TANULMÁNYOKCSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL

XIV.

TANULMÁNYOK

CSONGRÁD MEGYETÖRTÉNETÉBŐL

XIV.

SZEGED1989

TANULMÁNYOK

CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL

Szerkesztőbizottság

Barna László, Barta László, Blazovich László, G aál Endre, Tamasi M ihály

Szerkesztette

BLAZOVICH LÁSZLÓ

Lektorálta

G aál Endre, K ulcsár Péter, R ákos István, Szabó F erenc, Szőcs Sebestyén, U rbán Aladár

Műszaki szerkesztő

GAÁL ENDRE

ISSN 0133—414 X

© Blazovich László, 1989

Kiadja a Csongrád Megyei Levéltár

MÁTÉ ZSOLT

SZEG ED XVI. SZÁ ZA D I H ELY R A JZA *

A REKONSTRUKCIÓ MÓDSZERE

Szeged az egyik legjelentősebb magyar város. Fényes középkori múltjának azon­ban sajnos kevés tárgyi nyomát ismerjük. Középkori helyrajza, térképe pedig isme­retlen. Pedig ha ismernénk a helyrajzot, az a fennmaradt emlékanyagot is lényeges összefüggésekkel gazdagíthatná.

Alább lépésről lépésre beszámolok arról, hogy hogyan jutottam el felvillanó felismeréstől közel három év munkájával Szeged középkori térképének újra rajzolá­sáig. A leírásban megmaradok a száraz, műszaki leírásszerű szövegnél. Csak így remélhetem, hogy ebben a szerteágazó, nagyon sok szálon futó munkában valaki követ. S ha igen, remélem meggyőződik arról, hogy végig óvakodtam attól, hogy magamat vagy mást becsapjak vele. A szokatlan módszerből fakadnak belső és külső kételyek, s ezt természetesnek tekintem. — De ha alapvető tévedésben lettem volna, — az alkalmazott folyamat láncolata megszakadt volna. Oly sok összefüggést vettem egyidejűleg számításba, hogy a hibás út feltétlenül azzal járt volna, hogy a rendszerem önmagától összeomlik.

Remélem, hogy a száraz, dokumentarista tárgyalásmód, — bár nem rejti el gyen­géimet sem, — az eredményével meggyőző. Kulcsár Péter más módszerű, s térképre nem rajzolt leírása szinte minden részletében az általam szerkesztett térrajzot iga­zolja.1 Térképrajzom talán nagyobb pontosságot sugall, mint amilyen valójában, a jövőben bizonyára sok-sok részletét pontosíthatjuk még. Főképp régészeti úton.

A történeti helyrajz megismerésének jelentőségét alig lehet túlbecsülni. A hely- rajz rekonstrukciója során alkalmazott módszer is új és tanulságos. Önmagában is ismertetésre számot tartó, emellett azonban természetesen el kell jutnunk a lényeghez:

Matematikai megfontolásokra alapozott modellel és hagyományos topográfiai eljárásokkal együttesen megállapíthatjuk Szeged középkori kiterjedését, fekvését, térképen felrajzoljuk utcáit utcanevekkel, feltüntetjük nevezetesebb épületeit és intéz­ményeit. Az eljárás során középkori keresztény-, és hódoltság korabeli török adó­jegyzékek anyagát elemezve jutunk az utcák elhelyezkedésének megállapításához.

A század elején a város 5 középkori templomából még 3 állott, mára ezekből csak egy maradt fenn, s egy csonka töredék. — Az Alsóvárosi templom és a Dömötör- torony. A középkori város azonban már századunk legelső napjaiban is a múlté volt. Annak fennmaradt markáns emlékeit 1879. március 11-ről 12-re virradó éjszaka elmosta az Árvíz. A víz szabályosan eltörölte a föld színéről a 70 000 lakosú, többszáz

* Kandidátusi értekezés. (Előzetes összefoglalóját a Településfejlesztés 1985.1. 3. sz. közölte.) A jegyzetekben általában a könyvek és források rövidített nevét használtuk. — Az alábbi térképek közlésétől eltekintettünk, mert más publikációkban jól hozzáférhetők (lásd forrásjegyzék!): 1. sz. térkép — Forrás 1850; 6. sz. térkép — Forrás 1747; 8. sz. térkép — Forrás 1713/1; 11. sz. térkép — Forrás 1686/2; 15. sz. térkép — Forrás 1713/2.

1 K ulcsár Péter. Az 1522-es szegedi tizedjegyzék mint történeti forrás p. 5—27.

5

éves alföldi várost. 5458 ház összeomlott és csak 265 maradt épségben. A megmaradt középkori vár bontását pedig közvetlenül a Víz után megkezdték, s az 1882-re be is fejeződött.

A város újjáépítése új, akkor modern eklektikus városszerkezettel történt meg. A rettegett víztől való félelemből végül a város az általános feltöltésben látta a kiutat, s így a középkori városszerkezettel együtt a korábbi domborzat is megszüntetésre került. Pedig a csak alföldi területen észrevehető, kis szintkülönbségek jellegzetes települési szigetek nyomát őrizték, kultúrrétegek emelték meg a tömbök szintjét, míg az utcák mélyebb vezetése a gyakori árvizek levezetését is szolgálta.

Mindössze a fennmaradt 265 ház jelölt ki olyan igazodási pontokat, amelyek többségénél az új tervnek a korábbi várossal számolnia kellett.

Ma, az alig 100 éve új szerkezettel újjáépült város újabb rekonstrukción esik át, s könnyen lehet, hogy amit az idő és a víz megkímélt, áldozatul esik a XX. sz. sokszor technológiai meghatározottságú szemléletének.

A történeti helyrajz rekonstrukciójának elsősorban tudományos jelentősége van. Emellett azonban gyakorlati haszna is felmerül. Enélkül nem elemezhető ki, hogy a sok csapás után mit is őriz még a város a múltjából. Más városok példájából ismert, hogy a telekosztás, az utca vonala, egy-egy közlekedési vonal helye az évszázadok során szívósabban maradhat fenn, mint a kőből épült emlékek. S ahol a történeti struktúra fennmaradt, a kutató könnyen talál — ott ahol korábban gyanú sem merült föl erre — föld alatti, vagy épületbe befoglalt, eddig fel nem ismert maradványokat, amelyek múltunknak anyagában is hiteles tanúi. Ilyenekre Szegeden is joggal számít­hatunk.

Ha — mint reméljük — e munka hozzásegít ahhoz, hogy több-kevesebb pontos­sággal megismerhető legyen Szeged középkori helyrajza, s utcáit, háztömbjeit, neve­zetesebb épületeit a mai térképpel egyeztetni tudjuk, akkor sok minden nyom elő­tűnhet, amiről ma jó okkal hisszük, hogy az idők során megsemmisült.

Elég, ha arra utalunk, hogy például a valamikor önálló közigazgatású Felsőváros középkori főutcája — a mai Dugonics utca — egyik szakaszán ma is a középkori nyomvonalán halad. Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy ennek az utcának az árvíz után tervezett módosított vonala soha nem valósulhatott meg, éppen az itt álló épületállomány kemény ellenállása miatt. Nem járhatunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a pincék, de több esetben a felmenő falak is jóval régebbiek itt, mint az eklektikus jegyekkel díszített homlokzatok.

A középkori helyrajz birtokában megjelölhetők azok az utcavonalak, teresedések, és egyéb városszerkezeti elemek, (pl. a városkapuk helye stb.) amelyek védelemre méltók. De ezen túlmenően célirányos régészeti feltárási tervek készíthetők. Értékel­hetők a mélyépítéskor véletlenszerűen előkerülő leletek, sőt a talajmechanikai fúrá­soknál áttört kultúrrétegek is más megvilágításba kerülhetnek.

Szegeden 1959-től 16 műemléki vagy történelmi nevezetességű ház került lebon­tásra. A műemlékek száma a műemlékjegyzék revíziójával is jelentősen csökkent. Várhatóan ezt a tendenciát is lassítja vagy megállítja minden újabb ismeret, ami a vá­rosnak múltjából fennmaradt emlékeit szélesebb összefüggésekbe helyezi.

Szegedről középkori térkép nem maradt fenn. A legkorábbi, — egész várost ábrázoló 1713-ból való — térkép is csak vázlatos. Utcaneveket nem tartalmaz. Ami az okleveles említésekből, összeírásokból kiolvasható volt, azt a helytörténet utóbbi száz évben készült szakirodalma tartalmazza. A helyrajz — csak elvi síkon mozgó leírásában néhány finomítás ugyan történt a közelmúltban is, de a meglevő adatokból az ismert módszerekkel jelentős, újabb eredményre számítani már nem lehetett.

6

A továbblépés és egy minőségileg más, — hipotézisokkal szemben belső össze­függésekre alapuló vizsgálat lehetőségét Vass Előd 1979-ben megjelent publikációjá­nak egyik részmegállapítása nyitotta meg.2 Vass említi, hogy a török adóösszeírások a latin összeírásoktól eltérő területi szemlélettel készültek.

A fennmaradt latin és török összeírások egymástól eltérő területi rendezettségére alapozva matematikai módszer állítható fel. Ezzel a módszerrel lehetőség nyílt arra, hogy meghatározzuk Szeged középkori utcáinak egymáshoz viszonyított helyzetét, a relatív síkrajzot.

A különböző kultúrák összemetszésében keletkezett forrásanyagokra ugyanis sajátos összefüggésrendszer jellemző, melynek gyökere a hely, idő és jelenségszféra azonossága, és ennek kulturális sajátosságokon alapuló eltérő megközelítése.

A középkorból eredező európai hagyomány alapján ma természetesnek tekint­jük, hogy egy utca a két oldalán álló házsorokból vagy házcsoportokból áll. S egy adójegyzék összeállításánál ugyanúgy járnánk el, mint a középkori keresztény, latin tizedjegyzék összeírói: sorra vennénk az utca mindkét oldali házait.

A török defterdároktól azonban ez a szemlélet merőben idegen volt. A keleti szemléletben mélyen gyökerezik ugyanis az a felfogás, hogy az utak, mint a folyók a két oldalt szétválasztják. így aztán egy utca nem két oldalával jelent egy egységet, hanem mindkét oldal külön-külön sziget. Az egység, amelyet a törökök az összeírás­ban is önállóan kezeltek, a körbejárható tömb volt, amelyet az egyik vagy másik oldalán futó utcáról neveztek el. A tömböket körüljárva írták össze a lakosságot, s így egyazon utca két oldalának lakói külön, más-más tömbben kerültek összeírásra.

A török összeírás területi rendje sajátos volt, s ez elég sok kutatónál félreértések forrása lett. Az összeírt utcák neve mellett rendre ott találjuk ugyanis a „mahalle” szócskát török birtokos személy-jellel kapcsolva. Vagyis például ,,mahalle-i Szen- györgy ucca”, azaz Szent György utca városnegyede. A mahalle jelentése körülbelül városrész, városnegyed, háztömb. Fekete Lajos így fogalmazza meg: „A mahallén a törökök nem pontosan utcát vagy teret értettek, hanem háztömböt vagy házcsopor­tot. A mahalle központja nem a nyílt utca vagy a szabad tér volt, hanem valamely épület, és határai nem voltak olyan határozottak és élesek, mint az utcáé vagy téré, hanem különböző utcákra szétfolytak.”3

A megfogalmazás első része világos. A második rész vezetett azonban sokféle értelmezésre. Maga Fekete is, bár tömböket értett a mahallén, mivel arra nézve semmi adata nem volt, hogy egy utcáról nevezett tömböt az utca melyik oldalán tételezzen fel, Budáról készült térképén az utca vonalába írta be: pl. „Szent György utca mahalleszi”. Az ő nyomán más szerzők valami sajátos tartalmat éreztek bele a mahallé-ba. Borsos Béla így ír: „A török hódoltság első felében... egy központi mag körül kialakuló zegzugos sikátorok és terecskék, apró házikók zavaros halmazából előálló városrészek, az úgynevezett „mahallék” kifejlődhettek.” Első deftereink közé tartozik az 1546. évi budai összeírás, amely Buda városát 10 mahallé szerint írja össze. Világos, hogy a megszállástól számított ötödik évre Budán ún. törökös város­részek nem épültek, Buda ilyen sajátos átalakuláson nem mehetett át. (A térképek, régészeti feltárások, városképek nem is utalnak ilyenre!) Nyilvánvaló, hogy a mahalle fogalom körüli zavarról van szó.

Vass Előd világított rá arra, hogy ugyanazt a fizikai valóságot az európai és keleti szemlélet másként közelíti meg. „A török város szemlélet szerint... az utcák nem összekötik, hanem elválasztják a két oldalán épült házcsoportokat.. ,”2 A mahelle

2 Vass 1979. p. 21.3 F ekete L ajos: Budapest a törökkorban (Budapest története ü l . , szerk. Szendy Károly)

Bp. 1944. p. 100,10. sz. jegyzet.

7

tehát egyszerűen utcák által határolt területeket jelent. A török defterdárok tehát a lakosságot a tömböket körüljárva írták össze. De a mahallék több kis közzel vagy jelentéktelenebb utcával elválasztott tömböt magukban foglalhattak.4

Az eltérő szemlélettel készült keresztény és török összeírásokban rejtetten meg­őrzött területi összefüggések feltárása mellett olyan rendszerezett térképészeti vizs­gálatokat is folytattunk, amelyek célja — műszaki módszerekkel, talajmechanikai, domborzati, vízrajzi stb. adatok összevetésével — a fennmaradt legkorábbi térképek együttes elemzése és értékelése volt. Ezúton a középkorban lehetséges település kiterjedésének, szerkezetének, térképi rajzát rekonstruáltuk. Szeged esetében mind­eddig ilyen munka nem folyt.

Végül a korábbiakban leginkább feldolgozott terület adatainak — a diplomatikai és kódex-irodalmi vonatkozásoknak kifejezetten a helyrajz szolgálatába állított újra- vizsgálása, az oklevelek újraolvasása — helyenként új értelmezése segített hozzá a szegedi helyrajz rekonstrukciójához.

A részletes topográfiai rekonstrukció tehát— történeti adatsorokra épülő matematikai modell,— a településtudomány kategóriái szerint megszűrt és rendszerezett oklevél­

adatok,— azonos alaptérképre redukált történeti térképanyag,— és történeti település-térségalkalmassági vizsgálat segítségével nyert és össze­

egyeztetett megállapítások térképi feltüntetésével készült.

A REKONSTRUKCIÓ ALAPADATAI; AZ 1522-eS DÉZSMALAJSTROM És a z 1548-as d e f t e r

Latin névsor. Szeged történeti helyrajzának rekonstruálásához rendelkezésünkre álló legrégebbi és számottevő adatmennyiséget az 1522. évben készült dézsmajegyzék (tizedjegyzék) tartalmazza. Ez a jegyzék, amely — egy-két, az egyházi tized alól men­tesülő egyházi személy kivételével —- minden egyes családfő nevét összeírja, lényegé­ben Szeged város ház- vagy telektulajdonosainak teljesnek tekinthető névsora. Össze­sen 1574 nevet tartalmaz. Az adatok a jegyzékben utcánkénti csoportosításban vannak felsorolva. 28 utcanév, 2 bizonytalan utca vagy helységnév és 2 Szegedhez tartozó kisebb falu neve szerepel a jegyzékben. Ezt a keresztény összeírást tekintjük az egyik kiinduló adatsornak (röviden: latin névsor).

Lényegében 100 éve ismert a kutatók előtt ez az anyag.5 Számosán megpróbál­koztak azzal, hogy az utcák helyét meghatározzák. Azonban egy-két biztosra vehető azonosításon kívül csak névetimológiai jellegű következtetések születtek. Ezek különböző kutatóknál eltérő megállapításokra vezettek, amelyeknek az oklevéli adatokkal való egyeztetése sem volt ellentmondásmentes. Legutóbb Kulcsár Péter érdekes hipotézisre alapozva az összeírás sorrendjéből meggyőző területi elrendezést következtetett ki.6

Török névsor. 1979-ben publikálta Vass Előd teljes részletességgel, a Szegedi náhije ( = a legkisebb, kb. járás nagyságú közigazgatási egység a török birodalom­ban) 1548. évi adóösszeírását,7 ismert nevén kincstári deftert. A budai tartományi török kincstár vezetőjének, Halil defterdárnak az irányítása alatt készült jegyzék

4 A mahallék értelmezésének ezt a módját Buda fennmaradt térképe és deftere kapcsán részle­tesen igazoltam egy másik cikkemben: M áté Zs.: A magyarországi török defterek helyrajzi forrás­értéke, Településfejlesztés 1988/2.

5 R eizner IV. k. p. 97— 128 = Forrás 1522.6 K ulcsár Péter p. 5—27.’ Vass 1979. p. 5. 80.

8

Szegeden név szerint 1244 családfőt írt össze. Ez az 1548-as defter a másik adatsorunk (röviden: török névsor). Yass Előd az összeírás tömbneveit az 1522-es jegyzékkel, egybevetve nagyon sokoldalúan értékeli ezt a korábban nem hozzáférhető adatsort s mivel az összeírás városrészeként is külön van bontva, térkép felrajzolására is kísérletet tesz.8 Rekonstrukciója azonban nem méretarányos térkép, csak elrendezési vázlat. Léptéke igen kicsiny, hozzávetőlegesen 1:30 000 körüli, de a mai térképpel való azonosíthatóság nélkül készült. A török összeírás nem utcánként, hanem ház­tömbönként (mahalle) történt9. Az összeírásban a tömböket a tömb egyik oldalán futó utcáról nevezték el. A tömbökben levő telkek és összeírt lakosok számából arra következtethetünk, hogy a tömbök valójában esetleg több kisebb közzel, átjáró­val vagy keresztutcával megosztott városrészek lehettek. Vagyis háztömbnél valamivel nagyobb vonalú egységeket kell mögöttük sejtenünk. Megjegyezzük, hogy ez a „nagyvonalúbb” szemlélet a mi középkori utcafelfogásunknak is megfelel, a kisebb keresztutcákat külön névvel nem illették, a főutca részének tekintették. A tömbök és utcák közel megegyező száma ezt igazolja is. A defter 26 tömböt (mahallét) sorol fel.

Vass Előd térképe, bár a városrészenkénti diszlokáció miatt részletesebb (és jobb is), mint a korábbi kutatók feltételezései, mégis téves névazonosítások és sok korábbi feltételezés átvétele miatt, az utcák egymáshoz viszonyított helyzete és konkrét térképi meghatározása vonatkozásában hipotetikus marad.

H a l m a z e l m é l e t i m e g f o n t o l á s o k a l k a l m a z á s a

AZ UTCÁK HELYÉNEK MEGHATÁROZÁSÁNÁL

Egy ilyen típusú feladat megoldásának, amit az ismert utcaneveknek, a térképhez rögzítése jelent, két útja van. Egyik a módszeres elemzés, a másik a többé-kevésbé megalapozott feltételezések. A jól megalapozott feltételezéseknek a gondos belső elemzésen alapuló esetben is van jelentősége, ezt mégis egy világ választja el a csak feltételezésen alapuló módszertől. Az alábbiakban felvázoljuk azt, hogy a két adatsor milyen belső összefüggésben áll egymással, s hogyan tudjuk ebből módszeres belső elemzéssel, szinte egzakt, természettudományos módon az utcák elrendezését kiol­vasni. Előnyünk az, hogy míg a hipotetikus módszer önmagát nem igazolhatja, ered­ményeinek a miénkkel való egybeesése egyben igazolásunkra is szolgál. A tömbök —- mahallék — egy részének neve közvetlenül, másrészük kisebb-nagyobb nehézség árán, harmadik, kisebb hányaduk pedig nem azonosítható az 1522-es utcanevekkel.

Van azonban egy sokkal lényegesebb eltérés is, amire már előbb is utaltunk. A középkori keresztény (latin) összeírok: sorra vették az utca mindkét oldali házait. A török defterdárok azonban a tömböket körüljárva írták össze a lakosságot, s egy utca két oldala így külön-külön más tömbben került összeírásra.

Jellegzetesen keleti szemléletmód határozta meg a defter nem utcakénti, hanem az utcák jobb, ill. bal oldalán fekvő tömbök házainak külön csoportban való össze­írását. Vass Előd munkájából számunkra legfontosabb, hogy publikációval a forrást hozzáférhetővé tette. Munkánkban azt az általa fel nem használt lehetőséget óhajtottuk kiaknázni, amit az 1522-es dézsmajegyzék és az 1548-as defter összeírásának rendszeré­ben meglevő külöribség — az azonos adatoknak utcakénti, ill. tömbönkénti csoporto­sítása — jelent.

Az alább következő matematikai megfontolás révén ez a kétféle csoportosítás lehetőséget nyújt számunkra az utcák egymásmellettiségének, relatív síkrajzi helyze­tének felderítéséhez.

8 Vass 1979. p. 73.9 Vass 1979. p. 21.

9

Előbb azonban a következő absztrakciókkal és egyszerűsítésekkel kell élnünk:1. A két összeírást egy-egy síkbeli ponthalmaznak (alaphalmaz) tekintjük, ahol

a halmaz minden eleme — minden családnév — egy térképi pontnak felel meg.10

2. A két összeírás ugyanazt a síkbeli ponthalmazt határozza meg.113. A két összeírás az alaphalmaz egy-egy osztályozását is megadja. Osztályozá­

son az alaphalmaz olyan diszjunkt (közös elemet nem tartalmazó) részhalma­zokra — osztályokra — bontását értjük, hogy a részhalmazok egyesítése (uniója) a teljes alaphalmaz. A dézsmajegyzékben egy utca mindkét oldalán, a török defterben pedig az egy háztömbben összeírt nevek -— pontosabban a hozzájuk tartozó pontok — összességét tekintjük egy részhalmaznak, egy osztálynak.

4. A két osztályozás között az az alapvető összefüggés van, hogy az egyik osztá­lyozás bármely osztályának a másik osztályozás legfeljebb két elemével lehet közös része (az osztályozás természetéből adódóan a két közös rész egyesítése megegyezik a kiszemelt osztállyal).12

Egyszerű halmazelméleti megfontolásunk megvilágításánál induljunk ki a való­ságos térképi állapotból. Természetesen korabeli térképünk nincs, de vegyük az egyik legkorábbi, 1713-ban készült térkép részletét a Felsővárosból. Az egyszerűség ked­véért a meg nem betűzött tömböktől most tekintsünk el. A, B, C, D tömböket pedig egyszerűsítsük szabályosabb formájú nyújtott téglalapokká.

Itt áll tehát térképünk leegyszerűsített rajza. Ha ezt a rajzot tekintjük az alap­halmazok ábrázolásának, akkor a síkba rendezett elemek —- mivel a telkek belsősége

a utca

10 A modellben eltekintettünk attól a ténytől, hogy egyetlen jegyzéken belül is találkozunk ismét­lődő azonos nevekkel is, ezek a munkák nehezítik is, de a matematikai modell felállításánál ezt nem tudjuk figyelembe venni. Kiszűrésükre más módszert fogunk alkalmazni.

11 A modell érdekében élnünk kell ezzel az absztrakcióval, jóllehet az elemek száma kb. 20%- kal eltér, s matematikán kívül álló okokból a nevek további kb. 20%-a nem egyeztethető, vagy többértelműség áll fenn.

12 A tömbök végoldali mérete ebben az időben 2 teleknagyságnyi, s ha a telkek itt befordulnak legfeljebb 2—3 házhely alakul ki, ami a hosszoldali 15—20 házhelyhez képest nem számottevő. Ténylegesen nem csak párhuzamos, hanem merőleges utcákra is gondolhatunk testesebb tömb esetén. Ennek számításbavételére a részletes feldolgozásnál és a relatív síkrajz térképre vetítésénél lesz majd mód. A halmazelméleti módszer alkalmazásakor pl. ez kijön: c-nek közös része van A, B, C-vel.

10

számunkra közömbös — a jelképesen utcai névtáblák helyén, azaz a csak kontúr­vonalakon helyezkednek el, döntően a hosszoldalakon.

Ha az alaphalmazt az összeírások alapján eltérő osztályozások szerint külön- külön ábrázoljuk, a következő rajzokat kapjuk:

a

1522-es dézsmajegyzék 1546-os defter

Az alaphalmaz osztályozását az első esetben a kisbetűkkel jelzett utcákkal, második esetben a nagybetűkkel jelzett tömbökkel ábrázoltuk.

Az utcák két oldalát indexszel különböztessük meg: a= a2; b=bx U b2 (olv.: bx unió b2); c=ct U c2; d= dx U d2; e=ex;

Most a két halmaz között a következő — egyszerű belátással megállapítható — összefüggéseket írhatjuk fel (4. feltétel):A = a 2 (j b j ; vagyis A tömb a2 és bt

házsorból tevődik össze stb.

B = b2y c 1

C = c 2u d !

D =dsU ei(megj.: lehet, hogy a vagy e utca nem létezik, akkor a2 = 0; ill. ej = 0)

C 11

De egyszerűbb nyelvre lefordítva, tehát ha ki tudjuk mutatni, hogy pl. valamely B tömb bizonyos b.> és cx házcsoportból áll, azaz B tömb családnevei a másik jegyzék bésc utcáiban vannak nyilvántartva, akkor B tömböt b és c utcák bizonyosan határolják, vagyis b és c szomszédos utcák. Ugyanígy C tömb kapcsán c2 és eb házsor igazolja, hogy a C tömböt c és d utcák határolják. De ebből az is következik, hogy (éppen c utca miatt) B és C tömbök egymás mellett fekszenek, és c és d utca is egymással szomszédosak. Fs így tovább, a tömbök és utcák relatív egymásmellettisége rendre megállapítható.

Természetesen duálisan (más oldali megközelítésben) is megfogalmazható a fel­adat, s ez az előzővel teljesen megegyező eredményre vezet:

a = Ax

b = A2u Bx

c = B aU Q , vagyis c utca B2 és Q ház­sorból tevődik össze stb.

d — C2 u D x

e = D2

(ha a vagy e utca nem létezik, akkor A1 = 0 ;D 2 = 0)

Fenti megfontolások gyakorlati véghezvitele már nem jelent számunkra igazi nehézséget: Az 1548-as defter neveit tömbönkénti csoportosításban egybevetjük az 1522-es jegyzék összes nevével, s így minden egyes tömbre megállapíthatjuk, hogy a benne szereplő nevek 1522-ben mely utcában kerültek összeírásra. S ha pl. azt kapjuk, hogy A tömb nevei a é s b utcákban vannak összeírva, akkor A tömb ezekkel az utcákkal határos. Ezt sorra elvégezve, rendre felrajzolhatjuk az utcáknak a tömbökkel való összefüggését s a tömbök egymásmellettiségét.

Természetesen ez még nem lesz térkép, — csak modell s a gyakorlatban nem is ilyen problémamentes.

A feladat a továbbiakban az így nyert összefüggések térképére vetítése lesz. Ez azonban már nem a matematika, hanem a történelem és segédtudományainak módszerével hajtható végre. Mint ahogy a következőkben látható lesz, a középkori helyrajz rekonstrukcióját történeti, építészettörténeti, műemléki, művelődéstörténeti, modern- és történeti-térképészeti adatok együttes figyelembevételével közelíthetjük meg. Figyelembe vesszük mindazt, amit a helytörténet kutatói a témával kapcsolatban egybegyűjtöttek. A fenti matematikai megfontolások azonban új szempontot és mód­szert jelentenek az összefüggések feltárásában. (Megjegyezzük, hogy a hódoltsági terület kutatásában — reményünk szerint — ez a módszer más települések esetében is gyümölcsöző lehet, ha két hasonló adatsor rendelkezésre áll. Oly szerencsés esetben, ahol korabeli térkép is maradt fenn, a módszer kritikája is megejthető. Bár ilyen konstellációra sok remény nincsen.)

-Ar

-A

-Br

-B;

- c

□L>1-------1

■Da---- 1

-C

-D

12

Olvasómat, ha a képletek riasztanák, megnyugtathatom, hogy a fenti, elemi meg­fontolásokon túlmenően matematikai eszközt a munka során nem alkalmaztunk. A feldolgozást számítógépes úton végeztük.

Az Akadémián a témáról folytatott vitán Kristó Gyula joggal vetette fel, hogy ez a módszer csak akkor vezethet eredményre, ha két alapfeltétel teljesül:

1. igaz az, hogy a tizedjegyzék utcánként s a defter pedig tömbönként halad;Vagyis a piateák valóban utcák, s a defter mahalléi valóban körüljárt tömbök,

2. ha az 1522-es évi népesség megfelel az 1548. évinek.Vizsgáljuk meg az első feltételt! Párhuzamhoz kell folyamodnunk. Budáról

készült az 1687-ből fennmaradt L’Haüy-féle térkép.A budai térképen a középkori telekszámozások is megfigyelhetők (lásd a közölt

részletet). A fő utca számozása valóban folytatódik a tömbbelsőt feltáró közben is, vagyis tényleg a fő utcához számították a belső telkeket. A választott példa pontos analógiáját még a múlt században is megtaláljuk Szeged több felsővárosi és alsóvárosi tömbjében is. Az alsóvárosi Deák utca példája arra a sokféle idézett példára is jó térképi magyarázat, hogy hogyan fordulhatott elő az a szituáció, hogy 1 teleknek 7 szomszédja ugyanabba az utcába esett. Mindkét térkép részlet rámutat arra, hogy a platheák mentén halmazszerű házcsoportok is felfűződhettek. Ez okozhatott rende­zetlen látványt, azonban semmiképpen nem szabad, hogy arra a következtetésre jussunk, hogy az utca fogalom relativizálódhat, pl. tömbbé oldódhat. Az utca a tele­püléstudomány egyik legalapvetőbb kategóriája. Mint közlekedési vonal térbeli pontok összekötését, s egyben — általában — az út mentén levő földrészletek (telkek) megközelítését szolgálja. E két alapvető sajátossága miatt számottevő nagyságú település térszerkezetében mindig megjelenik az utca. Ugyanakkor sok jó példánk van arra is, hogy a latinosán piateának nevezett egységeket a török fonetikusan, nyilván a köznyelvből véve, a magyar „utca” szóval írja le. Ezzel igazolva, hogy a korabeli népesség utcának nevezte őket.

Bartal A. glosszáriuma pedig plataticum = útadó, plateatim = in módúm platearum = strassenweisse meghatározást hozza. Nincs okunk tehát kételkedni abban, hogy a tizedjegyzék piatea szavai utcát jelentenek. A defterek mahalléinak „tömb” jelentését pedig külön cikkben igazoltam, amelyben Buda ismert térképének és ránkmaradt defterének egyértelmű — s ilyen értelmű — összefüggését részletesen ki tudtam mutatni.13

A második feltétel, hogy ti. az 1522. évi lakosság megfelel az 1546. évinek, csak a mondat szó szerinti értelmezésében igazolható: a két népesség között bizonyos megfelelés van. Személyi azonosságra csak nagyon kis mértékben számíthatunk. A családok egy-egy utcában való továbbélésének már sokkal több esélye van. Két­ségtelen, hogy a törökök megjelenése felkavarta a népességet. Azonban a közvetlen harci cselekmények, pusztítás elükével a lakosság mégis csak a nagyobb biztonságot nyújtó városba települt vissza. Feltehetően nagyobbrészt saját tulajdonába. A törökök rendelettel biztosították a lakosságot a tulajdonjog szabad gyakorlásáról. A magyar hatóságok adókedvezményt adtak a házukat újjáépítőknek. Mohamedán lakosság beköltözhetett keresztény házakba, azt azonban, hogy magyarok szabadon ingatlant foglaljanak maguknak sem a török, sem a magyar elöljáróság nem engedélyezte. A város felügyelt az általa birtokolt háramlási jogra. A Rákóczi-szabadságharc utáni időről pedig például Szakály Ferenc mutatja ki, hogy a város azt is lehetővé tette, hogy a „rebellis” elárverezett ingatlanát valamelyik hozzátartozója váltsa magá-

13 M áté Zsolt: A magyarországi török defterek helyrajzi forrásértéke. Településfejlesztés 1988/2.

13

hoz.14 A családnév ugyanazon helyen való továbbélését tehát igen sokféle módon — jó alappal tételezhetjük fel. De nem kell csak feltételezésekre hagyatkoznunk. 546 szegedi családnévbó'l 301 tovább él a defterben is. Végül majd utcánként 25—50%-os továbbélést tudunk kimutatni.

Bátran vállaljuk tehát mindkét feltételt mint a rekonstrukciós módszer sine qua non-ját.

Továbblépésként a szegedi várostörténet topográfiai vonatkozásainak áttekin­tését végezzük el.

A történetbó'l a topográfiát befolyásoló legfontosabb eseménytörténeti és kor- történeti adatokat foglaljuk össze, azzal a céllal, hogy a különböző' időben keletkezett forrásokat értelmezni tudjuk, s a köztük mutatkozó eltérésekben kiigazodhassunk.

Korai történet: Az első írott adatoktól 1522-ig, a dézsmajegyzék keletkezési évéig.15 Szeged a Tisza és Maros összefolyása mellett épült, fontos utak csomópontjá­ban. A sószállító hajók kikötője, s az itt levő országos sórakodóhely királyi terület volt, a város más része királynői, majd johhannita birtok. IV. Bélától és III. Endrétől Buda és Fehérvár kiváltságait kapta Szeged. Négy területre tagolódott, a királyi vár; a Szt. Demeter templom körül a későbbi Palánk; a Szt. György templom körül Felsőváros; a Szt. Péter templom körül Alsóváros. Szeged pénzverő kamara szék­helye volt.

A város 1522-től 1548-ig: A dézsmajegyzék és a defter közötti időszak. 1526-ban Szapolyai János itt időzött a mohácsi csata idején, a csatavesztés után Tokajba vezette seregét.16 A védtelenül maradt várost a török 1526. szept. 28-án feldúlta, kirabolta, felgyújtotta. A lakosság egy része elmenekült, egy része ott halt meg vagy rabszíjra került.17 Ezután Cserni Jovan serege is megdúlta a várost novemberben.18 A kettős királyválasztás után János király fennhatósága, majd az Erdélyi Fejedelem­ség védnöksége alá került. A pusztulás mértékére jellemző, hogy János koronázásakor (1526. nov. 10) hatévi adómentességet kaptak azok, akiknek háza a török dúlások alatt leégett.19 A viharos történelmi időben ez a lakosokat visszatérésre, feldúlt ottho­nuk rendbehozására ösztönözte, s ezért is gondolhatunk arra, hogy a dézsmajegyzék és a defter a különbségek ellenére is értékelhetően egyező adatokkal készült.20 Ellen­tétes a hatása annak, hogy a délvidék magyarsága a török elől behúzódott a városba.21

A várost a török 1542 őszén — ellenállás nélkül — megszállta. 1543-ban meg­szervezték a Szegedi Szandzsákot. 1522-től 1548-ra a város keresztény lakossága 1/5-del csökkent (1574 családról 1244-re).

Az 1548-as defterből értesülünk először az ún. középvárosi városról. Amely azonban a családnevek alapján, nem új városrész, csak a török megszállás előtt köz- igazgatási különállása, s így oklevéli említése nem volt.

A város 1548-tól 1776-ig: Ez a kor már kívül esik a vizsgálódásunk területén. Az alábbiakban mégis azért tekintjük át, mert ez az első ábrázolások és térképi for­rások kora.

11 Kenéz G yőző—Szakály F erenc, A szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve, p. 57.16 G yőrffy 1963. p. 901—902.16 R ejzner I. p. 91.17 Reizner I. p. 92.18 R eizner I. p. 95.19 H orváth M.: Magyarország története, Pest 1871. IV. k. p. 17. = Magyar országgyűlési

emlékek. Budapest 1874.1. k. p. 21. = R iezner I. k. p. 100.20 Vass Előd 1979,1982 és Csongor G yőző 1968, 1969,1970 a családnevek nagy mennyiségé­

nek 1522 és a későbbi idők közötti jelentős eoyezését mutatja ki. Bár egy emberöltő viharai sok csa­lád eltűnését eredményezték, az azonosítható családnevek nagy számossága miatt a két névsorból megbízható következtetések vonhatók le.

21 Reizner IV. k. p. 135.

14

A török időben a város fokozatosan pusztult, lakossága fogyott. Musztafa bég 1543—49-ig ugyan kijavíttatta a várat és a palánkot,22 az 1552-ben bekövetkezett „Szegedi veszedelem” azonban újabb pusztulást hozott, a várost felgyújtották. 1522-ben még 1574 ház volt Szegeden, ebből ekkor már csak 1053 állott, s a pusztu­lást csak 246 ház vészelte át.23

1641-ben a füleki őrség a „Fazékszört” dúlta fel.241686. októberben a török végül feladta a várost.1697-ben tűzvész, 1703-ban vihar, 1704-ben két várostrom pusztított,1705-ben tűz ütött ki, „mely alkalommal a török időkből fennmaradt apró házak”

és katonai raktárak leégtek, ami megmaradt, azt 1710-ben újabb tűz pusztította el.25 1712-ben nagy árvíz volt.

Ezzel érkeztünk el az első, az egész várost felölelő térkép keletkezésének évéhez. Az 1713-ban készült térkép,26 amely vélhetőleg a török alól felszabadult város állapo­tát rögzíti, híven tanúsítja a sok katasztrófa hatását. Reizner számítása szerint 1040 ház helyét tünteti fel, ami 1548 óta további 240 családnyi csökkentést jelent.27

Az 1553-as defter28 ugyan ennél is kevesebbet, 1003 keresztény családot írt össze. A város kiterjedését tekintve azonban ezt a számot kritikával kell néznünk. Jelentős lehetett ugyanis azoknak a házhelyeknek a száma, amelyeken a mintegy 1000 főnyi mohamedán lakosság részben elfoglalt házakban, részben ún. „török módra” épült apró faházakban lakott.

1714—17 között épült a külső Palánk, másképp Eugenius árka,29 amely megszün­tette a „Középvárosban” a középkor nyomait.

A város rohamos fejlődésnek indult, a templomok újjáépü'tek, gátak, töltések készültek, 1776-ra a város középkori helyének már többszörösét foglalta el.30

Alább a településtudomány szempontjai szerint rendszereztük és elemeztük az írott források vonatkozó adatait. Megvizsgáltuk hogyan fordulnak elő a városszerke­zet és elemei a középkori oklevelekben és a szakirodalomban.

A várost említő oklevelek és szakirodalom célzatos újraolvasását végeztük el. Az írott forrásokból kiemeltük mindazt, aminek értelmezhető helyrajzi vonatkozása volt. A hatalmas adatmennyiséget a következő csoportosításban dolgoztuk fel: templomok, egyházi intézmények, szegedi középkori házak, piacok-vásárjogok, középkori városszerkezet, utcák-telkek. Kritikai szemlélettel vetettünk egybe min­dent, s a legvalószínűbb — egymásnak topográfiai vonatkozásban sem ellentmondó — következtetéseket leszűrtük. Végezetül az adatok legtöbbjét a rekonstruált helyrajz térképére rávezettük.

Templomok

A templomok a középkori városszerkezet, az egyházi közigazgatás legfontosabb elemei számunkra. A város részekre tagolódását a templomoknak oklevelekben elő­forduló említéséből tudjuk kikövetkeztetni. Az egyéb egyházi intézmények is város- szerkezeti értékű adatok, bár elsődlegesen művelődéstörténeti, közegészségügyi stb. vonatkozásuk szembeötlő.

22 R eizner I. k. p. 114.23 R eizner I. k. p. 130.21 R eizner IV. k. p. 179.25 R eizner I. k. p. 212.28 Forrás 1713/1. A térkép Savoyai Jenő hg. hadijelentésének melléklete.27 R eizner I. k. 184.28 V ass 198229 Reizner L k. p. 237—239.80 Forrás 1776/1

15

A kutatás a szegedi templomok és egyházi intézmények vonatkozásában zavarral küszködik. Konkrétan fennmaradt, ill. föld alatt rejtőzködő nyomát 5 templomnak ismerjük, helyesebben öt olyan helyszínt ismerünk, ahol többé-kevésbé bizonyítottan, a középkorban templom állott. Egy-egy helyszínen azonban több nagy építési kor­szak is kimutatható.

I. Vártemplom — a mai várromtól a színház felé húzódó alapfal a felszín alatt 1876-ban előkerült, és ezt akkor a vártemplommal azonosították.31

II. Szt. Demeter templom — toronymaradványa a mai Dóm téren áll.III. Alsóvárosi Havi Boldogasszony templom — áll, helyén állhatott a korábbi

Szent Péter templom.IV. Szent György templom — alapfalai a Szent György téri ált. iskola telkén

a földben rejtőznek.V. A dominikánusok Szt. Miklós konventjének temploma — alapfalaira a felső­

városi minorita templom épült a XVIII. sz.-ban, s ma is áll.— A Palánki Mária templom maradványa nem ismert.

Az öt fennmaradt templomos helyszínnel szemben azonban 1665-ben Evlia Cselebi török utazó azt állította: „tizenegy kisebb-nagyobb temploma van, (ti. Szegednek) de sok rombadőlt helye is megvan”.32 Állítása egybecseng honfitársának 1526-os feljegyzésével, mely szerint a Szegedin néven ismert erős vár tele van templo­mokkal és zárdákkal.33

1722-ben a Szeged életében oly fontos szerepet játszó kun puszták perében Karácson Péter tanú dédapjára hivatkozva vallotta, hogy „Szeged városa nagy volt és 17 templomok voltak benne”.34

Ma azonban e 17 templomnak a nyomát nem igen leljük. Szeged püspöki szék­hely nem volt. Kedvező földrajzi helyzete és a fontos vízi közlekedés révén azonban már az ország legelső politikai és egyházi szervezése alkalmával egy nagy vidék köz­pontja lehetett. 1199-től említik a szegedi főesperességet, amely egészen a mohácsi vészig fennállt.35

A legelső írott említés Szeged templomáról kissé bizonytalan adat. III. Honorius pápa 1218. jan. 29-i oklevelében átírja III. Béla 1193—1196 között keletkezett okle­velét, melyben a szávaszentdemeteri görög monostor XII. sz.-i birtokösszeírása szere­pel. A király a jeruzsálemi bazilita monostornak adományozta a szóban forgó birtok­komplexumot : Szent Mária egyházat hajóval, falvakkal.36 Arra, hogy Szegedről van szó, a felsorolás sorrendjéből, s abból következtethetünk, hogy a többi számításba vehető helyek más egyházak kezén voltak. Ha ez a következtetés helytálló, vélemé­nyünk szerint ez az egyház Szegeden, de nem a várban állhatott, mert az a XV. sz.-ig királyi „magán”-birtok volt, amelynek javait a király nem ajándékozta el. Bizonyára a későbbi Palánk területére esett ez a templom. A Palánkban álló templomról gondol­hatjuk ilyenformán, hogy Szűz Mária tiszteletére volt szentelve, rendháza talán azonos lehetett a marianus ferencesek — később konventuális minorita, vagy csak egyszerűen minorita néven szereplő rend —- 1316-ban említett házával.37 Korábban feltételezték,

31 Cs. Sebestyén 1938/1 p. 18.33 K arácson 1904, Szeged 1983, p. 283.33 Thúry József, II. k. p. 171— 172.34 Reizner IV. k. CC. p. 355.35 R eizner I. k. p. 19.36 Szeged 1983. p. 287—288. = G yőrffy G yörgy: A szávaszentdemeteri görög monostor

birtokösszeírása MTA II. oszt. Közi. 1952. 344—345, 359—361.37 Szeged 1983, p. 484, G yőrffy 1963. p. 901 = Codex Italicus, Anal Franciscus IV. 555.

16

hogy a rendházuk a Várban állott, ez azonban nagyon valószínűtlen. Azon a feltétele­zésen alapult, hogy templomuk azonos lett volna a Szent Erzsébet templommal, amelynek írásbeli helyét Dugonics András említi (lásd késó'bb!). Sokkal inkább gon­dolhatunk arra, hogy a Palánk északi részén feküdhetett, az 1546-os defterben szereplő Boldogasszony utca városnegyedben. (Ez a negyed a szandzsákbég lakóhelye is volt.) Ha itt állott a templom, jellegzetes helye megfelel a ferencesek XIV. sz.-i gyakorlatá­nak : templomaikat szívesen telepítették a város szélére, hogy „toronyként” a város védelmi rendszerének szerves részét képezze. Ugyanakkor ez a hely megfelel annak a törökkori leírásnak is, amely romos kolostorról beszél, „amelyet egyik oldalról az országút, a másik oldalról egy romos templom, a harmadik oldalról... kő házak határolnak” ... „ehhez csatlakozó barátlakások, amelyek egyik felől a kolostorral, másik felől az országúttal, a harmadik oldalról pedig a romos templommal és egy üres telekkel voltak határosak.38 A leírás a szandzsákbég házára vonatkozó adatokkal együtt (lásd később!) csak a mai Oskola utcától a Tisza és a Roosewelt tér felé eső tömbre illik.

A templomok országút melletti fekvése valószínűvé teszi, hogy ez volt az a temp­lom, amelyben Bertrandon de la Brocquiére lovag 1433-ban járt. Ő ugyanis Szeged „egyetlen” 1 mérföld (4,45 km) hosszú utcáján a ferencesek templomában vett részt istentiszteleten.39 A templomnak maradványa nem ismert.

1332—37-ben a pápai tizedjegyzék említi először Szent Demeter és Szent György plébániai templomokat.40 Ezt a két templomot könnyen azonosíthatjuk a fejezet elején felsorolt Dóm téri és Szent György téri maradványokkal. Szegednek még 1458-ban is csak e két plébánia temploma volt, bár több kutató négyről beszél Mátyás király oklevele alapján.41 Az 1458. aug. 16-án kelt oklevél azonban világosan Szent Demeter és Szent György plébániák, valamint Szent Péter és özvegy Szent Erzsébet ispotályok templomait említi. Fontos tudnunk, hogy tizedszedési joggal csak a plébániák rendelkeztek, így az egyházi közigazgatást Szeged más részein is e két plébánia látta el.

A Szent Erzsébet ispotály és templom helye bizonytalan. Az ugyancsak Szent Erzsébetnek emlegetett vártemplommal ez semmiképpen nem lehetett azonos, özvegy Szent Erzsébetnek szentelt volt, míg a vártemplomot Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére szenteltnek tulajdonították. Egy 1449-ben kelt okirat arról tudósít, hogy Fekete Szabó János az elhagyott Szent Erzsébet kápolnát és házat a szegények szá­mára újjáépítette.42 Az oklevél kifejezetten kápolnát ír, tehát nagyobb templomról itt szó sem lehetett, s a szegények ispotálya a királyi várban nem állhatott.

A Szent Péter ispotály templomát Alsóvárosra teszi a kutatás. Neve az 1458-as oklevélen kívüi 1497-ben bukkan fel. Szilágyi László három szegedi kőháza közül egyikről azt jegyzi meg egy oklevél, hogy a Szt. Péter templom előtt állt, s ugyanott egy mészárszéket is említ.43 Egy 1698-as keltű látképen Alsóvároson szerepel St. Peter felírás.44 Ezt a kutatók mindmáig a templomra vonatkozó feliratnak értelmezték,

38 Szeged 1983 p. 538 = H alasi-Kun , T ibor p. 16— 17.s* Reizner I. k. p. 46. = Memoires = Brüsseli okmánytár. Reizner karmelitának fordítja a

cordeliers szót, ami nyilvánvalóan ferences. Egyébként is franciából fordított szövege jelentősen eltér Czimer Károly közlésétől, Bálint 1959. p. 18.) Új, pontos közlése: Bertrandon de la Brocquiére lovag alföldi útleírása. Somogyi-Könyvtári műhely 1983. 4. p. 231—232.

10 G yörffy 1963. p. 901 = Monumenta Vaticana I ./l. 174.41 R eizner IV. k. XXXI. p. 54.42 Lukcsics II. k. p. 267. = Bálint 1975. p. 27.48 R eizner I. k. p. 70 = Hazai okmánytár V. k. 388. (időponti határ lehet a Szt. Péter és a Havi

Boldogasszony templom között).44 Források 1698.

17

jóllehet ekkor itt már 200 éve a Havi Boldogasszony templom állott, s a St. Peter nem is a templom fölé van irva, hanem a mellette álló alacsonyabb épületek fölé. A rajz egyébként sem tartalmazza egyetlen templom nevét sem, (pedig ábrázolja a templomokat) hanem mai szóval „közintézményeket” ír fel. így a Szent Péter elnevezést ispotályként kell értelmeznünk. A Szent Péter templom már nem volt meg, de az 1497-ben említett ispotály még állhatott.

Az obszerváns ferencesek — másik nevükön ferences cseri barátok — 1444-ben jelentek meg Szegeden, s maguknak követelték a marianus ferencesek templomát, amelyró'l már fentebb szóltunk. Küzdelmük sikertelen volt, s 1452-ben45 Alsóvároson telepedtek meg. Ma is álló, Havi Boldogasszonynak szentelt templomukat korábbi falakra, feltehetően a Szent Péter templom alapfalaira építették fel. A templomot fal és temető' vette körül.46 1562-ben a ferencesrendi barátok számára a török közigazgatás igazolványt adott ki, 1545-ös hitvitára hivatkozva, hogy az „új boldogasszony háza néven ismert egyház 53 év óta a barátoknak nevezett szerzetesek keze között van”.47 Tehát vagy 1492 vagy 1509 óta,48 ez az iratból nem eldönthető'. Az új Boldogasszony név összecseng az 1546-os defter Új Boldogasszony utcájával. Az „új” név az obszer­váns szerzetesek Boldogasszony templomát különböztethette meg a marianusok palánkbeli Mária templomától. Ez megerősíti fenti feltételezésünket, hogy ti. az is Boldogasszony tiszteletére volt emelve. 1459-ben Mátyás király szerdai nappal vásár­jogot adott Szegednek a Szűz Mária kolostora előtt.49 Bár az oklevél ezt nem említi, valószínűleg Alsóvárosról lehet szó, mert a király ugyanitt 4 mészárszék létesítését is engedélyezi, s Szilágyi László kőházát éppen egy mészárszék mellett, a Szent Péter templommal szemben, tehát Alsóvároson találjuk 1497-ben.43 H ajói következtetünk, akkor tehát a barátok kolostora 1452—1459 között felépült és Szűz Máriáról nevezett volt. Az új templom azonban 1509-re készülhetett el.

A Felsővárosi Szt. György plébánia templom helye nem problematikus. 1686-ban romos állapotban érte meg a törökök kivonulását.50 1722-ben rögtönzött módon helyreállították.51 1859-re használhatatlan állapotba került s iskolának alakították át, 1905-ben került lebontásra.62 Körülötte temető volt, s nyilvánvalóan közelébe esett a piac, mert a XVIII. sz.-ban Templum forensa (piaci) felirattal tünteti fel Bállá Antal térképe.53

A dominikánusok Szt. Miklós konventjéhez tartott Felsőváros másik temploma a dömés Szent Miklós templom. A konventet 1318-ban alapították, 1468-ig azonban nincs újabb írásos nyoma. 1529-ben a kolostor elnéptelenedett,54 később rommá lett. 1740-ben a minoriták nem vállalták az ugyancsak romos Szent György templom újjáépítését, s helyette a dominikánus templom falaira55 építették templomukat (1754—1767), miután 1747-től kolostorukat már mellette felépítették56. A templom és a rendház ma is áll.

Itt helyes megjegyeznünk, hogy az újabb kutatás végleg tisztázta, hogy az a korábbi feltételezés, mely a bencések XI—XII. sz.-i szegedi jelenlétét éppen Felső- 14

14 Szeged 1983. p. 486.49 Bálint 1966, p. 9. és p. 47.47 R eizner IV. k. XC. p. 157.48 A 48 alatt jegyzett 1497-es oklevéllel összevetve 1509 valószínűbb.48 Reizner IV. k. XXXIII. p. 56.40 Forrás 1686/1, Szeged 1983. p. 288—289. 24 fénykép.41 Reizner I. k . p. 372.42 Bálint 1959. p. 128.48 Cs. Sebestyén 1938/1 p. 71. = Forrás 1776/1.64 Szeged 1983. p. 481.44 Bálint 1975. p. 22.49 Cs. Sebestyén 1938/1 p. 80.

18

városon, a Szent Miklós templom helyén következtette ki egy 1225-ös oklevélből, tévedésen alapult. Az oklevélben szereplő scyget szó Csepel szigetre vonatkozik.57

A Palánk plébániája a Szent Demeter templom volt. Korábban már megemlékez­tünk 1332-es és 1458-as említéséről. Minthogy a templom maradványa a Dóm téren álló Dömötör torony, a templom helye pontosan ismert. 1686-ban térképen is fel­tűnik a templom rajza.58 A templom körül cinterem (temető) volt.59 Valószínűleg joggal tételezzük fel, hogy ez az a cinterem, amelyben, feljegyzés szerint, I. Ulászló 1444-ben 3000 ember jelenlétében békét esküdött a törököknek.60 Korábbi kutatók a Vártemplomra vonatkoztatták ezt a szöveget. Nem tartjuk azonban valószínűnek, hogy a várbeli templomot ilyen nagy, körülkerített temetőkert vette volna körül, erre a hely szűkössége nemigen adott volna lehetőséget. A hódoltság alatt rommá vált templomot 1723-ban püspöki templomként állítják helyre, miután a város a Csanádi püspök székhelye lett.61 A templomot végül a Dóm építése miatt 1918—25 között lebontották, a tornyába foglalt középkori toronyrész szerencsénkre műemlékként megmaradt.

Legkevesebb adatunk a Vártemplomról maradt fenn. Helye a vár 1686-os rajzán58 és a város 1686-os látképén62 tűnik fel először, de ekkor már romokban áll. Dugonics András emlékezik meg „Jeles történetek” című könyvében Szent Erzsébet romos templomáról, amelynek alapjait ő még látta.63 Egyetlen ismert utalás ez a templom védőszentjére. A templomra vonatkozó szakirodalmi említésekről sorra kimutattuk az előzőekben, hogy bizonytalanok. így az 1458-as oklevél özv. Szent Erzsébet ispo­tályt említ. Úgyszintén bizonytalan az 1444. évi királyi eskütétel helyével60 vagy a francia utazó lovag által meglátogatott ferences templommal39 való azonosítás. A templom romjait Dugonics idézett említése szerint a várbeli kazamaták építésekor 1764-ben64 elhordták. — Megjegyezzük, hogy ez a templom a legdíszesebb szegedi templom volt, amelynek faragott kőből voltak a díszei. Díszes faragványai szép számmal fennmaradtak65. Alapfalait valószínű módon azonosította Kováts István, aki a vár bontását végezte 1876-ban31. A falak ma is földben rejtőznek a mai várrom alatt, s innen kiindulva a színház felé húzódnak.66

Egyházi intézmények

Jórészt az előző részben ismertetett templomokhoz kapcsolhatók, vagy helyük nem ismert. Az ismétlések elkerülésére, s mivel helyrajzi fontosságuk az adatok hiá­nyossága miatt másodlagos, csak vázlatosan ismertetjük az intézményeket, a legfőbb szakirodalmi utalásokkal.

Domonkosok Szent Miklós rendháza. A domonkos Szent Miklós konvent és templom kapcsán ismertettük. A templomhoz kapcsolva állt a mai Szent György téren, rátelepült a ma is álló minorita rendház. A domonkos konvent 1516-ban leégett

67 Szeged 1983. p. 329.68 Forrás 1686/2.59 Cs. Sebestyén 1938/1 p. 29— 32.60 Bálint 1975. p. 25—26. = T eleky József p. 393. (a szöveget többféleképpen idézik.)61 Reizner I. p. 291.62 Forrás 1686/3.63 Bálint 1975. p. 26. = D ugonics András, Jeles történetek I. Pest 1794. p. 144.64 Molnár József 1959.65 Entz G éza 1965.65 Schmidt János szcenikus szíves közléséből értesültem, hogy a színház 1986-ig tartó felújítá­

sánál a pincében az alapfalak előkerültek, s új pince nyitását tették lehetővé. Azonosításuk régésze- tihg nem történt meg.

19

(lásd később) 1529-ben elnéptelenedett.67 Tudjuk, hogy teológiai iskolájuk is volt. Premontrei apácák Szentlélek monostora. A monostor fekvésére utal, a dézsmajegyzék Szentlélek utcája, s egy kódex bejegyzés. „1516. augusztus 27-én tűzvész dúlt Felső­városon és akkor megégett a Szent Miklós és Szentlélek monostor.68 Talán hozzájuk tartozott az özvegy Szent Erzsébet ispotály, amelyet 1458-ban említ Mátyás oklevele68, illetőleg az 1449-ben Fekete szabómester által a szegények részére helyreállított Szent Erzsébet kápolna.70 A szerzet ugyanis elsősorban betegápoló tevékenységéről ismert. Az apácák az 1520-as években elköltöztek Szegedről.71

Új Boldogasszony háza, obszerváns ferences kolostor Alsóvároson a Havi Bol­dogasszony templomhoz kapcsolva. Lényegében ma is áll. Az előző részben részlete­sen foglakoztunk vele. Említik 1459-ben az alsóvárosi vásárjoggal kapcsolatban. Gótikus részleteinek feltárását Lukács Zsuzsa napjainkban is folytatja.

Boldogasszony, marianus, ferences kolostor. A Tömörkény utca, a Roosewelt tér és az Oskola utca által határolt tömbben feküdt. A templomoknál részletesen ismertettük.

Özvegy Szent Erzsébet ispotály — 1449-ben és 1458-ban69-70 említik. A templo­mok, majd a premontrei konvent kapcsán szóltunk róla. Helye ismeretlen. Feltételez­ték, hogy a várban volt. A Lysa utca név utalt volna rá. Ez nagyon valószínűtlen, a Lysa név klerikus összeíró tollából az 1522-es dézsmajegyzékben nem igen kerül­hetett Szent Erzsébet neve helyett leírásra. A várban egyébként sem tudjuk szegények kórházát elképzelni.

Szent Péter ispotály — Mátyás oklevele említi 1458-ban.69 Mint már írtuk, az alsóvárosi Szent Péter templom mellett állhatott. Elképzelhető, hogy városi alapí­tású volt72. Talán a johanniták alapítása. A Szent Péter templom ápolási szolgálata a ferencesekre szállt, akik a kórházat még a XVIII—XIX. században is fenntartották73 legalábbis 1809-ig. Ekkor a kórház a klastrom épületében volt. Az 1698-as látkép, melyről már szóltunk, szintén itt ábrázolja és St. Peter felírással jelöli.74

A régi Borbás utca nyugati sarkán állott a város nevezetességének számító kórház 1807-ig75. A Balla-féle 1776-ban készült térkép76 feltünteti a Régi Ispotály utcában ezt az épületet, amely igen régi lehetett. Ebben sejthetjük esetleg Szilágyi László 1497-ben említett kőházát.77 Cs. Sebestyén szerint a johannita kórházat.76 Lehetett ez a Szent Péter kórház korábbi épülete („régi ispotály”)» de mindenesetre fontos épület volt, ha nevezetességnek is számított.

Szent Demeter templom kórháza. Létezéséről egy 1754-es canonica visitatio-ból tudunk78. Helyét nem ismerjük.

Szándékosan nem foglalkoztunk a johanniták szegedi jelenlétével. Ez kevéssé bizonyított, az 1983-ban megjelent Szeged története részletesen foglalkozik a rend szegedi nyomaival.

87 Szeged 1983. p. 483.88 Bálint 1975. p. 42. és 142. (175 jegyzet).89 R eizker IV. p. 54. XXXI.70 Lukcsics n . k. p. 267. = Bálint 1975. p. 27.71 Szeged 1983. p. 483.78 Szeged 1983. p. 417., Lukcsics EL 267.73 R eizner ü l . k. p. 187.74 Forrás 1698.76 Reizner III. k. p. 188—189.78 Forrás 1776/1 = Cs. Sebestyén, 1938/1. p. 86—88 között.77 Reizner I. k. p. 70 = Hazai okmánytár V. k. p. 388.73 R eizner III. k. p. 188. = Csanád-egyházmegyei levéltár Temesvárott (1900-ban!)

20

Szegedi középkori házak

Csak felsorolásszerűen dolgozzuk fel a témát és utalunk a forrásokra. Az adatok ugyanis rendkívül szűkszavúak, többet nem tesznek lehetővé.

Vár, részletesen feldolgozott. Cs. Sebestyén Károly 1928-as könyvéből ismert. Itt csak utalunk rá, hogy feltételezése szerint a középkorban a várban magán lakó­házak is állottak. Feltételezhető 2 utcája. A főutca az É-i kaputól a D-i kapuig húzód­hatott, a másik, ezt keresztező a nyugati torony és a déli kapu között húzódott. A két utca között állott a templom.79 A török időben itt már magyar lakossággal nem számolhatunk.

A hagyomány szerint Zsigmond, László és Mátyás királyoknak Szegeden palotái is voltak.80

1511-ben Sárszegi István szegedi gróf elzálogosította szegedi házát.81 Telke három égtáj (észak, kelet, dél) felé eső hét szomszédja ugyanabban az „utcában” állott (értsd: a közöket is a főutcán tartották nyilván), nyugati oldalán, a város árka húzó­dott82. Háza a Nagy utca déli végében volt.

Szilágyi Lászlónak, aki valószínűleg Mátyás király unokatestvére volt, 3 kőháza is volt Szegeden.83 Talán a legelőkelőbb a Nagy utcában állott, Zákány István főbíró házával szemben. 1527. július 25-én ennek ablakából lőtték le Cserni Jovánt.84 Talán ez volt az a kőház, amelyet Szilágyi István palotájaként említve, II. Lajos 1525-ben a városnak ajándékozott.85 Zákány István nevével az 1522-es tizedjegyzékben valóban a Nagy utcában találkozunk. Egyik Szilágyi palota 1520-ban Sárszegi István kezében volt.

Szokollu Musztafa palotája. Ablakaiból a piactérre nyílt kilátás. 1546-ban a Bol­dogasszony utcai tömbben állott, a Tisza partján vagy ahhoz közel. Talán az előbbi Szilágyi-palotával azonos.86

Szilágyi László másik palotája egy mészárszék mellett az alsóvárosi Szent Péter templommal szemben állott-83 Az egyházi intézmények ismertetésénél felvetettük, hogy azonos az 1807-ben fennállt régi ispotállyal. (Szt. Péter ispotály?)

Fügedi Benedek polgár házában szállt meg 1455-ben Szegeden járván Kapisztrán János.87

Középkori eredetűnek tartjuk a 60-as években lebontott Oskola u. 6. sz. ún. török házat.

XVII—XVIII. sz.-i térképeken előforduló fontosabb épület, amelyről tudnunk kell, hogy nem középkori, az 1692-ben épült katonai élésház, 1697-ben leégett, helye, vázrajza fennmaradt88, az épület a XIX. sz. elejéig állott.

79 Cs. Sebestyén 1928/3 p. 35.80 R eizner I. k. p. 44 = Varga, F. Szeged város története 42—45. forrásul idézve Vedres

István 1799. évi verses műve.81 R eizner I. k. p. 36 = Magyar Történelmi Tár, Pest, 1863. XII. k. 142.1.82 Szeged 1983. p. 492 (150-es jegyzet) = OL. Dl. 106 083/774 Sz. R. 111. sz.83 R eizner O. p. 70 = Hazai okmánytár V. k. p. 388.84 R eizner I. p. 97. = Történelmi Tár 1885. évf. p. 506.85 Szeged 1983. p. 493. = OL. Dl. 90 600, SzR. 114— 115. sz.66 Szeged 1983. p. 539. = Névtelen (budai) szerző: Dseváhir-ül-menákib (1591) = K arácson

I. 1908. p. 81.87 Szeged 1983. p. 487 = Bölcskey Ödön, Capistranoi Szent János élete és kora I—ü l. Székes-

fehérvár 1923—1924. H. k. 501. Bálint 1975. p. 124.88 R eizner I. p. 188 és 201. R eizner IV. CLXXI.

21

Ugyanez okból említjük meg az országos fő sóraktárat, amelyet előbb 1698-ban a Palánkban állítottak fel, majd a Felsőváros és a vár közé helyezik át,89 ahol a XVIII. századi térképeken láthatjuk is. 1783-ban épült a Tisza-partra merőlegesen álló négy sópajta.

Piacok, vásárjogok

A középkori élet jellegzetes része a heti és az országos vásár volt. A vásártartás joga királyi adomány volt. Szeged települési tagozódására fényt vet, hogy mindhárom egységnek külön vásártartási joga volt.

1431-ben Felsőváros nyert Zsigmond királytól csütörtökön tartandó szabad heti­vásárt90. A vásártér helyét adatokból nem ismerjük, de feltételezésünk szerint a Szent György templom környékén lehetett. A templom körül temető volt, de a templomtól nyugatra fekvő főutca, a Szent György utca is kiteresedett a templom közelében, s a keletre eső Gyevi országút is. Az 1713-as de la Croix Paitis-féle térkép eredetijén a Gyevi (Budai) út feltűnően széles, lehatárolt térség91 (Reizner tévesen mocsárnak ábrázolja92!). A templomot pedig forensa (piaci) jelzővel tünteti fel az 1776-os térkép.93

1456-ban kelt Hunyadi János oklevele, amely a hétfőn tartandó vásárokra érke­zőknek vámmentességet biztosít, s erre utasítja a szegedi várnagyot és alvárnagyot. A vásár helyét az oklevél nem említ.i94 Mátyás király ezt az oklevelet 1483-ban átírja és megerősíti.95 Ezt a vásárt egy kihirdetési ügy kapcsán már 1407-ben említi a Csanádi káptalan két oklevele. Legalábbis hétfői vásárokat mond.96

1459-ben Mátyás király a Boldogságos Szűz Kolostora előtt, hetenként szerdán tartandó hetivásárt engedélyez.97 Hogy ez az Alsóvárosra vonatkozik, azt csak köz­vetve igazolhatjuk. De erről a templomokról szóló részben már bővebben szóltunk.

1499-ben II. Ulászló a Lathran téren vagy a Lathran utcában tartandó évenkénti Luca napi országos és hetenként csütörtöktől szombatig tartó hetivásárt engedélyez.98 Figyelemre méltó, hogy az 1546-os defter Szombathel neve, melynek közelében a hal­mazelméleti módszerrel (lásd később) az 1522-es tizedjegyzék Kyslatran utcáját kimutatjuk, az engedélyezett szombati vásárnappal cseng össze.99 A defterben — egyedül! — emellett az elnevezés mellett nem szerepel az utca megjelölés, tehát a Szombathel nem utca (plathea) volt.

Meg kell állnunk egy pillanatra. A korábbi kutatóknál a legtöbb zavar a Latrán névnél keletkezett. Bár Reizner" világosan értelmezi az Ulászló oklevél szövegét és különbözetet meg Kislatrán utcát és Nagylatrán teret, a Szombathely nevet még nem ismeri. A későbbieknél a két Latrán összemosódik, a Szombathely lokalizálása ered­ménytelen. Ulászló oklevele pedig nem az elnevezésben bizonytalan, hanem a vásár helyére ad alternatív lehetőséget, amikor vicus vagy piatea Lathran-t98 említ. A vicus

89 R eizner I. p. 241—242 és 242— 1. jegyzet.90 R eizner IV. p. 31. XVI. loco Felsewzygeth... in civitate Zegediensi...91 Bálint 1959. p. 47.92 R eizner I. k. p. 231—232 között.93 Cs. Sebestyén 1938/1 p. 71 = Forrás 1776/1.91 R eizner IV. k. p. 50. XXVIII.93 R eizner IV. k. p. 82—83. L.96 Szeged 1983. p. 408.97 Reizner IV. k. p. 55—56. XXIII.98 R eizner IV. k. p. 89. LV. ad vicum seu piateam Lathran appellatam singulis ferys quintis,

usque ad diem sabbati99 Reizner I. k. 61.

22

általában nagyobb térséget jelent, a korabeli Budán csak a mai Hess A. tér neve mellett (vicus Claustri beati Nicolai) találjuk. A piatea az utcák szokásos neve volt.

Mindezt összevetve megállapíthatjuk, hogy a vicus, másképp Nagy-Lathran volt a szombati piac helye, azaz vicus Zombathely,100 Plathea Kyslatran pedig a kiseb­bik vásártérre vezető utca, — de ez a név illethette magát a kisvásárteret is, amely az oklevélben csak piatea Lathran néven említődik.

Kutatók a Lathrán teret a mai Roosewelt tér helyére teszik. Itt mindenesetre lehetett piac, mert vásárnak ez volt elegendő térség a vár és a Palánk városrész között. A várból ellenőrizhető volt a terület, s ide láthatott ki palotájából — talán a Szilágyi palotából — a szandzsákbég, aki egy életrajzírója szerint egyszer ablakából látta, hogy áron alul vették el egy szegény ember káposztáját.101 S ide futhattak össze a rév­től a Palánkon és a Középvároson átvezető összekapcsolódó utak, amelyeket az 1578-as defter országútként említ.102 Véleményünk szerint — s a matematikai mód­szer ezt igazolja — ez volt a Kislatrán; s a vicus Lathran, azaz Nagylatrán a mai Széchenyi térre esett. A Szent Demeter templom körüli téren, jóllehet ez piac logikus helye, nem lehetett piac, mert itt temető volt.103

Szeged középkori városszerkezete

A templomok, egyházi intézmények, jeles középkori házak, piacok, vásárjogok megismerése után kísérelhetjük meg, hogy egyelőre írásban — felvázoljuk Szeged középkori városszerkezetét.

Vegyük sorra az okleveleknek településszerkezetre vonatkozó adatait.Szeged nevét először 1183-ban említik Cigeddin formában, sószállításokkal

kapcsolatban.104 A szegedi várnagy és alvárnagy egy 1323-as oklevélben szerepel.105 A vár első határozott említése egy 1338-as oklevélben (...castra Zegedinum) maradt ránk.106

Felsőváros egy év nélküli oklevélben merül fel a XIV. század elején... in superiori foro de Zeged.107 Ma a kutatók úgy sejtik, hogy Felsővárosi korábban Asszony­falva, más néven Felszeged névvel jelölték, Asszonyfalva 1355-ben említésre kerül, 1405-ben pedig az „Asszonyfalva, más néven Felszeged” formulát találjuk leírva.108 Felszeged ekkor különálló jogi községet képezett külön testületekkel. 1355-ben és 1431-ben Felsewzygeth109 néven említik. A Felsőváros még a XVIII. században is különböző nagyságú, s egymáshoz közelebb vagy távolabb eső hat szigetből állt. Az 1727. évi tanácsi jegyzőkönyv 425. lapján foglalt közleményből kiderül az is, hogy a felsővárosi hat sziget lakossága egymással csónakokon közlekedett, de voltak áthidalások is.110

100 Bálint 1975. p. 113. 114. 122. A Zombathel név már korábban is felbukkan. Az Ulászló oklevél a szegediek kérésére, korábban szokásos szombati vásárt is megerősíthetett.

101 Szeged 1983. p. 539 = K arácson 1908. p. 81.102 Szeged 1983. p. 540 = H alasi-Kun , T ibor 1964. p. 16— 17.103 Szeged 1983. p. 355.104 G yörffy 1963. p. 900 = OL D l. 25!, W XI. 48.105 Uo. p. 901 (Gyárfás H l. 509..106 R eizner I. 47. = P ór Antal: Nagy Lajos; (castra tbsz. mivel az oki. Becskerek várát is

említi) Bp. 1892. I. k. p. 11— 12.107 Dl. 94 028 Újabban, a superiori-t korábbi értelmezésben fordítva, ez a kifejezés csak egy

korábbi vásárra vonatkoztatott (Szeged 1983. p. 355..108 Szeged 1983. p. 296. = Petrovics István 1979. p. 67—74 „Azonfolva alio nomine Felze-

ged”.103 R eizner I. k. p. 31, IV. k. 31. XVI.110 R eizner I. k. p. 31— 32. (természetesen csak áradáskor).

23

Alsóváros nevét 1359-ben,111 1412-ben és 1422-ben inferior Zeged néven emlí­tik112. Alszeged is önálló jogi község volt, egy nagyobb szigeten feküdt110 bíróválasz­tásáról Zsigmond egy 1412-es oklevele szól) ...civitatis Alzeged.113

A város magja a királyi vár volt. Hajdan önálló sziget volt, az 1879. évi talaj­fúrások szerint114 kiemelkedő' magaslatot képezett. Még az 1552-es ostrom alkalmá­val is a vár egyik oldalánál (valószínűleg nyugati!) mocsár terült el, és csak ezen áthatolva lehetett a vártól délre eső révhez jutni.115

A várhoz kapcsolódott a vár déli oldalától fogva mély árokkal és sövényfonásos karókkal körülvett központi településmag, amelyet valószínűleg Zsigmond királynak 1405. évi törvénye116 — a decretum minus — után vettek körül védművel, a „palánk­kal, amelyről a városrész a nevét is kapta. A várnak és a településnek ezt a kapcsolatát Vorburgstadt elrendezésként tartja számon a szakirodalom: A palánk a vár külső erődje volt.

A palánkon belüli városrészt széles szabad térség választotta el a vártól. A palánki városrész külön említésével a korai időben nem találkozunk. Plébánia temploma, a Szent Demeter templom 1332-ben szerepel a pápai tizedjegyzékben,117 a városrész azonban nincs külön megnevezve. A „Szeged” elnevezést először a királyi vár visel­hette, majd később a Palánk. A palánk fennállására utal — esetleg — Albert király 1439 évi oklevelében.118 A ” . . . castrum nostrum Zegediense ac opidumsimiliter Zegediense...” ui. a korábbi oklevelek civitas szavával szemben az opidum — klasszi- szikus jelentése szerint — erődített város, a késő középkorban mezőváros. Tinódi 1554-ben a „Szegedi veszedelem”-ben már világosan említi a palánkot: „...a hajdúk... kerítésen belöl városban száliának, városbeliekkel kapura rohanának.” Majd pár sorral odább: „Hederbég az várban ingben szaladt vala.” (Tudjuk, a szandzsákbég a mai Roosewelt tér környékén lakott.)

A vártól északra eső Felsővárost (Felszegedet) a víz és mocsárvilág védte, semmi­féle erősítésről nem tudunk a későbbi időkből sem.

A vártól és a Palánktól délnyugatra fekvő Alsósáros (Alszeged) esetében azon­ban olyan helyneveket találhatunk, amelyek egy kezdetleges védmű emlékét őriz­hetik. Alsóvárostól nyugatra a város legelői terültek el. Alsóvárosnak a legelők felé eső szélén futó árkát a „város sánca” néven említik a régi térképek. A régi Alsóváros délnyugati csücskén pedig — a mai Vadkerti térnél — volt a Tompái kapu.119 Ezek a nevek még az 1850-es térképen is szerepeltek.120 A kapu feltétlenül körülkerített- ségre utal. Az árok, sánc pedig összefügghetett az 1522-es Árokhát utcanévvel. Ezt az utcát ui. Alsóvároson sejtjük.

Valószínűleg Alsóvárosra érthetjük Márki Sándor leírását is.121 „A Dózsa-féle keresztesek ellen a város két külvárost, melyek a kirákyi vártól távolabbra estek, s épp ennél fogva védtelenek voltak, sáncokkal körülvett” (1514). A másik külvá-

111 Reizner IV. k. p. 4. n . Zeged inferiori.112 Anjoukon okmánytár. Bp. 1891. VI. k. 383. oklevéltár IX. és XII.118 Reizner IV. k. p. 24. IX.114 1. Bibliográfia, Talajfúrások 1880.116 Reizner I. k. p. 48, és Hadtörténeti Közlemények 1896. évf. p. 111.118 Reizner I. k. p. 48, Reizner IV. k. p. 5. IV.117 Györffy 1963 = Monumenta Vaticana I/L. 174.118 Reizner IV. k. p. 45. XXV.118 Cs. Sebestyén 1938/1 p. 88, Vő. forrás 1850.120 Forrás 1850.121 R eizner I. p. 90. Nem tudjuk, Reizner itt honnan idéz, számításba jöhet: M árki S.: Dósa

György és forradalma. Bp. 1886. p. 145. vagy Verancsics György, összes munkái. Pest, 1857. Nem hisszük, hogy a szerzők Szeged vonatkozásában jólértesültek voltak.

24

rossal nem tudunk mit kezdeni. A Felsőváros erősítésének ui. ez egyedülálló említése lenne, s a központi településmag — a Palánk — ekkor már erődített lehetett, s nem is esett nagyon távol a vártól. Elképzelhető azonban, hogy a szerző mégis a palánki városrész újabb megerősítéséről beszél.

1543-ban a törökök megerősítették a várat, a palánkot pedig kettős földbástyá­val és a sáncok koronáján karós sövényfallal vették körül.122 Lambion császári mér­nök 1695. évi felmérése ezt az állapotot tünteti fel.123

A korábban 3 önálló község Szeged, Felszeged és Alszeged, a XV. század köze­pére egyesülhetett, mert ezután külön említésükkel már nem találkozunk.

Az 1522-es tizedjegyzék városrészek nélkül sorolja fel az utcákat. Az 1546-os defter azonban megkülönbözteti a szegedi vár lakóit, a Felsővárosi várost, Középvárosi várost, Alsóvárosi várost. A „vár” lakói nyilvánvalóan nem az erődben, hanem a pa­lánkban laktak. A Középváros helyét Vass Előd — a forrás közlője — egyértelműen a vártól nyugatra gondolja.124 A fő gondot az okozza, hogy az 1713-ból fennmaradt, alapvető forrásértékű térkép125 ezen a helyen nem tüntet fel települést. Tehát a Közép­város a török idők végére elnéptelenedhetett.

Kifejezetten városszerkezetre utaló megjegyzéseket találunk II. Fülöp burgundi herceg tanácsosa és lovászmestere — Bertrandon de la Brocquiére — 1433. évi úti élményeinek leírásában.126 A lovag nagy mezei városnak említi Szegedet, ír a nagy daru és túzok piacról, lóvásárról, Szeged templomáról, amelyet a templomokról szóló részben a marianus ferencesek palánki templomával azonosíthattunk. S azt írja, Szegednek csak egy utcája van, s ezt egy mérföld (1 francia mérföld: lieu 4,45 km) hosszúra becsüli. Ez a távolság kb. megfelel az alsóvárosi mai Sárkány utcától a felső­városi Tarjánig, a belvároson átvezető út hosszának. (A középkori város két legtávo­labbi pontja ez lehetett.) A szövegből nem világos, mire gondol a lovag azzal, hogy csak egy utcája van a városnak. Valószínű, hogy a városon átvezető országúiról beszél, mert ez a város mindhárom részét felfűzte. De Szeged sohasem volt jellegzetes egyutcás település.

A középkori országút északról Algyő felől érkezett a városba, vonala a régi tér­képek elnevezését követve: Gyevi út (a legnagyobb felsővárosi sziget közepe)—Vár, északi kapu—Vár, déli kapu—Palánk (Oskola utca)—Klastrom kapu (Dóm tér dél­nyugati sarka)—Szentháromság utca—Flavi Boldogasszony templom (a régi ispotály előtt dél felé fordul)—Fazekas utca—Kovács utca—Tompái kapun Törökkanizsa felé hagyta el a várost.127

Fontos megjegyeznünk, hogy a Felsőváros főutcája a Szent György utca (mai Dugonics utca) volt.128

Másik főútról beszél az 1578-as defter: a vámhelytől, a révtől a Duna—Tisza köze felé a Palánkon és a Középvároson átvezető, egymásba kapcsolódó utcasor vezette át a forgalmat129.

122 R eizner I. p. 110 = F orgách F erencz, Magyar históriája Pest, 1866. p. 33. (Bp. 1982. p. 39.)

123 Forrás 1695.124 Vass 1979. p. 19.125 porrás 1713/1 (lásd 8. sz. térkép).124 R eizner I. k. p. 45— 46. = Memoires de l’Institut National, Sciences morales et politiques,

Paris an. XII. T. V. p. 122. = Brüsseli okmánytár, Pest 1859. IV. k. p. 301-től. Új fordítása Palásti L ászló Szeged, 1983.

127 Cs. Sebestyén 193 8/p. 72.128 Uo.129 Szeged 1983. p. 540 = H alasi-Kun, T ibor 1964. p. 16—17.

25

Mivel különböző kutatók különböző helyre teszik130 Szeged egyik külvárosáról külön is kell szólnunk. A Fazékször a fazekasok városrésze volt. Helyét elég jól kikövetkeztethetjük egy 1641-es levélből131 „...A Fazékszöriek árujukat éjszakára a Palángba (sic!) hordják, maguk is... a Palángba hálni járnak... A Tisza előttük van és hajónyicska fájukat, nádjukat házuk előibe hordják és onnan házukhoz hordják; .. .az ő mesterségükhöz való hasonlóképpen földjeiket hordják”. A leírást talán vonat­koztathatjuk Felsővárosra is, de a Palánk közelsége és a múlt századig élő „Fazekas” utcanév az Alsóvárosi elhelyezkedést valószínűbbé teszi. A Fazékször valószínűleg az Alsóváros szélén a Tisza mellett feküdt.

Szándékosan nem szóltunk az 1522-es tizedjegyzék és 1546-os defter utcaneveinek városszerkezeti vonatkozásairól. A sokféle feltételezést és következtetést, amely közkézen forog, előzőleg még a halmazelméleti módszer segítségével revízió alá vesszük.

Alább röviden megemlítjük az 1522-es Tizedjegyzékben Szegeddel együtt összeírt falvak nevét és helyrajzi vonatkozásait.

Szeged birtoka volt a Tisza mentén feljebb fekvő Tápé, amelyet 1138-ban említ először oklevél.132 1247-ben IV. Béla király Tápét, a korábbi várbirtokot és a Vártó halastavat a szegedi polgároknak adományozta.133 *

Bánfalva neve is mint Szeged birtoka merül fel. Az 1522-es tizedjegyzék azonban Plathea Bánfalva (Bánfalva utca) nevet tartalmaz. Ebből gondolhatunk arra, hogy ekkor már Bánfalva Szegeddel összenőtt. Persze az elnevezés a Bánfaivára vezető utat is jelölhette. Szentmihállyal együtt említi 1502-ben a Csanádi káptalan oklevele.131 Fekvésük bizonytalan, több feltevés van, Szentmihályt leginkább az Alsóváros szom­szédságában,135 Bánfalvát Dorozsma határába, ritkábban Felsővároshoz közel teszik.136 Mindenesetre mindkettő a mohácsi vész idején elpusztult és elnéptelenedett, mert János király 1536-ban Szilassy Ferencnek engedélyezte, hogy a községeket benépesíthesse.137 Az alsóvárosi polgárok 1359-ben 65 forintért örökbe megkaptak egy Alsóváros mellett fekvő Bálák községben levő birtokot.111 A Ballagi tó helynév Alsóváros mellett ma is él.

Nem a középkorhoz tartozik, a munkánk során használt térképeken azonban gyakran feltűnik a vártól nyugatra egy ötolaszbástyás erődrendszer képe. Jó tudnunk, hogy ez az Engenius árka néven emlegetett sáncrendszer, amely a „Külső Palánkot” fogta körül. A várat körülvevő új erőd, új sáncolás 1714—1717 között épült.138

Az Eugéniusz árka által körülkerített városrész kapta ezután a Palánk nevet. A sáncok idővel elpusztultak, sőt az 1816. és 1830. évi árvizek alkalmával földjüket védekezésre használták, s így elenyésztek.139 Az 1850-es térképen azonban még jól követhető az árok helye.110

130 R eizner I. p. 135. Felsővárosra teszi.181 Reizner IV. k. p. 179. CVIII.182 Bálint 1974. 79 I. k. 229 = Szabó D. A dömösi adománylevél hely- és vízrajza Bp. 1954.183 R eizner IV. k. p. 3 .1. (Thapey... Warthow)184 Reizner IV. k. p. 92 LVII.136 N agy István (főszerk.) Hódmezővásárhely története p. 322. 17. térkép. A Körös—Maros

köze 1596-ban (Szeremlei István hagyatékából), „S. Michal” Szegedtől délre van ábrázolva. Lázár Deák, Magyarország legrégibb részletes térképe, 1528 = Kartográfiai Váll. Budapest, 1982. fakszi­mile, Szegedtől délre: „S. Miha”.

136 R eizner I. k. p. 79.137 Reizner IV. k. p. 136 LXIX.138 R eizner I. k. p. 237—239.133 Péter László 1979. (okt. 10.).140 Forrás 1850.

26

Utcák, telkek

Előbb már kitértünk a középkori utcák problematikájára. A középkori Szeged is utcás település volt, utcáit magyarul utcának mondták, de a középkori utcákat nem szabad pontosan a maiak analógiája szerint elképzelnünk.

A latinul „plathea”-nak nevezett utcák a fő közlekedési sávokat foglalták ma­gukba, de beleértették a tölcséres kiteresedéseket, sőt a nagyobb tereket is. A tömbök belső közlekedési sávjai, átjárói, közei névtelenek voltak141. Összeírás esetén lakóikat a „fő” utcához számították. Ezt például a Budai Várnegyed 1687-es L’Haüy-féle térképe és fennmaradt utcanevei is igazolják. Áldana 1552-es tapasztalatai alapján felettébb rendezetlen városnak írja le Szegedet, elbeszélése szerint „a házak szerteszét szórva álltak benne” . Rengeteg apró sikátor, átjáró szabdalta, ami miatt a település nem tűnhetett rendezett városnak.142

A középkori telekrendszert a budai várban és Sopronban megfelelően feltárták. Feltételezhetjük, hogy Szegedé is ehhez hasonló lehetett. Szeged Béla és Endre kirá­lyoktól nyert ősi szabadalmainál fogva Buda és Székesfehérvár városok kiváltságaival egyenlő jogokkal rendelkezett,43 jogviszonyait jórészt Zsigmond 1405-ös144 rendelete szabályozta, csakúgy, mint a többi királyi városét.

A budai várnegyedben egy egész telek nagysága 10 öl volt,145 de voltak fél telkek is.146

Sopronban a határhasználathoz kapcsolódott a városi telekrend, s ezt Szeged esetében is jól el tudjuk képzelni. A határ felosztása „kötelenként” történt. 10 egy­ségnyi telek alkotott egy kötelet, s egy kötél 100 öles volt. Vagyis az egységnyi telek szintén 10 öles volt, mint Budán. A telkek kimérési pontossága Sopronban 1/4 telek volt, a telkek osztódása révén a középkor végére 10 ház kb. hat egész telket tett ki147.

Ela Szeged 1850. évi telekrajzát148 tekintjük, Alsóvároson is, Felsővároson is zömmel 8—10 öles telkeket találunk, és néhány szembeötlően felezett, 4—5 öles telket. A Palánk telkeit nem tartjuk mérvadónak. Az 1697. évi tűzvész utáni telek­osztások itt változtatást hoztak.149

Kísérletképpen az 1850-es térképre143 vetítettük az 1713-as várostérkép150 felső­városi tömbjeit. Ez a várostérkép az általumc feltételezett középkori Felsővárossal azonos beépített területet tüntet fel. Az 1548-as összeírás alapján elkülönítettük a fel­sővárosi tömböket, s az 1850-es állapotokkal meglepő egyezést találtunk. Az 1548. évi 358 összeírt telekkel szemben 1850-ben 327 telek volt a területen. Figyelembe véve az eltelt időt, ez igen jelentős megegyezés. Számunkra egyben azt is jelenti, mint ahogy ezt már korábban is sejtettük: a középkori telekrendszer lényegében a múlt századig fennmaradt.

141 Szeged 1983. p. 492. és 150. jegyzet142 Szeged 1983. p. 540— 541 és Korpf Lajos 1896. p. 112.143 R eizker IV. p. 87. LIV.144 R eizner IV. p. 5. IV.145 1 bécsi öl (Klafter)=6 bécsi láb = 72 bécsi hüvelyk=1,896484 m.

1 magyar öl = 10 magyar láb = 100 magyar hüvelyk = l , 896484 m.1 francia öl (toise)=1,949 m.

146 E ntz Géza 1965. p. 27—28. között.147 Városi határhasználat és telkek kapcsolata: Major Jenő 1965. Középkori mértékekről:

Mollay 1961. Kötélméretek: H ázi Jenő 1958. H ázi Jenő 1961. Telkek: G ranasztói 1980. p. 218.148 Forrás 1850; K ováts István. Egy szegény pórfiú önéletrajza. Bp. 1981. p. 52.149 K enéz G yőző—Szakály Ferenc, A szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve p.

29—160.160 Forrás 1713/1.

27

Szeged utcaneveiről a legrégibb emlék Kapisztrán János szentté avatási perének jegyzőkönyvében maradt ránk151 * a XV. század második feléből: vicus (másutt piatea) Sancti Petri, plathea Sancte Elisabeth, vicus Zombathel (Zobathel, Zombathhel) ez a három utcanév került az iratokba162 1460-ban. Az 1522-ből fenmaradt utcajegyzék153 ezekből egyet sem tartalmaz. A Szombathely név 1548-ban154 viszont újra felbukkan. Valószínű, hogy Szent Péter elnevezés Alsóvároson a Szent Péter templom mellett volt. A vicus elnevezés talán teret jelez. Kézenfekvő a Szent Erzsébet utcát a Szent Erzsébet templommal vagy ispotállyal azonos helyen keresni. De itt sajnos bizony­talanságban vagyunk, mert ezek helyét sem tudjuk.

1499-ben II. Ulászló oklevelében találkozunk a Lathran elnevezéssel.155 A teret és utcát, amelyen a király vásár és piacok tartását engedélyezte, a vár és a palánki városrész között, a vártól nyugatra sejtjük. Részletesen a piacok leírásánál elmondtuk az ezzel kapcsolatos gondolatokat.

Táblázatban közöljük a rekonstrukció legfontosabb forrásainak, az 1522-es tizedjegyzéknek, az 1548-as és 1553-as defternek utcaösszeírását (1. sz. táblázat). Egyelőre igazolás nélkül hozzátesszük azt a megállapításunkat, hogy mind az 1522-es, mind az 1553-as összeírásban, — a korábbi kutatással ellentétben — kimutatható területi rendezettség.

S z e g e d m ú l t ja a t ö r t é n e t i t é r k é pe k e n

A város múltjához és jelentőségéhez az első ránkmaradt térképek viszonylag későiek. Rekonstrukciós módszerünk része az, hogy sorra vesszük a város térképeit. Valamennyit átszerkesztve rá vetítjük az etalonként választott 1850-es várostérképre. A térképek kritikai vizsgálatával következtetünk Szeged középkori fekvésére, kiterjedésére és településszerkezetére. A domborzati és vízjárási szempontból tele­pülésre alkalmas területeket lehatároljuk a talajfúrási adatokban rejlő információkat is szemügyre véve.

Az összehasonlíthatóság kedvéért kell minden térképet azonos alaptérképre visszaszerkesztenünk. Alaptérképül Joseph Bainville, szegedi városi mérnök 1850-ben készített várostérképét választottuk156 (1. sz. térkép). Azért alkalmas ez a térkép az egész térképi vizsgálati munka viszonyítási alapjául, mert a város első geodéziailag pontos, teljes, részletes felmérése. Az 1879-es árvíz előtti állapotot tünteti fel. Ez a középkori településsel rokon, abból organikus fejlődés útján létrejött alaprajzi állapot. Az újkori városalaprajz ezzel szemben mesterséges, tudatos mérnöki munka ered­ménye, 1879-ben lefektetett koncepció.

Vegyük sorra a város ismert történeti domborzati és vízrajzi adatait.

151 Bálint 1974. — 7 9 .1. k. p. 60. A forrás megjelölése nélkül csak két utcát közöl (Szent Er­zsébet, Szent Péter) Vö. Bálint 1975. p. 111— 113—114.122; a 113.114.122 oldalon szerepel, rendre: vico Zombathel, vico Zobathel, vico Zombathhel. 111 o. piatea Sancte Elisabeth. 113 o. 122 o.rendre: piatea Sancti Petri, vico Sancti Petri.

153 Bálint 1975. p. 111; három változat maradt fenn:— Párisi kódex (Bibliotheque Nationale 1357. 83)— Vatikáni kódex— Codex Sovariensis (D őry F erenc és L ukcsics József kéziratából közli; a kézirat címe: Instru­mentum super fassionibus testium in oppido Újlak anno 1460 examinatorum”.)

153 Forrás 1522.154 Forrás 1548.166 R eizner IV. k. p. 89. LV.iss Forrás 1850; a térkép 1:2 arányú kicsinyítésén dolgoztunk, az eredeti lépték 1 hüvelyk ábrá­

zol 100 ölt; számítás szerint 1:7200, a gyakorlati ellenőrzéskor kb. 1:7300. (lásd még a cikk elején *-gal jelölt legelső lábjegyzetet!)

28

Családfő

1. Zegediensis 1322. Plathea Kyslatran 443. Plathea Gwmbwc 25

4. Plathea Arokhath 775. Plathea Baaloogh 1346. Plathea Kwn 317. Plathea Sancte Trinitatis 628. Plathea Kwgyethw 919. Plathea Predicator 27

10. Piatea Feeylzer 9011. Plathea Chws 4912. Plathea Choth 3913. Plathea Lysa 6514. Plathea Warga 4915. Plathea Zantho 5616. Plathea Sancti Demetri 5617. Plathea Magna 44

18. Plathea Warga 4119. Plathea Sohordo 3320. Plathey Bondy 2921. Planthea Bwday 4122. Plathea Kerek 6223. Plathea Madaraazs 4424. Plathea Haynal 3525. Plathea Mywes 2026. Plathea Sancti Georgii 6927. Plathea Sancti Nicolay 4128. Plathea Angyaal 2629. Plathea Spiritus Sancti 22

30. Plathea Banfalwa 40Taphe (41)Zenthmyhayl (17)

(Taphe és Zenthmyhayl nélkül)1574

u t ó ^sa iaa io

A szegedi vár lakói (156) 1. Mahalle-i Nagy ucsa 522. M-i Kis Csapó ucsa 253. M-i Szent Dimetri ucsa 524. Boldogaszony ucsa nam

diger mir-i-liva 205. M-i Kis ucsa 7

Felsővárosi város (358)6. M-i Varga ucsa 487- M-i Buda ucsa 408. M-i Közép ucsa 299. M-i Madarász ucsa 13

10. M-i Szentmiklos ucsa 5511 M-i Halász ucsa 6012. M-i Szentgyörgy ucsa 7913. M-i Szíjártó ucsa 1914. M-i Tót ucsa 15

Középvárosi város (320)15. M-i Szélös utca 3316. M-i Kis ucsa 4317. M-i Varga ucsa 6118. M-i Szombathel 10319. M-i Felső ucsa 5420. M-i Gombocs ucsa 26

Alsóvárosi város (410)21. M-i Szentháromság ucsa 6622. M-i Bálik ucsa nam diger új

Bodog Aszony 8523. M-i Kun ucsa 5024. M-i Kőégető ucsa 6925. M-i Bálik ucsa-i diger 5126. M-i Fazékjártó ucsa 89

1244

An mahalla-i Felsősor 68M-i Szent György 58An m-i Szent Miklós új 34An m-i Szent Miklós 72An m-i Varga 78

An m-i Szélös 93An m-i Alsó Madaras új 19An m-i Fészer 81An m-i Szombathel 54An m-i (Bodrogi F. elölj.) új 15An m-i Senharomsag 74An m-i Balog 40An m-i (Nagy J. elölj.) új 17An m-i Balog 46An m-i (Losoncsi F. elölj.) új 9An m-i Kun 39An m-i Kőege(rő) 60

An m-i Halász 38An m-i (Fekete P. elölj.) új 27An m-i Szentdemetri 32An m-i (Balog A. elölj.) új 8An m-i Nagy 45

1003

Az új utcák a hódoltság alatt települtek be.

A domborzat. A város életében rendkívüli szerepet játszott a Tisza vízjárása. Tartósan lakott helyek csak az évenkénti kétszeri áradástól mentes kiemelkedéseken jöhettek létre. A Felsó'városban pl. a közlekedés gyakran csónakokon zajlott, a 6 fd sziget között csak kisebb átjárások voltak.157

Az árvíz utáni általános feltöltés a középkori település domborzati nyomait eltüntette. Ennek a domborzatnak az első és egyben utolsó, korszerű módszerekkel készült szintvonalas térképe — a Kir. Biztosság 1879. évi felmérése158 azonban meg­őrizte a régi domborzatot. Az 1:5000 léptékű, félméteres szintvonalakkal ellátott térkép szintvonalai — a síkrajz nélkül is — szinte pontosan kirajzolják a település főbb tömbjeit. A korai térképekkel egybevetve arra következtethetünk, hogy a tiszai vízmérce — akkori — nullpontja felett 5,5—6,00 m körül lehetett a Tisza árvíz­szintje. Vagyis ezek a szintvonalak körülfogják a szokásos áradások alkalmával szár azon maradó — településre alkalmas — szigeteket (lásd 2. sz. térkép).

Az 1816-ban készült térkép, amely az 1816-os és 1770-es árvíz elöntéseit mutatja, ezzel egyező megállapításokhoz vezet159 (3. sz. térkép). Györífy István használta először ezt a módszert a karcagi határban a kunhalmok és telephelyek vizsgálatánál. Ő mutatott rá arra, hogy az Alföldön főleg a vízrajzi viszonyok tanulmányozása adja kezünkbe egyes emberi telepek keletkezésének és fejlődésének nyitját. Az alföldi embernek a mi szemeinkkel alig észrevehető emelkedések és hajlások jelzésére külön- külön műszava van.160

Az 1816-ban készült árvízi térkép egyébként XVIII. sz. közepére utaló állapoto­kat mutat. Rajza pontatlan és kezdetleges. Beépítettségében kicsit kevesebbet tartal­maz, mint az 1776-os Bállá Antal-féle térkép.161

Figyelemre méltó, hogy vízrajzi térkép létére az 1731-ben emelt, — a mai Aradi vértanúk terétől az Április 4. útján Alsóvárosig vezető162 — töltés rajzát csak a Bokor utcáig ábrázolja. így a térkép eredetije ebből a korból is származhat, s csak vázlatosan egészítették ki később. A XVIII. sz.-i vízjárta helyeket jól kimutatja, s ezáltal a közép­kori várost is behatárolja.

A Királyi Bizottság 1880. évi talajfúrásai is tájékoztatnak a korábbi domborzat­ról163. Jellegzetes feltöltődést mutat a Szt. György tér és Zárda u. környéke. A víz­szintes altalajra rakódott kultúrrétegek dombszerűen emelik ki ezt a területet. A Dugonics tér helyén korábban mélyedés volt, amelyet mesterségesen emeltek a kör­nyező térszínig. A Juhász Gyula u. és Takaréktár u. sarkán a rétegszelvényből vilá­gosan kiolvasható a XVIII. sz.-i várárok nyoma. Felsővároson a Római körút felé a kultúrréteg erősen elvékonyodik. A Kossuth L. sugárút vonalán a feltöltés erősebb stb.

A domborzathoz hasonlóan a történeti síkrajzi adatokat is számba kell vennünk. A XVIII. sz. legjobb térképét Bállá Antal készítette Szegedről 1776-ban.164 A kitűnő térképnek kiváló ismertetését Csongor Győző közzétette. A következőkben különö­sebb kommentár nélkül közöljük a térkép átszerkesztett változatát. Az 1850-es tér- 167 168

167 R eizner I. k. p. 184.158 Forrás 1879/2.169 Forrás 1816.160 G yörffy István, Alföldi népélet. Bp. 1983. p. 264—265.1,1 Forrás 1776/1, 1776/2.168 Reizner I. k. p. 330 = Szeged v. tanácsi jegyzőkönyve 1732. évi 103 lap, s az 1731—32.

évi számadások.168 Talajfúrások Szegeden, Szeged, 1880. A Királyi Bizottság kiadványa, kézirat helyett. (Sze­

ged, Somogyi könyvtárban, hiányosan).164 Forrás 1776/1, 1776/2, közli: Csongor G yőző 1968, 1969,1970.

30

képre redukált vázrajzon megfigyelhető, hogyan vált szabályosabbá a tömbök határa a múlt század városszabályozó tevékenysége folytán165 (4. sz. térkép).

1783-ban készült a Bállá térképnél vázlatosabb első katonai felmérés.166 167 168 Jelentő­ségét mégis az adja, hogy a tömbök határa attól több helyen eltér (5. sz. térkép). A felmérés katonai jellegéből következtethető, hogy a térképező a fontosabb utcákat ábrázolta, a jelentéktelenebbeket elhagyta. Pl. a Palánk városrészen belül kiemeli az Oroszlán u. és Tömörkény utcát, s mint jelentéktelent, elhagyja a Somogyi utcát. Hasonlóan fontos információkat hordoz a külterületre vezető utak ábrázolásával.167

Abraham Kaltschmidt 1747. évi térképe168 (6. sz. térkép) az időben visszafelé következő. A térkép ellenőrzésekor feltűnő léptéktelenségeket tapasztaltunk. Tanul­sága, hogy a Petőé Sándor sugárút és Alföldi u. mellett kevesebb beépítettséget tartalmaz, mint az 1776-os térkép.164 így nyomon követhető a település növekedése. A Tolbuhin sugárút körüli beépítés bizonytalanul azonosítható (7. sz. térkép). Ez a térkép csak a város középső részét mutatja, nem a teljes kiterjedést.

Legfontosabb forrásaink közé tartozik de la Croix Paitis császári tiszt térképe 1713-ból169 (8. sz. térkép). Ez a térkép elsőként ábrázolja az egész várost. A térképet a feltüntetett léptékskála alapján 1:5000 léptékben újraszerkesztettük, majd az 1 :5000 léptékű, múlt századi rétegtervre fektettük.170

Megállapítottuk, hogy a térkép léptékhelyes. Az egyes városrészek elhelyezkedése az utakon mért távolságokon helyes, az utak iránya azonban komoly szögeltéréseket mutat. Léptékkel rekonstruáltuk a külterületre vezető utakat. Az eredmények jól azonosíthatók a Bainville térképpel. A középvárosi különálló „L” alakú tömb és kúria helyét csak lépték alapján tudtuk visszaszerkeszteni, mert a középvárosi struk­túrákat a külső palánk építése 1717 körül171 megsemmisítette, itt azonosítható térkép­nyomok nem maradtak. Az „L” alakú tömb kb. a régi Könyök utcába esik, így ez „beszélő név” volt. Figyelemre méltó a Kárász utca központi szerepe. A vár déli ún. Kolostor Kapu-jától172 a Budai kapuhoz vezető külső út egyik szakasza ez volt (9. sz. térkép).

Az 1879-es170 szintvonalas felvétel 5,5—6,0 m-es szintvonala meglepően képiesen rajzolja ki a térkép által ábrázolt beépítést. (Az 5,5 m a száraz területeket, a 6,0 m a beépítés kontúrját. 2. sz. térkép.)

A Felsőváros szigeteit csak a rétegvonalrajz alapján tudtuk azonosítani. Itt — a térkép tanúsága szerint — a felmérés csónakból történt, a szigetek távolságának felhordása ui. erősen léptékhibás.

A felsővárosi tömbök az 1713-as, 1776-os és 1783-as térképeken az előbb említett szigeteknél más-más rajzolatúak. Ez azt mutatja, hogy az utcahálózat itt a XVIII. sz. első felében még nem szilárdult meg.173 A legkorábbi térkép csak a Vár és Palánk területét öleli fel. Marsigli felvétele 1686-ból a visszafoglalás évéből való174 (11. sz.

165 K ováts István, Egy szegény póríiú önéletrajza, Bp. 1981, p. 43. 52.” • Forrás 1783.167 A külső palánki városrész ábrázolásától a felhasznált publikációban levő térképi kópia

nehéz olvashatósága miatt eltekintettünk.168 Forrás 1747.169 Forrás 1713/1, A Reizner féle közlésben a mai József Attila sugárút eleje tévesen mocsár­

nak van ábrázolva. Az eredeti térkép ezt száraz területként mutatja. Bálint 1959/2, p. 47.1,0 Forrás 1879/2, 1879/1.171 R eizner I. k. p. 237—239.172 1 751-ben egy német térkép tünteti fel: „Kloster Tűri” = Szeged, 1983. p. 354.173 Az ugyancsak 1713-ban de La Croix Paitis által készített várerődítési térkép (Forrás 1713/2),

Felső városon pl. eggyel több szigetet ábrázol, mint az általa készített, első térkép (Forrás 1713/1).171 Forrás 1686/2.

31

térkép). Jól felhasználható adat a palánki városrész rekonstruálásához (12. sz térkép).

A térképek vizsgálata és újraszerkesztése egyértelműen bizonyította, hogy Szeged a XVIII. sz. elejére mintegy 1000 házhelynyi méretűre zsugorodott, azután a század folyamán rohamosan fejlődött nagyvárossá. A történelmi tanulságok szerint közép­korból öröklött XVIII. sz. eleji település a lakóhelyül leginkább alkalmas, víztől-, ellen­ségtől legjobban védett területeken helyezkedett el. Ez a középkori mag a fejlődés során később a város testében — szerves részként — töretlenül megőrződött és fel­ismerhető volt a múlt század közepéig, ill. az 1879-es Nagyárvízig. 1850-ben és 1879- ben modern térképészeti eszközökkel rögzítésre került. így számunkra pontosan azo­nosítható, lokalizálható térképészeti adatként fennmaradt. Jó alapot képez a közép­kori helyrajz rekonstrukciójához.

A matematikai módszerrel először elvi rekonstrukciót készítettünk. Elvégeztük a korábban megfogalmazott halmazelméleti megfontolások gyakorlati alkalmazását; az adatok számítástechnikai feldolgozásra alkalmassá tételét, a belső, mélyebb össze­függések feltárásában követett lépéseket. Ennek sorában előbb a teljes adatsorok egybevetését végeztük el, majd az utcák városrészenkénti elkülönítését, s ezt köve­tően részletezőbb és szűkített adatsorokkal folytatott analízis során jutottunk el az utcák elvi, síkrajzi kapcsolatának megállapításához.

Indulásként az 1522-es dézsmajegyzék és az 1548-as defter számítástechnikai adaptációját végeztük el. A névsorok neveit, mint számítástechnikai adatokat kell kezelnünk, tehát az azonos adatokat teljes egyértelműséggel azonossá, az eltérőket eltérővé kell tennünk. Nem számíthatunk arra, hogy a számítógép az emberi agyhoz hasonlóan felismeri az ingadozó középkori helyesírással lejegyzett családnevek közül az azonosnak tekintendőket.

A latin névsort az alábbi lépésekben írtuk át.Sorra vettük a névsorban a családneveket, s minden esetben a név első előfordu­

lásának írásmódját tekintve mérvadónak, az összes következő előforduláshoz ezt az írásmódot rendeltük. Ezzel elértük azt, hogy pl. a Nagy családnév, amely a névsorban Nayg, Naygh, Naugh, Nagyg, Nagyh, Nagy leírásban fordul elő, egyöntetűen Nagy formában kerüljön átírásra. Esrtenként elkerülhetetlenül döntenünk kellett arról, hogy két írásmód azonos nevet takar-e? (Pl. Zakal-Zakalos, Cikos-Chykos). Ilyen esetben tekintettel voltunk arra, hogy az adott nevek feltételezhető török átírása, majd magyarra visszafordítása után az eredeti különbség megmarad-e.

S ha nem tűnt valószínűnek, a neveket azonosnak vettük, hiszen a következőkben török átírásból visszafordított változatukkal kellett egyeztetnünk minden családnevet.

A nevek átírásával egyidejűleg a családnévként nem értékelhető adatokat a név­sorból törültük. Pl. „Relicta ibidem” - özvegy ugyanott, vagy „deserta domus” = üres ház, „Magister Gracianus” = Grácián iskolamester stb.

Ugyanakkor beírtuk a családneveket oda is, ahol az összeírok az „id”, „idem” — ugyanaz — megjelölést használták.

A török névsor neveinek ilyen átírására nem volt szükség. Főképpen azért, mert kevesebb a helyesírási változat, s az egy-két eltérő írásmód külön kezelése nem okozott később gondot. Pusztán a foglalkozásnévvel kapcsolt keresztneveket és a család­tagokat kellett elhagynunk. Pl. András pap, Anbrus diák, Petri kovács, legény stb.

Ezután mindkét névsort számítógépbe tettük, s a könnyebb használat kedvéért abc rendbe szedtük, megkaptuk a teljes betűrendes névsorokat, majd egy-egy nevet csak egyszer leírva, az előfordulások számát és a névsorbeli sorszámát hozzárendelve kaptuk az ún. szűk névsorokat.

3 2

A névsorok átkódolásával a latin és török névsorban megjelöltük az egymással azonosnak tekinthető neveket, vagyis a két adathalmazban kijelöltük az azonos elemeket. Az adatok ilyen értelmű egymáshoz rendelését egyszerűen a szűk latin névsor sorszámainak a szűk török névsor mellé írásával és gépbe táplálásával végez­tük el. A számítógéptől az azonosítások helyességének ellenőrizhetősége céljából betűvel is kiírva lekértük az átkódolt névsort.

A fenti eljárást megelőzően azonban előzőleg döntenünk kellett arról, mely latin névsorbeli neveket, mely török névsorbeliekkel tekintünk azonosnak:

a) Azonosnak vettük a könnyen és biztosan azonosítható neveket, pl. Chye- thertheek = Csütörtök stb.

b) A latin névsor nevével azonosnak vettük azokat a török névsorbeli neveket, amelyek eltérő hangalakjuk ellenére az illető név török átírásával jöhettek létre. Itt támaszkodtunk a forrásközlő eligazítására.176 A neveket a török leíró hallás után az arab írás szabályainak megfelelően rögzítette.

A magánhangzók jelölési lehetősége az arabban korlátozott, defterünkben gyakran hiányzik. Bizonyos mássalhangzókat az arab nem ismer, mások szó elején vagy szóközépen leírva nem különböztethetők meg. A zöngés zöngétlen elhullás lehetősége is fennáll.176 Bizonytalanságok — a források jellege miatt — nem küszöbölhetők ki teljesen.

c) Azonos török neveket rendeltünk különböző latin névsorbeli nevek mellé is, ha török átírásuk feltehetőleg azonosan alakult. Pl. Hayas, Hayos = Hajós stb.

d) A latin névsor latinul írt, lefordítható neveit, — ezek kivétel nélkül foglal­kozásnevek — magyarra fordítottuk, s az értelemszerűen egyező török név­sorbeli családnevekkel azonosítottuk, a török névsorban ugyanis latin nyelven írt családnév egyetlen egy sincs.

Aurifaber (aranyműves) Pyscator (halász) Lapicida (kővágó) Corigiator (szíjgyártó) stb.

= Ötvös = Halász= Kőműves, Kőtörő = Szijátó, Szíjártó

A módszer szempontjából indifferens, hogy e nevek valóban családnevek voltak, vagy a foglalkozást jelentették.

A családnevek előfordulási gyakorisága külön megfontolásokat érdemel. Egy utca és egy tömb névanyagának egyezésében nem tekinthetjük ui. azonos értékű bizonyí­téknak, ha az egyező névanyag gyakran előforduló családnevekből adódik, vagy ha az azonosság ritka —, esetleg egyetlen egyszer előforduló (unikális) nevekből tevő­dik össze.

E tényezőnek a lehetséges kiküszöbölésére a nevekkel kétfajta csoportosításban dolgoztunk:

1,6 V ass 1979. p. 33.178 Vass E lő d példái (Vass 1979. p. 33.): Boda-Buda, Berta-Barta, Szücs-Szőcs. Simonyi-So-

mogyi, Kéri-Nyiri, Rács-Rác, Debrecsen-Debreceni. A Simonyi-Somogyi név megfelelése pl. bizonyí­tott. Mindkét név nagyon gyakori, de a latin jegyzékben csak Somogyit találunk, a defterben viszont csak Simonyi van és egyetlen Somogyi sincs. Ahol az egyezés nagyon bizonytalan volt, inkább elhagytuk. Bizonyos nevek továbbélésének felkutatásában a latin leírás nehéz olvasása okozott gon­dot. De bizonyára helyesen találtuk meg a Swl=SzéI, Zwlwsy=Szélös (Szőlősil), Wrwos=Örös (Orvos!) stb. egyezéseket. Másutt bizonytalansággal kell számolnunk: Kathos, Kathws=Kodus vagy Halaazs, Halasy = Halász.

33

a) ún. „kétoszlopos” bontásban (a latin névsor adatait alapul véve): az első oszlopban a 20-nál ritkábban előforduló egyedi neveket, a második oszlop­ban a 20-nál gyakoribb neveket tüntettük fel.177 A török névsorban kevesebb a gyakori nevek száma, ezért a „latin — gyakoriságot” tekintettük mérv­adónak.

b) ún. négyoszlopos bontásban: az 1-szer, 2—5-ször, 6—20-szor, ill. 20-nál többször előforduló családneveket külön-külön oszlopban tüntettük fel. A négyoszlopos bontás az adatok finomabb kezelését biztosította, ugyan­akkor nehezebben áttekinthető volt, ezért egymást kiegészítve mindkét felosztást használtuk.

Az utcák és tömbök közös részének kimutatása mátrixon. A fenti módokon gépbe táplált és osztályozott adatokból a gép segítségével különböző csoportosítások és szempontok alapján módunk volt a megegyező adatok (— utcákban és tömbökben megegyező családnevek —) számát mátrixokba gyűjteni. Vagyis az utcák és tömbök közös részét mátrixokon mutattuk ki.

Az 1. sz. mátrixon függőlegesen a latin névsor utcáit, vízszintesen a török névsor mahalléit tüntettük fel sorszámokkal. (A sorszámok az eredeti összeírások sorrend­jének felelnek meg, s az 1. sz. táblázat sorszámai.) A mátrix „kétoszlopos” (20-nál ritkább, ill. gyakoribb) bontásban adja a nevek számát. Az utcák után az utcákban szereplő nevek száma, — a mahallék alatt a mahalle nevei közül azonosítható nevek száma van feltüntetve. A metszéspontokban leolvasható az egyező nevek mennyisége — abszolút számokban.178

Az azonos rendszerben összeállított 2. sz. mátrixban az egyezések százalékban kerültek kimutatásra. A felső számok a közös részt a mahalle neveinek százalékában, az alsó számok ugyanazt az utcák neveinek százalékában mutatják ki.179 A százalékos összefüggéssel az értékelésnél figyelembe tudjuk venni azt, hogy más-más súlyú bizo­nyító erőt jelent egy utca és mahalle szomszédos elhelyezkedésére, ha pl. egy na­gyon sok nevet felölelő utca és egy nagyon kicsiny mahallé között találtunk egyező neveket, vagy ha ugyanilyen abszolút számú megegyezést találtunk egy nagy utca és egy nagy mahalle között; ill. egy kis utca és egy kis mahalle között (és így tovább).

Elkészítettük négyoszlopos gyakorisági bontásban is az 1. sz. mátrix változatát. A négyoszlopos változat százalékosan már áttekinthetetlen, ezért ettől eltekintettünk. Az l .é s 2. sz. mátrixból ki kell választanunk a legnagyobb egyezéseket, s máris előttünk állnak mindazok az összefüggések, amelyek segítségével a latin és török összeírás eltérő rendszerére alapozott modell kirajzolja a tömbök és utcák egymásmellettiségét. A gya­korlati munkához azonban finomításokra volt szükség: az áttekintendő adatok mennyisége túlzottan nagy, és nem elég polarizált. Ezért célszerű leszűkítésükre törekedtünk. Másrészről az adathalmazból olyan másodlagos összefüggéseket emeltünk ki, amelyek a mátrix értékelését és értelmezését megkönnyítik. E további anyagokat azonban csak segédanyagnak tekintjük, amelyek az 1. és 2. sz. fő mátrixok használa­tában segítenek.

177 A latin névsor gyakori nevei: Kalmar (36), Kowach (22), Kwn (24), Kys (36), Nayg (64), Nyger (20), Somogy (25), Tóth (77), Warga (35), Zabo (59), Zwlch (25).

178 Pl. az 1. számú (Zegediensis) utca 100 ritka neve közül 8 megtalálható az 1. számú Mahalle-i Nagy ucsa 26 ritka neve között. (A mahalle-ban 26-nál több ritka név van, de amelynek megfelelője nem található a latin nevek között, azt egyszerűen kizártuk a rendszerből). — helyszűke miatt az 1. sz. mátrix helyett csak a vele, azonos összeállítású, de kiértékelt 3. sz. mátrix, a 2. sz. helyet csak a kiértékelt került közlésre.

179 Pl. a 178. sz. jegyzetben kimutatott 8 megegyező ritka név a mahalle 26 ritka nevének 31 %-a, az utca 100 ritka nevének 8 %-a.

3 4

Az adatsorok leszűkítése során először a városrészenkénti elosztást célszerű meg­állapítanunk. — A mátrixnak itt a kiértékelt (3. és 4. sz.) változatát közöljük.

Ha az egyes utcákról tudnánk, hogy mely városrészben feküdtek, a vizsgálandó adatsor kb. harmadára csökkenne. Azonban csak a defter közölte a tömbök város- részenkénti helyét, a dézsmajegyzék nem. Először csak egy durva megközelítésre törekedhettünk:

a) Sorra vettük az utcákkal azonos elnevezésű mahallékat, így az utcák egy részét már városrészhez köthettük.

b) Az 1—2. sz. mátrix legkiugróbb adataiból megállapítottuk, hogy a Zegedien- sis a Szombathel tömbbel határos, tehát középvárosi, az Arokhath utca a Fazékjártó tömbbel határos, vagyis alsóvárosi.

c) A többi utcánál a mátrixból kiolvastuk az utca valószínű helyét, egyidejűleg több változat lehetó'ségét fenntartva.

d) Az egy városrészbe tartozható utcákat 4 kategória szerint (biztos, valószínű, esetleges, kizárt) kigyűjtöttük egy táblázatba.

így a vizsgálódás körét a „kizárt” utcákkal csökkentettük, új mátrixot készítet­tünk abszolút számmal és százalékkal, amely városrészenkénti durva felosztás szerint csoportosítja az anyagot. Egyidejűleg a biztosan azonosítható utcák és mahallék név­anyagát kivontuk a rendszerből, miáltal a vizsgálandó adatsor tovább szűkült.180

Másodlagos összefüggések kiemelésével folytattuk a munkát. Egy-egy nehezen eldönthető esetben segítségünkre volt, hogy elkészítettünk egy olyan táblázatot, amely minden egyes családnévről kimutatja, hogy melyik utcában, ill. melyik mahalléban hányszor fordul elő.

Úgyszintén jól tudtuk használni a török névsor családneveinek városrészenkénti kimutatását, amelyből eldönthettük, hogy egy-egy név mely városrészben jellegzetes.

Az utcák és tömbök közös részét kimutató 1. sz. és 2. sz. mátrixokat — az összes előzőleg részletezett segédanyagot egyidejűleg használva — utcánként értékeltük ki az alábbi menetben:

a) megállapítottuk a vizsgálat körét, hogy ti. mely városrészben, városrészekben tételezhetjük fel az utcát.

b) vizsgáltuk az 1. és 2. sz. mátrix kiugró értékeit az adott körben; s ez többször rögtön egyértelmű eredményhez vezetett.

c) bizonytalanság esetén ellenőriztük, hogy milyen változásokat eredményezett a biztosan azonosítható utcák és tömbök névanyagának elkülönítése.180

d) szükség esetén egyenként vizsgáltuk a névanyagot a tekintetben, hogy a nevek mely városrészben tűnnek jellegzetesnek.

e) Az ily módon biztosnak tekinthető városrészben megkerestük a mátrix maximumait.

A végeredmény utcánként megadta a befoglaló városrész nevét, és két-három tömb nevét, amellyel az utca szomszédosnak bizonyult.

Példa a mátrix kiértékelésére:13. PLATHEA LYSA

Fekvése: Valószínűleg VÁR, esetleg Felsőváros, Alsóváros, Középváros.Az 1. és 2. sz. mátrixban — egy városrészben legalább kettő — kiugró érték csak

a Középvárosban van. A 20-nál ritkább, egyező családnevek száma is ezt igazolja.180 Ha a mátrix értéke nem változott a kivonástól, az illető tömböt vagy utcát biztosan nem

érinti az az utca vagy tömb, amelynek névanyagát kivontuk. A mátrix állandó hibája, hogy ti. egy utca egyazon nevének több mahalléban is akad megfelelője, így csökken. Sarkosítottabbak az össze­függések.

35

Kivonat a 2. sz. mátrixból:

13. u. 47 1816. M 25 70

9 39

17. M 21 69 15 61

18. M 11 57 13 72

Vagyis:— a Lysa középvárosi fekvésű;— a Lysa középvárosi fekvésű;— a 16. M-i Kis u. és a 17. M-i Varga u. tömbök között halad, ill. velük

jelentős részben határos;— közös része van a 18. M-i Szombathel tömbbel is, megerősíti ezt a Lysa

utcai Dorosma név, amely a 18. Szombathel tömbben háromszor fordul

Ily módon az egész városra rendre kikövetkeztethető volt, hogyan helyezkedtek el az utcák és tömbök egymás mellett.

Az utcákat befoglaló városrész nevét utcánként visszavezettük az 1. sz. táblá­zatba. Az így nyert táblázat meglepő erővel igazolt egy általunk korábban sejtett összefüggést, hogy a ti. a latin névsor összeírása szigorú területi rend szerint történt: Alsóváros, Középváros, Vár, Felsőváros sorrendben. A sorrendet csak két apróság zavarta meg:

a) 3 középvárosi utca a névsor elejére került, 6 középvárosi utca pedig az Alsó­város és a Vár közé.

b) A Chws utca alsóvárosi helyzete kilógott a rendből. Az Alsóvárosra jö tt ki, de középvárosi utcák összeírása közé került.

A Chws utca adatait felülvizsgálva kitűnt, hogy a középvárosi fekvés azonos eséllyel valószínűsíthető. Ezt az adatot korrigáltuk középvárosira.

Nagyobb gondot okozott az, hogy a Középváros két részben került összeírásra: Ellenőriztük a dézsmajegyzék számszaki részét, a részösszeadásokat és a végösszeget, az eredeti anyagot (mikrofilmen) megvizsgáltuk. Az eredmény azt igazolta, hogy a jegyzék hiánytalan, a lapok sorrendje az eredeti. Az összeírás valóban ebben a sor­rendben történt. Tehát emögött területi összefüggéseket kell keresnünk.

Mivel a Középváros nem közigazgatási egység volt — ennek ui. semmi nyoma — fel kell tennünk, hogy az első három utca közelebb esett az Alsóvároshoz, míg a hat másik középvárosi utca kissé talán távolabb. A két részben történő összeírásnak adminisztratív, közigazgatási akadálya tehát nem volt, s ebben a sorrendben a gyakor­lat logikája rejlett. Kulcsár Péter tőlem függetlenül az összeírás feltehető logikáját követve ugyanerre a következtetésre jutott, pedig neki nem állt rendelkezésre az a városrészenkénti megoszlás, amit a matematikai módszer hozott ki eredményként.181

Szeged középkori utcái városrészenként; ahogyan a matematikai módszer segít­ségével rekonstruálható volt:

Középvárosi utcák:Zegediensis, Kyslatran, Gwmbwc, Predicator, Feeylzer, Chws, Thoth, Lysa,Warga

Alsóvárosi utcák:Arokhath, Baaloogh, Kwn, Sancte Trinitatis, Kwegyethew

181 K ulcsár Péter, Az 1522-es szegedi tizedjegyzék mint történeti forrás, p. 15.

elő.

36

Vári (palánki) utcák:Zantho, Sancti Demeteri, Magna

Felsővárosi utcák:Warga, Sohordo, Bondy, Bwday, Kerek, Madaraazs Haynal, Mywes, Sancti Georgii, Sancti Nicolay,Angyaal, Spiriritus Sancti, Banfalwa

Ez az elrendezés sok helyen megegyezik a korábbi kutatás hipotetikus alapon álló megállapításaival.

Fenti eredmény birtokában az 1522-es adójegyzékből kiolvasható, hogy melyik városrészben hány házhely volt. Zárójelben a defter adatai.

Az előzőekben viszonylag egymástól függetlenül folytatott vizsgálatok láncolatát össze kellett kapcsolnunk. Összegeztük a várostörténet vizsgálata, a középkori írásos adatok, a történeti térképek elemzése során kapott részeredményét et, valamint az adójegyzékek különböző területi összeállítására alapozott modellel számítástechnikai úton nyert megállapításokat. Végül felrajzoltuk Szeged rekonstruált középkori hely­rajzát, tömbökkel, utcákkal, utcanevekkel, a legfontosabb vízrajzi elemekkel és az ismert középkori épületek és intézmények helyének feltüntetésével 1:7300-as lépték­ben, (a korábban is használt 1850-es városmérési térkép méretarányában). Külön tervrajzon bemutatva a modern kori utcahálózatba berajzolt rekonstruált középkori középkori várost.

A középkori város helye a történeti települési-térségalkalmassági vizsgálattal került meghatározásra. A térségalkalmasság fogalom önmagáért beszél. Itt nem térünk ki a taglalására. A középkori város helyének meghatározása azon alapult, hogy felismertük az ún. települési-tér alkalmasság nagyfokú történeti állandóságát, mint az alapvetően meghatározó

— hidrogeológiai— településszerkezeti— stratégiai-védelmi— jogviszonyi tényezők

viszonylagos állandóságának következményét.A várostörténet és a térképek vizsgálata eredményül egyaránt azt hozta ki, hogy

a XVIII. sz. elejére Szeged középkori fénykoránál kisebb területre zsugorodott össze. Az 1522-ben összeírt 1574 háznak csak kb. kétharmada maradt fenn. Ezt a szűkebb kiterjedést az 1713-as térkép segítségével jól tudtuk rekonstruálni (9. sz. térkép).

A továbbiakban meg kellett határoznunk, hogy a város elnéptelenedett területei merre feküdhettek. Következtetéseinkben az alábbi szempontokat vehettük figyelembe:

— A települések terepszintjének feltöltődése jószerivel egyirányú folyamat: kultúrrétegek és mesterséges feltöltések fokozatosan emelik a település

Középváros Alsóváros Vár (Palánk)

520 (320) 395 (410) 156 (156) 503 (358)Felsőváros * * *

Összesen: 1574 (1244) házhely

37

szintjét. Az ellenkező irányú mozgásnak általában történelmi nyoma van. (Pl. nagyméretű sáncépítés, árok ásás. így Szegeden a Külső palánk vagy Eugénius árka ilyen feljegyzett mesterséges beavatkozás.) A folyamatos feltöltődés számunkra azt a tanulságot rejti, hogy a XVIII. sz.-i vízjárta helyek a középkorban sem lehettek lakottak.

— A településre alkalmas helynek a középkor szűkében volt. A katasztrófák után az elnéptelenedett helyekre a lakosság visszaköltözött. A házankénti, telkenkénti visszaköltöztetést több dolog is igazolja; mint erről előbb bőven szóltunk: például a telektulajdon, az adókedvezmény, a műszaki alkalma­ság, mint természetes indok, s végül az, hogy az elöljáróság, sem engedélyezett szabad területfoglalást. Tehát a település a XVIII. sz.-i fejlődés során — való­színűleg az eredeti földrajzi adottságok folytán — a korábbihoz hasonló, tér- szerkezettel települt újra.A városnak a Tisza vízjárásával való szoros kapcsolata folytán az igen kicsiny szintkülönbségeket mutató domborzat a településre alkalmas térsé­geket hosszú időre rögzítette. így például a Felsőváros utcáit rendszeresen víz járta, csónakokon és hidakon közlekedtek, a házhelyek természetes szigeteken voltak, s ezek a szigetek a domborzati térképen jól felismerhetők (2. sz. térkép). A lakott helyeket az árvízszint felett kell keresnünk.

— Az elpusztult lakóterületeket a fennmaradt településmag környezetében kell elképzelnünk.A történeti és domborzati adatoknak ellentmondana távolabbi, nem szerve­sen kapcsolódó településrészek feltételezése.

— A Középvárosban, ahol a XVIII. sz.-i sáncépítés az eredeti domborzatot! utcahálózatot összeroncsolta, a rekonstrukció biztos megállapításokra nem tarthat igényt. Nagyjából azonban itt is biztosíték a helyes következtetésekre az árokkal nem érintett területek utcahálózata, a telkenkénti átépítés és a domborzat megmaradt jellegzetességei.

— Fentiek alapján joggal feltételezhetjük, hogy a XVIII. sz.-i fejlődés elsőként újra a középkorban már lakott, a XVI—XVII. században elnéptelenedett helyeket vette igénybe. E területek az 1713-ban ábrázolt lakott terület szom­szédságában fekvő és a későbbi térképeken megfigyelhető tömbök lehettek.

A térkép hiányzó részét rekonstruálnunk kellett: Hiányzó részen itt a középkori városnak azt a részét értjük, amely a XVIII. sz. elejére (de La Croix Paitis-féle 1713-as első térkép) elnéptelenedett. Az előzőekben sorra vettük a szempontokat, amelyekre a rekonstruálásban alapozni tudunk. Emellett azonban mindenekelőtt meg kellett határoznunk a város korábbi kiterjedésének nagyságát és természetesen irányát is. Azt az irányt, amerre az ismert településmagtól az elpusztult területek feküdtek.

A város korábbi kiterjedésének meghatározásához a következő lépések során jutottunk

— meghatároztuk, hogy az egyes városrészek hány házhelyet foglaltak magukba— Reizner számításából tudtuk182, de könnyűszerrel, kb. 10% eltéréssel azonos

eredményre jutva, az 1850-es városmérési térképre redukált 1713-as felvé­telről (9. sz. térkép) magunk is leszámoltuk a telkek számát. 18

18S R eizner 1. k. 184.

3 8

1522 1548 1713 Hiány1522-höz képest

Középváros 520 320 — 520Alsóváros 395 410 430 + 35Vár (Palánk) 156 156 156 0Felsőváros 503 358 327 176

Nagyobb elnéptelenedés csak a Középvárosban és a Felsó'városon volt.Az elpusztult területek a megmaradt városmag mellett, — a házhelyek számára

vonatkoztatva arányos nagyságú területen helyezkedtek el. A rekonstrukcióban azonban ennél tovább mentünk. A tekintetbe vett „új” területeken tételesen ellen­őriztük a későbbi térképek segítségével a telkek számát.

Az elpusztult településrészeket a megmaradt városmag környezetében, településre alkalmas helyeken kerestük. Abban a vonatkozásban, hogy a számításba vehető területek közül valóban merre terjedt ki a település, a matematikai modellel meghatá­rozott egymásmellettiséget tekintettük döntőnek. Vagyis ha a részletes rekonstrukció során munka közben a XVIII. sz.-i város szélére került utcának a befelé eső tömbön kívül más tömbbel jelentős közös részét mutatta ki a modell, ez azt bizonyította, hogy a hajdani város itt a középkorban továbbterjedt.

Az így feltételezett tömböket nagyság, utcák hossza (lásd később) domborzati ismeretek, későbbi térképek183 alapján rajzoltuk fel. Az előzőekben már bőven ismer­tettük, hogy a fejlődés során betelepült területek elsősorban miért éppen a korábban is lakott helyek közül kerültek ki.

A matematikai modell és a térkép összekapcsolása volt a munka utolsó és leg­fontosabb fázisa. A modellel kihozott összefüggések (1. és 2. sz. mátrix) nem csak az utcák egyszerű (egyirányú) sorolására utalnak, mint ahogy ezt a modell felállítása­kor az egyszerűsítés kedvéért feltételeztük, hanem kétdimenziós elrendezésre. Ezért konkrét térkép nélkül nagyon sokszámú elvi elrendezés rajzolható le. Erre kísérletet sem tettünk. Az utcák és tömbök helyét az előző elvek szerint rekonstruált térképen kerestük. Az térkép kiegészítését az ismertetett módon az utcák, tömbök elhelyezésé­vel egyidejűleg végeztük.

Előzőleg meghatároztuk a latin névsorban levő utcák hozzávetőleges hosszát: Irodalmi adatok184 * 186 * és próbamérés, számlálás alapján úgy találtuk, hogy a telekosztás alapja 10 öl, esetenként ennek a törtrésze. A közökben és belsőségekben fekvő telkek a főutcához számítva max. 25 %-kal növelhetik meg a főutca telkeinek számát. Két­oldali beépítettséget tekintetbe véve, ez azt jelenti, hogy 7,5 m-es utcahosszra jut egy telek.185 Persze ez korántsem pontos érték, de jó tájékoztatás ahhoz, hogy egy adott térképi rajzolatban egy-egy utca lehetséges elhelyezkedéséről képet alkothassunk.

Hasonló módon vizsgáltuk, hogy egy-egy török számlálási tömb a térképen mekkora helyet foglalhat el.

A térkép tényleges rekonstrukciójának módszerét heurisztikus (ráismeréses) módszernek nevezhetjük.

183 Főleg a Bállá féle térkép, forrás 1776/1.184 H ázi Jenő, 1379 évi soproni telekkönyv Soproni Szemle XII. 1958. p. 117. H ázi Jenő:

A soproni ferences templom jótevője Soproni Szemle XV. 1968. p. 308. 386. Entz 1965. p.2 7—28.186 10 öl=18,96 m, így tíz telek kb. 190 méteres utcahosszat igényel. E mögött a 10 telek mögött

a belsőségekben, átjárókkal megközelíthetően a térkép vizsgálata alapján 2—3 telek van, vagyis a190 méteres utcahossz egyik oldalán 12—13 telket számlálhatunk. 190:12,5=kereken minden 15 méterre jut egy telek. Ha az utca szembenlévő oldala is beépített, akkor erre a 15 m utcahosszra szemben is jut egy telek, vagyis 15 m-re 2 telek esik. Ami telkenként 7,5 m számításba vehető utca­hosszat eredményez.

3 9

Az összes összefüggést — lehetőleg egyidejűleg — szem előtt tartva fel kellett ismernünk, hogy az adójegyzékekbe foglalt utcák és tömbök nagyságának, s matema­tikai modellel meghatározott egymásmellettiségüknek az adott térképen — és lehet­séges kiterjesztésén — mely rajzolat felel meg leginkább.

Természetes fogódzónak tekintettük az ismert történelmi adatokat, amelyek egy-egy városrészben kiinduló pontonként felhasználhatóak voltak. Pl. Felsővároson a Szt. György u. ismert helyét, a Szt. Miklós monostor összeírását a Szt. Miklós u.-i mahallé-ban, a Középváros két részben történt összeírásának kikövetkeztetett területi hátterét stb. Azt a feltevésünket, hogy „Szegedi” elnevezésnek (Zediensis), csak kívül­ről érkező összeírok — esetünkben a bácsi püspökség papjai — számára lehetett megkülönböztető értelme Szegeden, a lehetséges térképrajz jól igazolta. Az elnevezés a Péterváradi útra illett, amelyen az összeírok megérkezhettek.

Az elrendezés megrajzolásánál előnyben részesítettük azokat a változatokat, amelyeknél a mátrix legtöbb metszéspontját igazolta a rajz és viszont. A tetszetős egyezések ellenére elejtettük azokat a változatokat, amelyeket a mátrix valahol kife­jezetten cáfolt.

A végső elrendezés számunkra is meglepő módon igazolta önmagát: Amikor a Felsőváros és Középváros rajzát egymás mellé tettük, láthatóvá vált, pl. hogy a középvárosi „plathea Thoth” utca a két városrész határán, a Felsővároson összeírt „Mahalle-i Tót ucsa” tömb mellett fut, s így értelemszerűen lett annak a névadója. Feloldódott az az ellentmondás, hogy a két összeírás más-más városrészbe vette a Tóth nevű területi egységet. Ez a latin török területi szemlélet eltérő voltából logiku­san következett.

A térképet kb. 1:7300 léptékben az 1850-es városmérési térkép186 eredeti nagy­ságában rajzoltuk (13. sz. térkép). Követtük a tömbhatárokat, de ahol lehetett az 1776-os Balla-féle térkép187 szerint korrigáltuk. Ahol a tömbök nem voltak teljes egészében követhetők, ott az 1776 és 1850 közötti változás logikáját felhasználva következtettünk a korábbi állapotra. A Palánkot a Marsigli-féle188 ábrázolás szerint rajzoltuk fel. Ahol korábbi írott forrásokból vagy a mahallék nevéből kikövetkez­tethető volt, feltüntettük a korábbi és későbbi utcaneveket is. Egyébként a térkép az 1522-es állapotot mutatja. A Középváros rajzi részét csak tájékoztatónak tekintjük, mert itt jelentős változást okozott a külső palánk építése 1717-ben. (Az utcák rendje itt is a többi városrészekhez hasonlóan alátámasztott.) A rekonstruált térkép geodé­ziai térképként természetesen nem értékelhető, de a város tér- és településszerkezeté­nek arányhelyes, jó tájékoztatást nyújtó, a történeti adatokkal összekapcsolt rajza. A térképen jelöltük az írott forrásokban szereplő, helyhez köthető épületeket, intéz­ményeket és egyéb helyrajzi vonatkozásokat. Külön tervrajzon megadjuk a rekonst­ruált középkori várost a mai utcahálózatba berajzolva (14. sz. térkép).189 A 3. és 4. sz. mátrixon jelöltük azokat az összefüggéseket, amelyeket a térképi rekonstrukció során felhasználtunk.

A rekonstrukció első összeállításánál az összeírások sorrendjére semmi konkré­tumot nem tudtunk megállapítani. Kulcsár Péter lelte meg a sorrend kulcsát. „Az 1522-es szegedi tizedjegyzék mint történeti forrás” című tanulmányában ezzel kapcsolatban két dologra figyelt fel. A latin jegyzékben bizonyos rendszerességgel előfordul, hogy a lakóhely azonosságára utalva az „ibidem” (ugyanott) bejegyzés

188 Forrás 1850.187 Forrás 1776/1, 1776/2.188 Forrás 1686/2.189 A mai vázrajzhoz az 1:500 lépétkű városmérési térkép (Forrás 1959) gépi úton kicsinyített

rajzát használtuk.

40

szerepei, s ez arra utal, hogy az összeírok a házak, porták rendjében haladtak. Más­részről, Kulcsár megfigyelte, hogy az összeírásban a szőlős és juhos gazdák névsorbeli elhelyezkedéséből megállapítható, hogy az összeíró az utca egyik oldalán a bevárostól haladt kifelé, — eljutott leggazdagabb szőlőbirtokosoktól a „juhszélen” lakó juhos gazdákig — majd a másik oldalon haladt befelé. Világosan látszik, hogy érkezik az összeíró egy más gazdasági típusú területre, majd hogyan tér vissza a kiindulóponthoz.

Ezt a rendkívül fontos ismeretet kihasználva a már elkészült rekonstrukció egy választott területén a Palánkban igazolni tudtuk, hogy a keresztény összeíró a Szent Demeter utcát a következő úton járta be: (16. sz. térkép)

Az utca Tisza felé eső oldalán, a templom táján indult s a vár felé haladt. Útja során érintette a Szent Demeter u.-i mahallét a Babarchy, Kethelwere, Somlyai porták mentén. Ennek látszólag ellentmond a defterben a Babarcsi, Somlai, Kötélverő sorrend. Ha azonban a mahallénál egy óramutató járásával ellenkező körüljárást tételezünk fel, amely kb. a templomtól indul a Szt. Demeter utcán és kikanyarodik a Tisza felé, akkor nem csak a sorrend áll helyre, hanem az is magyarázatot kap, hogy a Babarcsy és Somlai név között a defterben egész csomó név van, a tizejdegyzékben csak egy pár (ezek a tömb délnyugati és Tisza-parti oldalának családjai).

A latin összeíró a Szt. Demeter utcán végighaladva eljutott a Plathea Zantho-ig, ezt az érintkezést igazolja a Katha, ill. törökben a Szandzsákbég mahalléjába (más­képpen Boldogasszony utcai tömbbe) eső Katai családnév.

A Szt. Demeter utca északnyugati oldalán visszafelé haladva a következő portá­kat érintette: Kys, Zwlch, Barathyn, Kwthasy, Aurifaber, Warga. Ezek megfelelői mind a Nagy u.-i mahalléba esnek, megint csak ellenkező (óramutató járásával ellen­tétes) irányú bejárás sorrendjében, Varga, Ötvös, Kutas, Beratin, Szűcs, Kis (a török­ben a Kis és Szűcs porták között 12 név van, ezek a tömb Kis Csapó utcába nyíló részén fekszenek).

Ez az egy kiragadott példa több dolgot igazol:— A latin összeírás valóban úgy történt, ahogyan Kulcsár feltételezte. Az össze-

írók a Sárady házban, a Zegediensis utca belső szakaszán, de nem a legvégén, valahol a mai Árpád tér környékén laktak. Innen nézve logikus volt, hogy a Szent Demeter utca összeírását a közelebb eső, templom felőli végén kezdjék.

— A mahallék összeírása tömbszerű; — két esetben igazoltan —, feltételezhe­tően általában az óramutató járásával ellenkező irányú mozgással történt.

— A nagy számú, sorrendben is megegyező név pedig elsősorban jogossá teszi feltételezésünket, hogy a térképi rekonstrukció helytálló.

Nem lehet feladat, hogy saját eredményeink fontosságát hangsúlyozzuk. Inkább csak összegzésként álljon itt a munka néhány tanulsága.

Ugyanazoknak a családoknak utcánkénti, illetve tömbönkénti adóösszeírása, jellegzetes példa az azonos jelenségsor európai, illetve keleti megközelítésének eltérő gondolkodásbeli sajátosságára. S a kétfajta összeírás rejtetten ugyan, de halmazelmé­leti úton értékelhetően megőrzi az utcák és tömbök földrajzi helyzetét. Ilyen helyrajzi Információ közlése túlmegy az összeírok szándékain, s azt külön-külön egyik jegy­zékből sem lehet kiolvasni. A matematikai modell alapján végzett együttes értékelés azonban képes arra, hogy ezt a többlet ismeretet, napvilágra hozza. S ezt más település esetén is esetleg meg lehet kísérelni. Emellett a települési térségalkalmasság viszonyla­gos történeti állandósága a területében és népességében történelmi okok miatt változó települések helyrajzának rekonstrukciójában szilárd alap, mivel a településfejlődés történeti logikáját használja fel, s ennek segítségével a fennmaradt építészeti, régészeti,

41

térképi adatokon túl is nyerhetők információk a nagyságra, térszerkezetre, tényleges történeti kiterjedésre. Szeged ily módon rekonstruált XVI. századi térképi állapota több, mint hipotézis. A város legrégibb fennmaradt teljes térképét mintegy két é-v századdal megelőző térrajz, magyar és törökkori utcanevekkel, jeles épületek feltün­tetésével ellátva, a mai utcahálózatban elfoglalt helyével. S ha a rekonstrukciót elfo­gadjuk, a felhasznált két adójegyzék több ezer gazdaságtörténeti, statisztikai, szociog­ráfiai adata helyhez köthetővé válik.

A fizikai térszerkezeti és társadalmi térszerkezeti viszonyok történeti kapcsolatá­nak megismerésére nyílik lehetőség. A részeredmények is sok érdekességgel szolgál­nak, a felsővárosi Kerek utca pl. íves vonalvezetésű utca volt, amelyet ma leginkább körútnak neveznénk. Elnevezése „beszélő név”.

— A Chws leírású utcanév olvasata nem Csősz utca, mint korábban hittük, hanem Kis utca, talán a régi „küs” szavunkból.

— Egyértelművé vált, hogy a Fazékször Alsóvároson volt.— A másik Balog u.-i mahallét pedig ma inkább úgy magyaráznánk, mint a

Balog utca egy másik tömbjét, s nem mint egy második Balog utca melletti tömböt.

— Valószínűsíthető a marianus ferences templom és kolostor az Oskola u. és Roosewelt tér közelében.

— Valami térstruktúrát felvázolhattunk a Középvárosra is. Amely esetleg ennek a nagyon kevéssé ismert városrésznek egy kapaszkodója lehet a további kutatásban.

— Talán legvitatottabb lehet, hogy a plathea Predicator-t nem a Felsővárosra lokalizálta a módszer. Péter László is számol azzal a lehetőséggel, hogy a név eredhet másból is, mint a felsővárosi domonkosok („ordo predicatorum”) nevéből.190 Végül is a jegyzékbe nem Plathea Predicatorum-ként van felvéve, pedig csak ebből látszana egyértelműnek a domonkosokkal való kapcsolat.

Az összes részeredmény kiértékelésétől azonban itt el kell tekintenünk, csak fel. sorolásszerűen közöljük Szeged középkori utcáinak helyét a mai utcahálózatban :19i

1. Zegediensis — Petőfi Sándor sugárút (egy része), Kárász utca (kb.)2. Plathea Kyslatran — Attila u. (egy része), Nagy F. utca, Klauzál tér (kb.)3. Plathea Gwmbwc — Kölcsey u. (kb.)4. Plathea Arokhath (1548. Fazékjártó u.) — Szabad sajtó u. (kb.)5. Plathea Baaloogh (1548. Új Boldog Asszony u.) — Lumumba utca, Mátyás kir.

tér, Sárkány utca6. Plathea Kwn — Rákóczi utca (kb.), Mátyás kir. tér, Borbás utca7. Plathea Sancte Trinitatis — Hunyadi János út8. Plathea Kwegyethw — Kisfaludy utca9. Plathea Predicator — Mikszáth K. u. (egy része), Károlyi u.

10. Plathea Feeylzer — Lenin körút (kb.) a Kölcsey utcától a Károlyi utcáig, Püspökutca (kb.)

11. Plathea Chws — Madách utca (kb.)12. Plathea Tóth — Takaréktár utca, Juhász Gyula utca (egy része)13. Plathea Lysa — Kossuth Lajos sugárútnak a Rákóczi tértől befelé eső része14. Plathea Warga —■ Jósika u. (kb.)

180 Péter László, „Szeged utcanevei” Szeged 1974. p. 295.191 Az utcanevek a Kartográfiai Váll. Szeged, turistatérképe (ISBN 963 350 151) alapján kerül­

tek feltüntetésre.

4 2

15. Plathea Zantho (1548. Boldogasszony u.) — Oroszlán utca, Tömörkény u.16. Plathea Sancti Demetri — Dóm tér (kb.), Révai Béla utca (kb.)17. Plathea Magna — Oskola utca, Dóm tér (kb.)18. Plathea Warga — Bárka utca, Zsótér u. (kb.)19. Plathea Sohordo (1548. Halász u.) — Felsó' Tisza-part (egy része)20. Plathea Bondy — Maros utca (Festő utcától befelé eső része)21. Plathea Bwday (1548. belső része Közép u.) József Attila sugárút (Retek utcától

befelé eső szakasz)22. Plathea Kerek — Sóhordó utca, Komócsin tér, Kálmány L. utca23. Plathea Madaraazs — Teleki utca24. Plathea Haynal — Maros utca, (Festő utcától kifelé eső szakasz)25. Plathea Mywes (1548. Szijártó u.) — Kazinczy utca26. Plathea Sancti Georgii — Dugonics utca27. Plathea Sancti Nicolay — Tímár utca, Festő utca28. Plathea Angyaal — Gál u. (kb.), Szt. György tér29. Plathea Spiritus Sancti — Zárda utca1499. Vicus Lathran (1548. Szombathel, korábban vicus Zombathel) — Széchenyi

tér, Horváth M. u. tömbjei 1499. Plathea Lathran — Roosewelt tér 1522. előtt Vicus Sancti Petri — Mátyás király tér

Az ábrákról és táblázatokról annyit, hogy mint a munka elején jeleztem célom az volt, hogy az olvasó lépésről lépésre követhessen. Engem ellenőrizhessen is, vagy saját — akár enyémnél jobb gondolatait is ellenőrizhesse adataim segítségével. Ezért a legfontosabb mátrixokat közlöm, bár tudom, hogy csak annak mondanak valamit, aki az ilyen dolgokban igazán jártas. De az ő kedvükért érdemes, mert ehhez máshol nem juthatnak hozzá, újra előállításuk csak a teljes munka reproduk­ciójával volna lehetséges. Lemondtam a dézsmajegyzék és defter közléséről. Ezek hozzáférhetők. Bár értelmezésük, a magyar és török leírású nevek egymásnak meg­feleltetése tanulságos, de túl sok helyet vett volna igénybe. A másutt jól hozzáfér­hető térképek közlésétől eltekintettem (lásd, források!). S végül közlöm a dézsma­jegyzék egy oldalát és kigyűjtött utcaneveit.

A régi magyar nevek, az ötödfélszáz éves magyar írás olvasása — íze, zamata — nekem hallatlan örömet szerzett. Ebből szeretnék az olvasónak is valamit átadni a hasonmás részletekkel.

4 3

I r o d a l o m je g y z é k

Bakonyi T ibor—Zombori István, Szeged újjáépítésének terve az 1879 évi árvíz után. Műemlék-védelem XXIV. évf. 3. sz. 132— 140 c. Bp. 1980.Bálint 1957 = Bálint Sándor, Szegedi Szótár Bp. 1957.Bálint 1957 = Bálint Sándor, Rókus MFMÉ 1957 Szeged 1957.Bálint 1958 = Bálint Sándor, Alsóváros MFMÉ 1958/59 Szeged 1959.Bálint 1959 = Bálint Sándor, Szeged városa Bp. 1959.Bálint 1960 = Bálint Sándor, Palánk MFMÉ 1960/62 Szeged 1962.Bálint 1963/1 = Bálint Sándor, Felsőváros MFMÉ 1963 SzegedBálint 1963 = Bálint Sándor, A z 1522. évi tizedljstrom szegedi vezetéknevei Bp. 1963Bálint 1966 = Bálint Sándor, A Szeged-alsóvárosi templom. Műemlékeink. Bp. 1966.Bálint 1968 = Bálint Sándor, Móraváros MFMÉ 1968 Szeged 139— 141. o.Bálint 1975 = Bálint Sándor, Szeged reneszánszkori műveltsége. Bp. 1975.Bálint 1974— 79 = Bálint Sándor, A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete I. MFMÉ

1974/75. 2. H. MFMÉ 1976/77. 2. Hl. MFMÉ 1978/79. 2. Mutató MFMÉ Supplementum 1983 Szeged 1976— 1983.

Benkő Loránd (főszerk.), A magyar nyelv történeti etimológiai szótára I—III. Bp. 1967— 1976.Borovszky S. Bács-Bodrog vármegye. Magyarország vármegyéi és városai I—II. Bp. 1911.Borovszky S., Csanád vármegye története. Bp. 1897.B. de la Brocquiere lovag, Memoires de l’Institut National; Sciences morális et politiques Paris,

an X ll. T. V. o. 122 = Brüsseli okmánytár Pest 1859 IV. k. p. 301-től (a lovag szegedi útja) Uo. de Pest 1858 n . k. 310 p. (Batthyány Ferenc megemlékezése az egykor nagy Szeged pusz­tulásáról 1551-ben.)

Czímer K ároly, A szegedi szandzsák. Dugonics Társaság Könyvei 1. 1893. Szeged 1894.Czímer K ároly, Szeged monográfiája. Budapesti Szemle 1901 év 292 és 293 szám. Bp. 1901.Csánki D ., Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Bp. 1890—1894.Csongor 1968 = Csongor G yőző, Bállá Antal 18. századi szegedi kéziratos térképe. 1. Felsőváros.

Móra Ferenc Múzeum Évkönyve MFMÉ 1968 Szeged 119—138 p.Csongor 1969 = Csongor G yőző, Bállá Antal 18. századi szegedi kéziratos térképe. 2. Alsóváros

MFMÉ 1969 Szeged 269—286 p.Csongor 1970 = Csongor G yőző, Bállá Antal 18. századi szegedi kéziratos térképe. 3. Vár és Pa­

lánk MFMÉ 1970 Szeged 213—226 p.Csongrád megye Műemlékjegyzéke. OMF Bp. 1966.Entz G éza, Kőtár. Móra Ferenc Múzeum Szeged 1965.Entz 1965 = Etn z Géza, D ie Marienkirche in Buda. Bp. Corvina 1965 p. 27—28 között L’Hauy

térképe, Buda 1678).Entz 1979. = d r . E ntz G éza, Gótikus építészetünk településalakító szerepe. Építés- és Építéstudo­

mány XI. 1—2. Bp. 1979.Eperjessy 1928 = E perjessy K álmán, Szeged legrégibb látképe. Szeged 1928.

45

E perjessy 1929 = Eperjessy K álmán, A bécsi Hadilevéltár magyar vonatkozású térképeinek jegy­zéke. Szeged 1929 (2577 sz. De la Croix Paitis 1713/1 térképe)

Eperjessy K álmán, Várostörténet az utcanevekben. Bp. 1937 (Domanovszky Emlékkönyv). Érszegi G éza, Adatok Szeged középkori történetéhez. Tanulmányok Csongrád megye történetéből

VI. 1982 Szeged 13— 51 p.G ermanus G yula, Török nyelvtan. Gyakorlókönyv olvasmányokkal az arab—török írás elsajátítá­

sára. Budapest, Lingus kiadó É. n.F arkas Á r pá d , Szeged város általános feltöltésének kérdése. Szeged 1912.F odor Ferenc, A magyar térképírás I—ü l. Bp. 1952—54.G erő László (főszerk.), Várépítészetünk. Bp. 1952—54.G laser Lajos, A karslruhei gyűjtemény magyar vonatkozású térképanyaga. Bp. 1937 (37.381 sz

Marsigli 1686).G ranasztói G yörgy, A középkori magyar város. Gondolat 1980.G yőrffy 1963 = G yőrffy G yörgy, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. Bp. 1963. G yőrffy G yörgy, A középkori város és kezdetei Magyarországon. Budapest története 1. köt.

219—248 p. Főszerk.: G erevich L. Bp. 1973.G yőrfpy István, Alföldi népélet. Bp. 1983 263—265 p.H alasi-Kun, Tibor, Sixteenth-century Turkish Settlements in Southern Hungary. Ankara 1964.

Belleten 109. sz.H ázi Jenő, 1379 évi soproni telekkönyv. Soproni Szemle XII. 1958. p. 117.H ázi Jenő, A soproni ferences templom jótevője. Soproni Szemle XV. 1961.386. p. 306.H óman B.—Szekfű Gy ., Magyar történet. Bp. 1939.H orváth M., Magyarország története. Pest 1871.K áldy 1970 = Káldy-N agy G yula, Magyarországi török adóösszeírások. Bp. 1970.K á ldy1982 = K áldy-N agy G yula, A gyulai szandzsák 1567 és 1579 évi összeírása. Békéscsaba 1982. K álmán Béla, Nevek világa Bp. 1967.K arácson 1904 = K arácson Imre, Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai. Bp.

1904—1908.K arácson 1908 = K arácson Imre, A sztambuli mecsetek magyar vonatkozású iratai. Századok.

Bp. 1908.K arácson 1914 = K arácson I., Török—magyar oklevéltár 1533—1565. Bp. 1914.K arácson 1916 = K arácson I., Török történetírók. Bp. 1916.N . K iss István, 16. századi dézsmajegyzékek. Bp. 1960.K enéz G yőző—Szakály F erenc, A szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve. Tanulmányok

Csongrád megye történetéből VIII. Szeged 1984 29— 160 p.K ovács J., A szegedi piac Szeged 1933.K ováts István, Egy szegény pórfiú önéletrajza. Bp. 1981.K ozák Károly, A szegedi Szent Dömötör templom építéstörténetének kérédsei MFMÉ 1966— 67/2

143—149 Szeged 1967.D r . K őszegfalvi G yörgy, Történeti áttekintés településviszonyaink tudatos alakításáról = Tele­

püléstudományi közlemények 33. Bp. 1985.K ropf Lajos, Áldana verziója szegedi-veszedelemről. Hadtörténelmi Közlemények. Bp. 1896 p.

106—112.K ulcsár Péter: Az 1522-es szegedi tizedjegyzék mint történeti forrás. = Tanulmányok Csongrád

megye történetéből VHI. Szeged 1984. p. 5—27.Lukcsics 1931—38 = Lukcsics Pál, A XV. századi pápák oklevelei. Olaszországi magyar oklevéltár

I—H. Bp. 1931— 38.Magyarországi kincstári defterek. Ford. Velics Antal. Bev. Kamerer Ernő Bp. 1890.Major Jenő, A városalaprajz, mint a korai magyar várostörténet forrása. Építés- és Közlekedéstudo­

mányi Közlemények 9. kötet. 1965 153— 174 p.

4 6

M ályusz Elemér összeállította, Zsigmondkori Oklevéltár Bp. 1951—1958.M illekker B., Délmagyarország középkori földrajza. Temesvár 1915.M ollay K ároly, Sopron várostörténeti kutatása. Soproni Szemle XV. 1961 379—380 p.M olnár József, A szegedi vár. Műemlékvédelem ÜL évf. 1959. 1. sz. 22—31 p.N agy I stván főszerk., Hódmezővásárhely története. Hódmezővásárhely 1983.N agy Zoltán—Papp I mre, Szeged. Munkatárs Börtsök László Bp. 1960.O ltvai F erenc, Szeged múltja írott emlékekben 1222—1945 Szeged 1968.Péter László, Szegedi személynevek 1578-ban = Nyelvészeti Dolgozatok JÄTE BTK Nr 133

Szeged 1973—74.Péter László, Szeged utcanevei Szeged 1974.Péter L. 1979 = Péter L ászló, A szegedi vár. Délmagyarország (napilap) Szeged, 1979. okt. 5— 12. Péter L. 1983 = Péter László, Szegedi örökség. Bp. 1983.Petrovics István, Oklevelek Szeged középkori történetéhez. Acta Universitatis Szegediensis...

Acta Hist. LXVL Szeged 1979.R á t h K., A magyar királyok hadjáratai, utazásai. Győr 1861.R eizner János, A régi Szeged I—II. Szeged 1884— 1887.R eizner = R eizner J ános, Szeged története I—IV. Szeged 1899— 1900.R omán A ndrás, Élő város — élő műemlékek Építés- és Építéstudomány X. 1—4. Bp. 1980.Cs. Sebestyén 1928 = Cs. Sebestyén K ároly, Szegedi utcák. Szeged 1928. (Szegedi Szemle könyvei

1. sz.)

Cs. Sebestyén 1928/3 = Cs. Sebestyén K ároly, Szeged középkori vára. A Szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára. H. Szakosztály közleményei 2. szám. Szeged 1928 3.

Cs. Sebestyén 1933 = Cs. Sebestyén K ároly, A szegedi Palánk. Szeged 1933.Cs. Sebestyén 1938 = Cs. Sebestyén K ároly, Szeged utcanevei. (1938) Somogyi-könyvtári híradó.

1970 Szeged 233—244 p.Cs. Sebestyén 1938/1 = Cs. Sebestyén K ároly, Szeged középkori templomai. Szeged 1938. Stegena Lajos, A magyar térképészet kezdetei. Bp. 1976.Szabó I., Bács, Bodrog és Csongrád megye dézsmalajstromai 1522-ből Bp. 1954 (eredeti: OL. D l.

37 162).Szakály Ferenc, Szeged évszázadai. A P alánk 1697 évi telekkönyve. Délmagyarország (szeged

napilap) 1983. december 17.Szakály Ferenc, Magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp. 1981.Szamo8a István, Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten 1054— 1717 Bp. 1891. Szeged 1983 = Szeged története. 1. A kezdetektől 1686-ig. Szerk.: K ristó G yula Szeged 1983. Szekeres László, Középkori települések Északkelet-Bácskában. Újvidék 1983.Szilády Áron—Szilágyi Sándor, Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon = Tö­

rök—Magyar Kori Történelmi Emlékek, Első Osztály: Okmánytár Pest 1863.Takács János, Lechner Lajos (1833—1897) Műemlékvédelem XXIV. évf. 3. sz. 129—131 p. Bp. 1980. Talajfúrások Szegeden, Szeged 1880. A Királyi Biztosság kiadványa kézirat helyett. (Szeged, Somogyi

könyvtárban, hiányosan).Teleky József, A Hunyadiak kora Magyarországon I. Pest 1852 (p. 393 Ulászló esküje).Tóth Béla, A szegedi nagyárvíz Képeskönyve. Szeged 1979.D r . Vágás István, Szeged árvédelmi rendszere. Élet és Tudomány 1979. III. 16.Varga F erenc, Szeged város története I. A legrégibb időktől a török foglalásig. Szeged 1877.Vass 1979 = Vass Előd, A Szegedi és csongrádi náhije 1548. évi török adóösszeírása. = Tanulmá­

nyok Csongrád megye történetéből. Szeged 1979 5—80 p.Vass 1982 = Vass Előd, A Szegedi náhije 1553— 1554 évi török adóösszeírása. = Tanulmányok

Csongrád megye történetéből VI. Szeged 1982 67—95 p.Thury József, Török történetírók. Török—Magyar Kori Történeti Emlékek II. Osztály, írók. Bp.

1896Zombori István, A Szegedi Nagyárvíz. = Élet és Tudomány 1979. D l. 16.

47

A l a p v e t ő f o r r á so k é s á b r á z o l á s o k

1522/1 Csongrád megyei dézsmalajstromok. OL. Dl. 37162 (=bibliogr. Szabó I.)

1522 1522. jól. A bácsi püspökség részére beszedett egyházi tized lajstroma.Szeged OL. Dl. 37004 = R eizner János, Szeged története. Szeged 1899—1900 IV. köt. 97— 128 p.

1528 Lázár D eák, Magyarország legrégibb részletes térképe, 1528 = Kartográfiai Váll. Bp. 1982 (facsimile).

1548 A szegedi és a csongrádi náhije 1548 évi török adóösszeírásának kézirata: Párizs, Biblio- theque Nationale, Manuscrits Turcs, Supplement Nr. 76 jelzeten.Mikrofilm OL. Mikrofilmtár 9998—9999. doboz.(=bibliogr. Vass 1979)

1553 A Szegedi náhije 1553— 1554 évi török adóösszeírás kézirata: Wien, National Bibliothek Türk. Hass. Mxt. 603 jelzet. Mikrofilm: OL. Mikrofilmtár 1245. doboz.(= bibliogr. Vass 1982)

1686/1 A vár látképe a Tisza felől, jobb oldalt a Szent György templom falpillére. 1686 L. F. Mar- sigli felvétele.Bologna, Biblioteca Universitaria vol. V. C. 16. (Nagy Zoltán anyagából) = Szeged 1983 464—465 p. között 36. fénykép.

1686/2 Szeged középkori városképe és helyszínrajza 1686. L. F. Marsigli felvétele.Bologna, Biblioteca Universitaria, Fondo Marsigli vol. 21. C. 40. (Nagy Zoltán anyagából) = Szeged 1983 464—465 p. között 33. fénykép.

1686/3 Szeged középkori városképe 1686. L. F. Marsigli felvétele. Veduta. Bologna, Biblioteca Universitaria, Fondo Marsigli vol. 21. C. 40 (Nagy Zoltán anyagából) = Szeged 1983 464—465 p. között 34. fénykép.

1686/4 A vár látképe a Tisza felől és helyszínrajza 1686. De Beaulaincourt felvétele. Karlsruhe, Erzherzogl. Fám. Archiv, Bd. VI. No. 21. = ol. Karslruhei térképek, C. 18. negatívról Nagy Zoltán anyaga) = Szeged 1983 464—465 p. között 37. fénykép.

1695 Szeged vára és a Palánk 1695-ben. Kisebbített hasonmás Lambion rajza után, a cs. és kir. hadügyi levéltárból.Reizner i. m. I. kötet 184— 185 p. között.

1698 Szeged a XVII. sz. végén. (Tollrajz a bécsi cs. és kir. hadilevéltár eredetije után.) Tóth Béla, A szegedi nagyárvíz képeskönyve; Szeged 1979 21. p. 2. ábra (tévesen XVIII. sz!) = Bálint 1974—79 I. 72. p. (1698 évsz.)

1713/1 Situation de Segedin et Ses Environs par Le Sr. de la Croix Paitis Le 16 — 1713 = Szeged helyzetrajza 1713-ban. (De la Croix Paitis rajzának kisebbített hasonmása).R eizner i. m. 224—225 p. között (eredeti: Bécs, cs. és kir. hadilevéltár).

1713/2 Plan de Segedin et du nouveau projet par Les: de la Croix Paitis Lieut: collonel et y :ö : oberingenieur. Le rouge marque les vieux ouvrages Le jaune marque Les Nouveaux Le 16 —

4 9

1713. = A szegedi vár erődítési terve 1713-ban. (Hasonmás kisebbítve a cs. és kir. hadügyi levéltárban levő eredeti után.) R eizner i. m. I. 231—232 p. között.

1747 Area liberae regiaeque civitatis Szegediensis = Szeged belterületének helyzetrajza 1747-ben. Kaltschmidt Ábrahám R eizner i. m. 336—337 p. között

1776/1 Mappa ichonographica liberae regiaecque civitatis Szegediensis Fundos intra villanos, hor- tos, pomaria vineas cauleta ac fagopireta in circuitu civitatis situata in genuina figura una cum possessoribus exhibens. De annis 1776— 1777. Anton Balia E. C. R. H. A. H. et I. C. P. P. E. S. O. geometra (Móra Ferenc Múzeum, Szeged).

1776/2 Mappa originális individuális dimensionis liberae regiaecque civitatis Szegediensis fundos intravillanos, hortos, pomaria, vineas, cauleta, ac. fagopireta, in circuitu civitatis situata in genuina figura possessorumque insertione repraesentans de anno 1776— 1777 = Buday Mihály másolata A. Bállá térképéről.(Móra Ferenc Múzeum, Szeged).

1783 1. Katonai felmérés XVII—XVIII. colonna 30— 36 sectio 1783 Hadtörténelmi Levéltárban1799 Szeged 1799-ben a Tisza bal partjáról tekintve. (A régi céhleveleűen előforduló fametszvény

hasonmása). R eizner i. m. I. kötet 384—385 p. között.1816 Situations Plan über einer Theil des Szegedinen Terrains vorgestellt mit der grossen Über­

schwemmung vom Jahr 1816. Copirt Franz Hornig („Vedres féle térkép” 1. ábr. 300 bécsi ötlet) Somogyi Könyvtár, Szeged.

1841 Ciba Antal, Szeged város területének térképrészlete. (Palánk, Alsóváros, Rókus és Felső­város). Szerk. — Helyesbítette Halácsy Miklós Szeged városi mérnök.Szeged 1841—42 7 8 x 5 2 cm (Tm 90).

1850 Bainville, Josef Sz. Kir. Szeged városának helyzetterve 1850. 70X57 cm (Tm 19,20) = Péter László, Szeged utcanevei. Szeged 1974 hasonmás melléklete M s 1:7300.

1879/1 Szeged szab. kir. városának átnézeti vázlatrajza másolva és kiegészítve a k. biztosság mű­szaki osztálya által Szegeden 1879. évi július havában. Mérték 1”— 100°.Somogyi Könyvtár, Szeged Td 382.

1879/2 Szeged szab. kir. város belterületének rétegterve az utcza hálózat feltöltese előtt — készí­tette a kir. biztosság 1879 (M = l :5000) Csongrád megyei levéltár T 105 (Szeged).

1880 Rendezési és Kisajátítási Helyszínrajz. Készítette a kir. biztosság műszaki osztálya 1880 május (1:1000, rétegvonalas, egyes szelvények hiányoznak) Szeged, Móra Ferenc Múzeum

1880 Szab. kir. Szeged város szabályozásának átnézeti térképe M = 1:5000.Szeged 1880 ny. n. 115x95 cm (Tm 79).

1979 Szeged (túristatérkép), Kartográfiai Váll. 1979 (ISBN 963 350 151).1959 Szeged városmérési térképe 1959 (M = l:5000 VÁTI tervtár).1983 Szeged feltöltés előtti állapotának állóvízi térképe. Szeged története. Szeged 1983 p. 29

50

á b r á k . M e l l é k l e t e k

2— 17. sz. térkép

3— 4. sz. mátrix

A tizedjegyzék első oldala

Részlet a számítógéppel átkódolt névsorból

A XVI. századi magyar utcanevek eredeti leírásban I—IV.

51

ÖSSZESÍTV

E: ?1 217

43 44

107 122 38 101

04 Sí 8 KJ KJ KJ KJ KJ 13 KJ KJ H M- h* M-o NI CN ül 4>- OJ O GO Ni CN üi > Ol KJ O •o CD NI CN ül •N 04 ro *-»e z cr e z CZ cr CZ e z cr CZ cr ez cr cr cr cr cr cr cr cr e z cr cr CZ cr cr CZ cr cr cr CZ

KJ KJ KJ 04 H KJ 4* ül 04 22 KJ 04 04 4* 04 04 4* (N NI 4n ro »-*GO NI H CN CD »-» o N! ívj 04 o NI O o «o ro KJ CD CN 4n NI o NJ oM H 04 N* N* N* N* H» H KJ >-» N* H* 04KJ NJ cn KJ 04 4N NJ 04 KJ 00 NI 4n K) N| 04 *o. CD NJ »0 04 ül N) 4>- üi o cn NI N*

KJ KJ »-* OJ ül M KJ O KJ ♦-* KJ o KJ CN GO CN OJ 04 H* KJ ül 4* 04 ül o c* *■ 04 KJ 00

26

►-»00 cn ui NI *0 KJ -K 04 GO ül ül GO NI 04 CD ül NI O ül O H > K) ro üt CN CN üi O 04 Nj rx

o o o *o H O H ro KJ M 04 KJ 04 KJ 04 KJ M o o KJ KJ KJ o 04 04 o KJ > 91

KJ»-* ►-* KJ N* O o O o O 04 ►-* 04 04 KJ 04 04 o H* KJ 04 KJ KJ o 04 ro KJ H* H

KJ KJ 04 04 KJ »-* Ol Ol o KJ *• 04 00 ül 04 ÍN N» 4>- CN »-» 4n ül ül CN GO 04 KJ

10 04CN04

04 * w 04 O' *-» 04 KJ KJ ül ■4» ül NI ül 00 CN KJ JN 4» > ül CN 04 NJ CN 4N 4»- NJ 3

O O o O KJ o »-* o *-* h* O O KJ KJ KJ •*> ül KJ O 04 N* 04 KJ o »-* ro O KJ 4n>■

ül >• KJ >• NI KJ KJ o H H o 04 04 CN ül ül > N* KJ ■N ül 4>- CN ro CN 04 04 04 *• NI ZX

H o o O o o o O o O O o O O o O o o ►* o H* H* o O o O O © N*ül

> KJ KJ >■ 04 O KJ M KJ KJ H KJ KJ > KJ 04 04 KJ o* KJ KJ 04 4* KJ N* 04 04 > 3

+ FELSŐVÁROS + VÁR + KÖZÉPVÁROS + ALSÓVÁROS +KÖZÉPV. +

3. sz. mátrix: Utcák és mahallék közös névanyagának kimutatása abszolút számok­ban — a 20-nál ritkább és gyakoribb nevek különválasztásával. A felhasznált összefüggések különválasztásával. (3/1. a Vár adatai)A függólegessen felsorolt utcák után az utcában szereplő nevek száma, — a mahallék sorszáma alatt a latin névsorral egyeztethető nevek száma szerepel; a metszéspontok a közös elemek számát mutatják.

GYAKORISÁGI INTERVALLUM

OK: <20

>20

GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: <20 >20

6.M 7.M 8.M 9.M 1 0 .M 11 • M 1 2 .M31 12 21 12 13 6 2 7 30 13 25 16 31 27

+l.U 100 31 2 9 5 11 3 6 2 7 2 11 7 8 3 10 •

2.U 27 17 3 6 2 7 0 6 0 5 2 6 2 7 2 8

3.U 20 5 2 4 1 3 2 3 1 2 1 3 3 4 4 1 4 6

4.U 67 10 5 5 4 4 4 4 0 3 3 3 5 5 5 6

5.1) 104 31 3 8 7 10 0 6 0 7 3 13 4 14 4 17 co

6.U 26 5 4 3 2 3 0 4 0 3 1 4 2 5 2 5 >

7.U 48 14 4 7 4 7 0 5 0 4 2 8 2 12 4 7

8.U 72 19 2 7 3 11 0 5 0 7 1 11 3 8 1 i i

9.U 12 15 1 7 2 2 1 1 0 0 0 3 1 7 2 8

1 0 .U 69 23 4 5 6 10 2 4 0 5 2 9 7 8 10 6co

11. U 40 9 5 4 3 5 1 5 1 5 3 6 1 8 4 61

12. U 30 9 2 i 1 8 1 3 0 5 0 9 0 3 0 3

13. U 47 18 6 7 2 8 2 5 1 7 2 9 1 9 6 12 o

1 4 .U 30 19 1 8 3 4 0 4 0 3 2 6 1 10 6 13

1 5 .U 43 13 3 7 1 3 1 1 0 1 3 3 2 6 5 4

1 6 .U 39 17 2 7 2 6 1 3 0 3 2 7 4 9 4 7 •S>

1 7 .U 32 12 1 4 2 1 1 2 0 0 1 1 1 4 1 7

1 8 .U 27 14 1 8 4 3 0 3 0 3 1 5 2 10 3 10

1 9 .U 19 14 4 7 4 4 0 5 0 5 0 5 3 8 2 11

2 0 .U 22 7 1 2 2 6 2 3 0 6 4 7 4 3 3 3

2 1 .U 33 8 2 2 6 4 0 4 1 3 5 4 2 4 1 4

2 2 .U 50 12 4 4 1 3 1 5 1 4 6 4 4 6 2 9

2 3 .U 41 3 2 1 4 3 1 2 1 3 3 3 3 2 4 2C/3

2 4 .U 28 7 2 3 1 5 0 2 0 4 0 6 4 3 0 3

1O

'S3

2 5 .U 16 4 0 3 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 4 2•o«3

26 . U 36 33 2 9 2 6 1 4 0 3 4 6 2 10 5 211

'Pl>•o

2 7 . U 29 12 2 4 1 9 1 3 0 4 2 8 2 5 2 6 IL,a

28.11 21 5 4 2 1 3 0 3 0 1 2 3 1 S 2 3 á

2 9 .U 17 7 2 7 1 4 0 3 1 2 3 5 2 6 2 4 -s'a

3 0 .U 28 12 2 6 2 5 2 4 1 1 1 5 2 9 3 5 »V«o

ÖSSZESÍTVE: CD O 157 79 158 27 108 10 106 62 173 77 200 93 217KÜLSŐVÁROS

63

6 4

GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: <20 >20 GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: <20->20

1 5 .M 1 6 .M 1 7 .M 1 8 .M 1 9 .M 2 0 .M15 7 16 10 33 16 57 23 20 10 9 11

l.U 100 31 2 7 3 9 2 13 19 17 0 8 5 11 •

2.U 27 17 0 7 1 7 3 7 4 12 3 7 0 6 P*S3ISI

3.U 20 5 0 4 1 3 1 3 3 4 1 2 2 2

4.U 67 10 1 5 3 5 5 6 6 7 3 3 0 4

5.U 104 31 3 5 2 8 8 15 13 18 4 9 0 11C0

Ó.U 26 5 1 3 0 4 1 4 1 5 2 2 0 5

7.U 48 14 0 5 2 7 3 8 7 10 2 7 1 5>

8.U 72 19 0 7 0 8 4 13 6 13 3 8 1 9

9.U 12 15 0 1 1 2 4 3 3 8 3 3 0 1

1 0 .U 69 23 4 5 5 8 6 12 11 13 6 7 1 10

11. U 40 9 4 4 0 5 1 6 3 9 3 5 0 5 coo

1 2 .U 30 9 i 2 2 5 1 9 1 5 4 4 0 8 §113. U 47 18 2 5 4 7 7 i i 6 13 5 7 0 9X)

14 . U 30 19 2 4 1 5 5 6 3 10 6 4 0 4 M

15. U 43 13 1 2 1 4 5 4 8 6 1 3 1 2

1 6 .U 39 17 0 2 1 6 6 7 6 10 1 7 1 5

1 7 .U 32 12 0 2 2 2 3 2 3 7 0 3 0 2-t-

1 8 .U 27 14 1 3 1 3 2 5 2 8 2 3 0 3

1 9 .U 19 14 1 5 2 6 4 7 2 12 3 5 0 6

2 0 .U 22 7 0 3 1 5 2 7 1 5 3 3 0 7

2 1 . U 33 8 0 3 0 5 3 5 3 7 2 5 0 5

2 2 . U 50 12 0 4 2 5 6 6 3 8 3 4 1 5

2 3 . U 41 3 0 2 1 3 3 3 5 3 2 2 0 3 aca

2 4 . U 28 7 1 2 2 5 0 7 3 5 0 5 0 5 O

'A >2 5 .U 16 4 2 0 0 1 0 1 0 3 0 0 0 1 0

1

'4>:0US

2 6 . U 36 33 3 5 0 6 1 7 4 14 2 5 1 4 o rt

3 52 7 .U 29 12 1 3 0 7 4 7 2 10 0 8 1 6 g

2 8 . U 21 5 0 2 0 2 0 2 3 5 0 3 0 2 £2 9 .U 17 7 0 4 0 4 1 4 3 5 0 3 2 2 ró

3 0 .U 28 12 0 4 0 5 2 5 3 9 0 7 0 3*

ÖSSZESÍTVE 30 110 38 152 93 195 137 261 64 142 17 151

KÖZÉPVÁROS

GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: <20 >20

2 1 .M 2 2 .K 2 3 .H 2 4 .H 2 5 .M 2 6 .M21 24 43 11 17 11 34 24 29 10 51 15

tl.U 100 31 4 17 5 9 3 9 2 19 8 7 9 9 •

>2.U 27 17 1 11 2 7 2 8 1 11 3 6 2 7 üN

O3.U 20 5 1 4 1 4 1 3 1 4 3 4 2 3 M

+4.U 67 10 2 7 9 6 4 6 0 6 8 4 25 7

5.U 104 31 2 19 14 1111

3 8 4__ 20 5 9 3 13 C/36.U 26 5 2 4 4 4 1 4 0 5 0 3 0 5

0

17.U 48 14 3 i i 8 5 4 7 2 8 6 8 4 6

8 .LT 72 19 2 16 9 8 4 8 16 16 3 8 10 7

9.U 12 15 0 6 1 3 1 3 1 3 1 5 1 4 +

1 0 .U 69 23 1 14 4 5 3 6 3 14 6 6 8 7

l l .U 40 9 2 8 6 5 2 5 1 8 2 5 6 6 C/2

1 2 .U 30 9 0 9 1 2 0 3 0 9 0 3 1 3 11 3 .U 47 18 3 14 5 7 2 5 0 13 2 8 4 8

:01 4 .U 30 19 1 9 5 5 2 6 0 6 3 8 5 9

4-15. U 43 13 3 5 2 2 2 5 1 3 5 5 8 6

16.U 39 17 2 9 1 4 2 5 0 7 3 7 4 7

!1 7 .U 32 12 0 4 1 4 0 1 0 4 2 4 5 5+

1 8 .U 27 14 0 10 5 6 0 6 2 7 1 5 3 6

19. U 19 14 0 9 2 7 2 5 0 9 2 8 1 7

2 0 .U 22 7 0 7 4 2 0 3 1 7 1 4 4 3

2 1 . U 33 8 4 7 3 3 0 3 1 7 2 4 5 4

2 2 . U 30 12 2 7 6 8 0 6 3 12 3 4 4 9

2 3 .U 41 3 1 3 4 1 0 2 2 3 1 3 5 2

2 4 . U 28 7 2 7 3 1 2 3 0 5 1 5 4 1 ■ort2 3 .U 16 4 0 0 1 2 0 1 0 1 0 2 0 2 C/3

o■<1

O 'O2 6 .U 36 33 3 11 5 7 2 9 1 8 3 7 1 7 3 <

>2 7 .U 29 12 0 11 1 2 0 5 1 9 2 5 5 2

28.U 21 5 1 4 3 3 1 2 1 4 2 2 1 3 k1

2 9 .U 17 7 1 7 1 3 1 5 0 4 3 5 1 2

3 0 .U 28 12 0 10 0 3 2 5 2 7 2 5 2 3♦

ÖSSZESÍTVE ! 43 260 . 116 139 46 147 46 239 83 159 133 163

ALSÓVÁROS

6 5

gyakorisági INTERVALLUMOK: <20 >20 X-OS TABLA

l.M 2.M 3.M 4.M S.M24 17 14 3 34 9 14 7 1 4

l.U 100 31 31 74 25 33 28 44 7 57 0 758 42 4 3 10 13 1 13 0 10 •

2.U 27 17 8 59 13 33 6 44 14 43 0 73 K7 59 7 4 7 24 7 18 0 18

3.U 20 5 12 29 0 47 8 44 0 43 0 25 XJM15 100 0 40 15 80 0 60 0 20

4.U 47 10 15 35 19 47 22 47 14 43 0 254 40 4 20 12 60 3 30 0 10

5.U 104 31 19 94 í? 100 17 78 7 86 0 1005 52 3 10 6 23 1 19 0 13 co

6.U 24 5 0 29 0 0 14 33 0 29 0 50

10 100 0 0 19 60 0 40 0 40

7.U 48 14 19 71 13 47 14 67 14 86 100 100 'Oa10 84 4 14 10 43 4 43 2 29

8.U 72 19 12 71 4 47 11 54 21 57 100 754 43 1 11 6 24 4 21 1 16

9.U 12 15 15 24 13 100 3 44 7 71 0 5033 27 17 20 8 27 8 33 0 13

1 0 .U 49 23 19 6b 13 47 17 44 21 57 100 507 48 3 9 9 17 4 17 1 9

l l .U 40 9 8 53 0 33 i i 44 7 29 0 755 100 0 11 10 44 3 22 0 33

112 . U 30 9 4 29 0 0 3 22 0 14 0 503 54 0 0 3 22 0 11 0 22

1 3 .U 47 18 12 59 6 100 17 47 14 57 0 75 'S4 54 2 17 13 33 4 22 0 17 :o

1 4 .U 30 19 12 41 13 100 8 89 36 71 0 75 M10 37 7 14 10 42 17 26 0 16 | NU O

13.U 43 13 23 29 19 47 14 54 29 71 0 50r-2 a VJ

14 38 7 15 1? 38 — SL 0 15 JX y D>1 6 .U 39 17 31 47 13 100 22 78 14 86 0 100 -X %'<ü :0

21 47 n 18 _21__41 5 35 24 CJ ü17. U 32 12 23 18 19 100 8 56 14 43 0 23 'S 5 C3

1? _25. 9 ?n 9 42 0 8 C3 cS CC31 8 .U 27 14 8 41 13 33 11 44 14 57 0 30 43 £ -a

7 50 7 7 15 29 7 29 0 14 1 <19.11 19 14 0 47 19 100 4 56 0 43 0 30 B0 57 14 21 11 36 0 21 0 14 ^ '?3 N

20 . U 22 7 89

2971

65

00

00

2229

00

00

00

2514 60 Dl

<L>c rs,2 1 . U 33 8 4 29 4 0 8 22 7 14 0 50 > — <U 3

2 2 .U 50 1238

4347

313

00

98

2533

37

1314

00

2550

> c£C :3 _b

— a4 47 4 0 6 25 2 8 0 17 :8 5 a ^

2 3 .U 41 3 0 18 13 0 3 11 0 0 0 25 jZ > -o £ vu

0 100 5 0 2 33 0 0 0 33 X c "2 4 .U 28 7 8

72457

64

00

67

1114

74

2929

00

5029

N N 'V ^

2 5 .U 14 4 4 12 0 33 3 11 0 29 0 0 IQ N ‘5

2ó.U 34 334

195053

04

2567

48

2567

014

50100

0100

075

'O = '^ -s ^

14 27 3 6 8 18 6 21 3 9 D o w o I2 7 . U 29 12 12 41 0 33 8 33 0 57 0 ICO H ■5 1» " 1 N

2 8 .U 21 510

45829

00

833

103

25.33

00

3329

0100

3350 K

•5•o 5AŰ c

5 100 0 20 5 60 0 40 5 40 n A oS

2 9 .U 17 7 8 29 0 33 4 44 0 S7 0 50 ■> rt So < *?12 71 0 14 12 57 0 57 0 29

3 0 .U 28 12 8 47 0 33 4 33 0 71 100 1007 47 0 8 7 25 0 42 4 33

VÁR♦

67

GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: <20 >20 X-OS TABLA

6.H 7.M 8.H 9.H 10. M 1 1 .M 1 2 .M31 12 21 12 13 6 2 7 30 13 25 16 -31 27

l.U 100 31 6 75 24 92 23 100 100 100 7 85 28 50 10 372 29 5 35 3 19 2 23 2 35 7 26 3 32 •

2.U 27 17 10 50 10 58 0 100 0 71 7 46 8 44 6 30 £11 35 7 41 0 35 0 29 7 35 7 41 7 47 s

3.U 20 5 6 33 5 25 15 50 50 29 3 23 12 25 3 15 o10 80 5 60 10 60 5 40 5 60 15 80 5 80

4.U 67 10 16 42 19 33 31 67 0 43 10 23 20 31 16 227 50 6 40 6 40 0 30 4 30 7 50 7 60

s . u 104 31 16 67 33 83 0 100 0 100 10 100 16 88 13 635 26 7 32 0 19 0 23 3 42 4 45 4 55 CQ

6.U 26 5 13 25 10 25 0 67 0 43 3 31 8 31 6 1915 60 8 60 0 80 0 60 4 80 8 100 8 100

7.U 48 14 13 58 19 58 0 83 0 57 7 62 8 75 13 26 >8 50 8 50 0 36 0 29 4 57 4 86 8 50 w

8.U 72 19 6 58 14 92 0 83 0 100 3 85 12 50 3 413 37 4 58 0 26 0 37 1 58 4 42 1 58

9.U 12 15 3 58 10 17 8 17 0 0 0 23 4 44 6 30 *8 47 17 13 8 7 0 0 0 20 8 47 17 53

1 0 .u 69 23 13 42 29 83 15 67 0 71 7 69 28 50 32 226 22 9 43 3 17 0 22 3 39 10 35 14 26

l l . U 40 9 16 33 14 42 8 83 50 71 10 46 4 50 13 22 caQ13 44 8 56 3 56 3 56 8 67 3 89 10 67

12.11 30 9 6 8 5 67 8 50 0 71 0 69 0 19 0 117 11 3 89 3 33 0 56 0 100 0 33 0 33

1 3 .U 47 18 19 58 10 67 15 83 50 100 7 69 4 56 19 4413 39 4 44 4 28 2 39 4 50 2 50 13 67 M

1 4 .U 30 19 3 67 14 33 0 67 0 43 7 46 4 63 19 483 42 10 21 0 21 0 16 7 32 3 53 20 68

1 5 .U 43 13 10 58 5 25 8 17 0 14 10 23 8 38 16 157 54 2 23 2 8 0 8 7 23 5 46 12 31

1 6 .U 39 17 6 58 10 50 8 50 0 43 7 54 16 56 13 265 41 5 35 3 18 0 18 5 41 10 53 10 41

IV . U 32 12 3 33 10 8 8 33 0 0 3 8 4 25 3 26 >

3 33 6 8 3 17 0 0 3 8 3 33 3 58ía.u 27 14 3 67 IV 23 0 bü 0 43 3 38 8 63 10 3 /

4 57 15 21 0 21 0 21 4 36 7 71 11 711 9 .U 19 14 13 58 19 33 0 83 0 71 0 38 12 50 6 41

21 50 21 29 0 36 0 36 0 36 16 57 11 792 0 . U 22 7 3 17 10 50 15 50 0 86 13 54 16 19 10 11

5 29 9 86 9 43 0 86 1R 100 JiL 43 14 432 1 .U 33 a 6 17 29 33 0 67 50 43 17 $1 8 25 3 15

6 25 50 0 50 3 38 15 50 6 50 3 502 2 .U 50 12 13 33 5 25 8 83 50 H57" 20 31 16 38 6 33

8 33 2 25 ? 42 _2_ 33 12 _ 3 i _B_ 50 4 75 ~2 3 .U 41 3 6 8 19 —23~ 8 33 50 43 10 23 12 13 13 7 c.i

b 33 10 100 2 67 2 100 7 100 7 67 -HL- 6 7 - O2 4 .U 28 7 6 25 5 42 0 33 0 57 0 46 16 19 0 11 'ca>

7 43 4 71 0 29 0 57 0 86 43 0 43 8 Á2 5 .U 16 4 0 25 0 0 0 0 0 0 3 0 0 13 13 7 ■9

0 75 0 0 0 0 0 0 6 0 0 50 25 50 > .2 6 . U 36 33 6 75 10 50 8 67 0 43 13 46 8 63 16 78 S

6 77 6 18 _2_ 12 0 9 11 18 6 30 _14_ 642V.U 29 12 6 33 5 75 8 50 0 57 7 62 8 31 6 22 E

7 33 3 75 3 25 0 33 7 67 7 42 7 502 6 . U 21 5 13 17 5 25 0 50 0 14 7 23 4 31 6 11

19 40 5 60 0 60 0 20 10 60 5 100 10 602 9 .U 17 7 6 58 5 33 0 50 50 29 10 38 8 38 6 IS

12 100 6 57 0 43 6 29 _lflL 71 12 86 12 573 0 .U 28 12 6 50 10 42 15 67 50 14 3 38 8 56 10 19

7 50 7 42 7 33 4 6 4 42 7 75 U 42

EELSŐVÁROS

6 8

GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: <2Í >20 X-OS TABLA

1 5 .H 1 6 .M 1 7 .M 1 8 .M 1 9 .M 2 0 .M15 7 16 10 33 16 57 23 20 10 9 11

l.U 100 31 13 100 19 90 6 81 33 74 0 80 56 10<T2 23 3 29 2 42 19 55 0 26 5 35 •

2.U 27 17 0 100 6 70 9 44 7 52 15 - j i r 0 55 fc0 41 4 41 i i 41 _11__41_ 0 35 S3

N3.U 20 5 0 57 6 30 3 19 5 17 5 20 22 180 80 5 60 5 60 5 40 J3 L 40

4.U 67 10 7 71 19 50 15 38 11 30 15 30 0 361 50 4 50 7 60 9 70 4 30 0 40

5.U 104 31 20 71 13 80 24 94 -23 78 20 90 0 1003 16 2 26 8 48 13 58 4 29 0 35 C/3

6.U 26 5 7 43 0 40 3 25 2 22 10 20 0 45 94 60 0 80 4 80 4 100 8 40 0 100 'S

7.U 48 14 0 71 13 70 9 50 12 43 10 70 11 450 36 4 50 6 57 15 71 4 50 2 36

8.U 72 19 0 100 0 80 12 81 11 57 15 80 11 820 37 0 42 6 68 8 68 4 42 1 47

y .u 12 15 0 14 6 20 12 19 5 35 15 30 0 90 7 8 13 33 20 25 53 25 20 0 7

10. u 69 23 27 71 31 80 18 75 30 70 11 91A rr? 7 35 9 16 57 9 30 1 43

11. u 40 9 27 57 0 50 3 38 b 39 15 50 0 45 X/x10 44 0 56 3 67 8 _10<L 8 56 0 56 9

1 2 .U 30 9 7 29 13 50 3 56 2 22 20 40 0 73 'S3 22 7 56 3 100 3 56 13 44 0 89

13. U 47 18 13 71 25 70 21 69 11 57 25 70 0 82 n4 28 9 39 15 61 13 _Z2_ 11 39 0 50 Q

14. U 30 19 13 57 6 50 15 38 5 43 30 40 0 367 21 3 26 32 10 53 20 21 0 21

1S.U 43 13 7 29 6 40 15 25 14 26 5 30 11 182 15 2 31 12 31 19 46 2 23 2 15

1 6 .U 39 17 0 29 6 60 18 44 11 43 5 70 11 450 12 3 35 15 41 15 59 3 41 3 29

17. U 32 12 0 29 13 20 9 13 5 30 0 30 0 18 >0 17 6 17 9 17 9 58 0 25 0 17 -f

ía .u 27 14 7 43 6 30 6 31 4 35 10 30 0 274 21 4 21 7 36 7 57 7 21 0 21

1 9 .U 19 14 7 71 13 60 12 44 4 52 15 50 0 555 36 11 43 21 50 i i 86 1 6 36 0 43

20 . U 22 7 0 43 6 50 6 44 2 22 15 30 0 640 43 5 71 9 100 5 71 14 43 0 100

2 1 . U 33 9 0 43 0 50 9 31 5 30 10 50 0 450 38 0 63 9 63 9 88 6 63 0 63

2 2 .U 50 12 0 57 13 50 18 38 5 35 15 40 11 45 c5

0 33 4 42 12 50 6 67 6 33 2 42 cetj

2 3 .U 41 3 0 29 6 30 9 19 9 13 10 20 0 27 ■Si0 67 2 100 7 100 12 100 5 67 0 100

2 4 .U 23 7 7 29 13 50 0 44 5 22 0 50 0 45 C l.

4 29 7 71 0 100 11 71 0 71 0 71 § N2 5 .U 16 4 13 0 0 10 0 6 0 13 0 0 0 9 £

13 0 0 25 0 25 0 75 0 0 0 25 |32 6 .U 36 33 20 71 0 60 3 44 7 61 10 50 11 36

8 15 0 18 3 21 11 42 6 15 3 12 3 '7 ''

27. U 29 12 7 43 0 70 12 44 4 43 0 80 11 55 g ■>á

3 25 0 58 14 58 7 83 0 67 3 50 ‘22 8 .U 21 5 0 29 0 20 0 13 5 22 0 30 0 13 t i

0 40 0 40 0 40 14 100 0 60 0 402 9 .U 17 7 0 57 0 40 3 25 5 22 0 30 22 18

0 57 0 57 6 57 18 71 0 43 12 2930 . U 28 12 0 57 0 50 6 31 5 39 0 70 0 27

0 33 0 42 7 42 11 75 0 58 0 25 4-KÖZÉPVÁROS

6 9

GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK (20 >20 7-OS TABLA2 1 .H 2 2 .M 2 3 .M 2 4 .M 2 5 .M 2 6 .M

21 24 45 11 17 . u 34 24 29 10 51 15

l.U '100 31 19 71 11 82 18 82 6 79 28 70 18 60+

4 53 5 29 3 29 2 .61 8 23 9 292.U 27 17 5 46 4 64- 12 73 3 '46 10 60 4 47

4 63 7 41 7 47 4 65 U 35 7 41

3.U 20 5 17 2 36 6 27 3 17 10 40 •4 20 M5 80 5 80 5 60 5 80 15 80 10 60

4.U 67 10 10 29 20 5b 24 55 0 25 28 Ai) -4? ~ T T +■3 70 13 60 6 60 0 60 12 40 37 70

S.U 104 31 102 í r

31 10013 35

183

~ 7 T26

12A

S365

i '1 5

9029

63

8742

ó.U 2610 17 9 36 6 36 0 21 0 30 0 335 8 80 15 80 4 80 0 100 0 60 0 100 >

7.U 48 1414

- 64679

1817

4536

24._ a_

64_50-

64 s

21 80 13 57

4043

8.U 72 1910 67 20 73 24 73 47 “ 57 10 80 20 4T

3 84 13 4? 6 42 22 84 4 42 14 37

9.U 12 150 25 2 27 6 27 3 13 3 50 2 Í 7 ■f0 40 8 20 8 20 8 20 8 33 8 2 7

1 0 .U 6? 235 58 9 43 18 35 9 38 21 60 16 471 ó l 6 22 4 26 4 61 9 26 12 30

11. U 4010 33 13 45 12 45 3 33 7 50 12 40

5 89 15 56 5 36 3 89 5 56 15 67

1 2 .U 300 38 2 18 0 27 0 38 0 30 2 20 '9 0 100 3 22 0 33 0 100 0 33 3 33

13 . U 47 1814 38 11 64 12 45 0 54 7 80 8 53 16 78 11 39 4 28 0 72 4 44 9 44 O

1 4 .U 30 19 5 38 11 45 12 55 0 25 10 80 10 60 i43 47 17 26 7 32 0 32 10 42 17 47

1 5 .U 43 13 14 21 4 18 12 43 3 13 17 50 16 407 38 5 15 5 38 2 23 12 38 19 46

1 6 .U 39 1710 38 2 36 12 45 0 29 10 70 8 47

5 33 3 24 5 29 0 41 8 41 10 41 *

17 . U 32 12 0 17 2 36 0 9 0 17 7 40 10 33 >0 33 3 33 0 8 0 33 6 33 16 42

1 8 .U 27 14 0 42 n 55 0 35 6 29 3 50 6 400 71 19 43 0 43 7 50 4 36 1L 43

1 9 .U 19 140 38 4 64 12 45 0 38 7 80 2 470 64 11 50 11 36 0 64 11 57 5 50

2 0 .U 220 29 9 18 0 27 3 29 3 40 8 200 100 18 29 0 43 5 100 5 57 18 43

2 1 .U 33 819 29 7 27 0 27 3 29 7 40 10 2712 88 9 38 0 38 3 88 6 50 15 50

2 2 . U 50 1210 29 13 73 0 55 9 50 10 40 8 60

4 38 12 67 0 50 6 100 6 33 8 75 /•N

2 3 .U 415 13 9 9 0 18 6 13 3 30 10 132 100 10 33 0 67 5 100 2 100 12 67 ez

2 4 .U 2810 29 7 9 12 27 0 21 3 50 8 7 to

7 7 100 11 14 7 43 0 71 4 71 14 14 t i V3

2 5 . U 160 0 2 18 0 9 0 4 0 20 0 13 ,!5 'o0 0 6 30 0 25 0 25 0 50 0 50 > <

2 6 . U 36 33 14 46 11 64 12 82 3 33 10 70 2 47 1T? N f i m8 33 14 21 6 27 3 24 8 21 3 21

2 7 . U 29 120 46 2 18 0 45 3 38 7 50 10 13 j2 ä0 92 3 17 0 42 3 75 7 42 17 17 •2

2 8 . U 21 5 17 7 27 6 18 3 17 7 20 2 205 5 80 14 60 5 40 5 80 10 40 5 60 £

2 9 .U 17 5 29 2 27 6 43 0 17 10 50 2 13 So6 100 6 43 6 71 0 57 18 71 6 29

3 0 .U 28 12 0 42 0 27 12 45 6 29 7 50 4 200 83 0 2 5 7 42 7 58 7 42 7 25 •¥

ALSÓVÁROS

26?.270.271.272.273.274.275.276.277.278.279.280.281.282.283.284.285.286.287.288.289.290.291.292.293.294.295.296.297.298.299.300.301.302.303.304.305.306.307.308.309.310.311.312.313.314.315.316.317.318.319.320.321.322.323.324.325.326.327.328.329.

KATCl -> 261. KATHAKAZAL -> 0.KAZAN -> 0.KAZDAK -> 267. KAZDAGKAZSALA -) 0.KECSKÉS -> 0.KCLEMEN -> 0.KÉMÉNY -> 271. KEMEYNKENEZ -> 0.KFN0 -> 272. KENUKEP0S -> 0.KEREKES -> 273. KEREKEIKEREKJARTO -> 0.KERESE -> 276. KER09KERESZTOS -> 133. CRUCISKERITOS -> 0.KESE -> 0.KESZEK -> 0.KETI -> 0.KIRAL -> 294. KYRAALKIS -> 295. KYSKŐBŐR -> 0.KOCSIS -> 281. KOCHYAKOBUS -> 263. KATHOSKOKAI -> 0.KOKA -> 251. KAKAKOKOS -> 0.KOLOHON -> 0.KOHA -> 0.KOKLÜS -> 282. KOMLOSCYKOHOR -> 0.KONTOS -> 0.KONYA -> 0.KOPANCSI -> 0.KOPRABI -> 0.KORLAD -> 284. KORLAATKORMANOS -> 285. KORMANOSKOROS -> 276. KEROSKORUK -> 0.KOSE -> 0.KOTELVERO -> 277. KETHELUEREKOTORO -> 298. LAPICIDAKOVÁCS -> 170. EABERKOVER -) 278. KEUERKÖVES -> 298. LAPICIDAKOZAVA -> 0.KOZMA -> 287. KOZMAKUKA -> 251. KAKAKUMLOSI -> 282. KOMLOSCYKUN -> 290. KUNKURKA -> 0.KÜRTI -> 0.KUTAS -> 292. KUTASIJUTOS -> 292. KUTASLABABI -> 296. LABABYLABBAS -> 0.LAJT -> 0.LANCSI -> 0.LASKAI -> 0.LÁSZLÓ -> 300. LAZLOLATIS -> 297. LANTHQS

Részlet a számítógéppel átkódolt névso­rokból

A számítógép az ékezeteket elhagyta!

(A török névsor az azonosnak tekintett latin névsorbeli nevekkel.)

70

VÍGH ZOLTÁN

A D A TO K CSA N Á D V Á RM EG Y E K Ö ZB IZTO N SÁ G Á R Ó L A FEU D A LIZ M U S U T O LSÓ ÉVSZÁZADÁBAN

A török hódoltság alatt, majd a felszabadító háborúk idején a közbiztonság országszerte teljesen leromlott. A török rabságból kezességre, vagy becsületszóra hazajött foglyok a váltságdíjat „koldulták”, hajdúk és volt várkatonák versenyt sarcol- ták az idegen zsoldoshadak által már kifosztott lakosságot. Délkelet-Magyarországon béke és háború egyaránt létbizonytalanságot jelentett.

Buda visszavételének évében a török időket úgy-ahogy átvészelő utolsó Csanád megyei helység is a földdel vált egyenlővé. A már korábban elpusztult környékbeli falvakból betelepült lakói elvesztették mindazt, amit a helység hász jogállásának védel­mében addig összegyűjthettek. Egy francia utazó még 1695-ben is pusztának írja le Makót és környékét.1

Az 1697-es zentai diadalt követően először rác határőr családok telepedtek a fűvel benőtt romokra, majd folyamatosan érkeztek a kamarai kedvezményekkel csábított menekült jobbágycsaládok is. A hadiszerzemény jogán birtokos kincstár szívesen látott a karlócai béke eredményeként végleg felszabadult területen a ki­váltságolt határőrökön kívül adózó parasztokat. A szabad földfoglalás, négy évi adó- mentesség és a „libertini regii” jogállás meghirdetése elegendőnek látszott a bete­lepülés meggyorsításához.2

A letelepülést gátolta a továbbra is katasztrofális közbiztonsági helyzet, amelyet a községekben elhelyezett katonaságnak kellett volna helyreállítani. Jellemző, hogy 1702-ben éppen a császári csapatok sarcolásai, zaklatásai ellen kellett védlevelet kérni a királyi kamarától az újdonsült makói lakosoknak.3 A közbiztonság helyzete továbbra is jelentős — és ezért vizsgálandó tényezője maradt a gazdasági és társadalmi viszonyok alakulásának.

A Rákóczi-szabadságharc hadi eseményei során ugyan kivonultak a szerb határ­őrök és a császári csapatok Makóról és környékéről, de megjelentek a periférikus kuruc csapatok, versenyt sarcolva a lakosságot. A makai bírák 1704-ben gyöngyösi táborában keresték fel panaszukkal a fejedelmet, aki az alábbi szövegű oltalom­levelet ad ta :

„Makai Lakos Híveink alázatos Instantiájokbul értettük, hogy hadaink közzül sokan akármelly Tisztünk Passusával, sőt némellyek a nélkül is az emlétett helységh- ben bé menvén, étel s ital és egyébféle ghazdálkodást rendetlenül kívánnának, sőt

1 Bohdaneczky Edvin: Csanád vármegye nemzetiségi és gazdasági viszonyai a XVHI. század­ban. Makó, 1940. 11. p.

2 Csongrád megyei Levéltár Makói Fióklevéltára [a továbbiakban CsmL (Mf)], Makó városát Régiidőktől Érdeklő iratok (a továbbiakban MvRÉ) 1699. 5. sz.

’ MvRÉ 9. sz.

77

egyébiránt is húzni, vonni a lakosokat nyomorgatni és egyébféle minden alkalmat­lanságokat elkövetni szabadosán merészlettek... Ezokáért...parantsoljuk megh írt helységhben maghunk, vagy Gener. Úri híveink Passusa nélkül bémenni ne meré- szellyék: különben ha kik Parantsolatunk ellen...cselekedni merészelnek, adunk hatalmat az emh'tett Lakosoknak, hogy az ollyakat megfogván, érdemek szerént való büntetések elvételére Táborunkba hozzák...”4

A szatmári béke után kuruc bujdosók népesítik be a nehezen megközelíthető nádasokat és erdőket, még gerilla harcot folytatva a labancok ellen, de már az úton- állás, rablás is sokuknak kenyere. A megrendült közbiztonság 1716-tól a megújuló török háború terheivel együtt súlyosbította a helyzetet. Már a háború első évében kénytelenek a makóiak védlevelet kérni III. Károlytól, hogy a szüntelenül járó-kelő német katonaság és a szerb határőrök ne bántalmazhassák, károsíthassák őket.5

Az 1718-ban, a passzarovici békét követően létrehozott Temesi Bánság — ahova Bécs és Baden környékéről bűnöző elemeket is telepítettek — a XVIII. század köze­péig játszott negatív szerepet Csanád megye közbiztonságára.6

III. Károly már 1717-ben rendelkezett — a nemlétező Comitatus Csanádiensis- nek címzett leiratában — a közbiztonsági állapotok helyreállításáról.7 A végrehajtásra hivatott megyeszervezet megalakulása azonban még közel másfél évtizedig váratott magára.

Az ÚJJÁALAKULÁSTÓL A BETYÁRKÉRDÉS JELENTKEZÉSÉIG

A török hódítás előtti Csanád megye névadó székhelye a török kiűzése után sem tudta kiheverni a pusztítást, a vezető szerepet az egyre jobban gyarapodó Makó vette át. (1719-től püspöki birtok ugyan, de a terhek jó részét pénzzel megválthatták.) 1730-ig a telepítések és spontán betelepülések eredményeként Makón kívül kialakult Battonya, Tornya, Földeák kisebb-nagyobb számú lakossága és a puszták birtokos­sága. A tizennégy elhagyott jobbágy telekből álló Kovácsházát 1724-ben vásárolta meg a dévai Bibics család. Ugyanezen évben III. Károly jóvoltából Tököli (Popovics) János lett a kevermesi és a vizesi puszta adományosa. A gyoroki Edelspacherek 1725-ben vásárolták meg több Arad megyei birtokkal együtt Dombegyházát. A leg­nagyobb Csanád megyei birtokot Rajnáid modenai herceg kapta 1726-ban. A III. Ká- rolynak tett hű szolgálataival indokolt adományozás Apácza, Bánhegyes, Csató- kamarás, Dombiratos, Földvár, Kaszperek, Fecskés, Kunágota, Kupa pusztákat, Tornya és Battonya lakott helyeket foglalta magába. Az első beköltöző nemes család, a Návayak 1728-ban nyertek mixta donatio-t Földeákra.8 A királyi kamarát felváltó magán földesurak a beiktatás nyomán megkezdték birtokaik kiaknázását, jobbágyaik kizsákmányolását, amely a súlyos közbiztonsági helyzettel együtt szükségessé tette a megyei erőszakszervezet mielőbbi felélesztését.

A birtokosok sürgetésére 1731- április 7-ére hívta össze az első generalis congre- gatio-t báró Falkenstein Béla Csanádi püspök, újonnan kinevezett főispán. A meg­alakuló, megyeszervezet már az első közgyűlésén célul tűzte ki a határőrvidéki „rácok”, a hadjáratok és az idekeveredett kóborló elemek által veszélyeztetett személy-

4 MvRÉ 10. sz.5 MvRÉ 16. sz.6 Magyarország története szerk. M olnár E rik Bp. 1967. 322. p.7 CsmL Acta non Protocollata 1717.8 G ilicze János—VIgh Zoltán: Csanád megye közigazgatása és tisztségviselői a püspökfőis­

pánok idején (1699— 1777) Szeged, 1986. 20. p.

7 8

és vagyonbiztonság helyreállítását.8 9 A megyei büntetőbíráskodás beindult, de pandúr- intézményt nem állítottak fel, így rá voltak utalva a községekben elhelyezett katonák kétes értékű közbiztonsági tevékenységére. (Választottak ugyan az 1735. évi tisztújí­táson egy comissáriust, akinek egy katona volt alárendelve, de ez főként a beszálláso­lással és a katonai szállítással foglalkozott.10 Makón egy kapitány vezetésével tartóz­kodtak katonák, akik nagy csatákat vívtak a Maros túlparti szerb határőrökkel. A határőrök feladata a Maros-vidék biztosítása lett volna. A valóságban Makó kör­nyékén garázdálkodtak, ott legeltettek, ahol tetszett, s ha a lakosság állataikat zálogul behajtotta, azokat az aradi várparancsnokság rendeletére kártérítés nélkül ki kellett adni. 1731-ben különösen Crna di Jurkó kapitány emberei sarcolgatták Makót, ami miatt nap mint nap érkeztek panaszok a vármegyére.11 A határőrvidék azonban nem tartozott a vármegye hatáskörébe, az önvédelem a makóiak gondja maradt. Ennek során fegyveres összetűzésekre is sor került, ahol nemritkán több halott maradt a csatatéren. Szirbik Miklós — aki még ismerte a makói kapitány házának helyét 1835-ben — így írta le az egyik csetepatét:

„Híre futamodván, hogy jön a Rácz, a Legények hirtelen lóra kaptak, a Kapitány háza előtt összvesereglettek. A Jángori halomnál előtalálván nagyobb számú Ráczo- kat... közülük sokakat levágott, akik megmaradtak, azokat Csanád felé űzvén, ott a Marosnak szorította, néhányan átúsztattak, a többi a Marosba veszett.”12

1735-ben kirabolták a megye pénztárát, amely Földeákon, Návay György adó­szedő házánál volt. A rablást annak idején szintén a „ráczok” nyakába varrták, noha a tettesek kilétét nem sikerült felfedni. A Szegedinác Péró-féle felkelők bűnlajstro­mába mindenesetre ezt is belevették.13 14 Az 1730-as évek közepéig Kopocsány János és Barna Péter útonálló rablók is rettegtették Makó környékét. Egyre inkább szükségessé vált a megyei pandúrintézmény felállítása, de a pénztár üres volt és több mint 6000 forint állami adó volt esedékes. Érdemi előrelépés csak az 1740. szeptember 16-án kelt helytartótanácsi rendelet nyomán született, amely a vármegyei őrrendszer kiépítését sürgette. A megye ekkor az őrök kiállítását, felfegyverzését, ellátását kivetette a köz­ségekre. Makó 4, Battonya 2, Földeák és Tornya 1-1 lovast állított ki. Egy makói tizedes volt a parancsnokuk. Katonailag voltak szervezve, az őrködés és a gonosz­tevők üldözése volt a feladatuk.11 Ez utóbbiból ered a persecutor elnevezés, amely üldöző katonát jelent. Bár nem a megye házi pénztárából kapták a fizetésüket, mégis őket tekinthetjük az első megyei pandúroknak. Létszámuk rövidesen három fővel gyarapodott, de a közbiztonság problémáit továbbra sem tudták megoldani.

A marosi határőrvidék, ahova a megye hatalma az 1741-es feloszlatás után sem terjedt ki, valóságos átka volt a megyének. A katonai szervezet megszűnése után az elbocsátott határőrök és jött-ment csavargók vadászterülete lett az egész Temesi Bánság. Csanád megyében is megszaporodtak a panaszok. íme néhány eset: Kovács­házán Bibics Jakab földesúr vendéglősét alaposan elverték, 80 forintját elraboltáK.15 Pálos Sámuel szentesi borkereskedőt Makó mellett rabolták ki „Vér Szopó Gyilkos Örmény s Oláhok” — akiket a ludasi csárdás látott a Bánát felé sietni.16

8 CsmL Csanád megye közgyűlési jegyzőkönyve (a továbbiakban kgy. jkv.) 1731. áprilsi 7.10 CsmL kgy. jkv 1735. 63.11 R eizner: Makó város története Szeged, 1892. 36. p.12 Szirbik Miklós: Makó várossának közönséges és az abban lévő Reformáta Ekklésiának

különös leírása. Makó, 1926. 25. p.18 R eizner i. m. 43. p.14 CsmL kgy. jkv. 1740. 16.46 CsmL kgy. iratok N o 35 T/1743.18 CsmL (Mf) MvRÉ 63/1746.

79

A közbiztonsági viszonyok tovább romlottak az insurrectio időszakában. A la­kosság több helyen már 1743-ban hajdúknak nevezte a katonákat, amit azok termé­szetesen sérelmeztek. Végül a Helytartótanács elrendelte, hogy az „Infanteria Hun- garica” elnevezést kell használni.17 Mindez persze nem változtatott azon, hogy a katonák sokszor fosztogatással hívták fel magukra a figyelmet. Viselkedésüknek az lehetett az oka, hogy a megye által kiállított 48 gyalogos közül mindössze három nemes, a többi (nem ritkán börtönből) szedett-vedett helyettes volt.18 Az állítási pénzzel megszökő katonák számának növekedése érzékenyen érintette az anyagi gondokkal küszködő megyét. 1743-ban kihirdették, hogy aki szökött katonát fog el, egy arany jutalomban részesül.19 1745-ben már a harctérről visszatérő Arad megyei katonákat kell törvényen kívül helyezni, „levelesíteni”. Csanád megye éjjeli őröket ál­lított fel, községenként 4-4-et.20

Az insurrectiós időszak lezárultával némileg javultak a viszonyok, de 1755-ben már ismét sok panasz érkezett a vármegyére, hogy a rablók és a jöttmentek állandóan veszélyeztetik a községek lakóit. A vármegye elrendelte, hogy minden község — szám szerint ekkor már hét — a lakosai számarányában állítson ki 1-2 lovas őrt. Az őrök parancsnokává egy nemest választottak (ante signanus), akinek kötelessége volt a melléje rendelt katonák kíséretében a községeket járni és minden gyanús alakot letartóztatni. Az említett lakosokon kívül tovább működtek minden községben az éjjeliőrök és ellenőrizték azon rendelkezések betartását is, amelyeket a vármegye a lovas őrök szolgálatának megkönnyítésére kiadott. Ilyenek voltak pl.: idegenek bejelentése a bírónak, csónakot csak halász és vízimolnár tarthatott és ők sem szállít­hattak idegent stb.21

A városi őrrendszer kialakulása

A megyei pandúrszervezet kezdetlegessége és kis létszáma miatt Makón és kör­nyékén a bűnösök felderítése, elfogása, bekísérése, őrzése, a közrend fenntartásának valamennyi gyakorlati teendője jórészt a városi alkalmazottakra — korabeli szóval: cselédségre — hárult. Számuk és funkciójuk a lakosság lélekszámával és a közbizton­sági feladatok növekedésével párhuzamosan változott. Míg a XVIII. század elején mindössze 1 hadnagy és 2 kisbíró alkotta a városi cselédséget, a század végén már több mint húsz alkalmazott javadalmazása szerepelt a költségvetésben. A városi cselédség választása a „betsületes” gazdák sorából, a bíróválasztással párhuzamosan, évente történt. A megalakuló városi tanács nevezte ki az új cselédeket, vagy erősítette meg az elmúlt évieket. A választásnál együtt érvényesült a vallási és területi elv, amely a XVIII. század első felében — a letelepedésnek megfelelően — fedte egymást. A mai Szegedi utca vonala határolta két fertály a reformátusok, illetve katolikusok homogén megtelepedési centruma volt. Az egyszemélyű tisztségekben váltották egymást, a pá­rosokban egyformán vettek részt a reformátusok és a katolikusok. A XVIII. század második felében — a felekezetileg heterogén összetételű Újváros létrejöttével — kialakult a három járás, amelybe 1-1 kisbíró, tizedes, utcakapitány és bakter meg­bízása szólt. A kialakuló városi „rendőri szervezet” felügyeletét megbízott esküdtek

” CsmL kgy. iratok N o 37 Y/1743.18 CsmL kgy. jkv. 1744. 162.19 CsmL kgy. jkv. 1743. 16.20 CsmL kgy. jkv. 1745. 246.21 CsmL kgy. jkv. 1755. 503.

8 0

látták el.22 A városi cselédek a közbiztonsági feladatok mellett hirdetési (kisbírók), tűzvédelmi (tizedesek), kirendelési (utcakapitányok) és kézbesítési (pl. a szállásokon hadnagyok) teendőket is elláttak. A közbiztonsági tisztségek csak a XIX. század első felében, a betyárvilág kibontakozásának idején különültek el, illetve alakultak ki.

A BETYÁRKÉRDÉS JELENTKEZÉSE ÉS TARTALMA

A XVIII—XIX. századi betyárvilág gyökereit kutatva megállapíthatjuk, hogy a feudalizmus történetében mindig voltak olyan bizonytalan megélhetésű, otthon­talan és üldözött jobbágyelemek, akik a betyárok elődeinek tekinthetők. Számuk a parasztmegmozdulások, nemzeti szabadságküzdelmek leverése után mindig meg­szaporodott, a falvak népe bújtatta, élelmezte őket. A kuruc és haramia fogalma össze­fonódott ebben az időben, de amikor az utóvédharcokról áttértek az útonállásra- rablásra, már nem szolgáltak rá a nép bizalmára. Bár kétségtelen, hogy a rokonszenv a szegény rétegek és a gazdagabb rétegeket kifosztó betyárok között továbbra is fennmaradt.

Mint láttuk, a XVIII. század első felében a határőrök, csavargók és az átvonuló katonaság garázdálkodásai veszélyeztették a közbiztonságot. A XVIII. század máso­dik felében kezdett kialakulni a betyár réteg, s a XIX. század első felére — a rendőri szervezet számára — neve már azonosult a tolvaj, haramia fogalmával. A folyamat érzékeltetésére: az 1750-es években a makói rovatos összeírásokban még az apai házban lakó fiúkat nevezték „Bettyárnak”, sőt az 1760-as években egy „Szőke Bettyár” nevezetű ember a templom gazdája, azaz gondviselője.23 Betyárnak tehát kezdetben a nőtlen embert nevezték, illetve az önálló egzisztenciával nem rendelkező, másoknál szolgáló embert jelölték vele.

Az 1776-os megyei cselédtartási szabályrendelet viszont már egy új betyár­értelmezést rögzít:

„...azok, akik Rideg, vagy Betyár név alatt henyélnek és a szolgálatot kerülik, megragadtatván, ha alkalmatosak lésznek Katonaságra adattassanak: Akik pedig erre alkalmatlanok, keményebb móddal is szolgálatra kényszeríttessenek.”24 Kialakult tehát egy olyan betyár réteg, amely szabad életformájával szálka a nemesi vármegye szemében. Noha a rendelet ezt még konkrétan nem mondja ki, felmerülhetett az a gyanú is, hogy ezek „ragadmányból” élnek. A katonának adás, illetve szolgálatra kényszerítés mindenesetre ezt a felismerést jelzi.

A XIX. század első felében a megyei erőszakszervezet számára már a betyárok azok:

a) Kik erdőkben és más rejtett helyeken lappangva, egyenként vagy csoportok­ban, fegyverrel és más gyilkos eszközökkel az utazókat megtámadják, az uta­kat elállják és az embereket kifosztják.

b) Kik csárdákban, malmokban, vagy helységektől távolabb fekvő magány helyeken fegyveresen rabolnak vagy fosztogatnak.

c) Kik a barmokat és marhákat a nyájakból vagy gulyákból fegyveres kézzel erőszakosan elhajtják.

d) Kik akár egyenként, akár csoportosan felfegyverkezve, népes helyeken a há-

22 CsmL (Mf) tanácsülési jkv (a továbbiakban tü. jkv.) 36/179223 CsmL (Mf) dicalis conscriptio 1754/55 és 1761.21 CsmL (Mf) MvRÉ 145/1776.

81

zakat vagy embereket kirabolják és megfosztják, akár történjék ilyen esetek­ben gyilkolás, akár nem.25

A szó jelentése tehát „pusztai útonálló” lett, ez vonult be a köztudatba és él ma is a köznyelvben. A jobbágyság annak idején éles különbséget tett a „betyár” és a „zsi- vány” között, számára a betyár állapot, a betyársorba jutás főképpen a napszámos­kodást, béreskedést, munkanélküliséget, az elszegényedést és megélhetés utáni kóbor­lást jelentette. Az ilyen helyzetben lévők közül többen kényszerültek lopásra, foszto­gatásra, rablásra, a betyárkodással szerzett pénz, élelem nemegyszer a létfenntartást szolgálta. Sokan azért cimboráltak a betyárokkal, hogy csekély jövedelmüket orgaz­daság révén kiegészítsék.26 A betyárokat tehát az a pauper réteg termelte ki, amely a feudalizmus utolsó századában a földesúri kizsákmányolás fokozódásával, a job­bágyság rétegződésével párhuzamosan szélesedett. Ennek első jelei már a XVIII. század első felében jelentkeztek, amikor a megye lakosságának megszaporodása után az eleinte kedvezményekben részesülő, általában szerződéses viszonyban álló telepe­sek földesúri és állami terhei az országosan súlyos szint felé közeledtek, bár sohasem érték el az „élenjáró” területek szintjét.

Makó vonatkozásában ennek első jele magán földesúri függésbe jutása.27 1741- ben Stanislavich Miklós Csanádi püspök már nem személyi adományként kapta Makót és környékét — mintegy 50 ezer hold területet—hanem Mária Terézia a min­denkori Csanádi püspök javadalmazására adta ki.28 így a volt „libertinii regii” mező­város lakói püspöki jobbágyokká lettek, noha a személyes úrbéri szolgálatoktól továbbra is megválthatták magukat. A Návay család birtokolta Földeák lakosai az első kontraktusban (1732) kikötötték: „Hogyha nékünk nem tetszenék a lakás s ezekben meg nem tartattatnánk, szabad bé jövetelünk s úgy kimenetelünk lehessen.”29 Az 1740-es években elköltözni szándékozókat a megye mégis visszatartotta. Ekkorra ugyanis Návay György már meghamisította az 1732-es kontraktust. Bízva megyei befolyásában a „Földeák lakosai” kitételt „Földeák örökös lakosai” kifejezésre változ­tatta. Úriszékén szigorú ítéleteket hozott azért, hogy a megrettent delikvens hosszabb- rövidebb ideig szolgaságot vállaljon nála.

A földesúri árutermelés kialakításának kísérleteit és a jobbágyi terhek, kötött­ségek súlyosabbá válását különösen a XVIII. század utolsó évtizedeiben kísérhetjük nyomon. A jobbágyszolgáltatásokat egységesítő Mária Terézia-féle Urbárium, ame­lyet 1772-ben vezettek be Csanád megyében, nagy lehetőségeket biztosított a földes­urak számára. Hiába hangoztatják a környék földesurai, hogy a szegénység boldo­gulását tartják szem előtt, „ámbátor az ország szerte bé állíttatott Urbariális Regu- latióbul tetemesb hasznot vehetnénk”, a terhek súlyosbodása jól nyomon követhető.30

Az Urbárium szerint minden sessio után heti egy nap igás, vagy két napi gyalog robot róható ki, amit az 1777-ben püspökségre került Christovich Imre Makón be akart vezetni. Ez a Csanádi püspök ugyanis kisebb allódiumot létesített, s kialakuló uradalmát a város jobbágylakosságával kívánta műveltetni. Makó, amely Mohács óta soha ilyen terhet nem viselt, Mária Teréziához fordult oltalomért. A királynő rendeletére a püspök követelésénél enyhébb, de a régebbi szerződéseknél súlyosabb megegyezés jött létre: Minden sessio után évente egy napi fuvart, a zsellérek egy napi

25 CsmL Levéltárnoki iratok: a statárium 1837-es szabályozása.“ Szabó F erenc: A dél-alföldi betyárvilág. Gyula, 1964. 58. p.87 Nádasdy László Csanádi püspök kapta meg élete tartamára 1719-ben.28 Kelemen F erenc: Makó igazgatásának történeti formái. Makó, 1970. 10. p.29 G ilicze János: Földeák és a Návayak. Kézirat a szerző tulajdonában, 35—36. p.20 Uo. 37—39. p.

8 2

robotot tartoztak megtenni.31 Maga a robot nem jelentős, mégis érzékenyen érintette a makóiakat, hogy a robotot nem lehetett megváltani, le kellett dolgozni. Egyetlen szerencséjük az volt, hogy a XIX. század elején tovább bővülő püspöki uradalom előnyben részesítette a fejlettebb módszereket, szívesebben alkalmazott a munka zömének elvégzésére zselléreket és kertészeket.32

Jelentősebb robotterhekkel és a burkolt emelés változatos formáival küszködtek a földeáki Návay birtok jobbágyai. Az 1772-ben kötött kontraktus a telkes és igával rendelkező jobbágyok korábbi (1732) 3 nap igás robotját 9 igás és 13 kézi robotnapra emelte, ehhez járult még az igával nem rendelkezők 24 kézi, ill. a zsellérek 18 kézi robotnapja.33 A robot további emelkedésének a birtok családon belüli elaprózódása, az egy tagban álló, jelentős majorsági terület hiánya vetett gátat.

A robot mellett az egyéb földesúri juttatások is emelkedtek. Makón kevés volt a robot, de a korábbi 1200 forint készpénzfizetés és „konyháravaló” évi 9000 forintra és kb. 3500 forintnyi természetbeni juttatássá növekedett az 1770-es évekre.34 1799-ben Kőszeghy László került a püspöki székbe, aki a nagyobb jövedelem érdekében új terhe­ket rótt a makóiakra. Robot és füstpénz címén évi 5600 forintot vetett ki a lakosságra, a telkek után a dézsmán kívül 3 köböl búzát, ugyanennyi árpát és egyéb természetbeni javakat szedett. Magának tartotta meg a királyi kisebb haszonvételeket, valamint a vásári jövedelmeket.

A XIX. század első felében Csanád megyében is fokozódott a parasztság réteg­ződése. A házas és házatlan zsellérek a parasztság egészén belül 1777-ben 21,8%-ot, 1827-ben 47,3 %-ot, 1846-ban 56,0 %-ot adtak.35 Ezzel Csanád megyében is adva vol­tak a betyárréteg kialakulásának feltételei, a nincstelenek jelentős tömegeit fenyegette a betyársorba jutás. A végső konklúziót viszont csak úgy vonhatjuk le a Csanád megyei betyárkérdés ügyében, ha megvizsgáljuk az ellentendenciákat, amelyek a betyársorba jutás objektív feltételeit korlátozták. Ilyen volt pl. a megyeszékhely (Makó) kedvező helyzete: a kevés robotnap, illetve a megváltás, a paraszti árutermelés kibontakozása a hagyma révén, a nagy szállási körzetek, ahol sok zsellér talált mun­kaalkalmat („tanyás”). A püspöki uradalom, a XVIII. századi eredetű kertésztelepek is zsellértömegeket foglalkoztattak. Földeákon 1774—75-ben a határ újraelosztásával átmenetileg megállították a zselléresedés folyamatát: 50 telket osztottak ki a korábbi 20 helyett.36 A XIX. század elején a hatalmas kelet-csanádi területeket birtokló királyi kamara is kertészközségek telepítésébe kezdett. Jelentős zsellértömegeket kötöttek le ezek is, bár jórészt más megyékből toborzódott a lakosságuk.37

Ezek az ellentendenciák végül is odavezettek, hogy Csanád megye „saját ter­melésű” betyárvilága csak korlátozott mértékben fejlődött ki. Csanád megyei illető­ségű betyár alig volt, a megye állandóan a csongrádiak beütései ellen panaszkodott. Valóban onnan rajzottak szét a betyársorba jutás határán álló elemek. Ezeknek elegendő volt a legkisebb indíték is, hogy a lovas- vagy futóbetyárok soraiba kerül­jenek, s lopásaikkal, rablásaikkal veszélyeztessék a közbiztonságot. Ezért fordult —

31 K elemen F erenc i. m. 11. p.32 A Makóhoz közeli Lele hátságain telepedtek meg az első kertész-zsellérek. Amikor 1805-ben

a püspökség ezt a területet az allódiumhoz csatolta, a kertészek folytatták a dohánytermesztést, majd a major cselédjeivé váltak.

33 G ilicze J ános i. m. 40—41. p.34 K elemen F erenc i. m. 10— 11. p.35 Sza b ó F erenc i. m. 16. p.36 G ilicze János i. m. 32. p.37 Vö. O l t v a i Ferenc: A Csanád megyei telepes községek társadalma és igazgatása a XIX.

század első felében. Tanulmányok Csongrád megye történetéből. Szeged, 1978. és Mérei G yula : Mezőgazdaság és agrártársadalom 1790— 1848. Bp., 1948. 168—169. p. Makóról: 186.

8 3

mint látni fogjuk — a Csanád megyei közbiztonsági szervezet figyelme a jövevények, jöttment emberek és megtelepülési centrumuk, a Makó környéki puszták, szállások, tanyák felé. Ezért vallják a panaszok, beadványok, a közbiztonsági állapotok helyre- állítására kiküldött bizottságok — nem kevés túlzással ugyan —, hogy a „hőnyi” lakosságot is a jövevény emberek rontják meg, viszik rossz útra.

A VÁRMEGYEI KÖZBIZTONSÁGI SZERVEZET KIALAKULÁSA

II. József török háborúi, majd a meginduló francia háborúk idején ugrásszerűen kezdett romlani a közbiztonság. Az állami terhek, különösen a hadiadó és a katonás­kodás súlyának megnövekedése mellett az 1790—92-es nagy alföldi ínség miatt meg- nyomorodott paraszt sokszor nem látott más kiutat, mint hogy betyárnak álljon. A nincstelenek közül sokan szaladtak a katonáskodás elől, mások bátran szembe­szálltak a durva urasági, vagy megyei tisztségviselőkkel és az pokollá tette életüket. A század vége felé nem volt ritka, hogy a dél-alföldi megyék közös hajtóvadászatot bonyolítottak le a betyárok, katonaszökevények, kóborlók ellen, akiknek száma már a dél-alföldi betyárvilág kibontakozását sejtette.88

Azt, hogy a helyzetet már országos szervek is érzékelték, bizonyítja a Helytartó- tanács 1794-es rendelete, miszerint minden csavargó, betyár elfogásáért 50, megölé­séért pedig 24 forint jutalmat fizettek. A rendelet statárium gyakorlását is engedé­lyezte a megyéknek, kihirdetését a nádor engedélyétó'l tették függővé.89

A rendelet nyomán Csanád vármegye létrehozta a csendbiztosi állást. A csend­biztos és az alája rendelt 3 persecutor már a megye házi pénztárából kapta a fizetését, a községekre csak a lóporciójukat vetették ki, de a megye ezt is kifizette.38 39 40 A XVIII. század végén ez a négy fős megyei pandúrszervezet próbálta a betyárokat megfékezni, természetesen nem sok sikerrel. Tevékenységük a menekülő tettesek üldözésében merült ki, a közbiztonság preventív védelmét sem számuk, sem szervezettségük nem tette lehetővé. Létszámuk a betyárvilág terebélyesedését lassan követve emelkedett ugyan, de továbbra is óriási feladat hárult a városi közbiztonsági erőkre.

Az 1790-es évek közepétől az 1782-ben utoljára kiosztott szállások felé fordult a városi közbiztonsági szervezet figyelme. A földközösségi művelés megszűnése meg­állíthatatlanul elindította a szállási körzetek tanyasiasodását, hiába tiltotta a tanács, hogy valaki a városból cselédjeivel a szállásra költözködjön. Kezdetben a tiltás indoka az, hogy „így némely városi terheket elmellőzik”, 1796-ban már hozzáteszik azt is, hogy „cselédjeik kint könnyen kártételre adják magukat, ezért cselédjeiket a városba hozzák, különben szállásuk másoknak adódik.”41 Nem sok foganatja lett az intézke­désnek, ezért Varga Imrét 1800-ban pusztai biztossá választják, aki a „betsületes lakosokból kettőt maga mellé véve” köteles ügyelni a külső biztonságra.42 A városi hadnagyok is egyre többet forgolódnak a tanyákon, ilyenkor napidíj illeti meg őket.43

Szükség is volt rájuk, hiszen a századfordulón már egyre több a betyársorba jutás határán álló, főleg pásztormunkát kereső jövevény. „Makóra, ha rossz vagy” — idézi a régi közmondást Szirbik Miklós 1835-ben írott művében: „Az igaz, hogy ide sok gyülevész nép tódult eleitől fogva, aki egyszer idejön nemigen megy ki innét és

38 Szabó F erenc i. m. 74. p.39 CsmL kgy. jkv. 1794. 228.*° CsmL (M f) tü. jkv. 5/1812.41 CsmL (Mf) tü. jkv. 1/1796.83 CsmL (Mf) tü. jkv. 8/1800.43 CsmL (Mf) tü. jkv. 16/1793.

8 4

éppen ez az oka a Város oly szaporán való nevekedésének, de ami Makónak dicsősé­gére válik, s azt mutatja, hogy itt az élés módja könnyebb, a teher kevesebb, mint másutt...”44 Tény, hogy az olyan betelepülőket, akik a városra kirótt terhekben részt vállaltak, minden további nélkül lakosította a városi tanács. A gyanús magaviseletű vidékieket viszont már 1806-ban azzal a szándékkal írták össze és adták be a megyére, hogy hazautasításukat kérelmezzék. Közel 100 fő került ilyen elbírálás alá. Jellem­zésül néhány bejegyzés róluk:„1. Juhász Ferenc Esztergom vármegyéből való, Török béressé.2. Molnár András „Kopasz Gulyás”, Betyárjaival.3. Bajnár, másképp Horváth Mihály 2 Bojtárjával.7. Bállá Ferenc Csikós, Bojtárjaival.

12. Veres Csikós és Bojtárja, ki Szegeden volt fogva.24. Czibolya, másképp Rapa nevű.31. Kis Sándor Vásárhelyrül származott.39. Gyöngyös János és a fia, kit Kukaczosnak hívnak.41. Alsai Simon, ki most is raboskodik.45. Posztós, ki mindenféle latroknak helyet ád.47. Szél Ferencnél egy sánta veres ember, lovas Betyár.55. Imri Jánosnál a Zsidó temető mellett egy vén Betyár.56. Csődörösnél egy tekergő Betyár.60—61. Kis Jóska nevű, Lévai Jóska, másképp Szabó Jóska, kik a főszolgabíró úr

által elfogattatni parancsoltak.Simon János szolgástul együtt paripás, a múlt éjczaka a Gazdag Uram Tanyáján meg fordultak paripákon, Simon le is szállott a lováról, a szolga pedig idegen. Mind a kettőnek hosszú nyelű a fokossá.”45

A vármegyei beadvány mellett a földesúrhoz is levelet szerkesztenek, miszerint a tanyasi lakosok mindenféle idegen kertészeket befogadnak, akik „helyet készítenek a gonosztevőknek.”50 A jövevény embereket 1811-ben egyenesen korhelyeknek, raga­dozóknak, tolvajoknak, idegen tolvajokkal cimborálóknak kiáltják ki, akik közül a „Ns vármegye mostani rabjai között” is vannak. Hogy ilyenekkel a lakosság ne szaporodjon, kegyes rendelést kérnek a földesúrtól.46

Egy 1815-ös kimutatás alapján rekonstruálhatjuk a betelepülők származási helyét. A lista szerint a jövevények Földeákról, a megyén kívüliek pedig Vásárhelyről, Szentesről valók.47 1816-ban találkozunk az az utolsó tanácsi kísérlettel, hogy a zsel­lérek szállásokra való beszivárgását megállítsák. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy a makói gazdasági-településszerkezeti változás, a tanyasiasodás, a szállások megművelése, igényli a jövevény zsellérek munkaerejét. A városi közbiztonsági szer­vezet számára a gyökeres megoldás helyett a tanyák, puszták fokozott ellenőrzése és a megyei erőszakszervezet segítségül hívása maradt.

Különös figyelem fordult a Makó környéki csárdák, mint köztudomásúan „be- tyáros” helyek felé. A Stanislavich Miklós püspökkel 1741-ben kötött kontraktus 7. pontja tette lehetővé, hogy „a nép terheinek enyhítésére a kiöntésektől mentes helyeken, az elöljáróság néhány új csárdát állíthat.”48 1775-ben már öt csárda műkö­dött : a rejtekgödöri, igási, dáli, rákosi, réti. A csárdák általában a forgalmas utak

11 Szirbik Miklós i. m. 39—40. p.45 CsmL (Mf) MvRÉ 343/1806.46 CsmL (Mf) tü. jkv. 23/1809. és 33/1811.47 CsmL (Mf) MvRÉ 363/1813.48 R eizner i. m. 52. p.

8 5

mentén épültek fel, a század közepétől kezdve. Többnyire bérlők kezelték ezeket, akik gyakran összejátszottak a betyárokkal. Csanád megye 1793-ban elrendelte, hogy „a Kaparási Csárda, úgymint a Gonosz Emberek és tolvajok Barlangja a jövő Nemes Vármegye Gyűlésig le rontassék... másképpen a Nemes Vármegye kéntelen lészen meg gyújtani és Tűzzel semmivé tétetni.”49

Érdekes adalék a fenti — másnéven rejtekgödörinek is nevezett — csárda kocs- márosának az életútja: Hosszú Pista, amikor forró lett a lába alatt a talaj, feleségével együtt Nagykállóba ment, ahol hasonló csárdát üzemeltetett. Itt azután — mint egy 1811-ben kelt levélből kiderül — a vármegye hajdúja, Antal János által „úgy meg- üttetett, hogy azonnal megholt”.50

A közbiztonsági szervezet érdeklődésének a középpontjában a csárdákon kívül a városi kurtakocsmák és „gyanús házak” álltak. A városi jövedelmeket sértő zug­kimérések — amelyek néha prostitúciós helyek is voltak — a század második felében nagyon elterjedtek Makón. A betyárok látogatásának elfogadása súlyosbító körül­mény volt, ilyenkor a testi fenyítésen kívül a ház eladatása és a tulajdonos elköltözte- tése is előfordult.61

Makón a „belső bátorság” legfőbb őrzői az 1790-ben részletes kötelmekkel ellátott utcakapitányok voltak:„Éjczakánként a városnak uczáit kinek kinek közzülük kiszabott járás szerént kerülni és ha valakit estvéli 8 órai harangozás után, lámpás nélkül, annyival inkább ha dohá­nyozva, veszekedésben, vagy más gonoszságban találnak, azt a Város árestomába békísértetni, a gyanús házakat és társaságokat szemmel tartani, azokat megtekinteni és az ottan együtt levő személyeket hasonlóképpen árestomba kísértetni... kötelessé­gek lészen.”52

Az utcakapitányok alárendeltjei voltak az ún. bakterek, akiket a lakosok közül állítottak ki, s éjszaka az őrködésen kívül óránként kiáltották az időt. A tolvajokat, korhelyeket és garázdákat tömlöcbe kísérő őrjáratok tagjai sorában megtalálhatjuk még a tizedeseket, kisbírókat, hadnagyokat is. A tizedes egy városi tizednek volt az elöljárója, mely területi egység kezdetben 3, majd 21, végül 50 volt Makón. A fen­tebb vázolt rendőri funkció mellett a tizedes köteles volt a városi hatóság utasításait pontosan teljesíteni és erre tizedének tagjait is rászorítani. Hasonló szerepük volt a városi közigazgatásban a kisbíróknak, de őket nem tizedenként, hanem városrészen­ként szervezték. A legelőkelőbb lovas hadnagyi tisztet jómódú gazdák vagy fiaik látták el, de nem volt ritka az sem, hogy kurtanemes került ebbe a tisztségbe.

A városi „cselédség” fizetsége a XVIII. század első felében az adóelengedés volt, később előtérbe került a pénz és természetbeni fizetés. Váltópénzben 10—50 forintot kaptak, természetben ruhát, csizmát, néhány köböl búzát, árpát, a lóval szolgálók „szabad szénát” és abrakporciót. A lóval szolgálók saját paripájukat nyergelték, de ha valami káruk származott, az esküdtbírói kassza megtérítette.

Érdekes juttatás volt a heti egyszeri húsfőzés a városházán, „lévén a cselédeknek vékony fizetések, és hogy sokszor az elöljárók mellől házaikhoz sem mehetnek el”.63 A pénzfizetés elterjedésével a taksa- és a dézsmaelengedés kedvezménye fokozatosan háttérbe szorult. Az 1810-es évektől a többtelkes városi cselédek már csak 1 telek utáni adó alól mentesültek. Az utcakapitányok és szálláskapitányok 1827-től már adóztak, noha az egyéb szolgálatok alól továbbra is felmentést kaptak. (Ez utóbbi *•

*• CsmL (Mf) tü. jkv. 50/1793.60 CsmL (Mf) tü. jkv. 4/1811.61 CsmL (Mf) tü. jkv. 29/1792., 46/1793., 2/1809.51 CsmL (Mf) tü. jkv. 1/1791.“ CsmL (Mf) tü. jkv. 70/1815.64 CsmL (Mf) tü. jkv. 10/1815., 26/1827., 2/1808., 34/1808.

8 6

jelentős kedvezmény, ha ismerjük az uradalmi robot, a töltésépítés és a hosszú fuvar Makót sújtó terheit.) Főleg az utcakapitányok és bakterek kiegészítő jövedelmi for­rása volt az éjszakai kóborlók bekíséréséért kapott fejpénz.54 A hadnagyok a szállá­sokon kézbesített úriszéki végzésekért darabonként 24 krajcárt kaptak, de a lóporció­juk felemelését hiába kérelmezték, „mivel szabad szénájok vagyon, s Apátfalvánál, Palotánál messzebb nemigen mennek”.55

Ilyen fizetési viszonyok mellett érthető, hogy módosabb gazdák nem szívesen vállalták még a legelőkelőbb hadnagyi tisztet sem. Akik pedig rászorultak volna a fizetett tisztségekre, szegénységük miatt nem voltak választhatók. Ennek következ­tében a XIX. század elejére kialakult az a helyzet, hogy a kiszemelt lakosokat a szol­gálat egy esztendeig való viselésére kötelezik azzal, hogy „...a szolgálat pedig nem azért volna a lakosokra vettetve, mintha abból valamely hasznos jövedelmet vehet­nének, hanem ez, mint köz szolgálati teher, mindegyik földdel bíró lakost érdekli...”56

Lévén a város cselédjeinek „vékony fizetések”, a korrupció, a visszaélés termé­keny talajra talált közöttük. Gritó Sándor kisbírót el kellett bocsátani, mivel a „vesze­kedések és más gonoszságok felett néhány márjásért szemet hunyt”. Makány Ignác panaszolta be Reskó Mihály hadnagyot és kisbíró társait, hogy a juhait ellopó tolva­jokat pénzért elengedték. Sárközi Márton cigány kisbíró a járása lakosaitól pénzt vett fel különböző szolgálatok megváltása fejében. 12 pálcára ítélték, hasonlóan Kis György bakterhez, aki éjszaka gyümölcsfákat lopott a szőlőkből.57

A megyei és városi üldöző, ill. őrködő közegek az elfogott gyanúsítottakat — a súlyosságnak megfelelően — a megyei büntetőbíráskodás valamelyik fórumára adták.

A városi bíráskodás szervezete és mértéke

A XVIII. század elején újjátelepülő Makón a városi tanácsszervezet a régi formá­ban újjáéledt. 1719-ben felépítették az első kezdetleges tanácsházát, ahol a bíró és egy-két esküdt alkotta az elöljáróságot. A tanács alapfokú bírói jogkört is gyakorolt, először a királyi kamara szegedi tisztjei, majd az úriszék és megyeszervezet fennható­sága alatt.

A városi bíróság hatáskörét az országos irányelvek mellett a püspök-földesúrral kötött szerződések pontjai határozták meg. Az 1741. április 23-án Stanislavich Miklós­sal kötött kontraktus 6. pontja kimondta: „Az elöljáróság a községi háztartási és gaz­dasági ügyeket önállóan intézheti. Kihágási ügyekben három forintnál magasabb bírságot nem szabhat.”58 A gyakorlatban a városi tanács lopás, verekedés, garázdaság, feslett életmód, házasok kibékítése, tiltott italmérés, keresztény—zsidó nézeteltérések tekintetében ítélkezett. (A zsidók egymás közt való peres ügyei nem tartoztak a tanács elé, ez a réteg önálló „kommunitást” alkotott, külön bíróval és elöljárósággal, a püs­pöki úriszék közvetlen ellenőrzése alatt.) Az 1740-es évektől a főbíró mellett megjele­nik a másodbíró, akinek a peres ügyek intézése már speciális funkciója, noha emellett a községi jövedelmeket is kezelte.59

Az 1751-ben Engl Antallal kötött szerződés már 12 forintra emelte a pénzbünte­tés mértékét, mely összeg a várost illette meg.60 A gyakorlatban pénzbüntetést csak

55 CsmL (Mf) tü. jkv. 14/1842.56 CsmL (Mf) tü. jkv. 74/1839.67 CsmL (Mf) tü. jkv. 34/1793., 3/1806., 65/1813., 15/1816.58 R eizner i. m. 51. p.59 K elemen F erenc i. m. 14. p.60 CsmL (Mf) MvRÉ 64/1751.

8 7

kártérítésként róttak ki, szívesebben alkalmazták a városból való kitiltást és a testi fenyítést, melynek maximuma nőknél 24 korbácsütés, a férfiaknál ugyanannyi pálca volt. Lehetőség volt rá, hogy a testi fenyítést pénzzel megváltsa az elítélt, de erre csak igen ritkán került sor.61 62 A kiszabott korbács-, illetve pálcabüntetést egyébként el kellett szenvedni, kivéve, ha egészségileg alkalmatlan volt az elítélt. Ilyen esetekben hosszabb-rövidebb áristom várt a bűnösre (pl. 12 pálca = 2 hét tömlöc). Igyekezett a tanács a testi fenyítést „pellengéres” jelleggel is felruházni. Az ítéletek hatékonyságát akarták így növelni anélkül, hogy a városi bíráskodás korlátáit átlépték volna. A ludat lopó Borzinkánét — akit az utcán az uraság katonái fogtak meg — 12 kor­bácsütésre ítélték, s úgy pellengérezték ki, hogy „a ludat a hátára köttetvén” az utcá­kon körbehurcolták. Szénatolvajok büntetésénél előfordult, hogy a botozás közben „egy csomó széna cégér lévén a feje fölé függesztve”.82 A városból való kitiltás szégyen- teljes formája volt a cigányok általi kihajítás.63

Az ítéleteket jegyzők fogalmazták és „Makó Város Bírái” jelzéssel, írásban adták ki. A tárgyalási eljárás mindig szóbeli, nyilvános és a bizonyítás lehetőségét teljesen kimerítő volt. Anyagi természetű, vagy ellenszegülés miatt executio-t igénylő esetek­ben az úriszéken folytatódott az ügy. (A püspök az 1751-es kontraktusban vállalta, hogy az ellenszegülők megbüntetésében segít a városnak.)

Jelentősebb kihágási és gazdasági ügyek kezdő fóruma is az úriszék volt. A XIX. század elején már olyan sok ügy érkezett az úriszék elé, hogy az uradalmi fiskális kénytelen elrendelmi, hogy a pereket csak többszöri sikertelen próbálkozás után küldjék elé. Az úriszék 60 forintig büntethetett és a városnál jóval több botot veret­hetett a bűnösökre. A gyakorlatban különös eréllyel lépett fel a jobbágyi ellenállás formáival szemben, míg a köztörvényes bűnügyek inkább a főszolgabírói szék — megyei törvényszék vonalán kerültek magasabb fórumokra.64 * Az előbbire bőven volt alkalma, hiszen Makó évszázados küzdelmet folytatott a püspökkel, hogy a XVIII. század eleji privilegizált helyzetét visszanyerje. Ezt az akaratosságot az uradalomnak a testi büntetések sűrű alkalmazásával sem sikerült megtörnie, sőt növelte a nép nya- kasságát, amely a városi elöljárósággal szemben is megnyilvánult. Közvetlen okot adott erre az is, hogy többször a földesúr „ültetett” rájuk bírót, aki nem mindig kép­viselte megfelelően a város érdekeit.

Az elöljáróság is erélyesen fellépett az ellenszegülőkkel, a „betsületes” tanácsot megsértőkkel szemben. Czirok Gergely 1756-ban kénytelen „elismervényt” adni, hogy a városból cigányok általi kihajítás terhe alatt többé senkit sem rágalmaz és gyaláz, az elöljáróságnak pedig engedelmeskedik. Kis Ferencet, aki Budán „Ns Árvay Dániel Pesti és Budai Magyar Hárfás és Poétával” gúnyverseket faragtatott a makói bíróról és azt terjesztette, 12 pálcára ítélték. Hasonló ítéletet kapott Diós János bakter, aki az esküdtbíróval feleselt. Nacsa Jánost, aki a tanácsot „hunczutnak” és akasztófára- valónak nevezte és Németh Mihály hadnagyot, aki a bíróval összeveszvén „fokosával két ízben vágni bátorkodott”, keményebb büntetés „elvételére” a főszolgabírói székre adták.66

61 Erre csak egy iparos ügyében merült fel adat, aki 12 pálcáját kerülte el három körmöd arany segítségével. CsmL (Mf) 35/1793.

62 CsmL (Mf) tü. jkv. 12/1803., 29/1810.68 CsmL (Mf) MvRÉ 90/1796.64 CsmL (Mf) tü. jkv. 34/1808. vö. Csizmadi—K ovács—Asztalos : Magyar állam-és jogtör-

történet. Bp., 1986. 268—273. p.66 CsmL (Mf) MvRÉ 90/1756. és t.ü jkv. 42/1841., 29/1820., 25/1835.

8 8

A vármegyei bíróságok

Csanád megye területén az önkormányzat megteremtéséig a királyi kamara szegedi tisztjei látták el a bíráskodás teendőit. 1732-ben Vorstern Kristóf már nem mint kamarai tiszt írja alá a makói garázdák, paráznák és tolvajok ellen hozott ítéleteit, hanem mint „Csanádiensis Plenipotentiárius”.66 Ez jelzi az átmenetet a ka­marai bíráskodástól a vármegyei törvénykezésig, hiszen a megyeszervezet kiépítése hosszabb idó't vett igénybe. Az 1730-as években kiépülő megyeszervezet egy már meg­levő bíráskodási szervezetbe illeszkedett be, amelyet első fokon a városi (falusi) bíróság, másodfokon az úriszék alkotott.

A szolgabírói és alispáni szék a vármegyei törvényszék üléseinek szünetében ítélkezett olyan ügyekben, amelyek nem tették szükségessé a következő sedriai ter­minus megvárását. A szolgabíró tevékenységét az ún. szolgabírói járásban fejtette ki, amely kezdetben egy volt (makói) Csanád megyében. Az 1760-as évek végétől —• a településszerkezeti változások eredményeként — létrejött a battonyai szolgabírói járás, majd az 1800-as évektől Nagylakra is szolgabíró került. A makói főszolgabíró felügyeletet gyakorolt a másik két járásra is. A makói főszolgabíró tevékenysége a városi bíróság hatáskörét meghaladó, vagy fellebbezett bűnfenyítő ügyekben érvé­nyesült a legjobban. A bíráskodás a gyakorlatban úgy történt, hogy a főszolgabíró levélben tudatta a várossal, mikor fog hozzá esküdtjével a városi tömlőében össze­gyűlt rabok ügyeinek vizsgálatához. Arra az időpontra a városi cselédeknek a tanúkat fel kellett vonultatniuk. Az ítélet végrehajtása vagy a megyei hajdúkra (botbüntetés) vagy a megyei várnagyra (bötönigazgató) hárult.

A város megalázó alárendeltségét példázza az alábbi eset: A makói tanács és „általok az egész község” panaszt adott be az alispánhoz, hogy Návay főszolgabíró, miután kérték, hogy a makói pusztán jogtalanul ne legeltesse jószágait, durván kirohant az elöljáróság ellen: „No ha úgy van, B...m a ti lelketeket, ha a Töltést és a Hidak mellyékit tökéletessen el nem készítitek, a töltésen verettetem meg a bírót.”68

A főszolgabírói szék hatáskörét meghaladó, főbenjáró ügyek a vármegyei tör­vényszékre kerültek. A feudális korban a nyilvános vagy közbűncselekmények közé tartoztak a szándékos emberölés, útonállás, rablás, lopás, házasságtörés, kettős házas­ság, nemi erőszak, varázslat, boszorkányság, hűtlenség, a nemesek ellen elkövetett hatalmaskodás, a nemesek egymás közötti és a megyei tisztek ellen elkövetett hatal­maskodása és engedetlensége. Megtorlásuknál rendszerint hivatkoztak a Werbőczy- féle Tripartitumra, a Corpus Juris-ra vagy valamilyen királyi rendeletre.67

Csanád megyében a sedria mindenkor az alispán elnökletével tartotta üléseit. A püspökfőispán személyesen nem folyt bele a bíráskodás munkájába, az alispánnal képviseltette magát. A vármegyei törvényszék első súlyos ítéletét 1736. augusztus 28-án hozta Makón. Két útonálló felett hirdetett kötél által végrehajtandó halálos ítéletet, akik a Makó környéki utazókat rettegtették. A saját hóhérral még nem rendel­kező törvényszék ítéletét szegedi hóhér hajtotta végre.68 Ettől az időponttól kezdve hasonló ítéletek többször előfordultak, közülük a legsúlyosabb egy közbűntény meg­torlására született. A vádlott Adonyi István pitvarosi lakos, aki a feleségét egy tüzes vassal sütögetve halálra kínozta. A vizsgálat során beigazolódott gyilkosságért Csanád megye bűnfenyítő törvényszéke halálra ítélte. Venczel mester hajtotta végre az ítéletet akként, hogy az oszlophoz kötözött elítélt testét tüzes fogóval csipdeste, majd a fejébe szögeket vert, s utoljára kerékbetörte, míg teljesen „ki nem múlt”.

" CsmL (Mf) MvRÉ 31/1732.67 Csizmadia—K ovács—Asztalos i. m. 268—273. p.68 R eizner i. m. 43. p.

8 9

Ez az 1751-es ítélet jól példázza a XVIII. századi fenyítőbíróság szigorúságát, ahol még a tortúra is hivatalosan dívott.69

A törvényszék ítéleteinek zömét persze a börtönbüntetés alkotta, amelyet a rendőri szervezet mellett a legfontosabb visszatartó erőnek véltek.

A megyei börtön

A megyei börtönre vonatkozó első adatok az 1740-es évekből származnak. Az ún. pipalis taxát, amelyet 1735-től szedtek a dohányzóktól, 1742-ben börtönépí­tésre fordították. Az 1744. évi jegyzőkönyvben szerepelt először a vármegyei börtön­őr, 48 forint éves fizetéssel.70 A börtönszervezet a XVIII. század második felében fejlődött ki, amelyre az ügyész gyakorolt felügyeletet. A börtön vezetője a Castellánus v. Strázsa Mester, később Tömlöcz Hadnagy, akinek a vármegyeház udvarán, az áristomhoz közel volt a lakása. A tömlőé kulcsát mindig a keze ügyében tartotta, reggel, délben és este ellenőrizte a rabokat. A törvényszék ülésein jelen kellett lennie, hogy „magát annak értelméhez annál szorosabban alkalmazhassa”. Felügyelt a bör­tön egészségügyi viszonyaira, és a büntetőeszközök állapotára. A városba csak az ügyész engedélyével mehetett, azon kívülre meg egyenesen az alispán engedélyét kellett kérnie. Ilyenkor az alája rendelt hajdúk káplárja helyettesítette.71

A XVIII. században tételes börtönszabályzat nem lévén, igen eltérően bántak a rabokkal. Egyesek a súlyos ítélet ellenére a városban vas nélkül járkáltak, sőt „korhelkedni engedtettek”, míg mások az ítéletnek megfelelően a tömlőében vasra- verve, heti egyszeri kenyéren és vízen való böjt mellett szenvedtek.

1804-ben vármegyei bizottság dolgozta ki a börtönszabályzatot, amely rögzítette a várnagy és a hajdúk kötelmeit, és öt osztályba sorolta — súlyosság szerint — a rabo­kat. Az első két csoportba tartozók városi munkára nem mehettek, vasraverve a bör­tönben kellett letölteni büntetésüket. A következő kategóriába tartozó rabok könnyű vasban munkára mehettek. A 4—5. kategóriájú rabok feletti ítélkezést visszautalták a szolgabírói székre, hogy „kisebb Bírói Hatalmokból” szabjanak ki rájuk büntetést.72

A XIX. század első felében kialakult a rabtartási költség beszedésének gyakor­lata, amelyet a családtagokra vetettek ki. A megyei börtönben tartott rabok létszá­máról, ellátási költségeiről a várnagy készített kimutatásokat.

Az új megyei börtönt 1836-ban építették, a megyei széképülettel együtt. 1820-ban Nagylakon és Battonyán is épült börtön, hogy csökkentsék a betyárvilág idején igen­csak zsúfolt vármegyei börtön terheit.

A KÖZBIZTONSÁGI SZERVEZET KÍSÉRLETE A BETYÁRVILÁG FELSZÁMOLÁSÁRA

Már 1746-ban kihirdette Csanád megye, hogy aki Szt. Mihály napját követő két héten belül nem áll munkába, hanem „sub nomine vulgo Betyár” csavarog, letartóz­tatandó.73 Az 1776-os cselédtartási szabályrendeletben rögzítették az első betyárok ellen hozott intézkedéseket.74 A kóborlók, pásztorok következő átfogó megrendsza-

69 CsmL (Mf) MvRÉ 65/1751.50 CsmL kgy. jkv. 1735. 38., 1742. 1881., 1744. 122.71 CsmL Börtönre vonatkozó kigyűjtött iratok.72 Uo. 1804. évi börtönszabályzat.78 CsmL kgy. jkv. 1740. 281.74 CsmL (M f)tü. jkv. 145/1776.

9 0

bályozása az 1784-es közbiztonsági statútumban jelzi, hogy tudja már a vármegye, hogy honnan kerülnek ki a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemek.

Az 1784. április 26—28-án Tornyán tartott megyegyűlés határozatai alapján, a szomszédos vármegyék rendeletéinek figyelembevételével, Návay Mihály főszolga­bíró alkotta a 30 pontból álló szabályrendeletet.75 Eszerint a kóborlók befogadását, lappangtatását azontúl büntetés kísérte, a velük kapcsolatos bejelentés, vagy netán elfogásuk viszont jutalomban részesült. Az elszegődött betyárokat tömlöccel, kato­nasággal fenyegette a statútum, ha helyüket egy év alatt elhagynák. Az ilyen csavargó betyárok felkutatása, a lopott marhák felderítése miatt a vármegye katonái (pandúrok) hónaponként megvizsgálták a pusztát- a nyájakat, a pásztorok szállásait és kunyhóit, a csapszékeket és csárdákat. A számadó pásztoroknak a bojtárokon kívül nem volt szabad mást maguk mellett tartani. Az ilyeneket a lappangtatóval együtt tömlöcbe vitték, hasonlóan a gyanús személyeket föl nem adó kocsmárosokhoz, akiket az orgazdaság következményeire is intettek: „...Pásztoroknak, Betyároknak... szolgálatban levő cselédeknek italokat hitelbe adni, készpénz helet... Marhát, Vajat... Ruhákat, szárnyas házi állatokat, Fa Vass, Réz edényeket, Szalmát, szénát, Búzát, árpát, Zabot, Tojást, Dohánt... el venni nem lesz szabad...”

A pásztorok és bojtárjaik személyleírással ellátott nyilvántartását a községek bíráinak, a nyájak, ménesek darabszámát és „biliegeiknek” leírását tartalmazó leve­leket pedig a számadónak kellett őrizni. Ezt vizsgálták meg a vármegyézők, s ha ezen felüli jószágot találtak, elkobozták. Passzusokat és útileveleket a vármegyén belül a községek bírái állíthattak ki. Nem kellett útilevelet váltani a „földdel és házzal bíró, jó magaviseletű lakosoknak”, kivéve, ha a megyén kívülre távoztak. A vidéki vásá­rokra utazó kereskedőknek három írással kellett rendelkezniük: útilevéllel, az állatok passzusaival és a kereskedésre jogosító levéllel.

A lopott marhák eltüntetésének másik módja a gyors feldolgozás volt. A rendelet ezért kimondta, hogy a mészárosok kötelesek a levágandó marhát a község bírájának bemutatni. (Más vidékeken elegendő volt a levágandó állatot közszemlére kikötni a mészárszék elé.) Makón még 1829-ben is fel kellett hajtani a levágandó állatokat a városháza udvarára, hiába panaszkodtak a mészárosok a nagy időveszteségre, és a szabad kereskedelem akadályozására.

Érdekes cikkelye a rendeletnek a pásztorok feleségeinek eltiltása a gyetyával és faggyúval való kereskedéstől. Ez elvileg az elhullott állatok feldolgozását célozta, a gyakorlatban azonban egészséges állatok is belekerültek az — ugyancsak tilalmazott — hatalmas vasfazekakba. Sokszor csupán azért, hogy „bőreikből nyeregszerszámo­kat készítvén, azokat hosszas sallangokkal és szükségtelen szíjakkal feldíszítsék.” Ez a „maga mutogatás” — ahogy a statútum fogalmaz — minden paraszti sorban élő számára 20 pálcát fog eredményezni.

Ezek a főbb pontjai az erdélyi parasztfelkelés előtt négy hónappal kelt rendelet­nek. Megvalósulását, eredményességét a századvég felgyorsuló eseményei akadályoz­ták meg.

A makói tanács 1806-ban a „Közbátorság megmaradására nézve” kénytelen beadványt küldeni a megyére, amelyből kitűnik a közbiztonsági állapotok javítására tett városi kísérlet kudarca: „Mi ugyan minden esetekben a szükséges rendeléseket megtenni el nem mulasztjuk... mégis sokan vannak városunkban és határunkban ollyatén emberek, akik más jámbor lakosok házait meg ásni... és erőszakosan az házakba, kamarákba bé rontani, padlásokra felmenni és található javaikat, pénzeket el ragadozni, vermekből és életes kasokból a Gabonát tolvajul el vinni és mi több

75 CsmL Csanád megye Levéltárnokának kigyűjtött iratai: 1784-es statútum.

91

gyújtogatni nem irtóznak, sőt ha az házakban lakók ellenek állani akarnak, azoknak halálokra törekedni sem iszonyodnak.”76 A beadvány ezután megállapítja, hogy hasonló a helyzet a városon kívül is, csak ott elsősorban a jószágoknak „ragadozása” történik. Sommásan ez annyit jelentett, hogy a jómódú embereknek sem a városban, sem azon kívül nem lehetett „bátorsága” . Ennek okát abban látták, hogy elszaporod­tak az olyan „betyáros, pásztoros, dolog nélkül élő, mégis a legdrágább paripákon széjjel nyargalódzó fajtalan személek”, akik mások javainak elvételéből tartják fenn magukat. Aki pedig az ilyen törvénytelenségekért megszólná őket, számolhat vagyo­nának elrablásával, sőt házának felgyújtásával is, mint ahogy ez már többször meg­történt.

A leírtak nyomán a vármegye — látva, hogy az 1804-ben kihirdetett statáriális bíráskodás sem vezetett eredményre — bizottságot küldött ki az új megyei közbizton­sági rendszabály megalkotására. Az 1806 májusára elkészült szabályrendelet külön intézkedik a városi és pusztai közbiztonságról. Összefoglalja és rögzíti a korábbi gyakorlatot, de minőségileg új „punktumokat” is hoz.77

A városi közbiztonság fő letéteményesei továbbra is az utcakapitányok, számu­kat viszont megemeli: 50 házanként kell kiállítani egyet. Feladatuk továbbra is a melléjük rendelt 4 bakterrel együtt körzetük vigyázása, de a rendért már anyagi és büntetőjogi felelősséggel tartoznak. Abban az esetben viszont, ha szolgálatuk ered­ményeként ők szenvednének kárt, a község tartozik azt megtéríteni nekik.

Megerősíti a rendelet az ún. „takaródéra való harangozás” szokását, mely szerint télen 9, nyáron 10 óra után lámpás nélkül járni, kocsmákban mulatni tilos. Aki a nagyharanggal jelzett időpontokat túllépte, egységesen 24 pálcával bűnhődött. Az olyan vendégfogadókban, ahol mulatságokat szoktak tartani, a rendező köteles egy esküdtet és néhány városi cselédet fogadni, akik a mulatozókat az illendőség határain belül tartják, a káromkodókat, veszekedőket áristomba kísérik.

Már a korábbi szabályrendeletek tiltották a kóborlók befogadását, előírták a be­jelentési kötelezettséget. Az új rendelet a mulasztók büntetését is rögzíti: először 20 pálca, másodszor „tömlöcözés”, harmadszor a helységből való kicsapatás vár a ren­delet megszegőire.

A pusztai biztonságra nézve elsőként a „ciffra paripás” gyanús emberek össze­írását rendelik el. Ezeket azután a szolgabíró megvizsgálta és ha a paripa tartásának helyes okát nem tudták igazolni, lovukat ostorostól, nyergestől, baltástól elvették, őket szolgálatba állították. Ha nem engedelmeskedtek, akár katonának is adhat­ták őket.

A városi beltelekhez hasonlóan a szállásokon is kerületekre való felosztást javasolt a rendelet: „A kerületekben pedig legyenek olyan felvigyázók, akik maguk mellé véve a szükséges számú gazdákat, a lappangtató helyeket felfedjék, a gyanús személyeket elfogják.”

A kóborlók és szolgálatban levők megkülönböztetésére szükségesnek tartották, hogy az új cselédet fogadó gazda a község pecsétje alatt „Igazság levelet” állíttasson ki, s azt a cseléd magánál tartva a kerülőknek előmutathassa. Amely ember szállásán lopott marhának helyet adott, mint orgazda került elbírálás alá, s könnyen szállásá­nak elvesztésével fizetett. A vízi molnárok egyáltalán nem, az ún. Túri-Révészek pedig csak útlevéllel rendelkező embert szállíthattak át a Maroson. A megyeszerte templo­mok előtt kihirdetett rendeletet a szomszédos vármegyéknek is megküldték.

A közbiztonsági szabályrendelet utasításai csak részben valósultak meg Makón, csökkentve az amúgy sem sok sikerrel kecsegtető statútum hatékonyságát. Különösen

76 CsmL (Mf) MvRÉ 342/1806.77 CsmL (Mf) MvRÉ 344/1806.

9 2

a szállások terén nem történt előrelépés; kinevezték ugyan Susányi Szabó Ferencet szálláskapitánnyá, de a kerületekre való felosztás nem történt meg, így egyedül felelt a hatalmas makói határért — kevés sikerrel. Elkobozták ugyan öt „betyáros” ember 11 nyergeslovát, de í 806-ban csak Bajnár Mihály számadó csikóstól 34 lovat vittek el a betyárok, összesen 1960 forint értékben.78

Augusztusban már ismét panaszkodtak a makai bírák, hogy a „betyáros rossz emberek” a pásztorok tanyáin csavarognak, minden gonoszságra hanyatt-homlok rohannak, a vármegye persecutor katonáinak fittyet hánynak.79

Az ismétlődő panaszok eredményeként 1808-ban a három megyei pandúr számát hatra emelték. Ezek már pisztollyal és karabéllyal is fel voltak fegyverkezve, vezetőjük továbbra is a csendbiztos.80

Az 1809-es év első felében Makón gyülekeztek a Napóleon ellen induló Csanád megyei nemesi felkelők. Már márciusban panaszkodtak a makói elöljárók, hogy a vármegye által insurgenseknek állítottak közül öten, „szabadságokban bizakodván”, gonosztevőkké lettek. Pusztai katonák általi elfogásukat és a seregbe való beállításu­kat kérik. Az utolsó nemesi felkelő sereg erkölcsi színvonalát tovább „emelte”, hogy a makóiak 10 katonát egyenesen a börtönből állítottak ki.81 Návay János viceispán 1809 májusában utasítja a város bíráját, hogy „mivel az insurrectio a városból, sőt az országból is kitakarodott”, a közbiztonság viszont fegyveres embert kíván, írják össze a minden gyanún felül álló polgárokat. Mindössze 112 főt, zömében jómódú gazdákat és iparosokat találtak alkalmasnak arra, hogy közbiztonsági szolgálatot lássanak el. Közülük került ki a kocsmák és gyanús házak rendszeres ellenőrzését végző, tolvajokra, kóborlókra vigyázó, állandó éjszakai őrjáratok legénysége. Őket rendelték strázsálni (járvány) veszély esetén „Kalárába, Baranyiba, Túri Révibe, Szt. Lőrincre, Fa-piacra, Fejér házhoz, Tégla Piacra, Olaj sutuhoz, Budai szélmalmá­hoz, Régi vágó hídhoz, Zsidó temetőhöz, Kenyér váróra és a Szegedi utcai kereszt­hez.”82

Az 1806-os közbiztonsági intézkedések teljes eredménytelensége 1810-re nyilván­valóvá vált. A megyére befutó panaszok, jelentések a „ragadozások” elburjánzásáról tudósítanak. Fliába adtak 1809 októberében „Generál Pardont” — kegyelmet — a seregbe visszatérő katonaszökevényeknek, azok a lelei rétbe húzódtak, ahol az általános razziákat is átvészelték. Innen rajzottak ki csoportosan, ezért a pásztorokellen nem állhatnak-------derült ki a siralmas makói panaszból. Pisztolyból rájuklövöldözve legutóbb is 31 jószágot vittek el egyszerre. A zárt istállókból is elragadoz­zák a jószágot. Az elmúlt 3 esztendőben összesen 44 ezer 795 forint kárt okoztak, elő­idézve az adózó nép „szörnyű romlását”. „Vannak ugyan a Nemes Vármegyének kegyes rendelései, vannak persecutorai, de a gonosztevők ezeket is meggyőzik. Mi nem tudunk ellenök tenni — írják a makóiak —, lévén életünk marhatartásból, takarmány­ból, szállási örökségből, mert tolvajság, égés által ettől is megfosztatnánk.”83

A panaszok folytán a megye még hat új persecutort vett föl és később választot­tak egy új csendbiztost is. Ezeket fegyverekkel Tornya és Battonya községek látták el.84 Az immár 12 persecutor és 2 csendbiztos lovainak ellátása Makóra volt kivetve, 12 porció jutott egy-egy fertályra.85

78 CsmL (Mf) tü. jkv. 19/1806., 2/1808.79 CsmL (Mf) tü. jkv. 19/1806.80 CsmL kgy. iratok 420/1808.81 CsmL (Mf) tü. jkv. 13/1809.82 CsmL (Mf) tü. jkv. 16/1809.83 CsmL (Mf) tü. jkv. 22/1809., 29/1810.84 CsmL kgy. iratok 1108/1810., 274/1811.85 CsmL (Mf) tü. jkv. 5/1812.

9 3

A hazai feudalizmus 1820 után egyre élesebben kibontakozó válsága idején mind jobban felélénkült a betyárvilág. A parasztság fokozódó elnyomorodása és viszonylagos munkanélküliségének megnövekedése miatt különösen Csongrád me­gyében állt gyenge lábon a közbiztonság, aminek hatása — a korábbiakhoz hasonlóan — Makó környékén is érezhető' volt. 1823 szeptemberében kényszerítik ismét Makó város bíráit „Szegény Lakos Társainknak sóhajtásaik” egy új panaszlevél szerkesz­tésére. „Nagy hatalmat vett a ragadozó, gonosz embereknek... vakmerő, törvény­telen cselekedetek” — kezdődik a levél. „A mostani dolog idején is, midőn a tanyák az emberekkel rakva vágynak”, elkezdték a mások keserves fáradtsággal szerzett jószágainak elrablását. Vajda János tanyájáról 40 darab, Gazdag Antaltól 8 darab sertést, többeknek pedig más jószágát hajtották el. „Mi következhetik még reánk ezután?” — teszik fel a kérdést — „a midőn a hosszabb éjtzakák nagyobb alkalma­tosságot szolgálnak a gonosztevőknek.” Minden éjszakát rettegéssel kell a tulajdo­nosnak eltölteni, ha nem történnek a „Ns Vármegyének kegyes rendelései a külső bátorság iránt.”86

Szintén 1823-ban adták be panaszukat az 1806-os rendelet által 50 házanként kiállított utcakapitányok, hogy „ezen hasznos rendeléseket tapasztaljuk, egy-két nemes ember mely szembetűnőképpen felforgatja... midőn a strázsát minden ok nélkül az utolsó pihegésig le veri..., valamennyi strázsakapitányt Hunczfut Akasztó­fára valónak kiáltani nem átallja...”87

Ilyen körülmények között a városi őrrendszer még kevésbé működhetett ered­ményesen. Úgy látszik, nem volt Makónak olyan keménykezű bírája, mint a „rettent­hetetlen és vad Erélyű” vásárhelyi B. Keresztes, aki a keze közé került úri gazembert nem ritkán vécépucolásra kényszerítette.88

A megye a panaszokra a szokásos módon reagált: a korábbi rendeleteket részben megerősítette, részben az új körülményekhez igazította. 1823 májusára készült el az 1806-os statútum továbbfejlesztett változata.89 Nem változott az utcakapitányok állításának és kötelmeinek szabálya, de ezentúl nem egy, hanem három évre válasz­tották őket. Vezetőjük és felügyelőjük ezentúl a „Felvigyázó Főkapitány”, afféle városi csendbiztos. Makón elsőként Mátéffy Pált választották meg, aki korábban megyei csendbiztos is volt. Fizetése 200 forint váltócédulában, két lóporció és két öl fa. Melléje rendelték a 2, majd 4 lándzsást, akik 50 forintot, 5 köböl búzát, 5 köböl árpát kaptak. A zsidók külön állítottak házaik őrzésére egy lándzsást.90

Létrejött tehát az 1823-as rendelet nyomán a viszonylag jól fizetett, hosszabb időtartamra választott, kizárólag közbiztonsági feladatot ellátó városi „rendőrség” : a tanács, illetve a főkapitány irányításával.

A főkapitány alá tartoztak az ún. szállási felvigyázók is, akiket a szállásfölddel rendelkezők közül választottak, s évi 10 forintot kaptak a betyárok, kóborlók „vadá- szásáért.”91 A rendelet nyomán ugyanis végre felosztották a makói határt:

„a. Dáli oldal a Rákosi útig, b. A Rákosi úttól Karabukáig és a Száraz Érig, c. A Rácz úton túl a Száraz Érig, ki Kopántsnak, d. a Varga János tanyája mellett levő Dűlőtől a Száraz Ér mentiben Karabukáig, e. Varga János Dűlőjétől ki Sámsonig. Ezekre felvigyázók lesznek: Bagaméri András — Szabó András — Borbola András —

89 CsmL (Mf) tü. jkv. 23/1823.87 CsmL (Mf) tü. jkv. 1/1823.88 Szeremlei Samu: Hódmezővásárhely története. IV. kötet, 420. p.89 CsmL kgy. iratok 1091/1823.90 CsmL (Mf) tü. jkv. 3/1824., 4/1824., 17/1827., 7/1824.91 CsmL (Mf) tü. jkv. 1/1824.

9 4

Nagy János — K. Varga István.”92 Ők öten osztoztak meg a korábbi „Külső Köz- bátorsági Felügyelő” feladatán.

A főkapitány és a lándzsások kizárólag közbiztonsági feladatot láttak el, az utca­kapitányoknak, hadnagyoknak, baktereknek egyéb feladataik is voltak. A tizedesek, kisbírók fokozatosan elvesztették közbiztonsági feladataikat, tűzvédelmi, hirdetési, kézbesítési, kirendelési teendőik teszik ki munkájuk döntő többségét.

Az 1823-as rendelet az 1806-ban már egyszer javasolt kerületekre való felosztás mellett ismét felszólít a „cififra paripás betyárok” összeírására. Figyelmeztet, hogy a cselédek „igazság levele” utazásra nem jogosít, külön kell útlevelet váltaniok. Megismétli az orgazdák, marhát passus nélkül vásárlók büntetését. Ez utóbbit a „czédulaváltás” új, részletes szabályozásával is igyekszik akadályozni. Azokat a kupe- ceket, akiket a „kereskedés színe alatt elkövetett tolvajságban” tapasztaltak, a keres­kedéstől eltiltották. (Ilyen sorsra jutott Makón Harcsás János, Puskás Ferenc, Csikós Kiss Ferenc, Kiss Mihály.)

A rendeletet lapozgatva feltűnik, hogy a figyelem középpontjában továbbra is a pásztorok álltak: rájuk vonatkozik a legtöbb tiltás, korlátozás. A pusztai állat- elhajtások, lopások leginkább a „Marha Pásztorok, s úgynevezett Csavargó Betyárok által követtetnek el” — fogalmaz a „Szarvas Marhák, Lovak, és Juhok Tolvajjai regulázásáról” szóló fejezet. Természetesen nem a saját nyájukat, gulyájukat ritkít- gatták, hanem azt bojtárjaikra bízva, távolabb fekvő helyekre „elparipáztak”. Sok­szor azért kényszerültek a számadók ilyen utakra, mivel a betyárok megritkították nyájukat és a hiányt pótolni kellett. Többnyire azért manipuláltak az „állatelhullás­sal”, állatbőrökkel a bírák által nagy körültekintéssel választott, becsületesnek tartott pásztorok is. Ennek megakadályozására elrendelték, hogy az elhullott jószágot a tulaj­donosnak egészben kell bemutatni, nem elegendő „füllel” számolni. A nagyobb méne­sek mellett levő csikósok kivételével ■— akik 2 nyerges lovat tarthattak — a pásztorok­nak nyerges lovuk nem lehetett.

Tapasztalta a puszták megvizsgálására kiküldött bizottság, hogy a pásztorok olyan nagy vasfazekakat tartanak, amelyben egy egész marhát is meg tudnak főzni. „Gyanúba vétetvén”, hogy ezt a lopott marhák gyors eltüntetésére használják, az „ollyatén felette nagy vasfazekak” tartását, testi büntetés alatt megtiltották.

A tolvajok üldözésének módjáról is az 1806-os rendeletnél jóval részletesebben intézkedtek. A károsultnak azonnal jelentenie kellett a lopást a csendbiztosnak és a helybéli bírónak, aki az ellopott marha leírását tartalmazó ún. „futó levelet” küldött a szomszédos bíráknak. Azoknak lovasokat kellett küldeniük a határukban levő nyájak megvizsgálására. A szomszédos vármegyék értesítése a szolgabíró feladata volt. A vámokon és réveken az útleveleket és passzusokat ellenőrizték és erről jegyző­könyvet vezettek. A levél nélkül utazókat letartóztatták, a gyanúsak átengedését, átvitelét megtagadhatták. Külön figyelmeztették a sajkákkal rendelkező molnárokat, halászokat, hogy a vízen senkit át ne vigyenek, csónakjukat lakat alatt tartsák.

A rablók és haramiák számának csökkenését a fegyvertartás és -kereskedelem korlátozásával kívánták elérni. Hogyan próbálták ezt megvalósítani? A fegyver- eladást csak két makói kereskedőnek engedélyezték. A megye az illetékes földesúrral együtt határozta meg és hagyta jóvá a fegyvervásárlást. Rendszeresített lőfegyverrel csak a persecutorok voltak ellátva, de a felvigyázóknál, csőszöknél is előfordult elültöltős puska. (Egy ilyet vittek el például a makói ingói csősztől ismeretlen tettesek, példázva a betyárok illegális fegyverszerzési módját.)

82 U o .

95

Külön fejezetben tárgyalja a rendelet a cigányok regulázásának módjait. Azontúl a cigányokat minden év januárjában egy-egy megyei esküdt telepükön megvizsgálta. Kikérdezte őket, hogy az elmúlt esztendőben milyen munkából éltek, egyáltalán otthon tartózkodtak-e? Minden családnak — a házatlan zsellérekhez hasonlóan — „lakást kellett mutatnia”. A legarchaikusabb kóborló elem megkötését célzó intéz­kedés természetesen eleve kudarcra volt ítélve.

Az 1823-as rendelet — valószínűleg a makói strázsakapitányok panasza és a mindennapos negatív tapasztalatok miatt — a köznemesekre is kiterjesztette a köz- biztonsági felügyeletet. Az újdonsült városi főkapitány például — igaz, hogy csak a nemesek hadnagya kíséretében — a nemesek házába is bemehetett, ha a nyomozás érdeke úgy kívánta.

Makó — mint láttuk — a rendelet nyomán kiállította a felvigyázó főkapitányt és a lándzsásokat. A korábbiakhoz képest nem kis anyagi tehertételt vállalt, amit hama­rosan megbánt. M ár 1825-ben kérelmezte a megyén, hogy „töröltessék el a főkapi­tányi állás.” Helyette visszahoznák az esküdti felügyeleti rendszert, melyhez tartozók ugyan csak másodállásban láttak el közbiztonsági feladatot, de mindössze 30 forintba kerültek.93 A megye viszont kijelentette, hogy ekkora városban szükséges egy ilyen tisztség, s ahhoz sem járult hozzá, hogy a vármegyei csendbiztos a városba „béhozat- tasson,” tehát városi szolgálatot is ellásson.94 A kudarc után nem próbálkozott többé Makó szervezeti visszafejlesztéssel, annál is inkább, mivel 1826-ban már ismét a tanács előtt szerepelt a közbiztonság ügye.95

Az 1823-as megyei statútum újratárgyalását és ismételt kihirdetését az indokolta, hogy többen „feledésbe borították”. Ez annyit jelentett, hogy a személy- és vagyon­biztonság tovább romlott. Semmilyen korlátozás, tiltás, statárium nem akadályoz­hatta meg, hogy a feudális viszonyokból eredően létbizonytalanságba jutott elemek onnan vegyenek, ahol bőven volt: a földbirtokosoktól, a megtollasodottaktól. A vár­megyei nemesi bizottságok nem láthatták a betyárvilág alapvető gazdasági-társadalmi okait, a szemükben a rászületett hajlam szülte a betyárokat, nem a válságban vergődő feudális rend.

Az 1829-ben összeült, Saátor János alispán, Vásárhelyi János főjegyző, Szilessy Pál főügyész és Dániel János főszolgabíró összetételű megyei „Kigondoló Bizottság” véleménye is ezt tükrözi.96 „Nem fogják a Polgárok meg háborítani a Belső Köz Bátorságot, ha az Erkölcsiségtől vezéreltetve, a kísértő Gonosz szándékokat kebelek­ből számkivetik... Ezt csak a gondos nevelés adja meg leginkább, melynek Daj- kállása, kiváltképpen a Jobbágyságra nézve oh fájdalom, átalán fogva mind eddig még nem czélirányos.” Ezért szükségesnek tartják, hogy minden községben és ker- tészségben legalább egy-egy nemzeti iskola legyen, ahol a gyermekeket a hitbeli ágazatok ismeretén kívül a „Becsületes Polgár érdemeinek érzésére” fogják tanítani, így azután kevesebben lesznek, akik a „belső bátorságot” megháborítani akarják, „holott most számosán... minden illetődés nélkül szabadon járdogálnak a gonoszság ösvényén.”

Amellett, hogy az 1829. évi közbiztonsági szabályrendeletbe már a nevelés kér­dése is belekerült, természetesen a korábbi tilalmazó módokat is továbbfejlesztették. Újabban — tapasztalta a küldöttség —- a leggyanúsabb lakosok a város belsejében lévő házaikat „gonosztettjeik könnyebb előmozdítása végett” kicserélik és a községek szé-

93 CsmL (Mf) tü. jkv. 41/1825.91 CsmL (Mf) tü. jkv. 12/1829., 29/1829.96 CsmL (Mf) tü. jkv. 4/1826.98 CsmL kgy. iratok 2058/1829.

96

leire költöznek. Az ilyenek a földesúri hatóság segítségével a „községek kebelében való lakásra szoríttassanak.”

A betyárok és kóborlók legszívesebben a külső' csárdákba szoktak betérni, és ott egész éjszakákon át dőzsölve, a tolvajlások elkövetésére erős italokkal bátorítják magukat — hangzik a következő megállapítás. Ezért a csárdákat széles árokkal kö­rülvenni, a bejáratra pedig erős kaput kell tenni, hogy a bejutás, illetve üldözés esetén a menekülés akadályozva legyen.

A szabadságos katonákkal kapcsolatban tapasztalta a bizottság, hogy mivel a polgári törvénykezés alá nem tartoznak, civil társaiknak bűneit magukra vállalják, majd a katonai törvényhatóságok előtt azt letagadva, akadályozzák a bűnfenyítés munkáját. Javasolják, hogy ezek is — polgári kihágás esetén — polgári törvényke­zés alá tartozzanak.

A korábbi rendeletekben is sokat foglalkoztak a marhák bélyegzésének kérdésé­vel. 1829-től kötelezővé teszik, mivel a gyakorlat azt mutatta, hogy leginkább a bé­lyeg nélküli marhák estek tolvajság áldozatául.

A rendelet 10. fejezete a börtönviszonyokkal foglalkozik. A börtönbüntetés, amelynek a nevelés legradikálisabb, leggyorsabb eredménnyel kecsegtető módszeré­nek kellene lennie, nem tölti be feladatát, állapítja meg a küldöttség. A szabadulok nem javulva, hanem még jobban „elromolva” lépnek ki a tömlőé kapuján. A büntetés alatt a vastag kőfalak között tengődnek az adózók pénzén, egymást a gonosztettek véghezvitelére és annak fortélyos eltagadására tanítják. Ki tilthatja meg? — teszi föl a kérdést a „Kigondoló Bizottság” , hogy a „télen fagyásig való hideggel, nyáron fúlásig való meleggel küszködő, puszta kenyéren és vízen tengődő, többnyire földön fekvő, gyenge és durva ruhákkal takaródzó rabok a sanyarú körülmények között még jobban eldurvuljanak, az erkölcsiséget — a lelkipásztorok minden igyekezete ellenére — végleg számkivessék” . Ellenben, ha a börtönintézet a rabokat munkára és mester­ség gyakorlására tanítaná, szabadulásuk után kevesebben veszélyeztetnék újra a köz- biztonságot. A dologház eszméjét — amiről itt lényegében szó van — Tessedik Sá­muel már a XVIIE század végén felvetette, igaz, hogy a kolduskérdés rendezése kapcsán. A börtön mellé telepített dologházat környékünkön Gyulán valósították meg az aradi „rab dolgoztató intézet” mintájára. Csanád megyében erre 1848-ig nem került sor, de a közbiztonság további romlását nem ennek számlájára kell írnunk, hiszen eredményt a működő dologházak sem tudtak felmutatni.

A városi közbiztonsági szervezet tehetetlenségét a megyére küldött panaszos beadványok, a vármegye ismétlődő kudarcát a helytartótanácshoz küldött statá­riumot, illetve persecutor katonát kérő levelei jelzik. 1830-ban mind a kettőre sor került, nem azért, mert „Vida Sámuel Makai lakos... este 9 óra felé Kozma Juon Aradi lakost hallatlan vakmerőséggel az úton megtámadni, egy nagy Fűzfa darabbal a fejére tett több ütésekkel le verni és a nála lévő 16 forinttól megfosztani nem iszonyodott” , hanem mert a kovácsházi puszta egyik haszonbérlőjét, Vertány Emá- nuelt, a többi birtokost is felzaklató támadás érte.97 A cselédek előadása szerint — az arendator Pesten volt — augusztus 15-én gyertyagyújtás tájban 16 bocskoros, szűrös, bekent képe miatt felismerhetetlen betyár ütött a házon. Az ott levőket össze­terelték, sőt egyikükre egy puskát „rá is lobbantottak” , de az nem sült el. Pofozással és botozással kikényszerítették a háziasszonyból az értékek rejtekhelyét, a szintén ottrekedt csősznét pedig kényszerítették, hogy a kutatáshoz a gyertyát tartsa. A talált pénzt az asszonnyal meg is olvastatták, „nehogy többet mondjon valaki, hogy

67 CsmL kgy. iratok 1327 és 1328/1830.

97

elvettek volna” . Azután úgy eltávoztak, hogy a „Bátorságra Ügyelő Biztos Urak... nyomukba sem jöhettek” .

A megye — a birtokosok lelkiállapotát is kihasználva — körlevélben kérte anyagi támogatásukat, új persecutorok kiállításához. Az eredmény ennek ellenére elég le­hangoló volt. A kamarai uradalom azzal hárítja el a kérést, hogy 6 saját üldöző kato­nával rendelkezik. Válaszol, de nem ígér semmit Bánhidy Albert és Vertics Józsefné Dombegyházáról. Kállay Péter ugyan a peregi birtokosok nevében évi 100 forintról tett „nemes ajánlást” , a pusztai birtokosok támogatásával kiállítani szándékozott pandúrokból nem lett semmi.98

Az 1830-as években pedig már jelentős betyárbandák ütögetnek be Csanád me­gyébe. 1834-ben ugyan felakasztották Vásárhelyen Sándor Sándort, a szabadságharc előtti időszak egyik leghíresebb betyárját, de megmaradt Rózsa Sándor, akinek ne­véhez fűződik — a hagyomány szerint •— László András Csanád megyei csendbiztos lelövése." László Andrást két fivére követte a csendbiztosi állásban, amit talán a bosszúállás is motivált, nemcsak a jobbágytelken gazdálkodó nemesek fizetett állá­sokra való ráutaltsága.

Az 1830-as években az új meg újra kihirdetett statáriumon kívül a megye elren­delte, hogy a pandúrok (persecutorok) naplót vezessenek, s ahol megfordulnak láttamoztassák. A pandúrok jelentései alapján a csendbiztosok referáltak a szolga- bíráknak az egyes rablásokról, az üldözésről. A szolgabírák a befutó adatok alapján közös helyzetjelentést továbbítottak a megyére, ami többnyire így hangzott:

„Alább írottak a Tekintetes Nemes Vármegyének fenn álló Rendszabályaihoz képest alázatosan jelentjük, hogy a Köz Bátorság nemcsak a pusztákon, de a tanyák közt is történt több rendbeli tolvajlások által meg háborodott állapotban vagyon.

Költ Makón December 4. 1837. Bánhidy Albertfő sz. Bíró

Hof bauer Sándor Sz. bíró

Szilvássy László szolga Bíró”1"0

Milyen eseteket jelentett ez a „megháborodott” állapot? Februárban például három lovas betyár az apátfalvi tanyákat „összejárta” . Előbb Varga Imre tanyájáról fél mázsa dohányt elvittek, majd Szabó Nyíri István tanyájához mentek, „a benne lévőket pisztollyal fenyegették, egyik pedig az istálló ajtaját bé verte és onnan négy darab marhát elhajtottak” .

Makón különösen a kopáncsi puszta szélein volt veszélyes állapotban a közbiz­tonság. Fél év alatt 18 lovat, kilenc borjút, egy tehenet vittek el a betyárok. A városi számadó csikóst négy betyár éjjel megtámadta, agyba-főbe verte és összekötözte. Egy-egy lovat vittek magukkal a ménesből.101 A helyzetet így jellemzik a makóiak 1839-es panaszlevelükben: „Vágynak ugyan a Vármegyének a gonosztévőknek zabo- lázására... számos hasznos, bölts intézetek téve: jelenleg szintén köz hírré van téve a rablóknak, fosztóknak rögtöni bírálás által halállal való büntetések... De mind­ezekre... a megrögzött gonosztevők semmit sem ügyelvén... elszánt vakmerőséggel dúlják... a jámbor gazdáknak vagyonjait...”102

08 CsmL kgy. iratok 1784/1830.98 Eperjessy Kálmán: írások a régi Makóról. Makó, 1929. 74. p.100 CsmL kgy. iratok 2547/1837.101 CsmL (Mf) tü. jkv. 33/1839.102 Uo.

9 8

A statáriumi jog gyakorlása a betyárvilág idején a helytartótanács 4052/1794. számú rendeletében gyökerezett. A XIX. század első felében Csanád megye is igen gyakran kért engedélyt vérbíróság tartására. A statáriumi jog gyakorlását királyi leirat szabályozta 1837-ben, 1841-ben kisebb módosítás után nyerte el a feudális kori végső formáját.103 A rögtönítélés kihirdetése azon törvényhatóságoknak engedtetett meg, ahol elszaporodtak a tolvajlások, rablások, fosztogatással párosult útonállások, vagy szándékos gyújtogatásokra került sor. A kérelmet a nádornak, vagy távollétében a Helytartótanács megbízott elnökének kellett benyújtani. A kérelemhez mellékelni kellett a gonosztettek részletes leírását, melyhez az anyagot a pandúrok jelentései szolgáltatták. Az elnyert jogot 14 nap alatt a megye egész területén ki kellett hirdetni. A vérbíróság elnökét és tagjait ezzel egy időben nevezték ki. Három hónaponként kellett jelentést tenni a nádornak a közbiztonság helyzetéről, hogy a statárium időben megszüntethető legyen. A megszűnést azonban nem hirdették ki, csupán a bírák felé jelezték.

A súlyos bűntett elkövetésén tettenért és elfogott bűnöst azonnal statáriális bíró­ság elé állították, amely három nap alatt köteles volt összeülni. Az elnökön kívül négy táblabíró hozta a „legfelsőbb helyen meghatározott szabályok szerint” az ítéle­tet. A büntetés nem lehetett más, mint akasztófa, az ítéletet három órán belül végre­hajtották. A kivégzett teste elrettentésül három napig az akasztófán függve maradt.

A statáriumi jog gyakorlása minden elrettentő vonása dacára sem vezetett a köz- biztonság javulásához, amelyről 1844-ben már ismét nemesi választmány tanácsko­zott. Véleményük az országgyűlési követek utasításába is belekerült, országos intéz­kedéseket sürgetve az ellenőrizhetetlen óriási puszták felszámolására :104 „A választ­mány... a közlegelők egyéni elkülönözését... kívánná kötelező törvénnyé átváltoz­tatni... (ami) talán fél- vagy egész század múlva alig fog a nemzeti ipar kiszámítha­tatlan kárával a népben megérni... Kopár, nyomorult közlegelőket... virító lóheré- sekké, olaszkertekké... alakítani, éhségtől bődölgő marháinkat sima kövérekké, kereskedésre alkalmassá tenni...” így akarnák egyúttal megszüntetni a „pásztorok borzasztó seregét, az erkölcstelenség eme iszonyatos oskoláját... a nomád életet, rablást, lopást, adózóinknak gyakran egy fergeteges éjszaka alatti tönkretételét.”

E magas röptű, a reformkori lendületet sem nélkülöző követi utasítás rögzítése után, a rövidebb távú teendőket jelölte meg a választmány. Mindenekelőtt kijelen­tették, hogy az 1823. évi rendszabásnál „jobbat, célzóbbat alig mondhatnánk”. A vég­rehajtás, tehát a pandúrszervezet terén állapítanak meg óriási lemaradást a kor köve­telményeitől: „Tudjuk, hogy egy angol utazót komolyságából nevetésre lehet bírni, ha mondjuk, hogy Csanádnak 29 négyzetmérföldnyi terén 11 legénnyel akarunk belbátorságot teremteni.” Ha a pandúrok számának szaporítása nem kivihető, leg­alább a nyájak körülárkolását kellene elvégezni — vélekedett a választmány — ame­lyeken a marhák át nem hajthatók. így csak a kijáratokat kellene őrizni, főleg a győri vagy pesti vásárt megelőző éjszakákon, „amikor falkánként hajtódnak el barmaink, hogy az útbaeső kisteleki vagy csongrádi vásárokon vett Tőkés marhákkal 8 nap alatt a posonyi vágóhídra, a soha felfedeztetés homályába kerüljenek”.

Az 1844-es vélemény nyomán hozták létre az ún. fekete könyvet, amelybe min­den rovott múltú ember neve belekerült. Ezek azután állandó felügyelet alatt álltak, ennek terjedelmét szabadulásukkor határozták meg. A fekete könyv „seregének” nyerges paripát, kocsit, lovat, marhát tartani, kereskedni, pásztorságot vállalni tilos volt.

103 CsmL levél tárnoki iratok 1837. és 1841.101 CsmL kgy. iratok 736/1844.

Külön figyelmet szentelt a vármegye az „Országnak minden részeibül sarjadékos népnek... a kertészségekben való telepedésére”. Kéréssel fordulnak a királyi kamará­hoz, hogy senkit le ne telepítsen addig, amíg a megye által „megvizsgálva nincsen”. A kertészeknek pedig tudtukra adták, hogy „akármelyik kertész valami tolvajság, vagy orgazdaságban, akár más nagyobb vétségen tapasztaltatna, szülóTöldjére család­jával visszautasítandó lészen” .105

A betyárvilág szabadságharc előtti csúcspontja 1846/47-re tehető. A feudalizmus válságának kiéleződésén túl a rossz termés okozta éhínség is sokakat betyársorsba kényszerített. Csanád megye négy segéd persecutort vett föl évi 100-100 forint fizetés­sel, majd 18 fős csendőrséget állított ki a helységek anyagi támogatásával:106

Makó város 4Apátfalva Csanád 3Nagylak 3Palota 2Battonya Tornya 3Földeák 1Sajtény 2

1847. november 15—17-én a dél-alföldi megyék és Szeged városa közös erővel általános üldözést tartottak, de egyetlen gonosztevő sem került kézre — vallja be a jelentés —, a nép annyira védi a betyárokat, hogy tíz rablás közül csak egy esetben lehet a tettesek kilétét felfedni.107

Részben ez, részben a rendőri szervezet kezdetlegessége volt az oka, hogy a feu­dalizmus talaján kibontakozó betyárvilág megoldhatatlan feladat elé állította mind a városi, mind a vármegyei közbiztonsági szervezetet.

106 Oltvai F erenc i. m. 121. p.106 CsmL (Mf) A csanádi püspökség makó—lelei uradalmának iratai 53/1847.107 Szabó F erenc i. m. 78. p.

100

M e l l é k l e t

Tolvajnyelv szótár 1782-ből CsmL (Mf) körrendeletek jegyzőkönyve 1782. 77. p.

„Mivel sok vásári tolvajok, akik zsiványoknak is neveztetnek, találtatnak, kik maguk közt esméretes különös beszédekkel szoktak élni, azon szóknak lajstroma, mellyekről őket meg lehet esmérni, currentáltatik.

( tolvajnyelv) (Interpretatio Hungarica)

FejesKutyaTiszttartóRikkantóSógorÖrdögLobogóTopánkaTopánkásodniFüstölőSzűrhordóGagyiNagy VízZsiványPergeLevesKomnyikRút emberKanasztóriaMegruházniRuhiPuczikaJordánCzaffkaBalekKaszakolniNyalavi

Tiszt Úr HajdúMásodik személy a fő zsiványok közt.Kacsa v. RuczaNémetLakatKeszkenőBor, PálinkaRészegeskedniPipaKondásAranySokaság a Vásárban TolvajKotsi v. SzekérEzüst Pénző r= gazdaHóhérAkasztófaVerni vagy csapniCsapásRuhaZsidóKúrvaAz UraÖsszve szorítani a vásárt Az új zsiványok közt a legjobb

101

Szuszogó DisznóKúxi VásárCzaff Egy forintosVágván Bitsak vagy penna-czillusCzoltovaj TizesCsacsogó KutyaHontiroz TagadNehaduváj Ki ne kiáltsd.Parázs Erszény nélkül pénz a zsebbenKígyó TüszőParibó MenteGyertyázz VigyázzFel tévő KalapFel rántó CsizmaLábra való NadrágRajzolni LopniKapkodás KankóCsengettyű Zsebbe való óraKasznya SzoknyaFüles LóBúga ÖkörLetergeng KöpönyegSzőrös BundaKoporsó LádaSzlepnyicska KatonaOlvasó BilincsPiárista PulykaBánya LúdKaparó TyúkDelivátor Bitskás TolvajKaizer Zsiványok kis bírájaKút ZsebKútazni Zsebből lopniMindennapi KenyérPledi SzaladjMeg kaptiválnak Meg fognakGyertya ég Vigyáznak”

HABERMANN GUSZTÁV

A SZE G ED I FŐ SÓ H IV A TA L ÉS SZEM ÉLYZETE 1790—1848

A történettudósok egyetértenek abban, hogy Szeged város helyén már a rómaiak korában is település volt, amely elsősorban a Maroson leúszó sónak a Tisza—Maros torkolat táján való lerakásából, majd feldarabolásából, értékesítéséből, továbbszállí­tásából, elosztásából eredő munka alkalmaknak volt köszönhető.1

Abban sincsen kétség, hogy e település, amely később várossá, majd szabad királyi várossá fejlődött, e növekedését, gazdasági megerősödését, hírét, elsősorban sóközpontjának köszönhette. Később persze más tényezők is befolyásolták fejlődését.2

A sónak ugyan egymagában is életfontosságú a jelentősége az emberiségre, ám a sóval való gazdálkodás, mint fontos iparág, ha még hozzá szállítás is járul vízen és tengelyen, nagy jelentőségűvé teheti az ilyen települést.

Szeged és különösen Szeged-Felsőváros nevesebb és ismertebb, meggazdagodó családjai, néhány nagy birtokostól eltekintve, azokból kerültek ki, akik bekapcsolód­tak az idők folyamán a sószállításba. Ezeknek volt köszönhető a szegedi tiszai hajó­park kiépülése, a sótárak, a feldaraboló üzem, a hajóépítő üzem, a szállítási vállal kozás és lótartók kifejlődése.3

Mindez szükségszerűen irányítja rá a figyelmet a szegedi sólerakatok történetére. Ez persze bizonyos mértékben, különösen a kamararendszer és a magyar királyi udvari kamara létrejötte során, magának a kamarának is résztörténete. Míg azonban a magyar kamara történetével már sokan mások eléggé részletesen foglalkoztak, (ha mindjárt ez nem mondható el személyzetének történetéről is), addig különösen a szegedi kamara történetének összeállítása még várat magára. így egy-két rövid tanulmány inkább csak arra volt jó, hogy felhívja ennek a fontos gazdasági és kultúr­történeti tényezőnek a fontosságára a figyelmet.

A szegedi sóhivatal történetével, vagy akár csak hivatal-történetével ezúttal mi sem foglalkozhatunk. Még csak arra sem vállalkozhatunk, hogy személyzetének igyekezzünk összeállítani névsorát és személyi, hivatali adatait. Mindaz még évekig tartó kutatómunkát igényelne.

Erőnkből ezúttal csak arra telik, hogy a magyar kamará utolsó korszakának, a II. József által megszüntetett kamarának halála utáni visszaállításától kezdődő szakaszának, a második kamarának (1795—1848) szegedi sóhivatali személyzetét kíséreljük meg összeállítani, vizsgálni azoknak a hivatallal, egymással és a városi társadalommal kialakuló kapcsolatait.

1 Bálint Sándor: Szögedi nemzet II. k. 59; u. a.: Szögedi nemzet II. k. 5.; Oltvai F erenc: Szeged múltja 15.; Szegfű László in Szeged története I. k. 246 (monográfia); Téglás G ábor.

2 Bálint Sándor: Szögedi nemzet I. k. 59; n . k. 5; K ristó Gyula: Szeged kialakulása 92; Oltvai F erenc: Szeged múltja 15; R eizner János: Szeged története I. k. 27, 38; B. Simond R enée: Dömösi adománylevél; Szabó D énes: Döm ösi prépostság; u. a.: Dömösi adománylevél; Sz e g fű László in Szeged története I. k. 246—248; Veress D. Csaba: Szegedi vár 9— 12. p.

3 G iday K álmán: Szegedi só; Reizner János: Szeged története I. k. 38. p.

103

Az olvasó hamar rá fog jönni, hogy még az ilyen módon szűkre szabott keretben mozgó összeállítás is hiányos. A szegedi anyakönyvek és egyéb hivatali és magán feljegyzések bizonyára még özönét tartalmazzák az idevágó felderíthető adatoknak. — Mindez a jövő kutatójára vár. Mi akik e dolgozat összeállításával is évekig fog­lalkoztunk, többre nem tudtunk vállalkozni.

így a továbbiakban a magyar királyi udvari kamara — mi úgy mondanánk: „a második” kamara szegedi sóhivatalának személyzet-történetével találkozik az olvasó. A magyar kamara és ennek szervezetében működő szegedi sóhivatal az 1848-as törvények folytán megszűnt. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem volt többé sóhivatal Szegeden. De a pénzügyi igazgatás gyökeres átalakulása folytán az most már részben az abszolutizmus idején működő osztrák igazgatási apparátus, részben pedig a később létesülő magyar pénzügyminisztérium igazgatása alá került, így új életforma alakult ki, melynek története önálló feldolgozást igényelne, még akkor is, ha gazdasági és társadalmi jelentősége, főleg Szeged városa szempontjából, már csökkent.

Emberi munka — különösen az ilyen természetű — nincsen hiba, hiányosság, elírás nélkül. Ezért itt kell elnézést kérnünk ezekért a hiányosságokért, remélve hogy későbbi kutatóknak sikerülni fog a netáni elvétéseket korrigálni.

I.

A só

1. A magyar „só” szó eredete

Nemcsak a magyar nyelvben, de az európai nyelvekben is keresték a „só”, illetve annak az illető nyelvben való eredetét. Különösen foglalkozott a német megfelelő, a „Salz” szó eredetének kutatásával a német szakirodalom.4 A magyar nyelvben a szó első felmerülte és eredete is bizonytalan, általánosnak mondható a vélemény, hogy az végső elemzésében összefügg a megfelelő indogermán eredetű szavakkal (Sál, Salz, sol). Nem volt azonban felderíthető, hogy milyen módon származik le ezen elődöktől. Vizsgálták ugor és ázsiai eredetét, de eddig ennek nyomán megnyugtató eredmény nem született.5

Ámbár az irodalom kétségtelennek tartja, hogy a népvándorlás során Európát elözönlő népek a sóval már Ázsiában megismerkedtek,6 legalábbis a tenger és a nagy tavak lecsapódott és „kivirágzott” állapotában. Mégis mindössze annyit vélnek bizo­nyossággal megállapítani, hogy már ismerték azt, amikor elérték Európát. Mások álláspontja szerint a só megismerése és használatba vétele egybeesik a vadászatból élő népeknek az állattenyésztésre való áttérésével.7 Mindebből bizonyos következtetés lenne levonható a szó magyar származásának keletkezési idejére is. Azt viszont bizo­nyosra vehetjük, hogy már a magyar államalapítás előtt Nagymagyarország területén eléggé élénk sóbányászat, sószállítás és sókereskedés folyt és hogy ennek következté­ben legalább a szláv nyelvnek megfelelő kifejezésével Árpád vezér korában meg-

4 H ehn, Viktor: Salz 25; Schleiden M athias Jakob: Salz 15— 16. p.6 Bárczi G éza : Magyar szófejtő szótár, Budapest 1941, 272. p .; H ehn szerint a sóra utaló

helynevek: Hal, Hall, Halle és a magyar Szala és Zala.6 Möller J.: Ueber das Salz; Cholnoky Jenő: Magyarok eredete.7 Schleiden 6. p.

104

ismerkedtek a magyarok ezzel a szóval.8 Hangtanilag a magyar „só” szó legközelebb fekszik a szlovén „soli”-hoz.9

Van olyan állásfoglalás, hogy a magyarság már Ázsiában is ismerte pl. a sziksót, szódát és a szappanfőzést, melyet ők közöltek volna Európa népeivel, és terjesztették azt el ennek a kontinensnek a területén.10

2. A só eredete, keletkezése

A só keletkezésének, egyes megjelenési formáinak létrejötte dolgában nem egysé­ges a szakirodalom állásfoglalása. Ä geológusoknak — úgy látszik — még nem áll rendelkezésére megfelelő tapasztalati adat, amelyre megnyugtató tan felépíthető lenne. Ez érthető is, hiszen a só keletkezési idejének és módjának kérdése visszavezet a föld felületének kialakulása kezdeti korához. Úgy látszik, azt kell feltenni, hogy a földkéreg megszilárdulásának korában került sor a sónak a többi anyagtól való valamilyen elkülönülésére, és a földkéregben való lerakódására. Erre utal egyrészt annak általános elterjedettsége.11 másrészt a strassfurthi sóbányában nyert tapasztalat, mely szerint a só és hozzá kapcsolódó ásványok lerakodási módja, azok egymás­felettisége (só, kiezerit, karnalit, kailit, anhidrit, agyagpala, homokkő, mészkő) ten- gerfenéki lerakódásra mutat, és általában ugyanilyen tapasztalatok nyerhetők a bá­nyászott só rétegződése tekintetében is.12

A tengervíz sótartalmát a földkéreg sórétegeinek kiolvadására vezetik vissza, szemben azzal az ellenvéleménnyel, hogy a tenger sója folyamok hordalékából adódna.13 Ugyancsak földmélyi sóerek vízzel való érintkezése folytáni kiolvadására utal a sókutak és sóforrások sótartalma.

3. A só kémiája

A só vegyi összetételének taglalása, vegyi tulajdonságai, sajátossága más köze­gekkel való érintkezése reagálása a kémia keretébe tartozó kérdés, és ennek folytán ebben a tekintetben elsősorban a vegytan szakirodaimára kell utaljunk. Ettől függet­lenül azonban rámutatunk arra, hogy az általunk felsorolt szakirodalom egyik másik munkája is foglalkozik — leszűkített keretben — ezzel a kérdéssel is.14

4. A sziksó

Bár ennek a dolgozatnak nem tárgya az emberi táplálkozásra nem alkalmas sók kérdésének érintése, mégis arra tekintettel, hogy Szeged városának a sziksóval szoros kapcsolata volt a múltban és van még ma is, röviden kívánatos itt erről is meg­emlékezni. Szeged környékén, főleg a múltban, nagy területeket tartott uralma alatt olyan vízréteg, amelyben sziksó csapódott le, illetve ilyen a vízfelület elpárolgá-

8 Szegfű László i. h. 246. p.8 Schleiden 16. p.

10 Cholnoky; Bendeffy László: Történeti források 226—231. p.11 H ehn 1—2. p.13 Szterényi H ug ó : Só, in: Pallas Nagy Lexikona XV. k. 48—49. p. Budapest 1897; Hehn

IX, 229; H eil F ausztin: Só, in Pallas Nagy Lexikona XV. k. 48—49; Szentes Ferenc: Kősó­képződés.

13 H ehn IX. p.

105

sakor „kivirágzott”. Ha ez az emberi szervezetnek nem is építőanyaga, jelentős, mint a szóda előállításának tárgya, és az itt, ennek felhasználásával elterjedt szappanfőzés kelléke. A szikes talajok megjavítása, eltüntetése és termővé alakítása sokáig foglal­koztatta a mezőgazdaság szakembereit, helyben is, és az ország egész területén. A kérdés teljes megoldására máig sem került sor. Emellett a sziksó a háztartások­nak is kedvelt segédanyaga volt, pl. a súrolásnál, mosogatásnál, tisztításnál. Még nem is olyan nagyon régen, ismerősen hangzott a házak előtt, az udvarokban a „széksót vegyenek” felhívása az azt árusító tanyasi asszonyoknak, akik a széksót (sziksót) kivirágzásakor összeseperték, majd árusították. Jelentősége márcsak mennyiségében is megmutatkozott, mert a város környékén húszezer holdra becsülték azt a területet, amely sziksó termő volt. Egyébként holdanként — régi mértékben mérve — 80—100 véka só termett. Szeged egyik nagyvállalkozója, Götz János, a múlt század első felében évente kb. 200 mázsa szódát főzött sziksóból és exportálta azt külföldre is. Ennek a kérdésnek egyébként széles körű irodalma van.14 15

5. A só megjelenési formája

A só a természetben előforduló, képződő anyag, ásványi anyag, amely különböző formákban manifesztálódik előttünk. Általában két formáját szokás megkülönböz­tetni úgymint szlárd és cseppfolyós.

a) Elsősorban a bennünket ezúttal egyedül érdeklő szilárd állapotú sót kell megemlítenünk, amely rendszerint kőső vagy bányasó, illetve étkezési só címen ismert.16

A kőső a világnak szinte minden táján elszórtan előfordul. Bennünket azonban a továbbiakban az erdélyi bányákból kitermelt kősó érdekel, miután ez az, amely a szegedi sóközpont forgalmazási keretében szerepet játszott.17

b) A só egy másik megjelenési formája a kristályos alakú só. Ez tengerek vagy tavak partján, lerakódás és párolgás hatására jön létre és mint a népi nyelvben említik — „kivirágzik”. Emberi élvezetre ugyan alkalmas, akárcsak a konyhasó, de rend­szerint előzetes kezelést igényel. Általában ott gyűjtik, illetve termelik, ahol a sóellátás bányászott sóból nem volna biztosítható, vagy az egyéb okból, pl. fuvarozási költsé­gek stb. miatt, az előbbivel versenyképtelen.

c) Egy további ismert alakja a sónak a sivatagi só. Ez lényegében felszíni kősó­sziklák formájában ismert, amelyeknek anyagát korábban építkezésekhez hasz­nálták.18

d) Szemben az eddig tárgyalt kő- és kristályos sótól, ismeretesek különböző oldatokban feltalálható sóforrások. Ezek között elsősorban a tengeri és nagy tavak

14 K arsten, K arl Johann: Untersuchungen; Meyers Konv. Lexikon 14. k. Leipzig—Wien 1890, 235—236; M eyn, Lu w ig : Salz 21. p.

15 Bálint Sándor: Szögedi nemzet II. k. 247—250; Vedres István 1820-iki jelentése in: Bálint Sándor i. h.; Oltvai F erenc: Szeged múltja 106—109. p.; K ovács János: Szeged és népe, Szeged 1901, 243—244; C holnoky; Szterényi H u g ó : Sziksó in Pallas Nagy Lexikona 15. k. 685— 686; Bendeffy László: Onogor-Magyarság 233; Magyar szikesek, benne H erke Sándor: Szeged- Fehértó; R eizner János: Szeged története III. k. 490; Szabó József: Sziksós vidékeink 151; felső- kuvinyi és nagy-olaszi K ubinyi F erenc—Vachot I mre: Magyar- és Erdélyország képekben, Pest 1854, IV. k. 113— 118. p.

16 Baila: Brockhaus Konv. Lexikon 14. k. 233— , (14. kiad.); H eil Fausztin; K arsten: Unter­suchungen; K autzsch; Meyers Konv. Lexikon 14. k. 235—240; M eyn; Schleiden.

17 K ovács G yárfás ; Pásztor Lajos ; Téglás G ábor ; Orbán Balázs ; Böhm F erenc ; M agyar M ihály; Preissig Ede; Schmidt Elegius; Wenzel G usztáv.

18 Révai Nagy Lexikona XVI. k. 840; Brockhaus Konv. Lexikon 14. k. 233. M eyn 50. p.

106

sós oldatát kell említeni, amelynek lepárlásából nyerik a környéki népek sókészletü­ket. Ezeknek a sóoldatoknak a keletkezésére különböző' elméletekkel rendelkezünk. Az egyik szerint a tengervíz sótartalma a tengerfenék sóhegyeinek kiolvasztásából ered, míg egy másik azt folyami hordalékra vezeti vissza. Magyarországon régebben, amikor az ország még tengerparttal rendelkezett, ugyancsak szokásos volt a tenger­vízből só lepárlása.

e) A világ számos részén, és így Erdélyben is ismeretes számos olyan hely, ahol a só sós víz formájában forrásként tört a felszínre. Ismerünk továbbá úgynevezett sókutakat is, amelyek sós vizet tartalmaznak. Mindezek azonban további vizsgála­taink szempontjából érdektelenek.19

6. A só és az ember

a) Az emberi, állati és részben a növényi szervezetnek egyik jelentó's alapanyaga a só. Ennek ellenére nem feltétlenül szükséges a sónak a szervezetbe való önálló be­vitele. A jobbára húst fogyasztó népeknél már a felvett táplálékban hozzájut szerve­zetük a nélkülözhetetlen sómennyiséghez. Ezzel magyarázható, hogy a vadászatból élt néptörzseknél a só néhol ismeretlen volt, illetve ha azt megismerték, ellenszenvvel viseltettek iránta.20 A történelem folyamán találkozni néptörzsekkel, amelyek szó­kincsükben a só megjelölésére utaló kifejezéssel nem rendelkeztek.

De a földművelésre való áttéréssel, amikor az emberi táplálkozás alapjaiban meg­változott, és az emberiség nagyobbára növényi eledelekre tért át, — a szervezet már nem nélkülözhette a só külön fogyasztását. így annak physiológiai jelentó'sége nó'ttön- nó'tt.21 És minél eló'bbre haladt a kultúra, annál inkább növekedett a konyhasó iránti igény, emelkedett a fogyasztás mértéke, emelkedett a vásárolt só mennyisége.22 Ez annál is inkább érthető' volt, mert hamar felismerték, hogy a só az emberi test egyik fontos építőanyaga, csontképző és hogy a só elvonása a szervezettől betegsége­ket, súlyos károsodásokat idéz elő és halált okozhat.23

így a só a kultúra egyik anyagi alapjává vált,24 25 kialakult az irodalma, vizsgálták az emberi szervezetre naponta szükséges só mennyiségét, és általában egy állam só­fogyasztását. Ekként volt megállapítható, hogy — függetlenül az egyéni sajátossá­gától — személyenként általában naponta 4-5 gramm só fogyasztása szükséges,15 és hogy országos átlagban egy állam sófogyasztása évente egy főre számítva átlag 7-8 kilogrammot tesz ki.26

Míg eleinte az emberi sófogyasztás nem szolgált más célt, mint a szervezet igé­nyének kielégítését, addig később már előtérbe került annak ételízesítő jelentó'sége is, mint az egyik leginkább használt fűszer.27

Már elég korán, a történelem folyamán, ezen jelentősége mellett a sónak azt a tulajdonságát is felismerték, hogy alkalmas az élelmiszerek tartósítására, — halak besózására stb. — és ebben a vonatkozásban jellemző, hogy feljegyzés található

19 Bernáth József; F ischer Samu; K alecsinszky Sándor; K osa M ózes; Schaffarzik Fe­renc; Viski J.

20 Bendeffy L ászló: Onogur-Magyarság 232. p.21 Brockhaus Konv. Lexikon 14. k. 233—. p.22 H ehn 3. p.23 Tangl H arald 77—80; Bail a .24 Brockhaus Konv. Lexikon 14. k. 233. p.25 K autzsch; Schleiden 187— 196; Tangl H arald 77—80. p26 Varga József.27 Bendeffy László: Onogur-Magyarság.

107

688-ból Onogoriáról, melynek lakosai a hegyekből származó barbárok lettek volna, akik nem ismerték a sózást és még a halakat is besózatlanul ették. Nem ismerték a halaknak sóval való tartósítását sem.28

b) De nemcsak a sónak emberi fogyasztása emelte gyorsan annak kitermelését és forgalmazását. Ugyancsak nagy a jelentősége az állattenyésztésben is, és erre a célra került forgalomba az úgynevezett marhasó, amely a kereskedelemben külön árszabás alá esett. —

c) Minél fejlettebbé vált a mezőgazdasági termelés, annál nagyobbra nőtt a sónak ebben a művelési ágban való felhasználása. Jelentős lett a szerepe, közvetve vagy közvetlenül a műtrágyagyártásban, amely lassan a mezőgazdaság elengedhetetlen szükségletévé vált.

d) A műtrágyagyártás szükségképpen átvezet a sónak az iparban való felhasz­nálására. — Nemcsak a kémiai ipar, hanem számos más iparág is felhasznál sót. Jelentősége van közvetlen emberi vonatkozásban a gyógyszeriparban való felhaszná­lásnak.29

e) A technika fejlődésével a sónak egészen más felhasználására is alkalom nyílik. Mint — hogy csak egy példát ragadjunk ki — pl. télidőben az úttestnek hó- és jég- telenítésénél.

f ) Amíg a sónak az eddig taglalt felhasználása közvetlenül vagy közvetve az emberi fogyasztással, és felhasználással állott összefüggésben, most egy egészen más vonatkozására kell kitérni. Jellemző például, hogy eredetileg a só bányászata során a kitermelés, a feldolgozás, a csomagolás és a fuvarozás keretében alkalmazott dolgo­zókat sóban fizették. Később, más vonatkozásban is fizetési, illetve csereeszközként szerepelt a só, mégpedig Magyarországon ugyanúgy, mint külföldön.30

g) A sónak ez a sokirányú jelentősége a népek szellemi és kultikus életvitelére is kihatással volt. így például már az egyiptomiaknál, de későbben is, anyaga lett a be- balzsamozásnak, mely tevékenység szükségképpen összefüggött azzal a hiedelemmel, hogy az az emberi élet meghosszabbításához fog vezetni.31 A néphitben világszerte gyógyító erőt tulajdonítottak a sónak, amelynek a keresztény világban védőszentje is volt, Szent Miklós személyében.32 Úgy hitték, hogy a só zivatarűző és a villámlással okozott tüzet oltja. Hitték, hogy véd a szemverés és a boszorkányság ellen. Egyes helyeken betegségűző erőt is tulajdonítottak neki.33

h) Kialakultak az idők folyamán a sóval kapcsolatban bizonyos társadalmi szokások és hiedelmek. A rómaiaknál például nem hiányozhatott a só az asztalról, mert mint feltételezték, az közvetíti az ősök szellemét. A keresztény korban beszéltek szent sóról, Szent Antal sójáról. Szokásban volt megállapodások megkötésénél, azok megtartását só felett esküvel fogadni meg. Hittek abban a babonában, hogy a vélet­lenül feldőlt só a jelenlevők között civódást, egyenetlenséget, veszekedést fog szülni. Egyes népeknél szokássá vált az érkezőt — többek között — sóval is fogadni.34

28 Bendeffy L ászló: Onogur-Magyarság: Ravennai (anonimus) geographus Kosmographie, Berlin 1860.

29 Exner; M ey n ; Schleiden; Schmidt Alfred; Schmidt Elegius R óbert.30 Buschmann; Schleiden; H ehn .31 H ehn.32 Bálint Sándor, Szögedi nemzet I. k. 59. p.33 Kovács J ános Szeged és népe 471; a Talmud szerint: „a beszéd az az értelemnek, ami a só

az ételeknek” ; „miként a túlságos sóbőség árt az ételnek, úgy a túlságos szóbőseg az értelmes em­bernek”. Ovidius szerint: „nincs hasznosabb, mint a nap és a só”. In: K ristó N agy István: Bölcses­ségek könyve I. 103, 132. p.

34 Hehn.

108

Sóbányászat

A kősó termelése az úgynevezett bányaművelés útján történik. Magyarországon több helyen is bányásztak sót, és erre a bányaművelésre eredetileg ugyanazok a sza­bályok voltak az irányadók, mint általában bárminemű bányászatra. — Ez annyit jelent, hogy eredetileg a föld kincseinek kitermelése és használatba vétele annak a föld­területnek a tulajdonosát illette, akinek birtokára a kitermelendő terület esett. —• Eredetileg tehát a nagybirtokos földesurak, akiknek sorába a király is tartozott, szabadon rendelkezhettek a tulajdonukat képező föld méhében rejlő ásványi kincsek felett.35

Hamarosan nyilvánvalóvá vált azonban a föld méhében rejlő jelentős ásványok­nak nemzetgazdasági jelentősége, az ebben rejlő pénzügyi forrás az ország pénzgazdál­kodása szempontjából és így különösen a só kitermelés és bányászás joga a történelem folyamán már elég korán átszállt a királyra. Ettől kezdve királyi haszonvételi jognak — regálénak — számított például a sóbányászat.36

A bányászat gyakorlása felől ennek folytán különleges jogszabályok, először királyi rendeletek, majd más hatósági rendeletek, illetve törvények szabályozták a bányajog gyakorlását. Ezek a jogszabályok egyébként egy már előzetesen kialkult gyakorlatot foglaltak írásba, illetve fejlesztettek tovább.37

Ezek lényege e helyen az, hogy külön bányaszabályzatok keletkeztek, amelyek hivatva voltak rendezni a bányaművelésben közreműködő szervek és foglalkoztatott alkalmazottak hatáskörét, jogviszonyát, és ezzel kapcsolatban minden reájuk vonat­kozó kérdést. A bányák élére úgynevezett bányagrófok kerültek, akik által ellátott hivatal külön apparátusként fejlődött ki mellettük.38 Eléggé határozott rendelkezések gondoskodtak a bányákban foglalkoztatottakról, bányászokról, sóvágókról és egyéb alkalmazottakról, akikkel kapcsolatban külön fegyelmi szabályzatok kerültek be- fogalmazásra, s egyik-másik helyen külön fegyelmi bírósági szervezet is kialakult.

Bár tágabb értelemben a bányászat, s így a sóbányászat ténykedési körébe tar­tozott a só szállítása és értékesítése, ezekkel a kérdésekkel a későbbiekben — cél­szerűségi okokból — külön foglalkozunk.

Regale

A regálék királyi haszonvételi jogok voltak, amelyek között kisebb és nagyobb haszonvételi jogot különböztet meg a jogtörténet. Egyébként a regale Paulinyi fogal­mazásában „az a jog, hogy a király uralkodói hatalmánál fogva a rendek előzetes megkérdezése és hozzájárulása nélkül igénybe veheti alattvalóinak gazdasági erejét”.39 így a regálék a korona jövedelméhez tartoztak, de közszükségletek fedezésére szolgál­tak. A só a nagyobb királyi haszonvételekhez tartozott, és mint ilyen a só kitermelésé­nek és értékesítésének minden fázisa kizárólag királyi jog volt. A regálejog a só vonatkozásában a XIV. században hatályosuk végleges formában. Ennek egyik részét — a bányászat jogát — az előbbiekben már tárgyaltuk, a többi és a só admi­nisztrációjával kapcsolatos jogot a következőkben külön-külön kíséreljük meg fel­vázolni.

35 Paulinyi Oszkár: Só-regale 633; Péch A ntal: I. k.; Petrovics I stván.36 Paulinyi Oszkár: Só-regála; Petrovics István; Bakács I stván János; Boehlau H ugo;

Csillag G yula; F ranklin Ottó ; G emeiner A .; H óman Bálint Pénztörténet; Pénzügyi törvények; Schmidt Franz Anton; Troeltsch, Walter; Wenzel Gusztáv; Zachariä Heinrich Albert.

37 Wenzel G usztáv; Schmidt F ranz Anton : IV. k.; Pénzügyi törvények.38 Schmidt Franz Anton IV. k.39 Paulinyi Oszkár: Só-regála 627;.

109

Már említettük, hogy ezen regale jog gyakorlására az idők folyamán külön szer­vezet alakult ki, nevezetesen a magyar királyi udvari kamara, amely a hatáskörébe utalt teendőket gondosan kiépített hivatali organizmus keretében gyakorolta. A só regale-jogból folyó teendők ellátására az udvari kamara keretében külön főhivatal létesült, amely alá rendeltettek az egész országban — értsd ezalatt Nagy-Magyar- ország területét — szinte minden jelentős helyen külön sóhivatalok, sólerakatok, a só szállítására hivatott intézmények és sóelárusitó helyek.

A regale felosztása „regalia magna”-ra és „regalia minor”-ra, tehát nagyobb és kisebb királyi haszonvételi jogra részben abban lelte magyarázatát, hogy a „nagyobb”-at közjoginak, a „kisebb”-et inkább „magánjogidnak vélték meghatároz­hatni ; továbbá, hogy az elsőt inkább felségjogi jellegűnek, az utóbbit pedig inkább hasznossági irányzatúnak vélték mondhatni. — Emellett ezt a felosztást erkölcsi okokkal is igyekeztek indokolni, nevezetesen, hogy egyes fontos regálék a köz javát csakis ilyenként biztosíthatják és magánkézben visszaélésekre kerülhetne a sor, ami esetleg helyrehozhatatlan kárt okozhatna.

Míg az erkölcsi indok mellett a jövedelmezőség célja háttérbe szorult, addig ennek fennforgása hiányában a regálé tulajdonképpen rejtett adózásként jelentkezett.

A só értékesítése

A királyi haszonvételekből folyó sóbányászat kérdését már érintettük. De ez a haszonvétel túl a só kitermelésén annak főleg hasznosítására vonatkozott.

Sok vitát okozott, hogy éppen a felmerült visszaélések folytán a só regálé képez­heti-e bérbeadás tárgyát. Az idők folyamán többször is előfordult, hogy királyaink, illetve a királyi kamara a sóbányákat bérbe adta fouraknak, egyházi rendeknek, lovag­rendeknek, majd magánosoknak, közöttük izmaelitáknak és zsidóknak, ami ellen­szenvet váltott ki és tilalmi rendelkezések meghozatalát eredményezte.

Sok gondot okozott a só megadóztatása, forgalmának korlátozása, a csempészet és az időszakos sóáremelés.

A só értékesítése az általunk tárgyalt korszakban a kamara által történt. — Ennek több módja ismeretes. Említettük már, hogy a sót fizetési eszközként is használták, például a bánya személyzetének dotálására. Ez a só azonban jórészt a juttatottak által értékesítésre került, forgalomba hozták, és ha maximálva volt is annak ára, nem mindig ezen az áron bocsátották áruba. — Emellett ez a só is válha­tott csempészáruvá úgy is, hogy azt a határon túlra, külföldre juttatták, és úgy is, hogy az országon belül olyan vidékre irányították, amelyik sószegény volt vagy egyéb­ként szenvedett sóhiányban. — Különben a sónak fizetési eszközként való felhasz­nálása a végzett munka arányában történt. Minden munkafolyamatnak és ered­ménynek meg volt határozva a sójárandósága.

Voltak továbbá kedvezményezett egyházi és világi személyek, valamint szervek, akik, illetve amelyek ingyenes sójuttatásban részesültek. Ennek elsősorban a személyes szükséglet fedezése volt az alapja, azonban ennek ellenére visszaélésekre itt is bő alka­lom adódott. Az ilyen visszaéléseket, amelyek főleg a só értékesítése során voltak észlelhetők és feltárhatók, persze poenalizálták. Evégből főleg a sóbánya hivata­loknál bizonyos rendőri és ítélkezési külön szervek alakultak ki, melyek fegyelmi eljárásokat kezdeményeztek és fegyelmi büntetéseket szabtak ki.

A visszaéléseket elősegítette az, hogy az osztrák—magyar birodalom különböző területein más és más volt egyrészt a só előfordulása, másrészt a lakosság sóellátott­sága, és ennek folytán különböző volt a sóigény és a só ára. így elburjánzott a csempészés, az országhatárokon belül is.40

110

Egyébként a só hivatalos értékesítése elsődlegesen nem is a bányahivatalokban történt. Hiszen sóval el kellett látni az egész ország lakosságát, és így annak területén számos helyen létesültek sóhivatalok, melyek a só értékesítésével is foglalkoztak. — Aszerint, hogy az egyes hivatalok milyen területet fogtak át, milyen volt a hivatali személyi létszám stb. — alakult a só értékesítés módja.

A szállítás

A só bányászása és vidéki értékesítése közé ékelődött annak szállítása. — Maga a „transport” ugyan nem képezte tárgyát a királyi haszonvételi jognak, de volt olyan időszak az általunk tárgyalt korban is, amikor az ország sóhivatalainak áruszállítását maga a bányahivatal és esetleg az egyes sóhivatalok eszközölték. így az ezzel járó feladatok a regálé adminisztrációja keretében kerültek megvalósításra. Ám korábban — és későbben is — gyakori jelenség volt, hogy a só szállítását szerződéses vállalko­zókra bízták.

A szállítás szárazon és vízen történt. — Ahol ez lehetséges volt, mint például a szegedi sóhivatal esetében, ott a szállítást elsősorban vízen eszközölték, már csak azért is, mert ez nagyobb mennyiségek egyszeri szállítását tette lehetővé, és a fuvaro­zási költségek is lényegesen kisebbek voltak. Egyébként a szállítás vízen részben hajókon, részben pedig tutajokon történt. Ott ahol az olcsóbb folyami szállításra nem volt lehetőség, vagy azért, mert a kikötőig is szállítani kellett a sót, vagy azért mert a kikötőből a címzetthez nem volt folyami út, ott a fuvarozást tengelyen kellett eszközölni.

Amikor a szállítást maga a bányahivatal végezte, illetve egyik vagy másik sóhi­vatal, — mint például a szegedi is, — ott kiépült egy ennek megfelelő hivatali szer­vezet. így a szekeres szállításhoz ló- és kocsipark épült ki, és a szállítást a hivatal keretében létrehozott ügyosztály, a „Transportus officium” és ennek személyzete adminisztrálta. Ez persze épületek, istállók, kocsiszínek, szállásépületek, raktárak, karbantartó helységek építését vagy kibérlését tette szükségessé.

Ahol a szállítást folyamon végezhették, ott megfelelő hajópark beállítása követ­kezett be. — Ehhez hajóépítők és karbantartó műhelyek, kikötők építése, be- és kirakodási alkalmatosságok létesítése és megfelelően kiképzett személyzet kellett. Ahol ilyen munka folyt, ott a hivatalokban megfelelő ügyosztály, a „Navalis trans­portus officium” került felállításra, és ennek személyzete végezte ennek a szállítási ügyletnek minden ügykezelését.

A vízi szállításnak két módja volt. Az egyik a hajófuvarozás, a másik a tutajon való szállítás. A folyón lefelé viszonylag könnyű dolguk volt a hajó- és tutajkísé­rőknek. De amikor árral szemben kellett navigálni, akkor a hajókat lovakkal, néha emberekkel is, kellett vontatni, ami ismét más természetű berendezéseket és munkála­tokat igényelt. A tutajon szállításnak valószínűleg még külön szabályzata is volt, nemcsak azért, mert ez külön kiképzett személyzetet, és kísérő kalauzokat igényelt, hanem azért is, mert ez esetben a tutaj faanyagát nyilván az érkezési kikötő sóhivatala értékesíthette. Hiszen a tutaj visszaállítása gazdaságtalan lett volna, egyébként is a sóhivatalok mellékágazatban fa- és faáru forgalmazásával is foglalkoztak. Fel kell tételeznünk, hogy nagyobb hivataloknál, illetve ott, ahol nagyobb famennyiség adminisztrációjáról volt szó, famegmunkáló műhelyeket is tartottak fenn.40 41 Ezt már az is szükségessé tette, hogy a szállító hajókat javítani, karbantartani kellett. De

40 Ember G yőző: 511, 513, 427, 468. p.41 G iday Kálmán: Hozzászólás... 798; F arkas József 405. p.

111

tudjuk azt is, hogy az ilyen hivatalok megrendelésre rendszeresen szállítottak építke­zésekhez és minden egyéb igény kielégítésére feldolgozott faanyagot.

Lényegesen könnyebb volt az érintett hivatalok dolga, amikor a szállítást vállal­kozókra bízhatták.42 Ez esetben a fuvarozás minden gondja és felelőssége átszállt a vállalkozóra. — Itt a hivatal tevékenysége elsősorban a megfelelő erkölcsi és anyagi garanciát nyújtó vállalkozók kiválasztása volt, annak ellenőrzése, hogy rendelkezik-e az illető a kellő felszereléssel és vagyoni alappal. A vállakozókkal szerződést kellett kötni, melyben minden fontos kérdésre, a felelősségvállalásra, a garanciára ki kellett terjeszkedni, hogy biztosítva legyen nemcsak a hivatal, hanem a címzetteknek minden törvényes érdeke is. Mindez nem volt könnyű feladat, szakképzett személyzet beállítását tette szükségessé, már csak azért is, mert a hivatalokat a kamarával szem­ben időszakos jelentési kötelezettség terhelte, és a kamara nem volt éppen elnéző felettes szerv.

Amikor a szállítási apparátust a hivatalok felszámolták, az ezzel kapcsolatos léte­sítmények nyilvános árverésen eladásra kerültek. így került eladásra a szegedi sóhivatal hajóparkja is, amelyet Zsótér János hajósgazda vállalkozó vásárolt meg 1823—24-ben. Még visszamaradt egy-két hajó, amelyre a kamara 1825. február 28-ára Budára hirdetett árlejtést.43

A „sókam ara” előzményei

Amikor ezen a helyen sókamaráról beszélünk, nem értjük alatta a jóval később életre hívott udvari kamarai sóhivatalokat. A „kamara” szó eredetileg ama hiva­tali helyiségeket jelentette, amelyben a királyok értéktárgyaikat tárolták. Később ez a fogalom általánosabb értelmezést nyert, és a királyi kincstári háztartás kezelő hatóságot jelentette, melynek élén a kamarás állott. Ez az intézmény magának a királynak személyes felügyelete alatt működött, arra állami szerveknek, ország- gyűlésnek stb. befolyása nem volt.44 De még ez az organizmus sem volt azonos a később rendszeresített királyi kamarával, illetve „udvari kam aráival. Mégis azért beszélünk már itt sókamaráról, mert a „kamara” megjelölés már a kezdet kezdetén is a „hivatal” fogalmának megfelelőjeként jelentkezett. A továbbiakban e sóhivata­lokról, sókamarákról megemlékezve az egyes korszakokban elsősorban a Szegeden kialakult helyzetre leszünk tekintettel.

Szegeden — még mielőtt annak kiterebélyesedéséről, majd várossá fejlődéséről beszélhetnénk — már létezett valamilyen sótelep, sólerakó és átrakó hely, mégpedig a Máramaros megyei só fogadására és továbbítására. Erre utal például az, hogy a morvák által már 892-ben Erdélyben, illetve a bolgároktól vásárolt só a Maroson utazott le Szegedig, és itt került esetleg átvételre, mindenesetre továbbszállításra, fel­használva a marosi, tiszai, dunai víziutat.45

A X. század táján az erdélyi bányákat bolgárok művelték.46 Annak ellenére, hogy a máramarosi sóbányák már ebben az időben is szállítottak sót az ország külön­böző területeire és a marosi víziútra tekintettel, elsősorban Szegedre, az innen érkező

42 H azai s’ K ülföldi Tudósítások 1825 évf. I. Hirdetés: G iday K álmán: Szegedi só.43 Blazovich L ászló in Szeged története (Monogr.) I. k. 300; G iday K álmán: Hozzászólás...

793; Hazai s’ Külföldi Tudósítások 1825 évf. I. Toldalék (12), (14); F arkas József in Szeged tör­ténete II. k. 406. p.

44 Meyers Konv. Lexikon 9. k. 425. p.; N agy Ernő: Kamara in Pallas Nagy Lexikona 10. k.78—79. p.

46 Szegfű László in Szeged története (Monogr.) I. k. 246—248 p.

112

kősónak konkurenciát jelentett az Ausztriából a Dunán Magyarországra szállított só. — Ezt azért érdemes megemlíteni, mert részben a só megadóztatása, részben annak árszabályozása során ez a körülmény jelentős.

A magyarok az itteni sóval már a kalandozások korában megismerkedtek. A szegedi település létrejöttében is — úgy látszik — a hely kedvező földrajzi fekvése segítette elő sólerakóhely és kikötő létesülését.

Amikor Árpád vezér birtokba vette a későbbi Nagymagyarország területét, így már ismertek voltak előtte, egyrészt az erdélyi sóbányászat, másrészt az e só forgal­mazására kialakult szárazföldi és vízi utak, valamint az azok mentén fontosabb helye­ken működött sótárak és árusító helyek. Egyes feltételezések szerint éppen az a körülmény volt az, amely Árpádot arra ösztökélte, hogy a magyar törzsközösség részére biztosítsa a szegedi sótelepet, raktárt és kikötőt és talán éppen ez a viszonylag központi fekvésű sóelosztóhely tette előtte ezt a települést kedvessé.46 47

Ismert tény az is, hogy I. István király korában királyi emberek őrizték a Maroson leusztatott sót, amelynek Szegeden történt a szétosztása és elfuvarozása. Éppen az ide érkező só miatt rendelte ezt a vidéket közvetlen uralma alá. Az ide érkező só védelmére erődítés épült, melyben a sótárt védelmező johannita rend tagjai laktak.48 Ez nyilván összefüggésben állott azzal is, hogy „Alszeged” ezen idő tájt királynői birtok volt, aki azt a jeruzsálemi Szent János lovagrend székesfehérvári konventjének adományozta. A sógazdálkodásnak István király korabeli jelentőségére utal az is, hogy a pécsváradi apátságnak 1015-ben kelt alapító levele említést tesz a szegedi sóraktárról, ahová a só nyilván Erdélyből érkezett, és azt itt vágták, darabolták és szállították tovább.

István király, nyugati mintát követve, tette a sógazdálkodást „regale” joggá.Árpádházi II. vagy Vak Béla, amikor a Dömösön atyja által megkezdett apátsági

építkezést befejezésre vitte, ez alkalomból 1138. szeptember 3-án alapító oklevelet adott ki. Ebből kitűnik, hogy a dömösi prépostság Szeged—Algyő táján fekvő Sártó községben számos jobbágyát foglalkoztatta mint sószállítókat, akik a szegedi sótárból való kiszállításban dolgoztak. Ismerjük ezeknek a sószállító, sóhordó jobbágyoknak (eléggé elírt formában közölt) névsorát is.49

Árpádházi III. Béla alatt 1183-ban a nyitrai egyház közbenső állomásként használta a szegedi sótelepet és kikötőt, amikor az Erdélyben vásárolt sót a Maroson át szállította. Egyes feltételezések szerint e sószállító, illetve továbbszállító hajók talán éppen Szegeden horgonyoztak.50

II. Ándrás alatt 1222-ben alkotott Aranybulla a sóbányászat és sógazdálkodás jogát regálénak ismerte el, és külön megemlíti az ország két sóraktárát, egyikként a szegedit.51 Egyben eltiltotta a sóbányászás és forgalmazás bérbeadását izmaeliták­nak és zsidóknak, és akként rendelkezett, hogy ezt a jogot egyházi hatóságoknak kell biztosítani. De hiába volt ez a rendelkezés, mert néhány évvel később 1226-ban

46 Uo.47 Uo.48 Oltvai F erenc: Szeged múltja 15; Csillag G yula 398. p.49 Szabó D énes: Dömösi prépostság; Szabó Dénes: Döm ösi adománylevél; B. Simond R enée:

R eizner János: Szeged története I . k. 25—28, 34, II . k. 179; Veress D. Csaba 12. p.— A tápéi só­hordó munkások nevei Szabó D énesnél és S. Simand Renee-tcI. Nehezen olvasható nevek, feloldá­suk nincs megadva, de soknál az eredeti név könnyen helyreállítható.

50 Blazovich László in Szeged története (Monogr.) I. k. 26—27; H óman Bálint; Magyar tör­ténet I. k. 480; Bálint Sándor: Szögedi nemzet II. k. 5; Veress D. Csaba 12. p.

61 Blazovich László in Csongrád megye évszázadai I. k. 27—28; H óman Bálint: Magyar történet I. k. 492—518; Kristó Gyula: Szeged kialakulása; Oltvai Ferenc: Szeged múltja. 15; R eizner János: Szeged története I. k. 38; Varga F erenc: Szeged város története 30—31; Veress D . Csaba 13— 15. p.

113

a király az egyházi hatóságokat a só hasznosítás és szállítástól eltiltotta, és ezt a jogot ismét csak a szerecseneknek és zsidóknak juttatta.52

1250 táján Árpádházi (Szent) Kinga (Kunigunda), IV. Béla magyar király leánya, aki 1239-ben az akkor még krakkói és szandomiri herceg — a későbbi lengyel fejedelem — V. Boleszláv neje lett, a máramarosi bányákból, melyeknek tulajdonát hitbérül kapta, sóbányászokat hívott meg férje udvarába. E tény élénk fényt vet a magyar sóbányászat ez idő táji nívójára és jó hírnevére.53

Az 1233-as esztendőben létesült úgynevezett beregi egyezményben is szerepel a szegedi sólerakat, mint amelyből a kalocsai és a bácsi sót szállították. Bizonyos, hogy 1240-ben a szegedi sólerakat és kikötő már királyi erősség védelme alatt állott. Ekkor már itt olyan forgalom bonyolódott le, amely Szeged város lakosainak, illetve azok egy részének biztos keresetet biztosított.54

A máramarosi sóbányászatnak erős lökést adott Károly Róbert király ama ren­deleté, amely Máramaros megye öt helységét kiváltságos királyi városi rangra emelte. Ez 1326-ban volt. E bányák ezt követően gyors fejlődésnek indultak, és az itteni só kitermelése Károly fiának, Nagy Lajosnak, uralkodása alatt virágzó gazdasági helyzetet eredményezett. Legalább ebben az időben a máramarosi sóbányákat igazga­tó hivatalokat mái kamaráknak nevezték, mégpedig olyan kamaráknak, amelyek az „erdélyi király sót” voltak hivatva adminisztrálni. Élükön „comes”, kamaraispán állt, akinek személye gyakran a városi polgárok sorából került ki. Egyébként e kamarák személyzete, amely nagyobbára ugyancsak polgár személyekből állott, azispán magánalkalmazottai voltak, familiáriusai, és mint sóvágók és bányászok, szállítók tevékenykedtek .B5

Ebben az időben már kiterjedt sólerakat és sótelep működött Szegeden, a mára­marosi „király sója” fogadására, ahol rendszeresen működő tisztviselőket találni, sókezelőket, kik itt megtelepedve szegedi lakosokká váltak.56

Az Árpádok alatt az államháztartás egyik főrangú jövedelme a sógazdálkodásból adódott. Tudunk arról, hogy már 1321 körül Kassán, mint az ország egyik főbb helyén, kamara működött, melynek feladata volt az egyes királyi jövedelmek besze­dése és kezelése.57 Feltehetően ide folytak be az e kamara területéről eredő sójöve­delmek is.

Nagy Lajos korától (1342—1382) kezdődően szervezik az országban működő só-adminisztrációs helyeket kamarákká, illetve tapasztalható a kamara megnevezés elterjedése. Ez időben körülbelül nyolc-tíz ilyen kamara működött az országban, melyeknek munkásságát ellenőrizni a királyi udvari kincstári főhivatal volt hivatott.58 Meg kell azonban jegyezni, hogy már korábban is találkozni a kamara megjelöléssel, már az Árpádok korában is, amikor a működő öt pénzverdét kamarákként említik és ezek egyike a Csongrád megyei, feltehetően Szegeden működött. Az erdélyi sóbányák igazgatását a marosvásárhelyi kamara látta el és az innen a Maroson leúsztatott sót a szegedi kamara forgalmazta; ennek működése azonban a mohácsi vész után megszűnt.59

62 Hóman Bálint: Magyar történet I. k. 506. p.63 H ehn 48. p.54 Blazovich L ászló in Csongrád megye évszázadai I. k. 28—29. p.65 Hóman Bálint: Magyar történet H. k. 112; D emkó K álmán: Máramaros, in Pallas Nagy

Lexikona 12. k. 297—300. p.; Iv á n y iBéla: Sóbányakamara... 8. p .; Paulinyi Oszkár: Sóregála. 636. p.

66 K ristó G yula.57 Thallóczy Lajos.68 Csillag G yula.69 Ember G yőző 292—294. p.

114

Zsígmond király alatt (1387—1437) jelentős változások következtek be a só­adminisztrációban. Említenek egy 1393-ban kibocsátott királyi rendeletet, amely a kamarák ügyvitelét érintette volna. Mindenesetre bizonyos, hogy 1397. november 1-jén megjelent egy olyan királyi rendelet, amely a sóforgalmazást új alapokra he­lyezte. E rendeletek szerint az országot három részre osztották, ezek egyike volt az úgynevezett tiszai kerület és ennek sóközpontja a szegedi kamara lett.60 Körülbelül ebben az időben állították Scolari Fülöpöt alias Ozorai Pipót a királyi sókamarák élé­re igazgatóként, míg az erdélyi sókamara vezetője Verebi Péter erdélyi vajda lett. Már itt látszik bizonyos összefonódás közigazgatási és a kamarai tisztségek között. A nem egészen világos rendelkezés, olyan magyarázatot is megenged, mintha az egyes kamarák külön-külön igazgatás alatt állottak volna, de ez inkább talán a köz­ponti igazgatás dezorganizáltságára vezethető vissza.

1428—29-ben — mint tudjuk — a szegedi kamara élén Várdai Miklós állt, aki egyben Csongrád megyének is ispánja volt, és itt megint szembetűnő a közigazgatási és a kamarai igazgatás összefonódása. 1435-ben Tallóci Matkó került a szegedi kamara élére, akit egyébként különböző közmegbízatásai keretében végzendő mun­kálatoknál fivére Tallóci Frankó támogatott.61 Ebben a korszakban is — a pénz melett — a só volt országos viszonylatban fizetési eszköz. Főleg az alatt az idő alatt, amíg a sókamarák felett Ozorai Pipo gyakorolt felügyeletet, azok nevezett hanyagsága miatt erősen leromlottak és leromlottak a különböző magyar bányák is, közöttük a sóbányák. Ez természetesen azok jövedelmének és így különösen a sójövedelemnek is gyors és jelentős hanyatlását eredményezte.

Később I. Mátyás (1458—1490) fontos feladatának tekintette az elhanyagolt bányák felerősítését, jó karba helyzését és jövedelmezősége fokozását. Ennek lett az eredménye az, hogy az évi sójövedelem összege elérte a százezer forintot.62

Kutatóink feltártak egy szegedi emléket II. Ulászló korából. Az akkori királyi kincstartó Bornemissza János utasításáról van szó, amelyet Herendi Miklós és And­rás szegedi sókamarásokhoz intézett egy kifizetés dolgában és ezzel e kornak két sze­gedi sóhivatali főnökének nevéről értesültünk.

A sóbányászat és kereskedelem további fellendítését célozta II. Lajosnak az 1521. február 17-én kiadott statútuma is.63 Hogy ebben az időben mi volt a helyzet Szegeden, arról az 1522. évi július havi egyházi tizedlajstrom tájékoztat bennünket. Ebből rekonstruálható, hogy ez időben Szegeden, Felsővároson egy harminc ház­ból álló utca viselte a Sóhordó nevet. Ez az utca vezetett rá a sópajtákra és nevét nyilvánvalóan a rajta közlekedő sószállító munkásoktól kapta. Talán nem alap­talan annak feltételezése, hogy az utca és annak neve már jóval korábbi keletű, hi­szen mint láttuk, már a dömösi alapítólevélben szerepeltek a Szegedről sót szállító sártói sóhordók.

Központosítás

A különböző bányakamarák (érc-, só-) és kamarai hivatalok (sóhivatalok, sófő- hivatalok, sóraktárak stb.) adminisztrációjának megszervezése, azok irányítása, sze­mélyzetük kinevezése, vagyonállaguk nyilvántartása, mindennek finanszírozása eddig is nagy gondot okozott az uralkodóknak. E feladatokat részben sajátmaguk, részben

60 Petro vies István 401. p.61 M ályusz Elemér: K ulcsár Péter in: Szeged története (monogr.) I. k. 431. p.; Érszegi

Géza 18/19—21. p/szám; R eizner János: Szeged története I. k. 34—35. p.62 H óman Bálint: Magyar történet II. k. 525, 629; Thallóczy Lajos.63 I ványi Béla: Statútum és Sóbányakamara.

115

kincstárnokaik, tárnokmestereik,61 * * 64 kancelláriájuk vagy egyéb királyi hivatalnokok látták el, nem mindig a kívánatos felkészültséggel és pláne nem megfelelően kiképzett személyzettel. Sürgős volt tehát mindezeknek valamilyen központi összefogása.

A kezdeményezés az osztrák örökös tartományokban következett be. I. Miksa német császár és római király, ki I. Mátyás és II. Ulászló magyar királyokkal is had­ban állt és a magyar trónra is pályázott, 1496-ban általános ausztriai kincstári kama­rát — Schatzkammar — állított fel Innsbruckban. Amikor azután a Mátyás király által elfoglalva tartott osztrák területek, bennük Wiennel felszabadultak, és hely­zete Ausztriában megerősödött, „Udvari kamarát” létesített Wienben, és tovább foly­tatva központosító törekvéseit, az innsbrucki kamarát ennek rendelte alá.65 Amikor később unokája, I. Ferdinánd követte őt az uralkodásban, és őt a mohácsi vész után magyar királlyá választották, igyekezett a nagyatyja által kezdeményezett ka­marareformot kiszélesíteni. Ekkor már működött a cseh és a sziléziai kamara, amely ugyancsak a bécsinek volt alárendelve.

I. Ferdinánd 1527. január l.-jén „Hofkammerordnung”-ot, vagyis udvari kamarai rendtartást bocsátott ki. Erre annál is inkább szükség volt, mert időközben a nagy­atyja által alapított bécsi udvari kamara megszűnt.66 így az innsbrucki, prágai és sziléziai valamint alsó-ausztriai kamarákat kívánatos volt központi szerv alá össze­fogni.

E rendezés után I. Ferdinánd hozzáfogott a magyar kamarák központi irányítá­sának kiépítéséhez. E munkánál alapul vette eddigi rendelkezéseit és azokat a ta­pasztalatokat, amelyeket az örökös tartományokban működő kamaráknál szerzett. Jelentősége volt a tervezésnek abból a szempontból is, hogy kizárólagos királyi jöve­delmek, a regálék, és az egyéb állami bevételek elkülönülése eddig még nem volt a keresztülvihető és ez nem egyszer zavart okozott.

A magyar szervezet létrehozásában — legalábbis látszatra — figyelemmel kí­vánt lenni az itten kialakult történelmi helyzetre és olyan struktúrára gondolt, amely a magyar törvényeknek és törvényes gyakorlatnak megfelel. Ezért az általa rend­szeresített és a magyarországi kamarák munkáját összefogó szervet először nem ka­marának, hanem kincstartóságnak nevezte. De amint ezt követően ennek élére Gerendi Miklós erdélyi püspök személyében kincstartót állított, melléje sietett kellő számú tanácsost állítani, és így megfelelően működtethető hivatalt kialakítani. — Ekkor már a kincstartóságból szép csendben magyar kamara lett „Camera Hun- garica” —, ennek székhelye eredetileg Buda volt, de amikor a törökök előrenyomu­lása ezt a várost is veszélyeztette, azt 1531-ben Pozsonyba helyezték át.67 A magyar kamarai királyi utasítást Kérészi közléséből ismerjük. -— így most már az újonnan életrehívott szerv az országban szétszórtan működő kamarák és általában királyi gaz­dasági és pénzügyi tisztviselők központi felettes hatósága lett. — És ez nemcsak Magyarországra állt, mert hatásköre kiterjedt Erdélyre, Szlavóniára, Horvátországra és minden egyéb tartományra is. így e szervek eddigi viszonylagos függetlensége, amely sok visszaélés kútforrása volt, megszűnt.

Ez már újkori szervezet volt, melynek kiépítése csak fokozatosan vált lehet­ségessé. Eredménye is évek múltán terebélyesedett ki, de megteremtette a moder­nebb pénzügyi ügykezelés alapját, annak ellenére, hogy a magyar kamarák hangoz­tatott függetlensége sokáig csak látszat maradt.

61 Ember G yőző 119. p.65 Thallóczy Lajos; Kérészy Zoltán.66 Nagy 12. p.67 Ember G yőző 119— 121. p.; N agy 12. p.; K érészy Zoltán 161. p.

116

E rendezést később még további királyi utasítások egészítették ki, így például I. Ferdinánd 1548. évi december 22-i utasítása. A rendek mindig szívós harcot foly­tattak a magyar kamara nem csak névleges, de tényleges függetlenné válása érdekében, de ezt az 1681. évi XIII. törvénycikk és az ennek végrehajtása tárgyában kiadott 1682. május 20-i rendelet tette valamelyest valósággá.68

A török hódoltság kora

Az előbbiekben nem tértünk ki arra, hogy a török seregek előrenyomulása és a bekövetkezett mohácsi vész után milyen helyzet alakult ki a sótermelés és forgalmazás terén az ország ama részében, amely fokozatosan török hódoltsági területté vált. Azt már említettük, hogy a mohácsi vész után a szegedi sókamara működése meg­szűnt. Ennek nem csak a mohácsi csatavesztés volt az oka, hanem az, hogy a török seregek 1526. szeptember 28-án megrohanták a kellően fel nem készült várost, amely alól nem régen Szapolyai János és negyvenezer főből álló válogatott serege elvonult. A törökök a várost kirabolták, ellenálló lakosságát felkoncolták, az el nem menekül­teket és megmaradottak házanépét rabláncra fűzték, és a város minden épületét fel­gyújtották. Az élelmiszer és mindenféle áru hatalmas készletével rendelkező raktárakat kifosztották, és ennek során bizonyára magukkal vitték az ez időben is Szegeden raktározott hatalmas sókészletet, vagy legalábbis annak meg nem semmi­sült részét.69

Ez a kor az, amikor Magyarország területe három részre szakadt, és a nyugati részeket I. Ferdinánd, a keletieket Szapolyai János — 1526-tól szintén magyar király — és a középső részeket a török uralta.70

A töröknek Szegedről való elvonulása után a lakosságnak időben elmenekült része visszaszállingózott Szegedre, és a várost romjaiból fokozatosan újjáépítette. Azonban keserves idők következtek, mert egyrészt I. Ferdinánd követelte mindama járandóságokat, amelyeket Szegedtől eddig is elvárhatott,71 másrészt a budai pasa — akinek janicsárjai egyre-másra pásztázták végig a vidéket jelezték, hogy a várost, ha azt nem is szállták meg, a török birodalom által megszállt területnek tekintik és elvárják a budai pasa kezeihez való adózást. Félve, hogy az adózás megtagadásának következményei lehetnek, a város tanácsa igyekezett itt is ott is helytállani. Ennek el­lenére nem egyszer előfordult, hogy a janicsárok szemet vetettek a város jelentős sókészletére, és azt, csak azért nem vették birtokukba, mert attól féltek, hogy János király érzékenységét sértik, amit kívánatos volt mindenképpen elkerülni.72 De ha egy alkalommal ez a veszély el is hárult, máskor Begovits Mihály veszélyeztette ezt a sókészletet, és csak bőséges ajándékok hatására mondott le annak birtokba véte­léről.73 Közben a városi tanács könyörgő levéllel fordult I. Ferdinánd tárnokmeste­réhez, és kérte ezer gyalogos kiküldését a Szegeden tároló nagy sómennyiség védel­mére, további támadásokkal szemben.74

68 K érészy Zoltán.69 R eizner János: Szeged története I. k. 92—5. p.; Sinkovics István in: Szeged története

(Monogr.) I. k. 153; Oltvai F erenc: Szeged m últja 38. p.70 U rmánczy Antal: Grafikus történelem-ábrázolás I. rész, Magyarország áttekinthető

történelme, Budapest 1939.71 Oltvai Ferenc: Szeged múltja... 47—48; R eizner János: Szeged története I. k. 98. p.72 R eizner János: Szeged története I. k. 106. p.73 R eizner János: Szeged története I. k. 106, IV. k. 139. p.74 Vass Előd: Szegedi és csongrádi nahie... 10. p.

117

Mindez azonban csak átmeneti idő volt, de azt mutatja ezen események tapasz­talata, hogy bár a szegedi sókamara — mint ilyen —- megszűnt, de nem szűnt meg a máramarosi sónak szállítása Szegedre, itteni elosztása és ennek során Szeged sóke­reskedelme.75 76

Bizonyosra vehető, hogy a mohácsi vész után megszűnt szegedi kamarai sóhiva­tal nem jelentette a szegedi sóraktár megszűnését, sem pedig azt, hogy ez a sóraktár és az ezzel kapcsolatos sóárusítás adminisztrációja leállt volna. Ez már csak azért sem volt lehetséges, mert nemcsak a lakosság ellátása, hanem a török megszálló csa­patok és közigazgatási hatóságok még akkor is, ha Szeged formai megszállása nem következett be, a szegedi sóelosztóhely működésére számítottak. Egyébként még az is bizonyos mértékben vitatható, hogy megszűnt-e tényleg a kamarai igazgatás alatt álló hivatal, mert a budai és később Pozsonyba áthelyezett kamara igyekezett az e területről eddig származott jövedelmet a jövőre is biztosítan és ennek folytán a volt kamarai helyi szervvel és az azt kezelő szabad királyi város jövedelmét biztosító helyi tanáccsal a kapcsolatot fenntartani.

Miután pedig a máramarosi sóbányák Szapolyai János birtokába kerültek, leg­alábbis addig, amíg Szeged várost a török véglegesen meg nem szállta, a sószállítás Szeged felé bizonyára folytatódott, és azt a szegedi elosztóhely valamilyen adminiszt­rációja fogadta, kezelte és továbbította.

1541-ben a város végleg török kézre került. Ezzel most már létesített török köz- igazgatás feladata lett a szegedi sóelosztóhely megfelelő működtetése. Miután az ostrom után a város helyreállítását a budai pasa elrendelte, az elmenekült és vissza­tért lakosság a várost újraépítette, és a rendelkezésre álló török forrásanyagból meg­állapítható, hogy az gyors fejlődésnek indult, jelentős magyar, majd török lakossággal rendelkezett, a Tiszán pedig ismét hajópark jelent meg. A különböző török szám­adáskönyvekből, vámnaplókból, bevételi naplókból megállapítható, hogy azokban a só valamilyen formában, de állandóan szerepelt, habár nem találtunk arra megje­lölést, hogy ezek a bevételek a megszállott országrész melyik helységéből adódnak. Az azonban kétségtelen, hogy 1546-ban Szeged város sóforgalma kétszázhatvanezer- hatszázhatvanhat akcse értékű volt,77 ami egyben azt is igazolja, hogy a szegedi kikötő forgalma is jelentős lehetett. Miután pedig semmiféle adat nem merült fel arra vonatkozólag, hogy Szegeden, ez időben, akárcsak átmenetileg is más sót is használtak volna, mint amely az erdélyi bányákból a Maroson jött Szegedre, a szóban forgó sómennyiségnek is onnan eredőnek kellett lennie, és vagy a régi apparátus által, hogy legalábbis a régi sóhivatali helységekben bonyolódhatott le a kezelése.77 Tudunk például arról, hogy 1550—1560-as években Szegedről élénk sókereskedelem bonyolódott le a távolabbi környékre, úgy tűnik a feljegyzésekből, hogy ez a sófor­galom a későbbi években is állandósult. Érdekes megemlíteni, hogy 1550 körül török nyilvántartásokban szerepel Tápé, mint olyan helység, amelynek egyes lakói sóeladás­sal foglalkozva e kereskedelmi tevékenységük után adóztak. Bár a dömösi alapító- levél időben távol esik ettől az időponttól, mégis érdekes itt arra utalni, hogy már annak idején is a tápéiak voltak a rendszeres sószállítók Szegedről.78 Hogy van-e itt tényleg valamelyes összefüggés az idők távlatán át, annak felderítése későbbi

75 R eizner J ános: Szeged története IV. k. 139—141; K áldy-N agy Gyula: Budai szandzsák; u. a.: Harács-szedők; u. a.: Statisztikai adatok; K áldy-Nagy G yula—Fekete Lajos: Budai török számadáskönyvek.

76 Vass Elő d : Szegedi és csongrádi nahie... 14. p.77 Szakály Ferenc in Szeged története (Monogr.) I. k. 575. p. 584—585. p.; K áldy-Nagy

G yula munkái és Vass Előd.78 Vass Előd : Szegedi és csongrádi nahie 55. p.

118

kutatásra tartozik. A szegedi só adminisztrációjának folyamatosságát talán az is igazolja, hogy a török nyilvántartásokban is szerepel 1527—1578-as idó'szakban Szegeden a Sóhordó utca, és hogy az ezt követően adónyilvántartásokban nem buk­kan elő, nem annak tulajdonítható, hogy az utca vagy annak elnevezése megszűnt volna, hanem annak, hogy a török adóigazgatás rendszere változott meg, és a továb­biakban nem az utcánkénti, hanem a városi kerületek szerint történt az adó össze­írás és kivetés.79

Nagyon érdekes, hogy ezekben a zavaros időkben, amikor a város már török fennhatóság alatt élt és a portának adózott, a pozsonyi kamara a várost változatlanul, mint irányában elszámolni köteles egységet tartotta nyilván, egyrészt az itt létezett kamarai fŐsóhivatal, másrészt a szabad királyi város által a szegedi kamarán keresz­tül teljesítendő pénzügyi kötelezettségei szempontjából és ezért 1558. április 6-án hat évre, 1564. május 14-ig terjedőleg Szegedi kamarai gondviselőt, a szegedi királyi javadalmak kezelőjét nevezte ki Pelényi Bálint személyében. És ha bár időbelileg jóval későbbi időpontra esik, hadd említsük meg mindjárt itt, hogy ugyanilyen kama­rai felügyelő — most tiszttartónak nevezték — kinevezésére került a sor 1615-ben, amikor ezt az állást Erős Bálinttal töltötték be, aki ezt a kinevezését, mint egyébként váci lakos és kiszolgált rokkant katona, e katonai érdekeinek köszönhette.

Későbbi években is találkozni Szegedről induló sószállításokkal. így például 1586-ban Dóka Lukács háromezer darab sókockát hozott Szegedre,80 és ilyen sóbe­hozatal török kimutatásokban továbbra is fellelhető.81

Anélkül, hogy ezzel az idevonatkozólag, ezt a kort illetőleg még bizonyára feltár­ható adatok után kutatnánk, ami e dolgozat keretén messze túlmutatna, az eddigieket is elegendőnek tartjuk annak megállapításához, hogy a török hódoltság ideje alatt annak kezdetétől egészen Szeged felszabadulásáig nagyon rövid kényszerű megsza­kításoktól eltekintve, dolgozott jelentős mennyiségeket adminisztráló sóhivatali szervezet.

A z ,,occupáció”

Az 1686-os esztendő meghozta Buda felszabadítását a török uralom alól és ezzel megkezdődött az ország többi részeinek felszabadítása is. E ténynek több vonatkozásban is döntő jelentősége volt a magyar kamara és általában a kamara alá rendelt hivatali szervezet életében. Az ország ama részein, amelyen egy időben. I. Lipót uralkodott a kamarai adminisztráció lényegében csak vegetált az állam politi­kai bizonytalansága következtében, és így annak reorganizálása múlhatatlanul szük­ségesnek mutatkozott. Az ország többi részén és főleg a török uralom alatt lévő területeken a kamarai és általában az osztrák közigazgatási rendszer megszűnt, és ezeken a helyeken egy a nyugat előtt teljesen idegen, közigazgatás honosult meg. így ezeken az országrészeken azoknak fokozatos felszabadítása után a kamarák új­bóli felállítása és megszervezése elkerülhetetlen volt.

A király tanácsadóinak körében az az álláspont kapott lábra, hogy miután Ma­gyarországot fegyverrel foglalták vissza, tulajdonképpen nem az ország felszabadí­tásáról van itt szó, hanem annak katonai elfoglalásáról, occupációról. Ez esetben pedig az ország eddigi önállósága, beleértve Erdélyt és a kapcsolt részeket, egyike lett az osztrák örökös tartományoknak, és így a hadijog alapján közigazgatásának

79 Vass E lőd : Szegedi és csongrádi nahie 24; u. a .: Szegedi nahie 75. p.80 Szakály F erenc in Szeged története (Monogr.) I. k. 593. p.81 Szakály F erenc, in Szeged története (Monogr.) I. k. 594—595. p.

119

megszervezésénél nem kell többé figyelemmel lenni az ország történeti berendezéseire, hanem az Ausztriában rendszeresített és működő elvek alapján szevezhető meg annak igazgatása.

Ezen álláspont elhatalmasodása ellen a magyar rendek ugyan szívós harcot foly­tattak, de nem volt elkerülhető, hogy a foganatosított rendezés végül is erős osztrák befolyás alá kerüljön. Az ország visszafoglalása után eleinte a magyar kamara életé­ben mindössze annyi történt, hogy visszaállottnak nyilvánították azt a helyzetet, amely a török megszállás előtt érvényben volt.

Persze ezalatt nem azt kellett érteni, hogy a kamara ama elvek alapján működ­het tovább, amelyek funkciójának irányt szabtak a mohácsi vész előtt, hanem azt, hogy azokat a rendelkezéseket kell követni, amelyeket az uralkodó a fennhatósága alatt maradt területen mindaddig életbe léptetett, amíg a felszabadulás megtörtént. — Ez alatt azt kell érteni, hogy a magyar kamara főleg a most I. Lipót uralma alatt volt területeken hatályos szabályok és gyakorlat szerint, valamint az 1684. augusztus 29-én kelt tervezet rendelkezéseinek figyelembevételével működjék tovább, illetve kezdje meg a megszállás alól felszabadult területeken újból létesítendő szervezetiben, működését.

Miután tovább mennénk, meg kell jegyezni, hogy azzal a korszakkal, amely Buda felszabadításával vette kezdetét és II. József uralkodásáig terjed, részleteiben és különösen az udvari kamara központi szervezetével, nem kell foglalkoznunk ezen a helyen, mert ezt a kort a magyar kamara vonatkozásában kimerítően feldolgozta Nagy István, akinek munkájára ezen a helyen utalunk. Hogy bizonyos vonatkozások­ban e kor jelentősebb eseményeit mégis fel kell vázolni, ezt az teszi szükségessé, hogy Nagy István kifejezetten mellőzte a magyar kamara vidéki szervezeteinek tár­gyalását, és legfeljebb alkalmilag tartalmaz azokra vonatkozóan hellyel-közzel egy-egy megjegyzést. így tehát a magyar kamara alá tartozó vidéki sóhivatalok szervezeté­vel, működésével ugyancsak nem foglalkozik, pedig volt vagy nyolcvan ilyen hivatal az ország területén és még kevésbé foglalkozik a szegedi sóhivatal történetével.

Általánosan irányadó elvként érvényesült, hogy amint az olyan helységekből, ahol azelőtt vidéki kamarai hivatal működött, a török veszedelem végképp elhúzó­dott, a kamaráknak működésüket azonnal és automatikusan meg kell kezdeniük, így a szegedi, akkoriban fősóhivatalnak nevezett, sókamara már 1687. január 22-vel megkezdte működését. A hivatal élér greywenthali Greyl János Károly prefektus került, korábbi hosszú katonai szolgálatának elismeréseként, aki egyben a szolnoki sókamarának is igazgatója lett. Minden valószínűség szerint megkezdte működé­sét a szegedi kamarai keretben a harmincad-hivatal is, amelyhez WibmerPál számvevő nyert beosztást, aki egyben Greyl helyettese is lett.

így tehát a szegedi sókamara már működött akkor, amikor 1688. április 5-én királyi rendelet újra szabályozta a magyar kamara, és kirendeltségeinek szervezetét és működését. E rendelet szerint a budai magyar kamara az „Ofner Camaral Inspek­torát” címet nyerte, és e szervezet vidéki fiókjait, így a szegedit is, kamarai tiszt- tartóságnak nevezték.

Jelentős körülmény, hogy itt nem csak új elnevezésről van szó, hanem, hogy ez a szervezet egyben a régebbi királyi udvari kamarától teljesen függetlenül működött.

Persze, ez a működés messze volt attól, hogy visszaálljon egy fegyelmezett, rend­szeres országos hálózat. Ez már csak azért sem volt lehetséges, mert az ország területe fokozatosan szabadul fel, és voltak olyan részek, ahol az áthaladó királyi sereget pusztaság fogadta, amelyen új közigazgatási életet teremteni és főleg működ­tetni csak akkor lehetett, ha ezeket a területeket újból betelepítették. így érthető

120

te h á t , h o g y leg e lő szö r c sa k a z eg y esíte tt b u d a i és C sák to rn y á i k a m a ra , m a jd a k a ssa i k e z d te m eg m ű k ö d é sé t.

A szegedi sókamara élén álló Greyl később helyettese váltotta fel a prefektorá- tusban, ahol ez a Wibmer 1694 áprilisáig működött. Ez azonban nem bizo­nyos, mert lehet, hogy csak 1691-ig volt a hivatal vezetője, és már ebben az évben Führer Mátyás váltotta fel. (Nem kizárt, hogy a családnév elírás eredménye, és a helyes név: Zier.) Nevezett 1695-ig maradt a hivatal élén.

1696-ban úgynevezett királyi bizottsági utasítás jelent meg, amely a vidéki ka­marai hivatalok munkarendszerét érintette, így a szegediét is.82

Ebben az évben a szegedi sóhivatal a prefektus mellé contrascriba-t kapott, Cometh Imre kamarai harmincados személyében.83

1698. december 12-én a királyhoz udvari kamarai emlékiratot terjesztettek be, amelyben foglaltakat a király jóváhagyta, és ezzel ismételt változás állt be a vidéki kamarai hivatalok ügyintézésében. Ekkor már a szegedi hivatalt fősótárnak hívták, és élére Khaich Lajos tisztviselőt nevezték ki.84 Közben volt egy átmeneti időszak, 1695-ben, amikor a szegedi hivatal élén mint kamarai felügyelő Herdegen állott, akinek az egyik verzió szerint Ferenc Bernát, másik szerint Johann Gerhard voltak az utónevei.85

Az 1700-as év április 10. napjától kezdődően Müller József volt a szegedi sóhi­vatal mázsamestere aki korábban a bécsi udvari kamara írnoka volt. Nevezett lett az őse ama szegedi Müllereknek, akiknek egyike-másika az idők folyamán nevét Örhalmira, illetve Örlősire vagy Molnár-ra változtatta.

1711. augusztus 11-én újabb kamarai rendelet szabályozta az ország sóhivatalai­nak helyzetét, amelyben Szeged ismét mint „Országos fősóraktár” szerepelt. E rende­let nyomán a szegedi sóhivatal inspektora Hueber János Konrád lett, aki korábban Erdélyben élelmezési biztosként tevékenykedett. Tőle származtak le a szegedi Hube- rek, Hubertek és névváltoztatás után a Hubaiak.86

A magyar sóhivatalok 1743-ig a bécsi udvari kamarának voltak alárendelve, de formailag már 1741-től a budai magyar kamara alá tartoztak, a szegedi sóhiva­tallal egyetemben. 1745-ig a szegedi sóhivatal mint a bécsi udvari kamara bankosztá­lyának fiókja is működött, de ezen munkaköre később főpénztárrá alakult át. Az 1743-as átszervezéstől kezdődően a szegedi sóhivatal prefektusa Rédy Ferenc József volt. Adatunk van arra, hogy 1760 körül a szegedi adóhivatal mázsamestere Aigner János volt, és tőle származtak le a szegedi Aignerek, majd névváltoztatás után a Rengeyek, Admaiak.87

Újabb királyi rendelet 1774-ben október 3-ról keltezve átszervezte a magyar sóhivatalok területi hatáskörét, mely intézkedés kiegészítést nyert az 1779. évi augusz­tus 13-i rendeletben.88

1786-ban a szegedi fősóhivatal vezetője Grueber János lett „supremus prefectus”-i

82 Szakály F erenc in: Szeged története (Monogr.) II. k. 30—31.; Pálfy Ilona; N agy István 31; R eizner J ános: Szeged története I. 197. p.

83 Szakály F erenc m. fent.84 Reizner János : Szeged története I. k. 241; Szakály Ferenc in Szeged története (Monogr.)

II. k. 31. p.85 Szakály Ferenc in Szeged története (Monogr.) II. k. 31; R eizner János: Szeged története I.

k. 241; Tagányi K ároly: Budai kamarai jószágkormányzóság.86 Reizner János: Szeged története I. k. 241. p.87 N agy I stván 90, 113, 130. p.88 N agy István 214. p.

121

rangban. Melléje osztották be Wirich (Virich) Vilmos contrascribát.89 Egyébként még 1720. május 16-án is megjelent egy instrukció, amely a sóhivatalok átszervezése feló'l intézkedett, és tulajdonképpen ez az intézkedés volt az, mely a török hódoltság alól felszabadult magyar sóhivatalokat már teljes működésükben érintette.90

A magyar kamara megszüntetése

Amikor II. József megkezdte uralkodását és benne a felvilágosodás eszméi nyertek támogatót, eleve elhatározta az egész állami élet újraszervezését, és ebben semmiféle kötöttséget nem ismert. Eró's kézzel fogott hozzá az állami adminiszt­ráció átalakításához, és modern eszméinek megvalósításához. Elképzeléseit Ausztriá­ban még csak valahogy sikerült elfogadtatnia, de Magyarországon éles, és egyre élesebbé váló ellenállásra talált. Ezzel azonban mit sem törődve 1782. április elsején kéziratot bocsátott ki, amellyel a magyar udvari kamara intézményét megszün- tette és a volt kamarai ügyintézést egyeló're a királyi kancelláriára bízta. Majd újabb ren­delkezéssel a volt kamarai ügyvitelt a helytartótanácséval egyesítette. Ezek az in­tézkedések lényegében nem érintették magát az adminisztrációt, hanem inkább csak annak szervezetét, mégkevésbé érintették ezek az intézkedések a vidéki kamarákat és ezek keretében a magyarországi sóhivatalokat, illetve azok adminisztrációját. A cél az egyszerűsítés, a könnyebb áttekinthetőség és a felesleges létszám leépítése volt. Ezt el is érte és a volt kamarai ügykörben, a kancelláriában, majd a helytartótanácsban alkalmazott tisztviselők számát sikerült is redukálni. Az alsóbb hivatalokban, így a sóhivatalokban is ennek már kevesebb volt a jelentősége, mert ezeknél a létszám- csökkentés alig volt keresztülvihető.91

II. József a bányászatban is — montanisticum — reformokat vezetett be az 1785. évi augusztus 29-én kibocsátott resolutiójával, amikor is az eddigi szervezet helyébe a „Birodalmi Bányagazdálkodási Szervezet” lépett, mely mellé „Hofkämmerer in Münz — und Bergwesen” címen vezetőt rendelt, kamarást, kinek személye egyébként a magyar udvari kamara létszámából került ki. Emellett a máramarosi és bustya- házai sószállító hivatalok egyelőre önállóságukat megtartották, és ezek továbbra is az egy ideig még fenntartott máramarosi kamara adminisztrációja alá tartoztak, melyet azonban a nagybányai főbányafelügyelőség irányított.92 De 1787-ben itt is új főbányahivatalt és bányabíróságot alapítottak „Berg- und Salinen Inspectorat Oberamt und Berggericht” — elnevezéssel, de ez a só kitermelése és szállítása, eladása dolgában nem hozott változást, és főleg nem érintette a szegedi sóhivatal működését és ügykörét.93

E hivatalok, s így a szegedi sóhivatal a só szállítását és eladását eddigi szerveze­tében folytatta tovább, csak éppen nem az udvari kamara, hanem a helytartótanács irányítása alatt. így ebben a korban is az állami bevételek messze legmagasabb tétele a sóértékesítésből adódott és ez a bevétel a későbbi években még csak egyre nőtt.

Időközben azonban II. József reformjaival szemben akkora gyűlölet hatalmaso­dott el Magyarországon, hogy a beteges II. József közvetlenül halálát megelőzően kénytelen volt meghirdetett reformjait visszavonni, az ország alsóbb hatóságainál ez

89 Calendarium ...Budáé 1786. Rés Salinaria.90 Kérészi; N agy István 76—86;91 N agy István 240. p.92 N agy István 246—247. p.93 N agy István 268. p.

122

hatalmas vihart kavart. A városi levéltárakból az udvarra és utcára szórták II. József iratait és ez történt Szegeden is, ahol a következő század első évtizedeiben csak foko­zatosan sikerült megfelelő vállalkozót találni, aki a szerencsére el nem pusztult irato­kat utóbb összegyűjtötte, rendszerezte, és lajstromozta.94

II.

A „ m á so d ik ” u d v a r i k a m a r a

Miután II. József reformjai az udvari kamara központi szervezetét feloszlatták, a középfokú szervezetet, a vidéki kamarákat és különböző sóhivatalokat pedig —■ ha a szegedit nem is — személyi állományukban érintették, az eredeti állapotot visz- szaállítani célzó királyi rendeletek nem érvényesülhettek zökkenőmentesen. Ennek oka még az is volt, hogy a reformok és azok során végbement személyi változások nem tették a királyi intézkedéseket szimpatikussá, a volt kamarai személyzet jórésze elkedvetlenedett, vagy ellenállt, és nem kevesen állásukról lemondottak, többeket pedig leváltottak. Akik megmaradtak az apparátusban, kevés kivételtől eltekintve, ellenszenvesekké lettek az ország lakossága előtt.

Amikor tehát a kamarai szervezetet vissza kellett állítani, az a kamarai közpon­tot illetőleg egészen új helyzetet idézett elő, országszerte pedig komoly személyi változásokkal járt.

Ez az állapot teszi indokolttá azt, hogy nem beszélünk a magyar udvari kamara folyamatos tovább létezéséről, hanem „második” kamarát említhetünk, mint amely valójában az is volt. A kamarai adminisztráció visszaállítása, illetve életre hívása a dolog természete szerint csak fokozatosan mehetett végbe. Az 1791. február 20-án megjelent királyi rendelet szabályozta az új magyar udvari kamara hatáskörét, és nem sokkal később egy újabb rendelet 1791. április 20-i kelettel rendelkezett a kamara új személyi státusáról. E rendeletek a kamarai adminisztrációnak a kancelláriaitól, illetőleg a helytartótanácsitól való szétválasztásának határidejét 1791. november 1. napjában határozták meg, amiből szükségképpen következett az, hogy a középfokú szervek restaurálásához hamarabb nemigen lehetett hozzányúlni. így előállt az a helyzet, hogy a kerületi adminisztráció a régi kamarai keretnek megfelelően csak 1793. évi november hó 1-jére állhatott helyre, és ezen átszervezés keretében az országos hivatalok közül nyolcat meg is szüntettek. Legkésőbb a sóbányászat reorganizálására került sor, mert azt csak 1794-ben a június 11-i rendelettel és annak végrehajtása tárgyában kiadott 1794. évi szeptember 10-i kamarai rendelettel rendel­ték ismét az udvari kamara felügyelete alá. Ekkor külön máramarosi adminisztráci­ót állítottak fel, amelynek felügyeleti szerve a kassai kamara lett.95

Az ország sóhivatalainál és így a szegedinél is sokkal lényegtelenebbek voltak a változások, és ennek folytán a visszaállás is kevesebb nehézséggel járt. Számos helyen dolgoztak még a régi tisztviselők, akik az ügykezelés visszaállításában nagy segítséget nyújthattak. —- Ahol új személyi státus létesítése volt szükséges, ott a sóhivatali tisztviselők közül a vezetőt és az ellenőrt — mint vezető tisztviselőket a király nevezte ki, míg a rangban alsóbb, főleg irodai személyzet kinevezése a magyar királyi

84 II. József szegedi városi tanácsi iratait Bieber Ferdinánd szegedi táblai ügyvéd rendezte Jelentései és elszámolásai, költségeinek folyósítási iratai Szeged város tanácsi mutató 1849— 1851 években neve alatt találhatók.

85 N agy István 292—300. p.

123

udvari kamarára hárult. A szegedi kamarai adminisztráció, mint a megmaradt vidéki tizenegy kamarai szervezet egyike, legközelebb esett a temesihez és a nagy­váradihoz. A szegedi sóhivatal az új ügykezelés beindulásával Máramarosból és Marostordáról szerezte be továbbra is sókészletét, és ez — mint eddig is — hajón érkezett a Maroson Szegedre. A bizonytalan idők folytán kimerült sóraktárakat most fel kellett tölteni. A szokás az volt, hogy a Maroson kisebb hajók szállították a sót, 300—500 mázsa térfogattal, viszont a Szegedről vízen továbbszállítandó m e n ­nyiségeket nagyobb térfogatú hajók vitték szét. Emellett tengelyen is szállítottak Aradra, Makóra, Bajára, Eszékre, Földvárra, Újvidékre, Mohácsra, Dunavecsére, Zimonyba, Titelbe, és Pestre is. A szegedi sópajtákban az időben átlag 20 000— 100 000 mázsa só tárolt. — A hajók vontatása a szállítást tetemesen megdrágította. Egyébként 1825-ig a szegedi sóhivatal a saját hajóparkját használta szállításra. És ahol víziút nem állt rendelkezésre, ott szerződéses fuvarozási vállalkozókkal dol­gozott.95 96

A század első negyedének fordulóján azonban a szegedi sóhivatal hajóparkját felszámolta, a hajókat árverésen értékesítette, és ettől fogva a vízi szállítás is szerző­déses vállalkozók útján bonyolódott le. Utolsó egy-két hajójára Budára 1825. február 4-ére hirdetett árverést a sóhivatal.97

A szegedi sóhivatali hajópark felszámolásával vette kezdetét a szegedi hajósok­nak, suppereknek, és nagyfuvarozóknak fénykora, ami sokak meggazdagodásához és neves szegedi polgári családok kialakulásához vezetett. Tekintélyes létszámmal dolgozó vállalkozó családok keletkeztek, akik jómódban éltek, fiaikat kitűnő neve­lésben részesítették, és jórészt honoratior pályákra irányították.98

A kamarai rend visszaállításával természetesen visszaállt a sóhivatalnak egyéb ügyköre is, így egy ideig az úgynevezett bankszakma, amelyet később a főpénztár váltott fel, a fafeldolgozás, fa- és épületfa-kereskedés, és egyéb alkalmi vállalkozások, mint pl. korcsmatartás stb.

A szegedi sóhivatal történetének majdani kutatói viszonylag kedvező helyzetben lesznek, mert szerencsés véletlen folytán megmaradtak a sóhivatali adminisztrációnak írásos emlékei, ha mindjárt nem maradéktalan folyamatosságban, és nem mindig a legjobb állapotban. Az eredetileg a Szegedi Somogyi Könyvtár Őrizetébe került „Szegedi királyi fősóhivatali” különböző iratok, könyvek nyilvántartások, naplók stb. — megszakításokkal — 1755-től 1869-ig maradtak fenn, és az 1957-es átrendezés során a Csongrád megyei Levéltár állományába kerültek. Ezek az iratok bőséges adatot szolgáltatnak azoknak, akik a kamara hivataltörténetét fogják majd megírni.99 A mi szempontunkból kevés volt a felhasználható anyag, a kamara személyi állomá­nyára vonatkozólag itt szinte semmi sem volt feltalálható, az idevonatkozó adatok az Országos Levéltár őrizetében vannak.100

A „második” kamara szegedi sóhivatalának személyzete szintén átmentett egye­seket a régi személyzet köréből. A később kinevezésre kerülendőknél továbbra is az az álláspont volt érvényben, hogy a fontosabb állásokra kizárólag nemesi szárma­zásúnkat alkalmaztak. A hivatalfőnököt és helyettesét eleinte általában az örökös tartományokból származó osztrák vagy cseh származásúnkkal töltötték be. A ki-

95 Giday K álmán: Szegedi só.97 Hazai s' Külföldi Tudósítások 1825 évf. I. k.; F arkas József in Szeged története (Monogr.)

II. k. 406. p.98 G iday K álmán: Hozzászólás.99 Csongrád Megyei Levéltár VI. 108 fondszámú szegedi Fősóhivatal segédkönyvek és iratok.

109 Országos Levéltár E. 91. fondszám alatti Salinaria anyag, melyről mikrofilm is készült.

124

sebb beosztásokba később többnyire magyarok kerültek, kisnemesi származásúak, és csak a manuális munka végzésére alkalmaztak plebejusokat is. Amennyiben ezek sorából bevált szakember nőtt ki, és az magasabb beosztásban is használható volt, akkor a kinevezéssel egyidőben általában nemességre emelték.

A szegedi fősóhivatal szervezete

A magyar kamara visszaállítása után 1790-től 1848-ig a kamara elnöki székébe egymást követően hét főnemes került. Szécsen Sándor 1790-től 1808-ig, Semsey András 1808-tól 1814-ig, Majláth József gróf 1814-től 1825-ig, ifj. Zichy Károly gróf 1825-től 1834-ig, — Keglevich Gábor gróf 1836-tól 1842-ig, — Mednyánszky Alajos báró 1842-től 1844-ig, és végül Szécsen Miklós gróf 1844-től 1848-ig töltötte be a kamaraelnöki tisztet.

Mellette alelnök működött, aki az elnököt akadályoztatása esetén helyettesítette. Az alelnöki tisztet 1792-ben töltötték be Orczy László báróval, aki 1807-ig maradt hivatalában. Követte őt Eötvös Ignác báró 1808-ban, és amikor magbízatása 1812-ben megszűnt, Majláth József gróf került a helyére két évi időtartamra. 1815—1816. években ifj. Nádasdy Mihály gróf és 1817-től 1824-ig Cziráky Antal gróf volt az alelnök. Perényi Lázár báró vette át a posztot 1825-ben, és két évi hivataloskodás után, amelyet egyéves üresedés követett, 1829-ben Szécsen Miklós gróf lett a kamara alelnöke egy esztendőre. 1831-től 1836-ig, amikor a kamarai elnöki székbe emelkedett, Keglevich Gábor gróf volt az alelnök. Ugyanilyen módon emelkedett Mednyánszky Alajos báró az 1837—1842-es alelnök később az elnöki székbe, amikor is 1843-ban Almásy Móric gróf követte az alelnöki székben. Ő 1846-ig maradt a helyén, és az utolsó alelnök Duschek Ferenc lett.101

Ami most már magát a szegedi hivatalt illeti, annak személyzeti köre aszerint alakult, hogy a hivatalnak mekkora volt a területi hatásköre, és milyen volt a hivatali szervezete. Mert például számos kis vidéki sóhivatalnál alig találkoztunk mással, mint a vezető és a helyettesi pozíció betöltésével, míg olyan hivataloknál, amelyeknek az ügyköre nemcsak területileg, de tárgykörileg is terjedelmes volt, szükségképpen emelték az alkalmazottak létszámát. Volt olyan hivatal is, mely célszerűségi okokból székhelyétől távol fiókhivatalt létesített.

A hivatalok személyzetének megválogatása természetesen nemcsak a munka mennyiségétől, hanem elsősorban a munka természetétől függött. Olyan hivatalok­nál, ahol több ügyosztály működött, és ezek az ügyosztályok szakfeladatot láttak el, ott nemcsak több hivatalnokot kellett munkába állítani, hanem gondoskodni kellett arról is, hogy a kinevezendők megfelelő szakképzettséggel rendelkezzenek. Ezt nagyobb hivataloknál általában úgy érték el, hogy a kisebb hivatalokban már begya­korolt egyéneket neveztek ki a nevesebb hivatalokhoz.

Miután a szegedi fősóhivatal szervezete az 1790-es újraindulástól kezdve szinte minden hivatali fázist megjárt, a továbbiakban elegendőnek látszik a szegedi hivatal beosztását ismertetni.

Az egyes alsóbb hatóságok és így a sóhivatalok élén is hivatalfőnökként a percep- tor állt. Ő volt a hivatal felelős vezetője, rendelkezett minden fontos kérdésben, gondoskodott a központból rendszeresen érkező utasítások megfelelő végrehajtása felől. Összekötő volt a főhatóság és a tisztviselői kar között. Képviselte a hivatalt nemcsak az udvari kamara központja irányában, hanem helyi és egyéb hatóságok és magánosok vonatkozásában is.

Tudjuk, hogy a vezető tisztviselőket a király, az alantasabb tisztviselőket pedig a kamara nevezte ki, de nincsen biztos tudomásunk abban a vonatkozásban, hogy

125

kinek a hatáskörébe tartozott azoknak az alkalmazottaknak a kinevezése vagy fél­fogadása, akik nem tartoztak ugyan kifejezetten hivatali státusba, de a munkájuk a hivatali ügykör zavartalan ellátása szempontjából nélkülözhetetlen volt. Gondo­lunk itt elsó'sorban olyan kétkezi munkásokra, akik az érkező sók kirakásánál, rak­tárba hordásánál, raktározásánál, továbbfuvarozáshoz való kihordásánál és berako­dásánál segédkeztek. Fel kell tételeznünk, hogy az ilyen munkaerő munkába állí­tása a hivatalfőnök hatáskörébe tartozott. Az is nagyon valószínű, hogy az ilyen munkások javarésze állandóan foglalkoztatott volt, és azok, akik soraikból kitűntek, később egyes alsóbb hivatali állások megüresedésénél a hivatalfőnök javaslatára kinevezést is kaphattak a hivatal személyi állományába.

A szegedi sóhivatal, illetve később a szegedi fősóhivatal a „Salis & Ratigeratus Officium in Hungária” közvetlen rendelkezése alá tartozott. Rajta keresztül érvénye­sült a „Camera Regia Hungarico Aulica” minden rendelkezése, ellenőrzése és fel­ügyelete. A szegedi fősóhivatalban is a hivatalvezetőt akadályoztatása esetén helyettes segítette, akit általában „Contrascriba”, németül „Gegenschreiber” címen emleget­tek, és aki valójában ellenőri ügykört töltött be. Csak kisebb hivataloknál fordult elő, hogy a helyettesi pozícióra nem ilyen képesítésű személyt alkalmaztak. Ilyen esetekben találkozunk a rangsor második helyén a „contraagens” vagy „contralor Ponderum Magister” vagy egyszerűen a „contralor — controllor” személyével.

A contraagens tulajdonképpen ugyancsak ellenőri hatáskört töltött be, akárcsak a contrascriba a fontosabb hivataloknál. — Mindketten a hivatal második legfonto­sabb tisztségét viselték, hatáskörük volt a hivatalvezető helyettesítése, de ettől elte­kintve önálló hatásköre is volt a hivatal valamelyik ügyintézési területén. Az sem tekinthető kizártnak, hogy a hivatal által kibocsátott iratokat vagy azoknak egy részét, például a negyedévi jelentéseket az udvari kamara felé — ellenjegyezte a hivatalfőnök aláírása mellett, ami nemcsak az irat hitelességét lehetett hivatva emelni, hanem valóban jelentett valamelyes ellenőrzési funkciót is.

A hivatali ranglistán a következő fokozatban a ponderum magister szerepelt, a mázsamester. M int ahogyan a neve is mutatja, az ő teendői már közvetlenül összefüggésben állanak a hivatalba érkezett só átvételével, minőségének ellenőrzésé­vel, az érkezett mennyiség meghatározásával, a sónak esetleges feldolgozásával és kiutalásával. A mázsamesteri állás is tekintélyt kölcsönző hivatal volt, akárcsak az előző, és akik ezeket a hivatali tiszteket betöltötték, ha hosszabb ideig időztek a vá­rosban, annak a társadalmában rendszerint nagy megbecsülésnek örvendtek, ami nem mindig szólt csak a hivatali állásnak, hanem még inkább az azt betöltő személy tulajdonságainak.

Aki a sóhivatallal közvetlenül a só forgalmazása vonatkozásában került kapcso­latba, akár mint vásárló, akár mint szállító, az rendszerint a mázsamesterrel vette fel az érintkezést.

Ha a hivatalnak nagy volt a forgalma, mint a későbbiekben például a szegedi fősóhivatalnak, akkor a mázsamesteri állásokat szaporították, és az egyes mázsa­mesterek a többiekhez viszonyítva rendszerint kinevezésük időbeni sorrendjében szerepeltek a hivatali — előléptetési — listán. Ez alól csak akkor volt kivétel, ha azonos szintű hivataltól ugyanazon pozícióban levő és ugyanazon beosztásba kerülő egyén jött át, aki ilyen esetben megtartotta a kinevezése időpontja szerinti rangsorát.

A mázsamesteri álláshoz nem tartozott hozzá feltétlenül a só tényleges kimérése, mázsálása. Még csak az sem látszik bizonyosnak, hogy akár az egyes tételek tény­leges kimérésénél jelen kellett volna lennie. Magának a sónak a súly szerinti kiadása rendszerint a mázsamester mellé beosztott ponderátorra, a mázsálóra tartozott. De a ponderátor sem volt egyszerű kétkezi munkásnak vagy különösen felfogadott

126

napszámosnak tekinthető, állása kinevezéstől függő hivatali állás volt, és ha nagyobb forgalmú vagy szintű hivatalról volt szó, mint például a szegedi fősóhivatal, akkor a hivatal állományába több ponderátor is tartozott. Bizonyára ők voltak azok, akik akár az elszállításra kerülő, akár a hivatalba jelentkező vevő részére kiadandó sót kimérették, és annak mennyiségét és minőségét, sókockákat, vagy hordós sót ellenőrizték, jegyezték és a mázsamesternek jelentették.

A nagyobb sóhivatalok mellett soriba, írnok is alkalmazást nyert, de érdekes megjegyezni, hogy bár ezeket az írnokokat hivatali írnoknak nevezték — „officii scriba” — rendszerint egyben betöltötték valamelyik mázsamesteri állást is. — Álta­lában a legfiatalabb mázsamester volt a hivatal írnoka, és habár nem lehet véletlen, hogy az írnoki állás általában összekapcsolódott a mázsamesterivel, ami arra mutat, hogy az írnoki munka jelentékeny része éppen a mázsamesteri munkakörrel függött össze, mégis fel kell tételezni, hogy nem csak a mázsamester vagy mázsamesterek mellett működött az írnok a szükséges munka írásbeli részének elvégzésére, hanem általában a hivatal mellett. Segédkezett tehát minden olyan írásbeli munka elvég­zésében, amely akár a hivatalfőnöki, akár az ellenőri munkakörrel összefüggött.

Általában csak nagylétszámú, nagy forgalmú folyammenti, illetve kikötővel rendelkező sóhivataloknál rendszeresített állás volt a ratigerátor. Ilyen volt például a szolnoki sóhivatal, ahol a tutajforgalom ellenőrzésére létesítették ezt az állást. Előfordult, hogy az ilyen hivataloknál a ratigerátor fölé a mázsamesteri mintájára ratigerátum magistert állítottak, aki ezek szerint a hivatal tutajforgalmának felügyelő hivatalnoka volt. Szegeden is találkozhatunk ezzel a hivatali állással és beosztással.

Előfordult olyan hivatali beosztás, melyet a rationum magister látott el, akinek feladata volt a főkönyvelői illetve könyvelői munka ellátása.

Addig, amíg egyes hivataloknál a só szállítása vízen és a hivatal saját hajóparkján történt, gondoskodni kellett egy ilyen külön reszort felállításáról is. Ez volt a Navalis oeconomia, a hajózási gazdasági hivatal, amelynek beosztottjai a hajón érkező, vagy távozó só fuvarozásának, ellenőrzésének és nyilvántartásának kérdései­vel foglalkoztak. Ez tulajdonképpen külön ügyosztály volt, amelyhez külön tiszt­viselőket neveztek ki. Ezek egyike volt például a curator, vagyis gondnok, és nem volt ritkaság Szegeden sem, hogy melléje is contraágenst rendeltek. Egyébként ennek az ügyosztálynak a létszámát a hivatal forgalmának szükséglete szerint hatá­rozták meg. Néha a contraágenst ebben az ügyosztályban is contraadiunctus váltotta fel. Ezen utóbbi két pozíció nyilvánvalóan ellenőrzési jogkörű volt. Szege­den ez a hivatali ügyosztály 1824-ben megszűnt, amikor a hivatali hajóparkot kiá­rusítani kezdték.

Nagyobb sóhivataloknál és így a szegedinél is, működött külön Transportus Officia, szállítási hivatal, amelynek hatáskörébe tartozott mindama szállítási kérdés és teendő kezelése és lebonyolítása, ahol a szállítás tengelyen történt. Szegeden is működött szállítási ügyosztály, amelynek több beosztottja is volt, akiket általában sóbivatali szállítási tiszteknek neveztek, de ez az osztály 1836-ban megszűnt.

A folyami sószállítás szükségessé tette a Navalis Transportuum Officia felállítá­sát, jelentős létszámmal. Általában négy tisztviselőt foglalkoztatott ez az osztály, később pedig 1808-tól kezdődően ennek az osztálynak a keretében külön állást is létesítettek, nevezetesen a conductorokét, akik nyilván rendszeres ellenőrei voltak a vízi szállításnak. Feltehetően őket terhelte minden felelősség a szállítás ideje alatt és amellett afféle révkalauzok is lehettek, akik a kikötés, elindulás és a hajózás szabályainak betartása felett is őrködtek. Ezen utóbbiak rendszeresített állása 1836-ban megszűnt.

A hajózási hivatal állományában találkozunk még a Requisitum Curatorral,

127

amely megbízatás rendszerint együtt járt az egyik conductori állással. Hivatali megbízatásával nem járt együtt a dominus-i cím. Feladata talán az állagmegőrzés, ál­lagfenntartás volt.101 102

1813-ból ismerjük a magyar udvari kamara departamentumi beosztását. Ekkor tíz ilyen ügyosztály működött, tanácsosi hivataloknak hívták őket, és ezek közül a negyedik látta el .a sóügyek reszortját. Ebben az évben ennek a hivatalnak az élén Schönstein tanácsos állt, mellette Fratrics József működött titkárként, és az egyéb teendőket báró Eötvös Ignác fogalmazó látta el, aki mellé a szükséghez képest gya­kornokot állítottak be. így tehát ebben az időben a szegedi fősóhivatalnak is ez az ügyosztály volt a közvetlen felügyeleti szerve.103

Más sóhivataloknál és különösen a sóbányahivatalnoknál egyéb hivatali állá­sokkal is találkozunk, miután azonban ezek a szegedi fősóhivatal keretében nem szerepeltek, felsorolásuk itt mellőzhető.

Említettük már, hogy a sóhivatali kinevezéssel betöltendő állásokon felül még bizonyára számos olyan egyént is foglalkoztattak, akik nem számítottak bele a hiva­tali rangsorba. — Ilyenek lehettek az egyszerű kétkezi mázsálók, egyes hivataloknál vagy átmenetileg a sóvágók, a darabos —, zsákos —, hordós — só rakodói és szállítói és mások.

A ranglistákból tudjuk, hogy a kinevezett tisztviselőket a magasabb kategóriák­ban a „dominus” címzés illette. Feltehetően ez eleinte annak volt a következménye, hogy a magasabb rangú tisztviselők mind nemesi származásúak voltak. — Utóbb pedig, amikor kialakult az úgynevezett honoratiorok osztálya, bizonyos, hogy a ma­gasabb rangú sóhivatali tisztviselőket is ezek közé számították, minek következtében ezen a címen is megillette őket ez a megjelölés. Valószínű, hogy ez a megjelölés, amely általában a ranglistán egészen a ponderum magisterek állásáig lefelé megillette a tisztviselőket, nemcsak címzés volt, nemcsak címként volt használható, hanem bizonyos hivatali rendelkezési jogra is utalt. Meg lehet figyelni, hogy az olyan ala­csonyabb beosztású tisztviselők, akiket ez a címzés nem illetett meg, amikor a rang­sorban a mázsamesteri állásba emelkedtek, már dominus-ként emlegetik őket.

Ezek előre bocsátása után itt az ideje, hogy áttérjünk eme „második” udvari kamarai szegedi királyi fősóhivatal e korbeli személyzeti állományának és a társ­dalommal való kapcsolatának ismertetésére.

Az idevonatkozó adatokat évszámonként tagoltan ismertetjük, előre bocsátva, hogy amikor egy-egy hivatalnok neve először felmerül, annak hivatali, vagy ismert életpályáját mindjárt ezen alkalommal végig ismertetjük és így, habár az illető esetleg hosszú éveken keresztül maradt itt a hivatal szolgálatában, reá többé nem térünk vissza.104

Említettük már, hogy a magyar udvari kamara visszaállítása elvileg az 1790-es esztendőben történt. Arról is szó volt már, hogy az egyes sóhivatalok működésüket az udvari kamara keretében csak később kezdték meg.

Szerencsére fennmaradt a szegedi magyar királyi fősóhivatalnak protokolluma, az 1793/94. gazdasági évvel, de valójában 1794. január l-jével kezdődő ügyvitelnek. Ebbe a protokollumba bevezettek minden olyan megkeresést, amely akár a „General Hof Salz Amt”-tól vagy bármelyik másik só-, illetve más hivataltól érkezett a szege-

101 N agy István 365. p.102 A sóhivatali ügybeosztásra, ügyosztályokra, hivatali személyzetre, annak névsoraira első­

sorban a Calendarum. Budáé 1794— 1848-as évfolyamait használtuk. L. „Rés Salinares” rovatokat.103 N agy István 306—307. p.104 Calendaroum. Budáé fentebbi 10 alatti évfolyamai, továbbá az Országos Levéltár E. 91.

fondszám alatti nyüvántartásainak mikrofilmje, végül a Csongrád Megyei Levéltár VI. 108. fond- szám alatti iratai.

128

dihez, valamint mindazon iratokat, amelyeket ez a hivatal küldött el a főhatósághoz, vagy más hatóságokhoz. — így ebből a nyilvántartásból megállapítható, hogy a szegedi fősóhivatal az udvari kamarán belüli újabb működését 1794. január 1-jén kezdte meg. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy ezek a protokollumok az egész tárgyalt időszak alatt német nyelven voltak vezetve, eleinte oldalszámozás nélküliek, később rendszerint oldalszámozottak, de a bevezetett tételek mindvégig sorszámozottak.105

Az első évben 174 tételszám került bevezetésre, és lényeges változás ebben az írásbeli ügyforgalomban a század végéig nem mutatkozott, sőt a századfordulón lényeges visszaesés következett be. Persze egymagában az írásbeli adminisztráció naplózott tételszámaiból nem lehet a hivatal forgalmára következtetni, de valamelyes támpontot ad az is, hogy a hivatal személyi létszáma is egész alacsonyan indult, és csak jóval később és fokozatosan erősödött fel.

Rendelkezésre állanak ebből az időszakból — ha nagyon hiányosan is és csak 1817-től kezdődően — főkönyvek, elszámolások, raktárkönyvek stb., de ezeknek adatait a hivatal újraindulásának időpontjára nem lehet hasznosítani.

1794

Nincsen biztos adatunk arra vonatkozólag, hogy az újonnan meginduló szegedi sóhivatali adminisztrációnak kik voltak a tisztviselői. Nem tartjuk azonban kizárt­nak, hogy ebben az átmeneti esztendőben ugyanaz a Grueber János vezette az appa­rátust, aki II. József alatt is hivatalvezető volt.

Említettük már, hogy nem egy szegedi család eredete vezethető vissza sóhivatali tisztviselőre, s most úgy látszik, hogy Gruebernek is voltak Szegeden rokonai. — Elsősorban azonban hadd említsük meg azt, hogy maga Grueber János, aki később Szegeden nem Grueberként, hanem egyszerűen Gruberként szerepelt, nős ember volt, és ha nem is ismerjük felesége családnevét, tudjuk, hogy keresztnevén Jozefának hívták. Mindketten szerepeltek Szegeden 1787. május 18-án Haraszti Borbálának a keresztelőjén, mint keresztszülők.

Ismerünk továbbá egy Gruber Terézt, aki az anyakönyvi bejegyzés szerint „Teresia de Grueber” néven ismert, és a szegedi magister carcerus Smieg Dániel leányának, Franciskának, volt 1788. május 11-én a keresztanyja. A keresztatyja pedig Lenner Ignác sóhivatali perceptor volt. Az, hogy Gruber Terézia ekkor Lenner Ignác felesége lett volna, nem ismert. Nevének anyakönyvi szerepeltetése arra utal, hogy Gruber Jánosnak vagy leánya vagy nőtestvére volt. Ebben az idő­ben még több Gruber szerepelt Szegeden, többek között egy Gruber Anna, aki Szilber Antalnak volt a felesége, annak a Szilbernek, akinek később egyik rokona ugyancsak sóhivatali tisztviselő volt.

Már itt érdemes megemlíteni, hogy a sóhivatal, mint akkor mondották, a percep- torátus, hivatali helyisége Szeged-Felsővároson működött és működött már a XVIII. század során is. A hivatali tisztviselők vagy magában a sóhivatali épületben kaphattak lakást, vagy pedig annak közelében béreltek lakást Szeged-Felsővároson.

Azt is tudjuk, hogy a XVIII. század végén nem is egy sóházat tartottak nyilván Szeged-Felsővároson, amiből arra kell következtetni, hogy a hivatal és az úgynevezett sópajtákon kívül esetleg sóhivatalnoki lakásokat is magukban foglaló sóházak is léteztek.

105 Csongrád Megyei Levéltár VI. 108. fondszám alatti nyilvántartási könyvek stb. Ezek eredeti­leg a Szegedi Somogyi Könyvtár őrizetében voltak, de 1957-ben átkerültek a levéltár birtokába, ahol szakszerű nyilvántartásba kerültek.

129

Ebben az esztendőben esetleg ugyanaz a Wirich Vilmos segédkezett a hivatalban, akinek a neve már II. József alatt is szerepel, de akire, mint contralorra, hivatkozás történik a sóhivatalnak ez évi iratváltási nyilvántartásában. — Nevezettnek talán leánya volt az a Virich Magdolna (Verich, Vrick), aki később Gáger Pál sóhivatali tisztnek lett a felesége, és férjével egyetemben szerepelt 1820. október 2-án kereszt- szülőként Schneider Wolfgang (Farkas) és neje Vőber Johanna leányának Mária Karolina Magdolnának keresztelőjén. Schneider ekkor a szegedi királyi sóhivatal szállítási osztályának volt a tisztviselője. Érdemes itt rámutatni, hogy 1822. február 2-án pedig keresztvíz alá tartotta férjével egyetemben azt a Szabó Terézia Matildot (Mechtilda), akinek szüleiként az anyakönyvben „Wolfgang Szabó és Johanna Vőber” szerepel, és Szabó foglalkozásaként „navium prefektus” van feltüntetve. Ez a Szabó nem lehet más, mint az 1822-ben a szegedi sóhivatalnál a „navalis eoconomia” ügy­osztályon alkalmazott curator: dominus Volfgangus Schneider.

Tudunk még egy Virich Lajosról, aki 1801-ben a szegedi sóhivatalnak szállítási ügyosztályán volt tisztviselő, és akinek Rekni Terézia volt a felesége, kitől ebben az évben Virich Lajos Lipót nevű fiúgyermeke származott. Feltehető, hogy Virich Lajos ugyancsak Virich Vilmosnak volt a fia.

1795

Nagyon valószínű, hogy az előző esztendőben a szegedi sóhivatalnak mindössze a két említett tisztviselője volt. Úgy látszik, hogy ebben az esztendőben került sor a hivatali állások új betöltésére, amikor is a létszám egy személlyel emelkedett is. A hivatalos nyilvántartások szerint most a hivatal élén supremus perceptor-ként —• ami a hivatal kiemelt jellegére utal — dominus Joannes Baptist Dorffhert találjuk, Dorffher valószínűleg Szegeden kötött házasságot, az anyakönyvi bejegyzés szerint Kögly Annával, akinek családneve azonban valószínűleg helyesen: Kögly volt. — Eme Kögly Anna bizonyára leánya volt — esetleg rokona —- ama Kögly Lipótnak, akivel a sóhivatalban contrascriba-ként találkoztunk. — Dorffner szegedi állásában egészen 1813-ig szolgált, és később talán mázsálói tisztet is ellátott (feltéve, hogy a személy azonos) és Szeged-Felsővároson lakott. Itt született 1805. február 26-án Katalin leánya, akinek Kleinrath János temesvári sóházi mázsáló és neje, PatKÓ Katalin, voltak a keresztszülei. Két évvel később, 1807. április 20-án ugyanitt szü­letett János nevű fia, akit az előzőek vittek keresztelőre.

A szegedi sóhivatali másodállást dominus Alexander Baskády töltötte be, contrascriba-ként. Nevét Bazskády és Bacskándy-nak is írták. Nyilván Baskády János és neje Thuróczy Krisztina fia volt. Nem sokáig időzött Szegeden, mert 1897-ben már másutt szolgált. És 1804-ben Kanizsán találjuk, mint az ottani sóhivatal percep- torát. — Egyébként családjának több tagja is viselt ez időben közhivatalt.

A rendszeresített harmadik állás a ratigerum magisteré volt, amelyet dominus Ignatius Lenner töltött be. Ez ugyanaz a Lenner, aki Gruber Teréziával egyetem­ben szerepelt Smieg Franciska keresztelőjén. Lenner 1810-ig viselte szegedi hiva­tali beosztását, de már II. József korában is, 1784-ben, szolgált itt. Talán Szegeden kötött házasságot Csákli (Csapli, Csák) Erzsébettel, akitől számos gyermeke szárma­zott. — Antónia leánya 1784. december 11-én született Szeged-Felsővároson. Kereszt­atyja Schönbauer József volt, aki még 1764-ben Ausztriából vándorolt be és telepedett meg Szegeden. — A keresztanyái tisztet felesége, Mayer Margit, töltötte be. Ők lettek a további négy gyermeknek is keresztszülei, nevezetesen az 1786. június 11-én született Teréziának, az 1788. május 6-án született Jánosnak, az 1799. július 12-én világra jött Ignác Lajos Alajosnak, és az 1802. február 2-án őt követett Alajos Ferenc Károlynak.

130

A következő gyermek — mindannyian Szeged-Felsővároson születtek — Szidónia Krisztina Johanna volt, ki 1804. szeptember 13-án látta meg a napvilágot, és akit Szeged város bírája, Szilber János és neje Koller Krisztina tartott keresztvíz alá. Szilber szegedi neves család sarja volt, városi polgár, tanácsnok, országgyűlési követ, majd polgármester, és a Vedres család keresztkomája. Ők lettek keresztszülei a további gyermekeknek is, így az 1806. április 14-én született Ede János Györgynek, és az 1807. szeptember 25-én napvilágott látott Károly Ferencnek.

1796

Nem állnak rendelkezésünkre az ez évi sóhivatali tisztviselők nevét felsoroló listák, így bizonyosat erre az évre vonatkozólag nem tudunk. Miután azonban a sóhivatal könyveiben szerepel Virich Vilmos „jubilator”, a „Szegediner Salz Ober­amts Kontrollor”, lehetséges, hogy nevezett még töltött be ebben az időben hivatalt, de az is lehetséges, hogy már nyugállományban volt. A következő évben már nem szerepel, de szerepel Lenner Ignác, aki ezek szerint 1796-ban is ratigerum magistere volt a hivatalnak.

1797

Ebben az esztendőben erősen megnövekedett a szegedi fősóhivatal személyzeté­nek létszáma.

Változás állott be a hivatalvezetői pozícióban, amelyet ezúttal a supremus per- ceptor dominus Demkovics Rafaellel töltötték be. Demkovics 1804-ig maradt eme hivatali állásában. Neje Vajenberg Jozefa volt, nemesi származású (talán Weinberg, de Weinberg), akitől három gyermeke származott. Elsőnek jött meg Rafael Ádám 1788. augusztus 8-án, akit Dugonits Ádám és neje Lob Anasztázia tartott keresztvíz alá. Dugonits Szeged szabad királyi város polgármestere volt, országgyűlési követ, tekintélyes és jómódú városi polgár, ami e keresztkomaság révén Demkovics tekinté­lyét csak emelte. A második gyermek 1790. május 4-én született, és ugyanazon kereszt- szülők által János (Nép.) névre lett megkeresztelve. A harmadik gyermek leány lett, az 1791. szeptember 23-án világra jött Amália Borbála Thekla, és neki már a posta­mester Haraszti Antal és neje Klinglmayer Borbála lettek keresztszülei.

Új ember került az ellenőri állásba is, contrascriba dominus Hauk Ádám szemé­lyében. Hauk Ungvárról jött Szegedre, ahol az ottani sóhivatalnál volt hivatal- vezető. Alighogy ide helyezték, állása máris megüresedett és nevével többé nem ta­lálkozunk. Családjának azonban több tagja is töltött be közhivatalt.

A ponderum magisteri beosztásban három további státust rendszeresítettek, és így négy állás került betöltésre. Az első mázsamester Cusányi István lett, aki úgy látszik, mindössze két évig szolgált Szegeden. Ugyancsak nemesi származású volt Cusányi István, és nem lehet kizárni, hogy esetleg ama Cusányi Jakab tábornok­nak a rokona (Cusány), akit 1715-ben honfiúsítottak.

A második mázsamestert Szvanuti (Szvanits) Józsefnek hívták, személyi vi­szonyait közelebbről nem ismerjük, és Szegeden is csak rövid ideig tartózkodott.

E hivatali reszort harmadik tagja Szalóky Ignác lett. Ő 1813-ig maradt ebben az állásában, amikor alantasabb pozícióban családjának egy másik tagja váltja majd fel. Szalóky Koch Franciskát vette feleségül. Nem kizárt, hogy Szalóky Ánna Fran­ciska (1786—1848), aki Müller Ferenc Csongrád megyei ügyész felesége volt, és aki utóbb Szeged város kapitánya lett, valamint Szalóky Zsuzsanna (1780—1837), aki viszont Suszter (esetleg Sosztarich) József sóhivatali tisztnek volt a felesége, roko­nai voltak. Egyébként a Szalóky családnak több tagja később is szerepel Szegeden.

131

A negyedik mázsamesteri állást — az ez időben szokásosan a hivatalnoki írnoki megbízással egyetemben — Balogh Lászlóval töltötték be. Mindössze egy évig szol­gált Szegeden.

A ratigerum magisteri állást változatlanul Lenner Ignác foglalta el.Ezúttal találkozunk először a hivatal keretén belül hajózási gazdasági osztállyal,

amelynek curatorává Allendorf Ignácot nevezték ki. Nevezett 1816-ig teljesített ebben a beosztásban szolgálatot Szegeden. Talán Nagy Terézia volt a felesége. 1800. szep­tember 11-én felkérték Kögli Lipót és neje, hogy Anna leányuknak vállalja kereszt­apaságát. Tíz évvel később 1810. január 9-én, Schenk József sóhivatali írnok és neje kérték fel, hogy Antónia Paula Terézia nevű leányukat tartsa keresztvíz alá. Majd pedig Oracsek Fülöp sóhivatali contrascriba 1811. szeptember 5-én született Mária és 1814. január 22-én világra jött Terézia és Filippina nevű leányainak lett keresztapja — (ikrek)

Ugyancsak ebben az esztendőben találkozunk a szegedi fősóhivatalban külön szállítási ügyosztállyal. Ennek keretében három állást rendszeresítettek. Az elsőt Vukovics Józseffel töltötték be. Nevezett egy évig dolgozott a szegedi hivatal kereté­ben, majd innen a bajai hivatalhoz került, contrascribának. A rangsorban második Macsai Károly lett, aki ugyancsak átmenetileg dolgozott Szegeden, és nevével később a rangsorokban nem találkozunk. És végül a harmadik szállítási tisztviselő Weinzierl József, aki rövid szegedi tartózkodása után a poroszlói sóhivatalnak lett contra pon- derum magistere. Innen a tokaji hivatalba került contrascribának. Talán az ő rokona volt — hiszen családneve eléggé egyedi hangzású — ama Weinzierl Vilmos (1832—1867) patikus, aki Szegeden halt meg 1687-ben.

1798

Ebben az esztendőben nem sikerült hiteltérdemlően rekonstruálni a szegedi sóhivataü tisztviselők névsorát. Annyit azonban tudunk, hogy a vezető személyében változás nem történt. A contrascriba állása pedig üresedésben volt. A három első ponderum magister személyében sem történt változás. Viszont az eltávozott Balogh László helyébe Roth Márton József került, aki feltehetően a „királyfalvi” vagy a „pongyeloki” előnevű családból származott. Állásában rövid ideig maradt, mind­össze három évet töltött Szegeden. Az sem kizárt, hogy a később is itt Szegeden élt „Roth”-ok tőle származtak.

A többi állásban nem történt személyi változás.

1799

Ez az esztendő sem hozott változást a hivatali főnök személyében. Viszont az ellenőri állás változatlanul üresedésben volt. Nem történt változás a mázsamesterek és tutajmester személyében sem. És ugyanígy változatlan maradt a többi állás eddigi betöltöttsége.

1800

Ez az esztendő alig hozott változást a hivatal személyi állományában. Mindössze az történt, hogy az eddig betöltetlen volt contrascribai állásra kinevezték Kögly Lipótot, akiről már volt szó korábban. Nevezett 1808-ig maradt meg ebben a beosz­tásában, de továbbra is Szegeden maradt. Egyébként régi sószakember volt, aki már

132

1795-ben az ipolysági hivatal contraágenseként ismert, ahol egyben mázsamesterként is dolgozott. Minden valószínűség szerint Szegeden kötött házasságot és Gerzson Annát vette feleségül. Ő is Szeged-Felsővároson lakott a családjával és itt születtek a gyermekei. Elsőként 1799. október 21-én Károly Lipót János György fia születését anyakönyvezték, ami arra mutat, hogy már ebben az esztendőben is Szegeden lakott. Második gyermeke leány lett, akit 1800. szeptember 11-én Anna Mária Terézia névre kereszteltek. Gyermekeinek Ostermann János György és neje Ratkovics Anna lettek a keresztszülei. Ostermann katonai tisztviselő volt. Kögly Lipót 1801. március 4-én Szeged-Felsővároson keresztatyja lett Virich Lajos sóhivatali tiszt Lajos fiának mint ahogyan azt már másutt említettük. Ugyancsak Szeged-Lelsővároson tartja keresztvíz alá Povazanecz József sóhivatali contraágensnek 1813. február 19-én szüle­tett József nevű fiát. Majd 1815. december 13-án ugyanannak János nevű fiát, de ezzel még nincs vége keresztatyai tisztségeinek, mert 1814. november 18-án Strobl József sóhivatali hajózási szállítási ellenőrnek fia Jenő keresztelésénél asszisztál. Majd 1815. október 14-én egy másik sóhivatali hajózási tisztviselőnek, Sutter Ferenc, András Ferenc Károly nevű fiának lesz keresztatyja, és mint ahogy ez ebben az időben már szokásos volt, amikor e családban 1817. május 3-án újabb fiú születik, eme Ferencnek is vállalja keresztatyaságát.

Talán érdemes itt megemlíteni, hogy az egyházjog szerint ezek a tisztségek lelki rokonságot teremtettek a keresztelő és a megkeresztelt között, valamint keresztkoma- ságot a keresztatya és a megkeresztelt szülei között, — ami magyar viszonylatban, de különösen Szegeden szorosabb kapcsolatot teremtett a két család között, mintha azok vérbeli rokonok lettek volna. Amellett a keresztszülőket terhelte a szülők netáni elhalálozása vagy elszegényedése esetén a keresztgyermek eltartásának, nevelésének, leánygyermek esetében férjhezadásának minden terhe. Érthető tehát, hogy ha a szülők igyekeztek gyermekeik részére olyan keresztszülőt biztosítani, aki társadalmi és vagyoni helyzete folytán adott esetben e kötelezettségeinek megfelelően helyt tud állani.

Nem kizárt, hogy Kögly Lipót Szegeden és 1817 táján halt el, mert amikor egy évvel később a Povazenecz családnál újabb gyermek született, ennek már mások lettek a keresztszülei, ami aligha fordult volna elő, ha az előbbi gyermek keresztatyja még életben van.

A sóhivatal többi állásában személyi változás ebben az évben nem történt.

1801

Ennek az esztendőnek sóhivatali tisztviselői névsorát nem sikerült megállapíta­nunk, de miután az 1801-es esztendőben ismert tisztviselő gárdából Demkovics, Kögly, Szalóky, Roth, Lenner Allendorf még 1802-ben is hivatalában volt, arra kell következtetnünk, hogy Cusany József és Szvanuti József mázsamesterek szolgálati viszonya ebben az évben megszűnt. Miután 1802-ben Vukovics, Macsay és Wein­zierl már nem voltak hivatalban, valószínű, hogy alkalmaztatásuk Szegeden, 1801-ben megszűnt.

1802

Az előbb már vázolt személyi változások után megállapíthatjuk, hogy az eddig harmadik mázsamester Szalóky Ignác az első helyre avanzsált. Ebben bizonyára része volt szolgálati évei szaporodásának. A megürült második helyre Mentzel Jánost nevezték ki. Nevezett Komáromból került Szegedre, és 1808-ig maradt ebben a hiva-

133

tali beosztásában, amikor is kontra ponderum magisterként Miskolcra helyezték. — Valószínűleg Szegeden nősült és neje Kupkai Erzsébet lett, akitó'l 1802. május 18-án Terézia leánya született. — Keresztszülőknek megnyerték Bauernfeind Mihályt és nejét, Piskolti Teréziát.

Az ugyancsak megürült harmadik mázsamesteri állást Keve Miklóssal töltötték be. Nevezett 1809-ig szolgált ezen a helyen, és későbbi időben a névsorokban nevé­vel már nem találkozni. Lenner Ignác továbbra is a helyén maradt, akárcsak Allendorf Ignác is. A transportus officiumban azonban teljesen kicserélődött a személyzet. Most is három tisztséget töltöttek be ebben az ügyosztályban és ezek közül az első Mattyus Pál lett. Ő mindössze három esztendeig szolgált Szegeden, Szatmárból jött ide, ahol már 1795-ben ugyanezen minőségben szolgált.

Új volt a negyedik mázsamester, és egyben hivatali írnok Roth János, aki nyilván rokona lehetett a Roth Márton Józsefnek. Ő 1806-ig szolgált Szegeden, majd innen, mint contra ponderum magister Dunavecsére került, később pedig 1814-ben a kamarai levéltárban dolgozott, feltéve, hogy személye azonos.

A rangsorban második szállítási hivatalnok a már más helyen említett Virich Lajos lett.

És végül harmadik lett ennek az ügyosztálynak a rangsorában Buday Ferenc. Buday 1812-ig volt a szegedi sóhivatalnál alkalmazásban, amikor is átkerült a hajó­zási gazdasági osztályra, és itt contra adiunctusi pozícióba emelték. Régi sóhivatali tisztviselő lehetett, és feltehetően azonos azzal, aki már 1795-ben Tiszaújlakon mázsa­mesterként szolgált. — Tudjuk róla, hogy 1814-től 1818-ig a bajai sóhivatal percep- tora volt.

1803

Ez az esztendő nem hozott sok változást a személyi állományban. Mindössze annyi történt, hogy Virich Lajos állása megürült, helyére Buday Ferenc lépett elő, és az ily módon vakanciába került harmadik szállítási tisztviselői állásra Wolfgang Schneidert = Schneider Farkast nevezték ki. Ő 1813-ig maradt Szegeden, illetve ezen állásában, majd a ranglétrán előrehaladva egészen a szállítási osztály első hiva­talnoki állásáig, amikor is 1814-ben a hajózási gazdasági hivatal contra adiunctusa lett. — De ezen a helyen is csak két évig szolgált, amikor is előlépett curátorrá, és ebben a beosztásában maradt 1833-ig. Schneider Farkas 1778-ban született, és 1816 körül kötött házasságot Szegeden Vöber Johannával. Házasságából 1817. április 7-én Anna, 1819. május 26-án Terézia Katalin Vilma, 1820. október 2-án Mária Karolina Magdolna nevű leányai születtek. Ez utóbbit Gáger Pál sóházi tiszt és neje Verich Magdolna tartották keresztvíz alá, utóbbiról más helyen már történt említés. — Az előbb említett Gáger Pál 1763-ban született Szegeden, és 1830. február 14-én halt meg, hátrahagyva özvegyét. Nevét azonban a publikált sóhivatali nyilván­tartásokban nem találni. Schneider Farkas következő gyermeke az 1824. augusztus 13-án ugyancsak Szeged-Felsővároson született Károly Imre Antal lett, akinek Gáger Károly lett a keresztatyja. A következő gyermek leány volt, az 1826. október 17-én született Leopoldina Hedvig Aemilia, kinek ugyanaz a keresztatyja és végül 1831. július 30-án születik a Schneider családba a László nevű fiú.

Schneider Farkas is kivette a részét Szeged város társadalmi életéből.Az 1815. év október 8-án Kaiser Matild, 1818. április 21-én Povazanecz Alajos,

1821. december 1-jén Rigó Hermina és ugyanezen év hó (december) 5-én Kovács Lujzánál vállalnak keresztszülői tisztséget. Ugyanígy maradnak keresztszülők a Rigó családban az 1824. június 3-án született Johanna, az 1826. március 18-án

134

született Rigó József Farkas Sándor, és a Kovács családban is 1828. augusztus 1-jén Ignácnál ki ekkor született. — A Kovács gyerekeknek Kovács István mázsamester volt az atyjuk, Kaiser Matildnak Kaiser Mátyás, ugyancsak mázsamester, Pova- zenecz atyja kontraágens volt.

1804

Ebben az évben találkozunk elsó' alkalommal a szegedi sóhivatalnál egyszerű mázsálókkal is. Három ilyen állást rendszeresítettek egyszerre, ami a hivatal forgal­mának szaporodására utal. A mázsamesterek mellett dolgozó mázsálók egyikénél sem találkozunk a dominus jelzővel, amiből elvileg arra lehetne talán következtetni, hogy ők nem a nemesség soraiból kerültek ki. A rangsorban első mázsáló Kér János lett, két évig szolgált Szegeden, és nevével a közhivatalnoki névsorban sem előtte sem utána nem lehet találkozni. Úgy véljük, hogy nem tévesztendő össze sem szemé­lyében, sem családját illetőleg az 1793-ban a szegedi sóhivatalnál mázsamesterként alkalmazott Kéry Jánossal, kinek neje Gubernát Franciska volt. Szeged-Felsővároson 1793. június 15-én született János György Attila nevű fia.

Dorfner (nevét nem Dorffner-nek írják) János volt rangban a második mázsáló. —• Nem gondoljuk, hogy különös fontosságot kellene tulajdonítani annak, hogy családi nevét egy vagy két f-el írták-e, és így kézenfekvőnek látszik, hogy a korábban már említett Dorffner Jánosnak rokona lehetett. Egyébként 1808-ig maradt az ügyosztályban második helyezett, és 1809-ben első mázsálóvá lépett elő. Ebben az állásában maradt meg 1813-ig, amikor is Szegedről Makóra helyezték át.

Végül harmadik mázsáló lett Karbei Mihály, ő is 1813-ig maradt a hivatalnál, 1808-ig a harmadik helyen, 1809-től a másodikon, és ebben a pozícióban szűnt meg a munkaviszonya.

1805

Demkovics Rafael perceptori megbízatása ebben az évben megszűnt, és állása egy ideig betöltetlen maradt.

További változás volt a személyi állományban, hogy Mattyus Pál kivált a hiva­talból és a szállítási ügyosztály első helyezettjévé Buday Ferenc lépett elő. —- Ez egy­ben Schneider Farkasnak is második helyre való előrehaladását jelentette, és az ekként megürült harmadik helyre Krauthacker Józsefet nevezték ki.

1806

Az előző évben fentiek szerint alakult személyzeti névsor az 1806-os esztendőben nem változott. Krauthacker, mint újonnan kinevezett, 1809-ben a szállítási hivatal második helyezettje lett, és hivatali megbízatása 1812-ben megszűnt. Ekkor ugyanis Bajára került ellenőrnek, és innen 1822-ben Aradra, ugyanebbe a beosztásba.

1807

Most került betöltésre a hivatalvezetői állás, amelyre Bába Imrét nevezték ki, perceptorként, de nem superperceptorként, mint ami elődje volt. Régi sóhivatali tisztviselőt ismerhetünk meg benne, aki már 1795-ben ebben a minőségben Pécsett szolgált, és később onnan Eszékre került contrascribának. Ezután került Szegedre.

135

Hamarosan bekapcsolódott a város társadalmi életébe, mert már ugyanezen év június 23-án találkozunk vele, Csávolyszky Erzsébet keresztelőjén. Ez a Csávolysz- ky Erzsébet, később — Ferenc nevezetű atyjának elhalálozása után tekintélyes föld­birtokot örökölt. A későbbiekben Bába vállalta ama Gál Antal keresztapaságát, akinek Gál Julianna volt az édesanyja, és házasságon kívül Osztrovszky József kór­házgondnok atyától származott.

Változás állott be továbbá a negyedik mázsamesteri állásban, amelyet Innocent Józseffel töltöttek be, őt is megbízva a hivatali írnoki teendőkkel. Két évig maradt Szegeden, majd Pestre került, ugyancsak mázsamesternek, onnan pedig Pozsonyba helyezték át, contra ponderum magisteri megbízással. Itt 1830-ig teljesített szolgála­tot. Nem volt megállapítható, hogy az az Innocent Terézia, aki később Apáthy Gyulának lett a felesége, és akinek Gyula nevű fia jóval később Endrényi Ilonát vette feleségül, rokona volt-e.

Ebben az esztendőben ürült meg az első mázsálói állás is, amelyre Demkovics Józsefet nevezték ki, — aki mindössze egy évig maradt állásában, majd innen Eszékre került, hivatali írnoknak, és ettől kezdve megillette a dominus megszólítás, megjelölés. Fia volt a már említett Demkovics Rafaelnek, akitől Szeged-FelsŐvároson 1790. május 4-én született, és akinek keresztszülei a már említett Dugonics Ádám és neje, Lob Anasztázia lettek.

1808

Ebben az évben hagyta el hivatalát Kögly Lipót. a contrascriba.Kögly örökébe Oratsek Fülöp lépett. Nem volt ismeretlen a sóhivatalban, mert

1803-ban már mint contra ponderum magistert találjuk Makón, ahonnan azután Szegedre jö tt át ellenőrnek. Itt 1813-ig szolgált, és úgy látszik, hogy itt is maradt Szegeden továbbra is, amikor hivatalától már megvált. Pancsován született 1770-ben, és Szegeden kötött házasságot 1810 körül, feleségül véve Kolb Terézt, egy jómódú és jónevű szegedi család leányát. Házasságából 1810. január 8-án Franciska nevű leánya született, akit Galovich Imre városi tanácsnok és Radványi Teréz tartottak keresztvíz alá. Második gyermeke Mária Terézia utónevű, aki — akárcsak az első — Szeged-Felsővároson született 1811. szeptember 5-én és aki a már korábban említett Allendorff Ignác és Radványi Teréz keresztgyermeke lett. Őt követték az ikrek, Terézia és Filippina, 1814. január 22-én, keresztatyjuk ugyancsak Allendorff, kereszt­anyjuk pedig Nagy Terézia volt. Végül 1816-ban született Károly nevű fia. Oratsek 1823-ban perbe keveredett Vedres Istvánnal, egy földbérletből kifolyólag. Egyébként Szegeden 1846. február 14-én halt meg 76 éves korában. Nem kizárt, hogy az 1801-ben született Oratsek Emília, aki később Pillich István felesége lett, esetleg rokona volt. És talán Imre is, aki 1805-ös születésű volt, Szegeden jónevű tanítóként ismert, s kinek felesége Scheffer Katalin volt, az ő rokona lehetett.

1809

Az új esztendő kevés változást hozott a szegedi sóhivatal személyzete körében. A mázsái ók sorában megszűnt Demkovics József munkaviszonya. Miután első volt ebben a beosztásban, az eddig második és harmadik helyet betöltött Dorfner és Kar­bei előreléptek a rangsorban és az ekként felszabadult harmadik helyre Teller Jánost nevezték ki. Ez utóbbi 1813-ig volt a hivatal mázsálója, majd 1814-ben első mázsa­mesterré lépett elő. Ezzel egyben meg is szerezte a dominus-i címet. Ebben a minőség­ben munkálkodhatott Szegeden 1817-ig, és ekkor innen elszólították, és megbízták

136

a szolnoki sóhivatal „ratigeratus officium”-ának contraagensi teendőivel. Itt 1829-ben harmadik rangsorolású mázsamester lett, és később ebben a beosztásban a második helyre is került. Nem sokkal később kivált a hivatali keretből. Lehet, hogy Szegeden nősült. Felesége Riesz Rozália volt, kitol Szegeden 1809. január 23-án Ignác fia szüle­tett. Lenner Ignác lett a fiú keresztatyja. Teller Ignác 1861-ben nevét Tányérosira változtatta.

Változást jelentett, hogy az eddig a hajózási gazdasági hivatali beosztásban most fellépő contraadiunctus Buday a szállítási hivatalból került ebbe a pozícióba. Ezzel a szállítási hivatal első helye megürült, és a második és harmadik helyezett Schneider és Krauthacker előre léptek a rangsorban. Az így üresen maradt harmadik helyre Begovcsevich Ferencet nevezték ki. 1812-ig maradt ezen a helyen, amikor is ugyan­ebben a beosztásban az első helyre lépett elő. Itt 1816-ig szolgált, és 1817-ben contra adiunctus lett. Az is maradt 1825-ig, ekkor áthelyezték a veszprémi sóhivatalhoz, és ott contra ponderum magisterré nevezték ki. Végül perceptor lett Gácsiban, ahol az 1830-as évek végéig teljesített szolgálatot. Nyilván közeli rokona volt a később még említendő Begovcsevich Jakabnak.

Úgy látszik egyébként, hogy a szállítási részlegnél egy újabb állást is rendszere­sítettek, azonban ezt az állást ebben az esztendőben még nem töltötték be.

Változás következett be a mázsamesteri beosztás harmadik helyén, mert a má­sodik helyezett Menczel kivált a hivatalból, s ennek folytán a harmadik Keve Miklós a második helyre lépett elő, minek folytán a harmadik hely megürült és ezt ezúttal Mosel Károllyal töltötték be. Nevezett 1813-ig maradt ezen a helyen majd innen Szolnokra távozott, és az ottani sóhivatal azonos beosztásába került.

Új állomáshelyén egyben a hivatali írnoki teendőkkel is megbízták, majd Szla- tinára helyzték át, ahol a „Salis Fodinalis Ofíicia” -ba került contraloriansnak. — Itt azután 1822-ben Fodinarius ratiocians lett. Később Rónaszéken találjuk ugyanebben a beosztásban. — 1835-ben a ,,Regio Cameralis Administratio Marmatica Capitalis Cassae Officium”-ban contraagens. 1840-ben pedig már a hivatal vezető pénztárosa, és nevét ,,D. Carolus Mosel de Mosel”-ként írják, ki egyben Máramaros megye tábla- bírája. Felesége Gonzales Leopoldina volt, akitől Szegeden, 1809. július 8-án Károly Adalbert Fülöp fia születik, kit a már ismert Oratsek Fülöp sótiszt és neje Kolb Te­rézia tart a keresztelőn. Második gyermeke az ugyancsak 1810. augusztus 18-án szüle­tett Ludovika Terézia Filippina. Keresztszülei az előzők. Harmadikként Alberta Lujza Leopoldina születik, 1815. április 16-án, és nevezett keresztszülei lesznek Adalbertus de Gager és Aloyzia de Pfandler.

Mindennél fontosabb változás volt azonban az, hogy a szegedi fősóhivatalban ebben az esztendőben új ügyosztályt létesítettek a hajózási szállításra, és ennek kere­tében három conductori állást szerveztek. Az első kalauznak Kovács Istvánt nevezték ki. Állását 1813-ig tölti be, ekkor előléptették ratigeratus magisterré, és ettől kezdve dominusnak címzik. Hosszú évekig maradt ebben a beosztásában, míg végül 1828-ban elköszönt a szegedi sóhivataltól. Az óbecsei ratigeratusi hivatalba került director- nak. Innen azután még két évre visszakerült Szegedre adiunctusnak, — majd szám­vevőségi hivatalfőnök lett. Ezt követően Pécsre került az ottani sóhivatal preceptora- ként. Ekkor már Nógrád megye táblabírája, amiből arra kell következtetni, hogy a Nógrád megyei Kovács családok valamelyikéből származott. Talán ottani születésű is volt.

Első felesége Csikós Katalin, akitől Szegeden, Felsővároson 1816. július 10-én Ágoston István nevű fia születik, akit a már ismert Schneider Farkas, akkori szegedi sóhivatali contraadiunctus kísér el a keresztelőre. Kovács István második felesége SeefranzErz sébet volt. Ebből a házasságból születtek Szeged Felsővároson Lujza

137

Terézia Erzsébet, 1821. december 5-én; Károly János Farkas 1826. október 9-én; Ignác Péter Ferenc 1828. augusztus 1-én és József János Sándor 1834. március 1-én. — Ezek közül Lujzának és Ferencnek Schneider Farkas volt a keresztapjuk. Kovács István a szegedi Sohajda (vagy Suhajda) családdal került keresztkomaságba. Su- hajda Mihály maga is sóhivatali tiszt volt Szegeden, és nevezettnek Mihály, Borbála, Rozália, Mária gyermekeinek vállalta keresztatyaságát. Kovács István első felesége Csikós Katalin már Sohajda Adalbert György keresztelésén keresztanyaként szerepelt és feltehetően szegedi leány volt, aki ezen időpont után köthetett házasságot Ko­váccsal, 1815 körül.

Kovács István nem tévesztendő össze ama második Kovács Istvánnal (1794— 1827) aki ,,a szegény pór fiú” szegedi kőművesmester atyja volt. Annak ellenére sem, hogy maga a kőműves Kovács élénk színekkel ecseteli atyjának látogatását és sze­replését a szegedi sóhivatalban.

A második hajókalauzi állást Buday Péterrel töltötték be. Mindössze két évig maradt Szegeden, és azután elhagyta az apparátust.

A harmadik conductor Baracza (Baraca) Pál, aki utoljára 1824-ben szerepel a hivatali névjegyzékben. Ekkor transportum officialisként említik.

És utoljára meg kell még emlékezni a requisitorum conservator Szalóky József­ről. Sokáig hű maradt Szegedhez, mert egészen 1835-ig szolgált itt a hivatalban. 1812- ben szállítási tiszt és az is maradt mindvégig. E kinevezése időpontjában már domi­nus. Szegedről Pestre helyezték át, az ottani sóhivatal mázsamesterének.

Szegedi ideje alatt a későbbi sóhivatalnok Zombori Mihálynak Borbála Kata­lin Anna, majd Borbála Lucia leányának keresztanyja lett. -— Mindkét keresztelőn keresztanyaként szerepel Piringer Borbála, de nem volt megállapítható, hogy neve­zett Szalóky-nak felesége lett volna.

1810

Nem maradt változás nélkül a hivatali személyzet ebben az esztendőben sem. A mázsamesterek vonatkozásában változás volt, hogy a második helyezett Keve Miklós helyére előlépett Mosel, és az így megüresedett harmadik helyet Schenk Józseffel töltötték be. Nevezett 1813-ig maradt a helyén. Nem tévesztendő össze az azonos nevű aradi sóhivatali írnokkal, aki talán fia lehetett. Schenk Szegedről Pancsovára került perceptornak, de egyben az ottani harmincadhivatalnak is veze­tője lett. Talán ő az, aki Pancsováról Zimonyba kerülve a harmincad- és egyben az ottani sóhivatalnak is contraagense lett. Ez annál is inkább feltételezhető, mert már előbb is dolgozott mindkét minőségben. De nem tévesztendő össze azzal a Schenk Józseffel sem, aki ebben az időben — 1826-ban Halmágyon perceptor. — Úgy látszik, hogy 1831-ben Nagyváradra került, az ottani sóhivatal élére, ahol 1835- ben ismét egyben a harmincadhivatal vezetője is volt. De 1840-ben visszakerült Szegedre, contraagensnek.

Zimonyban született, 1786. január 20-án és nős volt Heinz Annával, akitől Sze­geden 1810. január 9-én Antónia Paula Terézia leánya született, akit Allendorff tartott keresztvíz alá. 1841-ben nevét Senkey-re változtatta. Hogy később még Szegeden élt Schenk család a rokonságához tartozott-e, nem ismert. Meghalt Sze­geden, 1865. október 18-án, és közvetlenül halálát megelőzően arany érdemkereszttel tüntették ki. Lehet, hogy Imre, (1833—1869) a fia volt.

A negyedik mázsamester és hivatali írnokot Innocentet Rezy János váltotta fel. 1814-ig maradt hivatalában. Ebben az évben megszabadult a hivatali írnoki teendők terhétől.

138

1818-ban Soborinba került — a kis Baranya megyei sóhivatal élére — perceptor- nak. Itt 1828-ig maradt, majd Bajára helyezték át contraagensnek. Később e hivatal vezetője lett. Sándor Erzsébet volt a felesége, kitől Szegeden, 1812. január 5-én Erzsébet nevű leánya származott, akit a már említett Korbei Mihály— ez időben szegedi sóhi­vatali mázsamester — tartott keresztvíz alá. Második gyermeke is Szeged-Felső- városon született, és 1816. augusztus 23-án Povazenecz József patronálása mellett lett megkeresztelve József névre.

1811

A ratigerum magisteri állást eddig Lenner Ignác töltötte be. Nevezett távozása folytán ez megürült, és arra Pannin Boldizsárt nevezték ki. Nevezett már régebben is királyi tisztviselő volt és legalább 1803 óta szolgált, mint postamester Szegeden. Innen Horgosra, majd utána Szatymazra került. Ezen a helyen is mindössze két évig maradt. Szegedi tartózkodása idején, mely két munkahelyének hivatali munkaidejét összeszámítva elég sokáig tartott, jó ismeretségbe került Aigner József városi ta­nácsnok és nejével Müller Anna Erzsébettel, ki utóbbi minden valószínűség szerint Sebestyén városi főbíró és országgyűlési követ leánya volt. így vállalta Aigner József Anna Jozefa nevű és 1811. szeptember 20-án született leányának keresztapaságát. Hogy az ez alkalommal keresztanyaként szerepelt Szunerits Anna Pannin felesége lett volna, eddig nem volt megállapítható. Ez utóbbi valószínűleg a gazdag szegedi kereskedő Pannin György rokona lehetett.

A szállítási osztályon rendszeresített negyedik állás ezúttal is üresedésben maradt.

Viszont a hajózási szállítási osztályon alkalmazott kalauzok közül ez évben kivált Buday Péter, ki rangsorban a második helyet töltötte be, és ennek folytán Barcza Pál előrelépett a helyére, és a harmadik helyre Suhajda Mihályt delegálták. Nevezett évekig töltötte be ezt az állást, 1817-ben dominus lett, és 1822-ig működött Szegeden. Úgy látszik, hogy ezt követően közszolgálati munkaviszonya megszűnt. Talán Szegeden nősült, 1805 körül, Balogh Annát véve feleségül, és házasságát bőven jellemezte a gyermekáldás. Gyermekei mind Szeged-Felsővároson születtek. Az első 1805. február 27-én született és Rozália névre keresztelték, a második 1807. április 23-án érkezett neve Albert György és külön megjegyezték a bejegyzésekor, hogy nemesi származású. Harmadiknak 1809. április 17-én Adalbert György Sándor született, negyedik pedig az 1810. november 26-án született Mihály András nevű gyermek volt. Nevezettnek a már említett Kovács István ez időbeli tutajmester lett a keresztatyja. Ötödiknek örvendeztette meg jöttével szüleit Borbála, akit 1812. december 2-án vezettek be az anyakönyvbe. A következő ismét Rozália nevű leány lett — az első ilyen nevű időközben bizonyára meghalt — és 1814. október 30-án született. Majd 1816. szeptember 16-án Mária Terézia nevű gyermeket tüntet fel az anyakönyv, és míg az eddigieknek Mihály Andrástól kezdődően Kovács volt a keresztatyjuk, addig az 1820. augusztus 30-án született Karola Eleonóra valamint az 1822. február 20-án érkezett József Bálint keresztelésénél Pintér János működött közre, mint keresztapa.

1812

Ebben az esztendőben került betöltésre a szállítási ügyosztály negyedik állása, amelyre Szalóky Józsefet nevezték ki. Nevezett eddig a hivatal curatora volt. Viszont az ő volt állására Bába Lajost nevezték ki. Nevezett 1833-ig maradt itt munkaviszony­ban, majd 1834-ben ratigerum magisterré és dominussá lépett elő. Majd mindvégig

139

ezen a helyen maradt, egészen a hivatal megszűnéséig. Feltehetően rokona volt a másutt már említett Bába Imrének, és nyilván mindketten a Szegeden és Csongrád megyében ismert Bába családból származtak.

Ebben az évben negyedik helyet rendszeresítettek a folyami szállítási osztályon, és ezt Baráthy Antallal töltötték be.

Két évvel később az ügyosztály második helyére avanzsált és 1816-ban elhagyta a hivatalt. — Eszékre került írnoknak, de itt sem maradt sokáig, mert 1820-ban újból visszarendelték Szegedre, és megbízták a hivatal írnoki teendőivel. Ezúttal megtisz­telték a dominusi címmel is. Most 1823-ig maradt, egyébként ratigerum magisterré előléptetve Szegeden. Ebben az évben került át a makói sóhivatalhoz mázsamester­nek. 1829-ben újból visszakerül Szegedre, és 1833-ig szolgál ezen a helyen. Később újból máshová irányítják és Földváron lesz perceptor 1840-ben. Valószínűleg Szegeden nősült, 1820 körül, és Pfandler Johannát vett nőül. Három gyermekéről tudunk, akik Szeged-Felsővároson születtek, nevezetesen az 1821. május 13-i Ottilia Johanna Magdolna, kit Gáger Károly — ezúttal harmincadhivatalnok — a bécsi hiva­talban a magyar ügyek revizora — tartott keresztvíz alá; majd 1822. szeptember 14-én Karolina Mária Magdolna és végül 1931. március 22-én Adelina. Az előbbinek ugyancsak Gáger, az utóbbinak azonban Kreminger György szegedi belvárosi vicediaconus lett keresztszülője. Lehet azonban, hogy nem csak Szegeden születtek gyermekei.

1813

Erről az esztendőről eddig nem sikerült a hivatali személyzeti névsort beszerezni. Azonban a következő év adatainak az előző évvel való söszehasonlítása bizonyára kiküszöböl hiányosságokat. Legfeljebb az történhetett meg, hogy valaki csak hó­napokig volt a hivatalnál, vagy hogy a későbbi évben szereplők egyike másika már ebben az esztendőben került a hivatalba.

1814

Ebben az esztendőben jelentős személyi változások következtek be. Az első mindjárt a hivatalfőnöki állást érintette, mert Bába Imre kivált a hivatalból és helyette perceptorként Mayerhoffer Józsefet delegálták Szegedre. Nevezett régi sóhivatali tisztviselő volt, és már 1803-ban perceptorként találkozunk vele a barcsi sóhivatalnál. Innen Eszékre helyezték át, contraagensnek, és innen került a szegedi sóhivatal élére. Itt 1832-ig szolgált. Magánéletéről mindössze annyit tudunk, hogy ebben az esztendőben beosztottjának Preysler János mázsamesternek lett a komája, vállalva annak 1814. április 14-én született Franciska leánya keresztapaságát. Nem kizárt szegedi származása, és esetleg az 1808-ban meghalt József jómódú vendéglős fia vagy rokona lehetett.

A Sóhivatal ellenőri állásában is új névvel találkozunk, mert Oratsek Fülöpöt Povazanec József váltotta fel. Régi sóhivatali szakember, ki már a század elején mint contra ponderum magister dolgozott Nagyváradon. Innen került Szegedre. 1822- ben azután Aradra helyezték vezetőnek. Valószínűleg Szegeden nősült, neje Del Orto Ottilia. Három gyermeke származott tőle, nevezetesen József Sándor János 1813. február 19-én, kinek Kögly Lipót volt keresztapja; János Lipót, ki 1815. december 13-án született és végül Alajos Farkas 1818. június 21-i születéssel. Ez utóbbit Schnei­der Farkas kísérte keresztelőre. Povazanec József, beosztottjának Rezy Jánosnak a hivatal írnokának és mázsamesterének fiát Józsefet 1816. április 23-án tartotta keresztvíz alá.

140

Mind a három mázsamester személye megváltozott. Az első helyre Teller János került, ki eddig csak mázsáló volt; másodikra Kaiser Mátyást nevezétk ki, ő három évig maradt ezen a helyen és 1818-ban Tokajra került, ugyanezen beosztásba, 1822- ben ott első helyre avanzsált, majd 1831-ben rationum magister lett. Feltehetően Szegeden nősült, 1814 körül, felesége Brunner Franciska, és ebből a házasságból 1815. október 8-án Felsővároson születtek ikrei Matild és Franciska, keresztapjuk Schneider Farkas.

A harmadik új mázsamester a már említett Preysler János. Két évi szegedi szolgálat után Aradra került, majd egy év múlva Makóra. Itt lett hivatalfőnök, 1831- ben pedig a pécsi sóhivatal élére delegálták. 1838-ban visszakerült Szegedre, mint contraagens, és 1840-ben hivatalfőnök. Ebben az állásában marad mindvégig. 1787- ben született és kétszer kötött házasságot. Első neje Vezendi Cecília, kitől 1821-ben Aradon született József fia. Második gyermeke János Pesten látta meg a napvilágot és a harmadik Franciska Cecília Szegeden született és Mayerhoflfer József állt mellette a keresztelőn. Úgy látszik ezt követően első felesége elhalt, és valószínűleg Makón kötött újabb házasságot a Tekulics családból származó Erzsébettel. Ebből a házas­ságból Makón született János nevű fia. Valószínű, hogy több gyermeke is származott második nejétől. A Preyssler névvel Szegeden később is találkozunk, talán leánya volt az 1830-ban született Gizella, kinek anyja Vezendi Cecília volt, és aki később Vadász (Jäger) Manó-Emánuel — felesége lett. Leánya lehetett a Makón 1822-ben született Hermina is, ki később nemes — csói Török Antal neje lett. Preyssler János Szegeden halt meg a Palánkban, 1849. szeptember 27-én.

Ugyancsak teljesen kicserélődött a mázsálói kar. Most az első helyre Hegedűs Mihály került, ki 1819-ig maradt e helyen, és azután Halmágyba került, mázsames­ternek.

A második Poppel Imre, aki két évi szegedi szolgálat után Mohácsra került mázsamesternek, ahonnan 1827-ben mint contra ponderum magister került a veszpré­mi hivatalba, majd később Pozsonyba.

A harmadik helyezett Slatina József aki egy évi itteni szolgálat után kivált a hivatal kötelékéből.

Új ember a szállítási részlegnél Reisz Ignác Gotfrid, ki 1827-ig maradt a hivatal­ban. Az osztályon a harmadik helyen kezdte és lassan az első helyig verekedte fel magát. Kétszer nősült, első neje Tertsi (Tersics) Jozefa, kitől Szeged-Felsővároson 1821. szeptember 30-án Katalin, majd 1824. május 3-án Krisztina nevű leánya szüle­tett. Utóbbinak Pfeilschifter János a keresztapja. Úgy látszik ekkor halt el első fele­sége, és Künbauer Borbálával lépve újabb frigyre, hirtelenül meghalt és hamaro­san követte őt felesége is.

Kovács Istvánt, aki eddig a folyami szállítás kalauza volt, most előléptették tutaj­mesterré. Barcza Pált pedig, aki ezen osztály második helyezettje volt, most áttették a szállítási osztályhoz. Ezzel a folyami szállítási osztályon felszabadult két hely, a har­madik és a negyedik. Ezek közül a harmadikra Begovcsejics Jakabot nevezték ki. 1816-ig szolgált ezen a helyen, és a következő évben a rangsorban előre lépve az ügy­osztály első helyére került és azt 1831-ig töltötte be. Ekkor kinevezték Dunavecsére, majd pedig 1840-ben a hatvani sóhivatalnál találjuk. Neje Horváth Jozefa volt (Mayer Jozefa?) akitől Szeged-Felsővároson 1822. április 28-án Julianna Magdolna Hedvig leánya született, kit Götz János és neje Fischer Julianna tartott keresztvíz alá. Götz János neves szegedi vállalkozó volt, akinek főleg a sziksó főzés és exportá­lás körül támadtak érdemei. A második gyermek 1825. október 23-án született, Fe­renc névre hallgatott, kit 1824. október 31-én Ferenc Károly követett. Keresztszüleik ugyanazok.

141

A folyami szállítás negyedik kalauza Stróbl Józsefiéit. Két évig volt a hivatalnál, Keresztesi Antóniát vette feleségül, és házasságából Szeged-Felsővároson 1814. no­vember 18-án Jenó' Károly nevű fia született. Keresztatyja Kögl Lipót (Károly?).

1815

Első változás a névsorban az, hogy a mázsamesterek sorában a harmadik helye­zett Preissler János kiválva a hivatalból, helyét Rosenstingl Pállal töltötték be. Két évig szolgált Szegeden, később nevével többé nem találkozunk. A mázsálók sorában is kiesett a harmadik helyezett Slatina József, és helyét Szalay Imre foglalta el. Nem volt új ember a szakmában, már 1809-ben mázsálóként működött Aradon és onnan jött át Szegedre. 1816-ban második, 1820-ban pedig első lett a mázsálók sorában. 1839-ig szolgálta hivatalát.

1816

A mázsálók sorából ebben az évben kivált a második helyezett Popper Imre, kinek helyére Seegel Keresztélyt küldték Szegedre. Egy évi itteni működés után Pestre került hivatali írnoknak és mázsamesternek. Onnan pedig Rukavicába irányí­tották, majd Bánfihunyadon lett az ottani sóhivatali filiale perceptora. Itt sem ma­radt sokáig, mert 1826-ban már a Nyitra megyei Chinován találjuk sóhivatali főnök­ként, és innen 1831-ben Dömölkre megy (nyilván a Vas megyei mai Celdömölk). Úgy látszik, hogy itt fejezte be közhivatali működését.

Kivált a hivatalból Strobl József folyami kalauz, kinek helyét Sutter Ferenccel töltötték be. Nevezett már egy évvel később az ügyosztály második helyezettje lett, és maradt 1820-ig, amikor Szegedről elkerülve mázsamester lett Rukovicán, ahonnan 1830-ban Eszékre helyezték át. 1833-ban már Mohácson találjuk, contraagensként. Innen Boroszlóra kerülve ott 1840-ben perceptor lett. Valószínűleg Szegeden nősült 1814 körül, feleségül véve Otskai Rozáliát, mely házasságból Szeged-Felsővároson 1815. október 14-én András Ferenc Károly, majd 1817. május 3-án Ferenc János András fiák születtek. Harmadik gyermekük Rozália Friderika, 1819. május 14-én jött a világra, és neki már csak keresztanya jutott Kögly Anna személyében, aki bi­zonyára azonos a talán időközben elhalt Kögly Lipót nejével. Ugyanis az anyakönyv­ben a neve mellett még mindig szerepel a „salis off. contraagens” megjelölés. Sutter Ferencné Szegeden halt meg, 1844. május 30-án. Hogy a szegedi festő Szutter Károly (1795—1882) rokona volt-e a hajókalauznak, nem tudni.

1817

Ez évben kivált a hivatal kötelékéből Kaiser Mátyás. Helyébe a második mázsa­mesteri pozícióba Horváth Péter került. A rá következő esztendőben Horváth már rangsorvezető az osztályon és az is marad 1821-ig. Nem sikerült megállapítanunk, hogy azonos-e azzal a Horváth Péterrel, aki már 1795-ben a Szucsán községben sóhivatali contra ponderum Fám. volt. (Famulus?) 1803-ban Győrött van, majd To­kajba kerül, ahol mázsamesterként működött. Az idők folyamán több azonos nevű egyén szolgált állami hivatalokban. Az említett Szegedről Aradra került, ahol 1830-ig állott a király szolgálatában. Ebben az esztendőben már nem szerepelt a harmadik mázsamester, Rosenstingl Pál neve, és helyét aggteleki Dujanovics Károllyal töltötték be, aki egyben most Rezy helyett ellátta a hivatali jegyzői teendőket is. A következő

142

évben rangsorban a második, de 1819-ben már nem találjuk a hivatali névsorban Sze­geden, mert Barcsra helyezték át contra ponderum magisternek. 1829-ben pedig Theresovác perceptora, ahol még hosszú évekig teljesít szolgálatot. Bizonyára rokona volt ama dominus Carolus Bujanovics de Agg-Teleknek, aki a magyar udvari kan­celláriának valamint a Szent István rendnek volt ágense 1809-ben.

Megürült a harmadik mázsálói állás is, és az eltávozott Seeger Keresztény helyét Turcsányi István foglalhatta el. 1820-ban az osztály második helyére emelkedett, és ebben a minőségben szolgált tovább 1828-ig, amikor többé neve nem fordul elő. Szeged-Felsővároson lakott 1175 szám alatt, nős volt Selbach Annával, kitől 1817 szeptember 15-én István, 1820. február 6-án pedig József fia született. Felesége őt túlélve 1853. július 5-én halt meg Szegeden.

Változás állott be a hajókalauzok sorában is, ahonnan kivált Suhajda Mihály és Baráti Antal, miáltal a harmadik és negyedik helyezett az első és második helyre lépett elő, és a harmadik és negyedik hely új betöltésre került. Harmadik kalauz lett Veinzierl Imre, aki már másutt szerepelt Weinzierl Józsefnek feltehetően fia, vagy rokona volt. Nevüket hol „V”, hol „W ”-vel írták, és nevükkel a továbbiakban nem találkozunk. A negyedik kalauzként a listán most Liebl János neve tűnik fel. 1820-ig dolgozott e helyen, majd a ranglétrán egy fokkal előbbre lépett és ezen a he­lyen maradt 1822-ig. A következő esztendőben helye már üresedésben volt. Ez azon­ban nyilván betegeskedésére volt visszavezethető, mert 1824-ben ismét a helyén talál­juk és ott is marad 1828-ig. 1829-ben átkerül a szállítási osztályra és egyben megkapja a dominus-i címet. Ugyanakkor megbízzák a hivatal írnoki teendőinek ellátásával. Kinevezésekor az osztályban az utolsó helyezett, de a következő évben már harmadik itt a rangsorban, és az is marad 1832-ig. 1833-ban átkerül Makóra, és előléptetik contra ponderum magisterré. Itt 1840-ben perceptorrá lép elő.

1818

Az első változás a mázsamesterek sorában jelentkezik, ahol az első helyezett Teller Jánosnak a hivatalból való kiválása folytán helyére lép az eddigi második helyezett Horváth Péter. Ezzel megürülve a második mázsamesteri állás, azt Horster Ferenccel töltötték be. Ő Földváron kezdte a pályáját mint mázsáló 1804-ben, majd Makóra került dominus ponderum magisterként, és 1814-ben már Soborsinban működik, innen jön Szegedre. Itt öt évet tölt el e beosztásban és 1822-ben az osztály­ban az első helyre kerül. Egy évig távol van munkahelyétől, majd visszatér előbbi helyére, és itt is marad 1825-ig, amikor a névsorban a neve többé nem fordul elő. Ta­lán leánya volt ama Horster Borbála, aki később Szeged szab. királyi város hivatal­nokának, Virág Józsefnek lett a felesége.

Rezy János távozásával a harmadik mázsamesteri állás is megürült, és erre most előlépett Bujanovics Károly.

Viszont az ő helyére Gáspárdy János kapott kinevezést, aki a hivatal írnoka is lett. Nem volt új ember a szakmában, 1814-ben már Mohácson találjuk azonos beosztásban. A következő esztendőben Szatmárra helyezték át, mint contra ponderum magistert. 1828-ban a nagybányai sóhivatal perceptora lett és Szatmár megye tábla- bírája. Utóbb kiválik a hivatal kötelékéből és a postához megy át.

143

1819

Ezúttal is a mázsamestereknél következik be változás. Megüresedett Bujanovics Károly helye, és arra Holosovszky Imrét nevezték ki. Az ő nevével már 1809-ben ta­lálkozunk a sóhivatali névsorokban, mert Pesten volt mázsamester és hivatali írnok. Innen Margitéra került perceptornak, majd Gácsba helyezték át 1818-ban. Szegeden 1829-ig maradt, 1821-ben az osztály rangsorában második, és 1826-ban első'. 1830- ban már nem szerepel a névsorban.

1820

Most a mázsálók sorában mutatkozik eltérés. Az első helyezett Hegedűs Mihály kiválik a hivatalból, és helyére előlép a rangsorban második Szalay Imre, és az ő he­lyére is előlép Turcsányi István, az eddigi harmadik helyezett. így a harmadik má- zsálói állás megürülvén, azt Rigó Józseffel töltik be. Ő új ember a szakmában, és 1823-ban ebben a munkakörben második helyre kerül, de 1824-ben ismét a harma­dikon találjuk. Majd 1829-ben újból második helyre kerül, és ott is marad 1835-ig, amikor is Pozsonyba helyezik át mázsamesternek. Valószínűleg ott is fejezte be állami pályafutását. Talán Szegeden nősült, felesége Mentzel Szabina — feltehetően Menczel János leánya — kitől Szegeden 1821. december 1-én Hermina Anna Szabina, 1824. június 3-án Johanna Anna leányai, és 1826. március 18-án József Farkas Sán­dor fia származott. Mindannyiuknak Schneider Farkas a keresztapjuk. Fiáról tudjuk, hogy Szegeden maradt, itt nősült és itt született Endre nevű fia, a későbbi ügyvéd, így nem kizárt, hogy később ő maga is Szegedre került vissza és nyugdíjas éveit itt töltötte el.

1821Nagy változás a személyi listán ebben az évben sem volt. Távozott a hivatalból

a folyami kalauz Sutter Ferenc, és Weinzierl Imre. Ezzel megürült a második és a harmadik hely.

A megürült helyek közül a másodikra Liebl János lépett előre, és a harmadikra Fischer Mihályt nevezték ki. A negyedik hely betöltetlen maradt. Fischer Mihály nevével már korábban is találkozni az állami apparátusban, azonban mégsem való­színű, hogy az a most említettel azonos lenne. Fischer 1823-ig szolgált ezen a helyen, amikor is az megürült és betöltetlen maradt. 1827-ig nem találkozni nevével az állami tisztviselők névsorában. Ellenben 1829-ben ismét itt és ezen a helyen találjuk Szegeden. 1831-ben a második helyre lép elő, majd 1832-ben első lesz az ügyosztály­ban. 1833-ban átkerül a szállítási tisztekhez, a harmadik helyre. A következő évben is itt találjuk, és ezúttal a hivatali írnoki tisztet is ellátja. 1836-ban másodiknak lép elő a névsorban. 1837-ben mázsamester a harmadik helyen, és itt is marad a hivatal megszűnéséig. Aradon született 1799-ben, Szegeden nősült, Schäffer Katalint vette feleségül. Szeged város polgára, élénk részt vett a társadalmi életben. Több jónevű szegedi család keresztkomája. 1849-ben neje a Betegápoló Nőegylet tagja, sebesült honvédek ápolója. Ő maga Szegeden, 1853. január 3-án halt meg, 54 éves korában.

1822

Csak egyetlen állásban hozott változást az új esztendő. Megürült Horváth Péter mázsamesteri helye, és ennek folytán a második és a harmadik mázsamester előrelépve a rangsorban szabaddá tette a harmadik helyet. Erre Zombori Mihályt nevezték ki. Régi sószakember, először Aradon volt hivatali írnok, majd Halmágyra került, contra

144

ponderum magisternek. Innen ismét visszakerült Aradra, majd Szegedre. Itt a kö­vetkező évben már második a névsorban, de 1824-ben ismét a harmadik helyre csú­szik vissza. 1826-ban ismét második mázsamester, majd 1837-ben rangidős és első helyen áll. Ezen a helyen marad meg mindvégig. Nem tudjuk, hogy az ezidőben Debrecenben táblabíróként működő Zombori Mihály rokona-e. Szegeden nősült, Bába Renáta a felesége. Leánya volt Natália aki a Szeged Belvárosi Kaszinó mű­kedvelő színészi társaságában szerepelt. Volt egy fia is — talán Antal, az ügyvéd — kinek arcképét Joó Ferenc festette meg. Harmadik gyermeke Borbála Katalin Anna, aki Szeged-Felsővároson 1826. szeptember 26-án született, s a negyedik Borbála Lucia 1833. november 13-i születéssel. Mindkettő keresztatyja Szalóky József só­hivatalnok. Lehetséges, hogy több gyermeke is volt. Ő maga a Szeged Belvárosi Ka­szinó tagja volt, később ugyanennek választmányi tagja, és ugyancsak választmányi tagja a szegedi Hangász Egyletnek. Szegeden született 1787-ben és itt is halt meg 1872. december 21-én, 85 évesen.

1823

Ez évben a perceptori állás már üresedésben volt és maradt. Megürült a contraagens pozíciója is, és erre Balogh Józsefet nevezték ki. Hogy azonos-e a tokaji uradalom börtönőrével, majd későbbi ispánsági főlovászával, nem tudjuk. Minden­esetre 1809-ben már Debrecenben találjuk, mint sóhivatali mázsamestert. 1818-ban ugyanott contrascriba, és innen kerül át szegedi állásába. Itt 1834-ig teljesít szolgála­tot, és úgy tűnik, hogy ezt követően állami hivatali működése megszűnt, de továbbra is Szegeden élt, mert 1848-ban választópolgára volt a városnak, feltehetően itt is nő­sült 1825 körül nőül véve Lippert Franciskát. 1826. április 10-én Szeged-Felsővároson született Lajos Antal Imre nevű fia, majd 1827. december 4-én Mechtilda Georgia Borbála leánya, kinek utóbb Oexel János — a későbbi zombori Rónay család tagja — volt a keresztatyja. Ő maga is több szegedi família keresztkomája volt.

Megvált állásától ez évben az első mázsamester is, Horster Ferenc, akinek helyére Merzsey Ferenc lépett. Régen szolgált már a sóhivataloknál, 1814-ben Pesten van mázsáiéként, innen 1820-ban Ipolyságra megy, mint mázsamester, — s innen jön Szegedre, ahol mindössze egy évig marad. Egészen úgy látszik, mintha Horstert ideiglenesen helyettesítette volna, mert az az ő távozása után visszakerül eredeti helyére. Merzsey pedig ismét visszamegy Ipolyságra, ott 1830-ig marad, és megint csak Szegedre kerül 1830-ban első mázsamesternek. 1836-ig itt szolgálva, kinevezik ellenőrnek Bajára.

Amikor Merzsey még ez év végén elkerül Szegedről, a második mázsamester Zombori Mihály az első helyre lép elő. De még ezt megelőzőleg kinevezik a harmadik helyre Rátz Ferencet. Nem kizárt, hogy korábban nevezett a kamarai központban teljesített szolgálatot, mint kiadóhivatali accessista. Mindenesetre 1818-ban Soborsin- ban van, mint hivatali contra ponderum magister. Innen jön Szegedre. Egy évi szol­gálat után innen elkerülve, két évi távoliét után visszatér adiunctusnak és itt marad 1834-ig. Innen kerül Debrecenbe, ahol utóbb hivatalvezető lesz.

Változás állt be a mázsálók sorában is. Távozott a hivataltól Turcsányi István második mázsáló, kinek helyére a harmadik, Rigó József léphetett elő. Ezzel megürült a harmadik hely, melyre ezúttal Kupkay József kapott megbízást. — Nevezett 1820 óta szolgált ebben a minőségben Halmágyon, onnan került át Szegedre, de úgy látszik, csak ideiglenesen, mert a következő évben már nincs itt, és ismét Rigó József van a helyén, ő pedig visszament Halmágyra. Itt 1828-ig maradt hivatalban, majd ismét Szegedre jön a harmadik mázsamesteri állásba, melyet 1833-ig tölt be. 1834-

145

ben átkerül a hivatal folyami szállítási részlegébe első kalauznak. Érdekes módon ebből a hivatalból 1836-ban visszakerül eredeti helyére mázsálónak. Csak 1838-ban lesz dominus, ugyanebben a beosztásban. 1840-ben a második helyre lép az osztály­ban elő, és itt marad 1844-ig. Az 1777-ben született Kupkay Erzsébet, ki Mentzel János mázsamester felesége lett, feltehetően rokona volt. Szegeden, 1864. május 15-én halt meg, 67 évesen. Egyébként a Kupkay család több tagja volt közhivatalnokként ismert.

A sóhivatal szállítási részlegének négy hivatalnoka közül ez évre csak kettőnek a helyét tartották fenn. Az első Szalóky József megmaradt a helyén. A második Reisz Ignác, kivált a hivatalból, és helyét a már említett Buday család egy másik tagjával, Buday Antallal töltötték be. Szállítási tiszt volt az aradi sóhivatalban, és onnan került Szegedre és itt 1834-ig szolgált. Tovább nyoma nem található.

Megüresedett a folyami szállítási kalauzok mind a három helye. Ezek közül az egyiket megszüntették és a megmaradó két hely közül az elsőre Merz Jánost dele­gálták. Egyelőre egy évig marad Szegeden, majd 1832-ben találkozunk vele újból, amikor is Szegeden ugyanazon osztályon a második helyet tölti be. 1840-ben Ver- secen van, ahol ponderum magister. Túlélte a királyi sóhivatal megszűnését, és 1848 után is dolgozott a pénzügyigazgatásban. Szegeden nősülhetett, neje Mayer Lujza volt, akitől Szegeden 1865. december 29-én Mária és 1870. július 3-án Ilona Borbála leányai születtek.

A második conductori állást ebben az esztendőben nem töltötték be.

1824

A mázsamesterek sorában az első helyezett Merzsey Ferenc távoztával helyére a már említett Horster Ferenc kerül, a második állásról távozott Zombory Mihály helyébe, aki ezúttal a harmadik helyre szorul, Holosovszky Imrét léptették elő, és így Zombory Mihály az eltávozott Rátz Ferenc helyét foglalta el. Újonnan rendszere­sített volt a negyedik hely, amelyet Stammer Jánossal töltöttek be, akit egyúttal meg­bíztak a hivatali írnoki teendők ellátásával is. Nevezett Szegedről Bánfihunyadra ke­rült, az ottani fiókhivatal vezetőjének, majd 1833-ban Nagyváradon lesz contra ponderum magister. Úgy látszik itt is maradt, a kamarák feloszlatásáig. Azonban magánemberként továbbra is Szegeden élt, vagy legalább is itt élt egy azonos nevű személy, valamint a család több tagja. A többi hivatali állásban történtek ugyan vál­tozások, de ezekben mind már olyan személyek szerepelnek, akiket korábban már említettünk.

1825

Ebben az évben új hivatalnokként jelentkezik a szállítási részlegnél a harmadik helyről eltávozott Baracza Pál helyén Szim Miklós. Régen dolgozik a sószakmában, és már a század első évtizedében is aradi sóhivatalnok volt, onnan jött Szegedre. 1829-ig maradt itt, majd kivált a hivatalból.

Ugyanezen ügyosztály negyedik helye is megürült, mert Suhajda Mihály elke­rült a hivataltól, s helyét Dankó Jakab foglalta el. Egyben megbízták őt a hivatali írnoki teendők ellátásával is, amelyet az előző évben még Stammer János teljesített. Mázsáiéként dolgozott korábban Poroszlón. Szegedről Makóra ment contra pon­derum magisternek és végül contraagens lett Munkácson.

146

1826— 1833

Miután ezekben az években a hivatali névsorokban nem fordult elő olyan név, amellyel a korábbiakban már ne foglalkoztunk volna, e helyen a korábbi adatok ismét­lése szükségtelen.

1834

Új emberrel töltötték be a harmadik mázsáiéi állást, amelyre Gaisz (Geiszt) Vencel került. 1836-ban a második helyre lép elő, és 1840-ben első mázsáié. Mind­végig ezen a helyen marad, és még nyugdíjazása után is Szegeden él. Atyja Vilmos, anyja Deák Anna volt. 1803-ban született valószínűleg Szeged-Felsővároson és ott is halt meg 1863. január 9-én. Nem sikerült megállapítani, hogy Giday Kálmán által említett Geiszt Jánosnak rokona volt-e.

Új tisztviselő a folyami fuvarozási osztályon requisitum curator-ként szereplő Jandaky Ádám, aki 1836-ig szolgált, de 1834-ben már Zsuppányba helyezték át mázsa­mesternek. Szegeden nősülhetett, Orosz Annát véve feleségül, kitől Szeged-Felső­városon 1826-ban született Mátyás nevű fia, aki 1828. június 17-én itt halt meg. Ebből következik, hogy nevezett szegedi lakos volt már korábban is, de nem állt állami szolgálatban.

1835

Új embert találunk ezúttal a hivatalfőnök-helyettes posztján, contraagensként, Kohr Jakab személyében.

Nevezett 1804-ben kezdte pályáját közhivatalban, nevezetesen Tokajban, mint az ottani sóhivatal írnoka, innen Nagykárolyba került, mint contra ponderum ma- gister. De már 1820-ban a somiovi sóhivatal perceptora és innen kerül Szegedre. Mindössze 1837-ig maradt, majd Pestre került contraagensnek.

A harmadik mázsamester is új ember: Seefranz György. Mázsáiéként kezdte Hatvanban, majd kinevezték Puchoba mázsamesternek, e minőségében két év múlva Pozsonyba került és innen jött Szegedre. Két év múlva ismét avanzsál, a második helyre kerül e beosztásban és itt is marad mindvégig. 1793-ban született és valószínű­leg Szegeden kötött házasságot Schwan Terézzel. Szegeden is halt meg 1851. novem­ber 27-én, 58 évesen. Feltehetően fia volt ama Seefranz L.ipót, aki Hatvanban 1820-ban született, neje Kern Jozefa. Ő is Szegeden halt meg 1853. október 6-án, 33 évesen. Hogy a század végén született Seefranz Vilma, ki ugyancsak sóhivatalnoki családból származó Fluck Andráshoz ment feleségül, rokona volt-e az előbbieknek, eddig nem derült ki, de ez a név ritkasága folytán alaposan feltehető. És talán nővére lehe­tett Györgynek Seefranz Erzsébet, aki a Szegedi sóhivatalban sokáig szolgálatot tel­jesített Kovács Istvánnak volt a felesége, akitől öt gyermeke származott.

Ugyancsak új név a névsorban Mireczky Sebestyén, folyami kalauz, aki itt második az osztály rangsorában. Úgy látszik, itt kezdte sóhivatali pályáját, és a kö­vetkező esztendőben egyel előre lépett a névsorban, majd 1837-ben az írnoki teendők ellátásával is megbízták. Itt maradt a kamarák felszámolásáig.

1836— 1839

Ezek az évek nem hoztak új neveket.

147

1840

Az ebben az évben nyilvántartott három mázsáiéi állás közül a harmadik helyre került új ember: Polczer Pál személyében. Nevezett 1830-ban állott munkába Selme- cen, mint raktári éjjeliőr, innen került Szegedre, itt is maradt azután mindvégig. Később előléptették mázsamesterré. Duba Juha volt a felesége, akitől Szegeden, 1840. július 3-án Mária Julianna gyermeke származott, akinek Schenk József lett a keresztapja. Polczer Pál Budán született, 1803-ban és Szeged Felsővároson halt meg, 1861. március 16-án, 59 évesen. Felsővároson 1175 szám alatt lakott.

1841—1844

Ezekben az években a Szegedi sóhivatal ismert személyzeti névsora új névvel nem gyarapodott.

1845

Ebben az esztendőben a mázsálók sorában jelentkezik új emberként Kimmerl Marcel, akinek közelebbi adatait azonban nem ismerjük.

1846—1848

Az ezekben az években bekövetkezett netáni személyi változásokat ezideig meg­állapítani nem lehetett.

Ezzel tehát lezárult az úgynevezett „második” udvari kamara fősóhivatalának személyzeti története.

Az utókor

Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a szegedi sóhivatal sófogadási, só­szállítási és sóeladási működése végleg megszűnt volna. Az 1848-as magyar törvény- hozás által megalkotott III. törvénycikk 6. §-a akként rendelkezett, hogy „mindazon tárgyakban, melyek eddig a m. k. udvari kancelláriának, a k. helytartótanácsnak s a k . kincstárnak, ideértve a bányászatot is, körébe tartoztak... kizárólag a magyar minisztérium által fognak gyakorolni.” Ez a törvényhely ugyan nem említi kifejezet­ten az udvari kamarát, de a törvényhelyhez fűzött hivatalos magyarázat [Corpus Juris Hungarici, Magyar Törvénytár, 1836—1868 évi törvénycikkek, Budapest, 1896. 219. p. (1) jegyzet.] nem hagy kétséget atekintetben, hogy a királyi kincstár alatt a magyar kamarát kell érteni. A már hivatkozott törvénycikk 23. §-a szerint „ ... az udvari kincstár az illető miniszteri osztályok között ... felosztatik.” De még ezzel sem fejeződött be a sóhivatalok története, mert hiszen a szabadságharc leverése után be­következett provizórium ideje alatt a 48-as alkotmányos törvényeket érvénytelennek tekintették és nyilvánították és ennek az lett a következménye, hogy az újonnan alakult magyar pénzügyigazgatósági szervezetet is feloszlatták, és az 1849-es év kez­detével bekövetkező fokozatos megszállása az országnak e megszállás idejének és terjedelmének megfelelően került az újonnan felállított „Provisorische Kameralver- waltung für Ungarn”, vagyis az ideiglenes magyar kamarai igazgatóság felügyelete alá. Mégis tévedés lenne feltételezni, hogy ezzel visszaállt a régi magyar udvari ka­mara, mert egyrészt ennek az ideiglenes kamarai igazgatóságnak egészen más volt

148

a hatásköre, másrészt jó fél év múltán ez is megszűnt és most már a megszálló ható­ságok is a pénzügyigazgatósági rendszerre tértek át.

Ez az ideiglenes állapot azután végleg a kiegyezés után szűnt meg, amikor az ország sógazdálkodását az 1867. évi XVI. törvénycikk értelmében a pénzügyminisz­térium vette át.

*

Ha már most a magyarországi sóhivatalok társadalmi értékelésének kérdését felvetnénk, azt kell megállapítani, hogy a sóhivatali hatáskör, annak sokrétűsége, az, hogy ennekfolytán a társadalom széles rétege került a sóhivatalokkal érintkezésbe, másrészt az, hogy a sóhivatali vezető' tisztiviselők, részben hivatali beosztásuk foly­tán, részben pedig a helyi társadalomba való beépülésük következtében névre és te­kintélyre tettek szert, ezt a gondolatot sugallaná, hogy maguknak a sóhivataloknak is közkedvelt lett volna a helyzetük.

Úgy látszik azonban, hogy ennek az ellenkezője az igaz.Ugyanabban az időben, amikor a magyar udvari kamara hatáskörébe tartozó

sóhivatalok működése országszerte megszűnt, Vas Gerebennek megjelent egy röp- irata, ,,Ki adta a szabadságot a népnek?” címmel. És ebben a következő mondat ol­vasható: „Mármost, ha valaki azt hiszi, hogy erre az atyai szeretetre kap valamit, menjen el a sóházhoz, próbálja meg, de tudom, hogy csak egy verdung sót sem kap érte.”

149

A F E L H A S Z N Á L T IR O D A L O M JE G Y Z É K E

Acsády I gnácz: Két pénzügytörténeti tanulmány. I. Pozsonyi és szepesi kamarák 1565— 1604, H . A jobbágy-adózás 1564—76-ban Budapest 1894.

A csády I gnácz: Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd uralkodása alatt. Budapest 1888.Bajla, E ugenio: Wenig oder viel Salz? Aus einem Aufsatz von Professor... in „La Salute e l’Igiene

nella Famiglia”, Rom 15. März 1935. In: Die Auslese, 9. évf. 670—672. p. Berlin 1935 szeptem­ber.

Bakács István János: A sómonopólium története Magyarországon III. Károly korában. In: Szá­zadok LXVn. évf. 611—653. p. Budapest 1933. január— március, pótfüzet.

Bálint Sándor: Szögedi Nemzet, I—III. kötet, Szeged 1976—1980, A Móra Ferenc Múzeum év­könyvei sorozatban és Évkönyv Supplementum, Szeged 1983, melyben Gyuris György: Mutató Bálint Sándor, A szögedi Nemzet című néprajzi munkájához.

Bartal Antal: A magyarországi latinság szótára, Budapest 1901.Békés István: Napjaink szállóigéi. 2. kiadás. Budapest 1977.1—n . k.Bendeffy László: Az Onogur-magyarság és a só. In: Jelentés a jövedéki mélykutatás 1946. évi só­

kutató munkálatairól, Budapest 1947. 232—233 p.Bendeffy László: Történeti források felhasználása bányageológiai kutatásoknál. In: Jelentés m. f.

226—231. p.Bernáth, Joseph: Die Kochsalzwässer in Siebenbürgen. In: Földtani Közlöny X. évf. 7. sz. 244. p.

Budapest 1880.Bernáth J ózsef: Erdély konyhasós vizei. In: Földtani Közlöny X. évf. 3. sz. 200—217 p.Boehlau, H ugo : De regalium notione et de salinarum iure regali, 1855. Feltehetően folyóiratcikk,

nem volt betekinthető.Böhm Ferenc: Ásványolaj-, földgáz- és sóbányászat. In: Technikaifejlődésünk története 1867— 1927,

Budapest 1928, 712—740 p.Brockhaus: Konversations Lexikon, 14. kiadás, 14. kötet, Berlin und Wien 1898, 233— p.Brockhaus, Der grosse, 15. kiadás, 16. kötet, Leipzig 1933, 368 p.Buschmann, J. Ottokar F reiherr von: Das Salz, dessen Vorkommen und Verwertung in sämmt-

lichen Staaten der Erde, I. kötet, Europa, Leipzig 1909. Nem volt betekinthető.Calendarium, Annus a nativitate salvatoris nostri Jesu Christi M. DCC. XVC—M. DCCC. XLV.

...etc.... Budae 1795— 1845.Cholnoky Jenő: A magyarok eredete. In: Túrán, Magyar néprokonsági Szemle, XXVI. évf. 2. sz.

46—47. p. Budapest 1943.Csillag G yula: Királyi haszonvételek. In: Közgazdasági Lexikon II. k. 595—400 p. Budapest

1900.Csongor G yőző: Bállá Antal XVIII. szd-os kéziratos térképe. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve,

Szeged 1968.Csongrád Megye Évszázadai, I. k. A honfoglalástól a polgári forradalom és a szabadságharc végéig.

Szerk.: Blazovich László, Szeged 1985.

151

Czekelius D ávid : Ueber Verbreitung der Salzquellen und des Steinsalzes in Siebenbürgen, Hermann­stadt 1854. In: Verhandlungen und Mitteilungen des siebenbürgischen Vereins für Natur­wissenschaften zu Hermannstadt, V. évf. 39—56. p.

Ember G yőző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a törökök kiűzéséig, Budapest 1946

Eperjessy Kálmán: Politikai és gazdasági elemek a Maros folyó történetében. In: Emlékkönyv Károlyi Árpád születésének 80-dik forduló ünnepére, Budapest 1933.

Érszegi G éza: Adatok Szeged középkori történetéhez. In: Tanulmányok Csongrád megye történe­téből, VI. kötet, Szeged 1982, 13—52 p.

E xner K ornél: Só-adó. In: Közgazdasági Lexikon = Közgazdasági Ismeretek Tára IH. kötet, Budapest 1901, 294—298 p.

F arkas József: A város kereskedelmi élete és kereskedő társadalma. In: Szeged története, 2. kötet, Szeged 1985, 380—439 p.

F ekete Lajos—K áldy N agy Gyula: Budai török számadáskönyvek 1550— 1580, Budapest 1962.F ichtel, Johann E hrenreich von: Nachrichten von den Versteigerungen des Grossfürstenthum

Siebenbürgen mit einem Anhang und beygefügten Tabellen über die sämmtlichen Mineralien uns Fossilien dieses Landes, Nürnberg 1780. (I. Theil)

F ichtel, Johann Ehrenreich von: Beytrag zur Mineralgeschichte von Siebenbürgen, II. Theils: Die Geschichte des Steinsalzes. Nürnberg 1780.

F ischer Samu: Magyarország konhasós vizei. In: Földtani Közlöny XVII. évf. 377— 528 p. Buda­pest 1887.

F ranklin, Otto von: Regalien. In: Holtzendorff, Franc von: Rechtslexikon n . kötet, Leipzig 1871, 350—352 p.

G emeiner, A.: Beitrag zur Lehre von den Regalien, München 1842.G iday Kálmán: Hozzászólás Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése

Magyarországon (1842—1849) c. vitacikkéhez. In: Századok 91. évf. 5—6. sz. 790—798 p. Budapest 1957.

G iday K álmán: A szegedi só. In: Somogyi-könyvtári Műhely, 1981 (XX. évf.) 3. sz. 105—109 p. Szeged 1981.

Hazai s' Külföldi Tudósítások 1825. Első félesztendő (3) Hirdetések. Budapest 1825.H ehn, Viktor: Das Salz. Eine kulturhistorische Studie. 2. kiadás. Berlin 1901.H. (—eil Faustin): Só. In: Pallas Nagy Lexikona XV. kötet, Budapest 1897, 48—49 p.H óman Bálint: Magyar történet, I—II. kötet. 3. kiadás. Budapest é. n. (1936). II. kötetH óman Bálint: Magyar pénztörténet 1000—1325. Budapest 1916H unfalvy János: A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása, III. kötet. Pest 1865I ványi Béla : Két középkori sóbánya statútum. In: Századok 1911. évf. 10— 14 p. BudapestI ványi Béla: A kir. sóbányakamara szervezete a középkorban. Budapest 1911.Jelentés a jövedéki mélykutatás 1946. évi sókutató munkálatairól. Budapest 1947K achelmann János : Das Alter und die Schicksale des ungarischen zunächst Schemnitzer Bergbaues

nebst einer Erklärung der Eigennamen des Landes. Schemnitz (Selmecbánya) 1870.K achelmann János: Geschichte der ungarischen Bergstädte und ihrer Umgebung. I—III. Előadás-

sorozat. Schemnitz 1852—1867.K áldy-Nagy G yula : A Budai szandzsák 1559. évi összeírása. Megjelent a „Pest Megye Múltjából”

3. köteteként Budapest 1977.K áldy-Nagy G yula—F ekete Lajos: Budai török számadáskönyvek 1550— 1580, Budapest 1962K áldy-Nagy G yula : Harács-szedők és ráják. A török világ a XVI. századi Magyarországon.

Körösi Csorna Könyvtár 9. kötete, Budapest 1970.K áldy-Nagy G yula : Magyarországi török adóösszeírások. Értekezések a történeti tudományok

köréből, új sorozat 52. kötet. Budapest 1970.

1 5 2

K áldy-Nagy G yula : Statisztikai adatok a török hódoltsági terület nyugat felé irányuló áruforgal­máról 1560—1564-ben. In: Történeti statisztikai évkönyv 1965—66. 27—98 p. Budapest 1968.

K alecsinszky Sándor: Naptól felmelegedő sóstavak, (Szováta meleg-forró sós tavai). Megjelent A Természettudomány Elemei sorozat 7. füzeteként, Budapest 1904.

K alecsinszky Sándor’ Szovátai meleg- és forró konyhasós tavak mint természetes hőaccumuláto- tok. Magyarul és németül. In: Mathematikai és Természettudományi Értesítő és Klny. Buda­pest 1901.

K arsten, K arl Johann Bernhard: Lehrbuch der Salinenkunde I—n . Berlin 1846— 1847. Nem volt betekinthető.

K arsten, K arl J ohann Bernhard: Untersuchungen über das Verhalten der Auflösungen des reinen Kochsalzes in Wasser. Berlin 1845.

K autzsch, Werner: Viel oder wenig Salz? In: Die Auslese 10. évf. 2. sz. melléklete: Die Auspsrache februári szám 13— 15 p. Berlin 1936.

K enéz G yőző—Szakály F erenc: A szegedi Palánk városrész 1697-es telekkönyve. In: Tanulmá­nyok Csongrád megye történetéből, 8. kötet, 29—62 p. Szeged 1984.

K érészy Zoltán d r .: Adalék a magyar kamarai pénzügyigazgatás történetéhez. Budapest 1916.K ósa Mózes, középajtai: A vízaknai kamarai sósforrások vegy- és gyógytani tekintetben össze­

hasonlítva a külföldi e nemű sósforrásaival. Nagyszeben 1847.K ovács Gyárfás: Tallózás a deésaknai bányanagyközség múltja és jelenéből. Deés 1897.K ristó G yula: Szeged kialakulása. In: Somogyi-könyvtári műhely 1984. évf. 3. sz. 92—95 p, Szeged.

1984.Litschauer Lajos: A magyar bányászati viszonyokat teljesen felölelő magyar bányamíveléstan

I—III. Selmecbánya 1890—1894.M agyar Mihály: Az erdélyrészi sóbányák ismertetése. In: Bányászati és Kohászati Lapok XXXVII.

évf. Budapest 1904.Magyar szikesek. Különös tekintettel vízgazdálkodás útján való hasznosításukra. Szerk.: Sajó

Elemér és Trümmer Árpád. Budapest 1934.M ályusz Elemér: A négy Tallóci fivér. In: Történelmi Szemle 1980. évf. 531—576 p. Budapest 1980Meyers Konversations Lexikon, 4. kiadás, 14. kötet, Leipzig—Berlin, 235—240 p: Salz.Mayer, Theodor: Das Verhältniss der Hofkammer zur urgerischen Kammer bis zur Regierung Marie

Theresias. In: Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung 9. Ergänz­ungsband 1. Heft. Wien.

M eyn, Ludwig D r . : Das Salz im Haushalte der Natur und des Menschen. Leipzig 1857.M öller, D r . J.: Ueber das Salz in seiner culturgeschichtlichen und naturwissenschaftlichen Bedeu­

tung. Berlin 1874. A zserző neve valószínűleg álnév és családneve talán Höverbeck, Leopold Freiherr von.

N agy István: A magyar kamara 1683— 1848. Budapest 1971.Oltvai Ferenc: Szeged múltja írott emlékekben 1222— 1945. Szeged 1968.Orbán Balázs: A székelyföld leírása. I—VI. Pest 1868— 1873.Orbán Balázs: Torda Város és környéke. Budapest 1889.Pálfy I lona, H .: A kamarai igazgatás bevezetése a törököktől visszafoglalt területeken. In: Emlék­

könyv Domanovszky Sándor születésének 60. fordulójának ünnepére 1937 V. 27. Budapest 1937, 474—487 p.

Pásztor Lajos, Biha ri: A deésaknai sóbányák története és a József bánya jelenlegi pusztulása. Budapest 1888.

Paulinyi Oszkár: A bányavállalkozók személyi köre a selmeci bányagazdaságban a XVI. század derekán. Budapest 1967. Történeti statisztikai kötetek.

Paulinyi Oszkár: A Magyar Kamara városi bizottsága. 1733—1772. In: Levéltári Közlemények XXXIV. kötet 33—46 p. és Klny. Budapest 1963.

153

Paulinyt Oszkár: A sóregála kialakulása Magyarországon. In: Századok LVIII. évf. 1—6. sz. 627—647 p. Budapest 1924.

Péch A ntal: Alsó Magyarország bányamívelésének története. (1650-ig). I—II. kötet. Budapest 1884— 1887.

Pénzügyi törvények és szabályok hivatalos összeállítása, A ... Budán 1868.Péter László: Szeged utcanevei. Szeged 1974.Petrovics István: Az egységesülés útján (1242—KB. 1440). In: Szeged története I. kötet, Szeged

1983, 347—424 p.Preissig Ede: Geschichte des Maramaroscher Bergbaues. In: Oesterreichische Zeitschrift für

Bergund Hüttenwesen, 1877 évf. 302— p.Preissig E de: Máramarosi bányászat ismertetése. Németből fordította Fritz Pál. Gépelt, kéziratos,

könyvterjedelmű kézirat a szegedi József Attila Tudomnáyegyetem Földtani Tanszékének könyv­tálában. Akna-Szlatina 1873.

R eizner János: Szeged története I—IV. kötet. Szeged 1899— 1900.ScharARZiK Ferenc: A naptól fölmelegedő szovátai konyhasós tavak, — főleg a forró Medvetónak

— geológiai és hidrografiai és egynémely fizikai viszonyairól. Budapest 1908.Schleiden M (-athias) J (-akob): Das Salz. Seine Geschichte seine Symbolik und seine Bedeutung

im Menschenleben. Eine monographische Skizze. Leipzig 1875.Schmidt, Alfred: Das Salz eine volkswirtschaftliche und finanzielle Studie. Leipzig 1874.Schmidt Elegius R óbert: A magyar só geológiája, bányászata és nemzetgazdasági jelentősége.

A Mérnöki Továbbképző Intézet 1941. évi tanfolyamának anyaga. XIII. kötet. 11. füzet Budapest 1942.

Schmidt, Franz Anton : Chronologisch-systematische Sammlung der Berggesetze des Königreichs Ungarn, Kroatien, Dalmatien, Slavonien und des Grossfürstenthumes Siebenbürgen. IV. kötet. Wien 1835.

Simond R enée, B.: A Dömösi adománylevél (1138/1329) magyar szórványai betűrendben. In: Magyar Nyelv L ili. évf. 3—4 sz. 498—511 p. Budapest 1957.

Sinkovics István: A z erdélyi kamarajövedelmek a Habsburg uralom kezdetén. In: Emlékkönyv Domanovszky Sándor születésének 60. fordulójának ünnepére. Budapest 1937, 504— 533 p.

Sinkovics István: Magyarország története 1526—1608. In: Magyarország története 1526— 1686., I—n . kötet. Budapest 1985.

Strauch: Über Ursprung und Natur der Regalien. Erlangen 1865.Szabó D énes: A Dömösi prépostság adománylevele (1138/1329). In: Magyar Nyelv XXXII. évf.

311—316 sz. 54— 59, 130—135, 203—206 p. Budapest 1936.Szabó D énes: A Dömösi adománylevél hely- és vízrajza. Budapest 1954.Szakály F erenc: Katonai és kamarai igazgatás alatt. In: Szeged története II. kötet. 25—46 p.

Szeged 1985Szakály F erenc—K enéz G yőző : A szegedi Palánk városrész 1697-es telekkönyve. In : Tanulmányok

Csongrád megye történetéből 8. kötet, 29—62 p.Szekfű G yula: (Homan Bálint) Magyar történet III.—V. k. Budapest 1936.Szegfű László: A szegedi sóközpont. In: Szeged története I. kötet 246—248 p. Szeged 1983. Szentes F erenc: Kősóképződés a Kárpát-medencében. In: Jelentés a jövedéki mélykutatás 1946.

évi sókutató munkálatairól, Budapest 1947, 19—33 p.Szentpétery Imre: A pozsonyi és szepesi kamara viszonya a XVI. században. In: Emlékkönyv

Domanovszky Sándor születésének 60. fordulójának ünnepére, Budapest 1937, 534—546 p. T. (-agányi) K. (-ároly): A budai kamarai jószágkormányzóság hivatalai 1683—1698-ig. In: Magyar

Gazdaságtörténeti Szemle IV. évf. 411—419 p. Budapest 1897.T. (-agányi) K. (-ároly): A budai kamarai jószágkormányzóság jövedelmei és kiadásai 1686— 1700-ig.

In: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle IV. évf. 285—297 p. Budapest 1897.

154

T akáts Sándor: Hajóépítők telepítése Magyarországba a 16., 17. és 18. században. In: Magyar Gazdasági Szemle 1904. évf. 102— 112 p. Budapest 1904.

T akáts Sándor: Régi sóvágóinkról. In: szerző: Emlékezzünk régiekről, é. n. (1929), Budapest 67—78 p.

T akáts Sándor: A magyar kamara állapota 1627—28. In: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1903. évf. 1— p. Budapest 1903.

T angl H arald: A táplálkozás. Budapest é. n. (1941) 77—80. p.Thallóczy Lajos D R .: A kamara haszna (Lucrum camarae) története, kapcsolatban a magyar adó-

és pénzügy fejlődésével. Budapest 1879.Téglás G ábor: Potaissa (Torda) a dáciai sóbányászat főhelye adminisztrácionális és művelődési

emlékeiből. Budapest 1907.Troeltsch, Walter: Regalien. In: Handwörterbuch der Staatswissenschaften 5. kötet, 373—376

p. Jena 1893.Utasítások az erdélyi sókamarák és sókikötők részére 1664/5-ből (— a — o — , közlése) In: Magyar

Gazdaságtörténeti Szemle IV. évf. 168—189 p. Budapest 1897.Varga Ferenc: Szeged város története, Szeged 1877.Varga József: A sókérdés és kémiai iparunk jövője. In: Jelentés a jövedéki mélykutatás 1946. évi

sókutató munkálatairól, 202—205 p. Budapest 1947.Vass Előd: A szegedi és csongrádi náhije 1548. évi török adóösszeírásai. In: Tanulmányok Csong-

rád megye történetéből I. kötet, Szeged 1979, 50— 80 p.Vass Előd: A szegedi nahije 1553— 1554. évi török adóösszeírásai. In: Tanulmányok Csongrád

megye történetéből VI. kötet, 67—96 p. Szeged 1982.Veress D. Csaba: A szegedi vár. Budapest 1986.Viski J.: A tordai sóstavak. Budapest 1911.Zacharia H. A.: (H einrich A lbert): Über Regalien überhaupt und das Salzregal insbesondere.

In: Zeitschrift für deutsches Recht XIH. évf. 319— p. Berlin 1852.Z imányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig. In: Magyarország

története 1526— 1686,1—II. kötet. I. kötet 354— p. Budapest 1985. —

Levéltári forrásokból

1. Magyar kamarai levéltár kamarai regisztratúrájának „Salinária” anyaga a Magyar Országos levéltár őrizetében E. 91. fondszám alatt; mikrofilmen.

2. Szegedi Palánk, Alsó és Felsővárosi római katolikus egyházi keresztelési, házassági és halotti anyakönyvei 1828-ig, a kerületi plébánia hivatalok őrizetében.

3. Szeged-Palánki, Alsó és Felsővárosi római katolikus egyházi keresztelési, esketési és halotti anyakönyveinek másodpéldányai 1828— 1895 évekre a Csongrád Megyei Levéltár Szegedi Levél­tárának őrizetében.

4. Szeged Palánki, Alsó és Felsővárosi római katolikus egyházi keresztelési, esketési és halotti anyakönyveinek mikrofilm felvételei 1828-ig, a Magyar Országos Levéltár őrizetében.

5. Szeged-szab. kir. Város tanácsi iratai 1790—1848, a Csongrád Megyei Levéltár, Szegedi Állami Levéltárának őrizetében.

6. Szeged szab. kir. Városi tanácsi jegyzőkönyvei a Csongrád Megyei Levéltár, Szegedi Állami Levél­tárának őrizetében.

7. Szeged szab. kir. Város tanácsának mutatókönyvei, a Csongrád Megyei Levéltár, Szegedi Állami Levéltárának őrizetében.

8. Szegedi Fősóhivatal nyilvántartási könyvei és egyéb iratai 1790—1848. (hiányosak) A Csongrád Megyei Levéltár, Szegedi Állami Levéltárának őrizetében VI. 108. fondszám alatt.

155

L a t i n k i f e j e z é s e k f e l o l d á s a

AccessistaAdiunctusAdiustatorAgensCamarae magisterCancellistaCoadiutorCommissariusComputerConservatorConsiliumContraagensContralorContralorisansContra ponderum magisterCuratorCurator magasiniCurator requisitumDepartamentumDirectorDirector salisDistractorDistractor salisDistrictusDominusExpeditorExpeditor vasorumFamulusFilialeFilialistaGeometraincisorindagatorinspectormagistermagulatormensuratornautamaterialista

járulnok (nyilvántartó, adótiszt)beosztott, segédeligazító, kiegyenlítőügynök, ügyvivőfőpénztárnokirodista, írnoksegéd, alszámvevőbiztosszámvevőmegőrző, levéltárőrtanácsellenőrellenőrellenőrzőmázsamesteri ellenőrgondnokraktárgondnokvállalati gondnokügycsoport, ügyosztályigazgatósótári igazgatódaraboló, kufársókufárkerületúr (címzés)kiadótartályszállító segéd, szolga fiókhivatalfiókhivatali tisztviselőföldmérővágónyomozófelügyelőmesterösszeszámlálófelmérőhajósanyagkezelő (kereskedő)

157

oeconomia gazdaságofficialis hivatalnok, tisztviselőperceptor pénztárnok, hivatalvezető; adószedőperccptor generalis főpénztárnokperceptor supremus főpénztárnok, pénztárfőnökponderator mázsálóponderum magister mázsamesterpracticans gyakornokpraefectus elnökpraefectus camerae kamaraelnökprovisor felügyelőratiger tutajosratigeratus tutajozási hivatalratiocinans számvevőrationalista számtartó, számvevőrationista számvevő, ellenőrrationista materialium anyagkönyvelőrequisitor állagkezelő, állagfenntartóres salinaris só-ügyeksalinaria só ügyek, só-irat-gyűjteménysalis depositorium sóraktársalis distractoratus sóeladási hivatalsalis perceptoratus sóátvevő és sószállítási hivatalscriba írnokspanus ispán, kézbesítősubrationista alszámvevősubstitutus helyettessupremus salis officium fősóhivataltransportus szállításvigil őr, éjjeliőr

158

BART A LÁSZLÓ

C S O N G R Á D V Á R O S JE G Y ZŐ JE

Ez az esettanulmány egy 1843. évi jegyzőválasztás történetét ismerteti, s mintegy megrajzolni óhajtja a feudális közigazgatás néhány vonását. Az olvasó és a szerző sajnálhatja, hogy a feldolgozott akta — Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai (1770) 1790—1848 (1920), b) Közgyűlési és kisgyűlési iratok 1790—1848, 1843: 1842. sz. — nem került Eötvös Józsefnek, A falu jegyzője írójának kezébe.

Kívánatosnak találtatott azonban, hogy a jegyzőválasztás önmagában is érde­kes históriája beleágyzódjék a Károlyi-uradalom és a Csongrád megyei birtokain lévő úrbéres mezővárosok, a vármegye és az uradalom, a vármegye és a városok egymás közti kapcsolatrendszerébe, valamint a városok, különösen Csongrád belső viszonyaiba. így remélhetőleg sikerül bizonyítani, hogy a csongrádi jegyzőválasztás körüli bonyodalmak szükségszerűen következtek a körülményekből. Ilyenformán a dolgozat a címében jelzettnél némileg többre törekszik.

1

A községek belső igazgatásáról szóló 1836: 9. te., amely egyike volt a jobbágyság helyzetét átfogóan rendezni óhajtó törvényeknek, 1. §-ának (2) bekezdése így szól:

„Jegyzőt pedig, ki jó erkölcséről és ügyességéről ösmeretes, a Földes-Úrnak jóváhagyása mellett az illető Község szabadon fogad, melly jóváhagyás megtaga­dása esetében a Megye Közönsége a fenn forgó nehézségeket elintézi, és minden esetre arra fog figyelmezni, hogy a Községek Jegyzők nélkül ne maradjanak.”

A jegyzői hivatal viselését a törvény nem kötötte ugyan iskolai végzettséghez, de magától értetődött, hogy a nótárius írástudó, tanult ember legyen. Kötelmeit helyi szabályrendeletek írták körül. Minthogy Csongrád város feudális kori levéltára kevés irat híján elveszett, a szomszédos Szentes Város Közgyűlésének 1837. évi 40. jegyző- könyvi számát idézzük:

,,... Jegyzője az öszves Tanáts ülléseinek ... Fő kezelője a Város Levéltárának, azt rendben tartani tartozik ... A Levéltár Lajstromozására fel ügyel. A város jo­gait érintő Irományokat a köz Lajstromba is fel jegyzi, de azon felül ezeket külön és egy párban a Fő Bírónak adatandó lajstromba is be iktatja. Minden év végén a Tisztviselőktől hivatali irományait be szedi ...”

A felsorolt teendők ellátásáért a jegyző fizetést kapott (a szentesi főjegyző 1837-ben évi 500 forintot), ingyen lakást a város tulajdonában lévő jegyzői lakban, jelképes összegért földhasználatot a város saját vagy bérelt területein; állami hadi­adót, megyei és városi háziadót nem fizetett, robotszolgálatot nem teljesített, közmunkára nem vezényelték, katonatartásra és -szállításra nem kötelezték.

159

A jegyzői hivatal tehát viszonylag magas szintű képzettséget, tudást, pontos ügyvitelt és sok elfoglaltságot igényelt, és ezért cserébe jó jövedelmet és biztos meg­élhetést adott, társadalmi, közéleti súlya is volt.

2

A három Csongrád megyei mezőváros, Hódmezővásárhely, Szentes és Csong- rád a gr. Károlyi család birtoka volt, Szegvár községgel és számos pusztával együtt alkotta a csongrád—vásárhelyi uradalmat. Károlyi Sándor 1722—1723-ban szerezte meg. A hatalmas vásárhely-csongrádi uradalom megszületése pillanatában 118 000 kát. hold volt, az említett oppidumokon és possession kívül számos puszta (praedium) is beletartozott. Szentes 1720-ban Harruckern János György birtoka lett, az ő beik­tatására 1723-ban került sor.

A Károlyi-uradalom úrbéres lakosai szabad menetelő, taksás jobbágyok voltak, úrbéres szerződésekben rögzített összeggel váltották meg szolgáltatásaikat. Az 1720-as évek közepétől Károlyi Sándor megkezdte majorságainak megszervezését, és rohamosan növelte — az úrbéres községek rovására — saját kezelésben tartott bir­tokait, felszámolta ezeken a területeken a haszonbérleti rendszert, és bevezette a ro­botszolgáltatást. Megkísérelte a beavatkozást a belső önkormányzatba is — élt a bírójelölés jogával —, a lakosság ellenállása miatt azonban erről egyelőre lemondott. Úriszéke 1724-től működött, s mivel az uradalomnak pallosjoga is volt, halálbünte­tést is kiszabhatott. Szegvári megerősített kastélyában, a Kurca partján, tömlöcök is voltak.

Harruckern János György óriási uradalmának törzse Békés megyében volt, Szentes és a környező puszták alkották a szentesi uradalmat. A földesúr nem szer­vezett benne majorságot, a szolgáltatásokat és a haszonbérieteket szerződés szerint, pénzben fizették a lakosok. A 18. sz. közepéig az uradalom nem korlátozta a város önkormányzatát. Úriszékét szintén 1724-ben állította fel.

A földesurak közbenjárására 1722-ben Hódmezővásárhely három, 1730-ban Szentes három, 1747-ben Csongrád négy országos vásár tartására kapott privilégiumot.

Gr. Károlyi Sándor 1741-ben átengedte említett birtokait Ferenc fiának, majd az ő elhunyta (1758) után unokája, Antal örökölte a csongrád—vásárhelyi uradalmat. Ő 1771-ben halt meg. Br. Harruckern János György örököse 1742-ben fia, Ferenc lett. Neki fiúörököse nem lévén, halála (1775) után leánya, özvegy gr. Károlyi Antalné Harruckern Jozefára szállt a szentesi uradalom, amelynek várományosa fia, József gróf lett. 1802-ben, anyja halála után Károlyi József birtokba vette Szentest, és beta­golta a vásárhely—-szentes—csongrádi uradalomba, amelynek kiterjedése 222 688 kát. hold lett. József gróf halála (1803) után özvegye, gr. Waldstein-Wartenbert Erzsébet felségül ment gr. Keglevich Ágostonhoz. A kiskorú Károlyi István, Lajos és György vagyonát előbb az özvegy, majd elhunyta (1813) után néhány hónapig Ágoston gróf kezelte. Az ő halála után Erzsébet grófné fivére, gr. Waldstein-Wartenberg Emmá- nuel vállalta a gróffiak gyámságát és birtokuk igazgatását. 1827-ben, miután a legfia­talabb, György is nagykorú lett, sor került a nagy birtokosztályra.

Az immár felnőtt grófok a vásárhelyi—szentes—csongrádi uradalmat úgy osztot­ták fel, hogy Csongrád és Szegvár teljes egészében István grófé lett, Hódmezővásárhe­lyen és Szentesen pedig osztozott Lajossal és Györggyel (a puszták és kertészségek fölsorolását és a birtokrészek számadatait — telek, hold, egyéb haszonvételek — itt mellőzzük). Mindhárom városban ispánság működött, a közös kormány Derek- egyházán székelt.

160

Ezekkel a birtoklástörténeti eseményekkel párhuzamosan jócskán megváltozott a földesurak és az úrbéres települések viszonya is. A 18. sz. közepétől, de különösen az 1767. évi úrbéri rendelet után az addigi, viszonylag tágabb, lazább kapcsolatot egyre szorosabb függés váltotta fel. A földmérők felmérték a határokat, a kiosztott telkek állományát rögzítették, a szolgáltatásokat az urbárium szerint pontosan meg­határozták és be is hajtották, ez utóbbival az úrbéres terheket szokatlan mértékben megemelték. A szolgáltatások szerkezete is hátrányosan változott. Több lett a termé­szetben követelt szolgáltatás, különösen a robot a majorságok növekedése miatt. Az úrbéres községektől megtagadták korábbi bérleteiket és haszonvételeiket, a meg­maradtak bérleti díját megemelték, az úrbéres telki állományt a földmérések során durván megcsonkították. A földesúr törvénytelen hatalmaskodásai napirenden voltak, különösen Waldstein Emmánuel kormányzása idején. Ez az időszak egyébként is egybeesett a francia háborúk végével, a dekonjunktúrával és a pénz leértékelésével, emiatt különösen fájdalmas volt az úrbéres lakosság számára. A zselléresedés jóval felülmúlta az országos átlagot, üteme pedig felgyorsult.

A gazdasági helyzet romlása és a feudális kötelékek szorítása, a „régi szabadság” felmorzsolódása mindhárom városban ellenállást váltott ki. 1772-ben Bálint János csongrádi bírót vasra verve hurcolták a vármegye szegvári börtönébe, mert az urbá­rium ellen lázított. Vásárhelyen Dajka Jánost és társait megbotozták és börtönbe vetették. Szentesen az 1815. évi tisztújításkor valóságos zendülés tört ki a földesúri önkény és az uradalommal együttműködő városi tanács ellen. 1816-ban Vonyó Sándor csongrádi zsellér földet kért az uradalomtól, és zsellértársai nevében szembe­fordult a tanáccsal. 1817-től Hódmezővásárhelyen Dús István, Rákos Mihály és Kristó András Ferenc álltak egy olyan népmozgalom élére, amely a törvénytelen szolgáltatások és a földcsonkítások ellen irányult. Az „igazságkeresők” végigjárták városuk, az uradalom, a vármegye és a Helytartótanács fórumait, Bécsbe is elzarán­dokoltak, végül mégis börtönbe kerültek, és eltiltattak a rendzavarástól. Mozgalmaik különböző indíttatásúak voltak, néhány szempontból azonban világosan azonosak: az uradalom szűkebbre szabta a boldogulás lehetőségeit, törvénytelenül hatalmas­kodott, mindhárom város vezetői összejátszottak a földesúrral, a vármegye pedig az uradalmat támogatta.

Az 1827. évi birtokosztályt követő esztendőben országos adóösszeírás és megyei népösszeírás is volt. A consriptiók itt legfontosabb adatai:

Hmv.-hely Szentes Csongrád Szegvár

Úrbéres telek 1161,000 554,775 355,125 79,625Ebből nemesé 26,000 36,125 6,750 0,250Telkes jobbágy 1164 625 350 155Házas zsellér 2275 1491 854 272Házatlan zellér 1024 729 534 175Iparos és segéd 516 413 127 7A szakmák száma 27 30 20 5Kereskedő 17 24 7 1Honorácior 3 5 — —Ház 3 429 2 117 1 184 423Úrbéres lakos 28 316 16 134 11 319 3 977

(A telki állomány Csongrádon 36 hold/1200 négyszögöl szántó és 22 hold legelő, a többi helységben 34 hold/1100 négyszögöl szántó és 22 hold legelő volt.)

161

Az úrbéres helységekben az uradalom akkor már maradéktalanul érvényesítette törvényhatóságát, vagyis e vonatkozásban a közigazgatásnak és a jogszolgáltatásnak a törvényekben meghatározott és a szokásokon alapuló gyakorlását, ill. felügyeletét. Az évenkénti tisztújításkor élt a bírójelölés jogával, ellenőrizte a költségvetést és a számadásokat, kezelte az árvák vagyonát, ragaszkodott az úrbér alá eső ingatlanok adásvételének bejelentéséhez, a végrendeletek hitelesítéséhez és a katolikus egyház patronálásához. Az igazságszolgáltatást a nagyobb tekintetű ügyekben úriszéke szá­mára tartotta fenn. Átengedte viszont az esküdt- és jegyzőválasztásnak, valamint a tisztviselők és alkalmazottak kiválasztásának jogát, az állami, a katonai, a megyei, a városi és a földesúri adók és szolgáltatások felosztását és beszedését. Megengedte, hogy a 12 tagú tanács a lakosok kisebb tekintetű polgári pereit, vétségeit és kihágásait megítélje. Akaratát levélben vagy körlevélben vagy helyi tisztviselője szóbeli utasítá­sában közölte.

A vármegye alispánja vagy szolgabírája közbejöttével érvényesítette fennhatósá­gát. Hódmezővásárhely a tiszántúli járás hódmezővásárhelyi, Szentes a tiszántúli járás szentesi, Csongrád a tiszáninneni járás csongrádi kerületéhez tartozott.

Nehéz lenne felderíteni az okát, de tény, hogy a három város — annak ellenére, hogy ugyanazok a bajok gyötörték — nem tett kísérletet akcióinak összehangolására. Vásárhely szinte állandóan perben volt az allodizálás, a földcsonkítások, később a legelőelkülönítés miatt, az örökváltságig azonban nem jutott el. A szentesiek 1817- től folytatták úrbéres perüket a közös legelők ügyében, és 1835-ben váratlanul min­dennemű úrbéres adózás örökös megváltását ajánlották az uradalomnak. Lajos gróf, aki testvérei nevében is tárgyalt velük, elfogadta az indítványt. 1836. január 10-én a földesurak megbízottai és Szentes birtokos lakosai aláírták a örökváltsági és a a legelőelkülönítési szerződést, s ezzel az immár régen húzódó úrbéres pert is elhagyták.

Áz örökváltsági szerződésben a földesurak átadták a törvényhatóságot (a köz- igazgatást és a jogszolgáltatást), a külső és a belső telkeket, az uradalom Szentesen levő épületeit és mindezek jövedelmét, mindenféle haszonvételt és a birtoklással járó kötelezettségeket. Mindezért a város fizet 1000 császári aranyat azonnal, 1,357 072 Ft 47 kr-t ezüstben, két részletben, legkésőbb 1837. január 1-jéig. Ez a summa 25 évi földesúri szolgáltatás összege volt.

A vármegye támogatta az örökváltság eszméjét, országgyűlési követei számára adott utasítása a megyei nemesség nagyobb részének véleményét fogalmazta meg:

„...nem tsak az látszattatik megállapítandónak lenni, hogy az urbariális tartozá­sok eránt a jobbágy földesurával örökös kötésre léphessen, hanem az is, hogy a földes­úr megegyezésével ugyanaz urbariális teleknek tulajdona is az egyességre lépő job­bágyra szállhasson.”

Az 1836:8. te. meg is engedte az örökváltságot, az uradalom birtokain pedig éppen az 1830-as években hódított nagy tért a bérgazdálkodás a robot felváltására. A gr. Károlyi Lajos főispáni helytartó által vezetett vármegye — noha maga a gróf konzervatív volt — pártolta a műveletet.

A szentesi örökváltsági küzdelmek vezéralakja Boros Sámuel jegyző volt. Az 1816. évi „zendülés” idején választották meg az „igazságkeresők”, 1818-ban ugyanők buktatták meg. Művelt, a jogban jártas férfiú volt, 1825-tól folyamatosan töltötte bejegyzői tisztét. Az úrbéres pert ő vitte a város nevében. Amilyen mértékben élvezte a szentesi gazdák nagyobb, józanabb részének feltétlen támogatását, olyan mértékben érezhette az uradalom ellenséges mesterkedéseit. Az örökváltság az ő személyes műve is volt: nagyszerű eredményeiben és keserű következményeiben egyaránt részesült.

162

A szentesiek a kitűzött határidőre nem tudták előteremteni a hatalmas váltság- összeget, ezért 1837. április 19-én pótszerződést kötöttek a grófokkal. Ennek értel­mében a hátralevő összeget 20 év alatt törlesztik le évi 5 %-os kamattal, a kétharmad summa lefizetéséig haszonbéresként élvezik a megváltás alatt álló javakat, a tartozás zálogául 20 000 hold földet kötnek le a grófok számára.

A pótszerződés 13. pontja értelmében a Klauzál Gábor alkotta ideiglenes város- igazgatási szabályrendelet, a coordinatio szerint kellett kiépíteni szabad Szentes városa új igazgatási és jogszolgáltatási rendjét, amely tulajdonképpen megvalósította a ren­dezett tanácsú jogállást és városszervezetet. Boros Sámuel lett a főbíró, a belső tanács polgári peres úriszékként és büntetőbíróságként is működött, a külső tanács valójá­ban képviselő-testület volt, a város jól fizetett szaktisztviselőket alkalmazott. Egyetlen erős szál fűzte továbbra is az uradalomhoz: a pártfogó (protektor) személye, aki minden testületben elnökölhetett, korlátlan kezdeményezési és ellenőrzési joga volt, és senkinek sem tartozott felelősséggel. A pártfogó maga Klauzál Gábor, Csongrád vármegye első fizetésbeli táblabírája, 1832—1836. évi országgyűlési követe (később 1843—1844. évi országgyűlési követe, Csongrád város 1848. évi országgyűlési képvise­lője, az 1848. évi első felelős magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere) volt. Néhány hétig irányíthatta az általa életre hívott szabad, polgári városszervezetet, majd elszenvedte annak bukását.

Boros Sámuel javaslatára ugyanis az 1837. augusztus 20-i közgyűlés egyoldalúan felmondta a coordinatiót és a pártfogói tisztet, s ezzel magára vonta a grófok, a vár­megye és a központi kormányszervek rosszallását és annak következményeit. 1840. szeptember 29-én a helytartótanácsi rendeletre összeült vármegyei törvényszék megsemmisítette Szentes új igazgatási rendjét, és visszaadta a törvényhatóságot az uradalomnak. Ezzel Szentes visszasüllyedt az 1836:9 te. szerint működő jobbágy­község állapotába, azzal a lényeges különbséggel azonban, hogy lakói nem földesúri szolgáltatásokat teljesítettek, hanem haszonbérlőként a váltságösszeget törlesztették. Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy a főispáni helytartó székében 1839-től 1842-ig a liberális György gróf ült.

Boros Sámuelt újra főbíróvá választották. Ezután azonban a korábbiaknál jóval hevesebb és alattomosabb támadások fenyegették. Már 1833-ban önkényeskedéssel és anyagi visszaélésekkel vádolták meg az uradalomnak a városban élő alkalmazottai és tisztviselői. Akkor a királyi tábla fölmentette. A váltsági küzdelmek idején a szen­tesi nemesek egy csoportja és Szépe Pál „igazságkereső” békebontói állandóan támadták. 1840-ben a vármegyei törvényszék kitűzte a nemesi voltát vitató pert. 1842-ben a szokásjogot felrúgva az uradalom nem jelölte a főbíróválasztáson. Ugyan­csak 1842-ben pazarlással és sikkasztással vádolták, a számvevői úriszék el is marasz­talta majdnem 16 000 Ft-tal, vagyonát zár alá vették. Úgy látszott, hogy Szentesen sikerült az uradalom számára kívánatos rend helyreállítása, amikor Csongrádon is kiütött a botrány.

Az uradalom a maga szempontjából helyesen ismerte fel: egy művelt, jogilag jól képzett, megfélemlíthetetlen, népszerű, ambiciózus férfiú kényelmetlen, sőt vesze­delmes lehet számára az úrbéres városaival folytatott nagyszabású műveletek — az úrbéres perek, a legelőelkülönítés és az örökváltság — során. Föltételezhetjük, bár nem tudjuk biztosan, hogy amikor 1843-ban Makay László megpályázta Csong­rádon a jegyzői állást, Lendvay Lajos uradalmi ügyész tudatában fölrémlett a szom­szédos város első emberének alakja. Makay László művelt, jogilag képzett, bátor, ambiciózus ifjú férfi volt, s a választás eredménye szerint népszerű is. Azonnal meg­vétózta. S ha már megtette, ragaszkodott is hozzá, mert mögötte állt a hatalmas uradalom, a csongrádi gazdák egy része magával a főbíróval az élen és a vármegye,

163

amely mindig készségesen igyekezett félreállítani Boros Sámuelt is. Hogy Makayban valóban megvannak-e Boros kvalitásai, eló're nem lehetett tudni; jobb a kígyótojást széttaposni. Kár lenne, ha a legelőelkülönítéssel helyreállt békesség megbomlana Csongrád úrbéres mezővárosában.

Pedig a legelőelkülönítés sem zajlott le simán. Az 1836:6. te. értelmében a csong­rádi gazdák, 1230 telek- és háztulajdonos, felkérték a vármegyét a közös legelő és rét elkülönítésére. A Klauzál Gábor vezette megyei küldöttség lebeszélte a csongrádiakat arról, hogy visszaköveteljék a szerintük törvénytelenül elvont 300 sessiónyi (6600 hold/1200 négyszögöl) közös legelőt, és 1839-ben tető alá segítette a szerződést, úgy, hogy a megmaradt közös legelőkből futotta az uradalom és az úrbéres lakosok járan­dóságára is. Közben azonban a bor- és gyümölcs-, valamint a báránydézsma ügyé­ben is úrbéres per volt folyamatban a felek között, a városon belül pedig a telkes gaz­dák és a házas zsellérek között a legelő- és rétilletmény, valamint az utóbbihoz kap­csolódó nádlási arány miatt. Ezek a perek az 1840-es években is folytak, ezért az ura­dalom különösen érzékenyen reagált a csongrádi ügyekre. Brüneck József igazgató, aki teljhatalommal képviselte István grófot, igen kihívóan viselkedett a tárgyalások során, ezzel is hozzájárult, hogy Csongrád 1845-ben örökváltságban vélte megtalálni a kibontakozás útját.

3

1843. február 26-án rendkívüli jegyzőválasztásra gyülekeztek a csongrádi birto­kos gazdák. Nemrég hunyt el Tóth István — aki hosszú ideig, legalább 30 esztendeig köztiszteletben álló nótáriusa volt a városnak —, ezért a már idézett törvénycikk szerint nem várták meg a szokásos tisztújítási napot, november első vasárnapját. Ámbár a törvény értelmében a jegyző személyére nézve sem a földesúrnak, sem a tör­vényes bizonyságként jelen levő Rónay Mihály kerületi alszolgabírónak nem volt jelölési joga, ők egyetértésben a nyolc jelentkező közül két jelöltet ajánlottak a szava­zók figyelmébe. Ludvig Lénárd katonai biztost — noha szegedi születésű volt — mindenki ismerte Csongrádon, hiszen már tizedik éve állott a város szolgálatában, Makay Lászlót — noha helybéli születésű volt — csak kevesen. A szóbeszéd szerint a választás előtt Lendvay Lajos uradalmi ügyész kijelentette, hogy itt más nem lesz jegyző, csak Ludvig; Makay László apja, Makay András árvagyám pedig azoknak ígért kölcsönt az árvapénztárból, akik a fiára szavaznak.

A nép többsége az ifjú Makayra voksolt. Erre az uradalmi ügyész megtagadta jóváhagyását, s a választott jegyző nem foglalhatta el hivatalát. Lendvay arra hivat­kozott, hogy Makay nem mutatta be iskolai bizonyítványait, feddhetetlenségét iga­zoló okmányait, s viselt dolgairól „jellempiszkító hírek szárnyaltak és szárnyalnak jelenleg Csongrádon”. Az uradalom képviselőjét Sági Mihály bíró és néhány tucat módos gazda is támogatta. Az uradalom és Makay is a vármegyéhez fordult igazsá­gért. Makaynak szerencséje volt, hogy ebben az évben kitűnő liberális főispán állott a megye élén Földváry Gábor személyében, az alispán Kárász Benjamin, az egyre liberalizálódó megye országgyűlési követe Klauzál Gábor volt: így reménye lehetett a hatalmas uradalommal szemben is. A nemesi közgyűlés az ügy kivizsgálásával előbb Rónay Mihály alszolgabírót, majd az április végi tisztújítás után Müller (1845-től Őrló'sy) Ferenc vármegyei főügyészt bízta meg, aki a tiszántúli járás alszol- gabírájának, Bene Lajosnak és esküdjének, Bogyó Mihálynak a bevonásával még abban az évben lefolytatta a vizsgálatot. Az eljárás idejére Ludvig Lénárdot bízták meg a jegyzői teendők ellátásával.

Az ügyben két alapvető kérdés merült fel: igazak-e a Makay ellen felhozott vádak, s joga van-e az uradalomnak a vétóra. Az uradalmi ügyész összegyűjtötte

164

a vád bizonyítékait, és a törvényre hivatkozva kitartott a jóváhagyás megtagadása mellett. Makay László beszerezte a szükséges igazoló iratokat, és ugyanazon 9. tör­vénycikk 1. paragrafusának (4) bekezdésére apellált, amely így szólt:

„Egyéb iránt azok a Községek, mellyek eddig Jegyzőjüket s Elöljáróikat az Uraság minden befolyása avagy jóváhagyás nélkül szabadon választották, s illetőleg felfogadták, ezen szokások mellett ezen túl is meghagyattatnak.”

Makay László és számos csongrádi lakos szerint Csongrádon az uradalom emberemlékezet óta nem avatkozott bele a jegyzőválasztásba. Ez valóban így volt, csakhogy az elhunyt Tóth István legalább 30 évig, ha nem tovább volt egyhuzamban a város nótáriusa, tehát mikor érvényesíthette volna ezt a jogát? De ha a legöregebb emberek emlékezete elhomályosult volna is az 1810-es évek eleje óta, Mária Terézia 1767. évi úrbéri rendeletét ismerniük kellett a törvénytudó embereknek, hiszen az az úrbéres községek belső igazgatásáról is rendelkezett. A 9. fejezet 1. §-ában ugyanis világosan benne van : „...az Nótáriust és Esküteket az Község maga földes Ura-nélkül választ, és el-is botsáthattya”. Az 1836:9 te. 1. §-ának korábban idézett 4. bekezdése azonban egymás mellett és nem egymástól megkülönböztetve említi az elöljárókat és a jegyzőket, amit úgy is lehet magyarázni, hogy ami az egyikre érvényes, az a másikra is vonatkozik. Márpedig az uradalom Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Szegváron és Csongrádon is élt a bírójelölés jogával — Szentesen 1842 novemberében vissza is élt vele —, s a jogszabályok látszólagos ellentmondását vagy inkább nem tökéletesen pontos fogalmazását kihasználva most a jegyzőválasztásba is beavatkozott: a jelö­lésben is részt vett, az eredményt pedig megvétózta. Ami pedig a Makaytól a törvény által megkövetelt „jó erkölcsöt és ügyességet”, vagyis alkalmasságot, képességet illeti, ennek ki kellett derülnie a megyei főügyészi vizsgálatból. Mert ha a vármegye közönsége, azaz nemesi közgyűlése Makayt alkalmasnak találja, az uradalom sem vonhatja meg hozzájárulását.

Az uradalom és a megválasztott jegyző vitájából nem lett úrbéres per, mert Csongrád Város Tanácsa nem állt ki Makay mellett, és így nem bízta az ügyet a me­gyei törvényszékre. A vármegye közigazgatási úton kereste a „nehézségek elintézését”, bár meg kell jegyezni, hogy a feudalizmus korában a közigazgatás és a törvénykezés nem vált el élesen, csak ugyanannak a törvényhatóságnak a két működési formája volt. A vármegye közgyűlése egyben törvénykezési hatóság is volt, s döntései az ura­dalomra nézve is kötelező érvényűek voltak.

4

Makay Lászlónak először tehát „ügyességét”, vagyis képzettségét kellett igazol­nia. Utólag, mert a választás előtt ezt elmulasztotta. Abban bízott, hogy édesapját, az árvagyámot mindenki ismeri Csongrádon, s az ő pályája, amely még ritkaság- számba ment egy alföldi mezővárosban, legalább szülei jóvoltából nem maradt rejtve, így is lehetett, hisz őt választották meg. Most pótlólag beszerezte és a szolgabíró elé tárta bizonyítványait.

Ezekből és más forrásokból kiderül, hogy 1811. május 21-én született Csongrá­don. Apja Makay András, anyja Pikó Sára. Katolikus nemesi család sarja volt. Makay András az árvapénztárt kezelte. László fia az alsóbb iskolát valószínűleg szülővárosában, középiskoláit — gyaníthatóan és legalábbis részben — Pesten végezte. 1832-ben beiratkozott a Magyar Királyi Tudományegyetem Jogi Karára, s ott két tanévet töltött. Elsó'osztályú minősítést kapott egyetemes közjogból, magyar közjog­ból, az Osztrák Monarchia és Európa statisztikájából, bányajogból, római jogból, közigazgatástanból és váltójogból. Büntetőjogból és birtokjogból nem tett vizsgát.

165

Erkölcsét és magatartását is elsőosztályúnak minősítette az egyetem. 1834-ben abba­hagyta — szándéka szerint csak félbeszakította — jogi tanulmányait. A két tanévben letett vizsgák azonban már bőségesen elegendők voltak a jegyzői álláshoz, s az ezekről szóló bizonyítványt az egyetem már 1843. március 2-án kiadta.

Makay László azonban több oldalról is bizonyítani kívánta „ügyességét”. To­vábbi tizenkét bizonyítványt juttatott el a vizsgálatot végző szolgabíró útján a vár­megye főügyészéhez. Ezek szerint a minden kétséget kizáróan hiteles — datált, aláírt és viaszpecséttel ellátott, sőt egyes esetekben hatóságilag is hitelesített — testimóniu- mok szerint 1826-tól 1831-ig Verán György, 1834-ben Staibl József pesti polgárok, 1835—1836-ban Nasch Móric csongrádi vaskereskedő gyermekét instruálta házi­tanítóként. 1834—1835-ben két esztendeig Magyary Antal királyi táblai ügyvédnél folytatott joggyakorlatot. 1837 második felében Széplaki Petrichevich Horváth Lázár író írnoka volt. Mindenkitől a legkitűnőbb bizonyítványokat kapta, volt munkaadói valósággal áradoztak róla: dicsérték hozzáértését, eredményeit, pontosságát, erköl­csét. 1838 szeptemberétől 1839. február elejéig a Magyar Tudós Társaság titkári hivatalának helyettes írnoka, 1839. február 9-től 1842. november 10-ig rendes írnoka és „javítója”, azaz szövegkorrektora volt: ezt gróf Teleki József akadémiai elnök, gróf Széchenyi István másodelnök, Schedel (Toldy) Ferenc titkár és báró Jósika Miklós akadémikus hivatalosan igazolták. Szerintük Makay „kötelességeiben híven, buzgón, s a szükséges ügyességgel járt el, s magát mind értelmes szorgalmával, mind csinos és jó viseletével dicséretre méltóvá tette”. 1839. június elejétől 1841 végéig az Athenaeum segédszerkesztŐjeként dolgozott, s Bajza József szerkesztő tanúsága szerint „magát a köréhez tartozó minden rábízott dolgokban nem csak ügyes és pon­tosnak bizonyította, hanem erkölcsi jellemére nézve is a legdicséretesebben viselte”.

Szép, tipikus értelmiségi karrier kezdő lépéseit kezdte meg. Hazatérésének okát a rendelkezésre álló források alapján legfeljebb találgatni lehet. Talán Csongrád vár­megyében akart politikai karriert csinálni? Talán családi okok vezérelték? Nem tud­juk. Makay László mindenesetre annyira biztos volt megválasztásában, hogy az Akadémiánál és a Pesti Hírlapnál levő állását is felmondta, hogy hazatérjen szülő­városa jegyzői székébe.

A váratlan uradalmi óvás után visszatért Pestre, visszakapta helyét a Pesti Hírlap szerkesztőségében, és Szabados Antal ügyvédet bízta meg jogi képviseletével, a vizs­gálatot lebonyolító Bene Lajos szolgabíróval pedig levelek útján tartotta a kap­csolatot.

Lendvay Lajos uradalmi ügyész vádja szerint Makay László akadémiai bizonyít­ványa hamis volt. Amikor Makay új bizonyítványokkal igazolta az első hitelességét is, már csak gyanúsnak minősítette. A Sági Mihály bíró vezetésével Makay ellen fordult csongrádi elöljárók és gazdák Tóth István volt jegyző özvegyétől megszerezték azokat a leveleket, amelyeket Makay nyolc évvel korábban, 1835-ben írt a jegyzőnek. Fiától, Tóth Sándortól szintén megkapták akkoriban atyjához írt leveleit, s ezeket kiszolgáltatták az uradalmi ügyésznek. Az özvegy és fia külön-külön is írásbeli nyilatkozatban vádolták meg Makayt. Ezeket a leveleket felolvasták az 1843. március 13-i megyei közgyűlésen is.

5

Mik voltak azok a vádak, amelyek szerint a megválasztott, de felfüggesztett jegyző „erköltsi tekintetben nem tsak gyanús, sőtt magát tetleges megrovatásokkal is bélyegzetté”?

Az előtárt dokumentumok szerint Makay László 1835-ben Tünde Lászlóra

166

változtatta a nevét, pesti háziasszonyával gyanús viszonyba keveredett, 25 váltó­forintot (10 ezüstforintot) elidegenített, „tsavargó Színész Társaságokhoz csatlakoz­ván ... Szegeden is jádzogatott” .

Valóban, Makay László egy 1835-ben, Pesten kelt levelében arra kérte Tóth István jegyzó't, hogy a neki írt leveleket Tünde László jurátus úrnak címezze. (Ezt a nevet alighanem színészként vette fel.) Két hónappal később azonban már azt kívánta Tóth Istvántól, hogy ismét a Makay nevet írja a neki címzett levelekre. Színészi múlt­járól ő maga sohasem nyilatkozott, de bizonyára nem tartotta szégyellni valónak. A második és a harmadik vád azonban veszedelmes volt.

A levelekbó'l fordulatos történet rajzolódik ki. 1835-ben Tóth István Sándor nevű iskolás fia cseregyerekként Pestre került. Ott egy Richter nevű folttisztító ipa­rosnál kapott kosztot és kvártélyt. Helyette Tóth Istvánék Csongrádon egy pesti gyereket fogadtak volna. A cserét Makay László közvetítette: házigazdája kislánya utazott le Tóthékhoz magyar szóra, de Makay szerint azzal a feltétellel, hogy Tóthék 50 váltóforint ráadást fizetnek két részletben. Ezt rövidesen át is vette Tóthnétól. Makay László Tóth Sándor odaköltözésekor már majdnem fél éve Richteréknél lakott, s iskolás gyerekek instruálásával is foglalkozott.

Richterék kedvesen fogadták Sándor gyereket. Richterné a kedvenc ételeivel traktálta, Makay segített neki a tanulásban. Amikor viszkető kiütések jöttek ki rajta, Makay fürdőbe vitte — Ő maga is megfertőződött —, az asszony orvossággal kene- gette. Sándor is elégedett volt: „édes bátsi, én szeretek itt lenni” — mondogatta pat- varista pártfogójának, Makaynak. A jó viszonyt az sem rontotta meg, hogy Richterné és Makay néhány alkalommal kisebb lopáson kapták rajta Sándort — legalábbis „rendelt felvigyázója és oktatója” szerint.

Október vége felé azonban a helyzet tarthatatlanná vált. Richter és felesége egyre gyakrabban és hangosabban veszekedtek, és rosszul bántak Sándorral is. Megverték, ocsmány szavakkal szidalmazták, de a fiú akkor nem panaszkodott, így Makay sem tudott róla. Egy veszekedés alkalmával Makay figyelmeztette a házigazdát, mire Richter durván kiabálni kezdett. Makay felmondta a lakást, és megfenyegette, hogy följelenti. Erre Richter bocsánatot kért, és finom csemegékkel engesztelte ki lakóit. Néhány nap múlva vacsora közben Richter a földre borította Sándor elől a lábast. Makay tiltakozására Richter lökdösődni kezdett, mire akkora pofont kapott, hogy kiserkent a vére. Ennek ellenére újra bocsánatot kért, de a gyanútlan Makayt feladta. A Pest megyei központi járás szolgabírói hivatalában az esküdt ismertette vele a vádat: Richter két látlelettel bizonyította a verést, és azt állította, hogy Makay „a feleségével tart”. A látleletek egyike egy nappal előbbre volt datálva, mire az esküdt az eljárást megszüntette, Makaynak pedig azt tanácsolta, hogy költözzék el. November 23-án Makay a terézvárosi Lázár utca 1389. szám alatt, az Arany Csaphoz címzett fogadó­ban bérelt szobát. Itt ágynak esett. Csak 29-én tudta meg egy látogató hölgytől, hogy Tóthék pesti rokonai, Liptai Lajos és felesége magukhoz vették Sándort. Makay László emberségére utal, hogy a történtek után azt írta Tóth Istvánnak: „Csak kérem a kis leánykával [tudniillik Richterék lányával] rosszul nem bánni, mert az ártatlan nem oka szülői hibájának.”

Liptaiék már korábban is igyekeztek befeketíteni Makay Lászlót Tóth István előtt, sőt Sándort is rábeszélték, hogy ezt tegye. A derék nótárius azonban — noha Makayt is megfeddte — átlátott az intrikák szitáján. Liptaiékat bajkeverőnek tar­totta, és elfogadta Makay magyarázatait. Most azonban, hogy Sándort magukhoz ragadták, Liptaiék gyalázkodó levelekben mocskolták be Makay Lászlót. Sándort hazavitte az apja Csongrádra. A szokatlan eset nagy feltűnést keltett, vad pletykák indultak meg. Sándor élénk fantáziával illesztette egymáshoz a valóság töredékeit és

167

a képzelet rémképeit. A csongrádi kaszinóban is kedvelt szórakozás lett Makay László Pesten viselt dolgait pertraktálni.

Az ügy egy idó' múlva elaludt. Tóth István a két részletben felvett 50 váltóforintra elfogadta Makay mentségeit: 25-ért tanította Sándort, a másik 25-öt megadja, mihelyt lesz miből. Föltehetó'en nem is kívánta behajtani rajta. Az sem lehetetlen, éppen ő biztatta arra, hogy célozza meg a csongrádi jegyzői hivatalt, mert 1837-ben Makay benyújtotta pályázatát arra az esetre, ha a jegyzői szék megüresednék. Akkor azt a választ kapta, hogy majd akkor jelentkezzék, addig is szerezze be a megfelelő bizo­nyítványokat. Minthogy azonban Tóth István tovább szolgált, az ügyet nyilván Makay is levette a napirendről, és ezzel lehetőséget adott alkalmasságának kétségbe vonására akkor, amikor 1843. február 26-án azokra oly nagy szüksége lett volna.

6

A választás és az uradalmi óvás után összehangolt hadművelet indult Makay végleges megbuktatására. Siettette a fegyverek köszörülését az is, hogy a vármegye nemesi közgyűlését március 13-ra hívták össze, és Makay ellenségei dűlőre akarták vinni az ügyet, mielőtt a megválasztott, de felfüggesztett jegyző is fölkészülhetne a harcra. Az uradalmi ügyész köré tömörülő párt, amely Ludvigot támogatta, nem reménykedhetett abban, hogy Makay nem tudja majd előterjeszteni az „ügyességét”, azaz a felkészültségét, alkalmasságát bizonyító okmányokat. Ezért minden erejüket a megválasztott jegyző erkölcsi szétzúzására vetették be.

Tóth Sándornak a jegyzőválasztás napjaiban Pesten kellett az ügyeit intéznie. Fűszerüzletet akart nyitni. Segédként dolgozott egy Siebreich nevű pesti kereskedőnél, s éppen ezekben a napokban szerezte be az árut. Siebreich az első szállítmány portékát csak készpénzért volt hajlandó eladni, s csak akkor, ha Csongrádon van a bolt. Ezért Sándor arra kérte özvegy édesanyját, nemzetes Nagy Borbála asszonyt, adja el a Tisza-oldali szőlőt, és siettesse a bolt felépítését a ház megtoldásával. Ugyanebben a levélben — amely Pesten, március 6-án kelt — a következőket írta :

„A midőn kedves Asszónyám Levelét megkaptam, mellyben mindeneket elvé­geztem, a mit lehetet, Makai Lászlónak az egész sora abból áll, hogy ő egy nagy gaz­ember, hogy ha azt kell írnom, egy az, hogy ő Szegeden Komádiás volt, mert én már jádzani láttam, már pedig, itt Pesten olly Kázúst vagyis esetet tett, melly az Isten előtt sem felejthetős el, nem hogy még az ember előtt, hogy ő egy olly Embert szerentsét- lené vagy is egész koldúsá tett, hogy házrul házra koldúlni jár, az nevezetes Richter, nem külömben én tsak annyit írhatok, hogy Makai, vagy is úgy elformált nevű Tünde Lászlót a sógorom, Liptai szemem előtt kísértetett a Vármegye Házába a Richter flekputzer sorsafelűl. — mert itt mind a felesége az Richternek, mind pedig Makai Lászlóra gyanú volt, és nintsis máskép az egész, hogy ez a kettő lopta meg a Richtert, és ez a kető tete Gazdag Richter Flekputzer mestert koldúsá, mert ez a kető együt tartott, és együtt éltek, mire nézve Makai Latzitól Gyermekei is lettek Richter- nének tőle, és szegény, maga Richter most tsak koldulással keresi élelmit, mire nézve az előtt ezrekkel birt, mikor én hozá jötem tserébe, itt most bizonyságot tanút, nehezen talál az ember, mert Richter flekputzert nem lehet megtalálni itt Pesten, mert tsak ő és én tudok Makai Latzi sorsáról, én most a napokba a serházban őszve jöttem Makai Latzival, mellyben egyrűl másról elő hozódtunk, hogy Ő Csongrádra többé nem akar menni, mert ő neki jobban megy itt sora Pesten, mint othon, tehát ő azt mondja, hogy ő nem is vágyódik haza, mert azt mondja, hogy annélkül is van elég, a ki Uram Atyám helyére ásítoznak.”

168

Másnap, 1843. március 7-én kelt a Sági Mihály bíró mögött felsorakoztatott néhány tucat csongrádi polgár levele az uradalmi ügyészhez, amely ugyanazokat a vádakat hangsúlyozta. Tóth Sándor levelének egy-két kifejezése és a két levél helyen­ként szó szerinti egyezése azt a gyanút eró'síti meg, hogy a levélírók ugyanabból a kot­tából énekeltek. Mindenesetre Lendvay Lajos uradalmi ügyész az összegyűjtött levele­ket — Rónay Mihály csongrádi kerületi alszolgabíró útján — a március 13-i megyei közgyűlés elé terjesztette.

Mint már korábban említettük, ez a közgyűlés rendelte el a vizsgálatot. Makay azonban május 25-ig nem tudott hozzájutni azokhoz az iratokhoz, amelyekben becsü­letét megtámadták. „Audiatur et altera pars”, hallgattassák meg a mási fél is — kérte, de mint ahogy ellenfelei is csak utcai, kaszinói és kocsmai hírekbó'l szedték össze vádpontjaikat, ő is csak a sötétben tapogatódzott. Mindenesetre beszerezte a már említett bizonyítványokat, de a vádaskodás alapjául szolgáló leveleket még szeptem­berben sem láthatta, noha közben kétszer is járt otthon. A rágalom, legnagyobb fáj­dalmára, még spártai jellemű szülei és közte is „lélekveszedelmet okozott”.

Makay László hívei közben kideríteni vélték, hogy a március 7-re keltezett folyamodás tulajdonképpen 12-én, vasárnap kelt, az aláírókat úgy terelgették be az utcáról, az írástudatlanokat félrevezették a beadvány tartalmát illetően, s a beadványt magát nem más, mint Ludvig Lénárd, a behelyettesített jegyzó', Makay ellenfele szer­kesztette. Ezt Ludvig tagadta, és rámutatott arra a kétségtelen tényre, hogy a Makayt pártoló beadványt Szabados Antal ügyvéd szerkesztette, és Makay András nyújtotta be. Makay László egyik levelében a nepotizmust okolja a választása körüli zűrzava­rért. Igaza volt, bár a kései szemlélők szemében teljesen természetesnek látszik, hogy egy alföldi mezőváros életében a rokoni kapcsolatok igen fontosak voltak, sőt kiélezett helyzetben egyenesen döntő erejük volt.

Sem a júniusi, sem a szeptemberi vármegyei közgyűlés nem tudta lezárni az ügyet, amely tulajdonképpen a nyár végén kezdett igazán bonyolódni. Ekkorra Makay László már beszerezte a szükséges hiteles bizonyítványokat — korábban felsoroltuk őket —, sőt az illetékes egyházi és világi hatóságok tanúsítványait is jámbor és tisztes­séges magaviseletéről. Magánéletének homályos és gyanús mozzanatairól Ő maga ezt nyilatkozta:

„Az éretlen ifjúság nem annyira mindig gonoszságból, mint inkább meggondolat­lanság által könnyebben vetemedhetik ugyan némely tettekre, mint az évek sora által férfiúvá növelt s hivatását könnyebben felfogni tudó egyén; — de mindemellett is, bár soha nem akarok jobbnak látszani, mint a minő vagyok s voltam: kénytelen vagyok megvallani, hogy a vádakban felhozott vétkeknek soha részese nem voltam.”

Az elfogulatlan kutató azt mondhatja: lehet. A hálószobák titkait az okmányok nem fedik föl. Richter és felesége sokat veszekedtek, de amíg Makay ott lakott, gaz­dagok voltak. Ha Richter tönkrement is, nem Makay forgatta ki vagyonából, hiszen ő maga azután is igen szerényen élt.

Ellenségei tudták, hogy Tóth Sándor levele nem lesz elegendő bizonyítéka Makay erkölcstelen életmódjának. Előbb Ludvig Lénárd utazott Pestre, s ott fel­kereste Síp utcai szállásán Liptai Istvánt. Minthogy Ludvig korábban Csongrád megye, Liptai pedig Pest megye hajdúja volt, úgy vélte, rá tudja venni volt kollégáját egy Makayra nézve terhelő vallomás megtételére, s ennek érdekében Liptai fáradozá­sait jutalmazni is kívánta. Liptai azonban nem állt kötélnek. Augusztus végén Bálint György, Csongrád másik jegyzője Brandt János pesti szabót kereste föl hasonló céllal. Brandték azonban kiutasították, és kijelentették, hogy a „Makay László úr ellen felhozott ... pletykákat valóknak lenni nem bizonyíthatnánk — mivel mi őtet mindig becsületes Urnák ismerjük...” Makay László véletlenül találkozott is Bálinttal

169

az Úri utcában, felelősségre is vonta, mire Bálint nyilvánosan inzultálta. Mivel Makay ezekről a kísérletekről hivatalos jegyzőkönyveket vétetett fel és juttatott el Bene Lajos szolgabíróhoz, az erkölcstelenség vádját továbbra is csak Tóth Sándor levele, az ezen alapuló Sági Mihály-féle beadvány és az erre épülő uradalmi ügyészi előterjesztés támasztotta alá. Makay új testimóniumai pedig kifejezetten pozitív és közvetlen tanúságai voltak erkölcsös és feddhetetlen előéletének.

Az uradalmi ügyésznek már csak egyetlen ütőkártyája maradt: a 25 váltóforint ügye. Ez az összeg nem volt éppen jelentéktelen, kb. egy éves borjú ára volt. De azt is tudjuk, hogy a megboldogult jegyző ezt sohasem próbálta behajtani, hiszen Makay László épp eleget bajlódott a nehézfejű Sándor gyerekkel. Most az özvegyet vették rá arra, hogy írjon egy bizonyítványt megcsalattatásáról. Tóth Istvánná Nagy Borbála nemzetes asszony levelében megismételte és meg is toldotta mindama vádakat, ame­lyeket immár fűszerkereskedő fia összehordott. A levél is Sándor kézírásával készült, sőt a Sándor vörös viaszpecsétjét tették rá. Ugyanezen a napon, szeptember 10—11-én — ismét megyei közgyűlés volt! — Sándor is hasonló tartalmú levelet írt a szolgabíró­hoz, sőt megvádolta benne Makayt azzal is, hogy Richteréktől ellopott 500 forintot.

A két nyilatkozatra Makay László rövidesen választ adott. A szolgabírónak írt levelében sorra vette mindazokat a vádakat, amelyekkel illették, és megválaszolt rájuk. A szükséges hiteles bizonyítványokat bemutatta. A 25 forintos ügyet Tóth Istvánnal annak idején tisztázta, most is megmagyarázta. A színésztársulat nem „csavargó társaság” volt, s a művészet iránti buzgalmat csak az előítélet tarthatja pol­gári véteknek. Egyébként nem hiszi, hogy az uradalmi ügyész e vádat komolyan venné, „tekintvén azt, hogy a mostani Csongrád városa bírája egykor czimbalmos volt...”

7

Bene Lajos alszolgabíró ezzel összegyűjtötte mindazokat az iratokat, amelyeket a felek az ügyhöz csatolni óhajtottak, és átadta a terjedelmes aktát Müller Ferenc vármegyei főügyésznek. Nem lehet tudni, mennyi ideig tanulmányozta az ügyész az esetet, véleményét mindenesetre csak az 1843. december 11-i közgyűlés előestéjén fogalmazta meg. Akármilyen gyors munka volt is, a lényeget kitűnően összefoglalta:

„Ami az elsőt illeti [ti. a megfelelő iskolai és működési bizonyítványokat], a többször említett folyamodáshoz mellékletekben tsatolt s kérdés alá nem vehető eredeti oklevelei által a Tekéntetes Uradalomnak ellenvetése tökélletesen meg tzá- foltatik.

Ami a másodikat illeti [ti. a Csongrádon szárnyaló jellempiszkító híreket], e tekintetben a mellékletekben a nevezett ellen kissebb, különössen jurátus korában elkövetett ollyatén tettei idéztetnek fel általa véghez vitteknek, mellyeket az éretlen iífjúság nem annyira gonoszság, mint inkább meg gondolatlanságból tehette, és amely- lyekért élemettebb korában lakolnia visszás következmény. Mellyek következésében: a 836ik 9ik Törvény Tzik értelmében szavazat többségével elválasztott Jegyzőre nézve eszközölni kívánt uradalmi jóvá hagyás meg tagadását — nem tsak a figyelembe alig vehető ellen vetések kitsinyesége végett —, mellyek már most élemettebb korban erköltsi jellemét nevezetesebb okiratok példásnak igénylik, de más részről, mert a Tekintetes Uradalom — amint ezt számossabb lakosok alá írásával erősített s meg nem tzáfolt folyamodás igazolja — ugyan tsak a fel idézett törvény értelmében a jegyzők választásában soha béfolyással nem volt: — alázatos véleményem nem pár- tolhattya.”

A vármegyei főügyész tehát — még ha hevenyészve vetette is papírra szakvéle­ményét — éles szemmel látta meg a lényeget: Makay Lászlót képesítése alkalmassá

170

teszi a jegyzőségre, ifjúkori botlásai pedig, ha voltak is, nem foszthatják meg ettől az állástól. Ami pedig az uradalmi óvás jogosultságát illeti, Müller Ignác szentesi kerületi főszolgabíró éppen másnap jelentette a közgyűlésnek, hogy az uradalom Szentesen sem szólt bele sohasem a jegyzőválasztásba.

Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlése tehát 1843. december 11-én elutasította az uradalmi óvást, és Makay László választott jegyző elfoglalhatta Csongrád mező­város jegyzői hivatalát.

8

Aligha kétséges, hogy az 1843. évi jegyzőválasztás botrányai, elsősorban pedig az uradalom törvénytelen hatalmaskodása is hozzájárultak ahhoz, hogy 1845 elején a csongrádiak földesurukhoz, gr. Károlyi Istvánhoz fordultak, és azért esedeztek, hogy magukat minden úrbéri fizetéstől, tartozástól és szolgálattól szabad egyezséggel megállapítandó összeg lefizetésével megválthassák. A tárgyalások megindultak.

1845-ig a csongrádi gazdaság és társadalom egyenletes és arányos fejlődést mutat 1828-hoz képest. 358 úrbéres telken gazdálkodtak, ebből 30-on nemesek; 368 földes gazda, 880 házas, 870 házatlan zsellér, 233 kézműves és kereskedő, vala­mint 13 honorácior lakott a város 1246 házában. A lakosság teljes létszáma 12 289 volt.

A csongrádi örökváltság sokkal egyszerűbb műveletnek ígérkezett, mint a szen­tesi. A vármegye melegen pártolta, Kossuth Lajos ügyvédként vállalta a lebonyolí­tást, sőt a pénzkölcsönzést is. Az 1264 csongrádi háztulajdonos gazda egy 64 tagú választmányra bízta a szerződés előkészítését. A kikötött 600 000 Ft váltságösszeget végül is nem sikerült kölcsönözni, ezért 1846. január l-jétől a város haszonbérbe vette a megváltandó javakat, s a felek részletfizetésben állapodtak meg. A szerződést 1847. augusztus 30-án megkötötték, a legfelsőbb jóváhagyást azonban elmosta 1848 márciusa.

Makay László 1847 elejéig töltötte be a jegyzői tisztet. Ekkor atyja örökébe lépett: árvapénztárnok lett. Júniusban elhunyt a volt bíró, Sági Mihály, Makay ellen­fele, s a város közönsége őt választotta be helyette a váltsági választmányba. Tekin­télye és hitele is megnőtt: a kezesek 100 000 váltóforint (40 000 ezüstforint) erejéig álltak jót érte. 1848-ban nemzetőri szolgálatot teljesített, részt vett a délvidéki tábo­rozásokon, 1849-ben fölmentést kapott. Közben megnősült, négy gyermeke született. Ekkor már látni lehetett, hogy személye csak a fölvázolt összefüggésekben tett szert némi súlyra. Nem is hasonlítható a szentesi Boros Sámuelhez, aki 1848—1849-ben polgármesterként, a népfölkelésekben teljhatalmú polgári biztosként irányította városát. A szabadságharc leverése után Borost halálra ítélte a haditörvényszék, Makayt minden nehézség nélkül igazolta a purifikáló bizottság.

Ha életútjának ezen a pontján elbúcsúznánk Makay Lászlótól, egy tehetséges, művelt, de a kisvárosi életbe beleszürkült ember képe maradna meg bennünk, akinek az életében mégis volt egy nagy pillanat, amely egy korszak lényegét tartalmazta. S mert abban a pillanatban derekasan helytállt, megküzdött az utóvédharcot folytató feudális erőkkel, némi fenntartással akár kisvárosi hősnek is tarthatnánk. Makay László azonban nem volt az a kimagasló fa, amely vonzza a villámokat. Szorgos kis- hivatalnok lett belőle, anyagi gondokkal is küzdött — és végül a becsület útjáról is letért.

1859-ben kiderült, hogy az árvapénztár ellenőrével, egy árvaszéki ülnökkel és több városi tanácsnokkal bűnszövetségre lépett, és nagy összeget, 14 469 Ft 14 kr-t

171

elsikkasztott (a többiek ennél kevesebbet). Letartóztatása után 1861-ben megszökött, de rövidesen elfogták. Kis vagyonát — még magánadósságait sem fedezte a kb. 600 Ft-nyi érték — bírói zár alá vették, családja visszaköltözött Pestre, ő maga börtö­nében várta a vizsgálat végét. Jól megváratták: 1867-ben még nem született meg az ítélet, 1868-ban pedig már halott volt. Nem Csongrádon temették el.

Lendvay Lajos volt uradalmi ügyész — ha tudomást szerzett Makay László szomorú végéről — elégedetten állapíthatta meg: nem tévedett, az 1843. évi csongrádi jegyzőválasztáskor jó emberismerőnek bizonyult.

172

F o r r á s o k

A Károlyi-uradalom kialakulására H erczeg Mihály: A csongrád-vásárhelyi uradalom kiala­kulása (1709— 1848). In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből — a továbbiakban Tanulmá­nyok ... — IV. Szerk.: F arkas József. Szeged, 1980. 61— 127. p. Hódmezővásárhely és Szentes kora­beli történetére Hódmezővásárhely története I. Főszerk.: N agy István, kötetszerk.: Szigeti János. Hódmezővásárhely, 1984 és Sima László: Szentes története I. Szentes, 1914. Az 1828. évi összeírásra Barta László: Az 1828. évi országos összeírás Csongrád vármegyében. In: Tanulmányok ... V. Szerk.: Balzovich László. Szeged, 1981. 5—45. p. A szentesi örökváltságra, Boros Sámuelre és a szentesi városigazgatásra Barta László: A szentesi örökváltság. Szeged, 1979, Barta László— L abádi Lajos: Boros Sámuel. Szentes, 1986 és Barta László: Szabad Szentes városának képviseleti és igazgatási rendje 1837—1840-ben — Klauzál Gábor reformtervei. In: Tanulmányok ... X. Szerk.: Blazovich László. Szeged, 1986, 40—61. p. Szentes és Csongrád reformkori eseményeire Barta László kéziratai a két várostörténeti monográfiába. Makay Lászlónak a jegyzői szék elfoglalása utáni tevékenységére a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltárának irataiban a 849. és 1113/1847. megyei közgyűlési jkv. sz., a Csongrádi cs. kir. Megyehatóság 50/1851. sz. igazolóbizott­sági irata, a 234., 602. és 941/1861. megyebizottmányi jkv. sz. és az 1353/1868. sz. megyebizottmányi irat, valamint igen sok tisztiszéki, megyebizottmányi és árvatörvényszéki jkv. sz. Sajnos, a megyei büntetőtörvényszéki iratok nincsenek meg, a kritikus évek szolgabírói iratai is hiányoznak. A szeg­vári megyebörtönben raboskodók 1862. január 1-jén készült névsorában nem szerepel a neve. Az ügy aktáit ide-oda csatolgatták és küldözgették, végül nyomuk veszett. így nem ismerjük az ítéletet — ha ugyan megérte Makay —, sem a személyleírását, pedig az utóbbit a 602/1861. bizottmányi irat szerint felküldték köröztetés végett a Helytartótanácsnak. Nem tudjuk halálának időpontját sem. A szerző abban reménykedik, hogy mint a jegyzőválasztás minden irata is, egyetlen aktában elő­kerül véletlenül valahonnan.

173

GILICZE JÁNOS

F Ö L D E Á K K Ö Z S É G Á T T E L E P Ü L É S E 1845— 1846-B A N 1

Az ÚJRATELEPÜLÉSTŐL AZ ÁTTELEPÜLÉSIG

A török elleni felszabadító harcok idején sorra pusztultak el a hódoltságot többé-kevésbé átvészelő' alföldi mezővárosok és falvak tucatjai. Szeged — 1686. októberi — visszavétele után a Temesvár felé visszavonuló török-tatár hadak fel- prédálták a Csanád vármegyei Makót, Földeákot és Apátfalvát. Az életben maradt lakosok jórészt szétszéledve a környező nagyobb városokban kerestek menedéket. A szántók műveletlenül maradva csak gazt termettek. A Tisza és a Maros meg-meg- újuló áradásai fél megyényi területeket borítottak el, vizükkel hatalmas nádasokat és mocsarakat táplálva.2

A XVII—XVIII. század fordulóján — kamarai kezdeményezésekre — lassan megindult az újratelepülés. Makó, Battonya és Tornya után 1720 körül ismét életre kelt Földeák, mint az újonnan megalakult Csanád vármegye negyedik helysége.3 A régi romokon építették fel otthonaikat a Szárazér melletti partosabb részen, ott ahol az ér szétfolyva beleveszett a Tisza—Maros háromszög mocsárvilágába. A bete­lepülők zöme Szegedről, Makóról és Hódmezővásárhelyről érkezett, de sokan voltak köztük Földeákról elszármazottak is. A kamara tulajdonában levő község évente 100 forinttal és hallal váltotta meg földesúri terheit.4

A viszonylagos függetlenségnek 1729-ben végeszakadt. Návay János csuti prépost a nagyváradi káptalan tagja 4500 rénes forintért megvásárolta a mintegy 12 ezer holdnyi és közel 300 fős lakosságú Földeákot és azt öcssére Györgyre, valamint néhai bátyjának kiskorú fiára Józsefre íratta.5 Návay György és József hosszadalmas perlekedés után 1753-ban atyafiságos egyezkedéssel — egymás között — két egyenlő részre osztották szét a községet, illetve annak határát. Az osztásról részletes térkép is készült, melynek tanúsága szerint az ún. Maros és Tisza rétjét állandóan víz borította. A legelőket és kaszálókat erek szabdalták szét. A Szárazér a Siktóban enyészett el.6 Az adott természeti körülmények között a földesurak és a község lakosai a jól jöve­delmező marhatartásra rendezkedtek be, a szántóföldi gazdálkodás háttérbe szorult. Az áradásoktól mentes területek kevésnek bizonyultak a nagylétszámú állatok eltar­tására, ezért a földeákiak hol a makói, hol a vásárhelyi, hol a királyhegyesi határban

1 Elhangzott 1986. október 17-én Földeákon és Óföldeákon a „Földeák áttelepülésének 140. évfordulója emlékére” rendezett falutörténeti napon, a Csongrád megyei Levéltári napok rendez­vénysorozatának keretében.

2 G ilicze János—Víg h Zoltán : Csanád megye közigazgatása és tisztségviselői a püspökfőispá­nok idején (1699—1777). Blazovich László (szerk.): Tanulmányok Csongrád megye történetéből. X. Szeged 1986. 17.

3 Borovszky Samu: Csanád vármegye története 1715-ig. I—II. Budapest 1896/97. II. 193.4 Návay család levéltára. (Magántulajdonban lévő védett levéltár, a továbbiakban N . cs. L.)

Návay György és Návay József közötti számadási perkönyv.6 G ilicze J—Vígh Z.: i. m. 21. p.6 Csongrád megyei Levéltár, Csanád Vármegye törvényszékének iratai 242. sz. 1753.

175

árendáltak legelőket. A bérelhető területek — az adományozások és a kincstári puszták betelepítése után — lassan elfogytak. A földeákiak határaik közé szorultak.7 Egyre szükségesebbé és sürgetőbbé vált, hogy a folyók áradásai ellen védekezzenek és a nádat, gyékényt termő vízjárta réteket haszonvehetővé változtassák.

A község elöljárósága 1818-ban engedélyt kért a Návay családtól arra, hogy saját erejéből védtöltést emeljen. Közel nyolcévi kemény munka után 2318 öl hosszúságban készült el a gát a makói határ mentén az Ágoston szállásig, onnan a Borjú halmon keresztül a falu szélén levő partosabb Máma halmi kertésztelepig. Az elvégzett ingyenmunkáért a földesurak jutalomként tehermentesen 187 hold (1100 négyszögöllel számítva) veteményeskertet osztottak ki, azzal a feltétellel, hogy a töltés állandó karbantartása a lakosokat fogja terhelni.8 Erről a terhes kötelezettségről és az ár elleni védekezésről vall egy 1838. május 9-én kelt tanácsülési jegyzőkönyvi bejegyzés: „A víznek árja annyira megrontotta... töltéseinket, hogy a mai napig négyszáz nap­számainkat semmivé fogja tenni. A fűzfákból egészen kipusztulván karót, gallyat nem nyerhetünk. A töltésre szükséges hantot sem lehet a víztől felhordani, nincs más mentségünk orvosságunk, csak a náddal valamennyire habnak ellent állani...”9

Alig egy év elteltével, 1839. június 9-én Návay László levélben értesítette az elöl­járóságot, hogy a váradi országos vásárról hazaérkezett Návay Károly és Nyéky Antal híradása szerint a Tisza és a Körös „az 1830-ik árnál dühösebben indult meg, mindent amit az útjába talál legnagyobb veszéllyel fenyegeti...” Figyelmeztette a lako­sokat, hogy minden erővel készüljenek fel a veszély elhárítására, sőt kérjenek segít­séget a vármegyei közgyűléstől, mert „bizonyosan tudom, hogy ezen kis helységnek erejét ezen árvíznek elejét állani felül múlja”.10 Az elöljáróság június 10-re népgyűlést hívott össze és azon a következő határozatot hozták: „végeztetett; hogy miután töltéseinket a lakosok amennyire csak lehetett megtöltötték, mint hogy pedig a mos­tani föld árja az innenső oldalát annyira víz elborította; hogy már sem kocsin, sem pedig gyalogjába szárazon töltésekhez járni nem lehet; annál fogva segedelmet szük­ségtelennek gondolván, kérelem levéllel Tekintetes Nemes Vármegyéhez a végett folyamodni nem szükséges.”11 A nagy gonddal megerősített töltés kiállta a próbát, egyelőre elhárítva a nagyobb katasztrófa bekövetkeztét.

1845. m á ju s 28. És 31.

1845. év májusa szeszélyes időjárással lepte meg a földeákiakat. Néha napokig esett az eső, hol fagypont alá süllyedt a hőmérő higanyszála, hol fákat döntögető szélvihar tombolt. Az időjárás okozta aggodalmat még fokozták azok a hírek, ame­lyek a Tisza és a Maros várható rendkívüli áradásáról érkeztek. A határ jó része már vízben állt, de a községet közvetlen veszély még nem fenyegette. A töltések egyelőre jól bírták a víz meg-megújuló ostromait. 1845. május 28-án a késő esti órákban harangszó figyelmeztette a lakosokat a kialakult vészhelyzetre. Az álmaikból felvert rémült emberek szegényes holmiaikkal a dombon épült templomhoz menekültek. A munkabíró férfiak a töltéseket erősítették.12 Az erőfeszítések ellenére a tragédia

7 N. cs. L. 114. sz., 115. sz., 126. sz.8 Csongrád megyei Levéltár Makói Fióklevéltára. Földeák község iratai. A továbbiakban:

CsmL (Mf.) Fk. i.: szám nélkül 1845.9 CsmL. (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1838. 30. sz. és kiemelés tőlem — G. I.

10 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1839. 50. sz.11 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1839. 51. sz.18 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1845.148. sz. és Kiss József volt földeáki plébános feljegy­

zései. (Kézirat a makói József Attila Múzeumban.)

1 7 6

mégis bekövetkezett. Éjjel 11 és 12 óra között a szélvész által is támogatott ár a Maros rét felől átszakította a gátat és rombolva elöntötte a falu jó részét. Az árvíz nem húzó­dott vissza, hanem május 31-én a gátat újólag átszakítva Vásárhely felől rohant a tele­pülésre, elöntve az összes mélyebben felevő területet. A község elöljárósága azonnal értesítette Pozsonyi Ferenc járásbeli főszolgabírót a történtekről és egyben kérték, hogy „a szegénységgel küszködő megkárosultak számára leginkább élelmezési szerek adakozására megyénk községeit buzdítani méltóztasson”.13 A kérő szóra a megyebeli falvak és Makó város a bajbajutottak segítségére siettek. Közadakozásból egy hónap alatt összegyűjtöttek és a legjobban rászorultak részére kiosztottak 510 darab kenye­ret, 143 font szalonnát, 3 mázsa sót, lisztet, kukoricát és főzelékféleségeket.14

Az áradás néhány nap múlva visszahúzódott a községből. A házaiktól megfosz­tott lakosok egy része gazból tákolt kunyhókban tengette életét, más részük a Szabó halmon barlangokat ásott és ott nyomorgott. Néhány szerencsés visszaköltözhetett épségben maradt házába.15

Csanád vármegye közgyűlése 1845. június 6-án foglalkozott a Földeákot ért természeti csapással. Kissé megkésve átiratot intéztek Csongrád vármegyéhez és Szegedhez, melyben kérték, hogy a rendkívüli áradások miatt a Tisza jobb partján épített töltéshez hasonlóan a bal parton is építsenek töltést, hiszen többeknek azon az oldalon is van birtoka.16 Utasították Pozsonyi Ferenc főszolgabírót és Nyéky Já­nos esküdtet, hogy tegyenek részletes jelentést a víz által okozott károkról. A hely­színi felmérés után tapasztalataikról 1845. június 8-án számoltak be: ,,a becsű meg­tétetett, összeírván látható; miszerint Földeák helységében 105 ház ép és 148 dőlt egészen összve, 485 hold vetés van víz alatt és 1207 hold legelőből csak 50 hold hasz­nálható, 29 ház pedig minden órában összvedőlhet” .17 A jelentés alapján a közgyűlés feliratot intézett a Helytartó Tanácshoz, hogy engedélyezzék az országos segélyado- mány gyűjtést a földeákiak számára.18

E l k ö l t ö z é s v a g y m a r a d á s ?

Földeák lakosait — természetesen — élénken foglalkoztatta kilátástalan jövőjük, otthonaik pusztulása. Többekben felvetődött a gondolat a falu teljes elhagyására, mások romba dőlt házaikat akarták újjáépíteni. Számosán magasabb fekvésű helyre akartak költözni, de a helység határain belül. Ötleteikkel, gondjaikkal naponta zaklatták az elöljáróságot. A kedélyek lecsillapítására és az esetleges költözés meg­beszélésére 1845. június 22-ére, a reggeli órára, népgyűlés összehívását határoztáic el. A gyűlés megtartását többen akadályozták, heves vitákra került sor. Az elöljáróság, hogy „netalántán valami botrány történjen azon céltól ... el is állott” .19 Bugyi M ár­ton bíró, Szabados István adószedő, Ádók József esküdt bíró, Sándor Mihály és Szalma Pál esküdtek vezetésével számosán mégis megbeszélésre ültek össze a helysé- házban. Döntöttek arról, hogy — „miután e tárgyban való tanácskozás esetében nemcsak zavargások fordulnak elő, hanem dologidő is van...” — a jövőben nem

13 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1845. 149. sz.11 CsmL (Mf.) Fk. i. számnélküli iratok 1845. június 1., 2., 3., 4., 8., 17. és július 15.15 Kiss József feljegyzései.16 Csongrád megyei Levéltár. Csanád vármegye közgyűlési iratai (továbbiakban CsmL

Csanád vm. kgy. i.). 1658/1845.17 CsmL Csanád vm. kgy. i. 1817/1845.18 CsmL Csanád vm. kgy. i. 1145/1845.19 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1845. 151. sz.

177

tartanak népgyűlést, hanem az elöljáróság segítségére 20 fó'bó'l álló tanácsadó testületet választanak a lakosok közül, akiknek hozzájárulása nélkül semmiben sem dönte­nek. A választást azonnal megejtették. A neveket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy két — jobbágytelken gazdálkodó — kisnemesen kívül a módosabb telkes jobbágyok kerültek a testületbe, melyet néhány nap múlva újabb 4 taggal kibó'vítettek. Ekkor elhatározták azt is, hogy összeíratják azokat a lakosokat, akik mozdulni, költözni akarnak.20 A számbavételre még aznap sor került. 249 család — köztük 25 dohány­kertész — vállalta a költözéssel járó fáradalmakat és terheket.21 Arról a fontos kér­désről is döntöttek, hogy a Návay családdal tárgyalni fognak. A következő kérelmet intézték földesuraikhoz: „Ugyan is miután ... ezen Földeák Helységünk rémítő és borzasztó kárvallással szélvész által berohanó víz habjaival meglátogatott, házaink­tól, legelőinktől legnagyobb részben és élő földjeinkben tetemesen károsodván, ter- mendő gabonáinktól megfosztattunk, siratjuk bánkódó szíveinkkel, keservesen szer­zett víz alatt lerogyott örökségeinket, ... marháink nemtartását könnyes szemeinkkel szemlélhetjük, mivel... a szerencsétlenség sok fáradozásaink után több ízben fenye­getett és végre nagy ínségre és szomorú állapotba hozott... e tekintetből ... az lenne egyedüli kívánságunk, hogy... Helységünk más alkalmasabb térre való szállításával úgy nem különben majd kimutatandó... tér körül legelőnk kijelölésével minket mint alatta való jobbágyokat kegyesen megnyugtatni méltóztassanak.”22

A Návay család nemzetiségi gyűlésen vitatta meg a kérelmet, majd Návay László — mint a család legöregebbje — válaszolt június 28-án. Elismerték, hogy a „helység­nek mostani állásáról mozdulni kelletik...” , de egyúttal aggályaiknak is hangot ad­tak: „a közös épületek úgymint papi, jegyzői, kántori és harangozói lakok, valamint a község háza és oskola felállítása, azon felül mindazon lakosoknak akiknek házai... épségben maradtak... és mozdulni nem kívánnak, becsű szerinti kifizetése tetemes költségbe kerülnének, sőt a Helytartó Tanács rendelete szerint takarék magtárak felállítása is sürgettetik, ... mind ezek olyan terhek mellyeket ezen kis község, kivált mostani szomorú helyzetében nem lesz képes teljesíteni. De mivel az áttelepülést a lakosok önként kívánják, magukat a teher viselésére alávetik, így nehogy a közbir­tokosok részéről akármelyik is részvétlenséggel vádolhasson... a Helység árvíz árjá­tól biztosított helyre szállítása ellen észrevétele nincsen” . Kikötötték, hogy jogaikat az átköltözés nem csorbíthatja és ezért az amúgy is a község használatában lévő Gubás-telket valamint a makó—vásárhelyi út és a battonyai út kereszteződésénél lévő területet ajánlották új lakóhelyül. Előírták, hogy a fent említett közös épületeket első­sorban építésék fel. A költözni nem akarók házait becsű szerint ki kell fizetni és az új templomot legalább 6 éven belül fel kell építeni.23

Á t t e l e p ü l é s i a l k u d o z á s o k (1845. j ú l iu s 4.—1846. f e b r u á r 7 .)

A kibővített elöljáróság alaposan megtárgyalta a Návay család válaszát és javas­latait, majd 1845. július 4-én újabb kérelmet intézett földesuraikhoz. Ismételten kérték a támogatást az átköltözéshez. A felajánlott területek elfogadhatatlanságáról a kö­vetkezőket nyilatkozták: „jól lehet, hogy szép és alkalmas azon kijelölt két tér fekvé­sére nézve, mégis helyes észrevételeink vágynak. Gubás telkén a mint mi, úgy őseink is tapasztalták, hogy sehol jó és alkalmas ivóvíz nem találtatik. A Battonyai út

20 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülésijkv. 1845.151. és 154. sz.21 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülésijkv. 1845. 152. sz.22 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülésijkv. 1845. 153. sz.23 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülésijkv. 1845.153. sz. hátiraton Návay László válasza.

178

Makóról Vásárhelyre vezető' út köze igen lapályos, a fölépítendő házaink föld faka- dás és víz árjának kitéve lennének, a legelőnek távol léte is akadály, holott legelőnket csupán helység körül lenni óhajtjuk. Ezeknél fogva, hogy ottan építsünk nem vállal­ható.” Kérték, hogy a család partosabban fekvő ún. karabukai majorsági területeit engedje át csereként. A középületek közül csak a jegyző, kántor lak, iskola és község­háza felépítését vállalták rövid határidővel. A többi létesítményt is hajlandók néhány éven belül elkészíteni.24

Návay László válasza nem késett sokáig, 1845. július 6-án közölte az elöljáró­sággal, hogy a csere ügyében az egész család nem illetékes, hiszen a megjelölt terület Návay Károly és Mihály tulajdonában van, ezért kérésüket nekik továbbította. Közel egy hét elteltével a két birtokos is megszabta nehezen teljesíthető feltételeit. Majorsági földjüket készek átengedni, de rajta lévő gazdasági és lakóépületeiket kötelesek az áttelepülők lebontani és kimutatandó új helyen felépíteni. Kertjüket és szőlőjüket is ki kell becsű szerint fizetni.25

A földesurak ajánlatát a község nem fogadta el. A szabott feltételek, az idő mú­lása, a huzavona arra kényszerítette az elöljáróságot, hogy közvetlen segítségért a nádorhoz illetve a Helytartó Tanácshoz forduljon. 1845. augusztus 20-án kelt fel­iratukban korábbi sérelmeiket is megismételve26 beszámoltak a vízáradásról és az el­szenvedett károkról. Sérelmezték, hogy a földesurak bár látván, hogy „több ezer meg ezer lakostársaink mostani lakhelyet sátor és gunyhók alatt tölteni kénytelenek, hol a jövendő tél gyilkoló tőrétől tartózkodásaikat ki államok lehetetlenség fog lenni...”, mégis önkényesen lakhelynek két elfogadhatatlan területet ajánlottak fel. Nehezményezték, hogy a kért majorsági terület átengedését súlyos feltételekhez kö­tötték. Kérték a nádort, hogy a Návay családot bírja rá a karabukai áttelepülés mielőbbi rendezésére és megkezdésére valamint követeléseik jogosságának elismeré­sére. A felirat válasz nélkül marad.27

Augusztus 27-én az elöljáróság szinte szóról szóra megismételte július 4-i kérel­mét. A kedvezőbb válasz még aznap megérkezett Návay Károlytól. Hangsúlyozta, hogy a fennálló gazdasági épületek lebontása és újbóli felépítése, de leginkább a kert és az erdőcske kiirtása tetemesen megkárosítja, de mégis karabukai területét kész átengedni, ha épületeinek elbontásánál és kerti fáinak átültetésénél segédkezet nyújtanak. Návay Mihály is feltételekhez kötötte hozzájárulását. Tanyaépületét, kertjét, lóherését és szőlőjét nem hajlandó átengedni. Segítséget csak annyit kíván, hogy szántóját rétté alakítsák át, s a hosszú éveken át felgyülemlett és összegyűjtött dudvát, trágyát az új szántójára hordják ki.28

A kapott választ elfogadták. Úgy látszott, hogy a hónapok óta tartó alkudozá­sok végre eredményre vezettek. 1845. augusztus 31-én az elöljáróság és a Návay család az éppen ülésező vármegyei közgyűlés elé terjesztette barátságos egyezségtervezetét. Javasolták, hogy egy megyei bizottság a helyszínen győződjön meg arról, hogy a szerződést közmegegyezéssel kötötték-e? Kérték a megyét, hogy pozitív tapasztalatok esetén intézkedjen a Helytartó Tanácsi jóváhagyás iránt, mert az időjárás, a közelgő tél sürgeti az átköltözés lebonyolítását. A tervezet első pontja tartalmazta a középü­letek felállítására vonatkozó előírásokat, azzal a könnyítéssel, hogy az 1826-ra elké-

24 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1845. 154. sz.25 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1845.154. sz. Návayak hátirati válaszai.26 A község 1836-tól legelőelkülönítési pert folytatott a Návay családdal. Panaszaikban mindig

kitértek a per kapcsán ért sérelmeikre.27 CsmL (Mf.) Fk. i. számnélküli iratok 1845.28 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1845. 157. sz.

179

szült töltések jutalmául a lakosoknak ajándékozott Haleszi kender és veteményfölde- ket az új helyen is kijelölik és közös használatba adják, de annak összes jövedelmét a közös épületek felállítására kell fordítani. A második pontban megállapodtak abban, hogy az ugarföldek között szétszórva lévő majorsági ugarokat egy tagban egyesítik és hasítják ki.29

A vármegyei közgyűlés 1845. szeptember 3-án kiküldte bizottságát Földeákra Hervay István táblabíró vezetésével. Három nap múlva már beszámoltak munkál­kodásuk eredményéről: ,,A bizottság Földeákra kiment és a község házánál nagy számmal összegyűlt lakosok előtt felolvasták a község kérelmét, Návay Károly és Mihály válaszát, majd a lakosok és a közbirtokosok vármegyéhez intézett csereszer­ződését, azokat megmagyarázták, majd felszólították az egybegyűlteket, hogy nyi­latkozzanak arról valóban az Ő akaratukat jegyezték e föl és az egyezségben lévők­kel egyetértenek-e? Mennyire kivennünk lehetett, előbb úgy látszott, hogy a lakosok az egyezség elfogadására hajlandók, azonban a föltételek részletes magyarázásába ereszkedvén, most egy- majd más föltételek elfogadhatatlansága felől tettek nyilat­kozatokat ... a lakosok maguk is kérték, hogy egymás közt bővebben és tartózkodás nélkül értekezhessenek. E tekintetben nékiek alkalmatosságot szolgáltattunk... a magános értekezés megtörténtvén és mi hozzájuk visszatérvén, egynéhányuk egyfelől az egyezségen való megnyugvásukat, mások pedig annak módosítás melletti elfoga­dására való hajlandóságukat előttünk nyilatkoztatták, nevezetes többség ellenben oda nyilatkozott, hogy így egyenként akaratjukat előttünk kijelenteni nem fogják. Látni lehetett, hogy tétovázó bizonytalanság közt távoztak el, melyből azt lehetett kivenni, hogy a cserére nézve kitűzött föltételeket magukra terhesnek tekintik, annál fogva azokhoz járulni annyiban sem hajlandók, mivel némelyeknek lakóházaik épen marad­ván az ilyenek kimozdulni nem kívánnak.”30

A bizottsági jelentés után a megye természetesen nem hagyta jóvá a csereszer­ződést. A lakosokat és a Návayakat újabb egyezkedésre szólították fel. A tárgyalások egyelőre megszakadtak. A beköszöntő tél, a nélkülözések és az új bíró, Rakonczai Mihály agilitása ismét előtérbe helyezte a megállapodás szükségességét. 1846. január 4-én — most már Pozsonyi Ferenc főszolgabíró jelenlétében — újólag összeírták a Karabukára költözni akarókat. Az átköltözési lajstromot 243 család írta alá, látta el kézjegyével.31

Január 7-én a községi elöljáróság — immár sokadszor — levélben értesítette a Návay családot, hogy költözni akar a karabukai részre s várják a megnyugtató vá­laszt. Návay Károly és Tamás (mint Károly részének haszonbérlője) január 31-i vála­szukban a korábbiaknál is több feltételt szabtak. Újólag megismételték a középü­letekre és az ugarföldek rendezésére vonatkozó kikötéseiket. A továbbiakban leszö­gezték: „tudgyuk továbbá azt is, hogy egy két személy jelenleg sem kívánkozik által költözködni, számosán találtatnak továbbá oly lakosok, kik szóval ugyan mindig Karabukát emlegetik, szívükben azonban mindig azon fohászkodnak, bár ne lenne semmi se belőle...” Ezért kikötötték, hogy akik az áttelepülési lajstromot aláírták, kötelesek aratásig házaikat lebontani. Az ellenszegülőknek 100 forint bírságot kell az újjáépítendő iskola pénztári alapjába fizetni. Karabukán csak abban az esetben lehet az új falu területét és a belső portákat kimérni valamint az építkezést elkezdeni, ha az egyezséget a vármegye és a Helytartó Tanács is jóváhagyta. Mérnök és mellé segítő

29 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1845. 158. sz.80 CsmL Csanád vm. kgy. i. 1977/1845. és 2527/1845.81 N. cs. L. 89. sz. és CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1846.161. sz.

1 8 0

munkások fogadása, fizetésük a községet terheli. Návay Károly felmentette a lako­sokat a kerti fák átültetési kötelezettsége alól, mert gyümölcsösét belső kúriául meg­hagyja. A bevetett és felszántott területeket csak a termények betakarítása után ké­szek fokozatosan átengedni.32

A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS AZ ÁTTELEPÜLÉS

1846. február 2-án a községi elöljáróság, mivel több engedmény kicsikarását lehetetlennek tartotta, „teljes megelégedéssel” elfogadta a feltételeket. Csupán azt kérték, hogy az új helyen még meglévő uradalmi épületeket ideiglenesen helységhá­zának, jegyző és iskolaháznak használhassák.33 Közel nyolc hónapos alkudozások után végre elhárult minden akadály az egyezség megkötése elől. Február 7-én Földeá­kon az alispán által kijelölt küldöttség — melynek tagja volt Hervay István táblabíró mint elnök, Pozsonyi Ferenc főszolgabíró, Mátéffy Lajos esküdt, Mátéffy Pál mér­nök, Cseresznyés István tiszti főügyész és Bánfi József mint küldöttségi jegyző — felolvasta és megmagyarázta a több száz összegyűlt lakosnak az egyezségtervezetet, amit azután Návay László, János, Károly, Tamás és Mihály valamint Rakonczai Mihály bíró, Rakonczai István adószedő, Szabó Imre esküdt bíró, Bugyi András és Vízhányó Imre esküdtek, a választott közlakosok és a megyei küldöttség tagjai aláírásukkal, illetve kézjegyeikkel ellátva jogerőre emeltek. Elhatározták azt is, hogy a szerződést jóváhagyás céljából azonnal megküldik a Helytartó Tanácsnak.

A megállapodás 8 pontja lényegében tartalmazta azokat a korábbi kikötéseket, amelyeket a földesurak karabukai majorságuk átengedéséért megszabtak, így a köz­épületek felállítását, a legelők kölcsönös kipótlását, az ugarföldek egyesítését, a há­zak elbontását, határidejét és bírság kilátásba helyezését, a területek fokozatos át­adását és a Návay Károly-féle gyümölcsös esetleges átültetését.34 (Lásd: melléklet).

A felsőbb jóváhagyás hiánya késleltette a munkálatok beindulását. 1846. már­cius 27-én az elöljáróság bejelentette a Návay családnak, hogy választott küldött­sége a Helytartó Tanácsnál járt, ahol sürgette a szerződés mielőbbi megerősítését. Ott kedvező választ kaptak és ezért kérték, „hogy addig is, míg ezen ügy egészen be végződik ... földmérnök úr ... munkálkodhasson és lakosainknak telkeit kijelöl­hesse.. .”35 A földesurak engedélyt adtak Mátéffy Pál Csanád vármegye hites földmérő­jének, hogy „Új-Földeák” kimérését megkezdje. Két segédjével nyomban nekilátott a munkának. Az új települést 115 kát. holdon közvetlenül a Szárazér mellé tervezte szabályos téglalap alakúra. Kimért 311 belső telket, melyből 16 újonnan kiosztott zsellér telek volt. A karabukai terület legmagasabb pontjára helyezte a község főterét szabályos négyzet formájúra. A tér közepét a megépítendő templom és a piac szá­mára jelölte ki. Itt hasították ki a telkeket az új helységháza, iskola és egyéb köz­épületek számára is. Az új községet egy keresztutca két részre osztotta. Mindkét oldalon négy egész és két félsoros utca volt.36 1846 nyárutóján megkezdődhetett az áttelepülés. A házakat vert falból és vályogból építették minden alapozás nélkül, zömében csak szoba-konyhásra. A falakhoz szükséges földet a temető melletti, ma is meglévő sárgagödörből nyerték. 1846 szeptemberének végére az utolsó lakóházak

32 N . cs. L. 88. sz.33 N . cs. L. 88. sz. hátiratán a község nyilatkozata.34 CsmL (Mf.) Fk. i. tanácsülési jkv. 1846. 164. sz.35 N . cs. L. 85. sz.36 CsmL (Mf.) Fk. i. szám nélkül. Új Földeákon kiosztott telkek lajstroma.

181

is elkészültek. Óföldeákon — az áttelepülés után már csak így említették — csak az urasági lakóházak, uradalmi épületek maradtak meg, továbbá a templom, amelyet Návay Károlyné hamarosan magtárnak alakított át.

Megállapíthatjuk, hogy a község lakossága a csereszerződés elfogadásával és az áttelepüléssel jelentősen megnövelte amúgy is súlyos terheit. Nehezítette a helyzetüket az is, hogy az országos és a megyei adókat ismétló'dő kérésükre sem engedték el, még csak nem is csökkentették.37 A Návay család is súlyos áldozatot hozott, de nem volt más választása. Érdekében állt, hogy jelentős ingyenmunkát végző jobbágyai ne széledjenek szét. A vármegye is támogatta az áttelepülést, hiszen az adókat csak rendezett körülmények között élőktől tudta behajtani.

Az új község helykiválasztása szerencsésnek bizonyult. 1853-ban, 1855-ben és 1866-ban újra víz borította el a határt, de az új Földeák megmenekült a pusztulástól. A meginduló Tisza—Maros szabályozások és töltésépítések, a Szárazér csatornázása lassan mentesítette a község határát is az árvizek csapásaitól.

87 CsmL Csanád vm. kgy. i. 1245/1846.

182

E g y e z ő l e v é l

Mely egy részről Tekintetes Csanád Vármegyében kebelezett Földeák helység Köz birtokosai, más részről ugyan azon Helység Úrbéri lakosai között, a múlt 1845-ik Év tavaszán a Tiszának rend­kívüli árja által, a Helység Határában nem csak, de magában a Helységben a lakó épületek nagyobb részének elpusztításával okozott károk következésében a Helységnek más, a víz árjától minden te­kintetben ment helyre leendő által szállítása eránt köttetett: következő feltételek mellett.

1-ször Miután a fent nevezett Földeák Helység elöljárói és lakosainak Návay Károly Köz* birtokos és Návay Tamás mint ugyan Návay Károly Úr birtok része haszonbérlőjéhez intézett folya* modások következésében, melyben az úgy nevezett Karabukai Majorsági Földjét, mint a határban víz árjától csak nem egyedüli, Szabad Térségét kérik által engedtetni cserébe a mostani Helységnek fekvéséért: oly móddal, hogy amennyiben az ott levő Majorsági földje legelőnek fordítatna, ugyan annyi mennyiségű a Helységnek mostani fekvését környező elkülönözött legelőből pótoltasson ki: a fent nevezett Návay Károly, és Tamás Urak ebbéli kéréseknek engedve, az óhajtott Cserébe meg­nyugvásukat, csak úgy nyilatkoztattyák, ha a Község lakosai a Középületeket u:m: Templom, Lelkész és Jegyzőlak, valamint Iskola és Faluháza felépítésének biztosítási tekintetéből elvállalja a már első ízben történt egyezkedésünk nyomán, hogy azon térség, mely a hajdantan közösen fel­állított Töltések munkája díjául az Uradalom részéről, a lakosságnak legközelébb ajándékoztatott, vagyis az úgy nevezett Halesz és Kender Földek helyett a Karabukai lutzernásokból ugyan annyi, térség egy testbe kihasítatván Földes Úri felügyelet mellett közös használat alá véttessék mind addig, míg az évenként árvereztetett termés jövedelme úgy ezen Tőkék Kamattyai a fent nevezett Közös Épületek felállítását lehetővé teszik; részükről azon ajánlatott jelenleg is megerősítvén, hogy Házas Zseléreiknek mind az ideig kukoritza földek mellett egy egy vékás Kender Földet fognak adni. — Meg nyugodtak továbbá a lakosok abbéli kívánságába is, hogy Földjeik onnét kivétetvén elkülö- nöztessenek, és az Ugarok hosszába kihasítatván, a Majorsági Földekhez csatoltassanak: azt azon­ban világos, és változhatatlan feltételül kikötötték hogy mivel ugyaz ezen tárgyban a már egy ízben a Közbirtokosok, és Község lakosai között megkötött egyezségnek végrehajtását egy némely lakosok a többség akarattya ellenére képesek voltak akadályozni, ne hogy mind a lakosok mind pedig a Közbirtokosok ez eránt bizontalan állásba is lenni kéntelenítessenek, mihelyest ezen egyesség a Nemes Vármegye által hellyel hagyatván megerősítetik az Új Telepítvény fekvésének helye kimu­tatván, az egyes házhelyek is azonnal ki jeleltessenek és mind azok, akik az e tárgyba benyújtott folyamodáshoz neveik alá írásával járultak kötelezzék magokat jövő aratásig házaiknak okvetetlenüli le bontására, ellenkező esetben a Közbirtokosok felszóllítására az elöljáróság köteles legyen az e részben makatskodók költségére, a lebontást végrehajtani, minden illy kötelességet tellyesíteni makatsul vonakodó lakos, a Község Oskolája javára száz pengő forint szóbeli per uttyán meg veendő büntetést tartozván fizetni. Valamint azt is, hogy mivel az első egyezésben Návay Károly Úr által ki kötött, és a Helység lakosai által is elfogadott Karabukai kertyében lévő fáknak kiültetési terhétől, azt jelenleg belső kúriának kívánván megtartani felmentetik, az elkülönözött legelőből ré­szére csere útján hasítandó térség szélén ott hol a helység megmaradandó legelőjével érintkezésbe jön. vagyis a Helység jelenlegi fekvésétől Makóra vezető ország úttól kezdve az Úrbéri Ugarokig egy öl szélességű ároknak ásására kötelezzék magukat. — Úgy szinte mivel az Új falu helyének ki-

183

mutatásával az illető haszonbérlő azon térséget abba a mennyiségbe amelyben azt a lakosok hasz­nálni óhajtyák, a Nemes Vármegye hellybe hagyása után azonnal kiadni köteles tartozzanak szinte a lakosok a helyet ugyanannyi mennyiségű térséget haszonvétel végett a magok elkülönözött legelőjéből azonnal kihasítani és által adni. Végre mivel a Helységnek által költözése egyedül a lakosok kívánsága következésében történik, a munkálódó földmérő mellé a munkásokat valamint annak fáradsága jutal- maztatását a Község tartozzon adni, és viselni: a Helység Elöljárói és lakosai pedig ezen fentebbi pontokat önkéntesen elvállalták és abba megnyugvásokat nyilatkoztatták, mi is alól írt többi Köz­birtokosok amennyibe bennünket is érdekelne, magunkévá téve elfogadjuk, és megerősítjük: úgy mind azon által, hogy

2- szor Mihelyst a Nemes Vármegye által csere eránti egyesség hellyben hagyatik, a kérdésbe lévő térségek az illetők birtokába azonnal által adassanak t. i. Návay Károly Űr Karabukai egész birtok része a Községnek és a hellyett ugyan annyi mennyiségű térség a község elkülönözött Legelő­jéből Návay Károly Úrnak és az ki is hasíttasson, azoknak haszonvétele azonban jövő aratásig a jelenlegi állapotba maradjon ki vévén a lakások felépítésére megkívántató és a helyett cserébe ugyan annyi mennyiségbe ki adandó térség, mely az illetők azonnali használatába botsájtatik.

3- szor Kötelezi magát a Község Návay Károly Úr Gyümölcsös Kertyéből e folyó évbe a Kú­riának meghagyott kertyéből azon esetre, ha azon Tér piatznak által engedtetne két évek lefolyása alatt a fáknak kiszedésére, és által ültetésére segédkezet nyújtani.

4- szer Azon darab lóherésnek, melynek jövedelme ezen egyezés által a Köz épületek fel állítá­sára rendeltetett fordítatni körülárkolását és őriztetését kötelességének esmervén

5- ször Mivel jelenleg a víz miat az úgynevezett Száraz Ér partyán levő fákat levágatni nem lehet köteleségeknek esmérik az Elöljárók azokat minden bántódástól oltalmazni még a vágatásnak ideje újra be nem következik.

6- szor Az Úrbéri Ugarok között a Köz birtokosoknak elszórva lévő Ugar Földjeiknek a La­kosok kívánságára onnanti kivágása eszközöltetvén, az azt elkülönöző vonal szinte egy öl szélességű a Község által ásandó árokat látasson el.

7- szer Miután a Száraz Ér a be számításon felül engedtetik által, különösen kijelentetik a közbirtokos urak részéről, hogy a Száraz Ér vizének le folyását semmi szín alatt korlátozni és fel­tartóztatni akár a Községnek akár egyes lakosoknak szabad nem lésze. — Végre

8- szor A középületek felállítására lekötött lóherés, ha az idő jártával annak jövedelméből a kívánt cél végre hajtása eszközöltetett a Közlakosok haszonvételébe által eresztetik és azt minden egyes lakos szabadon tetszése szerint használhattya örökösen minden Földes Úri adózás nélkül. Költ Földeákon Böjtelő hava 7.-ik Napján 1846-ik Évben. (P. H)

P. H. N ávay L ászló mk. R akontzai Mihály XN ávay János mk. N ávay K ároly mk. N ávay Tamás mk. N ávay M ihály mk.

BíróR akontzai Est vány mk.

Adószedő Szabó Imre mk.

Eskütt bíróBugyi A ndrás maga

keze X vonalaVízhányó Imre maga

keze X vonalaEsküitek

Választott köz lakosok Bakos Mártony mk. A dók Antal mk. Tóth Estvány mk.

184

Jegyzetté Balázs M ihály Helység hites Jegyzője

Antal M ártony mk. Grébitz József mk. Bugyi M ártony mk. Szabados E stvány mk öv Bánfzki J ános X Szalma ad. Istvány X Rakontzai G ergely X öv Sípos Istvány X öv Szalma József X Búza István X Szalma Pál X öv Szabó József X Tóth János X K ecskeméti F erenc X Paku Istvány X R akontzai M átyás X öv Megyeri F erenc X F odor János X Bálint Mátyás X G ilinger J ános mk

1846-ik Évben Böjt hava 7-ik napján a fent foglalt szerződés tartalmazta tárgy tekéntetében Földeák Helység lakosai által Tekentetes Nemes Csanád Vármegyéhez nyújtott, s idő nyerés okáért A1 Ispáni úton alább irt Küldöttséggel Ünnepélyesítés eszközlés végett közlött folyamodás követ­keztében jelen Egyező Levél a Tekentetes Földeáki Köz Birtokos Urak és Község nagy számmal megjelent lakosai együttlétükben fölolvastatott pontonként megmagyaráztatott, és mind két részről a 3-ik pontnak oda módosításával mi szerint: Tekentetes Návay Károly Köz Birtokos Úr a maga szá­mára Curiának meghagyni kívánt kertjét a Község részére az iletett pontban foglalt föltétel mellett Piatznak által engedni fogja. — s általán minden pontjaiban mind a Tekentetes Birtokos Urak mind a Köz lakosok részéről — kiknek nevökben a Képviselők magokat alá írták — el fogadtatott és három egyenlő példányban elkészíttetve általunk is aláírattatott. Költ Földeákon mint fentebb.

H ervay István Tettes: Ns. Csanád Vármegye Táblabírója és Küldöttségi

elnök mk.Pozsonyi F erenc mk.

főszbíróM átéffy Lajos mk.

esküttM átéffy Pál mk

Mérnök

Bánfi József küld Jegyző mk.

P. H.

P. H.

Cseresnyés István mk. Tiszti fő ÜgyészP. H.

185

VARSÁNYI PÉTER ISTVÁN

C S Á N Y L Á S Z L Ó S Z E G E D E N ÉS C S O N G R Á D M E G Y É B E N

1

1849. június 29-én Kossuth Lajos kormányzó a minisztérium tagjaival, s néhány Pesten tartózkodó tábornok részvételével haditanácsot tartott. A június 28-i gyó'ri csatavesztés hírére (Haynau győzelme Poeltenberg VII. hadteste felett) kénytelenek voltak feladni a kormány korábbi tervét, amely a nélkülözhető magyar haderő komá­romi összpontosítására, az Ausztria elleni támadásra vonatkozott. A kialakult hely­zetet mérlegelve határozták el, hogy — „...egy nevezetes hadcsapatnak Komáromban hagyásával” — a honvédsereg nagyobb része az Alföldre vonul. Úgynevezett „össze- vonulási főpontul” Szegedet jelölték ki. A feldunai hadtest parancsnoka, Görgei Artúr a hozzá küldött Kiss Ernőnek, Csány Lászlónak és Aulich Lajosnak megígérte ugyan a határozat rá eső részének teljesítését; megvalósítására mégsem úgy került sor, amint azt Kossuth elképzelte. Görgei egyszerűen nem tudta elviselni — leg­alábbis ez Vukovics Sebő igazságügy-miniszter meglátása —, hogy olyan terv végre­hajtására utasítsák, amelynek meghozásából őt kihagyták.1 Klapka György tábor­nok szerint azonban a szegedi összpontosítás tervét — ami az ország egész területét, az évi termést az ellenségnek engedte át, a császári és a cári erőket a magyar haderő „nyakára hozza” — Görgei is, Bem is szerencsétlennek tartotta.2

Június közepén megindult az orosz csapatok beözönlése, a császári hadak — immár Julius von Haynau főparancsnoksága alatt — támadásba mentek á t : a Duna jobb partján (Komárom) július 11-én megvívott ütközet a magyar fősereg vereségével végződött, ezzel már a dunántúli hadműveletek továbbfolytatásának reményei is szertefoszlottak. A honvédség — a súlyos sebesüléséből éppencsak lábadozó Görgei vezetésével — megkezdte a visszavonulást, de nem Szeged, illetve a Maros (ahogy az említett haditanács ajánlotta), hanem Vác, Losonc, Rimaszombat, Tokaj irányába. Válaszul Kossuth elmozdította őt főparancsnoki beosztásából, de tisztjei — Tisza­füredhez hasonlóan — itt sem hagyták cserben felettesüket. A július 4-i főtiszti kon­zultáció azzal az ajánlással fordult a kormányhoz, hogy Görgeit hagyja meg továbbra is a sereg élén, s inkább a hadügyminiszteri tisztet töltse be mással. Ezt a határozatot Klapka György és Nagysándor József tábornok vitte Pestre.3

A történtek megvitatására másnap a fővárosban közös tanácskozásra került sor Kossuth Lajos, Szemere Bertalan, Csány László, Duschek Ferenc, Vukovics Sebő, Batthyány Kázmér, Horváth Mihály miniszterek; Mészáros Lázár és Henryk Dem-

1 Vukovics Sebő: Visszaemlékezései 1849-re. Sajtó alá rend.: K atona Tamás. Magyar Heli­kon, Budapest, 1982. 142— 143.

2 K lapka G yörgy: Emlékeimből. A szöveget gondozta: K atona Tamás. Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1986. 560.

3 Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai. 1849. április 15. — augusztus 15. Kossuth Lajos összes művei XV. (A továbbiakban: KLÖM XV.). Sajtó alá rend.: Barta István. Akadémiai Kiadó Bp. 1955. 660.

187

binski altábornagy ok; Klapka György, Nagysándor József és Dessewffy Arisztid tábornokok részvételével. Akceptálták Klapka és Nagysándor közlendőjét (szerintük Görgei leváltása a katonákat lehangolná), majd felemás, ha úgy tetszik, kompro­misszumos megoldást találtak: a tábornok lemondását a hadügyminiszteri tisztségé­ről tudomásul veszik, ugyanakkor a Komárom mellől „levezetni rendelt felső had­seregrész” vezényletét megtarthatja.4 A katonai és politikai kérdések megvitatását követően Csány László bizalmasan félrevonta Klapkát: „...beesett ábrázatán egy könnycsepp gördült végig •— emlékezett e jelenetre a tábornok —, s remegő hangon azt mondá, hogy a hazát a bukás szélén látja” . Talán csak egyetlen mentség lenne, ha Görgei („akit mint fiát szeretett” , nemcsak az eszére, hanem szívére is hallgat, s kiszabadítja magát környezetének nem éppen üdvös hatása alól. Ő maga már öreg— mondta az 59 éves miniszter —, de ha Pestet másodszor is fel kell adni, „...másod­szor is utolsó akar lenni a menekülők között” .5 Miről van szó?

Az ismét szabaddá lett Pesten július 2-án nyílt meg az országgyűlés első, itt egyben utolsó tanácskozása. A képviselők — az „ügyek szigorú állapotáról” értesülve— elfogadták a Szegedre költözés indítványát. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Horváth Mihály püspök visszaemlékezése szerint ha nem is olyan hanyat-homlok sietséggel, mint az év első napjaiban (akkor volt „először” utolsó a fővárost elhagyók között Csány), de megindult az áradat Buda-Pestről Szegedre.6 Tanulmányunkban nem kívánunk a kormány, Kossuth Lajos és az országgyűlés szegedi tevékenységé­nek egészével, illetve minden részletével foglalkozni, csupán a kormány egyik tagjá­nak, a közmunka- és közlekedési tárcát irányító Csány Lászlónak a minisztertanács­ban vitt, illetve szakminiszteri tetteivel, szerepével.

Az áttelepítést a had- és pénzügyi intézmények elszállításával kezdték; maga Kossuth július 5-én utazott Ceglédre. Pesten csak Csány László, Duschek Ferenc, Batthyány Kázmér és Vukovics Sebő maradt. Sajátos módon a miniszteri tanácsko­zásokat még a fővárosban, Csány lakásán tartották, ahová Kossuth alkalmanként Ceglédről járt vissza. Csány találóan jellemezte ezt a szituációt: most már három kormánya is van az országnak, Kossuth Cegléden, Görgei Komáromban és a mi­nisztérium Pesten. Az első és a harmadik között mind gyakoribbak lettek a súrló­dások (Kossuth és Görgei viszonyáról most nem beszélve). A miniszterek mellőzött­ségre panaszkodtak: Vukovics szerint Kossuth a kormány létét is akadálynak tekinti; Csány pedig a „felelős miniszter neve alatt” nem akar báb gyanánt nézője lenni annak, ami „...a minisztérium ellen és nélkül történik” .7

Csány László — Klapkának tett ígéretéhez híven — utolsóként hagyta el Pest- Budát (a többi miniszter július 8-án utazott Ceglédre Kossuth után). A szakadatlanul betegeskedő Csányra maradt az államvagyon hátrahagyott részének elszállítása, s arra is tudott időt szakítani, hogy a kormányzó üres lakásából „ ...az ott felejtett fontos okiratot, t. i. a sereg létszámának részletes kimutatását magához vegye” .8

Osztrovszky József kormánybiztostól július 2-án érkezett értesítés Vadász Manó szegedi polgármesterhez, miszerint a kormány „.. .a jelen zavaros háború körülményei­nél fogva” székhelyét városukba teszi át, következésképp megfelelő szállások bizto­sítására lesz szükség. A városi tanács — ha e döntést illetően „örömét nem nyilvá­

4 Ua. 661.5 K lapka G y .: i. m 164—165.8 Horváth M ihály : Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben. Pest,

1872. n i. 319.7 Vukovics S.: i. m. 150.8 Mészáros Lázár emlékiratai. Közreadja Szokoly Viktor. Bp. 1881. II. 288.

1 8 8

níthatja is” — magyar vendégszeretetétől ösztönözve „...szíves érzéssel s készséges in­dulattal fogadandja körébe a kormányt” .9 Skultéty Andor vezetésével kormány- és vá­rosközi bizottságot állítottak fel („szállásolási bizottmány”), amelynek lett feladata a hivatalok, tisztviselők és családtagjaik elhelyezése.10

2

Akadt azonban egy probléma, amelynek eldöntése (illetve megoldási kísérlete) áthúzódott a régi fővárosból az átmeneti új székhelyre. Ez pedig a fővezérség kérdése volt. A fentiekben szóltunk a Görgei leváltása körüli huzavonáról, illetve az akkor született felemás intézkedésről, most ezt csupán kiegészítjük. A június 29-i miniszteri tanácskozás hadügyminiszterré Aulich Lajost, a honvédség egészének főparancs­nokává Mészáros Lázárt nevezte ki, de a Komáromnál állomásozó fősereg vezér­lete Görgei Artúr kezében maradt. Ekkor fészkelte be magát Kossuth fejébe — Vukovics szavaival — az a „szerencsétlen gondolat”, hogy át kellene vennie a sereg fővezérletét.11

A minisztertanács ezt, a szerencsésnek valóban nem mondható ötletet, akkor hi­degen fogadta. Csak Csány László próbált megbarátkozni a gondolattal, ő is inkább taktikai megokolásból. Görgei engedetlensége megrendítette Csányban az iránta ér­zett bizalmat, más fővezér kinevezése — mármint Görgeit „végképp mellőző intéz­kedés” — mégsem tetszett neki. Közbülső, amolyan semleges megoldásként elfogad­hatónak látszott Kossuth (ön)kinevezésének változata. Szerintünk ez a minden mind­egy hangulat adta kezébe a tollat, hogy levélben közölje véleményét a kormányzóval.

A levél július 9-én kelt Pesten, amikor egyedül van a kormány tagjai közül a kiürített városban. A tábornokok szintén elhagyták Pestet. „Most engedje meg kor­mányzó úr, hogy egy őszinte komoly szót válthassak” — írta Csány László. Kossuth a legutóbbi miniszteri tanácskozáson említette — a katonai vezetők engedetlensége következtében —, hogy maga akar fővezér lenni, tanácsosok támogatásával. Csány akkor beleegyezően nyilatkozott, most pedig „...azt életbeléptetni minden zavarok és félreértések elkerülésére múlhatatlanul szükségesnek” tartja. Ezzel az egészségte­len rivalizálást látja elháríthatónak; illetve annak biztosítékát, hogy a „hadi operá­tok ra nézve” a kormány soha nem kerül ellentétbe a vezérrel. Szerinte ugyanis sokkal nagyobb a veszély annál, semhogy az „ingatag vezérség” tovább fennmarad­hasson. Javaslatot is tesz a katonai tanácsosok személyére, ámbár ismerve azok fel­fogását, egymáshoz (és Görgeihez) fűződő viszonyát, nehezen tudjuk elképzelni áldásos együttműködésüket. Bayer József ezredesről, Henryk Dembinski és Mészá­ros Lázár altábornagyról lenne szó.

A nagyobb lélegzetű, s felettébb fontos levél — talán a kilátástalan helyzet tükre­ként — a miniszter Csány önérzetes kifakadásával zárul. Ha a kormány tagja, akkor az is legyen, aminek lennie kell: a „haza előmozdításában” tényező. Mivel az inga­tag szituációban ez nehezen képzelhető el, a fővezérré „nyilatkoztatás” kérdésének dűlőre vitelét sürgeti.12 Steier Lajos szerint ez a levél a politikai katalizátor szerepét töltötte be : megerősítette Kossuthot a fővezérség átvételének szándékában.13

s Csongrád megyei Levéltár (Szeged) Tanácsülési jegyzőkönyvek, 1237/1849. júl. 2. IV. A. 1003. a. sz.

10 Szeged története 2. Szerk.: F arkas József. Szeged, 1985. 788.11 Vukovics S.: i. m. 145.12 KLÖM XV. 699—700.13 Steier Lajos: Haynau és Paskievics. Genius Kiadó, Bp. I. 177— 178.

189

A kormányzó az 1849. július 24-én, immár Szegeden tartott minisztertanácson ismét előállt indítványával. Elképzelésének azonban nem tudott érvényt szerezni, mert négy minisztere: Szemere Bertalan, Aulich Lajos, Duschek Ferenc és meglepe­tésre Csány László ellene voltak. A kívülállókhoz — beleértve még a képviselőket is — más és másképp, nemegyszer fonákjára fordítva jutottak el a hírek. Hunfalvy Pál (1810—1891), Szepes megyei képviselő a következő értesülést jegyezte fel naplójá­ban: „Menet alatt beszélte Kovács Lajos, hogy miniszteri tanács volt, hogy abban egy minister indítványozá Görgeynek fővezérré kinevezését, Aulich teljes erőből pártolta, Duschek is hozzájárult (másként beszélik: Aulich volt az indítványozó, s csak egy minister pártolta), de többségre nem értek.”14 Nem nehéz arra következ­tetnünk, hogy a naplóban név szerint nem említett miniszter mögött Csány Lászlót sejthették a kortársak, így Hunfalvy is.

Térjünk azonban vissza a hiteles szemtanúhoz, Mészáros Lázárhoz, s kövessük az ő gondolatmenetét, ahogy a javaslatot ellenzők indítékait elemezte!15 Duschek pénzügyminiszter szerint a fővezérség nem illik össze Kossuth állásával; ha a kor­mányzó ragaszkodnék elképzeléséhez, akkor fogadja el Szemere Bertalan korábbi javaslatát: legyen diktátor, oszlassa fel — az amúgy is hatálytalanított — kormányt, s így álljon a hadsereg élére. Bár Görgei fővezéri kinevezését abban bízva támogatja, hogy csak ő képes tető alá hozni a megegyezést a császáriakkal, szemben a harcot folytatni akaró Kossuthtal. Szemere miniszterelnök hatalmi féltékenységből, Aulich katonai megfontolásból helyezkedett szembe Kossuth ötletével. Aulich korrekt állás­pontjához talán csak Csány — hátsó gondolatoktól mentes — véleménye mérhető. Ha Csány bizalma július első napjaiban meg is ingott Görgeiben, végül is sem emberi, sem politikai vonatkozásban nem távolodott el tőle. Változatlanul bízott a tábornok zsenialitásában, ezért látta Csány a legalkalmasabbnak a fővezéri tisztség betöltésére (idézet a július 9-én írt leveléből: „...én Görgeyről árulást nem hihetek” ; Horváth Mihály is említi, hogy Csány „...a szegedi tanácskozások óta nem szűnt meg Görgey fővezérségének szükségét hirdetni”16).

Ha a minisztertanácsban történtekről Hunfalvy Pál információi nem is voltak a legpontosabbak, az országgyűlés eseményeit vizsgálva támaszkodhatunk értékes naplójára. 1849 júliusában — a szegedi országgyűlés egyik legfontosabb, a nemzeti­ségi kérdésnek tárgyalása közben — Beöthy Ödön Bihar megyei képviselő váratlanul rákérdezett a fővezérség problémájára. Pillanatok alatt heves vita bontakozott ki, amely mindinkább Görgei Artúr javára látszott alakulni (Kubinyi Ferenc, Irinyi Jó­zsef, Csány László). A közmunka- és közlekedési miniszter változatlanul Görgei mellett szállt síkra, amit Kovács Lajos is pártolóan támogatott („...minthogy a kormány és Görgey között viszályok vannak, s a kormányt compromittálni nem lehet, a ház pedig a fővezérségről úgymint Csányi indítványozta, felségi jognál fogva határozhat”). E javaslattal mindenekelőtt Vukovics Sebő szállt szembe, aki szerint Buda bevétele óta a „Szerencse asszony” elhagyta a tábornokot. Vukovics nagyon is jól látta Görgei ellentmondásos arculatát: „...valóságos magyar Alkibiadész, jeles de félelmetes is” . Érdemes végiggondolni Vukovics Sebő meglátását: Görgei nem a kormányért harcol, hanem a hazáért (viszont a tábornok és Kossuth haza-felfogása nem fedi egymást!), s azt fogja tenni, amit „ ... a nép javára szolgálni gondol” , bele­értve a fegyverletételt is. Az igazságügy-miniszter állításaival — különösen ami a hadiszerencse elpártolását illeti — csupán Csány László szállt vitába. Az oroszok

14 Hunfalvy Pál : Napló 1848— 1849. A szöveget gondozta: U rbán Aladár. Szépirod. Könyv­kiadó, Bp. 1986. 300— 301.

15 Mészáros L .: i. m. II. 335—336.; Steier L .: i. m. II. 29—31.16 Horváth M .: i. m. III. 457.

190

hátában végrehajtott zseniális visszavonulásra hivatkozva Szőnyt, Vácot és Miskol­cot említette.17 Az országgyűlésen — Mészáros Lázárt idézzük — „Végre abban állapodtak meg, hogy (Kossuthot) határozottan megkérik, a tevőleges hadvezetésbe— a politikai irányításon kívül — be nem folyni” . Név a fővezéri tisztre nem hang­zott el, a nagy többség viszont Csány és Aulich miniszterekkel együtt Görgeire gon­dolt. „A kormányzó erre ildomosán tudatta a conferenciával, hogy az országgyű­lés nyilatkozata és kívánata előtt meghajol.”18

Tévednénk, ha azt hinnők, hogy ezzel Kossuth Lajos fővezérségének kérdése, mint valami múló epizód, lekerült a napirendről. Csupán a szereplők változtak, a színtér is áthelyeződött. Július 27-én Dembinski altábornagy Hódmezővásárhelyre sietett, hogy — az Aulichhal Görgeihez Cibakházára igyekvő — Kossuthtal talál­kozzon. Mivel elkerülték egymást, a lengyel altábornagy segéde, Wladislaw Jordan őrnagy révén Kossuth testvérhúgát, Zsuzsannát kérte fel közvetítésre. Az akció nem is maradt eredménytelen: „...szólj Dembinskivel, ki bár egy alkalommal, midőn kimondád szándékod, hogy fővezér akarsz lenni, ha a tábornokok segítenek... most igen óhajtja, vedd át a fővezérletet, és ígéri neked, hogy hű segéded lesz mindenben”— írta Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna Hódmezővásárhelyről bátyjának július 27-én. Amivel Dembinski kérését megtoldja, az némiképp meglepetés számunkra: „Dam- janits... szinte általam kéret, meghagyta ne hagyjunk neked nyugtot, míg át nem ve­szed a fővezérletet.”19

Kossuth Lajos dolgavégezetlenül érkezett vissza Szegedre, ahol a minisztertanács július 30-án végleg elejti fővezéri megbízásának gondolatát. Az ideiglenes fővezér Dembinski lett. A visszavonulás hadműveletében nagy tapasztalatot szerzett altábor­nagy rövidesen megmutatta, mire is képes: Szőregnél súlyos vereséget szenvedett Haynautól (augusztus 5.), hogy azután a haditervtől eltérő hátrálásával végképp za­varba hozza Kossuthot és kormányát.

3

„Amíg a kormánynak tagja vagyok, az akarok lenni, minek lennem kell, azaz a haza előmozdításában mennyire tehetségem engedi tényező” — írta Csány július 9-én Kossuthnak. A körülmények rövidesen úgy alakultak, hogy miniszterként hasz­nosabb működést fejthetett ki az áldatlan fővezér-korteskedésnél.

1849 nyarán Csány miniszter két törvényt készített elő parlamenti vitára. A jú­liusi ülésszakon tárgyalták volna a közmunkáról, illetve a vízi közlekedést szabályozó törvényjavaslatot. Ezek előkészítéseként két — adatokat kérő — körlevél is elhagyta a minisztériumot. „A törvényhozás eltörölte az ingyenes közmunkákat, pótlásáról azonban még nem gondoskodott” — kezdődik a június 18-án kelt levél. A miniszté­rium — a törvényt előkészítendő — adatszolgáltatásra szólítja fel a hatóságokat: az adott vidéken a közmunkák gyakorlásában, „a tömeges útépítésnél” milyen szo­kások éltek; annak kivitelezését mi akadályozta; illetve a közmunkák gyakorlására milyen rendszert tartanának legcélszerűbbnek. Még azokban az országokban is — szól Csány indoklása —, ahol megfelelő a népesség, „felcsigázott” (fejlett) az ipar,

17 H unfalvy P.: i. m. 310—313.18 M észáros L.: i. m. II. 335—336.18 KLÖM XV. 788.; K ertész Erzsébet: Kossuth Zsuzsanna. N ők a történelemben sorozat.

Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1983. 115—117.

191

ahol az időt és a munkát igen nagy becsre emelték, az ingyen közmunkát máig sem nélkülözhetik.20

,,A vizek szabályozására eddig kijelölt pénzalapnak fölhasználására a felelős magyar minisztérium ezennel továbbra is utasíttatik” — intézkedik a XXX. törvény­cikk 6. §-a. A folyók hajózhatóvá tételére („a természetes akadályok elhárításával”) a Dunán, a Dráván és a Száván megtették a szükséges lépéseket. A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium most a Tiszára is sort kíván keríteni, ezért tartja halaszt­hatatlannak, hogy,,... a vízi rendőrség szabályai legalább fővonalaikban országgyűlé- sileg meghatároztassanak, s ezáltal letétessenek a vízi jog első alapjai” . Tudják azt is, hogy a folyók használatának történelmi szokásai nálunk mások, mint ott, ahol tengerek adták a hajózásnak az első indítékot és lendületet. A kialakult tradíciókat — legalább ideiglenesen — kímélve, a „sajátszerűleg fejlődött” helyi viszonyokat figye­lembe véve bocsátja közre felmérését a minisztérium. Azt akarják összeírni, hogy a Tiszán tervezett hajózásnak és tutajozásnak milyen akadályai léteznek (malomhelyek, hidak, önkényes vámok, ültetvények, erdők stb.).21

A törvényjavaslatok parlamenti vitáját a júliusban Pesten ismét összeülő kép­viselőháznak kellett volna megkezdenie, hogy a folytatás Szegedre maradjon. Isme­retes azonban, hogy abban a néhány hétben, amit a törvényhozók a Tisza-parti vá­rosban töltöttek, ennél — legalábbis politikai szempontból — fontosabb jogszabályok születtek (a nemzetiségről szóló VIII. és a zsidókról szóló IX. törvény). A szegedi törvényhozásnak volt egy epizódja, amely Csány tevékenységének, szemléletének megítélése szempontjából leltet érdekes számunkra.

A képviselők 1849. július 20-án tartott zárt tanácskozásán — minden más tárgy elé helyezve — Vukovics Sebő igazságügy-miniszter a hűbéri maradványok eltörlését rendező törvény napirendre tűzését javasolta22 (az országgyűlés ugyanis a románok­kal való megegyezés kérdését, illetve a véres abrudbányai tragédiát tárgyalta). Csány László — meglehetős rezignáltsággal — a hűbéri maradványok, s az úrbéri kárpót­lás végrehajtása kérdésének időszerűségét vitatta, „...miután nem tudhatjuk, meddig lehetünk itt” . Beöthy Ödön felszólította a kormányt — valószínű megrendülve loan Dragof személyes tragédiájától —, hogy „...a békepontokat, melyek alatt a fellázadt oláhokkal békülni kíván, a ház elibe terjessze megerősítés és jóváhagyás végett” . Szemere Bertalan miniszterelnök méltán kesergett Kossuthnak írt beszámolójában, miszerint a ház tagjainak nagyrésze még most sem értette meg a nemzetiségi kérdés jelentőségét,23 ugyanis többen hangoztatták, hogy a nemzetiségi törvény (benne a románokkal való megegyezés) „...nem elébb való tárgy, mint az úrbériség maradvá­nyainak eltörlése, mint a ház szabályainak átvizsgálása” .24 így fest az, amikor egy parciális ügyet nem tudnak a nemzeti érdek alá rendelni.

A fentiekben már említettük a minisztertanács július 29-i, szegedi ülését. Akkor a fővezérség kérdését helyeztük vizsgálódásunk fókuszába. Volt azonban ennek a megbeszélésnek egy másik, talán mindennél kétségbesettebb döntése. Az este hét órakor kezdődött tanácskozáson a Cibakházáról visszaérkezett Kossuth kormányzón

20 Közlöny, 1849. 135. sz. június 19. Megjegyezzük: a törvényekben más áll; ugyanis a XXX. te. 5. §-a szerint a „...hatóságokban még most fennálló közmunkáknak törvényszerinti alkalmazá­sára” a szóban forgó minisztériumot bízzák meg.

21 Közlöny, 1849. 135. sz.22 E törvényjavaslatot még Pesten kezdték 1848-ban tárgyalni, Debrecenben nem volt rá idő;

1849. júl. 21-én, az első szegedi ülésen jelentette be Palóczy házelnök, hogy a javaslatot a kormány benyújtotta.

23 Beér János—Csizmadia A ndor: Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Akadémiai Kiadó, Bp. 1954. 93.

34 Hunfalvy P.: i. m. 298—299.

1 9 2

kívül megjelent Szemere Bertalan miniszterelnök, a miniszterek közül Batthyány Kázmér, Duschek Ferenc, Csány László, Yukovics Sebő, Horváth Mihály, Aulich Lajos, vagyis a kormány teljes létszámmal; Mészáros Lázár, Henryk Dembinski, Kiss Ernő altábornagy, Perczel Mór, Dessewffy Arisztid, Török Ignác, Schweidel József és Józef Wysocki tábornok. A minisztertanács úgynevezett üzenetet fogalma­zott meg: ,,...a magyar nemzet az osztrák uralkodóház hitszegő cselekedetei által kiengesztelhetetlenül megsértve, készebb az orosz császári házzal külön alkuba bo­csátkozni, sőt hajlandóbb orosz herceget a magyar fejedelemségre meghívni, semhogy ismét az osztrák dynastia uralma alá vesse magát” .25 A fegyverszüneti tárgyalásokra — kizárólag a cári fővezérrel — Szemere Bertalant és Batthyány Kázmért hatal­mazták fel. A párhuzamos francia és magyar szövegű eredeti tisztázatot Kossuth Lajos, Aulich Lajos, Horváth Mihály, Duschek Ferenc, Vukovics Sebő mellett Csány László is aláírta.26

4

A Dunántúl és a Felvidék legnagyobb része 1849 júliusában az ellenség kezén volt. Az oroszok már az Alföldet árasztották el; Haynau a Duna—Tisza közén nyomult Szeged felé (vele Perczel Mórnak kellett volna szembeszállnia, de a visszavonulás túl gyorsra sikeredett...); Görgei a Tisza bal partján menetelt Arad irányába; Szeged körzetében jelentős magyar erő gyülekezett, viszont Bem — Erdélyben folytatott — hátvédharcai mind kevesebb sikert ígértek.27

Szegeden Csány Lászlóra két feladat megoldása várt. Mint közmunkaügyi mi­niszternek kellett gondoskodnia a felduzzadt lakosságú város ellátásáról (illetve e téren a közmunka megszervezéséről); a közlekedési tárca gazdájaként a hadsereg, majd a menekülő államgépezet holmijainak szállításáról. A cselekvési terület lehető­ségekben is, térben is szűkült. Július l-jén kormányzói utasításra állítja le a személy- forgalmat a pest—szolnoki vonalon, hogy az „álladalmi javak” és fegyverek szállítá­sára vehessék igénybe azt;28 néhány nap múlva ez a közlekedési eszköz is az ellenség kezére került.

A felduzzadt lakosságú, s katonai táborként is szolgáló Szeged ellátása a még sza­bad megyék (benne Csongrád) más városaira is nehezedett. Akkor, amikor a tizenegy hónapja tartó harc igencsak kiszívta az ottani települések anyagi és embererejét, csak óriási erőfeszítéssel lehetett az új kormányszékhelyet is ellátni még a legelemibb szükségletekkel is. A katonákkal és hadifoglyokkal ugyancsak megrakott Hódmező­vásárhelyen például a húsellátásban keletkeztek zavarok. Kovács Ferenc (1823—1895) szolgabíró kérésére a megye a marhahús és a juhhús árának felemelésével próbált segíteni29 (csakhogy a forradalom pénze, a Kossuth-bankó mind kevesebbet ért, s már nem szívesen fogadták el). Szabó Mihály (1821—1899) polgármester vállalkozók bevonásával látta biztosíthatónak a katonaság élelmezését. A megye felemás megol­dást talált a problémára: a város kérését a belügyminisztériumhoz továbbítja, ugyan­akkor utasítja Hódmezővásárhely tanácsát, hogy ezeket a vállalkozókat a „maga kebelében” próbálja megtalálni; „...minden esetre pedig a kiszolgáltatások idősza­konként pontos bészállítását eszközölje” .30 Július 31-én a polgármester Hajnik Pál

25 Steier L.: i. m. II. 136— 137.28 KLÖM XV. 795.27 D eák I stván: Kossuth Lajos és a magyarok 1848—49-ben. Gondolat Kiadó, Bp. 1983. 325.28 KLÖM XV. 637.29 Csongrád megyei Levéltár (Szentes) 1849. IV. B. 101. b. 5. 786. sz.20 Uo. 789. jegyzőkönyvi szám.

193

országos rendőrfőnök követelésére (négyezer részlet kenyeret kellett Szegedre szállí­tani) már keserű kérdéssel válaszol: a lakosság zúgolódik, az ellenség előrenyomu­lása miatt nagy a nyugtalanság a városban, „...váljon a Kormány Védelmi intézke­dései, s a katonai erő-mozdulatai e vidéket védtelen hagyni, s feláldozni kénytelenít- tettnek-é?”31

Az állami megrendelések teljesítése Csány Lászlót is a tettek mezejére szólította. Július 27-én Hajnik Pál igényének nyomatékot adó levelet írt Hódmezővásárhely polgármesterének. Hajnik ugyanis az „álladalmi javak” (képviselők, állami hivatal­nokok, azok felszerelési cikkei stb.) elszállítására július 30-ra 600 szekérnek Szegedre küldését rendelte el, amit Csány néhány óra múlva megváltoztatott: a szekerek egy részét ne 30-ra, hanem — három részletben — már 28-ra kéri. A teljesítést „...polgár- mester úr buzgóságától s a városi közönség ismert készségétől bizton reményiem. Méltányolva a sebesen fejlődött sürgetőséget mindent elkövet, hogy a szűk időre szorított szállítás lehetővé tétessék” — írta Szabó Mihálynak.32 A kormány a július 28-án már megrendelt 600 fogaton felül újabb tizenkét négyes előfogatot igényelt „ ...a pénzügyministeri álladalmi poggyász tovább szállítására” .33 Kiskunfélegyházá­ról a császár hadsereg balszárnya — Hódmezővásárhely érintésével — Makó irányába tört (Schlik altábornagy); a jobbszárny Szabadka—Törökkanizsa felé vég­zett átkaroló hadműveletet (G. Rambert altábornagy); a centrum ■— Haynau tábor­szernagy vezetésével — 29-én már Szeged „falai” alatt állt. Ez volt a sietség magya­rázata. A sürgősen berendelt szekerekkel az országgyűlés és a kormány költözését végezték az új, s majd utolsó székhelyre, Aradra.

A hadsereg ellátása, a védelem megszervezése — beszorulva Magyarország Szeged-, aztán Arad-központú részébe — inkább a kapkodás, az esetlegesség jeleit mutatta, semmint a szervezettségét. A ránk maradt iratok is hiányosak, így csak mo­zaikszerű kép rajzolódik ki előttünk.

Mivel a közlekedési miniszter hatáskörébe tartozott a dunai és tiszai hajózás megszervezése, Pest-Buda kiürítése során öt gőzhajót Bajára irányítottak. A dezer­tálni szándékozók viszont ezeken akartak a másik táborba jutni (a szegediek szerint bizonyos Massion, a „hajózási igazgató” volt az akció értelmi szerzője). Július 16-án az egyik ilyen hajót a Bács megyei Szeremlén tartóztatták fel a honvéd előőr­sök. „Mi eléggé figyelmeztettük Csányi minister urat — emlékeztetnek a szegediek a Massionnal kapcsolatos fenntartásaikra —, könyörögtünk és káromkodtunk, hogy ki ne nevezze hajózati igazgatónak. De híjába akár a ministernek beszélünk, akár a beteg németnek!”34 Ez bizony kemény kritika.

Megmaradt Kossuth július 14-én kelt levele Csány Lászlóhoz, melyben a még Délvidéken állomásozó magyar csapatok hadianyaggal történő ellátásáról intézkedett. Mivel Molnár Ferdinánd ezredes, a hadügyminisztérium elnöki osztályának főnöke rendelt hajófuvart Szegedről Óbecsére, Kossuth utasította Csányt: a 15-én hajnal­ban induló gőzöshöz egy uszályt (Schleppschiff) is kössenek, amelyen a muníciót szállítják.35 Az ellenség közeledtével a sebesült és beteg katonákat is biztonságba kel­lett helyezni. Egy részüket Szegedről hajón szállították el. Csak nehéz ellenőrizni, hogy hová. Ekkor már július 29-ét írtak, az ellenfél karnyújtásnyira volt. Nem való­színű, hogy a hajókat a Tiszán felfelé indították volna, hisz Schlik a császári hadsereg balszárnyával július 23-án Csongrádot, 28-án Szentest foglalta el. A tiszai közlekedés

31 Uo. 803. sz.ss Csongrád megyei Levéltár (Hódmezővásárhely) II. 18/1848—49. sz.33 Uo.31 Szegedi Hírlap, 1849. 27. sz. július 20.35 KLÖM XV. 731—732.

194

erre lezárult, s ez a térség hadműveleti terület lett, s nem ispotály maródi katonák számára. Nem lehetett jobb a helyzet délen sem: Rambert elérte Magyarkanizsát, s megkezdte a hídfőállás kiépítését. A Maros pedig — akkoriban legalábbis — nem­igen volt hajózható. Mindenesetre a rekkenó' hőségben a nyitott járművek e célra alkalmatlanok voltak. Ezért Csány László Szeged polgármesterét az állam költségén elegendő gyékény beszerzésére, azoknak a betegeket szállító hajók fölé szereltetésére utasította.38

1849. július 17-én Kovács Lajos, a közlekedési osztályfőnök értesítette Szabó Mihályt, Hódmezővásárhely polgármesterét arról, hogy Csány László miniszter „intézkedendő a honvédelem tárgyában” — délután városukba érkezik.36 37 38 39 Másnap, 18-án Hódmezővásárhelyről írt a miniszter a megye alispánjának. Az utóbbi napok hadi munkálatai következtében Szentes igen fontos átkelési ponttá vált, a szállítások által túlterhelve azonban képtelen a katonai eszközök gyors továbbítására, tehát a terhek megosztását javasolja. Arra szólítja fel a megyét, hogy Szegvár és Mindszent— lévén az átkelési vonalakon kívül — „ ...a túlterhelt többi községeknek a szállítás­ban segítségére legyenek” . A legsürgősebb intézkedés, melyet az alispántól elvár: az átkelési vonalakon kívül eső községekből Szentesre, illetve Hódmezővásárhelyre szekereket rendeljen, hogy „...ekkép a teher a községek között arányban oszoljék”, s a szállítás felgyorsuljon.38 Az ilyen kérelmeknek (vagy utasításoknak) a kimerült lakosság mind nehezebben tudott eleget tenni. Mint fentebb egy válaszlevélből már láttuk, nőtt a félelem, az aggodalom, az ingerlékenység; fogyott a kormányba vetett hit. Nem ismerjük Csány László miniszter egy másik levelét, amelyet Csongrád megye közönségének írt, csak az arra született reagálást. (így nehezen tudjuk meg­indokolni, hogy miért foglalkozott a nemzetőrség rendezésével, amikor az eredetileg nem tartozott a hatáskörébe.)

Július 19-én tárgyalta a közgyűlés Csánynak a nemzetőrség „...újabb és gyors rendezésére”, s egy mozgó védseregnek öt-hat nap alatti felállítására szóló felhívását. A „kedves nyugalmukból” felébresztett Csongrád megyeiek keserű határozatában a készség fegyelmezett deklarálására, az eljárás felemásságára ismerünk. A nemzetőrség „rendezését” vállalják, amennyiben a „törvény értelmében” ez kötelességük (de akkor is megmaradnak a „célszerűség határain” belül); a mozgó védsereg (úgynevezett mobil nemzetőrség) felállítását, „...minthogy önkéntesekből gyorsan eszközölhető- nek” nem reményük, fenntartásokkal ígérhetik meg. A válaszban van egy rövid uta­lás a haza megmentésére (ilyen esetben „...sem a szűkkeblűség, sem az önzés rovására fukarkodni nem lehet”), de ez — tekintve azt, hogy a válasz a sajtóban is megjelent— inkább a széles olvasóközönségnek szólt.39

A szabadságharc, benne Csány László miniszter tevékenységének egy szakasza itt lezárul. Rövidesen ismét szedelődzködni kellett, hogy a kormánnyal Aradra köl­tözzenek. Az az út, amelyen az idős Csány László Hódmezővásárhelyről és Szegedről elindult, már a „magyar Golgotára” vezetett...

36 Csongrád megyei Levéltár (Szeged) 1849. Szeged városi tanács, szám nélküli iratok; Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején. Tanulmányok Csongrád megye történetéből XI. Szeged, 1987. 144.

37 Csongrád megyei Levéltár (Hódmezővásárhely) II. 18/1848—49. sz.38 Csongrád megyei Levéltár (Szentes) 1848—49. IV. 101. b. 4. 764. sz.39 Közlöny, 1849. 158. sz. július 25.

195

LABÁDILAJOS

S Z E N T E S V Á R O S K Ö Z IG A Z G A T Á S A 1849 ÉS 1860 K Ö Z Ö T T

1. A KÖZIGAZGATÁS MEGSZERVEZÉSE A SZABADSÁGHARC LEVERÉSE UTÁN

Az 1849. július 20-i vesztett túrái ütközet után Perczel Mór csapatai visszavonul­tak Szeged irányába. Ezzel szabaddá vált az út Haynau eló'tt a Duna—Tisza közén. Csapatai július 25-én már Kecskeméten táboroztak.

Ezekben a napokban Szentesen még a városon átvonuló honvéd katonai pa­rancsnokok és forradalmi biztosok utasításainak végrehajtásán fáradoztak. Folyt a népfelkelés szervezése, intézkedések történtek egy puskaporgyár felállítására, gyűjtöt­ték az élelmiszert és takarmányt a honvédcsapatok számára. Július 28-án érkezett a hír Csongrádról, hogy ott már megjelentek a császári hadak előőrsei. A tiszai böldi rév szentesi oldalán ekkor még magyar eró'k tartózkodtak, s egy rövid ideig sikeresen védték az átkelőhelyet. Július 31-én az utolsó honvéd- és nemzetőr csapatok is elvonultak, ezáltal Szentes katonai fedezet nélkül maradt. Kapkodó intézkedések következtek, a várost irányító forradalmi szervek felbomlottak. A szabadságharc alatti vezetők egy része — köztük Boros Sámuel polgármester — augusztus 1-jén éjjel elhagyták a várost. Másnap Szentesen már császári csapatok tartózkodtak. Haynau Duna—Tisza közén előrenyomuló főserege ugyanezen a napon bevonult Szegedre.1

A császári csapatok nem időztek sokáig a városban, rövid pihenő után augusztus 3-án tovább vonultak Hódmezővásárhelyre. Elvonulásuk előtt lefoglalták azokat az élelmiszer- és takarmány készleteket, amelyeket eredetileg a honvéd seregek részére gyűjtöttek össze Szentes határában, de szállítóeszközök hiányában már nem sikerült elszállítani. Rövid szentesi tartózkodásuk ellenére is igen nagy károkat okoztak a la­kosoknak. Ami mozdítható volt — jószág, takarmány, élelmiszer, ruhanemű, háztar­tási felszerelés — azt a fosztogató katonák magukkal vitték.2

Szeged katonai megszállásával Csongrád megye nagyobb része a császári csapa­tok ellenőrzése alá került. A kialakult gyakorlatnak megfelelően nyomban intézkedé­seket tettek a polgári közigazgatás megszervezésére. Gróf Cziráky János — a 4. hadosztály hadbiztosa — már augusztus 2-án kinevezte Csongrád megye forradalom előtti konzervatív első alispánját, Temesváry Istvánt, Csongrád és Csanád megyék királyi biztosává. Temesváry azonnal hozzálátott a szervező munkához. Segítőül maga mellé vette forradalom előtti tiszttársát, Dobosy Lajos volt másod alispánt. Kinevezte Csongrád megye kormányzó alispánjává, s megbízta a megyében lévő vá-

1 Csongrád megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára [a továbbiakban CsmL (SzF)] 409,418/1849. Szentes város Közgyűlésének iratai; 799, 801, 813, 815/1849. Csongrád vármegye Bizottmányának iratai. A korszak áttekintésére lásd Zsilinszky Mihály: Csongrád vármegye története. Bp. 1900. in . köt. 242—260. o.; Magyarország története 1848— 1890. Bp. 1979. 6/1. köt. 437—523. o.

2 CsmL (SzF) 81, 110/1849. Csongrád megye Cs. Kir. Megyehatóságának iratai (a továbbiak­ban Megyefőnöki ír.); 1632/1850. Szentes járás Cs. Kir. Főszolgabírájának iratai (a továbbiakban Szolgabírói ir.).

197

rosok és községek elöljáróságainak átszervezésével. Ennek érdekében Dobosy alispán megyei körútra indult. Utazása során szerzett benyomásairól folyamatosan tájékoz­tatta Temesváry királyi biztost. E jelentésekből jól kirajzolódik a szabadságharc összeomlásának napjaiban uralkodó megyebeli közhangulat. Egy augusztus 9-én kelt levelében arról számolt be, hogy Szegedről Szentesre menet igen sok kóborló honvédet látott, kik a szőregi csata után — aug. 5. — zászlóikat elhagyva a „vásár­helyi rétnek és tanyáknak vették útjokat, Görgey táborát keresendők” . Nem tit­kolta azon aggodalmát, hogy ha „ezek Görgeynek csak valamely kis csapatjával kap­csolhatnák is magokat, ezekkel vagy e nélkül is, a katonai védelem nélkül hagyott vásárhelyi és szentesi nagy tömeg népet fölkelésre izgathatják” . Ennek megelőzése végett az alispán szükségesnek tartotta, hogy a megye városaiba és községeibe tér- parancsnokokat nevezzenek ki, megfelelő katonai fedezettel. Már csak azért is — érvelt Dobosy —, mert ellenkező esetben a minden „morális és physicai erő nélkül hivatal elfogadására bírandó tisztviselők” nem lesznek biztonságban, s a hivatalukat sem fogják tudni ellátni.3

Dobosy Lajos augusztus 6-án érkezett Szentesre. Megérkezéséig néhány itthon maradt tanácsnok igyekezett a rendet és a közbiztonságot fenntartani. A kormányzó alispán nyomban magaköré gyűjtötte a forradalom előtti volt tisztviselők egy részét, akik a szabadságharc alatt visszavonultan éltek, így — a korabeli szóhasználattal élve — nem „kompromittálták” magukat. Ezek véleményére alapozva állította össze a kinevezendő városi tisztviselők névsorát. Mint utóbb kiderült, ez egyáltalán nem volt könnyű feladat. Erre vall, hogy az új polgármester — Basa József egykori jegyző — kinevezése már augusztus 8-án megtörtént, ellenben a többi tisztviselő kinevezésére csak augusztus 16-án kerülhetett sor, és ekkor is csak igen foghíjasán. Számos fontos tisztség betöltetlen maradt, elsősorban alkalmas és önként vállalkozó egyének hiánya miatt. Szó sem volt tehát arról, hogy az alispán szabad belátása szerint válogathatott volna a szolgálatukat felajánló, állásért folyamodó császárhű egyének között. Sőt bizonyítható az is, hogy az augusztus 16-i kinevezések sem az önkéntesség alapján történtek. Erre utal többek között az újonnan kinevezett polgármesternek az a je­lentése, amelyet a kinevezések utáni napon írt Temesváry királyi biztoshoz: „Miután a kinevezett szentesi hivatalnok urak némelyike (...) hidegen veszik a dolgot, s felmen- tésökön munkálódnak, — némelyike pedig elő sem vehető, — némely része végre beteges, — kéntelen vagyok megkérni tellyes tisztelettel Nagyságodat, hogy méltóz- tassék a hidegnek látszókat neki buzdítani, s mentségüket el nem fogadni....”4

A nagy nehézségek árán összeállított városi tanács 1849. augusztus 18-án tar­totta első ülését. Ez alkalommal mindjárt szembekerült azokkal az égető problémák­kal, melyek sürgősen megoldásra vártak. Ilyen volt mindenekelőtt az általános pénz­hiány, melyet a Kossuth-féle bankjegyek betiltása váltott ki. A legkisebb kiadások fedezése is gondot okozott, mivel a városi közpénztár teljesen üresen állt, semmiféle forgalmazható pénz nem volt a városban. Ehhez járult a lakosság szinte minden rétegét sújtó élelmiszer- és takarmányhiány. Ami élelem a magyar honvéd seregek után megmaradt, azt az őket üldöző császári csapatok lefoglalták, elszállították, vagy helyben felélték. Hónapokon át súlyos teherként nehezedett a lakosságra a megszálló császári csapatok szállítása, elszállásolása és élelmezése. Augusztus folya­mán Szentes városát 30 ezer részlet kenyér elkészítésére és 600 kocsi kiállítására kö-

3 Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár. Bp. 1965. Akadémiai K. 272—273. o., Labádi Lajos: Csongrád megye neoabszolutista közigazgatásának kialakítása (1849— 1854)., In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből X. (szerk.: Blazovich László) Szeged, 1986. 103— 129. o. CsmL (SzF) 23/1849. Megyefőnöki ir.

4 CsmL (SzF) 46—47/1849. Megyefőnöki ir.

198

telezték. Ezek teljesítése nem kis gondot okozott a városi elöljáróságnak. Basa Jó- szef polgármester jelentésében többször kifejtette, hogy sokallja a kirótt tételeket, de könnyítésre nem volt remény. Mivel a katonai parancsnokok túlzott követeléseit a város képtelen volt teljesíteni, az elöljáróság nemegyszer szigorú megrovásban részesült „lanyhaságáért”.5

Az augusztus 16-án kinevezett városi tanács nem bizonyult hosszú életűnek. Már szeptember elején jelentős személycserékre került sor, amelyek összefüggésben voltak a megye vezetésében beállt változásokkal. Augusztus közepétől ugyanis a megye polgári közigazgatásának irányítását Gyulai Gaál Eduárd dunántúli konzer­vatív középbirtokos, a 3. császári hadtest volt hadbiztosa vette kézbe, akit Elaynau augusztus 13-án nevezett ki az újonnan létrehozott szegedi polgári kerület cs. kir. főbiztosává. Kerületéhez Békés, Csanád és Csongrád megye, valamint Szeged szabad királyi város tartozott. Szervező tevékenysége első lépéseként 1849. szeptember 7-én kinevezte Csongrád megye új ideiglenes tisztikarát. A megyei adminisztráció élén továbbra is meghagyta Temesváry István kir. biztost és Dobosy Lajos kormányzó alispánt, de folyamatos jelentéstételre kötelezte őket. A kinevezéseket tartalmazó okmányban ismertette kormányzási alapelveit. Leszögezte, hogy „minden a lázadás korszakába eső, s bármely néven nevezendő felszólítások, hirdetmények, határozatok ezennel semmivé tétetnek” . Minden újonnan kinevezett tisztviselő köteles a „gonosz pártütők által elcsábított néppel azonnal legközelebbi összeköttetésbe és egyetértésbe magát tenni, a lázadók gaztetteit, s azok előidézte hazánk szerencsétlen állását a nép előtt világosan kimutatni, s napfényre deríteni”, valamint a népet a fejedelem iránti hűség ösvényére téríteni. Végezetül felszólította a tisztikart a felsőbb rendeletek gyors és pontos végrehajtására, hangsúlyozva e téren a személyi felelősséget. Mivel nem volt elégedett a városi elöljáróságok személyi összetételével és munkájával, Dobosy alispánt nyomatékosan figyelmeztette, hogy a megyebeli mezővárosokban haladéktalanul gondoskodjék a tisztségeknek „törvényes urunk királyunk, és az uralkodó ház iránti tántoríthatatlan hűségrül esméretes egyénekkeli” betöltéséről.6

A kerületi főbiztosi utasítás értelmében Dobosy jelentős személycseréket hajtott végre a megbízhatatlannak ítélt szentesi tisztikarban is. Szeptember 8-án megjelent a városi tanács ülésén, s azt félbeszakítva, ismertette az újonnan kinevezett hivatal­nokok névsorát. Polgármesterré Sréter Antalt, a Károlyi grófok egykori alkalmazott­ját nevezte ki, mivel Basa Józsefet időközben Szentes járás főszolgabírójává léptették elő. Veres Lajos főbíró helyére Kugler János szentesi cs. kir. postamester került. A főkapitányi poszton továbbra is Basa János — az új szentesi főszolgabíró testvére — maradt. Az eddig üresen álló alkapitányi tisztségre Kolumbán Imrét nevezte ki. Borsos Károly főjegyző helyébe Szalai János lépett. Némileg módosult a tanácsnokok személyi összetétele is. Az újonnan kinevezett tanácsnokok közül öten (Dózsa Lajos, Nyíri József, Jurenák Ede, Haris Tódor, Busch Miklós) már az augusztus 16-án hivatalba lépett elöljáróságnak is tagjai voltak, hárman újonnan nyerték kinevezésü­ket (id. Lakos Ferenc, Ónodi Sándor, Pápai József). Horváth Lászlót megerősítette adószedői állásában. Számos fontos tisztség (főügyészi, számvevői, pénztárnoki, aljegyzői...) ezúttal is betöltetlen maradt. A kinevezések után a kormányzó alispán részletesen ismertette a kerületi főbiztos elvárásait.7

5 CsmL (SzF) 1/1849. Szentes város Tanácsának jegyzőkönyve (a továbbiakban Tanácsi jgyk.); 49, 81, 110/1849. Megyefőnöki ir.

6 Sashegyi Oszkár: i. m. 272. o.; CsmL (SzF) 71/1849. Megyefőnöki ir.7 CsmL (SzF) 11/1849. Tanácsi jgyk.; Sréter Antal polgármester adataira nézve: Bodrits

I stván—Labádi Lajos: Szentesi életrajzi évfordulók 1987. Szentes, 1987. 33. o.

199

Húsz nappal később újabb személyi változásokra került sor. Sréter Antal polgár- mestert saját kérésére felmentették és visszahelyezték árvagyámi hivatalába. Helyére Kugler János eddigi főbírót nevezték ki. A megüresedett főbírói posztra új személy­ként Nagy Sámuel került. A tanácsnokok közül ketten távoztak (Busch Miklós és id. Lakos Ferenc), helyükre Molnár Imrét és Lakos Lajost nevezték ki. A személy- cserékkel párhuzamosan betöltötték az eddig üresen levő állások jelentős részét. Főügyésszé Balogh Lajost, számvevővé Huszka Jánost, aljegyzővé és egyben levél­tárnokká Farkas Lászlót, váltsági pénztárnokká Sztaricskai Andrást, előfogati biz­tossá Fehér Ferencet, magtári biztossá Práznovszky Sándort, sebésszé Sas Károlyt nevezték ki. A főorvosi, mérnöki, városgazdái, csendbiztosi, valamint a három írnoki és két bábái állás egyelőre továbbra is üresen maradt, de az év hátralevő részében ezeket is betöltötték.8

Az immár majdnem teljes létszámú, s összetételét tekintve véglegesnek szánt új városi tisztikar kinevezésére 1849. szeptember 29-én került sor. Még ugyanezen a na­pon letette a hivatali esküt Basa József főszolgabíró előtt, s megkezdte működését. Első intézkedései a hivatali munka megszervezésére irányultak. Már a szeptember 29-i alakuló ülésen kimondták egy árvabizottmány létrehozását, melynek tagjaiul kine­vezték Dózsa Lajos és Haris Tódor tanácsnokokat, valamint Balogh Lajos főügyészt. Néhány nappal később megtörtént a szakterületek tanácsnokok és tisztviselők közötti felosztása, valamint a városházán belül a hivatali szobák kijelölése. A referenciák elkülönítésénél a rendezett tanáccsal szemben támasztott szakszempontokat, illetőleg a szokásjogot tartották szem előtt. Az ügyrendi felosztás értelmében a polgármester, mint a város első tisztviselője, felelős minden közigazgatási és adóügyi tárgy kezelé­séért, a város javadalmainak igazgatásáért, az ügyvitel zavartalan menetének bizto­sításáért. A főbíró vezeti a városi törvényszéket, ítélkezik kisebb szóbeli perekben, ellátja a városi békebíráskodást. A tanácsnokok közül kettő részt vett az árvák vagyo­nára felügyelő bizottmány munkájában. Egy-egy tanácsnok ellátta a téglászati és építészeti felügylői teendőket. Egy tanácsnok feladatul kapta a közmunkákkal kap­csolatos ügyek kezelését. A külön szakfeladattal nem rendelkező tanácsnokok teljesí­tették a rendkívüli kiküldetéseket. A főjegyző feladata a közigazgatási, gazdálkodási és közjövedelmi ügyek tárgyalásának jegyzőkönyvbe vétele, a teendők ügyintézők közötti szétosztása és számonkérése, valamint minden írásbeli munka felügyelete. Az aljegyző a főjegyző segédje, egyben a városi levéltár kezelője. A pénztárnok kezeli a város úri javadalmaiból és más haszonvételeiből befolyó jövedelmeket, ellátja a váltsági pénztárral kapcsolatos teendőket. A főügyész jogi úton eljár a város köz­javadalmainak haszonbérlői, árva- és újoncpénztári adósai ellen, képviseli a várost az idegen hatóságokkal folytatott jogi ügyletekben. A fő - és alkapitány felügyel a belső és a külső rend fenntartására, gondoskodik a csavargók és gonosztevők elfogásáról és őriztetéséről, közreműködik az újoncok előállításánál. Az adószedő a közadói és egyéb pénztárak számadó kezelője. A számvevő feladata elkészíteni a város valamennyi jövedelmének bevételi és kiadási előszámításait, megvizsgálni a számadásokat. A mérnök-telekbíró kötelessége a belső és külső telkek nyilvántartá­sainak rendbentartása, az utcák és épületek rendezése, a telekkönyvek vezetése, az adásvételek felügyelése. Az árvagyám a városi árvák pénzeinek számadó kezelője. A főorvos a városi szegények ingyenes gyógyítója. A seborvos látja el a halottkémi teendőket. A magtári biztos a város terményeinek számadó kezelője. Az előfogati biztos feladata az előfogatok biztosítása, valamint a katonai elszállásolások intézése. A csendbiztos a város kiterjedt határának őre. Az írnokok végzik a városi hivatalok

8 Csm L (S zF ) 109/1849. T anácsi jg y k .; 88/1849. Szolgabírói ir.

2 0 0

írásbeli munkáit. A tisztviselők ügyrendi beosztása mellett részletesen szabályozták a városi szolgaszemélyzet (kisbírák, tizedesek, lándzsások, pénztári őrök, éjjeli őrök, csőszök... stb.) létszámát és teendőit is.®

A hivatali munka megszervezése és folyamatossá tétele sürgető szükségszerűség volt, mivel az elmúlt rendkívüli időszakban az elintézetlen lakossági ügyek száma nagymértékben felszaporodott. Ezekhez járult az új rendszer kiépítését célzó felsőbb rendeletek és utasítások tömege, melyek végrehajtása szintén nem tűrt halasztást. Az újonnan kinevezett tanács szinte állandóan ülésezett, napszakra és ünnepnapra való tekintet nélkül. Az 1850. évi tanácsülési jegyzőkönyvek tanúsága szerint az év folyamán összesen 218 ülést tartottak, melyeken 3508 ügy került napirendre. Vagyis havonta átlagosan 18 alkalommal ültek össze, s a megtárgyalt ügyek száma meg­közelítette a 300-at.

A városi tisztviselők e nagymérvű leterheltsége nem állt arányban a díjazásukkal. A fizetéseket illetően teljes bizonytalanság mutatkozott, mivel erre vonatkozóan jóidéig nem intézkedtek a felsőbb szervek. A szentesi tisztviselők több mint négy hónapig működtek anélkül, hogy bármiféle fizetésben részesültek volna. 1849 novem­berétől kezdve több ízben kérték fizetéseik megállapítását, de eredménytelenül. A felettes hatóságok a tisztviselők ideiglenes megbízására hivatkozva nem nyilatkoz­tak a fizetések kérdésében. 1850 januárjában már Temesváry István megyefőnök is egyre türelmetlenebbül sürgette a fizetések megállapítását. A kerületi főbiztos előtt kifejtett véleménye szerint a tisztviselőktől nem várható el, hogy „a jelen időbeli igen terhes közszolgálatot díj nélkül teljesítsék”. Némi huzavona után végre döntés szüle­tett. Gyulai Gaál kerületi főbiztos elrendelte, hogy a városok tervbe vett végleges rendezéséig az elöljárók és cselédek azt a fizetést kapják, amit a császári seregek bevo­nulása előtti időben kaptak. A szentesi tisztviselők esetében ez azt jelentette, hogy fizetésük megmaradt a rendezett tanács 1849 februári felállításakor megállapított szinten. Eszerint a tisztviselők éves fizetése osztrák értékű pengőforintban: polgár- mester (400), főbíró (300), főjegyző (400), aljegyző (250), főkapitány (300), alkapitány (120), tanácsnokok (200/fő), főpénztárnok (400), adószedő (300), számvevő (300), árvagyám (300), mérnök (360), magtári biztos (200), előfogati biztos (200), csendbiztos (200), főorvos (200), seborvos (150), írnokok (160/fő).10

Az 1849. szeptember 29-én kinevezett, vagyis a szabadságharc leverése utáni harmadik tisztikar tartósnak bizonyult, összetétele az elkövetkező két évben alig változott. A 23 főből álló elöljáróság személyi összetételét vizsgálva megállapítható, hogy többségük született szentesi, illetve olyan személyek, akik hosszú évek óta álltak Szentes város szolgálatában. Az elöljáróság soraiban 15 olyan akadt, aki a sza­badságharc idején is tisztséget viselt. Iskolázottság szerinti megoszlásuk: 7 fő okleveles ügyvéd, ill. törvényt végzett, 2 fő egyéb oklevéllel rendelkezett, 12 fő 4—8, 2 fő 1—3 iskolát végzett. A többség beszélt és írt deákul és németül. Az elöljáróság átlag élet­kora 48 év. Erre a tisztikarra várt a cs. kir. hatóságok rendeletéinek feltétlen végre­hajtása, a túlnyomórészt népszerűtlen utasítások foganatosítása.11

» C sm L (SzF) 112, 123, 184— 185, 790/1849. Tanácsi jg y k .; 132/1851. M egyefőnök i ir.10 C sm L (SzF) 264, 359, 387/1850. M egyefőn ök i ir.; 3447/1850. Szentes város T anácsának ira­

ta i (a tovább iakban T an ácsi ir.).11 C sm L (SzF) 3354/1851. M egyefőnök i ir.

2 0 1

2 . M e g t o r l ó in t é z k e d é s e k

Az ideiglenes polgári közigazgatás kiépítésével párhuzamosan megkezdődtek a különféle megtorló intézkedések. Elsőként a szabadságharc idején vezető szerepet vállalt személyekre sújtottak le. 1849 augusztusában több volt városi elöljáró —• Boros Sámuel, Vosits Ferenc, Pápai József, Farkas Lajos, Vecseri Zsigmond — vagyonát zár alá helyezték. A vagyonzárat ugyan még az év végén feloldották, de az érintett személyek megfigyelése tovább tartott.12

A kompromittáltak elleni igazi hajsza szeptember—október folyamán indult meg. Az első áldozat Hajdú Lajos 31 éves református iskolai igazgató lett. Az ellene felhozott vádak lényege az volt, hogy 1849. július 1-jén tanterme ablakából lázító beszédet tartott a szentesi népnek, melyben az előrenyomuló császári seregek elleni általános felkelésre buzdított, s erős kifejezésekkel szidalmazta az uralkodó édes­anyját, mint minden baj okozóját. Ezt még „tetézte” azzal, hogy a lázító szózatot kinyomatta, s a nép között osztogatta. E vádak alapján Gyulai Gaál kerületi főbiztos szeptember 7-én elrendelte Hajdú Lajos elfogatását, s biztos őrizet alatt Szegedre szállítását. Ügyét az Aradon működő Cs. Kir. Rendkívüli Haditörvényszék tárgyalta. Tettét felségsértésnek minősítették, s 20 évi várfogságra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. (Hajdú Lajos kezdetben az olmützi, majd a josephstadti várbörtönben rabos­kodott. A szentesi lakosok 1851-ben kísérletet tettek kiszabadítására, de eredmény­telenül. 1856-ban kegyelemben részesült. Kiszabadulása után a kisújszállási főgimná­zium tanára lett. Ma utca őrzi nevét Szentesen.)13

Október végén Horváth Ferenc 30 éves ügyvéd, volt főjegyző, Szentes város szabadságharc alatti országgyűlési képviselője ellen indult eljárás. Elfogatását köve­tően a Pesti Haditörvényszék elé állították. Előzetes letartóztatása idején a szentesi lakosok mozgalmat indítottak kiszabadítása érdekében. Kegyelmi kérvényükhöz — melyet 158-an írtak alá — a városi tanács is csatlakozott. A kérvényt hivatalos kül­döttség vitte Pestre Haynauhoz. Átadására már nem került sor, ugyanis időközben Horváth Ferencet Haynau engedélyével ideiglenesen szabadlábra helyezték. Az eljárás természetesen tovább folytatódott ellene. 1850. április közepén ismét meg kellett jelennie a Pesti Haditörvényszék előtt. Több követtársával együtt kötél általi halálra ítélték, de mivel igazolni tudta, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásakor nem tartózkodott Debrecenben, utóbb kegyelemben részesült, s hazatérhetett szülő­városába.14 *

Az üldöztetést nem kerülhette el Boros Sámuel sem, Szentes szabadságharc alatti polgármestere. A császári csapatok megérkezése előtt sikerült ugyan elmenekülnie, de személye nem merült feledésbe. Fő „bűnei” között tartották számon, hogy: „...egészen forradalmi és republikánus szellemű, aki a forradalom előmozdítására mind maga részéről tett, mind leginkább a község által tétetett szolgálat, ember és pénzbeli áldozatokon felül, végre a függetlenség ünnepekor a respublikát Szentesen kikiáltván, a népet a függetlenség fenntartására feleskette”. Távollétében vagyonát zár alá helyezték, s szigorú intézkedéseket tettek felkutatására. A nyomozást végző

12 CsmL (SzF) 937/1849. M egyefőn ök i ir . ; 313/1849. Szentes járás Cs. K ir. Főszolgabírójának levelezőkön yve (a tovább iak ban Szo lgab író i levelezőkön yv).

13 CsmL (SzF) 74, 370/1849., 790 /1850 ., 3308/1851. M egyefőnök i ir., 4— 5/1849. Szolbagírói ir .; 170, 191/1849. Szo lgab író i levelezők ön yv , Papp Lajos: A szentesi reform átus egyház története. Szentes, 1919. K ézirat II. köt. 56. o ., B arta László—Páhi F erenc: Szentes u tcanevei. Csongrád m egyei könyvtári fü zetek 12. Szeged, 1980. 103. o.

14 CsmL (SzF) 512/1850. Szolgabírói ir.; 515, 585/1850. Szolgabírói leve lezők ön yv; 7447/1850.M egyefőnök i ir.; 37, 49 /1851. M egyefőn ök i e ln ök i ir.

2 0 2

szentesi főszolgabíró hamarosan kiderítette, hogy Boros Sámuel szülőhelyén, Túrke- viben bujkál, de elfogni nem sikerült. Az ekkor már 63 éves Boros bizonytalan hely­zetének tisztázása érdekében 1851 őszén jelentkezett a Pesti Cs. Kir. Haditörvényszék előtt. Az ellene folyó vizsgálat több hónapon át elhúzódott. Ennek során a szentesi városi tanács megpróbált segíteni volt polgármesterén. Többek között hivatalos igazolást állított ki arról, hogy Boros Sámuel a szabadságharc idején a „forradalmi kormány rendeletéit teljesíteni kénytelenített, mivel a nem teljesítés élte kockáztatá­sával járt volna”. Érdemeként hozták fel, hogy a szabadságharc utolsó napjaiban a parancs ellenére nem semmisíttette meg a Szentes határában felhalmozott gabonát és takarmányt, ez által a császári csapatok birtokába juthatott. A beigazolt vádak termé­szetesen súlyosabbnak bizonyultak, mint a jó szándékból előadott mentő körülmé­nyek. A Pesti Cs. Kir. Haditörvényszék 1851. október 1-jén Boros Sámuelt felség- árulás bűntette miatt teljes vagyonelkobzásra és kötél általi halálra ítélte. Az uralkodó utóbb az ítéletet kegyelemből 4 évi várfogságra változtatta, melyet Boros a josef- stadti börtönben töltött le.15

A megtorló intézkedések jelentős része a volt honvédek, honvédtisztek és nemzet­őrök ellen irányult. Az újonnan kinevezett helyi hatóságokat szigorú parancsokkal kötelezték a szabadságharcban fegyveresen részt vett személyek névjegyzékeinek összeállítására. Nem volt titok, hogy a névjegyzékben szereplők minimális bün- tése a császári seregbe történő besorozás. A Szentes járási főszolgabíró 1849 novem­berétől több ízben felszólította a szentesi elöljáróságot a névjegyzékek elkészítésére, de eredménytelenül. A városi tanács heteken át halogatta a népszerűtlen feladat tel­jesítését. Az egyre türelmetlenebb sürgetéseknek engedve, december végére készítettek egy névjegyzéket. Ennek nyomán 1850 januárjában megkezdődött a volt szentesi honvédek összefogdosása és cs. kir. sorozó bizottság elé állítása. Az üldöző hatóságok rövid időn belül 66 személyt fogtak le és kísértek Szegedre. Közülük 22 bizonyult katonai szolgálatra alkalmasnak. Ez csak a kezdetet jelentette. Január végére Basa János szentesi főkapitány összeállított egy újabb névjegyzéket, melyben már 283 volt önkéntes honvéd neve szerepelt. A besorozandó volt honvédek nagy számára való tekintettel az illetékes katonai parancsnokság elhatározta, hogy a jövőben a szente­sieket nem Szegeden, hanem helyben fogja felavató bizottság elé állítani. A bizottság megérkezéséig a tanács feladatává tették, hogy vegye számba és gyűjtse be a felava- tandókat. Annyi engedményt tettek, hogy a szentesieket szüleik vagy gazdáik kezes­sége mellett ideiglenesen elengedheti. Az idegeneket azonban fogva kellett tartaniok.

Basa József főszolgabíró hamarosan értesítette a városi elöljáróságot, hogy a Cs. Kir. Katonai Felavató Bizottmány március 2-án érkezik Szentesre. Egyben tudatta, hogy a bizottmány elé állítandók mindazok az egyének, akik a felkelő seregbe „akár­miféle nevezet alatt szolgáltak”, vagyis nemcsak a honvédek, hanem a mozgó és 10 hetes nemzetőrök is. Kötelességükké tette, hogy a bizottmány munkájának segítése érdekében március 3-tól folyamatosan, naponként legalább 50 besorozandó egyént állítsanak elő. Lelkűkre kötötte, hogy senki semmi szín alatt el ne titkoltassék.16

A sorozó bizottmány a jelzett időben valóban megérkezett, s báró Ripperda őrnagy elnöklete alatt megkezdte működését. Az összeállított névjegyzék tanúsága szerint a bizottmány megérkezéséig az előállítandók száma 552 főre emelkedett (ebből 440 volt honvéd és 112 mozgó nemzetőr). Ténylegesen előállítható volt 231 fő

16 C sm L (SzF) 937 /1849 ., 141, 291/1850. M egyefőnöki ir„ 115, 1241/1850. Szolgabírói levelező­kön yv , 1864/1851., 1935/1852. Tanácsi ir., Barta László—Labádi Lajos: B oros Sám uel. Szentes, 1986.

16 C sm L (SzF) 257, 285, 355, 375/1849., 299/1850. Szolgabírói levelezők ön yv; 338— 339 569/1850. M egyefőnök i ir . ; 134/1850. T anácsi jgyk.

2 0 3

(177 honvéd és 54 nemzetőr). Szökés miatt nem volt előállítható 172 fő (95 honvéd és 77 nemzetőr). Különböző okok miatt (elhalt, beteg, vándorol, börtönben van) nem került a bizottmány elé további 149 fő. Az előállított 231 személy közül a bizottmány alkalmasnak talált és besorozott 123 főt. Ezek közül 95 honvédként, 28 pedig mozgó nemzetőrként szolgált a szabadságharc idején.17

A sorozó bizottmány megérkezésének napján a városi tanács folyamodványt írt Haynauhoz, melyben kérte, hogy tekintsenek el a mozgó és a 10 hetes nemzetőrök besorozásától. A kérvényt a szentesi főbíró és főügyész személyesen vitte Pestre. Haynau fogadta a küldötteket, s szóban azt a választ adta, hogy a mozgó nemzetőrök besorozásától nem tekinthet el. A felavató bizottmány még Szentesen tartózkodott, amikor ismertté vált Ferenc József március 12-én kelt rendelete, mely a nemzetőröket mentesítette a császári seregbe való besorozás alól. Ezt figyelembe véve a felavató bizottmány eltekintett a szökésben levő volt nemzetőrök felkutatásától, ellenben szigorúan meghagyta a 95 volt honvéd mielőbbi befogását.18

A felavató bizottmány távozása után (márc. 18.) nyomban megindult a hajsza a szökésben levők felkutatására, egyelőre nem sok eredménnyel. Két hónap elteltével a 95 honvéd közül mindössze nyolcat tudtak kézrekeríteni. Egy június végén kelt szolgabírói jelentésből kitűnik, hogy a szökevények közül 65-en még mindig szökés­ben vannak. Bonyhády István, az 1850 áprilisában kinevezett új megyefőnök — nem egészen ok nélkül — arra a következtetésre jutott, hogy a volt honvédek „elszökteté- sében, illetőleg pedig folytonos szökésben tartásában szüleik és rokonaik vagy helység­beliek nyújtanak segédkezet, miszerint őket e vidék sajátságos helyzeténél fogva hihetőleg a tanyákon és lápokon bújdolcoltatják”. Az üldözés sikeresebbé tétele érde­kében a megyefőnök országos körözésre adta ki a szökésben levő szentesi honvédek névjegyzékét és személyleírását, egyszersmind meghagyta a főszolgabírónak, hogy „a megugrott honvédek előállítását a népnek szoros kötelességévé tévén, egyúttal figyelmeztessék, miszerint mindazok, kik illy megugrott honvédeket eltitkolják, vagy bujdoklásukban elősegítik, a rend és béke szándékos megzavaróinak tekintetni, s mint ilyenek a legsúlyosabb büntetéssel fenyíteni fognak”.19

1850 végén még mindég tartott a volt honvédek felkutatása. Az újabb üldözési hullám egybekapcsolódott az újoncállítási rendelet helyi végrehajtásával. A rendelet értelmében Szentes városa 57 újoncot volt köteles kiállítani. A végrehajtással meg­bízott Basa János főkapitány ezúttal is nagy buzgalmat tanúsított. 117 sorköteles korú személyt állított elő, kik közül az újoncozó bizottság bátran válogathatott. Az állítási lajstrom Mi okból állíttatott elő — című rovatában 82 személy neve mellett olvasható az alábbi bejegyzés: „mert honvéd volt”. A bizottság által kiválasztott 57 személy közül 41 honvédként szolgált a szabadságharc idején.20

A volt honvédek sokasága mellett viszonylag elenyésző a szentesi illetőségű, tisztként szolgált személyek száma. Basa főszolgabíró mindössze 14 volt honvéd és nemzetőr tisztet vett jegyzékbe, kiket a nagyváradi felavató bizottmány elé utasított. Közülük csak öten kerültek a bizottmány elé, a többi vagy megszökött, vagy Ferenc József 1850. március 12-i rendeletére hivatkozva megtagadta a jelentkezést.21

Az eddigi számadatok összegzéseként megállapítható, hogy a szabadságharc leverését követő egy év leforgása alatt több mint 400 szentesi vagy Szentesen lefogott

17 C sm L (SzF) 1493/1850. M egyefőn ök i ir.18 C sm L (SzF ) 464, 542/1850. T anácsi jgyk .; Magyarországot illető Országos Törvény- és

Kormánylap (a tovább iakban Kormánylap) 1850. év f. V . darab 30. szakasz 63. o.19 C sm L (SzF) 1215/1850. T anácsi ir., 3732/1850. M egyefőnök i ir.90 C sm L (SzF) 908/1851. M egyefőn ök i ir.91 C sm L (SzF ) 363, 973/1850. M egyefőn ök i ir.; 586/1850. Szo lgab író i levelezőkönyv.

2 0 4

volt honvéd, nemzetőr, illetve tiszt ellen indult eljárás, s közel 200 azoknak a száma, kiket a szabadásharcban való fegyveres részvétel miatt büntetésből besoroztak a csá­szári seregbe. Nem lehetett kevés a hasonló sorsra jutott, más megyékben lefogott szentesiek száma sem, de erre nézve nincsenek pontos adatok.

A megtorló intézkedések nem korlátozódtak a szabadságharcban fegyveresen részt vett személyekre. A császári hatóságok vizsgálata mindenkire kiterjedt, aki bár­mily csekély szimpátiát is tanúsított a forradalmi intézmények, illetve intézkedések iránt. Összeállították mindazok névjegyzékét, akik 1848/49 folyamán bármiféle hivatalt viseltek vagy valamilyen formában tettleg segítették a forradalmi hatóságok munkáját. Külön kimutatás készült a „szájhősökről, izgatókról, a lázadást jelentéke­nyen előmozdítókról”. Mindezek felkerültek a kompromittáltak listájára. A jegyzékbe kerülőket nem vették ugyan őrizetbe, de állandó megfigyelés alá kerültek, utazási engedélyt nem kaphattak, s esetleges kihágás esetén súlyosabb büntetésre számít­hattak.22

A bizalmatlanság kiterjedt a szabadságharc leverése után a császári hatóságok felkérésére hivatalt vállalt személyekre is. A felsőbb hatóságok véleményes jelentést kértek minden közigazgatási és törvénykezési tisztviselőről, a szolgaszemélyzetről, az elemi és felsőbb szintű iskolai oktatókról; elsősorban azt firtatva, hogy az érintett személyek hogyan viselkedtek a „lázadás időszaka alatt”. A tisztviselőket ezen túl­menően írásbeli nyilatkozat tételére kötelezték a forradalom alatti magaviseletüket illetően. Az egyéni igazolásokat tartalmazó ún. purificatiós íveket megyefőnöki véle­ményezés után felterjesztették a kerületi közvádlóhoz, aki döntött a további vizsgálat folytatása, vagy megszüntetése felől.23

A megtorló intézkedések szerves részét képezték a különféle korlátozó, tiltó rendelkezések. A szabadságharc leverését követően például megtiltották a kaszák, sarlók, szénavágók és egyéb mezei munkára használt, könnyen fegyverré alakítható vaseszközök vételét és szállítását, de még a közönségesnél nagyobb botok tartását is. A rendkívüli állapotra hivatkozva betiltottak mindennemű gyülekezést, legyen az polgári vagy egyházi szándékú. Tiltva voltak a kaszinói összejövetelek, az álarcos- bálak és a táncmulatságok. Üldüzőbe vették a magyar zenét, táncot és színjátszást. A császári hatóságok megítélése szerint az utóbbiakat a „forradalmi pártbeliek” eszközül használják arra, hogy a tömegeket izgalomba tartsák. A magyar nemzeti zenészek fellépésével kapcsolatban megállapították, hogy „miután többnyire nemzeti dallamok játszásával foglalkoznak, a pártütők ármánykodásaitól nem egészen ide­genek”.24

Különösen nagy hangsúlyt fordítottak a forradalomra emlékeztető ruhaviselet üldözésére. A szentesi főszolgabíró 1849 novemberében haragos hangú levelet intézett a szentesi elöljárósághoz, melyből megtudhatjuk, hogy „még sűrűn látszanak egyé­nek, kik lázadó honvéd öltönyben és más pártütést jellemző jelekkel ellátva magukat mutogatni merészelik”. Felsőbb parancsra hivatkozva szigorúan meghagyta, hogy „bárkinek is honvéd attila, bundába, csákóba vagy előbb volt cs. kir. huszáröltönybe járni tilos, és ha mégis némelyek a lázadó seregnek ösmertető jelével ellátva volnának, járkálni ne engedjék, és ha mégis járkálnának, elfogatván, ruhájukról a nevezett jeleket lefejtsék és csak akkép eresszék szabadon”.25

22 C sm L (S zF ) 72/1849. M egyefőn ök i ir.; 1060/1850. Szolgabírói levelezőkön yv; 131/1850. T anácsi jgyk.

23 C sm L (SzF ) 373/1849., 5617/1850. M egyefőnök i ir.21 C sm L (SzF ) 6446, 6478, 7250/1850 .; 780/1851. M egyefőnök i ir . ; 8, 1953/1850. Szo lgab író i

ir.; 287/1850. T an ácsi ir.; 1806/1851. T anácsi jgyk.25 C sm L (SzF ) 706/1849. M egyefőn ök i ir.; 212/1849. Szolgabírói levelezőkön yv.

2 0 5

A császári hatóságok figyelme kiterjedt a forradalom és szabadságharc idején keletkezett nyomtatványok üldözésére is. Veszélyesnek találták ugyanis, hogy a forra­dalmi idó'szak sajtótermékeiben napvilágot látott izgató, felségsértó', gúnyolódó cikkek továbbra is közkézen forogjanak. Gyulai Gaál kerületi főbiztos már 1849. szeptember elején utasította alárendelt hatóságait, hogy a városok és községek köz­házainál, kaszinóiban, vagy egyéb társulati helyiségekben található mindennemű hír­lapokat, plakátokat és iratokat hatóságilag foglalják le, s szállítsák be Szegedre. A buzgóságáról ismert Basa János szentesi főkapitány néhány nap elteltével büszkén jelentette, hogy az utasításnak megfelelően, a szentesi kaszinóban talált hírlapokat, gúnyiratokat és képeket, valamint a „forradalmi lázítók” arcképeit lefoglalta, s a városházához felhordatta. Nem sokkal később a szentesi főszolgabíró utasította a helybeli postamestert, hogy állítsa össze a hírlapok előfizetőinek névjegyzékét, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a forradalmi időszak újságjait a magánosoktól is be tudja szedetni. Ugyanebből a célból intézkedett a levéltár átkutatásáról is.26 27 28

A lázítónak minősülő nyomtatványok, röplapok, könyvek elleni hajsza hosszú éveken át napirenden maradt. Rendeletek sokasága bizonyítja az abszolutista rend­szer félelmét ezek hatásától. Azonban a szigorú intézkedések sem akadályozhatták meg terjesztésüket. Már 1850 elején felfigyeltek arra az országosan elterjedt jelenségre, mely szerint „a vándorló árusok a heti és országos vásárokon a népet a kormány rendeletéi ellen bizalmatlanságra ingerlő, s ennél fogva lázító irományokat árulnak, melyek a köznép által csekély áruknál fogva nagy mennyiségben vetetnek, és buzgón olvastatnak”. 1850 februárjában a szentesi hetivásáron is lefogtak két szentesi lakost (Kovalik Józsefet és Skultéti Zsuzsannát), kiket tettenértek a „királyi felsőbbség” ellen szóló gúnyiratok és lázító nyomtatványok osztogatásában. Tettükért a Nagy­váradi Cs. Kir. Haditörvényszék előtt kellett felelniük.27

Ezzel egy időben indult országos hajsza a „Magyar forradalmi adattár” című illegálisan terjesztett könyv ellen, melyet azért tartottak különösen veszélyesnek, mivel az „Kossuth visszajöttét tárgyazván, a nép között lázadási szellemet költ”. Néhány hónap elteltével pedig összeállították az indexre tett „lázító irányú könyvek és irodalmi művek” jegyzékét, eljuttatva azt az alsóbb szintű hatóságokhoz.28

A császári hatóságok nem elégedtek meg a forradalom és szabadságharc nyomta­tott emlékeinek üldözésével. A forradalmi kormányzat emlékének teljes eltörlése érdekében barbár módon célba vették a hatósági iratokban található ez irányú nyo­mokat is. Szigorú utasítást adtak ki az 1848/49 folyamán keletkezett testületi jegyző­könyvek átvizsgálására, s a bennük „netalán talált kérdéses forradalmi rendeletek” megsemmisítésére. Mindenekelőtt a forradalmi kormány 1849. április 14-ét követő „botrányos s népbosszantó rendelvényeinek” megsemmisítését írták elő. Kimondták, hogy amennyiben a kérdéses jegyzőkönyv egyes lapjain magán vagy közjogi tárgyak nem szerepelnek, úgy az egész lapot végképp el kell távolítani, ha más tárgyak is szerepelnének az adott oldalon, akkor a „forradalmias tartalmú cikkek” tétessenek olvashatatlanná. Sajnos ezt a rendeletet Szentesen is végrehajtották. Az utólag készí­tett 1848/49-es tisztázati jegyzőkönyvekbe már be sem vezették a forradalminak minősített tárgyakat, a piszkozati jegyzőkönyvekben pedig többszörös vonallal olvashatatlanná tették a kritikus részeket.29

26 Csm L (S zF ) 70/1849. M egyefőn ök i ir .; 21/1849. Szolgabírói ir .; 507, 520/1850. S zolgab írói levelezőkönyv.

27 Csm L (S zF ) 233, 646, 1406/1850. M egyefőnök i ir. A haditörvényszék K ovalik Józsefet és Skultéti Z suzsannát az előzetes letartóztatásban tö ltö tt 34 napon fe lü l 5 nap i börtönre ítélte.

28 Csm L (SzF ) 912/1850. M egyefőn ök i ir.; 1287/1850. Szolgabírói levelezőkönyv.28 Csm L (S zF ) 33/1851. M eg y efő n ö k i elnöki ir.

2 0 6

3 . N é p h a n g u l a t

A szabadságharc végnapjaiban, valamint a bukást követő hónapokban a nép hangulatára az általános levertség, elkeseredettség, csalódottság volt a jellemző. Sokáig nem hitték, hogy a szabadságharc végleg elbukott, de az új hatóságok meg­jelenése, a megtorló intézkedések foganatosítása egyre nyilvánvalóbbá tették a szo­morú valót. Az elkeseredettséget csak mélyítette a fegyveres harcok befejezése után fellépő általános pénz- és élelmiszerhiány, s az ebből következő ínség. A lakosság dermedt hallgatása aggodalommal töltötte el a berendezkedő új hatalom helyi kép­viselőit, akik szemtanúi voltak a nép lelki és anyagi elnyomorodásának. Az ezekben az időkben kelt hatósági jelentésekből árad a hatalomra jutottak bizonytalankodása, félelme. A polgári közigazgatás szervezésével megbízott Dobosy Lajos kormányzó alispán pl. nem titkolta, hogy a szervező tevékenysége során a lakosság támogatására egyáltalán nem számíthatott. Általánosságban megállapította, hogy a nép csendes, de nyugtalanító jelenség, hogy a „bujkálásból haza szállingózók a népet áll hírekkel ébresztgetik”.30 Egyik 1849. szeptember végén kelt jelentésében kijelentette, hogy a nép indulatát a katonai hatalom ugyan elnyomta, de „rejtve élő szikrája gyúlékony anyag hozzájárulásával hirtelen lángra gerjedhet”. Megítélése szerint ilyen gyúlékony anyagot szolgáltathat a „keresetmód csökkenése, az élelmiszerek megfogyása és a pénzhiány”. Figyelmeztette feletteseit, hogy „népünk szilaj vad természete igen fogé­kony ezen gyúlékony anyagokhoz”. A felsőbb hatóságok is érzékelték a nép körében uralkodó feszült légkört. Helyzetmegítélésük szerint „a kárhozatos zavargásokkal felidézett felforgatás utó ingásai még most is érzékelhetők”.31

E megállapítást igazolni látszik az az eset is, mely 1849 novemberében izgalomba hozta a szentesi polgárokat. A járókelők fényes nappal egy szentesi asszonyra lettek figyelmesek, aki az utcán haladva egy pecsétes írást lobogtatott a kezében, s hangos szóval szidalmazta a „pecsovics kutya urakat”, fennhangon hirdetve Kossuth vissza- jövetelét. A kezében tartott írásról azt állította, hogy az Kossuth Lajos levele, ő maga pedig Kossuth küldötte. A pillanatok alatt összesereglett sokaság ámulva hallgatta a vakmerő szavakat. A helyszínre érkező Basa József főszolgabíró láttán a felbőszült asszony még erőteljesebb szidalmakkal illette a császári hivatalnokokat, azt hangoz­tatva, hogy a hazatérő Kossuth úgyis felakasztatja valamennyit. A főszolgabíró nyomban lefogatta a hangoskodó asszonyt, s a városi tömlöcbe záratta. A vizsgálat során kiderült, hogy semmiféle Kossuth levél nem volt a lefogottnál. Ennek ellenére a lázítás számban menő rendbontásért a főszolgabíró megkorbácsoltatta az eszelős asszonyt.32

A Kossuth-várás más formákban is megmutatkozott. A hatósági jelentésekből kitűnik, hogy a szigorú rendelkezések ellenére sokan még mindég nem szolgáltatták be a Kossuth-féle bankjegyeket, átmenetinek tartva Kossuth távozását. A császári ható­ságok ezt az illúziót a bankjegyek nyilvános elégetésével igyekeztek szétoszlatni. A későbbiek során kiderült, hogy nem sok eredménnyel.33

A felsőbb utasításra készült hangulatjelentések a kezdeti időben viszonylag hű képet adtak a térségben uralkodó közhangulatról. Basa főszolgabíró 1850 januárjában írt jelentéséből megismerhetők mindazok a gondok és problémák, melyek a népet leg­inkább foglalkoztatták. Általánosságban megállapította, hogy „kerületemben a nép

30 C sm L (SzF) 23, 39/1849. M egyefőn ök i ir.31 C sm L (SzF) 156, 377/1849. M egyefőn ök i ir.32 C sm L (SzF) 6313/1851. M egyefőn ök i ir.33 C sm L (SzF) 812/1849. Szolgabírói ir.

2 0 7

hangulata csendes, hallgatag és levert, minden felsőbb rendeleteket és hirdetményeket oda engedő hódolattal, szótlan engedelmességgel fogad és teljesít, a míveltebb osztály is azok iránti észrevételeivel visszatartózkodik, sem magán körökben, sem annál inkább nyilvános helyeken nem igen nyilatkozik”. A nép hangulatát befolyásoló té­nyezők közül az alábbiakat emelte ki: „Legsajnálatosabban hat, kivált a magán segíteni nehezebben tudott köznép kedélyére a magyar bankjegyeknek tőlle minden kárpótlás, sőt annak csak reménye nélkül történő beszedése, mert pénzének s azért adott vagyonának vagy teljesített munkájának azzal együtti elenyésztén kétszeres veszteséget érez...

Szinte leverőleg és nyugtalanítóan hat átaljában minden rendű nép hangulatára az igazság kiszolgáltatásának, melyet a forradalmi csaknem két egész év alatt hiába keresett, most a helyreállt béke lefolyt időszakában is fel nem találhatása...

Nyugtalanító félelem aggódtatja kivált a több mértföldnyi pusztákon szétszórva fekvő tanyáikon tartott barmaik, s ezek élelmiszere miatt a gazdákat, a fegyvereknek tőlük, mind már a felkelők, mind a most uralkodó kormány által lett beszedése, az önvédelemnek a naponként inkább lábrakapó rablók ellenébe nem teljesít- hetése okán.

Ami a közigazgatás tárgyait illeti, arra nézve bár sem jelenleg elégületlenségre oka nincs, sem pedig jövendőre nézve minden jónak és nyugságosnak reménye kebe­léből ki nem aludt, mindazáltal az e részbeni bizonytalanság jövendő adóztatásának vagy katonáskodási, s egyéb féle terheltetésének mily mértékben s mire leendő fordu­lása folyvást kétes remény és aggódás közti helyzet és hangulatban tartja a népet.”34

Az elkövetkező hónapok főszolgabírói hangulatjelentéseiben a fenti jelenségek és megállapítások több ízben újból megfogalmazódtak. Az év végén változatlanul azt olvashatjuk, hogy „a nép csendes, hallgatag, szokása szerint ábrándozó hírekre figyelmes, különben engedelmes... A tisztesb osztály elvonultan egyedül házi gondjai­val foglalkozik”. Ezen túlmenően általánosan jellemző, hogy úgy a köznép, mint a vagyonosabb osztály az „ostromállapot megszüntetését, s helyébe az általános rende­zést s megnyugtató községi rendszert naponként sóvárgó óhajtással várja”.35

4. A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HANYATLÁSA

A szabadságharc leverése után kinevezett szentesi elöljáróságok kezdettől fogva kiemelt feladatuknak tartották a város jogi helyzetének, státusának tisztázását. Szentes 1848 júliusában törvényesen elnyerte a rendezett tanácsú jogállást, ezen belül az első folyamodású bíráskodás jogát. 1849 első napjaiban kiépült az ennek megfelelő városi szervezet, mely a hivatalok létszámát, szakösszetételét és önkormányzati hatás­körét tekintve magasabb szintű volt, mint a korábbi községi, ill. mezővárosi modell. A szabadságharc leverését követően a szentesiek továbbra is érvényesnek tekintették a néhány hónappal korábban kiépített városi szervezetet, beleértve a bíráskodás jogának gyakorlását is. Ennek megfelelően 1849 augusztusa után valójában rendezett tanácsú szervezetet hoztak létre. Az önkormányzat csorbulását azonban már két tényező jelezte, egyrészt az elöljáróság cs. kir. hatóságok által történt kinevezése, más­részt a választott városi képviselő-testület hiánya. A kinevezéses rendszert, valamint a képviselő-testület üléseinek ideiglenes szüneteltetését a rendkívüli állapotra való tekintettel átmenetileg természetesnek találták. Az első igazi meglepetés akkor érte a város vezetőit, amikor a felettes hatóságok kezdték kétségbe vonni a város bírásko- 81

81 Csm L (SzF ) 234/1850. M eg y efő n ö k i ir., 104/1850. Szolgabírói levelezők ön yv .85 Csm L (SzF ) 7449, 8096/1850. M egyefőnök i ir.

2 0 8

dási jogát, és 1849 novemberétől sorra érvénytelennek minősítették a városi törvény­szék által hozott ítéleteket. Az elöljáróság óvást emelt ez ellen, s továbbra is gyako­rolta a bíráskodási jogot. December folyamán azonban határozott parancs érkezett, amely világosan meghagyta, hogy „a tanács vagy annak egyes tagjai, mindennemű bíráskodástól, az ítélet megsemmisítése, ezen kívül pedig hivatalaiktóli elmozdítása terhe alatt eltíltatnak” .36

A város vezetői nem nyugodtak bele egykönnyen a bíráskodási jog elvesztésébe. A kérdéssel kapcsolatos általános véleménynek Nagy Sámuel főbíró adott hangot, aki a december 22-i tanácsülésen kifejtette, hogy az igazságszolgáltatás folyamatban levő átszervezése során a város elöljáróságának résen kell lennie, „nehogy Szentes városa kezéről a már egy ízben drága pénzen megvásárlott, később pedig Ő Felsége által kegyelmesen adatott első bírósági hatóság valamiképp elessék”. Ezért indítvá­nyozta, hogy folyamodványban forduljanak báró Geringer polgári főbiztoshoz, kérve az első bírósági hatóság Szentes város kezén való meghagyását. Indítványát egyhan­gúan elfogadták.

A mesterien megszerkesztett folyamodványt 1850. január utolsó napjaiban kül­döttség vitte Budára. Geringer személyesen fogadta a küldötteket, s ígéretet tett, hogy intézkedni fog az ügyben. Ez annyiból állt, hogy a szentesiek kérvényét véleményezésre leküldte a kerületi főbiztoshoz, aki azt továbbította Temesváry István megyefőnök­höz. Temesváry bekérette a város bíráskodási jogára vonatkozó dokumentumokat, és ezek tanulmányozása után a következő álláspontra jutott: „Bár Szentes városa által előterjesztett okokat egészen figyelem nélkülieknek nem állíthatom, és annak a megyei többi községek feletti némi elsőbbségét elismerem, mindazon által a jelen körülmények közti kivételes állapotban kivételilegesen elsőbírósági joggal felruház- hatónak — a törvénykezési rendszer foganatba vételét, s életbe léptetését megelőzőleg — nem véleményezhetem, és így azt ennek s a behozandó községi rendszernek türelem- meli bevárására utasítandónak tartom.” A felettes hatóságok magukévá tették a megyefőnök véleményét, azzal a megszorítással, hogy az új községi rendszer behozá­sáig megengedhető Szentesnek a 12 pengőforintig terjedő ítélkezési és bíráskodási jog. Ez nem számított különösebben jelentős kedvezménynek, hisz a 12 pft-ig terjedő bíráskodási jogot már a korábbi törvények (1836 :XX. te., 1840:IX. te.) biztosították a rendezett tanáccsal nem rendelkező községeknek is. Az első bíráskodási jog elvesz­tésével tovább zsugorodott a rendezett tanácsi jog, ezzel pedig a város önkormány­zati hatásköre. Az elkövetkező hónapokban még történtek lépések a bíráskodási jog visszaszerzése érdekében, de 1850 őszétől, a cs. kir. járásbíróságok — azon belül a szentesi járásbíróság — felállításától kezdve a városi törvényszék korábbi hatás­körébe történő helyreállítása reménytelenné vált.37

A város bizonytalan jogi helyzetén nem változtattak az időközben napvilágot látott közigazgatási rendeletek és utasítások. Az 1849. október végén nyilvánosságra hozott „Magyarország ideiglenes közigazgatási rendezete”, valamint az ezt módosító, „a Magyarországbani politikai közigazgatási hatóságok szervezete tárgyában” kidolgozott és 1850 szeptemberében kibocsátott új szervező rendelet csak járási szintig szabályozták a közigazgatás rendjét, a városok és községek belső irányításának meghatározása elmaradt. Erre pedig nagy szükség lett volna, elsősorban az úrbéri viszonyok, valamint a korábbi vármegyei igazgatási rend megszűnte miatt. A városi és községi belkormányzat szabályozásának hiányát a felsőbb hatóságok is érzékelték.

36 C sm L (SzF) 581, 742/1849. Tanácsi jg y k .; 484/1849. Szolgabírói levelezőkön yv .37 C sm L (SzF) 908/1849., 129, 140, 356/1850. T anácsi jgyk . és ir.; 666, 1271/1850. M egye­

fő n ö k i ir.

2 0 9

1851 nyarán úgy ítélték meg a helyzetet, hogy „a községek törvényes végrendezése, a jelenlegi körülmények között még ki nem vihető” ugyan, de valamiféle rendezés tovább nem tűr halasztást.88 Ezért a Helytartóság egy utasítást dolgozott k i: „Utasítás a községi közügyek ideiglenes szabályozására Magyarország szabad kir. városaiban s rendezett tanáccsal bíró egyéb községeiben” címen, melyet 1851. augusztus 18-án hoztak nyilvánosságra.

Az Utasítás „községi képviseletről” szóló része kimondta, hogy a jövőben a köz­ség „közügyeiben a községi választmány és tanács által képviseltetik”. A községi választmány hatáskörébe u talta :

— a községi pénztár és valamennyi pénzalap előköltségvetéseinek, ill. számadá­sainak megvizsgálását,

— a községi tulajdonok elidegenítését,— a szerződések megkötését, meghosszabbítását, felmondását,— a városi tisztviselők fizetéseinek megállapítását,— perek indítását és megszüntetését,— helyi rendszabályok kidolgozását... stb, vagyis a város belgazdálkodásával

kapcsolatos legfontosabb teendőket.

Az Utasítás a községi választmány határozatainak végrehajtására a városi tanácsot jelölte ki. Ugyanakkor a tanács feladatává tette mindazoknak a községi ügyeknek a megvitatását és intézését, amelyek nem lettek a községi választmány hatáskörébe utalva. Ennek értelmében a tanács, mint „közvetlen közigazgatási ható­ság” : nyilvántartja és kezeli a város valamennyi ingó és ingatlan vagyonát, gondosko­dik ezek célirányos felhasználásáról; szakközegei által ellátja a helyrendőrségi teen­dőket; a büntető törvényszék elé nem tartozó kihágási ügyekben (100 pft-ig terjedően) első bíróságként ítélkezik. Ezeken kívül a tanács feladata a törvények és rendeletek kihirdetése, az egyenesadó beszedése, az újoncállítás lebonyolítása, a katonai elszál­lásolás, élelmezés és előfogatozás megszervezése... stb. A hatáskörök ily módon történt elosztása révén a községi választmány és a tanács egymással részben alá-, részben mellérendeltségi viszonyba került.

A községi választmányok létrehozásával a feloszlatott városi képviselő-testülete­ket kívánták pótolni. Arról természetesen gondoskodtak, hogy a választmányok működése megmaradjon a „törvényes” keretek között. Erre nézve az Utasítás több pontja is biztosítékul szolgált. Elvben megengedhetőnek tartotta például a választ­mány tagjainak lakosság általi megválasztását, de a választás engedélyezésének meg­adását a helytartó hatáskörébe utalta. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy az ország legtöbb helységében megyefőnöki előterjesztésre, kinevezés útján állították fel a községi választmányokat. Az Utasítás előírta azt is, hogy a tanácskozásra kerülő tárgyak jegyzékét tanácskozás előtt fel kell terjeszteni jóváhagyásra az elöljáró közigazgatási hatósághoz. Tárgyalni csak a jegyzékben feltüntetett ügyeket szabad. A tanácskozásról felvett jegyzőkönyveket szintén be kellett mutatni a felettes ható­ságnak. A választmányi végzéseket és határozatokat csak az egyes tárgyakra nézve kijelölt hatóság (megyefőnök, kerületi főispán, belügyminiszter, helytartó) jóváhagyása után lehetett végrehajtani. További biztosítékul szolgált, hogy a választmány ülésein a kormány által kinevezett polgármester elnökölt, aki a választmány törvénybe ütkö-

as „M agyarország ideig lenes közigazgatási rendezete” . G yűjtem énye a M agyarország számára k ib ocsátott L egfelsőb b M anifesztu m ok és Szózatoknak ... Buda, 1849. Egyetem i N y o m d a 2. füzet 181— 205. o . ; B elügym iniszteri rendelet „a M agyarországbani p o litik a i közigazgatási hatóságok szer­vezete tárgyában” . Kormánylap, 1850. évf. X X IV . darab 309.; C sm L (SzF) 6971/1851. M egyefő­nöki ir.

2 1 0

zőnek minősülő intézkedéseit felfüggeszthette, szükség esetén az ülést berekeszthette. Ugyanez a jog megillette a megyehatóság által kinevezett cs. kir. biztost is. Az ő fe­ladata volt a választmány munkájának közvetlen ellenőrzése. Sorozatos törvénysértés esetén a felettes megyei hatóság a községi választmányt feloszlathatta.

Az idézett Utasítás értelmében a községi választmányi tagok megbízatása 3 évre szólt. Minden választmányi tagságra felkért lakos az állást — mely egyébként fizetés­sel nem járt — köteles volt elfogadni. Ez alól csak a tényleges katonai szolgálatot teljesítők, a lelkészek, az állami tisztviselők, valamint a 60. életévüket betöltött szemé­lyek kaphattak felmentést. A „vonakodókat” 100 pft-ig terjedő pénzbírsággal sújt­hatták. Ugyancsak bírság alá estek az ülésről hiányzó vagy elkéső választmányi tagok. A községi tanácsot díjas és díjtalan tanácsnokokból, és a szükséges számú szakszemélyzetből kellett összeállítani. A tanács feje szintén a polgármester volt. A díjtalan tanácsnokokat az elöljáró megyei hatóság nevezte ki a községi választmány hármas jelölése alapján. A szakképzettséggel rendelkező díjas tanácsnokokat, vala­mint a többi szaktisztviselőt a tanács hármas jelölése alapján a községi választmány választhatta, de a megerősítés joga a megyei hatóságot illette meg. A tisztviselőket a polgármester, ill. a megyei hatóság felfüggeszthette, de végleges elbocsátásukat csak a községi választmány rendelhette el.39

Az új községi rendszer bevezetésével kapcsolatos átszervezések idejére jelentős szervezeti és személyi változások történtek a szegedi polgári kerület és azon belül Csongrád megye életében. Ezek összefüggésben voltak az ország ideiglenes közigaz­gatási rendjének kialakításával. 1850 februárjában a szegedi polgári kerület élére — Gyulai Gaál Eduárd lemondása folytán — Cseh Eduárd volt Baranya megyei kor­mánybiztos került, akit hamarosan kineveztek a nagyváradi katonai kerület minisz­teri biztosává is. A két hivatal egybevonása következtében az önálló Szeged kerületi főbiztosság lényegében megszűnt, a kerület megyéi (így Csongrád megye is) közvetle­nül a nagyváradi kerület miniszteri biztosának irányítása alá kerültek. Cseh Eduárd hivatalba lépését követően személycsere történt Csongrád megye élén is. Temesváry István eddigi megyefőnök működését felsőbb helyen „erélytelennek, elnézőnek és pajtáskodónak” találták, ezért menesztették állásából. Helyére az erőszakosságáról ismert Bonyhády (Perczel) István volt Baranya megyei szolgabíró került. Újabb válto­zásokra 1850 őszén került sor, összefüggésben Magyarország öt kerületre történt felosztásával. Ez alkalommal Csongrád megyét a nagyváradi kerületből a pest-budai kerületbe tették át, melynek élére Augusz Antal volt tolnai kerületi főispánt nevezték ki. Bonyhády Istvánt megerősítették megyefőnöki állásában.40

Az új kerületi és megyei hatóságok kiépítése után kezdetét vehette a községek rendezése. A községi közügyek intézésére vonatkozó Utasítást és mellékleteit Augusz kér. főispán 1851. szeptember 12-én továbbította Bonyhády megyefőnökhöz. Kísérő levelében tájékoztatást kért arról, hogy Csongrád megye rendezett tanácsú városaiban és községeiben a községi választmányok megalakításánál a „szabad választás gyakor­lata már most egész nyugodtsággal engedélyezhető-e”. Függetlenül a választól, az idő­nyerésre hivatkozva felszólította a megyefőnököt, hogy tegyen minden városra és községre nézve a községi választmány iránt „mindjárt most javallatot, s illetőleg kijelölést”. Olyan egyének kijelölésére gondolt, akik „egy részről a felséges uralkodó ház iránti tántoríthatatlan hűségekről, a magas Kormány, annak intézkedései iránt

39 A községek ideig lenes szabályozásával kapcsolatos „U tasítás” egy példánya m egtalálható C sm L Szeged i K özp on t, C sanád m egye cs. kir. M egyehatóságának ir. 5729/1851. szám alatt.

40 C sm L (SzF) 8 4 0 ,2 2 2 1 , 2715 ,2742 , 6645, 6666, 8161/1850. 2992/1951. M egyefőn ök i ir. R ész­letesen lásd Labádi Lajos: C songrád m egye neoabszolutista közigazgatásának k ialakítása (1849— 1854). 109— 117. o.

2 1 1

engedelmességről, más részről pedig a község java előmozdítása körüli igyekezetük­ről és buzgalmukról ismeretesek”. Jelölteket kért a polgármesteri állásra is.

Bonyhády továbbította a főszolgabíróknak a kerületi főispán rendeletét, egy szóval sem említve az esetleges választások előkészítését. Az Utasításban megszabott keretek értelmében Szentes városa 22 136 főnyi lakossága után 24 főből álló községi választmányt alakíthatott. Basa főszolgabíróra várt a feladat, hogy összeállítsa a vá­lasztmányi tagságra szóba jöhető személyek névjegyzékét, és jelölteket állítson a pol­gármesteri hivatalra. Egyik sem lehetett könnyű feladat. Bizonyosra vehető, hogy úgy a választmányi tagságra, mint a polgármesterségre jelölt személyek közül többen akadtak olyanok, akik előzetes megkérdezésük és beleegyezésük nélkül kerültek a név­jegyzékbe. Ez később számos probléma forrása lett.

A szolgabírói javaslatok alapján Bonyhády megyefőnök október utolsó napjai, ban készítette el és terjesztette fel jelentését a kerületi főispánhoz. Ebben leszögezte- hogy megítélése szerint a megye egyik helységének lakossága sem elég „érett és lecsil­lapult” ahhoz, hogy a szabad választás engedélyezhető lehetne. Mellékelten meg­küldte a kijelöléssel összeállított választmányi tagok névjegyzékét és a polgármesteri tisztségre alkalmasnak Ítélt személyek neveit, megjegyezve, hogy a jelöltek összeállí­tásánál elsősorban arra ügyelt, hogy a kiválasztottak legalább a lezajlott forradalmi események tényleges támogatásától mentesek legyenek. Augusz kerületi főispán változtatás nélkül elfogadta a megyefőnök javaslatait, s november 4-én kelt leiratában kinevezte a községi választmányi tagokat és a polgármestereket.41

A szentesi községi választmány beiktatására 1851. november 18-án került sor. Ebből az alkalomból Bonyhády István személyesen megjelent Szentesen, és feles­kette az újonnan kinevezett polgármestert, Jurenák Eduárdot. A szervezési munkát mégsem lehetett lezártnak tekinteni, ugyanis néhány nap elteltével három választ­mányi tag benyújtotta lemondását. Valamennyien betegségükre és öreg korukra hivatkoztak. A megyefőnök „szoros vizsgálatot” rendelt el a felhozott kifogások való­diságának kiderítésére, ugyanakkor megbízta a polgármestert, hogy gondoskodjon a megürült helyek betöltéséről. A helyzetet bonyolította, hogy rövid egy hónapi hivataloskodás után maga a polgármester is benyújtotta lemondását, szintén egész­ségügyi okokra hivatkozva. A megyefőnök elfogadhatónak találta Jurenák Eduárd orvosi igazolásait, és felmentését javasolta. Augusz kerületi főispán ennek ellenére nem hagyta jóvá a polgármester lemondását. Jurenák azonban kategorikusan kijelen­tette, hogy hivatalát mindenképpen leteszi. Nyilatkozatát ezek után tudomásul kellett venni. 1852. február 17-én beiktatták az új polgármestert, Sréter Antal eddigi árva­gyám személyében.42

A városi tanács és tisztikar átszervezése még váratott magára, személyi és szer­vezeti változások azonban ezt megelőzően is történtek. 1851 októberében Sztaricskai András főpénztárnokot leváltották, helyére Farkas Gedeon ügyvédet nevezték ki. Sréter Antal előlépése következtében az új árvagyám Vida Szűcs Mihály lett. Személy- cserék történtek a fő- és aljegyzői posztokon is. Szalai János főjegyző 1852 tavaszán lemondással távozott, főjegyzővé Farkas László eddigi aljegyző lépett elő. Aljegyzővé Fejér Károly ügyvédet nevezték ki. Szintén lemondás révén megüresedett a főügyészi és az egyik tanácsnoki állás. Ez utóbbiak érzékenyen érintették az elöljáróságot, ugyanis a felettes hatóságok —• a hamarosan bevezetésre kerülő új községi rendszerre hivatkozva — nem engedélyezték betöltésüket. Ugyanilyen indokkal nehézségeket támasztottak az 1852 januárjában megüresedett városi főkapitányi tisztség betöltése

41 Csm L (SzF) 6971, 7834, 8122/1851. M egyefőnök i ir.42 Csm L (SzF) 8526, 8528, 9216, 9478/1851., 832/1852. M egyefőnök i ir.; 1/1852. Szentes

város K özség i V álasztm ányának jeg y ző k ö n y v ei (a tovább iak ban K özs . V álasztm . jgyk .).

2 1 2

elé is. A jövőben a városi tanács feladatává tették a helybeli rendőrségi teendők irá­nyítását. Az önálló városi kapitányság megszüntetésével együtt megtiltották a fő­kapitányi elnevezés használatát is. A helyrendőri teendők vezetését ellátó tanácsnokot az elkövetkezőkben a „rendőrtiszt” cím illette meg. 1852 áprilisában rendőrtisztté Kolumbán Imre eddigi alkapitányt nevezték ki.13

1851/52 folyamán változatlanul megoldatlan probléma maradt a tisztviselői fizetések régen beígért rendezése. A községi választmány a megalakulását követően nyomban napirendre tűzte a kérdést. 1851 decemberében készített egy tervezetet, mely jelentősen javította volna az eddig rendkívül alacsonyan tartott — még 1849 elején megállapított — tisztviselői fizetéseket. A jóváhagyásra felterjesztett tervezetre semmiféle választ nem kaptak, tehát minden maradt a régiben. A kérdés azonban továbbra is napirenden maradt. A választmány új megoldással próbálkozott. Ezúttal egyenként hozott határozatot az egyes tisztségek fizetésének emelésére. A megyefőnök azonban minden fizetésemeléssel kapcsolatos választmányi határozatot felfüggesztett, hivatkozva az új községi rendszer bevezetésére, amely majd a fizetéseket is rendezi. Ez azonban továbbra is csak ígéret maradt. A városi tisztviselők végül türelmüket vesztették, s 1852 augusztusában határozott hangú kérvényt juttattak el a megye­főnökhöz fizetéseik ügyében. Ebben megállapították, hogy a kormány minden hiva­talnokát illendő fizetéssel díjazza, őket azonban még csak „aggodalom nélküli meg­élhetést biztosító” fizetéssel sem látja el viselt állásukért. Kijelentették, hogy tovább nem várhatnak, m ert:„1) Mostani fizetésünk oly nyomorú, hogy abból, kivált a családosok, legszigorúbb gazdálkodás mellett is úgyszólván csak alig tengődhetnek, azért arra, hogy abból valamit félre lehetne tenni, semmi kilátás nincs.2) Fizetésünkön kívül, melynek 1849-ik évben lett megállapításakor a rendezett tanáccsal ellátott községek kezére átment bírói hatóság gyakorlásával összeköttetett mellékes, de törvényes jövedelemre is számítva volt, és amelytől a törvénykezésnek a cs. kir. Járásbíróságok általi kezelésével elüttettünk, semmi egyébb jövedelmünk nincs.3) Hivatalunk után annyi munkával vagyunk terhelve, hogy ha ennek lelkiismeretesen meg akarunk felelni — pedig ez a feladatunk — az egész napot föláldozni kénytelenít- tetünk, úgy annyira, hogy semmiféle mellékes kenyér kereseti ágat nem űzhetünk, s azok, kiknek közöttünk gazdaságuk van, azt elhanyagolni, s emiatt nem kis károso­dást szenvedni kénytelenek...” Kérvényükre a szokásos választ kapták: várják be az új községi rendszer bevezetését. Mivel erre, s ezzel együtt fizetésük javítására továbbra sem került sor, november végén újabb beadvánnyal fordultak a megyefőnökhöz. A nyomaték kedvéért ezúttal valamennyi tanácsnok és tisztviselő aláírta a kérvényt, élén a polgármesterrel. A megyefőnök most pártolólag terjesztette fel a folyamod­ványt a kerületi főispánhoz, ennek ellenére még évekig kellett várni a tisztviselői fizetések javítására.43 44

A vázolt körülmények között egyáltalán nem meglepő, hogy egyre inkább lazult a hivatali fegyelem. Ennek következtében szinte mindennaposokká váltak a felsőbb hatóságoktól jövő megrovó levelek. A tisztviselők magatartásával foglalkozva Bonyhády megyefőnök 1852 januárjában megállapította, hogy a „városi és községi elöljárók a közigazgatási főszolgabírói hivatal útján nyert kiküldetéseikben igen későn, s akkor is igen hanyagul és rendetlenül járnak el, mit az ügykezelés gyorsan és tökéletesen kívánt menetével összeegyeztetni nem lehetvén”. Épp ezért szigorúan uta-

43 C sm L (S zF ) 7802/1851., 200, 454, 2867, 3835/1852. M egyefőnök i ir .; 7 91 ,1404 /1852 . Tanácsi jgyk . és ir.

44 C sm L (SzF) 2679/1851., 1898/1852. T anácsi ir .; 606, 615, 10 094/1852. M egyefőn ök i ir.

2 1 3

sította a főszolgabírákat, hogy minden lehető eszközzel törekedjenek a hivatali fegyelem megszilárdítására. Felhatalmazta őket arra is, hogy a hanyagságon kapott tisztviselők fizetéseit visszatarthassák. A fegyelmi helyzet azonban a sorozatos figyel­meztetések ellenére sem javult, sőt inkább romlott. A megyefőnök újabb tapasztalatai szerint a megye városaiban „azon szokás divatoz, miként az elöljárók hivatalos hely­ségeiket gyakran társalgási termekül is használják, s ott ahelyett, hogy halmozott dolgaik után látnának, a drága időt magánytársalgás, pipázás és beszélgetés közt töltik”. Ismételten felszólította a főszolgabírákat, hogy „eme rendellenességeknek — gyakrabban meglepvén az illetők hivatalos helyiségeit — véget vetni igyekezzenek”.45

Számos kifogás érte a községi választmány munkáját, ill. a választmányi tagok aktivitását is. Az ülések rendszerességére nem lehetett panasz, hisz a választmányi rendtartásban kötelezően előírt évi négy ülésnél jóval többet tartottak, ellenben igen gyakoriak voltak a késések és az ülésekről való távolmaradások. 1852/53 folyamán például egyszer sem fordult elő, hogy a választmányi tagok teljes számmal megjelentek volna. Volt eset, hogy a 24 tag közül mindössze 12 jelent meg az ülésen. A polgár- mester igen gyakran kénytelen volt az igazolatlan mulasztásokra előírt pénzbírság kirovásával élni. Ő maga a nagyszámú távolmaradások okát az alábbiakban látta: „A szentesi község választmánya néhány nyugalmazott tisztviselők, kereskedők, mesteremberek és földmívelőkből áll, kik — néhányat kivéve — nagyobb része kiterjedtebb mezei gazdálkodással foglalatoskodik, a mezei munkálkodás pedig, hogy e jelen körülmények között haszonnal űzethessék, a nyári szorgos mezei munká­latok, sőt átaljában minden időben a gazda jelenlétét szükségessé teszi, különben a gazdasága pang, hanyatlik, sőt tönkre jut, mint sajnossan önmagámról tapasz­talok”.46

A hiányzásoknál jelentősebbek voltak a választmány működésének tartalmát ért bírálatok. Bonyhády megyefőnök több alkalommal kifogásolta, hogy a szentesi választmány ülésein közigazgatási tárgyú ügyeket is tárgyalnak. Ezzel kapcsolatban kategorikusan kijelentette, hogy a közigazgatás tárgyában kiadott rendeletek feltétel nélkül végrehajtandók, felettük semmilyen fontolgatásnak helye nincs. Egyértelműen a választmány tudomására hozta, hogy „ezen félszeg felfogása a hatáskörnek, s annak helytelenül szándékolt kiterjesztése a főnökség által rosszaltatik”. Egyben utasította a szentesi főszolgabírót, hogy mint a választmányi ülések felügyeletével megbízott cs. kir. biztos hasson oda, hogy a szentesi választmány „hatáskörén túl ne terjeszked­jék, s különösen a közigazgatáshoz tartozó tárgyak elintézésébe ne avatkozzék”. Szigorúan meghagyta, hogy az elkövetkezőkben a választmányi ülések jegyzőköny­veit nyomban az ülés után terjesszék fel a megyehatósághoz.47

5. Az ÚJ KÖZSÉGI RENDSZER BEVEZETÉSE

A községek beligazgatásának átszervezése 1852 első hónapjaiban elakadt. Ez összefüggésben volt az ország közigazgatási rendjének megváltoztatására tett újabb intézkedésekkel. Ferenc József 1851. december 31-én az ún. szilveszteri pátens­ben hatályon kívül helyezte az olmützi alkotmányt, s ezzel egy időben nyilvánosságra hozta „az Ausztriai császári állam koronaországaibani szerves intézmények alap- elveit”-t, amelyek szerint a császárság jövőbeni kormányzatát be kellett rendezni.

45 Csm L (S zF ) 408/1852, 3166/1853. M egyefőnök i ir.46 Csm L (S zF ) 14/1852. K özs. V álasztm . jg y k .; 163/1954. Szolgabírói ir.47 Csm L (S zF ) 8829/1853. M egyefőn ök i ir .; 3551/1853. T anácsi jgyk,

214

A császári alapelveknek megfelelő, új, definitiv közigazgatási rendszer jelentős válto­zásokat hozott a magyarországi helytartóság, a megyei hatóságok és szolgabírói hivatalok szervezetében. Az 1853. január 19-én közzétett szervező rendelet az orszá­gos főhatóságként működő Helytartóságot öt osztályra bontotta, s az egyes osztá­lyokat a kerületi fővárosokba helyezte ki. Ez az intézkedés egyértelműen Magyar- ország közigazgatási egységének megbontására irányult. A megyei hatóságok hatás­körében alapvető változás nem történt. Ezzel szemben a járási szolgabírói hivatalok tevékenységi köre nagymértékben módosult. Felszámolták az olmützi alkotmány egyik fő vívmányát, mely a közigazgatás és igazságszolgáltatás szétválasztását járási szinten is elrendelte. Megszüntették az 1850 óta önállóan működő közigazgatási szolgabíróságokat és járási bíróságokat, s helyükbe állították a mindkét feladatkört ellátó ún. vegyes szolgabíróságokat.48

Az ország új területi beosztása szerint Csongrád megye a pesti kerületből szer­vezett budai helytartósági osztály alá került. A helytartósági osztály — mely 1853. május l-jén kezdte meg működését — vezetőjéül (alelnökéül) Augusz Antal volt ke­rületi főispánt nevezték ki. Javaslatára megerősítették tisztségében Bonyhády Ist­ván megyefőnököt, akit egyben helytartósági tanácsnokká létptettek elő. A megye­hatóság átszervezése 1853 nyarán befejeződött. Ezután hozzáláthattak az új mintájú szolgabírói hivatalok felállításához. Elsőként a székhelyek kijelölésére került sor. Ez a kérdés mozgásba hozta a rendezett tanácsú városok elöljáróságait. Mivel az érintett városok a járásbíróságok felállításával elvesztették első folyamodású városi bíróságaikat, most nem volt közömbös számukra, hogy a szervezés alatt álló — közigazgatási és bíráskodási teendőket első fokon egyaránt ellátó — vegyes szolgabírói hivatalok helyileg hova kerülnek. A városok lakosságának érdeke nyilvánvalóan azt diktálta, hogy ha már saját hatóságaik előtt nem is intézhetik kisebb-nagyobb peres ügyeiket, az új hivatalok legalább helyileg ne távolodjanak el. Ez ugyanis költsé­gesebbé és körülményesebbé tette volna ügyeik intézését. Ebből a meggondolásból valamennyi város arra törekedett, hogy a felállítandó új hatóság székhelye városukba kerüljön. Ezt az érdekeltséget a felsőbb hatóságok is jól ismerték, s igyekeztek ki­használni. Erre utal többek között Bonyhády megyefőnök egyik 1853 májusában közölt körlevele. Ebben felszólította a megye városait, hogy amennyiben szeretnék hogy náluk közigazgatási vagy igazságszolgáltatási hivatal települjön meg, akkor fel­sőbb helyen tegyenek felajánlásokat, elsősorban a hivatalok elhelyezésére alkalmas, államivá váló épületekre nézve, de egyéb formában is.

A többi városhoz hasonlóan Szentes is benyújtotta igényét az új főszolgabírói hivatal székhelyének elnyerésére. Épületfelajánlását felsőbb helyen elfogadták, de kevésnek találták. Erről Augusz helytartósági alelnök bizalmas levélben tájékoztatta Bonyhády megyefőnököt. Nem titkolta, hogy Szentesnek van esélye a székhely elnye­résére, de üdvös volna, ha az eddig tett felajánlását némileg megnövelné. Erre nézve konkrét tanácsot is adott. Közölte, hogy a napokban az ő elnöklete alatt megtartott úrbérkármentesítő ülésen Szentes részére a már korábban kiutalt 24 796 pft-on felül újabb 12 398 pft-ot utalványoztak. Vagyis „ha csak ezen utóbbi summa által a kö­zönség elébbi ajánlatát szaporítja, a főbírói hivatali nagyszerű épület tökéletesen felépül, és a közönség saját érdekét a legkitűnőbben biztosította” . A megyefőnök jú­nius közepén személyesen megjelent Szentesen, s a községi választmány előtt kerte­lés nélkül előadta a felsőbbség óhaját. Útja eredménnyel zárult. A választmány ugyanis határozatilag kimondta, hogy a főszolgabírói székhely elnyerése érdekében felajánlja a kincstárnak a város részére legutóbb kiutalt úrbérkárpótlási summát.

48 Kormánylap, 1852. év f. I. darab 2 .; 1853. évf. III. darab 24.; Sashegyi Oszkár: Az ab­szolutizm uskori levéltár. 53. o.

2 1 5

(Az összeg nagyjából megegyezett a város összes tiszti- és szolgaszemélyzetének egy évi fizetésével.)

A város áldozata nem volt hiábavaló. Az ígéretnek megfelelően főszolgabírói székhellyé jelölték ki. A megye többi szolgabíróságához hasonlóan a Szentesi cs. kir. Vegyes Szolgabíróság (K. K. Gewischtes Stuhlricht er amt in Szentes) szervezése is 1854 tavaszára befejeződött. Basa József főszolgabírót felmentették hivatalából. Helyére Stammer Sándor eddigi vásárhelyi főszolgabíró került. Stammer mellé két alszolgabírót osztottak be, Beliczay Tamást és Seri Jánost. Az újonnan felállított szolgabíróság 1854. május 3-án kezdte meg tényleges működését. (A 17 fős sze­mélyzet Haris Konstantin I. tizedbeli 203. sz. házában — a Templom köz és a Zöldfa utca szegletén — kapott helyet. A mai Kiss Bálint és Munkácsy Mihály utca sar­kán.)49

Hamarosan megtörténtek az első intézkedések a városi hatóság régen ígért át­szervezésére. Bonyhády megyefőnök május elején ismét megjelent Szentesen és bi­zalmasan felkérte Sréter Antal polgármestert, hogy készítsen egy tervezetet az újon­nan felállítandó városi tisztikar és szolgaszemélyzet létszámára, összetételére és fize­tésére nézve. A kívánt tervezet hamarosan elkészült. Az 1851. évi községi Utasítás előírásaihoz igazodva némileg módosította a tisztikar hagyományos felépítését. A leg­szembetűnőbb változás az volt, hogy a fizetéses tanácsnoki állások számát nyolcról négyre szállította le, ugyanakkor előirányozta 6 díjtalan tanácsnok alkalmazását. Lényeges változásnak számított továbbá a nagy múltú főbírói tisztség mellőzése. Ez utóbbi a tanács és a községi választmány nyomására maradt ki a tervezetből. A két testület ugyanis egybehangzóan megállapította, hogy a cs. kir. törvénykezési hivata­lok felállítása következtében a városi bíróságnak szinte semmi teendője nem maradt. Érvényes ítéletet a legkisebb peres ügyben sem hozhat, végrehajtási joga nincs, így a bírói állás a városra nézve igen kevés haszonnal jár, ugyanakkor évi fizetése tetemes kiadást jelent. A többi szaktisztség (jegyző, pénztárnok, számvevő, adószedő, mér­nök... stb.), illetve szaktestület (árvabizottmány) változatlanul megmaradt. A terve­zetben új, függetlenített tisztségként bukkant fel a levéltárnoki és az iktatói állás. A díjtalan tanácsnokokkal együtt az új hivatalnoki kar létszáma 34 főt tett ki. A szolgaszemélyzet tervezett létszáma 65 főre rúgott, szemben a korábbi 87 fővel. (Az eltérést az éjjeli őrök számának nagyarányú csökkenése okozta.) A hivatalnoki és szolgai fizetések megállapításánál a tervezet a községi választmány által 1851 de­cemberében kidolgozott tarifákhoz igazodott. Eszerint a 99 fős városi apparátus évi fizetése összesen 15 208 pft-ot tett volna ki. Ez 632 pft-tal volt nagyobb az érvényben lévőnél.50

A gyors tervezést nem követte ugyanilyen ütemű kivitelezés. Több hónapos huzavona kezdődött. A megyei hatóság ugyanis számos ponton nem értett egyet a polgármesteri tervezettel, azt túlméretezettnek minősítette. A legtöbb bírálat a két külön pénztárnoki (váltsági és adó) állás, valamint a változatlanul rendszeresíteni szán­dékolt rendőrtiszti állás beállítását érte, de kifogásolták az önállóan működő árva­bizottmány meghagyását is. A rendészeti és az árvatári ügyek intézését a négy fizetéses tanácsnok teendői közé kívánták besoroltatni, míg a különböző pénztárak kezelésére

49 Csm L (SzF) 3593/1853. M egyefőn ök i ir., 300/1853. M egyefőn ök i eln ök i ir . ; 139/1854. Szentesi cs. kir. V egyes Szolgabíróság e ln ö k i ir., 949, 1513/1954. S zentesi cs. kir. V egyes Szolgabíró­sá g általános ir. (a tovább iak ban V egyes Szolgabir. ir.); 655, 659/1854. Tanácsi jg y k .; Sashegyi O szkár: Az abszolutizm uskori levéltár. 321. o . L abádi Lajos: C songrád m egye neoabszolutista közigazgatásának kialakítása (1849— 1854). 126— 129. o.

60 Csm L (SzF) Szám nélküli vegyes összeírások/1854. M egyefőn ök i ir.; 651/1854. Tanácsi jgyk.; 79/1854. K ö zs . V álasztm . jgyk.

2 1 6

elegendőnek tartották egy pénztárnok alkalmazását. A főbírói állás megszüntetésébe természetesen készségesen beleegyeztek.

Miközben folyt az alkudozás az egyes állások körül, a városi közigazgatás egyre válságosabb helyzetbe került. A tisztviselők munkához való hozzáállása tovább rom­lott. Sorozatos lemondások, ill. felfüggesztések miatt több kulcsfontosságú tisztség megüresedett, melyek betöltésére nem volt lehetőség. 1854 őszén például már négy tanácsnoki állás állt üresen. A feladatkörök összemosódtak, az ügyintézés akadozott. Mindezek ellenére még több mint fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a város irá­nyító szerveiben érdemi változás történjék.

1855 május végén megérkezett a régen várt megyehatósági leirat, amely megha­tározta a létesíthető állások számát, ill. az új tisztviselői és szolgai fizetéseket. Ugyanez tartalmazta az egyes tisztségekre kinevezettek névjegyzékét is. Eszerint a következő­képp alakult Szentes város tisztikara:

Sréter Antal polgármester 800 pft évi fizetésselDózsa Lajos tanácsnok 400Farkas László tanácsnok 400Lakos Lajos tanácsnok 400Kókay István tanácsnok 400Kolumbán Imre tanácsnok-rendőrtiszt 400Lubinszky György főjegyző 400Fejér Károly aljegyző 300Farkas Gedon váltsági pénztárnok 600Pápay József váltsági pénzt, ellenőr 300Horváth László adópénztárnok 500Huszka Károly adópénztári ellenőr 300Horváth Ferenc államkölcsön pénztárnok 600Győri József államkölcsön pénzt. írnok 200Hutiray Lajos telekkönyvi nyilvántartó 350Hubert Péter számvevő 500Kamocsay János levéltár nők 300Feuerer József katonai biztos 250Csikányi Károly orvos 200Kocsis Pál mérnök 400Sas Károly sebész 150Huszka János városgazda 300Remes János írnok 200Wanke Károly írnok 200Sántha János írnok 200

A létesített állásokat vizsgálva megállapítható, hogy nem sokban tér el az ezzel kapcsolatos polgármesteri tervezettől. Amint látható sikerült elérni a felettes ható­ságok által kifogásolt rendőrtiszti és a két pénztárnoki állás betöltését is. Az új tiszti­kar személyi összetétele némileg módosult, de alapvető változás nem történt. A hat újonnan kinevezett személy közül három az újonnan létesített státusoknak köszön­hette alkalmazását. A többi posztokon csupán helycserék történtek. Néhány tisztség kivételével a felsőbb hatóságok figyelembe vették a polgármesteri jelöléseket.

A főszolgabíró május 30-án ismertette a kinevezési okiratot az érintettekkel. A tisztikar beiktatását követően sor került az új községi választmányi tagok kine­vezésére is. Itt jelentős személycserék történtek. Az ezúttal 22 fővel megalakított választmány tagjai között csupán 4 olyan akadt, aki korábban is tagja volt a testület-

2 1 7

nek. Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy a felettes szervek nem voltak megelégedve a községi választmány eddigi működésével.51

Az új tisztikar és választmány hivatalba lépésével némi javulás következett be az ügyek intézésében, de ez csak időlegesnek bizonyult. Néhány hónap elteltével új­ból felszínre kerültek mindazok a hiányosságok, melyek a korábbi tisztikarok működését jellemezték. A felettes hatóságok különösen a határidős jelentések soro­zatos késésére figyeltek fel. Stammer Sándor főszolgabíró már 1855 végén nyomaté­kosan figyelmeztette a polgármestert, hogy „vegye komolyan e tárgyat, s ne lcénysze- rítsen kifogyott türelmem folytán oly kifakadásra, mely minden esetre mind magamra, mind önre nézve kellemetlen lenne” . Az ilyen és ehhez hasonló szemrehányó fenye­getések az elkövetkezőkben mindannaposokká váltak. Az ügyintézés lassúságának okát a főszolgabíró elsősorban abban látta, hogy a tisztviselők magánügyeikkel vannak elfoglalva, a „hivatalos teendőket pedig csak kegyelem munkának tekintik” . Erre utalva 1857 januárjában felszólította a polgármestert, hogy „alárendeltjeivel e részbeni tapasztalásomon alapult észrevételeimet tudassa, és úgy intézkedjék, hogy ne legyek kéntelen én itt befolyással lenni, mert meg lehet győződve, bár nem örö­mest, de nagy következést fognék előidézni” .53

Nem volt kevesebb panasz az 1855 tavaszán kinevezett községi választmány munkájával kapcsolatban sem. Nem is csoda, hisz az új választmányi tagok még ki­sebb aktivitást tanúsítottak mint elődeik. Gyakori esetnek számított, hogy a 22 tagból mindössze 6—8 jelent meg a választmány ülésein. Akadtak olyan tagok, akik 1855— 57 között egyszer sem vettek részt a választmány ülésén. Az 1857 őszére kialakult helyzetet Lubinszky György főjegyző (helyettes polgármester) a következőképp értékelte a főszolgabíróhoz írt jelentésében: „A községi választmányi tagok nagyobb része, daczára annak, hogy már végzésileg is figyelmeztettek, hivatásokat vagy a leg­nagyobb közönnyel, vagy éppen nem töltik be, s ennek eredménye, hogy vannak tár­gyak, melyek négy ízbeni kitűzés után is fel nem vétethettek.” Az általános érdektelen­ségre hivatkozva Lubinszky sürgette a választmányi tagok mielőbbi lecserélését, Javaslatát a megyehatóság indokoltnak találta. 1858 áprilisában a választmány 15 idősebb tagját felmentették, s helyükre újakat neveztek ki. A 15 új és 7 régi tagból álló választmány beiktatására május 22-én került sor. A választmány felfrissítése a körülményekhez képest jól sikerült, ugyanis számos olyan személlyel egészült ki (Oroszi Miklós, Mikecz Ferenc, Győri József, ifj. Sarkadi Nagy János stb.), akik az elkövetkezőkben meghatározó szerepet játszottak a város közéletében, s későbbi tekintélyüket épp a választmányban végzett tevékenységükkel alapozták meg.53

A városi elöljáróság munkájával szemben tovább halmazódtak a kifogások. A felettes hatóságok a puszta fenyegetőzésen túllépve most már szigorúbb eszközök­höz nyúltak a hivatali rend helyreállítása érdekében. Gyakoriakká váltak a pénzbír­ságok és a fizetéselvonások. 1858 márciusában például a főszolgabíró 20, ill. 10—10 pengőforintos fizetéselvonással büntette meg a fő- és aljegyzőt, valamint a rendőr­tanácsost, mivel az egyik ellenőrzés alkalmával a hivatali idő alatt nem találta őket hivatalaikban. A sorozatos bírságolások ellenére a fegyelmi helyzet nem sokat vál­tozott. Hatástalanok maradtak Stammer főszolgabíró egyre durvább hangú megrovó levelei is, melyekkel Sréter polgármestert ostromolta. Az év végén kiábrándultán állapította meg, hogy: „A községi hivatalnokok az annyiszor meghagyott hivatalos órák pontos megtartásába oly hanyagságot tanúsítanak, miszerint kétlem, hogy a

61 Csm L (SzF) 1709/1855. Vegyes Szolgabir. ir.; 438/1855. T anácsi ir.62 Csm L (SzF) 25 /1855 ., 4/1857. Szentes város Polgárm esterének e ln ök i iratai (a tovább iakban

P olgm . ein . ir.).63 C sm L (SzF) 2 /1856 ., 27/1858. K özs. V álasztm . jg y k .; 63/1857. Polgm . ein. ir.

2 1 8

hazában e részben nagyobb rendetlenség léteznék, mint itt Szentesen. Nagy része a hivatalnokoknak csak 10 óra felé sétál fel hivatalába, és azt már 1/2 12-kor elhagyja, délután pedig 4 órakor mennek fel és este 5 órakor szerencse ha egy pár szorgalmasab­bat kivéve valaki a község házánál fent dolgozik. Innen van nagyon természetes azon következmény, hogy a községnél minden ügy csak pénzbírságolási fenyegetéssel vitetik eredményre, örökös kapkodás és felületességgel.” Utolsó figyelmetzetésként a polgár- mester lelkére kötötte, hogy: „Igyekezzen magának alárendelt személyzete előtt a hiva­talos teendők közepette nagyobb tekintélyt, a munka felosztásában kérlelhetetlen következetességet szerezni, mert enélkül a község házánál valóságos káosz fog beállani” . Az újabb erélyes főszolgabírói megrovás hatására Sréter polgármester egy körrendeletét bocsájtott ki, amelyet minden beosztott hivatalnokával láttamoztatott. Ebben a tisztviselőket a hivatali órák (de. 9—12-ig és du 3—6-ig) szigorú betartására utasította, kijelentve, hogy a jövőben már az első igazolatlan késésért fel fogja jelen­teni az érintett hivatalnokot. Gyanítható, hogy gyökeres változásra igazából ő sem számított.54

A helyi problémákat átmenetileg elhomályosították a nagypolitika 1859—60. évi eseményei. 1859 tavaszán vidékünkön is az olaszországi háború fejleményei kerül­tek az érdeklődés középpontjába. Az önkéntesek toborzása, valamint a hadikiadások fedezésére kért adományok kapcsán észrevehetően változott a felettes hatóságok hangneme. A fenyegetőzéseiről ismert Stammer főszolgabíró is megenyhülni látszott Szentes város irányában. Május végén személyesen megjelent a községi választmány ülésén, s immár a város „ismert loyalitására” hivatkozva kérte, hogy tehetségéhez képest adománnyal járuljon hozzá a hadikiadások fedezéséhez. S midőn a város 12 000 pengőforintot megajánlott a fenti célra, köszönő és elismerő levél érkezett magától a főkormányzótól.55

Ismeretes, hogy Ausztria súlyos vereséget szenvedett az olaszországi háborúban. Ez maga után vonta az eddigi centralista politika csődjét. Az uralkodó kormányzati változtatásokra kényszerült, amelyek Magyarországot is érintették. 1860. március 30-án felmentette Albrecht főherceget főkormányzói állásából, s helyébe a magyar nevű Benedek Lajos táborszernagyot nevezte ki. Ferenc József ezzel a személycserével a Magyarországgal szemben eddig alkalmazott politika megváltoztatása, vagyis a Bach-rendszer lebontása mellett döntött.

Ezekről a változásokról Szentes város lakossága falragaszok útján értesült. Az április utolsó napjaiban kifüggesztett hirdetményekből megtudhatták, hogy az ország közigazgatási egységét megbontó helytartósági osztályokat megszüntették, illetőleg Budán egyesítették. Kitűnt az is, hogy az új kormányzat tervezi a korábbi megyei szervezet helyreállítását, az önkormányzati testületek megalakítását, ezt kö­vetően pedig az országgyűlés összehívását. Mindezek megvalósításához az új főkor­mányzó fegyelmezettséget és rendet követelt. Határozottan leszögezte, hogy az át­szervezések során „a kedélyeknek bárminemű jogosítlan köznyilvánítások általi min­den nyugtalanítását, minden tüntetést (demonstratiót), a törvényes rend minden háborítását, tiszta lelkiismeretem és szilárd akaratom teljes elhatározottságával gá­tolni fogom” .56

Ez utóbbi bekezdés hangsúlyozásának különös aktualitást adott, hogy ezekben a napokban már országszerte folytak a Széchenyi gyászünnepélyek, melyek a legtöbb

51 CsmL (SzF) 11, 12, 34, 53/1858. Polgm. ein. ir.55 CsmL (SzF) 30, 33, 55/1859. Közs. Választm. jgyk. A nagypolitika eseményeire lásd Lukács

Lajos magyar függetlenségi és alkotmányos mozgalmak 1849—1867. Bp., 1955. 187—246. o.; Ma­gyarország története 6/1. köt. 639—657. o.

56 CsmL (SzF) 11/1860. Polgm. ein. ir. (Plakát); Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori le­véltár. 67—68. o.

219

helyen rendszer elleni tüntetésbe torkollottak. Szentesen az 1860. április 30-i községi választmányi ülésen emlékeztek meg Széchenyi Istvánról. Meleg szavakkal méltatták munkásságát, majd határozatot hoztak a gyászünnepély megtartásának módozatai­ról. Május 6-ra gyászistentiszteletet hirdettek, emellett felszólították a város lakossá­gát, hivatalnokait és cselédeit, hogy a nemzet legnagyobb halottjáért 4 hétig külsőleg is gyászjelvényt viseljenek. Kimondták továbbá, hogy gróf Széchenyi István emlé­kének megörökítése végett a Vecseri-fok sziget a jövőben a „Széchenyi liget” , a Kan­cától a Kucori őrházig vezető új országút pedig a „Széchenyi út” nevet viselje. A nagy tömegeket megmozgató gyászünnepély Szentesen rendzavarás nélkül ment végbe.57

A küszöbön levő változások felszínre hozták a város vezető testületéiben eddig is létezett, de háttérbe szorított különböző politikai irányzatok ellentéteit. Ez különö­sen a községi választmány működésében vált szembetűnővé. 1860 őszére a gazdasági és politikai érdekkülönbségek felerősödtek, melynek következtében a választmány eddig tapasztalt viszonylagos egysége felbomlott. A szakadást a város évtizedek óta elhúzódó úrbérkárpótlási ügyében beállt fejlemények, ill. ezek eltérő megítélése vál­tották ki. Az előzményekhez tartozik, hogy a város és a Károlyi grófok között 1837 óta folyó örökváltsági per az 1850-es évek közepén kritikus ponthoz érkezett. Mivel a községi választmány nem bizonyult elég hatékonynak a szövevényes ügy képvisele­tében, 1856 áprilisában kimondták a választmányon belül egy úrbérkárpótlási bi­zottmány felállítását. Ettől kezdve ez a 6 tagból álló bizottmány tartotta kézben az örökváltság ügyét, Jurenák Eduárd elnöklete alatt. Említést érdemel, hogy Sréter Antal polgármester kezdettől fogva távol tartotta magát az örökváltsági tárgyalá­soktól, mivel ő, mint a Károlyiak volt alkalmazottja és lekötelezettje nem volt pár­tatlannak tekinthető. Ebből adódott, hogy a választmány váltsági üggyel foglalkozó ülésein is Jurenák Eduárd elnökölt. 1860 nyarán az úrbérkárpótlási ügy ismét kritikus ponthoz érkezett. A város pert vesztett, s végrehajtási kereset alá került. Ebben a kiéleződött helyzetben Jurenák váratlanul benyújtotta lemondását. A választmány tagjainak többsége a lemondást elfogadta. Ugyanakkor kimondták, hogy a jövőben üdvösebb volna, ha a váltsági ügy intézését egy, a város valamennyi birtokosa által választott bizottmányra ruháznák. Ez irányú álláspontjukat nyomban kérvénybe fog­lalták, s továbbították a cs. kir. megyehatósághoz. Ebben határozottan leszögezték, hogy a város életkérdésévé vált ügyének intézését a továbbiakban „egy hatóságilag kinevezett testület a birtokosság teljes bizalommal párosult megnyugvására nem eszközölheti” , ezért múlhatatlanul szükséges a város valamennyi birtokosának önbe­látása szerint választott testület felállítása. A kérvénynek ezek a kitételei heves vitát váltottak ki a községi választmány november 6-i ülésén. Jurenák Eduárd és a köré csoportosult választmányi tagok a választmány egész működésével szembeni bizal­matlanság megnyilvánulását látták bennük, ezért a folyamodvány módosítását köve­telték. A választmányi tagok többsége — élükön Oroszi Miklóssal — az eredeti szö­veg megváltoztatása ellen szavazott. A kisebbségben maradt Jurenák Ede és 6 főből álló csoportja — a fenti végzésben kifejezett bizalmatlanság okán — benyújtotta lemondását a választmányi tagságról. Egy hét elteltével hasonló indokkal Sréter Antal polgármester szintén lemondott.58

Mint utóbb kiderült, a november 6-i viharos ülés a községi választmány utolsó ülése volt. Az elkövetkező hetekben az Októberi Diploma hatására megindult át­szervezések kerültek az érdeklődés középpontjába. Az alkotmányosság helyreállításáig a kinevezett régi tanács intézte a város ügyeit, Dózsa Lajos helyettes polgármester vezetésével.

57 CsmL (SzF) 18, 39/1860. Közs. Választm. jgyk.68 CsmL (SzF) 26/1856., 45, 46/1860. Közs. Választm. jgyk.; 28/1860. Polgm. ein. ir.

KR UZSLICZ ISTVÁN

A D A TO K H Ó D M EZŐ V Á SÁ R H ELY VÁROSIGAZGATÁSÁNAK T Ö R TÉN ETÉH EZ (1848— 1873)

B ev ezetés

Hódmezővásárhely jogállás tekintetében egyedi utat járt be a 19. század második felében. A város 1849-ben rendezett tanácsot alakított, de 1865 és 1870 között köz­ségi státuszba esett vissza. 1870-ben ismét rendezett tanácsú városnak nyilvánította önmagát, de ezt a jogállást csak 1872-ben tudta elismertetni. 1873-ban viszont már az önálló törvényhatósági jogú városok sorába emelkedett.

A gyors változások előzményeit és okait kutatva szükséges — ha röviden is — áttekintenünk az 1848 előtti állapotokat.

Magyarországon a kései feudális korban a kiváltságolt szabad királyi városo­kon kívül megkülönböztettek: 1. nemesi községeket, melyek nemes közbirtokosokból alakultak, széles önkormányzattal rendelkeztek, elöljáróikat maguk választották, és közvetlenül a megye hatóságának voltak alárendelve. 2. Rendezett tanáccsal felruhá­zott, ítélő tanácsot tartó mezővárosokat, melyek közvetlen a vármegyének voltak alá­rendelve. A földesúri hatóság alól kiemelkedve saját tanácsuk igazgatása alatt álltak, és kisebb perekben elsőfokú bírói hatóságot gyakoroltak. 3. Rendezett tanácsot nem tartó mezővárosokat és jobbágyközségeket, melyek többségükben jobbágyokból álltak, és mind közigazgatásilag, mind polgári és büntető ügyekben elsőfokon a földesúrnak és az úriszéknek, másodfokon a vármegyei hatóságnak voltak alárendelve.1

A földesúri terhek alól magukat örökre megváltó mezővárosok már 1836 után felemelkedhettek a rendezett tanácsú városok közé.

Hódmezővásárhely 1848 előtt a fenti rangsorban, hasonlóan Gyulához vagy Csongrádhoz, a rendezett tanáccsal nem rendelkező földesúri mezővárosok közé tartozott. Szervezetét és jogállását a földesúrral kötött szerződések szabályozták. Joga volt elöljárói megválasztására (bírák, esküdtek) a földesúr kijelölési jogának fenntartásával. ítélkezhetett a 12 Ft-ot meg nem haladó kisebb peres ügyekben. A fellebbezés az úriszékhez történt.2

Mária Terézia úrbéri rendelete szerint (IX. pont) a földesúri községekben, mező­városokban a bírói hivatalra a földesúr három jelöltje közül választhattak egyet a község lakói, az urasági tiszt jelenlétében. A földesúrnak joga volt a megválasztott bírót megbüntetni, sőt hivatalából elmozdítani. A jegyzőt és az esküdteket viszont a földesúr beleszólása nélkül választhatták. A vármegye a közadók kivetése és behaj­tása területén avatkozott be a községek igazgatásába. Áz igazságszolgáltatás területén, amennyiben a földesúr tisztjeinek a jobbágyokon okozott sérelemről volt szó, első-

1 K érészy Zoltán: Községi közigazgatásunk alaptörvényének (1871: XVIII. te.) előz­ményei. In: Emlékkönyv Illés József tanári működésének negyvenedik évfordulóján (Szerk.: Eckhart F erenc—D egré Alajos) Bp. 1942. 249—250.

2 K ruzslicz István: Városi önkormányzat. Rákos István: Mezővárosi önkormányzat. In Hódmezővásárhely története a legrégibb időktől a polgári forradalomig. I. (Szerk.: N agy I stván Szigeti János) Hódmezővásárhely, 1984. 439—447., 539—576.

2 2 1

fokon ugyan a földesúr bíráskodott, de a sértett fellebbezhetett a vármegyéhez. Ha a földesúr megtagadta az igazságszolgáltatást, a jobbágy panaszával egyenesen a vár­megyéhez fordulhatott.3

A Mária Terézia-féle urbárium rendelete után először az 1832/36. évi XX. te. foglalkozott ismét az igazságszolgáltatás kérdésével. Kimondta, hogy azon községek­ben, ahol nincs rendezett tanács, a helység bírája két elöljáró emberrel (esküdttel) ítélkezik a lakosoknak 12 Ft értéket felül nem haladó pereiben. Ezen értéket meg­haladó, de legfeljebb 60 Ft-ig terjedő értékű ügyekben a földesúr, vagy annak kije­lölt és törvénytudó megbízottja gyakorolta az ítélő hatóságot. Ha ezt a kötelességét nem teljesítené, akkor a szolgabíró ítélkezett esküdtjeivel együtt.

A községi bíró ítéletétől a fellebbvitel a földesúri úriszékhez, a földesúrtól, vala­mint a szolgabíró és esküdt bíróságától az illető vármegye törvényszékéhez történ­hetett.

Az 1832/36 évi IX. törvénycikk a községek belső igazgatásáról, a bíró és esküdtek választásáról is rendelkezett. Lényeges változás ebben a kérdésben nem történt a megelőző időszakhoz képest. A törvény a községek háztartásának vitelét is részletesen szabályozta. A községi számadásokat a földesúr vizsgálta felül. A községi árvák ügyeit a községi elöljárók intézték a megyei hatóság befolyása és ellenőrzése mellett. A községek igazgatása területén a törvény szervezeti változtatást nem tett. A köz­ség közigazgatási és bírói tekintetben továbbra is a földesúri hatóság körébe tartozott, s a vármegye befolyása csak az ellenőrzési és felügyeleti jog gyakorlásában merült ki.

Az 1848. évi törvényekben kifejezésre jutó jogegyenlőség nemcsak az önkor­mányzat jogforrásaira, a területre és a lakosságra, hanem az önkormányzati alaku­latok szervezetére, hatáskörére, s egymáshoz, valamint az állam központi legfőbb szerveihez való viszonyára is kihatott.

A 48-as törvények a jobbágyközségeket felszabadították a földesurak magán- jurisdictiója (joghatósága) alól. Véget értek a személyek közötti rendi természetű meg­különböztetések.

A 48-as törvényhozás a régi rendi szervezetet megszüntetve, helyére egy nép- képviseleti alapon felépülő szervezetet léptetett. Fenntartotta viszont a falusi és városi községek s az utóbbiak sorában a rendezett tanácsú és a sz. kir. városok közötti meg­különböztetést, fenntartotta a szabad kerületeket és a vármegyéket, a régi területbe­osztást minden fogyatkozásával együtt. A meglévőt alakította át a kiváltságok eltör­lése és a jogegyenlőség bevezetése során.4

A RENDEZETT TANÁCS MEGSZERVEZÉSE

A feudális függőség alól felszabadult községekben nagyobb teret kapott a helyi önkormányzat. A polgári felfogás a községi autonómiát úgy értelmezte, hogy a köz­ség saját belügyeire nézve önálló, így ideiglenes szabályzatot alkothat, s a községi életből, úgyszintén a törvényhatósági és állami közigazgatásból reá eső teendőket saját választott közegei által végezheti.5

Az 1848. XXIV. te. a községek ideiglenes szabályozását a megyékre ruházta. A törvényhozásnak nem volt elég ideje a városok végleges rendezésére, de rendelke-

3 Kérészy: Községi közigazgatásunk... 254—262.4 Ereky István: Az önkormányzat modern rendszerének kialakulása Magyarországon. Klny.

Városi Szemle XXV. Bp. 1939. 21—25.5 H orváth Zoltán: A községi önkormányzat és a parasztság. In: A parasztság Magyarorszá­

gon a kapitalizmus korában 1848—1914. Szerk.: Szabó István. Bp. 1972. II. 573.

2 2 2

zett a városi tisztújításokról, a képviselőtestületek, a tanácsok, a tisztikar újraválasz­tásáról.

1848 után a földesúri mezővárosok egy része rendezett tanácsú várossá szerve­ződött, melynek feltétele volt az elsőfolyamodású bíróság felállítása. Ez együtt járt az önkormányzat nagyobb autonómiájával, a hatóság jogkörének kiterjesztésével olyan területekre is, melyek korábban a megye hatáskörébe tartoztak (pl.: polgári peres ügyek, árvaügy átvétele).

Hódmezővásárhely a forradalom első évében még községi szervezettel műkö­dött. A város főbírája Kovács Mihály, törvénybíró Mihálkovics István, helyettese Tolnai István. Esküdtbíró Szenti János, a város ügyvédje Jeney Imre, a jegyzők Balás János, Danes István és Fekete Mihály. Rajtuk kívül a város elöljáróságát az esküdtek egészítették ki. Az 1848. június 1-jén tartott népgyűlésen mondták ki először a rende­zett tanács megalakulásának szükségességét.6 Az 1848. V. te. értelmében Szentes, Csongrád és Hódmezővásárhely az országgyűlési követválasztáshoz saját központi választmányt alakíthatott. Hódmezővásárhelyen siettek kimondani, hogy a város a „megyei egyetem” befolyása nélkül maga intézkedik. Ugyanakkor felkérték a me­gyét, hogy a megye három városán kívüli településeket egybefogó választókerületbe megválasztott Középponti Választmány hatáskörét terjesszék ki Vásárhelyre is. A kö­vetválasztás lebonyolítására már olyan kevés idő állt rendelkezésükre, hogy nem lát­ták célszerűnek az összeírást élőiről elkezdeni. így elfogadták a megye által készített választási összeírásokat, és ezután került sor a város saját központi választmányának megválasztására. Elnöke Kaszap Mihály lett, és vele együtt a választmány 10 tagja is letette az esküt a népgyűlés előtt. Az 1848. jún. 14-én lezárt névjegyzékben 1227 választót írtak össze.

A népképviseleti választójog a rendi képviselettel szemben jelentős előrelépést jelentett, de a vagyoni cenzus miatt a választópolgárok száma a lakosság egészéhez képest csekély volt. A népképviselet valójában azt jelentette, hogy a közel 35 000 lakosú városból a teljes lélekszámnak alig több mint 3%-a rendelkezett választó­joggal, és vehette ki részét a választásokból. Az összeírtak közül mesterember 179, kereskedő 11, értelmiségi 78, földdel bíró nemes 199, házzal és 100 Ft jövedelemmel rendelkező 56, míg a többi választópolgár földdel bíró lakos volt (704 fő).7

A város egy követet küldhetett az országgyűlésbe. Hódmezővásárhely első kö­vete Török Bálint másodalispán lett.

A város lakosságának többsége és különösen a forradalmi érzelmű helyi értel­miség lassúnak és tehetetlennek tartotta az elöljáróságot, a város akkori vezetőit. 1848. okt. 28-án Kossuth Hírlapjában egy vásárhelyi tudósító tollából megjelenő cikk ugyanezt a hangulatot tükrözi: „...40 000 lelket számláló község dolgainak vi­telét — kivált jelen bonyolított körülmények között — még sokáig illy kezekben hagyni nem kevesebb volna, mint a haza érdekeit veszélyeztető könnyelműség.”8

A márciusi forradalom utáni törvényhozás gondoskodott a tanácsok és a tiszti­kar újjáválasztásának elrendeléséről. Hódmezővásárhelyen a rendezett tanács meg­alakulása előtt a XXIV. te. alapján folyt le az első tisztújítás. 1848. dec. 29-én az összehívott népgyűlés előtt felolvasták a bíróválasztásra jelöltek neveit. A jelölőlistát a Kovács Ferenc szolgabíró elnöklete alatt összegyűlt 4 tagú jelölőbizottság állí-

6 CsmL Hf. Hódmezővásárhely város Tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyv. 1848. nov. 26. 694. sz. A határozat kimondása az 560. sz. alatt.

7 Uo.: 1848. jún. 16. 577. és 578. sz. CsmL Hf. Hódmezővásárhely város Központi választmá­nyának iratai. 1848. évi választási jegyzékek.

8 Kossuth Hírlapja 1848. okt. 28. Idézi: Varsányi Péter I stván: Fejezetek a szabadságharc hódmezővásárhely történetéből. Vásárhelyi Tanulmányok VII. 41.

2 2 3

tóttá össze. Kovács Mihály 14, Szenti János 405, Fekete István 237, Bálint István 11 szavazatot kapott. Szavazattöbbséggel Szenti Jánost választották meg főbírónak, és azonnal fel is eskették. Jól tükrözi a korábbi főbíró, Kovács Mihály népszerűtlen­ségét a mindössze 14 szavazat.9 Bár Kovács Mihály okt. 28-án lemondott, de a megyei állandó bizottmányhoz benyújtott lemondását akkor még nem fogadták el, arra hi­vatkozva, hogy várják meg az esedékes választásokat.10

A márciusi törvényhozás kiemelte a községek igazgatását a feudális elmaradott­ságból, lehetőséget adott az egyes városoknak nagyságrendjükhöz megfelelő önkor­mányzati-igazgatási szervezet alakítására. Az 1848. XXIII. te. a 30 000 lakoson felüli városokat a nagyvárosok sorába tartozónak jelölte meg. Hódmezővásárhely mint nagyváros 1848-ban még községi jellegű mezővárosi szervezettel rendelkezett, de minden feltétel megvolt ahhoz, hogy ezen túllépve elsőfokú bírósági hatáskörrel felruházott rendezett tanácsú városként, e jogállásnak megfelelő képviselőtestületet, tisztikart válasszon, és ennek megfelelő közigazgatási szervezetet építsen ki.

A rendezett tanács megszervezését a Honvédelmi Bizottmány 1848. dec. 13-án kelt leirata alapján kezdték meg. A leirat a várost az elsőbírósági hatóság gyakorlására megfelelőnek ítélte. A tisztviselői állásokat és fizetéseket a népességszám, valamint a város kiadásai és jövedelmei alapján állapította meg. Évnegyedes jelentést kért a „pénztári és árvái vagyonok” állapotáról, valamint az állandó cselédek számáról és fizetéséről.11 *

A rendezett tanács választásának megszervezése az 1849. márc. 16-i népgyűlésen történt. A választási elnök, Gaál Dániel, új összeírást rendelt el. Az összeírásokat tizedenként végezték, a választásokat március 25-re tűzték ki.

Összeírtak minden földdel bíró lakost, az 1/4 telkeseket is beleértve. Minden házzal bíró lakost, ha 1000 Ft-ot érő vagyonnal rendelkezett. A kereskedőket, gyá­rosokat, mesterembereket, ha egy év óta telepedtek le (ha házuk nem volt, de egy le­génnyel folytatták mesterségüket, bekerülhettek az összeírásba). Az értelmiségi fog­lalkozásúakat, ha 600 F t jövedelmet tudtak kimutatni, vagy 80 Ft házbért fizettek. A házzal bíró értelmiségieket jövedelem nélkül is összeírták. Szerepelhettek még mind­azok, akik 2 év óta a városban laktak és 600 Ft jövedelmük volt.

A választásokból a vagyontalanokat és földnélkülieket kizárták. Ez a megkötés a lakosság több mint 90%-át rekesztette ki a választásokból.

Külön kérdésként merült fel a választók körének megállapításánál, hogy a taní­tóknak lehet-e szavazati joguk. Jövedelmük ugyanis nagyon csekély volt, házzal nem rendelkeztek, végül úgy döntöttek, hogy a tanítóknak az eklézsia által kiutalt lakása megér 80 Ft-ot, s így bekerültek az összeírásba. Márc. 24-én a tanács megfogalmazta a polgármester, a főbíró és a városi ügyész kötelességeit: „A polgármester legfőbb hivatalnoka lévén a városnak, kötelessége arra felügyelni, hogy a polgárok és közön­ség jogai s birtokai senki által meg ne sértessenek és legkisebb csonkítást se szenved­jenek. Ő az egész rendezett tanácsnak kormányzója, felügyelni tartozik arra, mikép­pen járnak el a hivatalnokok kötelességeikben és a mulasztásokat velők rendbe­hozhatja. A törvényszéki bíráskodási működésén kívül minden többi városi ügyek igazgatója, és a köz és házgyűlésekben elnökösködik. A bíró a bíráskodás és az igazságszolgáltatás és törvénykezés minden nemeit elintézi és teljesíti, kivévén azokat, melyek más hivatalok köréhez tartoznak, továbbá a rendőrségi ügyekben és azokban,

9 CsmL Hf. Hódmezővásárhely város Tanácsülésének jkv.-e 1848. dec. 31.10 CsmL Szf. Csongrád vármegye Bizottmányi ülésének jkv-e 1848. okt. 28. 839. sz.11 Uo.: 1849. 6. sz. Az 1848. dec. 13-án kelt levél az Országos Honvédelmi Bizottmánytól

Csongrád vármegye egyetemének.

2 2 4

mellyeket a törvény a kapitányi hivatalhoz sorozott, és kisebb kihágási ügyekben bíráskodott.

A város ügyésze kötelessége a magva szakadt jószágok szemmel tartása, s azok­nak a város részére elfoglalása, a restelendő adófizetők megidézése, a város perei vitele — szorgalmazása — és a szegény sorsú perlekedők pártfogója mindenkor ki­küldetés mellett, egyszersmind számvevő számadásoknak minden nemű bevételek­nek és kiadásoknak vizsgálója. A tanácsnokok senátorok foglalatosságaik s köteles­ségeik a rendezett tanács alakítása után fognak meghatároztatok”

A megválasztandó hivatalnokok meghitelesítésére az esküformulát szintén elké­szítették: „Én NN esküszöm az egy igaz Istenre, hogy mindazt mit a ...-i hivatalra nézve az Ország törvénye szerint tisztemhez képest tellyesíteni kötelességemhez tar­tozik, híven, részrehajlás és haszonlesés nélkül lelkiesméretesen tellyesítem.” Az es­küdtek a rendezett tanács megalakulásáig maradnak hivatalukban. A tisztújítás illetve a választás módját a márc. 24-i közgyűlésen a következőképp határozták el: a tisztválasztáshoz a szavazatszedőket és kijelölőket úgy választják meg, hogy a vá­lasztópolgárok az általuk javasolt és otthon papírra írt 10 becsületes polgár nevét magukkal hozva az elnöknek adják át. Ezután ismét másik papírra írnak 10 nevet, kikből a jelölőket választják. Ezeket a szavazatszedő küldöttségnek adják át. Az írni nem tudók mindezt élőszóban jelentik. A hivatalnokok választására nézve a válasz­tások helyét a városháza udvarán sorompóval különítik el. A városháza folyosóján 2 szavazóhelyiséget állítanak fel, olyan módon, hogy „minden szavazó felekezet” kü­lön helyen járulhasson a golyós ládákhoz. A golyókat és ládákat Szegvárról szállít­ják Vásárhelyre.12

A rendezett tanács 1849. márc. 30-án tartott első tanácsülésen kezdte meg mű­ködését. Az újonnan választott polgármester Szabó Mihály lett, a főbíró Fekete Mihály, a főjegyző Póka Sándor, az aljegyzők Vincze Sándor és Balázs János. A tanácsnokok Papy József, Jeney János, Bartha Sándor, Matók Sámuel, Lukács Ferenc, Varga István, Fehér János, Szenti János, Karasz Sámuel és Engelthaller Ferenc.

Az első napirendi pont a hivatalnokok választását tartalmazta. A katonabiztosi hivatalra Danes István jegyzőt választották meg.13 A hivatalnokok választása több tanácsülésen keresztül húzódott, a szervezés hosszabb időt vett igénybe.14 A megyei adó beszedése feletti ellenőrzés és az újoncállítás továbbra is a megyei közigazgatás hatáskörébe tartozott.15

A rendezett tanács szerveinek kiépítése folyamatosan történt. Az esküdtbírói hivatal pénztárának a városi főpénztárnok által történő átvételére ápr. 30-án ho­zott a tanács határozatot. Az elsőfolyamodású bíráskodása megyétől átkerült a városhoz. A perek átvételére máj. 19-én küldte ki a tanács Medgyaszai Károly vá­rosi ügyészt, aki júl. 21-én mutatta be azt az átvételi jegyzéket, melynek alapján, a perek anyagát átadta Fekete Mihály főbírónak. Vígh István pénztárnok máj. 4-én panaszt terjesztett elő, melyben sérelmezte, hogy a városi pénztárat összevonták az adószedői hivatallal, és így egyedül nem tudja ellátni azokat a feladatokat, melye kte azelőtt 2—3 ember látott el. Ugyanezen a napon a polgármester előterjesztésére pusztai felügyelőket választanak.16

13 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1849. ápr. 18. (Az 1 sz.-hoz tartozó, választással kapcso­latos jegyzőkönyvek.)

13 CsmL Hf. Hmvhely v. Tanácsülésijkv. 1849. márc. 30.1. sz.11 Uo.: 1849. ápr. 12. 68. sz. (Írnokok felesketése), ápr. 22. 120. sz. (város dobosa), ápr. 30.

157. sz. (két futár elbocsájtása).16 Uo.: 1849. máj. 4. 184. sz.16 Uo.: 1849. ápr. 30. 160. sz., máj. 4. 189. sz. 253. sz. máj. 19. 246. sz. jún. 21. 286. sz.

2 2 5

Hódmezővásárhely új képviselőtestületét az 1848. XXIII. te. alapján választotta meg. Az első bizottmányi gyűlést 1849. ápr. 18-án tartották. A polgármester, a főbíró, a jegyzők, a tanácsnokok, a városi mérnök, a „gyámnok” és az „ellenőr” után 122 név szerepel a közgyűlés jegyzőkönyvében.

A közgyűlés a tisztviselői állások és fizetések rendezése mellett tárgyalta az eddig el nem foglalt állásokra (pl. városi orvos, városi ügyész) történő újabb választások elrendelését.17

A nyári hónapokban egyre inkább előtérbe kerültek a szabadságharc katonai eseményei. A július 1-jén tartott tanácsülésen hirdették meg az általános népfelkelést. A város erre a célra a pénztárból 10 ezer Ft-ot szavazott meg. Az összeget az egyes polgároktól szándékozott kölcsönözni.18

A világosi fegyverletétel után a város elveszítette a szabadságharc alatt megszer­zett önkormányzatát. Az önkényuralom, az abszolutizmus éveiben a centralizált köz- igazgatás agyonszabályozott rendszere megakadályozta az önálló városigazgatás ki­fejlődését.

A z IDEIGLENES KÖZIGAZGATÁS KIÉPÍTÉSE

A szabadságharc leverésével Magyarország állami önállósága megszűnt, az or­szág a centralizált és abszolutista jellegű osztrák császárság részévé vált.

Az országot kerületekre osztották, megszüntették a megyék autonómiáját. A ke­rületek élén kerületi főbiztosok álltak. Az egy-egy kerületbe tartozó megyék politikai igazgatását kormánybiztosok vezették, megyei főnök elnevezéssel. Megszűnt a me­gyei jegyzői hivatal, a választmányok, az árvaügyeket a megyei törvényszékekre bízták.19

Haynau 1849. aug. 13-án nevezte ki Gyulai Gaál Eduárdot az újonnan létrehozott szegedi polgári kerület főbiztosává. Csongrád megye e kerülethez tartozott, élén Temesvári István királyi biztossal, aki Dobossy Lajos másodalispánt bízta meg a megyei közigazgatás megszervezésével. Szeptember 7-én készült el Csongrád megye új közigazgatási beosztása. Továbbra is fenntartották a járásokat, melyeket először kerületeknek neveztek, élükre szolgabírákat neveztek ki. A vásárhelyi kerület (járás) szolgabírája Müller Lajos, segéd esküdt Dosits Péter lett. A vármegyénél a hivatalokba majdnem kivétel nélkül azok kerültek, akik a szabadságharc előtt szolgáltak. A váro­sok és községek élére pedig többnyire az ő bizalmasaik jutottak. A közhangulat olyan ellenséges volt, hogy a megyénél kinevezett tisztviselők csak katonai segítség mellett tudtak kormányozni.20

Hódmezővásárhelyre 1849. aug. 4-én vonultak be a császári csapatok. A város vezető testületének és a tisztviselőinek egy része elmenekült a városból.

Az 1849. márc. 17-én kelt ún. Stadion-féle törvény csak papíron élt, és a sza­badságharc leverését követően a szabad község elvét, mely biztosította volna a köz­ségek önkormányzatát, felváltotta az abszolutisztikus központosítás elve, melynek jegyében Haynau rémuralma köszöntött be, melyet követett a Geringer-féle provizó­rium, majd a Bach-rendszer.21

17 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Képviselő testületének jegyzőkönyve 1849. ápr. 18. 1—2. sz.18 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Tanácsülésének jegyzőkönyve 1849. júl. 1. 367. sz.19 Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori Levéltár. Bp. 1965. 34—35.90 Uo.: 272—2 7 3 .L abádi L a jo s : Csongrád megye neoabszolutista közigazgatásának kialakí­

tása. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből X. 1986. Szeged. 105— 108. Zsilinszky M i­hály: Csongrád vármegye története n i . Bp. 1900. 248—250.

91 Ereky: Az önkormányzat modern rendszerének kialakulása... 28—29.

2 2 6

Hódmezővásárhelynek a szabadságharc idején megszerzett rendezett tanácsú jogállása ilyen körülmények között nem jelenthetett szélesebb önkormányzatot és önállóságot, mivel a centralizáció jegyében ugyanúgy felsőbb utasításokat kellett végrehajtania, mint az alacsonyabb szervezettségi fokon álló községeknek. Akár községi elöljáróságról, akár a rendezett tanácsú város tisztségviselőiről volt szó, nem választás, hanem legtöbb esetben kinevezés útján gyakorolták hivatalukat. A vá­rosigazgatás funkciói a forradalom és szabadságharc alatti viszonyokhoz képest rendkívül leszűkültek. A város lakosainak érdekvédelmére a nemzeti elnyomás, a politikai légkör következtében alig maradt lehetőség. A városigazgatásnak a megyei hatóság és a főszolgabíró alá rendelése, a közvetlen és állandó ellenőrzés kevés lehe­tőséget hagyott az önálló kezdeményezésre.

Hódmezővásárhelyen a császári csapatok bevonulása után királybiztosi rendelet nevezte ki a város közigazgatásának vitelére a következő személyeket: polgármesterré Toronyi Józsefet, városbírónak Keresztes Sándort, főkapitánnyá Bártfay Sándort, jegyzőnek Fehérváry Ferencet. A helyben maradt tanácsnokokat megerősítették tiszt- séaükben. A kinevezett tisztviselőknek hivatalukat „azonnali rögtön ítéllő törvény­szék eleibe állítás terhe alatt” kellett elfoglalniok.

A polgármester javaslata alapján nevezték ki a tanácsnokokat, a számvevőt és a pénztárnokot. Végül a tanácsot megalakultalak nyilvánították. Az újonnan kinevezet­tek között Illés Péter számvevőn, Gyurkovics Pál pénztárnokon kívül szerepel még Lovas János alkapitány, Kovács Károly főjegyző, Sallai Rafael aljegyző, Herczegh Ferenc főügyész és „irástáros” neve. A hat kinevezett tanácsnok mellett tiszteletbeli tanácsnokok is szerepelnek. Katonai biztos Kleiman János és Ember István, mérnök Német János, orvos Bőhm Móric, rendbiztos Herczeg Pál, belső gazda Kotormán Péter, külső gazda Molnár István. Az új tisztikar többnyire a szabadságharc idején mellőzött, és korábban a közigazgatásban tevékenykedő személyekből tevődött össze.

A kormánybiztos rendeletére a „felkelésben hivatal vállalással, izgatással vagy bármilyen segélynyújtással résztvett” hivatalnokok vagy magánszemélyek kinyomo­zásáról a kapitányi hivatal tett időről időre jelentést a felettes hatóságoknak.

A proklamációkat a helybeli lelkészekkel olvastatták fel, és a város forgalmas helyein kiszögeztették. A város több pontján császári zászlókat tűzettek ki, a haran­gok nyelveit kiszedették. A magyar bankjegyeket és fegyvereket be kellett szolgál­tatni. Külön feladata volt a tanácsnak az elrejtett javak és élelmiszerek felkutatása.22

Az első hivatalos tanácsülést 1849. szept. 15-én tartották meg, melyen a polgár- mester a főbíró, a főkapitány, a főügyész, a főszámvevő, a főpénztárnok, nyolc tanács­nok és Fehérváry Ferenc jegyző, valamint Sallai Rafael jegyző vettek részt. Kovács Károly főjegyző nem jelent meg, így helyette Lubinszky Ignácot nevezték ki helyettes jegyzővé.

Az 1849. év szept. 30-án lezajlott tanácsülésen olvasták fel Temesváry István ki­rályi biztos levelét, mely a végleges névsorát közli az új tisztikarnak. Szembetűnő, hogy a korábban kinevezettekhez képest kevesebb tisztség betöltésére került sor. Keresztes László a tanácsnokok közt szerepel és a főbírói tisztséget csak ideiglene­sen viseli. Bártfay László főkapitány helyett Horváth János szerepel mint ideiglenes főkapitány. Sem főjegyző, sem aljegyző-levéltárnok nincs a felsorolásban. Fehérváry Ferenc jegyzőt azért függesztették fel állásából, mert amikor a polgármester az 1848. márc. 15. után keletkezett iratokat megsemmisítés céljából be akarta szedetni, Fehérváry ellenállt és „ ...önkénytességgel vádolván, irányában illedelemtelenül tört ki” . A pol­gármester ezért őt jegyzői hivatalából „felsőbb jóváhagyás reményében” felfüggesz-

22 CsmL Hf. Hódmezővásárhely polgármesterének iratai. A polgármester hivatalos naplója 1849. aug. 4.

2 2 7

tette, és a felsőbb rendeletben megnevezett iratok beszedetésével Vörös Mátyás és Szomor József tanácsnokokat, valamint Lubinszky Ignác jegyzőt bízta meg.23

Az új tisztikar névsora: polgármester Toronyi József, főbíró nincs, főkapitány nincs, főjegyző nincs, aljegyző Lubinszky Ignác, aljegyző és levéltárnok nincs, kiadó Baranyi Péter, írnokok Égető János, Nagy Pál, harmadik írnok nincs. Tanácsnokok: Keresztes László ideiglenes főbíró, Horváth József ideiglenes főkapitány, Megyaszai Károly, Ör. Jeney János, Müller Imre, Lovassy János, Illés Péter, 9—10. tanácsnok nincs. Főügyész Herczegh Ferenc, alkapitány Peleskey János, főpénztárnok George- vics Pál, pénztári ellenőr Sulyok Ignác, számvevő Tóth Imre, gyám Vekerdi József, katonabiztos Kleimann János, csendbiztos Herczegh Pál, főorvos nincs, sebész Kleimann Béla, mérnök és telekbíró Jeney József, két bába nincs. A sok betöltetlen állás tükrözi a lakosság ellenszenvét, sokan különböző ürügyekkel utasították vissza a megbízatást. Miután a tisztségviselők a hivatali esküt letették, beiktattásuk is meg­történt. A beiktatáson részt vett Müller Lajos főszolgabíró.

Toronyi József nem sokáig maradt a polgármesteri tisztségben. Temesváry Ist­ván 1850. ápr. 3-án függesztette fel állásából hivatalával történő visszaélés címén, mert két rabló kézrekerítése végett Kókai Szabó Imre házát felgyújtatta. Toronyi helyére Keresztes László főbírót polgármesternek, míg Jeney János tanácsnokot ideiglenes főbírónak nevezte ki.24

A tanács és a polgármester Gyulai Gaál Eduárd kerületi főbiztostól, Müller Lajos főszolgabírótól, Temesváry István királyi biztostól kapta a rendeleteket és uta­sításokat végrehajtás céljából. A polgármester a királyi biztossal állt hivatalos leve­lezésben. A város az ideiglenes közigazgatási berendezkedés idején megszűnt ön­álló hatóság lenni, és minden tekintetben a főszolgabíró felügyelete alatt állt.25 26

A szabad királyi városok és rendezett tanáccsal bíró „községek” szervezetét egy1851. aug. 18-án kiadott utasítás alapján szabályozták.

E szabályozás szerint a „községet” közügyeiben a községi választmány és a tanács képviseli. A helytartó határozza el, hogy a községi választmány választással, vagy a felettes közigazgatási hatóság által történő kinevezés útján alakuljon meg.

A polgármestert a választmány tagjai, vagy más polgárok közül a kormányható­ság nevezi ki. A polgármester tiszti esküt tesz le az egybegyűlt választmány előtt az elöljáró politikai hatóság kezébe. Ha a kormány a községi választmányt fontos okból feloszlatandónak találja, az elöljáró politikai hatóság az új választmány összeálltáig ideiglenes intézkedést tehet.

A tanács, élén a polgármesterrel, több díjtalan és egy vagy több díjas tanács­nokból, egy vagy több jegyzőből és a szükséges személyzetből áll.28

Ez a rendszer az ún. kollégiumi ügyintézés kereteit teremtette meg. A tanács, a polgármester, vagy szaktisztviselő, vagy valamelyik tanácsnok előterjesztése alapján minden ügyet megtárgyalt. A jelentősebb ügyeket pedig a választmány elé terjesztette.

Hódmezővásárhelyen a tanács — mint láttuk — már 1849. aug. 4-től működött, a községi választmány viszont csak a fent ismertetett utasítás után jö tt létre, és 1860 decemberéig állt fenn.

Bonyhády István, az újonnan kinevezett megyefőnök 1851. okt. 27-én kelt leve­lében terjesztette elő javaslatát a Hódmezővásárhelyen felállítandó községi választ­mány tagjait és a polgármester személyét illetően.

23 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Tanácsülésének jkv.-e 1849. szept. 5. 16. sz.24 Uo.: 1850. ápr. 4. 1450. sz.25 Uo.: 1849. szept. 30. 54. sz. és okt. 8. 155. sz.26 Kérészy: Községi közigazgatásunk... 269—270.

2 2 8

Az akkor 33 090 lelket számláló város élére az addig megbízott polgármestert, Keresztes Lászlót, választmányi tagként pedig 30, név szerint is felsorolt személyt javasolt.27

A községi választmány az 1849. évi bizottmányi közgyűlésnél kisebb önállóság­gal rendelkező' szerv volt, elvben a város egyetemét képviselte, és hatásköre kiterjedt minden lényeges kérdésre.

A választmány a kerületi főispánsághoz a megyefőnökségen keresztül kapcso­lódott. A város tanácsa egyrészt előkészítő szerve volt a választmánynak, másrészt végrehajtotta az ott hozott határozatokat. Tudta nélkül a tanács nem intézkedhetett, és mindent írásban kellett beterjeszteni a választmányhoz.

A községi választmány nevezte ki a tanács tagjait, különféle bizottságokat állítha­tott fel (állandó és ideiglenes bizottságok), konkrét feladatok kivizsgálására és javas­lattételre pedig küldöttségeket nevezhetett ki. A város tisztviselői karának kinevezé­sében és illetményének megállapításában is közreműködött, határozatait a megye­főnök erősítette meg.28

Először 1851. nov. 17-én ült össze Hódmezővásárhely községi választmánya Bonyhády István megyefőnök elnökletével. Az ülésen jelen volt Örlőssy Ferenc köz- igazgatási szolgabíró. Keresztes Lászlót megerősítették polgármesteri hivatalában, majd a hűségeskü letétele után ismertették a 30 választmányi tag névsorát. A követ­kező ülésen (nov. 20.) tárgyalták az újonnan alakítandó tanács és árvabizottmány személyzetének, fizetésének kérdését. A főbírói tisztséget továbbra is fenntartották. A 12 Ft-ot meg nem haladó panaszokat a helység bírája elé kellett terjeszteni, aki mint békebíró intézte a lakosság panaszait. A főügyészi hivatalt megszüntették. A város fő- és alkapitányi állását fenntartották. Ezenkívül öt díjas tanácsnoki állást hoztak létre. A pénztári hivatalhoz egy városi pénztárnok és két adószedői állás létesítését tervezték. Javasolták a számvevő mellé egy segédszámvevő kinevezését. A három jegyző mellett a négy írnokot meghagyták. A mérnöki és útibiztosítási tiszt­séget összeolvasztották, a mérnök mellé segédet neveztek ki, akinek feladata a hivatal köréhez tartozó ügyek intézésén kívül a közmunka összeírása és kivetése, a belső és külső töltések folyamatos karbantartására való felügyelet volt. Császári rendelettel szűnt meg nov. 1-tŐl a csendbiztosok és csendlegények működése. Az előfogati biztos állását továbbra is fenntartották. A városi főorvosi, seborvosi, ba­romorvosi állásokat részben felállították, részben megtartották. A katonai „külön- zabkezelőséget” megszüntették, kötelességét ezután a városi kamarás teljesítette. Két okleveles bába állását szintén fenntartották. A szolgaszemélyzet létszámát a követ­kezőkben állapították meg: 1 őrmester, 8 tizedes, akik egyben adóvégrehajtók is, 4 kisbíró, 8 lándzsás, 2 kocsis, 2 béres, udvaros, dobos, szobatisztító, raktári, városi, körtvélyesi csőszök, 1 órás, 1 vízipuskás, 4 toronyőr, 1 kéményseprő. A nov. 24-i ülésen javaslatot tettek a tisztviselők és szolgaszemélyzet fizetésére.29

A közbiztonság megőrzése céljából utasították a kapitányi hivatalt, hogy a szük­séghez képest éjjeli őröket fogadjanak fel. Az éjjeli őröket 6 F t havi fizetéssel alkal­mazták 1852. ápr. végéig, akiknek feladata a tizedenkénti felügyelet volt, mégpedig este 6 órától reggel 6 óráig. Mivel a csendbiztosság megszűnt, a közbiztonság érdeké­ben tanyai őrök fogadását javasolták.30

27 CsmL Szf. Megyefőnöki ir. 1851. 7834. sz.28 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Községvál. jkv. 1851. nov. 27. 8. sz.29 Uo.: 1851. nov. 17.1. sz. nov. 20. 2. sz. nov. 21. 3. sz.80 Uo.: 1851. nov. 29. 11. sz.

2 2 9

Az árvabizottmány pénztárnokává Vekerdi Józsefet, ellenőrévé Szikszai Benőt, majd, mivel az állást nem vállalta, Illés Pétert választották. Törvénytudó ülnöknek Jeney Jánost, iktatói állásra pedig Antonovics Tivadart választották meg.31

1852. jan. 31-én olvasták fel azt a megyefőnöki rendeletet, mely szerint a községi választmány nyilvános üléseit meg kell szüntetni.32 1853. máj. 21-én a megyefőnök levelet intézett a város polgármesteréhez a kerületi közigazgatás és törvénykezés székhelyének Vásárhelyen történő elhelyezése ügyében. Javaslatára a város felajánlott 2000 Ft-ot egy épület felépítésére. A felvetés indoka, hogy a központ Vásárhelyre telepítése megkímélné a város elöljáróit és a lakosságot a sok utazgatástól. A kezde­ményezés figyelemre méltó, mivel a város közigazgatási szerepkörének fejlesztésére irányult.33

Mint fentebb említettük, a községi választmány tudta nélkül a tanács nem intéz­kedhetett, ami súrlódásokhoz vezetett a két testület között. A tanács bármilyen intéz­kedését írásban kellett tárgyalás végett a községválasztmányhoz beterjeszteni. 1853- ban a város tanácsa a megyefőnökséghez történt felterjesztésében panaszolja, hogy a községválasztmány az 1851-es községi utasításra hivatkozva a tanácsot minden hivatalos működésében gátolja, és mind a felsőbb rendeletek végrehajtásában, mind a közügyek rendezésében akadályozza.34

A város és a megyehatóság közötti alá- és fölérendeltségi kapcsolat állandó jel­legű volt. Különösen fontosnak tartották a felsőbb politikai hatóságok azt, hogy a községek, városok állapotáról, gazdálkodásáról, a törvényes előírások betartásáról meggyőződjenek. A város jövedelmeiről, kiadásairól a tanács a választmány előtt beszámolt. A költségvetés alakítására, módosítására tett határozatokat, a kimutatá­sokkal együtt — a „felsőbb rendeletek” nyomán — a megyefőnökhöz kellett felter­jeszteni.35

A megyefőnök — a közvetlen irányítás mellett — rendszeresen ellenőrizte a váro­sok közigazgatását. A számtalan előírás és utasítás a közigazgatás centralizálását is jelentette. A rendeletek a közigazgatás egész menetét átfogták, és több területen szigo­rításokat tartalmaztak. Megkövetelték a pontos adminisztrációt, a hivatalos idő betartását, a rendszeres információ szolgáltatását, előírták az öltözködést stb.

A megyefőnök a községi utasítás alapján megkövetelte a tanácstól a tisztaság, az egészség, az országutak, folyamok állapota feletti állandó felügyeletet.38

Örlőssy Ferenc főszolgabíró a városok közi gaztatásában 1852. okt. 28-án a követ­kező mulasztásokat állapítja meg: a napi események (jelentések) későn érkeznek, utasítja az alárendelt szerveket a határidők betartására. Az elöljárók több helyen felületesen és hanyagul működnek, a jegyzőkönyveket nem fogalmazzák szabatosan stb. A városok járdái, hidjai rosszak, a vízvezető árkok tisztítatlanok, bűzösek és egészségtelenek. Az adókat nem szedték be a községi számadásokat nem készítették el és nem vizsgálták meg. Alig van csárda vagy puszta, tanyai hajlék, amely a rablók­nak, útonállóknak menedékhelyül ne szolgálna, „(...) a lakosság azokat feladni s eképen üldözőbe venni, vagy nem meri, vagy nem is akarja, az éjjeli őrökre és általá­ban a fennebiekre nagyobb gond fordíttasson.” A tanács védekezésül a túlterhelésre hivatkozik. Az utasításnak megfelelően intézkedik: felhívja a városi mérnököt a hidak, 81 82 83 84

81 Uo.: 1852. jan. 12. 43. sz.82 Uo.: 1852. jan. 31. 63. sz.83 Uo.: 1853. máj. 21 462. sz és jun. 30. 471. sz.84 Uo.: 1853. febr. 8. 419. sz.88 Uo.: 1853. márc. 26. 444. sz.38 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Tanácsülésének jegyzőkönyve 2161/1852. sz.

2 3 0

lapályos helyek rendbehozatalára, a lakosságot a hiányzó házszámtáblák pótlására, megjegyezve, hogy a katonai segítséggel történő adóbehajtásnak kevés az eredménye.37

A városi tanácsülés jegyzőkönyveit a tanácskozás után 10 napon belől hitelesítve fel kellett terjeszteni a főszolgabírói hivatalnak, melynek elmulasztását az illetékesek fizetéselvonással büntették. Hasonló büntetést helyeztek kilátásba azoknak is, akik a jelentéseiket késve készítették el: Tóth Imre számvevő 1852. aug. 16-án jelenti, hogy a városi fekvő vagyonok és alapítványok 10 évi jövedelmét nem tudja kimutatni, mert az ehhez szükséges adatok a megyei levéltárból csak engedéllyel szerezhetők meg. Német nyelvben való járatlansága miatt a munka elvégzésére egyébként is alkalmatlannak érzi magát. A felhozott indokokat nem fogadják el, hanem fizetés­elvonás terhe alatt 24 órán belül kötelezik a jelentés megtételére.38

Kotormán Péter helyére, aki képtelen volt a megfelelő számadás elvégzésére, a választmány egy szakmailag képzett tisztviselő jelölés útján történő megválasztását határozta el. Az új kamarási állást hivatalnoki ranggal szervezték meg. A választás a betöltendő tisztségekre általában hármas jelölés alapján történt.39

Igen jellemző példája a megyehatóság önkényének, a főjegyzői állás betöltésénél megnyilvánuló erőszak alkalmazása. Az üresedésben levő tisztség betöltésére többen is pályáztak. Balásházy Balázsi János közvetlenül a megyefőnökhöz nyújtotta be pályázati kérelmét. 1853 augusztusában a megyefőnök a szolgabírón keresztül utasí­totta a polgármestert, hasson oda, hogy az állást Balázsi nyerje el. A tanács a beérke­zett pályázatokat rangsorolva első helyre Széli György városi másodjegyzőt tette, míg a felső helyről pártfogolt Balázsit a második helyre, Peleskey Jánost pedig a har­madik helyre sorolta, majd beterjesztette a községválasztmány elé. Az érdekek össze­ütközésének eredménye az lett, hogy a tanács által első helyen javasolt Széli György másodjegyzőt a megyehatóság egyszerűen felfüggesztette állásából.40 1854. ápr. 1-jén megyehatósági rendelettel, mint makacs, hanyag és engedetlen, hivatalával visszaélő csalót függesztik fel állásából. A tényeket nélkülöző rövid indoklás szerint „...mint felsőbbséget tiszteletben nem tartó, a hivatalos függést meg ismerni nem akaró” személyt távolítják el.41

Az állások betöltésének menete vázlatosan a következő volt: a megüresedett állásra pályázók közül a tanács kiválasztotta az általa legmegfelelőbbnek ítélt három személyt, ezután került a három jelölt kérvénye a községválasztmány elé. A választás eredményét a megyefőnökhöz terjesztették föl, aki azt megerősítette, ezután a meg­választott személyt a főszolgabíró kinevezte, majd beiktatták hivatalába.

Napirenden voltak a feljelentések és a vizsgálatok úgy a tanács, mint az egyes tisztségviselők ellen. Tóth György rendőrfőkapitány, akit ideiglenesen felmentettek hivatalából a „sok igaztalan vád alól” tisztázta magát, és 1852. jún 23-án kérte hivata­lába való visszahelyezését. A feljelentések és vizsgálatok számának növekedését az is elősegítette, hogy Bonyhády István, akit 1850. ápr. 10-én neveztek ki megyefőnökké Csongrád megyében, még elődjénél is erőteljesebben üldözte azokat, akik a forrada­lomban részt vettek. Szorgalmasan kutatta az 1848/49-i jegyzőkönyveket, hogy azok­ból megállapíthassa, kit és miért kell törvényszék elé állítania. Jeszenszki László hódmezővásárhelyi evang. lelkészt pl. felségsértéssel vádolták. Mint veszélyes gondol­kodású papok voltak nyilvántartva Széli Sámuel és Gaál Dániel vásárhelyi ref. lel-

37 Uo.: 3144/1852 sz.38 Uo.: 2467/1852 sz!, 2264/1852 sz„ 2462/1852 sz.38 Uo.: 3120/1852 sz., 312/1853 sz.40 U o.: 768/1853 sz. és 838/1853 sz.41 Uo.: 92/1854 sz.

231

készek, ez utóbbi fó'leg azért, mert az uralkodó személyéhez ragaszkodó egyéneket gúny és nevetség tárgyává tette.42

Más indítékú feljelentések is érkeztek a megyefőnökséghez. Egy névtelen fel­jelentő szerint az elöljáróság szégyenletesen szőkkeblű, csak önhasznát keresi, a ta­nácsülésben hozott határozatot tanácsülésen kívül megváltoztatja, a király ittlétekor indokolatlan napidíjakat vett fel. A megyefőnök megdorgálja a tanácsot, a napi­díjak azonnali visszafizetésére, hűségre és pontosságra utasítja. A tanács tiltakozásá­ban bizonyítja, hogy nem vett fel senki napidíjat, így nincs mit visszafizetni.43

Ellenőrizték a hivatalos órák megtartását, a szabály ellen vétőket megbüntették. Előírták az öltözködést. A tisztviselőknek egyenruhát kellett viselni. Az állami hiva­talnokok engedély nélkül viselhettek kardot, de állami szolgálatban levő hajdúknak megtiltották a pörge kalap viselését, mely a forradalom alatti viseletre emlékeztetett. Aki ezt megszegte, elbocsátották állásából.44

Megyefőnöki rendelet tiltotta el azt a szokást, „miként az elöljárók hivatalos helyiségeiket magán társalgási, pipázási és beszélgetési helyül használják a helyett, hogy halmozott dolgaikat végeznék.”45

A közszükségleti cikkek, élelmiszerek árának emelkedése következtében a hiva­talnokok, tisztségviselők többször is kérik fizetésük emelését. A rendezett tanács 1849-ben történt újjáalakítása után ugyanaz év november 24-én a Gyulai Gaál Eduárd által elrendelt „Tanáts fizetési javítás” többszöri kérelem és felterjesztés után sem valósult meg. A fizetésjavítást, illetve drágasági pótlékot 1853-ban ismét kérték a városi tisztviselők és az éjjeliőrök. A megyefőnök jelentést kért a város javairól, bekérte a tisztviselői névsort. Ennél több azonban alig történt. 1852. júl. 17-én a városi kisbírók, tizedesek, lándzsások kérték napi béreik felemelését, mivel „minden rendbeli munkabérek, munkadíjak tetemesen emelkedtek.”46

Az 1850-es évektől kezdve fokozatosan építették ki a centralizált Habsburg államszervezet helyi intézményeit.

1852. szept. 22-én olvashatunk arról, hogy megyefőnöki rendeletre az addigi városkapitányságot ezután rendőrigazgatóságnak nevezték el. A Bach-féle provizó­rium idején jelentek meg az állami rendőrhatóságok. A magyarországi rendőrség a helytartó irányítása alatt állt. A rendőrigazgatóságok a kerületi főispánságnak voltak alárendelve. 1853- jún. 4-én szintén megyefőnöki rendelettel szüntették meg Hódmezővásárhelyen a városkapitányi hivatalt, és rendőri hivatalt állítottak fel helyette.47

A csendőrséget katonai jellegű intézményként szervezték meg. A források beszá­molnak itteni berendezkedésükről, működésükről. A csendőrség laktanyában történő elhelyezéséről, ellátásáról a városnak kellett gondoskodni.48

1852 májusában a Pest kerületi törvényszék a járásbíróságon keresztül jelen­tést kért az árvaügyi rendelet és utasítás alapján megszervezett, és Hódmezővásár­helyen felállított árvabizottmány megalakulásáról. Az árvabizottmány elnöke Veres Lajos járásbíró lett, tagjai négy ülnök és egy gyámnok.49

1852-ben léptették életbe a cs. kir. adószedői hivatalokat, melyeket a pénzügyi járási igazgatóságoknak rendeltek alá. Minden adójövedékre vonatkozó eljárás csak

42 Uo.: 1918/1852 sz. Zsilinszky: Csongrád vármegye története ü l . . . 254., 257—258.43 CsmL Hf. Hódmezővásárhely Tű. jkv. 2320/1852 sz.44 Uo.: 2029/1852 sz., 1741/1852 sz„ 2605/1852 sz.45 Uo.: 493/1835 sz.46 Uo.: 2091/1852 sz., 2129/1852 sz.47 Uo.: 2846/1852 sz., 549/1852 sz. Sashegyi: Abszolutizmuskori Levéltár... 53—54.48 CsmL H f Hódmezővásárhely v. Tü.jkv. 2859/1852., 3379/1852. 501/1852.49 Uo.: 1490/1852 sz.

2 3 2

a pénzügyi hatóság útján történhetett. Ezek a hivatalok végezték az adók beszedését is. A források tanúsága szerint pénzügyőröket is alkalmaztak adóbehajtásra. A városi adókat az országos adóktól elkülönítve kellett kezelni.50

A pénzügyőrség megszervezéséről nincs adatunk, csak a hivatal működésére utaló néhány feljegyzésből értesülünk létezéséről.

A KÖZIGAZGATÁS ALAKULÁSA 1853 UTÁN

A definitivum időszakában a véglegesnek tekintett szabályozás alapján szervezett helytartóság hatásköre az egész politikai közigazgatást felölelte. A megyei hatóságok hatásköre nem változott.

Megyei hatóság alatt álltak a szolgabírói hivatalok, és azok a városok, melyek hivatalai nem tartoztak a szolgabíróságokhoz. A községek közvetlenül a szolgabírói hivatalnak voltak alárendelve.

Lényeges változások következtek be a szolgabírói hivatalok hatáskörében, mivel alsófokon ismét egyesítették a közigazgatást az igazságszolgáltatással. Az ún. vegyes járási hivatalok ezentúl mind a politikai közigazgatás, mind az igazságszol­gáltatás ügyében eljártak. Működésüket 1854. ápr. 29-én kezdték meg.51

A megyei hatóságok és a szolgabíróságok — melyek az osztrák önkényuralom berendezésétől fogva működtek, csak ekkor, 1853-ban nyertek végleges szabályo­zást — az októberi diploma kiadása után a megyei önkormányzatok visszaállításakor szűntek meg.52 53

1859-ig külön községi vagy városi szabályozás nem jött létre. Ekkor tették közzé Bach községi törvényét, amely azonban sohasem lépett életbe.63

A városok közigazgatásában 1854 és 1860 között már nem történt lényeges vál­tozás. A bevezetett rendszabályok egyrészt bürokratikusabb ügyintézést, másrészt fegyelmezettebb, szigorúbb hivatali rend kialakítását célozták. Érezhető volt azonban az elnyomás légköre, amely bizalmatlansággal párosulva gyakori személycserékhez vezetett. A betöltetlen hivatali állások következtében előállt nehézségek akadályozták a város közigazgatásának eredményes működését. Az egész korszakban érvényesült az önállóság hiánya, a megyehatóság és a járási hivatal állandó gyámkodása és ellenőrzése nem tette lehetővé, hogy a városvezetés a város és egyes polgárainak alap­vető érdekeit és érdekvédelmét képviselhesse. A város polgárai nem dönthettek ön­állóan saját ügyeik intézésében, minden fontosabb kérdés végleges eldöntése felsőbb jóváhagyástól függött.

A városigazgatás további részletes elemzését — mivel lényeges változás ezekben az években nem következett be — nem tartottuk szükségesnek.

A polgármesterek e néhány év alatt is több alkalommal váltották egymást.1853. nov. 18-án a megyefőnökség elfogadta Keresztes László lemondását, és helyette Bartha Sándort — miután Örlőssy Ferenc szolgabíró előtt letette a hűségesküt — beiktatták hivatalába.54 Bartha 1856. május végén mondott le polgármesteri hivata­láról, és a megyehatóság rendeletével Beszedics Antalt nevezték ki 1856. június 2-án,

50 Uo.: 1059/1852 sz., 1094/1852 sz., 1341/1852 sz., 1514/1852 sz.51 Sashegyi: Abszolutizmuskori Levéltár... 350—351., 60—61.52 Uo.: 351.53 E reky: Az önkormányzat modern rendszerének kialakulása... 53.54 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Községválasztmányának jkv-e 1853. nov. 18. 291. sz.

2 3 3

aki addig a főjegyzői tisztet töltötte be.55 Három és féléves működése után 1860 janu­árjában felfüggesztették, és a megüresedett állást ideiglenesen Buday Márton addigi főjegyző foglalta el,56 majd 1860 végén a községválasztmány által megválasztott Kovács Károlynak adta át a helyét. Kovács Károly az esküt 1860. november 4-én tette le.57

K ö z ig a z g a t á s 1 8 6 1 -b e n

1860 októberében az ország politikai igazgatásában az addig érvényesülő centra- lisztikus elv részleges feladására került sor. Az októberi diplomával Ferenc József rövid időre ismét visszaállította az alkotmányosságot. Az önkormányzatukat vissza­nyert megyék szervezése a kinevezett főispánok feladata lett. A városok önkormány­zati testületéi a megyékben zajló átalakulással egy időben szerveződtek újjá. Hódmező­vásárhelyen 1860. dec. 17-én „vegyes gyűlésen” választották meg a megyegyűlésre küldött képviselőket.58

A város népképvisleti közgyűlésének visszaállítására csak 1861-ben került sor. A tisztújításokat az 1848-as törvények alapján folytatták le. Az 1861. febr. 4-én összeülő első közgyűlésen a központi választmány létrehozásáról tárgyaltak.59 A márc. 5-i közgyűlés bizottmányt küldött ki a belső ügykezelés kidolgozására.60 A kidolgozott szervezési szabályzat tervezetét a máj. 15-i közgyűlésen ismertették. (A rendezett tanács első szervezési dokumentumát a mellékletben teljes terjedelmében közöljük.) A tervezet szerint a város hatósága a közigazgatási, bíráskodási és rendőr­ségi ügyekre terjedt ki. A tisztviselőkből és képviselőkből szakbizottságokat alakítot­tak. A közgyűlés havonta, a tanács kéthetente ülésezett. A közgyűlésen legalább 40 tag jelenlétében hozhattak érvényes határozatot. Az ülések nyilvánosak voltak. A febr. 4-i közgyűlés Kovács Károly polgármester elnök, Fekete Mihály bíró, Técsi József, Mári Sándor, Kossá László, Pokomándy István, Lukács Ferenc, Engenthaller Ferenc, Karasz Sámuel, ifj. Juhász Mihály tanácsnokok, Vargha Imre főjegyző és 68 képviselő jelenlétében ült össze. Az újonnan betöltött hivatalok átvételére is ekkor került sor. Pokomándy István tanácsnoki, Röszler József pedig első aljegyzői hiva­taláról lemondott. Pokomándy István katonai szállásolási biztosnak, Herczegh Ignácot úti felügyelőnek, Mózes Istvánt baromorvosnak választották.61 Megállapí­tották a fizetéseket. A febr. 13-i közgyűlésen került sor a főkapitányi hivatal Fehér- váry Ferencnek történő átadására. A számvevői hivatalt pedig Parti János vette át elődjétől, Tóth Imrétől. A telekügyek, a bírósági ügyek és a gyámügyek a szolgabíró­ságtól átkerültek a városhoz. Az árvaügyek iratait, a szolgabíróságnál folyamatba tett pereket Fekete Mihály főbíró, Papi Dániel ügyész és Kossá László tanácsnok vette át. Az árvabizottmány mint a tanács kiegészítő része vezetőjéül Fekete Mihály főbírót, tagjaiul Técsi József tanácsnokot és Papy Dániel ügyészt, jegyzőül Soós Jánost jelölték ki.62

A polgármester előterjesztésére megállapították a városi tisztviselők és szolgák fizetésének tervezetét. A szegődményesek létszámát a következőkben határozták meg: 65 * * * 69

65 Uo.: 1856. jún. 2. 29. sz. és jún. 12. 31. sz.68 Uo.: 1860. jan. 7. 1. sz.57 Uo.: 1860. nov. 4. 141. sz.58 Uo.: 1860. dec. 17. 162. sz.59 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Népképviseleti Közgyűlésének jkv-e 1861. febr. 4. 1. sz.69 Uo.: 1861. márc. 5. 53. sz.81 Uo.: 1861. febr. 4. 9—10. sz.82 Uo.: 1861. febr. 13. 23. sz., 24. sz., 26. sz.

2 3 4

1 őrmester, 2 adóhajtó, 6 lándzsás, 5 tizedes, 1 kisbíró, 1 hivatali szolga, 1 szobás, 1 városi kocsis, 1 udvaros, két lovas hadnagy, 4 toronyőr, 7 vízipuska felügyelő, 1 csősz (epres kerti) 1 csősz (kistói), 1 kertész, 2 bába, 1 koldusbíró, 1 órafelügyelő, 1 kutyapecér. A külső közbiztonság fenntartására 1 csendbiztos és 4 csendőr.63

A márc. 4-i közgyűlésen került sor a lemondott Pokomándy István helyére tör­vénykezési tanácsnok választására. A tisztséget Vári Szabó Sándor nyerte el. A telek­könyvvezetői hivatalt Röszler József vette át.64

A tisztikar teljes névsorát az ápr. 3-i közgyűlésen ismertették: polgármester Kovács Károly, a főbíró Fekete Mihály, a főkapitány Fehérvári Ferenc, alkapitány Soós István, főjegyző Vargha Imre, aljegyzők Borotvás Kálmán és Soós János. Tanácsnokok: Técsy József, Máry Sándor, Kossá László, Vári Szabó Sándor, Lukács Ferenc, Engelthaler Ferenc, Karasz Sámuel, Juhász Mihály. Számvevő Party János, pénztárnok Gallai István, ügyész Papy Sámuel, mérnök Pokomándy György, gyámi pénztárnok Vekerdy József, ellenőr Vigh István, iktató és kiadó Pokomándy István, írnokok Posgai János, Kovács Pál, adószedők Szabó István, Baranyi Péter, előfogati biztos Herczegh Ignác, telekadó ügyvezető Röszler József, orvos Dékány Sámuel, sebész Vári Szabó Károly, csendbiztos Bojda István.65

A képviselőválasztások eredményeként 171 képviselőt választottak, akik közül mintegy 30 fő értelmiségi: 6 lelkész, 4 tanító, 2 tanár, 1 mérnök, 1 gyógyszerész, 4 ügyvéd, 1 országgyűlési képviselő, 9 megyei tisztségviselő (ide soroltuk a ref. fő­gondnokot és a kántort is). Iparos 12 fő : 5 tímár, 3 bognár, 1 kovács, 1 kőműves, 1 asztalos, 1 szabó. A többieknél nincs foglalkozás megjelölve.

Utoljára 1861. szept. 18-án ült össze a népképviseleti közgyűlés, mely nyilvános­ságra hozta az országgyűlés feloszlatását. November 7-én jelentették be, hogy —- miután a megyei gyűléseket is betiltották — a képviselők és a tisztikar nem folytatják tevékenységüket.

Az 1861 novemberétől bevezetett Schmerling — provizórium a politikai élet területén, az igazgatás vonalán az alkotmányos jogokat ismét felfüggesztette és újabb nyílt abszolutisztikus bürokratikus kormányzást vezetett be. Az 1861. nov. 12-én kiadott helytartótanácsi rendelet utasította a tisztikart és a közgyűlést munkája folytatására mindaddig, míg a város ügyeinek további kezelését illetően újabb ren­delet nem jelenik meg.66

K ö z ig a z g a t á s 1862—1872 k ö z ö t t

Az alkotmányos időszak megszűnése és az új rendszer bevezetése közötti idő­szakban 1861. december végéig még három alkalommal hívtak össze közgyűlést, kizárólag azzal a céllal, hogy az új tisztikar kinevezéséig a még hivatalba kényszerített tisztviselőkkel együtt a folyamatban levő ügyeket intézzék.

A tisztikar kinevezése még valószínűleg 1861 decemberében megtörtént, mert jan. 2-án az év első tanácsülésén már Fekete Mihály az új polgárnagy, aki korábban a főbírói tisztséget töltötte be. Az új főbíró Vári Szabó Sándor, aki azelőtt főkapitány volt. Flelyettese Mári Sándor. A főkapitány Soós István, a városi ügyész Tornyai Pál, a főjegyző Balázs János, aljegyző Vig István lett. Party János számvevő megmaradt

63 Uo.: 1861. febr. 13. 28. sz.64 Uo.: 1861. febr. 13. 34. sz.65 Uo.: 1861. ápr. 3. 104. sz.66 Uo.: 1861. dec. 9. 313. sz„ 314. sz.

2 3 5

tisztségében. A négy törvénykezési tanácsnok: Prehoffer Ignác, Mári Sándor, Dóka Andor, Nagy Pál. A négy közigazgatási tanácsnok: Rözsényi Farkas, Rajnai József, Tóth Imre és Lázár Péter.

A képviselőtestület visszaállítására ekkor még nem került sor. 1862 januárjától szeptemberig csak ad hoc népgyűléseket, illetve közgyűléseket hívtak össze az érde­kelt lakosokból és összesen 8 ügyet tárgyaltak (jan. 22., jún. 2., szept. 8.).

A megyei tisztiszék ülésén 1862. aug. 26-án került napirendre a megye városaiban szükséges képviselő testületek alakításának kérdése. Szentesen Kovács Károly másod­alispánt bízták meg egy népgyűlés összehívásával. Hódmezővásárhelyre és Csongrádra Vidovich Mihály első alispánt küldték ki hasonló megbízatással.67

Az új képviselőtestület alakítására vonatkozó megyei végzést 1862. szept. 18-án kapta meg Hódmezővásárhely.68 1862. okt. 20-a után már működött az új képviselő bizottmány. Ülésein főleg adó-, pénz-, és gazdasági ügyekben hoztak döntéseket. Küldöttségeket neveztek ki, határoztak a polgárnagy, illetve a bizottmányi tagok által felvetett ügyekben. Ismertették a főszolgabíró által megküldött megyei és felsőbb utasításokat rendeleteket, melyek végrehajtásáról a tanácson keresztül intézkedtek.

1862-ben a megyei tiszti gyűlés állásfoglalása szerint Hódmezővásárhely és Csongrád, úgy anyagi mint szellemi és művelődési szempontból is képes egy elsőfokú bíráskodási jog gyakorlásával egybekötött rendezett tanács felállítására. Az állás- foglalás egyben hangsúlyozta, hogy erre annál is inkább szükség lenne, mivel e népes mezővárosok terjedelmes magánügyeinek ellátásával az egyéb hivatalos teendőkkel is túlterhelt megyei tisztikar nehezen birkózna meg.

Még 1862 júliusában a helytartótanács körlevélben szólította fel a főispáni hely­tartót, hogy részletesen számoljon be arról, mely városok gyakorolják törvényesen az elsőfolyamodású bíráskodást. 1862. aug. 25-én a Szegváron megtartott tiszti gyűlés állásfoglalása alapján Hódmezővásárhely képes fedezni a rendezett tanács fenntartá­sára szükséges költségeket, mégpedig nagyobb megerőltetés nélkül. Egy 1858. febr. 24-én befejezett népszámlálás szerint Hódmezővásárhelyen 42 457 lelket számoltak össze. A lakosság által bírt földterület mennyiségét 105 992 khold és 340 öl nagyságú­nak mutatták ki. A város magánbirtoka 2299 kát. hold 65 n -ö l volt.

Ekkor a megyében csak Szentes gyakorolta a bíráskodási jogot, melyet 1848. júl. 16-án nyert el. Hódmezővásárhely és Csongrád ezt a jogot a Honvédelmi Bizott­mánytól nyerte. (Hódmezővásárhely 1848. dec. 13-án, Csongrád 1849. máj 6-án.) 1862. augusztus 29-én mindhárom város elsőfokú bíráskodási jogát törvényesítették.69

Vajon mi késztette ezeket a városokat arra, hogy néhány év múlva lemondjanak e jog gyakorlásáról?

1862—1864 között a városi polgári törvényszékekhez gyám és gondnoksági ügyek tartoztak, egyedül Szeged sz. kir. városnak volt telekkönyvi bírósága és bűnfenyítő törvényszéke. 1863-ban Szentes kérte a telekkönyvi bíróságnak a város törvényszékére történő átruházását, de ezt a helytartótanács megtagadta. A rendezett tanácsú váro­soknak csak polgári törvényszéke volt, a kihágási ügyek a tiszántúli járási főszolga­bíróhoz tartoztak. A bűnfenyítő perek a megyei fenyítő törvényszéken folytak. Az első és másod alispáni bíróságokhoz az úrbéri perek és a határperek tartoztak.70 *

67 CsmL Szf. Csongrád vármegye Tisztiszékének jegyzőkönyve 1862. aug. 26. 445. sz.68 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Tanácsának ir. Iktatókönyv. 1862.2460. sz. (Csak az iktató-

könyvi bejegyzés maradt meg.)69 CsmL Szf. Csm. Főispáni helytartó általános iratai. 1862. júl. 25. 1362. sz. A megyei tiszti

gyűlés állásfoglalása, (aug. 25. a Szegváron megtartott nyilvános üiés állásfoglalása a népszámlálás adataival, aug. 29. az elsőfokú bíráskodási jog törvényesítese.)

70 CsmL Szf. Csm. Főisp. helytartó elnöki ir. 1863. 946. ein. sz. Szentes v. tan. ir. Tü. jkv. 1863.júl. 25. 1310. sz. (Szentes kérelme.)

2 3 6

Hódmezővásárhely város polgári törvényszékének forgalmát a következő adatok érzékeltetik: 1864. év első felében hátralékban maradt 332 beadvány, 1864. év máso­dik felében befolyt 2880 ügydarab. 1864. év második felében 2927 ügyet intéztek el (hátralékban maradt 285), ezekből polgári per 1819, örökösödési eljárás 512.71 1863-ban kancelláriai rendelet az ideiglenes törv. szab. II. rész 6. paragrafusa értel­mében utasította a városi törvényszékeket, hogy kebelükből egy törvénytudó bírósá­got rendeljenek ki, mely bíróság a kihágások vizsgálatát és elsőfokú ítéletek hozatalát gyakorolja. ítéleteik ellen a fellebbvitel a városi törvényszéket illeti. Ha a városi törvényszék a hozzá fellebbezett kihágási ügyekben mint másodbíróság lép fel, az elnökön kívül 4 törvénytudó bíró és 1 tollnok jelenléte szükséges.72

Ez nem változtatott azon, hogy a bűnfenyítő ügyek első fokon továbbra is a megyei törvényszékhez tartoztak. A városi törvényszékeken a kihágási esetekben másodfokon hozott ítéletek felülvizsgálata viszont a királyi ítélőtábla hatáskörébe tartozott.73

Mivel Hódmezővásárhelyen a kihágási bíróság a személyzet bővítésével és bör- tönfelállítási kötelezettséggel is járt, a város tiltakozott és kérvényt nyújtott be a fel­sőbb szervekhez, hogy az újabb terhek alól mentesüljön.74 A következő évben eluta­sító választ kapva a város képviselő bizottmánya a helytartótanács és a kancellária rendeletére kénytelen felhívni a tanácsot, hogy tegyen javaslatot a kihágási bíróság felállításáról és a szolgaszemélyzetről. A főszolgabíró ugyancsak felszólította a várost a kihágási ügyek átvételére.75

A városra erőszakolt újabb terhekkel egy időben, illetve azt követően 1864 júniu­sában a király ideiglenes szervezési alapelveket állapított meg a magyarországi tör­vénykezési szervezet hiányosságainak kiküszöbölésére. A helytartótanács által a me­gyékhez kibocsátott körlevélben fogalmazták meg azt, hogy Magyarországon a köz­ségi bírák kivételével ezentúl nem választott, hanem királyi törvényszékek gyakorol­ják az igazságszolgáltatást. Megszüntetik a választott megyei, rendezett tanácsú városi, valamint kerületi törvényszékeket, és minden megyében a kormány által kine­vezett királyi törvényszékeket kell alakítani. Szóba került a megye közigazgatási átrendezése is.76 Ezek után érthető, hogy nem sok érdeke fűződött a városnak ahhoz, hogy a jövőben olyan törvényszéket tartson fenn, amelynek bíráját és személyzetét a kormány nevezi ki, fenntartási költségei viszont a várost terhelnék.

A provizórium időszakának végén, 1865-ben a közigazgatás egész vonalán válto­zások következtek be. Az igazgatási struktúra ugyan nem változott, de néhány esetben személycserékre került sor. Radikálisan csökkentették a főkormányszék által szerve­zett állásokat, lefaragták a közigazgatási hivatali apparátus létszámát, felülvizsgálták a fizetéseket. Mindezek az intézkedések a közigazgatás költségeinek csökkentését célozták.

A helytartótanács ezen intézkedések szellemében, 1864-ben jelentést kért a főis- páni helytartótól, Rozgonyi Bertalantól Hódmezővásárhely, Szentes, valamint Csongrád városok vagyoni állapotáról, a lakosság számáról és az alkalmazott tisztség- viselők fizetéséről. A törvényszéki tisztviselők fizetésének rendezése mellett, melyet legtöbb esetben magasabbra kellett emelni, mindhárom városnak nyilatkoznia kellett

71 Uo: 1864. 2070. ein. sz.72 CsmL Szf. Tisztiszékének ir. 1863. 1662. sz. (a 391/1863. sz. alatt kiadott kancelláriai rende-

73 CsmL Szf. Csm. Főisp. helytartó ált. ir. 1865. 75. sz. (az 1864. dec. 29-én kelt leirat.)74 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Tü. jkv. 368/1863. sz.75 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Közgy. jkv. 1864. ápr. 29. 135. sz.76 CsmL Szf. Főisp. helyt. ált. ir. 1864. 1485. sz., 1486. sz.

2 3 7

arról, hogy vagyoni helyzetük elbírja-e az elsó'folyamodású bírósági apparátus fenn­tartását.

Ez az intézkedés egyben a rendezett tanácsú városok jogi státuszát is érintette, hiszen e jogállás egyik feltétele az első' folyamodású bíróság fenntartása volt. A főis- páni helytartó mindhárom városban népgyíílés összehívását rendelte el, ahol szavazat- többséggel döntöttek arról, hogy óhajtják-e a „jelenlegi zilált” vagyoni állapot mellett a rendezett tanács megszüntetését.

Rozgonyi a fó'szolgabíróhoz, a szolgabíróhoz és az érintett városok polgármes­tereihez intézett utasításában hangsúlyozta: „...habár a tanácskozás menetére nyo­mást gyakorolni nincsen is szándékom... a rendezett törvénykezési eljárás elérhetése céljából nagyon is kívánatosnak, sőt feltétlenül szükségesnek tartom, s mindnyájunkat érdeklő adórendszerünknél fogva saját érdekeinknek is legmegfelelőbbnek találom, ha az annyi kiadással összekötött, s mindennek dacára egy rendes törvényszéktől méltán követelhető tökély fokára nem emelkedett rendezett városi törvényszékek megszűntével, egy minden kívánalomnak megfelelő s nagyobb személyzettel ellátott maradandó alapú törvényszék eránti eszme pártoltatik... A népgyűlés akarata remél­hetőleg szavazás nélkül is kivehető lévén, ön affeletti szabályszerű jegyzőkönyvet fog felvéttetni.”77

Az 1864. jún. 27-re Kossá László megyei főszolgabíró, mint királyi biztos által összehívott népgyűlés az elsőfokú bíróság felállítását elutasította.78

A helytartótanácshoz felterjesztett jelentésben ez áll: „Holdmezővásárhelyen a rendezett tanács megszüntetése iránti kérdés szavazatra bocsátván a bíráskodási jog fenntartása mellett 105, a rendezett tanács megszüntetése mellett pedig 233 sza­vazat nyilatkozott.” Szentesen és Csongrádon a népgyűlés általános szavazattal szintén a rendezett tanács megszüntetése mellett foglalt állást. Ezzel tehát mindhárom város elveszítette a rendezett tanácsú jogállását. Rozgonyi Bertalan a helytartótanács­hoz felküldött jelentésében megelégedetten nyugtázta az eseményeket: „...mindkét városnak anyagi viszonyai nagyon ziláltak, és hogy az utóbbi ínséges időkben ezen pénzügyi viszonyok még inkább rosszabbultak, tekintve, hogy a rendezett tanáccsal bíró törvénykezési erők távolról sem feleltek meg azon méltán tehető várakozásnak, mint egy rendezett törvényszék szakavatott ügykezelésétől a nagyközönség követel­het...”79

Később a kiegyezés után a közvélemény hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a rendezett tanácshoz való jogot törvénytelen úton vették el a várostól az önkén­tes lemondás ürügye alatt.80 Eíogy mennyire nem volt felkészülve a megyei törvény­szék a három város lemondásával reáhárult többletmunka fogadására, azt az alábbi adatok bizonyítják: a megyei törvényszéken az 1864. évben polgári per 722, árvaügy 348 volt, addig a három város megszüntetett törvényszékénél ugyanazon évben 11 577 db polgári peres és 1959 árvaügy fordult elő. A főispán szerint a megyei tör­vényszék személyzeti létszámának emelése mellett szükséges volna minden járásban még egy szolgabíró és egy esküdt, mert a 3 város ügyeinek átvételével a személyzet nem tud megbirkózni.81

Ugyanakkor mindhárom város esetében a rendezett tanács megszűnésével vissza­lépés történt. Hódmezővásárhelyen a polgármester helyett most a járási főszolgabíró­tól függő főbírót állítottak a város élére. A helytartó a városhoz intézett leiratában

77 Uo: 1864. 880. sz.78 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1864.198. sz.79 CsmL Szf. Csm. Főisp. helyt. ált. ir. 1864. 1071. sz.80 CsmL Hf. Hmvliely v. Közgy. jkv. 1867. aug. 13. 161. sz.81 CsmL Hf. Hmvhely v. Tü. jkv. 311/1865 sz.

2 3 8

megjegyezte, hogy az újjászervezendő tanács a „mostani közigazgatás kívánalmai és természetéhez képest nem az 1848 előtti úgynevezett Paraszt bíróság jellegét viselendi, hanem olyan állást nyerend, mely a járási fő Szolgabíró felügyelete alatt bár, de köz- igazgatási ügyeket a fennálló gyakorlat szerint saját hatáskörében végzendi.”82 A rendezett tanács megszűnése után Balogi Soma főbíró a tanácsülésben 1865. aug. 16-án, a bizottmányi közgyűlésben pedig aug. 19-én foglalta el elnöki tisztét. Az új tisztikarban a tanácsnokok száma három: Pokomándi István (egyben helyettes főbíró is), Kristó Lajos és Nagy Sándor töltötték be a tanácsnoki állásokat. A főkapitány Soós István, a számvevő Gaál István, az alkapitány Vigh István. A főjegyző Balás János, aljegyző Soós János. Az első bizottmányi ülésen 30 tag nevét jegyezték fel. Az adóellenőr Szikszai Albert, adószedő Baranyi Péter, nyilvántartó Posgay János. 1861 óta a korábbi képviselőtestületi tagok közül többen teljesen visszavonultak a közélettől és a közügyek intézésétől. Balogi Soma az aug. 19-én tartott bizottmányi ülésen elhangzott határozatra hivatkozva felhívta mindazokat, akik 1861-ben meg­választott képviselők voltak, hogy az aug. 25-i ülésen vegyenek részt.

Az 1867. febr. 26-án tartott közgyűlésen értesültek a képviselők a felelős magyar minisztérium kinevezéséről. A kormány elrendelte, hogy március 10-ig, amíg a köz- igazgatás átvétele meg nem történik, minden rendelkezést, amelyet addig a kormány- szervek kiadtak az illető hatóságoknak, teljesíteni kell.

A város közigazgatásában az alkotmány helyreállításával nem történt lényeges változás. Az 1867. dec. 20-i ülésen határoztak a csendőrség megszüntetéséről és a felelős Őrség felállításáról, valamint az alapszabályok kidolgozására egy küldöttséget neveztek ki.

A város tisztviselői kara először 1867. aug. 13-án indítványozza a megyei köz­gyűlésnek a város törvényes jogaiba történő visszahelyezését, és a hivatalnokok biza­lom alapján történő választásának megszervezését. Kifejtették, hogy az országos átalakulás után „a nem alkotmányos választás adta hivatalaiknak folytatásában nem elégedettek” és kérik a bizottmányt, hogy a megyei közgyűléshez olyan felterjesztést küldjenek el, amely a rendezett tanács visszaállítását és a városi hivatalnokok alkot­mányos szabad választását indítványozza.83

A városi tanács lemondási kérelmének benyújtását követően 1868. jan. 21-én a bizottmány a megyei közgyűléstől kérte a város szavazóképes lakossága összehívá­sának elrendelését a rendezett tanács visszaállításának megszavazása érdekében. A kér­dés eldöntése után következő lépésként kérték úgy a kültanács, mint a beltanács nép­választás útján történő újjászervezését.84 * A megyei közgyűlés álláspontja miatt azon­ban nem történt előrehaladás. A megye ugyanis azt javasolta, hogy a bizottmány és a tanács várják meg a községek sorság intéző országos rendezést, és addig ne sürges­sék a rendezett tanács visszaállítását. Az tény, hogy a községek közigazgatásának országos rendezésére még nem került sor, de az alapvető ellentét a megyei vezetés és a város között abban állt, hogy a város nem akarta visszaállítani az elsőfolyamo- dású bíráskodást, amely a megye szerint a rendezett tanács létének egyik elen­gedhetetlen feltétele.

Mivel egyik fél sem engedett, a város bizottmánya ideiglenes jelleggel bár, de továbbra is részt vett a város közügyei fölötti tanácskozásban, és maradásra kérte fel a beltanács tagjait is. Egyben arra kérte fel a megyét, hogy a legközelebbi közgyűlésen

82 CsmL Szf. Csm. Főisp. ein. 1865. 22. sz.83 CsmL Hf. Hmvhely v. Bizottmányi Közgy. jkv. 1867. febr. 21. 31. sz. aug. 13. 161. sz. dec.

20. 281. sz.81 Uo.: 1868. jan. 21. 61. sz.

2 3 9

tegyen felterjesztést az országgyűléshez a községi szervezet minél hamarabb történő törvényes rendezése ügyében.85

A lakosság felháborodása már 1867-ben megnyilvánult. A Vásárhelyi Közlöny szerint „A lakosság 1867-ben tömegesen csoportosult a városháza elé mindszent napján, követelve a tisztújítást, mert azt hitte, éspedig jogosan, hogyha nincs alkot­mányosan helyreállítva a rendezett tanács, akkor tehát kupaktanács van, és ennek évenként tisztújítás alá kell esnie. A lakosok közül akkor néhányan kihágásra ragad­tatták magukat.”86 A cikk a továbbiakban kifejti, hogy a népnek igaza volt, mert a városházi elöljáróság nem volt törvényes. A megye azonban sem a rendezett tanács visszaállítását, sem új elöljáróság választását nem engedte, sem a lakosságot nem kérdezte meg. A vita a város és a megye között több éven át húzódott, a tisztújítás áttolódott egyik évről a másikra és ezen idő alatt mindkét oldalon növekedett az ellenállás.

Hogy mi volt a valódi háttere a kiegyezés időpontjától, sőt már korábban is megnyilvánuló város—megye ellentétnek, azt talán elsősorban politikai alapállás­beli különbségekkel lehet magyarázni. Mind a megyén, mind a városon belül a veze­tésben élesen szembenálltak a Deák-pártiak és a 48-asok. A megyevezetés türelmetlen Deák-párti többsége azt kívánta, hogy a városvezetés lehetőleg szorítsa háttérbe a politikai tekintetben a lakosság széles tömegeire támaszkodni tudó 48-as hang­adókat.

A városi pártharcok különösen az országgyűlési képviselőválasztások idején lángoltak fel. 1869-ben pl. Szilágyi Virgil az ellenzék részéről 3000 szavazatot szerzett meg, míg a Deák-párti képviselőjelöltre mindössze 1000 szavazat jutott. Hódmező­vásárhelyen ekkor még nem alakult meg a hivatalos Deák párt, csupán városi pártnak nevezett csoportosulás létezett, amelynek nem volt olyan széles tábora, mint a 48-asok- nak. Garzó Imre mérnök-tanár és a Hódmezővásárhelyi Szemle szerkesztője a Deák­pártiak oldaláról vizsgálva az eseményeket kifejti, hogy a képviselőtestület tagjai között kezdetben kevesebb volt a 48-as, választáskor viszont nagy tömegeket tudtak mozgósítani.87

Matók Béla ügyvéd szintén a kortárs szemével látva a helyzetet felháborodottan írja 1869. jún. 20-án a Vásárhelyi Közlönyben: „Talán az egész országban egyetlen város ez, a mely felett még mindig provisoriális, így nézetünk szerint törvénytelen tanács rendelkezik... holott már az 1867-ik évi koronázás után alkotmányos hazánk minden hatóságát megillette a szabad választási jog, és azt a nép mindenütt teljesí­tette is csak itt nem... Miért lenne attól éppen H.-M.-Vásárhely megfosztva?”88 Mind a régi, mind az újabb törvények szerint is abnormális állapotnak tartja, hogy nem alkotmányosan választott tisztviselők kormányozzák a város ügyeit. A továb­biakban szemléletesen érzékelteti a községi szintű tanács és a rendezett tanács közötti különbségeket: a község, amelynek nincs rendezett tanácsa, közigazgatásilag a megye szolgabíróságának van alárendelve. Költségvetését a megyéhez terjeszti, s változtatást csak annak beleegyezésével tehet. Sommás ügyeit a megyei szolgabíró intézi, rendőri tekintetben a megyei szolgabíróságtól függ. Mint bíró, a 30 Ft-ot meg nem haladó ügyekben bíráskodhat, s csak akkor ítélkezhet, ha a felek kifogást nem emelnek. Tisztválasztást csak e megye engedelmével tehet. Nincs kifejlődve az állandó és szakbizottmányok hatósága. Számadásait a megye számvizsgáló széke elé terjeszti. A megye statútumait végrehajtja.

86 Uo.: 1868. máj. 5. 169. sz.85 Vásárhelyi Közlöny, 1870. ápr. 3.87 G arzó Imre: H. M. Vásárhelyről. Hódmezővásárhelyi Szemle 1870. márc. IV. füzet. 112— 115.88 Vásárhelyi Közlöny, 1869. szept. 5. Legyen-e rendezett tanács vagy nem?

2 4 0

Ezzel szemben a rendezett tanácsú város közigazgatásilag a minisztérium alatt áll. Költségvetését maga intézi és terjeszti fel a minisztériumhoz. Sommás ügyeit 30 Ft-ig a főbíró és két tanácsnok naponta intézi. Rendőri tekintetben az egész város területén intézkedik. Bírája ítélethozatalra és végrehajtásra képes és nem pusztán békebíró. Tisztviselőit maga választja. Az állandó szakbizottmányok hatósága a maga körében függetlenül működik, és közvetlenül a tanáccsal, a tanács által pedig a köz­gyűléssel van összefüggésben. A számadásait saját maga által választott felelős kül- és beltanács által felügyelteti. A megyék által eddig gyakorolt statutuális jogok alkotását maga gyakorolja. A követválasztásról maga intézkedik.89

A Deák-párti Garzó Imre a baloldaliakat hibáztatja, hogy 1869-ben sem sikerült visszaállítani a rendezett tanácsot: „...a 69 első hónapjaiban véghezment követválasz­tásnál létrehozott aránytalanul nagy többség az alkotmányos utat meg sem kísérelte, miszerint a városi és megyei gyűléseken vitte volna keresztül, a város és a megye által tétette volna magáévá az ügyet, mint utólagosan be is következett, hanem a mon­dott év vége felé 19 baloldali polgár folyamodik a minisztériumhoz, a rendezett tanács érdekében.”90

A baloldali képviselők tehát a megye megkerülésével 1869. nov. 29-én közvet­lenül a belügyminisztériumhoz fordultak. Ezzel a lépéssel valóban elmérgesítették az egyébként is ellenséges viszonyt a megyei vezetéssel. A városi bizottmány Deák­párti képviselői viszont Garzó Imre fent idézett véleményét tették magukévá és hely­telenítették a baloldaliak eljárását.

A belügyminiszterhez eljuttatott felterjesztésre a válasz megérkezett ugyan, de a szegvári postahivatalból maga az irat titokzatos körülmények között eltűnt, és csak a kísérőlevelét sikerült előteremteni. Ez olyan bonyodalmakat okozott és annyira felborzolta a megyeellenes hangulatot, hogy a vásárhelyi sajtóban is cikkeztek róla. Az első alispán került gyanúba az iratok eltűnésével kapcsolatban.91

A rendezett tanács megszervezésével a törvény szerint is össze kellett kötni az elsőfolyamodású bíróság felállítását, melyet a város minden áron el akart kerülni, tekintettel a tetemes fenntartási költségekre. 1869-ben azonban megjelent az a törvény is, amely az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szétválasztását mondta ki. A vidéki törvényszékek megszervezésére ugyan később került sor, de a kérdésfelvetés idején a vásárhelyiek kérelmének elbírálását ez a tény kedvezően befolyásolta. Ezzel a lépés­sel tehát nemhogy hátráltatták, hanem inkább előmozdították és a megoldás felé terelték az évek óta húzódó vitát.

A belügyminiszter által leküldött végzés a főszolgabírón keresztül végül a bizott­mány elé került. Az 1870. febr. 8-i közgyűlésen olvasták fel a miniszter válaszát, melyből a következő rész adta a megoldás lehetőségét: „ ...a törvényes állapot vissza­állítása folytán Hmvásárhely mezőváros azon joga, miszerint elöljáróságát választás útján szervezheti, ismét feléledt. Minthogy továbbá Hmvásárhely mező-város bel- ügyeit rendezett tanács és képviselőtestület által kívánja kezeltetni, ezen óhajtás pe­dig tekintve a lakosok nagy számát, s a községi birtok nagy kiterjedését különös figyelmet érdemel, másrészről az 1865-ig gyakorolt elsőbírósági hatóság visszaállítása nélkül is teljesíthető (kiemelés — K. /.), mert az 1848. XXIII. te. az elsőbírósági ható­ságot ténylegesen nem gyakorló mezővárosoknak tanáccsal és képviselőtestülettel leendő ellátását és ezeknek az 1848. XXIII. te. által körülírt választás útján leendő szervezését nem tiltja, s mert az elsőbírósági hatóságú rendezett tanáccsal el nem

89 Vásárhelyi Közlöny, aug. 29. és szept. 5.90 G arzó Imre: H. M. Vásárhelyről... 108— 110.91 CsmL Hf. Hmvhely v. Bizottmányi Közgy. iratai. 1870. febr. 8. 17. sz.

2 4 1

'látott községek elöljáróinak választása iránti intézkedés a megyékre bízatván „„ ott, hol célszerűnek találtatik a fent körülírt választási eljárás alkalmazható.” A bel­ügyminiszter, tehát a megyére bízta annak eldöntését, hozzájárul e ahhoz, hogy a választásokat önállóan bonyolíthassa le a város. A választási intézkedésekről és a felállított új tanács és képviselőtestület működésének megkezdéséről, a szervezési munkálatokról a belügyminiszter jelentést kért.92 A megye először elutasította a vá­lasztások önálló megszervezéséhez való hozzájárulást. A Deák-párti Kovács Ferenc választási elnök le is mondott tisztéről, arra hivatkozva, hogy a megye állásfoglalása miatt a választásokat nem folytathatják.93 Gyors megoldás helyett tovább folytatódott a huzakodás.

A megye egy küldöttséget nevezett ki, hogy a város véleményének meghallgatá­sával készítsen javaslatot a tisztviselői állások, a fizetések megállapítására és a vá­lasztások módjának kidolgozására. Március 21-én a város tanácstermében értekez­letet hívtak össze a tanács, a képviselőtestület és mintegy 150—160 polgár részvé­telével. A megyei közgyűlés nevében a küldöttség kifejtette, hogy a választási eljárás­ról a megye kíván intézkedni. Ezután felolvasták a megyei tervezetet a város önkor­mányzatának hatásköréről, ismertették az általuk kidolgozott szervezési elképzelés szerinti hivatalokat. Kiemelték, hogy a rendőrség és a kapitányi hivatal teendői és hatásköre feletti intézkedés a megyét illeti. Ezután felsorolták az egyes tisztségekre megállapított fizetések tervezetét. A megye tehát minden áron meg akarta őrizni be­folyását és a várost községi jogállásba akarta tartani.

A város vezető csoportja ezt semmiképpen nem volt hajlandó elfogadni, hang­súlyozva, hogy egy 50 000 lelket számláló községnek joga van az önkormányzatra és saját ügyeinek önálló intézésére. Mivel a törvényben eleve meg van határozva a hivatalnokok száma, munkaköre és fizetése, nem hajlandó elfogadni a megye által tervezett átszervezést.

A megyegyűlésen is leszavazták a küldöttség javaslatát. A szavazásban részt vettek a megye vásárhelyi tisztviselői is (a jegyzői kar, a főszolgabíró, a főügyész és még több vásárhelyi illetőségű tisztviselő).94

A megye végül kénytelen volt hozzájárulni, hogy Hódmezővásárhely három évvel a kiegyezés után végre önállóan választhassa meg tanácsát és képviselőtestü­letét. A rendezett tanácsú jogállást azonban ezután sem volt hajlandó elismerni.96

A választások lebonyolítása után Hódmezővásárhely rendezett tanáccsal bíró­nak tekintette magát, gyakorolta a hivatalok és fizetések megállapításának jogát, a megye elé terjesztve a rendezett tanács személyzetének számát és a hivatalok után járó fizetések tervét.

A városban a választások hangulatát a két politikai irányvonal közötti szem­benállás határozta meg. A választások kimenetele meghatározó volt a várospolitika későbbi alakulására.

A választási gyűlés 1870. április 6-án ült össze Solthy Károly ügyvéd elnökletével. A képviselőtestület megválasztására és a tisztújításra a választás helyén kb. 1800 választóból megjelent 1100 fő. A Deák-párti Garzó Imre lapjában úgy jellemzi a vá­lasztásokat, hogy „a tért átengedték a baloldaliaknak.”96 A polgármesteri tisztségre kijelölt három személy közül mégis a Deák-párti Pokomándi Istvánra esett a vá-

9! Uo.Í3 i r n . c7 A,. 2 7 <57

91 G arzó Imre: H. M. Vásárhelyről... 110— 111.95 CsmL Hf. Hvmhely v. Bizottmány Közgy. ir. 1870. ápr. 1. 25. sz. 99 G arzó Imre: H. M. Vásárhelyről... 112— 115.

2 4 2

lasztás igen nagy szavazattöbbséggel, de ő a baloldal előtt is népszerű volt. Megjegy. zendő, hogy nem is szerepelt eredetileg a jelöltek között és csak a választók tekinté­lyes részének kívánságára jelölték. (Pokomándy István 669, Varga Imre 335, Budai Márton 76, Papy Sámuel 32 szavazatot kapott.)

Főkapitányi tisztségre Nagy Sándort, alkapitánynak Schéner Gyulát, főjegyző­nek Ábrái Károlyt választották. A tanácsnokok Papy Sámuel, Budai Márton, Soós István, Kecskeméti László és Peleskei János lettek.

A városi ügyész Matók Béla, számvevő Gaál István, főorvos Dékán Soma, al­orvos Vári Károly első aljegyző Soós János, második aljegyző Kmetykó József, mér­nök Deák Sándor, baromorvos Möese Károly, előfogati és szállítási biztos, egyben kamarás is Gartsik N. Sallai Tivadar, úti biztos Mózes István, telekadó ügyvezető Posgay János, adószedő tiszt Adamovits Sándor lett.

A választások általában közfelkiáltással történtek, ha nem volt egyértelmű, akkor a szavazatokat megszámolták. A pénzkezeléssel foglalkozó tisztviselők a városi hatóság végleges rendezéséig továbbra is hivatalukban maradtak.97

Garzó megjegyzi, hogy a választásoknál követendő magatartás az volt, hogy „midőn egyik vagy másik jelöltnek ajánlásában megbotránkoztak, ellenjelöltet kiál­tottak ki, s midőn a választási elnök eljárását a döntő többségnek zavaros felkiál­tások folytán való kimondásában nem helyeselhették, szavazást követeltek.” A pol­gármesterre történt szavazás után a választók gyérülni kezdtek, s a későbbi szava­zásoknál már mintegy 800 szavazat került be összesen, miből mintegy 330 rend­szeresen a Deák-pártiak jelöltjére, 470 pedig a baloldaléra esett.98 A tisztviselők évi fizetését az 1861-évi tiszti fizetések alapján állapították meg.99

A képviselőtestület megválasztására a város polgáraiból és a megválasztott tisztikar tagjaiból három küldöttséget alakítottak. Az összeíró küldöttségek egy heti munka után összeállították a képviselők névsorát. A választás alkalmával sza­vazattöbbséggel 186 képviselőt választottak. A nevek felolvasása után a képviselőtes­tületet megalakultnak nyilvánították. A 186 képviselő közül 2 gyógyszerész, 14 ügy­véd, 4 lelkész, 1 kántor, 8 tanító, 1 mérnök, 1 gőzmalmos, 18 iparos, 2 gazdálkodó, 1 révész és 1 bojtár, tehát összesen 53 képviselő foglalkozását jelölték a jegyzőkönyv­ben szereplő neveknél. A többi 133 fő foglalkozását nem jelölték, de többségük föld­del rendelkező, gazdálkodó vagy iparos lehetett.100

Nem volt kétséges a baloldaliak győzelme a választásokon. Garzó szerint a szavazatok szedése és összeírása visszaélésekre adott alkalmat, szerinte „a megvá­lasztott képviselők névsora hű kifejezése a baloldalnál uralkodó elem kénye kedve szerinti akaratának”. Értékelése szerint a képviselőtestület 186 megválasztott tagjából 38-nak volt érettségije, kik közül mindössze egynél talált 500 Ft feletti kataszteri tiszta jövedelmet. A birtokosok közül 13 régebbi helybeli lakos, 25 pedig az ötvenes években és azóta költözött be. A 186 képviselőből 75 gazdálkodó közül egynél 100 Ft- on felüli, nyolcnál 800—1000 Ft közötti és tizenegynél 500—800 Ft közötti jövedel­met mutatott ki.

97 CsmL Hf. Hmvhely v. Bizottmányi Közgy. jkv. 1870. ápr. 20. 2. sz. Tisztválasztási jegyző­könyv 1870. ápr. 6.

98 G arzó Imre: H. M. Vásárhelyről... 112—115.99 CsmL Hf. Hmvhely v. Bizottmányi Közgy. ir. 1870. ápr. 21. 26. sz.100 Uo: 1870. ápr. 20. 4. sz.

2 4 3

A foglalkozás szerinti megoszlás a következőképpen alakult:

Iparos: Kereskedő: Napszámos: Gazdálkodó: Értelmiségi:

6193

75 (20 fő vagyonos) 38 (10 fő vagyonos)

186

A nagy vagyonnal rendelkezők száma mindössze 21 fő, az értelmiségiek aránya is kevés. Feltűnő viszont, hogy az iparosok kereskedők száma megközelíti a gazdál­kodók számát, ami a réteg jelentős befolyására utal, holott az összlakosság számához viszonyítva csekély az iparosok száma. (49153 főnyi lakosságból 1200 fő foglalkozott iparral, számuk családostól is csak 6000 fő körül mozoghatott.)101

A képviselőtestület előtt feleskették az újonnan választott tisztikart. A rendezett tanácsot az 1848. XXIII. te. értelmében helyreállítottnak nyilvánították. A polgár- mester programbeszédében a legfontosabb feladatként említette az elhanyagolt köz­lekedési utak rendbehozatalát, a katonatartás ügyének rendezését, egy kaszárnya építését, egy közkórház felépítését és a királyi törvényszék felállításának szorgal­mazását és a törvényszéki helyiség biztosítását. A városnak ekkor 46 000 Ft adóssága volt és ebből 36 000 Ft-ot a városra tábláztak be. A város összes ingatlan vagyonát képező 3300 hold főid bevételei nem fedezték a tetemes kiadásokat.

Az ügymenet fennakadásának elkerülése céljából tanácstagokból két bizott­ságot alakítottak. E bizottságok intézkedtek, hogy az újonnan választott tisztvise­lők minél előbb megkaphassák hivatalaikat és átvehessék az ügyiratokat.102

A polgármester indítványára alakította a képviselőtestület azt a bizottságot, mely a tisztviselők fizetésének, az ügyrendtartásnak és a munkakörök meghatározá­sának kérdéseiben intézkedett, munkájának eredményét a közgyűlés elé terjesztette.103

A városi tisztikar ekkor 38 főből állt. 1870. dec. 22-én ismertették a közgyűlésen azt a belügyminisztériumi állásfoglalást, amely a megyén keresztül értesítette a város tanácsát és képviselőtestületét, hogy a félreértések elkerülése érdekében „... ügykörét a fönnálló törvények értelmében csak a községi ügyek és a törvény, valamint a felsőbb hatóságok által reábízott teendők képezvén, közigazgatási hatáskörrel nem bír.”104 A „közigazgatási hatáskört” tehát továbbra is a megye gyakorolta, és a tanácsnak, valamint a képviselőtestületnek kizárólag a községi ügyekre szorítkozó hatáskörét ismerte el. Ezért az 1870-ben történt tisztújítás után nem beszélhetünk arról, hogy Flódmezővásárhely a rendezett tanács minden jogkörét gyakorolta volna. A küzdelemből való végső kiútnak az önálló törvényhatósági jog megszerzése és a megye kötelékéből való kilépés mutatkozhatott, amely váratlan fordulatként két és fél év múlva be is következett. Kevés a valószínűsége annak, hogy Vásárhely községi szinten maradva megyeközponttá válhatott volna, bár korábban ilyen elképzelések is felvetődtek.

1871 márciusában a város képviselőtestülete a megyével való állandó összeütkö­zések miatt elfogadott nyilatkozatában mondta ki először igényét az önálló törvény- hatósági jog elnyerésére: Hódmezővásárhely, mint az országban ötödik legnagyobb

101 Garzó Imre: H. M. Vásárhelyről... 112— 115.102 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1870. ápr. 20. 12. sz.103 Uo.: 1870. ápr. 20. 10. sz.101 Uo.: 1870. dec. 22. 424. sz.

2 4 4

népességű és anyagi, szellemi tekintetben is önállóságra képes, fejlődó' város nem nyugodhat bele azokba a korlátozásokba, melyeket a megye kisebb községek irányá­ban szokott alkalmazni. A megyék és községek rendezése alkalmával vélte a város az elképzelést megvalósíthatónak. Az indítványt a közgyűlés általános helyesléssel fogadta és megbízta a főjegyzőt egy felirat megszerkesztésével, melyet a város or­szággyűlési képviselője által kívánt a képviselőházhoz benyújtani.105

1871-ben több olyan törvény is napvilágot látott, amely kedvezett az önállósulási törekvéseknek. Az 1871. XVIII. te. a községek rendezéséről, az 1871. XXXI. te. az elsőfolyamodású bíróságok rendezéséről, az 1871. XXXII. te. pedig az elsőfolya- modású királyi törvényszékek és járásbíróságok életbeléptetéséről szólt.

A községi törvény értelmében Hódmezővásárhely végre törvényesen is megszer­vezhette rendezett tanácsát. A megyei közgyűlés 1871. dec. 29-én kelt végzése értelmé­ben „addig is amíg a községi törvény értelmében Hódmezővásárhely várost újonnan szerveznék, a szolgabírói hivatalnál lévő közigazgatási ügyeket a polgármesteri hiva­tal, az ugyanott lévő peren kívüli árvaügyeket, pedig a város közönsége (tanácsa) veszi át és mind a közigazgatási, mind az árvaügyek a szervezés idejéig is a polgár- mester és a városi tisztviselők által nyernek szabályszerű elintézést.”

A megyei közgyűlés 1871. dec. 28-án kelt 48. sz. végzése már rendezett tanácsú városnak nevezi Hódmezővásárhelyt, egyben felhívja, hogy a szervezés iránti elő­munkálatokat az 1871. évi XVIII. te. 65. paragrafusa értelmében azonnal kezdje meg. A megfelelő lebonyolítás érdekében alkosson szabályrendeletet és jóváhagyás végett a megye, mint köztörvényhatóság elé terjessze be. 1871 végén a szolgabírói hivatal a működését teljesen beszüntette. Mivel az árvaügyek gyors eljárást igényeltek, a vá­ros közgyűlése elrendelte a szolgabírói hivatalnál lévő közigazgatási és perenkívüli árvaügyek átvételét és az iratok minél rövidebb idő alatti átszállítását. A közigazga­tási ügyek átvételére Soós István tanácsnokot és Szilágyi Gyula képviselőt, az árva­ügyek átvételére pedig Égető János tanácsnokot és Solthy Károly képviselőt bízta meg. A közgyűlés egyben felhívta a jogügyi szakosztályt (szakbizottmányt), hogy a tiszt­viselők túlterhelésének elkerülése érdekében, az ügyek kezelésére és beosztására nézve a tanáccsal egyetértőleg készítsen javaslatot.

A szervezéssel kapcsolatban, a közgyűlés nem látta célszerűnek az előmunkála­tok elkezdését addig, amíg az önálló törvényhatósági jog elnyeréséért felterjesztett kérelemre válasz nem érkezik a belügyminisztériumtól. Az önállóság kérdésének eldőlte után végérvényes szervezést lehetne végrehajtani. Ennek értelmében úgy ha­tározott, hogy terjesszenek föl a belügyminiszterhez egy újabb folyamodványt, mely­ben kérik, hogy a képviselőház az önálló törvényhatóság kérdésében lehetőleg azon idő alatt hozzon döntést, amíg a város az 1871. XVIII. te. rendeletéinek megfelelő átszervezést el nem kezdi. Ha ez nem volna keresztülvihető kérik, hogy az önállóság eldöntéséig a szervezési munkálatokat felfüggeszthessék. A nagyobb nyomaték ked­véért egy kérvényt átadó küldöttséget is választottak, melyet a polgármester vezetett, tagjai voltak Ábray Károly és Lukács Ferenc képviselők.106

A küldöttséget 1872. január 18-án fogadta a belügyminiszter, aki nem javasolta a rendezett tanács szervezési munkálatainak megszakítását. Kifejtette, hogy az önálló törvényhatóság becikkelyezése iránti törvényjavaslatot a folyamatban lévő ülésszak­ban nem terjesztheti a törvényhozás elé, így az eljárás nem gyorsítható. A küldöttség járt az országgyűlési pártok vezetőinél is. Deák Ferenc és Ghiczy Kálmán ország- gyűlési képviselők nem fogadták a küldöttséget, ezután Tisza Kálmánt Debrecen

105 Uo.: 1871. márc. 29. 167. sz.106 U o .: 1872. jan. 9. 4. sz. (és Közgy. ír. 1872. 4. sz.)

2 4 5

volt országgyűlési képviselőjét a balközép párt vezetőjét keresték fel, aki ígéretet tett arra, hogy lépéseket tesz az ügy érdekében. Simonyi Ernő a 48-as párt vezére szintén felajánlotta segítségét.

Nem sikerült tehát elérni a községi törvény értelmében történő szervezési munka felfüggesztését, sem pedig elhalasztását, így a közgyűlés egy 35 tagú bizottságot neve­zett ki az 1871. évi XVIII. te. értelmében a rendezett tanács szervezési tervének és alapszabályának kidolgozására. 107

Az alosztályok által kidolgozott tervezetet némi módosítással 1872. ápr. 5-én fogadta el a közgyűlés. A tiszti létszámban annyi változás történt, hogy az árvaszéki elnöki állást megszüntetve, az elnöki teendőket a legidősebb ülnökre ruházták. Az alügyészi állást törölték és helyette az ügyész mellé írnokot neveztek ki. A birtok­nyilvántartási segédet a kezelőszemélyzethez sorolták be.

A választásokat és a tisztújítást a megyei közgyűlés 1872. ápr. 29-én kelt vég­zésében leírt módon folytatták le. Az 1872. jún. 10—12-én tartott tisztújítási köz­gyűléseken Stammer Sándor Csongrád megye alispánja elnökölt. A tisztikar újravá­lasztására Pokomándy István polgármester, a képviselőtestület, és a városi tisztikar lemondása után került sor.

Pokomándy Istvánt közfelkiáltással ismét polgármesterré választották. A főkapi­tányi állásra az alispán által ajánlott Sulyok Edét választották meg. Az új községi törvény szerint a jegyzői tisztség nem esett választás alá, mivel megbízatása élet­hossziglan szólt. A többi tisztségviselőt hat évre választották. Mivel Soós János fő­jegyző lemondott, helyette választani kellett, így Tassy Ede lett az új főjegyző, Kmetykó József és Hoffer István aljegyzők állásukban maradtak. Első árvaszéki ülnöknek Papy Sámuelt, másod árvaszéki ülnöknek Égető Jánost, közigazgatási tanácsnoknak egy­ben másod árvaszéki ülnöknek Soós Istvánt választották. Második tanácsnok Kecs­keméti László, harmadik Zsarkó Sándor, negyedik Kapeller Antal, ötödik tanács­nok pedig Peleskei János lett. Matók Bélát ismét megválasztották főügyésznek.

A további tisztségekbe a következő jelöltek kerültek: alkapitány Schéner Gyula, közpénztárnok Kristó Lajos, városi számvevő Meinerich József, közpénztári ellenőr Csikós Mór, árvapénztárnok és közgyám Kmetykó Károly, levéltárnak Soós János, főorvos Dékán Soma, alorvos Vári Károly, első mérnök Bélák János, második mér­nök Deák Mihály, birtoknyilvántartó Pozsgai János, adókivető tiszt tanácsnoki cím­mel Adamovics Sándor, adószedő pénztárnok Vörös Zsigmond, első adószedői ellenőr Víg Zsigmond, második adószedői ellenőr Soós Lajos, árvapénztári ellenőr Csejtei Antal, birtoknyilvántartó segéd Kis János, polgármesteri fogalmazó Draskovics Ár­pád, előfogati biztos Góbi József, közigazgatási iktató Gartsik Tivadar, közigazga­tási kiadó Stanisics István, árvaszéki iktató és kiadó Gartsik Tivadar, úti biztos Hollenbach Károly, kórházi gondnok Szamecz András. Megválasztottak még 14 ír­nokot és két bábát.

A városi tanács 1872. jún. 15-én alakult meg. Mivel a megválasztott tisztvise­lők között voltak képviselőtestületi tagok is, megválasztásuk után helyükre pótkép­viselőket hívtak be.108

1872. jún. 18-án ismertették a közgyűlésen a módosított szervezési szabályzatot és 300 példányban történő kinyomtatását határozták el. Létrehoztak egy 24 tagú bizottságot a szakosztályok, illetve szakbizottságok létszámának meghatározására. A szakosztályok vezetői és előadói a tanácsnokok lettek. Közrendészeti és egészség-

107 Uo.: 1872. jan. 26. 43. sz.108 Uo.: 1872. jún. 15. 762. sz., júl. 26. 333. sz.

2 4 6

ügyi, gazdäszati és kertészeti, építészeti és szépészeti, pénz-,adó és közmunkaügyi, jogügyi, ipar és kereskedelmi szakosztályokat szerveztek.

A rendezett tanács kerek egy évig állt fenn. 1873. június 15-én a város elnyerte az önálló törvényhatósági jogot, melynek következtében újabb választásokra és átszer­vezésekre került sor.

Az ÖNÁLLÓ TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOG ELNYERÉSE

1870—1871-ben a közigazgatás vidéki kereteit két törvénnyel szabályozta a kor­mány. Az 1870. évi XLII. te. a törvényhatóságok, az 1871. évi XVIII. te. a községek helyzetét rendezte.

Ezek a törvények a megyék szerepét a községek felett a régi keretekben tartották meg, s csak a minisztérium adminisztratív tuteláját és a főispáni felügyeletet építették ki, melyet az addig szabad királyi városokra is kiterjesztettek.109

Hódmezó'vásárhely a községi törvény alapján 1872-től ismét rendezett tanácsú város lett. 1873-ban az önálló törvényhatósági jog elnyerésével az önkormányzat átszervezésére az 1870. XLII. te. alapján került sor. A törvény lényegében a megyék önkormányzatát szabályozta, de vonatkozott a szabad királyi városokra és az önálló törvényhatósági jogú városokra is, melyek jogállás tekintetében a megyékkel egy szintre kerültek.

Még 1871-ben több beadvánnyal fordult a város a kormányhoz, melyben kérte az önálló törvényhatósági jog törvénybeiktatását.110 A törvényjavaslatot 1873. febr. 1-jén tárgyalták a képviselőházban. A főrend iház tárgyalása még hátra volt, amikor váratlan akadályt jelentett az ügy előrehaladásában az a tény, hogy a gróf Károlyi családnak az úrbéri viszonyokból folyó kisebb királyi haszonvételi joga még fennállt a várossal szemben. A tárgyalásra benyújtott különvélemény szerint e jog szabad gyakorolhatását és megóvását a városnak egy saját úrbéri kötelezettséget ellenőrző és bíráló törvényhatósággá emelése lehetetlenné teszi.111 Németh Albert országgyű­lési képviselő febr. 1-jén kelt sürgönyében javasolta a városnak, hogy rendezze a re­gálék kérdését a grófi családdal. A regálék ügyében Matók Béla városi főügyész pedig azt javasolta, hogy az uradalom bormérési, vásár-, piac-, helypénzszedési jogának bérletét, amely szt. Mihály napján telt volna le, újra vegye ki a város. A présház, a Szarvas, a Sas és Hajda vendégfogadók épületét szintén bérelje ki. Ez szerinte bi­zonyságul szolgál, hogy a város a földesúri regálékat nem kívánja csorbítani az önál­ló törvényhatósági jog elnyerése esetén sem. (Akkor még nem merült fel, de később a város megvásárolta ezeket a regálékat a Károlyiaktól.) Ez a kis közjáték természe­tesen nem veszélyeztette az önálló törvényhatósági jog elnyerését.

Tisza Kálmán a képviselőház februári ülésén szólt az ügy mellett, ugyanakkor Deák Ferenc és Németh Albert képviselő is aktívan támogatták a beterjesztett javas­latot.

Matók Béla javaslatára egy küldöttséget nevezett ki a képviselőtestület, amely Majláth György országbírónál járt közbe. Pokomándy István polgármester, Matók Béla és Gosztonyi Sándor küldöttségi tagok Pestre utaztak, felkeresték Németh Albertet a város országgyűlési képviselőjét, kinek segítségével 1873. febr. 11-én ki­hallgatást nyertek Majláth Györgynél, a főrendi ház elnökénél. A küldöttség jelen-

109 Csizmadia Andor: Bürokrácia és közigazgatási reformok Magyarhonban. Bp. 1979. 15.110 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1871. márc. 29. 137. sz., 167. sz., 260. sz. 281. sz., 468. sz.111 Uo.: 1873. febr. 4. 43. sz., 44. sz. és Tanácsi iratok 1873. febr. 8. 148. sz.

2 4 7

tésében a házelnök véleményét így foglalja össze: „...bár az országos közigazgatás tekintetéből önállóságunkat korainak tartja, s ily községi önállósításokban, a megyék­nek pedig eldarabolásában a közigazgatást illetően aggodalmai vannak”, ennek ellenére az önállóság ügyét, a később tárgyalásra kerülő törvényjavaslatot úgy a bi­zottságokban, mint a közgyűlésen támogatni fogja, tekintettel arra, hogy a kisebb haszonvételi jogok kezelésének ügyét elintézettnek látja.112

Csongrád megye egyébként sem túl nagy területéből Hódmezővásárhely kiválása valóban gyengíthette a megye erejét és befolyását. A kormány azonban a foispáni jogkörnek a törvényhatósági városokra való kiterjesztésével a centralizáció irányában is lépéseket tett. Tisza Kálmánnak a közigazgatásban tervezett reformelképzeléseibe is beleillett a város törekvése az önálló törvényhatósági jog érdekében. A „Parla­menti felelős kormány és a megyei rendszer” című tanulmányában már 1865-ben meg­jelenik az a gondolat, hogy a városokat a megyékkel egy szintre kell felemelni.113

Rónay Lajos főispán és Nehrebeczky Sándor belügyminiszteri tanácsos emeltek szót és érveltek a felsőházban Hódmezővásárhely törvényhatósági joggal történő felruházása mellett. Néhány ellenvélemény is elhangzott, de a főrendiek nagy több­sége elfogadta a törvényjavaslatot.114

A város a törvényjavaslat indoklásához mindazokat a tényeket és adatokat fel­terjesztette, melyek megalapozhatták az önállóságért folytatott küzdelem sikerét. A legfontosabb jellemzők összefoglalását azért közöljük, mert ezzel képet alkotha­tunk a város akkori helyzetéről: népességszáma 1870/71-ben 49135 fő, művelés alatt állt 99 890 hold 958 öl földterület.

A belterületen 5062 ház, a külterületen 2081 tanyaépületet mutattak ki. A keres­kedők és iparosok száma 1206 fő. Az ipar és a kereskedelem előmozdítására szolgáló alföld—fiumei vasútvonal érintette a várost és bekapcsolódhatott a tiszai hajózásba. A városból öt országút vezetett ki különböző irányba. A javaslat felsorolta a még nem létező, de a városon áthaladó tervezett vasútvonalakat is Szentes és Makó irányában, mint a továbbfejlődés lehetőségeit.

A legfontosabb intézmények között sorolták fel a fakereskedő társulatot, a téglagyár-egyletet, a Lloyd társulatot, két temetkezési egyletet, három gyógyszertárat, takarékpénztárat, önsegélyező egyletet, az ipar- és kereskedelmi bankot. Felemlítették az öt országos vásárt, egyenként mintegy 300 000 Ft forgalommal, és a heti két piacot 10 000 Ft forgalommal. A város felekezeti iskoláinak számát is kimutatták: a ref. lyceum mellett 28 iskola és 8 tanyai iskola szerepel. A tanítók száma összesen 55. A felsőbb leánynevelde, kisded óvoda, vasárnapi iskola és rajziskola egészítette ki az oktató és nevelő intézményeket.

A városban nyomda működött és két hetilap jelent meg rendszeresen. Könyv- kereskedés, kaszinó, szabadelvű népkör, iparegylet, lövészegylet került a felsoro­lásba. Hódmezővásárhely akkor a királyi törvényszék és a telekkönyvi hivatal szék­helye is volt. A megyei tisztviselők száma 24, a városi tisztviselőké 41 fő, kimutattak még 43 ügyvédet és 7 orvost.

A város évenként 225 013 F t 90 kr. egyenesadót fizetett, a bor és húsfogyasztási adó 13 001 Ft 20 kr-t a bélyegadó 9098 Ft-ot tett ki. A város kezelte az árvapénztárat 141 900 Ft 83 kr. készpénzzel és 76 900 F t értékű ingatlannal.

112 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1873. febr. 4. 43. sz., 44. sz., 45. sz., febr. 18. 87. sz.113 Csizmadia: B ürokrácia ... 14.114 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1873. ápr. 5. 163. sz., 164. sz. Hód-Mező-Vásárhely

(újság) 1873. márc. 3. és márc. 25.

2 4 8

A bevételek és kiadások közötti különbözet fedezésére az egyenes adó minden forintja után 25 kr. pótadót vetettek ki. A város több ingatlan épülettel, 3250 hold 989 öl földdel rendelkezett, amely évente 31 843 Ft 23 kr-t jövedelmezett.115

Ebbó'l a rövid de tömör összefoglalásból sokminden kiderül, így többek között az, hogy a város népességénél fogva valóban elérte a legnépesebb városok szintjét, jelentó's adókat fizetett, jövedelmének döntő' többsége a hatalmas határt művelő, főleg mezőgazdasággal foglalkozó lakosság adójából származott.

A téglagyár, az agyagipar, később a malomipar mellett egyetlen olyan iparág sem fejlődött ki, amely jelentős jövedelmet biztosított volna a városnak. A dualizmus- kori fellendülést tehát nem az iparnak, hanem a mezőgazdaságnak, ezen belül is a gabonakonjunktúrának köszönhette.

Az önállóság elnyerése adta meg a lehetőséget az urbanizálódás területén történő előrehaladásra. Korábban, 1848 előtt a földesúr nem sokat törődött a város fejlesztésével. A megye sem tekintette feladatának a kebelébe tartozó városokkal való törődést. Bizonyíték erre, hogy a városnak még a főutcája sem volt kikövezve, a lova­kat úgy kellett a feneketlen sárból kiemelni. Hivatalos épületeinek száma kevés és elhanyagolt volt. Az önállóság megszerzése történelmi távlatból is azokat igazolta, akik harcoltak érte. A századfordulóig jelentősen megváltozott a város képe. Alföldi viszonylatban páratlan gyorsasággal haladt előre az utcák kövezése, felépült az eklektikus városháza, a gimnázium új épülete, a polgári fiúiskola. A város főutcái­nak a Kossuth térbe torkolló szakaszain egymás után épültek az emeletes házak. Itt fúrták 1880-ban az Alföld első ártézi kútját. Megindultak a csatornázási munká­latok. Utcaszabályozási tervek készültek, 1889-től vezették be Hódmezővásárhelyen a villanyvilágítást.

1873. ápr. 8-án nyert szentesítést a Baja és Hódmezővásárhely városok törvény- hatósági joggal történő felruházásáról szóló 1873. XI. te., melyet ápr. 15-én hirdettek ki az országgyűlés mindkét házában. A törvényt itthon az 1873. máj. 16-i rendkívüli közgyűlésen hozták nyilvánosságra.116

115 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1923. okt. 24. Rendkívüli Közgy. Vásárhelyi Reggeli Újság 1923. okt. 25.

116 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1873. máj. 16. 225. sz. A vásárhelyi Tanulmányokban jelent meg az önállóság elnyerését elemző tanulmány: Blazovich László : Az önálló városi jog elnye­rése. VT. 1974. 41—49.

2 4 9

MELLÉKLET

H ódm ezővásárhely város közgyűlése 1861. május 15-i ülésén fogadta el „a város belső ügykezelésére nézve szakosztályok alakítása, s egyes hivatalok hatáskörének megha­tározása iránt kirendelt küldöttség tervezett javaslatát”.

E z a dokumentum az első szervezeti szabályzata a városnak. Az alábbiakban H ód­m ezővásárhely város N épképviseleti K özgyűlésének jegyzőkönyvéből (1861. május. 15. 130. sz.) a teljes szöveget közöljük.

VÉLEMÉNY H. M. VÁSÁRHELY VÁROSA HATÓSÁGI KÖRI KEZELÉSE MÓDJÁRA NÉZVE

1. sö§ H. M. Vásárhely Városa 1849. April havában s utóbbi időben 1861. január 15 enmagátrendezett tanáccsal ellátván törvényeink értelmében közhatósági állást foglalt el.

2. § Mint közhatóság közdolgait törvényes felsőbb felügyelet alatt köztörvény szerént igazgatja.3. § Hatósága közigazgatási, bírósági és helyi rendőrségi ügykezelésre ágazik.

Közigazgatás

4. § Közigazgatásán fölöttes hatóságok irányában felsőbb rendeletek nyomán, társhatóságokirányában megkeresések által és folytán gyakorolja, belügyi kormányzatát pedig önállólag intézi.A város felsőbb hatósághoz alárendelt viszonyban áll különösen az újonczállítás, közadó, katona elszállásolás, és előfogati ügyre nézve.A Város önálló belkormányzata alá tartozók gyanánt fordulnak elő. a; az iskolák, népnevelés, és közerkölcsiség iránti gondoskodás. b; az árvák személye és vagyona, e feletti őrködés. — c; az egészségi, kórházi, és szegény ügy. — d; házi adó kivetése, és a telekügy nyilvántartása. e; Köz és Városi gazdászat, ipar, és kereskedés ügye. f ; A város szépítési ügye. g ; közmunka ügye.k; belső közigazgatási ügyosztályok külön szak bizottmányok által vezetendők

k; szakaszban foglalt szakbizottmányok a tisztviselőkből és képviselőkből alkottatnak össze, mégpedig az a; alatti népnevelési szakbizottmány hét tanácsbeli és három vagy több képviselőkből áll.a b; alatti árvabizottmányi szakosztályt a főbíró mint elnök, a városi ügyész mint árvák védnöke, két tanácsnok és ugyanannyi képviselők mint tiszteletbeli ülnökök képviselik, a c; pontban foglalt egészségi kórházi, és ügyi szakbizottmány vezetője a városi főorvos, tagjai egy tanácsbeli, két képviselő.

251

A d; alatt említett házi adó kivetési, s telekügyi szakosztályt képezi két tanácsnok és számvevő, telekügyvezető és a képviselők közül közreműködésképp kinevezendő egyének. Az e; alatti gazdászat, ipar és kereskedés ügyi osztály áll a 4 közigazgatási tanácsnokból, és több képviselőkbőlAz f ; alatti Város szépítési osztályt képezi a városi mérnök, egy tanácsnok, és több kép­viselő.A g; alatti közmunka ügyi osztály áll a Város mérnökéből egy közigazgatási tanácsnok­ból, az előfogati és úti biztosból, és több képviselőkből. —

Bíráskodás

5. § H. M. Vásárhely város Közönségének bírósági hatósága alá tartoznak magánjogi tekintetbenmind azon ügyek, melyek az 1832/6. XIV, XV. XVIII. XX; az 1840. VIII. XI. XV. II. rész 4lk fejezet XX, XXII; törvényczikkelyek értelmében az 1847/8. IX t. cz.hez képest intéztei­nek, nem különben általában a törvényeink által hozzá utasított ügyek, továbbá a rendőriek.

A rendőri ügyek közzé soroztatik az 1840. IX. t. ez. szerénti mező rendőrségi eljárás és intézkedés is.

6. § A Város elősorolt hatóságát a népképviseleti közgyűlés és a tanács és egyes tisztviselők gya­korolják.

7. § A közgyűlés áll a képviselőkből és tisztviselőkből, a tanács pedig a tisztiviselőkből.8. § A közgyűlésekben a képviselők és tisztviselők tanácskozási joggal és határozó szavazattal

bírnak. Határozathozatalra legalább 40 tag együttléte szükséges.9. § A közgyűlés ülései nyilvánosak.

10. § A közgyűlés elnöke a polgármester vagy akadályozása esetén a legidősb tanácsbeli.11. § Közgyűlést tartani kell legalább minden hónapban egyszer lehet ezenkívül többször is, vala­

hányszor azt vagy a közgyűlés előre megrendeli vagy a tanács, és illetőleg a polgármester sürgető körülmények miatt szükségesnek tartja.

12. § A Közgyűlés teendői minden nevezetesebb közérdekű dolgoknak elintézése, határozatokhozatala, végrehajtása és a tisztviselők eljárása feletti őrködés. Ehhez képest különösen: a; önkeblében kötelező helyhatósági szabályok alkotása. b; Kérelmezés felsőbb helyekre, és más hatóságokkali levelezés. c; felsőbb szabályrendeletek tárgyalása. d; a Város határainak épségben tartása.e; a Város magánjogi követeléseinek beperlése elhatározása, nem különben a Város köve­

telései és tartozása iránti egyezség helyben hagyása./ ; a Városi költségvetés megvizsgálása, a házi adó mennyiségének megszabása nem külön­

ben kölcsönvételek a Város részére, és kölcsönadások a Város kezelése alatti alapítványi pénztárakból.

g; Üresedésbe jött tisztviselői állomások betöltése.h; Úgy a tanács, mint egyes tisztviselők netaláni visszaélésének megelőzése, és meggátlása.

13. § A tanácsülésekben a tanácsbeliek tanácskozási joggal, és határozó szavazattal bírnak.Határozathozatalra az ülésben elnöklő Polgármester vagy akadályozása esetén az őt helye- sítő legidősebb tanácsbelin kívül legalább 6 tag együttléte szükséges.

14. § Tanácsülést legalább minden 14. napban egy ízben tartani kell, szükség esetén többször is15. § Az állandó szakbizottmányok közvetve a közgyűléssel s közvetlen a tanáccsal állván össze­

függésben, a tanácsnak e szakbizottmányok ügyei vezetésére nézve hatósági köre van.Különösen pedig a tanács hatáskörébe vág:

a; A Város lakosai közé idegenek felvétele. b; a pénz, s egyéb köztárakra felügyelés.c; A Közgyűlés meghagyásainak és saját végzéseinek végrehajtása.

2 5 2

d; A bíráskodás s helyi rendőrség gyakorlása.e; oly közigazgatási közönségesebb folyamattá tárgyakbani intézkedések, melyek a város

hatóságához tartoznak ugyan, de csekélyebb érdekűek lévén a Közgyűlés elhatározásának nem tartvák fenn.

Egyes tisztségviselők hivatása

16. § A Polgármester képviselője a Város közönségének, elnöke a közgyűlésnek, a tanácsnak,ezen minőségében a gyűlést egybe hívatja, a tanácskozás nevezetesebb tárgyait előre tudatja, mind a közgyűlésekben, mind a tanácsülésekben az ügyet előterjeszti, a tanácskozást vezeti, a szollási sorozatot előjegyzi, s a többség nyilvánulása alapján a határozatot kimondja, 4. §-ban foglalt a; c; g; alatti szakosztályokban az elnökséget viszi, a közpénztárakban fel­ügyel. — Feje a tanácsnak s mint a városi elöljáróság vezetője felügyel az egyes tisztviselők működésére és a hivatalos eljárások pontos teljesítésére. Végre mint a Város első tisztviselője felvigyáz a személy és vagyonbiztonságra, a város minden jövedelmére, az adózások és köz­terhek igazságos felosztására. Elnökileg intézkedik kevésbé lényeges tárgyakban, (különö­sen az útlevél kiadási ügyben is.)

17. § A főbíró elnöke az Árvaszakszéknek, továbbá a Város hatósága alá eső magánjogi ügyekbenszóbeli perekben a törvény értelmében az igazság kiszolgáltatatást két tanácsbeliekkel gya­korolja.

18. § A Fő és alkapitány a Város összes úgy egyes polgárainak személy- és vagyonbiztonságávalnem különben az erkölcstelenség meggátlásával intézkedik, a cseléd ügyet s általában a helyi rendőrséget kezeli és a tanács és közgyűlés meghagyásainak végrehajtását eszközli és a mező rendőrségi bíróságot gyakorolja.

19. § A F ő-és aljegyzők a közgyűlési és tanácsülési jegyzőkönyveket határozatokat, felterjesztése­ket átiratokat, és helyhatósági bizonyítványokat szerkesztik, a kezelésre vonatkozó könyvek pontosságban tartásáról gondoskodnak, az iratokra felügyelnek, a marhásleveleket kiadják, a főjegyző az irodai személyzetre kiadványozásokra a jelentésekre és folyamodványok beik­tatására és az iratok letisztázására közvetlenül felügyel.A templomok előtti hirdetéseket az igtató, írnokok, és díjjnokok teljesítik. A levéltárt a 2lk aljegyző rendezi.

20. § Az ügyész a közgyűlés és tanács utasításai nyomán a Várost érdeklő jog kérdésekben véle­ményt terjeszt elő, a várost illető pereket előmozdítja, s a Város jogait a törvény értelmében védelmezi.

21. § A tanácsnokok törvénykezési és közigazgatási tárgyakban a közgyűlés, tanács és a polgár-mester által adandó megbízatáshoz képest a törvény értelmében eljárni kötelesek. —

22. § A Mérnök a Város határában lévő puszták, rétek, utak, utzák, töltések, és építkezésekiránt támadható minden kérdésekben mellyekre nézve tölle az elöljáróság által véleménye kívántatik, a küldöttséggel a helyszínen megjelenni, egyetértőleg a vizsgálatot végezni, s kimerítő véleményes jelentést előterjeszteni tartozik. —

23. § A Városi és gyámi pénztárak bevételét és kiadását úgy az ezt nyilvántartó könyveket ponto­san kezeli és az illető elöljáróság utasítása nélkül sem bevételt sem kiadást nem eszközöl. —

24. § Az adószedők az adók beszedését az adókönyvek rendes vezetése mellett teljesítik, s mindenestve a hivatalos órák befejeztével a naponta bevett adókat a pénztárnoknak átszámolják. —

25. § A Városi fő és alorvos az egészségügy fentartására felügyel, a korházi betegeket napontameglátogatja, a katonaság utasítása nyomán sérülésekről és gyanús halálesetekről — nem különben az illetők kérdéses egészségi állapotáról véleményt ad, és az alorvos a halott vizs­gáló kötelességet teljesíti, s az árva eseteket az árvaháznak bejelenti.A főorvos az egészségügyről havonként a közgyűlésnek jelentést tesz. —

26. § A telekadó ügyvezető, birtok és adó tekintetében a birtok ívekhez jegyzést teljesíti, az adókivetésében közreműködik, s úgy a hatóság mint egyesek felhívására a szükséges felvilágo­sítást adja.

2 5 3

27. § A számvevő minden a Várost illető számvevői kirovásokat elkészíti, a pénztárak bevételeit skiadásait a számadásokat és az árjegyzékeket és az adókivetést átvizsgálja.

28. § Az előfogati biztos az előfogat kiszolgáltatását, katonaság elszállásolását és a közmunkákraikirendelést kezeli, és a Városi Kamarási számadást viszi. —

A bizottmányi küldöttségnek felolvasott vélemények helyesnek találtatván; elfogadtatik. —Az előterjesztett javaslat 4 lk szakaszában felsorolt szakbizottmányok, következőleg alkottattak össze: úgy mint:az A; utáni Nevelésügyi szakosztály elnöke a polgármester, tagjai —• Kossá László, Lukács Ferencz tanácsnok, Szél Sámuel, Draskóczy Lajos és Dávidovics Szilárd lelkészek, képviselők. — a b; alatti árvaszék elnöke a főbíró, tagjai a Városi tiszti ügyész, Técsi József, Kossá László tanács­nokok, Kovács István, Medgyaszay Károly, hajdai Nagy Pál, s Nagy Mihály képviselők, c; az egészségügyi szakosztály elnöke a polgármester, tagjai a főorvos, főkapitány, Lukács Ferencz tanácsnok, Pap József gyógyszerész, s Nagy Szabó Pál képviselő. —d; a házi adókivetését s a telekadó nyilvántartását figyelő szakosztály elnöke a polgármester, tagjai Váry Szabóh Sándor, Máry Sándor tanácsnokok, Party János számvevő, Rőszler József ügyvezető, s Bartha Sándor, Nagy Mihály és Zsoldos Ferencz képviselők.e; A gazdászati, ipar, és kereskedés ügyi szakosztály elnöke a polgármester, tagjai az eddigi gazdá- szati választmányi tagok, továbbá Liebl Ede, Oláh Ferencz, Lázár István, és Verők József kép­viselők. —f ; a város szépítési ügyét figyelő szakcsoport elnöke a polgármester, tagjai Schéner Ferencz megyei mérnök, Lengei József, Fehérváry Ferencz főkapitány, Bach József, Oláh Ferencz, Kovács János, Duzs József, Csáky Mihály, Mónus András, Bartha Varga István, Rózsa János és Németh Ferencz képviselők. —g; A közmunkái szakosztály elnöke a polgármester, tagjai: Pokomándi György mérnök, Juhász Mihály, Ravasz Sámuel tanácsnokok, Herczegh Ignácz előfogati biztos, Mózes István útibiztos Kenéz Pál, Erdős János, Szél Pál János, Török Bálint, s Bálint József képviselők.

Egyébiránt — az előterjesztett javaslatban a csendbiztos munkakörére nézve semmi megálla­podás nem történvén, a közgyűlés a csendbiztos, és foglárainak kötelességéül szabja a külhátor- szágrai fölügyelést, továbbá meghagyja, hogy a Városbani őrjárásokat az alkapitány teljesittse. — Melly bemutatott s jóváhagyott ügykezelésnek illető része, mindegyik tisztviselőnek kiadatni, s e végzés a polgármesternek, mint a szakosztályok elnökének, továbbá a csendbiztosnak kézbesíttetni rendeltetik.

2 5 4

TÓTH ILONA

S Z E G E D V Á R O S K Ö Z S É G I IS K O L A S Z É K É N E K T E V É K E N Y S É G E

Dolgozatunk célja a szegedi iskolaszék keletkezésének és működésének áttekin­tése, valamint a szegedi népiskolaügy fejlődésének megrajzolása az iskolaszék, mint elsőfokú népoktatásügyi hatóság tevékenységén keresztül. Az iskolaszék ugyanis a helyi népoktatásügy vezetésével foglalkozott, a községi és felekezeti iskolák fenn­tartását, működését, tárgyi és személyi feltételeit biztosította. Történetének áttekin­tése tehát lehetó'séget ad arra, hogy képet kapjunk a népiskolai oktatás fejlődéséről Szegeden, ennek főbb problémáiról és eredményeiről 1869-től az iskolaszék meg­szüntetéséig.

Elöljáróban meg kell említenünk, hogy az iskolaszék teljes feladatköre és mű­ködési területe fokozatosan alakult ki. Az 1868. évi XXXVIII., a népiskolai közok­tatás tárgyában kiadott törvény célja az volt, hogy az iskolalátogatás kötelezővé tételével egységes közművelődést és közműveltséget alakítsanak ki Magyarországon. Ezért megszabja a népiskola szervezeti és hatósági felépítését. Úgy véljük, ez a tör­vény a legfontosabb az ország polgári iskolarendszerének megteremtésében.

Bizonyos fokú továbblépést jelent az 1876. évi XXVIII. te., amelyben pontosan rögzítik a népiskolai hatóságok feladatait és hatáskörüket is. E két törvény jelentő­sége továbbá, hogy az országban a közműveltséget a közoktatás kötelezővé tételé­vel egységes irányba próbálták kimozdítani, és mindezek eléréséhez népiskolai ellen­őrző hatóságokat is szerveztek.

Az 1902-ben kiadott 44 246/1902. VKM sz. rendelet megerősíti az iskolaszék helyzetét és az 1876. évi törvényre utalva előírja feladatait.

A közoktatásügy egységes megvalósítása céljából kiadott 1935. évi VI. te. ér­telmében az iskolaszék feladatköre főleg gondnoki jellegű lett, mert a népoktatásügy élére a tanfelügyelő került a tanulmányi ügyek hatóságaként.1 2 3 4

Az iskolaszéknek, mint tanügyi hatóságnak tagjai a községi képviselőtestület által kiküldött 5 személy, a tanító (egyszemélyes iskolánál), ill. a tantestület megbízottjai (15 főnél több tanítónál 2 megbízott, 30 főnél több tanerőnél 3 megbízott). A községi iskolaszék tagjait három évre választották és részt vett benne minden helybeli hit- felekezet rendes lelkésze is. Az iskolaszék feladatköre a következő:

1 Magyar Törvénytár. Budapest (A továbbiakban: MT) 1836— 1868. 1688: XXXVIII. te. a népiskolai közoktatás tárgyában. 449—469.

2 MT 1875— 1876. 1876: XXVHI. te. a népiskolai hatóságokról. 464—473., Magyarországi Rendeletek Tára. Budapest. (A továbbiakban: RT) 1876. 20 311/1876. VKM sz. rendelet: Utasítás a polgári községek számára a népiskolai közoktatást rendező 1868-ki XXXVIII. és 1876-ki XXVHI. te. végrehajtása tárgyában. 1—21.

3 RT 1902. 44 246/1902. VKM sz. rendelet a községi iskolaszéki utasítás és a községi elemi iskolai rendtartás tárgyában. 1759— 1761.

1 MT 1935. 1935: VI. te. a közoktatásügyi igazgatásról. 142—158., RT 1936. 3500/1936. ein. sz. VKM rendelet a közoktatásügyi igazdatásról szóló 1935: VI. te. életbeléptetéséről. 644— 646.

2 5 5

1. A tanítók választása;2. Az iskolaszék egy tagja a helybeli iskolákat hetenként egyszer meglátogatja;3. A tandíjra nézve az illetékes községi hatósággal egyetemben határoz;4. Figyelemmel kíséri a tanköteles gyerekek beíratását és rendszeres iskolába

járását;5. Felügyel és ellenőrzi az iskolai törvények ill. rendeletek tanításra vonatkozó

végrehajtását;6. Felügyel az iskolai alap helyes kezelésére és gondoskodik annak gyarapítá­

sáról;7. Intézkedik, a községi elöljárósággal együttesen, az iskolaépületek állagáról,

a taneszközökkel való ellátottságról;8. A szülők ill. gondviselők és a tanítók közt felmerült vitás ügyekben és az

iskolai fegyelmi ügyekben elsőfokon dönt;9. Az iskolák évi vizsgálatán jelen van;

10. A gondnok számadásait felülvizsgálja;11. Eljárásairól, határozatairól a községnek évenként két esetben jelentést tesz.A Szeged város tanácstermében készített jegyzőkönyv tanúsítja, hogy az 1868.

évi népoktatásügyi törvény alapján városunkban 1869. június 19-én 4 órakor megtar­totta alakuló ülését az iskolaszék Dáni Ferenc főispán elnökletével,6 aki 1869 jú­niusától 1871 áprilisáig töltötte be elnöki tisztét. E lépést már időszerűvé tette, hogy a város az 1869. május 23-i közgyűlésén községivé nyilvánította iskoláit és így fenn­hatóságukról gondoskodnia is kellett.

Tekintettel arra, hogy az 1868/69. tanév befejezéséhez közeledett, nem volt mód ekkor arra, hogy az új igazgatási rendszer ebben a tanévben életbe léphessen. Ezért szervezőbizottságot jelöltek ki. Megbízták Burger Zsigmond nyomda- és laptulajdo­nos közgyűlési tagot és Tóth János igazgatót, hogy javaslatot dolgozzanak ki az is­kolaszék működésére. A szeptember 7-i iskolaszéki ülésre a szervezőbizottság tel­jesítette is feladatát. Előterjesztésének lényege volt, hogy a város iskoláiba küldjenek ki vizsgálóbizottságokat: részben az iskolák állapotának felmérésére és az ezzel kap­csolatos teendők kimutatására, részben a tankötelesek iskolalátogatására és beirat­kozására vonatkozó problémák megoldására.6

A szegedi községi iskolaszék nehézségekkel telt működését négy periódusra ta­golhatjuk :

I. 1869— 1879A kezdeti felmérések Szeged zsúfolt, korántsem a népiskolai törvény megvaló­

sítására alkalmas iskolai helyzetét mutatták.II. 1879—1907A „nagy árvíz” utáni iskolahálózat kiépítése a községi iskolák államosításáig.

(A városnak ugyanis súlyos anyagi megterhelést jelentett a korszerű, tágas iskolák kialakítása és fenntartása.)

III. 1907— 1944A tankötelezettség megvalósítása, az iskolahálózat bővítése és az első világhá­

ború utáni felújítása.IV. 1944— 1948A II. világháború után az ország újjáépítése és a zavartalan oktató-nevelő munka

feltételeinek biztosítása. (A háborús károk helyreállítása mellett fő feladat volt az 1945/46. tanévben az általános iskolai oktatási rendszer megszervezése.)

5 Csongrád Megyei Levéltár, Szeged. Szeged sz. kir. város Községi Iskolaszékéeek iratai (A továbbiakban: Isksz. ir.) 1869. évijún. 19-i ülés jegyzőkönyve (A továbbiakban: jkv.)

6 Isksz. 1869. szept. 7. jkv.

2 5 6

I. (1869—1879)

A szegedi iskolaszék 1869. szeptember 11-i ülésén a vizsgálóbizottság jelentése alapján szakbizottmányokat szerveztek: Tanügyi osztály (Tagjai: Balogh János, Bur­ger Zsigmond, Dobó Miklós, Ferenczy János, Fluck Ferenc, Fodor István, Kerninger Antal, Lessich Ede, Ló'w Lipót, Muskó Sándor jegyző', Neskovits György, Ro- senberglzidor, Molnár Pál, Szüts Andor, Takáts Mihály, Tóth János, Varga Pál, Vukovits Sabbas [sic! ejtsd: Szavvasz])

Gazdasági osztály (Tagjai: Wagner Károly v. tanácsos, Szabó János, Börcsök Ignác, Kovács István, Nyilasy Ferenc, Szüts Ferenc, Imre Antal, Bánhidy Vendel, Mellicher János, Pálfy Antal)

Statisztikai osztály (Tagjai: Sümeghy Károly, Bamberger Samu, Harcz Mihály, Leffter Mihály, Szüts Ferenc, Tóth János, Zsótér Andor, Rohrbach Antal)7

A szegedi népiskolák iskolatörvény szerinti szervezésekor a bizottságok a tör­vény értelmében felmérték a város iskoláinak épületét, a taneszközök állapotát és nagy figyelmet fordítottak a tantárgyakra, valamint a tanítók fizetésére is. Ez utóbbi azért vált fontossá, mivel a „jó tanító lelke az iskolának, jó tanító nélkül a nép­oktatási törvény minden egyéb intézkedései nem fognak célhoz vezetni” .8 A bizottság már alakuló ülésén arról számolhatott be, hogy a szegedi tanítók fizetését emelik, amivel megközelítik az országos tanítói átlagfizetést. Az iskolaszék hasznosnak vélte, hogy a törvény szabadkezet engedett mind a tanítók választásában, mind a fizetés meg­állapításában. Itt azonban sajnálattal kellett megállapítania, hogy a városi hivatalno­kok fizetése már jóval fölülmúlja a tanítókét, akiknek fizetésrendezését fontosnak tartotta — a helyi viszonyok (élelmiszer, ruházat, lakás) szempontjából. A bizottság észrevételezte is a tanítók fizetésével kapcsolatban, hogy az országos viszonyokhoz képest Szegeden nagyon alacsony a tanítók keresete. Figyelembe véve a belvárosi lakbéreket, egy itteni tanító kb. 400 Ft-ot kap, a lakbér pedig 80 Ft. Külterületi tanítóknál a helyzet annyiban jobb, hogy az iskolaépülethez tanítói lakás is csat­lakozik, a tanítók terményjáradékot is kapnak.

Összevetésül a tanítói fizetésekkel a Szegedi Napló egyik, 1880. január 30-i szá­mában a következő piaci árak szerepelnek: 100 kg kenyérliszt 19 Ft, 100 kg burgonya 3 Ft 20 kr, 1 kg marhahús 48 kr, 1 kg sertéshús 56 kr, 1 kg szalonna 28 kr, 1 kg zsír 56 kr, 100 kg faszén 4 Ft 20 kr, 1 kg szappan 34 kr.9

Az iskolaépületeket vizsgálva az 1869. tanév elején megállapították a követ­kezőket :

Szeged Belvárosban a négy fiúosztály helye tágas, akár több tanulót is befo­gadhatna. A két leány osztály termei közül az egyik tanulásra, a másik kézimunkázásra szolgál, ahol a tanulók száma miatt, akárcsak a fiúosztályoknál, előkészítő osztályok felállítását is javasolták.

Szeged Felsővárosban három rendes osztály tanult, de a rendelkezésre álló helyiségek lehetővé tennék egy negyedik rendes osztály nyitását is.

Tabánban egy fiú- és egy leány osztály bérelt helyen volt, ezért a felmérő bizott­ság indítványozta, hogy az iskolaszék forduljon a „tekintetes tanács”-hoz új iskola- épület építtetéséért.

Alsóvároson két fiú- és egy leányosztály az iskola épületében, egy osztály pedig bérelt helyen volt elhelyezve. Az „Alvégben,” (feltehetően az alsóvárosi Szabadság

7 Isksz. 1869. szept. 11. jkv.8 Isksz. ir. 48/1869.* Isksz. ir. 48/1869., Reizner János: Szeged története. Hl. kötet (A továbbiakban: Reizner)

290—302.

2 5 7

tér közelében) Alsóváros külső' részében egy fiú- és egy leányosztály tanulói alkal­matlan épületben tanultak, miután az árvíz idején az iskola épülete romba dőlt.10

Móravárosban egy fiú- és egy leányosztály bérelt helyiségben tanult, ami itt sem volt kellőképpen megfelelő iskolai célra. Ez ügyben a bizottság renoválásért ill. új is­kola felállításáért most is a tanácshoz fordult.

Rókuson szerencsésebb körülmények közt folyt a tanítás, itt egy fiú- és egy leányosztálynak tágas tanterme volt.

A bizottság a taneszközöket is felmérte, mivel a tanintézetek taneszközökkel, segéd- és szemléltetőeszközökkel történő ellátása, bebútorozása az iskolaszék fel­adatai közé tartozott. Az iskolaszék ezért fontosnak tartotta, hogy minél hamarabb felszerelje az iskolák minden egyes tantermét padokkal, asztalokkal, táblákkal, földgömbbel, térképekkel és természetrajzi szemléltető tablókkal. Ezenkívül szüksé­ges a belvárosi, a rókusi, az alsóvárosi iskolaépületbe a víz bevezetése, higiénikus árnyékszék létesítése. A jelentés kiemeli, hogy mivel a törvény a fatenyésztést és a test­nevelést kötelező tárggyá tette, ezért minden városrész iskolájához egy tornaterem létesítése és egy holdnyi kert a gyakorlati oktatáshoz szükséges. Fő feladatnak tartották biztosítani és ellenőrizni a gyermekek rendszeres iskolába járását, a mulasztások csök­kentését, mivel a törvény 6—15. életévig kötelezővé tette az iskolalátogatást.11

Az új tanévben, 1869/70-ben a tanköteles gyermekek kötelező behatását már a gya­korlatban is megvalósítandó, a város körzeteibe iskolaszéki tagokat küldtek ki. A szegedi iskolaszék fennhatósága alá ekkor a következő iskolakörzetek tartoztak: Belváros, Felsőváros, Palánk, Tabán, Móraváros, Rókusváros, Alsóváros, Alsó­városi tanyai iskolák (feketeszéli, bojárhalmi, homokszőlői, domaszéki, csorvai, átokházi, ásotthalmi, madarásztói, mórahalmi, nagyszéksósi, kancsalszéli), Felső­városi tanyai iskolák (neszürjhegyi, őszeszéki, alsóbalástyai, galagonyái.)

Az iskolaszék 1872. augusztus 31-én tartott, hároméves megbízatása utáni újjá­alakuló ülésén Kovács Albertet választotta elnöknek, aki részletes jelentést tett az akkori viszonyokról. Legelső eredményként kiemelte, hogy a tanévet a szentmihály- telki 80—90 tanköteles gyermek már egy új, a város által korszerűen felszerelt isko­lában kezdhette. A szegényebb tanulók tankötelezettségének betartására a város szintén adományozott 1900 forintot tankönyvre 1871-ben, majd 1872-ben csak 500 forintot. Megemlíti az elnök továbbá, hogy a népiskolák felügyelőinek összesen 14 mérföld (kb. 39,5 km2) valamennyi községi iskoláját kell meglátogatnia és ezért a külterületi iskolákhoz gondnokságot szerveztek ennek segítésére. A népiskolák fel­ügyelője ekkor Tóth János volt, aki a külterületi iskolák oktató-nevelő munkájára különös figyelmet fordított. A zabosfalvi iskolában szertárat, könyvtárat és ásvány­gyűjteményt alakított ki. Később a szegény gyermekek segítésére alapítványt tett.12

A tankötelesek iskolalátogatásának kérdésében az iskolaszék a városi hatóság­gal együttműködve összeírást készíttetett a tanköteles gyermekekről és utasította a tanítókat a mulasztások kimutatására. Végül pedig pénzbírságot róttak ki a mulasztó gyermekek szüleire.1874-ben 12 468 tanköteles gyermek volt Szegeden 60 iskolára. Ebből 21 iskola külterületi volt. Szeged iskoláinak felszerelésére 50 ezer forintot fordított, ami ek­kor elegendő volt a tanítók és a ügyintézők alkalmazására is.13

Nagy eredmény volt ebben az időben, hogy a város lakosságának igényeire a vallás-és közoktatásügyi miniszter engedélyezte az 1872/73. tanévtől egy hatosztályos

10 R eizner 290.11 Isksz. ir. 48/1869.18 R eizner 295.18 Isksz. ir. 208/1874., R eizner 260.

2 5 8

polgári iskola első osztályának megnyitását, és kötelezte a várost megfelelő iskola­helyiségek kialakítására. 1873/74-től meg is nyitották 111 tanuló részére az I. és II. osztályt. Az eredmények azt mutatják, hogy a polgári iskola szervezése meg­felelt a kor igényeinek. A szegedi polgári iskola tanulóinak egy jelentős része vidéki volt, így annak megnyitása, majd a polgári iskolák számának növelése a környék, sőt távolabbi területek — a polgári társadalmi fejlődéssel összefüggő — szükségletei­nek kielégítését szolgálta. Bizonyítja ezt az is, hogy ezzel egyidejűleg a leánynevelés korszerűsítéseként a négyosztályú tanítást ötre emelték, előkészítve a polgári isko­lába való átlépést. A város 1877-ben 30 leánynak egy új tanerő vezetésével már enge­délyezett egy előkészítő osztályt.

A népiskolai törvény gyakorlati életre való nevelést hirdető tétele miatt Sze­geden is fontosnak tartották a gazdasági tantárgyakat. 1873-ban az iskolaszék hatá­sára a város külterületi iskoláit telekkel adományozta meg. Ezeken különösen a gyümölcstermesztésre és a kertészetre készítették fel a tanulókat.

II. (1879—1907)

Az 1879-es árvizet követő helyreállítás idején megnőtt az iskolaszék szerepe, ugyanakkor felelőssége is az iránt, hogy az újjáépítés keretében érvényt szerezzenek egy, a város szükségleteinek megfelelő, korszerű iskolahálózat kialakításának. Sze­ged város községi iskolaszéke, felmérve a népoktatás kérdésében az alapvető igényeket és a város helyi viszonyait, ekkor emlékirattal fordult a tanácshoz: „M ert mit ér az iskola éltető lelke a tanító, mire mehetünk a népiskolai törvények és utasítások szám­talan szakaszával, ha nincs meg a célnak kellőleg megfelelő iskola épületünk?!”11 * * 14

Az árvíz után, részben ugyan államsegéllyel, de fokozatos fejlődésnek indult a város iskolaügye. Az iskolaszék tevékenységének hatására a 80—100 tanulós osztá­lyoknál párhuzamos osztályok nyíltak, a belterületi tanítói állások bővültek.15 Ugyanakkor a külterületi iskolahálózat fejlődése megrekedt, mivel a 80-as években a város lehetőségei korlátozottak voltak az iskolaépítés terén.

Iskolaköteles koron belül örök problémát jelentett a továbbtanulás. Az elemi iskola IV. osztályának elvégzése után — az iskolaszék megállapítása szerint — a gyer­mekek tudása nem volt kielégítő, ezért hasznos lett volna a belterületen egy kísérletiV. osztály felállítása, amely a miniszteri tanterv szerint „egy közpolgárnak szükséges ismeretanyagot nyújt” . A közigazgatási bizottság 1888. évi 59. számú határozatában el is rendelte az elemi iskola kibővítését már az 1884/85. tanévtől V—VI. osztállyal.16 Mindez — mint ahogy az iskolaszék is megállapította — nem bizonyult népszerűnek a szülők körében, mivel a szegényebb családok megélhetésük érdekében kénytelenek voltak igénybe venni a nagyobb gyermekek munkaerejét is. Itt megemlítjük, hogy Kiss Dávid szegedi polgár 1883. november 3-án 30 ezer forintos alapítványt tett a szegény iskolaköteles gyermekek ruházására és taneszközökkel való ellátására.17

Az iskolákat rendszeresen látogató iskolaszéki tagok jelentéseikben gyakorta visszatértek az iskolák túlzsúfoltságára, mint az eredményes tanítást hátráltató té­nyezőre. A század végén Szeged szab. kir. város Községi Iskolaszékének hatósága alá a következő iskolák tartoztak:

11 Isksz. ir. 8/1880.16 Isksz. ir. 3/1885.16 Isksz. ir. 8/1884.17 Isksz. ir. 4/1884.

2 5 9

1. Középkereskedelmi iskola. Tanulóinak magas létszáma miatt a polgári iskola épületében nem jutott elég hely számára, az iskolaszék közbenjárására a városi tanács 1895. november 3-án elrendelte a volt Hungária18 földszinti részének tantermekké való átalakítását a 166 tanuló elhelyezésére.

2. Polgári fiúiskola. Ez az iskolatípus a kor szellemének megfelelően a gyermek gyakorlati életre való, hazafias, erkölcsös nevelését célozta. A tanulók létszáma itt évről évre növekedett a felgyorsult polgári fejlődés igényeivel párhuzamosan. El­helyezésük egyre nagyobb gondot jelentett. Tanulóinak létszáma 1895-ben 564 fő volt.

3. Belvárosi népiskola 8 fiú-, 6 leány- és az újszegedi két tanfolyamé vegyes osztállyal. Létszáma 1895-ben 942 köznapi és 34 ismétlő tanuló.

4. Mórái népiskola 3 fiú- és 4 leányosztállyal. Létszám 437 tanuló.5. Rókusi népiskola 5 fiú- és 5 leányosztállyal, összesen 935 tanulóval.6. Felsővárosi Szent György téri népiskola 5 fiú- és 5 leány osztállyal. Ide 737

tanuló iratkozott be, és a túlzsúfoltság miatt már több tanulót át kellett innen irá­nyítani más iskolába.

7. Szilléri népiskola 4 fiú- és 4 leány osztállyal. Tanulóinak létszáma 599 fő.8. Alsóvárosi népiskola 7 fiú- és 5 leány osztállyal. Beiratkozott 1151 tanuló.9. Tanyai iskolák. (Az 1893/94. tanévben csak 25 iskola volt.)19Ami az utóbbiakat illeti, itt a területi elhelyezkedés miatt az iskolaszék már évek

óta a hálózat bővítését javasolta. A tanács a tanyai lakosság számának növekedését látván, 1892-ben elhatározta, hogy a költségvetésbe évente 3 új tanyai iskola léte­sítését veszi be. Indokolta ezt az a körülmény is, hogy az alsó tanyák területe 86 381 kát. hold, a felső tanyáké pedig 53 742 kát. hold volt, és sok gyereknek napi 3—6 km gyaloglást is jelentett az iskolába járás. Részben ezért nem is látogatták a tanköte­lesek az iskolákat. Az iskolaszék felmérése szerint összesen 10 külterületi iskola léte­sítése oldaná meg ezt a kérdést.20 1898-ban ennek kapcsán az iskolaszék ülésén Vass Mátyás tanító indítványára felmerült a tanyai iskolák államosítása.21 Egy évre rá külön szakbizottságot hoztak létre a javaslat felülvizsgálatára, a népiskolai felügyelő azonban ellenezte az iskolák állami kezelésbe adását. A város anyagi érdeke a tan­intézetek továbbfejlesztése szempontjából végül azt eredményezte, hogy az iskolaszék október 9-i ülésén elfogadták a város és a kormány szerződését azzal, hogy a tanyai tanítókat is megkérdezik, hajlandók-e városi szolgálatból államiba lépni.22 Gond volt még a tanyai gyermekek iskoláztatásában, hogy Őket már kiskoruktól fogva bevonták a mezőgazdasági, lányokat a házkörüli munkába. Ezért miniszteri rendelet írta elő, hogy 3 osztályban 6 évfolyamnyi anyagot osszanak el. Ezen hatalmas anyag tanítása legtöbbször egyetlen tanítóra hárult. Az államosításban a tanítóság is szakmai mun­kája könnyítését láthatta. A külterületi iskolák helyzete azonban változatlan maradt. Attól kezdve, hogy 1902-től megkezdődtek a tárgyalások az állammal, a város nem volt hajlandó fejleszteni a külterületi iskolahálózatot.23 Felmerült ugyanakkor a ta­nyai iskolák esetében gazdasági tanfolyamok szervezése, részben mert az iskolaügyi hatóság fontosnak tartotta az ilyen jellegű oktatást a gyermekek nevelése szem-

18 Ma a Szegedi Akadémiai Bizottság székháza. Somogyi u. 7.18 Évi jelentés Szeged sz. kir. város községi Iskolaszékének 1893/94. tanévre vonatkozó műkö­

déséről. Szeged. 1894. 9— 17.80 Évi jelentés Szeged sz. kir. város községi Iskolaszékének 1892/93. tanévre vonatkozó műkö­

déséről. Szeged. 1895. 10—11.21 Szeged. Szerk.: Kiss Ferenc, Tonelli Sándor, Sz . Szigethy Vilmos. Bp. 1927. (A továb­

biakban: Szeged) 278.22 Isksz. jkv. 1899. okt.28 Isksz. jkv. 1902. márc. 22.

2 6 0

pontjából, részben mert e célból a tanítók gazdasági tanfolyamot végeztek el Hódme- zó'vásárhelyen. Miniszteri utasításra az 1902/3. tanév szeptemberétó'l be is indult 10 tanyai iskolában a gazdasági ismétlő oktatás.24

Szeged belvárosi iskoláinak túlzsúfoltságát — az iskolaszék következő sikere­ként — részben csökkentette az 1902/3. tanév elején a Csongrádi sugárúti iskola meg­nyitása.

1902-től az iskolaszéknek újabb problémát jelentett a 44 246/1902. VKM sz. rendelet. Az 1902/3. tanévtől életbe lépő új utasítás ugyanis hatályon kívül helyezte az 1876-ban kiadott 20 311. sz. utasítást, az iskolaszék feladatát az 1876: XVIII. te. 13. § alapján határozta meg: az iskolák „külső anyagi ügyei”-nek intézése, kapcsolat- teremtés a szülői ház és az iskola között, a tantestület munkájának ellenőrzése. Az iskola nevelési, rendtartási és tanulmányi ügyeit (beléletét) viszont az iskola igaz­gatója, míg a tanárokat és az igazgatókat a tanfelügyelő irányítja.25

A decemberi gyűlésen többen is tiltakoztak a rendelet ellen, mondván, hogy annak „politikai célzata is van, aminek végrehajtása nemzetiségi vidéken államfel­forgató eszmék miatt nehéz” .26 Az iskolaszék kérte is a városi tanácsot, folyamodjon újabb intézkedésért. A törvényhatósági bizottság leiratában akként intézkedett, hogy a választásig az új utasítás szerint kell eljárni. A kifogás tárgya az volt, hogy a ren­delet alapján az iskolaszék nem nyert beleszólást a tanítók elhelyezésébe, áthelyezé­sébe. A szegedi iskolaszék fellépésével elérte, hogy a minisztérium több jogot meg­hagyott számára a tanítók alkalmazásával kapcsolatban.27

Az iskolaszék legfontosabb teendője ebben az időszakban is új iskolák szervezése, a meglévők bővítése volt. Az 1902/3. tanévtől az újszegedi iskolában külön leány­osztály nyílt meg. Felmerült továbbá a polgári iskolák államosítása28 és tárgyalások folytak a tanyai iskolák állami kezelésbe történő vételéről is.

A felmérések szerint az 1902/3. tanévben belterületen 7535 mindennapos tanköte­les volt, ebből iskolázott 7339 (98,2%) gyerek. Külterületen mindennapos tanuló 6801, ebből iskolázott 4756 (80%). Ismétlőst belterületen 3939-et tartottak nyilván, közülük 2579 (65,3%) járt iskolába. A tanyákon 3224 ismétlős tanuló közül iskolázott 1993 (62,7%). Visszamaradva, vagy egészségi okokból a tanköteles gyerekeknek csupán 56,8 %-a jutott el az első osztálytól az elemi iskola negyedik osztályáig.29 Felmerült ugyan a város részéről V—VI. osztályok szervezése is, de az iskolaszék kénytelen volt megállapítani, hogy a lakosság körében nem mindenütt mutatkozik erre igény.

Az iskolai ellátottságban javulást jelentett, hogy 1905 májusában elkezdték a Szent György téri iskola bővítését, majd a rókusi iskola termeinek számát is növel­ték. Ezzel az iskolaépület melletti bérházból egészséges körülmények közé helyezhet­ték a tanulóifjúságot. Az ideiglenes helyen ugyanis egy leányosztályban 96, egy fiú­osztályban 93 tanuló szorongott. A polgári leányiskola azonban továbbra is a Fekete Sas utcai bérelt épületben maradt, ezért hely hiányában itt nem is lehetett a zsúfolt osztályokat párhuzamosítani.30

Sok tanító elvégezte a slöjd (kézimunka) tanfolyamot a gyermekek gyakorlati életre való nevelése céljából. Ezután az iskolaszék el is rendelte a kézimunka, mint tantárgy bevezetését, különösen a leány osztály okban. Kötelező tantárgy lett a köz-

24 Isksz. jkv. 1902. szept. 23.25 RT 1902. 44 246/1902. VKM sz. rendelet. 1759— 1761., Szeged. 279.26 Isksz. jkv. 1902. dec. 5.27 Isksz. jkv. 1903. márc. 5.28 Isksz. jkv. 1902. dec. 29., 1903. ápr. 3.29 Isksz. jkv. 1904. febr. 22.30 Isksz. jkv. 1906. jan. 29. Ma Bajcsy-Zsilinszky u.

261

egészségtan is.31 Ugyanezen célból 1905-ben az iskolaszék gazdasági ismétlő' osztá­lyok szervezését is indítványozta. Felsőtanyákon 3 osztályt, Alsó tanyákon 7 osztályt nyitottak és fokozatosan átszervezték az általános jellegű oktatást is Alsó- és Felső- városon. Megállapították ugyanis, hogy az itteni lakosság igényeinek az ilyen jellegű, gazdasági képzés jobban megfelel.32

Az iskolaszék feladatai közé tartozott a tanerők fizetésének megállapítása, ren­dezése is. Ez a kérdés szinte minden iskolaszéki ülésen felmerült. A városi alkalma­zásban dolgozó tanítók ugyanis nehezményezték a községi és állami alkalmazottak keresete között mutatkozó eltérést.33 A fizetésrendezés kötelezettségét az iskolafenn­tartók számára 1907-ben már törvény írta elő34, a községi iskolaszék a város korláto­zott anyagi lehetőségeire hivatkozva többször is állami segélyért folyamodott.35

Az iskolaügy fokozódó állami támogatását jelentette 1907-ben a polgári fiúiskola államosítása, majd 1908-ban a polgári leányiskola állami kezelésbe vétele is.36

A városi költségvetést mindinkább terhelő iskolafenntartás, az iskolaszék állami kölcsönök igénylésére tett javaslatai és végül a két iskola államosítása már az iskola­ügy, illetve az iskolaszék tevékenysége szempontjából egy új periódust jelent, amikor egyre több községi iskola kerül állami kezelésbe, melyek felett ezzel megszűnik az iskolaszék felügyelete.

III. (1907—1944)

Az iskolaszék szervezete az 1906/7. tanévtől 4 bizottságból állt:1. Négyes bizottság. Vezetője az iskolaszék elnöke, aki döntési joggal rendel­

kezett az iskolaszéki üléseken.2. Minősítő bizottság. A községi státuszban levő tanítók elhelyezéséről döntött

az illető iskola igazgatójának jelenlétében.3. Polgári iskolai tanügyi bizottság. Tagjai a polgári iskolákat képviselő tanítók

voltak, akik az iskolák oktatásügyi kérdéseiben (tanrend, tankönyvek, órarendek) intézkedtek. Ez a bizottság a polgári iskolák állami kezelésbe vételével meg is szűnt.

4. Elemi iskolai tanügyi bizottság. Tagjai voltak az iskolákat képviselő tanítók, akik a községi elemi iskolák oktatás-nevelésügyi kérdéseiben, az iskolázás ügyében és az iskolaépületek egészségügyi, felszereltségi kérdéseiben intézkedtek.

5. Segélyező bizottság. Itt szervezték meg a szegény tanulók felruházására irá­nyuló akciókat, végezték az adományok elosztását, a gyermekek ingyen tankönyvvel és tanszerrel való ellátását. A segélyek elosztásában részt vettek az iskolák képvise­lői is.37

E periódusban elsőként kell megemlíteni Szeged város és az állam 1907. szeptem­ber elején megkötött szerződését.38 Ekkor a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóvá­hagyta, a tanyai tanítók pedig a hivatalos eskü letételével elismerték állami alkalma-

81 Szeged. 281.82 Isksz. jkv. 1905. máj. 5.83 Isksz. jkv. 1902. nov. 18.: A tanítók tiszteletdíja havi 100 kor., a leányokat tanítóké 80 kor.

Ez évente összesen 1540 kor. A dologi költségek évi 800 koronát tesznek ki. A város mégis állami támogatásra szorult, mert a felmérések alapján ez az összeg (tanítónként 2340 kor.) a befolyó egyenes adó 50%-át meghaladta., Isksz. jkv. 1907. márc. 6.

81 Isksz. jkv. 1908. febr. 5., Az 1907. évi Törvények Gyűjteménye. Bp. 1907: XXVII. te. a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és hitfelekezeti néptanítók járandóságairól. 552—580.

36 Isksz. jkv. 1907. márc. 7.86 Isksz. jkv. 1907. máj. 10., 1908. nov. 3.37 Isksz. jkv. 1906. jan. 9.88 Szeged. 282—283.

2 6 2

zásukat, illetve a tanyai iskolák államosítását. A végleges szerződésig az iskolaszék többször kifogásolta, hogy a város elhanyagolja a külterületi iskolákat. (1904-ben pl. sérelmezte, hogy hét év óta nem épült új iskola, holott a külterületi iskolahálózatot a nagy kiterjedésű határ miatt bővíteni kellene. Felrótta az iskolaszék továbbá azt is, hogy csupán 10 tanyai iskolát alakítottak át gazdasági jellegűvé, pedig az igények alapján mód nyílt volna az ilyen irányú fejlesztésre.39

Az államosításra az iskolaszék ugyan már 1901-ben tett javaslatot, de a törvény- hatóság olyan tervet dolgozott ki, amely szerint csak az iskolák területét adná át a város, új iskolák létesítésére pedig csupán a terület haszonélvezeti jogát kapná meg a kincstár. Ezt a minisztérium nem is fogadhatta el.40

A város fent említett hozzáállása, a külterületi iskolák fenntartásának anyagi nehézségei és a tanyai tanítók bérezésének leendő rendezése joggal indokolta a kül­területi iskolák állami kezelésbe vételének támogatását a külterületi pedagógusok részéről.

1912-ben az iskolaszéki bizottságok szervezetében történt változás ugyanis az iskolák tanulmányi rendjének, belső életének, az oktató-nevelő munka hatékonyabbá tételének ügye a kir. tanfelügyelőhöz tartozott, az iskolaépületek karbantartásába, egészségügyi ellenőrzésébe és a pedagógusok alkalmazásának kérdésébe azonban az iskolaszéknek is beleszólási joga volt. Ekkor négy bizottságot hoztak létre:

1. Minősítő bizottság. (Tagja az iskolaszék elnöke, alelnöke, a népiskolai fel­ügyelő, egy jegyző, és annak az iskolának az igazgatója, amelynek tantestületét véleményezik.)

2. Négyes bizottság. (Tagja az elnök, az alelnök, a népiskolai felügyelő és egy jegyző.) Feladata volt a tanerők ideiglenes alkalmazása, az újonnan választott tanítók beosztása.

3. Népnevelési bizottság. (Tagja az elnök, egy jegyző és tanítók.) A bizottság feladata rendszeresen látogatni a községi iskolákat, és beszámolni az iskolában folyó oktató-nevelő munka módszereiről, hatékonyságáról, az iskolaépület állapotá­ról és a tantestületi viszonyokról. A bizottságnak Tömörkény István is tagja volt mint jegyző 1903-tól 1917-ben bekövetkezett haláláig.

4. Segélyező bizottság. Feladata az alapok elosztása, a szegény tanulók segélye­zésének megszerzése.41

Az I. világháború természetesen kihatott Szeged város iskolaügyére is, meg­nehezítve a tanító-nevelő munka anyagi és szellemi feltételeinek biztosítását egyaránt.

A behívások miatt gyakorivá vált helyettes tanítók alkalmazása.42 Tanerőhiány­hoz vezetett az is, hogy az 1915/16. tanévtől miniszteri rendelet alapján a tanítókat közigazgatási teendők ellátására rendelhették ki (összeírásokhoz, rekvirálásra stb.).43 A tanyai tanerők biztosítása is nehézségekbe ütközött: a legtöbb iskolába női tanító jelentkezett, akinek szigora nem mindig volt elegendő az apa nélkül nevelkedő gyer­mekek fegyelmezésére. Csökkent az iskolalátogatottság, részben ruha- és cipőhiány miatt, részben azért, mert a megfogyatkozott munkaerő pótlására a még iskoláskor­ban levőket is bevonták a mezőgazdasági munkákba. A tanerőhiány enyhítésére a minisztérium engedélyezte az „egyfolytában való tanítás”-t is.44 A pedagógusi munkát

39 Isksz. jkv. 1904. ápr. 7.40 Isksz. jkv. 1901. febr. 25.41 Isksz. jkv. 1912. jan. 17.42 Isksz. jkv. 1915. ápr. 8.43 Isksz. jkv. 1915. jún. 4.44 Isksz. jkv. 1915. jún. 4.; Az egyfolytában tanítás az egész napos nevelésnek felel meg, amikor

a gyermek tanórai és tanórán kívüli tevékenységét összefogják. A gyerekek délelőtt és délután is az iskolában tartózkodnak.

2 6 3

gyakran havidíjas, alkalomszerűen verbuvált, de nem megválasztott tanítók látták el.A szegedi iskolaszék 1915. szeptember 14-i ülésén 40 fiú- és 38 leányosztályt tar­

to tt nyilván a város területén 42 tanteremre, ugyanannyi tanerő' vezetésével.451916-ban már a belterületi tanköteles gyermekek beiskolázása is megoldásra váró feladattá vált. Tóth Antal népiskolai felügyelő mégsem javasolta az iskolába nem járó gyerekek után kiszabott bírságpénz behajtását, hivatkozva arra, hogy a gazdasági munkában is szükség van a család minden tagjára.46 Ezzel szemben az iskolaigazgatók nevelés­ügyi szempontból pontosan ellenkező véleményen álltak, és szorgalmazták a beisko­lázást, hogy ezzel is elejét vegyék a gyermekek esetleges elzüllésének. Megállapították, hogy — főleg a szegényebb városnegyedben (az alsóvárosi részen) — a gyermekeket az anyagi nehézségek miatt pénzért is kiadják munkára.47

Nem várt helyzet elé állította az iskolaszéket az iskolaépületek katonai célokra (beszállásolás, hadikórház stb.) történő igénybevétele. Szegeden elsőként 1914-ben a Belvárosi Fiúiskola épületét foglalták le.48 1915-re az újszegedi iskolaépület kivéte­lével már valamennyi iskolaépület sorra került.49 Az ily módon épületükből kiszorult osztályokat ideiglenesen bérelt helyiségekben helyezték el, vagy a tanulókat más iskolákhoz osztották be. Az előállt kényszerhelyzetben az iskolák zsúfoltak és sokszor egészségtelenek voltak. A háborús viszonyok az oktatás hatékonyságát is kedvezőt­lenül befolyásolták. Az iskolaszéki látogatások beszámolói váltakozó eredményű tanulmányi munkáról tanúskodnak. A kritikussá vált oktatási, iskolai állapotokra utal az is, hogy az épületek zsúfoltsága miatt váltótanítás folyt, rövidített órákkal.1917- ben az állam 600 korona segélyben részesítette a tanítókat, nem csak elismerve nehéz munkájukat,50 51 * hanem valamelyest ellensúlyozva a fix fizetésű alkalmazottaknak az inflációból származó hátrányát is.

A tanítást megnehezítette a tanulók magaviseletének romlása. 1917. november 3-i ülésén az iskolaszék a gyermekcsavargás sajnálatos növekedéséről számolt be.611918- ban pedig a fiatalkorúak felügyelő bizottsága az iskolaszék kezdeményezésére iskolát akart nyitni a bűnöző, csavargó gyermekek oktatására.62 Bár 1918-ban 101 tanító állás volt a 91 osztályra, az „atyai felügyelet” hiánya alaposan meglátszott a tanulóifjúságon.53

Az I. világháború súlyos anyagi és emberáldozatot követelt a várostól. A háború a néptömegek helyzetének romlását, a nyomor növekedését vonta maga után. Az elke­seredés 1917-től már tiltakozó sztrájkokban is megnyilvánult. A város népe viszont lelkesedéssel fogadta az Őszirózsás forradalmat, melytől a békét és a háború okozta sebek begyógyítását várta. Szegeden a Nemzeti Tanács még 1918. október 22-én meg­alakult a Fekete házban. Alapítói közt volt Juhász Gyula és Móra Ferenc is.54 Az eseményektől az iskolaszék se maradhatott el. A testület november 6-i ülésén Lantos Béla iskolaszéki tag javasolta, hogy más szervezetek példájára az iskolaszék is csatlakozzon a Nemzeti Tanácshoz. A testület egyhangúlag elfogadta a javaslatot: „osztatlan lelkesedéssel csatlakozik a Nemzeti Tanácshoz. A nemzeti eskü letételét elhatározza, annak megküldésére a város polgármesterét felkéri”.53

45 Isksz. jkv. 1915. szept. 14.46 Isksz. jkv. 1916. jan. 5.47 Isksz. jkv. 1916. ápr. 3.48 Isksz. ir. 458/1919.48 Isksz. jkv. 1915. ápr. 8.50 Isksz. jkv. 1917. márc. 3.51 Isksz. jkv. 1917. nov. 3.62 Isksz. jkv. 1918. márc. 2., ir. 79/1918.53 Isksz. jkv. 1918. máj. 1.

2 6 4

Az iskolaszék ülésének jegyzőkönyve kifejezi azokat az elvárásokat is, amelyet a testület a Nemzeti Tanáccsal, ill. a polgári forradalommal szemben támasztott, ezzel együtt tükrözi együttműködési készségét is. Mint írták: „A nemzet újjáéledése követ­keztében beállított nagy változások mellett a községi önkormányzat tanügyi hatósága, az iskolaszék sem maradhat el megemlékezés nélkül.” Tagjai bíztak abban, hogy „a népmozgalomnak sikerülni fog Magyarország teljes függetlenségét és belső békéjét végleg megalapozni, majd annak keretében a magyar közoktatást az iskolaszék által régóta hangoztatott irányba újjászervezni”.54 * 56 Az esküszöveget a polgármester decem­ber 4-re küldte meg az iskolaszékhez.57

1918 novemberében szerb csapatok szállták meg Újszegedet és a katonák beszál­lásolására az iskolák épületét vették igénybe. A helyzetet súlyosbította, hogy december 30-án a franciák megszállták a várost, ami újabb iskolafoglalásokat jelentett. A meg­szállók taktikája folytán városunkban is megalakulhatott a Direktórium. Udvardi Jánosnak, a KMP szegedi titkárának kezdeményezésére 1919. március 22-én nevezték ki a proletárdiktatúra 3 tagú Direktóriumát és 34 tagú intéző bizottságát.58

A forradalmi eszmékhez számos helyi pedagógus is csatlakozott. Miután a For­radalmi Kormányzótanács kimondta az egyház és iskola szétválasztását, az iskolák­ban meg is szüntették a hittanoktatást. Március 29-én minden iskolában Ady-ünne- pélyt rendeztek. A Munkás-, Paraszt- és Katonatanácsba, április 14-i alakuló ülésén tanárokat is beválasztottak: Bite Pált, Raffai Lászlót, Osztrovszki Józsefet, Csókási Etelkát, Fodor Lászlót és Thierring Oszkárt.59 A szocialista szellemű oktató-nevelő munka megszervezéséhez a vallásoktatás eltörlésén túl fontosnak tartották a konzer­vatív személyi feltételek megszüntetését. A haladó pedagógiai eszmék kibontakozta­tására új tanügyigazgatási szervezetet választottak. Bite Pál tanítót márciusban tan- felügyelőnek nevezték ki.60

Az április 14-én megtartott, a tömegeknek a proletárdiktatúrával való rokon- szenvét kifejezésre juttató tanácsválasztásokat követő napon a francia városkormány­zóság már leplezetlenül fellépett a tőkés rend visszaállítása érdekében, és első rendel­kezései között hatályon kívül helyezte a budapesti tanácskormány valamennyi rendel­kezését.61 A nyílt diktatúra a Tanácsköztársasághoz fűzött tanügyi elvárások meg­valósulását is lehetetlenné tette. Bitrix ezredes, városkormányzó így pl. május 18-án visszaállította a hittan tanítását.62

1918. december 28-a és 1920. augusztus 20-a között a törvényhatósági bizottság felfüggesztésével nem folytathatták működésüket a törvényhatósági bizottság által kiküldött bizottságok és alakulatok sem, így az iskolaszék tevékenysége is szünetelt.63 Azonban, ha ezen idő alatt iskolaszéki ügyekben döntő gyűlések megtartására nem is került sor, fennmaradt iratanyaguk tanúsága szerint az iskolaszék gondnoki teendőit ellátták.

54 Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből 1917— 1919.Szerk.: G aál Endre. Szeged, 1969.11., 56. Ma Somogyi u. 13., Csongrád Megye Évszázadai. Törté­nelmi olvasókönyv 2. Az önkényuralomtól a Tanácsköztársaság leveréséig. Szerk.: G éczi Lajos, Labádi Lajos, G. Tóth Ilona. Szeged, 1987. 175—265.

56 Isksz. jkv. 1918. nov. 6.68 Isksz. jkv. 1918. nov. 6.87 Isksz. jkv. 1918. dec. 4.88 Válogatott dokumentumok... 1917—1919. Id. mű. 264—265.69 Isksz. ir. 643/1919.: Jelentés az 1918/19. tanévről. Válogatott dokumentumok... 1917— 1919.

Id. mű. 443.60 Válogatott dokumentumok... 1917— 1919. Id. mű. 285—286.81 Válogatott dokumentumok... 1917— 1919. Id. mű. 305—306., 444—446.62 Isksz. ir. 643/1919., Szegedi Napló 1919. máj. 19.63 Isksz. jkv. 1921.

2 6 5

Az ellenforradalom hatalomra jutását követően Szegeden is megkezdődött a for­radalmak idején haladó magatartást tanúsított pedagógusok elleni eljárás, a velük való leszámolás. 1919. május 8-án megalakult a Szegedi Tanárok, Tanítók és Óvónők Nemzeti Szövetsége, amelynek tagjai a Tanácsköztársaság eszméit megtagadva sem­misnek jelentették ki akkori esküjüket.64 Végrehajtó bizottsága május 9-én a régi tanügyi igazgatás visszaállításán túl eljárást kezdeményezett a Tanácsköztársaság oldalán fellépő pedagógusokkal szemben. így Bite Pál tanítót, aki mint tanfelügyelő tevékenykedett, „társadalmi bojkott” alá helyezték, és a fegyelmi eljárás lefolytatásáig tanítói munkájától eltiltották. Raffner Dezső móravárosi iskolaigazgatót leváltották és tanítóként más iskolához helyezték át. Hasonló sorsra jutott Antal Dénes rókusi tanító, akit „tanfelügyelői dorgálás”-ban részesítettek, Csókási Etelka Szent György téri tanítónővel együtt.65 Csókási Etelka „szociális erkölcstan” tankönyvet írt az „ateista és nemzetközi szellemű” elemi iskolai oktató-nevelő munkához. Ezért — az ügyész vádindítványa szerint — „méltatlan arra, hogy túlzott elveivel az iskola padjai előtt a vallás és a hazafiasság szolgálatában működjön”.66 A fent említett taní­tókat 1920-ban főispáni utasításra „rendelkezési állományba” helyezték, ami egyet jelentett a tanítástól való eltiltásukkal.67

Az 1918/19-es és az azt követő tanévben Szeged iskoláiban a spanyolnátha és az állandósult tüzelőhiány nehezítette meg a tanítást, gyakran kényszerszünetet is elren­deltek. 1919. június 10-én körözvény adta tudtul a város lakóinak, hogy valamennyi iskolát lefoglaltak a francia csapatok számára.68 A tanintézetek első osztályainál ezért a tanév végéig már bérelt magánházakban folyt a tanítás, míg a felsőbb osztályokat néhány meghagyott tanteremben vonták össze. A franciák által igénybe vett épületeket még szeptember elsejére sem kapta vissza a város. Nem lévén elég terem a tanulók elhelyezésére, ekkor is összevonták, vagy más helyre irányították át az osztályokat, aminek viszont az lett a következménye, hogy sok megbízott tanító megbízását vissza kellett vonni.

Amikor 1920 március elején a francia megszállók kivonultak a városból, Szeged iskolaépületei igen leromlott állapotban voltak. Az épületeket megrongálták, a beren­dezést feldúlták, a könyvtárakat kifosztották, amihez a franciákon kívül az ott elhe­lyezett magyar katonai, majd 1919 nyarától az ellenforradalmi katonai alakulatok, Alsótanyán a szerb katonák garázdálkodásai is hozzájárultak. Az iskolaépületeket ezért használatba vételük előtt gyors ütemben helyre kellett állítani.

Hamarosan újabb, ezúttal személyi kérdések kerültek az oktatásügy előterébe. A trianoni béke következtében elcsatolt területekről megindult a tanítók és tanárok visszaáramlása Magyarországra. Ezért 1920-ban a közigazgatási bizottság megkere­séssel fordult az iskolaszékhez, hogy a 20 555/1919. VKM sz. rendelet értelmében a megüresedett tanítói állások betöltésekor a menekült tanítókat részesítse előnyben. Az iskolaszék azonban megjegyezte, hogy bár méltányos dologról van szó, sok helyet­tesi szolgálatos is állásra vár, akiket ki kellene nevezni. Iskolaszéki jelentés szerint 1920/21-ben 101 rendes és 14 párhuzamos osztályban folyt oktatás Szegeden. Községi tanító 85, állami kirendelt tanító 48, havidíjas tanító 20, elhalt, ill. nyugdíjazott 12, hadifogoly 2, katona 3, felfüggesztett tanító pedig 153 volt.69

64 Szegedi Napló 1919. máj. 8.66 Isksz. ir. 442/1919.66 Gaál End re: A szegedi munkásság forradalmi harcai 1918—1919-ben. In Tanácsköztársaság

Csongrád megyében. Kiadja a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád Megyei Bizottsága 1959. Dokumentumok 9.

67 Isksz. ir. 18/1920.58 Isksz. ir. 528/1919.69 Isksz. jkv. 1920. aug. 7.

2 6 6

A Csongrádi sugárúti iskola 13, a rókusi iskola 21, az iparostanonciskola 4 tan­termében folyt ekkor 44 osztály oktatása.70 Az iskolaszéki elnök állandó közgyűlési felszólalásának eredményeképpen 1921 februárjára végre visszatelepíthették az alsó­városi gyerekeket, a rókusi tanulókat pedig a Csongrádi sugárúti épületbe irányítot­ták át.71 Az év közepétől használatba vehették a móravárosi iskola épületét is. Ezzel párhuzamosan igyekeztek betölteni a megüresedett tanítói állásokat, pályázatokat írtak ki, az állami segélyben nem részesülő' tanerő pedig a városi tanács 1922-ben ho­zott határozata alapján városi segélyben részesült.72

Az 1926. évi VII. te. 5 ezer elemi iskolai helyiség létesítését irányozta elő.73 A háborút követően a városi hatóság is igen nagy figyelmet fordított az iskolahelyzet javítására. Mint érdekességet megemlíthetjük, hogy 1930-ban éppen a szegedi rókusi iskola megnyitása zárta az említett akciót; az ünnepélyes eseményen maga a vallás- és közoktatásügyi miniszter, Klebelsberg Kunó is részt vett.

A 30-as években előtérbe kerülő iskolaegészségügyi szervezést részben a Rocke- feller-alapból, részben a városi pénztárból igyekezett fedezni az iskolaszék.74 Elérték, hogy télidőben minden iskolában legyen legalább egy fűtött terem, ahol délutáni foglalkozást biztosíthatnak az egész nap dolgozó szülők gyermekeinek. Új tanítási módként bevezették a szabadban történő oktatást, hangsúlyozták a testnevelés fon­tosságát.75 Szociális kérdésekben az iskolaszék figyelme főleg a szegényebb családok körében terjedő tuberkulózis leküzdésére irányult. Kezdeményezték az orvosok szá­mának növelését a városban, melléjük tanítói képesítéssel is rendelkező védőnők alkalmazását szorgalmazták. A betegség elleni küzdelemben nemcsak a szülők fel­világosítását tartották fontosnak, hanem már az iskolaépületek tervezésekor is az „ép testben ép lélek” elvet igyekeztek szolgálni: száraz és világos legyen az iskola- épület, ahol biztosított a rendszeres szellőztetés is.76

A városi iskolai viszonyokat tükrözi, hogy 1935-ben az iskolaszék ismételten kérte a polgármestert, utasítsa a város mérnöki hivatalát az iskolaépületek karban tartására, mivel az iskolák igen elhanyagoltak, a háborús károk nincsnek még teljesen orvosolva.

Felismerve, hogy a város területén nagyszámú család fő megélhetési forrása a mezőgazdaság, törekedtek újjászervezni a gazdasági jellegű továbbképző iskolákat. Az alsóvárosi iskola 1937-ben gyakorló területet kapott a várostól 300 továbbképzős földműves tanuló képzésére.77 Az iskolaszék állami segély folyósítását is kérte a taní­tók tiszteletdíja és a kert korszerű felszerelésének céljaira.78

Az iskolaszék hatáskörébe tartozott az üres tanítói állásokra meghirdetett pályá­zatok alapján a tanítóválasztás, amelyet a tanfelügyelő jóváhagyását követően elfoga­dásra a minisztériumba terjesztettek fel. A tanítók alkalmazásánál gondot okozott

70 Isksz. jkv. 1921. márc. 9.71 A rókusi iskola régi épületében az 1921-ben Szegedre költözött és helyhiánnyal küszködő

kolozsvári egyetem egy részét költöztették be. Ma a SZOTE Anatómiai és Kórbonctani Intézet mű­ködik ott. Kossuth Lajos sugárút 40.

72 Isksz. jkv. 1922.73 Az 1926. évi Törvények Gyűjteménye. 1926: VII. te. a mezőgazdasági népesség érdekeit szol­

gáló népiskola létesítéséről és fenntartásáról. 211—220., RT 1926. évi 24 100/1926. VKM sz. ren­delet a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról szóló 1926: VII. te. 5., 7. és 10. §-ának végrehajtásáról., D r . K utas Sándor: A vidéki városok szervezke­dése. In: Városfejlesztési folyóirat. 1932. nov. 10. 1—2.

74 Isksz. jkv. 1937. okt. 21.75 Isksz. jkv. 1935. márc. 21.76 Isksz. jkv. 1938. dec. 16.77 Isksz. jkv. 1937. máj. 21.78 Isksz. jkv. 1937. jún. 24.

2 6 7

a kisegítő és helyettes tanítók alacsony bérezése. Mint az iskolaszék megállapította: „Szeged szűkkeblűsége megszégyenítő. Pesten a fizetés napi 6 pengő, Szegeden 1,50 pengő, és a református egyház is havi 80 pengőt nyújtott tanárjainak”.79 Az erélyes fellépésnek köszönhetően a polgármester az 1937/38. tanévtől havi 80 pengőben álla­pította meg a kisegítő tanárok illetményét.80

Egy iskolaszéki kimutatás szerint 1942-ben 79 rendes községi tanító és tanítónő, egy beosztott állami tanítónő és 15 helyettes, ideiglenesen megbízott tanítónő dolgo­zott Szegeden. Ekkor 16 megüressedett állást tartottak nyilván, 5 tanító pedig katoni szolgálatot teljesített. Utóbbiak helyére az iskolaszék ideiglenesen megbízott kisegítő tanítókat igyekezett állítani, akiket mielőbbi rendes tanítói kinevezésre terjesztettek fel az állami segélyek elnyerése végett.81

Az iskolaszék fő gondja és feladata a két világháború között is a város túlzsúfolt és elhanyagolt iskoláinak felújítása és bővítése 1942-ben polgármesteri határo­zattal az iskolaszék létszáma szavazás útján 40 főre bővült, miután beválasztottak oktatásügyben jártas városi polgárokat is.82 Erre a segítő adományozások ösztönzése és a város jobb tájékozódásának, tájékoztatásának biztosítása érdekében került sor A II. világháború ugyanis újabb megpróbáltatások elé állította a várost, a tanügyi hatóságokat és a lakosságot egyaránt.

A II. világháború már nemcsak hátországot jelentett a város és az ország számára, az itthonmaradó tanerőtől is fokozott helytállást követelt. 1943 tele különösen kemény volt a város tanulóinak és pedagógusainak egyaránt. A községi népiskolák se tűzifát, se szenet nem kaptak eleget, a tűzifa rossz minősége miatt több iskolában nem volt biztosított a kielégítő fűtés.83 A hadiesemények közeledtével az 1943/44. tanév kezdé­sét már két hónappal elhalasztotta a vallás- és közoktatásügyi miniszter. A bombázá­sok gyakorivá válásával az 1944/45. tanév kezdetén — a helyi viszonyokra hivatkozva — maga az iskolaszék kérte az iskolakezdés elhalasztását.84 Az iskolák katonai célokra történő igénybevétele már a front közeledésére utalt. A belvárosi leányiskola épületé­ben már 1942-ben kórházat rendeztek be, a tanulókat a Baross-gimnáziumban helyezték el.85 1943. december 20-án a móravárosi iskola jelentette, hogy épületét egy tüzérüteg parancsnoksága beszállásolására lefoglalta, igaz ugyan, hogy ez csak néhány napig tartott és az iskolát használható állapotban visszaadták.86 1944 márciu­sában rövidebb időre a németek már a város összes iskoláját lefoglalták, ezért Szeged iskoláiban szünetet rendeltek el. Miniszteri rendeletre március 31-én az ország egész területén be kellett fejezni a tanítást, és április 3-a és 5-e közt le kellett bonyolítani az évzáró vizsgálatokat. Szegeden azonban a legtöbb helyről jelentette az igazgató, hogy a tanévet befejezve vizsgálatot nem tudtak tartani, csak bizonyítvány osztás volt április elején.87 1944 októberében a háborús veszély miatt programot dolgozott ki a polgármester a város hadműveleti kiürítésére88, ahova 11-én be is vonultak a fel­szabadító szovjet csapatok.

November 6-án Pálfy György kultúrtanácsnok és Yalentiny Ágoston polgár- mester az iskolaélet mielőbbi megindítása érdekében újjászervezte a tankerületi 77

77 Isksz. jkv. 1937. szept. 16.80 Isksz. jkv. 1937. okt. 21.81 Isksz. ir. 794/1942.82 Isksz. ir. 135/1942.83 Isksz ir 542/194384 Isksz.’ ir! 380/1944!, jkv. 1944. aug. 24.85 Isksz. ir. 197/1944., 286/1944.88 Isksz. ir. 576/1947.87 Isksz. ir. 148/1944.88 Isksz. ir. 431/1944.

2 6 8

főigazgatóságot. Az iskolaszék vezetése ekkor dr. Becker Antal tankerületi főigazgató hatáskörébe került.89 A polgármester felhívására október 15-ig már valamennyi tanító jelentkezett iskolájában. (1945. április 15-ig megtörtént igazolásuk is.)90 Lassan az iskolák is benépesültek. Az iskolai élet megindításában, az oktatás feltételeinek biztosításában és tartalmi korszerűsítésében a szovjet városparancsnokság, valamint a demokratikus pártok is jelentős szerepet vállaltak.

Az ország tanügyét a minisztérium által kiadott rendelet szerint az 1935: VI. te. alapján szervezték újjá.91 Az 1944/45. tanév a Függetlenségi Front programjának népszerűsítése jegyében zajlott le.92 Felsőbb rendeletre 1945. június 14-én, a tananyag teljes elvégzésével kellett volna befejezni a tanévet93, Szegeden azonban sok helyen a vizsgák májusra való előrehozatalát kérték a felső tagozat részére, hogy a gyerekek minél előbb bekapcsolódhassanak a mezőgazdasági munkákba.94 Az iskolások nem­csak a háztáji munkában segédkeztek, hanem a város építésében, a romok eltakarítá­sában is közreműködtek. Az újszegedi és a józseftelepi iskola 50 felsőtagozatos tanulója pl. a Tisza pályaudvar romeltakarításán dolgozott.95

Az 1945. május 28-án újonnan választott iskolaszék tagságában 4-4 fővel kép­viseltette magát a Független Kisgazdapárt, a Magyar Kommunista Párt, a Polgári Demokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Magyar Szociáldemokrata Párt. Három tantestületi tagon kívül beválasztottak még felekezetenként egy-egy lelkészt, továbbá a tiszti főorvost.96

A felszabadulást követően nagy feladat várt az iskolaszékre. Ezúttal még nagyobb károkat kellett helyreállítania, és az iskolarendszert átszervezve kellett megindítania a tanítást. Az 1944/45. tanévtől 12 községi iskola működött Szegeden, de a Szilléri úti és a móravárosi kivételével mind más épületben kezdte el a tanévet.97 A ruhahiány és a tanulók munkába való befogása szintén nehezítette a normális iskolakezdést. A városban ráadásul tífuszjárvány lépett fel, ezért az iskolalátogatás biztosítása érde­kében el kellett rendelni a gyermekek védőoltását. A tüzelőhiány miatt hosszabb- rövidebb ideig sok helyen szünetelt a tanítás. 12 iskolában, 10 bérelt teremben 76 tanító kezdte meg a tanévet. A tüzelőanyagot a szülők adták össze.98

1946-ban kialakították Szeged törvényhatósági jogú város népiskoláinak új ügyrendjét, melynek alapján a községi népoktatási intézetek az iskolaszék hatósága alatt állnak az 1876: XXVIII. te. 9. § szerint. Az iskolaszék a helyi községi népiskolák felügyeletét látja el, a hivatali adminisztrációs munkákat pedig egy községi és egy állami tanító végzi. Hatáskörébe 13 népiskola, 96 szervezett tanítói állás és 12 altiszti állás tartozik.99 1947-ben megszüntették az állami gondnokságot, ennek feladatköre (az iskolák anyagi feltételeinek biztosításában eljárni) szintén a községi iskolaszékhez került.100

89 Isksz. ir. 447/1944.90 Isk sz . ir. 464 /1944 .91 R T 1945 . 56 000 /1945 . V K M sz. ren d elet a közoktatásügyi igazgatás m egszervezéséről

534— 535.99 Isk sz. ir. 12/1945.93 Isk sz. ir. 56/1945.94 Isk sz. ir. 76/1945.95 Isk sz . ir. 133/1945.96 Isk sz. ir. 796/1945.97 Isk sz. ir. 215/1945.98 Isksz. ir. 140/1945.99 Isk sz. ir. 244/1946.

109 Isk sz . ir. 45 /1947 ., 101/1947.

2 6 9

Az egységes iskolarendszer kialakítása céljából 1946-tól Szegeden is megindult az állami általános iskolák szervezése. Ebben az iskolaszék elnöki ügyköre a tanerő biztosítását szolgálta.101

1948-ban az iskolaszéki hivatal ügykörébe tartozott:

— tanerők szolgálatba állítása a megyei tanfelügyelőség útján;— szülői panaszok jegyzőkönyvezése és továbbítása az illetékesekhez;— felsőbb hatóságoktól érkezett ügyek intézése, továbbítása;— működési bizonyítvány kiadása;— a 13 községi iskola alkalmazottainak szabadságolása és más kérelmek

továbbítása;— az iskolaigazgatók dologi ellátásra vonatkozó kérvényeinek továbbítása;— hittan oktatók fizetése;— a bérjegyzéken feltüntetett fizetések szétosztása;— az altiszt túlóradíjának fizetése;— tanulók havonkénti létszámkimutatása;— kiutalt igazgatói tiszteletdíj kifizetése;— az iskolaszék összehívása, ügyek előterjesztése, határozat végrehajtása;— iskolai termeknek iskolai egyesületek részére való átengedése.102

1948. június 26-án az 1948:XXXIII. te. alapján Szeged város iskolaszékét is megszüntették.103 Az állami elemi népiskolák elsőfokú hatóságai az újonnan létre­hozott gondnokságok lettek.

Áttekintve Szeged város Községi Iskolaszékének négy főbb korszakra tagolható működését, megállapíthatjuk, hogy alapjában véve mindvégig három fontosabb kérdéskörre irányult tevékenysége:

1. A tankötelezettség megvalósítása, az iskolalátogatás biztosítása.2. Korszerű iskolaépületek létesítése, a város iskolahálózatának bővítése a túl­

zsúfoltság leküzdésére.3. Megfelelő tanerő alkalmazása, biztosítása, bérezése.A szegedi iskolaszék a kezdetektől következetesen munkálkodott a város iskola­

ügyének előmozdításáért, mégha ebbéli tevékenységét olykor a város, ill. az ország korlátozott gazdasági lehetőségei, — esetenként rendkívüli politikai helyzettel páro­sulva —- meg is nehezítették.

101 Isksz. ir. 344 /1947 .102 Isksz. ir. 429 /1948 .103 Isksz. jk v . 1948. jún . 26., ir. 461 /1948 ., 1948. év Hatályos Jogszabályai. 1948: X X X III. te.

a nem állam i isk o lá k fenntartásának az állam által va ló átvétele, az azokkal összefüggő vagyontár­gyak állam i tu lajdon ba vétele és szem élyzetének állam i szolgálatba való átvétele tárgyában. 73— 74. U gyanott: 80 000 /1948 . V K M sz. rendelet a nem állam i isk o lák fenntartásának az állam által való átvétele és az a zo k k a l összefüggő vagyontárgyak állam i tulajdonba vétele és szem élyzetének á ’lam i szolgálatba való á tvéte le tárgyában rendelkező 1948: X X X H I. te. végrehajtásáról. 658— 661.

2 7 0

Sze g e d v á r o s k ö z sé g i isk o l a s z é k é n e k e l n ö k e i 1869—1848

1869—1871.1871— 1872.1872— 1894. 1895—1898.1898— 1899. 1899.1899— 1915. 1915. febr. 1915—1933. 1933—1944.1944— 1945.1945— 1948. 1948.1948.

Dáni Ferenc Takács Mihály Kovács Albert Lázár György Pálfy Viktor Magyar János Faragó Ödön Kovács János Dr. Gaál Endre Dr. Tóth Imre Dr. Becker Vendel Dr. Szabó Lóránt Dobos László alelnök Simon József

PÖLÖSKEI FERENC

NAGY G Y Ö R G Y ÉS KORA*

Fiatalon, 1923. március 30-án 43 éves korában ragadta el a halál, de élete való­ságos történeti korszakokon ível át. Hiszen gyerekkora még az úgynevezett boldog Ferenc József-i időkre, a kiegyezés után felgyorsuló ipari, társadalmi fejlődés éveire esett, a századfordulón azonban, amikor Nagy György éppenhogy befejezte jogi tanulmányait, már megjelentek az 1867-ben megalkotott sajátos államalakulat, az Osztrák—Magyar Monarchia válságjelei, majd ezek kiteljesedve — és az első világháború által felgyorsítva — a monarchia válságához, felbomlásához vezettek.

Részese, sőt tevékeny alakítója lehetett az 1918. évi győztes polgári demokratikus forradalomnak és miként a demokraták, liberálisok közül oly sokan, inkább csak szemlélője a Tanácsköztársaságnak. A két forradalommal szembeforduló ellenforra­dalom hatalomrakerülése azonban már cselekvésre készteti. Régi programjának fel­újításával fordul szembe ezzel az új államrendszerrel.

Képviselői mandátummal, jobbára azonban anélkül is a politika sűrűjében maradt 1918-ig, s ezzel — az ellenzékiek közül — legfeljebb a szociáldemokraták és a polgári radikálisok büszkélkedhettek.

A történetírás hosszú ideig mostohán bánt a progresszió, a demokratikus, a libe­rális és a szocialista irányzatokkal. A polgári történetírás a felforgatás tűzfészkeit látta a dualista, illetve az ellenforradalmi államrendszert — vagy annak egyes elemeit — támadó, bíráló politikai irányzatokban, vagy azok képviselőiben, míg az 1918— 19-es forradalmakat, mint idegen anyagot ki akarta iktatni a nemzet testéből.

A dogmatikus történetírás palettáján viszont csak sötét és világos mezők létez­tek s a nem kommunista irányzatok — válogatás nélkül — a sötét mezőkbe kerültek. Tisza, Andrássy, Bethlen, Horthy csakúgy, mint például Jászi, a szociáldemokraták zöme, vagy Vázsonyi Vilmos, Áchim András, Rassay Károly, Rupert Rezső és termé­szetesen Nagy György is.

Az elmúlt évtizedek izgalmas és eredményes, a közvéleményt is tűzbe — lázba hozó történetírói eredményei, valóságos frontáttörést végezve, szinte a csodához hasonlatos módon nagyrészt megszüntették a két véglet, a történeti valóságtól távol­eső torzulásokat, hamis leegyszerűsítéseket.

Nagy történeti forrásfeltárással és korszerű történetfelfogással járható ösvényt vágtak az elhatalmasodott giz-gazok dzsungelében, megbízható tájékozódási ponto­kat találtak az eligazodáshoz. így van ez akkor is, ha egyes esetekben nem tekinthető megnyugtatónak az eszmetisztázás, ha esetenként — jól tudjuk — szemmel láthatóan előtérbe kerültek az idealizálás jegyei, vagy a kommunisták megítélésében helyenként a reálisnál erősebb kontúrokkal rajzolódnak a visszahúzó ellentmondások. Egyes jelenségek megítélésében viszont nehezebben oldódnak a görcsök, illetőleg nyilván­valóak megújult történetírásunk mulasztásai. Ide sorolható a Nagy György nevéhez

* E lhangzott 1987. ok tób er 13-án H ódm ezővásárh elyen a N agy G yörgy em lékülésen.

2 7 3

kapcsolódó köztársasági mozgalom, amely az első világháború előtti években élte ugyan virágkorát, de a hatósági terror ellenére továbbélt, sőt 1918. november 16-án, immár a meghatározó polgári demokratikus erők által győzedelmeskedett is. Majd az ellenforradalom viszonyai között is életrekelt, s csak a kegyetlen üldözés és Nagy György súlyos betegsége és halála után szorult vissza.

Joggal felmerülhet a kérdés: mi az oka annak, hogy ez a mozgalom és a nagy munkabírású, kivételes szervező készséggel és ragyogó szónoki erényekkel rendelkező Nagy György máig sem foglalhatta el méltó helyét a magyar nemzet panteonjában? Miért hallgatja el még a nevét is az 1918. évi polgári demokratikus forradalomról, illetve az ellenforradalmi rendszerrel szembeszegülőkről valló történeti irodalom jó része? Vagy 1918 előtt miért nem a teljes, a sokoldalú történelmi elemzés a megha­tározó nála, miért dominálnak az ellentmondások még ma is. Voltak persze ilyenek, de vajon a progresszió melyik irányzata, árnyalata volt mentes ezektől? Ezért úgy vélem: az okok mélyebbre nyúlnak és mostanság értek meg a feltételei az első objek­tív, reális összegzés számára. Nem lesz számunkra könnyű, mint ahogyan a régi beidegződések, megszokott sémák más esetekben is vissza-visszatérnek, de átütő erejüket elvesztve komoly értékzavarokat már eleve nem jelentenek. Főként inkább a felszínes publicisztika terén jelentkeznek.

De vajon miért késett a történetírói megújulás folyamatában is, tehát az elmúlt évtizedekben Nagy György reális történeti helyének megjelölése? Sőt annak átfogó kísérlete is? Ennek döntő okát én abban látom, hogy programjának középpontjában a magyar köztársaság kivívása, tehát a kiegyezés radikális bírálata, elvetése állt. S miként a vegyes lakosságú nemzetiségi területeken nevelkedett polgárság és értel­miség gondolkodásában általában, a magyar nemzeti jelleg erősítésének szándéka — jól tudjuk ma már — a nemzeti türelmetlenség jegyei nála is fellelhetők. Olyan ellen­zéki irányzat egyébként nem is létezett a korabeli Magyarországon, amelyik a magyar szupremácia elvét ne vallotta volna. Ám ott találjuk a programban az általános, egyenlő, titkos választójog, a progresszív adózás, földreform, a politikai szabadság- jogok biztosítása, önálló hadsereg, bank stb. demokratikus követeléseit is.

Hol rejlik tehát a „konfliktus” magva? Szerintem abban, hogy történetírásunk átütő erejű megújulása egybeesett a kiegyezési rendszer pozitív elemeinek egyoldalú, sőt kritikátlan értékelésével, újrafogalmazásával. Amikor előnyei, fényei kerültek gyakrabban előtérbe és árnyai, ellentmondásai alig-alig kerültek felszínre. Más szóval: a kiegyezés korábbi teljes elutasítását kimondva — vagy kimondatlanul egy ellenkező előjelű elfogultság váltotta fel. S ebbe igazán nem illeszkedett, nem illesz­kedhetett a köztársasági mozgalom kiegyezésellenes tartalma, a korabeli szintű, illetve azt esetenként meghaladó demokratikus programjával sem.

A főkérdés tehát 1918-ig maga a kiegyezés, pontosabban az Osztrák—Magyar Monarchia értelmezésének mikéntje a köztársasági mozgalom és Nagy György törté­neti szerepének megítélésében. De neve összeforrt az 1918. évi polgári demokratikus forradalomban betöltött pozitív szerepével és kivételes bátorságával a Horthy-kor- szakban. Csak ezután vonható meg a mérleg. Az eredmény azonban aligha kétséges. Mert nem vitatható a dualizmuskori köztársasági mozgalom összességében előre­mutató szerepe, nem a polgári demokratikus forradalomban betöltött meghatározó szerepvállalása és aktivitása, és vajon ki vitathatja az ellenforradalommal való bátor szembeszállását.

Vegyük ezért sorra a Nagy György által tevékenyen átélt korszakokat. Az első a kiegyezés kiépítése és működése. A második a kiegyezési rendszer megmerevítése az 1910-es évek elején és az első világháború. A harmadik az 1918. évi polgári demok­ratikus forradalom. S végül a negyedik, az ellenforradalom korszaka.

2 7 4

I.

A kiegyezés megítélése szinte évtizedeken keresztül a viták homlokterében állt. Már a kortársak körében is magasra csaptak körülötte a nézetkülönbségek, az eltérő felfogások, ellentétek. A dualizmus és az ellenforradalmi korszak vezetó'i és hivata­losnak tekinthető' történetírása piedesztálra emelte. Ellenzéke azonban — Kossuth, a szélsőbal, majd a századforduló utáni függetlenségi pártiak egy része, továbbá az 1918—19. évi forradalmak, majd a Komintern 1935. évi VII. kongresszusa, illetve a II. világháború kitörése után a kommunista ideológusok, a független, szabad, demokratikus magyar köztársaságért küzdve — természetesen politikai okok miatt is elvetették az Ausztriával megkötött, a közös, illetve a „közös érdekű” ügyeket magába foglaló 1867. évi kiegyezést. Lényegében ebbe a mederbe torkollott az 1950-es évek első felének történetszemlélete is, a történeti múltból előtérbe állítva a nemzeti, füg­getlenségi tendenciákat. Később ez esetben is az ellenkező véglet tört felszínre, ami — ha indítóokait és tartalmát tekintve nem is — végkövetkeztetésében a dualizmus hivatalos állásfoglalásához kanyarodott vissza. Az ipari fejlődést felgyorsító, ellent­mondásoktól mentes államalakulatnak tekintette a Monarchiát.

Az utóbbi évtizedek nyílt, érdemi szaktudományi vitái végül — legalábbis manap­ság úgy tűnik — általában megnyugtatóan tisztázták a korábban oly heves vita­kérdéseket.

A hosszú időt igénylő kiegyezési tárgyalások termékével, az Osztrák—Magyar Monarchiával kapcsolatosan kézenfekvő a nyugati, klasszikus polgári jogállamokkal történő összehasonlítás. Hiszen a kiegyezés lezárta Magyarországon a polgári forra­dalom korszakát, de nem oldotta meg annak több lényeges kérdését, mindenekelőtt az agrár-, a nemzeti és a nemzetiségi kérdést. E megkésve kialakult polgári állam- modell jellegére eleve rányomta bélyegét az 1848—1849. évi forradalom és szabadság- harc leverése, a polgári forradalom felülről való lezárása. A magyar birtokos nemesség és az osztrák burzsoázia kompromisszuma jórészt haladásellenes irányba tolta el a gazdasági, társadalmi, politikai élet jogi szabályozását. Különösen megmutatkozott ez a feudális eredetű és jellegű nagybirtokrendszer konzerválásában, a nemzetiségi kérdés rendezésében, a politikai szabadságjogok esetében, továbbá a királyi felség­jogok kiterjedt rendszerében, s a közös kormányzat sajátos, az uralkodótól függő státusában. Ennek ellenére a kiegyezés nagy előrelépést jelentett az osztrák abszolutiz­mushoz képest, mivel több liberális jogintézményt átvett az 1848. évi államrendszer­ből. Megemlíthetjük itt a beligazgatás viszonylagos szabadságát, a 48-as házszabályok, a sajtótörvény életbe léptetését és a sajtóvétségekben az esküdtszék illetékességét. Ide sorolhatjuk az 1878. évi liberális jellegű büntető törvénykönyvet, a Csemegi-kódexet, az ipartörvényeket, amelyek nemcsak elősegítették a kapitalizmus fejlődését, hanem elismerték a munkásosztály sztrájkjogát is.

1867-ben, s főként utána a döntő kérdés abban állott, hogy a kiegyezésben rejlő ellentmondásnak melyik eleme az elsődleges, melyik a meghatározó? Az említett osztálykompromisszum-e, a maga jogi formáival, vagy a liberális jogintézmények? A dualizmus kori hatalmi-politikai folyamatok egyértelműen bizonyítják, hogy a libe­rális jogintézmények a 67-es osztályszövetség függvényét alkották. Ez az osztály­szövetség volt tehát a meghatározó, s addig tűrte a 67-es liberalizmust, amíg magát a kompromisszumot nem veszélyeztette. Alkalmasint 1867-ben, majd utána — amikor kezdetét vette Európa-szerte a XIX. század utolsó harmadának nyugalmi periódusa — a liberalizmus nemcsak hogy nem fenyegette a kompromisszumot, ellenkezőleg: a magyarországi kapitalista fejlődés nélkülözhetetlen feltételét jelentette.

A klasszikus nyugati polgári forradalmak radikálisan elsöpörték a feudalizmust, annak gazdasági, társadalmi rendszerét és politikai intézményeit. Lényegében egysé-

2 7 5

ges nemzeti államok születtek. Magyarországon viszont a nemesi vezetésű polgári forradalom számos feudális jogintézményt és jogszokást konzervált, és a hagyo­mányosan soknemzetiségű lakosságot is magába zárta.

A dualizmus életritmusában az 1890-es évek végén jelentkeztek azok a zavarok, amelyek később felerősödve aláásták annak tartóoszlopait. A parlamenti ellenállás ugyanis lehetetlenné tette a vámközösség meghosszabbítását Ausztriával, így bekövet­kezett az első kiegyezési, majd az évi költségvetési exlex is. Az új védőreform elfoga­dását pedig a kormányzó szabadelvűek egy részével is felerősödő ellenzék katonai­nemzeti engedményekhez kötötte. (Magyar ezredek felállítása a közös hadseregben, s itt a magyar vezérleti és vezényleti nyelv, zászló stb. bevezetése.) Ettől kezdve a dualizmus válsága állandósult, amihez a munkásmozgalom, az agrárszocialista és a nemzetiségi mozgalmak felerősödése is hozzájárult. Az 1890-es évektől kezdve jelent­kező kormányválságok ily módon 1905-ben kormányzati válsággá értek. A három évtizede hatalmon levő Szabadelvű Párt ugyanis vereséget szenvedett a januári válasz­tásokon. 1906-ban pedig a győztes koalíció került kormányra. Majd az 1910. évi választásokon a régi szabadelvűek diadalmaskodnak, s ezzel a dualista rendszer új szakaszához érkezik. Tisza István vezetésével megindul az 1867. évi kiegyezés liberális elemeinek felszámolása.

Nagy György 1879. november 5-én született Szászsebesen. A csíki havasok tövé­ben töltötte gyermekéveit. A középiskola elvégzése után jogi tanulmányokat folytatott és ügyvédi képesítést szerzett. De több újság munkatársaként is dolgozott, és irodalmi tevékenységet is folytatott. Verseskötetei, jogtudományi könyvei jelentek meg. 1906-ban függetlenségi párti programmal országgyűlési képviselőnek választották. Kitűnt műveltségével, szónoki erejével, határozottságával, a demokratikus eszmékhez vonzódó hajlamával. Eszmevilágába azonban belevegyültek a magyar hegemónia fenntartására irányuló törekvései, gondolatai is. Ady emiatt ekkortájt több ízben őt is tollhegyére tűzte. A demokratikus és nacionalista elemeket egyaránt magában hor­dozó ellentmondásossága, dilemmája azonban némileg csökkent, amikor 1908-ban Szappanos Istvánnal, Espersit Jánossal megalakította a 48-as Balpártot. Kivált ezzel a nagybirtokosok vezetése alá került függetlenségi pártból.

n.Az 1910-es években Lukács László és Tisza István kormánya revízió alá vonta

a kiegyezés után elfogadott számos, a gazdasági, társadalmi, politikai életet szabályozó törvényt, kormányzati rendelkezést.

A közös hadügyi vezetés sürgetésére Tisza István házelnök, a kormányzó Nemzeti Munkapárt tényleges vezetője 1912. június 4-én elfogadtatta a véderőjavaslatot, amely nagymértékben emelte a hadi kiadásokat, s az újonclétszámot. Az obstruáló és ellen­szegülő ellenzéki parlamenti képviselőket ugyanezen a napon — az érvényben levő 1848. évi parlamenti szabályok megsértésével — fegyveres erővel vezettette ki a par­lamentből.

A Nemzeti Munkapárt a júniusi parlamenti csíny után mindenekelőtt a dualiz­must fenyegető belső veszélyeken kívánt úrrá lenni. Sikere csodaeszközét elsősorban a minisztertanács s a törvényhozó parlamenti gépezet működtetésében látta. Erős egypárturalmi rendszer kialakítására törekedett. Nem is gondolt azonban arra, hogy a parlamenti élet megrekedése csupán jelezte a dualizmus gazdasági, társadalmi, politikai válságának elmélyülését. A tüneti kezelés emiatt maga is siettette a betegség további elhatalmasodását.

2 7 6

1912. október 31-én mindössze három perces ülés keretében az elnöki jogkör nagymértékű kiterjesztéséről és a parlamenti ó'rség felállításáról hoztak törvényt, mellyel egyszer s mindenkorra lezárult a magyarországi parlamentarizmus történeté­ben az obstrukció időszaka, amely több mint egy évtizeden át a parlamenti ellenzék kormányellenességének legfőbb fegyvere volt. Az obstrukció kétségtelenül megnehe­zítette ezalatt a hatalmon levő párt törvényalkotását, különösen a háborús felkészült­ség gátolta. 1912 májusáig azonban szinte kizárólagosan az uralkodó osztályok közötti ellentétek körére szűkült, nélkülözte ezért a szélesebb társadalmi befolyást. Nyugta­lanította ugyan a kormányokat, az egyes vezető politikusok pozícióját is megingatta, hatalmukat azonban nem fenyegette. A kormány törvényjavaslataival szemben jelentkező ellenzéki obstrukció Tisza házelnökké választása után találkozott először a parlamenten kívüli polgári ellenzék harcával és a munkásmozgalommal. Az obstruk­ció végleges letörése ezért 1912 őszén nem csupán a parlamenti ellenzéki pártok ha­gyományos fegyverét semmisítette meg, hanem a munkásosztály kormány elleni politikai harcának kereteit is szűkítette. A kialakuló új helyzet mind a parlamenti képviselettel rendelkező ellenzék, mind a munkásosztály számára új feladatok, s új harci eszközök kialakítását írta volna elő. Annál is inkább, mert a Nemzeti Munka­párt az obstrukció kiiktatásával nem fejezte be a belpolitikai élet eddigi formáinak, szabályainak revízióját, ellenkezőleg, csupán teljes átrendezésének feltételeit kívánta megteremteni.

Tisza az uralkodó osztályok politikusai közül elsőként ismerte fel a dualista rendszer bukásának fenyegető veszélyeit. E felismerésből fakadt konok makacssága, ezért szinte űzte, hajtotta a Nemzeti Munkapárt vezetőségét az egész belpolitikai rendszer átalakítására. Ezért vállalta a házelnökséget, majd később a miniszterelnök­séget is, s ezért küldözgette lankadatlan buzgalommal memorandumait az uralkodó­nak és a Monarchia közös külügyminiszterének, Berchtoldnak. Félt a trónváltozástól, s még Ferenc József idejében, vele egyetértésben akarta megszilárdítani a Monarchia kül- és belpolitikai helyzetét. Ez a meggondolás siettette céljai megvalósításában. Az 1912 évi Balkán-háború eseményei, a munkásmozgalom erősödő új hullámai, az antimilitarista és a köztársasági szervezkedések, a monarchia külügyi politikájának erősödő bírálata, s a nemzetiségek, különösen a délszlávok önállósodási törekvései az uralkodó osztályok előtt is felvillantották a dualizmust fenyegető veszélyeket.

A munkapárti kormány 1912. november 30-án beterjesztette a „csonka” parla­mentbe a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről, s a hadi szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatokat. A kivételes intézkedésekről 1912. december 9-én elfogadott törvény felhatalmazta a kormányt, hogy már a háború fenyegető veszélyeinek idő­szakában is alkalmazza a rendkívüli eszközöket. E törvény 9. §-a alapján a kormány megtilthatta új egyesületek alakítását, s betilthatta a különböző jellegű gyűléseket is. Előírta, hogy a kiadók még a megjelenés előtt kötelesek az ügyészséghez és rendőr- hatóságokhoz benyújtani a sajtótermékeket.

A hadiszolgáltatásokról szóló törvény célja pedig a gazdasági élet militarizálása volt, s háború esetére a katonailag fontos üzemek katonai felügyelet alá helyezését rendelte el.

A Balkán-háború idején, 1912 decemberére elkészült a kormány választójogi tervezete. A választójogi kérdés egy évtizede a belpolitikai érdeklődés homlokterében állt már, hiszen a századforduló után a szociáldemokrata párt mellett az ellenzéki pártok programjaikban is egyre jelentősebb szerepet kapott. Tisza a választójogi reform kapcsán nemcsak a magyarországi demográfiai, kuturális, szociális és nemze­tiségi viszonyokat tanulmányozta, hanem cikkeket is írt az osztrák képviselőházról. Elsősorban az általános választójognak az osztrák pártviszonyokra gyakorolt hatása

2 7 7

foglalkoztatta. Az osztrák példa követését a magyar uralkodó osztályok szempontjá­ból végzetes bűnnek tekintette. A magyarországi törvényalkotásban korábban jelentős osztrák, belga, francia hatás a választójogi törvénytervezet 1912. évi előké­szítésének időszakában nemcsak háttérbe szorult, hanem a magyar vezető körök számára veszedelmes, követésre alkalmatlan mintává változott. A speciálisan magyar jelleg kidomborításáról beszéltek. Ez azonban egyértelmű volt a nyugati polgári demokratikus vívmányok megtagadásával csakúgy, mint a hazai demokratikus célkitűzések elvetésével.

A Lukács- és a Tisza-kormány a belpolitikai rendszer átalakításában már 1914-ig megszigorította a sajtóra vonatkozó korábbi rendelkezéseket, az ellenzéki sajtótermé­kek terjesztését, átalakította az esküdtszék hatáskörét, tovább korlátozta az egyesülési és gyülekezési jogot.

A „csonka” parlament s a kormány a Nemzeti Munkapárt engedelmes eszköze­ként szinte olvasatlanul szavazta meg e téren az eléje terjesztett javaslatokat. A munka­párti hurrá-hangulatban egyre kevesebb gondolat maradt, végleg tovatűnt a korábban még fel-felbukkanó ellenvélemény, s a munkapárti mameluksereg Tisza élő bálvány­alakján csüngve, a vezér jeladására együtt fogott a polgári demokrácia megmaradt liberális vívmányainak megsemmisítéséhez.

Rövidesen napirendre tűzték az esküdszéki intézmény reformját is. Az 1913: XXXIY. te. már korlátozta az esküdtbíróságok hatáskörét azáltal, hogy a királyság államformája elleni bűncselekményeket kivonta hatáskörükből. Az 1914: XIII. te. továbbment ezen az úton. Módosította az esküdbíróság előtti eljárást, növelte a kúria hatáskörét. Az esküdtszéki reform — bár formailag továbbra is fenntartotta e bírói intézményt — új működési szabályzattal új alapokra fektette azt, s ezzel lénye­gétől fosztota meg. Az esküdteket ugyanis a hivatásos bíró elnöklete alá helyezte, sőt módot adott arra is, hogy a törvényszék új esküdtek részvételével megismételtet­hesse az esküdtszéki döntéseket. A reform változtatott a döntések jellegén is. Amíg ugyanis eddig az esküdtek igennel vagy nemmel csupán a vádlott bűnösségéről sza­vaztak, az új eljárás értelmében szakszerű jogászi feladványt is végezniük kellett. A tény- és jogkérdések feletti szavazás a büntető törvénykönyv ismeretét követelte meg, s nem nélkülözhette a büntetőeljárási gyakorlatot sem. A törvény így az esküd­teket ide-oda rángatható bábcsoporttá süllyesztette.

1913. november 11-én kezdődött a parlamentben az új sajtótörvény-javaslat parlamenti vitája. Készítői igyekeztek a sajtóeljárási jogszabályt a kormány liberális alkotásaként feltüntetni. A 44 szakaszból álló törvény azonban a sajtót kiszolgáltatta a kormányhivataloknak. A terjesztést szigorú feltételekhez kötötte, s engedélyezését a helyi közigazgatási bizottság első tisztviselőjére ruházta. Lehetőséget adott az egyes lapok utcai árusításának betiltására is. A szerkesztőknek a korábbi gyakorlattal szemben nemcsak az ún. köteles példányokat kellett bemutatniuk, hanem az árusí­tásra szánt minden egyes számot előre meg kellett küldeniük a fővárosi, megyei, köz- igazgatási bizottságnak, vagy a községi képviselőtestületnek. E szervek döntötték el: nincs-e a lappéldányokban olyasmi, ami a közrendet veszélyezteti, s terjeszthető-e. Az előzetes cenzúrát kiterjesztették az agitációban, különösen a munkásmozgalom fejlődése szempontjából jelentős falragaszokra is. A felelősségi szakasz pedig a kor­társak jellemzése szerint valóságos inkvizitorikus rendszer meghonosítását célozta. Eszerint ugyanis nemcsak az egyes kifogásolt cikkek szerzői felelősek azok tartal­máért, hanem mindenki, aki utasítással, adatokkal, felvilágosítással a szerzőt ellátta.

A Nemzeti Munkapárt azonban nem elégedett meg az 1896—97-ben kodifikált büntetőeljárási rendszer említett megváltoztatásával, az esküdtszék hatáskörének lényeges szűkítésével, az új sajtótörvény elfogadtatásával. Tervbe vette az anyagi

2 7 8

büntetőjog, az 1878. évi BTK liberális vonásainak felszámolását is. A minisztertanács 1913. március 10-én erre a célra bizottságot küldött ki. A büntető törvényhozás modern szükségleteire hivatkozva az uralkodó osztályok érdekeit jobban szolgáló, hatékonyabb büntetőjogi eszközök bevezetését tervezték. Az 1878. évi BTK átdolgo­zására azonban kevésnek bizonyult a világháború kitöréséig hátralevő egy esztendő, 1914 júliusában pedig amúgy is életbe léptették a kivételes hatalomról szóló 1912-ben elfogadott törvényt, amely mind az igazságszolgáltatásban, mind a közigazgatásban felszámolt minden liberális jogszabályt és jogszokást.

A Nagy György által az 1910-es évek elején alapított köztársasági párt, nem­zetközi, mindenekelőtt moszkvai és amerikai visszhangot kiváltott. A kivándo­roltak ugyanis Bostonban létrehozták a párt amerikai szervezetét. Azt már jól tudtuk — legfeljebb nem hangsúlyoztuk kellőképpen —, hogy Nagy György az őszirózsás forradalom győzelmi óráiban követelte a köztársaság azonnali kimondását, amitől a Nemzeti Tanács, a forradalom vezető testületé 1918 október végén, november elején még elzárkózott. Miként a fölött a tény fölött is átsiklunk, miszerint 1918. november 16-án a parlamentben ő olvasta fel a népköztársaságról szóló tervezet szövegét.

Nagy György 1910-ben Csíkszentmártonban lépett fel országgyűlési képviselő- jelöltnek. Ellenfele a Tisza-párti Incze Domokos plébános volt, akit Kossuth Ferenc is támogatott. A pálinkáshordóknak, a hatósági terrornak és Kossuth Ferencnek tudható be, hogy Nagy György 102 szavazattal alulmaradt a választáson.

1911-ben lapot indított Magyar Köztársaság címmel, majd megalakította az Országos Köztársasági Pártot. Nem sok reménnyel tehette ezt, hiszen a Tisza István­nal szembeforduló progresszió osztagai, a szociáldemokraták, a polgári radikálisok és az időközben önálló útra tért Justh Gyula és hívei is álmodozónak tekintették, tettét céltalan vállalkozásnak fogták fel. Tisza pedig egyenesen bolondnak tartotta. Ám a mozgalom veszélyét az adott társadalmi rendszerre az elsők között észlelte, hiszen miniszterelnöki kinevezését követően egyik legsürgősebb feladatának tartotta a dualizmust fenyegető köztársasági mozgalom szétverését. Kidolgozta a királyság védelméről szóló törvénytervezetet, az országgyűlés munkapárti többségével elfogad­tatta azt, a köztársasági pártot pedig feloszlatta. (Ezt az 1913:XXXIV. tc.-et egyes jogászkörökben „Nagy Gyurka lex”-nek nevezték.)

Ekkortájt értette meg Ady Nagy György fontos szerepét a magyarországi bel­politikai életben: „Gyönyörűségemtelik a Te bátorságodban. Bátor vagy s tarts ki, légy magyar, kultúrás és székely. Ha ezer cinikusság ért is: ma már Veled vagyok! Leiekem szüksége, óhajtása s a mai megkergült elvtelen és tudatlan magyar élet üzenteti velem, hogy Te ember vagy a talpadon.”

Nagy György az ellene foganatosított eljárás ellenére is kitartott elvei mellett, ezt tanúsítja a Kossuth Lajosról elnevezett új pártjának élén folytatott tevékenysége.

A háború utolsó szakaszában közeledett Károlyihoz, bár bensőséges viszony soha nem alakult ki köztük, holott a polgári demokratikus forradalommal teljes mértékben azonosult.

III.

Az 1918. október végén győztes polgári demokratikus forradalomnak ezúttal csak egyetlen mozzanatára térünk ki, mégpedig a legtöbb vitát fakasztó kérdéskörre. Ha ugyanis a polgári demokratikus forradalmat a magyar történelem szerves része­ként értelmezzük — másként nem is foghatjuk fel —, akkor feltűnnek előremutató elemei nemcsak a dualizmus késői szakaszához viszonyítva, hanem 1848-hoz képest is : a politikai szabadságjogok, az államforma, a nemzetiségi és földkérdés terén egyaránt.

2 7 9

Ha azonban kizárólag az 1918 novemberében megalakult kommunista párt programja szemszögéből vizsgáljuk a polgári demokratikus rendet — s az ötvenes évek történet- írását ez jellemezte —, akkor csupán hiányosságai, ellentmondásai tűnnek fel; nem tudott ugyanis úrrá lenni az ellátási nehézségeken, a munkanélküliség, az infláció pedig megnövekedett. Ráadásul a Jászi-féle nemzetiségi program — a Keleti Svájc eszméje — elkésett, hiszen a nemzetiségek immár az elszakadást proklamálták. A Búza Barna-féle földreform megvalósítása is késett, míg a politikai szabadság- jogokat kihasználva, az ellenforradalom szervezkedése felgyorsult.

IV.

Az ellenforradalom rendszerének kialakítása, külső és belső körülményei egyaránt jelzik, hogy állam- és jogrendszere, politikai gyakorlata egyfelől az 1910-es években kialakított, a kiegyezéshez képest új, annál merevebb, retrográd kormányzati rendszer elemeire épült, másfelől azonban korábban még ismeretlen intézményekkel, rendelkezésekkel és módszerekkel bővült. Az előbbiek sorában megemlíthetjük a régi közigazgatás, a bírósági szervezet, továbbá a kétkamarás parlament visszaállítását — ezeket azonban az ellenforradalom a maga jellegének megfelelően átalakította. Az utóbbiak közül jó néhány mindvégig érvényben maradt. Ide tartozik például a statárium, az internálás, a rendőri és a csendőri felügyelet rendszere, a demokratikus, a liberális és a szocialista irányzatok kegyetlen üldözése, az állampolgári jogegyenlőség megsértése, majd a harmincas évek végétől annak felszámolása stb. Hogyha még azt is figyelembe vesszük, hogy az ellenforradalom politikai gyakorlata, fegyveres alakulatai, szélsőjobboldali szervezetei még az újonnan kialakított jogrendszert is gyakorta megsértették, figyelmen kívül hagyták, akkor megállapíthatjuk, hogy nem egyszerűen az 1918 előtti belpolitikai rendszer állt vissza, hanem éppen a jelzett jelenségek léte, feltűnően nagy szerepe miatt az államelméletben kezdettől jelen voltak fasiszta elemek is. Vagyis az ellenforradalmi rendszer két pillérre épült. Egyfelől az 1910-es évek Tisza István-i rendjére, amely az 1867-es belpolitikai kormányzati rendszer retrográd átalakítását tartalmazta, másfelől a forradalmak leverését követő, fasiszta elemeket is magába záró politikai és joggyakorlatra.

Az 1918 előtti viszonyokhoz képest megváltozott a hatalom közvetlen társadalmi bázisa is, Bethlen és politikus társai — a hagyományos uralkodó osztályok képviselői — ugyanis nyíltan vallották, hogy az újabb forradalmak megakadályozásának nél­külözhetetlen feltétele a rendszer bázisának kibővítése a középrétegek különböző csoportjaival és politikai szervezeteivel. A hagyományos uralkodó osztályok — a nagybirtokosok és a nagytőkések — csak így tudják megőrizni gazdasági és politikai hatalmukat. A középrétegek egyes csoportjaira támaszkodó szélsőjobboldali pártok, szervezetek, egyesületek azonban, amikor tehették, a maguk politikai vezető szerepé­nek megszervezésére törekedtek. Erre különösképpen a harmincas évektől kezdve nyílt lehetőségük, ami együtt járt a totális fasiszta rendszer kiépítésének igényével.

Nagy György az ellenforradalom első éveiben — amelyek egyben életének utolsó évei is voltak — újra hitet tett mély demokratizmusáról. Ismét kísérletet tett a polgári demokratikus elvek alapján a köztársasági párt megalakítására és megszervezésére. A Horthy-rendszer azonban mindezt épp olyan brutalitással meghiúsította, mint a polgári radikálisok vagy a szabadkőműves páholyok működését. A köztársasági propagandát a forradalmi szellemmel azonosította, amelyet — folyvást hangoztatta ezt — mint idegen anyagot, ki kell irtani a nemzet testéből. Több jogszabályt is alko­tott, amelyekben nemcsak a forradalmak tisztségviselőinek felelősségre vonását

2 8 0

rendelte el, hanem azokét is, akik eszméikkel, tevékenységükkel a forradalmakat előkészítették.

Nagy Györgyre kétszeresen is súlyos megpróbáltatások vártak. Régi és új „bűnei” miatt állandó zaklatásnak volt kitéve. József körúti lakásában egymást érték a ház­kutatások, kihallgatások. Betegsége egyre inkább elhatalmasodott rajta. Maradék erejét meggyőzó'dése szolgálatába állította. Vállalta Károlyi Mihály — és általa a polgári demokratikus kormányzat — védelmét az ellene indított hűtlenségi perben, pedig őt magát is bármikor perbe foghatták volna. A védelem több száz oldalas kéziratát már félig bénán írta, illetve vakon diktálta. Tudta, hogy betegsége gyógyít­hatatlan. Megírta búcsúlevelét és öngyilkosságra készült. A levelet azonban megtalál­ták. A letartóztatására kiadott parancsot csak betegsége miatt nem foganatosították.

1923. március 30-án halt meg. Fia szerint utolsó szavai ezek voltak: „Jövök már hozzád, Kossuth Lajos.” Negyvenhárom évet élt, de jóval több haladó politikai tette, erénye volt, mint amennyit történettudományunk ma számon tart.

281

I r o d a l o m

Magyar Köztársaság 1911., 1912. és 1913. évi számai Kossuth Lajos Lapja 1913. évi számaiBerta T ibor: A köztársasági mozgalom története a Dél-Alföldi régióbanBorszéki G yörgy: Küzdelem a Magyar Köztársaságért. Új Látóhatár 1987. 3. szám. 306— 315. p. Bónis G yörgy: Nagy György és az 1914 előtti magyar köztársasági mozgalom, Budapest 1962. H ajdú T ibor: Az 1918-as polgári demokratikus forradalom Budapest 1968.JÁszi Oszkár: The Dissolution o f the Habsburg Monarchy, Chicago 1929. — Magyar kálvária,

magyar feltámadás, München 1969.J uhász N agy Sándor : A magyar októberi forradalom története, Budapest 1945.Magyarország története, 1890— 1918,1—II., Főszerkesztő H anák Péter, Budapest 1978.M érei G yula : A magyar októberi forradalom és a polgári pártok, Budapest 1969.Pölöskei F erenc: Tisza István, Budapest 1985.

2 8 3

FÖLD VÁRINÉ KOCSIS L UCA

A Z 1929-E S T Ö R V É N Y H A T Ó S Á G I V Á L A S Z T Á S O KSZEGEDEN

A SZEGEDI TÖRVÉNYHATÓSÁG AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER KÖZIGAZGATÁSI HIERARCHIÁJÁBAN

Szeged közigazgatási területe (816 km1 2) és jogállása (törvényhatósági jogú szab. kir. város) a polgári kori közigazgatási hierarchiában a trianoni határmegállapí­tás után sem módosult. Határvárossá válása, gazdasági vérkeringésének lelassulása azonban a két világháború közötti korszakban meg-megújuló reformtörekvéseket indított el a szegedi közigazgatás vonatkozásában is.

A közigazgatási terület bó'vítésére irányuló kezdeményezések, Nagy-Szeged, Szeged megye létrehozásának tervei — a korszakot végigkísérő reformtörekvések helyi visszhangjaként — a szomszédos közigazgatási egységek, különösen Csongrád vármegye és Szentes tiltakozását váltották ki.1 A város közigazgatási szervezetét és működését továbbra is az a törvényhatósági törvény (1886:21. te.) szabályozta, amely egy Kalap alá vonta a középszintű közigazgatás egymástól nagyon eltérő funkciójú egységeit: a vármegyei és a városi törvényhatóságokat. A városok bonyolultabbá váló igazgatási és gazdálkodási tevékenységét előmozdította volna az önálló városi törvény megalkotása. Erre azonban a korszakban nem került sor, jóllehet sürgetése a városok (11 törvényhatósági jogú és 45 rendezett tanácsú város) szervezkedésének egyik fő célja volt. Szeged is bekapcsolódott a Magyar Városok Kongresszusa, majd Szövetsége tevékenységébe. Pálfy Jószef polgármester 1936-tól az országos választ­mány alelnöki tisztségében kezdeményező erővel próbált hangot adni a városi érdekeknek.2

A városi törvényhatóságok a belügyminisztérium felügyelete alá tartoztak. A kormány helyi képviselőjét, a főispánt a belügyminiszter előterjesztésére a kormány­zó nevezte ki és mentette fel. A korszakban leghosszabb ideig, 12 évig Aigner Károly ült a szegedi főispáni székben (1920. május 29—1932. augusztus 30.), akinek fel­ügyelete alatt a törvényhatósági bizottság, a város autonóm jogait megtestesítő „köz­gyűlés” teljes újraválasztása 1929-ben megtörtént.

A helyi önkormányzatok és a kormány viszonyának rendezése e korszakban is döntő hatalmi, politikai kérdés volt. A törvényhozást mindvégig foglalkoztatta a köz- igazgatás átfogó reformja, ez azonban elmaradt. Mindössze átmeneti, ideiglenes, részleges szabályozásokra került sor, amelyek az autonómia szűkülését és az állami fennhatóság szélesülését eredményezték.

1 CsmL Kgy. jkv. 1922 — 485. sz. — Szeged v. főisp. ir. 1929 — 284. sz. — Szegedi Friss Hírek 1924. júl. 16., Szegedi Szemle, 1928. ápr. 7. és 14. sz. — A kérdésről bővebben lásd R uszoly József: Szeged megyétől Nagy-Szegedig. Szeged, 1987.

2 „A városok eljutottak a teljesítőképesség legszélső határáig” — Pálfy érdekes beszéde a Városok Kongresszusán, ahol a szövetség alelnökévé választották. Délmagyarország, 1936. dec. 17. — „Hozzászólási jogot kérnek a városok a városi vonatkozású törvényjavaslatokhoz” — Pálfy Jó­zsef szegedi polgármester előterjesztése a Városok Szövetsége választmányi ülésén. Délmagyarország, 1942. szept. 5.

2 8 5

A törvényhatóság fölötti kormányzati felügyelet erősödését tükrözi a városi közigazgatási szervezet két leglényegesebb változása, amely a rendőrség államosítá­sával és az önkormányzati szervek — a korszakban egyszeri alkalommal történő — általános újjáalakításával következett be. A belső rend védelmére sürgősen államosí­tott rendőrség — az 1919. október 1-jei 5047/1919. sz. törvénypótló szükségrendelet alapján — Szegeden november 16-án kezdte meg működését. Kevésbé sietett a kor­mányzat a helyi autonómiák újjászervezésével. Jóllehet a közigazgatás reformja 1919 és 1944 között minden kormány programjában szerepelt, az 1920 óta ígérgetett átfogó reform helyett mindössze a „közigazgatás rendezéséről” szóló törvény született meg 1929 júniusában (1929:30. te.). így került sor törvényhatósági választásokra Szegeden.

A „RÉGI” ÉS AZ „ÁTMENETI” KÖZGYŰLÉS

Az új törvényhatósági bizottság megalakulásáig (1929. november 19-ig) a régi — az 1886:21. te. — szellemében, az 1903-as szegedi Szervezeti Szabályrendelet előírásai szerint, az 1913-ban választott törvényhatósági bizottság gyakorolta a város autonóm jogait. A régi önkormányzati működés folytonosságát — a dualizmuskori közigazga­tást visszaállító 1919. augusztus 8-i 3886/1919. ME. sz. rendeletet követően — több jogszabály erősítette meg (1923:4. te., 204/1924. ME. sz. rendelet, 1928:36. te.). Az ellenforradalom felülkerekedését követően a régi közgyűlés összehívására, 15 hónapi szüneteltetés után, 1920. június 23-án került sor.

A régi összetételű (fele részben virilis, fele részben választott), eredetileg 280 tagú th. bizottság első ülésén a város fő tisztviselőin és vezető hivatalnokain (20 fő) kívül 137 th. bizottsági tag jelent meg. Már az első közgyűlésen felmerült a bizottság felfrissítésének igénye, legalább a virilisek új névsorának összeállítása alapján3. 1926 őszétől azután — a közgyűlés egyik főszereplőjének, Wimmer Fülöpnek ez- irányú indítványára — másfél évig vita tárgyát képezte helyi és országos fórumokon egyaránt.4 A kérdésben kialakított vélemények a törvényhatósági reform elodázha- tatlanságát és a reformmal kapcsolatos kormányzati intézkedések huzavonáit tük­rözték. A tanácsnak, élén Somogyi Szilveszter polgármesterrel végezetül sikerült a közgyűlést úgy befolyásolnia, hogy — eltérően más városok (pl. Debrecen) példáitól, ahol időközi választással próbálták pótolni a kormány késedelmességét — Szegeden csak a kormányzati intézkedéseket követően kerüljön sor a th. bizottság felfrissí­tésére.5

Az ún. rögzítő törvény (1928: 36. te.) értelmében 1929 januárjában csak a köz­gyűlés virilis csoportjában történtek változások az újonnan összeállított virilis név­jegyzék alapján — a választott bizottsági tagok mandátumát „átmenetileg” (1 évvel) ismét meghosszabbították. A törvény a virilisek számát csökkentette, mégpedig úgy, hogy csak annyi virilista behívását tette lehetővé, ahány virilis városatya a törvény kihirdetése napján, 1928. július 28-án a th. bizottságban volt. Szegeden ez a "szám 92-ben rögzült. A véletlen hozta úgy, hogy a választott tagok száma is 92 volt. így az átmeneti közgyűlés 184 tagot számlált, 96 fővel kevesebbet, mint amit a Szervezeti Szabályrendelet előírt.6

3 CsmL Kgy. jkv. 1920—98. sz.4 CsmL Kgy. jkv. 1926 — 504. sz. Délmagyarország, 1926. szept. 8., 1927. dec. 13., 1928.

jan. 20. „Rassay Károly interpellációja a szegedi közgyűlés felfrissítéséért”3 CsmL Kgy. jkv. 1927 — 659., 1928 — 39. sz., Délmagyarország 1927. dec. 29. — Debrecen

története 1919 — 1944. 4. köt. Szerk. Tokody Gyula. Debrecen, 1986. 225. old.6 Délmagyarország, 1928. aug. 26., szept. 23.

2 8 6

A közgyűlésnek ez az átmeneti felfrissítése is érdeklődést keltett, élénkebbé tette a testület munkáját. Újraválasztották a közgyűlés bizottságait (18 bizottságot). Ennek előkészületeiben élénkebbé váltak különböző politikai pártok (Városi Párt és ellenzékiek), csoportok, törvényhatósági frakciók (pl. a kereskedők). Az átmeneti közgyűlés működését alapvetően mégis a polgármester, az őt kiszolgáló tanács és hivatali apparátus szerepének, súlyának megnövekedése határozta meg.7

A KÖZIGAZGATÁS RENDEZÉSE 1929-BEN: AZ 1 9 2 9 : 3 0 . TÖRVÉNYCIKK

A helyi hatalmi testületek teljes újraválasztását az 1929:30. te. szabályozta. A törvény elnevezése, „A közigazgatás rendezése” , nem hagyott kétséget afelől, hogy a közigazgatás régóta ígérgetett átfogó reformja ezúttal is halasztást szenvedett, mindössze az önkormányzati testületek újjáalakításáról rendelkezett. Erre vonat­kozóan korábban már több törvényjavaslat készült — minden kormány belügymi­niszterének nevéhez fűződött egy — törvény azonban csak a Scitovszky Béla által 1928. július 14-én beterjesztett javaslatból lett, egy év elteltével. A politikai és szak­értő közönséget leginkább az első, a legátfogóbb javaslat mozgatta meg az 1920-as választások után. Mivel ez a Kisgazdapárt politikai törekvéseit fejezte ki — a vá­lasztójog kiterjesztését, a titkosság elvét, a virilizmus háttérbeszorítását célozta — és a törvényhatóságok szabályozásánál külön teret szentelt a városoknak, megbukott a nagybirtokosok és a vármegyék ellenállásán.8

Szeged polgármestere 1921 novemberében egy belügyminiszteri kérdőívre vá­laszolva fejtette ki véleményét a fentiekkel kapcsolatban. Fontosnak tartotta a vár­megyei és a városi törvényhatóság megkülönböztetett szabályozását, a törvény- hatósági bizottság létszámának lényeges csökkentését (120 főre). A bizottság össze­tételére vonatkozóan javasolta, hogy a választott bizottsági tagok az 5 foglalkozási ágat a városi lakosságon belüli számarányukhoz megfelelően képviseljék (Szegeden: honorácior 10%, iparos 23%, kereskedő 13%, őstermelő 38%, napszámos, munkás 16%). Javasolta továbbá a virilisek számának egyharmadra apasztását, a választá- sos virilizmus bevezetését; az érdekképviseletek küldöttei, a tanács tagjai és a város vezető hivatalnokai, az állam és tudományos intézetek vezetői, a felekezetek főpapjai bevonását; a választójog kiterjesztését (de csak a férfiak számára). Végezetül hang­súlyozta az új bizottság által megejtendő tisztújítás sürgősségét, „mert ezt a nép hangulata már országosan követeli...”9

Ismeretes, hogy a Bethlen-kormány a gazdasági stabilizáció és a politikai kon­szolidáció megteremtésére irányuló törekvéseknek biztosított elsőbbséget. Szigorú takarékosságra hivatkozva megszüntette az önkormányzatok pénzügyi önállóságát (1924: 4. te. és 1927: 5. te.). A választójog szűkítésével (1925: 26. te.) és a felsőház visszaállításával (1926: 22. te.) a parlamentet alkalmassá tette a konzervatív reform- politika szentesítésére. Ennek betetőzéseként került sor „a közigazgatás rendezésére” ,

7 „Ki választja a közgyűlést, a polgárság vagy a városi tanács?...” Délmagyarország, 1927. dec. 29. — „Kritika nélküli szavazógéppé öregedett a közgyűlési többség...” Szegedi Szemle, 1928. nov. 10., 17., dec. 15., dec. 31. sz. — Csodavárás, Somogyi Szilveszter dr. érdekes nyilatkozata az „átmeneti” közgyűlésről. írta: G erő D ezső. Szegedi Szemle, 1928. dec. 31. sz. 5. old.

8 A törvényhatóságokat érintő reformjavaslatokról lásd Csizmadia Andor: A területi önkor­mányzatiintézmények Magyarországon a XX. század első felében. In: Az állam és jogintézmények változásai Magyarországon a XX. század első felében (Jogtörténeti Értekezések 13. sz.) Szerk. K o­vács K álmán. Bp. 1983. 7—21.

9 CsmL Szeged v. főisp. ir. 1921 — 651. sz.

2 8 7

mely azt a célt szolgálta, hogy a helyi hatalmi testületek is engedelmessé és alkal­massá váljanak a kormánypolitika szolgálatára.10

A törvény előkészítésébe a kormány a vármegyéket (a Történelmi Vármegyék Országos Bizottságát) széleskörűen bevonta, a városok érdekképviseleti szervét (a Magyar Városok Országos Kongresszusát) azonban mellőzte. A Városok Kong­resszusa mégis készült a véleményezésre, a szegedi polgármesterhez is több körleve­let küldtek és kérték javaslatait. Somogyi Szilveszter azonban — ismereteink szerint — nem foglalkozott a körlevelekkel, a javaslatot vitató miskolci értekezletről pedig a főjegyző, Tóth Béla számolt be a Szegedi Szemlében.11 A polgármester véleményét a Délmagyarország tudósítója így összegezte: „Somogyi Szilveszter azt vallja, hogy inkább legyen rossz a törvény, csak legyen a kormánnyal való viszonyunk jó ...”12

A tanács és a közgyűlés várakozó álláspontra helyezkedett. Pedig a szegedi tanácshoz is megérkezett Sopron polgármesterének támogatást kérő azon átirata, mely szerint a soproni th. bizottság nehezményezte a városok és vármegyék egy ren­delkezés alá vonását, továbbá ellenezte „a városi polgárság történelmi jogának meg­szorítását” . Ezt követően került sor az 1928 decemberi közgyűlésre Szegeden. Itt a tanács előterjesztette Bodnár Géza th. bizottsági tag hasonló szellemű indítványát. Az indítványozó 10 pontban fogalmazta meg javaslatait és kérte a tanácsot a javas­latok bővítésére a készülő törvénnyel kapcsolatban. A közgyűlés, a tanács javasla­tára, napirendre tért az indítvány felett azzal az indoklással, hogy „idő előttinek látszik, hogy a közgyűlés foglalkozzon vele...”13

A közigazgatási törvényjavaslat előkészületei, az azt megelőző főispáni és pol­gármesteri bizalmas értekezletek hírei 1927 őszétől választási készülődést indítot­tak el Szegeden. A progresszív erők csalódottságára már ekkor fény derült.14

A törvény 1929. június 29-én lépett életbe. Bár az 1886-os törvényhez hasonlóan együtt szabályozta a vármegyei és a városi törvényhatóságokat, a törvényhatóságok szervezetére és működésére vonatkozóan lényeges változtatásokat tartalmazott.15 16 A változtatások a kormányzat központosító és szakszerűségi törekvéseit tükrözték.

Lényegesen csökkent a th. bizottság létszáma. Összetétele differenciáltabbá vált. A választottak, a virilisek és a tisztviselők kategóriája mellett bevezette a szakszerű­ségi, vallásfelekezeti, érdekképviseleti küldöttek, továbbá az örökös tagok kategóriáit. Az összes választók küldötteinek száma csökkent, de a virilizmus is gyengült. A tes­tületi szervek hatásköre szűkült, az egyedi szerveké bővült: a közgyűlés hatáskörét részben az újonnan létrehozott kis létszámú operatív testületre, a kisgyűlésre ruházta; megszűnt a tanács, hatósági jogkörét a polgármester vette át. A főispán felügyeleti,

10 R omsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Bp. 1982.245—246.11 A Szegedi Szemle 1928. júliustól decemberig nagy teret szentelt a törvényjavaslattal kapcso­

latos vitás kérdéseknek: Pap R óbert: A közigazgatási reformjavaslat. Szegedi Szemle, 1928. júl. 21. 1—2. old.; Tóth Béla: A közigazgatási reformtervezetről. Uo. 1928. szept. 28. 2—3 old.; G erő D ezső: A közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat sérelmes részeiI—II. rész Uo. 1928. nov. 5.4—6. old., nov. 10. 7—8. old. L—g : A közigazgatási reformtervezet és a tisztviselőválasztások. Uo. 1928. dec. 1. 4—5. old.

18 Délmagyarország, 1929. jan. 17. 1. old.13 CsmL Szeged v. polg. m. ir. Tan. 1928 — 14 172. sz. — Kgy. jkv. 1928. — 671. sz. — Orszá­

gosan is a törvényjavaslat elleni mozgalom „néhány városatya szervezetlen akciójára zsugorodott” — kevés kivételtől eltekintve — „az autonómiák nem gyakorolták bírálati jogukat...” Az autonómiák bírálati joga c. vezércikk Délmagyarország, továbbá uo. „Pest vármegye és Szegedváros” c. cikk

14 D ettre János: Az önkormányzat halála. Délmagyarország, 1927. dec. 25. 7—8. old. — Peidl Gyula, a város szociáldemokrata országgyűlési képviselője véleménye egy beszámoló gyűlésen:„A törvénytől nem lehet várni sok jót...” Uo. 1927. okt. 4. 3—4. old. —- A munkásság közigazgatási reformot tárgyaló gyűlésének betiltása Szegeden. Uo. 1929. febr. 13.

16 Corpus Juris Hungarici. Bp. 1930. XXX. törvénycikk a közigazgatás rendezéséről. 333—407.

2 8 8

kinevezési és rendelkezési jogköre erősödött. Az autonómia legszembetűnőbb kor­látozása a kormány feloszlatási jogának törvénybe iktatása volt (állam érdekeit ve­szélyeztető magatartás, tartós munkaképtelenség vagy válságossá vált gazdasági helyzete miatt. 36. §. 1. pont). A közigazgatási apparátus erősítését, szakszerűbbé, modernebbé tételét szolgálták a törvény azon részei, amelyek megkíséreltek rendet tenni a hatósági fokozatok és eljárási szabályok rengetegében, továbbá a tisztviselői kar képzettségi szintjének emelését és a fegyelmi eljárást szabályozták.

A TÖRVÉNY SZEGEDI VÉGREHAJTÁSA, AZ 1929-ES VÁLASZTÁSOK

A törvény végrehajtási utasítása kötelezővé tette a törvényhatóságok újravá­lasztását és rendelkezett a törvényhatósági szervezet újjáalakításának módjáról is. Ennek előírásai szerint a főispán, és a polgármester azonnal intézkedéseket tett a választások előkészítésére. Júliustól megszűntek a nyilvános tanácsülések, a köz­gyűlési napirendeket a polgármester elnökletével zárt üléseken készítették elő.16 A főispán július 10-re rendkívüli közgyűlést hívott össze, melyen szabályrendeletet alkottak a választókerületi beosztásról (I—XXV. kerületet hoztak létre), továbbá az egyes választókerületekre eső bizottsági tagok és póttagok számáról. A törvény a vá­lasztandó tagok számát Szegeden, a lakosság számához igazodva, 72 főben állapította meg. A városban — az 1922-es beosztást alapul véve — 36 szavazókört alakítottak ki úgy, hogy minden szavazókörben 2 tagra és 1 póttagra kellett szavazni kb. ezer vá­lasztónak. A törvényhatósági választójog az országgyűlésihez igazodott, azzal a meg­szorítással, hogy 2 év helyett 6 évi egyhelyben lakás követelményét fogalmazta meg. A törvényhatósági választók névjegyzékének elkészítéséhez a város egy 1925-ös lakossági összeírást vetett össze az országgyűlési választók névjegyzékével.

Ennek alapján kb. 900 fővel csökkent a szavazásra jogosultak száma (35 500-ról 34 600-ra). Minden választóról külön nyilvántartási lap készült a főjegyzői hivatalban. Még a július 10-i közgyűlésen intézkedtek az örökös tagok kijelölésére hivatott bi­zottság megalakításáról.17 A törvény az örökös tagok számát 9 főben állapította meg. Közülük 5 főt még a régi közgyűlésnek kellett megválasztania, hogy biztosítsák a tör­vényhatóság folytonosságát. Erre 1929. július 17-én került sor. Az újonnan alakí­tandó közgyűlésbe delegált örökös tagok név szerint a következők voltak: Gróf Teleki Pál, Kószó István, Back Bernát, Menyhárt Gáspár, Kiss Ferenc.18 Ezután a törvényhatósági bizottság még több búcsúülést tartott. Október 23-án változatlan összetételben újraválasztotta a 24 tagú Központi Választmányt, amely a választói névjegyzékek törvényességét biztosította.19

Közben a virilisek választására is megtörténtek az előkészületek. Az adóhivatal összeállította a virilis választók névjegyzékét oly módon, hogy a megválasztandó 72 virilis jogú képviselő számának hatszorosát (432 + 10 fő) vette fel a névjegyzékbe.

A képviselők harmadik csoportjának létszáma 34 főt tett ki: szakszerűségi alapon 7 fő, vallásfelekezeti alapon 6 fő, érdekképviseleti alapon 21 fő.

16 A tanácsülések zárttá válása nemcsak a helyi sajtó tiltakozását váltotta ki. A Tiszántúli Hír­lapban is visszhangot kapott, összehasonlításul a nyilávos tanácsüléseket tartó Debrecen várossal —A nyilvánosság halála c. vezércikk. Délmagyarország, 1929. júl. 6., továbbá júl. 11. szept. 5. sz.

17 CsmL Kgy. jkv. 1929 — 367— 369. sz.18 Uo. 1929 — 374—378. sz.19 Uo. 1929 — 508. sz.

2 8 9

Az említett 9 örökös taggal és a tisztviselők reprezentánsaival (15 fő) az új tör­vényhatósági bizottságba 202 tag került.20

A törvényhatósági választások október—november hónapokban zajlottak le. Először a 72 virilis városatya megválasztására került sor október 18-án. A virilis választói névjegyzékbe felvett 432 fő az adókivetés összegének nagysága szerint kiala­kított 3 csoportban mindhárom csoport küldötteire szavazott. Szeged több mint 30 000 választópolgára november 3-án választotta meg 72 képiviselőjét a 202 tagú városi parlamentbe. November 12-ig megtörténtek az érdekképviseleti választások- is 21 mandátumra.

A választások kiírása a helyi politikai erők megélénkülését váltotta ki. A kor­mányzat a helyi választás politikamentességét hangoztatta, mondván, hogy itt nem pártok, politikai irányzatok, hanem a városi közös érdekeket szem előtt tartó jelöltek versengenek egymással. Valójában a választási porondra lépő jelöltek mögött az or­szággyűlési választásokon megküzdő „hagyományos” politikai pártok sorakoztak fel, még ha többszörös névváltozáson és alkalmi csoportosulásokon estek is át.

A várospolitikát a kormány elvárásainak megfelelően alakítók ill. e területen az ellenforradalmi célok megvalósítására törekvő különböző erők képviseletében a Nagy-Szeged Párt és a Külvárosi Párt lépett fel. A Külvárosi Párt nem titkolt célja a kispolgárság befolyásolása, a baloldali ellenzéki pártoktól való elhódítása volt. Ve­lük szemben, az általuk legveszélyesebbnek kikiáltott Szociáldemokrata Párt lépett fel, Városi Balpárt néven, miután szövetségre lépett a liberálisok baloldali szárnyá­val (Dettréék). A liberálisok jobbszárnya (Wimmerék), a Nagy-Szeged Pártot támo­gatta. A „keresztény nemzeti” erőknek a város életében nagyobb beleszólási lehető­ségét követelve, a katolikus színezetű jobboldali „ellenzéki” erők (keresztényszo­cialisták, Katolikus Kör, Baross Szövetség) beletagozódtak a Nagy-Szeged Pártba.

A virilis választók mindhárom csoportjában a Nagy-Szeged Párt jelöltjei ju ­tottak mandátumhoz. Bemutatásukra szolgáljon a következő névsor. I. csoportban: Aigner Károly főispán, Biedl Samu, Bruckner Ede, Pick Jenő, Wimmer Fülöp a finánctőke helyi reprezentánsai. Széchenyi István ügyvéd, az Ébredő Magyarok Egyesületének ismert helyi vezetője, II. csoportban: Glattfelder Gyula megyéspüspök, Somogyi Szilveszter polgármester, Dobay Gyula 1919 augusztusában kormánybiztos főispán, az „intranzigens” keresztény nemzeti erők vezetője. A III. csoportban: Ábrahám Ferenc építésvállalkozó, Landesberg Jenő a Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, Vértes Miksa nagykereskedő.21

Az október 27-re kiírt és november 3-án megtartott választások előkészületei többpárti küzdelmet tükröztek. A tövényhatósági választások módjának antidemok- ratikusságát az is bizonyítja, hogy Szeged több mint 30 000 választópolgára a 202 tagú helyi parlamentbe mindössze 72 tagot választhatott.

A Nagy-Szeged Párt választási felhívása az alsótanyai aratóünnepélyen, a város országgyűlési képviselőjének, Klebelsberg Kunónak jelenlétében hangzott el. Kle- belsberg kultuszminiszter, Glattfelder megyéspüspök és Aigner főispán beszédei „Szeged fejlődését és boldogulását” írták a Nagy-Szeged Párt zászlajára. Elhangzott a tanyai gazdákkal és a Külvárosi Párt erőivel való együttműködés igénye.22 A több 80 81

80 A törvény 205 főben állapította meg Szegedre vonatkozóan az új törvényhatósági bizottság létszámát. Ennél csak a debreceni volt nagyobb létszámú, 206 fő, mivel a tisztviselők eggyel többen voltak. (Ott több tanácsnok volt.) Ugyanakkor az új th. bizottság Szegeden 202 fővel alakult meg, a törvény előírásaitól eltérően 2 fővel kevesebb érdekképviseleti küldött és egy fővel kevesebb tisztvi­selő került a th. bizottságba. — Corpus Juris Hungarici Bp. 1930. 405—407. — CsmL Szeged v. főisp. ir. 1934 — 2108. sz.

81 Szegedi Új Nemzedék, 1929. okt. 15.88 Szegedi Új Nemzedék, 1929. júl. 16.

2 9 0

ezer hívő részvéteiével zajló zákányi búcsú is jó alkalomnak kínálkozott „az egymást megértő szellem” éltetésére, a belvárosi (Nagy-Szeged) párt, a nagykörúton kívüli Külvárosi Párt és a tanyavilágban ezekhez alkalmazkodó gazdapárt összefogásának hirdetésére.23 A Nagy-Szeged Párt hivatalos megalakulására augusztus 17-én került sor, amikorra a liberális párt jobbszárnyával is sikerült megegyezést létrehoznia.24

Legkorábban kezdtek készülődni a helyi képviselőtestületi választásokra azok az erők, amelyek önálló Külvárosi Párt égisze alatt kívántak indulni. A Petrik Antal vezetésével már korábban megalakult Külvárosrendező Nagybizottság újszegedi vándorgyűlésén éles kritikák hangzottak el a városi tanács politikáját illetően, külö­nösen a külvárosrészek elhanyagolt állapotát emlegetve. Körmendy Mátyás, a Keres­kedelmi és Iparkamara alelnöke, Tóth Imre kormányfőtanácsos munkaalkalmak te­remtését, a csatornázási munkálatok megindítását sürgette, és hangoztatta az önálló párttá alakulás fontosságát. Petrik Antal azt fejtegette, hogy „a munkásságnak is a Külvárosrendező Nagybizottságban van a helye, mert elsősorban az ő érdekeiért harcol...”25 A júliusban megindult propagandahadjáratuk össztüze a baloldal ellen irányult. Aratóünnepélyen, búcsún, külvárosi népkörökben agitáltak „a város és a kispolgárság érdekében dolgozó Külvárosi Párt” mellett és kérték a város „munkás polgárait” , hogy „tartsák távol magukat” a nemzetközi szocialistáktól és a radikáli­soktól.” 26

A Nagy-Szeged Párt és a Külvárosi Párt között augusztusban létrejött megállapo­dás után a városi kispolgárság lelkiismeretére hivatkozva hangoztatták, hogy „a bel­várost össze kell kapcsolni a külvárossal” , továbbá 8 oldalas programfüzetben sorol­ták fel és ismertették a várospolitika megoldást sürgető problémáit.27

A hivatalos jelöltek győzelméért a legnehezebb feladatot a Külvárosi Párt ma­gára vállalta: a munkáslakta kerületekben ellensúlyozni próbálta a szociáldemokraták befolyását. Nem véletlenül hangoztatták a felsővárosi közönség előtt a következőket: „...itt nem elvi, hanem osztályharc folyik. De a polgárság nem támogathatja azt a pártot, amelyik a sír szélére juttatta az országot. A Külvárosi Párt nem hatalmi kérdésre törekszik, hanem arra, hogy ebben a városban munka, kenyér és nyugalom legyen. A kispolgárság tehát a maga érdekét szolgálja, ha ezt a pártot segíti győze­lemhez...” 28 Szavazókörzetenként megszervezték az ajánlások gyűjtését. Petrik An­tal Móravároson, téglagyári munkások között agitálva és Klebelsbergnek a munka- alkalmak megteremtésében való érdemeit hangoztatva a következő figyelmeztető — majdhogynem fenyegető — szavakat m ondotta: „A Külvárosi Párt katasztert vezet az ajánló aláírásokról és ezt a katasztert megőrzi az elkövetkező évek során is...”29

A szociáldemokratákkal és a baloldali liberálisokkal való küzdelem esélyeit latolgatva döntöttek úgy a szegedi „intranzigens keresztény nemzeti erők” , hogy a Keresztény Községi Párt létrehozásának másfél éve melengetett tervéről lemondjanak és a személyi ellentéteket félretéve, 1929 júniusában beletagozódtak a Nagy-Szeged

23 Szegedi Új Nemzedék, 1929. aug. 17.24 „A párt céljául a főispán az országos politika kizárásával Szeged fejlesztését tűzte ki és e

cél érdekében tárgyalásokat kezdett a polgári pártok vezetőivel...” Szegedi Új Nemzedék, 1929. aug. 20.

25 Szegedi Új Nemzedék, 1929. jún. 4.26 „A külváros rendezési párt megkezdte nagyszabású propaganda munkáját” Szegedi Új Nem­

zedék, 1929. júl. 21. — A Feketeszéli Gazdakör aratóünnepe, Búcsú Kecskés-telepen. Uo. 1921. aug. 13. — Választmányi gyűlés az Alsóvárosi Népkörben. Uo. 1929. aug. 17.

27 „A polgári gondolatnak gerinces férfiakat kell bevinni az új th. bizottságba” Szegedi Új Nemzedék, 1929. okt. 5.

28 Szeged város kispolgárai a Külvárosi Párt mellett. Vasárnap délután tömeges népgyűlések voltak. Szegedi Új Nemzedék, 1929. okt. 15.

29 Szegedi Új Nemzedék, 1929. okt. 22.

291

Pártba. Bizonyára elősegítette az önálló párt indításáról való lemondást az a körül­mény is, hogy ekkorra már nagy intenzitással — és tegyük hozzá nem hatástalanul — folyt a Petrik-féle agitáció. A Külvárosi Párt ugyanazokat a kispolgári és középrétege­ket igyekezett befolyásolni, amelyekben a keresztény párt is tömegbázisra igyekezett szert tenni. A keresztény pártiak bizonyára kevésbé találtak meghallgatásra, mint a keresztény szólamokkal takarékoskodó, de szociális ígéretekkel annál inkább élő Petrikék.30 A Nagy-Szeged Párt „aranyközéputas” politikáját, a liberális párt jobb­szárnyával (zsidó nagytőkések) való egyezkedését bírálva követelték „a Nagy-Szeged Pártban helyet foglaló keresztény vezető férfiak akcióképességének” biztosítását.31 Végül csak Újszegeden könyvelhettek el igazi sikert, ahol a listavezető Karácsonyi Guidó plébános révén a keresztényszocialista mozgalom munkásrétegeket is befolyá­solni tudott.32

A fő frontvonal valójában az egységes párt (Nagy-Szeged Párt, Külvárosi Párt) és baloldali ellenzéke (Szövetkezett Városi Balpárt) között húzódott. Nyomatékosan felhívta erre a figyelmet a választások napján a szélsőjobboldali napilap: „...M a kell dönteni mindenkinek, hogy a nemzeti és polgári demokrácia útján akar-e haladni felfelé, vagy a nemzetközi demagógia lejtőjén akar csúszni lefelé az osztályuralom röhögő pionérjeinek farkasvermébe...”33

A Szociáldemokrata Párt választási előkészületeiről július utolsó napjaiban kezd­tek írni a helybeli lapok. Az ügyben Szegedre látogató központi küldött (Malasits Géza) nem véletlenül kereshette fel a szociáldemokrata kisiparosokat, Marosán Mi­lánt és társait. A Szociáldemokrata Párt a munkások mellett igyekezett a kispolgári rétegeket is befolyásolni és a párt számára megnyerni. A liberálisok balszárnyával létrejött szövetség során világossá vált, hogy a Külvárosi Párt kisajátította a szociál­demokraták korábban megfogalmazott várospolitikai követeléseit.34

A választások előestéjén összehívott népgyűlést, az MSZDP központi küldöttei­nek kormányt bíráló megjegyzései miatt, a jelenlévő rendőrtanácsos betiltotta és egy rendőrszakasz kivezénylésére is sor került.35

A választás eredményei a kormánypárt helyi képviselőinek döntő győzelmét hozták, 45 tagot juttattak be a küldhető 72-ből a th. bizottságba. A Városi Balpárt 15 mandátumot szerzett, ebből hat volt a szociáldemokratáké. Dani János, Lájer Dezső, Müller Dezső, Olejnyik József, Papp József és Valentiny Ágoston adhatott

50 Megállapításaink indoklására idézünk a Szegedi Új Nemzedék c. napilapnak a Keresztény Községi Párt létrehozásának tervét eltemető cikkéből: „Meghalt mielőtt megszületett volna a szegedi városi keresztény párt... Gazdauraimék ott künn a perifériákon félnek a templomon kívül a keresz­tény szótól..., Szeged keresztény társadalmának, szíve és akarata ellenére is, meg kell találnia az elhelyezkedést azokban a választási táboroknak, melyeknek a kontúrjai már meg vannak rajzolva... S várjanak türelemmel a legközelebbi alkalomig, amikor a 30 évesek korosztálya lép ki a keresztény gondolat programjával a fórumra,... akik megunták az egyhúrú embereket, akik új színt, új tar­talmat és célkitűzéseket fognak adni az ország második városának, s akik más szemüvegen keresztül nézik az élet jelenségeit és a magyar faj pusztulását, mint az öregek közgyűlése... Üdítő oázist a Külvárosi Párt jelent... A vörös baloldalt ennek segítségével tudjuk leginkább magunk alá gyűrni... Odaát minden ember a helyén van. Vigyázzunk, nehogy a szegedi városházán az történjen, amit Peidl Gyula és hívei akarnak...” —• Szegedi Új Nemzedék, 1929. júl. 28.

sl Szegedi Új nemzedék, 1929. szept 15.32 „Csak Újszegeden sikerült fellépni eredményesen a liberálisokkal lepaktált Nagy-Szeged

Párttal szemben, mert a város más részében lévő keresztény alakulatok vezetőit kötötte az a rever- zális, amint a választások tartalmára adtak...” — Szegedi Új Nemzedék, 1929. nov. 24.

33 Szegedi Új Nemzedék, 1929. nov. 3.34 A forradalmak időszakának kiemelkedő szociáldemokrata személyisége Czibula Antal

1927-ben megjelent könyvében „A gazdag város szegénysége” címmel foglalta össze a sürgető város- politikai teendőket.

35 Szegedi Új Nemzedék, 1929. okt. 29.

2 9 2

hangot a városi képviselőtestületben a szociáldemokrata követeléseknek, feltéve, ha nem vonta meg a szót tőlük az üléseken elnöklő főispán. Említést érdemel, hogy Felsőváros két szavazókörzetében csak balpártiakat választottak meg.36

Az egyéb kategóriákba tartozó tagok közül az érdekképviseletiek jelölése körül is támadtak nézeteltérések. A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamaránál két lista került előterjesztésre. Az elsőn két szociáldemokrata kisiparost is szerepeltettek. Az első listát megtorpedózó „polgári lista” (élén Keller Mihály gyufagyári igazgatóval) futott be a november 10-i szavazáson.37

Az ÚJ TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁG ALAKULÓ KÖZGYŰLÉSE,FŐBB BIZOTTSÁGAI. A KISGYŰLÉS LÉTREHOZÁSA

A választásokon szereplő politikai pártok, csoportok tevékenysége a közgyű­lés munkájára is rányomta bélegyét. Már az alakuló ülésen éles megvilágításba került az ellenzék elégedetlensége a választások eredményeivel kapcsolatban. A szociálde­mokrata ellenzéket nem hagyták szóhoz jutni. Lájer Dezső az alakuló ülésen napi­rend előtti felszólalásban kérte, hogy a munkásság tiltakozását — a választási vissza­élések miatt — deklarációba foglalva olvashassa fel. A főispán, miután felállással megszavaztatta a közgyűlést, 108 ellene, 50 mellette szavazatra hivatkozott, nem adta megy az engedélyt.38 A szociáldemokrata párttitkár ezen fellépésének közvetlen előzményét jelentette a szegedi munkásmozgalom azon fejleménye, melynek során a párton belüli baloldal a választási kudarc miatt megkísérelte a lájeri vezetés levál­tását.39 A keresztény jobboldali erők vezetői (Dr. Széchenyi István, Dr. Tóth Imre) hangosan befolyásolták a politikai jelentőségű napirendi pontok letárgyalását. Az új közgyűlés fontosabb bizottságainak (kijelölő bizottság, igazoló választmány, köz- igazgatási bizottság, kijelölő választmány) újraválasztása, továbbá az új törvény által előírt összeférhetetlenségi bizottság (30 tag) névsorának összeállítása, — leg­főképpen a kisgyűlés megalakítása adott alkalmat a közigazgatási kulcspozíciókon való osztozkodásra. A megújult kijelölő bizottság munkája nyomán az alakuló ülésen betöltésre került a 4 üres örökös tagsági hely (Vásárhelyi József, Kelemen Béla, Her- czeg Ferenc, Low Immanuel); Lőw Immanuel jelölése éles antiszemita megnyilvá­nulásokhoz vezetett, mire a főispán névszerinti titkos szavazást rendelt el, melynek eredménye 104 igenlő és 69 ellenszavazat lett.40

A ki gyűlés létrehozásának módját az 1929-es törvény részletesen körülírta. Ennek alapján az alakuló ülés megalkotta a kisgyűlésre vonatkozó szabályrendeletet. Lét*

36 Szegedi Új Nemzedék, 1929. nov. 5.37 Szegedi Új Nemzedék, 1929. nov. 10. — A választások eredményét, az új th. bizottság párt­

állás szerinti összetételét az egyes kategóriákban az I. sz. mellékleten szemléltetjük. — Itt jegyezzük meg, hogy a választott tagok (72 fő) kategóriájában a baloldali ellenzék számaránya Debrecenben csaknem azonosan alakult: Szeged 23 fő (ebből 6 fő szoc. dem. képviselő), Debrecen 24 fő (ebből 5 fő szoc. dem képviselő.) Debrecen története 1919—1944. I. m. 226. old. — Figyelemreméltó elemzés olvasható az 1929-ben újraválasztott szentesi képviselőtestület összetételéről Labádi Lajos tanulmányában, mely szerint a választott képviselői mandátumok (40) 60%-át az ellenzék szerezte meg Szentesen (24 mandátum, ebből 6 szoc. dem.) Tanulmányok Csongrád megye történetéből IV. Szerk. F arkas József Szeged, 1980. 133. old.

38 Délmagyarország, 1929. nov. 20.39 1929. november 18-án a szegedi szakszervezetek összvezetőségi ülésén bizalmatlansági indít­

ványokat fogalmaztak és fogadtak el a párttitkár és a párt VB ellen. — Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből 1919— 1944. Szerkesztette és a bevezetést írta Serfőző Lajos. Szeged, 1977. 145. sz. dokumentum, 293—295. old.

40 Itt jegyezzük meg, hogy Herczeg Ferenc jelölése miatt Móra Ferenc örökös tagságára nem is szavaztak. — CsmL Kgy. jkv. 1929 — 548—551. sz.

2 9 3

számát 24 főben állapították meg. Ebből 18 tagot a közgyűlés választott — előírva a szabályrendeletben, hogy 4 főt a virilisek, 4 főt a választók, 2 főt az érdekképvisele­tek küldötteiből, a többit tetszőlegesen a közgyűlés tagjai közül kell választani — 6 főt a főispán nevezett ki. A választott és kinevezett tagok mellé póttagok is kerültek. (18 + 6 fő).41 A kisgyűlésnek állandó tagja volt 6 főtisztviselő (a polgármester, a he­lyettes polgármester, a főjegyző, az a két tanácsnok, akit ide a közgyűlés delegált és a tiszti főügyész). A többi vezető tisztviselő a napirendtől függően vett részt a kisgyűlés munkájában. A közgyűléshez hasonlóan a kisgyűlés elnöke is a főispán volt, aki havonkénti rendszerességgel, de rendkívüli alkalmakkor ennél gyakrabban is összehívta a kisgyűlést. A kisgyűlés részben a th. bizottság hatáskörét vette át. Feladata a közgyűlés elé kerülő ügyek előkészítése volt, továbbá intézkedett mindazon ügyekben, amelyek kisebb jelentőségűnek minősültek és nem voltak az 1929-es tör­vényben a közgyűlés hatáskörénél tételesen felsorolva.42

A kisgyűlési jelölőlista több oldalról elégedetlenséget váltott ki. A Városi Bal­párt kiszorult a kisgyűlésből, annak ellenére, hogy a polgármester az utolsó tanács­ülésen (1929. november 16-án) megelőlegezte a baloldali ellenzéki pártok vezetőinek (Pásztor József, Lájer Dezső) bevonását. Pásztor József neve szerepelt ugyan a 36 fős tanácsi jelölőlistán, de törlését kérte, tiltakozásul az ellenzék teljes politikai elszi­getelése miatt.43 A kisgyűlés összetétele nem elégítette ki a keresztény alakulatok és a Külvárosi Párt vezetőinek igényeit sem. Mindkét tábor a Nagy-Szeged Párt által kisemmizettnek érezte magát. A kormány kiszolgálását és főleg a liberálisokkal kö­tött paktumot vetették szemére, ennek tulajdonítva „a zsidók és a finánckapitalisták” túlzott jelenlétét a város irányító testületében.44 Mindkét párt november végén ellen­zékbe ment át és erőteljes szervezkedésbe kezdett.45 46

41 CsmL Kgy. jkv. 1929—553. sz.44 A hatáskörök megoszlása nem bizonyult egyértelműnek, ezért 1933-ban újabb törvényben

tértek vissza e kérdésre. Az 1933: 16. te. nem a közgyűlés, hanem a kisgyűlés első és másodfokú hatásköreit sorolta fel tételesen. — Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Akadémiai K. Bp. 1976. 432. old. — Megjegyezzük, hogy a szegedi 1943-as szabályrendelet-tervezet az 1929-es törvényhez hasonlóan a közgyűlés hatásköreit sorolja fel, ezen túlmenően sorol minden ügyet a kisgyűlés hatáskörébe. A kisgyűlés másodfokú ha­táskörét azokban az ügyekben körvonalazza, amelyekben első fokon a polgármester járt el. — CsmL Szeged szab. kir. város Szervezeti Szabályrendelete. 1943. 19—21. old.

43 Döntését a következőképpen indokolta: „...Nem jelölt a tanács egyetlen munkásképviselőt és nem gondoskodott a kisiparosok megfelelő képviseletéről. A kisgyűlés...legnagyobbrészt olyan közgyűlési tagokból fog állni, akik várospolitikailag osztják a tanács felfogását, s így előreláthatólag nem lesz ott talaja nyílt ellenzéki hangnak, fenntartás nélküli bírálatnak, de kezdeményezésnek sem ...” Délmagyarország, 1929. nov. 30.

44 A politikai színképet jól tükrözi a keresztény napilap választási eredményeket mérlegelő cikke: „... A municipális autonómiát erősen megnyirbáló új közigazgatási törvény nagyszerűen kifun- dált választási paragrafusai Szegeden már az első próbafutamnál beváltak... a kisgyülésbe válasz­tott 18 tag közé...még véletlenül sem jutott be egyetlen olyan bizottsági tag sem, akit nem a vezérlő akarat szemelt volna k i... Mi valahogyan keményebb kötésű, gerincesebb és főként kevésbé liberális érzelmű férfiakat ültettünk volna ebbe a lényegében bővített városi szenátusnak nevezett testü­letbe. A kisgyűlés tagjainak 50%-a szabadkőműves... A páholybeli és kaszinóbeli urak szövetkezése kizárta a város kormányzásából nemcsak azt az intranzigensül érző keresztény és nemzeti alapon álló hatalmas, de jelenleg szervezetlenül és vezér nélkül álló tömegeket, amelyek a forradalmi káosz­ból az országot a nyugodt fejlődés útjára lendítették; de a kitűnően megszervezett és velünk az általános községi választásokon Petrik Antal és társai vezetésével nagyszerű eredménnyel kooperáló Külvárosi Pártot is kisemmizték mondván: „A Mór megtette kötelességet, a Mór elmehet... Sérelem érte a kisiparosokat, a városi földbérlőket, a munkásságot is .. .” — Szegedi Új Nemzedék, 1929.nov. 21.

46 „Petrikék nyílt ellenzékbe vonultak”, „Megalakult a Keresztény Községi Párt” — Szegedi Új Nemzedék, 1929. nov. 23., nov. 26. sz.

2 9 4

A kisgyűlés politikailag a többségi párt centrumát testesítette meg. A kisgyűlési pozíciókon való osztozkodás inkább az egységes párton belüli nézeteltéréseket ve­tette felszínre. Az elégedetlenkedő' választási szövetségesek vezetőinek (Dobay Gyula, Körmendy Mátyás, Petrik Antal, Wimmer Fülöp) a főispán azáltal szolgáltatott elég­tételt, hogy kinevezési jogával élve bevonta őket a kisgyűlésbe. A keresztényszocia­lista párt vezetője (Karácsonyi Guidó) és a helyi „ébredők” ismert vezére (Széchenyi István) főispáni kinevezéssel a póttagok sorába került.46

Majdnem a kisgyűlési pozícióként való harc hevességét idézte a közigazgatási bizottság 10 tagsági helyének betöltése.46 47 A közigazgatási bizottság albizottságainak és a közgyűlés többi állandó bizottságának újraválasztására 1930 februárjában került sor. Pártközi konferencián készítették elő a jelöléseket. A szociáldemokrata képvi­selők ezúttal is kiszorultak a fontosabb bizottságokból (pénzügyi, jogügyi, közüzemi, számonkérő).48

Az ÁLTALÁNOS TISZTÚJÍTÁS, A POLGÁRMESTER SZEREPE

A th. bizottság alakuló ülésének napirendjén szerepelt az általános tisztújítást megejtő közgyűlés előkészítése is. Ennek időpontját december 7-re tűzték ki. A vá­lasztás alá eső tisztviselői állásokat a főispán pályázati hirdetményben tette közzé, melynek határideje november 29-én járt le. A pályázatok elbírálására, a jelöltek név­sorának összeállítására az alakuló ülésen megválasztott kijelölő választmány 3 tagja volt hivatott (Kószó István, Széli Gyula, Dobay Gyula).49 Az új törvény értelmében az önkormányzati tisztviselőket életfogytiglan választották (a korábbi 6 éves ciklus helyett), kivéve a polgármestert, akinek megbízatása 10 évre szólt.

A tisztújító közgyűlést ünnepélyes külsőségekkel rendezték meg, amely a jelö­lések és a választások eredményeit tekintve a régi tisztviselői kar megerősítését jelen­tette. Somogyi Szilveszter polgármestert újraválasztották, aki eskütétele és a főispáni köszöntő után óvatosságra intő programbeszédet mondott. Ezt követően került sor a főtisztviselők megválasztására: főjegyző Tóth Béla, az öt tanácsnok (sorrendben) Fodor Jenő, Rack Lipót, Csonka Miklós, Pálfy József, vitéz Szabó Géza, tiszti fő­ügyész Simkó Elemér. A jelölésektől eltérő, meglepetést keltő eredmény a polgár­mesterhelyettes és az árvaszéki elnök posztjára vonatkozóan született. Polgármester- helyettest, a Szervezeti Szabályrendelet értelmében, a főjegyző és az öt tanácsnok közül kellett választani. A korábbi polgármesterhelyettes Fodor Jenő helyett Pálfy Józsefet, a negyedik tanácsnokot választották meg (75:95 arányban). Az árvaszék volt elnökét, Bárkányi Zoltánt is leszavazták, helyére Flegedűs Antal került (64:101). A főtisztviselők nevében az új polgármesterhelyettes, Pálfy József szólt a közgyűlés­hez a közigazgatás megnövekedett feladatairól. Ezt követően a többi tisztviselői állás betöltésére is sor került.50

46 A kisgyűlés személyi összetételére vonatkozóan lásd a II. sz. mellékletet.17 CsmL Kgy. jkv. 1929 — 554. sz.48 Délmagyarország, 1930. febr. 9.49 CsmL Kgy. jkv. 1929 — 555—556. sz.50 CsmL Kgy. jkv. 1929 — 560—617. sz. — A városi tisztviselők és alkalmazottak létszámát a

Szervezeti Szabályrendelet állapította meg. Egy 1934-es összehasonlító statisztika szerint a th. váro­sok között legtöbb tisztviselője Szegednek volt (a fizetési osztályokba sorolt tisztviselők száma 269 fő), legkevesebb pedig Székesfehérvárnak (55 fő). Ezen kimutatásban az összes tisztviselői és alkalma­zotti létszám Szegeden 1369 fő. Magyarország évkönyve. Budapest, 1934. 415—420. old.

295

Az 1929-es törvény és az azt követő belügyminiszteri részintézkedések nem segí­tették hozzá a városi közigazgatást ügymenetének és szervezetének egyszerűsítésé­hez.51 Ezek adaptálására önerőből kellett a városnak kísérletet tenni, mégpedig a gazdasági válság szorításában, amikor a kormányzat takarékossági és létszámcsök­kentő intézkedéseket foganatosított. Az 1929-es törvény a polgármester döntési jog­körét kiterjesztette, a közgyűlés teendőinek egy részével, a tanács feladatkörével és a közigazgatási bizottság elsőfokú hatósági jogkörével ruházta fel.52

Somogyi Szilveszter a hitelek törlesztésének lehetetlenülése és a szociális problé­mák kiéleződése időszakában, takarékossági kényszerintézkedésekkel 1934-ig kor­mányozta a várost. Elhalálozása miatt került sor polgármesterválasztásra. A köz­gyűlés 1934. június 27-én négy jelölt közül (Kelemen László, Lévay Ferenc, Pálfy József, Széchenyi István) Pálfy Józsefet emelte a polgármesteri székbe.53 Pálfy József, mint a bevezetőben említettük a városi érdekek országos képviseletére is vállal­kozott. A tanács intézményének visszaállítására még 1931-ben polgármesterhelyet­tesként tett lépéseket a városok kongresszusán, majd 1934-ben újabb mozgalmat indí­tott. Bár formálisan nem került sor e testületi szerv visszaállítására, tartalmilag ennek hiányát pótolták az 1932-től rendszeresített referálóülések.54

Az önálló városi törvénnyel kapcsolatos hiábavaló reformvárakozások köze­pette a polgármester megkísérelt rendet tenni a városi ügyosztályok és hivatalok szer­vezetében. Somogyi polgármester 1931-ben rendeletileg szabályozta a városi ügyosz­tályok működését. Pálfy polgármester 1935-ben, majd 1937-ben nagyarányú átcso­portosításokat hajtott végre.55 A város utolsó önerejéből végrehajtott kísérlete a köz- igazgatás áttekinthetőbbé tételére a Szervezeti Szabályrendelet 1943-as újrafogal­mazása volt. A szegedi közgyűlés támogatásáról biztosította a közigazgatási reform továbbvitelére vállalkozó tudományos bizottságot és úttörő módon, a gyakorlati megvalósítás szándékával kapcsolódott a tanyai törvény hosszadalmas előkészületei­hez.56

Az 1929-b e n v á l a s z t o t t t h . b izo ttsá g k ü l d e t é sé n e k a l a k u l á sa

Az 1929-es választások a közgyűlés személyi összetételét nyilvánvalóan módosí­tották. A régi közgyűlés képviselői közül 44 fő, tisztviselői közül 8 fő kapott ismétel­ten helyet a th. bizottságban. Ez azt jelentette, hogy a régi közgyűlés tapasztalataival rendelkezett a képviselők sorában minden negyedik városatya, a tisztviselők sorában minden második főtisztviselő. A régi apparátus átmentési kísérlete tehát nem volt sikertelen.

1939-re a képviselők és tisztviselők több mint fele kicserélődött: 19 személy élve-

61 D ettre J á nos — a forradalmak időszakának liberális kormánybiztos főispánja, aki hármas mandátummal jutott be az új közgyűlésbe — ezirányú javaslatait kifejtette a Délmagyarország c. lapban „A városi közigazgatás legsürgősebb teendői” címmel. 1929. dec. 25. sz.

62 A Délmagyarország vezércikke a következőképpen fogalmazott e kérdésben: „Mint folyók az óceánba, úgy ömlenek bele az önkormányzati testületek hatáskörei a polgármesteri ukázjog- rendszerbe...” Délmagyarország, 1930. jan. 22.

63 CsmL Kgy. jkv. 1934 — 156. sz. Délmagyarország, 1934. máj. 18., jún. 28.51 Délmagyarország, 1931. dec. 12., 1932. febr. 21., 1934. nov. 17.65 Szegedi Új Nemzedék, 1931. nov. 25., Délmagyarország, 1934. júl. 7., 1935. dec. 29.,

1937. szept. 22.66 CsmL Kgy. jkv. 1932 — 381. sz. Szeged v. főisp. ir. 1937 — 756., 1939 — 1163. sz., Városok

Lapja, 1936. máj. 15. sz., jún. 15. sz.

2 9 6

zett a korszakban végig mandátumot, a tisztviselők névsorában mindvégig csak egy személy (Pálfy József) neve fordul elő.57

Az újjáalakuló th. bizottság tagjainak öt százaléka (9 fő) örökös mandátumot élvezett. A választott bizottsági tagoké 10 évre szólt, felerészük azonban 5 évenként kicserélődött oly módon, hogy egy alkalommal, 1934-ben 36 főt kisorsoltak és ezek helyére újakat választottak. Ezt követően már sorsolásra nem volt szükség, feleré­szük mandátuma 10 évenként automatikusan lejárt. A virilis városatyák küldetése 5 évre szólt, új virilis névjegyzék is 5 évenként készült. Az új törvény értelmében azonban — a közgyűlés erre hivatott bizottságának, az igazoló választmánynak — a virilis mandátumokat évente meg kellett vizsgálni. Abban az esetben, ha a virilis vá­rosatya a legtöbb adót fizetők névjegyzékén szereplő első 432 közül kiesett, helyére a soron lévő póttagot hívták be.58 Az érdekképviseletek küldötteinek mandátuma szintén 5 évig volt érvényes.

1934 végén a részleges törvényhatósági választásokat megtartották, az 1939-ben esedékes általános választásokra azonban nem került sor. A th. bizottság tagjainak mandátumát ugyanis 1939-ben egy évvel, 1940-ben újabb egy évvel, 1941-ben „to­vábbi intézkedésig” meghosszabbították (1939: 19. te., 1940: 31. te., 1941: 19. te.). A meghosszabbítás indoklásában a háborús állapot szerepelt, de hivatkozás történt a kilátásba helyezett közigazgatási reformra is.59 így az 1929-ben újjáalakított és 1934-ben csak részben kicserélődött th. bizottság 1944. szeptember 7-ig látta el fel­adatát. Ekkor működését, a többi önkormányzati testületi szervhez hasonlóan, fel­függesztették, hatáskörét a polgármesterre ruházták.60 61

A korszakban, a th. bizottság általános megújítására 1929-ben került sor először és utoljára. A th-i választások idején reflektorfénybe kerültek a helyi politikai erők. Megosztottságuk és nézeteltéréseik a közgyűlési vitákban is tükröződtek. A többségi párt (Egységes Párt, NÉP) alkalmanként hat frakcióval volt jelen (külterületi-, kisgazda-, keresztényszocialista-, Kaszinó-, Katolikus Kör, Délvidéki Otthon-cso­port). A liberális párt hitelét a virilis és a választott tagjai között meg-megújuló nézeteltérések gyengítették (Wimmer- és Dettre-szárny). A szociáldemokrata kép­viselők egységes, szervezett csoportot alkottak, de mindössze hatan voltak.81 Ez a politikai ellentétektől szabdalt testület — az 1929-es törvény és az azt követő kor­mányzati intézkedések folytán szűkülő autonómia védelmét nem tudta biztosítani.

57 Móra Ferenc Múzeum: Szeged szab. kir. város th. bizottsági tagjainak névjegyzéke 1918 évre (nyomtatvány). Az 1929. november 19-én egybeállított névjegyzék (Sokszorosítás). CsmL Sze­ged v. főisp. ir. Biz. 1939— 109. sz.

68 Kik fizetik a legtöbb adót Szegeden? (Névsor) Délmagyarország, 1930. dec. 25. 12. old.59 CsmL Szeged v. főisp. ir. Biz. 1939 — 162. sz. Délmagyarország, 1940. jan. 28., 1941. szept. 4.60 CsmL Szeged v. főisp. ir. 1944 — 1344. sz.61 D ettre János: A szegedi parlament. Délmagyarország, 1932. dec. 25. 5—6. old.

2 9 7

I. SZ. MELLÉKLET

A z 1929-ben választott szegedi th . bizottság összetétele pártállás szerint

A ) Rendes tagok Kormány­párt helyi letétemé­

nyese

Liberá­lis Párt

Kor.Szoc.Párt

SZDP össz:

I. Legtöbb adót fizetők 43 28 1 72II. Választókerületben választottak 45 17 4 6 72

III/1. Szakszerűségi alapon bekerültek 7 f 72. Vallásfelekezetek képviselői 6 34{ 63. Érdekképviseletek küldöttei 13 8 1 214. Örökös tagok 8 1 95. Tisztviselők reprezentánsai 15 15

összesen 137 54 5 6 202B ) Póttagok

I. Legtöbb adót fizetők 26 10 36II. Választottak 24 8 4 36

III/3. Érdekképviseleti 13 2 15

összesen: 63 20 4 87

Csongrád megyei Levéltár Szeged város főispánjának iratai. 1934—2108. sz. Az 1934. évi adatokkal összevetve közli Hegyi András: Szeged társadalma és politikai élete a Gömbös-kormányzat időszaká­ban 1932—1936. Acta Historica. L ili. sz. Szeged, 1975. 62—63. old.

2 9 9

II. SZ. MELLÉKLET

A SZEGEDI TH. BIZOTTSÁG 1929. NOVEMBER 19-i ALAKULÓ ÜLÉSÉN MEGVÁLASZTOTT KISGYŰLÉS

Szavazatokszáma

Tagok (18 fő) Szavazatokszáma

Póttagok (18 fő)

152 Berecz János dr. (választott) 88 Körmendy Mátyás (v.)152 Kószó István dr. (örökös) 87 Tóth Imre dr. (v.)150 Várhelyi József (hitfelekezeti) 87 Biedl Samu dr. (vir.)145 Dobó Imre (érdekképviseleti) 87 Borbély József (vir.)137 Széli Gyula dr. (virilis) 86 Keller Mihály (érd.)131 Back Bernát (örökös) 85 Veres Gábor (v.)125 Kovács József dr. (virilis) 83 vitéz Csetneky Lajos (v).110 Kiss Ferenc (örökös) 82 Pick Jenő (vir.)105 Bagáry László (érd.) 80 ifjú Nyári György (érd.)103 Temesvári József (virilis) 79 Wimmer Fülöp (vir.)99 Tonelli Sándor dr. (virilis) 76 Deák János (v.)98 Pap Róbert dr. (választott) 74 Dettre János dr. (v.)96 Fajka Lajos dr. (választott) 73 Petrik Antal (v.)95 Bakó László (választott) 71 Holtzer Tivadar (érd.)94 Török Béla dr. (választott) 70 Dobay Gyula dr. (vir.)92 Turóczy Mihály dr. (virilis) 56 Debre Péter dr. (v.)92 Czigler Arnold (választott) 54 Széchenyi István dr. (vir.)99 Rainer Ferenc (virilis) 51 Erdélyi András (v.)

A főispán által kinevezett tagok

rendes tagok (6 fő) póttagok (6 fő)

Dobay Gyula dr. Deák JánosMenyhárt Gáspár dr. Karácsonyi GuidóKörmendy Mátyás Erdélyi AndrásWimmer Fülöp Széchenyi István dr.Szivessy dr. Lehel Balogh Péter dr.Petrik Antal Masa Miklós

Szegedi Új Nemzedék, 1929. nov. 20. sz., dec. 4. sz.

300

T A R T A L O M

M áté Zsolt: Szeged XVI. századi helyrajza ....................................................................................... 5Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó

évszázadában....................................................................................................................................... 77H abermann G usztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790— 1848)................................... 103

Barta László: Csongrád város jegyzője................................................................................................. 159G ilicze János: Földeák község áttelepülése 1845—46-ban................................................................ 175Varsányi Péter István: Csány László Szegeden és Csongrád m egyében...................................... 187Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása 1849 és 1860 között .................................................... 197Kruzslicz István: Adatok a hódmezővásárhelyi városigazgatás történetéhez (1848— 1873)... 221Tóth Ilona: Szeged város községi iskolaszékének tevékenysége 1869 és 1948 k özö tt................. 255Pölöskei Ferenc: Nagy György és k o ra ................................................................................................. 273F öldváriné K ocsis Luca: Az 1929-es törvényhatósági választások Szegeden............................. 285

301

Felelős kiadó: Blazovich László 88-2622 — Szegedi Nyomda

Felelős vezető: Surányi Tibor igazgató A kézirat nyomdába érkezett: 1988. Megjelent: 1989

Terjedelem: 27,5 ív. Példányszám: 500 Készült monószedéssel, íves magasnyomással

az MSZ 5601—59 és az MSZ 5603—55 szabványok szerint