64 FIGYELŐ 2014/28.

■ És miközben empatikusan követik az eseményeket, ob-jektívek tudnak maradni, bír-ják a fizikai megterhelést, al-kotói kreativitásuk mellett a fényképezés technikai for-télyainak is birtokában van-nak. Mindezekkel a tulajdonsá-gokkal rendelkezett a magyar származású, zseniális Robert Capa, aki hasonló gondolko-dású és tehetségű négy társá-val – David „Chim” Seymour, Henri Cartier-Bresson, George Rodger és William Vandivert – 1947-ben megalapította a vi-lág első, napilapoktól, maga-zinoktól, szerkesztőségektől független fotóügynökségét, a Magnumot. Az alapító ötök fel-osztották maguk között a vilá-got, hogy riportereik minden-hol ott legyenek, ahol valami érdekes történik. Ez magával hozta azt is, hogy bővíteni kel-lett a tagságot – természetesen szigorú minőségi kritériumok felállításával.

A kezdetektől máig jellemző egyéni látásmód, művészi sza-badság és kiemelkedő minősé-get jelentő követelmények mel-lett a valóság dokumentálásá-hoz elengedhetetlenül szüksé-ges bátorság is e tudósítók eré-nye. 1954-ben pár nap különb-séggel lett hivatása áldozata az Andokban szakadékba zuhant Werner Bischof és az indokínai háborúban Robert Capa, majd két év múlva a szuezi háború-ban David Seymour is. A tra-gédiák ott vannak nemcsak az elkészült képeken, hanem a ne-héz körülmények között dolgo-

zó fotóriporterek mindennap-jaiban is.

A kezdetben New York-i és párizsi székhellyel működő ügynökségnek ma már londo-ni és tokiói irodája is van, szé-les nemzetközi bázison alapuló szervezete továbbra is a fotóri-porterek élcsapata, honlapjuk-ról mindent megtudhatunk ró-luk, missziójukról, tag-jaik munkáiról.

A világhírű ügynök-ség 67 évének történe-téből hoztak el két ki-állítást erre a nyárra a Nagymező utcába. A Magyar Fotográfusok Házában, ahogy a cí-me is mutatja, a legelső csoportkiállításukat re-konstruálták Magnum’s First – Elsők címmel.

Werner Bischof, Hen-ri Cartier-Bresson, Robert Capa, Ernst Haas, Erich Lessing, Jean Marquis, Inge Morath és Marc Riboud képei önmagukban is iz-galmas kordokumentumok. Ám a jelenlegi kiállításhoz to-vábbi bizarr adalék az, hogy mostanában, 50 évvel az el-ső bemutatásuk után véletle-nül bukkantak rá a képeket őr-ző ládákra az innsbrucki Fran-cia Intézetben úgy, ahogy ak-kor a tárlat zárása után becso-magolták. De e regényes fordu-lat nélkül is történelmi és mű-vészeti szempontból egyaránt korszakos jelentőségű Cartier-Bresson Gandhi meggyilko-lása előtti utolsó napjairól és

a temetéséről készült sorozata vagy Jean Marquis szociofotói a háború utáni és az 1956-os forradalom előtti időkből.

A Capa Központ vándorki-állításán az alapítás óta eltelt közel hét évtizedből 70 fotós munkáját láthatjuk. A Magnum Photos: Kontaktok nemcsak azokat az fotókat mutatja be,

amelyek jó része emblematikus művé válva számos világlap címlapján köszöntek vissza és emberek millióinak tudatába égtek bele, hanem azt a teljes sorozatot is, amelyet a riporter egy adott témához készített, és amelyből ezt az egyet kiválasz-totta. A rendezők korszakok-ra osztották az ügynökség tör-ténetét 2010-ig, s ebben a kro-nológiai rendben nézhetjük vé-gig, hogy ki milyen sorozat-ból választotta ki a KÉPET. El-játszhatunk a gondolattal: a mi

döntésünk ugyanarra esett vol-na? És láthatjuk a jelöléseket, hogy milyen legyen a kivágás, mik azok, amelyek még szóba jöhettek volna a végső válasz-tás előtt. Önmagában ez is ér-dekes, de a fotósok leírásaival nemcsak az ő gondolkodásuk-ba pillanthatunk bele, hanem a szituáció elmesélésével, a dön-

tések indoklásával közelebb kerülünk az eseményekhez, a megörökített személyekhez; érthetőbbé, átélhetőbbé válnak a történések.

Az iráni forradalmat fotóso-rozatban megörökítő Abbas ösz-szefoglalásában: „A kontaktké-pek nemcsak azt tükrözik, amit a fotós lát és amiről abban a pil-lanatban úgy dönt, hogy meg-őriz az örökkévalóságnak, ha-nem hangulataikat, habozásai-kat és hibáikat is kifejezik. Kö-nyörtelenül.” Az analóg képal-

PLUSZ • Kiállítás

Nem fegyver, nem jégkrém, se nem bajszos nyomozó– Magnum Budapesten

Mayer Marianna művészettörténész

Izgalmas szakma a fotóriportereké. Nem az otthon ülős, meditáló

embertípusnak való, hanem a nyughatatlan, mindig kíváncsi, vibráló

szellemű, pillanatok alatt dönteni képeseknek, akik nem rettennek

meg a veszélyes helyzetektől, megdöbbentő szituációktól sem.

FOTÓ

: JEA

N G

AUM

Y, M

AGN

UM

PH

OTO

S

Jean Gaumy: Lőgyakorlat, Teherán, Irán, 1986

F_63-65.indd 64F_63-65.indd 64 2014.07.08 18:11:502014.07.08 18:11:50

2014/28. FIGYELŐ 65

Eztírtuk 50éve

2014/28. FIGYELŐ 65

FOTÓ

: FO

RTEP

AN

BorravalóNaiv dolog ez a vagdalkozás a borravaló ellen. Gáláns nép vagyunk, ennyi az egész. Nem azért adjuk a borrava-lót, mintha a másik igényt tartana rá: egyszerűen szeret-jük a nagyvonalúságot, és ez a galantéria már a legifj abb korosztályra is jellemző. Törzstrafi komban csomagolt cu-korka is kapható, darabonként 15 fi llérért, s így a trafi -kos néninek számos kiskorú ügyfele van. Bejön egy 6-7 éves legényke, szerény igénnyel, mindössze egy darab cukrot kér, és magabiztos mozdulattal letesz egy 20 fi l-lérest. Fogja a cukrot és indulna kifelé, de a trafi kos néni utánaszól: – Kisfi am, visszajár öt fi llér. A fi atalember fél-fordulattal visszanéz, s utánozhatatlan nonsalansszal le-gyint: − Marad.●

VízhelyzetVasárnap délután a vízvezeték váratlanul felmondja a szolgálatot. Zuhog a víz, a lakáson belüli főelzárócsap tö-mítése is rossz, nem lehet elzárni: jön az árvíz! Sürgősen letelefonálunk a házmesternek (nyilván azért van telefon-ja, hogy sürgős esetekben intézkedni tudjon): zárja el né-hány percre a vizet, amíg legalább a lakás főcsapjának tö-mítését házilag rendbe hozzuk. Mondja erre a ház nyájas felügyelője a telefonba: ő nem zárhatja el, s különben se tudja, hogyan kell ezt művelni. A víz fenyegetően zuhog, ezért kérlelésre fogjuk: adjon legalább valami tanácsot… Válasz helyett leteszi a kagylót. Most már személyesen je-lenünk meg magas színe előtt. Láthatóan nem érdekli az ügy, gorombán közli: csak csőrepedés esetén zárhatja el a vizet – neki is van vasárnapja. Végül is a lakóbizottsági elnök közbenjárására elárulja az elzárás titkát (most már tudja, de hozzá se nyúl), öntevékenyen elzárjuk a vizet, ki-cseréljük a tömítést – tíz perc alatt. Lehet, hogy a II. ker. Házkezelőség nem tájékoztatta volna a házfelügyelőket: a vízzel vasárnap is takarékoskodni kell?●

kotás korában ez egészen mást jelentett, mint ma a digitális gé-pekkel készült felvételek ese-tén, ahol a fotós szinte korlát-lanul „csattogtathatja” a készü-lékét, majd a fölösleges, rossz-nak minősülő képeket kitör-li, így nyoma sem marad a se-lejtnek. E szempontból az egyik legtanulságosabb példa Philippe Halsman Salvador Dalíról ké-szített sorozata 1948-ból, amely a festő nukleáris misztika irán-ti érdeklődésének és szürrealis-ta stílusának együttes megörö-kítése. A Life magazinban kö-zölt képhez hatórányi munka, öt segéd, három macska, Dalí, 28 felvétel és persze a fotós ösz-szehangolt cselekvéssoroza-ta kellett, hogy létrejöjjön a tér-ben megmerevedett robbanás tökéletes egysége, az egész je-lenet dinamikája egyetlen sta-tikus pillanatba merevítve. Az exponáláskor a festő fölugrott a földről, az egyik asszisztens egy vödör vizet loccsantott a térbe, mások a három macskát dobták be. A rontott képek kö-zül hat kontaktot látunk, ame-lyeken vagy a víz, vagy a macs-kák nem érkeztek jó szögben, jó időzítéssel, míg végül a 28. pró-bálkozásra minden tökéletesen összejött.

A képek tematikáját tekint-ve kivételnek számít Halsman művészi fotója. A többség in-kább történelmi eseménye-ket örökített meg: Capa a nor-mandiai partraszállást, Erich Lessing az 1956-os forrada-lom budapesti utcáit, Bruno Barbey az 1968-as párizsi di-áklázadást, Josef Koudelka pedig Prága megszállá-sát ugyanabban az évben. Koudelkát nem fotóriporter-ként, hanem prágai lakosként érintették az események. Hó-napokkal később csempészték ki a filmtekercset az ország-ból, amelyet az atrocitásoktól félve nem is a saját neve alatt publikált. Az addig ismeret-len cseh fotós ezzel a drámai

sorozattal váltott belépőt a magnumosok táborába. Stuart Franklin már az ügynökség tagja volt, amikor az 1989-ben a pekingi diáktüntetések véres felszámolásának másnapján a Tienanmen téren elkészítette a tankokkal farkasszemet né-ző védtelen ember sorozatát, amely azóta világszerte az el-lenszegülés ikonjává vált.

Az események mellett a tör-ténelmet alakító híres embe-rek portréi alkotnak egy má-sik nagy csoportot. Az en-gesztelhetetlen forradalmár Che Guevara szivarozós arc-képe (René Burri), a hideghá-ború időszakában a kapitaliz-mus és a kommunizmus szim-bolikus összecsapásaként szá-mon tartott Hruscsov és Nixon kettőse (Elliott Erwitt), az afroamerikai polgárjogi vezető Martin Luther King (Leonard Freed), az első és eddig egyet-len brit női miniszterelnök Margaret Thatcher alulról fényképezett, tekintélyt sugár-zó fotója (Peter Marlowe) tarto-zik ide. A számonkérően Hrus-csovra mutató Nixont megörö-kítő fotó volt az első, amely megmutatta, hogy a politikusi imázs építésében milyen ereje van a nagy nyilvánosságot ka-pó sajtófotónak. A Time maga-zinban megjelent kép egy ha-tározott, erős embert muta-tott, aki kiáll az amerikai ér-tékrend mellett, s ebből profi-tált is a következő választáson. A Fekete Muszlimok vezető-je, Malcolm X (Eve Arnold fo-tóján) már tudatosan használ-ta a sajtót politikai üzeneteinek közvetítésére. A komolyabb té-mák mellett láthatunk zenésze-ket, a Beatles-tagokat az Egy nehéz nap éjszakájának forga-tása közben, Miles Davist, Te-réz anyát imáról jövet, hétköz-napi és különleges embereket, eseményeket és még sok min-dent, amiért érdemes pár órát áldozni a Nagymező utca két kiállítására.●

Magnum’s First – Elsők ● Magyar Fotográfusok HázaMagnum Photos: Kontaktok ● Capa Központ

Megtekinthető 2014. augusztus 24-ig.

F_63-65.indd 65F_63-65.indd 65 2014.07.08 18:11:522014.07.08 18:11:52