4
www.igyk.pte.hu Tisztelt Végzett Hallgatónk! Kedves Olvasó! Sok szeretettel köszöntöm Önt a PTE Alumni Magazin Illyés Gyula Kart bemutató ol- dalain. Bízom abban, hogy az IGYK színes életét bemutató összeállításunk felkelti ér- deklõdését karunk iránt. Intézményünk a Pécsi Tudományegyetem kara, hallgatóink az ország egyik legna- gyobb egyetemének polgárai. Részesei mindannak a tudásbázisnak, amit Magyaror- szág elsõ egyeteme kínál tíz karán, húsz doktori iskolájában. Természetesen jogosult használói az infrastruktúrának, így a Dél-Dunántúli Regionális Tudásközpont óriási könyvállományának, hatalmas adatbázisának. Hallgatóink részesei az egyetemi hall- gatói önkormányzat rendezvényeinek, sport-kulturális, szórakoztató programjainak. Tolna megye egyetlen felsõoktatási intézményeként küldetésnek tekintjük, hogy a szûkebb régióban, a megyében megmutatkozó társadalmi gazdasági igényeknek megfeleljünk, jól képzett, az értelmiségi létben önmagukat kiteljesítendõ szakembe- reket képezzünk. Hangulatos, kultúrájáról, finom boráról híres városban tölthetik hallgatóink az egyetemi diákélet meghatározó, szép éveit. Jelentõs tudományos tel- jesítménnyel rendelkezõ oktatók segítik szakmai felkészülésüket, egyéni segítséget is adva, emberléptékû kapcsolatrendszerben. Korszerû épületegyüttes, modern inf- rastruktúra, megújuló ellátórendszer (kollégium, hallgatói szolgáltató központ, uszo- da, sport) szolgálja a képzést, a szabadidõt. Kiemelt figyelmet fordítunk a tehetséggondozásra, a hallgatók szakmai segítésé- re, gyakorlati lehetõségek biztosítására. Az aktív közösségi élet nemcsak a kar szá- mos tudományos rendezvényén, de az önszervezõdõ hallgatói csoportokban is meg- mutatkozik: mára szervezett keretek között mûködik mind saját színjátszó körünk, mind a Tehetséges Hallgatók Zenekara, melyek nemcsak az egyetemi, hanem városi, regionális rendezvényeken is öregbítik karunk hírnevét. Arra bátorítom, hogy kísérje figyelemmel rendezvényeinket, továbbképzési kíná- latunkat. Bízom benne, hogy honlapunk látogatójaként sok olyan programot, lehetõ- séget talál, amely rendszeres visszatérésre ösztönzi. Szívélyes üdvözlettel Dr. Horváth Béla egyetemi tanár a PTE Illyés Gyula Kar dékánja Pedagógusképzõ Intézet A THZ, AZAZ TEHETSÉGES HALLGATÓK ZENEKARA Tagjai felsõbb évfolyamosok, elsõsök, sõt, Bráz Máté Milán személyében végzett hallgató is erõsíti a csapatot. Kiváló zenészek, énekesek. Az együttes már öt éve létezik és teszi emlékezetessé fellépéseivel a kar rendezvényeit. Egyedi hangzású, folyamatosan bõvülõ repertoárjukban a megzenésített versektõl a retro zenéken át a 2000-es évek dalaiig sok minden megtalálható. A huszonegy tagú formáció nemcsak az IGYK programjain szerepel, fellépnek Szekszárd és a térség kulturális eseményein és a PTE Szenátusi Ünnepségén is bemutatkoztak már. Karunk kiváló infrastruktúrával rendelkezik. Tanító és óvodapedagógus hallgatóink a cam- pus területén lévõ gyakorlóintézményekben végezhetnek szakmai gyakorlatot. ILLYÉS GYULA KAR

PTE Alumni magazin 2015 | IGYK melléklet

Embed Size (px)

DESCRIPTION

PTE Alumni magazin 2015 | IGYK melléklet A Pécsi Tudományegyetem Alumni Magazinjának kari melléklete: ILLYÉS GYULA KAR. (2015) University of Pécs Alumni Magazine ILLYÉS GYULA FACULTY Section

Citation preview

www.igyk.pte.hu

TTiisszztteelltt VVééggzzeetttt HHaallllggaattóónnkk!! KKeeddvveess OOllvvaassóó!!Sok szeretettel köszöntöm Önt a PTE Alumni Magazin Illyés Gyula Kart bemutató ol-dalain. Bízom abban, hogy az IGYK színes életét bemutató összeállításunk felkelti ér-deklõdését karunk iránt.

Intézményünk a Pécsi Tudományegyetem kara, hallgatóink az ország egyik legna-gyobb egyetemének polgárai. Részesei mindannak a tudásbázisnak, amit Magyaror-szág elsõ egyeteme kínál tíz karán, húsz doktori iskolájában. Természetesen jogosulthasználói az infrastruktúrának, így a Dél-Dunántúli Regionális Tudásközpont óriásikönyvállományának, hatalmas adatbázisának. Hallgatóink részesei az egyetemi hall-gatói önkormányzat rendezvényeinek, sport-kulturális, szórakoztató programjainak.

Tolna megye egyetlen felsõoktatási intézményeként küldetésnek tekintjük, hogya szûkebb régióban, a megyében megmutatkozó társadalmi gazdasági igényeknekmegfeleljünk, jól képzett, az értelmiségi létben önmagukat kiteljesítendõ szakembe-reket képezzünk. Hangulatos, kultúrájáról, finom boráról híres városban tölthetikhallgatóink az egyetemi diákélet meghatározó, szép éveit. Jelentõs tudományos tel-jesítménnyel rendelkezõ oktatók segítik szakmai felkészülésüket, egyéni segítségetis adva, emberléptékû kapcsolatrendszerben. Korszerû épületegyüttes, modern inf-rastruktúra, megújuló ellátórendszer (kollégium, hallgatói szolgáltató központ, uszo-da, sport) szolgálja a képzést, a szabadidõt.

Kiemelt figyelmet fordítunk a tehetséggondozásra, a hallgatók szakmai segítésé-re, gyakorlati lehetõségek biztosítására. Az aktív közösségi élet nemcsak a kar szá-mos tudományos rendezvényén, de az önszervezõdõ hallgatói csoportokban is meg-mutatkozik: mára szervezett keretek között mûködik mind saját színjátszó körünk,mind a Tehetséges Hallgatók Zenekara, melyek nemcsak az egyetemi, hanem városi,regionális rendezvényeken is öregbítik karunk hírnevét.

Arra bátorítom, hogy kísérje figyelemmel rendezvényeinket, továbbképzési kíná-latunkat. Bízom benne, hogy honlapunk látogatójaként sok olyan programot, lehetõ-séget talál, amely rendszeres visszatérésre ösztönzi.

Szívélyes üdvözlettelDr. Horváth Béla

egyetemi tanára PTE Illyés Gyula Kar dékánja

Pedagógusképzõ IntézetA THZ, AZAZ TEHETSÉGES HALLGATÓK ZENEKARATagjai felsõbb évfolyamosok, elsõsök, sõt, Bráz Máté Milán személyében végzett hallgató iserõsíti a csapatot. Kiváló zenészek, énekesek. Az együttes már öt éve létezik és tesziemlékezetessé fellépéseivel a kar rendezvényeit. Egyedi hangzású, folyamatosan bõvülõrepertoárjukban a megzenésített versektõl a retro zenéken át a 2000-es évek dalaiig sokminden megtalálható. A huszonegy tagú formáció nemcsak az IGYK programjain szerepel,fellépnek Szekszárd és a térség kulturális eseményein és a PTE Szenátusi Ünnepségénis bemutatkoztak már.

Karunk kiváló infrastruktúrával rendelkezik. Tanító és óvodapedagógus hallgatóink a cam-pus területén lévõ gyakorlóintézményekben végezhetnek szakmai gyakorlatot.

ILLYÉS GYULA KAR

www.igyk.pte.hu

ILLYÉS GYULA KAR

NÁLUNK VÉGZETT, TEHETSÉGES, SIKERES, TOVÁBBTANUL: Ács Adrienn 2011-ben végzett tanító szakon. VégzõskéntI. helyezést ért el a XVIII. Országos Anyanyelvi Tanítási Ver-senyen. 2011-tõl neveléstudományi mesterszakunkra járt,2013-ban a XXXI. OTDK résztvevõjeként különdíjat kapott.Jelenleg a PTE Oktatás és Társadalom NeveléstudományiDoktori Iskola hallgatója. „Szerettem volna piacképes sza-kot választani és egy olyan szakirányt, ami érdekel, ezért je-lentkeztem az IGYK-ra, tanító szakra. Hálás vagyok, hogyösztöndíjas képzésben vehetek részt, mert megkaptam alehetõséget, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Tanul-mányaim mellett végig dolgoztam, de úgy gondolom, hogymegéri és érdemes is továbbtanulni. Néha problémát okozaz idõbeosztás, de mindenkit csak ösztönözni tudok arra,hogy ne adja fel az álmait.”

NÁLUNK VÉGZETT, TEHETSÉGES, SIKERES, JÓL EL TUDOTT HELYEZKEDNI: Bráz Máté Milán 2014-ben végzett tanító, 2013-ban azIGYK „Átütõ Tehetségek” ösztöndíjasa volt. „Az IGYK-tólvalóban nem csak tudást kaptam, de egy új családot is.Nagyon tetszett az, hogy nincs anonimitás a karon.Szinte mindenki ismer mindenkit. Kis faluból származom,ezért nekem ez fontos volt. A tanulmányaim alatt megsz-erzett tapasztalatok hozzájuttattak jelenlegi állásomhoz.A Szekszárdi Waldorf iskolában dolgozom osztály-tanítóként. Itt ugyanazt tapasztalhattam meg, amit akaron is. A közösséget.”

KÖRNYEZETKULTÚRA SZAKOS HALLGATÓNKALKOTÁSA

Környezetkultúra szakos hallgatóink aktívan résztvesznek a kar életében, események plakátjait,rendezvények díszleteit álmodják és alkotjákmeg, kiállításokkal mutatkoznak be a campusonés azon kívül is. Az I love IGYK logót HarmathHelga tervezte. A 2013-ban, éppen Valentin-nap-ra esõ nyílt nap alkalmából készítette a népszerûemblémát a PTE szekszárdi kara számára.

MINDEN ÉVBEN DOBOGÓS HELYEZÉSA PTE Illyés Gyula Karán folyó pedagógusképzés rangját, minõségét fémjelzi, hogy hall-gatóink az anyanyelvi területen évrõl évre dobogós helyen végeznek az országos tanításiversenyeken.

2015. XX. Országos Anyanyelvi Tanítási Verseny, Debrecen: Nagy Mónika III. helyezés

2014. Apáczai Kiadó, Ki lesz az év legjobb tanítója? Országos Tanítási Verseny, Kaposvár: Fischer Dóra I. helyezés, Konyecsni Gábor III. helyezés

2013. Apáczai Kiadó, Ki lesz az év legjobb tanítója? Országos Tanítási Verseny, Kecskemét: Ruppert Orsolya Anna II. helyezés

2012. Apáczai Kiadó, Ki lesz az év legjobb tanítója? Országos Tanítási Verseny, Debrecen: Böjtös Éva II. helyezés

2011. XVIII. Országos Anyanyelvi Tanítási Verseny, Debrecen: Ács Adrienn I. helyezés

Pedagógusképzõ IntézetAAllaappkkééppzzééssii sszzaakkookk ((BBAA))::

Csecsemõ- és kisgyermeknevelõÓvodapedagógusÓvodapedagógus német nemzetiségi szakirányTanítóTanító német nemzetiségi szakirányKörnyezetkultúra

SSzzaakkiirráánnyyúú ttoovváábbbbkkééppzzéésseekkIskolai gyógytestnevelésJátékpedagógia és szabadidõ-szervezõÓvodai gyógytestnevelésTanító alapképzési szak – nemzetiségi német tanító szakirány

MMûûvveellttssééggtteerrüülleettii rréésszziissmmeerreettii kkééppzzéésseekkAngol nyelv oktatása az általános iskola 1–6. osztályábanMagyar nyelv és irodalomTestnevelés és sportVizuális nevelés

AAkkkkrreeddiittáálltt ttaannffoollyyaammookkMindennapos testnevelés az általános iskolában,Sokszínû német nyelven az óvodábanSokszínû német nyelvtanítás az alsó tagozatban

a német nemzetiségi általános iskolákbanTehetséggondozás a pedagógiai gyakorlatban

(játékkal, anyanyelvi vagy vizuális nevelési kompetenciák fejlesztésével)

NEMZETISÉGI PEDAGÓGUSKÉPZÉSÜNK A RÉGIÓBAN EGYEDÜLÁLLÓHallgatóink számos külföldi tanulmányi és gyakorlati lehetõség között válogathatnak, análunk végzetteket kül - és belföldön is egyre több álláshely, jó fizetések várják.

A nagy hagyományokkal rendelkezõ Pedagógusképzõ Intézet máig a Kar egyik legnagyobb, legmeghatározóbb szervezeti egysége, amelyben a kora gyermekkorhoz kapcsolódó kép-zések széles spektrumát kínáljuk sokszínû pedagógiai programmal, a felsõoktatási szakképzéstõl az alap- és mesterképzésen keresztül a pedagógus továbbképzésekig.

ILLYÉS GYULA KAR

3PTE IGYK ALUMNI MAGAZIN

www.igyk.pte.hu

Szerettem volna tapasztalataim elméleti háttérénekis birtokában lenni. 3 országot is bejártam, szinte ki-vétel nélkül 5*-os luxusszállodákban szereztem mega gyakorlatot, az elmélet pedig jól jött hozzá. Az öko-turizmus szakirány volt az elsõ választottam és egy-ben nagy szerelmem. Most a turizmus menedzsmentMA-ra járok. Az egyetemi évek alatt egy turisztikaiszervezet elnöke lettem, jelenleg egy igen jól pros-peráló 4*-os szállodát vezetek, és azt kell, hogymondjam, hogy a képzések során kapott „világké-pet” képviselem a munkám során. Idõközben a Ma-gyar Szállodák és Éttermek Szövetségének a régió-vezetõje lettem. Idén Erasmus-szal Kazahsztánbanjártam, részt vettünk egy roadshow-n is Astanában,ahol a Crocus GERE Bor Hotelt képviseltem. Nehéza mostani végzõsöknek tanácsot adni, hiszen amikorén vágtam bele a munkába, még másik évezredet ír-tunk. Mégis azt mondanám, nekem ez a hivatás min-dent megadott, és nem tettem érte semmi mást,csak éltem a lehetõségekkel...Éljen vele mindenki!

SCHMIDT Ferencvolt turizmus–vendéglátás BA szakos, jelenleg vég-zõs turizmus–menedzsment MA szakos hallgató, a

Crocus Gere Bor Hotel, Villány igazgatója

Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézet TTuurriizzmmuuss––vveennddééggllááttááss,, bboorrttuurriizzmmuuss sszzaakkiirráánnyyBBoorrttuurriizzmmuuss ééss bboorrggaasszzttrroonnóómmiiaa sszzaakkiirráánnyyúú ttoovváábbbbkkééppzzééssii sszzaakkTTuurriisszzttiikkaaii ddeesszzttiinnáácciióó mmeenneeddzzssmmeenntt aakkkkrreeddiittáálltt ttaannffoollyyaamm

A turizmus–vendéglátáshoz kapcsolódó képzéseink gyakorlatorientáltak, együttmûködünk a helyi, regionális és nemzetközi szakmai szervezetekkel, vállalkozásokkal. Az intézet 2013-ban elnyerte a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter Régió Turizmus Díját.

Az Intézet szakmai gyakorlóhelyek kiterjedt kapcsolatrendszerével rendelkezik, de a BORkultúra SzabadEGYETEM programjain az intézményen belüli gyakorlat lehetõsége is adott.

A BORkultúra SzabadEGYETEM programsorozata 2009 óta biztosítja az egyetemi kar polgárainak és az érdeklõdõszekszárdi közönségnek a lehetõséget a borok világának, a borkultúra alapjainak megismerésére. A különleges kul-turális, gasztronómiai és szakmai élményt adó elõadások résztvevõi ismereteket szerezhetnek a Szekszárdi Borvi-dékrõl, a Pannon Borrégióról és betekintést kapnak nemcsak más hazai és határon túli borvidékek, hanem a pálin-kák, a koktélok, sõt a kávé világába is.

ILLYÉS GYULA KAR

4PTE IGYK ALUMNI MAGAZIN

www.igyk.pte.hu

AAllaappkkééppzzééssii sszzaakkookk (BA):Kommunikáció és médiatudománySzociális munka

SSzzaakkiirráánnyyúú ttoovváábbbbkkééppzzééssii sszzaakkookkKomplex rehabilitációs mentorSzociális gazdasági menedzserGyermek- és ifjúságirodalmi szakember

Csillagos Judit nagyszerû em-beri tartással és szakmai igé-nyességgel végezte tanulmá-nyait a szociális munka szakon,jelenleg Budapesten, a X. kerü-leti gyermekjóléti központbandolgozik családgondozóként:„Szociális munkás szakra jár-tam, amit elsõsorban azért vá-lasztottam, mert a magam ta-pasztalataiból kiindulva min-denképpen olyan szakmát sze-rettem volna, amivel tudokmajd segíteni az embereken.Az IGYK-t vonzónak találtam, ésnagyon jókat hallottam a kép-zésrõl. Jól éreztem magam, tet-szett az önállóság, szimpatiku-

sak voltak a tanárok és hamar barátokat szereztem. Bár vannak továbbtanulási ambícióim– az andragógia és a pszichológia érdekel – , de szerettem volna még több tapasztalatotszerezni „élesben”. A munkavállalás gondolata másfél hónapja érlelõdött meg bennem,egy hónapon belül találtam is állást, jelenleg Budapesten, a X. kerületi gyermekjóléti köz-pontban dolgozom családgondozóként. A munkámban nagy hasznát veszem mindannak,amit Szekszárdon tanultam. Amikor bejön egy kliens, egybõl megbízik bennem, én pedigigyekszem legjobb tudásom szerint segíteni rajta, és ezért visszajelzésként még egy köszö-nömöt is kapok, akkor úgy érzem, ez mindent megér.”

Forgasd velünk ajövõd! Hallgatóinkelsajátítják a mo-dern média alkal-mazását, imázs-és reklámfilmeketkészítenek, hazaiés nemzetközi fil-mes versenyeken,pályázaton vesz-nek részt, lehetõ-ségük van bekap-csolódni játékfil-mek, videoklipekforgatásába is.

Kindl Gábor, filmproducer,szakoktató: Az elmúltévekben bekapcsolódva akar munkájába sikerültolyan hallgatókat kinevel-ni, akik idejekorán meg-fertõzõdtek a televíziós ésfilmes szakma szépségei-vel. Képzésük során be-kapcsolódhattak sokolyan programba, amelylehetõvé tette számukraa különbözõ területekmegismerését.2013-ban egy szekszárdikoordinálású filmes világ-játékban (Forgass aFöldért! – Shoot4Earth) ismegmérethették magu-kat, amelyen több hallgatónk sikert ért el. A program kapcsán a kar vendége volt JiríMenzel, Oscar-díjas cseh filmrendezõ is. Hallgatóinknak alkalma van rendszeresen résztvenni professzionális videoklipek készítésében, de segítségünkkel beleláthatnak a jelen-leg is futó kereskedelmi csatornák mûsorkészítésébe is. A VideoToll Médiamûhelybenolyan ismert operatõrökkel, rendezõkkel dolgozhatnak, mint Mayer Zoltán HSC, JimyHoollywood, Nagyistók Tibor. Jelenleg több hallgató is részt vesz a Szekszárdon közössé-gi finanszírozással készülõ Obsitos címû film készítésében. Végzett hallgatóink közül mamár többen kollégák, mûsorgyártóként tevékenykednek.

Oktatóink jelentõs tudományos tevékenységgel és kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkalrendelkeznek.

Társadalomtudományi Intézet

Karunk Magyarországon az elsõk között indított szociális munka BA képzést. A szakon számos komplex modul közül választhatnak a hallgatók (pl. gyermekvédelem, idõsvédelem, szo-ciális ellátások szervezése, szociális informatika, szociális adminisztráció, igazságügyi szociális munka, mentálhigiéné, komplex rehabilitáció, fenntartható szociális munka). Amit kíná-lunk: képzési tradíciók, innovatív módszerek, gyakorlatorientáltság, részvétel nemzetközi projektekben, közösségi gondolkodás személyes légkör.