LÁRAI ESZTER

Idő-gettó

VERSEK

BUDAPEST

Z-füzetek/92

SorozatszerkesztőSIMOR ANDRÁS

Fedélterv és tipográfiaJORDÁN GUSZTÁV

Készült aNagy Lajos Alapítvány támogatásával

© Lárai Eszter

(költőknek és olvasóknak egyaránt)

Fia volt; lesz még pár sora. –Minden költő utolsó sora mégiscsak a fogsora.

Vigasz

Lárai Eszter 1963-ban született Budapesten. 1987-ben szerzett diplomát a JATEmatematika szakán. 1989-től 1996-ig az Egyesült Államokban élt, hazatérése ótatanításból tartja fenn magát, és itthon kezdett komolyabban foglalkozni a versírással.Több folyóiratban, köztük az Ezredvégben is, folyamatosan publikál. Ez az első önállókötete.

Ahogy egy rádiónyilatkozatban mondta, számára a szabadság megélésének egyetlenlehetséges formája a versírás. Ars poeticája: a versformából annyi fontos, amennyitartalommá lényegül, és a tartalomból az a fontos, ami formává szilárdul. Versformáitgondosan megválogatja: a kötött formákat verseihez idomítja, szabadverseinek sajátosritmusokat talál.

Letölthető:

[ PDF formátumban ] [ EPUB formátumban ]

I

panasz

panasz

A hálószoba mennyezet

egyszemélyes ékezetfejünk felett

A növekedésről

hipp-hoppfelnőttek lettünkmost másképp viseljük egymást

eddig sikongattunktúlzsúfoltuk a teret karéj-kacajokkalminden lakást kinőttünk

most minden stagnálvan egy túl-jólberendezett lakásunkami túlnőtt rajtunk

Es mi csak állunk némán bámulunkplafon felettünk plafon alattunk

Fél füllel

Szoprán szólam mezei valósághozzád szóltam csak fél füled fülelmiből vagyok nem metsz és alakítpillám hozzám önnön robajodtólmessze settensz eltűnsz közelemben

Maradnánk így az idő nem időzbrutális nyár után a szeles őszvisz tovább mint hullámvasút horrortínyenceknek nyugtatóként kapjuka tudatot hogy van végállomáselőbb-utóbb egyikünk majd kiszáll

Szívtelenek

Súlyos vádak, kanyargó érvek lejtenekrejtelmeimbe. Két szó közti síri réslesz röpke menedék, amint a pásztázószavak át- meg átvilágítanak

Almomban egy

elhízott mondatodtekeredik köréma szája kitátva:az én fejem a pont

Már egy éve

Már egy éve nem gondoltam rádvajon mi is lehet velednem vettelek emberszámbaminden fogam kinevetett

Öt év sűrű óráibankergettük igen-nemekbe egymástmost hígabbak lettek a pillanatoknem löknek ki magukbólújabb vemhes tapasztalatot

Az utolsó éjszakán még lazánaládhazudtam magamaz alja voltam egy régótahangtalan záródó koporsónak

És láttam magamat; fölötted lebegtemmint halálközeiben a testükből kilépőkÜvöltöttem: Elvesztettelek!Nem hallhattál, igent mondtál: a végsőt

Emlékezés

Ó, e kusza téridőbenvajon merre tekeregsz

(Emlékké darál emlékezethajdan épkézláb hústömeget

Fényképpé degradált a gépkönnyű tépni: nincs semmi tét…

Minden árnyék amíg kopogtatlesi: belőlem még mit lophat)

Ó, e kusza téridőbenvajon merre tekeregszSimultam volna hozzádsíkjához az egyenes

Mulasztás

Elterül az éjszaka a csöndbencsók vacog remegő tenyeremben

Elfújom öt évnyire visszarád talál tapad ajakadra

Meglepődsz egy különös enyhe áramlatmelegít köszönöd a napsugaraknak

Én vagyok amit mulasztottampótoltam vízjelem sorsodban

Mese egy árnyról

Egy fának nem volt árnyékaMondta: legyek én az árnya

Árnyék lettem; vetületLevedlettem színemetRajtam figyeli magát a faÉs nagyon elégedett

Az árnyéknak nincs árnyéka

Tékozlók II

„A fiúk hazatérnekA lányok soha.”

A lányok szemük kék egébenmossák tisztára arcukatminden éjszaka titokban.

Minden reggel felkelnek egy ágyból– fehér abroszarccalkökényes szemmel –ahol csupán vendégek voltak.

Kőmíves Kelemenné titkos vágya

Bárcsak befalaznál egy pillanatotott éghetnék mindörökkémint égve felejtett villanykörteén Kőmíves Kelemennéélted legédesebb pillanatában

Sikoly

Behatoltál házambafelfeszítetted a zárakatkifeszítetted az ablakokatleporoltad gondolataimatelvakartad vágyaimatPucér lettemvédtelenebb vagyokmint egy kurva

Esti mese

Mondjad édes oly mellékesmondd galambom amíg alszommondjad kincsem nincsen ingyenmondd tubicám jaj, hurrikánmondod picim nincs is Pirim!mondod rózsám hányjuk rozsdánk!mondd már édes idő végesmondjad drága bye-bye bája

Egy csók története

Szánkban izmosodik a csöndlábunk mélyülő éjszakába gázolaz árva utcalámpalódítja utánunk árnyunknyúlánk mint serdülő ígéret

Korosodó modor bodorította szócsokorhull a hamvába holtra:amíg készülődtél a csókrasunyiban eleredt az eső

A tilosban

A véletlen és asztalhiány ültetett mellé– meg a legalább ötven év távolsága, védelme –egy kólára, e férfiaktól dús kocsmában.Kint eső, bent csak füstfelhő,hát azért se leszek megzavarodva.

A felesége halálával kezdte,majd egy élettárs, úgy két évre,és engem meghívna valamire.„Köszönöm, nem. Megyek egy előadás félére, vagy mire.”

„De igen. Mindenképpen. Már meg ne sértsen!”Egye fene. Húsz perc olvasás helyett egy kis életismeret.Öt perc se telt bele, kérdi, szabad vagyok-e ma estére.

„Ma este előadás!” „Holnap?” „Holnap valami más!”„Na és a hétvége?!” Kérdő- és felkiáltójel villog bal és jobbszemében.„A hétvége India! Ha nem jön be, megyek az Antarktiszra!”De ettől se volt megzavarodva.

„Akkor majd máskor, jó!” Azért írjam le a címét.„Rendben.” Egy kóláért azért némi reményt.

A kóla mért az én számban keserű? Hát essen! Mosson tisztára az eső!

Love Song

Ó, drágám, én úgy vagyokolyan nagyon szeretlekcsakis terád gondolokamíg mással kefélek

Ó, drágám, én hol vagyokolyan nagyon hiányzolmint időnkből az a térmit elfoglalni látszol

Ó, drágám, én úgy vagyokolyan nagyon szeretlekcsakis terád gondolokamíg veled kefélek

Ó, drágám, én hol vagyokolyan nagyon hiányzómmint időnkből az a térmit elfoglalni látszom

Ígéret

Mondataid összecsomóztadmondván: Ariadne fonálElindultál labirintusodbanígérted: megtalállak

A csomók pontokká töpörödteknem kötnek – elválasztanakEltévedt földigilisztákkenődnek a talpam alatt

Halottak napján

Elfeküdtél, mint egy mínuszjelcsak problémák maradtak utánadfeladtad: gondolkozzam ingyeneszem vágjon: téged borotvállak

Hajad, szakállad egyre nőkuszább, mint legvadabb álmodcsak a kereszt a sírkövönképezi pozitív megoldásod

Hiába mind a sok tanács, látodmondatok könnyen oldódnakfelvizezett vörös borbande szívemet még mindig formálod:két egymást fürkésző kérdőjelmegtelve rémült figyelemmel

Elhagytál – fénysugár a múltatVagyok: fény nélküli árnyék

Nagynénim naplójából

„A férfiakra mindig sanda szemmel nézekPöttyös-Panka koromtól szemmel vetkeztetem őket

Legjobban egy zsidó-fekete fiú tetszettAkit a szomszédasszony nem szült volna megGondoltam: hát prímán kereszteződnek a vétkekCsak a szerelem vetkeztet le minden előítéletetS a tiltott gyümölcs mily arányos bronzbőrű szépség

Asszonykoromtól felépítem őket Így lesz belőlük Déva vára De sajna mindig összedűlnek: Nem hagyom hogy befalazzanak”

honvágy(1)

Honvágy

A beton-kőtenger hullámzásatömény-szürke sugárzásanem szabadul befelé haladszublimálódik tompa közönybeBandukolva az n-ik utcábanszemétkosárba reked tekintetem:zöld barna sörösüvegektespednek egymás hegyén-hátánbegyes hólyag-fiókákkét-két deci egetfojtva magukba

Egy városról

Elolvastam házaidatbeszippantottam utcáidatparkjaidban heverésztemÁlmaidat megértettemzsebre tettem nem értelmeztemFotókat természetesen nem készítettem

Az utcán, parkban, tereken, stb.

Álmaimat bárhova elhajíthatomnem látszanak tehát nem szemetelek

tehát büntetést se fizetekBánataimat is elhajigálhatomsőt kedvteléseimet apróbb kis örömeimetNem látszanak Nem fizetekBüntetlenül elhagyhatom minden egyes részletemet

Szilveszter New York-ban

Lányok és fiúkfiúk és lányokhontalanok

Magyar, német, orosz,…, spanyolszótagokbugyognak előa prostituálttá gyötörtamerikai nyelvből

Mintha csak identitásunkfüggene tőleszinte kényszeresenöklendezzük fölaz újhazában fölhalmozottimmigráns élmény-cafatokat

Füstcsóva tekeredik tüdőnkbőlaz alacsony plafonba ütközvemagányos pálmaként fölénk telepedikMi így varázsolunk: Californiát, Floridát

Újév hajnalán

New York, hajnal háromcsönd- és hótakaró terül az east village-i utcákonújév hajnalán ez, bizony, szokatlanrend bontói jövünk, perdülünk kapualjbane részeg éjszakát kettétörjük középentudni vágyjuk: e város mit titkol metró-eres szívébens lesz-e számunkra hely – ha kell – e felhőkarcoló parkban?A zsivajt metsző hang hasítjaami fura: kétes a hangforrás helyeaz utcára, pár perce, nem lépett egy ürge sekapualjban fridzsider levedlett papírmaséja:egyszemélyes hálófülke, gazdája feketevalaha nő, most fekete fogpiszkálócsakis a crack röpíthette ide

szúrós szózápor nonstandard Englishbena hangsúlyokban vijjog lényege: Éjfél elmúlt, és ő, bizony, aludna Csendháborításért panaszt emel Nem pusztulunk innen, rendőrrel vitet elÉs látszik, amit mondott, komolyan gondoljahát tovább egy házzal, most nem jó józanodnikezemben sör – három dollár palackjaa lapostetőre helyezem – kétszáz kilokalóriapár hangoskodó kompenzációja

Hóvihar Amerikában

Mondtam: megfagyok a hóviharbanFogadjál be a kocsidbaRöpíts el az első bárigEz kötelesség Amerikában

Kínai az istenadtaKukkot se tudott angolulFordítottam kéz-láb nyelvreKis magyarral fűszerezve„Bazmeg, bar, bár, bar, bár, bar, bár”

Bepördültem a kocsibaÉrtette vagy nem értetteSok év élet – angol: szó seEz az élet ütődöttje

Süvölt a szél, fehér mindenVörös neon: Coors Lite ingyenLátod, ez az, amiről beszéltem„Bar”, még jó, hogy teremtett az Isten

Kilöveltem a kocsibólKöszönet – nem érted: nincsenBefordultam a kocsmába

Egy kínai tán megtanultami Amerika és a kocsma

Egy indiairól

Még a zoknijában is csönd bűzlik,mégsem képes megszabadulni tőle.Es a ruhája béléseiben, szegélyeiben is

csönd honol, hát még a zsebében!Minden ellenszenvemet rázúdítom,hátha kimozdítja idült nyugalmából.Rámnéz; rámtenyerel tekintetével.Elhallgatok. Ketten maradtunk.

Honvágy(2)

Budapesti buszon

Nézem ahogy a hírlapok mögé rejtőznek az arcoknézem a nyugdíjasok féllábúak vakok hogyan álldogálnak a következő megváltómegállóignézem ahogy a se nem fiatal se nem öreg hogyan izeg-mozog a széken azon morfondírozva vajon átadja-e a helyét és ha igen kinek majd enged az erősebb nemneknézem ahogy egy ifjú pár egyszerre mobil-telefonál ki-ki a saját ügyleteit szervezve és egy másik furcsa pár együtt hallucinálnézem egy Vesta-arcú lány – ülve – vajon a Hiltonból utazik-e egy egyetemi előadás-félére?nézem a buszvezetőt ahogy cigizik és káromkodik káromkodik és cigarettázik amint navigál e Hungaroringen és azt képzeli ő még sejti a közlekedésiszabályokat

nézem a térképemet: új utak utcanevek állok kapaszkodókreménykedek; végképp el nem tévedhetek

Örökség

Mondta jó anyám: Ne dobjam ld a paplant!Ki tudja mit hoz még a jövendő katlan

Hajléktalanok is ölre mennek érteEgy paplan hazájuk Trianon megvédte

A zsebed tele van most ígéretekkelAz én zsebem tele földdel és retekkel

A város lánya vagy és beton mindenüttHontalanok tudják mért kőkemény fejük

Ha elalszom örökre hadd legyek nyugodtVan paplan alattad és elfér rajt húgod

Könnyek és kavicsok

Elkorhadok mint egy sámliCitromízű lesz a csókomVitaminért nem kell többé patikába járni

Könnyeim is kövesednekVízkőoldót hozz szemembeNem akarok könnyek helyett kavicsokat hányni

A szívem is nehezedikSúlyosabb mint kiló aranyVigyed el a zálogházba; a melegért kell fizetni

Csecsemőgyilkosság

„nem bánom ha felpofoznem bánom ha üt ha verha pinámba csikk hever

anyám is botozta sorsapja majd a férje vertetán a sírba kiheverte

és hogy mindezt mi okozki gonosz és mért pofozzsarukám, maga se ezt nyomoz

lánynak született szegénykejézuska lett vőlegényeremélem hisz azt Ígérteangyalka nincs ütve-verve”

Csendélet

A szépségét árulta és a kislabdájátCsurom egy kölyök volt zokszó nélkül

Egy aggastyán ült mellé csöndjét osztotta meg veleA közelben egy ötforintos hallgatózott

Mese

Álmodik álmábankőpárna fejébentükrök erdejében

kőpárna oly nehéztükrözik a tükrökfélelem iszapjába

merül a kő a keménypárnája sincs álmábanÁlmodik álmában

honvágy(3)

Amíg a készlet, tart

Szöges ellentétekmosoly-ügyeletszögesdrótkerítésfeszül feszületmindkét oldalon egypróba haláltáncmielőtt megbéklyóz halálláncTúlélők rikkantjákki a drótozókatmosoly-szünet helyettÚj Mosolyvegyület!– amíg a készlet tart –

Múlt-hozam

Mindenki már azt hittea háborúknak végejelenidők függönye

jó múlt-szigetelésre

de múltunk csak csordogálbebúvik kis résekbeszép új világ földkérgétkajánul megrepesztve

Hölgyeim és Uraim erre tessék

Ó, milyen szép a Hősi Halálfelülnézetből– a hősi halott értékeitcsakis a férgek értékelik –

De Én is hadd lám, ó, milyen szépa Hősi Halál nagyítóvalpont ebből a szögből

– i –

Boldogan mennek a háborúbalelkesen menetelnek a sorok

Diadabttas e világ mert győzni fogmaga felett

amit e vers mostnem tesz meg

– ii –

Mint az élet(ami nem tehető zárójelbe)

és a halál(ami szintúgy nem)

felejti egymást

(„.............. my mother hoped that i would die etcetera” e.e. cummings)

úgy felejtjük(amikor)

élet-halálról van szó

Vers-váz

Az a napperc, pillanat robbanása

az összekulcsolt tervszabdalt kezek magányakezek, szétszórva itt-ott

megfosztott utolsó imátólrémület, révület szemében

aki most téged gyászolnem volt ott senki ki tudta

ez lesz az utolsó napjasanda, profit-termő népségnem lesz soha többé sanszaManhattan, szívedet zúzták

vagy két tépő fogad?állkapcsod volt-e a Wall Street?

– most DNS mintákat ad –itt őrölték a zöld pénzt

itt zúzták halombanyugdíjasok nyugodt álmát

virtuális vagyonkájáta kábel-erekben pénz folytpénztől lüktettek a tornyok

véres lett a szívedterméketlen vér folytbetört ablakú házak

kirándult vállú házakpár nap; öregek lettek

és végleg összerogytakÁtkozott-e ez a város?

Isten rühell minden tornyotés hány betört orrú álomtapad itt egy dollárhoz

hány a megtört hátú öregkit nem méltat senki filmre?

Három napja nézlek báva rémülettelösszekulcsolt kézzel törődött figyelemmel

a világ széléről írokamit Te így hívsz: the rest of the world

Diszkrimináció a Halálban

halottak Afganisztánbanhalottak New York-banhalottak Boszniában Szomáliában…És jönnek a halottsiratókdicsőítik a halottakatlebilincselő szavakkal(hősök, áldozatok, megváltók, mártírok)hasonlat-bérlőkké válnak egyes halottaka hasonlat egyik szárnya az övéka másikon veszekedjenek a kimaradtakmajd metaforákká válnakfüstölgő felkiáltójelekkéégreszegeződő mutatóujjakkájelzőtüzekkéamik a veszélyt mutatnákde kanonizálják a metaforákategyeseket felékesítenek szószobrokká avatnakmások madárijesztők rég feledett mezőkön halottgyártók halottimádók halottgyalázók miért osztályozzátok a halottakat?– a feketék szerint a halottak fölszabadulnak –

A lépés

Ugyanúgy lesz mindenmint azelőtt volt a lépésa tizedik vagy ötszáznegyvenkilencedik otthonodtólvalaki szól, hátulról rád lővagy robban az ég feletteda molekulák megbolydulnakéleted morzsái szétszóródnaknincs múltba átívelő mozdulatnincs életedet lepergető filmnincs bűn és megbocsátásnincs hozzádcsatolt utolsó emlék mert nincs idődcsak a kábult tér egy hasadékamegtelt tudatlansággal –ember vagy: lélegző szöveta föld éhes; kell neki a friss tápanyag

„Én sirattak csak torony”Kucka Péter: A torony

kell neki a rothadásból szövődő épület a toronytán magasabb lesz mint az emberUgyanúgy lesz mindenmint azelőtt volt a lépés

Havazás

Az idő leparkol

Nincs több zaj kocsiberregéskönyörtelen ütközetek

Mindent elfed a fehérségkábasága Tompa hóhullásbafeledkezik a táj

Gyorsuló idő

tűnik a témafut vele a versgyorsul az időengem is felejts

mert ott nő egy gombaa platánfa alattő még szaporodnae lyukas ég alatt

Keresztútnál

Ezer út előttemmelyiket válasszammelyik macskakövet tépjem

merev húrjai az arcnakzárt sötétje a gitárnakkatakombák

melyik utam járjammelyik húrom tépjemmelyik versem írjam:

naiv, töredezett szavakvésve téridőbőlBuddha szobor

afgánok lőnekfranciák robbantanaktűnik

időrőlidőreSzapphó

lehelete

Idő-gettó

Perc intervallumtapogat hevenyészvelezárja magát

II

Komi-tragédia

Elindult egy egyenletmegoldani magátbaj csak az hogy kettenlettki megoldásra vár

Kommunikáció

Nézd ezt a behorpadt, rozsdás éjszakát

ezt a kis mutáló semmiségetmely, mégis, még éjebb feketelyukbóllüktet életjeleket

Ijedség

elférnék a farzsebedbenkandikáló kendőcskének

Szapphó feltámad

Férfiak, szeretkezni szeretkezni kéneDöfjetek át szögezzetek vissza e földre

Vallás

Féleklangyosan lusta vagyok mint egy megkezdett vasárnapáthullámzom ezt a napot islebegek akár egy kéretlen múzsaPedig féreg vagyokállandó átalakulásban oly szemérmesenbeágyazódva a matériábahogy testemmel becézemrejtőző szellememIstenem, kívül vagy belül – EgyremegyAmíg tegezhetlek elvarázslomfélelmem

Az-naposság

Ma nincs semmi különös

Történés van.Belesimulok,mint síkjába az egyenes.

Néha kifakadoka jelen-lét üres pórusain,mint egy megveszekedettpattanás.

Ekkor helyt-állok.

Maradok.Amíg lehet.Maradok,míg a lomhatovább-taglalódásvissza nem szippantsoronkövetkező dekorációnakaz idő fehér mandzsettáira.

Óvatlan pillanat

Egy dzseki süvített el közelembenszférámból horzsolván csipetnyitegy ifjú volt: széles vágyakra felfeszítvenem vette észre: betört körömbeKiittam álmát felhörpintettem mosolyátamint haladt tovább töretlen hittel

Mese egy óráról

Még ebbe a drága édes órámba isbeparkolt ez a filigrán krampuszcsak úgy fröcskölte magábóla kérdő- záró- felkiáltójeleketArca csurom rongy volt ki kellett facsarnommegköszönte mikor leült helyemreés most mikulásként szervírozta nézeteitA mikulásokkal sosem tudtam mit kezdeni:csörömpöltem meghatódottságombanMikor elrobogott gondoltam:néha rükvercbe kéne tenni az időt –

Szigetelés

Megállított és felhajózott szigetemre

Kifejtettem: az én szigetem nem tied de nem értetteVendég, azonban, lehet, hogy lehetsz, ha jól viselkedsznem értette. – Ennyi szigettelen potyázót még nem láttam!kiáltottam fel elszegényedetten– Alkoss szigetet! – jótanácsoltam. Felhorgonyoztamgázt adtam szigetemnek majd eltűntem a közelben

Égi problémák

Elszépülnek bennem a történtekA fogaskerekeken csikorgó történetekNagyon szépek lettek: egy-egy falatka felhőegy falatka éggel fejem körül röpködőbenDe jön a vadász: a felhő-és-égvadászés lesprézi őket Mindig ezt rémálmodomMajd jönnek a sírásók és elkezdik lapátolni az egetNem tudom mit kéne tennem hogy kisiklassam reményeiket

Nem találom a helyem

Mostelbújokolyan mélyrehogy engem onnanép elmévelki nem kaparsenki

álmodompersze magam alkotomés a kívül-belül hordhatókabátomat fogomfelvenni

lenni vagynem lennilei kell söpörnivissza fog jönniéj-mélysége isfelszíni

Park

Milyen üres és néma ez a parkez a park én vagyok

látod

csupa elhullatott lábnyomössze-visszaegymásba gabalyodva

talánel kéne indulnom

hiába indulnék elindulatom is velem viselősegy zárt rendszer energiájamegmarad nem vész el

hiába

látnál ott többegymást zabáló lábnyomot

III

Figuratív csönd

Figuratív csönd méter magasanVégesség tudatom spagettival csomózom összeA virtuális szabadság hullámhosszán zúgolódnak azangyalokIsten saját hátát festiA Sátán megsúgja nekem mi a pokol:Sejtnek lenni ismeretlen szervezetbenAz almát kiharapom a BibliábólSzeméremdombom felszáll García Lorca festményére(De ne kasztráljanak! Keresztelő Szent János feje maradjona tálban!)Péniszek jázmint virágzanakSzeméremajkak lanyhán tapsikolnak

Gyerekek kétéltűvé serdülnek –A hiba is meghibásodikA felnőttek egylakivá konolculnak visszaA múzeumok fegyvereket mutogatnakA zálogház csontkollekciókat gyűjtAz életem 20 dollárt se érBár súlyos vagyok: 50 kiló tiszta nyershúsPrüszkölök egy belélegzett álomtólKáromkodik a lélegzetem isA szerelem elgombásodik szívembenEgy séta a legelső bárig tartA pincér felszolgál egy gyászjelentéstÉn a végtelent szívom be majd letiidőzömA cigarettavégről leverem a haláltFizetek Leverek egy ékezetet: Fialtak az uccánA számban megpenészesednek a szavakA versben elidegenednek egymástól a sorokKoppKoppLépteim dübörögnek mint egetlyuggató esernyőkvájtfülűeknekEgy figura mögöttem a csöndem szinkronizáljaHullaszaga van az időnek és szürkébb mint egy halottAz ég befaija a maradék fénytmint falánk gyerek a vattacukrot

Nyaralás a tengerparton

Fölnyerített a hajnalAz égre felgördült a NapA tenger hullámzott modortalanulKócos szívéből egy cápa megugrott pár tripla AxeltA forró homok lábamat nyaldostaBőröm rongyossá égettSzívem forralt valamit:az én levelemben akart megfőniAz utcán a görögök görögösen tülekedtekItt még egy légy is elüthetA forróság átszitálta nézeteimet:Haza ott van ahol árnyék is vanEgy pálmafa adott menedékjogotTövébe fészkeltemA távolban különc nyelvek fűszerezték a csöndetAz ég fehér lett mint egy be nem álmodott álomElaludtamA szobában narancslével zuhanyoztamSudár pálmafák feküdtek mellém az ágybaHajnalban visszalopództak őrhelyükreA hajnal kukorékolt

A Nap napszemüveget viselt

Az átlag

Átlagos arcélévelátlagos két szemévelátlagosan kopaszodó hajávalátlagos fülcimpáivalátlagosan termelődő fülzsírjávalátlagos orrávalátlagosan termelődő taknyávalátlagosan széles vállávalátlagosan görbe hátávalátlagosan hájasodó hasávalátlagosnak mondható lábávalfölállt és kinyilatkozta:„Én vagyok az átlag”

Oda_lett_a

Az óda odaAz emberek kezdenek kiilleszkedni a társadalombólA szentjeink kezdenek a fejünkre nőniÉn torkig vagyok az állig érő igazságokkalEgy szál ige száll tova röpülPedig pehelysúlyú igazság bajnoka lehetneS a félkegyelmű szíve elfér-e egy bankár pénztárcájában?

Zsákutca

Kíméletlen vagyok mint egy nagyhataloma szavam szóra rántja szádatrongyos lesz mint egy üvöltő tömegki nem tudja mi ellen lázad

Csöndem terjed mint városban a ködsután oson mindent homállyal mázolfeszítenél de nincs kereszt se szögutcán némán laposra fázol

Mondanám hogy van harmadik útse szájtépés se fogkocogtató csöndaz ismeretlen szerző mégis úgy dönt

e városból nincs többé kiút

Magyar foci

Fejekkel dekázunkleeresztett agyakat passzolgatunka baj csak azhogy egykapura játszunkés sohase hibázunk:minden pici gólunkhazát tépő öngól

A kiválasztott

Micsoda virradatpárnaharc a kórházteremben

Sok fiú riogata kiválasztott egyet

Mért pont én vagyok azén nem csináltam semmit

Mért nem ő vagy amazén nem bántottam senkit

Hol van a hat bátyámők biztos szétvernének

Hol van a hét húgomsiratót rendeznének

Ó, anyám, ó, apámmért hagytál egy kórházteremben

Kiválasztott lettemfenevadak tépnekolyan vagyok mint őkhat álomból jönnekhét meséből jőnekolyan vagyok mint őkKiválasztott lettem

Óhaj

Bárcsakne lennékköltő író tanítóvagy egyéb afféle parazitaLennék inkábbjogász bankár ekonomistaaki hasznot hajtvagy lennéktakarítóaki kisöpri a hasznot

OK

Úgy érzem OK vagyok. És egy szál mosolyommal fölényesen lekaszabolom akörülöttem zúgolódó virágokat. Úgy érzem OK vagyok, de vajon jól érzem-e. Ilyenkoregy picit megbillenek. Ilyenkor egy kicsit megbillenek, ha ilyeneket kérdezek, pedigkérdezek ilyeneket is, de megbillenni nem szeretek. Pedig azok a betűk – az „O”, „K”betűk – olyan nagy betűk, olyan kapitálisak. Kibillenteni őket, úgy érzem, nem lehet.És olyan jó két ilyen stabil betűt magam mögött tudni, magam elé tolni. Mert olyan,mintha lenne papám és mamám és nagypapám és nagymamám is egyben. Akik erősek,kiemelkednek. És kiemelten szeretnek. De ha már ők nincsenek, mert valahogy nemlétezte őket össze a sors, hát legalább van ez a kapaszkodó betűkettes. Ez a betűpáros.Ez a páros. Ez a pár. És úgy tűnik, összeillettek. És van rá biztosíték. Van rá garancia,mert amióta tudom az eszem, e betűk együtt nőttek velem.

Párbeszéd

Hogyan használod ezt a kibaszott nyelvet!Egy szót sem találtál mely hozzád idomulnaveled viszonyulna ami hibás vagy durvamint egy ima. Nem. Túlminden ott van a helyén. Túlegyszerű túl sima Istenem elcsúszok rajta.0 ha látnék egy otromba mozdulatot találnék egy elvétettikes igét egy vájatot ahol beáramolhatnék. De nem. Védettvagy mint csönddel tömített pórusaid. Bármit üvölthetekúgysem hallod meg. Bármit mondhatok átértelmezed.Bármit tehetek észre sem veszed. Szabad vagyokmint egy szörnyeteg. Mondd mikortól vagy ilyenmegmásíthatatlan. Holtól vagy ilyen kikezdhetetlen.Ilyen halott amilyennel Jézus sem bajlódott.Milyen volt élve temetkezni milyen lehetlétezve nem lenni.Ha eltűnsz mint emlékeimben

egy álmos délutáni sétahogyan válthatlak még valóra?

Útban a Nagy Ő-höz

A csönded mindig is irigyeltemEzt a kizáró fátyolos csöndet

Egy halott leheletéből táplálkozik

Milyen statusquón pedálozol nyílegyenesen a sírbaMiféle járgány – kisiklatni nem lehet csakis a célbaHiába vagyok terrorista nincs hely a számomra

Lélegzeted csöndes egyenletesAkár egészséges is lehetnélCsak ez a bamba nyugalom hibernált energiaaz egyévszakos élet mi elárul tégedaz önként vállalt örök Szibéria

Pofavers

Egy pofás kis verset akart írnimi lehozható egy lapbanIzzott benne az indulatdobbant benne a ritmusragályossá váltak a rímekHagyta; siklasszák ki versét a rímekmeghagyta a jambikus alapzajtcsak az indulat sikkadt el valahole rímbarát környezetbenDe mi mást akarhatna ma:egy pofás kis verset lehozni egy lapbanamiért egy pofa sört fizetnek…

Valóság

Akkor valóság volt nekemaz a vers

„Do not go gentle into that good nightRage, rage against the dying of the light”

Dylan Thomas

most nem értemnem ismeremidegen

mint a szembenfelém törekvőjárókelő

Baleset

Állok;várokegy jelremely majd össze-patentolja a világot

Félek, perszevéletlen? balszerencse?hozzá igazítom magammint áldozat gyilkosához

Egy nyáron át

Zoknidon egy Van Gogh kép bűzlika művészet elért bokákigpállott bár Vincent illatot festett belede mosható: egy nyár végez vele

Zárt rendszer

Oly messze már a sírásévekre visszarímelőistennel mit is alkudoznékárnyékára hasalt a kő

Három a költő

Az első dühösA másik elvan vagy elillanA harmadik szintén dühös de nem fókuszálja dühét

Az első tudatosan kíméletlen – 2H-s ceruzával írA második szabad de szabadságát nem osztja meg senkivelAz első a szabadságát trenírozza a saját szolgálatába akarjaállítaniA harmadik állít; sose kérdezállításait szobrokká formázza majd azokba lő beleA második se nem állít se nem kérdez; a kettő közöttsasszézikAz első kérdez de azonnal feleletet is ad ráA harmadik néha furcsán viselkedik:Lenézi társait elsöpri állításait és maga áll fel a talapzatraLeginkább a Szabadság-szobor allűrjeit veszi felA második jót röhög rajtade tapsol is és vállveregetve lesegíti amikor amaz elfáradAz első visszataszítónak tartja a mutatványtazonmód felszögezi gyűlölete céltáblájáraegy ideig még használjaA harmadik nem láthatja az elsőtmert az titokban nyomozA második legszívesebben békét teremtenede hát az utak nem igazán kereszteződnekA másik gondol egyet és felszívódik:úgy van ott hogy nincs van azaz úgy ott hogy nincs légyottA harmadik leül a járdaszélre és a másodikmárkátlan cipőjéhez beszél egészen elcsüggedtenAz első eljátszik a gondolattalhogy most még egyszer utoljára a saját gondolatainyomába ered…végül hazaballagA második szitává lényegül úgyhogy a harmadik könnyedénátlát rajtameglátja a Szabadság-szobrot – részleteiben –és elkezd imádkozniA második meghallja imájátmegbocsátja neki vétkeitAz ifjú elszabadultan elrobogA második II. Szabadság-szoborrá lényegül

Vigasz

Ha volt; lesz még pár sora. –Minden költő utolsó soramégiscsak a fogsora.

(költőknek és olvasóknak egyaránt)

Készült 500 példányban

Ez a293

példány

ISBN 963 440 866 4ISSN 0866 – 4420

Felelős kiadó a szerző

Felelős szerkesztő Tabák András

020130 Tótfalusi Tannyomda, BudapestFelelős vezető Nagy Lajos igazgató

Terjeszti a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság