Tolnai Kálmán

Mártarosszlány lett

Népszava

© Tolnai Kálmán, 1987

Apám estére nem jött haza. Viccel dtünk, jó a lap-járás, egy zsák pénzt cipel majd a hátán. Másnap reg-gel egy utcai fülkéb l felhívtam a ment ket. Semmi.Este megvetettük az ágyát, anyácska vacsorát készí-tett a tálcára, a lámpát sem oltotta el. De már nemnevetgéltünk. Reggel kíváncsian felültem, hallom-eapám hangját. Csend volt.

Akkoriban Mártának csaptam a szelet. A fiúkGörcsnek csúfolták alacsony termete, s idomtalan,vastag lábszára miatt. Én is láttam, hogy csúnyácska,titokban mustrálgattam is, hátha találok rajta valamiszépet, amivel mások el tt is igazolhatnám vonzal-mamat.

- Ronda, ronda ez - mondogattam magamban.Pedig naphosszat együtt l dörögtünk. Várt az isko-

la kapujában, belém csimpaszkodott, még a táskámatis elvette, csokoládét dugdosott a számba, s olyanhangosan beszélt, hogy az emberek utánunk fordul-tak az utcán. Sokszor eluralkodott rajtam az érzés:vegyek fel egy követ, s dobjam el, mint ahogyan akutyáknak szokták, s kiáltsak rá: hozd ide! Elképzel-hetetlennek tartottam, hogy a lány ne szaladjon a kután ... Csak kora délután bújhattunk ágyba, siet-nünk kellett, Márta f bérl jének nem volt szabad en-

5

gem a lakásban érnie. Rendbe hoztuk az ágyat, sinaltunk ki újra az utcára. Felmásztunk a várba, abástyára ültünk, s lógáztuk a lábunkat a semmibe.

- Apám már harmadik napja nem jött haza ...Márta kakaót szeretett velem inni.- Egyszer - mesélte - vettem a boltban poharasat,

csokoládét reszeltem belé, éppen csak megkóstoltam,s kiborult az egész ...

Nyelt és mosolygott.- Gyere - mondta -, vegyünk kakaót ...A boltban gondosan válogattam. A m anyag po-

harat a világosság felé tartottuk: milyen s az ital.Rázogattuk, bólogattunk, ez jó, ez nem.

- Van pénzed?- Nekem? - kérdeztem. - Nekem nincs.Márta visszarakta a csokoládét a polcra. Csak egy

pohár kakaó maradt a kosárban.- Csak ezt veszed?Nem válaszolt.Körülnéztem, s az ingem alá dugtam a csokoládé-

kat.Az üzlett l messzebb, a folyócska hídjánál vártam

meg Mártát. Visszamentünk a Várba. A fés mmel re-szeltük a csokoládét a pohárba.

- Hová ment apád? Azt hittem, ízletesebb lesz a kakaó. A csokoládé-darabocskák beleragadtak a fogunkba. Mintha má-kos tésztát ettünk volna.

Otthon anyácska pénzt számolt. Forintosokat, tor-nyokat épített bel lük. Apám utolsó nyereménye.Mindig szó nélkül borította a pénzt tenyeréb l azasztalra.

6

- Tejre, kenyérre elég - nyugtázta anyácska.Apámnak valójában nem volt munkahelye. Csakkártyázni szeretett. Tudtuk, hogy csal, órákig készít-gette, preparálta a kártyalapokat. De sohasem be-szélt róla. A játékról sem. Néha százasokat is kapott,többször csak aprót. Egyszer egy rend r is kereste.Anyácska azt mondta, hogy elköltözött, s már hetekóta nem látta.

- Apa?- Nincs sehol... Majd hazajön ... Ha nem verték

agyon ...Anyácska csöndes filozófiája megnyugtatott.- Ennél?A kakaóra gondoltam.- Egyszer innék egy jó kakaót... Anyácska döb-

benten nézett rám.Kakaót? Soha nem szeretted.Apa ágyát már nem bontottuk meg. Mélyzöld szí- takarója feketének látszott.A gimnáziumban minden tanév elején megkérdez-

te az osztályf nök apánk foglalkozását. Leginkábbazt feleltem: kártyás.

- Micsoda?- Kártyás.- Mi az, hogy kártyás? Fizikai vagy szellemi?- Nehéz testi munka ...Az osztály röhögött. A tanár is észbekapott. Vörös

lett a düht l. Tudtam, legszívesebben megütne. Meg-markolta a karomat, s társaim felé fordított. Mire kelcsendesedtek, osztályf nököm dühe is elpárolgott.S csak ennyit mondott:

- Ecce homo ...

9

A szünetben magához hívott.- Mondd, miért hülyéskedsz... És ha az apád

megtudja?- Az igazat?Jóska Pál tanár úr nem tudta az igazat. Apámat so-

sem látta, anyácska járt be az iskolába. Ilyenkor sö-tétbe öltözött, még kalapot is tett. Úgy jött a szül iértekezletekre, mintha temetésre hívták volna. Hal-kan beszélt, méltóságteljesen. Mindig így kezdte:

- Nem azért mondom ... kérem szépen ...Harmadik gimnazista voltam, amikor elcsentem sa bizományiban eladtam egy ampermér t. Jóska ta-nár úr - a háta mögött Józsikámnak neveztük - levél-ben berendelte apámat, de helyette anyácskám jelentmeg. Igen, jelent: feketében és halkan. Az osztályf -nököm nem merte neki megmondani, mit csinál-tam ... A jegyeimr l beszélt, még meg is dicsért...Az ampermér t is fizette ki. De ett l kezdve velemis kissé zavartan beszélt. S nem is emlékszem, mikorfeleltetett utoljára.

- Az igazat! Kártyázik?- Igen. Csak kártyázik. Minden pénzünket elkár-

tyázza ...Jóska Pál rám meredt. Azután megcsóválta a fejét,

s ezt mondta:- Szegény anyád.Anyácska nem volt szegény. Amikor nagyanyó

meghalt, órákig marakodtak a n vérével, Nellivel azaranyláncokon, gy kön. Méregették a konyhaimérlegen, meg a vonalzómmal... Még az általánosiskolába jártam. Én is segítettem anyácskának azosztozkodásban. Egy-egy óvatlan pillanatban gy -

10

ket dugtam a zsebembe. Nelli csak az utolsót vetteészre, s hirtelen olyan pofont adott, hogy lehuppan-tam t le a padlóra.

- Nézd, ez a gyerek ellopott egy gy t!Kimarta a kezemb l, s diadalmasan emelteanyácska arca elé.

- Te, haszontalan ... - bosszúskodott anyácska.Fájdalomdíjként egy gy t én is megtartottammagamnak. Anyácska ugyan többször is hitetlenked-ve számolta át a zsákmányunkat, de csak a fejét rázo-gatta.

- Azt hittem hét... Meg mertem volna esküdni,hogy hét...

A gy t kés bb elcsalta t lem egy lány. Levetk -zött érte a padláson, s kétszer-háromszor végiglejtettel ttem, mint a kényes lovak a mustrán. Még a mel-lét sem engedte megfogni. Elmeséltem akkor kebel-barátomnak, a híres horgász fiúnak, Peske Tibornak,aki megért en legyintett.

- Rossz üzlet volt ... Legalább két rendes pecabo-tot kaphattál volna érte ...

Anyácska sem köthetett valami jó üzleteket azarannyal. Eladogatta, hol ennek, hol annak. Fogyottis, mintha láthatatlan manók hurcolták volna el éjje-lenként. Többször is nézegettem az ékszereket, ma-gam hajlítgatott álkulccsal nyitottam ki a fiókot, denem volt szívem meglopni anyácskát... Egyszer raj-takapott.- Mi az? - kérdezte ijedtem. - Te ...Te hogy tud-

tad ezt? - Nyitva volt - hazudtam. S hogy eltereljem a fi-

11

gyelmét, gyorsan megkérdeztem. - Honnan voltnagymamának ennyi aranya?

Anyácska gondosan bezárta a fiókot, kétszer-há-romszor is meghúzta a fogantyúját próbaképpen, scsak azután válaszolt.

- Hát ... Találta ... Kapta hozományként...Urak voltunk mi...

Apai nagyapám katonatiszt volt. Apám is Ludovi-kát végzett. Nelli szerint anyácska az egyenruhájáértment hozzá. Háború után lekerült az egyenruha ...Nagyapámról is. Az öreget börtönbe is zárták, zsidóvagyont fosztogatott, mondogatták. Vittek is el t -lünk tányérokat, meg egy sz nyeget ... Nagyanyámegy vázát is a rend rök után hajított.

Itt van ez is - ordította. - Kell a fenének!Nagyapa a börtönben felakasztotta magát. De ezt

én csak jóval kés bb tudtam meg. Szintén Nellit l,aki gy lölte anyácskát. Csak sejtem, miért. Apamiatt. Apa ugyanis el ször Nelli v legénye volt. Demég az esküv el tt jelentkeztem én, s Nelli pártábanmaradt.

Szerettem apámat, pedig alig szólt hozzám. S ak-kor is csak parancsokat osztogatott.

- Kabátomat!- Ablakot kinyitni!- Nem rohangálni!- Gyufát hozni!- Hallgatni!

Soha sem kérdezte, mit csinálok, tanulok-e, fáj-evalamim. Egyszer a kezét a fejemre tette. Talán mon-dani is akart valamit. Még mindig érzem a keze érin-tését ...

12

- Apa már ma sem jön ...Anyácska az ágyból válaszolt. Rekedten. Bele a sö-

tétbe. - Nellinél van.

Nellinél? Az más! És kibuggyant a számon:- Akkor jó.Szerencsére anyácska nem értette.- Mit mondtál?Megnyugodva aludtam el. Álmomban én is Nelli-

nél voltam, cigarettáztunk és nevetgéltünk. Apa megmindenkinek a zsebébe dugott egy kártyalapot. Nel-linek a keblébe. Bele is nyúlt.

- Nelli olyan, mint Karádi - mondta apa. - MintKarádi. Nelli hosszú szipkából szívta a cigarettát. Egyéb-ként vékony volt és alacsony. És fehér arcú.

Amikor felébredtem, valóban az asztal mellett ültNelli. Bizonygatta, hogy nem volt nála apám. A test-vérek tanácstalanul nézegették egymást. Anyácskanem hitt Nellinek, s azt mondta:

- Azért csak küldd haza ....Nelli durván förmedt rá.- Az istenedet! Hányszor mondjam még, hogy ...Felültem az ágyban. Nelli felém fordult.- Az anyád teljesen megbolondult - mondta. -

Hol az apád?El ször csendesen kérdezte, kés bb felugorva

üvöltözött.- Hol az apád? Mi? Mondd! Te sem tudod? Meg-

öltétek? Megölte az anyád? Mi? Én elmegyek a rend-rségre! Börtönbe juttatom az anyádat!

Aztán visszaroskadt a székre, és sírni kezdett.

13

Anyácska nem szólt. Mereven ült, összeszorítottszájjal.

Kés bb Nelli megtörülte a szemét, az arcát. Szipo-gott. És nagyon halkan megszólalt.

- Talált valami kurvát.Anyácska rám nézett- Itt ez a gyerek ...- Ez már nem gyerek - mondta Nelli.Aznap megborotválkoztam. Apám borotvájával.

Nem vágtam be magam. Elhatároztam, hogy ezentúlborotválkozni fogok. És tanulni is. Ez a kett valaho-gyan egy dologként jelent meg bennem. Talán azért,mert az egyik tanárom sokszor mondogatta: „Akirendes magaviselet , udvarias, tiszta a ruhája, aki te-hát ad magára, figyeljétek meg, az jó tanuló is!"

Mártát is eltoltam magamtól az iskola kapujában.- Tanulnom kell! Hagyj békén!Csak sokára ért utol. Lihegett.- T lem ... t lem tanulhatsz ... Én hagylak ...- Hát akkor, kuss! - förmedtem rá.Aztán megsajnáltam. Megengedtem, hogy mellém

üljön a padra. Láttam, hogy nagyon szerencsétlen-nek érzi magát.

- Érettségi... Tudod, három hét múlva érettségiz-nem kell.

Nyugodtan, szinte engesztel en mondtam.Riadtan bólintott.De hiába olvastam a könyvet, a szöveg jelentése

nem jutott el az agyamig. Tehetetlen dühömet Mártá-ra öntöttem.

- Nem tudok tanulni, ha itt vagy! Érted? Eridj afenébe. Na, lódulj!

14

Elment.Én meg néztem a futó felh ket, a fákat, a várost,

az autókat, a fel-felbukkanó sétálókat, s nem láttamsemmit. Alkonyatkor felálltam, és indultam haza.A könyvet a padon felejtettem.

Márta a lakásunk el tt, a parkban várt. Amikormegláttam, odamentem hozzá. Megfogtam a kezét, smagam után húztam.

- Ez Márta - mondtam anyácskának. - És itt al-szik ... Velem ...

A lány sírni kezdett.És anyácska is.

Én meg diadalmasan néztem ket.Márta nem is volt olyan csúnya.Leültem az asztalhoz.- Apa? - kérdeztem. - Apáról van valami?Anyácska hangosan zokogott, s kiszaladt a kony-hába.

- Ne b gj! - szorítottam meg Márta kezét. - Negj! Eridj utána! És csináljatok valami vacsorát!Az ajtóhoz lökdöstem. Félve nyitotta ki. Csak sí-

rást hallottam. Aztán az is abbamaradt.Kés bb visszajött anyácska. Nyugodtan terített.

Két személyre.- Márta?- Kidobtam.- Miért?- Még kérdezed?

Kimentem a konyhába. Onnan az udvarra. Aztánaz utcára. Márta a kapuban állt.

- Gyere - mondtam.A fejét rázta.

15

- Anyád elkergetett.- Gyere!Visszavittem.Anyácska nem szólt. Tálalta a vacsorát. Márta alig

evett. S folyton sírt.Én meg nem tudtam, mit csináljak. Velük. Apámra

gondoltam. Magam el tt láttam kicsit kerek fejét,nagy szemét, sz haját, sárga fogát, a füstfelh it, fi-nom fehér kezét.

- Ha apám belépne - mondtam csendesen -, meg-állna Márta el tt, meghajolna, s így köszöntené: Ke-zét csókolom, kisasszony ... Isten hozta nálunk ...

Anyácska furcsán nézett rám. Mint, aki azt mond-ja: nem tudsz te semmit..., semmit sem tudsz apád-ról...

Elhallgattam.- Ha akarod, anyácska - alig ismertem a hangom-

ra -, Márta hazamegy ...Márta azonnal felállt.- Maradhat - mondta anyácska. - Mindegy. - Az-

tán hozzátette. - Ha apád hazajönne, akkor menniekell. Akkor nem maradhat... Mert kitekernétek egy-más nyakát.

Márta hozzánk költözött.A fiúk, mikor megtudták, csodálattal néztek rám.

Egészen megváltozott a viszonyunk. Beavattakügyes-bajos dolgaikba, tanácsot kértek, dönt bíró-nak hívtak a vitákhoz, úgy kezeltek, mintha én len-nék közöttük a legid sebb. S ami leginkább tetszett:kölcsönöket ajánlottak fel, és soha nem kérték vissza.Jóska tanár úr is engem kérdezett, ha az osztály véle-ményére volt kíváncsi.

16

- Uzoki, mi a tablóról a véleményed? Uzoki, sze-rinted, hol legyen majd a bankett?

S mindez a változás néhány nap alatt történt. Már-ta miatt. Akit a fiúk már nem csúfoltak. S t, csapa-tostul kísértek bennünket órák után egészen hazáig.Be is jöttek a lakásba. Anyácska és Márta zsíros ke-nyeret csinált nekik, néha sört is ittunk, énekeltünk,zajongtunk, táncoltunk is. Egyszer Nelli is eljött.Megállt az ajtóban. Valamelyik fiú felkérte táncolni.Azt mondta: akárcsak a régi szép id kben.

A pünkösdi királyságom el ször akkor ingott meg,amikor Márta iskolájából meglátogatott bennünketegy tanárn . Pár percet töltött csak nálunk. MásnapMártát kicsapták a technikumból.

Márta a vállát vonogatta.- Ha nem írom meg a szüleimnek, nem tudják

meg ... De ha megtudják ... Akkor sincs semmi.De azért este az ágyban könyörgött, hogy kísérjem

haza a falujukba, a szüleihez.- Úgyis meg kell ismerned ket... Egyszer, leg-

alább egyszer találkozz velük ... Jó emberek ...Hidd el...

Azt mondta: a szüleihez. Mindnyájan tudtuk, hogynincsenek szülei. Csak örökbe fogadták. Az anyjameghalt, mikor Mártát szülte. Az apja újra megn -sült, de részegen felmászott a munkahelyén, egy épít-kezésen valami állványra és lezuhant... A mostohamama újra férjhez ment. Az új házaspár eleinte ma-gánál tartotta Mártát, kés bb örültek, hogy középis-kolába iratkozott, s elköltözött t lük. A lakbért és akosztpénzt azonban mindig rendesen elküldték. Nyá-ron is velük lehetett egy-két hétig.

19

Anyácska másnap megkérdezte Mártát, mi a terve.Én feleltem helyette.

- Semmi. Itt marad.Délben nem várt Márta az iskola el tt. Hazasiet-

tem. Felfordulás fogadott. A bútorokat elmozdítot-ták a helyükr l, a padlót felmosták, a sz nyegek mégaz udvaron feküdtek hurkára göngyölve. Anyácskabekötött fejjel rohangált, Márta a fürd szobában, kisköténnyel a derekán szorgoskodott.

- Vendég jön? - kérdeztem.- Nagytakarítás - mondta anyám. - Márta találta

ki. t szidd.Aztán elt nt a még megmaradt aranyból egy lánc.

Anyácska átkutatta Márta b röndjét, és megtalálta.Félrehívott.

- Látod - mondta -, ilyen ez a lány...- Márta! - ordítottam.- Ne, ne szólj! Ne szólj neki! - titokzatoskodott

anyácska.Márta éppen a cip met pucolta.

- Mit akarsz ?- Semmit... Szeretnél moziba menni?- Igen - felelte, s felcsillant a szeme. - Szeretnék.Anyácska titokban bökdösött.- Hagyd!- Mert... Mehetnénk ... De ezt a filmet már lát-

tam.- Hülyéskedsz ... Mindig csak hülyéskedsz. -

Visszament a cip mhöz.- Gyere - mondta anyácska -, megmutatom.Levette Márta b röndjét a szekrény tetejér l, fel-

20

nyitotta, s a fehérnem k közül diadalmasan kiemeltea láncot.

- Itt van.A konyhából beszéd hallatszott. Anyácska gyorsan

visszacsúsztatta a láncot, lezárta a b röndöt, s feltet-te a szekrényre. S már nyílott is az ajtó. Nelli volt.Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet.

- Ti miben mesterkedtek?- Semmiben - felelte anyácska.De én elmondtam, hogy elt nt egy nyaklánc. Nelli

nem hagyta befejezni.- És a nyakláncot - suttogta -, csodák csodája,

megtaláltátok a lány b röndjében. Igaz?- Honnan tudod ezt, Nelli néni?- Ez a n - mutatott anyácskára -, azt hiszi, hogy

Mártával is úgy kell elbánni, ahogyan régen nálunkdobták ki a cselédet, amikor már nagyobb összegbérrel tartoztunk neki... Beletenni valamit a ládájá-ba, ott megtalálni...

Anyácska szó nélkül kiment. Én álltam, mint akit avillám sújtott. Nelli fütyörészett, s a kezével verte ataktust.

Nem értettem anyácskát, miért csinálja ezt Mártá-val. Hisz tulajdonképpen már egy hete Márta pén-zecskéjéb l élünk ... Igaz, az is hamar fogyott. S ta-lán új küldeményt már nem is kap ...

- Ha valami baj lenne - mondta barátságosan Nel-li -, küldd el hozzám Mártát... Én befogadom.Hozzám költözhet. De csak . Te nem!

Megköszöntem, mert úgy éreztem, erre valóbansor kerülhet. Anyám csak mutatja, de nem tud bele-nyugodni abba, hogy Márta nálunk lakjék.

21

Este, amikor néhány percre magunkra maradtunk,anyácska azt súgta nekem.

- Fiam, ne higgy Nellinek ... A láncot nem én tet-tem a b röndbe.

- De igen. - Mást is akartam még mondani, devisszajött a szobába Márta. Hajat mosott, törülköz -be burkolta a fejét. Kend t kért anyácskától.

- Nincsen ... Olyan nincs, amit oda tudnék adni.Márta leemelte a b röndjét a szekrényr l. Bele-

túrt. Ujja beleakadt a láncba. Kihúzta. Csak egy pil-lantást vetett rá. S visszaejtette a b röndbe. Kés bbhalkan megszólalt.

- Ezt jó lenne eladni... Már csak holnapra vanznivalónk ... - Anyácskára nézett, s szokatlanul

éles hangon kérdezte. - Vagy van valakinek pénze?Nellinek ajánlotta fel a láncot; Másnap elvitte hoz-

zá. Azt mondta, legalább ezer forintot kér érte.- Négyszer annyit ér - mondta anyácska.Márta Nellit l kapott pénzt, de a nyakláncot is

visszahozta. Tüntet en a nyakán.Az érettségiig alig volt már hátra egy-két nap. Ko-

molyan tanultam. Jóska tanár úr tételeket súgott,azon rágódtam. Sem anyácska, sem Márta nem za-vart. Minden vizsgához szerencse kell. Nekem volt.Nem buktam meg ... Felszabadultan léptem ki az is-kola kapuján. Azt hittem, Márta várni fog. De nemvolt ott. Kés bb derengeni kezdett valami, minthaazt mondta volna, Nellihez megy. Pénzért. Akkor énis odamegyek, gondoltam. Nagyokat ugrálva, szintekurjongatva szaladtam Nelli lakásához. Hosszasancsengettem. Kis id múltán Nelli kinézett, én belök-tem az ajtót, felkaptam, s forogni kezdtem vele.

22

- Sikerült! Nelli néni, sikerült!S leraktam a szoba közepén. Lihegve az egyik fo-

telba dobtam magam.Velem szemben, az ágyban Márta feküdt.- Hát te?Nelli válaszolt.- Ruhát próbáltunk, csengettél, nem tudtuk, ki az,

bebújt az ágyba.Nellin is csak pongyola volt. Nagy kék virágok bo-

rították be a selymet.- Ezt a ruhát adom neki, nézd meg!Nelli egy újnak t rózsaszín ruhát dobott az

ágyra.Márta felült. Visszaadta a ruhát Nellinek.- A pénzt kérem ... Nekünk pénz kell.Nelli háromszáz forintot tett az asztalra.Márta lassan öltözködött.A nagynéném gyorsan témát váltott.- Arról beszéljünk, hogy leérettségiztél. Meséld el!

Mi volt, hogy volt! Mert ezt meg kell ünnepelni!Gyerünk anyádhoz!

Márta máskor is elment Nellihez. Pénzt is kapott,ékszert is. De err l nem beszéltünk. Szégyelltem,hogy Nelli tart el bennünket. Valahol, belül, furcsáll-tam a jóságát. Nem ilyennek ismertem. Egyszer, mára nyár közepén, Márta nevetve jegyezte meg, hogyNelli pénze is fogytán ...

Pedig ebben az id ben kellett volna egy kicsiveltöbb pénz. Egyetemre jelentkeztem. Vizsgára kellettutaznom Pestre. Márta kijelentette, is jön. Úgy cso-magolt, mintha sohasem térnénk vissza ebbe a város-kába. Anyácska csak nézte. És sóhajtozott.

25

- Egyedül maradok - mondta. - Apádat sem lát-juk többé ... Isten tudja, mi történt vele ...

Csak ritkán jutott eszembe apa. Talán azért, mertanyácska sem beszélt róla. Ruhája, cip je, valamihasználati tárgya alig maradt. Semmilyen emlékébenem ütközhettünk. Így azután az a kép is, amit ma-gunkban riztünk, fakulni kezdett, s egyre kevesebbdarabkája tünedezett fel. Nelli említette néha, hogyilyen gyorsan elfelejteni csak a rosszat szokták.

Az iskolában nem számoltam be apám elt nésér l.S mivel munkakönyve szerint sof r volt az egyik vá-sározó maszeknál, az egyetemi felvételi papíromra isezt írták: munkás. Az osztályf nököm természetesenmég emlékezett a „kártyás"-ra, de nem tör dött vele.Mi nevetgéltünk: apám végül is jót tett velem, hogynem törekedett íróasztalhoz ...

Anyácska nem kísért ki a vonathoz. A ház kapujá-ban búcsúzkodtunk. Márta már az utca végén járt a

röndökkel anyácska még mindig fogta a kezem.Szelíd mosollyal nézegetett.

- Mennem kell - türelmetlenkedtem.- Jó...Láttam, vagy inkább csak éreztem talán, hogy va-

lamit mondani akar.- Mi baj van?A fejét rázta, de a kezemet nem engedte el.-Tudod ... Ne hallgass senkire ... Csak a saját

eszedre - suttogta végül. - Márta nem jó lány. Belene rántson valamibe ... Vigyázz ... És írjál ne-kem ... Csak egy-egy mondatot ... Nem voltam énneked rossz anyád

Sírt.

26

- Anyácska ... Hát nem örökre ... Jövünk haza avizsga után...Szipogva kérdezte.

-Te?Aztán elengedte a kezemet.

„Elolvastam Uzoki Csaba vallomását. Megjegyez-ni valóm nincs. Csak annyi, hogy anyja, Uzoki Ró-bertné már a Csaba érettségi vizsgája el tt kapott le-velet a férjét l, Bécsb l. Uzoki Róbert disszidált, sezt írta meg. S ígérte, hogy majd pénzt küld ... Megazt is megjegyezni kívánom, hogy amikor Uzoki Csa-ba az érettségije után odaszaladt, Bede Jánossal vol-tam, el ször életemben, s a pénzt is adta Nelli-nek ... János úr a szekrényben volt ... Ez az igaz-ság. És az is hozzátartozik még, hogy az aranyláncotis én tulajdonítottam el. Nem akartam eladni. Tud-tam, hogy Csaba anyjának van pénze . . . Bár azenyémet is elkérte. Azt mondta, lakbért mindenüttkell fizetni. Egyébként Uzoki Csabát nagyon szeret-tem. Ezért nem tudja a valóságot, az igazat. Amitmost írtam le. Ha nem mutatják meg neki."

Délben érkeztünk Budapestre. A vonat mellett vártNelli.

A nyárhoz képest h vös szél szaladgált a pályaud-varon. Rám söpörte a port, a szemetet.

- Gyertek - mondta Nelli.- Hová? - kérdeztem ellenségesen, mert úgy gon-

27

doltam, mindent otthagytunk szül városomban ...Nellit is, és azt is, ami vele kapcsolatos.Nelli megérezte a gondolatomat.

- Már napokkal el bb megbeszéltük Mártával ...Te nem mondtad neki? Ejnye ... Elvesznétek ebbena nagy városban! Sem aludni, sem enni ...

- Van helyünk aludni - mérgel dtem. - Itt a kollé-gium címe ... Megírták, ide mehetek ...

Márta szólt közbe ... És én? Rám nem gondolsz?Pénzünk sincs ... Háromszáz forint ... A többit ott-hagytam a mamádnak ...

- Villamosra szállunk - mondta határozottanNelli.

A b röndöt Márta vitte. Kullogtam a két n után.Anyácskának hagyta a pénzt? Szégyelltem, hogy ed-dig anyácska megélhetése meg sem fordult a fejem-ben. Két napja felvették az egyik moziba jegyszed -nek. Ezt is Nelli intézte el. Tudtam, kap valamennyifizetést. De mennyit? És az mire elég? Küldök én ne-ki... Majd ... Majd küldök én ...

Nelli és Márta szemközt ültek a villamoson. Mártaa b röndöt maga mellé tette. S fogta a fülét. Valamitsúgott a hozzáhajló Nellinek. A nagynéném komolyarccal bólogatott. Elfordítottam a fejemet. Néztemaz utcát. Egyedül voltam.

Leszálltunk a villamosról. Hosszan gyalogoltunkegy régi bérházhoz. Kattogó lifttel mentünk a negye-dik emeletre. Sötét folyosóról nyíltak a lakások. Azegyik ajtaján névtábla: Bede János.

- Jó ismer söm - mondta Nelli. - Feleségül isakart venni ..., de hát...

28

Alacsony, ráncos arcú, teljesen sz férfi nyitott aj-tót. Várt bennünket.

- Tessék, tessék befáradni... Bede vagyok. - Ke-zet fogtunk. - De magának csak János, vagy Jan-csi ... Tessék, hölgyeim ...

A szobában sötét volt. A leeresztett red nyök kö-zött sz dött be kicsike fény.

- A meleg miatt ... Nyáron g zfürd lenne itt...Kint nem volt nagyon meleg. Mondani is akartam,de Nelli megel zött.

- Nos, hát, az én unokaöcsém ... Mi is szeretnéllenni, Csabikám?

Kellemetlenül éreztem magam. Jobban szerettemvolna, ha a kollégiumba megyünk.

- Lótuszfaktusz - válaszoltam.Bede, aki nyilván nem értette a választ, hangosan

dicsért.- Az nagyon szép hivatás! Hej, ha én egyetemre

mehettem volna?! De akkoriban, a háború ... Kívá-nom, hogy sikerüljön a terve, fiatalember! Bort töltött a poharakba, s szódavizet engedett rá.

- Ez h sít a legjobban! Tessék, igyanak!Fogtuk a poharat. Amikor koccintottunk, Bedenagy komolyan megálljt parancsolt.

- Állj, állj! Régen az volt a szokás, hogy érettségiután már tegez dhettek a fiatalurak az id sebbekkel!Szervusz! Szervusz, Csaba!

A n k kacarásztak. Bede pedig mindkét oldalrólmegcsókolta az arcomat.

- Na, még egy fröccsöt!Ittunk.Kés bb Bede kihívta a konyhába Nellit.

29

- Éhes a népség, nem?Márta felállt. Kikukucskált az ablakon.- Szemközt is ház van ...Úgy mondta, mintha Amerikát fedezte volna fel.- Itt fogunk lakni?Márta a szekrényhez lépett. A vitrinb l kiemelt

egy porcelán zikét, megforgatta, aztán visszatette.- Szép lakás.- Ez? Sötét, mint a pince.- És a fotelok?Valóban kényelmes, b rhuzatú fotelokban ültünk.

Az iskolában, az igazgatói irodában voltak ilyenek.- Kit érdekelnek ...Márta visszaült a helyére. Kiitta az italát. Ebben a

félhomályban nem is láttam csúnyának... Deegyébként is megváltozott. Határozottabbá vált, ket-

nk közül, szinte észrevétlenül, lett az er sebb.Nelli visszajött.- Úgy határoztunk - mondta -, vagyis azt javasol-

juk, hogy Csabika menjen be a kollégiumba. Ebbena rendszerben az mindig jó ... Ha odahívták, men-jen oda aludni... Persze, csak a felvételi idejére.

Miel tt válaszolhattam volna, már Bede is az ajtó-ban állt, s szólalt meg.

- Ez okos! Én nagyon szívesen látlak, Csaba,de ... A magasabb taktika ezt sugallja, igen, be kellmenni! S ott úgy kell viselkedni, mintha te írtad vol-na a Kommunista Kiáltványt! Ha levizsgáztál, visz-szajöhetsz. Nellike meg a kislány ... a szomszéd szo-bában alszanak ... Így jó?

Örültem, hogy elmehetek. De nem szóltam.- Ez az ésszer ... - Ezt Márta mondta. S hogy

30

pontot tegyen a beszélgetés végére, a b röndünketátvitte a másik szobába. - Mi kell? Gatya? Ing? Tö-rülköz ?

- Te tudod - válaszoltam.Nelli is átment Mártához. Egy nylonzacskóba pa-

kolták a holmimat.Bede teletöltötte a poharamat.- Ha nem sikerül a felvételi, akkor sem kell öngyil-

kosnak lenni ... S t. A pénzhez nem szükséges egye-tem ... Majd én segítek ... De azért ... Isten, isten!

Ittunk.Nelli a kezembe adta a tasakot.- Odatalálsz? Vagy kísérjelek el?- Jön Márta - mondtam halkan.Bede, mint valami parancsnok, intézkedett.- Márta kísérje el Csabit... De Nelli is!A nagynénémnek láthatóan nem tetszett, hogy ve-

lünk kell jönnie.- Fáradt vagyok ... Meg beszélnünk is kellene ...- Majd beszélünk ... Menj csak a gyerekekkel...Nelli nem mert ellenkezni.- Blúzt cserélek - mondta. Visszament a másik

szobába, kigombolta a blúzát, s levette. Mindhármant néztük. Apró mellét melltartó takarta. Soványka

testéb l úgy domborodtak ki a bordacsontok, minthakívülr l ragasztották volna oda ket.

Bede cigarettára gyújtott. Közben hozzám hajolt.- Valamikor szép lány volt - mormogta.Elindultunk. A kollégium a Duna-parton volt.

Mutattam a portásnak az írást. Kikeresett a névsor-ban, tett a nevem mellé egy jelet.

33

- A második emelet 6-ban ... A negyedik ágy ...Ezt meg töltse ki ...

Nelli és Márta a ház el tt vártak. Kiszóltam nekik,hogy minden rendben.

- Holnap délután várunk - mondta Márta és szá-jon csókolt.

- Sok szerencsét - s Nelli is megcsókolt. - Anyád-nak majd írok egy lapot...

Leültem a hallban az egyik üveglapos asztalhoz.Kitöltöttem a bejelent t, s felmentem a szobába. Egyszakállas fiú ült az ablaknál.- Bodnár - mutatkozott be. - Az az ágy a szabad.

- El ször felvételizel? Én már másodszor ... Erreaz egyetemre a legnehezebb bekerülni... A múltévet végigkuliztam egy kórházban ...

Led ltem az ágyra.- Nehezeket kérdeznek?A szakállas a lábamhoz ült. Sárga szeme volt. Ilyet

még nem láttam.- Attól függ, kinek mi a nehéz ...- Neked sárga a szemed?Nevetett.- Barna ... Csak nagyon világos ... A fenét sárga!- De ... Sárga ...Kicsit hallgattunk. Aztán kérdezett.- A te apád orvos?- Nem ... Azt sem tudom, hol van - szaladt ki a

számon.- Ha munkás, akkor jó ... Az enyém orvos ... Én

repül szerettem volna lenni, de er szakoskodott,legyek orvos, mert itt a rendel meg satöbbi... Hát

34

most kínlódom. Ha nem vesznek fel, haza sem merekmenni.

- Én nem leszek öngyilkos, ha nem vesznek fel - sanélkül, hogy tudtam volna, Bede szavait ismételtem.- A pénzhez nem szükséges egyetem ...

Bodnár visszament az ablakhoz- Egy lányt várok - mondta magyarázatképpen. -

Abban állapodtunk meg, hogy a hídról integet...De nem jön ... Pedig kimondott kurva ... Nála sze-retnék aludni ... Apám is nála szokott megszállni...Vicces, mi?

- Hát...Lekászálódtam az ágyról, s Bodnár mellé álltam.

Néztem én is a hidat.- Sokba kerülhet a n ...- Van pénzem - mondta a szakállas. - Adott apám

eleget...Álldogáltunk az ablak mellett. Itt talán még h vö-sebb szél fújt, mint benn a városban.- Hideg van ...

Bodnár rám nézett.- Inni kellene valamit, mi? Barackot... Az jó

ilyenkor...- Jó...Kis id múltán megkérdeztem.- A többiek?- Elmentek .... Két nyálas ... Valahol magol-

nak ... Nem jön ... A fene ezt a büdös ...Visszafeküdtem az ágyra. Orvosnak kell lennem?

Anyácska szeretné, nem, én. Akárcsak Bodnárék-nál ... szeretnék mindig szépen járni, fehérben...Autóban ... Villám is lenne ... S benne egy színész-

35

. Azok mindig orvosokhoz mennek férjhez... Jólenne. És anyácska szavai szerint: az orvos minde-nütt úr...

Bodnár otthagyta az ablakot.- Gyere, igyunk valamit.- Mondtam, hogy nincs pénzem.- Rá se ránts- Én hívlak. Oké?- Oké.Az épület el tt didergett a lány, akit az új barátom

várt. Azt bizonygatta, hogy már egy félórája sétálgata kapu el tt. Vállig ér hajú, szögletes arcú, szépenkifestett, húsz év körüli lány volt.

- Ági ...- Ez meg ... Na, mi is a neved? Elfelejtettem - ne-

vetett Bodnár. - Van egy barátn d? - Fordult újra alányhoz.

- Hát ... - méregetett Ágnes, kissé bizalmatlanul.- Van nekem n m! - mondtam. - A fenének kell a

barátn d!Bodnár, mintha semmit sem hallott volna, karon

fogta a lányt.- Gyerünk, a pénz nálam, de ez a Csabié is.Gyalogoltunk a hídon Pestre. A Dunát nézeget-

tem. Szürke volt és sötét árnyak úsztak rajta, a fel-k.- Meddig értek rá? - kérdezte Ágnes.- Reggel nyolcig - jelentette ki Bodnár. - Nyolc-

kor a felvételi.Beültünk sörözni az egyik éttermecskébe. Megit-

tuk az els korsóval. Nem kívántam, hideg volt.

36

Megborzongtam. Ágnes éppen akkor nézett rám.Lassan elmosolyodott, s egy hideg puszit lehelt az ar-comra.

- Van ennek n je ... Te szamárka ...Aztán elment telefonálni. Bodnár rám szállt.- Ne marháskodj! Hív egy másik n t is ...- Fázom ...- Majd lesz még meleged!Hát lett is. Megjött Klári. Fekete, vagyis inkább

sötétkék hajú, magas lány volt. A kis táskáját úgycsapta az asztalra, hogy nagyot ugrottak a poharak.

- Szerencsétek! A Balatonnál kellene lennem, deaz a szar Feri itt hagyott! Én, hülye, reggel óta szob-rozok otthon a telefon mellett... Szétrúgom a mi-csodáját, csak lássam meg valahol!

Riadtan néztem. Észrevette.- Nem a tiedet! A tiedre szükség lesz!Átkarolt, s gyors mozdulattal a nadrágomhoz

nyúlt.Hozták az újabb sört.Klári vette át a vezénylést.- Mennyi az arany? - kérdezte.Bodnár röhögött.

- Hát nem jópofa?!El vette a tárcáját. Kitette az asztalra a pénzét, egy

százast visszarakott.- Jegyre ... Ennyi a pénzünk ... Kett nknek.Klári számolni kezdte. Egy-egy ötszázast elvett.

Egyet Ágnesnek adott, a másikat gy rte a táskájá-ba.

- Most nézzük, mennyi maradt... Hát, jó ... Egyszolidka estére … elég ...

37

Az este meg az éjszaka nem volt szolid. Vala-mennyien társasághoz csatlakoztunk, konyakokat it-tunk, dülöngéltünk egyik presszóból a másikba. Le-begett velem a világ. Rosszul voltam, de egyre csakhordták nekem is az italt. Aztán valahol lefektettek.

Nehezen ébredtem. Szinte er szakkal nyitogattama szememet. Valamilyen szobában, egy keskenyágyon feküdtem, zebracsíkos pléd volt rajtam. Azágy el tt, a perzsasz nyegen Ágnes és Bodnár aludtmeztelenül.

Kinn sütött a nap. Az órámra néztem. Háromne-gyed tízet mutatott.

Nem éreztem dühöt. Sem elkeseredettséget. Újrabecsuktam a szememet.

- Kész - mormoltam. - Ez kész.S elaludtam.Ágnes költött. Nagyon szelíden rázogatta a vál-

lam.- Ébredj már! Na, ébredj már!Bodnár az ablaknál állt. Ugyanúgy, mint a kollé-

giumban.- Helló - mondtam. - Jó reggelt!- Lekéstük a felvételit - fordult vissza Bodnár. -

A franc ebbe az életbe!Komolyan dühös volt. Durván beszélt Ágnessel is,aki állítólag este megígérte, hogy felkölt bennünket.Némán öltözködtem.Ágnes kávét f zött, s kedveskedve hozta.

- Igyátok meg ... Vizsgázni meg ... Hát nem voltjó muri?!

Bodnár felhörpintette a kávét.- Te? Hová mégy? Mit mondasz az anyádnak?

38

Vállat vontam.- Semmit... Hogy nem sikerült... Majd egy év

múlva. Talán ...Csengett a telefon. Ágnes valakinek megígérte,

hogy húsz-harminc perc és ott lesz valahol.Eljöttünk. Együtt mentünk Bodnárral a holmin-

kért a kollégiumba.- Ne haragudj - mondta a lépcs házban. - Nekem

is fontos lett volna ...Leültem a rakparton a lépcs re. Szépen sütött a

nap, a tegnapi hideg elmúlt. Nem gondoltam semmi-re. Csak ültem, s napoztam.

Aztán elmentem Mártához. Hiába csengettem.Nem nyitottak ajtót. Senki sem volt otthon. Arragondoltam, eljöttek értem a kollégiumba. Visszasé-táltam hát a Duna-partra. Újra leültem a lépcs re, snéztem a vizet.

Egy rend r költött fel. Er sen esteledett.Nem találtam a személyi igazolványomat.A rend r türelmesen várt. - Felvételizni jöttem ... Itt laktam a kollégium-

ban ... Nem tudom, hová lett...Így kerültem a kapitányságra. Hiába kérdezgettek,

nem számoltam be a görbe éjszakáról. Attól féltem,megbüntetnek. S nem akartam magamat rossz szín-ben feltüntetni.

- Valahol elveszett - ezt ismételgettem.A kollégium igazolt.A rend rségen kaptam valami papírt, s elengedtek.

Kés n, de még kapuzárás el tt értem Bede lakására.Márta nem volt otthon. Csak Nelli.

- Márta?

41

- Jánossal ... Bedével van valahol ... A várost né-zik ... Te már eljöhettél?

Bólintottam. Ledültem az ágyra. Hol veszíthettemel az igazolványt? Nem tudtam pontosan összerakniaz elmúlt éjszaka mozaikdarabjait. Arra sem esküd-tem volna meg, hogy a kékhajú lány feljött velem Ág-nes szobájába ...

- Ne izgulj Márta miatt - mondta Nelli. - Rendeslány az ...

Nem izgultam.- Mindegy - legyintettem.Többet nem szóltunk.Mártáék hajnalban jöttek meg. Bede borostás ar-

cát láttam meg el ször, cigaretta lógott a szájában.És pisszegett. Alusznak, mondta. Behunytam a sze-memet, s valóban úgy csináltam, mintha aludnék.

- Csabi is itt van ... - suttogta Márta.Kis rést nyitottam a szememnek. Bede átkarolva

tartotta Márta vállát.- Megjöttetek? - Nelli hangja volt.- Aludj tovább - válaszolt Bede. - Mi is fekszünk.- Sokáig maradtatok ... Ez a szegény fiú ...

- Szegény?! - Ezt úgy kérdezte Márta, mintha tu-dott volna az elmúlt nap eseményeir l. Aztán kimenta fürd szobába. Sokáig eresztette a vizet. S én újraelakadtam.

Reggel én ébredtem legkés bb. Öltözködés közbenvettem észre, hogy a személyi igazolványom a nadrá-gom zsebében van...

42

„Bede János beszélt rá arra, hogy hozzá szálljunk,ha Uzoki Csaba vizsgázni jön Pestre. Uzokit elküld-tük a kollégiumba, engem pedig bemutattak egy tár-saságnak, négy férfi volt. Hárésnak hívták a vezért,az igazi nevét nem tudom. csak annyit mondott ne-kem: »Oké, kislány, aztán ügyesen. Csak a pénz szá-mít. Ezt jegyezd meg!« Hárést többet nem is láttam.Este egy bárba vittek. A lányok nem fogadtak szíve-sen. Azt mondták, csúnya vagyok. k ragasztottákrám a gúnynevemet is: Békúci. Piszkáltak, menjekvissza vidékre. Bede megvédett, s az egyik fiú, Lakóis ráförmedt a lányokra. Kés bb Lakó vitt el, aztmondta, kipróbálni... Másnap egy kékhajú lánycsatlakozott hozzánk. súgta meg Bedének, hogymindent eladtak a bizományiban ... Nála láttamUzoki Csaba személyijét. Bede valamiért nagyon dü-hös volt, kiabált is a lánnyal. Közben én elloptamCsaba igazolványát a kékhajútól, s reggelre vissza-csempésztem Csabához. A leghatározottabban kije-lentem, hogy semmit sem tudtam a lopott tárgyakról.Engem akkor még nem avattak be semmibe. Kés bbBede János elmondta, hogy a kölcsönz ben kiváltotttárgyakat adták el Uzoki Csaba személyijével. De ,hogy baj ne legyen, mindent elintézett. Én nem ér-dekl dtem, hogy mi az a minden. Egyébként is ne-künk, a lányoknak jóformán semmit sem mondtak elaz üzletekr l, mi csak azt csináltuk, amit a fiúk pa-rancsoltak."

43

Bede lenyomott az egyik fotelba. A hátam mögöttsétálgatott.

- És most? Mi a terved?Vállat vontam.- Semmi?- Semmi.- Az élethez pénz kell - közölte, mintha a világ

legnagyobb titkát tárná fel el ttem. - Dolgozniakarsz?

- Miért - kérdeztem vissza kicsit ingerülten -,tudsz jobbat?

Nevetett. Aztán a fülemhez hajolt.- Te mondád...Hirtelen eszembe jutott a rend rség. A faggatások.

Beleborzongtam.- Semmi disznóságot nem csinálok ...Bede tovább nevetett.- Disznóságot? Honnan veszed ezt? Ilyet feltétele-

zel rólam, aki ...Hosszú prédikáció következett. Felsorolta az érde-

meit, s hogy mit tett Nelliért, mentette meg az ön-gyilkosságtól, egyébként is, nincs nála jobb ember.

- Van egy ismer s orvos - folytatta. - keres asz-szisztenst. És egy évig, az újabb vizsgáig, dolgozhat-nál nála. Azt hiszem, ez mindenféle szempontból ki-

lehet ség ...Elfogadtam.- Mártának is találtam munkát - mondta Bede,

szinte mellékesen. - Az egyik presszóban ... Kávétz majd.- Neked? - kérdeztem kicsit élesen, mert eszembe

jutott, hogyan szorongatta a lányt.

44

Bede megérezte, mire gondolok.- Nekem is ... Meg másoknak is ...- Bánom is én - mondtam. - Mikor kell az orvos-

hoz menni?Henznek hívták az orvost. Ötven év körüli, fáradt

ember volt. Amikor Bede bemutatott, jóformán rámsem nézett.

- Medikus? - kérdezte.Bede válaszolt.- Majd lesz.- Csak lesz?- Lesz ...Azt hittem, kidob, mert nem vagyok orvostanhall-

gató. De nem.- Jó ... Holnap ... Holnap megbeszélünk min-

dent. Aviszont...Az utcán Bede szóáradatba kezdett.

- Jó orvos ez a Henz ... És régóta ismerem. Tu-dod, ez bizalmi hely. Te itt kulcsfigura leszel.

- Hülyéskedsz?- Nem. Dehogy ... Henzhez járnak a lányaink.- Kicsodák?Bede megállt.- Süket vagy? A lányaink ... Vagyis a kurvák.Nem értettem. De bólogattam. Bede folytatta.- Ez is hozzátartozik az üzlethez. A mi lányainktól

nem kap betegséget senki ... Az nagy baj lenne!Ilyenkor faggatnák a pácienst, hol kapta, ki volt a

, et cetera ... Lebukna az egész vonal...A Belvárosban jártunk. Bede behúzott az egyik

presszó mélyébe. Kis bokszok, sötétség, elöl a pult, a

45

falon egy város térképe volt a tapéta. Talán Párizs.Konyakot ittunk.

- Nem kell félni... Te semmiben sem vagy ben-ne ... Te csak asszisztens vagy Henznél... És ellen-rzöd, hogy a lányok ... Érted?

Hallgattam.- Majd kapsz valami kevéske külön pénzt is ...

Egy évig figyelheted az orvost, tanulhatsz t le ...S aztán újra neki a felvételinek ... De a szájat befog-ni! Fecsegni tilos! Van néhány er s fiú az egyesülés-ben ... Tudod, nem jó viccelni velük ...

Nem is annyira a fenyegetés, mint az „Egyesülés"szó ragadt meg bennem.

- Egyesülés?Bede nevetett.- Így hívjuk ... Részvénytársaság. Vagy korlátolt

felel sség társaság ... Kell védelmez a lányoknak.Ekkor eszembe ötlött Márta.- Mártának is?Bede lassan szájához emelte a poharát. Kortyolt.- Csak... csak nem azt akarod mondani, hogy

szerelmes vagy? Ebbe?Zavaromban én is ittam. Nem, nem voltam szerel-

mes. Csak hozzám tartozott. Eddig.- És ha igen? - kérdeztem támadón.- Akkor, pardon! De, szintén szólva, nem hi-

szem ... Vagy inkább: nem nagyon érdemli ...Szerettem volna véget vetni ennek a témának, de

az utolsó mondat felpiszkált.- Miért nem?- Te semmit sem tudsz róla... Mint férfi a férfi-

46

nak kötelességem is elmondani. Ez a lány is olyan,mint a többi...

Bede kipakolt. Ivott és beszélt. Ekkor tudtam meg,hogy Márta t le kapta a pénzeket. És hogy Nelli, anagynéném, kerít . Azt gondoltam, otthagyom ket,nekem nincs közöttük semmi keresnivalóm. Éreztem,hogy életem egyik legfontosabb döntéséhez érkez-tem. Tisztán, hideg fejjel mértem fel a helyzetemet.Fel is álltam, hogy elmegyek.

- Ez nem nekem való.Bede visszahúzott. Mintha nem is hallotta volna,

mit mondtam.- A n k, fiam, istencsapás rajtunk ... Ha hagyjuk.

Mert két út van. Vagy k veszik el a pénzünket, vagymi az övékét. De te ehhez még fiatal vagy...

Újabb konyakot hoztak. Ma sem szeretem a ko-nyakot, akkor is megborzongtam t le. De megittam.

Bede tovább mesélt. A fiatalságról, a háborúról.Hogy tizenéves korában már a feketepiac császáravolt. Börtönben is ült. Rákosiék bezárták - úgymondta, mint valami nagy érdemet 56-ban kimentAusztriába, körülszimatolni, s visszajött a holmijáért,de közben már lezárták a határt. S mindent kockáz-tat, de az életét sohasem ...

- Ezt tanuld meg te is ... Életünk csak egy van ...Ez a filozófiám, s ezért nem kell félned mellettem ...Mert én óvatos vagyok, fiam... Óvatos.

Kicsit hallgatott. Aztán leszámolt elém ezer forin-tot.

- Ez a tied. Minden tíz napban ennyit kapsz t -lem ... Persze, Henz is fizet ... Nekem mennemkell. Fizesd ki a konyakokat. A vendéged voltam.

47

Heherészve nevetett. A vállamra csapott, felállt éselment.

A pénzt eltettem. És már a másik ezresre gondol-tam. Meg a harmadikra. Úgy számoltam, Henz is adlegalább kett t. Havonta ötezer! Gazdagnak éreztemmagam.

Egész nap sétáltam. Néztem a kirakatokat. AzApostoloknál ebédeltem, presszók teraszán üldögél-tem. Bementem a postára, el ször 300 forintról állí-tottam ki az utalványt, aztán kett l. Anyámnakakartam küldeni. De a kétszáz forintosat is eltéptem.Majd a legközelebbi ezresb l, határoztam el.

Márta várt Bede lakásában. Kombinéban volt.Mosolyogva mutatta.

- Új, látod, ez új... Ruhám is van ...Aztán az asztalhoz lépett, gyors mozdulattal kivett

a táskájából egy százast, és a kezembe nyomta.- Tedd el... Egyél bel le... Vagy, amit

akarsz...Arra gondoltam, amit Bede mondott. Lassan elha-

talmasodott rajtam a düh. Mártához léptem.- Te ... kurva! - sziszegtem.A lány nem tiltakozott. Szépen csókolt. És magára

húzott. Mikor felkeltünk, csak annyit mondott.- Én azért a tied vagyok.Álltunk egymással szemben. Kitört bel lem a ke-

ser ség.- Kellesz a francnak!Nem sért dött meg. Leült a fotelba, rágyújtott és

elmesélte a napját. Hogy már tudja kezelni a kávéf -t, hogy a lányok nem nagy jöv t jósolnak neki,

mert csúnya ...

48

- Az a fontos, hogy állásom van - mondta maga-biztosan.

Nem szóltam, hát is hallgatott. Ránk sötétedett.Minden vonatkozásban.

Henz nem sokat tör dött velem. Adott egy fehérköpenyt, s azt mondta, köszönjek mindenkinek ...Talán még a nevemet sem tudta.

Amikor jöttek a lányok, én is benn lehettem a vizs-gálatkor. De szégyelltem nézni. Ma sem tudok visz-szaemlékezni egyre sem. Csak a ruhás alakjuk él ben-nem. S a cigarettafüstös csókjuk. Néha egyik-másiklány elhívott szórakozni, de végül rendszerint egye-dül maradtam az asztalnál.

-Jön az üzlet - mondták a lányok, s attól kezdveén már nem számítottam. Az üzlet nadrágot viselt.Rendszerint külföldi volt s a keze egyre merészebbévált. Az üzlet sohasem jött vissza a bonyolítás után apresszóba.

Csak a lányok. A valutát azonnal továbbadták akávéf Mártának, aki eltüntette.

Márta csak zárás után üzletelt. Azt sem mindig.Ha nem sikerült kifogni valakit, együtt bandukol-tunk haza. És ami egy kicsit mindig meghatott: torta-szeletet vett ki a táskájából s kezembe nyomta..

- Neked loptam ...Úgy bánt velem, mint egy kisfiúval. Pedig nem is

olyan régen még minden úgy történt, ahogyan énakartam.

Talán egy hónap is elmúlt, amikor megszólaltHenz.

- Mit keres maga itt?Döbbenten néztem rá..

49

-Tessék?-Azt kérdeztem, mit keres maga itt? Maga nem

strici ... Nem érti, mit kérdezek?Dadogtam, mert nagyon is értettem, amit mondott.- Hát... Én nem ... De ...- Maga, maga - mondta csendesen -, nekem töb-

bet ne jöjjön ide ... Érti? Magának felmondok.Passz. Érti? Menjen haza szépen, keressen egy tisz-tességes munkát és tanuljon. Érti? Isten áldja!

Majdnem kezét csókolomot köszöntem. Csak azel szobában tértem magamhoz. Álldogáltam. Vár-tam, hogy utánam szól. Mit csináljak? Végül vissza-mentem. Arra gondoltam, ha rám támad, azt mon-dom majd, hogy a köpenyt hoztam vissza. Benyitot-tam a rendel be. Az asztalnál ült. Fel sem nézett.

„Én csak kés n tudtam meg, hogy a valutarejtege-tés b n. Nekem azt mondták a lányok, hogy tegyemel. Aztán a fiúk elkérték. Néha öt percig sem volt ná-lam. És kijelentem, hogy Uzoki Csaba sohasem kért

lem idegen pénzt. Azt hiszem, vagyis arról sem tu-dok, hogy részt vett volna az eladásban, vagy része-sült volna a haszonból. Nem tagadom, benne volt azegyesülésben, de semmi lényegeset nem bíztak rá.Erre, ha kell, meg is esküszöm."

Henz „felmondását" nem felejtettem el. Megérez-tem benne a jóindulatot. Nagyon jól esett, hálás vol-tam érte. Igyekeztem a kedvébe járni. De ezzel meg-jártam.

50

Észrevettem, hogy a doktor többször rajtam felejtia szemét. Hetek múltán köhécselve újra megszólalt.

- Látom ... maga - majd kis szünet után nyoma-tékkal folytatta - te ... te sem szereted a n ket. . .Utálatos jószágok ... Ha van kedved hozzá ... Vala-melyik este... Gondold meg ... Az ember nem élhetegyedül.

Bedével tárgyaltam Henzr l.- Buzi... Persze, hogy az ... Azért is bízunk ben-

ne ...Elhatároztam, hogy többet nem megyek a rendel -

be. De Bede már a második nap kérd re vont.- Mi van, he? Begazoltál? Nem kell félni...

A fiúk néhányszor már beverték a pofáját. Ha er -szakoskodik, mondd neki, hogy bepanaszolod. Meg-látod, milyen kisfiú lesz!

Erre nem került sor. Henz nem közeledett. Csak alegszükségesebbet mondta, inkább csak parancssza-vakat.

Heti szokásos tennivalóim közé tartozott, hogy vé-gigjárjam a gyógyszertárakat, recepteket váltottambe. Az ampullákért minden kedden egy görnyedt há-tú, de izmosnak t férfi jött.

Többször asszisztáltam, amikor egy-egy fiút vagylányt kötözött be. Valamiért összevesztek, s összever-ték, megszurkálták egymást. Tojás Ferib l golyót isoperált ki. A vállát l tte meg valaki.

- Ilyenkor jó vagyok, mi?! - mondogatta. - Más-kor meg...

Egyszer egy külföldi férfit hoztak fel a rendel be afiúk. Alélt volt. Lánccal verték össze.

- Hülyéskedett... Leállt velünk verekedni...

51

Henz lefektette a sötét ruhás férfit. Borzalmas lát-vány volt. Csupa vér és daganat.

- Elmehettek, de két-három óra múlva gyertekvissza érte. Készül dtünk a m téthez.- A fene egyen meg engem is - sziszegte a doktor.

Lassan mosogatta a vért a férfi arcáról. Minthanem is figyelt volna oda. Szeme valahová messzirenézett. Túl az ablakon..

Hirtelen megrázkódott. Egy mozdulattal feltépte aférfi ingét. A mellére hajolt.

- A piszkok - lihegte -, megölték ...Velem is forogni kezdett a világ. Hánynom kellett.

Kitámolyogtam a fürd szobába. Mire visszajöttem,Henz már az íróasztalnál ült. Mereven nézte a halottférfit. - Végem - mondta csendesen. Ezzel nekem is vé-gem ...

S intett, hogy menjek el.Elszaladtam Bede Jánoshoz. összetoborozta a

fiúkat. Mire felértünk a rendel be, Henz már nem élt.

„A doktor öngyilkossága után még két napig vol-tam szabad. Elszökhettem volna én is, mint a többilány, de én nem akartam. Rajtam m tétet nem vég-zett, injekciót sem adott. Tablettát sem szedtem. Fér-fi ismer söm tíz-tizenkét esetben volt, egyszer pénztsem kaptam, mert nem csináltam azt, amit az illetkért ... Uzoki Csaba vallomása igaz. Tudomásomszerint minden úgy történt, ahogyan írta. nem fe-

52

lel s. Én igen. Meg Nelli. Mármint a nagynénje. Másel adnivalóm nincsen."

Bede, mint valami hadvezér, intézkedett.- Mindenki t njön el! A lányok is!Aztán rám ripakodott.- S legf képpen te! Téged láttak itt a legtöbbször!- Hová menjek? - kérdeztem ijedten.- Messzire! Apádhoz! Oda, ki, apádhoz ...Akkor mondták meg, hogy apám valami menekült-

táborban él Olaszországban. Disszidált. Már régentudta mindenki, csak én nem ...

Kiszaladtam az állomásra, jegyet váltottam. Haza-utaztam anyámhoz. Csodálkozva fogadott.

- Hát te? Kitelt az esztend ?Bántott a kérdés. Ideges is voltam. Henz miatt, fél-

tem, hogy letartóztatnak, bosszantott, hogy apámesetét eltitkolták el ttem, mintha kisfiú lennék. Ki-tört bel lem a káromkodás. Anyám magára zárta aszoba ajtaját. Én meg dühöngve rángattam a kilin-cset. Aztán lecsillapodtam. Beszóltam anyácskának.

- Kimegyek apámhoz ...Kinyitotta az ajtót. Nem kérdezte, honnan tudom,

hogy hol van apám. Nagyon józan hangon mondta.- Az nem olyan egyszer . ..- Valahogy kijutok...- Miért kellene elmenned? Nelli azt írta, nagyon

jól vagy, sok pénzt keresel, és mindenki szeret...- Történt valami ...- Mi?- Hát... - elhallgattam.

55

Anyám még mindig az ajtóban állt.- Mi?- Gyilkosság ...Anyácska elájult. Lecsúszott a földre.- Nem én ... Anyácska, nem én ... - mondogat-

tam ijedten. Vizet engedtem egy bögrébe, s azzal lo-csolgattam ... Lassan tért magához. - Nem én vol-tam ... Csak ...

- Megijesztettél ... Nagyon megijesztettél ...Bevánszorgott az ágyához. Ráült, aztán lefeküdt.

Most láttam, mennyire öreg már ... Megsajnáltam.- Ne haragudj... Nem én voltam ... Csak én is

hozzájuk tartozom ...- Hozzájuk ... Valami bandához?

Igyekeztem megnyugtatni. Aztán hosszan hallgat-tunk.

- Van valaki - mondta kés bb -, aki esetleg kise-gít ... Elmenjek hozzá?

Elment.Bezártam utána a kaput, s elhatároztam, hogy sen-

kit sem engedek be. Talán félóra sem telt el, anyács-ka hazajött. A konyhába ült le.

- Sikerült?Bólogatott.- Most jó lenne a lánc, amit Márta elvitt - mondta.

- Sokat kell fizetnünk ... Estére jön Lajos.Tíz óra után csengettek ... Lajosnak kis trafikja

volt a mozi mellett. Mankóval járt. Azt mondták ró-la, hogy hadirokkant.

Anyám bort tett elé. Percek alatt megitta az egészüveggel. Közben engem nézegetett. S azzal a kezével,

56

amelyikkel a poharát fogta, teljesen fehér haját simo-gatta.

- Fénykép van? - kérdezte. Anyácska megmutatta neki az érettségi tablóra ké-

szült fényképemet. Valamit morgott, s zsebre dugta.- Annyi szent - mondta -, nem lesz könny . Fiatal

még nagyon ...- Lajos úr, kérem ... Tudja ... Muszáj ...A trafikos a mankóját igazgatta.- Szabad lenne ... Szabad megnéznem a ...- Persze, Lajos úr, persze ...Anyácska kinyitotta a „titkos" fiókot. Turkált ben-

ne, s két láncot és egy gy t vett ki.- Tessék - tette az asztalra.Lajos nem nyúlt hozzájuk.- Rendben ...- A gy ben a k ... Lajos úr ... Csak a k leg-

alább 80 ezer...- Nem vitatom ... De mindennek ára van ... En-

nek meg, ugyebár ...Kis szünet után Lajos egyenesen hozzám fordult.- Figyelmet kérek ... Tessék mindent jól megje-

gyezni ... Nem mutatkozni senki el tt ... Én majdjövök, s egy szabályos útlevelet hozok. S akkor meg-adom, hol találkozunk, honnan lesz az indulá s . . .Addig is nyugalom ... S aki beszél, az ... Nem aka-rok fenyeget zni, de ... Tetszik érteni?!Bólintottam. Többször is. Mert valóban értettem.Egy teljes napot töltöttem félelemben, reszketveminden utcai zajtól. A rend röket vártam ...

Éjfél felé azonban Lajos kopogott. Anyácska sem

57

aludt. Felöltözve ültünk egymással szemben az asz-talnál.

Lajos a kezembe nyomott egy útlevelet. A NémetSzövetségi Köztársaságba állították ki. FranzSchmidt névre. A fénykép engem ábrázolt.

- Ez jó ?Anyácska is átforgatta.- Tessék nyugodt lenni ... Még a pecsétek is való-

diak.Anyácska magához ölelt.- Azt hiszem, most már ... Talán végleg búcsú-

zunk ...Lajos sürgetett.- Kinn vár az autó ... Majd ír a fiú ... S nem ide-

genbe megy ... Csak a papához ... Gyerünk, gye-rünk!

Anyácska sírni kezdett. Aztán kivette az ékszere-ket, s a kezembe nyomta.

- Csak akkor add át, ha már átértetek ... - S döb-bentemre a szekrényb l pénzköteget vett el . Csupaötszázast. Gondosan kettéosztotta. - Ez a fele ...Tessék Lajos úr ... A másik felét, ha a fiam ír ...Onnan ...

Lajos a fejét rázta.- Nem, kérem szépen, nem ... Csak a megállapo-

dás szerint. Az egészet most.Anyácska rámnézett, utána a pénzre. Nem volt

ideje gondolkodni, mert a trafikos kikapta a kezéb la pénzt.

- Így ni, kérem! Indulás! Kezét csókolom! Tessékjól aludni, nem lesz semmi baj. A legjobb, legmegbíz-hatóbb emberek ezek!

58

Anyácska ki sem kísért.Az autóban két férfi ült.- Gute nacht!Halkan kérdeztek valamit Lajostól.- Ja, ja... - bólogatott. Beültettek a kocsiba. -

Mutassa meg nekik az útlevelet - hajolt be Lajos. -Meg az aranyakat is ...

Belelapoztak az útlevélbe.A mellettem ül megvizsgálta az aranyat, s a követ

is a gy ben.- Gut!Elindultunk. Egy-kett re kiértünk a városból.- Tud németül? - kérdezte a mellettem ül férfi

magyarul. - Nem nagyon - feleltem meglepetten.- Kár...Félórai autózás után megálltunk. Eloltották a lám-

pát is.- Kiszállunk - mondta a vezet . - Elvégezzük a

dolgunkat.- Milyen dolgot! - kérdeztem.- Hát pisálunk ... Ezt muszáj... Nehogy a vám-

nál jöjjön ránk ... Elárul, hogy izgulunk ... Gye-rünk, öcskös!

Kikászálódtam. Mind a hárman leálltunk az árokpartjára. Sötét volt.

A két férfi szorosan mellém állt. Megfogták a ka-romat és szó nélkül elvették az ékszereket és az útle-velet. Aztán megfordultak, s mire magamhoz tértem,már az autót sem láttam.

59

Visszabotorkáltam az útra. Minden er m elha-gyott. Leültem az árokpartra.

Nem tudom, mennyi id telt el. Lehet, hogy csakegy perc, lehet, hogy több óra. Zseblámpa fénye vetí-

dött rám.A határ rök voltak. Kérték az igazolványomat.

ISBN 963 322 491 8

Kiadja a Népszava Lap- és KönyvkiadóA kiadásért felel: Kiss Jen igazgató

Athenaeum Nyomda (86.2648), BudapestFelel s vezet : Szlávik András vezérigazgató

Felel s szerkeszt : Bodó Kláraszaki vezet : B sze Lajos

szaki szerkeszt : Újvári GyörgyFedélterv: Szlifka Anna

Illusztráció: Vass MihályMegjelent 2,76 A/5 ív terjedelemben

MSZ 5601-19Budapest, 1987