12
Budapest 2017. j únius 8. 23. hét Megnyíltak a strandok VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! Június 15-től az Európai Unión belül megszűnik a roamingfelár. Június 15-től az Európai Unión belül megszűnik a roamingfelár. (2. oldal) A balatoni strandok nagy része már kinyitott, az iskolai szünet kezdetére, június 15-re pedig minden fürdőzőhely várja a hűsölni vágyókat. A nagy bala- toni városok fizetős strandjai részben megnyitottak, részben a következő hetekben nyitnak meg, illetve akkor- tól kell belépőt vásárolni. 3. oldal Fotó: Turay Ida Színház Megnyílt a strandok többsége rovatunkat megtalálja a 3. oldalon. Utazás N Nem b bá ánt tam meg, h hogy színész lettemN Nemrég volt a bemutatója a a Turay Ida Színházban A f rfiak a fekre estek című z zenés vígjátéknak, amelyben D tár Enikő az egyik elhagyott fe fe fe f le lege ge t t ts tssz sza. a. 4. 4. ol oldal dal al Jubileumi Városünnep Tízedik alkalommal szer- vez a KMO Művelődé- si Ház Városünnepet a kispesti Templom téren. Idén kétnapos lesz a Kis- pesti Önkormányzat születésnapi rendezvénye. Június 10-11-én ismét remek hangulatú családi program várja a családokat. 7. oldal Délkelet-Pest ABLAK, REDŐNY, SZÚNYOGHÁLÓ Időtálló minőség Sziléziából. - 55% AKCIÓ Ingyenes felmérés, bontás, beépítés. www.beresablak.hu 06-30/632-6966 1114 Bp. Bartók Béla út 87. Budapest X., Kőrösi Csoma S. út 40. 06 30 825 9275 06 1 261 1909 Hallókészülék-viselésselcsökkenthető ahalláskárosodássalösszefüggésbe hozhatószellemileépülésvalószínűsége. Ahallókészülékeksegíthetnek. HALLOTTA-E? Forrás:https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/26480972 Hirdesse meg Budapesten! Tel.: 887-0707 Kövess minket a Facebook-on is! www.facebook.com/ szuperinfobudapest

VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

Budapest • 2017. június 8. • 23. hét

Megnyíltak a strandok

VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ!Június 15-től az Európai Unión belül megszűnik a roamingfelár.Június 15-től az Európai Unión belül megszűnik a roamingfelár. (2

. old

al)

A balatoni strandok nagy része már kinyitott, az iskolai szünet kezdetére, június 15-re pedig minden fürdőzőhely várja a hűsölni vágyókat. A nagy bala-toni városok fizetős strandjai részben megnyitottak, részben a következő hetekben nyitnak meg, illetve akkor-tól kell belépőt vásárolni. 3. oldal

Fotó

: Tur

ay Id

a S

zính

áz

Meg

nyílt

a s

tran

dok

több

sége

rova

tun

kat m

egta

lálja

a 3

. old

alon

.Ut

azás

„„NNem bbáánttam meg, hhogy színész lettem”NNemrég volt a bemutatója

aa Turay Ida Színházban A

fférfiak a fejükre estek című

zzenés vígjátéknak, amelyben

DDétár Enikő az egyik elhagyott

fefefef leleséségegeg tt jájáj tstsszsza.a. 4.4. ololdaldalal

Jubileumi VárosünnepTízedik alkalommal szer-

vez a KMO Művelődé-

si Ház Városünnepet a

kispesti Templom téren.

Idén kétnapos lesz a Kis-

pesti Önkormányzat születésnapi rendezvénye.

Június 10-11-én ismét remek hangulatú családi

program várja a családokat. 7. oldal

Délkelet-Pest

ABLAK, REDŐNY, SZÚNYOGHÁLÓ

Időtálló minőség Sziléziából. -55% AKCIÓ

Ingyenes felmérés, bontás, beépítés. www.beresablak.hu

06-30/632-6966 1114 Bp. Bartók Béla út 87.

Budapest X., Kőrösi Csoma S. út 40. 06 30 825 9275 • 06 1 261 1909

Hallókészülék-viseléssel�csökkenthető�a�halláskárosodással�összefüggésbe�hozható�szellemi�leépülés�valószínűsége.��A�hallókészülékek�segíthetnek.

HALLOTTA-E?

Forrás:�https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/26480972

Hirdesse meg Budapesten!

Tel.: 887-0707

Kövess minket a Facebook-on is!

www.facebook.com/szuperinfobudapest

Page 2: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

2 2017. június 8.

AktuálisAktuálisA teherautók mellett a túlsú-lyos személyautók bírságo-lására is alkalmas 89 új mé-rőpontot helyeznek üzembe várhatóan januártól.

Minden korábbi ellenőr-zés hatékonyságát felülírja az év végén induló új rend-szer, amely megállítás nél-kül, bármilyen jármű gaz-dáját akár 500 ezer forintos bírsággal sújthatja. Nem a se-bességet, az autók sú-lyát méri majd.

Az aszfaltba épített szen-zorok menet közben meg-mérik a sztrádák és nagyobb forgalmú fő-

utak sávjában haladó jármű-vek súlyát, a kamerák pedig fényképet készítenek róluk, majd a rendszámfelismerő beazonosítja a kategóriájukat, tengelyszámukat, minden lé-nyeges adatukat, még a se-bességüket is. Pár másodperc alatt kiderül, hogy ki közleke-dik szabálytalanul. Egyes jár-műveket megállítanak majd, de arra is lesz példa bőven,

hogy a rendszer az üzembentartó részére küldi

ki a bírságha-tározatot az objektív fe-

lelősség elvének alkalmazásá-

val.

Automata járműellenőrző pontok Automata járműellenőrző pontok

Tudatosan csupán 28%-unk kapcsolja be a televíziót, a fi a-tal generáció életében már az okostelefon, a PC és a laptop jelenti a médiafogyasztás köz-pontját – derült ki a Jófogás és a GKI kutatásából.

Generációs különbségek nélkül elmondható, hogy a megkérdezettek többsége a

világhálón szeret böngészni, legyen szó olvasnivalóról, ze-néről vagy éppen fi lmekről, esetleg műsorokról.

A tévézés a megkérdezettek 55%-ánál még mindig döntő-en az esti kikapcsolódás ré-sze. A műsorválasztás gyakran ad-hoc módon, kapcsolgatással dől el, a legtöbben fi lmeket,

ismeretterjesztő-, hír- és riport-műsorokat, sorozatokat, sport és főzős műsorokat néznek. A tévézők 65%-a jellemzően ki-egészítő tevékenységként, csak a háttérben járatja a készüléket.

A klasszikus tévézés ideje lejártA klasszikus tévézés ideje lejárt

Megnyílt a Lepkekert az állatkertben Ismét Lepkekerttel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert. A Pálmaház mögött ta-

lálható, 260 négyzetméter alapterületű bemutatóhely 1200 köbméternyi légterében 21 trópu-

si lepkefaj háromszáznál is több színpompás egyedében gyönyörködhet a nagyközönség.

■ Június 15-étől bár-

hol az Európai Unión be-

lül felárak nélkül, a bel-

földi díjszabás szerint

lehet mobiltelefonról

hívást kezdeményez-

ni és fogadni, SMS-t ír-

ni és internetezni.

A változtatás a külföldre uta-zó turistákat, az időszakosan külföldön dolgozókat és tanu-lókat, illetve a határ menti in-gázókat is érinti.

A kedvező feltételek min-denkire érvényesek, az elő-re fi zetős kártyásokra és a

havidíjas előfi zetőkre is. An-nak érdekében, hogy ne lehes-sen visszaélni a roaminggal, a „Mobilozz mint otthon” elv alapján a mobiltelefonáláshoz kapcsolódó szolgáltatásokat az időszakos külföldi tartózkodá-sok során lehet igénybe ven-ni a hazai feltételekkel. Ennek

megfelelően az előfi zetők a ha-zai díjcsomagokban meghatá-rozott időtartamú hanghívást kezdeményezhetnek és a díj-csomagoknak megfelelő szá-mú SMS-t küldhetnek az Euró-pai Gazdasági Térség területén: az Európai Unió tagállamai-ban, illetve Izlandon, Liech-tensteinben és Norvégiában.

A szabályozás ugyanakkor a többi országra, így Magyar-ország szomszédjai közül Uk-rajnára, Szerbiára, de a nyu-gat-európai államok közül például a nem EU-s Svájcra sem terjed ki.

Június közepétől az EU-n belül Június közepétől az EU-n belül megszűnik a roamingfelármegszűnik a roamingfelár

NY

FE

JÍT

ÁS

• K

ÉM

ÉN

YB

ÉL

EL

ÉS

• T

UR

S, K

ON

DE

NZ

ÁC

IÓS

NY

EK

• K

ÉM

ÉN

YS

EP

RD

ÁK

ÉP

ÍTÉ

SE

Tel.:

+36

-30/

636-

80-3

6 •

info

.fh

2015

@g

mai

l.co

m

[email protected]

◊ költségelemzés◊ eladás◊ bérlet◊ lízing◊ üzemeltetés◊ szervíz

Manual Hungary Kft.

Nyári táborok napi 2 úszással,sok játékkal, ellátással, illetve

2 hetes délutáni úszótanfolyamok!• VI. kerület, Bajza utcai uszoda

(1062 Bp., Bajza u. 49-51.) 0670 432 8702

• XI. kerület, Park Teniszklub (1114 Bp., Bartók B. út 63-65.)

0670 257 5354

• XI. kerület, Mányoki úti uszoda (1118 Bp., Mányoki út 9.)

0670 257 5354

0670 426 7435

• Kerepes, Royal Station Sportközpont(2144 Kerepes, Szabadság út 102/b)

0670 774 8771

WWW.BOHOCHAL S PO RT.H U

Page 3: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

32017. június 8.

UtazásUtazás

Fotó

: wik

ipéd

ia

■ A balatoni strandok

nagy része már kinyitott,

az iskolai szünet kezde-

tére, június 15-re pedig

minden fürdőzőhely vár-

ja a hűsölni vágyókat.

A nagy balatoni városok fi -zetős strandjai részben meg-nyitottak, részben a követ-kező hetekben nyitnak meg, illetve akkortól kell belépőt vásárolni.

Keszthely mindhárom ön-kormányzati fi zetős strandja pünkösdkor nyitott. A belé-pőjegyek árai nem változtak, a város főstrandjára (Sziget-fürdő) idén is 890 forintért juthat be egy felnőtt, a két kisebb strandjára pedig 500 forintért.

Siófokon május 15-én in-dult a strandszezon. A vá-rosnak több szabad strandja, és két fi zetős strandja van. Utóbbiaknál május 19-től kell belépőt vásárolni, amely-nek idén emelkedett az ára, ugyanakkor számos kedvez-ményt vezettek be. 2017-től lehet belépőt venni online

is, és lehet fi zetni SZÉP-kár-tyával is.

A Balaton egyik legnépsze-rűbbnek számító fürdőző-helyén, a siófoki Nagystran-don (PLÁZS) hét közben 750 forint, hétvégén 1000 forint a felnőttjegy ára a július 15-ig tartó előszezonban, ami a főszezontól 250, illetve 300 forinttal emelkedik. A város másik fi zetős strand-ján a belépőjegy-árak elősze-zonban, hét közben 500 Ft,

hétvégén 600 Ft, amelyek a főszezonban 100-100 forint-tal emelkednek.

Balatonfüred főstandjaira belépőjegyeket június 20-ig a tavalyi árakon lehet vásá-rolni, a főszezonban viszont a tavalyi áraknál 5-7 száza-lékkal drágábban. A felnőtt belépő ára az Eszterházy strandon 1100 forintról 1150 forintra, a Kisfaludy stran-don 700 forintról 750 forint-ra emelkedik.

■ Hatszáz hajó részvé-

telével az évtized leg-

izgalmasabb verse-

nye várható az idei, 49.

Kékszalag Erste World

Nagydíj vitorlásverse-

nyen, amely július 6-án

reggel 9 órakor raj-

tol Balatonfüredről.

Az idei regatta érdekessé-ge, hogy együtt küzdenek

a legszebb, felújított klasz-szikus hajók és a 21. szá-zadi technológia csodái, a karbonból készült, a szél sebességénél is gyorsabb, többtestű vitorlások. A szer-vezők megfelelő időjárási viszonyok esetén a hatszáz hajón összesen 2800 ver-senyző részvételére számí-tanak. A hagyományoknak megfelelően a rajtvonalat a

balatonfüredi hajóállomás előtt tűzik ki. A tavalyi ver-senyhez hasonlóan a gyors hajók ismét az északi szek-torból indulnak majd, így az idelátogató nézők fantaszti-kus látványra számíthatnak. A vitorlások mint mindig, ezúttal is a Balatonkene-se - Siófok - Tihanyi-szoros - Keszthely - Balatonfüred útvonalon teszik meg a lég-vonalban 155 kilométeres tá-vot, amely az 1934-ben meg-rendezett első Kékszalag óta változatlan.

A rekordot a Fifty-Fifty ne-vű kétárbocos, kéttestű, ma-gyar fejlesztésű vitorlás tart-ja: a katamarán 2014-ben az elképesztő időnek tekint-hető 7 óra 13 perc 57 má-sodperc alatt teljesítette a Kékszalagot.

Megnyílt a strandok többsége Megnyílt a strandok többsége

Hatszáz hajóra számítanak a 49. Hatszáz hajóra számítanak a 49. Kékszalag versenyenKékszalag versenyen

Új s

oroz

at E

va L

ongo

riáv

alro

vatu

nkat

meg

talá

lja a

z 5.

old

alon

.Sz

ínes h

írek

M�anyag, fa nyílászárók!

• Bontás-beépítés• Redőny, reluxa

• 5-6 légkamrás profilok

INGYENES TERVEZÉS, FELMÉRÉS, ÁRAJÁNLAT A MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉN!

Tel.: 06-30/385-9059 06-30/308-5588

Az ak

ció jú

n. 01

-től

jún.

30-ig

tart

.

g, a nMűanyag

-30% Extra

-30%kedvezmény!

Keressen minket a facebookon: minőségi nyílászárók olcsón közvetlenül a gyártótóle-mail: [email protected] • web: www.bakonyablak.hu

AJÁNDÉK párkány

Szigetközi termál napok wellness csomag

Thermal Hotel *** superior Mosonmagyaróvártel: +36-96/206-871

mail: [email protected]

Kérjük hivatkozzon

a „SZUPERINFO NYÁRI AKCIÓ”-ra!

Nyári el�foglalási akció

AJÁNDÉK masszázzsal

érvényes: 2017. május 18. és június 30. között

• min. 3 éjszaka bőséges büféreggelivel• félpanziós vacsora, péntekenként élő zenés büfévacsora• 2 db napi belépő a mosonmagyaróvári termálfürdőbe• privát jacuzzi és szauna használat• ingyenes parkolás• 30’ AJÁNDÉK HÁTMASSZÁZS, min. 3 éjszaka foglalása esetén!

• 14 250 Ft,- Ft / fő / éjszaka superior szobában

KULTURÁLIS KÖRUTAZÁSOK

FEHÉRVÁR TRAVELwww.fehervartravel.hu Eng.szám: R01364/1996/2000

Kérje nyári katalógusunkat!

Valamely utazásunkra való jelentkezéskor e hirdetés bemutatásával 4% kedvezményt biztosítunk az adott utazás részvételi díjából! (Más kedvezménnyel nem vonható össze.)

8000 Székesfehérvár, Várkörút 40.Tel.: 22/321-871 (4 fővonal), 331-997, 321-821

városlátogatások, „üdülés és kultúra” programok, egzot ikus utazások

130-FÉLE PROGRAM 531 ID�PONTBANAutóbuszos utazásainkból: BUDAPESTI INDULÁSPárizs, Versailles, Loire-völgye I-II. 6/7 nap 113.200 FtPárizs, Versailles, Disneyland I. 6 nap 109.200 FtBenelux országok és a Rajna-vidék 8 nap 145.700 FtFrankföld elb�völ� városai és kastélyai 7 nap 138.700 FtBerlin, Potsdam, Harz-hegység 7 nap 108.970 FtErfurt, Weimar, Wartburg vára 4 nap 71.100 FtTüringia és Szászország 8 nap 111.350 FtNagy szicíliai körutazás 11 nap 209.900 Ft

FEHÉRVÁR TRAVEL BÓNUSZ:5*-os indulási garancia • útlemondási biztosítás a részvételi díjban • egyedül utazók felár nélkül • idegenvezetés rádiós

adó-vev�vel • luxusautóbuszok • budapesti indulás

Page 4: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

4 2017. június 8.

PaparazziPaparazziItt az Intim Torna Illegál új kislemezeNégy dalos kislemezzel és egy klippel jelentkezik az Intim Torna Illegál. A Köszönöm szé-

pen, jól vagyok a tavalyi év kedvencének számító tévés sorozat második évadának záró

dalaként is hallható. Hivatalos EP bemutató a Budapest Parkban június 9-én.

■ Nemrég volt a bemu-

tatója a Turay Ida Szín-

házban A férfiak a fejük-

re estek című zenés víg-

játéknak, amelyben Détár

Enikő az egyik elha-

gyott feleséget játssza.

De találkozhatunk az örökif-jú, energikus művésznővel a Bánfalvy Stúdió A kaktusz vi-rága című előadásában, a Ma-dách Színházban pedig a Mary Poppins, a Poligamy, a Mamma Mia! és a Bepasiztunk című da-rabokban is.

– Mi az érdekessége a Turay Ida Színház legújabb produkci-ójának, milyen jellegű élményt kínál a nézőknek?

– Szerencsére nagyon szereti a közönség az előadást, amely tulajdonképpen egy szenve-délyes és igazán mulatságos szakítástörténet dalban és pró-zában elmesélve. Három be-csapott, válófélben lévő feleség mindennapjaiba nyújt betekin-tést, akik kezdetben nem szim-patizálnak egymással, de ahogy egyre inkább megismerik egy-más történetét, erős szövetség alakul ki közöttük.

– Nem ez az első közös mun-kátok a teátrummal…

– Nem bizony! Négy évvel ezelőtt a Szellem a spájzban című darabban játszottam elő-ször a Turay Ida Színházban, majd követte a Charley nénje?, a Segítség, én vagyok a felesé-gem!, a Hello Dolly!, az Ikrek előnyben! és az Angyalok nem sírnak. Kellemes szakmai kö-zeg, kiváló kollégákkal, az el-múlt évek során erősen a szí-vemhez nőtt.

– A legtöbben mégis a Ma-dách Színházból ismernek, ahova még főiskolásként kerül-tél be, és a mai napig számos előadásban lehet találkozni ve-led. 32 éven keresztül játszottad például a Macskákat, de úgy döntöttél, hogy idén, a szüle-tésnapodon öltöd utoljára ma-gadra a macska jelmezt. Nehéz volt ezt a döntést meghozni?

– Évek óta érlelődött ben-nem, hogy ideje lenne ezt meglépni, és egyáltalán nem volt könnyű, hiszen valamitől

megválni, ami ennyi ideig ré-sze az ember életének, min-dig fájdalommal jár. Nagyon sok generáció nőtt fel a Macs-kákon, gyerekektől a nagy-szülőkig mindenki megtalál-ta benne a maga örömét. Túl vagyunk már vele az 1400. elő-adáson, aminek jelentős részé-ben én is szerepeltem, hiszen sokáig nem volt kettős szerep-osztás. Most, hogy az előadás éppen az 53. születésnapomra esett, az volt a kérésem, hogy hadd búcsúzzam el azon az estén.

– Van olyan emléked a da-rabbal kapcsolatban, amely valami miatt máig elevenen él benned?

– Rengeteg ilyen van. De ta-lán az a legkedvesebb emlé-kem, amikor Zsigmonddal, a kisebbik gyermekemmel az ötödik hónapban jártam és be-ugrottam a színházba ebédelni és beszélgetni egyet a kollégák-kal, amikor megjelent Cs. Nagy Endre, a Madách Színház fő-ügyelője és megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Mondtam, hogy igen, aztán feltette a kérdést, hogy képes lennék-e játszani. Így történt, hogy husi macska-ként, Zsigmonddal a pocakom-ban végig énekeltem és táncol-tam az előadást.

– Prózai vagy zenés darabok-ban játszol szívesebben?

– Nem tudnék különbséget tenni. Megtanultam, hogy min-dig annak örüljek, ami van. Per-sze azért engem is megérint olykor a „szomszéd fűje min-dig zöldebb” érzés, és ha éppen nem játszom annyit valame-lyik műfajból, az tud hiányoz-ni, de szerencsés vagyok, mert viszonylag kiegyenlített ezen téren a repertoárom. Bevallom, fi atalon közelebb állt hozzám a próza, nem értettem a musica-leket, de ahogy teltek az évek, rájöttem, hogy a zenés műfaj-ban éppúgy meg lehet élni és ki lehet fejezni a mélyebb érzel-meket, mint egy komoly hang-vételű, prózai darabban.

– Mi segít egy előadás előtt a felkészülésben, az át-szellemülésben?

– Másfajta felkészülést, kon-centrációt igényel, amikor egy premier előadásra készülök és mást, amikor valamit már sokadszorra játszom. A szín-házba vezető úton szoktam beskálázni, de sajnos a tán-cos elemekre való belemele-gítéssel többnyire adós ma-radok magamnak. Ez tudom, hogy nem helyes, de ha van előadás előtt 10-20 percem, azt inkább relaxációra fordítom.

Alapból izgulós típus vagyok, mert mindig arra törekszem, hogy a maximumot hozzam ki magamból.

– Mennyire erős benned a megfelelési vágy?

– Már nem annyira, mint 10-15 évvel ezelőtt, de persze, mint a legtöbb előadónak, szín-házi vagy akár tévés személyi-ségnek, nekem is fontos, hogy szeressenek, hogy pozitív visz-szajelzéseket kapjak az embe-rektől. A színpadon állva sem-mivel össze nem hasonlítható az az érzés, amikor azt tapasz-talom, hogy a közönség léleg-zet visszafogva fi gyeli minden rezdülésemet, hatással van a nézőkre az, amit csinálok.

– Hosszú évekig szerepeltél képernyőn, többféle műsortí-pusban is kipróbálhattad ma-gad az RTL Klub képernyőjén…

– Álszent az, aki azt állítja, hogy nem jelent sokat a tele-vízióban szerepelni, hiszen még egy átlagos nézettségű műsor is több emberhez jut el egyetlen alkalom alatt, mint egy színházi előadás hosszú évek folyamán. Hálás vagyok azért, hogy nagyon sok műfaj-ban kipróbálhattam magam, énekeltem és táncoltam té-vé show-kban, szerepeltem tévéjátékban, vezettem mű-sort, és még folytathatnám a sort. Nem mondom, hogy ez elengedhetetlen a színházi lé-tezéshez, de azt gondolom, hogy igenis szükség van rá. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy sokkal többen is-mernek a tévéből, mint szín-házból. De ezzel nincs semmi probléma.

– Hiányzik a tévézés? – Persze! Engem elküldtek,

nem magamtól álltam fel. Ez mindig egy kellemetlenebb helyzet. Volt, amikor nagyon hiányzott és féltem attól, hogy akkor most mi lesz, hogyan fo-gok megélni. És bár folyamato-san voltak színházi munkáim, mégis megijesztett, hogy a té-vés időszak az életemben lezá-rult. De úgy érzem, továbbra is nyitott vagyok az ilyen irányú lehetőségekre, és ha megke-resnének újabb feladatokkal,

szívesen folytatnám a televízi-ós szereplést.

– Ha civil pályát választottál volna, mi lett volna az? Egyál-talán megfordult valaha a fe-jedben, hogy más is lehetnél, mint színésznő?

– Mindig is vonzott a gyógy-pedagógia. Sokáig orvos akar-tam lenni, de úgy gondoltam, ahhoz nem vagyok elég okos és egy helyben sem tudok any-nyit ülni, amennyi szükséges lett volna a sok-sok tanulás-hoz. Szerintem nagyon hasz-nos, ha az ember rendelkezik olyan szintű önismerettel, hogy fel tudja mérni, mire képes és mire nem, mert így nem kerget olyan álmokat, amelyek számá-ra elérhetetlenek és nem kell annyiszor csalódnia az életé-ben. Rövid ideig dolgoztam a gyógypedagógia területén, de akkor még éretlen voltam hoz-zá. Ha most mással kellene fog-lalkoznom, akkor változatlanul ez érdekelne, annak ellenére, hogy tudom, Magyarországon ez sajnos nem egy kifi zetődő hivatás.

– Bántad meg valaha, hogy színész lettél?

– Voltak időszakok, amikor elkeseredtem és kilátástalan-nak láttam a helyzetemet, de meg soha nem bántam. Mér-hetetlenül hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben a gyö-nyörű szakmában tevékeny-kedhetek, mert minden ne-hézsége és buktatója ellenére ez az a pálya, ami igazán én vagyok, amelyen ki tudok teljesedni.

– Ha most kezdenéd a színé-szi karrieredet, mit csinálnál másképp?

– Talán csak annyit, hogy jobban vigyáznék arra, hogy megőrizzem a privát szférámat. Ebben sajnos nem mindig vol-tam körültekintő.

– Mit tartasz eddigi életed leg-nagyobb tanulságának akár a hivatásod terén, akár a magán-életedben, amelyből talán má-sok is okulhatnának, ha meg-osztanád velük?

– Azt, hogy merjünk nemet mondani! Ez egy komoly lec-ke az életemben. Budai Klára

Détár Enikő: ”Soha nem bántam meg, hogy színész lettem”Détár Enikő: ”Soha nem bántam meg, hogy színész lettem”

Fotó

: Hur

ta H

ajna

lka

Mos

ógép

ek s

zere

lésé

t vál

lalo

m!

Tel

efon

: 06-

20/9

50-4

9-41

F

elúj

ítot

t mos

ógép

ek g

aran

ciáv

al!

Page 5: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

52017. június 8.

SzSzíínneess hhíírreekk

A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenyének fődíját a közön-ségszavazatok alapján 2017-ben a LÓCI JÁTSZIK nyerte, így idén a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a Strand Fesz-tivál, a Campus Fesztivál és a Budapest Park Nagyszín-pada mellett a MOL Nagyon

Balaton rendezvényeire és az Akvárium Klubba is meg-hívást kap, valamint június 17-én a Halott Pénzzel együtt nyithatja meg a siófoki PLÁZS idei szezonját. A győztes fel-lép a Petőfi Zenei Díj nagy-szabású showműsorában, és egy videoklip elkészítésére is lehetősége nyílik.

■ Új vígjáték-sorozat in-

dult Eva Longoria fősze-

replésével a TV2-n jú-

nius 6-tól kedd estén-

ként. A Telenovella a

szappanopera-gyártás

kulisszatitkait mutat-

ja be sok-sok humorral.

Eva Longoria a Született fele-ségek óta mit sem változott,

a latin szépség ezúttal remek humorát is megmutatja új so-rozatában, melyet producer-ként is jegyez. A Telenovella egy spanyol nyelvű szappan-opera forgatásán játszódik, ahol a profi stáb mindennap-jait, magánügyeit és intrikáit is végig kísérhetik a nézők. A poénokban gazdag soro-zat azt mutatja be, hogy ami

a színfalak mögött játszódik, az pont olyan, mint amit a képernyőn látunk.

A Nagy-Szín-Pad! A Nagy-Szín-Pad! győztese 2017-ben a…győztese 2017-ben a…

Új sorozat Eva LongoriávalÚj sorozat Eva Longoriával

AAAA szzeeeleeekkktttíívvv hhhuuulllaaaddééékkgggyyűűűjttééséérrtt kkkaammmppppáánnnyyyyyooollnnnnaakkkA hulladék, és azon belül is az italos kartondobozok szelektív hulladékgyűjtésére

hívja fel a figyelmet a Budapest Voices a #zöldenjobb elnevezésű kezdeményezés-

sel. A kórus jelenleg egy új koncepció alapján készíti a harmadik lemezét.

Ap

róh

ird

eté

se a

8-9

. o

lda

lon

!

ABLAKABLAK AKCIÓ -45%, www. ablaksztar. hu, Tel.:

06-1/273-0835

ABLAKAJTÓTÓ-ABLAK Akció 42% kedvezmény! Bel-

és bejárati ajtók egyedi méretben fel-

kül! Cím: 1162 Bp. Rákosi út 82. Tel.:

06-0609, Mobil.:06-70/679-8418

dapestnyilaszaro. hu ABLAKCSERE RE AKCIÓ ajándék redőnnyel,

dvezménnyel! 5 év garancia.Tel.:

9

AKFELÚJÍTÁSZ-ig. Ablakmázolás, ablakbeál-

hőszigetelő üvegezés, ablak-

inak Kft. 06-70/657-1545VÉTEL igázpalackját, hegesztő

tmegvásárolnánk. Tel.:

Gszervizhálóza- éből keresünk ncaszerelőket Szakmai ön- 011@gmail.

ónk

T

F

6F

8 2

Ez a kupon 6 ér Önne

Bp., VII. Rá

/Grand Ho Telefon: 06-2

KÉSZPÉNZ festményt, teljes h

da: XI. Fehérvári út 21/a

est: VII. Király u. 70.

Tel.: 786-8224

ARANY: 9.250�FEZÜST: 370�Ft-tól

ékszer

fazofazon

KP.

ARA KIRÁ

EGÉSZSÉG

otoros, ép 304 800,- Ft 0,- Ft

00,- Ft helyet

t

ORVOSI, KOZMETIKAI,SZÉPSÉGIPARIBÉRBEADÁSA

Szállás u. 2/b. 598

hu

anyzott és

ó

06

AZONgépet,

garanciá

MONORIER szigetelt csal kúttal. Irányár 06-20/988-59-71

KÁD KÁDFELÚJÍTÁS HŐval, Akció: fehér 16 00

240-9637, 06-30/989-42KÉM

megbízha szaké

rtelem kemenyfelujítokf

Kastélyok ber

ezüsttárgyakat, 6-12 személyes

stb. Kovács Margit kerámiákat, H

könyveket, antik bútoroka

Díjtalan kiszállással, értékb

Üzlet: +06-1/201-6188,

ST

ÉS

ÁS

HITEL HÁZHOZ MExpressz Hitelcen GYORS Hitelek ingatlanra a

3 nap alatt előzetes költségek n

BAR-listásoknak is megoldhat

Kedvező lakásvásárlási hitelek, cé

hitelek kezdő vállalkozásoknak is.

Adósságrendezés, személyi hitel.

www.hite

l-gyorsan.

Gyors és korrekt ügyintézés, hívjon bizalommal!

Budai Gizella: 06-70/329-1543

Iroda: 06-1/200-5254,

e-mail: [email protected]

V. ker. Bp., Fehérhajó u. 8-10., III. em. 15

FESTÉSMÁZOLÁS

Antialkoholista csapat

es lakásfelújítást vállal!

@vipmail.hu 998-2369

tés, mázolás,tázás, pézés,

zerelés, stb.

ERSZÁMogos gépeket, élhaj-

üllőt, CO hegesztőt, marót, kompresz-

6-70/6026-229 ÉPEK

k javítása 4 389-8073,

k mosó-rosütőt

ő-

Díjtalan Tele (1) 280

fe bútorom� ezüs teljes h

LENDv

RÉGI KÖNYVEK, könyvtárak, hag

magas áron. Díjtalan kiszállással házh

FONT ANTIKVÁRIUM 1062 Bp., Andrássy

332-1646. Nyitva: 10-18-ig. LAKÁSSZERVIZ Mosógépekszerelésétvállalom!

Telefon:06-20/950-4941

Felújított mosógépek

garanciával.PARKETTANYIKORGÁS

OZOG? NYIKOROG?

�s Lajos parkettásmester bontás

ünteti meg a parketta nyikorgását!

avítás, csiszolás, tükörlakkozás.

echnológia. 10 év garancia.

0/941-4891, 404-1230

arkettanyikorgas.hu ŐNYRELUXACIÓ

!S VÉGÉIG! NYÖK: ag és ed�nyök énnyel!

4-2229 ny.hu

ÁSOK. 5%! s áron!

űanyag-dőny: 3év

BudaPesTel.

K

Omeg akár 600

Tartós, esztétwww.hazszTel.:

06-20

H�S FELÚJ 20% KEDV

SZOLGÁL

Lehel Csarnok - helyben vagyunk

sárolok nagyméretű és kisebb fe

dobozt, gyertyatartókat, tálcákat, törtezü

es Zsolnay porcelánokat, régi álló-, fali as

ékért első vevőként a legmagasabb árat fi

104 herendi17@freem

KENEDI TRAVEL UTAZZON, NYARALJON A LEGJOBB ÁRON!

www.keneditravel.huBp. 1067, Teréz krt. 3. (Király utcánál) • Nyitva: H-P 09:30-17:30

Tel.: 278-2156, 278-2157

NYARALÁSOK

ALBÁNIA – DURRES10 nap 7 éj

busz, idvez., 7 éj háromcsillagos szállodában svédasztalos reggelivel

júl. 7-16. AKCIÓ!99900 Ft helyett 89 900Ft/fő!

ALBÁNIA – VLORA10 nap 7 éj

busz, idvez., 7 éj négysillagos szállodában svédasztalos reggelivel

júl. 21-30. AKCIÓ! 104900 Ft/fő helyett 94 900 Ft/fő!

MONTENEGRO 6 nap 5 éjbusz, idvez., 5 éj háromcsillagos

szállodában svédasztalos reggeliveljúl. 11-16. AKCIÓ!

79900 Ft helyett 74 900 Ft/fő!

NYARALÁS APARTMANBANA KRK-SZIGETEN

8 nap 7 éjjúlius 1-8.

2 fős apartm: 134 900 Ft/ap./7 éj -15%!

4 fős apartm.:154 900 Ft/ap./7éj -15%!

Buszjegy oda-vissza: 20 000 Ft/fő

KRK-SZIGET – KRK 6 nap 5 éjbusz, idvez., 5 éj úszómedencés

háromcsillagos szállodában, svédasztalos félpanzióval,

rijekai városnézésjúl. 1-6. AKCIÓ!

119900 Ft helyett 114 900 Ft/fő!

PLITVICEI TAVAK-KRK-SZIGET6 nap 4 éj

busz, idvez., 4 éj szállás tengerparti kétcsillagos szállodában svédasztalos

félpanzióval, rijekai városnézésjúl. 1-6. AKCIÓ!

64900 Ft helyett 58 900 Ft/fő!

DALMÁT NYARALÁS- SIBENIK6 nap 5 éj

busz, idvez, 5 éj szállás egy fantasztikus, minden igényt kielégítő szállodakomplexum háromcsillagos

szállodájában (Aquaparkkal), svédasztalos félpanzió, (fakultatív

kirándulások foglalhatók: Trogir, Primosten, Krka Nemzeti Park)

jún. 13-18. AKCIÓ!94900 Ft helyett 84 900 Ft/fő!

RIMINI 8 nap 7 éj busz, idvez., 7 éj szállás négycsillagos szállodában svédasztalos reggelivel

júl. 15-22., júl. 22-29. AKCIÓ!111900 Ft helyett

104 900 Ft/fő!

CATTOLICA/GABICCE MARE 6 nap 5 éjbusz, idvez., 5 éj szállás

háromcsillagos szállodában svédasztalos reggelivel, úszómedence

használattaljún. 28-júl. 03. AKCIÓ!

74900 Ft helyett 67 900 Ft/fő!

CATTOLICA/GABICCE MARE 8 nap 7 éj

busz, idvez., 7 éj szállás háromcsillagos szállodában

svédasztalos reggelivel, úszómedence használattal

júl 15-22. AKCIÓ!106900 Ft helyett 97 900 Ft/fő!

MONTENEGRO 6 nap 5 éjbusz, idvez., 5 éj háromcsillagos

szállodában svédasztalos reggelivelaug. 26-31. 79 900 Ft/fő!

NON-STOP CSOBBANÁSOK

non-stop busz, éjszakai utazás oda-vissza

Horváto. / BASKAjún. 30-júl. 2. 13 900 Ft/fő

Horváto. / OPATIJAjúl. 7-9. 13 900 Ft/ fő

Horváto. / VODICEjúl. 14-16. 15 900 Ft/fő

KÖRUTAZÁSOK

BALTI KÖRÚT 10 nap 9 éjbusz, idvez., kirándulások, 9 éj

szállás háromcsillagos szállodákban, reggelivel, Helsinki hajózási

lehetőséggelaug. 11-20. AKCIÓ!

139900 Ft helyett 134 900 Ft/fő!

SVÁJC-TORINO-LAGO MAGGIORE 5 nap 4 éj

busz, idvez., 2-2 éj szállás három- és négycsillagos szállodákban,

svédasztalos reggeli, kirándulásokjún. 27-júl. 1. AKCIÓ!

74900 Ft helyett 67 900 Ft/fő!

TIROL ÉS BOLZANO VARÁZSA TIROLI FOLKLÓR ESTTEL 4 nap 3 éj

busz, idvez., 3 éj háromcsillagos szállodában, svédasztalos reggeli, tiroli folklórest vacsorával, itallal,

kirándulásokjún. 29-júl. 2. AKCIÓ!

64900 Ft helyett 61 900 Ft/fő!

FIRENZE-RÓMA-VELENCE 6 nap 5 éjbusz, idvez., 5 éj szállás négycsillagos

szállodákban reggelivel, kirándulások, városnézések

jún. 20-25. AKCIÓ!84900 Ft helyett 79 900 Ft/fő!

UMBRIA A SZENTEK FÖLDJE5 nap 4 éj

busz, idvez., 4 éj négycsillagos szállodában, reggeli, kirándulások

jún. 21-25. AKCIÓ!79900 Ft helyett

74 900 Ft/fő!

EGYNAPOS KIRÁNDULÁSOK

CSORNA-CELLDÖMÖLK-BAKONYBÉLbusz, idvez., ebédjún. 24. AKCIÓ!

7490 Ft helyett 6490 Ft/fő

DOBSINA-ROZSNYÓbusz, idvez., ebédjún. 25. AKCIÓ!

7490 Ft helyett 6490 Ft/fő

SZOLNOKI REPTÁR ÉS SÖRÁRIUMbusz, idvez, ebéd, Reptár belépő,

sörárium belépő sörkóstolóvaljún. 25. AKCIÓ!

7290 Ft helyett 6490 Ft/fő

KECSKEMÉT ÉS A PUSZTAbusz, idvel, ebéd, lovasbemutató,

lovaskocsikázás, fogadó pálinka, bor, lángosozás

júl. 1. 7490 Ft/fő

Page 6: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

6 2017. június 8.

Hir

de

tésfe

lvé

tel:

hir

de

tes@

sz

up

eri

nfo

.hu

• 1

13

3 B

ud

ap

est

, G

og

ol

u.

26

. ÁlláspontÁlláspont ■ Nemcsak Ameriká-

ban, hanem Magyaror-

szágon is általánosan el-

terjedtté váltak az egy-

terű irodák kialakítása a

munkahelyeken. Az elő-

nyök mellett, miszerint

költséghatékony és segí-

ti a munkatársak közöt-

ti együttműködést, szá-

mos hátránya is van.

Koncentráljunk!

Általában a legtöbb embert a zaj zavarja a munkavégzés során, hiszen így kevésbé tud-nak koncentrálni. Erre meg-oldás lehet, ha olyan zenét tudunk hallgatni, ami meg-nyugtat bennünket és segíti a feladatra való fókuszálást. Ösz-szeállíthatunk magunknak le-játszási listákat vagy különbö-ző zenei programok ajánlatait is választhatjuk. A munkatár-saink számára is tudjuk jelez-ni, hogy éppen valami fontos dologgal foglalkozunk, ha lát-ják a fülhallgatót a fülünkben és nem zavarnak bennünket.

Alakítsuk a teret!A munkakörnyezet alakítá-sával el tudjuk kicsit különí-teni magunkat a többiektől, amivel saját komfortzónát alakíthatunk ki. Tegyünk az asztalunkra növényeket és olyan személyes tárgyakat, amelyekkel kellemes környe-zetet tudunk kialakítani ma-gunk körül. Tartsunk rendet,

hiszen úgy gyorsabban meg-találjuk, amit keresünk, így nem idegeskedünk és keres-gélünk feleslegesen. A ké-nyelem is hozzájárul a pro-duktivitásunk növeléséhez, szerezzünk be ülőpárnát és háttámaszt a székünkre, így komfortosabban érezhetjük magunkat és még egészsé-gesebb is.

Tippek a hatékony munkavégzéshezTippek a hatékony munkavégzéshez

A rovat a cvonline.hu együttműködésével készült.

Figyeljünk arra, hogy eleget pislogjunk!Monitor előtt ülve ritkábban pislogunk, így kevesebb nedvességhez jut a szemünk. A pislo-

gás és a nedvesség védi és tisztítja a szemünket, ezért figyeljünk erre tudatosan vagy hasz-

náljunk műkönnyet annak érdekében, hogy pótoljuk a szükséges folyadékot.

Vezet�i tapasztalattal, B kategóriás

jogosítvánnyal rendelkez�

áruszállító kollégákat

keresünk éjszakai munkavégzésre,

budapesti telephelyünkre! Jelentkezését fényképes

önéletrajzzal a [email protected]

e-mail címre várjuk!Tel.: 06-30/668-8912

Budapesti piacainkra keresünk

megbízható, önállóan dolgozni szeret� kollégákat

korrekt bérezéssel

eladói pozícióraElőny: kereskedői/

boltvezetői végzettség.

Jelentkezését fényképes

önéletrajzzal a tarcsi.zoltan@

cserpessajtmuhely.hu

e-mail címre várjuk!

Tel.: 06-30/441-3567

Stabil hátterű fuvarozó vállalkozás belföldi gépjárművezetőket keres

hűtős tehergépjárművekre.Munkakör betöltéséhez „C” kategóriás jogosítvány,

minimum 3 éves tapasztalat szükséges, előny E kategória. Korrekt bérezés és munkafeltételek!

Jelentkezését e-mailben vagy telefonon várjuk: [email protected],

0630/828-6496, 0630/339-7304Szükséges tapasztalat: 3-5 év szakmai tapasztalat

Munkavégzés helye: Budapest Előny: Budapest X. kerületi vagy X. kerület

vonzáskörzete lakóhelyHavi bruttó fi zetési keret: 200 000-250 000 HUF

Egyéb juttatások: cafeteria

RAKTÁROSOKAT, GYÁRTÓSORI

OPERÁTOROKATkeresünk Budapestre és Pest melle telephelyekre, 2-3 műszakos munkarendbe. Felvételi interjú: 2017.

06.15. csütörtök 10.00 óra, Rózsa Művelődési Ház, 1181 Városház u. 1-3. Érd.: 06(70)342-1653.

Festő végzettséggel faipari festék termékek forgalmazására

kollégát keresünk. Önéletrajzokat az alábbi e-mail címre

várjuk: [email protected]

Page 7: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

72017. június 8.

ve

ss m

ink

et

a f

ac

eb

oo

ko

n i

s! w

ww

.fa

ce

bo

ok

.co

m/s

zu

pe

rin

fob

ud

ap

estDélkelet-PestDélkelet-Pest

Tízedik alkalommal szervez a KMO Művelődési Ház Város-ünnepet a kispesti Templom téren. Idén kétnapos lesz a

Kispesti Önkormányzat szü-letésnapi rendezvénye.

Június 10-én szombaton és június 11-én vasárnap ismét

remek han-gulatú csalá-di program, sztár fellé-pők egész hada, izgal-mas mese-illusztrátor kiállítás, ki-rakodóvásár,

kulturált vendéglátás várja a családok apraja-nagyját a kispesti Templom téren és a megújult Ady Endre úton. Kispest önálló településsé vá-lásának 146. évfordulóján a Városünnep immár a 10., ju-bileumi lesz.

Szombat este a fi atalok kö-rében igen népszerű Ocho Macho lép színpadra, va-sárnap pedig Szikora Robi és az R-GO koncertje zárja a programsorozatot.

Jubileumi VárosünnepJubileumi Városünnep

Fotó

: kis

pes

t.hu

MIN�SÉGI NÉMET NYÍLÁSZÁRÓK-50% KEDVEZMÉNNYEL

Bók-Ablak Kft. Bp., XVII., Pesti út 17. (Bejárat a Sima u. fel�l)

Tel./fax: 06-1/256-4760 · 06-70/610-8331e-mail: [email protected]

Ny.: H-Cs: 10-16 h, P: 10-15 h · www.bokablak.hu

INGYENES FELMÉRÉS, ÁRAJÁNLAT KÉSZÍTÉS!Ablakcsere bontás nélkül is, teljes körű helyreállítással!

Red�nyök már nettó 8500,-/m2-t�l

(04

.�18�–

�06

.�30

-ig)

1173 Budapest, Ferihegyi út 78.Tel.: 257-17-60

ZÁLOGKÖLCSÖN FOLYÓSÍTÁSA

KEDVEZ� FELTÉTELEKKEL!

Aranyra

Arany,ezüst, briliáns,

és bizsu ékszerek értékesítése

Nyitva tartás:Hétf�-péntek: 7-16:30 óráig

Szombat: 7-12 óráigAZ "ELÁG"ON, A POSTÁVAL SZEMBEN!!!

TTTELLEKKKKEL!EZ� FELTEEZ� FFELTT

A

KKK

Ar Ezüstre Drágakőre

lág

”álogházEZEZ

HétfS

áig

Halló! Mindent jól hall?

Kispesti Egészségügyi IntézetBudapest, Ady Endre út 122-124.

Telefon: 06-(1)-347-5937

ÜVEGES-KÉPKERETEZ�

www.uveges-budapesten.comTel.: 06-70/620-4806Budapest X. kerület,

Sibrik Miklós és Mádi utca sarok

• Ajtó, ablak, erkély, kirakat törött üveg cseréje 24 órán belül! Biztosítóval elfogadott árakon!

• Tükör méretre készítése, szerelése, házhoz szállítása

• Akvárium méretre gyártása• Képkeretezés méretre gyártása• Erkély festés, mázolás, felújítás,

üveg cseréje

06-70/281-5550Ny: H-P: 10-18 óráig, Szo.: zárva

Csepelen a Sétáló utcai NŐI cipőboltba

NYÁRI VÁSÁR! Rieker, Alpina

és spanyol cipők, szandálok

20% engedménnyel kaphatók!

Országszerte több mint2,5 millió rendszeres olvasó!

Page 8: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

Ma

n a

pró

hir

de

tés!

10

sz

ó:

39

00

Ft+

áfa

ABLAK-AJTÓMŰANYAG ABLAK , redőny kedvező áron, ga-

ranciával.Ingyenes felmérés! Tel: 30/211-2439

www. amitmamegvehetsz. hu

ABLAK-AJTÓ JAVÍTÁSAKAD, SZORUL , huzatos, beázik? Régi, új, fa,

műanyag, bukó-nyíló, tetőtéri nyílászárók javí-

tása. 06-30/273-7908

ADÁS-VÉTEL

IPARI EZÜST ,amalgám, platina, palládi-um, röntgenfi lm felvásárlása kp. fi zetéssel! 06-30/361-5947

ÁLLÁS

GYÁLI KONTAKTLECSEGYÁRBA BETANÍTOTT DOLGOZÓKAT KERESÜNK 12 órás munkarend-be! Bruttó 810-900 Ft órabér + 40% műszak-pótlék + 15.000 Ft cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat a Határ útról és Kőbánya-Kispestről. Jelentkezzen a 06-30/338-2005-ös számon.

SZEMÉLY ÉS vagyonőröket keresünk öltönyös,

igényes munkahelyre! 06-30/482-0055

MŰANYAGFELDOLGOZÓ üzembe munkatársat keresünk. Betanított munkalehetőség Gyálon, félautomata gépek kézi kiszolgálása, termékek ellenőrzése, csomagolása, 3 műszakos munka-rend, hétfőtől - péntekig. Bejelentett, hosszú távú munka, Bruttó 950 Ft/óra + műszakpótlék + cafetéria. Munkavégzés helye: Gyál (BKV busszal Budapestről megközelíthető). Jelent-kezzen: a 06-30/483-3737 telefonszámon.

KÉZIMUNKABOLT Budapesten, a XVIII. kerü-letben keres eladónőt azonnali kezdéssel. Fel-tételek: Kézimunkázói vagy varrónői tapaszta-lat, számítógépes ismeret, nem-dohányzás, nem-hiányzás, rátermettség, terhelhetőség. Feladatok: a Vevők kedves kiszolgálása, se-gítése. Pénztárgép kezelése, áruk rendelé-se, bevételezése, töltése stb… Jelentkezni: 06-70/542-3110

ÉPÍTŐIPARBA SEGÉDMUNKÁST keresek. Vidé-

kieknek és erdélyieknek szállást biztosítok. Beje-

lentett állás, heti fi zetés, kezdésben 9000 Ft/nap.

Lehetőség van szakmát tanulni, jóval magasabb

órabér. Jelentkezni 06-30/9841-887

A Zrt. ipari tanulókat vár nyári és

évközbeni gyakorlatra az alábbi szakmákban:

KAROSSZÉRIA LAKATOSJÁRM�FÉNYEZ�

AUTÓSZEREL� ÉS AUTÓTECHNIKUS (érettségihez kötött)

AUTÓVILLAMOSSÁGI SZEREL� (érettségihez kötött)

A gyakorlat részletes leírása és a jelentkezési feltételek megtalálhatók:http://www.volanbusz.hu\jobs.php

A gyakorlat helye:2151 Fót, EGB Park –

VOLÁNBUSZ Zrt.Jelentkezni és információt kérniLapu József gyakorlati oktatónál

lehet a 06-70-439-0209 telefonszámon.

06-30/324-4986HÉTVÉGÉN IS HÍVHATÓ!

e-mail: [email protected]

BÉCSI AUKCIÓSHÁZRÉSZÉRE VIRÁG ERIKA helyszíni készpénzfizetéssel

vásárol! Antik bútorokat, porcelánokat, festményeket,

órákat, sz�nyegeket, csillárokat, vitrintárgyakat,

aranyat, réz-, bronz-, ezüsttárgyakat, régi

pénzeket, kitüntetéseket!Mindenféle régi lakberendezési

cikket. Hagyatékot kiürítéssel!Gy�jteményeket is vásárolunk!Díjtalan kiszállás 1 órán belül!

RÉGISÉGEK FELVÁSÁRLÁSA

HELYSZÍNI KÉSZPÉNZFIZETÉSSEL.VÁSÁROLUNK:

FESTMÉNYEKET, BÚTOROKAT,

PORCELÁNOKATTELJES HAGYATÉKOT

KÖNYVEKET, KAR-FALI ÓRÁT,

RÉZ-BRONZ-EZÜST TÁRGYAKAT

DÍJTALAN KISZÁLÁSSAL!

T: 06-20/486-2342E-mail: [email protected]

Készpénzért vásárolunk! Kérem, jöjjön el hozzánk!

Exkluzív üzletünk: Louis Galéria • II., Margit krt. 51–53. Tel.: 316-3651, 06-30/944-7935 • E-mail: [email protected]

(A 4-es, 6-os villamosról a Mechwart liget megállónál kell leszállni)

A LOUIS GALÉRIÁBAN AZ ÉRTÉKBECSLÉS INGYENES!

PATEK PHILIPPEArany:

akár 4 000 000 FtAcél:

akár 2 000 000 Ft

VACHERONCONSTANTIN

Acél: akár 500 000 FtArany:

akár 1 000 000 Ft

CARTIERAcél:

akár 20 000 FtArany:

akár: 100 000 Ft

PATEK PHILIPPE1930-AS ÉVEK

Acél: akár 200 000 FtArany:

akár 400 000 Ft

ROLEX OYSTERCHRONOGRAPH

Acél: akár 600 000 FtArany:

akár 1 500 000 Ft

I.W.C. SCHAFFHAUSEN

Acél: akár 250 000 FtArany:

akár 500 000 Ft

OMEGACHRONOGRAPH

Acél: akár 300 000 FtArany:

akár 600 000 Ft

OMEGACONSTELLATIONAcél: akár 40 000 Ft

Arany: akár 200 000 Ft

Órákat készpénzért vásárolunk!

Kérem jöjjön el hozzánk! Budapest XIII., Hollán Ernő u. 4. (a Jászai Mari térnél)

Telefon: 350-4308, 06-70/884-4084

Kimagasló áron keresünk eozinos Zsolnay tárgyakat! Garantált 1 000 000 Ft!

FIGYELEM! FIGYELEM!Brilles antik ékszer felvásárlás

extra magas áron!

Készpénzért vásárolunk:– Sárga borostyán ékszereket– Aranyat, ezüstöt, brilleket– Régi, arany kar- és zsebórákat– Dísztárgyakat szobrokat – Numizmatika.

LEGYÉL TAGJA Legyél tagja a műszaki eladói csa-

patunknak! Háztartási cikkeket értékesítő buda-

pesti (XIV., XIX., XVII.) bolthálózat eladókat és

üzletvezetőt keres. Önéletrajzokat a tboylogisz-

[email protected] címre várjuk!

ÉRTÉKESÍTŐI TAPASZTALATTAL munkatársat

keresek! fi x+jutalék! 06-20/326-1876, peter@

juhhe.com

BÁDOGOS szakembereket keresünk. Tel.:

06-20/299-1765

Újpesti külföldi tulajdonú vállalat

munkatársakat keres, festő és kiszerelő

üzemébe GÉPKEZELŐKET

betanított munkára3 műszakos munkarendbe,RAKTÁROSI POZÍCIÓRA 2 műszakos munkarendbe

targoncás vizsgával.

Tel.: [email protected]

3,5 TONNÁS Mercedes Sprinterre „B” kategó-

riás jogosítvánnyal keresünk legalább 1-2 éves

nemzetközi tapasztalattal rendelkező sofőrt, aki

áruszállításban jártas. Fő irányunk: Németor-

szág, Belgium, Hollandia. Nem uniózás! Buda-

pesti telephelyünktől telephelyünkig. Jelentke-

zés: [email protected] vagy +36-30/275-47-49

Budapesti székhelyű RÁGCSÁLÓ ÉS

KÁRTEVŐIRTÓ CÉGérvényes vizsgával

rendelkező

GÁZMESTERT keres

akár munkaviszonyban is. Tel: 06-20/328-1550

ÉPÜLETBURKOLÓT, KŐMŰVEST felveszek. Fize-

tés 1600Ft/óra. 06-30-975-0053, 06-1-226-2527

GÉPÉSZETI CÉG tapasztalt csőszerelőt keres bu-

dapesti munkavégzésre. Érd.: 06-30/7699-280

AUSZTRIAI NIGHTCLUB hostess munkára keres

csinos lányokat 19 éves kortól, top keresettel. Tel.:

00-43-664-599-96-95, 06-30/313-35-16

ANTIKVITÁS, HAGYATÉK

VÁSÁROLNÉK ANTIK és 50-60-as évekbe-li bútorokat, festményeket, vitrin-tárgya-kat, mindenféle lámpát, teljes hagyatékot. 06-30/903-8380

ARANY

nyugatigold.huV. Szent István krt. 25.

06-70/608-6082

Exklusív felvásárlás!arany: 9500-18.800 Ft/g

ezüst: 150-800 Ft/gborostyán-korall:

300.000 Ft/dbHERENDI-ZSOLNAY,

KARÓRA KÉSZPÉNZES FELVÁSÁRLÁS

osztrák árakon vásárolunk

Arany: 9.000-15.000 Ft-igFestmény, Herendi bútor

VII. Rákóczi út 10.Tel.: 20/770-5000

www.becsiaranyhaz.hu

BÉCSI ARANYHÁZ

AUTÓAUTÓFELVÁSÁRLÁS AZONNALI készpénzfi zetés-

sel! 06-30/682-1390

GÉPJÁRMŰ FELVÁSÁRLÁS típustól, állapottól

függetlenül. Vizsga nélkülit és veteránt is! T.:

0620/938-0796

AUTÓFELVÁSÁRLÁS készpénzért évjárattól és állapottól függetlenül a hét minden napján! 06-70/622-0123

EGYÉBII. OSZTÁLYÚ trapézlemez akció! Horganyzott és

színes trapézlemezek 950-1400 Ft/m² (nettó).Tel.:

06-29/367-618, 06-70/318-9472

ÉLETJÁRADÉKMAGÁNYOS? ROSSZ ANYAGI helyzetben van?

Kiegészítené nyugdíját? Kössön életjáradéki, el-

tartási szertődést! Tel.: 06-30/513-7118

ÉLETMÓD

tanfolyam

hídnál.

FAKIVÁGÁSFAVÁGÁS ALPINTECHNIKÁVAL, veszélyes-

sé vált fák kivágása, visszavágása, gallyazása,

gyökérkiszedés, sövényvágás, elszállítással is.

06-70/382-9990

FESTÉS-MÁZOLÁSSZOBAFESTÉST, MÁZOLÁST, tapétázást azon-

nalra vállalok, üres lakásokra árkedvezmény. Tel.:

06-20/247-7185

FESTÉST, MÁZOLÁST, burkolást vállalok! Nyug-

díjasoknak kedvezménnyel, bútormozgatással,

takarítással! Tel.: 06-30/422-1739

SZOBAFESTÉS 400 Ft/m²-től, tapétázás 900 Ft/

m², csempézés 3500 Ft/m²-től, laminált parketta

1200 Ft/m². Kőműves munkák anyagbeszerzéssel.

Tel.: 06-30/849-6264

SZOBAFESTÉS, tapétázás, mázolás olcsón, mi-

nőségben takarással, bútormozgatással Tel:

706-64-19, Mobil: 06-20/9877-273

GÉP, SZERSZÁMVÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhaj-lítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompresz-szort, invertert, kis gépeket. 06-70/6026-229

GONDOZÁSJELENLEG HOTELKÉNT működő, közeljövőben

induló, kedvező feltételeket és magas minőségű

szolgáltatásokat (teljes ellátás, 24 órás szakápolói

felügyelet, állandó és igény szerinti programok)

kínáló hajdúszoboszlói idősek otthona várja la-

kói vagy családtagjaik jelentkezését. Telefon:

06-20/459-6890

HÁZTARTÁSI GÉPEKMOSÓGÉPEK ÖSSZES típusának javítása 4

órán belül, 1 év garanciával. Tel.: 389-8073,

06-20/9105-311

Felújított mosógépek garanciával!

Mosógépek szerelését vállalom!

Telefon: 06-20/950-4941

INGATLAN

ELADÓ DUNAKESZI-ALSÓ Rezeda utcában 641

nm-es /beépíthető/ hétvégi telek fa/házzal, gyü-

mölcsfákkal. Közműves! Tehermentes! 29,9M Ft.

Tel: 20/2443456 Ingatlanosok ne hívjanak!

ELADÓ BUDAKESZIN (Nagyszénászug) 609 nm-es

telek emeletes faházzal. Villany, víz az udvarban.

Irányár: 6.5 M Ft. Tel.: 06-20/381-7021

ELADÓ RÁKOSPALOTA Veresegyház utcában

kétgenerációs családi ház 365 nm-es féltelken

garázzsal. 38,9 M Ft. Tel: 20/952-2922. Csere is

érdekel! Ingatlanosok ne hívjanak!

Page 9: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

Üz

leti

ap

róh

ird

eté

s! 1

0 s

: 7

80

0 F

t+á

fa

HISZEM, HOGY A TISZTESSÉGES MAGATARTÁSNAK VAN JÖVŐJE!

EZŰST VÁSÁR 100–600 Ft/gr

Zsolnaykért kimagasló magas árat fizetünk! Arany kar-, zsebórák

HERENDI VÁSÁR készpénzes felvásárlás!

BECSÜLETES ÁRAK! (érdeklődjön személyesen)

Borostyán 5000–100 000 ft-ig

Az ár

válto

zás j

ogát

fenn

tart

juk!

BUDAPEST FELVÁSÁRLÁS1117 K�rösy József utca 7-9. Fehérvári úti Vásárcsarnok fsz.

PORCELÁN ÉS EZÜST ÜZLET (virág soron) Nyitvatartás: H–P: 1000–1700

06-1/209-4245, 06-20/200-6084 • [email protected]

Arany, ezüst, briliáns felvásárlás!

Dinasztiánk harmadik generációja vagyok, aki folytatja a több évtizede tartó családi hagyományt, a szép tartós ér-tékek felkutatását, felvásárlást. Édesapám a legnagyobb ékszerkeresked�. A t�le tanult sok évtizedes tapasztalatot és az 5-ös min�sítés� bizonyítványomat, nemcsak ma-gánszemélyek, de a szállodák is igénybe veszik. Az üz-leti élet alapja a becsület! Hiszem, hogy a tisztességes magatartásnak van jöv�je!Komoly érdekl�d�k megkeresését örömmel várom.

Briliáns ékszerek aukciós áron!

VERESEGYHÁZ szomszédságában, Erdőker-tes egyik legszebb részén eladó egy 3 szobás két szintes családi ház. A házhoz egy egye-di kemencés fedett terasz is tartozik. Tel.: 06-70/932-9046 https://drive.google.com/dri-ve/folders/0B9TQ4dtczPNAb1hBakZHb3N1T-zA?usp=sharing

PÉTERI KÖZPONTJÁBAN , az épülő új 4. sz. főútvonal közvetlen közelében az Evangélikus Egyház tulajdonában lévő 1500 m² területű ingatlanon, 500 m² kétszintes szerkezetkész épület, hasznosításra kiadó. Várjuk befekte-tők, logisztikai cégek érdeklődését. Minden felmerülő hasznosítási megoldás tárgyalá-si alap lehet. Érdeklődni: 06-20/927-4495, 06-30/966-3237, 06-29/314-016

BUDAPESTEN A VÁRBAN eladó ingatlant kere-

sek megvételre 45-50 m-ig. Tel: 06-20/417-2373

ÚJPALOTÁN , Nádastó park utcán, 2,5 szobás,

4.em-i azonnal költözhető lakás eladó! Ár:17,95

M 06-20/468-1495

FELÚJÍTANDÓ LAKÁST vásárolnék saját részre

készpénzfi zetéssel. Komfort nélküli is érdekel.

Tel.: 06-70/635-0558

KÁDFELÚJÍTÁSKÁDFELÚJÍTÁS HŐKEZELÉSSEL , 5 év garanciával.

Akció: fehér 20000.-Ft. Műanyag kádak is! Tel.:

240-9637, 06-30/989-4284

KOPOTT FÜRDŐKÁDJÁT, zuhanytálcáját felújít-

juk, bontás nélkül, színesben is! Varga Zoltán T.:

06-70/-570-5515

KÉMÉNYKÉMÉNYBÉLELÉS , szakvélemény ügyintézés,

kondenzációs kazánok bekötése, szerelt kémény,

kéményfelújítás: 06-30/290-8902

KÉMÉNYFELÚJÍTÁSKÉMÉNYBÉLELÉS

TURBÓS, KONDENZÁCIÓS KÉMÉNYEK

ÉPÍTÉSETel.: +36-30/636-80-36

[email protected]

… az Ön kéménye biztonságos?

Kémény-építés, kéménymagasítás, kémény-felújítás.

06 30 959 3204

[email protected]

KERTÉPÍTÉSKERT,SZIKLAKERT tervezése, építése, pázsit-készítés, növénytelepítés, sövénynyírás, fű-nyírás, fakivágás, metszés, permetezés. Tel.: 06-30/9494-550

KONTÉNERAZONNALI KONTÉNERSZÁLLÍTÁS , sitt, hulladék-szállítás 4-12 m³-es lenyitható konténerekkel. T.: 06-30/948-4000

KÖNYVRÉGI KÖNYVEK, könyvtárak, hagyatékok véte-le magas áron. Díjtalan kiszállással házhoz me-gyünk. FONT ANTIKVÁRIUM 1062 Bp., Andrássy út 56. Tel.:332-1646 Nyitva: 10-18-ig. E-mail: [email protected]

TELJES KÖNYVTÁRAKAT, régi és modern könyve-ket (idegen nyelvűeket is) könyvgyűjteményeket, levelezőlapokat, CD-ket, hagyatékot korrekt áron vásárolunk Budán is. Díjtalan kiszállás! NOSZTAL-GIA ANTIKVÁRIUM 1136 Budapest, Pannónia u. 26. Tel.: 06-30/950-8324, 339-8200, ifj . Nagy László.

LAKÁSFELÚJÍTÁSLAKÁSFELÚJÍTÁS! Dryvitozást, szigetelést, komplett fürdőszobafelújítást vállalunk számla-képesen! Érd: 06-30/626-7213

MUNKA

Ház- é

s lakásfelújítás

Csak pontosan, szépen, úgy érdemes.

Gipszkartonozót,festőt,

burkolót, kőművestfelveszek!

06-20/998-2369PAPÍR-RÉGISÉG

BÉLYEGET, KÉPESLAPOT, régi pénzt, régiséget vásárolunk.Bp. VI., Andrássy út 16. Ny.: H-Sz 10-17, Cs: 10-19, Tel.: 266-4154

REDŐNY-RELUXA

AKCIÓK!M�anyag és

alumínium red�nyök5% kedvezménnyel!

Tel.: 06-1/2624-72406-30/209-5987, 06-1/409-2229www.hoffmannredony.hu

RED�NY JAVÍTÁSOK.Szúnyoghálók -5%!

Napellenz�k akciós áron!

AKCIÓ! 75%-os áron red�nyök, reluxák, napellenz�k, szalag-függönyök, szúnyoghálók, harmonika-

ajtók, h�szigetelt ajtók, ablakok közvetlen a gyártótól. Javítás. Ingyenes felmérés.

Gyorsaság, min�ség, garancia! Tel.: 06-30/397-9201

RÉGISÉGFELVÁSÁRLÁS! HAGYATÉKBÓL származó na-gyobb értékű és egyszerűbb tárgyakat is, poha-rakat, tányérokat, készleteket, hűtőszekrényt, fali tányérokat, karórát, fali órát (üzemképtelent is), mosógépet, centrifugát, könyveket, csilláro-kat, porcelánokat, vitrintárgyakat (olcsóbbat is), képeket, bútorokat, dunnát, párnát, valamint teljes hagyatékot vásárolok. Azonnal fi zetek. Te-lefon: 06-30/396-4495

SZARVASAGANCS

Agancs felvásárlás!

06-30/788-6062

Hagyatékot is!

SZŐNYEG, KÁRPITMINŐSÉGI SZŐNYEG- és kárpittisztítás! Melegvizes mélymosás, vegytisztítás, sze-gés, javítás. Háztól-házig 2 nap alatt! www. szonyegexpressz. hu, 06-1/280-7574, 06-30/94-94-360

SÍRKŐMEGYERI TEMETŐBEN új építésű családi krip-ták eladók. Érd.: Dunakeszi, Fóti út 106., T.: 06-20/412-8336

TETŐMAGAS ÉS LAPOSTETŐK kivitelezését, fel-újítását, javítását, szigetelését, ezek bádo-gosmunkáit vállalom! 35 év gyakorlattal! Tel.: 06-20/92-68-321

PALATETŐK BONTÁS nélküli felújítása, lapostetők csapadékvíz elleni szigetelé-se. 12 év vízzárósági garancia. Ingyenes felmérés és árajánlat készítés. Bodó Gábor www. palatetok. hu 06-30/2277-082

TŰZIFANYÁRI AKCIÓ! Kalodás és ömlesztett konyhakész

hasított tűzifa! Tölgy, bükk, akác fűzfa. Kaloda

1mx1mx1m ár: 11500Ft. Akár ingyenes szállítás

24 órán belül! Hívjon bizalommal: 30/908-6094

ÜDÜLÉSZALAEGERSZEGEN csendes nyugott környezet-

ben várja vendégeit a Villa Szívhegy .10fő -ig

kínálja a phenés teljes élményét, gyerekeknek

trambulin, homokozó, városban csúzdapark. Fel-

nőtteknek kultúrális, bor, horgász turizmus segít a

kikapcsolódásban. Tel.:06/20-243-06-33

KESZTHELYEN Balaton partól 500m-re igé-

nyes szobák fürdővel, közös konyhával kiadók!

Tel.:06/20-243-06-33

MEZŐKÖVESD GYÓGYFÜRDŐN 3 nap/2 éj fél-

panzióval 9.800.- ; 6 nap/ 5 éj 24.500.- Tel.:

06-49/312-251, www. fenyo-panzio. hu

TERMÁL HOTEL Pávai gyógyszálló Berekfür-dőn. Simogató gyógyvíz, családias légkör, na-gyon kedvező árak, TB által támogatott gyógy-kezelési lehetőség! www. termalhotelpavai. hu T.: 06-59/519-111

HORVÁTORSZÁGI TENGERPARTON apartman

kiadó. Tel.: 06-30/318-1810, 06-20/956-7766

https://www. facebook.com/horvatorszagiapart-

man http://www. horvatorszagiapartman.com

NYARALJONHAJDÚSZOBOSZLÓN

A KRISTÁLYHOTELBEN!

Telefon: 06 30 848 60 56www.hotelkristaly.hu

3 éjszaka 22 500 Ft4 éjszaka 29 000 Ft7 éjszaka 49 000 Ft

Tartalma: svédasztalos reggeli, menüválasztásos vacsora, ingyenes szaunahasználat, wifi.

XII., Divatáru üzlet Németvölgyi út 2.

Ny.: H-P 10-18 óráig Tel.: 06-20/9365-457

email: [email protected]

XV., Média 2000 Bt.,

Ivánka Pál u. 13., Tel.: 417-1837

XVI., XVI. Kerületi Ipartestület, Margit u. 18.,

Tel.: 403-0205

XX., Kapucenter, Szűrös-Team,

Határ út 90., Tel.: 1/421-0071, 30/921-3560

Apró- és keretes hirdetését már az alábbi irodákban is feladhatja:

Hirdetésfelvétel!

X

NÚJ!

Page 10: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

10 2017. június 8.

KLASSZ a pARTon fesztiválA Cimbora Alapítvány harmadik alkalommal rendezi meg a KLASSZ a pARTon

fesztivált július 15. és augusztus 6. között. A komolyzenei koncerteknek ezút-

tal is a Balaton, valamint a Duna partján található települések adnak otthont.KikapcsolóKikapcsolóAlmásy Katalin: Kati Patika Melyik évszak-ban érdemes mé-regteleníteni? Mit igyunk, ha fáj a fejünk, ha magas a vérnyomásunk, vagy ha épp fáradtak vagyunk? Mi használ a szúnyogok és mi a nap ellen? Mire jók a tibeti teák? Igaz, hogy a hagymából szinte bármi elkészíthető? Mit nevezünk Nero nektárjának? Igaz, hogy a böjt nemcsak lel-ki, hanem testi megtisztulást is jelent? Hogyan szüntethet-jük meg a tavaszi fáradtságot?

Hogyan kell gyógybort készí-teni? Miért kell az arcunkon görgetni a forró tojást? Mi min-denre jó a gyömbér, az alma és a körömvirágkrém? Ha be-zárt a gyógyszertár, kérj segít-séget a természettől! Megnyílt a Kati Patika! Almásy Katalin természetgyógyász arra vállal-kozott, hogy összegyűjtse: az egyes betegségekre mi a ter-mészetes gyógymód. Hasznos tanácsokkal lát el, hiszen sok kellemetlen tünet akár gyógy-szerek nélkül is megszüntet-hető. Legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél, a természet patikája mindig nyitva áll!

Pataki Éva: Még egy nő Szerelem, szere-tet, hűség. Fél-tékenység és csalárdság, ami krimibe hajló zaklatásban te-tőzik. Belezuhanni egy ér-zelmi szakadékba – aztán ki-mászni belőle, ha tudunk…

Lehet-e nyugvópont a nemek presztízsharcában?

Mitől válnak a könyvben sziporkázóan elevenné, egye-divé az ezerszer és ezerféle-képpen megírt élethelyzetek, hétköznapi kapcsolattörténe-tek? Talán attól, hogy a tartós szerelmek, a házasságok ru-tinja és a futó kalandok pezs-dítő elevensége, olykor csak apró csípésként fel-felviszke-tő hólyagocskái között ott rej-lik benne mindaz, ami egy férfi és egy nő között meg-történhet, ha egymásba ga-balyodnak. És ezt üdén ellen-pontozzák a barátnők: néha erkölcsprédikációba hajló, óvó intelmeik, máskor he-lyeslő szurkolásuk végigkísé-ri a „hősnő” szerelmi bonyo-dalmait, miközben maguk is küzdenek saját démonaikkal.

Nagyon őszinte beszéd egy mélyen megélt női világról – gördülékeny, szelíd humo-rú, érzékeny, szomorkásan is vidám. Nem lehet véletlen,

hogy Pataki Éva az Athena-eum Kiadó legnépszerűbb, legolvasottabb szerzőinek egyike.

Szőcs Henriette:A török brigadéros A Kizil Elma háremének tit-ka - Első rész. Abdurrahmann pasa háremé-ből időről idő-re eltűnnek a lányok. Egyre többször jelenik meg a füves-asszony, ami soha nem jelent jót. De vajon mit nem sza-bad megtudnni a hatúnnak? Ki kapja a selyemzsinórt? Hogy boldogul a hárem nyu-galmát és biztonságát ismerő Aisa szabad nőként? Hogy ke-rül Batthyány Ádám gróf egy hamvas ifjú hölgy hálószo-bájába? Abdurrahman túléli utolsónak hitt hadjáratát? Mi lesz az utódlással? Vajon mi úszik a Dunában? Mi a Kizil Elma háremének titka?

Szőcs Henriette A török brigadéros című regénytri-lógiájának első részében egy izgalmakkal teli kalandos uta-záson vehetünk részt az Osz-mán Birodalomban.

Horváth Gábor: A kék A drogmámor-ban úszó Fitti nagy felfedezést tesz: a marihuá-na a bibliai Élet Fájának leszár-mazottja. Márpedig ha az, akkor speciális nemesítéssel vissza lehet jutni az eredeti nö-vényhez. Megvan a nagy terv, és kétségtelen, hogy a kísérlet egyre jobb füvet termel, de a szívás egyre nagyobb: vallá-si fanatizmus, alvilági banda-háború és véres leszámolások keverednek drogos szeánszok-kal, orgiákkal, és a mindent el-söprő szerelemmel, miközben az olvasó szembesül a lét nagy kérdéseivel… valahol félúton őrület és valóság között.

k k

kd h

Minden szombaton 19 órától Kórus és orgonaestek a Szent Mihály templomban (Bp. V., Váci u. 47.) )Händel, Bach, Mozart művei professzionális előadásban mindössze 4500 Ft-ért!

Infó: www.organconcert.hu 06-20/823-2095, 06-20/824-8564

Dét

ár E

nikő

: „So

ha n

em b

ánta

m m

eg, h

ogy

szín

ész

lette

m”

rova

tunk

at m

egta

lálja

a 4

. old

alon

.Pa

para

zzi

Page 11: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

112017. június 8.

Mindössze három hét alatt épül fel az ország legnagyobb színháza a semmiből a szegedi Dóm téren.

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada június 30-án indul a Tosca című

operával - ez a dátum már nincs messze, így nem csoda, hogy a Dóm téren máris megkezdődtek a munkálatok.

– Tavaly, az utóbbi évek folya-matos fejlesztéseinek köszönhető-en minden eddigi megjelenésénél szebb, európai léptékű formában várta a közönséget a Szegedi Sza-badtéri, mely az egyetlen hazai színház, ahol valamennyi szín-házi műfajban játszunk előadá-sokat – fogalmazott Herczeg Ta-más igazgató.

Épül Épül az ország az ország legnagyobb legnagyobb színházaszínháza

Vajon te hogy reagálnál, ha egy kilenc-tagú roma család a szomszédodba köl-tözne? És ha a kertedbe? Majd a nap-palidba? A Romazuri (Á Bras ouverts) című francia vígjátékban ez történik ugyanis a felesége szoknyája mögött élő, mérsékelten sikeres, szabad szellemű íróval, Jean Etienne Fougerole-lal (Christian Cla-vier), akinek új könyve, a Tárt karokkal aktuális té-mát boncolgat: nyújts segítséget a rászoru-lóknak! Egy tévévi-ta során egy harcias újságíró felszólítja Fougerole-t, hogy a nagy szavak he-lyett mutasson példát!

A műsoron fel-lelkesülve más-nap reggel egy kilenctagú roma

család jelenik meg Fo-ugerole villája előtt...

Márta István - a Művészetek Völ-gye alapítója - új és rendhagyó eseményt rendez júniusban a

fesztiválról „elhíre-sült” Balaton-felvi-

déki kistelepülésen, Kapolcson.A minden elemében

a gyerekeknek szóló ki-lenc nap június 17-én kez-

dődik egy hatnapos tehetség-kutató- és fejlesztő táborral. A

csoportokat elismert művészek, illetve intézmények szakemberei

vezetik. A tábort követően június 23-24-

25-én három napos minifesztiválra kerül sor, ahol koncertek, színházi előadások, táncházak, játékok, kiál-lítások várják a családokat.

I M P R E S S Z U M

Ki adó: Mobil Lap Kiadói Kft. 1133 Budapest, Gogol utca 26.

A Kiadó a megjelentetett hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja.

MTIHÍRFELHASZNÁLÓ

Kapolcska Kapolcska aprócska fesztivál aprócska fesztivál

IkrekHa bármivel kapcsolatban

szeretne változtatni,

annak most jön el az

ideje a héten. Feltét-

lenül tegyen lépéseket

az irányába és, ha

megteszi, biztos si-

kerre számíthat.

Bika

Már a hét e

lején rá kell a

rra

döbbennie, hogy bizony

egyedül van,

és nem

számíthat

semmilyen

tekintetben segíts

ég-

re, mindent

magá-

nak kell megolda-

nia. Kezdje el!

Rák

Amik eddig problémásan

alakultak vagy éppenség-

gel stagnáltak,

azok

most végre beindulnak,

méghozzá igen ked-

vezően kezdenek sű-

rűsödni az életében

a történések.

Oroszlán

Egy kissé m

inth

a le lenne

marad

va, és ezt onnan

is

sejtheti, h

ogy eg

yre csak

gyű

lnek

a m

egold

ásra

váró

feladath

almok,

amik

persze

Önt

egyre

csak bosz-

szantják.

SzűzM

eg

leh

ető

se

n

ny

ug

alm

as

lesz

ez

a

t, a

zt

leszá

-

mítv

a, h

og

y a

ka

dh

at n

é-

mi

an

ya

gi

pro

blé

ja,

am

i ko

mo

ly

fejtö

rést

fog

o

ko

zn

i. D

e

ne

ag

djo

n, jö

nn

i fog

a m

eg

old

ás!

Mérleg

Vég

re meg

érkeznek a h

éten

a várva

várt fo

rdulato

k

élete tö

bb

területén

is,

ráadásu

l pozitív

érte-

lemben

. Szám

ításai

kifizetődnek,

akár

csak a

kemény

munkája.

Skorpió

Mivel láthatóan remekül ha-

lad az élete, úgy érezheti,

hogy kötelessége mások-

nak is jó tanácsokat

adni, hogyan kormá-

nyozzák a

saját

életüket és érjenek

el sikereket.

NyilasMinden úgy alakul, ahogy

tervezte. Sorra valósítja

meg céljait, mindezt úgy,

hogy a legcsekélyebb

erőfeszítésébe sem

kerül. Nincs más

dolga, mint learatni

a termést.

Bak

Még Önt i

s meg fo

gja lepni

a héten szélsőséges és

váltakozó hangulata. De

nem hogy Ön, a kör-

nyezete is furcsállni

fogja, hiszen

nem

igazán jellemző ez

magára.

Vízö

ntő

Nem

ez

ek

lesz

nek

él

ete

legsz

ebb n

apja

i mag

ánél

e-

te

és

érze

lmei

ren.

Egye

dül

itt

kele

tkez

het

egy

kis

zava

r az

erő

-

ben

. Et

től

elte

kintv

e

han

gula

és

elég

edet

t le

sz.

Hal

akN

ap

ról

na

pra

sik

erü

l m

eg

-

va

lósít

an

i te

rve

it

és

ki-

tűzö

tt

lja

it.

Így

le

ga

-

láb

b

a

tvé

re

ny

u-

go

dt

szív

ve

l d

őlh

et

tra

, m

ert

tu

dja

,

ho

gy

n

inc

s

elm

a-

rad

va

se

mm

ive

l.

Kos

Ren

dkí

vül s

űrű

hét

vár

Önre

,

szin

te e

gy

per

c ny

ugal

ma

sem

les

z. H

irte

len e

lkez

d

min

den

m

egin

duln

i,

műkö

dés

be

lépni

és

ráad

ásul

velü

k

együ

tt

érke

znek

a

pro

blé

mák

is.

Angelina JolieAz Ikrek nő szeret merészen élni,

mérlegelés nélkül belemegy koc-

kázatos helyzetekbe is.

A június 4-én született Angelina

Jolie férfiakat megszégyenítő

bátorságáról tesz tanúbizo-

nyságot újra és újra.

Nemzetközi sikereket ért el a Buborék együttesAz USA-ban megrendezett Nemzetközi Dalszerző Versenyen a Buborék együttes

harmadik helyezést ért el gyermekzene kategóriában. A verseny nyertesei között

egyedüli magyarként képviseli a gyerekzenekar hazánkat.

Alekszandr Puskin terve, hogy megírja Borisz Godunov című nagy, az orosz nemzeti történelem emlékezetes ese-ménysorozatát feldolgozó tragédiáját, csak részben sikerült. A mű elkészült ugyan, de nem nagy, nemzeti tragédia lett, helyette káprázatosan szellemes,

fordulatos és megle-pően modern

mű szü-

letett: a darab ironikus hangvétele, a hatalomért folytatott harc cinikus gesztusai nem engedik, hogy könnyet hullassunk a szereplők sorsa fölött.

A hataloméhes urak, és az alkal-mazkodásba belefáradt nép viszo-

nya cseppet sem megható. Vi-szont a fordulatos, gunyoros

jelenetek során át belepil-lanthatunk a szereplők

kártyáiba, és a politi-kai manőverek széles

eszköztárába - ajánl-hatjuk a művet akár kezdő politikusok számára is, illetve mindenkinek, aki kíváncsi a hatalmi játszmák változa-tos technikáira.

A Katona Jó-zsef színház elő-adását Zsámbéki Gábor rendezte.

Alekszandr Puskin: Alekszandr Puskin:

Borisz GodunovBorisz Godunov

Romazuri Romazuri

KikapcsolóKikapcsoló

Fotó

: MT

I/S

zig

etvá

ry Z

solt

... a

z Ö

n k

ém

én

ye b

izto

nsá

go

s?06

-30/

959-

3204

Telje

s kö

r� m

egol

dáso

kkal

szo

lgál

unk

kém

ény-

építé

s, k

émén

ymag

asítá

s, k

émén

y-fe

lújít

ás

Page 12: VISZLÁT EU-S ROAMINGDÍJ! - kispest2.szuperinfo.hukispest2.szuperinfo.hu/wp-content/blogs.dir/75/files/budapest... szuperinfobudapest. 2 2017. június 8. Aktuális A teherautók mellett

12 2017. június 8.

Órákat készpénzért vásárolunk!Keresek Angelus, Heuer, Marvin, Doxa, Bovet, Tavannes, Breitling,

Vetta acél stopperos órákat 100 000–300 000 Ft-ig!

Törtarany és fazonarany felvásárlás!

A HÍR IGAZ!!! A sárga golyós borostyánt

súlytól függően 50 000–100 000–

200 000–300 000 Ft-ért vásároljuk!

Korall ékszereket vásárolunk! 5 000–100 000 Ft

PATEK PHILIPPEArany:

akár 4 000 000 FtAcél:

akár 2 000 000 Ft

CARTIERAcél:

akár 20 000 FtArany:

akár: 100 000 Ft

ROLEX OYSTERCHRONOGRAPH

Acél: akár 600 000 FtArany:

akár 1 500 000 Ft

KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROLOK!KÉREM, JÖJJÖN EL HOZZÁNK!

Gyűjteményembe keresek színes, régi eozinmázas körpecsétes Zsolnay

porcelánt! Kimagasló áron, töröttet is! Mérettől függően 300 000–3 000 000 Ft-ig!

Tekintsék meg megújult weblapunkat: louisgaleria.hu

Váza szőlőfürtökkel

levelekkel

Váza faunokkal

és nimfakkal

Váza vulkános panoráma-

képpel

Váza romantikus

tájjal

Váza relife

mintákkal

Kaspó őzzel Virágtartó VirágtartóPanorámás

KaspóTál relife mintával

VACHERONCONSTANTIN

Acél: akár 500 000 Ft

Arany: akár 1 000 000 Ft

PATEK PHILIPPE1930-AS ÉVEK

Acél: akár 1 000 000 Ft

Arany: akár 2 000 000 Ft

OMEGACHRONOGRAPH

Acél: akár 300 000 Ft

Arany: akár 600 000 Ft

ÉÉ ÉÉÉÉ ÉÉ

Exkluzív üzletünk: Budapest II. Margit krt. 51–53.

06-1/316-3651, 06-30/944-7935 E-mail: [email protected]

Ezüsttárgyakért kimagasló árat fizetünk készpénzben!

Aranypénzek grammja akár 18 600 Ft

Magyar 10 koronás 1914

Zsigmond forint

Fogaranyat (foggal együtt is!)Fazonarany: 8000–18 600 Ft/gr Törtezüst, fazonezüst: 170–1000 Ft/gr

Minden pénzt megfizetünk a régi brilles fülbevalóért! akár 100 000–5 000 000 Ft-ig (a brillkő méretétől függően)

UT

AZ

ZO

N A

LE

GJO

BB

ÁR

ON

!

KE

NE

DI

TR

AV

EL

• T

el: 2

78-2

156

hir

deté

s az

5. o

ldal

on