1
r i L Mert minden csodálatos volt; a szel eldobott kantárszára, a szökött f oly ok artéri sörénye, az esók áttetsző nyűge meg a kivontán villogó torony-kardok, melyek örökre kiröppentek a tér es tekinteted hüvelyéből; mert minden csodálatos volt; a persely-kezű kalauznö, a jegyben elrejtőzött ! . jobogások, zugasok, a sínek távlatai, a város, amely óriás kőarcát gyermekien odanyomta a villamos -mtmcogó-fogsor üvegéhez; mert minden csodálatos volt; az ételek, a paprika piros csákója, c nagykarimájú szalámi, a kenyér gyönyörű aranysisak hasadása a kés alatt; mert minden csodálatos volt; oo ázott-fekete, száradó-szürke, agyag-sápadt és homok-sárga földek, á" tarajos-inyű keréknyomok, a tégla-fogzású, kö-fogzású utak, utak, melyeket kiütött az idő a beleharapó tél szájából, öregek, sárba-hullt agyarak, •s fiatalok, • a mohó, vad feltartóztathatatlan beton-állkapcsok. mert minden csodálatos volt; kél szív piros cipőjében a világ legelső túnera-dobbanása, a vetkőző sfSlAI MIHÁLY \ fekete-szcmű szerelem fehér neonfény-mozdulalai az éjben, két száj halálos összeütközése az életért, a gyönyör, villámok hullámverése i förvn a beteljesülés tajtékos hús-szikláin; mert minden csodálatos volt; a metropolisz megerőltetett utcai s a nád-kucsmás tanyák, ahogy a láthatár forgóajtaján betoppantak, a tenger napáldozati sirálya s a mezők parttalan tükre, amely fölé tenyészet-emlékműveket emelt kalászból, nyárból, gyümölcsből az emberi kéz; mert minden csodálatos volt; de ez a napégette kéz volt a legcsodálatosabb, ez az izmos kaszáló vöröses-barna test, ahogy teremtő mozdulataival újabb és újabb változatait ragyogtatta meg a munka örök és abbahagyhatatlan rézkarcának. íi* üki SZABÓ MIKLÓS: LADIKOK A TISZÁN A »vörös költő« 1919. április 9-én jelent meg a Délmagyarországban Juhász - Gyula Tegnap, hol- nap című verse, amely félre- érthetetlen vallomás a Ta- nácsköztársaság mellett. Ezek a napok Szegeden még a re- ménység napjai, még látszat- ra a proletárhatalom az úr a városban, s csak 14-én vált világossá, hogy „ahol fran- ciák vannak, ott nincs bolse- vizmus". S Juhász Gyula, a „vörös költő" — ahogyan ép- pen ekkori megnyilatkozásai következtében az ellenforra- dalmi korban „megbélyegez- ték" — így vall: Most, én anyum, hoity /ls/ jnyomorban. Egészen koldus, fél halott. Solia még így tied nem voltam, Jövö napjától piros orcád. Szabad ország, fcn a te költöd maradoki Juhász Gyula nem lett vi- lágnézetében is öntudatos kommunista, marxista—leni- nista, de a proletárforrada- lom őszinte és lelkes vállalá- sáig eljutott. Ezt 6 maga megírta ebben a versben, s soha vissza nem vonta. Ké- sőbb, köteteiben elhalványult e sorok konkrét jelentése, mivel keltezés nélkül, időt- lenül, egyszerűen hazafias versnek tűnt, sőt, kis „jóaka- rattal" éppenséggel 1 irren- dentának is. Kétségtelen, hogy a vers- ben ilyesmi is benne van, de csak úgy. mint ahogyan a magyar életben is a Tanács- köztársaság létével, harcai- val szervesen egybeforrott a nemzet önvédelmi harca az imperialista támadókkal szemben. S Juhász verse er- re is utaL A proletárhatalom nemzeti hatalom is lett, s ez Juhász Gyulában is fokozta hozzá való hűségét. Versben is megismétli a köl tó: Virrasztottam ós rlborongtam Es daloltam száz árva dalt, Kcmélvc csöndes t-lbukoMan, Magyarország, Neked egy végső diadalt. Ugyanazt mondja ezzel, mint az És mégis... című versében: költészetében, ár- va, halk dalaiban ott zson- gott a remény egy jobb jövő, a forradalom, a „végső dia- dal" után. Nagyon jellemző Juhász ekkori verseinek önvizsgáló állásfoglalása. Az április 16- án megjelent Testamentum egészében ilyen visszatekin- tés addigi életmüvére. Az első pillanatra érthetetlen, miért ír testamentumot, vég- rendelétet a költő, akt épp most vallotta magát a jövő napjától pirosló orcájú, sza- bad ország hű fiának. Hiszen egy éve éppen, amikor még melankól iájából épp csak gyógyulóban írta a Búcsút: •Mielőtt Innen végkép elmegyek. Szeretnék elköszönni, emberek. » ne - S most, o lelkes napokban is így intonál: Nektek hagyom, ba innen [elmegyek E búcsúzót, jövendő emberek! Mégis más ez a búcsúzó, mint minden eddigi. Az alappontja más: ahonnan né- zi múltját, életművét A Bú- csúban költészetét meddő, hasztalan ábrándnak jelle- mezte: Csak egy könny voltam, aki [porba hull. Csak egy sóhaj, ki égbe (szabadul. Csak egy esők, aki hideg kőre [lel. Csak egy sző, kire visszhang |nem felel. Kgy pillangó, kl csillagot keres, S elgázolji egy durva szekeres. Most értelmét adja élete és költészete tragédiájának: Rn botorkáltam s botlottam [sokat. De nem szűntem dúdolni [dalomat. szomorú volt a versem, jól Itndom, Csüggedten álltam sokszor [félúton. kn vétkrm, én nagy vétkem. lérezem, Hogy nem lathatta könnyemtől [szemem Sokáig a fölpirkadó napot: De tt ezen ne csodálkozzatok! Nem szabad egy pillanatra sem elfelejteni, hogy ea. a költői önbírálat 1919 áprili- sában azt jelenti: amihez maga a költő viszonyítja életművét, „a fölpirkadó nap": a szocialista jövő! Mi- ért valtak versei „szomorú- ak" — ahogyan itt írja „árvák", ahogyan a Tegnap, holnap c. versében nevezte őket. vagy „csöndes pana- szok - ', mint a Dalban mond- ta — íme, itt félreérthetetle- nül megvallja. Érdekes, hogy látszólag most is csak magá- ról, egyéni sorsa kudarcáról beszél — ez a lírai költő alapvető attitűdje — s még- sem hágy kétségben afelől, hogy saját élete sikertelensé- ge mögött az egész magyar nép elesettsége húzódik meg. Máskülönben mondaná-e: Hogy meg ne értse többé [senkisera. Miért vérzett el lassan a [szivem Miért volt nékem fájó, ami szép S a fiatalság tavaszi Izét Miért érezte fanyarnak a szám S az asztal végén, vidám [lakomám Mlert sírtam én, mint az [elátkozott: Ne értsétek meg ázt, tl [boldogok! A jelen és a még boldo- gabbnak hitt jövő emberei- hez szól, az utókorhoz, amely mi is vagyunk. Juhász Gyula szemében tehát ekkor magá- tól értetődő, hogy 1919 tava- szán, a munkáshatalom nap- jaiban egy új világ lehetősé- ge nyílt meg, amely a legszé- lesebb emberi közösség szá- mára teszi elérhetővé a bol- 6 DÉL-MAGYARORSZAG Péntek, 1964. május 1? Juhász Gyula lírája a proletár- forradalom idején dogságot, kikerülhetővé az olyan sikertelen, kudarcba fulladt, torzónak maradt éle- teket, mint amilyennek ö a magáét érezte. S vajon, csak költői túlzás, szubjektív el- fogultság hitethette el ezt ön- magával? Azt hisszük, a köl- tő itt a lényegre is ráérzett. Hiszen, ha a szocializmus világa nem is oldhat meg minden emberi problémát, így nem uralkodhat a beteg- ség vagy a szerelem törvé- nyein. annyi mégis igaz, hogy tud gondoskodni kárpótlás- ról, s Juhász Gyula számára is adhatott volna — méltó stallumrrial, költői tehetségé- nek kijáró elismeréssel olyan elégtételt, amely föl- oldhatta volna benne önelé- gületlenségének görcsét; folyton vívódó s e vívódás- ban végül fölemésztődő lel- két kiegyensúlyozottabbá te- hette volna. Juhász maga is hitt ebben ezekben a remé- nyekkel eltöltött napokban: erre bizonyság a Testamen- tum is. Még a polgári forradalom előtt, de már a forradalom varasának légkörében, 1918. október 6-án írja le először a képet: Hittel, reménnyel, mert most |k é I a nap, Minden napoknál szebb és [szabadabb! (Vértanúink) Aztán 1919 februárjában: Fáradt szívem fejlett Lidérc libeg majd, hajnalt [keresőn. (Es mégis . . .) Most harmadszor használja ezt az ettől kezdve egyre kedveltebb jelképet, ,.a föl- pirkadó napot". Föltétlenül kell valami mélyebb, a köl- tői alkotás legbensőbb zugai- ban rejlő összefüggésnek len- ni a költő szívéből sírja fölé csapó tűz és a Dózsa elteme- tett feje fölött libegő lidérc között, hiszen ugyanez a kép vonzza a másikat, a holnap- várás szimbólumát: Vár egy napot |f ö I k e I ö b e n. Régi magyar temetőben! (Dózsa feje) Még két olyan vers szüle- tett e napokban, amely a proletárforradalom igézeté- nek. egyértelműen derűs, bi- zakodó hitének jegyében fo- gant. A Tavaszi éj együtt je- lent meg a Testamentummal Moll és dúr közös főcímmel április 16-án. s ebben még kevesebb a nyoma a költő korábbi, a keserű múltból ülepedett szomorúságának. Megfigyelhettük, eddig a for- radalom alatti minden verse úgyszólván ennek a kettős- ségnek sajátos vegyülete. Április 16-án az Emlékek út- ján és a Szeged soraiban is ez a múlt bánat bújkál: Lelkem ma sétál régi (városokban, Hol ifjú voltam és szomorú [voltam. (Emlékek útján) A kerületi művelő- dési házban összeült a kolhozelnökök el- méleti konferenciája. A konferenciát maga a Kerkolbiz (Kerü- leti Kolhoz Bizott- ság) elnöke, Sztulcsi- kov nyitotta meg. Néhány világos be- vezető szó után, me- lyet a vezetési rend- szabályokról mon- dott, Sztulcsikov ün- nepélyesen így be- szélt: A szó a mi tisz- telt elvtársunkat, az Üj Üt kolhoz elnö- két, M a . . . h m . . . Sztulcsikov gyorsan a kezében levő papírra nézett és érces han- gon mondta: Ba- bocskint illeti meg. Szarukeretű szem- üveges, fülessapkás ember lépett az emelvényre. No. Babocskin, mondd csak el biztatta a Kerkolbiz elnöke —, hogyan emelkedett ki a kol- hozod. Bocsásson meg, én nem Babocskin vagyok. Az én ne- vem Mamocskin. Én mondtam is ;.. Mámocskint A T I T O K helyesbített kevés meggyőződéssel Sztulcsikov és siető- sen hozzátette —: Kezd el mondani, elnök, a titkot, mi- képpen vezeted a gazdaságot. Persze, el kell mondani válaszolt Mámocskin —, csak- hogy nálunk Bábocs- kin az elnök. • Sztulcsikov vég- képp elveszítette a fejét. Semmit sem ér- ték ebből mor- mogta magában, majd hirtelen az asztalra > . csapott. Hát akkor ki maga? Ki hívta az emel- vényre? A vezetés ha- talmazott meg en- gem mondta el őszintén Mámocskin, Szenvedj egy ki- csit az emberiségért, Nyikolaj Jefrimovics mondták. Könyvelő sok van nálunk, de elnök csak egy. Nélküle kéz nélküli test a kolhoz. Nos, én egyet is értettem ezzel. S miért is ne? Az elnökségben za- var támadt. De a könyvelő folytatta, s többek között így beszélt:' A párom, aki eddig türelmes asz- szony volt, most zsörtölődni kezdett. -Nyikolaj, mi lesz így? Mindig távol vagy a háztól. Mikor lesz már ennek vé- ge?* És így igaz. Fél éven át alig volt >lyan nap, amikor iem utaztam. Kez- ietben cudar nehe- zen viseltem el, 4c most már nincs sem- mi baj. A teremben derűs morgás futott végig. Ebből elég! •szakította félbe Sztul- csikov. A te Bá- bocskinoddal külön beszélek majd. De te, Mámocskin, ha el akarod mondani, mi- ként lett kiemelkedő gazdaság a kolhozod, tessék, mondd el. Mit mondjak erről? mosolygott a bajusza alatt Má- mocskin. Hiszen mondtam: kezdetben nem volt könnyű. Mindennap bemen- tem a Kerkolbizba és vissza. Végül ki- merültem. De köszö- nöm is Bábocski rí- nak a tanácsok »Miért kell neked, Jefimics, visszautaz- nod? kérdezte. Vegyél ki a kerületi központban egy szo- bát, és élj jól. Az értekezleteken kolho- zunk teljhatalmú megbízottja leszel*. íme, igy lettem én teljhatalmú meg- bízott nevetett Mámocskin, majd komoly tekintettel nézett körül. El- mondtam a titkot Egyszerű a dolog: én értekezletekre járok, az elnök mindig a gazdaságban van... A kolhoz piedig szé- p>en fejlődik. A teremben kitört a tapsvihar, és so- káig nem akart szűnni. Egyedül Sztulcsikov nem tap>- solt. Ült, fnintha ka- rót nyelt volna. A Krokogyilból fordította: Fercncz Győző Minden város hangulatá- ban jelzők, igék, határozók unszolják a borút. Emlékei útján a költő csak „temető- kaput"' talál, s ha ifjúkori vándorlásaiból visszatér szü- lővárosába, itt is ez a ború önti el. A Tisza-parlon halkan ballagok, Es hallgatom, mit sírnak [a habok? (Szeged) Nyoma sincs viszont ennek a pesszimizmusnak a Tava- szi éj ben: a feketefátylas ég alatt, ahogy a költő mondja, alusznak vágyaink és baja- ink. De lenn az áldott föld alatt A szent csirák nem alszanak. A természet örök erjedő erői dúsan, vígan törnek föl a föld alól, szívek hamvá- ból az ég felé. A Testamen- tum lágy, egyéni intonációjú, moll-hangjai után itt, a cik- lus másik versében most „az örök törvény parancsa" ke- ményen, „dúr-hangnemben" szól: A sarj kikél, s minden felett Arany napunk Is fölnevet: Még április 20-án, húsvét vasárnapján is ez a töretlen bizakodás újjong föl a Hús- véti stanzák (utóbb: Húsvét- ra) soraiban. Húsvét. nem csupán a bibliai föltámadás- sai. de a természet mindig visszatérő kikeletével a leg- találóbb jelképe lehetett a költő számára annak az új föltámadásnak, melynek éne- keséül szegődött. Az első stanza ennek a természeti megújulásnak, a zsendülő és zendülő tavaszi világnak, az élet csodájának dicsérete: Köszöntelek élet, örökkön élő, Fogadd könnyektől csillogó (dalom: O, nékem már a gyász is röpke (álom, S e lét: diadal a szomorúságon. Íme, megint: a bánatos alaphang előtör. De most is, akár a Testamentumban, csak növeli a kontraszt-ha- tást, hiszen az élet, a lét győzelmét, örömét hirdeti e „könnyektől csillogó" dal is. A második stanzában ezt mondja: Hisz annyi elmulasztott [tavasrom van Nem csókolt csókban, nem [dalolt dalokban! Eddig a természet tavaszát ünnepelte, s a maga tavasz- talan életét panaszolta a költő, akár a Testamentum- ban. A harmadik stanzában válik a lírai költő mondan- dója közösségivé, s a forra- dalom szimbólumává ez az egyetlen húsvét, 1919 húsvét- ja: Egy régi húsvét fényénél [borongott, S vigasztalódott sok tűnt [nemzedék, En dalt jövendő húsvétiára [mondok, És neki szánok lombot és zenét. E zene túlzeng majd minden [harangot, S betölt e Húsvét maid minden [reményt.. . Addig zöld lombban és piros [virágban Hirdesd, ó, élet, hogy [föltámadás van: Íme, egy pillanatig milyen magasra emelkedik a költő, ha kor és idő is ilyen szár- nyaló. Krisztus föltámadásá- nak hitéből két évezrede próbál vigaszt találni a bol- dogtalan emberiség hasz- talan. Juhász Gyula, a kato- likus költő, aki magát egy- szerre kereszténynek, ma- gyarnak és szabadgondolko- dónak vallotta pár hete, a keresztény húsvét beváltat- lan ígéretével szemben a szo- cializmus „húsvétjára", az emberiség új. reménységére zsong dalt, arra a húsvétra, amely túlzengi az eddigieket, s betölt minden reményt. Az „addig" szócskának később jelentése lesz, s már most kell mutatni, hogy a költő a jelent még nem tartotta tel- jes értékűnek, csak ígéretes- nek. Két évvel későbbi vál- tozatában az utolsó sor így szól: Hirdesd világ, hogy uj [föltámadás van! Bár 1921-ben ennek már nem volt ilyen egyértelmű jelentésé, azt hiszem, ez a sor jobban fejezi ki az egész stanza lényegét, mint az el- változat. Üj föltámadás van: a szocializmus hengerí- ti el a nép elől a sziklasír kövét. S ez már egyúttal az utol- vers, amelyben Juhász Gyula forradalmi optimizmu- sa diadalmaskodik. Április végére a sajátos egyensúlyi helyzet, fölbillent: az ellen- forradalom erői fölülkereked-

L A »vörös költő« Juhász Gyuladigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01964/00101/dm... · gyönyörű aranysisak — hasadása a kés alatt; mert minden csodálatos volt; oo ázott-fekete,

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • r

    i L

    Mert minden csodálatos volt; a szel eldobott kantárszára, a szökött f oly ok artéri sörénye, az esók áttetsző nyűge meg a kivontán villogó torony-kardok, melyek örökre kiröppentek a tér es tekinteted hüvelyéből;

    mert minden csodálatos volt; a persely-kezű kalauznö, a jegyben elrejtőzött

    ! . jobogások, zugasok, a sínek távlatai, a város, amely óriás kőarcát gyermekien odanyomta a villamos

    -mtmcogó-fogsor üvegéhez;

    mert minden csodálatos volt; az ételek, a paprika piros csákója, c nagykarimájú szalámi, a kenyér gyönyörű aranysisak — hasadása a kés alatt;

    mert minden csodálatos volt; oo ázott-fekete, száradó-szürke, agyag-sápadt és homok-sárga földek, á" tarajos-inyű keréknyomok, a tégla-fogzású, kö-fogzású utak, utak, melyeket kiütött az idő a beleharapó tél szájából, — öregek, sárba-hullt agyarak, •s fiatalok,

    • a mohó, vad feltartóztathatatlan beton-állkapcsok.

    mert minden csodálatos volt; kél szív piros cipőjében a világ legelső túnera-dobbanása, a vetkőző

    s f S l A I M I H Á L Y \

    fekete-szcmű szerelem fehér neonfény-mozdulalai az éjben, két száj halálos összeütközése az életért, a gyönyör, villámok hullámverése i förvn a beteljesülés tajtékos hús-szikláin;

    mert minden csodálatos volt; a metropolisz megerőltetett utcai s a nád-kucsmás tanyák, ahogy a láthatár forgóajtaján betoppantak, a tenger napáldozati sirálya s a mezők parttalan tükre, amely fölé tenyészet-emlékműveket emelt kalászból, nyárból, gyümölcsből az emberi kéz;

    mert minden csodálatos volt; de ez a napégette kéz volt a legcsodálatosabb, ez az izmos kaszáló vöröses-barna test, ahogy teremtő mozdulataival újabb és újabb változatait ragyogtatta meg a munka örök és abbahagyhatatlan rézkarcának. íi* ü k i

    SZABÓ MIKLÓS: LADIKOK A TISZÁN

    A »vörös költő« 1919. április 9-én jelent

    meg a Délmagyarországban Juhász- Gyula Tegnap, hol-nap című verse, amely félre-érthetetlen vallomás a Ta-nácsköztársaság mellett. Ezek a napok Szegeden még a re-ménység napjai, még látszat-ra a proletárhatalom az úr a városban, s csak 14-én vált világossá, hogy „ahol fran-ciák vannak, ott nincs bolse-vizmus". S Juhász Gyula, a „vörös költő" — ahogyan ép-pen ekkori megnyilatkozásai következtében az ellenforra-dalmi korban „megbélyegez-ték" — így vall: Most, én a n y u m , hoity / l s /

    j n y o m o r b a n . Egészen koldus , fél ha lo t t . Solia még így t ied n e m vo l t am, J ö v ö n a p j á t ó l p i ros o r c á d . Szabad o rszág , fcn a te kö l töd m a r a d o k i

    Juhász Gyula nem lett vi-lágnézetében i s öntudatos kommunista, marxista—leni-nista, de a proletárforrada-lom őszinte és lelkes vállalá-sáig eljutott. Ezt 6 maga megírta ebben a versben, s soha vissza nem vonta. Ké-sőbb, köteteiben elhalványult e sorok konkrét jelentése, mivel keltezés nélkül, időt-lenül, egyszerűen hazafias versnek tűnt, sőt, kis „jóaka-rattal" éppenséggel1 irren-dentának is.

    Kétségtelen, hogy a vers-ben ilyesmi is benne van, de csak úgy. mint ahogyan a magyar életben is a Tanács-köztársaság létével, harcai-val szervesen egybeforrott a nemzet önvédelmi harca az imperialista támadókkal szemben. S Juhász verse er-re i s utaL A proletárhatalom nemzeti hatalom is lett, s ez Juhász Gyulában is fokozta hozzá való hűségét.

    Versben is megismétli a köl tó: Vir ra sz to t t am ós r l b o r o n g t a m Es da lo l t am száz á r v a da l t ,

    Kcmélvc csöndes t-lbukoMan, Magyarország , Neked egy végső d iadal t .

    Ugyanazt mondja ezzel, mint az És mégis... című versében: költészetében, ár-va, halk dalaiban ott zson-gott a remény egy jobb jövő, a forradalom, a „végső dia-dal" után.

    Nagyon jellemző Juhász ekkori verseinek önvizsgáló állásfoglalása. Az április 16-án megjelent Testamentum egészében ilyen visszatekin-tés addigi életmüvére. Az első pillanatra érthetetlen, miért ír testamentumot, vég-rendelétet a költő, akt épp most vallotta magát a jövő napjától pirosló orcájú, sza-bad ország hű fiának. Hiszen egy éve éppen, amikor még melankól iájából épp csak gyógyulóban írta a Búcsút:

    •Mielőtt Innen v é g k é p e l m e g y e k . Sze re tnék e lköszönni , e m b e r e k .

    » ne-S most, o lelkes napokban

    is így intonál:

    N e k t e k h a g y o m , ba i nnen [e lmegyek

    E búcsúzó t , j övendő e m b e r e k !

    Mégis más ez a búcsúzó, mint minden eddigi. Az alappontja más: ahonnan né-zi múltját, életművét A Bú-csúban költészetét meddő, hasztalan ábrándnak jelle-mezte: Csak egy k ö n n y vo l tam, ak i

    [porba hu l l . Csak egy s ó h a j , ki égbe

    (szabadul .

    Csak egy esők , a k i h ideg kőre [lel.

    Csak egy sző, k i re v isszhang | n e m felel .

    Kgy pi l langó, kl csi l lagot keres , S e l g á z o l j i egy d u r v a szekeres .

    Most értelmét adja élete és költészete tragédiájának: Rn b o t o r k á l t a m s bo t lo t t am

    [sokat . De n e m s z ű n t e m dúdo ln i

    [dalomat .

    s z o m o r ú volt a ve r sem, jól I tndom,

    Csügged ten á l l tam sokszor [ fé lúton.

    k n v é t k r m , én nagy v é t k e m . lé rezem,

    Hogy n e m la tha t t a k ö n n y e m t ő l [ szemem

    Soká ig a fö lp i rkadó n a p o t : De tt ezen ne c sodá lkozza tok !

    Nem szabad egy pillanatra sem elfelejteni, hogy ea. a költői önbírálat 1919 áprili-sában azt jelenti: amihez maga a költő viszonyítja életművét, „a fölpirkadó nap": a szocialista jövő! Mi-ért valtak versei „szomorú-ak" — ahogyan itt írja — „árvák", ahogyan a Tegnap, holnap c. versében nevezte őket. vagy „csöndes pana-szok-', mint a Dalban mond-ta — íme, itt félreérthetetle-nül megvallja. Érdekes, hogy látszólag most is csak magá-ról, egyéni sorsa kudarcáról beszél — ez a lírai költő alapvető attitűdje — s még-sem hágy kétségben afelől, hogy saját élete sikertelensé-ge mögött az egész magyar nép elesettsége húzódik meg. Máskülönben mondaná-e:

    Hogy meg ne ér t se többé [senkisera .

    Miért vérze t t el l a ssan a [szivem

    Miért volt n é k e m f á j ó , a m i szép S a f ia ta lság tavaszi Izét

    Miér t é rez te f a n y a r n a k a s zám S az aszta l végén, v idám

    [ l a k o m á m

    Mlert s í r t am én, min t az [e lá tkozot t :

    Ne é r t s é t ek meg ázt , tl [bo ldogok!

    A jelen és a még boldo-gabbnak hitt jövő emberei-hez szól, az utókorhoz, amely mi is vagyunk. Juhász Gyula szemében tehát ekkor magá-tól értetődő, hogy 1919 tava-szán, a munkáshatalom nap-jaiban egy új világ lehetősé-ge nyílt meg, amely a legszé-lesebb emberi közösség szá-mára teszi elérhetővé a bol-

    6 DÉL-MAGYARORSZAG Péntek, 1964. május 1?

    Juhász Gyula lírája a proletár-forradalom idején

    dogságot, kikerülhetővé az olyan sikertelen, kudarcba fulladt, torzónak maradt éle-teket, mint amilyennek ö a magáét érezte. S vajon, csak költői túlzás, szubjektív el-fogultság hitethette el ezt ön-magával? Azt hisszük, a köl-tő itt a lényegre is ráérzett. Hiszen, ha a szocializmus világa nem is oldhat meg minden emberi problémát, így nem uralkodhat a beteg-ség vagy a szerelem törvé-nyein. annyi mégis igaz, hogy tud gondoskodni kárpótlás-ról, s Juhász Gyula számára is adhatott volna — méltó stallumrrial, költői tehetségé-nek kijáró elismeréssel — olyan elégtételt, amely föl-oldhatta volna benne önelé-gületlenségének görcsét; folyton vívódó s e vívódás-ban végül fölemésztődő lel-két kiegyensúlyozottabbá te-hette volna. Juhász maga is hitt ebben ezekben a remé-nyekkel eltöltött napokban: erre bizonyság a Testamen-tum is.

    Még a polgári forradalom előtt, de már a forradalom varasának légkörében, 1918. október 6-án írja le először a képet:

    Hittel , r e m é n n y e l , me r t m o s t |k é I a n a p ,

    Minden n a p o k n á l szebb és [ s zabadabb!

    (Vér t anú ink)

    Aztán 1919 februárjában: •

    F á r a d t szívem fe j le t t Lidérc libeg m a j d , h a j n a l t

    [ k e r e s ő n . (Es mégis . . .)

    Most harmadszor használja ezt az ettől kezdve egyre kedveltebb jelképet, ,.a föl-pirkadó napot". Föltétlenül kell valami mélyebb, a köl-tői alkotás legbensőbb zugai-ban rejlő összefüggésnek len-ni a költő szívéből sírja fölé csapó tűz és a Dózsa elteme-tett feje fölött libegő lidérc között, hiszen ugyanez a kép vonzza a másikat, a holnap-várás szimbólumát: Vár e g y n a p o t

    |f ö I k e I ö b e n . Régi m a g y a r t e m e t ő b e n !

    (Dózsa fe je ) Még két olyan vers szüle-

    tett e napokban, amely a proletárforradalom igézeté-nek. egyértelműen derűs, bi-zakodó hitének jegyében fo-gant. A Tavaszi éj együtt je-lent meg a Testamentummal Moll és dúr közös főcímmel április 16-án. s ebben még kevesebb a nyoma a költő korábbi, a keserű múltból ülepedett szomorúságának. Megfigyelhettük, eddig a for-radalom alatti minden verse úgyszólván ennek a kettős-ségnek sajátos vegyülete. Április 16-án az Emlékek út-ján és a Szeged soraiban is ez a múlt bánat bújkál:

    Lelkem ma sétá l régi ( vá ro sokban ,

    Hol i f j ú vo l t am és s zomorú [vol tam.

    (Emlékek ú t j á n )

    A k e r ü l e t i m ű v e l ő -dési h á z b a n ö s s z e ü l t a k o l h o z e l n ö k ö k e l -m é l e t i k o n f e r e n c i á j a . A k o n f e r e n c i á t m a g a a K e r k o l b i z ( K e r ü -let i K o l h o z B i z o t t -ság) e l n ö k e , S z t u l c s i -k o v n y i t o t t a m e g .

    N é h á n y v i l á g o s b e -v e z e t ő s z ó u t á n , m e -l y e t a v e z e t é s i r e n d -s z a b á l y o k r ó l m o n -dott , S z t u l c s i k o v ü n -n e p é l y e s e n í g y b e -s z é l t :

    — A s z ó a m i t i s z -t e l t e l v t á r s u n k a t , a z Ü j Ü t k o l h o z e l n ö -két , M a . . . h m . . . — S z t u l c s i k o v g y o r s a n a k e z é b e n l e v ő p a p í r r a n é z e t t é s é r c e s h a n -g o n m o n d t a : — B a -b o c s k i n t i l l e t i m e g .

    S z a r u k e r e t ű s z e m -ü v e g e s , f ü l e s s a p k á s e m b e r l é p e t t a z e m e l v é n y r e .

    — No. B a b o c s k i n , m o n d d c s a k e l — b i z t a t t a a K e r k o l b i z e l n ö k e — , h o g y a n e m e l k e d e t t k i a k o l -h o z o d .

    — B o c s á s s o n m e g , én n e m B a b o c s k i n v a g y o k . A z é n n e -v e m M a m o c s k i n .

    — É n m o n d t a m i s B á ; . . M á m o c s k i n t

    A T I T O K — h e l y e s b í t e t t k e v é s

    m e g g y ő z ő d é s s e l S z t u l c s i k o v é s s i e t ő -s e n h o z z á t e t t e — : K e z d e l m o n d a n i , e l n ö k , a t i t k o t , m i -k é p p e n v e z e t e d a g a z d a s á g o t .

    — P e r s z e , e l k e l l m o n d a n i — v á l a s z o l t M á m o c s k i n — , c s a k -h o g y n á l u n k B á b o c s -k i n a z e l n ö k . • S z t u l c s i k o v v é g -k é p p e l v e s z í t e t t e a f e j é t .

    — S e m m i t s e m é r -t é k e b b ő l — m o r -m o g t a m a g á b a n , m a j d h i r t e l e n a z a s z t a l r a >. c s a p o t t . — H á t a k k o r k i m a g a ? K i h í v t a a z e m e l -v é n y r e ?

    — A v e z e t é s h a -t a l m a z o t t m e g e n -g e m — m o n d t a e l ő s z i n t é n M á m o c s k i n , — S z e n v e d j e g y k i -csi t a z e m b e r i s é g é r t , N y i k o l a j J e f r i m o v i c s — m o n d t á k . — K ö n y v e l ő s o k v a n n á l u n k , d e e l n ö k c s a k e g y . N é l k ü l e k é z n é l k ü l i t e s t a k o l h o z . N o s , é n e g y e t

    is é r t e t t e m e z z e l . S m i é r t i s n e ?

    A z e l n ö k s é g b e n z a -v a r t á m a d t . D e a k ö n y v e l ő f o l y t a t t a , s t ö b b e k k ö z ö t t í g y b e s z é l t : '

    — A p á r o m , a k i e d d i g t ü r e l m e s a s z -s z o n y v o l t , m o s t z s ö r t ö l ő d n i k e z d e t t . - N y i k o l a j , m i l e s z í g y ? M i n d i g t á v o l v a g y a h á z t ó l . M i k o r l e s z m á r e n n e k v é -g e ? * É s í g y i g a z . F é l é v e n á t a l i g v o l t >lyan n a p , a m i k o r i e m u t a z t a m . K e z -i e t b e n c u d a r n e h e -zen v i s e l t e m e l , 4 c m o s t m á r n i n c s s e m -m i b a j .

    A t e r e m b e n d e r ű s m o r g á s f u t o t t v é g i g .

    — E b b ő l e l é g ! — •szakí tot ta f é l b e S z t u l -c s i k o v . — A t e B á -b o c s k i n o d d a l k ü l ö n b e s z é l e k m a j d . D e te, M á m o c s k i n , h a e l a k a r o d m o n d a n i , m i -k é n t l e t t k i e m e l k e d ő g a z d a s á g a k o l h o z o d , t e s s é k , m o n d d e l .

    — M i t m o n d j a k e r r ő l ? — m o s o l y g o t t

    a b a j u s z a a l a t t M á -m o c s k i n . — H i s z e n m o n d t a m : k e z d e t b e n n e m v o l t k ö n n y ű . M i n d e n n a p b e m e n -t e m a K e r k o l b i z b a és v i s s z a . V é g ü l k i -m e r ü l t e m . D e k ö s z ö -n ö m i s B á b o c s k i rí-n a k a j ó t a n á c s o k » M i é r t k e l l n e k e d , J e f i m i c s , v i s s z a u t a z -n o d ? — k é r d e z t e . — V e g y é l k i a k e r ü l e t i k ö z p o n t b a n e g y s z o -b á t , é s é l j jó l . A z é r t e k e z l e t e k e n k o l h o -z u n k t e l j h a t a l m ú m e g b í z o t t j a l e s z e l * .

    — í m e , i g y l e t t e m én t e l j h a t a l m ú m e g -bízot t — n e v e t e t t M á m o c s k i n , m a j d k o m o l y t e k i n t e t t e l n é z e t t k ö r ü l . — E l -m o n d t a m a t i t k o t E g y s z e r ű a d o l o g : é n é r t e k e z l e t e k r e j á r o k , a z e l n ö k — m i n d i g a g a z d a s á g b a n v a n . . . A k o l h o z piedig s z é -p>en f e j l ő d i k .

    A t e r e m b e n k i t ö r t a t a p s v i h a r , é s s o -k á i g n e m a k a r t s z ű n n i . E g y e d ü l S z t u l c s i k o v n e m tap>-solt . Ü l t , f n i n t h a k a -r ó t n y e l t v o l n a .

    A Krokogyilból fordította:

    Fercncz Győző

    M i n d e n v á r o s h a n g u l a t á -b a n j e l z ő k , i g é k , h a t á r o z ó k u n s z o l j á k a b o r ú t . E m l é k e i ú t j á n a k ö l t ő c s a k „ t e m e t ő -kaput" ' t a l á l , s ha i f j ú k o r i v á n d o r l á s a i b ó l v i s s z a t é r s z ü -l ő v á r o s á b a , i t t is e z a b o r ú önti e l .

    A Tisza -pa r lon h a l k a n ba l lagok, Es ha l lga tom, mit s í r n a k

    [a h a b o k ? (Szeged)

    N y o m a s i n c s v i s z o n t e n n e k a p e s s z i m i z m u s n a k a Tava-szi éj b e n : a f e k e t e f á t y l a s é g a l a t t , a h o g y a k ö l t ő m o n d j a , alusznak v á g y a i n k és b a j a -i n k .

    De lenn az á ldot t föld a la t t A szent c s i r ák n e m a l s z a n a k .

    A t e r m é s z e t ö r ö k e r j e d ő erői d ú s a n , v í g a n t ö r n e k f ö l a f ö l d a l ó l , s z í v e k h a m v á -ból a z é g f e l é . A Testamen-tum l á g y , e g y é n i i n t o n á c i ó j ú , m o l l - h a n g j a i u t á n itt , a c i k -l u s m á s i k v e r s é b e n m o s t „ a z ö r ö k t ö r v é n y p a r a n c s a " k e -m é n y e n , „ d ú r - h a n g n e m b e n " s z ó l :

    A s a r j k iké l , s m i n d e n fe le t t A r a n y n a p u n k Is fö lneve t :

    M é g á p r i l i s 20-án, h ú s v é t v a s á r n a p j á n is e z a t ö r e t l e n b i z a k o d á s ú j j o n g f ö l a Hús-véti stanzák ( u t ó b b : Húsvét-ra) s o r a i b a n . H ú s v é t . n e m c s u p á n a b i b l i a i f ö l t á m a d á s -s a i . d e a t e r m é s z e t m i n d i g v i s s z a t é r ő k i k e l e t é v e l a l e g -t a l á l ó b b j e l k é p e l e h e t e t t a k ö l t ő s z á m á r a a n n a k a z ú j f ö l t á m a d á s n a k , m e l y n e k é n e -

    k e s é ü l s z e g ő d ö t t . A z e l s ő s t a n z a e n n e k a t e r m é s z e t i m e g ú j u l á s n a k , a z s e n d ü l ő és z e n d ü l ő t a v a s z i v i l á g n a k , a z é l e t c s o d á j á n a k d i c s é r e t e :

    Köszönte lek élet , ö r ö k k ö n élő, F o g a d d k ö n n y e k t ő l csil logó

    (da lom: O, n é k e m m á r a gyász is r ö p k e

    (á lom, S e lé t : d iada l a s z o m o r ú s á g o n .

    Í m e , m e g i n t : a b á n a t o s a l a p h a n g e l ő t ö r . D e m o s t is, a k á r a Testamentumban, c s a k n ö v e l i a k o n t r a s z t - h a -tás t , h i s z e n a z é l e t , a l é t g y ő z e l m é t , ö r ö m é t h i r d e t i e „ k ö n n y e k t ő l c s i l l o g ó " d a l is.

    A m á s o d i k s t a n z á b a n e z t m o n d j a :

    Hisz a n n y i e lmulasz to t t [ t a v a s r o m v a n

    N e m csókol t c s ó k b a n , n e m [dalolt d a l o k b a n !

    E d d i g a t e r m é s z e t t a v a s z á t ü n n e p e l t e , s a m a g a t a v a s z -t a l a n é l e t é t p a n a s z o l t a a k ö l t ő , a k á r a Testamentum-ban. A h a r m a d i k s t a n z á b a n v á l i k a l í r a i k ö l t ő m o n d a n -dója közösségivé, s a forra-dalom szimbólumává ez az egyetlen húsvét, 1919 h ú s v é t -j a :

    Egy rég i h ú s v é t f é n y é n é l [borongot t ,

    S v igasz ta lódot t sok tűn t [ n e m z e d é k ,

    En da l t j ö v e n d ő h ú s v é t i á r a [mondok ,

    És nek i szánok l ombo t és zenét . E zene tú lzeng m a j d m i n d e n

    [ha rango t , S be tö l t e Húsvé t m a i d m i n d e n

    [ r e m é n y t . . . Addig zöld l o m b b a n és piros

    [v i rágban Hi rdesd , ó , élet , h o g y

    [ fö l t ámadás v a n :

    Íme, egy pillanatig milyen magasra emelkedik a költő, ha kor és idő is ilyen szár-nyaló. K r i s z t u s f ö l t á m a d á s á -n a k h i t é b ő l k é t é v e z r e d e p r ó b á l v i g a s z t t a l á l n i a b o l -d o g t a l a n e m b e r i s é g — h a s z -ta lan . J u h á s z G y u l a , a k a t o -l i k u s k ö l t ő , a k i m a g á t e g y -s z e r r e k e r e s z t é n y n e k , m a -g y a r n a k és s z a b a d g o n d o l k o -d ó n a k v a l l o t t a p á r hete , a k e r e s z t é n y h ú s v é t b e v á l t a t -l a n í g é r e t é v e l s z e m b e n a s z o -c i a l i z m u s „ h ú s v é t j á r a " , a z e m b e r i s é g új. r e m é n y s é g é r e z s o n g da l t , a r r a a h ú s v é t r a , a m e l y t ú l z e n g i a z e d d i g i e k e t , s b e t ö l t m i n d e n r e m é n y t . A z „ a d d i g " s z ó c s k á n a k k é s ő b b j e l e n t é s e lesz , s m á r m o s t r á k e l l m u t a t n i , h o g y a k ö l t ő a j e l e n t m é g n e m t a r t o t t a t e l -j e s é r t é k ű n e k , c s a k í g é r e t e s -n e k . K é t é v v e l k é s ő b b i v á l -t o z a t á b a n a z u t o l s ó s o r í g y s z ó l :

    Hirdesd világ, hogy uj [ fö l t ámadás v a n !

    B á r 1 9 2 1 - b e n e n n e k m á r n e m v o l t i l y e n e g y é r t e l m ű j e l e n t é s é , a z t h i s z e m , e z a s o r j o b b a n f e j e z i ki a z e g é s z s t a n z a l é n y e g é t , m i n t a z e l -s ő v á l t o z a t . Üj föltámadás v a n : a s z o c i a l i z m u s h e n g e r í -ti e l a n é p e l ő l a s z i k l a s í r k ö v é t .

    S e z m á r e g y ú t t a l az utol-só vers, amelyben Juhász Gyula forradalmi optimizmu-sa diadalmaskodik. Á p r i l i s v é g é r e a s a j á t o s e g y e n s ú l y i helyzet , f ö l b i l l e n t : a z e l l e n -f o r r a d a l o m e r ő i f ö l ü l k e r e k e d -