„Most egy általam szerkesztett antológia utószavát írom, és aztkell látnom, hogy (...) szakasztott olyan szerkeszteni, mint írni.

Ugyanolyan komoly játék.Alig túlzok.Antológiát összeállítani – alig túlzás – veszélyes. Ha olva-

sol, zenét hallgatsz és képtárakba jársz, antológiát szerkesz-tesz. Saját kedvenceid csoportosítod, beveszel és kiraksz, visz-szaveszel, visszajársz, elidőzöl, gyorsan továbblépsz. Magán-ügy: amíg meg nem írod, elő nem tárod. Aki az irodalom alaku-lásáról, könyvekről, szerzőkről ír, erről igen és arról nem,folyamatosan a maga antológiáját állítgatja össze. Amikor elfo-gadtam a fölkérést, hogy szlovákiai magyar költők 2005-ösmunkáiból állítsak össze egy kötetet, sok minden miatt nemvállaltam el. Először is a lustaság. (...)

Ráadásul ki tudja, mibe nyúlok. Mert ismerek ugyan sokmindenki felvidékit, de mindenkit mégsem. A viszonyokat vég-képp nem, elefánt a porcelánboltban, és lehet, hogy csupaócska csuprot sodrok le a polcról, de mi lesz, ha valami ritka-szépet? (...)

Meg aztán felvidéki v. szlovákiai (magyar) irodalom, olyanegyáltalán nincs. Anyira van, mint Szondy utcai (magyar) iro-dalom: tehát úgy van, hogy nincs, hiába vagyunk a GaracziLacival Szondy utcai írók, Szondy utcai irodalom mégsincs, lás-suk be. (...)

Viszont „jön a szerelem, oly édes. / Szeretni és szeretvelenni, / mondhatom, jaj de nagyon édes”, hát ezért vállaltam elmégis. Szerelemből. Ha (nem) tetszik, (ne) nézzék el nekem.

Kukorelly Endre

9 788096 949151

ISBN 80-969491-5-2

265 Sk 8 EUR

Szlo

vákia

i ma

gya

r szé

p v

ers

ek

2006

szep versek-proza 2006 obal.qxd 15.5.2006 14:05 Page 1

Szlovákiai magyar szép versek 2006

Szlovákiai magyar szép versek 2006

Szlovákiai Magyar Írók TársaságaDunaszerdahely

2006

Összeállította

Kukorelly Endre

A kötet megjelenését a Szlovák Köztársaság KulturálisMinisztériuma támogatta.

Kniha vyšla s finančnou podporou Ministerstva kultúry Slovenskej republiky.

© SZMÍT, 2006ISBN 80-969491-5-2

A kötet szerzői

ARDAMICA ZORÁNBALÁZS F. ATTILABARAK LÁSZLÓBETTES ISTVÁNCSEHY ZOLTÁNGÁL SÁNDORHIZSNYAI ZOLTÁNHODOSSY GYULAJUHÁSZ KATALINKACSINECZ KRISZTIÁNKULCSÁR FERENCMIZSER ATTILANÉMETH ZOLTÁNÖLLŐS EDITPOLGÁR ANIKÓRÁCZ BOGLÁRKASZÁSZI ZOLTÁNTÓTH LÁSZLÓTŐZSÉR ÁRPÁDVARGA IMREVIDA GERGELYZ. NÉMETH ISTVÁNZIRIG ÁRPÁD

ARDAMICA ZORÁN

harmincöt

harmincöt éves lettem én jól megijeszt egy költeményazaz a korom ijesztget hisz nem is egész harmincötmarad még vagy öt hónapom eszembe jut egy köl-temény arról az idő mely kemény kopaszodom a fejemtetején csupa csupa riasztó tény ne ne marháskodjunknézzük hát sorba de komolyan vagy legalábbiskomolykodva gyors főszámolás fejben Petőfi (26)Csokonai (32) József Attila (32) Villon (32?) KatonaJózsef (39) sajna csak korban műben meg tán soha sőtbiztosan nem viszont nem volt olyan szar az életemmint amilyen szarnak néhányukét mai szemmel látombár kóboroltam csavarogtam éveken és kilométer-századokon át testi lelki bajaim is megszaporodtakmégsem vitt el semmiféle nyavalyatörés mint rebellisMisit a Nagyerdőből a komcsik sem üldöztek olyanerővel akár Ferikét a köztörvényes francoá költőt aköztörvény galádjai nem fulladtam forradalmak ködösmezején még ködösebb legendákba s hitvány tarkólövéssem végzett velem gyilkoló futószalagok végén negyvenés ötven között úgyis elment a nagyok legtöbbje lásdBalassi (40) a földim a reneszánsz bluesman és Hašek(40) aki röhögőgörcsöket kirobbantva pofozott bennün-ket Madách (41) szintén földi a palóc lúzer akinek csakaz agya irigyelhető Kafka (41) aki sorra elvesztettepereit s a rehabilitációval már nem sokra megy Ady(42) a horrorlovas fekete punk Zrínyi (44) Csehov (44)Gogol (44) akik átlátták és megmondták a nagyBaudelaire (46) mester aki kísérteteinket fojtotta absz-inttengerek áttetszően zöld hangulataiba Schiller (46)

7

aki értett hozzá a mátrixlátnok Orwell (47) Kölcsey (48)a küklopsz ki mindig két fokkal magasabbról tudottnézni szerencsétlen magyarjainkra Bulgakov (49)Eminescu (49) Vörösmarty (55) a gondolatvérű bölcsekmind alulról szagolják a szimbólumokat metaforákat ésa szóvirágok egyéb alfajait jézusom és akkor azenészekről még nem is szóltam Mozart Hendrix Kurtugye megbocsátjátok és ugye te is Jenis aki napra pon-tosan egy hónappal születésem előtt repültél el vantehát még vagy húsz évem ha nagy költő akarok lennide lehet hogy csak két napom nem túl fényes kényszer-helyzet első helyezett már nem leszek maximumkényszerhelyezett valami megosztott különdíjjal üresboríték stex majd később talán csak a megosztott dic-sőség ötven százaléka vigasztal talán egy svédasztalrászáll Poe hollója s azt károgja nyever more nyikdinyikomu ötvenöt évesen talán írok valami hasonlószöveget mint ez itt Petőfi vitéz az öreg hobó felállMorrison mellől egy tündérországi sztriptízbárban meg-pödri bajszát átkiált nekem vagy átjössz haver vagymegöregedhetsz de akkor már nem leszel igazi tökösrockandrollos csávó esetleg csak valami ógörög tollnoktudod egyedül az ógörög bölcsek éltek olyan bazi sokáighogy még ma is olvastatják az istenadta-verte jónépeterre bólogatni kezd az összes sok esztendeje huszonéveshaverom harmincötöt suhintanak szárnyukkal hajukmeglebben harmincöt vagy ötvenöt vagy nyolcvanötpofonból se mindegy nőből se sörből se pénzből se nemmég évből névből révből itt most abba kell hagynom azönsajnálatot Encsi kiabál apa gyere gyorsan Julcsi nemhagy leckét írnija a lecke

8

BALÁZS F. ATTILA

A hiány sajátossága

Végtelen elégia:A várakozás ritmusaSzínezi a világLeghívebb ikonját

Báj kellem kegyBűvölet elragadtatásIsteni józanodásÉs újra mámor

Nem foglak megérinteniMinden aktusTökéletes szenvedésInkább a virtualitás kínjai

Engedj önmagam közelébeOldozz fel a fojtogató boldogságból

A költő meghalt

Babonaság ördögi köreÖnmagát zabáló elméletA költő meghalt jóvalHalála előttElőlegezett végzet kódoltaMinden szavátCsak megrontott szívek Adóvevői fogtákEmlékművet emelvénA boldog boldogtalanságnak

9

Stílus és szimmetria

Csak lépteim visszhangjaKísér konokulStílus és szimmetria a vezeklésbenPofán ver minden felfújt rágógumiA szomorúságA buja erdő felajzVigasztalÉs lefekszik velem

Kamatozik az idő

Megtérek önmagamhozHisz jól kamatozik az időTúl katarzison mámoronElmulasztott bűneimetElvetélt álmaimatNem számolomHarcot és kudarcotŐrült vállalásaimatTalálom a toronGazdag vagyokVagy voltamEgykoron

Vers Eszternek

Ha a csónakringató tónaknem volna partja,mint bolond gondolatok,a víz szétfolyna.

10

Parttalan vizeknekez a sorsa.Cuppogó sár,mocskos pocsolyaés vákuumos iszapvaginája nyelvé el tán.

A folyó sem lehet parttalan,mint délibábot kergető lány.Légyottra surran,csacsog, csobog,malacságokatvagy titkokatsuttog a víz.Simul, simogatja, nyalja, csiklandozzaSzerelmesena part tárulkozó combjait.Nem gát, nem korlát a part:Eget vető terelgetőistenadta vad, vagy szelídcélok felé.

11

BARAK LÁSZLÓ

kurvaanyja

a tengerhez készült velemazt mondtamegyünk a pokolbamennybenem láttam még a tengertizgultammi lesz– milennebanyamegszokod banyaakár az aranyatmint a halált – banya!

aztán kilőtték mindet ottan

uccénsevoltammióta azon az esténott zokogtammerev-hideg testénbemondtam a sehováta seholtamikor kilövették ottan mindetmind a tízetmind a tíz gyereketpedig az enyém soha nem mószeroltbár névnapomra karkötőtakkor sem kerítettha jól ment a biznisz…………………….virágot nem hozott

12

ezt tanulta megivott a rohadt apjakurvákra járt az átkozottegyszer kértem csak fülbevalót tőlekét lepkekönnyű aranykarikát– arany kéne rohadt némber?leápolás után kéred?vagy előre?kapsz szaranyatlibafossalamivel az anyád mellől jöttéla félhatossalnagyfasztazt kapsz!ütött-vert folyvást a baromállat……………………………….büdös ártány

a kölyke vágta kussba őt egy este

amit megkapottmagának kerestefülemben van most isminden amit akkor mondott:– remélhettél eleget te banyasenkit csináltam belőledriherongyotmiért hittedhogy élned kellett volna!?húzzunk együtt most márszálljunk a pokolra

13

topi

arra gondoltunkabban a csehóbanegy üveg zweigelt utánmi legyen velünk?mit mondunk majd?külön-különegyüttmit nem mondunk majd családjainknak?mi lesz?mi lehet velünk?mit tehetünk még önmagunkért?sós mandula is voltteca vacsorájaaz alvadt disznóvér jutott eszembeotta zweigelt melletta disznóvér – norbert böllér elixírjehánytam tőle mindigahogy a disznó véréta csíkos alkatraz-bögrébena szájához emeltemégsem volt hányhatnékom akkortecát kívántam csakjobban kívántammint annak előtteazóta sem fogott elolyan birtoklási vágynem is fog el már sohahiszen halottak vagyunkteca is halottnem láttam őtnem láthatta őt azóta senki

14

hogy az édenből kitántorogtunka pokolbólmegtestesült bennünkotta végzet

én tehettem rólahogy édennek neveztem elazt a poklotmegjelentotta buldog nemsokáravédelmi ügybena félelemre éhes sakálokfalhoz verték a kuncsaftokatcsak a buldog hajthatott ilyenkor a nőkreemlővizitám néhány sakál is megtette olykortitokbanaztán a berendezéspoharak a falhozmajd a védelmet kínálták fölnéhány rongy fejébenhát bérbe adtam nekik az édentbérbehogy aztán végleg az övék legyenegy átkozott hitel fejébenők maguk adták nekemkét hétreötven százalékos zsírrala cég felé hajtottammár a mercivelnem sejtettük

15

évezredekig tart majdaz a harminc kilométersötét volt zweigeltsötétakár az ördög valagábanígy mondta a buldog mindigaz ördög valagával nyitott akkor is– mi van topi – szólt a mobil?topika hová?hová hogy a papára nagyot baszol?mi a faszért vigyázunk itten?mögötted bazze! –akár egy sikolymegvillantak a reflektorok

amint a tükörbe néztemmegizzadtam egy másodperc alattmindig toprongynak nevezett akárhányszorgeci toprongymindig az voltam nekitopinak szólított akkortopinak mint előtte még soha– az édenbe megyünk topimost elhúzunk ezerrelde te ott leszel nulla perc alatt!a csajjak együtt!kapisgálod?kapízi? topi!? –büdös volt az izzadságommintha lehugyoztak volnanem néztem tecáranem voltam képeskitapogattam a kezét

16

azt sem tudomhogyan álltam mega város előtti kocsmánálnem szólt ő sema büdös klozetbangépies volt minden mozdulata körömreszelőt kértem el tőlenem kérdezte megmiértfegyverként markoltamúgy markoltam a reszelőtmint norbert a tőrta bal karomba döftemhidegen rám meredtfölgyűrtem a szoknyájáthogy lába közé kenjem a vértszenvtelen voltammint egy bölléra bugyijára kentemakár a zweigeltmélyvörös volt a vér– nem lesz semmi bajnem állatok ezek sem

egy havibajos asszony csak nem kell nekiknem lehetnek ösztönlények annyiraazt mondom majdmegjöttmajd megmondom nekikelmegyek velükha elmúltha elmúlt a menzesz –eszébe sem jutotthogy ne menjünk utánuk

17

mindketten tudtuka kokómeg a pijavérebbé teszi őketelőttük az életben meg nem állunkmegölték mégis!

csak buldog azaki megmaradtkörözik évek ótakét görényt kilőtteka többi eltűnt nyomtalanultalán egy koporsó alatt rohad a szívük

teca

álmomban szerettelekasszony voltam megint – mineknem vallhatom be eztmár senkinekfőleg neked nem kellenekit szeretni voltam kénytelenmert a képzet túlnanátrajzolt nekemami úgy látszott ottitt nem úgy vanén is más vagyokte is mást akarszhamis volt mindenmiért lett volna igaza helyszínaz álombéli arc

18

amit hazudtunknem lehet többé vigaszha nem lettél volna tenem lettem volna énnem létezett volna senki sekik öltek volnakik öltek volna mega fölajzott részeg hentesek

álmomban nem szeretteleknem voltam asszonyod sohaamint a sorsom sem volt mostohateértedmiattad semhiszen miként csalódnaaki nem is remélhetmert egyszerűen nincsensem ő magasem emberecsillagaa világ nem létezik egyáltalánahol az éden ajtaján sakál matatodabenn görény zabálbuldog képében tivornyázik ottaz aberráns halál

19

BETTES ISTVÁN

Szabódó kurta

Pertlit nekifűz izma bírjaösztönző halbarát

fűz izma bírjafőkötő libazsírja

nyakkendő leredőzve

megdöntmeg döng meg döng

karperec visszahíva

sok lép

arra fejtsző zöldbe nőve

köröskör estelenteleverve ép

mindazáltal kitéphús lerakatra

bérbe veszigét nadrágot húz

zuborogva dagálypőrén nyúzza

20

elillan közgázvisszatolat ha sértve

szipolyoz szűnőszénégető színben

porcikát magázkoravén vértezettel

ráfordul bagolymódrafelvizez lekér

ordenáré falcitromfelére lekénezve

irodabús útfélszabódó kurta

Hóra

Mihalál-torma

Mindigre rámiskolc-szívesen rátart

visszacsusszanszédítő filigrán bölcsességgel

zárt bugyorvilággá dől össze benne

tépi széljegyzi birtokát banánt

21

erdei kékibolyazáptojás festi magát

szivacsba álcázzaecetes lófrálásban

kicsavart balkézenhullámhossza végén

ösztönzi zártkörűszerteszét szelep

riogatja virágzócseresznyefa képen

kelepce kótyavetyemihalál-torma

székfű csigolyájaránt alá bóbiskolva

kiléte zűrbe zárvavárja ingyenfőtt

Ki nótafájacserépre pötyögteti

származása félrepipálja befőttesen

oson settenkedveűrbefagyva kiold

mustrálja subafércenzizegő zaccon

22

kisimul árapályabehemót kékfű

rálapulva sem bánjaoszt ha oszt 6

kalapács tortahabrafűrészpor akad torkán

összefűz át meg áttóllábtyűtől irigykedve

nyak mint nyakvirít hol több

dévaj sok különküllőforgatag összetartva

málházva hízik hol többmegjön ha megjön délben

Málházva málik

Elment 100tonnát lát

mindig így visz

piskótababa sikítsírt nyit nyílegyenest

testére szőrt testálgumirajton szabdal

23

szökdös rőt szandáljábanvágybahalt kisszerűkék

partigjáráthat mire

-ért migrén gőzben fürdiksípcsontja szalutálgat

kifakul RTL-ensajtónhalt fakabátka

köztes kis székrepedésalvázas garázscsínnel

mire likőrbőrből szétles

24

CSEHY ZOLTÁN

Én, Liszti László

Ki írná meg életem regényét 250 oldalon?Részletezve minden perverziót, fekete misét?Szenvtelenségben tegyen túl mindenen,s legyen pontos, akár a Biblia.

Az első fejezet címe ez legyen:Liszti László, a vérszomjas szodomita.A leírás olyan pontos legyen,ha felolvassák, hasson úgy,akár egy alkimista varázsformula vagy egy őszinte

pápista fohász.Nevezze néven társaim a kéjben:Jancsit, a fiatal, mézes húsú szőke inast,unokatestvérem, Liszti János Kristóf szolgáját, a ham-

vas rozmaringot,Girgellt (ó meddig csábítgattam! mennyi mágia,férfias varázslat),a beszari, hangos Dudás Györgyöt,és hát az égi amethystust,a szép Szentpéterit, persze.

Aztán kell egy fejezet a csecsemőgyilkosságokról(volt pár),a médiát, az utókort érdekli az ilyesmi,s határtalan sikollyá fűszerez minden gügyögést.A bécsi és a pozsonyikurvákról se feledkezz meg, ezt a fejezetetillusztráld metszetekkel, legyenek rajta combok,áradjon ki mindből a rossz szag, a betegség szele,

25

s jelöld az alkímia rendje szerint titkos jelekkel a kéjekfajait,

melyekben sosem volt igazán részem.

Én, Liszti László, hazafias szodomita,ezt hagyom tinéktek: őrizzétek emlékezetetekbenéletrajzom bármely fejezetét,s akár kereszt tövébe a fekete kakast én,ássátok bele életeiteket az enyém sírjába,s ha kísértetek bennem, az öt érzék roppant, barokkvárkastélyában, ne szégyelljetek mást, csaka gyáva alázatot.

Írd meg: Zrínyi voltam, a Magyar Márs költője,vele egy a legfőbb szerelemben,s túlnőttem rajta, mint akaraton a tett.Hazug, ki mást állít,s mit sem tud Jupiter rendeléseiről.A könyv térjen ki érdemeimre is, hazudjon, ha kell,az erénykatalógus akkor szép,ha teljesen hiteltelen, s mert másmilyen úgysem lehet,fogd velős rövidre, kurziváld,heréld ki, ha kell, akár a lovat.

Valahogy fejezd be,írd meg, hogy lefejeztek, Bécsben,egy roppant téren, mert hamis pénzt verettem,s az első sorban sírtak szerelmeim, a gyertyákkaljöttek a bécsi kurvák, hogy megvilágosodott az ég,majd nagy, unalmas,fekete varjak lepték el,s az iszonyatos krákogásban semmi sem hallatszott.

Ez így éppen elég,ne fáradj újabb ötletekkel,

26

vagy ha mégis: mérgeztem is,s véremből, mely a pallos alatt kifolyt,démonok sarjadtak, s elevenen fojtottak meg két szüzet.Á, ezt úgysem hinnék el.Vagy mégis?

A perzsa freskófestő

Amit nem rajzolt, nincs is.Ha mégis lenne, merő csalás.Meg hát ki érné utol a görögöket!S ha mégis, itt más a szokás,s kivetnek, ha nem követed.

Ahogy keze végigsöpör a falon,s még a freskón innen játszik a porral,nincs annál festőibb mozdulat.A kompozíció! Ugyan!Attól lesz, hogy imitál, idéz,s görögsége ha kissé perzsa lesz,ártani nem árt, s ha idegenebb,teljességgel érthető.

Őt, őt festi föl, azért majd tódít picit,kissé szebb lesz az arca, s majd diszkrét árnyalásbarejti azt a kis forradást (mint ahogy Athénban tanulta).Ajka ívét harmonizálja Pheidiasz módjáns a jón mesterek szerint.

Hajfürtje, fejformája, alakja marad a régi.Vagyis a tapasztalás emlékéé.Vagy ismerjük el, végeredménybena képzeleté.

27

Már nem vágyik vissza,csak olykor hiszi, hogy ott van,eladják valahol, s megveszik valakik,aztán az a szégyenletesen heves vágy,mely csak görög férfiakhoz méltó.

Kell arany, sok és több,alá cinóber s a babérhoz olívazöld,meg ezüst, persze,a perzsákat elbűvöli az ilyesmi.

A ruhája legyen inkább görög.

Aztán mellkasán, az az ostoba heg,(a kés nyoma)ahol egyesül emlék s képzelet.

Egy Horatius-fordító vázlatfüzetéből

Kőrizs Imrének

(3, 26)Rég nagykanállal faltam a nőket én!

Harcom sosem volt nyámnyila csüggedés!Tusában elnyűtt dárda és lant

lógjon e falra akasztva balról

hab szülte Venus temploma oldalán!Itt csüngjön íj, itt égjen a fáklyacsonk!

Dacos kaput feszítő vasrúd,erre a szögre akasszanak föl!

28

Úrnő, ki Ciprust óvod, a boldogot,s Memphist, ahol trák hó sose hull, te szent,

suhintsa ostorod meg egyszervégre Chloét is, az engedetlent!

29

GÁL SÁNDOR

nincs visszatérés

nem a láthatónem is a megérinthetőa mozgáson túli mozdulatmintha az árny önnönvisszaverődése öltene testetmélység és magasság egyidejűösszezuhanása a belső térbenvagy e tér belsejében ahogymegsűrűsödik a sötétség

vigyázni ezt a pillanatotóvni az elérhetetlentmikor a mindig velünk valóerőterek magukkal emelnekeltakarvána valaha volt virágzástemberi ösvények egykori jeleis mindazt ami az időbenjárhatatlanná omolt

világtalan nappalok követika kővé vált emlékek síkjáta kavernák leülepedett fájdalmavalóságnak tűnika titokzatos tünemények csontvázais a kiüresedett verőerek alagútjaimind ember-emlékű lenyomatok

30

a kőzetek szellem-arcánami kéz volt ami szív voltszépség derű és mozdulatlett tértelen egésszéa sarkcsillag hajnalifény-foglalatanyelv feletti tartomány

érintetlen akár a havas síkságamikor kiárad az erdők partjairaminden lépés minden mozdulata törvényen kívüli valót jelzi ittbenne porrá törik a lét harmóniájaha nem tudnátokanyám haldoklik a messzeségbenszáz év éneke zárul öröklétté

kihull az isten ismagas trónusábóls a jelenések könyvétaz idő bezúzza

nem a látomás erejes nem is a lebegő egészhanem egyetlen emberbena mindenség halála

mostantól oszthatatlana tündöklő szivárvány-mezős a nyelv katedrálisamagába roskad

31

a források földjérenincs visszatéréskettétörtek mind a járható utakbezárult bennünk az idő örökre

az idő árulása

a közeledő sötétség előlnincs esély a menekülésrea lépcsősorok s a járdaszegélyekszintkülönbségét megtanulnis úgy lépni majd oly óvatosanhogy a szem helyett a cipőtalpahogy önmagát pusztítjakövetkezetes biztonsággal

tudni s megélniminden új nap születésébenminden hajnalon s alkonyidőna feláldozott fény hiányáts vinni az ég felée tudás tűnő árnyalatait

egy láthatatlan mozdulat

a történésben ki marad kérdezős ha lesz is kérdezőmiként érkezhet válasza válaszadót nevén ki szólítja majdés ki ad neveta megszülető jelenésnek

fénytelenül árad az örök tegnapjelek nélkül és hangok nélkül

32

parttalan pillanatok

1a délutánok kiáradnaklátható a csend zöld nyugalmaminden megtelik a könnyűségkülönös derűjévelmuzsikálnak a sárga darazsaka majdani szőlőbogyókcsillagvirágain

2semmi idő nem sürgetia létezés szépségétmerthogy a létezésmaga idő és szépségöntudatlan összefonódásaha a mozdulat nem töri összea fények csodájátmegsokasodik az eper pirosa

3ha most az árnyalatokatillesztem a jázmin és a borsóvirágfehérségének teljességébekettényílik a közelgő alkonys a szélhordta virágpor megtermékenyíti a mindenségmajdani áldozatait

4nem a hit hanem az ösztönalakítja a fák koronáját sudarassáegy diófából több bölcsesség árad

33

mint az ember évszázadainakkő- és betonrengetegeiből

5miért nem kérdeziteka margaréta napkorongjátmiért nem a tavirózsa békéjéta mocsári tündérfátyol aranyáthonnan az élet tudása

6akartál-e lenniki ítélt emberré egyémillió elpusztultestvéri sejt közülnincs különbségKáin és Ábel szíve között

7szarkaláb szarkalábat nem ölkökörcsin kökörcsinneknem gyilkosade ember embernek megölője

8milyen tér feszül az árnyvetőés az árny mozgása közöttaz áramlások forró hullámzásamilyen igazságot közvetítparttalan a pillanat és az értelemtartománya belőle kiárad

34

9megvárhatnád a fehérségelégiájának kezdeteita hajnal első moccanásáts így szólhatnála harmathullásnaköröködbe uram virágok jönnek

10ahol a halottak laknakbeszél a föld

35

HIZSNYAI ZOLTÁN

Különb világot…A százéves József Attila tiszteletére

Külön világot alkotok magam.Kerengő bolygó friss humussza lelkem,Szépség-fák állnak illatokkal telten.Dübörgő gépváros zúgó agyam.

Szétkujtorognak részeg-boldoganA holdas fények rajta, mint ha kertbenVilágbogárkák szárnya szókra rebben.Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.

S kereng a bolygó, mint fáradt agy este,Amint kihűl, lehull az éjbe esve,Mint feledésbe hulló verssorok.

Ha bolygók és világok mind kihülnek,Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek,Komor bolygóm a legszebben lobog.

(József Attila: A Kozmosz éneke – mesterszonett)

1Külön világot alkotok magam.Agysejtjeim nem úsznak el a trenddel:nem kápráztatott sosem is a rend el,mely infernális aklotokba’ van.

Nem halmozom az almot oktalan,nem hoz lázba se egy tender, se kender,

36

nem vagyok kopasz, se göndör, se gender,de még hírnév se fúrja oldalam.

Málló perceim csak a kéj orozza,képzeletemet amely béporozza.Óvja Pegazus hűs kumisza nyelvem.

Egem magányos napokkal tele,nagy teliholdak ásítanak bele.Kerengő bolygó friss humussza lelkem.

2Kerengő bolygó friss humusza lelkem,boldogság sarjad rajta, s ha vasátdöfi a bú, az öröm sava átmarja menten, és minden gondot elken:

bőven terem az öncsalás e telken,s noha eközben feni a kaszát,nézi az ember inkább a hasát,és százszor leül, még mielőtt felkel –

ideje fogytán már kevésbé vérmes,akkorát riszál, mint világ-nagy krémes,azt hiszi, ekként sokkal jobban elkel,

s így áll a házhoz majd egy csöpp honor –a számfejtésben ámde csönd honol…Szépség-fák állnak illatokkal telten.

3Szépség-fák állnak illatokkal telten,rájuk röppen száz loncsos húskehely,ajkukon süstörg lompos-dús pehely,s a hajlatokban cuppogva rügy serken –

37

ám az enyészet erőt vesz a kerten:kiböfögi gyümölcsét a menhely,ege sekély, s mint valami pendely,csapkod a hiány rúdjára tekerten.

Megtelnek könnyel mind az árterek,kétszer tíz körmök kinövik az ágyuk,és minden hajnal vérrel virrad rájuk.

Erjed az idő, sűrű alja van,Létem lassacskán nyakán átpereg.Dübörgő gépváros zúgó agyam.

4Dübörgő gépváros zúgó agyam,miljom sejtje sürög, nem lankadhat,érzékeim pedig megtagadtak,időm lejár – már csak zokszóra van.

Homlokom alatt nyüzsög helóta-raj,sok gondomban bármennyi ellakhat,noha gond, se gondolat nem laktat,felgyűlik s omlik, mint a hullámtaraj.

Majd ha részeim megunják a munkát,s inkább ős-örök álmukat aludnák,és eszményeim, mint egy holt folyam,

akkor a sorból csakhamar kiállvaa rend előtti mafla natúrábaszétkujtorognak részeg-boldogan.

38

5Szétkujtorognak részeg-boldogan,elhagynak – pedig még látni tolongok –,mint mámoros ripacsok a porondot,akár a plombák két mállott fogam.

A semmi ága bennem megfogan.S ha szellemem tüze lészen poroltott,villám fényénél egyszer leporoltok,és wattjaimat megfejik sokan.

S ha majd szüzek egy sápadt éjszakánringnak rímeim lázas kéjszagán,a metrumot már magam sem találom,

lompos dorongként tálalom halálom– szövet sustorog, pedig szél se lebben –,a holdas fények rajta, mint ha kertben.

6A holdas fények rajta, mint ha kertbenhullna arcomra csipkés lomb-lepel,a recék fodrán asszonycomb, kebel…– s az ágak között pajkos hinta reppen,

ott kalimpálunk rajta mind a ketten,s ölem alatt ahogy a domb le-fel,a távolból öblös kolomp felel –költő és hölgye, játszunk, mint maketten.

Lecsihad a lét, az imbolygó váza,csendesül a méhkas, ímhol póráza,de az elmúlás kisdedként gagyog,

39

ölelésedből már a mézga fogy,s mikor nem találsz semmi jóra ebben,világbogárkák szárnya csókra rebben.

7Világbogárkák szárnya csókra rebben,de a bozótban ordas sündörög,belül bú mar, a derű künn röfög,mind hamisabban, annál kedvesebben,

látszatra szíves, ámde redves eb benn,a kínok malma kebledben pörög,nótázva hajtják pajkos ördögök.Elernyedsz végül, mint vágyad a sebben.

S mintha a hajnal pírral kelne messze,hogy démonaim végre széteressze,nézném magam, de nincs már mihez képest,

csak ez az amorf öntőforma van,fényt gőzöl, villog, szemlélem, miképp fest,sötét hitem szent, hömpölygő folyam.

8Sötét hitem szent, hömpölygő folyam,síkos korpusza belülről ölelget,bennem nyújtózik messze, mégis elfed…S hiába jönnek hozzám oly sokan,

hasztalan mondják folyton, konokan:– Csapatban kárognak a percek,bukj föl az árból, Miskin herceg!Ami van, széthull, folyvást odavan.

40

A csont kas alatt kónya óra perceg,sejtjeim falsul fogják már a tercet,dús vágyaimnak kiszáradt a teste.

Néha megvillan még a bicska lapja,de a haragnak immár nincs alapja…S kereng a bolygó, mint fáradt agy este.

9S kereng a bolygó, mint fáradt agy este,kereng az ágy, melyen az ember ül,kereng a vánkos, min elszenderül…Egész nap csak az eszét adta-vette,

s még a portás is megkilincseltette,mosolygott pedig, benyalt emberül,de asztalkája meg sosem terül…Kereng a penna, elmereng felette,

milyen eszmékben keresett és hitt írt,s mily iszonyatos szerelemekről vitt hírt…És úgy poroszkál langyos kéjbe estve,

vállán óriás holló telleget,illesztgeti a földet és eget.S amint kihűl, lehull az éjbe esve.

10Amint kihűl, lehull az éjbe esve,álmait is rest hazahajtani…Hol a vakremény, az a hajdani?!Már kedve sincs, hogy nyáját megkeresse…

41

Miféle hit, ha még üres leves se,csak a kásának gőgös halmai,azt is egy versből véli hallani…S nincs, ki a feltúrt éjszakát bevesse.

Hajnalig fortyog az éhségek trösztje,reggel is ráng még, délben, este s köztea hiányokat nyeldeklő torok.

De lassul már, mint síkon a folyó,utat tévesztett, fáradó golyó –mint feledésbe hulló verssorok.

11Mint feledésbe hulló verssorok,mint barázdákból útszélre kifújt mag,a vágyak lassan végre mind kimúlnak.S az időkerék gyorsan elforog,

nem akaszthatják meg a mentorok,s ha a kifulladt csillag fénye túl nagy,a resztlijéből azért még kigyúlnak,holmi holdacskák, tönkrement sorok

hemzsegnek széjjel. Ámde az új fecskékjönnek már, hogy kék tintával átfessékaz eget – s közben nagyokat hülyülnek,

s tán még akkor se hagynak fel vele,ha beköszönt a Mindenség tele,ha bolygók és világok mind kihülnek.

42

12Ha bolygók és világok mind kihülnek,s a Kozmosz bambán ön-nyálába fúl,a hű agyagért Urunk visszanyúl:a sűrű jó lesz szemnek, orrnak, fülnek…,

a hígabbjából agyvelőt köpültet –az ember sorsa máris lekonyul,hiszi, virrad, de folyvást alkonyul,s öröknek véli mind a megkövültet.

És a természet szörnyű cselvetése,hogy nem segít az elvek elvetése:nem takarít be semmit, aki ültet,

s az elvtelen is kihull a lyukon.Kerengnek a testek pályájukon:Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek.

13Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnekbús dinamója fuldokolva búg,két pólusán a jövő és a múlt,s a bogárhátú jelen csak a fülledt

tekervények közt kullog, sikerültebbemlékeket nemz – s hiányokba rúg.A vesztes soha nem talál tanút.A magány szirtje messzire kidülled.

Hol moccanni már nincs jártányi tér,s mintha megkövült zerge lépte lennél,magasabb vagy a kerge végtelennél,

43

ahol elillan – mint párányi véra talpfák tövén –, amit gondolok:komor bolygóm a legszebben lobog.

14Komor bolygóm a legszebben lobog,ébenfatüze meg sohasem csappan…Már a világgal se szóba, se hadbannem állok. Mintha mázsás ostorok

vagdosnák, tátog száz sáros torok:a föld étvágya jottányit se csappan,pedig derékban majd’ hogy ki nem csattan;roppant bendője csúnyán rám morog.

És aztán végül, ahogy rögre rög jön,betömődik lassan az isme-rés,vigyáz az ember, nehogy felröhögjön,

mert megcsiklandja a felismerés:kinek a Léthén túl is dolga van,külön(b) világot alkotok: magam.

44

HODOSSY GYULA

Tavaszi levél ajtóval, ablakkal

Tavaszi szellő futja át a szobát,ajtó, ablak tárvaa lélek is fut vele.A test, ami nyúzott, nehéz és fáradt marad ül és konokul tekint a falon lógó képre,krikszkraksz az egész, gondolja.De amikor elhomályosodika színek kavalkádja közültávolba tűnő sejtelmes utak tűnnek előhívogatón, csalogatón.Az egyik úton, egy zsíros kenyeret majszoló,a másikon egy szénakazalba bukfencet vető,a harmadikon tavaszi fűben hentergő gyermek,a negyediken minden, ami szép volt, lágy éskerek.A lélek a fényes alagútban, lebegve, boldogan,míg a tavaszi szellő vissza nem tereli.Ajtó, ablak bezárul,a konok tekintet meghátrál.Az izom megfeszül, a test feláll.Győzedelmeskedik a vágy,hogy ablakhoz lépve, a rügyből levél bukjon elő.

(Könyvjelző, Pozsony, 2005/4)

45

JUHÁSZ KATALIN

ReménytelenülLassan, tűnődve

Haszontalan kérdés, feltenni felesleges. A létezésegyszerű szépségét szerettem. Ahogy folytak ablakokbóllassú, sárga fények, és a vattapárnák szétszakadtak.És rajzoltak szemem köré lázat. Mit megbámulok, most még elporlad, de a sötétség már nyaldossa ruhámat.

Az ember végül homokos,szomorú, vizes síkra ér,szétnéz merengve és okosfejével biccent, nem remél.

Más tér van itt, s más idő. Mit megérintek, most mégmeginog, viccesen imbolyog, mint test a vízben, de ordít márfülrepesztve. Csapdába ejt minden éjjel, és álmomsenkinek el nem mesélem. Szárnyát a fényneknem szegheti szó. Másoknak is így lehet ez jó, mert

Én is így próbálok csalásnélkül szétnézni könnyedén.Ezüstös fejszesuhanásjátszik a nyárfa levelén.

Pedig november van, születtem harmincöt éve, pontegy évvel több a tegnaphoz mérve. Tócsák nőneka járdán, foszladozik a szivárvány. Minden szépetbarbár erő üldöz. Mikor lábam nyomát befesti az éj,a maradandóságra gondolok. Nem tudom, merre innen,

46

A semmi ágán ül szivem,kis teste hangtalan vacog,köréje gyűlnek szelidens nézik, nézik a csillagok.

És a csillagok átkelnek a folyón, száraz lábbal, ahogyén akartam egykoron. Színlelem legalább. Megyek a nyilak után. A fák, mint megannyi antenna ég és föld között.Köztük bolyongok megint. Mit számra veszek, a csodáktólMegfoszttatik. Kikövetelt fegyelem, hátizsákban cipelem.

Vas-színű égboltban…

Vas-színű égboltban foroga lakkos, hűvös dinamó.Óh, zajtalan csillagzatok!Szikrát vet fogam közt a szó - -

Valami mérték kell, hogy mérhető legyen az a dinamó.Álmaim folyton ébren tartanak, a következő napba mégisátzuhanok valahogy. És néhány szót csak évekkel későbbértek meg. És újra fogadkozom, hogy el nem tévelygek.Mit megízlelek, előbb édes, majd savanyodik, sárrá lesz

Bennem a mult hull, mint a kőaz űrön által hangtalan.Elleng a néma, kék idő.Kard éle csillan: a hajam - -

Megint esik, megint sárba merülök. Fülemben valamidübörög,

hiába rázom, nem szűnik meg. Percnyi haladék sincs. Haelőbb

ébrednék fel. Vagy ha rátalálnék egy mindent megoldó

47

mozdulatra.Amit nem lehet visszacsinálni. És a képzelt mérleg két

karja elnem billenne többé. Új játékba foghatnék, a napba követ

dobhatnék.

Bajszom mint telt hernyó terülElillant ízű számra szét.Fáj a szívem, a szó kihül.Dehát kinek is szólanék - -

A vastagon szedett szövegrész: József Attila –Reménytelenül c. verse

48

KACSINECZ KRISZTIÁN

jelek

piszokban fetrengőhetvenhét éves nő

törött tőr és turulhét csillag elgurul

tizenhárom sebhelyeltépett kereszttel

háromarcú istenlelke egynek sincsen

egyetlenegy angyalégő vörös hajjal

tizenhét évesen

Meghalok véresenTizenhét évesen

Sírnak majd utánam?Végzem a kukában

Lesz szép ravatalom?Majd a szeméthalom

Fehér volt az ágyam?Amíg vért nem hánytam

49

Lesz virág a síron?Nő majd egy-két szál gyom

Nyugodt lesz szellemem?Bosszút áll mindenen

A halál meg én

ülök az istenek kövéna halál meg leül mögém

nézem az égő tornyokata halál verseket mondogat

írok valamit a porbakorog a halál gyomra

hátranéznék, de nem leheta halál a pincérnek integet

odanyújtja a számláta halál a falon is átlát

nincs sok bűnöm és mégisa halálnak ennyi elég is

ülök tovább a kövöna halál feláll és köszön

50

KULCSÁR FERENC

Igaz történet

R. C. tízéves lehetett, a mesebeli birodalom,egy hosszú-hosszú parasztház elvarázsolt udvaránaksuttyó ördögfattya, szóval tízéves lehetett, amikor,nem tudja már, kicsoda, megkérdezte tőle:No, gyerek, mi leszel, ha nagy leszel. A kíváncsiskodómegrökönyödésére R. C., az ördögfiókaazt felelte: Angyal. A meghökkenést perszerövidesen gúnyos hahota követte, s R. C., akimaga sem tudta, miért is akar majdegykor angyal lenni, a heherészőt faképnél hagyta.Udvar végi „barlangjába” menekült, a fejétszénavackába fúrta, s kis idő múltán elszenderedett…Sokáig cipelte a jelenetet a szívében,mely egyébként is tele volt tüskével; bár nem akarta,valahogy mindig rossz fát tett a tűzre:szénakazlat gyújtott fel, vízbe fulladt,kis híján halálát lelve, diófájuk égbe nyúló ágárólzuhant alá: mennyből a pokolba… R. C.,az ördögfióka angyal akart mégis lenni. A fenti évdecemberében, miközbenszámlálta titkon a napokat, várva a hóesést,a világot jászolba fektető karácsonyestet,megbetegedett, sárgaságba esett.Vigasztalan lett, nem értette,Isten, akinek ő naponta imát mond,mért engedi ezt. Ezüstdiót, aranyalmát félretolt,pityergett, s a kórházszoba ablakához nyomta az arcát,bámulva a hóesésbe pólyált, végtelen világot.Édesanyja távoztával ágyba bújt,

51

s barátaira gondolt, akik otthonjárták a házakat, dicsérve az Istent,hogy lejött a pásztorokhoz a jó hírt hozó angyal.S eszébe jutott hirtelen, mit mondott nemréga hahotázó embernek: angyal akar lenni,ha nagy lesz. Most sem igen értette persze„lelke tőmondatát”, s egykori válaszán merengveelaludt. Azt álmodta, halott kistestvére,akit még kisded korában magához vettaz Isten – R. C. ekkor még csakédesanyja méhében készülődött a világra –,azt álmodta, halott édesbátyja,mikéntha egy angyal, eljött hozzá a kórházbagyógyulást kívánni. Amikor karácsony másodnapján felébredt, hó borította kintaz ünneplő világot, s eszébe villant az álma:hogy eljött hozzá édesbátyjaangyalnak képében, s ő, aki a bátyja helyettszületett a világra, tulajdonképpen angyal,önnön édesbátyja.

Erdő

A mindenséggel mérd magad, villant fel R. C.-benaz arany gondolat. Az őszi erdőt járvamélyen belesüppedt a rozsdavörös szőnyegbe a lába,ezért csak araszolva haladt, s tán éppen ezértötlött fel benne a gondolat: a mindenséggel mérd magad.Amerre ment, kakukkok, rigók villantak fel-alá,s a fakoronák közül a messzi égablakai nyílottak reá. „Ebben a tölgyfa-öröklétbenkellene maradnom istenviláguntig, gondolta R. C.,hiszen én, a tehetetlen istenutolsója itt borulnék virágba,

52

itt lombosodnék világba. Verseket írnék ahalápos-mohás fákra, gomabillatú, csiganyálaztaszonettkoszorút, és somfaágból fonnék a fejemrepiros-zöld koszorút. Járnám e csöndtől, örömtől terheserdőbirodalmat, szarvasbogarak, vaddisznók, makkok köztművelve az irodalmat. Őzektől tanulnámaz istenfélelem finom bölcsességét, szarvasoktóla szerelmes ódát, mókusoktól a rímeket, a mókát.Vágnék a sűrűben új s új csapásokat, s hallgatnáma bozót mélyén a mennydörgést s a villám szőtte,szörnyű viharokat. Csapzott hajamra zúdulna az égbőlítélet, áldás, s a csillagmiriádból alászállnaegy zengő kiáltás: én vagyok az, aki vagyok,a hajnal harmatában s szívedben ez ragyog. S nézne ráma hold, a szerelmes vén kobold, s ezeréves baglyok huhognának,hirdetői istennek, titkoknak, halálnak. Így élnék csendesen,farkasok és vadkanok közt tengetném napjaim,s örökké élnének mohára rajzolt szavaim.” Az őszi erdőavarát járva, mélyen belesüppedt a rozsdavörös szőnyegbeR. C. lába, ezért csak araszolva haladt, s tán éppen ezértöltött fel benne a kedves gondolat: a mindenséggel mérd magad.

Holnapok, honlapok

R. C. tudja, csak holnap fog jó verset írni.Vagy holnapután. Olyan ő, mint Albert CamusPestisének Grand-ja, tudniillik nem bírelkezdődni. Mármint Grand regénye,mely az első mondatnál mindörökké elakad:hol a jelzők, hol a ritmus, hol az igék miatt.„Egy szép májusi reggel egy karcsú amazonpompás pej kancáján ülve végiglovagolta Bois de Boulogne virágba borult fasorain.”

53

Pompás legyen-e a pej kanca vagy fekete, szép legyen-ea májusi reggel vagy ragyogó, karcsú legyen-eaz amazon vagy testes, a fasor virágba boruljonvagy virággal telt legyen, esetleg a Bois fasorailegyenek virággal borítottak. R. C., pontosabbanCamus-Grand nem bírt a végére járniaz istenverte mondatnak. A Pestis különbene szavakkal kezdődik: „Azok a különös események,melyekről ez a krónika szól…” R. C. is írt márkrónikát, igaz, csak töredékeset, mert ifjú fővelbelátta, a Világ Krónikáját az angyalok írják, s teljességüket is csak az Isten látja. R. C. tudja, csakholnap fog jó verset írni, vagy holnapután, a csapások idején, bár jogtalanság és erőszak mindenkorjelen van a világban. De a pestis bacilusa sohasempusztul el, sem el nem tűnik, mert évtizedeken átszunnyadhat a bútorokban és fehérneműben,türelmesen várakozik a szobákban, a pincékben abőröndökben, a zsebkendőkben és a limlomokban,s hogy első tán a nap, amikor a pestis, az emberekszerencsétlenségére és okulására, felébreszti majdpatkányait, és elküldi őket, hogy egy boldogvárosban leljék halálukat, ahol R. C. nem tudjaelkezdeni a verset, pontosabban R. C. tudja, holnap fog csakjó verset írni, pompás pej kancáján ülve,káprázatos fekete kancáján, amikor egy szépvagy ragyogó májusi reggelen végiglovagol otthonán,a kisvároson, esetleg a csillagba borult tejúton.

54

MIZSER ATTILA

avítt szonett

a tender él habár kopik a sarmjaaz anyagban ma minden értelemrétegben tart de halál szégyelleme könnyű szerben hogy lelek szavakra

most lapályon (de ez a kegyelem)hogy nincs nincsen a telefon kinyomvaki gondolná hogy én voltam idoljanincs verdám mi teper a terepen

büszke nyomorult voltam én ma fájhogy nem látom okát helyét ha százgazdag egy lapban jaj mitől tolong

és máshol másfokon csupán a poszt olynépszerű amit dicsér a tanárs otthon modern helyett modellre gondol

zamat

aztán legyen egy másik városaz emlékezet mint rosta deszinkronos bemikrofonozvapersze szaga is van testvize

így emlékszem ki ettől álmosittasult főleg ez fonja beha kell kellem és cefre oldjamint menzán a menüt nyomja le

55

ettől élvez ha megszagoljaa fogyasztók kódolt illatátés reménykedve pacsmagolja

gondolja milyen jó szokásott ahol van egy másik város egy hasonló csupa csuda spájz

Andersen paradigma

„pompás idő volt”(Hans Christian)

cirka akkor már nem bírtam gyufávala római strandon stíröltem nőketharminchárom volt tuti a tárbanféltem a szigeten persze meg főleg

hogy nem lesz itt hisz rágyújtani semlehet állítólag de van fél tucat fess nő(és most jöhetne egy rím önnek mesteregy ismert miért ne igen de nem jő)

lehet a ródsó volt de pangott a part mostpöttömök és pannák pont ott hasaltakbizonyisten viaszból öntöttem gyertyát

de valahogy mégis a faggyúk maradtakreneszánszát érzem tán mirelit halnakmediterrán napok ólmosan lassak

56

NÉMETH ZOLTÁN

Állati nyelvek, állati versek

a jégmadár születése

a jégmadár egyes vélemények szerinttúlságosan is modern madár.úgy születik, hogy egy tetszőlegesmadarat a mélyhűtőbe zárnak,majd megfelelő idő elteltévelkieresztik a didergő, vacogó,mindamellett felettébb szerencsésállatot, aki ezután bízvástkijelentheti magáról:jégmadár vagyok.

a fridzsiderelméletet viszont harcosantámadják más csoportok, amelyekszerint ezzel a módszerrel örök frigiditásbaszorítanak minden jégmadarat.a megoldás kulcsa máshol, éppenaz ellenkező oldalon van, állítják.

a jégmadár innét nézve tipikusan meleg madár,a melegdiskurzus része: őse a gaymadár,amely már eleve maximálisan meleg madárnakszületett. egyszer aztán irtózatosan melege lettmagából, fordított egyet rajta, s így lett belőlejégmadár: egy valódi kortárs madár,aki génjei mélyében viseli önmaga másságát.

57

a csíkbogár hiába…

a csíkbogár hiába szedi a lábát,alig bír lemenekülni a gyerekek füzeteiről.csak húzzák őt vissza,margóznak örökké.

ha a verebet átnyomod…

ha a verebet átnyomod az üvegen,üreg lesz belőle. az a néhányvérző betű még senkit sem hatott meg.

házipark

a növényi bonsaiok mintájára kialakítottállatbonsaiok felmérhetetlen hatást gyakorolnakaz egész emberi civilizációra. gondoljunk csak a tizenkét centiméteres elefántbonsaiokra, amelyekalig százhúsz grammosak, a nyolc centiméterhosszú oroszlán- és tigrisbonsaiokra,amelyek apró fogacskáikkal kedvesen rágcsáljákmutatóujjunkat, vagy a tizenhat centimétermagas zsiráfbonsaiokra, amelyek játékos csapatbanvonulnak a konyhából a fürdőszobán áta nappaliba. ezek az apró lények az emberipsziché átalakításának „nagy” munkájátvégzik el. három parányi bonsaifarkas, amintzokninkat rángatja, egy pumabonsai, amikorfel akar kapaszkodni nadrágszárukon,a tíz centiméteres orrszarvúbonsai, ahogy lágyandöföli sarkunkat, vagy a gepárdbonsai, amely

58

fel-alá rohangászik az előszobában.kengurubonsaiok ugrándoznak az íróasztalon,víziló- és krokodilbonsaiok dagonyáznak a kisházipark itatójában, zebrabonsaiok pihenneka hűtőszekrény tövében. az állatbonsai segítségévelegész állatsereglet segít a lakás berendezésében,három-négy centiméteres bagoly- és sasbonsaiokröpködnek és hallatnak decens vijjogást a csillárkörül, parányi fecskebonsaiok ücsörögnek afüggönytartó rúdon. és amikor egy ilyen emberitenyérbe denevérbonsaiok szállnak le csapatostul,az új világ paradicsomi állapotai játsszák visszaa teremtést, a tökéletes megoldások felé.

miért kicsinyítőképzőzzünk a rókát meg a macskát…

miért kicsinyítőképzőzzüka rókát meg a macskát?ró-ka, macs-ka.ezek szörnyen véres állatokkülönben, iszonyú vadaktudnak lenni, nem kegyelmezneka kismadaraknak (azokat miértnem kicsinyítőképzőzzük?milyen hamis komolyságrejtőzik abban a szóban, hogy:madár. madár! ma-dár!),szóval ezeket a durva állatokat –méghogy róka, macska –ezeket a durva állatokategyszer és mindenkorra meg kénefosztani a csöppet sem legitimképzőjüktől. legyenek csak,

59

nyugodtan legyenek csak:ró és macs. így: ró és macs.nem fognak ezek ittnekünk pattogni.

a csuka folyton bezárja az ajtót…

a csuka folyton bezárjaa folyók és patakok ajtaját,és akkor senki se ki, se be.a halak nem tudnak kijönnia folyóból, patakból, a halászokmeg nem tudnak bemenni.miért csuka mindig az ajtót?csak uggy.

vidrák és esernyők…

a vidrák nagyon szeretikaz esernyőket, nem is csoda,víziállatok. leggyakrabban a gyuri nevet viselik,dupla vével.

a tej a tehénnek a feje…

a tej a tehénnek a feje,egyensúlyoznia kell,nehogy szétfröccsenjen.amíg meg nem fejelik.

60

a gyöngytyúk kiejthetetlenül szép…

a gyöngytyúk kiejthetetlenül szépmadár. beköltözik a kagylóba,és ott nevelkedik. alig lehet kiszedniőt a kagylóból. kagyló az anyja,ló az apja, ő meg gyöngytyúk.olyan szép, hogy először a napfelé emelkedik, hogy megláthassákbenne a csodálatos, kiejthetetlenszépséget: a „ngyty” benne alegszebb. nagyon szereti azypszilonokat, ezért ypszilonokkaletetik őt az udvaron.de a szépségnek is van határa.megesik, hogy a sok elfogyasztottypszilontól a gyöngytyúk azírásfüzetben egyszer csakátváltozik gyöngytyúkká.és ez már a gyöngytyúk és a szépséghalálát jelenti.

a rigó a góré…

a rigó a góré a madarak között,de a felesége is nagy ribanc.a gyerekek legóval játszanaka fészekben, és közben rímelnek.

61

a rigó és a gólya…

a rigó és a gólya ugyanaza madár. gó, go, mondjáka rigónak a gólyák, hogygólyává változzon. ugyanígy rokonuk a jaguár. lya, ja,kiabálják a jaguárok agólyának, aki ha továbbmegy,jaguár lesz belőle.de a jaguár már csak nagyonkicsit hasonlít a rigóra.

a sikló erotikus állat…

a sikló egy olyan erotikusállat, amely folyton a cbetűt keresi, és amikormegtalálja, gyorsan odaáll,odahúzódik melléje,mintegy utánaáll,a meghosszabbítója lesz.ha ilyenkor szádbaveszed ezt az egyébkéntbékés állatot, rövidesenmegvadul, zihál ésemberi nyelven kezd elkiabálni. egyetlen betűis képes csodákra,állapítja meg a siklóezek után, és barátságosanújra odahúzódik kedvencbetűje mellé.

62

a lónak azért építenek…

a lónak azért építenekoly nagy istállókat –nem tudod?, tényleg nem tudod?akkor én megmondom! –azért építenek a lónakolyan nagy istállókat,mert ha megfordítod,hogy a lábai, a négylába az égnek meredjen,akkor mi lesz belőle?na, fordíts meg!ló – ól. szóval ezértépítenek ilyen nagy istállókat, hogy azegyik szó biztosanbeleférjen a másikba.

szegény kiskutyám…

szegény kiskutyám. csöpi –mert így hívják – belemászottegy kechupös dobozba,a gyerekek meg délbennagy gyorsan odaültek azasztalhoz, éhesek voltak,nem nézték, mit csinálnak,kinyomták a pizzájukra,szétkenték és megettékszegénykét.mik vagytok ti, kiabáltam,kutyazabáló olaszok?

63

az emlősök…

az emlősök nagyon izgatóállatok. megfogni az emlőstnagyon izgalmas dolog.az emlős olyan állat, amelys nélkül is életképes.gyakran mutatkozik társaságban.ilyenkor mi is odakeveredhetünka közelükbe, és természetvédőkéntis bemutatkozhatunk. kegyes csalás.na és? hazudtak márnagyobbat is.

megcsókolhatom a csókáját?

megcsókolhatom a csókáját?cuppogó, nyalakodó madár,amely rúzsozza magát,ráadásul nem is egy, hanem kétnyelvi probléma egyszerre.gyakran rakják őket a szájukközé, és rajta keresztülcsókolóznak. egy idő után tele lesz a szájuk tollal, csőrrel, karommal és a csókakétségbeesett kiáltozásával, de így nagyobb az élvezet.a csóka ugyanis messengermadár, egy transzformátor,amely közvetíti és felerősítiaz élvezetet. a véres,tollatlan, megkopasztottcsókák szomorúan lógnak a

64

villanyvezetékekről. sok a munka.mindenki élvezni akar.

a sün nem inkább siin?

a sün nem inkább siin?a hangok félnek egymástól,az x például a magyar nyelvbenaz egész abécétől fél.más mentalitás az y-é.azt sem tudja magáról,magánhangzó vagy mássalhangzó-e.a gyíkban mássalhangzó,a vízysiklóban magánhangzó,egymagában az egész ábécé.az egyetlen hermafrodita betű.más mentalitás a h.nemtelen, sem nőstény, sem hím,sem magángangzó, sem mássalhangzó,nincs is uhu, sem hóbagoly.a sün nem inkább siin?ehhez azonban néhavissza kellene térni a kézíráshoz.le kellene írni a sünt.

a vércse cseh nemzetiségű madár…

a vércse cseh nemzetiségű madár,eredetileg Petr Přemyslnek hívták,és a cseh madarak királya volt.egyszer erdélyi rokona, a vérmedveelhívta a kastélyába, azóta együttvéreznek erdélyben, ez a közösszórakozásuk, keresztüldugják

65

az ujjukat a nyakukon, és úgyvéreznek kenterbe. a vércseh mármegint ki akarja hívni a vérmedvétegy nyakonujjkeresztüldugóspárviadalra: strç prst skrz krk!Kiáltja, és összecsap az ujj és a nyak.

a lótetű nagyon ideges állat…

a lótetű nagyon ideges állat.tulajdonképpen egy végtelentörténet: a ló rá akarlépni a tetűre, a tetűtalál egy tűt, beleszúrjaa lóba, az rá akar lépnia tetűre, szinte táncolrajta a fájdalomtól,a tetű még beljebbnyomja a tűt, és ezígy megy örökkön-örökké,nincs megoldás.

a rák úgy születik…

a rák úgy születik, hogyamikor a varjú hangot ad ki,akkor a levegőben a sok hangmegfordul, és rák lesz belőle.ezért van az, hogy hogy ha soka varjú vagy sokat idegesítikőket, akkor sok a rák is.a rák nem véletlenül mászikhátrafelé: a sok varjúhangmegfordul a levegőben!

66

a kecske utálja az f hangot…

a kecske utálja az f hangot,a fecske utálja a k hangot.a kecske azért legel olyan sokfüvet, mert a fűvel lelegeliazt a sok f-et, ami szinteelborítja már a földet.a fecske meg ki nem ejtenéazt a sok k hangot.hülyén is nézne ki az a sokk a levegőben.ezért van több fecske,mint kecske.

a csiga nagyon lassú…

a csiga nagyon lassú állat.húznia kell maga után azta nyálas, tapadós cs betűt,összeszednie a szétguruló ibetű darabjait, kihúznia g-t, amely folyton földbeássa magát, rángatnia az a betűt,amely lecövekel, és mozdulnisem akar.és csak ezután következika csiga, csak képzeljük ela csigát ennek a sornaka végén, amint húzza, húzzaa betűit.

67

a híres író…

rókai mór, a híres írónem selypített. nemselypített. és nagyon,nagyon, nagyon szeretteaz állatokat.

68

ÖLLŐS EDIT

Szieszta

mikor nem bánt a gondolatcsak úgy ücsörögvagy heverészikmagadra hagy(de azért füledbe szuszog)

Vita

mikor legördül a vasfüggönymegalszik a tejaszalódik a szilva

a gobelinek remegnek a falonújra Isten ragad karon

69

POLGÁR ANIKÓ

Nafplio

Mást mond mindenidegenvezető, az épületek

felcserélhetők, a török fürdőés a görög mozi, a jobb

és a bal, (a betű arab,a szó török,) s a Korán-idézet

a kútra vésve névhalmaz,csak egy másik olvasatban.

Hogy lőtték vagy szúrtákVenizeloszt, a templomból

jövet vagy a templombamenet, hogy ebédelünk-e

Nafplióban, vagy csakszürcsöltük a gyümölcslevet,

francia volt-e a lány vagyafro-amerikai, beszélt-e

vagy csak esemesezett:nem a tényeket, a bejegyzést

mosták csak el a mondatok.Izzadt tagok a busz bőrülésein.

70

Névsorolvasás, mindig újraés újra, a görög ábécé

szerint. „Den íne dikó tu”,nem az övé, oldalra se néz,

a sofőr hiába kiabál.Mégis: jobb állni az út

mellett és integetni,hátha a tiéd jön, és hátha

megáll. A hálón fönnakadnaka vastag szemüvegkeretek

és a szavakhoz hibásanillesztett ragok.

Részképzés a Valhallában

Tanácsok héroszoknak

Megölni a szörnyet egyszerű.A forrás mellett ül,a barlang szájában,a metrólejáró vagy az egyetem előtt,feje akárhány,újra s újra nő,nemtelen, vagy inkább feminin,halálóráján még szülni is szokott,füstöl, mint a múzeumkertbena gőzvasút,csak elmozdulni nem tud, arra képtelen.

71

Aztán boncolókésselhasítsd fel a bőrt,és fűrészeld el a szívbőlkivezető vastag sárkányeret.

A szívvel csinálj akármit,nyárson megsütheted,vagy a konferencián körbeadhatodszemléltetés gyanánt,főzhetsz hüllőlevest a hajléktalanoknak(jó forró, és három nap is eláll):de a vér a lényeg, arra jól vigyázz.

Ha megízleled,valamire még jó lehet(hacsak meg nem halsz tőle,mondja Hildegárd, s persze,ha isten is megsegít):esetleg megírsz majd egysárkányvér-tipológiát,egyszer csak megérteda madarak beszédét,a tanszék elámul,ha elvégzed a dekódolást,vagy várost alapítasz,egyetemit,Glezir ligetében,a dárdákból épült falú,ötszáz kapujúholtak csarnokát.

72

A régésznő körömcipőben I.

(Vravrona)

Szabadnapos vagy,átnézted az Apojevmatini

katasztrófarovatát,az út menti árus

mérgelődve mérte leaz egy darab barackodat,

elfogyott a járda a lábadalól, zacskódban

felolvadt a reggelilukumádra szórt

cukor. Forrósodikés nedvesedik a föld.

Nem megyek tovább.Az út a visszahúzódott

tenger nyománsüppeteg. A mocsáron túl,

a múzeumban leltárbaveszik a medveistennő

törött lábszárcsontját,a márványgyerekek kezébe

73

bújt, fej nélküli madarakat.Aztán aszfaltút vezet

a templomig. Szoknyádigér a fű. Artemisz kegyes:

rá lehet állni a kőre,megtapogatni az oszlopokat.

Kaktuszba fúródtak a nyilak.A vadásznő a semmibe nyúl,

hátáról hiányzik a tegez,kislányos, csapzott, márványhajú.

(Patisszion-Kipszeli)

A taxi megáll,mikor az útra lépsz,

éjszaka van, a sofőrfáradt, nagypapás

keze a térdeden,azt akarja,

hogy kislány légyés zöld szemű,

csak kapkodsz a szavak után,nyúlkálsz a semmibe,

74

most fontos,hogy férjed emlegesd,

életkorod, talánelriaszt, görög szókincsed

zörgő, aprópénzszerű,mikor végre kiszállsz

a ház előtt, néhányarchaizmus a borravaló.

75

RÁCZ BOGLÁRKA

Veled

(A. Tamásnak)

valami mosolytalan-mosolyteli váltakozás(ünneprontás s ünnep örökös készenléte)körénk fodrozódott sejtelmes szótlanságtekintetpárbajok megfejtetlensége

négy sor a télről

tavasztalanná rozsdásodtak a városoksistergő homályuk hallgatom, nézemcigire gyújtok gondtalandecemberi hóesésben

76

SZÁSZI ZOLTÁN

múltkor éjfélkor a parkban…

múltkor éjfélkor a parkbannem jöttek szembe 150 gyerekekcsak osont a hidegaz se sítalpakonde bent de kint de bent de kint de mindenüttpedig már majdnem május voltmajd nem lesz májusneked a hét is párosmagányos három fenyőd mindörökrebelevéste magát a Vashegy előtti ködökbede én de én még az ingem is fázikveled a Jóisten paroláziknekem nincs ki megfogná kezema házon tábla álleladóki méri meg a végtelentállandó sebvaras orrodcsak a lustán mozgó kórboncnoka kerted hol apó ásottmajd használják másoknem tornászik macska térdedenecsetet se visz pofájába kutyádkifolyt tus véred foltja máigott barnállika parkban ha megyekmúltkor éjfélkorpár fa állt már csaktanúi a csillagcsattanásnakbennem fáj rengeteg küldés

77

menj már haza Pistaelfogyott a sör bezárt a kocsmane üvölts az istenit nekinézd a bolondjáta fél várost felverikigurult a képeidből véres fejedcsattognak a vonatok elcsépelt éneketPozsony Prága Komárom Dereskki ittmaradtam leszek vén dereshajú varjúkárogásban elnyűtthitetlen énekesnem jönnek szembe gyerekekse kint se bent se bent se kint

Csarnok

hogy engedhetném elgurulnifényből faragott játékaim

egy ismeretlen öregembera fásszín mellettfűzfatőkén ülve

ráveri keretét a múló időkét köbméter földdé sűrítettvaló

elfelejteniazt a macskátráesett a Hold peremekályha mellett alszik elmindörökre

78

minden ami a tiédutamon kísérőangyal szárnyánakverődése arcomonbirkózik szerelmemmel

felejtenimivé faragtad anyámatnővéremkicsi sírod mellett aprók a piramisoka szél gondosan igazgatott virágaid szertefújtamárványlap rajta ő

milyen kopott lett kamaszarcomrégi fényképen nevetem ki a haláltki sose félt

micsoda végtelen imádat leng téged körülki imádkozol bennema törvény beteljesülarcom összetörni volna kedvem

emlékezza pillanata végtelenben keretet adottez az életedkét csillagpislantás közé kifeszítettvászondarabban hintáló véres húsdarabminduntalan végighasalráncos ölű bolygókonkétkedést mímelbátor diadalt örömként iszik

79

a Léth vizét ittamabban fürödtema Létben

óvakodva bortól nőtől botladozomkiiszom kupám mégisha sörös ha kopott ha mézha méreg ha grálha grand hotelben reggeli whiskyha sarki kocsmában kissörborovicska

keretem szétkorhadtnem kalapál körémnagyapámtól tanultatmajd anyám újabb márványlapra gyűjthetmegint virágokat szárítunk a szélben

halott kövimárnát úsztatunk árral szembenvolt mindenminden csak volt

éreztem egyszerérezted egyszermikor belemarkolsz a homokbaegy aranyszínű tengerparti délutánon

80

TÓTH LÁSZLÓ

Értekezés a világteremtésről

Kétharmadán az emberélet útjának,bennem matató kezek turkálnak,pusztul kívül s belül is a sötétlő erdő,vizsla szemmel fürkész fentről a Teremtő,meg is szán tán kicsit, amint halálra váltana budai Irgalmas rendi Kórházbanjó doktorom – mintha csak ellenem fenekedne –irgalmatlan-rendesen felnyúl a fenekembe,miközben megszeppenveészlelem, hogy helyezkedni kezdnek bennem a szelek,s attól tartok – szent egek! –,kicsusszan belőlem egy kósza szellenet,és jó doktorom eltöprenghet a világnak ilyetén menetén,fintorgó orral együtt töprengve vele én:antik tragédia e vizsgálat vagy csak jó hecc-e,hogy végül bambultan meredjek magam elé: ecce

homo… ecce… ecce…s elmélázva Kosztolányi hívórímén, a grósztatán,nyögöm, hogy doktorom belülről tapizza prosztatám,és egyáltalán nem érdekel, hogy viselik ezt mások:„Doktor úr, ez má’ sok!... ez má’ sok!”,üvöltöm, ahogy imigyenbennsőségesen szorongatja dülmirigyem,remélve titkon, majd csak hamar rám un mostan,de tovább matat ánusomban,– kedvesem helyett ezzel kell most beérnem –,sziszegve tűnődöm hát, föladva szemérmem,merengek világnak menetén, világnak bölcsein, heréin,tűrve, hogy doktorom szakértőn babrálja türelmes heréim,

81

oldalt egy gépen együtt szemlélem vele dolgos veséim,szelíd hólyagom,

megrendülten, hogy nincs már többé irgalom, nincs mártöbb oltalom,

itt már – szó, mi szó! – a vesémbe is belelátnak,kétharmadán az emberélet útjának,a budai Irgalmas rendi Kórházban, hol egykedvűen,sztoikus nyugalommal, létbe-vetetten tűrtem, tűrtem,hogy – mintha minden ellenem fenekedne –,amúgy irgalmatlanul felnyúljanak a fenekembe,miközben mellem dagadt: járjon bár doktorom ujja úgy

végbelemben,miként a Teremtőé matathatott Ádám formázása

közben a végtelenben,a világot s benne őt is – legalább filozófiai értelemben –azért még én teremtem.

Egy mondat

Egy mondat. Egy mondatmost az életem. Egy mondata képernyőn. A mondatom.A helyőrrel kijelölöm,jobbra-balra mozgatom.Nézegetem, vizsgálgatom némán.Látom: ő is visszanéz rám.Kimondtam. S ő kimondott szintén.Én ő vagyok, ő, aki pont olyan, mint én.Én az alanya – ő állít engem.Nélküle nem is lehetne lennem.Rám kérdez. Felszólít. Megtagad.Megelőz. Bevár. Elmarad.A kintemmel kellene ez órán

82

valamit kezdenem…Hallgatva, ahogy bentemből valakibeszélni kezd velem.

A kép nyers

A hetvenéves Tőzsér Árpádnak,Harmincöt évvel ezelőttre – Budapestről Pozsonyba

Húgyszag, kutyaszar, Tűzoltó utca.Ez verskezdetnek jutott eszembe – két éve már.S bár annak valóban nem rossz muzsikát sugalmazotte szóegyüttessel nekem a nyelvés mindennapjaim fád díszleteinek véletlen

egybeszikrázása,s az így előmeredő kép köré is némi jelentés terét raj-

zolja oda az értelmező figyelem,vers mégsem lett ez előszövegből.Persze, a folytatás is felkínálkozott rögvest:„…pattog a máz az ég faláról,az izsákiból kihallatszó részeg gajdolása cigánylány-est szoknyája alá nyúl” –de ezt az irányt a versnyitó sor azonnal meg is tagadta.A Tűzoltó utcán naponta végigbaktatok –ez az embernek az egész városban leginkább itt érzékel-

hetőföldre-nyomottságát felvillantó kép nem takarhatja el

előlems nem engedi fölszárnyalni a verset.Mert a verskezdethez nem mindig kerül oda a folytatás.Csak pőre mutatóujjként merednek üszkös romjai a

magasba.A maguk durvaságában; eltakarhatatlan anyagsz-

83

erűségükben.S mindez oly nyers valóságot beszéltet,hogy az már a transzcendentális angyal-arcával tekint

vissza ránk.Mondatunkhoz olykor mi csak a csend vagyunk.

84

TŐZSÉR ÁRPÁD

Utómodern fanyalgás a szlovákiai magyar irodalom tárgyában

Súrlódjék jelen írásom korántsem rózsafa nyirettyűjeavantgárd költő barátom, Cs. Laci ezúttal prózai

kötetéhez.Negyedvirágzás avagy van-e (volt-e, lesz-e) szlovákiai-

felvidékimagyar irodalom? – kérdezed, barátom, legújabb

könyved(olvasónaplód?) címében, s az ágbogas barokk kérdéseeműved válasza klasszikus, azaz nemesen egyszerű

„igen”.Elképzelem: az én válaszom valószínűleg hosszabb

lenne.Így kezdeném: Az irodalom rég nem virágzás. S így foly-

tatnám:Sok köze a virágzáshoz már a szép szavak girlandját a

virágzás--hervadás etapjaira bontó német szó-biológusok idején

sem volt.S ha valami mégis virágzott benne: a romlás. Vö.:

Baudelaire,ugyanabban a korban! – S vesd össze a szlovákiai ma-

gyar írásés a virág fogalmát! Hogyha a lótuszvirágot (Madáchot,

Krúdyt,Mikszáthot, Márait, sőt Kassákot) vissza lehetne

gyömöszölnia Felvidék gubójába, akkor tán össze lehetne vetni a

két fogalmat. –

85

Barátom, menjünk ki inkább a verseid avantgárdmezőire, ahol

csodás, szamovárszerű pitypangok nyílnak, szállnak aszélben,

költözzünk át Hamvas Béla Északi Géniuszának a kon-tinensére,

melynek partjait a Balti-tenger sötét jambjai mossák,bárhová, csak

hátrafelé ne menjünk, mert mimögöttünk, közel a het-venhez, már

temető van. Bizony, a könyved is temető, kedves bará-tom, lapjai

megannyi huszadik századi sír, amelyből úgy fakadnakföl a holtak,

a szlovákiai magyar írók, költők, akár a vér egy régisebből. – –

Ó, mennyi közös barát, ó, mennyi torzó életmű s élet! –– – – –

Úgy egy fél évszázada történt: mi, a háborúdagasztóteknőjében

kelt vakarcs néptöredék, a történelem kezdetén találtukmagunkat,

vagy hát, no jó: a reformkorban. Új hazát kellettteremtenünk,

mert a régit már csak a felszín örvényei jelezték: holsüllyedt el.

S teremtettünk: Országház helyett sárral tapasztottCsemadok-házat,

Akadémia helyett Kisebbségi Tudatképző Kurzust,Nemzeti Színház

helyett Theszpisz-kordét. S mivel a soros Róma még ezta nádtetős

provinciát se hagyta saját hazának neveznünk, len-eveztük Szlovákiai

86

Magyar Irodalomnak. De ilyen erővel nevezhettükvolna akár

(Gombrowicz után szabadon s enyhe anakronizmussal)a már

seggbe rugottak s a majdan seggbe rugandók abszurdoperettjének.

Az irodalomhoz sokáig alig volt több köze, mintJourdain úrnak,

aki irodalmi tanulmányai elején arra volt büszke, hogylám ő

máris prózában beszél! – Nos, hát így van ez, kedvesbarátom:

ha a szlovákiai magyar irodalom még mindig „szlováki-ai” –

elég baja az neki! – De ugyanakkor érteni vélemkönyvednek

igazi indítékát is, tudom, hogy nemzedékünk számáraaz a

bizonyos „van-volt-lesz?” kérdés 22-es csapda. HaJourdain

urat megtagadjuk, fiatalságunkat tagadjuk meg. S kitud emlékek

nélkül élni? Erre bizony még egy avantgárd költő semképes.

Egyébként állítólag: annak idején a szóban forgóveszettül virágzó

szlovákiai magyar irodalmat éppen te meg én támadtuknem kevésbé

veszett módon. S nem állítólag, hanem valóban: egyegész évtizedig

küzdöttünk tolárd költők, írók és félig sem művelt drá-maszerzők ellen,

akik Shakespeare nevét főleg keresztrejtvényekbőlismerték, betűnként,

87

ahogyan azt a rejtvény kockái fokozatosan kiforogták;notórius

eposzíróknak szövegelvonókúrát javalltunk, s a jambustablettáját

próbáltuk lenyeletni a „csasztuska” nevű malária-fajtában vonagló

versszerzőkkel – nem sok sikerrel. De mint ahogy apolitikai pártok

s az ellenzékük: ma az egykori világirodalmihevületünk s a néhai

szlovákiai magyar irodalom csak együtt adják ki azemlékeink

parlamentjét. S te mint hamisítatlan római jellem, XXI.századi

Antonius, dicsérve temeted múltunk gyarlóbb felét is,elismerésem

érte!, de azért ne vedd zokon, ha én – Cassius módra –fanyalgok is

kicsit! – Befejezem levelem, kedves barátom: recenziótakartam írni

könyvedről, s ez lett belőle: valami a próza és versközött, ahogy te írod

könyvedben verseimről: versesszé, klasszikus igeneid-hez fűzött fanyar

utómodern kommentár, bújtatott anapesztusok saru-jában lépő episztola.

Hol van már a…

Bizonyos kritikusok kardként rántják ki a tegnapiLocke-ot:A versben sincs semmi, ami nem volt előbb az érzékekben!Csak a vers maga, bólogatnak a mai Leibnizek bölcsen.

88

Közben a költészet nem más, mint az ember egyetlen olyancsele, amelyet nem fejthet ki az idő: e csel nem varrata cél-ok-okozat-jövő kelméjében.

Fél életemnek el kellett telnie, míg rádöbbentem:versemben, ha az valóban vers, egy másik malom,s nem az én konkrét életem zokog.

A szóképek bozótosában olyan ritka vadat űzök,amely nincs, s amely néha kínjában mégis felüvölt –Ó, herceg, hol van már a tavalyi tükröződési elmélet.

Faustus Prágában

Molnár Albert utolsó prágai megkísértése: hősünket itt – új Faustusként! –

főleg önmaga kísérti

Prága, 1604. Molnár Albert Rudolf császárnak bemutatjaa latin–magyar szótárát, melyet a császár kegyesen fogad,s bécsi professzorságot ígér a tudósnak. Az udvari tanácso-sok és papok viszont közönséges reformációra való szán-dékkal s azzal vádolják Molnárt, hogy a vásártéri Faus-tus-ház ördögeivel cimborál, s pápistaságra intik. – A tu-dóson a vád és a kísértés súlyától kitör régi betegsége, azeskór. Betegségében prágai vendéglátójának, JohannesKeplernek, a csillagásznak a felesége ápolja. Molnár, roha-moktól gyötörve, álmot lát: Faustus az elkárhozás utánazt a feladatot kapja Lucifertől, hogy tartsa Molnárt azörök habozás állapotában. – A következőkben a történetzárójelenetét látjuk: Molnár Albert padlásszobájában,Kepleréknél vagyunk. Késő éjszaka van. A színen Molnárés Kepler, látszik rajtuk, hogy régóta beszélgetnek, vitat-koznak. Később Faustus szelleme is megjelenik a színen.

89

Kepler(mintegy a korábban kezdett gondolatot befejezve)

Aki érezve hisz, az tükröziIstent, aki tudva: tükrözteti.Emez már alkotás. A férfibana teremtés játszódik újra el.

Molnár(néhány pillanatig hallgat, a hallottakon gondolkodik)

Holnap indulok, jó Johannesem –Illik megköszönnöm a fedelet,mit nyújtottál, és sok okos szavad.Indulok – majdnem azt mondtam: haza,holott a német föld, Germániasokkalta inkább neked a hazád,az enyém meg máshol van, hogyha van.

Kepler

Hazád ott van, ahol gyökereid –s mindnyájan a nőben gyökerezünk,s a nő – nőnk, anyánk – a Földdel rokon,la terre, tá zem – tanúsítja a nyelv.

Molnár

Messzire futottál, Johannesem –Én csak hazát mondottam az előbb,s te rá mindjárt – világegyetemet.

90

Kepler

A világegyetem absztrakció,ha léted nem érintkezik vele.S ha érintkezik: a nő a közeg,az eszméhez a hús, a csontozat.Ennyiben a tudomány is poézis,a törvényig az élmények lökik.

Molnár

Lebecsülöd s túlbecsülöd a nőt,de értelek, jobban, mint gondolod.Egy az igényünk: valami kapocsaz Isten képlékeny végtelenében.Te nőt mondasz, azaz természetet,Mások hazát, s megint mások egyént.

Kepler

A nő anyag, a haza eszme csak,amaz szolgál, emezt szolgálni kell –Te milyen „hazát” szolgálsz azután,holnap hová visz utad s a kocsi?,vissza Altdorfba, vagy Bécsbe talán?

Molnár

(Megjelenik mellette Faustus szelleme. A következő szöve-get már Faustus mondja, de Molnár hangján. Pillanatok-ra a két figura egymásba tűnik, nem lehet tudni, ki beszél.Molnár vagy Faustus. Faustus – mintegy helyeslően vagyintően – az elkövetkező jelenetekben is mindig hasonló-képpen megjelenik, következtében Molnár bizonytalan-

91

kodni, habozni kezd, illetve ellentmondásosat, „szabadszelleműt” mond. Faustust fizikai valóságában csak anézők látják, a színpadon senki sem érzékeli, Molnár iscsupán érzi a jelenlétét.)

Én egyszer már vettem útijegyet,mindjárt érkezésem után: Pozsonyba!,látni akartam a családomat.Felkelt Bocskai, s elálltam utamtól.Nem vágyok kardok s tarackok közé,literátus vagyok, nem katona! Hogyha most Bécsbe váltanék jegyet,lelkemben dobolnék föl hadakat,az önmagával csatázó tudathajdúit, új Erinnüszök hadát.S ez a had amannál jobban riaszt –Miért mennék akkor hát Bécsbe, mondd?

Kepler

Kérdem én is! Az ilyen „belviszály”céltalan harc, elpocsékolt inak.Jól döntesz, ha Wolf Unvertzagt kegyét,a bécsi állást nem fogadod el!

Molnár

Úgy döntöttem, nem döntök: maradoktermészetemben, amelyben születtem,melyben alkatom szellem, öntudat lett,s magam egyén, a mindenkori kétút között a lehető harmadik.Holnap Altdorf vár rám, visszamegyek,mint az inga, amely mást nem tehet,

92

de lelkem itt marad közöttetek,belső szabadságban, a harmadikúton, melyen járni Prága okított.

(Faustus el.)

Kepler

Bene! Bár e „belső Prága” talántebenned él csak, s a való kicsit más –Igaz, a szellem, lényege szerint,nem tarack s nem ármány, mégis: mi gyakrankényszerül ármányra, fegyverre, hadra! –Indulásod előtt találkozunk.Mindjárt hajnalodik, jó éjszakát!

(El.)

Molnár

Jó éjszakát! Legyen álmod könyű,gondjainknak terhét hagyd itt nekem!(Az ablakhoz lép, kinyitja.)Töprengek kételyek sötét ködében,s nappalnak hazudom az éjszakát!Döntöttem, hogy nem döntök…! – Lám, kimondtammegint a szót, az elkötelezőt(bár egy erő a számban megcsavarta) – (Lassan az asztalhoz ül, kinéz az ablakon.Faustus szelleme ismét megjelenik.)Töpreng a sötét, virradjon-e már?,és latol az elme, érdemes-evirradni?, nem jobb-e a nagy, nyugalmas,osztatlan éjszaka, melyben a tárgyat

93

még nem választja el a fény a tárgytól,s az embert önmagától tudata?Molnár Albert!, tudósnak mondanak,vess most számot magaddal, életeddel:ki vagy?, mit ér, amit eddig tanultál?Mit ér a teológia s a jog,s mit ér a bölcselet, ha te, magadrólnem tudhatsz meg semmit sem általuk?A tudás – a jó s rossz pólusaihelyett – kétséges pántokra akasztjaa lélek üvegét, s az megvakul,mint tükör az elfelejtett falon.Áll az ember a keresztutakon,s míg ott bogár s egér elboldogul,ő jobb s bal lábát sem ismeri föl.Pozsony vagy Bécs? Amott kard, itt kereszt!Rág az eszme, mint a csontban a szú, bomlik, ami bomlani nem kiván.Mi különbség állam s egyház között?Az egyénből mindkettő közt csinál,kísérti torral, fényes városokkal,de önmagán túlra, álságba, hegyre,sivatagba, téves térbe viszi –Mentsük lelkünket, az egyént: magunkat,hová az Úr a terekből kiszállt!Bomolj, világ, én elhagylak, bomolj!Bomolj meg, és föl, az elemeidre:már láttam, mi küzd a tereiden(nem eszme, hiszen az, ha nem epévelteli torok süvölti, pára csak!),nem érdekel bérelhető tudás,s arany sem, ha én magam sár vagyok;s a nő?, a nő!, nos, az majd megtalál,hogyha úgy talál meg, mint… mint rabot,

94

s nem reszket vállalni áldozatot.Bomolj, világ!, láttam szerkezeted,vagy véltem látni, bomlott óra volt,mit bomlott órás vaskóval javított,s megrettent, ha az óra is ütött;véltem látni dühödt rúgóidat,s csalót, ki ganéjjal kenegetett –annyi már az ütköző érdek atengelyeidben, hogy csak ütközetbillentheti meg tárcsáidat –Az új század felhúz vagy összetör:én lelkem szigetére vonulok,hol az égből maradt még tán darab –Bomolj, világ! – S fald fel önmagadat!

Léggyökerek

Tapsolnak: miben hibáztam? A kopár télszámadásra késztet: mi enyém, mi olyattudtam megszerezni tavasszal s nyáron,ami a nagy hűtlenségeknek e telén is (mikorlassan minden érzetem, sőt érzékem elhagy)megmarad bennem, mint Sylvia Plath szemébena vakító tűszúrás, a torzuló lovak, a szikomorfa?

Ötödik hete Hrabal verseit műfordítom,Kolekce není, azaz amikor a költő kedvesekikapartatta magából, mint véres szemgödörből,közös látásuk éretlen, még fel sem pattantzsenge gubóját, azt táviratozta a termő Titoknak:A mintatermés visszaküldve! – S aki már hull,szintén kéretlen, mit sztornírozzon? És kinek?

95

Mi köti a rímet a rímtelen zömhöz? Mellembentörött üvegen csikorgó üteny, fejemen vendéghajkéntleng a saját kóc, s vénen ím úgy látom: a mimikrima legtartósabb, a testem valódi szeretettel zárjamagába álterméseit, melyek kéretlenül, de annálmakacsabban támogatják idegenbe növésem,szikomorfa léggyökerei a hontalan lombot.

96

VARGA IMRE

Városba menet

Visszagombolyítja. Csendiga kérdéseket, a belső beszédet.A mozdulatlan teréig szirmonkénta kései rózsát. A formát isderengő középig. A vízcsobogást,ahol még nincs neve, jelentésehangja amiből fakad. Visszafordul.A sírása idő-mélyről fölszivárog.Sorjázó árnyék- és fénycsíkokaz értés létrafokain: fölfelékapaszkodik vissza a völgybe.Arca a visszapillantó tükörbenellobban; és nincsen hová.Már ott van: múltja meg jövőjeis rávallanak a városfalakontollászkodó fekete árnyak.A délután darabjait tépkedik,cincálják. Vége a harcnak.

Nevemből a hegy az út

Kiválik most amiből kiváltam:nevemből a hegy az út s az erdőkkaptató után hegycsúcsé a lábams lett az orom sziklái a felhőkaz alap szó-fakasztó mélységcsendjéből a szél s a rét is részt kér

A kiválóból idefönt kiválikaki volt s tagjait odahagyja

97

s ha-mi elkísérte-hozta idáigönmagát abból is visszakapja –minden része egészére tárt ittegybefordul füve csillagzatja

Lábamnál piheg fényben a múltamami fájt meg az is ami jó voltközel s távol egymásba simultanpárban sírás mosoly szépség s hóbortelengedve mindent amit tudtamkortyolom a látványt finom óbortfolyton helybe érve ki-kihulltan

A termő szó világokba indít(s ha kényszerű holt teredbe zár)ahol állsz a sohasem és mindigidőd s csended között ég a határa belső kimondja a kintitlebeke tárgy énnek éli magáts azzá válsz folyton aki nincs is

Akit szültek szüld újra magadatbujkál merülő tested fölékövesd volt alakzataidatlépve időd elébe és mögémagát termő ritmusba törtenlégy mulandómban légy az időtlen

A nem tudhatom-hasonlat

És ebből a portyázó sötétbőlsivár időnk vízszintje fölött,zsigeri mély teréből,mint cellájából kitolt-s-lökött

98

rab, kitántorul közénk a fény,dalolva szabadul a fény.Nem tudható, a sötétségüres-e most vagy van-e tere,mert benne ellobban az értés,és a tudásunk túli éjjelevesz körül és belül, ez a mérték,s minden legyennek, vagyunknaklelkes kútfeje. Élők és voltakígy vagyunk vele.Az innen: ha nem, ha nincs,Az a túl vanja igene.

A fák között

A kimondható végtelenelhozza fényeitormáról legmélyére vets terében elmerít

A van ami most élhetőám az oka titokmíg a mennydörgő létezésidőnk hátára dob

Ebből az éje-sötétbőlmely arctalan nevethalvány merülő útjáralök formát s ad nevet

s a fák között az égre kapkéken a pillanatde a lomb szép zöld tüzeőszünkig itt marad

99

VIDA GERGELY

Őszi kérdés

Verik, jaj, hosszú lecekkel verik a diótutak margóján, nem hagyják megérni a diót.

Bökdösik, lassú mozdulatokkal nem hagyják,bár a rákövetkezőt soha ki nem hagynák.

Némelyeknél, ha léc nem elég, kettes-létra,biztosításképpen, a jövőre, a nehéz létre,

mint dión így rajta a kopács, úgy rajtuk a gond.Talán ha két kibli naponta, ha sokat az ember nem mond.

Mert hát én szurkolok, bár tőlük meg is undorodtam,reggelente látván a hetesen, e kicseszett tömegnyomorban,

ahogy potyognak a dióbisok, ahogy verődnek ők;mintha csak félreállt volna, előzik az időt.

Így szóra bírják bennem a fondor vagányt,a szó-kimondót, kérdő-jellé hajlítva a szájt:

ha nem érnek rá, akkor miért érnek rá,s ha ráérnek, akkor miért nem érnek?

100

Z. NÉMETH ISTVÁN

Lenni más

Futni egy csőben vízcseppként,csókot dobni – magad a pornak,négyrét hajtott szalvétakéntülni egy kihűlő kávéspohárban,kedvesed ajkán ‘perhabnyi rúzs,darázs, derék, mi meg nem öl,szándék, hátsó, mely elül elöl, elal-vás előtt vásott kis ördög, ki kéjtkurblizna lomhuló motorba,lenni mássá, máshol, a másé,akár egy program, ha újraindul,s vékonyan kisípol a gépből,hogy van remény még százezerönálta-gombnyomásra, szilv’kék,ledarált szöveg, mi versópium,öntet száloptik’ tésztarácson,félénk őzgerinc, a tálon mézes,vad medúza, borzas jajgatás,de jó volna lenni minden égi,régi s éghető, s a villanás,készenléttől részeg égi ékszer,gyermek polcán kóchuszár,hullám a taréjban, leterítettrég’ térképe a létszigetnek,vattacukor a zöld kötőtűn,békák gömbszemén a hályog,Földet megőrző lehelet,igazság, mi lassan behavaz,egy kósza sómorzsában béke,más lenni és mégis ugyanaz.

101

ZIRIG ÁRPÁD

nincs a testnek szerelemillata

függőónt játszik a póka hártyás pocsolya felettfejemet lehulló cseresznyéktalálják elrégmúlt tavaszaimbólegy kósza emléka rét virágait szaggatvaénekelrészeg felhőfoszlányokdülöngélnekflamingószínből hanvasodik az égakár az átokráül a házak boltozatárakertek alól lopakodik a sötétbennünk toronyórák kondulnakszél settenkedik a nyárfák alatttapintható fájdalom a múltirigykedve nézzükkéményeinken a gólyátaz elköltöző vándormadaratmég mindig falkéntmagasul a félszálmodni új földek otthonárólnem tudunkcsak lecsorgó szürke fénytnyit az egek sátraúj álmokat szőni? nema régiekhez ragaszkodunkfurcsa lakhely ez itt

102

kihűlt hideg hazaúgy érkezik el az estehogy nincs a testnekszerelemillata

103

JEGYZET

A válogatásba a 2005-ben sajtóban, folyóiratokban, lapok, ha-sábjain megjelent versek kerültek, néhány esetben kiegészítvegyűjteményes kötetben első közlésként publikáltakkal.

A kötetben szereplő versek eredeti megjelenési helye

ARDAMICA ZORÁNharmincöt. Magyar Napló (Budapest), 2005/11

BALÁZS F. ATTILAA hiány sajátossága. Irodalmi Jelen, 2005. júliusA költő meghalt. Uo.Stílus és szimmetria. Uo.Kamatozik az idő. Uo.Vers Eszternek. Várad (Nagyvárad), 2005/5

BARAK LÁSZLÓkurvaanyja. Bárka (Békéscsaba), 2005/1topi. Uo.teca. Uo.

BETTES ISTVÁNSzabódó kurta. Vámbéry Antológia 2005. Lilium Aurum(Dunaszerdahely), 2005Mihalál-torma. Uo.Málházva málik. Uo.

CSEHY ZOLTÁNÉn, Liszti László. Élet és Irodalom (Budapest), 2005/33.A perzsa freskófestő. Bárka (Békéscsaba), 2005/4Egy Horatius-fordító vázlatfüzetéből. Holmi (Budapest),2005/5

GÁL SÁNDORnincs visszatérés. Hitel (Budapest), 2005/12az idő árulása. Uo.egy láthatatlan mozdulat. Uo. parttalan pillanatok. Irodalmi Szemle (Pozsony), 2005/1

104

HIZSNYAI ZOLTÁNKülönb világot… Élet és Irodalom (Budapest), 2005. ápr.; dec.

JUHÁSZ KATALINReménytelenül. Én ámulok, hogy elmulok, Lilium Aurum(Dunaszerdahely), 2005

KACSINECZ KRISZTIÁNjelek. Szőrös Kő (Pozsony), 2005/6tizenhét évesen. Uo.a halál meg én. Uo.

KULCSÁR FERENCIgaz történet. Irodalmi Szemle (Pozsony), 2005/3Erdő. Könyvjelző (Pozsony), 2005/10Holnapok, honlapok. Kalligram (Pozsony), 2005/3–4

MIZSER ATTILAavítt szonett. Új Forrás (Tatabánya), 2005/7zamat. Uo.Andersen paradigma. Kalligram (Pozsony), 2005/5–6

NÉMETH ZOLTÁNÁllati nyelvek, állati versek. Kalligram (Pozsony),2005/3–4; Bárka (Békéscsaba), 2005/1

ÖLLŐS EDITSzieszta. Irodalmi Szemle (Pozsony), 2005/1Vita. Uo.

POLGÁR ANIKÓNafplio. Bárka (Békéscsaba), 2005/5Részképzés a Valhallában Jelenkor (Pécs), 2005/11A régésznő a körömcipőben I. Új Forrás (Tatabánya)2005/11

RÁCZ BOGLÁRKAVeled. Szőrös Kő (Pozsony), 2005/6négy sor a télről. Uo.

SZÁSZI ZOLTÁNmúltkor éjfélkor a parkban… Vámbéry Antológia 2005.Lilium Aurum (Dunaszerdahely), 2005Csarnok. Magyar Napló, 2005/10

TÓTH LÁSZLÓÉrtekezés a világteremtésről. Bárka (Békéscsaba), 2005/5Egy mondat. Parnasszus (Budapest), 2005/3

105

A kép nyers. Parnasszus (Budapest), 2005/4TŐZSÉR ÁRPÁD

Utómodern fanyalgás a szlovákiai magyar irodalom tár-gyában. Irodalmi Szemle(Pozsony), 2005/12Hol van már a… Uo.Faustus Prágában. Kortárs (Budapest), 2005/1Léggyökerek. Élet és Irodalom (Budapest), 2005/20

VARGA IMREVárosba menet. Élet és Irodalom (Budapest), 2005/15A nem tudhatom-hasonlat. Uo.A fák között. Parnasszus (Budapest), 2005/3

VIDA GERGELYŐszi kérdés. Kalligram (Pozsony) 2005/

Z. NÉMETH IstvánLenni más.

ZIRIG ÁRPÁDnincs a testnek szerelemillata. Irodalmi Szemle (Pozsony),2005/7

106

TARTALOM

ARDAMICA ZORÁNharmincöt ...............................................................................7

BALÁZS F. ATTILAA hiány sajátossága...............................................................9A költő meghalt......................................................................9Stílus és szimmetria............................................................10Kamatozik az idő .................................................................10Vers Eszternek.....................................................................10

BARAK LÁSZLÓkurvaanyja ...........................................................................12topi........................................................................................14teca .......................................................................................18

BETTES ISTVÁNSzabódó kurta ......................................................................20Mihalál-torma......................................................................21Málházva málik ...................................................................23

CSEHY ZOLTÁNÉn, Liszti László ..................................................................25A perzsa freskófestő.............................................................27Egy Horatius-fordító vázlatfüzetéből ................................28

GÁL SÁNDORnincs visszatérés..................................................................30az idő árulása.......................................................................32egy láthatatlan mozdulat....................................................32parttalan pillanatok ............................................................33

HIZSNYAI ZOLTÁNKülönb világot…..................................................................36

HODOSSY GYULATavaszi levél ajtóval, ablakkal............................................45

JUHÁSZ KATALINReménytelenül .....................................................................46

107

Lassan, tűnődve...................................................................46KACSINECZ KRISZTIÁN

jelek ......................................................................................49tizenhét évesen ....................................................................49A halál meg én .....................................................................50

KULCSÁR FERENCIgaz történet ........................................................................51Erdő ......................................................................................52Holnapok, honlapok.............................................................53

MIZSER ATTILAavítt szonett .........................................................................55zamat....................................................................................55Andersen paradigma ...........................................................56

NÉMETH ZOLTÁNÁllati nyelvek, állati versek................................................57

ÖLLŐS EDITSzieszta ................................................................................69Vita .......................................................................................69

POLGÁR ANIKÓNafplio..................................................................................70Részképzés a Valhallában...................................................71A régésznő körömcipőben I. ................................................73

RÁCZ BOGLÁRKAVeled .....................................................................................76négy sor a télről ...................................................................76

SZÁSZI ZOLTÁNmúltkor éjfélkor a parkban… .............................................77Csarnok ................................................................................78

TÓTH LÁSZLÓÉrtekezés a világteremtésről ..............................................81Egy mondat..........................................................................82A kép nyers ..........................................................................83

TŐZSÉR ÁRPÁD Utómodern fanyalgás a szlovákiai magyar ......................85irodalom tárgyában .............................................................85Hol van már a… ..................................................................88Faustus Prágában ...............................................................89Léggyökerek.........................................................................95

108

VARGA IMREVárosba menet .....................................................................97Nevemből a hegy az út ........................................................97A nem tudhatom-hasonlat ..................................................98A fák között ..........................................................................99

VIDA GERGELYŐszi kérdés.........................................................................100

Z. NÉMETH ISTVÁNLenni más ..........................................................................101

ZIRIG ÁRPÁDnincs a testnek szerelemillata ..........................................102

109

Szlovákiai magyar szép versek 2006

Kiadta a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT)a Lilium Aurum Könyvkiadó (Dunaszerdahely)

gondozásábanFelelős kiadó: Hodossy Gyula

Nyomdai előkészítés: Kalligram Typography Kft.Borítóterv: Juhász R. József

Nyomta: Žilinské tlačiarne, a.s.Megjelent 2006-ban 500 példányban

ISBN 80-969491-5-2

„Most egy általam szerkesztett antológia utószavát írom, és aztkell látnom, hogy (...) szakasztott olyan szerkeszteni, mint írni.

Ugyanolyan komoly játék.Alig túlzok.Antológiát összeállítani – alig túlzás – veszélyes. Ha olva-

sol, zenét hallgatsz és képtárakba jársz, antológiát szerkesz-tesz. Saját kedvenceid csoportosítod, beveszel és kiraksz, visz-szaveszel, visszajársz, elidőzöl, gyorsan továbblépsz. Magán-ügy: amíg meg nem írod, elő nem tárod. Aki az irodalom alaku-lásáról, könyvekről, szerzőkről ír, erről igen és arról nem,folyamatosan a maga antológiáját állítgatja össze. Amikor elfo-gadtam a fölkérést, hogy szlovákiai magyar költők 2005-ösmunkáiból állítsak össze egy kötetet, sok minden miatt nemvállaltam el. Először is a lustaság. (...)

Ráadásul ki tudja, mibe nyúlok. Mert ismerek ugyan sokmindenki felvidékit, de mindenkit mégsem. A viszonyokat vég-képp nem, elefánt a porcelánboltban, és lehet, hogy csupaócska csuprot sodrok le a polcról, de mi lesz, ha valami ritka-szépet? (...)

Meg aztán felvidéki v. szlovákiai (magyar) irodalom, olyanegyáltalán nincs. Anyira van, mint Szondy utcai (magyar) iro-dalom: tehát úgy van, hogy nincs, hiába vagyunk a GaracziLacival Szondy utcai írók, Szondy utcai irodalom mégsincs, lás-suk be. (...)

Viszont „jön a szerelem, oly édes. / Szeretni és szeretvelenni, / mondhatom, jaj de nagyon édes”, hát ezért vállaltam elmégis. Szerelemből. Ha (nem) tetszik, (ne) nézzék el nekem.

Kukorelly Endre

9 788096 949151

ISBN 80-969491-5-2

265 Sk 8 EUR

Szlo

vákia

i ma

gya

r szé

p v

ers

ek

2006

szep versek-proza 2006 obal.qxd 15.5.2006 14:05 Page 1