13
JeMa hallgatói különszám 2011 52 1. Az indítványok 2. A döntés érvelése 2.1 A többségi álláspont 2.2 Párhuzamos vélemények 2.3 Különvélemények 3. A rendelkező rész és a ratio decidendi 4. Az érvelés kritikája 5. A határozat jelentősége 1. Az indítványok - kotmányellenesnek ítélte a 98 százalékos különadóról rendel- 1 - nak vezetője három törvényjavaslatot terjesztett elő, amelyek az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítését tartalmazták, úgy, hogy a testület a jövőben ne vizsgálhassa felül például a 98 százalékos különadóról szóló törvényhez hasonló jogszabá- 2 - számos indítvány érkezett, amelyek a testület hatáskörének szűkítését és a visszamenőleges adóztatás szabályozását tá- új rendelkezéseket hatályba léptető módosító törvények alkot- mányosságát vizsgálta meg, hanem az új rendelkezéseket ma- 3 - hajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló tör- vényeket az Alkotmánybíróság akkor vizsgálhatja felül, ha az erre irányuló indítvány az alkotmányellenesség okaként kizárólag az élethez és emberi méltósághoz való jog, a személyes adatok vé- delméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága, - - A költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adó- nemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a he- lyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az Alkotmánybí- róság akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jo- got, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságát, vagy a magyar - jogi szervezetszabályozó eszköz alkotmányellenességét állapít- ja meg, a jogszabályt vagy a közjogi szervezetszabályozó esz- költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illeté- kekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók közpon- ti feltételeiről szóló törvényeket, vagy törvényi rendelkezéseket az Alkotmánybíróság kizárólag akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a szemé- lyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcso- Az Alkotmánybíróság határozata az alkotmánymódosítások alkotmányossági felülvizsgálatáról* Fogalmilag kizárt-e az alkotmányellenes alkotmánymódosítás? Hivatalos hivatkozás: Tárgyszavak: kötelezettség Értelmezett jogszabályhelyek: 1 2010. évi XC. tv. az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásá- ról, illetve módosításáról. - - hatáskörét az Alaptörvény tervezetében továbbra is fenntartotta az alkot- http://www.venice.coe.int/docs/2011/CDL-AD(2011)001-e.pdf.

;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

52

1. Az indítványok

2. A döntés érvelése

2.1 A többségi álláspont

2.2 Párhuzamos vélemények

2.3 Különvélemények

3. A rendelkező rész és a ratio decidendi

4. Az érvelés kritikája

5. A határozat jelentősége

1. Az indítványok

-kotmányellenesnek ítélte a 98 százalékos különadóról rendel-

1-

nak vezetője három törvényjavaslatot terjesztett elő, amelyek az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítését tartalmazták, úgy, hogy a testület a jövőben ne vizsgálhassa felül például a 98 százalékos különadóról szóló törvényhez hasonló jogszabá-

2 -

számos indítvány érkezett, amelyek a testület hatáskörének szűkítését és a visszamenőleges adóztatás szabályozását tá-

új rendelkezéseket hatályba léptető módosító törvények alkot-mányosságát vizsgálta meg, hanem az új rendelkezéseket ma-

3

-

hajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a

vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló tör-

vényeket az Alkotmánybíróság akkor vizsgálhatja felül, ha az erre

irányuló indítvány az alkotmányellenesség okaként kizárólag az

élethez és emberi méltósághoz való jog, a személyes adatok vé-

delméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága,

-

-

A költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adó-

nemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a he-

lyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az Alkotmánybí-

róság akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez és emberi

méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jo-

got, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságát, vagy a magyar

-

jogi szervezetszabályozó eszköz alkotmányellenességét állapít-

ja meg, a jogszabályt vagy a közjogi szervezetszabályozó esz-

költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illeté-

kekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók közpon-

ti feltételeiről szóló törvényeket, vagy törvényi rendelkezéseket

az Alkotmánybíróság kizárólag akkor semmisíti meg, ha azok

tartalma az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a szemé-

lyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, lelkiismeret és

vallás szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcso-

Az Alkotmánybíróság határozata az alkotmánymódosítások

alkotmányossági felülvizsgálatáról*

Fogalmilag kizárt-e az alkotmányellenes alkotmánymódosítás?

Hivatalos hivatkozás:

Tárgyszavak:

kötelezettség

Értelmezett jogszabályhelyek:

1 2010. évi XC. tv. az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásá-

ról, illetve módosításáról.

-

-

hatáskörét az Alaptörvény tervezetében továbbra is fenntartotta az alkot-

http://www.venice.coe.int/docs/2011/CDL-AD(2011)001-e.pdf.

Page 2: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

53

-

tályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban is alkal-

az Alkotmánybíróságnak van hatásköre az Alkotmányt módo-sító törvény és így az Alkotmány megváltoztatott rendelkezé-

-vasatában az alábbiak miatt vetheti alkotmányossági vizsgálat

-

-elveket és azokat a mögöttes jogelveket, amelyek az írott szö-

korlátja maga a hatályos Alkotmány, amelyre tekintettel lehet -

elvek és a preambulumban megfogalmazott célok azok, ame-lyek a törvényhozás korlátait és az Alkotmánybíróság vizsgála-

-

alkotmányi rendelkezések közötti kollíziót értelmezéssel kell feloldania az Alkotmánybíróságnak, ha azonban ez nem lehet-séges, akkor mellőzni kell annak az alkotmányi rendelkezésnek az alkalmazását, amely ellentétes az Alkotmány alapértékei-vel, és az Alkotmánnyal ellentétes módosító törvény megsem-

-

-pítását kérte arra hivatkozva, hogy annak elfogadása nem elé-

-

szakértőket és a végül elfogadott tervezetet egyetlen bizott-

--

-bály alkotmányossági felülvizsgálata, ezért az Alkotmánybíró-

rendszerében az Alkotmánybíróság a törvényhozás és a végre--

tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-

--

-mét okozza a rendelkezés, mivel a lezárt jogviszonyok csupán

jogbiztonsággal konkuráló más alkotmányos elv elkerülhetet-lenné teszi, és ezzel nem okoz céljához képest aránytalan sérel-

-

hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják

-ság, hanem azért is, mert a rendelkezés nem egyértelmű, akár ugyanazon jövedelemre megállapítható kötelezettség öt egy-

--

san megkülönbözteti az adózókat attól függően, hogy milyen -

ra jutott egy másik indítványozó, azonban eltérő előfeltevések -

arányos közteherviselést, így kizárólag a vagyoni és jövedelmi viszonyok alapján tehető különbség a jogalanyok között a köz-

-

--

lentétes a visszaható hatályú kötelezettség megállapításának lehetősége, azonban másképp jutottak ugyanarra a következ-

-san sérti több százezer ember és családja önrendelkezési jogát,

rendelkezéssel úgy állítja be a hosszú évek munkájával, törvé-nyesen megszerzett jövedelmeket, mintha azokat törvénytele-

-zetközi és európai uniós kötelezettségeivel találták ellentétes-

-ra kérte az Alkotmánybíróságot, indítson hivatalból eljárást az alkotmánymódosítások nemzetközi szerződésekbe ütközésé-

hogy az új alkotmányi rendelkezések ellentétesek a nemzetkö--

saság elismer és biztosítja a vállalt nemzetközi jogi kötelezett-

-dosító szerződéseit nem nemzetközi szerződésként kívánja ke-

vonatkozó rendelkezései, így az Alkotmánybíróság az indítvá-nyok alapján vizsgálhatja, hogy az uniós jognak megfelelnek-e

-kotmánybíróság hatáskörének szűkítésére vonatkozó új szabá-

-

jogszabály hatálybalépése előtt keletkezett jogviszonyok-

Page 3: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

54

-

--

táskör hiányában el kellene utasítania az új rendelkezéseknek nem megfelelő kezdeményezéseket, azonban ez nem ilyen egyértelmű, mert amikor a kérelmeket benyújtották, arra az in-

-

dítványokban támadott jogszabályi rendelkezések megfelel-nek az Alkotmánynak, így fennáll a veszélye, hogy alkotmányel-

hatáskörének visszamenőleges csökkentése jogorvoslati jogot -

-

2. A döntés érvelése

2.1 A többségi álláspont

-vi jelentőségű előkérdésnek számító felvetést elemezte, hogy hatásköre kiterjedhet-e az Alkotmány és az azt módosító

-bíróságok gyakorlatának bemutatását követően a határozat más kérdésre tér át, de a könnyebb követhetőség érdekében

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy más országok-ban alig volt példa alkotmánymódosítások alkotmányellenes-

hogy az alkotmány rendelkezéseinek felülvizsgálatára vonatko-zó hatáskört maga az adott alkotmány állapítja meg vagy abból az közvetlenül levezethető, mert az megváltozhatatlan rendel-

kifejezetten, sem implicit módon nem hatalmazza fel az Alkot-

-

attól, hogy hatáskörét kiterjessze az Alkotmány és az Alkot--

rült a kérdés, a testület hatáskör hiányában elutasította a be-

országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata az Alkot-mány előírásai közé iktatott, az az Alkotmány részévé vált, fogal-

4 -

nyiben abban a testület nem terjeszti ki hatáskörét az Alkot-mány részévé nem váló alkotmánymódosító törvény hatályba léptető rendelkezéseire, mivel azok olyan szoros összefüggés-ben állnak, hogy ha megsemmisítenék, az kihatna az alkotmá-

ki az érvelés, hogy az Alkotmánybíróságnak hatásköre lehet az Alkotmányt módosító törvény hatályba léptető rendelkezésé-

-tő rendelkezés esetleges megsemmisítése nem eredményezi

5Az Alkotmánybíróság az elméleti megalapozást követően

feltette a kérdést, hogy az alkotmánymódosítások alkotmá-nyos felülvizsgálatával kapcsolatos eddigi gyakorlatának meg-

kiemelte azt a tényt, hogy a magyar Alkotmány nem bizto-

hogy a magyar Alkotmánynak nincsenek a németéhez hason-lóan az alkotmányozó által meghatározott megváltoztathatat-

-vetkeztetésre jutott, hogy felhatalmazást csak az alkotmányo-

mégis azt vizsgálta meg, hogy meghatározhatók-e olyan mér-cék, amelyek alapján az alkotmánymódosítások és a jövőbe-ni alkotmányok alkotmányossági szempontból felülvizsgálha-tók, és ha igen, akkor létezik-e egy alkotmány felett álló állandó és sérthetetlen mérce, amely annak ellenére köti az alkotmá-nyozó hatalmat, hogy a mérce nem az alkotmányozó hatalom

-

a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait és a Magyar

6 az Alkotmány felett álló olyan mérce, amely az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány és a ben-ne foglalt alapjogok koherens rendszerré összeálló értelmezé-

-ba foglalt berendezkedés és az alkotmányos jogállam lényegét jelentő értékek összességét jelentik az Alkotmánybíróság ér-

szerint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai és a Ma--

lönböző nemzetközi szerződések és emberi jog egyezmények kihirdetésüket követően a magyar jogrendszer részeivé váltak, és mint ilyenek, az alapvető jogok e minimális szintje biztosí-

nemzetközi jog ius cogensei és azok a nemzetközi szerződések, amelyeknek hazánk is részese, az Alkotmány megváltoztatha-

-

Page 4: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

55

-

amelyeknek meg kell feleljen az Alkotmány és minden alkot--

járni a nemzetközi szerződésekbe ütközés vizsgálatában, mert hatáskörét vitásnak tartotta, hiszen ebben az esetben is maga az Alkotmány képezné az alkotmányossági felülvizsgálat tár-

A számba vehető mércék elemzését követően az Alkot-mánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy mivel hatal-ma is korlátozott hatalom, illetve az Alkotmány nem tartalmaz

-vizsgálatára, ezért a testület nem hivatott azokat vizsgálni, sem

-kotmánybíróság emellett hangsúlyozta, hogy a jogvédelem egyszer már elért szintje és garanciális rendszere nem csök-kenthető, mert az ellentmond az alkotmányos jogállam köve-

A testület megjegyezte továbbá, hogy hatáskörének szű-kítése egy ponton túl felborítja a hatalommegosztás rendsze-

-zet és az alkotmányos alapjogok súlyos sérelmével járhat az is, ha az alkotmányozó hatalom egy korábban az Alkotmánybíró-ság által megsemmisített törvényszöveget úgy kíván ismét el-fogadtatni, hogy azt beemeli az Alkotmányba, kivonva ezzel

Alkotmánybíróság azonban e jogellenes magatartásra nem kí-vánt újabb jogellenes magatartással reagálni, úgy, hogy kiter-jeszti hatáskörét az Alkotmány felülvizsgálatára az alkotmányo-

A testület tehát konstatálta, hogy nem semmisítheti meg az Alkotmányba alkotmánymódosítások révén belekerült ren-delkezéseket, de azt kötelessége jelezni az alkotmányozó hata-lomnak, ha az olyan szabályokat épít be az Alkotmányba, ame-lyek veszélyeztetik az alkotmányos jogállamot, a demokráciát

Az Alkotmány támadott új rendelkezéseivel kapcsolatban az

bekezdését és az annak való megfelelőséget nem vizsgálhatja, mivel az ezt a témakört szabályozó törvények az Alkotmánynak

-se hatálya alá tartoznak, tehát arra sincs lehetősége, hogy az Al-

-

---

A testület kitért arra is, hogy az Országgyűlés megalakulá--

zenhárom hónap alatt a kétharmados többséget szerzett kormánypártok tíz alkalommal harminchárom rendelkezést érintve módosították az Alkotmányt, úgy, hogy a kormány mindössze két javaslatot jegyzett, a többit egyéni képviselők

alkotmányozó hatalomnak ez a gyakorlata jelentősen eltér a

közjogi érvénytelenségének megállapítására irányuló indít-ványt, mert annak elfogadása formailag megfelelt az eljárási

-mú, egyéni képviselők által kezdeményezett alkotmánymódo-

-jes mértékben a demokratikus jogállamiság követelményeit, mert a kormány nem tett eleget egyeztetési kötelezettségé-nek és nem készíttetett hatástanulmányokat, valamint veszé-

testületnek az a megállapítása, hogy az Alkotmány aktuálpo-litikai célok elérése érdekében történő sorozatos módosításai

---

kotmánybíróság az alkotmánymódosító törvény, tehát az Alkotmány egyes rendelkezései közjogi érvénytelenségének vizsgálata elől azért nem zárkózott el, mert a közjogi érvényte-

-nességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló in-

A normavilágosság sérelmét is vizsgálta a testület, mivel az

---

azt a fordulatát, amely alapján a hatáskörszűkítést a folyamat-ban lévő ügyekben is alkalmazni kell, az Alkotmánybíróság al-

alkotmányozó hatalomnak csak akkor kellett volna állást foglal-nia, ha azt kívánta volna, hogy csak az újonnan benyújtott in-

-

---

-szűnt, a testület értelmezésében ebből az is következik, hogy

-mány rendelkezéseinek, ha a hatáskört korlátozó rendelkezés alkalmazásának kötelezettségét kiterjeszti a folyamatban lé-

Page 5: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

56

2.2 Párhuzamos vélemények

a testületnek alkotmányos követelményt kellett volna megfo---

a ténylegesen vagy potenciálisan fennálló alkotmányossági de-

elutasítása mellett alkotmányos követelményt megfogalmaz-ni arra nézve, hogy a jelentős alkotmánymódosításokat a kor-

hogy a határozat elviekben helyesen mutat rá arra, hogy bizto-sítani kell a nemzetközi jogi kötelezettségeknek való megfele-lést, és az alapjogvédelem szintje nem lehet alacsonyabb, mint

el kellett volna jutni az alkotmánymódosítások alkotmányos--

kotmánybíróság kimondhatná hatáskörét alkotmánymódosí-tás felülvizsgálatára, ha a módosítás egy kiemelkedően fontos nemzetközi jogi kötelezettséggel nyilvánvalóan szembekerül

-értve, de a többségétől több ponton jelentősen eltérő érve-

-telenségének vizsgálatakor, mivel annak elfogadása megfelelt az Alkotmányban rögzített feltételeknek, egyéb körülménye-ket a közjogi érvénytelenség fennállása vagy fenn nem állá-

-tett egyet azzal a többségi határozatbeli megállapítással, hogy az Alkotmány legutóbbi módosításai a demokratikus jogálla-

-ta koherensnek ezt a kitételt, mert a követelményeknek nem megfelelés megállapítását nem követte a közjogi érvénytelen-

Az alkotmánymódosító indítványok egyéni képviselők álta--

ra, hogy az a képviselő mandátum része, így nem nyilvánítható

-telenség vizsgálata során, hogy az egyéni képviselő általi elő-terjesztés nem kellően átgondolt vagy mellőzte a megfelelő egyeztetéseket, hiszen az, hogy egyéni képviselő a javaslat be-nyújtója, az nem hat ki annak érvényességére, így az indítvá-nyokat a megalkotás egyéb körülményeinek minősítése nélkül

-állapítását megalapozó érvvel, mely szerint az alkotmánymó-dosító törvények felülvizsgálatára azért nem terjesztette ki a hatáskörét az Alkotmánybíróság, mert demokratikus jogállam-ban nincs korlátozhatatlan hatalom, így az Országgyűlés és az

-

megfelelően ebben a tekintetben, mert azt sugallja, mintha az alkotmányozó hatalom, vagy az alkotmánymódosító hata-lom a magyar jogrendszerben külön hatalmi ágként lenne je-

vélte, hogy az alkotmánymódosítások alkotmányossági felül-vizsgálatával kapcsolatban az Alkotmánybíróságnak arról a kérdésről kellett volna döntenie, hogy az alkotmányozó hata-lom milyen mértékben szab, ha egyáltalán szab határt az alkot-

volt, hogy az Alkotmány és az alkotmánymódosítás közötti esetleges kollízió az Alkotmány egységét szem előtt tartva ér-

Alkotmány homogenitása nem törhető meg megváltoztatat-

ki, de az előbbi véleményéből arra következtethetünk, hogy nem ért egyet a határozat többségi indokolásával abban, hogy a nemzetközi jog ius cogensei és azok a nemzetközi szerződé-sek, amelyeknek hazánk is részese, az Alkotmány megváltoztat-hatatlan részeit képezik az alkotmányozó akaratától függetle-

tudja feloldani az alkotmánymódosítás és az Alkotmány közöt-ti kollíziót, korábban mégis alapított határozatokat az új alkot-

--

változtathatatlan alkotmányi rendelkezések megállapításával

érvelésnek részletesen ki kellett volna fejtenie megállapítását, és nem érti, hogy ebben az esetben az Alkotmánybíróság mi-

Nem értett egyet azzal a többségi indokolásban szereplő tétel--

sabb szintű alapjogvédelmet biztosít, mint amilyen az Alkot-

szerint ez azért helytelen megállapítás, mert ezzel az Alkot-

ennek való kötelező megfelelés azt eredményezi, hogy az Al--

2.3 Különvélemények

hogy az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre az alkotmány-

szemben úgy gondolja, hogy mivel az Alkotmány létesít hatás-kört a módosítására és annak vannak korlátai, ezért az Alkot-mánybíróság rendelkezik hatáskörrel és mércékkel, a testület-

-tásköre megállapításától, de az nem levezethetetlen az Alkot-

rendszerén belül, az Alkotmány által feljogosított alkotmányo-

Page 6: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

57

zó hatalom által, az Alkotmányban meghatározott eljárás sze-7

Az Alkotmány módosításakor a módosító törvények az Al-a) -

-szággyűlési képviselő kétharmada igennel szavazott, és a törvényben szerepel az Alkotmány módosítására vonatkozó

-mány mércéket, tartalmi korlátokat is állít az alkotmánymódosí-

pozitív jog teremti, ezért a felett állnak, továbbá mivel sérthe-tetlenek és elidegeníthetetlenek, azok nem korlátozhatók vagy

-tal felhozott másik korlát az Alkotmány preambuluma, amely

--

e célok is az Alkotmány megváltoztathatatlan részei és ezekkel

--

-

-tó hatalom, mivel azt az Alkotmány hozta létre és szabályoz-ta, kizárólag az Alkotmányban megállapított tartalmi és eljá-rási korlátok betartásával gyakorolható hatalom, amelyet az

-talommegosztás szempontjából aggályosnak tartotta az alkot-mánymódosító hatalom tevékenységének felülvizsgálat nélkül

-

az Alkotmányban meghatározott esetek kivételével felülvizs-gálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a tör-

-

az, hogy az Országgyűlés által hozott törvény nem lehet ellen-8 Másrészt pedig azzal, hogy az alkot-

mánymódosító törvények nincsenek expressis verbis kivéve az Alkotmánybíróság felülvizsgálata alól, pedig erre az Alkotmány

-

-államot, az emberi jogok elért védelmi szintjét, a legfontosabb választójogi elveket, továbbá a hatalom erőszakos megszerzé-sét, gyakorlását és kizárólagos birtoklására való törekvést, va-lamint ennek az elvnek az alapjogi oldalát, az ellenállási jogot

már elért alkotmányosság védelmi szintjének csökkentése, en-nek érdekében az Alkotmánybíróságnak aktív alkotmányvédő

Kiss a többséggel ellentétben azon a véleményen van, hogy a kölcsönös fékek és ellensúlyok elve alapján működő hatalom-megosztás rendszerét az Alkotmánybíróság hatáskörének szű-

-

-ságnak a hatalommegosztás rendszerében elfoglalt szerepé-ből, azaz az alkotmányossági szempontoknak az államszerve-

9 -

egységességet azonban szerinte megbontja a tiltott vissza-ható hatály alkalmazási lehetőségének Alkotmányba emelése

következetes gyakorlata mellett, hogy tilos az ad malam par-tem

rendelkezés előtt, s ezzel maga is hozzájárul a jogállam erózió--

Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatát nem tartotta a je-len ügyben precedensként alkalmazhatónak, mert ahogyan azt a többségi határozat megállapította, a külföldi alkotmány-bíróságok általában ugyan tartózkodnak attól, hogy saját ma-guk állapítsák meg önmaguk számára az alkotmány felülvizs-gálatára vonatkozó hatáskört, de a külföldi helyzetek eltérnek a hazaiaktól, mégpedig abban, hogy azok az alkotmánysérté-sek kevésbé súlyosak, és egy-egy alkotmánymódosítás ered-

alkotnak azok az alkotmánymódosítások, amelyek ellentétesek -

ta a többségi határozat indokolását abban sem, hogy ha az Al-kotmánybíróság felülvizsgálná az Alkotmányt módosító törvé-nyeket, akkor az hatalmi túlerőt jelentene, ami nem felel meg

támasztotta alá, ahol bár megtörtént a felülvizsgálat, az nem

alapvető hiányosságnak tartotta még, hogy a többség nem egy általánosabb jog- és alkotmányelméleti alapról közelítette meg a jelen ügyet, nem az egész alkotmányos berendezkedést

--

visszaható hatály megengedését jelenti, ezért alkotmányelle-

Page 7: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

58

-ba való ütközés vizsgálatát kérelmező indítványokat álláspont-

határozat indokolásával, amely kimondta, hogy a nemzetközi jog ius cogensei és azok a nemzetközi szerződések, amelyeknek hazánk is részese, az Alkotmány megváltoztathatatlan részeit

--

közi jog elsődlegességét deklarálja, így vizsgálni kellett volna az alkotmánymódosítás annak való megfelelését, és alkotmányel-

-ta, hogy szerinte az egyes alkotmányi rendelkezések között

-telmezése nem juthat arra az eredményre, hogy az Alkotmány egyik rendelkezése alkalmazását egy másik értelmezése leront-

-szaható hatály tilalmával, ami az egyik legfontosabb jogállami

egyik legfontosabb alkotmányi alapértéket, a jogállamiságot -

ta hatékonynak a többségi határozatban alkalmazott szignali-zációs alkotmányvédelem eszközét, mert álláspontja szerint az alkotmánymódosító hatalom tudatosan használja fel az Alkot-

abban, hogy az alkotmánymódosító törvények alkotmányossá-

különvéleményének elméleti megalapozó részében kifejtettek-kel egyetértve szerinte van hatásköre az Alkotmánybíróságnak

g) -táskörébe tartozik az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezé-

alkotmánymódosító hatalom megfelelően gyakorolta-e az Al---

--

kotmánybíróság így szerinte elmulasztotta az egymást váltó alkotmányok közös alkotmányossági értékeinek és kritériumai-

azok a kiemelt értékek tartoznak, amelyek az Alkotmány szö-vegéből és az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezései közül kerülnek ki, és mivel az Alkotmány és az alkotmányos jogsza-bályok mindenkire egyaránt kötelezők, az Alkotmány legfőbb

Álláspontja szerint szakítani kellene azzal, hogy az Alkotmány -

bek között ahhoz, hogy ha az egyes rendelkezések között ér-

telmezéssel feloldhatatlan ellentét lenne, akkor a hierarchia -

Az Alkotmánybíróság által addig követett gyakorlat, az al-kotmánymódosítások alkotmányossági felülvizsgálatától való

-sik pedig, hogy nem az Alkotmány tiltó rendelkezése miatt, ha-nem az Alkotmánybíróság értelmezésének eredményeként ál-

azért ítélte meg másként, mert az tartalmi változásokat hozott

---

A visszamenőleges hatályú közteher-megállapításra lehetősé-

megállapítása mellett megsemmisítés helyett a többségi hatá-rozatnak fel kellett volna hívnia az Országgyűlést az ellentmon-

3. A rendelkező rész és a ratio decidendi

--

-

szerint a korlátozott hatáskörre vonatkozó szabályokat a folya---

A ratio decidendi úgy összegezhető, hogy az Alkotmánybí-róság megmaradt azon az alapon, ahogy addig is viszonyult

Érvényesült a precedensszemlélet, a korábbi gyakorlat ratio de-cidendijét

az Alkotmány részévé válnak, és a testület számára az, ami fe-lett őrködnie kell, az az Alkotmány szövegének való megfelelő-ség, ezért fogalmilag kizárt, hogy tartalmi szempontból felül-

nem biztosít hatáskört az Alkotmányt módosító törvények ér--

dosító törvényeket a közjogi érvénytelenség szempontból fe-

Page 8: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

59

lülvizsgálja, ugyanis a közjogi érvénytelenség semmisséget eredményez, valamint él a szignalizációs alkotmányvédelem

4. Az érvelés kritikája

és így maga az Alkotmány alkotmányossági felülvizsgálatával -

ti, hogy az Alkotmány nem biztosít kifejezett hatáskört alkot-mány-felülvizsgálatra és implicit módon sincs erre lehetőség, mert az Alkotmány nem tartalmaz megváltoztathatatlan ren-

10 -

Alkotmánybíróság, hogy létezhetnek-e olyan mércék, amelyek alapján az alkotmánymódosítások és a jövőbeni alkotmányok alkotmányossági szempontból felülvizsgálhatók, és ha igen, akkor létezik-e olyan, az alkotmány felett álló állandó és sérthe-tetlen mérce, amely annak ellenére köti az alkotmányozó hatal-mat, hogy a mérce nem az alkotmányozó hatalom által meg-

miért kezd el keresni ilyen mércéket, ha már előzetesen kijelen-ti, hogy felülvizsgálatra csak az alkotmányozó hatalom adhatna

-állapítja, hogy a nemzetközi jog ius cogensei, alapelvei és azok a nemzetközi szerződések, amelyeknek hazánk is részese, az Alkotmány megváltoztathatatlan részeit képezik, az alkotmá-

-geknek abban az esetben is eleget kell tenni, ha a belső joggal

A többségi érvelés azt is állította, hogy az Alkotmánybíró-

hatáskört az Alkotmány egyes módosításainak felülvizsgálatá-ra, ezért a testület nem hivatott azokat vizsgálni, sem mércéket

-zi kötelezettségek és alapelvek az Alkotmány megváltoztatha-tatlan részei, minek minősíthető, ha nem mérce megállapításá-nak? Nem derül ki az ellentmondásos érvelésből egyértelműen, hogy hatáskörrel, mércével vagy egyikkel sem rendelkezik az Alkotmánybíróság arra nézve, hogy alkotmánymódosító törvé-

-

Az Alkotmánybíróság ugyanis nem kívánta hivatalból sem vizsgálni a nemzetközi szerződésekbe ütközést, mert arra néz-ve hatásköre vitatható, hiszen a vizsgálat tárgya maga az Alkot-

-

tartja a nemzetközi kötelezettségeknek és sztenderdeknek va-ló megfelelést,11 -ban nem lép, ha hivatalból nem vizsgálódik, akkor nincs más

-mánybíróság hivatalból bármilyen megkötés nélkül vizsgálja a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését, mert a hatás-körszűkítő rendelkezés csak a kérelemre induló eljárásokra, az indítványokra vonatkozóan fogalmaz meg korlátozásokat, az ex officio eljárásokra nem terjed ki a hatálya a nyelvtani értel-

Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak kötelessé-ge lett volna legalább arról határozni, hogy van-e hatásköre az Alkotmány egyes rendelkezéseinek nemzetközi szerződés-be ütközését vizsgálni hivatalból, nem pedig megállni azon a

12 Az Alkotmánybíróság érveléséből logikailag annak kellett volna következnie, hogy erre sincs ha-tásköre, hiszen úgy érvel, hogy a hatáskör vitatottságát az adja,

Az alkotmánymódosítások és az Alkotmány egyes rendelkezé-seinek felülvizsgálatát illetően azonban a határozat már meg-

ellenére az Alkotmánybíróság a vitás jelzővel illette hatáskörét a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközésének hivatal-bóli vizsgálata kapcsán, akkor részletes kifejtést igényelt volna

megjelenik az az észrevétel, hogy az Alkotmánybíróságnak hi-

foglaltak, valamint a többségi döntésben kimondott megvál---

ni oda, hogy az Alkotmánybíróság eltér attól a gyakorlatától, hogy nem vizsgálja felül az alkotmánymódosító törvényeket, ha azok nyilvánvalóan szembekerülnének egy vállalt nemzet-

-gyakorlatának való megfelelés kifejezett deklarálása, akkor is, ha az az Alkotmánybíróság precedenseiből kényszerítően nem

-

Emlékkönyv Holló András hatvanadik születésnapjára

-

Jogtudományi Közlöny

-

-

-

Rekvényi v. Hungary

hogy nincs választójoga annak, aki jogerős ítélet alapján a cselekvőképes-

Alajos Kiss v. Hun-

gary,

Page 9: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

60

-lelés körében vezette le az Alkotmánybíróság a pacta sunt ser-vandatér ki erre a hatásaiban sokkal távolabbra mutató kijelentésre

pacta sunt servanda elvé--

kezdését is, ezzel jelezve, hogy a strasbourgi joggyakorlatnak a testület az alkotmányértelmezés során akkor is szándékozik

-

egyre inkább afelé mutat, hogy el fogja ismerni az azonos ne-13 Az Alkotmánybíróság

nehéz helyzetbe kerülhet, ha az alkotmánymódosító hatalom nem változtat majd az Alaptörvény szövegén, amennyiben ar-

14

az alkotmánymódosító törvények felülvizsgálatában is kérdése-

azzal indokolja, hogy addig folytatott gyakorlatát precedens-nek tekinti a jelen ügyben is, hogy a jogállamiságból leveze-tett hatalommegosztás elvével lenne ellentétes, ha az alkot-mányozó hatalom akarata ellenére állapítana meg hatáskört a

obiter dicta részben azonban azt taglalja az Alkotmánybíróság, hogy nem ért egyet a jelenlegi alkotmánymódosítási gyakor-lattal, mert az egy ponton túl felboríthatja a hatalommegosz-tás rendszerét és veszélyeztetheti az emberi jogok védelmé-

hogy ha az országgyűlési képviselők kétharmada megszavazta a törvényjavaslatot és a rendelkezés az Alkotmány részévé vált, akkor fogalmilag sem lehet megállapítani annak alkotmányel-

-tette azt a kérdést, szükséges, illetve lehetséges-e gyakorlatá-nak megváltoztatása az alkotmánymódosítások felülvizsgálata kapcsán, csupán feltételes módban fogalmazta meg aggálya-it a hatáskörszűkítő és az egyre gyakrabban napi politikai cé-

óta folytatott alkotmánybírósági gyakorlat között, azonban megmaradt a korábbi gyakorlat talaján, hogy nem rendelkezik

15A különvéleményeket megfogalmazó bírák más szempon-

tok alapján, de szintén különbséget tettek az alkotmánymó-

amelyben a testület megállapította, hogy az Alkotmányt csak az Alkotmány rendszerén belül, az Alkotmány által feljogosított alkotmányozó hatalom módosíthatja az Alkotmányban meg-

--

sok rendszeresen ellentétesek a jogállamisággal és az alapvető

megfelelő precedensnek az, amit a többség választott, mert azok az Alkotmány technikai, kisebb súlyú módosításai voltak, míg a mostani alkotmánymódosítások tartalmi változásokat hoznak a jogállamiság és az Alkotmánybíróság hatáskörének

-zott megközelítés megalapozható, elfogadható alternatívát kí-nálhatott volna a rendkívül bonyolult kérdés eldöntésében, azonban a többség ragaszkodott a testület addigi gyakorlatá-nak fenntartásához, annak ellenére, hogy a többség is elismer-

-

más megközelítések miatt a többségi határozat érvelésében részletes kifejtést indokolt volna az, hogy miért, milyen rele-váns hasonlóságok miatt fogadják el a korábbi gyakorlatot pre-

-tető rendelkezése a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni

-zat úgy vezeti le érvelését, mintha az lenne az egyetlen lehet-

-ványokban megfogalmazottakra, pedig gyakorlatának része a hátrányos visszaható hatályú jogalkotás tilalma az anyagi jog-

16

-tesnek a támadott rendelkezést, azonban az Alkotmány felhí-vott rendelkezései között már nem található meg, ahogyan a

visszaható hatályúnak azt, hogy a hatáskörét szűkítő rendelke-

-

-

Schalk and Kopf v. Austria,

-

-

kötés e formáját, úgy egyre szűkül majd hazánk mozgástere a kérdés meg-

ítélésében, és akár a közeljövőben eljuthatunk oda, hogy Magyarország az

-

-

-

„A precedensalapú döntéshozatal alapkérdései a magyar alkotmánybíró-

ság gyakorlatában” Fundamentum

is, hogy valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tila-

lomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptet-

te hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen

-

-

Page 10: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

61

zést a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell, bár ez a sza-bály nyilvánvalóan azt eredményezi, hogy azon indítványozók kérelmei, akik a meghatározott tárgykörű jogszabályok alkot-mányosságának felülvizsgálatát a hatáskörszűkítő törvények hatálybalépését megelőzően kezdeményezték, és nem csak az engedélyezett hat jogra hivatkoztak, hatáskör hiányában eluta-

Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak külön ki kel-lett volna térnie a már benyújtott alkotmányjogi panaszok sor-sára, hiszen a testület maga mondta ki, hogy jogorvoslatnak és alanyi jognak minősül az alkotmányjogi panasz,17 és így, ahogy az egyik indítványozó is megfogalmazta, anyagi jog visszame-

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Te-rületrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrende-zési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvényb) pontjának alkotmányossági vizsgálatakor állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy a testület gyakorlata alapján nem él-vezhetnek erősebb védelmet az eljárási jogviszonyok, mint a jogerős határozattal létrehozott anyagi jogviszonyok, meg-

18 -lapítottak alapján egy szabályozás akkor tiltott visszaható hatá-

-rábbi döntései alapján az alkotmányjogi panaszokat ki kellett volna emelnie a folyamatban lévő ügyek köréből, a hatáskör-szűkítést az összes folyamatban lévő ügyre alkalmazni rendelő

--

országot marasztalta el, mert egy jogszabállyal korlátozta a harmadfokú bírósági eljárás lehetőségét úgy, hogy az nyom-ban hatályba is lépett, és a folyamatban lévő ügyekre is alkal-

19strasbourgi joggyakorlat sem tartja elfogadhatónak a jogor-

5. A határozat jelentősége

-kotmánybíróságok hatáskörét egy törvény alkotmányellenes-ségének megállapítása következtében, arra reagálva csök-

alkotmányellenesnek nyilvánító alkotmánybírósági határozat kihirdetésének napján terjesztette elő az egyik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője azt a három törvényjavasla-tot, amelyből kettő az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkí-téséhez szükséges alkotmány- és törvénymódosításokat tar-

Alkotmánybíróság széles körű jogosítványokat gyakorol a nor-makontroll terén, ami a rendszerváltás első időszakában indo-

-

szűkítése azért kirívó, mert azt eredményezi, hogy meghatá-rozott tárgykörökben olyan jogszabályok maradhatnak a jog-rendszer részei, amelyek adott esetben nem felelnek meg az

Alkotmánynak, tehát az Alkotmány nem érvényesül maradék-

-lülvizsgálat alól kivont területeken is számolnia kell a törvény-

-

a nemzetközi térben biztosított eljárások többnyire kevésbé hatékonyak, és gyakran hosszabb időbe telik a döntések meg-hozatala, mint ha ezt a feladatot közvetlenül a nemzeti alkot-

-táskörének meglétét gazdasági esemény bekövetkezéséhez

bekezdése kimondja, hogy az Alkotmánybíróság hatásköre ak-kor lesz újra teljes, amikor az államadósság a hazai össztermék

-tő jogok teljes körű érvényesülése ilyen értelemben az ország

-tásköre tehát az Alaptörvény hatályba lépését követően is kor-

Az Alkotmánybíróság tartózkodóan reagált hatásköre szűkí-tésére, és az alkotmánymódosítások felülvizsgálatát sem vindi-kálta magának, azonban már most bebizonyosodott, hogy a szignalizációs alkotmányvédelem eszközei nem voltak elégsé-

-zi szerződésbe is ütközik, ezért ezt a rendelkezést megsemmi-

20 Alkotmányellenes, ha kiemelt ügyekben az a bíróság is

az eljárás ésszerű időn belül való, illetve soron kívüli elbírálásá--

lés az alkotmányellenes rendelkezést újra elfogadta úgy, hogy azt beemelte a Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendel-kezései -

-téseivel korlátot szabhat-e az alkotmánymódosító hatalom-nak vagy sem? A magyar Alkotmánybíróság nemleges választ

-ta volna, ha alkotmányossági felülvizsgálatnak veti alá az Alkot-

-rancia, hogy a mindenkori parlamenti többség által eszközölt változtatásokat egy független alkotmánybíróság alkotmányos

-ta még ki teljesen ennek a lehetőségét, hiszen kimondta, hogy

anyagi jog alapján létrejött, anyagi jogi jogviszonyokat értette és e jogvi-

szonyok védelme érdekében állapított meg alkotmányellenességet a visz-

19 Brualla Gómez de la Torre v. Spain Reports of Judgments

and Decisions

Page 11: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

JeMa hallgatói különszám 2011

62

a nemzetközi jog ius cogensei és azok a nemzetközi szerződé-sek, amelyeknek hazánk is részese, az Alkotmány megváltoztat-hatatlan részeit képezik, az alkotmányozó akaratától függetle-

Zsugyó Virág

Page 12: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ

63

H I R D E T É S

www.hvgorac.hu Válasz a jogos kérdésekre

SZERETETTEL VÁRJUK KÖNYVESBOLTUNKBAN!Cím: 1137 Budapest, Radnóti M. u. 2.

telefon: (36-1) 445-0575e-mail: [email protected]

MEGRENDELÉSÉT A KÖVETKEZŐ MÓDON JUTTATHATJA EL KIADÓNKHOZ:postai úton:

faxon:e-mailben: [email protected]

webshopunkon: www.hvgorac.hu

A HVG-ORAC KIADÓ AJÁNLATÁBÓL

AZ ÚJ ALAPTÖRVÉNY KELETKEZÉSE ÉS GYAKORLATI KÖVETKEZMÉNYEI

Szerző: Jakab András

A kötet tartalmazza a szerzőnek a 2010/

2011-es alkotmányozás kapcsán készített

fontosabb írásait, valamint az új Alaptör-

vény minden egyes pontjának rövid elem-

zését, különös tekintettel arra, hogy a vál-

tozásoknak milyen jogkövetkezményeik

lehetnek. A bírósági ítéletekkel szembeni

ún. valódi alkotmányjogi panasz bevezeté-

sével a bírák, az ügyvédek és az ügyészek mindennapjaiban is megnő az alkot-

mányos követelmények jelentősége. A kötet ennek fényében nyújt a joggyakorlat

számára is használható értelmezési útmutatót a jövőre nézve.

Megjelenés: 2011. szeptember Ára: 5250 Ft

A

A

2

f

v

z

t

l

ú

sé el a bírák az üg édek és az üg ész

Page 13: ;TVHZØ 7JSÈH - JeMajema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv9.pdf · 2021. 6. 16. · tozása alkotmányellenes, mert ennek következtében az Alkot-NÈOZ SFOEFMLF[ÏTFJ LJLÏOZT[FSÓUIFUFUMFOOÏ