12
Itthonmaradásra ösztönzik a pályakezdő orvosokat Rezidensképzés vidéki kórházakban is Szeszély Ilyenkor, év elején, mindenki békés, boldog új évet kíván em- bertársainak. Ami rendjén lenne, ha nem erről a szép, de „spiri- tuális szempontból” zaklatott országról lenne szó. Itt még a jókívánság is „eredeti”. Az ország első embere, miután nyeglén újból elutasította a két nagyon fontos – a fejlesztési és szállítási – minisztérium élére javasolt jelöltet, boldog új évet kívánt, aztán magyarázat nélkül hátat fordított, és faképnél hagyta a sajtót. Holott ő maga is tisztában van azzal, hogy ennek az országnak éppen infrastrukturális fejlesztésre és beruházásokra lenne szük- sége. Amint azzal is tisztában kellene lennie, hogy magyarázattal tartozik azoknak, akik az elnöki bársonyszékbe juttatták. Szeszé- lyeskedésnek egy államfő hivatali életében nincs helye. Nem biztos, hogy éppen a kijelölt tárcavezetők oldották volna meg azokat a problémákat, amelyeket a rendszerváltás utáni kor- mányok három évtized alatt sem voltak képesek megoldani. Ami azon kívül, hogy rosszak az útjaink, nincsenek nagylélegzetű, fej- lődést hozó és munkahelyteremtő befektetések, azt is jelenti, hogy valakik rengeteg (köz)pénzt bezsebeltek potyára. Elvártuk volna, hogy legalább a látszatát mímelje annak, hogy érdekli az ország sorsa. Hiszen most már egyenesen az elnöki palotából üzent, hogy újabb mandátumra fáj a foga. Ha emellé odatesszük az ugyancsak „eredeti” igazságszolgál- tatást, amely, mint kiderült, az utóbbi években a törvényt semmibe Rezidensképző központokká válhatnak a vidéki kórházak, miután nemrég a képviselő- ház elfogadta az RMDSZ erre vonatkozó javaslatát. A rendelkezés az orvosokra és a betegekre nézve egyaránt kedvező: egyrészt javulhat a betegellátás vi- déken, hiszen egy oktatókórház jobb felszereltséget feltételez, más- részt kívánatosabbá válik a rezi- densek számára az, hogy szülőföld- jükön tervezzék jövőjüket. A rész- letekről dr. Vass Levente parlamenti képviselővel, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkárá- val beszélgettünk. – Már a kampányban hangsú- lyossá vált annak a szükségessége, hogy a vidéki kórházak is bekap- csolódjanak a rezidensképzésbe, aminek a törvényes kereteit most Torlódáskezelési próbát tartottak angliai kikötők környékén Torlódáskezelési próbát tartottak hét- főn a délkelet-angliai nagy kikötők kör- nyékén, arra az esetre, ha a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapo- dást nem sikerülne életbe léptetni, és ez komolyabb fennakadásokat okozna a nemzetközi áruszállításban. ____________3. Esti Ivanov Ez év január 8-án, ma este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata újra műsorra tűzi A. P. Csehov IVANOV című szín- műve nyomán készült előadását. ____________5. Olimpikon és Eb- bronzérmes volt bobban: Hodos László mindig szívesen tér vissza Az 52 éves Hodos László a marosvá- sárhelyi sportélet egyetlen olyan kép- viselője, aki valamilyen téli sportágban világversenyen dobogóra léphetett: 1992-ben Königseében, a bob- és szánkó-Európa-bajnokságon a négyes bob versenyszámban harmadik lett. ____________7. (Folytatás a 4. oldalon) Mózes Edith Menyhárt Borbála Fotó: Nagy Tibor (archív) (Folytatás a 3. oldalon) 2019. január 8, kedd LXXI. évfolyam 4. (20085.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej)

Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

Itthonmaradásra ösztönzik a pályakezdő orvosokat

Rezidensképzés vidéki kórházakban is

SzeszélyIlyenkor, év elején, mindenki békés, boldog új évet kíván em-

bertársainak. Ami rendjén lenne, ha nem erről a szép, de „spiri-tuális szempontból” zaklatott országról lenne szó. Itt még ajókívánság is „eredeti”. Az ország első embere, miután nyeglénújból elutasította a két nagyon fontos – a fejlesztési és szállítási– minisztérium élére javasolt jelöltet, boldog új évet kívánt, aztánmagyarázat nélkül hátat fordított, és faképnél hagyta a sajtót. Holott ő maga is tisztában van azzal, hogy ennek az országnaképpen infrastrukturális fejlesztésre és beruházásokra lenne szük-sége. Amint azzal is tisztában kellene lennie, hogy magyarázattaltartozik azoknak, akik az elnöki bársonyszékbe juttatták. Szeszé-lyeskedésnek egy államfő hivatali életében nincs helye.

Nem biztos, hogy éppen a kijelölt tárcavezetők oldották volnameg azokat a problémákat, amelyeket a rendszerváltás utáni kor-mányok három évtized alatt sem voltak képesek megoldani. Amiazon kívül, hogy rosszak az útjaink, nincsenek nagylélegzetű, fej-lődést hozó és munkahelyteremtő befektetések, azt is jelenti, hogyvalakik rengeteg (köz)pénzt bezsebeltek potyára. Elvártuk volna,hogy legalább a látszatát mímelje annak, hogy érdekli az országsorsa. Hiszen most már egyenesen az elnöki palotából üzent, hogyújabb mandátumra fáj a foga.

Ha emellé odatesszük az ugyancsak „eredeti” igazságszolgál-tatást, amely, mint kiderült, az utóbbi években a törvényt semmibe

Rezidensképző központokkáválhatnak a vidéki kórházak,miután nemrég a képviselő-ház elfogadta az RMDSZ errevonatkozó javaslatát.

A rendelkezés az orvosokra és abetegekre nézve egyaránt kedvező:egyrészt javulhat a betegellátás vi-déken, hiszen egy oktatókórházjobb felszereltséget feltételez, más-részt kívánatosabbá válik a rezi-

densek számára az, hogy szülőföld-jükön tervezzék jövőjüket. A rész-letekről dr. Vass Levente parlamentiképviselővel, a képviselőházegészségügyi bizottságának titkárá-val beszélgettünk.

– Már a kampányban hangsú-lyossá vált annak a szükségessége,hogy a vidéki kórházak is bekap-csolódjanak a rezidensképzésbe,aminek a törvényes kereteit most

Torlódáskezelésipróbát tartottakangliai kikötők környékén Torlódáskezelési próbát tartottak hét-főn a délkelet-angliai nagy kikötők kör-nyékén, arra az esetre, ha a britEU-tagság megszűnésének (Brexit)feltételrendszeréről szóló megállapo-dást nem sikerülne életbe léptetni, ésez komolyabb fennakadásokat okoznaa nemzetközi áruszállításban.____________3.Esti IvanovEz év január 8-án, ma este 7 órától aMarosvásárhelyi Nemzeti SzínházLiviu Rebreanu Társulata újra műsorratűzi A. P. Csehov IVANOV című szín-műve nyomán készült előadását.____________5.Olimpikon és Eb-bronzérmes voltbobban: HodosLászló mindig szívesen tér visszaAz 52 éves Hodos László a marosvá-sárhelyi sportélet egyetlen olyan kép-viselője, aki valamilyen téli sportágbanvilágversenyen dobogóra léphetett:1992-ben Königseében, a bob- ésszánkó-Európa-bajnokságon a négyesbob versenyszámban harmadik lett.____________7.(Folytatás a 4. oldalon)

Mózes Edith

Menyhárt Borbála

Fotó: Nagy Tibor (archív)

(Folytatás a 3. oldalon)

2019. január 8, kedd LXXI. évfolyam 4. (20085.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej)

Page 2: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

A téli vakáció kezdete előtt legered-ményesebb diákjait díjazta a nyárádre-metei Dr. Nyulas Ferenc ÁltalánosIskola egy, a helyi katolikus templom-ban rendezett színvonalas zenés-iro-dalmi műsorral, amelyről LokodiKinga Mária, Lokodi Anna és NagyImre pedagógusok gondoskodtak.Kacsó Zsuzsánna Tünde igazgatótólmegtudtuk: az önkormányzat jóváha-gyásával osztottak ösztöndíjakat a2011. évi 5576. számú tanügyminisz-tériumi rendelet előírásai alapján, ígya 2017–2018-as tanév diákjai közülötvennek tudtak érdem- és tanulmá-nyi ösztöndíjat biztosítani egyenként200 lej értékben, míg további tíz tanuló100 lejes társadalmi ösztöndíjban ré-szesült.

Tanulmányi ösztöndíjat azoknak afelső tagozatos tanulóknak nyújtottakát, akik legkevesebb 8,50-es évi átlag-eredménnyel és tízes magaviselettelvégezték el az adott tanévet. Így a nyá-rádremetei iskolából István József,

Kacsó Dávid József, Kalányos Zsig-mond Dávid, Márton Áron Lehel,Nyulas Szilvia, Szántó Kitti, Deák Ka-milla Tamara, Kacsó Magdolna Iza-bella, Katona Mónika, Máthé AnnaZsuzsánna, Török Zsuzsánna, FodorDániel, Sófalvi Zsófia Sarolta, SzékelyBarbara, Tódor Olga Nadasa, Ács Szi-lárd, Fodor Anita, Gherman Anna,Kacsó Anita, Kakucs Dávid, KatonaAnita, Nagy Orsolya, Török Márk,Hajdú Paula Alexa kapott ösztöndíjat,a legjobb tanulónak az akkor 6. osztá-lyos Fodor Dániel bizonyult 9,97-esátlaggal. A nyárádköszvényesi iskolá-ból a következőket díjazták: BaloghBrigitta, Cseresznyés Andrea, KibédiLaura Nóra, Nagy Viktória, Orbán Szi-dónia, Bartus Andrea, Kajcsa SzilárdHunor, Kovács Beatrix Barbara, LákóKároly József, Lokodi István, MátyusSzabolcs, Rugina Anna, Rugina Ale-xandru, Szász Szilárd Szabolcs, BallaBeáta, Balla Zalán, Balogh DorottyaAngyalka, Bara Claudia Mihaela, Be-

reczki Melánia Nikoletta, Balla DéliaKinga, Orbán Vencel, Rugina Andrea,Tóth Lajos László, ezek közül pedig alegjobbnak Cseresznyés Andrea 8.osztályos tanuló bizonyult tízes átlag-gal. A 3. osztályos Kacsó Kriszta Jo-hanna és Kovács Dániel Nándorérdemösztöndíjat kaptak, amiért rege-mondásban és szavalásban a megyelegjobbjainak bizonyultak és az orszá-gos versenyen is becsülettel helytáll-tak.

Az igazgatónő elmondta: márhárom éve kezdeményezték az ösztön-díjak kiosztását, de pénz hiányában ahelyi tanács csak 2018-ban hagyta jóváezt. A következőkben ezt az elismeréstrendszeressé tennék, és megpróbálnakerre pénzforrást keresni. Ez alkalom-mal a 8,50-es átlag volt az alsó határ,de lehet, hogy jövőben már emelik azalsó értéket, hogy kevesebb diák jut-hasson magasabb összeghez, így isösztönözve mindenkit a tanulásra. (gligor)

IDŐJÁRÁSNapos időHőmérséklet:max.­40Cmin.­-70C

Ma GYÖNGYVÉR, holnap MARCELL napja.MARCELL:­ latin családnév-ből lett keresztnév, amely ere-detileg a Marcusból alakult.Jelentése: Mars hadistenheztartozó.

VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2019. január 7.

1 EUR 4,66341 USD 4,0766

100 HUF 1,45151 g ARANY 169,2077

Marosvásárhelyen 10-e után lehethelyi adót fizetni

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal helyi adóhivata-lának igazgatója, Szövérfi László közölte, hogy csak január10-e után lehet az idei adókat és illetékeket befizetni. Je-lenleg az adatbázis frissítése, a szerverek cseréje folyik.Ahogy ezt befejezik, elkezdődhet az adók befizetése. Azok,akik március 31-ig befizetik az idei évre szóló teljes adót,10 százalékos kedvezményben részesülnek. A második fél-évi adóbefizetési határidő szeptember 31. Az adók összegea tavalyihoz képest esetenként csak az inflációs ráta érté-kével nőtt, a lakásoknál nincs módosulás, a terület- és gép-járműadók esetében minimális a növekedés. Azok, akiknem törlesztették a múlt évi adójukat, a ghiseul.ro portálononline megtehetik azt.

Pokorny László fogadóórájaDr. Pokorny László megyei tanácsos január 9-én, szerdán9 órától Marosvásárhelyen, a Megyei Szociális és Gyer-mekvédelmi Igazgatóságon (Trébely u. 7. sz., C épület)szociális és környezetvédelmi kérdésekben tart fogadóórát.

Rendkívüli újévi hangversenyekA szórakoztató zenei fesztivál január 10-én, csütörtökön 19órakor rendkívüli újévi hangversennyel kezdődik a Kultúr-palota nagytermében. Vezényel Pablo Boggiano argentinkarmester, műsoron J. Strauss-művek. A koncertre a 11-esszámú bérletek érvényesek. Az újévi hangversenyt 11-én,pénteken 19 órakor megismétlik.

Utószilveszteri hangversenyJanuár 16-án, szerdán és 17-én, csütörtökön 19 órakorrendkívüli utószilveszteri hangversenyre kerül sor a Kultúr-palota nagytermében. Vezényel Shinya Ozaki, énekel La-risa Ştefan szoprán, fellép a Marosvásárhelyi ÁllamiFilharmónia vegyes kara és szimfonikus zenekara. Műso-ron: Strauss-, Csajkovszkij-, Mozart-, Offenbach-, Verdi-,Rossini-művek. A 17-i, csütörtöki hangversenyre a 12-esszámú bérletek érvényesek.

Pótszilveszteri bál Az Erdélyi Magyar Baloldal január 11-én tartja a pótszil-veszteri bálját. Érdeklődni a Dózsa György utca 9. számalatt, az I. emeleti székhelyen vagy a 0744-929-299-es te-lefonszámon 9–11 óra között.

Kicsi Svejk háborúja Január 16-án, szerdán 19 órakor a Kicsi Svejk háborújacímű táncszínházi produkcióra várják a nagyérdeműt aMaros Művészegyüttes kövesdombi székhelyére. Ren-dező-koreográfus: Varga János, zeneszerző: KelemenLászló. Jegyek elővételben a Maros Művészegyüttes jegy-irodájában hétköznapokon 13–14 és 17–18 óra között kap-hatók, jegyfoglalás a 0757-059-594-es telefonszámon.

Új csoportot indít a NapsugárA Napsugár néptáncegyüttes új tánccsoportot indít január30-án, szerdán 18 órától gyerekeknek, kezdőknek és ha-ladóknak. Helyszín: Forradalom utca 45. szám. További in-formációk a Napsugár néptáncegyüttes hivatalosFacebook-oldalán vagy a 0744-836-936-os telefon-számon.

Hírszerkesztő: Mezey Sarolta

8.,­keddA Nap kel

8 óra 5 perckor, lenyugszik

16 óra 52 perckor. Az év 8. napja,

hátravan 357 nap.

­­­2 NÉPÚJSÁG­ _______________________________________________ HÍREK­–­TUDÓSÍTÁSOK­ __________________________________________ 2019.­január­8.,­kedd

Megyei hírek

A legjobb diákokat díjazták Nyárádremetén

A remetei templomban ünnepélyes keretek között adták át a díjakat Fotó: Bakó Nyulas Piroska

Tejfeldolgozásról és kortárs irodalomról az Erdély TV műsoraiban

A Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet székely-keresztúri tejfeldolgozójában készült az Artériák műsor fel-vétele, amelyet ma 20.30 órától tekinthetnek meg az ErdélyTV nézői.

A 21.30 órakor kezdődő Erdélyi kávéház vendége Oravecz Imre költő, író, műfordító, akinek tavaly jelentA rög gyermekei trilógiájának zárókötete Ókontri cím-mel.

Égjen a láng!Január 12-én és 13-án tizedszer szervezik meg azÉgjen a láng! ifjúsági keresztyén zenei fesztivált. A ren-dezvénynek ez alkalommal is a marosvásárhelyi Kultúr-palota ad otthont. Szombaton az Ében zenekar, aWorship Team, a Reménység és az After 5 lép szín-padra, vasárnap a Sófár, az Élő Kövek, a Graal zene-karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben(Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő-ket: szombaton bizonyságtételnek és slam poetrynek le-

hetnek részesei, ezenkívül az Anima zenekar és a Cha-meleon Jazz Band várja a fiatalokat. Vasárnap NyikóAnetta és Német Ádám szolgál. A legkisebbeket a Szik-razugba várják. A rendezvény mindkét nap délután 5órától kezdődik.

Esküvői vásár A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában ja-nuár 19-én 10 órakor kezdődik az év első esküvői vá-sára. A kétnapos rendezvény 20-án 19 órakor zárul. Avásáron bemutatják az idei kínálatot: a helyiségeket, azesküvői ruhákat, jegygyűrűket, dekorációkat, tortákat, alehetséges nászútajánlatokat és az esküvő minden kellékét.

RENDEZVÉNYEK

Page 3: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

Ideiglenes tárcavezetőket jelölt Viorica Dăncilă mi-niszterelnök hétfőn a regionális fejlesztési, illetve aközlekedési minisztérium élére, miután Klaus Io-hannis államfő múlt héten elfogadta az eddigi tiszt-ségviselők lemondását, de bejelentette, hogyelutasítja a kormányfő miniszterjelöltjeit.

A kormányfő Eugen Teodorovici pénzügyminisztert java-solta ideiglenes regionális fejlesztési miniszternek és minisz-terelnök-helyettesnek, illetve Rovana Plumb európaialapokért felelős minisztert a közlekedési tárca ideiglenes ve-zetőjévé.

Romániában több mint két hónapja tart a kormányátalakításkörüli csatározás az elnök és a kormány között. A PSD nyolcposzton akart váltást, de a kormányt rendszeresen bíráló Io-hannis csak hat miniszterjelöltet iktatott be, kettőt elutasított.Dăncilă az alkotmánybíróság elé vitte az ügyet, amely meg-állapította, hogy Iohannis alkotmányos konfliktust idézett előa kormányátalakítás hátráltatásával, és azt is előírta számára,hogy „haladéktalanul” adja ki az elnöki rendeletet a lemondott

miniszterek felmentéséről, illetve adjon indoklással ellátottválaszt a kormányfőnek az általa jelölt új tisztségviselőkkelkapcsolatban.

Az alkotmánybírósági döntés miatt elszenvedett presztízs-veszteség után – a miniszteri lemondások tudomásulvételévelés az új jelöltek elutasításával – Iohannisnak sikerült mégisolyan helyzetet kialakítania, amelyben bebizonyította, hogy aPSD nem diktálhat neki, és az elnök nem kerülhető meg a kor-mány átalakítása során. Miután a két minisztériumot nem le-hetett beláthatatlan ideig vezető nélkül hagyni, Dăncilăkénytelen volt ideiglenes tárcavezetőket jelölni.

Románia így is hiányos kormánynévsorral készül az Euró-pai Unió soros elnökségének hivatalos átvételére, amelyet csü-törtökön és pénteken szerveznek meg BukarestbenJean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és az uniósbiztosok jelenlétében.

Az alkotmány szerint egy megüresedett miniszteri posztotlegfeljebb másfél hónapig tölthet be ideiglenesen egy másikkormánytag. (MTI)

Szerencsétlen forgatókönyvlenne

Az Európai Unió (EU) Tanácsának soros elnökségétellátó Románia felkészült egy esetleges megállapo-dás nélküli Brexitre is, de reméli, hogy nem kerül sorerre – nyilatkozta hétfőn George Ciamba európaiügyekért felelős miniszter. A tárcavezető rámutatott,az Egyesült Királyság 2019. március 29-én távozikaz EU-ból, addig azonban január 15-én még szavaz-nia kell a brit parlamentnek a Brexit-megállapodásról.A miniszter „szerencsétlen forgatókönyvként” beszélta brit EU-tagság esetleges megállapodás nélkülimegszűnéséről, amelyre azonban mind technikailag,mind törvényalkotás szempontjából fel kell készülni.Hozzátette, a román EU-elnökség költségvetése 60-80 millió euróra tehető. Januártól június végéig Ro-mánia 288 ülés házigazdája lesz, ezek közül alegtöbbet Bukarestben tartják, de Iaşi, Nagyszeben,Kolozsvár, Konstanca, Brassó és Gyulafehérvár isszerepel a helyszínek között – mondta még Ciamba.(Agerpres)

Nincsenek lezárt utakA közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat(CNAIR) csapatai január 6-án 17 órától 7-én 5.30-igországos szinten mintegy 6700 tonna csúszásgátlótszórtak le, és 1040 útkarbantartó géppel dolgoztakaz utak járhatóvá tételén. A CNAIR tájékoztatása sze-rint jelenleg nincsenek az országban olyan utak,amelyeket az időjárás miatt kellett volna teljesen vagyrészlegesen lezárni. Az útkarbantartók Bukarestbenpéldául 1420 tonna, Temes megyében 748 tonna,Kolozs megyében 893 tonna, Brassó megyében1707 tonna, Iaşi megyében 894,25 tonna, Konstancamegyében 621,5 tonna csúszásgátlót szórtak le va-sárnap estétől hétfő hajnalig. A közleményben ugyan-akkor arra kérik a gépkocsivezetőket, hogy óvatosanközlekedjenek, és alkalmazkodjanak a télies körül-ményekhez. (Agerpres)

Ismét vezetőcsere lesz a DNA-nálAnca Jurma nem kíván a továbbiakban az OrszágosKorrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyvivő vezetőjelenni – közölte hétfőn Tudorel Toader igazságügyi mi-niszter. A tárcavezető szerint Anca Jurma ezt a Leg-felsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészirészlegének hétfői ülése közben jelentette be, ame-lyen éppen ideiglenes DNA-főügyészi mandátumá-nak meghosszabbításáról kellett volna döntenie atestületnek. Toader hozzátette, ez esetben „másmegoldás nincs”, vélhetően a CSM jövő heti ülésénhatároznak majd arról, hogy ki veszi át ideiglenes jel-leggel a DNA vezetését. (Agerpres)

Februárra várható az állami költségvetés vitája

A hét folyamán a kormány nyilvánosságra hozhatjaa 2019. évi állami költségvetés tervezetét, a parla-ment pedig február elején vitathatja meg a jogsza-bályjavaslatot, miután lezajlanak a találkozók atársadalmi partnerekkel – jelentette be vasárnap esteEugen Teodorovici pénzügyminiszter. Ugyanakkorcáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint aköltségvetés hiánya 5 százalék körüli, leszögezve,annak alig a fele lesz. Teodorovici szerint a hiány idén3 százalék alatt marad, valószínűleg a becsült 2,97százalékot sem éri el. Mint rámutatott, a pontos érté-ket január 25-e után lehet majd tudni. A 114-es számúsürgősségi kormányrendelettel kivetett kapzsiságiadó a költségvetés tervezete értelmében nem hoz jö-vedelmet, mint ahogy azok az összegek sem, ame-lyeket az energetikai vállalatoknak kell kifizetniük –tette hozzá Teodorovici. (Mediafax)

2019.­január­8.,­kedd­ ___________________________________________ HÍREK­–­TUDÓSÍTÁSOK­ ______________________________________________ NÉPÚJSÁG­3

véve „osztotta” az igazságot, vívta az úgymond korrup-cióellenes harcot, vagy a főügyészt, aki, ugyancsak azelnöki szeszélynek hála, továbbra is vígan ül a székében,láthatjuk, hogy nagyon nincsenek rendjén a dolgok. Afőügyész esetében annak az intézménynek a vezetőjérőlvan szó, amely az elnök ingatlanüzelmeit vizsgálja, éspróbálja kihallgatni a feleségét, akinek, úgy tűnik, eszeágában sincs alávetni magát a törvénynek. És ami az őesetében „természetesen” nem jár következményekkel.

Ha az államfő őszintén a javát kívánná az országnak,akkor tenne azért, hogy törvényesen és hatékonyan mű-ködjenek az állam intézményei, mindenki azt csinálja,amire mandátumot kapott a választóktól.

A legutóbbi elnöki elutasítást követően a kormány-pártok kijelentették, minden alkotmányos eszköztigénybe vesznek a visszaélések ellen, beleértve a bűn-vádi feljelentést is. Bár korábban fontolgatták, a felfüg-gesztés lehetőségével egyelőre nem kívánnak élni most,amikor Románia vette át az Európai Unió bizottságá-nak elnökségét. A mandátum július elsejéig tart, ami aztis jelenti, hogy az államfő mandátumából kevesebb mintfél év marad hátra, és mire a referendum lejárna, amandátum is a végére érne. Tehát egyrészt feleslegespénzkidobás lenne, másrészt az államfő áldozatszerep-ben tetszeleghetne, ami kapóra jönne az újabb mandá-tumért vívott küzdelemben.

Az elnök egyelőre arrogánsan magabiztos, szeszé-lyes, mint egy nagylány, talán meg sem fordul a fejében,hogy esetleg el is bukhat a választáson.

Szeszély(Folytatás az 1. oldalról)

Ország – világ

Rami Malik és Christian Bale mellett számos brit szí-nész, köztük Olivia Colman, Richard Madden és Ben Whis-haw kapott Golden Globe-díjat a Hollywoodbanakkreditált külföldi tudósítók szövetségének (HFPA) 76. dí-játadó gáláján vasárnap Los Angelesben – írta a BBC hír-portálja.

A brit-amerikai koprodukcióban készült Bohém rapszódiacímű életrajzi dráma nyerte el a Golden Globe-díjat a drá-mai mozifilmek versenyében, a Hollywoodban akkreditáltkülföldi tudósítók Rami Maleknek, a film főszereplőjének ítél-ték oda a legjobb drámai színésznek járó díjat.

Christian Bale nyerte el a musical vagy vígjáték mozis ka-tegória legjobb színészének díját az Alelnök (Vice) című film-ben Dick Cheney volt amerikai alelnökmegszemélyesítéséért.

A külföldi tudósítók 88 fős testülete Olivia Colmannakítélte oda a legjobb színésznő díját a musical vagy vígjátékkategóriában A kedvenc című filmben nyújtott alakításá-ért.

A jelöltek mezőnyében volt még Emily Blunt – a Mary Pop-pins visszatér (Mary Poppins Returns), Elsie Fisher – EighthGrade, Charlize Theron – a Pszichoanyu (Tully) és Cons-tance Wu – a Crazy Rich Asians című alkotásban.

Richard Madden és Ben Whishaw egy-egy BBC-produk-cióban, a Bodyguard és az Egy nagyon angolos botrány címűmini életrajzi sorozatokban nyújtott alakításáért érdemeltGolden Globe-díjat.

Egyáltalán nem remélte, hogy díjazzák – hangoztatta askót Madden, aki David Buddot, a brit belügyminiszter sze-mélyi testőrét alakítja a Netflix által felkarolt sorozatban, aBodyguardban.

A sorozat utolsó epizódját 17 millióan látták Nagy-Britan-niában, ezzel a legnézettebb televíziós drámasorozattá válta szigetországban.

Madden beszédében méltatta filmbeli partnerét, a JuliaMontague belügyminisztert alakító Keeley Hawes-t, mond-ván: „a legjobb színésznő, akivel valaha együtt dolgozhat-tam”, valamint a sorozat megálmodóját, Jed Mercuriót.

Ben Whishaw a mini televíziós sorozatok kategóriájábannyerte el a legjobb férfi mellékszereplő díját az Egy nagyonangolos botrányban nyújtott alakításáért. A sorozatban Nor-man Scottot, Jeremy Thorpe liberális politikus volt szeretőjétalakítja, akit Thorpe (Hugh Grant) gyilkosságra való felbuj-tással vádolt meg.

Whishaw szerint Scott „bátran szegült szembe az estab-lishmenttel”, „egy igazi hős” volt, ezért díját neki ajánlotta.

Mark Ronson énekes, dalszerző, aki 2015 óta dolgozikegyütt Lady Gagával, közreműködött a sztár Shallow címűdalának szerzésében, amely elnyerte a legjobb eredeti betét-dal Golden Globe-díját a Csillag születik című drámában.

Golden Globe-díjat kapott továbbá a BBC America szá-mára brit filmesek által készített Megszállottak viadala (Kil-ling Eve) című sorozat női főszerepelője, a kanadai SandraOh a televíziós drámai sorozatok kategóriájában. (MTI)

Golden Globe – Sok díjat vittek el a britek

Torlódáskezelési próbát tartottak hétfőn a délkelet-angliai nagy kikötők környékén, arra az esetre, ha abrit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltétel-rendszeréről szóló megállapodást nem sikerülneéletbe léptetni, és ez komolyabb fennakadásokatokozna a nemzetközi áruszállításban.

Az Európai Unióval elért 585 oldalas megállapodásról vár-hatóan jövő kedden szavaz a londoni alsóház – a múlt hétenmár ismertté vált időpontot kormányforrások hétfőn megerő-sítették –, de továbbra sem garantált az egyezmény elfogadása,főleg az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülésétcélzó mechanizmus feletti súlyos nézetelérések miatt.

A hétfői próbán, amelyben 150 kamion vett részt, azt tesz-telték, hogy az EU-val folytatott kereskedelemben esetleg hir-telen megjelenő vám- és egyéb ellenőrzések milyentorlódásokat okozhatnak a délkelet-angliai kikötők környékén,és e fennakadásokat forgalomszervezési intézkedésekkel mi-ként lehetne kezelni.

A kamionok, amelyek üzemeltetőit a brit közlekedési mi-nisztérium kérte fel a közreműködésre, a Canterbury városá-hoz közeli, ma már használaton kívüli Manston repülőtérengyülekeztek, onnan elindultak a legnagyobb forgalmú britkompkikötő, Dover felé, majd visszatértek a volt légikikötőbe.

A próba célja annak felmérése volt, hogy a helyi úthálózatmiként bírja el nagyszámú kamion hirtelen feltorlódá-sát, és a torlódások kezelésében hogyan lehet felhasz-nálni kitérő parkolóként Manston repülőterét.

A kidolgozott készenléti tervek alapján Manstonbaszükség esetén kétezer kamiont is át lehetne terelni aközúti hálózatról, ha a térségi kikötők bedugulnának.

A brit kormány nemrégiben ismertetett hatásvizsgá-latai azt mutatják, hogy a vámellenőrzések hirtelen be-vezetése okozta fennakadások akár hat hónapig isjelentősen korlátozhatnák a két legnagyobb kikötő,Dover és a közeli Folkestone kapacitásait.

A Bank of England kormányzója, Mark Carney alondoni alsóház pénzügyi bizottságának minapi meg-hallgatásán ezt gyakorlatilag megerősítette, kije-lentve: a brit kikötők nincsenek felkészülve egy olyanforgatókönyvre, amelynek alapján nem sikerül életbeléptetni a Brexit feltételeiről szóló megállapodást, és

emiatt az Európai Unióval folytatott brit kereskedelem a Ke-reskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere alapjánfolytatódik. Ez ugyanis vámok megjelenését és vámellenőr-zések bevezetését jelentené a jelenleg vámmentes kétoldalúkereskedelemben.

Dover és a szemközti, franciaországi Calais kikötője közöttévente 2,5 millió kamion fordul meg.

A patinás Imperial College London egyetem nemrégibenelvégzett vizsgálata kimutatta, hogy ha a francia oldalon min-den egyes teherjárművet csak négypercnyi vámvizsgálatnakvetnek alá, az a brit oldalon, a Dover kikötőjébe vezető autó-pályán csúcsidőben 47 kilométeres torlódást okozna.

Hétfőn 209 alsóházi képviselő eddig példátlan közös nyíltlevélben szólította fel Theresa May miniszterelnököt arra,hogy a kormány minden lehetséges módon kerülje el a meg-állapodás nélküli Brexitet.

A kormánypárti és ellenzéki képviselők által aláírt felhívásszerint ha az EU-val folytatott kereskedelem a WTO szabály-rendszerére tér át, az azonnali versenyképességi hátránytokozna az éppen újjáéledő brit feldolgozószektornak, és ezmunkahelyek ezreibe kerülhet.

A levél szerzőit olyan világcégek vezetői is támogatásukrólbiztosították, mint az Airbus, a Jaguar-Land Rover, a Ford ésa Rolls Royce. (MTI)

Megállapodás nélküli Brexit esetéreTorlódáskezelési próbát tartottak angliai kikötők

környékén

Ideiglenes tárcavezetőket jelölt ki a kormányfő

Forrás: Infostart

Page 4: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

sikerült megteremteni. Miért volterre szükség?

– A rezidensképzés decentralizá-lása azért szükséges, mert az or-voshiány miatt az elmúlt 15-20évben folyamatosan növelni kelletta rezidensek számát, és az egye-temi központokban ma már nincselegendő műtő, kórházi ágy, illetvebeteg ahhoz, hogy a szakma gya-korlati részét alaposan elsajátíthas-sák a rezidens orvosok.

Ennek a helyzetnek a megoldá-sát a választási programunkbanvállaltuk, ígéretünkhöz hűen mostmegteremtettük a törvényi keretetarra, hogy a vidéki kórházakat is be-kapcsoljuk a rezidensképzésbe. Arendelkezés a családorvosi és a já-róbeteg-rendelőkre is érvényes lesz.

A gyakorlatban ez úgy fog mű-ködni, hogy az orvosi egyetemekés egyetemi karok javasolhatnak azegészségügyi minisztériumnakolyan kórházakat, illetve kórháziosztályokat, amelyeket megfelelő-nek ítélnek arra, hogy rezidens-képző központokká váljanak, majda szaktárca jóváhagyása után elin-dulhat a folyamat.

A kampányban tartott sajtótájé-koztatónkon ismertettük annak afelmérésnek az eredményét,amelyből kiderült, hogy a diákok94 százaléka szeretné, ha a vizsgamint a rezidensképzésbe való belé-pési módozat megszűnne, hiszeneurópai viszonylatban csupán két-három országban van vizsga; álta-lában egy interjú alapján akórházak válogatják ki a számukramegfelelő orvosokat. A mi politi-kai álláspontunk az, hogy el kel-lene törölni a vizsgát, hiszen adecentralizáció szellemében a kór-házigazgatók, orvos igazgatók ké-pesek arra, hogy kiválasszák aszakmai, valamint a beteg-orvoskommunikáció szempontjából szá-mukra legmegfelelőbb jelölteket.Ennek szerves része volt az is, amitmegígértünk, hogy szeretnénk,hogy a nagyobb vidéki kórházaink– gondolok itt a gyergyóira, a csík-szeredaira, a székelyudvarhelyire,a sepsiszentgyögyire, de ugyanak-kor a dicsőszentmártonira, a szász-régenire, valamint a segesvárira is– beléphetnének az oktatókórházkategóriába. Ilyenek vannak Ma-gyarországon, Nyugat-Európában,ezért fontosnak tartottuk, hogy errelehetőséget, törvényi keretet te-remtsünk, és ez sikerült is, testüle-tileg minden politikai párttámogatta ezt a javaslatunkat.

Egyrészt fontos, hogy egy okta-tókórház ahhoz, hogy megfeleljenaz akkreditációs feltételeknek,pluszbefektetéseket, felszereléstigényel, ami a betegek javát fogjaszolgálni. Tehát a helyi és megyeiönkormányzatok is kell majd te-

gyenek annak érdekében, hogy azadott intézmény oktatókórháznakminősülhessen.„Hazaszoktatni” a rezidenseket

A másik fontos vetülete a ren-delkezésnek, hogy ösztönzi a rezi-denseket, hogy hazamenjenek aképzés ideje alatt, ahelyett hogy ki-zárólag egyetemi központokbanképeznék magukat, hiszen már arezidensképzés idején elkezdhetikkialakítani a pacientúrát, de azt ismondhatnám, hogy a „hazaszokta-tásuk” folyamatként történhet meg.

Ennek nagy jelentősége van, hi-szen ha a rezidensévek alatt haza-megy a fiatal, rájöhet, hogy ottsokkal alaposabban el tudja sajátí-tani a szakma gyakorlati részét,mert kevesebb rezidens van, ígyhozzáfér a betegekhez. A vidékikórházakban nincs a főorvos mel-lett több szakorvos, akik beugor-hatnak segíteni, így egy műtétnélmuszáj a rezidensre támaszkodjon,így aztán megpróbál mindent ala-posan megtanítani a számára segítőkezet nyújtó fiatalnak. Amikor énvoltam pályakezdő, négyen vol-tunk rezidensek egy százágyas osz-tályon. A gyakorlati képzésilehetőségek egyik része már akkorjobb volt egyes vidéki kórházak-ban. Ugyanazon az osztályon ma15-en vannak Marosvásárhelyen.

A kórházmenedzser, aki tudja,hogy ez az orvos majd nála fogdolgozni, ösztöndíjakkal, tovább-képzésekkel próbálja segíteni agyakorlati oktatását, fejlődését.

Talán nem elhanyagolhatóannak a motivációs ereje sem,hogy a szülőföldjére hazatérőorvos egy oktatókórházban okta-tói pályát is magáénak tudhat,mely szakmai tudásának a folya-matos szinten tartását és jobb be-tegellátást is eredményez majd.Két év alatt sikerült több egész-ségügyi törvénykezdeményezéstbenyújtani és megszavaztatni,mégis ennek örvendek eddig a leg-jobban.

– Említette, hogy egy folyamateredményeként szerezhetik majdmeg az oktatókórház minősítést avidéki kórházak is. Ismerve a ro-mániai bürokratikus viszonyokat,nem lesz-e annyira bonyolult, hogyesetleg a kisebb kórházakat eltán-torítsa a szándékuktól?

– Fontos, hogy ebben a folya-matban személyesen is részt fogokvenni. Nemcsak arról van szó,hogy elkönyveljük sikerként ezt atörvénymódosítást, hanem hogyannak a részleteire is oda fogunkfigyelni. Természetesen egyszerrenem tud minden kórház belépniebbe a rendszerbe, nagyon fontos aminőségi oktatás biztosítása, hi-szen csak olyan osztályokon lehetoktatást elindítani, ahol van főor-vos, van szakorvos, megfelelő afelszereltség, az illető kórházi osz-tály rendelkezik a szükséges eset-számmal, tehát biztosítva vannaka minimális feltételek ahhoz, hogya rezidens tanulni tudjon. Mind-ezek ismeretében egy szakembernagyon rövid idő alatt fel tudjamérni, hogy az adott intézmény al-kalmas-e az oktatókórház minősí-tésre. A dokumentáció, aformaságok már részletkérdésekkéválnak.

– A székelyföldi, illetve a Marosmegyei vidéki kórházak mennyirelesznek esélyesek, hogy egyes rész-legeik oktatóosztályokká váljanak?

– Feladatomnak tartom a 2019,2020-as években, hogy megnéz-zük, a mi kórházaink esetében ezthogyan tudjuk megvalósítani. HaGyergyószentmiklósról beszélünk,ott például jelenleg nem lehetneurológiát oktatni, mert nincsen al-kalmazva elég urológus ehhez. Vi-szont belgyógyászati ágon lehetne.Ugyanígy Sepsiszentgyörgyneknincs idegsebészeti központja, vi-szont Csíkszeredának már igen. Ésennek alapján össze lehet hangolni,hogy például Csíkszeredában fej-lesszük az idegsebészeti képzésiformát, és Sepsiszentgyörgyön egymásik területen, esetleg az érsebé-szetre mehessenek rezidensek. Na-gyon sok kórház: Udvarhely,Gyergyószentmiklós, Csíkszereda,Kézdivásárhely, Dicsőszentmár-ton, Szászrégen, Segesvár és ki-sebb mértékben a Szováta–Nyárádkórház is eséllyel pályázik arra,hogy oktatókórházi osztályai le-gyenek.„A szakma nem a tévésorozatbanlátott világ”

– Nemrég a Maros Megyei Sür-gősségi Kórház menedzsere jelen-tette ki, hogy túlképzés van, nagyonsokan végzik el az orvosi egyete-met, ennek ellenére vidéken orvos-hiányra panaszkodnak, sokközségben családorvos sincs…

– Két dologra hívnám fel a fi-gyelmet: Romániában orvostúl-

képzés van, tehát ha sokan el ismennek, sok szakember marad,ezért elviekben nincs orvoshiányösszlakosságszinten. Azonban azelrendeződéssel adódnak gondok,és itt jön képbe a második prob-léma, hogy a fiatalok nincsenektisztességesen felvilágosítva a pá-lyaválasztás pillanatában arra vo-natkozóan, hogy miből áll azorvosi szakma szépsége. Ez, vala-mint a rezidensképzés hiányossá-gai, amelyeken próbálunk javítani,azt eredményezi, hogy a reziden-sek szemében ma tévesen az leheta kívánatos, hogy egy egyetemiközpontban töltsék el ezeket azéveket, ügyeletezgessenek, közbenrendeljenek, majd a kilátástalanságután megpróbáljanak egy nyugat-európai kórházban állást találni.Senki sem magyarázza meg a le-endő orvosoknak, hogy ez aszakma nem a tévésorozatokbanlátott világ, hanem az is a szépsé-gei és szakmai elégtételei közé tar-tozik, hogy ott lehetsz a betegedmellett, vagy ha végigsétálsz a kis-város utcáin, mindenki köszönti adoktor urat, ami azt jelenti, hogyelismerik a munkáját. Ha a rezi-dens hazamegy az évek alatt, ésmegtapasztalja, hogy a kisváros-ban milyen köztiszteletnek örvendegy fül-orr-gégész vagy egy kardi-ológus, aki hazaviszi a tudást azért,hogy a beteg ne kelljen egy egye-temi központig kilométereket utaz-zon, hogy megoldják egyviszonylag banális egészségi prob-lémáját, akkor megérzi, hogy azegyetemi központon túl is vanszakmai kiteljesedés.

Sokszor felmerült az elmúlt idő-szakban, hogy ha az egyetemi köz-pontokban is gyenge arezidensképzés, akkor majd milyenlesz a kisebb, vidéki kórházakban.A tapasztalat azonban azt mutatja,hogy akiknek lehetőségük adódotta rezidensképzés idején akár né-hány hónapot egy vidéki kórház-ban tölteni, amikor visszatértek,előnyösebb helyzetben voltak aszakma gyakorlati részének az el-sajátítását illetően.Csökkent az elvándorlási kedv

– A központi sajtóban megjelentcikkek azt vetítik elő, hogy az elkö-vetkező években jelentős hiány leszcsaládorvosokból…

– Ma Romániában kb. 11.600családorvos van, az elkövetkező tízévben egyharmaduk nyugdíjba fogvonulni. Ma kb. 2.900 romániaiközségből 500-600-ban nincsencsaládorvos. Tehát nagyon akuthelyzetről van szó, amelyet egysaját törvénymódosítással próbálokorvosolni, amelyet RMDSZ-es, il-letve szociáldemokrata és liberáliskollégák is aláírtak. Ennek értel-mében a családorvosoknak lehe-tővé tennénk, hogy akár kétmunkapontot is nyithassanak,amennyiben pluszmunkát szeret-

nének vállalni, pl. egy fiatal szak-orvos esetében, aki esetleg család-alapítás végett pluszjövedelemreszeretne szert tenni. A biztosítóház-zal kötött szerződést ki lehetneegészíteni még egy fél normával.Nagyon fontos, és a törvényjavas-latba is belefoglaltuk, hogy azadott munkaponton legkevesebbheti tíz órát kellene rendelnie. Erreazért van szükség, hogy a helyi ön-kormányzat számára egyrészt biz-tonság, másrészt ösztönzés legyen,hogy ha a rendelőt felújítják, akkoraz orvos valóban jelen lesz hetentelegkevesebb tíz órát. A nehézségetlátva a minisztérium nem adta a jó-váhagyását, de a szenátuson szinteegyöntetű szavazattal sikerült ke-resztülvinnünk a kezdeményezést.A végső döntés februárra várható aképviselőházban. Egyszer meg kellteremteni a törvényes keretet,utána meg kell néznünk, mikéntösztönözhetjük további többletfi-nanszírozással azokat az orvoso-kat, akik például olyan településennyitnak munkapontot, ahol nincscsaládorvos.

– Az utóbbi időben jelentős elő-relépés történt a rezidensek bére-zése terén. Milyen mértékbenbefolyásolta ez a kivándorlásiszándékukat?

– A minisztériumi statisztikákalapján kevesebben igénylik azegyetemi képzést igazoló okiratot,ez azt jelenti, hogy az elvándorlásikedv csökken. Ez jó dolog, viszontvisszás helyzet, mivel ha feltelneka kórházi helyek, csökken a bentfekvő betegek száma, a rendszerfeltelik. Ha nem követi ezt egy jóstratégia, hogy a rendszer tudjon ajáróbeteg-rendelés és a családor-voslás terén is megfelelő bérezéstbiztosítani, ezáltal motiválni az or-vosokat, biztatni arra, hogy minéltöbb, a biztosítópénztárral szerző-désben levő rendelőt nyissanak,akkor ez a trend meg fog változni,és ismét növekedni fog az elvándo-rolni szándékozók száma.

Az orvostanhallgatók 50-60 szá-zaléka választja az itthoni rezi-densvizsgát és képzést. Tehát vanegy lemorzsolódás. Hasonlókép-pen lemorzsolódás van annál az át-menetnél is, amikor a rezidensbőlszakorvos lesz. A végzős egyetemihallgatók, valamint a rezidensek,akik a képzés lejárta után vándo-rolnak ki, 60-80 százalékban Ma-gyarországra mennek, majd egyrészük, miután ott kipróbálták ma-gukat, tapasztalatot szereztek, to-vábblépnek nyugatabbra. Ezekmiatt a lemorzsolódások miatt fon-tos, hogy minden téren próbáljunkbeavatkozni. A rezidensvizsgakönnyítése, a rezidensképzés vidé-ken való folytatása főként a szak-orvosok itthon maradását fogjaösztönözni, ugyanakkor az orvosilakások építése, az ösztöndíjak biz-tosítása is mind ezt a célt szolgálja.

­­­4NÉPÚJSÁG­ _____________________________________________________AKTUÁLIS­ _________________________________________________ 2019.­január­8.,­kedd

Jutalmazták a nemzetközi versenyek élenjáróit A Bukaresti Műszaki Egyetem ele-gáns aulájában díjazták december20-án a nemzetköri tantárgyverse-nyeken dobogós helyezést elért di-ákokat, tanáraikat és iskolájukat.

A közoktatási minisztérium szervezésé-ben megtartott ünnepségen Ecaterina And-ronescu tárcavezető és a RománTudományos Akadémia képviselői érté-kelték a nyertesek teljesítményét, és to-vábbi eredmények elérésére biztatták őket.

Az ünnepségen 255 kitüntetést adtak át,61 aranyérmet és első díjat, 90 ezüst- ésmásodik díjat, 65 bronzérmet és harmadikdíjat és 39 dicséretet. A díjazás pénzjuta-lommal járt, a diákok mellett a felkészítőtanároknak valamint az iskoláknak is.

Megyénkből hat diákot díjaztak, akik anemzetközi magyar matematikaverse-nyen, a magyar általános iskolák nemzet-

közi matematikaversenyén, valamint azApáczai Csere János magyar nyelv, iroda-lom és kultúra nemzetközi tantárgyverse-nyen szerepeltek sikeresen. Öten közülüka Bolyai Farkas Elméleti Líceumba jár-nak: a VI. osztályos Barta-Zágoni Cson-gor – felkészítő tanára Szilágyi Emőke –,a VIII. osztályos Barta-Zágoni Bernadettés a XII.-es Ferencz Dániel, felkészítő ta-nára Mátéfi István, a IX.-es Nagy BrigittaRebekát Soós Katalin, a X.-es László Zsu-zsanna-Csillát Murvai Éva-Imola készí-tette fel – számolt be az eseményről MátéfiIstván, az iskola igazgatója.

A díjazottak között van a VIII.-os NagyZsuzsa, a marosvásárhelyi Dr. BernádyGyörgy Általános Iskola tanulója, akit fel-készítő tanára, Bartos Honora és dr. KupánEdit, az iskola igazgatója kísért el az ün-nepségre.

(Folytatás az 1. oldalról)Rezidensképzés vidéki kórházakban is

Page 5: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

Tanítók is oktathatjáka román nyelvet

Kihirdette Klaus Iohannis államfőhétfőn azt a törvényt, amelynekalapján nem szükséges felsőfokúvégzettséggel rendelkezniük a ki-sebbségi tannyelvű iskolák elemiosztályaiban román nyelvet oktatópedagógusoknak.

A szenátusban december 10-én elfoga-dott törvény a kormány szeptemberi sür-gősségi rendeletét erősíti meg, és annak abotránynak a végére tesz pontot, amelyetValentin Popa korábbi oktatási miniszterokozott egy augusztusban hozott intézke-désével. Popa a tanévnyitó előtt néhányhéttel – a tanítók helyett – szaktanárokrabízta a román nyelv oktatását a kisebbségitanítási nyelvű elemi iskolákban, anélkül,hogy erről kikérte volna a kisebbségi ér-dekképviseletek vagy a kisebbségi okta-tásért felelős államtitkár véleményét.

A szociálliberális kormánykoalícióvala parlamentben együttműködő RMDSZelérte a magyar tanítókat hátrányosanérintő rendelet visszavonását. Popa le-mondott miniszteri mandátumáról, mertnem értett egyet a rendelet hatálytalanítá-sával, de nem akarta a kormány stabilitásátsaját „lelkiismereti” problémáival veszé-lyeztetni. A kormány azonnal hatályossáváló sürgősségi rendelete már szeptembervégén véget vetett a tanév első heteibenkeletkezett káosznak, és így azóta to-vábbra is az érintett kisebbségi tannyelvűosztályokban egyébként is tanító pedagó-gusok oktatták a román nyelvet.

Az alkotmány szerint Romániában akormány sürgős esetekben azonnal ha-tályba lépő kormányrendelettel avatkozhatbe a törvényhozásba, de ezeket a jogsza-bályokat később a parlament is megvi-tatja, és megerősítheti, módosíthatja vagytörölheti. Az RMDSZ-nek ezért a tör-vényhozásban is meg kellett szereznie akormánykoalíció támogatását ahhoz,hogy kivédjen egy olyan intézkedést,amely megítélése szerint visszalépést je-lentett volna a kisebbségi oktatásban.

Az államfő ezúttal nem küldte visszamegfontolásra a jogszabályt a parlament-nek és alkotmányossági óvással sem hát-ráltatta hatályba lépését. (MTI)

December harmadik hétvé-géjén Dicsőszentmártonbanújabb év végi számvetésre, aII. Magyar Ifjúsági Gála ren-dezvényére került sor a Ma-gyar KözművelődésiKözpontban. Az Alsó Kis-Kü-küllőmenti Magyar IfjúságSzövetsége második alka-lommal szervezte meg azeseményt a volt zsinagógá-ban, és céljuk elismerésbenrészesíteni azokat a magyartagozaton tanuló diákokat,akik a 2018-as tanévben ki-magasló eredményeket értekel.

Amint Gagyi Zoltán Loránd, azALKISZ elnöke hangsúlyozta, azúj esztendő küszöbén hagyomány-teremtő szándékkal készült szám-vetés, értékelték az elmúlt évmunkáját, az elért eredményeket,és közel félszáz diák részesült ok-levélben és ajándékban. Pedagó-gus, szülő, gyerek napontaszembesülhet a romániai oktatás-politika hiányosságaival, ennek el-lenére érdemes felfedezni ésértékelni az eredményeket, ez isegyik üzenete az ALKISZ – ambí-ció, lendület, kitartás, ifjúság,szikla közszavakból alkotott betű-szó – rendezvényének. Szűkebb éstágabb környezetüknek szeretnékbizonyítani, hogy a Kis-Küküllőalsó folyásánál szórványban is tud-nak az anyanyelvükön tanuló ma-gyar gyerekek rendkívüli

eredményeket felmutatni, ameny-nyiben felkészült, lelkiismeretespedagógusok oktatják, ösztönzik,és a legkülönbözőbb megmérette-tésekre készítik fel a diákokat. 45tanuló kapott ajándékot, oklevelet,valamint emlékérmet, a díjazottóvodások és tanulók névsoránakösszeállításában figyelembe vettéka felkészítő pedagógusok ajánlá-sait. Ezúttal a Traian Általános Is-kola felső tagozatos tanulóiesetében az elvárásokat egy szint-tel magasabbra helyezték, mivelmegyei és országos szintű sikerekközül egyaránt válogathattak.Óvodától középiskoláig

A román nyelv és irodalom tan-tárgyversenyeken született ered-mények bemutatása előttelhangzott, hogy Dicsőszentmár-tonban a Traian Általános Iskolamagyar tagozatos gyerekei aromán nyelv és irodalom versenye-ken a megyei és országos élvonal-ban foglalnak helyet, sokszorromán ajkú társaikat is magukmögé utasítva.

Az óvodások vers-, mesemondó,népdaléneklő vagy rajzvetélkedőjemellett – a teljesség igénye nélkül– emelünk ki néhányat azok közüla megméretések közül, amelyekenelemitől a középiskoláig dicső-szentmártoni diákok szerepeltek,és kiemelkedő eredményeket értekel. Ilyen volt többek között a ZrínyiIlona nemzetközi matematikaver-seny, a szavalóversenyek, országostörténelem tantárgyverseny, külön-böző képzőművészeti versenyek,

népdalvetélkedők, a román nyelvés irodalom országos tantárgyver-seny, magyar irodalom tantárgy-verseny, a Teleki Pál nemzetköziföldrajzverseny, a Kriza Jánosballadaéneklő, balladamondó ésmesemondó verseny, a TERRAországos földrajzverseny, a SE-TERRA térképismereti verseny,a romániai magyar kisebbségtörténelme és hagyományai tan-tárgyverseny, küküllőmenti nép-

daléneklő és szavalóverseny stb.Az Andrei Bârseanu Elméleti Lí-ceum diákjai is szép eredménye-ket értek el a különbözőmegméretéseken, folyamatosanjelen vannak a Kárpát-medencetörténelmi témájú versenyein is.Az Örökségünk őrei – Fogadjörökbe egy műemléket! program2018-as kiírásán az elméleti lí-ceum tizennégy fős csapatánakmunkáját értékelték, amely révéna dicsőszentmártoni unitáriustemplomot mint a város egyetlenközépkori műemlékét ismertették.A díjazott tanulók névsorát a fel-készítő pedagógusok ajánlásai, a

javaslattételük során állítottákössze, és a 2018 januárjától decem-beréig eltelt időszak eredményeitvették figyelembe.

A rendezvény megszervezése ésa díjazás nem valósulhatott volnameg a támogatók 2%-os jövede-lemadójának átirányítása és többhelyi magyar vállalkozás – azANTZIMOB bútorüzlet, SzékelyIstván és Andrea, a Birotech Ser-vice és Ozsváth Jenő, valamint aFoto Royal és Hidi Levente – ön-zetlen anyagi támogatása nélkül –hangsúlyozta Gagyi Zoltán ötlet-gazda és szervező.

Ez év január 8-án, ma este 7 órától aMarosvásárhelyi Nemzeti SzínházLiviu Rebreanu Társulata újra mű-sorra tűzi A. P. Csehov IVANOV címűszínműve nyomán készült előadását.

A produkció ismertetője szerint Anton Pav-lovics Csehov darabja Nikolaj Ivanov eladó-sodott földesúr történetét meséli el, aki olyanemberekkel van körülvéve, akiket nem ért. Azabszurd, az értelem hiánya, az egzisztenciáliszavar mind-mind Ivanov jellemzői. Ehhezadódik hozzá a derűs és a depressziós állapo-tok váltakozása, amelyet az a pletykákkal,kártyaszenvedéllyel, alkoholistákkal és új-gazdagokkal teli társadalom teremt meg,melyben Ivanov forog. Claudiu Goga rendezőa csehovi szöveg újraértelmezését javasolja aközönségnek, s ebben segítségére vannak aMarosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Reb-reanu Társulatának kiváló színészei is.

Szereposztás: Ivanov Nikolaj Alekszeje-vics – Nicu Mihoc; Anna Petrovna, a felesége– Elena Purea; Sabelszkij Matvej Szemjono-vics gróf – Dan Rădulescu; Lebegyev PavelKirillics – Nicolae Cristache; Zinajda Sza-visna – Rodica Baghiu; Szása – LoredanaDascălu; Lvov Jevgenyij Antinovics orvos –Mihai Crăciun; Babakina Marfa Egorovna –Monica Ristea; Borkin Mihail Mihájlovics –Costin Gavază; Koszih Dimitrij Nyikitics –Ciugulitu Csaba; Avdotya Nazarovna özvegy-asszony – Cristina Holtzli; Gavrila – ŞtefanMura; vendégek – Bianca Fărcaş, Ion Vântu,Cristian Iorga, Sergiu Marocico; Luchian Pan-tea, Emilia Banciu, Gabriela Bacali, Erika Do-mokos, Tiberius Vasiniuc; zongorista – ZenoApostolache Kiss. Az alkotócsapat tagjai: Claudiu Goga rendező, Lia Dogaru díszlet- ésjelmeztervező, Lucian Matei – video mapping,Varga Ilarian ügyelő és Dana Arţuche súgó.

A magyar nyelvű felirattal követhető elő-adásra érvényesek a 4, 6 és 8 egységes sza-badbérletek. Jegyek a Kultúrpalotábanműködő jegyirodában (telefon: 0372-758-230), a színházi jegypénztárban (telefon:0365-806-865) és a www.biletmaster.ro hon-lapon válthatók.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházbansoron következő előadásai: január 9-én, szer-dán 19.30 órától a Tompa Miklós Társulatprodukciója, a Gáspárik Attila által rendezettA láthatatlan hóhér című krimi van műsorona Nagyteremben, 19.30 órától pedig a LiviuRebreanu Társulat Campionatul de improvi-zaţie című produkciója kezdődik a Kisterem-ben. Csütörtökön 17 órától a decemberbenbemutatott Tündérország című, magyar-román kapcsolatokról szóló kortárs dráma,George Ştefan darabja látható Keresztes &Blaga közös rendezésében a Nagyterem szín-padán. (Knb.)

2019.­január­8.,­kedd­­­____________________________________________ OKTATÁS­–­KULTÚRA________________________________________________ NÉPÚJSÁG­5

Szer Pálosy Piroska

Fotó: Hidi Levente

Esti Ivanov

II. Magyar Ifjúsági Gála DicsőszentmártonbanFélszáz tanulót díjaztak

Page 6: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

A polgármester egy másik el-kezdett munkáról is beszélt,ez az óvoda. „Ott még nemállunk olyan jól, mint a kul-túrotthonnal, a kivitelező ké-sőbb fogott neki, de az alapmeg van öntve, és ahogy azidő engedi, folytatjuk a falak-kal. Teljesen új épület lesz, ajelenlegi mögé épül. A befe-jezésre másfél-két évünkvan, tehát még időben va-gyunk. Ha a télen megállunk,a tavasszal folytatjuk” –mondta.

Napközi lesz, nem kell délbenhazavigyék a szülők a gyereke-ket, maradhatnak öt óráig. Ebédetis kapnak, és délután lefektetikőket.

Nagyon régi épület, meglehető-sen rossz állapotban van. A polgár-mester szerint voltak, akikmegkérdőjelezték az óvodaépítésszükségességét, mert elég kevés agyermek, de végül mindenki be-látta, hogy szükség van rá. Egyéb-ként a régi épület felújítására nemlett volna az önkormányzatnak

pénze, máshonnan kellett volna el-venniük. „Amit meg tudunk építenimásnak a pénzén, azt ki kell hasz-nálni. Uniós pénz, és bár sokan til-takoztak, gondolom, ha felépül aszép új óvoda, örülnek majd neki.És az sem elhanyagolható szem-pont, hogy ha munkahelyeket te-remthetnénk, akkor a fiataljainksem mennének el, és gyereket isszívesebben vállalnának. Ezért azelkövetkezendőkben azon leszük,hogy befektetőket csábítsunk idemunkahelyteremtés céljából” – is-mertette a terveket a község elsőembere.

Megtudtuk, hogy ez is közel 500ezer eurós pályázat. Ráadásul a ha-sonló pályázatok már kifutottak,ezután nem lehet már ilyesmire pá-lyázatot benyújtani.

A régi óvodát lebontják, a helyére játszóteret rendeznek be, éskiegészítésképpen egy mini-focipályára is szeretnének majd pá-lyázni. Ez utóbbit a Bethlen Gábor Alapnál, a magyar államtól,ami kb. 40 ezer eurós befektetéslenne.

­­­6 NÉPÚJSÁG­___________________________________________________ VENDÉGOLDAL­ ______________________________________________ 2019.­január­8.,­kedd

A szakadó hóesésben is dolgoztak a tetőn Fotó: Nagy Tibor

A hideg téli szélben az óvodánál is dolgoznak

Szerkesztette:­Mózes­Edith

Ki kell használni, amit lehet

A 2018-as esztendőt jó, sikeres évnek tar-tom, hiszen a terveink megvalósulni látsza-nak. Az év elején kitűzött célok nagyjábólvalóra váltak, vagy rövid időn belül meg fog-nak valósulni. Öt megnyert pályázatunk van,amelyek közül háromnak nekifogtunk, amunkálatok folyamatban vannak – vontameg röviden az idei év mérlegét Vass Imre,Makfalva község polgármestere, akit a kará-csonyt megelőző napokban kerestünk meg.

Ezt a bevezetőt követően kezdte el sorolni, hogymivel foglalkoztak 2018 folyamán, kiemelve a kul-túrotthon felújítását, az óvodaépítést, járdásítást.

Elmondta, hogy sikerült elindítani a járdásítást aközségben, térkővel, szegéllyel. Jó minőségű, kb. 1kilométer járdáról van szó, amit Leader-pályázatbólvalósítanak meg.

Kérdésünkre azt is elmondta, hogy az egyik részHármasfaluban lesz az atosfalvi templomtól a szent-istváni templomig. Azért tartották szükségesnek ittkezdeni a járdaépítést, mert ezen a részen semmifélejárda nincs, az emberek, gyermekek az úton kell jár-

janak, ezt tartották a legveszélyesebb helynek. Emel-lett készen vannak a járdatervek Makfalván is, és akövetkező időszakban itt is elkezdik, illetve folytatjáka járdásítást. Megújul a kultúrotthon

A községvezető elmondta, hogy a kultúrotthonbanjó ütemben halad a munka, hamarosan be lesz fedve,a cserép a helyére kerül. A tető nagyon rossz állapot-ban volt, fontos volt kicserélni, ha nem sikerült volnaezt a pályázatot megnyerni, megtörténhetett volna,hogy be kellett volna zárják az intézményt, hiszen na-gyon szúette volt már a faanyag a tetőzeten, és köny-nyen beszakadhatott volna a tető. 500 ezer eurósbefektetésről van szó, teljesen meg fog újulni az épü-let, központi fűtést kap, a falakon kívül mindent-min-dent felújítanak. „A berendezésünk megvan, nincsbenne a pályázatban csak az építkezés, de már koráb-ban felszereltük fény- és hangtechnikával, székekkel.Az egyetlen, amit még meg kell vásárolnunk, az egyúj függöny, mert a régit nem fogjuk az új kultúrott-honba visszatenni. A munkálatot uniós pályázatból si-került megvalósítani” – magyarázta.

Év végi számvetésA kitűzött célok nagyjából megvalósultak

Buldoexkavátort vásároltak

Az önkormányzat vásárolt egy buldoexkavátort, amivel az ásásokatfogják elvégezni. A polgármesteri hivatalnak vannak szakemberei, olya-nok is, akik értenek a csatornarendszer kiépítéséhez. Nem új a gép, denagyon jó állapotban van. Az ára 30 ezer euró volt. A polgármester szerintez az egyik leghasznosabb gépjük. Már több száz méter ivóvízvezetéketfektettek le a község területén, árkokat, sáncokat takarítottak vele.

Csatornázás még nincs, de aszfaltozás lesz

Letettek egy pályázatot a csator-narendszer kibővítésére. Vannakolyan utcák, ahol a szennyvízveze-ték még nincs lefektetve, de az asz-faltozásra nyertes pályázatuk vanMakfalván és Hármasfaluban is.

Azért érdekes ez, mert a csator-názásra is be volt nyújtva a pályá-zat, de nem nyert, mivel valamikora Maros Megyei Tanács úgy dön-tött, hogy ott, ahol 2000-nél keve-sebb a lakos, nem építenek kicsatornarendszert, ezért csomópon-tokat alakítottak ki. És annak ellenére, hogy egy község, Hár-masfalut és Makfalvát külön cso-mópontként iktatták be. Későbbösszevonták, de addigra a pályáza-tot elutasították.

– És akkor mit tesznek, előbb le-aszfaltozzák, s majd feltörik, ahogyVásárhelyen is megtörtént régebb?

– Nem. Valahogy meg kell olda-nunk. Van két utcánk, egy Hármas-faluban, és egy Makfalván, aholösszepótoltak az emberek, és meg-vásárolták a csöveket, az ásást ésegyéb munkálatokat az önkor-mányzat végzi majd el, és így kétutca csatornázása megtörténik.Azon leszünk, hogy a többi utcárais találjunk megoldást, hogy az asz-faltozás előtt meglegyen a csator-názás, mert különben öt évig nemlehet az aszfalthoz nyúlni.

– Melyik utcákról van szó?– Makfalván az Új utcáról és

Hármasfaluban a Pap utcáról.

Gondok a szennyvízhálózatnál– A szennyvízhálózatnál még gondjaink vannak, nagy összegeket kell

ráköltenünk, amíg átadhatjuk az üzemeltetőnek. A szennyvíztisztító ál-lomás nem működik úgy, ahogy kellene, oda már megvásároltuk a szük-séges alkatrészeket, várjuk, hogy felszereljék. Viszont aszivattyúházaknál is komoly gondok vannak, szakad be a víz. Annak ide-jén a kivitelezők nagyon gyenge munkát végeztek.

– A községnek egyetlen tisztítóállomása van?– Igen. Akkora tisztítóállomásunk van, hogy elég lenne három község-

nek. Elég lett volna egy közös tisztítóállomás Sóváradnak, Kibédnek ésMakfalvának, csak senki sem akart ebbe belemenni.

Page 7: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

* Vereséget szenvedett az év első mérkőzé-sén a férfikosárlabda-bajnok: a NagyváradiCSM CSU Kolozsváron, az U-BT-től kapottki 93:78-ra.

* A magyar férfikézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte az olimpiai bajnok Dánia csa-patát az Odensében rendezett vasárnapifelkészülési mérkőzésen. A két csapat 41. al-kalommal találkozott egymással, 17 dánsiker és három döntetlen mellett ez volt a 21.magyar győzelem. Csütörtökön Aarhusban adánok 33-19-re nyertek.

* Combsérülés miatt hetekre kidőlt GarethBale, a Real Madrid walesi futballsztárja. A29 éves csatár csütörtökön a Villarreal ellen2-2-vel zárult bajnoki mérkőzésen sérültmeg, és a szünetben le kellett cserélni. A fő-városi klub nem részletezte Bale állapotát,aki azonban sajtóhírek szerint 2-4 hétig nemléphet pályára.

* Az Atlético Madrid uruguayi védője,Diego Godín kétéves szerződést írt alá az In-ternazionale csapatával – számolt be róla azolasz Sky. A védő nyáron csatlakozik új csa-patához. Godín, aki 2010-ben igazolt Mad-ridba, 125 alkalommal szerepelt címeresmezben, emellett 351 bajnoki találkozón lé-pett pályára Spanyolországban.

* Ole Gunnar Solskjaer vezetőedzőkéntklubrekordot állított be a Manchester Uni-tednél azzal, hogy első öt mérkőzését meg-nyerte. Az MU szombaton 2-0-ra legyőzte amásodosztályú Readinget az FA Kupa har-madik fordulójában – és bejutott a legjobb32 csapat közé –, s az együttes a norvég szak-ember december 19-i kinevezése óta őrzi hi-bátlan mérlegét. A 45 éves Solskjaer alegendás Sir Matt Busby klubcsúcsát állítottabe, aki szintén öt győzelemmel kezdett az1946/47-es idényben.

* Diego Maradona a következő szezonbanis a mexikói másodosztályban szereplő Do-rados de Sinaloa labdarúgócsapatának a ve-zetőedzője lesz. A hírt Maradona képviselője,Matias Morla jelentette be. Hangsúlyozta: aklubhoz szeptemberben szerződtetett argen-tin szakember célja, hogy a teljes idényen átő irányítsa a csapatot, amelynek célja a fel-jutás az élvonalba.

* Öt hónappal sikeres tüdőátültetését kö-vetően ismét kórházban ápolják a három-szoros Forma–1-es világbajnok NikiLaudát. Az osztrák pilóta Ibizán töltötte va-kációját, onnan január elején szállítottákBécsbe, ahol intenzív osztályon influenzávalkezelik.

Az 52 éves Hodos László amarosvásárhelyi sportéletegyetlen olyan képviselője,aki valamilyen téli sportág-ban világversenyen dobogóraléphetett: 1992-ben König-seében, a bob- és szánkó-Eu-rópa-bajnokságon a négyesbob versenyszámban harma-dik lett. Ez azóta is a legjobberedmény a Román Bob- ésSzánkószövetség történeté-ben. Az egykori sportolóvalszülővárosában, Marosvásár-helyen beszélgettünk, ahon-nan elindult kiváló karrierje.

– Marosvásárhelyen születtem,tanulmányaimat a Bolyai FarkasElméleti Líceumban végeztem. ATudor negyedben nőttem fel – a mitömbházunk volt egykoron azutolsó Vásárhelyen, a Fortuna kör-nyékén – , oda is köt a gyerekko-rom és ifjúságom egy része. Néhavisszagondolok a ködös estékre,amikor társaimmal sokat csatan-goltunk… 1987 óta Csíkszeredá-ban lakom, előtte öt éven átBukarestben sportoltam, ott végez-tem az egyetemet is.

– Mikor és hol kezdett el spor-tolni?

– A nyolcvanas évek elején aBolyai Farkas Elméleti Líceumbanatlétikával kezdtem (előbb a tízpró-

bával, aztán a 100 méteres síkfutásés a 110 méteres gátfutással próbál-koztam). Kisifjúságiként 110 mé-teres gátfutásban román országosbajnoki címet szereztem, később anagyifjúsági korosztályban orszá-gos bajnok lettem tízpróbában. Alegtöbbet kedvenc edzőmnek,néhai Szász Albertnek köszönhet-tem a sportpályafutásom során. Aző tanítványaként lettem bajnok tíz-próbában, tehát az alapokat itt, Ma-rosvásárhelyen fektettük le. Miutánsikeresen felvételiztem a testneve-lési főiskolára, első éves voltam,amikor a Sinaiai Városi Sportklubbobszakosztályának edzője, Papp

Sándor megkeresett azzal a kérés-sel, hogy váltsak sportágat, és fé-kező poszton versenyezzek kettesbobban. Ezt elfogadtam, rövidesenpedig a kettesek számában meg-nyertem az országos bajnokságot.1989-ben részt vettem a Cortinad’Ampezzó-i világbajnokságon,ettől kezdve minden világverse-nyen tagja voltam a válogatott csa-patnak.

– A bob alig ismert sportág mi-felénk. Kinek ajánlják?

– Mintegy 18 éves kortól kezdikel azok a sportolók, akiknek meg-vannak a megfelelő adottságaik(gyorsaság, erő, testsúly). Engemazután kerestek meg, hogy 10,56-os időeredményt értem el 100méter gyorsfutásban és tízpróbában6500 pontot teljesítettem. A sinaiaiklubhoz kerültem, ott volt Romá-nia legjobb bobpályája. Rövidesenaz olimpiai válogatottba is meghív-tak, majd 1992-ben kijutottam azalbertville-i téli olimpiai játékokra,ez sportpályafutásom csúcsidősza-kát jelentette.

– Abban az évben az Európa-bajnokságon is remekelt.

– Igen, 1992-ben az Eb-n azausztriai Königseében négyes bob-ban harmadikok lettünk, ez azóta isa sportág legjobb román eredmé-nye. Viszonylag nagy meglepetésrea Paul Neagu – Hodos László – La-urenţiu Budur – Costel Petrariuösszeállítású, román színekben

versenyző négyesbob-csapat feláll-hatott a dobogóra, ugyanis a har-madik helyen zártuk a versenyt anémet Harald Czudaj – Tino Bonk– Axel Jang – Alexander Szelig,valamint az osztrák Hubert Schös-ser – Hannes Conti – Martin Riedl– Gerhard Haidacher négyes mö-gött.

– Mikor hagyott fel a bobbal?– 1993-ban, családi okokból ki-

folyólag is, hiszen gyerekeim szü-lettek. 2000-ben megalapítottamRománia első női kettesbob-csapa-tát, Kovács Erika és Maria Spi-rescu felkészülését edzőkéntirányítottam. 2002-ben kvalifikál-tunk a téli olimpiára Salt LakeCitybe, ahol 48 csapat vett részt 20nemzet képviseletében. Mi a 15.helyezést értük el, ami kiváló ered-ménynek számít, hiszen a semmi-ből kerültünk a világ legjobb 15csapata közé.

– Mikor hagyta abba az edzős-ködést?

– 2007-ben, amikor a Csíkszere-dai Sportklub bobosaival ifjúságivilágbajnokok lettünk női kettesbobban. 2007 és 2010 között aCsíkszeredai Sportklub jégko-rongcsapatának voltam az erőnlétiedzője, akkoriban mindent meg-nyertünk (Románia-kupát, románbajnokságot). 2000 augusztusában– sportolói pályafutásom elismeré-seképpen – Az évszázad csíki spor-tolója címmel tüntettek ki,ugyanabben az évben a Csíkszere-dai Sportklub bob- és szánkószak-osztályánál lettem edző.

– Melyek Marosvásárhelyen akedvenc helyei?

– A Bolyai-pálya és környéke,ahol sokat edztünk hajdanán, vala-mint a Víkendtelep és a Cementla-pok. A barátok egyre kevesebbenvannak, nem sokan maradtak Vásárhelyen. A legtöbben kiván-doroltak, csak néhányukkal tart-juk a kapcsolatot, de így is szíve-sen térek vissza, valahányszor te-hetem.

Czimbalmos Ferenc Attila

Niki Lauda ismét kórházba került Fotó: AP

Fotó: Ziarul de Cluj

2019.­január­8.,­kedd­­­___________________________________________________ SPORT­_______________________________________________________ NÉPÚJSÁG­7Olimpikon és Eb-bronzérmes volt bobban: Hodos László mindig szívesen tér vissza

Ott­a­neve­a­bolyais­a­dicsőségtáblánHodos­László­2001-ben­a­Román­Bob-­és­Szánkószövetség­bo-

bért­felelős­alelnöke­lett,­2010-ben­a­szövetség­szakmai­igazgató-jává­ választották,­ majd­ 2012­ októberében­ –­ Horváth­ Lászlólemondását­követően­–­a­Csíkszeredai­Sportklub­igazgatója­lett,jelenleg­is­itt­tevékenykedik.­2011-ben­a­Bolyai­Farkas­Elméleti­Lí-ceum­sporttermének­falára­dicsőségtáblát­helyeztek­el­a­kollégiumegykori­diákjai­–­akik­kiváló­eredményeket­értek­el­a­nyári,­illetvetéli­olimpiákon­–­tiszteletére.­Ezen­dr.­Kelemen­Atilla­(1952,­Hel-sinki),­Nagy­Gábor­(1956,­Melbourne),­dr.­Bordy­János­vízipólós(1968,­Mexikóváros),­Dósa­Csaba­(1976,­Montreal)­és­Nagy­József(1980,­Moszkva)­atléták,­Gál­István­tornász­(1976,­Montreal)­nevemellett­a­Hodos­Lászlóé­(1992,­Albertville)­is­szerepel.

Elhunyt Szoboszlay Miklós, a RATA volt kapusa

Január 2-án, 93 éves korában Kolozsvá-ron elhunyt Szoboszlay Miklós, a marosvá-sárhelyi RATA egykori hálóőre, akilabdarúgó pályafutása alatt a KolozsváriUniversitatea, a Steaua, a Botoşani és a Jász-vásári Armata csapatánál is megfordult.

Marosvásárhelyre a RATA-hoz az 1946-1947-es bajnoki idényben kölcsönjátékos-ként került a kolozsvári alakulattól, amelyaz 1946-1955 közötti idényekben folyama-tosan az A osztályban szerepelt. A RATA-tabban az időszakban a néhai Dobay Istvánés Kiss Árpád edzte, az alakulat abban azévben a tizedik helyen végzett az élvonal-ban, amelynek mezőnyében ott volt a fővá-rosi Carmen, Ciocanul és a Juventus, azAradi ITA, a Temesvári CFR, a NagyváradiLibertatea, a Ferar és a Kolozsvári Univer-sitatea, az FC Craiova, a Petrozsény és aPrahova Ploieşti is.

A marosvásárhelyi csapatnál Szoboszlaycsapattársa volt többek közt Szöllősi II.László, Csiki, Szalóki, Benyovszky, InczeI. , Incze II., Böjthe, Sinkó, Pálfi, Verzár ésGierling György is.

Utóbbi a következőket mondta el a Né-pújságnak Szoboszlay Miklósról: „Dr. Hal-mágyi Imre barátom révén értesültemSzoboszlay Miklós haláláról. Köztudott,hogy nekem a legjobb barátom a néhai JózsiDezső volt, s a halála után újra felvettem akapcsolatot Szoboszlayval, akivel telefononértekeztem. Halála előtt egy héttel beszéltemvele utoljára, már a hangján érződött, hogynagyon megviselte az idő vasfoga… Jókapus volt, Kolozsvárról kölcsönbe kerültMarosvásárhelyre. Józsi Dezső halála utánketten maradtunk élő tagok az egykoriRATA csapatából, most pedig már csak énélek” – mondta el a 92. születésnapját feb-ruár 5-én ünneplő marosvásárhelyi GierlingGyörgy.

Fotó: Czimbalmos Ferenc Attila

Czimbalmos Ferenc Attila

Röviden

Page 8: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

A magyar Nemzetpolitikai Ál-lamtitkárság hatodik éve szerveztemeg a Miénk a város! online játé-kot a külhoni magyar óvodások éskisiskolások számára. A versenyközponti témája a család volt,ugyanis 2018 a külhoni magyarcsaládok éve. A négy héten át tartójáték során minden napra kaptakegy-egy feladatot a résztvevők,amelyhez kitartásra, odafigyelésre,szorgalomra volt szükség. A meg-érdemelt jutalom a Csodasarok díjvolt, amely társasjátékokat, fej-lesztő játékokat, ismeretterjesztő ésgyermekirodalmi könyvet tartal-mazott (100 ezer forint érték), aCsodasarkot nem maguknak,hanem a közösségüknek nyerték agyerekek.

Decemberben MagyarországCsíkszeredai Főkonzulátusánaknevében a konzulok adták át a Cso-dasarkokat, meglátogatva a nyertesintézményeket. Maros megyébőlkét óvoda és három iskola nyert

Csodasarkot: a mezőpaniti KádárMárton Általános Iskola diákjai,akik felajánlottak a nyereményt aharcói óvodának (Barabási Bí-borka óvodás, Barabási KoppányIII., Barabási Vazul I. oszt.), a Ma-rosvásárhelyi 6-os Napközi Otthon(Molnár Dorka óvodás), a Dr. Ber-nády György Általános Iskola(Preg Péter II. C és Preg Tamás IV.C), a Művészeti Szaklíceum (Ber-talan Áron I. B, Bertalan Zalán III.B), a nyárádszeredai Deák FarkasÁltalános Iskola (Iszlai MesterGyopár, Csizmadia Benedek).

Óvodánkban nem mindennapiesemény volt december 18-a, izga-tottan vártuk a Csodasarok érkezé-sét, történelmi esemény volt,először látogatott konzul óvo-dánkba. A Napsugár csoport ün-neplőbe öltözve karácsonyidalokkal, népi gyermekjátékokkal,versekkel köszöntötte az egybe-gyűlteket. A csíkszeredai főkonzu-látus megbízásából Soós Zoltán

konzul adta át a Csodasarkot a kö-zösségnek és az oklevelet MolnárDorka nagycsoportos óvodásnak;köszönetet mondott Dorkának ésaz édesanyjának, hogy kitartóannaponta gyűjtötték a pontokat, tel-jesítették a feladatokat. Haller Ka-talin Maros megyei magyaróvodákért felelős tanfelügyelő kö-szöntötte a gyerekeket és a szülő-ket, a Csodasarok érkezését a„magyar” angyalok ajándékánaknevezte. Arra biztatta a gyerekeket,hogy bátran vegyenek részt a kü-lönböző versenyeken. Az óvodásokkíváncsian bontották ki a dobozo-kat, vették birtokba az ajándékot.

Hálásak vagyunk a magyar ál-lamnak, hogy a határon túli gyere-kek számára ilyen lehetőségetbiztosít, Dorkának és az édesany-jának köszönjük a kitartást, azeredményes munkát, azt, hogy„gazdagabbá” tették a Napsugárcsoportot.

Szabó­Enikő­kántor-óvónő

8 NÉPÚJSÁG­ __________________________________________________ NYILVÁNOSSÁG­ ______________________________________________ 2019.­január­8.,­kedd

Sajátos esemény részesei lehet-tünk a dicsőszentmártoni MagyarKözművelődési Központban: szü-letésének 120. évfordulója alkal-mával megtekinthettük G. PatakyEtelka festőművész alkotásainakegy részét.

Dr. Kakassy Sándor, a közmű-velődési központ és néprajzi mú-zeum létrehozójának köszön-hetően a megnyitón egykor a kö-zönség már láthatta a festményekegy részét. Akik akkor és ez alka-lommal is jelen voltak, örömmeltapasztalták, hogy gyarapodtakmost a kiállított művek. A megnyi-tóbeszédet Incze Csaba, a Kis-Kü-küllő Alapítvány elnöke mondta,ismertette a művésznő életét ésmunkásságát.

A továbbiakban a jelen levőunoka, Orbók Ferenc, akit mimindnyájan Ferkónak nevezünk,szeretettel elevenítette fel gyerek-kori emlékeit. Elmondta, hogynagyanyja gyakran mesélt a régi –dobokai, sövényfalvi vagy ma-gyarsárosi életükről, ahonnan kite-

lepítették, így kerültek Vásár-helyre kényszerlakhelyre. Zakla-tott életkörülményeik a másodikvilágháború után voltak, de őt nemakadályozták meg abban, hogy to-vábbra is fessen, és festett holmegrendelésre, hol saját élvezetére,egészen a hetvenes évek végéig,mikor a látása megromlott. Sokol-dalúságát bizonyítják akvarelljei,olajfestményei vagy szénrajzai.Ferkó szívesen fűzött magyarázatota kiállított képekhez. A tájképek, azudvarházak, a portrék, színekmindnyájunkat lenyűgöztek.

Azt is megtudtuk, hogy a mű-vésznőnek sok festménye a többiunokánál és ismerőseinél van. Mi,látogatók, lélekben gazdagodva tá-voztunk volna, de Ferkó meghívottmindenkit egy pohár borra, ésmegkínált az általa sütött sós rúd-dal is, így hát tovább beszélget-tünk, szinte családias légkörben.

Saját véleménnyel zárom sorai-mat: nyugtató tabletták helyett lá-togassunk több kiállítást!

Szlovácsek­Ida

Szülővárosában, Dicsőszentmártonban Gidófalvyné

Pataky Etelka festményei

A Cromatic nyomda két admi-nisztrátora, Marian Teofil és VasileOrmenişan jóvoltából december27-én ismét ünnepélyes keretekközött találkozhattak a nyugdíjasnyomdászok, hogy vendégfogadó-ikkal együtt búcsúztathassák azóévet. Györfi Tódor közreműködé-sével harminc nyugdíjas nyomdászjött el az eseményre, amelyen jelenvolt Iacob Crişan, a nyomda voltigazgatója is.

A találkozóra a Darina vendég-lőben került sor, ahol egy pohárfinom bor mellett a nyomdászokfelelevenítették a régi emlékeket.

Jelen voltak az idősebb generá-ciót képviselve Luprik Mária és

Fülöp Ferencz, de a fiatalabbak is,mint Király István és HalaţiuElena, akik sok éven át dolgoztaka marosvásárhelyi nyomdában.

Az ünneplők egy perc némacsenddel adóztak azok emlékének,akik eltávoztak az élők sorából.

Ioan Suciu köszöntötte az egy-begyűlteket, s megköszönte a kétadminisztrátornak, hogy idén ismegszervezték a találkozót, és jómunkát, szép eredményeket kívántnekik az új esztendőben.

Kellemes hangulatban telt el adélután, és a nyugdíjasok pár óráramegfeledkeztek a mindennapi gon-dokról.

Marin­Căldărariu

Nyugdíjas nyomdászok óévbúcsúztatója

Szerkeszti:­Mezey­Sarolta

Csodasarkok

A szeretet ünnepén Gyulakután december 26-án, a Szivárvány nép-

tánccsoport karácsonyi műsorán megérezhették a je-lenlevők, hogy az isteni szeretet közénk jött.

A karácsony Jézus születésének az ünnepe, egybena szeretet ünnepe is.

A dédunokák iránti szeretet hozta elsőként a mű-velődési otthonunkba a 90-es éveikben járó két déd-mamát. Utánuk sorjáztak a nagyszülők és szülők, detöbben olyanok is, akik nem kötődnek szorosan a tán-cosokhoz, csupáncsak csodálják őket.

A tisztelet és a gyermekek iránti szeretet hozta kö-rünkbe községünk polgármesterét, Varga Józsefet,Császár Károly szenátort és családjukat, a helyi ta-nács néhány képviselőjét, óvó nénit, tanító nénit, akiklelkes támogatói és rajongói a Szivárványnak.

Zsúfolásig telt a művelődési otthon nagytermegyulakuti, szállási, kendi, kelementelki és havadtőiszülőkkel és nagyszülőkkel, akik nagy szeretettel ésragaszkodással hozták el a gyermekeiket, mint ahogya heti próbákra is szokták. Illesse őket kitartásukértés önfeláldozásukért dicséret és köszönet.

Az ünnepi beszédek után kezdődött meghitt és sze-retetteljes légkörben a karácsonyi műsor, amelynekminden tánca és jelenete egy-egy gyöngyszem volt agyöngysorból, amit az oktatók, Szabó Réka és SzászRóbert, valamint a csoportszervező Magyari EditCsilla tanárnő fűztek össze.

Nagy izgalommal és még nagyobb lelkesedésselmondták el verseiket, énekeltek, furulyáztak és jele-nítették meg Jézus születését a kicsi- és a középcso-port táncosai. Felemelő volt a picik műsorkezdőtánca. Büszkén és bátran, izgalom nélkül, önfeledten

táncoltak és énekeltek Jézuskáról. Legtöbbjüknekelső feledhetetlen fellépése volt ez.

A betlehemes jelenetet és a karácsonyi verses ösz-szeállításokat a nagyobb csoportok néptáncai tarkí-tották. Így vált a szeretet ünnepe is egy nagyon széphagyományőrző alkalommá. Remélem, mindenkimegérezte a gyermekek közösség felé áradó örömétés szeretetét, láthatták a boldog mosolyt arcukonminden hosszas taps után.

A lelkes közös záróének után, amelyet mintegy 85gyermek és ifjú énekelt, újabb meglepetés követke-zett, a gondoskodás és szeretet újabb jele: minden fel-lépő édességcsomagban részesült, köszönet érte ahelyi tanácsnak és a polgármesteri hivatalnak.

Nem utolsósorban köszönjük Varga Júliának és Ta-kács Mózesnek az odaadó munkáját és igyekezetét,amellyel szebbé varázsolták az ünnepet – néhány lel-kes szülővel és táncossal együtt feldíszítették a szín-padot és az előcsarnokot, illetve gondoskodtak aműsor utáni szeretetvendégségről.

Úgy gondolom, mindenki megérezhette, hogy sze-retetet adni kell ahhoz, hogy kaphassunk is, és remé-lem, hogy lelkileg mindenki gazdagabb lett ezen azestén.

A műsor után távozó szülők, nagyszülők elismerőés köszönő szavai megerősítettek abban az elhatáro-zásunkban, hogy tovább folytatjuk a munkánkat azúj esztendőben is. Kívánunk mindenkinek erőt,egészséget, bort, búzát, békességet, a munkában soksikert!

Szabó­Erzsébet,­a­Szivárvány­lelkes­támogatója

Fotó: Nagy Tibor

Fotó: Călin Marian

Page 9: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

Az RMDSZ megyei szerveze-tének decemberi küldött-gyűlésén Vincze Loránt, azRMDSZ külügyi titkára, azEurópai Nemzetiségek Föde-ratív Uniójának (FUEN) el-nöke bejelentette, hogyindulni készül a májusi euró-pai parlamenti választáso-kon. Erről és a FUEN-belimunkájáról kérdeztük a po-litikust.

– Sokat utazik az utóbbi időben,szinte olyan, mintha egyszerre többhelyen lenne jelen…

– Az elmúlt években a FUENmunkája és az RMDSZ külpoliti-kai jelenléte is rendkívül inten-zívvé vált. A FUEN-ben háromhónap alatt hét nemzetközi konfe-renciát szerveztünk, ez me-nedzsmentfeladat, és fizikai jelen-létet is igényel. Csak példaként,hogy hogyan néz ki egy hetem:volt, hogy hétfőn délelőtt Brüsszel-ben dolgoztam a FUEN irodájában,kedden már Tbilisziben, Grúziábana Kaukázus kisebbségei számáraszervezett FUEN-konferenciát ve-zettem. Egy olyan térségben hívtukfel a figyelmet a párbeszéd fontos-ságára, ahol a kisebbségi közössé-geket az államok kényük-kedvükszerint kezelik, vagy éppen domi-nálják. Európában mi egységesen,a többi kisebbséggel közösen lé-pünk fel, és pontosan annyira tá-mogatják a többi kisebbségekEurópában az erdélyi magyarokügyét, mint amennyire mi odafi-gyelünk például a lezgekre, mes-ketekre, kumikokra, németekre aKaukázus térségéből. Ez a belsőszolidaritás tette lehetővé a Mino-rity SafePack sikerét.

Aztán csütörtökön már Maros-vásárhelyen voltam, ahol részt vet-tem a megyei RMDSZküldöttgyűlésén, onnan Bolzanóba,Dél-Tirolba repültem, mert ott eu-rópai konferenciát tartottunk a ki-sebbségi és kisebbségbarát régiókrészvételével. A konferencián Há-romszék képviselője is jelen volt.Szeretném, ha Maros megyét is be-mutatnánk. Így lesz fontos Maros-vásárhelyen és Erdélyben is, hogyott legyünk más közösségek éle-tében, közös célokat határozzunkmeg.

– Melyek ma a nagy témák Eu-rópában, és ezekhez képest meny-nyire fontos az őshonoskisebbségek ügye?

– Európa változik, ezért az Eu-

rópai Uniónak magának is változ-nia kell, bármennyire nem hajlan-dók ezzel egyesek szembenézni.Ma minden a migrációról meg aBrexitről szól, korábban a görögválságról, miközben a brüsszeli elita számunkra legfontosabb ügyek-ben, az őshonos kisebbségek és azeurópai identitás védelmében nemnyújt valós megoldást. Próbáljaezeket a problémákat szőnyeg alásöpörni. Holott mi Európában szü-lettünk, európai polgárok vagyunk,értékteremtő közösségei ennek akontinensnek, ezért folyamatosandolgozunk azon, hogy a kisebbsé-gek kérdése témává váljon Európá-ban – például az európaiparlamenti választási kampányban.

Ugyanakkor tisztában kell lenniazzal, hogy az unió intézmény-rendszere, prioritásai május utánváltozni fognak, így a mi felada-tunk is változik, bővül: Európábanma már nem elég a helytállás azok-ban az intézményekben, amelyek-ben képviseletünk van. Nem elég,hogy próbálkozunk, hogy elmond-juk a dolgainkat, és az sem elég,hogy csak egy-két szűk területenteszünk szert jártasságra, befo-lyásra, hiszen azok nagyon kismértékben alakítják az erdélyi ma-gyarok életét.

– Ilyen körülmények közöttmennyire képes labdába rúgni azRMDSZ?

– Szerencsére van amire alapoz-nunk: az RMDSZ külpolitikai je-lenléte erősödött, mögöttünk egynemzetközi siker, amely egyszerrehatalmaz fel és kötelez ennek amunkának a folytatására. Az elmúltöt esztendő számomra elsősorbanaz európai kisebbségvédelem átala-kításáról és eredményessé tételéről,az RMDSZ külpolitikai jelenlété-nek megerősítéséről szólt. Ezért

lettem 2016-ban a FUEN elnöke,ezért hoztuk el 2017-ben a FUENkongresszusát Kolozsvárra, ezértgyőzhetett a Minority SafePack azEurópai Bizottsággal szemben,ezért sikerült tavaly a több mintegymillió aláírás összegyűjtése, ésezzel az elmúlt évtizedek legerő-sebb kisebbségvédelmi projektjé-nek kiteljesítése.

– Ön is indulni szándékozik azRMDSZ EP-jelöltlistáján. Miértdöntött így?

– Az RMDSZ számára a cél azeurópai kisebbségvédelmi törvénykiharcolása, valamint Erdély és amagyar közösség fejlődése. Azerős európai képviselet ennek esz-köze. Meggyőződésem, hogy a cél-jaink eléréséhez európai parlamentimandátummal, eszköztárral és le-hetőségekkel jelentősen hozzálehet járulni. Én ezt szeretnémtenni.

Az elmúlt kilenc esztendő leg-fontosabb tapasztalata számomraaz európai politikában az, hogy fo-lyamatosan próbálják elhitetni azemberrel, hogy amit meg akar va-lósítani, lehetetlen. Én ezt nem tud-tam, nem tudom elfogadni. Ezérttöbbször is figyelmen kívül hagy-tam azokat a tanácsokat, amelyektúlzott óvatosságra intettek.

A Minority SafePack polgárikezdeményezés eddigi eredményeazt mutatja, hogy lehet és érdemesnagy ívű tervekbe fogni, érdemes akilátástalannak látszó pillanatok-ban is kitartani az ügy mellett. Haaz évek során elhittük volna, hogyebből úgysem lesz semmi, akkormost nem tartanánk itt.

– A Minority SafePacken kívülmilyen prioritásai lennének EP-képviselőként?

– A Minority SafePack termé-szetesen nem lehet európai parla-

menti jelenlétünk egyetlen területe,még akkor sem, ha ma a legjelen-tősebb. Kiemelnék kettőt: valósigény van az uniós pályázati rend-szerek népszerűsítésére, mert hiábakapunk elméletileg nagy összege-ket az Uniótól, ha azokat nem hív-juk le. Vagy itt van a régiósegyüttműködések európai dimenzi-ója, amelyet pár éve kezdeményez-tem a FUEN-ben: erősíteni kell amagyar megyék és több európai ki-sebbségi régió kapcsolatát, együttgondolkodását.

– Hogyan viszonyulnak FUEN-es kollégái a jelöltségéhez?

– Többen megkérdezték, mi lesza FUEN-nel, mi lesz azzal a párat-lan lehetőséggel, hogy az élén áll-hatunk az európai kisebbségiernyőszervezetnek, ha képviselőleszek. Nos, a FUEN-elnökséget istovábbviszem, és a tervek szerintjúnius után is folytatom. Júniusbantisztújítás lesz, akkor ismét megpá-lyázom, hiszen a két tevékenység,amelyből a FUEN egyébként ön-kéntes, nem csupán formailag nemjelent összeférhetetlenséget, hanemelválaszthatatlanul összekapcsoló-dik.

A Minority SafePack civil szer-vezeti kezdeményező szerepemarad ugyan a FUEN-nél, de amunka jelentős része az uniós in-tézményekbe kerül át. Ott kellmegteremteni a feltételeit a kisebb-ségvédelmi jogszabályok elfogadá-sának. Ehhez pedig nem csupáneddigi tapasztalataimmal tudokképviselőként hozzájárulni, hanemazt a stratégiát is látom, amellyeltovább építjük a kisebbségvédelmieurópai törvényt.

A FUEN-ben a jelölésem lehető-ségéről beszéltünk a kollégákkal,elnökségi tagokkal, nagyobb szer-vezetek vezetőivel. Ők is úgy lát-ják, hogy ha a FUEN elnökeegyben európai parlamenti képvi-selő lesz, az hatalmas lehetősége-ket jelent a szervezet számára,illetve közvetett módon olyan kö-zösségek ügyét is képviseli, ame-lyek saját jogon soha nemkerülhetnek az Európai Parla-mentbe.

Az európai kisebbségek mindnagyra értékelik az RMDSZ szere-pét, azt, hogy az élére állt az euró-pai kisebbségvédelemlegjelentősebb kezdeményezésé-nek. Az ötlet, a kivitelezés, az alá-írásgyűjtés megszervezése, amagyar aláírások súlya az ívekenmind az RMDSZ-hez kapcsolódik.Közös felelősségünk lesz ezt to-vábbvinni és eredményessé tenni.

– Megválasztása esetén mibenkülönbözne az ön tevékenysége akorábbi RMDSZ-es EP-képviselő-kétől?

– Szemléletváltásra van szük-

ség: az európai képviselői mandá-tum nem csupán féléves, esetlegegyéves időtartamú, hanem ötéves.1826 napon át kell az erdélyi ma-gyarokért és az RMDSZ-ért az Eu-rópai Parlamentben dolgozni.Őszintén kell beszélnünk a magyaremberekkel a következő hónapok-ban, de a következő öt évben isminden nap. Nem bújhatunk euró-pai közhelyek mögé, nem eléged-hetünk meg a szakszerűnek tűnő,de használhatatlan jelszavakkal.

Azokban a témákban kell javas-latokat megfogalmaznunk, ame-lyek az emberek számára fontosak:kisebbségvédelem, fejlesztések,mezőgazdaság, biztonság, európaiidentitás. Azokra a kérdésekre kellválaszt adnunk, amelyeket a pol-gármester kollégák, gazdák, értel-miségiek, vállalkozók, a magyaremberek fogalmaznak meg az Eu-rópai Unióról.

Az európai parlamenti munkama már innovációt feltételez. Nemelegendő ülésekre járni vagy az ott-honi választókerületi munkáttöbbé-kevésbé ellátni. A romániaimagyar EP-képviselőknek partne-reket kell keresniük, nem csupán aparlamentben, hanem az EurópaiBizottságban, az Európai Tanács-ban, a Régiók Bizottságában, azeurópai fővárosokban és mindenintézményben, ahol támogatókravan szükség közös ügyeink elő-mozdításához.

Meggyőződésem, hogy képvise-lőként ehhez döntő mértékbenhozzá tudok járulni, hiszen egye-dülálló kapcsolatrendszert alakítot-tam ki az elmúlt években régiósvezetőkkel, európai kormányokkalés parlamenti képviselőkkel, egy-mástól nagyon különböző politikaipártokkal, nagy civil szervezetek-kel és szakértőkkel.

– Kikre számíthatunk mint szö-vetségesekre az Unióban?

– Az európai polgári kezdemé-nyezéssel elértünk egy olyan ered-ményt, amit eddig senkinek nemsikerült. Innen indult, tőlünk, ezt anemzetközi sikert hozzánk, erdélyimagyarokhoz, az RMDSZ-hezkötik. Ha végül európai törvényt issikerül elfogadtatni, akkor mindenőshonos közösség tudni fogja,hogy azért vannak biztonságban ajogai, mert közösen kiharcoltukEurópában. Nekünk a következőhónapokban itthon elsősorbanazoknak a támogatására van szük-ségünk, akiktől elindult az aláírás-gyűjtés sikere, akik Marosmegyében, Székelyföldön, a Parti-umban, a szórványban részt vetteka Minority SafePack kampányá-ban, illetve támogatták azt. Európaőshonos kisebbségei bíznak ben-nünk, számítanak ránk. Nekünk isbíznunk kell magunkban.

Mózes Edith

2019.­január­8.,­kedd­­­__________________________________________________KÖZÉLET______________________________________________________ NÉPÚJSÁG­9

„Hatékonyan tudtunk együtt

dolgozni Kelemen Hunorral”

„Kelemen Hunor jól ismeri a Maros me-gyeiek gondjait. Sokat segített nekünkabban, hogy 2018-ban több, a Maros me-gyei magyar közösség számára is fontosprojekt megvalósult. Hatékonyan tudtunkegyütt dolgozni, problémáinkat a magáé-nak tekintette. A korrekt, tisztességes poli-tikai partnerség jegyében támogatjukKelemen Hunort egy újabb szövetségi el-nöki mandátum elnyerésében” – mondtaPéter Ferenc, az RMDSZ Maros megyeiszervezetének elnöke.

A Területi Állandó Tanács döntése értel-mében az RMDSZ Maros megyei szerve-zete támogatja Kelemen Hunor jelölését azRMDSZ elnöki tisztségére.

(Maros­megyei­RMDSZ,­sajtóiroda)

Európában ma már nem elég a helytállásEP-választásokra készülve

Fotó: RMDSZ

Veszélyesek a hegyi túrák

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat arra hívjafel a figyelmet, hogy az elkövetkezendő időszak-ban igen veszélyes lehet a hegyi túrázás. Decem-ber 22. és január 6. között a Maros MegyeiHegyimentő Szolgálat tevékenységi területén ag-gasztóan megnőtt a balesetek száma. Huszonegyalkalommal hívták balesetet szenvedettekhez, jó-részt sízőkhöz a hegyimentőket.

Ezenkívül 35 alkalommal fordultak a turisták a szolgá-lathoz különböző információért. A Kelemen- és a Görgé-nyi-havasokban a hóréteg vastagsága 80 és 150 centiméterközötti. 1500 méter felett hármas fokozatú lavinaveszélyvan. A meteorológusok előrejelzése szerint a következő na-pokban a megye hegyvidékein erős lehűlésre lehet számí-tani, a hőmérséklet -8 és -16 Celsius-fok között alakul, éshavazás is várható. A hegyi túrára készülők tájékozódjanaka tervezett útvonalról és az időjárási viszonyokról. Köte-lező a téli túrafelszerelés (hótalpak, hágóvas, jégcsákány,megfelelő meleg öltözet, tartalékolható élelem). (v.gy.)

Page 10: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

10 NÉPÚJSÁG­ ____________________________________________ KÖZÉLET­–­HIRDETÉS ___________________________________________ 2019.­január­8.,­kedd

Advent negyedik vasárnapjána hívek a szokásosnál na-gyobb számban vettek részt asáromberki református temp-lomban tartott istentisztele-ten. Bizonyára sokan alegnagyobb keresztény ünne-pünkre várakozva nyitottákmeg szívüket az ige befoga-dására, de valószínűleg szépszámban akadtak olyanok is,akik kíváncsiak voltak arra,hogy milyen egy zenés isten-tisztelet.

Az igeolvasást követően Porko-láb Levente lelkipásztor Wass Al-bert karácsony üzenetét olvasta fel:„Karácsony készül, emberek!/ Szé-pek és tiszták legyetek!/ Súroljátokföl a lelketek,/ csillogtassátok ked-vetek,/ legyetek újra gyermekek,/hogy emberek lehessetek!” – szólaz intelem a keresztényekhez. Atiszteletes úr elmondta, hogy azévek alatt életünk falára sok sértés,bánat, gyász, kellemetlenség ragadt,tapadt, amelyek hétköznapi életünksorán bántanak, emésztenek, gyö-törnek bennünket. Ezzel veszíthetközösségünk, gyülekezetünk, társa-dalmunk, a nagyvilág keresztény-sége, mivel az állandó lelki terheketcipelő ember nem képes a tökéletesmunkavégzésre, munkabírásra. „Azadventi időszak jó arra, hogy a vá-rakozás ideje alatt utat engedjünk azsoltár szavainak, és engedjük,hogy Jézus értünk kiontott vére le-mossa, felsúrolja lelkünk, életünkfalát. Ehhez szükséges a bűnbánatőszintesége, az alázat, az imádság,

hogy tiszta szívvel fogadhassuk azÉrkezőt. Hiszem, hogy ebben azesetben, ingyen kegyelemből,Krisztus elvégzi bennünk is lelkünkpadlójának feltakarítását” – hangsú-lyozta prédikációjában a lelkész.

A szolgálatot követően bemutat-kozott az alig egy hónapja alakult,sáromberki fiatalokból álló keresz-tény együttes, amelynek felkészülé-sét Banga Gáspár szászrégenikántor irányította. A rátermett zene-kar – Péter Botond (szólógitár),Sándor Emőke (akusztikus gitár),Porkoláb Botond (billentyűk),Ötvös Roland (szaxofon), Petra Ró-bert (dob) – kísérete mellett, háromtehetséges lány (Porkoláb Orsolya,Berekméri Réka és Portik-SzabóAlexandra) énekelt Istent dicsőítő,vallásos énekeket. Többek közöttelhangzott A szeretet himnusza,Gyere te is, áldjuk együtt, Tüzed,Uram Jézus és más kereszténydalok. A közönség szerepét betöltőnépes gyülekezet, a nagyszerű ad-venti koncertet hosszan tartó ko-pogtatással jutalmazta. Mintismeretes, a templomban nem szo-kás tapsolni, bár egyesek nem tart-ják szentségtörésnek. Szerintem azáhítathoz nem illik, de a művésziteljesítmény elismerésére talánhasználhatnánk Isten házában is atapsot. Persze, ezt ítélje meg min-den gyülekezet maga. A lényeg,hogy advent negyedik vasárnapjána sáromberki templomban szívhezszóló, színvonalas előadást láthat-tunk, amely valószínűleg mindenjelenlevő tetszését elnyerte.

Érdeklődésünkre Porkoláb Ildikótiszteletes asszony elmondta, hogy

már hosszú ideje tervezi egy ke-resztény együttes megalakítását Sá-romberkén.

– Októberben, Imreh Jenő lelki-pásztor vezetésével, a mezőkölpé-nyi zenekar lépett feltemplomunkban egy keresztény if-júsági találkozó keretében. A sá-romberki Péter Boti akkor mégvelük zenélt, de arra gondoltam,hogy milyen jó lenne vezéregyéni-ségnek a mi megálmodott zeneka-

runkba is. Felhívtam régi ismerő-sömet, a szászrégeni Banga Gás-pár kántort, aki már tudotttervemről. Sokoldalú zenész, többhangszeren is játszik, így őt kér-tem fel a próbák levezetésére.Aztán zenészeket, énekeseket to-boroztam. Banga Gáspárral elfog-laltsága miatt heti egy próbáttartottunk, de nélküle is sokat gya-koroltunk. A próbákat rendszerintimádsággal kezdjük és végezzük,

minden a hit fényében történik,Isten dicsőségére. A zenének kö-zösségformáló ereje van, hagyjuk,hogy szívünket is átformálja, át-mossa az örömüzenet, mely ki-cseng a zenekar hangjainkeresztül. Hangsúlyozom, hogycélunk nem a saját magunk szóra-koztatása, hanem azt szeretnénk,hogy az emberi lelkeket érintsemeg, s gyógyítsa a zene – nyilat-kozta a tiszteletes asszony.

Keresztény együttes mutatkozott be Sáromberkén

Berekméri Edmond

Nem kis munkálatba vágottbele a nyárádmagyarósi re-formátus gyülekezet: az őszfolyamán új paplak építésétkezdték el, s bár most a mun-kálat szünetel, májusban elkell készülnie a hajléknak.

A parókia nagy udvarán álló mel-léképületet lebontották, és október-ben egy új épület alapjait iselkezdték építeni, mára már az elsőszint falai is elkészültek. Amint azidőjárás lehetővé teszi, erre beton-födém kerül, majd a második szintfalait húzzák fel, arra pedig a tető-zetet. A munkálatokat a magyarkormány finanszírozza pályázati tá-mogatás révén – vezetett be a rész-letekbe Lázár Balázs lelkész. Az újépület parókiaként szolgál majd, a

meglévőt pedig gyülekezeti házzáalakítják át, ahol egy konyha, kétvendégszoba és gyülekezeti teremáll majd a helyiek rendelkezésére.Az új épületet május végére be kellfejezni, június végéig el kell szá-molni a költségekkel. Hogy a rendel-kezésükre álló keretösszeg elegendőlesz-e, vagy a gyülekezetnek ishozzá kell járulnia a kiadásokhoz,még nem tudni. Egyelőre csak külsőtényezők befolyásolhatják ezt, mintaz építőanyag drágulása vagy a fo-rint-lej árfolyam ingadozása.Igény volt rá

A magyarósi reformátusok ma-gyarországi testvérgyülekezete, Ta-hitótfalu lelkészével egybeszélgetés során született meg agondolat, hogy ha volna egy másikparókia, a meglévőt át lehetne ala-kítani vendégházzá, gyerekeket le-hetne hozni néhány napos

táborozásra, kikapcsolódásra, de azanyaországiak is évente ellátogat-nak Magyarósra, őket is el kell szál-lásolni. Ugyanakkor gyülekezetialkalmakkor is szükség volna egykonyhára, egy illemhelyre, egy tá-gasabb teremre – mindez egyszerremegoldódna, ha a jelenlegi parókiafelszabadulna. A gyülekezet nemkapta vissza a volt felekezeti isko-lát, amely egy időben bentlakáskéntis működött, és úgy tűnik, nem isfogja visszakapni, tehát arra az in-gatlanra nem számíthatnak. „Ígylépni kellett, amíg vagyunk” – fo-galmazott a lelkész.Használható és használják

Kérdésünkre Lázár Balázs az„amíg vagyunk”-ot is kifejtette:apadó gyülekezetről van szó,amelyben 2018-ban viszonylag sokkeresztelés volt, de a temetésekszáma is megnőtt az utóbbi időben.

Az elmúlt öt és fél év alatt 65 te-metést és 25 keresztelést jegyeztekbe, de vannak elköltöző, átjelent-kező hívek is – ez mind az apadás-hoz vezet. Jelenleg agyülekezetnek 380 tagja van, denem mindenki lakik Magyaróson,azonban kötődésük megmaradt aszülőfaluhoz és az egyházhoz. Agyülekezeti élet nem gyenge, vana vallásóra, ifjúsági alkalmak, bib-liaórák a téli időszakban, viszontegyelőre nem működik a nőszövet-

ség, ám vasárnaponként délelőtt ésdélután is vannak istentiszteletek.Mintegy húsz gyerek jár vallásó-rára, vannak kis- és nagykátésokis. Öt éve negyvenöten voltak, ésszorongtak a lelkészi irodában, maa létszám apadó. A templomot vi-szont az elmúlt három évben telje-sen felújították, infrapanelekbeszerelésével a fűtést is megol-dották. „A templom használható éshasználják is” – zárta a beszélgetéstlelkipásztor.

A magyar állam jelentős hozzájárulásával dolgoznakÚj parókia épül Nyárádmagyaróson

Gligor Róbert László

Októberben kezdték el az építkezést, májusban be is kellene fejezni Fotó: Gligor Róbert László

ZUHANYKABINOK­GYÁRTÁSA egyedi és normál méretben 25éve. Ingyenes felmérés. Tel. 0744-238-765. (sz.)PANZIÓBA, Marosvásárhelyre RECEPCIÓST, PINCÉRT, SZA-KÁCSOT és SEGÉDSZAKÁCSOT alkalmazunk. Tel. 0744-624-976. (20817-I)VARRODADOLGOZÓKAT alkalmaz. Tel. 0742-298-872. (20815)RAKODÓMUNKÁST alkalmazunk. Tel. 0728-169-805, 8-16 óraközött. (19/592-I)MEZŐBÁRDOSI­GONDOZÓINTÉZET alkalmaz FELNŐTT-GONDOZÓKAT. Tel. 0749-480-635. (6/619)VILLANYSZERELÉSI­ANYAGOKAT­FORGALMAZÓ­KFT.alkalmaz SZÁMLÁZÓT és BESZERZŐT. Tel. 0734-123-877.(20826-I)MAROSVÁSÁRHELYI­ CÉG alkalmaz ÉPÍTKEZÉSBE VIL-LANYSZERELŐT, VILLANYSZERELŐ-SEGÉDET és BIZTON-SÁGI BERENDEZÉSEKHEZ TECHNIKUST Amit ajánlunk:vonzó jövedelem, étkezési jegyek, az utazási költségek elszámolása.Tel. 0365/430-240, 0785-210-682, 9-17 óra között. A román nyelvűönéletrajzot az alábbi e-mail-címre várjuk: [email protected](63170-I)FÉMCSARNOK­GYÁRTÁSÁHOZ és SZERELÉSÉHEZ alkal-mazunk LAKATOST, HEGESZTŐT, BÁDOGOST. Tel. 0744-511-215. (2/644-I)A­PC­HOUSE­MUNKATÁRSAKAT alkalmaz. Ha érdekel a szá-mítástechnika és szeretnél csapatunk tagja lenni, jelentkezz most!Amit kínálunk: biztos és kiemelkedő jövedelem. Az önéletrajzokatkérjük e-mailben a [email protected] címre elküldeni, vagy szemé-lyesen a cég székhelyére, a Maros utca 17. szám alá benyújtani. Ér-deklődni a 0265/313-888-as telefonszámon. (sz.-I)

Szolgáltatás­–­Üzleti­ajánlat

Page 11: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

ADÁSVÉTEL

I. OSZTÁLYÚ garzon eladó Maros-

vásárhelyen, a Kárpátok sétányon.

Ára 34.000 euró. Tel. 0755-911-482,

0745-330-565. (8/315-I)

ELADÓ héjatlan tökmag. Tel. 0747-

480-255, 0746-090-353. (5/612)

MINDENFÉLE

FÉMSZERKEZETI MUNKÁT válla-

lok: kapu, garázsajtó, ablakrács stb.

Tel. 0744-966-747. (20672)

VÁLLALUNK: csatornatakarítást, tetőja-

vítást. Tel. 0751-471-965, Székely

János. (14/587)

HŰTŐK javítása lakásán, garanciával.

Tel. 0748-020-050. (4/617)

FUVART, bútorhordást vállalunk sze-

mélyzettel, külföldre is. Tel. 0749-

543-104. (7/636-I)

AUTOMATA mosógépeket javítok. Tel.

0755-825-502. (5/647)

MEGEMLÉKEZÉS

Fájó szívvel emlékezünk a drágajó édesanyára és nagymamára, akisbodoni születésű küküllődom-bói lakosra, PÁLOSY JULIANNÁRA szül. Sebe. Szomorú emlék számunkra1996. január 5., amikor édes-anyánk váratlanul távozott azörökkévalóságba, pótolhatatlanűrt hagyva szerettei lelkében.Szép emlékét egy életen át szí-vünkben őrizzük. Gyermekei,unokái és dédunokái. (-I)

Ma egy éve, hogy drága édes-anyám, özv. BODÓ SÁNDORNÉszül. KOVÁCS JULIÁNNA szívehajnalban megszűnt dobogni.Emlékét őrzik fiai, leánya, azokcsaládja és szerettei. Nyugodjbékében, drága mamánk! (-I)

ELHALÁLOZÁS

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy aszeretett édesanya, nagymama,testvér, unokatestvér, anyós,anyatárs, sógornő, rokon, jószomszéd és ismerős, a székely-káli születésű

özv. BARABÁSI ROZÁLIA szül. Székely

marosvásárhelyi lakos, a Textila Készruhagyár

volt dolgozója életének 68. évében rövid, de tü-relemmel viselt szenvedés utánIsten kegyelméből január 6-áncsendesen megpihent. Temetésea marosvásárhelyi új kórház mö-götti temetőben lesz január 8-án13 órától, római katolikus szer-tartás szerint. Emlékét őrzik a bánatos hozzá-tartozók. (6/634-I)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogya szerető férj, édesapa, gyermek,testvér, rokon, jó barát, a kört-vélyfájai születésű

ifj. HAJDÚ ANDRÁS 2019. január 4-én, életének 48.évében hirtelen eltávozott szeret-tei köréből. Drága halottunk te-metése január 8-án 14 órakorlesz a körtvélyfájai temetőben. Búcsúzik tőle felesége, két lánya,bánatos szülei, testvére. Emlékelegyen áldott, nyugalma csen-des! (-I)

Mennyei atyánk akaratát elfo-gadva tudatjuk, hogy szerettünk

FOGOLYÁN JÁNOSNÉ szül. Kovács Mária

2019. január 7-én, életének 85.esztendejében csendesen meg-pihent. A gyászszertartásra 2019.január 9-én, szerdán 11 órakor amarosvásárhelyi református te-metőben kerül sor.

A gyászoló szerettei. (-I)

„Senki sem ért meg jobban sajátmagadnál, de ha valaki megpró-bálkozik vele, az azért van, mertszeret téged.”

(Jim Morrison)Fájó szívvel búcsúzunk

SIKLÓDI ATTILÁTÓL. Nyugodj békében, drága bará-tunk! A Daróczi és a Zeitz család.(4/632-I)

Mély fájdalommal tutdatjuk, hogya szerető édesapa, nagyapa, élet-társ, rokon, jó barát, szomszéd,

SZŐCS ZOLTÁN életének 63. évében elhunyt. Te-metése 2019. január 8-án 13 óra-kor lesz a marosvásárhelyireformátus temetőben, katolikusszertartás szerint. Emléke legyenáldott, nyugalma csendes! Fia, Csongor, élettársa, Zsuzsa.(4/646-I)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogya szeretett édesanya, nagymama,testvér, kolléga és szomszéd,

ZAJICEK EDIT született Fazakas

életének 87. évében eltávozottközülünk. Temetése január 9-én,szerdán 13 órakor lesz a maros-vásárhelyi református temető-ben. Nyugalma legyen csendes!

A gyászoló család. (3/645-I)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Mély megrendüléssel szerez-tünk tudomást Toth PéterÉDESAPJA haláláról. Együtt-érzésünket és őszinte rész-vétünket fejezzük ki a gyászolócsaládnak. Török Péter éscsaládja. (5/633-I)

2019.­január­8.,­kedd­­­_________________________________________HIRDETÉS­–­KÖZLEMÉNY __________________________________________ NÉPÚJSÁG­11A hirdetési rovatban

megjelent közlemények,reklámok tartalmáért

a hirdetésfeladó vállalja a felelősséget!

A kidobott fenyőfákatösszegyűjtik

a lakótelepekről!Marosvásárhelyen­a­kidobott­karácsony-

fákat­összegyűjtik­a­lakónegyedekből,­és­csütörtökön,január 10-én elszállítják­őket.­

A­bel-­és­külkapcsolati­osztály

Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyrevárjuk, enyhíti hiányát, ha álmainkbanlátjuk. Az élet múlik, de akit szeretünk,arra életünk végéig könnyes szemmelemlékezünk.Szomorú és fájó szívvel emlékezünk a székelykakasdi GIDÓFALVIKATALINRA halálának 10. évfordulóján.Nyugodj békében, drága jó édesanyám!Rozika és családja. (10/639-I)

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjukmindazokkal, akik ismerték, hogy aszeretett édesanya, nagymama, fele-ség, testvér, sógornő, nagynéni,anyós, rokon, jó szomszéd és ismerős,

DÁVID IDA született Gábos

életének 64. évében türelemmel viseltbetegség után csendesen megpihent,visszaadva fáradt, szenvedő lelkét Te-remtőjének. Temetése január 9-én,szerdán 14 órakor lesz Marosvásárhe-lyen, a remeteszegi temetőben, katoli-kus szertartás szerint.

A gyászoló család. (6/648-I)

A­diákok,­egyetemisták­és­55­év­fölötti­nyugdíjasok­figyelmébe!

Felhívjuk­ a­ diákok,­ egyetemisták­ és­ 55­ év­ fölöttinyugdíjasok­figyelmét,­hogy­a 2018. december 31-ig ér-vényes bérletek felhasználási idejét meghosszabbítottuk2019. január 31-ig. Eddig­a­dátumig­lehet­velük­utazni!

A­Siletina­–­Helyi­Közszállítási­Vállalat­igazgatótanácsa

MAROS MEGYEI TANÁCS

HirdetésA MAROS MEGYEI TANÁCS értesíti az érdekelteket,hogy kérelmet nyújtott be környezetvédelmi en-gedély kibocsátására a Maros megyében, Sóvárad községben kivitelezésre javasolt „A 135-ös megyei út Marosvásárhely-Sóvárad ésHargita megye határa közötti szakaszának felújí-tása” elnevezésű beruházás számára.A javasolt projektre vonatkozó információk tanul-mányozhatók a Maros Megyei KörnyezetvédelmiÜgynökség székhelyén (Marosvásárhely, Hídvégutca 10. szám), hétfőnként 9–15 óra között, kedd-től péntekig 9–12 óra között, valamint a projekttulajdonosának, a megyei önkormányzatnak aszékhelyén (Győzelem tér. 1. szám).Az érdekeltek a Maros Megyei KörnyezetvédelmiÜgynökség székhelyén nyújthatják be észrevéte-leiket hétfőnként 9–15 óra között, keddtől pénte-kig 9–12 óra között.

Az ELNÖK nevében Paul CosmaSzász Zoltán Tibor JEGYZŐ

Ovidiu Dancu ALELNÖK

KLARA gyógyító és javasasszony a legerősebb szerekkel, a legnagyobb gyógyító erővel, aleghatásosabb gyógyírekkel segít Önnek. Feloldja a kötéseket és az átkot, segít impotencia,alkoholizmus, epilepszia, psoriasis, depresszió esetén, kibékíti a szétvált családokat, cégeket mentmeg a csődtől, sikert visz a házhoz és nyereségessé teszi a vállalkozást. 100%-osan garantálja, hogymegoldja a hozzá fordulók problémáját. Köszönetnyilvánítások: Corina Ákosfalváról köszöni Klara asszonynak, hogy ismét együtt lehet férjével 3 évnyi távollét után;András Marosvásárhelyről hálás, hogy ismét sikeres a magánélete és vállalkozása; Erika Régenbőlköszöni, hogy Klara asszony segítségével megszabadult a kötéstől, az átoktól és sikeresen férjhezment; Gyöngyi Marosvásárhelyről hálás, mert megszabadult a depressziótól, élete rendbe jött; JánosDicsőből köszöni, hogy kigyógyult az alkoholizmusból.Akinek problémája van, hívja bizalommal Klara javasasszonyt. Tel. 0755-270-381. (Fizetett hirdetés: mp.)

Page 12: Rezidensképzés vidéki kórházakban is - e-nepujsag.ro · karok és a paniti gyerekkórus lép fel. A Parázsfészekben (Kisterem) alternatív programmal várják az érdeklődő

Közlemény A lakossági

riasztórendszer tesztelési gyakorlata

Mivel­szükséges­tájékoztatni­a­lakosságot­a­speciális­akusztikusriasztási­jelzések­ismeretének­fontosságáról­és­közös­keretrend-szert­kell­kidolgozni­a­lakossági­(nyilvános)­riasztórendszer­ellen-őrzésére,­ a­ katasztrófavédelmi­ felügyelőség­ havonta,­ mindenhónap­első­szerdai­munkanapján­tesztelési­gyakorlatoknak­vetialá­a­települések­riasztórendszereit.Eszerint­2019.­január­9-én­délelőtt­10­és­11­óra­között­Maros-

vásárhelyen­TESZTELIK­A­LAKOSSÁGI­RIASZTÓRENDSZERT.Tájékoztatjuk­a­lakosságot,­hogy­a­fent­említett­időintervallum-

ban­egyidejűleg­működésbe­hozzák­Marosvásárhely­megyei­jogúváros­központi­riasztórendszerét,­valamint­a­település­vállalkozá-sainak­szirénáit,­és­bevezetik­az­egyik akusztikus­riasztási­jelzést.­

Akusztikus riasztási jelzések:

Dr.­Dorin­Florea­polgármester

12 NÉPÚJSÁG­ ___________________________________________ REKLÁM­–­KÖZLEMÉNY __________________________________________ 2019.­január­8.,­kedd

Marosvásárhely, a két korcsolyapályávalrendelkező város!

Rekordszámú korcsolyázó január 2-án

Vakációs­meglepetés­a­kicsik­számára!­A­12­év­alatti­gyermekeknek­van­egy­második­korcsolyapá-lyájuk­is,­ami­csak­az­övék!­A­Ligetben­található­pálya­mellett­a­kicsik­immár­a­Diamant/Gyémántparkban­is­élvezhetik­a­jeget,­naponta­9­óra­és­21.30­között.­Az­első­turnus­(menet)­9­órakor­kezdődikés­másfél­órát­tart,­a­további­turnusok­időpontja:­11­órától­12.30-ig,­13.30-tól­15­óráig,­16­órától­17.30-ig,­18­órától­19.30-ig,­20­órától­21.30-ig.­A­Diamant/Gyémánt­lakótelepi­jégpályára­a­belépő­8­lejbekerül,­és­nem­lehet­korcsolyát­bérelni.A­ marosvásárhe-

lyiek­ igencsak­kihasz-nálják­a­téli­szezont,­aLigetben­található­kor-csolyapályát­12.158-anvették­ igénybe­a­meg-nyitástól­mostanáig,­éstovábbi­ 100­ személyváltott­bérletet.­A­jégrelépők­közül­több­mint8000-en­gyerekek­vol-tak.­ A­ rekordot­ a­ ja-nuár­ 2-ai­ részvételjelentette,­ amikor1500-an­látogattak­ki­ajégpályára.A­bel-­és­külkapcsolati

osztály

Polgárvédelmihelyzetek­(jelzés)

Időtartam Jelentése

Légiriadó-előzetes3,­egyenként­32­másod-perces­ hangjelzés­ (im-pulzus),­12­másodpercesszünetekkel

A­lakosság­előzetes­ri-asztása:­ légitámadáskövetkezhet­be­a­város(létesítmény)­területén

Légiriadó15,­egyenként­4­másod-perces­hangjelzés­(im-pulzus),­4­másodpercesszünetekkel­

A­lakosság­riasztása­légi-támadás­azonnali­bekö-vetkeztének­veszélyéről­aváros­(létesítmény)­terü-letén

Katasztrófariadó5,­egyenként­16­másod-perces­ hangjelzés­ (im-pulzus),­10­másodpercesszünetekkel

A­lakosság­tájékoztatásaelkerülhetetlen­ termé-szeti,­technológiai­vagybiológiai­katasztrófa­be-következtéről­ vagyennek­veszélyéről

A­riadó­befejezése

2­ percig­ tartó­ folyto-nos,­egyenlő­hangerejűjelzés

A­ lakosság­ tájékozta-tása­a­veszély­elmúltá-ról;­ a­ tevékenységektovább­folytathatók