PEDAGÓGIAI ALAPISMERETEK

és a

RÁNEVELÉSES MÓDSZER

A KUTYAKIKÉPZÉSBEN

I-II. kötet

Írta:

Rithnovszky János

Tartalomjegyzék

l. ELŐSZÓ

I. kötet PEDAGÓGIAI ALAPISMERETEK

5. Adalékok az iskolai munkához

18. Az analizátorok kölcsönhatásai a pszichikum kialakulásában

23. A tanulásról

26. A kiképző pszichológiája

38. Gyógypedagógiai pszichológia

47. A személyiség tulajdonságainak alakulása

48. A karakter

49. A temperamentum /természet – vérmérséklet/

50. A kutya értelmi képességének fejlődése

51. A kutya szocializálódása

56. Az idegi szabályozás

57. Pavlov reflexelméletének rövid ismertetése

61. A kutyatípusok osztályozása idegműködésük alapján

65. A mesterséges feltételes reflexek minőségéről

68. Röviden az érzékszervekről

72. A tájékozódási reflex

76. A kutya pszichológiája

89. A vakvezetőkutya-képző iskola beiskolázási feltételei.

Magatartás vésenpróba

95. Kiegészítés a magatartás próbához

II. kötet A KÖLYÖKKUTYA FELNEVELÉSE ÉS A MUNKÁRA NEVELÉS

MÓDSZEREIRŐL

1. A KUTYA ANATÓMIÁJA

2. A kutya csont- és izomrendszeréről

4. A kutya általános leírása

9. Hibák

13. A fogazat

14. Az életkor megállapítása a fogazat alapján

15. A fogazat hibái

16. Aktív mozgatórendszer

19. A mozgásról

19. A kutya akciórendszere

22. A különböző mozgásnemek

29. A futtatás módozatai

37. Úsztatás

39. Ugratás

4l. A bőr

43. Az emésztőkészülék

44. A légzőkészülék

45. A húgyszervek

48. A nemi szervek

48. A szuka nemi szervei

49. A hím kutya nemi szervei

51. Ivarzás, párzás

53. Az érrendszer

54. Az erek szerkezetéről

56. A nyirokrendszer

57. Az idegrendszer

59. Az érzékszervek

59. A szem és a látás

66. A fül és a hallás. Az egyensúlyérzék

69. Szaglás és szimat

69. A szaglószerv

71. A szagingerekről

72. Ingert okozó anyagok

73. A szimat

79. Az ember, mint szagingerforrás

82. A szagingerek feldolgozásáról

9o. A szaghatásokról

93. A szimatmunka alapelemei

98. A szagos anyagok és a szagok osztályozása

99. Szagforrások

lol. Az ízlelés

lo3. A tapintás

lo7. Belső elválasztású mirigyek

lo8. A KÖLYÖK KIVÁLASZTÁSA

116. A kutya kiválasztása vakvezetésre, illetve szociális

munkakutyának

117. A kölyök kiválasztásának módszereiről

129. A RÁNEVELÉSES MÓDSZER GYAKORLATI KÉRDÉSEI

131• A kutya mozgatása

138. A játék

144. Fejlesztő játékok

151. Kiküldés, tárgyak fogalmára való oktatás

157. Ajtónyitás

163. HOGYAN TOVÁBB?

166. A kölyök elhelyezése és környezetének megismertetése

17Q. Általános útmutatás a kiskutyával való foglalkozáshoz

178. Ismerkedés a külvilággal

2o6. A RÁNEVELÉSES MÓDSZER

Bevezetés

212. A kölyök táplálásáról

214. A kölyök mozgatásáról

215. A RÁNEVELÉSES MÓDSZER SZAKASZAI

22o. A KUTYA TÁPLÁLÁSA

230. A vitaminok

239. A sók

242. Leggyakrabban igényelt ásványi sók

244. Még néhány tudnivaló az étrend összeállításához

249< A kutya itatása

25o. A KUTYA ÁPOLÁSA ÉS GONDOZÁSA

25o. A bőr és a szőrzet ápolása

253. A KUTYA ELHELYEZÉSE

258. EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSOK

287. ZÁRSZÓ

3ol. Fontosabb forrásmunkák

Bevezetés

Kedves Olvasó!

Ez az összeállítás a "Vakvezetőkutyával Közlekedők Szakcsoportja" vezetősége

kérésére készült.

A most közölt anyag gerincét a Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában 1961-

ben megjelent "A vakvezető kutya kiképzése" c. könyvem alkotja. Ezt

kiegészítendő állítottam be több olyan új anyagot, amelyek megismerésével

mindazok, akik ezt a könyvet elolvassák, tudásukat bővítve birtokában lesznek

mindannak a tudnivalónak, amelyek egyrészt az amatőr kiképzés során

szükségesek, másrészt, amit a vakvezető kutyákról illik és szükséges tudni. Nem

utolsó sorban megismerkednek a csatolt domború térkép és a műleírások

segítségével a Csepeli Vakvezetőkutya képző Iskolával. Legvégül a

Vakvezetőkutyával Közlekedők Szakcsoportjának Működési Szabályzatával.

Néhány megjegyzés:

Az 1961-ben kiadott könyv anyagának közel 2/5 részét elhagytam, mivel az abban

foglaltakat a "Pedagógiai előzetes a kiképzés tematikájához" és a "Ráneveléses

módszer a kutyakiképzésben" c. anyag tartalmazza, átírva és újabb tudnivalókkal

kiegészítve. Így ezt az írásos anyagot annak folytatásaként, mint harmadik kötetet

kell tekinteni, lévén, hogy szoros összefüggésben vannak egymással, s többször

utalni is fognak az első két kötetre. Tulajdonképpen csak így válik egésszé a kutya

tartásáról, gondozásáról és kiképzéséről szerzett ismeretünk. És bár azoknak a

kedvéért, akik kutyájukkal indokolt esetben tenyészteni is kívánnak, ún. tenyésztői

alapismereteket is közlök, óvaintek bárkit is attól, hogy ezt tenyésztési

szakaanyagként kezelje. E téma egy negyedik kötetbe kívánkoznék. Itt most csak a

legszükségesebb tudnivalókat közlöm, abból is főként a kutyával kapcsolatos

közvetlen gyakorlati teendőket, beleértve a kölykök nevelését is az elválasztásig.

Erre is csak azért kerülhetett sor, mert bizonyos esetekben és feltételek mellett

/amelyeket későbbi időpontban fog az iskola meghatározni/, az intézményes

kiképzésben részesülő kutyákkal is tervezik a tenyésztés engedélyezését.

A könyvtől eltérően, a Pedagógiai előzetes c. részben, új, a Vakvezető Kutyával

Közlekedők Szakcsoportja által jóváhagyott vizsgaszabályzatot közlök. Ehhez

kapcsolódik azoknak a kiegészítő gyakorlatoknak az ismertetése, amelyeket már az

új kutyatulajdonosoknak kell betanítaniuk /amennyiben ezeknek szükséget érzik/, a

kutya átvétele után. A gyakorlatok helytállóságáról és azok hasznáról a vak gazda

számára nemcsak az a 25 éves személyes tapasztalat, hanem az általam közel l0

évig, társadalmi munkában végzett amatőrcsoportos vakvezető kutya kiképzés is

meggyőzött. Eközben "láthattam" és tapasztalhattam, hegy ezek az ún. többlet

követelmények, mennyire megalapozott igényként jelentkeznek a vak gazdáknál. S

hogy ezek milyen jól megférnek a kutya munkájával, és hogy semmi zavaró

hatással nincsenek arra, egy bemutató leírásával szolgáltatok bizonyítékot.

A magam részéről többszörösen meggyőződtem arról, hogyha ezek a gyakorlatok

jól vannak a kutyának betanítva, és ha a gazda felelősséggel alkalmazza azokat –

pl. a "személyvédelem", amelynél a kutya, mint "védőeszköz" alkalmazása

fegyverhasználatnak minősül /adott esetben lehet jogos vagy jogtalan/ - semmi

esetre sincsenek a kutya munkájára, alkalmazhatóságára hátránnyal. Sőt azáltal,

hegy még több oldalúvá tesszük a kutyát, képes az a vak embernek - annak

speciális helyzeténél fogva - csaknem emberi segítséget nyújtani.

Most pedig álljon itt emlékül és bizonyítékul arra, hogy a jól képzett vakvezető

kutya milyen sokoldalú differenciálásra képes munkájában, a fent említett

bemutatónak az anyaga, amelyet Udvarlaki Hadur Táltos nevű németjuhász kan

kutyámmal tartottam, az 1971-es Vadászati Világkiállításon, a jelenlegi kőbányai

vásárváros területén. Tanúm erre az a tízezernyi nézősereg, aki két ízben is

végignézte, és az az elismerő oklevél és emlékplakett, amit ez alkalomból kaptam.

A bemutató pálya a dísztribün előtt húzódott. Úgy volt kiképezve, minthogyha az

úttest lenne, két oldalán járdaszegéllyel, le- és fellépéssel. Erre az úttestre voltak

telepítve a különböző /vakvezető kutya bemutatóhoz való/ akadályok, s ezek között

a gödör kivételével /mert az úttestet felásni nem volt szabad/ mindazok az

akadályféleségek megtalálhatók voltak, amelyek a való életben a vak emberre, mint

veszélyeztető tényezők leselkednek.

A bemutató a következőképpen zajlott le;

A szájkosár nélküli, felszerszámozott kutyával /menetütem váltás beiktatásával/

végigvezettettem magamat a mintegy 100 m hosszú akadálypályán. A dísztribün

közepe táján megálltunk. A kutyával "jobbra át” -ot hajtottunk végre és jelre

leült /összecsaptam a bokámat/. Ezután - én főhajtással, ő pedig "köszönj”

vezényszóra ugatással - üdvözöltük a közönséget. Az üdvözlés után "balra át" -ot

vezényeltem, és végigmentünk az akadálypálya teljes hosszában. Elhaladásunkat

követően a MEOE Csepeli Vakvezető és Munkakutya Iskolájának tagjai

átrendezték az akadálypályát oly módon, hegy azon visszafelé haladva a kutya egy

teljesen új rendszerű és jellegű akadálysorral találta szembe magát. /Megjegyezni

kívánom, hegy a bemutató teljes ideje alatt a hangos bemondón keresztül megfelelő

kísérőszöveg ismertette a történteket./

Visszafelé jövet az akadálypályán, ugyancsak nagyjából félúton "jobbra előré"-t

vezényeltem a kutyának, és az akadálypályáról letérve szabad térségre vezettettem

magamat. /Csak a jobb kezem van meg, a balt robbanásos baleset folytán

elveszítettem - s ez okozta vakságomat is - így esetenként balkezem pótlására

műkezet használok./ A kutya jobb kézben vezetett, balkezem kézfejébe egy csíptető

segítségével a pénztárcámat vittem. A térségen, amelyen áthaladtam a csepeli

iskola tagjai mozogtak egyedül vagy kutyával.

Közlekedés közben egy "csibész"-nek beöltözött iskolatag /nő/, akin

védőfelszerelés volt, hátulról odaugrott, kikapta műkezem csiptetőjéből a

pénztárcámat és ellenkező irányba elszaladt. Az esetet követően csak annyit

mondtam kutyámnak "csibész, fogd!", ő a futó egyén után vetette magát, és beérve,

karjánál fogva megragadta. Újabb vezényszó következett: "fogd, hozd, ide

hozzám"! Táltos a "csibészt" egy pillanatra sem engedve, elébem vonszolta őt.

Ekkorra érkezett oda a statisztériából a "rendőr", aki a "csibész" segélykiáltásomra

lett figyelmes.

Érdeklődött a történtekről. A "csibész" természetesen tagadott. A "rendőr"

megkérdezte: "hány pénztárcát hord magánál?" "Kettőt - válaszolta a csibész"

- egyet az apró, egyet pedig a papírpénznek". "Mutassa őket" - kérte a "rendőr". A

"csibész" felnyitotta a tőlem ellopottat és a sajátját. "Uram fordult most hozzám a

"rendőr" - mivel tudja Ön bizonyítani, hogy az állítólagos pénztárca az Öné?"

"Sajnos

- volt a válaszom - csak megközelítő összeget tudok mondani, mivel nem tudom

pontosan, hogy mennyi volt itt a kiállításon a kiadásom. De a kutyám

bebizonyítja." "Hogyan?" - kérdezte a "rendőr". "Kérem tegyék le egymás mellé a

két pénztárcát - mondtam - és Táltos kutyám kiválasztja közülük az én

tulajdonomat". "Tegye le" - utasította a "rendőr" a "csibészt", aki

engedelmeskedett. "A magamét is mellé teszem, hogy lássuk, a kutya valóban

képes-e választani" - szólt a "rendőr".

Ezután én a "rendőr" megérkezésekor behívott és lefektetett kutyával

megszagoltattam a tenyeremet, és a tőlem 4-5 m-re és egymástól 50-60 cm-re

elhelyezett pénztárcákhoz küldtem "szimat, keresd, válaszd" vezényszavak

kíséretében. Végigszimatolta a földön lévő pénztárcákat, majd az enyémet szájába

véve "behozta" azt, és mellém ülve kezembe adta.

"Úgy látszik, valóban az Öné. Felismeri?" - kérdezte a "rendőr". "Igen” -

válaszoltam, miután megtapogattam.

"A biztonság kedvéért ismételjük meg a próbát, hátha a kutya csak véletlenül kötött

ki amellett a pénztárca mellett" - mondta a "rendőr". "Kérem hozza ide, és

ismételjük meg a választást". Én a kutyával kivezettettem magam a tárgyakig,

ledobtam a pénztárcámat a földre, "hátra arc”-ot vezényeltem és visszamentem az

eredeti kiindulási pontra. Újabb "hátra arc" után lefektettem Táltost. Ezalatt a

"rendőr" másképpen rendezte el a pénztárcákat. Újból megszagoltattam kezemet, és

előreküldtem "választani" a kutyát.

Táltos nem tévedett! Újból az én pénztárcámat hozta, és adta a kezembe.

A "csibész", aki látta, hegy vétke bizonyított, a mozgó emberek között keresett -

futva – menedéket.

"Fogják meg, tolvaj" - kiáltott a "rendőr". "Csibész, fogd" - vezényeltem én a

kutyának, aki hatalmas lendülettel vetette magát a "tettes" után, tőlünk kb. 40-50

m-re erős dulakodás zajlott le közte és a "csibész" között, aki mindenáron

szabadulni igyekezett a kutyától. Táltos nem tágított. Erős fogásával /karját fogta/

megadásra késztette a menekülőt.

"Ereszd!" - kiáltottam a kutyára, "kísérd!" - vezényeltem neki. "Jöjjön ide hozzám!"

- szólítottam fel a "csibészt", aki elindult ugyan felém, de nem érezvén a kutya

fogainak szorítását, az emberek közé vegyülve próbált egérutat nyerni. Táltosnak

nem kellett újabb vezényszó, pillanatokon belül fogai között volt "ellenfele" karja.

Ismét az "eredsz!" és "kísérd!" vezényszavak alkalmazásával most már minden

zökkenő nélkül hozzánk terelte Szalai Gabriellát, a "csibész” alakítóját, és az a

"rendőr" felügyeletével - akit Szalai Ferenc, a MEOE Csepeli Vakvezető és

Munkakutya Kiképző Iskola akkori vezetője alakított - távozott a bemutató

pályáról.

Táltost magamhoz hívtam, megdicsértem a derekas helytállásáért, majd a

vezetőszárat megfogva visszatértem az akadálypályára. Megköszöntük a közönség

méltán kiérdemelt elismerő tapsát, és az akadálypálya másik felén is hibátlanul

végighaladva - távoztunk a bemutató térről.

Nem véletlenül írtam a bevezetőben, hogy "emlékül”, mivel egy kissé nekrológnak

is szántam az elmondottakat, mert ez a csodálatos képességű kutya, aki /ugyancsak

nem véletlenül írom, hogy: "aki"/ mindezek mellett még a vízbőlmentés munkáját

is tökéletesen végezte, fiatalon, két és féléves korában, sajnálatos betegség folytán

kimúlt.

Úgy gondolom, csaknem mindannyiuknak feltűnik, az iskola által kibocsátott,

látszólag "bő lére" eresztett kérdőív. Tudni kell azonban, hogy az iskola csak akkor

képes igazán megfelelni feladatának, ha az igénylőnek /testi és lelki/ alkatához

legjobban hasonuló kutyát tud majd rendelkezésére bocsátani. Ebben az sem utolsó

szempont, hogy az egyéb elhelyezési feltételek is minden téren figyelembe

legyenek véve.

Felhívom a figyelmet a Pedagógiai előzetesben közölt magatartás és vésen próbára

is. /Lásd: Pedagógiai előzetes a kiképzés tematikájához c. részt./ Ennek ismerete

azért szükséges, hogy irányt mutasson azoknak, akik saját maguknak kívánnak

kutyát nevelni, esetleg be is tanítani.

Kiképzői munkánk során a pszichológia azon tételét kell alkalmaznunk, mely

szerint: "Az egyed magatartását, környezetéhez való viszonyulását, viselkedési,

cselekvési módját, az öröklött ösztönök és hajlamok mellett a környezeti tényezők

és a nevelési, kiképzési mód határozzák meg." Úgy gondolom, ez az idézett szöveg

önmagáért beszél. Ennek helyes vagy helytelen alkalmazása a döntő tényező az

egyed /az egyén/ életében. Az sem elhanyagolandó kérdés, hegy ezen

magatartási /vésen/ próba anyagának ismeretében minden új vakvezető

kutyatulajdonos tisztába lehet azokkal a követelményekkel, amelyeket kutyájával

szemben támaszthat, átvétele után /lásd: Pedagógiai előzetes - Az intelligenciáról/.

Nem vitás, hegy mindezek a követelmények, az átlag emberénél nagyobb

megértést, türelmet és kitartást igényelnek, de a cél elérése érdekében megéri.

Budapest, 1983.március 23-án

a S z e r z ő

E L Ő S Z Ó

Kedves Olvasó!

Kérem, ne döbbenjék meg azon, hogy ezt a művemet néhai feleségem, R.J.-né

Lakatos Ilona emlékének szentelem, mert bízvást állíthatom, hogy az ő áldozatkész,

és minden irányba kiterjedő segítsége nélkül nem válthattam volna valóra

"álmaimat". Az Ő energiája - és sokszor ellenkezése is - tette lehetővé, hogy el-

kezdett munkáimat, a Csepeli Vakvezetőkutya Kiképző Iskola felépítését

befejezhessem, és hogy az eközben szerzett tapasztalataim mellett elegendő tudásra

tehettem szert, amelynek segítségével e könyv létrejöhetett.

Köszönetet kell mondanom segítőtársamnak, Szacsvay Etelkának, aki túlnőtt az

egyszerű gépírói munkakörön, és okos meglátásaival, kritikai megjegyzéseivel

segítette munkámat, s akit csaknem társszerzőmként tisztelhetek.

Mindaz, ami e könyvben szerepel, s amit tulajdonképpen a Vakvezető Kutyával

Közlekedők Szakcsoportjának megrendelésére készítettem el, nem egy egyszeri

"nekiugrás" eredményeként született meg, hanem huszonöt, kemény kynológiai

munkában eltöltött év apróbb, s nagyobb kudarcaiból, és eredményeiből tevődött

össze egységes alkotássá. Ezeken túlmenőleg igyekeztem felhasználni a mai

tudomány ismert, és kevésbé ismert felfedezéseit is, a minél jobb eredmények

eléréséhez. Tehát ne csodálkozzék az olvasó, ha nem mindegyikkel találkozik AZ

egyéb szakirodalmak forgatása közben.

A téma kezdetleges kifejtésével már az 1961-ben megjelent, A vakvezető kutya

kiképzése c. könyvemben foglalkoztam, de részletes kidolgozásához szükség volt

az elmúlt évek tapasztalataira. E tapasztalatszerzésben igen sokat köszönhetek a

MEOE Csepeli Vakvezető és Munkakutya Kiképző Iskola vak és látó tagjainak,

akik kérésemre, időről időre beszámoltak az utasításaim és tanácsaim alapján

végzett kiképzési és tenyésztési munka eredményeiről. Ezeket, és saját

kísérleteimet, feljegyzéseimet gyűjtöttem "csokorba", és igyekszem egységes

munkában az Olvasó elé tárni, abban a hiszemben, hogy ezzel is hozzájárulhatok a

magyar kutyatenyésztés, a szociális és sport munkakutyák kiképzésének

eredményesebb voltához.

Mert igaz ugyan, hogy genetikával /örökléstannal/ e műben nem foglalkoztam, de a

figyelmes Olvasó, ha a Mendeli öröklési törvényeket ismeri - e sorokban, és e

sorok között olvasva - maga is rájöhet arra, mit kell tenni A szebb, a jobb, a

tökéletesebb munkakutyák tenyésztése, nevelése, kiképzése érdekében.

Maga a könyv az ún. ráneveléses módszerrel foglalkozik, arra kívánván feleletet

adni, hogy mit, miért és hogyan cselekedjünk, végezzünk, végeztessünk

kutyánkkal. S ha mégis röviden summázni próbálnám mindazokat, amik a

következő oldalakon szerepelnek, ekkor azt kell mondanom, hogy: a ráneveléses

módszer nem egyéb, minthogy a sérült gazda /vak, siket vagy mozgássérült/ azzal,

hogy a kölyökkutyát maga mellé veszi, sérülésének jellegével és

következményeivel megismerkedteti, mintegy beleszoktatja, beleneveli az adott új

feltételekbe, az új környezetbe, megismertetve azokkal a leghelyesebb és

legcélravezetőbb tevékenységi, cselekvési módozatokkal, amelyek a "békés

egymás mellett élés", és egymás kölcsönös kiegészítése érdekében, mindkettőjük

számára a legszükségesebbek. Ugyanakkor, aki csupán sportkutyával kíván

foglalkozni, az előbb felsorolt kritériumok mellett, "neveltje" képességeinek

felismerésével, kibontakoztatásával és helyes irányba terelésével, még tökéletesebb

munkakutyára tehet szert.

A továbbiakban arra próbálok feleletet adni, hogy a lehető legrövidebb időn belül, a

legeredményesebben, a legtörésmentesebben, milyen módon érhetjük el

mindezeket.

Ne tévessze meg az Olvasót, hogy én itt elsődlegesen a szociális munkakutyákról

beszélek, ugyanakkor az általános magyar kutyatenyésztésre és kiképzésre

hivatkozom.

Úgy érzem, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy ezt a könyvet mindenki

hasznosan forgathatja, az is, aki akár csak kedvtelésből, az is, aki csupán sportból

kíván magasabb szinten "kutyázni". Tudniillik, mind a Pedagógiai

alapismeretekben /I.kötet/, mind a Ráneveléses módszerben /II.kötet/ - amelyek

szoros ok-okozati összefüggésben vannak egymással - foglaltak, az ún. speciális

foglalkozások kivételével, egyértelműen minden más kynológiai tevékenységre

vonatkoznak, az adott témakörökön belül. A különbség annyi, hogy az ún. szociális

munkakutyák korában jóval nagyobbak a követelmények, és a többletmunkák, mint

egyébként. Mindezektől függetlenül, még e speciális, azaz szakági ráneveléses

módszer anyagát is jó eredménnyel hasznosíthatja az a kutyatulajdonos, aki a benne

olvasottakat - alaposan átgondolva - értelemszerűen alkalmazza saját, kedvtelésből

tartott kutyájánál is.

Művem nem kimondottan szakkönyv, s mint ilyen bőven hagy maga után

kívánnivalót, hiszen még rendkívül sokfélével kellett volna foglalkoznom. De mint

mindenben, itt is adva voltak a mértékek és a határok. Tévedések elkerülése végett,

nem szakembereknek, nem kynológusoknak és a kutyázással elméleti és gyakorlati

szinten aktívan foglalkozó sporttársaknak szántam, így ezért nem szakkönyv, annak

különleges kívánalmai szerint. A kisemberek kezébe akarok olvasmányos

"tankönyvet" adni, amely egyúttal elegendő szakanyaggal is rendelkezik, megfelelő

segítséget nyújtván a kutyával való tevékenységhez.

Igaz ugyan az is, hogy ez az enyag önálló alkotásként jelentkezik, de elképzelésem

az volt vele, hogy része lesz, majd a későbbiekben összeállítandó. A szociális

munkakutyák kiképzése c. nagyobbszabású munkámnak. /Ez tartalmazna a

vakvezető, a siketeknek jelző, a mozgássérülteknek dolgozó, és a vízből mentő

kutyák vizsgaszabályzatában foglalt kiképzési anyag oktatásának tematikáját./

Ezért nem térek ki a kiképzési segédeszközök, és az egyéb felszerelési tárgyak

ismertetésére, lévén, hogy azokkal az említett könyv lapjain majd részletesen

foglalkozom. Így történhetett, hogy a tematikát szinte egyáltalán nem, vagy csak

kismértékben érintem, illetve csak azokat, amelyek nem kimondottan a vizsgák

anyagához tartoznak. Ezért fordulhat elő az is, hogy nem minden esetben

hivatkozom az egyes sérült emberek hiányosságaira, és nem hangsúlyozom a külső

segítő szerepét. Tudvalévő azonban, hogy ennek alkalmazása elkerülhetetlen, és

saját biztonságunk, valamint munkánk eredményes volta miatt elengedhetetlen.

Én magam úgy érzem, nincs könyvemben fontos vagy kevésbé fontos rész. A maga

nemében mindenik valamely sarkalatos kérdését boncolgatja a kynológiának.

Ezért kedves Olvasóm, ha pénzt és időt szentel e munka át-tanulmányozásához,

fogadjon el tőlem egy tanácsot! A bevezetéstől a zárszóig minden részletét

alaposan igyekezzék megismerni, mert egy-egy fejezetet az egészből kiszakítva,

kevésbé válik hasznára úgy Önnek, mint kutyájának.

Mindehhez kívánok elegendő időt, türelmet, és ezek következményeképpen jó

eredményt a kynológiai Munkásságban!

a s z e r z ő

I. kötet

PEDAGÓGIAI ALAPISMERETEK

Adalékok az iskolai munkához

"Az embernek kelleme, jelleme, szelleme van." /Freud/. A kynológiában ezt a

mondást a következőképpen fordíthatjuk át: a kutyának külleme /megjelenési

formája/, vézenje /idegtípusa/, vezethetősége /a tanultak differenciált alkalmazási

készsége/ van. Ebből adódik, hogy a kiképző iskolákon a pedagógiai munka három

irányba osztódik: biológia, pszichológia és állatpedagógia.

Bár maga a könyv elsősorban önálló munkaként készült, melynek alapján akárki

egyedileg, saját magában is kiképezheti kutyáját, vagy képezhet kutyát

másnak,egyéni véleményem az, hogy megfelelő szakirányítás, és az ehhez

kapcsolódó segítség, csak szervezett iskolai kiképzés keretein belül lehetséges jó

eredménnyel. /Gondolok itt a Csepeli Vakvezető Kutyaképző Iskolára és a MEOE

területi kiképző iskoláira./ Ezért bevezetésként ez a tanulmány elsősorban az

iskolákon történő kiképzés pedagógiájával foglalkozik, de értelemszerűen

átfordítva, az egyéni kiképzésben is tökéletesen felhasználható.

Az iskola tagsága önkéntes csoportosulás. A hallgatók jelszava: „tanulj, hogy

taníthass” kell, hogy legyen. Miután a tanulók korra és nemre nézve igen

változatosak /14-65 évig, férfi, nő és gyerek/, valamint a legkülönbözőbb fajtájú

kutyáik vannak, magától értetődő, hogy az oktatásban irányított, elágazó módszert

alkalmazunk. Adódik ez abból is, hogy a kiképzendő kutyák korra, de nemre is – a

fajtákon kívül – ugyancsak különbözők. Így a betanításnál kiépített feltételes reflex

komplexumok is különböző idő alatt rögzítődnek.

Sajnos a kiképzőknél is igen heterogén módon érik be a tanult anyag, s ez azt hozza

magával, hogy a tanfolyamidőtartama az előmeneteltől függően hosszabbodik vagy

rövidül. Tehát mindig egyedi alapon határozzuk meg az ütemet. Ebben iránymutató

a teljesítményen kívül a kiképzési napló /amelyet minden kiképzőnek napról napra

vezetnie illenék/. A kiképzési naplóban rögzítjük az egyes tanulók pozitív és

negatív magatartását a különböző kiképzői módszerekkel szemben. Az egyes

módszerekre való reagálások figyelembevételével változtatunk azok minőségén és

milyenségén. Ezt azonban megelőzi az egyedenként és a vezetőkként való

értékelés, amit ellenőrző próbagyakorlatokkal hajtunk végre. A csoport tagjai – bár

együttesen végzik munkájukat – éppen az előmenetelek különbsége miatt sohasem

egységesek. A nivellálás érdekében, azaz, hogy a csoport tagjai lehetőleg

egyidejűleg vagy legalábbis kevés eltéréssel érjék el a kitűzött célt, az eredményes

vizsgát, - a kötelezően előírt tananyagon és módszer ismertetésen kívül szükséges

rendszeresen tartani ún. tapasztalatadást. Ez azt a célt is szolgálja, hogy

kifejleszthessünk oly szunnyadó képességeket a gazdákban és a kutyákban,

amelyek nélkül nem, vagy csak kis mértékben kerülnének felszínre.

Legfőbb célkitűzésünk kell, hogy legyen

a/ a gazdánál: a kutya minél tökéletesebb megértése,

b/ a kettőjük közötti teljes összhang,

c/ a kutyánál: magas fokú differenciáló képesség kialakítása és munkájának

megszerettetése annak érdekében, hogy a kitűzött célt minél előbb elérhessük.

Indokolt és helyes tanulópárok kialakítása. Ezeket lehetőleg úgy hozzuk létre, hogy

egy jobban képzett gazda és kutya mellé osszuk be a kevésbé képzettet /azonos

vizsgaszinten/. Így a közvetlen tapasztalatátadáson túl érvényesülhet a kutyák

utánzó képességének a kihasználása is az egyes gyakorlatok betanulásánál. /A

gyakorlatban jól bevált módszer – ha egy tulajdonosnak két kutyája van – egy

képzett és egy képzetlen, vagy ha egymással egyébként jó barátságban lévő

állatokról van szó, hogy a két kutyát egymás mellé kötve – amely gyakorlatoknál

ez lehetséges – egymás mellett dolgoztatva oktatjuk./

Szükséges módszeres terv készítése is az oktatás folyamataira vonatkozóan. Az

iskola, a kiképző munkáját az adott tervnek kell meghatároznia. Ennek tükrében

szervezzük meg az egyes munkafázisokat.

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe?

A kutya és gazda kapcsolata. Itt a tartozik-követel elméletet valljuk. A gazda

tartozik kutyájának azzal, hogy mindig tudja mire van annak szüksége biológiailag,

pszichológiailag és az oktatásnál. /A kutya nem tudja, vagy csak minimálisan képes

szükségleteire vonatkozó igényeit gazdájával közölni. A gazda kötelessége nem

kitalálni, hanem – kutyája viselkedéséből megtanulva – tudni melyek azok, mert

csak így épülhet ki igazi kontaktus kettejük között./ Csak így követelhetjük meg

nyugodt lelkiismerettel, amit megkívánunk munkájában, ragaszkodásában. Minden

egyes elspórolt forint, minden egyes elhanyagolt perc, amit a kutyától vonunk el,

annak klasszisából vesz el mind megjelenésben, mind munkájában.

Az elsajátításra kerülő anyag oktatási formái:

a/ Elméleti oktatás, amelyen elsősorban a kutya tartásával, gondozásával,

valamint az egyes kiképzési módszerek elméletének ismeretével foglalkozunk.

Alapelvünknek kell lennie, hogy választ adjunk erre a kérdéskomplexumra: mit,

miért, hogy, hol és hogyan! Ezekre a kérdésekre a válaszok ismerete alapvető

követelmény, mivel ha az ok-okozat összefüggéseit nem ismeri a kiképző, úgy nem

mérheti fel tevékenységeinek következményeit sem.

b/ A kiképzés gyakorlati módszerei. Két alapvető módszert alkalmazhatunk: 1.

ráneveléses

2. rávezetéses módszer.

A ráneveléses módszer lényege, hogy a kölyökkutyát úgy neveljük, hogy az

azonosuljék jövendőbeli feladatával. Ennél az esetnél a pszichológiának arra az

alaptörvényére támaszkodunk, hogy az egyed magatartását az őt érő külső

természeti és egyéb ráhatások formálják, alakítják ki. Ezek szabják meg a

környezetéhez való viszonyulását. Megismeri, megszokja rokkant gazdájának

fizikai állapotából eredő különleges helyzeteit és kívánalmait. A sportkutyáknál

ilyenkor tárhatjuk fel a kiskutyában lévő öröklött hajlamokat és tulajdonságokat.

Ennek alapján dönthetjük el, hogy milyen munkakutya ágazatban kívánjuk

képességeit értékesíteni. Tévedés ne essék! A ránevelés és a kölyökkutya

felnevelése szorosan összefüggő tényezők, s egyik sem hanyagolható el a másik

kedvéért!

A rávezetéses módszernél a már felnőtt és a munkára eléggé érett kutyát /”szociális

munkakutyát” vagy „sport kutyát”/ az ún. apró negatív és pozitív impulzusok

révén, drasztikus módszerek nélkül oktatjuk. Elsődlegesen a gátlásos reflexek

kialakításával, másodlagos és harmadlagos reflex komplexumok kiépítésével, a

jutalmazás adta lehetőségek /szóbeli dicséret, simogatás, jutalom falat/

legnagyobbmértékű kihasználásával rávezetjük a kutyát munkája értelmére és a

gátlások, feltételes reflexek differenciált alkalmazására. Ezen célok elérése – amint

már említettem – csak úgy lehetséges, ha maguk a kiképzők is állandóan tanulnak,

elméleti és gyakorlati síkon egyaránt.

Az elméleti oktatás legjobban bevált módszere, hogy a tanulók a szükséges

szakirodalmak felhasználásával elsajátítják az alapokat, amelyeket azután csoportos

foglalkozás keretében gyakorolnak kutyáikkal. Ezt szemináriumi vitakörrel kell

kiegészíteni. A gyakorlati oktatás már nehezebb.

A bevezetőben említett okok egyértelműen bizonyítják, hogy a permanens –

folyamatos – oktatás mind a kutyáknál, mind gazdáiknál elkerülhetetlen s objektív

követelmény.

Az emberi oktatásban ismeretes négy fő oktatási kategória – 1.óvoda, 2.elemi,

3.közép-, 4.főiskola és így tovább – átvitt értelemben a kutyakiképzésben is fennáll.

Minden egyes kategória más-más eljárást kíván, a tartás, a gondozás, valamint a

kiképzés területein. Ehhez még hozzá kell vennünk a kynológia tudományának és a

társtudományoknak állandó fejlődését, amit nem lehet elhanyagolni anélkül, hogy

az a munka rovására ne menne. Ahhoz, hogy az okataás és kiképzés megfelelő

hatékonysággal folyjék, a kiképzői ütemtervet és a csoportokat állandó mobilitásba

kell tartanunk. Ezt elsősorban a jó szervezés útján érhetjük el.

A siker még így sem biztosított, mivel amatőr kiképzéskor:

a/ a „szociális munkakutyák” kiképzésében maga a kiképző is tájékozatlan az egyes

kiképzési területek szakmai útvesztőjében, nehéz részére az új körülmények,

feltételek megismerése, felfogása és az azokhoz való alkalmazkodás. Ezen oly

módon próbáljunk segíteni, hogy egyrészt a vak kiképzőkkel megismertetjük

önmagukban a segédeszközöket kutya nélkül s csak ezután engedjük őket az ún.

akadálypályára, másrészt látó felügyelettel /segédkiképzővel/ vigyázunk a tanuló és

tanítványai testi épségére.

b/ mivel a többi „szociális” munkakutya esetében /a vízből mentést most zárjuk ki/

amatőr kiképzés csaknem teljesen lehetetlen, illetve csak részleteiben vállalkozhat

a rokkant reá, ezért magukat az ép érzékszervű és fizikumú segítőket kell rávezetni

az általuk kiképzendő kutyák gazdái fizikai állapotának részbeni megismertetésére

és felismerésére. Ezt legtökéletesebben oly módon érhetjük el, ha mesterségesen

idézünk elő olyan fizikai állapotokat egészséges embernél, mint amiben a rokkant

szenved. Pl. a szemek lekötése, a füleknek füldugóval való eltömítése, a végtagok

időleges „használaton kívül” helyezése lekötéssel, felkötéssel stb. Önmagukban

ezek sem volnának elegendők. Ezért ebben a mesterségesen csonkított állapotban

végeztessünk huzamosabb ideig velük különböző tevékenységeket. A sportkutya

kiképzőknél más természetű a „bevezetés” a kiképzés rejtelmeibe. Lényegesen

könnyebb a helyzetünk, hiszen az első tevékenysége az iskola, illetve a kiképzés

vezetőnek az kell, hogy legyen, hogy az új tanulóknak szemléltető módon

bemutatja és megmutatja az akadálypályát és az egyéb kiképzési felszereléseket.

Megismerteti őket azoknak miyenségével és minőségével, megmutatja a

végrehajtandó gyakorlatokat, azaz a „hogyan”-t. A „miért”-re a kiképzési idő alatt

kapnak a hallgatók választ.

A tanfolyam és a kiképzés vezetők mellett segédkiképző beállítása lehetővé teszi,

hogy mindenkor ellenőrizzük a kiképzés folyamán alkalmazott eljárások

helyességét, és így folyamatosan változtathatunk azokon a szükség és a kívánalmak

szerint. A módszerek különbözőségét és az egyes eljárási módok milyenségét

egyértelműen meghatározza a tanulók és tanítványaik fizikai, pszichikai állapota,

korhoz és nemhez való tartozása. Épp ez utóbbi okok miatt kényszerülünk az

igények maximális figyelembevételére. Meg kell azonban mondani, hogy szinte

minden kutyatulajdonosnak van speciális kívánsága a kutyával szemben, amelyek

kielégítésére az alapkiképzés után kerülhet sor. Az előbb említett ok

nagymértékben nyújt pszichikai segítséget abban, hogy a kiképzők minél inkább

igyekezzenek munkájukban aktivizálni magukat. Csak így érhetik el a következő

kiképzési fokozatot. Az eredményesség attól is függ, hogy helyes logikai sorrendbe

sikerült-e vennünk a kívánt és kínálkozó lehetőségeket és kellő időben felismerjük-

e a kutyánkban rejlő adottságokat, hajlamokat, amelyeket továbbfejleszthetünk.

Nem vitás, hogy csak így lehetséges, hogy ugyan egységes kiképzési elvből

indulunk ki, de a jelentkező pozitívumok vagy negatívumok hatására attól eltérünk

oly módon, hogy a végeredmény ettől függetlenül megegyezik minden egyes

kutyánál, azaz: hogy hűséges, jól képzett segítőtársa legyen gazdájának.

Mindezeken túlmenően azonban lehetőség nyílik arra is, hogy a felismert pozitív

vonások felhasználásával olyan újabb gyakorlatokat vagy „fázisokat” tanítsunk

meg, amelyek többlet segítséget vagy egyenesen egy újabb „szakvizsgát”

jelentenek a gazdájának és kutyájának, pl. vízbőlmentés, őrző-védő, szimat munka

stb.

Az oktatásnál elsődlegesen figyelemmel kell lennünk arra a tényre, hogy minden

egyes rokkant kiképző – szemben ép sporttársaival – egyúttal /fizikai állapota

miatt/ gyógypedagógiai eset is. Így az oktatásnak a pedagógia csaknem minden

egyes módszerét – az előadáson kezdve a rábeszélésen át a meggyőzésig – igénybe

kell vennie, hogy megfelelő eredményt érhessünk el. Csak zárójelben jegyzem

meg, hogy mindezek a módszerek nem egy esetben más kiképzőkre is érvényesek.

A túlzott érzékenységtől kezdve az éretlen makacsságig, az erősen gátlásos

magatartáson és a felesleges hősködésen kívül a pszichológia minden magatartási

formájával találkozhatunk. Igaz, hogy ugyanez – amint említettem – az ép,

egészséges sportkutyásoknál is előfordul, de a rokkantaknál nem az a probléma,

hogy ilyenek vannak, hanem, hogy megtaláljuk mindegyikük számára azt a

legmegfelelőbb hangnemet, amely a kívánt eredmény elérését lehetővé teszi. Így

érthető, hogy a makarenkói „dur-hangnemtől” kezdve a rábeszélésig mindennel

meg kell próbálkoznunk.

A kutyakiképző iskola olyan önkéntes csoportosulás, ahol az egyszemélyes felelős

vezetés csak a szakmai területekre korlátozódhat. A iskolán a demokratikus

centralizmusnak olyan formáját kell kiépítenünk, ahol a közösségi szellem

uralkodik s a tagok egymástól követelik meg azt, amit az intézményes oktatásnál az

intézet vezetője hivatalos jogánál fogva megkövetelhet a teljesítmény, a fegyelem

területén. Mindezekből kiviláglik, hogy az ellenőrzés és értékelés más módon nyer

létjogosultságot. Egyetlen megszorítási lehetőség nyújt az egyes korrekciókra.

Rendszeres ismétlések útján rögzítődnek a legfontosabb elméleti tudnivalók, a

gyakorlati munkában pedig – ellentétben az elmélettel – rá vagyunk kényszerülve a

legszigorúbb és legkövetkezetesebb próbatételekre. A vakvezető kutya és a többi

„szociális” munkakutya társa is csak egyszer tévedhet! Többször nem lehet rá

módja, mert ez a tévedés saját, gazdája, vagy a kimentendő végzetét jelentheti!

Ezért van arra szükség, hogy egyrészt a gazdákat minden egyes, legkisebb pozitív

eredmény elérésénél is elismerésben részesítsük, így növelve önbizalmukat,

ambíciójukat, - másrészt, hogy a kutyák is elsődlegesen a dicséret és a szép szó

jutalma útján ismerjék fel és szeressék meg munkájukat. A kiképző részéről a

kutyának szóló dicséret magából a kiképzőből is pozitív magatartást vált ki. A

sportkutya kiképzés területén hanyagolható el ez a tétel, mivel azok a kutyák,

amelyek a gazdájuk iránti hűségből s munkájuk szeretetéből eredően dolgoznak,

lényegesen nagyobb teljesítményre képesek, mint amelyek csupán a

fegyelmezéstől, a fenyítéstől való félelemből hajtják végre a kapott parancsot.

Sohasem lehet célunk a minél gyorsabb és látványosabb eredmény elérése. Igen

megfontolt, alapos munkának kell megelőznie a vizsgára bocsátást.

Az eddig leírtakban részben megismerhettük a különböző típusú kiképző iskolák

munkáját, feladatát, azokat az irányított módszereket is, amelyekkel a kitűzött célt

elérni kívánjuk. Lévén, hogy ehhez nem elegendő csak a szándék, ismernünk kell a

célhoz vezető legjobb utat, feltételeket, lehetőségeket, és módozatokat, hogy a

legkisebb „befektetéssel” a lehető legjobb eredményt érhessük el. Azt is láthattuk,

hogy – ellentétben az általános oktatással – itt kettős kiképzés folyik, amelynek két

vezérfonala van.

Az egyik, az emberhez vezet, mint a nevelés alanya és tárgya, akire jellemző a

környezet gyakorlati és szellemi elsajátítása, a produktivitás. Elvileg egyetemes a

kiképezhetősége, melyet sajátos – az elsajátítás folyamatában létrejött és a fejlődő –

szükségletek is vezérelhetnek. Kielégítése feltételezi a tudatosságot, valamint azt,

hogy az új nemzedéket kiképezzék a kulturális öröklésre (szocializálódás). Tehát a

nevelés nem mint biológiai, hanem mint társadalmi folyamat jelentkezik. A másik

szál a kutyához vezet, amely – bár viszonylag magas természetes intelligenciával

rendelkezik – mégis csak olyan alacsonyabbrendű élőlény, melyre a sztereotip

magatartás elsődlegesen jellemző, azaz a fajra, a fajtára jellemző, genetikusan

átadott tulajdonságok és hajlamok komplexusával rendelkezik. Ezek

nagymértékben meghatározzák, hogy a környezeti feltételekhez, azok változásához

milyen módon alkalmazkodnak, milyen sajátságosan jellemző tevékenységi

formák, képességek alakulnak ki, amelyek elsősorban a szükségletek ösztönös

kielégítésére vezetnek (lét- és fajfenntartás). Az egész életfolyamat öntudatlanul

zajlik le az egyedben. Az ehhez szükséges információkat az utódoknak

genetikusan, illetve ösztönös tanítás útján adják át.

A kutyakiképzés olyan sporttevékenység, amely nagymértékben formálja, alakítja

magát az embert is. Türelemre, állhatatosságra, megértésre nevel. Nagyfokú

önfegyelmet, kitartást, lemondást, és áldozathozatalt kíván meg a kiképzőtől az

állattal szemben. Új társadalmi együttélési szabályok elsajátítására és betartására

kötelez. Újfajta, az átlag emberétől eltérő életfelfogást, magatartási módot

kényszerít reá.

A kutya sport azon túl, hogy a kiképző etikai és esztétikai felfogását, a formák

iránti nagyobb érzékenységét alakítja ki, fizikailag is formáló hatást gyakorol.

Növeli a mozgás és tájékozódó készséget, nagyobb önbizalmat ad. Azáltal, hogy

kutyájával szemben kötelességei vannak, egészségesebb életmódra kényszerül. Az

a tény, hogy önmaga is oktató, növeli természetes és tudatos intelligenciáját,

határozottabb, karakterisztikusabb egyéniséggé válik. A kiképzés folyamán az ő

feladata, hogy kutyájában az ösztönös tevékenységeken túl, az érzékszerveknek a

lét- és fajfenntartás ténye szolgálatába állításán kívül új megismerési és

helyzetfelismerési képességet fejlesszen ki. Ezáltal olyan új ismereteket tanítson be,

melyek a „szociális munkakutyák” esetében az előzőeket csaknem teljes egészében

kiiktatják. Hiszen nem egyebet kívánunk az állattól, minthogy tagadja meg kutya

voltát mozgásában, viselkedésében. Azaz pl. a vakvezető kutya gazdája

térfogatában kell, hogy „gondolkodjék”. Mindazt, ami eddig, mint akadály, nem

létezett, most szigorúan figyelembe vegye, és arra gazdáját is figyelmeztesse.

Küzdje le a nemi ösztönöket, hagyja figyelmen kívül a külső, a szekréciós

ingereket, mozgásmódját gazdájához igazítsa.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy – értelemszerűen alkalmazva – a fentiekben

említett követelmények a többi „szociális“ munkakutyára is érvényesnek

mondhatók. Hiszen minden esetben a rokkant gazda fizikai és lelki állapotának

vannak tevékenységükben alárendelve. Úgy gondolom, az eddig ismertetettek

igazolják, hogy nem kis feladatra vállalkozik az oktató – de a kiképző sem –

amikor mindezeket az előbbiekben vázolt követelményeket meg akarja valósítani.

A sport kutya kiképzésben annyival könnyebb a kiképző feladata, hogy a

munkakutya kiképzés és a speciális munkakutya vizsgák egyaránt az öröklött

ösztönökre és hajlamokra épülnek fel követelményeikben. Pl. A lét- és fajfenntartás

ösztönén; a pár, illetve a táplálék nyomon való felkutatása, a „táplálék“ /a nyúl/

üldözése, megragadása, eközben az adódó akadályok leküzdése, majd a tápláléknak

az „alomhoz“ (családhoz) való eljuttatása /apportírozás/.

Természetes tehát, hogy az oktatásban – mind a gazdánál, mind kutyájánál – a

fokozatosság elvének legszigorúbb betartása mellett a rendszeres és módszeres – és

képességfejéesztő gyakorlatok egyedi alkalmazásával igyekezzünk az egyéniséget

formálni. Tapasztalati tény, hogy a kutya pszichikai alkata – a ráneveléses módszer

esetén – megközelíti gazdája pszichikai alkatát /jellem, vézen/. Ezért a

kynológiában sem nélkülözhető a nevelés tudatos és tervszerű személyiség alakító

hatása. Ebben az embert, mint biológiai és társadalmi lényt egyaránt figyelembe

kell vennünk, ahol a spontaneitás hatását mind teljesebben a tudatos formálás

területére visszük át.

Az emberi jellemzőkre hivatkozva – nevelőket nevelünk. A tudományok és a

kiképzői gyakorlat tapasztalatának halmazatát átvive és átadva, a kutyáknál ezt oly

módon hasznosítsuk, hogy az emberi tudás eredményeképpen tevékenységükben

meghaladva állati természetüket, hasznos segítőtársaivá váljanak gazdáiknak a

mindennapi életben.

A jó pedagógusra éppen az a jellemző, hogy a szükséges szempontok ismeretében

megfelelően tud választani /viselkedése, cselekedetei, módszerei között/,

azonosulni tanulóival, megtalálni azokat a leglényegesebb közös pontokat, amelyek

a fizikai és szellemi foglalkozások terén a legalkalmasabbak arra, hogy eredményes

munkát végezhessenek.

Bármilyen jellegű sérültről legyen is szó – vak, siket és mozgássérült – a vezető, az

oktató csak akkor tud közös hangnemre találni, ha képes önmagát beleélni

„tanítványának“ sajátos helyzetébe. Ezért ajánlatos olyan személyi kérdésekben is

tájékozódni, amelyek az egyén eddigi életével, tevékenységével kapcsolatosak.

Ilyenek:

milyen az iskolázottság mértéke?

milyen autodidakta önképzést folytat vagy folytatott?

milyenek a családi és munkahelyi körülményei?

milyen mértékben volt képes beilleszkedni sajátos helyzetében a

családba, a kollektívába?

milyen mozgásjelleggel és mozgáskultúrával rendelkezik (sportol,

vagy sportolt-e korábban)?

milyen mértékben jelentkezik a hospitaizáció ártalmas volta

(intézeti elhelyezés, az iskolában való tevékenység)?

milyen módon képes megszerezni az egyén együttműködési készségét,

hogyan tudja leküzdeni a gyanakvást, a bizalmatlanságot?

milyen speciális foglalkozásokat tud a többszörösen sérült egyén

foglalkozásaiba beiktatni az eredményesség érdekében?

Amint azt már korábban említettem, a pedagógus a személyekkel való

kapcsolatában, azokkal való elméleti és gyakorlati foglalkozások keretein belül,

nem csak oktat, hanem nevel is. Függetlenül akortól és nemtől igyekszik hatást

gyakorolni a közös cél elérése érdekében. A „szociális munkakutyák“ kiképzésénél,

az új kutyatulajdonosok oktatásában csak akkor végezhetünk igazán jó munkát,

hogyha a leendő gazdákat /függetlenül sérülésük milyenségétől és annak

mértékétől, az előbbiek által megengedett lehetőségeken belül/, azon túlmenően,

hogy megfelelően felkészítjük mindkét szinten – megtanítjuk, rávezetjük arra, hogy

kutyáik, amelyekkel nap mint nap, az élet legkülönbözőbb területein együtt fognak

tevékenykedni, csak akkor válnak igazán hű segítőtársukká, ha a velük való törődés

nem marad meg a kötelesség szintjén, hanem szeretteljes módon történik.

Meg kell tanolniuk azt, hogy a kutya ugyanolyan érző lény, „egyéniség“ – sajátos

adottságokkal, jellemmel és képességekkel – mint mi magunk, „Akitől“ nap mint

nap megköveteljük, hogy tudásának, képességének legjavát nyújtsa biztonságunk

érdekében, a nekünk végzett szolgálatban.

Ha az iskola-, a kiképzésvezető ebben a szellemben igyekszik a rábízott

„tanítványokat“ oktatni, úgy nyugodt lekiismerettel hajthatja álomra fejét.

Az analizátorok kölcsönhatásai a pszichikum

kialakulásában

A rokkant embereknél az érzékszervi és mozgásszervi sérülések miatt az

érzékszervi analizátorok és az értelmi feldolgozás hiányosságai /egyik, másik vagy

több is/ nem teszik lehetővé a külvilággal való közvetett kapcsolatok közötti

folyamatok objektív megismerését. E hiányosság következtében a megismerési

folyamatok eltorzulnak, hézagossá válnak, amelynek eredményeként kóros

viselkedési és cselekvési formák jönnek létre a sérült személyben. Ebben alapvető

szerepet játszanak a következők:

a/ a jelenségvilág „állításai“ nem vehetnek részt fogyatékosság

esetén az egyén, az egyed személyiségének kialakításában

b/ sajátos életkörülmények, életvitel, belső szituációk, belső

életvezetés, nehézkes, vagy túlbuzgó feladatteljesítés.

Az analizátornak az egységes funkcionális rendszerbe való tartozása azt jelenti,

hogy bekapcsolódik a rendszer többi tagjának működésébe, és meghatározott

kölcsönahatások alakulnak ki a rész, valamint az egész és annak részei

viszonylatában. Korai életévekben keletkezett látási, hallási fogyatékosság sajátos

változásokat idéz elő a személyiségfejlődés folyamatában. Ugyanígy az egyéb

sérültek esetében is.

a/ lecsökken és átalakul a külvilágból való információ felvétel,

b/ átrendeződik a valóság megismerés folyamata, hiányos

tükröződés jön létre,

c/ az épen maradt analizátorok jelentős szerephez jutnak a

további fejlődésben. Részben átveszik, részben helyettesítik

és pótolják a sérült érzékszerv egyes funkcióit. Így alakulnak

ki a fejlődés kompenzátorikus /kiegyenlítődési/ formái,

d/ módosulnak a cselekvések, a környezethez való alkalmazkodás,

valamint a környezet megszabta aktív ráhatás formái és

lehetőségei,

e/ sérültté és nehezítetté válik a társadalmi kommunikáció, ami

szociális elszigeteltséghez vezet,

f/ idősebb korban a fogyatékos állapot felismerésének,

kedvezőtlen következményeinek tudatosítása

személyiségváltozásokat idézhet elő,

g/ az érzékszervileg sérült gyermekek fejlődését alaposan

megahtározza az a tény, hogy – mint arra a speciális kuatások

rámutattak – az elsődleges sérülésekhez másodlagos, sőt

harmadlagos sérülések is járulhatnak. Ezek felismerése és

elkülönítése a nevelésben, a megelőzés szempontjából igen

fontos. Minél korábban kezdődik a gyógypedagógiai munka, annál

kevésbé alakulhatnak ki a másod-, harmadlagos sérülések. Annál

inkább lehet ezeket a neveléssel kompenzálni /kiegyenlíteni/,

korrigálni, /helyesbíteni/, minél korábban kerül az egyén

beiskolázásra.

Nézzük meg közelebbről, hogy milyen szempontokat vegyünk figyelembe, amikor

a sérült személyek pszichikumát vizsgáljuk:

1. Mi a jellemző a különböző fogyatékos személyiségek megismerő

funkcióira, érzelmi életére,akaratvilágára és tevékenységeire?

2. Milyen kóros, vagy serkentő elváltozásokat hoz létre

valamilyen fogyatékosság az egyén pszichikus

megnyilvánulásaiban?

3. Milyen sajátosságokat mutat az a személyiség, amely egyáltalán

nem, vagy csak leszűkített módon szerezhet ismereteket a

külvilágról, és hogyan tükröződik az vissza az ő számára /pl.

Vakok, siketek, vagy mindkettő/?

4. Hogyan illeszkedik be a maga sajátos személyiségével a

fogyatékos, mozgásszervi sérült, hibás beszédű a társadalomba,

a közösségbe /iskolába/?

5. Hogyan fogadja be őt a közösség?

6. Az elsődleges sérülés másod és több defektust vonhat maga

után. Így a pszichés fejlődés eltér az általánostól

/törvényszerűen sajátos/, amely egyébként jellemző a

normálisra.

7. A külvilághoz viszonyuló reakciók speciálisak. Pl. speciális

az érzékelés, a beszéd, az emlékezet, a figyelem, a

gondolkodás, a képzelet, és sajátos mozgás jöhet létre.

További példa a harmadlagos következmény is. Ez nem csak

negatív, de pozitív is lehet. Az épen maradt analizátorok – a

látás, a hallás, a tapintás, a szaglás, az ízlelés, vagy a kéz

és a láb – tevékenysége, bekapcsolódása a hiányzó szervek

pótlásába /pl. a száj/. Jobban begyakorlódnak, érzékenyebbekké

válnak, kifinomodnak, megerősödnek. Más módon ugyan, de a

hiányzó érzék- és mozgásszervi funkciók bizonyos mértékig

pótlódnak, kompenzálódnak.

8. A jó vezető /gyógypedagógus/ nem csak közvetlenül az egyénnel,

hanem az őt körülvevő környezeti tényezőkkel is behatóan

foglalkozik /tanácsadás, különböző feltételek megteremtése,

megváltoztatása/.

9. Amíg az elsődleges defektusok még nem gyógyíthatók /hatásuk

segédeszközökkel esetleg csökkenthető, pl. vak, siket,

mozgássérült/, addig a gyógypedagógiai pszichológia

segítségével törekvésünk arra irányuljon, hogy a másodlagos és

további károsodásoktól, annak következményeitől az egyént

megóvjuk, vagy hatásukat enyhítsük, illetve bizonyos fokig

megakadályozzuk. Ennek alapfeltétele a ránevelés és az

újólagos ránevelés /rehabilitáció/, amelynek egyik igen fontos

része a „szociális munkakutyák” alkalmazása. Így a személyiség

fejlődésére káros következmények elkerülhetők vagy

csökkenthetők, és a személyiség kifejlődése és harmonikus

továbbfejlődése optimális szinten elérhető.

10.Lényeges a sérülés mértékének pontos megállapítása, a

differenciált bánásmód, speciális oktatás és foglalkozás,

valamint a foglalkoztatottság. Ezzel elérhetjük, hogy a

sérültbe ne alakuljanak ki olyan káros pszichikus és alkati

tényezők, mint pl.: az akaratgyengeség, a bizalmatlanság, az

elszigeteltség és a félelem, a gyanakvás, a kisebbségi érzés,

kritikátlan magatartás, önbizalom hiánya és túlzott

érzékenység, valamint mozgáshiányosság és képtelenség.

11.Sajátos alakkal, hangszínnel, kézírással, mozgásmóddal

portréval, viselkedési formával rendelkeznek. Mindez az ember

tulajdonságainak egyéni, sajátos összessége, és mint ilyen,

ebben bizonyos rendezettségi egység.

12.Minden ember tomatox* pszichés tulajdonságainak különleges

egyéni össz jellege van, amely a külvilág hatására egyéni

módon reagál. Tehát nemcsak a pszichés tulajdonságok

összessége, hanem az egyén azon veleszületett és szerzett,

belső és külső morphológiai /felépítettségi/ és funkcionális

/működési/ feltételeinek egymásba kapcsolódó egysége, amely a

biológiailag adott határokon belül a környezeti hatásokra

alakul ki.

* /Tomatox = szintetikus – összefoglaló – fogalom, amely felöleli

az emberi szervezet összes sajátosságát – mind a pszichikus,

lelki, mond a szomatikus, testi, aktív, cselekvő emberi

tulajdonságok egészét – születéstől a halálig. Olyan pszichés

komplexum, amelyben összefonódik a temperamentum, a az

érdeklődés, a képességek és a karakter. Az egyén megismerési,

viszonyulási, érdeklődési körei, alkalmazkodási folyamatai és

módjai./

A tanulásról

Az előző fejezetben az iskolai oktatásról és a kiképző feladatairól beszéltem – az

oktatásban. Ahhoz azonban, hogy megfelelően helyt tudjunk állni a tanulásban, és

magunk is a lehető leghelyesebb módon tanítsunk, nem árt, ha röviden áttekintjük

ezt a témát.

Monipiny a tanulás szempontjából két dolgot vesz figyelembe mint alapot, amelyre

továbbiak, a tapasztalat útján felépülnek: külső és belső ösztönök, azaz

ingerhatások /szekréciós vagy elválasztó, exkréciós vagy kiválasztó/ pl. agyalapi

mirigy vagy az utóbbinál a vese. Ezek hatása az egyed mindenkori viselkedésében

tükröződik vissza.

Csak röviden említem meg, hogy a tükröződés azon túl, hogy az előbb említett két

biológiai inger reakciója az élő szervezetben, mindig külső, az érzékszervek által

felfogott és feldolgozott ingerek összessége. Ezek kombinációinak

következményeképpen, mindig cselekvésekben nyilvánul meg.

Lényeges az egyed szempontjából, hogy milyen mértékű az érdeklődés, a hajlam, a

kedv a tanulandó feladatok iránt. Mi a fontos az egyed szempontjából, miben van

már sikerélménye? /pozitív és negatív, azaz megerősítő vagy elutasítandó/.

A tanulásnak 5 alapfeltételét jelöli meg:

1. Akár fiatal, akár öreg az egyed, egyénisége nem

változtathatatlan adottság, hanem az a környezetével való

sokoldalú kapcsolataiban formálódik. A valóság akarva-

akaratlan tanít, formál /alkalmazkodás törvénye/.

2. Az élet folyamán szerzett tapasztalatok útján tanul az egyed,

oly módon, hogy az új információk a már meglévőkhöz

illeszkednek. Ebből a lényegeseket, a fontosakat ébrentartja,

a kevésbé lényegeseket pedig, a kevésbé fontosakat elfeledi

/kialszanak/. De megvan az a képessége is, hogy újra

felfrissítse, kiépítse azokat rövid idő alatt. Az idősebbeknek

nagyobb a tapasztalati bázisa, jobban képesek a

beilleszkedésre, illetve a tanultak alkalmazására.

3. Mindez a központi idegrendszer középpontjában, az agyban megy

végre, ahol az idegek milliárdjai – az idegsejtek, szerteágazó

nyúlványaikkal együtt – várják, hogy a kívülről jövő ingerek

információikat a már meglévőkhöz kapcsolják /szag, hang,

vizuális emlékképek/, hozzáillesszék vagy szembeállítsák, hogy

az újat figyelembe vegyék vagy eltaszítsák, kiszűrjék a

domináns /uralkodó/ és a recesszív /lappangó/ elemeket.

„A nagyszámú idegsejt állomány, és az, hogy a tanulás egy

olyan összetett biokémiai folyamat /endogén – belső/, amely

láncreakció-szerűen terjed az agyban, teszi lehetővé, hogy a

tanulás, a tükröződés mindig holografikus /szélességében,

magasságában, mélységében, azaz teljes kiterjedtségében/. Az

agy esetében a szürkesejt állomány és az agytekervények

elrendezése folytán egy meghatározott anyag megtanulása /és ez

kísérletileg bizonyított/ csaknem az egész sejtállományra

kiterjed. Ezért lehetséges bizonyos dolgok ébrentartása vagy

lappangó állapotba helyezése. Így történhetik meg, hogy az

egyed az újabb benyomásokat nem a már korábban megszerzett

információk rovására, hanem azok mellé képes „táplálni”, és

azok alkalmazása csupán az előzőek felerősítésén múlik.”

4. Az idegrendszer az így szerzett ismereteket kellő

gyakoroltatással megőrzi.

5. Amíg csak tevékenykedik az egyed – tanulhat. Azaz, amíg csak

képes a tanulásra, megőrzi aktivitását, megőrzi szellemi

fiatalságát – írta Monipiny.

Tegyük mindezekhez rögtön hozzá, hogy a minden iránti kíváncsiság, az

alkalmazkodó képesség és a tanulékonyság – mely az előbbi kettővel szoros

kapcsolatban van -, a fiatal egyedeknél jóval erőteljesebb s ebben igen nagy szerepe

van a tájékozódási reflexnek. /Erről később/.

Az előbbiekből következik, hogy egy meghatározott stádiumon túl /lásd: stádium

elmélet, szintén később/ az idősebb egyedeknél az előbbi három kritérium lassan,

fokozatosan gyengül, és általában az idősebb korúak tevékenységét a korábbi

időszakban tanultak határozzák meg.

Számunkra az az első számú feladat, hogy az oktatás beindítása előtt felismerjük

mindazokat a tényezőket, amelyek a kutya tanulására hatással vannak. Ezek helyes

alkalmazása döntő mértékben befolyásolhatja munkánk eredményes voltát.

Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tanulás szempontjából, magának

a kutyának a pszichikai alkatát sem. Mindazokat a ráhatásokat, amelyek

„lelkiállapotára” befolyással vannak, és amelyek a tanítás módját, módszereit,

milyenségét és ezek eredményes vagy eredménytelen voltát meghatározzák.

A kiképző pszichológiája

A korábbiakban az iskolán folyó tevékenységgel foglalkoztam, igyekezvén

megmutatni mindazokat a legfontosabb mozzanatokat, amelyeknek értelemszerű

alkalmazása egy kiképző iskola tevékenységét sikeressé tehetik. De mint

mindenben, amely a csoportos foglalkozásokkal kapcsolatos, ebben sem térhetünk

ki a szubjektumok szerepének vizsgálata elől. Igen, szubjektumot mondtam, és nem

véletlenül! Az iskolai kiképzésnél három különféle szubjektum is szerepel:

1. a kiképzés vezető,

2. a kiképző /oktató/,

3. a kiképzendő /a kutya/

Nem tévedés az, hogy a kutyát is a szubjektumok közé sorolom. Tanulmányom

elején ismertettem a Freud-i idézetet, s annak átfordított értelmezését is, a kutya

szempontjából. Ismervén a kutyát, mint fajt, és ismervén a fajon belüli fajták

adottságait és képességeit – minden túlzás nélkül állíthatom, hogy kutyáink

mindegyike külön-külön „egyéniség”. Ugyanoly módon, mint ahogyan az ember

esetében is van, rá is érvényesek – természetesen átvitt értelemben – a pszichikai

törvényszerűségek. Viselkedését, magatartását ugyanoly módon befolyásolják a

különböző tényezők, mint az emberét, s e tényezőktől mindenkor komoly

mértékben függ teljesítőképessége, környezetéhez való viszonyulása, s jellemének

alakulása.

A munkakutyák kiképzésénél elsődleges tényező maga a kiképző személye, az ő

egyéni adottságai /fizikai és lelkiállapota/ és magatartási módja. Ezért most először

magával a kiképző személyével foglalkozom röviden.

Mindenekelőtt vonjunk éles határvonalat az ember, mint pszichikai tényező, és

kutyája, mint „egyéniség” között, annál is inkább, mert bármennyire is fogok

hivatkozni a kutya magas szintű intelligenciájára és „tudati” készségére, azt

mindenkor csak a kutya szintjén szabad értenünk és vizsgálnunk.

Az ember tudattal rendelkező /fejlett első- és második jelzőrendszerrel/, a

környezetét mindenkor megváltoztatni képes személyiség, akinek tudata éppen

abban rejlik, hogy tudja, hogy érez, érzékel, észlel, képzel, akar, fogalmat alkot, és

ezekkel manipulál. Ezúton különíti el az objektív valóság tényeit gondolkodásától,

képzeletétől, amely történelmi folyamat. A primitív ember, a gyermek még nem

képes megkülönböztetni saját lelki folyamatait az objektív valóságtól. Bennük még

nem különül el a belső és külső világ. És itt máris a közepében vagyunk a témának.

A kiképzőnek mindig tudatában kell lennie annak, hogy saját lelki alkata miként

viszonyul a kitűzött célok eléréséhez, a feladatok elvégzéséhez, hogyan bonyolítja

akcióit, reakcióit, végzi mozgási funkcióit /jelen esetben a kutyakiképzés kapcsán/.

Ezért általában nem elhanyagolandó a kérdés, hogy ki, mennyire van tisztában

önmagával, lelki /pszichikai/, idegi beállítottságával. Azzal, hogy a pavlovi

kategorizálás szerint – amelyet „A kutyatípusok osztályozása idegműködésük

alapján” c. részben taglalok részleteiben – tisztában kell lennie, hogy az ismertetett

4 fő idegtípus közül /szangvinikus – figyelmes, nyugodt, kiegyensúlyozott,

kolerikus – erőszakos, dühös, flegmatikus – közömbös, melankolikus – félénk/

melyik az, amelyet magatartásával, viselkedési módjával legjobban megközelít. A

fent említett négy fő kategóriával kapcsolatban tudnunk kell, hogy egy élőlény

minden megnyilvánulásának alapja, idegrendszerének működése. Minél fejlettebb

valamely élőlény /állatfaj/ idegrendszere, minél nagyobb szövettani bonyolultságot

mutat állománya, általában annál magasabb fokú pszichikus működésre képes.

Ezért a kutyával kapcsolatos idegrendszeri működés ismertetését, emberi

viszonylatban csak magasabb szintre emelve alkalmazhatjuk, hiszen a kitűzött cél

elérésének módozatai ennek a beállítottságnak a függvénye. Mivel más-más

lelkialkatú ember, más-más módon képes csak azonosulni munkájában kutyájával,

és csak önmaga ismeretében képes a leghelyesebb út megválasztására.

Mindehhez hozzájárul még az igények meghatározó szerepe, amelyek függenek a

társadalmi viszonyoktól, neveltetésünktől, érzelemvilágunktól, az értelem fokától,

korábbi tevékenységeinktől, intelligenciánktól, fizikai- és egészségi állapotunktól.

Lelkiéletünk meghatározói mindazok a külső geográfiai /földrajzi/, topográfiai

/helyszíni/, meteorológiai /időjárási/ és társadalmi tényezők, amelyekkel

tulajdonképpen minden nap találkozunk, csupán kellő figyelmet nem fordítunk

rájuk. Itt kapcsolódik be az a bizonyos „tudatosság”, amelyet az előzőekben

említettem, hiszen a tudat segítségével, a tanultak alkalmazásával, az elméletek

ismeretével nagymértékben befolyásolhatjuk pozitívan /előnyösen/ vagy

negatívan /hátrányosan/ az előbb említettek hatásait. A külső meghatározók mellett

– és ezt szándékosan hozom e sorok végére – még egy igen fontos fiziológiai

tényező szerepet játszik, és ez az emberi test a maga emocionális /érzelmi/,

funkcionális /cselekvési/ adottságaival, ezek ép vagy sérült voltával.

Ugyanis a lelkiélet nem egy fantom, egy megfoghatatlan idealizált tényező, hanem

nagyon is valóságos, amely mindenkor cselekvéseken keresztül tükröződik vissza.

Ezeket a cselekvéseinket a fentiekben említett mindenkori külső körülményeken és

belső hangulati változásokon kívül, végső soron a mindenkori szükségletek fogják

az előbbiekkel összehangolt, vagy kevésbé összehangolt módon meghatározni.

Ezért a cselekmény indítékait mindig alapos vizsgálat tárgyává kell tennünk, mert

csak így kaphatunk rájuk megfelelő magyarázatot /körülmény, vessző, személyi

beállítottság, adottság, adott helyszín, időjárás – itt külön felhívom a figyelmet a

meleg és hideg frontok hatására – öltözék, zavaró körülmények stb./.

A külső és belső tényezők egymásra hatása a következőkben nyilvánul meg:

1. Szükségleteink /érzelmi és fizikai/ ellenállhatatlanná,

csábítóvá, ingerlővé teszik azokat a tárgyakat, környezeti

tényezőket, folyamatokat és egyéb más tényezőket is, amelyek

kielégítésünkre alkalmasak, pl. a „szociális munkakutyák”

/vakvezetőkutyák/ alkalmazásának szükségessége, birtoklásának

elhatározása és kiképzési szándéka.

2. Megfelelő külső körülmények felerősítik, felfokozzák az addig

csupán lappangó, jelentéktelen szükségleteinket, pl. a már

dolgozó „szociális munkakutya” /vakvezetőkutya/ munkájának

megismerése és kiképzési lehetőségeinek megteremtése.

3. Mindezeket az egyedre ható, általában az adott érzékleti

mezők, illetve a rájuk ható ingerek határozzák meg /látás,

hallás, szaglás, ízlelés, tapintás/, pl. a különböző fajtájú

rokkantságok ténye.

4. Ehhez járulnak még a tudati tényezők, mint a szándék,

elhatározás, célkitűzés, megvalósítás, stb.

5. Ennek kapcsán tény, hogy biológiai és pszichológiai

szükségleteink, lelki folyamataink – érzékleteink,

gondolkodásunk, képzeletünk, akaratunk – sajátos

szerveződéséből fakadnak, mint azok irányítói és útjai.

6. Így szükségletünkből fakad személyiségünk legfőbb irányítója

és sajátossága, az érdeklődés is.

A fent ismertetett 6 pont az „általánost” vizsgálja. Van azonban egy „különös”

kategóriarendszer, amely a pszichikus sérülések tényezőivel foglalkozik. Ez annál

is inkább fontos, mert az általánost kevésbé, vagy igen lényeges mértékben

változtatja, torzítja. Ilyenek:

a/ a született sérültek /rokkantak/,

b/ fejlődési rendellenességek,

c/ külső erőszakos behatások /az 1.,2. és 3. pontban szereplőkkel

részleteiben a gyógypedagógiai pszichológia foglalkozik/,

d/ dopping, élvezeti és izgató szerek hatásai /az alkohol

szerepéről röviden csak annyit, hogy fogyasztása esetén, ennek

izgató hatását bénultság váltja fel, beszűkül a tudat,

legyengül a gondolkodás és az emlékezet, rövidesen romlik,

zavarttá válik az érzékelés, a mozgás koordinációja, feltűnően

megnyúlik a reakcióidő, szélsőséges érzelmi hullámzások lépnek

fel/,

e/ gyógyszerek /ezek között mint negatív tényező, igen komoly

hatást fejtenek ki az NSD tartalmú nyugtatók és morphyum

származékok, amelyek nagymértékben csökkentik a

koncentrálóképességet és a reflexitást/,

f/ különböző szervi elváltozások, betegségek, láz, különösen

fontos a szervi folyamatok rendezettsége /pl. székelés/.

Azon túlmenően, hogy megismerkedünk a végrehajtandó feladat elméleti részével,

képzetet alkotunk annak gyakorlati lefolytatásáról, magának a betanítás

folyamatának részleteiről, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az elébb említett külső

és belső tényezőket, mivel azok nem kellő figyelembevétele egész eddigi

munkánkat tönkretehetik. Ugyanígy a kitűzött célon belül az egyes

részfeladatoknál, vagy a kitűzött cél módosulásakor cselekvésünk irányának is

módosulnia kell, mivel egy meghatározott feladatkörrel kapcsolatos akciók és

reakciók egy más feladatkör közbejöttével értelmüket veszítik. Pl. egy

meghatározott gyakorlat oktatásánál, annak végrehajtásának megkövetelésében

változtatás /a le- és fellépések jeleztetése különböző módokban, forgalombiztonság

lámpajelzéssel és anélkül/.

Igen lényeges, hogy a kiképző maga is jól tudjon alkalmazkodni a külső fizikai

meghatározókhoz, követelményekhez /pl. időjárási viszonyok/, vagy belső

hangulati tényezőkhöz /idegesség, vagy egyéb érzelmi változások/, és ennek

alapján alakítsa vagy változtassa saját tevékenységét. A hangulati tényezőkre itt

külön kitérnénk, mivel egy-egy nem megfelelő hangulatban végigfolytatott

kiképzés rövid percek alatt fáradságos órák, napok, esetleg hetek munkáját tehetik

tönkre. Ezért kell tisztában lennünk önmagunk hangulati beállítottságával olyan

szempontból, hogy melyek azok a helyzetek, amelyek következetes cselekvést

tesznek részünkre lehetővé, vagy melyek azok, amelyek ellenőrizhetetlen módon

helytelen irányban befolyásolnak bennünket. Erre a legbiztosabb „mérőműszerünk”

az élménytárunk, tapasztalataink.

Az ember, ahogyan tudatossága fejlődik, az alkalmazkodás törvényére alapulva –

mely szerint minden cselekvésével /pozitív, mert ronthatunk is!/ javítja

fennmaradásának lehetőségeit – változtat létfeltételein és lehetővé teszi

érvényesülését.

Az alkalmazkodás nem egyéb, mint igazodás a létfeltételekhez, a külső

viszonyokhoz, a környezet fizikai és társadalmi adottságaihoz – növekszik

tapasztalataink, élményeink halmazata is. Éppen a tudatosság teszi lehetővé, hogy

mindezeknek az osztályozása, tárolása egy olyan „adattárat” hozzon létre a

személyiségben, amelynek segítségével cselekedeteinek értelmes vagy értelmetlen,

helyes vagy helytelen módját meghatározhassa. Ezeknek a tapasztalatoknak és

élményeknek a pozitív vagy negatív voltát, jó vagy rossz meghatározottságát a

mindenkori sikerélmények vagy kudarcok irányítják. Ha pl. egy élőlény egy

bizonyos tevékenységi formán belül mindig eredményességgel végez, ez az

eredményesség az adott cselekvési forma ismétlésére ösztönzi. Amikor

kölyökkutyánkat a jutalomfalattal a szabályos „bejövetelre” tanítjuk, gyakran

találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy a jutalomfalat felmutatásakor, ahelyett,

hogy szabályosan körbejőve megállna mellettünk, éppen a jutalomfalat által

okozott sikerélmény hatására – egy adott keksz vagy húsdarab megpillantásakor is -

többször körbeszalad bennünket, vagy ugyanígy a hangadás oktatásánál is, egy-két

hang helyett lelkes csaholásba kezd. Ez a tény részünkre is meggyőzően hat,

magunk is szívesen alkalmazzuk az oktatásnál a jutalomfalatot, mint pozitív

motívumot. A gyermekek iskolai oktatásában is egy-egy dicsérő szó, jó jegy vagy

ajándéktárgy fokozza az utólagos cselekvési szándékot /folyton jelentkezik/.

Említhetném sport különböző területeit, ahol még győzelem nélkül is, magának a

játéknak az élvezete pozitív hatással bír az adott sportág folytatására.

A kudarc legalább olyan gátló hatást tud gyakorolni az élőlényre, mint amilyent a

siker az eredményességben. A többszöri kudarc azonban szinte teljesen képes

kiölni az érdeklődést a különböző lelki vagy testi, illetve tudatos tevékenységek

irányában. Pl. a szerelmi csalódás vagy értetlenség, vagy az úszástanulás, oktatás

/vízhez szoktatás/ nehézségei, esetleg a nyelvtanulás területén vallott kudarcok egy

életre rányomhatják bélyegüket a pszichikumra. Azt mondanom sem kell, hogy a

kutyakiképzés területén is döntően befolyásolhatja a vezető és ebe közötti

kapcsolatot az eredményes vagy sikertelen munka.

Mindezekhez hozzá kell tennem azt, hogy miként egy húros hangszernél

meghatározó a hurok hangoltsága, ugyanúgy a siker és a kudarc meghatározói

között nem elhanyagolható kérdés az egyént érő hangulati tényezők. Állíthatom azt

is, hogy az ember /de minden más élőlény/ esetében, ezt mint alap, a fizikai állapot

határozza meg /a szervi működésektől kezdve az érzékszervek tevékenységén

keresztül/ magának a test és annak részeinek funkcionálása. Ezen az alapon

nyugszik a lelki felépítmény, mely tulajdonképpen – mint az előbb említett

hangszeren a húr – a „dallamot játssza, azaz meghatározza pszichikai alkatát.

Pszichikum! Sok vitára és magyarázatra alkalmat adó szó!

Sokféleképpen próbálják kikristályosított módon meghatározni. Nem vállalkozom

arra, hogy minden egyes álláspontot ezzel kapcsolatban ismertessek, csupán a

lényeget kívánom itt elmondani.

Pszichikum, az egyénnek a külvilág felé irányuló, cselekvésekben megnyilvánuló

magatartási formáinak tudatos és kevésbé tudatos /feltétlen és feltételes reflexek/

módozatai, amelyekkel a társadalom összességéhez és a természethez való

kapcsolatában viszonyul. Ezt a tényt nem szabad egyoldalúan értelmeznünk, lévén,

hogy az egyén és a környezeti hatások állandó jellegű kölcsönhatásban vannak

egymással. Ami az emberi pszichikumot és tevékenységet minden más,

magasabbrendű élőlénytől megkülönbözteti az, hogy ez a kölcsönhatás nem

mechanikus, tekintettel arra, hogy az ember környezetét megismeri, felhasználja -

annak ok-okozati összefüggéseit feltárva - megváltoztatja /lásd: alkalmazkodás/,

amelynek következtében újabb információk és behatások érik, és ezek újólagos,

magasabbfokú ismeretek szerzésére adnak lehetőséget.

Az alkalmazkodással kapcsolatban tudnunk kell, hogy az élőlények csak a

külvilággal egyensúlyban képesek létezni. Érdekük, hogy minél tökéletesebben

tájékozódjanak környezetükről, minél pontosabban, részletesebben, gazdagabban

tükröződjék bennük annak sajátossága, jellegzetessége és váltakozása.

Amikor az előzőekben a sikerrel és a kudarccal foglalkoztam, említettem az emberi

tudatosság szerepét is /jelentőségéről alább/. Ennek lényege, éppen az

alkalmazkodás törvényénél abban rejlik, hogy az állatvilágban - mint már

említettem volt - az egyes egyedek sok-sok kísérletezés után tudják csak elsajátítani

a helyes magatartási módot. Sok-sok egyed el is pusztul mindennek hiányában.

Szoros összefüggésben van az idegrendszer elemi működésével, a reflexitás

/feltétlen, feltételes, gátlásos/ kérdésével. Plasztikus, alakítható. Ingerekhez,

kapcsolható. Alapja, hogy az eredeti feltétlen ingerhatással /természetes/ együtt,

egyidejűleg néhányszor az új mesterséges feltételes inger is hasson. A

későbbiekben szükségtelenné teszi a feltétlen ingerhatást működésében. Ilyen

kapcsolatokból áll a magasabbfokú viselkedésében végbemenő alkalmazkodás is.

Pl. amikor a reflex már nem egy adott ingerre, hanem ennek egy társított előjelére

is fellép. /A táplálkozási reflex legvégső foka, amikor a citrom puszta tényének

elképzelésére nagyokat nyelünk, anélkül, hogy látnánk vagy ízlelnénk azt./

Az ember, tudatának segítségével már nem szorul rá kényszerítő módon a

többszörös próbálkozásra, mert a mások által szerzett tapasztalatokat a nyelv

segítségével átvéve, azonnal képes az új helyzetre, körülményekre alkalmazni /más

kárán tanul az okos!/. Ebben döntő szerepet játszik mint meghatározó adottság, az

intelligencia. Az intelligencia általános szellemi energia, amely alkalmassá tesz

bennünket bizonyos nem tanult műveleteknek az elvégzésére, problémák

megoldására, a helyzetekhez való alkalmazkodásra - kombinációs készség. Több

mint gondolkodás, több, mint emlékezés, mint kifejezőképesség. Magatartási és

cselekvési norma! Így a kutyakiképzés területén ezért helyes az elméleti és a

gyakorlati tudnivalókat egyaránt jól elsajátítani, és a korábban már mások

tapasztalataiban sikerrel alkalmazott módszereket megfelelőképpen felhasználni.

Visszatérve a lélektani tényezőkre, amelyek meghatározólag hathatnak a kiképző

tevékenységében /emocionális - érzelmi, fizikai - egészséges vagy beteg, esetleg

italos/, figyelemmel kell lennünk arra, hogy ezek a különböző külső és belső

eredetű ingerhatások, amelyek kölcsönhatásban vannak egymással és szerves

egységet alkotnak, tükrözik azt a magatartási módot, amely alkalmanként egyes

kiképzőre jellemző.

A tükrözési folyamatban - és ezt jól jegyezzük meg - a tükörkép mindig a tükröző

tárgy, azaz az egyén minőségétől, tehát a szubjektum sajátosságaitól függ. A

külvilág visszatükrözése érzékszerveinken keresztül történik, amely elsődleges

feltétele tevékenységeinknek. Ez az érzékszervek és mozgásszervek szoros

biológiai egymáshoz rendeltetését eredményezi. Így a szubjektum tartalmazza

mindazokat az érzékelési és értelmi folyamatokat, amelyek eredményeként

tevékenységi formáink létrejönnek. Ide soroljuk élményeinket, lelki tartalmainkat,

műveltségünket, érzékeléseinket, emlékezéseinket, képzeleteinket,

gondolkodásunkat. Mindezeket befolyásolják a különböző környezeti tényezők,

időjárási hatások, vagy saját érzelmi világunk hullámzásai, amelyek ellen, vagy

mellett kell önmagunkat tudatosan befolyásolnunk. Pl. adott kiképzési napon rossz

hangulatban érkezünk kutyánkkal az iskolára /családi problémák, egyéb

bosszúságok miatt/, és tudjuk kutyánkról, hogy esős, égzengéses időben nem

szívesen dolgozik. Ne akarjunk mindenáron új gyakorlatokkal próbálkozni nála,

hanem csupán az eddig tanultakat ismételjük át velei; egyrészt, hogy munkájában

ehhez a természeti körülményhez is alkalmazkodni tudjon /megerősítjük/, másrészt,

hogy saját idegi állapotunkat ne tegyük ki túlzott feszítettségnek /a sikertelenség

miatt/, amely esetleg a kutyával való helytelen bánásmódhoz vezetne

/következetlenség, túlzott erőszak alkalmazása/.

Ezek után leszögezhetjük: pszichikai állapotainkat nem a véletlen hozza felszínre,

lelki tartalmaink tükörképei, jelei, sajátos következményei bizonyos állapotoknak,

helyzeteknek, amelyek cselekvést követelnek. Lelki tartalmainkat tehát ugyanaz a

helyzet váltja ki, mint magát a cselekvést.

Végezetül fogadjunk el axiómaként /anélkül, hogy bővebb

megmagyarázásukra szorítkoznék/ néhány olyan lelki tényezőt, amelyekre

szükséges lenne figyelnünk a tanulásban, az oktatásban. Ilyenek: az akaraterő,

ambíció, bátorság, elégedettség, elhatározottság, előrelátás, elszántság, érdeklődés,

értékelés, fortélyosság, kitartás, a következmények latolgatása, a lehetőségek

mérlegelése, lelkesedés, lelkiismeretesség, lélekjelenlét, megfontoltság,

megnyugvás, önbecsülés, öröm, ötletesség, számbavétel, szándék /jó, rossz/,

szorgalom, találékonyság, törekvés, vágy, veszélyérzet, viszonyítás.

Akaratgyengeség, bosszúság, csalódottság, csábítás, elégedetlenség,

elhamarkodottság, fáradtság, felindultság, félelem, izgalom, kényszeredettség,

kishitűség, kitörés, kudarc, lehangoltság, levertség, lemondás, meglepődés,

sikertelenség, túlzott önbizalom, unalom, undor. Ezek és még sok más kihatással

vannak egyéniségünk kialakulására.

Az egyéniség jellemző módon, az egyén cselekvéseiben tükröződik vissza. Ennek

alapján alkotunk véleményt, értékítéletet az egyéniségről, jellemről,

becsületességről stb., azaz a pszichikus sajátosságok összességéről.

Ezen pszichikus sajátosságok összessége az oktatásnál, a tanulásban nem

elhanyagolható kérdés, amikor a gyakorlatban találkozunk magával az egyénnel.

Az iskolai oktatásban, azonkívül, hogy figyelembe vesszük azt a hármas

aranyszabályt a cselekvés, az oktatás megszervezésében, amely szerint: l.

előkészítünk, 2. végrehajtunk vagy végrehajtatunk, 3. befejezünk, - nem mehetünk

el szó nélkül amellett a négy alaptípusnak a megismerése mellett, melyek

meghatározók lehetnek az eredményesség szempontjából.

l. aggályoskodó - nem, vagy rosszul hajtja végre az előírtakat,

2. szertelen - a végrehajtásban meggondolatlan, kapkodó

/a szándék és a végrehajtás között nincs meg a megfelelő előkészítés/,

3. szalmaláng - gyors nekilendülés után lelohadás,

4. alapos - cselekedeteiben az egyén elszántsága, fegyelmezettsége,

következetessége, érettsége, tudati készsége mindenben megfelelő.

Mindezeken túlmenőleg a pozitív és negatív tényezők együttes hatása mellett, az

eredményesség végkimenetelében döntő szerepet játszik az adott érdeklődési körön

belül - szükségleteink, igényszintünk, kielégítettségünk, megelégedettségünk

alacsony vagy magas foka.

Gyógypedagógiai pszichológia

AZ előző részekben az általános emberi pszichés megnyilvánulásokkal

foglalkoztam. Azok a megállapítások, amelyeket ott ismertettem, többé-kevésbé,

így vagy úgy, minden emberre érvényesek. Van azonban az "általánosnak” egy

„különös" formája, amelyhez azoknak az embereknek a rétegei tartoznak, akik a

többi "egészséges" közül, valamely maradandó sérülésük folytán kiválnak,

bizonyos mértékig elkülönülnek, és létükben, magatartásukban, cselekedeteikben a

szokványostól eltérő módon élnek. Ezekről az emberekről kívánok ejteni néhány

szót. Annál is inkább, mert azoknak akik velük foglalkoznak illik ismerni lelki

alkatukat és fizikai sérüléseikből adódó hátrányos helyzetüket. Hiszen csak így

képesek beleélni magukat az ő helyzetükbe, s amikor számukra bármilyen

"szociális munkakutyát" kiképeznek, csak úgy azonosulhatnak

/identifikálódhatnak/ "tanítványaikkal”, ha teljes mértékben képesek megérteni a

sérült ember szubjektív és fizikai megnyilvánulásait.

Mindezeken túlmenően az sem árt, ha egy pillanatra tükröt tartunk magunk elé és

megismerjük önmagunkat, azokat a pozitív és negatív tényezőket, amelyek

általában a „sérült" emberekre jellemzők.

Mielőtt a tulajdonképpeni gyógypedagógiai pszichológia tárgyalásába mélyülnék,

szükségesnek tartom az előzőekben leírtakat a jobb megérthetés kedvéért

összefoglalni és kiegészíteni.

Lássuk, milyen megnyilvánulási formákkal foglalkoztunk a pszichikum

létrejöttének taglalásánál:

1. mindig cselekményben nyilvánul meg;

2. érzékelés, értelmi folyamat, értékelés, szándék, cselekmény, amely mozgásban

csúcsosodik ki;

3. a tükörkép mindig a tükröző tárgy, azaz az egyén minőségétől /érzékszervi

képességeitől/, tehát a szubjektum sajátosságaitól függ,

4. a külvilág visszatükrözése mindig az érzékszerveken keresztül - látás, hallás

/egyensúlyérzék/, szaglás, ízlelés, tapintás - az agyban történik;

Ezekhez kapcsolódnak a belső elválasztó /szekréciós/ mirigyek és a kiválasztó

/exkréciós/ szervek tevékenységei is. Ezek mindig elsődleges feltételei

cselekvéseinknek. Mindez az érzékszervek és a mozgásszervek szoros biológiai

egymáshoz rendeltetését eredményezi;

5. az élőlény mindennemű megnyilvánulási formájának alapja idegrendszerének

működése;

6. a szubjektum tartalmazza élményeinket, lelki tartalmainkat, műveleteinket,

érzékelésünket, emlékezésünket, képzeleteinket, gondolkodásunkat, tehát

mindazokat a pszichikus folyamatokat, amelyek hangulatunkat, lelkiállapotunkat

meghatározzák és amelyek bennünk lezajlanak.

Az általam előbb említett "különös", a sérült ember pszichéje attól függ, hogy

sérülése következményeképpen mennyire képes az "általánost", azaz az egészséges

ember cselekedeteit, magatartás formáit a körülötte zajló életben, saját

cselekményeiben, a fenti kritériumok szerint, a lehető legadekváltabban

/megegyező módon/ megközelíteni.

Mit értek ez alatt?

a/ minél kevesebb információt képes az egyén sérülése következményeképpen a

külvilágból maga számára elsajátítani és elraktározni /feldolgozni/;

b/ minél kevesebb közvetett és valós élmény birtokában

van;

c/ minél gátoltabbak az intelligencia, a személyiség kialakulásának feltételei; annál

valótlanabb képet alkot magának a külvilágról, annál torzabbá válik annak

visszatükrözése és valószínűtlenebbé cselekedeteinek eredményessége.

Az előző pontokban foglaltakkal kapcsolatban a következőket szeretném

megjegyezni:

Kísérletekkel bizonyított, hogy az intelligencia kialakulásának 7o-8o %-a az egyén

9-lo éves koráig megtörténik, s a többi 2o-3o % megszerzése kb. 16 éves korig

befejeződik. Ugyancsak felmérések bizonyítják azt is, hogy a személyiség

kialakulása az egyén 16-18. életévére befejeződik.

Azoknál az egyéneknél, amelyeknél a fejlődés töretlen - azaz sem elsődleges, sem

másodlagos vagy többszörös maradandó érzékszervi vagy mozgásszervi sérülések

az információk, az ingerek felvételét nem gátolják - egészséges személyiségről

beszélhetünk. Azok az emberek, akik fejlődésükben az előbb említett sérülések

folytán törést szenvedtek, személyiségük kialakulásában is deformációs folyamaton

mennek át. Ez a deformáció /torzulás/ mindig attól függ, hogy egyrészt milyen

eredetű és mértékű a sérülés /látás, hallás elvesztése, mozgásszervi sérülés stb./,

másrészt milyen idős korban éri ez a katarzis /megrázkódtatás/ az egyént.

Legnehezebb helyzetük azoknak van, akik így születnek.

Ővelük csaknem azonos a pszichikai állapotuk azoknak,

akik három éves korukig "váltak" rokkanttá. Ezeknek semminemű emlékképük

nincs. /A most tárgyalt részben az emlékkép mindig a sérülés milyensége szerint

értendő. Látás, hallás elvesztése. A mozgásszervi sérülteknél érzékszervi hiány

ugyan általában nincs, de a helyzetváltoztatásban való akadályoztatás miatt erős

lehetőség van a beszűkülésre./

Á következő kategória a 6 éves korig bekövetkezett rokkantság. Homályos

képalkotásuk lehet, a látókör szélesedhet.

A 12 éves kor után bekövetkezett maradandó sérülés már több lehetőséget nyújt az

egyén számára személyiségének formálódásához. A közvetlen információkat

tudatosan közvetített és feldolgozott közvetett információkkal egészítheti ki, és

személyiségében már több vonás tükröződik az „általános”-ból.

A 16-18 éves korban rokkanttá vált egyének rendszerint teljesen kialakult általános

személyiségi jellemvonásokkal rendelkeznek.

Az ún. felnőtt korban „szerzett” maradandó sérülés, sérülések ugyan az előbb

említett kialakult általános személyiségi vonásokat magukon viselik, de az új

helyzet, körülmények az ő magatartási formáikat is megváltoztatják, és pszichikai

alkatukat maradandóan átalakítják.

A mű jellegéből eredően ugyan kényszerülve vagyok, hogy az egyes egyének

"általános" ismertetőiről beszéljek, de többszörösen aláhúzva kiemelem, hogy az

egyén, mint szubjektum mindenkor önálló egyéniség. Ezt az önálló egyéniséget

mindig csak a rá jellemző jellemvonások határozzák meg. Ez abból adódik, hogy az

egyénnél az általános meghatározókból melyek válnak uralkodóvá, vagy melyek

rejlenek lappangó módon a különböző megnyilvánulási formákban.

A gyógypedagógiai pszichológia vállalkozott arra az egyáltalán nem kis feladatra,

hogy ezeket az "átalakulási" formákat megismerve feldolgozza, és ismertté tegye.

Ahhoz, hogy felmérhessük és értékelhessük azoket a megállapításokat, amelyeket a

gyógypedagógiai pszichológia a sérült emberek szempontjából tesz,

elengedhetetlen, hogy röviden ne foglalkozzunk a megismerés folyamataival.

Amint már említettem volt, pszichikum alatt mindenkor az

egyénnek a külvilággal szembeni magatartását értjük. Ezt a magatartást az egyes

motívumok /pozitív-negatív/, azaz azok az ingerek határozzak meg, amelyek ez

egyénből reakciót, illetve ingerre történő válaszadást váltanak ki.

Az ingerek az egyén számára az érzékszervek útján lesznek érzékelhetővé, illetve

észlelhetővé. Ingerhatások jöhetnek létre még: a szekréciós /belső elválasztású/

mirigyek és az exkréciós /ürítő mechanizmusok/ útján is. Az embernél még egy

motivációs szakasz kapcsolódik az előzőekhez: a "gondolatiság” ténye.

Az ingerekre történő "válaszadást" az a hármas tagozódás

tükrözi, mely szerint lehet a cselekvés ösztönös, - átvillanó, de át nem gondolt, -

valamint tudatos.

A tudatos cselekvést két szakaszra bonthatjuk, mégpedig intellektuális és tanult

viselkedésre.

Érzékelés alatt a közvetlen tapasztalatszerzési módot

értjük, amellyel mindennemű közvetítő anyag nélkül, közvetlen érintkezés útján

szerzünk benyomásokat az anyag formájáról, milyenségéről és minőségéről. Itt a

tapintás és ízlelő szervek játsszák a fő szerepet.

Észlelésnek nevezzük az ingerhatásnak azt a felfogási módját, amikor közvetett

úton szerzünk valamely dolog létéről tudomást, de milyenségét és minőségét már

az előzőekben, az érzékelés által szerzett tapasztalatok tudati tárolásának

felhasználására következtetve határozhatjuk meg.

A gondolkodás a tudat léte. Szorosan összefügg ez első jelzőrendszer /feltételes

reflex és ösztönök/ és a második jelzőrendszer /a beszéd/ egybefonódásával, a

fogalomalkotással. Amíg az észlelésnél a szem, a fül és az orr játsszák az

elsődleges szerepet, addig a fogalomalkotásnál már az összes érzékszervek

tökéletes együttműködése szükséges. A szekréciós miririgyek által kiváltott

ingerhatásoknál a magatartást mind az ösztönök, mind az első- és másodlagos

jelzőrendszerek együttesen határozzák meg. Az exkréciós szervek ingerhatásainál a

tudati tényezők csak minimális befolyással rendelkeznek.

Az intellektuális tényezők mindhárom esetben érdekes módon közrejátszanak az

egyén viselkedésében. Lévén, hogy az intelligencia alatt azt az egyénre jellemző

viselkedési módot értjük, amivel az adott ingerrel szemben magartását nem tanult,

begyakorolt, vagy már korábban megismert optimális viselkedési móddal

kormányozza, hanem az illető egyén, természetes és általánosan a gyakorlat útján

szerzett információhalmazok, tapasztalatok felhasználásával alkalmazkodik!

Mindebben szerepet játszik az áttekintő készség, a helyzetfelismerés és a

differenciáló képességnek az az egysége, amelynek segítségével az adott szituáció

felléptekor a leghelyesebb válasz, cselekvési mód váltódik ki.

Tehát az intelligencia az egyén összetett, külön nem tanult globális képessége arra,

hogy a különböző feladatok megoldásánál mind szellemi, mind alkati, illetve

manuális /cselekvő/ tevékenységekben - értelmesen gondolkodjék, célszerűen

tevékenykedjék, környezetéhez eredményesen alkalmazkodjék.

Érdeklődés, kitartás, a feladatokhoz való hozzáállás, értelmesség, felfogás,

következtetés, belátás, bírálat jellemzi. Összetett képesség, amelynek különböző

fajú, nemű és korú egyedeknél különböző megnyilvánulásai vannak a környezettel

való aktív kapcsolat létesítésében. Összevont tevékenység. Így a régi ismeretek

felhasználásával új helyzetben hoz létre praktikus /célszerű/ és teoretikus /elméleti/

megoldást.

A sérült ember intelligenciáját az egész személyiség fejlődésének figyelemmel

kísérésével, sérülésének idejével és mértékével, milyenségével együtt kell

vizsgálnunk és megítélnünk.

A tudati tevékenység, azaz a gondolkodás - mint már az előzőekben említettem -

szorosan összefügg a nyelvvel, a beszéddel, és ez kizárólagosan csak az ember

kiváltsága, amely a fogalomalkotásból kiindulva a mondatszerkesztésen keresztül,

e tárgyi tényeken és az elvont logikai levezetésen alapulva, az emberi

alkotókészség kifejezőjévé válik.

Az előzőekben felsorolt definíciók együttesen mutatják

meg az ember pszichés alkatát. Ezekben csak a leglényegesebbeket ismertettem

/hisz még tovább lehetne részletezni/. Már így is láthatjuk, mily sokféle tényező,

behatás játszik közre az ember egyetlen cselekedetében is. Abban a láncolatban,

amelyet összességében magatartási módként határozunk meg, az előzőekben

felsoroltak együttes hatásként jelentkeznek.

A szervezeti felépítésükben, gondolkodásukban egészséges embereknél a

motivációs impulzusok /rövid ingerhatások/, huzamosabb ideig tartó külső és belső

ráhatások, rendes körülmények között a való tényezőket közvetítik, és ezáltal a

leghelyesebb és legszükségesebb választ /reakciót/ váltják ki.

Gyakorlati példával élve /amint minden példa, kissé ez is sántít, de összevontan

kívánom bemutatni mindazt, amit az előzőekben ismertettem/: a KöZÉRT-ben, a

már általunk korábban érzékletes úton megismert citromot kívánunk vásárolni. Itt

azt, annak ízének, illatának felidézésével, emlékképszerűen tárolva, a pultnál

szemünk segítségével megkeressük és az eladótól egyenesen rámutatva rendelünk.

Ha nem észleljük /látjuk/, úgy a fogalomalkotás segítségével megkérdezzük -

kapható-e ilyen és ilyen áru /ez esetben citrom/.

Tételezzük fel, hogy ez eladó ellentétes nemű, szimpatikus egyéniség, akinek

hangja, megjelenése számunkra megnyerő. /Itt bekapcsolódhatnak a szekréciós

mirigyek, pl. szexuális érzelem komplexuma./

Mindezekhez - ugyancsak a példa kedvéért - feltételezzük, hogy e vásárlást

megelőzően több üdítőt fogyasztottunk a kelleténél, és várakozás közben

kiválasztási szerveink /exkréciós/ ürítési ingerhatást keltenek bennünk. Innen már

csak egy lépés intelligenciánk mértékét eldönteni. Vagy önuralmat parancsolva

magunkra megvárjuk amíg a szimpatikus eladó kiszolgál, és köszönetet mondva

elmegyünk, vagy amíg ő árunkat csomagolja, szó nélkül távozunk az üzletből. A

logikai sorrend folytatódhat a tudati tevékenységnek oly szintjén, hogy az üzletet

elhagyva rádöbbenünk magatartásunk helytelen voltára, és dolgunk végeztével oda

visszatérünk, majd sűrű magyarázkodás után megejtjük a tervezett vásárlást.

A személyiség tulajdonságainak alakulása

A személyiség változásában alapvető meghatározó tényező, az őt körülvevő

természeti és társadalmi hatások. Fejlődésének története a környezetével való

kölcsönhatásokon alapszik.

A fogyatékosok személyiségének kialakulását alapvetően befolyásolja biológiai

fogyatékosságuk jellege, súlyossága és a sérülés ideje. /Hiányosságuk az

érzékelésben, és a gondolkodásban./ Érzékszervi, mozgásszervi, érzelmi, értelmi

sérülési hiányosságok megakadályozzák a külvilág közvetett vagy közvetlen

megismerését, annak egészében. Csupán részleteit ismerhetik meg. Nem képesek

az egyénre hatni annak jelenségei a maguk objektivitásában. Így reakcióik is

torzakká, értelmetlenné válnak, esetleg nem is képes a sérült erre /t.i. a válaszra/. A

kölcsönhatás ténylegesen nem érvényesülhet, így nem is alakíthat megfelelőképen.

A személyiség vizsgálata fogyatékosnál az alábbi szempontok szerint történhet:

a/ magának a fogyatékosnak a személyiségéből,

b/ a fogyatékos és környezetének viszonyából,

c/ szakmai vonatkozásokban,

d/ egyéb vonatkozású általános meggondolásokból.

A fogyatékosság a "normálisoktól” eltérően alapvetően más helyzetet teremt, attól

függően, hogy milyen eredetű, illetve milyen mértékű!

Miután a fogyatékosok mások mint a többi /egészséges/ emberek, így életvitelük is

más, eltérő az ép emberekéitől. Mint ilye, ez elsősorban a beilleszkedés területén

károsodott. Gátolva vannak a harmonikus fejlődésben. Ez az egyénben zavart okoz,

és másod- illetve harmadlagos károsodásokat vonhat maga után. Így elsősorban a

megismerésben, de ugyanígy az érzelmi, akarati szférákban is, amely káros

viselkedést, cselekvési formákat eredményezhet.

Okai:

1. Az általános célokkal nem tudják összehangolni tevékenységüket.

2. Az ideálokat, a tevékenységek motívumait nem tudják

ténylegesen megérteni /adekvált módon/.

3. A kollektíva követelményeit korlátozottan ismerik. Azokat végrehajtani, s

megfelelő gyakorlati hozzáértés hiánya miatt, csak korlátozott módon képesek,

saját szándékaik, kívánságaik szerint.

4. Társaikkal szemben izoláltakká válnak, s megfigyelhető, hogy saját erejüket,

lehetőségeiket, hozzáértésüket, a kollektívában elfoglalt helyüket alábecsülik vagy

túlértékelik.

5. Gyakran kritikátlan értékelést tanúsítanak önmagukkal és másokkal szemben.

6. Könnyebben befolyásolhatók, ami az emberekkel való

kontaktus és szociális tapasztalatok hiányából ered. Ennek oka a nagyobb

kiszolgáltatottság, valamint a korlátozott lehetőségek az áttekintésben és a

megbizonyosodásban.

7. Ugyancsak ebből adódnak a pályaválasztási és elhelyezkedési lehetőségek körüli

nehézségek is.

Vizsgáljunk meg még két, a személyiséggel kapcsolatos fogalmat. Ezek a karakter

és a temperamentum.

A karakter

A karakter a személyiségen belül az egyén azon tulajdonságait foglalja magában,

amelyek minden megnyilatkozásának egy bizonyos jelleget kölcsönöznek. A

világban történő folyamatokkal, illetve a többi emberrel szembeni viszonyát, rá

jellegzetes, sajátos módon szabályozzák. Így kapcsolatos az emberi ösztön

szükségleteivel, hajlamaival, érdeklődésével, értékítéleteivel és egész

alapbeállítottságával, törekvésével, érzelmi és akarati struktúrájával

/felépítettségével/.

A karakter a személyiség magjának tekinthető /jellegzetesség, jellemvonás, jellem/.

Kifejezésre jut a tartalomban, abban, amit az ember tesz, s a formában, ahogyan azt

teszi. Változékonyabb mint a személyiség beállítottsága /lásd: stádium elmélet/. Az

általa meghatározott célokban és feladatokban jut kifejezésre, valamint azok

megvalósításának módjában. Képes a külvilággal való kölcsönhatásokra, képes

fejlődni, továbbfejlődni, alakulni! Olyan alaki megnyilvánulásai a beállítottságnak,

amelyek képesek az azonos szituációk /esetek/, azonos cselekvési formák

létrehozására. Visszahatnak és megerősítik a személyiség tulajdonságait.

A temperamentum /természet – vérmérséklet/

A temperamentum - az érdeklődés, a képességek, a karakter, a megismerés,

viszonyulási és alkalmazkodási folyamatok, és azok módjainak egységes

megnyilvánulási formája.

Mind mostanáig lényegében a személyiség kérdését taglaltam. A személyiség

nemcsak a pszichés tulajdonságok összessége, hanem azon veleszületett és szerzett,

belső és külső morphológiai /alaki/ és funkcionális /működési/ feltételeinek

egymásba kapcsolódó egysége, amely a biológiailag adott határokon belül, a

környezeti hatásokra alakul ki. Természetesen magába foglalja a karaktert és a

temperamentumot is.

A kutya értelmi képességének fejlődése

Az ember már ősidőktől fogva tisztában van AZZAL, hogy milyen használható és

hűséges segítőtársat talál kutyájában az élet különböző területein. A kutyát, mint

egyéb háziállatait is, vad alanyokból szelídítette, háziasította maga mellé. Az a

tény, hogy az összes háziállatok közül a legközvetlenebb módon a kutya vette ki

részét legjobban az ember gondjából, bajából, minden öröméből és bánatából - s

mint ilyen, a kutya osztozkodott leginkább az ember sorsában is - lehetővé tette,

hogy az összes háziállataink közül a legmagasabb értelmi képességet és a

legsokoldalúbb használhatóságot a kutya érje el.

A kutya kb. tizenöt-húszezer év óta él az ember mellett. Az ősállapottól - a

háziasítás folyamán - igen lényeges testi és értelmi fejlődésen ment keresztül.

Sokoldalú felhasználása tette lehetővé a sokféle és különböző tulajdonságokkal

rendelkező kutyafajták kitenyésztését.

Az ember igényessé vált kutyájával és annak munkájával szemben. Az ősállapotban

uralkodó természetes kiválogatódás törvénye helyébe a mesterséges kiválogatás,

azaz az ember ok- és célszerű tenyésztői tevékenysége lépett. Úgy párosította a

tulajdonában lévő egyedeket utódnyerés céljából, hogy azok az optimálisan

legjobb, a munkának legjobban megfelelő külső és belső tulajdonságokkal

rendelkezzenek. A céltudatos tenyésztés tette lehetővé, hogy olyan tökéletes és jó

értelmi képességekkel rendelkező fajtákat hozzon létre, mint amilyenek a ma

általánosan ismert szolgálati kutyák. Más szóval /bár ez a kifejezés elsősorban az

antropológiában - embertanban - ismeretes/ kutyáink szocializálódtak.

A kutya szocializálódása

A szocializálódási folyamat - szorosan összefüggésben az emberi tevékenységgel -

hozta létre különböző szolgálati munkakutya fajtákat. Hiszen ettől függően, hogy

az ősemberek egyes csoportjai milyen életmódot folytattak, Jelentkeztek a már

említett igények mai kutyáink őseivel szemben. A vadászattal foglalkozó

embercsoportok természetesen, a farkastól származó és megszelídített egyedeknél

az ősi, a létfenntartás ösztönéből táplálkozó, zsákmányfelkutató s megragadó

készséget használták ki. Mások azt a terelőkészséget, amellyel egyes farkasfajták -

még ma is - a felkutatott zsákmányt az általuk kiválasztott helyre terelik. Ismét

mások a fajfenntartás és ivadékgondozás ösztönéből táplálkozó azon

tulajdonságaikat, hogy a családot /az almot/, sőt az adott vadászterületet is védeni

kell. De olyan esettel is találkozhatunk, ahol ugyancsak a létfenntartás ösztönéből

fakadó úszó- és halászó készségét alkalmazták sikeresen az egyes halrajok

terelésében, mint pl. a polinéziai szigetvilágban.

Ezekből alakultak ki a későbbi fő alkalmazási területek, amely szerint a

munkakutyákat ma is osztályozzuk.

Ilyen főbb területek:

1. pásztor- és terelőkutyák

2. vadász- és kotorékebek

3. házőrzőkutyák

4. hadikutyák

Ezt a négy fő típust tovább finomítva fejlesztették ki elődeink még

5. a szán- és kocsihúzó, sőt kizárólagosan kedvtelésből tartott kutyafajtákat

is /de sok egyéb más alkalmazási formával is találkozunk fajtáktól

függetlenül/. A legutóbbi időben mintegy 100-150 évre visszamenően

jelentek meg

6. az ún. szolgálati kutyák /őrző-, védő-, bűnüldöző-/, és egészen új keletűek

mintegy 50 éve ismeretesek.

7. a szociális munkakutyák /vakvezető, siketeknek jelző, mozgásszervi

sérülteknek szolgáló, vízből mentő/. Ezek az utóbbiak már az igények

szerint egyes fajtákhoz kapcsolódnak /alkatuktól és tulajdonságaiktól

függően/.

A fejlődés folyamatában, a háziasítás következményeként a vad ősökhöz /farkas/

viszonyítottan kutyáink küllemükben korcsosodtak, ugyanakkor belső

tulajdonságaikban, értelmi képességeikben lényegesen jobb adottságokkal

rendelkeznek, mint ragadozó őseik.

Ebből is kiviláglik, hogy a domesztikáció /háziasítás/ kevesebb, mint a

szocializálódás. Az utóbbinál az öröklött és szerzett tulajdonságok hajlamokban

történő tudatos átörökítésével, többszörös generációváltás után az újabb képességek

mármint feltételes kezdetleges reflexek /a Dezoxiribonukleinsav-DNS állomány

természetes felszaporodása útján/ - ösztönként jelentkezhetnek. Mint pl. a

juhászkutya felügyelő képessége olyan természetes intelligenciára és az ősökhöz

viszonyítottan magasabbrendű értelmi képességre tesz szert, melyre jellemző, hogy

cselekedetei – ha azok egy cél elérésére irányul – értelme által kormányzottak.

Hozzá kell tennem azonban, hogy ebben nagy szerepet játszanak a meg-

megismétlődő próbálkozások, mígnem a kikristályosodott cselekvési forma

kialakult. „Alapja az állandóan, újból és újból kiépített reflexkomplexumok”

/Liszenko/. Ez nem egyéb, mint az összetett és csak részben öröklött és szerzett

képességek, tevékenységek megtestesülése, „amelyeket minden egyes lény,

különböző, többé-kevésbé örökíthető jellemvonásai szabályoznak” – írja

Liettmann.

Az értelmi képességet úgy kell tekintenünk, mint mindazoknak a tehetségeknek

tökéletes összesűrítését, amelyekkel valamely egyed tevékenységeiben jellemzi

önmagát, abban a tekintetben, hogy alkalmas legyen értelmesen alakítani és

formálni tevékenységeit, azok eredménye tükrében. /Miután a kutya csak érzékel,

észlel és primitív módon képzelettel rendelkezik, így értelme is csak e fokozatok

alapján vizsgálható/. Nem tekinthetünk el attól a ténytől – s ezt mint bizonyítékot is

kezelhetjük – hogy kutyáink álmodnak, amely mindenképpen magasabbrendű

értelmi képességre vall. Ez kísérletileg bizonyított: amikor alvás közben álombeli

tevékenységet folytat, melyet külsőleg is tapasztalhatunk /lábaival futó

mozdulatokat végez, ugat, stb./, ez csak képzetek „felidézésével” történhet.

Továbbá a kutya - egyszerű körülmények között – nagyon is jól ismeri az ok és az

okozat közötti összefüggéseket. Így képes cselekvéseit is ennek megfelelően

szabályozni /pl. ha a gazda ideges, vagy sétához készülődik, etetéshez való

előkészületek, stb./. Sőt, képes egynéhány fogalom megtanulására is. Olyanokéra,

amelyek ugyan nem függenek össze szorosan cselekedeteivel, de mint

cselekvésének tárgyai számára léteznek, pl. ajtó, átjáró, vagy személyi

tulajdonunkat képező tárca, papucs, stb.

Immáron az is bizonyított, hogy a kutya /de minden más magasabbrendű, s értelmi

képességgel rendelkező faj is/ tanult tevékenysége az alapösztönökre épül fel /lét-

fajfenntartás/. Ha már most kutyánknál maradva a szocializálódás feltételeit

megvizsgáljuk és az ember fejlődésének kritériumait átvitt értelemben az ő

fejlődési fokozataira is alkalmazzuk, semmi különöset nem találhatunk abban, hogy

az anyaság, családfenntartás ösztöne van megbújva, s megfelelően átformálódva a

vakvezető kutyánál, de más „szociális munkakutyánál” is.

Mit értek ez alatt?

Azzal, hogy a kutya számára a mindennapi létért való küzdelem hevessége és

mértéke, az ember szolgálatában először lecsökken, majd szükségtelenné válik –

mivel gazdája gondoskodik róla – s hogy különösen kitűnő alkalmazkodási

képességekkel rendelkezik, és gazdájával állandó kommunikációs kapcsolatot

kellett és kell tartania jelzések felvételével és adásával – olyan magasfokú

természetes intelligenciára és kifejezésmódjának olyan magas szintjére

emelkedhetett, amely lehetővé tette az emberrel való kapcsolatában „munkatársi“

viszonyt.

„Amint a kifejező mozgások külső ingereket tükröznek, úgy van egy második

mozgáscsoport is, amelyből meg lehet ítélni, mi megy végbe egy élőlényben.

Nevezetesen azok a mozgások, amelyek feldolgozzák a külső eseményeket. A

benyomások mozgásai. Így képes számunkra érzelmeit kifejezni!” /Liettmann/.

Nemcsak szemeivel, beállásával /pózokkal/, "arckifejezésével", fül- és farok-

tartással /amely mint megbízható lelki barométer szolgálhat a megfigyelőnek/,

hanem hangszíneinek különböző alkalmazásával is.

Elárulja: tudatosságát, jólétét, örömét, szeretetét, hálaérzetét, vágyakozását, sőt

nagyravágyását is. Képes kinyilvánítani büszkeségét, kíváncsiságát, figyelmét és

bűntudatát. Ugyanígy vadászkedvét és szenvedélyét, harci bátorságát és készségét,

kényszeredettségét és közömbösségét, szomorúságát, fájdalmát, dühét, félelmét és

rémületét. S nem túlzok azzal sem, ha azt állítom, hogy megmutatja szégyenérzetét,

irigységét, féltékenységét is. Képes a bizalmatlanságra, vagy a gyűlöletre, de

bosszúállásra is. Kénytelen-kelletlen megtanulta a hangját e jelzésrendszerbe

beiktatni és – mint embrionális állapotban lévő jelzőrendszert – alkalmazni a

gazdájával való kapcsolatban. Az ember azzal, hogy – amint már említettem volt –

az öröklött ösztönök, hajlamok és alkalmazkodási készség felhasználásával, mindig

újabb és újabb követelmények elé állította kutyáját, az generációkon keresztül az

átörökítő képesség útján olyan értelmi szintre tehetett szert, amelynek segítségével

a természetes feltételes reflexkomplexumokra /ezekről másutt/ már minden

nehézség nélkül képes volt, ill. képes, új, mesterséges másod-, harmadlagos

feltételes reflexkomplexumokat, láncolatokat kiépíteni, amelyeket differenciáló

gátlásrendszerekkel szabályoz és tart egyensúlyban.

Így már mindannyiunk számára érthető, hogyan lehetséges az, hogy a vad farkas

anya kölykeit, vackát védő ösztönéből hogyan változhat át még a hím kutyában is a

feltétlen reflex /ösztön/, kívülálló számára tudatos cselekvésnek látszó

tevékenységgé a vakvezető és az egyéb szociális munkakutyáknál.

A ráneveléses módszerrel egy, az egyed számára a korábbi elődöknél

magasabbszintű szocializálási tevékenységet végzünk, hogy a természetével,

magatartási formájával ellentétesnek ható munkára alkalmassá tegyük és

megszerettessük azt vele.

Röviden a fentiek margójára! Ez az emberi tudatos tevékenység teszi lehetővé,

hogy kutyáinkat szocializálni tudjuk, nagyjából e tanulmányban leírt módon.

Hasznosítva mindazt az átadott és feldolgozott, általunk átalakított és újólagosan

felhasznált társadalmi tudást, amelyek segítségével kutyáinkat alakítjuk, formáljuk

és tanítjuk a magunk által meghatározott szükségleteink szerint.

Az idegi szabályozás

Erről dr. GRIFFIN Donát Állati tudatosság c. könyvében a következőket írja:

„Nem zárható ki az a lehetőség, hogy az állatokban megvan az adottság a

tervezésre, a választásra, önmaguk és környezetük tudatos ismeretére. Ez nem azt

jelenti, hogy minden állat rendelkezik az emberhez hasonló intelligenciával, de az

állatok magatartásának tanulmányozása az ellenkező feltételezésre sem ad okot. Az

eddigi elméletekkel szemben – mely szerint az embert kivéve, valamennyi élőlény

automatikusan, ösztönszerűen reagál a körülötte zajló eseményekre, ahogyan éppen

azokból adódik, ill. ahogy azok diktálják – Darwinnak azt az elméletét állítom,

miszerint a különböző egyedek progresszív pszichológiai fejlődése azon a

képességükön múlik, hogy mennyire tudnak alkalmazkodni környezetükhöz,

magában foglalja a központi idegrendszerük, intelligenciájuk és szellemi

kapacitásuk progresszív fejlődését is. Tehát az állatok sem zárhatók ki ebből. Ezzel

kapcsolatban az állatvilág és az ember magatartásában 4 fő típust különböztetünk

meg, fejlődési fokozatában:

1. Ide azok az állatok tartoznak, amelyek tevékenységét elsősorban az öröklött

magatartási formák, reflexek jellemzik. Ez a magatartási típus a rovarokra a

legjellemzőbb. Noha bizonyos rovaroknál már megjelenik a tanulás, a

memória /hangya, méh/.

2. Ide az alacsonyabbrendű gerinceseket soroljuk, melyekre jellemző, hogy az

állat a tapasztalataiból már tanul valamit, magatartási sémáit módosítani

képes, megváltoztatja azt.

3. A magasabbrendű gerincesek képesek arra, hogy a különböző helyzetekben,

a különböző körülmények között megtanult dolgokat, egy új szituációban,

egy új helyzetben alkalmazni tudják. Pl. a különböző munkafolyamatokat

végző állatok, melyek az embert szolgálják, képesek összerakni egy teljesen

új módon lejátszódó magatartási formát. Minél magasabbrendű, annál

könnyebben és többet. A tanult ismereteket összefogja, összesíti, és szükség

esetén egyszerre alkalmazza.

4. Az ember: aki a beszéden túl képes a környezeti hatásoknak belső

transzformációjára. Azaz teljesen más módon reagál, mint ahogyan az az

adott ingerkörülményekből következne. Képes a természet átalakítására. Pl.

nem csak elfogja és megöli a táplálékául szolgáló vadat, hanem

domesztikálja /háziasítja/ is azt, szaporítja. Az embernek az a képessége,

hogy a jövőbeli események, lehetőségek alapján irányítja tevékenységét, az

a képessége, hogy a külső világ bizonyos elemeiből a központi idegrendszer

modelleket képes alkotni, s a modellek feldolgozása után dönt arról, hogy

miként cselekedjék, döntő különbség az előző hárommal szemben. Ezt

nevezzük tudatos tevékenységnek.”

Pavlov reflexelméletének rövid ismertetése

A kutya kiképzése mindaddig csak a felületes megfigyelésen alapult, amíg a

pavlovi reflexelmélet megismerése és elterjedése meg nem teremtette a kiképzés

tudományos alapját. Ennek segítségével lehetőség nyílik arra, hogy helyesen

válasszuk meg a kiképzés céljának legmegfelelőbb kiképzői módszereket.

Az idegrendszernek azt a legegyszerűbb működését, amikor külső inger hatására

mozgás jön létre, reflexnek nevezzük. Pavlov, világhírű szovjet tudós nyomán

kétféle reflexet különböztetünk meg, úgymint feltétlen és feltételes reflexet.

A feltétlen reflexek azok, amelyeket az egészséges állapotban bizonyos külső

hatások akaratunktól függetlenül kiváltanak. Ezek veleszületnek az állattal,

örökletesek és állandók /vezetéses/. Feltétlen reflexek nem minden élőlényben

vannak meg a születés pillanatában. Az alcsonyabbrendű állatok feltétlen reflexei

már teljesen kialakulnak arra az időre, amikor ezek az állatok világra jönnek, ezért

ezek azonnal önálló életet kezdhetnek. A magasabbrendű állatok sok feltétlen

reflexe azonban jóval a megszületés után alakul ki. Ez a magyarázata annak, hogy a

magasabbrendű állatok világrajövetelük után hosszabb-rövidebb ideig tartó

ápolásra szorulnak, mert tehetetlenek, a maguk erejéből nem tudnak megélni /lásd:

stádium elmélet/. A feltétlen reflexek, állandóságuk ellenére a külső környezet

hatására fejlődhetnek.

A feltételes reflexek az állati szervezetnek olyan reflexei, amelyek nem

veleszületettek, nem állandóak, hanem a szervezet egyéni élete folyamán alakulnak

ki, az élettapasztalat eredményeképpen /időleges kapcsolat/. A feltételes reflexek

eltűnhetnek és ismét kifejlődhetnek, azonban csupán az agyféltekék segítségével

alakulhatnak ki.

A feltételes reflexek kialakulásának feltételei:

1. Egy előzetesen közömbös inger hatásának időben egybe kell esnie annak a

feltétlen ingernek a hatásával, amely a meghatározott feltételes reflexet létrehozza

2. A feltételes reflex képződéséhez a közömbös ingernek néhányszor meg kell

előznie a feltétlen inger behatását. Ha a feltétlen inger hat először, és csak azután a

közömbös, a feltételes reflexek nem alakulnak ki. Amíg a feltétlen reflexek csak

akkor tudnak a külső hatásokra megfelelően válaszolni, ha a külvilág aránylag

kevéssé, és lassan változik, a feltételes reflexek ezzel szemben a környezet gyors

változásaira is bonyolultabb válaszokat tudnak adni.

A kutyakölyök veleszületett ösztönénél fogva megkeresi anyja emlőjét és szopik.

Ha egy kölyök elé, amely eddig csak mindig szopott, egy tálkában tejet, vagy más

ennivalót adunk, azt tapasztalhatjuk, hogy éhsége ellenére sem tudja, mit kezdjen

az étellel! Amint azonban megtanítjuk enni, jóízűen elfogyasztja azt, sőt a

későbbiek folyamán szag után meg is keresi az ételt. Ez utóbbi már feltételes reflex,

mert a kölyökkutya saját tapasztalata alapján ismerte fel az étel szagát, és rájött

arra, hogy az elfogyasztható.

A feltételes reflexekre való erős vagy gyenge hajlamot a szülők örökítik

utódaikban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy minél képzettebb szülőktől

származik az utód, annál gyorsabban és könnyebben fejleszthetők ki az örökített

hajlamokból a tulajdonképpeni feltételes reflexek.

A reflexek mechanizmusának tisztázására Citovics végzett érdekes kísérleteket.

Kutyakölykeit különböző étrenden nevelte. Az kölykök egyik csoportja csak

kenyeret és tejet kapott, a másik csoport pedig csupán húson élt, kenyeret vagy tejet

nem is látott. Egy év múlva a közben kifejlett állatok közül azoknak, amelyeket

kenyéren nevelt, először messziről húst mutatott. Annak ellenére, hogy az állat éhes

volt, egyáltalán nem érdeklődött a hús iránt. Amint a húst az állat orrához dugta, az

állat bizonyos fokú érdeklődést tanúsított. Ugyanakkor az eddig rendes táplálékul

szolgált tejnek, valamint kenyérnek a meglátása jellegzetes mozgási és

nyálelválasztási reakciót váltott ki.

Ezen az alapon meggyőződhetünk arról, hogy a sohasem ízlelt táplálék nem vált ki

ingerületet. A hozzávaló viszony hirtelen megváltozik, ha a kutya egyszer megízleli

azt, kialakul a természetes feltételes reflex.

Nem szabad azt gondolni, hogy egyszerű megismerkedés a táplálékkal azonnal

létrehozza ezt a reflexet. Ennek ki kell épülnie a táplálék többszöri fogyasztása

során. Meg kell jegyezni, hogy először épül ki a szag hatására létrejövő természetes

feltételes, és csak később a látás kiváltotta reflex. Egyes, korábban táplálékul

használt hasonló anyagok is mindjárt kiválthatják a természetes feltételes reflexet.

Így pl. a tejjel táplált kutyakölyökben a túró meglátása is előidéz nyálkiválasztást.

Nyilvánvaló, hogy a tej, valamint a túró szagában a kutya szaglása hasonló ingert

érzett.

Természetesen feltételezhetjük, hogy más ingerek is, melyek kísérik vagy jelzik az

étel közeledését, a reflexet kiválthatják. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy

bármilyen fizikai inger, melynek felvételére megvan az állat szervezetében a

megfelelő felvevő készülék, bizonyos gyakorlat után feltételes ingerré válhat. Az

ilyen természetű ingerek hatására létrejött feltételes reflexek, amelyek nincsenek a

feltétlen inger minőségével közvetlen kapcsolatban, úgynevezett mesterséges

feltételes reflexekké válhatnak.

Az élettan általános elvei szerint Pavlov gátlásnak nevezte el ezt az

idegműködést, mely fel tudja tartóztatni vagy gyengíteni képes az idegközpont

tevékenységét.

Tegyük fel, hogy egy kutyában síp-hang hatására kialakult egy reflex. A kísérlet

feltételei szerint a kutyának a feltételes inger hatására egy lépcsőállványra kell

felmennie, ahol táplálékát megkapja. Ha az állatban a feltételes reflex jól működik,

a síp-hangra ez minden nehézség nélkül lefolyik. Ha megváltoztatjuk a kísérlet

feltételeit, és a síp-hang után nem adjuk a kutyának a táplálékot, kezdetben, ennek

ellenére is elvégzi a feladatot. Három-négy ismétlés után azonban megváltozik a

reakció, a kutya fel áll és a lépcsőig megy, megáll mellette, vagy izgatottan

szaladgál a szobában. A kísérlet folytatásával elérjük, hogy a síp-jelre a kutya

egyáltalán nem kel fel, sőt álmából sem riad fel. Megszűnik a feltételes reflex. A

feltételes reflex ilyen eltűnését reflexkialvásnak nevezzük. A reflex eltűnését a

gátlás okozta, amely adott esetben a feltételes reflex kialakulásának útjában áll.

A gátlásnak nagy szerepe van az ember és állatok viselkedésében, az élő

szervezetek közötti helyes viszony kialakításában.

Ismeretes még a megkülönböztető, vagy differenciáló gátlás is. Reflex kísérletek

során megállapítható, hogy kutya szervezet rendkívül finoman megkülönbözteti az

egyes ingereket.

A kutyatípusok osztályozása idegműködésük alapján

Pavlov laboratóriumi kísérletekben vizsgálta a kutyák idegrendszeri működését. Az

idegi folyamatok erőssége, egyensúlya, mozgékonysága alapján Hipokratesz

nyomán négy fő csoportot, típust állapított meg:

Magasabbrendü Az idegi folyamatok tulajdonságai A vérmérséklet

idegműködés típusa Ereje Egyensúlya Mozgékonysága

Ingerlékeny, nem erős ingerületi ----- kolerikus

kienyensúlyozott, folyamat

vagy féltékeny túlsúlyban

ingerlékeny, erős kiegyen- mozgékony szangvinikus

labilis súlyozott

ingerlékeny, erős kiegyen- tehetetlen flegmatikus

tehetetlen súlyozott

gyenge, gyenge gátlásos- ----- melankólikus

gátlásos folyamat

túlsúlyban

Az állat idegrendszeri működésének típusa nagyrészt eleve meghatározza

viselkedését is.

A féktelen /kolerikus/ típusú kutyák bátor állatok, leggyakoribb a kifejezett támadó

reakció. Az új környezet nem hat rájuk gátlólag, gyorsan feltalálják magukat,

könnyen képződnek a feltételes reflexek, és az állandóság jellemzi őket. Ez az

állandóság megmarad még akkor is, ha a reflexrendszerek bonyolultak. A gátlásos

reflexek nehezen, lassan épülnek ki, és gyakran az állat tiltakozása /ugatás stb./

kíséri. Ha nehezek a feladatok, a gátlásos folyamat túlterheléskor idegrendszerük

könnyen megbetegedik /neurózis/. Az idegműködés szakadása jön létre, és az

ingerlékenység miatt megszűnik minden megkülönböztetés. Az állat

fékezhetetlenné válik. Az erősen ingerlékeny kutyákban túlsúlyban van az

ingerlékenységi folyamat, ezért finomabb megkülönböztetésre képtelenek.

Megfelelő kiképzéssel - különösen a gátlás folyamatos gyakorlásával - átmenet

lehetséges az ingerlékeny típusból a kiegyensúlyozottak csoportjába.

A szangvinikus kutyák típusába tartozó egyedek erősek, kiegyensúlyozottak,

mozgékonyak. Reakciókészségük - mely mozgékony s kifejező - különösen

jellemző rájuk. A szabadban mindent megfigyelnek és megszagolnak, minden iránt

érdeklődést mutatnak. Mind a pozitív, mind a negatív feltételes reflexeik könnyen

képződnek és azok tartósak. Munka közben könnyű az átmenet a túl izgatott

állapotból a tárgyilagosan összpontosított állapotba. A környezet változásaira

gyorsan és fájdalommentesen reagálnak, viselkedésük az új feltételeknek

megfelelően megváltozik. A szangvinikus kutya idegrendszere ideális, a

legbonyolultabb és legfelelősségteljesebb szolgálati munkára is alkalmas.

A flegmatikus erős, kiegyensúlyozott és tehetetlen kutyatípus. Elég ritkán található.

Az ilyen kutya viselkedése nyugodt, szelíd, mozdulatai kiegyensúlyozottak. Az új

ingerekkel kapcsolatos tájékozódási tehetetlensége jó. Az ismeretlen személyekhez

odamegy, hagyja magát simogatni, azonban nem játszik velük. Ha a flegmatikus

kutyát ingerlik, agresszíven lép fel, vicsorgatja fogait és morog. Idegen kutyák iránt

közömbös, de ha azok kikezdenek vele, mindjárt marakodik velük.

A feltételes reflexek és a megkülönböztetések lassan alakulnak ki, de tartósan

megmaradnak. A flegmatikus kutya számára nehéz, egyik-másik esetben teljesen

lehetetlen az átmenet az idegműködés egyik alakjából a másikba /az ingerületből a

gátlásba vagy fordítva/.

A melankólikus kutyát az idegrendszer gyenge típusa, mindkét idegfolyamat

gyengesége jellemzi. Rendszerint erősen kifejezett, passzív a védekező reakciója.

Az ilyen kutya mindentől fél, mindent kikerül, mindenütt veszélyt lát. A

tájékozódási reakció erősen kifejezett, feszült jellegű, sokáig nem hagy alább. Az új

körülmények, vagy a régi feltételek jelentéktelen változása gátlást vált ki, a kiépült

feltételes reflexek eltűnnek. Gazdájára mindig erősen figyel, a legkisebb legyintésre

a földhöz lapul, farkát behúzza, lefekszik. A feltételes ingerek nehezen, csak akkor

képződnek, ha megfelelően összehangoltak az ingerek. Erős inger nem vált ki

feltételes reflexet, sőt ennek hatására a korábban kiépített reflexek is eltűnnek. A

gyenge típusú kutya egész magasabbrendű idegműködése az agykéregsejtek

rendkívüli funkcionális gyengeségét bizonyítja.

A gyenge típusú kutyák szolgálatra alkalmatlanok. Megfelelő szívósággal és

mesteri kezeléssel bizonyos gyakorlottságot el lehet náluk érni, ez azonban gyenge

és könnyen megszűnik.

Az ismertetett négy fő típuson kívül még számtalan átmeneti típus VAN, amelyeket

egyszerű rátekintéssel megállapítani igen nehéz. Ez a nehézség jelentős mértekben

abból adódik, hogy a típus nemcsak az idegrendszer veleszületett tulajdonságaiból

tevődik össze, hanem abban az élet során, a környezet különböző változó feltételei

hatására létrejött tulajdonságok is közreműködnek.

A környezet - a szó tágabb értelmében - állandóan hat a típus kialakulására, tehát az

idegi típus az idegrendszer működésének nem örökölt, kikristályosodott alakját

jelenti, hanem a változó és fejlődő alapvető idegi tulajdonságok összességét.

A mesterséges feltételes reflexek minőségéről

Pavlov kölyökkutyákon végzett speciális kísérletekben tanulmányozta a környezet

hatását az idegrendszeri típus kialakulására.

A kéthónapos kölyökkutyákat két csoportba osztották. Az egyik csoport szabadon,

a szokásos viszonyok között nevelkedett, a másik csoportot elkülönítették, és több

mint egy évig ketrecben tartották.

A kísérleti időszak elteltével mindkét csoportot gondosan tanulmányozták. A

ketrecben tartott kutyák viselkedése élesen eltért a szabadon nevelt állatoktól. A

ketrecben nevelkedett kutyákban majdnem teljes mértékben megmaradt a

kölyökviselkedés, amelyre az élesen kifejezett, passzív védekező reakció

/gyávaság/ jellemző. A csoport egyedei a környezet legkisebb változásaira

rendkívül erős tájékozódási reflexet mutattak. A "bezárt" kutyák a külső gátlásnak

jobban alá voltak vetve, mint a "szabad" kutyák.

E kísérletek arra világítottak rá, hogy milyen hatással lehet a környezet a kutya

idegműködésének kialakulására.

A pavlovi reflexelmélet rövid ismertetésével csaknem egy könyvtárra való

szakanyagot próbáltam pár tőmondatban az Olvasó elé tárni. Sajnos e hely nem

alkalmas arra, hogy érdeme szerint foglalkozhatnánk e témával, de a jobb

megérthetőség kedvéért lássunk az elmondottakra egy gyakorlati példát.

Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy a magasabbrendű gerinceseknél - amennyiben

azok fiziológiailag teljesen épek, és a faj, valamint a fajta jellegének megfelelnek -

a mozgás, mint feltétlen reflex jelentkezik. Amint a kölyökkutya szemei kinyílnak,

s emberi hasonlattal élve eszmélni kezd, körbejárja a fészket, sőt mi több, egészen a

kutyaól ajtajáig merészkedik. Az elsőt nevezzük tájékozódási reflexnek, míg a

másodikat már nyugodtan a gátlások közé sorolhatjuk, mivel a kölyökkutyát a

tapasztalathiány, az ismeretlentől való félelem meggátolja abban, hogy egyből a

"napvilágra" lépjen. A fejlődés során, ahogyan korosodik, mind újabb és újabb

tapasztalatokra tesz szert a tájékozódási reflex segítségével, s ugyanakkor

megkezdi a tanulást is az anyaállat és a gazda közbejöttével. Amint a gazda a

"családhoz" megy, felismeri őt jellegzetes lépteiről, felismeri az etető edény

csörgését, az étel illatát, és a gazda hivő szavára - most már a kölykök mély

álmából ébredve - bátran elhagyja fészkét és az etető tálhoz szalad, hogy étvágyát

csillapítsa. Ezt elnevezhetjük az elsőszámú feltételes reflexnek. NEM véletlenül

húztam alá, hiszen további élete folyamán, ha megfelelő kiképzői kezekbe kerül,

ezen keresztül fogja elsajátítani a gazdája által kívánt tudnivalókat, azokat, amelyek

már a mesterséges feltételes reflexek körébe tartoznak, mivel megerősítésük

jutalomfalattal történik.

Mesterséges feltételes reflexnek nevezzük mindazokat az ember által kialakított

reflexeket, amelyek a természetes feltételes reflexekre épülnek fel. Példáknál

maradva: az edénycsörgésre és a gazda hívó szavára történő mozgást oly módon

alakítjuk át, hogy a kutyát megtanítjuk a "menet", az "előre" feltételes

vezényszavak végrehajtására, azaz vezényszóra történő előrehaladásra. Legyen ez

az elsőszámú mesterséges feltételes reflex.

A szociális munkakutyáknál ez a gyakorlat attól függően alakul át, hogy mit akar

gazdájának a kutya jelezni, illetve minek a jelzésére oktatjuk. A vakvezető kutya

menetközben lelépés előtt megáll, a siketeknek jelző a zajra megáll, a rokkantkocsit

húzó kutya megáll ha kereszteződéshez vagy ugyancsak lelépéshez ér.

Összefoglalva: mindhárom esetben az előző folyamat /az előrehaladó mozgás/

meghatározott okból - és mindig csak abból az okból -gátlást szenvedett, mely

újabb mesterséges feltételes reflex beindulásával jár.

A vakvezető kutya jelzést ad gazdájának, ha lelépés következik /hangadással,

lábfogással stb./, a korábban oktatott módon. Ez a másodlagos feltételes reflex.

Tételezzük fel, hogy az adott kutyát úgy képeztük ki, hogy a haladást /"előre" -

elsődleges mesterséges feltételes reflex/ követő jelzésadás /hangadás, lábfogás -

másodlagos mesterséges feltételes reflex/ után, az önállá továbbhaladást

meghatározó döntési képességre is oktattuk /"előre" - harmadlagos mesterséges

feltételes reflex/, ami már differenciáló mesterséges feltételes reflexként

jelentkezik.

Azért beszélhetünk a harmadlagos feltételes reflex esetében differenciáló

mesterséges feltételes reflexről, mert a kutya önállóan kell, hogy meghatározza a

továbbhaladás lehetőségét.

Ilyen másod-, illetve harmadlagos feltételes, illetve differenciáló reflexre

ugyancsak találhatunk példát a többi szociális munkakutyánál is, de úgy gondolom,

példának ez az egy is elegendő.

A differenciáló feltételes reflexről még el kell mondanom, hogy lényegi

meghatározó a munkakutyák tevékenységében. Ugyanis a gazdák kiszolgáltatott

volta szükségessé teszi, hogy kutyáik az adott körülmények között felmerülő

helyzetekben választani, illetve dönteni tudjanak cselekvésük helyességéről - éppen

a gazda testi épségének biztonsága érdekében.

A gátlásos feltételes reflexekkel kapcsolatban még tisztáznunk kell egy-két dolgot.

Nem szabad mechanikusan és dogmatikusan kezelnünk e meghatározást. Ne csak

fizikai gátlásra gondoljunk az esetben, amikor valamely dologban, tartós módon, a

természetével ellentétes magatartást kényszerítünk az állatra /pl. munka közben

nem űzheti A macskákat, nem mehet a tüzelő szukához/, hanem sokkal inkább arra,

hogy az egyes tevékenységekből álló cselekvések sorozata - éppen annak

érdekében, hogy váltódhassanak - pillanatnyi gátlás alá helyeződik /"előre" -

"menet", lelépésnél megállás, annak jelzése, újból "előre" – „menet"/. Ez azonban

nem jelenti azt, hogy tartós gátlási folyamatok is ne funkcionáljanak az állat

életében.

Röviden az érzékszervekről

Az előző fejezetben leírt szocializálódási folyamat csak úgy jöhetett létre, hogy a

kutya, mint magasabbrendű gerinces, érzékszervei segítségével a lehetőségekhez

képest a legadekváltabb /megközelítőbb/ módon tudta felfogni a környezetéből felé

áramló, és az embertől kapott információkat. Ugyancsak a megközelítően

legmegfelelőbb módon tudott az évezredek alatt kialakult és átformálódott feltétlen

és mind újólagosan létrejött feltételes reflexkomplexumok segítségével reagálni,

válaszolni! Egyre összetettebb reflexgyűrűk jöttek létre. Mind jobban finomodtak a

receptor - felvevő -, azaz az érzékszerv, az agykéreg feldolgozó és utasító, valamint

a végrehajtás közötti kapcsolatok és azok minősége!

Az érzékszervek a külvilág jelenségeinek, dolgainak, eseményeinek letapintására

szolgálnak, amelyekkel - mint érzékletekkel - az egyed közvetlenül találkozik. A

szem a fény elektromágneses hullámait közvetíti, a fül a levegő, a víz, a tárgyak

rezgéseit fogja fel, a szaglás a levegő által közvetített, abban oldott kémiai anyagok

milyenségét jelzi, az ízlelés a vízben vagy a táplálékban oldott kémiai anyagok

milyenségét határozza meg, a tapintás pedig a környezet állagának megismerését

szolgálja.

Ezekről érzékletek, észleletek, képzetek, esetenként fogalmak alakulnak ki /ez

utóbbi emberi segédlettel/ az egyedben.

Hogy tényleges képünk lehessen a fenti kategóriákról, ismertetem azokat a

definíciókat /meghatározásokat/, amelyeket erről az Új Magyar Lexikon-ban

találtam, némileg "kutyás'" szemszögből vizsgálva.

Érzékelés, érzéki megismerés: a külvilág megismerésének

első szakasza, legegyszerűbb formája. A környezetből kiinduló fizikai és kémiai

folyamatok hatására /fény, hang, hő, nyomás, párolgás stb./ keletkező ingerek az

idegvégződésekben ingerületet váltanak ki, mely tovább terjed az idegrendszer

központi részében. Ennek nyomán az agykéregben előáll az érzéklet /érzet,

észlelet/. Az ingerforrás elhelyezkedése szerint az érzékletek lehetnek: külsők

/látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, hideg-, meleg-, és fájdalomérzékelés/ és

belsők /szervi, egyensúly érzékelés és kinesztézis, azaz a mozgás érzékelése/. Az

érzékszervek érzékenysége igen nagy, vagyis már igen gyenge inger is működésbe

hozza őket. Az a legkisebb erősségű inger, amely még érzékletet vált ki, az

érzékelés abszolút küszöbe. Az ingernek azt a legkisebb változását /különbségét/,

amelyet még észre lehet venni, az érzékelés különbözeti küszöbének nevezzük. Az

abszolút és a különbözeti küszöb adatai nem állandók /mindenkor függenek ez

egyed pillanatnyi fizikai és pszichikai állapotától/.

Az érzékenységet folytonos gyakorlással nagymértekben lehet növelni /pl. a vakok

tapintási, hallási érzékenysége sokkal nagyobb mint a látóké/. Állandóan ható

ingerekre viszont /pl. kórházi szag/ az érzékenység egy bizonyos idő után eltompul.

Ezt a jelenséget alkalmazkodásnak /adaptáció/ nevezzük. /AZ érzékszervek az

ingerek segítségével a tárgyak egyes elszigetelt tulajdonságait - szín, stb. - fogják

fel, mi mégis általában nem egyes tulajdonságokat, hanem tárgyi egységeket

látunk. Ezt a jelenséget, melyben nagy szerepe van a tárgyakról szerzett múltbeli

tapasztalatoknak és a tárgy és háttere közötti különbségnek - kontrasztjelenség -

sokan külön lelki jelenségként, mint észlelést tárgyalják./

Képzet: az érzéki megismerés legmagasabb formája, ÖSSZEKÖTŐ láncszem az érzet,

az, észlelet és a fogalom között. Általában a tárgyak formájának sajátos vonásait,

tipikus arculatát tükrözi vissza. Ennyiben már általánosító, elvont

tudattevékenység. Ugyanakkor az érzéki kép külső alakja még korlátozza, s nem

képes a tárgyak tartalmát, lényegét megragadni.

A képzetalkotáshoz nincs szükség a tárgy jelenlétére. Valaminek az elképzelése

ezért lehet: reprodukáló - amikor a tárgy képe emlékkép formájában felidéződik -

és fantasztikus - amikor meglévő képzeti elemekből új lelki tartalom, fantáziakép

épül fel.

Fogalom: gondolati forma, amely a dolgok, jelenségek közös, lényeges jegyeit

tükrözi vissza. Idealista felfogás szerint a tudatnak olyan terméke, amely független

az objektív valóságtól. A materialista felfogás szerint A tárgyak, jelenségek tudati

visszatükröződése. A fogalomalkotás alapvető sajátosságai:

a/ elvont és közvetett jellegű, vagyis csak a tárgyak lényeges tulajdonságait ragadja

meg, és az érzékelés közvetítése révén van kapcsolatban a valósággal,

b/ általános jellegű, amennyiben a jelenségek közös tulajdonságait emeli ki.

Gyakorlati példaként egy pavlovi kísérletet ismertetek. A kísérleti kutya először

csak tejjel és tejtermékkel táplálkozott. Ezen termékek érzületi ingerei /látás,

szaglás/ mindenkor kiváltották az egyednél a nyálelválasztást. A későbbiek

folyamán ennek a tejtermékeken táplált kutyának kenyeret mutattak, amelynek

meglátására, illetve szagának érzetére az állat közömbös maradt, és nem reagált rá.

Miután a kenyeret megkóstoltatták vele és többször is evett belőle, már elegendő

volt a kenyér felmutatása, illetve szaginger hatása is ahhoz, hogy az előbb említett

nyálkiválasztás megtörténjék. Harmadik szakaszként a kenyér felmutatása

egybekapcsolódott a kenyér nevének fennhangon való emlegetésével, amelyet

mindig annak, mint jutalomfalatnak elfogyasztása követett. Bizonyos idő elteltével

már elegendő volt az éhes kutyának a „kenyér” szó említése is ahhoz, hogy a

nyálelválasztás elinduljon.

Ilyen érzet-képzet fogalom kialakulással találkozunk a kiképzés során is, amikor

kutyáinkat megtanítjuk pl. a „lépcsőhöz”, „járdára”, „ajtóhoz” szavak értelmezésére

és azok megkeresésére.

A tájékozódási reflex

A tájékozódási reflex a legelső, az élőlény külvilágot megismerő információinak

felvevésében és megismerésében.

A ráneveléses módszer alfája és ómegája, hogy a kiképző az általa tanított, a

ránevelésre befogott kutyát /saját igényei szerint, a biológiai adottságok maximális

kihasználása mellett/ megtanítsa érzékszerveinek használatára.

Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy az állat csak általunk tanul meg látni,

hallani stb., hanem, hogy a látás mellett nézzen, és oly módon, ahogyan…, a hallás

mellett meghalljon, és oly módon, ahogyan…, és így tovább a szaglásnál és a

többieknél is, aszerint, mely érzékszerv lesz a legmeghatározóbb munkájában,

illetve milyen fogyatékos embert kell szolgálnia. Így nyilvánvaló, hogy a vakvezető

kutya esetében a szem használatát fogjuk elsődlegesen fejleszteni, a siketeknek

jelzőnél a hallást, míg a mozgásszervi sérültek esetében, vagy a vízből mentő

kutyánál szinte mindent egyenlő mértékben és arányban. Ezért ajánlom minden

kiképzőnek a most következő anyag tüzetes áttanulmányozását, mert ha nincsen

tudatában annak, hogy kutyája milyen külső információ felvételére képes és azokat

hogyan tudja felfogni, rögzíteni, illetve regulációs /helyesbítő/ szükségleteiben

felhasználni, a kiképző sziszifuszi munkára vállalkozik, sziszifuszra jellemző

eredménytelenséggel.

Ugyanis az állat viselkedésében, magatartásában és munkájának végzésében

alapvető meghatározó az a tény, hogy a felvett ingereket miként dolgozza fel. A

természetes körülmények között élő állatok a feldolgozás mikéntjét és az erre való

„válaszokat”, azoknak helyes vagy helytelen voltát egyrészt örökletes úton,

másrészt tapasztalat útján szerzik meg. A korábban már tárgyalt pozitív és negatív

motivációk segítségével képes azokat szelektálni, és tevékenységében felhasználni.

Az egyed életében minden újonnan fellépő inger, amely eléggé erős /ingerküszöb/,

ún. tájékozódási /ismerkedő/ reakciót vált ki. Érzékszerveit az inger irányába

fordítja, oly módon, hogy az inger felvételére a lehető legkedvezőbb feltételeket

biztosítsa. Szimatol, néz stb. Egész testével közreműködik ebben, sőt megközelíti

az inger forrását. Elvben mindig megvan a lehetősége annak, hogy az újonnan

fellépő inger, valamilyen, az élet szempontjából fontos esemény jelzése, és így

megfelelő cselekvés tartozik hozzá. Olyan cselekvés, amely a jelzett eseménynek

biológiailag értelmesen elébe vág, azt elhárítja, vagy – ha kedvező eseményről van

szó – elősegíti. Hogy az inger ezt a cselekvést ténylegesen előhívhassa, bizonyos

intenzitással kell bírnia. A tájékozódási reakció ezt az intenzitást azáltal teszi

lehetővé, hogy az ingert megfelelően felerősíti, a figyelem koncentrálása útján arra

összpontosít /esetleg több érzékszerv együttes alkalmazásával, látás, hallás stb./.

Így a többi ingerből kiszűri azt, míg amazokat mintegy elhomályosítja. Ily módon

elősegíti az ingerhatás analízisét, amely a további cselekvés alapfeltétele lesz.

Tudvalevő, hogy az agykéreg egyik ingerületi állapota gátlólag hat a másik,

szomszédos agykéreg ingerületi pontjaira, azok ingerületi állapotára. /Az agyban

egyidejűleg csak egyféle érzelmi állapot uralkodhat./ Negatív indukció! Ez azt

jelenti, hogy az egyed adott tevékenységét meghatározó uralkodó ingert – hogy egy

másik cselekvésbe foghasson – először gátlás alá kell helyeznie.

A tájékozódási reakció egy másik megalapozója az előzővel szemben, bizonyos

mértékben ellentétes folyamat, oly specifikus ingerhatás, amely az agykéreg

működés egyik fontos szabályzója. Az ún. formáció retikulárisba /hálózatba/ jutva,

főleg az érzelmi, emocionális területeken fejti ki hatását. Az aktiváció is az

érzékelés élességét, a kérgi ingerület felerősítését, kiemelését, s magasabb

cselekvési irányító hatásokat biztosít. /lásd a tüzelő vagy koslató állatok

munkavégzése./

Az inger bizonyos számú ismétlődése után, ha azt nem követi semmiféle

releváns /az élet szempontjából fontos/ esemény, elveszti értelemszerűségét, s

hatása az állatra nézve közömbössé válik /gátlás alá kerül/, kialszik. Ugyanez

fennáll a mesterséges ingerhatásokra is, amelyek a kutyát a kiképzés folyamán érik.

Itt a megerősítés /dicséret, jutalomfalat/, vagy az ellensúlyozás /tiltás/ hiánya váltja

ki /lásd: pozitív és negatív motívumok/.

Ez az ősi pozitív tropizmus maradványa, amelynek lényege az inger intenzívebb

hatásának biztosítása. Odafordulás, közeledés az ingerhez, de nem mint jelzői, azaz

cselekvés irányító funkciója a lényeges, hanem az inger közvetlen kedvező

hatásával van kapcsolatban. A tropizmussal – a külső ingerkeltő felé való

odafordulással – az állat az inger kedvező hatását erősíti és tájékozódik, mozgási

reakcióval jelezvén az ingert.

Tájékozódási reflex nélkül az állat élete állandóan, annak minden pillanatában

kockán forogna, mert nem tudna a fenyegető veszéllyel szemben fellépni, azt

elhárítani, s megismerésük hiányában nem tudná a kínálkozó alkalmat kellő időben

megragadni. Ebben a differenciáló képességnek van a legnagyobb szerepe.

A korábbiakban említettem az ingerküszöböt is. Ez tulajdonképpen az állat

érzékelő képességének az a legalacsonyabb foka, amely az inger felvételével

reakciót képes az egyedből kiváltani. Alacsony ingerküszöbről akkor beszélünk, ha

az állat a reakcióval /reflexeivel/ túl hirtelen és erősen válaszol egyik-másik

ingerhatásra. Magas ingerküszöbről pedig akkor, ha csak igen erős ingerhatások

képesek a reakciókat, válaszokat kiváltani. Ez nem azt jelenti, hogy az állat minden

egyes ingerhatásra egyformán gyorsan, vagy egyformán lassan reagál, hanem azt,

hogy miként összegezte az élettapasztalatok alapján azokat a bizonyos ingereket,

milyen tapasztalatokat szerzett azokról, és az előzőekben említett differenciáló

készség felhasználásával miként dönt az inger hatására: elutasítja, elébe megy stb..

Ugyanígy az ingerküszöb alacsony vagy magas volta sem az érzékszervek

tompaságán vagy élességén múlik elsősorban, hanem azon, hogy az állat idegtípusi

felépítettsége, reflexreakcióinak gyorsasága, gátlásainak ezekkel történő váltása az

egyedben milyen módon jelentkezik.

Összefoglalva: a gyakorlatban ez olyképen mutatkozik – pl. a vakvezető kutya

esetében -, hogy bár a tüzelő kutya szimatot kapva szívesebben választaná egy

kutyafiú társaságát, a kiképzés során benne kialakított differenciált feltételes

reflexkomplexumok /együttesek/ gátló hatására legyőzi az ösztönök tudat alatti

hatását, és a magasabbrendű agykéreg működésének segítségével a cselekvésekben

munkáját fogja előtérbe helyezni, s csak engedéllyel hallgat az ösztönök által

diktáltakra. /Csak zárójelben jegyzem meg, hogy túlzottan fegyelmezett hímek

esetében – de szukáknál is előfordulhat – ez a többszörösen „besujkolt elutasító”

magatartás a párzási készség rovására is mehet./

A tájékozódási reflex sohasem tévesztendő össze az ún. „védő – elutasító”

/tiltakozó/ reflexszel, amely már csak a felnőtt kutyákra jellemző. Ugyanis – amint

említettem volt – kellő erősségű ingerhatásra az állat mindenkor érdeklődő, nem

előre kidolgozott reakcióival válaszol, hanem tipikus jelenség a megismerési

szándék /pl. a kölyökkutyának földre dobott kulcscsomóhoz való odafutása/. A

későbbiek folyamán ez az érdeklődés az adott jelenség iránt megszűnik

/érdektelenné válik/, illetve a jellemző viselkedési mód beépül és azonnali, mindig

azonos választ vált ki! A felnőtt, beteg idegzetű, alacsony ingerküszöbű állatok

azonban, éppen a túl gyors válasz miatt, nem képesek magukban a kialakított

cselekvési módot rögzíteni, és a minduntalan fellépő újabb és újabb információkkal

szemben védekező, elutasító, gátlásos magatartást fognak tanúsítani, amely

viselkedés már a munka rovására megy. Pl. ez esetben, a járművekkel vagy az

idegen zajokkal, állatokkal szembeni közömbösség kialakítása csupán meddő

fáradozás lesz a részünkről. Hangsúlyoznom kell, hogy a hirtelen fellépő, túl erős

ingerhatásoknál ez a gátlásos reakció jogos, és nem tévesztendő össze az előbbivel,

illetve nem írható ennek rovására /pl. repülőgép hangrobbanására hirtelen leállás/.

A kutya pszichológiája

Ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, feltehetném magamnak a kérdést –

tulajdonképpen miért is írom le a következőket, hiszen azok részben vagy egészben

az emberi pszichikum, a jellem tárgyalásánál jelen vannak.

Jelen vannak, de a jobb érthetőség szempontjából feltétlenül szükségesnek tartom,

hogy mi a kutya pszichikumával, jellemével és vésenjével kapcsolatos, azokat

egyértelműen és meghatározó módon elvonatkoztassam az előbb említettektől.

„A kutya /külleme ás jelleme/ egyik fele a szüleiben, másik fele pedig gazdája

kezében van” /Max von Stephanitz/. Ez egy örök érvényű megállapítás, amely

megcáfolhatatlan. Ha megfelelő figyelmet szentelünk neki, megértjük, és ha e

gondolat szellemében cselekszünk, feltételezhető, hogy mind küllemében, mind

vésenjében a legoptimálisabb adottságú és képességű kutyákat tudunk nevelni. /A

ránevelés módszeréről később bővebben./

Vizsgáljuk meg, hogy melyek azok a feltételek, körülmények, amelyek a kutya

pszichikumát alakítják, és miként nyilvánul meg a gyakorlatban.

Először is Stephanitz-ból kiindulva, és a korábbiak ismeretében bátran

kijelenthetjük, hogy a hozzánk került kölyök- vagy felnőtt kutya a szüleitől, mint

meghatározó alapot, bizonyos számú ösztönös cselekvési és magatartási

jellemzőket összesít magában /a lét- és fajfenntartást szolgáló ösztönös

tevékenységek/. Ezekhez kapcsolódnak a hajlamok /a szülők által már korábban

szerzett, lappangó módon jelenlévő képességek és cselekvési formák

megtanulásának könnyebbsége/, az érzékszervek mind tökéletesebb használatának

megtanulása, amelynek ok-okozati következménye: a külvilág eseményeihez való

jobb alkalmazkodás. Felnőtt kutyáknál mindezt még kiegészítik az élettapasztalatok

útján szerzett benyomások.

A kutyatulajdonosnak a felnőtt kutyával kapcsolatban további feladatai vannak.

Nevezetesen; az előbb ismertetett komplex pszichikumot az oktatással és ezen

keresztül az újabb tapasztalatok szerzésével, a kutya munkája szemszögiből nézve,

abban a legjobban megfelelő pszichikai alkatot alakítson ki. Aki kölyökkutyával

"kezd" - viszonylag könnyebb dolga van. A szülőpár képességeinek és

eredményeinek ismeretében /pl. jó szimat vagy fogókészség/, bizonyos mértékig

kiszámíthatja, hogy mit várhat a kölyökkutyától /ez utóbbi a felnőtt korban hozzánk

került kutyáknál nem elhanyagolandó kérdés/. A kölyökkutya nevelésénél

következetesen és módszeresen arra kell törekednünk, hogy a feltételezett öröklött

jó és rossz tulajdonságok mellett - amelyeknek uralkodó vagy lappangó voltáról

nevelés közben, a gyakorlatban győződhetünk meg - a nevelés és a tanítás

folyamán olyan feltételeket teremtsünk, hogy azok a lehetőségekhez képest hozzák

felszínre az uralkodó jó tulajdonságokat, nyomják el az esetleges rosszakat, és hogy

- ugyancsak a lehetőségekhez képest - még újabb jó tulajdonságokat fejlesszünk ki

benne.

Többszörösen aláhúzva hangsúlyozom, hogy a legjobb szülőpároktól származó

egyedekből sem lehet sohasem a "tökéletest" megközelítő jó kutya, hogyha a

számára legoptimálisabb lehetőségeket és feltételeket, maradék nélkül nem

biztosítjuk! Minden egyes elspórolt forint, minden egyes elmulasztott perc,

amelyeket a kutya rovására vonunk el, a kutya klasszisából fog elvenni!

Bennünket azonban most elsősorban az érdekel, melyek azok a tényezők, amelyek

kutyánk pszichikumának kialakulásában, viselkedési és cselekvési módjainak

meghatározásában befolyással vannak.

Ide sorolhatjuk elsőként az ösztönös tevékenységben az elválasztó /szekréciós/ és

kiválasztó /exkréciós/ mirigyek szerepét.

Ide sorolhatjuk elsőként az éhség /gyomornedvek, nyál kiválasztódás/ és a

jóllakottság /a gyomor elvonja az agytevékenységtől a vért/ szerepét. Másik ilyen

szekréciós ok a nemi ciklus /tüzelés/ és a koslatás /hím kutya párkeresése/. Ehhez a

témakörhöz tartozik még a szuka kutyáknál az ivadékgondozás ösztönének

„kényszere” /nem akarja kölykeit elhagyni/. Mindkét nem esetében fennáll a terület

birtoklás jelzésének ösztöne /lámpaoszlopok, bokrok vizelettel való megjelölése/.

De ugyanezzel a módszerrel történik a „párhívás” is, vagy kan kutyáknál a

„jelentkezés”.

Az exkréciós /kiválasztó/ ösztönök hatása az ürítés sikerében vagy

sikertelenségében mutatkozik meg negatív vagy pozitív módon.

Különös állításnak hangzik, de mindkét szektor egyaránt negatív befolyásoló

tényező, ha a kutya beteg. Ugyanez fordítva is fennáll.

Természetszerűen adódik az előbbiből, hogy ugyanígy befolyással van az adott

pszichikai állapotra az egyed mindenkori fizikai állapota is. Betegség, sérülés, de

nem elhanyagolható a rosszul- vagy túltápláltság, valamint a kimerültség vagy a

pihentség kérdése sem.

A pszichikum alakulását és a pszichés magatartást befolyásoló tényezők másik

nagy köre – a külső behatások.

Elsőként az időjárási körülményeket említem meg, mint amelyek igen fontos

szerepet játszanak, különös tekintettel a frontváltozásokra.

Másik ilyen igen lényeges momentum a természeti tényezők és a környezet hatása

az egyedre. Ehhez kapcsolom a saját, vagy az idegen fajokhoz tartozó állatok

okozta elvonó ingereket is. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk az

ismeretlen emberek, és az egyre növekvő, és változó forgalom befolyásoló hatását

sem.

Első pillantásra úgy tűnik, mintha e témakörből kilógna a következő

„meghatározó”, de mivel a munkakutya elválaszthatatlan a tevékenységét irányító

embertől, így egyáltalán nem elhanyagolható kérdés magának a vezetőnek – a

kutyatulajdonosnak – egyénisége és mindenkori pszichikai és fizikai állapota!

/Erről bővebben A kiképző pszichológiája c. részben./

Mai divatos szóhasználattal élve, az előzőekben felsoroltakat stresszhatásoknak

nevezzük. Tudnunk kell, hogy ezekre minden élőlénynek szüksége van mind

negatív, mind pozitív értelemben, de nem mindegy, hogy az adott egyedet mi,

mikor, milyen mennyiségben, hol és hogyan éri. Ezeket a kisebb-nagyobb

ingerhatásokat nevezzük motívumoknak. Fajtájuktól függően soroljuk a pozitív,

azaz a megerősítő, vagy a negatív, azaz az elutasítandó, védekezésre ösztönző

ingerek közé.

Ezzel lezártnak látszik a pszichikumot befolyásoló kérdések sora. Pedig még egy

igen fontos szempont hátra van, és ez az egyed tanultsági foka! Ugyanis, ha

figyelmesen elolvassuk és átgondoljuk a fejezet e részében leírtakat, láthatjuk, hogy

akárhány tényezőről is beszéltem, azok mindegyike és összessége mind pozitívan –

jó irányban – mind negatívan – rossz irányban – hatással vannak az egyed

magatartására, pszihikai állapotára, cselekvésének irányára.

A tanulás – amelyről már korábban is beszéltem – lehet tudatos /a módszeres

tanítás/ vagy spontán /véletlen, alkalomszerű behatások/. A kiképzőnek arra kell

törekednie, hogy ezt a véletlen spontaneitást lehetőleg kiszűrje, és a tudatos, a cél

elérését legjobban megkönnyítő nevelési és oktatási formákkal alakítsa kuytáját.

Vannak azonban a kutya pszichikumának olya meghatározói is, amelyekre a „sem-

sem“ megjelölés a legkézenfekvőbb. Mert azok, amelyekről a következőkben

beszélni fogok, a kutya munkájánál nem elvonatkoztatható magatartási formák, de

egyértelműen sem az ösztönökhöz, sem a tanult magatartási módhoz nem

sorolhatjuk, holott mindkettő „részt vesz“ bennük,mert meghatározzák az egyednek

a környezethez való viszonyulását, azaz pszichikai állapotát.

Az idegtípusi alkatokon /4 fő alakja van/ és az ún. Magatartási /vésen/ próbában

meghatározott viselkedéseken kívül /ezt később közlöm/ négy ilyen „sem-sem“

meghatározót tartunk számon.

Így a kutya lehet: 1. bátor

2.dühös vagy éles

3. kemény /fizikai ellenállóképesség/

4. jó felfogó képességű, jó

vezethetőképességű /taníthatóság/

A bátorság nem téveszthető összes dühösséggel /erről alább/, de ne hagyjuk

magunkat helytelen irányban befolyásolni a vakmerőséggel sem. Ez utóbbi

viselkedésre elsősorban a negatív motívumokat szolgáltató ingerhatások hiánya –

így a kellő tapasztalatszerzés hiánya – vagy a szükséges differenciáló gátlások

elmaradása által okozott idegtípusi elváltozás a jellemző. A parancsok

végrehajtásában, és egyéb cselekedeteiben hiányzik a felmérés, a mérlegelés.

Ellentétben a bátor kutyával, amely ezekben a képességekben nem szenved hiányt,

és ezáltal rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy munkáját ennek megfelelően

tudja szervezni, pl. Kitér a támadó, a támadás vagy a lövés elől.

A bátorság tehát jellembeli adottság, amelynek eredményeként az a lény, amely

rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, a valódi, az állítólagos vagy csak elképzelt

/tehát csak az ő képzeletében szubjektíve meglévő/ veszedelmekkel szemben –

égzengéses, viharos idő – önállóan, kényszer vagy külső ösztönzés nélkül,

tevőlegesen lép fel, ami általában a veszedelemmel szembeni szabadságot jelenti.

Így a bátorság szükséges. További jellemzője még, hogy a kutya védő és támadó

ösztönét nyilváníthatja, mely az adott egyed veleszületett hajlama és képessége.

Semmiféle kapcsolatban sincs a fogékonyság fokával, viszont a bátorság mindig

önbizalommal társul, pl. Az ismeretlen megismerésére való törekvés /zajforrások

stb./.

A bátorság azon alapszik, hogy az aggodalmat, a félelmet, a rémületet legyőzi, nem

enged könnyen azoknak. /Ezek a gátlások ugyan létrejönnek az egyedben, de az

újabb differenciáló gátlások segítségével kialszanak./ Ezt a differenciáló gátlásos

reflexet a rémület reakciójúnak is nevezzük. Bekövetkezése függ az egyed

ingerküszöbétől, fogékonyságának fokától, amely azonban még ugyanannál az

egyednél sem mindig egyenlő. Ezt a mindenkori pszichés állapot határozza meg. A

bátor kutya természeténél fogva magabiztos és inkább jóindulatú.

Azt a kellemetlen érzületet és annak megnyilvánulását, amely közvetlen a

rémülethez kapcsolódik – nevezzük félelemnek. A félelem képes arra, hogy

fenntartsa a gátlást, vagy mozgási, illetve kiválasztási reakciót váltson ki

/menekülés, szívdobogás, remegés, verejtékezés, erős lihegés, vizelés/. Időtartama

az inger erősségétől és az egyed egyéni hajlamától függ, attól, hogy mennyi ideig

ragad meg a depresszió állapotában. A bátor egyedeknél ez az idő olyan rövid lehet

– amint már fentebb is említettem – hogy a félelmi reakció egyáltalán nem

nyilvánul meg.

A félénkség /pánikszerű, nem átgondolt, „vakon“ menekülő-védekező/ - gátlás

esetében a rémület hatására – a félelemreakció másodlagos jellemzőiben

mutatkozik meg, így a gátlást okozó elsődleges behatásokat kísérő jelenségekben,

mint az ijedtség, az aggodalom.

A félelmet kiváltó ingerek minden érzékszerven keresztül hathatnak az egyedre.

Hallás, szaglás, látás, ízlelés, vagy nyomásérzetek, pl. Dörrenés, idegen – a kutya

számára ismeretlen – állat megjelenése, durva, részeg ember szaga, az élelem

megtagadtatására szolgáló kellemetlen ízek, vagy az oktatásban alkalmazott

goromba bánásmód, hőhatások, egyensúlyi zavarok okozta ingerek.

Azok a kutyák, amelyeknek ingerküszöbe e kellemetlen behatásokra vonatkozóan

alacsony, és sokáig megragadnak ezen inger által kiváltott állapotban, nem

alkalmasak munkakutyának, és a tenyésztésből is ajánlatos a kizárásuk.

A rémület, félelem, aggódás a környezet befolyásainak reakciói, amelyet az

érzékekre gyakorolt ingerek váltanak ki. Ezekkel a reakciókkal kapcsolódnak össze

a düh, a harc ösztönös mozdulatai, melyek elfedhetik a félelem mozdulatait, annál

is inkább, mivel bizonyított, hogy a tudat területein egyszerre csak egy érzés

uralkodhat.

A harag reflexe, amely a harc reflexeinek további mozdulataival kapcsolódik, abból

a szándékból fakad, amelyet pl. a félelem okozott. A dühödtség és a félelem

reflexei között azonban rendkívül nagy különbséget találunk, mivel az előbbiek

minden gátlást elnyomnak az állatnál, és a „vakmerő” kutyán is túltevő módon veti

magát bele a vélt vagy valós veszedelembe, küzdelembe /elvadultan/.

A félelemből eredő ún. passzív védekezési ösztön viszont – ellentétben az

előbbivel, amely mindig előre rohanva támad – visszahúzódik a gazda, fal mellé,

házba, sarokba stb., és szinte kényszerből védi magát. Itt a gátlásos folyamatok túl

erősen hatnak az állatban.

Az előzőekben leírt szempontok alapján a kutya viselkedésével kapcsolatban a

következő kritériumokat állapíthatjuk meg:

1. Tevőlegesen igyekszik elhárítani a támadást, amivel erős és harcos ösztönét

bizonyítja,

2. Körülugrálja a támadót, de a harcban nem vesz részt. Az ilyen kutya dühös /nem

dühödt!/, de nem bátor, hiányzik a vele született vagy szerzett önbizalma, mely a

nevelés útján szerzett tulajdonság, s ha ezt rossz irányba fejlesztjük, úgy az állat

minden váratlan ingerrel szemben ellenségesen lép fel.

3. A támadó elől elmenekül. Ez a kutya sem őrző-védő munkára, sem egyéb

szolgálatra nem alkalmas. Bizonyos esetekben némi pozitív eredményt ugyan

elérhetünk vele az oktatás folyamán, de mindenkor labilis lesz és megbízható

módon sem számíthatunk rá.

A dühösség és dühödtség, valamint a félelem az egyed fogékonyságának

alacsonyabb fokát, és gyenge idegzetét bizonyítja. A környezet hatása erre nagy

jelentőséggel bír.

Temperamentumos kutyáról akkor beszélünk, ha gyorsan felfogja az ingereket,

azokra aktuális cselekményekkel reagál, de emellett „lelki egyensúlyát” gyors és

változatos ingerek esetén is megőrzi. Az a kutya jó, amelynek vérmérséklete

veleszületett és jól kiépült bátorsággal párosul.

Az ellenállóképesség vagy keménység az a további tulajdonság, amelyet a jó

munkakutyától megkövetelünk. Ez a tulajdonság azt jelenti, hogy a kellemetlen, a

különösen fájdalmas ingerekre is csak gyengén reagál. Nem tartja azokat tartósan

emlékezetébe, és nincsenek rá azok káros hatással. A túlzott keménység a

nevelésben és a kiképzésben hátrányos lehet, amely még a butaságba is átcsaphat.

Lényeges, hogy csak megfelelő idegtípusú vezető foglalkozzék az ilyen

idegrendszerű kutyával /”lágy” vezető „kemény” kutyával nem boldogul – s

fordítva, „lágy” kutyát „kemény” vezető örökre tönkretehet/.

A keménység másik oldala, hogy maga az egyed karakterisztikusabb, erőteljesebb,

fellépésében határozottabb „egyéniséget” tükröz, a kívántnál nagyobb akaraterővel

rendelkezik, amely már akaratosságba, makacsságba, csökönyösségbe is átcsaphat.

Ezeknek az egyedeknek ingerküszöbe rendszerint magas.

A kutya munkájában igen jelentős szereppel bír a fogékonyság, figyelmesség. Nem

kívánatos azonban ezek túl alacsony küszöbe, a gyors ingerületbe kerülés miatt.

A ”könnyűség” a vezetésben – könnyen vezethető – rendszerint a kutya jó

felfogóképességével van szoros összefüggésben. Ennek két alapvető kritériumát

ismerjük: a könnyű tanulást és a jó rögzítést. E két jellegzetesség nem mindig

mutatkozik egyenlő mértékben. Könnyen tanul a kutya, ha jól emlékezik, melynek

jellegzetessége az, hogy elméjében mintegy ébrenléti állapotban megőrzi a múlt

élményeit, amelyek később tényleges ingerekké válhatnak, és valódi reakciót

válthatnak ki. Ez az észlelésnek tartóssá tételén alapszik.

A jó rögzítés az előzőből fakad, melynek lényege, hogy az egyed az inger tartós

elmaradása esetén sem felejti el annak jelentőségét.

Pavlov mondja egy helyen a tanulásról: „Ezt úgy kell felfogni, mint az agykéreg

adaptációját /alkalmazkodását/ a környezethez az oktatás útján, feltételes reflexek

képzése által, amelyek sorba összekapcsolódnak az inger hatásával. A gyakorlatban

azonban nem szabad lebecsülni az asszociációs készség /képzettársítás/

fejlődésénél az utánzási készséget sem.”

A vezethetőség könnyű vagy nehéz volta a kutyának szintén olyan öröklött és

szerzett tulajdonsága, amelyet a megfelelő tenyésztői kiválasztással, módszeres

neveléssel növelni lehet.

A jó vezethetőség tartozéka még a jó szagló- és apportkészség, érdeklődés az

elveszett tárgyak után, az azokkal való játékosság.

A jól vezethető kutya készséges a munkában, igényli a foglalkoztatottságot, és

készségesen hajtja végre feladatát, bármilyen jellegű vagy nehézségi fokú legyen

az.

Ne tévesszen meg senkit sem, hogy az e fejezetet követő anyagban – magatartás

vésenpróba – a vakvezető kutyával szemben nem szerepel mint szigorú

követelmény a jó apport- és védőkészség, és bizonyos mértékű engedmények

szerepelnek a szangvinikusból a flegmatikus irányba hajló idegtípusú kutyák

számára.

A magam részéről messzemenően csak a legtökéletesebb és legjobbképességű

egyedeket tartom „szociális munkakutyának” – s így vakvezető kutyának is – a

legalkalmasabbaknak!

Az ok igen egyszerű. Minden, a természetes és egészséges magatartási módtól

eltérő viselkedés, a korábbi ősöktől kapott vagy szándékosan kitenyésztett és

kinevelt jó tulajdonságok korcsosodását jelenti, amely az egyed munkájára

feltétlenül rossz hatással van. Pl. a fogókészség hiánya, mint olyan, a család, a

terület védés ösztönének elkorcsosodását mutatja. Az apportkészség hiánya az

ivadékgondozás és a táplálékszerzés – egyébként ezek az előzőekkel is

összefüggenek – elsatnyulását tükrözi. Emlékezzünk, miről írtam a kan vakvezető

kutyákkal kapcsolatban „A kutya szocializálódása” c. részben.

Ne feledjük el, hogy az állat viselkedését és szubjektív „lelkiéletét”, testének

felépítéséhez hasonlóan, genetikai tényezők is megszabják. Amikor az állat az

öröklött „tudás”-hoz hozzátanul, az a fajtól, fajtától függő határok között történik,

amelyek egyedenként feltételesen változhatnak.

Amikor a fajra, fajtára jellemző viselkedésminta megvalósulásának egyedi

információk az előfeltételei, akkor ezek az obligát /kötelező érvényű/ információk

az állatban fakultatív /tetszőlegesen rögzítődnek, de mindig a fajra, fajtára jellemző

módon /lásd az egyes érzékszervek hatásmechanizmusa/. Az obligát tanulás /a

kiképzés/ sok esetben alkalmat szolgáltat arra, hogy a tapasztalattól függő, és a

tapasztalattól független, veleszületett és szerzett magatartásformákból fakadó

cselekedetek közötti határokat elvileg nem létezőknek tekintsük.

Ezért a magatartás megítélésénél, a cselekedetek milyenségének elbírálásánál, nem

különíthetjük el ezeket egymástól /az öröklött és szerzett tulajdonságokat/, hanem

az adott pillanatnak megfelelő helyzetben kell azokat vizsgálnunk. A tanítás

szempontjából ezért igen lényeges a megfelelő fajta kiválasztása is.

Nem véletlenül használtam a korábbiakban következetesen a „tanulás” kifejezést,

mint ahogyan az sem véletlen, hogy a vakvezető kutyák – s általában a szociális

munkakutyák – tevékenységével kapcsolatban kiemelten az értelemszerű cselekvési

módot használom. Minden okom megvan rá. Ugyanis a már említett

szocializálódási folyamat, a tanítás, mint az időleges kapcsolatok létrehozója,

rögzítője, és az ugyancsak említett mind összetettebb feltételes reflexgyűrűk

összehangolt kifinomodása olyan minőségi változást hoz létre a kutya pszichikai és

értelmi tevékenységében, amelynél nem egyszerű reflexmechanizmusok

kapcsolódásáról, hanem – bár „kutyaszinten” – gondolati tevékenységről

beszélhetünk!

Ugyanis képes cselekedeteinek végrehajtását megtervezni, előkészíteni, teendőinek

jelentőségét felismerni, azok helyes vagy helytelen voltát megállapítani! Képes

cselekedeteivel kapcsolatban falkatársaival – beleértve az embert is – esetenként

kommunikálni! Képes a döntésre és a megkülönböztetésre! Képes cselekedeteit

összehangolt, differenciált módon vezérelni!

A vakvezetőkutya-képző iskola beiskolázási feltételei

Magatartás vésenpróba

1. A szükséges okiratok

a/ a kutya származási lapja /pedigré/,

b/ ebtartási igazolvány,

c/ az adott naptári évre érvényes védőoltási igazolvány

/veszettség/,

d/ 1 hónapnál nem régebbi igazolás arról, hogy az Országos Állategészségügyi

Intézet /Bp.XIV.,Tábornok u.5./, vagy az -illetékes állatorvos által megejtett

parazitológiai vizsgálat negatív,

e/ 3 hónapnál nem régebbi igazolás arról, hogy a kutya a szükséges megelőző

védőoltásokban részesült /sopornyica, rubartkór, leptospirozis, fertőző

bélgyulladás, Parvó-kór/.

2. Általános orvosi vizsgálat

a/ nem szenved-e a kutya az adott pillanatban valamilyen

fertőző, vagy egyéb belgyógyászati betegségben?

b/ nincsenek-e maradandó nyomot hagyott külső sérülései,

amelyek a kutyát későbbi munkájában gátolnák?

c/ érzékszervi vizsgálat - csak a teljesen ép szemű és

fülű kutya felel meg,

d/ a fogazat lehet hiányos, de nem lehet hibás harapás,

rossz, törött fog /az utóbbiak kizáró okok/,

e/ a szőrzet legyen egyöntetű, jól fedő - nem lehet hiányos, demodex-el fertőzött

vagy rühatkás,

f/ a csontozat legyen ép, törésmentes, szemre dysplasia mentes - ne legyenek rajta

rachitises /angolkóros/ nyom-maradványok - ne legyen súlyos tartási, illetve

végtagállás hibája /fattyuköröm nem kizáró ok, de nem kívánatos/.

3. Általános küllemi bírálat

a/ fajtájának standard leírása követelményei szerint, legalább a jó minősítést érje

el /kismértékű pigmenthiány a szemeken, bőrön, szőrzeten és körmökön elnézhető/,

b/ tűrje a fogvizsgálatot, a herék tapogatását és a test

simítását,

c/ ivartalanság kizáró ok.

4. Kora 15 hónapos kortól 3o hónapig terjedhető

5. Idegtípusában csak a szangvinikus, illetve az ebből a flegmatikusba, vagy a nem

túlzott mértékben kolerikusba való átmenetek felelnek meg /a pavlovi kategorizálás

szerint/.

6. Magatartási próbák

a/ motorzaj tűrése: álló és alapjáratban működtetett motorú gépkocsi körüli séta

/pórázon, vezetővel/, kb. 1 1/2 - 2 m-es távolságban - az ellentétes oldalon

ajtócsapkodás és kürthasználat, ugyanez túráztatott motorok mellett 2-3 m-es

távolságból,

b/ lövés, dörrenés állás: az ülő kutya háta mögött 5-8 m-re, a mozgó állattól oldalra

4-5 m-re 2-3 riasztópisztoly lövést adunk le, vagy játék durranccsal pukkantunk,

c/ egyéb zajokkal szembeni magatartás: a mozgásban levő kutyától 2-3 m-re

kereplővel, deszkacsapóval, üvegcsörömpöléssel, vaslapok összeverésével és egyéb

más módon keltett zajokat idézünk elő. Mindhárom gyakorlatnál kívánatos a

nyugodt, kiegyensúlyozott magatartás, de megengedett a nem passzív védekezésből

származó mérsékelt ugatás, a teljes közömbösség, vagy a láb mellé húzódás.

Kizáró ok a dühödt "kitámadás", vagy a pórázról való menekülési kísérlet.

7. Ha az első hat pontban foglaltaknak a kutya megfelelt, úgy pórázról véve még az

alábbi magatartási próbákat végezzük vele:

a/ Behívás, embercsoport közbeiktatásával.

A vezető séta közben vegye pórázról kutyáját és "mehetsz" vagy "szabad"

vezényszóval bocsássa útjára. Ezután oly módon távolodjék el tőle, hogy közé és a

kutya közé beszélgető, mozgó embercsoport kerüljön /a szabadonlét ideje alatt

motorkerékpáros, illetve kerékpáros segéd körözzön a tankert ún. futópályáján/. A

vezető 2-3 perc eltelte után hívja magához kutyáját. /Az embercsoport tagjai

egymástól 2-3 m távolságra nyugodtan beszélgessenek egymással,/ A behívott

kutya magabiztos nyugalommal vágjon át az emberek között, vagy esetleg kis

ívben elkerülve őket jöjjön be gazdájához. A szabadonlét ideje alatt a kutya

viselkedjék magabiztosan, ismerkedjék a tereppel, és a tereptárgyakkal, ne féljen a

mozgó járművektől, ne rugaszkodjék utánuk /ez esetben azonnal behívandó/, ne

féljen az embercsoport tagjaitól, ne meneküljön a mozgó járművek elől! A félelem

kizáró ok!

Ez alatt a gyakorlat alatt főként arra összpontosítsunk, hogy a kutya mennyire

figyelmes, érdeklődő, magabiztos, és ne tévesszük össze a félelmet, a kölyök és

tapasztalatlan kutyákra oly jellemző tájékozódási reflexszel /engedetlenségből való

késlekedés nem hiba/.

Ha vak gazda kutyáját vizsgáljuk, nem hiba az sem, ha a kutya nem akarja

otthagyni gazdáját /ilyenkor más, látó vezető vigye távolabb gazdájától az ebet/.

b/ Apportkészség vizsgálata

Minden egyéb zavaró ingerhatásoktól mentes szabad térségen, a kutya gazdája

mellett, pórázról véve üljön. A gazda egy nála lévő tárgyat /szabadon választott, de

labdát nem használhat/, pl. kesztyű, játék, apportfa stb., a kutya elé 4-5 m-re eldob,

majd az általa használt vezényszóval kiküldi érte a kutyát. A kutya szaladjon vagy

menjen ki azért, hozza be és adja át gazdájának.

Nem kötelező a szabályos apportírozás. Éppen ezért nem hiba, ha a kutya előbb

kiugrik, felveszi, de nem hozza be, játszik vele stb. Nem kizáró ok, ha egyáltalán

nem mutat hajlandóságot erre a munkára.

Ezen vizsgálatra azért van szükség, hogy ha a kutyát jövendőbeli gazdája ilyen

munkára kívánná oktatni, tudja, hogy mire számíthat. Ezért a kutya átadásakor az

itt tapasztaltakat közölni kell.

8. Tankert próba

A pórázra vett kutyával gazdája sétáljon körbe a tankert akadályai között. Figyeljük

meg azt, hogy mennyire idegenkedik, fél, vagy közömbös azokkal szemben.

Vizsgáljuk meg azt is, hogy a villamos jelzőrendszere /csengő, berregő/, milyen

hatást gyakorol rá.

Ugyancsak a tankerti séta alkalmával vizsgáljuk meg a hirtelen változásokkal

szembeni magatartását is. Pl. mozgó gyermekkocsi, talicska, luftballonnal játszó

gyermek vagy ember, futás, dobbantás, nyitott esernyővel való közlekedés, 2-3 m-

rő1 csukott ernyő hirtelen kinyitása, kiabálás, hadonászás, fékcsikorgás.

A kutya legyen kiegyensúlyozott, magabiztos. Megengedett kismértékű

megtorpanás vagy a jelenségek megugatása, de ne áruljon el menekülési szándékot,

ne szenvedjen tartós gátlást, vagy ne mutasson hisztérikus dühöt ezekkel szemben.

Megjegyzés: a riasztó mozzanatokat ne közvetlen közelről végezzük, tartsuk be a

2-3 m távolságot. Ugyanekkor játsszunk be hangosító berendezésen keresztül

közlekedési és egyéb zajokat.

9. Más kutyákkal szembeni magatartás

a/ a pórázon közlekedő kutya a mellette ugyancsak pórázon haladó kutyát ne

ugassa meg, vagy ne féljen tőle,

b/ pórázról véve ne kezdeményezzen verekedést,

c/ boxba zárva ne ugasson, hisztérikusan ne vonyítson, ne acsarkodjék

szomszédjaival, ne igyekezzék onnan mindenáron menekülni, ne bújjon házába

úgy, hogy csak a farka látszódjék.

10. Alkalmazkodási készség

a/ két-három nap múltán étkezzék normálisan,

b/ nyolc nap elteltével minden gátlásosságát vesse le,

c/ nyolc napon belül barátkozzék meg gondozójával és kiképzőjével.

Megjegyzés: a 9., és lo. pontnál kizáró ok a szélsőséges magatartási mód /dühödt

vagy erősen gátlásos/. A lo. pontnál külön figyelemmel kell lennünk arra, hogy a

kutya milyen gyorsan képes az új változással és emberekkel azonosulni.

11. Védőkészség, botbiztosság

a/ a pórázra vett kutya előtt 3-4 m-re a védőkarral felszerelt segéd, támadó jellegű

mozdulatokat tesz a kutya gazdája felé. Kiabálhat és rúgásokat is imitálhat.

Támadása azonban nem irányulhat a kutya ellen.

A kutya lehet közömbös, kitámadhat /védheti gazdáját/, de semmi esetre sem

árulhat el félelmet. Ne legyen azonban túl agresszív sem. Ez alól csak a vak gazda

kutyája kivétel, vagy ha a kutya erre külön tanítva van.

b/ az a/ pont gyakorlatának végrehajtása után egy másik segéd /védőkar nélkül/

fehér bottal a kezében, többször sétáljon el a kutya és gazdája előtt. Egyszer-kétszer

körbe is járhatja. Ha a kutya a fehér bottól nem fél és nem támad ki rá, a segéd

lépjen a kutya gazdája elé és fogjanak kezet.

A kutya lehetőleg ne támadjon a kezet nyújtóra. Védőszándék nem kizáró ok.

Kizáró ok, ha a kutya fél a fehér bottól, vagy túlzott agresszivitást tanúsít.

c/ a fehér bottal történő próba után, ugyanaz a segéd, aki a védőkaros próbát

végezte, most nádpálcával vagy vastagabb bottal imitáljon támadást a – pórázra

vett kutya ellen. 2-3 m-ről hanggal igyekezzék a kutyát elzavarni - "mész haza",

stb. - ugyanakkor csapjon többször a földre a bottal. Ezután ismételje meg

mindezeket oldalról is. A kutyát azonban semmi körülmények között sem

bánthatja.

A kutya lehet közömbös, tartózkodó /láb mellé húzódik/, de nem félhet.

Megengedett, hogy a pórázról kitámadjon. Idegen személyekkel szemben ne

mutasson semminemű agresszivitást. /A védőkészség és a botbiztosság vizsgálata

közben idegen személyek közlekedjenek a kutya előtt és körül./

Általános megjegyzés: a magatartási vizsgánál a pavlovi idegtípus meghatározás a

mérvadó. A két véglet /kolerikus és melankolikus/ semmi körülmények között sem

felel meg.

Figyelembe kell vennünk a kutya felvezetésénél - he azt vak tulajdonosa végzi -

azokat a tényezőket, amelyek a gazda hiányosságaiból adódnak. Javasolom, hogy

ha csak nem túlzott mértékben mutatkoznak negatív tényezők a kutya

magatartásában, úgy alacsonyabb pontszám esetében is - még akkor is, hogyha

viszonylag többletmunkával jár - kerüljön be a kutya az iskolába, tekintettel a

gazda addigi anyagi áldozataira, fáradozásaira, s nem utolsó sorban szubjektív

érzéseire.

Javasolt pontozási rendszer:

a/ nyugodt, kiegyensúlyozott /legalkalmasabb/ 5 pont

b/ közömbös 4 -"-

c/ enyhén agresszív 3 -"-

d/ tartózkodó /tájékozódó reflex/ 1 -"-

e/ kolerikus és melankolikus /erősen dühödt,

vagy félénk/ 0 -"-

A pontok elosztását az egyes gyakorlatoknál az iskolavezető értelemszerűen végzi

el.

Ahhoz, hogy a kutya beiskolázásra kerülhessen, a kizáró okok figyelembevétele

mellett, legalább 80 %-os eredményt kell elérnie.

Kiegészítés a magatartás próbához:

A fent leirt vizsgaanyag ugyan a vakvezető kutyák kiválasztásának céljait szolgálja,

de maga a vésen vizsgálat mindhárom másik "szociális munkakutya" - siketeknek

jelző, mozgásszervi sérülteknek dolgozó és vízbőlmentő - beiskolázási

próbaanyagát szolgálhatja az alábbi kitételekkel:

1. ellentétben a vakvezető kutyákkal, idegtípusában kimondottan a szangvinikus,

esetleg az ebből kissé kolerikusba hajló egyedek a legalkalmasabbak /élénk

figyelmű, nyugodt, kiegyensúlyozott, határozott, bátor/,

2. az l. pontban meghatározottak elbírálására az előzőekben leírt vésenpróba

feltételeit ez irányban értelemszerűen változtatjuk. Az ún. közömbös magatartás

/hacsak ez külön nem tanított/ ezeknél a munkakutyáknál nem kívánatos.

Megkövetelendő továbbá a jó apport-, fogókészségen és botbiztosságon túlmenőleg

a szolgálati kutyák magatartási vizsgájából ismeretes bátorság-próba is.

A bátorság-próba vizsgapontjai:

a/ Lekötve, gazdától magárahagyva

A gazda, szájkosár nélkül, megbízható nyakszíjjal és pórázzal ellátott kutyáját egy

erős, ki nem mozdítható ponthoz, a póráz teljes hosszúságával kösse ki /földbevert

karó, kerítésoszlop stb./, hagyja magára kutyáját úgy, hogy annak látóterén kívül

essék. Ezután a /lehetőleg rejtett/ védőkarral és bottal felszerelt "csibész" 2-3 m-es

távolságra közelítse meg a kutyát /ügyeljünk arra, hogy ez a távolság mindig a

kinyújtott póráz hosszán túl számítódjék/. A kutya elé érkező "csibész" először csak

hanggal, majd - ha így nem sikerül - a bot nélküli kezével hadonászva igyekezzék a

kutyát meg- illetve elriasztani. Ha a kutya "állja a csibész támadását", és nem

igyekszik a pórázról menekülni /fal, kerítés mellé húzódni, pórázt cibálva gazdája

után menekülni/, úgy a „csibész" most már a botját is használva - suhogtatva, földet

csapkodva - próbálkozzék a kutyát elzavarni. Jó: ha a kutya keményen

szembefordul támadójával, a póráz hosszában nekifeszül, és igyekszik a támadót

fogaival elérni.

Pontlevonással járó, de nem kizáró ok, ha csak helyben maradva ugatja a támadót.

Ugyancsak pontlevonással jár, ha a támadóval játszani akar.

Kizáró ok: ha a támadóra ügyet sem vet, vagy ha menekülni próbál.

Nem kizáró ok, ha már a kutya a fogókészség, a botbiztosság /a gazda

jelenlétében/, és az előbb említett pontlevonással járó gyakorlatok alkalmával /a

gazda távollétében/ helytállt, viszont ha a gazda távollétében a botos ember

felléptére menekülni próbál, az mindenképpen pontlevonást eredményez.

b/ Bátorság-próba szájkosár nélkül, pórázon vezetett kutyával, védőruhás és botos

személy részéről jövő támadáskor.

A vezető szájkosár nélküli kutyájával pórázon követve haladjon el egy olyan

műtárgy mellett, amely mögé a "csibész" észrevétlen elbújhat. Amikor a kutyával a

műtárgy előtt elhaladnak, a "csibész" amögül kiugorva, a bottal élénken

hadonászva és kiabálva színleljen támadást a vezető ellen. A kutya pórázon tartva -

esetleg szabadon - szálljon szembe a támadóval és igyekezzék lefogni. Gazdája

"csibész-bánt-fogd", vagy más egyéni vezényszóval történő biztatás mellett,

próbálja elkapni a hadonászó kezet vagy a botot.

A gyakorlat akkor jó, hogyha az eb valamelyik kart tartósan lefogja, és akkor sem

retten meg, ha a "csibész" a nála lévő bottal egy-két, nem túl erős csapást mér

oldalára vagy hátulsó felére. A gazda "ereszd" vezényszavára engedje el a

mozdulatlanná váló segédet.

Nem hiba, de pontlevonással jár, ha nem fogja tartósan, csek "osipkedi" a támadót,

illetve - ha szabadon van – körbe-körbe szaladgálja, dühödten ugatva, meg-

megkapva őt, vagy ha az "ereszd" -re nem ereszt.

Mindenképpen kizáró ok, ha magatartásában nyilvánvaló félelmet árul el, pl. a

gazda mögé bújik vagy menekülni próbál.

c/ Bátorság-próba üldözve

A "b" pontban foglalkoztatott "csibész" 3o-5o m-ről támadást imitál a gazda és

kutyája ellen. Rövid riasztgatás után, amelynek már a kezdetekor a gazda a

pórázról vett kutyát a segédre uszítja, az színleljen menekülést, a feléje futó kutya

elől szaladva. Amikor a kutya beéri őt, forduljon szembe és vegye fel a harcot. A

"b" pontban leírtak szerint viselkedjék. A kutya mindaddig nem tágíthat a "csibész"

mellől, amíg gazdája őket be nem érte, és közben mindenképpen igyekezzék a

támadót lefogni.

A gyakorlat akkor jó, hogyha a kutya lendülettel rugaszkodik a támadó után, és

tartósan lefogja azt, nem árulva el félelmének még árnyékát sem. A beérkezett

gazda parancsára a segédet magára hagyja, és szökési kísérlet esetén újból, azonnal

"letámadja".

Pontlevonásokat eredményez a "b" pontban ismertetettek mellett: ha nem elég

lendülettel megy a "csibész" után, ha csak őt beérve ugatja, de elzavarni nem

hagyja magát, ha a bot használatára elereszti őt, ha nem indul újból a menekülést

kísérlő után.

Kizáró ok: ha egyáltalán nem megy a menekülő után, vagy ha az minden nehézség

nélkül visszazavarhatja gazdájához.

Megjegyzés: A pontozás szempontjából a korábban használatos módszert

javasolom.

Javasolom továbbá, hogy az ún. embermentési feladatokat szolgáló kutyafajtáknál,

mint pl. a bernáthegyi és az újfundlandi /ezekből a fajtákból ugyanis módszeresen

kinevelték az ember elleni "fogókészséget", éppen a munkájukból eredő okok

miatt/, az ember elleni, azaz a "b" és a "c" pontban foglalt munkától tekintsünk el.

A "b" és a "c" pontok elkerülhetetlenné teszik a szabályos iskolai kiképzést. Ezeket

amatőr módon, egymagunkban nem lehetséges betanítani, ahogy megfelelő oktatás

nélkül kutyánk nem is képes végrehajtani, így megkövetelni sem lehet tőle.

Az utóbbi két kijelentés már bevezetőként szolgál ahhoz, hogy elmondhassam: nem

a meghökkentés, az értetlenség kiprovokálása vezérelt abban, hogy a Csepeli

Vakvezető Kutyaképző Iskola tervezett beiskolázási és vézenpróba

vizsgaszabályzatát is leközöljem itt, a Pedagógiai alapismeretek végén,

Nézetem szerint ezekből egyértelműen kiviláglik, hogy tulajdonképpen milyen

kutyát kell nevelnünk, és a ráneveléses módszer segítségével milyen

tulajdonságokat kellene benne kiépítenünk ahhoz, hogy jövendőbeli munkájának:-

akár amatőr, akár intézményes módon kapott kiképzés után – megfeleljen.

II. kötet

A KÖLYÖKKUTYA FELNEVELÉSE ÉS A MUNKÁRA NEVELÉS

MÓDSZEREIRŐL

A KUTYA ANATÓMIÁJA

Feltűnhet az Olvasónak, hogy nem egy mindenre kiterjedő kynológiai anatómiát

fogok leírni, hanem az anatómiának csak azokat a részeit emelem ki /az általános

ismeretek mellett/, amelyek a fel- és a ráneveléses módszer szempontjából

feltétlenül szükségesek. S hogy például az érzékszervek, de más szervek esetében

is, nem bonyolódok bele azok részletes leírásába, annak nemcsak az az oka, hogy

feltételezek az Olvasó részéről annyi biológiai tudást, amely ezen anatómiai

alkotók ismeretéhez szükséges, hanem az is, hogy éppen a ráneveléses módszer

lényegéből adódóan, a mi esetünkben sokkal fontosabb az, hogy hogyan működnek

azok, vagy – mint pl. az érzékszervek – milyen módon közvetítik a külvilág

eseményeit az egyed számára.

Kutyáink a gerincesek osztálya, az emlősök rendje, a ragadozók családja, a

farkasok neme és a házi kutyafélék fajának különböző fajtáihoz tartoznak.

A kutya teste az alábbi rendszerekből és készülékekből épül fel:

1. Csontrendszer. Feladata a test alakjának, vázának felépítése, alátámasztása

/szilárd váz/.

2. Izomrendszer. Feladata a mozgatás és a test kiteljesedett konstitucionális

alakzatának formálása /konstitúció = felépítettség/.

3. Az emésztőkészülék, amely a szervezet fenntartását biztosítja, a táplálék

felvételével és feldolgozásával /anyagcsere, energiaszolgáltatás/.

4. Légzőkészülék. Feladata a gázcsere /égési folyamathoz szükséges oxigén

biztosítása, és a széndioxid eltávolítása/.

5. A húgyszervek, amelyek a felesleges, a szervezet számára mérgező

bomlástermékek eltávolítására szolgálnak.

6. A nemi szervek, amelyek a fajfenntartást szolgálják.

7. Az érrendszer, a vér- és nyirokkeringés, a test rendszereinek és szerveinek

táplálását, védekezését biztosítja.

8. Az idegrendszer, amely az egyedet ért külső- és belső /hormonális/ ingerek

felvételére, továbbítására és feldolgozására szolgál.

9. Az érzékszervek, amelyek a külső és belső ingerek felvételét és továbbítását

teszik lehetővé az egyed számára /látás, hallás és egyensúlyozó készülék, szaglás,

ízlelés, tapintás/.

10. A belső elválasztású mirigyek rendszere. Ez a szervrendszer az egyed

szervrendszereinek harmonikus együttműködését biztosítja.

A felsorolt rendszerek és készülékek élettani kapcsolatban vannak egymással és

szövetekből állnak.

a/ hámszövet /bőr, karom, mirigyek stb./,

b/ izomszövet /akaratunktól függően és függetlenül működő, haránt- és

hosszancsíkolt/,

c/ idegszövet,

d/ kötőszövet /csont és a vér, zsír és porc szövetek/.

A kutya csont- és izomrendszeréről

A kutya külső megjelenési formáját, felépítettségét, a csont- és izomrendszer

határozza meg, attól függően, hogy milyen fajtához vagy fajtakeverékhez /kis-

vagy nagytestű/ tartozik az eb. A test passzív vázát a csontrendszer adja, amely

fajtáktól függően 228-232, esetleg 252 db-ból állhat.

Az egyes csontokat izületi porcok kötik össze, illetve választják el egymástól,

esetleg varratokkal illeszkednek egymáshoz /pl. koponya/. Lehetnek hengeresek és

szivacsosak. Feladatuk egyrészt a belső szervek védelme, másrészt az izmok

tapadásának biztosítása. Anyagát a csontszövet /anyagai: foszfor, mész és enyv,

melyeket a D vitamin segítségével köt le, de egyéb nyomelemekre is szüksége van/,

felépülését a csontporc és a kötőszövetes ideghártya /csonthártya/ biztosítja.

Rugalmasságát és szilárdságát összetevőinek aránya határozza meg. /Fiatal korban

a nagyobb enyvtartalom miatt rugalmasabb, idősebb korban törékenyebb./

Alakra nézve lehetnek:

1. hosszú, pl. láb- és karcsontok,

- hengeresek, üregesek /velős/,

2. lapos, pl. bordák, koponya stb.

- üreg nélküli, szivacsos állománnyal rendelkező

/amely a vörös vérsejt képzését szolgálja/,

3. szögletesek, pl. csukló, lábfej stb.

A hosszúak az emelőkar szerepét töltik be. A laposak a védelmet szolgálják, a

szögletes rövid csontok pedig az ízületi csatlakozásoknál és a rázkódás

csökkentéseknél, csillapításánál játszanak komoly szerepet.

A porcos yzületek és a csonthártya tápláló szerepet töltenek be. Az epifízises, azaz

a porcos végződések vérellátása gyönge, itt a táplálás a mozgásos terhelés útján

kifejtett préshatásra történik /az izületi nedvek a csontvégekbe nyomódnak/. Az

apofízises, azaz a kötőszövetes csonthártya vérellátása igen jó, hajszálerekkel

erősen behálózott.

Ahhoz, hogy a kutya anatómiai felépítését könnyen és jól megismerhessük, az

alábbiakban ismertetem a kutya csontrendszerét és testi felépítettségét.

A kutya általános leírása

A kutya külső megjelenési formáját - fajtáktól függően - az adott fajta standard

leírása rögzíti. Az egész külső megjelenés rámáját a csontváz, és a rárakódott

izmok határozzák meg. Természetes alakulása alapján fajták szerint az alábbi

rámájú kutyákról beszélünk:

a/ qadratikus vagy kocka alakú /a nyakat és a fejet ilyenkor nem vesszük bele/, pl.

boxer,

b/ tégláns /nagyjából az aranymetszés szabályai szerint alakuló törzsforma, a teljes

magasság + 1/3/, pl. a németjuhász,

c/ erősen nyújtott test /a törzs hossza a marmagasság

2-2 1/2-szerese/, pl. a tacskó.

A fenti meghatározások természetesen rugalmasan értendők, és centiméteres

tolarenciákkal mindig számolnunk kell. Magasságukban az alábbiak szerint

szoktunk osztályozni:

- törpe /pl. csivava/,

- alacsony /pl. foxi/,

- közép /pl. pumi/,

- középmagas /pl. németjuhász/,

- magas /pl. újfundlandi/,

- óriás /pl. dog/.

Itt sem szabad azonban merev, centiméterek szerinti meghatározásokhoz

ragaszkodni, hanem a mindenkori standard

leírás /eszmei küllem/ szerint alkalmazzuk a megnevezéseket.

A testet - ugyancsak fajtától függően - különböző méretű, színű és minőségű

szőrzet borítja egy vagy több rétegben, de csupasz kutyával is találkozunk. Így

beszélünk alj- és fedőszőrzetről, rövid, sima, félhosszú, hosszú, göndör, szálkás és

nemezesedő szőrzetről. Színezetében a fehértől a feketéig a szürke minden

árnyalatával, a sárgától a barna és a vörös színekig, de kék kutyafajtával is

találkozunk. Egyes fajtáknál a szőrzet a nyakon sörényszerűen alakul, az elülső

végtagok hátulsó részein és a farkon "zászlót" alkothat, a hátulsó végtagokon pedig

ún. nadrágot képezhet.

A bőr: színe a testen bőr-, de nem hússzínű, egyes fajtáknál palaszürke. Az orrtükör

lehet világosabb barnától a sötétbarnán át még palaszürke, de fekete is. Ugyanígy a

szemhéjak, az ajakszélek és a talpak, valamint a karmok is.

A fej: hossza általánosságában megegyezik a nyak hosszával. Felülről nézve tompa

vagy erősen nyomott ék. Az arcorri rész hossza a stopvonaltól az orrhegyig mérve

meghaladhatja az agykoponya részt, azonos lehet azzal, vagy annál rövidebb.

A két szemzugot összekötő képzeletbeli egyenes a stopvonal, lehet meneteljes vagy

meredek.

Az agykoponya felülnézete lehet kerek, tégláns vagy nyújtott, ovális.

Az agykoponya középen hosszában enyhén barázdált, mely a

stopvonalnál megy át az arcorri részbe.

Az orrhát vonala csaknem párhuzamos a koponyatető meghosszabbított vonalával,

de lehet enyhén felálló, illetve "kos" orr is.

A pofa oldalról nézve kissé gömbölyödik.

A "fang" elölről nézve úgyszintén. /A fang az arcorri rész

felső része./

Lehetnek igen erős, kifejezésteljes, de gyengének tűnő állkapcsok.

A fogazat: a felső fogsor /2o db./ az arcorri részben, az alsó fogsor /22 db./ az alsó

állkapocsban foglal helyet. Ollószerű harapás.

A száj: redős, az ajkak feszesek, jól záródnak, de lehet laza, egymást átfedő, lógó,

húsos ajkak, lefittyedt szájszegletek. Találkozatunk száraz, és nyáladzó, lazán záró

ajkú kutyákkal.

A fül: vannak középmagasan, oldalt vagy mélyen tűzött fülű, közepes nagyságú,

éles hegyben végződő, álló fülű, elálló, félig álló /hegyében megtört/, gyűrött fülű,

hosszú, lógó fülű fajták.

A szem: lehet mandulavágású vagy kerek, oldalt, illetve előretekintő. Mélyenülő

vagy dülledt. Színezete a sárgásbarnától a mélybarnáig. Színében harmonizáljon a

szőrzet színével.

A nyak: 7 csigolyából áll. Erős, szikár vagy tömött. Jól izmolt, feszes vagy

lebernyeges bőrrel fedett. A gerinc meghosszabbított vonalával egyszínben, annál

mélyebben, vagy magasabban hordhatja.

A törzs: elülső, középső és hátsó részekre osztódik. Százalékarányos megoszlásuk a

fajta megjelenési formájától függ. A gerincoszlopot 13 háti, 7 ágyéki /4+3/. 2o-22

farokcsigolya alkotja. A 3 utolsó ágyékcsigolya a keresztcsonttal összenőve a

medenceöv része. A csigolyákhoz 9 valódi és 4 ál /ebből 1 repülő/ borda ízül. A

valódi bordák közvetlenül, az álbordák - a repülőborda kivételével -porcos ivóléssel

a szegycsonthoz csatlakoznak. /A repülőborda szabadon lebeg./ A bordák lehetnek

enyhén vagy erősebben íveltek /lapos vagy dongás mellkas/. A szegycsont 8

szelvénybő1 tevődik össze. Együttesen a mellkast alkotják, amely a nemes

szerveknek /tüdő, szív/ ad helyet.

A bordák hossza a hetedikig nő, 7-9-ig azonos, majd 9-13-ig csökken. Lapjai

szélessége 1-9-ig nő, ugyanígy görbületük is 1-8-ig növekszik, majd a 13. irányába

mindkettő fokozatosan csökken. A mellkas fokozatosan megy át a lágyékba és a

horpaszba. A mar a lapocka felső széléből, valamint a 4. és 5. hátcsigolyák

tarajnyúlványaiból áll. Erőteljesen izmot, a hátból kissé kiemelkedik. Fekvésével

meghatározza a hát hosszát. Az ágyék /vesepecsenye/ 4 csigolyából áll, amelynek

erősségét a csigolyanyúlványok hossza és szélessége határozza meg. Legyen jól

izmolt, széles. Az ágyék alatt helyezkedik el a hasüreg /lágyék/. Ezt a mellkastól a

rekeszizom választja e1. Itt foglalnak helyet az emésztőszerveken /gyomor,

vékony-, vastag- és végbél/ kívül a húgy- és nemi szervek /a vese, a húgyhólyag, a

húgyvezeték, a petefészek, a hüvely/, valamint a máj, a lép és a hasnyálmirigy. A

medencecsont alapja a keresztcsont és a farokcsigolyák, melyek együtt határozzák

meg a szülőutat. A szuka kutyánál a medence mindig szélesebb.

A far: csontalapja a medencegyűrű vagy medenceöv, amelyet a 3

keresztcsigolyával összenőtt ágyékcsigolyák, a két ülőcsont, a szeméremcsont, a

két ülőcsont és a farokcsigolyák 2 első tagja alkot. Lehet egyenes, enyhén vagy

erősen csapott. Az ágyék és a medencecsont egymással bezárt szöge a rajtuk lévő

izmokkal együtt a fajta jelleggel változik.

A farok: 18-22 csigolyából áll, vége felé meneteljesen vékonyodik és fokozatosan

gömbölyödik. Csánkig vagy azon alul érhet. Lehet hasáb, egyenes, szabja, sarló

alakú, vagy a hátra gyűrűző /karikába/. Mozgásában segítse, fejezze ki érzelmi

állapotát.

Elülső végtagok: az elülső végtagok kapcsolóöve a vállöv. Erősen kell ízületükben

feküdniük. A lapockának és a felkarnak erős, jól látható formát kell alkotnia. Ha a

váll játéka mozgás közben szabad, és a mellső lábak kinyúlása térölelő, úgy a

lapocka és a felkar szögelése jó. Általában 9o0 körül mozog. Jő lökéshárító szerepet

tölt be. Az elülső végtagok a test sima lendületi átvitelét szolgálják. /Esetenként

kapaszkodik./ A vállízület állása loo° körül lehet a váll vonalához viszonyítva.

A vállöv alkotói: a lapocka /hosszú, lapos/, a felkarcsont /erős, csöves/, az alkar /az

orsó és a singcsont/. A lapocka és e felkar ízülése a vállat, a felkar és az alkar

ízülése a könyököt alkotják. A lapocka lapátjai szélesek, jól izmoltak legyenek. A

felkar a test alakulásához viszonyítottan legyen elég hosszú és izmos. A könyökök

legyenek párhuzamosak, és legalább a szegycsont magasságát érjék el, de érhetnek

a fölé illetve alá is. Jól támasszák alá a testet. A felkar és az alkar egymással

nagyjából loo-12o°-os szöget alkossanak. A felkarcsont a medencecsonttal, a

combcsont a lapockával - jó testalakulás esetén - csaknem párhuzamos.

Az alkar - a lábtő, a lábközép és a lábujjakban folytatódik. A lábközépcsontok a

vízszintessel mintegy 7o-8o -os szöget zárjanak be a függőleges felé. Az elülső

lábtövet 8 db. lekerekített csont alkotja. Az elülső lábközép legyezőszerűen alakul,

csontjai a lábtőhöz viszonyítottan eléggé hosszúak, hengeresek. Az 5. ujj csontjai

jól fejlettek. Az első ujjperec csontokhoz 9 egyenítő

csont, és még sok apró ún. íncsontocska kapcsolódik. Az ujjak közül a 3. és 4. a

leghosszabb. Mindnégy végtagon a mancsokat 4-4 ujj alkotja, amelyeket fajtától

függően kisebb vagy nagyobb úszóhártya köt össze. A mancsok lehetnek feszesek

vagy lazák /zárt, illetve szétálló ujjak/, oválisak és csaknem kerekek. Az ujjak

enyhe boltozatot alkotnak, végein körmök vannak.

Hátulsó végtagok: /tolómozgást végeznek/. A gerinccel a medenceöv köti össze. A

combcsont fejecse és a medencecsont vápája alkotják a csípőizületet. /A combcsont

a csontváz legnagyobb és legerősebb csontja, ez A kutya fajtájától függően soha

nem lehet elég hosszú./ A vízszintessel alkotott szöge 8o-9o°. A combcsont alsó

vége és a lábszár felső vége /sípcsont - fejlettebb, szárkapocscsont/ alkotják a

térdizületet, a fel-le sikló térdkaláccsal. A combcsont és a lábszár alkotta szög 12o-

14o° között lehet. Kívánatos az erős, hosszú sarok vagy ugróizület /csánk/. A

lábszár az ugróízületen keresztül húzott vízszinteshez viszonyítva 4o-5o°-os

szögben feküdhet. A normális lábszár és a lábközép alkotta ugróizület szöge 13o-

l4o° körül mozog.

A hátulsó lábtő apró csontokból épül fel. Számuk: 7. legjellemzőbb a csiga és a

sarok vagy csánk-csont /ugrócsont/. A lábközépet 5 /sugaras/ legyezőalakban

elhelyezkedő csont alkotja. Az ujjak az elülső végtagokhoz hasonlóan alakulnak, de

az ötödik, a hüvelykujjnak megfelelő /fattyuköröm/ egyes fajtáknál hiányzik, vagy

léte nem kívánatos, más fajtákra viszont jellemző.

H i b á k :

Anélkül, hogy eltúloznám a csontváz szerepét, szükségesnek tartom, hogy a puszta

leíráson túl, egy-két olyan jellemző betegséggel is foglalkozzam, amely a csontváz

alakulását lényegesen befolyásolja, s ezzel a kutya küllemét és munkabírásat is

meghatározza. Ezeket lásd az Egészségügyi tanácsok c. fejezetben. Itt most csak az

általánosan előforduló hibákat fogom felsorolni.

Általánosan gyenge csontozat.

A fejen: túl finom vagy durva arcorri rész, aránytalan agykoponya vagy

koponyarészek, domború homlok, elinomodott formák. Gyenge fang /felső arcorri

rész/, túl erős járomöv, túl rövid vagy túl hosszú arcorri rész, gyenge elsó

állkapocs;

Hibás /előre-, hátraharapás vagy harapófogószerű/ harapás, hiányos fogazat;

Rosszul tűzött fülek /túl magasan, oldalt, esetleg mélyen tűzöttek, szétállnak vagy

össze-, keresztbe borulnak/. Nem, vagy félig álló, kerek, előreugró hegyű, vastag

húsos fülek;

Rosszindulatú, felemás vagy gyengén pigmentált szemek;

Laza, húsos, rosszul záró ajkak;

Rossz, vagy hiányos pigmentációjú ajakszélek, szemhéjak, orrtükör;

Ha a fej nem tükrözi a másodlagos nemi jelleget.

A szőrzet: nem a fajtára jellemző szín- és minőségváltozatok, albínóság;

Hiányos alj- vagy fedőszőrzet.

A bőr hússzínűsége, pigmenthiány a bőrben, a talppárnákon és a karmokon.

A nyaknál: nem a standard által meghatározott fejhordás, gyenge izomzat, nem a

megfelelő bőrforma.

A hát: laza, hajlott /nyerges/ hátvonal, laza nyaktartást

von maga után,

púpos /ponty/ hát, rendezetlen, meredek végtagokat sejtet,

vagy kötött járást eredményez.

A törzsnél: rosszul izülő lapockafekvés, amely a hátat

vagy nagyon megrövidíti, vagy túlzottan meghosszabbítja.

Gyengén izmolt, megnyúlt ágyék.

Egyes fajtáknál egyenes vagy túlcsapott far /az első meredek hátulsó végtagállást,

az utóbbi ún. kardállást eredményezhet.

A standard szabályaitól eltérően tűzött és tartott farok.

Nem eléggé erőteljes mar.

Egyenes váll.

Fejletlen vagy túl fejlett mellkas. A mellkas fejlődési rendellenessége is a

fajtajellegtől eltérő borda íveltség, túl mélyre a könyökvonaltól lejjebb ereszkedő,

vagy felhúzott, a könyökvonalnál jóval feljebb lévő mellkas.

A lapocka ne legyen laza, gyengén ízült.

A könyök ne feszüljön a szegycsont alá /laza lapocka/, vagy ne álljon a mellkastól

el /0-lábak/.

A has ne legyen túl felhúzott, vagy leereszkedett /hordó/.

A túl felnyúló könyök ugyancsak hiba lehet.

Az elülső végtagoknál: ha a lábszárak a függőleges irányába állnak - meredek

végtagok.

A középcsontoknak a 7o°-os szögtől a vízszintes irányába

való erős eltolódás. Ez rendszerint puha, nyújtott ujjú

mancsokat eredményez /medvetalp/.

A párhuzamostól kifelé csavarodó lábtő és mancsok /franciás

állás/.

A hátulsó végtagoknál: a lábtőcsontok függőleges irányba történő beállása vagy a

vízszintes felé a 7o°-os szögből való eltolódása. A túl rövid ugróízület. /A csánk

sem túl rövid, sem túl

hosszú ne legyen./ A párhuzamostól befelé forduló csánkízületek, kifelé forduló

mancsokkal /tehénállás/.

A párhuzamostól kifelé forduló csánkízületek, befelé forduló mancsokkal /0-láb/.

Mind a négy végtagnál: mind az elülső, mind a hátulsó végtagok legyenek

párhuzamosak, a frissen felszórt homokon a mancsok nyomai "zsinárba" fussanak,

ne kacsázzon a végtagjaival. A mancsoknál az újak ne nyúljanak ki, és túlzottan ne

nyíljanak széjjel.

A test és e végtagok legyenek jól izmoltak. Csontozata és felépítettsége ne

mutasson durva megjelenési formát.

Nagy hiba az egy, vagy rejtett heréjűség.

Az állat küllemében egyértelműen tükrözze fajtájának jellegzetes vonásait és

nemének másodlagos jellegeit,

A fajtájára jellemző idegtípussal rendelkezzék.

A csontváz tömege a megfelelő kondícióban lévő kutyánál általában a testsúly 55-

57 %-át teszi ki. Ellentétben a vad ősökkel, amelyeknél a csontváz a testsúlynak

mindössze 45-47 %-át.

Csak halkan, és annál nyomatékosabb hangsúllyal jegyzem meg, hogy sohase

törekedjünk a tenyésztésben a durva /vastag/ csontozatú kutyák elterjesztésére

/fajtájuktól függetlenül/ még e látszólagos esztétikai előnyök kedvéért sem ,mert a

passzív tömegsúly /csont/, az aktív /izomzat/ rovására növekszik, s ezzel a

mindenkori munkabírás képességet rontjuk. A csontozat erősségét elsősorban nem

a vastagság /minden vastagsága mellett lehet lágy és morzsalékony/, hanem annak

acélossága határozza meg. Ez elsődlegesen foszfortartalmától függ. Példaként

megemlítem házikutyáink most vadon feltalálható ősét, a farkast, "aki" gyakran a

saját testsúlyának megfelelő vagy azt meghaladó zsákmányát képes huzamosabb

ideig, és nagyobb távolságra is szájában elcipelni. Ezt, sajnos mai kutyáinkról már

nem mondhatjuk el.

A fogazat

A fogak az állkapocsban foglalnak helyet. A fog a fogmederbe ágyazódik. Részei:

a gyökér, a nyak és a korona. A korona felületén van a rágólap, amely a kutyánál

tarajos /ragadozó fogazat/. A gyökerek belsejében idegcsatorna van.

Kétféle fogazatról beszélünk: tejfogakról és maradandó fogakról. A maradandó

fogak egy része a tejfogakat váltja, míg más részük a fogváltás idején bújik elő.

Alakjukra nézve megkülönböztetünk: metsz6 vagy véső alakú, szem /tépő/, -kúp

alakú, rágó, azaz tarajos fogakat. A kölyök fogazatából a 3 metsző, l fogó és a 3

előzápfog váltódik. /Ez a képlet az alsó vagy a felső fogsor középen kettéválasztott

1-1 oldalára értendő./

A fogak nem igényelnek különösebb ápolást, viszont kísérjük azokat figyelemmel.

Odvas vagy törött fogakat, amelyek az állatra szemmel láthatólag izgatólag vagy

lehangolólag hatnak /nem eszik stb./, feltétlenül húzassuk ki. A rossz fogak

kihatnak az állat közérzetére, táplálkozására, és ezen keresztül annak élettartamára

is.

A fogazat hiányossága a küllemi bírálatokban hibának minősül. Ha a kutya fogát

valamilyen okból kihúzatjuk, vagy kiütik stb., erről az első esetben kérjünk

hivatalos igazolást, a második esetben látlelet vagy tanuk útján is igazolhatjuk a fog

erőszakos eltávolítását.

Az életkor megállapítása a fogazat alapján

A kutya korát a fogak növekedésének, kopásának mértékéből, hozzávetőlegesen,

pár hónap eltéréssel meghatározhatjuk.

A kutya ínye 25-30 napos korában kezd hasadni. 3o-35 napos korban jő elő a tej-

agyarfog. Ezután a tej-metszőfogak bújnak ki, A zápfogak 5o-6o nap között jönnek

elő. Kéthónapos korra mind a 28 tejfog kinő. A harmadik hónap végén fent és lent

már megjelennek az állandó zápfogak.

Először váltódnak a metszőfogak; három-négyhónapos kor körül a fogófogak,

háromtól öthónapos korig a közép metszőfogak, négytől héthónapos korig a

szegletfogak. Ugyancsak négytől hathónapos korig váltódnak a szemfogak. Az

előzápfogak 5-6 hónapos korban váltódnak. A tejfogak kisebbek és fehérek, az

állandók sárgásak, fejlettebbek.

A kölyökkutya hat-tízhónapos korára befejezi a fogváltást. Gyakran előforduló

rendellenesség, hogy pl. rágáshiány, vagy csupán genetikai okokból valamely

fogak nem váltódnak /nem esnek ki/. Ha kettőzött fogat észrevesszük, azonnal

forduljunk állatorvoshoz vele, nehogy a tejfog még jobban beágyazódjék az

állkapocsba, és a végén csak komoly műtét útján lehessen eltávolítani. Ugyanígy,

akkor is ajánlatos röntgen felvételt készíteni az állkapocsról, ha valamely fog l éves

korig nem nő ki. Az 1-es, 2-es és 3-as előzápfogak esetében, ha a gyökerek

kimutathatók úgymond "bocsánatos bűn", s ettől még kitűnő minősítést is kaphat.

A 4-es előzápfog, illetve az állandó zápfogak hiánya azonban már súlyos

csontrendszeri hiba, a tenyésztésből kizáró ok is lehet.

A felnőtt kutyának 42 foga van. Ezek a következőképpen osztódnak fel:

2 4 1 3 3 1 4 2

3 4 1 3 3 1 4 3

Ha a két fogsort középen kétfelé választjuk, jobbra-balra három-három

metszőfog /nevük sorrendben: fogófog, középmetszőfog, szegletfog/, egy-egy

szemfog /agyar/, négy-négy előzápfog, és fölül kettő-kettő, alul három-három

állandó zápfog található.

Az első évben kezdődik a fogófogak levél alakú nyúlványainak kopása, ami a

második évben fejeződik be. A második és harmadik év között kopnak le az alsó

fogsor közép metszőfogai. Ekkor indulnak kopásnak a felső fogsor fogai is. A

negyedik-ötödik évben az alsó fogsor ajaki éle kezd kopni. Ugyancsak kopásnak

indulnak a felső fogsor közép metszőfogai. A hatodik évben a felső fogsor ajaki

szélei kopnak el. A fogak sárgulni kezdenek. A nyolcadik-tizedik évben a fogak

koronái teljesen lekopnak, csak s gyökereik maradnak meg.

A fogak kopása nagymértékben függ a kutya harapási módjától és táplálkozásától

egyaránt.

A fogazat hibái

Szabályos harapásnak nevezzük az ollószerű fogsor záródást. Eszerint az alsó

fogsor ajaki szélei a felső fogsor nyelvi széleivel szorosan záródnak.

Hibást:

1. a ráharapás /harapófogó/, amikor a két fogsor fogai csúcsaikkal találkoznak,

2. előreharapás /csukaszáj/, amikor az alsó fogsor nyelvi szélei előrébb állnak, mint

a felső fogsor ajaki szélei,

3. hátraharapás /pontyszáj/, amikor a felső fogsor nyelvi szélei előrébb vannak,

mint az alsó fogsor ajaki szélei.

Mindhárom csontrendszerbeli hibának számít, és tenyésztésből kizáró ok lehet.

Ezek a fogazati hibák nagymértékben befolyásolják a kutyát munkájában,

táplálkozásában, és negatív hatással vannak egészségi állapotára is.

Általánosságban rövidebb életűek, és sokkal gyakoribb a rossz fog közöttük.

A rossz fogakra ismételten külön is felhívom a figyelmet, hiszen a fájó fog /s ezt

magunkon is tapasztalhatjuk/, rendkívüli módon befolyásolja ez egyed viselkedési

formáját, étkezési módját, munkakészségét, sőt rosszabb esetekben teljesen

alkalmatlanná válik a munkára. Éppen az előbbi indokok alapján rendszeresen

ellenőrizzük a fogazatot, és minden rendellenességet azonnal állatorvossal

kezeltessünk.

Mindezeket megelőzendő rendszeresen rágassuk a kutyát olyan szivacsos-porcos-

cupákos csontokon, amelyek a fogak "karbantartását" megfelelőképpen képesek

elvégezni. A pépes, apróra darált étel, az édességek /bármely válfaja, de a savanyú,

buggyant ételek is/ ellenségei az egészséges fogazatnak!

Aktív mozgatórendszer

Az izmok: rugalmasak, ingerlékenyek. Munkájukat összehúzódás és kinyúlás útján

végzik.

Állományuk szerint izomsejtekből, rostokból és izomnyalábokból állnak

/kötőszövet/.

Alakjuk szerint sokfélék lehetnek: hasáb /pl. a gerincoszlopon/, lemezes /pl. a

hasfalon/, gyűrűs /pl. a nyílászárók/, kerekdedek vagy orsóalakiak /pl. a

végtagokon/. Sok közülük inakban folytatódva tapad a csontokra.

Működésük szerint lehetnek: hajlítók, rögzítők, távolitók, közelítők, forgatók.

Főbb izmok: a delta, a két- és háromfejű karizom, a far-és combizmok, rágóizmok,

has, gerinc- és bordaközti izmok, a farok mozgatására szolgáló izmok.

A mozgás je1lege: lépés, ügetés, vágta.

Mind a hátulsó, mind az elülső végtagok mozgását három ütem /mozzanat/

motiválja.

Hátul: elrugaszkodás, tolómozgásos erőátvitel, talajfogás,

Elől: elrugaszkodás, lendületátvitel-alátámasztás, talajfogás.

Az alátámasztás a lapocka segítségével történik.

A legtöbb izommozgást a szárazon vagy vízben történő előrehaladás igényli. A

legkevesebbet az oldalt fekvés. Az ülés, a hasonfekvés /esetleg háton/, és az állás

ugyancsak fárasztó, és sok izommozgást igénylő testhelyzetek.

Az élő szervezet sejtjei a körülményektől, mozgástól, táplálkozástól stb. függően,

mind szaporodni, mind lebontódni egyaránt képesek.

Az egyes egyedek fehérje összetétele /és itt most a magasabbrendű élőlényekről

beszélek/, kizárólag csak az egypetéjű ikrek esetében ismétlődik meg, egyébként

csak megközelítően hasonló. Mint érdekességet megemlítem, hogy jelenleg a

tudomány 32 féle aminosavat ismer. /Mint ismeretes a fehérjék aminosavakból

képződnek./ Ez azt jelenti, hogy egy-egy új fehérje a 3232 /harminckettő a

harminckettediken/ variációjában képződik. Matematikailag kifejezve, ez a képlet

egy olyan 9 tagú tőszámból áll, amely után még 4o db 0-át kell írnunk

/kimondásával ne is

próbálkozzunk, legfeljebb úgy fejezhetjük ki, hogy XX –en/.

Az izom a munkájához szükséges tartalékenergiát részben a májból, részben az

izomrostok között keményítő formájában állandóan jelenlevő energiaforrásból

meríti.

A munka megkezdésével /ha kis energiára van szüksége/ az izom a saját

keményítőjét dolgozza fel cukorrá, amit a munka folyamatában eléget,

tulajdonképpen vízre és szénre felbontva azt. Ezt a vér útján elszállítva, egyrészt

kilégzés, másrészt verejték és salak kiürítésével eltávolítja a szervezetből /igen

gyors folyamat/. A víz és a széndioxid átalakítása közben olyan savanyagok

maradnak a sejtben /pl. tejsav/, amelyet elfáradási anyagoknak szoktak nevezni.

Ezek enyhe duzzadást hoznak létre e sejtben, amely megakadályozza, hogy a

szervezet a teljes cukor, illetve keményítő készletét elégesse, így mintegy önmagát

felélje.

A fáradási anyag felhalmozódása rendszerint izomlázzal jár, ami egyúttal

meggátolja a szervezet túlzott kimerítését is /biológiai védekezés/. Újabb levezető

mozgatással a fáradási anyagok eltávolítása meggyorsítható.

Az izomzat rendszeres és erős /nem megerőltető/ megterhelése nemcsak annak

tömegét növeli meg, hanem újabb izomsejtek létrejöttét eredményezi. A túlerőltető

és az energiatartalékokat felégető nagyfokú fizikai igénybevétel esetén ugyanez

visszafelé fordítottan zajlik le, amikor is a szervezet a saját felépítésére szolgáló

sejtek lebontásával /elfogyasztásával/ igyekszik a szükséges energiát biztosítani.

A mozgásról

A mozgás, amellyel minden formában találkozunk, nem elhanyagolható kérdés a

ráneveléses módszer esetében sem, és nem véletlenül került e téma pont a csont- és

izomrendszer tárgyalása után.

A szervezet vérellátottsága nagymértékben függ a mindenkori mozgás

mennyiségétől és minőségétől. E vérellátás viszi a felvett tápanyagokat a megfelelő

helyre, és távolítja el az égéstermékek egy részét. Befolyásolják: a megtett

távolság, az ezzel eltöltött idő, és a különböző mozgásformák /játék, lépés, ügetés,

vágta, ugrás, úszás stb./. Az élő szervezet szempontjából a rendszeres, és a

szervezet szükségleteinek legjobban megfelelő mozgás a legkívánatosabb. Ezt a

mozgásformát leginkább a természetes tartásmóddal tudjuk megközelíteni. Ilyen a

játék is«

A kutya akciórendszere

1. általános mozgásformák

2. kényelmi mozgások, testápolás, fürdés stb.

3. tájékozódási viselkedés

4. anyagcserétől függő viselkedés

a/ táplálékszerzés és felvétel

b/ székelés és vizelés

c/ élelemtárolás

d/ nyugtalom és pihenés

e/ nyújtózkodó mozgások, ásítás

5. védő és védekező mozgások

6. perifériás /szélsőséges/ viselkedés

7. fajfenntartási viselkedés

a/ párkeresés és más tevékenység

b/ párzás /ondó átvitel/

c/ páros viselkedés

d/ ivadékgondozás

8. társas viselkedés /falkatörvény/

9. építési tevékenység

lo. hangadás

11. játék

12. viselkedés fejlődése, ontogenezis /az élőlény egyéni fejlődése a teljes

kifejlődésig/,

Mindezek egymástól kategorikusan el nem választhatók, egymásba átmennek. Ezek

alapján beszélhetünk:

a/ alapkoordinációkról /összehangolásról/,

b/ előkészítő-,

c/ utólagos-

d/ tükörmozgásról, utánzásról,

e/ álmozdulatokról /értelmét vesztett tevékenység, imitálás/,

f/ tér- és időfüggvényű tevékenységekről /periodikus hatás, mozgáscsökkenés/,

g/ biotikus /az élő környezet hatása/, és abiotikus

/a nem élőlényektől származó környezeti befolyásoltság/ tényezők hatására végzett

mozgásokról /hormonális - belső elválasztású, humorális - testnedvvel kapcsolatos,

ás külső behatások pl. menekülés, támadás/.

Az egyed intelligenciájának legjobb mércéje a környezetbő1 származó ingerek

iránti megkülönböztető készség, amelyet nagymértékben meghatároz a szervezet

strukturális /felépítettségi/ differenciáltsági foka. /Függ a receptorok - érzékszervek

- tökéletességétől./ Ez az anyagcsere és az ingerület vezetésének gyorsaságával is,

növekvő módon együtt jár.

A pszichikus evolúció /fejlődés/: a tér- és időbeli feloldóképesség növekedése a test

nagyságához és fejlettségi fokához viszonyítva. Ezzel együtt nő a koordináló

rendszerek tér- és időbeli differenciáltsága /a központi idegrendszer és

érzékszervek fejlettsége/.

Ha az előzőeket figyelmesen elolvassuk, és a pontokban

foglalt meghatározókat kutyánkra kivetítve megvizsgáljuk, adva van a kölyök

kiválasztásánál /lásd később/ tárgyalt stádium elmélet minket érintő része. Lévén,

hogy azok a cselekvési és viselkedési formák - bár következetes továbbvitele szinte

az egyed teljes életére vonatkoztatható - mindenkor az egyed meghatározott

korához, fejlettségi fokához, és az adott helyzethez kapcsolódva jelentkeznek.

Most nézzük, hogy a fenti akciórendszerre épülve milyen tevékenységi formákból

adódik össze a kutya munkája:

1. az öröklött ösztönök és hajlamok által végzett cselekedetek /lét- és fajfenntartás/,

2. az élettapasztalatok által meghatározott cselekedetek, amelyek ugyancsak az

öröklött képestségekre épülnek fel /az alkalmazkodás törvénye/,

3. az ún. szolgálati és egyéb idetartozó munkakutyák /terelő-, pásztor-,

vadászkutyák, kotorékebek , vagy őrzővédő kutyák stb./ a kutya természetével

egyező, természetes viselkedési módok, az ember akarata szerint alkalmazva,

4. az egyéb szociális, és más speciális kiképzést kapott munkakutyák, öröklött,

szerzett, a kutya természetével egyező, és az ember által erőszakolt, a kutya

természetével nem egyező viselkedési módok,

5. a vakvezető kutyánál a kutya természetes cselekvési módjától eltérő magatartási,

közlekedési, viselkedési módok.

A különböző mozgásnemek

Vegyük sorra a különböző mozgásnemeket.

Nagyon sok gazda ebben a tévhitben ringatja magát, hogy az a mozgás, amelyet

mellette végez a kutya /értem alatta az átlag menetütemet, 4-6 km/ó/, elegendő és

kielégítő az állat részére.

Szó mi szó, ez a mozgásigény fajtánként és szinte egyedenként is változik. A

legnagyobb mozgásigénye /napi 3o-4o km/ a juhászkutya-félék fajtáihoz tartozó

ebeknek van, pl. németjuhász, kuvasz, de említhetném a vadászkutyákat is ebben a

sorban. Az erős, nagytestű kutyák, mint pl. a dog vagy a komondor, ennél már

lényegesen kevesebbel is beérik, de a nagy többség /beleértve a kistestűeket is/, a

középarányos 5-lo km-es napi mozgatást kívánná.

Ez a "mozgatás legkevésbé a séta ütemet, azaz a lépésben való közlekedést jelenti.

A természetes közlekedési módokban, az ősöknél a lépés csak a tanya környékében

folytatott mozgásra, és a nagyobb távolságok megtétele közbeni pihentetésre,

illetve betegség alkalmával önmaga kímélésére szolgált. Ezért bátran állíthatom,

hogy az ún. pórázon történő kutyasétáltatás minden, csak éppen nem hasznos, nem

kívánatos és nem kielégítő a kutya számára. Bár szükség esetén alkalmazhatjuk, de

tartósan a gyors lépést, ügetést, vágtát semmi körülmények között sem

nélkülözhetjük. A pórázon történő séta pszichikai szempontból is nyomasztó, s

hogy profán hasonlattal éljek, a kutya számára olyan, mint a raboknak a börtön

udvarán történő "körbeséta". A tetszés szerinti mozgásforma megválasztásának a

lehetősége szabadság érzetet kelt a kutyában, még akkor is, ha egyébként úgy van

tanítva, hogy a járdát nem hagyhatja el.

Ezért ne csodálkozzunk azon, hogyha kutyánkat pórázon visszük sétálni - még

abban az esetben is, ha egyébként a pórázon követés gyakorlatát jól betanítottuk - ő

minden lehetőséget és módot igyekszik felhasználni arra, hogy megszabaduljon

tőle. Megáll, szaglászik, ide-oda csalinkázik, rohan vagy oly erősen belefeszül a

pórázba, hogy valóban megkérdezhetjük a sétáló pártól: "te kutya, hova viszed a

gazdádat?"

Természetesen kivételes esetek mindig adódnak. Pl. betegség, sérülés, vemheség,

vagy az állat kora is szerepelhet az okok között.

Az előbbiekkel kapcsolatban két aranyszabályt kell megjegyeznünk:

1. A kutya mozgásigénye /és nemcsak a kutyáé/, korának növekedésével

/idősödésével/ arányosan csökken. Ami azt jelenti, hogy 2o-24 hónapos koráig

fokozatosan növekszik, 2 éves kortól 6-7 éves korig nagyjából azonos szinten van,

majd lassanként csökken. /A kutya koránál - 1 éves kortól - a 6-os szorzószámot

alkalmazzuk: azaz 1 kutyaévre 6 emberi év értendő./

2. Sohasem tudunk ártani a kutyának a mozgatással, hogyha ezt a saját kedve

szerint teheti. Még betegség, sérülés alkalmával sem, mivel az eb sokkal jobban

érzi, mint ahogyan mi tudjuk, hogy mennyit mozoghat és milyen módokban /fut,

ugrik stb./.

Ezért most hívom fel a leendő mindenkori kutyatulajdonosok figyelmét a tréningek

és gyakorlatok időtartamának és mennyiségének kérdésére.

Mindig figyelemmel kell lenünk az adott egyed teljesítő- és munkaképességére. A

tréning feltételezi a kedvvel végzett munkához kapcsolódó többletet is, a

teljesítőképesség növelése érdekében. Ez a többlet azonban sohasem haladhatja

meg az ésszerű mennyiséget, mert a túlfeszítettség, a megerőltetés mind

pszichikailag, mind fizikailag árt a kutyának. /Ezt önmaga is értésünkre adja

azáltal, hogy lassúbbodik, húzatja magát, leáll stb./. Ahelyett, hogy jót tennénk

vele, a túlzásokkal sokkal többet árthatunk, hiszen maradandó módon sérülhet,

elnyomorodhat vagy véglegesen kedvét szeghetjük egyes gyakorlatokkal szemben.

Az előbbiektől különbözően vannak azonban alap mozgásszükségletek is,

amelyekhez nemcsak illik, de mindenkor tartani kell magunkat!

A lakásban tartott kutyák részére legalább napi 1,5-2 órai szabad mozgást tegyünk

lehetővé. Célszerű, ha olyan helyre visszük a kutyát, ahol szabadon engedve

kedvére kifuthatja magát. A szociális munkakutyáknak is meg kell adnunk ezt a

mozgási lehetőséget. Ahol ennek akadálya nincs, napközben a mozgatást a gazda

megoldhatja a munkahelyén is /az üzem udvarán szabadon engedi/. Ha ez nem

lehetséges, úgy reggel az elindulás előtt hosszabb kifutási időt adjunk neki. Este

feltétlenül jártassuk meg /munkán kívül/ sétaszerűen.

Elérkeztünk a második mozgatási formához, az ügetéshez /futtatáshoz/.

A legtöbb kutyafajtának az igen gyors lépés és az ügetés a legjellemzőbb

járásmódja. Ez azt vonja maga után, hogy ebben a mozgásnemben közlekedik,

végzi munkáját legszívesebben, és ebből a mozgásnemből van a legtöbb igénye is.

A jó gazdának kötelező tisztában lenni kutyája fajtájának általánosan jellemző

adottságaival, képességeivel. A kívánt munkában eszerint követelünk tőle.

Fejlesztjük fizikai erőnlétét, kitartását, ugyanígy hajlamait is, vagy éppen gátoljuk

egyikének-másikának kifejlődését. Pl. a németjuhász kutya gyors lépésű

közlekedés módját a vakvezetésnél igyekszünk oly mértékben csökkenteni, hogy a

4-6 km/ó sebességet érje csak el.

A társakkal való játékról és a szabadon eresztve való mozgatásról más helyütt

szólok. A tréning ennél több, mivel az a feladata, hogy kutyánk teljesítőképességét,

állóképességét, kitartását növelje a munkában.

Ez utóbbi gondolatnál időzzünk el egy kissé. A csontozat és az izomzat

ismertetésénél foglalkoztam azok optimális fejlődési lehetőségeivel, illetve

rendellenességeivel. Itt most kiegészítésként említem meg, az erőteljes és aktív

mozgatás élettani jelentőségét /s ez nemcsak a kutyára vonatkozik/.

Azáltal, hogy növeli a vérkeringést, és ezen keresztül az anyagcserét, a fejlődés

időszakában a lehetőségekhez mérten a legkedvezőbb módon hat az egyed

kifejlődésére. Pl. az epifízises /porcos csontosodási végek/ vonalak mentén a

nyomatékerő hatására mintegy bepréselődik a porc alatti nedv a csontozatba.

Ugyanakkor az apofízises /csonthártyával borított felületek/ vonalak mentén

szintúgy. Ezzel a csontozat mindkét irányú erősbödését segíti az erőteljesebb

vérkeringés útján, a hatékonyabb tápanyag ellátással. Hozzá kell tennem, hogy ez

természetszerűleg feltételezi a helyes táplálási módot is.

Ugyancsak az erőteljesebb mozgatás útján létrejövő bőségesebb vérellátás folytán

fokozódik az izomzat helyes irányú és arányos fejlődése is. Idősebb korban /7 éves

kor után/ szintén a fokozott vérellátottság teszi lehetővé, hogy a sejtközi

állományban /collagén/ lerakodó mészsók és egyéb mérgező anyagok nem tudnak

megállapodni, és így az öregedési folyamat is lassúbbodik. A kutya tovább megőrzi

magasszintű teljesítőképességét, rugalmasságát, életerejét /vitalitását/. /A

meszesedés egyébként is egy-re gyakrabban jelentkező, s lassan kutyáink között is

"népbetegséggé" váló tünet./

Jó tudnunk, hogy az a futtatás és erőteljes kiképzési mód, ahol a gazda saját maga,

együtt dolgozik, mozog a kutyájával /pl. fut/, akár az akadálypálya mellett, akár

futópályán, az egészséges kutya számára sohasem lehet káros és megerőltető, mert

az állat általában többet bír, mint az ember.

A kutya csontozatának, tartásának hibás alakulásában a betegségek /lásd

egészségügyi tanácsok/ befolyásán kívül a legtöbb hibalehetőség a mozgatás

hiányából, illetve az ebből eredő izomszegénységből származik.

A rosszul fejlett izomzat eredményeként adódhatnak pl. a púpos vagy nyerges hát,

gyengén izmolt lapockák, szűk vállak, fejletlen mellkas, izomszegény combok stb.

Ha már ennél a témakörnél tartunk, vizsgáljuk meg röviden, mely hibákat milyen

mozgásformákkal javíthatunk. A hátvonal, az elülső és a hátulsó végtagok hibáit,

jól izmoltságát az ügetéssel. A vállak, a lapocka és a hátulsó végtagok

szögeltségének fokát, a helyes könyöktartást, a magasnövényzetű szántóföldön,

vagy magas hóban végzett rövid vágták segítik. Mesterséges módszerként itt az

akadálypálya is "besegíthet”, de csak módjával történő alkalmazásával. A lábtövek,

a mancsok és az ujjak zártságát legjobban az egyenetlen, kemény, kavicsos talajon

való közlekedés javíthatja. A laza homokban, puha, mocsaras talajon való

rendszeres és tartós mozgatás a mancsok lazaságához /szétálló ujjak/ vezethet.

A magam részéről meg vagyok róla győződve /és az embergyógyászat eredményei

is ezt bizonyítják/, hogy a legtökéletesebb mozgatási mód az úsztatás. /Erről

alább*/

Most térjünk vissza a futtatásnak arra a módjára, ahol a kutyát tartós ügetésre

késztetjük. Amint említettem volt, a legmegbízhatóbb mérce, ha magunk is együtt

futunk kutyánkkal. Már a 3 hónapos kölyökkutyával elkezdhetjük, és egy éves

korára fokozatosan l0 km-re emelhetjük a napi futásadagját.

Szomorúan kell megállapítanom azt a tényt, hogy genetikailag jó adottsággal

rendelkező kutyák is, a gazdák kényelméből, illetve lehetőségeinek hiányából

származóan a nem megfelelő tartás-nevelési mód miatt, sohasem érik el azt a szintű

minősítést, amelyet egyébként elérhettek volna.

Talán rosszul hangzik egy kynológus szájából, de azt kell mondanom /bármennyire

is szeretném, hogy minél több kutyás sporttárs legyen/, hogy jól gondolja meg az,

aki kutyát akar magának, mielőtt megvásárolja, vagy szert tesz rá. Csak akkor

vállalkozzék erre a számára megtisztelő feladatra /hiszen uralkodni fog egy élőlény

felett, annak haláláig/, ha jól meghányta-vetette magában tennivalóit,

kötelezettségét. Az önként vállalt tulajdonosi jog ugyanakkor tulajdonná tesz

bennünket kutyánk részére, aki igyekszik magának kisajátítani "urát és

parancsolóját" - szeretetével, hűségével, ragaszkodásával, munkájával fizetve ezért.

A gazdának tisztában kell lennie - különösen annak, aki a ráneveléses módszert

kívánja alkalmazni - hogy ez az élettani kettőskönyvelés, a tartozik és követel

mindkét fél számára - és nemcsak a kutya részéről - kötelező érvényű kell, hogy

legyen. Amikor mi tudjuk azt, hogy mit követelünk kutyánktól, tudnunk kell azt is,

hogy mi az, amit kutyánknak meg kell adnunk, hiszen ő nagyon primitív módon

képes csak kívánságait, szükségleteit számunkra közvetíteni.

Kutyánk "rabszolga” szolgálatainak fejében vállalnunk kell a megértést, testi és

"lelki" gondozást, az anyagi és fizikai áldozatvállalást. Tudnunk kell a

"gondolatait" is, hogy mire, mikor, hogyan, és miért van szüksége! Csak ilyen

korrekt magatartás mellett várhatjuk el tőle a feltétlen odaadást, a tökéletes,

kedvvel végzett, jó munkát.

Ami a futtatást illeti: előfeltétele, hogy kutyánk elfogadható mértékben tudjon

pórázon közlekedni, ugyanis tapasztalatból tudom, rettentő nagyokat lehet esni ez

elébünk ugró kutyába, vagy annak pórázába botolva. Ezért -főként a futtatás első

időszakában - kissé feszülő pórázzal futtassuk /rövidre fogva tartsuk el magunktól/.

Csak amikor már kezd belejönni, azután térjünk át a normál futási módozatokra.

Elsőként kellett volna említenem, de úgy gondolom fontosságából így sem veszít,

ha többszörösen aláhúzva is megemlítem a balesetveszélyt, mind a kutya, mind a

gazda számára! Örök életre szóló sérülést szenvedhetnek mindketten a kellő

figyelmesség hiányában.

Nyilvánvaló, hogy az első időszakban nem a távolság, nem az időhossz, és nem az

iram a lényeg, hanem: a biztonságos begyakoroltság. Így a szigorú fokozatosság

elve alapján lépésben, gyors lépésben, lassú futásban, majd teljes iramban

hangoljuk össze magunkat ebünkkel.

Az összehangolás még ne a futópályán vagy az úton, hanem viszonylag nagyobb

területen történjék, ahol a nagyobb, majd kisebb ívű irányváltoztatásokat is

gyakorolhatjuk.

A futtatás módozatai

Lényegében ugyanez a feladat vár arra a gazdára is, aki kerékpár mellett futtatva

kivájna megoldani kutyája tréningeztetését. Itt természetszerűleg a kerékpárhoz

történő hozzászokást kell figyelembe vennünk. Amíg a kézben /velünk együtt/

futtatott kutyáknál elvileg mindegy, hogy melyik oldalon futnak /de helyesebb, ha

bal oldalunkon/, a kerékpár mellett futó kutyát mindig jobb oldalra szoktassuk. A

póráz hosszát úgy szabjuk meg, hogy sem elibénk ugrani, sem mögénk kerülni ne

tudjon. Szigorú szabály, hogy a kerékpárhoz hozzákötni, vagy a kormányra ráhúzni

a pórázt tilos! /A nagyfokú balesetveszély miatt/. Mint ahogy a közforgalmi

területeken is tilos a futtatás, és csak a rendőrség által engedélyezett útvonalakat

vehetjük igénybe e célra.

Magától adódik, hogy a kerékpár alkalmazásánál a gazdának önmagának kell

tisztában lennie azzal, hogy mennyit, és milyen minőségű igénybevételt követelhet

a tréningek folyamán kutyájától. Ugyanis magunkon, a korunkból vagy

állapotunkból eredő hátrányainkat e jármű használata miatt kellően nem

érzékelhetjük, így a túlzott megterhelést sem. Pl. németjuhász kutya esetében az

NSZK kitartási vizsgájának szabályzata 14 km teljesítését követeli meg /két

szakaszban, 5 perces aktív pihenővel/, 12- 14 km/ó sebesség mellett.

A magam gyakorlatából is megemlíthetem, hogy 42 éves fővel Udvarlaki Hadur

Táltos nevű kutyámmal, váltakozva napi l0, illetve 15 km-t futottam egyvégben.

/Tehát a vakság és a kor megfelelő segédeszközzel és előtréningekkel nem akadály,

és a kutya is könnyedén elviseli ezt a megterhelést./ Eredménye: tenyésztésre

ajánlott, kitűnő minősítésű németjuhász kan lett belőle.

Még legvérmesebb álmaimban sem gondolok arra, hogy vak vagy mozgássérült

sorstársaim most már mindegyike ezt fogja cselekedni. Nem is szükséges, mert ezt

csak a ráneveléses módszer esetén tekinthetjük kötelező érvényűnek. A felnőtt és

készen kapott munkakutyák ennek felével is beérnék, de a napi 3 órás, elosztott

idejű mozgatást mindegyikőjük igényelné. Arról nem is beszélek, hogy a gazdákra

legalább olyan jó egészségi hatással lenne, mint kutyájukra.

Annak aki lát és egészséges mozgás- és belső szervekkel

rendelkezik, az előbbi óvórendszabályok betartása mellett a kutyával való

együttfutás nem jelent különösebb nehézséget. Azok a mozgássérültek, akik

motoros rokkantkocsival rendelkeznek, a kerékpár mellett történő futtatás mintájára

viszonylag könnyen megoldhatják. De mit tegyenek azok, akiknek bármely okból

erre nincsen módjuk? /A vak kutyatulajdonosokkal alább még foglalkozom./

Személyükben gátoltak részére a legajánlatosabb megoldás egy megbízható külső

segítség alkalmazása. Ebben az esetben /tekintettel arra, hogy anyagiakról is szó

van/ legfeljebb másodnaponként tréningeztetjük kutyánkat, és az ún.

szabadnapokon több kifutási lehetőséget biztosítunk részére. Azoknál a kutyáknál,

amelyek már megbízhatóan apportíroznak /megfelelő terület birtokában/ ilyenkor

az apportfával történő futtatás is - ha nem is kielégítő, de – célravezető. Ott ahol

megfelelő szabad víz áll a rendelkezésünkre, ezeken a napokon természetesen az

úszás legyen a fő program.

Az apportírozással kapcsolatban ugyancsak megemlítek néhány szempontot.

Amellett, hogy szükséges a megbízható tárgy behozatal, még a következőkre

legyünk tekintettel:

Lehetőleg egyenetlen, kemény talajú, erős, viszonylag magas /5o-6o om/

aljnövényzettel borított területet válasszunk, ha csak síkság áll a rendelkezésünkre.

Salakos területen - tekintettel a sérülési lehetőségekre /éles szemcsék/ -

huzamosabb ideig sohasem szabad tréningezni! Kívánatosabb a lejtők /rézsük,

domboldalak/ felhasználása, ahonnan le, illetve fel mozgatjuk a kutyát az

apportmunka közben,

Mozgásigényét egyébként a kutya önmaga is megmutatja viselkedésével. Megáll,

leül, visszafordul, hazafelé indul stb. ha "elege van", vagy hiánya esetén szertelen,

szinte fékezhetetlen.

Tévedés ne essék! Amikor én kényszerűségből elválasztom az egyes

mozgásnemeket egymástól, az nem jelenti azt, hogy a kutyának csak egyik vagy

másik mozgásnemre van szüksége! Amikor ez egyes fajtákra kitérek a

mozgásigény és mód kapcsán a mozgásjelleg ismertetésénél, csupán azt kívánom

példázni, hogy melyik módban mozog, dolgozik a legszívesebben. Saját kutyánknál

mindezt értelemszerűen kell alkalmazni oly módon, hogy azt a mozgásformát

részesítjük előnyben, mely az adott fajtára jellemző, de ugyanakkor a többi

mozgásnemeket is felhasználjuk. S ez mindjárt érthetőbbé válik, ha

visszaemlékszünk arra, mit mondtam az egyes mozgásnemek biológiai-fiziológiai

hatáséról a szervezet fejlődésének szempontjából.

Gyakorlatban ez olyképpen fest, hogy pl. a németjuhász kutya esetében l0 km-es

távolságot alapul véve, 1-1 km-t ügetésben teszünk meg, de az egyes szakaszok

végén rövid, loo-2oo m-es ún. "röpülő vágtákat" iktatunk be. A vágta típusú

kutyáknál /kivéve az agarakat, mert itt hosszú vágták vannak/, viszonylag

hosszabb, 3oo-4oo m-es vágta után rövidebb, 2oo-3oo m-es ügetést állítsunk be. A

rövid vágták gyakorlására /mivel magunk olyan gyorsan futni úgysem tudunk,

hacsak kerékpár nem áll a rendelkezésünkre/, alkalmasabbak az apportírozó

gyakorlatok, ahol a kutyát azonnal küldjük a dobott tárgy után /a tárgy még a

levegőben van az "apport" parancs kiadásakor/. Mindenesetre arra figyelemmel kell

lenni, hogy a vágta-távolság összessége megközelítően sem lehet olyan

mennyiségű, mint ez ügetésé. /Ezt kutyánként kell megállapítani./

Most pedig térjünk vissza a gazdához. Elsó amit le kell szögeznünk ez, hogy a

vakság nem lehet ok és indok a kényelmességre, a tunyaságra, s sporttól való

megtartoztatásra. Ha valakinek, úgy a vak embernek még nagyobb szüksége van a

rendszeres testmozgásra, edzésre, mint a látónak. Hiszen a szem által felvett

fényingerek vérpezsdítő hatását - amelyet sajnálatos módon nélkülöznünk kell -

csak a mozgás útján tudjuk szervezetünkben kiváltani! A kérdés megoldása csupán

elhatározáson, erős akaraton és megfelelő segédeszköz alkalmazásán múlik.

A legoptimálisabb mind a gazda, mind kutyája számára, a motorikus vagy kerékpár

pedál meghajtásos futószalag alkalmazása lenne. Az utóbbinál maga a gazda

hajtaná a szerkezetet, míg az előbbinél sebességszabályozóval ellátott elektromotor

végezné ezt a munkát /itt mindketten a futószalagon futnak/. Sajnálatos tény, de

Magyarországon ilyenek még csak a kísérleti intézetekben találhatók.

Előnye a sérülési lehetőségek számának csekély voltában, és kisméretű

területigényében van.

Az alábbi megoldásokat saját magam is alkalmaztam;

a/ Válasszunk egy akkora területet, amelybe legkisebb l00 m-es /de legfeljebb 150

m/ kerületű kör belehelyezhető, anélkül, hogy a kör szélén futó egyén bármibe is

beleütköznék. A kör szélei által bezárt területnek mesterséges és természetes

tárgyaktól mentesnek kell lennie /bokor, fa, pad stb./.

b/ Készítünk egy eres sodrott villanyzsinórból vagy 80-l00-as horgászzsinórból

/damil/ egy, a l00 m-es kör sugarának megfelelő hosszúságú pórázt /kb. 16 m, ez

l00,48 m kerületnek felel meg/, amelynek mindkét végére forgó karabínert teszünk.

Szükséges ezen kívül egy csúszókarikával ellátott nadrágszíj, amelyet a vak saját

derekára csatol, és egy seprűnyélből készült kb. 40-50 cm hosszú fogantyú,

amelynek közepére ugyancsak egy karikát erősítünk. A póráz egyik végét a vak

derekán lévő karikába, a másik végét pedig a fogantyú karikába kapcsoljuk. Ezt a

fogantyút látó segítőnk fogja meg két kézzel.

c/ A tréningező vak gazda kutyáját rövid pórázra fogva, előbb egy lassú lépésekből

álló kört tesz meg a póráz enyhe kifeszítésével, a kör közepén álló személy körül

/bal kéz irányában/. Ezután gyors lépésre vált, majd lassú futásba kezd, állandó

figyelemmel a kutyájára, nehogy az elébe ugorhassék. Csak akkor szabad

erőteljesebb iramot, és a szokott ritmust felvenni, ha kutyánk megértette a körkörös

mozgatás lényegét, és már nem kíván egyik irányba se kitörni, magát húzatni vagy

elénk vágni.

d/ A kör közepén álló személyt "kiválthatjuk" a következő szerkezettel.

Készíttessünk egy 700 mm hosszú, 25 mm átmérőjű cöveket, amelynek egyik végét

nagy facsavar mintájára spiráloztatjuk kb. 200 mm hosszon. A facsavar csúcsától

szamítva 400 mm-re, szilárdan rögzített 2-3 cm-es vasanyagból készült tányért

hegesztetünk. A fennmaradó 300 mm hosszú felső szár végén egy szögletes

hasábot képeztessünk ki 20x20x30 mm-es méretben, amelyre egy 20x20x30 mm-es

hüvelyű kétszárú kulcs húzható /a kémény, kamin kulcsok mintájára/. Ennek

segítségével csavarozzuk a földbe az ütközőtányérig a szerkezetet. Az előbb

említett 20x20x30 mm-es szögletes hasáb aljára egy olyan golyóscsapágyat

hegesztetünk - a csavar tengelyére - amelynek külső forgó részére egy, a karabíner

számára szükséges csatlakozó karikát hegesztetünk. Ebbe akasztjuk a póráz másik

végét. Így segítőnk a póráz állandó fogásától mentesül, és tréning közben sétálva

vagy ülve számolhatja az általunk megtett köröket, esetleg mérheti az időt is.

e/ Oly módon is ellenőrizhetjük magunkat, hogy a kör szélére vékony vesszőt vagy

egyéb más érzékelhető érintő tárgyat helyezünk egy azonos pontra, így magunk is

számolhatjuk a megtett köröket.

Egy-két jótanács a futó gazda részére:

l. Mielőtt egyáltalán elhatároznánk magunkat a futásra /kocogásra/, javasolom,

hogy feltétlenül végeztessünk magunkon sportorvosi vizsgálatot. Ha e vizsgálatokat

nem kimondott sportorvos, hanem mondjuk a körzeti orvos végzi, az alábbi

alapvető tényezőkre legyen figyelemmel: az adott személy vérnyomása, pulzusa,

szívműködése, a légzőszervek, emésztő és egyéb kiválasztó szerveinek állapota,

lábainak teherbíró képessége, pl. erős lúdtalp, visszér, érszűkület stb. Csak abban

az esetben kezdjük el a szoktató tréninget, ha erre az orvos engedélyt ad. Nem kell

félnie a futástól a hölgyeknek sem, mivel bizonyított, hogy azt a távolságot,

amelyet kiírtam, minden nehézség nélkül képesek teljesíteni.

2. A fokozatosság elvének betartása mind az iramnál, mind a távolság

meghatározásánál alapvető követelmény, amelynek megszegése igen súlyos

következményekkel járhat. Ne törekedjünk a kitűzött távolság egyvégből való

teljesítésére, hanem - főként az elején - osszuk szakaszokra, amelyeket fokozatosan

nyújtunk. Pl. 2-2 km-ként 3 körséta, majd 3-3, 4-4, illetve 5 km-ként iktatunk be

rövid aktív pihenőt, mígnem a teljes távolságot megszakítás nélkül tudjuk lefutni.

3. Sohase kezdjük el a tréninget jóllakottan, és előtte legalább fél óra teljék el az

utolsó korty víz lenyelésétől. Könnyű reggelit vagy uzsonnát a futást megelőzően

legalább 1 órával fogyaszthatunk. Ez, és a következő pontban foglaltak kutyánkra

is vonatkoznak.

4. Futás közben semmi körülmények között sem szabad vizet fogyasztani.

Ugyanígy, azt befejezően legalább lo-l5 perc átállási, lehűlési időt hagyjunk, és

csak ezután nyelhetünk néhány apró kortyot. Újabb 5 perc elteltével már

nyugodtan, kedvünk szerinti mennyiséget ihatunk /de semmi esetre sem

jégbehűtöttet/.

5. A vízzel való külsődleges hűtés, hűsítés - test lelocsolása, mosdás, szájöblítés -

természetesen bármikor engedélyezett, de semmi körülmények között sem

vethetjük magunkat a futás befejeztével vízbe /folyóvíz, tó, medence stb./.

Szabadvíz jelenléte mellett kutyánkkal is tartassuk be a legalább l0 perces átállási

időt.

6. Sohasem szabad a tréning befejeztével leállnunk! Ún. levezető mozgás /lassú

futás, séta/ feltétlenül szükséges, mint ahogy elengedhetetlen az esetleges sérülések

megelőzése végett a kezdés előtt és a befejezés után a be-, illetve levezető

gimnasztika /testgyakorlatok/ is. Ugyanez a levezetés kutyánk számára is

szükséges, tehát a séta és a lassú futás alatt még pórázon tartjuk, majd arról

levéve /a víztől távol/ szabad mozgási lehetőséget adnunk neki. Esetleg játszunk,

apportírozunk vele /rövid, kis távolságokon/. Néhány kisebb ugrást is végezhet.

Lényeg, hogy ne feküdjék el, ne álljon le, hanem mozogjon!

7. Külön kívánok foglalkozni a futás alatti légzésmódokkal. A futás megkezdése

előtt, a gimnasztikai gyakorlatok bevégzése után, a lassú körbeséták alatt, két

kezünket (mellmagasságba, oldalt hátrahúzva, mellkasunkat kifeszítjük, és 5

ütemen keresztül /5 lépés/ orron át, teljesen teleszívjuk tüdőnket. 5 ütemig /5 lépés/

visszatartjuk, majd 5 ütem alatt /5 lépés/ szájon át erőteljesen kifújva egészen

kiürítjük tüdőnket, miközben karjainkat magunk mellé engedjük.

A futás alatt sohasem szabad aritmikusan, szaggatottan vagy szájon keresztül

lélegeznünk, lihegnünk. A szabályos légzésmód, amíg a szervezetben túlzott nagy

oxigénhiány nem lép fel: 4 ütemen keresztül szakaszosan /bal-jobb, bal-jobb/ orron

át beszívjuk, és 4 lépés alatt /bal-jobb, bal-jobb/ ugyancsak szakaszosan, szájon át

kifújjuk a levegőt. A nagyobb oxigénhiány felléptekor a 4-4 ütemet 2-2 ütemre

csökkentjük /gyorsítjuk a légzést/. Kivételt képez a tréning végére beiktatott

"sprint" szakasz /repülő vágta/, amikor egy lépés be, egy lépés ki, szájon keresztüli

légzés is megengedett. Minden más esetben feltétlenül tartsuk magunkat az orron

keresztüli levegővételhez, másként igen erősen kiszáradnak a szájüreg

nyálkahártyái. "Szúrás" felléptekor /általában jobb oldalt/ nem helyes a leállás,

hanem kényszerítve magunkat a ritmusos légzéshez, az iram esetleges kisebb

csökkentésével igyekezzünk a holtponton átjutni. A futás befejezésekor, a levezető

lépéseknél, a kezdetkor leírt mozdulatokkal szívjuk be és fújjuk ki a levegőt, azzal

a különbséggel, hogy itt az első harmadban erőteljesen egyet be /orron/, és egyet

ki /szájon/ lélegzünk, majd a légszomj szűnésével egyidejűleg először a kétütemű,

majd a négyütemű be-, illetve kilégzést alkalmazzuk. Végezetül, ha már úgy

érezzük, hogy a légszomj csaknem teljesen megszűnt, térjünk át az 5-5-5 ütemű

levegővételre.

8. Tapasztalatból merem ajánlani, hogy nagymértékben növelik a kitartóképességet,

az állóképességet a kálium és magnézium tartalmú szörpök. Ilyenek a KÁMA, a

VIROMA, a fekete ribizke, esetleg a málnaszörp, Ezek hiányában, tréning előtt és

után 15-2o perccel lo-2o dkg bogyósgyümölcs, eper, málna, fekete ribizke, esetleg

alma igen kedvező hatást gyakorol. A futás befejeztekor nagyon jónak tartom a

különböző ivóleveket, főként a paradicsom ivólevet.

9. Lehetőleg tiszta levegőjű, füves vagy keményebb talajú területeket válasszunk.

Homokot vagy betont semmiképpen nem ajánlok.

Úsztatás

A legjobb és legkívánatosabb mozgatási mód. Élettani hatása szinte

felbecsülhetetlen. Mert:

a/ ebben a közegben egyszerűen nem lehet a szervezetet

megerőltetni /természetesen túlzástól mentesen/,

b/ a természetest legjobban megközelítő testtartásra és

mozgásjellegre készteti az úszót,

c/ minden mozgatóizmot kivétel nélkül igénybe vesz, és a

belső szerveket is komolyabb, de meg nem erőltető funkcionálásra készteti,

d/ azzal, hogy az egyedet a helyes testtartásra kényszeríti, a gerincvonal és a láb

állások hibáit nagymértékben kiküszöbölheti /ezért van az, hogy a dysplasiás

kutyák nem szívesen úsznak, mivel a vízben nem képesek a talajon felvett

természetellenes statikai beállást alkalmazni, s így a természetes mozgásmód

számukra fájdalmas/,

Már említettem, de itt újólagosan kihangsúlyozom a túlzás kérdését. Mint ahogy

"minden jóból megárt a sok", a túlzott, megerőltető mozgatás is ellentétébe csaphat

át. Amíg azt látjuk, hogy kutyánk szívesen megy a vízbe, kedvvel tartózkodik és

dolgozik abban, nyugodtan tréningezhetünk. Ha észrevesszük, hogy küszködik a

hullámokkal, prüszköl, akaratán kívül vizet nyel, vonakodik újból vízbevetni

magát, semmi szín alatt nem szabad erőltetni. Arra is figyelemmel kell lennünk,

hogy a szőrzet ne ázzon át a bőrig, azaz a testet szigetelő légzsák ne szűnjék

meg. /Egyes fajtáknál hamarabb, másoknál később léphet fel ez a jelenség./ Addig

jó, amíg a felborzolt nedves szőr alatt száraz pihe szőröket látunk.

A nap és az év bármely szakában nyugodtan úsztathatjuk az ebet, de bármely

időpontban is vagyunk, az úszás utáni kifutásra, felszárítkozásra minden

körülmények között hagyjunk időt. Különösen a hidegebb időszakokban szükséges

ez, mert ellenkező esetben könnyen tüdőgyulladáshoz, esetleg az állat elhullásához

vezethet. Zajló vízbe, már az állatot kímélendő, sem engedjük bele. Meleg nyári

napokon nem feltétlenül szükséges a teljes felszárítkozás, csak arra ügyeljünk,

hogy a szőrzetből már másokra ne tudjon szennyes zuhanyt árasztani.

A vízhez történő szoktatásról nem kívánok részletesen írni itt. Most csak azokat a

lehetőségeket sorolom fel, amelyeknek felhasználásával könnyen elérhetjük

kedvencünknél a víz szeretetét.

1. magunk után csaljuk /mindig sekély vízzel kezdjünk/,

2. más kutyákkal játszva, együtt engedjük a vízre,

3. az apportkészségét használjuk föl e célból,

4. jól fogó kutyánál a csónakban menekülő "csibész" után

küldést is választhatjuk. Tettleges erőszakra azonban

sohase vetemedjünk.

Többszörösen aláhúzva emelem ki, hogy szigorúan, csak az emberi fürdésre

alkalmas tisztaságú vizekbe engedjük kutyánkat! Rettenetesen keserves dolog az

olaj és egyéb más szennyeződéstől bepiszkolt szőrzetet kimosni, nem beszélve a

számtalan fertőzési veszélyről. Sőt olaj esetében még az állat megfulladása is

bekövetkezhet.

Ugratás

Természetes körülmények között kutyáink minden oktatás nélkül ugranak

magasban pl. sövény - távolba, pl. árok, vagy másznak pl. kerítésen át.

Egészen más a helyzet akkor, ha ugyanezeket parancsra akarjuk velük végeztetni.

Az ugratásnak a betanítását most nem tárgyalom. Itt inkább azokra a

figyelemreméltó körülményekre akarok rávilágítani, amelyekkel elejét vehetjük

annak, hogy az állat sérüljön, vagy "besokaljon", azaz ne legyen hajlandó a

parancsot végrehajtani.

Elsőként az lebegjen előttünk, hogy a természetes viselkedési körülmények között

az állat mindig tisztában van cselekedetének súlyával. Ez elsősorban abban

jelentkezik, hogy Önmaga megítélése alapján sohasem vállalkozik teljesíthetetlen

feladatok végrehajtására /kivéve a veszélyhelyzeteket/, így kizáródik annak a

lehetősége, hogy sérüléseket szenvedjen vagy megerőltesse magát. Ezért ha arról

döntünk, hogy adott magasságot, távolságot ugratunk vagy mászatunk kutyánkkal,

mindig arra gondoljunk: mi nem érezhetjük azt, hogy az általunk kívánt

teljesítmény mennyire megerőltető, vagy milyen kellemetlen érzés rejlik a

látszólagos könnyed mozgás mögött. Éppen ezért csak az alap távolságnál,

magasságnál kezdünk, amely nagyjából megegyezik az adott kutya

marmagosságával, illetve testhosszával. Ezt növelhetjük azután távolban - a

képességektől függően - esetleg több méterre is, magasságban a ll0-120 cm-ig. Az

ezen felüli magasságot már mászatjuk az állattal, ami alatt azt értem, hogy nem

lengő, hanem rögzített akadályon ugratunk, s engedjük, hogy elülső lábaival érintse

az ugrott tárgy felső szélét. Ezt a magasságot fokozatosan 5-l0 cm-ként emelve,

akár 180-200 cm-ig is növelhetjük. Ezen felül való mászatáskor minden esetben ún.

leugró asztalt kell alkalmaznunk, nehogy a leugrást követő talajfogáskor az elülső

végtagok megsérüljenek.

Figyelembe véve az előbb említett természetes mozgásjellegeket, ugrani, mászni -

ha azt saját kedvéből teszi kutyánk - bármennyit engedhetünk neki. Az oktatását

azonban 6 hónapos kora előtt ne kezdjük el, azután is 9-12 hónapos koráig csak

napi 2-3 ugrást engedélyezzünk számára, nehogy az elülső végtagok "bánják"

/ínhúzódás, ínnyúlás, könyökök befordulása a mellkas alá stb./. Egy éves kora után

már teljesítőképességétől függően ugorhat és mászathatjuk is.

Az ugratás nagyon jó kiegészítő sport azoknál az ebeknél, melyek gazdáinak nem

áll módjában futtatni. Középmagas /8o cm/ akadályon, akár napi l00 ugrást is

végeztethetünk a kutyával, ugyancsak fokozatosan emelve az ugrások számát, és

nagyon ügyelve arra, hogy az elrugaszkodás és a leérkezés talajfogásánál szilárd

padozat álljon rendelkezésre. Ne legyen csúszós a padozat, ne legyen leterítve, pl.

csúszós szőnyeggel.

Téves hiedelem az, hogy bármely szociális munkakutya esetében, így a vakvezető

kutyánál is káros hatással lenne munkájára az ugratás. Nemcsak a gazdára, de átvitt

értelemben kutyájára is érvényes az a közmondás, mely szerint "ép testben ép

lélek!" Ez egyedül és kizárólag a kiképző, a kutya gazdájának munkáján áll és

bukik.

A bőr

A csontozatot és az erre tapadó inakat, izmokat, a külső behatásokkal szemben a

bőrtakaró védi. Ez a bőrtakaró - egyes fajtákat kivéve, pl. a mexikói kutya -

különböző minőségű, hosszúságú, színezetű szőrzettel van fedve. Az előbbi

összetevőket mindenkor a fajtajelleg határozza meg. A bor aktív életfolyamatokat

végez, mint pl. a hőszabályozás, a gázcsere, s ugyanakkor helyet ad a

tapintószerveknek is.

3 fő rétegből áll: a/ hámréteg

b/ irha

C/ kötőszövet

Legkívül találjuk a hámréteget, amely az alatta lévőket védi, s amely elszarusodik.

Ez időről-időre apró pikkelyek formájában lehámlik a testről.

Az irha vérerekkel és idegekkel jól behálózott réteg, s ezen pólusokat /apró

nyílásokat találunk, amelyen a tulajdonképpeni felületi légzés történik. Ezért

rendkívül ügyeljünk arra /főként az úsztatott kutyákkal/, hogy a szőrzetet és esetleg

a bőrt semmiféle olajszennyeződés tartósan ne fedje, mert ez az állat fulladásához

vezethet. Ugyanígy egyéb más szennyeződésekre is ügyeljünk, mert azok e bőr

gyulladásán túl, az állat pszichikai állapotára is igen rossz hatással vannak.

A bőr alatti kötőszövet adja a bőr mozgékonyságát, puhaságát. Itt rakódik le

túltápláltságnál az esetleges zsírréteg is.

A kutya bőre csak kisszámú izzadságmirigyet tartalmaz, a tulajdonképpeni hűtés a

szájon át történik. /A jól megnövelhető nyelvfelületen keresztül izzad-, nyáladzik-,

párologtat./

Amint említettem, a bőrt még külön szőrtakaró is borítja, amely nem más, mint

módosult hámképlet. Találkozunk alj- és fedőszőrrel, tapintó- és pillaszőrökkel. A

bőrfelület hőszabályozása voltaképpen a szőrzet segítségével történik. Ugyanis az

aljszőrzet a fedőszőrzet alatt egy természetes légzsákot alkot /még a rövidszőrű

kutyák esetében is/, mely a benne lévő levegőt nagyjából a test hőmérsékletén

tartja, meggátolva ezzel a külső hőmérsékleti tényezőknek a bőrre való közvetlen

hatását. Ugyanez a légzsák védi meg az állatot ez egyéb időjárási viszontagságok

/eső, hó stb./, és a természetes vizek /folyók, tavak/ káros befolyásaival szemben.

Ezért azoknál a kutyáknál, amelyeket gyakran küldünk vízbe, úsztatunk, erre

feltétlenül figyelemmel kell lennünk, mert ha a szőrzet elázik, ez akár a kutya

vízbefulladásához is vezethet. Tökéletesen záró fedőszőr esetén, úszás után, ha a

kutya nedves szőrzetét felborzoljuk, a piheszőrt teljesen száraznak kell találnunk. A

fedőszőrt faggyúréteg védi a gyors elázástól, egyes fajtáknál nagyobb, másoknál

kisebb mértékben.

A bőr - és bizonyos mértékben a szőrzet is - mint a tapintás érzékszerve is

funkcionál. Erről az Érzékszervek c. fejezetben b6vebben szólok.

Az emésztőkészülék

Az emésztőkészülék a szájnyílással kezdődik, s a garat, a nyelőcső, a gyomor, a

vékonybél, majd a vastagbélen keresztül a végbélnyílással végződik. A kutya az

életének fenntartásához szükséges energia nagy részét a felvett táplálékokon

keresztül biztosítja. A szervezetnek a legkülönfélébb tápanyagokra, sókra és

vitaminokra van szüksége, és ha bármelyikben is hiányt szenved, az az állat

egészségét, sőt létét fenyegeti.

Ezek a következők:

a/ fehérjék /állati és növényi eredetű/

b/ zsírok /állati és növényi eredetű/

c/ szénhidrátok /rostanyagok/

d/ vitaminok

e/ sók /ásványi sók és nyomelemek/

Egy-két általános megjegyzés: kutyáink a domesztikáció /háziasítás/ következtében

a vad ősökhöz viszonyítottan már elkorcsosultak, külső megjelenési formáikban,

biológiai adottságaikban, tulajdonságaikban, szokásaikban, amelyekben számtalan,

az eredetitől eltérő új vonás jelentkezett és állandósult. Így a táplálkozás terén is.

Gondolok itt a táplálék felvételére, annak hasznosítására, és az e területen

jelentkező szükségletekre.

Amint említettem, a kutya ragadozó állat. Sok egyéb mellett ezt e mi számunkra a

fogazata és az emésztőrendszere is bizonyítja. Tépő fogazata van. Nem rág /kivéve

a csontot/, hanem darabol. Gyomornedve összetétele erősen savas /oly erős, hogy

még a hullamérget is közömbösíti, s ezért képes a dögöket is elfogyasztani káros

utóhatások nélkül/. Ebből következik, hogy elsődlegesen a savas hatású

tápanyagokat, azaz a fehérjéket képes a szervezete értékesíteni. A vékony- és a

vastagbélrendszer rövidsége és viszonylagos egyszerűsége /szemben a

növényevőkével és a mindenevőkével - összetett gyomor, hosszabb bélrendszer/

nem teszi lehetővé a rostos anyagok tökéletes emésztését. A bélcsatorna hossza

hozzávetőlegesen 5-6 m.

Amikor kutyáink táplálékösszetételét meghatározzuk, a fenti szempontokat kell

elsősorban figyelembe vennünk. /Lásd: A kutya táplálása c. fejezetet./

A légzőkészülék

A légzőkészülék az orr- és a szájnyílással kezdőik, majd a szájüregen, a garaton át

a légcsövön keresztül, a mellkasban jobb- és balszárnyra tagozódó, és a légcsövet a

hörgőkkel összekötő több szárnyból álló tüdőkben végződik. Magukat a tüdőket

végpontjuk felé egyre vékonyodó, és szerteágazó hörgőutak hálózzák be,

amelyeknek végpontjain találjuk a hörgőcskéket és légzőhólyagocskákat. Ezekben

a légzőhólyagocskákban történik meg a tulajdonképpeni gázcsere. A használt

/vénás/ vér itt "adja le" a benne felhalmozódott széndioxidot, és "veszi fel" a friss

oxigént, majd ezután viszi szét a szervezetbe azt.

A légzés folyamata oly módon történik, hogy a tüdőt boritó mellhártyák és a

bordák között légüres tér van, amelyet a légzőizmok által mozgatott bordák

segítségével az élőlény növel, illetve szűkít. Növeléskor - azaz a beszíváskor - a

mellkas tágul, és A levegő az orr-, illetve a szájnyíláson keresztül a már leírt utakon

a tüdőbe áramlik. Szűkítéskor, a mellkas összenyomásával, ugyancsak az előbbi

úton a levegő kipréselődik. A légzés és e levegő befelé áramlásának

megkönnyítésére a légcsőben és a hörgőkben csillók vannak, melyek befelé

aktívak, kifelé passzívak. Ezek a csillók idegen gázokra is passzívvá válnak.

Ilyenek elsősorban a kipufogó gázok, egyéb légköri szennyeződések /gáz, por/, és a

cigarettafüst is.

Az előbbi tények magyarázzák azt a szomorú helyzetet, hogy mind gyakoribb

kutyáink között a légúti megbetegedésben szenvedők, a tüdőtágulásban és

tüdőrákban megbetegedők száma. Ezért a lehetőségekhez mérten ezektől a

szennyező körülményektől kíméljük kutyánkat, vagy legalább teremtsünk neki

olyan optimális lehetőséget, ahol tüdejét oxigéndús levegővel felfrissítheti

/nagyobb, szabad térségek, parkok stb./.

A kutya légzése más állatokhoz viszonyítottan különös, lévén, hogy az orr mint

olyan, sokkal inkább a szaglást, mint az általános lélegzést szolgálja, s ezt a

szerepet elsődlegesen inkább csak nyugalmi állapotban tölti be. Kutyáink sokkal

inkább használják lélegzésre a szájnyílást, mivel a nyitott szájüregen keresztül

egyidejűleg hirtelen nagyobb mennyiségű levegőt képes felvenni, illetve a

szervezetből eltávolítani.

Nem a lélegzést szolgálja, de e légzőszervvel egybeépül a kutya hangadó szerve, a

garat mögött elhelyezkedő gégefő, amelynek segítségével a kutya igen sokoldalúan

árnyalt és a pszichikai állapotától függő színezetű hangokat tud kiadni, kezdve a

nyüszítéstől az ugatáson át a vonyításig. De ez egy külön tanulmányt igényelne.

A húgyszervek

Mint minden égésnek, az élő szervezetnek is meg vannak a maga melléktermékei,

amelyek ha a szervezetben maradnának súlyos mérgezéseket, s végső soron az élő

szervezet elpusztulását eredményeznék. Ezeknek a salakanyagoknak és

melléktermékeknek a kiszűrésére és eltávolítására - azok neme szerint - a

különböző készülékek szolgálnak. Így a szilárd salakanyagot az emésztőkészülék, a

gázneműeket - a bőrrel együtt - a légzőkészülék, az oldott mérgeket a húgyszervek

választják ki, és távolítják el a szervezetből.

Ez utóbbi alkotói: a két vese, amely a gerinc hasi oldalán van két oldalt

felfüggesztve az utolsó borda vonalában, az ezeket a húgyhólyaggal összekötő

húgyvezetékek, a rugalmas húgyhólyag és a húgycső, amelynek kivezetése

nemenként változik, s működése akaratlagosan szabályozható.

A vesék a kéreg és a velőállomány segítségével, a rajtuk átáramló vérből a

szervezet számára mérgező, oda nem való anyagokat kiszűrik, és az azoknak oldott

állapotban tartásához szükséges mennyiségű folyadékkal együtt, már mint kész

vizeletet, a húgyhólyagba ürítik. A húgyhólyag meghatározott telitettsége, vagy

különböző szaginger hatások vizelési ingert váltanak ki. A kutya ezt a vizeletet

szakaszos módon, hímek esetében: a hímvesszőn keresztül haladó, nőstények

esetében: a hüvelybe csatlakozó húgycsövön át üríti ki.

Kutyáinknál - mint csaknem minden ragadozónál - a vizelet nem csupán

"szükséglet"-ként jelentkezik, hanem egyéb más, komoly szerepe is van.

Nevezetesen a kutya vizelete nemcsak a már említett mérgező, hanem az egyedre

meghatározó jellegű szaginger hatású váladékot is tartalmaz. Ennek segítségével az

állat "levelezik" társaival, környezetével. Ugyanis ezzel a vizelettel jelöli meg az

általa birtokolt területet /sőt tárgyakat is/, vele ad tudósítást jelenlétéről, s nem

utolsó sorban párkeresési szándékáról. Ez adja magyarázatát annak az ösztönös

tevékenységnek is, hogy vizeletét ily módon, "beosztva" - ellentétben sok más

gerincessel - nem folyamatosan, hanem szakaszosan üríti. Lévén, hogy csak így áll

mindenkor megfelelő mennyiség a rendelkezésére.

Az utóbbi időben egyre több kutya betegszik meg veséjével, illetve pusztul el

vesezsugorodásban. Sajnálatos modon ez is a domesztikáció egyik következménye.

Hajlamosak vagyunk ugyanis elfeledkezni ebünk ragadozó mivoltáról, s

előszeretettel etetjük úgynevezett finom falatokkal, amelyek sok esetben még a mi

számunkra se egészségesek. Kutyáinkra nézve pedig kimondottan káros a túlzottan

sózott és fűszerezett táplálék - még akkor is, ha mi úgy vélekedünk, hogy csupán

enyhén az - tekintettel arra, hogy a ragadozók tényleges sószükséglete igen

alacsony, és természetes körülmények között mindennapi táplálékukban meg is

kapják.

A vadon világában szinte ismeretlen a vesehomok, a vese- és húgykő. S hogy

kutyáinknál ez a tünet is felütötte a fejét, az is a domesztikáció rovására irható.

Tudniillik az előbb említett sózott és fűszerezett ételeken kívül igen komoly

mértékben befolyásolja ennek a betegségnek a létrejöttét az is, hogy az ember

"társasága” megakadályozza a természetes módon történő ürítésben. Azaz, nem az

inger jelentkezésekor, hanem a "szobatisztaság" szabályai szerint kényszerül dolga

elvégzésére. A vizelési inger hosszan tartó elfojtása miatt, a felgyülemlett

nagymennyiségű vizeletből gyorsabban és könnyebben csapódik ki a húgykő.

Bár az emésztőrendszernél kellett volna ezzel foglalkoznom, de salakanyagról

lévén szó, itt sem "cseréptörés" ha megemlítem, hogy a túlzottan hosszú ideig való

székelés visszatartás is komoly, ekcéma jellegű bőrbetegség oka lehet, de okozhat

székrekedést, sőt bélcsavarodást is.

Így mindkét esetben - a lehetőségektől függően - minél gyakrabban adjunk módot

kutyánknak a beidegzett, "ritmusos" ürítésre /meghatározott időszakonként/.

A nemi szervek

A nemi szervek a fajfenntartást, a szaporodást szolgálják. Felépítésük nemenként

változik.

A szuka nemi szervei

Kívülről befelé haladva találjuk a gyűrűs izomból álló

Szeméremajkakat amelyektől a hüvely vezet a méhig. A szeméremajkak nyugalmi

állapotban szárazak és csak enyhén duzzadtak. A tüzelő és a kölykezés előtt álló

anyaállat esetében eredeti méretének többszörösére is megduzzad. A hüvely nyákos

váladékkal borított rugalmas cső, amelynek szeméremajki részébe csatlakozik a

húgycső is. A hüvely alkotja a szülőutat a méhtől a külvilágra. A méhben - amely a

hasüreg középtáján helyezkedik el a medencénél függesztve - találjuk a jobb és a

bal petefészket a petevezetékkel. Ezeken keresztül jut be az érett petesejt magába a

méhbe, illetve az itt található méhlepénybe.

Előfordul, hogy okkal vagy ok nélkül a szuka kutyát is ivartalanítják. Ilyenkor a

lágyék bal oldalát nyitják meg, és így emelik ki az állat petefészkét. Ellentétben a

hímekkel, ez a műtét korántsem veszélytelen, és a tapasztalatok szerint több okból

sem ajánlatos:

a/ nehezen gyógyul a hasfalon lévő seb,

b/ az állat értelmi tevékenységében eltompul

c/ mozgásigénytelenné válik

d/ minden óvatos takarmányozás mellett is, a deformáltságig elhízhat.

A hím kutya nemi szervei

Részei: a hímvessző, amely a has külső falán lévő bőrtokban van. A herék /jobb és

bal/ a végbélnyílás alatt, a két comb között lévő herezacskóban helyezkednek el.

Ezekből csatlakozik a herevezeték a hímvessző húgycsövébe, amelyen keresztül a

spermium a herezacskóból távozik. A kutya hímvesszeje üreges izomrostokból áll,

amely izgalmi állapotban erőteljesen megduzzad és hosszanti irányban is eredeti

méretének 2 - 2,5-szeresére növekszik. A hímvesszőnek 3 fő részét különböztetjük

meg: a végén lévő makkot, magát a vessző szárat, és az ennek hátulsó egyharmadán

jobbra-balra elhelyezkedő hevületi duzzanatokat. Ez utóbbiak jellegzetessége az,

hogy párzáskor, ha már a hímkutya hímvesszője a szuka hüvelyébe hatolt, annak

gyűrűs szeméremajkai mögött oldalirányban, félgömb formában erősen

megduzzadnak, ezáltal megakadályozzák, hogy magömlés előtt az állatok

szétválhassanak.

Az ivartalanítás veszélyei a hímkutyánál is fennállnak, azzal a különbséggel, hogy

itt az állat a herék eltávolítása után viszonylag gyorsan és jól gyógyul.

Amíg a nőstény kutya - eltekintve egy-két kurvoid típustól - csak a tüzelés

meghatározott időszakában hajlandó párosodni, amíg a hím kutya, amennyiben

egészséges, erre mindenkor tettrekész.

A hím kutyánál - éppen annak fiziológiai alkata miatt -gyakran találkozhatunk az

önkielégítéssel /onanizáció, a hímvessző makkját nyalogatja/. Ez az állatra nézve

ártalmatlan, és normális körülmények között ebben ne is gátoljuk.

Viszonylag gyakran előforduló jelenség az is, hogy a hím a herezacskóját nyalja.

Ennek oka lehet fájdalom, viszketés, nemi ingerület, stb. Ha ez túlzott mértékű,

ellene legkönnyebben úgy védekezhetünk /ti. az intenzív nyalás következtében a

herezacskó teljesen kisebesedhet/, hogy körkörös gallért teszünk a kutya nyakára

/kemény papírból/, amelynek sugara 5-l0 cm-el hosszabb a kutya fejhosszánál. Ezt

a gallért minden olyan esetben sikerrel alkalmazhatjuk, amikor bármely okból meg

kívánjuk akadályozni, hogy a kutya nyalhassa magát.

A here tulajdonképpen módosult petefeszek /jobb és bal/. Ez abban is

megmutatkozik, hogy az újszülött kölyköknek a heréi /rendellenességtől eltekintve/

2-3 hónapos korig a hasüregben vannak, s amelyek a herevezetéken át jutnak le a

herezacskóba az említett karban. Ez egyúttal arra is rávilágít, hogy még annak a

kutyának is meg vannak a heréi, minden látszat ellenére /és ez gyakorlott kézzel jól

ki is tapintható/, amelyeknek egyébként a herezacskóban nyomát sem leljük.

Ugyanis gyakori hiba az, hogy a herezacskó felé való vándorlásukban a herék a

herevezetékben megszorulnak /egyik vagy másik, esetleg mindkettő/, és nem

tudnak eredeti rendeltetési helyükre jutni. Az egy heréjűeket monorchidésnek, azt

pedig, amelyiknek egyik heréje sincs a herezacskóban, kriptochidésnek nevezzük.

Ez az ún. rejtett heréjűség nem jelenti azt, hogy a hím állat nemzőképtelen, csupán

annyit, hogy az elsődleges nemi jellegek hiányt szenvedtek. Miután ez a hiba az

utódokra is átörökítődik /hajlamában/, így az ilyen hibás állatokkal a tenyésztés

nem engedélyezett. Ez a hiba a másodlagos nemi jellegek hiányosságaiban is

kiütközik. Jellemzője, hogy megjelenésében nem minden esetben tükrözi a hím

kutya „kanos” vonásait kifinomodott vonások, pl. szukás fejforma, gyenge

testalkat/. Ezen hiba megszűntetésére megfelelő mozgatással és bizonyos

gyógyszerek adagolásával ugyan van lehetőség, főleg, ha azt idejekorán

felismerik/, de sokszor az utólag "lehozott" herék csököttek, kellően nem fejlettek,

ezért a lelkiismeretes tenyésztő ezekkel az állatokkal sem fedeztet.

Ivarzás, párzás

A nőstény állatok nem mindenkor, csupán ivarzáskor hajlandók párzásra. Az

ivarzás során - rendszerint annak végén - érett pete válik le a petefészekben. A

kutya ivarzását tüzelésnek nevezzük. A szuka évente kétszer, rendszerint tavasszal

és ősszel tüzel.

A szukák már 7-lo hónapos korban tüzelnek, tehát ivarérettek. Ilyenkor még nem

érték el a teljes testi fejlettségüket, ezért még nem szabad pároztatni őket, mert a

korai vemhesség hátrányos volna fejlődésükre. A szukákat legkorábban 18 hónapos

korban, a kant pedig 22-24 hónapos korban ajánlatos tenyésztésbe állítani.

Tüzeléskor a szuka szeméremajkai duzzadtak, kipirosodnak. Természetében is

megváltozik. Az eddig nyugodt, kiegyensúlyozott kutya ingerlékeny, nyugtalan

lesz, míg a mozgékony, ingerlékeny állat rendszerint higgadttá, nyugodtabbá válik.

Csaknem minden szukára jellemző, hogy ilyenkor jobban ragaszkodik, hízeleg,

igényli a szeretetet. Étvágyuk csökken vagy növekszik. A tüzelő szuka munkájában

gyakran megbízhatatlanná válik, és sokszor egyáltalán nem hajlandó dolgozni.

Legokosabb, ha nem erőltetjük vele a komolyabb munkát.

A tüzelés 21-25 napig tart. Ebben az időszakban a kutya hüvelyéből véres váladék

távozik kb. 8-l0 napig, majd a l0-15. napokon a váladék fehér, nyálkás és erős

szagot áraszt, amely ingerlően hat a hím kutyára.

A szukák a vérzés ideje alatt általában 0-9 napig nem veszik fel a kant. Párzásra a

9-l0. naptól, tehát a nyálkás váladék megjelenésétől számítva engedi magához a

hímet.

A bepároztatásra a 9-15. nap közötti időszak a legalkalmasabb. Megtermékenyítés

szempontjából a 11-12-13-14. napok a legjobbak és a legbiztosabbak. Vannak

szukák, amelyek az 1-9, vagy a 15-25. közötti napokon is felveszik a kant, de a

megtermékenyülés legtöbbször nem következik be, ez ugyanis a petebeérés és

leválás szoros függvénye.

A szukát a tüzelés 6-7. napjától a 18. napjáig soha ne hagyjuk felügyelet nélkül,

vagy ha ez nem lehetséges, gondosan zárjuk vagy különítsük el, nehogy nemkívánt

párzás történjék. Amennyiben nem párzott be, a 18.-tó1 a 21-25. napig van az ún.

visszaállás.

A lelkiismeretes kutyatulajdonos sohasem megy tüzelő szukájával "iskolába",

kutyafuttató helyekre, ahol kankutyák is megfordulnak, hogy feleslegesen ne

okozzon nekik kellemetlen pillanatokat.

Koslatásnak nevezzük azt, amikor a hímkutyák nemi ösztöneik kielégítése végett a

tüzelő szuka társaságát keresik. Ez rendszerint a párzási időszakokban áll be, azaz

ősszel és tavasszal, amikor a levegő szagingerektől terhes. A koslatás ideje alatt

hím kutyáinkat tanácsos jól elzárni, nehogy elkóboroljanak. Ilyenkor

ingerlékenyek, nehezen vagy egyáltalán nem kezelhetők, munkára nehezen

foghatók, erősebb inger hatására sokszor 2-3 napig sem esznek. Ilyenkor, ha mód

van rá, tegyük lehetővé ösztöneik kielégítését - még akkor is, ha önkielégítést

folytatnak /onanizálnak/ - mert a visszafojtott nemi ösztönök károsan hatnak a

kutya munkaképességére.

Az érrendszer

Rövid okfejtés. Az élő szervezet a felvett tápanyag agy részét saját életének

fenntartáséra, más részét az elveszített energia pótlására használja fel. Az ezen túl

maradottakat a test különböző szerveiben /pl. máj/, és részeiben /izomzat és

collagén állomány/ raktározza el, amelyeket szükség esetén azokból szállíttat az

érrendszer útján saját vegykonyhájába. Ugyanis a szervezetben az izom először a

saját keményítőjét dolgozza fel cukorrá, amit eléget vízre és szénre, majd a vér

útján elszállítva, egyrészt kilégzés, másrészt verejték és salak formájában ürít, és

távolit el. Ez igen gyors folyamat. Csak ezután nyúl az elraktározott tartalékhoz,

azaz, most már fordítva ismétlődik meg az előbbi folyamat, mely szerint a vér a

már kész állapotban elraktározott tápanyagokat viszi szét az adott szervezet igénye

szerint.

Az égéshez oxigénre is szükség van. Ezt az oxigént az élő szervezet közvetlenül e

levegőből veszi fel, a tüdő és a bőr útján. A belélegzett oxigént viszont már az

érrendszer juttatja el a vér útján a szervezet egésze részére. Ugyancsak a vér adja le

a tüdőbe az égéstermékként létrejött széndioxidot, amelyet a szervezet a kilégzés

útján távolít el.

Az előzőekben leírtak máris nyilvánvalóvá teszik az érrendszer fontosságát és

hibátlan működésének nélkülözhetetlenségét.

Az érrendszer központja a szív. Ha képzeletben a nagyjából tojásdad alakú szervet

egy függőleges és egy vízszintes vonallal középen négy részre osztjuk, a felső

részen jobb és baloldalon a két pitvart, míg alattuk a két kamrát találjuk.

A vérkeringésnek a jobb kamrától a bal pitvarig terjedő szakasza - tüdő vérkeringés

- a kisvérkör. Az anyagcsere folyamán elhasznált vér a nagy gyűjtőerekbe -

vénákba /visszerek/ - szedődik össze, és ömlik a jobb pitvarba, innen a jobb

kamrába, majd a tüdőbe, ahol megtörténik a gázcsere. Amíg a gázcsere folyik,

addig a jobb pitvar újra megtelik vérrel, és az egész folyamat elölről kezdődik.

A vér körforgásának azt a szakaszát, amely a bal kamrától a jobb pitvarig terjed, és

az egész szervezetet ellátja vérrel - nagyvérkörnek nevezzük. A bal szívfélben a

jobbhoz hasonló ritmusban folyik a munka. A tüdőből a friss oxigénnel telt vér

beáramlik a bal pitvarba innen a bal kamrába, majd az aortába, az aortából

szétágazó, és ez egész testet átszövő verőerekbe /artériákba/, ahonnan a

hajszálerekbe jut, miközben a vér a tápanyagokat és az oxigént leadja, ugyanakkor

az anyagcsere bomlástermékeit és e széndioxidot felveszi. Az elhasznált vér ezután

a visszeres hálózaton keresztül jut a jobb pitvarba.

Az erek szerkezetéről

Az artériák vagy verőerek - amint nevük is mutatja - viszonylag vastagabbfalú,

rugalmas, a szívtől a hajszálerek irányába fokozatosan vékonyodó és szerteágazó

csőrendszer, melyben a szív nyomóhatására, és saját lüktetésük segítségével a

szervezetbe pumpálják a friss vért, melynek színe élénk kárminpiros. Ezzel

szemben a vénák vagy visszerek fordított módon - azaz a hajszálerektől a szív

irányába fokozatosan vastagodva - a használt, sötétvörös színű vért, ezen az

ugyancsak rugalmas falu, de nem lüktető rendszeren keresztül juttatják a szívbe.

Ezek az erek passzívak /nem lüktetnek/, de az általuk szállított, használt vér

visszaáramlását a bennük lévő lamellarendszer /mozgó, egy irányba záró szelep/

megakadályozza. Ezek csak a szív felé nyílnak.

A vér összetétele: a víz, a vörös- /a levegő oxigénjének felvételét szolgáló/ és

fehérvérsejtek, valamint a benne oldott sók, illetve szőlőcukor.

A kutya szervezetének tökéletes vérellátásához nem lenne elegendő az az átlagában

3-4 liter vér, amellyel - fajták szerint különbözően - rendelkezik. Az egész

szervezet megbízható egyidejű jó működtetéséhez a tényleges vérmennyiség 3-4-

szeresére is szükség volna. Ezt a nehézséget a szervezet úgy hidalja át, hogy

alkotóinak mindig azt a részét részesíti előnyben, amely az adott pillanatban az

élőlény biológiai "menetrendje" szerint a legszükségesebb. Négy fő állomást

emelnék ki /teljesen önkényesen/. Ezek: az agytevékenység, az emésztő és

kiválasztó rendszerek, a mozgásszervek és a test egyéb tájai.

Ezek közül az első három a leglényegesebb. Önmagunkon is tapasztalhatjuk, hogy

étkezés után eltunyulunk, lustává válunk /ki-ki vérmérséklete szerint/. Oka: hogy a

szervezet ilyenkor az emésztéshez szükséges többlet vérmennyiséget az agytól,

illetve a mozgásszervektől vonja el.

Miért is foglalkozom ezzel? Ha alaposan végiggondoljuk, magunk is rájövünk,

hiszen csak ezzel kapcsolatosan érthető meg, hogy miért ajánlom a napi munka

utáni, az esti időpontban történő etetést. A jóllakott kutyán ugyanúgy jelentkeznek

a szellemi tunyulás és a testi lustaság jelei, mint az emberen, és bár akaratlagosan

befolyásolhatjuk önmagunkat és kutyánkat is az evés utáni azonnali munkára, de

ennek következményeit szinte az egész szervezet vérellátása sínyli meg, amely

negatívan befolyásolja az egyed általános biológiai közérzetét is. Ezért mindig

tárjuk fel az ok-okozati összefüggést a három alaptényező szerint /a tudati, a

mozgás és az emésztés/, és ezek alapján szervezzük meg az állat munkáját. Ez

utóbbira különös figyelemmel kell lennünk a kölyökkutyánál, amelynek

fejlődésében ez a ciklikusság döntő meghatározó.

A nyirokrendszer

A szervezet másik nagy csőhálózatát a nyirok-érrendszer alkotja. Ennek önálló

áramoltató szerve nincs, a benne áramló folyadék egyrészt az izomrendszer

mechanikus hatására, másrészt a vérrendszer függvényeként halad a végpontokból

e gyűjtőerekbe, s onnan a vénákba.

A tápanyagok a szervekhez, a szövetekhez, véráram útján, a kapillárisokon

/hajszálerecskéken/ keresztül jutnak el. A szövetközökben, résekben található savós

anyag egy része a vérerekbe szívódik, más része azonban összegyűlve kisebb

nyirok kapillárisokba, majd később a nyirokerekbe jut. Ez a nyirok. A nyirok

általában fehérjetartalmú savós anyag, amelyben eredetétől függően nemcsak a

fehérjetartalom mennyisége, hanem egyéb összetevői is változhatnak. Így a

belekből felszivódó nagymennyiségű zsíroktól a nyirok tejszerűvé válik. A

nyirokban néha sejtes elemek is vannak, túlnyomórészt lymphocyták /fehér

vérsejtek/. Gyulladáskor a nyirokban nagy mennyiségű baktérium, megnövekedett

fehérjetartalom mellett, gennysejtek - fehér vérsejtek - is találhatók. Ezek a sejtes

és egyéb elemek azonban ún. testidegenek a nyirokrendszerben, amelyeket

„jólszervezett" szürőrendszerek távolítanak el belőle. Ez a szűrőrendszer, a

nyirokcsomók, amelyek elsődlegesen a hónaljakban, az ágyékban, a nyakon s az

állkapocs alatt, de a test egyéb résein is megtalálhatók. Arra kell figyelemmel

lennünk, hogy esetleges gyulladásos folyamatoknál ezek a nyirokcsomók

nincsenek-e túlzott mértékben megduzzadva, s nem okoznak-e erős "fájingereket".

Súlyos esetekben felnyitásuk orvosi beavatkozást igényel, de előfordulhat

tályogszerű kifakadásuk is.

AZ idegrendszer

Az idegrendszer alkotói: az agyvelő, az ehhez tartozó kisagy /központi

idegrendszer/, valamint a nyúltagy a gerincvelővel, és az ezekbe összefutó

idegpályák.

Ez a rendszer hivatott arra, hogy a külvilág hatásait, azoknak az egyedre nézve

pozitív vagy negatív voltát, az egyed számára közvetítse, s a cselekvésre szóló

parancsot a test különböző részeibe továbbítsa. Ugyanígy a szervezet teljes

működésének szabályozása is a rendszer segítségével történik. Ennek

hatásmechanizmusát a következőképpen képzeljük el:

Az érzékszervek /receptorok, amelyek lehetnek külső vagy belső/ által felvett

ingereket elektromos impulzusokká alakítják át. Ezek az axonok /egy szál

idegsejtek/ útján a dentritekkel /több szál idegsejt/ történő időleges érintkezéssel az

idegpályára kerülnek, amelyek a gerincvelőbe, illetve az agyba jutnak. Az agyvelő

feldolgozza a kapott információkat /értesüléseket/, és az egyed öröklött vagy

tapasztalat útján megtanult cselekvési módjainak megfelelően utasítást /parancsot/

ad az ingerre történő válaszadásra /reakcióra/.

Az axonok és a dentritek találkozását nevezzük szinapszisoknak. Az érzékelőtől a

központi idegrendszerig vezető utat reflexívnek /egyszerű/, míg az ingerhatásra

létrejött reakciók összességét reflexgyűrűnek nevezzük, A reflexgyűrű a különböző

reflexívek oda-, visszacsatolásából és összehangolt tevékenységéből adódik. Ezt az

oda-, visszacsatolást oly módon kell értelmeznünk, hogy a felvett ingerre az agy

megfelelő cselekvési választ /utasítást/ nyújt a cselekvésre, amely cselekvésbő1

eredő új helyzet új ingert kelt az agy felé, és ez ismét más cselekvési módra készteti

az egyedet a feltétlen, illetve a feltételes reflexmechanizmus útján. /Feltétlen -

akaratunktól független, feltételes – akaratunktól függő./

Az idegpályák nagyjából 1 cm-es ízekből összetevődő olyan rostos vezetékek,

amelyek - mint egy nagy város elektromos hálózata - az egész szervezetet átszövik.

Jellemzőjük, hogy sérülés /elvágás/ esetén a test egyéb szöveteivel szemben nem

regenerálódnak, s ugyanakkor a test adott része mozgásképtelenné, érzéketlenné

válik. A központi idegrendszer és a gerincvelő - amint azt a neve is mutatja - velős

állományból tevődik össze. Az agyvelő felületén találjuk a barázdált szürke

állományt, míg a gerincvelőben az H alakú csíkban fut végig. A szürke állomány

"felelős" a központi idegrendszer akcióképességéért, és az egyed intelligencia,

értelmi szintjéért is. Ellentétben az idegpályával, az agyvelő, nem túl nagymértékű

sérülés esetén képes arra, hogy olykor a sérült rész funkcióját egy másik, nem sérült

résszel helyettesítse, és kellő gyakorlás és tanulás után az előbbihez hasonló

cselekvőképessé tegye.

Az érzékszervek

Amint azt a Pavlov reflexelméletének rövid ismertetése c. fejezetben már

említettem, az érzékszervek a külvilág jelenségeinek, dolgainak, eseményeinek

érzékelésére szolgálnak.

A szem és a látás

Amíg az ember a szemével néz és az agyával lát /lásd: camera obscura/ - azaz a

csecsemő a képeket a valóságtól eltérően, miként az a fényképezőgép lencséjében

is mutatkozik, fejjel lefelé látja, a képet az agyában tudatosítva állítja feje tetejéről

a talpára - addig a kutya látásában az agy működése alárendelt /de nem

elhanyagolható/szerepet játszik, az egyéb érzékszervek, mint a szaglás, hallás

megelőzik azt.

A kutyánál a látás elsősorban reflextevékenységet vált ki /pl. üldözés, menekülés/, s

ez már minimális belső látásra valló készség. De hogy ezzel is rendelkezik,

bizonyítja. Hogy álmodik is. Electroencephalográph vizsgálatok - mint tudományos

bizonyíték - az alvás közbeni ugatás, mozgás imitáció, mind szemléltető tényezők.

A szem gömb alakú üreges szerv, amelyet burkok határolnak. A legkülső hártya az

ínhártya /fehér, rostos szerkezetű/, amely elől a kristálytiszta átlátszó szaruhártyába

megy át /a szem ablaka/. Az ínhártya alatt van az érhártya, melynek tápláló szerepe

van. Elöl ez a szivárványhártyába megy át /egészséges egyedeknél színes,

albínóknál piros a látható vérerek miatt/. A szivárványhártya közepén találjuk a

pupillát, s mögötte a szemlencsét. A szivárványhártya a szemet elülső és hátulsó

csatornákra osztja. Mindkettőt a csarnokvíz tölti ki. A pupilla mögött helyezkedik

el: a szemlencse, amelyet az ún. alkalmazkodási izom szabályoz /tágít vagy szűkít/,

s a legbelsőbb hártya, az ideghártya /rece/. Ebből lépnek ki az agy felé a látóideg

kötegek /a jobb és a bal, egymást keresztezve/. A szemgolyót az üvegtest tölti ki

/átlátszó, kocsonyás anyag/. Az ideghártya leglényegesebb sejtjei a csapsejtek és a

pálcikasejtek. A csapocskák finomabb teljesítményre képesek, de erős fény

szükséges működésükhöz /ezek teszik lehetővé a színlátást/. A pálcikasejtek ugyan

durvább működésűek, viszont a gyengébb fényt is jól érzékelik.

Az alkonyati és éjjeli életet élő állatoknál vagy csak pálcikákat találunk, vagy csak

kis számú csapocskákkal rendelkeznek, mint pl. a kutya vagy más ragadozók.

Ugyanakkor a gyorsmozgású, élesszemű állatok szemében /pl. a sas/ csak

csapocskákat találunk. Amíg az előbbiek az alkonyati világításnál szinte

tökéletesen látnak, eddig az utóbbiak csaknem teljesen vakká lesznek.

A kutya rendelkezik az ún. legélesebb látás pontjával, a látási bíbor közepén

elhelyezkedő sárga folttal /mindkettő a retinán, az ideghártyán található/, amelyben

viszont csak csapocskák vannak. Ettől a szélek felé /az ideghártyán/ mind több

pálcikasejt található.

Tudni illik még azt is a látásról, hogy a látótestek elosztódása az ideghártyán

oszlopos jellegű. A látás elemi információit a különböző oszlopok regisztrálják, s

ezeknek az oszlopoknak rögzített mozaikkép kombinációi révén jön létre a

komplex információ és így tovább. A két szemhez kapcsolódó idegpályák

keresztezik egymást.

A szem feladata a külvilág felismerése, annak formációiban, színeiben. A

fényingerek irányának érzékelő képességét a szem milyenségét, minőségét

/nagyság, látóképesség/ az egyed fajára jellemző mozgás- és életmód határozza

meg /természetesen a fajon belüli egyedi jellemzők létezése mellett/.

A kutyának – mint általában a ragadozóknak - zsákmánya megszerzéséhez, a

szaglás és hallás mellett éles látásra van szüksége. A rossz látási viszonyok, azaz az

alkonyati zsákmányszerzési mód miatt lényeges a jó terep felmérés és a tokéletes

távolságbecsülés, s emiatt szivárványhártyája jó fényszűrő hatással rendelkezik.

Általában maga a látás nagyobb igényeknek csak akkor felel meg, ha a szem arra is

képes, hogy a különböző távolságokban lévő tárgyakat is egyaránt éleseknek lássa,

vagyis, hogy a szem alkalmazkodni tudjon a megfelelő távolsághoz és világítási

viszonyokhoz /a szemrés nyílásának változtatásával/. A kutya inkább távolbalátó,

de elsősorban itt is a mozgó dolgokat veszi észre. Miként minden "orr" állatnál, a

szem kevésbé alkalmazkodik, mivel a közeli tárgyakat inkább az orrával ismeri fel.

Közel és távolba látáshoz való alkalmazkodásra csak azok a fajok képesek,

melyeknek szemlencséjük van. /Általában a nagyszerű állatok rövidlátók./ Minél

közelebb van egymáshoz a két szem, annál kisebb a belátható terület, de annál

nagyobb az amit a két szem együtt lát.

A kutya és e farkas közötti különbség: a háziasított kutya és a farkas vadon

élésében az a szabály érvényesül, hogy mindazoknak az állatoknak, melyek

üldözésnek vannak kitéve, létkérdés, hogy látóterük nagy legyen. Az előbbinek -

éppen a domesztikációból eredően - erre már nincs szüksége. Így a két szemmel

való együttes nézés közös látástere ugyan sokszor kisebb, de ez a közös látótér teszi

lehetővé a mélységi sztereoszkóp látást.

Ez azt jelenti, hogy lehetségessé válik a tárgyak mélységi távolságának könnyebb

megítélése /két tárgy közül melyik van közelebb vagy távolabb/. Ehhez már

bizonyos fokú agyi /tudati/ tevékenységre van szükség.

A kutya látása fehér-fekete. Ez jellemző az éjszakai életmódot élő állatok

látásmódjára. Oka, hogy a fehér-fekete árnyalataiban való látásnál lényegesen több

rezgést kell regisztrálni /rögzíteni/, és felhasználni, mivel a szivárvány színeinek

valamennyi spektrumából /állományából/, az 0 rezgéstől a maximumig minden

fényhatást csak mint a sötétség és a világosság közötti különbséget érzékel. Ennek

következtében még az ún. sötétet is fel tudja bontani különböző mélységű sötétre.

Így sötétben is térlátása van. Természetesen nem az abszolút sötétről van szó, mint

pl. a minden fényforrástól mentes sötét szoba. Valamely fényhatás feltétlenül

szükséges, pl. csillagos ég.

Érdekes állapot, hogy viszonyítva - a kutya nappal gyengébben lát. A túl erős

fényvisszaverődést a fehér-feketén látó nehezebben tudja megkülönböztetni, pl.

azoknál a kutyáknál, ahol természeti körülmények között a nappali látás lényeges -

ilyenek pl. pusztai őrző-védő pulik vagy komondorok stb. - a szemükbe lógó

szőrzet szűri a fényt, amely a nappali jobb látásukat biztosítja /rés-látás/. /Ezzel az

esettel találkozunk akkor is, amikor az ember az erős fényforrás elé, kezével

ellenzőt tesz, így a szem mintegy réslámpaszerűen működik./ Ezért nem szabad

levágni a szemet takaró szőrzetet. Eltávolítása szemgyulladáshoz,

látásgyöngüléshez vezethet.

Kutyáink az álló tárgyakkal szemben sokkal jobban észlelik a mozgó jelenségeket.

Mielőtt a látást tovább tárgyalnám, meg kell említenem /és ezt valószínűleg

kevesen tudják/, hogy a szem szoros összefügggésben van egyensúlyérzékünkkel

is. Így érthető, hogy látáscsökkenés, szemsérülés kutyáinknál is ideiglenes

tériszonyt, tájékozódási, iránytartási nehézségeket okoz. Ugyanis ez ép látás képes

arra, hogy az esetleges helytelen állásmódot, tartás-, mozgásjelleget korrigálja,

esetleg elnyomja a többi érzékszervtől kapott információkat, pl. a mozgólépcső

fantomérzését /regulációs készség/. Szilárd talajon egyensúlyérzékünk tájékoztat a

helyzetünkről. A szem, illetve a látás hiánya fokozhatja ebben a bizonytalanságot,

főként mozgó talajokon /pl. járműveken/. Ez ugyancsak tudati készséget igényel.

Döntő szerepet játszik a formalátás is, amely normális körülmények között nem

tudatos az állatban, ezt meg kell tanulnia. A kutya szaglása kb. l6-szor élesebb az

emberénél. A szaglásától megfosztott kutya - csak szeme segítségével - nehezen

ismeri fel még gazdáját is. Nem tud differenciálni a tükörkép viszonylatában.

A kutya szeme foszforeszkálásának oka, annak messzelátó készségéből ered.

Másrészt az ér- és ideghártyában élénken tükröződő réteg van, amely a szembejutó

fényfölösleget a nézett tárgyra reflektorszerűen visszaveri /réslátás/. Ideghártyájuk

egy részéből hiányzik a pigment. Ennek következtében kisebb a fényelnyelő

képesség, nagyobb a fényvisszaverő készség. Tehát az ilyen állatok szeme nem

világit, hanem csupán a beeső fényből többet ver vissza, mivel a szem messzelátó,

így a visszaverő sugarak célt érők /a nézett tárgyra vetődnek/, s így nagyobb

távolságról is könnyebben láthatók. A világító visszaverő rétegben gyakran

mészkristályok vannak, amelyek még inkább fokozzák a fényvisszaverést. E

világító réteg arra is jó, hogy az állat éjjel, csekély fényben is jól lásson, mert a

retinán /ideghártyán/ áthatoló fénysugarat a festékréteg nem nyeli el, hanem úgy

veri viasza, hogy ez a visszaverő fénysugár is világítólag hat, mintha zseblámpával

világítaná a megfigyelendő tárgyat. /Tehát a cél: adott fénymennyiséget mintegy

tükörrendszer segítségével megnövelni, sokszorozni./ Számára jobban láthatóvá

teszi a tárgyat.

A fénynek mozgáskeltő hatása van, mely állatfajonként különböző mértékű. A

vadászó állatok ideghártyája a halántéki oldalon szélesebb, mint az orr felől, ezért

ezek előre jobban látnak, mint oldalra. /A zsákmány üldözésénél ez jelentős./

A kutya látása szaglását és hallását egészíti ki, például a hallás jó

iránymeghatározó. Így a vizsla jól megállapítja a lövés irányát, még akkor is, ha

nekünk arról fogalmunk sincs.

A kutya képtelen átlátni a tükröző üvegen. Például egy légy felhívhatja figyelmét

az ablakra, de az ablakon kívül történő" dolgok nagyon kevés vagy semmi

figyelmet sem keltenek benne. Ha a kutyára ablaküvegből készült védőszemüveget

helyezünk, akkor ránéz az üvegre, de nem néz azon át, és így olybá tűnik, mintha

vak volna. Ugyanakkor képes nem tükröző üvegtáblákon át - kedvező megvilágítás

esetén - alakok, személyek felismerésére is. Ebben szerepet játszik a vad őseinél

lényegesen közelebbi együttlátás. Ez a farkasoknál 7-9 m, kutyáknál 2-4 m.

A látás jelentősége a látott dolgok lényegének felismerésében van. A kutya

esetében a lényegfelismerést mi sem bizonyítja jobban, hogy még saját gazdáját is

elsősorban annak szaghatásáról, és csak másodlagosan formájáról ismeri fel.

Bármily különösen is hangzik, nem egy s két esetben találkoztunk a gyakorlatban

vak vakvezető kutyákkal, akik elsődlegesen a hallás és a szaglás segítségével

kalauzolták ugyancsak vak gazdáikat. A forrásfelismerés hiányát bizonyítja az is,

hogy csak komoly oktatással tudjuk kutyánkkal elérni, hogy az ajtó keresésénél ne

az ajtó formájú kirakatba, hanem a kilinccsel rendelkező ajtóhoz vezesse gazdáját.

Tehát kutyáinkat meg kell tanítanunk szemük használatára, a mi igényeink szerint.

Bár mindazok, amiket itt a kutya szemével és látásával kapcsolatban leírtam

helytállóak, egy az egyben azonban mégsem fogadhatók el.

A gyakorlati tapasztalat bizonyítja,- és ezt az Eötvös Lóránd Tudományegyetem

Kísérleti Élettani Tanszékének munkatársai is elismerik - hogy emberi

beavatkozással /kiképzés útján/ a kutyát rá lehet vezetni szemének használatára, és

még a színlátás is megtanítható! Biológiai alapjai: a farkasénál lényegesen

közelebbi együttlátás, a szemben bizonyítottan jelenlévő csapsejtek, a

fürkészésben, a vadonban történő szemhasználat továbbfejlődése. Ez utóbbi

képesség kiművelésében a háziasítás megszabta feltételek fokozottabban késztették

a kutyát szemének használatára, mivel sok esetben találkozott olyan jelenségekkel,

dolgokkal, amelyeknek felismerésében, jelentőségük felmérésében elsődlegesen a

szem játszotta, és játssza ma is a fő szerepet. Ezért nem győzöm hangsúlyozni az

oktatás, és a kutyával va1ó foglalkozás egész időtartama alatt, a szó szerint értendő

figyelemfelhívás, a látóképesség használatára történő rávezetés szükségességét

/lásd a jelzőlámpák gyakorlatának oktatását/. Természetesen hozzá kell tennem azt

is, hogy mindig jó megvilágítási viszonyok uralkodjanak /mint ahogy a

szimatmunka oktatásánál pont az ellenkezője szükséges/, mert nem megfelelő

világításnál - kutyás nyelven mondva - az eb rögtön „földre csapja" az orrát.

Ami a sin felismeréseket illeti, a korábbiakból logikailag levezetve, a vörös színt

minden valószínűség szerint színhatásában érzékelheti. A többi színre vonatkozóan

teljes bizonyosságunk ugyan nincs róla, de feltételezhető, hogy - még mindig

színhatásaiban - elsősorban a piros árnyalatait érzékeli, amíg a többi színeket -

ismét csak feltételezhetően - a szürkületi látásra jellemző szürke, illetve a szürkébe

átmenő árnyalatokként észleli. Ezeket azonban oly tökéletességgel, hogy még a

műszeres úton, árnyalati változatokban kikevert, és az emberi szem számára már

nem érzékelhető szürkét is képes egymástál megkülönböztetni.

A fül és a hallás. Az egyensúlyérzék

A kutya hallószervének teljesítménye csaknem egyenértékű szaglóképességével,

ugyanakkor mindkettő lényegesen erősebb e látóképességnél.

A fül: külső, közép és belső részből áll.

A külső a fülkagyló. Ez kívül-belül szőrrel borított, nagyjából háromszög alakú

porcos szerv, amelynek alsó részéhez az ún. mozgatóizmok tapadnak. Ezek

segítségével képes a kutya a hangforrás irányába fordítani a fülét. Belsejének alsó

harmadában találjuk a hangterelő járatokat. Ugyanitt vannak a fülzsírt termelő

faggyúmirigyek is. A külső fülhöz tartozik még az ún. hallójárat is, mely a

középfüllel köti össze az előbbit. Ennek belső végét a hangrezgéseket közvetítő,

csaknem kerek, igen vékony keresztmetszetű dobhártya zárja le. Formájukra nézve

változatosak: álló, kis- és középméretűek, vagy teljesen lógó, húsos, nagy fülek.

A középfülben vannak a hallócsontocskák /kalapács, üllő, kengyel/, amelyek a

dobhártya által közvetített rezgést a belső fülbe továbbítják. Ezek ugyancsak

mozgatóizmok segítségével a rezgés erősségétől függően funkcionálnak, óva a

belső fület a túl erős hanghatásoktól. A középfület az ún. Eustach-kürt köti össze a

garattal /vékony csövecske/.

Az Eustach-kürt feladata nemcsak a középfül szellőztetésében rejlik, hanem

légnyomás kiegyenlítő szerepe is van /pl. magasság változtatás, robbanás/.

A belső fülben, amely a sziklacsont mögött foglal helyet, találjuk a hármas

ívjáratot. Ezeknek végei szabálytalan alakú üregeket /tornácokat/, vagy csarnokokat

képeznek. A tornácok a spirális alakzatú ún. csigaházzal vannak összeköttetésben,

amelyben a hártyás tömkeleg foglal helyet. Itt alakul át a mechanikus hangjelzés

bioelektronikus idegimpulzusokká, és e hallóidegek segítségével a nagy

agykéregbe vezetve létrehozzák a hallás érzetét. A labirintusban két különböző

rendeltetésű szerv van. A félkörös ívjáratok által képzett tornácokban olyan szervet

találunk, amely a fej és test helyzetének térbeli elhelyezkedését, változásait, a

sebesség és a mozgás változásait teszi érzékelhetővé. Ez az érzékelés öröklötten

csak az egyedéhez hasonló mozgásformákkal és sebességekkel, azaz csak a

természetben előfordultakkal képes tanulatlan módon az egyedet megismertetni, és

a megfelelő viselkedési módot belőle kiváltani. Ez utóbbi megállapítás a többi

érzékszervre is - de különösen a látásra - egyaránt érvényes. A mesterséges

mozgások, sebességek /gépjárművek stb./ érzékelésére ugyan képes, de a hozzájuk

való alkalmazkodási módozatokat külön tanulnia kell, és az első időszakban azokat

felmérni képtelen /lásd gázolások/.

Ennek a résznek semmi köze nincs egyébként a halláshoz. A hallás a csigaház azon

részében alakul át impulzusokká, ahol a hártyás járat /tömkeleg/ helyezkedik el. Itt

található a hangérzékelés szerve, a Corti-féle szerv. Ez a labirintusban lebegő

folyadékban lévő csillószálakból áll.

A kutya füle 4o-től 36 ezer rezgésszámú mechanikus rezgést képes felvenni,

megfelelő közvetítő közeg segítségével. Ilyen a levegő, a víz, esetleg szilárd tárgy,

vagy a talaj. A hang a levegőben átlag 33,3 m/sec., a vízben 1436 m/sec., szilárd

tárgyaknál még ennél is gyorsabban terjed. A kutya igen érzékeny a hang

erősségére, minőségére, jó iránymeghatározó képessége van. Az ultrahangokat is

érzékeli, ezért a kiképzésnél erre különös figyelmet kell fordítanunk. Hallása az

ember hallásánál kb. 5-6-szor élesebb. A túl erős hanghatás "fájérzetet" okoz. Ezért

váltanak ki a kutyából ellenkezést az elektromos és a robbanó motorok. Ezek

negatív hatását közömbösítési gyakorlatokkal csökkenteni lehet. Az előbbiek

magas fordulatszáma, az utóbbiaknál pedig a szívó-nyomó hatós /kipufogó gázok/

fejtenek ki ultra-hang hatást. S miután az emberi fül ezek felfogására képtelen, így

aki ennek nincs tudatában, könnyen értetlenül áll kutyájának tiltakozó viselkedése

fölött /menekül, ugat, elbújik stb./.

A kutyának nemcsak látó, szagló, de igen maradandó "hang emlékképei" is vannak,

amelyek segítségével igen sok személyt, jelenséget képes - még jóval az első

találkozás után is - felismerni.

Szaglás és szimat

A kutya, szaglása segítségével kölcsönös viszonyt teremt a külvilággal,

elsődlegesen ezen keresztül ismeri azt meg. Megkülönbözteti táplálékának

minőségét, milyenségét, felismeri gazdáját, családját, ismerősöket és

ismeretleneket. Szaglása segítségével tudomást szerez "gazdái" mindenkori

lelkiállapotáról. Képes embert, állatot követni a szaga után.

A szaglószerv

A szaglószerv az orrban helyezkedik el. Lényegében ez egy velőhüvely nélküli

idegvégződés, amely rendkívül érzékeny, és érzékelő részével /neuronjával/ a

szabad levegővel érintkezik. Ez közvetlenül kapcsolódik az idegpályákhoz. A

szagló neuronok a nyálkahártya gödröcskéiben foglalnak helyet, s így az előbbiek

által védettek a kiszáradástól. Itt helyezkednek el a csillószőrök is, amelyek

segítségével a beszippantott levegőt áramoltatja, és egyúttal tisztítja is a mechanikai

szennyeződésektől /por, füst stb./.

A kutya orrtükrének természetes nedvessége is azt szolgálja, hogy a felszippantott,

viszonylag száraz, légnemű szaganyagokat részben oldva, azt jobban érzékelhetővé

tegye. A neuronok /érzékelők/ fajlagosak. Egyesek a savak, lúgok érzékelésére,

mások az illóolajok, ismét mások a nyomelemek, illetve egyszerű elemek

szaghatásának érzékelésére, vagy pl. a nagy molekulájú szagingerek felfogására

szolgálnak. Számuk csak milliókban fejezhető ki. Az idegpályák az orrlemezeken

hosszában, vagy – pl. a rövid, széles orrú kutyáknál - keresztben vannak mintegy

feltekercselve, és hosszuk csak km-ben fejezhető ki. Minél több és nagyobb

fajlagossági számmal találkozunk, annál differenciáltabb egy egyed

szimatkészsége.

A szaglás mechanikus. Egyes kutatók szerint feltételezhető, hogy a különböző

anyagok molekuláris szerkezetüknél fogva infravörös sugárzást bocsátanak ki, és

ez a molekuláris szerkezet határozza meg, hogy az infravörös tartományon belül

milyen mennyiségű a kibocsátott sugár, illetve milyen hosszúságú a rezgésszám.

Elképzelhető az, hogy ezek a kis érzőtestek /neuronok/ a szag-lóhámban meg

"tudják" különböztetni a különböző hullámhosszakat. Mindig más és más érzőtest

jön ingerületbe, és az agyban mindig más és más központi rész kerül ingerület alá.

Ezek szerint különböztetődnek meg a szagok.

Ahhoz, hogy a szaglószerv jól működjék, igen fontos annak jó fizikai állapota,

elsősorban a nyálkahártya megfelelő nedvességtartalma. Ez az oka annak, hogy ha

betegség, láz, idegen por anyag vagy bevérzés /ütés/ ezt a biológiai egyensúlyt

megzavarja, a kutya időlegesen, sőt esetleg hosszabb időre is elveszítheti

szaglóképességét. Egyszerűbb előfordulásoknál a kutya tüsszentéssel, esetleg

erőteljesebb orrváladékozással igyekszik magán segíteni, de súlyosabb esetekben

gazdája, illetve az állatorvos beavatkozása szükséges a biológiai egyensúly

helyreállításához.

A szaglás folyamata molekuláris szinten játszódik le. Kiszámították, hogy a

molekula indít meg ingerületet egy idegvégződésen, és kb. 40 idegvégződésnek

kell ingerületbe kerülnie, hogy szagot érezzünk. Ha erről a molekuláris szintről

nézzük a szaglás folyamatát, akkor már érthetővé válik a feltűnően alacsony

ingerküszöb. Nézzük pl. a kutya azon képességét, hogy követni tudja egy ember

láthatatlan lábnyomait. Egy ember naponta több, mint fél liter verejtéket termel,

ennek egy része azonban víz, és a cipőtalpán az izzadságának csak egy kis töredéke

hatol át, de molekuláris szinten nézve a dolgot, rengeteg szagos anyag jut át minden

lépésnél a cipőtalpon. Az izzadság szaganyaga a vajsav, és hitelt érdemlő

feltevések szerint minden lábnyomban mintegy 25o milliárd vajsavmolekula

rakódik le. A kutya ennek a milliomodrészét is megérzi. Ez a magyarázata annak,

hogy a kutya még a régi hideg nyomot is tudja követni, amelyből pedig ez

eredetileg ottlevő molekulák nagy része mar elpárolgott. Még az ember is követni

tudja szimatával a friss, de láthatatlan emberi lábnyomot, ha szilárd talajra helyezett

itatóspapíron haladt az előtte.

A szagingerekről

Maga a szimatinger nem egyéb, mint a talajra, a tereptárgyakra, növényzetre, s

minden más egyéb tárgyra tapadó, valamint a levegőben állandóan oldva jelenlévő

légszimatkor pl. közvetlenül a tárgyról /a szagforrásról/ a levegőbe kerülő kémiai

anyagok áramlása, amely közvetítő közeg nélkül nem terjedhet, fel nem fogható.

Ha tehát egy szimatanyagot eső vagy víz old fel, legfeljebb ízlelés útján /ami

azonban már más ingerhatás/ válik érzékelhetővé. Ez egyben más emlékképeket

idézhet fel. /Szagingert ismét csak párolgás útján nyújthat/. Emiatt nem jó esős

időben szimatmunkát végeztetni /a nyom elmosódik/, csak a beszáradás után,

amikor is a még esetleg megmaradt, s a még teljesen fel nem oldott szaganyagot fel

tudja dolgozni. Ez azonban csak nagyon erős szagingerekre vonatkozik. Például

elhagyott szimattárgyról új szimatot tud venni, vagy a vadászkutya - az elhullajtott

ürülékből, tollból, esetleg a vérből. Ugyanígy a nyomozó kutya a hátrahagyott

újabb bűnjelről.

A szimatinger jő hatásfoka nagymértékben függ a légköri hatásoktól, a talajtani

adottságoktól és a terepviszonyoktól, amelyekkel a továbbiakban még bővebben

fogunk foglalkozni.

Ingert okozó anyagok

Kivétel nélkül mindennek van "szaga", mivel minden anyag állandóan bocsát ki

magából molekulákat. Természetesen erősségük különböző mértékű. A jó

szaghatást mindig az adott anyag által tartalmazott illóolaj töménysége biztosítja,

de még a fémeknek is van szaghatásuk. Például a vörösréz levegővel érintkezve,

abból ként vonva ki, egyesül vele és réz-kén molekulaként, gáznemű állapotban, a

levegőben oldódik.

E szagorgiával szemben azonban az érzékszerv közömbös, és bár mindegyiket

képes érzékelni, általában csak egy adott szagingerre fog reagálni, mégpedig a

számára valamely módon érdekessé, fontossá vált ingerre, pl. a tüzelő szuka, vagy

szimatadás után a felkutatandó élőlény illata. A szervezetnek ezt a képességét

immunitásnak, védekezésnek nevezzük, mert így védekezik az ellen a túlterhelés

ellen, amely a szaghatásoktól létrejöhetne. Állandó szaginger hatásra ugyanis e

szaglóképesség csökken, fokozatosan eltompul, vagy súlyosabb esetekben teljesen

el is veszhet.

Mindenki előtt ismeretes, hogyha egy erős szag helységbe megy be, ott az első

percekben szinte elviselhetetlennek tűnik a tartózkodás. Kis idő múlva azonban már

alig érezhető, és csak ha tudatosan irányítva próbáljuk a szagot érzékelni, leszünk

rá képesek, mígnem utóbb teljesen elvész számunkra ez az ingerhatás. Ezért van

nagy jelentősége az állandó gyakorlásnak, amellyel később még részletesebben is

foglalkozom.

Most vizsgáljuk meg a szaginger hatás útját, eredményét az előbbi feltételek

/szimatanyag, közvetítő, receptor/ megléte esetén.

A szimatanyag "felvett" szagingere az idegpályán keresztül, az agy szimat /szagló/

mezőihez közvetítődik, ahol létrejön a belső szaglás /differenciálódás/. Azaz, az

öröklött ismeretanyag közé való tárolás, vagy az újonnan szerzett inger-információ

rögzítése, ami meghatározott emlékképek útján megszabja a kutya reagálását a

szagingerre. Például a tüzelő szuka vagy a felkutatásra való készség. Így célirányos

tevékenységgé tesszük ez utóbbit /a felkutatásra való készséget/ az ösztönszerűvel

szemben /tüzelő szuka/. Mindezt csak céltudatos neveléssel, oktatással érhetjük el.

Csak ezután válik lehetővé, hogy a mi akaratunk szerint tevékenykedjék kutyánk,

ősi adottságait az általunk meghatározott cél szolgálatában hasznosítva.

A szimat

A szimatkészség öröklött feltétlen reflex, amely az egészséges egyedeknél a

születés pillanatától funkcionál. Tudniillik a fészekben /az alomban/ ezúton

tájékozódik. A lét- és fajfenntartás alapvető ösztöne, mivel a kutya ún. "orr-állat".

Azaz, a készsége alapvető, elsődleges a többi érzékszervvel szemben, s egyúttal a

legfejlettebb érzékszerve is!

Tevékenysége azonban feltételekhez kötött, s érdekes kombinációját adja a feltétlen

és feltételes reflexműködésnek. Ezek:

a/ egészséges szimatapparátus,

b/ megfelelő szagingerek,

c/ ez utóbbiakkal kapcsolatos élettapasztalatok,

d/ azok emlékképeinek, mint szag-képeknek rögzítése, tárolása.

Ezen egyes részfeltételek létrejötte és megléte esetén már funkcionálásában,

ösztönös tevékenységként mutatkozik, míg az egyed cselekvését és az ösztönös

tevékenységet, mint feltételest határozza meg. Gyakori és állandósult

ingerhatásokra ez feltétlen, akarattól függetlenül működik, s irányítja a kutya

tevékenységét. Például a jó szimatú kutya szívesen használja érdeklődésének

kielégítésére orrát, míg ellenkezőleg inkább fürkészik vagy közömbös. Ez az

adottság az idegtípusi állapottól nem választható el.

Példa az előzőekre: a gépírónő munka közben végzett sok betűleütése, sok

feltételes reflexből válik feltétlen reflexszé /ösztönösen, nem tudatosult módon üti a

billentyűket/. T.i. a feltétlen és feltételes reflex közötti különbség, azok

begyakorlottságának differenciáltságából áll. Az ösztönök a nemzedékeken

keresztül való begyakorlottság eredményei, s mint hajlamoknak, állandósul

átörökítésük. A megváltozott feltételek esetén ezek a hajlamok átörökített, és

évezredeken át begyakorolt feltétlen reflexek, de még egy életen belül is a

megváltozott feltételekhez hozzá tudnak alkalmazkodni. Így a táplálék

felkutatásának reflexe a nyomon, oly képességé való átalakulása, hogy a kutya

számára idegen szaginger felhasználásával a feltétlen reflex feltételesen

működtethető /lásd: nyomozás/.

A kutya szaglása a szárazföldi gerincesek, illetve a ragadozók között az egyik

legfejlettebb képesség, amely igen nagyfokú differenciáló készséggel kapcsolódik.

Mit értünk szaglás alatt?

Ha meghatározni akarnánk, úgy azt mondhatjuk, hogy a

légnemű közegben, kellő mennyiségű párában oldott, különböző illó állapotban

lévő kémiai anyagoknak differenciált, megkülönböztető érzékelése. Ehhez szükség

van:

a/ magára a hordozó anyagra,

b/ elegendő páratelítettségű levegőre, mint közvetítőre,

c/ a kémiai gazda anyagra, mint pl. élelem vagy tárgy,

d/ felvevő készülékre, azaz a szaglószervre. Arra az érzékszervre, amely létrehozza

a szaginger mechanizmusát.

A szaginger minőségét, milyenségét a kutya számára azonban nem ezek határozzák

meg, hanem az ún. belső szaglás. Az előbbi olyan agyfolyamat, amely az érzettel

kapcsolatos inger következtében, elemzés útján az érzékletből képzetet alakít ki /pl.

a felkutatandó személyt vagy tárgyat/ érzékelhető információ képében. Ez kétféle

módon cselekvési ingert hoz létre /az előbbiekben már röviden érintettem/. Az

egyik a már ösztönössé vált, átöröklött képek mellé csatlakoztatva, a másik az

újonnan megismert, és új tapasztalatok révén, új emlékképek kialakításával.

Például: magatartás egy tüzelő szuka szaghatására; a gazda pszichikai állapota

következményeinek felismerése; vagy magának a bűnözőnek felismerése a

szaginger hatására. Ez utóbbinál maga a differenciáló képesség az öröklött, de hogy

azt ő a megfelelő helyre tegye, már újonnan tanulta meg és alkalmazza.

Milyen feltételekkel találkozik kutyánk munkájában, illetve mi szükséges ahhoz,

hogy a szaginger hatás létrejöhessen?

Először ismétlésként röviden az exkrétumról és a szekrétumról, mint olyanokról,

amelyek alapvetők az élőlények szaghatásának meghatározásában.

Exkrétumnak nevezzük azokat a kiválasztott anyagokat, amelyek az anyagcsere

folytán, mint bomlási termékek távoznak a szervezetből /ürülék, vizelet/.

Szekrétumok pedig mindazok az anyagok, melyeket a szervezet a belső

elválasztású mirigyek segítségével termel, az anyagcsere folyamatok segítésére.

Szekréciós szaghatásnak tekinthetjük azokat az anyagcsere termékeket is, amelyek

bakteriális vagy vírusos úton keletkeznek a szervezetben. Lásd különböző

gyulladások, betegségek.

Még egy kifejezéssel találkozunk, és ez az emanáció, amely nem egyéb, mint az

előbbi anyagok kiáramlása, kipárolgása a közvetlen környezetbe.

A szaginger létrejöttének további feltételei:

1. az ingert keltő anyagok légneműen oldott állapotban

legyenek /párában, levegőben/,

2. a szaghatásnak ahhoz, hogy megfelelő szagingert kelthessen, megfelelő

töménységűnek kell lennie.

A kutyának annál érzékenyebb szimatkészsége van, minél kisebb töménységű

szagokat tud feldolgozni. Az őrző-védő, de a szociális munkakutyáknál is

elsődleges szimatforrás az ember, illetve annak használati eszközei, és csak

másodlagosak az egyéb más szimatforrások, mint pl. házi-és vadállatok, vagy más

természetes, illetve mesterséges dolgok, valamint az ember életét veszélyeztető

tárgyak, jelenségek, anyagok, pl. a gépkocsi.

Természetes szaginger forrás az élelmiszerek, kábítószerek stb., mesterségesnek

tekinthetjük a különböző fűtőgázokat. E két szélsőséget azért említettem meg, mert

ezeknek felderítésére gyakran alkalmazzák a kutyát. Más besorolás szerint bíráljuk

a vadász- és kotorékebek szaginger érzékenységét, lévén, hogy itt az öröklött

hajlamok mellett /kotorékhajlam/, megerősítésként még az ember által szolgáltatott,

és e hajlamra épült feltételes, megerősített ingerhatások is csatlakoznak, mégpedig

a kotorékállatok /róka, borz stb./ irányába. Ezeknél az állatoknál általánosságában -

a felkutatandó más nyomhagyókkal szemben - mindig ezek lesznek az

elsődlegesek, amelyeket kiegészíthetünk még maguknak az egyéb vadaknak száraz

vagy véres nyomával is. Hozzá kell azonban tennem, hogy a tökéletes kotorék,

illetve vadnyom keresésnél nem engedhető el a céltudatos és irányított kiképzői

munka, mivel csak ezúton tudja a kutya megfelelően "kidolgozni" az adott nyomot.

Ahhoz, hogy némi képet alkothassunk a kutya szagló érzékenységéről, álljon itt

néhány adalék Anthony Smith Testünk titkai c. könyvéből.

Az ember és a kutya orra közötti érzékenység különbségéről a következőket írja:

"… a mi szegényes szaglásunkhoz viszonyítva a kutya szaglása szinte a csodával

határos. Bizonyos szagokra a kutya orra több mint milliószor érzékenyebb az

emberénél. Az ecetsavat pl. az ember akkor érzi meg, ha egy köbméter levegőben

500 milliárd ecetsav molekula van jelen. A kutya már akkor is megérzi, ha egy

köbméterben csak 200 ezer ecetsav molekula van. Az ember képessége is

hihetetlen, de a kutyáé több mint milliószorosan az.

Tudományosan megvizsgálták, milyen érzékenységgel képes a kutya felismerni

szagról a gazdáját. Elegendő egy botot két percig az ujjheggyel megérinteni, vagy

néhány másodpercre (megmarkolni, és a kutya felismeri, hogy egy bizonyos

személy érintette meg a botot. Nem számít, hogy a kutya gazdája előtt vagy után

hány ember fogta meg e botot.

Más kísérleteket is végeztek. Ha 11 ember megy egymás nyomában úgy, hogy a

kutya gazdája halad az élen, a többi pedig az ő nyomába lép, és azután ez az

egyetlen nyom kettéágazik, és két nyomot képez úgy, hogy a kutya gazdája

változatlanul elsőként halad az egyik sorban, ekkor egy jó szimatú kutyának semmi

nehézséget nem okoz a helyes nyom követése, akár füvön, szabad földön, aszfalton

vagy sziklán vezet is. Az egypetéjű /identikus/ ikrek azonban a kutyát is

megzavarhatják. Ha az ikrek megnősültek, külön élnek, mások az étkezési

szokásaik, és más a foglalkozásuk, akkor is összetévesztheti őket, még a jó szimatú

kutya is. Például kiemel egy nagy csomó kesztyű közül egyet, amelyről azt hiszi,

hogy a gazdájáé, pedig a kesztyű gazdája ikertestvéréé. A Scotland Yard jelentése

szerint kutyát még nem vettek igénybe egypetéjű ikrek felkutatására vagy

letartóztatásának elősegítésére, és a kutatások azt igazolták, hogy egy jól idomított

kutya még az ikrek szagát is meg tudja különböztetni. Amikor egy kísérletet úgy

állítottak be, hogy a kutya tudta azt, hogy a feladat az ikrek kesztyűinek a

megkülönböztetése, akkor a megfelelő kesztyűt választotta ki a csomóból.

Az a tudomány, amely pontosan nem osztályozható, mindig izgatja az embert, és

ennek az az eredménye, hogy sokan próbálkoznak bizonyos kategóriák

meghatározásával. Senkinek sem sikerült olyan alapszagokat meghatározni, mint

amilyen a három alapszín, de H. Zwaardemaker felsorolt néhány szagot, melyek jól

elkülönülnek egymástól, és nem befolyásolják egymást."

Az ember, mint szagingerforrás

A szociális és szolgálati munkakutyák - bár a legkülönbözőbb módon segítik

gazdáikat szaglóképességükkel, és a legkülönbözőbb természeti és mesterséges

dolgok felkutatására képesek - elsődlegesen mégiscsak magának az embernek /a

gazdának és más embereknek/ a szagával kapcsolatos szag emlékképekkel

dolgoznak. Ezért elkerülhetetlen, hogy ne vizsgáljuk meg közelebbről az embert,

mint biológiai tényezőt, erről az oldalról is.

Az ember, mint biológiai élőlény, magában hordozza szinte az egész anyagi világ

alkotóelemeit /CHON - szén, hidrogén, oxigén, nitrogén - alaptétel, a fehérje

összetétele/. Alkotóiban megtalálható szinte valamennyi ismert vegyület, amelyek a

szagingerek kavalkádját árasztják minden pillanatban. Természetesen nem egyenlő

erősséggel, s mindig megfelelő belső és külső ingerhatások eredményeként. Az

adott fajra, fajtára, nemre és egyedre jellemző szagingerek, kétségkívül bizonyított

tények. Eredetük a fehérjék sokféleségével magyarázható, ami azt jelenti, hogy az

adott egyed szervezete a fehérjét alkotó, s a jelenleg ismert 32 aminosav 3232

/harminckettő a harminckettediken/ kombinációjának valamelyikéből épül fel.

/Ezek után érthetőbb lesz az, hogy kutyánk miért képes mindig a saját fajtájabelit

kiválasztani több fajta képviselői közül is, és ha verekedésre kerül a sor, mindig

különös összetartást tapasztalhatunk az adott fajtán belül./

Az ember legerősebb szagingert okozó részei: a szemérem-tájék, a láb - főleg a

lábujjak köze - a kéz, illetve a tenyér, a hónalj és a homlok, valamint azon ruházati

cikkek, amelyek e testrészekkel közvetlen érintkezésbe kerülnek, pl. cipő, sapka,

kesztyű.

MOSZT bebizonyította, hogy két azonos fehérje összetételű ember, de egyéb más

élőlény sem létezhet teljességében, kivéve az egypetéjű ikreket. Ugyancsak

bizonyított tény az élővilág fejlődéstörvényeiben a fehérjének, mint alkotónak a

fejlődése. Lásd CHON-tól az agyvelőig, a tudatig, "mint az anyag

legmagasabbrendű szerveződési formája". /Lenin/.

Kissé részletesebben belemélyedve e témába, azt találjuk, hogy az emberi

szervezetben, annak alkotói szerint, a fehérje legegyszerűbb megjelenési

módjától /pete, sperma/ a legkomplikáltabbig /az agyvelőig/, szervenként és

alkotónként a fehérjék legkülönbözőbb összetételét találjuk meg, de mindig csak az

adott egyedre jellemző előfordulási formában, és összetételben.

E fehérje-komplexum, mint alap szagingerforrás fogható fel, amelyhez az egyén

fiziológiai és pszichikai állapotának megfelelő adalék szagok járulnak. Így mintegy

különleges mixtúrát /szag keveréket/ hoznak létre! Ez éles megkülönböztetési

lehetőséget nyújt a kutyának a szimatmunkában. A megkülönböztetés terén csupán

az egypetéjű ikrek esetében jelentkezett némi nehézség, s adta a viszonylag

legnagyobb tévedési százalékarányt. Magyarázata a csaknem teljesen egyféle

fehérje azonosság /de nem teljes!/.

Az egyén szaghatásához nagymértékben hozzájárul a környezet /élettér/, az

életmód és a táplálkozás is, pl. a szárazföldi és a tengerparti lakhelyek stb.

Ugyanígy komoly szag ellentéteket vált ki a bőrszín /itt a faggyúmirigyek és a

pigment - festékanyag - közötti különbözőségek a meghatározók/.

Mindig könnyebben felismerhető szaginger hatást kap a kutya az idegen élettérből

származó egyénről, mint az azonos helyen lakóktól, pl. városi vagy vidéki.

Dr. Konrád MOSZT a Prometheus c. időszaki lapban a következőket mondja az

emberi szagra vonatkozóan:

"Testszag okául az izzadság és a bőr kipárolgásai tekinthetők. Mindezek érzéki és

lelki benyomások alatt erősebben, kevésbé erősen lépnek fel. Megerőltető

izzasztómérgek, magas testi hőfok, félelmi izzadás stb. Így; változtatja testszagunk

tartósságát a napszak, az általános hangulat, az idegrendszer állapota, és sokféle

más életszokás is befolyásolja azt. A hajszín szerint is különböző lehet a test szaga,

vagy talán a haj maga az, amely színe szerint egy sajátos szagot okoz, és ezáltal a

testszagot befolyásolja. Mindkét nembeli vöröshajúaknál a testszag különösen

erősen lép fel. Dr. Galoppin az embertest szaga irányában beható kutatást végzett.

Azt állítja, hogy pl. a szőke hajú nők gyakran egy könnyű ámbra vagy mosusz

/pézsma/ szagot terjesztenek, míg a barna hajúaknál az ibolyaszag egy neme a

túlnyomó, mely hisztérikus személyeknél is gyakran fellelhető. Miután a testszag

forrását a bőr kipárolgásában kell keresni, ezért azt természetszerűen bizonyos

betegségek is befolyásolják. Így pl. az agykór nagyon korai stádiumában sokszor a

testszag által már felismerhető. Többnyire rossz kigőzölgések más betegségeknél is

ismeretesek, mivel sokszor oly erősen lépnek fel, hogy még kevésbé finom orr által

is észrevehetők.

Az egyén testszaga mellett - mely csak különösen képzett szaglási érzék által

ismerhető fel - még egy testszagot kell megkülönböztetnünk, mely egy faji

sajátosságot képez. Oly erősen jut kifejezésre, hogy meglehetősen általánosan

észlelhető." /Ezeket a bőr színezetével hozzák kapcsolatba, fehér, sárga, kreol,

rézbőrű, fekete és ezek keverékei. A szerző./ "Nehezen viselik el a fehérek a néger

testszagát, amely e kecskebak szagára emlékeztet, valamint ugyanígy a mongoloké

és a mulattoké is nagyon kellemetlen - és fordítva. Gyakran állítják négerek és

kínaiak, hogy az európaiak egy üres "hullakamra" szagot árasztanak. A japánok

sem kedvelik a fehér emberek, különösen a fehér nők szagát." Eddig az idézet.

A szagingerek feldolgozásáról

Az előbbiekből kiviláglik az is, hogy a hazánkban rendezett ún. nyomozó

versenyek és a vizsgák az elmúlt időszakban és a jövőben is mindaddig irreálisak

voltak és lesznek, amíg a nyomfektetőket legalább egy adott lakóhelyről nem

válogatják /bár az lenne a legtökéletesebb, ha minden nyomot ugyanazon egy

ember fektetne/, lévén, hogy így egyes kutyák lényegesen jobb feltételekhez

juthatnak a verseny során. Ezzel magyarázható, hogy sok esetben az ún. "l00

pontos" nyomozókutyák látszólag egyszerű körülmények között is "elvéreznek".

Foglalkoznom kell még az ún. "uj” és "régi" nyommal, valamint a "hideg” és

"meleg" nyomokkal. Sokan összetévesztik ezeket a kategóriákat. Előzetesként

annyit, hogy az új nyom is lehet hideg, és a régi nyom is lehet meleg nyom. Az első

kettő viszonylag egyszerű, miután minden frissen fektetett nyom új nyomnak

számít, és minél később fogunk hozzá a lefektetett nyom "kidolgozásához", annál

régebbi az. Tehát ebben a két esetben az időtartam a meghatározó. A hideg és

meleg nyom esetében azonban más e helyzet, és itt sem elsődleges - bár el sem

hanyagolható - a hőmérséklet.

Meleg nyomnak nevezzük azokat a nyomokat, melyek kedvező talajadottságok,

hőmérséklet és páratartalom mellett megfe1elő töménységű illóanyagot

tartalmaznak ahhoz, hogy a kutya könnyen és jól felismerhesse. Hideg nyomnak

nevezzük azokat a szagingert keltő nyomokat, amelyek a rossz feltételek miatt -

rideg talajviszonyok, nem megfelelő hőmérséklet, nem megfelelő páratartalom -

kevés, és nehezen érzékelhető illóanyag komplexumot tartalmaznak.

Az emberi szag nem csupán a lábbeliken keresztül juthat a talajra. Kísérletileg

bizonyított, hogy gólyalábakon is lehet nyomot fektetni, melyet a kutya képes jól

"feldolgozni". Gondolom ennek ismerete - mozgássérülteknél, akik kocsin

közlekednek - igen jelentős. Mindez azt jelenti, hogy a közvetlen érintésen túl, a

test különböző kipárolgása is "szaggal szennyezi" a környezetet.

Mindenképpen figyelemre méltó az a tény, hogy az időjárási viszonyok, a

hőmérséklet és a széljárás nem elhanyagolhatóak! Nehezen tud a kutya

"boldogulni" a lefektetett nyomon, a száraz, nagy melegben, és a száraz erős

hidegben. Ugyancsak kedvezőtlenek a feltételek a gyér növényzetű, vagy teljesen

kopár, forró, illetve fagyott talajfelületeken, vagy a túlzottan bozótos, mozgást

gátló aljnövényzettel borított, de főként köves terepen is. Nem kedveli az erős,

változó széljárást sem, mivel a nyom a tényleges lefektetés helyéről, a szél

irányától függően "vándorol", s a túl erős légáramlat még az egyenestől való durva

eltéréseket is maga után vonhatja. /Látszólag cikk-cakkban közlekedik./

Zavaró körülménynek számítanak: a fojtó, ködös, túlzottan párás időjárás, egyéb

gáztermékekkel terhelt levegő, mint pl. fűtési égéstermékek, kipufogó gáz vagy

más ipari gázok, valamint elszórt, erős fűszerek.

Kedvezőnek mondható feltételek: gyenge légmozgású, enyhén párás, nem túlzottan

meleg, vagy hideg időjárási viszonyok. Mozgásban nem gátló növényzettel borított,

nagyjából egyenletes terepviszonyok. Aránylag szívesen nyomoz az ún. frissnek

számító szántásban is a kutya, ha az eléggé nedves. Általában a szivacsos jellegű

talajokon.

Nem ismeretlen kutyáink számára a nagyvárosi körülmények között történő

nyomkövetés sem. Ez az egyik legnehezebb feladat, tekintettel arra, hogy az

aszfalton, kövön, nehezen tapad meg a nyom /szag/, és az erős gyalogos forgalom

miatt az is hamar "széttaposódik".

A kutya képes arra, hogy szimatán keresztül felismerje gazdája pszichikai állapotát,

a benne lezajló idegi és lelki folyamatok milyenségét, anélkül, hogy ő maga

viselkedésével ezt külön elárulná. Hozzá kell tennem azonban, hogy ez nem

minden esetben van így, mivel a szélsőségeket nagyon is jól felismerhetően tükrözi

magatartásában. Ezzel kapcsolatban a következőkre szeretném irányítani a

figyelmet:

Nagyon jól tudjuk, hogy az ember olyan biológiai lény, amelynek szervezetében

állandó kémiai folyamatok játszódnak le. Az első és legfőbb ilyen folyamat maga

az égés. S hogy képletesen is megvilágítsam ezt, vegyünk egy egyszerű példát. Ha

egy faszén tüzelésű kosárba begyújtunk, attól függően, hogy a faszén milyen

fából /kemény vagy puhafából/ készült, a füstgázban meghatározóan jellegzetes, a

faszénre jellemző szagot fogunk érezni. Ha erre az izzó faszénre különböző

anyagokat teszünk, amelyek magával a faszénnel is együtt égnek /pl. hús, papír,

tömjén/, a faszén gázainak szagával keveredve fogjuk érezni a hozzáadott anyag -

illetve -anyagok - égési gázainak illatát is, és ez csakis erre az egy égő keverékre

jellemző szaghatást fogja érzékeltetni.

Az élő emberi szervezetben is számtalan ilyen adalékanyaggal találkozunk. Ezek a

faggyú- és izzadságmirigyek által kiválasztott, és egyéb szekréciós anyagokon

/salaktermékek/, valamint az összes exkréciós /bels6ő elválasztású/, azaz a

hormonokat termelő mirigyek anyagain kívül, magának a szervezetnek a belső

vegykonyhájában – a májban! - lezajló kémiai folyamatok együttes adalékai adják

az egyedre jellemző szaghatást.

Amennyiben az általánostól és a megszokottól eltérő minőségben és mennyiségben

termelődik valamely anyag - az előző példára visszatérve, több a hús, vagy a

tömjén stb. - annyival nyomódik el az alapszag-hatás, és lesz kirívóbb az új

változat. Ilyen meghatározók lehetnek a fokozottabb mértékben izonizálódó

kálisók, pl. túlhevültség, elfáradás stb., az adrenalin vagy noradrenalin /mellékvese-

hormon/ szervezetbe jutása, az "idegi folyamatok", mint pl. nyugalom, idegesség,

bátorság, félelem, vagy a szexuális hormontermékek /nemi felhevültség/

szaghatásai.

Utoljára, de nem utolsóként kell megemlítenem a betegségek hatását, ugyancsak az

előző példára hivatkozva, mintha ezt az égő anyagkeveréket vízzel loccsantanánk

le. A betegségek még az alapszag-hatást is képesek elnyomni, pl. a rákos

daganatok, emésztő és húgykiválasztó szervek betegségei, de még az egyszerűbb,

lázzal járó egyéb betegségek is /ami nem jelenti azt, hogy az alapszag-hatás

nyomtalanul eltűnik/.

Bár nem betegség, de a magam részéről idesorolom /teljesen önkényességi alapon/

az élvezeti cikkek hatását, mint az alkohol, a dohány, a kávé stb. Végül pedig

befolyásoló tényezők az egyéni szaghatásra a mesterséges szagkeltő anyagok, mint

pl. a piperecikkek, ételféleségek, fűszerek, vagy a végzett munkával járó

szaghatások.

Nem győzöm azonban eléggé hangsúlyozni, hogy mindezek együttesen jellemzők

az egyedre nézve, és csak arra az egyénre vonatkoztatóan. Az alap, mint

meghatározó /az előző példánkban a faszén/, az embernél és az élőlényeknél a

fehérjék aminosav összetétele. A többi csupán adalék.

Az újszülött kutyakölyök először csak ez anya és az alomtestvérei szagával, később

a gazda és környezetének szagával ismerkedik meg. A növekedés és a korosodás

közben szinte kivétel nélkül találkozik az előbb felsorolt szagingerhatások csaknem

mindegyikével. Ezeket, "orr-állat" lévén, szag emlékképekben raktározza el

magának, jól rögzítve mindegyiket, köztük azokat a szaghatásokat is, melyek a

gazda részéről, annak viselkedésével, magatartási módjával kapcsolatosan

megjelennek. Ugyanígy megjegyzi azokat is, amelyek más személyekre és

viselkedésükre lesznek jellemzők. Ilymódon szerez kellemes, kellemetlen vagy

közömbös benyomásokat, és ilymódon tudja meghatározni saját viselkedésében,

hogy tartózkodó legyen-e, félnie, menekülnie vagy örülnie kell-e, avagy bátorság,

esetleg düh tölti el az érzett szagra, ugyanígy váltódhatnak ki a szagok hatására a

különböző mozgáskészségek, passzivitás vagy erőteljesebb cselekvőkészség,

engedetlenség /parancsmegtagadás/, vagy "ügybuzgóság", továbbá a védő vagy

támadószándék.

Amint látjuk a kutya saját pszichikai állapotát is befolyásolhatják az előbbi

tényezők, és a különböző tevékenységi szándék reflexeinek kialakításához

vezetnek. Így mutatkozik meg élesebben vagy kevésbé észrevehetően kutyánk

viselkedésén a saját vagy a környezet pszichikai állapota.

A "tanulási folyamat” szinte élete végéig fennmarad, és mindig újabb és újabb

tapasztalatokkal egészíti ki szagemléktárát. Ahhoz, hogy egy meghatározott

"jellem", viselkedési mód kialakulhassék, kutyánknak mindig elegendő

tapasztalatra, és megfelelő korra kell szert tennie. Ez nagyjából a másfél-két éves

kor, fajtától, tartástól, neveléstől függően.

A szagingerek a bőrfelületen /kipárolgás/, a leheleten, és a salaktermékeken

keresztül jutnak a levegőbe. /Idetartozik a ruházati kipárolgás is./

A kutya az őt érő szagingerek közül csak azokat veszi figyelembe, amelyek

számára jelentőséggel bírhatnak, pl. biológiai ingerek, tanult ingerek /a tüzelő

szuka szaga, vagy a gazda szaga/. Érdekes momentum ezzel kapcsolatban, hogy a

megszokottól eltérő ingerhatás, ami nem tudatosan adott a kutya számára - mint pl.

a gazda rosszulléte miatt kipárologtatott, az ismertektől eltérő szaginger -

viselkedési változást idéz elő magatartásában. Oly mozgásra ingerli, hogy

nyugtalanságával környezete figyelmét felhívja a megváltozott állapotra.

Főszerepet játszhat a gazdánál a vérnyomás változása is.

A kutya jól tud differenciálni /különbséget tenni/ a

szaghatások között, és önmagára vonatkozóan értékeli: jó-e, rossz-e ez neki /félni,

tartózkodni fog vagy örülni/. Egyáltalán; milyen reflexszel válaszoljon ezekre az

ingerekre, amely válaszokat önmagában kialakított, vagy kialakítottak benne.

Hogyan válaszoljon a faj, a fajta, a csoport és az egyedi szagingereken túl, a napi

szaghatások figyelembevételével /a föld, talajtani viszonyok, légköri és nedvességi

állapotok, az egyén környezeti adottságai, lehetőségei stb./.

A szaglóképesség a legtökéletesebb betanítás ellenére is időről-időre változhat,

illetve változik. Ennek vizsgálatára dr. Merrst HOEST a következő módszert

dolgozta ki.

Meghatározott összetételű húslevesből húskivonatot állított elő. /A recept ugyan

nem állott rendelkezésemre, de ismervén a konyhatechnika egy-két mesterfogását,

a magam részéről az igen erős, fűszermentes húslevest javasolom e célra, amelynek

lényege az, hogy sok hússal és zöldséggel - 1 1/2 kg. csontos húshoz 40-50 dkg.

zöldségfélét és kb. 1 liter vizet adagoljunk - kuktafazékban kell teljesen elfőzni az

alkotókat. Miután a megfőtt anyagot - a kuktafazék felbontása nélkül - teljesen

hidegre hagyjuk hűlni, leöntjük róla a főzetet./ Dr. M. HOEST ebből a kivonatból

l0 g-ot önt l00 g forralt vízhez, majd néhány csepp metilénkék oldattal ezt megfesti.

Ezután bizonyos mennyiségű vagdalt marhahúst – kb. 15-20 dkg-ot - tesz ebbe a

húslébe, a kutya szeme láttára. A hús súlyánál fogva lesüllyed az edény aljára.

Ezután az előbbivel teljesen megegyező színű és formájú edényt megtölt vízzel, és

azonos cseppszárammal ugyanolyan kékre festi, mint a húslevest, ügyelve arra,

hogy ne legyen szemmel felismerhető, a forma és a szín a két edény

között megegyezzék. /A megfestés azért szükséges, hogy a benne lévő húsdarabok

szemmel felismerhetők ne legyenek./

Következő mozzanatként mindkét tányérba tesz l-l késhegynyi kréta- vagy

agyagport /az átlátszóság megszűntetésére/, s mindkét tányér tartalmát 20 C0-ú

szobahőmérsékletre melegíti fel.

Dr. Hoest a kísérlet megkezdése előtt a kutyának - szomjoltás céljából - tiszta vizet

ad. Ezután kb. 1-2 óra elteltével következik az állandó összetételű húsleves

kínálása, amelynél a tányér mellé helyezi az ugyanolyan kinézetű, festett vizű

edényt is. A kutya általában az edényekhez szalad. Rövid szaglás után tájékozódik

az illatforrásról, és rendszerint a húsos tányérból fogyasztja el a levet és a húst. /A

belehelyezett kréta és festékanyag biológiailag ártalmatlan./ Ha a kísérlet az első

töménységgel sikerül /és ezt vegyük l00%-OS oldatnak/, az oldatot 20, 30 illetve 40

%-ban vízzel felhígítja, s a következő kísérletnél az egy egységgel kisebb

töménységű oldatot teszi a tiszta vizes edény mellé. Ha a kutya a tiszte vízhez,

vagy a húsleveshez megy, szaglóképességének érzékenysége szerint a különböző

arányú hígításokat a víztől képes megkülönböztetni. Hoest szem előtt tartotta azt is,

hogy a húsos, illetve a vizes edények hellyel állandóan cserélődjenek, nehogy a

kutya a szokott hely szerint válasszon.

Dr. Hoest az alaplevet nem hígítja, ha a kutya a kék ellenőrző folyadékot kóstolja

meg először, és csak azután megy át a húsleveshez. Ez azt jelenti, hogy az orrával

nem tájékozodott megfelelően.

Most már a szaglóképességet is vizsgálhatjuk azáltal, hogy az alaplé hígítását

fokozzuk, és megállapíthatjuk, vajon a nagyon erős hígítási fok mellett is felismeri-

e azt a szagáról. Pontos megelőző szabály a kutya szomjának előzetes csillapítása,

mert tévedéshez vezetne az, ha a kutya szomjoltás miatt előbb a kék ellenőrző

folyadékból inna.

Dr. Hoest minden próbát, fokozatonként, 3 napon át /naponta 1x/ megismételt a

kutyával.

A fent leírt módszerrel osztályozhatjuk kutyáink szaglóérzékenységét, aszerint,

hogy hány %-os oldat felismerésére voltak képesek. Pl. 4o %-os oldatnál a

szaglóélesség 4o %-os lesz, és így tovább. Ez az eljárás s szagló-élességre

kétségkívül csak nyers útmutatást adhat! Sok külső tényező is befolyásolhatja, tehát

fenntartással kell élnünk vele szemben. Inkább látszik célravezetőnek a

kölyökkutyánál a szimatkészség céltudatos fejlesztése, melyet 3-4 hónapos kortól

kezdhetünk el. Legkorábban 6-7 hónapos korban ejthetjük meg a próbát, de ekkor

is kritikusan kell eljárnunk.

A szaghatásokról

Bér korábban már érintettem, de újólagosan megemlítem, hogy a kóros

elváltozásokon kívül befolyással van a túlzott kifáradás, éhség, kimerültség,

álmatlanság, idegesség, feszültség, a nemi ingerek közül a hormonális ciklikus

változások /nőknél/. Tehát a hormonális és a fiziológiai állapotok egyaránt

létrehozhatnak olyan kémiai anyagtermékeket, amelyeknek a verítékbe, a leheletbe

való bejutása, mind eltérő szagingereket hoznak létre, amik a kutya számára jól

érzékelhetőek.

A felsoroltakon kívül még számtalan szagingert keltő hatással találkozunk, ilyenek

a hormonális területen pl. a pajzsmirigy túltengés vagy sorvadás. Pszichikai okok:

düh, félelem, ingerültség, bátorság, elszántság, elhatározottság, jókedv, levertség,

szomorúság, vágyakozás. Tehát idesorolhatunk lényegében minden olyan belső és

külső okot, amelyek az ember tevékenységében változásokat okoznak, illetve új

cselekvési módot indítanak el benne, lévén, hogy minden lelki folyamat bizonyos

mértékű és fajtájú, tevékenységben jut kifejezésre.

Ez a megállapítás úgy a gazdára, mint kutyájára egyaránt érvényes! Ilyen az

aktivitás, a passzivitás, az engedékenység, túlzott keménység, gyöngédség,

durvaság stb. Mindezek a központi idegrendszer megfelelő területeinek izgalma

révén áttevődnek az alattuk lévő ún. subcorticalis /kéreg alatti - ingergyűjtő,

átirányító/ reflexpályák területeire, amely reflexpályák az izgalom speciális

voltának megfelelően, a speciális jellegű alsóbbrendű központok felé irányítják az

izgalom mérteke szerinti ingert, és mozgásba hozzák azokat az ún. vegetatív

idegrendszeri gócokat, amelyek a légzés vagy az érbe idegző központon keresztül,

a vérkeringés lassítását és gyorsítását, az életjelenségek gyorsítását, lassítását, vagy

bármely irányba való eltolódását szabályozzák. E szabályozás következtében e

megváltozott biológiai egyensúly - az ezen idő alatt bekövetkező fokozott vagy

csökkent mirigyműködés következtében történő kipárolgásban - mint szimatanyag

jelenik meg.

Lelki okok lehetnek még: azaz ijedtség, a meglepetés. Az előbbire pl. a

noradrenalin termelés fokozódik. Mechanizmusa: a kéregre ható inger - a

meglepetés - az alsóbbrendű központokon keresztül átkapcsolódik a szimpatikus és

paraszimpatikus, tehát az automatikus idegpálya irányába! Mint ilyen, a mellékvese

kéregállományát az adott pillanatban hirtelen ért ingerrel mobilizálja /mozgásba

hozza/, mivel hatására nagyobb mennyiségű noradrenalin lökődik a vérpályába,

mely noredrenalin hatás az érmozgató központokon keresztül hirtelen vérnyomás

emelkedést és a szívműködés erős gyorsulását, a fej ereinek hirtelen kitágulását

eredményezi. Ennek következtében a verejtékmirigyekben is, éppen a vérnyomás

változása miatt, intenzívebbé válik a kipárolgás, amely nem minden esetben

mutatkozik meg mint verejték, de jelentkezik a kibocsátott ionizált kémiai

molekulák formájában. Tulajdonképpen ez válik a kutya számára érzékelhetővé.

Feltételezhető, hogy ez az inger - egyrészt az emberrel való több évezredes szoros

kapcsolata révén, amely egyes feltételes reflexhatásokat már feltétlenné alakított

ki /éppen az állandó gyakorlás útján/, másrészt az adott egyed élettapasztalataiból

eredően - hoz létre reakciókat a kutya szaglásában megjelenő érzetben, és a belső

agymechanizmusban.

Megjegyzendő, hogy minden valószínűség szerint, nem magának az adrenalinnak

vagy noradrenalinnak a szaga jelenik meg - hisz az állandóan jelen van - hanem

sokkal inkább következtethetünk az adrenalin által okozott erőteljesebb anyagcsere

intenzívebb szaghatására, amelytől - ugyancsak feltételezhetően - olyan kémiai

anyagtöménységre változik, mely a kutya számára kirívóan jól érzékelhető.

Még néhány gondolat a fentiekkel kapcsolatban

Az egyen szaga olyan sajátosság, amely élete végéig megmarad. Éppen ezért a szag

fiziognómiájáról is beszélhetünk, analóg módon az arc fiziognómiájával

/arckifejezésével/. A szisztematikusan végrehajtott oktatásnál a kutya megtanulja

felismerni - tisztán tapasztalatból -azt a szagrészecskét, amely szag gazdájára

jellemző, és ami a zavaró nyomon nem található meg, azaz más fajtájú szagingert

tartalmaz, és ezt a szimatmunkában értékesíteni képes. Mint ahogyan mi emberek

rokonszenvet vagy ellenszenvet érzünk, örömet vagy tartózkodást vált ki belőlünk

valakinek a meglátása, ugyanígy a kutyában is kiválthat az egyes ember vagy egyéb

szagforrás kisebb-nagyobb érdeklődési hajlamot, ingert, negatív vagy pozitív

irányban. Semleges szag tulajdonképpen a kutya számára nincs, csupán erősebb

vagy gyengébb ingerhatásokról beszélhetünk.

A szimatmunka alapelemei

A jó eredmények elérése, és a lehető legjobb összhang kifejlesztése érdekében /a

vezető és kutyája között/ mellőzzük a tömegszállások alkalmazását, és a kutya

lehetőleg lakjon gazdája közvetlen közelében, fiatal kortól folyamatosan, mivel a

benyomások maradandó élményt nyújtanak későbbi életére.

Az ún. kennelben, vagy gazdájuktól távol tartott kutyák nem tudják elérni a

legmagasabb értelmi fejlettség fokát, nemcsak azért, mert hiányzik a megfelelő

élettapasztalat, élményszerzés, amely a differenciáló készséget fejlesztené, hanem

azért is, mert hiányozni fog az az érzelmi többlet, amely a gazda és kutyája

összehangolódásához feltétlenül szükséges. Hiányozni fog az a kialakított

képesség, hogy a tanultakat ne csak a fegyelmezettségéből eredően, hanem a gazda

iránti ragaszkodásából /szeretetéből/ alkalmazza.

Kölyökkortó1 kezdődően együtt kell dolgozni. Az eredmény így is csak több éves

munkával mutatkozhat meg. Ennek a kapcsolatnak a tökéletes volta, és a gazda és

kutyájának összeforrottsága annál kívánatosabb, minél nagyobbfokú

követelményeket állítunk kutyánkkal szemben munkájában. Így van ez a

szimatmunka esetében is.

Nem minden kutya alkalmas szimatmunkára. Ügyelnünk kell annak hajlamaira

/apportkészség, fürkésző- és nyomozókészség/, amit csak kellő megfigyelés után

dönthetünk el.» Megfelelő tenyészanyag kiválasztással kifejleszthetünk jó

szimatkészségű törzseket. Lényeges a kiképzést megelőzően a tulajdonságok

megfigyelése, és mindenekelőtt maga a kiválasztás. A fentiek a jó nyomozókutya

kiválasztásánál nem elhanyagolható tényezők, hiszen a kitartó nyomozómunkához

az öröklött adottságok alapfeltételként szerepelnek.

Tudnunk kell azt, hogy a túl hosszú szimatvétel nem vezethet jó eredményre, mert

a kutya szaglószerve rövid idő alatt képes a szagot rögzíteni, és a hosszabb

időtartam esetén - éppen a védekező reflex következtében - a szagfelfogás

intenzitása csökken, s ezzel az inger erőssége is. /Ezt mindannyian tapasztalhatjuk

saját magunkon, ha pl. kölnit vagy szagos arcvizet használunk. A "felrakáskor" jól

érzékeljük, de rövid idő multával, már tudomást sem veszünk róla, holott mások

azonnal reagálnak rá./

Igen fontos a váltott irány, a napszak, s a széljárás figyelembevétele az edzéseknél.

Mindazon kutyákkal, amelyekkel szimatmunkát végeztetünk, nélkülözhetetlen az

állandó gyakorlás /tréning/, mert egyrészt a szag-emlékképeik csak így nem

homályosodnak el, másrészt a kutya szaglószervének érzékenysége csak így

tartható meg hosszú ideig magas szinten.

Számolnunk kell azzal is, hogy az eb az időjárástól, távolságtól, illetve felkészítési

fokától, adott idegi állapotától függően, idejekorán kimerülhet, elfáradhat, s

képtelen munkáját megbízható módon folytatni. Ez főként a kiképzés első

időszakában fordul elő, de az aktív nyomozómunka alkalmával is, ha a

körülmények úgy hozzák /rossz időjárási- és terepviszonyok/. Ennek

kiküszöbölésére javasolom az időnkénti pihentetést, a szaglószerv érzékenységének

visszanyerése céljából, oly módon, hogy az állatot friss levegőre visszük, vagy

"1evesszük" a félbehagyott és megjelölt nyomról. /Ezt csak abban az esetben

tehetjük meg, hogyha a szimatadáshoz szükséges "szimatpárna", bűnjel vagy a

nyom továbbra is rendelkezésünkre áll./

Mindenesetre azonnal hozzá kell tennem azt is, hogy csak a túlfeszített munka, a

túlzott elfáradáskor nyúljunk ehhez a megoldáshoz, normál körülmények között,

főként ha rövid távon gyakorlunk, semmiképpen se vegyük le a nyomról, feladata

elvégzése előtt. Ezért a jó munkabírás, az állóképesség adalék az előbbiekhez.

A különböző egyedek szagok iránti érzékenysége és kimerültségi foka nem

egyforma. A korábban felsoroltakon kívül nagymértékben befolyásolja az előbbit

az is, hogy milyen a szagok természete, eredete, összetétele, azok erőssége

/töménysége/, milyen a túl erős szagok iránti érzékenysége, ha az hosszabb ideig

hat, mikor lep fel nála a szag iránti közömbösség, fáradtság /és az ezzel kapcsolatos

védekezés/.

A nyomkövetés közbeni kimerültségnek a fentieken kívül más, negatívan

befolyásoló tényezői is lehetnek. Amint azt már korábban említettem, a

nyomkövetés nemcsak fizikai megerőltetést követel, hanem a központi

idegrendszer magasabbrendű központjának megfeszített munkáját is igényli. Annak

pihent vagy kimerült állapota erősen befolyásolja, hogy mennyi ideig képes a kutya

az adott nyom szagát megkülönböztetni a zavaró ingerek és egyéb nyomok

szagától, pl. közlekedési zaj, más emberek vagy állatok nyoma. Hiszen ezek

gyakorta erősebbek mint az eredeti nyom. Nehezítik a nyomozómunkát az egyéb

más, elterelő mozgás- és hangforrások is, mint pl. a természeti zajok /égzengés,

stb./ vagy a forgalom. A természetes körülmények közötti nyomkövetéshez erős,

megerőltető idegmunka szükséges, mivel a nyom követésével kapcsolatos

tevékenységen kívül minden mást gátlás alá kell helyezni. Ennek túlfeszítésekor

könnyen bekövetkezhet az idegi kimerültség, amelynek eredményeként csökken a

szagmeghatározó képesség. Nehezen követi, majd elveszti a nyomot.

Nemcsak a sportolók, a kutya teljesítménye is igen nagymértékben függ a

pillanatnyi fizikai és pszichikai állapotától. Ugyanakkor senki se lepődjék meg

azon, ha mindjárt itt hozzáteszem - legalább ennyire a gazdáétól is. S hogy példát is

szolgáltassak rá, a gazda betegsége vagy vizsgadrukkja, amelyek gátolják őt a

helyes és jó vezetői munkában, igen erős negatív hatást idézhetnek elő.

A szagkibocsátás kémiai molekuláris mozgás. Ez olyan folyamat, amely minden

körülmények között létrejön, és erőssége szoros összefüggésben van a korábban

említett feltételekkel. Ezért a nyári 30-40 C0-os meleg, vagy a téli -3o C°-os hideg

sem befolyásolhatja negatívan a feladat végrehajtását, csupán az összteljesítményt

csökkentheti.

A legkedvezőbb "nyomfelvételi" feltételeket az enyhén nedves talaj, s a nedves fű

szolgáltatja. Tudnunk kell azt, hogy a nap ultraibolya sugarai elbontják az ingert

adó szagokat /a zsírsavak felbomlanak/, ugyanakkor - szintén a hő hatására - a

talajfelszín magába szívja a szagrészecskéket. /Innen a magyarázata annak, hogy a

különböző talajok miért jó vagy rossz szagtárolók./

A szaglóérzék megérzésére a korábban említetteken túlmenően arra is figyelnünk

kell, hogy sohase kapjon túlzottan fűszerezett ételeket, és lehetőleg semminemű

fizikai sérülés ne érje az orrát. Lázas, beteg kutyával véletlenül se próbáljunk

szimatmunkát végeztetni /a láztól kiszáradt nyálkahártya teljesen lehetetlenné teszi

azt/.

Sok amatőr kutyás értetlenül áll kutyájának negatív teljesítménye előtt, mondván:

"én mindent megtettem és betartottam, amit a szakirodalom jónak lát", csak azt

felejtette el, még talán önmagának is bevallani, hogy kutyájával túl ridegen, túl

keményen, sőt durván bánt, vagy túlzottan igyekezett őt - akár erőszak árán is -

fegyelmezni. Ez, a kevésbé jó idegzetű kutyáknál oly erős gátlást képes kialakítani,

hogy vezetőjükre való állandó figyelés, és az arra való ügyelés miatt, hogy nehogy

olyant kövessenek el, amiért fenyítés jár, még magáról a feladatról is

megfeledkeznek.

Bármilyen különösen is hangzik - és amellett, hogy továbbra is fenntartom mindazt,

amit az előzőekben írtam - tudomásul kell vennünk, hogy végső soron nem az a

döntő, hogy egy kutyának "jó orra" van-e, hanem az, hogy ez az orr milyen

szagokat árasztó anyagok érzékelésére képes. /Mely szagfajták szaglómezői

fejlettebbek?/

A szagos anyagok és a szagok osztályozása

A szagérzékelés szubjektív. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a kellemes és a

kellemetlen szagérzés egyénenkénti meghatározása, amelyben elsőrendű szerepet

játszik, hogy az egyénnek milyen emlékképei fűződnek az egyes szagokhoz.

LINNE sorolása szerint vannak: fű, pézsma, liliom, fokhagyma illatok. /Ezt

tekintjük a későbbi szagrendszerezések alapjának./ A valóság azonban az, hogy

nagyon sokféle szag van. Óvatos becslések szerint is, ma kb. 60 ezer szagot

különböztethetünk meg. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden ember, így az

átlag ember is, hiszen a szagérzés tanulható!

Az élet legkülönbözőbb területein számtalan szagingert keltő anyaggal találkozunk.

Éppen a nagyszámú előfordulás miatt a szagok minőségi osztályozása még nem

oldódott meg megbízható módon. Mégis ahhoz, hogy tájékozódhassunk közöttük,

az alábbi felosztásuk ajánlatos.

Találkozunk növényi, állati, ásványi szagokkal. Ezeknek kombinációi hozzák létre

azt a 9 fő csoportot, amelyek a további szagingereknek képezik alapját.

1. éterszagok, ízek: a szagos, iparban használt gyümölcskivonatok /alma, körte s

általában a gyümölcsök, a méhviasz/, és a különböző ételek,

2. az aroma típusszagok: kámfor, keserűmandula, citrom,

3. balzsamszagok: virágok, jázmin, gyöngyvirág, vanília és egyebek,

4. ámbra- és pézsmaszagok: az ámbra, a pézsma, valamint egyéb állatok és gombák

szagai,

5. fokhagymás szagok: fokhagyma, vulkanizált gumi, hígítók, aceton, kén, jód,

bróm, klór, ún. büdös gyanták,

6. pörkölt szagok: pörkölt kávé, dohány, füst, bagó, benzol, fenol, naftalin,

7. ható szagok: sajt, izzadság, avas zsír, munka szagok, vizelet, hüvelyváladék,

sperma szaga,

8. undorító szagok: egyes bódító szagok, ezek a beléndekből, bodzából és a velük

rokon növényekből nyert szagok, valamint idetartoznak még a poloska és a

kábítószerek /ópium/ szaga is,

9. hányingert keltő szagok: előfordulhatnak a szilárd, légnemű és folyékony

állapotban lévő anyagokban egyaránt, pl. rothadó hús vagy növény, széklet.

Nagyon sokszor esünk abba a hibába, hogy a szagokat az emberi ízlés szerint

osztályozzuk, azt gondolván, hogy pl. a szegfűillat /virágillat/ vagy egyes parfümök

illata /ámbraillat/, amely nekünk annyira tetszik, a kutyának is kedves lesz. Igen

nagyot tévedünk, mert például az általunk oly bűzösnek tartott bomlott fehérje

/büdös hús, záptojás/ a kutyának - annak természetes volta miatt - sokkal

kellemesebb a legcsodálatosabb francia parfümnél is. Ugyanígy helytelen lenne

saját orrunk után igazítanunk kutyánk szaglóérzékenységét, mivel vannak olyan

szagok, amelyeket mi jól érzékelünk /pl. mesterséges szagok/, a kutyák annál

kevésbé, s vannak olyanok, amelyekről sejtelmünk sincs, s a kutya "jól kiszagolja",

pl. a kábítószerek illata.

Szagforrások

a/ illó olajok, amelyek főként a növények alkotórészei,

b/ kémiai vegyületek, az emberek és állatok mirigyeinek

váladéka,

c/ szilárd anyagok. Ritkán szagosak /csak ha oldhatók/.

A szaganyagok rendszerint igen apró molekuláris állapotban terjednek a levegőben

vagy a vízben. Az egyes anyagok a beléjük ütköző szagmolekulákat különböző

módon rögzítik.

A szag felvétele, beszívódása, nemcsak a szag minőségétől /erősség, összetétel/,

hanem a felvevő test anyagának minőségétől is függ. Jól rögzítik a szagokat a

selyem, a szőr, a hagyományos ruházati anyagok, pl. pamut /nem műanyagok/, a

puha fa, faszén stb., általában a természetes, likacsos szerkezetű, érdes felületű

anyagok. Kevésbé a papír, a műanyagok, rosszul a fém, üveg, és egyéb ásványi

anyagok. A talaj szagrögzítő képessége függ az azt borító növényzettől, szerves

összetételétől, mikroorganizmusától, nedvességi állapotától, ásványi összetételétől,

földtani adottságaitól /homok, agyag, köves, lösz/. A talaj szagfelvevő képessége

ugyancsak nem hanyagolható el. Feltételes annak érdessége, szivacsossága,

keménysége és nedvességtartalma.

Az illó anyagok oxigén hatásara is elbomlanak. Ennek következményei: először

annak gyengülése, majd eltűnése a szagfelvevőről. Itt közrejátszik a természetes

levegő oxigénje, valamint a természeti és mesterséges hőhatások, amelyek

különösen képesek gyorsítani ezt a folyamatot, pl. a hagymás kést nyílt láng fölé

tartva pillanatok alatt szagtalaníthatjuk. Közömbösítenek továbbá a desodoráló

szerek. A meleg és a nedvesség csak bizonyos fokig segítik elő a szagok terjedését

és érzékelhetőségét, túlzottan koncentrált állapotban azonban megsemmisítik

azokat.

A szag terjedésében fontos szerepet játszanak az oldó és közvetítő közegek /a víz és

a levegő/, azok mozgása, a légáramlás ereje és iránya, amelynek hatására terjed,

eltolódik, de teljesen meg is szűnhet. Így pl. a jó szimatú kutya légszimat

segítségével /nem talajról, hanem a levegőből fogja fel a szagot/, több száz méterről

is felfedezheti a vadat. De nemcsak felfedezheti, hanem nagy biztonsággal képes

meghatározni a szagforrás irányát és helyét, sőt annak távolságát is. A szagok

keveredése esetén mindig az intenzívebb /erősebb/ szaghatás a domináns, amely

képes szinte az észrevehetetlenségig eltakarni a gyengébb szagforrást. Szaglási

kompenzáció /kiegyenlítődés/ jöhet létre az olyan szagoknál, amelyek egymást

közömbösítik.

Joggal feltehetné a kérdést az Olvasó, mi köze az egészhez az emberi

szaglóképességnek? Engedtessék meg ezzel kapcsolatban egy Marx idézet, amely

ha nem is szó szerint, de lényegében e következőket mondja:

Ahhoz, hogy a körülöttünk lévő világot megismerhessük, először önmagunkat kell

megismernünk, és az emberi tulajdonságok és képességek feltárásával közelebb

kerülünk környezetünk megismeréséhez.

Amit az előzőekben az emberi szaglóképességről, szag megismerésről írtam, az -

értelemszerűen alkalmazva - kutyáink esetében is fennáll, és magyarázatot adhat

olyan kérdésekre, amelyekre eleddig nem kaptunk feleletet.

Az ízlelés

A szaglóközpont és az ízérzékelés között is van közvetlen kapcsolat. A szag- és az

ízérzést együttesen zamatnak nevezzük. A megismerés ebben az esetben nemcsak a

szag, hanem a szag és az íz alapján történik, mely kettő a tudatban egybeolvad.

Az ízlelés és a szaglás rokonjellegű érzékelési mód. Mezőik az agyban is közvetlen

egymás mellett foglalnak helyet, olyannyira, hogy pl. egyik a másikba átmehet. Így

az íz érzéklet szag érzetet, a szag észlelés íz képzetet hozhat létre. Egymás

közelsége és az átkapcsolódások révén, különbségük elsősorban a közvetítő s oldó

közegekben van /szag: légnemű, íz: folyékony -víz/, de mindkettő kémiai eredetű

érzékletek felfogásának eszköze, vagy az egyébként szagingert okozó kémiai hatás,

a vízben élő állatoknál, mint pl. a halaknál ízlelési ingert vált ki, a neuronos

ízlelőbimbóik révén.

Az ízlelő szervekre gyakorolt ízhatásoknak többrendbeli szerepük van. Első és

legfontosabb - mint ahogyan azt a fentiekben is írtam - a szag és az ízhatás

együttesen határozzák meg az állat számára az elfogadható /ehető/, vagy az

elutasítandó /ehetetlen/ anyagokat. Ugyanígy az ún. közömbös, íztelen anysgok

elutasítási szükségességét is, mint pl. homok, kavics kiköpését /bár az utóbbi

mechanikai úton is érzékelhető/.

A másik ilyen fontos szerepe az ételféleségek ízletességének meghatározása, amely

már az elfogadhatóság szempontjából is szerepet játszik, de főként abban, hogy

ízüknél fogva az adott tápanyagokat az állat kedvvel-e vagy esetleg csak

szükségességből fogyasztja /éhség/, pl. a hús vagy a kenyér közötti íz különbsége.

A harmadik igen fontos szerep az ízlelő szervnél a savas, illetve a lúgos hatások

meghatározása, amely az állat emésztése szempontjából nem elhanyagolható. Ez

utóbbiak alatt azt értjük, hogy az adott ételféleség megemésztéséhez milyen hatású

emésztőnedvek szükségesek. /Kiválasztásuk feltétlen reflex útján történik./ Így a

fehérjefélék emésztésében elsősorban savak szükségesek - amelyek elsődlegesen a

gyomorban termelődnek - míg a szénhidrátok lúgos kémhatású emésztőnedvek

útján bontódnak le. Az utóbbiak elsősorban a nyálban /bár kevés sav itt is

képződhet/, minimális mennyiségben a gyomorban, de főként a belekben

képződnek.

A kutyánál az ízlelés a nyelvben és a szájüregben található ízlelő bimbókkal

történik. Ezek a nyálkahártyán helyezkednek el. Kémiai analizáló képességük

különbözik az emberétől, illetve más szempontok szerint funkcionál, azaz az

ízletesség másként érvényesül. Fő helyen az édes áll, majd a sós és a keserű,

ugyanakkor a számára elutasítandók a savanyú és a fűszeres ételek.

Vannak részünkről az első pillanatra érthetetlen anyagok, amelyeket a kutya

szívesen és jóízűen fogyaszt, mint pl. a romlott húsfélék, hányadék, ürülék, vagy a

korhadó cellulóz anyagok. Ugyanis a kutya öröklött adottságánál fogva /képesség,

készség/, a már megtalált és kapott táplálékul szolgáló anyagok közül kémiai

mibenlétük észlelésével, képes saját testének helyes táplálására a legmegfelelőbb

tápanyagokat kiválasztani, sőt, vitamin- és energiaszükségletét ezekből fedezni.

Ezért fontos a táplálék elkészítésénél az ízhatások meghatározása.

A tapintás

A tapintás a környezet mechanikai állagának és hőhatásának megismerésére szolgál

/hideg-, meleg- és fájérzetek/. Velőshüvelyű érzőszemölcs receptorai vannak.

Lényegük, hogy nincsenek közvetlen kapcsolatban a külvilággal. Ez esetben a bőr

alatt, az érzőszemölcsbe ágyazva, de e kutya tapint szájjal is. Ezzel magyarázható,

hogy a kiskutya mindent szájába vesz, így ismerkedve az ismeretlennel. Nem

szabad neuron, hanem tapintó gömböcskékben végződik, csak mechanikusan tud

érzékelni, míg a szabad neuronok kémiailag is analizálnak.

A tapintás a kutyánál - amint említettem - a szájjal és a bőrön keresztül történik.

A bőrön tapintási vagy nyomási érzékelők, valamint hő- és fájdalomérzékelési

pontok vannak. Általában négyzetcentiméterenként 3 meleg, és 6-23 hidegpont

található. Az egész bőrfelületre - fajtáktól függően - nagyjából 30 ezer meleg, és

250 ezer hidegpontot számolhatunk. Ez ezt jelenti, hogy a szervezet a meleg ellen

jobban védve van. Egy cm2 -re 25 nyomási és l00-200 fájdalomérzékelő pont esik.

A meleg és a hideg érzékelésénél feltétel, hogy a tárgy hőmérséklete magasabb

vagy alacsonyabb legyen a bőr felületénél, ugyanez vonatkozik a sugárzott hőre is,

beleszámítva a szőrzet szigetelését. A kutya bőrének hőmérséklete 36.9 C0 körül

van /ami nem azonos a test hőmérsékletével, ez 38-38.5 C0 közötti/. A kutya testén

sem a hőérzékelők, sem a fájdalomérzetet közvetítő érzékelő pontok nincsenek

egyenlően elosztva. Amíg a melegpontok főként pl. a hastájékon, a hideg érzékelők

az állat oldalán helyezkednek el túlnyomó többségükben, addig a fájdalomérzet

elsősorban az elülső részen, és ugyancsak az oldalakon váltódik ki legfőként.

Kevesen gondolnak rá, még kevesebben tudják, hogy maga a szőrzet is részt vesz a

tapintás folyamatában, és még ennél is kevesebbek előtt ismeretes az, hogy a kutya

bajusza is komoly szerepet játszik ebben. Ugyanis a bajusznak - főkként még a

természetes életmódot élő állatoknál - az a rendeltetése, hogy a sűrűbb

aljnövényzettel borított terepen is elkalauzolja az állatot /mint egy szélességmérő/,

lévén, hogy alkonyati, illetve éjszakai életet éltek. Tudniillik a bajusz tapintó szőrei

"mértéket vettek" azokról a részekről, amelyeken az állat át kívánt haladni. Ezek,

az öröklött képesség alapján meghatározták gazdájuk számára, hogy a kiválasztott

útvonal járható-e. Ezért sose az esztétikumot, hanem egy "biológiai radart„ lássunk

a bajuszban, és ne akarjuk kedvünkre stuccolni.

Bár kategorikusan az előbb említettek egyikéhez sem tartozik, de külön kell

foglalkoznom a kellemesség érzetével, amelyet az állatban a simítás /simogatás/

vált ki. Külön érzékelő neuronjait ugyan nem tudják kimutatni, de gyakorlati

tapasztalatok alapján bizton állíthatom, hogy ezt a szerepet a fájdalomközvetítő

érzékelők töltik be. Sok más mellett az is ezt látszik bizonyítani, hogy a

simogatásra az állat testének pontosan azok a részei a legérzékenyebbek, ahol a

legtöbb fájdalomközvetítő érzőszemölcs is talalható. Ezek elsősorban a fej és az

oldalak.

A jutalmazás és a büntetés kérdésével ugyan más helyütt már foglalkoztam, de

biológiai okát itt tartom helyénvalónak feltárni. Gyakran megfigyeltem ugyanis,

hogy egyesek, függetlenül kutyáik méreteitől, dicsérő szándékukat a fej, illetve a

test különböző részeinek paskolásával igyekeznek kifejezni. A fej ütögetése -

bármilyen kedveskedő szándékkal is történik - a kutya számára mindig kellemetlen

hatással van, még a mozdulat érzékelése is. A test egyéb tájékának paskolása, ha

minden esetben kellemetlennek nem is mondható, de a kutya részéről kívánatosnak

sem.

E kérdés magyarázatánál a következőkből kell kiindulnunk. Csaknem minden

érzékszervnél foglalkoztam az emlékképek kérdésével. A kiskutya legelső kellemes

emlékképe a simításról, már közvetlenül a születés után kialakul, anyjának

tisztogató, nyalogató nyelve révén. Ugyanígy a tisztogató, nyalogató, simogató

nyelv "masszírozza" az oldalát és a hastájékát az emésztés és az ürítés elősegítése

végett, keltve ezzel is kellemes érzéseket. Arról nem is beszélve, hogy az egymás

iránti szimpátiait is nyelvük simításával /nyalás útján/ fejezik ki, amit a gazda

számtalanszor maga is tapasztalhat /kézcsók/.

Ezért a simítást, mint kedveskedést, mint jutalom "megerősítést", mindig a

szőrmentén, lágyan sikló kéznek kell végeznie.

A paskolást is - mint büntetőeszközé - szinte a simítással együtt raktározhatta el a

kölyök emlékképei közé, mivel az anyakutya a fészekben ezúton "tartja fenn a

rendet". Ugyanis a renitens kölyköt valamelyik felső agyarával /fogó foggal/

koppintja fejbe /mintha kokit vagy barackot adna rosszasága "jutalmául"/. Ez a

fenyítési mód a későbbiek folyamán a test egyéb tájaira is átterjedhet. Így

nyilvánvaló, hogy a kölyökben kellemetlen emlékeket kelthet a paskolás, még ha

nem is ez volt vele a szándékunk.

Határozottan kellemetlen emlékeket kelt az is, ha a gazda a nyak bőrénél fogva

felemeli, megrázza, és „földre csapja" leghatásosabb büntetési módként, tekintettel

arra, hogy az anyaállat is ezt teszi azzal a kölyökkel, amelynek a "koki" már nem

használ. A vadonbeli ősök sem térnek el ettől a gyakorlattól, mert azokat az

egyedeket, amelyeket csupán rendre kívánnak utasítani - de nem elmarni a falkától

- ugyanilyen módon rendszabályozzák.

Belső elválasztású mirigyek

A szervezet mirigyeit két nagy csoportra osztjuk. Külső elválasztásúaknak

nevezzük azokat, amelyek váladékukat a mirigy kivezetőcsövén keresztül a

testfelszínre /verejtékmirigyek/, vagy a test üreges szerveinek belső felszínére

/emésztőmirigyek/ juttatják. Belső elválasztású /endokrin/ mirigyeknek nevezzük

azokat, amelyeknek kivezetőcsövük nincs, így váladékuk a mirigy hajszálereibe,

tehát közvetlenül a vérbe kerül.

A belső elválasztású mirigyeket éppen ezért sűrű érhálózat veszi körül. Az általuk

termelt hatóanyagok a hormonok. Ilyen működést fejt ki a hipofízis /agyalapi

mirigy, amely a koponya alapon, az ékcsont nyereg alakú bemélyedésében

helyezkedik el. A nyakon, a gége alatt fekvő pajzsmirigy. Ennek hátsó felszínén,

gyakran a mirigy állományában találhatók a mellékpajzsmirigyek /számuk: 1-4/. A

vesék felső pólusán lévő mellékvesék. A hasnyálmirigy állományában található ún.

Langerhans-szigetek. A kismedencében fekvő petefészek, illetve a herezacskóban

elhelyezkedő here. Valószínűleg belső elválasztású mirigy a tobozmirigy, és a

gyermekkorban, a mellcsont belső felszínén található ún. csecsemőmirigy is.

A belső elválasztású mirigyek működésének hiányossága a szervezet működését

nagymértékben befolyásolja. Például: nem megfelelő hormonális ellátottság esetén

a nőstény kutya gyakran fogamzásképtelenné, míg a hím kutya magtalanná válhat.

Még mint érdekességet említem meg, hogy ezen mirigyek rendellenes működése

megváltoztatja a test ún. alapszagát is. Serkentés, illetve működés csökkenés az

egyedre nézve katasztrofális fejlődési, illetve működési egyensúlyzavarokat

okozhat.

A KÖLYÖK KIVÁLASZTÁSA

Mielőtt a tulajdonképpeni téma tárgyalását elkezdeném, feltétlenül szükségesnek

tartom, egy - hazánkban eddig kellően figyelembe nem vett - kérdés

megvizsgálását. Ez az ún. stádium elmélet.

A mai korszerű és egyre inkább növekvő igények a kutya tenyésztésében és

kiképzésében, megkövetelik a tenyésztőtől és a kiképzőtől, hogy körültekintően és

minden tényezőre figyelemmel végezze munkáját. Ehhez nyújt segítséget a stádium

elmélet, amelynek lényege abban rejlik, hogy az egyes időszakoknak az élőlény -

így a kutya - életében is meghatározott jellemzői vannak a fejlődés, a magatartás, a

viselkedés területein. Ha ezt kellő mértékben figyelemmel kísérjük az elődöknél

/szülők, nagyszülők, dédszülők/, úgy a Mendeli öröklődési törvény /a nagy számok

törvényének hatása tükrében/ érvényesülése szerint következtethetjük az utódok

genetikai /öröklött/ külső és belső tulajdonságaira, hajlamaira és várható

formálódási lehetőségeire.

A jó kutyatulajdonos már nem bízhatja magát a véletlenek sorozatára sem a

tenyésztésben, sem a kiképzésben. Az előbb leírt szempontok figyelembevétele

mellett ellensúlyozhatja vagy növelheti az öröklött tulajdonságok és hajlamok

hatását kutyájánál a szükségletek és a kívánalmak szerint.

A ráneveléses módszernek ez az alfája és az omegája, azaz kezdete és vége. A

stádium elmélet bennünket érintő részeivel A ráneveléses módszer rendszerezése és

A ráneveléses módszer szakaszai c. fejezetekben foglalkozom, de érintem már a

kölyök kiválasztásánál is. Ezért külön a teljes stádium elméletre, mint olyanra,

helyszűke miatt nem kívánok kitérni.

Csak röviden utalok a magyar lótenyésztésre, amelynek eredményessége éppen

abban áll, hogy az egyes törzsek származását évszázadokra visszamenőleg le tudják

vezetni. Ráadásul ez a levezetés nem "keresztlevél" /névleges/ szinten történik,

hanem az illető ős teljes testi és lelki adottságait és képességeit tükrözi, azoknak jó

és rossz oldalát egyaránt. Ezt illenék bevezetni a magyar kutyatenyésztésben is.

Olyan helyeken, ahol jó gazdához illően tenyésztési és tartási naplót vezetnek, ha

nem is intézményesen, de magánúton megoldható. Így a tenyésztő - a mi

esetünkben a kiképző is - ha megfelelő képet alkothatott az ősökről, már tudatában

lehet annak, hogy melyek azok a "vonások" amelyeket erősítenie kell, vagy

lehetőség szerint kiküszöbölnie /elfojtania/ ahhoz, hogy megfelelő eredménnyel

végezhesse munkáját.

Bármely kutyafajta tenyésztéséről is legyen szó, vagy bármely munkakutya félére

is van szükségünk, ezeket a tényezőket sohasem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Mindig aszerint állítjuk párba a szülőket, hogy az utódokkal szemben milyen

kívánalmaink vannak. Ezért akkor járunk el helyesen, ha kellő körültekintéssel

figyeljük meg - lehetőség szerint nemcsak papíron - az ősöket viselkedésükben,

teljesítményeikben. /Küllemi bírálatok, munkakutya vizsgaeredmények, tenyésztési

eredmények stb./ Tudvalevő, hogy a sérült ember ebben -erősen gátolva van, de

számára sem megoldhatatlan feladat. Környezete segítségével mindezeket

elvégeztetheti, és az írásos anyagoknak - ugyancsak segítője útján - maga is

utánajárhat. Többletfáradtság, de megéri!

Igen lényegesnek tartom az ún. tenyész-szemlék /azoknál a fajtáknál, ahol ez

kötelező/ eredményes vagy eredrménytelen voltának vizsgálatát.

A kutya értelmi képességének fejlődése c. részben már foglalkoztam a

szocializálódás kérdésével. Akkor a most következő anyag kedvéért nem

bocsátkoztam a részletekbe.

A szocializálódás alapkövetelménye a domesztikáció /háziasítás/.

A házikutya normális szociális fejlődése több szakaszra /stádiumra/ osztható. Ezen

elmélet szerint a társas fajoknak, az egyed fejlődése folyamán vannak kritikus

periódusai, amikor nagyobb érzékenységgel válaszolnak az ún. szociális tényekre.

Az egyik legfontosabb kritikus időszak mintegy három hetes korban kezdődik. Ezt

törvényszerűen jelentkező anatómiai jegyek jelzik. a/ ekkor törnek elő a fogak,

b/ már tökéletesen nyitva vannak a szemek, és kinyílnak a fülek is,

c/ az érzékszervek mind funkcionálnak. /A kutya szaglása már a születés

pillanatától kezdve funkcionál, ugyanis ennek segítségével találja meg anyját, az

emlőket és alomtestvéreit./

A szívverés és az agyáramok megváltozásai is kimutathatók. Megváltozik a

növekedés üteme is, az erőteljesebb táplálkozás és a táplálékszerzés

eredményeképpen.

Az ezekhez kapcsolódó formák, a társas lénnyé való váláshoz lényegesen

hozzájárulnak. Az általános fogékonyság egyre nő. /A kritikus időpontok fajonként

és egyedenként változnak./

Az alábbi társas viselkedési módokat különböztetjük meg:

1. A kölcsönös ösztönzés. Ezen szabályos magatartást társas szekréciónak is

nevezzük. Jellemzője: az együttes fellépés, menekülés, játék, táplálkozás,

béketűrés, valamint egyéb hangulatátvitel s -elfogadás.

2. Felügyelet és gondoskodás másokról.

3. Felhívás gondozásra és felügyeletre.

4. Szexuális viselkedés

5. Harci viselkedés

6• Nyugalmi viselkedés

7. Táplálékfelvételi viselkedés

8. Felderítési viselkedés

Ezeknek a társas integrációs elemeknek kapcsolódó része lesz a simogatás, mint a

társas kapcsolat felvételének eszköze. Általában igen nagy szerepe van az előbbi

mellett a tapintás útján történő érintkezésnek /nyalás, rágcsálás, talpérintés,

dörgölődés stb./. Szerepet játszanak továbbá a vegyi, optikai /mozgás/, hang

ingerek is.

- vegyi: szagnyomok vagy a kiválasztó mirigyek által

szolgáltatott anyagok, vizelet, bűzmirigy /végbélben/,

- optikai /mozgás/: farok, fül, szem, test,

- hang: ugatás, sírás, nyüszítés, vonyítás stb.

Arcmozgás, orr-ráncolás, taszító, csábító mozdulatok. Mindezek egy öröklődő és

átörökített kiváltó mechanizmust hoznak működésbe, úgy, hogy külön

tapasztalatok nélkül is hatékonyak. Ugyanakkor az egyedi

megkülönböztethetőséget is szolgálják, pl. szimpátia és antipátia /tetszés és nem

tetszés/ az egyedek között.

A hangjelek esetében két csoport különböztethető meg:

1. Olyan jelek, amelyek a fajtársak valamely öröklődő, kiváltó mechanizmusának

működését indítják meg,

2. olyan hangjelek, amelyek az egyed felismerését szolgálják. Amelyek jellemzői a

"vevő" öröklődő alapképző mechanizmusát obligát /elmaradhatatlan/ tanulási

folyamatok közbejöttével teszi hatásossá /vészjelzés stb./. Ez a fajfa oly jellemző

forma törzsfejlődésileg és történetileg alakult ki. Eszerint az állat obligát /kötelező,

elmaradhatatlan, szokásos/ tanulással, egy öröklődő alapképző mechanizmussal

tudjon válaszolni /hangfelismerés, megkülönböztetés/ az őt ért ingerhatásokra.

Az első csoporthoz tartozó hangjeleknek nincs időbeli alakjuk. Olyan jellemzőket

tartalmaznak, amelyek aktív módon válhatnak hatásossá, s olyan szerepet töltenek

be, mint az optikai ingerek /hangulat kifejezés/. E hangjelek létrejötte vezetéses

/feltétlen reflex/ úton történik, az ingerhatás átalakításával. A társas

integrációban /egyesülésben/ lényeges szerepe van. Akvetikus visszacsatolás

/visszaugat/. Ez az öröklött kiváltó mechanizmus biztosítja a reagálást. Pl. a csirke

a vészjelre /a hangra/ elbújik. Ez a reakció a faj fennmaradásában és a

fajfenntartásban jelentős szerepet kap. Az ún. negatív /kellemetlen/ és pozitív

/megerősítő/ impulzusok továbbítása, feldolgozása és visszacsatolása valódi

koordinációt /egybeesést/ és szinkronizációt /egyidejűséget/ létesít a viselkedés, a

magatartás területen. A hang magassága igen nagy megkülönböztető tényező a

hangulat terén. Pl. a magas hang a kutyánál a behódolás jele. Az ivadékok hangja

gondozást kér, de felnőtt kutya is ad ki ilyet, ha csillapítani, hízelegni vagy

behódolni kíván, pl. ha támadást akar leállítani.

A hangváltoztatás fiziológiai okai örökletes mechanizmusok /a hatást optimálissá

vagy afelettivé tehetik/;

a/ az amplitúdó növelése, azaz a hangmagasság +,- irányba való változtatása,

b/ a hangerő növelése,

c/ a frekvencia /az 1 mp alatti rezgések száma/ növelése és változtatása,

d/ a hangtartománynak és az ismétléseknek változtatása.

Kiváltásuk az ingerhatás milyenségére, minőségére, erősségére történik.

A hangadást az eddigi kísérletek szerint az agy puszta ingerlésével nem lehetett

kiváltani sem részben, sem egészben. /Anélkül, hogy részleteibe merülnék:

közvetett bizonyítéka e tény annak, hogy a háziasítás eredményeképpen miként

fejlődött a kutya tudati készsége, és hogy a társas kapcsolatok milyen befolyással

lehetnek a hang, az embernél pedig a nyelv használatára./

A mimika jellemzői:

- a szem és a száj, amelyek alapvető jelleggel bírnak,

- a száj és a szemek egymáshoz viszonyított helyzete,

- a száj állása, ajkak zártsága, csukása, réselése,

- az arcorri rész borének ráncolása,

- a fül állása,

- a farok tartása.

A mimika alkalmas arra, hogy a társulásokon /csoportokon "falkán”/ belül, egyedi

kapcsolati formákat fejezzen ki /lelki beállítottság/. Az öröklődő kiváltó

mechanizmusok fejlődése szoros kapcsolatban van az evolúciós törzsfejlődésen túl

az adott faj társas viszonyainak, érintkezési módjainak, életformájának

különbözőségeivel.

Most pedig megpróbálom röviden ismertetni azokat a szempontokat, amelyek

nézetem szerint a kölyök kiválasztásával kapcsolatban szerepet játszanak.

l. A kölyökkutya - hogyha azt az alapkövetelményeknek megfelelő módon

választottuk ki - olyan ideális nyersanyagnak tekinthető, amelyet céltudatos

tevékenységgel kedvünkre formálhatunk.

2. A formálásban - tapasztalataim szerint - a leglényegesebb a gazda személyével

történő azonosulás /identifikáció/.

3. A jövendőbeli feladatokra történő elő- és felkészítés, sőt a feladatok által

támasztott kívánalmak szerinti formálás a viselkedésben, a tevékenységben.

4. A kutya egyéniségének a gazda által való tökéletes kiismerése és a szükség

szerinti alakítása /jellemformálás/.

5. A tényleges munkafázisok "beiskolázás" nélküli oktatása, és a munkával

kapcsolatos fogalomrendszerek megismertetése, amelyek az "iskolaszerű"

/vizsgaszabályzat alapján történő/ oktatásnak felbecsülhetetlen előkészítő fázisai, és

ezek nagyban megkönnyítik a kiképző munkáját a vizsgára történő felkészítésben.

A továbbiakban ezen 5 pont által meghatározottak szerint igyekszem felvázolni

azokat a szükséges tevékenységeket, amelyek alapján megfelelő küllemű,

vésenű /magatartású/, és tudású kutyát nevelhetünk az elkövetkezendő feladatokra.

Bármely típusú „szociális munkakutyáról” is legyen szó, a kölyökkutya

kiválasztásánál A kutya kiválasztása vakvezetésre c. részben foglaltak értelemszerű

alkalmazása a szülőpároknál elengedhetetlen. Azaz, csak olyan szülőpároktól

vásároljunk vagy fogadjunk el kölyökkutyákat "szociális munkakutyának"

/vakvezető, siketeknek jelző, mozgásszervi sérülteknek dolgozó és vízből mentő/,

amelyeknek szülei - még ha ők maguk nem is tartoznak egyik munkakutya típushoz

sem, de - idegtípusuk, viselkedésük, magatartásuk, munkakészségük /szolgálati

munkakutya/, és az egyéb, e fejezetben szereplő kritériumok összességében

megfelelnek a követelményeknek.

Amikor ilyen megfelelő szülőpárra találtunk, és megtekintettük ez "almot" /egy

szülésből származó kölykök összessége/, amíg azok a nyolc hetes kort el nem érték,

csupán a kölykök alomban történő viselkedését kell figyelnünk.

Ezek:

a/ milyen a születési súly, és az általános fejlődés üteme,

b/ milyen a táplálkozási ösztöne /rögtön a csecsre mászik, verekszik érte, társaival

szemben előnyre tesz szert, vagy elverhető, keresgéli a csecset, nem szívja kellően/,

a fentiek értelemszerű alkalmazása a már edényből táplálkozó kölyköknél is,

c/ milyen az általános magatartása testvéreivel, anyjával szemben /játszik velük/,

falkavezérségre törekszik, verekszik, uralkodik testvérei fölött, az anyai fenyítéstől

nem hunyászkodik, de jól megjegyzi azt,

d/ milyen az érdeklődési foka, hogyan követi anyját, hogyan utánozza annak

viselkedési módjait /szalad vele, hányadiknak hagyja el a fészket, együtt ugat,

felfedező utakra vállalkozik/.

Tapasztalataim szerint, bár a kutyatulajdonosnak gazdasági okok miatt jobb, ha már

6 hetes korában az új gazdához adja a kiskutyát - nem helyes! /Erre később még

kitérek./ Legalább 8-l0 hét az az optimális idő, amelyet a kölyöknek az alomban el

kellene töltenie, mivel pszichikai szempontból ez a 6-l0 hetes korig terjedő időszak

rendkívül kívánatos a kölyök későbbi magatartásának kialakulása miatt. Ugyanis 6

hetes koráig /az elválasztásig/ a fő motívum a táplálkozás, és - mivel ez a

leggyorsabb fejlődési időszak - az alvás. Ahogy idősödik a kölyök, lesz egyre

inkább nagyobb a mozgásigénye, kíváncsisága, és szélesedik érdeklődési köre.

Ekkor válik leginkább lehetővé az új információk és tapasztalatok megszerzése

anyai irányítás mellett. Ennek az időpontnak a korai elválasztással történő

figyelmen kívül hagyása, feltétlenül nyomot hagy a kölyök későbbi testi és

pszichikai fejlődésében.

A kutya kiválasztása vakvezetésre, illetve szociális munkakutyának

A Pavlov-féle idegtípus csoportosítást figyelembe véve, vezető kutyának a

szangvinikus típusba tartozó egyedek felelnek meg legjobban. A vakvezető, illetve

egyéb szociális munkakutyától, munkájában igen nagy figyelmet, magabiztosságot

kívánunk, a feltételes reflexek gyorsan és jól váltsák egymást, gyorsan képződjenek

és alakuljanak ki. A gátlások mindig gyorsan lépjenek fel, és szűnjenek meg. A

vezető kutyától a legmesszebbmenően értelemszerű cselekvést kell követelnünk.

Hazai viszonylatban vezető kutyának legalkalmasabbak a németjuhász, a kuvasz,

az airedale /erdél/ terrier, az óriás snaucer és a dog. Külföldön jó eredménnyel

használják e fajták mellett még az újfundlandit, rottweilert, de találkozunk másfajta

vezető kutyákkal is, pl. bernáthegyi, leonbergi, labrador.

Nagyjából ugyanezen fajták a legmegfelelőbbek a többi szociális munkakutya

alkalmazásánál is. Mindenesetre a mozgássérülteknek szolgáló, és a vízbőlmentő

kutyáknál a minél erősebb testalkat a kívánatos.

Ezért a kölyök kiválasztásban, a fajta megjelölésekor a fenti szempontokra legyünk

elsődlegesen figyelemmel.

A kölyök kiválasztásának módszereiről

Az előbbiekből is kiviláglik, hogy téves hitben él az, aki úgy gondolja, hogy

bármilyen adottságú szülők, bármelyik leszármazottja, bármilyen munkára egyaránt

alkalmas.

Olyannyira téves ez a hit, hogy bízvást kijelenthetem; a küllemi adottságok, az

érzékszervek tevékenysége, és az idegi érzékenység - amelyek egyedenként

változók - egyaránt döntő szerepet játszanak abban, hogy milyen munkára lesz az

említett egyed a legalkalmasabb. Például egy kolerikus típusú vagy ezirányba hajló

egyed, semmi esetre sem fogja beváltani a hozzáfűzött reményeket, mint vakvezető

kutya, esetleg mint siketeknek jelző, ugyanakkor ragyogó segítőtársa lehet a

mozgássérültnek, vagy osztályon felüli eredményeket produkálhat mint őrző-védő

kutya. Márpedig, ha figyelembe vesszük a "hetedíziglen", és még ezen túl is

átörökíthető hajlamokat és tulajdonságokat, nem képezheti vita tárgyát, hogy egy

adott szülőpártól származó alomban is a legkülönbözőbb típusú /küllemű és belső

tulajdonságú/ kölykökkel fogunk találkozni.

Ezért, épp az imént említettek miatt, előre e1 kell határoznunk, hogy milyen

munkára kívánjuk alkalmazni az általunk vásárolt kölyökkutyát, és annak

tudatában, hogy az adott munkára mely fajta és mely típus a legalkalmasabb,

válasszuk ki hozzá a megfelelő szülőpárt is.

Joggal tehetjük fel a kérdést: tulajdonképpen milyen szempontok szerint járjunk el

a már megszületett kölyök kiválasztásánál.

Feladatunk kettős:

a/ jó küllemi adottságú,

b/ megfelelő idegrendszerrel rendelkező ebre kell "szert tennünk", hogy munkánk

jő eredménnyel járjon.

Ne gondoljuk azt, hogy a ráneveléses módszer csak kizárólagosan a szociális

munkakutyáknál kívánatos eljárási mód. A különböző szolgálati kutyák - attól

függően, hogy milyen szakosítást kívánunk velük végezni - ugyanúgy jó

eredménnyel "előnevelhetők" a jövendő munkára, mint az előzőek. A különbség

csupán a nevelési módszerekben rejlik.

A játék döntő szerepével a későbbiekben foglalkozom. De miután egyáltalán nem

lényegtelen a hatása ez egyéniség fejtődése szempontjából, itt is meg kell

említenem, hogy már a különböző játékok alkalmazásával is befolyásolhatjuk az

egyed fejlődésének irányvonalát. Így lehetnek egyes kutyákból jó őrzővédők,

kitartó nyomkövetők, erős és igénytelen rokkant segítők, siketeknek jelzők, vagy

vakvezetők. A kívánt eredmény elérése érdekében végzett eljárás sem ördöngősség,

csupán azokat a hajlamokat, képességeket és tulajdonságokat fejlesztjük a

kölyöknél, amelyekre a későbbiek folyamán szükségünk van, míg a

nemkívánatosakat igyekszünk elfojtani.

Azt már a "jellemvizsgánál" /vésenpróbánál/ tisztáztuk, hogy milyen idegtípusú

kutyák alkalmasak szociális munkakutyának. Ott arról is említést tettem, hogy

milyen küllemi követelményeket állítsunk a "jelölt" elé.

"Ép testben ép lélek!" Ez a közmondás kutyáinkra legalább annyira áll, mint

önmagunkra. A jó testi felépítettségű, szembeszökő és rejtett hibáktól mentes

kutyáktól mindig többet követelhetünk és kaphatunk, mint ellenkezőiktől. Nem is

beszélve arról a szomorú tényről, hogy a testi hibás vagy idegbeteg kutyánál - azon

túlmenően, hogy munkájában hibája komolyan zavarhatja, sőt tanulni sem képes

oly mértékben, mint ahogy az szükséges volna - mindenkor fennáll annak a

veszélye, hogy hibájából eredően végérvényesen kidől a "csatasorból”, vagyis a

munkából. Márpedig egyáltalán nem mindegy az, hogy komoly, másfél-kétéves

megfeszített munka, és sok-sok befektetett forint után, hány évig tudjuk alkalmazni

az adott területen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a belügyi szervek által

felvásárolt őrző-védő munkakutyák igen szigorú küllemi és jellemvizsgán esnek

keresztül. Ne legyünk önmagunk ellenségei a kiválasztásnál azzal, hogy

felületességből, lágyszívűségből vagy csupán tudatlanságból olyan kölyökre

tegyünk szert, amely egy életen keresztül élő szemrehányásként áll előttünk /pl.

dysplasia/.

Annak érdekében, hogy ez ne történjék meg, itt rögtön szeretnék egy hazai

gyakorlatot "megtorpedózni", illetve annak helytelenségére felhívni a figyelmet!

Tenyésztői körökben az az eljárás dívik, hogy a kölyökkutyát szinte már

születésükkor kiválaszttatják a jövendőbeli tulajdonossal, majd 6-8 hetes korukban

"eszi, nem eszi, nem kap mást", "ha megvette, hadd vigye" felkiáltással átadják a

kölyköt.

Azokban az országokban, ahol a kutyatenyésztés már megfelelő tudományos

alapokon nyugszik, ahol erős egyesületek, és alkalmas tenyésztési szabályzatok

irányítják a tenyésztői munkát /Ausztria, NSZK, Anglia stb./, három hónapos, azaz

12 hetes kor alatt nem is szabad a kölyökkutyát az alomból kiszakítani. Ez annál is

inkább érthető, hogyha meggondoljuk azt, hogy egy egészséges kankölyöknek erre

a korra "szállnak le" a heréi, ebben a korban már nyilvánvalóan jól vizsgálhatók az

érzékszervek, és az esetleges küllemi, illetve jellembeli hibák is kiütközhetnek.

Milyen módon is járjunk el, mielőtt a kölyökkutyát elhoznánk anyja mellől?

Korábban szó volt róla, hogy a kiválasztásnak már az ősökkel kellene kezdődnie.

Ha megoldottuk /és ez külső segítséggel még a sérült embernek is lehetséges/,

feltételezhető az is, hogy a születendő kölyök anyját vagy apját, ezt megelőzően is

személyesen ismerjük.

A kölyköt vásárló egyénnek mindig az anyaállat és annak tulajdonosa a fontos,

hiszen még abban az esetben is, ha a kankutya gazdájától vásárolja meg az említett

kölyköt, ahhoz csak a szuka tulajdonosán keresztül juthat. Az ő segítségét kell

kérnünk, hogy lehetőleg minél kevesebbet tévedjünk. Tőle kaphatunk legjobban

információt arra nézve, hogy:

a/ hogyan eszik /az emlőknél és a tálból/,

b/ miként küzd meg az ételért,

c/ milyen szerepet játszik alomtestvérei körében /pl.

vezéregyéniség vagy elnyomott/,

d/ a játékban vezető szerepe van-e, félrehúzódik vagy

mindig kész arra,

e/ miként viszonyul a környezetéhez /bátran kiáll, félénken félrehúzódik/.

A szuka tulajdonos segítsége és engedélye teszi lehetővé, hogy a fenti szempontok

alapján, magunk is megfigyelhessük jövendőbeli "munkatársunkat". Többszörösen

is aláhúzva azt tanácsolom, hogy sohase éljük bele magunkat egy adott kölyökbe,

hanem - ha erre lehetőségünk van - legalább 2-3 „jelöltünk” legyen!

Vegyük sorba a kiválasztási szempontokat!

Eleve nem javasolom azokat a kölyköket, amelyek társaiktól fejlődésben

elmaradtak, félrehúzódnak, a játékban nem vesznek részt. Azokat sem tartom

alkalmasnak, amelyeknek már ebben a korban is jól felfedezhető küllemi hibáik

vannak, szőrzetminőség, pigmentáció hiány, elnyomorodott testrész, hibás harapás,

vagy egyéb csontrendszerbeli deformációk /szabálytalan elváltozások/.

Meggondolás tárgyává tenném a kiválasztáskor annak a kölyöknek az elvitelét is,

amelyik köldöksérves vagy fattyúkörmös /hacsak ez utóbbi a fajtára nem jellemző/,

mivel ezek hajlamukban örökítendő hibák. Részemről nem lenne kívánatos az a

kölyök sem, amelyiknek törött farka van, vagy kölyökkorában komolyabb testi

sérülést szenvedett /törés, idegen kutyák marása stb./. Azt mondanom sem kell,

hogy a 12 hetes kankutya esetében nem fogadnék el herehibás kölyköt.

A magam számára azt a kölyköt választanám, amelyik 12 hetes korában a

legjobban tükrözi a fajtajelleget külső megjelenési formájában, szőrzetében

/színében, minőségében/, fogazata ép, egészséges, és a tejfogsor hibátlan, a

pigmentáció a körmökön, talpakon, szájszögleten, orrtükrön, szemhéjakon, bőrön

és a szőrzeten hiánytalan, a szemszín megegyező /nem felemás/, és a testet borit

szőrzet színével harmonizál. Ennyit, ami a küllemét illeti.

A belső tulajdonságok megvizsgálása már összetettebb! Igazából egy-két alkalmi

„szemleút” után, szerintem nem is lehet eredményes. Tudatos és folyamatos

megfigyelésre és próbákra volna szükség.

Én amellett a kölyök mellett szavaznék, amelyik a születése pillanatától kezdve

mindig a legjobb emlőt választja, onnan kitúrni nem hagyja magát, és ha kell,

társaival megverekszik érte. Ugyanígy az etetőtálnál is. Étkezés után heverjen el

nyugodtan, és adja át magát az emésztés „gyönyöreinek”. Ne legyen izgága, ne

molesztálja társait, de ha őt molesztálják, „tanítsa móresre” a szemtelenkedőt.

Kedvelem az élénk, és mindenre figyelmes kölyköt.

Figyelmesség! „Aki kíváncsi, hamar megöregszik!” mondja a közmondás, s ami

teljes egészében egy óriási tévedés. A kíváncsiság, a minden iránti érdeklődés, a

soha meg nem szűnő felfedezési vágy, az újat mindig befogadni kész természet –

képletesen mondva – az örök ifjúság titka. És ha egy pillanatra visszatérünk a

korábban írottakhoz, ahol az alkalmazkodás törvényéről szóltam, máris bizonyított

ez az állításom. Hiszen csak az előbbiek tudják az egyed számára biztosítani, hogy

környezetével mindig aktív kapcsolatban legyen, és annak jó és rossz oldalát

mindig egyaránt felmérve, megfelelően tudjon ahhoz alkalmazkodni.

Tehát legyen az a kölyök aktív-felfedező! Lehetőleg, ha nem is elsőként, de az

elsők között hagyja el a fészket. Ő legyen az, amelyik elsőként meri vállalni a

„veszélyt”, s anyja mellé állva együtt ugasson vele. Neki jusson a felfedezésnek az

az öröme, hogy ő ismeri meg környezetét leghamarabb, és ő merészkedik a

legtávolabb a biztonságot nyújtó alomtól. Az idegen állatoktól vagy emberektől

tartson, de ne féljen tőlük. Szemlélheti őket bizalmatlanul, de a megismerkedés

után legyen barátkozó. A zajokat, zörejeket szintén lelki sérülés nélkül viselje el. A

tapsolás, csattanás tegye őt kíváncsivá, de ne ijedjen meg tőle. A dörrenéstől

lelapulhat ugyan, de NE meneküljön. A dobogó, elfutó ember se riassza el, hanem

minimum "állja", de inkább szaladjon utána. A földre ejtett kulcscsomót vagy fedőt

szemlélje meg. Nekem kimondottan szimpatikus az a kölyök, amelyik anyját

játékra hívja, ingerkedik, cicázik vele, de tanulja meg az anyai figyelmeztetéseket.

Alomtestvéreivel vállaljon közösséget, ne húzódjon el tőlük, és a közös játékokban

mindenkor vegyen részt. Tetszik az a tulajdonsága is, ha a feléje lengetett

zsebkendőt vagy rongydarabot merészen elkopva „vészes” morgások közepette

cibálgatja.

Azt is jó pontként írom fel - és ha több kölyök közül választhatok, feltétlenül ez

lesz a kiszemelt - ha magától jön hozzám barátkozni, akarom mondani, ha

„kiválaszt magának”. Ezt még abban az esetben is értékelem, ha a többi kölyök is

hozzám jön, mert ez hamarabb fog mellém csatlakozni, esetleg a kezemet nyalja,

mellém heveredik, és legkésőbb távozik el tőlem. Nagyon lényegesnek tartom az

általam kiválasztott kölyöknél, hogy miként kommunikál /közöl/ a farkával. Sohase

húzza a hasa alá, lehetőleg mindig élénken lengesse azt.

Nem kedvelem az arrogáns, izgága, a többieket állandóan molesztáló, mindennek

nekiugró, verekedő kölyköt.

Nézetem szerint, aki a fentieket figyelmesen elolvasta, annak a számára már le se

kell írnom a negatív tényezőket, hiszen azok tulajdonképpen ellentétei az

előzőeknek.

Amire hangsúlyozottan is fel akarom hívni a figyelmet, az a félelem kérdése.

Amikor a kölyök szinte menekül minden és mindenki elől, amikor sarokba

húzódva, mindent és mindenkit megugat, sőt uram bocsá’ esetleg csak a hátulsó

felét mutatja magából.

Nem szabad összetévesztenünk a nyilvánvaló félelmet a kölykökre oly jellemző ún.

tájékozódási reflexszel, amelynek az az ismertetője, hogy a fiatal állat ugyan az

első egy-két alkalommal bizalmatlanul reagál az ingerre /eseményre/, tartózkodó,

de többszöri előfordulása után feloldódik, és - az adott helyzetnek megfelelően -

természetes módon viselkedik a megelőző negatív vagy pozitív motívumra, azaz a

tájékozódási jelleg a fel- illetve megismeréssel megszűnik. Ennek a feloldódási

időnek a mértéke a leglényegesebb meghatározó. Minél rövidebb, annál jobb a

kölyök idegtípusa.

Mindenesetre, ha egy olyan eszményi tulajdonságú és képességű kölyökre tehetek

szert, miként azt az előbb leírtam, azzal e nyugodt érzéssel fizetem ki érte a

vételárat, és viszem haza új otthonába, hogy adva van a kezemben lehetőség egy új,

egy nagyszerű "segítőtársra".

Az imént foglalkoztam a képességekkel és hajlamokkal, amelyek igen sok esetben

rejtve vannak a kutyában, s amelyet a jó szemű, jó kezű tulajdonosnak kell az

állatból "kibányásznia".

Álljon itt példának a jól sikerült választásra a következő:

Elöljáróban el kell magamról annyit mondanom, hogy én sem látok, és csak fél

kezem van. Ez azonban nem gátol meg abban, hogy ha csak szerét tehetem, még

szabad vízben is ne ússzam. Nehézségem csak akkor volt, hogyha nagyobb

távolságra akartam úszni /lévén, hogy fél kézzel nehéz egyenes irányt tartani/, vagy

ha az úszást megelégelve partra akartam menni. Ugyanis vakon a vízben felettébb

nehéz tájékozódni.

Amikor a Csepeli Vakvezető Kutyaképző Iskolát építettem a MEOE Csepeli

Vakvezető és Munkakutyaképző Sportiskola segítségével, itt a "hőskorszakban"

szemétlerakó telep volt, ahol rettenetes mennyiségű tereprendezési munkát, rézsű

faragást, ideiglenes kerítés telepítést és fásítást végeztünk, hogy a hely

elképzeléseinknek és ez e1következendő kiképzői munkához valamelyest

egyáltalán megfeleljen. Ide épült azután a most már állami költségvetéssel dolgozó,

állandó jellegű vakvezető kutyaképző iskola.

Nos, abban az időben - amint említettem - igen sokat és elég piszkos munkát is

végeztünk ott, és jólesett utána a soroksári Duna-ág frissítő hullámaiban

letisztálkodni és levezetésképpen egyet-egyet úszni. 1971-72-ben még sokkal

tisztább volt a víz, és még a fertőzés veszélye nélkül lehetett benne lubickolni.

Udvarlaki Hadur Táltos nevű kutyám májusi kölyök volt, ami azt jelentette, hogy

abban az évben érdemlegesen mér nem is vihettem víz mellé az időjárási viszonyok

miatt. 1972 tavaszán, amikor már majdnem egy éves volt, mi már áprilisban

úsztunk egy-két "társadalmi munkással" a kis Dunában.

Azon a bizonyos napon Táltos is velünk volt, és úgy éreztem, eljött az ideje annak,

hogy megtanítsam: hogyan irányítson ki a partra, hogyan kalauzoljon a vízben.

Nem gondoltam vízből mentésre, sem egyéb más ide vonatkozó munkára. Igaz

ugyan, hogy Táltos akkor már szépen apportírozott vízből, de gyakorlatlan, s főként

eléggé meg nem komolyodott ebet nem szívesen vettem magam körül a vízben,

mivel úszás közben nagyon csúnya sebeket ejthetett vigyázatlanságból a meztelen

testen. Táltost már elég érettnek tartottam arra, hogy megkockáztassam bőröm

épségét.

Messzebb a parttól, de még úgy, hogy a lábam a talajt érje /kb. hónaljig ért a víz, s

így a talajról még meghatározhattam a part irányát/, a parton lévő kutyával

szembefordulva, magamhoz hívtam. Beérkezését a lihegésről, és az úszás zajáról

viszonylag könnyen észrevehettem, és kezemmel segítettem neki, hogy ne rám,

hanem mellettem elúszva, mögém kerülve jöjjön a jobb oldalamra. Amikor

"szerencsésen" beérkezett, marjára helyeztem a tenyeremet, és magam is úszva

mondogattam neki: "előre, partra", "előre, partra". Tulajdonképpen ebben nem volt

nehéz dolgom, hiszen a vízből kifelé csak a partra lehet menni, és ha egyszer a

kutya bejött, akkor ki is akar menni. Számomra a fontos az volt, hogy megtanulja,

hogyan jöjjön mellém úgy, hogy kapálódzó lábaival ne hasítsa fel a bőrömet, és

hogyha a "partra" vezényszót használom, bármely irányban is vagyunk arccal, a

hozzá legközelebb eső part felé vegye az irányt.

Táltos rendkívül intelligens, szolgálatra kész kutya volt! Ő azt cselekedte, amit én

kívántam tőle, de észrevettem valamit! "Bejövetelekor", ha mellém érkezett, akár

álltam a vízben, akár pedig úszva kértem „segítségét", végrehajtotta ugyan a

megköveteltet, de mindig a kezem után kapkodott, és szinte annál fogva akart a

partra "kalauzolni". Nem fogott szabályszerűen, nem tartotta hosszú ideig a

szájában a kezemet, de érezni lehetett a tudat alatti szándékot, a mentési ösztön

felbukkanását. S ez volt a szerencsém! Nem siklottam el mellette, nem akartam

letörni benne, elfojtani, hanem egy hirtelen jött ötlet folytán megérlelődött bennem

az elhatározás, hogy megtanítom neki a vizbőlmentést.

Nagyon könnyű dolgom volt. Amikor ismét mellém ért, s a kezem után kapkodott,

a szájába adtam először a kézfejemet. "Fogd, okos" mondtam, "segíts, okos vagy,

ússzál” "segíts, fogd". Nem engedtem, hogy kiköpje kezemet a szájából. "Apport,

fogd", "ússzál, okos Táltos, segíts". Táltos segített! Sosem felejtem el azt az

önfeledt, boldog viháncolást, amit az első sikeres partot érés után rendeztünk a

sekély vízben. Nagyon örültem, éreztem, hogy rátapintottam valamire, most már

csak ügyesen, okosan kell fejlesztenem, hogy jó vízbőlmentő kutya is váljék belőle.

A következő alkalmakkor először a csuklómat, majd az alkaromat, végül pedig

csak a felkaromat engedtem, hogy megfogja. Igyekeztem rávenni, hogy tartsa is

mindaddig, amíg az ő lábai talajt nem értek. Sok kék-zöld fognyom volt a karomon,

de soha olyan boldogan nem tűrtem a fájdalmat, és viseltem testemen kutyafogak

nyomait, mint akkor. Később már csak bandázsra /védőkötés/ fogott, ami a

felkaromat védte.

Nem volt nehéz az sem, hogy a "segíts" vezényszóból a segélykiáltást, "segítség"

vezényszó értelmét kialakítsam nála. A nyár végére odáig fejlődött, hogy bárkit ki

tudtam vele "mentetni" a vízből, aki segítségért kiáltott. Még több ember közül is.

Mindezt tulajdonképpen a jó választásnak, a játéknak, a jó megfigyelőképességnek

köszönhettem.

Korábban már idéztem Max von Stephanitz-nak /a németjuhász kutyázás atyja/ azt

az elévülhetetlen mondásat, mely szerint: "A kutya egyik fele a szüleiben, a másik

fele gazdája kezében van”. Ezt a mondást én úgy módosítottam, hogy a kutya egyik

fele a szüleiben, a másik fele gazdája kezében és zsebében van. És miután e

mondás okfejtése már régen hangzott el, engedtessék meg, hogy újból felidézzem.

Egyik fele valóban szüleiben van, hiszen ahogyan azt a stádium elmélet

ismertetésekor is említettem, az egyes tevékenységi és viselkedési módok

genetikailag meghatározottak az egyednél. Ugyanígy öröklöttek a külső

megjelenési formák, és a belső szervi adottságok alapjai is.

Ezekre az alapokra építi fel az új tulajdonos "jövendő kutyáját", hozzáértő kézzel

formálva testi felépítettségét, küllemét, tulajdonságait, kiképzői, oktatói

munkájával fejlesztve az öröklött belső tulajdonságokat, hajlamokat, képességeket,

és újakat épít ki benne.

Ezért merem újból kategorikusan kijelenteni, hogy:

minden egyes elspórolt forint, minden egyes elspórolt perc a kutya klasszisából, és

képességeiből von el ! ! Mert - és ezt jól jegyezzük meg ! - csak azt, és annyit

várhatunk el és követelhetünk meg, amit és amennyit belefektettünk pénzben,

munkában, szeretetben, fáradtságban !

Hogy hogyan, azt a következő fejezetből tudjuk meg.

A RÁNEVELÉSES MÓDSZER GYAKORLATI KÉRDÉSEI

Amik itt íródnak kb. 9 hónapos korig, válogatás nélkül

bármely munkakutyára - legyen az szociális vagy szolgálati munkakutya -

érvényesek. Lévén, hogy az alap: a tökéletes testi felépítettség, és az érzékszervek

minél tökéletesebb alkalmazása, a jó tulajdonságok felderítése, kivétel nélkül

mindegyik ágazatnál egyaránt fontos. Természetesen rögtön hozzá kell tennem azt

is, hogy mindes egyes egyednél, amelyet már meghatározott munkára választottunk

ki - az általánoson túl és azzal párhuzamosan - már az első pillanattál kezdve fontos

a speciális munka is.

A ráneveléses módszer jelentőságét bizonyítandó, egy rövid eszmefuttatás erejéig,

foglalkozzunk kissé önmagunkkal. A tudományos világ ugyan még nem tudta

magyarázatát adni, de bizonyított, hogy amit az ember gyermekkorában tanult meg,

és rögzített jó vagy rossz emlékképekben, szinte képtelen elfeledni. Ezen emlékek

csaknem élete végéig elkísérik, sőt, ha ideig-óráig el is homályosulnak,

felelevenítve újult élethűséggel élnek tovább bennünk, s mi több, idősebb korunkra

–ellentétben a később tanultakkal, amelyek lassan a feledés homályába merülnek -

az előbbiek mindinkább előjönnek.

A ráneveléses módszernél; amikor a kölyökkutyával már kezdettől fogva, mint a

fennmaradás létfeltételeinek egyik vagy másik motívumát, magukat a

szaktevékenységgel kapcsolatos ismereteket is állandósítjuk, szinte játékszerűen

megtanítjuk a mi szemszögünkből nézve oly fontos tudnivalókat, anélkül, hogy az

komoly erőkifejtést igényelne.

Több helyütt is foglalkozom a játék szerepével és fontosságával. A játékos elemek

a ráneveléses módszernél egyszerűen el nem hanyagolhatók, és még a speciális

munkánál is - mellőzve az intézményes és az amatőr kiképzésben is gyakran oly

szükséges, drasztikus megoldásokat - sokkal inkább a rávezetést, mint a

rákényszerítést kell alkalmaznunk! Ez, az előbbiekben leírtak mellett azért is

fontos, mert - ahogyan ezt a tájékozódási reflex ismertetésénél bővebben is

kifejtettem - a kölyökkutya tájékozódási reflexkomplexuma védekező gátlásokká

alakulhat át, amelyeket a későbbiek folyamán egyáltalán nem, vagy csak igen

keserves munkával tudunk belőle kinevelni.

A kölyökkutyát közvetlenül az elválasztás után szoktatjuk a nevére. Etetéssel és

játékkal tanítjuk arra meg. Valahányszor etetjük, fennhangon szólítsuk a nevén, és

amint odacsaltuk, azonnal adjuk oda az ételt. Játék közben is gyakran

ismételgessük előtte nevét, és ha a névre hallgatva hozzánk szalad, dicsérjük meg

és csemegével jutalmazzuk. Rövid időn belül, kutyánk bárhol tartózkodik is,

nevének hallatára már felfigyel.

Rendkívül fontos megjegyeznünk, hogy a kutya nevének kiejtése önmagában nem

cselekvést előidéző inger, csupán felszólító, megerősítő jellege van. A névvel

együtt az általunk kívánt cselekmény fogalmát is kapcsolnunk kell, mivel ezek

igényeink szerint, a név állandósága mellett változnak. Például: "Katrin hozzám",

”Katrin ülj", stb. Vagy névvel együtt dicsérjük: "okos Katrin", "jól van Katrin" stb.

Ugyanígy a dorgálásnál is: „Katrin, fújj, rossz", "nem szabad Katrin", stb. A név

önmagában - "Katrin" - csak felhívást jelenthet.

A szobatisztaságra, és a pórázon követésre, az engedelmességre, az élelem

megtagadásra kezdettől fogva tanítsuk, amelyeket megkövetelünk. Ezekben a

játéknak nincs és nem is lehet szerepe. Annál inkább a többi tevékenységben.

A legelső követelmény, amit egy kölyökkutyával szemben támasztunk: a

szobatisztaság. Erre - attól függetlenül, hogy lakásban vagy szabadban tartjuk-e -

minden kutyának szüksége van.

A kutya mozgatása

Amint azt a fentiekben is említettem, a kutya küllemét és jellemét magunk alakítjuk

ki. Amíg a jellem formálása /vésen/ a természetes és mesterséges környezeti

hatásokon túl a játékkal és az oktatással történik /kiképzés/, addig a küllemi

adottságok a mozgás, a mozgatás útján formálódnak. Ennek mikéntjét a

következőkben kívánom ismertetni.

A vadonban élő farkasoknál a születés után a kölykök máris rendszeres és

módszeres mozgást végeznek, annak a következményeképpen, hogy egyrészt a

szaginger hatására, és az éhségérzet következtében megkeresik anyjukat, majd az

emlőkért küzdelmet vívnak egymással. /Nem véletlen, hogy a legerősebb, a

legmozgékonyabb, legszívósabb és legkitartóbb kölykök kerülnek mindig a legtöbb

tejet adó hátulsó emlőkhöz, és sorrendben a mind gyengébbek szorulnak a kevésbé

jól ellátott csecsekre./

Amint a kölykök szemei kinyílnak, s növekszik látóterük, mozgáskészségük, úgy

növelik mozgáskörletüket is. Amellett, hogy a táplálkozásban felvett ritmust

betartják /a napi 5, 4, 3, 2, 1 szoptatási időt/, s az egyes szoptatások, illetve később

etetési idők közötti szakaszokban az alvás /pihenés/ komoly szerepet játszik, egyre

nagyobb igényük támad a mozgásra is. Ennek a mozgásigénynek a kielégítésére

főként a játék szolgál. Lényege a későbbi vadon életre való felkészülés, az egyes

mozgásformák elsajátítása, az almon belüli hierarchikus beosztottság eldöntése /ki

legyen a kölykök között a falkavezér/, stb.

Az önbizalom, a bátorság és a fiziológiai felépítettség növekedésével /testi és

szellemi gyarapodás/ növekszik a fészek körüli mozgástér is. Mind nagyobb

"kirándulásokat" tesznek meg a kölykök, mígnem elérkezik az az időpont, amikor a

szülők is bekapcsolódnak a "kirándulások” szervezésébe, és a kölykök fejlettségi

fokától függően viszik őket magukkal kisebb-nagyobb vadászataikra. Meg kell

jegyeznem, hogy a szülőpár, a falka, nagyon is tisztában van a kölykök, a

növendékek teljesítőképességével, és mindig ennek megfelelő követelmények elé

állítják azokat.

Ha figyelmesen átgondoljuk azokat, amelyeket az előzőekben leírtam a vadon élő

"rokonokkal" kapcsolatban, máris adva van, hogy mit kellene tennie annak a

tenyésztőnek, aki kutyáját a természetes életmódot megközelítők szerint kívánja

nevelni.

A megfelelő előkészítés tulajdonképpen már a vemhesség ideje alatt kell, hogy

megtörténjék, az anyaállat szükségletei szerinti mozgatásával.

A kölykök mozgásának első fázisa /mármint a fészekben/ szinte semmiben sem

különbözik a vadon élőkétől. Egy pillanatra azonban álljunk meg itt. Amíg a

vadonban a fészek /ahol az alom, a kölykök tartózkodnak/ a szükségleteknek

megfelelő méretű, házikutyáinknál mindez nem mondható el. A tulajdonosok

elfeledkeznek arról, hogy a tényleges igényeket vegyék figyelembe, s egyszer

palotákat, máskor pedig szűk kis zugokat hagynak csak az anyakutya és kölykei

szármára. Erről A kutya elhelyezése c. fejezetben bővebben fogok írni.

Ami számunkra ennél lényegesen nagyobb problémát jelent az az, hogy a

városiasodás /urbanizáció/ és a tenyésztői tevékenység /az előbbi javára történő/

átrendeződése folytán, kutyáink elhelyezése egyre távolodik a természetest

megközelítőtől.

Nagyon sok esetben fordul elő az a szomorú, kényszerű tény, hogy lakásban, szűk

kis folyosórészekben kényszerül a tenyésztő /netalántán kisméretű zárt udvarokban/

kutyáját kölykeztetni. Ilyenkor eleve megszakad az a logikai láncszem, amely a

természetes körülmények között élők esetében a fészek, a látókor bővülését

jelentené. A zárt környezet, az adott határok, egy olyan, a külvilág hatásaitól

/fizikai, pszichikai/ elkülönített állapotot hoz létre, amely már a kezdet kezdetén

törést okoz a kölykök fejlődésében. Ezért - ellentétben azzal a helyesebb

megoldással, miszerint a kölyköket csak l0-l2 hetes korukban válasszuk el

anyjuktól - ilyenkor a leghelyesebb, ha már a szoptatástól való elválasztás után

/általában 6-7 hét/ azonnal kiemeljük eddigi környezetükből ás magunk igyekszünk

-pótolni a kényszerhelyzet okozta mulasztásokat. Azoknál ez almoknál, ahol

lehetőség van nagyobb udvarokon, kertekben való kölykeztetésre, és a kölykök

elválasztásukig történő nevelésére, ott mindenkor az előbb említett lo-12 hetes kor

az ajánlatosabb.

Az utóbbi esetben a tenyésztő egyetlen feladata, hogy a lehetőségekhez mérten

tágítsa a kölykök mozgásterét azok igénye szerint /kennel, kis udvar, nagy udvar,

kert/.

Azonban ráneveléses módszerről lévén szó, mi a rosszabb körülmények közül

kiindulva vizsgáljuk tennivalóinkat, és ez akad bőven.

A hathetes kölyökből hiányzik nemcsak az a fiziológiai többlet, amellyel a l0-12

hetes korában elválasztott kölyök rendelkezik, hanem az a pszichikai

kiegyensúlyozottság is, amelyet a kölykök az anyjukkal való együttlét alatt ezidáig

pluszként megszereznek. Ezért a fokozatosság elvének szigorú betartása mellett,

mindezeket már az új gazdának kell pótolnia.

Első lépés a szűkebb pátria, a lakás, a kert megismertetése a kis jövevénnyel.

Semmi erőszakot nem szabad alkalmazni. Játékosan, magunk után csalogatva /a

kölyökkutya egyébként is oda igyekszik, ahol a család tagjai tortózkodnak/, visszük

helyiségről-helyiségre, hagyva, hogy alaposan „áttanulmányozza" annak minden

zugát, s "uram bocsá", ez esetben egy-egy névjegy, tócsa odahelyezésétől is

eltekintünk. Nem volna helyes dolog rögtön megtorlásokkal bemutatkozni!

A folyosóra, udvarra, kertbe való kimenetelt nyugodtan halasszuk a következő

napokra. Itt is a fokozatosság elvének kell érvényesülnie. Kezdjük azzal, hogy a

„nyitva felejtett" ajtó mellett kimegyünk az említett területekre, s megpróbáljuk

magunk után csalogatni. Kínosan mellőzzük a nyakszíj, a póráz alkalmazását, és ha

netalántán a lakásból lápcsőkön kellene az udvarra, kertbe lemenni, semmi

körülmények között sem folyamodjunk erőszakhoz. Ha önmagától kijött a

folyosóra, teraszra, és ott már otthonosan mozog, nyugodt lélekkel vegyük fel, és

vigyük le a lépcsőkön. A lépcső alján letéve távolodjunk el tőle, és bízzuk a további

teendőket reá. Egy kényszerű kitérőt azonban itt is kell tennünk.

A korai szobatisztaság elérése érdekében, a lakásban történő meghonosodást

követően, az előjelek észlelése esetén, pánikszerű gyorsasággal kapjuk fel, és

tegyük, illetve vigyük hajlékon, lépcsőn, folyosón kívülre. Utána ismét felvéve

térjünk vele vissza. A saját lábon való közlekedést ez esetben már csak akkor

követeljük meg tőle, amikor már önként s szívesen jön velünk. A lépcsőn járás

megtanítása sem történhet durva erőszakkal, és feltétlen vegyük figyelembe a

kölyök és a lépcsőfokok méreteit. Általában lefelé mindig nehezebben szánja rá

magát, mint a felfelé való közlekedésre. Ezért annyit megtehetünk, hogyha nem

hosszú a lépcsősor, hanem csak egy-két fok áll a rendelkezésünkre, az aljára letéve

szépen felcsalogatjuk magunkhoz. Hosszabb lépcsősor esetén itt sző szerint fokról-

fokra kell, illetve ajánlatos haladni. Először csak egy fokkal tesszük lejjebb a

kiskutyát, majd kettővel és így tovább. Lefelé menet egy-két lépcsőfokot rögtön

megkövetelhetünk tőle, hogy a kedvünkért, csalogatásunkra megtegyen,

Lépcsősornál /ahol mindig a fal mellett és nem a korlát oldalánál kezdünk/ alulról

indulunk a szoktatással, és az utolsó előtti egy-két fokra tegyük le és csaljuk

magunkhoz a kölyköt.

Bár ez eddig leírtak is a mozgatáshoz tartoztak, de túlságosan sokat így még nem

mozgott "neveletlen" neveltünk.

Mozgásigényét eleinte önkéntes alapon, minden körülmények között a lakásban

igyekszik majd kielégíteni. Ezért ne botránkozzunk meg azon, ha a helyiségekben

fel-alá rohangál, szájában egy felkapott fél pár zoknival, esetleg papuccsal, hanem

legyünk iránta megértéssel. Amikor rászántuk magunkat, hogy kölyökkutyát

hozunk a házba, az ezzel adódó ideiglenes következményekkel is előre számolnunk

kellett. A kölyökkutya mindenkor szertelen. Az ő szemszögéből nincsen jó és rossz

magatartási forma, helyes vagy helytelen viselkedési mód, ő csak a mozgásigény, a

rágás és egyéb szükségletek kielégítésének kényszerét ismeri, és mindenekelőtt a

kimeríthetetlen kíváncsiságát kívánja csillapítani. Ezeknek az igényeknek az

összehangolása és felismerése teszi lehetővé a helyes ráneveléses módszer

kialakítását.

Így: nem hagyunk előtte megrágható, felkapható, szétszedhető használati

eszközöket, műanyag vagy kisméretű fémtárgyakat, lábtörlőket, értékes

szőnyegeket, lelógó függönyöket. Kijelölt helyiségekben szabad mozgási és

cselekvési lehetőséget biztosítunk a számára /pl. megfelelő rágnivalók és

játékszerek adásával/. Ahogyan a kölyök cseperedik, úgy növekednek az előbb

említett igényei, szükségletei.

Miután a kölyökkutya megkapta a szükséges védőoltásait /ezekről később/, azonnal

vigyük őt "megfelelő társaságba". Félreértések elkerülése végett hasonszőrű

kölyökkutyákra, illetve nem félrenevelt, marakodó felnőtt kutyákra gondolok,

hiszen most kell megtanulnia azokat a viselkedési, magatartási, illetve mozgási

módokat és formákat /a többi kutyától ellesve/, amelyeket az alomból való korai

kiszakítása miatt nem volt lehetősége elsajátítani.

Igen lényeges, hogy a társakkal való játékot semmiféle más, a gazda által produkált

játék és mozgatási mód nem tudja pótolni. Minél intenzívebb, erőteljesebb a játék,

annál tökéletesebb lesz a fejlődés is, hiszen a játék közbeni mozgás, szinte kivétel

nélkül mindazokat az izomcsoportokat foglalkoztatja, amellyel az egyed

rendelkezik.

Nem győzöm eléggé hangsúlyozni azt sem, hogy a társakkal való játék közben

nemcsak a rugalmasság, gyorsaság, fogókészség, hajlékonyság stb. növekszik,

hanem ezáltal a belső szervek is, a külső fizikai felépítettséggel párhuzamosan

növekednek, és harmonikusan a fokozott igénybevétellel - az előzőekkel együtt -

mind nagyobb teljesítőképességre tesznek szert. Ugyanígy csak az az együttes játék

teszi lehetővé a megfelelő pszichikai fejlődést is, miután csak ennek alapján képes

az egyed saját erejének és az együttesben való helyzetének felmérésére /a

falkavezérségre való törekvés során/.

Ne féljünk kölyökkutyánkat nálánál fejlettebb, erősebb társakkal összeereszteni.

Normális idegrendszerű felnőtt állat sohasem bántja a kölyökkutyát, a gyengébbet.

Hiszen a kölyökkutya, ha felnőtt társában az erősebbet "látja", a megadás számtalan

jelével igyekszik annak tudtára adni "veszélytelenségét” /öröklött viselkedési mód

– farokbehúzás, pisilés, hanyattfekvés, esetleg elfutás/. A kölyökre nézve a nálánál

erősebbekkel történő játék mindig fokozott fiziológiai igénybevételt jelent, ami

lehetőséget nyújt az erőteljesebb fejlődésre.

A játékból sohasem lehet elegendő! Ellentétben a mesterséges mozgatási formákkal

itt szinte minden porcikája mozog az állatnak, kedve szerinti módon és

mennyiségben. Ritmusváltásokkal, és szinte az összes testhelyzet felhasználásával

tevékenykedik /ülés, fekvés, hempergés stb./. Fáradtságát természetszerűen, már

ezen mozgásformák változtatásával is képes megfelelően kipihenni. Ugyanakkor

önmaga határozza meg a tartósabb pihenés időszakát is, amely a két etetési idő

között tulajdonképpen csak az újabb játékra való felkészülést jelenti. Ez a

természetes körülmények között napkeltétől napnyugtáig tart. A mi feladatunk az

volna, hogy a mesterséges körülmények adta lehetőségek körét mindinkább

szélesítsük.

Sajnos a társakkal való játék nemcsak azért nem elegendő, mert egy bizonyos kor

után ennél többet is igényel a növekvő szervezet, hanem azért sem, mert

egyszerűen mesterséges körülmények között sem tudunk részére elegendő

igénybevételi lehetőséget biztosítani ezen az úton. Ezért szükségesek a tréningek, a

mesterséges mozgatási módok.

Ezek a séta, a futtatás, az ugratás és az úsztatás, melyekkel A különböző

mozgásnemek c. fejezetben már foglalkoztam.

A játék

Megfigyelhetjük, hogy a kölyökkutyák attól a pillanattól kezdve, hogy szemeik

kinyíltak, és ahogy végtagjaikat használni tudják, már a fészekben, látszólag

értelmetlenül "hancúroznak", játszanak, és ez a játék fejlettebb formában az

elválasztásig domináns a kölykök életében. E játékoknak primitívebb formában

már tükrözniük kell a kutya jövendő életére jellemző teljes akciórendszerét.

A játék a növendék számára rendkívül komoly tevékenység, s az egyetlen olyan,

amely nem jár "felelősséggel", s olyan következményekkel /a véletlentől eltekintve/

amely az egyedre nézve katasztrofálissá válhatna. Jól jegyezzük meg; kutatások

bizonyítják, hogy mindig a legértelmesebb egyedek játszanak a legszívesebben!

A játék ez egyednek az életre való felkészülését szolgálja a leghatározottabb

formában. Nem jelent igazán munkát az a tevékenység amit játszva végez, és a

tanulásban is az a tudás az igazi, amelyet játék útján sajátít el! Az a kutya, amely

nem tud korától függetlenül játszani, a munkájában is csak kényszeredett, nehezen

kezelhető, és kevésbé megbízható lesz!

A játék gyakorlása azoknak a mozzanatoknak, viselkedési módoknak, amelyekre a

lét- és fajfenntartás szempontjából szüksége lesz. Így az érzékszervek

tökéletesítése, azok használatának módja, a mozgási koordináták összehangolása

egymással. Az érzékszervek által szerzett információk feldolgozása, s az általuk

kiváltott reakciók szelektálása az egyed által.

Itt döntő szerepet játszanak a másutt ismertetett negatív és pozitív motívumok

/impulzusok/, amelyek az egyedet az egyes esetekben megerősítik cselekedete

helyességében vagy annak értelmetlenségében. Tehát a hatás kellemes vagy

kellemetlen volta a megkezdett tevékenység befejezésére ösztönzi, vagy meggátolja

őt annak végzésében.

Vannak azonban a játéknak más formái is, amelyek nem elhanyagolhatóak. Mint

ahogyan mi magunk is szeretünk játszani, vagy dolgokkal eljátszani, így ezzel a

jelenséggel a felnőtt kutyánál is találkozunk. Az emberi játék pszichológiai okaira

most nem kívánok kitérni. A kutyánál azonban feltétlenül szeretném kiemelni azt a

tényt /s ez átvitt értelemben az emberi pszichológiában is érvényes/, hogy a játék

olyan nélkülözhetetlen elem a kiegyensúlyozott magatartáshoz, amelynek

hiányában nem képes az egyed a munkája által megköveteltek tökéletes

végrehajtására, még a legjobb adottságok mellett sem.

Tudniillik a játék tartalmazza: egyrészt azokat a feloldó "elemeket", amelyek mind

a pszichikai, mind a fizikai megterhelések alól mentesítik az egyedet, másrészt az

együttes játék a gazdával /egymással/ tud csak kialakítani olyan kontaktust, amely

bensőségesebbé, bizalmasabbá, szorosabbá fűzi a két lény egymással való

kapcsolatát. S ezek nézetem szerint a "szociális munkakutyáknál", ott ahol a gazda

még fokozottabb módon rá van utalva kutyájára, olyan tényezők, amelyeket

sohasem szabad szem elől tévesztenünk. Hiszen azt a szeretetet, amelyet a gazda és

a kutya érez egymás iránt, az egymással való törődésen túl, csak a játékban lehet

kifejezni és levezetni.

Ugyancsak lényeges a játék szerepe a kutya mozgásigényének kielégítése /a fölös

energia levezetése/, önmaga erejének, ügyességének felmérése, sőt a

falkavezérségre való törekvés szempontjaiból is /erről (már szó volt/. Ezért

nemcsak a kölyöknél, de a felnőtt kutyánál is ez utóbbiak éppen eléggé indokolják,

hogy kutyánk ilyen irányú, játékra való igényét és szenvedélyét sem szabad

elfelejtenünk. Legfeljebb akkor intsük le - és ez kötelező - ha már durvaságba

csapna át, vagy ha akkor, ott annak nincs helye.

Ugyanígy csak a játék útján bizonyosodhatunk meg az egyes hajlamok meglétéről

és milyenségéről, azok pozitív vagy negatív voltáról. Az említett hajlamok

továbbfejlesztése vagy elfojtása is ezúton a legkívánatosabb. /Lásd: Táltos

vízbőlmentés oktatása./

A kiképző iskolákban vagy a felnőtt korban, amatőr kiképzésbe állított kutyáknál

gyakran megoldhatatlan feladatnak látszik a vezényszóra, jelre történő hangadás

oktatása, vagy pl. az apportmunka. Amilyen nehéz ez idősebb korban, olyan játszi

könnyedséggel végezhető a kölyökkutyával, mivel éppen játékos természeténél

fogva, mindkettőt játéknak tekintve, szíves örömest csinálja, csupán a "kulcsot"

kell megtalálnunk "jó hangulata ajtajához".

A kiképzési tematikában, annak rendje-módja szerint le van írva, hogy az egyes

gyakorlatokat miként kell betanítani. Itt, most teljesen más a helyzet. Nem tanítunk

a szó szoros értelmében, hanem rávezetjük, hogy ilyet is lehet vagy esetenként kell

csinálnia a mi kívánságunkra.

Mit értek tulajdonképpen játék alatt? - kérdezheti az Olvasó és joggal, hiszen

mindig tevékenységeket említek, munkára hivatkozom. Vissza kell utalnom az

előbb írottakra.

Az életre való felkészülés a maga teljes mivoltában, a kölyökkutyánál először a

játék tükrében mutatkozik, amikor társaival mindazokat a mozzanatokat, amelyek a

lét- és fajfenntartás szempontjából szükségesek – birkózásban, veszekedésben,

incselkedésben, az ételfélék /a csont/ ellopásában, megvédésében és kedvre történő

apportírozásában /szájban való hurcolással/ stb. – megtalálja.

Kedvére ! Ezt a szót a maga fogalmi jelentőségében százszorosan ajánlom szem

előtt tartani. Tulajdonképpen minden játék! Ezt saját magunkon is tapasztalhatjuk,

ha valamit kedvünkre tehetünk! A kölyökkutya esetében szintén. Így van! Az

emberi találékonyságnak, rafinériának kell elérnie, hogy rávegye a kölyköt arra,

hogy "azt higgye”, az ő kedvére történik mindaz amit cselekszik, azaz

cselekedtetünk vele. És itt, most ismét visszautalok a pozitív és a negatív

motívumok jelentőségére, arra, hogy nagyon sok jót, jutalmat, dicséretet,

kedvességet kell kapnia a kölyöknek azok mellett a tiltást szolgáló kellemetlen

tapasztalatok mellett, amelyekkel megismerkedik ebben az időszakban.

Játék!? A pórázt, nyakszíjat, a szájkosarat leejtve vagy elébe tartva, "szabad

prédaként" átengedjük neki. Engedjük, hogy szájába vegye, uram bocsá’,

megcsócsálja, körbeszaladjon vele a szobában vagy az udvaron - a helyzettől

függően - hogy megismerkedhessék vele. Nem a kellemetlenebbik, hanem az

érdekesebbik oldaláról. Csak ezután tesszük rá, ezután érzékeltetjük, hogy a másik

végén mi vagyunk, és igaz, hogy "okos" és "szép", de nem mindig csak az lehet,

amit ő szeretne. A behívás és a hangadás gyakoroltatásánál, az első időszakban szó

sem lehet kényszerítő eszközökről, csak jutalomfalatról.

A hangadásnál pl. ki kell lesnünk azokat a motívumokat, melyek a legmagasabb

hangulati, érzelmi szinteket váltják ki a kölyökből, amikor örömét, játékkedvét

hajlandó hanggal is tudtunkra adni. Csak jóval később, mikor már tulajdonképpen

tisztában van azzal, hogy mit jelent a behívásra vagy a hangadásra felszólító

vezényszó, követelhetjük meg tőle a saját akaratunk szerinti cselekvést.

Az apportmunka beindításánál is az ő kedvenc rongylabdáját, gumibabáját, vagy

főleg olyan tárgyat - esetleg saját papucsunkat is - alkalmazzunk, amelyeket kedve

szerint már vitt, és hordozgatott a szájában ide s oda. Ilyenkor a mozgás iránti

vágyát, a mozgó dolgok után való rugaszkodási hajlamát használjuk ki, és sose

essünk kétségbe, hogyha a szájába kapott tárggyal, ahelyett, hogy odahozná

hozzánk /még a legkedvesebb jutalomfalat láttára sem/, előbb két-három

tiszteletkört ír le, vagy idejekorán elhajítja, és a mi nyakunkban akarja kipihenni a

fáradalmait. Mert amikor a kölyökkutyával játszunk, arra is elkészülhetünk, hogy

az ölünkbe, vállunkra ugrik, és ha játszunk "ezt" is szabad, de csak ha játszunk!

Nemcsak az előbbi gyakorlatoknál, de még az alapvető fegyelmi gyakorlatok, mint

pl. a "feküdj", "ülj" vagy az "állj" tanításánál is, a jutalomfalat mutatása legyen a fő

"kényszerítő eszköz /az "ülj”-nél az orra előtt hátra felfelé húzva, az „állj"-nál

előremutató mozdulattal, vagy a ”feküdj”-nél a földre előre leszorítva az orra előtt

húzva/, amelynek elérése kedve szerinti testhelyzetből történjék /de a mi

kívánságunk érvényesülésével !/, hisz ő akarta a jutalomfalatot ily módon elérni.

Más lapra tartozik az a kis csalafintaság a részünkről, hogy az azonos mozzanatot,

mindig azonos szóbeli ingert keltő "felhívó" vezényszó követi, azaz: "apport,

hozd", "hozzám”, "feküdj" stb. Igen-igen lényeges, hogy ne törekedjünk a gyors

eredmény elérésére sem ezekben, sem a további gyakorlatokban, hagyjuk a maguk

természetes módján kialakulni az egyes feltételes reflexeket.

Nagyon fontos, hogy a kölyök megtanulja érzékszerveinek minél tökéletesebb

használatát a létében és a szolgálatban egyaránt. Ezekhez az alábbi fejlesztő

játékokat merem ajánlani, amelyeket bármilyen sérülésben szenvedő ember,

megfelelő segítőtárssal, értelemszerűen folytathat kutyájával.

Fejlesztő játékok

Úgy gondolom, nem árt, ha elöljáróban egy kissé felelevenítjük a

stádiumelmélet /fejlődési szakaszok/ kapcsán, hogy a kölyökkutya életében, az

alomból való kikerülés után - nagyjából két hónapostól hat hónapos korig - ez az a

szakasz, amelyben megtanul önállóan, akaratlagosan cselekedni, és amelyben az

első feltételes differenciáló és gátlásos reflexkomplexumokat képes önmagában

rögzíteni, saját, jól felfogott érdekei szerint. Nem véletlen, hogy ebben a korban a

legkönnyebb a hangadást, az apportírozást, vagy az őrző-védő munka alapját

képező fogást, eresztést - szinte autodidakta módon - igen kevés fáradtsággal

megtanultatni vele.

Figyeljük meg! Minél később kezdjük ezeket a gyakorlatokat vele oktatni, annál

több és nagyobb fáradtságunkba kerül. Az sem véletlen, hogy ebben a korban

elsősorban a lét- és fajfenntartással kapcsolatos hajlamokat, képességeket és

tulajdonságokat fejlesztő játékokat kedveli a legjobban, hiszen a természetes

életformához ezek kifejlesztése a legszükségesebb, tekintettel arra, hogy felnőtt

korára mindezeknek már készen adottaknak kell lenniük a természeti életben. Ha

jól átgondoljuk, szinte önmagától érthetővé válik nemcsak az, hogy a stádiumok

sorrendiségében mit, mikor, mennyi idő alatt, és hogyan képes legkönnyebben és

leggyorsabban megtanulni, hanem az is, hogy minden beavatkozás nélkül -

részünkről csaknem megmagyarázhatatlan módon - honnan vesz fel újabb s újabb

szokásokat, magatartási és viselkedési módokat. Ugyanis a szakaszok váltódásával

az addig lappangó külső és belső tulajdonságok genetikailag meghatározott

törvényszerűséggel bukkannak elő. Attól függően, hogy az adott egyed éppen

milyen korú, s e koron belül fejlődésének mely stádiumában van. A mi dolgunk

azokat a helyes, az általunk kívánt irányba terelni.

Nem véletlenül írtam a fejlődést, amely tudvalevőleg kétirányú:

progresszív – az egyed szempontjából nézve előrehaladó

vagy

regresszív - az egyed szempontjából ellentétes irányú fejlődés

lehet.

Azok az egyedek, melyek az alkalmazkodási képességűket /amit még a természetes

életmódból örökítettek át magukba, őseiken keresztül/ a lehető legtovább

megőrizték, szinte az életük utolsó pillanatáig képesek az új befogadására,

legfeljebb nem olyan mennyiségben, mint fiatalabb korban. Ugyanakkor - hogy

emberi kiszólást alkalmazzak - sokszor megmagyarázhatatlan rossz szokásokat

vesznek fel, ami viszont már a regresszivitás egy jele /oka az előzőekben

keresendő/.

Nagyon jól jegyezzük meg, csodák a természetben nincsenek, megfelelő

körültekintéssel és tudományos alapossággal előbb-utóbb minden jelenségre

megtalálhatjuk a magyarázatot. A kutya viselkedését nem szabad sem

elbagatellizálnunk /lekicsinyelnünk/, sem misztifikálnunk /elködösítenünk/, de

túlbecsülnünk sem, hanem igyekezzünk a kellő magyarázatot a maga ok-okozati

összefüggéseiben felderíteni, és ennek kapcsán a helyes tartási-, nevelési- és

bánásmódot megtalálni.

Mindezek előrebocsátásával térek át az ún. fejlesztő játékokra.

Kutyánk öröklött tulajdonságait játékszerűen fejleszthetjük. Ezek: a fogókészség,

éberség, figyelő-, hallókészség és a szimat.

A fogókészséget úgy fejleszthetjük, hogy már kiskorától kezdve "csibészelünk”

vele, természetesen csak játékszerűen. Vegyünk nagyobb zsák- vagy rongydarabot,

tekerjük össze hurkaformára és ingerkedjünk a kölyökkel. Legyezzünk felé,

mégpedig nem felülről lefelé, hanem oldalt húzogatva a "hurkát" a kutya orra előtt.

Közben a "fogd" szót ismételgessük. Ha megfogta, hagyjuk, hadd cibálja azt

kedvére. Amikor elengedi, újrakezdjük a játékot. Természetesen ezt sem szabad

túlzásba vinni.

Óva intek mindenkit a "rongyrázástól”, azaz, nehogy porrongyot vagy más

lepelszerű ruhadarabot használjunk, mert könnyen a libbenő szoknya vagy a lebegő

kabátszárnyak szenvedhetik kárát!

Az éberséget, leleményességet főleg a szabadban tartózkodás alatt fejleszthetjük ki.

Lehetőleg többedmagunkkal menjünk, és a szabadba érve a kutya figyelmét mindig

azokra az ingerekre igyekezzünk ráterelni, amelyek ránk nézve valamilyen rossz

hatással lehetnek. Pl. bokrok között rejtőző vagy lopakodó ember, támadó kutya,

vagy éppen közeledő jármű, stb. Ehhez, és a következő gyakorlatokhoz is vegyük

igénybe társaink segítségét.

A leleményességet úgy fejleszthetjük ki, hogy hagyjuk a kutyánkat társunknál, mi

pedig menjünk távolabb tőle /de ne túl messzire/, és bújjunk el a kutya elől. Majd

hívó hangot hallatva, várjuk meg amíg a kutya ránk talál. Az első hívásra társunk a

kutyát engedje el. Később már komolyabb feladat elé állíthatjuk a kutyát.

A keresést nehezítsük meg oly módon /a leleményesség fejlesztése érdekében/,

hogy egy kerítésen belül bújjunk el /az ajtót egy kissé nyitva hagyjuk/, ha lehet

úgy, hogy vizesárok vagy egyéb akadály is legyen közöttünk, megfelelő

átjáróval /híd, kapu stb./.

Azoknál a kutyáknál, amelyeket házőrzésre is alkalmazunk, úgy fejleszthetjük az

éberséget, hogy a kutyának idegen személyekkel, kerítésen kívülről

ingereltetjük /mérgesítjük/. Természetesen nemcsak egy oldalról és ugyanazzal az

illetővel, hanem a portát körülvevő kerítés minden irányából, és más-más egyénnel

is /férfi, asszony, de gyerekkel nem!/ ismételtetve a gyakorlást. Ez az ingerkedés

azonban nem terjedhet ki a túlzott dühösítésre, s még inkább nem a tettleges

bántalmazásra.

Az orr használat rávezetésére szinten a bújócska játékot alkalmazzuk, ugyanúgy,

ahogyan azt a leleményesség betanításában leírtam, azzal az eltéréssel, hogy

felhívás nélkül kerestetjük magunkat.

Ezt megelőzően még a következő gyakorlatot végeztessük vele: a kutya számára

kedves csemegét, húst, csontot vagy egyéb jó falatot kis területen belül eldugunk

/ügyeljünk azonban arra, hogy az eldugott étel a kutya részéről, szemmel könnyen

felfedezhető ne legyen/. Bíztassuk a kutyát "szimat, keresd" szóval, közben 2-3

másodpercig szagoltassuk tenyerünket, majd így engedjük az élelem

megkeresésére. Ha megtalálta, ne engedjük megenni, hanem vegyük fel és kézből

etessük meg. Az első alkalmakkor segítsünk a kutyának a keresésben. Ujjunkat a

földön húzva, irányítsuk a kutya orrát arra, amerre az eldugott élelem van. Rossz

látási viszonyok között is gyakoroljuk a bújócska játékot /ködben, szürkületkor

stb./. Nem hallatunk hívó szót, hanem társunk, akinél a kutyát hagytuk, azt hosszú

pórázra fogva "szimat, keresd, hol a gazda" szavakkal biztassa az ebet, és próbáljon

megkerestetni bennünket.

Ezt a gyakorlatot úgy végezzük, hogy valamilyen használati tárgyunkat /zsebkendő,

kesztyű stb./ társunknál hagyjuk. Ő ezek segítségével szimatot ad a kutyának úgy,

hogy a lefektelett kutya orra elé tartja két-három másodpercig, majd 40-50 cm-t

előtte húzza a földön.

A leírt eljárás a szimatmunkára tanításnak nem szabályszerű módszere. Ezzel a

gyakorlattal csak szoktatják a kutyát az orra használatára. A szociális

munkakutyákkal a gazdán és a gazda tárgyain kívül ne kerestessünk mást, hogy a

kutya ne érdeklődjön túlságosan az idegen szagok iránt.

Bújócskát egyébként szinte mindenütt játszhatunk a kutyával. Nemcsak oly módon,

ahogyan azt korábban ismertettem, hanem segítő nélkül, ismert terepen, helyen,

akár szobában, akár szabad területen /vak gazda esetén zárt kertben/, ahol erre

éppen lehetőség adódik. Ilyenkor természetesen magunk hívjuk be kutyánkat, de

azt is megtehetjük, pl. kertes házban, hogy a hívó szó /fütty/ után családunk

valamelyik tagja engedje ki az ebet keresésünkre a zárt lakásból.

Van egy játék, amely sehová sem sorolható, és mégis tapasztalataim szerint

kutyáink részéről a legkedveltebb, és amely a legtöbb érdek nélküli örömöt okozza

úgy a gazdának, mint kutyájának. Ez a birkózás. S ha egy pillanatra

visszagondolunk saját gyermekkorunkra, vagy a kölyökkutya falkában töltött

együttlétének pillanataira, máris adott a magyarázat. Ki ne szeretett volna, és

melyik kutya nem szeret bukfencezni, játszani, hancúrozni! Amikor gazda és

kutyája „lár pur lár", önmagukért, az együttlét kedvéért vannak, sose feledjük el,

hogy kihasználjuk az adott lehetőséget. Persze ezt is az adott "stádium" szerint.

Mert másképp birkózunk a nyolchetes, a háromhónapos, a hathónapos, az egyéves,

és a meg ennél is idősebb kutyával.

Most azonban még ne játsszunk! Előbb vegyünk fel egy kimondottan erre a célra

alkalmazott munkaköpenyt vagy ruhát. Csak ezután engedjük meg a kutyának,

hogy "lerohanjon" bennünket! Játékosan nekünk ugorjék, amit követően mi, őt

erőteljesen - de nem durván - eltaszítva, az újabb támadást szinte kihívóan várva,

minden odaadással belevethetjük magunkat a küzdelembe.

Ugyanis, ha nem érzékeltetjük vele a játék lehetőségét az öltözékünkkel is,

könnyen előfordulhat, hogy a legszebb utcai ruhánkban borít fel bennünket a

latyakos hóban, vagy akar boát körbe gallér/ játszani a nyakunk körül. Mindent a

maga idejében!

Játszunk; "letámadott" a kutyánk. Ellöktük maguktól, de már utána is kapunk.

Megcibáljuk egy kicsikét a bőrt a nyakán, esetleg a fülét is /de csak óvatosan/, majd

gyorsan visszarántjuk a kezünket, nehogy túl hevesen kopjon utána. Nekünk

ugrott? Újból felborítjuk! Próbáljuk hanyattfektetni és a torkát csiklandozni.

Elszaladtában a farkát is meghúzhatjuk. Azt is megengedhetjük, hogy kezünket a

szájába kapja, enyhén megszorongassa, csak a durvaságot nem szabad eltűrni!

Ha a játék hevében túl "rámenős" lenne, gorombulna, saját mozgásunkat azonnal

állítsuk le, szinte teljesen merevedjünk meg, ugyanakkor éles, erőteljes hangon

"fújj, rossz”-at kiáltsunk rá, s ha ez kevés lenne /esetleg nem akarja a kezünket,

ruhánkat elengedni/ toppantsunk valamelyik elülső végtagjára, úgy, hogy az fájjon,

de kárt az állatban ne tegyen. Ha lecsillapodott simogassuk meg, s újból kezdhetjük

a játékot. Vigyázzunk arra, hogyha sikerült hanyattfektetnünk, és a torkát

csiklandozzuk, nehogy a kapálódzó hátulsó végtagokkal kezünket, karunkat

felhasítsa!

Maga a játék a gazda számara is sok tanulsággal jár. Felmérheti kutyájának

képességeit, milyen alacsony vagy magas az ingerküszöbe, mennyi idő alatt,

milyen erősségű ingerhatásokra gorombul be, milyen a ruganyossága, a

reflexitása /reagálása/, és még sokáig sorolhatnám.

Csak mint érdekességet említem meg, hogy a nemrég kimúlt vakvezető kutyák,

Claudia Caterina von der Miquelon /magunk között, ha mérges voltam Katrin, ha

szerettem Kati/, rettentő sok gondot okozott a hangadás megtanításával /mivel csak

1/2 éves korában került hozzám/. Az általam ismert módszerek egyike sem váltotta

be a hozzá fűzött reményeket. Már-már azt hittem, csődöt mond a tudományom,

amikor egy ilyen birkózó játék közben észrevettem, hogyha sokáig incselkedek

vele, és nem adom a szájába kezemet, hanem eldugom előle, érdekes és jellegzetes

lihegést hallat /erre még visszatérek/, amely lihegés már-már megközelítette a

hangszálak használatát is. Nyújtottam a kivárási időt /a kéz elővételét/ és fokoztam

az erősebb ingerhatást /erőteljesebb mozgással/, amelynek eredményeképpen

végre-végre kicsaltam az oly régóta áhított hangot! Innen már könnyebb volt az út a

tényleges, és vezényszóra történő hangadáshoz.

Ugyancsak Katrinnal kapcsolatban kell elmondanom /ő újfundlandi volt, ámbátor a

németjuhász kutyáim is szerették/, hogy a legkedvesebb szórakozásai közé

tartozott, hogyha a frissen esett hóban birkóztunk. Ebben a játékban magam is

együtt hemperegtem velük a puha, fehér „szőnyegen". Nem szégyellem! és senki se

tartsa lealacsonyítónak, vagy szégyellni valónak, ha "leáll" kutyájával az ilyesféle

játékokra. Ne csak követeljünk és elvárjunk, hanem adjunk is !

Abból az időből, amikor még magam is láttam, és ép fizikummal rendelkeztem,

maradt a következő emlékem. Dzsungel nevű németjuhász keverék kutyám volt,

amellyel az előbb leírt birkózásokon kívül igen sokat, és "jóízűt" fogócskáztam. Ne

gondoljunk hosszú vágtákra, nyelvlógató, kimerülésig való űzésre. Viszonylag kis

területen, a szó szoros értelmében incselkedett, cicázott, játszott velem. Hozzám

kapott, megugrott, bevárt, s ha enyhén pofon csaptam és én szaladtam el, ő ugrott

utánam, most én próbáltam kicselezni /mint a nyúl az agarat/. Azt mondanom se

kell, sosem tudom elfelejteni azokat a csodálatos, nagy barna szemeket, hogy

milyen szeretettel és hálával csüggtek rajtam egy-egy ilyen "játékóra” után.

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ezek az intim pillanatok sokkal, de sokkal

közelebb tudjak hozni egymáshoz kutyát és gazdáját, mint a kiképzési órákon

eltöltött legelőírásosabb tanórák.

Kiküldés, tárgyak fogalmára való oktatás

A következő játékot főként a mozgássérültek számára javaslom, ami nem jelenti

azt, hogy bármely más munkakutyával foglalkozó ne folytathatná a jó eredmény

reményében.

A kutya pszichológiájában foglalkoztam azzal, hogy egy-egy kutyával több

fogalom is megtanítható, sőt a tárgyak vagy személyek neveit is jól meg tudja

jegyezni, és szükség esetén alkalmazni is. Arról is említést tettem, hogy általában

4-5 tárgynak jegyzi meg jól a nevét, és ugyanennyit felismer több tárgy közül is.

Magunk között legyen mondva egyáltalán nem merem azt állítani, hogy csak 4-5

tárgyat ismer fel, mivel a több évtizedes kynológiai munkásságom alatt igen

meglepő dolgokat tapasztaltam különböző fajtájú kutyáimnál, s meg kellett

állapítanom, hogy az iskolaszerű oktatás mellett a kutya igen sok mindent

autodidakta módon elsajátított, amelyeket én egyáltalán nem tanítottam neki, sőt

nemcsak megtanulta, hanem következetesen alkalmazta is azokat. Pl. az imént

említett Katrin a jelzőlámparendszerek jelzéseit.

Mindezek azt bizonyítják, hogy még korántsem vagyunk tisztában kutyáink

szellemi teljesítőképességével és a különböző munkákban történő

alkalmazhatóságuk határaival. De ezeket most tegyük félre, mert a játékról akartam

beszélni!

Udvarlaki Hadur Táltos nevű németjuhász kankutyámmal és néhai feleségemmel,

R.J.-né Lakatos Ilonával gyakran játszottuk a következőt!:

Először csak a szobában, egymással szemben ülve foglalkoztunk Táltossal.

Mindkettőnk kezében /de tartalékban is/ keksz volt. Én a mellettem ülő kutyának

ingerkedő hangon suttogtam: "eredj az asszonykádhoz". Ági /mert feleségem ezt a

keresztnevet használta/, ugyanakkor hívta: "gyere asszonykához”. A szóbeli

felhívás mellé nyomatékul felmutatta a kezében lévő kekszet. Táltos ismerte a

kekszet, hiszen rendszeresen alkalmaztam a különböző gyakorlatok oktatásánál,

mint jutalomfalatot, így nem is annyira a felhívásra, sokkal inkább a keksz

meglátására, feleségemhez indult. Amint "beérkezett" természetesen a szóbeli

dicséret mellett nem maradt el a hőn áhított jutalomfalat sem. Ezután

megfordítottuk a sorrendet. Most feleségem súgta a fülébe: "menj a gazdihoz", és

én mutattam neki a kekszet, hívva őt:

"gyere a gazdihoz". Nem volt nehéz "visszacsábítani" magamhoz.

E játék többszöri ismétlése után már el-elhagyogattuk a keksz felmutatását, és csak

szóval hívva, illetve küldve sétáltattuk magunk között a kutyát, később pedig a

szóval történő hívás is elmaradt. Nem csináltuk hosszú ideig, nehogy beleunjon.

Amikor viszonylag már megbízhatóan közlekedett kettőnk között a szobai

látótávolságon belül, folytattuk a "játékot" az utcán, a téren, vagy éppen a Csepeli

Vakvezető Kutyaképző Iskola /abban az időben kezdtük el az építését/ mellett lévő

Kisduna partján. Először kicsi, majd mindig növekvő távolságról, s itt nem maradt

el a keksz felmutatása. Ez csak az abszolút megbízható bejövetel után történt meg.

Most újabb fordulatot vett a játék. A lakáson belül, az egymásba nyitott

helyiségekből küldtük, illetve hívtuk magunkhoz a kutyát. Azt mondanom sem kell,

hogy az általunk való hivó szóval történő "besegítést" csak addig alkalmaztuk,

amíg Táltos tisztába nem jött az "asszonykához", illetve a "gazdihoz” főnevek

jelentésével. Amikor észrevettük, hogy a felhívó vezényszó után már indulni akar;

az "eredj asszonykádhoz /gazdihoz/" erősítő szóval bíztattuk, de már egyikünk sem

hívta. Kutyánk "becsületére" váljék, igen rövid idő alatt betanult a "postási"

feladatba. Ugyanis, tényleg csak játékból történt, inkább csak a hecc kedvéért,

mivel magunk is nagyon élveztük - hiszen különösebb szükségünk nem volt rá.

A későbbiek folyamán különböző kisebb tárgyakat, használati eszközöket

küldözgettünk a kutyával egymásnak, oly módon, hogy - az egyébként igen jó

apportkészséggel rendelkező Táltosnak - papucsot, apportfát, zsebkendőt, zoknit,

stb. adtunk a szájába, s mindenkor megjelölve a szájba adott tárgy nevét,

igyekeztünk rávenni, hogy el is vigye, és kézbe is adja azt.

Anélkül, hogy önmagam ismétlésének "bocsánatos bűnébe" esnék, újból kénytelen

vagyok hivatkozni ez esetben is a fokozatosság elvére, ami azt jelenti, hogy minden

egyes újabb mozzanat bekapcsolását – pl. a tárgy vitelét és kiküldését - újólagosan

az alapoknál kell kezdeni, azaz: kis távolságra, zárt helységben, jutalomfalattal;

nagyobb távolságra, zárt helyen, jutalomfalattal majd zárt helyen egyik helyiségből

a másikba; ismét később szabadban, kis távolságra, jól láthatóan, ezt követően

nagyobb távolságra, még mindig jól láthatóan; míg végül nagyobb távolságra, nem

megfelelő láthatási feltételek mellett, zavaró körülmények beiktatásával.

E kiképzői „szamárlétra" - értelemszerűen alkalmazva - kivétel nélkül mindenfajta

gyakorlat betanításánál örök érvényű!

A fent ismertetett játék közben - amit példának szántam - Táltos ragyogóan

megtanulta a pénztárca, a papucs, az apportfa, és a cipő szavak, sőt mi több még a

zokni szó jelentését is. Igaz, hogy a "zokni” hallatára eleinte a fél lakás ruhaneműit

is képes volt összehordani, a zoknikon és a harisnyákon keresztül a női-férfi

fehérneműn át a törülközőkig, sőt egy játékosabb hangulatában egy kis perzsa

futószőnyeggel a szájában szaladgált a szobaasztal körül, győzelmi zászlóként

lobogtatva azt, mígnem nagy boldogan elém rakta.

Ne feledjük el, hogy ez is egy hasznos játék, és amíg játszó szándékkal folytatjuk,

hagynunk kell, hogy játsszék is. Rohangáljon a tárggyal, incselkedhessék velünk,

egyszóval kitombolhassa magát. Ugyanakkor a játék szabadban történő

alkalmazásával, másodmagunkkal alaposan kifuttathatjuk kutyánkat anélkül, hogy

magunk a szükségesnél és a lehetségesnél többet kényszerüljünk gyalogolni, illetve

e legkedvezőbb adott helyet is fel tudjuk e célból használni. Mást sem kell tennünk,

mint egymással szemben állva /ülve/, a szájba adott apportfával /egyéb tárggyal/,

avagy anélkül küldjük egymáshoz, illetve hívjuk a kutyát.

Ezt a "kiküldős" játékot használhatjuk fel ezután arra, hogy szándékunk szerinti

tárgyak fogalmainak megtanulására oktassuk. Lényege mindössze az, hogy az

indításkor is, a szájba adáskor is, az átvételkor is ismételgessük az adott tárgy

nevét, és jó végrehajtás esetén a megérdemelt dicséret és jutalomfalat sohasem

maradjon el. Pl. "eredj, hozd ide asszonykától a papucsot”. "Eredj, vidd a papucsot

a gazdinak". "Jól van, okos vagy, idehoztad a papucsot". Azonnal hozzá kell

tennem azt is, hogy amikor már ilyen direkt módon oktatjuk, tehát követelünk,

egyrészt a tombolást ne engedjük meg /előtte kell a kutyát kifuttatni/, másrészt a

kívánt tárgy kézbeadását szigorúan követeljük meg.

A következő mozzanata egy meghatározott tárgy kerestetésének és elhozatalának

az lehet, amikor nevéről már nagyjából jól ismert tárggyal /illetve hozzá

hasonlóval/ eldobott tárgy visszahozatalát végeztetjük a kutyával. Például leültetjük

magunk mellé, s a következőképpen hívjuk fel a figyelmét: "látod a papucsot?",

ezután eldobjuk eléje, nem nagy távolságra, s máris indítjuk a tárgyért: "eredj,

keresd a papucsot - apport hozd!”. Behozatal után dicséret stb. Többszöri behozatal

után rövidítjük a kidobott távolságot, majd magunk mellé ejtjük, ezután szólítjuk

fel: "keresd a papucsot, hozd, add ide". Eleddig a mozzanatokig feleségünk vagy

segítőtársunk oly módon asszisztáljon, hogy a kidobott tárgy mellé lépve felhívja rá

a figyelmet, esetleg a földön mozgatja, de nem veszi fel, csupán utasítja: "fogd,

vidd a papucsot a gazdihoz". Később már az asszisztenciára sincs szükség ily

módon, de annál inkább a következőkben.

A nevezett tárgyat, ez esetben a papucsot, a továbbiakban ne mi dobjuk el a

kutyának, hanem segítőnk vigye el, és tegye le szemmel még mindig jól látható

helyre, s ezek után - eleinte a lehelyezést követően azonnal - küldjük a kutyát,

mígnem később mindinkább késleltetünk, s mind hosszabb idő után adjuk ki a

vezényszót: "keresd a papucsot, apport, hozd a papucsot, a papucsot!"

Ahogyan fejlődik kutyánk, úgy nehezítjük a végrehajtás körülményeit, növeljük a

távolságot, változtatjuk a helyiségeket, terepen az irányokat, és így tovább.

Egyre külön felhívom a figyelmet! Egyszerre, egyidejűleg csak egy tárgy nevének

oktatását végezzük. S csak, ha az már jól rögzítődött, és tévesztés nélkül

végrehajtja a tőle megkívántakat, térünk át a következő, és ismét a következő

tárgyakra. Jó, ha nem az állandó használatban lévő tárgyainkkal oktatunk, hanem

már avittá vált, régi, eldobásra szánt dolgokat vesszünk elő. Azt szinte már

említenem sem kellene, hogy a későbbiek folyamán természetesen az eredeti

használati tárgyainkkal is gyakoroljunk.

Adós vagyok még valamivel! Amikor a különböző tárgyakkal egyenként már

megbízható eredményeket érünk e1, térhetünk át az ellenőrző próbákra. Azaz:

először csak kettő, majd három, négy, illetve több tárgy közül hozatjuk el,

kerestetjük meg, választatjuk ki az általunk kívántat. Negatív eredmény esetén

ennél a játéknál sohasem szabad drasztikus nemtetszésünket kimutatni, azaz

semmilyen módon ne bántalmazzuk, legrosszabb esetben a "fújj, rossz", "szégyelld

magad", "nem jó" szavakkal hozzuk tudtára neheztelésünket. Annál nagyobb

helyesléssel dicsérjük, és jutalmazzuk a feladat eredményes végrehajtásakor.

Végül: használati eszközeinket, a tanított tárgyakat hagyjuk a szokott helyeiken, és

most már következetesen a "keresd a papucsot" stb. "apport hozd" szavakat

alkalmazzuk.

Tévedésbe ne essünk! A papucs csak példatárgy volt. Gyakorlati tapasztalataim

szerint a leghelyesebb, ha azoknak a tárgyaknak a fogalmaira oktatjuk a kutyát,

amelyeknek vitele, keresése számunkra a legszükségesebbek lehetnek, pl. tárca

/tárcák/, kulcs /kulcsok/, lábbelik, stb. Arra is figyelemmel kell lennünk az első

pillanattól kezdve, hogy csak olyan tárgyakat, és csak olyan helyről hozassunk,

illetve kerestessünk, amelyek a kutya részéről könnyen, jól megtalálhatók,

elérhetők. Túlsúlyos - 5 kg. feletti - aktatáskát, vagy szájjal rosszul fogható

csomagokat ne akarjunk vele apportíroztatni. Ebből a szempontból a kutya mérete

meghatározó.

Ajtónyitás

Jól gondoljuk meg mielőtt rászánjuk magunkat e gyakorlat betanítására. Mert igaz

ugyan, hogy rendkívül jó szolgálatot tehet - főként a mozgássérülteknél, de a

vakoknál is - ha ezt is "tudja” a kutya, ugyanakkor számolnunk kell annak minden

hátrányos következményével is.

Nevezetesen, hogy:

- a lakásban nem marad előtte simán csukott ajtó,

- az utca felé is „riglit" kell alkalmaznunk,

- az eredményes, de még inkább az eredménytelen próbálkozások

következményeképpen az ajtók festése erősen károsodik,

- s az sem elhanyagolható kérdés, hogy nyitni ugyan igen, de becsukni annál

kevésbé tudjuk megtanítani az állatot, és hogy a "nyitva felejtett" ajtó nem mindig

kívánatos.

Ezután a kis előzetes után nézzük, hogyan is kezdjünk hozzá! Mindjárt elöljáróban

hozzá kell tennem, hogy csak megfelelő méretű kutyáról lehet szó. Elég magas

legyen ahhoz, hogy két lábra állva, az adott ajtó kilincsét elegendő erővel tudja

lenyomni, s főként - ha önmagára szükséges a nyitás - képes legyen maga felé

húzni azt. Megfigyelésem szerint nagyon sok kutya /de macskákat is ismerek/

autodidakta módon képes megtanulni az ajtók nyitását.

Hogy magunk is hozzásegíthessünk, az első tennivalónk az, hogy a kutyát a kilincs

rendeltetésének felismerésére megtanítsuk, azaz, mindig az adott ajtó kilincse elé

állítjuk, és számára szemmel jól érzékelhető módon nyitjuk azt. A másik igen

fontos tényező, hogy mindig a kívülről befelé nyíló ajtókkal kezdjük, hogy a

sikerélmény mielőbb bekövetkezhessék az állatnál.

De hát hogyan is folytassuk? Miután az ajtó elé álltunk, a kilincset kezünkkel

zörgetjük, hogy a kutya figyelmét

rátereljük. Ezután többszöri zörgetéssel, és a "hopp" vezényszóval megpróbáljuk a

kutyát rávenni a kilincsre való rátámaszkodásra. Azt is megtehetjük, hogy a kutyát

egészen szorosan az ajtó mellé állítva, a hóna alatt átkaroljuk, és a "nyisd ki, hopp"

vezényszavak kíséretében felemelve, kapálódzó lábaival a kilincsre csapatunk. Az

ily módon kinyitott ajtót lábunkkal belökve a kutyát előre engedjük, és az ajtón

belül, jutalomfalat adása mellett megdicsérjük. Ezután kijövünk mindketten a

helyiségből, az ajtót magunk után becsukjuk, és újból kezdjük a próbálkozást.

"Ajtóhoz - hopp - nyisd ki". Három-négy gyakorlat után abbahagyatjuk az első

leckét, és csak 1-2 óra elteltével ismételjük meg. Arra azonban ügyeljünk, hogy

minden kísérlet, még ha némi segítséggel is, de az ajtó kinyílásával végződjék.

A lényege a dolognak az, hogy kutyánkkal meg kall értetnünk az "ajtóhoz", a

"hopp" és a "nyisd ki" vezényszavak értelmét, azaz a másik szobába történő bejutás

lehetőségét.

Amikor úgy látjuk, hogy kutyánkban meg van a szándék a kilincsre történő

felugrásra, ne emeljük fel, hanem többszöri felhívás után az ajtót résnyire kinyitva

belépünk a kutya orra előtt a helyiségbe, és gyorsan becsukjuk magunk után. Most

belülről kezdjük el a kilincset a szokottnál erőteljesebb módon zörgetni, és

erényesen hangoztatni a vezényszót. Amint halljuk, hogy kutyánk felugrik és

kaparászik az ajtón, már dicsérjük meg, s ha a kilincsen tartott kezünkkel érezzük,

hogy véletlenül arra is rácsapott, belülről mi nyomjuk le azt, meghagyván abban a

"tudatban", hogy ő nyitotta ki, beengedjük magunkhoz, s még a szokottnál is

jobban megdicsérjük.

Az újabb próbálkozásokat oly módon "finomítjuk", hogy

ne elégedjünk meg a kaparászással, s a kilincs bökdösésével, hanem mind

határozottabb nyitási szándékot követeljünk meg tőle.

A későbbiek folyamán a saját közreműködésünket teljesen hagyjuk el, és csak

akkor jöhet be, ha önmaga nyitotta ki az ajtót. Ezután mi magunk is menjünk ki az

ajtó túlsó oldalára, és innen előreküldve követeljük meg tőle a gyakorlat

végrehajtását.

Amikor már kintről befelé magabiztosan végzi, térhetünk át ugyanazon ajtó

magunk felé történő kinyittatására. Hangsúlyoznom kell, hogy mindkét betanításnál

igen fontos szerepet játszik bizonyos szintű fokozott ingerület "behozatal", amit

leginkább a gazda utáni vágyakozás kihasználásával érhetünk el.

A magunkra nyitás oktatásánál a leghelyesebb, ha - főként kezdetben - a séta előtti

időszakokat használjuk ki oly módon, hogy miután magunk már sétára készen

felöltöztünk, a kutyára is ráadtuk felszerelését /nyakszíj, szájkosár, vezetőhám/, a

belső helyiségben hagyjuk őt, mi pedig ajtón kívülre távozunk. Az "ajtó, nyisd ki"

vezényszavak a kutya számára már ismeretesek, sőt azt is tudja, hogy a kilincs

lenyomásával, és az ajtó belökésével juthat a helyiségbe. Most azonban lényegesen

változik a helyzet, mivel a felugrás és a kilincs lenyomása ugyan továbbra is

kiindulási pont, de magának a nyílászárónak a kinyitása pontosan ellentétes

folyamatot igényel. Itt nem szabad belöknie, ellenkezőleg, maga felé kell húznia az

ajtót.

Hogy könnyebben rájöjjön a nyitás technikájára, többféleképpen is segíthetünk.

Elsőként mindenesetre azt tartom helyesebbnek, hogy a kilincs lenyomása után az

ajtót kézzel vagy lábbal kissé nyomjuk meg, de ne nyissuk ki. Ugyanis nemcsak az

a célunk, hogy maga az ajtó kinyíljék, hanem az is, hogy annyira kitáruljék, hogy

átmehessünk a támadt résen. Ezért amikor az ajtó "felpattan", attól kissé hátrább

lépve, szóval csalogassuk a kutyát mondván: "gyere, megyünk sétálni", "hozzám",

"ide" stb. Ha úgy vesszük észre, hogy a kutya nagy igyekezetében, ahelyett, hogy

az adott ajtót szélesebbre tárná, inkább újra becsukja, akként segíthetünk, hogy a

már egyszer jól nyitott ajtót lábunknak a résbe helyezésével megakadályozzuk

abban, hogy újból becsukódhassék, lehetőséget nyújtva arra, hogy kutyánk a

lábával vagy az orrával még jobban kinyithassa azt. Minden egyes sikerült

"próbálkozást" lelkes dicsérettel honoráljunk, és amint sikeresen átjutott azon, a

jutalomfalat most sem maradhat el.

Második fázisként megtehetjük azt, hogy az ajtó és a küszöb közé rugalmas

szivacsdarabot, vagy hajtogatott papírcsíkot helyezünk, hogyha a kutya a kilincset

lenyomja az az ajtót résnyire nyissa, és ne engedje, hogy újból bezáródhassék.

Hosszabb időt és próbálkozási lehetőséget kell adnunk a kutya számára ebben az

esetben, mint a befelé nyíló ajtónál.

A bevezetőben említettem, hogy ez a próbálkozás az ajtók mázolásán komoly

sérüléseket okozhat. Ezért feltétlenül javasolom, hogy azt az ajtót, melyet oktatási

célra felhasználunk, mind az ajtófélfákon, mind az ajtó lapján, a kilincs környékén

felfelé, lefelé legalább 50 cm szélességben műanyaglappal vagy vastagabb fóliával

védjük a karmok nyomaitól. Addig, amíg ezt a "védett" ajtót mindkét irányba

megbízhatóan nem nyitja, a felesleges sérülések megakadályozása érdekében, más

ajtókon e tevékenységet ne gyakoroltassuk.

Úgy gondolom, arról már szólnom sem kell, hogy idegen helyiségek ajtajaival ez

időpontig ne is próbálkozzunk, és egyébként is, csak akkor adjunk parancsot erre,

ha feltétlenül szükségünk van rá. Sáros, nedves időben, az erős szennyezés miatt

még így is meggondolandó. Természetesen teljesen más a helyzet olyankor, ha erre

bármely okból rá vagyunk szorulva.

A fentiekben elmondottakat - és ezt már máshelyütt is megemlítettem -

természetesen mindig értelemszerűen szabad csak alkalmazni. Nyilvánvaló dolog,

hogy az egyes sérült emberek /vakok, siketek vagy mozgássérültek/, mindig a

sérülésük adta vagy gátolta lehetőségek figyelembevétele mellett folytassák

kutyájukkal a játékot, de a későbbiek folyamán magát a kiképzést is. Mindig csak

annyit vállaljunk, és azt próbáljuk a kutyával megtanítani, amelyet a körülmények

számunkra elfogadható módon – anélkül, hogy bármely sérülést okoznánk

önmagunknak vagy kutyánknak – lehetővé tesznek! A körültekintő mérlegelést

sohasem hanyagolhatjuk el!

Amiket itt most leírtam, tulajdonképpen már kiképzés is. S hogy mégis a játéknál

adtam helyet /kiküldés, fogalomra oktatás, ajtónyitás/, annak egyedüli és

kizárólagos oka, hogy játszva, a kutya egyéniségét, a gazdához való ragaszkodását,

hangulati tényezőit kihasználva, nem az ún. direkt kiképzési idő alatt, hanem

önmagunk és a kutya kedvére tevékenykedve, sokkal könnyebben megtaníthatjuk,

mint az iskolaszerű oktatásban.

Az idegtípusok kialakulása - az öröklött hajlamokon túl - nagymértékben függ a

kutya nevelési módjától. Ha az előzőekben leírtak alapján igyekezünk kutyánkat

nevelni, és a nevelése nem szenved törést, kiképzésre és munkára alkalmas egyedet

kapunk.

Azokkal a kutyákkal szemben, amelyek nevelésükben törést szenvedtek, és

félénkek, bátortalanok, esetleg vadakká váltak, különleges nevelési módszereket

alkalmazunk. Ez abból áll, hogy ha a kutya félénk /melankolikus/, óvjuk a hirtelen,

er6s ingerektől, lassanként, fokozatosan szoktassuk hozzájuk, és szeretettel bánjunk

vele. Ezzel visszaadjuk a kutya önbizalmát, s így feltételezhetően ez esetben is

alkalmassá válik a kiképzésre.

Vad, nehezen fékezhető /kolerikus/ egyedek nevelésében is elsősorban a jó

bánásmód és az ingerekkel szembeni gátlások kialakítása a legcélravezetőbb.

HOGYAN TOVÁBB ?

Az élet nemcsak játék! A játékot, mint olyat, az előzőekben leírtak mellett mint

felszabadító, mint kikapcsoló, mint átállító tényezőt szerepeltetjük kutyánk, de a

magunk életében is a kiképzés folyamán.

A tulajdonképpeni kiképzés - eszményi körülmények között - már a kölyöknek az

anyaméhben való tartózkodása alatt kellene, hogy elkezdődjék. Erről bővebben

most nem kívánok szólni, csak azt említem meg, hogy a rendszeres, módszeres

munka, és a szabályos ritmusú életmód az anyára, valamint születendő kölykeire

csak jó hatással lehetnek. /Nyilvánvaló, hogy a munka mindig az anyaállat

vemhességi szakasza szerint értendő és mérendő/.

Ni az anyjától elhozott és a tulajdonunkba került kölyökkutyával kezdjük,

mégpedig attól függetlenül, hogy előző tulajdonosánál mi és hogyan történt. Tabula

rasaval, "tiszta lappal" indulunk, hogy a magunk "kényünk-kedvünk" szerint

alakíthassuk, formáljuk jövendőbeli "társunkat".

A legfontosabb mindenekelőtt magunk és az állat életében is - a szabályos ritmus.

Meghatározott időpontokban történjék az étkeztetés, az üríttetés, a sétáltatás, és

hozzávetőlegesen - főként a kiképzés első időszakában -a foglalkozások és a játék

is.

Hogy mennyire lényegbevágó a gazda és kutyája közötti szoros érzelmi kapcsolat,

arra talán az a legjobb példa, amit nem egy-két vakvezető kutyánál is tapasztaltam.

Ezen kutyák csaknem mindegyike ráneveléses módszerrel volt oktatva. Szinte

rajongással csüggtek gazdájuk minden szaván.

Ismeretes, hogy a vakvezető kutyát, ellentétben a többi munkakutyával a

közterületeken bárhol szabadon lehet engedni piszkoltatás és kifuttatás céljából. Ez

alól csak a gyermek játszóterek képeznek kivételt. Az általam említett kutyák, ha

elengedték gazdáik őket, s ha megkapták a "mehetsz" vezényszót, tisztes távolba

ugyan elmentek gazdáiktól, de fél szemükkel még dolguk végzése közben is őket

figyelték, és ha egy kissé jobban eltávolodtak, eszeveszett gyorsasággal igyekeztek

utánuk. Üdvözölték őket, mintha akkor találkoztak volna először, majd újból

elszaladtak, de eszük ágában sem volt elkalandozni az utca túlsó oldalára, más

kutya társaságában ellenkező irányba menni, vagy főként tartósan elmaradni

gazdáiktól. Nem kellett állandóan fütyörészni, sípolni nekik vagy unos-untalan

szólongatni, hogy végre-valahára előkerüljenek.

A gyakorlatokat betaníthatjuk - s előbb vagy utóbb, jól-rosszul mindegyik kutya

végre is hajtja azt - de a ragaszkodást nem! Ez kölcsönös vonzalmon alapszik,

amelyet magunknak kell kiépítenünk a kutya lelkiismeretes gondozásával,

etetésével, a látszólagos ok nélküli szeretgetéssel /fültő vakargatással/, egy-egy jó

falat juttatásával, amelyet csak önmagáért kapott a kutya.

Saját gyakorlatomban kedves és elmaradhatatlan mozzanat az, hogy bár az asztaltól

sohasem adok kutyáimnak, de az asztaltól felállva mindig hagyok saját hús- vagy

sütemény részemből 2-3 falatot, hogy érezze: reá is gondoltam. Ez a „szertartás”

nem kötődik semmiféle teljesítmény megköveteléséhez, hogy úgy mondjam "csak

úgy" kapja. Egyúttal azt is elértem ezzel, hogy egy kutyám sem akart "fejjel

beleesni" az asztalon hagyott ételbe, tányérba. Türelmesen kivárták sorukat, nem

ugattak, nem követelőztek.

Azok akik látnak, és látták már az egyes kutyákat munka közben, maguk is

bizonyíthatják, micsoda óriási különbség van az ún. dresszírozott, iskolán végzett

kutyák, vagy a gazda által szeretettel, játékkal fűszerezetten oktatott kutyák nézése,

"arckifejezése" között. Szinte nevetnek a gyönyörűségtől, ha valamely munkát

gazdáik kedvére végezhetnek el, míg az előzőek sok esetben csak a kemény kéznek

engedelmeskedve hajtják végre feladataikat.

És még mindig nincs vége! A szeretettel, figyelemmel, odaadással nevelt kutyák

gyorsabban, tökéletesebben "nyílnak", jobban odafigyelnek a környezetükre, az

őket körülvevő világ történéseire. Mert szabadnak érezhetik magukat, nem a

fegyelmező kéz súlya alatt görnyedve kell életüket leélniük. Ezért nem győzöm

unos-untalan emlegetni és hangsúlyozni a határozott kéz, és a szerető értelem

fontosságát az együttes munkában.

E rövid kitérő után térjünk vissza a hozzánk került kiskutyához.

Bizony az ő élete sem fenékig tejfel. Kiszakítottuk a szokott környezetből, el

anyjától, testvéreitől. Minél fiatalabb korban történik ez, annál nagyobbak a

nehézségeink. A 6-8 hetes kölyökkutya ha hozzánk kerül, még nagyon

"elanyátlanodott" állapotban van, de a 3 hónapos sem viselkedik felnőtt módra.

Ezért legyünk vele szemben megértők.

A kölyök elhelyezése és környezetének megismertetése

Amikor új otthonába vittük, első ténykedésünk, hogy kijelölt helyére szoktassuk.

Ez lehetőleg a lakás valamely szögletében legyen, ahol az állat a jövő-menő

családtagoktól kevésbé van zavarva, és ő sincs láb alatt.

A kutya helyével kapcsolatban az alábbiak szerint járjunk el:

Nagyjából 1 m-es területet számolhatunk téglalap alakban, kb. 70x130 cm-t. Ezt a

területet 2-4 réteges szőnyeggel borítsuk le. Ezek közül is a kókuszszőnyeget

ajánlom elsősorban, mivel a ráheverő kutya testéről leszedi a port, piszkot, sőt a

szőrt is maga alá gyűjti, így nem marod meg a felszínén. Takarításkor a szőnyeget

felemelve megütögetjük, s a lehullott szemetet könnyen eltávolíthatjuk. Ily módon

a lakásban sem hordódik szét. A szabadban tartott kutyáknál is alkalmazhatunk

szőnyeg alátétet, ha nincs szalmánk, ugyanis ez a legjobb. Semmiképpen sem

ajánlom: szőnyeg helyett a szénát, mert az porlódik; a matracot nedvszívó hatása és

nehéz tisztántartása miatt; de főként a műanyag habszivacsokat, mivel a kiskutya,

de még a felnőtt is könnyen elfogyaszthat belőle egy-egy darabot, ami végső soron

az állat elhullásához is vezethet /elzárja a bélcsatornát/.

A lakásba vitt kiskutyát egyenesen a helyére tesszük le, mondogatván: "helyre, itt a

helyed, helyre, itt a helyed”. Ha elhagyja helyét, az előbb említett szavak

kíséretében újból vezessük oda, s ezt a későbbiek folyamán a lakás minden részéből

kiindulva gyakoroljuk vele. Itt kapjon friss, tiszta ivóvizet, az étkeztetés is

lehetőleg e helyen történjék. A víz minden ételnél, csemegénél fontosabb, hisz a

régi környezetből kiszakított kiskutya, az izgalmak és a környezetváltozás

stresszhatása alatt, szinte belső lázban ég. /Csak mint érdekességet említem meg,

kísérletileg bizonyított, hogy mint minden élőlény, a kutya is nehezebben viseli el a

vízhiányt - legfeljebb 5-6 napig -, míg étel nélkül 20-23 napig is kibírja./

Simogassuk, becézgessük, és ha úgy mutatja, hagyjuk, hogy először kialhassa

magát. Ébredés után simogatjuk, nevén szólítjuk, bemutatjuk neki a családot,

melynek tagjai egyenként járuljanak eléje, simogassák meg, hagyják, hogy kezüket

szagolja, megnyalja, esetleg szájába vegye. Ügyeljünk arra, hogy kellemetlen

benyomást senkitől se szerezzen az első találkozás alkalmával.

Egy példa: Árpádházi Sutyi nevű szuka kutyámat /kissé kolerikus idegtípusú/ egy

nagyon szimpatikus, többgyerekes családnak adtam el. A családdal élt a nagymama

is, aki - unokáihoz hasonlóképpen - Sutyit is katonás fegyelemre akarta szoktatni.

Ezért első alkalommal, amikor a kiskutya önállóan kívánt "felfedező útra" indulni,

a porronggyal csapkodva terelte vissza a helyére. Sutyit hathónapos korában

pánikszerű gyorsasággal ajándékozták el - a síró gyerekek legnagyobb bánatára -

miután a nagymamáról minden lehető ruhadarabot lecibált. Nem felejtett!

Ne féltsük a kiskutyától a gyerekeket! Hagyjuk, hadd viháncoljanak együtt

kedvükre, csak arra oktassuk ki a kicsiny emberpalántákat, hogy a kiskutyának is

fáj az, ami nekik fáj! Ne ráncigáljak a fülét, ne harapjanak csupán szeretetből az

orrába, ne akarják a szemét kinyomni, vagy a nyelvét kitépni! Az se helyes, ha

hatalmukat bizonyítandó, a seprűnyéllel akarnak érvényt szerezni, sokszor

lehetetlen kívánalmaiknak.

Az előbbi példa is bizonyítja, hogy a kölyökkutya rendkívül jól rögzíti az őt ért

pozitív és negatív benyomásokat. S erre mindvégig figyelemmel kell lennünk.

Amint a hozzánk került kis jövevény elhagyja vackát /helyét/, és orrát leszegve

"szemlélődni" kezd, engedjünk kívánságának. Hagyjuk, hogy megismerkedjék

közvetlen "lakhelyével", s utána mutassuk meg neki szűkebb környezetét is.

Ha lakásban van, a lakóhelységeket, ha kertes házban van, úgy előbb a boxát, majd

a kertet, s végül magát a lakóházat. Ne sürgessük, s az első időszakban ne is

igyekezzünk őt fegyelmezni sem, mert így az ismerkedés aktusában okozunk szinte

helyrehozhatatlan zavarokat. Mert bizony "uram bocsá", előfordulhat, hogy

lakóhelységeink egyikét, másikát, vagy a szőnyeget, avagy az ajtófélfát fogja

névjegyével "megtisztelni" /levizelni/, s az is előfordulhat, hogy "aknásítani" fog

/odapiszkol/.

A vizelés egy olyan természetes feltétlen reflex, amely ősidőktől fogva a kutyában

él, s a vadon életet idézi. A terület birtokbavételének jelzése ez. Feltételezhetően a

tágabb környezettel is ez fog történni az első időszakokban, s ne csodálkozzunk

rajta, orvoshoz se szaladjunk vele, ha az általunk elképzeltnél több "nedves

névjegyet" hagy maga után. Természetesen az ismerkedést követő napon már

szigorúan megkövetelhetjük a szobatisztaságot, illetve igyekezzünk arra szoktatni.

Ott, ahol ilyesmi is van, ismertessük meg a baromfiudvarral, illetve annak lakóival,

valamint egyéb kis és nagy háziállatainkkal, beleértve az esetleg házőrzés vagy más

okból tartott idősebb kutyánkat is. Ne féltsük tőle, a kiskutya tudja, hogyan kell a

"felnőttekkel" szemben "viselkednie". Semmiképpen se lepődjünk meg, hogyha az

öreg előtt hanyattdobja magát, mert - mint említettem volt - ez az abszolút megadás

jele. Ezzel szemben a többi állatokkal történő ismerkedéskor, már az első perctől

kezdve szigorúan tiltsuk el a rájuk támadástól, azok hajkurászásától /pl. csirkék/.

Viszont óvjuk őt az esetleges bántalmaktól /kakas, disznó/.

A macskával történő "ismerkedés" inkább a macska részéről nehezebb. Ezért

bőrkesztyűs kézzel vegyük csacskánkat ölünkbe vagy magunk elé /nehogy

kimarjon/, s amíg az egyik kezünkkel tartjuk, a másikkal nyugtatva simogatjuk őt

is, és a kiskutyát is, mondogatván: "barát, barát". Tapasztalataim szerint csak akkor

szabad abbahagyni e "barátkoztatást", ha már a cica nem fúj, és nem akar

menekülni a kiskutya elől. Természetesen a kiskutya támadó szándékát is azonnal

"blokkolnunk” kell. Ügyes türelemmel, rövid idő múltán már a tejet is egy tálból

fogják lefetyelni.

Eljő az első éjszaka. A helyére fektetett kiskutyát, miután megsimogattuk,

becézgettük, magára hagyjuk a helyiségben. Ne takarjuk be, ne égessünk neki

villanyt, mert nem azért fog vinnyogni, hogy fél a sötétben, hanem az egyedül

maradás, az alom utáni vágyokozás "búja" üti fel magát a szívében, és csalja ki

belőle a szomorú, kesergő, vinnyogó hangokat. Fúrjuk fejünket a párnába, dugjuk

be fülünket, és próbáljunk aludni - ha tudunk! Rádiózzunk, ha nem megy,

olvassunk, de kimenni? semmiképpen! Első próbánk, hogy mennyire tudunk

önmagunkon és kutyánkon uralkodni! Távolról, hanggal csitíthatjuk, de semmi

más! Ne rohanjunk ki, és ne pofozzuk fel idegességünkben, ne akarjuk az ágy lába

mellé magunkhoz fektetni, s ne guggoljunk mellette órákig a fülét vakargatva, míg

a többiek nyugodtan alszanak. Meg kell tanulnia, hogy pihennie - a gazda

közelében ugyan, de - egyedül kell. Másnap reggel a szokott időben ébresztjük,

becézzük, és az első pillanattól kezdve a saját életünk ritmusához szoktatjuk.

Evésben, ivásban, sétáltatásban, piszkoltatásban egyaránt.

Általános útmutatás a kiskutyával való foglalkozáshoz

Attól a perctől kezdve, hogy hozzánk került, szinte addig a pillanatig, amíg az

"örök vadászterületekre" nem költözik mellőlük, többszörös szerepet kell

vállalnunk mellette, érte, magunkért. Szerető barátnak és segítő társnak kell

lennünk, s mindenekfelett jó oktatónak. Átvéve a szülőpár szerepét, hasonulva

annak természetes oktatási módjaihoz, kiegészítve a magunk mesterséges

körülményeinek követelményeivel, mindig újabb és újabb dolgokkal ismertetjük

meg, és fejlesztjük értelmét.

Lényegében ez a szocializálódás, amelyről a Pedagógiai alapismeretekben eléggé

részletesen szóltam. Nem beszéltem azonban a szocializálódás egyik jellemző

motívumáról, nevezetesen a szabályokról.

A természetben, az objektív valóságban, önmagukban ugyan nincsenek szabályok,

s ha beszélünk is róluk, ezeket az ember állította fel, éspedig ezért, hogy jobban

kiigazodjék annak titkaiban. Például az euklideszi geometria, az abszolút geometria

/Bólyai János/, vagy Einstein relativitás elmélete.

A felsoroltakon kívül még számtalan olyan ún. szabályról beszélhetünk, amelyek a

természeti élet velejéről, s önmagukban - mint jelenségek - e szabályok nélkül is

léteznek. Ugyanakkor az emberi társadalomban - azon túlmenően, hogy a beszéd a

fogalmi rendszereken alapul - ezen fogalmi rendszerek is a cselekedetekre, a

munkára épültek fel. Mégpedig azoknak a szabályoknak a kifejezésére, amelyek

szerint a munkavégzés történhet, és azokra a szabályokra, amelyek a munkavégzés

közben létrejött kapcsolatok szabályozására alakultak ki, illetve azokat fogalmi

rendszerbe foglalva kifejezték.

Ezek a szabályok lényegében az egész emberi társadalmat összefogják,

összetartják, és a társadalom egyes tagjainak, csoportjainak, rétegeinek,

osztályainak, egymással való létezésének, és egymáshoz való viszonyának

feltételeit adják meg. Ezek az együttélés szabályai, amelyek meghatározzak az

egymáshoz, a társadalom többi tagjához, illetve annak hierarchiájához való

viszonyokat.

Amikor kutyánkat szocializáljuk, akarva-akaratlan, viszonylag sok szabályra, és a

szabályok fogalmi rendszerére /amely teljesen saját belátásunktól függően történik/

tanítjuk meg. E fogalmi rendszer szükséges: egyrészt saját fennmaradásának

érdekében, és avégből, hogy a vele való kommunikációs lehetőségeinket

megkönnyítve /intelligenciára tesz szert/ kibővítsük, másrészt, hogy számukra az

oktatás útján megfelelő tudást szerezve, meghatározott tevékenységeket

folytathassunk velük /munkába állíthassuk/.

Visszatérve arra a zárójeles mondatra, mely szerint „saját belátásunktól függően"

oktatjuk kutyáinkat a fogalmak jelentésére, ez egyúttal bizonyíték a szocializálódás

tényére is. Lévén, hogy egy azonos tevékenységre, pl. "hozzám", amikor is a

kutyának "be" kell jönnie, akaratunktól függően, az általunk ismert legkülönbözőbb

fogalmakat taníthatjuk meg a kutyával olyképpen, hogy a behívás tényét

megkövetelendő, az emberi általános gondolkodástól eltérő szavakhoz kapcsoljuk

azt, pl. "menj el", vagy "hokedli" stb. A társadalmi gyakorlatban közismert erre az

a példa, hogy a magyarban igenlést jelentő fejbólintás a bolgároknál a "nem”-et

jelenti.

Mindezt a kutyára vonatkoztatva; egy a lényeg, hogy azonos tevékenységhez

azonos fogamat kapcsoljunk, még akkor is, hogyha egy sajátos fogalmi rendszert

képezünk ezekhez. Ennek a gazda szempontjából annyi előnye van, hogy kutyája

mások észéről /akik ezt a fogalmi rendszert nem ismerik/ teljesen irányíthatatlan

lesz, legalábbis egy időre!

Az említett szabályokat két, nagy csoportra oszthatjuk: a tiltó és az engedélyező

szabályokra. Mint; a szabad, nem szabad; helyes, helytelen; biztonságos, veszélyes;

jó, rossz; szükséges-e valamely dologtól tartózkodni vagy nem; vagy pl. a

közlekedési szabályokra /forgalombiztonság/,

A ráneveléssel lehetőséget nyújtunk a kutya számára, hogy mindezeket

megpróbálhassa, ténymegállapítást végezhessen anélkül, hogy súlyos károsodás

érné, esetleg belepusztulna.

A megismertetésben a póráz adta kényszer megoldások /felelőtlen ingerek/ mellett

az élőszó az, amellyel kutyánkat irányíthatjuk.

Ha olyat tesz, amit sohasem lesz szabad, éles hangú "fújj,

rossz"-al dorgáljuk, s a póráz fogantyú rántásával se takarékoskodjunk. Pl. macska

után szalad, vagy verekedni akar.

Ha olyat tesz, amely csak pillanatnyilag tilos, akkor fenyegető, de nem durva

hangsúlyú "nem szabad”-dal intjük le. Pl. tiszta ruhára akar felugrani, vagy munka

közben kezünket játékosan harapdálni.

Ha azonban jól viseli magát, szót ért velünk, végrehajtja azt, amit követelünk tőle,

nyugodt, kiegyensúlyozott, leereszkedő hanghordozású "jól van, okos vagy”

szavakkal dicsérjük, s a simogatást se hagyjuk el.

Az utasításokkor, akaratunk közlésekor viszont mindig a határozott, ellentmondást

nem tűrő /de nem harsogó/ hangsúly használatával vesszük rá kutyánkat a kívánt

feladat végrehajtására.

Rendkívül fontos a jövő szempontjából e négy hangsúly, hangszín alkalmazása.

Nemcsak azért, mert e négy alaphang segítségével fogjuk kutyánkat irányítani,

hanem azért is, mert e négy alaphang segítségével rögzítődik az állatban

mindenkori cselekedeteinek súlya, jó vagy rossz volta. S ne elégedjünk meg azzal

sem, hogy esetleg csak egyszer-egyszer dicsérjük meg, s csupán tudomásul

vesszük, ha valamit jól végzett el, hanem – mint ahogyan nagyon gyorsan rááll a

szánk a dorgálásra, vagy kezünk a rántásrs ha valami nem tetszik, legalább olyan -

gyorsan és sokszor legyen erőnk a dicséretre, a simogatásra is, hisz magunk látjuk

annak hasznát vagy kárát.

Tegyük kezünket a szívünkre! Vajon mi magunk képesek vagyunk-e megbízható

módon, kielégítően bármit is megismerni, ha azt nem tehetjük saját kedvünkre?

Nos - legalábbis magamból kiindulva - nem!

Így ne csodálkozzunk azon sem, hogyha kutyánk pórázától mindenáron szabadulni

akarna, és ha szabadságot engedélyezünk neki, szinte mindent elölről kezd a

megismerésben. Mennyivel "másabb" szaga, formája lesz így a tárgyaknak!

Mennyivel megbízhatóbban tudja magának feltérképezni környezetét, minthogyha

a gazdi is a feje fölött állna! Bizony ezért kell az előbb említett négy alaphang, mert

teljes felügyeletünket sohasem veszíthetjük el felette, és ha a pórázzal nem is, de

szavainkkal mindenkor irányíthatjuk a távolból is őt. Ehhez azonban már nem csak

értenie kell ez alaphangokat, hanem megfelelően reagálnia is kell azokra. Ezért

nagyon gondoljuk meg, mikor vesszük le róla először a pórázt, mikor mondjuk neki

először azt: "mehetsz".

Bizony, "mehetsz"! Ez a felszabadítást kell, hogy jelentse a kutya számára.

Ilyenkor kerüljön le róla a vezetőhám, a húzó- vagy szimathám, hogy tudja, érezze:

"ütött a szabadság órája".

Szabadság, de nem abszolút szabadság! Mert a láthatatlan érzelmi szálakon túl, a

szabályoktól vezérelt, szavak szőtte "póráznak" is mindenkor rendelkezésünkre kell

állnia! Talán nem fölösleges említenem, hogy a vak embernek, de a többi sérültnek

is, mindaddig amíg kutyáik megbízhatóan nem paríroznak /engedelmeskednek/,

kísérő nélkül - aki helyettük "szem", "száj" vagy "láb" lehet - ilyen meggondolatlan

cselekedetre nem szabad rászánnia magát! Egyedül a szabadonengedést, már csak a

megbízhatóan bedolgozott kutyával tehetjük meg. A vakvezető és a

mozgássérültnek szolgáló kutya "szót kell, hogy értsen", míg a siketnek jelző a

fütty vagy egyéb jeleknek kell, hogy engedelmeskedjék.

A füttyjelet és annak mielőbbi begyakorlását egyébként minden szociális

munkakutyánál javasolom, mivel egyszerűbb és kevésbé feltűnő /arról nem is

beszélve, hogy a kutya számára jobban is hallható/, minthogyha unos-untalan a

kutya nevét és a behivó vezényszavakat kellene a "nagyvilágba" kiáltozni.

Fütyülni azonban nem mindenki tud. Így a siketek számára, de annak is aki esetleg

sípot akar használni, elsősorban az ultrahang sípot javasolom /általában

vadászboltokban kapható/ mivel ennek az az előnye is megvan, hogy csak a kutya

hallja, más nem. Ettől függetlenül bármely más sípfajta, vagy akár a szájjal leadott

füttyjel is megfelel e célnak. Természetes velejárója, hogy ugyanúgy, mint ahogy a

behívásnál mindig ugyanazt a vezényszót használjuk, pl. "hozzám", a füttyjelek

alkalmazásánál is mindig azonos "morze" jelet alkalmazzunk. Ez lehet egyéni

tetszés szerinti, vagy a kiképzési részben ismertetett jelrendszer alapján is.

Nem tartozik szorosan a kutyával való bánásmódok egyikéhez vagy másikához, de

ide kívánkozik a kutyával való közlekedés közbeni fordulatok, irányváltoztatások

kérdése is.

Nem árt, he erre is szentelünk néhány percet. Sok egyéni sérülés származhat abból,

ha nincs megfelelő technikánk az irányváltoztatáshoz, nem beszélve arról, hogy

kutyánknak is többlet erőkifejtést kell tanúsítania, ha nem követjük őt ebben

segítve, a helytelen végrehajtáskor - lábára lépve - komoly sérülést is okozhatunk

neki.

A legegyszerűbb irányváltoztatás a "hátra arc", amelyben saját tengelyünk körül

topogva követjük a kutya mozgását. A bal kézben vezető kutyáknál jobb kéz felé,

ellentétes kézben, bal kéz irányában. A helyben fordulatok nem jelenthetnek - ami

a "balra át"-ot, illetve a "jobbra át"-ot illeti - nehézséget, mivel ezt az adott

irányban lévő lábunk derékszögű átfordításával, és vállunk egyidejű rántásával

könnyedén végezhetjük, a szabad lábbal enyhe lökéssel segítve magunkat.

Annál inkább más a helyzet a menetközbeni irányváltásoknál. Ezek az enyhe

kitéréstől kezdve a hirtelen sarkos fordulásig, a legkülönbözőbb menetütem alatt

előfordulhatnak. A legkellemetlenebbek a hirtelen, gyors "balra” vagy "jobbra át"-

ok. Könnyen kibicsaklik a boka, rándul a térd, de vádliban is előfordulhat

izomszakadás, ha nem ügyelünk. Amint érezzük a kutya rántásából a hirtelen

"sarkos" fordulást, előbb a fejünket vetjük az adott irányba, ezzel csaknem

egyidejűleg rántunk a vállunkkal is, s az irányt adó lábból kicsit kilépve,

lábujjhegyen, az ellentétes láb lökésének segítségével perdülünk a kívánt szögbe.

Pl. "balra át"-kor fő-váll balra fordul, bal láb lábujjheggyel kissé balra lép, jobb láb

rugaszkodik - ellentétes irányba értelemszerűen fordítva. A fordulat indításakor

véletlenül se lépjünk az ellentétes lábbal magunk előtt keresztbe.

Ez a fordulási mód a derékszögben, annak közelében vagy az azt meghaladó

fordulásoknál a jó. Lényegesen könnyebb a helyzetünk, ha csak kisfokú szögben

kell az egyenestől eltérni. Ilyenkor leggyakrabban már a fej elfordítása is elég, vagy

ha nem, egy kissé rándítva a vállon, máris a helyes irányba kerültünk.

Mindenképpen arra kell törekednünk, hogy így is megkönnyítsük kutyánk

munkáját. Azok kedvéért, akik kiképző iskolákon képezik kutyájukat, elmondom,

hogy a legtökéletesebb fordulatok a honvédségnél alkalmazottak, amelyeknek

technikáját az iskolán bárki megtanulhatja, ezért most nem ismertetem.

Van egy római közmondás, miszerint: nevelj fel egy kutyát, és azután nevelhetsz

gyereket!

A kutyanevelés egyúttal embernevelés is. A kettő kölcsönhatásban van egymással.

Az ember a szívével "lát". Lefordítva, megtanul gondoskodni, mert egyik oldalról;

nekünk magunknak kell rájönnünk azokra a dolgokra, amelyek a kutya

szempontjából fontosak, szükségesek, elengedhetetlenek, és mintegy

ellentétpárként, azzal, hogy meg is adjuk neki, megtanulunk figyelmeseknek lenni,

jelekből érteni, "gondolatot olvasni". Hiszen igen sokszor nekünk kell kitalálnunk,

hogy mit akar kutyánk viselkedésével jelezni, néma tekintetével kérni, mozgásával

közölni.

Megtanítjuk dolgokra, ugyanakkor megtanulunk tanítani. Amikor őt fegyelmezzük,

magunkat is fegyelmezzük! Kitartásra, állhatatosságra teszünk szert! Mert ezen

eredmények nélkül nincsenek, nem lehetnek jó eredményeink! Rájövünk annak

szükségességére - s magunkat is rákényszerítjük - hogy a saját és az ő bioritmusát

összehangoljuk. Nevezetesen, hogy azonos időben etessük, sétáltassuk,

piszkoltassuk, s hogy mindezekbe rendszerességet vigyünk. Ha nem foglalkoznánk

vele rendszeresen, ha nem gyakorolnánk vele következetesen, nehezebben tanulna,

egyáltalán nem, vagy csak rosszul rögzítené a tanultakat, vagy a már megtanult

dolgok a feledés homályába merülnének mielőtt hasznukat vehetnénk, azaz

reflexkialvás következnék be. Sajnálatos módon, ez még a rendszeresen dolgozó

vakvezető és egyéb más munkakutyáknál is előfordul, pl. az előbbiek ha ritkán

találkoznak mell- vagy kalapmagasságú akadállyal - bár ismerték azokat - mégis

aláviszik gazdáikat. A sportkutyák körében is számtalan példa van erre mind a

fegyelmezés, az ügyességi gyakorlatok, mind a szimatmunka területén.

A ritmusra azonban vigyázzunk! Csak az életritmust szabad szigorúan figyelembe

venni, ugyanakkor a munkában, az oktatásban az aritmiának kell érvényesülnie,

nehogy a ritmus a kutya tevékenységeiben mechanikussá, megszokott

sorrendiségűvé váljon. Pl. nem gyakorolhatunk mindig azonos felállítású

akadálypályán, vagy nem végeztethetjük oly módon a fegyelmi gyakorlatokat, hogy

"feküdj, ülj, állj" stb., hanem képletesen szólva, "keverve", összevissza.

Minden szociális munkakutya gazdára kötelezően érvényesek a következők:

A forgalomban történő oktatást addig semmi körülmények között ne kezdjük el,

amíg mi magunk nem vagyunk tisztában az alapvető, gyalogos közlekedési

szabályokkal. Ezeket a KRESZ ugyan egyértelműen tartalmazza, de a magam

részéről tanulságosabbnak és jobbnak tartom a STOP! KÖZLEKEDJ OKOSAN! c.

kétkötetes, gyermekek számára készült összeállítást, amelyből valóban könnyen és

gyorsan megismerkedhetünk a gyalogos közlekedési szabályokkal. Ugyanígy

kötelező, hogy aki a ráneveléses módszerrel kíván foglalkozni, tudja azt, és

tisztában legyen mindazzal, hogy mit, mért és hogyan akar kutyájának megtanítani.

Borzasztó baklövést követünk el akkor, ha magunk is kutyánkon akarunk tanulni.

Minden eshetőségünk megvan arra, hogy mind kutyánk, mind magunk is sokkal

hamarabb kapjunk "idegbajt", mint jól képzett, jól nevelt kutyát, és biztonságérzetet

a közlekedésben.

Ismerkedés a külvilággal

Az első este ismerkedési metódusát vigyük át az életbe is. Fokról-fokra, a lakás

körüli kört állandóan bővítve ismertetjük meg vele a környezetet, folyosó -

lépcsőház -udvar - az utca csendesebb, majd a zajosabb részeit - a tereket, és így

tovább. Gyalog! Megismerkedtetjük a szomszédokkal, a házfelügyelővel és a

járókelőkkel is. Ne legyünk rá féltékenyek, hagyjuk, hogy szeretgessék, bárki is

lettlégyen az. Arra ügyeljünk csak, hogy még játékból se okozzanak neki

kellemetlen élményeket!

Járművekhez, járművekre csak akkor vigyük, hogyha távoli zajukat már jól elviseli.

Ha a kényszerűség úgy hozza, hogy a járművek azonnali használata elkerülhetetlen,

ne vonszoljuk pórázánál fogva a dübörgő, sikongó, csikorgó járművekhez, ne

ráncigáljuk a lépcsőn fel vagy le, hanem ölbevéve tegyük meg vele ezt az utat még

akkor is, hogyha ez a javaslatom abszurdnak /képtelennek/ tűnik. A gazda karjaiban

szinte anyja védelmében érzi magát, a jobban eltűr bármilyen külső bántódást. A

durva erőszak egy életre szólóan kellemetlen s kitörölhetetlen emléknyomokat hagy

benne, olyannyira, hogy esetleg sohasem fogjuk tudni e hibánkat nála korrigálni!

Több helyütt említettem, de újólag e1 kell mondanom, hogy az oktatásban

rendkívül fontos az egyszerűtől a bonyolult felé, a könnyebbtől a nehezebb felé, a

lágyabbtól a keményebb felé való fokozatos haladás a megismertetésben. A

kölyökkutyánál egyébként is óvakodjunk a drasztikus, durva módszerek

alkalmazásától!

Talán legelőször kellett volna említenem, de most sem késő, ha elmondom; a

megismerkedést a kutya mindenkori felszerelési, oktatási tárgyaival kezdjük. Ez azt

jelenti, hogy még az utcára menetel előtt meg kell ismerkednie a kölyöknek a

nyakszíjjal, a p6rázzal. Úgy ezekre, mint minden későbbi használati és felszerelési

tárgyaira - a vezetőhámtól a húzóhámon keresztül, az apportfától a szimatpárnáig -

vonatkozik az, hogy először mindent "odaadunk" neki. Hadd szagolja meg, a

szájába is veheti, cibálhatja, játszhat vele, meg is harapdálhatja, de nem rághatja.

Csak ezután adjuk rá a felszerelési tárgyait, csak ezután próbáljuk ki az oktatási

eszközeit is. Egy a lényeg, hogy a komoly munkánál már ne idegenkedjék tőlük. Ez

természetesen maga után vonja azt a tényt, hogy - főként a szerszámokra

vonatkozóan - már a tényleges használatba vétel előtt felpróbáljuk, ráadjuk, és

hagyjuk, hogy szabadon mozogjon bennük.

Apropó! Szerszámok! Bármilyen felszerelési tárgyról legyen szó, lettlégyen az

nyakszíj és póráz, vezető- vagy húzóhám, netalántán nyomozóhám, a megfelelő

szerszám csak a megfelelő munka idején kerüljön rá az állatra. A nyakszíj és a

csengő pl. sétakor, a vezetőhámok vezetéskor, a húzóhám vagy a szimathám pedig

csak a kocsiba fogáskor, vagy a szimatmunkában, azaz akkor, amikor az a való

munka miatt került az állatra, amikor ténylegesen munkára fogjuk benne. Otthon, a

kertben - ha az jól zárható - a boxban, a lakásban semmit se hagyjunk rajta. A

felszerelési tárgyak céltudatos használatukkal mintegy "öntudatot" kölcsönöznek az

állatnak, a rendszeres és azonos munkánál va1ó alkalmazásuk szinte felhívja,

ösztönzi a munkára. Tudatosítja benne azt a kívánalmat, amelyet vele szemben

támasztunk.

A szerszám feladata és viselete mindenkor zárt fegyelmezettséget igényel, sőt

követel a kutya részéről, miként az embereknél a különböző szolgálati jelvények.

Azáltal, hogy levesszük róla ezt a "jelvényt", a szerszámot, mintegy felszabadítjuk

az alól a kötöttségi érzet alól, amely mindezidáig rajta uralkodott, és ami a

szolgálatunkban lévő kutyának most már tulajdonképpen a szabadságot jelenti. Azt

a szabadságot, amelyet csak a felszabadultság érzete kelthet, és amelyet az adott

viszonyok között teljes mértékben élvezhet. Azért említem az adott viszonyokat

aláhúzva, mert teljesen más szabadságot élvezhet az utcán szabadon engedve, és

megint mást a kifuttatást szolgáló téren, esetleg egyéb természetes szabad

területeken. Valamely kötöttség még a legnagyobb szabadság mellett is mindig

adódik, pl. a forgalom, más emberek, állatokkal szemben. Tehát olyat, hogy

abszolút szabadság, szinte sohasem élvezhet, de még a vadonban sem. Hiszen a

vadon törvényei ott is uralkodnak éppúgy, mint ahogyan az ember szolgálatában az

ember és a környezete által megszabott törvények. Ezért beszélhetünk

felszabadultságról, "szabadságról", ha a munkán kívül, az adott határokon belül,

saját kedvére cselekedhet.

Ezzel és még sok olyan részfeladattal, amely a munkájával kapcsolatos, és amelyek

az egyes munkafázisokhoz közvetett vagy közvetlen módon szükségesek, azt

mondhatnám, megtanítjuk kutyánkat "gondolkodni". Nos, nem emberi tudatra

utalok ezzel a megjegyzésemmel, hanem arra, hogy miután az állat elsődlegesen

emlékképekben és cselekedetekben "gondolkodik", az egyes emlékek közötti

összefüggéseket felfedezve, azoknak ok-okozati összefüggéseire rájőve,

kombinálni tudja azokat, és ezen kombinatív asszociációk /képzettársítások/

segítségével új cselekvési és viselkedési módozatokat alakít ki magában

olyannyira, hogy külön tanítás nélkül is képes az adódó új helyzetben ezeket

alkalmazni.

Gondolkodásról beszéltem, emlékképekben való cselekvésekről. De mi ennek a

lényege? - kérdezhetné az Olvasó.

Arra, hogy az emlékképek segítségével milyen jól képes kutyánk az egyes

történések között az összefüggések felismerésére, két jellemző dolgot szeretnék

elmondani. Azért nevezem bátran őket „jellemző”-nek, mert X-szel vagy Y-nal,

szinte minden kutyás ismerősömmel, így vagy úgy megtörtént.

Azt, hogy mi fog történni, mindenkor csalhatatlan biztonsággal megállapította

kutyája abból, hogy gazdája milyen ruhába öltözködött, milyen felöltőt vett

magára, vagy botot a kezébe. Ezekből szomorúan konstatálta /tapasztalta/, ha neki

maradnia kellett. Már a megelőző készülődésekből is képes volt ezt észlelni, s

ilyenkor bánatosan vonult a lakás vagy udvar valamelyik sarkába. Minden létezhető

módon igyekezett neheztelését, sértődött nemtetszését kinyilvánítani. De arra is

azonnal rájött, ha sétáról volt szó. Ez utóbbinál örvendezve körültáncolta gazdáját,

pórázát vagy egyéb felszerelési tárgyát hozta, vagy az ajtó elé telepedett.

Voltak és vannak olyan kutyatulajdonosok az ismeretségi körömben, akiknek külön

jelrendszert, vagy "kódolt" /rejtjeles/ beszédmódot kellett kialakítaniuk arra, ha az

elmenetelről vagy kutyáikról volt sző, mivel a kutya azonnal észlelte, hogy a téma

körülötte forog. Elég volt kiejteni annyit, hogy "ki vigye le ezt", ő már a kívánt

gazdi előtt táncolt, vagy az állatorvosra utaló megjegyzést tenni ahhoz, hogy

"világgá bujdokoljon".

Mindezek eklatáns /meggyőző/ példák arra, hogy az emberi beszéd /még akkor is,

ha azt egymás között folytatjuk/ milyen komoly hatást képes gyakorolni a

szocializálódás terén a kutyára /főként, ha az cselekvésekhez kapcsolódik/, "aki"

autodidakta módon, sokoldalúan képes azt önmagának feldolgozni, megtanulni, s a

tanultakat gondolati szinten alkalmazni. Félreértés ne essék, a kutya nem magukat a

szavakat, hanem azok "zeneiségét”, dallamát, hangsúlyát jegyzi meg, és ismeri fel,

következtetve belőlük a várható eseményekre.

Ezért említettem és hangsúlyoztam, hogy beszélni, beszélni és beszélni kell a

kutyához. Nagyon sok olyan egyéb összefüggést is "felfedez", amelyekre mi

magunk sem is gondolnánk, amelyek csak az adott esetek ok-okozati

összefüggéseiben jutnak kifejezésre.

A kölyök kiválasztásakor nem foglalkoztam azzal a kérdéssel részletesebben, hogy

milyen nemű kölyköt válasszunk ki jövendő "munkatársunknak". Pedig ez sem

elhanyagolható, amikor gazda és kutyája összhangjáról beszélek.

Tudnunk kell erről annyit, hogy az ellentétes neműek mindig jobban vonzódnak

egymáshoz, és mindig jobban kiegészítik egymást. Mindjárt hozzá kell tennem

azonban azt is, hogy a korábban felsorolt feltételek - mint példának okáért a

vésenpróba és egyebek - nemtől függetlenül elengedhetetlen alapfeltételek.

Amikor ennek ellenére mégis inkább a szuka /nőstény/ mellett "török lándzsát",

nem véletlen. Igaz, kellemetlen esemény, hogy évente kétszer tüzel, s ilyenkor a

lakás és az állat tisztántartása mellett, az idegen kutyákra gyakorolt túlzott

vonzóhatással is számolnunk kell, de mindezek eltörpülnek a többi előnyök mellett.

Ilyenek: a sokkal jobb alkalmazkodó készség, az egyenesirányú anyai ösztön jó

hatása a munkában /tehát nem áttételes, mint ahogy az a kankutya esetében adódik/,

a sokkal kiegyensúlyozottabb idegi állapot, valamint, az ezzel szinte együttjáró

jobb konstitúció /felépítettség/, és ami még ehhez tartozik, a szívósabb,

egészségesebb fizikális állapot. Még egy! A jobb felfogóképesség, az

eredményesebb tanulékonyság, magasabb természetes intelligencia, és a nagyobb

megbízhatóság a munkában.

Minden indokom meg volt arra, hogy annak idején a szimatról hosszabban

tárgyaltam. Tudjuk, hogy a kutya "orr-állat". Számára az információk a külvilág

dolgairól először szagokban és hangokban, és csak később jelentkeznek vizuális

képekben. Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy amikor "madzagra vesszük”, és

elindulunk vele ismerkedni, a kölyök /de még az idősebb kutya is/ unos-untalan

megáll, mindent megszaglász, megnyal, körbenéz. Ilyenkor ne rángassuk, ne

fújjoljunk, ne fegyelmezzük. Az eljövendő cél érdekében - most nekünk kell

türelmesebbnek lennünk. Akkor se essünk kétségbe, ha ebbe vagy abba belenyal.

És itt egy pillanatra álljunk meg. Még a legújdonsültebb kölyökkutya tulajdonos

előtt is ismeretes, hogy a kölyökkutyáknak, ha nem is kötelező, de a kötelező

érvényű védőoltásokat - parvo, szopornyica, rubartkór, leptospirozis ellen - az

állatorvos által, meghatározott időszakonként be kell adatni. Ugyanakkor ezek

mellett, hogy a kölyök saját szervezetében, Önnön szervezetének általános

immunitását /ellenállóképességét/ növelhesse, természetes újrafertőzésekre is

szüksége van. A védőoltások nem nyújtanak teljes védettséget, csupán azt teszik

lehetővé, hogy az állat szervezete könnyebben legyűrhesse az egyes baktériumok

által okozott fertőzéseket, Nemcsak azok a baktériumtörzsek léteznek, amelyek a

védőoltásban gyengített állapotban jelen vannak, hanem a hozzájuk hasonló, de

más törzsből származók is, amelyek hasonló betegségeket képesek okozni az

állatban. Az apró, kis fertőzésekben szerzett, könnyebb lefolyású betegségeket a

védőszérumok áttétele segítségével jobban le tudja gyűrni, és egyúttal saját

védekező rendszerét erősítve, azt kiépíteni.

Egyéni véleményem az, hogy minél jobban óvjuk és istápoljuk kutyánkat úgy

egészségi, mint fizikai szempontból, annál nagyobb az eshetősége annak, hogy

komoly fertőzést vagy sérülést szenvedjen. A fentieket nevezhetném egészségügyi

edzésnek is, mintahogyan a jó fizikai kondíciót és fiziológiai felépítettséget is csak

állandó testedzéssel érhetjük el, és tarthatjuk fenn. Természetesen mindezt az

ésszerűség határain belül. Ok nélkül, túlzott veszélyeztetésnek sohase tegyük ki

kutyánkat.

Ismerkedési sétáink, és a közbeiktatott pihenések alatt beszéljünk a kutyához,

dicsérjük bátorságát, okosságát, és csak akkor "fújjoljunk", ha veszélyhelyzetnek

tenné ki magát, pl. át akar szaladni az úttesten a másik kutyához. Ha kissé

"nyúlszívű" lenne, a fal mellé húzódik, vagy a hátunk mögé bújik, ne cibáljuk

erőnek erejével előre magunk mellé, hanem csalogassuk, bátorítsuk. Értessük meg

vele, hogy nincs mitől tartania! S ne fukarkodjunk a dicsérettel, ha Önmagát jó

belátásra bírván mellénk, elénk szalad.

Mint ahogyan a természetben, úgy a mesterséges körülmények között sem

kerülhetjük el, hogy kutyánkat kivonjak a drasztikusabb, erőszakosabb külső

behatások alól, sőt az a véleményem, hogy "fáj-inger" hatás nélkül oktatni sem

lehetséges, mármint ami a negatív motívumokat illeti. /Erről már szóltam./ A

megerősítésről is beszéltem már, de nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy az

újdonsült "nebuló" csak a saját bőrén érezve, tapasztalva mérheti fel

cselekedeteinek helyes vagy helytelen voltát. Ebből természetszerűleg következik

az, hogy amikor már túl vagyunk a megismerés egyes fázisain, saját és kutyánk jól

felfogott érdekében kemény kézzel és okos, jó szóval rögzítjük a mindenkori helyes

magatartást, és küszöböljük ki a helytelent.

Külön kell foglalkoznom a szabadonengedés kapcsán az idegen állatokkal

szembeni magatartással. Egy kölyökkutyától sohasem várhatjuk el, hogy közömbös

legyen más kutyákkal, galambokkal /a macskákról nem is beszélve/, s általában

egyéb állatokkal szemben. Azt sem várhatjuk meg, amíg mindegyikőjük iránt teljes

közömbösséget mutat. Már csak ezért is fontos a sérült ember mellett egy aktív

segítőkész kísérő. Igen sok balesetet okozott már az, hogy a figyelmetlen

"növendék", az utca egyik oldalárol meglátván, meghallván a túlsó oldalon csaholó

"barátját", máris nekivág a "nagyvilágnak”, csak úgy toronyiránt. Ilyenkor bizony

csak a jószerencsében, vagy a gépkocsivezetők jó fékező reflexeiben bízhatunk. Itt

többszörösen is aláhúzva jegyzem meg, hogy csak olyan helyen engedjük

szabadon, ahol - s ezt már a korábbiakban is írtam - mi magunk és kutyánk ismerős,

főként, ahol lehetőleg nem lesz a fent említett kísértéseknek kitéve! Sajnos még így

is elkerülhetetlen az előre nem várt találkozások egyike vagy másika, ezért kell a

fokozott figyelem.

Ugyanakkor, szinte már a "kézhezvétel" időpontjától kezdve szoktatgatnunk kell

kutyánkat a különféle állatokhoz. Igen szerencsés helyzetben van ebből a

szempontból az, aki "vidéken", azaz faluhelyen lakik, lévén, hogy itt, mintegy

ömlesztve találhatja a legkülönfélébb állatfajokat. Semmi másra nem kell, hogy

gondja legyen az embernek, csak arra, hogy minél gyakrabban látogassa ezeket a

helyeket, ismerőseit, s itt igyekezzék hozzájuk szoktatni jövendő "munkatársát".

Akinek ez nem adatott meg, minden lehetőséget ragadjon meg, hogy többször

olyan helyre kiránduljon, utazzon, vagy ott töltse el szabadságát, ahol

megismertetheti ebével állattársait. Nagyon jól bevált módszer - és ez már minden

kutyatulajdonosra vonatkozik - hogy hacsak egy lehetőség van rá, magunk is

tartsunk különféle háziállatokat, ha egyebet nem is, legalább macskát. Azzal, hogy

a hagyományosan "ellenségnek" mondott állattal /ami egyébként korántsem így

igaz/ megismerkedhet és megbarátkozhat /lásd: A kölyök elhelyezése és

környezetének megismertetése c. fejezetet/, nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy a

későbbiekben nem fog régi ösztöneire hallgatni, és sokkal inkább barátkozási, mint

támadói szándékkal közeledik majd újdonsült "ismerősei" felé. Mindez - ettő1

függetlenül - nem jelenti azt, hogyha a saját macskánkkal jó barátságban is van, az

idegenekkel is azzá válik, minden külön szoktatás és oktatás nélkül, de feltétlenül

könnyebb dolgunk lesz vele e téren.

Nyilvánvaló, hogy idegen kutyákkal szemben is ugyanilyen módon kell eljárni, és

még az esetben se engedjük az utcán barátkozni, ha már a "mehetsz" felszabadító

vezényszót megadtuk neki. Közömbösen kell elmennie "pajtásai” mellett, mert

gondoljuk csak el, hogyan érezheti magát a másik kutya gazdája, he egy szabadon

viháncoló kutyával az ő pórázon lévő kutyája ugyancsak viháncolni kezd. Mégha

csak egy tacskóról vagy foxiról van is szó, dogról és egyéb nagyobb testű társairól

nem is beszélve.

Csak az űn. kifuttató helyeken vagy a "kutyajátszótereken" engedhetjük e téren

szabadjára ösztöneit.

Minően lehetőséget ragadjunk meg arra nézve, hogy minél több azonos, és

különböző fajtájú állattal ismertessük meg, s igyekezzünk "lelkére beszélni", hogy

meg kell elégednie pusztán a megismerésükkel. Ettől sohase sajnáljuk az időt és a

fáradságot, minden alkalmat és lehetőséget fel kell használnunk, nemcsak ilyenkor,

amikor pórázon vagy szabadon engedve közlekedünk vele, hanem a vezetésben,

munka közben is. Munkája közben - bármilyen különösen is hangzik - egy-egy

érdeklődő oldalpillantáson túl, semmiképpen sem reagálhat az állatvilág tagjaira.

Azt pedig, hogy esetleg rámorogjon vagy kitámadjon a másikra, elképzelhetetlenné

kell tennünk a számára.

A szociális munkakutyák jóval könnyebb helyzetben vannak a sport és egyéb,

kedvtelésből tartott kutyáknál, hiszem azokat emberlakta helyeken semmiféle

ürüggyel szabadon engedni nem lehet /kivéve az erre kijelölt területeket, melyet

külön belügyminiszteri, illetve tanácsi rendelet szabályoz/. Ugyanakkor ezeknek is

"át kell esniük" a megismerkedés "keresztségén". Sok válogatnivalójuk a

gazdáknak e téren nincs. Így tanácsom az: minél hosszabb pórázt használjunk ez

időszakra, igyekezzünk minél inkább olybá tenni a helyzetet, mintha nem

figyelnénk rá, persze azért arra nagyon is ügyeljünk, hogy a járókelők az esetleges

hosszú pórázba orra ne bukjanak.

A szabadon engedést az ún. szabad területeken kívül mint pl. kutyafuttatók, nagy

kertek vagy külterületek /vigyázat, vadvédelem!!/, a kutyaiskolákon kell

gyakorolnunk. Itt a kiképzési szünetekben rendszeresen pórázról kell venni a

"tanulókat”, az ismeretleneket mindenképp szájkosárban, hogy egymással

megismerkedhessenek, megtanuljanak "viselkedni", és hogy megtanulják: a

barátkozásnak csak itt van helye! A marakodni szándékozókat kemény kézzel

"tanítsuk móresre". A legalkalmasabb erre a vízsugár, s ha ez nem áll

rendelkezésünkre, a farkuknál, a hátulsó végtagjaiknál fogva húzzuk el egymástól

őket. Semmi körülmények között sem a nyakszíjnál vagy a fejnél, fülnél fogva,

miután magunk is könnyen áldozatául eshetünk a marakodásnak. /Erre számtalan

harapott kéz lehet a tanú./ Az ütlegelésnek itt nem sok értelme van.

Legyünk figyelemmel arra, hogy az azonos fajtabeliek ösztönszerűen véd- és

dacszövetséget kötnek egymással. Ahol pl. sok a németjuhász kutya, ott egy-egy

dogot vagy más fajtához tartozót csak megfelelő óvatos felügyelet mellett

engedjünk a társaságba, ugyanígy a vadászkutyák közé a németjuhászt, vagy a

magyar fajták közé bármi másfajta ebet is.

Mivel a szabadon engedés, mint oktatási mód, ama bizonyos belügyminiszteri

rendelet miatt teljesen kiesik a sportkutyák "adattárából", így nincs más mód, mint

ahhoz a megoldáshoz folyamodni /egyébként is egészséges emberekről lévén szó/,

hogy a lehető legtöbbet visszük magunkkal a legkülönbözőbb helyszínekre.

Elsőként kellett volna említenem, de miután ez minden egyes munkakutyára

szigorúan kötelező érvényű, itt mondom el, hogy ok nélkül soha, semmiféle

körülmények között a kutya emberekre nem támadhat! A legkisebb támadási

szándékot is szigorúan meg kell torolnunk! Lehet, hogy egyesek nem értenek

velem egyet, de én azon a véleményen vagyok, hogy abban az esetben, ha a kutyát,

netalántán gazdáját éri nyilvánvaló inzultus /támadás/, a kutya részéről jogosnak

érzem a védekezést, védést /magára vessen a támadó!/. Semmiesetre se tévesszük

azonban össze a védő szándékot a kézfogás elleni tiltakozással, mert ez helytelen.

Kézfogást vagy baráti vállveregetést eltűrni nemhogy jogosult, de köteles kutyánk,

ugyanígy a véletlen sérelmeket is /pl. véletlen lábralépés, lökés stb./, amit értő,

okos szóval könnyen "megmagyarázhatunk" neki.

Nézetem szerint az ütés nem tartozhat a véletlenek közé, és ez esetben a védekezést

nem helyteleníthetjük. Mindenesetre jól jegyezzük meg, hogy a kutya őrző-védő

munkára való jogtalan használata, jogtalan fegyverhasználatnak minősül. Véletlen

balesetek sajnos még így is előfordulhatnak bármelyik kutyával, ezért a kutya

kötelező veszettség elleni oltási bizonyítványa mindenkor legyen a gazdánál

szükség esetére. Az sem lehet közömbös számunkra, hogy a kutya által

indokolatlan balesetek okozta károkért /sebesülés, ruhakár stb./, a gazda nemcsak

erkölcsi, de anyagi felelősséggel is tartozik.

Ami a szociális munkakutyák szabadon engedését illeti, vannak helyek,

körülmények, amikor segítő felügyelet nélkül, magunk is megkockáztathatjuk. Pl.

zárt, nagy udvarban vagy sétáltató helyen, esetleg forgalom, és egyéb veszélytől

mentes területeken, illetve kint a szabad természetben. Kezünkben azonban mindig

ott legyen a jutalomfalatnak szánt keksz vagy sajt, hogy az időről-időre magunkhoz

hívott kutyát, áradó dicsérőszavak kíséretében jutalmazhassuk.

maradjunk még egy kis ideig a póráznál. Lehet rövidebb, hosszabb vagy egészen

hosszú /nyomozópóráz/, de ez egy olyon összekötőkapocs gazda ás kutyája között,

amely élete végéig elkíséri. Ezen keresztül irányítjuk, fegyelmezzük, tanítjuk,

érvényesítsük akaratunkat vele szemben. Rajta keresztül bíztatjuk, bátorítjuk vagy

fékezzük. Ezért a póráz használata korántsem olyan egyszerű, mint ahogyan az az

első pillanatban látszik. Tudnunk kell, mikor feszítsük, lazítsuk vagy rántsunk rajta,

hogy az kellő eredményességgel járjon. Finom érzékkel nyúljunk hozza.

Semmiképpen sem használhatjuk fenyítő eszköznek, és általában semminemű

felszerelési tárggyal - beleértve a fehér botot és a különböző hámokat is - ne

bántalmazzuk, mert az ellenérzést, és félelmet válthat ki azok iránt az állatból.

Tulajdonképpen egész életét a pórázon tölti el, és idővel olyannyira érzékennyé

válik használatára, hogy a legkisebb rezdülésből is tudja, mi lesz a gazda szándéka.

Igen, a póráz, használatának sokoldalúsága mellett is elsődlegesen oktatási és

fegyelmező eszköz. Ez azt jelenti, hogy mint a kölyökkutyával utcára mentünk,

először csak a feltétel nélküli szabadságában gátoljuk, később, mikor a

környezetével megismerkedett, már a szabályokra, pl. a szabályos közlekedésre

oktatjuk vele. De csak akkor! Amíg nem ismerkedett meg kellőképpen a korábban

említett környezetévelt addig ne is próbálkozzunk hosszabb, célirányos utakat

megtenni vele úgy, hogy a pórázon húzatjuk magunkat, vagy vonszoljuk magunk

után, mert ez mind a gazda, mind a kutya számára csak kínzás lenne. A kölyök

ugyanis tájékozódási reflexeinek engedve mindent meg akar ismerni, látni,

szagolni, nyalni, szájába venni, vagy - ugyancsak a fenti reflexből eredően -

gátlásokat szenved, és tartózkodni fog az ismeretlentől. Már itt jóvátehetetlen bűnt

követhetünk el a későbbi kiképzés terhére, mivel amit elrontunk, azt sokkal

nehezebb helyrehozni, mintha valamely dolgot újonnan kívánnánk vele

megismertetni, végrehajtatni.

Közlekednünk azonban kell! Ezért azon fokozatossági elv alapján, mint ahogyan

azt már leírtam, kezdjük el a pórázon járás oktatását, de mindig a már megismert

körleten belül. Érthető a gazda türelmetlensége, amikor ezt a kört mindjobban

tágítani akarja. Ez oly módon lehetséges, hogyha már kellő mennyiségű

tapasztalatra tett szert, és ebe általánosságában ismeri a környezeti tényezőket

/házak, járművek, emberek/, s tud már a pórázon közlekedni a szokott körülmények

között, indulhatunk vele újabb "vadászterületek" felé, ahol legtöbb esetben már

csak azokat a dolgokat és tárgyakat engedjünk magának "feltérképezni",

amelyekkel korábban nem volt lehetősége találkoznia.

Ezeket a szempontokat sohase tévesszük szem elől, mert csak így kerülhetjük el,

hogy a későbbiek folyamán a jó értelembe vett tájékozódási reflex elutasító

reflexszé változzék át.

A jő munkakutyának - legyen az szociális vagy sport munkakutya - mindig

magabiztosnak, határozottnak kell lennie a munkában, és a munkán kívüli

tevékenységeiben egyaránt. Ha megadjuk a tőlünk telhető legnagyobb és legtöbb

lehetőséget a megismerésre, hagyjuk, hogy felmérje tudását és erejét a megismert

dolgokkal kapcsolatosan, a jó eredmény nem kétséges.

Ne feledjünk el azonban valamit! A póráznak amennyire gátló, ugyanannyira

megerősítő szerepe is van. Kutyánk, póráza végén gazdájával mindig bátrabb,

nagyobb kezdeményező készséggel bír, mint szabadon engedve. A sportkutya

kiképzésben ismeretes, hogy az egyébként félénk és kevésbé jól fogó kutyák is

dühödt vakmerőséggel vetik magukat a "csibészre", ha a pórázukat gazdájuk fogja.

Ugyanakkor játszi könnyedséggel zavarja el e "segéd" az ebet, ha gazdája tőlük

távolabb, figyeli csak a fejleményeket. Ezért szükséges póráz nélkül is lehetőséget

nyújtani neki a megismerésre, saját viselkedésének csiszolására. Ez esetben is

elkerülhetetlen a sérült emberek számára, hogy értő segítségük legyen, aki

korrigálni képes a kutya egyes cselekedeteit, és rávezeti őt a szükséges

megoldásokra.

Amint azt már korábban is említettem, az első hat hónap meghatározó jellegű a

"növendék" életében. Foglalkoztam az azonosulás kérdésével, mely szerint a

velünk együtt élő kölyökkutya ezidőben rögzíti a legtöbb információt

környezetével, körülményeivel, de gazdájával kapcsolatban is. Ilyenkor tanulja meg

felismerni annak "sérülése" milyenségét, mikéntjét, "hiányosságának" mivoltát.

Tulajdonképpen e korban jön rá arra, hogy milyen segítséget kívánunk majd tőle,

mire van szükségünk, hogyan és miként teheti értünk a legtöbbet.

A sok egyéb között ilyen sarkalatos kérdés: közellétének jeleztetése! Bármilyen

kifinomult is a vak gazda hallóérzéke és helyzetmeghatározó készsége, bármilyen

jól is érzékeli szemével a siket és nagyothalló kutyájának jelenlétét, bármilyen jól

látja is, és esetleg kis nehézséggel ha e1 is érhetné a mozgássérült a hozzá,

közelébe került kutyát, ne vegyen róla tudomást még akkor sem, hogyha az

viháncolással vagy hangadással egyébként jelezné is. Mindhárom sérült

kategóriához tartozó gazda csak akkor "fogadja el" kutyájának "bejövetelét",

hogyha ezt kezének közvetlen érintésével jelzi.

Itt most visszautalok az előzőekben említett jutalomfalat kérdésére. Ugyanis

kutyánknak vérévé kell, hogy váljék az a tény, hogy csak olyképpen tud önmagáról

tudomást szereztetni, ha azt mechanikusan, azaz érintéssel, érzékletesen is jelzi.

Akár oly mádon, hogy a tenyerünkbe dugja orrát, hozzánk dörgölődik, vagy fejével

megbök bennünket. A lényeg egy, hogy ésszel az aktussal saját magának is jó

érzetet kíván szerezni. Ez a jó érzet pedig elsődlegesen az érintést követő

jutalomfalat adás, és az ezzel járó barátságos simogatás, szóbeli dicséret lesz. Ilyen

jeleztetési motívumok először is a tulajdonképpeni szóra, füttyre, jelre történő

"behívás". Ugyanígy a „behívás" vezényszavát helyettesítő megállás, és a

mozdulatlan helybenmaradás. Esetleg az ugyanezen motívumokhoz kapcsolodó

"hol vagy?” vezényszó, de az is, hogyha kutyánk csupán önmagától szalad

hozzánk, hogy jelenlétével "kitüntessen" bennünket. A most felsorolt helyzeteket a

póráz /előbb rövid, majd hosszú/ segítségével, és az ugyancsak korábban felsorolt

"elismerési" módozatokkal gyakorolhatjuk be az ebbel.

Jutalomfalat, de mégsem az! Hogy értsük ezt? A sérült gazda gyakran kényszerül -

akár lakásviszonyai miatt, akár egyéb okokból - kutyájával egy helyiségben

étkezni, esetleg vasúti pályaudvarok éttermeiben, vagy egyéb más vendéglátó

helyeken /cukrászda, presszó stb./ ebével közösen tartózkodni. Igen kellemetlen és

mások számára visszataszító jelenség is lehet, hogy a magáról megfeledkezett

kutya, étkezés közben fejét ölünkbe vagy az asztalra tegye, így "bűvölve"

bennünket. Akár fel is ágaskodjék, mint minden előzetes bevezetés nélkül

megdézsmálja étkünket. Ennek a kellemetlen atrocitásnak /erőszakoskodásnak/

kezdettől fogva elejét kell vennünk.

Az első ilyen „leszoktatási" mód az, hogy nem engedjük a konyhába főzés vagy

étkezés közben körülöttünk lábatlankodni. Helyére parancsoljuk, és ha nem

engedelmeskednék, erőszakoskodna, "pfuj rossz" tiltó parancs mellett, a nyomaték

kedvéért spricceljük le vízzel, lehetőleg szemközt, és a nyakánál megfogva vigyük

a helyére. Nem mindig esik a kezünk ügyébe azonban víz. Ilyenkor a leghelyesebb,

ha ugyancsak a tiltó parancs alkalmazása mellett, közel hajolva hozzá, erőteljesen

az orrába, szemébe futunk, azaz mindenképpen kellemetlen emlékképet kapcsolunk

a tiltás mellé!

Ugyanakkor kellemes élménye se legyen! Azaz főzés közben vagy asztaltól, soha,

véletlenül se dobjunk egy-egy falatot mondván: hátha így lekenyerezhetjük.

Ellenkezőleg! Még követelődzőbbé válik!

Idegen helyeken nincs kijelölt sarok, nem küldhetjük helyre, de "helyre"

parancsolhatjuk oly módon, hogy a székünk mögé-mellé fektetjük, vagy ott ahol

erre lehetőség van, az asztal alá parancsoljuk. A lényeg az, hogy nyugodtan,

ellenkezés nélkül várjon sorára., Igen, sorára! Nem tévesztettem el. Ugyanis egy

késleltető reflexet építünk ki a kutyában arra vonatkozóan, hogy igaz ugyan, hogy

"nem cseresznyézhet” egy tálból velünk, de „aggodalomra” semmi ok, mert ő is

részesülni fog belőle. Miként? A gazda és kutyája ízlésére bízom, hogy mely

ételféleségből teszünk félre két-három jutalomfalatnyit az étkezés végére. Ez lehet

az elfogyasztott hús egy-egy darabkája, ha csontos, az természetesen, vagy a

feltálalt süteményből egy-két falat, amit egy papírszalvétára szépen félreteszünk.

Az étkezés befejeztével, miután az asztaltól felálltunk, a helyes, jó magatartásáért

szóval megdicsérjük, s ugyanakkor kezünkből megetetjük a részére eltett

ételféleséget. Nos, ezért jutalomfalat!

A másik ilyen zavaró viselkedési mód s növendék kutyáknál a gazdára, idegenekre

történő felugrálás. Ezt a tiltást is "pfuj rossz”-al végezzük, amelyhez a következő

kisegítő eljárást alkalmazzuk:

A reánk felugró kutyának elkopjuk a feltámaszkodó elülső végtagjait és valamelyik

lábunkat előrecsúsztatva, s talajon lévő hátulsó végtagok egyikére vagy másikára

lépünk oly erővel, hogy az a kutyának fájjon, de sérülést ne okozzon. Ezzel

egyidejűleg "pfuj rossz"-al dorgáljuk. Ezt követően a megfogott lábak útján, oldalra

lelökjük magunkról, de nyomban utána is hajolunk, és a már mindnégy végtagjával

a talajon lévő kutyát - bármilyen különösen is hangzik - megdicsérjük és

megsimogatjuk.

Ne lássunk ellentmondást a tiltás és a dicséret egymást követésében. A reánk

felugró kutya örömét, szeretetét akarja kinyilvánítani, ha számunkra nemkívánatos

módon is. Ezen érzelmeit nem szabad letörnünk. Csakhogy addig rendben is volna,

amíg ezt a lakásban, és nem ez ünneplő ruhánkkal teszi. De gondoljuk el, milyen

kellemetlen következményekkel járna, ha a sáros piszkos tappancsok nyomai

nadrágunk vagy zakónk "díszítésére” szolgálnának, s amelyeket ráadásul a

kutyatalpak zsíros volta miatt, elég nehéz eltávolítani is. Ezért egyetlen eset

kivételével - és ez az, amikor játszunk, birkózunk a kutyával adott "munkaruhában"

- soha, semmiféle körülmények között ne engedjük kutyánknak a felugrálást!

Ugyanígy, eme eljárási módot baráti körünkben ismertetve, szólítsuk fel

ismerőseinket is, hogy ők maguk se hagyják.

Az olyan gusztustalan dologról, mint a nyalakodás, még beszélnem sem kellene.

Sajnálatos módon, és magam is több esetben meggyőződtem erről, hogy egyes,

önmagukról megfeledkezett kutyatulajdonosok és "barátok", szinte emberszámba

veszik kutyájukat. "Puszit" kérek tőle. Hagyják, hogy arcukat, kezeiket a kutya

megnyalja. Ismét többszörösen aláhúzva kell a figyelmet felhívnom, hogy ettől

szigorúan tiltsuk el az ebet! Igen rossz fényt vethet a kívülállók szemében ránk és

kutyánkra nézve is, annál is inkább, mert ugyanezt esetleg másokkal is

megpróbálja, akiknek viszont kellemetlen lehet, s ennek következménye

rendszerint a veszekedés. Az ezzel kapcsolatos félreértések elkerülése érdekében az

első lepés, a felugrások megtiltása, a kéznek a „hatáskörből” történő kivonása és a

próbálkozások meghiúsítása a korábban említett szemközt fúvásokkal. Tiltó

parancsszó mellett.

Térjünk vissza a szabad természethez. Ez az egyetlen olyan eset, amikor a

különleges vöröskeresztes jelzés nélkül, a kutyát még véletlenül sem engedhetjük

szabadon, és sohase távozhat el tőlünk halló-, illetve jól látható távolságon kívülre.

Így nem tűnhet el az erdő fái és bokrai között sem szemünk elől. Nem bizony, mert

a vadvédelmi torvény őreá is vonatkozik, s nem hinném, hogy bármely

gazda is örülne, ha kutyáját valamelyik túlbuzgó vadász oldalba "sörétezné".

A vakvezető kutyákkal kapcsolatban röviden kitérek a csengő használatára. Ne

tegyük rá már az első alkalommal, és ne is valami erőshangú kolomppal kezdjük.

Először, anélkül, hogy ráadnánk, csak a kezünkkel rázogassuk meg, hogy hozzá

szokjon a hangjához, és csak ha már nem lapul a földre tőle, nem szalad el, tegyük

a nyakára. A később használatos pergőt, vagy erősebb hangú csengettyűt is csak

ennek teljes megszokása után, próbáljuk meg - az előbbiek szerint ahhoz

hozzászoktatva - ráadni. Nemcsak a csengők hangjával, de mindennemű zajokkal,

dörrenésekkel csínján kell bánnunk a szoktatásakor. A hirtelen érő erős zajhatás

olyan sokkot képes az állatból kiváltani, hogy örök életére maradandó pszichikai

károsodást okozhat benne.

Ahhoz, hogy azt a bizonyos négy alaphangot kutyánkkal megtaníthassuk,

fegyelmeznünk kell őt. A fegyelmezés már a tanulás első fokainak tekintendő,

olyan fokoknak, amelyek arra az ugródeszkára vezetnek, ahonnan már a következő

munkafázisokat indíthatjuk.

Hogyan is kezdjünk hozzá? Amikor a kölyök alaposan megismerkedett szűkebb, és

a tanulás szempontjából tágabb környezetével, a már ismer területen kezdjük el

vele a szoktatást. Ilyenkor nem engedjük, hogy az ismert oszlopot velünk együtt

körbejárja, piszkoltatási időn kívül a fákat "meglocsolja”, vagy póráza végén

idegen emberekhez, kirakatokhoz cibáljon bennünket. Most még mi vezetjük, és

megköveteljük tőle, hogy igényeink szerint alkalmazkodjék hozzánk. Kikötjük az

üzlet elé: nyüszítés nélkül, türelmesen várnia kell ránk. Bemegyünk vele valamely

helységbe, mellettünk vagy feküdve, nyugodtan kell bevárnia, hogy a helységben

ügyünket elintézzük.

Egy dolog rendkívül fontos! Amikor csak módunk és lehetőségünk nyílik rá,

mindig, mindenhova vigyük magunkkal, s mindent amit mi cselekszünk, szóban is

közöljünk vele. Pl. "gyere, menjünk az ajtóhoz, lépcsőre /le, fel/, járdára, kocsiba"

stb. Közöljük vele a menetütem és irányváltásokat is: "gyorsan", "lassan", "szélre”

vagy "középre", és így tovább. Ne legyünk restek, mindig beszéljünk hozzá, és

cselekedeteink szoros összefüggésben legyenek a mindenkori szöveggel.

Azt se mulasszuk el, hogy közöljük vele elmenetelünk végcélját, pl. "megyünk a

közértbe", s ha odaértünk, „itt a közért, okos vagy". Vagy pl. "gyere, menjünk a

patikába", megérkezéskor "itt a patika, okos vagy". És így tovább. Ugyanígy azt se

feledjük el megmondani, ha a munkahelyünkre megyünk, s főként, bárhol is

tartózkodnak, de ha hazafelé vesszük az irányt, mondjuk neki "hazamegyünk"!

"Hazamegyünk" a sétából is, és általában mindenünnen, ha otthonunkba akarunk

vele jutni. Közöljük vele, ha a járművekhez, villamoshoz, autóbuszhoz vagy a

metróhoz indulunk. Mindig, mindenkor, mindent mondjunk, közöljünk vele, mert

az az örök érvényű pszichikai törvény, mely kimondja, hogy az egyed

intelligenciáját a társadalomban a mindenkori környezet és körülményei, a

fiatalkori nevelés határozza meg, kutyáinkra áttételes módon ugyanúgy érvényes,

mint bármely emberpalántára.

A kutyának hihetetlenül nagyszerű alkalmazkodó képessége van, és hallatlan

mennyiségű információt képes felfogni, megjegyezni, fiatal korában. Ez a fiatalkori

adat- és tapasztalatgyűjtés felbecsülhetetlen jelentőséggel bír majd a későbbi

tanulás idején is.

Egy dolgot azonban sohasem mondunk neki, és külön nem is hívjuk fel rá a

figyelmet, és ez a le- és a fellépések esete. Amennyiben lelépés vagy fellépés

következik, és ezt kutyánk optikailag is tökéletesen jól érzékelheti, - pl. nincs hóval

befúva, vagy nem áll vízben - a kutyát "kényszer érzettel" vesszük rá a mindenkori

megállásra. Ez ezt jelenti, hogy a le- és fellépések, lépcső, jelző-lámparendszerek

előtt, minden külön vezényszó nélkül, egy lépéssel a "beérkezés” előtt, kíméletlen,

erőteljes rántással hozzuk tudtára, hogy itt meg kell állnia! Továbbindulni sem

engedjük, csak ha már kellőképpen megdicsértük, és kiadtuk számára a vezényszót:

"lábhoz" vagy "előre", attól függően, hogy milyen helyzetben vagyunk. Magától

értetődik, hogy csak akkor, ha a továbbhaladás veszélytelenségéről

meggyőződtünk!

Ennél a gyakorlatnál nem lehet szó kíméletről, sajnálatról, mert saját testi

épségünkről van szó. A siketeknek jelző kutya ugyancsak ekképpen kell, hogy

jelezze gazdájának /attól függetlenül, hogy neki még számtalan hangjelzést kell

majd megállásával jeleznie/, de ez már külön a szakkiképzés feladata.

Mozgássérülteknél az eljárás a vakvezető kutyáéval azonos.

Az oktatást a ráneveléses módszernél nem foghatjuk fel úgy, mint az iskolai

kiképzésben, amikor meghatározott időpontok, meghatározott útvonalak,

meghatározott ütemtervek és feladatok szerint oktatják a kutyákat. Mi állandóan

oktatunk, nevelünk! Attól a pillanattól kezdve, hogy felkeltünk, és először

találkozunk vele reggel, egészen addig, amíg este el nem búcsúzunk egymástól,

mindig van valami fontos, új, amit "közölnünk" kell, amit meg kell jegyeznie,

tanulnia, esetenként alkalmaznia. Nem lehetnek sablon sétáink! A lakásunkhoz és

munkahelyünkhöz minden oda- és elvezető utat be kell járnunk, a

lakhelyünket fel kell vele "térképeznünk”.

Keresnünk kell azokat az újabb és újabb helyeket, ahol valami "érdekessel"

ismertethetjük meg. Építkezések, útfelbontások, kukás kocsi, és ezeregy más olyan

dolog van, amelyeket nem szabad a későbbiek folyamán figyelmen kívül hagynia,

és "tudnia kell". hogyan viselkedjék majd velük szemben, ha már "ő visz"

bennünket, és nem fordítva. Rá kell vezetnünk arra, hogy mindenre figyeljen!

Vizuális úton is meg kell vele értetni, hogy a megismert dolgokkal szemben hogyan

viselkedjék; milyen veszélyforrást jelent az a számunkra, számára; s hogy

kívánalmunk szerint, hogyan kell azt jeleznie, kerülnie. De mindezt oly módon,

hogy véletlenül se ébresszünk fel benne félelmet. Tartózkodó jellegű magatartást

tanúsíthat eleinte, de a gyakorlatok ismétlésével ezt le kell tudni vetkőznie, hisz a

félelem, a megbízható munka legnagyobb ellensége. Kínosan ügyeljünk arra, hogy

a helyzetnek, a körülményeknek megfelelően igyekezzék az akadályokat

megismerni, azok veszélyességét felfogni, pl. gödrök, tócsák, útelzárások stb., de

főként a forgalombiztonság /járművek/. Erre a legjobb módszer a balesetek

imitálása, műbotlás, esés, taszítás stb.

Sohase engedjük, hogy csak a saját mozgásjellege és a saját méretigényei szerint

"mérje fel" a környezetét, hanem mindig a gazda és önnönmaga méreteinek

koordinátája alapján közlekedjék. Tehát munka közben nem engedjük önkényesen

le- és fellépni, gödörbe, vizes tócsákba /azok méretétől függetlenül/ beleugrani, -

taposni, kordonok, lécek alatt átbújni, kocsik alá, s közé, vagy akaratunk ellenére

bármely helységbe bemenni. Nem szállhat fel vagy be a járművekbe a mi

parancsunk, engedélyünk nélkül, és akármennyire is jólesnék neki, barátságot sem

köthet, sem kétlábú, sem négylábú ismeretlenekkel a mi beleegyezésünk

mellőzésével.

Különösnek fog hatni mindaz, ami most következik, de ez is része a ráneveléses

módszernek. Ugyanis már vezetni is, vezettetni is engedhetjük magunkat, ha a fenti

előiskoláztatást elvégeztük a kutyával.

Amint a három hónapos korát betöltötte, készíttessünk számára egy olyan hámot,

amely csaknem minden tartozékában megegyezik a későbbi vezetőhámmal, azzal a

különbséggel, hogy nincsen vezetőkantárja. Ehelyett a mar mögötti rész közepébe

egy pórázkarikát erősítünk /erre a célra egyébként nagyon jól megfelel a szűkített

méretű un. szimat- vagy nyomozóhám is/. A pórázkarikába beleakasztjuk a kutya

pórázát, amelyet csuklónkra húzunk /arra a kézre, amelyikben a kutya vezetni fog/,

míg a másikba a fehér botot vesszük. Ezek után a már ismert terepen, a már ismert

akadályféleségek közé, vagy a már megismertetett akadálypályára megyünk, és ott

"előre" vezényszóval a kutyát előreküldve húzatjuk magunkat a kölyökkel.

Mindenképpen először csak ún. tiszta, szabad területen csináljuk ezt, és csak

amikor már bátran húz maga után, menjünk a "rázósabb” terepre, azaz ez

ismeretlen akadályok közé. Úgy gondolom felesleges mondanom, hogy ilyenkor

állandó jelleggel botoznunk kell, nehogy valamilyen baleset érjen bennünket. Ez

okból a fehér bot mellett helyes, ha a kutyát tartó kezünkben egy másik, vékonyabb

pálcát tartunk vízszintesen, saját és kutyánk koordinátáját mindkét irányba 20-30

cm-rel megtoldva.

A pórázon előreengedett kutyával jóval kisebb a balesetveszély, mivel legalább

egy-két lépéssel előttünk érne akadályhoz. Ennek jellegénél fogva korábbon

szerzünk tudomást arról /a póráz irányváltásával/, és még idejekorán felszólíthatjuk

az akadály jelzésére, illetve annak kerülésére. De nemcsak felszólítjuk, hanem meg

is mutatjuk, illetve végrehajtatjuk vele azt, amit kívánunk tőle. A hosszú, egy szál

vezetőpóráz fokozatos rövidítésével, és a hám vezetőszárral való kiegészítésével, a

végén eljutunk a tulajdonképpeni szabályos körülmények közötti vezetéshez úgy,

hogy szinte észre sem vettük, hogy mikor és hogyan tanulta meg kutyánk feladatát.

Ahogyan rövidül a póráz, úgy botozunk mind ritkábban, s amikor már tökéletesen

vezet, teljesen hagyjuk el azt. Ehhez azonban idő kell!

Bármilyen jól is végzi azt, bármennyire is úgy tűnik, hogy - már minden rendben

van, nem szabad elsietnünk, vagy túl korán ráállni az önálló vezettetésre. Nemcsak

azért, mert l1-l2 hónapos kora előtt a kutya még nem elég komoly ehhez a

munkához, hanem azért is, mert a vezetőhámban történő vezetés komoly

csontrendszerbeli elváltozást okozhat a növendék kutyánál. Épp ez okból eredően a

mozgássérültek részére dolgozó kutya 13-15 hónapos kora előtt kocsiba nem

fogható! A siketek részére jelző kutyánál az előbbiek értelemszerűen

alkalmazhatók, azzal a kitétellel, hogy éppen a hangjelek megtanulása és jeleztetése

miatt, a ráneveléses módszernek ezt a szakaszát csak ép érzékszervű segítőtárs

végezheti! Megoldható azonban úgy is, hogy maga a siket kényszeríti a

hangjelzésre megállni kutyáját, de úgy, hogy a kutya részéről észrevehetetlen

módon a segítőtárs mechanikus úton jelezzen /érintés, rándítás stb./ a siketnek.

Visszatérve a vakvezető kutyára, a rövid vezetőszáron való vezetésnél, amikor a

kutya mondhatnánk "tudatosan" igyekszik gazdáját a helyes irányba vezérelni és

tartani, attól függően, hogy melyik oldalon vezet /a "bal kezes" kutyáknál a bel

elülső és a jobb hátulsó, a "jobb kezes" kutyáknál a jobb elülső és a bal hátulsó

végtag/, járása csámpássá válhat, sőt a könyök, illetve a csánk egészen kifordulhat.

Ez az erős húzásnak és irányban tartásnak a következménye. Ugyanakkor a hát

közepén, a mar mögötti karikába fűzött póráz - bár fokozottabb igénybevételnek

teszi ki a kutyát, de éppen a végtagok egyenletes terhelése miatt - torzulásokat nem

okoz. Külön felhívom a figyelmet arra, hogy itt sem engedhető meg a nagy

erővel /szinte hasmánt csúszva/ történő húzás, nemcsak azért, mert az már káros

lenne az állatra, hanem azért is, mert a gazda ugyancsak komoly erőpróbának lenne

kitéve, ugyanakkor megfelelően botozni, és irányt váltani sem lenne képes, a

figyelem megoszlás és a sebesség miatt.

Nem kívánatos - bármilyen jól is vezessen a kutya - hogy "száguldó riporterként"

vágtázzon gazdájával a forgalmas utcán. Épp a fent említettek miatt 9-10 hónapos

kora előtt semmi körülmények között sem kezdjük el az oktatást vezetőhámban,

akármilyen jól is végezné munkáját a pórázon. A fiatal kutyákkal még e kor

betöltése után is /legalább 15 hónapos korig/ csak keveset dolgozunk

vezetőhámban, és állandó munkára ne is alkalmazzuk őket. S hogy az esetleges

fiziológiai elváltozásokat megelőzzük, erőteljesen sportoltassuk, főként úsztassuk

és futtassuk kutyánkat.

"Utánozás majomszokás", mondja a közmondás. Ez nem így van. Mint ahogyan ez

emberi faj gyermekei, úgy az állatvilág növendékei is szívesen utánozzák az

idősebb korosztályt, s jószerével ezt is állíthatnám, hogy kutyánk és ősei esetében

ez, a tanulás egyik leglényegesebb motívuma. Nem véletlen dolog az, hogy az ún.

kutyaiskolákon, a csoportos foglalkozások alatt, sokkal könnyebben és gyorsabban

tanul a kutya, bármilyen nehéz fegyelmi és ügyességi gyakorlatot is, mintha

ugyanezt egyéni módon kellene elsajátítania. Szívesen utánozza az idősebb,

tanultabb kutyák mozgásjellegét, viselkedési módját, könnyebben rávehető a

"másik” kutya jelenlétében, annak munkavégzés közben akármilyen ügyességi, de

fegyelmi feladatra is. S ez még nem minden.

A szociális munkakutyák oktatásánál /erre a vakvezető kutyáknál igen sok példával

találkozunk/, nagyon jól bevált a párban való oktatás. Amikor is a tanult és a jól

képzett kutya mellé, nyakszíjuknál fogva, egy szóra már értő, és a "szakmunkában"

még járatlan növendékek közül, hasonló vagy azonos idegtípusú tanulótársat

kötünk. Az oktatás oly módon történik, hogy az idősebb /a tanult/ kutyával

vezettetve magukat, egyrészt megköveteljük, hogy ez "forsriftosan" /szabályosan,

az előírásoknak megfelelően/ végezze feladatát, másrészt a mellette kívülről

közlekedő "lógóst” - amelyet egy pórázzal magunk számára érzékelhetővé teszünk

- hozzásegítjük a könnyebb utánzáshoz /kézzel, szóbeli felhívással, pórázzal stb./.

Ez esetben, anélkül, hogy lényegében vele külön foglalkoznánk, azáltal, hogy a

tanult kutyával végeztetjük a saját munkáját, a kölyköt rávezetjük munkája

jellegére, lényegére. A mi feladatunk az, hogy amit az "öreg" kutya végrehajt, azt a

"kicsivel" is elvégeztessük, illetve a végrehajtást tőle is megköveteljük. A

megállásnál megálljon, az akadályok kerülésénél együtt kerüljön, és így tovább. E

módszer segítségével szinte észrevétlenül bedolgozódik a fiatal állat, és amikor a

tulajdonképpeni iskoláztatásra kerül a sor, már játszi könnyedséggel oldja meg a

reá váró nehezebb feladatokat is.

Ugyanezt a módszert egy az egyben alkalmazhatjuk a siketeknek jelző kutyánál, a

hangjelzések jeleztetésére. Ebben ez esetben azonban, amellett, hogy a két kutya

20-30 cm-es rövid pórázon, nyakszíjuknál fogva össze van kötve, még egy másik

pórázt is tegyünk az "ifjoncra", amelyet a kezünkbe fogunk, s ha az "öreg" kutya

megállásra jelez, kemény rántással hozzuk tudtára, hogy neki is illik az idősebbet

követnie.

A mozgássérültek kocsit hozó kutyáihoz, mint "lógóst" köthetjük B másik mellé,

szintén irányító pórázzal ellátva.

Az utóbbi két kategóriánál az ún. szakkiképzés ideje alatt, a rávezetéses módszerre

sajnos kevesebb lehetőség marad. De az eddig ismertetett megoldások ugyanúgy

vonatkoznak és alkalmazhatók őrájuk is, mint a vakvezető kutyáknál. Ami

lényeges: a "lógósnak" sohase engedjük, hogy „munkatársát", a tanult kutyát

csipkedje, fülét cibálja, vagy egyéb más módon munkájában zavarja.

Bármilyen bájos is a gyermekkor, a kutyakölyök is felnő egyszer, és eléri az

„iskolaérettségi" fokot. Minden szociális munkakutyánál érvényes az előbb említett

csoportos foglalkozás fontossága. Ami azt jelenti, hogy egyéni foglalkozással

ugyan magunk is oktatgathatjuk otthon, s a különböző területeken, de az iskolai

foglalkozás alól egyiküket se vonjuk ki, és a nevelővizsgát, de a szakkiképzést is a

speciális iskolai kiképzésen kell, hogy megkapja a kutya.

Amikor a siketeknek jelző vagy a mozgássérültek részére dolgozó kutyánál rögtön

rátérhetünk a szigorúan vett speciális oktatásra, a vakvezető kutyánál itt is okosabb

dolog a rávezetéses módszerrel élni. Ez röviden azt jelenti, hogy rávezetjük ugyan a

kutyát az akadálypályára, de mi vezetjük, azaz pórázra véve többször

végigmegyünk az egyes akadályféleségek között, hagyva, hogy megismerkedjék

azokkal, azok minőségével, mennyiségével, veszélyességével, ezzel rávezetjük

azok leküzdési módjának felismerésére is.

Csak ezt követően vezettetjük magunkat az említett akadályok közé, mégpedig

mindazon biztonsági szabályok betartása mellett, amelyekkel a kiképzési részben

foglalkozom.

Az egyedi foglalkozás nem jelenti azt, hogy egymagában dolgozunk a kutyával. A

szakkiképzés ideje alatt se legyünk "magányos remeték", hanem egyidejűleg több

kutyával is végeztessük ugyanazon munkafázisokat. A siketeknek jelző a

hangjeleket, a mozgássérült részére dolgozó a kocsihúzást gyakorolja együtt, a már

előképzett kutyával.

És ha már itt tartunk, még valamit mindezekhez! Amikor valaki rászánja magát - és

csak akkor kezdje el, ha valóban rászánta magát - hogy ráneveléses módszerrel

oktassa kutyáját, apait, anyait bele kell, hogy adjon!

A RÁNEVELÉSES MÓDSZER RENDSZERÉZÉSE

Bevezetés

Felfedezése nem az én érdemem, hiszen amióta az ember a kutyát maga mellé

vette, tulajdonképpen a primitív kiképzés /oktatás/ alapjait képezi. Az egyes

munkafázisokra való oktatásnál a kutya természetes ösztöneit és hajlamait

használta fel. Ebben tudatosan érvényesítette a fiatal egyedek nagyszerű

alkalmazkodó és utánozó készségét is.

Csak példaképpen említem, hogy a vadonban élő farkasok is, ezen képességek

felhasználásával tanítják és szoktatják utódaikat a jövendő élet feladataihoz.

Korábbi őseink /mint ahogyan esetenként ma is/ először maguk mutatták meg a

kölyökkutyának az elvégzendő feladatokat, így igyekezvén e későbbiek folyamán

önállósítani az állat tevékenységét, majd ezt követően egy-egy jól képzett eb mellé

csapták az újonnan szerzett fiatal állatot, "aki" mintegy "leutánozza" idősebb

társának tevékenységét, autodidakta módon elsajátította a "mesterségbeli tudást",

amelyet gazdájának már csak finomítani kellett. Utalok itt a falkavadászatra, vagy

pl. a terelőkutyák tevékenységére, ahol az idősebb anyaállat mellett már a kis

kölyök is ott csahol az üldözött vad nyomában, vagy a tilosba tévedt nyáj körül.

Az én érdemem - ha annak lehet nevezni - abban rejlik, hogy a szükség követelte

kényszer rávezetett arra, hogy magam is kölyökkutyával kezdjek el foglalkozni, és

- ahogyan azt A vakvezető kutya kiképzése c. könyvem előszavában is írtam -

kísérletezni a kiképzés mikéntjéről és hogyanjáról. Így jöttem rá arra, hogy azok a

kutyám, amelyek egészen fiatal, 6-8 hetes korukban kerültek hozza, azokkal

szemben, amelyeket éppen a kísérletek kontrolljaként 12-15 hónapos korban

állítottam kiképzésbe, összehasonlíthatatlanul jobb eredményeket produkáltak -

lényegesen kisebb fáradság mellett - mint az utóbbiak, amelyek már kialakult

egyéniséggel és fizikummal álltak "szolgálatba”.

Félreértések elkerülése végett: a most következő fejezetek - bár látszólag nem a

ráneveléses módszerrel foglalkoznak - így vagy úgy, kivétel nélkül mégis azt

szolgálják. Hiszen már a cím is önmagáért beszél: "ránevelés", azaz a fel- és a

munkára nevelés, ha kölyökkutyával "indulunk", egymástól elválaszthatatlan

fogalmak.

A céltudatos ráneveléses módszerrel már fiatal korban, szinte játszva kialakíthatjuk

mindazokat a kívánatos feltételes reflexeket és gátlásokat, amelyek a kutya jellenét

és viselkedését a későbbiekben meghatározzák.

Ez fáradtságosabb munka, mintha az ember egy felnőtt, a kívánt tulajdonságokkal

már rendelkező kutyával kezdi a kiképzést. Előnye viszont az, hogy így a kutyát -

tekintve, hogy kölyökkorától velünk van - kedvünknek és egyéniségünknek

megfelelően alakíthatjuk. Jobban azonosul velünk és munkájával, alaposabban

kiismeri gazdájának jó és rossz oldalát, érzékenyebbé válik beállítottságára,

cselekvési módozataira, hangulati tényezőire, tudatosul benne gazdájának testi

hiányossága! Megtanulja miként alkalmazkodjék mindezekhez anélkül, hogy erre

külön oktatást kapna, anélkül, hogy megrázó élményeken keresztül kelljen azokat

felismernie. Ugyanakkor a sérült gazda is - lettlégyen az süket, vak vagy

mozgássérült - megismeri kutyájának lelki tényezőit és fizikai tulajdonságait,

érzékletesen fel tudja mérni cselekvéseinek okát, és milyenségét, azok

jellegzetességeit. Nem utolsó sorban rájön arra, melyek a legalkalmasabb és

legjobb módszerek az oktatás területein, és az irányításban.

A gazda és ebének összehangoltságát a kölyökkortól való állandó együttlét oly

magas szintre emelheti, hogy rezdülésekből, mozdulatokból, érzékletes módon

tudomást tudnak szerezni egymás cselekvéseinek okáról és szándékáról. Hosszú

évtizedek tapasztalatai alapján nyugodt lélekkel kijelenthetem, hogy az így nevelt

kutya "gyámsága” alá fogadja gazdáját, és a feltételes reflexkomplexumokkal már

szinte egyáltalán nem magyarázható módon igyekszik őt - sérülésének

figyelembevételével - segíteni.

Rövid kis kitérőt kell tennem azon sporttársaim kedvéért, akik "csak" sportkutyát,

és nem szociális munkakutyát kívánnak nevelni. A fent leírtak értelemszerűen

érvényesek az ún. őrzővédő, és egyéb más munkakutyákra is, mivel az adott

munkára nevelés szándékoltsága egyrészt alaposan biztosítja részünkre a

lehetőséget a kiismerésre, a helyes időben való esetleges más munkára történő

átváltásra, másrészt a kutya részéről is a gazda jó kiismerésére.

Ez az átváltási lehetőség feltétlenül érvényes a szociális munkakutyáknál is. Hiszen

minden alapos kiválogatás, helyes nevelési módszerek mellett is, előfordulhatnak

olyan „kisiklások" vagy genetikailag csak később felszínre kerülő /lásd: stádium

elmélet/ hibák, amelyek a számunkra egyébként oly kedves kutyát nem teszik

alkalmassá a kívánt munkára. Ehhez elegendő egy véletlen baleset, drasztikus

kiképzési módszer, vagy csak az előbb is említett, későbbi időpontokban kibukó,

olyan genetikailag hozott rossz tulajdonság, amellyel korábban sem számoltunk.

Sajátmagunk és célunk érdekében ilyenkor sem szabad lágyszívűnek lennünk.

Legyen erőnk a kicserélésre, az ujjal való kezdésre, mert ellenkező esetben mind

magunk, mind kutyánk részére csak kín lenne az együttes munka, amelynek

eredményessége ugyanakkor erősen megkérdőjelezhető. S ne feledjünk el valamit!

mégpedig azt, hogyha az általunk kívánt munkában nem is, egy másik

munkafázisban nagyszerűen megállhatja a helyét.

A kölyöknevelésnek vannak általános szabályai, amelyek minden esetben

figyelembe veendők. Ilyenek:

a/ a helyes testi felépítés,

b/ a jó pszichikai alkat kialakítása.

Anélkül, hogy antropomorfizálnám /emberiesíteném/ a kérdést, engedtessék meg

egy párhuzam megvonása. Akár az ember gyermekeinél, úgy a kutyák utódainál

is /a kölyköknél/ meghatározott fejlődési szakaszokat, illetve tanulási időpontokat

határolhatnak el /itt most teljesen önkényességi alapon/.

A kutyánál - különös módon - a hatos szorzószám az, amely a fejlődés bizonyos

szakaszait meghatározza. Pl. hathetes korig csecsemő, hathónapos korig óvodás, 12

hónapos korig elemi iskolás /még mindig gyermek/, 12-16 hónapos korig serdülő,

16-24 hónapos korig felnőtt korúvá válik. Egyéves korától, mely nagyjából a 12

éves gyermeknek felel meg, a hatos szorzószámot vesszük, azaz a l0 éves kutyát -

emberi életkor számítás szerint - 60 évesnek tekintjük.

A tanulásban is megvan az emberéhez hasonló szakaszosság, amint azt ez

előbbiekben is írtam. Így hathónapos korig az óvoda, 6-9 hónapos korig, illetve 9-

12 hónapos korig az elemi, 12-18 hónapos korig a közép-, 18 hónapos kor felett a

főiskolai szint, vagy ezen túl az egyetem, ti. a kutya számára. Főiskolának

tekinthető a speciális tudnivalók tanulása /szociális munkakutyák, vagy pl.

szakosított munkakutyák/, egyetemnek: ugyanezek, magasabbszíntű

követelményekkel.

Ne háborodjunk fel az előbbiek felett, de hogy az ezután következőkben leírtak

tisztán álljanak előttünk, valamilyen módon kategorizálnom kellett az oktatási

szinteket. Bár lelki füleimbe csengenek az egyes kutyatulajdonosok szavai, akik

szerint: "az én kutyám már 15 hónapos korában ezt vagy azt", másé pedig "amazt

tökéletesen csinálta", de engedtessék meg nekem, hogy bátran állíthassam: ámbátor

lehet, de hogy nem megbízhatóan, az biztos! Ugyanis kutyáinknál is szükséges a

testi /ez a tenyészérettség/, és a pszichikai kiforrottság /jellem kialakulás/, amely

hozzávetőlegesen a 24 hónapos, azaz kétéves korra következik be, szukáknál

valamivel hamarabb, kb. 18 hónapos korra. Ekkorra alakul ki ugyanis a már

tökéletes jellemű és küllemű kutya, s nagyjából erre ez időre veti le az összes

korábbi kölyökvonásait, azaz komolyodik meg. A tenyésztői tapasztalat azt

mutatja, hogy az igazi kiteljesedést így is, csak 3-4 éves korára éri el az egyed.

A kölyökkutya az elválasztás utáni időben még eléggé tehetetlen, keveset mozog,

étvágya átmenetileg csökken, sír az anyja és alomtestvérei után. Ezért ilyenkor

kedvezzünk. Étkezésre adjunk neki kedveltebb ételeket /nyers tojást, tejbedarát,

húst/. Napközben foglalkozzunk, játszunk vele többet, s ha egyedül hagyjuk,

tegyünk eléje valamilyen játékot, amivel elfoglalhatja magát /rongylabda, puha

faléc, gumicső/. Ez utóbbiakat állandóan hagyjuk előtte, hogy a fogó kölyöknek

legyen mivel edzenie az ínyét. A gumicső két végét be lehet dugni, és édes tejjel

megtölteni. A csövön apró lyukakat szúrjunk, hogy rágás közben a tej

kiszivároghasson. Ez azért jő, mert szívesebben rágcsálja a kölyök. Gumilabdát ne

adjunk játszani, mert a labdához szokott kölykök később a baromfiudvarban, vagy

más szabad területeken, játékból alapos pusztítást végezhetnek a szárnyasok és

egyéb apró állatok között.

Ha a kölyökkutyát tőlünk távolabb, udvarban, folyosón, vagy más helyiségben

tartjuk, és az sírással, nyafogással, ugatással igyekszik magához csalogatni, hogy

foglalkozzunk /játsszunk/ vele, ne engedjünk a kísértésnek, és ne menjünk ki

hozzá. Szoktassuk ahhoz már elejétől kezdve, hogy neki kell hozzánk

alkalmazkodni, és nem fordítva.

A kölyök táplálásáról

A kölyökkutyát szoktassuk a rendszeres evéshez úgy, hogy mindig a nap azonos

időszakában adunk neki enni. 3-4 hónapos korig naponta négyszer etetjük a

kölyköket. Az étkezések időpontja: reggel 6-7 óra, délelőtt l1-ll óra, délután 14-15

óra, és este 19-20 óra között legyen. Reggel és este tartalmasabb és több ételt

adjunk, mint a délelőtti és délutáni étkezéskor. Ha azt akarjuk, hogy kutyánk ne

válogasson, és jó evő legyen, mindent adjunk neki, ami emberi táplálkozásra

alkalmas. /Lásd: A kutya táplálása./ Ha kiválogatja a jobb falatokat /húst/, és a

többit otthagyja /a levét/, ne adjunk neki más ételt még akkor sem, ha sírna és úgy

követelődzne. Az el nem fogyasztott ételt ne hagyjuk előtte, hanem az étkezéstől

számított 30-35 perc múlva vegyük el, és csak a következő etetéskor kínáljuk oda.

Így rájön arra, hogy addig más ételt nem kap, amíg az elébe adottat el nem

fogyasztotta.

Csontot csak étkezés után adjunk a kutyának, étkezés előtt vagy közben soha, mert

akkor a csonttal fog játszani, és nem eszik rendesen. A kölyökkutya számára

fontos, hogy az arcorri rész, a fogak és az állkapocs alsó fogó része jól fejlődjenek.

Ehhez olyan szivacsos csontot kapjon /lábszár, lábszárvég, borda/, amely nincs

teljesen megtisztítva az inaktól és húsdaraboktól. Így a kölyköt rákényszerítjük,

hogy a húst lerágja, és ezáltal nemcsak a fogai, hanem az egész arcorri része és

nyakizmai is erősödnek.

Három-négyhónapos kor után térjünk át a napi háromszori étkeztetésre, majd az

egyéves kor betöltésével csak kétszer adjunk enni. A korábban ismertetett

szempontokat ilyenkor is vegyük figyelembe.

A kölyökkutya vitaminszükségletét vitamin injekciókkal és szájon keresztül

elégíthetjük ki. Negyedévenként adjunk A-, B- és D-vitamin injekciókat. Az elsőt

háromhónapos korban kapja.

Hetenként elosztva a következő táplálóanyagok a legcélszerűbbek: 30-40 dkg

emberi fogyasztásra is alkalmas, nyers marha- vagy lóhús /leforrázva/, három nyers

tojás, 20 dkg reszelt sárgarépa, l5-20 dkg nyers máj.

Adagoljunk ezenkívül naponta elosztva /az étkezések számának megfelelően/ egy-

két kávéskanálnyi csonterősítő tápszert az angolkór megelőzésére. Az állatorvosok

többsége előszeretettel javasolja az emberi fogyasztásra ajánlott Caldea nevű

csonterősítőt. Ennek használata azonban nem tudja meghozni a kellő eredményt,

mivel foszfortartalma lényegesen alacsonyabb annál, mint amire a kutyának

szüksége van. A kutya csontrendszere ugyanis, az emberi csontrendszerhez

viszonyítva is vékonyabb, de erősebb, acélosabb. Ezt a magas foszfortartalom teszi.

Ezért a cucchoz 2:8-hoz kalcium-foszfor keverék a legalkalmasabb. Emellett a

CALDEA adagolása minden további nélkül lehetséges, annál is inkább, mert ez

utóbbi a felszívódást elősegítő vitaminok egy részét is tartalmazza.

Jó hatású a heti 1-2 dkg élesztő is. Ha heti 40-50 dkg nyers májat tudunk adni a

kutyának, úgy az előzőek - a csonterősítő kivételével - nem feltétlenül szükségesek,

mert a májban teljes egészében megtalálhatók a megfelelő vitaminok, sőt a

nyomelemek is. Ugyanakkor a napi egy kávéskanálnyi mézet feltétlenül javasolom.

A reszelt sárgarépát legjobb, ha a tojással és a mézzel keverve etetjük. Az itt

felsoroltakat étkezésen kívül, csemegeként is adhatjuk. Nyers lépet és tüdőt

semmilyen körülmények között ne adjunk a kutyának!

A kölyök mozgatásáról

A kutya jó és arányos fejlődését, testének hibátlan felépítését, a jó tápláláson kívül

a tervszerűen végzett és végeztetett mozgás is befolyásolja. Erről korábban már

bővebben írtam. Itt még annyit, inkább csak ismétlésképpen:

Kutyánkat a lehetőségekhez képest sokat, és változatos terepen futtassuk. Ha az

időjárás megengedi, és a körülmények lehetővé teszik, az úszást is gyakoroltassuk

vele. Ugratni egyéves koráig naponta legfeljebb csak egyszer szabad, nehogy a

végtagok inait megerőltessük. Az akadály magassága így sem haladhatja meg a

marmagasság másfélszeresét. Ugyanígy a távolugrás hossza is, a kutya

törzshosszának csak másfélszerese lehet. Természetesen, ha terepen mozog, kedve

szerint annyit ugorhat, és akkorát, amennyit és amekkorát csak akar.

A modern kutyatenyésztésben - és ezzel együtt a munkakutya vizsgákban is - egyre

komolyabb szerephez jut a kutya munkabírása. Ahhoz, hogy kutyások tökéletes

testi felépítésű és munkabíró legyen, az izmok jól fejlettek és rugalmasak legyenek,

"sportoltatni" kell a kutyát, s ez a szociális munkakutyákra, valamint a "sport"

kutyákra egyaránt érvényes. Ez azt jelenti, hogy nem elegendő az a mozgás, amit

önszántából végez, hanem rá kell kényszerítenünk a többlet mozgásra /edzeni kell/.

Erre a közös futás és a kerékpár melletti futtatás a legalkalmasabb.

Amint a kölyök eléri a 4-5 hónapos kort, tehát magabiztosan jár és hozzászoktattuk

a pórázon menéshez, a közlekedési zajokhoz /már nem fél az utcán/, elkezdhetjük a

rendszeres futtatást.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a magam részéről, a minél több, és hosszú

időtartamú úsztatás mellett ne törjek lándzsát. Tudniillik az úszás az egyetlen olyan

mozgásmád, ahol a kutya /de az ember is/ a legtökéletesebb természetes

tartásmódra van rászorítva, ami magával vonja a legtökéletesebb,

legtermészetesebb testalakulást is. Arról nem is beszélve, hogy laza, rugalmas, nem

pedig görcsös, kötött izomzatot fejleszt.

A RÁNEVELÉSES MÓDSZER SZAKASZAI

Az előző fejezetben igyekeztem irodalmi stílusban ismertetni mindazokat a

tennivalókat, amelyek a ráneveléses módszer lényegét képezik. A következőkben

rövid útmutatót kívánok nyújtani ahhoz, hogy mindehhez mi szükséges, s milyen

módon, milyen rendszerességgel végezzük munkánkat.

I. A gazda számára:

a/ alapos tanulmányozása a kutya tartásával, gondozásával, nevelésével kapcsolatos

tudnivalóknak, és a ráneveléses módszer elméleti megismerése, még mielőtt a

kutyát megvenné;

b/ a kutya etető-, itatóedényének, tisztító eszközeinek,

felszerelése és kiképzési tárgyainak beszerzése;

o/ a kutya helyének elkészítése;

d/ a kutya táplálásához szükséges anyagok beszerzési lehetőségeinek felderítése, és

beszerzésének megszervezése.

II. A kutya szempontjából:

1. 6 hónapos korig /kölyöknevelés/

a/ a környezettel, a körülményekkel, a kiképzési területtel történő

megismerkedés;

b/ helyes viselkedéssel kapcsolatos gátlásos reflexek kiépítése;

c/ a játékok;

d/ az apport- és fogókészség fejlesztése;

e/ étel és tárgyak elvétele és visszaadása a gazda és

családtagjai részéről,

f/ a tűrőképesség fejlesztése.

2. A nevelővizsgára való felkészítés

a/ a felszerelési tárgyakhoz történő szoktatás;

b/ behívás;

c/ pórázon vezetés, fegyelmezett séta;

d/ idegen zajokkal szembeni közömbösség;

e/ idegen állatokkal szembeni közömbösség;

f/ szabad séta /hosszú pórázon, csellengve/;

g/ alaptesthelyzetek /feküdj, ülj, állj/ játékszerű oktatása;

h/ irányfordulatok helyben és menetközben /jobbra - balra

át, hátra arc/;

i/ lekötés a gazda jelenlétében;

j/ kézfogás tűrése, fogak, herék megmutatását;

k/ hangadás;

l/ idegen kutyákkal játék, futtatás;

m/ vízhez szoktatás, úsztatás;

n/ akadályok közötti közlekedés pórázon;

o/ akadályok között vezettetés minihámban, középhosszú

pórázon, botozva.

Ezt az időszakot nevezhetjük az óvodai kornak és foglalkozásnak, amelynek fő

jellemzője a jutalomfalattal való, és a ráneveléses módszerre jellemző "rávezetéses"

oktatás. Alapja a céltudatos játék. Feladata: az érzékszervek használatának

tökéletesítése, a fogalmak és a külső környezet megismertetése. A mozgási

koordináták összehangolása egymással, az érzékszervek által szerzett

ingerhatásokra, azok feldolgozása és az azokra adandó válaszok. A reakciók

szelekciója /kiszűrése/ ez egyed tevékenységében, a gazda közreműködésével.

Összehangolódás a gazdával. A kívánatos öröklött képességek uralkodóvá tétele, s

a nemkívánt tulajdonságok elnyomása, recesszív pozícióba szorítása. A szerzett

tapasztalatok útján történő cselekvési kombinációk gyakorlása. Természetes

viselkedési módozatok.

A fentieket lehetőleg zavarómentes körülmények között végezzük, és csak már a

viszonylagosan megbízható végrehajtás után szoktatjuk az állatot fokozatosan a

nehezebb helyzetekhez, a mind erősebben zavaró körülményekhez.

3. 6 hónapos kor után (elemi iskola)

a/ az előbbiek iskolaszintű oktatása tökéletes végrehajtás megkövetelésével,

csoportos foglalkozás keretén belül;

b/ 9 hónapos korban mindennemű szociális és munkakutya

részére a nevelővizsga letétele;

c/ séta közúti forgalomban /járdán/, szabadon engedve

/csak szociális munkakutyákra vonatkozik/,

d/ minihámban történő, akadálypályán való közlekedés,

az akadályok pórázon való jeleztetésével. A kutya

nyakára ebben az ídőszakban "terelőpálcát" teszünk

/részletes ismertetését lásd: A vakvezető kutya kiképzése c. könyvben/;

e/ a siketeknek jelző, a mozgássérültek részére dolgozó

és a vízből mentő kutyáknál a minél tökéletesebb apportmunka elérése /az

utóbbinál a vízből is, de csak

kis méretű tárgyakkal/;

f/ az egyes kiképzési fázisok után szabadon kifuttatás

és játék.

Ehhez hozzá kell tennem, hogy rendkívül fontos, mert a kutya a kötött, fegyelmező,

pszichikai és fizikai megterhelést nehezen viseli, és ha kellő mértékben nem adunk

módot a felfrissülésre, előbb-utóbb az, az egyed teljes idegkimerültségét

eredményezheti.

4. A kiképzés 9 hónapos kor után /középiskolai szint/

A kutya természetes viselkedésétől elütő magatartási és cselekvési módok

betanítása:

a/l. a VVK teljes fegyelmi vizsgaanyaga /pórázon/,

a/2. a siketeknek jelző kutya teljes fegyelmi vizsgaanyaga;

a/3. a mozgássérültek részére dolgozó kutya teljes fegyelmi vizsgaanyaga;

a/4. a vízből mentő kutya teljes fegyelmi vizsgaanyaga;

b/1. a VVK teljes vezetési vizsgaanyaga /a Csepeli VVK

Kiképző Iskola vizsgaszabályzata szerint/;

b/2. a siketeknek jelző kutyák teljes vezetési vizsgaanyaga;

b/3. a mozgássérültek részére dolgozó kutyák teljes

szakvizsgaanyaga /a rokkantkocsi vontatás kivételével/;

b/4. a vízből mentő kutyák teljes szakvizsgaanyaga /az

emberrel való munka kivételével/;

b/5. a sportkutyák kiképzésében az MK I-es vizsga, és

felkészülés az MK II-es vizsgára.

A szakmunkák oktatása kiképzési ütemterv alapján folyjék, vezetőhámban, illetve a

szükséges felszerelésekben, az iskolán, a forgalomban, adott helyszíneken, és a

szabad területeken egyaránt, zavaró körülményekkel mind erősebben megterhelve.

5. Kiképzés 15 hónapos kor után /főiskolai szint/

E kor betöltése, s méginkább a tenyészérettség elérése után a legnehezebb

munkafázisokat is oktathatjuk, és a kívánt eredményt joggal meg is követelhetjük

kutyáinktól.

Ezt a magasabb rendű kiképzési módot, csak azok a szociális munkakutyák

kaphatják, amelyek a kitételek figyelembevétele mellett az alapvizsgákat, illetve a

"sport" kutyáknál az MK I-es vizsgaanyagát, mindhárom fázisban /fegyelmi,

ügyességi és szimatmunka/ sikeresen letették.

a/l. ide a vakvezető kutyáknál azok a kiegészítő gyakorlatok

tartoznak, amelyek a Csepeli VVK Kiképző Iskola fegyelmi

vizsgaanyagában nem szerepelnek, és a gazda igényei szerint, a gazda által

kerülnek betanítására.

Mind a fegyelmi, mind az ügyességi gyakorlatok végrehajtása póráz nélkül,

szabadon követve történik, amely közben a jelek használata kötelező,

a/2. apportírozás, tárgy elhozás, tárgy feladása

a/3. vízből történő apportírozás;

a/4. szimatmunka, keresés, tárgy kiválasztás;

a/5. személyvédelem és tárgy őrzés;

a/6. irányba küldés szabadon /előre-, jobbra-, balra-, előre/;

a/7. ugratás;

a/8. türőképesség;

a/9. ajtónyittatás.

b/ vezetési gyakorlatok;

b/1. METRO használata,

b/2. jelzőlámpa rendszer jeleztetése;

b/3. a sorompó nélküli, fénysorompóval elzárt vasúti átjárók

jeleztetése /abban az esetben, ha ez már korábban is kívánotos, úgy ezt a

gyakorlatot már a VVK vizsgára készülő kutyának is oktassuk/;

b/4. le- és fellépések külön jeleztetése /lépcsőket is/.

c/ a siketeknek jelző kutya teljes értékű szakvizsgája,

különös tekintettel a riasztó hangok jeleztetésére;

d/ a mozgássérültek részére dolgozó kutya teljes értékű

szakvizsgája, különös tekintettel a kocsivontatásra, és az önálló, kísérő

nélküli nyomkövetésre;

e/ a vízből mentő kutyák teljes értékű szakvizsgája, különös

tekintettel az emberrel történő munkára, valamint a vízből mentő vizsga II-es

anyagának letétele.

f/ a sportkutya kiképzésben az MK II-es, MK III-as vizsgák

letétele, és a szakosított vizsgák;

6. Magasszintű munkakövetelmények /egyetem/

A szociális munkakutyáknál mind a négy kategóriában a szakvizsga és a MK-I.

összekapcsolása; a vakvezető és vízből mentő, siketeknek jelző és vakvezető stb.

együtt alkalmazása. A sportkutyáknál a versenykiírások feltételei szerint való

munka /nemzetközi versenyek/.

A KUTYA TÁPLÁLÁSA

Az életfeltételek egyikének, másikának megváltozása magával vonja ez

élőlények /növények, állatok és az ember/ különböző reakcióit, válaszait.

Az élőlények csak környezetükkel szoros kapcsolatban tudnak létezni. Azaz, az

adott feltételekkel összhangban építik fel és működtetik szervezetüket. Az ehhez

szükséges energiát a felvett tápanyagok útján biztosítják saját maguk számára

/szervetlen, szerves, növényi, állati eredetű/. A szervezetben anyag és energia

átalakulási folyamatok mennek végbe. Ennek következtében salakanyagok

keletkeznek, amelyeket az élő szervezet a környezetbe ürít. Mindezek a szervezet

teljes egészére vonatkoznak, így tehát a sejtekre is, amelyeknek anyaga ismételten

megújul, anélkül, hogy az szerkezetében, anyag összetételében megváltoznék. Ezt

nevezzük anyagcserének.

Az anyagcsere folyamatai: a tápanyag felvétele, átalakítása és beépítése a

szervezetbe, a régi és fölösleges anyagok lebontása, amellyel a létfenntartáshoz

szükséges energiájukat nyerik.

Alaptípusok:

1. A növény. Hasznosítja környezetének szervetlen anyagait, szerves anyagot épít

belőlük. Felépíti önmagát, valamint a létéhez szükséges szerves anyagokat /ezeket

elraktározza/, és megtermeli energiaszükségletét.

2. Az állatok. Szervezetük csak szerves anyagból képes felépíteni testüket.

Szervetlen anyagok átalakítására képtelenek. Ezért a növényi szerves anyagok

felhasználására kényszerülnek, de szükséges az állati eredetű is /ragadozók/. Nem

önellátók.

Az állatok nem végeznek fotoszintézist, miként a növények, tehát kész szerves

anyag táplálékra van szükségük. Vannak fajok, amelyek kizárólag csak növényi

táplálékokon élnek, mások csak állati eredetű szerves anyagokat fogyasztanak

/ilyen a kutya is, s általában a ragadozók, amelyek elsősorban fehérjékkel

táplálkoznak/, ismét más fajúak mindkét eredetűt, mindenevők /pl. a sertés/.

A szervezet fűtőanyagai a zsírok és az olajok, ezek szenet, hidrogént és oxigént

tartalmaznak.

Az állati szervezetek a táplálékkal magukhoz vett fehérjékből építik fel saját

fehérjéjüket. Ezek elemeit szén, hidrogén, oxigén, nitrogén, fém és egyéb

szervetlen sóvegyületek, pl. cink, mész, foszfor stb. Tehát a víz és az ásványi

anyagok ebből a szempontból nélkülözhetetlenek, továbbá ugyanígy a vitaminok is.

A vadon élő ősök nem szenvedtek táplálkozási hiányban, mert az évezredek által

genetikailag rögzített ösztönös tevékenység minden szempontból képes volt

kielégíteni a jelentkező biológiai szükségleteket. Erre, mint a legjelentősebb tényre,

a szabad választási lehetőségekre fel kell hívnom a figyelmet. Tehát felkereshette,

kiválaszthatta a táplálkozási igényeit kielégítő forrásokat.

Ugyanakkor a háziállatok - a háziasítás következtében - ettől el vannak zárva, vagy

csak a természetest megközelítő tartásmódban adódik erre némi lehetőségük, de ez

nem elegendő! Ezért kell e gazdának tudnia: mire, mikor, miért van szüksége a

gondjaiba fogadott állatnak.

A zsírok és a cukor elégetése szénhidráttá, gyors energiapótlást jelent. A fehérjék

lebontása szénhidrogénekké nem kevésbé.

Ezt a két tényt annál is inkább figyelembe kell venni, mert az emésztés komoly

munkát, és energiaszükségletet jelent a szervezet számára. Ezért a fiatal és beteg

egyedeket - de ide tartoznak az egészséges versenykutyák is, főként verseny előtt -

mindig könnyebben emészthető táplálékkal kell takarmányoznunk, hogy

minél többet dolgozhassanak fel saját szervezetük felépítésére, és

energiaszükségletük pótlására, ne pedig az emésztési folyamathoz szükséges

energiára pazarolják azokat.

Bár a kutya gyomra, illetve emésztőrendszere minden további nélkül képes a nyers

hús feldolgozására, a háziasítás következményeképpen, az állandó jellegű nyers hús

fogyasztást nehezen tudja károsodás nélkül elviselni. Ezért ajánlatos a húsféléket is

legalább 20-25 percig abálni /semmiképpen sem puhára főzni/. A főtt állati fehérjék

/húsfélék/ mellett, természetesen időnként nyers húst is adhatunk neki /sőt ajánlatos

is/, de disznóhússal sohasem /Aujeszky kórt terjeszthet/. Belsőséget sohasem

adhatunk nyersen, kivéve a nem disznóból származó májat. /Ez utóbbit szigorúan

csak emberi fogyasztásra is alkalmas minőségben eheti./

Állati fehérjék alatt nemcsak a húsféléket értjük, ide kell sorolnunk még a tejet és a

tejtermékeket, valamint a tojást is.

A tejnél egy pillanatra álljunk meg. Kísérletileg bizonyított tény, hogy a tej

fogyasztása, de a szervezet által történő feldolgozása, a szervezetben meghatározott

stádiumhoz /csecsemő-, gyermekkor/ van kötve. A kutyánál ez a kölyökkorra

tehető. Ugyanis a tej feldolgozása a hasnyálmirigyben termelődő egyik enzim - a

laktán - segítségével történik, amely enzim kiválasztása - ha a tejfogyasztás nem

rendszeres - fokozatosan megszűnik. Ha már most egy ilyen szervezet tejet vesz fel

/nyers tejet itatunk vele/, az emésztetlenül távozik /megtúrosodik/, és ezért van ez,

hogy sok kutya a nyers tejtől hasmenést kap. Mi a teendő? A tej és a tejtermékek

fogyasztását a kölyökkutyánál a felnőtt korra is folyamatossá tesszük, és ha nem is

mindennap, de rendszeresen itatunk vele, elsősorban forralt, de nyers tejet is.

Ugyanígy más tejtermékeket, a tejfölt, túrót, sajtot sem hagyjuk el.

Az újabb kutatások a tojásfogyasztással sincsenek maradéktalanul kibékülve.

Kimutatták ugyanis, hogy a tojásból csupán a sárgáját értékesíti teljes egészében a

kutya szervezete, a fehérjének egy bizonyos része ugyancsak emésztetlenül távozik.

E két utóbbinak e szervezetre való hatásával még foglalkozunk.

Tévedés lenne azt hinni, hogy a vadonélő ragadozók csupán húson élnek, és

semmiféle növényi eredet tápanyagot nem vesznek magukhoz. A ragadozóknak,

mint a tápláléklánc legutolsó tagjainak /növény, növényevők, mindenevők,

ragadozók/, ugyancsak szükségük van a növények által a talajból felvett ásványi-,

és fémsókra, bizonyos rostos elemekre és vitaminokra. Ezt, az állat öröklött ösztöne

is "megsúgja", és ilyen irányú szükségletét igyekszik is kielégíteni.

Bizonyára emlékszünk útleírásokra, vadászkalandokra, ahol a leíró-elbeszélő

elmondja, hogy a nagy ragadozók a zsákmányul ejtett vadnak először a hasüregét

tépik fel, és ebből a májat, a vékonybelet, a gyomrot és a vastagbelet fogyasztják el,

azok tartalmával együtt, csak azután eszik a test többi részének.

Ennek magyarázata egyszerű és törvényszerű. A nyers, növényi eredetű táplálékot -

amint említettem - nem képes a ragadozó szervezete feldolgozni. A zsákmányul

ejtett állat szervezete útján előemésztett tápanyagokból, már az ő szervezete is

képes kivonni a számára szükségeseket, és az ugyancsak előemésztett rostos

anyagok is segítik emésztését, anélkül, hogy különösebben megkínoznák őt.

Hallani vélem a kérdést, miért legel akkor kutyám? Sokszor találkozunk ezzel a

jelenettel árokpartján, füves térségeken. A szabadon engedett kutya nagy

türelemmel böngészget, s egyes füveket letép, másokat undorral félretol. A

magyarázat itt is kézenfekvő. Azon túlmenően, hogy a füvek csöves szárában lévő

kovasav a csontrendszer fejlődése szempontjából nézve szükséges adalékanyag

gyógykezelési célokat is szolgál. Kutyánk ugyanis az egyes keserű és savanyú

füveket válogatja ki a rendelkezésére álló "terítékből". Mert ha megfigyeltük,

ezeket a "legeléseket" rendszerint öklendező hányás követi, mely hányadékban

feljövő füvekkel gyakran találunk a gyomrot megülő idegen anyagokat, pl. szőrt,

műanyagot, vagy emésztetlen csontokat. Ezért sohasem akadályozzuk meg a

legelésbe, és az azt követő öklendezést /amely eléggé hangos/ ne akarjuk elfojtani.

E tevékenységéért dorgálni sohasem szabad, hiszen ez természetes reflex, amely

felett uralkodni nem képes!

Az minden kutyatulajdonos előtt tudvalévő, hogy "nemcsak hússal él az ember”.

Igen fontos biológiai és pszichológiai szerepet játszik a csont rágása.

A biológiai okok adottak, hiszen a csonton és annak porcos végein keresztül képes

a növendék állat a szervezete számára szükséges foszfor és mészsók egy észének

biztosítására. A csont segítségével tartja rendben fogazatát /pótolja a fogmosást/. A

fogzó növendék számára pedig elengedhetetlen, mert a fogváltáskor - elegendő

természetes rágnivaló híján - egyrészt lakásunk berendezését fogja e célra

felhasználni, másrészt nehezebben adják át helyüket a tejfogak a maradandó

fogaknak, így gyakran ikerfogak keletkezhetnek, amelyeknek eltávolításához már

orvosi beavatkozás szükséges.

Milyen csontokat adhatunk kutyánknak? A legkedveltebbek a növendékmarha,

vagy marha lábszárvégek gumós, porcos csontjai, amelyeken lehetőség szerint

kellő mennyiség cupákot /mócsingot/ is hagyjunk. Igaz, hogy ezek a

legkedveltebbek, de nem zárják ki az ún. szivacsos csontokat sem /pl. borda/,

lényege, hogy azon is legyen mit rágnia az ebnek. Ezeket nem szükséges

megfőznünk, de ha főve van, az se baj. Ugyanez vonatkozik a disznócsontokra is

azzal a különbséggel, hogy kizárólag csak főve adhatjuk azokat. Semmmi

körülmények között sem szabad adnunk szárnyas vagy nyúl csöves csontokat, nert

ezek lándzsás törésük miatt súlyos sérülést okozhatnak a béltraktusban, illetve

gyomorban /át is szúrhatják/. Bármilyen állati eredetű csontot adhatunk,

amennyiben azok a szivacsos állományhoz tartoznak /borda, gerinc, koponya,

medence stb./.

Amint említettem, a csontnak pszichikai szerepe is van. Ezzel erősíti állkapcsát,

fogait, és ezen keresztül képes felmérni tépő-fogóerejét, s szerez magának

önbizalmat.

Ugyancsak az útleírásokban olvashatjuk, de magunk is tapasztalhatunk olyan

jelenséget, hogy kutyánk szívesen nassol. Előszeretettel szedeget fel a földről

különböző gyümölcsöket. Nos, itt valóban egy bizonyosfajta nassolással is

találkozunk, levén, hogy a ragadozófélék az édes ízt szeretik a legjobban, de a

genetikai tapasztalatok rávezették az állatot arra is, hogy a gyümölcsökben rejlő

rostanyagok számukra könnyebben értékesíthetők, nem beszélve a bennük rejlő

vitaminokról, ásványi sókról, s nem utolsó sorban a gyümölcscukorról. Persze -

amint arról már sző volt - mi nehezen tudunk már kutyánk számára előemésztett,

növényi eredetű tápanyagokat adni. Ámbátor a háztartásban előfordulhat

baromfiféle, esetleg nyúl /frissen vágott/, amelyek belsőségeit bátran "terítékre"

adhatjuk, de a növényi eredetű tápanyagok előemésztéséről magunknak kell

gondoskodnunk, azaz meg kell főznünk, valamint törnünk, apróra vágnunk stb.

Mi az, amit adhatunk és mit nem? Ki kell zárnunk a "menüből" az összes puffasztó

és nagy rosttartalmú növényféleségeket /bab, borsó, lencse ás káposztafélék/.

Kivételt képez a sárgaborsó püré. Ha mégis adagolásukra kényszerülünk /és

esetenként ez indokolt/, úgy a hüvelyeseket áttörve /passzírozva/, a káposztaféléket

apróra vágva, alaposan megfőzve tegyük elé /mindig húsfélével keverten/. A

hüvelyesek rendszeres etetését a növendéknél semmi körülmények között sem

hagyhatjuk el, mert biológiai hatás miatt a fiatal szervezetnek szinte

nélkülözhetetlen. Tudniillik csak ezekben találunk olyan foszfort, amely a központi

idegrendszer /az agy/ fejlődése szempontjából fontos szerepet játszik.

Adhatunk szójabab lisztet, kukoricapelyhet vagy darát, búzadarát, gerslit, rizst, de

huzamosabban ne etessünk kásaféléket, mert gyomorégést okozhatnak, különösen a

kukorica.

A magam részéről a zabpehelynek és a búzacsírának vagyok a híve, és ezeket

tartom biológiailag is a legalkalmasabbnak a kutya számára. Jól bevált a

kukoricapehely is. Burgonyát és zöldségfélét is etethetünk, de természetesen

mindig péppé törve vagy reszelve. A növendék szempontjából igen fontosnak

tartom a zabpehely és a búzacsira mellett a céklarépa etetését is /magas kálium,

magnézium, cinksó és vitamin tartalma miatt/.

Kimondottan ellensége vagyok mindennemű cukorka, csokoládé és egyéb

édességek etetésének. Még jutalomfalat gyanánt sem ajánlott, és minden kutyatartót

óva intek ettő1, nemcsak azért, mert kutyánk gyorsan hízásnak indul tőle, hanem

azért is, mert fogait képes teljesen tönkretenni, amely munkabírása és élettartama

rovására megy. Kivételt képez a méz, de ez sem önmagában. Erről még később,

A húsoknál kellett volna említenem, de külön bekezdést szántam a halhús

fogyasztásának. A legtökéletesebb tápanyag. Magas és jól értékesíthető

fehérjetartalma mellett, egyedüli olyan állati eredetű táplálék, amely az

idegrendszer fejlődéséhez szükséges foszfort is tartalmazza /nem tévesztendő össze

a csont és az izomzat számára szükséges foszforral/, ugyanakkor magas D és A-

vitamin tartalommal is rendelkezik. Főve és nyersen egyaránt adhatjuk az állatnak.

Szükségtelen a szálkától óvnunk, lévén, hogy garatelrendezése olyan, amely

lehetővé teszi a fennakadt szálka "kikrákogását".

Az utóbbi időben nagyon elterjedtek mind élő, mind zártvizeinkben élő halakban a

különböző bélférgek, ezért a belek etetését semmiképpen nem javaslom. A

halmájat, ikrát, tejet nyugodtan eléadhatjuk. A hal drága ételféleség a

kutyatulajdonos zsebének. Ezért egyáltalán nem baj - sőt jobb - ha csak halfejet,

illetve farkat vagy szeméthalat /apró hal/ adunk az ebnek. A hal etetése

sokszor nehézségekbe ütközik, mivel a felnőtt kutya - ha korábban nem ismerkedett

meg a hallal - nem szívesen fogyasztja /főként nyersen/. Emiatt a haletetést, az

ehhez való szoktatást, a növendék állattal kell elkezdeni, illetve a halfélét vele

megszerettetni.

Ugyanez - t.i. a megszerettetés - vonatkozik a MEOE boltjaiban újabban kapható

különféle tápszerekre /HAMM,KUKE,HUNDIN/, vagy a különböző, állati

fogyasztásra alkalmas húsféleségekre is, mint pl. a préselt tepertő, abált hús,

csirkezúzalék stb. Ha hivatalosan emberi fogyasztásra alkalmas húsokat

kényszerülünk vásárolni, úgy ajánlom a marhapofát, farkat, csirkefejet, nyakat,

farhátat, szükség esetén a bőrsajtot és a lecsókolbászt. Természetesen ez utóbbi

kettő kivételével mindent főve.

A hazai kereskedelemben viszonylag olcsón kaphatóak a különböző baromfi

származékok /fej, nyak, far-hát, láb stb./ Ha zuzalékról van szó, ez részünkre

semmiféle nehézséget nem jelent. Másként néz ki azonban a helyzet, ha darabos

"árut" kapunk. A lábak kivételével /erről alább/ a többi nem okozhat számunkra

gondot. A fejekről még a csőröket sem feltétlenül szükséges levágnunk. Annál

inkább fontos, hogy az un. Far-hát darabokat több részre feldaraboljuk, mivel nagy

darabban nehezen és nem is szívesen fogyasztja a kutya. A lábakkal, illetve a

szárnyakkal egészen másként állunk, Itt a megfőzés után a csöves csontokat

mindenkor tisztítsuk le a hústól, végeit bárddal vagy kisbaltával vagdossuk le, és

csak ezeket adjuk e praclik mellé. A csöves csontokat sohasem!

Az állat, illetve az élőlény, tevékenységeivel mindig valamely szükségletét akarja

kielégíteni, vagy a hiányérzetét kívánja megszüntetni. Így van ez az étkezésnél is.

Sohasem szabad megdöbbennünk azon, ha kutyánk, számunkra érthetetlen vagy

undorító módon kívánja tudtunkra adni hiányérzetét. Pl. jóllakottság ellenére is

nyalja a falat, ürüléket fogyaszt /mész-, illetve sóhiány/, vagy másféle táplálékot

kutat fel és vesz magához. A jó gazdának ügyelnie kell ezekre, és a lehetőségekhez

mérten próbálja az állat hiányérzetét megszüntetni. Ez csak úgy történhet, he

figyelemmel kíséri, illetve kísérteti a kutya viselkedési és táplálkozási módját, mely

sok mindent elárulhat számára.

A kutya szervezete a felvett táplálékot, így a fehérjét is, mindig alkotóira

/aminosavakra/ bontja. A felbontott alkotókat ezután saját szervezetébe építi be, a

szervezet szükségleteinek megfelelően. Pontos azonban, hogy a ragadozóknak, a

nagy energiafogyasztás /mozgékonyság/ miatt, teljes értékű tápanyagokra,

fehérjékre van szükségük.

Korábban már szóltam róla, hogy a szervezetbe felvett zsír és cukor elégetése

szénhidráttá, gyors energiapótlást jelent az egyed számára, Roborálás esetén

/leromlott szervezet feljavításakor/ erre feltétlenül ügyelnünk kell. A fehérjék

szénhidráttá való lebontása /az emésztés/ komoly energia felhasználással jár. Ezért

nem mindegy az, hogy milyen hőmérsékletű ételt adunk az állatnak. Általában a

langyos, un. Kézmeleg étel a legjobb. Ugyancsak a fenti okok miatt ügyeljünk arra

is, hogy a fiatal szervezeteknek mindig a könnyebben emészthető

táplálékféleségeket adjuk, hogy abból minél többet dolgozhassanak fel saját

szervezetük felépítésére, s ne az emésztéshez szükséges energiára pazarolják

azokat.

A vitaminok

A kutya szervezetének éppoly fontos a vitamin mint az embernek, vagy egyéb más

élőlényeknek is. Az étrendjét úgy kell összeállítani, hogy hozzájusson a szükséges

vitaminokhoz. Az alábbi táblázat némi utbaigazitást ad e téren. Különösen

ügyeljünk a szoptatós szuka vitaminellátására.

A termék A

vitamin

B

vitamin

C

vitamin

L

vitamin

E

vitamin

friss hús + + + + +

marhafaggyú ++++ + - - -

friss máj ++++ ++++ ++++ + +

lép + + + + +

hal /sovány/ ++ - - + +

tehéntej /télen/ + + - + +

tehéntej /nyáron/ ++++ ++ ++ + +

tojás sárgája ++++ ++++ - ++++ +

tojás fehérje ++ - - - +

margarin - - - - -

rozskenyér - ++ - - +

búzakenyér + - - - +

búzadara + ++++ - - ++

árpadara + ++ - - ++

Zabdara + ++ - - ++

búzakorpa + ++++ - - -

búzacsira ++ ++++ - - ++++

Köles ++ ++ - - +

Hántolt rizs - - - - -

rizskorpa - ++ - - -

Hajdina kása - + - - -

fehér tengeri mag - ++ - - -

sárga tengeri mag ++ ++ - - +

lencse + ++ - - +

Friss káposzta + ++ ++ + ++

savanyított káposzta + + ++ ++ -

főtt burgonya + + ++ ++ -

Paraj ++++ ++++ ++ ++ -

sárgarépa /friss/ ++++ ++++ ++ ++ -

Megjegyzés:+ = a termékben van vitamin

++ = a termék jó vitaminforrás

++++ = a termék sok vitamint tartalmaz

- = a termékben nincs vitamin

A vitaminok a szervezetben katalizátor gyanánt szerepelnek, azaz, meghatározott

folyamatokat elősegítenek, illetve gyorsítanak. Hiányuk az élő szervezet számára

végzetes következményekkel járhat, pl. D-vitamin hiánya = angolkór.

Szándékosan itt említem meg, bár az alábbiak nem egyértelműen bizonyítottak, de

egyes kísérletek arra mutatnak, hogy a C-vitamin szerepe – léte, nem léte - a

szervezetben, nagymértékben befolyásolja a dysplasia kialakulását. Elvileg, az

ember és az emberszabású majmok kivételével minden más állatfaj /értem itt a

gerinceseket/ képes saját szervezetében - a májban - C-vitamin előállítására.

Kutyáink - fajtáktól függetlenül - az eredeti ősökhöz /A Farkashoz;/ viszonyítottan

bármilyen tiszta fajtájuk is legyenek, anatómiailag és biológiailag korcsnak

tekintendők. Feltételezhető, hogy szervezetük nem minden esetben képes a

számukra oly nélkülözhetetlen C-vitamin előállítására. Így, főként a fiatal,

növendék állatoknál "ártani nem használ" alapon nyugodtan adagoljuk a napi 3x1

szem C-vitamin tablettát - egyébiránt, csak használhatunk vele. A C-vitamin

esetében ugyanis nem léphet fel vitamin túltengés. Ezt a vitamint a szervezet nem

tárolja, hanem a feleslegest a vizeletben kiüríti.

Ezzel kapcsolatban elmondom még, hogy egyes vitaminféleségek csak zsírban /A,

D, E/, mások csak vízben /B, C/ oldódnak.

A vitaminok egy része gyorsan oxidálódik, pl. a C-vitamin. Ez azt jelenti, hogy

főzésnél az étel C-vitamin tartalmának nagy részét elveszíti. Elveszíti akkor is, ha

felbontott állapotban huzamosabb ideig tartjuk levegőn, illetve napon. Mások

viszont hő tűrők, pl. az E-vitamin a 2000°C-on sem semmisül meg.

Ne gondoljuk azt, hogy csupán az előbb említett 5 vitamin létezik csak, hiszen már

F, H, K, P és U vitaminokról is tudunk, s hogy egyes betegségek felléptekor

adagolják, pl. K-vitamint a vérzékenység megszüntetésére, az U-vitamint gyomor

és bélfekélyek gyógyítására. A vitaminokat még csak rangsorolnunk sem lehet,

hiszen bármelyik is hiányzik: az élő szervezetből, annak fejlődésében és

funkcionálásában szinte helyrehozhatatlan következményekkel járhat

/avitaminózis, pl. ez A-vitamin hiánya = korpásodás, szőrzethullás stb./, nem

beszélve arról a tényről, hogy hatásuk egymásba kapcsolódva, sőt egymás hatására

vonatkoztatva is bizonyított. Ugyanígy a hypervitaminózis /vitamin túltengés/ sem

kívánatos, hiszen pl. a D-vitamin túladagolásakor igen súlyos hasmenés léphet fel.

A helyes egyensúly fenntartása érdekében a természetes vitaminpótlás a

legokosabb, azaz szájon át, táplálékkal. A kivonatok /tabletták, injekciók/

adagolásával nagyon vigyázzunk, és csak orvosi felügyelet mellett vállalkozzunk

rá.

A vitaminok nem minden esetben fordulnak elő a maguk tiszta mivoltukban.

Nagyon sokszor csak ún. provitamin /elővitamin/ képében találhatjuk meg ezeket, a

különböző tápanyagokban. Így pl. a karotin, mint az A-vitamin, vagy az ergosterin

a D-vitamin elővitaminjaként. Ezeket az élő szervezet a hormonok és a napfény

segítségével alakítják át elraktározható, felhasználható vitaminokká.

Külön kívánok foglalkozni a méz szerepével! Számtalan jó tulajdonsága mellett -

sem lehet belőle túlfogyasztani /túltömítettsége miatt/ - kivétel nélkül minden

vitamin megtalálható, rendkívül sokféle nyomelemet, ásványi sót tartalmaz,

gyümölcs- és szőlőcukor nagy mennyiségben van benne, és azt is meg kell

említenem, hogy az egyetlen olyan állati eredetű tápanyag, amelyik antibiotikumot

is tartalmaz. Aláhúzottan foglalkozom a méhpempővel /túlnyomórészt virágporból

készül/, amely különféle hormonokkal telített, és ez, különösen a növekedő, a

vemhes szuka, vagy a tenyésztésbe állított kankutyáknál számottevő jelentőséggel

bír.

Miután a virágpor magába a gézbe is bedolgozódik, a legyengült, a fokozottabb

igénybevételnek kitett egyedeknél a legtökéletesebb roboráló, főként, ha

lágytojással keverve adagoljuk.

A másik igen értékes alkotórész - s ez főként a lépesmézben található - az ún.

propolisz /méhszurok/, amely igen sok funkcionális és fertőző betegségnek

természetes gyógyszereként ismeretes. Tudnunk kell még azt is a mézről, hogy a

legkönnyebben emészthető tápanyag, feldolgozása már a szájban megkezdődik, és

csaknem salakmentesen szívódik fel a szervezetbe.

Mielőtt a legfontosabb vitaminokról szót ejtenék, egy-két dolgot le kell szögeznem.

Először: a vitaminok nem csodaszerek, és nem is csupán gyógyszerek. Megoldást

és "megváltást" nem várhatunk tőlük. Csak mint az egész egy részét tekinthetjük, és

csak a többi, a szervezet számára szükséges dolgokkal összefüggésben mérhetjük

fel szerepüket. Pl. a D-vitamin, mész és foszfor nélkül nem javíthat a csontrendszer

esetleges hiányosságain.

Másodszor: nincs fontosabb vagy kevésbé fontos vitamin, a maguk területén

mindegyik egyenértékű és azonos fontossággal bír. A szervezetek harmonikus

működéséhez, és fejlődéséhez mindannyiokra szükség van, és jelenlétük vagy

nemlétük az egyed szempontjából nem elhanyagolható. Ezért szükséges az

ételféleségekről szóló vitamintáblázat is, hiszen a helyes étrend összeállítása, nem

kóros esetekben, természetes úton biztosítja a szervezet számára a mindenkori

vitaminszükségletét. Más kérdés a már korábban említett avitaminózisos eseteknél

- és ez sajnálatos módon a domesztikáció egyik átka is - amikor az adott vitaminok

egyike vagy másika hiányából eredően a legkülönbözőbb megbetegedések

léphetnek fel /pl. C-vitamin hiány = skorbut, vagy dysplasia?/.

Ezért a jő kutyatulajdonos kutyáját állandóan szemmel tartva - a helyes

következtetések levonása mellett - nem esik pánikba, ha az avitaminózis tüneteivel

találkozik. Először még gyomron keresztül igyekszik pótolni, s csak utána fordul a

mesterséges vitamin készítmények adagolásához, ha az előbbi nem segít. Ily

módon elkerülheti a hypervitaminózis állapotát /pl. túlzott D-vitamin adagolás =

hasmenés/.

A-vitamin /axeroftol/

Hiánya a fejlődő szervezetekben a növekedés lelassulását jelentheti, a kifejlett

szervezetekben elsősorban a nyálkahártya, és a hámszövetek megbetegedését

okozhatja. Jelentős szerepet játszik a szemben lévő látóbíbor képzésében is, s ily

módon ez AZ ÚN. farkasvakság gyógyítására is alkalmas. Elővitaminja a karotin,

mely hőkezelésre kevésbé érzékeny. Maga az A-vitamin többszöri hőkezelésre

elbomlik és hatását veszti. Zsírban oldódó vitamin. Miután a szőrzet is módosult

hámképlet, külön felhívon a kutyatulajdonosok figyelmét a túlzottan elhúzódó,

vagy gyakori vedlésre, illetve szőrhullásra, amely – hacsak nem atkás eredetű -

ennek a vitaminnak a szervezetbe való visszapótlásával megszűntethető.

B-vitamin

Több változatát ismerjük.

a/ B1-vitamin /aneurin/. Az idegek, a nyálkahártyák és az izom anyagcseréjében

játszik fontos szerepet. Teljes hiányában a beriberinek nevezett súlyos betegség

fejlődik ki. Elsőként olyan embereken észlelték, akik kizárólag hántolt rizsen éltek

hosszú ideig. A beriberit erős haskiesés, ideggyulladás, és emiatt létrejövő súlyos

bénulások jellemzik. B1-vitamin hiányában a szívizom is komolyan károsodik.

b/ B2-vitamin /riboflavin/. Hiányában jellegzetes bőrkárosodási tünetek

keletkeznek az arcon, valamint a fül mögötti bőrfelületen. Nagyfokú B2-vitatain

hiányában idegrendszeri zavarok, bénulások is bekövetkezhetnek.

C/ B6-vitamin /piridoxin/. Hiánya a nikotinsav hiány mellett szerepet játszik a

kutyákon fellépő pellagrás nyelv- és bőrtünetekkel /bőrgyulladás, bélfekély,

hasmenés/ vérszegénységgel és súlyos idegrendszeri zavarokkal /bénulások,

szellemi képesség nagyfokú romlása, üldözéses téveszmék, menekülési kényszer,

epilepsziás görcsök/ járó ún. "fekete nyelv" betegség kialakulásában is.

d/ B12-vitamin /kobalamin/ a vészes vérszegénység gyógyszereként ismeretes /a

vörös vérsejtek szaporodását segíti elő/. Főként e máj és a májkészítmények

tartalmazzák, de az egészséges szervezet is képes B12-vitamin előállítására /külső

és belső faktorok, száj- és gyomornedv/. Elsősorban a leromlott, tartós bélhurutban

szenvedő egyedeknél léphet fel hiánya. A B12-vitamin tehát részt vesz a nuklein

savak felépítésében és ezeken keresztül a szervezet fehérje szintézisét

befolyásolja. /Aminosav-nukleinsav-fehérjeszintézis = egyesülés/. Elősegíti az

aminosavak fehérjékbe való beépülését, és fokozza hasznosításukat. A

vörösvértestképzésre gyakorolt hatása tehát csak részjelensége egy sokkal

általánosabb, úgyszólván az egész szervezet életműködését érintő szerepnek. Ezért

alkalmazzák kimerültség, és általános testi leromlás esetén is.

A B-vitaminok általában vízben oldódnak és hőre túlzottan

nem érzékenyek.

C-vitamin /aszkorbinsav/. Vízben jól oldódó, hőre igen érzékeny. Sokáig levegőn

tartva, főleg napfényen elbomlik.

Az Amerikai Egyesült Államokban lefolytatott kísérletek szerint, hiánya komoly

szerepet játszik a dysplasia megbetegedések kialakulásában is. Továbbá régóta

ismeretes, hogy a C-vitamin okozta avitaminózisos megbetegedések: bőr és

nyálkahártya alatti vérzés, fogíny gyulladás, a fogak meglassulása és kihullása,

súlyosabb esetekben ízület és csonthártya alatti vérzések /skorbut/. Fejlődő

szervezetnél csont- és fogfejlődési zavarokkal jár. Az avitaminózisra jellemző a

fáradtságérzet, fogínyvérzések, sebek és csonttörések elhúzódó gyógyulása.

Krónikus, valamint fertőző és lázas betegségek, műtét utáni állapot, idős kor,

fokozott fizikai aktivitás növeli a G-vitamin igényt. Több C-vitaminra van szükség

gyomor-bélrendszer betegségek esetén is /fekélybetegség, felszívódási zavar/.

D-vitamin /kalciferol/. Három változata ismeretes: D1,

D2, D3. Először a csukamáj olajról állapították meg, hogy gyógyítja az angolkort

/csontlágyulás, görbülés, izületi duzzanatok/, később ugyanezt tapasztalták a

napfénnyel vagy ultraibolya fénnyel /kvarc/ besugárzott táplálékok-r61. Ugyancsak

a napfény, az ibolyántúli sugárzás "felelős" ezért is, hogy az él6 szervezet s benne

lévő provitaminból /ergosterinből/ képes D3 vitamint előállítani.

Ezért létkérdés a növendék számára a minél hosszabb ideig tartó napfürdőzés, ami

annál is inkább kívánatos, mert a halmájon, s általában a haltermékeken kívül más

állati, illetve növényi eredetü táplálék gyakorlatilag nem tartalmaz említésre méltó

mennyiségű D-vitamint.

A D-vitamin viszonylag jó hőtürő, zsírban oldódik, a kálium anyagcserében játszik

fontos szerepet,

E-vitamin /tokoferol/

Nagy hőtűrőképességű, zsírban oldódó vitamin. Az E-vitamin kedvező hatását írták

le bizonyos érbetegségekre, égési sérülések gyógyítására, és az újszülöttkor

scleroedema nevű vizenyőjének felszívódására.

Az E-vitamin hiányából eredhet a korai elvetélés, a fogamzásképtelenség, a

magtalanság, hímeknél a megtermékenyítő és a potenciális képesség csökkenése is.

Egyes kutatók szerint ez a vitamin is "felelős" a dysplasia kifejlődéséért. Az E-

vitamin a szövetek oxigénfelvételében szerepet játszó enzim, működéséhez

szükséges, tehát általános biológiai jelentősége van. Állati eredetü tápanyagok

szinte egyáltalán nem tartalmaznak E-vitamint, e növényi eredetű táplálékok közül

is csak a magvak csiráiban lelhetjük fel. Igen magas E-vitamin tartalma van a

búzacsirának.

K-vitamin /fillokinon/.

Zsírban oldódó. Embernél és emlősállatoknál a teljesen K-vitamin mentes étrend

sem okoz hiánybetegséget, miután a normális bélbaktériuim-flóra /kolibaktérium/

elegendő mennyiségben termeli. Bizonyos esetekben azonban esetleges K-vitamin

hiányra is gondolni kell: így e bélbaktériumok pusztulása /antibiotikus kezelés/

vagy a zsírfelszívódás zavara /epeút-elzáródás, májgyulladás/ esetén. Hiánya a

véralvadás elégtelenségére vezet. Ennek következtében bőr alatti vérzéses pontok,

nagyobb bevérzések, sőt súlyos vérömlenyek is keletkezhetnek.

Nagyobb mennyiségben előfordulnak a zöld növényekben és leveles főzelékekben,

de tartalmaz K-vitamint a tej is.

Kutyáinknál fertőző bélgyulladás /parvo/ vagy szopornyica, esetleg más eredetü

bélhurutok esetén kivonat formájában, szájon keresztül történő adagolása ajánlatos.

P-vitamin /citrin/.

Hatása és hiánya a C-vitaminéhoz hasonló. Léte csökkenti a hajszálerek

áteresztőképességét. A növényi eredetü táplálékok sárga festékanyagában található.

Könnyen oxidálódó, vízben oldódó anyag.

A sók

Az életfolyamatokban a sók rendkívül fontos szerepet töltenek be. A sók az elemek

kapcsolódásának egy bizonyos formája.

Ásványi sók a természetes előfordulásaikon kívül keletkeznek magában ez élő

szervezetben is, amikor savak és lúgok érintkeznek egymással. Így akár mint

melléktermékek is szerepelhetnek, mint pl. karbamid, ureum, nitrogén-sók,

amelyeket a vízelettel távolít el az élő szervezet. De a szervezetben a sók egyik

legfőbb szerepe a sejtek belső nyomásának, azaz a sejtfalon belül lévő víz és sók

egyensúlyának fenntartása! Ozmózisos nyomás, ami e sejt táplálás egyik része. Pl.

a sejtet körülvevő közegekben, legyen az vérplazma vagy szérum, esetleg collagén,

ha a sók túlsúlyban vannak, a sejtekben e víz áramlása következik be a sók

irányába, hogy azok kellőképpen felhígítódjanak a folyadékban. Fordítva, ha a

sejtekben vannak túlsúlyban a sók, akkor a folyadék áramlik a sejtekbe, a ez

esetben a sejtek mindig megduzzadnak. Az izomműködés következében van

szükség erre. Tulajdonképpen ily módon jön létre a sejtek összehúzódása és

tágulása.

A sóknak nyomásdifferenciáló és duzzadást előidéző képességük van, továbbá

szabályozó és építő tulajdonságuk is. A sók tehát vagy mint rögzített sók a

csontban /foszfor-savas mészsók/, magát a rendszert alkotják, illetve erősítését

szolgálják, vagy mint különböző halogén elemekkel /jód» bróm, fluor, klór/ képzett

sók a szervezet vízháztartásának egyensúlyát tartják fenn. Továbbá a sejt közötti

folyadékáramlás biztosításával, vagy pedig mint katalizátorok, vagy enzimek

részeiként az egyes biológiai folyamatok /pl. izommunka/ lebonyolítását segítik

elő, anélkül, hogy abban ők maguk /mármint a sók/, mint energiaadók

szerepelnének. Csupán az energiát értékesítő mozgástevékenységhez szükséges

biokémiai folyamatok lezajlásában vesznek részt, mint melléktermékek. A

folyamatok végén, a vesék útján távoznak a szervezetből.

Más részük ugyancsak épitőanyagként, s részben mint a működést biztositó

enzimek és katalizátorok alkotórészei szerepelnek a sejtek felépítésében és

lebontásában. Túlnyomó többségükben a folyamatok lezajlása után távoznak a

szervezetből, s ezért utánpótlásuk szükséges. Ezeket a szervezet a táplálékból vonja

ki. Ugyanígy azok is pótlásra szorulnak, amelyeket leépit pl. kálciummá, vagy mint

a foszforsavas sók, a földfém sók, a kálium, a nátrium, a vas sók, a mangán.

Pótlásra szorul a szervezet sóháztartása abban az esetben is, ha a táplálékból

valamely kóros vagy egyéb ok miatt azokat pótolni nem tudja. Pl. a vemhes anya

szervezete a magzat fejlődéséhez szükséges foszforsavas meszet saját szervezetéből

vonja ki, függetlenül attól, hogy ott kiegyenlítődik-e a biológiai egyensúly vagy

nem. A magzat fejlődése az anya testének károsodása árán is biztosítva lesz.

Előidézhet ilyen só megfogyatkozást a különböző vitaminok hiánya is. Pl. angolkór

a D-vitamin hiányából. A só - és a vitaminháztartás, valamint a belső sav bázis

egyensúlya igen jelentős szerepet játszik az egészséges szervezetben.

A só-szükséglet nagy részét az állati eredetü táplálékok biztosítják, de nem teljes

mértékben. Ezért van, hogy pl. a ragadozók rendszeresen megeszik a növényevők

beleit /előemésztett táplálék/, ahol a már bomlásnak indult növényi eredetü

táplálékból /cellulóze/ a sók, a ragadozó emésztőcsatornája által is feldolgozhatóvá

válnak. Például a kálium, a növényi eredetű táplálékok a sókon kívül nagy

mennyiségben tartalmaznak a sók feldolgozásához szükséges, már kész átalakítást

nem igénylő vitaminokat is, kivéve egy-két provitamint /karotin - A-vitamint,

ergosterin - D-vitamint/. Érdekes példa a vitaminok hiányára, hogy a szervezetben

egyébként jelenlevő kálium, amely C-vitamin jelenlétében a vér thrombin

tartalmával kötődik /thrombin - váralvadást előidéző anyag/, C-vitamin hiánya

esetén e kötés nem tud létrejönni, így vérzékenység lép fel.

Ezért említettem a korábbiakban, hogy a növényevők beleinek hiányában,

előemésztett, azaz megfőzött növényi táplálékot kell adagolnunk, vagy egyes

gyümölcsféléket etessünk. Vannak különböző fűfélék, amelyeket kutyánk szívesen

legel /zöld állapotban/, és rág. Ezek pótlására adjunk szárított és darált lucernát

vagy sárgaborsó-pürét, amelyek könnyen oldható sókat tartalmaznak. A fentiek

miatt kell a táplálék egyharmad részének növényi eredetűnek lennie.

A kutyák főleg a habart főzelékféléket kedvelik, mivel nem igénylik a magas

szénhidrát tartalmú /rántásos/ ételeket. A béltraktus rövidsége nem teszi lehetővé a

növényi cellulóz megemésztését, tehát a rostos anyagok lebontatlanul maradnak.

Értékesítésük csak igen nehezen, vagy egyáltalán nem történik meg, ezért kell

előkészíteni /vagdalni, főzni, törni/. A hányadékban sokszor találkozunk

szalmagombócokkal, s ezeknek igen fontos szerepük van. Nemcsak azért, mert -

mint említettem - a bennük lévő sókat és vitaminokat a kutya szervezete kivonja,

hanem azért is, mert emészthetetlen voltuk miatt, a továbbjutó részük mint egy

"csőkefe" a béltraktust letisztítja, míg más részük a gyomorban lévő emészthetetlen

anyagokkal keveredve /csontszilánk, műanyag stb./ a hányadékkal távozik a

szervezetből.

Leggyakrabban igényelt ásványi sók

Ezek: földfémek, kálciuim, kálium, nátrium, alumínium, timsók, magnézium,

mangán, vas, réz, cink /alumíniumot nagyrészt a belső katalizátorok és enzimek

tartalmaznak/.

Az anyagcsere szempontjából igen lényeges a vastartalom, amely a fehérjék

felépítésében és lebontásában, továbbá ez oxigén felvételénél és leadásánál

nélkülözhetetlen /katalizátor, folyamat gyorsító, előidéző/. "Enzimek a folyamat

végrehajtásához, az elégéshez szükséges aminosav kombinációk. A cinksók a

növekedést szolgálják /ionizált állapotban/. A kálium, foszfor és kén szerepéről

annyit, hogy a nátriumklorid vagy konyhasó a szervezet vízháztartásában, és a

gyomorsavképzésben játszik fontos szerepet. Kutyáinknál kisebb mértékben, mert

túlzott adagolása -erős nedvszívó hatása miatt - értékes, vízben oldott tápanyagokat

von el a szervezetből. Az erős sózás ily módon gyengíti a szervezetet, s mivel a

szövetnedvekkel együtt az ételek természetes ízét is elveszi, azok kevésbé lesznek

élvezhetőek.

A gyümölcssók: a kálium és magnézium főleg a test sejtjeiben, míg a nátrium

elsősorban a test nedveiben /vér és collagén/ található. Az izommunkánál a kálium

és nátrium ionok cserélődése adja az élettani folyamat alapját. Átlagban napi 2-3 g

szükséges belőle. A betegség, fáradtság, húsfogyasztás, a sejtekben kilépő

káliumveszítéssel járnak. Kálium és magnézium a tej és növényi eredetű

táplálékokban található /főként a vörös színhatásúakban, mint pl. vöröskáposzta,

cékla, sárgarépa/. A pihenés felhalmozódásukat eredményezi. Erős fizikai

igénybevétel előtt ezért ajánlatos a teljes vagy erősen fehérjeszegény táplálkozás,

amelyet az igénybevételt jelentő esemény előtt 2-3 nappal kezdjünk el, pl. kitartás

próba. Ugyanezen két só igen jó hatással van a nyugodt, kiegyensúlyozott

szívműködésre, és vérnyomásra is.

A magnézium számos enzim aktivátora. Az idegrendszerre nyugtató hatása van.

Szerepet játszik a vér alvadékonyságában is /hiánya vérzékenységgel jár/. Napi 3-4

g szükséges. Fogyasztása szellemi és fizikai megterhelés esetén lényeges. A zöld

növények chlorophil-sói tartalmaznak magnéziumot. Az előbbi kettő a cellulóz

vázzal ezek tartását biztosítja, a kovasavas és a foszforsavas mésszel együtt,

amelyek a legkönnyebben felszívódó, és a legkevésbé terhelő tulajdonságú növényi

sók közé tartoznak. A tej - több más mellett - jó kálium, magnézium és C-vitamin

gazda.

Még néhány tudnivaló az étrend összeállításához

Az előzőekbe. foglaltak lényegében minden olyan tényezőre vonatkoznak, amelyek

a táplálkozás szempontjából figyelembe veendők, ebben a részben csak rövid

összefoglalását kívánom nyújtani az eddig tárgyaltaknak.

A korábban felsorolt tápanyagokat, vitaminokat, sókat a szervezet meghatározott

arányban igényli. A legfontosabb amit a kutyatartónak ismernie kell, a fehérje és a

szén-hidrát aránya. A fiatal szervezet számára nélkülözhetetlen a fehérje /hiszen

csak ebből képes a fejlődéséhez szükséges új fehérjéket felépíteni/. Ez azt jelenti,

hogy csak annyi szénhidrátot és rostos anyagot adagolunk melléje, amennyi a

vitaminok, sók, és a rostos anyagszükséglet szempontjából feltétlenül kívánatos. A

legoptimálisabb l00 egységgel számolva a 80:20 a fehérje javára. Ragadozóról

lévén szó, a felnőtt állatok szervezete sem kevésbé fehérjeigényes. és az ő

esetükben a 60-70 %-os arány is elfogadható, ugyancsak a fehérje előnyére.

A tápanyagok értékét kalóriában szokás kifejezni. A nagyobbtestű kutyáknak

testsúlykilogrammonként 72, a kisebbeknek 36 kalória kell - csak az élet

fenntartásához. A munkát végző kutyáknak ennél többet, a szolgálati kutyáknak kb.

másfélszer ennyit kell számítanunk. Pl. egy 30 kg-os németjuhász kutyának 3490

kalóriát számolunk.

Az elmondottak szerinti étrend összeállítását megkönnyíti az alábbi táblázat, amely

a kutyák etetésére leggyakrabban használt élelmiszerek összetételét és l00 g

mennyiség kalóriaértékét tűnteti fel. Szándékosan nem közlöm a különböző

tápszerek összetételét és hatékonyságát. Részben mert mindig újabbak kerülnek

forgalomba, részben pedig azért, mert ezek összetétele, optimális adagolása és

felhasználhatósága a csomagolásukon általában fel van tűntetve.

Élelmiszer Fehérje % Zsír % Szénhidráto

k %

Ásványi

sók %

Kalória

Bab 24,3 1,6 49,0 3,2 315

Borsó 22,8 1,8 52,4 2,8 325

Burgonya 2,1 0,1 21,0 1,1 96

Darált árpadara 9,4 2,1 67,8 2,5 331

búzadara lo,4 0,4 76,0 0,7 358

kukoricadara 7,3 1,2 67,2 1,0 354

zabpehely 12,5 6,7 67,8 2,0 392

Hal 17,1 0,3 - 3,3 73

Halliszt 52,0 17,0 - 23,0 368

Hús: borjúhús 19,8 0,8 - 0,5 89

lóhús 23,3 O,5 - l,0 loo

marhahús

/sovány/

2o,5 1,8 - 1,2 loo

sertéshús

/zsíros/

14,5 37,3 - 0,7 4o6

Húsliszt 72,3 lo,o 0,3 3,8 391

Kenyér /fehér/ 8,4 0,9 49,0 1,3 244

-"- /barna/ 6,0 0,8 54,0 1,2 253

Növényi olaj - 100,0 - - 93o

Rizs /hántolt/ 8,1 1,2 75,9 0,8 356

Sárgarépa 1,0 0,2 9,4 1,0 44

Tehéntej 3,4 3,6 4,8 0,8 67

Fölözött tej 3,2 0,8 4,9 0,8 41

Tojás 14,1 lo,9 0,7 1,1 162

Vaj 0,9 83,1 0,5 1,59 78o

Zsír - 100,0 - - 93o

AZ étrend összeállításakor arra is ügyelni kell, hogy a megfelelő fehérjearány

mellett, ne csak a szükséges kalóriamennyiséget kapja meg az állat, hanem az étel

mennyiségileg és tömegében is elegendő legyen, hogy jóllakjék. A 60 kg súlyú

kutyának kb. 2000-2500 g, a 30-40 kg-osnak 1200-1500 g kell a jóllakáshoz

/mindent beleértve, víz, hús, zöldség stb./.

Természetesen mindezek az adatok irányszámok, csupán útbaigazítást adnak.

Döntő a kutya kondíciója, s az a tény, hogy milyen erős munkára fogjuk, s

tenyésztünk-e vele. Ne legyen sovány, de túltáplált /kövér/ sem. Amellett, hogy a

kövér kutya esztétikailag is igen csúnyán néz ki, munkájában, mozgásában is

erősen gátolja, és nem utolsó sorban egészségére, élettartamára is rossz hatással

van. Túlzott elhájasodása pedig egyenesen elhulláshoz vezethet. Az előbbieket

minden kutyatulajdonosnak, aki szereti ebét /és ki ne szeretné?/ nem győzöm

eléggé hangsúlyozni. Sajnálatos, hogy túlzott szeretetből agyonetetjük, és túlzott

kegyelemből nem mozgatjuk eleget. Mindkettő végzetévé válhat.

Bár nem tartozik kimondottan az élelmiszerek közé, de szükségesnek tartom, hogy

röviden foglalkozzunk még három olyan, A táplálkozáshoz tartozó anyaggal,

amelyeket így vagy úgy, egy s más okból alkalmaznunk ajánlatos vagy

szükségszerű.

Az első ilyen a szőlőcukor, amellyel ugyan már foglalkoztam a méz kapcsán,

illetve az izommunkánál érintettem létét. Erről felfrissítésül talán még annyit, hogy

az élő szervezet energianyerés céljából közvetlenül mindig ezt égeti el. S még azt

hozzá, hogy ezt a szőlőcukrot rendszerint - egy-két kivételtől eltekintve - az élő

szervezet saját maga állítja elő keményítőből.

Adódnak azonban olyan helyzetek, amikor a kész szőlőcukor adagolása kívánatos,

lévén, hogy a szervezet szinte egy az egyben, azonnal képes hasznosítani. Ilyen

esetek pl. a betegség utáni erősen leromlott állapot, erős, nagy fizikai munkát

igánylő, tartós terhelés utáni helyzetek, pl. versenyeknél. Ilyenkor a kész

szőlőcukor mérsékelt és többször megismételt /szabályos időközönkénti/ adagolása

jó eredményhez vezethet /a leromlott szervezet gyorsabban regenerálódik, a

kifáradt, kimerült szervezet, pótolván az elveszített energiát hamarabb felfrissül/.

Több ilyen szőlőcukor koncentrátumot ismernünk. Ezek közül legáltalánosabb a

krumplicukor, különböző néven forgalmaznak tabletta formájában is kapható

készítményeket az édesség- és az élelmiszerboltokban.

Tapasztalatból tudom, hogy - bár hatása szinte szemmel láthatóan észrevehető -

kutyáink önmagában nem szívesen fogyasztják. Ezért a legyengült szervezetű

kutyának általában az ételébe csempészve, vagy gyógyszerként /a torkába nyomva/,

a kimerült állatnak - ahol erre lehetőség van - nyers tojással keverve, vagy

ugyancsak e torkára ledugva adjuk, ha önként nem hajlandó azt elfogyasztani. Igen

lényeges, főként az utóbbi esetben, hogy megfelelő mennyiségű ivóvize is legyen

az állatnak /ui. vízben könnyen és jól oldódik, tehát szomjúságérzetet okoz/.

A másik két ilyen anyag:

a/ a teobromin /dimetilxantin/, nagy mennyiségben a tea

és a kakaó tartalmazza,

b/ a koffein /trimetilxantin/, főleg a kávéban és a kólában találkozunk vele*

Mindkettő alkaloida. A tea és a kávé, mint nem illegális doppingszer is szerepelhet,

miután csak részben pszichikus, azaz részben idegrendszerre ható /izgalmi állapotot

létrehozó/ szerek. A kóla újabban már hivatalosan is doppingszernek minősül.

Mindkét anyag fogyasztása olyan izgalmi állapottal jár, amely nem fiziológiás

jellegű. Olyan fokozott izomtevékenységet hoznak létre, amelyek nem élettani

jellegűek. /A különböző mesterséges doppingszerek hatása azért káros, mert

fogyasztásuk olyan élettani megterheléssel vált ki fokozottabb teljesítőképességet,

amely a szervezet károsodásához vezet./

Mindkét alkaloida hatása elsősorban a vérkeringés speciális területeinek javításán

alapszik. A teobromin kifejezetten a vese, a szív ereinek tágításával, a bél- és a

bőrerek szűkítésével éri. el hatását, a koffein pedig az agy, a szív és a vese ereinek

tágításával, a bél és a bőr ereinek szűkítésével hat. Az izomzat ereit azonban

mindkettő aránylag intakt /érintetlen/ hagyja, csak kis mértékben tágítja. Viszont a

bőrerek szűkítésének eredményeként, az izomzat enyhén tágított erein keresztül,

annak jobb tápláltságát eredményezik. Mértékletes alkalmazásuk károsodásmentes

a szervezet számára, rendszeres használatuk azonban azzal a veszéllyel jár, hogy a

többlet terhelést a szervezet nem veszi úgy észre, ezért védekezni sem tud

megfelelően ellene. Túlzott fogyasztásuk az idegrendszer kifáradását eredményezi.

Különösnek hathat, hogy e két utóbbi miért nyert itt jogot. Ha azonban figyelmesen

elolvastuk az egyes szerek hatásmechanizmusát, és belátjuk, hogy esetenként rá

vagyunk kényszerülve "segítségükre", így mindjárt érthetővé válik.

Mit kell ehhez még tudni róluk? A koffein gyorsabban szívódik fel a szervezetben,

a hatás és visszahatás is gyorsabban jelentkezik /felfrissülés, kimerültség/.

Ugyanakkor magas lázban szenvedő kutyára, az erős feketekávéba mártott

szőlőcukor vagy kockacukor igen jó hatással van. Szintén jó hatást tapasztalhatunk

az esetben is, ha pl. munkakutyánknak valamely okból fájdalomcsillapítót vagyunk

kénytelenek adagolni. A koffein azok csillapító hatásából viszonylag keveset

emészt fel, ugyanakkor a központi idegrendszerre /az agyra/ történő tompító hatását

elveszi.

A tea itatása több szempontból is ajánlatos. Bélfertőzésben, lázas betegségben

szenvedő kutyát sohase vízzel itassunk /ennek miértje a hatásmechanizmusból

érthető/. Ugyanígy versenyeken vagy egyéb más komoly fizikai erőfeszítéssel járó

tevékenységek alkalmával ajánlatosabb a tea itatása.

A kutya itatása

Foglalkoznom kell még a kutya itatásával is. Azért, mert a kutya ebbe vagy abba a

pocsolyába is belenyal, lefetyel, még ne higyjük azt, hogy bármilyen víz alkalmas e

célra.

A kutya ivóvize mindig vegytiszta, és friss legyen. Naponta legalább egyszer, de

meleg időben kétszer is cseréljük. A szomjúság a kutyát, ugyanúgy mint az embert,

jobban megkínozza amint az éhség. Éppen ezért bárhová megyünk is kutyánkkal,

kerítsünk rá alkalmat, hogyha enni nem is, de inni mindenképpen adhassunk neki.

Egyébként, ha indulás előtt kívánsága szerint olthatta a szomjúságát 2-3 órás

szomjazást minden további nélkül kibír.

Külön kell szólnom a kölyökkutyák itatásáról. Amellett, hogy a fent leírtak egy az

egyben érvényesek rájuk is, figyelemmel kell lennünk arra, hogy a kölyök szívesen

"pancsol" az ivóvizében, tehát gyakrabban meg kell győződnünk arról, hogy nem

borította-e fel az edényt. Ezen kívül - főként az első 8-lo hónapban /amíg a fogzás

teljesen be nem fejeződik/ - az ivóvízbe tegyünk literenként 2-3 csepp jódot, és egy

cink vagy vörösréz lemezt. A jód a fog képződésére és állományának minőségére,

míg a fémlemezek a növekedésre és a nyomelemek felvételére nyújtanak

biztosítékot.

Itatóedényként lehetőleg jól fekvő /nem könnyen borítható/, s legalább 2-3 literes

méretű zománcozott edényt használjunk /alumíniumot lehetőleg ne/. Ugyanez a

szabály vonatkozik az etetőedényre is.

A KUTYA ÁPOLÁSA ÉS GONDOZÁSA

Mint más és egyéb hasznos háziállatunk, úgy a kutya is megkívánja a rendszeres,

gondos ápolást. Igen sok betegséget megelőzhetünk, ha nem hanyagoljuk el.

A bőr és szőrzet ápolása

Az ápoláshoz a következő eszközök szükségesek:

erősszőrű gyökérkefe,

lóvakaró /a kefék tisztításához/,

fésű a hosszúszőrű kutyák számára,

sűrű pamacsú, hosszúszálú drótkefe,

bevált tisztítóeszköz még a használt, tompított hegyű, közönséges

vasfűrészlap /főként a középhosszú és a rövidszőrű kutyáknál/.

Ügyeljünk arra, hogy a kutya környezete mindig tiszta legyen. Mielőtt az állat

ápolásához kezdenénk, először annak környezetét takarítsuk fel. Miután ezzel

elkészülünk, kezdjük a kutya ápolásához.

A lakásban tartott kutyákat tisztítás előtt vigyük ki a szabadba, hogy elvégezhessék

szükségletüket, és egy keveset futkározhassanak.

Először a vízbe mártott gyökérkefével /esetleg műszálas/ keféljük le a kutyát úgy,

hogy az állat faránál kezdjük, és szőrmentével szemben húzva, a fej felé haladunk.

Ezzel a művelettel kitisztítjuk a szőrzetből a lerakodott port, piszkot, és vedléskor a

hulló szőrt. Ezután a kutya fejénél kezdve, szőrmentében keféljük le az egész

állatot /a végtagokat és a farkat se hagyjuk ki/. Kefélés közben a vakaró

segítségével többször tisztítsuk ki a kefét a berakodott portól és szőrtől. Ügyeljünk

arra, hogy sehol ne maradjanak összeragadt szőrcsomók. A kutya testének minden

területét gondosan tisztítsuk le. A kefélés után a hosszúszőrű kutyák szőrét fésüljük

ki.

A kutya ápolásának nem csak tisztasági, de élettani hatása is van. A szőrtüszők

kapcsolatban állnak a hajszálerekkel, s ápoláskor ezeken keresztül serkentőleg

hatunk az állat vérkeringésére. Ezért az ápolás igen nagymértékben hat az állat jó

közérzetére. Tanácsos a kutyát naponként tisztítani, sőt a tavaszi és őszi vedlés

idején legalább kétszer tisztítsuk, ezáltal megakadályozzuk, hogy hulló szőrével

bepiszkítsa környezetét.

Sokan – tévesen – azt hiszik, hogy a kutyát csak fürdetéssel lehet tisztántartani. Ez

a felfogás helytelen! A kutya füresztését lehetőleg mellőzük, mert a kutya bőre

aránylag száraz, kevés benne a faggyúmirigy. Fürdetéskor méginkább kiszárad, ami

igen sokszor bőrgyulladást és egyéb bőrbetegséget /pl. ekcémát/ okozhat. Ha nem

kerülhetjük el a fürdetést, akkor lágy vizet, és lúgmentes, illetve csak kevés lúgot

tartalmazó szappant használjuk, de kapható már kimondottan kutyák részére

készült sampon, s ha lehet, inkább ezt alkalmazzuk!

Legjobb a természetes fürdetés. Kutyánkat szennyezésmentes szabad vízre /folyóra

vagy tóra/ visszük, és a vízbe küldve megúsztatjuk. Szívesen apportírozó kutyákkal

ez könnyen megy, mert a bedobott tárgy után beúsznak. Azokat a kutyákat,

amelyek ilyen módon nem küldhetők a vízbe, csónakról csaljuk magunk után, vagy

más, rávezető módszerrel vegyük rá a vízbemenésre. Semmi esetre se dobjuk

kutyánkat a vízbe, mert annak víziszony lehet a következménye. Ügyeljünk arra,

hogy a víz ne legyen túlzottam hideg, mert a hideg vízben való fürdetés

tüdőgyulladást okozhat. Túlzásba ne vigyük az úsztatást, a kutya aljszőrzete ne

ázzon át. A megfürdetett állatot gondosan töröljük szárazra. A szabadban fürdetett

kutyát pedig ne vegyük rögtön szijjra, hanem hagyjuk, hogy jól kirázhassa és

kifuthassa magát.

Egye hosszúszőrű kutyákat nyárra szokás megnyírni /trimmelni/. Ez nem mindig

helyes, mert egyrészt a dús szőrzet nyáron a hő ellen is védi az állatot, másrészt

pedig a szőrétől megfosztott állt, ez erős napsütésben könnyen bőrgyulladást

kaphat. Ha már mindenképpen nyíratni akarjuk kutyánkat, azt feltétlenül

szakértővel végeztessük, nehogy a házi nyírás közben felsebezzük az állat bőrét.

A kutya szeme rendes körülmények között tiszta és váladékmentes. Ha váladékot

veszünk észre, azt kamillateába mártott puha ruhával vagy gézzel töröljük ki az

állat szeméből /vattát ne használjuk/. Az erősen „csipásodó” kutyát feltétlenül

mutassuk meg állatorvosnak, mert ez betegségre is utalhat.

Ügyeljünk a kutya füleinek tisztaságara is. Időnként nézzük meg az állat füleit, és

ha bennük fülzsírt és piszoklerakodást találunk, azt pálcikára tekert paraffinolajos

vattával töröljük ki, vagy állatorvossal távolíttassuk el. Ne csak nézzük, szagoljunk

is bele, és ha erősen bűzös szagot áraszt, feltétlenül vigyük orvoshoz.

A körmök módosult hámképletek. Különösebb gondozást nem igényelnek, de –

főként azoknál a kutyáknál, amelyek viszonylag keveset mozognak – gyakran

előfordul, hogy túl hosszúra nőnek, és így gátoljak őket a járásban. Ilyenkor időről-

időre, állatorvossal vágassuk megfelelő méretre a körmöket. A körömsérülésekkel

az Egészségügyi tanácsok c. fejezetben foglalkozom.

A KUTYA ELHELYEZÉSE

Annak a gazdának, aki szociális munkakutyát akar tartani, tisztában kell lennie a

kutya tartásának, gondozásának, elhelyezésének alapvető tudnivalóival.

Az kettővel részletesen, az utóbbival érintőlegesen foglalkoztam. Mindezeket nem

csak azért kell ismernie, mert a vizsgának lényeges követelményei, hanem azért is,

mert a tartás és gondozás módja, valamint az elhelyezés, befolyásolja a kutya

erőnlétét, értelmi képességének kifejtését, esetleg éppen ettől függ a gazda testi

épsége. Tehát a sérült gazdának saját érdeke, hogy megfelelően tartsa kutyáját.

Ugyanez átvitt értelemben a „sport” kutyatartókról is elmondható.

A kutya beszerzése után az első feladat annak elhelyezése. A változó

körülményektől függően tartható: szabadban vagy a lakásban.

A szabadban tartott kutyáknak kutyaólat kell építeni. Az ólat a következő

szempontok szerint építsük fel: mérete igazodjék a kutya nagyságához; hossza

olyan legyen, hogy a kutya teljesen kinyújtózkodva, kényelmesen elférjen benn;

szélességének a kinyújtott lábbal fekvő kutya méretei vegyük alapul /a kutya csak

akkor tud kényelmesen pihenni, ha oldalán fekve, végtagjait teljesen ki tudja

nyújtani/; valamivel magasabb legyen, mint a kutya marmagassága.

A bebújó nyílást szintén a kutya méretei szerint, és magasabb küszöbbel készítsük

el, így egyrészt a kutya nem túrja ki az alatta lévő almozást, másrészt a küszöb védi

az állatot a külső légáramlásokkal szemben.

A bebújónyílásokkal kapcsolatban többféle álláspont van. Olyan helyeken, ahol

erősen ki van téve az időjárás viszontagságainak, helyesebb, ha a bebújónyílást az

ól egyik oldalának sarok felé eső részére helyezzük, hogy az állat teste védve

legyen a beáramló levegőtől. Ott azonban, ahol védettebb hely áll a

rendelkezésükre, helyesebb a bebújónyílást a homlokfal közepére tennünk.

Általában lehetőleg arra törekedjünk, hogy a kutyaház, bebújónyílásával mindig a

kutya érdeklődési körének legjobban megfelelő irányban legyen elhelyezve

/kertkapu, lakásbejárat/. Ellenkező esetben a kutya nem fog szívesen a házában

tartózkodni.

Télire jó, ha a bebújónyílás elé kétszeres, sűrű szövésű zsákot vagy

ponyvafüggönyt akasztunk. Ennek két szélét a bebújónyílás széléhez lefogatjuk, és

csak a közepén hagyunk rést. A rövid szőrű, hidegre érzékeny kutyák részére okos

dolog, ha télire körberakjuk az ólat náddal, szalmával vagy falevéllel. Ezt fogassuk

le, hogy a szél szét ne hordja. A szigetelésre egyéb más anyag is használható. Ezzel

megakadályozzuk az ól túlságos lehűlését.

Feltétlenül készítsünk az ólnak mintegy 10-15 cm-es lábazatot, hogy annak aljzata

ne érintkezzék a közvetlen talajjal. Helyes, ha a ólat a lábazat magasságáig téglával

körberakjuk, hogy a szél ne fújhasson az ól alá. A talaj és a padozat közötti részt

töltsük ki lyukacsos salakkal, vagy egyéb más vízáteresztő anyaggal.

Az ólak teteje többféle lehet. Leggyakoribbak a sátor és a lapos tető. Az utóbbi

célszerűbb, mivel tetejének csak annyi lejtést adunk, hogy a ráeső csapadék

lecsoroghasson róla, s így a kutya számára egyben természetes „őrhelyet” is

biztosíthatunk. A kutyák kedvelik ezt a fekvőhelyet, mert innen szinte uralni tudják

a számukra érdekes terepet. Az ilyen tetőt kettős fallal készítjük, és a két fal közé

kátránypapír szigetelést helyezünk. A külső felületet csak olajfestékkel fessük be.

Nem célszerű kívülről kátránypapírt tenni, mert az erős napsütésre a kátrány

felolvad, és a kutya szőrzetébe tapad, a fémlemez viszont a napszakok hőhatására

okozhat kellemetlen érzést a kutyának /forró vagy túl hideg/. A lapos tetőnek nem

utolsó sorban az is előnye a sátortetővel szemben, hogy a pára és a meleg nem tud

felszorulni, könnyebben bemelegíthető. Ha mindenképpen a sátortető mellett

döntünk, akkor készítsünk álmennyezetet az előbbi okok miatt. Az ilyen tetejű

házak elé tegyünk a kutya számára deszkából padozatot, amelyen pihenhet. Ez

egyébként a lapos tetejű házaknál sem árt.

A szukák részére készülő ólakat a következők figyelembevételével építsük: a

bebújónyílás szélessége a vemhes szuka szélességének méretéhez igazodjék. Az

egyik oldalfal kiemelhető, vagy a tető felnyitható legyen, hogy a majdan

megszületendő kölyköket bármikor ellenőrizhessük. Az ólak belsejét úgy

méretezzük, hogy az anya a kölykeivel együtt is kényelmesen elférhessen.

Általában 5-6 kölyköt számíthatunk egy szukára.

Az ólakat lehetőleg száraz deszkából, ferdén lapozva vagy nutolva építsük. Az

oldalak és a padozat kettős fallal készüljön. A két fal közötti hézagot

üveggyapottal, fürészporral vagy más szigetelő anyaggal /pl. hungarocel/ töltsük ki.

Építhetünk vályogból vagy téglából is, ezek azonban kevésbé jók /nehezen

kezelhetők, helyhez kötöttek/, Ha mégis erre a megoldásra kényszerülünk, úgy

ajánlatos a belsejét deszkával bélelni a páralecsapódás megakadályozása végett.

A házakat csak kívülről fessük, belülről az eredeti nyers deszka maradjon, amelyet

időről-időre klórmésszel, hipóval vagy sterogenolos oldattal „lemeszelünk”, hogy

kellően fertőtlenítve legyen.

Az ól legyen védett az időjárás viszontagságaival szemben. Ha lehetséges déli,

délkeleti fekvéssel, továbbá a talajnak a környezetből kissé kiemelkedő pontjára

helyezzük, hogy a csapadék ne folyjon alá. Almozásra szalmát használjunk, melyet

legalább havonként cseréljük. /Szükség esetén almozhatunk fűrészporral vagy

finom gyaluforgáccsal./ Télen jó szalmával lazán betömni az ólat úgy, hogy a kutya

belefészkelhesse magát.

A szabadban elhelyezett kutyákat, ha csak egy mód van rá, ne kössük láncra! A

láncon tartás több okból káros. Akadályozza a kutyát a szabad mozgásban, ezáltal

gátolja fejlődését is. Megfigyelések szerint a természetére is károsan hat. Egyes

egyedek a láncon vadakká, fékezhetetlenekké válnak, míg mások gyávák és

alattomosak lesznek. Ha nem kerülhetjük el a láncon tartást, úgy 2-2,5 m

magasságban kifeszített 5-8 mm vastagságú csúszódróton szaladó „futókoszit”

használjunk, mellyel a meglévő távolsághoz mérten a kutyának futópályát

biztosítunk. A dróton lévő „futókocsira” mindkét végén forgó karabinerrel ellátott

láncot tegyünk, és ezt kapcsoljuk a kutya nyakán lévő szíjra. A csúszódrót minkét

végére húzzunk mintegy ½ m hosszúságban, használt, nem túl erős spirálrúgókat,

amelyek lefékezik a kutyát rohanásában. A lánc hosszúságát úgy szabjuk meg,

hogy attól a kutya kényelmesen bejárhasson a házába, s elérhesse az etető- és

itatóedényét.

Megjegyzem, ha nem tudunk futókocsira szert tenni, e célra 10 mm-es gömbvasból

készült csúszókarikát is alkalmazhatunk. Ha nem áll módunkban a csúszódrótot a

magasban kifeszíteni, ahelyett a talaj szintjén is megtehetjük. Ez azonban a

kutyának kellemetlenebb, részünkre pedig kényelmetlen a mozgásban való

akadályoztatás miatt. /A karbantartás is körülményesebb./

A láncon tartott kutyákat legalább naponta egy órára – reggel-este ½ - ½ óra – de

ha lehet egyész éjszakára engedjük szabadon, hogy az állat kifuthassa magát és

elvégezhesse szükségleteit. Hangsúlyozom, hogy ez csak kényszermegoldás lehet!

A szociális munkakutyákat egyáltalán ne kössük láncra!

A lakásban tartott kutyák elhelyezésével már foglalkoztam a helyhez szoktatás

során. Most még csak annyit: a helyiség valamely védettebb sarkában adjunk

állandó helyet. Alája tegyünk kókuszszőnyeget, rongyszőnyeget, filcet vagy

matracot, lehetőleg téglalap alakú és a kutya nagyságához méretezett

alacsonyszegélyű ládába. Kosárba csak kisnövésű kutyákat tartsunk, de jobb ha

ezeknek is ládát készítünk.

Az ideális a kutya számára a szabad mozgást nyújtó, udvarban való tartás. A

lehetőségekhez képest legyen minél nagyobb mozgási területe. Ha szűk a hely,

legalább 2x4 m, de ha lehetséges, úgy 4x8 m-es boxot készítsünk neki. Az ilyen kis

helyen tartott kutyáknak is szükséges a napi egy órai kifutás. A boksz ne legyen

zárt és a külvilágtól elszigetelt. Kerítésnek 2-2,5 m magas drótfonatot használjunk,

tetején befelé hajló drótsövénnyel /nehogy kiugorjék/. Legyen a kutya elhelyezési

körletében a nyári melegek idején elegendő árnyékot adó fa vagy egyéb zöld /pl.

kerítésre futó növény/.

A tenyésztelepeken és a bentlakásos iskolákon tartott kutyák elhelyezésében

ugyanezeket az irányelveket tartsuk szem előtt. Tekintettel a nagyobb létszámra,

megkívánjuk:

a/ az egymás mellett elhelyezett boxok úgy készüljenek el, hogy az állatok sem

alul, sem felül ne juthassanak át egymáshoz,

b/ ne tegyük egymás mellé verekedős és ingerlékeny állatokat,

c/ a beteg kutyák részére a teleptől távolabb létesítsünk elkülönítőt,

d/ vemhes és kölykező szukák számára is készítsünk külön férőhelyet.

A kutyák elhelyezési körletét úgy válasszuk meg, hogy talaja az állatok számára a

legmegfelelőbb legyen. Ne legyen tégla, cement, ezektől könnyen felfázik. Ne

legyen homokos, a homoktól ugyanis laza mancsai lesznek a kutyának. Nem jó a

salakos vagy kavicsos talaj sem, mert ez mozgás közben felsértheti a kutya lábát, és

nem ajánlatos a túl nagy agyagos talaj sem. A legalkalmasabb a félig kötött,

lehetőleg füves terület.

EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSOK

Ne várjon tőlem az Olvasó kórismereti leírásokat, recepturákat, gyógyszerelési

vagy gyógykezelési megoldásokat. Ez az állatorvos feladata!

A magam részéről, mint több évtizedes tapasztalattal rendelkező kutyatartó és

tenyésztő, azokat a szempontokat kívánom ismertetni, amelyekre a jó gazdának

mindenkor figyelemmel kell lennie, ha azt akarja, hogy a kutyája egészséges,

munkaképes és hosszúéletű segítőtársa legyen. Ez alól csak a csontrendszer

megbetegedéseinek 2-3 esete a kivétel, amelyeket éppen a bevezetőben említettem

„miért” magyarázataként részletesebben is ismertetek, hogy a jövendőbeli

kutyatulajdonosok ellene tehessenek, s ha már bekövetkezett, ok-okozati

összefüggéseivel tisztában legyenek, s főként, hogy következményeik se váljanak

számukra érthetetlenné.

A csontváz deformálódásának /eltorzulásának/ okai:

1. fejlődési rendellenességek

2. tápláltatási és táplálkozási zavarok

3. gyulladások

4. daganatok

5. sérülések

Ezek az eltorzító okok az össz-szövetrendszerbeli megbetegedésekre egyaránt

érvényesek, lettlégyen ez csont, kötőszövet, izom, ideg, az emésztőtraktus vagy

bármely szövetrendszer. Mindez az összes emlős állatra alapvetően érvényes

szabály.

ad 1. Fejlődési rendellenességek léphetnek fel már az anyaméhben. Ilyenek:

púposság, a fattyukörmök megjelenése, farok hiány stb.

ad 2/a Tápláltatási zavarok. A hypophysis és az egyéb belső elválasztású mirigyek

nem kielégítő müködéséből erednek /lokális – helyi - tápláltatási zavarok/. Ilyenek:

rachitis vagy angolkór, dysplasia /csípőficam/.

ad 2/b Táplálkozási zavarok. Az egyed hiányos táplálkozásából ered. Pl.

fehérje, foszfor, mész vagy a D-vitamin, valamint egyéb ásványi sók és

nyomelemek, vagy más vitaminok hiánya. Eredménye gyenge izomzat, durva,

törékeny vagy finom, deformálódott csontozat, nagyfokú ellenállóképesség

csökkenés.

ad 3. Csonthártya-, csontvelőgyulladás, fugásodás, /osteoperiostitis/.

ad 4. Daganatok. Lehetnek sejtburjánzás /rák/, vagy mechanikus hatások /ütés/

következményei.

ad 5. Sérülések. Minden olyan külső akaratlagos vagy véletlen mechanikus

hatások, amelyek az állat szerveiben vagy testi felépítettségében roncsolásokat

végeznek.

ad 2/a Rachitis vagy angolkór

Sem most, sem a későbbiekben nem fogok teljes orvosi diagnosztikát nyújtani,

csupán annyiban fogok a betegségek kérdésével foglalkozni, amennyire egy jó

kutyatulajdonosnak azt ismernie illik, hogy idejében tehessen ellene. Elsőként és

nem véletlenül a rachitist vagy angolkórt kell megemlítenem.

Az angolkór az embergyógyászatból is ismeretes, s ez nevében is benne rejlik.

Lényege, hogy a szervezet só háztartása a D-vitamin, foszfor, illetve mész

/kalcium/ hiánya miatt felborul, s ennek következményeképpen a csontok fejlődése

rendellenesen alakul. Az epifízisek /porcos csontvégződések/ találkozásánál

megduzzad, az apofízises /kötőszövetes csonthártyás/ felületeknél fájdalomérzet

mellett, - súlyosabb esetekben főként a hosszúcsöves csontoknál -rendellenesen

elgörbül /csontlágyulás lép fel/.

Az epifízises vonalak esetén még csak a meszesedés hiányáról beszélhetünk, az

apofízises elváltozásoknál azonban már a foszforhiány is fellép.

Az epifízises folyamatokban hormonális zavarok - mint pl. a nemi érettség

szakában betegség vagy terhesség - következményeképpen is felléphetnek a rachitis

tünetei. Ezekkel a tünetekkel az elülső és a hátulsó végtagok csukló- és

térdizületeinél /amelyek erősen megduzzadnak/, a bordák csont-porc

találkozásainál, mint un. olvasós /borsó nagyságú ízületi duzzanat/ jelenséggel

találkozhatunk.

Az angolkórnál - ha azt nem kezelik megfelelőképpen - a csontvégződések

eldurvulása mellett /a duzzanat megmeszesedik/, az elülső mancsok ún. franciás

állást vesznek fel, azaz kifelé fordulnak. Ugyanakkor az oldalbordákon az

"olvasók" még felnőtt korban is jól kitapinthatók. Könnyebb esetekben megfelelő

táplálás, gyógykezelés után azok maradéktalanul eltűnnek, súlyosabb eseteknél,

azon túlmenően, hogy az állat járását a fellépő fájdalmak akadályozzák, étvágyát

csökkentik –mint maradandó következmény- az utólagos gyógykezelés ellenére is,

az előbb említett tünetek megmaradnak.

ad 2/a Dysplasia /csípőficam/

az a jelenség, ami a dysplasiánál lejátszódik, nem komplex / bonyolultan összetett/

jellegű megbetegedés, kóros elváltozás. Ez a génekben öröklött és tovább örökített

degenerációs elváltozás, hajlamában örökíthető, és Mendeli-törvénynek, a nagy

számok érvényesülése alapján az utódokban kimutatható. /Kb. 15%-Czeizel Endre./

ez a spigma /elváltozás/ a törzsfejlődés során tovább adódott „hiba”, amelynek

létrehozói között nagy szerepet játszik az erős beltenyésztés, a természetes

kiválogatódás törvényének érvényesülési hiánya, a mesterséges szelekció

elhanyagolása, és a nem megfelelő tenyésztési színvonal.

Jelenleg ez még nem jelenti ugyan az egész kutyafaj degenerálódását, de

hosszútávon – éppen a nagy számok törvényének érvényesülése, valamint a

kutyafaj gyors generációváltásának /5 év átlagban 15%/ következményeképpen-

mindez oda vezethet, hogy az ezredfordulóra nem találkozunk dysplasia-mentes

egyedekkel. Gátolhatjuk, illetve késleltethetjük ezt a folyamatot a korai klinikai

felismeréssel, és a dysplasiás családokból származó egyedeknek a tenyésztésből

való kizárásával. Ellenkező esetben olyan fajtára jellemző állapot lesz, mint pl. a

tacskónál vagy egyes terriereknél, mivel a dysplasiának a különböző fokozatai

vannak, én nem megfelelő kiszűrés a továbbterjedést elősegíti.

Általában 1-4 fokozatig szokták megjelölni. Az erősségétől függetlenül, gyengébb

előfordulások halmazati megjelenésekor a fajtát kompenzálni tudja /látszólag

egészséges/. Az egyedek fogyatékosságuknak megfelelően, állapotukhoz való

alkalmazkodással, állás változtatással, új testhelyzet, új tartásmód felvételével, az

izomzat erejének növelésével, járásmódjának helyzetéhez való alakításával, és

mozgásjellegének megváltoztatásával igyekszik állapotához alkalmazkodni.

Hormonális hatásra, a növekedést serkentő vérellátás, az epofizises és apofizises

vonalak mentén, a dysplasia esetében csökken vagy idejekorán megszűnik,

amelynek eredménye deformált, csökött csontképződés a combcsont fejecsén /

melynek szabályos félgömb alakot kell felvennie/, nyakán és a csípőcsont izületi

vápájában. Ugyanis a combcsont fejecse nyújtott, erősebb vagy kevésbé ovális

alakot vesz fel, a combcsont nyaka elvékonyodik és szögeltsége nem megfelelő,

míg az izületi vápa pereme túl kicsi és a forgatónyomaték áthelyezése miatt a vápa

maga kitágul, csaknem háromszögletes alakzatot vesz fel. Nem lesz félgömb alakú,

így a combcsont fejecse nem tud belefeküdni, A rosszul fejlett combcsont izület

helytelen illeszkedése folytán, túl nagy lesz mozgás közben a kilengés /játék/,

amely az állattól a forgatónyomaték áthelyezését követeli meg. A forgás nem

helyén történik, így a tokszalag és az orsóin /amely a combcsont fejecsét a vápába

behúzza/ erősen kitágul, illetve kinyúlik, mintegy lötyög. Ezért szoktuk az

embergyógyászatból ismertebb csípőficamhoz hasonlítani, de mivel helyét teljes

egészében nem hagyja el, így tényleges ficamról nem szólhatunk. Megbízható

diagnózist minden esetben csak a röntgen felvétel tud számunkra nyújtani, de

gyakorlott kynológusok, sőt tenyésztők is kitapinthatják mindezt, a már említett

külső megjelenési formákon kívül.

Ez az állapot erős fizikai fáradságot idéz elő az állatban. Ezért mozgásjellege a

normálistól eltérő, állásmódja deformált /terpesztett/. / A hátulsó végtagok

csánkjai befelé, mancsai kifelé fordulnak, és járás közben nincsenek „zsinórban” az

elülső végtagok nyomaival, hanem attól jobbra-balra kifelé esnek./

A dysplasiás tünetekhez tartoznak a csánk vagy sarokcsont túlzott rövidsége vagy

fejletlensége, és az elfinomodott fej, valamint az elülső váll- és könyökizület

fejletlenségei is. A dysplasiás elülső végtagoknál a könyök kifelé, a mancsok befelé

fordulnak.

A következményekhez tartozik még a csontkopás / az egyenetlen mozgás

következtében létrejött porckopásokból ered/. Ez, úgy a combcsont fejecsén, mint

az izületi vápákon előfordulhat. Izommerevség, gyors fáradékonyság, kifelé

kacsázó lépések kísérik. A felsorolt tünetek már 8-10 hónapos korban jól

kiütköznek, de súlyosabb esetekben a 10-12 hetes kutyáknál is találkozunk az

ezekre utaló jelekkel.

Az „egyes-kettes” erősségű dysplesiánál külső, látható tünetek egyáltalán nem,

vagy csak alig vannak, a „hármas-négyes” esetekben azonban már jól mutatkoznak

az állandó hibák. Ebben a betegségben szenvedő kutyák nem szívesen úsznak,

ugranak, és képtelenek a kitartó munkára.

ad 2/b A táplálkozási zavarokkal itt bővebben nem foglalkozom, mert ezt a

témakört már érintettem.

ad 3. Azok a kutyatartók, akik maguk nevelik kutyájukat, gyakran találkozhatnak

egy különleges tünetű csontrendszeri betegséggel növendéknél. Ez a különféle

betegségek következményeképpen fellépő csontvelő-, illetve

csonthártyagyulladás /osteopriostitis/. A betegség : exogeén /kívülről bekerülő/

fertőzés útján, vagy endogén /belső/, mint pl. a baktérium embóliák /góook/

közbejöttével lép fel.

Exogen: /távolról/: létrejöhet különböző gyulladásos folyamatok

következményeként, pl. sérülések, kelevények.

Általában előbb csontvelő-, majd csonthártyagyulladást eredményez.

Endogen /közelről/: baktérium embóliák /gócok/, pl. torokgyulladás, nyirokmirigy-

gyulladás következményeként keletkezhet. Ennél a szekunder /másodlagos6

fertőzésnél előbb csonthártya-, majd csontvelőgyulladás lép fel, azaz a két eset

között csak időrendbeli differencia van. Mind az exogen, mind az endogen

esetekben csontritkulás /fugásodás/ alakul ki. Megbízható módon ez is csak röntgen

útján bizonyítható. /Főként az epophizises csontvégeken hajszálrepedések vannak/.

Külső jele: a kutya sántít /de nem állandó jelleggel/ fájdítja, kíméli az adott

végtagot. Ezeket a külső jeleket nagyon kell ügyelni, és nem szabad felette

elsiklani, mert a röntgen rendszerint már későn ismeri fel, és így nehéz

megnyugtató módon kikezelni. Ugyanis maga a csont felritkulása nem mindjárt a

gyulladás kezdetekor jelentkezik, és a késői felismerés még az állat elhullásához is

vezethet. Mindezeket könnyen megelőzhetjük a helyes és jó tartás- és

bánásmóddal.

ad 4. A daganatok; előfordulhatnak, de jelentéktelen számuk miatt különösebben

nem foglalkozom velük. Mint lehetőség fennáll a sarcoma veszélye/megemlíthető

az emlő- és méhrák, valamint túlburjánzó zsírmirigyek, közvetlen a bőr alatt/.

ad 5. Külső sérülések? Súlyosabb esetekben csak traumatológiai kezeléssel

gyógyíthatók, azaz orvosi beavatkozást igényelnek.

Leggyakoribb sérülési formák: verekedésből eredő harapások, kiképzés folyamán

elszenvedett izomsérülések, zúzódások, ficamok, törések, talpsérülések stb.

Előfordulhat, hogy közlekedés közben a köröm beakad, és az egész „ház”

kiszakad /mozgólépcső, járművek lépcsői/. Ha nem követi ezt erős sántítás, és

duzzanatos gyulladás, csak arra kell ügyelnünk, hogy a gyógyulási idő alatt a kutya

vízbe, sárban trágyába ne tapicgálhasson. A se bekötözése esetében, tegyünk az

ebre szájkosarat, másként a kötést leszedi.

Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy nem tartom helyesnek az otthoni, házilagos

gyógykezelést /kuruzslást/, mert a megfelelő tudás hiányában a kis bajból is még

nagyobbat okozhatunk.

Az előbbiektől függetlenül, valamint azok alátámasztására is első és a legfontosabb

tanácsom, hogy ne kuruzsoljunk! Minden gyanús esetben azonnal állatorvoshoz

kell fordulnunk, aki szakszerű ellátást tud az állat részére biztosítani.

Nemcsak a kisgyermekekkel kapcsolatban, a kutyáknál is jól bevált az un.

háziorvos, aki az első védőoltás beadásától kezdődően, állandó jelleggel kezeli

ebünket. A „páciens” ismerete, számtalan esetben, sok fölösleges vizsgálódást és

vizsgálatot megelőzhet. Ha az állatorvos ismeri a kutya idegtípusát, viselkedési

módját, szokásait, a gazda tartási-, etetési módszereit, könnyebben rálelhet a baj

„nyitjára”.

Mely dolgokra is legyünk figyelemmel?

1.Mindenekelőtt kutassuk fel a kutya szokott magatartási állapotától eltérő

kedélyváltozásainak okait. A bágyadtság, levertség, nem játszik, „munkaundor”,

étvágytalanság, már elegendő ok arra, hogy elővegyük a hőmérőt. Hasmenés,

hányás, orr, szem nyálkahártyáinak váladékozása, zavaros vizelet, erős,

eredménytelen székelési ingerek, ugyancsak a hőmérséklet megmérését igénylik.

Kölyökkutyáknál kb. hathónapos korig a 38,5-39C°, felnőtt kutyáknál a 38-38,5C°

a jó, de még a 4-5 tizedfokkal magasabb hőmérsékleteket sem tekinthetjük láznak.

Az ezeken felüli hőmérsékletek már láznak számítanak, amelyek feltétlen orvosi

beavatkozást igénylenek. Ezért egyáltalán nem bocsánatos bűn különböző

gyógyszerekkel annak házilagos letörése, mivel így az orvos nehezebben tud a

betegség természetén eligazodni. /A hőmérséklet mérése a végbélben történik,

értékéből 0,5C°-ot levonunk./

Általában a belgyógyászati tüneteknél, mint a parvo-kór, a szopornyica, a rubart-

kór, a leptospirozis /macskafogás, általános nyálkahártya gyulladás, fertőző

májgyulladás, fertőző vesegyulladás/, de a torok és a tüdőgyulladás alkalmával is, a

hőmérő a legjobb iránytű. A látszólagos gyomorrontáskor sem mellőzhetjük /étel

elutasítás, hányások/.

Alapvető követelmény, hogy gyógyszert csak orvosi utasításra , és ellenőrzés

mellett adjunk a kutyának!

Semmi szín alatt ne kísérletezgessünk különböző antibiotiomokkal, mondván:

„hátha”, mivel azok szakszerűtlen adagolása olyan virulens /életerős/ törzseket

tenyészthet ki a gazdaállatban, amely súlyosabb esetekben nemcsak a saját, de még

más állatok pusztulását is eredményezheti! Más alkalmakkor az lehet az

eredménye, hogy csak a mind újabb, drágább és erősebb antibiotikumok képesek a

betegségen úrrá lenni. Csínján kell bánnunk a szintetikus készítményű vitaminok

etetésével is, a túladagolás elkerülése végett. Ezek tüneteit –megbízhatóan -

ugyancsak az állatorvos tudja megállapítani.

Milyen belgyógyászati betegségekre utaló tünetekre figyeljünk még fel?

Hasmenés: amikor a széklet alaktalan, bűzös, vizes, zöld, nyákos. Székelhet

azonban habosat, sőt friss-, vagy alvadt véreset is. Hasmenést, bélhurutot

okozhatnak a különböző fertőzések mellett; a buggyant főzelékfélék, a

megsavanyodott tészta, vagy egyéb más ételféleségek is. Erre mindig legyünk

figyelemmel! Különös, de a romlott nem kell óvni a kutyákat.

Hányás: nem tévesztendő össze, a gyomrot időnként tisztító, csontszilánkot, szőrt,

rágott füvet ürítő hányással. A betegségre utaló hányások mindig az elfogyasztott

ételt, nyálkás slejmot, epét ürítenek, és ugyancsak bűzösek. Külön kell

megemlítenem a kölykeit enni tanító anyakutya ételmaradékot öklendező hányását,

amely nem betegség, hanem természetes folyamat.

A nyálkahártyák váladékozása /nyálfolyás, erősen csipás szem, orrfolyás/.

Nyelési nehézségek.

A köhögés mellett súlyos, ziháló légzés.

Nyöszörgő, morgolódó, kínnal préselt hangok.

Ugyanilyen súlyos lehet a székrekedés is, amely –ha kellő időben nem teszünk

ellene- bélcsavarodáshoz, és ettől a kutya elpusztulásához is vezethet.

A feltűnően bűzös lehelet is betegségre utalhat.

Látszólagos ok nélküli tartós végtagfájdalmak, sántítások.

2. A fizikai sérülések köre.

Bár a közmondás azt mondja: ebcsont beforr, de a törések, ficamok, rándulások

begyógyulását sose bízzuk a véletlenre. Az orvosi segítség nemcsak a gyógyulást

gyorsítja, de csökkenti a kutya szenvedését is.

Feltétlenül orvosi vizsgálatnak kell alávetni az ebet a látszólagos következmény

nélküli baleseteknél is /rejtett belső sérülések mindig adódhatnak/. Ugyanígy az

erősen vérző, mély vagy nagyobb tépett, vágott, szúrt sebek is igénylik a gyógyító

kezet. Kutyamarás esetén kivétel nélkül ellenőrizzük le, hogy az „ellenfél”

veszettség ellen be volt-e oltva! Szabadban elszenvedett marási sérülésekkel

minden körülmények között állatorvoshoz kell fordulnunk. Gyulladásos sebek,

üveg, fa s vas maradványok gyanúja is, feltétlenül a vizsgáló orvos segítségét

kívánja.

Külön figyelmet kell fordítanunk a külső látható jelekkel nem járó, un. belső

sérülésekre, ütés, rúgás, esés következményeként jelentkező nyomásérzékenységre,

amikor az állat egyik vagy másik oldalát kíméli, vagy görcsösen összehúzódik.

3. Az érzékszervek és a testet védő takaró épségének figyelmes vizsgálata.

Az étel megtagadása vagy az erős nyáladzás eredhet fogfájásból, azok sérüléseiből,

vagy a fogak közé szorult csontszilánkoktól, daraboktól is. Ilyenkor rendszerint

mellső végtagjaival szinte „pofozza” magát. Ezért a fogazat rendszeres vizsgálata

elengedhetetlen.

A nyálkahártyák gyulladásos tüneteiről már az előzőekben említést tettem, de nem

árt, ha még egyszer elmondom, hogy az erős nyálfolyás, orrfolyás, vagy orr tartós

szárazsága, esetleg varasodása, a túlzott vízfogyasztás, ok-okozati összefüggésében

lehetnek valamely betegséggel. Ugyanígy a szemek erős csipásódása és

váladékozása vagy fokozott könnyezése is, amely a kötőhártya vörös, gyulladásos

tüneteivel járhat együtt. De ezt eredményezheti még a fertőzéses megbetegedések

mellett a szempillák befelé növése vagy a könnycsatornák dugulása is, netalántán

idegen tárgyaknak a szemekbe jutása. Erősen irritáló /izgató/ mechanikus hatást

kelthetnek a nyálkahártyákban a túlzott koncentrációjú gáznemű anyagok –

cigarettafüst, kipufogó gáz stb.- amelynek következményei az előzőekhez hasonló

tünetekkel járhatnak.

A gyakori fejrázása valamely fülbántalmakat jelezhet a számukra. Így ne csak azt

nézzük meg, hogy nemkerült-e bele idegen tárgy, kalász, toklász stb., hanem

szagoljuk is meg azokat, mivel a hallójárat- és a középfülgyulladás erős, émelyítő

bűzzel jár, őt súlyosabb esetekben váladékozhat is.

A szőrzetben rendellenesen található szőrhullás, vagy homlok és szem feletti

csupasz foltok szőratkára, demodexre és egyéb más szőrbetegségekre utalhatnak.

Gyakori az un. bolhaallergia, ami erősen viszkető, lencsenagyságú duzzanatokkal

kezdődik, mely duzzanatok később váladékozó, szőrtelen fekélyekké válnak. Ezek

–kellő kezelés hiányában- akár az egész testet elboríthatják. /Kikezelése ilyenkor

igen körülményes./ A tartós szőrhullás, a fénytelen szőrzet maga is lappangó vagy

már fennálló betegségre utalhat, de jelentheti a szőrzet vitaminhiányból eredő, vagy

egyéb más betegségét is.

Találkozhatunk még a bőrfelületeken pörsenésekkel, pattanásokkal, kelevényekkel,

kiütésekkel, ekcémás, erősen viszkető duzzanatokkal is.

Rendszeres ellenőrzést igénylenek a nemi szervek. A szukáknál a cikluson

/tüzelésen/ kívüli szeméremajk duzzanat, gennyes folyás, petefészek, esetleg

hüvelygyulladás következményéből adódhat

A kan kutyáknál gyakran találkozunk a herék gyulladásával, amely azzal jár, hogy

véres sebesre nyalja a herezacskóját. Ugyanis előfordulhatnak a fityma körül is

gyulladásos folyamatok.

Igen gyakori jelenség az un. kirágás, kinyalás, amikor a kutya egész komoly

területekről lenyalja a szőrt testének legkülönbözőbb részein, de főként a hátulsó

területeken. Ez legtöbbször a végbélmirigy /bűzmirigy/ gyulladásából,

eldugulásából adódik, de más, egyéb ekcémás jellegű bőrbetegségek

következménye is lehet.

Szót kell ejtenünk a különféle daganatokról, legyenek azok kívülről jól láthatóak,

vagy csak tapintás útján érzékelhetőek. Semmi esetre s várjunk a jószerencsére,

mondván: majd elmúlik –mert az könnyen az állat kimúlásához vezethet.

Nem daganat, de duzzanat formájában jelentkezik az „álvemhesség”. Normális

körülmények között nem kell miatta aggódnunk.

Tünetei: a szuka emlői megduzzadnak, savós váladékot, esetleg tejet termelnek. Ha

a tejképződés nem válik túlzottá, és nem okoz a kutyánál lázas állapotot,semmiféle

orvosi kezelést nem igényel. Elegendő, ha lecsökkentjük, vagy méginkább,

elvonjuk a kutyától a fehérjedús táplálékot. Ha ez nem járna eredménnyel, az

állatorvosi beavatkozás feltétlenül szükséges.

Igen jó a ”jelzőrendszer” kutyáink részéről a ”nyalakodás”. Annál a kutyánál,

amelyik valamely testrészét, végtagját tartósan nyalogatja, feltétlenül „utána kell

járni” az oknak. Ez nem tévesztendő össze a szukakutyánál a tüzelés ideje alatt

történő szeméremajk nyalással, sem a hímkutyáknál az onanizációval

/önkielégüléssel/, mert az előbbivel tulajdonképpen a kutya önmagát tisztítja, az

utóbbival a „házaséletet” pótolja. A nyalakodás minden más esetben valamely

betegségre, bántalomra utalhat.

4. Külön fejezetet igényelne, itt azonban csak röviden kívánok foglalkozni az

élősdiekkel.

Első és legkellemetlenebb közös ellenségeink a bolhák. Mind a gazdát, mind a

kutyáját alaposan megkínozza, s ezen túlmenően, mint „közti gazda” /a

bélférgességre, és az un. Bolhaallergiára/, más betegségeket is terjeszthet, mind a

gazda állatnál, mind fajtestvéreinél. Jelenléte a gyakori vakaródzásokból, és a

jellegzetes, metszőfogakkal történő szőrközötti rágcsálásból, egyértelműen

kiviláglik. /Magunkról most nem beszélek./

Többféle módon védekezhetünk ellene. Szerencsés esetben un. bolhapatent

nyaköv /vegyi anyaggal átitatott műanyagcsík/ segítségével. Ennek hiányában 2 dl

langyos vízben feloldunk 1 evőkanál ditriphont /idegméreg/, és ebbe az oldatba egy

köpper zsinórból készült és a kutya nyakára méretezett nyakövet áztatunk be,

mintegy 24 órára. Miután megszáradt tegyük az ebre. /A felrakás után szappannal

alaposan mossunk kezet./ Kb.4-6 hétig távoltartja az élősdieket. Ezenkívül az alom

és a kutya helyének ”mentesítésére” Piretrin port /virágpor kivonat/ használhatunk,

amellyel a kutya házát, helyét és annak környékét beszórjuk. Magát az állatot

különböző rovarirtókkal fújhatjuk be, mint pl. „Bogáncs” vagy „Nuvan”.

A szőrzet tisztántartása a fürdetés, usztatás igen alkalmas, de tévedés azt hinni,

hogy a bolhák ellen is elegendő. Ámbátor a peték egy részét leáztathatjuk róla, d

maguk a bolhák nagyszerű „buvárharangot” találnak az aljszőrzet légzsákjaiban,

ahol minden nehézség nélkül átvészelik a nem kívánt fürdőt.

Azokon a helyeken, ahol a kutya gyakran jár erdőben, és ahol kullancsveszély

van /ugyanígy a szúnyogokkal erősen fertőzött területeken is/ igen jó óvszer a

„Szu-Ku” nevű riasztó kenőcs, amellyel mind magunkat /arcunkat, nyakunkat,

kezünket, illetve egyéb fedetlenül hagyott testrészeinket és hajlatainkat/, mind

kutyánk szőrének felszínét, főként a fej, a nyak, és a hátvonalát, valamint a

hajlatokat vékonyan kenjük le.

Rühhel szerencsére ma már csak ritkán találkozunk. Létét az erős viszketésen túl a

szőrzet foltos hullása is jelzi.

Az élősdiek következő nagy csoportját alkotják a bélférgek. Ezek közül a

fonalférget, az orsóférget, a szarvasférget és a galandférget kell említenem. Létük

legközismertebb jele az un. radírozás, amikor is a kutya, hátsó felén csúszkálva

/szánkázva/ igyekszik az általuk okozott viszkető érzést csökkenteni. Súlyosabb

esetekben /főként a kölyökkutyáknál/, a has felfúvódása /pókhas/, hányás, amely

hányadékban gyakran férgeket is találhatunk.

Jelenlétük elsődlegesen a székletben mutatható ki, vékony fonalkák, hosszabb

pántlikák, vagy rizsszem alakban. Mikroszkopikus vizsgálatnál ugyanezen állatok

petéjét is fellelhetjük benne.

A bélférgességről tudnunk kell, hogy pl. a fonalférgekkel a kölykök már méhen

belül is fertőződhet, ezért a védekezést már az anyaállatnál el kell kezdenünk, ez

időbeni féreghajtások elvégzésével. A kölyköknél a féreghajtást, amint enni

kezdenek feltétlenül el kell végezni. Ezt követően az elválasztáskor, azaz hathetes

korban, majd a védőoltások beadása előtt 10-12 hetes korban a megismétlés

ugyancsak kötelezően szükséges. A későbbiek folyamán ½ éves, 1 éves korban, 1

éves korát betöltve pedig a szükségleteknek megfelelően. A szükségleteket mindig

a tünetek, illetve a bélsár-minta laboratóriumi vizsgálata határozza meg. Ez

rendszerint az éves kötelező veszettség elleni védőoltással szokott megtörténni, de

az Országos Állategészségügyi Hivatal kérésre, térítésmentesen megvizsgálja a

beküldött mintát.

A bélférgességről úgy győződhetünk meg, hogy a kutya ürülékét időről-időre

megszemléljük. Egy fadarabbal, vagy egyéb hosszabb botfélével szétmorzsoljuk, és

megnézzük, nem látni-e benne 1-2 cm hosszú, kis vékony, fehér férgeket, több cm-

es hasonló színű pántlikákat, vagy a galandféregre oly jellemző, rózsaszínfehéres,

rizsszem formájú és nagyságú ízeket.

Gyakran előfordul, hogy „szánkázik” ugyan kutyánk, de a bélsárban az adott

szemlekor semmit sem találunk. Ilyenkor jól bevált módszer az, hogy egy gerezd

fokhagymát péppé törünk, és ezt egy jó evőkanálnyi reszelt sárgarépával

összekeverve, a kutya torkába nyomva lenyeletjük. Amennyiben bélférges,

feltétlenül űrit a bélsárban is.

Vigyázat! Ez nem azonos a bélféreg hajtással, csak a bizonyosság kedvéért

ajánlatos! Mindettől függetlenül a legbizosabb a laboratóriumi vizsgálat!

Szándékosan nem közlök féreghajtó szereket és módszereket, lévén, hogy több

fajtát is ismerünk, „férege válogatja”. Mindig az állatorvos utasításai szerint járjunk

el! Annál inkább megjegyezendő, hogy az első féreghajtást követően, azt 8 nap

múlva kötelező érvényűen meg kell ismételnünk, ugyanis az esetleg bennmaradt

petékből kikelt, vagy az újrafertőzéssel ismét a szervezetbe került férgek, ennyi idő

alatt válnak ismét szaporodóképessé, azaz termelnek újabb petéket.

Egyéb teendőink is vannak. Azon túlmenően, hogy a féreghajtás után a kutya

helyét, környezetét fertőtlenítjük /klórmésszel/, az udvarban tartott kutyák ürülékeit

elássuk /szintén klórmésszel vagy mésszel fertőtlenítve/, szükséges magának az

állatnak is a letisztítása, főként a végbélnyílás körül lévő „szőrnadrág”, és a farok

lemosása.

A féreghajtás rendszerint hasmenéssel, hányással jár /úgymond, alul-fölül jön az

állatból/, a kölyköknél „rosszullét”, szédelgés lehet, amelyeket ugyan figyelemmel

kísérünk, de amelyek miatt komolyabb következményektől nem kell tartanunk.

Úgy gondolom azt említenem sem kell, hogy a felnőtt munkakutyáknál ezt a

beavatkozást mindig „szabadnapon” végezzük el.

A bélférgesség megelőzése végett, nyers húst, csakis emberi fogyasztásra

alkalmasat etethetünk az állattal /ne legyen benne borsóka vagy májmétely/, inkább

csak csemegének. Diszóhúst ilyen állapotban, nyersen, pedig egyáltalán nem,

lévén, hogy a nyers disznóhúsban gyakran találhatunk Aujeszky kórokozókat

/vírusokat/. Tünetei csaknem teljesen megegyeznek a veszettség tüneteivel,

amelyekhez erős fejviszketés is járul. Az ellene való védekezés a rövid lappangási

idő /4 nap/, és a felismerési nehézségek miatt szinte lehetetlen. Negyvennyolc óra

alatt elhull tőle az állat.

A másik védekezési lehetőségünk az, hogy semminemű bélsarat nem engedünk a

kutyával „felszedni”. Sajnos a fertőzés veszélye továbbra is fennáll, egymástól

vagy „közti gazda” /bolha/ útján, ezért, főleg a közös kiképző iskolákban járó

kutyáknál, vagy több kutyát magába foglaló kenneleknél a rendszeres megelőző,

ellenőrző vizsgálat elengedhetetlen.

5. Nem tartozik szorosan a fenti témakörökhöz, de a megelőzés miatt

elkerülhetetlen a kutya magatartásának „rendszabályozása” az orvosi rendelőkben.

Szigorúan betartandók:

A kutyát csak rövid pórázon, megbízható felszereléssel, és szájkosárral ellátva

vigyük az orvosi rendelőbe! Lehetőleg drót szájkosarat alkalmazzunk ilyenkor,

hogy az állat semmit ne tudjon fölnyalni!

Korábban már írtam a természetes újrafertőzés „immunitást” nyújtó jelentőségéről.

Tudniillik az immunitással az ismétlődő fertőzések következményeképpen, a

szervezet „megtanult” védekezni az újabb kórokozókkal szemben, ugyanis minden

egyes kórokozót csak más-más antitest képes elpusztítani. Itt, ahol a fertőzések

tömkelege töményen fordulhat elő, a legszigorúbb óvatossági rendszabályokat kell

betartanunk!

A leglényegesebb, hogy egymással semmi körülmények között ne engedjük őket

érintkezni, s ugyanígy a földről semmit felvenni vagy felnyalni sem! Azt

mondanom sem kell, hogy ez az un. „érintkezési” tilalom a gazdára is szigorúan

vonatkozik, sőt még azzal is megtoldom, hogy magunk se /de főként kutyával ne/

látogassunk meg olyan ismerősöket, ahol fertőző betegségben szenvedő kutya van a

háznál! Ha mégis elkerülhetetlen, utána alaposan fertőtlenítsük a lábbelik talpait

/klórmésszel, hypoval, sterogenollal/, és kezünket is jó erősen mossuk meg,

lehetőleg meleg folyóvíz alatt szappannal, s ahol rendelkezésre áll, ultrasollal vagy

neomagnolos oldattal. Csak ezen óvintézkedések megtétele után „látogassuk meg”,

vagy engedjük magunkhoz kutyánkat.

Látszólag felesleges mondanom, de azért jobbnak tartom arra is felhívni a

figyelmet, hogy az orvosi rendelő környékén, vagy annak, illetve a kórház udvarán,

s főként magában a rendelőben az ebet, saját jól felfogott érdekünkben lekötve

otthagyni vagy szabadon engedni szigorúan tilos!

A kutyának rendkívül jó emlékező tehetsége van, és ne leljünk csodálkozni valót

abban, hogyha az első kezelés után, a második vagy az azt követő kezelésekkor,

már a saroknál ellentétes irányba akarna menni, sokkal inkább vonszoltatja magát,

minthogy ő húzna bennünket. Ne ragadtassuk el magunkat, ne növeljük a

kellemetlen emlékképek sorát, s ne folyamodjunk túlzottan drasztikus

eszközökhöz. Nyugtassuk, csalogassuk magunk után. Próbáljuk vele megértetni,

hogy ezt a szükséges rosszat is el kell viselnie. Az orvosi kezelések alatt

tartózkodjunk mellette, és nyugtató szóval, simogatással tegyük számára

elviselhetővé a kezelést.

Ha már a simogatásnál tartunk; bármilyen betegségben is szenvedjen ebünk, a

becéző, simogató, fokozott figyelemmel történő gondoskodást igényeli és várja. A

szeretetteljes ápolás az állat számára fél gyógyulást jelent, amit felépülése után

százszorosan visszaad gazdájának szeretetével, ragaszkodásával.

6. A kötelező, évenként ismétlődő, veszettség elleni védőoltásról már tettem

említést. Ugyanígy foglalkoztam a különböző fertőző betegségek elleni

védőoltások szükségességével is. Igaz ugyan, hogy ezek nem kötelezőek, de

magukra nézve annak kell tekintenünk. Nemcsak azért, mert korábban felsorolt

betegségek nagyon is súlyos, maradandó következményekkel, sőt elhullással is

járhatnak, hanem azért is, mert saját beteg kutyánkkal más kutyák megbetegedését

is előidézhetjük, amely szinte láncreakciót válthat ki a fertőzés terjedésében.

Továbbá azért is, mert a védőoltások, ha teljes védettséget nem is nyújtanak, de jók

arra, hogy egy erősebb fertőzéskor a kutya szervezete könnyebben leküzdhesse

azokat. És persze az sem figyelmen kívül hagyható tény, hogy a kutya kezelési

költségei 100 vagy 1000 forintokat emészt-e fel, nem is beszélve arról, hogy

fájdalmas csapás lenne egy hűséges „barát”, egy mindenre kész segítőtárs idő előtti

elvesztése, ami ráadásul komoly anyagi kárt is jelent.

7. Nem betegség, de egészségügyi téma, a tüzelés és a koslatás. Ezekről az Ivarzás,

párzás cím alatt már szóltam. Amiről mégis beszélni kell, az a tüzelési ciklusok

szabálytalansága. Ugyanolyan orvosi beavatkozást igényel az idejekorán

abbamaradt tüzelési ciklust is, mint az, hogyha szabálytalan összevisszaságban,

rövid időközönként ismétlődve jelentkezik. Baj az is, ha magán a cikluson belül

vannak eltolódások, rendellenességek. Pl. túl erős vérzés, vagy a 21 napon túl

elnyúló tüzelési ciklus.

A 21 nap a következőképpen osztódik el:

Első harmad; 1-9 napig, cseppekben történő fokozódó vérzés, a szeméremajkak

meneteljes duzzadásával,

Második harmad; 9-14napig, fehér-rózsaszín nyálkás folyás, erős szagingert keltő

hatással, túlzottan duzzadt, gyakran kiforduló szeméremajkak.

Harmadik harmad; 15-21 napig, a visszaállás ideje.

Az első harmadban egyes „kurvoid” egyedek kivételével a szuka nem veszi fel a

kant. Erre normális módon csak a második harmadban hajlandó, de ez kitorlódhat a

harmadik harmad elejére is. A fogamzásra a 11-14 nap közötti időszak a

legalkalmasabb. A bepárzást, és a fogamzást követően a vemhesség ideje 60-62

nap, ??? 2 nap megengedett.

Gyakori ciklus rendellenességet okozhat a nem kívánt párzást követő

hormonkezelés.

A koslató kutya esetében viszonylag könnyebb a dolgunk, mivel az „onanizáció”

útján képes magán könnyíteni. De a másik nem utáni vágyakozása számtalanszor

zavart okozhat munkájában.

Minkét nemnél fontos a nemiszervek tisztaságára ügyelni, s mindennemű

rendellenességnél – folyás, duzzanat, vagy párzási nehézségek – a legbiztosabb az

állatorvosi beavatkozás.

A fizikai tüneteket ugyan itt elmondtam, de az ivarzásnak a kutyatulajdonos

szempontjából pszichikai oldalai is vannak, amelyeknek nem ismerete sokszor

nehezen megoldható feladatok elé állítja a kiképzőt. Ezek a szokottól eltérő

magatartási formák, amikor az egyébként nyugodt, kiegyensúlyozott kan, szinte

fékezhetetlenné, agresszívvá, máskor búskomorrá válik a párja utáni

„vágyakozástól”.

A szuka kutya is igen gyakran a korábbival teljesen ellentétes módon viselkedik,

esetenként fél, riadózik, máskor vadul, rámenősen mindennek nekimenne. Rá is

érvényes az előbbi megállapítás, mely szerint az egyébként nyugodt,

kiegyensúlyozott szuka, ideges, kiegyensúlyozatlan, nehezen kezelhető, míg a

mókára, a játékra hajlamos társa, nyugodt „szótlansággal” várja „sorsa

beteljesedését” /a párzást/. Viszont mindkét nemre jellemző a szeretet, a törődés

utáni vágyakozás. Jobban igénylik a simogatást, s hízelkedve bújnak

gondozóikhoz.

Nem minden kutyatulajdonos osztja kutyája nézetét, és igyekszik mindent

elkövetni annak érdekében, hogy a nem várt „frigy” létre ne jöhessen. A magam

részéről állítom, hogy a legbiztosabb védekezési mód az, ha teljesen elzárjuk

szukánkat attól a lehetőségtől, hogy kankutya közelébe kerüljön, vagy, hogy a

kankutyák bármely módon hozzájuthassanak.

Ha a nem várt esemény mégis bekövetkeznék, a párzást követő két héten belül a

már fent említett hormon injekcióval, a tüzelési időszak megnyújtása után,

lehetséges a nem kívánt terhesség elkerülése. A vemhesség harmadik hetéig

rendkívüli esetben meg lehet próbálkozni az elvetéltetéssel, de a magam részéről

nem javaslom, mivel ez könnyen az anyaállat egészségének rovására mehet, sőt a

későbbi tenyésztésbe állítását is meggátolhatja. Arról nem is beszélve, hogy a

hormon injekció, azáltal, hogy a hormon háztartás biológiai rendjét felborítja,

magát a ciklus rendszeres voltát is összezavarja, megbízhatatlan időközönként fog

az jelentkezni az állatnál, amely nem minden esetben jár együtt a fogamzás

lehetőségével. Azaz a későbbi esetleges tenyésztésbe állításnál ez is újabb

nehézséget jelenthet.

Azokban az esetekben, amikor nem áll módunkban tüzelő szukánkat másnemű

társaitól elkülöníteni, leghelyesebb és legbiztosabb az, ha nadrágot húzunk rá. Ez

lehet rövid gyermeknadrág, női bugyi stb., amelyet a kutya derekán pertlivel - ás

nem gumival -erősítünk fel. A farok számára mindenkor vágjunk megfelelő rést,

hogy azt a nadrágon kívülre vezethessük. Ezt a "védőpajzsot" azonban csak addig

hagyjuk rajta, amíg a "kísértés" veszélye fennáll, egyébként vegyük le róla, hogy az

állat tisztíthassa önmagát.

Azokon a helyeken, ahol a kutya lakásban tartására kényszerül a gazda, a lakás

tisztasága megőrzése érdekében ugyan fennhagyhatjuk a nadrágot, de időről-időre

vigyük olyan helyiségbe, ahol levehetjük róla, épp előbbi ok miatt.

Mind a kan, mind a szuka kutya „vágyainak” csillapítására, alkalmazhatunk

állatorvos utasítása szerint, az embergyógyászatban is használatos idegcsillapítókat.

Biológiai védekezésként – ha tovább tenyészteni egyik nemmel sem akarunk –

leghelyesebb a tüzelési ciklus időszakára a szukát és a kant is egyaránt

fehérjeszegény kosztra fogni, és a szuka esetében csak a ciklus befejeztével, a

kannál pedig a „kísértés” / a tüzelő szuka közelsége/ elmúlta után térhetünk vissza a

normál étkeztetésre.

Alapvető követelmény, hogy ezen ciklikus időszakok alatt kiképzésbe egyáltalán

ne állítsuk be egyik nemet sem, s munkába is csak abban az esetben, ha egyébként

már jól „bedolgozott” egyedről van szó, s kellően kézbe tudjuk tartani, és ami a

leglényegesebb – gyógyszerezve nincs! Az utóbbi ugyanis tompulttá teszi az

állatot. Azt viszont nagyon jól jegyezzük meg: minden megbízhatósága mellett is,

ezen ciklikus időszakokban mindkét nemnél /főként a kannál/ sokkal fokozottabb

figyelemre van szükség, és a legkisebb rezdülésre is azonnal reagálnunk kell!

Segítsük az állatot ha szükséges, de ebben az időszakban fenyítésnek semmi

körülmények között helye nincs! A szokottnál is nagyobb türelmet és megértést

kell irántuk tanúsítanunk!

A kutyás tisztesség úgy kívánja, hogy feleslegesen ne okozzunk sporttársainknak

kellemetlen pillanatokat. Ezért tüzelő szukával sohase menjünk olyan helyre, ahol

egyszerre több kutya is megfordul, kutyafuttatók, sétaterek stb. Kerüljük el ezeket a

területeket és várjuk ki azt az időt, míg kutyánk a tüzelést abba hagyja. Ez idő alatt

vállaljuk a „magános farkas” szerepét, és csak egyedül rójuk ebünkkel az utcát!

Téves hiedelemben él az, aki azt mondja: „most úgysincs ott senki, nyugodtan

lemehetünk”. Egyáltalán nem nyugodtan, mert bár kutyánk mire a többiek

előjönnek „eltűnik”, de nem így az általa „lerakott névjegyek” szaga. Ezek

csaknem olyan hatással vannak a kanra, mintha a névjegy gazdája is jelen lenne.

Előfordulhat, hogy nem szerzünk idejekorán tudomást a nem kívánt vemhességről,

vagy egyéb más okokból eredően kényszerülünk szukánkkal a kölykök

kihordatására. Amennyiben nem akarjuk az utódokat felnevelni, a szülést követő 2.

napon, a kölyköket állatorvossal altattassuk el, az anya számára pedig adassuk a

tejkiválasztást meggátló injekciót.

A vemhes szukával megfelelő óvatos bánásmód mellett szinte az utolsó pillanatig

dolgoztathatunk, de ne végezzünk vele intenzív oktatást. Ugyanakkor munkájában

kiéljük a nagyobb fizikai megpróbáltatásoktól, és óvjuk az erős külső behatásoktól,

nyomás, ütés stb. Általában csak azt hagyjuk, amit saját kedvére kíván megtenni, s

komolyabb erőpróbának semmiképp ne vessük alá.

Amennyiben a kölyköket bármely okból meghagyjuk, az anyakutyát az első 3

hétben, az üríttetési sétákon kívül az alomtól ne szakítsuk el, mígnem 3 hetestől 6

hetes korig is csak rövid, emlékeztető foglalkozásokat tartsunk vele. Intenzívebb

munkára akkor foghatjuk be, hogyha ő maga „veri el” az emlőtől a szopni kívánó

kölyköket.

Minden óvatosság mellett is megtörténhet, hogy kutyánk idő előtt elvetél. Ilyenkor

az állatorvosi beavatkozás semmi körülmények között sem mellőzhető, lévén, hogy

még a legszabályosabbnak tűnő esetekben is, mindig adódhatnak nem várt

komplikációk! Mindezektől függetlenül a „más állapot”, nagyon jellemző

meghatározója a „várandóságnak”. Sohase tévesszük szem elől ezt, és eszerint

viselkedjünk, bánjunk kutyánkkal. Az ezen állapottal járó, minden, a normálistól

eltérő jelnséget komolyan kell vennünk, és az állatorvos segítő kezének

igénybevételét ebben se mulasszuk el.

Korántsem merítettem ki minden lehetőséget, és soroltam fel azokat a tüneteket,

jelenségeket, amelyekkel egy kutyatulajdonos, ebének élete folyamán találkozik.

Csupán megpróbáltam összesűríteni a legjellemzőbbeket és leglényegesebbeket,

amelyekkel a gazda találkozhat, s amelyeket nem hagyhat figyelmen kívül.

Önmagunkról még annyit: a kutyaegészségét is óvjuk, ha saját magunk is betartjuk

a higiénia /tisztálkodás/ alapvető szabályait. Ez nemcsak abból áll, amint azt már

fent is említettem, hogy kerüljük az idegen vagy beteg kutyák „társaságát”, és

bizalmas közellétét, hanem abból is, hogy még a saját kutyánk után is igyekezzünk

mindig fertőtleníteni magunkat.

Ne gondoljunk valami különleges eljárásokra, de gondolkodjunk csak! Hányszor

leírtam e könyv sorain a dicsérő szavak mellett a simogatást, mint egyik

leglényegesebb pozitív megerősítő motívumot. A kutya szőrén számtalan olyan

fertőző vírus, baktérium van, amely ha kutyánkba kerül, komoly betegség okozója

lehet, sőt számunkra is veszedelmet rejtegethet.

Az első és legfontosabb tennivalónk, hogy minden egyes, kutyával /legyen az saját

vagy idegen kutya/ történő érintkezés után alaposan mossunk kezet! Ez mindig

szappannal, folyó víz alatt /ahol erre mód van, melegvízzel/ történjék. De

alkalmazhatjuk a korábban említett egyéb fertőtlenítő szereket is. Megtörténhet,

hogy nem áll módunkban rögtön kezet mosnunk /idegen helyeken, utazáskor,

kiképzéskor stb./. Ilyenkor igen jó kisegítő eszköz az un. „higi-kendő”. Ez egy

légmentesen lezárt kis nylon tasakban lévő, egyszeri használatú, illatosított,

fertőtlenítő szerrel átitatott papír zsebkendő, amellyel mind arcunkat, mint kezünket

egyaránt megtisztíthatjuk.

Másik ilyen óvatossági rendszabály, hogy a „kutyázáshoz” használt öltözködési,

felszerelési tárgyainkat, a többi öltözékünktől, és egyéb felszerelési tárgyainktól

külön tároljuk, tartsuk. Itt gondolok arra, hogy a kiképző iskolán használt

öltözékünkben ne „tanyázzunk” naphosszat otthon, hanem a kiképzés végeztével ne

legyünk restek ruházatot váltani. No, és persze ezt az öltözéket nem árt, ha a külső

élősdiektől /bolhák/ még magunkon mentesítjük, azaz, valamely riasztó szerrel

befújjuk. Ezt lehetőleg még a lakáson kívül végezzük el /ajtó előtt, folyosón,

udvaron stb./. A riasztó szer alkalmazását a kiképző iskolára történő kimenetel előtt

is javasolom.

Előfordulhat, hogy helyszűke miatt nem áll módunkban a „kutyás” öltönyt a

többiektől külön tárolni. Ilyenkor vegyünk egy 100-120 cm hosszú nylonzsákot,

amelynek zárt végén egy 2-3 cm-es vágást ejtünk. A nylonzsákot húzzuk az

akasztón lévő ruházatra, és az előbb említett résen keresztül kibujtatott akasztónál

fogva, nyugodtan a többi ruha mellé akaszthatjuk. Ugyanezt a tárolási módot

akasztó nélkül, csupán nylonzsákba hajtogatott ruhákkal is megtehetjük, amelyet

aztán a szekrény aljába, vagy egyéb más helyeken is tárolhatunk.

Logikusan következik a fentiekből, hogy kutyánk felszerelési tárgyait is külön

tároljuk öltözéküktől. Úgy a felszerelési tárgyakra, mint a kutya etető- és

itatóedényére, valamint fekhelyére vonatkozóan higiéniai követelmények betartása

egyaránt kötelező. A szijjszerszámokat időről-időre tisztítsuk le, és olajozzuk be, az

etető- és itatóedényeket minden étkezés után és ivóvíz csere alkalmával mossuk el,

fekhelyét állandóan tartsuk tisztán.

Sok olvasóban felmerülhet a kérdés: egészségügyi tanácsok megelőző

rendszabályok nélkül? Nos igen! Úgy érzem, erre itt külön kitérnem szükségtelen,

lévén, hogy a figyelmes Olvasó hamar rájöhet arra, hogy tulajdonképpen az egész

könyv erről szól! A helyes nevelés, tartás, gondozás, mind olyan megelőző

tevékenységet foglalnak magukban a gazda részéről, amelyek biztosítékot

nyújtanak arra, hogy mind külső, mid belső tulajdonságaikban a lehető legjobbat

hordozzák kutyáink önmagukban.

Kiegészítésül: Korábban már említettem volt, a sokkhatást, mint negatív

motívumot, főként a vésen /jellem/ formálódás terén. Divatos szóhasználattal azt

mondhatnám, hogy óvjuk kutyánkat a túl erős stressz-hatásoktól, mint az előbb

említett sokk-hatások kiváltójától. Bebizonyosodott, hogy ezen túl erős negatív

stressz-hatások nemcsak idegrendszerbeli, hanem fiziológiai károsodást is

okozhatnak /pl. salmonellás megbetegedés/.

Így a fajra jellemző kívánalmaknak leginkább megfelelő, és a természetes

életmódot legjobban megközelítő, a fokozatosság elvén alapuló nevelési-, tartási és

gondozási módok elvi biztosítékot nyújtanak arra vonatkozóan, hogy kutyánk

csupán a legkisebb „leli” megrázkódtatások, és a legenyhébb fizikai sérülések

elviselésére kényszerüljön! Természetesen ehhez arra is szükség van, hogy ne csak

tulajdonosa, hanem gazdája, sőt –uram bocsá’ – jóban, rosszban igazi társa is

legyünk hűséges segítőnknek!

ZÁRSZÓ

„A nevelés csak annyiban érheti el célját, amennyiben képes a cél

követelményeinek megfelelni!”

/Eötvös József/.

Amikor e könyv megírásához hozzáfogtam, az a cél vezérelt, hogy lehetőséget

nyújtsak – mind a kezdő, mind a haladó kutyatartók, kutyatenyésztők, valamint

mindazok számára, akik a kutyával kedvtelésből, szükségből vagy haszonból

kívánnak foglalkozni – a kynológiai munkában, még jobb eredmények eléréséhez.

Megpróbáltam összefogni mindazokat az általánosan ismert, elfogadott vagy

bevezetésre ajánlott módszereket, tartási, nevelési, gondozási eljárásokat, a saját

kísérleti eredményeimmel, tapasztalataimmal és gondolataimmal kiegészítve,

amelyeknek segítségével, tenyésztésre és munkára egyaránt tökéletes testi és

„lelki” tulajdonságokkal rendelkező kutyát nevelhetünk.

E könyv lapjait forgatva sohase feledkezzünk meg egy örök érvényű törvényről: az

adott egyedet mindig az adott fajra, fajtára jellemző külső megjelenési formák, és

belső tulajdonságok alapján vizsgáljuk.

Mit kell ezzel kapcsolatban megjegyeznünk?

Amikor egyes kutyáról beszélünk, mindig szem előtt kell tartanunk azt, hogy az

egyes KUTYA /amint azt már említettem volt/ A RAGADOZÓK CSALÁDJÁBA,

A FARKASOK NEMÉBE, A HÁZIKUTYA FÉLÉK FAJÁBA tartozó, különböző

FAJTÁKAT vagy KEVERÉKÉT jeleníti meg önmagában.

Olyan módszereket válogattam, amelyek segítségével megakadályozhatjuk e

nagyszerű faj további korcsosodását. Szándékosan nem foglalkoztam tenyésztéssel,

genetikával. Így ne hiányolja az Olvasó a genetikai vagy utódnyerési

lehetőségekkel kapcsolatos tanácsokat, s az ezekkel járó okfejtéseket sem. Ez más

beállítottságú írás témája kell, hogy legyen. Engedtessék meg azonban annyi, az

előbbi állításaim magyarázataként, hogy az emberi kapzsiság /az utódok minden

áron történő megtartásának szándéka, nyerészkedés céljából/, a tudatlanság, a

rosszul értelmezett humánum, a mesterséges szelekció hiánya – amely hivatva

lenne pótolni a természetes szelekciót – sajnálatos módon rossz irányba

befolyásolja a kutyafaj alakulását.

E téren nagyon sok tennivaló lenne. Az a szándék indított, hogy támpontot

találkozunk, amelyeknek külső megjelenési formái, és belső tulajdonságai un.

tenyészanyagból származó egyedekre tettek is szert /kapták vagy vásárolták/ -

legalább a lehetőségekhez képest, a jelentkező igényeknek legjobban megfelelőt

hozzák ki az adott alanyból.

Adós vagyok még néhány fogalom ismertetésével.

A kutya faj: minden fontos öröklődő sajátosságukban megegyező kutyák

összessége, pl. azonos rendszerű fogazat /ragadozó, tarajos/, egymással pároztatva

beavatkozás nélkül szaporodnak, azonos nemi ciklus, kihordozási idő stb. Minden

jelenleg ismert kutyafajta, legyen az fajtatiszta vagy korcs, esetleg keverék,

magához a fajhoz tartozik.

A fajon belül azonban különböző fajtákkal találkozunk, amelyeknek külső

megjelenési formái, és belső tulajdonságai un. standarokban, fajta leírásokban

vannak rögzítve. Csak azokat az egyedeket tekinthetjük fajtatisztának, amelyek a

standardokban leírt kritériumoknak /megkülönböztető jeleknek/ teljes egészében

megfelelnek. Ezek a fajta jellegzetes tulajdonságait tisztán képviselik és örökítik.

Az utóbbit és a származást megbízhatóan a pedigré, azaz a törzskönyv bizonyítja

/visszamenőleg ötödízig/.

Az adott fajtán belül találkozhatunk a korcsokkal. Minden, a standard leírásban

rögzítettektől negatív irányba való eltérést korcsosodásnak kell tekintenünk. A

korcs a fajta értékes tulajdonságait részben vagy teljesen elveszíti. A korcsok

küllemi megjelenési formáikban, és belső tulajdonságaikban ugyan nagyjából

megfelelnek a standard által leírt körülményeknek, de torzult módon.

Ilyen korcsosulási jelek;

- albínóság, pigmenthiány: a szőrzeten, a szemekben /pl. felemás vagy piros/, a

bőrön /rózsaszín foltok/, körmökön,

- a csontrendszer hibái: csökött, torz növés, pl. a dysplasia vagy a gerincoszlop,

illetve végtagok növekedési rendellenességei, a fogazat hiányosságai /főként a 3-as,

4-es elő-, és az 1-es, 2-es, 3-as utózápfogak, esetleg a fogó- vagy metszőfogak

hiánya/,

- belső szervi elváltozások: veleszületett szív vagy zsigeri betegségek,

- nemző- és fogamzásképtelenség, rejtett heréjüség,

- súlyos idegrendszeri elváltozások,

- érzékszervek hiányos működése: süketség, vakság, szagérzéketlenség stb.

Összefoglalva: a korcs az adott fajtára jellemző megjelenési formával ugyan

rendelkezik, pl. tipikus németjuhász, de a fenti hibák egyikét, másikát, esetleg

többszörösét is megjeleníti önmagában. Sose feledjük el: minden kutya fajtiszta, ha

azt más fajjal nem keverjük /basztard/ pl. farkassal, de nem mindegyik fajtatiszta!

Ezzel ellentétben a keverék ugyan nem tükrözi egyik fajtára sem jellemző standard

követelményeit – bár fajtatiszta – hanem ezek egyikéből, másikából örökített több-

keveset magában pl. vizsla fej, németjuhász test, drót szőrzettel /hibrid/.

Ugyanakkor teljesen egészséges fiziológiai és pszichikai alkata van.

Ránevelés! Nem szabad misztifikálnunk e fogalom jelentőségét. Amint ezt A kutya

pszichológiája c. fejezetben bővebben kifejtem, az élőlény fiziológiai és pszichikai

alkatát, a genetikailag átörökített tulajdonságokon és hajlamokon túl /és ezek az itt

következőktől sem függetlenek/, az élőlényt közvetlenül körülvevő természeti

adottságok, és környezeti körülmények, az ezek hatási alapján szerzett

tapasztalatok, tevékenységek formálják, alakítják ki. Ez a formálódás már a

szülőpárok alkalmazkodásával elkezdődik, és a születés pillanatától folytatólagosan

meghatározó. Fiatal korban az utódok alkalmazkodási /átállási/ képessége mindig

jobb, mint a későbbiek folyamán, de még az idősebb korú egyedeknél is

elengedhetetlenül szükséges, ha „nem akar” idejekorán elpusztulni.

Természeti körülmények között az adott egyed, az adott élettere a meghatározó,

amelyben maguk a szülő állatok is élnek. Ők ott, azon a helyen, csak azt, és annyi

tanítanak az utódoknak, amelyet a saját életük tapasztalatai alapján. A létfeltételek

szempontjából „szükségesnek tartanak”. Ez nagymértékben függ az

ivadékgondozási ösztön fejlettségétől is. Pl. a vadonban, ha a farkasanya elpusztul,

és a kölykök még nem képesek a falkával tartani, ahol különben a még

szükségeseket megtanulhatnák, a kölykök sem igen élik túl anyjuk halálát, még

akkor sem, ha egyébként az anyatejre már nem volna szükségük /eltekintve egy-két

„örökbefogadási” esettől/. A szülők vadászterületéből történő kiszakadás után,

esetleg egészen más természeti feltételek közé kerülve, az utódnak már a saját

tapasztalataiból szerzett élmények alapján kell magatartását, viselkedését és

életmódját alakítania ahhoz, hogy a természetes kiválogatódás törvényének

érvényesülésével fennmaradhasson, és új családot alapíthasson.

Akkor, amikor az előzőkben aránylag tüzetesen ismertettem azokat a biológiai-

fiziológiai-pszichológiai meghatározókat, amelyek egy jól fejlett, külső és belső

tulajdonságaiban megfelelő, egészséges felépítésű kutyára jellemzőek, egyben

ismertettem, egyrészt azokat a kívánalmakat, amelyek a jó kutyával szemben

támaszthatók, másrészt azokat a lehetőségeket, amelyekkel azok elérhetők.

Mindazokban csak a természetes megközelítő módozatokat vázoltam fel. A

felnevelés ezen szakaszáig leírtak, csak a jó nyersanyagot nyújtják számunkra! A

ráneveléses módszer segítségével teremtjük meg azokat a természetes helyébe lépő,

mesterséges feltételeket, amelyek az egyed életterére jellemzőek lesznek további

életében! Azaz: itt a gazda lép a szülőpár helyébe, és igyekszik mindazt az általa

szükségesnek tartott dolgot, jelenséget, feltételeket mesterségesen produkálni,

amelyekhez az egyednek az új körülmények között alkalmazkodnia kell!

Azért ne feledjük el, hogy egy ilyen mesterséges folyamat már domesztikációval

/háziasítással/ elkezdődött, és a „szocializálódással” folytatódik. A szociális

munkakutyáknál új az, hogy amíg az előző munkáknál /alkalmazkodási területeken/

- ahogyan azt már korábban is írtam – a kutya természetes ösztöneire támaszkodott

az ember, az új alkalmazkodási területeken /szociális munkakutyák/ a kutya fizikai

és pszichikai adottságaival sokban ellentétes dolgokat, és tevékenységi

módozatokat kívánunk, illetve követelünk meg. A jó érzékű kiképző pedagógusi

nagysága pontosan abban rejlik, hogy képes felmérni azoknak a mesterséges

tényezőknek mennyiségi és minőségi voltát, amelyeket az állatba mintegy be kíván

„táplálni”, úgy, hogy azok sem fizikálisan, sem „lelkileg”, semminemű eltorzulást

ne okozzanak.

Nagyon szeretném mindenkinek a lelkére kötni, hogy – többszörösen aláhúzva a

mesterséges feltételeket – mindig szem előtt kell tartanunk azok mesterséges voltát!

Tudniillik, mint minden mesterséges, mint olyan, ami természetessel nem egyező, a

kívánt és szükséges jó mellett, legalább annyi rosszat is rejt magában, és

eredményezhet. Ráadásul mindezt sokkal nehezebb a későbbiek folyamán

korrigálnunk, mint a természetes körülmények között történteket. Ebből

következik, hogy a fokozatosság elve itt még inkább parancsolólag hat, és

mindennemű hirtelen és erős stressz-hatástól – éppen a későbbi cél elérése

érdekében – óvakodnunk kell.

Ezek szerint: a „természetes” helyébe lépő „mesterségesből”, mindig adott egyed

testi, pszichikai alkatának, felvevő és alkalmazkodó képességeinek megfelelő

mennyiséget oktathatunk, és ezzel egyenes irányba követelhetünk meg

minőségében. A kutya, mint olyan, rendkívül hű és jó segítőtársa az embernek, de

sohasem szabad antropomorphizálnunk /emberiesítenünk/, tehát ne kívánjunk tőle

emberi „gondolkodás- cselekvési módot”, és ne tartsuk többre, ne lássuk többnek,

mint ami valójában! Soha ne feledjük: csak azt várhatjuk el tőle, amit meg is

tanítottunk! Amit esetleg autodidakta módon /önmagától/ megtanul, az nem várt,

szép ajándék a részéről! Nehogy azt higgyük azonban, hogy ez „csoda”, az „ég

áldása”. Egyáltalán nem az! Nagyon is rajtunk, tetteinken múlik, hogy kutyánk

milyen „intelligenciára” tesz szert!

Mindannyiunk előtt tudott dolog, hogy az embert a munka, és ennek

következményeként kialakuló második jelzőrendszer, azaz a beszéd emelte ki az

állatvilág soraiból. Nem kívánok filozófiai eszmefuttatást végezni e két kategória

jelentéséről és jelentőségéről, csupán a következőket jegyzem meg:

Ahogyan azt a Pedagógiai alapismeretekben bővebben kifejtettem, az ember

közvetítésével mindkettő befolyással volt, és van kutyáink mind magasabbrendű

értelmi képességének kialakulására. Közvetett módon, azaz akként, hogy az ember

tevékenységre, meghatározott célirányos tevékenységre!, az ember akaratának

megfelelő tevékenységre! Tehát nem munkára /mivel nem hoz létre új értéket/

készteti! Ennek a tevékenységnek az elvégzése kapcsán az ember saját fogalmi

rendszerét következetes módon /azonos feladatkörökhöz, azonos fogalmakat/

használja a kutyájával történő kommunikációs /kapcsolattartás/ tevékenység

fenntartására.

Igen ám, de az egyes speciális /szakosított/ feladatok végrehajtásának eléréséig,

nagyon sok apró, kis feladat, az adott munka szempontjából kevésbé lényeges, de

az egyed fejlődése szempontjából fontos motívumok megtanulása és végrehajtása is

szükséges.

Ha a korábbi példánál akarok maradni, mint két végletet, ez egyetlen vezényszót,

az „előre”-t hozhatnám fel. Ennek az egy vezényszónak az alkalmazásával, pl. a

vakvezető kutya azonkívül, hogy megtanulja: el kell indulnia, a jelentkező akadályt

ki kell kerülnie, végső momentumként ugyanennek a vezényszónak az alkalmazása

mellett, még jeleznie is kell.

Hajlamos vagyok annak a példának a gyakori emlegetésére, hogy kutyáink

tevékenysége /munkája/ olyan, mint egy nagy, apró, színes kövecskékből összetett

mozaik kép. A kép adott azzal; ha azt mondom, vakvezető, siketeknek jelző, vagy

mozgássérültek részére dolgozó kutya, de az egyes munkakutya típusokon belül

nagyon sok olyan apró feladat, tevékenységi kör van, amelyek egyrészt közösek is

lehetnek a másikkal, de méginkább attól teljesen különbözőek.

Mit akarok mindezzel bizonyítani?

A kölyökkutya természeténél fogva kíváncsi, és mindamellett igen jó megfigyelő

is. Az ember ezt a természetes kíváncsiságát a helyes nevelési módszerekkel

igyekszik kielégíteni, s az új feladatok elé való állítással ez érdeklődést növelni is.

Ugyanakkor lehetőséget nyújt arra, hogy ez a kíváncsiság az állat kedvére, és

megfelelő módon kielégíthető legyen, azaz lehetővé tesszük a különböző

tapasztalatszerzéseket. /Szabadon engedve, sok helyütt megfordulva, kisebb,

nagyobb próbatételeknek kitéve./ Mind emellett, hogy beszélünk, sőt beszélgetünk

hozzá, vele, az emberi fogalomrendszernek olyan részeivel is megismertetjük,

amelyek ugyan a közvetlen munkához nem kapcsolódnak, de emléktárában jól

megjegyzi azokat. Bizonyos mennyiség felhalmozódása törvényszerűen minőségi

változásba csap át, azaz könnyebben, gyorsabban tanulja az oktatott dolgokat, és

önmaga is „hozzá tesz” ahhoz.

Igen sok vakvezetőkutya tulajdonossal tartottam és tartom a kapcsolatot. Csaknem

mindegyikőjük lelkendezve mesélte azt a tapasztalatát /és a következőkről saját

kutyáimnál is meggyőződtem/, hogy - főként a ráneveléses módszerrel nevelt

kutyáknál - egy bizonyos idő eltelte után, a kutya kifejleszt önmaga számára egy

hangjelzést, amely nem a hangszálai használatával történik.

Kutyáink a párologtatás és a hűtés megkönnyítésére sokat és erősen lihegnek. Ezt

mindannyian tudjuk. Nos, az általam ismert és megfigyelt kutyák ezt a bizonyos

lihegést alakították át olyanná, amellyel jelenlétüket, bejövetelüket, ottlétüket

kívánják gazdájuknak jelezni. A sima, egyszerű lihegést, ha betűkkel akarnám

érzékletessé tenni úgy írhatnám le, hogy: „he-he-he-he”, a jelzőlihegést pedig ily

módon: „hehh-hehh-hehh-hehh”. Különös, de csak az előbb felsorolt esetekben

alkalmazták, illetve alkalmazzák kutyáink e jelzést. Ezt még akkor is csinálták,

amikor játék közben csak elfutottak mellettem.

Számtalan példa van arra is, hogy az un. szociális munkakutyák nagyszerűen

alkalmazkodnak külön oktatás nélkül is /főként, ha kölyökkorban kerülnek a

gazdáikhoz/ sérült gazdáik állapotához. A vakvezető kutya hangadással, érintéssel,

a siketeknek jelző érintéssel, a mozgássérült részére szolgáló kutya pedig a

nagyfokú apportszándékkal.

Mindezekre, a korábban felsorolt és ismertetett játékok segítségével, könnyen

rávezethetjük a kutyát, kivéve a hangjelzést. Az érintkezéssel történő jeleztetéshez

semmi más nem szükséges, csupán annyi, hogy a kezünkben tartott jutalomfalatot

mindaddig nem adjuk oda a kutyának, amíg az jelenlétét kezünk, térdünk erőteljes

érintésével nem jelzi. Az apportkészség fejlesztéséhez a játékul szolgáló gumi

baba, vagy egy rongylabda a legalkalmasabb, amelyet – mozgássérültről lévén szó

– javasolok egy hosszabb /2-3 m, később még hosszabb/ cukorspárgára kötni, hogy

azt az eldobás után, a kutya ingerlésére a földön tovább mozgathassuk /apró

rántásokkal/, vagy ha mégse hozná be az eb, úgy magunkhoz vonhassuk a kidobott

tárgyat, hogy újólag eldobhassuk azt. S ha okot ad rá – dicsérjük! Nyugodt,

kiegyensúlyozott hangon, becéző módon, nem fukarkodva a simogatással sem!

Mindenki számára adva van a példa! Milyen óriási különbség van azok között a

kutyák között, amelyek gazdáik közvetlen közelében élnek, és szinte állandó

jelleggel kapcsolat van kettőjük között, érzelemvilágban, teljesítőképességben,

munkakészségben, azokkal a kutyákkal szemben „akik”, esetleg többszörösen is

gazdát cserélve kerülnek valamelyik kiképző iskolába, s onnan új gazdájukhoz

vagy vezetőjükhöz. Nem véletlen dolog, hogy a B.M. kiképző iskolán is, a jövendő

vezetők, jövendő kutyájukkal együtt tanulnak, dolgoznak.

Szerencsére a kutyában, az ember mellett jórészt munkában eltöltött több ezer év,

igen jó alkalmazkodó készséget épített ki, és viszonylag rövid idő alatt tud

identifikálódni /azonosulni/ gazdájával, annak állapotával. /Megfigyelhetjük, hogy

a vakvezető kutya, bármilyen mélyen is aludjék, rugóként pattan fel helyéről, ha

gazdája feléje tart – a letaposást elkerülendő – míg másoktól szinte megköveteli,

hogy ők kerüljenek./ Képes hamar elfogadni őt, mint „falkavezért”, de ahhoz, hogy

megfelelő érzelmi kapcsolat, „szeretetlánc” jöjjön kettőjük között létre, az előzőhöz

viszonyítottan hosszú idő kell, és bármily különösen is hangzik, előbb a gazdának

kell bizonyítania. Mondhatnám úgy is – meg kell hódítania kutyáját!

Sohase tévesszük össze az igazi szeretetet, a megalázó ráutaltság helyzetével,

amikor kutyánk csak azért tart ki mellettünk, mert „tudatában” van annak, hogy

csak így van biztosítva számára a „mindennapi betevő falat”. Minél

felszabadultabban, közvetlenebb módon és érzéssel foglakozunk kutyánkkal, annál

szorosabbá válik az érzelemi lánc. És – amint azt az elején említettem – a kutya jó

megfigyelőképességével gyakran rájön arra, éppen a szeretettől vezérelve, mely

dolgok fontosak és szükségesek gazdájának, hogy ő is lebilincselhesse, magához

köthesse a szeretett lényt.

Lássunk egy nagyon találó példát az „autodidakta” tanulási módra.

Claudia Caterina von der Miquelon, a nemrég kimúlt újfundlandi szukakutyám, 10

és ½ éves koráig, szinte „haláláig” dolgozott nekem. Csaknem a munkábaállás első

pillanatától kezdve /9hónapos korától/ jártam vele a METRÓ vonalakon is, de nem

túl gyakran. Már a METRÓ és a mozgólépcső használatát is, szinte játszi

könnyedséggel tanulta meg, s a közel 10 év alatt mindössze kétszer fordult elő,

hogy 1-1- körmét a mozgólépcső lekapta. /csak zárójelben jegyzem meg, hogy a

közönséges villamos és vonatlépcsők – a rossz konstrukciójuk miatt – majd

havonta okoznak ilyen balesetet./ Mondom, használtuk, de csak olykor-olykor. 9 és

½ éves korában kerültem – családi körülményeimből eredően – abba a helyzetbe,

hogy lakásváltoztatás miatt munkahelyet is változattam, ami állandó és rendszeres

METRÓ használattal jár /a Nyugati p.u.-től a Deák térig és vissza/. A deák téri

labirintusban /amelyről sokan rémregényeket meséltek/ idősebb kora ellenére,

könnyen és gyorsan kiismerte magát. Egyetlen egy nehézsége támadt.

A felfelé vezető útra két lehetőség is kínálkozik, a rövid mozgólépcső, amely a 2-

es METRÓ-hoz visz /kelet-nyugat/, és a hosszú mozgólépcső, amellyel a felszínre

lehet jutni. Jól tanult kutya voltát mi sem bizonyította jobban, minthogy a

vezényszóra, hogy „lépcsőhöz”, a hozzá legközelebb eső, azaz a rövid, számomra

nem helyes irányba vezető mozgólépcsőhöz vitt. Mindössze 1-2 alkalommal kellett

neki mondanom: „a hosszúra Katikám, a hosszúra”, és mondtam a helyes irányt:

„balra, előre”. A következő alakalomkor elég volt csak annyit mondanom, hogy: a

„hosszúra”, és már irányt is vett a felszínre vezető lépcsőhöz.

Igen ám, de itt is adódtak problémák! A hosszú után még újabb rövid szakasz is

volt, és hol a hosszúnál, hol a felső rövid szakasznál, hol az egyik, hol a másik

lépcső állt. Különös dolog., de sohasem szoktattam külön arra, hogy számomra

csak a „mozgó” lépcső a jó. Mégis, ha a megszokott „lépcsőnk” valamely oknál

fogva pihent, és helyette a másik haladt felfelé vagy lefelé, Katrin érdekes módon

reagált e tényre. Határozottan vette az irányt a megszokott mozgólépcsőhöz, s

ahogyan közeledett a le- vagy a fellépéshez, úgy váltak léptei bizonytalanabbakká,

majd megállt, fejét jegesmedve módjára jobbra-balra ingatta, majd minden

vezényszó nélkül hirtelen hátraarcot csinált, és irányt vett az éppen üzemelő

mozgólépcsőhöz. Igaz, nem tanítottam, de az a sokféle tapasztalat, amelyekre

munkája közben szert tett, kézenfekvővé tette saját és gazdája számára a helyes

megoldást.

Ezért is nem győzöm hangsúlyozni, és inkább vállalom az ismétlés „bocsánatos

bűnét” is, akkor, amikor unos-untalan hajtogatom, hogy a jó ráneveléses módszer

alapja, az igen-igen sok mozgással, ismerkedéssel, tapasztalatszerzéssel

egybekötött séták és foglalkozások. Ebből eredően tartom rendkívüli

fontosságúnak, hogy gazda és kutyája mindig, mindenkor, mindenütt,

elszakíthatatlan társakká váljanak, és mintegy kötelező érvényűen, egymást sohase

hagyják magukra, csak igen-igen indokolt esetben. Ne státusz-szimbólumnak,

hanem igazi segítőtársnak tekintsük, és eszerint is éljünk vele!

Az előbbihez hasonlóan, autodidakta módon tanulja meg a kutya pl. azoknak a

közlekedési és útváltozatoknak a megoldását is, amelyek a hazavezető, a

munkahelyre, vagy az egyéb szokott helyre vezető utak önálló megválasztását

jelentik. Katrinnál is sokszor találkoztam olyan esetekkel, amikor nem a már jól

ismert utat választotta /nevezetesen a Kádár utcát, amely a Váci úttól a Visegrádi

utcába torkolódik/, volt, amikor a Szent István körutat, volt, amikor a Katona

József utca felé vezető utat választotta, lévén, hogy mi a Visegrádi és Katona József

utca sarkán lévő ház felé igyekeztünk.

Óva intek bárkit is, hogy e szerény alkotást fennen lobogtatva, annak minden

betűjét szó szerint értelmezze, és körültekintés nélkül végrehajtsa a bennfoglaltakat.

Mint minden tudományos igénnyel megírott mű, egyrészt ez sem mentes a

hiányosságoktól /az alkotó szubjektum, és tudomány folytonos fejlődése nem

zárható ki/, másrészt, mint minden tudományos igénnyel megírott művet, csak

dialektikusan szabad vizsgálnunk és alkalmaznunk. A bennlévőket, a meghatározó

törvények figyelembevétele mellett, az adott helyzethez és körülményekhez

alkalmazkodva válasszuk, s a lehető legjobb megoldások felhasználásával

igyekezzünk minél jobb eredményt elérni.

a SZERZŐ

Fontosabb forrásmunkák

dr. Büchler R.: Sport pszichológia

Illyés Gyuláné: Gyógypedagógiai pszichológia

Dr. Kotoff O.: A kutya kiképzése szimatmunkára

Pavlov: Feltételen és feltételes reflexek

Smith, A.: Testünk titkai 1980. Kossuth

Lubomir Smiczinszky: A kutya pszichés állapota

Max von Stephanitz: A németjuhász kutya

Dr. Szendei Ádám: Orvos a családban 1971. Medicina

Egészségügyi ABC 1978. Medicina

…….