Schwarcz Sándor

EmlékEzni és EmlékEztEtni mindannyiunk kötElEsségE!

to rEmEmbEr and makE othErs rEmEmbEr is a duty wE all havE!

www.ElEtmEnEtE.huSchwarcz Sándor emléktábla avatása

Debrecen, 2015 november 2.

Plaque unveiling ceremony dedicated to Sándor Schwarcz Debrecen, November 2nd, 2015

Az auschwitzi ember Schwarcz Sándor (1911–2007) Debrecen szülötte, a város ígéretes, népszerű futballistája volt, aki zsidó származása miatt a II. Világháború idején előbb négy év munkaszolgálatra kényszerült, majd öt koncentrációs tábor járt meg: Auschwitz, Birkenau, Gross-Grosen, Dachau, Mühldorf. Auschwitzban, egy ördögi ötlet nyomán, az SS és a foglyok válogatott futballmérkőzését rendezték meg. Schwarcz Sándor jobbszélsőként küzdött társai és saját életéért.

„Az ellenfél kapuja mögött állt a láger főhóhérja, a leggonoszabb SS őrmester. Aki csak tehette, ennek a gonosz őrmesternek kitért az útjából, mert egyetlen intésére sokan meneteltek már a gázkamrába. Én is féltem ettől a gonosz katonától, ezért kerültem, hogy labdával a kapu felé húzzak, inkább lelassítottam futásomat. Mégis egy ízben váratlanul kedvező helyzetbe kerültem a kapu előtt és talán hálóba rúghattam volna a labdát, de nem mertem megtenni, mivel a szadista őrmester félelmet keltett bennem, ahogyan állt a kapu mögött. Nekem pedig, egy góllövés dicsősége nem ért meg esetleges gázkamrába való menetelést.”

Az ő kivételével a nemzetközi láger „válogatott” minden tagja gázkamrában végezte, így ő tudott később beszámolni ezekről a cinikus, reménytelen küzdelmekről az életért, az ellenfél múló góljaiért. A világhírű magyar filmrendező Fábri Zoltán, a „Két félidő a pokolban” című filmjét az ő visszaemlékezései alapján készítették, Sinkovits Imre, Garas Dezső és Márkus László főszereplésével. Néhány éve Radó Gyula filmrendező készített vele egy dokumentumfilmet. Steven Spielberg is ellátogatott hozzá, hogy archívuma számára felvegye Schwarcz Sándor visszaemlékezéseit, s megőrizze azokat az utókor számára.

A kényszermunkát, a koncentrációs táborokat, a megpróbáltatásokat sportolói szívósságának, emberi tartásának és egy sor szerencsés véletlennek köszönhetően túlélte. 1945 május 2-án, a bajorországi Mühldorf fenyvesében talált rá egy amerikai hadosztály. Felajánlották neki, hogy magukkal viszik Amerikába, ott is elkél a jó sportember, de Schwarcz Sándor azt mondta, még a koncentrációs táborban megfogadta, hogy ha túléli, visszatér a hazájába, Debrecenbe, s nem fog soha gyűlölködni.

Debrecen köztiszteletben álló polgára lett. Sportkarrierje nem folytatódott, a Centrum áruház igazgatójaként vonult vissza az aktív munkától. „Az auschwitzi ember” – ahogy nevezte magát – egész életét az emlékezésnek, emlékeztetésnek, a felvilágosításnak szentelte.

„Ember embertársára nem haragudhat, nem engedheti be szívébe a gyűlöletet, mert az agresszió pusztítani képes. Ellenben a szeretet, gyógyít. Erre van mindannyiunknak szüksége.”

The Auschwitz man Sándor Schwarcz (1911–2007) was a native of Debrecen and a promising talent in football. During the Second World War, he had to endure the ordeal of four years of Labour Service, being of Jewish extraction, then the hell of five concentration camps ensued: Auschwitz, Birkenau, Gross-Grosen, Dachau and Mühldorf. Due to an evil thought, Auschwitz became the venue of an international football match in which a team of concentration camp inmates were made to play football with SS men – a diabolic, cynical idea. Sándor Schwarcz was the outside right in that team, fighting for lives – those of his mates and his own.

“Standing between the goal posts of our opponents was the goalie, an SS Oberscharführer. That man, the main executioner in the whole camp, was the epitome of evil. A single gesture by him had the power of sending inmates into the gas chamber. Many had died like this before. No wonder that people were desperate to get out of harm’s way by trying to avoid an encounter with him on the soccer field. I was also afraid of such an encounter. Rather than making a really fast run to our opponents’ goal line, I eased it into a slower motion to avoid getting near the goal posts. Once during the match, however, I had the sudden misfortune of being within an ace of scoring, but I didn’t. That sadistic man, standing between the goal posts, frightened me. I was clear in my mind that the honour of scoring would not compensate me for the risk of the gas chamber.”

Eventually, all inmates in the “international eleven” ended up in the gas chamber with the exception of Schwarcz. It was him, therefore, who subsequently gave an account of what a cynical idea it was to fuel the hope of survival and of the passing glory of their opponents scoring. “Two Half Times in Hell”, a film by Zoltán Fábri, Hungary’s internationally acclaimed film director, was based on Sándor Schwarcz’s memories of real-life events. A few years ago, film director Gyula Radó made a documentary featuring Schwarcz. Steven Spielberg also paid him a visit and had him interviewed as part of his world-wide documentary project in which survivors’ memories were recorded for posterity.

Due to a toughness rooted in his sportsmanship, his integrity and also to quite a bit of luck along the way, Sándor Schwarcz managed to survive the ordeal he was put through during forced labour, while he was in various concentration camps or had to endure other hardships. He was found by an American division on May 2nd, 1945, in a pine forest at Mühldorf, Bavaria. World-class sportsmanship being an asset everywhere in the world, Sándor Schwarcz was offered the opportunity of starting a new career in America, which he decided not to take. He said that while in the concentration camp, he had pledged that if he were to survive it all, he would return to Debrecen, his native city. Another pledge he had made was never to let hate govern his actions.

Over the years, he had become a well-respected member of the local community in Debrecen, although his career as a sportsman had come to an end. A successful man, his active years spent in the world of work came to a conclusion when he retired from the position of chief executive in the local Centrum Department Store. ‘The Auschwitz man’, a name he used to refer to himself by, was a man who, while educating the mind and heart, devoted his whole life to the act of remembering and to making his fellow human beings remember.

“Humans should bear no grudge against each other. No humans should live with hate in their hearts. Aggression is a force capable of destruction. Love, by contrast, is a force capable of curing. And cure is what we all need.”