DABI ISTVÁN

VERSEK

2

TARTALOMELŐSZÓ

ÖnarcképKöltők vagyunk(egy napon megjelent...)Aki néz – nem mindig látHaikuk(melyik nyelv a legszebb...)(mint a hal dobálja magát...)(mint télen a föld...)(bűnösnek tartasz engem?)(a magány hosszú kígyói...)(menjünk le Dante nyomában...)(a közöny-járvánnyal sújtott...)A „Szolidaritás” születése(a párnám alá rejtettem...)(a fátlan házrengetegben...)DilemmaFestményLélekvándorlásHitA teveLátomásA fa és a gyümölcsAlkalmi szerelemAzt hittemBolgár esküvőBűvölőGyermekkorKépRepülés(lehet a bátorság hiánya...)(a házak között áll...)(pillants az égre...)(A költészetre már nincs szükség...)(a Föld kérge alatt...)(tetszel...)(a múlt vonatja...)(nézz a szemembe...)(lassan szertefoszlanak...)(részegen forog a Föld...)(hosszú téli álom után...)(mintegy sírban nyugszik a Föld...)Gyilkosság

A tenger(a négy fal között...)(lila éjjelek...)(hinni...)(csavargó voltam...)(a szív egyik zugában...)(a vízinövények zöld ujjain...)A vak(a szemek görbetükrei mögé...)BakuBástya (Gdańsk)A szavak átváltozása(az álom-ragadozók elől...)Egy magányos nő élete(egykor az óceánok s a tengerek fenekén...)(az ég felé nyújtogatják gyökereiket a fák...)Idegen városbanÁllítások és kérdésekÁlom ébrenAzeriekEgy moszkvai metróállomásonÁlom az ősi Bakuról(gyapot – homok...)(hitt és remélt...)ErotikaAz azerbajdzsáni költőkhöz(a csak álomban látott tenger partján...)(megállt előttem...)(a vastag bőr alatt...)(fáradtan ült...)(hallgassátok meg...)(tegnap úgy tűnt hogy hívsz...)(hogyan mondjam el neked...)...-hozA lányok szerelme, a fiúk szerelme(a sápadt napsugarak...)(az ifjúság vihara ragadta magával...)Atomháború utánArckép(a pedagógusok és a könyvek hatására...)(amikor a magány csont-ujjai...)(szenvedély szaggatta teste...)(amikor tavasszal sötét felhők...)

3

ELŐSZÓ

Nemrég egy riporter kérdezte meg tőlem, hogy ha ily sok nyelvből fordítok verseket, sajátmagam miért nem írok? Ekkor bevallottam neki, hogy a fordítások mellett szinte párhuzamo-san születnek saját költeményeim is, azonban azokat másodlagos fontosságúaknak tartom,mert a célom, szinte kötelességem, ha már ilyen sok nyelvet tudok, hogy azokat a költőket,akiknek a műveit én eredetiben tudom olvasni, bemutassam azoknak, akik nem tudnak idegennyelveket, vagy nem ismerik azokat annyira, hogy a költészetet eredetiben élvezhessék.

Ugyanakkor attól félek, hogy a saját műveim – éppen azért, mert rengeteget olvasok, fordítok– nem lehetnek eredetiek, mert akaratlanul is beveszem saját verseimbe az idegen gondola-tokat, irodalmi formákat.

És, mivel Lengyelországban kezdtem verseket írni, azokat többnyire lengyelül „szülöm meg”és utána fordítom le magyarra. Verseimből lengyelországi lengyel és belorusz nyelvű, litvániailengyel, valamint vajdasági és erdélyi magyar nyelvű újságokban, folyóiratokban közöltem.Több versemet bemutatta a Gdański Rádió, és a bitolai (Macedónia) „Razvitok” c. folyóirat.Magyarul mindezideig nem is igen igyekeztem saját verseimet publikálni, ezért ez a válogatásegy harminc éves időszak termésének nagy részét – időrendi, téma szerinti válogatás nélkül –öleli fel.

4

Önarcképapám – a szótlan belenyugvásanyám – az eleven észhúgom – a munkas én – a zagyva életse hitemse céloms hitvesem a fátylas bűn

csak vágyamés titkolt álmomés életem – a szerelem

barátaim – az éjszaka magányos vándoraikedveseim – a nagyvárosi neonokés álmom – a titokés életem – a lázlakom a csendet a kihalt utcákat az elhagyott parkokat és a halszagú part is az én tanyám

s fekhelyem a fázós homok egy szigeti pad vagy idegen ágyak tolla melegít

elemem – a tűzés színem – a vörös

fák füvek és pipacs mindenütt pipacs és láng és tűz

életem – a művészetművészetem – a szerelemszerelmem – a tűza tűz vörösés vörös a láz

apám – a szótlan belenyugvásanyám – az eleven észhúgom – a munkas én – a zagyva élet szerelmese vagyok

5

Költők vagyunkköltők vagyunk – beteges exhibicionistáklemeztelenítve mutatjuk valónknézzétek e karcsú szó-csípőket e csinos mondatokat a jóképű jelzőkettessék vegyétek

kínáljuk portékánk mint prostituáltak éjjel a bárban

tessék vegyétek a feslett hasonlatokat a kéjenc határozókat

várjuk a prédát mint pókok a hálóba zuhanó legyet mint kurvák a Pénzes palitpedig csak azt akarjuk hogy olvassák verseink

kínáljuk portékánklemeztelenítve magunkköltők vagyunk – beteges exhibicionisták

(...)egy napon megjelent önszántából? küldték? Kényszerítették?

ŐRENDKÍVÜLI akart lennihogy csodáljákde más lett a sorsacsak PARANCSOLTmert úgy hitte ez a SZERETETés dühöngött mert nem azt tették mit ő akart nem úgy ahogyan ő akarta

és egy nap eltávozott vagy visszavitték

ki tudja? Csak egy üres test maradt utána és néhány emlékkép.

6

Aki néz – nem mindig látÁtnéz az ablakon – látja az utcát

énrajtam – mintha nem is lennék

Benéz az ablakon a szobába – kíváncsi nagyon

énhozzám – meglátogat egy percre

Belenéz a lábasba – már éhes

a szemembe – de semmit sem lát ha nem akarom

Felnéz a hegytetőre – csodálja az ott ülő sast

énrám – csodálja a tudásomat

Kinéz az ablakon – az utcát figyeli

énbelőlem valamit – terve van velem vagy fél tőlem

Körbenéz nem tudja hol is van

Lenéz a szakadékba – lezuhant roncsok hevernek ott

engem – de akkor miért néz rám?

Megnéz de fel nem ismer

Ránéz egy pillanatra s elfordítja a tekintetét

Szétnéz erre-arra tétován

Utánanéz mert nem biztos a dolgában

Visszanéz még egyszer utoljára és elgondolkodik:érdemes volt ennyit nézni?

VALÓJÁBAN SEMMIT SEM LÁTOTT

7

HaikukA tömegtől nemLát ő embert mint másAz erdőtől fát

Azt kívánta hogyMeg ne lássa őt senkiBefogta szemét

Bármerre is mentSehol senkit sem látottSivatagban élt

Próbál olvasniA sorok között az üresPapírlapon is

Telefon nélkülHallja az üzenetetFülre sincs szükség

Magában beszélTársaságban nem minekBeszélnek mások

Primitív azAki a másiknak hiszMert meg nem érti?

Civilizált azAki késsel-villávalEszik... kenyeret?

Vagy talán akiFrakkban nyakkendősen járAz őserdőben?

Becsukta a szemétBefogta mindkét fülétS megértett mindent

Az okosoknakMinden náluk okosabbŐrültnek számít

Csak az ostobaKépzeli magát mindigFő okosnak

8

(...)melyik nyelv a legszebbkérdik gyakranés nagyon sokféle a válaszaz olasz – mondja az elsőa spanyol – válaszolja a másodikaz angol – véli a harmadikaz arab, a japán – állítják másokde van akinek a legjobban a szuahéli vagy a yoruba tetszik

minden csak attól függ hogy melyiket tudod és hol élnek barátaid

számomra mindegyik nyelv szépmertaz egyik – lágya másik – keménya harmadik – ritmusosa negyedik – dallamosaz ötödik – lassúa hatodik – gyors és így tovább a legutolsóig

de ténylegmelyik nyelv a legszebb

az amelyiken éppen beszélek

(...)mint a hal dobálja magát nehezen kapkodva a levegő utána horgász horgán agonizálvaugyanúgy fulladozom és dobálom magam éna valódi és vélt ellenségekkel teli világbanreménytelenülhogy megtaláljam benne a helyemet

9

(...)mint télen a föld alszik a vastag hóréteg alattalszik a nagyvárosi embera kedvetlenség pora hamuja és korma alattláthatatlan álarccal az arcáncsak a szája húzódik grimaszbaés a szemében gyűlölet-szikrákcsillognak

és egyre nagyobb távolságbanköveti embertársaita világ vége felé

(...)bűnösnek tartasz engem?de előbb bizonyítsd bea bűnömetés mondd nyíltan a szemembehogy mivel vétkeztem ellenedaz álmaimmal?a szavaimmal?a tetteimmel?vagy a fékezhetetlen szerelmemmel?hozz tanúkatés ha csak egy isujjal mutatva rám ezt mondja:Ő AZ AKIelcsábította a húgomat a feleségemet a lányomatakkor térden felmegyeka világ legnagyobb szentélye lépcsőjén

(...)a magány hosszú kígyóicsúszkáltak körülöttea sötétbőléber baglyok huhogtakés őa fák gyökerei alattmozdulatlanulfehér fogaivala feltámadásfekete reményétrágta

10

(...)menjünk le Dante nyomában – akit Vergilius vezetetta pokolba hogy a tisztítótűzön át feljussunk a mennyországbafigyelemmel követve az elkárhozott lelkek minden kínjátés a mennyben élő angyalok ájtatos mosolyátés csak ezután válasszunka világ és a túlvilág között?

(...)a közöny-járvánnyal sújtottkihalt városok utcáinaz emberi hangok után vágyakozóelhagyott házaka szeretetről ábrándoznak

A „Szolidaritás” születésea lány már hajnalbanmegpillantottaamint a város felé indulttenyerén egy miniatür cethallalmeztelen voltcsak pár tengeri fűszállógott a derekárólcsuromvizesenlépdelthátra hagyvaerőteljes lábnyomaita homokbana villamosok rémülten hátráltak a kocsiszínekbeaz autóbuszok gyáván lestek utánaa kitört garázsablakokon átéjszakai csend kerítette hatalmába a városta pékek a kemencében felejtették a kenyereta gépek szófogadatlanul leálltaka kalapácsok megszűntek kopácsolnicsak a tengeri óriás meztelen talpacsattogott a kihalt utcák kövezeténálomsápadt arcok villantak fel a lefüggönyözött ablakokbanhogy azon nyomban el is tűnjenekaz ég felé nyújtott karokkal futó lányt látvaaki ezt kiabálta:„Kijött a Cethal, hogy elnyelje a világot!”

Gdańsk, 1980. augusztus

11

(...)a párnám alá rejtettemaz álmaimathogy el ne olvassa senkiaz agyamban rejlő gondolataimat

csak a halálom utánkúsznak majd előmegdermedve félholtanés eltűnnek az égenmint a köda meleg nyári napon

(...)a fátlan házrengetegbenkésői gyermekkoromálmából ébredvemeglepetten nézem az egyforma ajtókat ablakokat erkélyeketés nem értemhogyan lehetségeshogy az emberek még nem változtakegyforma bábokká

Dilemmaa múlt nyomaitkitörölve emlékezetünkbőlszülessünk újjá új tulajdonságokkalrendelkező lényekként?

Vagy zárkózzunk beaz elmúlt évek árnyai közéés ne lássuka változó világot?

FestményRózsavölgyiné Tomonyák Gitta képére

román templomromok közöttgótikus tornyontörök félholdlövell napsugarakat

12

egy folyó fölé emelkedőzöld domb feléegy tó hullámaitfehér vitorlások szelikde egyszerre eltűnik mindenés csak barna fakérget látunka művész megálmodott ábrándképeivel

Lélekvándorláseredeti csomagolásbanlátható külsérelmi nyomok nélkülhermetikusan zárt polietilén fóliábantúlvilági fertőző anyagok nélkülleszállították a lelkethogy találjon magának testetebben az életbende ettől a perctől kezdveszükségtelen elfekvő árunak érzi magátegy rosszul szellőztetetta nedvességtől penészes raktárbanahonnan hosszú évek utánegy fekete teherautónelviszikegy újabb címre

Hithinniönmagunkbanaz ész teremtő erejébenaz értelemben ami az életet irányítja és a különböző fajok és népek együttélésétaz önmegsemmisítés szakadékába zuhanó Földönés hinnihogy leugrik a saját gyermekeit halálra ítélő Bolygórólegy Óriáshogy megtartsa egy évezredekig tartó pillanatigezt a lefelé gördülő Gömböt

13

A tevebüszkén állt az útszélenmegvetően és gyűlölködve nézteaz őt bámuló embereket

„Mit akartok tikétlábú állatokénnélkülem elpusztulnátoka sivatag homokjában” – olvastam a szeméből

de nem mozdultegyenesen állta tömegbenvárta a megfelelő pillanatothogy eltűnjöna sárga láthatáron túlKözép-Ázsiaszáraz földjén

Bukhara, 1989 májusa

Látomásoroszlán ordítjavarázsdaláta vibráló neoncsövek alatta csillagok felé

hív a csók a mámor

az életvihogva vetkőzikamikor őrjöngő trombiták sikongnakés rángatózva járjautolsó táncáta sír fölöttés kimerülten elzuhan

A fa és a gyümölcsA fa ősszellehullajtja gyümölcsét

Továbbra is büszkén állés nyáron az ágainújabb termés mosolyog

De az almalent a porban megrohadha nem emeli fel féltő kéz

14

Alkalmi szerelemfelsikítasz a kéj mocskos karjába dőlvemikor szerelem-polip szívja a véreds a Perc után puhán ellankad a testedmint pihenő macska a kályha alattnyúlunk el egymás mellettkét fél-idegen

csak a testet ismerjük a vér zubogását ereinkben a szív zakatoló lüktetését a karmoló körmöket a lángoló lábakat a simuló combokat és semmi mást

fekszünk egymás mellettkét idegenés egyre távolodunk

zuhanokzuhanok a föld alá a szennybe a semmibede te nem jössz velembár szorítlak magamhozés te bújsz hozzám mint csecsemő az anyjához mint méh a virágsziromhozs nem jössz velem mégsemott maradsz égő testeinktől áthevült ágyamontávol tőlem a zöldes messzeségben a Tátra csúcsánmiközben én a szakadékba zuhanokmert nem ismerjük egymástcsak a testetés reggel mint két ismeretlen megyünk tovább

15

Azt hittemazt hittem sokáigkis szobahol könyvek sorakoznak a polcokona boldogságs a magány az egyetlen öröm a földön

most előlépekés mint vaksi vakondokállok elétekés kérlek emberekvezessetek

Bolgár esküvőKörbe, körbe! Táncol a nép.Horo, horo – gyors ütemre lép.És kerék forog, kerék pörög,Járja mind, veszett ördögök.

Szól a duda és a dob pereg. A porban egy kutya hempereg. Felnőttek s gyerekek dala száll, Bár arrébb épp a halál kaszál.

Lakzira gyűlnek most itt sokan, Vonulnak sorokban, boldogan. Egy férfi, egy nő és egy gyerek, Míg szól a duda s a dob pereg.

Körbe, körbe! Táncol a nép.Horo, horo – gyors ütemre lép.És kerék forog, kerék pörög,Járja mind, veszett ördögök.

Terített asztal, finom borok. Nyeli a sok-sok éhes torok. Egyik felugrik, kurjant nagyot, Táncra perdülnek kicsik, nagyok.

A vőlegény itt ül egymaga. Tárva a menyasszony ablaka. A sok vendég most mind berohan. A fiú felnevet boldogan.

A menyasszony az ajtóban áll, Kezében lábas meg fakanál. Máris hozzák ki a sok ruhát, A blúzt, a szoknyát, s a pongyolát.

16

Majd az ágynemű kerül sorra, Szőnyeget hoznak szép csokorba’. A lábast a fedők követik, Közben már az eső is esik.

A kocsink fölött ponyva feszül. A kakas ijedten felrepül. Van sikoltozás, és van kacaj, Egy lány Botev-verseket szaval.

Körbe, körbe! Táncol a nép.Horo, horo – gyors ütemre lép.És kerék forog, kerék pörög,Járja mind, veszett ördögök.

Mély sötét fedi most a falut. Szemünk már csillog, zilált hajunk. Szól a zene, a dal idegen, De a ritmus zörget szívemen.

Míg egyre csak táncol a nép.Horo, horo – gyors ütemre lép.És kerék forog, kerék pörög.Járja mind, veszett ördögök.

Bűvölőjöjj közelebb közelebb idegen

nem lehet szívedenily sűrű vastag kéregnem mondhatom félek

jöjj közelebb közelebb idegen

nem szabad ily hidegenmereszteni rám a szemedcsíráznak már a búzaszemek

jöjj közelebb közelebb idegen

egyre közelebb gyere gyere

nem vagy te az ördögnek gyereke

17

érted az emberi szavakathallasd hát a szavadat

gyere gyorsan gyorsan ide hozzám gyere

a Duna partján állok gyerejöjj jöjj egyre közelebb te idegen

szemedből hidegenvibrál felém a gyűlöletne ne mondd hogy gyűlöllek

gyere gyere ide hozzám ülj mellémpihenj meg ölemben mint anyád mellénne félj tőlem nem szabadmohón figyelem ajakad

de te állsz némán szótalanboldogságom – érzem – odavanbár még hívlak egyre égves fájdalommal kiáltok fel az égre

jöjj közelebb közelebb te idegen

lassan a szívedenfelolvad már a jégburok

jaj a mély tengerhez futoks ott kiáltok fel utoljára mélyenhogy engem ne érjen semmi szégyen

jöjj közelebb közelebb idegen

egyre közelebb közelebb gyere gyere gyere...

18

Gyermekkorcsingi-lingifecskepárjaj de szép voltmessze már

mocskos disznókis kanászálom volt csaksemmi más

gyermekévekiskolaés egy töröttzongora

gólyafészekhomokvársétáltunk aromoknál

hosszú utakkis vonatfüstös mozdonyépp tolat

álmok terveknevetésés szomorútemetés

falu városkirakatbámultam ahidakat

jött a Dunabekapottsodort a szélkalapot

csingi-lingifecskepárjaj de szép voltmessze már

majd a nagy szörnya munkadurván álltaz utamba

19

hamm – felfallakkiáltottéjjel mégiselszállok

lepkeszárnyonlibbenekangyalok ésistenek

szólnak hozzámmelegenkönnycsepp csillogszememen

hívnak morcosördögöks álarcokbaöltözött

sok éji rémkísérgettáncol ezerkísértet

fejem fölöttpókhálóhosszú szálúszétmálló

csingi-lingifecskepárjaj de szép voltmessze már

éji fényekmély sötétbámulom afák közét

csókok szállnakremegésvágyak égnekmind kevés

dallam röppenszép meseifjú lovags kedvese

pej paripánlovagolbanya kérdihol lakol

20

fiúk lányokkedvesekvén boszorkáktetvesek

tűz-lobogásfény-parázsgyermek-kacajláz-varázs

felnevet aláng-koboldvidám tervető koholt

csingi-lingifecskepárjaj de szép voltmessze már

tütü tutuautósír a táblána futó

elhagyta akirálynőazért mert hogycigány ő

arca kormosfeketenem lesz nekigyereke

bús a babamagába’nem mehet ela bálba

a sok játékmind zokoga felnőttekboldogok

nélkülünk isbeszélikmert ők biz eztnem értik

csingi-lingifecskepárjaj de szép voltmessze már

21

alig pár évsemmi semnem feledisenki sem

s minden éjjelvisszaszállaz a kedvesfecskepár

KépNagyvárosok kóbor vándora céltalanjárom az éjszakát az álmokatvágy-neonok villognak átfonnakhosszú karok és felsikít a rézgalamb

látva fölöttem kering a vész-vércseés kiáltják furcsa hangok félsz-e félsz-erámtör az éjszaka sok ezernyi rémeelőlük szököm ki a városi éjbe

s ezért lesz tanyám kis kocsma minden esteahol a falra a mámor fest leimbolygó árnyakat s a nők testemegremeg a részeg szemektől ha Pestre

tör a szerelem kegyetlen durva éjeés a vércse fölöttünk köröz egyreegymást tipró ádáz mámorunk lesves kiált sikong a rézgalamb félsz-e félsz-e

RepülésAmikor 800 km-es óránkénti sebességgelrepülünk a felhők fölöttgyakran azt hisszükhogy egy helyben állunks alattunk az északi tenger jéghegyei úsznakde a felhőket szemtelenül széthasító napsugaraka tekintetünknek utat nyitnak a földreés habár az országutakat a folyókatcsak a térkép hajszálvékony vonalainak látjukegyszerre megértjükhogy állandóan mozgunkmi isa repülőgép isa föld isés vele együtt az egész emberi élet

22

s amikor idegen repülőtéren érünk földetés idegenek fogadnakkülönös érzés lesz rajtunk úrráhogy egy helyben vagyunkés mindenkit ismerünkamíg csak el nem hagyjuk a Földet

(...)leheta bátorság hiányaés félelem a jövőtőlha idő előtt választunkönkezűleg haláltvagy pont ellenkezőlega bátorság jelehogy eltávozunkaz ismeretlenbeahol lehetmég szörnyűbb szenvedésekvárnak ránk

(...)a házak között állegy magányos faés szomorúan figyelia kihalt városegyetlen lakójának a lépteita színtelen égbolt alatta néptelen utcákszíntelen kövezeténés várjaa faa leveleivel játszószellőtdemozdulatlanság szorongatjaaz ő és az ember torkátcsak a színtelen égboltés a színtelen kövezetöleli át a kihalt városmagányos fájátés magányos lakóját

23

(...)pillants az égrea felhők mögülbánatosan nézi a napa fehérbe öltözött földetés meg nem értihogy ez a gyász vagy az örömszíne

(...)A költészetre már nincs szükségSzemétdombra kerülnek a verseskötetekA kisportolt lányok gúnyolta romantikus fiúkTitkos álom-paloták zugaibanHívják a halott ókori isteneketRómai költők ódáit suttogvaReménykednek hogy megváltoznak az idők s a szokásokÉs ismét férfias férfiak és nőies nőkKerítik hatalmukba a Földet

(...)a Föld kérge alattforró szív dobogcsak mi nem értjükhogy mit üzen

(...)tetszelkedvellekszeretlek hányszor ismételgetjük e szavakatgyakran meggondolatlanul csak úgy kedvtelésbőlés csak amikor megpillantjuk a könnycsepp-kristályokat akkor értjük meghogy mindeztkomolyan vették

de később másoknak mondogatjuktetszelkedvellekszeretlek

24

addig a pillanatigmíg minekünk nem mondja valakiszeretlek és gúnyos kacajjal távozik

(...)a múlt vonatjacsikorogva fékező kerekei alattdarabokra szakadtnemzetségünk történeteés hiába hívjuk a javasasszonyokatvarázslókat és minden vallás isteneitvisszahozhatatlanulelmúltaz ÉLET

(...)nézz a szemembes olvasda ki nem mondott gondolatokata félbehagyott szavakata papírra le nem írt mondatokatés értsd meglegtitkosabb vágyaimatés a félelmetaz elkerülhetetlentől

(...)lassan szertefoszlanaka régi szavakés ködfelhőkéntúsznak utánammíga szám hozzá nem szokikaz új szavakhozamikor újabb hangokpattannak le a nyelvemrőlés csúsznak ki a fogaim között

a régi hangoklassan elmosódnakígy felejtjük ela hazánkat?

25

(...)részegen forog a Földhelyét keresve a világűrbena bolygók és a számtalan csillag közöttés mi embereka rokonainkat keressüka Földhöz hasonlatos gömbökönamik a végtelenségben hánykolódnakfényévek millióin átde csak a már régen meghalt hozzánk hasonló*

lények árnyait látjukamikor teleszkópokkal fürkésszüka bolygók közti sötét tért

(...)hosszú téli álom utánlassan ébred a természet

a mi agyunkban isfriss gondolatok csíráznakhogy áttörjékaz értetlenség és közönyjégpáncélját

(...)mintegy sírban nyugszik a Földa fehér hóréteg alattcsak félig kiszáradt fű-periszkópokon átfigyeliaz EMBER névvelhencegőkétlábú rovarokesztelen tolakodását

* Nem a külsőleg, hanem a hozzánk szellemileg, értelmileg hasonló lényekre gondoltam.

26

Gyilkossággyakranakaratlanul is gyilkolunkegy szóvalegy hangsúllyalvagy egy ügyetlen gesztussalés nem értjükmiért foszlott széta szerelemés meredeznek köröttünkérzéketlen szürke sziklafalak

A tengermennyire csábított engem a Nagy Víz a Határtalanhabár az csak sok apró balaton amiket hullámok fonnak egybemost már fél éve nem láttam a tengert de állandóan érzem nedves leheletétés elég nekem a tudat hogy itt él mellettemmert a tenger ÉL

(...)a négy fal közöttaz öreg tölgyfapolcokon állósenkinek sem kell poros könyvekkelteli szobábana bezárt s elfüggönyözött ablakok mögöttvélte megtalálni önmagátés amikor felkeresték régi barátaimeglepetten tapasztaltahogy képtelen megszólalni emberi nyelven

27

(...)lila éjjelekszürke álmatlanságábanvörös kiáltások keringenek a hold körülés denevérszárnyakkal csapkodnaka bátortalan vakmerőség varjaifehér leplekké változtatvaaz évszázadok vér-fröcskölte lobogóit

(...) hinni mint a pók vagy a légy a pókhálóbankövéren haldokolva hogy talál méglegyet hogy szétpukkadjon a vértől a pók

(...)csavargó voltamaz is maradtamelsődleges hazámismeretlen útjainakvándoraahol a tengermelléki évek utána szürke magányba süllyedekmint az eltévedt vadaki a mocsárban kerestiszta vizet

(...)a szív egyik zugábanszundít a féltékenység-törpehogy a gyorsabb szívdobbanásra felriadjonés váratlanul óriássá változvahatalmába kerítse az egész testetés az értelmet

28

(...)a vízinövények zöld ujjainhullámok csiszolta gyöngyökkelékesített gyűrűkvakítják ela tenger-nélküli országokból jöttsápadt vendégek szemétakik a hegyekhez hasonlófehérgerincű hullámok közöttkeresik az óceán fenekénaz élet csíráját

A vakelfüggönyzött ablakok mögöttsötét szobábanhol kiégett villanykörték lógnakkopasz drótokonés a rozsdás kályhaképtelen oldani a fagyotjár egyenesenfakó szemében az elégedettség kifejezésévelés amikor a függönyön átamivel könnyed szellő játszikpillangókként beröppennekaz alig észrevehető fénysugarakrémülten emeli arca eléöregesen sovány kezét

(...)a szemek görbetükrei mögérejtett eseményekmintha az élet értelmévéa lét lényegévé változnánakaz ál-őszinteség pillanataibanés mi nem értjükhogyan is élhettünk eddigezen az elferdült világban

29

Bakuahol a tenger sós hullámaimossák le az utcákról a ports a kis csatornák vizével öntözött parkokbankarcsú pálmafák nőneka kertekben pirosan nevetnek a gránátalmákés Kelet testvérként fogadja Nyugatotés fekete szökőkutak lövellik az ég feléa kőolajata sivatagra emlékeztetőhomokdombokonterül el az ezeregy éjszaka városaBAKU

Bástya (Gdańsk)magányos bástyarégholt monarchák sakktáblájánmire vársznézdpofáját tárja a jelenhogyelőregyártott betonfogaivalszétmorzsoljonVIGYÁZZ!!!

A szavak átváltozásarángó idegekre kiakasztvaszáradnak a szavaka mindentudó értelem lángjaibanmíg eszméletüket nem vesztikmint az időbenle nem jegyzett versekés álmunkban már hiábapróbáljuk összevarrni a kifakultfoszlányokat

30

(...)az álom-ragadozók előlálmatlanságban keresvemenedékettöbb ezer éjszakát töltöttaz áruházak kirakatainakfényreklámai közöttés a pályaudvarok lármás peronjainhogy végül megpihenjena múlt erdejébenhol a holtak még vérszomjasabbárnyai járnak

Egy magányos nő életefelkelt megmosakodott felöltözöttelment munkábahazamentmegfőzte a vacsorát megettelevetkőzött megmosakodottlefeküdt aludnihogy holnap holnaputánharmadnap negyednap és utánaszakadatlanul ugyanazt tegye

(...)egykor az óceánok s a tengerek fenekéna sűrű ragadós iszapbanapró petékbőlparányi bogarak keltek kihogy évmilliókon átbonyolult folyamatok eredményeképpenmindentudó emberekké váljanakakik lassanévmilliók alattismét rovarokká változnakmajd iszappá porladvaúj élet csírázik belőlükamiről senki sem hallottde mindenki hiszihogy az élet örök

31

(...)az ég felé nyújtogatják gyökereiket a fáka leveles ágaik a földben rohadnaka madarak messziről elkerülika görcsberándult törzseketamikor segítségért kiáltoznakés önmaguk sem értikhogy miért az ágaikon állnaks a kéreg alatt rejtőző szemekmeglepetten figyelika kék földetés a fekete egetde oda senki sem lépsegítenimert ezen az őrült világonmi iskézen járunk

Idegen városbanmint rémület kiáltásaifélálombanmásznak elő a szállodai ágy alólismeretlen arcnélküli árnyakbeszélgetni idegen nyelven fájdalom-foszlányokkal öröm-töredékekkelaz évszázad-építményekvastag falai mögüla gyűlölet-légkalapácsok ütései alatt romokba dőlt érzelem-palotákbólamikoraz utcák többemeletes mélységébenfelébrednek a nappali fények

Állítások és kérdésekott voltam régenitt vagyok mostvalahol leszek valamikorvalóban?de hol? és mikor?

32

Álom ébrenvalaki bekopogott az ajtón és eltűntmiután letett a küszöbre egy csokor fekete rózsát napként csillogó papírbansokáig álltam mielőtt lehajoltam volna értealig érintettem meg az ezüst szalagotamikor vékony kígyóvá változottés becsúszva az ajtó alattmegszólalt emberi hangon:boldogságot hoztunk neked– majd egy pillanat múlva eltűnt a föld alatt

megkövülten álltama földrengésig és az özönvízigamikor darabokra hulltamés magam mellett megpillantottam egy csokor fekete rózsát csillogó papírban

Azeriekifjú török harcosokhoztak talánhosszú harcok utánerre a földrekarcsú perzsa lányokatvagy Perzsia lányaicsábítottak idetörök ifjakathogy ittarab dalok mellettmegszülessen az azeri népés ez a perzsa-török török-perzsa nyelvamin a tűz földjétés a nagy hazájukatösszekötő-elválasztó Araksz folyóténeklik meg

33

Egy moszkvai metróállomásonrongyokbanéhesfáradt álmosapró gyerekfeküdt a földönmellette az anyjacsontsovány kezét nyújtogatvaalamizsnáért könyörgöttmiközben előttükegy kövér barna férfikolbászt zabáltés mohón tépte ki fia kezébőla félig üres vodkás üvegetés hangosan káromkodott MAGYARUL

Álom az ősi Bakuróla sikátorok fölött a sápadt holdvezet el engem a múltbaamikor a sirvansahok háremeibensápadt arcú nőkdúdolnak bús dalokataz uruk számára ismeretlen nyelvekenés a karavánszerájokbanvidáman mesélnek a férfiaka távoli országokrólahonnan Perzsia India és Kína kincseivelmegrakott tevékkel jötteks amikor a minaret balkonjárólfelhangzik a müezzin zengzetes hangjaaz egész város kihalmíg az Allahhoz hű tömegsűrűn hajlong Mekka felé

Üzbegisztán – 1989. május

(...)gyapot – homokés 35°C árnyékbannéhány farengeteg rózsapár esőcsepp a tiszta égből szélfutam homokszemek a szemhéjak alatt

34

szomjúság vékony gyapotszálak – tavaszi hó levélnélküli eperfákselymet fonnak a hernyókteaházak – zene hangosan egzotikus dobok – trombiták elnyújtottan vibráló hangoktitokzatos kéz- és csípő-mozdulatoka távolban kéken csillogó kupolák alattuk ifjak ismételgetik a SZENT KÖNYV szavaitamik a vén medreszek bejáratait díszítikmint a korhadt kerítéseken és omladozó falakon futó indákmellette a modern város szíve dobog egyre hevesebben és fájdalomtól meg-megrándul amikor átfolyik rajta a huszadik század füsttől és gáztól szennyes véreaz égen vakítóan süt a napés a fákra a rózsákra a földrelassan hull a gyapot-hó

(...)hitt és remélt de mit és miértha köröskörül űr tátongottamibe belezuhanthiába mentek utánanyomtalanul eltűnt a fenékenegy résbencsak évszázadok múlvameséltek egyesek meglepettena föld túloldalánegy emberhez hasonló lényrőlakinek a szavát senki sem értettede éreztékhogy hisz és remél

35

Erotikaláttalakmint a tengerből felbukkanó óriásttalpad alatt megremegtek a partokés énleborultam előtted hogy imádjam az Erőd

láttalakmint a hullámokra emelkedő Európátgyöngyszemek csillogtak a testedena nap fényébenleborultam előtted hogy imádjam a Szépséged

láttalakmint fegyveres amazontaki kegyetlenül támad az ellenségreés énleborultam előtted hogy kérjem a Kegyelmed

Az azerbajdzsáni költőkhözmessziről jöttemcsak rövid időrehogy halljam csengő szavaitokatlássam a feketeszemű és feketehajú lányokata vakmerő férfias ifjakatakiket annyiszor megénekeltetekhogy megcsodáljam a hegyeiteket gránátalmában és szőlőben gazdag kertjeitekethogy barangoljak titkokkal teli utcáitokon sikátoraitokbanés elmenni innen nem tudokhabár már messze vagyokmindig látom álmaimban és ébren a lányaitokat a fiaitokat a hegyeiteket a kertjeiteket az utcáitokat a sikátoraitokatés egyre hallom a hangotokat

36

(...)a csak álomban látott tenger partjánelérzékenyülnihazugságmint amikora véletlenül felszedett nőnekolcsó szerelmesregényekfrázisait ismételgetjükaz örök szerelemrőla ki nem hűlő szenvedélyrőla sírig tartó vágyrólde hiszen csakfiziológiai szükségleteinkről van szó

(...)megállt előttemsem nő sem férfibár emberi alakja voltés emberi hangjaszéttárta erős karjait hogy átöleljenés így szólt:a fiam vagygyere velemmegmutatom a királyságodattúl hét hegyenés hét folyónsem a földönsem a mennyben

hol – kérdeztem rémülten

ne kérdezd gyere majd meglátod

széles vállára ültetettés nesztelenül felemelkedett a levegőbealattunk maradtak a felhőkfölöttünk barátságosan nevetett a Napföldöntúli fényével megmosdatott

váratlanul megálltunka föld és a nap közötta föld és a bolygók közötta föld és a csillagok közöttaz emberi értelem számára végtelen térben – íme a királyságod –zendült egy erőteljes hang – nézz körül és gondolkozz ela sorsotokról

majd eltűnt

37

én úsztam a térben ahol nem volt levegő bár lélegeztem ahol nem volt víz bár nedves voltam ahol nem volt nap bár világos volt ahol nem volt föld bár láttam azt

csak én voltamés az átlátszó ködmeg a különböző alakú felhők

odaúsztak hozzám körülvettekúgy tűntmintha kezek nyúltak volna felémkönyörgőn

a testem szétfolytcsak a materializálódott értelem maradt megmint egy halvány fénysugára sötétbenés az alig kivehető alakoköltöttek lassan testet

éreztem: újjá születem a fákban az állatokban az embermilliókban az utcák burkolatában a hegyek a folyók is én voltambár én már régen nem voltamegy éjjeleltűntem nyomtalanul az ismeretlen világűrben

(...)a vastag bőr alattgyakran rejlikszelídség és bátortalanságde olykor a durva ember isbátortalannak mutatja magát

sohase dőlj be a látszatnakcsak hosszú ismeretség utánalkoss másokrólvéleményt

38

(...)fáradtan ültkét keze az ölébenaz ujjai remegtekamint a szobát ellepő port néztede felállni nem tudottezért gyorsan becsukta a szemétés elaludt örökre

(...)hallgassátok meg ki nem mondott gondolataitokatolvassátok el le nem írt szavaitokatmondjátok ki a csak csírázó érzéseiteketbátranszégyenkezés nélkülhiszen sokan másokis így gondolkodnakés így akarnak beszélni olvasni hallani

(...)tegnap úgy tűnt hogy hívszhabár sehol sem voltálcsak a fényképeid hevertek az asztalomonde én világosan hallottam – várlak mint akkor éjjel –ki akarlak törölni az emlékezetembőlszéttépni minden képedetde te egyre csak mondod – várlak várlak várlak...

és én érzem izmos karodgyengéd ölelését

39

(...)hogyan mondjam el nekedát a fehér hegygerincekena tengeri hullámokonhogy mennyire szeretlek

lámpa gyenge fényénél figyeltem arcvonásaidatamikor ott feküdtél mellettem meztelenülmint egy görög istenés a szőrszálakat simogatva a melledensuttogtam: maradj velemálmodban kéjes mosollyal az ajkadontártad szét combjaidatmert nem feszélyezett a tekintetemtiszta voltál mint maga Ámor

emlékszel hogyan menekültünk mit sem jelentő szavak mögéamikor gyermekeimet az öledbe vontadmily nagyon irigyeltem tőlükaz oly jól ismert imádott helyetemlékszel a feleségem szomorú tekintetéreamikor észrevette az örömünketde egyszerre mindennek vége letthosszan búcsúzkodtunka távolba futó sínek mellett

évek óta hallgatszmár csak az álmombansímulok izmos melledhezés érzem az arcomon a te forró leheleted

de reggelcsak a párnát ölelemháttal a feleségemnekmert ismét teveled voltam

40

...-hoz 1.

a kétszínűség és tettetés az embertelen kapkodás századábana robogó gépek korszakábanhogyan beszéljek neked az érzéseimről a gondolataimrólcsak az éjszakai csendben a sötét magánybanmerem elsuttogni a nevedhogy meg ne hallja senkimert oly korban élünkamikor titkolni kell az érzelmeket

2.

Te is érzed a testeden átfutó áramotamikor hosszan szó nélkül nézünk egymás szemébes az ajkunkon játékos mosoly vibráls a tekinteted titokzatos mágneses erővel vonz a szakadékba ahonnan kiutat már nem találunk

3.

egyszer mindennek vége leszde élnünk kell továbba ki nem mondott szavaka bátortalan érintésekaz el nem csókolt csókok emlékeivel

41

A lányok szerelme, a fiúk szerelmeA lányok szerelme szelíd csobogású kis patakSzemükben megláthatod önmagadCsak lágyabbak a vonalakFinomabb az arcvonás szelídebb a tekintetMert arcodról a nő pillantása minden durvaságot eltüntetUjjaival elsimítja homlokodon a ráncokatHozzád bújik megsimogatMiként tette anyád gyermekkorodban ha hozzáfutottál sírvaA nő elkísér a temetőbe és melléd ül a sírraÉs térdére vonva fejedet kócolja őszülő hajadCsókolja kezed és ajkadat

A fiú szerelme tengeri vihar szárazföldi orkánŐrjítő-kegyetlen lávát öntő vulkán A fiú részeg hajó csónak mit dobál a folyamMint hámját eltépő táltos a fiú olyanSzerelme tűz-vér bódító ital pokol-mámor

Mint hajót a vihar folyton dobál Ámor

(...)a sápadt napsugarakképtelenek áttörnia közöny vastag légrétegétamikor sziszegő korbács-szíjakkígyókként ölelik áta szerelemtől félholt testeket

(...)az ifjúság vihara ragadta magával gyermekkorom szellemeitcsak ritkán jönnek el félálmomban mint árnyak az ablakom aláde mindjárt mennek tovább hogy a szomszéd gyerekeket ijesztgessékrém-mosolyaikkalés amikor a dobhártyámat hasogatják már a kiáltásokelnevetem magam mert tudom hogy hamarosan őtőlük is eltávoznaka jól ismert szellemek – a félhomály örök vándorai

42

Atomháború utánaz elszenesedett romok fölöttfelkelő napmegvilágítjaa vakító atomrobbanás utáncsodával határos módonéletben maradt sejteketamik nyugodt helyet keresnekhogy új fajokatalapítsanak

Arcképtitok akarsz lennide vagy rosszul elrejtett remény sokak szívébenés a forró testeket tépázó szélviharbüszke fa akarsz lennide vagy hulló falevélkörötted hullanak szomorú levél-társaideltűnnél a sötétbende a Nap fényét hinti rádvagy megfáradt értelem és szenvedő lélekamikor mosolyogsz láthatatlan könnycseppek gördülnek végig az arcodon

eltűnszés megjelenszmint a felhőkkel játszadozó Napvagy megkínzott törött szívű Emberakkor miért öltözöl SZÖRNYNEK???

43

(...)a pedagógusok és a könyvek hatására az alakjukat vesztett agysejtekbenmegszületett egyetlen formás gondolat

de egy pillanat múlva az is szertefoszlott

(...)amikor a magány csont-ujjaiszorongatják a torkomatés régi barátok meg szeretők árnyaiállnak mozdulatlanul szobám négy sarkábanfelkiáltokés mély álomba zuhanokcsak órák múlva ébredekreménykedvehogy meglelem önmagama könyvek közöttidegen szavak sűrűjébena világ elől örökreelzárt szobában

(...)szenvedély szaggatta testenem talált seholnyugalmathol részegen hevert a földönhol férfiak felhevült teste alatt lihegve dobálta magátvagy a dohányfüstön keresztülnem ismerte fel a világotvagy kábítószerektől eltompult agyábanrémlátomások születtekcsak másodpercekig látott világosande akkor sem értett semmitmost pedig futkosni szeretne az árnyak utána kórterem fehér falainde keze lába nem mozdulcsak a szemét nyitja tágraés ébren és álmábanjelenét és jövőjét siratjahiszen a múltjáról már mit sem tud

44

(...)amikor tavasszal sötét felhők takarják el az egeteszembe jut Gdańsk szürke égboltjaérzem a tenger leheletét a balti-tengeri halak szagátés gondolataimban Gdynia utcáit járomvagy a sopoti mólóról figyelem a zöld hullámokat a fehér hattyúkat a szürke kacsákat és etetem a hangoskodó sirályokatén Közép-Európa fiaa Hármasváros szerelmese