A 20. század végi amerikai és magyar kánonviták okai és az irodalmi kánon

definiálási kísérletei

2

TARTALOM

BEVEZETÉS 3

I. A 20. SZÁZAD VÉGI AMERIKAI ÉS MAGYAR

KÁNONVITÁK OKAI 15

Bevezetés 15

I.1. Információs technológia 18

I.2. Bizonytalanság 25

I.3. Nosztalgia 27

I.4. Identitás 29

I.5. Multikulturalizmus 31

I.6. Csoportok és tananyagok 34

I.7. (Irodalom)Elmélet(ek) 54

II. AZ IRODALMI KÁNON DEFINIÁLÁSI, ILLETVE

ÚJRADEFINIÁLÁSI KÍSÉRLETEI 64

Bevezetés 64

II.1. Szerző: halott, fehér, európai, férfi 68

II.2. Nyelvek, nyelvi kisebbségek 73

II.3. Elitista 81

Konklúzió 92

Bibliográfia 95

3

BEVEZETÉS

„A kánon manapság divatos témája az

irodalomtudománynak. És ez jól van így. Beszéljünk

csak róla minél többet, amíg már nem is tudjuk, miről

beszélünk egyáltalán. Az lesz az igazán szép. A kánonok

pedig ettől függetlenül (és olykor nem is egészen

függetlenül) változnak és megmaradnak, lokálisok és

globálisak. Amilyenek lenni szoktak.” 1

Hogyan írhat valaki az irodalmi kánonról a 21. század elején? Vagy talán a

kérdőszó fölcserélésével a kérdés úgy is föltehető, hogy: miért ír valaki az irodalmi

kánonról a 21. század elején?

A miértre talán sokkal könnyebb válaszolni, mint a hogyanra. A most következő

dolgozat célja (vagyis a válasz a miértre), hogy:

I. tájékoztasson a(z) (áttekintett2) 20. század végi amerikai* és magyar

irodal(o)m(tudomány)i szövegekben folyó kánonviták okairól;

II. összegezze az irodalmi kánon (viták utáni) definiálási, illetve újradefiniálási

lehetőségeit.

Sokkal nehezebb a válasz a hogyan kérdésre. Mert az irodalmi kánonról író esetében

különösen érvényes, hogy nemcsak „az a fontos, amivel, hanem ahogyan foglalkozik

vele”3. S az irodalmi kánonnal való „bármilyen foglalkozás” számtalan nehézséget rejt

magában, melyek közül néhány nehezen „megoldható” a következő.

1KÁLMÁN, C. György, Jé, jó = Élet és Irodalom, 1998. július 17.

2Vö. „Azt az iszonyatos szövegtömeg-termelést, ami ma a világon irodalom-(tudomány) címszó alatt

folyik, nincs ember, aki áttekinteni tudná.”, FARKAS, Zsolt, Paradigmák szétszóródása, És egy (?) átváltozott átváltozás felé = Alföld, 1996/2, 70-74, 71. (Ugyanez érvényes a kánonnal foglalkozó

szövegekre is. B. Cs.)

*az ‘amerikai’ a címben és a dolgozat egészében egyaránt az Amerikai Egyesült Államokra utal 3KÁLMÁN, C. György, Merre is? = Alföld, 1996/2, 27-33, 31.

4

1. A kánon az egész irodalom-„rendszert” áthatja

Az irodalmi kánon/kánonképz(őd)és az egész irodalom-„rendszert” áthatja, aminek

következtében az irodalom(tudomány)nak nincs olyan szereplője/területe, akit/amit

egyrészt érintetlenül hagyna, másrészt megszólalásra ne bírna. John Guillory a kánonvitát

az „egész irodalom” válságának tekinti, kijelentve, hogy „a kánonvita nem jelent

kevesebbet, mint egy krízist a kultúrának abban az alapformájában, amit ‘irodalomnak’

nevezünk”4.

2. Más „rendszerekkel” való kapcsolata

Ha az irodalom(-„rendszer”) egy kulturális alapforma akkor föltehetőleg

„részrendszere” a kultúra-„rendszerének”.5 Ha elfogadjuk azt, hogy a társadalom egy

„rendszer”, amelynek „részrendszerei” vannak, akkor a kulturális-„rendszer” és „az

irodalom (az alkotókkal, befogadókkal, az irodalmat közvetítő intézményekkel

egyetemben) a társadalmi rendszer része”6. Így az irodalmi kánon olyan „hibriddé”

7

válik, amelyet nem lehet csak az irodalom-„rendszeren” belül vizsgálni.8

4„The canon debate signifies nothing less than a crisis in the form of cultural capital we call ‘literature’.”,

GUILLORY, John, Cultural Capital, The Problem of Literary Canon Formation, The University of

Chicago Press, Chicago and London, 1993, viii. 5Vö. „[…] in the field of cultural systems, the relations between systems are extremely complex. Often

there is no simply hierarchy between system and subsystem.”, FOKKEMA, Douwe, Changing the Canon: A Systems Theoretical Approach = Empirical Studies of Literature, Proceedings of the Second IGEL-Conference,

Amsterdam 1989., szerk. IBSCH, SCRHAM, STEEN, Rodopi, Amsterdam-Atlanta, 1991, 363-369, 363. 6KÁLMÁN, C. György, Irodalom és rendszerek = Uő., Te rongyos (elm)élet!, Balassa Kiadó, Bp., 1998,

184-200, 185.;

Vö. „Az empirikus irodalomtudomány az IRODALOM-rendszert a TÁRSADALOM-rendszer

részrendszereként határozza meg, melyben a cselekvők bizonyos szerepek (Handlungsrollen) szerint

irodalmi cselekvéseket hajtanak végre.”, ODORICS, Ferenc, Empirizmustól a KONstruktivizmusig,

deKON-KÖNYVek, ICTUS, Szeged, 1996, 79. 7Vö. „A literary system has a functional relation with other social systems, including other cultural and

artistic systems. The literary system, for instance, has close relations with criticism – which even may be

considered part of the literary system – the system of journalism and the educational system […] The

various forces at work in canon-formation I propose to describe as a system too. The system of canon-

formation is not simply a subsystem or internal differentiation of the literary system, but it has overlaps

with the educational system, while it also affects the economic system of the distribution of texts. It can be

called a hybrid of literary, educational and economic parentage.”, FOKKEMA, Douwe, Changing the

Canon: A Systems Theoretical Approach = Empirical Studies of Literature, Proceedings of the Second

IGEL-Conference, Amsterdam 1989., szerk. IBSCH, SCRHAM, STEEN, Rodopi, Amsterdam-Atlanta,

1991, 363-369, 365-366. 8Vö. EVEN-ZOHAR, Itamar, A többrendszerűség elmélete = Helikon, 1995/4, 433-450.;

5

3. A definiálás „nehézségei”

Az irodalom-„rendszeren” belül és azon kívül, az irodalmi kánon olyan fogalmakkal

definiálódik, amelyek maguk is a kánonhoz hasonló definiálási „nehézséggel” küzdenek.

Például ha a(z) (irodalmi kánonról való) beszéd teljes ellehetetlenítése volna a cél, akkor

föl lehetne tenni a következő kérdéseket: Mi az irodalom? Mi az irodalom-„rendszer”?

Mi az irodalmiság? Mi a rendszer? Mi a szöveg, az interpretáció, a befogadó, a szerző,

stb.? Vagy tovább tágítva a kört: Mi a kultúra, a hagyomány, az intézmény, a hatalom, az

ideológia, a politika stb.?

Ez a definiálási probléma „megnehezíti a beszédet”, még akkor is, ha tudjuk, „hogy

területünkön gyakorlatilag minden terminus technikust csak metaforaként tudunk

használni, illetve használatuk közben mind metaforává válik”.9

4. A(z irodalmi) ’kánon’ eredete és története

A ’kánon’ már eredeti (ó)görög használatában is több jelentésű, melyek közül mai

jelentésértelmű jelentése ’szabály’, ’minta’, ’elv’10

volt. Jan Gorak a The Making of the

Modern Canon (A modern kánon kialakulása)11

című könyvében lépésről-lépésre

megkísérli követni a ’kánon’ történetét, jelentésváltozásait és -módosulásait, illetve a szó

EVEN-ZOHAR, Itamar, Az „irodalmi rendszer” terjedelme = Helikon, 1995/4, 450-467.;

SCHMIDT, Siegfried, Az empirikus irodalomtudomány EIT: új paradigma = Helikon, 1989/1, 23-41.;

KÁLMÁN C., György, Irodalom és rendszerek = Uő., Te rongyos (elm)élet!, Balassi Kiadó, Bp., 1998,

184-200.;

SZILI, József, Az irodalom mint folyamat = A strukturalizmus után, szerk. SZILI, József, Akadémiai Kiadó,

Bp., 1992, 153-185. 9 SZILI, József, A poétikai műnemek interkulturális elmélete, Akadémiai Kiadó, Bp., 1997, 10.;

Vö. „Literary canons remained always as if. They were either frankly metaphorical, or relativized by

implied linguistic markers of distance, approximation, and diminished.”, NEMOIANU, Virgil, Literary Canons and Social Value Options = The hospitable canon, Essays on literary play, Scholarly choice, and

popular pressures, szerk. NEMOIANU, Virgil, ROYAL, Robert, John Benjamins Publication Co.,

Philadelphia – Amsterdam, 1991, 215-246, 217.; „Just because people have been using the term canon in their argumentative fisticuffa does not mean that

there is a canon to fight about. Except in a loose and argumentatively unhelpful metaphorical sense no one

has yet to point to a genuine canon in this dispute.”, SCHIRALLI, Martin, Some Thoughts on the Literary

„Canon” = Journal of Aesthetic Education, 31. sz., (1997/nyár), 103-106, 104. 10

GYÖRKÖSSY, Alajos, KAPITÁNY, István, TEGYEI, Imre, Ógörög – Magyar Nagyszótár, Akadémia

Kiadó, Bp., 1990, 544. 11

GORAK, Jan, The Making of the Modern Canon, Genesis and Crisis of a Literary Idea, Athlone, London

and Atlantic Highlands, NJ., 1991.

6

„irodalomba” kerülésének lehetséges útjait. A More Than Just a Rule: The Early History

of the Canon (Több mint egy szabály: A kánon korai története) című fejezetben a szó

ókori görög történetét és a ’kánon’ szakrálissá válását vizsgálja, valamint a A Whole

World of Reading: The Modern History of the Canon (Az olvasás egész világa: A kánon

modern története) című fejezetben a vallási kánon(alkotás)tól eljut egészen a 20. századi

(irodalmi) kánonvitákig.

4.1. A görög kánontörténetből kiemeli azokat a legfontosabb mozzanatokat,

amelyek hatással voltak, illetve vannak a ’kánon’ „irodalmi jelentéseire”. Ezek közül a

mai kánonvitákkal való párhuzam miatt a három talán legfontosabb:

4.1.1. Polükleitosz olyan szobrászati „standardot” (kánont) állított föl, amelyet

meg kellett tanulni, de nem lemásolni. Így a kánon „egy gyakorlati munkatervből

valamifajta platoni ideává” változott. Ezáltal „a kánon inkább egy maggá, mint tervvé

vált, egy olyan maggá, amely virtuálisan tartalmazza a mértékek és jövőbeni alkotások

egész univerzumát”.12

„A kánon kezdte fölülmúlni a csak funkcionális vagy

eszközjellegű igényt, hogy átlépje a határokat diszciplínák és tevékenységek között és

egy olyan, majdnem karizmatikus eszközzé váljon, amely észrevehetően lényeges az

emberi élet minden területén”.13

4.1.2. Euripidésznél úgy jelenik meg a kánon, mint morális kérdés/mérték. De

nem mint standard, ami egyformán érvényes mindenkire, hanem mint ami ugyan „közös

minden emberben, de nem egyforma vagy kiszámítható működésében. […] Euripidész

számára a morális kánon nem tűnik emberrel született adottságnak – egy biztos és

csalhatatlan útmutatónak a jóhoz vagy rosszhoz –, amellyel egy adott férfi vagy nő

megítéli bármely tapasztalatát. Minden egyes embernek megvan a saját (érték)ítélete,

amiben biztos, de ez az (érték)ítélet csak annyira őszinte, mint amennyire azt lelke

12

Vö. „Polycletus made what artists call canon, or model statue, from which they draw their artistic

proportions, as from a sort of standard. Such description has two effects. First, it lays the foundations for

the idea of canons as a set of unsurpassable masterpieces to be studied not copied by all later practitioners

in the field. Second, it suggests the transition of canon from a practical working blueprint to something like

the Platonist`s Idea […] the canon becomes a seed rather than a scheme, a seed that potentially contains a

whole universe of measurements and future creation .”, GORAK, i.m., 11. 13

„The canon began to exceed the demands of the merely functional or instrumental, to cross the boundaries

of disciplines and activities and to become an almost charismatic vehicle perceive as relevant to every

sphere of human life.”, GORAK, i.m., 12.

7

elfogadja. És mivel ez az (érték)ítélet rejtve marad a nyilvános vizsgálat vagy megértés

előtt, az emberi viselkedés kifürkészhetetlennek tűnik, s nyilvánvaló magyarázat nélkül a

nevetségesből barbárrá változhat.”14

4.1.3. Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában egy olyan kánonfogalmat hirdet,

„amely az emberi tapasztalat egy sokkal rugalmasabb és kevésbé bűntető módját

szolgálja, mint egy abszolút törvény […] Arisztotelész a kánont olyan eszközzé

változtatja, amely azok által az anyagok által formálódik, amelyeken dolgozik […]

Kiemeli a kánon rugalmas, íratlan és alkalmazható tulajdonságait.” 15

4.2. „A mai köznyelvi használatban ’a kánon’ kifejezés főleg azoknak a

szövegeknek a sorozatára utal, amelyet egy adott vallási közösség elfogad, mint Isten

által számukra kinyilatkoztatott, állandó igazságok jegyzékét.”16

Vagyis a kánon, ebben a

kontextusban, valamely egyház által Szentírásnak minősített (biblikus) szövegek

összessége.

A ’kánon’ irodalmi „használatának” bonyodalmai is leginkább azokból a

párhuzamokból adódnak, amelyeket a vallási kánontól eredeztetnek. A 20. század végi

irodalmi kánonvitákban is jól érzékelhetőek azok a pontok, amelyek a szó teológiai

diskurzusból történő „kölcsönvételére” utalnak, mint például a kánon lezárása, illetve

lezárhatatlansága, a hatalommal, intézménnyel, tekintéllyel való megalkotottsága stb.

Mert a párhuzamok ellenére „az irodalmi – tehát világi – kánon nyilvánvalóan sohasem

volt és nem is lehet olyan természetű, mint a végérvényesen rögzített vallási”17

.

14

„[…] common to all human beings but by no means uniform or predictable in its operation [...] For

Euripides, the moral canon does not seem learned so much as innate, a sure and infallible guide to the way,

for good or for ill, a given man or woman will judge any experience. Each human being has a measure, to

be sure; yet that measure will be only as straight as the soul it occupies. And because the measure remains

hidden from the public scrutiny or understanding, human conduct may appear unfathomable, veering from

the ridiculous to the barbarous without apparent explanation.”, GORAK, i.m., 15-16. 15

„[…] which will serve human experience in a more flexible, less punitive way than absolute law [...]

Aristotle turns canon into an instrument which is itself shaped by the materials on which it works […] He

emphasizes the flexible, unwritten, and adaptable properties of canon.”, GORAK, i.m., 17. 16

„In contemporary common usage, the phrase ‘the canon’ chiefly refers to the set of sacred texts a

particular religious group accepts as permanently recording truth revealed to it by God.”, GORAK, i.m., 19. 17

FARKAS, Zsolt, Kánonvita és kultúrháború az Amerikai Egyesült Államokban = Uő., Most akkor, Filum

Kiadó, Bp., 1998, 5-37, 7.

8

Gorak a ’kánon’ teológiai diskurzusba való kerülésének négy fontos

következményét emeli ki:

4.2.1. A kánon alapvető tekintélye inkább isteni lesz, mint emberi, természetes

vagy eszközjellegű.

4.2.2. A kánon sokkal többé válik, mint egy szabály vagy forma: totális narratíva

lesz egy szent könyvben.

4.2.3. Ez a könyv egy zárt narratívává válik, tartalmazva egy visszahatóan

kötelező gondviselésszerű cselekményt.

4.2.4. Ez a cselekmény irányítja a munka, a gondolat, a nyilvános- és magánélet

minden aspektusát a vallási közösségben, és valójában ez lesz a mindennapi élet

kanonizációjának alapja.18

4.3. A ’kánon’ történetének irodalmi szempontból talán leglényegesebb állomása,

a szónak az irodalom(tudomány)ba kerülése. Kevés olyan dolog van, amelyben az

irodalmi kánonnal „foglalkozók” egyetértenek. Ezek közül az egyik az, hogy azzal

mindenki – ha más-más okok fölsorakoztatásával is – egyetért, hogy a szó a 18.

században került az irodalmi használatba.19

A ’kánon’ irodalmi használatba kerülésének lehetséges okait megvizsgálva és

összehasonlítva a 20. század végi kánonviták okaival, egy „fordított előjelű” párhuzam

állítható föl. Mert a 18. századi történések és változások hasonlóságot mutatnak a 20.

század végén bekövetkező „fordulatokkal”, de az irodalmi kánonra tett hatásuk

„fordított”. Ugyanis a 20. század végi „események” a ’kánon’-t az irodalmi használatból

való eltűn(tet)éssel „fenyegetik”.

18

Vö. „First, the ultimate authority for the canon becomes divine rather than human, natural or instrumental.

Second, canon becomes far more than a rule or formula: it becomes a total narrative contained in a sacred

book. Third, that book becomes a closed narrative containing a retrospectively binding providential plot.

And fourth, the plot governs every aspect of work, thought, public and private life in the religious

community; it becomes, in effect, the basis for the canonization of everyday life.” GORAK, i.m.,19-20. 19

Vö. FOKKEMA, Douwe, The Canon as an Instrument for Problem Solving = Sensus Communis,

Contemporary Trends in Comparative Literature, szerk. REISZ, BOERNER, SCHOLZ, Gunter Narr,

Verlag, Tübingen, 1986, 245-254, 248-249.; KENNER, Hugh, The making of the modernist canon = Chicago Review, 34. sz., 1983/5, 49-61, 49-55.;

KERNAN, Alvin, Technology and Literature: Book Culture and Television Culture = Uő., The Death of

Literature, Yale University Press, New Haven and London, 1990, 126-151, 130-140.;

BLOOM, Harold, The Western Canon, The Book and School of the Ages, Macmillan, London, 1995 (1994),

20. (a továbbiakban: The Western Canon)

9

Melyek azok az okok tehát, amleyekre visszavezethető a ’kánon’ irodalomba

kerülése a 18. században?

4.3.1. A könyvek, illetve nyomtatott kiadványok mennyiségének nagymértékű

megnövekedése.20

4.3.2. A technikai és földrajzi fölfedezések hatása az emberi tudásra.21

4.3.3. Az „individuum” szerepének megváltozása a 18. századra.22

Valamint

szintén fontos lehet, hogy a „tizennyolcadik század végén és a tizenkilencedik század

elején bevezették a szövegek fölötti tulajdonjogot, és szigorú szabályokat hoztak a

szerzői jogokra, a szerző és a kiadó közötti viszonyra, az újrakiadás jogára, stb.

vonatkozóan”23

.

4.3.4. A nemzeti irodalom eszményének létrejötte.24

4.3.5. A kánon az irodalmi használatba nem mint a művészi alkotások értékének

megállapítása, hanem mint a kritikus tevékenységének szankciója került.25

Az okok fölsorolása után az imént említett (fordított előjelű) párhuzamok talán

nyilvánvalóvá váltak:

20

Vö. „The strong increase in book production – the production of cheaper books and on a larger scale – since

the 18th century.”, FOKKEMA, The Canon as an Instrument for Problem Solving = Sensus Communis,

Contemporary Trends in Comparative Literature, szerk. REISZ, BOERNER, SCHOLZ, Gunter Narr,

Verlag, Tübingen, 1986, 245-254, 249.; „By the 18

th century printed materials were so widespread [...]”, KERNAN, Alvin, Technology and Literature:

Book Culture and Television Culture, = Uő., The Death of Literature, Yale University Press, New Haven and

London, 1990, 126-151, 130. 21

Vö. „Again it is a drastic expansion of knowledge of the world and the discovery of unknown, traditional literatures outside Europa which changed the position of the existing canon.”, FOKKEMA, The Canon as an

Instrument for Problem Solving = Sensus Communis, Contemporary Trends in Comparative Literature,

szerk. REISZ, BOERNER, SCHOLZ, Gunter Narr, Verlag, Tübingen, 1986, 245-254, 248.;

Ld. a technikai találmányok és azok hatásának részletes fölsorolását. KENNER, Hugh, The making of the

modernist canon = Chicago Review, 34. sz., 1983/5, 49-61, 54-55.; 22

Vö. „A modern szubjektum genealógiájának fölvázolásával Foucault rávilágít, hogy a

tarsadalomtudományokban az ‘indviduum’ központi szerepe viszonylag új fejlemény, amely a 17. és 18.

század fordulóján azért alakult ki, mert szükségessé vált a valóság és benne az emberi jelölő helyének

újfajta elrendezése és osztályozása.”, KISS, Attila, Miből lesz a szubjektum?, Posztszemiotikai bevezető =

Pompeji, 1994/1-2, 169-176, 172.;

FOUCAULT, Michel, The Order of Things: An Archeology of the Human Sciences, Tavistock, London,

1970. 23

FOUCAULT, Michel, Mi a szerző? = Világosság, 1981/ 7, 26-35, 30. 24

Vö. „Aligha feledhetjük, hogy a nemzeti irodalom eszménye csak a tizennyolcadik század második

felében jött létre. Rousseau állította, hogy az irodalmi műnek az a föladata, hogy ‘megerősítse a nemzet

jellemét’ (‘de renforcer le caractère national’).”, SZEGEDY-MASZÁK, Mihály, Merre tart az

irodalom(tudomány)? = Alföld, 1996/2, 3-23, 14. 25

Vö. „[…] ‘canons’ sanction the activity of the critic rather than establish the value of a work of art.”,

GORAK, i.m., 48

10

4.3.1.= A huszadik század végén is hihetetlen mértékben megnőtt egyrészt a

könyvek és nyomtatott kiadványok, másrészt, elsősorban az Internet26

megjelenésével, az

elektronikus „szövegek” mennyisége. Jelen esetben azonban ez a mennyiségi növekedés,

főleg az elektronikus „szövegek” megjelenése, sokak szerint, az irodalmi kánon

megsemmisüléséhez vezet(het).

4.3.2.= A huszadik század végén a technológiában zajló folyamatok, megintcsak

elsősorban a számítógépes „szöveghasználat” lehetőségei (hipertextek27

), szintén

megkérdőjelezik az irodalmi kánon létjogosultságát.

4.3.3.= A szubjektum (poszt)szemiotikai fordulata valamint a szerző(ség) kérdése

ingatta meg talán leginkább az általában szerzőközpontúnak tartott irodalmi kánon

fogalmát.

4.3.4.= Az „információs vagy digitális forradalom” egyik következménye, a

globalizáció, az elsősorban a nemzeti kánon eszméjére épülő irodalmi kánont tűnik

„elgyengíteni”.

4.3.5.= A huszadik század végi kánonviták egyik fő okának a hatvanas években

induló (irodalom)elméleti/kritikai fordulatot tartják, amely egyik központi „témája” az

irodalmi kánon „érvénytelenítése”.

26

„Az Internet nem más, mint világméretekben összekapcsolt hálózatok rendszere. Mivel az Internet-

szolgáltató cégek által üzemeltetett hálózatokat valamilyen nagysebességű kapcsolat révén (kábel,

fénykábel, műhold, stb.) összekötik egymással, ezért nevezik az Internetet sokszor a hálózatok hálózatának.

Az Internet nem olyan újkeletű, mint ahogy azt az utóbbi években történt berobbanásából gondolhatnánk.

Kiindulásként a hatvanas évek hidegháborús stratégiája szolgált, amely olyan rendszer kiépítését igényelte,

amely egy nukleáris csapás esetén is biztonságosan képes működni. Ennek nyomán épült ki egy olyan

decentralizált katonai hálózat, amely bármely részének megsemmisülése esetén is a további központokkal

és kapcsolati hálózatokkal is biztonságosan képes működni. A következő lépés e hálózati struktúra

békeidőbeli alkalmazása volt tudományos-kutatási információk továbbítására, illetve a távoli számítógépek

együttes használatára. Ilyen hálózatot építettek ki később a különböző egyetemek is, melyre egyre több

tudományos, kormányzati és kulturális intézmény is rákapcsolódott. Az Internet ekkor még csak szöveges

felületet nyújtott. Az Internet ily nagy mértékű általános, illetve kereskedelmi célú elterjedése annak

köszönhető, hogy a ’90-es években a multimédiás alkalmazások az átlagos számítógépek számára

természetessé váltak, s így kialakult az Internet ezen grafikus, multimédiás oldalak továbbítására alkalmas

felülete is.”, BÁRTFAI, Barnabás, Hogyan használjam?, Minden, amit a számítógép kezeléséhez tudni kell,

BBS-E Bt., Bp., 1999, 229. 27

„A hipertextet úgy definiálhatjuk, mint a számítógép használatának olyan módját, amelynek során a

hagyományos írott szöveg lineáris, lehatárolt és rögzített tulajdonságain túlemelkedik.”, „We can define

Hypertext as the use of the computer to transcend the linear, bounded and fixed qualities of the traditional

written text.”, Hypertext and Literary Studies, szerk. DELANY, Paul, LANDOW, Geroge P., The MIT Press, Cambridge-London, 1991, 3.

11

(Mindezekről a ’kánon’ irodal(o)m(tudomány)i „használhatóságát”

megkérdőjelezni látszó okokról a dolgozat későbbi pontjaiban részletesen is lesz szó,

most csak a (fordított előjelű) párhuzamok érzékeltetése miatt kerültek fölsorolásra.)

4.4. Még egy dolog van, amiben nagyjából egyetértenek a kánonról írók, s ami

egyrészt a szó történetének tanulsága, másrészt pedig az irodalmi kánonvitáknak is

lényeges eleme. Ez pedig az, hogy a kánonról mindig is, kisebb vagy nagyobb

intenzitással, de viták folytak. Ha Jan Gorak könyvében figyelmesen végigkísérjük a

’kánon’ történetét, akkor láthatjuk, hogy soha nem volt olyan pillanat, amikor ne

vitatkoztak volna a kánon jelentéséről, használatáról vagy a kánonba tartozóról és az

abból kizártból. (A nem világi kánon ugyan (le)zárt, „de a zárt bibliai szövegkánon

elfogadása nem jelent garanciát arra, hogy megegyezés lehet az interpretációjukról”28

.)

Ez bizonyítani látszik Charles Altieri véleményét, mely szerint a kánon kérdése és a

kánonviták mindig is „körben forgók” voltak és lesznek29

. Tehát az irodalmi kánonról

folyó 20. század végi viták nem új jelenségek, hanem (csak) folytatásai egy hosszú ideje

tartó folyamatnak.

5. A Kánon, a kánon és/vagy kánonok

A ’kánon’, mint isteni kinyilatkoztatás föltételezése elvezet a kánonról való írás

nehézségei közül a talán legproblematikusabbhoz. Ez pedig a kánon egyes és/vagy többes

számú használata. Mert „ha a Kánon egyszerű, monisztikus, egyes számú fogalmából

indulunk ki, akkor vagy valami igencsak kétséges és olcsó eredményhez jutunk, vagy

pedig arra kényszerülünk, hogy továbbmenjünk, és módosítsuk, finomítsuk, átalakítsuk a

kapott eredményt”30

. Bezeczky Gábor továbbmenve és módosítva a kapott eredményt a

következőket írja: „Ha kánon helyett kánonokat mondunk, ha egyes szám helyett többes

számban fogalmazunk, akkor a pluralizálás egyben relativizálás is. Az egyedül érvényes

28

„Nor does acceptance of a closed canon of biblical texts guarantee consensus about their interpetation.”,

GORAK, i.m., 36. 29

„The entire process is profoundly circular.”, ALTIERI, Charles, An Idea and Ideal of Literary Canon =

Critical Inquiry, 1983/10, 37-60, 40. 30

KÁLMÁN, C. György, A kis népek kánonjainak vizsgálata, Néhány módszertani megjegyzés = Helikon,

1998/3, 251-260, 252.

12

kánon (továbbiakban: Kánon) hatalma határtalan. Ahogy nő a kánonok száma, hatalmuk

úgy csökken [...] A Kánon személytelen: mögötte nem emberek vagy emberi

intézmények állnak, hanem isteni kinyilatkoztatás […] A kánonok bizonyos vonásokban

a Kánont imitálják, de egyszerre nem képesek minden jellemzőjét utánozni […] A Kánon

hatalmának garanciája Isten, a kánonoké földi intézmények: egyházak, pártok,

mozgalmak, egyetemek, akadémiák, folyóiratok, újságok, esetleg kormányok.”31

Amint

látható ezekben a megállapításokban, az egyes és többes szám mellett egy harmadik alak

is szerepel, ez pedig a kánon nagy kezdőbetűs alakja: a Kánon.

Azonban a kánon egyszerű Kánonra cserélése és kánonokkal való helyettesítése

mintha a probléma túlzott leegyszerűsítése volna. Mert ha a kánont a Kánon váltja föl,

akkor az egy adott helyen, időben, helyzetben valaki(k) által megnevezett, megalkotott és

legitimált kánonra nem marad „név”. Hiszen az ilyen kánon nem lehet a Kánon (ami

isteni kinyilatkoztatás, aminek garanciája Isten és hatalma határtalan), de mivel

mégiscsak egy adott kánon, a kánonok használata szintén lehetetlen. Ez a bizonyos egy

adott kánon azonban, megalkotója/megalkotói és elfogadói hite, meggyőződése és

ideológiája szerint, a lehetséges kánonok közül az az egy, amelyik egy adott

kontextusban „legjobban imitálja” a Kánont. S természetesen a legjobb imitáció kérdése

– mivel egyrészt a Kánont senki nem ismer(het)i, másrészt pedig minden egyes

kánonalkotó (csoport) hite, meggyőződése és ideológiája más – az egyes kánonok

megalkotói között mindig vitákat vált ki. Ez nem azt jelenti, hogy az egyes kánonok teljes

mértékben különböznének egymástól, hanem éppen ellenkezőleg. Kanonizációs

eljárásaik gyakran hasonlóságot mutatnak és sok esetben a kanonikus vagy nem

kanonikus kérdésekben is megegyeznek. Azonban olyan kánon, amely vitán fölül álló,

nincsen.32

Ezért mindig kánonok vannak. Ezek a kánonok állandóan változnak,

mozognak, egymást is befolyásolva, ami viszont mindig állandó és azonos bennük az a

név: kánon.33

Ezért amikor kánonvitákról van szó, akkor ezek nem(csak) egy kánonnak,

hanem több kánonnak a vitái. De egyrészt a név azonossága, másrészt pedig mert mindig

31

BEZECZKY, Gábor, Kánon és trópus = Helikon, 1998/3, 261-267, 261-262. 32

Vö. „[…] most of us will agree that we have no unique literary canon that all readers in the world

understand as absolute transcendent and beyond debate.”, BASSETT, Charles, The Canon Debate, http://www.colby.edu/colby.mag/issues/88~1/features/basset/index.htm 33

Vö. „Within the flux of canons the only principle of identity is the name canon.”, MYERS, D. G., The

Bogey of the Canon = The Sewanee Review, 97. sz., 1989/tél, 611-621, 620.

http://www.colby.edu/colby.mag/issues/88~1/features/basset/index.htm

13

a legjobb imitáció kérdése a tét, amely végül csak egy kánon lehet, a kánonok vitái a

kánon vitái lesznek.

Ezért amikor például az irodalmi kánonvitáról van szó, akkor nyilvánvaló, hogy ez a

vita a kánonokról „szól”, a legjobb imitáció kialakulásáért/kialakításáért, amely a hitek,

meggyőződések és idelológiák eltérései ellenére a legtöbbek által elfogadott lehet. Mert

a legjobb imitáció áll legközelebb a Kánonhoz, amelynek megismerésére és/vagy

megközelítésére minden kánonalkotó törekszik. Csakhogy a hitek, meggyőződések és

ideológiai (nézet)eltérések leküzdése, még a Kánon megközelítésének és

megismerésének (legfőbb) vágya ellenére is, szinte lehetetlennek tűnik. Így, bár a

kánonról (mint legjobb imitáció) folyik a vita, mégis mindig csak kánonok vannak, még

akkor is, ha egy adott kánon egy adott helyen, időben, helyzetben és kontextusban,

bizonyos „támogatottsági” előnyre tesz szert.

Az irodalmi kánonnal való foglalkozás nehézségei közül a talán

legproblematikusabbak (irodalom-„rendszer” egésze, kapcsolata más „rendszerekkel”,

definiálás, eredet és történet, egyes és többes szám) fölsorolása után bizonyára

érzékelhetővé vált, hogy miért fontos a(z) „(a)hogyan” kérdése. A dolgozat írója úgy

szeretne az irodalmi kánonról írni, illetve az irodalmi kánonnal foglalkozni, hogy ezeket

a nehézségeket érzékeltesse és érintse, de ne próbálja őket megoldani. Ha ezeknek a

nehézségeknek a megoldására törekedne, akkor egyrészt egy véget nem ér(het)ő, körben

forgó vitába keveredne, másrészt pedig nagyon nehezen tudná elkerülni, hogy a

jövendőmondás hibáját ne kövesse el (ld. később információs technológia hatása), se a

múlt ingoványában ne vesszen el.

Ugyanakkor nem szeretné a „kívül álló”, illetve „kívülről szemlélő” szerepét sem

eljátszani. Minden szöveg szándéka szerint vagy annak ellenére, megmozdítja magát az

irodalmi kánont vagy annak definíciós lehetőségeit. „Elég valószínű, hogy bármely

rendszer kanonizált játéktára bizonyos idő eltelte után unottá kopik, hacsak nem kel

birokra vele nem-kanonizált párja, s ezzel előáll a fenyegetettség réme, hogy emez

14

fölváltja azt. A kanonizált játéktár e nyomásnak engedni kénytelen, s szükségképpen

megváltozik.”34

A 20. század végi kánonvitákban talán már nem is kérdés a kanonizált vagy nem

kanonizált szövegek „győzelme” vagy „veresége”, hanem elfogadott az állandó változás,

illetve „mozgásban levés” ténye. Ezért a kánonról író szándéka nem lehet „ennek” vagy

„annak” a fölváltása, hanem inkább a szövegek állandó mozgásban tartása. A kánon

legradikálisabb támadása is válhat olyan „nyomássá”, amely végül maga válik az

„egyedüli kánononná”, az egyik hegemóniát fölváltva a másikkal35

. Mint ahogyan

minden új kihívás olyan ortodoxszá válhat, mint az ortodoxia, amit bevádol36

.

A vita – különösképpen a kánonnal összekapcsolva – elsősorban valamifajta

negatív történést konnotál, pedig a vita ezzel éppen ellenkezőleg, pozitív előjelű is lehet.

Az is lehetséges, hogy az irodalmi kánon esetében „most éppen egy olyan ‘aranykort’

élünk át, amely a jövőben másokat visszatérésre fog fölszólítani. Azzal, hogy a jelenlegi

irodalmi kánon állapota ‘arany’, nem azt akarom mondani, hogy mindenki harmóniában

van. ‘Lapszéli’ szerzők és kritikusok nem mindig kapták azt a tiszteletet és dicséretet,

amit munkájuk gyakran megérdemel, és a legtöbb vita még mindig a kirekesztés és

belefoglalás körül forog, a megértés helyett. Azonban, ami véleményem szerint a mostani

kánont az irodalom ‘aranykorává’ teszi, az az a dialógus, amely folyamatosan történik.”37

Ezért úgy szeretnék írni az irodalmi kánonról, hogy ebbe a folyamatosan történő

dialógusba belépve lényeges kérdéseket tegyek föl, több lehetséges választ adva.

34

EVEN-ZOHAR, Itamar, A többrendszerűség elmélete = Helikon, 1995/4, 434-450, 441. 35

Vö. „[…] some approaches to canon criticism result in one hegemony replacing another...”, SAUERBERG, Lars Ole, Versions of the Past – Visions of the Future, The Canonical in the Criticism of

T. S. Eliot, F. R. Leavis, Northrop Frye and Harold Bloom, Macmillan Press Ltd., London, 1997, 23. 36

Vö. „[…] new challenges emerge every day and have become as orthodox as the orthodoxy they indict.”,

FISH, Stanley, No Bias, No Merit: The Case Against Blind Submission = Uő., Doing what comes naturally,

Clarendon Press, Oxford, 1989,163-179, 178. 37

„[…] we are just now experiencing the ‘golden’ era which will, in the future, call others to return. In

postulating that the state of the contemporary literary canon is ‘golden’, I do not mean to imply that

everyone is in harmony. ‘Marginal’ authors and critics have not necessarily received the respect and praise

that their work often deserves, and much debate still centers around exclusion and inclusion, instead of

understanding. However, what, in my opinion, makes the contemporary canon a ‘golden’ period for

literature is the dialogue that is ongoing.”, INMAN A., James, The Literary Canon Wars and the Creation

of Atavism, http://www.bsc.nodak.edu./ENGLISH/WEBGEIST/inman.htm

http://www.bsc.nodak.edu./ENGLISH/WEBGEIST/inman.htm

15

I. A 20. század végi amerikai és magyar kánonviták okai

„Ahány igazság, annyi szeretet.”38

Bevezetés

„Ha írásban mondok valamit, az mindig hipotézis,

valamifajta provokáció, kihívás, hogy játsszanak vele,

amit egy alapvető ellenállás, magáé a valóságé, vitatni

fog. Ha a valóság teljesen egybeesik az ideállal, az a vég,

akkor vége a játszmának.”39

A huszadik század utolsó harmadának egyik vitatott, ha nem legvitatottabb

irodalomtudományi problémája a kánon, illetve a kánonképz(őd)és volt40

, legalábbis az

úgynevezett nyugati irodalomtudomány(ok)ban. Ennek egyik oka az, hogy a kánon az

egész irodalom-„rendszert” áthatja, ezért az e „rendszerben” történő bármilyen változás,

elmozdulás a kánont, illetve kánonképz(őd)ést kisebb vagy nagyobb mértékben, de

befolyásolja. Az utóbbi évtizedekben az irodalom-„rendszerben” vitathatatlanul radikális

változások történtek.41

De nemcsak az irodalom-„rendszerben”, hanem a társadalmi-

„rendszer” más „részrendszereiben” is gyökeres átrendeződések mentek végbe. S mivel

az irodalmi kánonra a társadalmi-„rendszer” más „rendszerei” is többé vagy kevésbé, de

38

JÓZSEF, Attila, (Az Isten itt állt a hátam mögött) = József Attila minden verse és versfordítása, szerk.

STOLL, Béla, Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1980, 460. 39

BAUDRILLARD, Jean, A képmutatás ellen = Magyar Lettre, 1998/ősz, 30. sz., 26-28, 28. 40

Vö. „Literary canon formation has been a much – perhaps the most – debated critical issue since the early

1970-s, […]”, SAUERBERG, i.m., 4.;

„Szinte biztos, hogy az utóbbi évtizedek fő irodalomelméleti kérdésirányai, a recepciókutatás, a

szociológiailag is érdekelt konstruktivizmus, a diskurzuselméletek vagy az irodalmi kommunikáció

archeológiájának egyik döntő problémájává az irodalmi kánonképződés vált. Még ha explicit módon nem is

mindig tárgyalják, azokból a koncepciókból, amelyeket e teóriák képviselnek, könnyen ‘kiolvasható’ az,

hogy miként építhető rájuk a kanonizáció elmélete is. A kanonizáció minden bizonnyal ‘örök’ jelentőséggel

bír az irodalmi folyamatok (ön)reflexiójában, hiszen – egyrészt – maga a befogadási folyamat is

tartalmazza a kanonizáció mozzanatát […] másrészt – még a ‘naiv’ irodalmi recepció közösségi szintjén is

működik a kánonképződés […]”, KULCSÁR-SZABÓ, Zoltán, Irodalom/történet(i)/kánon(ok) = Uő.,

Hagyomány és kontextus, Universitas Kiadó, Bp., 1998, 165-186, 165. 41

Vö. „[…] the discipline of literary studies has radically changed.”, The Canon in the Classroom, The

Pedagogical Implications of Canon Revision in American Literature, szerk. John, ALBERTI, Garland

Publishing, New York – London, 1995, ix.

16

hatást gyakorolnak, ezért a kánon irodalomtudományi középpontba kerülésének másik

oka az e „rendszerekben” bekövetkezett szintén radikális átalakulások.

Ezek a változások mind az irodalom-„rendszerben”, mind pedig a társadalom-

„részrendszereiben” az egyes nemzeteknél vagy országokban sajátos jelleggel, illetve

különböző időben és intenzitással jelentkeztek. Így természetesen a kánon kérdése is

más-más módon, időben és intenzitással vált az adott helyi irodalomtudományok

(leg)vitatott(abb) témájává. 42

A huszadik század végének kánonvitái az Amerika Egyesült Államokban

kezdődtek a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, de a nemzetközi irodalmi

csoportok nagyon hamar bekapcsolódtak ezekbe a folyamatokba.43

Hogy a kánonvita az

egyes helyeken mikor, milyen módon és intenzitással zajlott/zajlik, annak az adott ország

vagy nemzet irodalmi, társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és technológiai állapota

a meghatározója.

Nemcsak a kezdetek „vezetnek” az Egyesült Államokba, hanem „a nyolcvanas

évek amerikai kánonvitája paradigmája lehet bármelyik kánonvitának, mivel tartalmazza

csaknem az összes ismétlődő elemet”.44

Természetesen ezeknek az „ismétlődő

elemeknek” a fontossága és befolyásoló ereje az egyes kánonvitákban nagyon eltérő

lehet, de jelenlétük csaknem mindegyikben fölfedezhető.

A kánonviták „motívumai” közül a talán leghasonlóbb a vitákat elindító és

befolyásoló okok. Ezt és az amerikai vita paradigmatikus szerepét látszik bizonyítani,

hogy az Amerikában zajló folyamatok vizsgálata során az okok olyan modellje jön létre,

amelynek segítségével más kánonviták, így a magyar kánonvita, okainak szerkezeti váza

42

Vö. „I pointed already out the national differences in dealing with the traditional canons. In France the

respect for the literary canon may be stronger than in England or Germany, but in England and Germany it

is certainly stronger than in the Netherlands or Flanders.”, FOKKEMA, Douwe, The Canon as an Instrument

for Problem Solving, = Sensus Communis, Contemporary Trends in Comparative Literature, szerk. REISZ,

BOERNER, SCHOLZ, Gunter Narr, Verlag, Tübingen, 1986, 245-254, 245.;

„The English view of the canon is, in comparison, more relaxed […] In Britain there seems to be a high

degree of unanimity that there is such a thing as an accepted canon of great works, a tradition which in

poetry as well as in fiction is firmly anchored in a realistic approach in the verbal arts [...] Of course

demands for slanting the perspective of the canon are heard from time to time in contemporary English

letters as well.”, SAUERBERG, i.m., 21. 43

Vö. „[…] beginning in the USA, but with the international critical community soon catching up.”,

SAUERBERG, i.m., 4. 44

„[…] the American canon debate of the 1980-s is paradigmatic of any canon debate, as it has in it most of

the recurring elements.”, SAUERBERG, i.m., 2.

17

is megrajzolható. Ezek az okok megnevezhetők és pontokba rendezhetők, de el nem

különíthetők. Nem lehet egyik okot sem a másik(ok) nélkül vizsgálni, mert egymással

állandó kölcsönhatásban és kapcsolatban állnak. Gyakran az egyik egy, vagy több

másiknak a következménye.

Az irodalmi kánonviták okainak, az imént említett két okkal (az irodalom- és más

társadalmi-„rendszerekben” bekövetkezett radikális változások) megfeleltethetően,

leggyakrabban két „oldalát” különböztetik meg. Az egyik a „filozófiai/elméleti/kritikai”,

a másik pedig a társadalmi/politikai/gazdasági „oldal”.

Jan Gorak és Lars Ole Sauerberg az amerikai kánonvitáknak három okát nevezi

meg45

. Mind a Gorak, mind pedig a Sauerberg által megnevezett három okból kettő

egyezik a fönti két „oldallal”. Gorak két fő oka közül az egyik, azoknak az „elméleti”

munkáknak a hatása, amelyek nagymértékben megváltoztatták a jelentés- és érték-

„rendszereket” a humán tudományokban. A másik a szociológiainak nevezett, amely

Gorak szerint a kritikát egy öntudatosabb irányba mozdította, mivel megnőtt az

érdeklődés az olyan fogalmak iránt, mint érték, kultúra és tradíció, valamint fölmerült az

45

Vö. „[…] three main lines of descent have shaped the current debate. First, there is the long tradition of adversarial or oppositional criticism […] Literary criticism has always attracted malcontents [...] who hope, often

with good cause, that their marginalized positions will some day come into favour. A second crucial influence is

the self-conscious, metacritical concern with the nature of signifying and validating systems in the humanities

which lies behind such seminal works as Roland Barthes’s The Elements of Semiology (1964), Jacques Derrida’s

Of Grammatology (1967), Michel Foucault’s The Archeology of Knowledge (1969). Louise Althusser’s ‘Ideology and Ideological State Apparatuses’ in Lenin and Philosophy (1971), Hayden White’s Metahistory (1973), and

Clifford Geertz’s The Interpretation of Cultures (1973). All these works cleared the way for literary criticism to

examine its own instruments for the transmission and production of value. A third influence, sociology, has also

pushed contemporary criticism in a more self-conscious direction. The postwar years have seen professors of

English increasingly eager to subjects such terms as ‘values’, ‘culture’ and ‘tradition’ to sociological analysis

and to build social and political bridges between values texts and their original audiences.”, GORAK, i.m., 224.;

(Ennél a lábjegyzetnél – mivel ebben talán jól érzékelhető – szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy az

angol nyelvű irodalomtudományos diskurzusban a ’kritika’ (’criticism’), illetve ’kritikus’ (’critic’) szavak

eltérően a magyar használattól, nemcsak a magyar diskurzusban elfogadott jelentésű ’kritikust’, illetve

’kritikát’ jelöli, hanem nagyon gyakran (általában) az ’irodalomtudományt’ (’irodalomelméletet’), illetve

’irodalomtudóst’ is.)

„[…] on the political side, there is a rising demand for the recognition of the many ethnic groups making up

the population of the nation, going right against the grain of the official melting-pot ideology. On the

philosophical/theorethical/critical side there is a growing interest in stances of approach that imply the

undermining or negation of unity as the characteristic of literary texts and the values systems of which they

have usually been taken to be the verbal manifestation. This political theoretical challenge to a world view

based on unity has been enhanced by and is in turn enhancing what is going on in the field of information

technology. It can be argued that canon-defenders, canon-attackers and canon-innovators alike all are late

for a train which has left the station a long time ago. In an age when the electronic media have consolidated

themselves not just as incredibly fast vehicles of communication, but also – and rather significantly – have

established completely new agendas for interhuman relationships in areas to do with material as well as

18

igény arra, hogy társadalmi és politikai kapcsolatot keressenek az értékes szövegek és

azok eredeti közönsége között.

Sauerberg két „oldala” pedig a „politikai” (mely szerint megnövekedett igény van

arra, hogy elismerjék a nemzetet alkotó sokféle etnikai csoportot, amelyek nyíltan

szembefordulnak a hivatalos ideológiával) és a „filozófiai/elméleti/kritikai” (mely

nagyjából azonos Gorak elméleti okával).

A most következő fejezetben e két „oldal mentén” („filozófiai/elméleti/kritikai”

és társadalmi/politikai/gazdasági) szeretném az amerikai és magyar kánonviták okait

ismertetni, illetve ezeknek az okoknak az egyezéseit és eltéréseit érzékeltetni.

Mielőtt azonban erre rátérnék, szeretnék Sauerberg okaihoz visszatérni.

Sauerberg a kánonviták okainak tárgyalása során a fönti két „oldal” mellett

megnevez egy harmadik okot, amely nem más, mint az információs technológiában zajló

folyamatok: „Bizonyítható, hogy a kánon-védők, kánon-támadók és kánon-újítók

mindegyike egyformán lekéste azt a vonatot, amelyik már rég elhagyta az állomást. Egy

olyan korban, amelyben az elektronikus média állandósította magát nemcsak mint a

kommunikáció hihetetlenül gyors eszközei, de szintén – és inkább szignifikánsan –

megalapozták az emberek közötti kapcsolatok teljesen új napirendjét úgy az anyagi, mint

a nem anyagi életfeltételekben, a ‘régi standardok’ mint az irodalmi kánon, és persze az

irodalom, ahogyan az általában definiált, radikális újravizsgálatot követelnek.”

I. 1. Információs technológia

„Az ókori munkafogalmakat a computer-forradalom meg

fogja semmisíteni.”46

Ma az információ elsősorban digitális formában létezik. A digitális információs

kód bináris számjegyek sorozatából áll. 1-ek vagy 0-ák, s ez alapvetően dichotomikus.

immaterial life conditions, ‘old standards’ like the literary canon, indeed literature as usually defined, have

come in for radical re-examination.”, SAUERBERG, i.m., 180. 46

HATÁR, Győző, Interjú, Duna Televízió, 1999. november 13. 19.30 órakor.

19

Bármikor az időben, a jel vagy be vagy ki van kapcsolva. 1 vagy 0, és soha nem valahol

közötte. Meglehet, hogy kicsit nyersen fogalmazva, de a digitális média mindig

dualisztikus állapotban működik.

Ez nemcsak a digitális információ működésének „természetes” állapota, hanem az

úgynevezett „digitális vagy információs forradalom” (el)fogadtatásának, illetve az ahhoz

való attitűdnek is a szimbóluma. 1 vagy 0. Igen vagy nem, de soha közötte.

„Sokan azt gondolják, hogy a 20. század végének legnagyobb áttörése a

kommunikáció fölgyorsulása: számítógépek, Internet, mobiltelefonok, műholdak,

parabolaantennák”47

, stb. „Információ zúdul ránk, minden pillanatban és folyamatosan.

Amint egy információ megjelenik, az nagyon gyorsan helyettesítődik egy még újabb

információval.”48

S a mai számítógépes világban az információ tudás, a tudás pedig

hatalom.

„A nap mint nap ránk zúduló új tények mennyisége oly mértékben megnőtt, hogy

ma talán nincs is ember, aki képes lenne akár csak egyetlen tudományág egyes új

ismereteit kompetensen áttekinteni, a társadalomról a tudásról, mint egészről nem is

szólva. Többé kevésbé mindnyájan rögtönzünk, hiábavalóan kergetve mindazt, ami egyre

inkább távolodik tőlünk.”49

Szeretnénk megtudni, hogy milyen lesz a „digitális jövő”. Szeretnénk tudni,

hogyan fogja megváltoztatni a számítógép a munkát, a tanulást, a kommunikációt és a

szórakozást. Legtöbbünk jövője attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek átlátni a

média homályos tükrén.

A jövendőmondás azonban mindig „veszélyes”. Ma az egyetlen biztos jövendölés

csak az, hogy föltehetőleg már 2010-ben a legtöbb, ha nem mindegyik jóslatról kiderül,

hogy „rossz” volt.50

Például a technológia csodáinak hívei a hetvenes években 2000-re

47

BENVENUTO, Sergio, Boldogság-pirulák = Magyar Lettre, 1999/tavasz, 81. (Azonban a folytatás a

következő: „De az elektronikus forradalom semmiség ahhoz képest, ami a biotechnológia szféráiban készül,

elsősorban a genetika és idegsebészet terén.”) 48

„Information pours upon us, instantaneously and continuously. As soon as information is acquired, it is

very rapidly replaced by still newer information.”, McLUHAN, Marshall, QUENTIN, Fiore, The Medium

is the Message, Bantman Books, New York, 1967, 63. 49

GYULAI, Csaba, Pikkelyek a posztmodern kelgyóról avagy gondolatok a kilencvenes évek fiatal

prózairodalmáról különös tekintettel Ficsku Pálra = Új Holnap, 1998/szeptember, 30-47, 44. 50

Vö. „The only safe prediction is that by 2010 many, perhaps all, of the predictions made this year will

already have been proved wrong.”, Reflections on the 20th

century, The Economist, szeptember 11-17,

1999, 8.

20

már emberekkel teli, „élő” űrbázisokat jövendöltek, Mars-utazásokkal és Hold-

gyalogtúrákkal, ami most már bizonyosan nem teljesedett be. Vagy „a nyolcvanas évek

komoly félelme: nevezetesen, hogy a PC51

drámaian túltechnicizálja az iskolát, nem vált

valóra. A PC egész egyszerűen túl drága volt ahhoz, hogy valóban teljes mértékben

átalakítsa a tudás csatornáit. A nagy fenyegetés, nevezetesen a személyiség/személyesség

átalakulása, illeve eltűnése, úgymond computerizálódása […] egész egyszerűen nem

történt meg.”52

Ugyanakkor a technológia teljesítményeiben kevésbé hívők elképzeléseit messze

túlhaladta például a századvégre bekövetkezett computerizáció elterjedésének aránya. A

kilencvenes években aztán a futorológiai jellegű kijelentésekkel sokan „óvatosabbak”

lettek. Pedig a kísértés óriási a technológiában feltétel nélkül hívők és a „digitális vagy

információs forradalom” eseményeit kétkedéssel figyelő szkeptikusok számára egyaránt.

Mert az érvek és ellenérvek végtelen hálójában egyelőre bármilyen következtetés

lehetséges, bármilyen irányban. Abban azonban mindkét oldal egyetért, hogy a változás,

amelyet a „digitális vagy információs forradalom” okoz a társadalomban, a gazdaságban,

a kultúrában és az emberek mindennapi életében, radikális.53

De melyek „e

forradalomnak” azok az elemei, amelyek a radikális változást előidézik? És ezek az

elemek, illetve változások milyen hatással vannak az irodalomra, illetve az irodalmi

kánonra?54

Először is a mikrochippek teljesítőképessége minden tizennyolc hónapban

megduplázódik. Ez a nem szakemberek számára beláthatatlan és fölfoghatatlan

teljesítmény növekedést jelent. Amit a nem „beavatottak” ennek következtében

tapasztalnak az az, hogy hihetetlen gyorsasággal jelennek meg újabbnál újabb „technikai

eszközök”, amelyek ámulatba ejtő sebességgel képesek az információt földolgozni és

továbbítani. Valamint, az ennek következtében történő állandó „(le)cserélődés” miatt,

51

Personal Computer = személyi számítógép 52

GYÖRGY, Péter, Iskola a határon, Www.abc.edu versus www.abc.com = Uő., Digitális éden, Magvető,

Bp., 1998, 205-217, 210. 53

Vö. „Yet the implication that rapid change is a new phenomenon is again misleading. If you measure the

time it takes for technology to become widely diffused, today`s experience does not seem unusual. Take the

car. […]”, Reflections on the 20th

century, The Economist, szeptember 11-17, 1999, 41. 54

Természetesen mivel egyrészt a „digitális vagy infromációs forradalom” szakirodalma szintén

„áttekinthetetlen”, másrészt pedig nem (lehet) célom ennek a témának az alapos kifejtése, ezért csak azokat

a területeket próbálom meg érinteni, amelyek a 20. század végi irodalmi kánonvitákról írva

elengedhetetlenül szükségesek.

http://www.abc.edu/http://www.abc.com/

21

ezek a technikai eszközök egyre olcsóbbá válnak, és egyre nagyobb tömegek jutnak

hozzájuk.

Másodszor a föntiekből következik, hogy a (személyi) számítógépek

használatának aránya, leginkább a kilencvenes években, nagyon nagy mértékben

megemelkedett. Természetesen a világ különböző részein ez az arány szignifikáns

eltérést mutat. A technológiában zajló folyamatok egyik negatív oldala lehet, hogy

„földrajzi” aránytalanságaik miatt tovább növelik a szakadékot az úgynevezett fejlett

nyugati demokráciák és a gazdaságilag le/elmaradott(abb) térségek között, valamint a

„centrum” és „periféria” közötti „vonalat” megerősítik és a harmadik világot

behozhatatlan lemaradásra ítélik.

Harmadszor ez az aránynövekedés nemcsak a számítógépek, hanem más

kommunikációs eszközök esetében is fönnáll. Például a mobiltelefonok hihetetlen

gyorsaságú elterjedése. De nem maradnak érintetlenül a mára „régi” médiumok sem. A

digitális televízió többszász csatorna közvetítésére alkalmas és lehetővé teszi a más

médiummal való interaktív kapcsolattartást. S lehetne még folytatni.

Bizonyára e folyamat minden említett és nem említett eleme valamilyen módon

érinti és befolyásolja az irodalom- és kánonmozgásokat, de a számítógép használati

lehetőségei közül van egy, amely nagymértékben befolyásolja egyrészt a kánonvitákat,

másrészt pedig az irodalom(tanítás) „túlélési”55

esélyeit.

Ez pedig az Internet. A számítógéppel kapcsolatban talán semmi sem kavar föl

olyan indulatokat, mint az Internet kérdése. Az Internet „tömegessé válása” során számos

„megítélési szinten” ment keresztül. Kezdetben az egyik oldalon a feltétel nélkül

elfogadó és abszolút lelkes hívek álltak, akik az Internetet, mint fölszabadító és teljes

szabadságot adó, hatalom (vagy középpont) nélküli területnek tekintették.

A másik oldalon pedig azok, akik egyre nagyobb aggodalommal figyelték az

Internet tér(időel)hódítását, mondván, hogy az Internet egyrészt elveszi az időt a

„tényleges” tanulástól és szórakozástól, másrészt pedig minden propaganda ellenére –

mely legtöbbször úgy „reklámozza” az „Internet-böngészést”, mint a tanulás könnyű és

55

Vö. „I do not believe that literary studies as such have a future […]”, BLOOM, Harold, The Western

Canon, 519.

22

élvezetes formája –, az éppen ellenkezőleg az „agy(át)mosás” egyik legrafináltabb

formája.

Aztán az egyik csoportnál a lelkesedés, a másiknál pedig a szkepszis hagyott

alább. Lassan kiderült, hogy az Interneten sem lehet egyrészt névtelenül eltűnni, másrészt

pedig korántsem áramlik az információ olyan teljes szabadságban, mint ahogyan azt

gondolták, hiszen bármikor, bárhonnan, bármilyen „oldalt” el lehet tűntetni.

De a szkeptikusok is megérezték az Internetben rejlő lehetőségeket. A

századfordulón talán mintha a két tábor között egyfajta kompromisszum alakult volna ki.

Mintha egyetérteni látszanának abban, hogy az Internet jelenlegi formájában (illetve

lassúságában) valóban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de teljes elutasítása is

végzetes hiba lenne. Azonban ha a technológia olyan arányú teljesítmény növekedések

létrehozására lesz képes, mint ahogyan azt ma gondolják, akkor az Internet olyan gyors, s

majd lassan „észrevétlen”, s talán majdnem ugyanolyan fontos eszköz lehet az emberek

otthonában, mint például egy villanykapcsoló. Valahová belépve természetesen nem a

fény, de az információ, vagy csak valamilyen hiány föloldására egyszerűen egy

gombnyomással bekapcsolható lesz, s másodperceken belül megjelenik a hiányzó

információ vagy például egy hiányzó valaki/valami, aki/ami földrajzilag éppen a világ

másik végén van.

Ma lehetetlen megítélni, hogy vajon végül melyik „jóslat” lesz „rossz” 2010-ben,

vagy annál sokkal hamarabb, de annyi bizonyos, hogy lehet szeretni vagy nem szeretni az

Internetet, csak nem tudomásul venni nem lehet.

Az Internet azonban addig is óriási sebességgel és intenzitással terjeszkedik, de itt

is meg kell említeni a földrajzi különbségeket. A vitathatatlanul élen járó ország az

Amerikai Egyesült Államok, ahol több tíz millió embernek van „hozzáférhetőségi”

lehetősége, és havonta körülbelül nyolc százalékkal nő ez a szám, amit bizonyára az is

elősegít, hogy a szolgáltatás teljesen ingyenes.

Magyarországon ezzel szemben, a társadalomban tapasztalható óriási gazdasági

és kulturális szakadékok megléte mellett, az Internet térhódításának egyelőre a talán

legnagyobb akadálya az éppen a magas, nem szolgáltatási, hanem telefondíjak.56

56

Ennek következtében az Internet, illetve hipertext hatása az irodalomra, illetve az irodalmi kánonra

Magyarországon talán még nem érzékelhető olyan intenzitással, mint az Egyesült Államokban (vagy a

nyugat-európai országokban), annak ellenére, hogy egyre többen ismerik föl Magyarországon is az

23

Az Internethez kapcsolódóan néhány nagyon fontos dolog van, ami az irodalom,

illetve az irodalmi kánon és kánonviták kérdésében döntő szerepet játszik. Az

irodalommal kapcsolatban, a legkritikusabb kérdés az, hogy az egyre „digitalizálódó”

világban vajon fognak-e majd még egyáltalán (könyvet) olvasni? Az olvasás föl tudja-e

venni a versenyt a képpel?

A kánonnal szemben, a fönti nem elhanyagolható szemponton kívül, az Internet

és hipertext legnagyobb kihívásai a következők:

1. a hipertext, amely eltüntet(het)i(?) a kanonikus és nem kanonikus szövegek

közötti határokat;

2. a szerző(ség) kérdése, mert az Inerneten soha nem „biztos” a szerző;

3. elmosódhat (az irodalom/tudomány/ban is) „szakma” és „nem szakma”

határvonala, mert „bárki hozzáférhet” és publikálhat;

4. az Interneten használt nyelv, amely egyre inkább úgy tűnik az angol lesz.

S még egy dolog van, amit meg kell említeni az irodalom és a „digitális vagy

információs forradalom” kapcsolatában, s ez nem más, mint az írott anyagok kiadásának

és megőrzésének kérdése. Vagyis, hogy lesznek-e majd egyáltalán (papír) könyvek, vagy

minden írás digitális formában lesz kiadva és tárolva? Ennek a megjövendölése szintén

lehetetlen egyelőre. Mindkét lehetőség mellett és ellen egyformán lehet érveket

fölsorakoztatni. Például az elektronikus kiadás és megőrzés ellen irányuló vádak egyike

az, hogy jelenleg nincs olyan képernyő, amely megközelítené a papírról történő olvasás

módját. De ma már „tucatnyi vállalat a világ minden részén fejleszt egy anyagot, amely

rendelkezne a hagyományos papír minden előnyös tulajdonságával a legnagyobb

hátránya nélkül, mármint, hogy nem lehet könnyen újrahasználni.”57

Az elektronikus

könyvek pedig már ma is forgalomban vannak. Azonban, ami miatt még a digitális

technológia leglelkesebb hívei sem tudják „megölni a papírt”, az a tartósság kérdése.

információs technológiai eszközök terjedésének „irodalmi” következményeit. Éppen ezért, valamint, mert

az Internet bizonyára Magyarországon is rövid időn belül egyre több és több ember számára lesz elérhető, a

dolgozatban az Internet és hipertext irodalomra és irodalmi kánonra tett hatásait vizsgálva (ld. később) erre

az eltérésre nem térek ki. 57

„A dozen companies around the world are developing a material that is supposed to have all the

advantages of traditional paper without its biggest drawback – that you cannot easily reuse it.”, Showing

off, The Economist, október 30 – november 5, 1999, 127-128, 127.

24

Mert míg az atomok hajlamosak kitartani, addig az elektronikus jelek eltűnnek. És ezt a

problémát a technológia előreheladása sem tudja megoldani.58

Amint látható az eletkronikus, vagy információs, vagy média, vagy posztmodern

korban az egyetlen biztos dolog a bizonytalanság. A bizonytalanság érzése pedig arra

készteti a bizonytalankodót, hogy a boldogabb múltban keressen bizonyosságot, és a

nosztalgiában próbálja megtalálni önmagát. Keresi a Word Wide Web59

-en elvesztett

nyelvi, kulturális, nemzeti identitását, de mivel nem találja, s nagyon nem is tudja, hogy

mit is keres valójában, multikulturálissá lesz a globalizáció föltartóztathatatlan

hullámában.

Mert az „információs vagy digitális forradalom” „egyik alapvető tulajdonsága a

radikális globalitás […], amely a legkülönbözőbb hálózatok révén alakul-alakult ki, s

amely olyan intellektuális-pénzügyi-technológiai hatalmat jelent, amilyennek a

jelentkezésére a modern kapitalizmus kialakulása óta nem volt példa. A radikális

globalitás eredményeként kialakulóban van egy, a technológiai dominancia birtoklásával

is összefüggő elit struktúra, amely folyamatosan marginalizálja mindazokat a lokális

társadalmakat, illetve technológiai kultúrákat, amelyek vagy nem alakalmasak vagy nem

képesek a ‘becsatlakozásra’”.60

A globalizáció megítélése is ugyanolyan ambivalens és indulatokat kiváltó, mint

az „információs vagy digitális forradalomé”, vagy az Internetné. Fredric Jameson például

a globalizáció veszélyére figyelmeztet, amikor arra hívja föl a figyelmet, „hogy ez a

globális, mégis amerikai posztmodern kultúra az egész világ fölötti amerikai katonai és

gazdasági erőfölény újabb hullámának a belső és szuperstrukturális kifejeződése: ebben

az értelemben – ahogy az egész osztálytörténelem során – a kultúra talapzatát vér,

gyötrelem, halál és terror alkotja.”61

De a másik oldalon elhárítható a veszély érzete

58

Vö. „even the most ambitious champions of digital technology still do not think they can kill ordinary

paper. […] the problem is durability. Atoms tend to persist, but electronic signals disappear. This problem

cannot be solved by technological progress.”, Bad news for trees, The Economist, december 19 – január 1,

1999, 151-154, 154. 59

Word Wide Web = WWW, (Világ Széles Háló) Az Internet szöveges, grafikus, multimédiás felületet

nyújtó információs szolgáltatása. 60

GYÖRGY, Péter, Az információs forradalom társadalmi hatásai = Uő., Digitális éden, Magvető,

Budapest, 1998, 195-203, 196. 61

„[…] this whole global, yet American, postmodern culture is the internal and superstructural expression

of a whole new wave of American military and economic domination throughout the world: in this sense,

as throughout class history, the underside of culture is blood, torture, death, and terror.”, JAMESON,

Fredric, The Cultural Logic of Late Capitalism = Uő., Postmodernism, or, The Cultural Logic of Late

25

mondván, hogy a globalizációs folyamatnak is meglesznek a határai, hiszen ha egy

rendszer kapitalizálódik, fölhalmozódik és a végsőkig strukturálódik, a rendszer

törékennyé válik, olyan mértékben sebezhetővé, amilyen mértékben konszolidálódik. A

túlintegrált rendszerek saját bukásukat is előlegezik.62

Mint eddig már többször, a globalizáció esetében is, a jövendőmondás

„veszélyével” kell szembenézni, s ez újra egy egyelőre eldönthetetlen kérdés. Az azonban

bizonyosnak tűnik, hogy „az történik, hogy minél hatalmasabbnak látszik egy

mindinkább tökéletes rendszer vagy logika […], az olvasó annál gyengébbnek érzi

magát”63

.

I. 2. Bizonytalanság

„Az akadémikus életben, a kánonokban, a kurzusok

jellegét meghatározó értelmezési eljárásokban

forradalomszerű változások játszódtak le az utóbbi húsz

évben, bár továbbra is vannak és még sokáig lesznek

olyanok, akik […] számára bizonyos szerzők nevei

jelentik a biztonság, az értékek, tehát a megkövült,

könnyen uralható jelentések garanciáját.”64

Harold Bloom A nyugati kánon című könyvében a huszadik századot a Kaotikus

kornak nevezi.65

Ennek a kaotikusságnak az egyik oka az emberek elbizonytalanodása az

életük csaknem minden területén. Elsősorban pedig azoknak az értékeknek az elvesztése,

amelyek addig valamifajta biztos pontot nyújtottak a világban való tájékozódáshoz.

Capitalism, Verso, London – New York, 1996, (1991), 1-54, 5. ford. VASTYÁN, Rita = Testes Könyv I.,

Dekon-KÖNYVek, ICTUS és JATE Irodalomelméleti Csoport, Szeged, 1996, 417. 62

Vö. BAUDRILLARD, Jean, Víruselmélet = Új Symposion, 1991/4-5, 2-4. 63

„What happens is that the more powerful the vision of some increasingly total system or logic […] the

more powerless the reader comes to feel.”, JAMESON, Fredric, The Cultural Logic of Late Capitalism =

Uő., Postmodernism, or, The Cultural Logic of Late Capitalism, Verso, London – New York, 1996 (1991),

1-54, 5. ford. VASTYÁN, Rita = Testes Könyv I., Dekon-KÖNYVek, ICTUS és JATE Irodalomelméleti

Csoport, Szeged, 1996, 417. 64

KISS, Attila Atilla, A szerző teve = A szerző neve, Dekonferencia IV., deKON-KÖNYVEK, Ictus, Szeged,

1998, 10-24, 22. 65

Vö. „[…] our century […] cannot be better characterized than as Chaotic.”, BLOOM, Harold, The

Western Canon, 2.

26

A huszadik század végét (vagy utolsó harmadát) pedig a posztmodern jelzővel

szokták leírni. Hogy a posztmodern mit jelent? Tulajdonképpen ezt „minden(ki)re

ráhuzták már, használhatatlanná tágítva a fogalom jelentését”.66

De „a nyelvhasználat

ökönomikus: nem tart benn a szótárban huzamos ideig fölösleges szavakat. Talán éppen

arra az új kulturális szituációra használják, amelyet nem lehet többé leírni azonos

értékeket képviselő tartós közösségek, masszív kulturális alakzatok, stílusok, izmusok

együtteseként vagy egymásutánjaként, egyenesvonalú hagyománytörténetként, amely

éppen a nagyon különböző világok, tradíciók, kódok egymásba omlásáról tudósít.”67

„Gyerekkor, kamaszkor, anyaság, apaság, szex, család, munka, karrier, de még a

halál is – mind megváltoztatják értelmüket, szerepüket és jelentőségüket.”68

„A 19.

század koherenciájának és egyértelműségének vége, és az inkoherencia és ambiguitás új

világa, egy megadott értelem és cél nélküli, adott erkölcsi tekintély nélküli világ van

kialakulóban.”69

„Az emberiség elveszteni látszik a fejét, pontosabban a feje nincs többé

összehangolva a testével. Hogyan találhatna rá újra a megfelelő iránytűre, hogy

eligazodjék egy olyan modernitásban, amely bonyolultságának hullámaival mindenfelől

átcsap a feje fölött.”70

„Az ‘időnek’ vége, a ‘tér’ eltűnt.”71

*

Ennek a „már semmi sem biztos”72

állapotnak az egyik oka (főleg a kilencvenes

években) az előző pontban tárgyalt „információs vagy digitális forradalom”. Ez a

„digitális” kor nagyon izgalmas, de ugyanakkor ijesztő is, mert egyre nehezebb átlátni a

média tükrén, hogy elképzelésünk legyen sorsunkról.

Az információ áramlás egyre növekvő és egyre elviselhetetlenebb „nyomása”

Magyarországon még erőteljesebben érzékelhető, ami az emberek bizonytalanság-érzését

még intenzívebbé teszi. Mert amíg az Egyesült Államokban (és a nyugat európai

66

FARKAS, Zsolt, A paradigmák szétszóródása, És egy (?) átváltozott átváltozás felé = Alföld, 1996/2, 70-

74, 74. 67

FARKAS, Zsolt, A paradigmák szétszóródása, És egy (?) átváltozott átváltozás felé = Alföld, 1996/2, 70-

74, 74. 68

ROSENBERG, Gören, Ezredforduló = Magyar Lettre, 1999/tavasz, 1-3, 1. 69

ROSENBERG, Gören, Ezredforduló = Magyar Lettre, 1999/tavasz, 1-3, 1. 70

GUATTARI, Félix, Ökozófia = Magyar Lettre, 1998/ősz, 24-25, 24. 71

„‘Time’ has ceased, ‘space’ has vanished.”, McLUHAN, Marshall, QUENTIN, Fiore, The Medium is the

Message, Bantman Books, New York, 1967, 63.

*Ezt a fejezetet szándékosan állítottam össze csak idézetekből. Ezzel az volt a célom, hogy érzékeltessem

és nyomatákosabbá tegyem azt, hogy a bizonytalanság milyen meghatározó és ismétlődő motívum a

huszadik század végi írásokban (is). 72

GUATTARI, Félix, Ökozófia = Magyar Lettre, 1998/ősz, 24-25, 24.

27

országokban) ez a folyamat egyfajta fokozatosággal zajlott/lik, addig Magyarországra

1989-ben egyszerre zúdult rá a demokrácia, a kapitalizmus és az információ kora. Az

információval pedig meg kell tanulni élni és bánni. Ez a tanulási folyamat óriási

gazdasági és generációs szakadékokat hozott létre, amelyek a századfordulóra még

inkább elmélyültek. A legbizonytalanabb helyzetbe az az „idősebb” generáció került,

amely egy életen át mindig „ugyanazt” csinálta, és már képtelen váltani, pedig még

munkavállaló lehetne. Szintén erős a bizonytalanság abban a „közép” generációban,

amely ugyan képes alkalmazkodni, de nincs meg a tudása ahhoz, hogy fölvegye a

versenyt a munkaerőpiacon azzal a „fiatal” generációval, amelynek az elmúlt tíz évben

már lehetősége volt azokat az ismereket elsajátítani (például, több nyelv, több szakma

vagy diploma, számítógép kezelése), amelyek alkalmassá teszik a megváltozott és

fölgyorsult (munkaerő)piaci viszonyokhoz való gyors alkalmazkodásra.

„Gyakran megtörténik egy változás vagy küzdelem korszaka után, hogy az

emberek menekülést keresnek a jelenből, visszafordulva egy aranykorhoz, vágyakozva

egy olyan időbe, ami soha nem is volt.”73

I. 3. Nosztalgia

„Amikor eretnekségeink ugyanolyan homogénnek

kezdenek látszani, mint ortodoxiáink, akkor itt van az

ideje annak, hogy újraírjuk kultúránk filozófiáit. Még ma

is, a kánon radikális kritikusai között, ezek a filozófiák a

nosztalgia nagyobb elemeit foglalják magukban, mint azt

gondolnánk […] Az eltűnt emberi ok és kultúra

idealizálása, az ilyen mitikus kánonok, elvezethetnek a

jelen és múlt közötti diszkontinuitás hamis érzéséhez.”74

73

„Often happens after periods of change and strife, people sought escape from the present by turning back

to a golden age, yearning for a time they never had.”, OAKLEY J., Ronald, God’s Country, America in the

Fifties, Dembner Books, New York, 1986, 429. 74

„When our heresies start to look as homogenous as our orthodoxies, then it is time to start rewriting our

philosophies of culture. Even today, among canonical radical critics these philosophies involve a larger

elements of nostalgia than one might expect [...] By idealizing a human reason and culture which have

disappeared, such mythical canons can introduce a falsifying sense of discontinuity between present and

past.”, GORAK, i.m., ix, 16.

28

Ha igaza van Harold Bloomnak abban, hogy az esztétikai az individuális75

, akkor

a nosztalgia még inkább az. Gyakran titok veszi körül.

Azonban a nosztalgiának vannak a társadalom különböző csoportjaiban jól

érzékelhető trendjei. Bizonyos kor – vagy inkább az adott kort meghatárzó értékek –

után bizonyos időben és helyzetben különös vágyakozás érzékelhető.

Például az 1970-es években az Amerikai Egyesült Államokban különösen erős

nosztalgia „támadt” az 1950-es évek iránt. „A zavaros hatvanas évek után egy

természetes vágyakozás, a visszatérésre egy boldogabb, egyszerűbb időbe.”76

S a század

végén is érezhető volt, hogy a vágy kitüntetett és elveszített tárgya az 50-es évek

maradt77

. A huszadik század végének, leginkább annak utolsó évtizedének – föltehetőleg

a közelgő századforduló misztikumának köszönhetően is – sok más mellett ugyan, de a

szentimentális nosztalgia volt az egyik alapvető „életérzése”.

Magyarországon a kilencvenes években szintén érzékelhető volt egyfajta

nosztalgikus múltbafordulás. Az előző pontban tárgyalt elbizonytalanodás és

(lét)bizonytalanság hatására a magyar társadalom bizonyos csoportjait is a múlt utáni

vágyakozás jellemezte.

A nosztalgikus vágyakozás azonban általában egy olyan időre irányul, amely „soha

nem is volt”. Vagyis természetesen volt, csak nem olyan, mint amilyennek azt a

nosztalgia „megszépítő messzesége” mutatja.

Minden kornak megvan a maga válsága és az mindig mélyebbnek és

megoldhatatlanabbnak tűnik a korábbi idők válságainál. Vagyis a nosztalgia az esetek

nagy többségében nem más egy illúziónál. Az „énnek” az a „ha”-féle illúziója, hogy „ha”

nem így lenne, hanem úgy, „ha” nem ez lenne, hanem az, „ha” nem ő lenne, hanem más,

akkor én nem az lennék, aki vagyok. Vagyis a nosztalgia, az egyszer volt és elvesztett

„boldogság” utáni vágyakozás, mindig akkor erősödik föl a leginkább, amikor az „én”

keresi önmagát. A nosztalgia akkor a legerősebb, amikor az „én” identitása fenyegetett.

75

Vö. „[…] the aesthetic is, in my view, an individual rather than a social concern.”, BLOOM, Harold, The

Western Canon, 16. 76

„A natural yearning after the troubled sixties to return to a happier, simpler time.”, OAKLEY J., Ronald,

God’s Country, America in the Fifties, Dembner Books, New York, 1986, 429. 77

Vö. „[…] the 1950s remain the privileged lost object of desire […]”, JAMESON, Fredric, The Cultural

Logic of Late Capitalism = Uő., Postmodernism, or, The Cultural Logic of Late Capitalism, Verso, London

– New York, 1996 (1991), 1-54, 19.

29

I. 4. Identitás

„Akár akarjuk, akár nem, a kánon az identitást fémjelzi,

függetlenül attól, hogy elismerjük-e ezt, vagy sem.”78

Jonathan Friedman a posztmodernizmust az identitás hiányával társítja79

, csakúgy

Dougles Kellner, aki szerint a posztmodern kultúrában az élet fölgyorsulásának

következtében az identitás „jobban és jobban instabillá, jobban és jobban törékennyé

válik”80

.

Az identitás elvesztésének, illetve reménytelen keresésének oka a huszadik század

végéről és a posztmodernről elmondott klisék gyűjteménye lehetne. Melyek ezek a

klisék? Először is a legtöbbször emlegetett a család szétesése. Másodszor az „igazi”

közösségek hiánya. Harmadszor a hit elvesztése mindenféle morális szabályokban és

értékekben, amelyekkel szemben megítélhetjük magunkat. Negyedszer az élet

fölgyorsulása. Ötödször a teljes széttöredezettség, illetve töredékesség. S lehetne még

tovább folytatni a fölsorolást.

De az identitás problémája is az „örök válság és hanyatlás” érzésének egyik

motívuma. Mi lehet mégis a „posztmodern identitás-válság” sajátos megkülönböztető

jegye?

A kezdetek a hatvanas évek „új társadalmi mozgásai”. De a hatvanas évek társadalmi

mozgásait még mindig az adott domináns hatalom elleni összefogás jellemezte. A

hetvenes években azonban ez az addig „egységes mozgás” széttöredezik kisebb

csoportokra, elsősorban olyanokra, amelyek a hatalmi narratíva által addig

„elhallgattatott hangok” voltak. Megjelennek különböző kisebb csoportok, mint például a

78

KULCSÁR SZABÓ, Ernő, A szövegek ártatlansága, A (nemzeti) kánon és a modernség emlékezete =

Alföld, 1999/12, 67-81, 67. A szerző ebben a tanulmányában mottóként idézi Aleida ASSMANt. 79

ld. FRIEDMAN, Jonathan, Narcissism, roots, and postmodernity: the constitution of selfhood in the

global crisis = Modernity and identity, szerk. LASH, Scott, FRIEDMAN, Jonathan, Blackwell Publishing,

Oxford, 1992, 331-366. 80

„[…] more and more unstable, more and more fragile […]”, KELLNER, Dougles, Popular culture and

the construction of postmodern identities = Modernity and identity, szerk. LASH, Scott, FRIEDMAN,

Jonathan, Blackwell Publishing, Oxford, 1992, 141-177, 143.

30

feministák, béke és környezetvédelmi mozgalmak, a homoszexuálisok szervezetei, stb.,

amelyek mind a maguk érdekeiért küzdenek. Az egyetlen közös vonásuk az, hogy

mindegyikük „elnyomott”, így kívül állnak a domináns fehér, férfi, heteroszexuális,

kapitalista kultúrán. Ez a folyamat a nyolcvanas és kilencvenes években még inkább

megerősödik, s a csoportok tagjait az általános nemzeti, társadalmi, politikai és gazdasági

problémáktól való elfordulás jellemzi a kulturális és „személyes” identitás felé. Az

individuum úgy definiálja magát, mint egy adott „elnyomott” csoporthoz tartozó, és

identitásának alapja a nemhez, fajhoz, osztályhoz, szexuális preferenciához való tartozása

lesz, szemben az ezeket a csoportokat alárendelő domináns kultúrával. Ez az identiás az

esetek többségében konkrét az adott speciális csoportban való aktív részvétel által, más

esetekben absztrakt természetű, amikor valaki identitását bizonyos csoporttal azonosítja,

anélkül, hogy annak valójában tagja lenne.81

Ezeknek a különböző „kisebb(ségi)” csoportoknak a kialakulását bizonyára az is

befolyásolja, az Amerikai Egyesült Államokban, hogy a 20. század végi generáció(k)

talán soha nem látott faji, etnikai, gazdasági, kulturális és társadalmi különbözőséget

mutat(nak).

Magyarországon természetesen az 1989-es év ebben a kontextusban is határvonal. A

magyar „társadalmi mozgásokat” 1989-ig a hatvanas évek modellje jellemezte, vagyis az

adott „elnyomó” hatalom elleni összefogás összetartó ereje érvényesült a különböző

érdekeltségű csoportok között. Az a folyamat, ami a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes

években az Egyesült Államokban zajlott, Magyarországon csak a század legvégén kezd

kibontakozni, természetesen azokkal a nem elhanyagolható különbségekkel, amelyek a

két társadalom összetétele közötti eltérések következtében más érdekeltségű csoportokat

hoz létre. Így például Magyarországon a faji, etnikai vagy kulturális különbségek alapján

szerveződő csoportok nem olyan „széleskörűek”, mint az Egyesült Államokban.

81

Vö. Postmodern Theory: Critical Interrogations, szerk. BEST, Steven, KELLNER, Douglas, MacMillan

and Guilford Press, London and New York, 1991. és The Postmodern Turn, szerk. BEST, Steven,

KELLNER, Douglas, Guilford Press, New York, 1997.

31

I. 5. Multikulturalizmus

„A gyakorta hangoztatott követelés az, hogy ‘tegyük

nyitottá a kánont’, hogy multikulturális legyen, ne pedig

‘eurocentrikus’, és hogy adekvát módon reprezentáljuk a

nők, az etnikai és nem-heteroszexuális és más

kisebbségek problémáit és irodalmi teljesítményeit.”82

Stanley Fish a multikulturalizmusnak két „változatát” különbözteti meg: a butik-

multikulturalizmust és az erős multikulturalizmust.83

(Mivel a multikulturalizmus a