32
KORONÁZÁSI JELVÉNYEINKRŐL A legkevesebb, amit tudnunk kell róluk Ismertető füzetünk címében „koronázási jelvények” szerepelnek, a pontosság kedvéért azonban meg kell jegyeznünk: ezek a jelvények sem történeti, sem művészeti, sem közjogi, sem vallási szempontból nem egyenrangúak. A palástot, a jogart, az országalmát, és a kardot sohasem illették a „szent” jelzővel, csakis a Szent Koronát. Őt viszont – majd látni fogjuk, az „őt” megjelölés nem indokolatlan! – egyedül illette, pontosabban illeti meg ma is az általunk ismert királyi fejékek közül. Ami a közjogi szempontból érzékelhető különbséget illeti, tud- valevő, hogy 1440-ben két királykoronázásra került sor Magyarorszá- gon. Az egyiknél, a csecsemő V. Lászlóénál a koronázási jelvények közül egyedül a Szent Korona volt jelen. A másiknál – ez I. Ulászlóé volt – az összes többi jelvény, kivéve a Szent Koronát. Az előbbit ér- vényesnek ismerte el a nemzet, az utóbbit csak megszorításokkal. Úgy- annyira, hogy ennek a királyunknak valamennyi renelete érvénytelen volt jogi szempontból. Halála után Mátyás királynak kellett megújíta- nia azokat, de ő is csak a megválasztása után négy esztendővel, ko- ronázása után tehette meg ezt. Ez a figyelemre méltó rangkülönbség indokolhatja, hogy a többi jelvényről összesen sem fogunk annyit írni, mint magáról a Szent Ko- ronáról. A JOGARRÓL 1 A magyar koronázási jogar

KORONÁZÁSI JELVÉNYEINKRŐL A legkevesebb, amit · PDF fileHa szakralitás szempontjából nem is állja az összehasonlítást, művelődéstörténeti szempontból viszont mindjárt

  • Upload
    vomien

  • View
    214

  • Download
    1

Embed Size (px)

Citation preview

KORONÁZÁSI JELVÉNYEINKRŐL

A legkevesebb, amit tudnunk kell róluk

Ismertető füzetünk címében „koronázási jelvények” szerepelnek,a pontosság kedvéért azonban meg kell jegyeznünk: ezek a jelvényeksem történeti, sem művészeti, sem közjogi, sem vallási szempontbólnem egyenrangúak. A palástot, a jogart, az országalmát, és a kardotsohasem illették a „szent” jelzővel, csakis a Szent Koronát. Őt viszont– majd látni fogjuk, az „őt” megjelölés nem indokolatlan! – egyedülillette, pontosabban illeti meg ma is az általunk ismert királyi fejékekközül.

Ami a közjogi szempontból érzékelhető különbséget illeti, tud-valevő, hogy 1440-ben két királykoronázásra került sor Magyarorszá-gon. Az egyiknél, a csecsemő V. Lászlóénál a koronázási jelvényekközül egyedül a Szent Korona volt jelen. A másiknál – ez I. Ulászlóévolt – az összes többi jelvény, kivéve a Szent Koronát. Az előbbit ér-vényesnek ismerte el a nemzet, az utóbbit csak megszorításokkal. Úgy-annyira, hogy ennek a királyunknak valamennyi renelete érvénytelenvolt jogi szempontból. Halála után Mátyás királynak kellett megújíta-nia azokat, de ő is csak a megválasztása után négy esztendővel, ko-ronázása után tehette meg ezt.

Ez a figyelemre méltó rangkülönbség indokolhatja, hogy a többijelvényről összesen sem fogunk annyit írni, mint magáról a Szent Ko-ronáról.

A JOGARRÓL

1A magyar koronázási jogar

Ha szakralitás szempontjából nem isállja az összehasonlítást, művelődéstörténetiszempontból viszont mindjárt a Szent Koro-na után következik a jelvényegyüttesben ajogar. Három mozzanatot szokás kiemelni arajta alkalmazott motívumkészletből. A nye-lén, illetve a jogarfejet alul-felül körülölelőpántokon és „szirmokon” végigfutó filigrándíszítést – hasonló technikával a Koronakeresztpántjain is találkozunk –, a jogar-fej

tetején látható „mágikus csomót, és a fejbe foglalt, három oroszlánnaldíszített hegyikristály gömböt. Ez utóbbit a szakkutatás eléggé egyön-tetűen a Szent István korában Egyiptomban uralkodó Fatimida di-nasztia köréből származtatja. Ennek a családnak az uralma alatt élteaz Iszlám a maga korai történelmének legbékülékenyebb időszakát.Az Ihván-irányzat ekkor és itt, Egyiptomban lehetővé tette az „igaz-hitűeknek”, hogy közvetlen, olykor éppen baráti kapcsolatokat épít-senek ki az európai – akkor még egységes – keresztény egyház jelesképviselőivel. Az oroszlánok viszont, mint a világi értelemben vettkirályság jelképei, a legrégibb idők óta jelen vannak a jogar-szerepűfejedelmi buzogányokon. Az ókori Mezopotámiában Meszilimnek,Kis városállam királyának a hatalmi jelvényén tűnnek fel először, a Kr.e. IV – III. évezred fordulóján, hasonlószerepkörben. Megjegyzendő: a jelen-kor tudományossága a hegyikristálytúgy is számontartja, mint az informá-ciótárolás ideális eszközét. Hogy ez alehetőség jogarunk kristálygömbje ese-tében is fennáll, az vitathatatlan tény. Akérdés csak az, hogy ismerték-e, és haigen, kihasználták-e elődeink ezt a lehe-tőséget. Amennyiben pedig tároltakbenne a szakrális királyság jogrendjérevonatkozó információt, azt milyen2

A jogarfej, a kristálygömbbel és azarra metszett egyik oroszlánnal

A jogarfej felülnézeti képe, a filigrándí-szes virágkehellyel, annak közepén a

mágikus csomóval

úton-módon fejtették le róla. Legújabb feltételezés szerint a „mági-kus csomó” ennek a műveletnek egyfajta kódjaként is értelmezhető.Mindezt azonban egyelőre nem tekinthetjük egyébnek, mint érdekes,de kellő alapossággal még nem bizonyított hipotézisnek.

A PALÁSTRÓL

Ezzel a „jelvénnyel” – első közelítésre úgy tűnhet – kevesebbgondunk lesz, mint bármelyik másikkal. Ráhímezve ugyanis a követ-kező felirat olvasható (magyarra fordítva és némileg tömörítve): „ezta miseruhát Krisztus megtestesülésének 1031. esztendejében (…)készítette és adta István király és Gizella királyné a fehérvári SzűzMária egyháznak”. A készülés dátuma tehát biztosra vehető, mintahogy az is, hogy a magyar királyok koronázási palástja eredetilegmiseruha volt. A készíttető és adományozó királyi pár maga is megje-lenik a paláston, a legalsó sorban, névfeliratokkal. A gond mégis

3

A koronázási palást kiterített képe: legfölül középütt a Győzedelmes Krisztus, két oldalán a felső sor-ban álló alakok az Ószövetség kis és nagy prófétái, alattuk tizenkét ülő apostol, a legalsó sorban ti-

zenkét férfi mártírszent mellképe

éppen itt jelentkezik először. A „Stephanus” feliratból ugyanis hiányzika T betű, a jelek egy része pedig meglehetősen durva és figyelmetlenáthímzésről árulkodik. Az eredeti szöveg vonásról-vonásra rekon-struálható, így biztonsággal állíthatjuk, hogy itt, a mártírszentek so-rában nem István magyar királyt, hanem Szent Sebaldust örökítettékmeg. Ami a koronáját, a lándzsáját és a kezében tartott országalmátilleti, ezek valamennyi mártír fején, illetve kezében ott láthatók. Gizel-lával meg az a gond, hogy az ő eredeti felirata teljesen megsemmisült(valamikor valakik megsemmisítették), maga a „királyné” pedig – sza-kállas! Ugyanolyan dús körszakállat visel, mint akár a „férje”, akár atöbbi mártírszent. Hogy az átalakításokra mikor kerülhetett sor, arranézve megoszlanak a vélemények. A legkorábbi dátum-javaslat a XI.század első felét, a legkésőbbi a XVII (!) század elejét jelöli meg adrasztikus beavatkozás időpontjául.

A másik gond a palásttal kapcsolatban a rajta megjelenített apos-tol-sorban mutatkozik. Az alsó, tizenkét férfi (!) vértanúszentet ábrá-zoló mellkép-sor fölött ugyanis a tizenkét apostol ülő alakja sorakozik,és ők is a névfelirataik alapján azonosíthatók. (A fölöttük húzódó har-madik sorban az ótestamentum kis és nagy prófétáit láthatjuk.) Már-most mi lehet a gond az apostolokkal? Röviden szólva: az, hogy két4

„Sephanus rex” (eredetileg Sebaldus) feliratúmellkép a palást alsó, vértanú szenteket

megjelenítő sorábólAz átalakított feliratú „Gisla regina”, mint szakál-

las férfi a palást alsó mellképsorában

Jakab helyett csak egy szerepel közöttük, a két Júdás közül viszont –mind a kettő. Taddeus Is, az „áruló” Júdás is! Mióta ezt a – harangalakú miseruhából átszabott – palástot viseli koronázáskor a magyarkirály, akarva-akaratlanul magára kell vegye Iskariótes Júdás bűnét is.

AZ ORSZÁGALMÁRÓL ÉS A KARDRÓL

Mindkettő egy-egy korábbi, eredeti darab pótlására készült, illet-ve iktatódott be a jelvényegyüttesbe.

A kettős kereszttel ékesített, aranyozott ezüst gömb, oldalán a zo-mánc díszű Anjou-címerrel, minden valószínűség szerint a dinasztia

alapítójának, Károly Róbertnek az utasításárakészült, egy korábbi, színarany példány helyébe.

A kard a legfiatalabb a koronázási jelvényekközül, egyben művészeti szempontból is a legje-lentéktelenebb. XVI. századi velencei munka.

Mielőtt – ismeretlen időpontban és megfontolásból – a jelvény-együttesbe került, a jelek szerint harci eszközként, gyakorlatban ishasználták.

5

Az eredeti pótlására koronázási jelvényeink közé iktatott XVI. századivelencei kard, hüvelyével

Az országalma az Anjou-címerrel

A MAGYAR SZENT KORONÁRÓL

Koronánkkal kapcsolatban az első – és tegyük hozzá mindjárt:jogos – kérdés általában így hangzik: mitől szent a magyar Szent Ko-rona? A válasz egyszerűbb, mint hinnénk. Attól, amitől egy szentképszent. Hogy nemcsak jelképesen, de közvetlenül és személyisége gyö-keréig hatni tud a szemlélőjére, illetve esetünkben a viselőjére. A ko-ronáknak általában azt a típusát tartjuk számon, amelyik a középsőfokozatot képviseli egy három fokozatból álló lépcsőzetes rendszer-ben. Ebből a legalacsonyabb fokon a házi koronát találjuk, a középsőnaz országló koronát, a legfelső fokon pedig a beavató koronát. A ma-gyar Szent Koronáról általában úgy értekeznek, mintha országló ko-rona lenne, pedig nem az! Az országló koronát bármikor viselheti akirály, amikor országos ügyeket intéz. A mi Koronánkat csakis a király-koronázás – egyfajta beavatási rítus – alkalmával. Ezért indokoltanhasználhatjuk vele kapcsolatban a „beavató korona” megjelölést is.

A beavató koronák hatása tehát közvetlen és teljes körű. A szer-tartás során úgy hatnak a beavatandó személyre, hogy az jelentősszemélyiség-átalakuláson esik át. Az analógiákat elsősorban az ún.„primitív” népek köréből ismerjük, ahol a legutóbbi időkig tettenérhető volt ez a koronázás-típus, illetve a neki megfelelő intézmény, aszakrális királyság. A legmutatósabb, egyszersmind leginkább felvilá-gosító erejű példákat a szibériai sámánizmus köréből sikerült össze-gyűjteni az összehasonlító néprajz tudósainak.

A Korona felülnézetből – atyai és fiúi szerepkörök

Kik és mik szerepelnek a magyar Szent Koronán? A felső részen,közvetlenül a kereszt alatt, négyzet alakú mezőben a felső Pantokrá-tor-kép helyezkedik el. A „pantokrátor” görög szó, magyarul „a Min-denségen Uralkodót” jelent. Általában hozzá szokták tenni, hogy„Krisztus”, de ez itt nem lenne helyénvaló. Bármennyire hasonlít isalakilag a trónon ülő Jézus Krisztushoz, a feje körül feltűnő két ábra6

7

A magyar Szent Korona szembenézetiképe

A magyar Szent Korona a király jobbjafelől

A magyar Szent Korona a király baljafelől

A magyar Szent Korona hátnézeti képe

A magyar Szent Korona felülnézeti képe

– az egyik a Napra, a másik a Holdra és a csillagokra emlékeztető jel-csoport – egyértelműen elárulja, hogy itt a világosság és a sötétségszétválasztásáról van szó, ez pedig nem a Fiú feladata, hanem az Atyáé.Képünk tehát nem a fiúság megjelenítője, hanem az atyai tulajdonsá-goké – méghozzá a teremtés első mozzanatában. Feltételezhetőenazért kellett kétszer megjeleníteni a „pantokrátort”, a keresztpántoktetején is, az abroncson is, mert ezt a felső zománcképet emberi szemelvileg sohasem láthatja. (Beavató koronával csak koronázáskorlehetne találkozni, de a király fölé akkor sem kerülhetünk!) Ez a képegyenesen visszacsatolódik az Atyához.

De ha itt valóban az atyai tulajdonságok megidézéséről van szó –kérdezhetik –, akkor miért nem az Atya, hanem a Fiú alakjában je-lenítették meg? Hiszen ez a trónszéken ülő, középkorúnak látszó, sza-kállas férfi feltűnően hasonlít az abroncs fölött közvetlenül emelkedőpártázat középső elemében megjelenő – ugyancsak „pantokrátor”, deezúttal kifejezetten fiúi szerepkörű – személyhez. Ha a felső valóbanaz Atya, akkor őt miért nem Atyának, azaz hosszú fehét szakállúöregúrnak jelenítették meg? Nos, a magyar Szent Korona tisztán őrzimég azt az alapvető keresztény tanítást, hogy az Atya önmagát az em-berlakta világ számára emberi formában egyedül és kizárólag a Fiúbanjelentette ki.8

A felsőPantokrá-tor-kép aKoronakereszt-

pánt-rendszerének csú-

csán

Az alsóPantokrá-tor-kép aKoronaabron-csán

Itt, legfölül tehát a Fiún keresztül az atyai tulajdonság sugárzikát. Ha kétségünk támadna, azonnal igazolni tudjuk a feltételezésün-ket, hiszen az Újszövetségben találunk egy olyan jelenetet – és egyetlenilyen jelenet található –, ahol a Fiún hasonló intenzitással sugárzik átaz atyai tulajdonságok teljessége. Ez olyan jelenet, ahova nem lehetettmeghívni a hegyi beszéd meghallgatására összegyűlt teljes tömeget,de hiánytalanul még a tizenkét apostolt sem. Csak három, különlege-sen jó képességű személyt. Mert iszonyatos erejű energia-felszabadu-lással kellett számolni, amit hétköznapi adottságokkal nem tudnánkelviselni. A Tábor-hegyi átlényegülésről, idegen szóval a „Transfigura-tio”-ról van szó. A három apostol, akiket Jézus tanúnak hív az esemény-hez: Péter, János és az idősebb Jakab. Mármost kik helyezkednek el aSzent Koronán a felső Pantokrátor-kép körül? A király jobb keze felőlPéter, elől János, vele szemben, hátul Jakab. Ennél közelebb senki semkerülhet a Fiúnak ahhoz a megnyilvánulásához, amikor rajta keresz-tül teljes erővel sugárzik át az Atya.

A felső Korona-résznek, más néven a keresztpántoknak a felsőnégy képe közül tehát három úgy van a helyén, hogy az dogmatikaiszempontból is kifogástalannak mondható. A negyedik esetében vi-szont olyan apostollal van dolgunk, akit már feltámadása után hívottel Jézus. Most nem az történik, mint a Tábor-hegyen, hogy a Fiún itte földön sugárzik át az Atya, hanem az, hogy a Fiú már fölment azAtyához, és onnan hív el valakit.

Emeletek és párosok – szellem, lélek, test egysége

A felső apostolképek párokba rendezve is értelmes olvasatot ad-nak. Péter párja itt Pál, Jánosé Jakab. Ezek a párosítások nem igényel-nek különösebb magyarázatot, hiszen Péter és Pál az egyház két oszlo-pa, János és Jakab pedig testvérek. Hát az alattuk lévő képek, illetveazok szereplői?

Az alsó négy kép közül csak kettő látható teljes terjedelmében.Az elülső-alsó zománckép egyáltalán nem látható. A vele átellenben,

9

hátul elhelyezkedő alakot pedig a nyaka vonaláig eltakarja az a kép,amelyik a hátsó, egyetlen kiemelkedő elemből álló pártázatnak a fog-lalata elé van szegecselve. Ennek az apostolnak tehát csak a feje látszik.Mármost tudni illik, hogy az emberi testnek ez a része a képírás-típusúművészetben, amely képjelekkel fogalmaz, nem pedig látványból kiin-

10

Péter apostolzománcképea felső Pan-

tokrátor jobbja felől

Pál apostolzománcképea felső Pan-tokrátor balkeze felől

János apos-tol és

evangélistaaz egyetlen a

Koronánmegjelenített

szentekközül, aki

egyenesenszembe néz

velünk

Jakab apos-tol zománc-

képe aKorona hát-oldalán, a

keresztpán-tok felsőemeletén

dulva jelenít meg ezt-azt a világból, minden esetben a szellemiségetjelöli. Ezt a jelölési módot nemcsak a Szent Koronán érhetjük tetten,népművészetünkben a mai napig kimutathatóan jelen van. A nyakvo-naltól az övvonalig tartó rész a kebel szintje, a lelkiség működésénekterepe. Az övön aluli rész pedig a testiségé. Az emberalak ezek szerintegy háromrétegű, ilyen keretben működő Univezumnak a képjele,akkor is, ha koldust ábrázolnak, akkor is, ha királyt, apostolt vagyarkangyalt. Hogy mennyit jelenítenek meg belőlük, az azt fejezi ki,mennyit tartanak szükségesnek, hogy hasson az adott környezetben.

Az alsó koronarészen, más szóval az abroncson csak deréktólfölfelé ábrázolt alakok szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy az ő esetükbenvalami veszély kell, hogy rejtőzzék a test övön aluli szintjén. A testiségezért nem engedhető be közvetlenül, ellenőrzés nélkül abba a közös-ségbe, amelyet a szakrális uralkodó irányít. Ha igaz a feltételezésünk,akkor ezt tudnunk kell bizonyítani – a Korona felső részén. És tudjukis, pontosan az előbb említett apostolképpel. Ugyanis egyetlen olyanapostolt ismerünk, aki a testiség szintjén követte el azt a hibát, amelybea mi királyunknak nem szabad beleesnie. Érzéki típusú, közvetlentapasztalaton alapuló bizonyítékot kért olyan tényre, amely lényegénélfogva érzékfeletti. Tamás apostolról van szó, aki azt kívánta, hogy afeltámadt Krisztus sebeit szemrevételezhesse, illetve megtapinthassa.

Az abroncs előoldalán nem ez a helyzet. Ott a feje tetejéig eltakaregy apostolt a Pantokrátor Krisztus zománcképe. Az I, Sz és a Khí, Sz– ezek az írásjelek így, együtt az Iészosz Khrisztosz név kezdőbetűitadják ki. Ez a zománckép tehát a fiúi tulajdonság képviselete a ko-ronánkon. Azt se felejtsük el, hogy ez az egyetlen olyan kép a magyarSzent Koronán, amelyet egy alattvaló a koronázás alatt torzítatlanulláthat. A közvetlenül nekünk szóló képi üzenetet Ő hozza le egyenesúton az Atyától.

Bármilyen furcsán vagy szokatlanul hangzik, az alsó Pantokrátor-kép mögött ma nincsen apostolkép. Csak a hagyományból tudjuk, kilehetett ott, de erre nincs konkrét bizonyítékunk. A helyére beillesz-tett feliratcsík viszont nem azt mutatja nekünk, amit várnánk, hogytudniillik az e helyen többektől említett Szent Bertalan zománc-

11

képének a feliratmaradvá-nya lenne. Mert annak egySCS betű-kombinációval, a„sanctus”, magyarul „szent”szó rövidítésével kellenekezdődnie – valamennyinév így kezdődik a Koronaapostolképein – de ennekitt nyoma sincs. Csak annyi van itt, hogy ARTHOLO. Ami egyér-telműen mutatja, hogy egy Bartholomeus feliratból emelték ki, úgy,hogy a szó elejét is, a végét is levágták. Ez pedig arra mutat, hogy nemaz eredeti Bertalan-kép feliratával van dolgunk. Annyit viszont biz-tosan tudhatunk, hogy az eredeti Bertalan-kép levétele és helyébeennek a makett-feliratnak a beillesztése 1792 előtt történt. Az ekkorlefolytatott Korona-vizsgálatról 1800-ban megjelent beszámolóbanugyanis már ez az állapot került rögzítésre. Úgy látszik, ez az az idő,amikor többrendbeli képcseréket hajtottak végre a Szent Koronán.

Tételezzük fel, hogy valóban Szent Bertalan apostol szerepelt itt,elől a keresztpánton. Neki vajon milyen tettét ismerjük, amely indo-kolhatta, hogy eltakarják a szemünk elől? Amely ha bekerül az alatt-valók körébe, ha a király szűretlenül és fegyelmezetlenül engedi érvé-nyesülni, akkor ártó erők forrásává válhat. Ennek nagyon komoly vét-ségnek kellett lenni, komolyabbnak, mint amilyen Tamás vétsége volt.János evangéliumában esik szó Bertalan apostol elhívásáról, aki ebbenaz esetben nem az ismert nevén szerepel, hanem „Nathanael” néven.Az elhívást az addigra már megtért apostoltárs, Fülöp kezdeményezi,aki szintén szerepel a Koronán. Mit újságol el Jézusról Nathanaelnek?Betegeket gyógyít, halottakat támaszt fel. Megjött hát a várva-várt Mes-siás!

Mit felelne erre – Tamás? „Hiszem, ha látom.” Mit tesz Nathana-el? Ugyanezt? Nem. Hanem visszakérdez: „Jöhet valami jó Galileából?”Neki meg van írva, hogy a Messiás Júdeából jön. Jézus honnan jött?Galileából. Akkor nem lehet Messiás. Nathanael-Beralanunkat nemérdeklik a tények, neki meg van írva… Ez a vétek-típus már nemcsak12

Josephus Koller 1800-ban megjelent könyvében a Koronafelülnézeti rajzán még jól olvasható az eredeti

Barholomeus-kép helyére becsúsztatott „Artholo” felirat

a test és a lélek szintjén veszélyeztet ben-nünket, hanem felhat a szellem szint-jére is. Ezért Bertalant a feje tetejéig elkellett takarni, mégpedig a legma-gasabb szintű szellemiség képviselőjé-vel, a Megváltóval.

András és Fülöp, a szkítatérítők

Még mindig maradt két aposto-lunk. Péter alatt András, Pál alatt Fülöphelyezkedik el, velük lesz teljes a felsőkoronarész apostoli gyülekezete. And-rásnak Péterhez való viszonya egészennyilvánvaló, ők testvérek voltak. Pálalatt Fülöp azonban már elgondolkoz-tathat bennünket, mert Pállal Fülöpöt,az apostolt a Biblia semmi módon nemhozza össze. Viszont Fülöpből nemcsak

apostolt ismerünk, hanem van egy Fülöp diakónusunk is. És látványo-sabb tettei már az apostoli időkben is a diakónusnak voltak. Pál apos-tollal pedig neki volt közvetlen és tartós kapcsolata.

Kezdhetünk hozzászokni, hogy a felső koronarész szereplői nemegy-egy önálló személyiséget jelenítenek meg. Felül például ott vanJakab, felirata szerint „Jacobus”. De Jacobusból nem egy volt, mégapostolból sem. Kettő volt, egy idősebb és egy ifjabb. Erre azt mond-hatnánk: ez a kérdés már eldőlt azzal, hogy elől János szerepel, hátul,vele átellenben meg Jakab. Akkor ő csak az idősebb Jakab, János test-vére lehet. Hát igen, ha ebből a szemszögből ítéljük meg az helyzetet.De ha azt nézzük, hogy rügyező ágat tart a kezében, akkor ez már nemaz idősebb Szent Jakabra utal. Ez a „Jakab-ág” bizonyos szertartások-ban ma is szerepel, mint kellék, csakhogy a használata az ifjabb SzentJakab ünnepén esedékes. Ez pedig régen nem volt önálló ünnep,

13

Tamás apostolt a nyakvonaláig eltakarjaaz előtte magasodó hátsó oromzati elem,amelyben eredetileg „a Szent Szűzanyaképmása” volt, ma pedig Dukász Mihály

bizánci császár utólag felszereltzománcképe

hanem Fülöp és Jakab ketten szállták meg a naptárban május 1-jét. Ésitt minden valószínűség szerint a májusi „zöld ág” képviseletét látjukJacobusunk kezében.

Tehát feltűnően jelződik, hogy az idősebb és az ifjabb Szent Ja-kabot együttesen is képviselheti ez a zománckép. De ha azt olvassuk afeliratban, hogy Jacobus, akkor ebből az ószövetségi Jákób pátriárkanevére is következtethetünk. Ezt a javaslatot ugyan hivatalos részrőlnem támogatják, azzal az indokolással, hogy őt nem illetné meg a„sanctus” jelző, ám ha a háromféle Jacobusból kettő újszövetségiszereplő, akkor milyen alapon tilthatnánk le a „szent” jelzőt csak azért,mert a harmadik meg ószövetségi?

Hasonló a helyzet az elülső János-képpel. Ennek a felirata nemaz, amit várnánk, hogy „Johannes”. Hanem adva van egy I, ami J-nekis olvasható, egy O, amely fölött a rövidítés jelét látjuk, utána egy liga-túra (betű-összevonás) következik, amelyiknek N és H olvasata egy-aránt lehetséges, sőt a kettő együtt is megszólaltatható, és van egy Sz.Ezt a jelcsoportot ki lehet olvasni Johannes-nek is, de – Jonas-nak is.Jónás az az ószövetségi próféta, akit maga Jézus nevez meg, mintegyetlen olyan „jelet”, amelyet „ez a bűnös és parázna nemzedék” kap.14

Andrásapostol

zománcképetestvére,

Péter alatthelyezkedikel a kereszt-

pánton

Fülöp apos-tol zománc-

képeAndrássalszemben, akeresztpán-

tok alsóemeletén, akirály balkeze felől

Nos, éppen ilyenként tűnik fel a Szent Koronán. Ráadásul ez azegyetlen apostolkép, amelyet teljes egészében láthatnak a jelenlévőkkoronázáskor. Itt már nem az ószövetségi tanítást kapjuk, hanemannak az Újszövetségen átszűrt tanulságát. Nincs kitiltva az Ószövetséga Korona programjából, de csak annyiban érvényesülhet, amennyi-ben a krisztusi tanításon át tud szűrődni. Ami nem tud, az nem való aKegyelem korába, mert itt csak botránkozást szülne.

Fülöp és András párosságát érdemes még tovább vallatnunk.Fülöp ugyanis nemcsak mint diakónus, hanem mint apostol is jelentősszerepet játszik a Koronán. És Andrással ebben a minőségében tar-tozik össze, mégpedig kétféle vonatkozásban is. Az egyik eset a Bib-liában olvasható: az ötezer ember megvendégelésénél szerepelnek így,párosban. (János 6: 5 – 13.) Kettejüket azonban még valami összeköti.Együtt térítettek – erről már nem a Biblia, hanem a legendájuk számolbe – többek között a szkíták földjén. Más szóval András és Fülöp a kétszkíta-térítő apostol. Szkíta-utód király pedig a Szent Korona ren-deltetésszerű működésének idején egyetlen egy van Európában – amagyar király. A „szkíta-térítő” tehát ebben az esetben azt jelenti, hogya magyarok térítője. Ez a programpont egyenesen nekünk szól.

Dukász Mihály vagy Szűz Mária?

Ma a Korona összes kulcskérdése az abroncson hátul, az egyetlenoromzati elem elé szegecselt zománcképhez kapcsolódik. Itt egybizánci császár képmása szerepel, jól olvasható névfelirattal. Ő „Mi-khael en Kh(riszt)ó pisztosz baszileusz romaión ho Duk(a)sz”. Azaz:„Mihály, a Dukasz családból származó, Krisztusban hívő császára a ró-maiaknak”. Ilyen nevű bizánci császár egyetlen egy akadt, tehát nincsmit félreérteni. Ez a Dukász Mihály pedig 1071 és 1078 között ural-kodott. Mármost tudvalevő, hogy Szent István 1038-ban meghalt.Akkor hát viselhette-e a Szent Koronát? A válasz attól függ, eredetinektekinthető-e Dukász Mihály képe a Koronán. Nos, ez a kép a mögöttelévő eredeti foglalaton, alul, annak 26 százalékával túlnyúlik. Már-

15

pedig ha egy kép (vagy ékkő, vagy gyöngy) nem fér bele a foglalatába,az azt jelenti, hogy másodlagos azon a helyen. Ez nem vélekedéskérdése, hanem ténykérdés.

Bármilyen kutatási területen el lehet követni a következő súlyosmódszertani hibát: a feltételezésünket ténynek maszkírozzuk. A SzentKorona kutatástörténete tele van olyan állítással, amelyet az elmúltötven-száz évben csakis kijelentő módban fogalmaztak meg, minthatényekről lenne szó. Közben pedig mindannyiszor feltételezésekrőlvolt szó, amelyeket soha semmilyen ténnyel nem támasztottak alá.Egyet említsünk meg a legismertebbek közül. A Korona eszerint kétolyan részből áll, amelyek más helyen és más időpontban készültek.Ezt mint tényt közlik velünk, általában első mondatként, ha a Ko-ronáról kezdenek értekezni. Pedig egyetlen perdöntő hitelű adatotsem ismerünk, amely arra utalna, hogy ez a két rész egymástól füg-getlenül szerepelt volna. Ha a felső részt leemelnénk az alsóról, az ön-magában nyilvánvalóan nem is működhetne koronaként. Minden-képpen kell egy abroncs, amely alul összefogja. Semmilyen bizo-nyítékunk sincs arra, hogy ez az abroncs bármikor más lett volna, minta jelenlegi.

Visszatérve a hátsó császárképmáshoz: tudjuk-e, hogy eredetilegmilyen kép szerepelt a helyén? Tudjuk. Révay Péter koronaőr 1613-ban közzétett beszámolójából. Hogy ennek a ténynek a jelentőségétfelmérhessük, tisztában kell lennünk azzal, mit jelent, ha koronaőrnyilatkozik a Koronáról. Az egyetlen olyan hivatás ez, amelynek a be-töltője tényleg tudhatja, mi van a Koronán. Mert nem másodpercekigfoglalkozik vele, hanem az a feladata, hogy amikor kiveszi a ládából,alaposan megvizsgálja, majd amikor a koronázási szertartás végeztévelvisszateszi, megint ellenőrizze, minden rendben van-e vele. Ráadásulaz említett koronaőr többet láthatta közelről a Koronát, az adotttörténelmi viszonyokból következően, mint bármelyik elődje vagyutódja. És ő leírja, hogy itt „a Szent Szűzanya képe” van. (Latinul:„imago divae Matris Virginis”.) Nincs lehetőség félreértésre.

16

17

A képcserék alkalma és oka

Mikor, milyen céllal és ki távolíthatta el a Szent Koronáról a SzentSzűzanya képét? Erre javasolhatunk egy olyan időpontot, amely utánkövetkezhetett csak be a csere. Ez 1613. És egy olyan időpontot, amelyelőtt történhetett csak. Ez 1790. Először 1790-ben írnak le ezen a helyenhárom olyan képet, amely ma is ott látható. Vagyis Dukász Mihályét, a„Kón” feliratú, és általában Kónsztantinosznak értelmezett képet, mega harmadikat, a „Geóbitzász” feliratút, amelyet meg Gézaként olvasnakle – tegyük hozzá mindjárt, alaptalanul. Tehát 1613 és 1790 közé kelltennünk a képcserét. Tudjuk, hogy beavató korona lévén, nem lehetettrajta akármikor képet, drágakövet, gyöngyöt vagy csüngőt cserélgetni.Mikor lehetett? Vagy valamelyik koronázás alkalmával, miután kivettéka ládájából és mielőtt visszatették volna bele – de akkor biztosan leírtákvolna az esetet, és így lenne róla valamilyen dokumentumunk. De vanegy másik lehetőség is. Ismerünk egy olyan, nem egészen hat évnyiidőszakaszt a történelmünkből – 1784 és 1790 között –, amikor bármimegtörténhetett a Koronánkkal. Amikor II. József rendeletileg kivitetteaz országból, és ezzel hosszú időre eltűnt a nemzet szeme elől.

Milyen célja vagy milyen tétje lehetett a képcseréknek? Ahhoz,hogy erre a kérdésre választ kaphassunk, tununk kell az 1780-as évekegész Európára vonatkozó grandiózus átrendezési tervéről, az ún.„Másoik” vagy „Új Bizánc” tervről. Máskülönben értetlenül állnánkaz előtt a tény előtt, hogy az 1780-as évek derekán-végén miért kellettbizánci császárokat tenni a magyar koronára, amikor Bizánc már 1453-ban elbukott. További tény, amelyet nem értünk meg: ha már bizáncicsászár került egy koronára, akkor miért a tarkórészre került? So-hasem tettek tarkóra császárképet, ha az volt a cél, hogy az ábrázoltszemélynek a főségét valami módon jelöljék. Itt teljesen nyilvánvalóanegy késői és megzavarodott ténykedésről van szó, amikor már sem azeredeti funkcióval, sem bizonyos formai sajátosságokkal nem voltaktisztában a csere végrehajtói.

A „Második Bizánc” terv végrehajtásában két olyan hatalom voltérdekelt, amelyek közül először az egyik ült a nyakunkon, utána meg

a másik. Először a Habsburgok, aztán az oroszok. Mindkettőjükszámára kínos fiaskóval végződött a vállalkozás, mert végül is nem sike-rült maradéktalanul végrehajtani. Ezért aztán nem is szerették, haemlegetjük. Ennek a tervnek, amely II.Katalin orosz cárnő leleményevolt, partnere pedig a kivitelezésben II. József, az volt a lényege, hogykiszorítják a törököt Európából. De nemcsak innen, hanem mindjártAnatóliából is. Helyreállítják a bizánci birodalmat, annak legnagyobbkiterjedése területén. II József pedig cserébe a balkáni területek át-engedéséért – mert ezek mostantól a Második Bizánci Birodalomhoztartoztak volna – megkapja Európa maradék részén Bajorországot. Abajorokat éppúgy nem kérdezték meg, mit szólnak ehhez, mint ben-nünket, akiket viszont egyszerűen letöröltek volna a térképről. Ebbenaz Európa-tervben ilyen, hogy önálló Magyarország, már nem szere-pelt.

II. József alatt a magyarság „szűzmáriátlanítása” ezzel összefüg-gésben minden frontvonalon teljes erővel folyt. Nem értenénk meg,miért volt ez olyan fontos neki, ha nem tudnánk, hogy a magyarságés Szűz Mária kapcsolata nem ugyanolyan jellegű, mint Szűz Máriá-nak bármelyik más nemzethez vagy néphez fűződő viszonya. Ezt akapcsolatot – a közhittel ellenkezőleg – nem Szent István építetteki. Az ő egyik legendájában – de az egyik Gellért-legendában is – ta-lálunk rá utalást, hogy Szent Gellért ezt a különleges kapcsolatotmár készen találta itt. Föl is figyelt rá, hogy a magyarok nem patró-nájuknak, hanem reginájuknak, azaz királynőjüknek nevezik SzűzMáriát. A „regina” cím közjogilag definiált kapcsolatot jelöl. Ma márel sem tudjuk képzelni, milyen előnyökkel járt Magyarország részéreaz, hogy Szent Istvánnak sikerült az akkori Európával elfogadtatniezt az ősi védelmi rendszert, hogy tudniillik Magyarországot a király-nője, a Szűzanya védi! A Rákóczi-szabadságharc elfojtása után III.Károly fokozta le Szűz Máriát reginából patrónává, királynőből hét-köznapi értelemben vett oltalmazóvá, és nagy apparátussal ter-jesztette országszerte a „Patrona Hungariae” címet. Azóta is mintPatrónáról énekelünk, beszélünk róla, ahelyett, hogy reginának,királynőnknek tisztelnénk.18

19

A Második Bizánci Birodalom ábrándja

Ezek után újra fel kell vetnünk a kérdést: ha egyszer az uralkodó-képmások XVIII. század végi hamisítványok a Szent Koronán – már-pedig a számba vett tények erre utalnak –, akkor miért nem tudtákúgy méretezni a Dukász-képet, hogy beleférjen a foglalatába? Egyetlenolyan vélekedéssel találkozhattunk eddig, amelyet erre az esetre el le-het fogadni: ezt a képet eredetileg nem ide szánták. Hanem termé-szetesen előre, a Krisztus-kép helyére. Innen már egészen egyszerűészjárással ki lehet következtetni, hogy II. József és bűntársa, II. Ka-talin cárnő ezt a koronát akarták a Második Bizánci Birodalom ko-ronájává átprogramozni. Így azt is megérthetjük, miért észlelhetőkkifoglalás-nyomok a Pantokrátor-képen, elől. Mert valószínűleg márki is foglalták. De ekkor értjük meg azt is, miért éppen ennek a hír-hedten gyenge kezű bizánci császárnak a képe került ide. Dukász Mi-hály 1071-ben került trónra. Közvetlenül ezelőtt zajlott le a mandzi-kerti (más néven malazgirti) csata, amelyben a szeldzsuk török haderőteljesen szétzúzta a bizánci hadsereget. És ezzel véget ért Bizánc ana-tóliai egyeduralma. Tehát ha ők, a császár és a cárnő Anatólia legke-letibb széléig akarták helyreállítani a Bizánci Birodalmat, akkor a jog-folytonosságot értelemszerűen Dukász Mihályig kellett visszamenőlegérvényesíteniük. Ennek megfelelően is jelölték a szándékukat az újállamalakulat számára átdolgozott képi programú Koronán.

A félresikerült vállalkozásban pontosan körvonalazva volt Kón-(stantin) szerepköre is, Geóbitzászé is. Az előbbi esetében szemmelláthatólag körülnyírt képről van szó, ami egyértelművé teszi, hogynem lehet eredeti ezen a helyen. A Geóbitzász-képpel kapcsolatbanviszont tudnunk kell, hogy a Géza nevet Bizáncban sohasem írtákGeóbitzásznak. Pedig nem egyszer le kellett írniuk, mindegyik Gézakirályunk, de már Géza fejedelem is, így vagy úgy, de kapcsolatba kerültBizánccal. Tudjuk hát, hogyan írták le a Géza nevet: Geicának, Jacának,Jesszének… A mi Geóbitzászunk nem is emlékeztet ezekre. Ugyan-olyan méltóságnév volt a maga korában, mint a Gyula, vagy – a Kop-pány. Rekonstruált ejtésmódja: Jeóvicsa. Minden valószínűség szerint

egy hercegi, illetve hadvezéri méltóság török elnevezésével állunkszemben. A nyugat-európai gyakorlatban leginkább a „dux” felelhetmeg neki. A felirat többi része pedig arról árulkodik, hogy a nevezettszemély „pisztosz králész Turkiasz”, azaz „hívő” vagy „hűséges királyaTurkiának”. Mármost ez a cím sohasem illette meg Magyarország kirá-lyát. A magyar királyt elég sokféle néven emlegették Bizáncban, deígy nem. Geóbitzasz – ha ezt méltóságnévnek vesszük, azonnal el-árulja, hogyan kerülhetett rá 1780 és 1790 között a Második BizánciCsászárság koronájává átprogramozott uralkodói fejékre. Ennek amesterséges állam-tákolmánynak a lakossága túlnyomó részt töröknemzetiségű lett volna. Valamilyen képviseletet mindenképpen kellettbiztosítani nekik. Alighanem ez lett volna a „jeóvicsa” méltóság. Mintaz új birodalom „hívő”, illetve „hűséges” tisztségviselője, görög meg-20

Kón(stantin) cserélt zománcképe az abroncs hátsórészén, a király jobbja felől

Geóbitzász cserélt zománcképe az abroncs hátsórészén, a király bal keze felől

A Dukász-kép mögöttlévő foglalat lemezcsíkjá-nak rá kellene hajolnia abefoglalt kép szélére, haaz eredeti lenne ezen ahelyen; minthogy azon-ban cserélt képről van

szó, el sem éri azt

21

nevezéssel „králesz”-ként őt szánhatták a török etnikum vezetőjének.Ha nem ismerjük a Második Bizánci Birodalom etnikai összetételét,létrejöttének történelmi körülményeit, elképzelésünk sem lehet arról,miért kellett éppen ezekre a személyekre felcserélni az eredetileg ittlévők zománcképeit.

Szerep-kettősök az abroncson

A felső koronarészen még emeleteket és az emeleteken belülpárosokat láttunk. Itt, az abroncson viszont, lévén, hogy ennek csakföldszintje van, értelemszerűen csak képpárokkal találkozhatunk. Akeresztpánton a felső emelet a teremtő erő forrásához való közelségalapján minősült felsőnek, illetve az alsó alsónak. Ez azt jelenti, hogyegy hatás közvetlenül a pántok találkozásától, azaz felülről-középrőlindult el, és egy sajátos logikájú elosztás révén érkezett le, földközelbe.A fentiek még inkább a teremtés központjával vannak közvetlen kap-csolatban, azoknak pedig, akik alul vannak, a tulajdonságok földielosztása a feladatuk. Ezért nagyon fontos, hogy a föld felé valóközvetítés méltó és korhoz illő legyen, és ezért kell szűrni a tulajdon-ságokat. Mert ezek a földre szállva – mint Bertalan/Nathanael vagyTamás esetében – veszélyessé válhatnak.

Az elülső Pantokrátor képe az alsó részhez tartozik ugyan, de be-lenyúlik a felső részbe. Ami rajta keresztül jön felénk, az idelent mind-járt két üzenetközvetítőre tevődik át. Ezek az arkangyalok. A továb-biakban mindent az uralkodó személyéhez kell majd viszonyítanunk,hiszen őrá hat közvetlenül a Szent Korona, és rajta keresztül az általabefolyásolt világra. Ez azt jelenti, hogy a jobb agyféltekéje révén köz-vetlenül és elsődlegesen a szentmihályi tulajdonságok kell, hogy ve-zéreljék. Ennek megfelelően a bal agyféltekén keresztül meg a gábrielitulajdonságok. Egymást kiegészítő jellegű a két arkangyali tulajdon-ság. Gábriel az Annuntiatio arkangyala. Vagyis örömhír – ma úgy fo-galmaznánk: információs csomag – képében teremtő erőt áraszt avilágunkba, amely rendeltetése szerint magasabb szintre kell, hogy

emelje az emberi létformát. Ez az örömhír végeredményben nem-zésértékű, hiszen kilenc hónapra rá megszületik az Ember Fia, vagyisJézus. Ám ha a Földre információt hozunk, akármilyen jó az a hír,mire testet ölt bennünk, óhatatlanul torzul. A legnagyobb jószán-dékkal is hibákat követünk el. A gábrieli jóhírt hozó szerepnek tehátmindenképpen meg kell, hogy feleljen egy, a mégiscsak bekövetkezőrosszat keményen visszametsző szerep. Mindez azt is mutatja, hogy amagyar királyság mindennemű eligazítast csakis közvetlenül felülrőlkaphat, vagyis egyértelműen szakrális királyságként működik. Ez atény ugyan már a Korona alakjából is következett, de ha csak a képren-det vizsgáljuk, abból is erre következtethetünk.

Az abroncs zománckép-sorában a második páros a harcos szen-teké. A király jobb keze felöl Szent György, a túlsó oldalon SzentDemeter foglal helyet. Az egymást kiegészítő kettősség, ahogy azt azarkangyalok esetében megfigyelhettük, itt is folytatódik. Amit Mihálya legmagasabb szinten véghez vitt, azt ismétli György egy emelettel lej-jebb. Ugyanazzal a sárkány alakban támadó Sátánnal harcol, csak őmár földi körülmények között. Gábriel szerepköre viszont Demeter-ben él tovább. Nem ő maga harcol, hanem térítéssel, vagyis az öröm-hír átadásával hoz olyan helyzetbe egy gladiátort, hogy az eredmé-nyesen, győztesen tudja megharcolni a hit harcát. De mit keres egyuralkodói fejdíszen – két orvos? Mert most az ő képeik következnekaz abroncson.

Amikor átjöttünk a Korona hátulsó felére, az ösztönvilág terü-letére érkeztünk. Itt már azt kell jeleznünk, amit mindenképpen, min-den tanultság nélkül és automatikusan véghez kell vinnie az uralko-dónak, és általa a nemzetnek. Miféle feladat ez? Az emberiség bajai-nak, anyagi, lelki, illetve szellemi természetű betegségeinek az orvos-lása. Megkaptuk hozzá a segítséget felülről? De még mennyire! Nincsmég egy ilyen, gyógyításra ennyire alkalmas területe a világnak, minta Kárpát-medence.

Az elmondottakból már nyilván érzékelni lehetett: a Szent Ko-rona eredeti működésrendjében az energiák földközeli működteté-sének feladatát az abroncs látta el, míg az égi utánpótlás folyamatos22

23

Mihályarkangyalzománc-képe azabroncs

homlok-ol-dalán, a

király jobb-ja felől

Gábrielarkangyalzománc-képe azabroncs

homlok-ol-dalán, a

király baljafelől

SzentGörgy

zománcké-pe az

abroncselülső

részén, akirály jobb-

ja felől

SzentDemeter

zománcké-pe az

abroncselülső

részén, akirály balkeze felől

SzentKozma

zománcké-pe az

abroncshátsó felén,

a király jobbja felől

SzentDamján

zománcké-pe az

abroncshátsó felén,a király balkeze felől

biztosítása, illetve magának a teremtő energiának a lejuttatása és cél-szerű szétosztása a keresztpántok feladata volt. Ne felejtsük el: beavatókoronáról beszélünk.

Bölcsesség és hatalom – a nemzet koronázódik

Két egymás fölötti működési szintjével számolhatunk tehát a Ko-ronának, és ezeken belül kétségtelenül mutatkoznak különböző,egymástól lényegesen elütő vonások. Azokra a különbségekre, ame-lyek a Korona alsó és felső része között megfigyelhetők, több, mintkétszáz éve folyamatosan azt a magyarázatot kapjuk, hogy a két résztmáskor és máshol készítették. Csakhogy erre semmiféle méltányol-ható bizonyítékkal nem rendelkezünk!

Érdemes részletesen taglalni, mi mindenben különbözik a Ko-rona felső része az alsótól. Először is azt kell észrevennünk, hogy a ma-gyar Szent Koronának a hatástényezői közül megkülönböztetettenfontosak a zománcképek. Csak figurális (embert, állatot, növényt ábrá-zoló) zománcképből tizenkilenc szerepel itt. Nem tudjuk olyan szög-ből nézni a Koronát, hogy ne ezek legyenek a legfeltűnőbb jelenségek.Ez arra enged következtetni, hogy a magyar Szent Koronának első-rendűen a képi üzenetét kell komolyan vennünk.

Ha ilyen alapon vizsgálódunk, azt találjuk, hogy összesen négyféleszempontból különböztethető meg a felső és az alsó Korona-rész. Azelső, a legkézenfekvőbb az, hogy a felső rész összes képén latin nyelvenszól a felirat, az alsó részen pedig görögül. Csakhogy… Attól, mertegy szöveg görög nyelven fogalmazódott, még nem biztos, hogy Bi-záncban készült. Mint ahogy a felső rész latin nyelvű felirataival kap-csolatban sem tekinthetjük bizonyító erejűnek az olyan megállapí-tásokat, hogy azok csak valahol Nyugat-Európában íródhattak, mertott volt hivatalos nyelv a latin. A magyarázatot a kétnyelvűségre másholkell keresnünk.

A középkornak már az első évezredében, annak a derekától, arómai egyház körében a legfontosabb szakrális cselekményeknél a két24

nyelv egyidejű használata kötelező gyakorlatnak számított. Példáultemplomszentelés, illetve papszentelés alkalmával. A kétnyelvűségilyenkor nem Bizáncra vagy Rómára való utalásként szerepelt, hanema görög a bölcsesség, a latin a hatalom nyelveként. Papszentelésnél alegutóbbi időkig mind a két nyelven minden fontos szöveget végigkellett mondani. Mert az egyik nyelv a bölcsesség részétől fogalmaztameg a legfontosabb hittételeket, a másik meg a hatalom részéről. Akétféle megközelítés hierarchikus viszonyban volt egymással, a SzentKoronán sem lehetett felcserélni az egymáshoz képesti helyzetüket.Mert a bölcsesség csak embernek ember által való igazgatására ké-pesít, igaz, hogy arra a legjobb hatásfokkal. De ettől a megkoronázottszemély még nem lett szakrális király. Ehhez csak a Teremtőtől közvet-lenül nyert hatalom – latinul „potestas” – segítheti hozzá.

Ide kapcsolódik egy következő fontos kérdés. A magyar Szent Ko-ronát a magyar közjog sohasem tekintette élettelen tárgynak. Amiótamegbízható forrásadatokkal rendelkezünk magára a Koronára, illetvea működésére vonatkozóan, mindig is személy feletti élő minőségnektételeződött. Ez az „élőlény-szerűség” közjogi értelemben abban nyil-vánult meg, hogy a Magyar Királyságban minden jog egyedüli forrásá-nak a Szent Korona tekintetett. De nem is kellene itt múlt időt hasz-nálnunk, hiszen ezt a tényállást jogszerűen soha senki nem hatályta-lanította. A magyar Szent Korona jogköre – a mai napig eleven jogkör.Viszont akármennyire élőnek tételeződik is, nem tudja közvetlenülfoganatosítani a jogait. Azt hihetnénk, hogy ez a király feladata, denem így van. A hagyományos magyar jogrend szerint nem a király egy-személyi feladatkörébe tartozik a Korona jogainak érvényesítése,hanem a nemzet és a király egyenlő arányban intézi azt. És ebben asorrendben! Ugyanis nálunk – az általános európai gyakorlattól elté-rően – nem az uralkodó szerez magának ilyen vagy olyan úton orszá-got, hanem a magyar nemzet választ magának királyt.

A döntő változás a magyar Szent Korona működésrendjében2000. január 1-jén következett be. Tény, hogy nincs királyunk, és nemis mutatkozik a láthatáron olyan személy, aki ilyen tekintetben szóbajöhetne. Ilyenkor a nemzetnek kell átvállalnia a Korona jogainak

25

teljeskörű érvényesítését. Hogyan tudja ezt megtenni? Úgy, hogy a Ko-rona a törvényhozás köpontjába kerül, a nemzet tagjai közül pedigmindazok szabadon fekereshetik – természetesen a törvény által sza-bályozott keretek között –, akik belső késztetést éreznek arra, hogyleróják előtte tiszteletüket, erőt merítsenek az együttlétből, és a magukhitének erejével ők is tölteni igyekezzenek a magyarság szent erek-lyéjét.

Röviden szólva: jelenleg a nemzet koronázódik. A nemzetnekkell szellemi értelemben királyi magaslatra emelkednie, és akkor majdmegérdemli, hogy királya is legyen. De e pillanatban nem királyra vanszükségünk, hanem arra, hogy a nemzet érjen fel a Koronában meg-fogalmazott feladatához, és gyógyítani tudja a világ – bizony, nagyonelhatalmasodott – betegségeit.

A két-ségek egysége

Koronánk képrendjéhez visszatérve: az első különbség tehát egyolyan kettősségre utalt, ahol a keresztpántok képi programja egy meny-nyei eredetű hatalomnak, a „potestas”-nak a mozgósíthatóságát fejeziki. Az erre utaló program először a keresztpánt-rendszer felső szintjénfogalmazódott meg, majd az alsó emeletén részleteződött tovább –mindvégig latin nyelvű szövegkísérettel. Az abroncs magasságában vi-szont ennek a programnak a földi környezetben való működésétszemlélteti a bölcsesség nyelvén, görögül megnevezett személyekegyüttese. Akkor lenne okunk kételkedni a feltételezés alaposságában,ha fölül szerepelne a görög nyelv, és alul a latin.

A második kétféleség már nem új számunkra. Az alsó részen, azabroncson félalakokat látunk, felül, a keresztpántokon egész alakokat.Van-e köze ennek a kettősségnek az előbb említetthez? Mert ha ez anégyféle kettősség esetről esetre másra és másra utalna, akkor vélet-lenszerűen összeállt kettősségről is beszélhetnénk. És akkor külön-böző helyszíneken készült két műnek a véletlenszerű összekerülésévelés utólagos összeszerelésével is magyarázhatók lennének a kétféle-26

ségek. Csakhogy ez a második kettősség szorosan összefügg az elő-zővel. Hogyan? Ha tudjuk, hogy az alsó, földközeli régióban a böl-csesség működik, mint vezető erény, akkor azt is tudnunk kell, hogya bölcsesség sokminden ellen fölvértez, de a testi-érzéki típusú kísér-tésekkel szemben nem. A második kettősség tehát pontosan afelémutat, ami felé az első. Hogy tudniillik a földi környezetben melyiktulajdonságok válhatnak annyira veszélyessé – gondoljunk Tamásapostol példázatára –, hogy ki kelljen rekeszteni őket a szakrális ki-rályságból. Tamás apostol vétkének hatástalanításakor lényeges mozza-natnak találhattuk, hogy őt egészen a nyaka vonaláig eltakarták aSzűzanya-képpel. De miért odáig? Nem lett volna elég az öv vonaláig?

Ahhoz, hogy megértsük a helyzetet, fel kell ismernünk, hogy afelső Korona-rész még nem a földi működés közegében jeleníti mega szereplőit, hanem egy emelkedetteb, egyszersmind töményebb,sűrítettebb létezési közegben. Ott még nincs külön lelkiség és különtestiség, hanem a lélekkel áthatott test működik, amelyre sem fegyver,sem méreg nem hat. Tehát itt még csak útban vagyunk a teremtésközpontjától a Föld felé, vagy visszaúton a Teremtő felé, de semmikép-pen sem a földi talajt tapossuk. Ez viszont azt is jelenti, hogy ha testiszinten vétkezünk, a vétek nem áll meg az öv vonalán, hanem egészena nyak vonaláig fertőz. Idáig kell hát kiszűrni. Az apostolokon nincsis választóvonal jelölve az övük magasságában, csakis a nyakuknál. Azabroncson megjelenő alakokat viszont övön alul teljesen védtelenülhagyta a bölcsesség, ezt a fertőzésnek kitett testtájat tehát semmikép-pen sem engedhették közvetlenül hatni a szakrális király alattvalóira.

Mit kezdjünk most már a harmadik féle kettősséggel? Azzal, hogyaz alsó Korona-részen csak az alakok és a felirataik zománcozottak, aháttér pedig maga a hordozó aranylemez, a felső részen viszont az ún.„teli zománc” technikát találjuk, tehát a háttér is zománcozott. Ez márcsak elég különbség ahhoz, hogy különböző műhelyeket tételezzünkfel mögöttük? Hát nem elég. Mind a kettő végső soron ugyanazzal arekeszzománc-technikával készült, nyugodtam feltételezhetjük, hogyakár ugyanabban a műhelyben. Pontosítsunk: elképzelhető, hogy azegyes részek máshol készültek, az is, hogy máskor, de egy ilyen feltéte-

27

lezést bizonyítani illik. A kétféleség tényéből ilyen állítás nem követ-kezik, ez a tény önmagában nem szolgáltat elégséges érvet ahhoz,hogy kimondhassuk a két Korona-rész két különböző forrásból valószármazását. Viszont az összetartozás tényét meg erősen valószínűsítik.Hogyan?

Nos, individuumról, egy és oszthatatlan személyiségről csak földikörnyezetben beszélhetünk. Ahhoz a földre kell születni. Onnantólaz „én” és mindaz, ami „nem-én”, éles határvonallal elválasztódik egy-mástól. Itt az „én” a fontos, és ami „nem-én”, az másodlagos jelentő-ségű. De ugyanez nem mondható el a felső szintről, ahol az alakokbelső tagozódása és a környezetük ugyanazokból az elemekből épülfel. Egy kozmikus – és egyszersmind üdvtörténeti – rendben ők csakegy burkot kapnak, amelyben megőrizhetik viszonylagos önállósá-gukat, de ebben a burokban nem személyiség, nem individuum rejtő-zik. Gondoljunk csak vissza Jakabra, aki egyszerre két Jakab apostolttestesített meg, és ráadásul még egy Jákób pátriárkát is. Vagy Jánosra,aki egyben Jónás is volt, de Jánosból is legalább kettő, a Keresztelő ésaz Evangélista.

Végül a negyedik különbözőség: az alsó részen szinte látványszerűpontossággal jelenítik meg az emberalakokat, a felső részen viszontcsak jelzésszerűen. De hogyan jeleníthetnénk meg látványszerűen azt,aki nem individuum? Ha egyszer még benne rejtőzik az idősebb Jakabis, az ifjabb is, meg még az öreg Jákób is, akkor melyikre hasonlítson?

Küldték, vagy nem küldték? – a „szentistváni fordulat”

Előbb vagy utóbb mindenképpen felteszik nekünk a kérdést: kikészíthette hát a Szent Koronát, hol és mikor? Ez a megszállott ku-takodás egy időbeli és egy térbeli adat után, mintha ez lenne a lényeg– nos, ez akár betegségtünetnek is tekinthető. Elsődlegesen ennek aKoronának mégiscsak képekben fogalmazott üzenete van. Hogy holkészült, mikor készült, kik készítették, mindezt ma még legfeljebb csakbehatárolni tudjuk. Amit biztonsággal kijelenthetünk, az a működés-28

rendjére vonatkozik. És ebből következtethetünk a működtető, illetvea készítő közegre is. Egyelőre meg kell elégednünk egy hasonlattal –azt viszont ajánlatos lesz nagyon komolyan venni. Gondoljunk a kar-óránkra. Egyszerű, hagyományos felépítésű, békésen ketyegő masina.Mármost ezt az órát nyilvánvalóan csak olyan helyen készíthették, ahol(először is) tudják, hogy ketyeg, (másodszor) tudják, mitől ketyeg, és(harmadszor) tudják, mi végre ketyeg. Per analogiam: nyilvánvaló,hogy a mi Koronánkat is csak olyan nép körében készíthették, aholtudják, hogy „ketyeg” – évszázadokon át gondosan őrzött hagyomány-ból tudják –, és minden olyan kísérletet határozottan visszautasítanak,amely le akarná beszélni őket arról, hogy a Koronájuk „ketyeg”. To-vábbá tudják, és nyomát hagyják annak, hogy tudják, mitől „ketyeg”,és azt is, hogy mi végre „ketyeg”. És erről sem hagyják magukat le-beszélni. Mármost tessék még egy ilyen népet megnevezni, a magya-ron kívül!

Összesen két olyan írott forrást ismerünk, amely egyáltalán utal-hat arra, hogy nem itthon készült, hanem valahonnan küldték a Ko-ronánkat. Az egyik, amelyre a leggyakrabban hivatkoznak, a Hartvik-féle Szent István legenda. Ebben a megnevezetlen pápa eredetileg egylengyel királynak, Mieskónak készítteti azt a koronát, amelyet később,álmában az Úr angyalától megintetvén, a magyar király követeinek adát. A gond abból a tényből adódik, hogy ez a Mieskó nem volt kortársasem II. Szilveszter pápának, sem a mi Szent Istvánunknak. (Korábbanuralkodott.) Az a másik kortársi híradás pedig, amely III. Ottó német-római császár udvari történetírójától, Theotmar vagy Thietmar vonMerseburgtól származik, egy olyan formulát használ – nem Istvánra,hanem Vajkra vonatkozóan –, amely szó szerint így íródott: „coro-nam et benedictionem accepit”, azaz „koronát és áldást kapott”. Eza formula azonban az ő korában se többet, se kevesebbet nem je-lentett – és ezt magából a Thietmar-műből lehetett bizonyítani –,mint hogy egy megtörtént koronázást érvényesnek ismert el a RómaiEgyház feje.

Ezek után újra fel lehet tenni a kérdést: mikor készülhetett hát aKoronánk? Az időben tapogatózva két olyan dátumot szoktak emle-

29

getni mind a mai napig, amely után születhetett csak. Az első DukászMihály személyéhez kapcsolódik, azon belül is az 1070-es évek elejétveszi célba. Ezt a javaslatot azonban, mint már tudjuk, nyugodtantörölhetjük a naptárunkból, hiszen ennek a bizánci császátnak semmiköze sincs a Koronánkhoz. Marad azonban még egy csábító dátum:az 1000. év. Erre mostanában különösen gyakran hivatkoznak. Vajonmiért? Mert a Korona képben-szövegben megfogalmazott programjaszemmel láthatólag keresztény jellegű. És – „mint tudjuk” – Magyar-ország 1000-ben ismerkedett meg a kereszténységgel. Csakhogy eznem igaz! Hiteles ásatásokból származó leletanyag tanúsága szerint ahonfoglaló magyarság jellegadó rétegének jellemző sírlelete már amellkereszt. Milyen vallásúak lehettek hát ezek az őseink? Bármely ré-szén a világnak, ha ez lenne a helyzet, kórusban felelnék rá: termé-szetesen keresztények!

A „szentistváni fordulat” olyan időpontban zajlott le, amikor a fi-atal királlyal szemben két nagy ellenfél mutatkozott a láthatáron. Azegyiket Koppánynak hívták, a másikat Gyulának. Az utóbbival kap-csolatban vallási természetű gondokat nemigen emlegetnek történé-szeink, Koppány azonban – ez ma is egyöntetű vélemény felőle –pogány volt. Nos, a Koppány egykori területén végzett feltárások azelmúlt fél évszázadban egyértelműen igazolták, hogy az ő idejében,az ő fennhatósága alatt keresztény templomok sora épült a Dunántúldéli részén. Milyen vallású volt hát Koppány? Ma már kellő óvatosság-gal megfogalmazhatjuk: alighanem ugyanolyan keresztény, mint el-lenfele, Vajk-István. Akkor mi itt a gond? Az, hogy a Koppány-féleKrisztus-hit a későavar kereszténység folyamatos továbbéléseként jelle-mezhető legtalálóbban. (Maga a Koppány név a későavar „kapkán”méltóségnév szabályos alakváltozatának is tekinthető.) Ennek a vallásivonulatnak a központja Salzburgban volt, a feje, a térítés fő irányítójaa salzburgi érsek, maguk a térítők pedig a passaui bencések. Mit jelentez? Kihelyeződött az avar-magyar kereszténység központja a Kárpát-medencéből. És Gyula? Az ő kereszténysége bizánci típusú volt. Ennekhol volt a központja? Konstantinápolyban. Tehát mi történt? Krisztusután 999-re összehozták Trianont! Széttépték a Kárpát-medencét. Ha30

ez az állapot véglegesül, ha a Koppány-, illetve Gyula-féle vonal válika továbbiakban uralkodóvá, 1920-ban nincs szükség Trianonra.

Szent Istvánnak nem egészen egy évtized leforgása alatt sikerültelérnie, hogy a Kárpát-medencén belül önálló keretek között foly-tatódhatott a magyar kereszténység. A Szent Koronát az Európábanakkor előhívható legmagasabb szintű elismerés kíséretében tehette afejére, és a kereszténység történetében egyedi esetként megkapta az„apostol” címet. Példátlanul nagy tettet hajtott végre – nem a magyar-ság ellenében, hanem éppenséggel az érdekünkben. Nem fölzárkóz-tatott bennünket a Nyugathoz, mint ahogy azt egybehangzóan állítjáka hívei is, a gyűlölői is, hanem megmentette a magyarságot attól, hogyszétzilálják egy Nyugathoz és egy Bizánchoz igazodó rész-Kárpátme-dencére. Hatalmas a tette. Ha ezt ünnepeljük benne, méltán tesszük.

Legyen elég most ennyi a Koronával kapcsolatos tanulságokból.

AJÁNLOTT IRODALOM

Bardoly István (szerk): A magyar királyok koronázó palástja. Magyar KépekKiadó, Veszprém – Bp. 2002.

Bradák Károly: A magyar korona hátsó ormának problémája. Zománc 1987 –1988. A Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep katalógusa. Kecskemét, 1988.

Erdélyi Balázs: Koppány-dosszié. Érdemes-e nemzetben gondolkodni? Do-bogó XIII. évfolyam, 1. szám. 2014.

Ipolyi Arnold: A Magyar Szent Korona és a koronázási jelvények története ésműleírása. Bp. 1886.

Katona Tamás (szerk.): A korona kilenc évszázada. Történelmi források a ma-gyar koronáról. Európa Könyvkiadó, Bp. 1979.

Kovács Éva – Lovag Zsuzsa: A magyar koronázási jelvények. Corvina, Bp.1980.

31

Kovács József: A Magyar Szent Korona. Ikonológiai megjegyzések. FőnixKönyvek 20. Debrecen, 1999.

László Gyula: Adatok a koronázási jogar régészeti megvilágításához. SzentIstván Emlékkönyv III., Bp. 1938.

Molnár Tamás – Pap Gábor – Pecze Ferenc – Tóth Zoltán József – Vass Csaba– Zlinszky János: A Magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón.Szent Ietván Társulat, Bp. 1999.

Németh Zsolt: A magyar Szent Korona. B. K. L. Kiadó és Reklám Kft. Szom-bathely, 2007.

Pap Gábor: Angyali korona, szent csillag. A magyar Szent Korona. Vérszer-ződés Kft. Bp. 2013.

Tóth Endre – Szelényi Károly: A Magyar Szent Korona. Királyok és koronázá-sok. Magyar Nemzeti Múzeum, Bp. 1996.

Váczy Péter: Merseburgi Thietmar a magyar királykoronázásról. TörténelmiSzemle 1985. 4. sz.

A fotók SZELÉNYI KÁROLY tulajdonát képezik. Köszönjűk hozzájárulásáta közléshez!

32