120

1

2

3

4

40 °

5

6

7

8

9

10

11

12

130

13

20

42

„1936. április 19. Hamarosan éjfél.Azt akarom – ez eljövendő életem legelső vágya –, hogy április 20-án lássam meg a napvilágot. Mert ez a Führer születésnapja. Ha április 20-án születek, megáldanak a germán istenek, és mindenki a felsőbbrendű faj elsőszülöttjeként tekint majd rám. Első egyede leszek az árja fajnak, amely eztán uralni fogja a világot. Én vagyok a jövő gyermeke. A gyermek, aki szerelem nélkül fogant. Aki Isten nélkül fogant. Aki törvény nélkül fogant. Aki puszta erőből és haragból fogant. Heil Hitler!”

Sokkoló, mélyen elgondolkodtató történet, mely néha-néha meg is mosolyogtatja az olvasót a megrázó sorok között. Magával ragadó és megdöbbentő írás, hátborzongató történelmi tények alapján. Igazi Magasfeszültség!

Sarah Cohen-Scali

Sar

ah C

ohen

-Sca

li

Max, aki a történet során a szemünk előtt cseperedik fel, a Heinrich Himmler által kigondolt Lebensborn-program tökéletes prototípusa. A politikai elképzelések szerint „ideális” édesanyját génjei és fizikai adottságai alapján választották ki a náci tudósok, csakúgy, mint az édesapját. Max azonban semmilyen kapcsolatot nem ápolhat szüleivel (anyjától is elválasztják abban a pillanatban, ahogy ez lehetséges), hiszen feladatuk mindössze annyi, hogy életet adjanak Németország új, „felsőbbrendű” gyermekének. Sok ezer gyermek fogant és született meg e program során.

Sarah Cohen-Scali 1958-ban született. Több tucat regény és novella szerzője, őt tartják az egyik legnépszerűbb francia ifjúsági írónak. A Maxot elsősorban fiatal felnőtteknek szán-ta, ezért megragadó, mégis könnyen érthető stílussal teszi „fogyaszthatóbbá” azt a nehéz témát, mely a korosztály számára elsősorban tankönyvekből ismerhető: a gyűlölet lehet-séges forrásait, a politikai ideológiák veszé-lyeit és közös, európai történelmünk egyik legsötétebb időszakát.

Karsai László utószavával

kolibrikiado.hu 3490 Ft

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Cohen_Max_20150413_01.indd 1 2015.04.13. 14:38:46

Sarah Cohen-ScaliMAX

FordítottaTótfalusi Ágnes

Az utószót írta Karsai László

Sarah Cohen-ScaliMAX

Kolibri KiadóBudapest

A fordítás a következő kiadás alapján készült:Sarah Cohen-Scali: Max

Gallimard Jeunesse, 2012

Cet ouvrage, publie dans le cadre du Programme d’aide a la publication (P.A.P.) Kosztolanyi, a beneficie du soutien de l’Ambassade de France en Hongrie et de l’Institut français en Hongrie.

A könyv a Magyarországi Francia Nagykövet-ség és a Magyarországi Francia Intézet támoga-tásával a Kosztolányi Könyvtámogatási Prog-ram (P.A.P.) keretében jelent meg.

Copyright © Sarah Cohen-Scali, 2012Copyright © Gallimard Jeunesse, 2012

Hungarian translation © Tótfalusi Ágnes, 2014

87

7.

Itt szabályos mánia a takarítás! És minden, ami a ta-karítással jár: új játékok és bútorok érkeznek, a takarí-tóbrigádot újabb női elítéltekkel duzzasztják fel (nekik joguk van belépni a Heim épületébe).

Úgy ám! Nemigen unatkozik senki. Minden mozgás-ban van! Mindent lecserélnek. Például az összes Frau kicserélődött. Most már csak újak vannak, akik nem-régiben szültek.

Josefa magánkívül van az izgalomtól. Szobáról szo-bára, emeletről emeletre szalad. Semmi nem kerüli el éles keselyűtekintetét: emitt egy Führer-arcképet nem töröltek le rendesen, amott a zongorán nem cserélték le a vázában a hervadt virágokat, a bejáratnál a szőnyeg nem áll egyenesen, és annak a babának reggel óta folyik az orra! Josefa ordítozik a csecsemős nővérekkel, szidja a titkárnőket, veri az elítélteket. (A múltkor nekieesett az egyik elítéltnek, és olyan erősen megütötte, hogy a nő arcát elöntötte a vér, mire Josefa elmondta mindennek, amiért összevérezi a szőnyeget, és még jobban meg-verte.) Egyszóval Josefa őrjöng, és látszik, hogy még a csecsemősírás is teljesen kihozza a sodrából – pedig ez a jellegzetes zaj éppen úgy elválaszthatatlan a Heimtől, mint a gépzúgás egy gépteremtől. A titkárnők vagy egy hete majd beleszakadnak a munkába. Olyan bőségesen

88

áradnak a levelek, hogy csak rengeteg túlórával tudják mindet megválaszolni.

Azt hiszem, hogy ez a sok minden, a takarítás, az új bútorok, a Heimben mostanában uralkodó feszültség szintén egy kód. Azt jelenti, hogy hamarosan látogatók érkeznek.

Elárulom, mire tippelek. A rengeteg levél, amelyre a titkárnőknek válaszolniuk kell: örökbefogadási ké-relmek.

Más szóval: minket, tiszta árja vérű babákat, miután a legnagyobb tudományos alapossággal készítették elő a fogantatásunkat, majd születésünkkor kifogástalanul megfeleltünk a kiválasztási vizsgán, majd megúsztuk, hogy „nyúlként” elvigyenek minket a kisteherautóval, most elküldenek Németország négy sarkába.

Elmegyünk innen! Megismerjük a külvilágot!A leendő örökbe fogadó szüleinknek, az SS-tisztek-

nek és a hitveseiknek nagyon is határozott elvárásaik vannak: egyesek újszülöttre vágynak, mások három vagy hat hónapos babát szeretnének, akit már nem kell szoptatni, van, aki fiút akar, van, aki kislányt. (Még sze-rencse, hogy mind nagyok, kék szeműek és szőkék va-gyunk, ez legalább leszűkíti a választási kritériumokat.) A titkárnőknek a válaszadásnál tekintettel kell lenniük a kérelmező apa katonai rangjára. Minél magasabb a rang, annál biztosabb, hogy babához jut a jelentkező. Például egy Oberscharführer, egy közönséges törzsőr-mester nem tarthat igényt olyan tökéletes babára, mint egy Obersturmbannführer, azaz alezredes, de még nála is tökéletesebb gyermek jár egy Obergruppenführernek,

89

vagyis egy fegyvernemi tábornoknak. Ami pedig egy őrvezető, egy Sturmmann kérelmét illeti, arra ügyet sem vetnek, a kérelme a kukában köt ki, de legjobb esetben is várólistára teszik. Ha babatúltermelés áll-na be, de pillanatnyilag még nem ez a helyzet, talán az ő kérelmére is sor kerül. A titkárnőknek tehát igen kényes a feladatuk: szigorúan tilos belezavarodniuk a rangokba, hibátlanul kell biztosítaniuk egy olyan szolgáltatást, amelyet bonyolult kritériumok szabá-lyoznak. A kérések teljesítéséhez a titkárnőknek át kell tanulmányozniuk a babák faji aktáját, ellenőrizni a megfeleltetést, görbéket, grafikonokat tanulmányoz-ni, tudós statisztikákat böngészni. Ez komoly munka, én elismerem.

Természetesen minket is szépen felkészítettek a nagy alkalomra. Megfürdettek, beillatosítottak, tiszta pelenkát és vadonatúj ruhát adtak ránk. Az újoncok – így hívom a frissen érkezetteket, akik a közelmúltban születtek – a csecsemőszobában van-nak, mi, a veteránok, akik között én vagyok a kor-elnök a hét hónapommal, egy külön hálóteremben. Azok, akik még nem tudják megtartani a fejüket, szép, hímzett takarón fekszenek. A hasukon. Ezt a pozíciót Ebner doktor írja elő, mert megfigyelte: ha a baba feje a halántékon nyugszik, a koponyacsont képlékenységének köszönhetően könnyebben kialakul a dolichokefál fejforma. Akik már imbolygás nélkül tudnak ülni, a rácsos ágyukban üldögélnek, szép pár-nák közé ékelve, amelyek megóvják őket az eldőléstől. Minket pedig, akik már mozgékonyabbak vagyunk,

90

kivettek a járókából, és egy erre a célra készült székbe szíjaztak.

A fiúk az egyik oldalon vannak, a lányok a másikon.

Tehát szépen kirittyentettek minket a látogatásra.Leendő szüleink autói behajtanak a parkot kettésze-lő sétányra. Ezúttal nem áll nővér az ablaknál, hogy tájékoztasson minket az eseményekről, mint a Führer látogatásakor. A csecsemős nővérek csak a Fraukkal szoktak beszélgetni, a babákkal soha. Márpedig ez alkalommal a Fraukat a szobájukba száműzték, és szigorúan rájuk parancsoltak, hogy elő ne jöjjenek. A csecsemős nővérek általában némák, amikor velünk vannak: megfürdetnek, tisztába tesznek, felöltöztetnek, de egy szót sem szólnak hozzánk. Hogy ne veszítsenek időt, és tartani tudják a ritmust: így hatékonyabb. De néha, amikor Josefa hátat fordít, egyesek kimutatják az ingerültségüket: „Jaj, nem igaz, már megint bepi-siltél! Mit ordítasz folyton, fogd már be végre!” En-gem ez a helytelen beszéd nem zavar különösebben, mint már mondtam, kemény vagyok, mint az acél, és az efféle – nagyon kellemetlen – megjegyzések egy-általán nem hoznak ki a sodromból. Amúgy pedig mindig megtalálom a bosszúállás módját a rosszal-kodásban: ügyesen rápisilek egy szép tiszta köpenyre, a frissen kicserélt pelenkába rottyantok, belehányok a csecsemős nővér arcába, és végső eszközként rázen-dítek a híres, dobhártyarepesztő üvöltésemre, amitől a szenvedő félnek kedve lenne jó szorosan beköt-ni a gyereket a pólyába, és kivágni az ablakon – de

91

a csecsemős nővérek mind ez ideig nem vetemedtek erre a vétségre.

Szeretném, ha valaki informálna a kérelmező csalá-dok gépjárműveiről. Ha már örökbe fogadnak, szeret-nék egy Mercedesszel távozni.

De elárulom önöknek az igazságot: egyáltalán nem akarom, hogy örökbe fogadjanak. Persze, ha ma kivá-lasztanak, alávetem magam a parancsnak, az eljárás-nak, mivel az örökbefogadás a Lebensborn-program fontos összetevője. Be kell népesítenünk Németorszá-got, hogy a német családok minél nagyobbak legyenek. És mire a háború véget ér, és meghozza a gyümölcsét, be kell népesítenünk a hozzánk csatolt országokat is, új vérrel kell ellátnunk őket. Ez így igaz. Csakhogy én másféle reményt, egy titkos álmot dédelgetek… Meg az-tán, éppen most sikerült elszakadnom egy anyától. Csak nemrégiben töröltem ki a „mama” szót a szótáramból. Maguk is tanúi voltak, mennyire megszenvedtem ezt a próbatételt: megbetegedtem, lefogytam, úrrá lett rajtam a kétség, a félelem, kis híján a kisteherautóba kerül-tem, mégis, mi érdekem fűződne ahhoz, hogy új anyát, örökbe fogadó anyát kapjak? Azon tűnődöm, mik az elvárások: úgy kell tennem, mintha szeretném ezt az anyát? És hogyan csináljam? Félek, nem fog menni, mert engem nem ilyen feladatokra szántak.

Az a titkos álmom, hogy a lehető leghamarabb csatlakozom a Jungvolkhoz*. Sajnos, nem ugorhatok át egyes szakaszokat. Még öt és fél évet kell várnom,

* Das Deutsche Jungvolk – a Hitlerjugend nevű náci ifjúsági szervezet egysége 10–14 éves fiúknak.

92

ami borzasztó sok. Hatéves koromban már Pimpfnek* („kölyöknek”) fogok számítani, és elkezdhetem a tanulmányaimat: bevezetnek a sport, a harci tech-nikák világába, valamint náci történelmet tanulok. Tízéves koromban a fizikai jellemzőim alapján újabb kiválogatáson esem át (mert pillanatnyilag minden rendben van, tiszta árja vagyok, de ezt újból és újból ellenőrizni kell, soha nem tudhatja az ember), a sok ezer gyerek közé kerülhetek majd, akiket minden április 20-án születésnapi ajándékul kínálnak fel a Führer-nek; ők bekerülnek az egyik Napolába**, a Reich elit iskoláinak egyikébe. Ó! Az lesz az életem nagy, fontos, ünnepélyes pillanata! Esküt kell tennem. És képzeljék, már kívülről fújom az eskü szövegét:

„A Führert jelképező vérszövetségi zászló előtt fo-gadom, hogy minden erőmet és energiámat arra fordí-tom, hogy megvédjem a hazámat és Adolf Hitlert. Kész vagyok az életemet áldozni érte!”

Egészen libabőrös leszek, amikor a dolichokefál ko-ponyámban gondolatban felidézem ezeket a szavakat.

A Napolában aztán vége a szórakozásnak! Inten-zív testedzésben lesz részem tizennyolc éves koromig, amikor is végre beléphetek a hadseregbe. Hogy harcol-jak. Így képzeli el a Führer az új német ifjúság jövőjét. Kijelentette – a múltkor, közvetlenül a délutáni alvás előtt hallottam egyik beszédét a rádióban –, hogy mos-tantól fogva minden német gyermeket kézen fogva kell

* A Jungvolk leendő tagja. A 6–10 éves fiúkat nevezték így.** Elitképző intézet a nemzetiszocialista Németországban.

93

vezetni, élete minden szakaszában. Azt mondta… Várja-nak csak, hadd idézzem fel a teljes beszédet! Rendben, már meg is van:

„Olyan ifjúságot kell kinevelnünk, amely előtt az egész világ reszketni fog. Egy győzedelmes, rettenthe-tetlen, kegyetlen ifjúságot. Így akarom. Ez az ifjúság képes lesz elviselni a fájdalmakat. A gyöngeségnek, gyöngédségnek nyoma sem maradhat benne. Azt aka-rom, hogy a fiatal vadak ereje és szépsége áradjon a német ifjakból. Szigorú testi gyakorlatoknak fogom alávetni őket. Ifjainknak elsősorban sportosnak kell lenniük: ez a legfontosabb. Így vezethetem őket visz-sza a természet ártatlanságához és nemességéhez. Nem akarok intellektuális képzést. A tudás csak elrontja az ifjúságot.”

Majd a Führer hozzátette, hogy hamarosan kidol-goznak egy rendszert a nulla és hat év közötti gyerekek számára is. Sajnos kevés hozzá az ember, jelenleg még nem épült ki ez a rendszer. Így tehát kénytelen vagyok elviselni valahogy ezt az átmeneti üres időszakot.

Időt kell nyernem. Ha sikerül késleltetnem az örökbe-fogadást, az is tiszta nyereség lesz. Amíg fel nem növök, egyedül edzem magam. Máris legyőztem a félelmet, le-gyűrtem az anyámtól való elszakadás okozta fájdal-mat, ahogy a Führer várja tőlem. Megpróbálkozom a testedzéssel is: amikor egy csecsemős nővér tisztába tesz, mindig kivárom a pillanatot, amikor ellankad a figyelme. Például amikor elmegy tiszta pelenkáért, gyorsan hasra fordulok, és megpróbálok lepottyanni

94

a pelenkázóról. Egyszer már sikerült. Még csak nem is fájt! Gyakran állok fel az ágyamban is, belekapasz-kodom az egyik rácsba, a lehető legjobban felhúzom magam, utána fellököm a lábamat és a popsimat, és a fejemre állok. Így próbálom ki, nincs-e tériszonyom. A csecsemős nővéreket megijesztette ez a szerintük ve-szélyes nagy mozgékonyság, megemlítették Josefának, aki értesítette Ebner doktort.

– Konrad meg van áldva Draufgängertummal! – je-lentette ki Ebner érett megfontolás után. – Nagyszerű! Nagyszerű! Ez nagyon lényeges tulajdonság, fontos az ifjúságunk számára!

A „Draufgängertum” azt jelenti: rámenősség, vak-merőség. Vagyis az óvatosság, az elővigyázatosság ná-lam a szigorú minimumra korlátozódik. A Napolában a Draufgängertum képességét fejlesztik ki először. Más szóval: különlegesen tehetséges vagyok!

Ennek ellenére Josefa az Ebner doktorral való egyez-tetés után szólt a nővéreknek, hogy legyenek óvatosak, és szíjazzanak szorosan a székembe. Annyi baj legyen! Most azt játszom, hogy hadifogoly vagyok, és az engem fogva tartó köteleket rágicsálva igyekszem kiszaba dulni.

De egyelőre türelem, türelem! A sorsomra bízom magam. Meglátjuk, örökbe fogadnak-e ma, vagy sem.