4
8/19/2019 Visegrádi Királyi Palota_összefoglaló http://slidepdf.com/reader/full/visegradi-kiralyi-palotaoesszefoglalo 1/4 Visegrádi Királyi Palota A palota története akkor kezdődött, amikor 1323-ban Károly Róbert a királyi udvart Visegrádra elyezte, ekkor kezdett ép!tkezni a városban" Az ép#letegy#ttes első eml!tése megleetősen rossz emlék$% a &épes &r'nika szerint Zách Felicián itt támadt rá a királyi (saládra" Károly Róbert idején csak néhány lakóház épült fel és kialakítottak egy lovagi torna rendezésére alkalas teret! ahol olykor aga a király is nyeregbe szállt" #z #njo$ korban a terület városrész volt t%bb épülettel! ait Zsigond $ralkodása alatt alakítottak palotává" A palota négyzet alapra)z* volt és +al vette kör#l" A régi kápolna a +alon k!v#l maradt !gy azt, kolostorép#lettel kiegész!tve az obszerváns +eren(eseknek adományozta a király" F&bejáratként a kap$torony szolgált, amivel pontosan szemben volt az *) egya)'s palotakápolna be)árata" Az elrendezés m'dos!tásával több udvar és kert )ött létre" zek köz#l a leg)elentősebb a fogadó$dvar és az 'K(i palotán belül kialakított dísz$dvar volt" Az épületegyüttes 'K(i részén volt a palota k%zpontja" tt, egy áromemeletes négyzet alapra)z* ép#letben alak!tották ki a királyi és királynéi lakosztályokat" Az als' szinten lakott a szeélyzet , a +első két szinten pedig a király és a királyn& nyári és téli szállása volt"

Visegrádi Királyi Palota_összefoglaló

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Visegrádi Királyi Palota_összefoglaló

8/19/2019 Visegrádi Királyi Palota_összefoglaló

http://slidepdf.com/reader/full/visegradi-kiralyi-palotaoesszefoglalo 1/4

Visegrádi Királyi Palota

A palota története akkor kezdődött, amikor

1323-ban Károly Róbert a királyi udvartVisegrádra elyezte, ekkor kezdett ép!tkezni a

városban" Az ép#letegy#ttes első eml!tésemegleetősen rossz emlék$% a &épes &r'nika

szerint Zách Felicián itt támadt rá a királyi

(saládra" Károly Róbert idején csaknéhány lakóház épült fel és kialakítottakegy lovagi torna rendezésére alkalas

teret! ahol olykor aga a király is nyeregbe szállt"

#z #njo$ korban a terület városrészvolt t%bb épülettel! ait Zsigond

$ralkodása alatt alakítottak palotává"

A palota négyzet alapra)z* volt és +al vette

kör#l" A régi kápolna a +alon k!v#l maradt!gy azt, kolostorép#lettel kiegész!tve az

obszerváns +eren(eseknek adományozta a

király"

F&bejáratként a kap$torony szolgált,amivel pontosan szemben volt az *) egya)'s

palotakápolna be)árata" Az elrendezésm'dos!tásával több udvar és kert )ött létre" zek

köz#l a leg)elentősebb a fogadó$dvar és az

'K(i palotán belül kialakított dísz$dvarvolt"

Az épületegyüttes 'K(i részén volt apalota k%zpontja" tt, egy áromemeletes

négyzet alapra)z* ép#letben alak!tották ki a

királyi és királynéi lakosztályokat" Az als'

szinten lakott a szeélyzet, a +első kétszinten pedig a király és a királyn& nyári és

téli szállása volt"

Page 2: Visegrádi Királyi Palota_összefoglaló

8/19/2019 Visegrádi Királyi Palota_összefoglaló

http://slidepdf.com/reader/full/visegradi-kiralyi-palotaoesszefoglalo 2/4

mellé a palotarész

.sigmond téglalap alak*, apalotával ma)dnem megegyező

nagyság*

gyü%lcs%skertet alak!tatott ki, aminek közepén vízvezetékkel tápláltcsorgók)t volt"

A paloták termeiben is megtalálat'k a .sigmond kori, kényelmi átalak!tások és

d!sz!tések nyomai"

# palotát kés&bb néileg elhanyagolták! és ebben csak *$nyadi +átyásaragóniai ,eatri-szal k%t%tt ./01(os házassága hozott változást" A késő

g'tikus st!lusban átép!tett palotában táliaután ur'pában először meg)elent a

reneszánsz ép!tő- és szobrászm$vészet is"

Kevés )j épületet építettek! a régieketalakították át a kor igényei szerint" A

szobrok, szökőkutak 2iovanni 3alata a

szobrászm$elyében kész#ltek" Az ő nevéezkötető a palota leg!resebb d!sze, a

*erk$les(k)t elkész!tése is" A kutat /átyás(!merei d!sz!tik, és a gyermek 0erkules

val'sz!n$leg a advezér király törvénytelenára, orvin ánosra utal" &ör#lötte a

.sigmond-kori d!szudvart átép!tve, annakelső szint)én reneszánsz loggiát.

alak!tottak ki" A kertben *) teraszokatképeztek ki" 

A kápolnában is megtalálat' volt az

itáliai reneszánsz st!lusában alkot'szobrászok kéznyoma" Aranyozott (arrarai

márványb'l alkották meg a kápolna *)

1 A loggia 4olasz sz'5 lodzsa6 az ép!tészetben agyományosan 7pillérekre vagyoszlopokra támaszkod', nyitott, árkádos (sarnok"7 vagy 78élig nyitott, árkádos(sarnok vagy valamely ép#let +aláoz simul' oszlopos - bolt!ves galéria"

Page 3: Visegrádi Királyi Palota_összefoglaló

8/19/2019 Visegrádi Királyi Palota_összefoglaló

http://slidepdf.com/reader/full/visegradi-kiralyi-palotaoesszefoglalo 3/4

tabernákulumát, és számos +aragvánnyal d!sz!tették a templomot, ami köz#l egy

vörösmárvány domborm$, az un" 4isegrádi +adonna ma is meg(sodálat'"

A palota a korabeli itáliai reneszánsz udvarok között is megállta a elyét, ezért

olvasat' a sokat látott pápai követ, ,artoloeo de +araschi leveleiben, ogy a+öldi paradi(somb'l !r" &ésőbb a 9V" század közepén 5láh +iklós Hungária (!m$

m$vében emlékezik meg az ép#letről"

# palotát a t%r%k(kor idején elhanyagolták! és a 64777" századra szinteteljesen a f%ld alá került" A 99" századra el+eledték, és még abban is

kételkedtek, ogy val'ban létezett az :lá által meg!rt +ormában"

# palota helyét végül 8ch$lek 9ános találta eg! és kezdett el ott ásni.:;/ végén" Aogy a palota ép!téséez ma)dnem minden Visegrádon ép!ttető

király ozzá)árult, *gy a +el*)!táson a Visegráddal +oglalkoz' leg!resebb régészek,történészek mindegyike dolgozott - ;(ulek ánost'l 0é)) /ikl'son át ;zőke

/átyásig"A sokszor évtizedekig akadoz' rekonstruk(i' a millennium közeledtével kapott *)

lend#letet, és <===(re elkészült az 'K(palota és a *erk$les(k)trekonstr$kciója" A palotán bel#l a kiáll!t'termek és a kőtár a k#lönböző korokb'l

származ' emlékeket mutat)a be"

ttp%<<==="visegrad"u<kiralyi-palota-3  

A palota előzménye &ároly >'bert városi áza volt" &omoly palotává (sak " ?a)os

+e)lesztette uralkodása első +elében" A rom)aiban ma is áll' ép#leteket még szintén" ?a)os kezdte meg ép!teni élete végén, de már (sak ut'dai% /ária és .sigmond+e)ezték be a 9V" század végén" # 64" század els& évtizedéig! íg Zsigondaz $dvarát ,$dára ne k%lt%ztette! a visegrádi királyi palota aradt aagyar $ralkodók hivatalos székhelye" # 64" században háttérbe szor$ltpalotát csak +átyás állítatta helyre a 64" század végén" >tt&l kezdve! az.?//(es t%r%k hódításig a agyar királyok vidéki rezidenciája volt" A török

időkben rommá vált ép#letet a 9V" század közepén lebontották" 1@3 'ta +oly'+eltárása és elyreáll!tása során maradványait m*zeummá alak!tották"

A királyi palotának a 9V" század végén kialakult ép#letegy#ttese árom +ő részre

tagol'dott" 'szakon a palotakert! délen pedig a ferences kolostor fogtak%zre a k%zponti épületcsoportot! amely nagy)áb'l 123 B 123 méteres

ter#letet +oglalt el" A kaputorony az ut(ai omlokzat közepén ép#lt" A nagy+ogad'udvart a nagytermeket magába +oglal' északnyugati, a királyi lakosztálynakelyet ad' északkeleti, a palota kiszolgál' elyiségeit tartalmaz' délnyugati és

Page 4: Visegrádi Királyi Palota_összefoglaló

8/19/2019 Visegrádi Királyi Palota_összefoglaló

http://slidepdf.com/reader/full/visegradi-kiralyi-palotaoesszefoglalo 4/4

délkeleti szárnyak, valamint a palotakápolna +ogták közre" Az udvar déli részét

gyalogos lovagi tornákra asználták" Az udvar +első részén elyezkedett el areneszánsz /*zsák-k*t)a" nnen nyitott lép(sősor vezetett a kápolnateraszra"

ttp%<<visegradmuzeum"u<palota2<kiralyi-palota-kronologia< 

Oroszlános kút