1. MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI KORSZAKOK, KORSTÍLUSOK, IRÁNYZATOK korstílus, stílusirányzat

A korstílus minden művészeti ágra (életmódra, világszemléletre) kiterjedő stílusfogalmat jelent. A stílusirányzat csak egy-egy művészeti ágban fejti ki hatását, rendszerint rövid ideig.

Művelődéstörténei korszakok korstílusok stílusirányzatok antikvitás középkor román stílus gótikus stílus

Reformáció és humanizmuskora reneszánsz manierizmus barokk rokokó Felvilágosodás kora klasszicizmus szentimentalizmus

romantika realizmus szimbolizmus

Szecesszió impresszionizmus naturalizmus

Avantgarde irányzatok

Ókori irodalom

Az ókori görög művészet egyik legfontosabb, meghatározó alapja lett a későbbi korok művészetének és tudományos gondolkodásának is. Művészetükben megszűnt a monumentalitás, mindent ember-méretűvé formáltak - még isteneiket is. Az ókori görög kultúrában kialakultak azok a művészi formák és alapelvek, amelyek ma is mérvadók. Pl. a fontosabb műfajok, esztétikai minőségek és esztétikai törvények. Az antik korszakban nem vált el egymástól a művészet és mesterség fogalma. Mindkettőt a „tekné” fogalommal jelölték.

Középkor

A Római Birodalom területén a kereszténység az I. szd-tól kezdett terjedni. Nemzetek fölötti egységes

kultúrát hozott létre nyelv, vallás és tematika tekintetében. A tudomány a vallásnak volt alárendelve, az iskolákban a hét szabad művészet fölött a csúcson a teológia állt. A középkor felfogása szerint minden művészet, ami az érzékekre kellemesen hat, bűnös, hiszen a középkor tanítása szerint a legfontosabb dolog az élvezetek megvetése. Így van ez a művészet élvezetével is: a művek nem gyönyörködésre valók, hanem arra, hogy közelebb vezessenek bennünket a túlvilághoz. A kora-középkor alkotásai ezért gyakran abszurdak, groteszkek, félelmet keltenek. Legtöbbjük a túlvilági életre utal.

A középkor irodalmi alkotásai sok tekintetben próbáltak a pogány formanyelvtől elszakadni. A líra nagy újítása a hangsúlyos verselés és a rím. A drámairodalom teljesen új formákat hozott létre (misztériumjáték, moralitás), amely az antik drámai hagyományokat teljesen figyelmen kívül hagyta. A próza fő műfajai a látomás, legenda, monda, prédikáció, intelmek. Két stílusa alakult ki: a román és a gótikus.

románkor: a középkori művészetnek nagyjából a XI-

XII. századig tartó korszaka. Építészetben tömör falak, kis ablakok, súlyos formák, félkörív jellemzik, a szobrászat nem válik el az építészettől domborművek), szigorúan szimmetrikus az emberábrázolás, nem szépségelvű. Pl. Cluny apátság, Dower Castle, Speyeri, Mainzi, Worms-i székesegyház.

A kora-középkor esztétikájával élesen szembenáll Suger apát véleménye, aki a gótika nemzetközi elindítója lesz. A Saint Denis-i apátság átépítésével újra visszaadta a szépség létjogosultságát mondván: a látható szépség a láthatatlan szépség képmása. gótika: Az esztétikum nagyobb szerepet kap, önálló életre kel a szobrászat, magasba nyúló, karcsú formák, s-alakú szobrok, nagy színes üvegablakok jellemzik. Pl: St. Denis székesegyház és a Notre Dame (Párizs), Reimsi Katedrális, Kölni dóm, Giotto

humanizmus, reformáció humanizmus: 1. Emberiesség, emberi méltóság tisztelete, emberbaráti viselkedés. 2. Szellemi áramlat a

XIV-XVI. században, amely a reneszánsz térhódításával terjedt el. Az egyéniség kultuszát, a világiasságot, az ókori klasszikus kultúra és a művészet tiszteletét hirdette. Világképe emberközpontú (a terminus etimológiája összefügg az „ember” szóval), elsősorban a polgárság körében volt népszerű. Képviselője nálunk Mátyás király, és Janus Pannonius.

reformáció. Elindítója a német Martin Luther, bár előzményeit már a korábbi eretnekmozgalmakban kereshetjük. A reformátorok kezdték a nemzeti nyelvű misézést és a bibliafordításokat, így jelentősen hozzájárultak az anyanyelvi kultúra fejlesztéséhez. A reformáció mozgalmának végeredménye a többféle keresztény felekezet.

Felvilágosodás (XVII-XVIII. szd): polgári eszmerendszer, amely előkészítette az európai polgári forradalmakat. Hátterében a tudományok és a technika fejlődése, a nagy tudományos felfedezések, az árutermelés kialakulása és az életstílus gyökeres megváltozása állt. Az elnevezés a „sötét középkorral” szemben jött létre, a felvilágosult gondolkodók ugyanis úgy értelmezték a megelőző korokat, mint a szabad gondolkodás és a józan ész megkötését. Minden baj forrásának a tudatlanságot tartották. Két ismeretelméleti módszere

Empirizmus: Locke és Bacon dolgozták ki. Az ismeretelmélet fő tétele az, hogy ismereteink végső forrása a tapasztalat, az érzékelés, módszere pedig az indukció, vagyis az egyes adatokból a tudományos általánosításokhoz való eljutás.

racionalizmus. (lat. Ratio = ész. értelem, gondolkodás). Alapelveit Descartes dolgozta ki Értekezés a módszerről c. művében. Szerinte ismereteink végső forrása nem a tapasztalás, hanem az értelem. Az alapvető elvek velünk születettek és nem tapasztalat útján szerezzük. Módszere a dedukció, vagyis az általánostól kell eljutni az egyedi megismeréséhez.

reneszánsz: jelentése: újjászületés. A XII. századtól Itáliából elterjedő korstílus, amely szorosan összefügg a városi polgárság kialakulásával. Lázadást jelentett az egyház tekintélye ellen, a misztika és a vallás szerepe erősen csökken, előtérbe kerülnek a világi témák, az élet szépségei: a földi élet nem siralomvölgy többé. A folyamatosan élő antik hagyomány kultusza jellemzi. Esztétikája: mindennek a mértéke az ember, minden műalkotás harmonikus kompozícióban él, az antik művészet számít mértékadónak. Világnézeti alapja a humanizmus. Jelentősen megnő a művészet szerepe, megjelennek a mecénások, az alkotóknak hírneve van. Képviselők: Fra Angelico, Boticelli, Donatello, Brunelleschi, Leonardo, Michelangelo, Raffaello. Az irodalomban Petrarca, Boccaccio, Tasso, Shakespeare, Janus Pannonius

(Az ellenreformáció kora: 1545-ben a tridenti zsinat fő célként a katolikus egyház megújulását jelölte meg. A reformáció megtépázta a katolikus egyház tekintélyét, így szükség volt egy belső átalakulásra. Ebben a mozgalomban a vezető a szerep a jezsuitáknak jutott, akik teológiai szempontból kivételes műveltséggel rendelkeztek.

barokk: jelentése: kagyló. A XVI. szd. közepétől fellépő korstílus, melynek fontos célja az egyház tekintélyének visszaállítása volt a világias reneszánsz és a reformáció után. Központjai Itália és Spanyolország. Míg a reneszánsz – főleg Itáliában és Németalföldön – a polgárság művészete volt, a barokk az egyházi és világi arisztokrácia ízlésének felelt meg. Kedvelte a súlyos, heroikus, és borzongató témákat (pl. mártíromság), jellemző a szenvedélyek tobzódása, ábrázolása. Teátrális, természetellenes, lenyűgöző hatáseleme elemek is megtalálhatók benne. A monumentális műfajokat kedveli (eposz, oratórium). Szerkezetét tekintve minden a nagyobb kompozíciónak van alárendelve: így képezi le a művészet a világmindenség hierarchiáját. Képviselők a képzőművészetben: Bellini, Rubens, Rembrandt, El Greco, Caravaggio; az irodalomban Lope de Vega, Calderón, Pázmány, Zrínyi, a zenében Bach és Händel.

rokokó: a XVII-XVIII. szd. fordulóján elterjedő stílusirányzat. Nincs egységes világnézeti háttere. Franciaországból indul ki, viszonylag rövid lefutású. Hedonista etika jellemzi. A kisműfajokat és a jelentéktelen témákat kedveli, súlytalan, könnyed, légies formák, játékosság és finom, kecses formák jellemzik. Távol állnak tőle a súlyos, heroikus és tragikus témák. A képzőművészetben legismertebb alkotói Fragonard és Watteau. A magyar irodalomban Faludi Ferenc, Amadé László és Csokonai bizonyos költeményei említhetők.

klasszicizmus: a felvilágosodás korában jellemző korstílus. Tág értelemben az ókori görög és római hagyományok követése a művészetben, a nemzeti és nemzetközi hagyományokra való törekvés. Szűkebb értelemben a XVII-XVIII. században hódító korstílus, amely Franciaországban a felvilágosodás korszakával együtt született. Középpontjában a mesterségbeli tudás és a klasszikus kultúra ismerete áll. Hűvös mértéktartás jellemzi, jellegzetesen polgári művészet. Racionális szemlélet, áttekinthető, zárt formák, az élmény frissességétől megfosztott higgadt reflexió jellemzi. Kedvelt műfajai a tézisregény, parabolaregény, komédia, nevelési regény és az óda. Gyakran didaktikus, ironikus, gúnyos. Ars poéticáját Boileau fogalmazza meg. Filozófiai hátterét Lessing, Herder és Kant adják. Központjai Franciaország és Németország. Képviselői az irodalomban Diderot, Moliére, Rousseau, Voltaire, Kazinczy, Bessenyei; a képzőművészetben Canova, Ingres, David, Pollack Mihály; a zenében Haydn, Mozart és Beethoven.

receptesztétika: a klasszicizmus művészetelméletét nevezik így. Szigorú normarendszer, amelyet a klasszicizmus esztétái kötelező érvényre emeltek minden műalkotással kapcsolatban. A dolgokat nem olyannak festik, amilyenek, hanem a tökéletesség látszatával olyannak, amilyenek lehetnének. Erős mértéktartás jellemzi, óvakodik minden szélsőségtől. A normák ezenkívül formális szabályok is, pl. tilos a hangnemek és műfajok keverése. Boileau esztétikai tankölteményekben fogalmazza meg a klasszicista esztétika alaptörvényeit. Az új művészet lényegi jegy az igaz, a szép és a jó szentháromsága.

szentimentalizmus: irodalmi irányzat a XVIII. szd. és a XIX. század fordulóján. Nevét az érzelmek kultuszáról kapta. Annak a polgárságnak az életérzését fejezi ki, mely az érzelmekre hatva kívánta kivívni jogait. Az érzelmileg kiüresedett klasszicizmus visszahatásaként terjedt el Európában. A XVIII. század végén hág a tetőpontjára Németországban. Fontos művek: Goethe: Az ifjú Werther szerelme és halála, Kármán: Fanni hagyományai.

Romantikus korszak: Művészeti és világnézeti szempontból válságkorszak. Nyugat-Európában már lezajlottak a polgári forradalmak – s végül is nem valósult meg a szabadság, egyenlőség és testvériség hármas eszménye. A romantikus ember idegenül érzi magát a világban, a művész eltávolodik a tömegektől. Kelet-Közép-Európában ez a polgári forradalmak kora. Míg a klasszicizmus az addig elért tökéletesnek tartott művészi eredmények konzerválása volt, ezzel szemben a romantika forradalmi jellegű, lázadó, minden hagyományt felborító művészet akart lenni. Nem véletlen, hogy a századvégi stílusirányzatok alkotói a romantikusok között keresték „őseiket”.

romantika: Nemcsak stílustörténeti korszak, hanem látásmód, életérzés is. Szűkebb értelemben a XVIII. szd. második és XIX. szd. első felének átfogó korstílusa, amely a klasszicizmus ellenében jött létre. Újjászületésre törekszik, formabontásával kihasználja a nyelv lehetőségeit, örökké csak alakul, nem lehet befejezett. Célja: újra egyesíteni a művészeti ágazatokat. Jellemző a vonzódás a katolicizmushoz és középkorhoz (a kereszténység egységes világnézetet jelent). Jellemzői: éjkultusz (a titok, az álom kultusza ), halálvágy, elvágyódás (távoli tájakra, mesébe, irrealitásba). A művészeket intuitív látásmód jellemzi. Egyéniség és eredetiség – ezt a két dolgot állítja a romantika a művészek elé. A kelet-közép európai romantika összefügg a nemzetek függetlenségének megteremtésével, ennélfogva más tematikák jellemzőek, mint Nyugaton. Képviselők: Blake, Byron, Keats, Shelley, Goethe, Schiller, Hölderlin, Novalis; Magyarországon Kölcsey, Vörösmarty, Katona, Petőfi, Arany. A képzőművészetben Delacroix, Caspar David Friedrich, Blake.

realizmus: A szó eredeti értelme valósághűség, kortól független, mindig jelen van, mint művészeti törekvés. Realizmus - művészet és szépség azonosítása képtelenség, nincs megszépítés.A marxista irodalomkritika ebből indul ki, Arisztotelész visszatükrözés-elméletét veszi alapul. Célja a jelenségek minél valósághűbb bemutatása. Szűkebb értelemben a XIX. század második felének meghatározó korstílusa (nagyrealizmus vagy kritikai realizmus), a névadó COURBET. Jellemzői:

- a tipikust ragadja meg (� a romantika az egyénit) - erős társadalomkritika jellemzi - objektív, hiteles társadalmi keresztmetszetet ad (minden réteget bemutat) - meseszövés területén mértéktartás jellemzi - szenvtelen, eszménytelen, adatgyűjtésen, megfigyelésen alapul - az író mindentudó és a háttérben marad Képviselői: Franciao.: Stendhal, Balzac; Anglia: Dickens, Magyaro: Mikszáth, Móricz, Jókai; Oroszország: Dosztojevszkij, Tolsztoj.

naturalizmus: a XIX. század végén fellépő stílusirányzat. Természetelvűséget értenek rajta. A realizmus túlzott formája: az apró részletek realizmusa. A pozitivizmus filozófiája áll mögötte és a környezeti hatásokat vizsgáló miliőelmélet. A társadalom alsó rétegeinek minél alaposabb megismerésére törekszik. Kíméletlen hűséggel a rút, borzalmas, undorító vonásokat erősen részletezve mutatja be, valamint az embert és környezetet a maga biológiai valójában. Jellegzetes témái a szegénység, a prostitúció, a nyomor. Alapműve: Emile Zola: A kísérleti

regény c. tanulmánya, amelyben megfogalmazza a naturalizmus esztétikai elveit. képviselők: Maupassant, Solohov, Móricz Zsigmond, Petelei István, Gozsdu Elek.

szimbolizmus: a XIX. szd. végén fellépő stílusirányzat, melynek jellemzői: a józan ész és életvitel, a burzsoázia és anyagiasság elutasítása; ellenállás az előítéletekkel és a klisékkel szemben. A szalonokban divat az idegbetegség és a pazarló zseni (zsenikultusz: romantikus eredetű). Életérzésük a spleen - űr a valóság és a teljesség vágya között. Az irányzat leginkább a dekadencia szóvel jellemezhető, ez a művészet mindent a hanyatlásban fejez ki. Jellemző költői magatartás a bohémség - költői különállás, botrányos viselkedés, ezzel együtt járt a delíriumok, ínyencségek, különlegességek kedvelése ételben, italban, nőben (exotikus nők, illatok, drogok) ám nem habzsolás, hanem untság jellemzi. Beteges érzékenység, neurózis, lázadás – ezzel elkülönültek a durván egészséges érzékű filisztervilágtól; a kései, fáradt arisztokrata-generáció vonzza őket. Az írók szerint a magasabbrendű érzékek felfogására a szervezet fáradtsága és érzékenysége alkalmas. A világ értéktelenségének ellensúlyozására a tökéletes szépség megteremtését tűzték ki célul ( l’art pour l’art művészet). Művészi eszközeik a szimbólum, a szinesztézia, nyelvük végtelenül kifinomult, megfejthetetlen, ritka szavakkal éltek; a szó logikai jelentése mellett fontos volt a hangzás is. Képviselők: Baudelaire, Verlaine, Rimbaud; Magyarországon főként a Nyugat első nemzedéke.

impresszionizmus: XIX. század végén fellépő stílusirányzat. Főleg a festészetben és a zenében volt nagy hatása, de kisebb mértékben a költészetben és a szépprózában is éreztette jelenlétét. Összefonódott a szimbolizmussal és a szecesszióval. A világ dolgait nem tényszerűségükben ábrázolja, hanem abból indul ki, hogy milyen benyomást gyakorolnak az emberre, milyen hangulatot, légkört, atmoszférát teremtenek. Az impresszonista festők alkalmazták először a plen air technikát (szabad ég alatt való festés). Az impresszionista festményen elmosódnak a kontúrok, a színek és a fények jutnak elsődleges szerephez. Az impresszonista versben a dolgokat nem a milyenségük, hanem az általuk keltett hangulatok jellemzik. Pl. az irodalomban: Rimbaud: A magánhangzók szonettje, Verlaine: Őszi chanson (a nyelv zeneiségére épít). Tóth Árpád, Kosztolányi, Krúdy művei jellegzetesek. Képviselők a festészetben: Manet, Monet, Renoir, Szinyei Merse Pál. szecesszió: a XIX. szd. végén fellépő stílusirányzat. Főleg az építészetben, iparművészetben és a képzőművészetben hatott, de az irodalmi szimbolizmust is színesítheti. Stilizált díszítőelemeket tett uralkodóvá, elsődleges jellemzője a dekorativitás. Különösen nőalakokban, stilizált növényekben fejezi ki magát. Az irodalomban Babits korai költészete és Szomory Dezső prózája mutat szecessziós jelleget. Tipikusan l’art pour l’art művészet. Építészeti emlékek Magyarországon: Iparművészeti Múzeum, Vásárcsarnok, Párizsi udvar.

Avantgarde irányzatok:

A XX: század elején sok rövid életű stílusirányzat keletkezett. Míg a századvég stílusirányzatait a spleen és a dekadencia uralta, addig a fellépő új irányzatok radikálisan szakítottak az eddigi formanyelvvel és teljesen új kifejezésmódokat kerestek, forradalmi lendületűek. A művészi alkotás nem a gyönyörködtetés eszköze, hanem fétis (Picasso), vagy a használati tárgyhoz közelít (Bauhaus). A művészet esztétikai választás tárgya, nincs abszolút szépség. Sokan a művészet haláláról beszélnek, mások (pl. Hamvas Béla) az igazi művészet kezdetéről: a művész újra lát és a dolgok legmélyebb lényegét ragadja meg. Az új művészi irányzatok visszahelyezik jogaiba a többértelműséget. Gombrich szerint a művész most arra törekszik, hogy azt lássa, amit fest és ne azt fesse, amit lát. Vagyis a művészet és a teremtés között analógiát vonnak az új irányzatok művészei.

kubizmus: neve a cubus (kocka) szóból származik. Kiáltványát Apollenaire írta 1913-ban. Csak a képzőművészetben hatott. Racionális stílusirányzat, alapelvei a kiáltvány szerint: teremtő, és nem másoló művészet; az ész, és nem az esztétika törvényei uralkodnak, mértani ábrák, formák képezik a rajz alapját; a festői tér új dimenzióját használják; tömeg és szerkezet fontosabb a színnél: „ az igazság túl van a realizmuson”. A formát megfosztja minden esetlegességtől, pillanatnyi jellegtől, és geometriai tisztaságukban helyezi vissza. Mentes minden érzelmi lendülettől, objektív igazságkereső, de nem emberközeli, nincs benne humanizmus. Vonzódtak az archaikus szobrászathoz (ősformák). Alapmű: Picasso: Avignoni kisasszonyok (1907). Képviselők: Picasso, Braque, Gris, Derain, Duchamp.

futurizmus: ( a jövő szóból). Kiáltványát Marinetti írja 1909-ben. Központja Olaszország, ideológiailag a fasizmussal összefonódik, anarchista, nacionalista, Nietzsche-i filozófián alapul (gyengék eltiprása). A háborút, a dinamizmust, a veszélyt, az erőt dicsőítette. Formailag: a mozgás ábrázolása a fő cél. Módszere a szimultanizmus: mozgások egymásutánját vetíti ki egy képre, vagy egyetlen abszolút történést, mozgásfolyamatot egyetlen alakban. a munkások közt nagy tömegbázisuk volt. „ Egy versenyautó szebb, mint a Szamontrakéi Niké”. A másik központ Oroszország formai tanulságot vont le az olaszok művészetéből, ideológiailag nem kapcsolódott hozzá (háborúellenesek, forradalmiak voltak). Képviselők a képzőművészetben: Boccioni, Severini; irodalomban: Marinetti, Majakovszkij.

expresszinizmus: (= kifejezés, fokozott kifejezőerő). A név az impresszionizmus ellentéteként jött létre. Kiáltványa nincs, de tanulmányok, esszék

szólnak róla. Minden művészeti ágra kiterjed. Gyakran politikai állásfoglalást hordoz, ellenzéki művészet (háborúellenes). Szubjektív és irracionális, célja a belső érzelmek, indulatok, tartalmak kifejezése. Gyors és erős hatásra törekszik; az ösztönöket és a tudatalattit fejezi ki, de a szürrealizmussal ellentétben valóságalapja van. Ennek érdekében torzít, túloz, a szélsőséges vonásokat ragadja meg. Nietzsche, Freud és

Schopenhauer írásaira támaszkodik. Tartalomelvű, gyakran háború- és erőszakellenes. Képviselők a festészetben: Kandinszkij, Kokoshka, Munch, Matisse, Chagall,Nolde, Klee. A magyar irodalomban Kassák, József Attila, Füst Milán verseiben találunk expresszionista vonásokat.

szürrealizmus: nevét Apollenaire: Teiresziasz emlői c. műve után kapta. Kiáltványait Breton írta (1925, 1929, 1942). Párizsban jött létre a dada

felbomlásának idején. Míg a dadaisták értelmetlen művészettel akarták érzékeltetni a világ abszurditását, ez lélektanilag olyan megoldást kínált, amely átvészelheti a krízist. Ez is provokatív és polgárellenes, jelszavát Lautréamont fogalmazta meg: Olyan szép, mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a műtőasztalon. Esztétikája gyakorlatilag nincsen, főleg a tartalom határozza meg. Nem formai szabályok összessége, hanem alkotói módszer, melynek lényege abban áll, hogy tudatosságtól és értelemtől függetlenül átengedi magát a művész a képzettársításnak, hallucinációknak, látomásoknak. Elmélete Freudéval érintkezik, mely a tudatos én-nél fontosabbnak tartja a tudattalant, amely leginkább az álmokban nyilatkozik meg. a valóságot a végsőkig kitágítja, egymástól távol álló dolgok ellentéte feloldódik. Gyakran ijesztő és morbid. A szürrealisták szerint mindenki tehetséges. Általában háborúellenesek. A festészetben mindig figuratív. Irodalomban, képzőművészetben és zenében jelentős. Képviselői: Aragon, Breton, Eluard; festők: Miró, Chagall, Dalí, Chirico, Klee. A magyar irodalomban Füst Milán, Nagy László, Juhász Ferenc.

dadaizmus (dada): a név önkényes és véletlenszerű. Kiáltványát Tristan Tzara írta 1918-ban. Rövid lefutású, 1920-ban Zürichben, és 1923-ban

Párizsban megszűnik. a legszélsőségesebb avantgarde irányzat, a végsőkig abszurd, elméleti alapja gyakorlatilag nincs, csak tiltakozás és rombolás. Kultúra- és művészetellenes, végül önmagát is megszüntette. Nem a mű érdekli, hanem a művészi magatartás. Eszközei ezért eklektikusak. Kigúnyolja a művészi alkotás folyamatát. Alapművek: Jarry: Übü király, Tzara: Hogyan írjunk dadaista verset? Képviselők: Duchamp, Picabia, a szürrealista triász: Breton-Aragon-Eluard kezdetben mind dadaisták voltak. Az egész irányzat vezéregyénisége Tzara.

konstruktivizmus, absztraktizmus: tárgyiatlan, nonfiguratív stílusirányzat. A 10-es évek közepétől terjed el Hollandiában (De Stijl),

Oroszországban és Németországban (Bauhaus). Megszűnnek a műfajok, a műalkotás egyszerűen csak kép. Az alkotásnak nincs tárgya, alapját színek és vonalak képezik. Kiáltványának tekinthető Tatlin: Produktivizmus c. kiáltványa (1920), és Malevics Szuprematista kiáltványa (1915). A szellem nyugodt tisztaságát hirdeti. Objektív művészet, mentes az érzelmektől és indulatoktól. Az irodalomra nem jellemző. Képzőművészek: Kandinszkij, Moholy-Nagy László, Mondrian. Az avantgarde irányzatok – a szürrealizmus és az expresszionizmus kivételével – általában rövid lefutásúak voltak. A XX. század irodalmát sokszínűség jellemzi, egységes világkép nincs, csak irányzatok sokasága. Magyarországon az avantgarde és a Nyugat utáni irodalmat a központi irodalompolitika erősen befolyásolta.