5
Biblia Szól Egyház – www.bibliaszol.hu P. Kende 1Móz 3:21 És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket. Mát 16:18 De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. Ján 10:28-30 28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. 29 Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből. 30 Én és az Atya egy vagyunk. Mi közös ezekben a versekben? Isten megteremtette az embert és az ember elbukott. Mégis Isten az emberrel maradt. Nem hagyta el. Szeretjük ezt a gondolatot. Zsid 9:22 vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. 1Móz 4:4-ben is ezt látjuk. Ábel hozott egy áldozatot és feláldozta. Az Úr rátekintett Ábelre és az áldozatára, tetszett neki. Habár az ember elbukott, Isten közösségben volt mégis vele. Megtette ezt évezredeken keresztül. Közösségben volt az emberekkel. Leleplezte Önmagát előttünk, személyes volt velünk. Ígéreteket adott, szeretett, vezetett. Ez elképesztő, mert az ember elbukott. Amikor a fazekas elrontja a fazekat, akkor összegyűri, összenyomkodja és kezdi újból. Miért ne? Ezt várnánk egy hatékony Istentől, de hála Neki, Ő nem ilyen. Legalábbis nem az én elképzeléseim szerint. Évezredeken át voltak áldozatok, de mit jelentett mindez? Semmit. Az csak egy juh volt, egy tehén, madár. Mit jelentett ez? Valójában semmit. Egy emlékeztető volt csak. Egy árnyéka annak, ami eljövendő. Ján 1-ben az emlékeztetők után: Ján 1:29b Íme az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit! Mostmár eljött hozzánk a valóság, Krisztus. Mostmár nem csak egy képet látunk, nem egy szimbólumot, nem egy emlékeztetőt, hanem a valóságot, Krisztust. Isten valódi Báránya eljött. Miután nagy várakozás előzte meg az ígéreteket, akkor jött el Krisztus és a kereszt, ahol Ő meghalt. 1Tim 3:16 És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe. Ez Krisztus munkája. Isten, Aki eljött testben. Amikor a Szellem feltámasztotta a halálból, bebizonyította, hogy Ő Istentől van. Aztán a világban kijelentették Őt közöttünk, mi pedig hittünk Őbenne. Az igazság megelégíttetett. Nem olyan módon, ahogy mi azt vártuk volna. Róm 3:25, Kol 2:13-14: az igazságot az irgalom elégített ki. Az irgalom válaszolt az igazság követelésére.

P. Kende: Istennek nincs B terve

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: P. Kende: Istennek nincs B terve

8/7/2019 P. Kende: Istennek nincs B terve

http://slidepdf.com/reader/full/p-kende-istennek-nincs-b-terve 1/5

Biblia Szól Egyház – www.bibliaszol.hu

P. Kende

1Móz 3:21 És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, ésfelöltözteté őket.

Mát 16:18 De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklánépítem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajtadiadalmat.

Ján 10:28-30 28És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, éssenki ki nem ragadja őket az én kezemből. 29Az én Atyám, a ki azokat adtanékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az énAtyámnak kezéből. 30Én és az Atya egy vagyunk.

Mi közös ezekben a versekben? Isten megteremtette az embert és az emberelbukott. Mégis Isten az emberrel maradt. Nem hagyta el. Szeretjük ezt a

gondolatot.Zsid 9:22 vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. 1Móz 4:4-ben is ezt látjuk. Ábelhozott egy áldozatot és feláldozta. Az Úr rátekintett Ábelre és az áldozatára,tetszett neki. Habár az ember elbukott, Isten közösségben volt mégis vele.Megtette ezt évezredeken keresztül. Közösségben volt az emberekkel. LeleplezteÖnmagát előttünk, személyes volt velünk. Ígéreteket adott, szeretett, vezetett.

Ez elképesztő, mert az ember elbukott. Amikor a fazekas elrontja a fazekat, akkorösszegyűri, összenyomkodja és kezdi újból. Miért ne? Ezt várnánk egy hatékonyIstentől, de hála Neki, Ő nem ilyen. Legalábbis nem az én elképzeléseim szerint.

Évezredeken át voltak áldozatok, de mit jelentett mindez? Semmit. Az csak egyjuh volt, egy tehén, madár. Mit jelentett ez? Valójában semmit. Egy emlékeztetővolt csak. Egy árnyéka annak, ami eljövendő.

Ján 1-ben az emlékeztetők után:

Ján 1:29b Íme az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!

Mostmár eljött hozzánk a valóság, Krisztus. Mostmár nem csak egy képet látunk,nem egy szimbólumot, nem egy emlékeztetőt, hanem a valóságot, Krisztust.

Isten valódi Báránya eljött. Miután nagy várakozás előzte meg az ígéreteket,akkor jött el Krisztus és a kereszt, ahol Ő meghalt.

1Tim 3:16 És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Istenmegjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól,hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.

Ez Krisztus munkája. Isten, Aki eljött testben. Amikor a Szellem feltámasztotta ahalálból, bebizonyította, hogy Ő Istentől van. Aztán a világban kijelentették Őtközöttünk, mi pedig hittünk Őbenne. Az igazság megelégíttetett. Nem olyanmódon, ahogy mi azt vártuk volna. Róm 3:25, Kol 2:13-14: az igazságot az

irgalom elégített ki. Az irgalom válaszolt az igazság követelésére.

Page 2: P. Kende: Istennek nincs B terve

8/7/2019 P. Kende: Istennek nincs B terve

http://slidepdf.com/reader/full/p-kende-istennek-nincs-b-terve 2/5

Mi nem ezt várnánk, hanem azt, hogy ha van egy igazságos követelés, akkorkeményen dolgozunk, hogy kielégítsük azt. A dolog azonban nem így működött.Istennek volt egy követelése felénk. Azt mondta Isten: ilyen sokkal tartozol. AztánIsten azt is mondta: itt a fizetség; te úgysem tudsz fizetni, majd Én hozom afizetséget is.

Nem te fizettél. A követelést nem a személyes tökéletességünk elégítette ki,hanem Krisztus volt tökéletes helyettünk. Ezért Isten el tud fogadni minket, mertKrisztus tökéletes volt. Zsid 4:15 Ő olyan volt, mint mi, kivéve, hogy bűn nélkülvaló volt.

Róm 3:26b igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való.

Ő igazzá tesz minket, megigazít. Hogyan? Egyek vagyunk Krisztussal. Nem azértállhatunk Isten elé, mert olyan keményen dolgoztunk, hanem Isten megigazítottKrisztusban, mert elhittük.

Ma beszéltem egy amerikai prédikátorról, akinek sok üzenete van az interneten.Komoly kihívást jelent. Lehet érdekes, de tudod mit: eléggé törvénykező. Aztmondja, hogy imádkozz keményebben, újra és újra, nem lehetsz biztos benne. Ezvan a szívünkben, hogy nekem tökéletesnek kell lenni, de ehelyett Isten hozottbe valami csodálatosat.

Az ember elbukott és Isten évezredeken keresztül kifejtette a tervét, hogy választhozhasson az ember bukására. Ez azt jelenti, hogy Istennek nem volt B terve.Megteremtette az embert, az ember elbukott, és Isten azt mondta: rendben,akkor itt vagyok az emberrel. Én nem így gondolkodnék. Én újrakezdeném. „Ez

nem működött, akkor változtassunk valahol.” Megtehette volna, de nem tettemeg.

Ez a szeretetről szól, és arról, hogy személyesen fontosak vagyunk a szemében.

(2) Mát 16:18 arról szól, hogy Isten létrehozta a gyülekezetet a Szent Szellemenkeresztül Csel 2-ben. A gyülekezet rengeteg hibát követett el, de Isten építi azegyházát. Isten összeköti magát a gyülekezettel. Jézus azt mondta: „Az Énegyházam, oda vagyok kötözve hozzá. Fontos Nekem. A gyülekezet az Enyém ésÉn az övé. Ezen nem változtatok.”

Ha ez nem lenyűgöző, akkor nem tudom, hogy mi az.

Ha én csalódok valakiben, akkor az illető nem érdekel többet. Amikor afiam kicsi volt és dühös volt rám, akkor azt mondta: nem vagyok az apádtöbbé! Ő mondta ezt nekem. Mi is így gondolkozunk.

Isten azonban nem. Nincs B terve. Isten megteremtette az embert, és így marad.Ő hozta létre a gyülekezetet és nem hagyja el. Nem vonja vissza ajogosultságokat. Nem mondja: ez hiba volt, nem kellett volna megtennem. Róm11:29 Isten elhívása és ajándékai megbánhatatlanok. Nincs B terve, nemváltoztatja meg a felénél a dolgokat. Nem mondja: hiba volt, hogy elhívtalak;vége.

Page 3: P. Kende: Istennek nincs B terve

8/7/2019 P. Kende: Istennek nincs B terve

http://slidepdf.com/reader/full/p-kende-istennek-nincs-b-terve 3/5

Biblia Szól Egyház – www.bibliaszol.hu

Hanem azt mondja: te az Enyém vagy. Össze vagyunk ragadva.

(3) Ján 10-ben Ő azt mondja nekünk: „Együtt vagyunk mostmár személyesen.Nem csak az egyházzal, hanem teveled, és ezen nem változtat senki. Senki semragad ki a kezemből. Sem te, sem Én, sem az ördög, sem a világ, sem a bukás.

Még bűn sem.” Remélem, tudjuk ezt, bizonyosak vagyunk benne.

Róm 8-ban Pál azt mondja:

Róm 8:38-39 38Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, semangyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, semkövetkezendők, 39Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtménynem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi UrunkJézus Krisztusban.

Semmi nem lesz képes elszakítani minket Krisztus szeretetétől. Isten azt mondja:

„Nincs B tervem, nem változtatok semmin. Elhívtalak, megigazítottalak éskijelentettem, hogy soha nem hagylak el.” Zsid 3:15 hűséges leszek hozzád,nincs másik tervem.

Istennek nincs másik terve. Nekünk van alternatív tervünk? Ha Istennel nem jönössze, akkor van másik tervünk? Ami van nekünk, az a bizonytalanság. Nemszeretjük, de megvan. Mert emberi lények vagyunk. Bizonyos fokig mindigbizonytalanok maradunk. Vannak kérdéseink, vannak „talán”-jaink.

Lehet, hogy van bennünk „talán”, de ne legyen alternatív terv. Ne legyen másterved a szellemiségen kívül. Ne legyen B terved. Mint amikor: „Az A terv az,

hogy szellemi leszek, de ha nem jön össze, akkor lehetek testi még mindig. Haszellemiséget nem élvezem eléggé, akkor a testiséget majd élvezem. Ha aszellemiség nem hoz sikert, akkor leszek testi, hátha az sikert hoz. Ha aszellemiség nem hoz barátot, vagy házastársat, akkor majd testi leszek, és akkormajd lesz barátom.” Ne legyen ilyen tervünk! Legyen egy tervünk: Isten. Ha Őerre vezet vagy arra, akkor bízzunk Őbenne.

Higgyük, hogy Ő tudja jobban. Ez lenyűgöző, mert a szellemi járásunkban vanhatalmunk. Nem jogi hatalom, nem társadalmi erő, nem politikai erő, nempénzügyi erő, hanem van ott néhány dolog, ami hatalmas.

Másként éljük meg az életet, mint bárki más. Gal 5:16 van bennünk egy erő, egyhatalom. A Szellemben járunk, és nem visszük véghez a test kívánságait. ASzellemben járunk, és ezért nem engedünk a test kívánságainak. Ez másfajtaélet. Ha az a tervem, hogy a Sz.Sz-ben járok, akkor lehet, hogy másfajta barátomlesz, mint vártam – lehet, csinosabb barátra, lehet kevésbé irritáló barátravágytam –, lehet, mást vártam, de ahogy a Szellemben járok, amink vanközöttünk, az lenyűgöző.

Valósággal szeretünk, valósággal imádkozunk, valósággal szolgálunk, valósággaltörődünk a Sz.Sz. miatt, Aki bennünk van. Ő gazdagít meg bennünket.

1Kor 1:5-6 5Mivelhogy mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden

Page 4: P. Kende: Istennek nincs B terve

8/7/2019 P. Kende: Istennek nincs B terve

http://slidepdf.com/reader/full/p-kende-istennek-nincs-b-terve 4/5

beszédben és minden ismeretben, 6A mint megerősíttetett ti bennetek a Krisztusfelől való bizonyságtétel.

Ez a mi élményünk: a Szent Szellem vezet bennünket. Nem a bűn útjára vezet,hanem egy új útra. Minden friss lesz emiatt. Minden mássá válik. A dolgoknak

más az íze, az illata, más érzés. Látjuk az értéket az életben. A kegyelem feltöltminden pillanatot jelentőséggel, még túl is tölti. Minden egyes pillanatot túltölt.Ez a miénk. Meggazdagít minket beszédben, ahogy beszélünk, a szavainkbanszolgálat, bátorítás van.

Valakivel találkoztam a régi haveri körömből. Nagyon érdekes volt. Régótanem beszéltünk, most végre tudtunk beszélgetni. Nem volt a szavaibanbátorítás, építés.

A gyülekezetben annyira másként beszélünk, mert a Szent Szellem gazdagítottmeg minket. Ha nincs B tervem, de Isten megvan, akkor Ő szolgálni fog felém a

nehéz időkben is. Amikor kihívásom van, gazdagít szavakkal, tudásban,Krisztusról szóló bizonysággal. Így mást élünk meg. Ez olyan erő, ami benne vanaz életünkben. Jelen van minden nap. Megéljük, hogy növekszünk a SzentSzellemben, Krisztusban. 2Pét 3:18 növekszünk az Ő kegyelmében ésismeretében. Ezért élvezzük a keresztény életet.

Valójában még ennél is többről van szó. Példaképek vagyunk. Ez egy különlegeshatalom. Példák vagyunk a gyermekeink előtt, lehet, a körülöttünk lévőembereknek, fiatalabb hívők számára; lehet, valahol leírom a bizonyságom azinterneten.

Lehet, valakinek a példaképe vagy, Fil 4:9. Valaki mondhatja: „Ilyen életetszeretnék követni, ezt az örömet akarom, érdekel ez a hűség. Miért van bennedilyen türelem? Honnan vannak ilyen bölcs gondolataid? Nem gondolom, hogybelőled.” Igen, ez nem én vagyok, hanem Isten. Lehetünk ilyen módonpéldaképek.

Isten hatalmat adott nekünk az életünk felett, hogy példaképek legyünk, és arrais, hogy mások számára előkészítsük az utat. Ésa 40:3, Mal 3:1. Isten adta eztnekünk, hogy kitapossuk az utat, és másoknak segíthessünk, hogy követhessékők is Krisztust.

Zsid 12:13 És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőtinkább meggyógyuljon.

Ha nekem van A tervem, ami az, hogy járjak Istennel és a Szellemben, és van egyB tervem is a biztonság kedvéért – ha másik nem működik jól, majd járok a sajátutamon –, akkor jön a próba, és átváltok a másik tervre. A nehéz időkbenátváltok. Konfliktusom van és átváltok. Isten azt mondja, hogy ne éljünk így.

Mi azt mondjuk, hogy ne éljünk így, mert az fog történni, hogy lesz egy barátom aSzellemben, konfliktusba kerülök, hústestre váltok, elkezdek pletykálkodni és

elveszítek egy barátot. Elveszítek valakit, aki később fontos lenne az életemben.Ha sikeres vagyok a testben, akkor elmegyek a gyülekezetből, mert annyira

Page 5: P. Kende: Istennek nincs B terve

8/7/2019 P. Kende: Istennek nincs B terve

http://slidepdf.com/reader/full/p-kende-istennek-nincs-b-terve 5/5

Biblia Szól Egyház – www.bibliaszol.hu

rosszul bántak velem. Fura lenne ilyen módon élni.

Isten azt mondja: „Nekem nem volt B tervem. Te vagy a tervem és ezen nemváltoztatok. Nem változtatok a terven. Szeretlek. Nem hagylak el, örökké veledleszek.” Ez Isten szíve, és ezt nekünk adta. Ezért vagyunk hűségesek a

járásunkban, a Bibliánkhoz, a házastársunkhoz, a szolgálatunkhoz, agyülekezetünkhöz. Ezért vagyunk hűségesek, mert Isten azt mondja: „Nem volt Btervem. Jobb, ha neked sincs. Ne legyen alternatív terved! Maradj Velem éslesznek bizonyságaid. Meggazdagítalak szóban és tudásban. Példakép leszel, éskitaposod az utat mások előtt.” Nagyszerű így élni. Ámen.