

- Ezt most már egyszer és mindenkorra el kell intéznem,

Willy. Nem hagyhatom, hogy így szarozzon velem! Már az is

éppen elég volt, hogy a szemét rám lőtt.! Rám! Patrick Kelly-re!

Ez egy kibaszott elmebeteg! De ezt a békát még lenyeltem vol-

na egy időre, na de azért ez most már tényleg tűrhetetlen! Itt

most már megálljt kell parancsolni! Mert ha ezt is lenyelem, ak-

kor legközelebb már az ágyamba is befekszik, aztán szundít

egy kicsit. Oda kell csapni!

- Oda is fogsz, Patrick! De majd csak akkor, ha képes leszel

rá. Viszont rendesen elintéztek, érted, még egy szőlőszemet

sem tudnál szétnyomni, nemhogy vele kiállj, és magadra vál-

lald mindazt, ami ezzel jár. Néhány nap múlva, valószínűleg

fel tudsz majd kelni, mászkálhatsz egy kicsit, de addig maradsz

a seggeden!

Patrick tudta, hogy a barátjának igaza van, de azt is tudta,

hogy valamit tenni kell, méghozzá gyorsan. Pontosan tudta,

hogy Borisz mit akart, és hogy Kate-nek muszáj lesz beadnia a

derekát, ha életben akar maradni. Borisz Sztravinszkij igazi ke-

mény fickó, hiába néz ki jól, és hiába beszél olyan kiművelten.

Lehet, hogy úgy öltözik, mint egy férfi modell, lehet, hogy úgy

néz ki, mint egy férfi modell, de ízig-vérig utca gyerek, és

Patricket éppen ez aggasztotta.

Kate-nek nincs választása, csak azt teheti, amit Sztravinszkij

megkövetel tőle. Egyáltalán nincs választása. Viszont azt is

tudta, hogy Kate ezt nem így látja. Azt hiszi, hogy mondhat ne-

met, de ha megteszi, akkor aztán ő is megtudja, hogy mire ké-

pes ez az orosz.

Kate tudta, hogy Borisz lövetett rá Patrickre, mégis volt

annyira naiv, hogy azt higgye a női bája majd meggátolja az

oroszt abban, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. És egyéb-

ként is, alapjában véve Kate jó volt, és eszébe sem jutna vissza-

élni azzal, amit tud, senki kedvéért. Még Patricket is keményen

helyre rakta, amikor arra kérte, hogy nézzen meg valamit neki

a rendőrségi számítógépben.

Nem, Patrick nagyon jól tudta, hogy most már muszáj elin-

tézni ezt az orosz mocskot, méghozzá azonnal.

Willy, mintha csak a gondolataiban olvasott volna, halkan

megszólalt:

- Senkin sem segíthetsz ilyen állapotban. Ezt még neked is

be kell látnod. Hagyd egy kicsit a dolgot, legalább egy pár na-

pig, aztán majd elintézzük egyszer és mindenkorra. Kate-nek

nincs semmi baja. Biztosan tudom, mert Ben haverja, Everton,

aki itt volt a kórházban is, ő vigyáz rá.

Amit viszont Willy már nem mondott el, az az volt, hogy úgy

érezte, Evertont már elkapták az oroszok. Ez most túl sok lenne

egyszerre.

Látta, hogy Patrick ettől kicsit megnyugszik.

- Nagyon sok jó haverod van, Pat. Több is, mint gondolnád.

Maga Benny is ott volt a sarkában egy ideig, úgyhogy miatta ne

aggódj. Ő segített neki, amikor elkapták Joey-t és Jacky-t, na-

gyon jó csávó, hisz' te is tudod.

- Jövök neki egy rohadt nagy itallal, az már egyszer tény,

Willy.

- Mindent a maga idejében, Patrick. Most elég szarul nézel

ki. És ha nem vigyázol, elföldelnek a málnásba, és azért arra

marhára nincs szükséged.

Patrick megint rádöbbent, hogy Willynek igaza van. De ak-

kor is nagyon rossz érzés volt, hogy Kate-nek ennyi bajt és ve-

szélyt hozott a nyakára. Ha ő nincs, Kate-nek soha semmi dol-

ga nem lett volna az orosszal. Ha bármi történik vele, soha nem

fogja tudni megbocsátani magának.

- Kate okos lány, Pat. Ne feledd! Ez itt most még eltart pár

napig. Úgyhogy aludj egy kicsit, és szedd össze a kis agyadat

az Isten szerelmére! - Willy az órájára nézett. - Most mennem

kell, Maureen kiherél, ha nem érek haza időben.

Patrick elmosolyodott. - Ez már szerelem!

Willy vállat vont, a hatalmas teste valahogy nem illett a ke-

cses klinikai szobába.

- Azt hiszem, tényleg az. Elveszem feleségül, Pat. Elhatároz-

tam.

Patrick szemmel láthatóan megdöbbent.

Willy zavarodottan mosolygott. A holdvilág arca, most kicsit

rózsaszínben játszott. Még a nyaka is elvörösödött.

- Ő tényleg jó asszony, Patrick, és az ember nem sok ilyen-

nel találkozik a mi korunkban. Néha kicsit persze rosszalko-

dott, de annál jobb, haver. Soha nem akartam valami szikkadt

szűzzel kezdeni, érted, nem? A legkisebb fiának sem tenne ép-

pen rosszat a kemény kéz, meg ilyenek. Ez a Duane nem rossz

kölyök, sok minden lehet még belőle. Veszek nekik egy jó kis

vityillót meg minden, tényleg.

Patrick megfogta a barátja kezét, és megszorította.

- Örülök, Willy, komolyan.

Willy megint elpirult, de már mosolygott, és kivillantak a

szép fehér fogai.

- Tudod, ez a nő mindig megnevettett, Pat. És jól érzem ma-

gam vele, meg magammal is elégedett vagyok. Szeretem érez-

ni, ahogy mellettem fekszik. Mellette valahogy olyan különle-

gesnek érzem magam. Meg hát jól is főz, és nem tagadhatom,

azért ez is sokat nyom a latban. De az az igazság, Pat, hogy

ennyi év után, most már szükségem van valakire. Erre akkor

jöttem rá, amikor az orosz elkapott. Tudtam, hogy halálra iz-

gulja magát, és ez olyan szép volt, már ha ennek így van értel-

me.

Patrick bólintott. - Értem, hogy hogy érted, haver.

- Hát persze, hogy érted. Évekig osztoztam veled Mandyn

és Renée-n, vagy nem? És igazi jó haver voltál, hogy hagytad.

A legjobb haver. Nekem te vagy a családom, öreg. De tényleg

marhára az vagy.

Patrick ebben a legyengült állapotában most nagyon erős

késztetést érzett, hogy sírjon a nagydarab ember lojalitásán és

barátságán. Az utóbbi időben sokszor volt ilyen érzelgős. De

Willynek is könnyes volt a szeme, és Patrick ettől valahogy job-

ban érezte magát.

- Szép kis pár vagyunk, Pat! Bőgünk itt öreg korunkra, mint

két fürdős kurva! Szerintem, nyugdíjba kéne vonulnunk, nem

gondolod? És szépen élvezhetnénk már a meglehetősen kime-

rítő munkánk gyümölcsét.

- Persze, ha nem kapják el a grabancomat.

Willy csak rázta a fejét.

- Kimásztunk mi már ennél nagyobb szarból is. Nem lesz

semmi bajod. Érzem.

Csak néztek egymásra, a hosszú éves barátság magától érte-

tődővé tette közöttük az egymás iránti abszolút bizalmat és tö-

rődést.

- Mindig is jó haver voltál, Willy. A legjobb.

Willy vállat vont. - Azért te sem voltál éppen a legrosszabb.

Megint nevettek. Patrick tudta, hogy az övék volt a tökéletes

barátság. És ez ebben a pillanatban nagyon fontos volt a szá-

mára. Sokkal fontosabb, mint ahogy azt eddig bármikor gon-

dolta.

- Ma vittem egy kis virágot Mandy sírjára. Vörös rózsát, az

mindig úgy ment az arcához. Nagyon szép lány volt. Maureen

lemosta a sírkövet, kicsit kifényesítette. Mondtam neki, hogy

Mandy nekem majdnem olyan volt, mintha a lányom lett

volna. Megértette. Tudod, ő tényleg megért engem. Jó

asszony, Pat. A legjobb.

De Patrick erre már nem tudott válaszolni. A könnyek

megint fojtogatni kezdték.

Golding egy cigarettát szívott, Lucas pedig gyanakodva nézett

rá.

- Mit akarnak? - dörmögte.

- Az igazságot, kisapám - mondta Kate. - Azt akarjuk tudni,

hogy ki teríti valójában a maga rohadt videóit. Tudja, én va-

gyok Patrick Kelly jobbik fele, és a hangsúly itt a „jobbikon"

van, maga pedig mesterien kibaszott velem, maga és Suzy

Harrington. Úgyhogy, gondoltam ezt személyes meghívásnak

veszem.

Gonoszkodó hangon felnevetett.

- Most pedig az a nagy büdös helyzet, hogy vagy elmondja,

amit hallani akarok, vagy nagyon nagy bajban lesz. Érthetően

fejeztem ki magam?

Golding vigyorogva hallgatta Kate beszédét. Elég lazán adta

elő a szöveget, ezen még ő maga is meglepődött.

Lucas nyelve gyorsan végigfutott a sárga fogsorán.

- Teljesen érthető. De hát mit is mondhatnék?

Kate ugyanúgy meglepődött, mint Lucas, amikor Golding

lába, mint a villám, előrelendült, és Browning arcát találta el. A

kövér férfi feje hátravágódott, és keményen beverte széke tám-

lájába. Eleredt az orra vére, szájában pedig egy-két foga megla-

zult. Úgy nézett ki, mintha valami horrorfilmből lépett volna

elő. Janine félelmében felvisított.

Golding előrehajolt, és síri hangon megszólalt:

- Nagyon felbosszantott, fater! Szarozni akar? Jól van, felő-

lem játszhatjuk ezt is, hájas gecikém! Elkapom a tököd, faszfej,

és üvölthetsz, ahogy tetszik, senki nem fog segíteni, mert zsa-

ruk vagyunk és kurvára átbaszták az agyunkat. Érted, hogy

milyen szörnyű helyzetben vagyunk, ugye?

Lucas most már félholt lett a félelemtől. Csak egy szájhős

volt ő, senki más, aki előre rettegett minden fájdalomtól, ami-

nek még ki lesz téve.

Kate elnyomta magában a döbbenetet és próbált közönyös-

nek látszani. Tudta, hogy Golding csak azt teszi, amit Patrick is

tenne, de ettől a tudattól egy cseppet sem érezte jobban magát.

Letérdelt és nagy műgonddal nézegette a földön heverő halom

videokazettát. Egyet találomra kiválasztott, betette a lejátszó-

ba, és bekapcsolta.

Egy tizenhárom év körüli kislány idegesen mosolygott a ka-

merába. Öltözete meglehetősen hiányos volt, kis mellei jól lát-

szottak, és kifestett arca ízléstelen és ijesztő is volt egyszerre.

Egy férfi jött be a képbe. Ötven körüli, nagyhasú fickó, ron-

da, borostás arcán gonosz vigyorral.

- A barátaid, mi? - Golding halkan beszélt, az arca pedig ke-

mény volt, mint a kő.

Lucas igyekezett érthetően beszélni a törött fogakkal a szájá-

ban.

- Kérem, könyörgöm! Elmondok mindent, amit tudni akar-

nak. Csak nyugodjon le! Nem tudok gondolkodni, ha ideges

vagyok.

Janine látta, ahogy könyörög nekik, és ez valami csodálatos

kielégülést jelentett neki. Kate kituszkolta a szobából.

- Tünés innen, és vissza ne gyere, hacsak nem akarsz tőlem

egy hatalmas nyaklevest, kis hölgyem!

Janine-nek nem kellett kétszer mondani. Azonnal kirohant a

lakásból.

Golding megragadta Lucast a hajánál fogva, és kicibálta a

székéből. Elég nagy erőfeszítésébe került, és a végére már ő is

kifulladt rendesen. Lucas ott térdelt a padlón, köntöse tár-

va-nyitva, húsos teste jól láthatóan előbukott.

Golding néhányszor még belerúgott, jó keményen. A rúgá-

sok tompán puffantak a petyhüdt testen.

- Ki az a rohadt kazettaterítő? - förmedt rá.

- Én vagyok. Én terítem az anyagot. Ezért is van itt ez a sok

film. Nálam vannak az eredeti példányok. Kérem, felállhatok?

Engedjen felállni...

Golding Kate-re nézett. - Mit gondol, asszonyom?

- Szerintem hazudik - mondta Kate hűvösen. - Ahhoz ez túl

dagadt és túl hülye, hogy egyedül csinálja. Sőt mi több. Azt be-

szélik, ki sem teszi a lábát ebből a lakásból. Úgyhogy még egy-

szer megkérdezem, Browning. Ki teríti a kazettákat?

Golding megint hátralendítette a lábát, és Lucas tudta, hogy

most még durvább dolgok következnek.

Feltette a kezét, és felordított.

- Nem mondhatom el! Kérem, túl veszélyesek...

Kate nagyot sóhajtott.

- Most már tényleg kezd elegem lenni magából. Úgyhogy

jobb, ha szépen elmondja, amit tudni akarok.

A férfi könyörgő szemekkel nézett rá. Szájából ömlött a vér,

törött foga pedig rettenetesen fájt. Kate hirtelen mozdulattal

hatalmas pofont kevert le neki.

- Tudni akarom, méghozzá most azonnal, különben, Isten

engem úgy segéljen, a kollégámmal péppé veretem azt a da-

gadt nagy testét, és higgye el nekem, ég a vágytól, hogy kiké-

szítse magát.

- Nem bírom elviselni a fájdalmat!

Lucas hangosan üvöltött, Kate pedig felnevetett.

- Csak magán múlik, hogy meddig tart.

Golding keményen behúzott neki, mire Lucas hátraesett, fé-

lig a székébe kapaszkodott. A hatalmas férfi szájából és orrából

patakokban folyt a vér. Hangosan nyöszörgött. Ez a szörnyű

fájdalom teljesen elvette az erejét.

Amikor Golding gyengéden még megérintette a lábával,

mintegy figyelmeztetve, hogy mi következik még, Lucas felki-

áltott:

- Az oroszok azok! Az oroszoknak dolgozom! Ők csinálják

ezt az egészet! Nekik vannak meg a kapcsolataik, meg az

egészre a technológiájuk!

Kate tettetett kétellyel nézett rá: - Miféle oroszok?

Lucas most már bömbölt. Vér és takony folyt az arcán.

- Borisz Sztravinszkij. A Sohóból irányít. Barker hozott össze

vele, már nagyon régen. Amikor szóba került ez a lehetőség, rá

gondoltam. Egyből ráharapott, nagyon nagy pénz van benne.

Kate szinte megszédült attól, amit hallott.

Berakott egy másik filmet is. Ezen egy csomó kisgyerek volt,

akiket még soha nem látott.

- Szép kis gyermekhálózata van, Mr. Browning. Egyet

mondjon még meg! Ebben Suzy Harrington is benne van? - A

hangja olyan volt, mint egy halotté. Csak meredt maga elé.

Lucas bólintott.

Golding odanézett a képernyőre és felsóhajtott.

Aztán megkezdődött az igazi verés.

Willy egy mező közepén állt, már teljesen átizzadt. Levette a

dzsekijét, letette a fűre aztán folytatta az ásást. East Han-

ningfield mögött volt valamivel, az egyik régi haverjának a

földjén, bár a fickó nem tudott róla, hogy felkereste a birtokot.

Pár perccel később előbukkant egy vízhatlan rongydarab.

Letérdelt és kiemelte a nehéz batyut a gödörből. Leveregette a

sár nagyját, és széthajtogatta a vízhatlan ruhát. Egy egész kis

arzenál fegyver volt benne.

Willy kiválasztott egy automata gépfegyvert és óvatosan

megmarkolta. Ez volt a kedvence, egy Winchester, bár már egy

pár éve nem volt a kezében. Kis távolságból akár három embert

is le lehet vele kaszálni egyszerre.

Betekerte a többi fegyvert a ruhába, és visszatette az egészet

a földbe. Ahogy betemette a nem túl mély gödröt, magában

dúdolgatott egy kicsit. Patricknek nagyon kell a segítség, még-

hozzá gyorsan. Ez a Borisz mindannyiukkal nagyon csúnyán

elbánt. Willy pedig arra készült, amit a helyében Patrick is

megtett volna.

Úgy döntött, leszámol velük egyetlen gyors akcióban.

Willy óvatosan újra becsomagolta a Winchestert és vissza-

ment a kocsijához. Dzsekijét letette az anyósülésre, amennyire

tudta, rendbe hozta magát, és elindult Maureen házához.

Készült az elvégzendő munkára. Ahogy látta Patricket,

hogy ott fekszik az ágyában és rendesen még csak mozogni

sem tud, valami bekattant az agyában. Patrick személyesen

képtelen volt megtenni, őt viszont semmi nem állíthatta meg.

Higgadtan végiggondolta az egészet, mert ha most elkap-

ják, akkor abba szegény Maureen is belepusztul. És az nagyon

kemény lenne, tényleg nagyon kemény.

De Patrick ugyanígy megtenné érte fordított helyzetben.

Ebben olyan biztos volt, mint a saját nevében. Hiszen ők tény-

leg igazi barátok voltak. És igazi barátokat az ember nem talál

minden utcasarkon.

Ezt a Boriszt most már tényleg el kell intézni egyszer és min-

denkorra. És Willy Garney úgy döntött, ő lesz az, aki elintézi.

Ez személyes ügy és üzleti ügy egyszerre. Biztosan tudta,

hogy Borisz is megértené.

Még mindig dúdolgatott magában, amikor már az A13-as

úton hajtott, vissza Maureenhoz, Duane-hoz, és a jó élethez.

30.

Marcel Jackson jóképű férfi volt, az arca kicsit csontos. Foly-

ton éreztette mindenkivel jamaikai származását, a kezé-

ben állandóan ott füstölt egy hatalmas joint, amitől úgy érezte

magát, mint valami Brutha. Valójában viszont erőltetett volt az

akcentusa, és istenfélő, tisztességes szülők nevelték fel.

Marcel egyetemre járt, közgazdaságtant tanult és szociológi-

át, aztán könyvelőként helyezkedett el. Később úgy gondolta,

hogy az ember jóval több pénzt kereshet, ha nem fecsérli állan-

dóan munkára a drága idejét. Elkezdett kábítószert csempész-

ni, majd hamar átállt a leánykereskedelemre. Mostanra már lu-

xusautót vezetett, csak a legjobb füvet szívta, és szexuális élete

teljes fordulatszámon pörgött. Egyszóval született strici volt.

Az anyja közben azt hitte, hogy még mindig könyvelősködik.

Marcel nem igazán hitt a munkában, mint olyanban. Nem

tisztelte a nőket, akikkel kapcsolatba került, viszont annál job-

ban szerette elkölteni azt a pénzt, amit hoztak neki, amikor

csak lehetett. Ennek következtében testét telepakolta

arannyal, még némelyik műfoga is aranyból volt. Csak ritkán

aludt, és akkor is csak valami erős altatóval.

Olyan gyakran bújt viszont ágyba, amilyen gyakran csak le-

hetett, és olyan sok különböző nővel, amennyivel csak lehetett.

Tudomása szerint hat gyermeknek volt az apja. Úgymond

„részmunkaidőben" egy Leona nevű lánnyal élt együtt, aki

szintén diplomás volt, és egy reklámügynökségnél dolgozott.

Volt egy kisfiúk, Marcus, és a kapcsolatuk pontosan olyan volt,

amilyenről a legtöbb férfi csak álmodik. Leona nem kért szá-

mon semmit, sem a pénzét, sem az idejét. Ő is élte a saját életét.

Marcel szerezte be neki a hétvégi partikra a füvet, meg, ami

még kellett.

Egyszóval, tudtak élni.

Ahogy felment a lépcsőn Lucas lakásához, Marcel vidáman

dúdolgatott magában. Meggyújtotta az időközben elaludt fü-

ves cigijét, és bement a nyitott ajtón. - Aztán dermedten látta

Lucas félholtra vert testét a padlón, és rémülten nézett a csinos

nőre, meg a fiatalabb férfira, akik éppen a videokazettákat bön-

gészték.

Kate barátságosan mosolygott:

- És önért mit tehetünk?

Lucas halkan felnyögött. A péppé vert arcból a szemek szin-

te könyörögtek Marcelnak a segítségért. De mivel Marcel az a

típus volt, aki csak a saját seggét menti, és senki másét, azon

nyomban megfordult és kiment az ajtón.

Amikor beindította az autót, rosszallóan rázta a fejét. Lucas

tényleg időzített bomba volt, már évek óta. Mindig is mondta

neki, hogy a gyermekpornó nem jó dolog. Mert idősebb lányo-

kat foglalkoztatni az azért egészen más, de gyerekeket, valahol

még Marcel is meghúzta a határt. E tekintetben szöges ellentét

volt köztük.

Valahol még örült is, hogy Lucast elkapták. Bárki is volt ez a

két ember, nagyon komolyan vették, amit csináltak. Hirtelen

átfutott az agyán, hogy esetleg zsaruk is lehettek. Mindeneset-

re a rendőrség máskor is rugdosott már félholtra ismertebb stri-

ciket. Úgyhogy úgy döntött nyitva tartja a szemét, nehogy

eszükbe jusson vele is végigcsinálni ugyanezt.

Az autóból az utca végén meglátott egy fiatal lányt, aki egy

falon üldögélt. Valahogy ösztönösen tudta, hogy benne van

mindenben, és hogy el fog jönni vele. Megállt a Jaguárjával és

rámosolygott a lányra.

Az csak ránézett tágra nyílt szemekkel és közönyösen meg-

szólalt:

- Marcel?

A férfi bólintott, ő pedig boldogan beugrott a kocsiba.

Marcel elindult, és most már ő is jobban érezte magát, hogy

mégsem teljesen feleslegesen tette meg ezt az utat. A lány el-

csacsogta, hogy verték össze Lucast, és hogy mennyire meg

volt ijedve. Marcel csak fél füllel figyelt oda, közben azon gon-

dolkodott, hogy vajon a lány megér-e ekkora kalamajkát. De

hát végül is egy szopás, meg egy jó kis füves cigi... úgy gondol-

ta, mégiscsak megérte.

Borisz és Szergej éjjel kettő után mentek be a klubba. Még min-

dig hemzsegtek bent a népek. A levegő megtelt zenével, iz-

zadtsággal és alkoholszaggal. Ma éjjel Facér Hímek Bulija volt

a hely pedig tele volt részeg férfiakkal és a pénztárcáikkal.

Az asztalokon lányok táncoltak, testük sokatmondóan vo-

naglott a rekedtes zenére, de az arcukon semmilyen valóságos

kifejezés nem látszott. Késő volt már, fáradtak voltak, haza

akartak menni. Borisz érdeklődéssel figyelt egy éppen kibon-

takozójelenetet. Egy csinos lány, hatalmas ajkakkal és sebésze-

ti úton megnagyobbított mellekkel egy másikkal veszekedett,

aki nyilván odatolakodott az ő helyére. A férfiaknak, akik meg-

lazított nyakkendővel és az alkoholtól vörösödő fejjel ücsörög-

tek az asztaluknál, nagyon tetszett a műsor. A második lány,

egy borzas szőke, akin csak egy pici tüll takarta el a legintimebb

testrészeket, ő volt az igazi agresszor.

- Menj a picsába! Kérdezd csak meg tőlük, hogy kit akarnak

látni, ki táncoljon nekik! -Azzal végigsimította kezét a testén. -

Látod ezt, picinyem, ez itt mind az enyém, ehhez te még na-

gyon kevés vagy.

A barna felemelte húsos kezét és egy nano-másodperccel ké-

sőbb máris hatalmas ütés csattant a szőke arcán, de ekkor már a

kidobók is ott voltak köztük és minden erejükkel igyekeztek

szétválasztani a két félmeztelen némbert. Műkörmök és cipő-

sarkak röpködtek mindenfelé, a kidobóknak is bőven kijutott a

nem éppen nőies csapásokból. De aztán végül felkapták a visí-

tozó lányokat és félig vonszolva, félig cipelve nagy nehezen

csak eltávolították őket a kis színpadról. Az izzadt testüket

szinte lehetetlen volt rendesen megragadni, így a lányok több-

ször is kiszabadultak, és utána azon nyomban egymásnak es-

tek, és ha hagyják őket, talán meg is ölik egymást.

Az igazi probléma közöttük a kokain okozta paranoia volt.

így az éjszaka vége felé mindig ez volt a helyzet. Ha valame-

lyikük nem keresett annyi pénzt, amennyit remélt, vagy úgy

tűnt, hogy egy másik lány a közönség körében népszerűbb,

azonnal kitört a harc. Másnapra persze mindig helyre állt a

rend, és megint kebelbarátnők voltak, de a legrosszabb esetben

is csak egymást távolról tisztelő ellenfelek.

Borisz felsóhajtott. De hát ez a hely nagyon is hasznos kira-

kat volt, és ha majd rendbe hozza, meg átalakítja olyanra, ami-

lyet ő akar, akkor biztosan jól is fog keresni vele. Na meg hát

ugye a pénzmosásról se feledkezzünk meg! Mert tulajdonkép-

pen most ez volt az elsődleges funkciója. Követte a két kidobót

hátra az öltözőbe. A két lány már a földön püfölte egymást, és

még Borisz is megértette, hogy a férfiak nem nagyon akarnak

közbeavatkozni. Más táncosok is köréjük gyűltek és nevetve

bíztatták kollegáikat, akiken most már teljesen átvették az irá-

nyítást a bódult indulatok. Átható izzadtságszag áradt min-

denből, Borisznak legörbült a szája a két nő és az őket bíztató

lányok láttán. Mint az állatok. Falkában vadásznak és a tömeg-

ben biztonságban érzik magukat. De persze titkon mind a leg-

jobb akar lenni.

Most a szőke lány kerekedett felül. Ott térdelt a barna felett

és mint az őrült, teljes erőből püfölte az arcát. Borisz odabiccen-

tett Szergejnek, aki elkapta a szőkét a hajánál fogva, és kicibálta

a kijárathoz. Úgy, ahogy volt, ruha nélkül kirepült a hideg éj-

szakába.

Az egyik kidobó, egy fekete bőrű férfi, Curtis, éppen egy

mély karmolást ápolt az arcán. A másik pedig, szintén egy fe-

kete, csak idétlenül vigyorgott a lányok kis közjátékán. De

Szergej közbeavatkozása és Borisz jelenléte zavarba ejtette a

gyülekezetet és lassan mindenki elhallgatott. Végül síri csend

lett az öltözőben, Borisz pedig megszólalt:

- Ez a két lány ki van rúgva! Keressenek maguknak más

munkahelyet! És ha még egyszer meglátok egy ilyen jelenetet,

azt mindannyian megbánjátok!

Aztán a két kidobóra mutatott:

- Ti ketten, most szépen felveszitek a pénzeteket, és elhúz-

tok a picsába! Nem azért fizetlek benneteket, hogy itt szóra-

kozzatok!

A két férfi megszégyenítve állt előtte, a nők pedig leigázva.

Ilyen érzést váltott ki Borisz az emberekből.

Kint a klubban eközben szintén kezdett már elcsendesedni

minden. A személyzet lassan készülődött a záráshoz. Borisz

bólintott a pultosnak, hogy bezárhat, aztán még leült a bárpult-

hoz egy italra. Volt ott még néhány részeg, de ő nem törődött

velük. Egy-két lány még dolgozott, táncoltak egy kicsit az utol-

só bankjegyekért. Testükön a festék már megfolyt, és az egyik

lány bokája körül egyértelmű bolhacsípések látszottak, volt

egy macskája, amelyik mindig ott kóválygott körülötte. Borisz

ismét lebiggyesztette az ajkát. Soha nem értette azokat a férfia-

kat, akik nyilvánosan is demonstrálják a férfiasságukat. Elnéz-

te az egyik fiatalembert, ahogy ott térdelt és próbálta megnyal-

ni az egyik lány fenekét. Csaknem felfordult a gyomra a lát-

ványtól.

Szergej odament hozzá és rendeltek egy-egy Remy Martint.

Iszogattak és beszélgettek, miközben a klub lassan kiürült. Há-

romnegyed háromra már csak két-három csavargó ücsörgött,

meg a szokásos maréknyi lány, akik még az utolsó tízest is ki-

húzták mindenki zsebéből. Mindenki csak úgy ismerte őket,

hogy a „taxis csajok". Csak akkor jöttek be, amikor a férfiak már

annyira berúgtak, hogy észre sem vették, valójában milyen

rondák is ezek a dögök.

Éppen egy ilyen kevésbé vonzó hölgyeményt figyeltek,

amint levette cseppnyi bugyiját, és megvakarta terjedelmes fa-

rát, amikor Szergej észrevette, hogy Willy Garney belépett az

ajtón. Gyorsan megragadta Borisz karját, hogy figyelmeztesse.

De mivel az épp a pultos és két duhaj vendég vitáját figyelte,

nem vette észre egyből a jelzést. Amikor Willy előkapta a Win-

chestert a kabátja alól, Szergejnek megremegett a gyomra, és

erősen megrántotta Borisz Armani-zakóját.

Az orosz vezér végre odanézett, és meglátta Willyt, de már

túl későn. A kései mulatózok is felfigyeltek a sorozatlövő auto-

mata fegyveres, ronda férfira. Willy kedélyesen biccentett, és

tüzelt. Borisz arcáról az értetlenség szobrát lehetett volna min-

tázni. A teste már éppen futni készült, amikor az első sorozat

leterítette, és nekivágódott Szergejnek, akinek még mindig

földbe gyökerezett a lába.

A második sorozat darabokra szaggatta a felsőtestüket.

Izomkötegek, szőrszálak és csontszilánkok fröccsentek min-

denfelé. A két tetem pár másodperccel később már semennyire

nem hasonlított az emberi faj példányaira.

A harmadik sorozatra egyáltalán nem volt szükség, de ez

volt az, ami biztosította Willy Garney számára a csendet és

nyugalmat, amíg el nem tűnt a helyszínről. Az utolsó pár golyó

volt a „figyelmeztető lövés,,. Ez figyelmeztette az embereket,

hogy inkább maradjanak ki a dologból és ne próbáljanak hős-

ködni, valamint az „üzleti szférában" is figyelmeztette a többi-

eket, hogy ez most komoly, és ha bárki megpróbálná megtorol-

ni az imént történteket, akkor szintén hasonló sorsra jutna.

Amikor Willy befejezte, a klubra síri csend borult. Még a

zene is elhallgatott. A két kidobó az egészet szemrebbenés nél-

kül nézte végig. A lányok pedig falfehér arccal, rettegve álltak a

helyükön. Willy leengedte a fegyvert, udvariasan biccentett,

mintha csak egy üzleti tárgyalásról távozna, és kisétált a klub-

ból ugyanolyan közönyösen, mint ahogy bejött. Amikor elha-

ladt az ajtónálló mellett, még udvariasan odaszólt neki:

- További kellemes estét!

Aztán eltűnt a sötétben.

Ratchet hajnali háromnegyed négykor ért Lucas lakására. A

látvány, ami ott fogadta, teljesen elképesztette, és ezek után

még inkább el kellett ismernie, hogy Kate Burrows nemcsak ki-

tűnő rendőrnő, hanem az a fajta nő is, aki senkitől nem hajlan-

dó eltűrni semmit, anélkül hogy vissza ne adná.

Az egyik fele mélyen tisztelte is ezért, a másik viszont annál

jobban utálta. Látta, ahogy Golding önelégülten vigyorog, mi-

közben elé tárták a bizonyítékokat, és mindezt egy mocskos

pedofil lakásán kellett eltűrnie.

Kate felkapta a táskáját. Szép cipőjével még kicsit megbökte a

padlón heverő, vérző férfit:

- Mindezt az ön értő kezébe adom. És jobb, ha tőlem tudja,

hogy nem hagyom, hogy maga vagy bárki más hülyét csinál-

jon belőlem. Remélem érti, miről beszélek! Mert ha most vala-

mit elmismásol, Mr. Ratchet, akkor kinyitom a számat, és olyan

hangos leszek, hogy a belügyminisztérium telefon nélkül is

hallani fogja, amit mondok.

- Menjen csak nyugodtan haza, asszonyom. Én itt majd be-

fejezem - ajánlotta fel Golding.

Kate hálásan biccentett, aztán újra Ratchethez fordult:

- Ezeken a kazettákon talál jeleneteket azokról a gyerekek-

ről, akiknek az ügyében nyomoztam, olyan más gyerekek és fi-

atalkorúak mellett, akiknek a személyazonosságáról nincs tu-

domásom. Mr. Browning hajlandó tanúvallomást tenni a Mr.

Kelly ellen felhozott vádak ügyében, ami úgy vélem elegendő

lesz ahhoz, hogy ön is úgy találja, hogy az ön szabadkőműves

barátja és üzleti partnere mindenben ártatlan, amivel esetleg

gyanúsította.

- Mindezek után - folytatta - elvárom, hogy hétfő reggel

szokás szerint folytathassam a munkámat. Továbbá elvárom

azt is, hogy megkapjam a nekem járó elismerést azért, hogy le-

lepleztem ezt a pedofil bandát, és hogy elkaptam Robert

Bateman-t, akiről, úgy vélem, nyugodtan állíthatjuk, hogy so-

rozatgyilkos. És ragaszkodom hozzá, hogy én tartóztathassam

le és hallgathassam ki hivatalosan Suzy Harringtont.

Kate itt hosszan kifújta a levegőt.

- Most pedig hazamegyek és kipihenem magam. Bízom

benne, hogy ezt a kis felfordulást a lehető legkevesebb lármá-

val és a lehető legnagyobb diszkrécióval fogja elrendezni,

uram.

Ahogy Kate kiment a lakásból, és lement a lépcsőn a szeme

csak úgy égett a fáradtságtól. Az egész teste lázadozott már az

ellen a nagy mennyiségű sokk ellen, ami érte az utóbbi néhány

hétben.

Egyszóval, Kate végképp kimerült. Amikor odaért Golding

kocsijához, amit a gyakornok kölcsönadott neki, a szeme sar-

kából észrevette Benny Boardert, aki mosolyogva egy

BMW-nek támaszkodott.

- Örülök, hogy látom! - mondta Kate.

A férfi csak vigyorgott.

- Igen? Én is. Szálljon be! Most beszéltem Patrickkel. Mond-

ta, hogy vigyem el magát a kórházba.

Kate beült a kocsiba, nem is kérdezte a férfit, hogy hogy ke-

rül ide. Ebben a pillanatban semmi nem zavarta, és a kérdések-

re is lesz még idő bőven a következő napokban és hetekben.

Most csak egyet akart: átölelni Patrick Kellyt és végre egy kis

nyugalmat.

Maureen tudta, hogy Willy valaminek nagyon örül. Este

már korábban is benézett, átöltözött, aztán megint elment.

Nem magyarázkodott, ő pedig nem kérdezett semmit. Ponto-

san tudta, hogy megy ez a játék. De rátette volna az utolsó tíz

fontját is, hogy valami suskus van a dologban. És csak remélni

tudta, hogy nem kapják el a grabancát, és hogy az elkövetkező

években nem kell majd látogatóba járnia hozzá a börtönbe.

Bár ezt is megtenné, ha úgy alakulna a dolog.

Amikor Willy hazaért, telefonált a mobiljáról, de hallótávol-

ságon kívül, aztán egy kis mappát tett Maureen ölébe. Duane

már lefeküdt, csak kettesben voltak.

- Ez meg mi? - kérdezte Maureen remegő hangon.

- Nézz bele, és döntsd el, hogy melyik tetszik a legjobban,

mert azt megveszem neked. Kápéval fizetek, és történjék bár-

mi, a tied lesz, rendben?

Maureen kinyitotta az egyszerű bőrmappát. És szebbnél

szebb családi házak fényképét és részletes leírását találta ben-

ne, amelyeket a Manor Park környékén árultak az ingatlan-

ügynökségek. A szeme megtelt könnyekkel. És csodálkozva

nézett a férfira.

- Ez most valami vicc?

Willy komoly arccal rázta a fejét.

-Figyelj, Maureen, ma este volt még egy kis dolgom, amit el

kellett intéznem, és előfordulhat, hogy elcsúszok rajta. Ha úgy

lesz, akkor elég nagy szarban vagyok, de nem volt más válasz-

tásom. Mindegy, akárhogy is alakul a dolog, ez a ház a tiéd

lesz, akár ott leszek veled, akár nem, oké? Ha ezt megúszom,

akkor összeházasodhatunk, és remélhetőleg ott boldogan él-

hetünk, amíg meg nem halunk.

- Jaj, Willy! Mivel érdemeltelek én meg téged? - Majdnem

kicsordultak a könnyei. És félő volt, hogy a már amúgy is puf-

fadt arcán a heves sírás további károkat okoz még.

Willy húsos kezével átkarolta a nő vállát:

-Én vagyok a szerencsés, kisanyám! És ezt mindenkinél job-

ban tudom. Hiszen te az én csajom vagy, nem igaz? És jól kell

gondodat viselnem!

- De nekem nem kellenek házak, Willy, hisz' te is tudod.

Willy csendesen bólintott.

- Persze, hogy tudom. De azt szeretném, ha elfogadnád. Azt

akarom, hogy veled és Duane-nal együtt rendes életet élhes-

sek. Egy szép környéken, szép dolgokkal.

Maureen csak nézte a csodálatos házak fényképeit, aztán

körülnézett a saját lakásában.

- De van egy kikötésem! - vetette oda Willy.

Maureen a szemébe nézett:

- Micsoda?

- Nem akarlak megbántani drágám, de bízd inkább rám a

lakberendezést. Nem akarok életem végéig ilyen rózsaszín

cuccok közt lakni.

Maureen csak mosolygott a könnyei mögött.

- Azt csinálsz, amit akarsz, Willy Garney, tudod jól. És én

boldog vagyok, hogy része lehetek az életednek.

Willy odahúzta magához. Ez a nő nagyon rendben van, ez

az ő Maureen-ja. Úgy érezte, tényleg nagyon szerencsés.

Olyan ember, aki végül valóban rájött, hogy miről is szól az

élet.

Csak nehogy túl késő legyen!

Martin Haskiss detektívfelügyelő végignézett a két holtesten a

klubban és nagyon sóhajtott.

- Tudja valaki, hogy ezek kik voltak?

Úgy tűnt, senki sem tudja. A maradványok átkutatása sem-

mit nem árult el a két férfi személyazonosságáról.

Pascal már megtisztította őket mindentől, a mobiltelefontól

kezdve a pénztárcákig. Tudta, mi az ábra, és nagyon örült,

hogy Willy Garney végre rendet rakott. Aztán a legtöbb tanút

is kiebrudalta a klubból, és csak olyanokat hagyott, akikről úgy

gondolta, hogy elég értelmesek ahhoz, hogy félig-meddig hi-

hető vallomást tegyenek. A vendégek túl részegek voltak ah-

hoz, hogy tudják mi zajlott le a szemük láttára, a táncosok pe-

dig már szépen hazamentek.

Végül is, nem is volt olyan rossz műszak ez a mai.

Az oroszok pénztárcáját és telefonját közvetlenül egy beépí-

tett embernek adta, és rendelt egy jegyet a reggeli gépre

Ibizára. Néhány hét a napsütötte tengerparton, abból az öröm-

teli alkalomból, hogy végre minden rendben van a klubbal,

amiben ő is részvényes, valahogy most olyan csábítónak tűnt,

hogy képtelen volt ellenállni. Minden irodából eltűntetett min-

dent, ami esetleg hátrányos lehetne Patrick Kelly megítélésére,

és most minden legális volt. A zsaruk kereshetnek, amit csak

akarnak, és Patrick különben is kórházban van, és be sem tette

a lábát a klubba, ezt a tanúk is igazolják.

Pascal röviden beszélt Patrickkel egy kódolt mobilon, ami

egyébként egy nő nevére volt bejegyezve, aki az ügyészségen

dolgozott, aztán szépen lefeküdt néhány órára még a gép in-

dulása előtt. Vidáman dalolászva hagyta el a lakását, amikor a

reptérre indult.

Evelyn hallotta, hogy mi történt a klubban, és csinált egy teát.

Ugyanúgy fel volt háborodva, mint a város lakosságának nagy

része. A nyilvános lövöldözés mindig nagy port kavart, de a

Sohóban azért az ilyenek legalább messzire elkerülték a tör-

vénytisztelő polgárokat. Az a tény is, hogy mindez egy ilyen

sztriptízbárban történt, szintén csak megerősítette mindezt.

Persze attól még a botrány az botrány.

Evelyn valahogy tudta, hogy a klub részben Patrick Kelly tu-

laj dona, ezért aztán résen volt. Idővel ezt nagyon is jól megta-

nulta.

Egy kis pálinkát is öntött a reggeli teájába, mert még mindig

össze volt zavarodva egy kicsit az utóbbi hetek megerőltető

történései miatt. Várta, hogy újra találkozhasson Patrick-kel és

Kate-tel, aki megint nem jött haza az éjjel.

Ahogy körbenézett a kis konyhában, elmosolyodott. Ha ez a

lány tovább folytatja a hisztériáját, és nem hajlandó Patrickhez

visszaköltözni, akkor majd szépen összecsomagolja a holmiját,

és amint lehet, hazaviszi magához.

Ha tetszik, ha nem, vissza kell terelnie mindent a normális

kerékvágásba, amint lehetséges. Patrick Kellynek szüksége

lesz a gondoskodásra, és vajon ki más láthatná el ezt a felada-

tot, mint ő? Úgy döntött, hogy rendbe hozza az ő kis családját

minden értelemben. És tudja isten, ha kell, akkor még azzal a

Grace-szel is ki fog békülni. És ha ő képes áldozatot hozni, ak-

kor a fene egye meg, a többiek is képesek lesznek rá.

Kate arra ébredt, hogy két erős kar öleli át, amelyek gyanúsan

hasonlítottak Patrick karjaira. Boldogan pillantott a férfi alvó

arcára. Idősebbnek látszott, és betegnek, de azért még így is na-

gyon jóképű volt.

Érezte, ahogy a feszes lepedő hozzáragad a testéhez, a kór-

házi lepedők már csak ilyenek. Az ajtón a kilincs zörrent, és rá-

jött, hogy ez ébresztette fel.

Kuncogni kezdett. El sem akarta hinni, hogy egy kórházi

ágyon fekszik egy meglehetősen kimerítő szexszel fűszerezett

éjszaka után. Patricket, úgy tűnt, egyáltalán nem zavarja a do-

log, de Kate valahogy úgy érezte, hogy ez lehetett az oka an-

nak, hogy ma reggel a férfi olyan sápadtnak és fáradtnak tűnik.

Amikor a kilincszörgés abbamaradt, odabújt Patrick-hez, és

arra gondolt, hogy vajon mit hoz ez a mai nap. Nagyon remél-

te, hogy végre minden rendbe jön. Úgy érezte, hogy amióta

Patricket ismeri a boldogság legmagasabb csúcsaira is eljutott,

de a depresszió legmélyebb katlanjait is bejárta. Ennek ellenére

semmi pénzért nem cserélt volna senkivel. Tényleg nem.

Patrick elmondta neki, hogy Borisz meghalt a klubban. Azt

nem említette, hogy Willy Garney intézte el, Kate pedig nem

kérdezett semmit.

Ennyit már megtanult, amióta ismerték egymást, és a legna-

gyobb tanulság a számára az volt, hogy senkiről nem szabad

ítélkezni, amíg az ember nincs tisztában minden ténnyel. Arra

is rájött, hogy az alvilág és az ő saját világa egyáltalán nincs

olyan messze egymástól. Ez volt az egyik első lecke, amit meg-

tanult Patrick-től. Most viszont szerette volna ezt a két világot

elválasztani egymástól.

Őrültség, hogy Patrick állandóan ennyi buliban benne van,

de ő is elismerte, hogy egy nagyon fontos dolgot megtanult: ha

az ember egy rendőrnővel él együtt, akkor készüljön fel rá,

hogy egyszer lebukik.

Most megmozdult mellette és kinyitotta a szemét.

- Olyan jól nézel ki, hogy meg tudnálak zabálni, kislány!

De bármennyire is úgy gondolta, ahogy mondta, Kate tudta,

hogy most semmi hasonló nem fog történni. A férfi teljesen ki

volt merülve, beteg volt, és az övé volt. Boldogan magához

szorította.

- Arra lesz még időnk bőven, Patrick Kelly, majd ha felépül-

tél.

A férfi becsukta a szemét és ásított.

- Reméltem, hogy ezt fogod mondani, Kate. A múlt éjjel csú-

nyán visszaéltél a helyzettel.

Mindketten nevettek.

- Álmodj csak, Kelly.

Patrick vissza dőlt a párnájára.

- Minél előbb visszamegyünk a saját ágyunkba, annál jobb,

nem igaz?

Hangja kicsit mesterkélten csengett. Sokkal gyengébb volt

annál, mint amilyennek mutatta magát. Kate ezt is megértette.

Ez ízig-vérig Patrick Kelly. Ő ilyen. Az örökös kemény férfi.

Nehogy már valaki azt higgye, hogy tényleg beteg, hogy aggó-

dik valami miatt, vagy hogy komoly veszélyben van!

Kate általában ettől kiborult. De most emiatt is csak jobban

szerette, mint valaha.

- Pat, mit gondolsz, mi lesz most? - kérdezte komoly han-

gon.

- Azt hiszem, hogy ha Ratchet-nek egy csepp esze van, és

azért ennyit kinézek belőle, akkor ebédnél már elmondhatjuk

magunkról, hogy szárazon megúsztunk mindent.

Kate tudta, hogy Patrick-nek nem kis erőfeszítésébe került,

hogy ilyen bizakodóan válaszoljon. Aztán a férfi megszorította

a kezét.

- Történj ék bármi, szerelmem! Gondoskodom róla, hogy té-

ged ne keverjenek bele, oké?

Kate adott egy puszit a homlokára, de erre nem válaszolt.

Nem tudta, mit mondjon.

Délután fél három volt, Suzy Harrington most szállt ki a zu-

hany alól, aztán felöltözött. A csomagjai már készen álltak az

előszobában, és épp az ágyon ült, egy köteg pénzt számolt.

Tizedszerre is megnézte, hogy biztosan nem hagyott-e vala-

milyen ékszert a dobozában, és belekortyolt a kávéjába. Már

hívott taxit, ami majd elviszi Londonba. Egy ideje vett magá-

nak egy kis átmeneti lakást Barnes-ban, veszély esetére. Senki

nem tudta, hogy van ez a lakása, ez volt a rejtekhelye. Hetven-

hetedszer is ellenőrizte, hogy mindkét hamis útlevele benne

van-e a táskájában. Most aztán tényleg csak biztosra mehetett.

Még egyszer utoljára körülnézett a kis lakásban, hogy nem fe-

lejtett-e el valamit.

Amikor megszólalt a telefon, hagyta, hogy az üzenetrögzítő

vegye fel. Úgy döntött, lelép a színről, eltűnik a világ szeme

elől, és majd valahol máshol, máskor újrakezdi.

Kopogtak az ajtón. Gyorsan kinyitotta. A taxisofőr volt az. A

kezébe nyomta a bőröndöket, ő maga pedig felkapta a táskáját,

és gondosan bezárta a lakást. Jó sok mérföldet akart maga mö-

gött hagyni, jó messze el ettől a helytől, amilyen gyorsan csak

lehet, hogy úgy érezhesse, mindent lerázott magáról.

Robert Bateman és Harry Barker igencsak megnehezítették

az életét egy időre, és tudta, hogy még mindig első számú gya-

núsított. De amennyi mindent ő már tudott a rendőrségről,

nem igazán hitte, hogy beviszik. Úgysem merik.

Túlzottan is le volt védve. Túl okos volt. Olyannyira biztos

volt magában, hogy kész lett volna ugyanazokat a kapcsolato-

kat felhasználni a belügyminisztériumban, amelyeket koráb-

ban is használt.

Óvatosan jött le a lépcsőn az elképesztően magas sarkú ci-

pőjében, és elindult a fehér Ford Granada felé, amely arra volt

hivatott, hogy elvigye ebből a mocsárból egyszer és minden-

korra. A taxisofőr rámosolygott, ő pedig kecsesen beült a kocsi-

ba, hirtelen olyan flórtölős kedve lett. Végül is a sofőr elég jóké-

pű volt.

Elindultak, ő pedig visszanézett még egyszer a lakásra, nem

érzett mást, csak megkönnyebbülést, meg egy kis megbánást,

hogy otthagyta a szép bútorait. Azon gondolkodott, hogy va-

jon megteheti-e majd egy szép napon, hogy visszajön értük.

A kocsiban az Essex Radio szólt, és Robert Boltont játszottak.

Ettől a kísérteties hangtól szinte vibrált a levegő körülötte.

Mindig is szerette. A dal arról szólt, hogy a férfi elveszítette a

szerelmét, és újra megtalálta, de közben Suzy egyszer csak ész-

revette, hogy az autó rossz irányba megy.

- Már bocsánat, főnök, de attól tartok rossz felé megyünk -

mondta.

A sofőr csak vigyorgott, Suzy pedig megérezte a letartózta-

tás első szúrását.

- Állítsa meg azt a kibaszott kocsit! Azonnal! - A hangja ma-

gasan csengett, tele félelemmel és gyanúval.

- Majd ha odaértünk.

A férfi feltekerte a hangerőt, Suzyt pedig kiverte a víz Robert

Bolton hangjától. A sofőr nagyon gyorsan hajtott, tudta, hogy

most őrültség lenne bármit is csinálni. Azért megnézte az ajtót,

hogy az első adandó alkalommal... Gyerekzár.

Öt perccel később megálltak a Grantley városi rendőrőrs

előtt, és Suzy látta, hogy Kate Burrows már nyájas mosollyal

várja.

A kocsi ajtaja kinyílt.

- Lehallgattuk a hívásait és úgy döntöttünk, hogy inkább

idehozzuk, nem Barnes-ba. - Kate halkan beszélt, mintha vala-

mi bizalmas információt mondana. - Gondolom, hallotta már,

hogy mi történt szegény Lucasszal, és hogy milyen vallomást

kaptunk tőle.

- Hülye kurva!

Kate megint elmosolyodott.

- Szerintem találunk még egy cellát közte és Bateman között

magának is.

Suzy hátradőlt az ülésben, az arca falfehér volt és egy kicsit

meg is nyúlt.

- Már nagyon vártam, hogy újra találkozzunk, Miss

Harrington. Imádom befejezni a munkámat és tudni, hogy

rendesen végzem a dolgom. Kicsit úgy vagyok ezzel, mint

maga, nem?

Suzy nem válaszolt. Dühöngve törte a fejét, hogy ki a fran-

cot hívhatna fel, hogy kihúzzák ebből a félelmetesen nagy

szarból.

Kate bement a rendőrőrsre. Mintha kicserélték volna.

- Olyan sok videót kell átnéznünk, és olyan sok emberről kel

mesélnie nekem. Azt hiszem, nagyon hosszú napunk lesz,

nem gondolja, Suzy?

Húsz perccel később egy kis zárkában Suzy a könnyeivel

küszködött, amikor Kate jött be hozzá. Egyedül. A két nő

hosszan nézte egymást, aztán Kate hirtelen egy hatalmas po-

font kevert le neki.

- Ez, kedvesem, csak a kezdet. Elintézem, hogy minden

egyes gyerekért, akiket megrontott, életfogytiglanit kapjon.

Minden egyes bűntettért bűnhődni fog, és minden egyes ha-

mis vallomását, ami eddig elhagyta a száját, tiszta szívből meg

fogja bánni. Remélem, most már érti, honnan fúj a szél!

Suzy nem válaszolt. Elkapták, ezzel ő is tisztában volt.

Kate évek óta nem könnyebbült meg ennyire, és ez meg is

látszott rajta. Az élete hirtelen száz százalékkal jobb lett.

Patrick biztonságban van, és már csak az a dolga, hogy meg-

gyógyuljon. Borisz meghalt, és minden balhét elvitt, amit

Patrick nyakába akartak varrni. Kate pedig újra elemében volt,

és égett a vágytól, hogy bíróság elé állítsa ezt a nőt, és fogadta a

megérdemelt elismeréseket, amiért leleplezte a dél-keleten va-

laha kialakult legnagyobb pedofil csoportot. Ehhez jött még az

a dicsőség, ami azért járt neki, mert már másodszor is elkapott

egy sorozatgyilkost.

Már most mindenfélét ígértek neki, amit csak akart, és kivé-

tel nélkül csak gratulációkat kapott mindenhonnan.

Nagyon jó nap volt ez a mai, és, hogy végre Suzy Har-

ringtont is elkapták, ettől nagy nap is lett. Kate látni akarta,

ahogy Suzy és a többiek megfizetnek azért, mert egy pillanat-

nyi gondolkodás nélkül tönkretettek megannyi apró életet.

Igazságosság a keményebbik fajtából.

Ez volt az, amihez Kate Burrows a legjobban értett.

Epilógus

- Maga egyszerűen gyönyörű, asszonyom.

Golding hangjából csakúgy áradt a csodálat és Kate hálásan

vette tudomásul, hogy nem hiába költött majdnem kétezer

fontot a külsőjére. Csodálatosan nézett ki, ezzel ő is tisztában

volt.

- Azt hittem, néhány hétig be sem jön.

Kate mosolygott.

- De nem ám. Esküvőre megyek. Csak még előtte találkoz-

nom kell valakivel.

Golding elvigyorodott.

- Kérdezhetek valamit, asszonyom?

- Persze.

- Nem véletlenül a saját esküvőjére megy?

Kate rázta a fejét.

- Nem, nem az enyémre.

Ekkor megszólalt a telefonja, és gyorsan felvette.

- Megérkezett a vendégem - mondta Goldingnak. - Ideve-

zetné, és kerítene egy kis kávét, kérem?

Golding bólintott és érzelmektől áradó hangon megismé-

telte:

- Tényleg nagyon jól néz ki, asszonyom. Egyszerűen szu-

per!

Tudta, hogy valóban nagy hatással volt a férfira, és ez na-

gyon jó érzéssel töltötte el.

- Rendesen kirittyentettem, mi?

Golding csak nevetett.

- Hozom a vendégét, asszonyom, és ha nem találkoznánk,

kellemes pihenést!

Kate még gyorsan megnézte magát a kis kézi tükörben, amit

a táskájában hordott. Jól érezte magát, és talán még annál is

jobban nézett ki.

Öt perccel később Julié Carmichael jött be az irodába. Szem-

mel láthatóan megdöbbent, hogy úgy bántak vele, mint egy

sztárral, és amikor meglátta Miss Burrowst, mintha csak egy di-

vatlapból lépett volna elő.

- Nahát kedvesem, hogy maga milyen gyönyörű!

Kate csak mosolygott.

- Kérem, foglaljon helyet! Hozattam kávét, vagy esetleg in-

kább teát kér?

- Nem, köszönöm, a kávé tökéletes.

Kicsit még elcsevegtek, amíg Golding behozta a kávét. Kate

örömmel vette tudomásul, hogy még egy kis tejkiöntőt és cu-

kortartót is szerzett. ,

Amikor kiment, Julié Carmichael felállt és odament az ablak-

hoz. Csak állt ott egy darabig, nézte a parkolót, Kate pedig bé-

kén hagyta, mert tudta, hogy most készül fel a beszédre.

- Csak meg akartam köszönni, hogy végre igazságot tett a

lányom ügyében is - bökte ki végül. - Tudom, hogy őt ez nem

hozza vissza, de legalább nyugodt szívvel megpihenhetek,

hogy tudom, végre vége. Azóta nem aludtam végig egyetlen

éjszakát sem, amióta meghalt. Folyton csak feküdtem az

ágyamban és azon töprengtem, vajon Barker még mindig

játssza a kisded játékait, meg hogy esetleg aznap megakadá-

lyozhattam volna-e a lányomat, hogy elmenjen. Soha nem bo-

csátom meg neki, amit a lányunkkal tett, de legalább Lesley

most már végre békében nyugodhat.

Megfordult, és Kate észrevette, hogy már valahogy nem

olyan karakteresek az arcvonásai, mintha az egész viselkedése

megváltozott volna, és örült, hogy ha csak egy kicsit is, de vala-

mennyire segíthetett ennek az asszonynak.

- Amikor olvastam Robert Bateman-ről, hogy megölte

Barkert, nem éreztem semmit. Bármennyire is rossz volt

Bateman, hogy olyan sok embert megölt, azzal, hogy végzett

Barkerrel, az én lelkemet megnyugtatta. Tudom, hogy az a sze-

mét most már nem árthat senkinek. Most már egyikük sem. De

leginkább azért akarok köszönetet mondani magának, hogy

törődött velem és meghallgatott, amikor már azt hittem, hogy

rajtam kívül senkit nem érdekel a világon, hogy mi történt a

kislányommal.

Kate felállt, és gyengéden átölelte az asszonyt.

- Most már vége, Julié. Az egésznek végre vége.

Aztán megitták a kávét és nem is nagyon beszéltek többet.

Minden, aminek el kellet hangoznia közöttük, elhangzott már.

Amikor Kate elindult Maureen házához, hogy a

kis essexi templomba menjen, elhaladt az új főnöke irodája

előtt. A nő kijött és őszinte elismeréssel kiáltott fel:

- Te szent ég, de jól néz ki!

Kate elpirult.

- Köszönöm, asszonyom!

- Érezze jól magát, és ha majd visszajött, akkor meghívom

egy nagy ebédre, hogy jobban megismerjük egymást, rend-

ben?

Kate bólintott.

- Egyébként van itt valami - folytatta a főnök. - Eddig csak

ezen a héten öten akarták megkaparintani magát, az ország

különböző pontjairól érkeztek ajánlatok. Remélem, ezeket

visszautasíthatom a nevében, amíg távol lesz.

Kate megint bólintott.

- Szeretném, ha előléptetnének, asszonyom - mondta. -

Úgy érzem, kiérdemeltem.

- Azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy ez már el van in-

tézve - mondta sugárzó hangon Lynda Chisley. - És nagyon

örülök. Már megijedtem, hogy elveszítjük magát!

- Hát, megfordult a fejemben. Tudja, nem volt éppen fené-

kig tejfel itt az életem.

- Tudom - mosolygott Lynda. - De most már itt vagyok én

is.

Kate nagyon bírta ezt a nőt, és Ratchet után ez már önmagá-

ban is csodálatos érzés volt.

- Egyébként meg, kapcsolódjon ki, és pihenjen! - folytatta

az új főnök. - Azt hiszem, ráfér magára egy alapos pihenés. Ja,

ez magának jött.

Átadott egy levelet. A börtönből érkezett, nem volt rajta pe-

csét. Felismerte rajta Robert Bateman kézírását.

- Komoly fejtörést okozott a fickó, nem igaz?

Kate bólintott, de nem válaszolt. Csak becsúsztatta a boríté-

kot a táskájába.

- Egyébként hallotta, hogy Ratchet konzervatív képviselő-

ként indul a legközelebbi választásokon? - kérdezte Lynda.

- Igen, hallottam.

Mindkettőjükből előtört a nevetés, aztán Kate elbúcsúzott,

és továbbment. Ratchetnek valóban még ahhoz is volt pofája,

hogy Patricket megkérje, hajtson fel neki egy kis pénzt a vá-

lasztási kampányhoz! De hát ez volt Ratchet: mindig a nagy le-

hetőséget kereste, és folyton igyekezett elhitetni mindenkivel,

hogy ő aztán senkinek nem az ellensége.

Kate tudta, hogy ha valaha is élből utált valakit, akkor az az

előző főnöke volt. Most viszont már újra ő vezeti Patrick ház-

tartását és majd gondoskodik róla, hogy Ratchet-nekne legyen

alkalma többé átlépnie a házukküszöbét semmilyen indokkal.

Evelyn ott volt már a háznál, és az utolsó simításokat végezte

az esküvő előkészületeihez. Minden olyan gyönyörű volt.

Ahogy ott babrált a tortával, hirtelen megfordult, amikor hal-

lotta az unokája hangját.

- Nem gondolod, hogy egy kicsit sok leszek az anyukám-

nak?

- Te, szent ég! Lizzy! Hát nem okoztál még elég meglepetést

annak a szerencsétlennek éveken át, most még ez is?

Az unokája arcára kiült a szomorúság, és Evelyn máris meg-

bánta, hogy ilyen őszintén beszélt.

- Jaj, dehogy, Lizzy. Tudod, hogy nem úgy értettem, kicsi-

kém! Örülni fog neked, nagyon! Hiszen tudod, milyen! És egy

új élet mindig ok az ünneplésre.

Lizzy megkönnyebbülten mosolygott, és leült a nagy hasá-

val egy konyhai székre. A terhesség alatt annyira megválto-

zott, hogy szinte fel sem lehetett ismerni. De ez a fiú most már

tényleg vele marad, és azért ez is valami. Egy nappal korábban

érkezett Ausztráliából, és. az egyik barátjánál aludt Grant-

ley-ben. A nagymamája találta ki, hogy most lepjék meg az

anyját. Evelyn azt remélte, hogy így majd könnyebb lesz

Kate-nek, hogy ez mégiscsak Willy Garney esküvője.

- Hess, menj szépen át a szalonba, és ott telepedj le! Nemso-

kára itt lesznek!

Evelyn nagyot sóhajtott, ahogy látta Lizzyt eltotyogni. Egy

új élet növekszik benne, és még annyi esze sincs, mint egy föl-

dimogyorónak. Az ég segítse és óvja őket! De Evelyn ennek el-

lenére biztos volt benne, hogy a meglepetés jól sikerül a háznyi

vendég mellett. Kate így nem csaphat patáliát, és lesz ideje

hozzászokni a gondolathoz, hogy nemsokára nagymama lesz.

És Evelyn remélte, hogy Patrick majd elsüt egy-két nagyma-

más viccet, amíg Kate megemészti az újságot. De azért nem

volt túlzottan bizakodó.

Mosolygott, aztán még egy kicsit babrált a süteménnyel.

Újra otthon volt, és nemsokára déd-nagymama lesz! Az élete

ismét teljes és minden percét imádja. Minden egyes pillanatát!

Nincs több szemét orosz, nincs több pedofil, nincs több gyil-

kos. Csak esküvők, házak és gyerekek. Ez már végre úgy hang-

zott, mint egy normális családi idill.

Maureen is meseszép volt. Kate elment vele vásárolni, meg el-

hozni a ruháját, és eltűnődött: már hat hónapja annak, hogy

megbolondult körülöttük a világ, és mostanában kezdtek

visszatérni a normális kerékvágásba.

Maureen leadott jó tíz kilót, és az átalakulás tökéletes volt.

Elbájoló volt a krémszínű szatén ruhájában és a széles karimá-

jú kalapjában. A kiegészítők halvány kékek voltak, ami nagyon

jól ment a szeme színéhez. A smink visszafogottan emelte ki az

eredeti szépségét, a haja pedig profi módon volt levágva és be-

festve. Mintha egy másik nő lett volna. Úgy nézett ki, és úgy is

érezte magát.

Amikor Kate-tel megérkezett a templomba, aki halvány zöld

nadrágkosztümöt viselt egy hozzá illő kalappal, cipővel és tás-

kával, összekacsintottak. Sem Willy, sem Patrick nem látta még

a kész kollekciót, és a két nő tudta, hogy bizony mély benyo-

mást fognak tenni a közönségre. Főleg Maureen, aki azt akarta,

hogy Willy tényleg büszke legyen rá.

És Kate biztos volt benne, hogy úgy is lesz.

A templomban a meghívott vendégek kis csapata csendben

és türelmesen várakozott. Benny Broader is ott volt a feleségé-

vel meg a halom gyerekével, akárcsak Pascal. Maureen-nak is

ott volt mindegyik gyereke, elegánsan felöltözve, és mind-

egyik csodálattal és örömmel nézte, hogy az anyjuk milyen ke-

csesen mozog a szép ruhájában.

Patrick nagyon jól festett a frakkjában, és Willy..., nos, Willy

úgy nézett ki, mint Willy frakkban. Tudta, hogy a külsője nem

éppen valami megnyerő, de önbizalomból nem szenvedett hi-

ányt, mert tudta, hogy Maureen nagyon szereti.

Ahogy a két férfi ott állt az oltár előtt, Patrick nem tudta ab-

bahagyni a vigyorgást.

- Nem hiszem el, Willy! Itt állok, és ez a te esküvőd!

A nagydarab férfi vállat vont.

- Nekem mondod? A kurva anyját, remélem ez lesz az utol-

só!

- Ne káromkodj itt, hékás! - mondta Patrick nevetve.

- Nem tehetek róla, szétizgulom az agyam!

- Mindjárt túlleszel rajta!

Ekkor felcsendült a nászinduló. Megfordultak, hogy lássák

Maureent és Kate-et, mindkettőjük kezében kis virágcsokor,

úgy jöttek végig a templom hajóján.

- Ezek nagyon csinosak ma, Pat, nem gondolod? Ez az öreg

Maureen olyan kurva jól néz ki...

- Willy ne itt, és ne most!

Maureen valóban nagyon jól nézett ki, de Patrick csak

Kate-et nézte. Ahogy ott jött az oltár felé, szinte már látta maga

előtt, ahogy majd az ő esküvőjükön jön így felé.

De Kate, mivel ő Kate volt, nem sürgette ezt a napot. Azt

akarta, hogy előbb teljesen gyógyuljon fel, és hogy a lányával

Ausztráliában szintén rendeződjenek a dolgok. De egyszer

majd valóban megtörténik, ebben Patrick is biztos volt. Végül

is, annyi mindenen mentek már keresztül így együtt, tényleg

úgy lett volna jó, hogy ha a végére minden rendbe jön.

Kate még arra is várt, hogy Patrick mindent eladjon, ami egy

kicsit is gyanús volt, beleértve az olyan üzleteket is, ahol csak

csendestárs volt. És Patrick ennek is örült, bár persze úgy csi-

nált, mintha nem örült volna. Belül már nagyon elege volt az

örökös kavarásból. Legalábbis ezt mondta magának.

A szertartás rövid volt, és gyorsan véget ért. Aztán a képek is

rekord idő alatt megvoltak, és az egész násznép máris

Patrickék háza felé tartott, ahol a nagy fogadásra került sor,

amit már hetek óta terveztek.

A Rolls hátsó ülésén Patrick szájon csókolta Kate-et.

- Elvesztettem a legjobb haveromat.

Kate csak mosolygott.

- Dehogyis, most szereztél egy újat.

- Csíped a jó öreg Maureent, nem igaz? - mondta gyengé-

den.

- Hát lehet őt nem csípni? Humoros, intelligens, és Willy

mellette a világ legboldogabb embere.

- És te mikor teszel engem a világ legboldogabb emberévé?

Kate teli torokból felnevetett.

- Azt hittem, azt már megtettem. Tegnap éjjel, és ma reggel

kétszer is.

Patrick az állát vakargatta, mintha erősen gondolkodna va-

lamin.

- Mondjuk, hogy ha már tökéletesen rendbe jöttem, akkor

majd visszatérünk a normális napi adaghoz, jó?

Kate lehunyta a szemét és felnyögött:

- Te vagy a leghiúbb férfi ezen a világon!

- Nem, azért jó néhányat el tudok képzelni, aki még nálam

is hiúbb. De a többieknek ez nagyon nehéz. Egyébként meg jó

okom van rá, hogy hiú legyek.

- Igen? Aztán miért?

- Jóképű vagyok, gazdag, elbűvölő személyiség, és nekem

van a legjobb testem az Egyenlítőtől északra. Szóval mit akar-

hat még egy férfi ezen felül?

Kate csak mosolygott.

- El sem tudom képzelni, hogy mit akarhatna egy olyan fér-

fi, akire mindez valóban igaz lenne.

Patrick megint szájon csókolta.

- Egy szép kis nőt, aki távol tartja tőle a keselyűket, mi mást?

És itt jössz te a képbe!

Kate a táskájával rávágott egyet Patrick fejére.

- Te rohadt szélhámos, lókötő, Kelly!

- Ja és még valami! Le kell szoknod erről a trágár beszédről,

ha majd a feleségem leszel.

Erre egy újabb táskacsapás volt a válasz, csak most még ke-

ményebben.

Az új sofőr, aki Willy helyét vette át, a visszapillantó tükör-

ből figyelte őket. Egy harmincöt éves fiatalember, aki már egy-

szer ült gyilkosságért. Patricket mindig is érdekelte ez a gyerek.

A sofőr elnézte, ahogy a szócsata fizikai küzdelemmé fajul, és

úgy érezte, szeretni fogja az új munkahelyét. Olyasmit persze

még soha nem élt át, mint amit ők ketten az utóbbi pár hétben

végigcsináltak. Lehet, hogy ez a nő rendőr, de attól még na-

gyon jó fej.

Ami pedig Patrick Kellyt illeti, ő aztán soha nem változik,

amíg világ a világ.

Hallotta, hogy Patrick állítólag ki akar szállni az üzleteiből,

de majd csak akkor hiszi, ha látja.

Nem tudta elképzelni, hogy Patrick Kelly törvénytisztelő ál-

lampolgárrá válik. Legalábbis hosszú távon biztosan nem.

Nem az a típus.

A hátsó ülésen most már csókolóztak, a sofőr pedig egy szép,

formás lábat látott a tükörben. Megint elvigyorodott.

Igen, most már biztos volt benne, hogy szeretni fogja ezt a

munkát.

Vége!