Tetők
Tetőszerkezetek többféle szempont szerint lehet csoportosítani.
Első szempont a tetősíkok vízszintessel bezárt szöge (hajlásszög)
szerint lehet. A lapostető hajlásszöge 1-2°, ami a csapadékvíz
elszivárgásához szükséges. A lapostető erőjátékát tekintve még a
födémek közé tartozik. A másik nagy csoport a magastető. Ezen belül
elkülöníthető az alacsony hajlásszögű magastető (10-15°-ig), és a
hagyományos értelemben vett magastető. Alacsony hajlásszögű
magastetőket alkalmaznak ipari épületekhez, így azok gyakran
készülnek acél, esetleg vasbeton szerkezettel. Magastetők inkább
lakó- és közösségi épületek építésénél használatosak, leginkább
faszerkezettel készülnek.
lapostető, alacsony hajlásszögű tető, magastető
Ácsolt tetők
A magastetők hagyományosan faszerkezetből készülnek. A
magastetőket kétféle szempontból lehet elkülöníteni: a
tetőgeometria és a teherhordó rendszer szerint. A tetőgeometriát
tekintve sokféle tető létezik: a nyeregtető, a kontyolt tető, a
csonkakontyolt tető, az oromzatos kontytető, a sátortető, a
toronytető. Több hajlásszögű tető a manzárd-tető, a fűrészfog-tető.
Íves tetőfelületek adódnak a dongatetőn, a kúptetőn, a gömbkupolán,
a hagymakupolán.
tetőtípusok geometria szerint
tetőgeometria részei
Tetőelemek elnevezése
Általános ismertetés
A teherhordó rendszer szerinti csoportosítás előtt tisztázni
kell a tetőszerkezet alkotó elemek elnevezéseit, funkcióit. Szarufa
a tetősíkban fekszik, és a héjazat terheit közvetlenül hordja. A
tető élét képző szarufa az élszaru, a hajlatot képző szarufa a
hajlatszaru. Szelemen a szarufákat közvetlenül alátámasztó
vízszintesen futó elem. Szelemeneket az elhelyezkedésük szerint
többféle névvel illethetjük: a legalsó szelemen a talpszelemen, ami
a fal, koszorú, stb. tetején fekszik, a gerincszelemen
(taréjszelemen) a tető gerincvonala alatt fut végig, illetve a
középszelemen (derékszelemen), ami a tetősík valamilyen köztes
magasságában helyezkedik el. Oszlop (székláb) a szelemenek
alátámasztását végzi. A sárgerenda abban különbözik a
talpszelementől, hogy az nem a szarufa, hanem a kötőgerenda
alátámasztását végzi. Kötőgerendának nevezzük a tetőszerkezet
háromszögének alsó, összekötő oldalát képző, viszonylag nagy
keresztmetszetű gerendaelemet. Torokgerendának nevezzük a
szarufákat nagyjából középmagasságban összekötő gerendát. Ugyanezt
két pallóelemből készítve fogópárnak hívjuk. A fogópár a
gerincszelemen alatt kakasülőnek nevezendő. Könyökfa (karpánt) a
vízszintes elemeket, pl. a szelement támasztja meg alulról,
általában valamilyen függőleges elemnek támaszkodik, ami lehet egy
oszlop, vagy egy fal is. A dúc valamilyen álló alkatrészt, pl.
oszlopot támaszt ki, rendszerint egy vízszintes elemnek
támaszkodva, ami lehet egy szelemen, vagy akár a födém is.
Képzeljük el a tetőt egy vízszintesen fekvő, háromszög alapú
hasábnak. Ennek a hasábnak egy olyan szelete, ahol a szarufapár
helyezkedik: a szaruállás. Ha a tetőszerkezet úgy épül fel, hogy az
egyes szaruállások nem egyformák, hanem minden negyedik-ötödik
szaruállás erősebb, merevebb szerkezetet kap, akkor azokat
főszaruállásoknak, a köztes szaruállásokat pedig
mellékszaruállásoknak nevezzük.
szaruállás, főszaruállás, mellékszaruállás
A tetőszerkezetek szerkezetileg két nagy csoportba sorolhatóak:
a szarufás fedélszékek, és a szelemenes fedélszékek. A szarufás
fedélszékek esetén minden szaruállás egyforma, míg szelemenes
fedélszékek esetén megkülönböztetünk fő- és mellékszaruállásokat. A
fő szaruállások erőjátéka határozza meg a szerkezet elnevezését. A
szarufás fedélszékek között a legegyszerűbb a típus az üres
fedélszék. Ez csupán egy szarufapárból, és egy kötőgerendából áll.
Kiegészítésként a fal tetején végigfut egy teherelosztó pallóelem,
amit itt sárgerendának nevezünk. Ha olyan zárófödémre készül, ami
képes vízszintes erők felvételére, akkor a kötőgerenda elhagyható,
helyette talpszelemen kerül a fal éleire, és a szarufák erre
kapcsolódnak. A talpszelemen nem azonos a sárgerendával, mert a
talpszelemen a szarufák vízszintes terheit is közvetíti a födémre,
míg a sárgerenda csupán a szaruállások függőleges terheit osztja el
a falon. A következő típus a torokgerendás fedélszék. Ez az üres
fedélszéktől a torokgerenda beiktatásában tér el. Ezek a
fedélszéktípusok hagyományosan viharléccel vannak merevítve. Ez
annyit tesz, hogy a szarufák alsó síkján egy deszka vagy léc van
átlósan felszegezve. A szemközti oldalakon átlósan elhelyezve ezek
a lécek kellően merevítik az amúgy kis tetősíkokat. Ha a tetőtér
beépítése során a viharléc akadályozza a belső burkolat
kialakítását, akkor ajánlatos a „viharszalag” néven kapható
lyuggatott fémszalag használata, ami néhány milliméteres
vastagságával egyaránt tehető a belső szerelő lécváz alá, vagy a
külső síkra.
üres fedélszék
Szelemenes stetők
A szelemenes fedélszékek lényege, hogy néhány kinevezett
szaruállás megerősítésével egy alsó tartószerkezet (tetőszék)
készül, amiket szelemenek kötnek össze. A tetősík úgy alakul ki,
hogy az összekötő szelemenekre fektetik a szarufákat. Ennek a
legegyszerűbb formája az ollós fedélszék. Ollós fedélszék esetén a
főszaruállásokban dupla szarufákat találunk, kötőgerendával
összefogva. A duplán álló szarufák gerincénél egy fűrészbak-hoz
hasonló támaszték alakul ki, amire a gerincszelemen felfektethető.
Nagyobb fesztávok esetén a kettős szarufa közé egy-egy
középszelemen is kerülhet. Ezt kis fatuskóval lehet megtámasztani.
Ollós fedélszék szelemenjei átlósan állnak. Mellékszaruállásokban
csak a szarufapár található, esetleg kakasülő.
ollós fedélszék
A szelemenes fedélszékek következő típusa a széklábas,
székállásos fedélszék. Ez a kötőgerendás főszaruállásokban
oszloppal (székállással) megtámasztott szelemenes szerkezet az
állások száma szerint van elnevezve. Az egyállásos fedélszék csak
gerincszelemennel rendelkezik, így egy oszlopsorral van
alátámasztva. A kétállásos fedélszék a kétoldali középszelemenek
alátámasztásáról kapta a nevét. A háromállásos fedélszékben közép-,
és gerincszelemenek egyaránt vannak. A székállások megtámasztását
dúcok végzik, amik háromállásos fedélszék esetén nem csak a
középszelemen alatti széklábakat, hanem továbbfuttatva a középső
székállást is támasztják. A dúcok mellett a szelemenek alatt
elhelyezett fogópárok is nagy szerepet kapnak a szerkezet
merevítésében. A hosszanti merevítés a székoszlopok és a szelemenek
közé, rendszerint 45°-ban elhelyezett könyökfák feladata. Ezek a
könyökfák a merevítés mellett a szelemenek támaszközének
csökkentésére is alkalmasak. A mellékszaruállásokban a szarufapárok
találhatóak, esetleg fogópáros, kakasülős merevítéssel. A fogópár
rendszerint akkor kerül minden szaruállásba, ha a tetőtér
beépítésre kerül, és szükség van egy hordozófelületre a
mennyezethez.
egyállásos/kétállásos fedélszék
háromállásos fedélszék
Nagyobb, alátámasztás nélküli tetőszékek készíthetőek
függesztőművel is. Ennek lényege, hogy a székoszlopok húzóerők
felvételére alkalmas vasalattal vannak a kötőgerendához rögzítve. A
szelemenekből eredő teher a ferde dúcokon adódik át a
kötőgerendának, amiben kismértékű nyomaték, és jelentős húzás
ébred. Az oszlop(ok)ban a dúcok nyomásával szembeni húzóerő ébred,
amivel mintegy megemeli(k) a kötőgerendát. A kettős függesztőmű
erőjátéka csak akkor tud kialakulni, ha a függesztőoszlopokat egy
merev, nyomásbíró gerendával, a mellszorítóval kötjük össze.
egyszeres/kétszeres függesztőműves fedélszék
Beépítetlen, laposabb hajlásszögű tetőszerkezetekhez használatos
a bakdúcos fedélszék. A bakdúcos fedélszék lényege, hogy az épület
középső főfaláról ferde székoszlopokkal támasztja alá a
középszelemeneket. A ferde székoszlopok kaphatnak dúcolást, de nem
jellemző. Amennyiben nincs olyan főfal, amire a ferde
székoszlopokat le lehetne támasztani, jó megoldást nyújthat a
kötőgerenda vissza visszafüggesztése a gerincszelemenhez. Ekkor
egy, az egyszeres feszítőművet kiegészítő rácsostartót kapunk. A
rácsostartó tetőszerkezet egy lakóépület esetén ugyanolyan
rétegrendi kialakítást kap, mint egy ácsszerkezet. A szarufákat itt
a rácsostartók felső öve adja. Erre kerül a merevítő deszkázat, és
a héjaznak megfelelő rétegrend.
a bakdúcos fedélszék és az egyszeres függesztőmű
kombinációja
Rácsostartó tetők
A felgyorsult építési igényeket, és a megváltozott lakáskultúrát
jól követi, és emiatt nagyon elterjedőben van a rácsostartós
tetőszerkezet. Nagyfokú üzemi előregyártása révén leegyszerűsített
helyszíni szerelőmunkát igényel, és hasznosítatlan padlásterek
esetén nagyon gazdaságos megoldást nyújt. A hasznosítatlan
padlástereken nincs födémteher, így egy egyszerű, önhordó mennyezet
elegendő. Ezt a rácsostartó alsó övéből, gipszkarton burkolattal
egyszerűen és gazdaságosan ki lehet alakítani. A rácsostartóból
készített zárófödémben elhelyezhető a mai kor követelményeinek
megfelelő hőszigetelés is. Szükség esetén kisebb rakodófelületek
kialakíthatóak, de ezek csak néhány háztartási holmi elhelyezésére
alkalmasak. Rácsostartóból kialakítható tetőtérbeépítéses
tetőszerkezet is. Ezek már nagyobb keresztmetszetű elemekből
állnak, illetve sűrűbb kiosztással helyezendőek. A szerkezet itt is
nagy üzemi előkészítettségi fokkal készül, építése gyors.
Elterjedése a mai napig nem jelentős.
rácsostartó, szeglemez
A rácsostartó tetőszerkezetet alkotó elemek háromszög, téglalap,
vagy trapéz alakúak. A körbefutó, rendszerint egy darabból, esetleg
hossztoldással készülő, általában nagyobb keresztmetszetű elemeket
övrudaknak, míg a belső alkatrészeket rácsrudaknak nevezik. A rudak
összekötése többféleképp történhet. A legelterjedtebb megoldás a
szeglemezes kapcsolat. A szeglemezes kötés palló keresztmetszetű
alkatrészek egy síkban, és tetszőleges szögben történő kötésére
fejlesztették ki. Az egyes elemeket tompa illesztéssel egymáshoz
ütköztetik, majd a szeglemezeket kétoldalról bepréselik. A
szeglemezes kötés előírásai kiterjednek az összekötendő alkatrészek
minőségére, nedvességtartalmára, keresztmetszeti eltérésére, az
illeszkedési hézagra. A kétoldali préselés hidraulikus présekkel
történik, aminek teljesítmény függvényében több típusa is van: a
kisméretű C-prés, ami egy függesztett, patkó alakú hidraulikus
pillanatszorító, a közepes méretű kerekes patkóprés, és a
nagyméretű présasztal.
C prés
Kerekes patkóprés
présasztal
A rácsostartó tetőszerkezetet alkotó elemek háromszög, téglalap,
vagy trapéz alakúak. A körbefutó, rendszerint egy darabból, esetleg
hossztoldással készülő, általában nagyobb keresztmetszetű elemeket
övrudaknak, míg a belső alkatrészeket rácsrudaknak nevezik. A rudak
összekötése többféleképp történhet. A legelterjedtebb megoldás a
szeglemezes kapcsolat. A szeglemezes kötés palló keresztmetszetű
alkatrészek egy síkban, és tetszőleges szögben történő kötésére
fejlesztették ki. Az egyes elemeket tompa illesztéssel egymáshoz
ütköztetik, majd a szeglemezeket kétoldalról bepréselik. A
szeglemezes kötés előírásai kiterjednek az összekötendő alkatrészek
minőségére, nedvességtartalmára, keresztmetszeti eltérésére, az
illeszkedési hézagra. A kétoldali préselés hidraulikus présekkel
történik, aminek teljesítmény függvényében több típusa is van: a
kisméretű C-prés, ami egy függesztett, patkó alakú hidraulikus
pillanatszorító, a közepes méretű kerekes patkóprés, és a
nagyméretű présasztal.
Hőszigetelés
A mai tetőszerkezetekkel szembeni követelmények szempontjából a
hőszigetelés és a hőtárolás jelenti a legkomolyabb kihívást. Ezzel
párhuzamosan biztosítani kell a páratechnikai megfelelőséget, a
tűzállóságot, hangszigetelést. A statikailag szükséges méretű
szarufák közti hőszigetelés mára alig teljesíti a hőszigetelt
tetősíkkal szemben támasztott hőszigetelési követelményeket.
Kiegészítő hőszigetelés szükséges. Ez a kiegészítő hőszigetelés a
falszerkezetekhez hasonlóan történhet külső oldali, és belső oldali
megoldásokkal egyaránt. Belső oldali kiegészítő szigetelés szerelő
lécváz közé fektetett ásványgyapot, üveggyapot, vagy cellulóz alapú
szigetelés. A párazáró réteget érdemes a szerelő lécváz alá tenni,
hogy azt a villanyszerelési vezetékezéssel ne kelljen megszakítani.
Ügyelni kell azonban arra, hogy a párazáró fólia belső oldalára
csak a hőszigetelés összvastagságának ötöde kerülhet. Amennyiben
vastagabb, pl. 8, vagy akár 10 cm-es szerelő lécváz kerül
felszerelésre, úgy a párazáró fólia a léc és a burkolat közé
kerüljön. A tetőtérben különösen ajánlatos a kétrétegű burkolatok
használata, hiszen ott a ferde tetősíkok fokozottabb napterhelése
miatt jóval nagyobb szükség van a hőtárolótömegre. A külső oldali
hőszigetelés legegyszerűbb megoldása, ha a tetőszerkezetet merevítő
borítás nem a hagyományos deszkaréteg (bár az is figyelembe vehető,
mint hőszigetelés), hanem erre a célra alkalmasabb, teherhordó (de
legalábbis önhordó) szigetelő farostlemez. Ez általában nút-féderes
táblákban kapható, vastagsága 1,5-3 cm körüli. A hatékonyabb
megoldás a borításre fektetett, ú.n. szarufák feletti szigetelés.
Ez lehet párnafák közé fektetett üveg-, vagy ásványgyapot paplan,
de a párnafák hőhídját a terhelhető hab- vagy farostlemezek
alkalmazásával tudjuk megszüntetni. Ezek a végigfutó ellenlécek
átcsavarozásával rögzíthetők. Egyes hosszában fektetendő poliuretán
hab szigetelések perforált fémprofilokkal rögzíthetőek, amik azután
egyből cseréplécként működnek. Bármelyik megoldás kerül beépítésre,
gondoskodni kell a héjazat alátétszigeteléséről. Ez páraáteresztő
tulajdonságú, rendszerint üvegszövet-erősítésű, ú.n. tetőfólia
alkalmazásával érhető el. Ezután következik az ellenléc, ami
(különösen a vastagon szigetelt tetősíkok esetében) inkább 5-8 cm
magas, hogy a héjazat alatti légrétegben a ventiláció folyamatos
legyen. 39. ábra – szigetelt szarufaköz, vékony belső oldali
kiegészítő szigeteléssel, külső oldali szigetelő borítással
Hőszigetelés a tetőszerkezetben
Héjazatok
Az egyes héjazati anyagok különböző rögzítő szerkezetet
igényelnek. A családi házakon általában pikkelyfedések készülnek,
vagyis a tetősík befedése kis táblákból, átfedéssel készülő
elemekkel történik. A legismertebb héjazat a cserépfedés. A cserép
anyaga lehet agyag, kerámia, beton. A cserepek alatti rögzítő
szerkezet a cserépléc. A cserepek akasztó kampója ezeken a
cserépléceken akad fel. Szükség esetén a cserép szeggel, csavarral,
dróttal van még biztosítva, ezek alkalmazásáról az egyes
cseréptípusok műszaki adatlapjai rendelkeznek. A cseréplécek
távolsága függ a cseréptípustól, és az alkalmazott fedéstípustól. A
húzott eljárással készülő hódfarkú és téglány cserepek kettős
(egyenletes, kétszeres átfedésben rakott) fedéssel, vagy koronás
(eltolt, kétszeres átfedésben rakott) fedéssel rakhatóak. Itt a
cseréplécek távolsága kicsi, 25 cm körüli. Ennél a típusnál az
átfedés mértéke tágabb határok között változtatható, így a
cserépléc-távolsággal a szarufahossz menti egyenletes elosztás
kivitelezhető. A hornyolt cserép hosszanti élén az átfedést segítő
horony található, így ennél a típusnál már nem kell a kétszeres
átfedést biztosítani. A léctávolság azonban (nagyjából 28-32 cm)
között itt is változtatható. A sajtolt cserepek általában
magasabbak, ívesebb felületűek, és nagy eltérés az egyszerűbb
típusoktól az, hogy nem csak a hosszanti oldalán, hanem a
keresztoldalakon is található illesztőhorony. Emiatt a
cseréptávolság már szigorúan betartandó. A cserép
horonykialakításának függvényében van egy kis tűrése az átfedésnek,
ez azonban az csak néhány milliméterre tehető. A betoncserepek
építéstechnológiája a sajtolt cserepekével azonos.
hódfarkú cserép koronás fedéssel
A palafedés természetes, hasított palakőből készül, nagyon
drága, de nemes, tartós, és emiatt elegáns fedőanyag. A műpala
valamilyen szálas ásványi őrlemény és kötőanyag kombinációjával
készül. A sötétszürke természetes palával ellentétben többféle
színben kapható. A ’60-as-’70-es évek nagy sikerű fedőanyaga az
azbesztpala volt. Az akkori szürke, vagy anyagában színezett bordó
azbesztpala azonban mára a rákkeltő anyagok tiltólistájára került.
A palafedés szintén cseréplécekre való fektetéssel történik. A
palát palaszegekkel rögzítik, és a tompa illesztések révén kettős
átfedést alakítanak ki. A palafedés a palák alakjától függően
többféle mintát vehet fel. A léctávolságot a palák mérete, és
fektetési mintája befolyásolja.
természetes palafedés
Napjaink elterjedt héjazati anyaga a bitumenes zsindely. A
bitumenes zsindely nagyon széles szín- és mintaskálával kapható.
Általában 80-100 cm hosszú, egy rétegnyi csíkokban gyártják, amiket
kettős fedéssel készítenek. A összefüggő hordozófelületet igényel.
Ez a felület lehet OSB tábla, vagy deszkázat is. A vékony, és sima
felületű zsindelyfedés minden egyenetlenséget megmutat, így a
hordozófelület kialakításánál különös odafigyeléssel kell eljárni.
A zsindely hordozófelülete nem lehet azonos a szarufák felső
síkjára helyezett borítással. Hőszigetelt tetőterek esetén a
héjazat alatti átszellőztetést mindenképp biztosítani kell. Ezt úgy
lehet elérni, hogy a szarufák felső síkjára kerül az alátétfólia,
majd az ellenlécek felett kerül kialakításra a hordozófelület.
Ügyelni kell arra, hogy az alkalmazott palaszegek ne üssék át a
szarufákon fekvő tetőfóliát.
A fémlemez-fedés alatti szerkezet előkészítése azonos a
bitumenes zsindelyével. A hordozófelület alatt ki lehet alakítani a
szükséges kiszellőzést. A fémlemezfedés már nem a pikkelyfedések,
hanem a nagyelemes fedések közé tartozik. A fémlemez fedőanyagot
általában 70-80 cm széles szalagokban gyártják, amiket hosszú
tekercsekben lehet kapni. A tekercsekből a tetősík magasságának
megfelelő darabokat vágnak le, majd hosszanti éleit tálcaszerűen
felhajtják. Ez a felhajtás már megakadályozza, hogy a tekercsben
állt lemez visszacsavarodjon, és a lemez rögzítését is lehetővé
teszi. A lemez rögzítésére korcolással történik. Ehhez előzetesen
kis tartófüleket (férceket) kell a hordozófelületre rögzíteni.
Fércek között megkülönböztetünk csúszófércet (ami leszorítja a
lemezt, de engedi a szabad hőtágulást) és állófércet (ami a lemez
lecsúszását is megakadályozza). Ezek száma és elhelyezése leginkább
a tetőhajlás és tetősík magasságának függvénye. A lemez felhajtott
élei jobbról-balról neki vannak ütköztetve a férceknek, majd
speciális visszahajtó szerszámmal (ami lehet kézifogó, vagy
korcológép) a lemez éleit és a férc fülét egylépésben
összecsavarják (korcolják). A visszahajtás módja szerint
megkülönböztetünk derékszögű korcot, és kettős korcot. A korcolás
előtt a két lemez csatlakozó felületeire tömítőszalagot ragasztva a
fedés teljesen vízzáróvá tehető. Fémlemezből is készíthető
pikkelyfedés, az azonban a palafedés technikájával analóg módon,
összefüggő hordozófelületen készül.
A fazsindely 1-2 cm vastag, 6-15 cm széles, 30-50 cm hosszú,
fűrészelt, vagy hasított fa frízekből készített fedőanyag. Az
alapanyaga tájegységenként változó: vörösfenyőtől, tölgyön
keresztül a cédrusig. Fontos, hogy tartós, időjárásálló fafajból
készüljön. A fazsindely-fedés jellegzetes fedőanyaga az
oroszországi, tátrai, és erdélyi fatemplomoknak, boronafalas
épületeknek. Ma néhány vállalkozás hazánkban is kínál
zsindelyfedést. Általában nem csak kereskedelemmel, hanem
kivitelezéssel is foglalkoznak. A fazsindely nagy odafigyelést, és
szakértelmet követel meg. Többféle típusa van: a hasított, az
egyoldalt hasított, és a mindkét oldal fűrészelt. A hasított
típusok drágábbak, de természetesen sokkal vízzáróbbak, hiszen a
hasítás nem vágja át a vízszállítást végző rostokat, mint a
fűrészelés. A zsindelyek keresztmetszete nem szabályos téglalap,
hanem kissé ék alakú. Ez teszi lehetővé, hogy egymással
oldalirányba is fedésbe rakható legyen. Régi épületeken találhatunk
olyan fazsindelyt is, aminek a vastagabbik oldalába árkot vájtak,
amibe befűzhető a zsindely vékonyabbik éle. A zsindely
keresztmetszete a hossza mentén sem állandó: felfelé is
elvékonyodik. Így könnyebb kialakítani a sorok egymásra fedését. Ez
az egymásra fedés 25° alatt hármas átfedést jelent, míg 25° felett
kettős fedés is elegendő. A fazsindely alá ritkított, vagy
folytonos deszkafedés szükséges. A zsindelysorok közé pedig egy-egy
réteg alátétszigetelést kell helyezni. Ugyanis a száraz fazsindely
hézagos, nem vízzáró, csupán a csapadék nedvességétől megduzzadva
éri el a nagyon kedvező tulajdonságait. Ez az alátétszigetelés
biztosítja a fedés vízzárását az „összeduzzadás” eléréséig. A
héjazat alatti szellőzést úgy lehet biztosítani, hogy a szarufákra
fektetett tetőfólia és a hordozó deszkaterítés közé egy távtartó
ellenléc kerül. A fazsindely fektetési módja sokban hasonlít a
természetes palafedésre. A vápákat vályúszerűen kell kidolgozni,
míg az élek, gerinc mentén az uralkodó szélirány felőli zárósort a
geometriai él fölé futtatva lehet az élek védelmét biztosítani. A
modern gyártók azonban kínálnak gerincelemeket is. Ezek már a
kúpcserépéhez hasonló módon alkalmazhatóak. Ilyen gerincelemek
segítségével a héjazat alatti kiszellőztetés is könnyedén
kivezethető. A vápák kialakításához gyakorta használnak fémlemezt,
színes bádogot. A kémények, tetőablak körbedolgozása ugyanígy
bádoglemezzel történik.
fazsindelyfedés
Álló tetőablakok
A beépített tetők fontos kiegészítői a tetőablakok. Az álló
tetőablakok önálló tartószerkezetek, melyek a tetőszerkezettel
együtt készülnek, a kialakított nyílásba normál, homlokzati
nyílászáró (ablak, vagy teraszajtó) kerül. A fekvő tetőablakok a
szarufák közti mezőben, a héjazat síkjában kapnak helyet. Szükség
esetén a szarufák által behatárolt nyílásméret mindkét ablaktípus
esetén kiváltásokkal módosítható. Az álló tetőablakok többféle
formában és méretben készülhetnek. Megkülönböztethetünk
tetőablakot, franciaerkélyt, és loggiát. A tetőablak
tetőszerkezetét pedig a forma szerint csoportosíthatjuk: létezik
háromszögablak, nyeregtetős (oromzatos), kontyolt tetős, vagy
csonkakontyolt álló tetőablak. Egyszerű kivitelezése miatt
elterjedt a félnyeregtetős tetőablak. A tetőablak kaphat íves,
dongatetőt is. A manzárd-tetős tetőablakot trapéz-ablaknak is
nevezhetjük. A tetőablakok egy különleges fajtája az ökörszem- vagy
napóleonablak. Az ökörszemablak kifejezést a kisebb, szellőzési
célokra alkalmas nyílásokra, míg a napóleonablak kifejezést a
beépített tetőterek nagyobb ablakaira használjuk.
Álló tetőablakok
Álló tetőablakok
Az álló tetőablak előnye, hogy ténylegesen növeli a belső teret,
olcsóbb, és megszokottabb homlokzati nyílászárók beépítését teszi
lehetővé, az időjárásnak kevésbé kitett a szerkezet. Hátránya, hogy
jelentősen befolyásolja az épület homlokzati megjelenését, mérete,
formája esetenként rendezési terv szintű előírások alá esik. A
szerkezet elkészítése többletmunkát és anyagot igényel.
Fekvő tetőablakok
A fekvő tetőablak lényegesen egyszerűbb szerkezet. A billenő,
vagy felnyíló ablakszerkezet tokja a szarufák felső síkjára van
fektetve, és rögzítve. Előnye, hogy egyszerűen, komolyabb
szerkezeti módosítás nélkül, gyorsan beépíthető. A homlokzati képet
csak kismértékben befolyásolja, így akár szigorú homlokzati
szabályozások (pl. műemléképületek) esetén is engedélyeztethető. A
benapozási mutatója magas, jelentős fénymennyiség nyerhető egy
viszonylag kicsi ablakkal is. Hátránya a ferde, kissé kényelmetlen
elhelyezés, az időjárásnak való jelentős kitettség, és az ebből
eredő hibalehetőség. A beépítés akár a tetőfedési munkák után is,
különösebb bontási munkák nélkül, könnyedén elvégezhető. Csupán a
szarufaköznek kell összhangban lenni az ablak tokkülméretével,
egyéb esetben a szarufák kiváltására szükség lehet. A leggyakoribb
ablakméret 74-78 cm, ami a 80-90 cm-es szarufatávolsághoz
alkalmazható.
fekvő tetőablak
fekvő tetőablak rögzítési elve
A fekvő tetőablak többféle nyitásmóddal rendelkezhet. A billenő
ablak a legegyszerűbb, és legolcsóbb is. A mai napig ez a
legelterjedtebb. Szinte minden gyártó palettáján megtalálható. Az
eltolt forgáspontú ablak lényegesen kedvezőbb ergonómiai
tulajdonságokkal bír. Míg a billenőablak forgáspontja nagyon közel
van az átlagos magasságú ember fejéhez, és kissé le kell hajolnia,
ha ki akar nézni az ablakon, addig az eltolt forgáspontú ablak
magasabbra teszi ezt a pontot, és kényelmesen, kiegyenesedve lehet
kitekinteni az ablakon. A felnyíló ablak ugyanezt a gondolatmenetet
követi. Azonban a felnyíló ablak már másfajta profilozást, és
vízzárási rendszert alkalmaz. Az ablak beépítési magassága akkor
kedvező, ha ülő helyzetben is ki lehet látni rajta, de az álló
ember is kényelmesen odafér az ablakhoz. A belső burkolatok
készítésénél figyelni kell arra, hogy a legkedvezőbb fény és
ventillációs viszonyokat az alsó oldal függőleges, illetve a felső
oldal vízszintes kialakításával lehet elérni. Néhány gyártó kínál a
tetőablakához kapcsolható térdfal-ablakot, akár lenyíló-erkélyes
kivitelben is. Ezek lényegesen megnövelik az ablak
használhatóságát. Ezek egyelőre nem elterjedtek, ami a szakemberek
idegenkedésével, és a magas árral magyarázható.
a billenő tetőablak hátránya
az eltolt forgáspontú tetőablak előnye
a felnyíló tetőablak előnye
beépítési magasság meghatározása, burkolatok kialakítása
tetőablakhoz kapcsolódó térdfalablak
tetőablakhoz kapcsolódó lenyíló-erkély
Az ablak beépítése során különösen ügyelni kell a vízzárás,
hőszigetelés és párazárás műveleteire. A vízzárás a tetőfólia
előírásoknak megfelelő kivágásával, és ablakhoz való ragasztásával
biztosítható. Nevesebb gyártók ajánlataiban kapható szigetelő
csomag is, ami vékony bádog-lemezeket, és nagyon erős, öntapadós
bitumenes szigetelőszalagot tartalmaz. Ezek a csomagok
univerzálisak, más ablaktípusokhoz is alkalmazhatóak. Az alsó és
felső csomóponton a belső oldali elvékonyodó burkolat alatt nem
szabad összetömöríteni a hőszigetelést, mert azzal a hatásfoka
romlik. Az ú.n. hőszigetelő csomagok alkalmazásával lehet
csökkenteni az így kialakuló hőhidasságot. A hőszigetelő csomag az
ablak tokja körüli szigetelő-hab keret, ami gyártó függvényében
eleve a tokra van rögzítve, vagy a beszerelés során kell
összeépíteni. Az oldalsó csomóponton látható, hogy a szarufaköz és
az ablak viszonya jelentősen befolyásolja a belső burkolat alatti
szigetelés elhelyezhetőségét. Érdemes a szarufák kiosztásánál
figyelembe venni a tervezett ablakok méretét, hogy az ablak
előírásoknak megfelelő beépítése megoldható legyen. A párazárás
folytonossága a tetőablakok esetén is fontos. A belső oldali
párazáró fóliát hozzá kell rögzíteni az ablaktokhoz. Ez történhet a
burkolat alatt a tokra való ráhajtással és ragasztószalaggal, vagy
a tokra előzetesen ráragasztott fólia-csík segítségével. Egyes
gyártók a hőszigetelő csomag mellé a tokra gyárilag ráragasztják
ezt a párazáró fólia csatlakozást is.
Csomópontok
A tetőablakok készülhetnek sorolással, vagyis több ablak
együttes beépítésével. Azok a tetőablak gyártók, akik kínálnak
napelemes, napkollektoros rendszereket, vagy rendszerelemeket is,
lehetőséget biztosítanak az ablakok, és a napenergia-hasznosító
cellák szakszerű összeépítésére is. A tetőablakokhoz tartozhatnak
kiegészítő elemek is. A legtöbbször válsztott elem a sötétítő roló,
és a szúnyogháló. A billenő ablakon a szúnyoghálót csak feltétellel
lehet használni, mert a kinyitott ablakszárny beleütközik a tok
belső síkján kifeszített szúnyoghálóba. Az eltolt forgáspontú és a
felnyíló ablak esetén ez a probléma nem áll fenn. A sötétítő roló
az ablakszárny belső síkján található, a külső árnyékoló pedig
kívülről, a szárnyra akasztva feszíthető ki. Alkalmazható reluxa,
és redőny is. A redőny mozgatása történhet kézzel, vagy
villanymotorral. A redőny a tokra van szerelve, így az csak zárt,
vagy szellőzőálláson lévő ablakon használható. Magasan elhelyezett
ablakok készülhetnek távműködtetéssel.
sorolt tetőablakok
Belső roló
A tetőablakok speciális típusa a tetőkibúvó ablak. A tetőkibúvó
ablak tetőn végzendő karbantartási- és szerelőmunkák, esetleg a
kémény tisztítása céljából a tetőfelületre történő kijutást
biztosítja. Emellett a padlástér szellőztetését is biztosíthatja. A
kéményseprés céljából beépített kibúvót gyakran kombinálják
tetőlétrával, lépcsővel. Több típusa létezik: az egyszerű
fémlemezből készült tetőkibúvó hőszigetelés nélküli padlásterek
esetén alkalmazható. A nyíló szárnya készülhet fémlemezből, de
bevilágítás céljára egyszeres üvegezéssel is. Tetőterek hőszigetelt
tetősíkjára természetesen hőszigetelt kibúvót kell beépíteni. Erre
a célra a legtöbb tetőablak gyártó ajánl oldalra- vagy felnyíló
vasalattal ellátott, hőszigetelt üvegezésű terméket. A gyártók még
a hőszigetelt tetőkibúvó ablakokat sem ajánlják lakóhelyiségekbe
való beépítésre.
fémlemez tetőkíbúvó ablak
üvegezett tetőkibúvó ablak
Szegélyek és oromzatok
A tető megjelenését alapvetően befolyásolja az eresz és oromzat
kidolgozottsága, díszítése. Az eresznél megkülönböztetünk csüngő,
dobozolt és párkányzatos kialakítást. Mindhárom kombinálható fekvő
ereszcsatornával. A csüngő ereszcsatorna a csüngő és esetenként a
dobozolt párkánnyal illeszkedik. A csüngő eresznél a szarufavégek
túllógatva készülnek, és felülről valamilyen faborítást kapnak. A
szarufavégek valamilyen egyszerű, vagy összetett minta szerinti
kidolgozást kapnak. Az ereszcsatorna rögzítése történhet a
szarufákra akasztott csatornatartó vasakkal, vagy a szarufák végeit
összekötő ereszpallóra való akasztással. Nagyobb ereszkinyúlás
esetén a szarufavégek visszatámasztását meg kell oldani. 91. ábra –
csüngő ereszkialakítás függesztett ereszcsatornával
Szarufa visszatámasztása
Párkányzat
Párkányzat/Oromzat
Dísztítőelemek
A dobozolt párkányzat manapság inkább a rácsostartó
tetőszerkezeteken kerül kialakításra, de hagyományos szerkezetekre
is alkalmazható. A dobozolás folytatódhat az oromzaton is, de az
oromfallal egy síkban lezárva látszó szaruzatos oromzattal is
kombinálható. A párkányzatos kialakítás inkább régi típusú,
kötőgerendás tetőszerkezeteknél volt elterjedt. Díszes, mintás
változata rejtett ereszcsatornával is készülhet.
Az oromzat kidolgozása az ereszhez hasonló módon történhet. A
látszó szaruzatos oromzat látványos folytatása lehet a csüngő
eresznek. A talpszelemen konzolos túlnyújtását szerkezeti
szempontból is érdemes megerősíteni. Ez a megerősítés történhet a
szelemen keresztmetszetének növelésével (nyeregfa alkalmazásával),
vagy könyökfás alátámasztással. A szarufavégek alsó burkolata
folytatódhat az oromzaton is, a dobozolt oromzat nagyon markáns
megjelenést eredményez, célszerűbb a dobozolást az oromfal
síkjában, vagy a tető szélén lezárni. Az oromélre oromdeszka kerül.
Ez lehet egyszerű, gyalult kivitel, vagy valamilyen mintázatot
követő megoldás.
Toronytetők
A hagyományos fedések közé tartoznak a födémek és a
tetőszerkezetek mellett a tornyok és a csarnokszerkezetek. Ezek már
átmenetet képeznek a tradicionális ácsszerkezetek és, a modern,
vasalatokat alkalmazó mérnöki szerkezetek között. A szabályos
négyszög-, vagy sokszög-, esetleg kör alaprajzon épülő
toronyszerkezetek a szerkezeti tervezés és a technika fejlődésének
nagyszerű emlékművei. Az első toronyszerkezetek még egyszerű
ácsszerkezetek voltak. Alkalmaztak széklábas szerkezetet, később
függesztőművet. Egy toronytető esetén a torony közepén elhelyezkedő
oszlopszerű alkatrészt, legyen az nyomott oszlop, vagy
függesztőoszlop, császárfának nevezik.
Később a tornyok egyre magasabbak, díszesebbek lettek.
Karcsúsodó kialakításuk, és növekvő tömegük egyre révén komolyabb
igénybevételeket kellett kibírniuk. A toronyszerkezet lekötésére
egy, a torony falazott szakaszán beépített keretet használtak,
amihez horgonyzás-szerűen volt rögzítve a talpszelemen, vagy a
kötőgerenda-kereszt. Az alsó keret feletti faltömeg biztosította,
hogy a torony a nagy szélterhek ellenére se repüljön el. Később a
harang tartószerkezet és a torony tartószerkezet szétvált. A
harangszék inkább lengő hatásoknak volt kitéve, míg a fedélszék
inkább az időjárás viszontagságainak. Az alaprajzi méret
növekedésével a kötőgerendákból álló keret is egyre összetettebbé
vált. A kialakításnál azonban megkötés volt, hogy a harangok és
harangkötelek helyét szabadon kellett hagyni. A tornyok díszes
kialakítása alatt általában egyenes szarufákból álló szerkezet
található. A kupolák, hagymák, laternák különböző deszkarátétek
segítségével alakultak ki. A fedés palafedés, vagy
fémlemezfedés.
Nagyfesztávú lefedések
A csarnoképületek eleinte mezőgazdasági épületek voltak, később,
az iparosodás idején egyéb tevékenységek részére is építettek
csarnoképületeket. Ezen épületek oszlopvázas rendszerűek, az
oszlopok anyaga hagyományos szerkezetek esetén a tetőhöz hasonlóan
fa. A tetőszerkezet szinte kizárólag valamilyen szelemenes
szerkezet, vagyis fő- és mellékállások váltakozása jellemzi. Az
állások távolsága a héjazati anyagtól, a fesztávtól, és a hasznos
terhektől függ. Egy csarnokszerkezet esetén az oszlopok egyben a
tető állószékei is. A csarnokok fejlődéstörténete az alátámasztás
nélküli fesztáv növelésének története. Az első próbálkozások a
függesztő- illetve a függesztő-feszítőművekből indultak ki. A
feszítőművek esetén különös odafigyelést igényelt, hogy az
oldalirányú erők felvételére alkalmas falazat, illetve oszlop
készüljön.
Mikor a technikai színvonal elérte azt a szintet, hogy
kovácsoltvas csavarok alkalmazása is lehetővé vált, a függesztő- és
feszítőművekből kialakult a rácsostartó szerkezet. A húzott elemek
helyére gyakran terveztek fémhuzalt, vashevedert. A rácsostartók
készülhettek párhuzamos övvel, de magastetőt kialakító háromszög
alakban is. Nagyobb tartók esetén több darabban készítették, és a
helyszínen szerelték össze a darabokat. Így magas tartók esetén is
megoldottá vált a szállíthatóság.
Az alátámasztás nélküli szerkezetek fejlődésének másik
irányvonala az ív kedvező tulajdonságaiból indul ki. Már a
középkorban megjelent a deszkaív, ami több réteg, eltolt helyzetű
álló deszkaszegmensből készült, szegezéssel. A kovácsoltvas
csavarok megjelenésével jelent meg az Emy-féle deszkaív, ami
fektetett deszkalamellák sablonban történő összecsavarozásával
készült. A csavarok a rétegek közti nyíróerőket adják át, míg a
lamellákat kengyelek szorítják össze. Az Emy-féle tartót először
Hetzer készítette el ragasztó alkalmazásával, vasak nélkül. Ez a
tartótípus műgyanta ragasztóanyagok megjelenése után
rétegelt-ragasztott tartóként hósította meg a nagyvilágot.
