STUDIA VINCENTIANA 1-2/2016

© Szent Vince Kollégium és Szakkollégium

2

STUDIA VINCENTIANA TÖRTÉNELMI-ISMERETTERJESZTŐ FOLYÓIRAT

1-2/2016.

Szerkesztette Péczka László

Lektorálta

Szép Szilárd

Kiadásért felel Dr. Lipinski Michal, CM

© Szent Vince Kollégium és Szakkollégium

Cím, elérhetőség: 2081 Piliscsaba, Templom tér 14. e-mail: szvkoll@gmail.com Telefon/fax: +36-25-375-083, mellék: 2401. honlap: www.sztvince.hu (a folyóirat korábbi számai ingyenesen hozzáférhetőek) Nyomdai előállítás: Monobit Nyomda Kft. 1033 Budapest, Reményi Ede utca 3.

ISSN: 2064-6569 Piliscsaba, 2017

3

A folyóirat megjelenését NTP-SZKOLL-16-0015 azonosítószámú pályázat keretében támogatták:

4

5

Előszó

A Szent Vince Szakkollégium 2016. évi összevont számát tartja kezében az Olvasó. A szakkollégium lehetőségeihez mérten konferenciákkal, kiadványokkal fennállása óta igyekszik lehetőséget adni a fiatal tudósgenerációnak arra, hogy az érdeklődők számára közzétehessék kutatási eredményeiket. Jelen kiadvány azért is különleges, mert több kutatási területet ölelnek fel a publikációk. Dr. Lipinski Michal CM kollégiumigazgató is megtisztelte a kiadványt egy remek teológiai írással, amely a keresztény értelmiség fogalmát és szerepét vizsgálja. Az írások jelentős része a PPKE jelenleg, vagy végzett hallgatóitól származik. A kötetben négy tematikai egységre (lelkiség, tanulmány, recenzió, esszé) bontva publikálunk a bölcsészet- és társadalomtudományok területéről írásokat. Az előző kiadványokhoz képest jelen kötet homlokterében a XX. század történelmének egyes fejezetei, illetve aktuális világpolitikai problémákra reflektáló társadalomtudományi munkák kerülnek bemutatásra. A szerzők munkáját dicséri alaposságuk és szakterületükön való kiváló munkájuk prezentálása. Minden egyes írás önálló tudományos igényességű kutatómunka terméke.

A szakkollégiumi rendezvények és e kötet megjelenését anyagilag finanszírozó támogatásokon túl külön köszönetet szeretnék mondani Szép Szilárdnak lektorálási munkájáért, igényessége és precizitása mindig komoly segítséget jelent a Szent Vince Szakkollégium szakmai anyagainak elkészítésekor.

Jó olvasást kívánok!

Péczka László szerkesztő

6

7

Tartalomjegyzék

Lelkiség Dr. Lipinski Michal CM. A keresztény értelmiség fogalma és szerepe ............ 9

Tanulmány Csima Ottó. Populizmus a XXI. században. A remény vagy a hanyatlás útja? ............................................................................................. 25

Domján Dániel Ferenc. Ütközőpontok a magyar-jugoszláv viszonyrendszerben a Kominform - konfliktus idején, a belgrádi magyar követség levéltári anyagának tükrében............................................. 39

Sepa Adrienn. Magyar-kanadai kapcsolatok, 1945-1956 .............................. 55

Szalai Zsolt. Az IRA története 1969 és 1990 között...................................... 81

Szép Szilárd. Szarvas a farkasok között – Az Európai Parlament................ 101

Recenzió Csima Ottó. A populizmus hadállásai Európában ....................................... 121

Csima Ottó. Magyarország esete a világsajtóval – A Nézőpont Intézet Magyarország a világsajtóban 2016 című sajtószemléjéről.............. 130

Esszé Wágner Krisztián. Áldottak és átkozottak: a Keresztapa valósága .............. 136

Szerzőink ................................................................................................... 152

8

9

Dr. Lipinski Michal CM

A keresztény értelmiség fogalma és szerepe

A képzés és a nevelés során különböző fokozatokat találhatunk. Páli Szent

Vince, amikor a papság és az első lazaristák képzéséről beszélt, a következő fokozatokat sorolta fel:

1. ember, 2. keresztény – az ókeresztény gondolat azt mondja, hogy a kegyelem a

természetre épül1 és hogy kegyelem nem megteremti a természetet, hanem tökéletesíti azt2 (maga Aquinói Szt. Tamás is a tanulás kontextusában említi ezt a szabályt),

3. pap, 4. lazarista.

Azonban tevékenysége során Páli Szent Vince nem csak a papság képzésének szentelte az életét, hanem azoknak a világiak képzésével is foglalkozott, akik segítettek megvalósítani terveit. Emiatt a világiak képzésében is felismerhetőek ezek a lépcsőfokok:

1. elsődleges feladatként gondolt az emberi képzésre, melynek célja, hogy megerősítse az ember természetes képességeit,

2. utána lehet csak átadni a kereszténységet, mely hozzáteszi értékeit ezekhez az alapképességekhez,

3. a vincés lelkiség jellemzőit csak ezt követően lehetséges megtanítani. Szent Pál apostol így ír. „Gondoljatok csak meghívástokra, testvérek! Nem sokan vannak köztetek olyanok, akik a világ szerint bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ

1 Aquinói Szt. Tamás, Summa Theologiae, 1. 2, 2 ad 1. 2 Ibid.1. 1, 8 ad 2.

10

szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt. Általa van nektek életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az Írás: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék”.”3

A keresztények, azaz Krisztus tanítványai és követői között nem csupán egyszerű emberek voltak és vannak, hanem egy részük nagyon komoly képzésben vett részt. A társadalom minden rétegéből vannak emberek, akik valami vonzó dolgot találnak Jézus tanításában. Miattuk beszélhetünk keresztény értelmiségről. Ahhoz, hogy szerepéről beszélhessünk, elsősorban tisztáznunk kell, hogy mit jelent a fogalom. A keresztény értelmiség fogalma Több forrás4, amikor az értelmiségről van szó, kiemeli a tanulás és a megértés képességét. A szerzők sokkal ritkábban ragadják meg az értelmiség fogalmát úgy, mint képességet arra, hogy ember „megtalálja magát”, megfelelően viselkedjen adott helyzetben és képes legyen megoldani a problémákat, válaszolni a kihívásokra. Szintén ritkán mutatják be úgy az értelmiséget, mint a tudás gyakorlati felhasználására való képességet. Kristóf Luca5 szociológia szempontjából próbálkozik definiálni az értelmiség fogalmát. Ebből a szempontból gyakran döntővé válik az adminisztrációs szempont: pl. a diploma megszerzése, vagy személyes

31Kor 1, 26-31 4 Értelem, in: Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/E/%C3%A9rtelem.html; Ineligenecja, in: Encyklopedia PWN, http://encyklopedia.pwn.pl/haslo/;3915042; Intelligence, in: Dictionnaire de la langue française, Larousse, 1995: 852-853. p. Kristóf Luca, A magyar értelmiség reputációja. PhD. értékezés, Budapesti Corvinus Egyetem, Szociológia Doktori Iskola, Budapest 2011: 17-22. p. 5 Dr. Kristóf Luca – Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Központ Szociológia Intézet. Kutatási területek között a következő témákkal foglalkozik: elitkutatás, értelmiségszociológia, kulturális tőke, kulturális fogyasztás, családszociológia (http://tk.mta.hu/kutato/kristof-luca).

11

tulajdonságok. Ezeket a kitételeket azonban nem tartja mindig elegendőknek arra, hogy az ezekkel rendelkező személyt az értelmiség képviselőjének tartsuk,6 mert a tudás mellett értelmiség feladata az értékek, normák, ideológiák, szimbólumok létrehozása. Azon kívül az értelmiség gyakran kritikus, képes kérdőjelezni fennálló rendszereket.7 Emiatt az értelmiséget több szempontból definiálja a következő jellemzők segítségével:

1. szakszerűség – középosztályhoz tartozó emberek nagy tudása, 2. küldetéstudat, 3. egyetemi rang felhasználása a politikai rendszerek alakításában, 4. kultúrateremtés, 5. érték- és ideológia termelése, 6. közéleti részvétel, 7. társadalomkritika.8

Az értelmiség gyakran a szellemi munkát végző embereket jelenti. Így ide sorolhatjuk a tudósokat, a kultúra és művészet embereit és a nevelői feladatokat ellátó embereket.9 Ha a keresztény értelmiségről beszélünk, olyan emberekre gondolunk, akik a fent felsorolt pontoknál keresztény, azaz a Bibliára, Jézusra és az általa alapított Egyház tanítására alapozó értékrendet alkalmaznak tevékenységük során. Ez annyit jelent, hogy hivatásukban a hitből fakadó értékek szerint alkotják véleményüket, s ezeket veszik figyelembe munkájukban (az oktatásban, a kutatásban, az információközlésben, stb.). Ezek a feladatok nagy részben a valóság ismeretét követelik meg. A keresztény értelmiség képviselői a valóság megismeréséhez nem elégednek meg a tudományos eszközök használatával, hanem elfogadják azt is, hogy a valóság nem csak a földi javakból és a természeti törvényekből áll, hanem figyelembe veszik, hogy létezik a természetfeletti világ is és ezért olyan eszközöket is használnak, melyek segítenek a természettudományokban megjelenő problémákat és kérdéseket a keresztény értékek szempontjából értékelni. Ehhez a feladathoz, ti. a természet és természetfeletti dolgok és törvények

6 Kristóf, im. 17. p. 7 Ibid., 18. p. 8 Ibid., 19-20. p. 9 Ibid., 20. p.

12

megismeréséhez sok tanulmányt találunk Szent II. János Pál pápa tanításában, aki a tudomány és hit, a tudomány és az etika, az ész és a hit közötti kapcsolatokkal is foglalkozott. Ezekkel a kérdésekkel több dokumentumában is találkozunk, de elsődleges forrásként a Fides et ratio enciklikáját tarthatjuk számon ezen problematikával foglalkozó írásai között. A keresztény értelmiség nem új fogalom, és nem is új társadalmi réteg. A kereszténység első századaitól felfedezhetjük a keresztény értelmiség létezését, mivel – különösen a keresztény ókorban és középkorban – a vallásosság és a tudás harmóniában léteztek egymás mellett. Számos akkori tudóst szentként is tisztelünk, ami annak a bizonyítéka, hogy lehetséges az összhang a tudás és az életszentség között, illetve lehetséges komoly tudományos munkával foglalkozni hívő emberek számára és a munkájuk során nem kell lemondaniuk a hitbeli értékekből. Hadd említsek néhány példát. Az apostolok többsége egyszerű ember – halász – volt. De Jézus tanult embereket is kiválasztott és hivatással ajándékozott meg. Példaként Szent Pál apostolt említjük, akiről azt lehet mondani, „jó végzettséggel” rendelkezett – Gamaliel iskolájában jól megismerte az Ószövetséget. 10 Továbbá kitűnő, világi görög képzésben is részesült, mint a leveleiben is tapasztalhatjuk (a retorika ismerete). Ezt a képzettségét különösen bizonyította akkor, amikor Athénben, az Areopágoszon beszélt és hivatkozott a helyi pogány kultuszokra.11 Amikor pedig Jézus titkáról és misztériumáról tanított, szókincsében felfedezhetjük a görög kultuszokban használt kifejezéséket.12 Jézus Krisztust megismerve, Ővele találkozva semminek tartotta az addigi életét, addig megszerzett ismereteit és tudását, és legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy megismerje Jézust és Őt hirdesse. Ezt nem emberi bölcsességgel és vonzó szavakkal akarta megtenni, hanem Jézus titkának lényegét akarta átadni: csak Jézust és ráadásul a megfeszíttetett akarta ismerni.13

10 ApCsel 17,16-34. 11 ApCsel 17,16-34. 12 Lipinski, Michal: Mistagogiczna duchowość św. Wincentego a Paulo, Krakkó 2014: 128. p. 13 1Kor, 1.

13

Az Újszövetség könyveinek szerzői után az egyházatyák következnek. Köztük sokan voltak, akiket nem pusztán kiváló teológusokként ismerünk, hanem a „civil” tudományokban is járatos voltak: pl. Szent Vazul, vagy Nazjánzi Szent Gergely. Szent Ágoston is sokáig kereste az igazságot a különböző filozófiai iskolákban és végül megtalálta azt a kereszténységben. Hosszú keresés után rájött, hogy a valóságot legteljesebben megismerni és az igazságot felfedezni csak Krisztus tanításában lehet. A középkorban Aquinói Szent Tamás is ismerte és használta a teológiát és a filozófiát egyaránt, amikor az Isten kereséséről tanított. Ma, amikor nem egyszer úgy tűnik, hogy kevésbé fontosnak tartjuk az Istennel való kapcsolatunkat, amikor több helyet adunk a „látványosabb” és „tapinthatóbb” tevékenységeknek, mint pl. társadalmi problémák megoldása, küzdelem a szegénység ellen, stb., érdemes megemlíteni az olyan embereket, mint Páli Szent Vince vagy Ozanam Boldog Frigyes. Páli Szent Vince a nyomor és a betegségek ellen küzdött. Igyekezett biztosítani az emberhez méltó körülményeket a betegeknek, a raboknak és a háborúk áldozatinak. De nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy tanult ember volt –teológiai és kánonjogi tanulmányokat folytatott. Az ő példája több mint kétszáz évvel később megérintette Ozanam Boldog Frigyest, aki párizsi Sorbonne egyetem tanáraként megpróbált válaszolni a szociális kihívásokra. Gyerekkora óta látta anyja példáját, aki segítette a rászoruló családokat. Az érettségit követően jogot tanult, de azon kívül több nyelvet ismert: a németet, a hébert, a szanszkritot, az olaszt, az angolt, a spanyolt, a latint és a görögöt. Ezeket a képességeit használta a Szentírás és az egyházatyák műveinek tanulmányozásához. 1831-től Párizsban tanulva, azt tapasztalta, hogy a többi tanár a hitet és a vallást tudományellenesének tartotta. Ozanam Boldog Frigyes másképpen gondolkodott – a kereszténységben sok kérdésére választ találva úgy döntött, hogy tudását a hit szolgálatára fogja használni. Átélt kétségei és megválaszolt kérdései a hit térén hasznossá váltak. Ezek miatt volt képes türelemmel és megértéssel elviselni más emberek hitetlenségét. 1833-ban alapította Páli Szent Vince Társaságát, melynek célja a szegények szolgálata volt. Egyetemi tanárként együttműködött Rendu B. Rozália egyszerű Irgalmas nővérrel, aki Párizs legszegényebb kerületében szolgált. A szociális tevékenysége mellett képes volt tovább folytatni tudományos

14

tevékenységét és 1841-ben megkapta a kereskedelmi jog tanszéke mellett az irodalom tanszékét is. Rövid pályafutása során (40 évesen halt meg) így is sokat publikált.14,15, 16 Végül ne feledkezzük meg Szent II. János Pálról, aki a humántudományokban tökéletes példa arra, hogy a szent életű ember és a nagy tudós ideálja a mostani világban is megvalósítható. Tőle is készséget tanulhatunk az értelmiségiekkel való párbeszédre. A keresztény értelmiség helye és szerepe az Egyházban és a társadalomban Az Egyházatyák korszakában A Diognétoszhoz írt levél egyik szakasza17, mely a keresztényeknek a világban betöltött szerepéről szól, jó alapot ad a keresztény értelmiség helyének meghatározásához. Ebben a levélben az alábbiakat olvashatjuk: „A keresztényeket nem különbözteti meg a többi embertől sem a táj, sem a nyelv, sem az életmód. Nem laknak ugyanis külön városokban, nem beszélnek valami szokatlan nyelven, nincs semmi különcködő életmódjuk. Ott laknak a görögök és barbárok városaiban, ahogyan kinek-kinek a sorsa megszabta. Öltözködésben, táplálkozásban a lakosság szokásaihoz alkalmazkodnak, de más szempontból egy csodálatos és mindenki számára hihetetlennek látszó életmódot folytatnak. (…) Házasságot kötnek, mint mások; gyermekeik születnek, de nem dobják ki magzataikat. Közös az asztaluk, de az ágyuk nem.”18

Miként a többi keresztény, a Jézusban hívő értelmiség is ezek között a körülmények között él és teljesíti hivatását, olyan helyen ahol nem keresztény tudósok, tanárok, művészek és kultúra többi képviselői is jelen

14 Savicki, Béatrice: Bienheureux Frédéric Ozanam : Un Étudiant Fonde les Conférences Saint Vincent De Paul. (A letöltés helye: http://www.mavocation.org/vocation/suivre-jesus-christ/saints/106-frederic-ozanam.html ideje: 2017. február 7.) 15 (A letöltés helye:http://www.ssvp.fr/menus/la-ssvp/rubrique-histoire-rosalie-rendu.pdf ideje: 2017. február 7.) 16 Błogosławiony Fryderyk Ozanam. (A letöltés helye: http://brewiarz.pl/czytelnia/swieci/09-08e.php3 ideje: 2017. február 7.) 17A Diognétoszhoz írt levél, Az imaórák liturgiája, II. kötet, Húsvét 5. hete, szerda: 696-697. p. 18A Diognétoszhoz írt levél, Az imaórák liturgiája, II. kötet, Húsvét 5. hete, szerda: 696. p.

15

vannak. Elmondhatjuk, hogy léteznek keresztény egyetemek, de ha figyelembe vesszük a tudományos dolgozók számát, a keresztény tudósok többsége nem ezekben az egyházi fenntartású intézményekben teljesíti küldetésüket, hanem világiakban. Így hathatnak nem csak a saját vallási körükre, hanem más vallású, más felekezetekhez tartozó emberekre és kovászként19,20, a föld sójaként és a világ világosságaként21 jelenthetnek meg a világban. Megtapasztalják az örömöket, nehézségeket miként a nem keresztények, velük együtt különböző intézményekben dolgoznak, elfogadják az adott tudomány területének sajátos módszereit és kutatási eszközeit. A keresztény művészek sem használnak más eszközöket és anyagokat, mint más világnézetű kollégáik. Ezért a keresztény értelmiség képviselői egyrangúak a többi értelmiség képviselőivel és munkájuk, véleményük a szakmai pályán nem lehet kisebb értékű. De A Diognétoszhoz írt levél rámutat azokra a különbségekre is, melyek fennállnak a keresztények és a nem keresztények között. „Testben vannak, de nem a test szerint élnek. A földön élnek, de hazájuk az égben van. A fennálló törvényeknek engedelmeskednek, de életmódjuk felülmúlja a törvényeket. Mindenkit szeretnek, őket azonban mindenki üldözi. Nem is ismerik, és mégis elítélik őket, megölik őket, de életre támadnak. Koldusszegények, és mégis sokakat gazdagítanak; mindenben hiányt szenvednek, mégis mindenben bővelkednek. Megszégyenítik őket, és a szégyenben éri őket a dicsőség; rágalmaik visszahullnak amazokra. Megrágalmazzák őket, és épp a rágalmak közt éri őket a dicsőség. Hírnevüket megtépázzák, de fényesen bebizonyul igaz életük. Szidalmazzák őket, és ők áldással felelnek erre. Megvetik őket, de ők tiszteletet adnak mindenkinek. Jót tesznek, és mégis mint gonoszokkal bánnak velük. Ha kínozzák őket, örülnek, és mintha életre támadnának. A zsidók úgy hadakoznak ellenük, mintha pogányok volnának; a pogányok is üldözik őket, de maguk a támadóik sem tudják, hogy miért bántják őket.”22

19 Lk 13,21. 20 Mt 13,33. 21 Mt 5, 13-14. 22 Diognétoszhoz írt levél, Az imaórák liturgiája, II. kötet, Húsvét 5. hete, szerda: 696. p.

16

A meglévő különbségek gyakran üldöztetést okoznak és diszkriminációt jelentenek, ami nem egyszer anyagi hátránnyal is járhat. Az ember természetéhez hozzátartozik, hogy keresi az igazságot, szeretné minél jobban megismerni a körülötte lévő valóságot, de látja azt is, hogy nem minden kérdésre talál választ e világi módszerekben, mert megtapasztalja a természetfeletti valóságot is – az Istent, aki mysterium tremendum et fascinosum, azaz féltető és vonzó titok. Ezt a tényt megfogalmazta Szent II. János Pál a Fides et ratio enciklikájában, mely a hit és az ész, a hit és a tudomány közötti kapcsolatról szól. „Az antropológiát, a logikát, a természettudományokat, a történelmet, a nyelvészetet, ...ami bizonyos értelemben a tudás egészét áthatotta. Az elért eredmények azonban nem feledtethetik: az ész, mely egyoldalúan csak az emberrel, mint szubjektummal foglalkozik, teljesen mellőzni látszik azt, hogy ez az ember arra is hivatott, hogy egy őt meghaladó igazsághoz eljusson.”23 Erről a hivatásról, meghívásról a hívő embernek nem szabad elfeledkeznie, mert „amennyiben csökken kapcsolata ezzel az igazsággal, minden ember a saját belátásának rabja lesz, s személyes voltát pusztán tapasztalatokra támaszkodó pragmatikus szabályok megtartásában látja, abban a téves meggyőződésben, hogy rajta kívül mindent a technikának kell uralnia.”24

Igaz, a válasz erre a kihívásra nem mindig egyszerű és emberileg néha „nem hasznos”, mert úgy tűnhet, hogy lassítja, vagy ellehetetleníti a karriert, ami nem egyszer a hívek egész közösségének sorsa is. De ezt a helyzetet lehet kiolvasni és megmagyarázni A Diognétoszhoz írt levél idézetéből. A keresztény értelmiség képviselői, mivel nem csak a földi és a szakmai szabályokat tartják meg, többet követelnek maguktól. Mivel kihívást jelentenek a nem keresztény kollégáik számára, gyakran negatív megkülönböztetést tapasztalhatnak meg. Ha ez nem is feltétlenül nyilvános üldözés, de sok esetben lekicsinyítésben van részük, mert hivatásuk tudatában élnek: „Egyszóval: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. A lélek jelen van a test minden tagjában, a keresztények is ott vannak a világ városaiban. A lélek ott lakozik a testben, de mégsem a testből

23 II. János Pál, Fides et ratio enciklika a hit és az ész kapcsolatának természetéről – 1998. szeptember 14: 5. 24 Ibid.

17

való; a keresztények is itt vannak a világban, de ők sem e világból valók. A láthatatlan lélek a látható testben van; a világban élő keresztények is láthatók, de vallásosságuk láthatatlan. A test haraggal és harccal támad a lélek ellen, mert akadályozza élvezeteiben, pedig semmi jogtalanság nem esett rajta; a világ is gyűlöli a keresztényeket, mert ők visszautasítják élvezeteit, holott a világot nem sértették meg.”25

A keresztény hagyományban a lélek és test közötti kapcsolatról beszélve, azt mondjuk, hogy ameddig mind a kettő között egyben van, addig él az ember. A lélek és test szétválasztása a halálnál következik be.26 Így válik igazzá a megfogalmazás, mely szerint a lélek élteti a testet, így a keresztény értelmiség élteti a kutatók, tudósok világát. A keresztény tudósok tehát nem maradnak csupán földi, szakmai, gazdasági törvények betartásánál, hanem többet adhatnak a civilizációnknak. A keresztény értelmiség képviselői igyekeznek megválaszolni a sokkal nehezebb és mélyebb kérdéseket, kollégáikkal ellentétben, akik csupán evilági szinten foglalkoznak tudománnyal. Azon kérdések között a következőket lehet felsorolni. Hol vannak a tudomány határai? Elfogadható és megvalósítható mindaz, ami technikailag végbe tudnánk vinni? A tudomány abszolút, vagy vannak határai? A keresztény értelmiség hivatásának megvalósítása nem mindig egyszerű. A kereszténység sem mindig kedvező körülmények között fejlődött az első századoktól kezdve. Ezt a feladatát nem a keresztények első nemzedékei és nem az Egyház találta ki, hanem maga Jézus Krisztus bízta tanítványaira, amikor azt mondta, hogy ők nem a világból valók.27 A hivatásuk, hogy maradjanak a világban, ne meneküljenek el olyan helyekre, ahol jobban megértik őket, vagy legalább nem találkoznak ellenségekkel, hanem ebben a világban, Isten segítségével, álljanak ellen a gonosznak.28 Annak ellenére, hogy vannak emberek, akik szerint korlátozni kell a kutatásokat és a tudomány szabadságát, akik fenn akarják tartani maguknak a tudomány területét, De ez nem vezethet a „szabad” tudósok és a keresztény 25 A Diognétoszhoz írt levél, Az imaórák liturgiája, II. kötet, Húsvét 5. hete, szerda, p. 697. 26 A Katolikus Egyház Katekizmusa. A latin mintakiadás fordítása, Budapest, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2013: 1005. p. 27 Jn 15,19; 17, 14-16. 28 Jn 17,15.

18

értelmiség képviselői között kettősséghez. Hiszen, ha annál maradnánk, akkor nem az igazság, hanem a konkrét ember világnézetének megfelelő indok kereséséről lenne szó. Így a tudomány nagyon relatív, szubjektív és bizonytalan lenne, nem lehetne támasznak tartani a kutatók munkájának eredményeit és a tudomány relatív lenne. „Ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban.”29 Ez a kifejezés az értelmiség körében is aktuális. A keresztény értelmiség a nem hívők számára sem idegen, az emberi természethez tartozó erkölcsi kérdésekre és kihívásokra jobban rá tud mutatni. A természetet itt filozófiai értelemben használjuk (különösen Aquinói Szent Tamás és követői), mint olyan tulajdonságok halmazát, amelyben az adott jellemző tartozó minden egységnek tulajdonsága. Erről is tanít Szt. II. János Pál a II. Vatikáni Zsinat tanítására is hivatkozva. „Az Egyház tudja, hogy az erkölcsiség minden ember szíve mélyét érinti, ezért mindenkihez fordult, azokhoz is, akik nem ismerik Krisztust és az Ő evangéliumát, vagy magát Istent sem; tudja, hogy éppen az erkölcsi élet útja mindenki számára az üdvösség nyitott útja, miként ezt a II. Vatikáni Zsinat világosan mondja: „Az örök üdvösséget elnyerhetik mindazok, akik önhibájukon kívül nem ismerik Krisztus evangéliumát és Egyházát, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatása alatt arra törekszenek, hogy teljesítsék akaratát, amelyet lelkiismeretük szavában ismernek föl.” És hozzáteszi: „Még azoktól sem tagadja meg az isteni Gondviselés az üdvösséghez szükséges támogatást, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de – éppen nem az isteni kegyelem nélkül – iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az Egyház az evangéliumra való előkészületnek és Annak adományának tekinti, aki megvilágosít minden embert, hogy végül életük legyen.”30

Ez a nézőpont megmutatja, hogy az „ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban”31 felfogás nem korlátokat szab a tudománynak, hanem az univerzális értékek népszerűsítésével, a filozófiai értelemben megértett emberi természet segítségével magyarázza a dolgokat. Így nem fundamentalizmusról van szó és nem is a tudomány vallásnak való

29 A Diognétoszhoz írt levél, Az imaórák liturgiája, II. kötet, Húsvét 5. hete, szerda, 697. p. 30 Lumen Gentium 16. bekezdését idézi II. János Pál, Veritatis splendor, 3. 31 A Diognétoszhoz írt levél, Az imaórák liturgiája, II. kötet, Húsvét 5. hete, szerda, 697. p.

19

alárendeléséről, hanem a tudomány erős alapjairól, arról „a törvényről, mely be van vésve, be van írva az ember szívébe”, ahogy kifejezte azt Szent Pál apostol.32 Az egyik ilyen természetes tulajdonság a lelkiismeret. A keresztény értelmiség által lehetségessé válik az, hogy ember figyelmesebbé váljon a lelkiismeret hangjára így jobban is fogja formálni azt, miként Szent II. János Pál írta hivatkozva Szent Bonaventurára: „A lelkiismeret – írja Szent Bonaventura – olyan, mint Isten hírnöke és kikiáltója, s amit mond, nem önmagától parancsolja, hanem azt parancsolja, ami Istentől való. Olyan, mint a kikiáltó, aki közhírré teszi a király rendeletét. Ebből következik, hogy a lelkiismeretnek kötelező ereje van.” (…) „Az erkölcsi lelkiismeret nem zárja be az embert egyfajta áttörhetetlen magányba, hanem kitárja Isten szava, hívása előtt. Ebben és nem másban áll az erkölcsi lelkiismeret egész misztériuma és méltósága: az a szent hely és tér, melyben Isten beszél az emberrel.”33

Akkor a nem hívő emberekben, mivel őket is Isten teremtette, Ő maga munkálkodik, vezeti őket. Így minden ember nyitott a természetfeletti világ felismerésére. E tény azonban nem kicsinyíti le az értelmiség szerepét, hiszen a nagy tudós, Louis Pasteur megvallotta, hogy a kis tudás eltávolítja az embert Istentől, a nagy tudás pedig újra elvezet Hozzá.34 Tehát a kereszténység segítséget nyújt ahhoz, hogy az ember jobban figyeljen a természetes törvényre, melynek forrása a Teremtő. A természetfeletti világ felé való nyitottság nem a keresztények kiváltsága Az a tény, hogy az ember nem csak a teremtett világ igazságát keresi, hanem a természetfeletti dolgokat is igyekszik megismerni, természetes dolog, mert az ember a világot nézve, képes észrevenni, hogy a létező dolgok nem véletlenül jöttek létre, hogy a világban létezik egy terv, mely abban nyilvánul meg, hogy mindennek célja van – ezt már azok a filozófusok is

32 Róm 2,15. 33 II. János Pál, Veritatis splendor, 58; In II. Librum Sententiarum 39, 1, 3; Insegnamenti VI,2: 256 (Beszéd az általános kihallgatáson, 1983. VIII. 17.). 34 https://pl.wikiquote.org/wiki/Ludwik_Pasteur

20

elfogadták, akik Krisztus születése előtt éltek.35 Ebből pedig arra következtethetünk, hogy létezik az, aki ezt a tervet alkotta. A Biblia is ír arról, hogy Isten létezését elismerhetjük úgy, hogy alapul a látható valóságot vesszük (ld. Bölcs 13, 1-9; Róm 1, 19-21). Arisztotelész ezt az igazságot összefoglalta, amikor arról beszélt, hogy a mozgásnak van oka, s okainak lánca nem lehet végtelen – van az első, az abszolút, aki indította a világ létezését és benne történő dolgok folyását. A középkorban az ő gondolatát „keresztelte meg” Aquinói Szent Tamás. Napjainkban, amikor a tudomány számos ágának gyors fejlődését tapasztaljuk, ma is vannak tudósok, akikben a tudomány felkelti hitüket, vagy legalább elismerik, hogy a tudomány mellett vannak titkok, melyekre nem lehet választ találni.36 Ezt a lehetőséget, hogy az emberi ész képes rájönni az Isten létezésére, az I. Vatikáni Zsinat is megerősítette. Erre hivatkozott Szent II. János Pál pápa egyik katekézisében.37 Így a természet és a tudomány az isteni kinyilatkoztatásának első lépcsővé válik.38 Ez a feladat nem haladja meg az emberi képességeket, nem lehetetlen, hiszen ember rendelkezik azzal a természetes hajlammal, hogy megkeresse az igazságot – a végső és abszolút igazságot is,39 mert természetéhez tartozik, hogy ő a „kutató” (ld. Préd 1,13). Isten létezésének elismerése és a természetfeletti világ felé való nyitottság nem teszi szegényebbé a tudományt és az általa elérhető eredményeket. A II. Vatikáni Zsinat tanításainak szellemében is láthatjuk, hogy lehetséges az összhang a tudomány és a hit között.40 A vonatkozó dokumentumban szó van a tudomány, a mulandó valóság autonómiájáról, amely nem a teljes felszabadulást jelenti, hanem azt, hogy a tudomány képes elismerni Isten tervét.41 Ezt a gondolatot folytatta II. János Pál Fides et ratio enciklikájában, melyben a következőket olvassuk. „Az ész természetes korlátai és a szív állhatatlansága bárki keresését elhomályosíthatja, és gyakran megzavarhatja. Különféle személyes érdekek elnyomhatják az 35 Arisztotelész, Aquinói Szt. Tamás. 36 II. János Pál, 1985. március 20-i katekézis, Mennyire az emberi ész megismeri az Istent. 37 II. János Pál, katekézis: 1985. március 20., Na ile rozum ludzki sam poznaje Boga (azaz: mennyire az emberi ész megismeri az Istent), 3. 38 II. János Pál, Fides et ratio, 19. 39 II. János Pál, Fides et ratio, 33. 40 II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes, 15. 41 II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes. 36.

21

igazságot. Az is előfordulhat, hogy az ember, alighogy elkezdi megismerni az igazságot, elkerüli, mert fél a követelményeitől. Ennek ellenére, még ha fut is előle, az igazság befolyásolja létezését. Soha nem alapozhatja ugyanis életét kétségre, bizonytalanságra vagy hazugságra; az ilyen életet állandóan szorongás és félelem fenyegetné. Így is meg lehet tehát határozni az embert: igazságkereső lény.”42

Szóval, az emberi természethez tartozik az igazság keresése és minden ember képes az Evangélium elfogadására. Lehet azt is mondani, hogy a keresztény kutató, művész, vezető, vagy tanár felel meg legjobban Isten tervének. A II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium konstitúciója az alábbiakat fogalmazza meg. „Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen.”43

Ez nem erőszakot vagy fanatizmust jelent, hanem igazi nyitottságot és alázatot, mely arra vezet, hogy az ember megtalálja a helyét a világban és elismerje azt, hogy nem ő a legnagyobb lény, mert vannak kérdések, melyekre sem a tudomány, sem a technika nem képes választ adni.44 Erkölcsi téren is lehetséges az együttműködés a világi és a teológiai tanulmányok között, illetve hívő és nem hívő tudósok között. Erre példa a hormonok működése és az ember nemisége közötti kapcsolatról szóló orvosi kutatások. Ezeknek a tanulmányok a fényében lehet látni, hogy az Egyház erkölcsi tanítása nem más, mint a természet törvényének hangja, melynek nem pusztán a vallásra alapozott erkölcsi normákat tartalmazza, hanem magát az ember természetét is, amely arra a rendszerre épül, mellyel az ember teremtésekor lett megajándékozva, melyet Isten írt az ember szívébe.45 Így lehetséges az is, hogy a világi tudományok segíthetik az evangelizációt, mivel könnyebben elfogadható előteret készíthetnek, mint erkölcsi normák túl korai tanítása, mely moralizálásnak tűnik. Az evangelizációnak is megvan a maga módszere és sorrendje: megvannak a hit alapvető igazságai, amelyeket a megfelelő alapokra építve lehet tanítani.

42 II. János Pál, Fides et ratio, 28. 43 II. Vatikáni Zsinat, Lumen Gentium, 16. 44 II. János Pál, Veritatis splendor, 1. 45 2 Kor 3,3.

22

A kultúra szó latin colo, azaz földet művel szótól ered,46 de a jelentése sokkal gazdagabb és több területre utal. Egyrészt utal arra, amit az emberiség elért fejlődése során. Jelenthet tehetséget, ismeretet, az értelmi, vagy az erkölcsi fejlődés magas szintjét. Azon kívül a biológia területén is használható a szó – jelenti a tenyésztést, vagy a föld megművelését.47 Tudást, társadalmi és vallási struktúrát is jelenthet.48 Továbbá átalakítást és alkotást is jelenthet – az ember nyers alapanyagból készít valamilyen értéket. A szó eredetileg is az anyag megmunkálását jelentette, de ez a megmunkálás nem csupán tárgyakra vonatkozott, mint a föld művelésére (latinul: agricultura), hanem a lelki tevékenységre is, pl. a filozófiát lélekművelésnek (latinul: cultura animae) nevezték. A Bibliában a szó a kultusszal van kapcsolatban és többször is az ember lelki életére, az ember és Isten, az ember és Krisztus közötti kapcsolatra utal (ld. Jn 15, 1-17), ezért mutatja be a Szentírás Istent, mint szőlőművest (ld. Jer 8,13; Mt 13, 1-23; Mt 21, 33-46). Francis Bacon az etika részének tartja a lélek művelését (georgica animi).49 Ez azért szükséges, mert az ember nem automatikusan tesz jót (ld. Mt 13, 1-23; Mt 21, 33-46). „Mivel a kultúrák mélyen a humánumban gyökereznek, magukban hordozzák a tanúságot az egyetemes és transzcendens valóság iránti nyitottságról, ami az ember sajátossága. Ezért a különböző kultúrák az igazság különböző megközelítései; föltétlenül hasznosak az ember számára, mert olyan értékekkel kötik össze, melyek egyre emberibbé tehetik a létét. Mivel a kultúrák az ősi szokások értékeit hordozzák, magukkal hozzák olykor kimondatlanul, de nem kevésbé valóságosan az utalást az önmagát a természetben kinyilatkoztató Istenre, amint az előbbiekben a bölcsességi könyvek és Szent Pál részleteinek tárgyalásánál láttuk.”50 A hitről beszélve, láthatjuk, hogy a hit nem zárja ki az értelmet. Ha a Bibliát, mint kinyilatkoztatást értelmezzük, akkor is szükségünk van tudásra – nem kizárólag teológiai tudományokra, hanem gyakran a „profán” tudományokra is, miként olvassuk a Biblia értelmezéséről az Egyházban

46 Kultúra, Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/K/kult%C3%Bara.html. 47 Culture, Dictionaire de la langue française, Larousse 1995: 409. p.; Kultura, Mały słownik języka polskiego, Varsó, 1993: 326. p. 48 Culture, Dictionaire de la langue française, Larousse 1995: 409. p. 49 Kultúra, Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/K/kult%C3%Bara.html. 50 II. János Pál, Fides et ratio, 70.

23

szóló szentszéki dokumentumban. Ezen a területén is megvalósulhat együttműködés hívek és tudósok, vagy hívő tudósok és nem hívő tudósok között, mert a Biblia értelmezéséhez nélkülözhetetlen:

a történelmi háttér ismerete, amelyet a történelem, különösen az ókor története és a régészet tesz lehetővé,

leginkább az eredeti szöveg nyelvének forráskritikája, amelyet az irodalom és a nyelvészet segít,

más vallások, különös a zsidó vallás ismerete, mely elősegíti az Ószövetséget megértését és új fényt adhat az Újszövetségnek is, hiszen annak szerzői is ebben a kultúrában, ebben a környezetben növekedtek és gondolkodásukat befolyásoltak a kor és a terület jellemzői és szimbólumai,

szociológia, amely képes a közösséget karakterizálni, annak a kultúrának az ismerete, amely „megalkotta” az embert: Szent

Pálról tudjuk, kitől tanult, milyen volt a szellemi és értelmiségi háttere, de ezeket nem tudjuk teljesen megismerni csak a Bibliát olvasva,

filozófia, amely alakította az emberek gondolkodását, és kihívást is jelentett, pl. Szent Pál apostol esetében,

az Egyház hagyománya – az Egyházatyák művei és kommentárai, melyek nem csak azért hitelesek, mert szent életű emberektől származnak, hanem mert olyan emberektől eredeztethetők, akik nagyon közel álltak ahhoz a kultúrához, környezethez, melyben megírták a megsugalmazott könyveket. Ezek a „profán” tudományok segíthetnek jobban, helyesebben

megtalálni a kinyilatkoztatás jelentését, de nem helyettesítik az ember hitét. Ezeket a tudományterületeket használva sem szabad elfelejteni, hogy szent, vallásos, sugalmazott szövegekről van szó. A teológia más tudományai, a keresztény lelkiség története, a szentek írásainak értelmezése együttműködést kíván a történészekkel és a nyelvészekkel, az korabeli kultúra kutatóival, szociológusokkal, mivel minden ember a saját korszakának a gyereke és csak ebben a kontextusban lehet igazán megismerni őt. Még jobb teret az együttműködésnek a

24

fundamentális teológia ad, mely segít rátalálni arra, hogy a hitünk nem értelmetlen dolog. Befejezés A keresztény értelmiség nem valami elmaradt társadalmi réteg, hanem egyrangú a többi tudomány és kultúra képviselőivel és sok területen gazdagítja a világot és az emberiséget. A keresztények és nem keresztények közötti együttműködés megkívánja egymást megismerését, tiszteletét és a jóindulatot. Így a világ és az emberiség igazi haladás részessé, a keresztény értelmiség pedig föld sójává válhat.

Csima Ottó

Populizmus a XXI. században. A remény vagy a hanyatlás útja? Bevezetés

Az elmúlt évtizedek legégetőbb kérdése, hogy a populizmus

feléledésével mit tud kezdeni a modern civilizáció és a mainstream1 politikai elit. Ennek a kérdésnek az eldöntésére már sokan vállalkoztak, de a legújabb példákból okulva (szélsőjobboldali előretörések Európa szerte, a Brexit, Donald J. Trump választási győzelme) a megfelelő választ még mindig nem találták meg a közgondolkodók, vagy ha meg is találták, nem tudták átültetni elméleteiket a gyakorlatba. Ezen írás – már csak a keretek miatt is – nem erre az „ősi” problémára keresi a választ, és a populizmus definícióinak kusza hálójában sem kíván újat alkotni, inkább egy olyan nézőpontot szeretne bemutatni, ami nem az „ősgonoszként” mutatja be a populizmust, hanem egy eszközként. Egy olyan „kétélű kardként” értelmezetjük a fogalmat, mely egyszerre jelentheti a reményt és a bukás előszelét. Következésképpen két állítást kívánok felvázolni, az elemzés alapjai illetően.

1. Minden demokrácia alapja az adott nép/állam politikai közössége, mely meghatározza azokat az alapvető normákat, szokásokat és hagyományokat (összességében a bizalmat a közösség tagjai között), melyek között a demokrácia és az önkormányzatiság eszménye érvényre képes jutni. A politikai közösség alapkövei pedig azok a kis és természetes közösségek (család, lakhely, vallási közösség, stb.) melyek

1A mainstream alatt a politikacsináló elitet értem, melynek tagjai a gazdasági, a kulturális, a társadalmi és természetesen a politikai elit is.

26

minőségétől függhet a politikai közösség koherenciája és általa a demokrácia minősége. Ebből a két részmegállapításból következik az, hogy ha a közösségek alapjait, értékeit és önmeghatározásait aláássuk, az befolyással bír a politikai közösség egészére nézve, valamint olyan folyamatokat indíthat el, melyek beláthatatlan következményekhez vezethetnek.

2. Ami e tekintetben a legfontosabb, a populizmusra nem pozitív vagy negatív jelentéstartammal kell tekintenünk, hanem egy politikai folyamatként, eszközként. E tekintetben a populizmus a kielégítetlen igényekre adott válaszként jelenik meg, melyek az egyenértékűség folyamatán keresztül létrehozza a „népet” és az „elitet”. Ezt a folyamatot nevezzük a „nép” megkonstruálásának, ami egy igény-centrikus nézőpont.2 A fentiekben kifejtett nézőpontok lesznek vezércsillagaink az elemzés

és a végkövetkeztetés kifejtése során, amelyben azt kívánom elemezni, hogy a populizmus közösségépítő képessége a XXI. században képes lehet-e a megrendült közösségeket újjáépíteni, esetleg újakat alkotni vagy csak a meglévő válságot mélyéti el. Elméleti háttér

Az elméleti hátteret tekintve elég sokrétű és színes képet lehetne felvázolni, ezért is törekszem arra, hogy a lehető legegyszerűbb és legolvasmányosabb formában adjam át azokat az elméleti alapokat és megfontolásokat, melyekre az írás további részét kívánom építeni.

Az első pontban felvetett alapok, egy olyan kérdés, melyet főként a szociológia és a politikai filozófia berkein belül tárgyalnak. Ezt az alábbiakban kívánom összefoglalni. Elöljáróban annyit megjegyeznék, hogy a legerősebb identitásformáló tényezők a család, az iskolázottság, az effektív iskola, a lakhely, a munkahely, a társadalmi osztály/réteg, a mikro és makro vallási közösség, a nyelvi, az etnikai és a nemzeti közösség. A mű kereteit

2 Laclau, Ernesto: A populista ész. Budapest, Noran Libro, 2011: 90-145. p.

27

tekintve csak három fontos identitásformáló tér elemzésére marad hely, a családra, az osztályra/rétegre és a nemzetre. 1. A társadalmakat alapvetően tekinthetjük a közösségek kusza hálózatának, melyek minden szinten adott tevékenységek mentén képesek kielégíteni az egyének szükségleteit. Ezekhez a közösségekhez kötődhetnek bizonyos identitások és világnézetek, melyek az egyén gondolkodását és biztonságérzetét táplálják. Egy egyszerű példával lehet ezt szemléltetni.

Egy ember élete során számos kis és nagy közösség része lehet, de a legmeghatározóbbak képesek csak a releváns identitások kifejlesztésére. Az első ilyen példa a család. A család az a természetes (és egyben jogi) közösség, mely felel az adott személy elsődleges szocializációs mintázatainak az elsajátításáért. Ezen minták befolyásolhatják az embert élete során, hogy a képességeit milyen szinten próbálja meg kifejleszteni és milyen világnézettel rendelkezzen. Ezen felül a család az a biztos pont az ember életében – ideális esetben –, mely egész életében végig tudja kísérni, hisz bárki alapíthat saját családot és a rokoni kapcsolatoknak köszönhetően egy egész bizalmi és biztonsági hálót tud fonni az ember köré a társadalom keretein belül. A család tanítja meg legelsőként az embernek a szolidaritást, a lojalitást, a tekintély- és törvénytiszteletet, valamint „a bocsánatos bűnök” elnézésére való képességet.3 Ezt nevezhetnénk a közösségek „alfájának”.

A következő fontosabb identitásformáló terek, a szakma, a munkahely, az osztály/réteg, az iskolázottság és az effektív iskolája. Ezek mind eltérő hangsúllyal ugyan, de hasonló funkciót töltenek be, mint az előbb tárgyalt három „intézmény”. Az osztály/réteg identitás meghatározó az ember életében (bár ma már az osztálytudat leáldozóban van, de mint elvont absztrakció most is létezik a „munkás vagyok” mentalitásban), viszont a réteg annál hangsúlyosabbá vált és ideológiai töltetre is szert tett (pl. a középosztály, mint a demokrácia fenntartója).4 Emellett a pártokhoz hasonlóan képesek gondolatmankókat és világmagyarázatokat adni az embereknek (pl. osztályérdek). A szakma vagy más néven a hivatás erős 3 Sandel, Michael J.: Mi igazságos?...és mi nem? A helyes cselekvés elmélete és gyakorlata. Budapest, Corvina Kiadó Kft., 2012. 257-258. p és 263-264. p. 4 A fehér munkásosztály hanyatlása. in: Metazin; online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3214-a-feher-munkasosztaly-hanyatlasa (Letöltés ideje: 2016. 11. 14.).

28

identitásformáló pont lehet az ember életében, hiszen megteremti az összetartást a kollégák között és persze kivételes esetekben érdekérvényesítési potenciált (a hivatás-, vagy a mundérbecsülete). Ilyen nagyobb szakmáknak tekinthető a munkás idealizált képe, a katonai pálya, az orvos, az egyetemi tanár, a tűzoltó, stb.

Az egy adott szakmában dolgozók nagy száma nem feltétlenül jelenti a szakma érdekérvényesítő képességének növekedését, vagy épp az összetartástudat erősödését. Példaként említhetjük az Egyesült Államokban megfigyelt un. irodista réteget. Ez az irodista réteg nehezen megfogható, hiszen a középosztályban és az alsóosztályokban is megtalálható, összességében az alsóközéposztályhoz szokták sorolni. Számukat tekintve sokan vannak, döntően egyforma munkát végeznek, hasonló problémákkal küzdenek, az iskolázottság is lehet azonos szintű, de még sem lehetséges őket – eddigi tudásunk szerint – egy külön „osztállyá” szervezni. Pedig elméleti szinten, minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami előfeltétele lenne egy marxista értelemben vett osztálytudat kialakulásához.5 Összefoglalva a foglalkozás is adhat identitást, de nem feltétlenül válik hangsúlyossá.

A következő nagyobb szocializációs és identitásformáló tér a nemzeti közösség. Ezt tekinthetjük az emberi élet (az emberiség, mint nagy közösséget kivéve) „ómegájának”. A nemzet teremt közösséget a társadalommal, a körülöttünk lévő emberekkel és az állammal, a történelemre való visszatekintés, a vérségi kapcsolat feltételezése, a hagyományok tisztelete, az önfeláldozás, az államhoz való lojalitás révén. Ezek az értékek képesek egy politikai közösséget összetartani és egyben a szabadság, az erkölcsiség, a demokrácia és az állam legitimációjának a megteremtője. Ezen értékek és hagyományok elengedhetetlen feltételei egy társadalom

5 Fehérgalléros proletariátus. in Metazin 2014. június 15. Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/2950-fehergalleros-proletariatus (Letöltés ideje: 2016. november 15.). Eredeti: Saval, Niki: White-collar world, in: The Chronicle of Higher Education, online elérhető: http://www.chronicle.com/article/Paper-Pushers/145839/ (Letöltés ideje: 2016-11-15).

29

fejlődésének. Emellett a „Mi” kijelölésével megteremti azt a teret, amivel az ember azonosulni tud, és melyeknek köszönhetően kialakulhat a társadalom egészének önigazgatásra irányuló igénye (azaz a demokrácia és a szabadság igénye). Fontos megjegyezni, hogy ez nem feltétlenül egy befelé forduló magatartás, hiszen példák bizonyítják, hogy a hazafiasság más népek életét is befolyásolni képes (Vietnámi háború elutasítása „nem méltó hozzánk”, a Buy America élénkítheti más ország gazdaságát is).6 A másik, ezekből is következő megállapítás, hogy az ember önmeghatározását (komfortérzetét) ezek az identitások szolgálják. Másrészről – miként az Alasdair MacIntyre narratívájában előkerül (MacIntyre: Az erény nyomában. 1981) – az ember a legkönnyebben mesélő lényként tudja meghatározni Önmagát. Erre különböző identitásai és közösségei révén képes. A szerző egy folyamatos mesélésként írja le ezt a folyamatot, amelyben az egyén átélt kalandjainak példáival tudja megmagyarázni és alátámasztani azt a „Ki vagyok” és „Mit, miért teszek” kérdéseket. Az ember ezekkel a szerepeivel lép a társadalom színpadára és ez támasztja alá cselekedeteit.7 Tehát az ember önazonosságának alapjai azok a közösségek, melyek a saját identitását (szerepeit) formálják. Az elemzés további részének szempontjából fontos kimondani, hogy ha ezen identitásformáló közösségek alapjait aláássák, akkor az ember alapvető biztonságérzete is megrendülhet, emellett a fentebb tárgyalt közösségek tanító jellegű erejüket is elvesztik, amelyek befolyásolják a politikai közösségek normáit.

2. A következő fejezetben a populizmus jellegét kívánom az elméletek szempontjából bemutatni. Itt Ernesto Laclau elméletére támaszkodom, melyet megfogalmazott a 2011-ben megjelent A populista ész című könyvében.

Először is a társadalmi csoportegység megjelenésének egyik lehetséges változata a nép, mint hivatkozási alap és csoport kialakulása. Másodszor a nép „megszületésének” egyik módja a társadalmi igények megjelenése társadalmi szinten. A társadalmi igényeket két részre oszthatjuk. Vannak a népi igények, amelyek később követeléssé válhatnak és léteznek a demokratikus igények, melyeket az intézményrendszer képes kielégíteni, így 6 Sandel, im. 260-272. p. 7 Sandel, im. 258-260. p.

30

nem képesek követelésekké változni. Erre példa az, hogy a rurális társadalmakból az indusztriálisba való átlépéskor a hagyományos családmodell felszámolásával, megjelent az igény a biztonságos öregkorra és a betegbiztosításra. Ezekre az igényekre – gyakran elébük menve – a különböző államok szociális intézkedésekkel vagy a társadalombiztosítási rendszerek kifejlesztésével reagáltak így megszűntek igényként funkcionálni. Fontos megjegyezni, hogy ezekre a demokratikus igényekre a későbbiekben legitim módon lehet hivatkozni. Az állam és az elit kiemelt helyen kezeli őket.

A másik csoportot a népi igények alkotják, melyeket az intézményrendszer nem – vagy nem olyan szinten – képes kielégíteni, mint ahogy a társadalom különböző csoportjai kívánnák. Emiatt az elit sem emeli be a politikai agendába, így a társadalmi közbeszéd szintjén sem jelenik meg, legalábbis az adott állam elitjének a homlokterében. Ezek a kielégítetlen igények önmagukban még csak kívánságok, mert elszigetelten léteznek és nem tűnnek ilyen módon társadalmi szinten relevánsnak. Ezen kívánságok akkor válnak népi igényekké, majd követelésekké, ha a különböző csoportok rájönnek, hogy más csoportok ugyanezekkel, vagy hasonló kívánságokkal rendelkeznek a vélt vagy valós elittel szemben. Ha ez megtörténik, akkor kialakulhat egy egyenértékűségi viszony az igények között és egységesen tudnak fellépni az elittel szemben (például rossz oktatás, munkanélküliség, vagy elégtelen szociális háló esetén). A nép megkonstruálásának következő lépése az egyenértékűségi láncolat kiterjesztése a más „osztályhoz”, „rétegekhez” tartozó csoportok között. Ennek köszönhetően létrejöhet egy törésvonal a „nép” és az elit között, mely már elég kiterjedt ahhoz, hogy ne kisebbségi színben tűnjenek fel (például a Nagy Francia Forradalom alatt a munkások, szegények, polgárok, kisnemesek és némely esetben a parasztok egymásra találása). Ebben az állapotban már a „nép” kiterjedtebb, de még nem elég szilárd a hosszú távú egységes fellépéshez. Ebben a szakaszban beszélhetünk arról, hogy van egy igény, amely egymásba forrasztja a csoportokat, de adott esetben nem ugyanaz az önmeghatározás vagy a cél. Így a népi mozgalom darabokra hullhat, vagy cikkcakkos mozgásba kezdhet. Példának okáért a szegénység a parasztokat, munkásokat, alsóbb középosztályt egységbe forraszthatja a „gazdagok ellen”, de ez a düh a

31

földesurak ellen is irányulhat a nagypolgárság és a város támogatásával, de éppen fordítva is a nagypolgárság ellen a földesurak támogatásával. Ezért szükséges az egyenértékűségi láncolat megszilárdítása. Ez több módon is elérhető. Az egyik alapvető lehetőség a politikai irányvonal szabása, a másik a „horgony” funkciót betöltő igények megjelenése. Egy ilyen népi mozgalom kérészéletűségét befolyásolhatja, ha politikai vezér vagy domináns ideológia jelenik meg a mozgalom élén vagy, illetve ha van valamilyen szimbolikus történés vagy az egyik igény szimbólummá válik, amelyre a többi igény felfűződhet. Itt olyan szimbólumot/szimbólumokat kell megemlíteni, melyekhez természetes módon hozzátapadhat a többi igény. Például a szegénységre hozzátapadhat a munkanélküliség felszámolása, a jobb oktatás, a jobb egészségügy és a szociális háló kiterjesztésének az igényei. Máspéldával élve a szabadság jelszavához is hozzákapcsolódhat a nemzeti önvédelem, a szegények megsegítése és az elit megdöntésének az igénye, de akár több „horgony” igény is megjelenhet egy időben. Itt érkeztünk el három megállapítás felvázolásához. Egyrészt ezen folyamatoknak köszönhetően létrejön az egyenértékűségi láncolat, másrészt létrejön a társadalmat kettéosztó belső határvonal és harmadszor az egyenértékűségi láncolatot egybeforrasztó népi identitás megformálása. A népi identitás megkonstruálása a legfontosabb ezek közül. A különböző igények egybeforrasztása, a szimbólumok megjelenése és a politikai irány megtalálása lehetővé teszi a népi identitás kialakulását, amely képes arra, hogy az eltérő társadalmi csoportokat egyesítse a „Mi” kategóriájában, melyben a belső határvonalak elmosódnak időlegesen és állandósulni tud az „új népi identitás” amely felválthatja, megerősítheti, vagy teljesen újat teremthet.8

A gyakorlatban már nehéz ezt a tisztán elméleti felvetést bizonyítani, hiszen a valóságban a populizmuson kívül más erők is munkálkodtak a társadalmi folyamatok során. Ellenben érdemes még a szerző pár gondolatát kiemelni ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy a kelet-európai populizmusok9 egyik domináns része a közös etnicitásra való hivatkozás, mely párosulhat

8 Laclau, im. 89-101. p. 9 Kissé félrevezető egy magyar olvasónak, mert Kelet Európa címkével, majd Közép-Kelet Európa címkével illeti ezt a térséget, de a könyv példái Lengyelországtól egészen Törökországig tartanak.

32

egy dicső múltra, a vidékre, de akár egy külső vagy belső ellenségre való hivatkozással. Itt több helyen kisejlik a könyvből (főleg a kemali Törökország esetén), hogy a populizmus csak egy részfolyamat volt, mely segítette a vezetőket a „nép” megkonstruálásában, de magában nem lett volna képes a politikai közösséget létrehozni vagy megújítani (Atatürk Hat Nyila). Hasonló példákat hoz Dél-Amerikából, ahol az erősen oligarchikus viszonyok egy erősen etatista populizmust hoztak létre és a kialakuló államok is megtartották ezen jellegüket. Valamint fontos megjegyezni az író egyik megállapítását, hogy a fent tárgyalt egyenértékűségi láncolatok gyakran széthullottak a meglévő intézményrendszer ellenállásán vagy szimplán a szereplők eltérő érdekei miatt (farmermozgalmak Amerikában).10

Zárásként annyi megjegyezhető, hogy a populizmus maga egy folyamat, mely képes a heterogén közösségeket egy egységes „népbe” tömöríteni és társadalmi mozgalmat kovácsolni, de önmagában nem képes ezt az új képződményt megszilárdítani. Elemzés

A következőkben egy gyakorlati példán keresztül vizsgálom a populizmus kialakulását és működését. Ez a példa pedig Donald J. Trump megválasztása és az ahhoz vezető út hangsúlyosabb pontjainak vizsgálata lesz, amely némely pontban rokonítható a Nyugat-Európában történő eseményekkel is. Két pontban foglalhatjuk össze az előzményeket és a populizmus működésének a logikáját.

1. Első válságtünetként a liberális demokrácia „fenntartóit” ért többszörös csapás és elbizonytalanodásuk volt a kulcs mozzanat. Amerikában a hagyományos fehér „középosztály”11 térvesztése kiemelt fontosságú mozzanat. Tanulmányok foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a hagyományos munkásság és irodisták vesztették el munkájukat a kiszervezéseknek köszönhetően és köreikben egyre jobban terjednek a káros

10 Laclau, im. 199-243. p. 11 Félrevezető, mert európai értelemben nem feltétlenül számítanánk Rozsda Amerika munkásrétegeit a középosztályhoz.

33

szenvedélyek.12 Ennek következményeként kihullott a „demokrácia fenntartói” lába alól a gazdasági biztonság, az önbecsülésük megingott és egyre több népi igény fogalmazódott meg sorsuk javítása érdekében. Ennek köszönhetően könnyebben csatlakoztak olyan populista vagy összeesküvés hívő csoportokhoz (pl. Tea Party), melyek sorsuk gyors javítását ígérik nekik. Ennek azért is volt nagy jelentősége, mert ezen közösségek azok, amelyek hagyományosan érdekeltek a fennálló rendszer fenntartásában. Ennek a folyamatnak a része még egy fontos mozzanat, ami a hagyományos közösségek alapjai elleni támadásnak értékelhető szemszögükből (itt a Biblia Övezet hangsúlyos). Ezek a családot, a nemzetet, a rasszt ért támadások. Ennek során az elit felkarolta az LMBTQ, a kisebbségi és az újbaloldali kívánságokat. Ezekkel alapvetően nem lenne baj és nem is fűződne fel az előbb említett folyamatra, de ezzel egy időben az elit immunissá vált a „többségi társadalom”13 problémáira és igényeire. Érzékletes példa erre, hogy míg a mainstream média hónapokon keresztül tudott foglalkozni a semleges mellékhelységek kérdésével, addig az agrárrétegeket sújtó problémák vagy a bűnözés már nem volt ilyen átütő erejű kérdés. Emellett megjelent a modern politikai verseny egy új dimenziója, amit „identitás háborúként” lehetne megnevezni. Ezalatt azt kell érteni, hogy a hagyományos érték vagy ideológiai alapokon nyugvó konfliktusok mellett megjelent egy az identitásokhoz köthető „harcmező”, mely súlyosan terheltté vált a kélt oldal politikai célkitűzéseivel.14 Itt több folyamat is megfigyelhető. Egyrészt az „új” identitások nagy része nem volt képes hagyományos értelemben vett, vagy politikai közösségeket létrehozni. Ha ezt megtette, ezek az „újabb” közösségek nem voltak képesek olyan biztonságos pontokat nyújtani az egyénnek, mint az első pontban tárgyaltak. Viszont a politika

12 A fehér munkásosztály hanyatlása, in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3214-a-feher-munkasosztaly-hanyatlasa (Letöltés ideje: 2016-11-18). 13Helyesebb lenne inkább a társadalomban fellelhető csoportok nagyobb részére utalni. 14 Az identitás háborúk kora, in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3199-az-identitashaboruk-kora (Letöltés ideje: 2016-11-18). Az identitás határvadászai, in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3308-az-identitas-hatarvadaszai (Letöltés ideje: 2016-11-18).

34

mozgásának köszönhetően – és az elit tevékeny részvételével – ezek az új „közösségek/közösség csírák” szembekerültek a hagyományos közösségekkel, több ponton pedig fellazította azokat. Ehhez kapcsolódott a politikai korrektség azon változata, mely öncenzúrát gyakorol a médián, így ezen „elfelejtett” identitások és közösségek nem tudták hatékonyan képviselni saját érdekeiket. Továbbá a globalizmusban gyökerező nemzeti túlkapások elleni „harc” felszínre hozta azt az igényt, hogy ne nemzeti, hanem a globális és egységes emberiség alapján (jövő orientáltan) próbálják megszervezni a társadalmat. Ezen folyamat nem lenne negatív a tényleg meglévő nemzeti túlkapások visszavágása érdekében, de az a helyzet állt elő, hogy a meglévő „nemzeti” identitás gyengítésével párhuzamosan nem hozott létre olyan identitást, mely az ebben lakozó pozitívumokat helyettesítené. Itt az első pontban tárgyalt összetartozás tudatra, szolidaritásra és lojalitásra utalhatunk. Emellett felhozható a nemzetekben lakozó önrendelkezés (demokrácia) és az összetartozás tudatban rejlő egymás iránti bizalom. Emiatt kialakult egy bizalomhiány, mint az elit, mint egymás iránt, ami komolyan korlátozza a demokratikus intézményekbe fektetett bizalmat és a nacionalizmus és populizmus démonizálásával nem maradt más olyan erő, mely ezeket a problémákat orvosolni tudná.15 Ennek hatására feltűntek olyan mozgalmak, melyek teljesen ellentétes előjellel radikális módon kívánnák ezt a problémát orvosolni, s nem az eredeti közösségben rejlő pozitívumokat állította vissza, hanem éppen ellenkezőleg a széthúzás, a jogfosztás és a radikalizmus magvait vetette el.

Ezeknek köszönhetően kialakult három folyamat. Egyrészt a „nép” egyre jobban elvesztette a bizalmát az elitben, a demokráciában és egymásban is. A választásokat olyan tétnélküli folyamatnak tekintették, 15Krónikus bizalomhiány in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3309-kronikus-bizalomhiany (Letöltés ideje: 2016-11-18 ). Fukuyama a populizmus hasznáról, in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3273-fukuyama-a-populizmus-hasznarol (Letöltés ideje: 2016-11-18). Eredeti: Fukuyama, Francis: American Polical Decay or Renewal, in: Foreign Affairs Online elérhető: https://www.foreignaffairs.com/articles/united-states/2016-06-13/american-political-decay-or-renewal?cid=nlc-fatoday- (Letöltés ideje: 2016-11-18) A megkerülhetetlen nemzetállam, in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3256-a-megkerulhetetlen-nemzetallam (Letöltés ideje: 2016-11-18).

35

melyek úgy sem fogják befolyásolni az életüket. Emellett kezdett kialakulóban lenni, még a sok-sok egymás mellett létező népi igénynek köszönhetően, egy törésvonal az elit és a „nép” között. Másrészt a megjelenő folyamatokra megpróbáltak felülni olyan outsider mozgalmak, amelyek politikai hasznot kívántak húzni a meglévő folyamatokból. Ez nem járt átütő sikerrel, de ahhoz elég volt, hogy a meglévő lövészárkokat és bizalomhiányt elmélyítse. Harmadrészt a gazdasági és társadalmi problémák szép lassan összefonódtak az identitás háborúkkal. Viszont az elit és a mainstream média nem az igények kielégítésére koncentrált, hanem azok szőnyeg alá söprésére. Ennek köszönhetően ezen csoportok növekvő ellenszenvvel szemlélték az elitek tevékenységét, ami apátiához vagy a radikális megoldások iránti igényüket táplálták. 2. Az itt felsorolt folyamatok és népi igények összegződtek Trump feltűnésében és kampányában. Az itt feltűnő elszigetelt népi igények a következők: a középosztályt sújtó gazdasági és társadalmi problémák (munkanélküliség, lecsúszás, oktatás), a bevándorlás/illegális bevándorlás iránt érzett ellenérzések, a hagyományos közösségek igényeinek marginalizálása, az elit eltávolodása és a demokratikus megújulás iránti igény, az „ősi” nagysághoz való visszatérés igénye, a nemzeti eszme primátusának visszaszerzése a globalizációval szemben. Trump feltűnése és mozgalma azért volt meghatározó, mert jelszavai és gondolatmankói a már amúgy is egymáshoz közeledő népi igényeket össze tudta fűzni egy egyenértékűségi láncolatba. A már meglévő elit és „nép” közti törésvonalat állandósítani tudta a „washingtoni elit” ostorozásával és „látszat” outsider személyével.

Emellett megjelentek olyan „horgony” igények, melyek kivételes volta fel tudta fűzni az egyenértékűségi láncolatot egy-egy szimbólum köré és egyben megteremtette azt a látszatot, hogy az érintett népi igények összefüggnek és egyenértékűek. Az első ilyen szimbólum a „Make America great again” jelszó, melyre felépíthető az „ősi” nagyság visszaszerzésének, a nemzeti eszme primátusának a visszaállításának, a középosztály társadalmi problémáinak orvoslása iránti és a közösségek marginalizáltságának megszüntetésére irányuló igény. A második ilyen szimbólum az illegális bevándorlók hazatoloncolásának ígérete. Erre felfűzhető a hagyományos

36

közösségek és a középosztály igényei, a politikai elit elleni ellenszenv és a demokrácia megújításának igénye.

Ám önmagukban ezek még nem feltétlenül jelentették volna Trump győzelmét. A fő mozgatórugó a „Mi” és „Ők” világmagyarázatnak hiteles képviselete, mely képes a „nép” megkonstruálására. A másik oldal démonizálási hadjáratai, a politikai korrektség és média szerepvállalása hitelessé tette a „nagy gonosz” estabilishment elleni küzdelmet. Ez a népi igényekre való hivatkozás és a „nép” elválasztása az „áruló” elittől egy sikeres politikai tábor és mozgalom megteremtéséhez vezetett. A „nép” vezetőjeként Trump erős politikai irányt tudott szabni a mozgalomnak, mely nélkül egy populista mozgalom széthullik (XVIII. századi francia éhséglázadások16).

Idáig egy sikeresen felépített populista politikai mozgalmat láthatunk, mely a politikai harc közben sikeresen megkonstruálta a „népet” az elittel szemben. Viszont az a nagyobb kérdés, hogy ez a folyamat sikerrel megújíthatja-e vagy új politikai közösséget hozat-e létre Amerikában?

Ez több problémába is ütközhet Amerika (és Európa) esetében. Egyrészt a már meglévő közösségek és identitások ugyan megrendültek, de elég hangsúlyosak ahhoz, hogy önálló igényekkel lépjenek fel társadalmi szinten. Így előállhat az a helyzet, hogy Trump mozgalma ugyan érdekszövetségbe forrasztotta őket, de kiterjedtségük és önállóságukból fakadóan hosszútávon nem tartható fenn az egységük (groteszk példa a cionisták és antiszemiták egy platformra való állása). Másrészt a meglévő politikai közösség forradalom vagy radikális társadalmi változás nélkül kis eséllyel szűnhet meg és születhet új. Ezt a helyzetet súlyosbítja, hogy némely elméletekből is kitűnik, több politikai kultúra is létezhet párhuzamosan a „nagy és egységes Amerika” politikai kultúrájának égisze alatt. Harmadrészt a népi igények kielégítésére tett ígéretek nagy része nem igazán tűnik kivitelezhetőnek. Így előhat az, hogy a népi igények fennmaradnak, és nem válnak demokratikus igényekké, azaz nem épülnek be legitim módon az intézményrendszerbe és nem lesznek az egész politikai kultúra részévé.

16 Laclau, im. 91-94. p.

37

A politikai kultúra megújítására vonatkozóan viszont beszélhetünk potenciálról, de ez is kérdésessé válhat a fentebb tárgyalt faktor miatt, hogy az egyenértékűségi láncolat kiterjedőségéből és az ellentétes érdekek meglétéből adódóan, az „új nép” csak időlegesen fog fennállni és egy adott ponton ugyanúgy darabjaira fog hullani. Viszont nem zárható ki, hogy a populizmus által megkonstruált „nép” fennmaradhat, ha (mint Dél-Amerika vagy Törökország esetében) adódik egy kisegítő faktor. Azaz, előáll egy olyan kül-, vagy belpolitikai helyzet, esetleg csatlakozik hozzá egy XVIII-XIX. századi nacionalizmushoz/liberalizmushoz hasonló eszme. Így már megvalósulhat a populizmus konszenzus és makro közösség építő képessége.

Konklúzió

A fennebb tárgyalt elméleti és gyakorlati példákból megállapítható, hogy a populizmusnak vagy egy konszenzus és közösség építő potenciálja. Viszont önmagában a kis eséllyel fog tudni létrehozni vagy megújítani egy adott politikai közösséget, ehhez olyan faktorokra és külső tényezőkre van szükség, ami állandósítani tudja makró szinten a „Mi” kategóriáját és megteremti az alapvető értékek konszenzusát. Ellenben a populizmus alapvető potenciálja abban rejlik, hogy képes megteremteni egy mozgalom keretei között egy „népet”, mely jövője attól függ, hogy a vezetői, illetve a politikai és társadalmi folyamatok milyen irányba fogják vinni. Így beszélhetünk a konszenzusépítő populizmusról, de ki kell jelentenünk, hogy a XXI. századi populizmus jelenlegi példái nem arra mutatnak, hogy a meglévő széthúzást és demokratikus deficiteket orvosolni tudnák, de nem vethetjük el annak lehetőségét, hogy meg fog jelenni. Zárszóként úgy érzem, hogy bizonyítottam azt, hogy a populizmusról nem, mint „ősgonoszról” kell beszélnünk, hanem mint egy egyszerű politikai folyamatról, aminek akár pozitív kimenetele is lehet.

38

Bibliográfia Betlen János és Pogonyi Szabolcs szerkesztésében Metazin. 1. A fehér munkásosztály hanyatlása, in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3214-a-feher-munkasosztaly-hanyatlasa 2. Az identitás háborúk kora, in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3199-az-identitashaboruk-kora (Letöltés ideje: 2016-11-18). 3. Az identitás határvadászai, in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3308-az-identitas-hatarvadaszai (Letöltés ideje: 2016-11-18 4.A megkerülhetetlen nemzetállam, in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3256-a-megkerulhetetlen-nemzetallam (Letöltés ideje: 2016-11-18). 5. Ernesto Laclau: A populista ész, Noran Libro, Budapest 2011. 6. Fehérgalléros proletariátus in Metazin 2014. június 15. Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/2950-fehergalleros-proletariatus (Letöltés ideje: 2016. november 15.). 7. Fukuyama a populizmus hasznáról, in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3273-fukuyama-a-populizmus-hasznarol (Letöltés ideje: 2016-11-18). 8. Francis Fukuyama: American Polical Decay or Renewal, in: Foreign Affairs Online elérhető: https://www.foreignaffairs.com/articles/united-states/2016-06-13/american-political-decay-or-renewal?cid=nlc-fatoday- (Letöltés ideje: 2016-11-18) 9. Krónikus bizalomhiány in: Metazin Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/3309-kronikus-bizalomhiany (Letöltés ideje: 2016-11-18 ). 10. Michael J. Sandel: Mi igazságos?...és mi nem? A helyes cselekvés elmélete és gyakorlata; Corvina Kiadó Kft. Budapest 2012. 11. Niki Saval: White-collar world, in: The Chronicle of Higher Education, online elérhető: http://www.chronicle.com/article/Paper-Pushers/145839/ (Letöltés ideje: 2016-11-15).

Domján Dániel Ferenc

Ütközőpontok a magyar-jugoszláv viszonyrendszerben a Kominform - konfliktus idején, a belgrádi magyar követség levéltári anyagának tükrében Bevezető

„Viszonyunk Jugoszláviával akkor romlott meg, amikor Jugoszlávia

jelenlegi vezetői elárulták a népi demokráciák békefrontját, elárulták felszabadítójukat, a Szovjetuniót és átálltak az imperialisták oldalára. Titóék ezt persze tagadják és igyekeznek port hinteni saját dolgozóik szemébe, de minket meg nem tévesztenek.”1 – fogalmazott Rákosi Mátyás2 egy 1949 májusában, Celldömölkön tartott beszédében. Akkor már javában tartott a Kominform3 - konfliktus, ami a második világháború után pozitív pályára állt magyar - jugoszláv viszonyt nagyon hamar ellenségessé alakította. A

1 Rákosi Mátyás beszéde a Népfront választási gyűlésén, Celldömölk, 1949. május 8, In: Rákosi Mátyás (1951): A békéért és a szocializmus építéséért, Szikra kiadó, Budapest, online http://mek.oszk.hu/04300/04351/04351.htm (letöltve: 2015. március 26.) 2 Rákosi Mátyás (1892. március 9. – 1971. február 5.), „Sztálin legjobb magyar tanítványa”. 1945–1956 között a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja fő-, majd első titkára, 1952–53-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke is. 3 1943-ban feloszlatták a Kommunista Internacionálét (Komintern), ezt követően 1947 szeptemberében létrehozták a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodáját. A szervezet bár nem rendelkezett nagy apparátussal, hamar kiderült, hogy lényegében a szovjet érdekek érvényesítésének eszköze. Zsdanov az alakuló ülésen mondta el híres-hírhedt beszédét, melyben a közép-európai országok kommunista pártjai számára megadta a jelet a hatalomátvétel felgyorsítására. A Kominform létrehozásának legenergikusabb szereplői a szovjetek mellett a jugoszlávok voltak, központja is Belgrádban volt. A tanulmányban a szervezet teljes elnevezése helyett a Kominform ill. a Tájékoztató Iroda elnevezést használom.

40

konfliktust Joszif V. Sztálin4 és Josip Broz Tito5 hatalmi harcának tekinthetjük, azonban Magyarország is aktív résztvevője volt az eseményeknek. 1949-ben a magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok minimálisra redukálódtak.

Tanulmányomban azokat a konkrét ütközőpontokat mutatom be, melyek a Tájékoztató Iroda – 1948. június 28-i – elítélő határozata után a magyar-jugoszláv viszonyrendszeren belül a legnagyobb konfliktusokat okozták. Forrásként – természetesen a szakirodalom ismerete mellett – a belgrádi magyar követség levéltári anyagát használtam fel, mely lehetővé tesziszámomra, hogy az eseményeket primer forrásokon keresztül ismertessem, azonban azzal a hátránnyal is jár, hogy a jelentések helyenként erősen egyoldalúak, illetve bizonyos esetekben nem láthatóak az események azok teljes egészében.

Az események könnyebb átláthatósága és megértése érdekében a konfliktus kialakulását és a magyar-jugoszláv viszony második világháború utáni alakulását is – röviden – bemutatom. A Kominform–konfliktus kialakulása

A világháború után Tito önállóan, Moszkva megkérdezése nélkül hozott döntéseit Sztálin és a szovjet vezetés egyre erőteljesebben támadta, ami végül a JKP kizárásához vezetett a Kominformból. A jugoszlávok önálló politikájukat a szovjet figyelmeztetések ellenére sem adták fel, és ambícióikat növelték a Balkánon és Közép-Kelet-Európában. 1947. július 30. és augusztus 1. között Tito és Georgi Dimitrov6 Bledben találkozott, ahol baráti

4 Sztálin, Joszif Visszarionovics (1878. december 18.– 1953. március 5.), szovjet diktátor, a „generalisszimusz”. Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának főtitkára (1922-1934) majd titkára (1934-1953). 5 Tito, Josip Broz (1892. május 7. (hivatalosan május 25.) –1980. május 4.) jugoszláv diktátor, az el nem kötelezettek mozgalmának egyik meghatározó vezetője. A második világháború alatt a partizánok vezetője volt. 1945–1953 között a Jugoszláv Föderatív Népköztársaság miniszterelnöke, majd 1980-ig a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke volt. Partizán múltja miatt Tito marsallnak is szólították. 6 Dimitrov, Georgi Mihajlov (1882. június 18. – 1949. július 2.) A bolgár, valamint a nemzetközi kommunizmus egyik meghatározó alakja. 1935-től a Kommunista Internacionálé vezetője. 1945-ig Moszkvában élt, majd Bulgária első számú vezetője lett, 1946-tól miniszterelnök, 1948-tól pedig a kommunista párt főtitkára volt.

41

és együttműködési szerződést kötött.7 A nyilvánosság előtt Dimitrov beszélt először a megállapodásról 1948. január 17-én8, ő azonban már egy nagyobb volumenű, az összes közép-kelet-európai szocialista államot is magába foglaló föderáció tervét vázolta fel, amit Moszkva teljesen elfogadhatatlannak tartott. A föderáció terve volt az első komoly ütközőpont a szovjet-jugoszláv kapcsolatokban, ám közel sem az utolsó.

Albánia és Jugoszlávia viszonya tovább rontotta a szovjet-jugoszláv kapcsolatot, ugyanis Belgrád lényegében gyámkodott az albán kommunisták felett, Tiranának fontosabb volt a belgrádi, mint a moszkvai kapcsolata.9

Az ellentéteket elsimítandó, Sztálin Moszkvába rendelte a bolgár és a jugoszláv vezetőket február 10-re, Tito-n kívül a pártvezetők meg is jelentek.10 A találkozón a szovjet vezetők három eset kapcsán fejezték ki tiltakozásukat:

A jugoszláv-bolgár föderációs szerződés; Dimitrov bukaresti nyilatkozata egy közép-európai

föderációról; Jugoszláv hadosztály küldése Albániába.11

Március elsejére Tito összehívta a JKP KB ülését, amin visszautasították a február 10-i találkozón elhangzottakat, illetve Moszkva vádjait.12 Ezt követően a Tájékoztató Iroda összehívott egy ülést június elejére, amin a JKP helyzetét vizsgálták volna meg. A jugoszláv vezetők is meghívást kaptak, ám nem vettek részt a találkozón. Az ülést 1948. június 21-én és 22-én tartották meg Bukarest mellett. A JKP politikáját mindegyik szocialista ország elutasította, azzal vádolva Belgrádot, hogy letért a marxi-lenini útról. Az elítélő határozatot június 28-án13 hozták nyilvánosságra. 7 Vukman Péter (2010): Moszkvától Londonig. Nagy-Britannia és Jugoszlávia a szovjet-jugoszláv konfliktus idején (1948-1953), Doktori értekezés, Szegedi Tudományegyetem, 45.p. 8 Gibianszkij, Leonyid: „Az 1948-as szovjet – jugoszláv konfliktus és a Kominform”. Múltunk folyóirat, 4 (1994), 124.p 9 Gibianszkij, im. 119.p. 10 Lipkovics Károly: „A szovjet-jugoszláv viszony és a Tájékoztató Iroda”. Múltunk folyóirat, 1 (1990), 14-15. p. 11 Vukman (2010): 48.p. 12 Lipkovics, im. 15. p. 13 Szent Vid napja a szerbek számára gyásznap, 1389-ben ezen a napon volt a rigómezei csata, aminek elvesztésével török uralom alá kerültek a szerbek. Teljes bizonyossággal nem

42

A magyar – jugoszláv viszony a világháború után

A második világháborút követően Jugoszlávia a közép-kelet-európai országok között különleges helyzetben volt. Az 1945. novemberi választások az országban gyors változásokat hoztak, már abban az évben a Népfront győzelmével lényegében kiépült az egypártrendszer.14 A választás után Tito személyi kultusza erősödni kezdett, Jugoszláviában szovjet típusú alkotmányt hoztak létre, és megkezdődött a magántulajdon felszámolása is.15 A Jugoszláv Kommunista Párt olyan legitimációs alapokkal rendelkezett, melyhez hasonlóval egy közép-európai kommunista párt sem. A partizánháború, mellyel az országból sikeresen kiűzték a németeket, egyrészt társadalmi támogatást jelentett a párt számára, másrészt az önfelszabadítás mítoszának megteremtése ideológiailag alátámaszthatta az önálló politikát. A háború utáni évek érdekütközéseitől eltekintve - melyek aztán később a konfliktushoz vezettek - Belgrád élvezte Moszkva támogatását, ráadásul a jugoszláv kormányt a nyugati hatalmak is elismerték.16 Jugoszláviához képest Magyarország helyzete a világháború után rosszabb volt. A szomszédos országokkal fennálló rossz viszony és a szövetséges államok hiánya a régióban Budapest számára szükségessé tette, hogy a győztes országok közül olyan támogatót tudjon maga mellé állítani, aki támogatja a békekonferencián az érdekeit, illetve felvételét az ENSZ-be. A magyar és a jugoszláv érdekek találkoztak, ugyanis a jugoszláviai kommunistáknak a belső „sikerek” mellett a nemzetközi politikában problémákkal is szembe kellett nézniük, mégpedig Trieszt hovatartozásának kérdésében.17 A magyar vezetés támogatta Belgrádot e problémakörben, cserébe a jugoszláv vezetők ígéretet tettek arra, hogy a magyar érdekeket

lehet kijelenteni, hogy a szovjetek szándékosan erre a napra időzítették volna a bejelentést, de nem is zárható ki. 14 Juhász József (1999): Volt egyszer egy Jugoszlávia, Aula kiadó, Budapest, 119. p. 15 Uo. 16 Vukman, im. 17. p.

43

Párizsban támogatni fogják, illetve közbenjárnak Magyarország ENSZ-be való felvételét illetően.18 A világháború után Tito Magyarországon népszerűbb volt Sztálinnál, ezt a tényt pedig Rákosi Molotov19 elől sem titkolta el, amikor 1947 áprilisában Moszkvába látogatott.20 Mivel Rákosi és a magyar vezetés a sztálini politika teljes kiszolgálója volt, nem volt kérdés, hogy a konfliktusban Moszkva pártjára állnak, azonban szomszéd államok lévén a Magyarország és Jugoszlávia közötti konfrontáció intenzívebb volt, mint Belgrád és a többi szocialista ország között. Nem tudni, mennyire befolyásolta Rákosi későbbi, jugoszláv-ellenes viselkedését az a tény, hogy 1947-ben erősen jugoszláv-barátnak mutatkozott és ezt kompenzálni akarta. A konfliktus folyamán a két államnak számos területen akadt nézeteltérése és komoly vitája is. A következőkben a kapcsolatokban jelentkező főbb ütközőpontokat mutatom be. Határincidensek

Már 1948 végén megkezdődött az a folyamat, mely 1949-ben gyakoribbá vált, és az ’50-es évek elején is a konfrontációk nagy részét képezte: a határincidensek ügye. A jugoszláv és a magyar külügyminisztériumok között egyfajta „jegyzék-háború” bontakozott ki, melyben a legapróbb vélt vagy valós határsértések esetében is szóbeli jegyzéket küldtek egymásnak. Az ezekre adott válaszokban rendre cáfolták és visszautasították a vádakat. Már 1948 decemberében jegyzékkel fordultak a magyar szervek felé a jugoszlávok, hogy azok szüntessék be a határsértéseket, illetve büntessék meg azt, aki ilyet elkövetett. Konkrétan négy esetet hoztak fel, melyekben azzal vádolták a magyar határőröket, hogy átlőttek a határon, veszélyeztetve

18 A. Sajti Enikő (2010): Bűntudat és győztes fölény: Magyarország, Jugoszlávia és a délvidéki magyarok, SZTE Történettudományi Doktori Iskola, Szeged, 7. p. 19 Molotov, Vjacseszlav Mihajlovics (1890. március 9. – 1986. november 8.): vezető szovjet politikus volt a sztálini diktatúra évtizedeiben. 1930-1941 között a Szovjetunió Népbiztosok Tanácsának elnöke, 1939-1946 között a Szovjetunió külügyi népbiztosa. 1946-1949. és 1953-1956 között a Szovjetunió külügyminisztere volt. 20 Zinner Tibor (2013): „A nagy politikai affér”. A Rajk-Brankov-ügy, Saxum kiadó, khn. 6. p.

44

ezzel a jugoszlávokat, de a magyar Külügyminisztérium mindezt tagadta.21 1949 májusára már három magyar halálos áldozata volt a határincidenseknek.22

Felmerülhet a kérdés, hogy mit is takar pontosan a határincidens fogalma, és milyen eseteket soroltak hozzá. Az elhidegült viszonyban lényegében minden, a határt érintő eseményt határincidensként kezelték, és tiltakozó jegyzékek sorát váltották egymással a felek. Főleg az 1950-es évek első felében szaporodott meg e dokumentumok száma. A legtöbbször illegális határátlépések, illetve a határőrök közötti tűzpárbaj volt a konfliktus oka. Több alkalommal megvádolták egymást a külügyminisztériumok, hogy kémeket dobtak át egymás országába. Ennek kapcsán Szántó Zoltán23 belgrádi követ jelentést is küldött Budapestre, ugyanis úgy vélte, a Jugoszláviába szökött magyarokat három csoportra osztják a jugoszlávok: van, akit tovább engednek Nyugatra, egy részüket engedik dolgozni az országban, néhányukat azonban átképeznek, és kémként dobják át Magyarországra.24 Megtörtént, hogy a magyar Külügyminisztérium azért küldött szóbeli jegyzéket a jugoszlávoknak, mert a határon állítólagosan hangszórókból magas hangerőn Magyarország-ellenes propagandaanyagot játszottak. Azt a „kreatív” megoldást is alkalmazták a határőrök, hogy megfelelő szélirány esetén begyújtották a száraz mezőt, erdőt, gabonamezőt, így a határ túlsó felén pusztított a tűz.25

A határsértések nagy száma miatt nem elemzek minden esetet részletesen, egyet azonban példaként ki szeretnék emelni, bemutatva, hogy

21 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 7/biz – 1949 7. doboz 22 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 362/biz – 1949 7. doboz 23 Szántó Zoltán (Nagykanizsa, 1893. dec. 17. – Budapest, 1977. márc. 26.) Kommunista múltjának nagy szerepe volt benne, hogy őt nevezték ki követté. A Tanácsköztársaság idején a Bp., VII. ker.-i munkástanács tagja, a Vörös Hadsereg ezredparancsnoka, hadosztály-politikai biztos volt. Részt vett a KMP újjászervezésében, egy ideig annak balkáni futára volt. A Külföldi Bizottságot képviselte a budapesti titkárságban, miközben részt vett az MSZMP irányításában. 1927. febr.-ban letartóztatták és az úgynevezett Szántó-perben 8 és fél évi fegyházra ítélték. Szabadulása (1935. szept.) után a SZU-ba ment. Moszkvában a Kommunista Internacionálé (Komintern) végrehajtó bizottságában a KMP-t képviselte. 1945 júniusában hazatért és tagja lett az ideiglenes nemzetgyűlésnek. 1947 januárja és 1949 júliusa között volt belgrádi követ. (Kenyeres Ágnes: Magyar életrajzi lexikon 1000 – 1990, Budapest, Arcanum kiadó, 2001: vonatkozó szócikk). 24 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 16 – 1949 6. doboz 25 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 75 – 1952 12. doboz

45

hogyan működött a korszákban egy incidens kezelése. Május 6-án agyonlőtték a határon Kelebia mellett Horváth Pál magyar honvédet. A május 17-i jugoszláv jegyzék szerint a következő történt: A magyar szervek hat főből álló csoportot akartak átdobni Jugoszláviába, a magyar határőrség feladata az volt, hogy segítse a határon való átjutást. Két határőrt jelöltek ki erre a feladatra, így összesen nyolcan vágtak át az államhatáron és 60 méteres mélységben behatoltak Jugoszláviába. Két jugoszláv határőr, miután észrevette a határsértést, tüzet nyitott, és a tűzpárbajban Horváth Pál halálos lövést kapott. Május 6-7. éjszaka Horváth hullája temetetlenül feküdt, amit a magyar szervek vissza akartak szerezni, de ez további tűzharccal járt. Hetedikén Horváth Pált a jugoszlávok eltemették, 6 méterre a határtól, jugoszláv oldalon. A magyar határőrök egy 1 méter széles árkot ásva eljutottak a hulláig, akit magyar oldalra szállítottak. A jugoszlávok jegyzékben tiltakoztak ez ellen az eljárás ellen, és kijelentették, hogy a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya ellenségesnek tekinti azt a politikát, amit a magyar kormány folytat.

Május 21-én megérkezett a magyar válasz egy szóbeli jegyzék formájában. Ebben tiltakoztak a jugoszlávok határprovokációi ellen. Szerintük a jugoszlávok tudják, milyen súlyos esetről van szó, leplezve az igazságot, jegyzéket küldtek a magyaroknak, és elindították a rágalomhadjáratot. A magyar kormány az ügyet kivizsgáltatta, és szerintük az alábbiak történtek: Május 6-án Kelebia mellett egy magyar határőr őrs jugoszláv határsértőket kísért, akiket vissza akartak toloncolni Jugoszláviába. Az áttoloncoltak közül négyen visszatértek a határhoz jugoszláv határőrökkel, akik tüzelni kezdtek, és lelőtték Horváth Pált. A határőr holttestét átcipelték jugoszláv oldalra. A határőrt azért temették el, hogy a nyomokat eltűntessék. „A tényállás alapján világos, hogy jugoszláv határszervek tudatos és előre megfontolt emberölést követtek el.” – állapította meg a jelentés.26

A fenti példa alapján láthatjuk, hogy pusztán a követségi jelentések és a szóbeli jegyzékek alapján nem deríthető ki, pontosan mi is történt egy-egy határsértés esetében, csupán a két oldal véleményét ismerhetjük meg, illetve

26 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 362/biz – 1949 7. doboz

46

megtudhatjuk, hogy a határsértéseket propagandaelemként felhasználták, jól példázza, hogy a fent említett jugoszláv jegyzéket a Borba27 közölte.

1952-ben a két ország viszonya továbbra is mélyponton volt. A legjobban talán az ügyvivő jelentése fejezi ki az állapotokat, véleménye szerint Jugoszláviában „dühöng a fasiszta terror”, továbbá „nincs még egy kapitalista ország, ahol a demokratikus jogokat ennyire lábbal tipornák, mint Jugoszláviában”, „a titoisták olyan rendszert teremtettek, melyben az emberek egymásnak nem hisznek, nem mernek nyilatkozni, mert nem tudják, ki a besúgó.”28

Az év folyamán érte el a csúcspontját a korábban már említett határincidensek miatt küldött jegyzékek száma. A legapróbb határátlépés miatt is, akár egy eltévedt részeg kettősbirtokos29, akár egy repülőgép követte el, a Külügyminisztérium erényesen tiltakozott a követségnél. Minden hónapban több tíz eset miatt tiltakoztak egymás követségein a Külügyminisztériumok. „A jugoszláv fegyveres és légierők sorozatos, szervezett és egyre agresszívebb jelleget öltő határmenti támadásai ellen”30 a magyar Külügyminisztérium 1951. október–december között 47 esetben küldött tiltakozó jegyzéket.31 A jugoszlávok kreatív megoldásokat is választottak: a magyar határon felállított nagy teljesítményű hangszórókból 1951. december és 1952. március között magyar kormányellenes propagandát játszottak.32 A légtérsértések is folyamatosak voltak, ezek ellen március és augusztus között 25 esetben tiltakozott a magyar kormány.33

27 Borba: A Jugoszláv Kommunista Párt napilapja, címének jelentése: Harcunk 28 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 00208/szig.titk. 12. doboz 29 Megesett, hogy egy személy, aki rendelkezett földbirtokkal Jugoszláviában és Magyarországon is, a szőlőhegyét meglátogatva kissé felöntött a garatra és sétára indult a határ mentén. Az ilyen illetőket letartóztatták és kórházba vitték. A többnapi kórházi ápolásból arra következtethetünk, hogy ezeket a személyeket fizikailag is bántalmazták. 30 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 00112 – 1952 12. doboz. Határsértések alatt többek közt a határátlépéseket, provokációkat, berepüléseket, száraz mezők felgyújtását, átlövéseket, tűzharcokat értettek. 31 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 00628 – 1952 12. doboz 32 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 00628 – 1952 12. doboz 33 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 001393 – 1952 12. doboz

47

Hadifoglyok ügye

A Magyarország területén tartózkodó jugoszláv állampolgárságú magyar hadifoglyok ügye is konfliktus forrása volt. 1948 októberében még 296 jugoszláv állampolgárságú hadifogoly volt Szegeden, a magyar külügy ezért felszólította Szántó követet, hogy járjon el a jugoszláv Külügyminisztériumban annak érdekében, hogy küldjenek ki egy hadifogoly-átvevő bizottságot. Nem történt az ügyben semmi, számuk viszont közben növekedett (Magyarországra érkeztek a keleti hadifogságból) így már 600-an voltak Szegeden, így a magyar kormány szóbeli jegyzéket küldött a Jugoszláv Külügyminisztériumnak.34 Azt is pontosan kiszámolták, hogy a hadifoglyokra 1947. július 19. és 1948. november 26. között a Magyar Állam 757826,78 forintot költött, így ennek visszatérítését is követelték a jugoszlávoktól.35 A válaszjegyzékben a hadifoglyok ügyéről már alig esett szó, ellenben a magyar kormányt ismételten támadták: „a Magyar Köztársaság kormányának ebben a követelésében is egy újabb kísérletet lát arra, hogy mentesüljön az előbbi magyar rendszerek politikája felelősségétől és azt a magyar agresszió áldozatára hárítsa”36- a fizetést természetesen visszautasították. Az újabb magyar jegyzékben a kormány visszautasította azokat a vádakat, miszerint bármi köze lenne a „fasiszta Horthy – rendszerhez”.37 Jól példázza ez az eset, hogy a konkrét téma sok esetben két-három jegyzékváltás után hogyan alakult át általános vádaskodássá. A Jugoszláviában dolgozó magyarok A Jugoszláviában dolgozó magyar szakmunkások - akik főleg 1947-ben utaztak ki - nem tudtak hazajutni Magyarországra. A jelentések szerint a jugoszlávok egyrészt azzal „ijesztgették” őket, hogy hazájukban internálva lesznek, másrészt megvonták tőlük a juttatásokat. A magyar kormány szerint a probléma az volt, hogy a szóban forgó munkások segítették a „trockista

34 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 31/biz – 1949 7. doboz 35 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 2259 – 1949 7. doboz 36 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 280 – 1949 7. doboz 37 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 5561 – 1949 7. doboz

48

jugoszláv kormány” által irányított Jugoszláviát építeni.38 Az országban dolgozó magyarok rossz helyzetét példával is alátámasztotta a követség azzal, hogy Horváth Gyula, Jugoszláviában szerződéssel dolgozó munkás levelét továbbították. Elmondása alapján a helyzete rossz, mivel élelmiszerjegyekből él, és sokszor nem kap élelmiszert a boltban, mivel nincs jugoszláv igazolványa, ellentétben azokkal a magyarokkal, akik átszöktek Jugoszláviába, mivel ők egyből kaptak igazolványt.39 Szerződésfelbontások A Kominform III. Kongresszusán (1949. november 15-16.) már nyíltan támadták Jugoszláviát, kiderült, hogy a helyzet az ország, a Szovjetunió és a szocialista blokk között egyhamar nem fog rendeződni. A kongresszus után a „baráti országok” sorra bontották fel a barátsági és egyéb szerződéseket a jugoszlávokkal, illetve módosították azokat.40 Az alábbiakban azokat a szerződésbontásokat, módosításokat szeretném részletesebben bemutatni, amelynek ügyében a követség is érintett volt 1949-ben, még ha csak az informálás szintjén is. A magyar kormány június 18-án felbontotta a jugoszláv-magyar ötéves kölcsönös áruszállítási egyezményt – amit 1947. július 24-én kötöttek41 – arra hivatkozva, hogy a jugoszláv fél nem teljesítette a kötelezettségeit. A jugoszláv külügyminisztérium hosszú levélben részletezte, hogy a magyarok még mennyivel tartoznak, illetve hogy az általuk szállított eszközök használhatatlanok, és a „szemükre vetették”, milyen hamar megbocsájtottak a jugoszlávok a „fasiszta” magyaroknak, illetve segítették a magyar gazdaság fellendülését. Számításaik alapján Budapest tartozott még 23 millió dollárral, mivel a szállításokat előre kifizették, de a magyarok nem teljesítették azokat, mivel addig csak 6,9 millió dollárnyi árut szállítottak, így

38 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 51/szig. biz – 1949 6. doboz 39 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 355/biz – 1949 9. doboz 40 Juhász József: „A titói Jugoszlávia első évtizede”. In: A. Sajti Enikő, Juhász József, Molnár Tibor (szerk.): „A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén (1945–1955)”, Szeged – Zenta, 2013: 14. p. 41 Vékás János: Magyarok a Vajdaságban 1944 - 1954, Kronológia, Zenta: Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, 2011: 145. p.

49

még 17 millióval tartoztak. A jugoszláv külügyminisztérium tehát felszólította a magyarokat, hogy fizessenek. A magyar külügy természetesen a jugoszlávokat vádolta, hogy nem teljesítették a szerződésben foglaltakat és a magyarok többet szállítottak, mint a jugoszlávok, így ez a vita is lényegében egymásra mutogatással zárult.42 1947. június 23-án a két állam légiforgalmi megállapodást kötött, ennek értelmében kölcsönösen használhatták egymás légterét.43 A Budapest-Tirana légi járaton azonban a jugoszlávok vízumkötelezettséget vezettek be, mivel a repülő leszállt Belgrádban, azok a személyek pedig, akiknek nem volt megfelelő iratuk, meg kellett szakítaniuk az utazást. A magyar kormány szerint ez ellentétes lépés volt a légiforgalmi megállapodással. A TANJUG44 azonban leadott egy közleményt, amiben azzal érvelt a jugoszláv fél, hogy a Budapest-Tirana vonalra amúgy sem érvényes az 1947-es megállapodás, az ugyanis csak a Budapest-Belgrád, Budapest-Zágráb és a Budapest-Szófia vonalakra vonatkozik. 1949. április 18-án pótjegyzőkönyvet csatoltak az 1947-es megállapodáshoz, ennek második szakaszában előírták az ezen a vonalon közlekedő gépeknek a leszállást Belgrádban.45 Május 12-én ismét jegyzéket küldött a jugoszláv külügyminisztérium a magyar külügynek, hogy a repülőgépek kötelesek leszállni a Zemun (Zimony)-Belgrád repülőtéren, és az utasoknak és pilótáknak kötelező átutazási vízummal rendelkezniük. Ezt természetesen a magyar kormány nem hagyhatta annyiban, így azt a „válaszhatározatot” hozta, hogy a „Magyarország felett átrepülő és Jugoszláviában leszálló gépek” számára kötelezővé tette a leszállást Budapest-Budaörs repülőtéren, majd ezt követően a jugoszláv állampolgárok átutazó vízumát megvizsgálták.46 A magyar lépés „visszavonulásra” késztette a jugoszlávokat, akik május 24-én közölték a Külügyminisztériummal, hogy a magyarok utasoknak nem szükséges az átutazó vízum.47 Nem szorosan, de talán még a szerződésmódosításokhoz sorolhatjuk a Budapesten működő Jugoszláv Beruházási Bizottsággal kapcsolatban magyar

42 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 446/biz – 1949 9. doboz. 43 Vékás, im. 142. p. 44 Jugoszláv hírügynökség 45 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 605/biz – 1949 7. doboz 46 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 4457 – 1949 7. doboz 47 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 288 – 1949 7. doboz

50

részről felmerült problémákat. Június 9-én a magyar külügyminisztérium szóbeli jegyzéket adott át a jugoszláv követségnek, amelyben kifejtették, hogy a Jugoszláv Beruházási Bizottság aránytalanul nagy létszámmal működik, így három személynek, Kenda Ferencnek, Sudjič Lazarnak és Vrcan Jugoslavnak június 12. éjfélig el kellett hagyniuk Magyarországot.48 A Mura-sziget ügye

1951. dec. 20-án a magyar Külügyminisztérium jegyzéket küldött a jugoszláv külügynek. Ebben tiltakoztak az ellen, hogy 19-én reggel négy fegyveres és tíz jugoszláv polgári személy átlépte a magyar határt, és a Mura-szigeten „önkényesen favágást végeztek”. „A Magyar Népköztársaság kormánya megállapította, hogy előre megfontolt, tudatos provokációról van szó.”49 A szigettel kapcsolatban a jugoszláv kormány jegyzékben kifogásolta, hogy a magyarok a trianoni melléklet-térkép alapján azt állítják, hogy az Magyarországhoz tartozik, a hivatkozásuk azonban nem helyes, mivel azon a sziget nem is szerepel. A Mura-folyó folyása folyamatosan új helyzeteket teremtett, ezért a határ megállapítása sem lehetett egyértelmű. A magyar válaszjegyzékben cáfolták a jugoszlávok állításait, és „arra a közismert” tényre hivatkoznak, amit a térképek is mutattak, tehát hogy a Mura-sziget magyar.50 Ezt a jegyzéket nem vették át a jugoszlávok annak „rágalmazó és sértő tartalmánál fogva”.51

Áprilisban a jugoszlávok újra egy jegyzéket küldtek, amiben „erélyesen tiltakoztak az erőszakosan eltulajdonított jugoszláv területen magyar katonák további tartózkodása ellen”, és kiemelték, hogy a magyar kormány nem támogatta egy magyar-jugoszláv vegyes bizottság létrehozását az ügy megoldása érdekében.52 Az egész jugoszláv-magyar határon hiányzott kb. 807 határkő, ezeket fel kellett újítani, hogy tiszta helyzetet lehessen teremteni. A jugoszlávok sürgették ennek létrehozását. Korábban, 1926. július 24-én Belgrádban aláírták a határkövek megújítására vonatkozó 48 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 5629/pol. biz. – 1949 9. doboz 49 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 01/pol. – 1952 12. doboz 50 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 0024 – 1952 12. doboz 51 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 02/pol. – 1952 12. doboz 52 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 42141 – 1952 12. doboz

51

egyezményt, 1931-32-ben egy vegyes bizottság közösen fel is újította a határköveket, azóta azonban nem történt semmi.53

A jugoszlávok a helyzet tisztázása érdekében kérték a magyar külügyminisztériumot, hogy továbbítsák az 1943-ban, a magyar Folyammérnöki Hivatal által készített tervrajzot, amin szerepel a Mura-sziget. Áprilisban a magyarok eleget is tettek a kérésnek, és hozzáfűzték, hogy a tervrajzból kitűnik, hogy a Mura főfolyása a jugoszláv oldal és a sziget között van, így a sziget Magyarországhoz tartozik. A magyarok arra hivatkoznak továbbá, hogy az 1949-es tárgyalásokon a jugoszláv bizottság vezetője, Skrbović Bosko alezredes azt mondta, hogy bár a folyó változtatja a helyét, a határ a helyén marad. A jugoszlávok pedig most ennek az ellenkezőjét állítják. A magyarok kijelentették, hogy akkor segítik elő a vegyes bizottság létrejöttét, ha megszűnnek a jugoszláv határprovokációk és az eddigi károkat a belgrádi kormány megtéríti.54 A válaszjegyzékben, bármilyen meglepő, a jugoszlávok ugyanezt követelték a magyaroktól.55 Rákosi és Tito 60. születésnapja 1952-ben ünnepelte 60. születésnapját Rákosi Mátyás (március 9.) és Josip Broz Tito (május 7.). Nagyon érdekes megvizsgálni, hogy a két születésnapról hogyan emlékezetek meg a belgrádi követség dolgozói az akkori feszült helyzetben.

Rákosi Mátyás 60. születésnapját szerte az országban és természetesen a belgrádi követségen is nagy előkészületekkel várták és ünnepelték meg. Felajánlásokat tettek, hogy milyen feladatokat végeznek el, többek között leltároztak, kitakarították a pincét és a padlást (ezt a felajánlást már március elsejére teljesítették, amit büszkén jelentett az ügyvivő). Március 9-én este ünnepi gyűlést tartottak a követségen, ahol Kovács József bemutatta Rákosi életét, aztán kis büfé mellett családiasan töltötték az estét. Az egész beszámoló azt a hangulatot kelti, mintha egy karácsony estét ünnepeltek

53 MNL MOL XIX – J – 4 – a – Belgrád 42141 – 1952 12. doboz 54 MNL XIX – J – 4 – a – Belgrád 00147/1 – 1952 12. doboz 55 MNL XIX – J – 4 – a – Belgrád 45211 – 1952 12. doboz

52

volna együtt. A Rákosinak küldött levelükben is éltették a „nagy vezért”, megköszönték az eddigi munkáját és még hosszú életet kívántak neki.56 Ezzel szemben május 7-én, Tito születésnapján mélyen elítélték azt a módot, ahogy Tito öntelten, dölyfösen, meghatottságot imitálva fogadta a jókívánságokat, amiket felsőbb utasításra adtak ki az embereknek, emellett természetesen kiemelték, hogy milyen elítélendő az a személyi kultusz, amit Tito épített ki maga körül.57 Lényegében, ha kicseréljük Tito nevét Rákosiéra, ugyan olyan pontos leírás maradt a jelentés. Összefoglalás A bemutatott esetek csak példaként szolgálhatnak, hogy milyen volt valójában a magyar-jugoszláv viszony 1948 és 1955 között. Az eseményeket főként a belgrádi követség szemüvegén keresztül szemlélhettük, ami a teljes kép csupán egy kis szeletét engedte látni. Sztálin halála után az enyhülés időszaka következett, a konfliktus záró akkordjának pedig bátran tekinthetjük Hruscsov 1955-ös belgrádi látogatását.

56 MNL XIX – J – 4 – a – Belgrád 00124/szig. biz. – 1952 13. doboz 57 MNL XIX – J – 4 – a – Belgrád 0316/biz – 1952 13. doboz

53

Felhasznált Irodalom

SAJTI Enikő (2010): Bűntudat és győztes fölény: Magyarország, Jugoszlávia és a délvidéki magyarok, SZTE Történettudományi Doktori Iskola, Szeged,

GIBIANSZKIJ, Leonyid (1994): Az 1948-as szovjet – jugoszláv konfliktus és a Kominform, Múltunk folyóirat, 1994/4.

JUHÁSZ József (1999): Volt egyszer egy Jugoszlávia, Aula kiadó, Budapest, 119. p.

JUHÁSZ József (2013): A titói Jugoszlávia első évtizede, In: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén (1945–1955), szerk.: A. Sajti Enikő, Juhász József, Molnár Tibor, Szeged – Zenta,

KENYERES Ágnes (2001): Magyar életrajzi lexikon 1000 – 1990, Arcanum kiadó, Budapest, vonatkozó szócikk

LIPKOVICS Károly (1990): A szovjet-jugoszláv viszony és a Tájékoztató Iroda, Múltunk folyóirat, 1990/1.

RÁKOSI Mátyás (1951): A békéért és a szocializmus építéséért, Szikra kiadó, Budapest, online http://mek.oszk.hu/04300/04351/04351.htm (letöltve: 2015. március 26.)

VÉKÁS János (2011): Magyarok a Vajdaságban 1944 - 1954, Kronológia, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta,

VUKMAN Péter (2010): Moszkvától Londonig. Nagy-Britannia és Jugoszlávia a szovjet-jugoszláv konfliktus idején (1948-1953), Doktori értekezés, Szegedi Tudományegyetem,

ZINNER Tibor (2013): „A nagy politikai affér”. A Rajk-Brankov-ügy, Saxum kiadó, khn.

54

55

Sepa Adrienn

Magyar-kanadai kapcsolatok, 1945-1956 Bevezetés

Magyarország és Kanada kapcsolatait az 1945 és 1956 közötti időszakban

feltétlenül a nyugat-kelet reláció tükrében érdemes vizsgálni, tehát nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy a bipoláris világban Kanada a nyugati, Magyarország pedig a keleti tömb szövetségese volt. Kanada hidegháborús külpolitikája kapcsán fontos megjegyezni, hogy radikálisan nem tért el a nyugati külpolitika irányvonalától, több esetben azonban sajátos politikát folytatott a nyugati szövetség keretein belül. Kanadának Magyarországgal szemben nem volt speciális politikája, a hozzá fűződő viszonyt globális megfontolások és a belpolitika alakulása határozta meg. Ebből kifolyólag a kanadai külpolitika szempontjából Magyarország nem számított jelentős tényezőnek, viszont beleillett a keleti tömbbel szemben folytatott külpolitikai stratégiájába. Ezzel szemben a magyar diplomácia számára Kanada relevánsnak számított, különböző érdekektől vezérelve töretlenül kereste a kapcsolatot a nemzetközi politikában erős középhatalommá váló országgal. A két állam kapcsolata nem számít hangsúlyosnak diplomáciai tekintetben, ugyanakkor abból a szempontból érdekes megvizsgálni, hogy a nemzetközi politika alakulásai hogyan formálták, befolyásolták a két ország relációját, illetve hogy a hidegháború pontjain miként érintkeztek.

56

A magyar-kanadai viszony 1945-ig A II. világháború előtt a Kanadába vándorolt magyarok érdekeinek képviseletére már 1922-től létezett főkonzulátus Montrealban, melynek joghatósága az egész országra kiterjedt. Magyarország 1927-től Winnipegben is felállított egy konzulátust, amelynek Manitoba, Saskatchewan, Alberta és Brit Kolumbia tartományokra, illetve Yukon és az északnyugati területekre volt joghatósága. Magyarország 1941. december 7-én került Nagy–Britanniával hadiállapotba, és mivel Kanada brit domínium volt, ezért még aznap Kanada is hadüzenetet küldött Magyarországnak. Ennek következtében megszűntek a két állam közötti kapcsolatok. Kölcsönös képviselet hiányában 1948. szeptember 1-ig a svéd követség látta el Kanadában a magyar érdekek képviseletét, ettől kezdve pedig a lengyel követség.1 A kanadai szempontokat pedig a londoni követségen keresztül érvényesítették.2

Magyarországnak már a második világháború előtt volt kereskedelmi kapcsolata Kanadával, jóllehet ez nem volt jelentős, főképpen az észak-amerikai ország kereskedelmi viszonylatában. Például 1938-ban a magyar import Magyarországról 162.000 dollár értékű, míg a kanadai export csupán 7.000 dollár értékű volt.3 Azonban Magyarországra is vonatkozott a legnagyobb kedvezmény elve, tehát kedvező feltételek mellett exportálhatott Kanadába. Kétségtelen, hogy a nagy földrajzi távolság és a hagyományos kereskedelmi kapcsolatok hiánya miatt a két fél számára ennek nem volt nagy jelentősége. A háború következtében, miként a konzuli kapcsolatok, ez is megszűnt.

1 MOL XIX-J-1-j-CanKanada TÜK iratok 1955-1964. 1. doboz. Magyarország és Kanada kapcsolatainak általános ügye. 1955-64. 2 MOL XIX-J-1-j-CanKanada TÜK iratok 1955-1964. 3. doboz. 003763. sz. irat. Washington, 1960. április 24. Jelentés Kanadáról. 3 Hidas I. Péter: Fairness for Hungary. Canada and the Making of the Hungarian Peace Treaty of 1947.(A letöltés helye: http://www3.sympatico.ca/thidas/Hungarian-history/treaty.html-; ideje: 2016. március 12.)

57

Kanada a hidegháborúban

Az 1940-es évek fordulópontot jelentettek a kanadai külpolitikában, mivel az ország ekkor lépett ki az izolációból, és vált a nemzetközi politika aktív résztvevőjévé. Gazdasága a háború következtében óriási ütemben fejlődött, amely elősegítette azt, hogy a mezőgazdasági, vidéki domíniumból egy ipari, urbánus szuverén állam formálódjon. A gazdasági fejlődéssel párhuzamosan változás figyelhető meg az ország nemzetközi szerepének növekedésében. Kanada a nagyhatalmi politika ellenében a középhatalmaknak kívánt nagyobb szerepet juttatni és politikájában egy békésebb, stabilabb és mindenekelőtt az együttműködés és konzultáció elvein alapuló új világrend mellett foglalt állást. Jelentős szerepet töltött be a háború után burjánzani kezdő nemzetközi szervezetekben, például az ENSZ-ben, GATT-ban és az IMF-ben.

Több tényező is elősegítette Kanada intenzívebb részvételét a világpolitikában. A konfliktus a frankofón és anglofón csoportok között kisimulni látszott, amely már többé nem bonyolította az állásfoglalást külpolitikai kérdésekben. Másodsorban az egyre növekvő szovjet nagyhatalmi törekvések és a kommunizmustól való félelem - amely már a Gouzenko-ügy4 előtt mély gyökeret eresztett az ország társadalmában, majd az Igor Gouzenko nevéhez kapcsolódó ügynökbotrány kipattanása után csak fokozódott - defenzív lépésekre ösztönözte a kanadai külpolitikát.

A „vörös félelem” mellett Kanada geostratégiai helyzete, illetve legközelebbi partnerének, Nagy Britanniának a háború utáni meggyengülése is indokolta a szorosabb együttműködést az Egyesült Államokkal.5

Geostratégiai helyzetéből fakadóan kulcsfontosságú szerepet töltött be a hidegháború versenyében. A Sarkvidék stratégiai jelentőségéből kifolyólag 1958-ban létrejött a NORAD, majd ezt követően három radar vonal is kialakításra került Kanada területén: a Pine Tree, a Mid- Canada és a DEW vonal. Bár ezek a telepítések közös megegyezés alapján lettek létesítve, a

4 Gouzenko ügy: 1945-ben a szovjet nagykövetség hivatalnokának szivárogtatása volt, amely a szovjet kémhálózatra derített fényt Kanada területén. 5 McInnis, Edgar 1959: Canada. A Political and Social History.University of Toronto. Toronto, 510-529. p.

58

kanadai közvéleményben és sokszor a parlamentben mégis vita tárgyát képezte az ország szuverenitásának védelme az amerikai “kolonizációval” szemben.6

A szovjetek térnyerése révén 1948-ra kialakult kommunista rendszerek Kelet-Európában, továbbá a szovjet atombomba kifejlesztésének híre szorosabb összefogásra ösztönözte az országot a nyugati államokkal.7 1940-ben Kanada és az Egyesült Államok által létrehozott Permanent Joint Board on Defence-et végül egy közös, nyugat–európai államokat is magába foglaló védelmi szövetségi rendszer, a NATO realizálása követte 1949-ben, melynek létrehozásában Kanada vezető szerepet töltött be, majd kötelezettségét teljesítve aktívan hozzájárult Európa felfegyverzésében. Ugyanakkor felismerte a gazdasági potenciát a NATO-ban, így a katonai szövetség helyett egy kulturális szervezet létrehozására tett kísérletet, amely törekvése végül nem lett sikeres.

Bár a NATO megformálása után Kanada a nyugati hatalmak megerősítésére törekedett, mégis rugalmas maradt politikájában a Szovjetunióval szemben. Arra törekedett, hogy csökkentse a fesztültséget kelet és nyugat között, ezzel minimalizálva a hidegháborús konfliktusok esélyét. A feszültség oldása nemcsak a háború lehetőségét csökkentette, hanem függetlenebbé tette az Egyesült Államoktól is. Ottawa szándékosan alkalmazta az „megfékezés alkalmazkodással” (containment with accomodation) politikáját a Szovjetunióval szemben, amely egy hosszú távú cél elérését szolgálta. Emellett a keleti blokk országaihoz történő közeledés is stratégiája részét képezte. Ottawa bízott abban, hogy a kommunista államok felfigyelnek a nyugat fejlettségére és ezzel a demokrácia felé terelgethetik őket, előidézve a keleti blokk dezintegrációját és a Szovjetunió összeomlását.8

Megfigyelhető tehát, hogy Kanada hidegháborús politikája nagy mértékben eltért az Egyesült Államokétól. A koreai háborúban például csapatokkal vett részt az Egyesült Államokat oldalán, mégis kísérletet tett 6 James, Carolyn C. –James, Patrick: “Canada, the United States and Arctic Sovereignty: Architecture Without Building?” American Review of Canadian Studies (44) 2014, 2. 193. p. 7 Riendeau, Roger: A Brief History of Canada. New York, 2007: 301-323. p. 8 Glazov, Jamie: Canadian Policy toward Khrushchev's Soviet Union. McGill-Queen's University Press, 2003: 1-51. p.

59

Washington politikájának mérséklésére.9 A kanadai tisztségviselők gyakran helytelenítették az amerikai külpolitikát. Az egyik diplomata így ír: „Az USA gyakran intoleráns olyan gondolatokkal vagy tettekkel szemben, amelyek nem találkoztak az ő elképzeléseivel.” De az USA bírálata nem sokszor jutott el a nyilvánosságig a nyugati egység látszatának fenntartása érdekében.10

A második világháború utáni kanadai külpolitikát Louis St. Laurent11 és Lester B. Pearson12 tevékenysége határozta meg. Bár Kanada nem tudta formálni a nemzetközi politikát, St. Laurent elutasította, hogy félreálljon. A Szovjetunióval szemben határozottságot mutatott és jelentősen közreműködött a NATO megalapításában. Pearson külügyminiszteri megbízatása alatt teljesen új utat tört a kanadai külpolitikában ázsiai és szovjetunióbeli látogatásaival, ugyanakkor jó kapcsolatot tartott fenn Washingtonnal, ezzel megőrizve a nyugat egységét. Kanada a hidegháború során, mint középhatalom, a kommunikációs csatorna szerepét kívánta betölteni. Pearson javaslata alapján 1956 novemberében ENSZ által vezetett békefenntartó erőket telepítettek Szueznél, abból a célból, hogy stabilizálják a helyzetet addig, amíg a franciák és angolok kivonják csapataikat. Pearson ezzel precedenst teremtett, mivel ez volt az első nagy volumenű ENSZ békefenntartó misszió, amely sikeresen megelőzte a konfliktus eszkalálódását, ugyanakkor ezzel elősegítette Kanada nemzetközi presztízsének megszilárdulását mérsékelt, közvetítő középhatalomként.13 A magyar külpolitika változásai 1945-1947 között

A háború utáni Magyarországon végbemenő szellemi, politikai,

társadalmi változások más jelleget kölcsönöztek a magyar külpolitikának és megváltoztatták főbb irányvonalát. A magyar külpolitikára a világháború

9 Glazov, im. 1-51. p. 10 Bothwell, Robert: „Foreign Affairs a Hundred Years On”. In.: Bothwell, Robert –Daudelin, Jean (szerk.): Canada Among Nations, 2008: 100 Years of Canadian Foreign Policy. McGill-Queen's University Press, 2009: 30. p. 11 Louis St. Laurent: 1945 és 1948 között külügyminiszter, 1949 és 1957 miniszterelnök 12 Lester B. Pearson: 1948 és 1957 között külügyminiszter, 1963 és 1968 miniszterelnök 13 Wright, Gerald: “Managers, Innovators and Diplomats: Canada’s Foreign Ministers”. In.: Bothwell, Robert – Daudelin Jean (szerk.): Canada Among Nations, 2008: 100 Years of Canadian Foreign Policy. McGill-Queen's University Press, 2009: 63-65. p.

60

időszakában erős német orientáció volt jellemző, emellett Magyarország diplomáciai kapcsolatainak nagy része megszakadt. A háború lezárása és az ország fokozatos konszolidációja lehetővé tette azt, hogy az állam diplomáciai tekintetben aktivizálja magát, több ország is kezdeményezett diplomáciai kapcsolatot a demokratikus magyar kormánnyal és Magyarország is késznek mutatkozott missziók küldésére.14 A magyar-kanadai kapcsolatok változása 1945-1947 között

1945 után Magyarország a háború során megszakadt kapcsolatok újrafelvételére törekedett, és ez Kanada vonatkozásában sem volt másképp. Az észak-amerikai ország gazdasági súlya a II. világháborút követően megnövekedett, és nemzetközi viszonylatban erős nyugati középhatalommá nőtte ki magát, a magyar diplomácia is egyre inkább kereste a lehetőséget a Kanadával való kapcsolatteremtésre.

1946-ban Magyarország kölcsönös áruforgalom megteremtésére törekedett Ottawával, egyrészt gazdasági, másrészt politikai stabilitása érdekében. Szász Károly gazdasági tanácsadó 1946-os, augusztusi levelében tájékoztatja a Külügyminisztériumot, hogy a kanadai Department of Trade and Commerce import osztályának igazgatója mérlegelni kívánja a magyar export lehetőségét. A kanadai kormányt a toll, a szárított gyümölcs érdekli leginkább, de a későbbiekben a kukorica, állati csírok, alaminium lemezek és borok szállítását sem vetik el. Szász jelentése szerint a kanadaiak „jelen pillanatban nem mutatnak érdeklődést államközi szerződés, vagy kölcsön konstrukció keretében kiépítendő árucsere forgalom iránt, de a jövő szempontjából határozott érdeklődéssel viseltetnek a magyar piaccal szemben.”15

1946 novemberében a magyar állam számára lehetőség nyílt kereskedelmi kapcsolatainak kiszélesítésére Kanadával. A Gazdasági Főtanács, a Nemzeti Bank és a Berend és Berend cég Halász Miklóst bízta

14 Sáringer János: Iratok a magyar Külügyminisztérium történetéhez. 1945-1950. Szeged, 2013: 44. p. 15 MOL XIX-J-1-k Kanada Admin 1945-64 1. doboz. 1946. augusztus 23. Kereskedelmi forgalom Magyarország és Kanada között.

61

meg tárgyalások kezdeményezésével. Először a New York-i kirendeltségen, majd pedig Ottawában folytatódtak a tárgyalások, melyek kiindulópontja az volt, hogy a magyar állam egy esetleges, Kanadától származó kölcsönt kanadai áruk vásárlására használna fel. Arnold Smith, a külügyi osztály főnöke fogadta Halászt, aki pozitívan nyilatkozott a kanadai kormány szándékait illetően az árucsere kérdésében. A későbbiekben Oliver Master kereskedelmi miniszterhelyettessel találkozott, aki hangsúlyozta, hogy „Magyarország prosperitását Közép-Európa békés fejlődése érdekében fontosnak tartja”.16

A külkereskedelem különböző szakosztályainak vezetőivel (M. Heasman, W. F. Bull, Denis Harvey és A. L. Neil,) folytatott megbeszélések során egy héttel későbbre tűzték ki a tárgyalásokat. Azonban, miként Halász jelentésből kiderül, a tárgyalások nyilvánosságra kerültek egy angol hírügynökség által, melyek tényét a magyar sajtó tagadta. A kanadai kormánykörök ebből azt a következtetést vonták le, hogy az országban nagy a káosz, tehát nem érdemes kereskedelmi kapcsolatokba bonyolódni Magyarországgal. Negatív hatással volt emellett az USA politikája is, mely ellenezte a Kelet-Európának folyósítandó kölcsönöket, s a kanadai parlamentben is bírálták a kormány nagyvonalú hitelezését. A jövőre vonatkoztatva a kanadaiak bíztatásképpen kijelentették, hogy hajlandóak a magyar állammal kereskedelmi kapcsolatot létesíteni.17 A békeszerződés megkötése révén lehetőség nyílhatott volna a háború miatt beszüntetett szerződéseket újra érvénybe helyezni, azonban a kanadaiak erre mégis negatív választ adtak.18 Kanada és a magyar békeszerződés

Említést kell tenni arról, hogy Kanada a békekonferencia alatt a győztesek érdekeinek megvalósítása helyett egy korrekt béke megkötésére törekedett, így ezt az elvet kívánta érvényesíteni Magyarország esetében is. A

16 MOL XIX-J-1-k Kanada Admin 1945-64 1. doboz. 1946. november 23. Feljegyzés. 17 MOL XIX-J-1-k Kanada Admin 1945-64 1. doboz. 1946. November 23. Feljegyzés. 18 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1955-1964. 3. doboz. 006581. sz. irat. 1958. December 1. Kereskedelmi szerződés Kanadával.

62

jóvátételi összeg csökkentésén kívül a területi rendezésénél Csehszlovákia és Románia ellenében figyelembe vette Magyarország érdekeit is, a csehszlovák lakosságcsere indítványt pedig humanitárius indokokra hivatkozva elutasította.19 Kanada és Magyarország között 1947-ben jött létre a békeszerződés, amelynek aláírásával az észak-amerikai ország jogilag elismerte a demokratikus magyar államot, így a diplomáciai kapcsolat felvételnek már semmi akadálya nem volt.

A magyar külpolitika 1947-1953 között

Már 1945-től érzékelhető volt a szovjet befolyás a magyar külpolitika tekintetében a SZEB-en keresztül, végül 1947-re teljesen beszűkült a magyar diplomácia mozgástere és elveszítette hagyományos külpolitikai irányát. 1947-ben a Marshall-segély elfogadását fontolgatta a magyar politikai elit, de ezt végül szovjet nyomásra nem tette meg. Ez fordulópontot jelentett a magyar külpolitikában, ugyanis ez volt az ország utolsó önálló próbálkozása, innentől kezdve elveszítette külpolitikai szuverenitását, minden lépés előtt egyeztetni kellett Moszkvával.20

A szocialista blokkba történő betagozódás után a Szovjetunió szatellit államai teljes mértékben követték Moszkva külpolitikai vonalát, Magyarországot is beleértve. A keleti tömb államai között csak bilaterális kapcsolatok jöttek létre a szovjetek felügyeletével, mivel multilateriális kapcsolatok létrehozása esetén kisebb szövetségek jöhettek volna létre, amelytől a szovjetek tartottak. A diplomáciai kapcsolatok a nyugati országokkal nem szűntek meg, de szinte teljesen befagytak, a követségek is csak formálisan érintkeztek egymással. A nyugati államok tiltakoztak a koncepciós perek ellen, többen a követségükön keresztül, főképp a 1948-49-es Mindszenty-per okozott nagy nemzetközi felháborodást. A kormány válaszul kitiltotta az amerikai követet, majd 1949-ben amerikai befolyásra Magyarország ENSZ tagsága meghiúsult. 19 Hidas, Peter I.: Fairness for Hungary Canada and the Making of the Hungarian Peace Treaty of 1947. (A letöltés helye: http://www3.sympatico.ca/thidas/Hungarian-history/treaty.html ) 20 Győri Szabó Róbert: A Magyar külpolitika története 1848-tól napjainkig. Budapest, 2011: 166-188. p.

63

A külgazdasági kapcsolatok jelentősége csökkent, a nyugattal való külkereskedelmi kapcsolatok minimálisra csökkentek, és csak állami cégek foglalkozhattak külkereskedelemmel. A KGST létrehozásával kényszerű gazdasági kapcsolatokat kellett létrehozni más szocialista országokkal, amely Magyarország esetében újszerű volt, hiszen hagyományos gazdasági kapcsolatai nyugat felé irányultak.21

A kommunista párt törekvései és az ehhez köthető belpolitikai változások a Külügyminisztérium intézményét sem hagyták érintetlenül, mivel állományát 1946-ban a B-listás leépítések megcsapolták, a B-lista bizottság több belföldön, illetve külföldön tartózkodó külügyi alkalmazottat elbocsátott. 1947 májusában leváltották Gyöngyösi János külügyminisztert majd a kommunista párt által manipulált választások után helyére Molnár Erik került. 1947 júniusában Nagy Ferencet lemondatták majd ettől kezdve a külföldön tartózkodó diplomaták nem tértek vissza Magyarországra, és a Külügyminisztérium alkalmazottjai közül is többen disszidáltak. A megcsappant állományt a kommunista párt tagjaival töltötték fel. A szakmailag felkészületlen és csak a pártérdekeket követő személyek térnyerésének közvetlen következménye lett a külügyi szolgálat színvonalának csökkenése. Ezen felül tovább folytatódott a minisztérium átszervezése és az elbocsátások. 1948 augusztusában Rajk László került a Külügyminisztérium élére, meghirdetve a minisztérium demokratikus átszervezését és a szocialista külpolitikát.22

A magyar-kanadai viszony a hidegháború tükrében, 1947-1953

Tekintettel arra, hogy a hidegháború alatt Kanada a nyugati, Magyarország pedig a keleti táborhoz tartozott, alapvetően a kelet- nyugat szembenálláshatározta meg a magyar-kanadai viszonyt. Ennek okán a kommunista és szovjet befolyás alá kerülő magyar politika élénk érdeklődést tartott fenn az ország kül- és belpolitikája, gazdasága illetve katonai pozíciója iránt. Az észak-amerikai állam geostratégiai helyzetéből fakadóan a hideg háborús konfliktusok frontvonalába került, és az Egyesült Államokkal szoros 21 Győri Szabó, im. 189-198. p. 22 Sáringer, im. 40-53. p.

64

kontinentális védelmi rendszert igyekezett kiépíteni területén. Kanada nyersanyaglelőhely tekintetében is nagy jelentőséggel bírt: például olaj és gáztelepeket fedeztek fel Albertában, az atomenergiához szükséges uránércet találtak Észak-Saskatchewanban és Brit Kolumbiába, továbbá jelentős aluminiumkitermelővé vált 1950-es évekre.23

A Magyar Kommunista Párt emellett szoros kapcsolatot tartott fenn a kanadai kommunisták pártjával (Labor-Progressive Party), tehát a kapcsolattartás egy diplomáciai testületen keresztül egyszerűbbé válhatott volna. A gazdasági és a világpolitikai érdekeken kívül a kanadai magyarság érdekvédelme, pontosabban ideológiai képzése is fontossá tette a magyar állam számára a közeledést.

Tekintettel a magyar állam érdekeire 1947 novemberében felvetődött magyar részről a követek cseréje.24 1948-ban Magyarország megkísérelte a diplomáciai kapcsolatok kiépítését Kanada londoni főbiztosának közvetítésével, akinek 1948. március 5-én kelt levele szerint a kormány arra hivatkozott, hogy káderhiány miatt nem tud küldöttséget küldeni Magyarországra, viszont hozzájárult egy magyar konzulátus felállításhoz Ottawában.25 A szakképzett diplomaták hiányára a kanadaiak a kapcsolatfelvételre irányuló próbálkozások során többször is hivatkoztak. Ennek oka abban keresendő, hogy Kanada nemzetközi szerepének növekedésével párhuzamosan a kanadai diplomácia is gyors fejlődésnek indult, ami látványosan kitűnik a Külügyi Osztály létszámának növekedésében; 1939 még csak 39 alkalmazott volt, 1957-re már 364-re emelkedett a számuk, a missziók száma pedig 7-ről 60-ra nőtt.26 Elsősorban a volt gyarmati országokkal való baráti kapcsolatok kialakítása élvezett prioritást, amely stratégiai lépés a Szovjetunió térnyerésének megakadályozását szolgálta a harmadik világban.27 Másrészt kanadai részről érdektelenség figyelhető meg, amely azzal magyarázható, hogy az országot

23 MOL XIX-J-1-k Kanada Admin 1. doboz. Kanada kül-és belpolitikája. 1948-1964. 24 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1955-64. 1 doboz. 4476. sz. irat. 1947. november 19. Diplomáciai kapcsolatok felvétele Kanadával./Minisztertanácsi előterjesztés/ 25 MOLXIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1955-64. 1 doboz. 1129. sz. irat.1948. március 12. Kanadai magyar főkonzulátus felállítása. 26 McInnis, im. 510-529. p. 27 Glazov, im. 32-33. p.

65

különösebb gazdasági vagy politikai érdekek sem fűzték Magyarországhoz, illetve a hidegháborús viszony sem kedvezett a kapcsolatok alakulásának. Kanada külpolitikai döntései mindemellett valamilyen mértékben függtek attól a két államtól, amelyekkel a legszorosabb kapcsolatot tartotta fenn: Nagy Britanniától és az Egyesült Államoktól. Ebből kifolyólag az angol-magyar és az amerikai-magyar kapcsolatok romlása is befolyásolta a kanadai-magyar relációt.

A hidegháborús ellentét ellenére a magyar kormány fáradhatatlanul próbálkozott az áruforgalom kiépítésére Kanadával. Ottawa hajlott erre, ahogy a forrásokból is kiderül, ugyanis 1948-ban a berni kereskedelmi megbízott hatáskörét kiterjesztették Magyarországra.28 Azonban az 1948-ban Svájcban folytatott kereskedelmi tárgyalások Nyerges János és Yves Lamontagne berni kereskedelmi megbízott között eredménytelenül végződtek, mivel Kanada elutasította a kedvezményes vámtarifa magyar árukra való kiterjesztését.29

1949-ben imét magyar konzulátus felállítására tettek kísérletet a londoni követségen keresztül. A konzulátust, ami már főkonzulátus lett volna, a Külügyminisztérium Ottawa vagy Montreal helyett Torontóban kívánta volna felállítani, arra hivatkozva, hogy Toronto vonzáskörzetében körülbelül 22 000 magyar élt, ezen felül a magyar kommunista mozgalomnak is Torontóban volt a központja.30 A konzulátusnak nem csupán a magyar érdekek képviselete és a magyar ügyek intézése lett volna a feladata, hanem a népi demokratikus Magyarország által irányított propagandisztikus tevékenységet is ki kellett volna fejtenie. A kanadai magyarság egy jelentős része támogatta a Magyarországon meglévő háború utáni rendszert és szoros kapcsolatot ápolt a kanadai kommunista párttal, ahol egy magyar tagozatot is felállítottak. Hetilapjuk, a Kanadai Munkás a második legolvasottabb magyar nyelvű emigráns hetilap volt.31

28 MOL XIX-J-1-k Kanada Admin1945-64. 1 doboz. 1948. július 26. 29 MOL XIX-J-1-k Kanada Admin 1945-64. 1 doboz. 04046/1. 1954. március 26. Kanadai utazás. 30 MOL XIX-J-1-j Kanada TÜK iratok. 1955-64. 1 doboz. 4218. sz. irat. 1949. május 9. Kanadai magyar főkonzulátus felállítása. 31Adam, Christopher: Spying on the Refugees 2010: The Kádár regime’s Secret Agents and Canada’s Hungarians 1956-1989. 2010: 109-121. p.

66

1949 szeptemberében már a konzulátusi tagok személyzetének kiválasztása és a kiküldetésre való felkészítésük is megtörtént, főkonzullá pedig Balázs Jánost jelölték ki.32 1949 novemberében a kanadai kormány kijelentette, hogy nem járul hozzá a magyar konzulátus létesítéséhez. Arra hivatkozott, hogy az országban élő magyarokat kanadai állampolgároknak tekinti, és egy, a népi demokratikus Magyarország által felállított konzulátus csak fokozná az ellentéteket a két magyar emigráns tábor között.33 Tudvalevő, hogy a Horthy-rendszer katonai emigrációja, az új magyar szocialista rendszerrel szemben álló úgynevezett dipik34 az 1950-es években már 1/5 részben alkották a kanadai magyar emigráns közösséget. A magyar kommunista rezsim veszélyeztetve látta az emigránsok közötti baloldali eszmék terjedését a militarista elit tevékenysége által,35 így feltételezhetően a követség feladatai között szerepelt volna megfigyelésük, illetve ezen „reakciós elemek” visszaszorítása is. A magyar állam például élénk figyelmet tanúsított az MHBK (Magyar Harcosok Baráti Közössége) 1952-ben alakult kanadai fiókszervezete iránt, amely szoros kapcsolatban állt az európai központi szervezettel, és amely - állítólag - aktív kémtevékenységet folytatott a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság ellen. A Kádár-rendszer idején felállított ottawai nagykövetség és a Montreali Kereskedelmi Küldöttség létesítésével végül lehetőség adódott a magyar emigráció megfigyelésére. Az ügynökök és az informátorok gyakran találkoztak és konzultáltak a nagykövetség diplomatáival és a kereskedelmi küldöttekkel a gyűjtött információkról.36

(http://epa.oszk.hu/00000/00010/00042/pdf/HSR_2008_1-2_109-124.pdf – Letöltés: 2016. március 3.) 32 MOL Kanada XIX-J-1-j TÜK iratok. 1955-64. 1. doboz. 5834. sz. irat. 1949. október 14. Diplomáciai kapcsolatok Kanadával. 33 MOL XIX.-J-1-k Kanada Admin 1945-64. 1. doboz. 04146/1. sz. irat. 1954. március 29. Kapcsolat Kanadával. 34 displaced person 35 MOL XIX.-J-1-k Kanada Admin 1945-64. 2.doboz. Magyar diaszpóra és emigráció. 36Adam, im. 109-110. p.

67

A kanadai és a magyar külpolitika változásai a világpolitikai változások tükrében, 1953- 1956

Sztálin halála után enyhülés jelentkezett a világpolitikában, megindultak a tárgyalások a szembenálló felek között, és ezzel lehetőség nyílt a nemzetközi politikában a globális feszültség megszüntetésére és a diplomáciai kapcsolatok újragondolására. A Szovjetunió a kapcsolatok normalizálását irányozta elő a nyugattal, és erre ösztönözte a szocialista blokk államait is. Ez voltaképpen azt jelentette, hogy politikai, kulturális és gazdasági téren megindult a közeledés a két tábor között, ami fokozatosan egy aktívabb együttműködéshez vezetett. A diplomáciai kapcsolatok bővülésével és a nemzetközi szervezetekben való aktívabb részvétellel a cél a szocialista világ befolyásának növelése volt. Ez azonban nem feltétlenül jelentett sokkal nagyobb döntési szabadságot a Szovjetunió csatlós államai számára, mivel még mindig a szocialista külpolitika határain belül kellett maradniuk.37

Ottawa Robert Fordot, a moszkvai nagykövetet bízta meg az európai ügyek rendezésével és a kapcsolat normalizálásával Kanada és a Szovjetunió, valamint Kanada és a keleti blokk országai között. Ford óva intett mindenkit attól, hogy nagy változásokat várjon Kelet-Európában, hiszen Moszkva nem volt hajlandó feladni befolyási övezetét. Ez fontos lépés volt a kanadai politikában, hiszen azt jelentette, hogy elfogadták a status quo ideiglenes fennállását Kelet-Európában. Ford kifejtette, hogy ezzel sorsára hagyták a keleti blokk országait. Egy közleményében így fogalmazott: „Ez az egyetlen reális politika, hacsak nem állunk készen a szatellit államok felszabadítására és a kommunizmus elpusztítására. Hogyha nem, el kell fogadnunk az alternatívát, ami azt jelenti, hogy megpróbálunk élni ebben a megosztott világban.”38 Ezzel párhuzamosan előmozdította Kanada kereskedelmi, kulturális és tudományos kapcsolatait a Szovjetunióval. 1955-ben Pearson külügyminiszter látogatása Moszkvában nagy lökést adott az enyhülési 37Győri Szabó, im. 206-212. p. 38 Donaghy, Greg: “„An unselfish Interest?”- Canada and the Hungarian Revolution, 1954-1957”. In.: Adam, Christopher - Egervari, Tibor - Laczko, Leslie - Young, Judy (szerk.): The Hungarian Revolution: Hungarian and Canadian Perspectives. University Press of Ottawa, 2010: 259. p.

68

folyamatnak. Majd Hruscsov az 1956. februári XX. Kongresszuson tartott beszéde, - melyben végleg szakított a sztálinizmussal és békés együttélést hirdetett -, még inkább biztossá tette a kanadai diplomácia szándékát a bilaterális kapcsolatok fejlesztésére a Szovjetunióval és a kelet-európai szatellit országokkal, köztük Magyarországgal is.39

Ezen változásokat kihasználva Magyarország is a szovjet vonalat követve fokozatosan nyitott a nyugat felé. Annak ellenére, hogy Nagy Imre 1953-tól elindította gazdasági és belpolitikai reformjait, a külpolitikában még csak óvatos tapogatózások indultak. 1955-től Rákosi újra vezetőpozícióba került, így a szovjet politikai nyitással párhuzamban felgyorsult az államközi kapcsolatok rendezése. Hiába ment végbe a belpolitikában a „konzervatív” fordulat, a magyar külpolitikában olyan jelentőségű nyugati nyitás figyelhető meg, főképp 1956 januárja és októbere között, amely majd csak az 1960-as évek közepétől lesz jellemző. Kanada két fontos szövetségesével, az Egyesült Államokkal és Angliával is javult a viszony, amely kaput nyitott a kanadai kapcsolatok rendezéséhez is. 1955-ben Magyarország és a vesztes államok is tagságot nyertek az ENSZ-ben, amelyben a kanadai ENSZ követeknek nagy szerepük volt.

1956 augusztusa a magyar külügyminisztériumban is változásokat hozott. A külügyminiszteri posztban lévő munkáskáder Boldoczki János helyére Horváth Imre került, amely csere élénkítően hatott a magyar külpolitikára.40

Magyarország és Kanada kapcsolatainak újraértelmezése 1953-1956

A fentebb említett változások halmazában Kanada és Magyarország viszonyának rendezésére is sort kívántak keríteni. Azonban viták alakultak ki kanadai oldalon a magyar-kanadai kapcsolatok újraértelmezését illetően. A kapcsolatot ellenzők aggályaikat azzal magyarázták, hogy egy esetleges magyar küldöttség feltehetően kémkedne a magyar-kanadai közösség után,

39 Donaghy, im. 256-260. p. 40 Békés Csaba: Magyar külpolitika a bipolárisvilágban, 1945–1991. Külügyi Szemle, 10 (2011) 4. 104-108. p.

69

illetve Magyarország megsérti az emberi jogokat. Továbbá hangsúlyozták, hogy Kanadát és Magyarországhoz közvetlen érdek nem fűzi egymáshoz.41

Magyar részről 1953-ban Katona János a londoni követ tett említést a kanadai főbiztosnak a főkonzulátus felállításáról. De ez a javaslat is elutasításra került.42

A kereskedelmi szerződések megkötésére is tapogatózások kezdődtek 1954-ben. Surányi Jenőné washingtoni kereskedelmi tanácsos elutazott Kanadába a kapcsolatok kiszélesítése érdekében, ahol Neyenhus, a kanadai kereskedelmi minisztérium európai osztályának vezetőjétől pozitív visszajelzést kapott a jövőbeli kereskedelmi kapcsolatok kialakítására. Surányiné említést tett arról, hogy Kanada diszkriminálja a magyar árukat, amelyre Neyenhus azt tanácsolta, hogy a magyar külügyminisztérium vesse fel újra Kanadának a legnagyobb kedvezmény elvének kérdését. Surányi Jenőné örömmel konstatálta továbbá, hogy az USA-val ellentétben, Kanadában kevésbé tapasztalható negatív propaganda a népi demokratikus államokkal szemben. Ez többek között annak is tulajdonítható, hogy az Egyesült Államok és Kanada között fokozódott a feszültség, a társadalomban az USA-val szembeni ellenszenv egyre nőtt, illetve Kanada és a Szovjetunió között javult a viszony. De ennek ellenére a kereskedelmi tanácsos hozzátette, hogy útja során erős megfigyelés alatt állt.43

A világpolitikai enyhülés eredményeképpen 1954 októberében kanadai oldalról figyelhetünk meg közeledést. Az új varsói kanadai ügyvivő, Joan Louis Dellisle említette meg Drahos Lajos varsói nagykövetnek, hogy Magyarországnak, Romániának és Bulgáriának még nincs követsége Kanadában, tehát a Külügyminisztérium ismét javaslatot tehetne ennek orvoslására. Ezen kívül hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi kapcsolatok fontossági sorrendje alapján építik a diplomáciai kapcsolatokat. A pozitív jelzések bizakodással töltötték el a Külügyet, ez abból is kitűnik, hogy már 1954-ben arról értekeztek, hogy ne csak konzulátust, hanem – kölcsönösen - követséget is állítsanak fel a két országban, ugyanis az utóbbi tekintélyesebb, 41Donaghy, im. 260. p. 42MOL XIX-J-1-k Kanada Admin 1945-64 1. doboz. 1954. november 23. Diplomáciai kapcsolat Kanadával. 43MOL XIX-J-1-k Kanada Admin 1945-64 3. doboz 04146 sz. irat.1954. február 22. Kanadai utazás.

70

sőt a nemzetközi jogszabályok biztosítják az irattár sérthetetlenségét és futárszolgálatot, illetve rejtjeles érintkezést is biztosítanak.44

A kapcsolatok kedvező alakulása miatt 1955 februárjában Magyarország londoni követe ismételten megemlítette a követség kölcsönös felállítását. Ez év májusában érkezett meg Norman Robertson Kanada londoni főbiztosának válasza, melyben visszautasította a kezdeményezést, viszont bíztatott a jövőbeni kapcsolatok kiépítésére. Megemlítette, hogy a Mindszenty-ügy jelentékenyen befolyásolja a katolikusok hozzáállását Magyarországhoz és a háború után megsokszorozódó diplomáciai kapcsolatok igénybe vették az erejüket.45 Fentebb már említést tettem arról, hogy az egyházi főméltóságok elleni perek nagy nemzetközi tiltakozást és diplomáciai csatározásokat eredményeztek. Mivel Kanada lakosságának egy része katolikus volt - főképp a frankofón területen -, ezért a kanadai közvéleményt igen érzékenyen érintették a egyházi főméltóságok elleni perek és a katolikusok üldözése.

A kapcsolatok alakulására jelentős hatással bírt az a tény, hogy Kanada nagy mennyiségű búzafelesleggel rendelkezett. Ennek oka egyrészt az volt, hogy az európai mezőgazdaság lassan helyreállt, másrészt pedig az 50-es években az amerikaiak piacra dobták nagy mennyiségű gabonájukat, ami az árak csökkenését eredményezte.46 Hárs László a washingtoni követség ideiglenes ügyvivője jelentésében megemlíti, hogy Kanadában olyan nagy a búzafelesleg, hogy „az áruk eladhatatlansága következtében a farmerek arra kényszerülnek, hogy elpusztítsák áruikat”. Hozzáfűzi, hogy Tim Buck a kommunista párt vezetője többször hangoztatta, hogy „a mezőgazdasági probléma azonnal megoldódna, ha a kormány komolyabb mértékben hozzájárulna a kelet-nyugati kereskedelem kifejlesztéséhez”.47

A kapcsolatokat végül valóban a gazdasági érdekeknek sikerült előrébb vinniük. 1955-ben még a Külkereskedelmi Minisztérium elutasította

44 MOL XIX-J-1-k Kanada Admin 1945-64 1. doboz. Kanada és Magyarország általános kapcsolatainak ügyei. 45 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1955-1964. 1. doboz. 003812. sz. irat. 1955. március 25. Látogatás a kanadai nagykövetnél. 46 Riendeau , im. 305. p. 47 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1945-1964.2. doboz. 005799. 1955. május 14.

71

a búzavásárlást és nem kívánták összekapcsolni a diplomáciai kapcsolatok kérdésével,48 1956 tavaszára azonban 300 ezer tonna búza vásárlását engedélyezte a Minisztertanács, melynek felére Magyarország hitelt kapott volna a kanadai kormánytól.49

A kereskedelmi kapcsolatok kedvező alakulásának hatására a magyar diplomácia is aktivizálódni kezdett. 1956 júniusában Kanada buenos airesi nagykövetnél tett látogatást Nagy Sándor ottani magyar követ, aki a diplomáciai kapcsolatok felvételének fontosságára hívta fel a figyelmet, de többek között kitért a gabonavásárlásra és a kanadai magyarságra is. Nyomatékosította, hogy Kanada célja minden állammal jó kapcsolatot fenntartani. A nagykövet elmondta, hogy pénzügyi meggondolások miatt a választásokig nem fognak konzulátust felállítani, és csupán anyagi meggondolásból lassú a döntés, vagyis nem tesznek különbséget az országok között. Végezetül biztosította a követet, hogy továbbítja a kérést. Nagy Sándor követ javaslata alapján Magyarországnak kereskedelmi kirendeltséget kellene felállítania, így ő jobban szorgalmazhatná az ügyet.50 Szigeti Károly osztályvezető javaslata szerint a kapcsolatok kiépítésére további is kell lépéseket tenni. Az anyagi feltételek miatt az is elegendő lenne, hogy ideiglenesen a prágai, a belgrádi vagy a bécsi külképviselet hatáskörét Magyarországra kiterjesztenék, és magyar konzulátust tudna felállítani Montrealban, Ottawában vagy Torontóban. A tárgyalásoknál hangsúlyozni kell a békés együttélés elvét, a kanadai magyarság ügyének kérdését pedig kerülni kell.51 Ezt követően a kereskedelmi egyezményre irányuló tárgyalások előtt nyílt meg az út. Fontos tény, hogy a kereskedelmi megállapodás megkötésének tárgyalására befolyással bírt a februárban létrejött, három évre szóló kereskedelmi egyezmény a Szovjetunió és Kanada között. 1956 augusztusában Barabás Tibor külkereskedelmi minisztériumi 48 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1955-1964. 3. doboz. 007479/1. sz. irat. 1955. augusztus 8. Kanadai búzavásárlás. 49 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1955-1964. 1. doboz. 001710/1. sz. irat. 1956. augusztus 31. Utasítás a tárgyalásokhoz. 50 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1955-1964. 1. doboz. 005711. sz. irat. 1956. június 14. Kanada nagykövetével folytatott beszélgetés. 51 MOLXIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1945-1964. 1. doboz. 005711. sz. irat. 1956. június 25. Kanada nagykövetével folytatott beszélgetés.

72

főosztályvezetőt jelölték ki az Ottawába utazó kereskedelmi delegáció vezetőjeként és hatalmazták fel a diplomáciai kapcsolatok felvételére vonatkozó tárgyalások vezetésére.52 Barabás magas rangú személyekkel tárgyalt, többek között Pearson külügyminiszterrel, Jules Léger külügyi államtitkárral, J. B. C. Watkins külügyi államtitkár helyettessel, továbbá Robert Forddal, a külügyminisztérium európai osztályának vezetőjével. Barabás szerint az egész kanadai külügyminisztériumnak szándékában állt diplomáciai kapcsolatot kötni Magyarországgal.53 A megállapodásban egy lehetséges magyar kereskedelmi hivatal megnyitásáról is szó esett, amely már a teljes diplomáciai kapcsolatnak lehetett volna az előfutára. Léger felhívta Pearson külügyminiszter figyelmét arra, hogy egy ilyen megállapodás feltétlenül a diplomáciai kapcsolat kiépítésének kezdetét jelentené. 54

A montreali kereskedelmi kirendeltség csak egy fiókhivatala lett volna a magyar import-export vállalatoknak, nem pedig a kormánynak. Az öt tagból álló hivatal nem rendelkezett volna diplomáciai vagy konzuli immunitással és csak a kereskedelmi szerződés idejére lett volna felállítva.55

A lengyel követségen székelő Magyar Érdekvédelmi Osztály ügyvivője Schaeffer Ádám október 17-én levelében még bizakodóan ír a magyar delegáció kanadai útját illetően: „delegációnk minden bizonnyal fog a viszonyosságban történelmi változásokat elősegíteni”.56

Kanadai befolyásos személyek véleménye jól tükrözi a korabeli kanadai külpolitika szándékát a magyarországi kapcsolatok javítását illetően. Például Robitaillet, az Államminisztérium Jogi Osztályának vezetője a következőképpen nyilatkozott a magyar kereskedelmi delegációval kapcsolatban még a forradalom leverése előtt. „A kanadai külkereskedelmi miniszter ezen és ehhez hasonló törekvését, hogy tárgyalásokat illetve kapcsolatokat teremt a kelet-európai országokkal csak

52 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1955-1964. 1 doboz. 006235. sz. irat. 1956. július 17. Barabás Tibor felhatalmazásáról a magyar- kanadai kereskedelmi tárgyalások levezetésére. 53 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1955-1964. 1 doboz. 002511. 1957.január 17. 54 Donaghy, im. 260-261. p. 55 Hidas, Peter I.: Canada and the Hungarian Revolution of 56. (A letöltés helye: http://www3.sympatico.ca/thidas/Hungarian-history/chronicle.html-ideje: 2016. március 20.) 56 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1945-64. 1. doboz. 00566. sz. irat. 1957. október

73

üdvözölni lehet. (...) Megvan győződve arról, hogy a kandai nép 90%-a a békés egymás mellett élés, a béke hívei.”57

Annak ellenére, hogy Magyarországnak nem volt szüksége búzaimportra, illetve hogy a kanadaiak tartottak a kereskedelmi kirendeltség kémtevékenységétől és az ország katolikus lakosságának felháborodásától, kereskedelmi szerződés aláírására került sor. A tárgyalások október 22-re majdnem teljesen befejeződtek, de a forradalmi események hatására a kereskedelmi szerződés ratifikálása nem történt meg.58 Tehát a kanadai közvélemény nagy része és a kormány ekkor még hajlott a kapcsolatok bővítésére, azonban az 1956-os forradalom eseményei és ennek leverése megszakította ezt a folyamatot. Az 1956-os forradalom eseményeinek kanadai visszhangja és hatása a magyar-kanadai kapcsolatokra Az 1956-os magyar forradalom kitörésének híre meglepte a kanadaiakat, habár diplomatáik Prágában, Varsóban és Moszkvában figyelemmel kísérték a forradalmat megelőző folyamatokat. A. F. Hart október 23-án érkezett meg feleségével Belgrádból Magyarországra. A diplomata a forradalmat nemzeti felkelésnek, antikommunistának és szovjetellenesnek jelölte meg.

A forradalom első napjaiban a kanadai kormány és az újságok óva intettek a beavatkozástól. Lester B. Pearson külügyminiszter késleltette a diplomáciai állásfoglalást, ugyanis nem állt szándékában provokálni Moszkvát, emellett nem kívánta kockáztatni a folyamatban lévő kereskedelmi megállapodást a magyar és a kanadai állam között. A nem elkötelezett nemzetközösségi tagokkal sem kívánt összetűzésbe keveredni - legfőképpen Indiával -, ugyanis ezek sokszor Moszkva-párti álláspontra helyezkedtek.59

57 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1945-64. 1. doboz.005946/1. sz. irat. 1956. október 30. Kanadai vezető tisztségviselők meglátogatása. 58 MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok. 1955-1964. 3. doboz. 006581. sz. irat. 1958. december 1. 59 Hidas, Peter I.: Canada and the Hungarian Revolution of 56. (A letöltés helye: http://www3.sympatico.ca/thidas/Hungarian-history/chronicle.html-ideje: 2016. március 20.)

74

Mindeközben Pearson egyetértett az angol–amerikai–francia kéréssel, amelyben a magyar helyzet megvitatását szorgalmazták a Biztonsági Tanácsnál, annak érdekében, hogy megfékezzék a vérengzést Magyarországon, illetve hogy Nagy Imrének lehetősége nyíljon tárgyalni a krízis megszüntetéséről. Időközben, október 29-én kitört a szuezi válság, amely elvonta a nemzetközi közösség figyelmét a forradalomról.60 Pearson később megjegyezte a kormánynak, hogy az angol és a francia akció igen káros volt, mivel megakadályozta az egységes nyugati fellépést a Szovjetunió magyarországi intervenciójával szemben, amely több támogatást kaphatott volna a harmadik világtól is.61

A szovjet kormány október 30-án kiadott nyilatkozata, miszerint kivonja csapatait Magyarországról és felülvizsgálja a kapcsolatot a népi demokratikus országokkal, egyfajta optimizmussal töltötte el a nemzetközi közvéleményt, és természetesen Ottawát is. Jules Léger külügyminisztériumi államtitkár arról adott tudósítást, hogy az embertelen vérontás, ami Magyarországon végbement, most megszűnt, így Kanada elérte kitűzött célját. Ezen kívül hozzátette, hogy optimálisabb lenne a Magyarországgal kapcsolatos vitákat elnapolni a Biztonsági Tanácsnál, legalább addig, míg világosabbá nem válik a helyzet, és amíg a Nagy Imre delegáció meg nem érkezik New Yorkba.62

Október 30-a után a kereskedelmi szerződés is újra jelentőséget nyert. Az Ottawában lévő kereskedelmi megbízottak már csak a szerződés aláírására vártak. Barabás azonban nem volt biztos abban, hogy a Nagy Imre-kormány vagy az előző kormány nevében írja-e alá a kereskedelmi egyezményt, így a ratifikáció halasztását kérte abból a célból, hogy értekezhessen a kormánnyal. Végül november 3-án Barabás a Nagy Imre vezette kormány nevében kezdett eljárni. Barabás Légerhez írt levelében reményét fejezte ki arról, hogy ezek a párbeszédek hozzá fognak járulni a jövőben a két ország kapcsolatának fejlesztéséhez. Hozzáfűzte ”Meg vagyunk

60 Donaghy, im. 260-262. p. 61 Candakhruscev, im. 64. p. 62 DEA/8619-40TELEGRAM SS-227Secretary of State for External Affairs to High Commissioner in United Kingdom. 1956. October 31. In: Greg Donaghy- Michael Stevenson (szerk.)2004: Canadian Diplomacy and the Hungarian Revolution. 1956-1957. Historical Section, Foreign Affairs Canada. 6.

75

hatva attól a mély szimpátiától, amivel ez a nemzet követi a mi demokráciért és függetlenségért való küzdelmünket”.63

November elején jelentés érkezett a kanadai külügyhöz is, miszerint szovjet csapatok özönlenek be a Szovjetunióból és Romániából Magyarországra. Léger Pearsonhoz intézett levelében megemlítette, hogy Magyarország túl messzire ment a Moszkvával fennálló kapcsolat terén, annak ellenére, hogy a szovjet vezetés el kívánta kerülni a katonai beavatkozást, pont úgy, mint ahogy Lengyelországban is tette.64

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának gyűlésén a szovjet beavatkozást elítélő határozatot kezdeményeztek, amelyet a Szovjetunió megvétózott. Pearson, mint a kanadai delegáció feje csatlakozott az ENSZ határozathoz, mely felszólította a szovjeteket a harcok befejezésére, követelte egy kivizsgáló tanács létrejöttét és engedélyt kért az ENSZ megfigyelőinek belépésére Magyarországra. A határozat szintén tartalmazta humanitárius segélyek kérését a magyarok számára. 65

Ottawa a magyar kérdéssel igyekezett a harmadik világot ráébreszteni a Szovjetunió agresszív politikájára és elterelni a figyelmet Nagy-Britannia szuezi akciójáról. Kanada figyelme leginkább Indiára, az el nem kötelezett országok egyik legbefolyásosabb államára irányult. Nehru, az indiai miniszterelnök ennek ellenére a brit-francia-izraeli akciót nyilvánosan kritizálta, a Szovjetunió magyarországi intervencióját pedig indokoltnak vélte. India úgy vélekedett, hogy a kelet-európai államok nem lehetnek függetlenek, mivel a Szovjetuniónak szüksége van szatellit államokra nyugati határának védelme miatt. Escott Reid, Kanada indiai főbiztosa, aki a magyar forradalom híve volt, megkísérelte Nehrut Magyarország oldalára állítani. Ottawa tudta, hogy India véleményével nyomást gyakorolhatott volna a szovjetekre. Azonban Nehrunak nem állt szándékában támogatni a magyar ügyet. Reid próbálta meggyőzni Nehrut, hogy ne csak elítélje a szovjet 63 Hidas ,Peter I.: Canada and the Hungarian Revolution of 56. (A letöltés helye: http://www3.sympatico.ca/thidas/Hungarian-history/chronicle.html-ideje: 2016. március 20.) 64DEA/8619-40SECRET Memorandum from Under-Secretary of State for External Affairs to Acting Secretary of State for External Affairs. 1956. November 7. In: Donaghy, Greg - Stevenson (szerk.)2004: Canadian Diplomacy and the Hungarian Revolution. 1956-1957. Historical Section, Foreign Affairs Canada. 14. p. 65 Hidas, Peter I.: Canada and the Hungarian Revolution of 56. (A letöltés helye: http://www3.sympatico.ca/thidas/Hungarian-history/chronicle.html-ideje: 2016. március 20.)

76

intervenciót, hanem az UNESCO Indiában tartott gyűlésén intézzen beszédet a hősies magyar nemzet érdekében. A szovjet intervenció után Nehru egy barátságtalan beszédet tartott a magyarokról. Ennek hatására Pearson táviratában a következőt javasolta Reidnek. „Nem kell szerintem további nyomást gyakorolni, hiszen megvan a kockázata annak, hogy az indiaiakat megharagítjuk. Meg kell tartanod a kitűnő pozíciódat Új Delhiben, és nem szabad veszélyeztetni túlságosan a Magyar kérdés miatt.”66

Továbbá megjegyzésként hozzátette, hogy fontos fenntartani a világ figyelmét, de nem szabad hamis illúziókkal táplálni a nemzeteket. Hozzá kell tenni, Pearson soha sem hitt a forradalom sikerében. Október 27-i nyilvános beszédében ezt a konklúziót vonta le. „Naiv lett volna azt hinni, hogy a Moszkovita Birodalom már szétmorzsolódik.” (…) Mit tudunk mi Kanadában és más szabad országokban tenni; mit kell tennünk ilyen szituációban? (…) A világ véleményének erejét mozgósítani kell a nemzeti szabadság létének érdekében ezekben az országokban, illetve az intervenció és az idegenuralom ellen. Az ENSZ az, ahol mindez eldőlhet és el kell dőlnie.”67

Kanada elítélte a szovjet intervenciót és a kommunizmust, majd felfüggesztette a kereskedelmi egyezményre vonatkozó tárgyalásokat az új, regnáló rezsimmel. 1956 után a forradalom hatására a kanadai kormány évekig nem kívánta kiszélesíteni Magyarországgal kapcsolatait. A következő hónapokban az aktív kanadai diplomácia nagy szerepet játszott a szovjet nyomás magyarországi csökkentésében, majd november 4-e utána a Magyarországról kiözönlő menekültek befogadásában és letelepítésében. Összefoglalás:

A tanulmány elején láthatjuk, hogy ugyan léteztek magyar-kanadai államközi kapcsolatok a II. világháborút megelőzően, azonban a nagy

66 DEA/8619-40TELEGRAM SS-252Secretary of State for External Affairs to High Commissioner in India, 1956. November 9.In: Donaghy, Greg- Stevenson (szerk.): Canadian Diplomacy and the Hungarian Revolution. 1956-1957. Historical Section, Foreign Affairs Canada, 2004. 67 Hidas ,Peter I.: Canada and the Hungarian Revolution of 56. (A letöltés helye: http://www3.sympatico.ca/thidas/Hungarian-history/chronicle.html-ideje: 2016. március 20.)

77

földrajzi távolság miatt szorosabb gazdasági vagy politikai kapcsolatok nem alakulhattak ki.

Az ezt követő fejezetekben a magyar diplomácia fáradhatatlan próbálkozásait láthatjuk a háború következtében megszakadt külképviselet és kereskedelmi szerződés létrehozására, melyet hol a kanadai fél érdektelensége, hol a nemzetközi és belpolitikai változások eseményei törtek derékba. A sztálini idők során, bár a magyar kommunista rezsim többször tett kísérletet a kapcsolatok felvételére, a hidegháborús körülmények miatt ez nem valósult meg. A hidegháborús enyhülés azonban a két állam kapcsolataira is jó hatással bírt, Kanada a Szovjetunióval szemben folytatott "megfékezés alkalmazkodással" politikáját terjesztette ki Magyarországra is. Ottawa stratégiája alapján a magyar-kanadai kapcsolatok rendezésével és szorosabbra fűzésével elindult egy olyan folyamat, amely végül a keleti blokk dezintegrációjához vezetett.

A két állam egyik legfontosabb érintkezési pontja az 1956-os magyar forradalom, amely a kanadai közvéleményben felébresztette a szimpátiát a magyar nép iránt, és végül a kanadai kormányt humanitárius lépésre sarkallta, mintegy 37 000 magyar menekült befogadására került sor. Az ’56-os magyar forradalom egy időre nemzetközileg izolálta és illegitimmé tette a Kádár-kormányt és berekesztette a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok felvételére irányuló tárgyalásokat.

Végül a két állam kapcsolatában az áttörést az 1963-as év világpolitikai és magyar belpolitikai változásai hozták, amely következtében 1964-ben megegyezéssel zárult le a hosszú évtizedekig tartó kötélhúzás, az államközi kapcsolatok rendezésére végül sor került.

78

Levéltári források: - MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok 1955-1964. 1. doboz - MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok 1955-1964. 2. doboz - MOL XIX-J-1-j-Can Kanada TÜK iratok 1955-1964. 3. doboz - MOL XIX-J-1-k Kanada Admin 1945-64 1. doboz. - MOL XIX-J-1-k Kanada Admin 1945-64 2. doboz. Bibliográfia: - Adam, Christopher 2010: Spying on the Refugees 2010: The Kádár

regime’s Secret Agents and Canada’s Hungarians 1956-1989. - BékésCsaba 2004: EurópábólEurópába.

Magyarországkonfliktusokkereszttüzében, 1945-1990. Budapest. - BékésCsaba 2011: Magyar külpolitika a bipolárisvilágban, 1945–1991.

KülügyiSzemle, (10) 4. - Bothwell, Robert 2009: Foreign Affairs a Hundred Years On. In: Robert

Bothwell-Jean Daudelin (szerk.): Canada Among Nations, 2008: 100 Years of Canadian Foreign Policy. McGill-Queen's University Press.

- Carolyn C. James-Patrick James 2014: Canada, the United States and Arctic Sovereignty: Architecture Without Building? American Review of Canadian Studies (44) 2.

- Donaghy, Greg 2010: „An unselfish Interest?”- Canada and the Hungarian Revolution, 1954-1957. In: Christopher Adam-Tibor Egervari- Leslie Laczko-Judy Young (szerk.): The Hungarian Revolution: Hungarian and Canadian Perspectives. University Press of Ottawa.

- Greg Donaghy- Stevenson (szerk.) 2004: Canadian Diplomacy and the Hungarian Revolution. 1956-1957. Historical Section, Foreign Affairs Canada.

- Győri Szabó Róbert 2011: A magyar külpolitika története 1848-tól napjainkig. Budapest.

- McInnis, Edgar 1959: Canada. A Political and Social History. University of Toronto. Toronto.

- Nagy Miklós 1993: Magyar külpolitika 1956-1989. Történetikronológia. Budapest.

79

- Peter I. Hidas: Canada and the Making of the Hungarian Peace Treaty of 1947. (http://www3.sympatico.ca/thidas/Hungarian-history/chronicle.html-Letöltés: 2016. március 20.)

- Peter I. Hidas 1997: Canada and the Hungarian Revolution of 56- The Canadian Chronicle. Hungarian Studies Review. (1-2)12

- Racz, Barnabas 2007: Hungary and the United Nations 1956-1962: A Legal and Political Analysis. United Nations Association of Hungary. Budapest.

- Riendeau, Roger 2007: A Brief History of Canada. New York. - Sáringer János 2013 : Iratok a magyar Külügyminisztérium történetéhez.

1945-1950. Szeged. - Wright, Gerald 2009: Managers, Innovators and Diplomats: Canada’s

Foreign Ministers. In: Robert Bothwell- Jean Daudelin (szerk.): Canada Among Nations, 2008: 100 Years of Canadian Foreign Policy. McGill-Queen's University Press.

80

81

Szalai Zsolt

Az IRA története 1969 és 1990 között Bevezetés

Anglia - hivatalosan Egyesült Királyság - mozgalmas történetében Walesen

és Skócián kívül egy mostohagyerekkel is rendelkezik: ez Észak-Írország. Az alig több mint 70 ezer négyzetkilométernyi sziget északi, északkeleti részének lakói betörő hódítókkal, majd a legjobb termőföldeket elfoglalókkal, később protestáns reformátorokkal találták szembe magukat. Oliver Cromwell 1649 és 1652 között leverte az ír függetlenségi küzdelmet, megteremtve ezzel Anglia, Skócia, Wales és Írország egységét, Nagy-Britanniát. Az angol (brit) kormány Írországot gyarmatként kezelte, pontosan úgy, mint a távoli Indiát. A 20. század elején már egyre nyilvánvalóbb volt, hogy az írek lakta föld gyarmati állapota nem tartható fent és valamilyen formában meg kell valósulnia az ír függetlenségnek. 1905-ben megalakult a Sinn Féin (Mi magunk)1 párt. Az ír nacionalisták az első világháború kellős közepén fellázadtak az angolok ellen, s az 1916 húsvétján kirobbantott felkelés során kikiáltották az Ír Köztársaságot. A fegyveres ellenállást London leverte, de a harcban létrejött ideiglenes ír kormány tovább működött. Megszervezte fegyveres önvédelmét, az Ír Köztársasági Hadsereget, angol nevén az Irish Republican Army-t vagy rövidítve az IRA-t.

1 Arthur Griffith alapította 1905. november 28-án Dublinban. Griffith a pártalapítással alapvetően egy, az egész Írország (az ír sziget) területére kiterjedő hatáskörű parlament létrehozását szerette volna elérni az Egyesült Királyság keretein belül. Példaként az Osztrák–Magyar Monarchiát állította, ami egy állam volt két parlamenttel. A párt 1997 óta van jelen az ír parlamentben, 2005 óta pedig a legerősebb katolikus párt, amely nemcsak Írországban, hanem Észak-Írországban is működik.

82

A hadsereg első parancsnoka Patrick Henry Pearse2 volt, akit a felkelés leverése után sok társával együtt az angolok 1916. május 3-án kivégeztek. Ez azonban nem akadályozta meg az ír hazafiakat a gyarmati uralom lerázásáért, a függetlenségért vívott harc újrakezdésében. A küzdelemre az 1919-1921 között lezajlott függetlenségi háborúban került sor.3 A Sinn Féin párt vezetői elfogadták a Lloyd George4 miniszterelnök kínálta békét a sziget kettéosztásával egyetemben. Ennek eredményeként létrejött az Ír Szabadállam, amely valójában Nagy-Britannia domíniuma, amelyből később megalakult az Ír Köztársaság. A sziget északkeleti részén pedig létrejött Észak-Írország, mint Anglia szervesen hozzátartozó része. Tragédiája az IRA-mozgalomnak, hogy az egyéni terror eszközéhez fordult és a nácik németországi hatalomra jutása után és a második világháború alatt fokozta akcióit. 1933 és 1945 között összesen 82 nagyobb terrorista merényletet hajtottak végre. Ennek csaknem a negyede, 19 az IRA számlájára írható.

1949-ben hivatalosan is bejelentették a független Ír Köztársaság megalakulását. Ezzel Írország elhagyta a Brit Nemzetközösséget. Az IRA harca Ulster függetlenségéért tovább folytatódott. Az 1960-as évek folyamán, a civileket, ír rendőröket és katonákat nem érték támadások, erre az IRA kifejezetten vigyázott. 1962-től kezdődően az IRA orientációváltást hajtott végre: társadalmi tevékenységbe, propaganda- és politikai kampányba kezdett, illetve a népszerűsítő tevékenységre épített. 1968 októberében zavargások törtek ki Londonderryben a katolikusok és a protestánsok között. Az erőszakos eseményekben több katolikus vesztette életét. A külügyi jelentés is megerősíti a nyilvánvaló tényt: „A protestáns-katolikus ellentétek miatt az Ír Köztársaság és Nagy-Britannia közötti viszony nagymértékben megromlott.”5 1969. december 28-án az IRA két részre szakadt: a politikai úton változásokat követelő Hivatalos IRA-ra (Official IRA) és a fegyveres

2 Patrick Henry Pearse (1879-1916): ír tanár, ügyvéd, költő, nacionalista és politikai aktivista, az 1916-os húsvéti felkelés egyik vezetője volt. 3 Richard English: Armed struggle. The history of the IRA. London, MacMillan Books, 2004: 15. p. 4 Lloyd George (1863-1945): brit államférfi, aki az első világháború és a háború utáni rendezés során 1916 és 1922 között liberális párti miniszterelnökként vezette Nagy-Britanniát és a Brit Birodalmat. A versailles-i békeszerződést az Egyesült Királyság képviseletében ő írta alá. 5 MNL KÜM 002875/3 – 1969. augusztus 19.

83

úton, az egyesítés mellett dárdát törő Ideiglenes IRA-ra (Provisonal IRA vagy PIRA). Az IRA 1969 utáni korszaka 1990-ig Kezdetben a Hivatalos IRA volt az erősebb, azonban fokozatosan elvesztette támogatóit. Az Ideiglenes IRA viszont fejlesztette akcióit, amelyek mindig a másik fél tetteire adott válaszok voltak. Tény, hogy az 1912-ben alapított UVF6 az 1960-as években Gusty Spence7 vezetésével újjáalakult és brutális felekezeti terrort honosított meg 1965-től. Tehát az Ideiglenes IRA megalakulása előtt négy évvel. A rendőrség azonban az UVF-et feloszlatta, vezetőit 1966-ban letartóztatta. Csak az 1970-es évek elején szerveződött újjá, az Ideiglenes IRA akcióira adandó ellencsapásként. Közben Ian Paisley8 tiszteletes létrehozta az Ulsteri Protestáns Önkéntesek (Ulster Protestant Volunteers, UPV)9 félkatonai alakulatát, amelynek tagjai az UVF feloszlatása után átvették annak terrorista módszereit.

1969 után a fegyvereké lett a szó. Az UPV szerepe csökkent, de Paisley 1971-ben létrehozta a Demokratikus Unionista Pártot (Democratic Unionist Party, DUP)10, amely egyre nagyobb befolyásra tett szert az északír protestánsok körében harcos, katolikusellenes magatartásával. Akcióit támogatta a brit kormány által megalapított, egészen 1992-ig működő és nagyjából 8000 főt számláló Ulsteri Védelmi Ezred (Ulster Defence

6 Ulster Volunteer Force, melyet 1912-ben azzal a szándékkal alapítottak meg, hogy blokkolja Írország saját önkormányzatát. Egy unionista milícia, 1966-os újjáalakulása után már egy lojalista félkatonai csoport Észak-Írországban. A csoport hivatalosan 2007-ben fejezte be működését, több egykori tagja azonban a mai napig folytatja fegyveres támadásait. A csoportot mind az Egyesült Királyságban, mind Írországban, mind pedig az Amerikai Egyesült Államokban terroristacsoportként tartják számon. 7 Augustus Andrew „Gusty” Spence (1933-2011): az 1950-es években a brit hadsereg tagja, később az UVF vezetője. Mind 1994-ben, mind pedig 2007-ben személyesen jelenti be a tűzszünet határozatát. 8 Ian Richard Paisley (1926-2014): északír tiszteletes, politikus, a DUP elnöke (1971-2008), tartományi kormányfő (2007-2008). 9 Zichermann István: Az IRA története. Budapest, Anno Kiadó, 2009: 82. p. 10 A DUP erősen kapcsolódik a protestáns egyházakhoz, különösen az ulsterihez.

84

Regiment, UDR)11 és a tulajdonképpen még ma is működő Ulsteri Védszövetség (Ulster Defence Association, UDA),12 amely a legtöbb felekezeti gyilkosságot követte el az IRA akcióira adott válaszként. Ennek következtében tömeges letartóztatások kezdődtek, ám ezek végrehajtásával csak azt érték el, hogy a fegyveres erőszak sokkal aktívabb lett. Az év folyamán a brit hadsereg és rendőrség több nagyszabású hadműveletet hajtott végre, melyek során több mint 2000 embert tartóztattak le. 1971 augusztusától a pokolgépes merényletekre válaszolva a brit hadsereg és rendőrség 1500 terroristagyanús írt tartóztatott le.13 Ezután az Ideiglenes IRA áttért a zavart keltő akciókra.

1979-ig 183 akciót tartottak nyilván, amelyből az Ideiglenesek 100 akciót vállaltak magukra. Ebből kifolyólag Nagy-Britanniában ekkoriban az Ideiglenes IRA-t tartották a legveszélyesebb csoportnak.14

A legtöbb észak-írországi felekezeti gyilkosság elkövetője, az UDA 1977-ben felfüggesztette kommandós akcióit és a politikai, sőt, a tudományos tettek mezejére lépett. Egy politikai kutatóközpontot hozott létre 1978-1979-ben. A New Ulster Political Research Group meghirdetett célja a független Ulster létrehozásának kutatása. A megalapítandó állam politikai rendjének garantálója, támogatója a tudósok szerint az Amerikai Egyesült Államok lett volna. Erre válaszul az Ideiglenes IRA akciója során 1979-ben nemcsak a királyi család egyik tagját, Lord Mountbattent15 ölték meg, hanem a 18 angol katonát is. Ez annak a helyzetnek az eszkalálódásához vezetett, amit 10 évvel korábban a lojalista protestáns unionisták idéztek elő. Az UDA ismét akcióba lépett. Három hét alatt a szervezet tagjai ugyanannyi ártatlan katolikust öltek meg, mint amennyi protestánst az IRA-fegyveresei. 1969 és

11 Zichermann István: Az IRA története. Budapest, Anno Kiadó, 2009: 82. p. 12 Ulster Defence Association, azaz Ulsteri Védelmi Szövetség 1971 szeptemberében alakult, feladata pedig félkatonai támadások indítása volt. Az Egyesült Királyságban soha nem kezelték terrorszervezetként és az Amerikai Egyesült Államok is csak 1992-ben nyilvánította annak. Célja a protestánsok védelme és az IRA elleni fellépés volt. 1994-ben tűzszünetet hirdetett, de később is voltak akcióik és hivatalosan ma is létezik. 13 Zichermann István: Az IRA története. Budapest, Anno Kiadó, 2009: 82. p. 14 Benke József: Fényes ösvény, szürke farkasok, fekete szeptember. Budapest, Magvető Kiadó, 1989: 110. p. 15 Lord Luis Francis Mountbatten (1900-1979): battenbergi herceg, India alkirálya és főkormányzója, Burma grófja, Romsey bárója és a Brit Királyi Hadsereg parancsnoka.

85

1979 között az akkori Észak-Írország lakosainak csaknem egy ezreléke veszítette életét az állandó felekezeti következtében.

Az Ideiglenes IRA története három korszakra osztható. Az első korszak 1969. december 28-án kezdődött és 1973-ig tartott. A Cathal Goulding16 nevéhez fűződő politikájának hátat fordító Ideiglenes IRA vezetője Sean MacStiofain17 lett, aki régóta kifogásolta, hogy a történelmi IRA a fegyveres harc helyett a kompromisszumok politikáját folytatja. Goulding szervezete a Hivatalos IRA nevet kapta, amely úgy döntött, hogy a kompromisszumot keresi továbbra is, mert szerinte az idő nem alkalmas még a változtatásra. Az Ideiglenes IRA tagjai jelképül a poraiból újjáéledő főnixet választották meg, ezzel a jelmondattal: „69 hamvából támadtak az Ideiglenesek.”18

A megalakulás után fél évvel, 1970. június végén az Ideiglenesek támadást hajtottak végre. A protestánsok fel akartak gyújtani egy belfasti katolikus templomot. Az Ideiglenes IRA egyik osztaga Billy McKee19 vezetésével a katolikusok védelmére sietett. Az összecsapásban két lojalistát és egy IRA-tagot agyonlőttek.

1970-ben, közel 50 év után az Ideiglenes IRA tagjai megölték az első brit katonát Írország földjén. Másnap Chichester-Clark20 a TV-ben bejelentette: „Észak-Írország hadban áll az Ír Köztársasági Hadsereg Ideiglenes szárnyával.”21

1971-ben 3 brit katona holttestét találták meg. IRA-tagok összebarátkoztak velük egy kocsmában és megölték őket. Ez az eset nemcsak a protestánsokat, hanem a katolikusokat is felháborította.

16 Cathal Goulding (1922-1998): az Ír Köztársasági Hadsereg, majd a későbbiekben a Hivatalos IRA vezérkari főnöke volt. 17 Sean MacStiofain (szül: John Edward Dreyton Stephenson) (1928-2001): ír republikánus, Londonban született. A Brit Királyi Légierőnél (Royal Air Force) szolgált. Miután leszerelt, rövidesen (1953) csatlakozott az IRA-hoz. 1969-1972 között az Ideiglenes IRA vezetője, 1972-1973 között börtönbüntetését töltötte. Hiába szabadult, rangját sohasem kapta vissza. 18 Benke, im. 113. p. 19 Billy McKee (1918-): az Ideiglenes IRA egyik alapító tagja, valamint vezetője volt. 20 James Chicester-Clark (1923-2002): Észak-Írország utolsóelőtti miniszterelnöke, továbbá 1969 és 1971 között az Ulsteri Unionista Párt nyolcadik vezetője volt. 21 Benke, im. 114. p.

86

A miniszterelnök még több katonát kért, de nem kapta meg, így lemondott. Brian Faulkner22 lett az utóda. Az egyre több brit katona láttán az IRA még erőszakosabb lett.

1972. január 30-án a hadsereg egy fegyvertelen polgárjogi menetbe lőtt, melynek következménye 13 halott volt. Ezen a napon Londonderryben tüntetést szerveztek az ír protestánsok. A helyszín biztosítása végett a helyszínre vezényelték az 1. ejtőernyős ezred 1. zászlóalját Derek Wilford23 alezredes vezetésével. A mai napig vitatott, hányan is vettek részt a tüntetésen. A tömeg a városházához akart vonulni, de meg kellett változtatniuk az útvonalukat, mert a hadsereg elbarikádozta az utat. Ez nem tetszett egy kisebb csoportnak, akik mindenképpen a bejelentett útvonalon akartak végigmenni. Valószínűleg szokásos hétköznapi összecsapásról lett volna szó, de közben az a hír futott be, hogy a kerületben feltűnt egy IRA fegyveres járőr. Orvlövész-támadásra és más provokációkra lehetett számítani. A katonákat a kisebb csoport szidalmazni kezdte, majd rövid időn belül már kövek repkedtek a levegőben, ami ezen a vidéken már régóta megszokott jelenségnek számított. A hadsereg is elkezdte az oszlatást: vízágyút, könnygázt és gumilövedéket vetettek be. Ebben az ideges légkörben Michael Johnson százados kiadta a tragikus parancsot, hogy a katonák cseréljék ki a tárakat éles lőszerre. A tömeg következő rohama alatt valamelyik katonának elsült a fegyvere és az ejtőernyősök – orvlövész támadásnak azonosítva a lövést – tüzet nyitottak a tüntetőkre. Rövid időn belül tizenhárom ember meghalt, tizenöt ember megsebesült, akik közül egy később a kórházban belehalt sérüléseibe. A katonák megvadultak. A szemtanúk később azt állították, hogy a katonai járművek eltapostak néhány sebesültet, illetve a brit fegyveresek a helyszínre kiérkező mentősökre is tüzet nyitottak. Ezen állítások valóságtartalma a mai napig nem tisztázott. Az esemény úgy maradt meg az utókor számára, mint „véres vasárnap” és annyira megosztotta a brit közvéleményt, hogy igen sokáig tabunak számított

22 Brian Faulkner (1921-1977): Észak-Írország hatodik és egyben utolsó miniszterelnöke volt 1971 márciusától 1972 márciusáig. 23 Derek Wilford (1934-): az 1. ejtőernyős ezred 1. zászlajának alezredese. 1972-ben a Brit Birodalom Rendjének tisztje lett. Ugyanebben az évben felmentették szolgálatai alól.

87

a sajtóban és a médiában is. Mind a halottak, mind pedig a sebesültek kivétel nélkül katolikusok voltak.

Az események tisztázása érdekében külön említést érdemel a Hadügyminisztérium jelentésének utolsó, 14. bekezdése, amely a „Conclusion”, azaz a „Következtetés” címet kapta. Említésre méltó utolsó mondata és annak alpontjai. Ezek szerint hangsúlyozni kell, hogy a brit katonák azonosított célpontokra lőttek és nem pusztán a békés tömegre, az IRA lőtt először, a tömeg és a huligánok elkülönültek, továbbá katonai korban lévő férfiakra lőttek.24

Másnap délután a legfontosabb miniszterekből álló szűkebb testület (kabinet) gyűlést tartott a Stormont kastélyban. Napirendre került a véres vasárnap is. Az eseményekkel kapcsolatban sürgették egy vizsgálóbizottság felállítását, a kisebbség felelős képviseletének szükségességét és megfelelő kiutat kerestek a jelenlegi helyzetből.25

Azonban a véres vasárnap után Edward Heath26 miniszterelnök Londonba rendelte Faulknert, s közölte vele, hogy kormánya biztonsági funkcióit át kell engednie a Westminsternek. Faulkner megtagadta az engedelmességet, erre Heath feloszlatta a Stormontot. Bevezette a közvetlen brit uralmat Észak-Írország felett, s William Whitelaw-t27 küldte annak vezetésére.

A brit politika változását mutatja, David Cameron28 egykori brit miniszterelnök nyilatkozata a véres vasárnappal kapcsolatban. A kormányfő 2010. június 15-én kijelentette a BBC-nek, hogy indokolatlannak és igazolhatatlannak tekinti a megtörtént eseményeket. A korabeli első vizsgálat

24 CAB/9/R/238/7 – 1972. január 31. A jelentéssel kapcsolatos levéltári anyag elérhető az alábbi linken keresztül: http://cain.ulst.ac.uk/proni/1972/proni_CAB-9-R-238-7_1972-01-31.pdf (Hozzáférés: 2015. március 15.) 25 CAB/4/1635/15 – 1972. január 31. A jelentéssel kapcsolatos levéltári anyag elérhető az alábbi linken keresztül: http://cain.ulst.ac.uk/proni/1972/proni_CAB-4-1635_1972-01-31.pdf (Hozzáférés: 2015. március 15.) 26 Edward Richard George Heath (1916-2005): az Egyesült Királyság miniszterelnöke (1970-1974), valamint a Konzervatív párt vezetője (1965-1975). 27 William Stephen Ian Whitelaw (1918-1999): a brit Konzervatív Párt politikusa volt, aki számos kabinetbeli pozíciót töltött be, így például volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes is. 28 David William Donald Cameron (1966-): korábbi brit miniszterelnök 2010 és 2015 között, a brit Konzervatív Párt politikusa.

88

szerint a hadsereg csak viszonozta a tüzet és a tüntetők közül az IRA-tagok lőni kezdtek a katonákra. Az újabb (2010-es) vizsgálat szerint viszont a tüntetők egyikénél sem volt fegyver, illetve akinél volt, nem használta azt. Az első lövést a brit hadsereg adta le.29 A kormányfő sokkolónak nevezte a megtörtént eseményeket, melyekért bocsánatot kért és mélységes együttérzését fejezte ki.

Az Ideiglenes IRA nem hagyta válasz nélkül az 1972. január 30-án történt eseményeket. Közel fél évvel később, 1972. július 21-én délután az IRA 22 bombát robbantott Belfastban, 75 perc leforgása alatt. Az eseményt a brit történelem – a véres vasárnap után – „véres péntek”-ként tartja számon. A robbantások során 9 ember halt meg, valamint további 130 súlyosan megsebesült.

A rendőrségnek sikerült az 1970-es évek elején beépítenie az Ideiglenes IRA-ba saját informátorait, akik tevékenységüknek köszönhetően megelőztek jó néhány, köztük igen nagyszabású terror- és diverzáns akciót, illetve több vezetőt letartóztattak. Talán a leghíresebb eset az 1973-ban letartóztatott Robert Gerard Sands30 nevéhez fűződik, aki a nemzetközi polgárjogi mozgalomban Bobby Sands néven ismert. Kidolgozta azt az ellenállási technikát a brit börtönökön belül, amit sok fogságba esett IRA-tag követett utána. Szintén ő elevenítette fel az éhségsztrájkok rendszerét. Ezzel mindössze annyit akart elérni, hogy az IRA tagjaival szemben a brit hatóságok ismerjék el a hadifogoly vagy politikai elítélt státuszt. 1981-ben folytatta le híres, 66 napig tartó éhségsztrájkját, amelybe végül 1981. május 5-én belehalt. Az eset hatalmas botrányt kavart világszerte és hatására az angolok kénytelenek voltak megreformálni saját büntetés-végrehajtási rendszerüket.

Az IRA működésének első fázisában, az 1970-es évek legelején, az ellene folytatott harccal Ulster királyi rendőrségét (RUC)31 bízták meg, amit

29 Bloody Sunday Killings ’unjustified and unjustifiable’ (A letöltés helye: http://www.bbc.com/news/10320609 (ideje: 2015. március 30.) 30 Robert Gerard „Bobby” Sands (1954-1981): 1972-ben csatlakozott az Ideiglenes IRA-hoz. Még ugyanebben az évben le is tartóztatták. 1976-ban ismét letartóztatták és 14 év börtönre ítélték. 31 Royal Ulster Constabulary, azaz Ulsteri Királyi Rendőrség. 1922-ben alakult, mint Royal Irish Constabulary, azaz Ír Királyi Rendőrség. Több tagja az Ideiglenes IRA általi

89

támogatott a hadsereg és az MI-532 kémelhárító szolgálat tanácsadói testülete. A Secret Intelligent Service, azaz a brit felderítés (röviden SIS vagy más néven MI-6)33 feladata az volt, hogy segítsen a RUC-nak azáltal, hogy titkos akciókat hajt végre az Ír Köztársaság területén és külföldön. A SIS precizitásáról már az egykori katonatiszt, Botár Árpád is tett említést: „Rideg számítással, érzés és lélek nélkül, csupán csak a nagy célt tartva szem előtt dolgozik az angol kémrendszer."34

1974-ben a Katonai Felderítés Csoportját felszámolták és helyébe lépett a 14. felderítő és biztonsági csoport, amely teljes titokban mélységes fedésben működött. A csoport személyi állománya az SAS légi szolgálatánál esett át harci és felderítő kiképzésen.

A terroristaellenes műveletek bukása és egyéb kudarcok egy új szervezetet hívtak életre, ez pedig a Célmegállító és Koordinációs Csoport volt. Állományaiban megtalálhatóak a RUC, az MI-5, az SAS és a 14. felderítő és biztonsági csoport emberei. Mellettük helyet kaptak más szervezetek képviselői is, így például a vámhivatal és az adóhivatal emberei, akiket időközönként szintén bevontak egy-egy konkrét akció végrehajtásába.

1974 és 1976 között egyre szaporodtak a felekezeti gyilkosságok. A helyi újságok valóságos veszteséglistává alakultak át. A főparancsnok Andy Tyrie35 vezetésével az UDA 1972 és 1977 között közel 500 katolikust gyilkolt meg, ennek ellenére az UDA-t soha nem helyezték törvényen kívül, mint az IRA-t. Annyit ért el az IRA, hogy az 1974-ben elfogadott Terrorizmus-ellenes Törvény lehetővé tette Nagy-Britannia területén, pontosabban Észak-Írországban a meghatározatlan idejű deportálást. 1973-ban elfogadták a Szükségállapot-törvényt. MacStiofaint elfogta az ír rendőrség, ezért, az IRA belső szabálya szerint le kellett mondania

támadásokban vesztette életét. Az 1983-as évben a legveszélyesebb rendőrségként tartották számon, ahol szolgálni lehetett. 2000-ben György kereszttel lett kitüntetve, 2001-ben pedig – miután elkezdődött az IRA lefegyverezése – feloszlatták. 32 Az MI-5 az Egyesült Királyság hazai kémelhárító és biztonsági ügynöksége, melyet 1909-ben alapítottak. 33 Az MI-6 vagy más néven Secret Intelligent Service (SIS) egy 1909-ben alapított brit hírszerző ügynökség, amely a brit kormányt külföldi hírszerzéssel látja el. 34 Botár Árpád: Kémek, árulók, merénylők. Tapolca, Tapolcai Lapok Nyomdavállalata, 1939: 116. p. 35 Andrew „Andy” Tyrie (1940-): ulsteri lojalista, 1973-1988-ig az UDA parancsnoka volt.

90

tisztségéről. Helyét Joe Cahill36 vette át, aki viszont akkor bukott le, amikor Líbiából egy hajón fegyvert csempészett az IRA-nak. Helyére Seamus Twomey37 lépett és David O’Connell38 a mozgalom sámánja lett a legjelentősebb személy. Ő fogalmazta meg az „Eire Nua” (Új Írország) című programot, mely szerint Írország még a történelmi tartományokból álló – ezek egyike Ulster – szövetségi állam lenne. Így az ulsteri protestánsok bizonyos önállóságokat élvezhettek volna. Az Ideiglenesek egy részének természetesen ez az elképzelés nem tetszett, mert a lojalistákkal kellett volna egyezkedniük.

Ezzel kezdetét vette az Ideiglenes IRA történetének második szakasza. Ebben a szakaszban az IRA Angliára összpontosította akcióit. Remélte, hogy a brit kormány elismeri a Sinn Féin párt legalitását, megengedi az Ideigleneseknek, hogy fegyverszünetet ellenőrző központokat létesítsenek és lehetővé tegyék, hogy az IRA körözött vezetői visszatérjenek Észak-Írországba.

A tűzszünet idején, 1976 elején jutott el az Ideiglenesek protestánsellenes tevékenysége morális mélypontjára. Megállítottak egy autóbuszt és a rajta tartózkodó tíz munkást meggyilkolták. Ez épp annyira megbotránkoztatta és megrémítette a katolikusokat, mint a protestánsokat. Közben a Hivatalos és az Ideiglenes IRA tagjai gyilkosságokat követtek el egymás ellen.

A katolikus lakosság egyre feszültebbé vált az Ideiglenesek vérengzése miatt, minimálisra csökkent az IRA támogatása. Eközben a britekkel is megszakadtak a kapcsolatok. Úgy tűnt, széthullik az IRA, legalábbis sok katolikus így remélte.

1977-ben a szervezet sikeres reformot hajtott végre, amivel megkezdődött történetének harmadik szakasza. Az addig laza szövedékű félkatonai csoportot titkos, sejtrendszerű gerillahadsereggé szervezték át, 36 Joe Cahill (1920-2004): az Ideiglenes IRA alapító vezérkari főnöke, annak egyik legjelentősebb kulcsfigurája volt. 1973-ban a líbiai diktátorral, Moammer Kadhafival (1942-2011) szövetkezett, ennek során fegyvereket kapott és próbált szállítani Írországba. Lebukott, börtönbe került, de ismét fegyvercsempészettel foglalkozott, melybe 1984-ben belebukott. Ennek során kitoloncolták az Amerikai Egyesült Államokból. 37 Seamus Twomey (1919-1989): az Ideiglenes IRA vezérkari főnöke, egészen haláláig. 38 David O’Connell (1938-1991): az Ideiglenes IRA vezérkari főnöke, az IRA Katonai Tanácsának tagja, illetve a Sinn Féin párt alelnöke volt.

91

amely ismét jelentős csapásokat tudott mérni mind a brit hadseregre, mind pedig a protestáns célpontokra. Az átszervezés célja a szakszolgálatok és a rendőrség támadásainak elhárítása volt.

Az aktivistákat most szakértelmük és nem lakhelyük alapján csoportosították. Az Ideiglenes IRA 1977-re klasszikus terrorista sejtrendszer szerint szervezte át sorait. Sokkal veszélyesebbé vált. 1978-ban egy átlagos hónapban több robbantást hajtott végre, mint korábban bármikor egy hónap alatt.

Az Ideiglenes IRA elnöke az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején Rory O’Brady39 volt, a két alelnök pedig Gerry Adams40 és David O’Connell. A gyilkos és egyúttal látványos akciók az 1980-as évek első felében is folytatódtak.

Az Ideiglenes IRA ekkoriban több támadást is indított a Nyugat-Németországban állomásozó brit csapatok kaszárnyái ellen. Válaszul a szervezet ellen két, egymástól független felderítő hadművelet indult. Az első, amely a Ward, azaz az Őrség fedőnevet kapta, teljesen autonóm módon működött. Ezt a brit felderítők, valamint a biztonsági csoport emberei hajtották végre, méghozzá úgy, hogy a német hatóságok mellett még a brit titkosszolgálat sem tudott róla semmit. A másik hadművelet a Scream, azaz a Vijjogás nevet kapta és az SIS hajtotta végre, szoros együttműködésben az MI-5-val és a német kémelhárítással.

Az Ideiglenes IRA ismét támadásba lendült, újabb robbantásos merényleteket követtek el. 1982. július 20-án London parkjaiban pokolgépek robbantak több ember halálát okozva. A Hyde Parkban két katona, a Regent’s Parkban hat katonazenész vesztette életét.

A Belfast melletti Maze börtönből 1983-ban történt, remekül megszervezett szökés is említést érdemel. Az itt bebörtönzött IRA-aktivisták közül 38 megszökött. Az akciót az ötrendbeli emberölésért elítélt Brendan McFarlane41 tervelte ki és vezette. Így az 1983-as fekete évből a győzelem

39 Rory O’Brady (1932-2013): az IRA vezérkari főnöke (1958-1959, 1960-1962), a Sinn Féin párt elnöke (1970-1983), illetve a Republikánus Sinn Féin párt elnöke (1987-2009) volt. 40 Gerrard „Gerry” Adams (1948-): a Sinn Féin párt elnöke (1983-tól), illetve a louth-i kerület parlamenti képviselője (2011-től). 41 Brendan McFarlene (1951-): ír köztársasági aktivista. 1969-ben csatlakozott az Ideiglenes IRA-hoz. 1986-ban elfogták és börtönbüntetést kapott. 1997-ben szabadult.

92

éve lett. A feltételezett vezetők szökése rendkívül megnövelte az Ideiglenesek önbizalmát. December 17-én emberiség elleni bűnt követtek el, ahogy Margaret Thatcher42 fogalmazott. Az említett időpontban, Londonban, a Harrods áruház előtt bombát robbantottak, amelynek során 5 ember meghalt, 91 megsebesült a karácsonyi bevásárlás forgatagában. Thatcher 1981-ben tárgyalásokat kezdett a dublini kormánnyal a terrorizmus leküzdéséről, akit ezért Paisley tiszteletes árulónak nevezett.

Az Ideiglenes IRA-nak is meg volt a támadója: az INLA. Az 1974 decemberében dublini bázissal létrehozott Irish National Liberation Army (Ír Felszabadítási Hadsereg, INLA)43 Keadyban bosszúból meggyilkolt három idős parasztembert. Ők a pünkösdista imaház előtt álltak és megsebesítettek hét másik hívőt, akik a templomban imádkoztak. A bosszú, vagy inkább nevezzük ellenbosszúnak, majdnem végzett 1981 januárjában Bernadette Devlin44 képviselőnővel.

Erre válaszul az Ideiglenesek meggyilkolták az északír parlament elnökét, Normann Strongét45 és fiát, James Strongét46, aki a brit alsóház tagja volt. Megölték Robert Bradford47 lelkészt, a felfüggesztett ulsteri parlament protestáns vezetőjét 1981 végén. 1983 decemberében Edgar Graham48 unionista képviselőt is megölték. Ezzel vége szakadt annak a hallgatólagos megállapodásnak, hogy még a legvadabb vezető közéleti személyiségeket sem bántják.

Az IRA megmutatta, hogy képes Észak-Írországon kívül is támadásokat intézni. Állításomat igazolja a következő külügyi jelentés: „A

42 Margaret Thatcher (1925-2013): brit konzervatív politikus. 1975-1990-ig a Konzervatív Párt vezetője. 1979-1990-ig az Egyesült Királyság miniszterelnöke volt. 1959-1992-ig országgyűlési képviselő. 43 Irish National Liberation Army, azaz Ír Nemzeti Felszabadítási Hadsereg egy ír köztársasági szocialista csoport, amely 1974-ben azzal a céllal alakult meg, hogy távolítsa el a brit állami kontrollt Észak-Írországban és hozzon létre egy olyan szocialista köztársaságot, amely mindkét Írországot magában foglalja. 1998-ban tűzszünetet nyilvánított. 44 Josephine Bernadette Devlin McAliskey (1947-): ír szocialista és köztársaságpárti aktivista, politikus, az Egyesült Királyság parlamenti tagja 1969-1974-ig. 1981-ben három UDA-tag támadt rá otthonában. 45 Normann Stronge (1894-1981): az északír alsóház elnöke volt. 46 James Stronge (1932-1981): az északír parlament tagja volt. 47 Robert Bradford (1941-1981): 1974-1981-ig Dél-Belfast parlamenti képviselője volt. 48 Edgar Samuel David Graham (1954-1983): politikus, akadémikus. Meggyilkolásával két embert is meggyanúsítottak, de egyiküket sem ítélték el.

93

terrorcselekmények jelenleg csak Észak-Írország területére korlátozódnak, de az IRA már bebizonyította, hogy akcióinak színhelyét bármikor átteheti máshová, akár Londonba is. /Pl. a londoni Harrods áruháznál robbantás, Hyde parki merénylet, vagy a brightoni emlékezetes szállodarobbantás./”49

Az Ideiglenesek legnagyobb akciója a Konzervatív Párt Brightonban tartott kongresszusával következett be 1984. október 12-én. A gyűlést a Grand Hotelben tartották és részt vett az akkori kormányfő, Margaret Thatcher is. Csak a véletlennek tulajdonítható, hogy a hat áldozat vagy a 32 sebesült közé nem került be maga a miniszterelnöknő, akit mint háborús uszítót ítélt halálra a békéért és megbékélésért orgyilkossággal, robbantásokkal, rablásokkal cselekvő IRA. A híres brightoni merényletről a Magyar Nemzeti Levéltár külügyi iratai között is található jelentés: „Az utóbbi néhány hónapban az IRA fokozódó aktivitását is tapasztalni lehetett. E tendencia a brightoni bombamerényletben csúcsosodott ki, amikor az akció célpontja a brit miniszterelnök és a közel teljes kabinet volt. Ilyen magas rangú politikai személyiség, illetve személyiségek ellen az IRA mindeddig nem hajtott végre terrorista akciót. Megfigyelők ebben is a szervezet agresszivitásának erősödését látják, amely megint csak a válság politikai rendezésének reménytelenségéből fakad. Az akció hatására több rendkívüli intézkedés született a brit biztonsági erők kötelékén belül /például új terrorista-ellenes csoport létrehozása/, s erőteljesen fokozódott a politikai vezetők biztosítása. Az IRA újabb akciójától való félelem miatt került sor Londonban a brit-ír csúcstalálkozóra, melynek eredetileg Dublin lett volna a színhelye, és ez volt az oka annak is, hogy a találkozó időpontját az utolsó pillanatig titokban tartották.”50

Gerry Adams a külügyi beszámolás szerint védelmébe vette a támadásokat: „Az elmúlt időszak figyelemre méltó eseménye volt az észak-írországi Sinn Féin párt Dublinban megtartott éves konferenciája. Az IRA politikai szárnyaként emlegetett szervezet kétnapos tanácskozásának alaphangját a radikális, sőt szélsőséges elemek adták meg. A párt korábban nem tapasztalt hevességgel támadta a brit kormányt, és soha ilyen egyértelműen nem szállt síkra a britekkel szembeni „fegyveres harc” 49 MNL KÜM 3575 – 1985. április 17. 50 MNL KÜM 006169 – 1984. december 13.

94

támogatása mellett. Gerry Adams, a párt elnöke odáig ment, hogy védelmébe vette a brightoni bombamerényletet, és az akciót a demokrácia érdekében elkövetett lépésként értékelte. Nyilatkozata széleskörű felháborodást keltett Nagy- Britanniában és Észak-Írországban egyaránt.”51

1985 februárjában a gerillák a terrorakció érdekében bevetették tüzérségi alakulataikat. Aknavetőtűz alá vették Newry városának rendőrőrsét. Érdekesség, hogy a rendőrőrs ellen indított támadásról a külügyi jelentés is tájékoztat: „Nagyobb akciójuk volt a közelmúltban a Newry rendőrőrs ellen intézett aknavető támadás, melynek során 9 rendőr vesztette életét és 24 megsebesült.”52 Ugyanekkor alakult ki szoros együttműködés az IRA és más, európai terrorista szervezetek gerillái között. Itt elsősorban a nacionalista harcostársnak számító baszk ETA szervezetet kell megemlíteni, mellette pedig a nyugatnémet RAF-fal való együttműködést, de komoly támogatóbázissal rendelkeztek Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban is. Az együttműködésről az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában sikerült egy 1985. február 22-én kelt napi operatív információs jelentést találnom, melyet Földesi Jenő53 rendőr altábornagy, miniszterhelyettes és Vagyoczky Béla54 rendőr alezredes, titkárságvezető látott el aláírásával: „Az MNVK 2. Csoportfőnökség nem ellenőrzött információja szerint a nyugatnémet Szövetségi Bűnügyi Rendőrség /BKA/ igazgatója nyilatkozatban jelentette ki, hogy az NSZK-ban a RAF terrorszervezet együttműködik a baszk ETA-val és az északírországi IRA-val, továbbá kapcsolatai vannak a francia és belga terrorcsoportokkal is.”55 Maga az együttműködés még nem is annyira érdekes, hiszen arról a spanyol, az angol és az ír rendőrségnek már 1971-ben is bizonyítékai voltak. Az IRA és az ETA tagjai ugyanis ebben az évben találkoztak egymással Írországban. Belfastban és Dublinben négyfős baszk csoportok kaptak kiképzést. 1973-ban, Dublinben az IRA nemzetközi konferenciát tartott, amelyre elsőként az

51 MNL KÜM 006169 – 1984. december 13. 52 MNL KÜM 3575 – 1985. április 17. 53 Földesi Jenő (1928-): államvédelmi vezető, miniszterhelyettes, tábornok, a BM III. csoportfőnökségének vezetője, 1983. október 1-jétől pedig rendőr altábornagy. 54 Vagyoczky Béla Gyula (1923-1997): segédmunkás, államvédelmi vezető, 1983-1987-ig a BM III. csoportfőnökségének titkárságvezetője. 55 ÁBTL 2.7.1. III/II-37-38/9 – 1985. február 22.

95

ETA vezetőit hívták meg. 1974-ben is tartottak ugyanitt konferenciát, ekkorra már a részt vevők köre tovább bővült. A baszk, francia és ír szervezetek mellett megjelentek a palesztin, olasz és nyugatnémet terrorista csoportok képviselői is. 1986-tól pedig már az is kimutatható, hogy az egyes terrorista szervek mind az elkövetés módja, mind a célok kiválasztása vonatkozásában összehangolták tevékenységüket. A külföldi kapcsolatok segítéségével az Ideiglenes IRA több támadást intézett a külföldön tartózkodó brit állampolgárok ellen. Az elsődleges célpontok természetesen a katonaság tagjai közt voltak. (Katonákat támadni, nem terrorcselekmény.) Erről is tanúskodik egy 1987. február 25-én kelt napi operatív információs jelentés, melyet Harangozó Szilveszter56 rendőr altábornagy, miniszterhelyettes, valamint Sillai Árpád57 rendőr alezredes, titkárságvezető hitelesített aláírásával: „Az MNVK 2. Csoportfőnökségétől kapott információ szerint az IRA elnevezésű észak-írországi terrorszervezet előkészületeket tesz merényletek végrehajtására európai brit létesítmények ellen. A műveletet egy Owen Cogan nevű személy irányítja. Megjegyzés: az információt a BM III/II Csoportfőnökség ismeri.”58 A jelentés pontos volt, valóban ez történt. Ezek közül a legfontosabb az 1987 márciusában, Nyugat-Németországban robbantottak fel egy tiszti klubot. Ennek során megsebesült 27 német és négy brit katona. Ezt a támadást is a forrásban közölt személy irányította.

Meglepődve tapasztaltam, hogy a magyar nyelvű szakirodalom, illetve források csak az Ideiglenes IRA sikereit említik meg, különösen az 1980-as években történt akciók esetében. A dologhoz azonban hozzátartozik, hogy a sok látványos merénylet mellett azért a rendőrség és a katonaság is sikeres rajtaütéseket tudott végrehajtani. Ezek közül a legnagyobb az 1987. május 8-án, Loughgall-ban történt rajtaütés volt, melynek során egy civil és nyolc IRA-tagot lőttek agyon az SAS katonák. Az IRA tagjai támadást folytattak a helyi rendőrállomás ellen, amikor egy 40 tagból álló SAS katonai csapat megtámadta őket. Egy ártatlan civilt az akció során azért lőtték le, mert áthajtott a falun és a felszólítás ellenére sem volt hajlandó megállni, 56 Harangozó Szilveszter (1929-1989): kereskedő, államvédelmi vezető, miniszterhelyettes, tábornok, a BM III. főcsoportfőnökségének vezetője (1985-1989). 57 Sillai Árpád (1941-): a BM III. főcsoportfőnökségének titkársági vezetője, 1987-től alezredes, 1988-ban elnyerte a hadtudományok doktora fokozatot. 58 ÁBTL 2.7.1. III/I-40-40/14 – 1987. február 25.

96

ezért őt is terroristának gondolták. Ez az eset volt a valaha legtöbb IRA-tagéletét követelő rajtaütés. Az incidensről egy cikk megjelent a Belfast Telegraph-ban is. Az újságcikk azt állította, hogy a jelentésekből arra a következtetésre lehet jutni, hogy az IRA-tagok nyitottak tüzet először, így az SAS katonáknak is joguk volt tüzet nyitni.

Az áldozatok katolikus vallásúak voltak. Kelet-Londonderry parlamenti képviselője, Gregory Campbell59az incidens után a következőket mondta: „A nyolc IRA férfi megérdemelte a halált…”60Ez a kijelentés teljesen feldühítette a Sinn Féin észak-írországi közgyűlésének egyik tagját, Barry McElduff-ot61, hiszen felesége (Paula McElduff, sz.: Paula Kelly) testvére, Patrick Kelly is a nyolc agyonlőtt áldozatok között volt.

Campbell reakciójára Barry McElduff a következőket reagálta: „A Loughgall-ban megölt férfiak áldozatai a brit kormány által irányított szándékos gyilkolásoknak. Senki sem hiszi el, hogy a brit hadsereg alakulatait azért küldték volna Loughgall-ba, hogy bárkit is letartóztassanak.”62

Az Ideiglenes IRA gyilkos akciói azonban később is folytatódtak. 1987. augusztus 26-án egy belfasti bárban történt lövöldözés során megölték az északír rendőrség (RUC) két tagját. A lövöldözés során páran megsebesültek. A májusi rajtaütésre adott igazi válaszcsapás azonban még csak ezután következett.

1987. november 8-án – pontosan fél évvel a májusi rajtaütés során – az IRA ismét pokolgépet robbantott. A helyszín ezúttal Enniskillen (Fermanagh megye), az esemény pedig egy megemlékezés a település centrumában található háborús emlékműnél. A terrorszervezet tagjai bombát helyeztek el a háborús emlékműnél, és amikor ez felrobbant, 11 embert

59 Gregory Lloyd Campbell (1953-): északír unionista politikus, az Ulsteri Demokratikus Párt (DUP) parlamenti képviselője Kelet-Londonderryből, valamint 2008-2009-ig kulturális miniszter. 60 Shot IRA unit ’firedfirstat SAS’ (A letöltés helye: http://www.belfasttelegraph.co.uk/news/northern-ireland/shot-ira-unitfired-first-at-sas-28689002.html ideje: 2015. március 1.) 61 Barry McElduff (1966-): ír köztársasági politikus, aktivista, a Sinn Féin párt tagja. 62 Shot IRA unit ’firedfirstat SAS’ (A letöltés helye: http://www.belfasttelegraph.co.uk/news/northern-ireland/shot-ira-unitfired-first-at-sas-28689002.html ideje: 2015. március 1.)

97

azonnal megölt és megsebesített másik 63 személyt, akik közül egy később kómába esett és 13 évvel később meghalt. A halottak között három házaspár volt. Ez viszont valóban terrorcselekménynek nevezhető.

Az 1987-es év azonban nemcsak a vérengzések miatt érdekes, hanem azért is, mert ebből az évből is sikerült egy napi operatív információs jelentést találnom, magyar vonatkozású információkkal. Az 1987. augusztus 10-én kelt szövegben, melyet Sillai Árpád rendőr ezredes, titkárságvezető hitelesített aláírásával, egy magyar származású személyről olvashatunk: „Kékes Péter 49 éves brit állampolgár /1956-os disszidens/ terrorcselekmények elkövetése miatt kiszabott 10 éves börtönbüntetését tölti Angliában. Nevezett a közeljövőben esedékes szabadulása után végleg vissza akar települni Magyarországra, és ennek érdekében már több alkalommal írt kérelmet párt- és kormányszervekhez. Kékes Nagykanizsán élő nővérének többször írt leveleiben arról, hogy néhány barátja még az ő kiszabadulása előtt Magyarországra utazik. Azok valamennyien az észak-írországi terrorszervezet /IRA/ tagjai és meg akarnak ismerkedni az országgal, és a címzettet is felkeresik lakóhelyén. Az információ forrása megbízható, tartalma részben ellenőrzött. Intézkedés: tájékoztatják a BM III/II Csoportfőnökségét.”63 Kékes Péter életéről mást nem sikerült találnom, az is kérdéses, hogy él-e még. A fent idézett forrásból következtetésként annyit lehet levonni, hogy 1937-ben vagy 1938-ban született, 1956-ban – valószínűleg a forradalom és szabadságharc idején – Angliába távozott. Nem tudni azt sem, hogy IRA tagjaival mikor ismerkedhetett meg, de mivel a forrás 10 éves börtönbüntetést említ, és külön említi a lejárat közeledtét, így szinte biztosra vehető, hogy az 1970-es évek második felétől már IRA-tag volt. A kérdés csak az, hogy a 10 év valóban 10 volt-e és nem pedig kevesebb? Hiszen az sem kizárt, hogy Kékest jó magaviselete miatt előbb tervezték kiengedni. Amennyiben a 10 éves távolságot veszem szemügyre, akkor 1977 és annak is a második fele jön ki. Erre az időpontra – mint korábban írtam – az Ideiglenes IRA már sejtszervezetként működött és a kiképzések is specializálódtak, így jó eséllyel maga Kékes is „szakosodott” a terrorszervezeten belül. Jó lenne tudni, milyen akció során sikerült

63 ÁBTL 2.7.1. III/IV. – 1987. augusztus 10.

98

letartóztatni, mert az sem kizárt, hogy a britek egyik beépült emberének sikerült lekapcsolnia. Amennyiben azt veszem figyelembe, hogy jó magaviselet miatt nem 10 évet ült börtönben, hanem kevesebbet, csak 8-at, akkor az sem kizárt, hogy az 1979-es merénylettel hozták összefüggésbe, melyben Lord Mountbatten, a királyi család tagja életét vesztette. Kérdéses Kékes hovatartozása is, csak valószínűsíteni lehet, hogy ő is valamikor Nagykanizsán élt. Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy a jelentés szerint IRA-tagok még 1987-ben, de legkésőbb 1988-ban jártak Magyarországon és nemcsak a fővárosban, hanem több helyen is, így a Dunántúlon és azon belül Nagykanizsán szinte biztosan. A megfordult IRA-tagok csak „kis halak” lehettek a szervezeten belül, de ez természetesen nem zárja ki azt a feltételezést, hogy a szocialista tömb országai – így Magyarország is – találkozó helye volt a terroristáknak. Miért ne fordulhattak volna meg IRA-tagok nálunk? Carlos, a hírhedt terrorista is Budapesten tartózkodott, így az IRA néhány embere is tartózkodhatott hazánkban. A szocialista országok részéről történő támogatás csak feltételezés, de az biztosan kijelenthető, hogy megtűrték őket. Ezt támasztja alá a korábban közölt, 1985. február 22-én kelt napi operatív információs jelentés második bekezdése is: „Tagadta a szocialista országok részéről történő támogatásukat, ugyanakkor megemlítette, hogy a ’70-es években a RAF tagjai kelet-európai repülőtereken is átutaztak, s az ottani hatóságok ebben nem akadályozták őket.”64 Igaz, hogy ez a jelentés RAF-tagok átutazását említi, de ebből következtetni lehet akár arra is, hogy más terrorcsoportok tagjai is ugyanezt tették vagy tehették.

Az IRA Ideiglenes szárnya ezek után (egészen 2005-ös megszűnéséig) is az újabb és újabb halottakra hivatkozva igazolja az élők további áldozatait. Minden egyes szám mögött egy ember van, minden szám egy embert jelent.

64 ÁBTL 2.7.1. III/II-37-38/9 – 1985. február 22.

99

Felhasznált irodalom Könyvészeti források – könyvek és tanulmányok: BENKE JÓZSEF, Fényes ösvény, szürke farkasok, fekete szeptember, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989. BOTÁR ÁRPÁD, Kémek, árulók, merénylők, Tapolcai Lapok Nyomdavállalata, Tapolca, 1939. RICHARD ENGLISH, Armedstruggle. The history of the IRA, MacMillanBooks, London, 2004. ZICHERMANN ISTVÁN, Az IRA története, Anno Kiadó Budapest, 2009. Internetes források, hozzáférések: Bloody Sunday Killings ’unjustified and unjustifiable’ - http://www.bbc.com/news/10320609 (Hozzáférés: 2015. március 30.) CAB/4/1635/15 – 1972. január 31. - http://cain.ulst.ac.uk/proni/1972/proni_CAB-4- 1635_1972-01-31.pdf (Hozzáférés: 2015. március 15.) CAB/9/R/238/7 – 1972. január 31. - http://cain.ulst.ac.uk/proni/1972/proni_CAB-9-R-238- 7_1972-01-31.pdf (Hozzáférés: 2015. március 15.) Shot IRA unit ’firedfirstat SAS’ - http://www.belfasttelegraph.co.uk/news/northernireland/ shot-ira-unit-fired-first-at-sas-28689002.html (Hozzáférés: 2015. március 1.) Levéltári források: ÁBTL 2.7.1. III/II-37-38/9 – 1985. február 22. ÁBTL 2.7.1. III/I-40-40/14 – 1987. február 25. ÁBTL 2.7.1. III/IV. – 1987. augusztus 10. MNL KÜM 002875/3 – 1969. augusztus 19. MNL KÜM 006169 – 1984. december 13. MNL KÜM 3575 – 1985. április 17.

100

101

Szép Szilárd

Szarvas a farkasok között – Az Európai Parlament

Az Európai Unió alapítóatyái az államaik között létrehozott

intézményrendszert igyekeztek a lehető legjobbra megalkotni, hiszen ez volt országaik talán egyetlen esélye arra, hogy a két szuperhatalom (USA és Szovjetunió) között megtarthassák hagyományos társadalom- és gazdaságpolitikájukat, ezek révén pedig államiságuk tradícióit. Ebből a szándékból generációnk már csak a törekvést figyelheti meg, mivel maga a szervezet zsákutcába érkezett. Napjainkban gyakori kérdés, hogy az EU-nak föderációvá vagy nemzetállamok lazább szövetségévé kell-e válnia. Ennek, az Unió egész létét befolyásoló problémának az egyik legjobb példája az Európai Parlament (EP), hiszen egy nagy létszámú, de alapvetően kevés jogosítvánnyal rendelkező intézményről van szó az Európai Unió szervei között, bár a közvetlen választás miatt hatalmas szerepe kellene, hogy legyen. Ténylegesen a másodhegedűs szerepét tölti be az Európai Bizottság és az Európai Tanács mögött, ahogyan a cím is utal erre. Az EP arra van kárhoztatva, legalábbis a külső szemlélő számára, hogy a megválasztott képviselők a legkisebb ellenállást fejtsék ki az egyes bizottsági és tanácsi döntések elfogadásakor. Az Európai Parlament olykor azonban képes megvillantani a maga, sajátosan kivételezett helyzetéből fakadó erejét.

Éppen ezért a dolgozatban arra törekszem, hogy bemutassam az EP-ről alkotott víziókat, az intézmény történetét, kiemelkedő alakjait és a pozícióinak betöltését röviden bemutassam, illetve elemezzem a választásokat és a pártcsoportokat, s ezekkel igazoljam állításomat. A dolgozat során nem fogom részletesen bemutatni a Parlament háttérintézményeit, az intézménnyel kapcsolatos egyes politikusi megnyilvánulásokat, a képviselők és munkatársaik, illetve a létesítmények és

102

az utazások költségvonzatait, továbbá a szervezeti reformra vonatkozó javaslatokat és a kisebbségek képviseletével. A fenti témák is mind-mind megfelelő érvelési alapot biztosítanának pro- és kontra, de a terjedelmi korlátok figyelembevételével az elemzésre kerülő szegmensek a leglényegesebbek.

Az Európai Unió és az Európai Parlament

Európa politikatörténetében számos alkalommal találkozhattunk már olyan szerveződésekkel, amelyek több országot is egybekötöttek rövidebb-hosszabb időre. Ezek közé sorolható a magyar-lengyel perszonálunió az 1300-as években és a kalmari unió a XIV-XVI. században. Az államok közötti kapcsolatok szorosabbá fűzése a XX. században is folytatódott, ennek két, merőben ellentétes példája a Szovjetunió és az Európai Unió. Amíg a moszkvai központú állam létrejöttét a legkevésbé sem nevezhetjük demokratikusnak, addig a kontinens nyugati felének országai között kialakított együttműködést mindenképpen annak tekinthetjük a maga gyermekbetegségeivel együtt is. Korszakformáló szerepük mindezek ellenére megkérdőjelezhetetlen.

Mint minden politikai formációnak, az 1951-ben megalakított Montánuniónak (ESZAK)1 is megvoltak a saját elvei, céljai, amelyeket ekkor még főként a béke és a gazdaság orientált. Az ESZAK egyik szerve a 78 fős Közgyűlés volt, amelynek legfőbb szerepe a Főhatóság munkájának ellenőrzése volt. A tagállamok2 egyértelműen sikeresnek vélték az együttműködést, amelyet rövid időn belül kibővítettek. A Párizsi Szerződést hat évvel később a Római követte (1957). Ez az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és vele párhuzamosan az Euratomot is létrehozta. Pár év múltán a Közgyűlést Parlamenti Közgyűlésnek nevezték, létszámát 142 főre duzzasztották, de önálló jogalkotási funkciót nem kapott, csupán egyes esetekben kérték ki véleményét. Tagjait nem választották, hanem a nemzeti

1 Európai Szén- és Acélközösség. 2 Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Nyugat-Németország, Olaszország

103

parlamentek delegálták.3 Szerepe mindezek ellenére fokozatosan növekedett. A hetvenes években a Tanáccsal együtt ellenőrizhette a költségvetés betartását, egyes esetekre vétójogot kapott. Új szakaszt nyitott az 1962-től Európai Parlamentnek hívott intézmény történetében 1979, miután innentől kezdve nem delegált, hanem közvetlenül választott képviselők dolgoztak az intézményen belül. A későbbiekben elfogadott dokumentumok (1986: Egységes Európai Okmány, 1992: Maastrichti Szerződés, 1997: Amszterdami Szerződés, 2000: Nizzai Szerződés, 2007: Lisszaboni Szerződés) mind-mind alakítottak az időközben Európai Unióvá váló szervezet intézményeinek keretén. Az EP kapcsán azonban nem történt meg a parlamentáris nemzetállamok törvényhozásaihoz hasonló jogokkal történő felruházás, annak ellenére, hogy működésében felfedezhetőek voltak olyan jelek, amelyek ezt az igényt támasztották alá.4 Meg kell néznünk, hogy az EP-re legnagyobb hatással lévő szerződések, a Római és a Lisszaboni, milyen képet vizionálnak az intézményről.

A Római Szerződés egészében a Közgyűlés megnevezése mögött általában a konzultáció kifejezést találjuk, amely miatt kijelenthetjük, hogy jogilag ez a szerv pusztán egy konzultatív intézmény a Bizottság és a Tanács mellett. A dokumentum a 137. cikkben ki is mondja. „A Közgyűlés, amely a Közösségben egyesült államok népeinek képviselőiből áll, az e szerződésben ráruházott tanácsadói és felügyeleti hatásköröket gyakorolja.”5 Összetételét számszerűleg meghatározza, de a tagok kiválasztásának módját a tagállamokra, illetve azok parlamentjeire bízza, azzal a megkötéssel, hogy a Közgyűlés a jövőben ki fog dolgozni egy egységes választási eljárást. Munkarendje szerint évi egy alkalommal, októberben tart ülésszakot, mindenféle összehívó procedúra nélkül. Minden másban hasonlít egy nemzeti parlamenthez, kivéve abban, hogy nincs önálló törvényalkotási lehetősége. Létszámában egyértelmű a statikus elrendezés: a három nagy állam

3 Szente Zoltán: Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet 1945-2005. Budapest: Osiris Kiadó, 2006: 380-382. p. 4 Főként a Bizottsággal kapcsolatos vélemények, intézkedések terültén voltak ezek tetten érhetőek. 5 Római szerződés. 52. oldal (a letöltés helye: http://www.magyarkollegium.hu/pdf/torveny_eu4.pdf ideje: 2016. november 11.)

104

(Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország) 36-36 tagot, Belgium és Hollandia 14-14 főt, Luxemburg 6 személyt delegálhatott.

A Lisszaboni Szerződés helybenhagyta azokat a pontokat Római Szerződésből, mely a jogalkotásra és a költségvetésre vonatkoztak (azaz a Tanáccsal együtt teheti ezt meg), illetve, hogy tisztségviselőit megválaszthatja.6 Kimondja, hogy az Európai Parlament „az Unió polgárainak képviselőiből áll”,7 s itt valósul meg a polgárok közvetlen képviselete. Ez látszólag nem számít nagy szövegbeli változásnak, de a dokumentum ezen a helyen még jobban kiemeli az EU szerepét, mintegy megfeledkezve a nemzetállamokról, s egyidejűleg hangsúlyozva az uniós identitást. Nem uniformizálja a választást, hanem minden tagállamra alkalmazandó kritériumokat szab meg. Közvetlen és általános választójog alapján, szabad és titkos választásokon, ötéves időtartamra választhatók meg az EP-képviselők (újraválasztás lehetséges), akiknek összlétszáma maximum 751 fő lehet. A voksolásnak két útja van: lehetséges listás választási rendszert maximum 5%-os küszöbbel alkalmazni, illetve arányos egyéni képviselői rendszert a töredékszavazatok figyelembe vételével.8 Működésének, tevékenységi körének összessége nagyrészt megfelel a korábbi állapotoknak. Részvétel az EP-választásokon9

A Parlament történetét követően a megválasztásának mikéntjét

mutatom be, mivel a bekerülő tagok fogják az intézményt képét formálni. A választópolgárok – a részvételi adatok szerint – kevésbé preferálják az Európai Parlamentet, mint saját, nemzeti parlamentjüket annak ellenére, hogy

6 Talán a legnagyobb blokkoló erő az EP kezében, hogy a Bizottság elnökét is a képviselők választják, illetve a Bizottságot meg is buktathatják (lásd: Rocco Buttiglione, illetve Kovács László esetét, akik esetében fennállt annak lehetősége, hogy az EP nem szavazza meg a Bizottságot). 7 Lisszaboni Szerződés. (A letöltés helye: http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3AC2007%2F306%2F01 ideje: 2016. november 15.) 8 Szabó Marcel-Láncos Petra Lea-Gyeney Laura (szerk.): Az Európai Unió jogi fundamendumai. Budapest, Szent István Társulat, 2014: 118. p. 9 A fejezet megírásánál az Európai Parlament honlapjának Results of the 2014 European elections adataira támaszkodtam (a letöltés helye: http://www.europarl.europa.eu/elections2014-results/en/turnout.html ideje: 2016. november 9.). Ahol nem, ott azt külön jeleztem.

105

az EP szerepkörei bővültek az elmúlt évtizedek során.10 A szerv jelentőségét a többi uniós intézményhez képest ez a veszteség egyre inkább csökkenti. Ez főként azért szembetűnő, mert akik az Európai Parlament erősségeire hívják fel a figyelmet, azok sok esetben azzal érvelnek, hogy India után az uniós tagállamok rendelkeznek a legnagyobb demokratikus választással.11

Az EP-választások csökkenő részvételi adatainak másik oka lehet, hogy – mint a választástörténeti résznél látni fogjuk – a választóknak nincs igazi változtatási lehetőse, hiszen a néppárti és a szocialista pártcsoport uralja a parlamentet, a legtöbb nemzetállami párt hozzájuk van becsatolva.

Az EU egészének szintjén egyértelműen kijelenthető, hogy folyamatosan csökken a szavazók aktivitása. Ezt támasztja alá, hogy 1979-ben még a választásra jogosultak 61,99%-a vett részt, addig 2014-ben ez az érték 42,61%-ra zuhant. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy a tagállamok részvételi adatai kismértékű szórást mutatnának.12 A legaktívabb szavazók azokból a tagállamokból kerülnek ki, amely országokban kötelező a voksolás (Belgium, Ciprus, Görögország Luxemburg).13 Belgium eredményei általában 90% körül mozognak, de 2014-ben (első alkalommal) a fennemlített érték alá esett az ottani teljesítmény (89,64%). Hasonlóan kiemelkedően szokott teljesíteni Luxemburg is, ahol az eredmények 85-90% között mozognak. Velük szemben Nagy-Britannia sereghajtó volt az EP-választások részvételi hajlandóságában a volt szovjet érdekszféra államainak csatlakozásáig, általában 30-35% körüli értékekkel. A 2004-es választások óta azonban a britek eredményei egyre inkább közelítenek az átlaghoz, de ez emelkedésből fakad, hiszen 35% körüli értéken stagnálnak az adatok, hanem a keleti EU-tagok érdektelensége miatt van. Abszolút negatív rekord a

10 Fábián György: Az európai parlamenti választások. Jog- és politikatudományi folyóirat. 2008. II. évfolyam I. szám. 1.p. (A letöltés helye: http://dieip.hu/wp-content/uploads/2008-1-02.pdf ideje: 2016. november 5.) 11 The Economist: Elected, yet strangly unaccountable. (A letöltés helye: http://www.economist.com/news/briefing/21602200-european-elections-will-neither-lend-new-credibility-european-parliament-nor-give ideje: 2016. november 15.) 12 Fejérdy Gergely, Gálik Zoltán, Hamberger Judit, Kiss. J. László, Szilágyi Imre: Európai parlamenti választások, 2014. Budapest, Magyar Külügyi Intézet, 2014: 7. oldal (A letöltés helye: http://kki.gov.hu/download/6/5a/b0000/ep_valasztas.pdf ideje: 2016. november 11.) 13 Európai parlamenti Választások. (A letöltés helye: http://europa.eu/youreurope/citizens/residence/elections-abroad/ep-elections/index_hu.htm ideje: 2016. november 11.)

106

mindig 20% alatt maradó Szlovákia 2014-es 13,05%-os részvétele.14 A negatív tendenciák azonban majdnem minden uniós tagállamra jellemzőek. Néhány olyan példát mutatok be, amelyek jelentős visszaesést mutatnak a részvételi hajlandóságban. Annak ellenére, hogy Görögországban kötelező a voksolás sosem volt 90% feletti a részvétel: 1981-ben15 81,48%-os, 2009-ben 52,61%-os volt a választói aktivitás. Finnországban 1996-ban a szavazók 57,6%-a járult az urnák elé, azóta ez a szám sosem emelkedett 40% fölé. Ausztriában az 1996-os 67,73%-os részvételi adat 2014-ben 45,39%-ra esett vissza. A 2004-ben csatlakozó tíz tagállamból16 Málta és Ciprus részvételi adatai jóval magasabbak, mint a másik nyolc államé. Ez talán azzal magyarázható, hogy Cipruson kötelező az urnákhoz járulni, illetve, hogy ez a két ország nem volt a szovjet érdekszféra része. A volt kommunista államokban csak egyszer mértek 50% fölötti részvételt, mégpedig 2009-ben Lettországban (53,7%). Bulgária, Románia és Horvátország csatlakozása a részvételi átlag további esését eredményezte.

Pártcsoportok az EP-ben

Köztudott, hogy az EP megválasztott képviselői nem országaik,

hanem pártcsoportjaik szerint ülnek a parlamenti széksorokban. Ezek a frakciók17 képviselik az államok hasonló programokkal, ideológiával rendelkező pártjait.18 A bejutott pártoknak, képviselőknek nem kötelező egy tömbhöz sem csatlakozniuk és a képviselőcsoport sem kötelezhető párt felvételére (lásd a Nemzeti Front, vagy a Jobbik „számkivetettségét”),19 de

14 Fejérdy, Gálik, Hamberger, Kiss, Szilágyi: im. 32. oldal 15 Azon tagállamok esetében is választásokat kell tartani, amelyek egy EP ciklus közben csatlakoztak, s nem várható meg vele a következő EP-választás. 16 Ciprus, Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia, Szlovénia 17 A hivatalos megnevezés a pártcsoport, de jelen esetben – remélem nem zavaró módon – az állandó szóismétlés elkerülése miatt alkalmazom a frakció, képviselőcsoport és tömb megjelöléseket, amelyek tartalmukban nem különböznek. 18 Szabó-Láncos-Gyeney: im. 119. p. 19 Policy Solution: Kik az Európai Unió új kritikusai? Budapest: Friedrich Ebert Stiftung, 2014: 4. old. (A letöltés helye: http://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzes/11/euroszkepticizmus_az_eu_ban_es_magyarorszagon.pdf ideje: 2016. november 07.)

107

egy országból több párt is csatlakozhat egy frakcióhoz (Magyarország esetében az S&D tagja az MSZP és a DK). A csatlakozás a pártok nemzetközi kapcsolatainak építéséhez és a hatékonyabb érdekképviselethez is hozzájárul.20 Az EP-ben ciklusról ciklusra változnak a pártcsoportok elnevezései, de ideológiai-programbéli szempontból az alábbi képviselőcsoportokról beszélhetünk.

Az Európai Néppárt (EPP), a klasszikus kereszténydemokrata értékeket képviselők tömbje, általában a jobbközép pártokat tömöríti. 1999 óta a legnépesebb frakció. A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D), a szocialista, szociáldemokrata pártokat tömöríti, balközép politikát folytat, 1999-ig a legnépesebb képviselőcsoport volt. A liberális politikai erőket a Liberális és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) képviseli. A szintén jobboldali pártcsoport, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) az EPP-hez nem csatlakozó konzervatívokat, jobboldaliakat képviseli. A Néppárttól az euroszkepticizmus fokozottabb megjelenése különbözteti meg. Az Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal (GUE/NGL) a volt kommunista frakció utódának tekinthető, hiszen antikapitalista, a jelenlegi elitet elutasító, erősen bal-, illetve újbaloldali pártokat képvisel. A Zöldek/Európai Szabad Szövetség (G-EFA) a klasszikusan zöldpártoknak, az egyes, önálló állammal nem rendelkező népek képviselőinek ad helyet. A Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) elnevezésű frakció az euroszkeptikus pártok egy részét foglalja magában. Emellett létezik egy független képviselőkből álló heterogén csoport, amely nem rendelkezik a pártcsoportok lehetőségeivel.

A frakciók nem tekinthetőek időben állandónak az őket létrehozó pártok szempontjából, mivel az egyes pártok-pártszövetségek „vándorolnak” az egyes tömbök között. Ennek oka lehet, hogy egy képviselőcsoportnak jelentős erősítést jelent egy párt, ezért körbeudvarolják, viszont gyenge szereplés és komoly arcvesztés esetén nem szükséges magukhoz venniük az adott pártot. Az egyik ilyen, különleges párt a centrista, jobbközép Union pour la Démocratie Française (UDF), amely 1979-ben megnyerte a francia EP-választásokat 27,61%-os eredménnyel, s a megalakult parlamentben a

20 Kiss Éva: Az Európai Unió a XXI. század elején. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2005: 68. p.

108

néppárti és a liberális frakciónak tagja is lett. Ez a kettősség a párt későbbi életében is fennmaradt: 1999-ig mindkét csoporthoz csatlakoztak képviselői, majd az említett évben az EPP-ED, 2004-ben a liberális képviselőcsoport tagjai lettek. A brit Conservative Party állásfoglalása fordulatos, hiszen 20 évig nem volt hajlandó csatlakozni a Néppárthoz, majd 1999-ben megtette ezt, de 2009-ben elhagyta a csoportot. Az általuk megteremtett, kisebbik jobboldali pártcsoport sosem vált az EP vezető erejévé, de képes volt arra, hogy befolyásolja a Néppártot. A Partido Social Democrata (PSD) helyzetét is érdemes megvizsgálni. A portugál kétpártrendszer prominens képviselője csak a nevében tartozik a klasszikus munkásmozgalmi baloldali pártok közé, mivel ideológiailag a liberális és liberálkonzervatív jelzők illenek politikájára, s a legutóbbi választásokat követően a Néppárt soraiban foglalnak helyet képviselői, 1989-ben még a liberálisok közé tartoztak. A romániai Partidul Național Liberal (PNL) 2009-ben a liberális frakció tagja volt, majd 2014-ben átpártolt az EPP-hez. Az ECR képviselőcsoport bővülése is jelentős volt 2014-ben. Többek között az Alternative für Deutschland (AfD), a finn Perussuomalaiset,21 a holland Staatkundig Gereformeerde Partij (SGP), a dán Dansk Folkeparti (DP) is csatlakozott, utóbbi három az EFDD-t elhagyva. Az EP-választások22

Az Európai Parlament képviselőinek megválasztása általában késő

tavasszal, kora nyáron zajlik. Az eddigi nyolc választáson jól elkülöníthető két választástörténeti korszak. 1979 és 1994 között olyan általános jellemzőket fedezhetünk fel, amelyek jelentősen megkülönböztetik ezt a korszakot az 1999-2014 választásaitól.23

21 Finnek Pártja 22 A fejezet megírása során a Laurent de Boissieu francia zsurnaliszta nevéhez kapcsolódó Europe Politique - la base de données sur la vie politique en Europe honlap (http://www.europe-politique.eu/) megfelelő adatsorait használtam fel. Az idézett eredmények azonosak az adatsorok értékeivel. A honlap adatait 2016. november 1-16. között gyűjtöttem ki. 23 A képviselők számát mindig a választási eredmények alapján és nem a ciklus más időpontjában vesszük.

109

Az első időszakban az EP létszáma 410-ről 567-re nőtt. Az első négy választás24 után minden alkalommal a szocialista képviselők alakították meg az aktuális EP legnagyobb képviselőcsoportját (1979: 113, 1984: 130, 1989: 180, 1994: 198 fő), mégpedig úgy, hogy az esetek nagy részében nem sikerült jelentős sikereket elérniük tagállami szinten. A frakcióhoz tartozó pártok az esetek többségében kikaptak az adott államon belüli, a Néppárt kötelékébe tartozó vetélytársaiktól (pl. az NSZK-béli SDP sosem verte meg a CDU/CSU pártszövetséget). A korszakban Belgiumban, Dániában, az Egyesült Királyságban, Görögországban, Hollandiában, Portugáliában és Spanyolországban sikerült csak győzniük.25 A Néppárt ezzel szemben általában megnyerte a legtöbb államot (az NSZK-ban és Luxemburgban mindig győztek), de a brit és dán konzervatívok ellenállása miatt sosem tudták összességében megelőzni a szocialistákat. Képviselőik száma folyamatosan emelkedett: 1979-ben 107-en, 1984-ben 110-en, 1989-ben 121-en, 1994-ben 157-en tartoztak a Néppárt égisze alá. Látható, hogy a növekedés mértéke bőven a szocialista képviselőcsoport bővülése alatt maradt. A további frakciók esetében érdemes tudni, hogy nem sikerült a – valószínűleg – az ideológiai háttérből fakadó korlátaikat átlépniük. A liberális erők (LD, LDR, ELDR) több esetben még az összesített harmadik helyet sem tudták megszerezni, s nagyon ritkán sikerült egy országot megnyerniük.26 Erre példa az 1989-es portugáliai sikerük. Ellenben ők tudhatták soraikban az egyik legnagyobb nevű politikust, a volt francia köztársasági elnököt, Valéry Giscard d'Estaing-t. Eredményeik általában 30-50 képviselő között mozogtak. Az euroszkeptikus konzervatívok (ED) a kezdeti 64 mandátumról szépen lassan elfogytak, amelynek oka, hogy a brit konzervatívok felhagytak az önálló pólus képzésével és integrálódtak az EPP-be. A kommunista és egyéb szélsőbalos pártok tömbje (COM, EUL, LU) általában 40 mandátum fölötti eredményt ért el, kivéve 1994-et, amikor 28 fővel alakítottak frakciót. 1984-ben viszont Olaszországban a legsikeresebb pártot adták, ami messze a

24 1979. június 7-10., 1984. június 14-17., 1989. június 15-18., 1994.június 9-12. 25 Előfordult, hogy Franciaországból ők vitték el a legtöbb mandátumot, de ez az UDF politikájából és nem az ottani szocialisták győzelmeiből fakadt. 26 Az országok megnyerése alatt azt értem, hogy melyik párt lett az adott államban az első helyezett. Természetesen előfordulhatott, hogy nem a győztes párt későbbi pártcsoportja kapta a legtöbb mandátumot az adott országból.

110

legjobb eredményük. A további tömbök (zöldek, szélsőjobbosok, nemzeti konzervatívok, stb.) még ennél is szerényebb számokat produkáltak, általában pártcsoportonként 30 képviselőben maximalizálták létszámukat. További jellemzője az időszaknak, hogy az egyes államok éppen regnáló kormányainak pártjai jól szerepeltek a választásokon, döntő többségében köreikből kerültek ki az első helyezett pártok. A frakciók vezetése általában az un. „mag-Európa” területéről származó képviselők kezébe került. Ez a felfogás a nagyobb frakciók esetében (SOC, EPP) még jellemzőbb volt.

1999 és 2014 között szintén négy választás tartottak.27 Ebben az időszakban jelentősen nőtt a tagállamok száma, az EP összlétszáma 626-ról 751-re emelkedett. A választások legsikeresebb pártszövetsége a Néppárt lett, kezdetben a brit konzervatívok hathatós támogatásával. A frakció létszáma 1999-ben 233 főre ugrott, majd 268, 265 és 215 fő került széksoraiba. A legerősebb pártjaik sorába emelkedett a magyar FIDESZ, a lengyel Civil Platform és a horvát Hrvatska demokratska zajednica (HDZ), mindamellett, hogy Luxemburgban és Németországban is domináns maradt a helyi néppárt. A szocialisták (PES, S&D) innentől kezdve második erővé váltak, hiszen a pártcsoport létszáma időrendben 180, 200, 184, 185 főt tett ki. Ezt a stabil, de a Néppárttól elmaradó számsort az is okozta, hogy továbbra sem tudtak az országok tekintetében áttörést elérni. Ugyan több alkalommal nyerni tudtak Dániában, Franciaországban, Máltán, Svédországban és Szlovákiában, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy szoros versenyre késztessék a Néppártot. A liberálisoknak (ELDR, ALDE) 2004-ben és 2009-ben sikerült több mint 80 főt sikerült frakciójukba ültetni, de a további években 50 fő környékén teljesítettek. Többször adták egy-egy ország legsikeresebb pártját: Észtország, Finnország, Hollandia és Litvánia esetében történt ez meg. 2009-től ismét önálló frakciót alapítottak a konzervatívok (ECR) főként a brit Conservative Party és a lengyel Prawo i Sprawiedliwość (PiS)28 eredményeire támaszkodva változó, de bőven 100 alatti létszámmal. A zöldek (G-EFA) és a szélsőbaloldaliak (EUL-NGL, GUE-NGL) 50 körüli fővel alkottak frakciókat, utóbbiak 2014-ben a görög SZIRIZA győzelmének örülhettek. A különböző nemzeti konzervatív és euroszkeptikus erők 30-50 27 1999. június 10-13., 2004. június 10-13., 2009. június 4-7., 2014. május 22-25. 28 Jog és Igazságosság

111

főnyi csoportot képeztek. Ennek ellenére 2014-ben jelentős eredményeket értek el ezek a csoportok azáltal, hogy a brit UKIP29 megnyerte a hazájában rendezett választásokat. Az előző időszaktól eltérően a kormánypártok rosszabbul szerepeltek, hiszen arányaiban kevesebb országban nyerték meg a voksolásokat, egyes választások esetében ez a szám 50% körüli értékre esett vissza. A frakciók elnökeinek többségét még mindig a nyugat-európai, főként „mag-Európa” államai adták. Jelen tanulmányban a 2014-es választásokat még a második szakaszba helyezve elemeztem, mert nem tudni, hogy egyes jellemzői (főként a radikális erők előretörése) mennyire állandóak, illetve annyira alacsony lenne az elemzendő esetszám (1), hogy a Bizottság elnöki posztjának várományosainak (Spitzenkanditat) kampánya,30 illetve a Lisszaboni Szerződés hatásai még nem adnának teljes képet.

Kiemelkedő pártok az EP-választások kapcsán

Érdemes megvizsgálnunk azt, hogy az egyes pártok közül melyek

azok, amelyek hazájukban az eddigi nyolc (vagy csatlakozásuk függvényében kevesebb) választás során mindegyiken nyerni tudtak. Egy pártcsoportban betöltött szerep függhet nemcsak a párt országának méretétől, hanem az államon belüli eredményektől is, hiszen ettől függ a képviselők száma.

A legjelentősebb ilyen párt a német CDU/CSU pártszövetség, amely mind a nyolc német EP-választás megnyerte, több alkalommal is 40% fölötti teljesítménnyel.31 Ezt a mutatót a luxemburgi kereszténydemokrata párt32 is tudja, de eredményei sosem érték el a 40%-ot. Svédországban a szociáldemokrata párt tudta megnyerni az eddigi összes megmérettetést, annak ellenére, hogy eredményei sosem érték el a 30%-ot. A 2004-ben csatlakozott államok között több is van, amelyben eddig csak egyetlen párt tudott győzni. Máltán a Labour, Magyarországon a FIDESZ nyerte meg az 29 Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja 30 Schmitt, Hermann - Hobolt, Sara B. – Popa, Sebastian Adrian: “Spitzenkandidaten” in the 2014 European Parliament Election: Does Campaign Personalization Increase the Propensity to Turn Out? (A letöltés helye: https://ecpr.eu/Filestore/PaperProposal/3e1376e3-f124-4ec9-b604-076fef900f9f.pdf ideje: 2016. november 13.) 31 Önállóan a CDU maradt már alul a SPD-vel szemben, de mivel közös listát indítottak a CSU-val, ezért jelen elemzésben egyként kezelem a két pártot. 32 Chrëschtlech Sozial Vollekspartei (CSV)

112

eddigi három választást, minden alkalommal több, mint 47%-ot szerezve. Lengyelországban a Polgári Platform győzött háromszor, de sosem teljesített 45% felett. Cipruson a néppárti Dimokratikós Sinagermós (DISY) egyeduralkodó, bár 2014-ben az EVROKO-val közösen indult. Eredményei még a Civil Platformétól is elmaradnak. Bulgáriában a jobbközép Graždani za evropejsko razvitie na Bǎlgarija (GERB), Horvátországban a HDZ nyert három, illetve két választást.

Vannak olyan államok is, ahol két párt szokott versenyre kelni a győzelemért. Írországban a Fine Gael és a Fianna Fáil, Spanyolországban a szocialisták (PSOE) és a néppárt (PP), Portugáliában a szocialisták (PS) és a szociáldemokraták (PSD), Ausztriában a néppárt (ÖVP) és a szociáldemokraták (SPÖ) vetekszik az első helyért. Ez volt a helyzet 2014-ig Nagy-Britannia és Görögország vonatkozásában is, de ekkor a két, a politikai centrumtól távolabb elhelyezkedő párt, a UKIP és a SZIRIZA győzelmével ez a széria megszakadt.

Franciaország és Olaszország esetében inkább trendekről beszélhetünk. Franciaországban három jobboldali sikert két baloldali követett, majd 2009-től ismét két jobboldali sikernek lehettünk szemtanúi. Olaszországban váltakozó előjellel, enyhe jobboldali fölénnyel párosul az EP-választás. Vannak olyan országok, ahol látni bizonyos vonalakat, de a kevés eset miatt nem volna érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Kiemelkedő EP-képviselők a közvetlen választások időszakából33

A képviselőkkel kapcsolatban le kell szögeznünk, hogy nem szükséges a saját hazájukban elindulniuk ahhoz, hogy az EP-be kerüljenek, hanem lehetséges egy másik tagállamban is jelöltetniük magukat, bár ez nem gyakori jelenség.

Azokról a személyekről is meg kell emlékeznünk, akik valamilyen okból különlegesek az Európai Parlament történetében: akik hosszú időn

33 A fejezetben az adatokat Ronny Patz: A list of all Members of the European Parliament (MEPs) since 1979 adatbázisa alapján használtam. (A letöltés helye: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1S94AKr0ZAsnbpp916e4zxS0yThJh4TlyPQoGf3nFpsk/edit#gid=768670731 ideje: 2016. november 12.)

113

keresztül voltak az EP tagjai, akár képviselőként, akár valamilyen nagyobb funkciót betöltve. illetve akik valamilyen közjogi funkciót töltöttek be hazájukban az EP-tagság előtt vagy után.

Az általános vélekedés szerint az EP-képviselőség az esetek döntő többségében olyan politikusi pálya, amely azoknak való, akik a hazai parlament képviselői tisztségétől nem tudnak előrébb jutni karrierjük során, vagy valamilyen okból kifolyólag menekülőútként használják ezt a megbízatást.

A legtöbb képviselő életútjából ezt meg is figyelhetjük, hiszen öt-tíz évnél nem töltenek el az intézmény kötelékében. Azonban számos olyan, talán kevésbé ismert politikus is van, aki akár hat ciklusnyi időt is ebben a munkakörben töltött el, s hatalmas nemzetközi tapasztalatra tett szert. Ebbe a csoportba tartozik a francia Christian de la Maléné (RPR), aki 1959.1.29-1961.10.10 és 1962.12.19-1994.8.17. között 34 évig volt EP- képviselő. A brit liberális Bill Newton Dunn (1979.7.17.-1994.7.18; és 1999.7.18.-2014.6.30.), illetve honfi- és párttársa Edward McMilian-Scott (1984.7.24.-2014.6.30.) akik megközelítőleg 30 évig voltak EP-képviselők. Előbbit quaestorrá, utóbbit alelnökké választották EP-karrierje alatt. A francia Francis Wurtz a kommunista frakció tagja volt 1979.7.17. és 2009.7.13, ezalatt elnöke 1999-től 2009-ig. E helyütt kell megemlékezni a francia Jean-Marie Le Penről, aki a XX. század második felének kiemelkedő európai szélsőjobboldali politikusa. Saját, Front National elnevezésű pártjával 1984-től 2003-ig az EP tagja, nem egyszer a szélsőjobbos pártok frakciójának elnöke volt. Akárcsak a Le Pen-féle tömb, a kommunisták sem rendelkeztek blokkolásra alkalmas többséggel, de pártjaik tartós jelenléte az EP „nagy öregjeivé” tette őket. Ugyanebben az időtartamban, tehát közel 30 évig szolgálta választópolgárait a német kereszténydemokrata Karl von Wogau és Ingo Friedrich. Utóbbi tevékenykedett az EP alelnökeként és quaestoraként is. Az Európai Parlament, menekülőútként több alkalommal is a politikusok előtt állt, akár több évtized elteltével is. Erre példa a francia Jacqueline Thome-Patenotre (RDE), aki 1959 után 1984-ben lett ismét az EP tagja.

Természetesen, mint minden parlament esetében, vannak olyanok, akik egyenlőbbé válták az egyenlők közül, s olyan tekintélyt építettek fel maguk körül, amely miatt szerepük kiemelkedővé vált az intézmény

114

történetében. A német Egon Klepsch, az EPP frakcióját vezette 1979 és 1992 között, amikor is az EP elnöke lett. Klepsch elnöksége alatt az EPP mindvégig a második helyen zárt, de stabil győzelmi eredményeket szállított az Belgiumból, Írországból, Luxemburgból és az NSZK-ból a helyi konzervatív erő, amely így a legjelentősebb magállamok felében stabilizációt eredményezett. A belga Jaak Vandemeulebroucke az európai zöldek EP-politikájának egyik arcává vált 1981 és 1998 között, 1984-től 1994-ig a tömb egyik elnöke lett. A német Hans-Gert Pöttering aki a néppártiak következő nagy alakja volt. Nevéhez fűződik az 1999-es nagy győzelem, amely a brit Conservative Party csatlakozása nélkül is meg lett volna, de a nagy, és utóbb átmenetinek bizonyult összeurópai jobboldali egységesülés egyik fontos állomása volt. Egyébként ő is régi motorosnak számított, mivel 1979-től ott volt az EP-ben, s csak 2014-ben távozott. Az új generáció egyik tagja a brit liberális Graham Watson, aki 2002-2009 között vezette ezt a tömböt, de 1994 és 2014 között volt az EP tagja. A másik jelentős, nem fősodorbéli politikus a francia-német Daniel Cohn-Bendit, aki szintén 1994-ben került az EP-be, 2002-ben lett a zöldek csoportjának társelnöke, s 2014-ig állt e tisztségben. A brit Nigel Farage az euroszkepticizmus arca lett az EP-ben, miután 1999-től kezdve minden alkalommal bekerült az EP-be. Hivatalosan 2004-ben lett az euroszkeptikusok vezetője, s e tisztségét 2014-ben is megőrizte, igaz a pártcsoport jelentős változásokon esett át, s társaikká lettek az olasz 5 Csillag Mozgalom képviselői is.

Vannak azonban olyan politikusok, akik az EP-ből hazájuk legfőbb közjogi méltóságai közé emelkedtek, akár közvetlenül, akár rövidebb-hosszabb idő elteltével. Ezen politikusok közé tartozik az államfők közül Magyarországról Schmitt Pál és Áder János, Olaszországból Giorgio Napolitano. A volt EP-képviselő miniszterelnökök közé tartozik a horvát Andrej Plenković, a máltai Joseph Muscat, a finn Alexander Stubb, a belga Elio di Lupo és a francia Alain Juppé illetve Lionel Jospin. Vannak olyan nagynevű, korábban már „befutott” személyek is, akik hazájuk legfőbb hivatalait cserélték az EP-tagságra. Közéjük tartozik a lett Ivan Godmanis, a belga Leo Tindemans, Jean-Luc Dehaene és Guy Verhofstadt és a volt francia köztársasági elnök Valéry Giscard d'Estaing.

115

A nemzeti parlamentekhez hasonlóan, az EP-ben is megfordultak hírességek. Kiemelkedik közülük Habsburg Ottó és fia Károly, Alessandra Mussolini, az olasz diktátor Benito unokája, a volt ralivilágbajnok finn Ari Vatanen és a lengyel Dakar-menő Krzysztof Hołowczyc. A nők és a közép-európaiak helyzete az EP-ben

A nők helyzetét azért fontos elemezni, mert napjaink gender témájú vitáinak egyik kulcskérdése a női kvóta.34 Országonként változik az EP-be választott női képviselők száma. EU-s szinten elmondható, hogy 1979 óta a kezdeti 16,34%-ról 2014-re 36,88%-ra emelkedett a megválasztott női képviselők aránya. Nem mondhatjuk azonban, hogy a tendencia minden frakció esetében igaz, de a nagy pártcsoportok esetében az. A Néppárt széksoraiban 1979-ben a képviselők 8,33%-a volt nő, amely a liberálisok 7,5%-át leszámítva a legkisebb arány volt. 2014-ben már az EPP képviselőinek 31,22%-ot tett ki a nők aránya, de ez még mindig elmarad más frakciók értékeihez képest. A szocialista képviselőcsoport már a kezdetektől fogva igyekezett minél nagyobb arányban nőket delegálni az EP-be. 1979-ben képviselőinek kicsit több mint egyötöde (20,54%), 2014-ben már majdnem minden második politikusa (45,55%) volt nő. A liberálisok a legalacsonyabb értéket produkálták 1979-ben, azonban 1999 óta mindig 30% feletti a nők aránya a csoportban, sőt több alkalommal is megverték a szocialista frakciót ebben a tekintetben (1994, 2009). Ritkán történt meg az EP történetében az, hogy egy képviselőcsoport többségében nőkből álljon. Két esetben ez a zöldfrakcióhoz kötődik (2009: 54,55%, 1994:52,17%), míg egy esetben a szélsőbaloldaliak érték el ezt az eredményt (2014: 50,00%). A még kisebb pártcsoportok esetében nem állapíthatunk meg tendenciákat, a

34 A politikai intézmények kapcsán felmerülő női kvóta kapcsán lásd: Pande, Rohini – Ford, Deanna: Gender Quotas and Female Leadership: A Review. 2011. (A letöltés helye: http://scholar.harvard.edu/files/rpande/files/gender_quotas_-_april_2011.pdf ideje: 2016. november 17.)

116

nők aránya rendkívül változó ezekben a csoportokban, akár ciklusról-ciklusra.35

Ebben a fejezetben szükséges arról írni, hogy a nőket a különböző tisztségekre (elnök, alelnök, quaestor) milyen gyakran választják meg. Az EP esetében két alkalommal szavaztak meg női elnököt, mindkét esetben a közvetlenül választott parlament (1979 óta) történetében. A francia Simone Veil az UDF képviselőjeként liberális színekben lett az EP elnöke 1979 és 1982 között, míg honfitársa, az UMF képviselője, Nicole Fontaine az EPP-ED frakciójának tagjaként volt elnök 1999 és 2002 között. 1979-től 15 ciklus alatt 14 elnöke volt az EP-nek,36 s a tizennégyből két női elnökkel találkozunk az EP történetében, ez 14,3%-nak felel meg. Az alelnökök tekintetében érdemes a legutóbbi három ciklus adataival dolgozni, mert ekkor már a közép-európai tagállamok döntő többsége is részt vett a választásokon. Az alelnöki tisztség, hasonlóan az elnökihez, két és fél évet tesz ki. A 2004 és 2014 közötti időszakban sosem volt 50% a nők aránya az alelnökök között, s 2014-ben is csak hat női alelnököt választottak meg, de 2015-ben a finn parlamentbe távozó Olli Rehn helyett honfitársa, Anneli Jäätteenmäki foglalta el a megüresedett pozíciót, így kiegyenlítődött a nemek aránya. A quaestorok között több alkalommal is találunk nőket, a 2004-2016 közötti időszakban 50%-hoz közelít az egyes periódusok alatt arányuk.

A pozíciók hasonló időbeli betöltésében (2004-2014) a közép-európai37 képviselők hátrányban vannak. Elnökké az öt ciklusból csak egyben lett megválasztva e terület politikusa (2009-2012: Jerzy Buzek, korábbi lengyel kormányfő). Ellenben alelnökké több személyt választottak ebből a térségből: 2004 és 2007 között két lengyel és egy cseh, a 2007-2009-es időszakban két lengyel, a 2009-2012-es ciklusban egy cseh és egy magyar,38 2012-től 2014-ig egy-egy cseh, lengyel és magyar, 2014-től két román és egy-egy magyar és lengyel képviselő töltötte be ezt a tisztséget. Quaestorok

35 A bekezdésben a Review – European and national elections figured out. 34. p. (A letöltés helye: http://www.europarl.europa.eu/pdf/elections_results/review.pdf ideje: 2016. november 13.) adatait használtam fel. 36 Martin Schulz egymást követő két ciklusban volt elnök. A tanulmány lezárását követően választották meg Antonio Tajanit (2017. január), aki így kimarad a vonatkozó statisztikából. 37 2004, 2007 és 2013 csatlakozói. 38 Majd Schmitt Pál távozása után Tőkés László Romániából.

117

között nincs jelentős elmaradás, hiszen egyes időszakokban (2012-2014 és 2014-gyel kezdve) több is volt a Közép-Európából érkezett quaestorok száma. Az is látszik, hogy népességénél és nagyságánál fogva Lengyelország kiemelkedik ebből a térségből, s ez a tisztségek megoszlásánál is kitűnik. A balti államok, vagy éppen Szlovákia és Szlovénia viszont hátrányban vannak még Közép-Európán belül is.39

Következtetések A fenti tanulmány arra az előfeltevésre igyekezett választ adni, hogy az Európai Parlament vajon tényleg a szarvas szerepét tölti-e be a farkasok között. Azt kell állítanom, hogy igen. Ennek elvi, gyakorlati és informális indokai röviden összefoglalva.

Bár az intézmény története során jól kivehető, hogy folyamatosan bővülnek jogkörei,40 s egyesek ezt valóban növekvő erejének tudják be, állításom szerint ez nem más, puszta jogtechnikai-politikai kérdés, amivel a kritikákat lehet csendesíteni. Az EP egyik legnagyobb hátránya az, hogy hatalmas taglétszámából és a benne képviseltetett sokféle nemzet és párt álláspontjából fakadóan egyfajta monstrum, amely lassan reagál a kis létszámú, jogilag jobban felfegyverzett Bizottsághoz és Tanácshoz képest.41 A képviselők száma azonban nem csökkenthető a végletekig, mert minden tagállamnak szükséges helyet biztosítani s ezt közöttük súlyozva kell megtenni, másrészt minél nagyobb a politikusok száma, annál jobban lehet reprezentálni a választói akaratot, s ennek figyelmen kívül hagyása még inkább mélyíteni a demokráciadeficittel kapcsolatos vitákat. Ráadásul, mint korábban megvilágítottam, a Római és a Lisszaboni Szerződésben sem jogalkotási, hanem konzultációs szerepet szántak az intézménynek. Ez pedig meglehetősen leszűkíti az erőkifejtés lehetőségét. Való igaz, hogy a 39 A 2017 januári EP-ben lezajlott választások eredményeit nem vettem figyelembe, mivel a tanulmány lezárást követően történt eseményről van szó 40 Schmitz, Gregor Peter – Schult, Christoph: EU Parliament Has More Power Than You Think. Der Spiegel, 2014. (A letöltés helye: http://www.spiegel.de/international/europe/the-continuously-growing-power-of-european-parliament-a-968365.html, ideje: 2016. november 15.) 41 Az EP munkáját segítő háttérintézmények, bizottságok és albizottságok működése is ehhez járul hozzá.

118

Bizottságra jelentős hatása van, hiszen a képviselők választják meg az elnökét és fogatják el a 28 biztost, de ez is inkább a politikai alkuk eredménye. Ha az állam- és kormányfők elfogadtak már valakit a Bizottság élére és azt a legnépesebb pártcsoport is támogatja (hiszen újabban az ő jelöltjük kapja meg a tisztséget), akkor az Európai Parlament jelentős presztízsveszteségbe futna bele, ha nem ezt a jelöltet szavazná meg. Továbbá az EP-ben, éppen a sokféle párt jelenléte miatt, olyan frakciók alakulnak meg, amelyek nem tudnak valódi kormánypártokként funkcionálni, így a divide et impera42 elve kitűnően működik. A két legnagyobb pártcsoport (EPP és S&D) összefogása a legfőbb kérdésekben jól kivehető, így a tisztségek jelentős hányadát egymás között tudják szétosztani. Emellett érdemes a politika informális oldalait is megnéznünk. Erről azonnal kiderül, hogy ez az EP kohézióját bontó tényező. A legtöbb képviselő, mint korábban megjegyeztem, rövid távon gondolkodik ebben a karrierben, s előnyösebbnek tartja az otthoni politikai életben való szereplést. Így, ha a következő nemzeti választáson jó pozíciót akar kiharcolni, akkor kénytelen a legkomolyabb kérdésekben meghajolni a saját pártja akarata előtt és akár ellentétbe is kerülni a pártcsoporttal.

Amikor az EU irányítóiról és megtestesítőiről beszélünk, akkor előbb kerül szóba a Bizottság, illetve a Tanács elnöke, mint a Parlament elnöke. Utóbbi, bár felszólalásai és véleményei nagy visszhangot válthatnak ki, de kevesebb a tekintélye, mint a másik két személynek.43 A vezetőknek a rangsorban való elhelyezkedése az intézmény szerepét is behatárolja (a Spitzenkanditat megjelenése is ezt erősítheti majd).

Az Európai Parlament ezek fényében valóban a farkasok (Bizottság, Tanács) szorításában lévő szarvas. Miként e növényevő agancsa is terebélyesedik új és új ágakat növesztve, úgy szerzett egyre több jogot az évek alatt az EP is, de nagysága miatt csak néha képes igazán jelentősen odacsapni, odaszúrni a kisebb, mozgékonyabb, több erővel (jogi háttérrel) rendelkező farkasoknak, amelyek azonban időről-időre kihasználják prédájuk gyengepontjait, s eltiporják azt. Az Európai Parlament sorsát az fogja

42 Oszd meg és uralkodj! 43 Analógiába helyezhető a nemzeti parlamentek házelnökeinek és a kormányfők, illetve államfők jelentőségbeli különbségével.

119

valószínűleg végleg eldönteni, hogy az Európai Unió a föderalizmus vagy a nemzetállamok lazább szövetsége felé indul-e el, hiszen előbbi esetben a tagállami szuverenitás csökkenése emelheti a Parlament szerepét, utóbbi helyzetben viszont degradálódni fog az – egyedülálló – intézmény.

120

121

Csima Ottó

A populizmus hadállásai Európában

Jelen írásban bemutatom a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung

közös kutatását és ennek eredményét, „A populizmus helyzete az Európai Unióban”1 című tanulmányt. Emellett célom az Európai Unióban tapasztalható populista trendekbe való mélyebb betekintés és az ez irányú tudományos kutatások bemutatása. Reményeim szerint ez a dolgozat felkelti azok érdeklődését az eredeti mű és a kutatás iránt, akiket foglalkoztat az EU helyzete és a populizmus kiváltó okai.

Elöljáróban bemutatom a tanulmány megszületésének körülményeit. 2016. november 24-én került megrendezésre a ,,Populizmus helyzete 2016-ban” című konferencia Budapesten a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung közös szervezésében. Ekkor mutatták be az elkészült tanulmányt és tartottak egy kerekasztal beszélgetést a műről és a populizmusról. A konferencia sikerét mutatja, hogy széles volt azoknak a köre, akiket az eseményen meg tudtak szólítani. A Policy Solutions már korábban is foglalkozott a témával. 2015-ben készített egy átfogó tanulmányt a populizmus térhódításáról Európában2, valamint a ,,Populism Tracker”3 monitoring rendszert, mely 80 olyan pártot figyel, amelyeket a szakirodalom populistának tart és negyedévente frissítik a rendszert, a beszerzett adatok alapján. Tehát elmondható, hogy gyakorlottak az ilyen irányú kutatásokban. 1 Online elérhető: http://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzes/257/populizmus_evkonyv_vegleges_feketefeher_teljes_web.pdf (Letöltés ideje: 2017-02-03). 2 A populizmus az új korszellem? A populista pártok helyzete Európában 2015-ben. Online elérhető: http://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzes/2/policy_solutions_populizmus_az_uj_korszellem.pdf (Letöltés ideje: 2017-02-03) 3 Elérhető: http://www.progressivepost.eu/spotlights/populism/

122

A tanulmányról kijelenthetjük, hogy megfelel a tudományos és a közéleti követelményeknek: naprakész adatokkal dolgozik, szakszerű, emellett olvasmányos és könnyen érthető. A kivitelezése nagyon szép, találó képek vezetik fel az adott fejezeteket. Felépítésében is egyszerű, egy bevezetőrészből és négy fejezetből áll (a harmadik fejezet öt alfejezetből). A tanulmány egyik nagy érdeme, hogy az Európai Unió jelenlegi 28 tagállamát megvizsgálja és bemutatja azokat a populista pártokat, amelyek az adott országban megtalálhatóak, majd a későbbi részekben is visszatér ehhez a megoldáshoz. Ennek köszönhetően a 2016-os év öt fő populista témájánál is górcső alá vette a már bemutatott pártok stratégiáját és kommunikációját. Ez azért kiemelendő, mert a média általában a „híresebb”, populistának tartott pártokat szokta csak megemlíteni, mint a Front National vagy az Alternative für Deutschland, de az olyan kisebb országok populista pártjai, mint Lettországé vagy Bulgáriáé, már kihullnak a szűrőkön. Pedig az egyediségük mellett sok fontos jellemzőt is magukon viselnek, melyek a populista pártok működésével és a politikát befolyásoló képességükkel kapcsolatos, és amelyek e pártok közös tulajdonsága. A példájukat követve én sem szeretnék elveszni a részletekben, ezért egy rövidebb és könnyedebb összefoglalóját adnám ennek a műnek. A tanulmány végigveszi a 2016-os év populista trendjeit. Megállapítható, hogy 2015-tel szemben a 2016-os évben a stagnálásé lett a főszerep. Ugyan vannak országok, mint Lettország, ahol a populista pártok megerősödtek, de összességében kijelenthető, hogy a 2015-höz hasonló, nagyarányú növekedésről nem beszélhetünk, ellenben volt olyan ország, ahol csökkent a populistákra leadott szavazatok aránya, mint Bulgáriában.4 A „populista vasfüggönynek” nevezett szabályt továbbra sem sikerült áttörniük e pártoknak. A „vasfüggöny” lényege, hogy Nyugat- és Kelet-Európában inkább a jobboldali populista pártok, míg a kontinens déli részén inkább a baloldali színezetűek képesek megerősödni. Bár a tanulmány is kitér olyan anomáliákra, mint a francia Baloldali Front, amely egy év leforgása alatt 4%-

4 Boros Tamás-Kadlót Tibor: A populizmus helyzete az Európai Unióban, Budapest, Policy Solutions-Firedrich-Ebert-Stiftung, 2016. 17.,21-22. oldal. Online elérhető: http://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzes/257/populizmus_evkonyv_vegleges_feketefeher_teljes_web.pdf (Letöltés ideje: 2017-02-27). A továbbiakban Boros-Kadlót.

123

ról 14%-ra tudta növelni a szavazótáborát és így középpárti státuszra tett szert.5 A párt ennek ellenére eltörpül a Front National mellett és eddig nem igazán mutatja azt, hogy áttörte volna a „vasfüggönyt”. Az adatokat és a trendeket megvizsgálva több érdekes ténnyel is találkozhatunk. Egyrészt az Unió keleti tagállamai a leginkább érintett országok. A képzeletbeli top 10-es listán csak egy nyugat-európai ország található. Az EU 28 tagállama közül háromban (Bulgária, Lengyelország és Magyarország) a szavazók több mint fele populista pártokra adja le szavazatát, s ezekben az államokban kormányon is vannak ezek az erők. Az Unión belüli három legnépszerűbb populista párt szintén a már említett három kormánypárt és nem meglepő módon a Fidesz vezeti a listát. Fontos megjegyezni, hogy a tanulmány szerint Magyarország több tekintetben is csúcstartó: e területen például a magyar választók több mint kétharmada adja szavazatát valamely populista erőre (Fidesz, Jobbik). Csehországban, Franciaországban és Olaszországban a populista szavazók adják közel felét a pártpreferenciával rendelkezőknek. A szavazók négytizede áll a populisták mellett Görögországban, Litvániában, Cipruson és Szlovákiában. Ezzel a top tízes listával szemben, a legnagyobb növekedést elérő populista pártok listája kissé más képet mutat. Meglepő módon, Szlovákiában volt a legjelentősebb a növekedés (egy év alatt 13%-ról 40%-ra nőtt azok aránya, akik nem valamelyik mainstream erőt választották), pedig a szerzők itt a SMER-t bele sem vették a számításba.6 A legdinamikusabban fejlődő populista pártok listáját szintén kelet-európai ország politikai erői vezetik, de erre a listára már felkerült három nyugat-európai párt is. Itt a listavezető a Litván Földművesek és Zöldek Szövetsége (agrárius párt).7 A tanulmány kitér az Unió 28 tagállamára és azokat egyesével végigveszi. Nagyon érdekes ez a rész nemcsak a már említett kisebb országok és pártjaik miatt, hanem azért is, mert fontos konzekvenciákat lehet levonni. Az egyik ilyen fontos tény a populista pártnak a politikai agendára való hatásuk, befolyásuk. A legkézenfekvőbb példa, a brit UKIP, mely nem

5 Boros-Kadlót: 20. oldal. 6 Boros-Kadlót: 8., 24-25. oldal. Hozzátéve, hogy a SMER-t csak a szakirodalom egy része tartja populistának, így indokolt, hogy nem tették bele, melyre ki is tértek a szerzők. 7 Boros-Kadlót: 8-13. oldal.

124

volt kormányon, sőt a vizsgált időszakban, a brit népszavazás előtt 17%-on állt, a népszavazás után viszont 13%-ra csökkent a támogatottsága. Ennek ellenére a párt képes volt a saját elképzelését végigvinni és rákényszeríteni a kormányzó konzervatívokra a népszavazás kiírását. Ez a tény arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen potenciállal rendelkezik egy populista párt a választók körébe. Hiszen, az UKIP nem tett szert nagyobb támogatottságra a népszavazásnak köszönhetően, de mégis olyan témát tudott bevinni a közbeszédbe, mellyel sokan szimpatizáltak és a kormány, hogy kifogja a populisták hálójából a szelet, lépéskényszerében kiírta a Brexitről szóló népszavazást. Megállapítható, hogy egy populista párt ereje nem féltétlenül a nagyságában mérhető, hiszen egy szerényebb támogatottságú párt is képes meghatározni a politikai közbeszédet és a vezető pártokat rákényszeríteni az akaratára. Ez kiváló példája az érdekérvényesítő potenciáljukra. Ugyan ez nem csak a populista pártok sajátja, de más helyzetekben a kormányzóerőkkel szemben egy kisebb párt nem igazán képes ilyen bravúrokra és ennyire uralni a politikai közbeszédet.

A másik érdekes dolog az, hogy az Unióban több helyen is populista párt a kormányzópárt vagy a koalíció része (például Finnországban). Utóbbi példában érdekes, hogy hiába a kisebbik kormányzó párt a populista párt, még is képes a koalíciót abba az irányba terelni, ami számára legjobb. Itt azonban két dolgot meg kell jegyezni. Egyrészt, hogy a koalíció tagjai is átvehetik a stílusát, így radikalizálják a kormányzati kommunikációt. Másrészt, hogy egy populista párt számára nem feltétlenül jó, ha a kormányzóerő részévé válik. Ugyan legitimációra tesz szert, de így már nehezebben tudja képviselni a hatalommal szembeni attitűdjét, hiszen maga is a kormány része. Ha a középpártok átveszik a kommunikációját, akkor jelentősége könnyen csökkenhet és egybemosódhat a többi kormányzópárttal. A harmadik eset az, amikor külső erőként támogatják a kisebbségi kormányt, mint Portugáliában. Ilyen esetekben elvileg nőhet a populista párt érdekérvényesítő ereje, de emellett a különállás látszatát is fenn tudja tartani.8 A populizmus természetéhez hozzátartozik, hogy hiába vannak ellentétes politikai oldalon a pártok, témáikat tekintve gyakran ugyanazt vagy

8 Boros-Kadlót: 16-25. oldal.

125

hasonlót képviselnek, sőt a kezdeményezéseket tekintve is elég sokszor „ihletet merítenek egymástól”. Erre világít rá a harmadik fejezet öt alfejezete, melyek a legnépszerűbb populista témák voltak 2016-ban és szinte az összes vezető populista erő valamilyen módon beépítette a témát a saját kommunikációjába. Az első nem meglepő módon a népszavazás témája. A BREXIT volt az, ami rámutatott arra, hogy egy populista párt formális pozíciók nélkül is képes az akaratát rákényszeríteni a kormányzó erőre és győzelemre vinni. Emellett fontos precedensé vált, hiszen a népszavazás ötletét később szinte minden főbb populista párt átvette valamilyen formában. Nyugat-Európában inkább az Európai Unióból való kilépés vagy a fizetőeszköz elhagyása volt a téma, addig Kelet-Európában inkább a menekültkérdéssel és a nemzeti szuverenitással voltak kapcsolatosak a népszavazási kezdeményezések. Itt elég csak megemlíteni az olasz Öt Csillag Mozgalmat, mely az euró elhagyásáról kíván népszavazást tartani, de említhető a Front National, amelynek tagjai az egész Unióból való kilépést szorgalmazták. De a sor bővíthető a szintén francia Balfronttal, és az Osztrák Szabadságpárttal. Ám fontos megjegyezni, hogy a hangsúlyok tekintetében vagy az indokok között voltak eltérések. Hiszen a jobboldali pártok, mint a FN a nemzeti szuverenitásra vezette vissza az okot, addig a Balfront az uniós intézményrendszerre és a megszorításokra. Az FPÖ pedig csak kilátásba helyezte, hogyha az Unió tovább halad a centralizáció felé. Az olasz példa pedig inkább kommunikációs stratégiának tekinthető, hiszen az olasz törvények nem engednek ilyen témában népszavazást. Kelet-Közép-Európában nem a fizetőeszköz volt a téma (hiszen nincs támogatottsága, illetve az euró sem minden országban van még bevezetve). Itt inkább a kvótarendszer állt a középpontban. Magyarországon a Fidesz kezdeményezett róla népszavazást, melyet technikai értelemben nem nyert meg, de politikai értelemben igen és a szavazóbázisát is stabilizálni tudta vele. Lengyelországban a Kukiz ’15 tett lépéseket a népszavazás kiírására, de az 500 ezer érvényes aláírás helyett csak 150 ezret sikerült összegyűjteniük. Az észt Centrum Párt népszavazási kezdeményezését, az erőviszonyoknak megfelelően, a kormánypárt elutasította a parlamentben.

126

Mindazonáltal ez megvilágítja a populista pártok azon törekvését, hogy a számukra fontos ügyek eldöntését a nép kezébe kívánják adni. Emiatt kijelenthető, hogy ezek a szervezetek nyitottak a közvetlen demokráciára. A második nagy téma a menekült-és bevándorlásellenesség volt, mint a populista pártok „hazai pályája”. Itt főleg a terrorveszélyre apellálva próbáltak politikai tőkét kovácsolni, de a nemzeti önrendelkezésre, az integráció veszélyeire, gazdasági problémákra vagy egészségügyi kockázatokra is hivatkoztak. Kelet-Közép-Európában Magyarországon 2016 októberében zajlott le a kvótákról szóló referendum. Ugyanez nem sikerült Észtországban és Lengyelországban, ám ott is komoly kommunikációs stratégiák épültek a témára. A balti államban a már említett Centrum Párt mellett a kormányzó populista pártok is éles, bevándorlásellenes kommunikációt folytattak, melyet a nemzeti önrendelkezésre hegyeztek ki. A varsói kormány az elsők között utasította el az ország számára előírt kvótákat. Ezt külpolitikai eszközként is felhasználták, hiszen ennek kapcsán bírálta Beata Szydło lengyel kormányfő Angela Merkel kancellárt. Mariusz Błaszczak lengyel belügyminiszter a terrortámadásokért a multikulturalizmust, a politikai korrektséget és a tömeges bevándorlást tette felelőssé, s kijelentésében enyhe muszlimellenesség is felbukkant. Csehországban az ANO 2011 (a kormánykoalíció legnagyobb tagja)9 alapítója Andrej Babis szintén felhasználta a témát az integráció nehézségeire hivatkozva. A Szlovák Nemzeti Párt meglepően mérsékelten, de szintén elutasította a kvótákat az alapvető emberi jogokra hivatkozva és arra, hogy akik nem védik a külső határokat, azoknak távozniuk kell a schengeni övezetből. Litvániában szintén a kormányzó Rend és Igazságosság utasította el a kvótákat. Bár enyhébb retorikát használtak és fontosnak tartották a háborús menekültek és a gazdasági bevándorlók szétválasztását, de ők is zéró menekült befogadását látták jónak. Végül a litván kormánykoalíció aláírt egy megállapodást júniusban, hogy az eredetileg előírt 1105 menekült befogadásánál többet nem hajlandóak befogadni (Litván Munkáspárt (DP), Litván Szociáldemokrata Párt (LSDP) és a Rend és Igazságosság).

9 Csehországban a szociáldemokrata Bohuslav Sobotka vezette kabinet, a legnagyobb kormánypárt a CSSD. Az ANO a második legnagyobb párt.

127

A földrész nyugati felén a menekültkvóta elutasításával szemben, inkább az általános bevándorlás- és muzulmánellenesség került a fókuszpontjukba. Ausztriában inkább a terrorizmus veszélyeire hivatkoztak, míg Franciaországban az egészségügyi, a gazdasági és a biztonsági kockázaton volt a hangsúly. A harmadik a nemzeti önrendelkezés visszaszerzésének a témája. Főleg a jobboldali populista pártok repertoárjába tartozik az EU-ellenesség, de még a mainstream baloldali pártok retorikájában is felbukkan az euroszkepticizmus. Általában a nemzeti szuverenitásra való hivatkozás áll a középpontban. Meg kell jegyezni, hogy nem feltétlenül az Unióból való kilépés a fő cél, előfordulhat egy intézmény, vagy mint Olaszország esetében, a fizetőeszköz elleni harc is szóba kerülhet. Az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Ausztriában és Olaszországban a tagság és/vagy egy emblematikus intézményének az elutasítása került előtérbe. A kelet-európai országokban ellenben nem túl népszerű az Unióból való kilépés gondolata. A menekültkvóták kapcsán került szóba a nemzeti önrendelkezés hangsúlyozása, de a Szlovák Nemzeti Párt például azt is kifejtette, hogy ha nem reformálják meg az intézményrendszert és az EU nem tér vissza az eredeti gazdasági szövetség koncepcióhoz, akkor a tagországok sorozatos kiválása kezdődhet meg (Andrej Danko). Csehországban a már említett ANO 2011 is a nemzeti önrendelkezéssel kampányolt a kvóták ellen, valamint a gyenge uniós vezetőkkel. Andrej Babic azt is kifejtette, hogy amíg ő az ország pénzügyminisztere, addig nem fogják bevezetni az eurót. A negyedik központi elem a megszorítás-ellenesség. Ez nem feltétlenül szélsőséges téma, de az ellenségkép felállítása és a ,,Mi” és az ,,Ők” megalkotása már ebbe a kategóriába sorolhatja. Főként, ha az elit elleni lázadás egyik eszköze. Görögországban a Sziriza építette fel erre a retorikáját, bár 2016-ra már kénytelenek voltak a tizenharmadik megszorító csomagot elfogadni. Franciaországban a Balfront igyekszik ezt kihasználni. Itt főleg az új munkatörvény kapcsán tiltakoznak. Ez igazán sikeres volt, hiszen hónapokig tartó tömegtüntetésekké tudták változtatni a tiltakozást. Olaszországban az Öt Csillag Mozgalom, amely bár semlegesként határozza meg magát, felkarolta a megszorítás-ellenességet, Róma

128

adósságállományának újratárgyalását és a városnak a 2024-es olimpiai rendezésre vonatkozó pályázattól való visszalépését. Ötödik témaként a korrupcióellenesség dominál. Ez is visszatérő elem, hiszen a tisztaság látszatát és a kívülről érkezés illúzióját tudja kelteni, valamint a „gonosz” elit képet tudja erősíteni. Napjainkban kezd a populista pártok fejlődésének gátjává válni, mert egyre többször keverednek korrupciós gyanúba, mely miatt a tisztaság látszata kezd elveszni. A bolgár kormányzópárt, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) botrányai kavarnak vitát, de Magyarországon, Olaszországban, Csehországban, Görögországban és Litvániában is lehet hasonló botrányokat említeni.10 Összességében elmondható, hogy a populizmus európai térnyerése megállt és 2016-ban stagnált. Bár volt némely kelet-európai ország, ahol sikerült populista pártoknak újabb üvegplafonokat áttörniük (Szlovákia, Lettország és Litvánia). A „populista vasfüggöny” továbbra is létezik, hiszen néhány repedéstől eltekintve (a francia Balfront) Nyugat-és Kelet-Európában csak jobboldali populista pártok erősödtek meg és kerültek hatalomra, míg Dél-Európában csak baloldali populista pártok.11 Az is érdekes adat, hogy az Unió tagállamainak egyharmadára van ráhatása a populizmusnak (10 országban kormányon vannak, 2 országban pedig kívülről támogatják a kormányt). A közvélemény kutatási adatok pedig azt mutatják, hogy a populista pártok kormányon se vesztik el a népszerűségüket teljesen. Ugyan a különböző országban felvetett témák és színezetek változhatnak, még is beazonosítható a fentebb is tárgyalt közös témák, valamint az egymásra való hivatkozás és alkalmi szövetségek, akár jobb-és baloldali pártok között (Görögország). A populista pártok új alternatívát tudnak nyújtani a hagyományos pártokból kiábrándultak számára, de az egyre gyakoribb korrupciós botrányok és az, hogy a hatalom birtokosai sok esetben, a népszerűségük erodálódásához vezethet. Összességében ez egy remek tanulmány, akit kicsit is érdekel a populizmus vagy az európai politikai rendszerek mozgásai, azoknak nyugodt szívvel ajánlom.

10 Boros-Kadlót: 28-41. oldal 11 Bár az Öt Csillag Mozgalom semlegesnek határozza meg magát. A Litván Földművesek és Zöldek Szövetsége pedig agrárius és zöld ideológiát képvisel.

129

130

Csima Ottó

Magyarország esete a világsajtóval – A Nézőpont Intézet Magyarország a világsajtóban 2016 című sajtószemléjéről

A következő dolgozatban a Nézőpont Intézet 2016. évi sajtószemléjét

mutatnom be, mely Magyarországnak a világsajtóban való megítélésével foglalkozott. A Nézőpont Intézet 2012 óta készít sajtószemléket, ez az intézet egyik markáns kutatási témájává vált napjainkra. A tanulmányt 2017. február 9-én mutatták be egy kerekasztal beszélgetés keretében. A konferencia szervezettségét mutatja az előadók névsora: Kovács Zoltán kormányszóvivő, Boris Kálnoky a Die Welt újságírója, illetve Adam LeBor a The Economist és a Newsweek magyarországi tudósítója. Pár szót ejtve a tanulmány külleméről. Egy nagyon igényes kialakítású, 28 oldalas füzetet vehetünk a kezünkbe. A színek szépen harmonizálnak, főként a kék és a fehér szín dominál, ami nem meglepő, hiszen ezek az intézet alapszínei is. Amit fontos megemlíteni, hogy nagyon igényes grafikonokkal találkozhatunk a munkában. Egyszerűek, informatívak, a színválasztás is figyelemreméltó, hiszen szinte vonzza az ember szemét. Emellett a grafikonok jelmagyarázata is kitűnő, a téma iránt érdeklődők nagyon sok plusz információt nyerhetnek belőle. A tanulmány hét fejezetre oszlik, amelyek a lényeget kiemelő szöveghasábokra vannak osztva. Az elemzés az „Összefoglalás” fejezettel kezdődik, mely rövid áttekintést nyújt a legfontosabb megállapításokról, melyeket a tanulmány további részében bővebben is megismerhetünk. A kutatás 18 ország 115 nyomtatott és online sajtótermékét szemlézte, valamint – adott esetben – egy sajtótermék nyomtatott és online kiadását is külön górcső alá vette. Főszabály szerint, a már említett terméket külön kezelték,

131

hiszen az online és a hagyományos megjelenés eltérhet egymástól, sőt akár más ügyekre is koncentrálhat a két felület.1

Az intézet munkatársai tíz elkülönített téma2 és közös szempontrendszer alapján vizsgálták a 13261 megjelenést, melyek kedvező, semleges, illetve kedvezőtlen hatással bírhatnak Magyarország nemzetközi megítélésére. Fontos megemlíteni, hogy a közös kritériumrendszernek köszönhetően az adatok összehasonlíthatóak. 2016-ban nagy médiafigyelem övezte Magyarországot (havonta átlagosan 1105 cikk), hasonlóan a 2015-ös évhez. Viszont, fontos megemlíteni, hogy 2015-tel ellentétben 2016-ban egyenletesen oszlott el ez a médiafigyelem. A tanulmány szerint két jól elkülöníthető időszakról beszélhetünk. Míg 2015-ben a cikkek kétharmada az év második felében jelent meg, addig 2016-ban a két félév körülbelül egyenlő arányban alakult. Itt érdemes azt megemlíteni, hogy ez a két intenzív időszak szintén a menekültkérdéshez, az Európai Unió jövőjéhez és a kvótareferendumhoz kapcsolódott. Következésképpen: a havi megjelenéseket tekintve, szeptember (1615) és október (1686) voltak a domináns hónapok. Ekkor a kvótanépszavazás és a szeptember 16-i pozsonyi csúcs voltak a kiemelkedő témák. Továbbá szintén nagy médiafigyelmet eredményezett Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter interjúja, amelyben felvetette azt a lehetőséget, hogy a bevándorlás politikát tekintve „renitens” államokat ki kellene zárni az EU-ból. Ezt a tendenciát erősítette a Népszabadság bezárása körüli botrány megítélése a nemzetközi sajtóban. A másik híraktivitási csúcs, pedig februárban alakult ki (1343). Ekkor több esemény is indokolta a fokozott média visszhangot, ám hasonlóan az előző időszakhoz, itt is jól kivehető témák köré fonódott a nagyobb érdeklődés. Egyrészt a lengyel miniszterelnök ebben a hónapban érkezett Budapestre tárgyalni. Másrészt, az Orbán-Putyin találkozó Moszkvában. Harmadrészt a prágai V4-es találkozó a migrációs válság kapcsán és az ehhez kapcsolódó EU-csúcs. Negyedrészt Orbán Viktor február 24-én jelentette be a kvótanépszavazást, mely rendkívül hangsúlyos

1 Nézőpont Intézet: Példa nélküli Magyarország-kritika a német sajtóban. Magyarország a világsajtóban 2016. 2, 25-26 oldal. A továbbiakban: Uo. 2 Külkapcsolatok, demokrácia és jogállamiság, bevándorlás, bankszektor, gazdasági helyzet, energiaszektor, szélsőjobboldali tendenciák, MNB, kvótanépszavazás és az oktatásügy.

132

üggyé vált és hosszú távú következményekkel járt. Az előző időszakhoz hasonlóan megjegyezhető, hogy itt is a menekültkérdés, az Unió jövője, Magyarország külkapcsolatai és Orbán Viktor egyre jelentősebb szerepe is domináns témává tudott válni. A legnagyobb megjelenésszámot tekintve a német, az osztrák és a szlovák sajtótermékek adták, viszont a híraktivitást tekintve a szlovák, az osztrák és a lengyel lapok produkálták.

Összességében az mondható el, hogy a német lapok voltak a legkritikusabb hangvételűek hazánk szempontjából (60%). Nem csak összességében, hanem a különböző témák kapcsán is. Például a bevándorlás politika kapcsán 56% volt a negatív hangvételű kritika, ami csak erősödött a kvótanépszavazás kapcsán, amikorra a cikkek 78%-a volt negatív töltetű. A legpozitívabb írásokat arányaiban a szerb, az izraeli és a szlovén sajtó produkálta (ám érdemes megjegyezni Izraellel kapcsolatban, hogy arányaiban a legtöbb negatív is itt jelent meg). A rangsorokat tekintve, a német, az olasz és a francia volt hazánkkal a legkritikusabb sajtó.3 A tanulmány szerzői médiatípusok szerint is csoportosították a cikkeket. Ez alapján beszélhetünk online és nyomtatott médiatípusokról. Fontos megjegyezni, hogy az online sajtóban jelent meg (81%) a legtöbb írás Magyarországról, a nyomtatottban csak 19%. Az arányok ellenére viszont utóbbiban jelent meg a legtöbb negatív írás hazánkról (40%). Ennek egyik oka, hogy a nyomtatott sajtóban több volt a véleménycikk, amelyek általában kritikus hangvételben íródtak. Ezek témái hasonlóan alakultak, mint fentebb tárgyaltuk. Dominált a bevándorlás politika, valamint a szélsőjobboldali tendenciák erősödése Magyarországon és új elemként megjelent a Magyarország és Lengyelország közötti párhuzam is. Érdekes, hogy igen széles palettán mozogtak a hazánkról cikkező nyomtatott lapok képe országra lebontva. A leggyakrabban Magyarországgal foglalkozó lapokat tekintve találunk britet, franciát, csehet, németet, osztrákot és még svájcit is. A nyomtatott lapok közül a Die Presse osztrák napilap írt a legtöbbet hazánkról (258 cikk), és ez a médium festette a legsemlegesebb képet hazánkról (88%). A legtöbb megjelenést produkáló lapok közül arányaiban az olasz La Repubblica alakította ki a legpozitívabb képet Magyarországról (8%). Az

3 Uo.: 4-7. oldal.

133

online sajtót tekintve a szlovák SME generálta a legtöbb megjelenést országunkról. Az online felületek közül a legtöbb kedvezőtlen hírt a német Süddeutsche Zeitung produkálta (65%). Azonban azt meg kell jegyezni, hogy a vizsgált 13261 megjelenés 68%-a hírösszefoglaló volt.4 Kiemelt témává a bevándorlás politika vált, amely az egész vizsgált időszakban meghatározta a Magyarországgal kapcsolatos híradásokat. Érdekes kettőség, hogy arányaiban a bevándorlásról szóló cikkek pozitívabbak, mint a demokráciával, a kvótareferendummal vagy az oktatásról szóló írások. Viszont ebben a témában jelent meg a legtöbb negatív cikk is. A második legfontosabb témát Magyarország külpolitikája jelentette (1843). Az e témában írt cikkek nagy része szeptemberben jelent meg. Meg kell jegyezni, hogy ide tartozott, a már említett luxemburgi külügyminiszter kijelentései miatt kialakult sajtóvisszhang is. A legkedvezőtlenebb fényt, viszont a demokrácia és a jogállamiság kérdésében kapta hazánk, de a szélsőjobboldali tendenciák erősödése miatti aggodalmak is hasonlóan rossz képet festettek országunkról. A magyar gazdaságot érintő témákban semleges kép alakult hazánkról a brit sajtóban. Összességében elmondható, hogy a bevándorlás, a kvótareferendum és a külkapcsolatok uralták a 2016-os év nemzetközi sajtóját, hiszen a többi, már említett téma, az ezres darabszám alatt maradt. Ami kellemetlen hazánk szempontjából, hiszen ezek között találjuk a gazdasági vagy az MNB-vel foglalkozó írásokat is, amik túlnyomórészt semleges vagy pozitív polaritásúak voltak.5 A már eddig tárgyalt témák és adatok mellett, még egy fontos megállapítást közöl a tanulmány. A szerzők összehasonlították a 2015-ös és a 2016-os évek tendenciáit Magyarországgal kapcsolatban. Több megállapítást is levon a tanulmány. 2015-höz képest 2016-ban ugyan mérsékeltebb, de még így is intenzív médiafigyelem irányul hazánkra. 2016-ban a magas megjelenésszámot inkább a magyar kormányfő megnövekedett szerepe indukálta. Az Orbán Viktorral kapcsolatos véleménycikkek és az általa megfogalmazott, az EU jövőjével illetve a bevándorlással kapcsolatos nézőpontok felidézésének száma nőtt meg. 2015-höz képest a migrációs válság súlya valamelyest csökkent, de így is meghatározó maradt. A 4 Uo.: 10-15. o. 5 Uo.: 16-19. o.

134

kvótareferendum kérdése külön témaként tudott megjelenni a sajtóban. A 2015-ös év annyiban hasonlít a 2016-osra, hogy szintén negatív képet festettek hazánkról a nemzetközi médiában. A sajtótermékeket vizsgálva a német nyomtatott sajtóban csökkent a hazánkra irányuló figyelem, viszont az online felületeken nőtt és ez több más országban is megfigyelhető. A szlovák, az osztrák és a német sajtóban nőtt meg leginkább a híraktivitás. Ez a három ország a kivétel, mert szinte a legtöbb országban csökkent a hazánkra irányuló médiafigyelem (Izraelben például 69 százalékponttal). Visszatérve az előbb említett három országra, az osztrák sajtó kivételével, a másik két országban romlott hazánk megítélése a 2015-ös évhez képest. Fontos megemlíteni, hogy a német sajtóban példa nélküli módon, 49%-ról 60%-ra nőtt a kedvezőtlen írások száma.6 Utolsósorban megemlíthető, hogy a tanulmány nagy érdeme, hogy monitorozás után összegyűjtötte a Magyarországgal kapcsolatos legfontosabb információkat. Komoly teljesítmény, hogy 18 ország 115 nyomtatott és online sajtótermékét szemlézték és elemezték.

2016-ot elemezve kiderül, hogy a Magyarországról szóló hírek csupán 3%-a volt pozitív polaritású, míg 29%-a negatív és 68 százaléka pedig semleges. Az elmúlt évekkel ellentétben Orbán Viktor személyének megerősödése predesztinálta a sajtóérdeklődés legfőbb témáját. A német sajtó olyannyira kritikus volt Magyarországgal szemben, hogy a két legkritikusabb lap fej-fej mellett végzett (74-74%, Die Tageszeitung és a Süddeutsche Zeitung). Elmondható, hogy ez egy nagyon igényes tanulmány és ajánlott minden olyan embernek, akinek szüksége van egy rövid áttekintésre a 2016-os év nemzetközi sajtóvisszhangjáról. Hiszen ebből az írásból gyorsan és egyszerűen megszerezheti a számára szükséges adatokat és egyben a mű az adott évre vonatkozó tendenciákat is felvázolja.

6 Uo.: 20-24. o.

135

136

Wágner Krisztián

Áldottak és átkozottak: a Keresztapa valósága

A szervezett bűnözés a világ legtöbb államában jelen van. A modern

kommunikációs és technikai lehetőségeknek köszönhetően az államok bűnüldöző szerveinek átalakult a feladata: manapság már nem szükségek a közvetlen beépülés, de a kommunikációs színterek és a szervezet felépítésének ismerete elengedhetetlen a sikeres munkavégzéshez. Jelen tanulmányban három olyan szervezett bűnözési formát mutatok be és hasonlítok össze, amelyekről a mindennapokban sokat hallhatunk: az olasz Cosa Nostra, a japán jakuza és az orosz maffia a dolgozatom fő témája.

A maffia, mint megnevezés közszájon forog. Tagjait úgy képzeljük el, mint az alvilág irányítóit, jól öltözött gengsztereket, a szervezett bűnözés szerves tagjait, akik beépülnek mindenhova, módszereik pedig a megvesztegetéstől a gyilkosságig terjednek. Rejtőzködő világuk legkevésbé sem tiszteli a törvénykezést. De mit is jelent maga a szó? A maffia, mint megnevezés olasz eredetű, gyökerei a XV. századig nyúlnak vissza, legalábbis az egyik maffia, illetve Cosa Nostra tag szerint. Tomasso Buscetta elmondása szerint a maffia eredetileg egy milícia-szerű alakulat volt, amit azért hoztak létre, hogy legyen egy csoport, amely megvédi Szicília népét a katalán martalócoktól. Erre azonban kevés történelmi bizonyíték áll rendelkezésünkre.

A Cosa Nostra és általában az olaszországi maffia tanulmányozásakor el kell fogadnunk, hogy azok az információk, amikről tudunk, hiányosak és homályosak is egyben, s ez megnehezíti a vizsgálatot, illetve különböző következtetések levonására sarkallja a kutatókat. Egy hatalmas kirakós játékhoz hasonlítható a munkánk: egyes részletek alapvetően hiányoznak, melyeket nem is tudunk a helyükre tenni, mások újabb és újabb titkok

137

napvilágra kerülésével megváltoznak. El kell tekintenünk a különböző csoportok, „családok” egymás ellen harcától, mert erre szinte már nincs is példa napjainkban. A családok összehangolják ügyeiket és tevékenységüket a nagyobb profittól hajtva. A kábítószer kereskedelem, az embercsempészet, a fegyveres rablások, a terrorcselekmények, a gyilkosságok és más bűncselekmények multinacionálissá és interkontinentálissá váltak. A XXI. században ritkaságszámba megy az, hogy különböző bandák nyílt területen mészárolják le egymást. A technika fejlettségéből adódóan pillanatok alatt lehetséges nagymennyiségű pénz vándoroltatása akár kontinensek között is, vagy a feketegazdaságból származó bevételek legalizálása. Ez azonban, mint már írtam, nem mindig volt így. A legtöbb ember által ismert szicíliai maffia eredetileg teljesen legális szervezet volt. Az alábbiakban a Cosa Nostra szervezetét, Szicília egyik kuriózumát kívánom bemutatni.

A Cosa Nostra

Tomasso véleményével szemben valószínűbb, hogy a szicíliai maffia az észak-olasz, illetve a római befolyás, valamint a külső inváziók elleni lázadó csoportként jött létre. A modern Olaszország létrejötte, tehát az itáliai államocskák egyesítése 1860-ban kezdődött, ennek eredményeként Szicíliában nem létezett egy elég erős állami szervezet, mely megvédte volna az ott lévő nagybirtokokat. Így ezek tulajdonosainak saját költségen kellett ütőképes véderőt felállítani. A szerveződés sikerét mutatja, hogy meglepően gyorsan ki is terjeszkedtek Szicília összes gazdasági területére. Ez a szervezet hatalmának növekedésével párhuzamosan, megkezdte beszivárgását a helyi majd a regionális politikai életbe. A fasiszta Mussolini azért, hogy letörje a Cosa Nostra uralmát, Cesare Morit nevezte ki prefektussá, s teljhatalmat kapott a szervezett bűnözéssel szembeni harcban. Mori 1929 és 1934 között jelentős sikereket ért el. A szicíliai maffiacsoportok a túlélés érdekében az illegális irányába fordultak, s ezzel párhuzamosan a földalatti szervezeteik révén földrajzilag kiterjedtebbekké váltak.

Az 1920-as években egy maffiacsalád Tuniszban telepedett meg, mások az Egyesült Államokba emigráltak, kihasználva a kivándorlási hullámot. Az USA területére érkezettek közül Joe Masseria, Carlo Gambino,

138

Joseph Bonanno, és Charles „Lucky” Luciano váltak a leghíresebbekké. Az amerikai hadsereg 1943-ban megszállta Szicíliát, s a régi, vidéki maffiacsaládok átvették az egyesült államokbeli olasz maffia eljárásait és lassan nemzetközi jelentőségű bűnszervezetté nőtték ki magukat.

A szicíliai származású, Amerikában vándorolt maffiózók kezdetben az USA keleti partvidékén telepedtek le. 1930-ban Luciano New Yorkban összehívta a Bizottságot, tehát az öt család vezetőjét: Bonanno-t, Colombo-t, Gambino-t, Genovese-t, és Lucchesse-t, hogy felosszák egymás közt az országot és közben irányítsák a maffia működését az Egyesült Államokban. Idővel újabb maffiacsaládok alakultak New Jerseyben, Chicagóban, Pennsylvaniában, Új-Angliában, Clevelandben, Kaliforniában, New Orleansban, St.Louis-ban, Kansasban, Floridában, Detroitban, Seattle-ben, Wisconsinban, sőt még Kanadában is. A chicagói szervezett bűnözést a hírhedt Al Capone vezette az 1920-as években. Családjának ezres lélekszámával, valamint azzal a több millió dolláros vagyonnal, amit vasmarokkal irányított, azóta is az egyik legnagyobb Keresztapaként tartjuk számon.

A csoportnak kezdetben csak és kizárólag szicíliai származásúak, vagy szicíliai felmenőkkel bírók lehettek a tagjai. A tagság elérése komoly kihívásokkal járt: a jelöltet az egyik család tagjának be kellett ajánlania, és csak akkor nyert felvételt, ha végrehajtott egy gyilkosságot a főnök akarata szerint. Ha a gyilkosság sikerrel járt, egy szertartás keretein belül lett hivatalos tagja az adott családnak. Maga a szertatás a következő módon ment végbe. Egy tűvel megszúrják a jelölt ujját, vérét Szűz Mária vagy az egyik szent képére csepegtették, majd ezt a képet meggyújtották és a kezébe adták. Az eskü szövege: „Úgy égjen a lelkem a pokol tüzében, ahogy ez a kártya ég, ha megszegem az eskümet”.

Ez a szertartás azonban az 1980-as és az 1990-es évekre elavulttá vált az USA-ban. A tagfelvétel módja is megváltozott. A szicíliai származást már nem igazán tudta felmutatni senki sem az apai ágon kívül, a tagságot sokszor pénzért vették meg, és elkezdtek latin-amerikai és színes bőrűeket is alkalmazni. Emiatt hatalmas kulturális feszültség alakult ki a hagyományos, konzervatív nézeteket valló szicíliai maffia és az amerikai társaik között. Ezt a szakadékot a Bonanno család egyik befolyásos kapitánya, Carmine „Lilo”

139

Galante tette érezhetővé 1974 és 1979 között. Azért, hogy növelje a kábítószer kereskedelmet, katonákat hozatott át Szicíliából az Egyesült Államokba. Ezek a katonák hagyományos, szicíliai módszerekkel dolgoztak, amelyek olyan véresek voltak, hogy hamar kiváltották az amerikai kollégáik nemtetszését. Ezt az ellentétet egy Donnie Brasco néven beépült FBI ügynök is megerősítette a jelentésében. A konfliktus következtében Galante „kapitány” 1979. július 12-én egy brutális merénylet áldozata lett, ami egy időre meg is osztotta a Bonanno családot.

A maffia ráébredt, hogy a régi módszerek nem működnek. Ha fennmaradásukat biztosítani akarják, akkor elengedhetetlen haladniuk a korral. 1976-ban Carlo Gambino halála után a család új vezetője Paul „Big Paul” Castellano lett. Castellano új szabályokat hozott be, hogy ne vonja magára a kormány figyelmét. Megtiltotta a szervezetnek, hogy civileket és rendőröket öljenek, valamint halálbüntetés terhe mellett betiltotta a kábítószer kereskedelmet is. Politikájának értelmében a Gambino-család megállapodott a más etnikumú családokkal is. Talán elsőként a „reformkeresztapák” közül még munkát is biztosított a számukra. 1985. december 16-án merénylet áldozata lett. Az őt követő John Gotti avatta be az első, nem kizárólag olasz felmenőkkel rendelkező tagját, ezzel végleg szakítva a régi hagyományokkal.

A szicíliai maffiacsaládok piramisszerű rendszerként épültek fel. Egy olasz maffiacsalád hagyományos terminológiája a következő:

Capo di tutti Capi: A „főnökök főnöke”. A cupola (gyűlés) vezetője, de ugyanakkor a legerősebb család fejének is a titulusa egyben.

Capo di capi Re: Egy visszavonult, vagy már idős maffiatag tiszteletteljes megnevezése.

Capo Crimine: A család feje, de „Don”-ként és Keresztapaként valószínűleg többen ismerik.

Capo Bastone: az alvezér, rangsorban a második. Consigliere: tanácsadó, ő közvetít a családok közt. Contabile: pénzügyi tanácsadó, a pénzügyeket felügyeli és

szükség esetén felül is vizsgálja.

140

Caporegime: kapitány, körülbelül tíz vagy annál kicsit több katonát irányít.

Soldato vagy Sgarrista: katona, befutott ember a családon belül, ő felel a napi üzleti tevékenységért.

Piccioto: végrehajtó, a legalacsonyabb rangú a családban. Ő végzi a piszkos munkát.

Szicíliai rendőrök találták meg 2007. november 7-én Salvatore Lo Piccolo maffiafőnök rejtekhelyén a „maffia tízparancsolatát”, amely szabadfordításban így néz ki:

1. Senki sem mutathatja be magát közvetlenül egy másik családtagnak, egy harmadik személy kell hozzá!

2. Soha ne nézz más családtag asszonyára! 3. Soha ne mutatkozz rendőrökkel! 4. Ne járj kocsmákba és klubokba! 5. Mindig állj a család szolgálatára, akkor is, ha éppen gyermeked

születik! 6. Mindig tiszteld a döntéseket! 7. Az asszonyokat kezeld tisztelettel! 8. Mindig az igazat válaszold, amikor kérdéssel fordulnak hozzád! 9. Ne vedd el a pénzt, ha az más családtaghoz vagy egy másik

családhoz tartozik! 10. Akik rokonságban állnak rendőrökkel, a család tagjainak

szeretőivel, akik nem tisztelik az erkölcsi értékeket, nem tagjai a családnak!

Ez a fajta, vérségen, majd kiválasztáson alapuló maffiamodell nem volt egyedülálló a világon. Sőt, mondhatni teljesen bevett szokás. A Cosa Nostra típusú szervezetek a Kelet-Ázsiában is megtalálhatóak voltak, kétségtelenül számos kulturális különbséggel. A szicíliai maffia nyilván nem az egyetlen olasz maffiacsalád, de ők voltak az elsők, és így több szempontból is a leghatalmasabbak.

141

A Jakuza

A jakuza (vagy gokudo) egy nemzetközi, különböző bűnszindikátusokból álló csoport, akiknek központja Japánban van. A média és a szigetország hatóságai a rendőrség kérésére boryukodannak hívja őket (erőszakos csoportok). A jakuza ezzel ellentétesben ninkyo dantainak (lovagias szervezetek) hívja önmagát. A jakuzákat könnyen fel lehet ismerni az adott klánhoz való tartozást kimutató, egész testüket beborító tetoválásról, valamint szigorú belső szabályaikról, és megszervezett uradalmi jellegű felépítésükről. Hatalmas befolyásuk van a japán médiában, és külföldi kapcsolataikkal együtt kb. 102.000-es lélekszámmal rendelkeznek.

Habár az egyes jakuza klánok eredetét nem ismerjük, a mai modern jakuzák története az Edo-korszakra (1603-1868) nyúlik vissza. Elődeik alapvetően két társadalmi, illetve két különböző bűnözői tevékenységet űzők voltak. A tekiják kereskedelmi adminisztrációkkal, standok felállításával, valamint a Sinto-fesztiválok idején biztonsági őrként tevékenykedtek. Mindegyikük, hasonlóan az olasz maffiához, egyfajta bérletet, vagy ha úgy tetszik védelmi pénzt fizetett a standjaik felállításának lehetőségéért és biztonságukért. Jellemzően a társadalom legalacsonyabb rétegiből kerültek ki. A filmekből is ismerhető szamurájkardos jakuzák is ők voltak. Az Edo-kormány engedélyezte számukra a vakizasik viselését (rövid kard, a másik a katana volt). E tény jelentőségét mutatja, hogy ezeken a kereskedőkön kívül csak a nemesség engedhette meg magának vagyonilag és törvényileg ezeknek a fegyvereknek a viselését. Vezetőik egytől-egyig megkapták a tekija melléknevet is.

A jakuzák másik rétege a tekijáktól is mélyebbről jött. Ők voltak a bakutók, a szerencsejátékosok. Tevékenységük illegális volt, ezért voltak meg ez a társadalmi lemaradásuk a tekijákhoz képest. Nagyszámú szerencsejáték barlangot építettek fel különböző elhagyatott templomokban és emlékművekben a városok és falvak peremin egész Japánban. Ezeknek a barlangoknak a túlnyomó többsége kölcsönt juttatott „cápázó” ügyfelek számára, akiknek sokszor a saját testőrségük is megvolt. (a cápázást most nem magyaráznám meg külön, szerintem mindannyian tudjuk mit jelent). Maguk a barlangok, miként a bakutók is, széles körben megvetettek voltak a

142

társadalom egésze által. A jakuza legkevésbé sem kívánatos képe, amit ma is ismerünk, szintén tőlük ered. Ez az elnevezést is magában foglalja, hiszen a ja-ku-za igazából 8-9-3-at jelent és az oicsó-kabu nevű szerencsejátékban a vesztesek szokták ezt a számkombinációt kifogni.

A „középső kor” gazdasági helyzete, valamint a kereskedő osztály túlsúlya miatt a kifejlődő jakuza csoportokat elkallódott emberek és bűnözők alkották, akik azért csatlakoztak egy már létező klánhoz vagy hoztak létre újat, hogy új ügyfeleket szerezzenek selejtes vagy hamis javak árusításával.

A jakuza gyökereit ma is fellelhetjük a beavatási szertartásaikban, amelyek tekijaka vagy bakutó rítusokból állnak. Habár a mai jakuza klánok igen változatosak, az egyes csoportok a mai napig a két előd valamelyikével azonosítják önmagukat. Egy olyan klán, amelynek fő bevételi forrása az illegális szerencsejáték, inkább bakutónak tekinti magát, semmint tekijakinak.

Amikor létrehozták a jakuzát, a hagyományos japán hierarchiát vették alapul, amely nem sokban különbözik a Cosa Nostra felépítésétől. Hűségesküt kell tenniük az ojabunnak (a család feje). Sokkal később bevezették a Dzsingi kódját, ami tulajdonképpen egy tiszteleten, és hűségen alapuló életstílus.

A szerződést egy rituális szaké fogyasztással erősítik meg, ami egyébként a sinto házassági szerződések alapja is, így nem egyedülálló a japán kultúrában, valamint az egész kapcsolatrendszert meghatározza a jakuzán belül (ez a félmondat mire vonatkozik). A jakuza család feje az ojabun aki, közvetlen ad utasításokat a kobunoknak, akik igazából az „öccsei”, „testvérei” (szenpai-modell). Nagyon kevés nő van soraik közt, de ezeket a nőket ane-szannak hívják (nővér).

Az ojabunt a hierarchiában hárman követik: az adminisztrátorok (szaiko-komon), az „első” hadnagy (vakagasira), illetve a „második” hadnagy (saiteigasira). Az első hadnagy egy adott régióban irányít több bandát a fuko-honbocsó segítségével, aki maga is többek irányításáért felel. Viszont magukat a helyi, regionális bandákat a második hadnagy vezeti. A szaiko-komonok egy városban irányítják a rájuk eső részt. Megvan a saját alvezérük, verőlegényük és további beosztottjaik. A további részletek ismerete nélkül is láthatjuk, hogy egy-egy klán hihetetlenül megszervezett, és nem kevésbé

143

bonyolult rendszer, mint a Cosa Nostra. Egy nagyobb jakuza klánban akár 5 „főnök” is lehet, akik alatt a saját hierarchiájuk van. Az egyik legnevesebb csoportnak, a Jamagucsi-guminak 500 jakuza klán, s mintegy 2500 üzlet tartozik engedelmességgel.

A fentiekben már írtam a beavatási ceremóniáról, ám a jakuzának van még néhány hagyománya, amelyek legalább ilyen horderejű szokások. A jubitszume, azaz a vétkes ujjának levágása az egyik ilyen. Ezt a cselekedetet büntetésként, illetve bocsánatkérés gyanánt szokták végrehajtani. Első szabálysértés esetén a balkéz kisujját szokták megcsonkítani, amit aztán átadnak az adott klán főnökének. Bizonyos esetében ezt személyesen az alfőnök végzi, hogy megkímélje bandájának tagját vagy tagjait a további retorzióktól, amit az ojabun kimérhet rájuk. Maga a büntetés a kard tradicionális tartásából ered. Minkét kéz három középső ujjának a vége szorosan tartja a markolatot, a hüvelyk-és kisujjak pedig lazábban. A csonkítás mindig a kisujjal kezdődik fokozatosan haladva tovább a kézen, így gyengítve az adott vétkes szorítását a markolaton, s így magán a kardon. Ez abból a felfogásból származik, hogy egy gyenge fogású ember jobban rászorul a csapat védelmére, s így az egyéni cselekvés szinte lehetetlenné válik. Az utóbbi években szintén emiatt terjedt el az ujjprotézis használata, hogy elrejtsék ezt a megkülönböztető, és egyáltalán nem pozitív jelzést.

Rengeteg jakuza tagnak a testét egy egész testes tetoválás fedi, amit irezuminak hívnak. A tetoválások a mai napig „kézzel bököttek”, azaz nem elektronikus úton viszik fel a festéket a bőrre, hanem kihegyezett bambusszal, tűvel, vagy egyéb erre alkalmas fémeszközökkel juttatják be a bőr alá. Ez a fajta eljárás sok időt vesz igénybe, drága, és meglehetősen fájdalmas is. Amikor a jakuza tagok leülnek egymással kártyázni (oicsó-kabu a játék neve), általában leveszik az ingjeiket és a csípőjükön tekerik körbe. Így megmutathatják egymásnak a tetoválásaikat. Erre ritkán kerül sor, mivel tetoválásaikat „civilben” mindig rejtve tartják hosszú ujjú, illetve magas nyakú ingjeikkel. Amikor új tag csatlakozik egy klánhoz, megkövetelik tőle, hogy ő is mutassa meg a tetoválását, övön alul is.

Ma három nagyobb jakuza-csoportot ismerünk: a Jamagucsi-gumi, a Szumijosi-kai, és az Inagava-kai. Ezek közül a már említett Jamagucsi-gumi a legnagyobb, az összes jakuza család 50%-át teszik ki, 850 klánuk van

144

55.000 emberre elosztva. Habár a japán rendőrség több évtizedes nyomásának voltak kitéve, a jamagucsi megállíthatatlanul nőtt és nő mind a mai napig. Kobei központjukból irányítják a bűnözői tevékenységet egész Japánban. Ázsia és az Egyesült Államok területén is vannak üzleti ügyeik. Jelenlegi vezetőjük, Cukasa Sinobu expanzív politikát folytat, és fokozottan jelen vannak Tokióban is, ami egyébként hagyományosan nem volt a Jamagucsi-gumi területe. A klán eljutott a siker azon pontjára, hogy azok, akik nem ismerik a jakuza történetét, felépítését, velük azonosítják az egészet Ázsiában, az USA-ban és általában az egész világon. A japán gengszterfilmek alapját is ők adják.

A Szumijosi-kai a második a listán a maga 20.000 tagjával 277 klánra elosztva. Ez a klán alapvetően egy konföderációja a kisebb klánoknak, így felépítésében különbözik riválisától, a Jamagucsitól: egyfajta köztársaságként, szövetségként működik. Jelenlegi vezetője Seki Iszao. A hierarchia lazább, mint a Jamagucsiban, s habár a legfelsőbb vezető mindig Nicsigucsi Sigeo, a vezetést is többen intézik, mintha csak egy kerekasztal volna.

A harmadik legnagyobb szervezet az Inagava-kai, körülbelül 15.000 emberrel 313 klánban.m A központja Tokió-Jokohama körzetben van. Az elsők közt voltak, akik kiterjesztették az üzleti tevékenységüket Japánon túlra. Jelenlegi vezetője Dzsiro Kijota.

A japán rendőrség nem a legnagyobb csoportokkal száll szembe, hanem az olyan klánokkal, mint például a Kudo-kai, a Taiszu-kai, a Dodzsin-kai vagy a Namikava-kai. 1991-ben a megyei közbiztonsági tanács megalkotta a „szervezett bűnözés ellenintézkedési törvényt”, amelyben megjelöltek 21 „különösen ártalmas” jakuza csoportot, köztük az előbb felsoroltakkal. Az ilyen kategóriába eső klánok általában nagy létszámúak, hagyományaik szellemében működnek, többségüket a második világháború előtt alapították (néhányat még a Meidzsi-reformok előtt a XIX. században). Kivételt képez a Namikava-kai, amelyről már két évvel a megalakulásuk után rendőrségi feljegyzések készültek kifejezetten „hangosnak” számító fegyveres összecsapásaikról a Dodzsin-kai-jal.

Mint láthatjuk a jakuza, mint megnevezés nem egy szervezetre vonatkozik, hanem különböző csoportok tartoznak a fogalom alá, amelyek a

145

legalitás és az illegalitás között mozognak. A Jamagucsi klán az 1995-ös kobei és a 2011-es Tohoku földrengés után azonnal megmozdult és támogatta a bajbajutottakat a mentési munkálatokban végzett tevékenységgel, valamint gyógyszer és élelmiszer szállításával. Japánban a közbeszéd és a jogi környezet szerint nem kifejezetten bűnözők, de nem is mintapolgárok, valahol a kettő között tartózkodnak félúton. A legalitásbéli különbségek példája: a Jamagucsi-gumi alig vesz részt a drogkereskedelemben, míg a Dodzsin-kai az egyik legnagyobb név e tekintetben. A jakuzák humanitárius tevékenysége az Egyesült Államokban, Hawaii szigetén, de még Koreában is megfigyelhető. Egyes klánok a gazdasági tevékenységükkel igyekeznek pozitív megítélést szerezni: az Inagava klán feje 2008-ban 255 millió USA dollár értékben vett anyagot a Tokió-Kjuoi elektromos vasútnak. Az orosz Maffia

A köznyelv által az olasz mintához hasonlóan orosz maffiaként emlegetett oroszországi eredetű, hasonló célú és felépítésű bűnözői csoportokból álló hálózat. A szervezett bűnözés, mint jelenség már a cári időszakban is jelen volt, de valódi eredetét a Szovjetunió időszakában kell keresnünk. Ezek a hasonló, ám mégis különálló bandák miként a sejtek, úgy kapcsolódnak a nagy, laza egészbe. Ez az oka annak, hogy nincsenek külön klánok, klán nevek. Mondhatnánk, hogy „ők a legösszetartóbbak,” de, mint ki fog derülni, ez egyáltalán nincs így.

Az orosz maffia gyökereit a XVIII. században kell keresnünk, a rablások és zsebtolvajlások korában. A szóban forgó bűnözői réteg javarészt a mélyszegénységben élő orosz parasztság körében alakult ki. A tagok a szerzett javakat elosztották, így a helyiek védelmezőként, „orosz Robin Hoodként” tekintettek rájuk. Idővel, felemelkedett a vorovszkoj mir (tolvajok világa) mint ezeknek az embereknek a gyűjtőneve/csoportja, és elkezdték saját törvényeiket használni, amiknek alapeleme volt a szigorú hűség egymás iránt illetve a kormánnyal szemben tanúsított makacs ellenállás. 1917-ben, a bolsevik hatalomátvétel idején a voroszkoj mir már nagyon is aktív és élő szervezet volt. Lenin megpróbálta felszámolni a hálózatot, miután egy csapat

146

útonálló elrabolta (akik egy megerőszakolási kísérletben is felelősek), de ez nem sikerült, és tovább léteztek Sztálin uralma alatt is.

Sztálin uralma alatt a rendszer számára nem kívánatosak mellett bűnözők millióit küldték a GULAG-ra, ahol aztán a legerősebbek azon munkálkodtak, hogy felküzdhessék magukat a ranglétrán, s így vory v zakone (törvényes bűnöző) közé tartozhassanak. A jakuza tagjaihoz hasonlóan az orosz alvilágban is elterjedt a rangok és kapcsolatok tetoválásokkal való kifejezése. A testfestések a japánhoz hasonló komplexitással bírnak. A második világháború során Sztálinnak a szovjet hadsereg létszámának biztosításához égető szüksége volt új katonákra, ezért szabadságot ajánlott azoknak, akik hajlandóak voltak belépni a hadseregbe. Ezt az ajánlatot sokan elfogadták, annak ellenére, hogy ezzel elárulják saját törvényeiket, hiszen az orosz maffia egy tag semmilyen körülmények között nem léphet szövetségre a kormánnyal. A háború befejeztével Sztálin visszaküldtek őket a börtönbe.

Azoknak, akik nem voltak hajlandóak segíteni a németek ellen, „cyka” lett a nevük (szerintem ezt sem kell lefordítanom), és a későbbi hierarchiákban is legalul helyezkedtek el. A másik börtönbeli csoport a suki, azaz a kitaszítottak, akik megalkották a saját bandáikat, és hatalmuk bázisát azzal, hogy együttműködtek a börtönökben lévő tisztekkel. Így természetesen luxuscikkekhez is hozzájutottak, és kialakíthattak maguknak egy komfortos életet a cellán belül. A börtönbeli bandák közti rivalizálás odáig fajult, hogy 1945 és 1953 között kirobbant a „cyka háborúként” ismert eseménysorozat. Szinte mindennap meghalt pár ember a börtönökben hol egyik, hol másik oldalról. Súlyosbította a helyzetet, hogy a börtönőrök és tisztek nem akadályozták meg a konfrontációt, mivel úgy gondolták így megszabadulhatnak a bűnözőktől.

Sztálin halála után mintegy 8 millió bűnözőt engedtek el azok közül, akik túlélték a cyka háborúkat. Belőlük nőtt ki a maffiózók új generációja. Megváltozott a szemléletük, mivel őket már nem kötötték a régi bűnözői világ törvényei. A „minden ember önmagáért felel” attitűd lett az orosz maffia új alapja. Így lehetővé vált a kormánnyal való együttműködés, ha a szükség úgy kívánta. Ahogy a korrupció lassan behálózta az egész Szovjetuniót, az új orosz alvilág is virágzásnak indult. A Brezsnyev-korszak alatt például teljesen hétköznapi dolognak számított, hogy a nomenklatúra a

147

maffiafőnökökkel együtt kormányozta az országot. Miután az állami vezetés ignorálta a maffiát, az 1970-es években megugrott a kisebb illegális üzletek száma, így a feketepiac fejlődésnek indult. Az 1980-as években Mihail Gorbacsov lazított a magánüzleteket szabályozó törvényeken, így legalizálva őket, de akkorra már a Szovjetunió elkezdett omladozni.

A XX. század hetvenes-nyolcvanas évei alatt az USA kiterjesztette a bevándorlási politikáját, így lehetőséget adva a Szovjetunióból érkező zsidóknak a letelepedésre, akik leginkább Brooklyn keleti részén vetették meg a lábukat (azt a részt ma Kis-Odesszának is nevezik). Az Egyesült Államok területén itt született meg az orosz szervezett bűnözés. A hetvenes évek közepén tűnt fel a „krumplizsák csoport”. A kereskedőknek álcázott szélhámosok azt mondták a vevőiknek, hogy antik aranytöredéket adnak el nekik, valójában azonban burgonya volt a zsákokban. 1983-ra az orosz szervezett bűnözés feje Kis-Odesszában Jevszej Agron lett.

A Szovjetunió felbomlása és a szabad piac megjelenése után az orosz bűnszervezetek elkezdték átvenni az orosz gazdaság egészét, mindezt úgy, hogy a KGB korábbi tagjai és az afgánok elleni háború veteránjai felajánlották képességeiket a maffiafőnöknek. A maffia összejöveteleire került sor különböző éttermekben és hotelekben, nem sokkal a felbomlás előtt, úgyhogy a vory v zakone el tudta dönteni, kik uralják az „iparág” egyes részeit, és miként ezt szerezzék meg maguknak a posztkommunista ország teljes területén. Megállapodtak abban, hogy Kis-Odesszába küldik Vjacseszlav „Japoncsik” Ivankovot, részben azért mert Oroszországban már túl sok embert ölt meg, részben azért, hogy átvegye az ottani orosz maffia felett az irányítást. Egy éven belül egy széles tevékenységi körrel bíró nemzetközi szervezetet épített ki: kábítószerrel való visszaéléseket, pénzmosást, prostitúciót és sok más bűncselekményt kötnek a szervezethez. Kapcsolatokat alakított ki az amerikai maffiával és a kolumbiai drogkartellekkel. Ezáltal Miamira, Bostonra, és Los Angelesre is kiterjesztette befolyását. Belső ellenzékével kegyetlenül elszámolt. „Uralkodása” 1995 júniusában ért véget, amikor is egy 3.5 millió dolláros üzletátvétel rosszul sikerült, és az FBI letartóztatta. Letartóztatása előtt Ivankov rendszeresen látogatott el Ázsiába és Európába hogy fenntartsa a jó viszonyt az ottani bűnözőkkel, akik szintén az orosz maffia tagjai voltak,

148

valamint hogy új kötelékeket alakítson ki. Ez persze nem akadályozott meg másokat abban, hogy kétségbe vonják a hatalmát.

Nagyjából ezzel egy időben, 1995 májusában Szemjon Mogiljevics egy másik találkozót tartott az orosz maffia főnökeinek az Andelban található U Holubu nevű éttermében, Prága szomszédságában. A találkozót Victor Averin születésnapjának a megünneplésének apropóján rendezték Mogiljevics elmodása szerint. Averin a legerősebb orosz klánnak, a Solntsevskaya Bratva második embere volt. Tomáš Macháčeket a cseh rendőrség őrnagyát értesítették, hogy a klán emberei meg akarják gyilkolni Mogiljevicset az étteremben. A rendőrség sikeres rajtaütést hajtott végre. 200 embert tartóztattak le, de nem emeltek vádat ellenük; csak a legfontosabb maffiavezéreket tiltották ki az országból, akiknek a többsége aztán Magyarországra költözött. (Maga Mogiljevics viszont nem volt a helyszínen.)

Az orosz maffiára, mint világméretű jelenségre Ludwig „Tarzan” Fainberg letartóztatása hívta fel a figyelmet 1997 januárjában, elsődlegesen világszintű fegyverkereskedelemért. Még 1990-ben Fainberg átköltözött Kis-Odesszába ahol egy sztriptíz bárt nyitott Porky’s néven, ez később nagy népszerűségre tett szert az orosz alvilág ottani képviselői körében. Maga Fainberg követként tett nagy hírnévre a különböző nemzetközi bűnszervezetek közt, s így különösen közel került Juan Almeidához, egy kolumbiai kokainkereskedőhöz. Saját kokainkereskedelmét kiterjesztendő, Fainberg közvetítőként működött az orosz hadsereg és Almeida közt. 1993-ban segített neki hat orosz katonai helikoptert, egy évvel később pedig egy tengeralattjárót is megszerezni, hogy a kokainkereskedés könnyebb legyen. Az USA szövetségi ügynökei megfigyelték Fainberget, majd 1997-ben Miamiban letartóztatták. Annak érdekében, hogy ne maradjon rácsok mögött élete végéig, Fainberg Almeida ellen vallott, és sikerült 33 hónapra lealkudnia az egyébként sokkal súlyosabb büntetését.

Az orosz maffia a XXI. század beköszönte során is élt és virult. Új maffiafőnökök emelkedtek fel, míg másokat kiengedtek a börtönökből. Köztünk volt Ivankov is (2004-ben szabadult), akit aztán kiadtak Oroszországnak. Ezt követően ismét bebörtönözték, mivel a vád szerint 1992-ben egy moszkvai étteremben két törököt gyilkolt meg. Tisztázta magát

149

a vádak alól, 2005-ben ismét kiengedték. Négy évvel később egy bérgyilkos célzott toroklövéssel végzett vele.

Az orosz maffia tagjai világszerte feltűntek, és bizonyos területeken dominánsak lettek. Alec Simchuk és bandája Dél-Floridában rabolt ki gyanútlan turistákat és üzletembereket. Emiatt mondta Rick Brodsky, az FBI szakembere, hogy „az eurázsiai szervezett bűnözés az első számú prioritásunk”. Az orosz maffiának azonban egy jóval nagyobb központja van Atlantában, ahol a tagjait a tetoválásuk alapján lehet megkülönböztetni másoktól. Olyan jelentések is napvilágot láttak, hogy a francia Riviérán is erős befolyásra tettek szert, valamint Spanyolországban is jelen vannak. A WikiLeaks szerint Oroszország egy virtuális „maffiaállam”, ami nem meglepő, ha a 2010-es adatokat nézzük: az orosz maffiának 300.000 tagja van 50 országban.

Az alábbiakban pedig az orosz maffia felépítése látható majd. Ehhez is szeretnék annyit hozzátenni, hogy az itt felsorolt rangok inkább megnevezések, elfogadott titulusok egy-egy feladatkörhöz, amit mindenki megért a szervezet keretein belül.

Pahan: A keresztapa, aki négy bűnözősejtet irányít egy közvetítőn keresztül, akinek a neve egyébként szószerinti fordításban „dandártábornok”.

Obszsak és Szovjetnyik: Két tüske. Ők felügyelik a dandártábornokokat, biztosítják a hűségüket, illetve hogy ne erősödjenek meg veszélyesen. Egyébként egy támogató és biztonsági csoportról van szó.

Obscsaka: A „könyvelő”, ő gyűjti be az összes pénzt a dandártábornokoktól és fizeti le a kormányt az Obszsak részére.

Dandártábornok vagy Avtoritet (hatóság): Egy öt-hat főből álló csapatért felel. Pénzt ad a Pahannak és ő osztja ki a feladatokat a Bojevikeknek. Az olasz Caporegime-nek felel meg.

Bojevik, vagy Pacan, illetve Brodjaga: Feladatkörük az olasz maffia katonáiénak felel meg, annyival kiegészítve hogy ők toborozzák az új tagokat is, valamint persze pénzt fizetnek az Avtoritetnek. Egy brigád fő csapásmérő erejét ők teszik ki.

150

Sesztyorka: Munkatárs, a legalacsonyabb rangú tag az orosz maffiában. Egy Avtoritethez vannak beosztva, információt adnak egy új leszámolásról, vagy célpontról, tehát hírszerzőként tevékenykednek. Kevés kivételtől eltekintve általában kimaradnak a főbb akciókból. A leszámolások során biztonsági feladatokat látnak el, őrszemekként. A Shetyorka végleges pozíció, mivel itt dől el, hogy a feladat betöltőjét befogadják, vagy örökre száműzik maguk közül. Ahogy tiszteletet és hírnevet szerzenek az adott klánban, elláthatnak olyan feladatokat is, amit általában csak a harcosok kapnak.

Vor: Az orosz maffiában megtisztelő titulus, a felavatott tagok kapják, és csak akkor ha elég rátermettek bizonyos képességekben: vezetői képesség, karizma, intellektus, és jó személyes tulajdonságok. A Pahan vagy más magas rangú tag avatja fel őket, és amikor ez megtörtént, el kell fogadniuk a Vor v Zakone törvényeit is.

Összességében elmondhatjuk, hogy a világ szervezett bűnözéssel

foglalkozó csoportjai hasonló eredettel rendelkeznek és sok esetben a legalitás határán mozognak. Annak ellenére, hogy az adott államok hatóságai megpróbálnak fellépni ellenük, lehetőségük van bizonyos módszerek révén (korrupció, jótékonykodás, alku, stb.) tevékenységeik leplezésére. Fontos kiemelni, hogy ezek a csoportok szigorúan a militarizmus jegyében működnek, a belső hierarchia és diktatúra megkérdőjelezhetetlen. Szervezettségük kiemelkedő, s a kezükben összpontosuló gazdasági erő sok esetben kisebb országok vagyonának felel meg. Érdemes ezekre a szervezetekre, melyeket az olasz mintát követve csak maffiának nevezünk, jobban beemelni a politológiai, történelmi vagy más társadalomtudományi kutatások vizsgálatába, mivel így lehetőség nyílik arra, hogy eredményesebb legyen a visszaszorításuk.

151

Felhasznált irodalom: Dimitrij Lihanov – Vagyim Belih: Tovarish Keresztapa, 1991 Antonio Nicaso – Lee Lamothe: A Maffia, Macmillan Canada, Toronto, 1995 Italian Organized Crime – Owerview, az FBI információi alapján Bruno, A – The Yakuza, the Japanese Maffia”, CrimeLibrary: Time Warner, 2007 Phil Williams: Russian Organised Crime

152

Szerzőink Dr. Lipinski Michal CM 1974-ben született. 1993-ban belépett a Misszióstársaságba (lazaristák). 2000-ben, a krakkói lazarista teológiai intézetben diplomát szerzett a lelki élet teológiája specializációból és akkor pappá szentelték. Egy évig a Lengyel Tartományban dolgozott hittantanári és kápláni pozícióban. 2001-ben Magyarországra érkezett és Szobon nevelőtanári feladatokat látott el. Ezt követően Budapesten a novíciusok és a papnövendékek képzésével foglalkozott. Közben elkezdte a doktori képzést. 2007-től a Magyarországi Vincés Család országos moderátora, 2009-től a piliscsabai Szent Vince Kollégium és Szakkollégium igazgatója. 2013-ban doktori fokozatot szerzett teológiai tanulmányokból, a lelki élet teológiája specializáción. Csima Ottó 1993. június 18-án született Budapesten. Iskoláit a Lovasberényi Általános Iskolában, a Ciszterci Szent István Középiskolában, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte és jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. BA diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karán szerezte politológia szakon, szakdolgozata témája pedig a politikai polarizáció és annak hatásai volt a társadalomra és a politikai rendszerre. Jelenleg a Corvinus Egyetem politikatudomány mesterszakos hallgatója. Gondolkodásának középpontjában általában a közösség és a közösség intézményrendszere, azaz az állam szerepe és működése áll. Szakterületeit illetően említhető az intézményrendszer vizsgálat (összehasonlító politológia is), a populizmuskutatás, a társadalmi folyamatok vizsgálata és némely politikai filozófiai és azok gyakorlati megvalósulása.

153

Domján Dániel Ferenc 2009 – 2015 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem szakos hallgatója volt, alap- majd mesterképzéses diplomáját is az intézményben szerezte. Fő kutatási témája a magyar-jugoszláv kapcsolatok második világháború utáni története illetve a délszláv háború. Sepa Adrienn Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakán végezte. Mesterszakos szakdolgozatában a magyar-kanadai kapcsolatokat dolgozta fel 1945-1956 között. Érdeklődési területe a kanadai-magyar emigráció és a magyar-kanadai kapcsolatok. Szalai Zsolt 2007-2010-ig a PPKE-BTK történelem BA szakos hallgatója. 2012-2015-ig a PPKE-BTK történelem MA szakos hallgatója, társadalmi krízisek és uralmi technikák szakirányon. Érdeklődési körök: Európa története a hidegháborúban, Magyarország története 1945-1990-ig, Magyarország és Európa kiemelkedő politikai személyei, pártjai. Összességében a téma rendkívül érdekes, kitűnő választás, hiszen első olvasásra is jól kitűnik, hogy a szerzőt érdekli az IRA és annak működése. Az Ideiglenes IRA része kitűnően kifejtett, a kevésbé jártasak számára sok új ismeretanyagot ad át. Szép Szilárd 2015. júniusában szerezte meg kitüntetéses diplomáját a PPKE BTK politológia BA-szakán. Szakdolgozati témája A második Vatikáni Zsinat egyházpolitikai tö- résvonalai. Az egyetem alatt egyrészt megnyerte a Kossuth Könyvkiadó országos versenyét, illetve előadást tartott Lakitelken

154

Rendszerváltás vagy rendszerváltoztatás? címmel. Érdeklődési körök: Európa története a XX. században; egzotikus államok berendezkedése; Magyarország kiemelkedő politikai személyei, pártjai; magyar közpolitika; napjaink monarchiái; egykor és ma uralkodó dinasztiák. Wágner Krisztián A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karának első éves történelem szakos hallgatója. A Szent Vince Kollégium tagja. Írásával a maffia működésébe ad betekintést olvasóinak.

155

156